FARKAS ISTVÁN - VÉGH JÓZSEF: A lélektaktikai képzés elvei, módszerei és gyakorlati tapasztalatai

FARKAS ISTVÁN - VÉGH JÓZSEF: A lélektaktikai képzés elvei, módszerei és gyakorlati tapasztalatai •

•

MAGYAR RENDÉSZET A Rendőrtiszti Folyóirata. III. évf. 2003. 3. szám. p. 53

Főiskola

Szakmai,

Tudományos

Új Honvédségi Szemle 2004/08. p.63-75. http://www.honvedelem.hu/cikk.php?cikk=17123&next=

A lélektaktikai képzést mint képzési rendszert, a Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központban (BM NOK) dolgoztuk ki rendvédelmi szakemberek és katonák felkészítése érdekében. A képzés kialakítása 1999-ben kezdődött egy speciális békefenntartói feladatokat ellátó egység felkészítése céljából, ekkor indult ugyanis először fegyveres misszió Koszovóba. Az azóta eltelt négy év alatt a képzés folyamatosan alakult, fejlődött és nyerte el mai formáját, amely alapjait tekintve kb. egy éve már azonos. Szeretnénk a négy év során szerzett sokszor meglepő, néha megdöbbentő tapasztalatainkat, azok alapján megfogalmazódott elképzeléseinket és a képzés átszervezésével kapcsolatos javaslatainkat a rendvédelmi szakma, a katonai kiképzés számára hozzáférhetővé tenni. A rendőri, illetve békefenntartó katonai rendészeti feladatok során már megtörtént, vagy várható helyzeteket kell megoldaniuk a képzésen részt vevőknek. A szituációk jelentős részében aktív, sokszor fegyveres ellenállással találkoznak az intézkedők. A későbbiekben a szituációkról és az azt követő kiértékelési és tanulási folyamatokról részletesebben szólunk. A BM NOK-ban végrehajtott lélektaktikai képzéseken a rendőrséget, határőrséget, büntetés-végrehajtást, vám- és pénzügyőrséget minden korosztály (20-50 évig), minden rendfokozati kategória (tiszthelyettestől a főtisztig) és számtalan szakterület (járőrtől a fegyverszakértőig) képviselte. A katonai területről elsősorban a békefenntartói feladatokra való felkészítések során katonai rendőri, rendfenntartói és egyéb rendészeti kiképzésen vettek részt a hallgatók.

Négy év tapasztalata az állomány felkészültségéről, avagy a képzettség szintje A fegyverhasználatot, kényszerítő eszközt is igénylő szituációkban azt tapasztaltuk, hogy szinte senki nem volt képes a tanult módon, rendőrként vagy katonaként viselkedni, sokszor csak ösztönei vezették. A gyakorlatok elemzése során a végrehajtásban részt vevők magas stresszélményről számoltak be és mi is ezt tapasztaltuk. Ez a tudatos működésre alkalmatlanná tette őket, melyet azzal indokoltak, hogy ilyen helyzetben még soha nem voltak (nem rendelkeznek helyzetismerettel), illetve nem tudták, hogy képesek lesznek-e a saját és a külső elvárások - pl. jogszabályok - szerint végrehajtani a feladatot (nem rendelkeznek feladatismerettel). Néhány jellemző végrehajtási hiba, amely részben a magas stressz-szintnek, részben a nem helyzet- és feladatismeret alapú kiképzésnek tudható be:

•

A fegyvert pánikszerűen kiürítik (üresre lövés).

•

A fegyver működési problémáit hangosan bejelentik: "akadály, üres”.

•

A fegyver kiürülését nem veszik észre, az üres fegyverrel vívják tovább a tűzharcukat.

•

A kiürült fegyver észlelése egyúttal egyeseknek a feladat befejezését is jelenti.

•

A fegyverhasználat előtti és utáni teendőket elmulasztják.

•

Nem merik használni a fegyvert emberre, jogszerű helyzetben sem.

•

A találati pontosság nem mérhető (2-4 m-en belül az egész alakot nem találják el).

•

Kérésre átadják az üresnek hitt fegyvereiket az intézkedés alá vontaknak.

•

Nem kommunikálnak egymás között, illetve nem jelentenek az elöljárónak.

•

Nem képesek átvenni az irányítást az intézkedés alá vont személy és a terület felett.

•

Olyan területen mozognak, olyan szituációt kezelnek, ami nem létező valóság.

•

Intézkedés során, ha találat éri őket, abbahagyják az intézkedést.

•

Nem emlékeznek hosszabb időre, vagy csak helytelen sorrendben tudják felidézni a történteket.

•

Alkalmanként teljesen elveszítik az önkontrollt, nem látnak, nem hallanak, de harcolnak.

A fenti felsorolás a rendszeresen, minden szituációban előforduló végrehajtási hibákat tartalmazza, melyekből általában egy-egy személy akár többet is elkövet. Előfordult azonban olyan szélsőséges végrehajtás is, amikor a rendőr a két betörőből az egyiket túszul ejtette azért, hogy a fegyverét üresre lövő társát, akit a másik betörő ezt követően túszul ejtett, kiszabadítsa. A konkrét jelenet úgy néz ki, hogy a szoba két végében két-két ember áll, az egyik párosban a betörő a túszul ejtett rendőrt maga előtt tartva, fejéhez pisztolyt szegezve a társa szabadon engedését követeli, míg a másik párosban pont fordítva, a rendőr az intézkedés során elfogott másik betörőt maga előtt tartva, annak fejéhez szolgálati pisztolyát szegezve követeli a betörőtől rendőrtársa szabadon engedését. Katonák egy lakás ellenőrzése előtt felsorakoztak, hogy megkezdjék a behatolást. Rádión jelentik, hogy elfoglalták a pozíciót. Ekkor kiszóltunk a lakásból: Őrmester úr, jelentse, mennyien vannak! Az őrmester automatikusan jelentette, hogy hárman vannak. A fenti példák jól érzékeltetik talán, hogy az intézkedések és a fegyverhasználat nem lehet jogszerű, szakszerű és biztonságos extrém stresszhelyzetben. A tréningeknek éppen az a céljuk, hogy az intézkedőben ne alakuljon ki extrém stresszélmény. Ilyenkor a fegyverhasználat indokolatlan sérülést vagy halált okozhat, amely súlyos jogi következményeket von maga után.

Néhány alapfogalom tisztázása Extrém stressz Olyan mértékű stresszélmény, amely során a pulzusszám és a vérnyomás az élettani határ közelében van. Ennek következtében az adott személy kognitív funkciói nagymértékben sérülnek (csökken a látás, hallás, érzékelések), vagy teljesen szünetelnek. Nem tud a tanult módon cselekedni, csak az ösztönök vezérlik. Extrém stressz alatt néhány másodpercre szinte meghal az agy, ekkor teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül az intézkedő. Pillanatnyi vagy korábban átélt extrém stresszre utal, ha az alábbiakat tapasztaljuk:

o

Irracionális viselkedés az igénybevétel alatt, esetleg utána is.

o

Bénultság.

o

Pánikreakciók.

o

Katasztrófaszindróma tüneteinek a megjelenése.

o

Poszttraumás stressz-szindróma (a traumát követően napokkal, hetekkel, de akár évekkel később stressztünetek).

o

Az intézkedésre, a saját cselekvésre nem emlékszik, részben emlékszik, vagy helytelen sorrendben tudja felidézni - ilyenkor sokszor a számára legnagyobb veszélyt jelentő esemény kerül előbbre.

Feladatismeret 1.

Azt tapasztaltuk, hogy az eligazításon elhangzott feladatot a hallgató nem tudatosan úgy alakítja át és ír magának újat, hogy azt képes legyen végrehajtani. Például: az "Ellenőrizze a járőrpáros, hogy ebből a lakásból lőttek-e ki!” utasítás szinte kivétel nélkül azt jelentette számukra, hogy fegyverhasználattal kényszerítsék ki a bűnözők elfogását, azok fegyveres ellenállása esetén is. Fel sem merült annak a lehetősége, hogy a kialakult helyzetet jelentsék rádión, erősítést hívjanak, vagy az arra speciálisan felkészült egység, hazánkban a Terrorelhárító Szolgálat állományának megérkezéséig biztosítsák a helyszínt.

2.

Nem tudják pontosan, hogy az intézkedés során meghatározott vagy kialakult helyzetben mit tehetnek, illetve mit nem tehetnek (járőrvezető, biztosító stb.), nem ismerik az aktuálisan betöltött pozícióikból következő területi és személyi felelősség fogalmát, tartalmát és viszonyát, így az ebből adódó lehetőségeiket és kötelezettségeiket sem. A feladatismeret tehát azt jelenti egyrészről, hogy az intézkedőnek világosan megfogalmazott mentális képe van arról, hogy egy adott feladat határai pontosan hol húzódnak meg, mit kell látnia, hallania, tennie, amikor a feladatot végrehajtja, másrészről, pedig azt, hogy a végrehajtás során elfoglalt pozíciója (beosztása) alapján mit tehet és mit nem. Ezt életszerű szituációk során lehet csak elsajátítani, hiszen saját élményt és tudást kell szereznie.

Helyzetismeret A négy év alatt ilyen képzésben részt vett személyek közül szinte mindegyikre elmondható (több mint ezer fő), hogy életében először itt, a taktikai házban kellett fegyvert fognia emberre, illetve állt szemben csőre töltött fegyverrel. Így pusztán ez a tény előidézi az extrém stresszélményt, amelynek egyenes következményei a korábban leírtak. A kollégák többsége itt találkozik először aktív fegyveres ellenállással, illetve azzal, hogy az elkövető szó nélkül megtámadja.

A helyzetismeret arról szól, hogy az intézkedő rendelkezik már olyan mentális előképekkel, amelyeket saját élményen keresztül szerzett meg azokról a szituációkról, amelyeket kezelnie kell. A szituációban csak össze kell vetni ezeket a tényleges történéssel, így az könnyen beazonosíthatóvá, értelmezhetővé válik, és a beazonosított szituációra a feladatismeret birtokában a válasz könnyen megadható. Ha a helyzetismeret hiányzik, annak a következménye az extrém stressz lesz, és mindaz, ami ezzel jár. Ha van feladatismeret és helyzetismeret, akkor ez szinte automatikusan zajlik le. A helyzetismerettel beazonosítja, hogy miről szól a szituáció, amelyet követ a feladatismeretből a helyes intézkedés. Ekkor nincs alul- vagy túlintézkedés. Négy fontos körülmény 1. A katonai pályára jelentkezők szakmai attitűdjei speciálisan a harcra összpontosulnak. 2. Kiválasztásuk, tehát a szakmai alkalmasság megítélése szempontjából is fontos a küzdeni tudás. 3. A kiképzésük a katonai pálya elvárásaira irányul. 4. A fenti állománynak békefenntartói feladataik során egy szakmájuktól, egyéniségüktől, kiképzettségüktől idegen rendészeti feladatot kell ellátniuk. A rendészeti feladat ellátása jogszabályokon alapuló, bizonyítást lehetővé tevő intézkedési eljárást igényel, és nem harcászati, különösen nem frontális harcászati eljárást, feladatés helyzetismeretet feltételez. A kiképzés tervezésekor és végrehajtásakor a fentieket természetesen figyelembe vesszük.

A képzés menete 1. Pszichológiai szerződést kötünk, mivel a végzett munka sok esetben akár fókuszált pszichoterápia is lehet. 2. A képzésre érkezetteket olyan szituációkba helyezzük, amely a feladataik ellátása során várhat rájuk, és extrém stresszt okozhat. Sok esetben szakmai identitásuk ennek során különböző mértékben sérül. 3. Részletes megbeszélése: ki mit érzett, tudja-e, és miből tudja, hogy stresszélménye volt, mire emlékszik: mit és hogyan hajtott végre. 4. Közösen megnézzük a feladatról készült videofelvételt, majd összevetjük az átélt élményekkel. 5. Újra építjük a szakmai ismeretet, pontosítjuk a feladat- és helyzetismeretet, helyes feltételes reflexeket építünk ki, ezeket gyakoroltatjuk. 6. Megtanítjuk, hogyan kell sikeres programokat írni lelkünk számára a tudatukban. (A neurolingvisztikus programozás módszerét használjuk elsősorban.) 7. Stressz-, konfliktuskezelést és más fontos szakmai, önismereti tréninget is tartunk, ha szükséges. 8. Ismételten extrém szituációkba helyezzük őket, ahol többségükben már helyesen értelmezik a feladatukat és a helyzetet is. Pontosan kezelik a szakmai kompetenciájukat, ezért alacsony a stresszélmény, szakszerű a végrehajtás, kicsi a veszteség.

Nézzük a fentieket kicsit részletesebben A pszichológiai szerződéskötést indokolja: a) Az életszerű szituációs képzés ideje alatt olyan én-közeli élményekkel dolgozunk, amelyek komolyan hatnak a személyiség működésére, módosítják azt. b) Általában kialakul mindenkiben egy szakmai önazonosság-tudat erre az életkorra, tehát megfogalmazza saját maga számára, hogy milyen rendőr, katona stb. Belehelyezve a tréningen részt vevőt egy szituációba, látva saját intézkedését, összeveti azt szakmai identitásával, és rádöbben, hogy nem egyezik a korábbi szakmai képével. Ez komoly trauma. c) Más esetekben a szembesülés azzal, hogy nem emberként, hanem ösztönös lényként működik, nagy megdöbbenést okoz. d) Szintén komoly lelki sérülést képes okozni, hogy nem tudott megfelelni saját vagy mások elvárásának, esetleg gyáván, ésszerűtlenül viselkedett. e) Az esetek jelentős százalékában fel kellett építenie egy új szakmai arcot, új kompetenciahatárok bemérésével. A pszichológiai szerződés tartalma: a) Mindenkire szükség van a képzés egész idejére. (Bizony nehéz ott maradni és szembesülni, volt már több olyan személy, aki el akart menni, a végén katartikus volt a tréning.) b) Közös a felelősségünk a munkában. (Érezzék a résztvevők, hogy velük közösen és nem ellenük dolgozunk.)

c) Mindenki maga felel a tanulási folyamatáért. (Senkit nem figyelmeztetünk a komoly részvételre, az időhatárok betartására stb.) d) Az értékelés során mindenki egyes szám első személyben beszéljen. (Én így éreztem, ezt tettem stb.) e) Csak arról beszélünk, ami itt és most történt, nem bocsátkozunk olyan beszélgetésbe, hogy mi lett volna stb. (Közös élményünk van, tehát ellenőrizhető, hogy pontosan mi történt.) f) Érzésekkel nem vitatkozunk, csak tényekkel. g) Nyílt és őszinte véleményekre tudunk csak helyes és építő visszajelzéseket adni. h) Értékelő, támogató visszajelzést adunk egymásnak. i) Ha nem arra az eredményre jutott az intézkedő, amire vágyott, akkor az csak visszajelzés és nem hibaüzenet. Visszajelzés, hogy legközelebb valami mást kell tennie, ha az általa elvárt eredményre akar jutni. (Fel kell építeni a résztvevőkben a sikerorientáltságot a kudarcorientáltsággal szemben.) j) Fontos a titoktartás, abban az értelemben, hogy csak a résztvevőkre tartozik, hogy ki, mit, hogyan tett. A tanulságok természetesen továbbvihetők. A szerződés tartalmazza még a következők megbeszélését: a) Félelmek, olyan felvetések, amelyek feszültséget jelentenek a gyakorlatokkal kapcsolatban. Ezek megbeszélése a feszültségmentesítés miatt szükséges. b) Elvárások egymással, a képzéssel és a kiképzőkkel kapcsolatban. Fontos, hogy tisztázzuk, ki milyen előképpel, előregyártott elvárásokkal érkezett a képzésre. Ez segít abban, hogy szükség szerint módosíthassuk a gyakorlat menetét, a feldolgozást és lássuk, hogy kire kell jobban odafigyelnünk. c) Vállalások a felkészítés idejére. Szükséges, hogy megnöveljük a hallgatók érzelmi elkötelezettségét a tréning felé, hiszen ezen keresztül változik a tanulási folyamat, javul az eredményesség. A szerződéskötést követően a képzés résztvevői különböző szituációkba kerülnek, melyet a többi hallgató a taktikai házban felülről végignéz. Közvetlenül a gyakorlat után a gyakorlat helyszínén megkezdjük az átéltek, illetve tapasztaltak megbeszélését a többi hallgató jelenlétében. A megbeszélés folyamata: a) Azzal kezdjük, hogy a feladat vételekor kinek, milyen érzése volt. Ezzel ellenőrizzük, hogy kinek mit jelentett érzelmileg a kapott feladat, mivel az induláskori stressz nagyságát ez határozza meg, amely később általában fokozódik. Itt mutatunk rá arra, hogy meghatározó lehet az "aggódási körök” (NLP-s fogalom) megszakításának képessége. Sokan még meg sem kezdik a feladat végrehajtását, de az erőiket már elfogyasztották. A feladat vétele utáni másodpercekben már eldől, hogy egy feladat sikeres lesz-e, vagy nem. b) Tisztázzuk, hogy ki, mit gondolt arról, hogy mi fog majd történni, milyen eszközt kell majd alkalmaznia. A közös munka során általában felismerik a résztvevők, hogy a jóslataik beteljesülnek. Ezek a pszichológiából jól ismert önbeteljesítő jóslatok, amelyeket öntudatlanul, de valóra váltunk. c) Ha kérik, megrajzoljuk a helyszín alaprajzát, hogy ismert legyen a terület előttük. Azt gondolják, hogy ezzel segítséget kaptak. Tapasztalataink szerint ez inkább általában gátolja a végrehajtást, mivel a saját mentális térképükben másként rajzolják meg a teret. Néhány másodperctől több percig is a saját valóságélményükben meglevő térben mozogtak és intézkedtek. Pl. Az egyik résztvevő nővérének a lakására nagyon hasonlított a felrajzolt helyszín, de a konyha nem ott volt, mint a rajzon. Természetesen ezért a konyhát nem ellenőrizte, hiszen ott nem lehetett semmi és senki. Támadás érte a konyha felől, de nem tudta, honnan érkeznek a lövések. Miközben azok a hátába csapódtak be, fent kereste az elkövetőt. Más esetekben lassabban vagy gyorsabban mozogtak előre, annak megfelelően, hogy nagyobb vagy kisebb teret képzeltek el maguknak a rajz alapján. d) Tisztázzuk, hogy miben egyeztek meg, milyen feladatokat, hogyan osztottak le előre. Választottak-e vezetőt maguknak maguk közül. Ritkán hajtották végre mindazt, amiben megegyeztek, illetve a pozíciók is módosultak. Általában egyéni harcosként, tehát egymásról nem tudva harcoltak és intézkedtek, ennek során sok volt a baráti lövedéktől való sérülés. e) Milyen gondolatok foglalkoztatták őket, amikor felálltak a feladat megkezdéséhez, mekkora volt a feszültség, a stressz? Miből tudták, hogy volt-e stressz, megpróbálták-e kezelni, és ha igen, hogyan? A stressz befolyásolja a küzdési képességet, függetlenül attól, hogy az intézkedő tudatában van-e saját stresszélményének, vagy nem. Ha azonban nincs tudatában, nem is tudja kezelni azt.

f) Tudják-e, hogy ki indította és mivel az akciót? Jellemzően elmarad a fellépés rendőri jellegének hangsúlyozása az intézkedés elején, és később is elmaradnak a felszólítások a kényszerítő eszközök alkalmazása előtt. Az intézkedők alkalmanként még arra is rosszul emlékeznek, hogy ki hányadik emberként kezdte meg a működését. Volt olyan, hogy valaki határozottan állította, hogy ő negyedikként lépett be a lakásba, pedig hárman voltak összesen. g) Részletesen mindenkivel felidéztetjük, hogy pontosan mit csinált, ha volt fegyverhasználat, ki kezdte, ki folytatta, jogszerű volt-e az, ki milyen más kényszerítő eszközt használt, ki kivel mit kommunikált, volt-e együttműködés stb. Tapasztalatainkat már fent érintettük. Ez a része a megbeszélésnek a döbbenet és a szembesülés időszaka, a szakmai kompetencia megkérdőjeleződése. Ezt a szakaszt a nagy hallgatások jellemzik. Körültekintően kell végrehajtani a feldolgozást, hogy építő jellegű maradjon, és ne legyen megalázó, kifigurázó. (Sok esetben az eljárás hasonlít egy pszichoterápiás interjúhoz, élményfelidézéshez, ezért is célszerű, ha ezt az erre felkészített pszichológus együttesen végzi egy taktikai kiképzővel.) h) Tisztázzuk, hogy ki milyen találatot kapott, azt hogyan élte meg, mit tett ezután. Mivel korábban semmilyen képzés nem foglalkozott ezzel, ezért a filmek valósága jelenik meg a reakciókban és a visszaidézésekben: • "Azért álltam meg a szoba közepén és nem tettem semmit, mert szíven lőttek és meghaltam. Abbahagytam a harcot, mert találatot kaptam.” A megbeszélés során derül ki, hogy náluk lézerrel és mellénnyel gyakorolnak, ami találat esetén csipog, ekkor úgy kell tenniük, mintha meghaltak volna. Ekkor azonnal tisztázzuk, hogy az esetek több mint 25-30%-ában a sérültek nem a sebesülésbe halnak meg, hanem pszichés okokba, tehát rosszul kezelik a sérülést lelkileg. A pszichológiai szempontokat, az emberi viselkedést (feltételes reflexek) figyelmen kívül hagyó kiképzésekkel tulajdonképpen a képzést tervező és az azt végrehajtó tréner öli meg az állomány egy részét. • A másik jellemző reakció, hogy nem értik a résztvevők, ha eltaláltak valakit, miért nem repül több métert, és igazságtalannak tartják, hogy tovább harcolnak ellenük. Ez csak a filmek valósága. Megbeszéljük, hogy az életben is tovább harcolnak a sérültek, tehát nem lehet abbahagyni az intézkedést, azt be kell fejezni. Találat esetén gyakran hanyatt-homlok menekülnek a szituációból. Ebben az esetben is megbeszéljük, hogy célszerűbb a biztosítás mellett történő fedezék-, esetleg rejtekhely-keresés. Rosszul használják például a fedezék fogalmát, és ennek megfelelően úgy viselkednek a rejtekhely mögött, mintha fedezék lenne. (Sok képzési hiányosságra és hibára leltünk eddigi munkánk során, de erről később.) i) A felidézés alatt jól lehet látni a beszámolót tartó kollégán az érzelmi reakciókat, miközben újra átéli az eseményeket. Ez abban segít, hogy tudatosíthassuk azokat, a stresszélményt és annak nagyságát. A videofelvételek megtekintése és összevetése a felidézett emlékekkel: A video megtekintését követően felkérjük a résztvevőket, hogy hasonlítsák öszsze emlékképeiket a látott filmmel. • egyértelművé válik számukra, hogy a korábban felidézettekhez képest több esemény történt, mint ahogy ők emlékeztek, és amire emlékeztek, az sem pontosan úgy volt; • elég jól behatárolhatóvá válik, hogy milyen eseményt követően és mennyi időre szűnik meg a tudat és az emlékezet az intézkedőknél, bár ennek ellenére harcolnak; • vannak olyan események, amivel kapcsolatban a video megtekintése után felmerülnek bennük emlékképek, előfordulnak azonban olyan részek is, amire a megtekintés után sem emlékeznek. Tapasztalataink: a) Meggyőződésünkké vált, hogy az intézkedő akkor képes szakszerűen intézkedni, ha tudatánál van, a kognitív funkciók megmaradtak, tehát képes a tanult jogszabályoknak megfelelően beazonosítani a helyzetet, alkalmazni a tanult intézkedési eljárást, vagyis nem harcol, hanem jogszerűen intézkedik. b) Ritkán fordul elő, hogy elfogadható szinten emlékezik valaki az intézkedésére. A video megtekintése sokszor döbbenetet vált ki a képzés szereplőiből, de alkalmanként a megfigyelőkből is. c) A felidézés pontossága alapján meghatározzuk, hogy ki milyen szinten tudott intézkedni. Ezek a kategóriák:

•

• • • •

Filmszerű emlékezet: kiváló megküzdők. Abban az esetben marad meg az emlékezetben pontosan, filmszerűen az intézkedés, ha alacsony volt a stresszélmény és hibátlanul működtek a kognitív funkciók. Az így megírt jelentés, a megtett vallomás lehet csak hiteles. Ez a legritkább esetben fordul elő az első tréningek alatt. Filmrészletek: jó megküzdők, kevés az olyan cselekmények száma, amely nem tudatos, de akadnak holt időszakok, vakfoltok. Sok emlékkép helyes sorrendben: átlagos megküzdők. Úgy jelenik meg az élmény, mintha egy mozaikot kellene összerakni. Sok emlékkép, helyenként rossz sorrendben: rossz megküzdők. Megfigyeléseink szerint az élményfelidézés sorrendiségét az inger erőssége, az okozott stressz nagysága szabályozza, nem az idő szerinti sorrend. Kevés emlékkép, rossz sorrendiségben: igen rossz intézkedők. Az is előfordult, hogy arra emlékszik, hogy felállt a megindulási helyre, megkapta a jelet, majd legközelebbi, amire emlékszik az, hogy a sípszó felhangzott, mely jelzi a gyakorlat végét.

Javaslatok a képzés helyzet- és feladatismeret-alapúvá tételére Egy jó kiképző arra készíti fel a hallgatóit, ami várhat rájuk a szakmájukban, amelyek a következők: • a mindennapi tapasztalaton túli testi-lelki igénybevételre is, • a bűnözés területén megjelenő új elkövetési formák elleni védekezésre, • új taktikai, harcászati eljárásokra a jelenleg ismerteken felül, • az új harcászati technikai eszközök használatára. Külön ki kell emelni azokat az igénybevételeket, amelyekre egy korszerű hadsereg katonáit fel kell készíteni, ami nyilván sok jól felkészült trénert és pszichológust igényel: 1. Egy sikeres bevetés lélektani kérdései: • Igazságosnak kell lennie: Ha az ellenség veszélyt jelent a biztonságra. Közvetlen fenyegetettség esetén. Korábbi igazságtalan döntések korrigálására. • A harci motiváltságot fenn kell tartani, akár hosszú időn keresztül is az alábbiak érdekében: • Az igazságosság látszatának a fenntartása. • A harcolók erkölcsi és anyagi megbecsültsége. • Az eltűntek felkutatása. • A foglyok kimentése. • Sikeres harceljárások alkalmazása. • Rövid idejű bevetések. • Szabad hibázni, a szervezet ismerje a megbocsátást. • Belátáson alapuló magas fokú együttműködési készség nemzetközi szinten: Bizalom. A másik feltétel nélküli elfogadása. Pillanatnyi rövid távú előnyökről való lemondás képessége a hosszabb távú célok elérése érdekében. Egyenrangú, szimmetrikus kapcsolatok nemzetközi szinten. • A katonáknak el kell viselniük a harc lelki terheit, a stresszt, fenn kell tartani harcértékét: • A harcolók 10-15%-a tartja csak fenn a cselekvőkapacitását az első bevetéseken. • 70-80%-nak extrém helyzetben cselekvőképessége nagyon korlátozott. • 10-50%-a extrém harci körülmények között megbénulhat. • A leggyakoribb képességet befolyásoló okok, tehát a tréning fókuszai: A bizonytalansággal való foglalkozás. A várakozási készenléti feszültség. Az ismeretlenség. Felelősség önmagáért, a civilekért, a társakért. A váratlan támadás lehetősége. Kitéve a stressznek és a tempóváltakozásnak. Annak a tudata, hogy a győzelem hiánya a sebeket vagy a halált jelentheti. • A katonát szocializálni kell a háborúra, a tréning során a következő feladatokra: az agresszióra, az ölésre, ellenségképre, a harcos én azonosságtudatára, a fogság elviselésére és túlélésére, a saját és társak sebesülésének a lelki kezelésére, a bajtársiasságra, a feltétel nélküli engedelmességre,

-

•

a túlélésre, a fogságból való szökésre.

Bevetést követően szocializálni kell a békére (van erre program?): • civil konfliktuskezelésre kondicionálás; • a civil világ bonyolult szabályainak ismételt elviselésének a megtanulása, tájékozódási képesség felépítése; • megszokni, hogy nem lehet mindent azonnal elrendezni, igazságot nyerni; • a baráti, házas kapcsolatok már nem régiek, személyiségük megváltozott és soha nem lesz ugyanolyan; • a bevetésbeli társakkal a kapcsolat lazul, megszakad, nem tudnak egymásnak lelki erőforrásként szolgálni; • többnek érzi magát, aki hazatért, de vajon az-e, és ezt elismerik-e; • a személyiség flexibilitásának a felélesztése; • tudatosítani, hogy nem visszailleszkedésről, hanem hozzáilleszkedésről szól a program; • megtanulni a gyászt a veszteségek feldolgozására.

A rendészeti feladatot ellátó katonák feletti civil kontroll következtében nőttek az elvárások az intézkedésekkel kapcsolatban. Még abban az esetben is, ha az intézkedésnek ellenállnak vagy az intézkedőt megtámadják. Feltétlen elvárás a jogszerűség és a szakszerűség. Az intézkedés eredményességét meghatározó tényezők: 1. Lágy tényezők: • az intézkedők pszichés felkészültsége, stresszkezelése, fáradtságtűrése stb. • szakismerete, jogismerete; • a kényszerítő eszközök használatának pszichés elfogadottsága; • motiváltság az intézkedés szakszerű befejezésére; • az intézkedő egészségügyi, pszichológiai védelme, az ellátottság színvonala; • az intézkedőt megillető jogvédelem biztosítása a napi gyakorlat szintjén. 2. Kemény tényezők: • a szolgálatellátás technikai színvonala, kommunikációs eszközök stb.; • a kényszerítő eszközökkel való ellátottság mértéke, minősége; • védőfelszerelésekkel való ellátottság és azok minősége, szavatossága. 3. Egyéb tényezők: • a kényszerítő eszközök használatának ismerete, taktikák; • a bűnözés ismerete, terepismeret stb.; • külső, kormányzati, civil támogatottság, vagy annak hiánya. Kiképzés ma a fegyveres erőknél és a testületeknél, összehasonlítva a járművezető-képzéssel Autóvezetés-képzés

Kiképzés ma

Javasolt kiképzés

Közlekedési szabályok, műszaki, egészségügyi ismeretek, vizsgával a végén.

Szabályzatok, műszaki, lőkiképzés, egészségügyi ismeretek vizsgával.

Újragondolt szabályzatok, műszaki, lőkiképzési, egészségügyi ismeretek vizsgával.

Rutinpályán, közúton vezetés, vizsgával zárva.

Lőgyakorlat, kényszerítő eszközök használata, a katonák esetében harcászati gyakorlat, minősítés.

Lőgyakorlatok, harcászati gyakorlatok, amelyek egymásra épülnek és helyes feltételes reflexeket, programokat építenek ki, vizsga.

A képzés mindkét esetben itt befejeződik. A gépjárművezető vezetheti járművét, a rendőr szolgálatot láthat el. Csúszós úton vezetés, ütköztetés is.

Életszerű kiképzés, ellenállással szemben, extrém stresszkörülmények között, jelentés írása.

Baleseti helyszínelés, kihallgatás, sebesültellátás.

Saját sebesülés kezelésének tréningje, fogságtréning, szökési tréning.

Ha a gépjárművezető tovább akarja képezni magát, lehetősége van különböző fokozatú pályákon, szakoktatók segítségével magát tovább képezni (pl. csúszós úton vezetés). De ilyen képzés nélkül is, a szabályok betartásával, évtizedekig balesetmentesen vezethet. A katona, katonai rendész szolgálatellátása során és azon kívül is, meghatározott esetekben köteles kényszerítő eszközt, ezen belül akár fegyvert is használni. Ezekre a helyzetekre azonban nem kap felkészítést és lehetősége sincs, hogy ilyen felkészítésen részt vegyen. Tapasztalatunk szerint nemcsak arról van szó, hogy nem kapják meg a szükséges felkészítést a munkájukkal együtt járó stresszhelyzetre a katonák, hanem arról, hogy a kapott képzés egyes elemei miatt képtelenek szakszerűen és biztonságosan intézkedni. Annak érdekében, hogy a rendészeti képzés az intézkedőt stresszhelyzetben is támogassa (helyzet- és feladatismeret-alapú legyen), ill. hogy a stresszélmény az intézkedés során ne legyen olyan magas, két ütemben javasoljuk a képzést átalakítani: 1.

A jelenlegi képzés intézkedést nem támogató részeinek megkeresése és átalakítása.

2.

A teljes képzési rendszer újragondolása és helyzet- és feladatismeret-alapúvá tétele.

Mindezek alatt például az alábbiakra gondolunk: 1.

A cikk második oldalán jelzett hibák egy része (pl. a fegyver működési hibáinak, üresre lövés hangos bejelentése) egyértelműen a képzés során kialakult helytelen gyakorlat, feltételes reflexek eredménye. Ezek megkeresése és elhagyása a képzésből már jelentősen javíthatja az intézkedés színvonalát.

2.

Ez a feladat az előbbinél már sokkal összetettebb, az egész képzési rendszer, ill. annak legtöbb elemének újragondolását igényli, például:

•

A fegyverhasználat eseteinek szó szerinti felidézése egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy életben lejátszódó esemény ezek alapján egyértelműen beazonosítható. A beazonosításhoz egy-egy konkrét szituációban az intézkedőnek saját élményekre, mentális képekre van szüksége. Ezen fenti pontok tanulásának együtt kell járnia a tematikához kapcsolódó szituációs gyakorlatokkal, hogy a hallgatónak saját belső képe legyen arról, hogy mit kell látnia, hogy a fegyverét használhassa, vagy ha fegyverét használnia kell.

•

Ugyanezt el lehet mondani a fegyverhasználat előtti és utáni teendők teljes hiányáról, hiszen az esetek többségében a sérült elkövetőt nem látják el, nem hívnak mentőt, de még csak azt sem ellenőrzik, hogy egyáltalán megsérült-e, vagy él-e. Minden szituációs lőgyakorlatot úgy kellene befejezni, hogy a táblán (sérült elkövetőn) a találatokat ellenőrizni kell, és az okozott sérüléseket a tanult módon ellátni. Valószínűleg az ilyen szituációkban nem maradnának el a jogszabályban előírtak. (A katonai rendészeti szolgálatban a katonáknál van egészségügyi egységcsomag?)

•

Ha a katonák kezébe fegyvert adunk azzal a kötelezettséggel, hogy azt bizonyos körülmények között használnia kell, akkor fel kell készítenünk őket lelkileg-mentálisan a sebesülés, ill. halál okozására, valamint a sebesülésre, illetve arra, hogy ha rájuk lőnek, az nem azt jelenti, hogy lelövik őket.

Helyzet- és feladatismeret-alapú katonai, rendészeti képzés Elméleti képzés • jogszabályok, belső normák egyes részeinek új típusú oktatása; • lőelmélet, kiegészítve speciális egészségügyi ismeretekkel és pszichológiai felkészítéssel; • l elméleti vizsga. Gyakorlati képzés • lövészet, újragondolt lőgyakorlatokkal és új lőtéri szabályok (védett körülmények mellett, között); • intézkedéstaktika, melynek célja a helyes feladatismeret kialakítása (terület- és személyi felelősség); • a kontextus feletti kontroll létrehozása; • vizsgagyakorlat. Gyakorlat: gyakorló szolgálat. Lélektaktikai képzés a leírtak szerint, a képzés különböző szakaszaiban folyamatosan

• • •

a képzés elején a motiváció kialakítása érdekében; képzés közben többször a motiváció fenntartására, ill. annak ellenőrzésére, hogy a tanuló képes-e stressz alatt alkalmazni a tanultakat; a képzés végén vizsgagyakorlatként.

Ha valaki a témával kapcsolatban bővebb ismeretekre szeretne szert tenni, vagy saját tapasztalatokhoz jutni, akkor saját egységénél, parancsnokánál kezdeményezze ezt, és mi igyekezni fogunk időpontot találni arra, hogy ilyen kiképzésen részt vehessen. Cikkünk nem tartalmazza teljes részletességgel mindazt a gyakorlati és elméleti tudást, új taktikai eljárásokat, amelyeket nap mint nap használunk a kiképzés során. Örömmel várjuk bárki észrevételét, javaslatát a kidolgozott rendszerrel kapcsolatban.

Felhasznált irodalom P. Allan: Testbeszéd. Park, Budapest. (1989) Benedek I.: Az ösztönök világa. Minerva, Budapest. (1987) A. Elliot: A társas lény. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. (1987) Csányi V.: Magatartásgenetika. Akadémiai Kiadó, Budapest. (1977) Eric Berne: Emberi játszmák. Gondolat, Budapest. (1984) Eric Berne: Sorskönyv. Háttér Kiadó, Budapest. (1997) Dr. Heinz: Félelem és pánik. Trivium Kiadó, Budapest. (1997) Járó K.: Játszmák nélkül. Helikon, Budapest. (1999) E. A. Roger: Gesztusok. Alexandra, Budapest. (1999) R. Steven: A tudatos agy. Gondolat, Budapest. (1983) Szabó K.: Kommunikáció felsőfokon. Kossuth, Budapest. (1997) Széky P.: Állat az állatnak üzen. Natura, Budapest. (1986) P. H. Tannenbaum: A televíziózás szociálpszichológiája. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest. (1985) Tirgner L.: A gyógyító beszélgetés. Magyar Viselkedéstudományi és Kognitív Terápiás Egyesület, Budapest. (1990) Ian McDermott/Joseph O’Connor: Az NLP és az egészség, Bionergetic Kft. 1998.

Végh József 2004-08-03