Fax: ,

Évszázados tapasztalásokon alapuló szerkezeti megoldások Tibet ősi építési kultúrája Structural solutions based on age-long experience Ancient building culture of Tibet DEZSŐ ZSIGMOND vezető tervező Hydrastat Mérnöki Iroda Kft. Debrecen, Maróthi György u.4. Tel./Fax: 36-52-453-413, [email protected]

Abstract In many cases the structural solutions based on experience result in simple designs which are however sufficiently resistant to dynamic effects. Therefore their knowledge is inevitable for designing well-though-out and cost-effective structures. After all in our destructive world not only reconstruction but also saving of our historical treasures belongs to our duties. This is why it is important for even engineers, who are thought by the public to be “technocrats”, to know, keep and save ancient building cultures. Összefoglaló A tapasztalásokon alapuló szerkezeti megoldások sok esetben egyszerű, de az erőhatásokkal szemben megfelelő kialakításokat eredményeznek, így ezek ismerete elengedhetetlen a logikus és gazdaságos szerkezetek tervezéséhez. Romboló világunkban azonban nem csak az újjáépítés, hanem történelmi kincseink megmentése is kötelességünk. Ezért is fontos a hagyományos, ősi építési kultúrák megismerése, azok ápolás és megőrzése, még a -közvélemény által „technokratának” minősítettmérnök számára is. Kulcsszavak Tibet építészete, hagyományos építési módok, vályog, faszerkezetek

1. Bevezetés Előadásomra készülve az a gondolat fogalmazódott meg bennem –ismerve a tudományos konferenciák tömény előadásainak zuhatagát–, hogy ezúttal tapasztalásokon alapuló, elsősorban az érzelmekre ható, könnyed és látványos, igazán befogadható ismereteket közvetítsek, a tudományoskodásnak még a látszatát is elkerülve. Már csak azért is, mert a természeti folyamatokra utaló, amúgy is nehéz elvont-matematikai közléseket ilyen prezentációk során még nehezebb megérteni. Ebbéli szándékom helyességét bizonyítandó, több igazolást is véltem felfedezni. Kezdem Francis Bacon szavaival, miszerint: a tudás egyetlen megbízható forrása a tapasztalat. Ám az erre épülő tapasztalat- kísérlet- matematika sorrendjét -Polónyi István gondolatait idézve- a tudományosságra való törekvés miatt megfordítottuk, sőt csak a matematikát hagytuk meg. Nem vettük figyelembe Leonardo figyelmeztetését: „Hiú és hibákkal teli minden tudomány, amelyet nem a tapasztalatból, a minden bizonyosság anyjától származtatnak, s amelyet nem a tapasztalat által ellenőriznek.” A statikai „rendszerekben” való gondolkodás számtalan esetben tévútra vezet. Ennek legjellegzetesebb példája a faszerkezetes építés, mely törekvései arra irányulnak, hogy minden statikai rendszer fából is megépíthető. A térbeli rúdszerkezetek csomópontjait mi rugalmasan alakítjuk ki és a rudakat axiálisan csatlakoztatjuk, mert így könnyebb „pontosan” méretezni. Ezért inkább szétvágjuk a rudakat és bonyolult „mérnöki illesztésekkel” megerőszakolva újra összekapcsoljuk azokat. Így alakulhattak ki olyan szerkezetek, ahol a fát acéllal kombinálva annyi acélt találunk, hogy azzal sok esetben -helyesen kialakított szerkezettel- a teljes fesztávot át lehetne hidalni. A rudak nem tengely-, hanem oldalirányú illesztése, ahogy a keleti népek ezt már évszázadok óta alkalmazzák, csak az

állványoknál képzelhető el ideiglenes megoldásként. A későbbi példákon láthatjuk, hogyan használták régen a fát primer tartószerkezetként acélszerkezeti elemek és anyagok beépítése nélkül is. S ahogy mondani szokták: hogy összekössem a kellemest a hasznossal, a bemutatandó példákhoz vándorlásaim közül olyan környezetet választottam, melynek gazdag ősi építési kultúrája mellett–, ha szavakban nem is, de legalább képek által –valamelyest átérezhetjük mindazt, amit Fritz Leonhardt gondolt „A vándorlás értékéről és a természet jótékony hatásáról”. Ez a vidék Tibet, azon belül is Nyugat-Tibet két tartománya Ladakh és Mustang. Az előadás során illusztrációként bemutatásra kerülő gazdag képanyagból e vidékeket is megismerhetjük. Ladakh a tibeti buddhista kultúra élő fellegvára. A misztikus lámakolostorok birodalmának ismertebb neve Kis-Tibet, melyet turisták csak 1974 óta látogathatnak. Ladakh kulturálisan Tibethez tartozik, Kína azonban ezt a területet nem szállta meg. A korábban Ladakhi Királyság ma az indiai Dzsammu-Kasmír tartomány része, népe és lakossága buddhista. Mustang az utolsó tibeti királyság, a tibeti kultúra utolsó érintetlen maradéka. Valóságos álom ideérkezni, mondta egy láma. Ez a középkori ország egykor Tibethez tartozott, majd beékelődött a mai Nepálba autonóm királyságként, lakói tibetiek. Fővárosa Lo Montang, a tiltott város. Mustang csupán csak 1992 óta látogatható, azóta is erősen korlátozott számban.

A mérnök a nyilvánosság előtt egy szürke egér és technokrata, akin a védősisak és a gumicsizma. Pedig a mérnökök hatalmas, a tájat és városokat meghatározó építményeket, gátakat hidakat, erőműveket és épületeket alkotnak. A tájat erősen befolyásoló mérnöki építmények kultúráját a mérnököknek maguknak kell megteremteniük, mert a forma: tartószerkezeti viselkedésből, erőfolyamból, gyártástechnikából és a helyi adottságokból fejlődik és a forma és funkció összetartoznak, mint az ütem és a dallam a zenében, a tánc és a ritmus. (Jörg Schlaich). Ezért fontos a hagyományos, ősi építési kultúrák ismerete, azok ápolás és megőrzése, még a -közvélemény által „technokratának” minősített- mérnök számára is.

2. A tibeti építési kultúra áttekintése 2.1. Környezeti és kulturális hatások A tibeti élet és építészet meghatározó tényezője a földrajzi elhelyezkedés, a területi és éghajlati viszonyok. A kopár, szinte famentes tájakon erős szél süvít keresztül, s lévén a terület a Himalája „esernyőjének” védelmében húzódik, így sokkal kevesebb esőt kap, mint a Himalája déli területei. Ezért a monszun alatt bár felhős az ég, csupán némi eső esik, télen azonban -már csak a magaslat miatt is- jelentős a hó mennyisége. Az időjárást szélsőséges hőmérsékleti viszonyok teszik zordabbá, jelentős napi hőmérséklet-ingadozással. A hegyek nagyok, barázdált sziklák kis kerek köveken agyaggal összedolgozva. Így a ház és templom építésénél szerte a régióban használnak köveket, de többnyire minden napégette vályogtéglából készül. Elképesztő építmények, mint a városfalak, a több emeletes paloták, ebben a formában épültek. Azt mondják valamikor hatalmas erdők voltak, de most az építkezésekhez használt fát egészen messziről szállítják, vagy a nyárfákról nyesnek le ágakat, amelyeket egyébként nagyon óvnak minden faluban, melyek jó néhány órányira vannak egymástól. A tibeti művészetet áthatja a tibeti vallások mindent felölelő szellemisége. A házak, paloták és várak építése némiképp kivételt képez, de még itt is találunk olyan vonásokat, melyek nyilvánvalóan a világi és vallási építészetet ötvözik. Ennek megfelelően -a tibeti buddhista hit hatására- az elmúlt századok során számtalan óriási és látványos kolostor épült, a tibeti építészeti kultúra elemeit tükrözve. Az épületek kialakításának főirányelve, gyújtópontja egy bizalom: mely a békére tanít, szánalom, és tisztelet az élet összes dolga iránt. Sajnos Tibet kolostorainak és egyéb vallási helyeinek legtöbbje a Kínai Kulturális Forradalom hosszantartó, nehéz évei alatt elpusztult. Szerencsére néhány jellegzetes és fontos kolostor ezt az időszakot is túlélte, annak ellenére, hogy az épületek minimálisan szükséges karbantartásai is elmaradtak, pedig az időjárás és természetes katasztrófa -mint földrengés- eredményeként számtalan károsodást szenvedtek. Később a vallási gyakorlat nem csak engedélyezett lett, de csekély újjászületés is tapasztalhatóvá vált. A tibeti fennsík egész területén a kolostorok újjáépítése mellett, azok újra megnyitották ajtajukat a leendő tanulók és szerzetesek előtt. Sajnálatos módon a legújabb események hatására a világ kulturális és építészeti örökségének, ezen pótolhatatlanul egyedi része újra veszélybe került!

2.2. Építészeti kialakítások A tibeti építészettel kapcsolatos néhány adat Szongcen Gampo-t (a VII. századi tibeti törzseket egyesítő király) megelőző korra nyúlik vissza. Az ekkori királyság lakóit a tibetiek Szumpának hívták, akik rézsútos falú, kilenc emeletű, toronyszerű házakat és palotákat emeltek. Ezek bizonyára erődítmények lehettek: a falusiak és nomádok ellenség támadás esetén mind, a tornyokhoz siettek, melyeknek bejáratai gyakran az épület tövénél magasabban helyezkedtek el. A későbbi korok vetélkedő fejedelmei várainak is rézsútos falai voltak, melyeket napszítta sárral megkötött súlyos kövekből építették. A belső szerkezetet faoszlopok és gerendák támasztották, a magas és keskeny, lőrések formájára emlékeztető ablakokon keresztül köveket zúdíthattak a támadó ellenségre. Kő és agyag, illetve vályogfal, palával fedett magas-, vagy döngölt agyag lapostető, valamint fa oszlop és gerenda építése a közös alapfogalmai a vallási és világi házak építésének. Az épületek tájolásával törekedtek maximalizálni a napfelvétel, így nyitott részei rendszerint dél felé mutatnak, feltehetően buddhista vallási hagyomány által is kialakult építészeti gyakorlatként. Az északi falon csak a helyhez kötött néhány ablak található, az északi szél és a banditák elleni védekezés miatt. Az épületeket gyakran „L” vagy „C” alakúra építették, a zártudvarra néző belső főhomlokzattal.

2.2.1. Vallási épületek: templomok, Gompák, illetve kolostorok és csortenek A régi tibeti várak (Dzong=erőd) zord és harcias kialakítását néhány ősi templom megépítésénél vették át. Erős, rézsútos falaival mindegyikük megőrizte ősi jellegét, így inkább várra, mintsem templomra hasonlítanak. A Szongcen Gampo építtette legfontosabb korai buddhista templomok, mint például a Dzsokhang, eredetileg ugyanezen jellegzetességeket mutatták. Később azonban ezeket a szentélyeket új szerkezetekkel és udvarokkal bővítették, s a homlokzatokat is átépítették, ezért csak az alsóbb szinteket tekinthetjük a korai századokból származóknak. Sokukat a kínaiak pusztították el. Mialatt a kolostorok és templomok külső arculata egyre kifinomultabb és díszesebb lett - fehérre meszelték a falakat és aranyozott tetőket építettek -, a tibeti épületek alapszerkezete nagyon keveset változott a századok során. Ezt jól mutatja a lhászai Potala palota jól ismert, rézsútos falszerkezete is. A dominánsabb Nyingmapa és Gelugpa felekezet épületei jellemzően fehérek, míg a Sakyapa szekta kolostorai egyedülállóak a szürke, fehér és sárga csíkos, vörös falaival. A legtöbb látható nevezetes tulajdonsága a templomoknak a gazdag falfestmény, díszvakolat, vagy faragott, illetve fa szobor, és motívum. Egy szobában a festmény rendszerint egy témát ábrázol az összes fal felszínén, mely az órajárással egyező irányban haladva „leolvasható”. Az ablakok szintén hangsúlyozottak, fekete körvonallal és színes, drapériával díszített, sok esetben faragott ornamentikával. Jellegzetes építészeti alapelem az ajtó szemöldökfa bőségesen faragott díszítése is, akárcsak a magastető, mely egy alacsony hajlású szerkezet, nyereg alakban, palával, illetve díszes kivitelben színes fémlemezzel fedve. A Gompa, vagy buddhista kolostor fő funkciója ma is az, hogy a szerzetesek -mely egy élethossziglan tartó hivatás- lakhelyéül szolgálva, az oktatás és lelki nevelés központja. A kolostorokat általában a településektől elszigetelve, hegyoldalakon, hegyormokon építették, hogy a szerzeteseknek a szükséges magányt biztosítani tudja. A Gompa szó, szó szerint, két tagszó összetételéből áll, melyből a Gom jelentése -üresség, míg a Pa jelentése -hely. Ez a hely Buddhának és egyéb istenségeknek egy megtestesülési helye, buddhista földi panteonja. A kolostorok és házak belsőjéhez hozzá tartoznak a szent szövegű könyvek és szobrok-, valamint a falfestmények és Thangk-kák (zászló festmény). A Gompáknak -nem szigorúan vett- elrendezési elvei vannak, így ezek a fő funkciójú terem egyszerű elérhetőségére szervezett alaprajzú épületek. Az alapvető építészeti elrendezés általában egy, egysejtű kocka épület, legfeljebb néhány helyiségen keresztül megközelítve a fő dísztermet, illetve „csarnokot”. A Dukhang, vagy a fő díszterem rendszerint egy sötét ablak nélküli helyiség, esetleg néhány szétszór közvilágítással. A kialakítás eszközei egy tőről fakadnak, így tulajdonságaik is azonosak: fő jellemzőjük, hogy a kolostoroknál a belépés egy kicsiny, díszesen megjelölt ajtón keresztül történik. A sztúpák, vagy csortenek kúp alakú építmények, melyek ereklyetartók, a világmindenséget és bolygónkat hivatottak felidézni. Alapja a földet képviseli, a félgömb alakú törzs, avagy az edény a víz jelképe, a kúp formájú csúcs, melyet tizenhárom gyűrű alkot, a tüzet jeleníti meg, tetején a félhold a levegő szimbóluma, míg legfelül a nap a megközelíthetetlen magasságban létező űrt fejezi ki. A csortent mindig az óra járásával egyező irányban kell körbejárni.

2.2.2. Világi épületek: paloták, házak, lakások A legtöbb ház ajtaja egy kétemeletes ház nyitott központi udvarára nyílik. A földszint a tárolásra szolgál: élelmiszer, lószerszámok, trágya fűtésre és a földművelő eszközök. Falépcső vezet az emeltre, ahol jellemzően van egy udvarra néző erkély és a nappaliba és konyhába vezető ajtó. Egy csorba fadarab vezet a tetőre, amely szélén körbefutnak a boróka gallyak és tűzifarakások. A tető fontos helye a háznak, pihenésre és munkahelyként egyaránt használják. Itt mosnak és a szárítják a gabonát, illetve árpát. A tetőt jak és birkaszarvval díszítik. Virtuálisan valamennyi háznak van egy belső WC-je a felső emeleten, ahonnét egy fölszinti kamrába potyog a termék. A kandallóból származó hamut tesznek a kis kamrába, hogy közömbösítsék a szagot. A végeredmény egy gazdag tápértékű, nem kellemetlen (mű)trágya. A tűzhelyek különleges formájúak, egy háromlábú dolog, kb. 30 cm magas tűzkamrával, amely úgy süvít, mint egy vulkán, amikor megtömik jak, vagy kecske ürülékkel. Az emberek ritkán használnak fát főzéshez, a tetőn lévő fa célja, hogy ott legyen és mutassa a ház gazdagságát.

3. Szerkezeti megoldások 3.1. Alkalmazott anyagok és szerkezetek Az összes épület jellegzetes tibeti szabályok szerint: oszlop- és gerendarendszer építésével készült, a helyben található anyagok: kő, murva, talaj, agyag, illetve vályog és faanyag felhasználásával. A földnek, mint alkalmazott (bőségese és elérhető) építőanyagnak köszönhető az építés különösebb technikai ügyességet nem igényel, viszont a föld, illetve vályog gyenge ellenálló képessége miatt az épületek természetes meghibásodásai, eróziós károsodásai folyamatosak. Javításuk azonban könnyen és egyszerűen megoldható. Az erdők az idők folyamán eltűntek, így ritka a helyben felhasználható fa. A mégis legelterjedtebb a boróka, mely viszonylag erős és ellenálló fafajta, de ebből is egyre kevesebb van. A fa alkalmazása főleg a kiváltások, födémek és padlók kialakításánál elkerülhetetlen szerkezeti anyag.

3.2. Alapozási szerkezetek Az alapozási rendszer főleg a teherhordó falak sávalapozásából áll. Az oszloptalp alapja murva kőágyazat, melyre az alsó rétegben durva kövek kerülnek vastag sárrétegekbe fektetve, a terepsík alatt körülbelül 100-150cm alapozási mélységgel. Abban az esetben, ha az épület a sziklás hegyoldalba kerül (azért, hogy minél több termőföld maradhasson mezőgazdasági termelésre) az alap nincs a földe beásva, hanem a hegyoldal lejtésének megfelelően a helyi kövekből kiegészítve készül az alap. Ez, a közvetlenül a sziklára épített falazott alap addig a szintig kerül kiépítésre, amíg el nem érinek egy olyan magasságot, ahol az első szoba padozata már vízszintesen kialakítható lesz. A szerkezet ily módon kúposan kialakított vastag alapfala megfelelő stabilitást biztosít, ellenkező esetben jelentős méretű támfalszerűen kialakított falak építése szükséges (kb. 70-130 cm-es alapszélességgel).

1. ábra: Jellegzetes alapozás lejtőn és rézsútos alapfallal A kőből rakott biztos alapozás hozzájárul az épület tartósságához, csökkenti az egyenlőtlen süllyedések kockázatát, biztosítva az épület hosszan tartó állandóságát. A kőfal ráadásul úgy működik, mint egy szigetelő réteg -ami egyébként ebből a konstrukcióból hiányzik- ezért nem engedi a talajból a nedvességet felszívódni, távol tartja azt a felsőbb szintek nedvességre érzékeny anyagú falazatától.

3.3. Falak szerkezeti rendszere A falak rendszerint a felsőbb szinteken vályog téglából, vagy döngölt földből, míg a földszinten és az alsóbb szinteken kőből, illetve apró kövekből készültek szinte valamennyi településen. A „sár”, vagy vályogtégla helyi talajból és aprított szalmából készült. A falak külső felszínét durva sárral vakolták. Az alsóbb szintek falainak külső és belső felületeit előkészített, pontosan illesztett kövekből rakták ki, míg a falak közepe sárba rakott laza kövekkel lett kitöltve. A zsugorodás elkerülésére úgy alkalmazták a földet, hogy figyelték az anyag víztartalmát és szükség szerint folyamatosan tömörítették a falazatot. A nagyobb épületeknél a fal gyakran, szabályos időközönként fagerendából „gyűrűt”, koszorút kapott, melyeket egymáshoz rögzíttettek. Ezzel jelentősen megnövelték a falak hajlítási merevségét, melyek különböző mozgások esetén kedvezőbben viselkedtek. A földet egyszerű módszerekkel alkalmazva is rendkívüli épületegyütteseket hoztak létre. A falak karcsúsága, azaz a fal magasság-vastagság aránya a döngölt föld, illetve vályogfalak esetében igen fontos tényező. A karcsúsági arány rendszerint alacsony a Himalája épületeinél: 8 és 10 között változik. A falak egészen vastagok, majdnem 60-100 cm-esek, magasságuk pedig erősen változó a kis szobák magasságától, a magas tornyokig. A kis karcsúság, még földrengések esetében is kellő stabilitást biztosít a falak felbillenése ellen. Vastagságuk egy szerkezeten belül általában nem állandó, elvékonyodnak (3-6 fokozatban), szélesebb alappal, keskeny felsőrész mellett. Az elvékonyodó vastagság a magas falak támfalszerű kialakítását szolgálja. A falra átvitt, tetőből származó jelentős súly hatására, a falban keletkező nyomófeszültség segít az oldalirányú erőkkel szemben is, azaz növeli a nyíróerőt és segít elkerülni a felborulást is. A vályogfalak nagy erők felvételére nem alkalmasak, de elegendő rugalmassággal rendelkeznek, így bizonyos repedéseken keresztül több energiát oszlatnak szét egy földrengés esetén (Coulomb súrlódás).

3.4. Nyílások és áthidalások kialakítása Az épületek „megnyitását” alkotó ablakok és ajtó rendszerét elsősorban a szélsőséges és zord körülmények határozták meg. Ennek megfelelően szándékosan minimális a nyílások mérete és mennyisége. Természetesen ezzel egyidejűleg szintén igyekeztek elkerülni a felesleges szerkezeti gyengítéseket is. Tekintettel arra, hogy ezen vidékek jellemzője az erős napsugárzás melletti alacsony hőmérséklet, ezért a hideg további elkerülésére az ablakok környezetében a homlokzatot általában feketére festették, így az magába szívva a nap melegét, némiképp tovább csökkentették a hideg bejutását az épületbe. Az ablak fölötti áthidalás rendszerint egy szemöldökfa, megfelelő alátámasztással mindkét oldalon, melyek rendszerint egyszerűen a szemöldökfához és az ablakpárkányhoz vannak kapcsolva, néha a csatlakozó szerkezetbe is bekötve. A szemöldökfa felett általában egy vízszintes kötőgerenda is fut, amely pótlólagos támasztást is ad az áthidalandó falszakasznak. Ezek a nyílások nagyon díszesek és a kiugró fa konzolos párkányok koronát képeznek az ablakok fölött, így a szemöldökfák sora, egy folyamatos sávot alkot a külső homlokzaton.

3.5. Födémek szerkezeti kialakításai A teherhordó falak mellett a belső tereket karcsú oszlopokkal látták el egyenletes kiosztással, így a sík födémek rendszerét falak és oszlopokkal megtámasztott gerendák gyámolítják. Mivel a fa ezen az éghajlaton ritka anyag, ezért csak a födémet támasztó szerkezeti elemként alkalmazzák. A legtöbb födémet így különböző anyagok összetett rétegrendje alkotja, fa teherviselő rendszerrel és vastag tömör helyi agyag terítéssel. Padló rétegrend: - deszkaborítás - szórt kőzúzalék - durva földterítés - szegezett faborítás - födémgerendák - mestergerenda

2. ábra: Jellegzetes padlószerkezet

3. ábra: Mestergerenda és oszlopfő egyszerűbb esetei A faelemek kiépítési módja az áthidalás méretétől függ, így a mestergerendákat egy, vagy több sorban is elhelyezték. A födémgerendákat egyenletesen kiosztással helyezték a mestergerendákra. A gerendázatra egymás mellé szorosan illesztett fűzfaágak kerültek, melyek lefedték a teljes felületet. Erre a fából készült alsó rétegre egy vastag yagzee (helyi fűféle) réteg kerül. A záró réteg anyaga föld, amelyet először elterítettek és több rétegben tömörítettek. Ezt a sok rétegű tetőszerkezetet úgy fejezték be, hogy egy remek, helyileg elérhető vízálló agyaggal terítették le, amelyet Markala-nak hívnak. A parapetet főleg fűzfagallyakból, kövekből és vályogból alakították ki, s mindezt sárral tapasztották. A födémgerenda gyakran kinyúlik a külső falon és megtámasztja a fölötte lévő konzolos parapetet. Nagyon fontos megjegyezni azonban, hogy a tetőszerkezet a következő feladatokat nem látja el: a tető lejtése és a víz kivezetése, valamint a kapcsolódó szerkezetek vízhatlan szigetelése (bádogozása). - felső vízzáró agyagterítés - tömörített föld - fű vagy fakéreg - fűzfa ágak - nyárfa födémgerenda - teherelosztó fagerendázat - mestergerenda - konzolos oszlopfej

- faoszlop

4. ábra: Jellegzetes tetőszerkezet rendszer A faelemek, vagyis a tetőt tartó oszlopok térbeli elrendezése szintén kritikuseleme a teherhordó rendszernek. A függőleges erők helyes felvételét a terhelési mező nagyságától, az áthidalandó terület méretétől függő oszlopszámmal biztosították. A faoszlopok és gerendák, valamint a viszonylagosan nagy terhelések miatt ezen épületek terei oszlopokkal erősen tagolt. Ezek az oszlopok tetejükön díszes konzolos oszlopfővel készültek, melyre keresztbe fektetett, hornyolt gerenda csonkok kerültek, a tetőről átadódó terhek fokozatos átvitelére. Az oszlopok kőalapon nyugszanak melyek képesek a terhet egyenletesen elosztani akár az alsóbb szintek falain is. A fa oszlopok alá helyezett kövek másik szerepe, hogy azok megvédjék a faszerkezeteket a felszívódó nedvességtől.

5. ábra: Oszloptalp és oszlopfő jellegzetes kialakítása, - mindkét irányba befogott „keretsarok”

3.6. Szerkezeti kapcsolatok - fal/tető, fal/fal, fal/alap A falak sok fölösleges súlyt tartanak, így terhelésük általában 3t/m-10t/m között változik, és egyenes arányban növekszik az emeletek számával. A födém és a megtámasztó fal közötti kapcsolat, amely a szerkezet szempontjából jelentős, általában hiányzik a nyugati Himalájai építési kultúrából. A szerkezeti alkotóelem közvetlenül a teherhordó vályogfalon nyugszik, teherelosztó falegyen, vagy sárgerenda nélkül. A falban a tetőgerenda becsatlakozásánál terjedelmes feszültség keletkezik, mely egy földrengés esetén fokozódik. Ezen épületekben a hosszú szemöldökfa segít a falat megkötni és egyben tartani. A fagerendák és padozatok jól összekapcsolva úgy működnek, mint a diafragmák, és tárcsahatásukkal megtámasztják a különböző falrészeket. A padlók ilyen szerkezeti hatása különösen az alsóbb szintek falazatainál jelentős. A vízszintes faelemek gyűrű, vagy „koszorú” gerenda formájában történő alkalmazása egy ismert módszer, mely a világ és a Himalája számos területén megtalálható. A faszerkezeteket felhasználják a falazatok vízszintes erősítése céljából, mely valamennyi, földrengés okozta mozgással szemben nagyobb ellenállást biztosít. Ez egyike a legfontosabb teherviselő szerkezeti elemeknek a földrengés okozta erőhatások ellen. Ezek az elemek az épület külső vonalán futnak, a külső falakkal egy síkban. A vízszintes fagerendák összekötik a egész épületet. Helyzetük azonban nem szükségszerűen áll kapcsolatban a padlógerendák magasságával, ettől eltérő szinten is beépíthetők. A szomszédos faelemek egyszerű csapos, lapolásos kapcsolatokkal úgy illeszkednek egymásba, hogy a feszültségek felvételére mindenütt megfeleljen. Az épületek sarkai úgy vannak egymáshoz kapcsolva, hogy a teljes épület összefüggő egységként viselkedjen. Ezeknek a kötőelemeknek a fontossága abban rejlik, hogy a meg nem erősített falak összekapcsolását biztosítsa, hogy azok is egy teherviselő egységként működjenek. Megelőzi a falak torzulását és elmozdulását földrengés esetén. A fagerendák beépítése megnöveli a falazatok húzószilárdságát, ezzel is megakadályozva a függőleges repedések kialakulását.

3.7. Egyéb szerkezeti jellemzők A Himalája környezete vulkanikus és földrengési tevékenység szempontjából igen aktívnak számít. Ennek megfelelően a tibeti területek földrengési fenyegetettsége folyamatos. Ezért fontos a Himalája területének épületeit megismerni és megérteni a földrengési mozgások kihatását. Ezeknél az épületeknél különböző beépített rendszerekkel biztosítják a dinamikus hatások, így a földrengés, szél, stb. –vel szembeni ellenállást. Ezek az események azonban hirtelen feszültségnövekedést okoznak, amelyek végig futnak a teherhordó falaktól az alapokig. Ezek hirtelen többletterheket, sőt még oldalirányú erőket is eredményeznek, amelyekre sok esetben a falazatok nincsenek szükségszerűen kialakítva. Az ilyen épületeknek, szerkezeti rendszereknek -amikor folyamatosan hasonló erőknek vannak kitéve- fokozatos romlásuk, akár teljes összeomlásuk is bekövetkezhet.

4. Összefoglalás Tibet ősi építési kultúrája az évszádok során alig változott, időtálló szerkezeti megoldásai mai is alapvető és meghatározó elemi az építkezéseknek. A tapasztalásokon alapuló szerkezeti megoldások egyszerű, de az erőhatásokkal szemben megfelelő kialakításokat eredményeztek. Tekintettel az alkalmazott anyagfelhasználásra ezek javítása és karbantartása –ismerve az ősi technikákat– egyszerű és könnyen megoldható. Ezért ezek tanulmányozása és megismerése elengedhetetlen, hogy a világörökség –a hódítók rombolását túl élt– páratlan kincseit megőrizhessük!

Irodalom jegyzék: Protector Temple Condition Assessment Dhe-tsang Monastery, Sichuan, PRC 2002 Kham Aid Foundation Bhawna Dandona: …Early Period Monastic Architecture, … (University of Pennsylvania Year 2006) Prof. Dr.-Ing. e.h. Polónyi István: A tudomány értelmezésének felülvizsgálata (Kasseli Tudományegyetem) Prof. Dr.-Ing. e.h Fritz Leonhardt: A vándorlás értékéről és a természet jótékony hatásáról (Stuttgart -1962) Prof. Dr.-Ing. Drs. h.c. Jörg Schlaich: A mérnöki műtárgyak kultúrája (2003.04.4-5. Konvent der Baukultur) Dezső Zsigmond: A Himalája két arca (Hangsúly A. ea.: Debrecen, 2003) Dezső Zsigmond: Mustang – az utolsó tibeti királyság (Hangsúly A. ea.: Debrecen, 2005)