Faluház - Apostagi Zsinagóga Apostag, Iskola u. 5. Vezetés lesz Infoanyag lesz KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL Apostagon az 1760-as években telepedtek le zsidó vallású emberek. 1822-ben épült meg a ma is álló épület. A négy oszlopra támaszkodó boltozat, amely a szószéket - a bimát - teszi meg az architektúra középpontjának. 1986-ban helyreállították, azóta működik Faluházként. 1988-ban kapta meg az Europa Nostra díjat. 17-én 17 órakor nyílik Csollák Mihály festőművész kiállítása. szombat: 9-20 vasárnap: 10-16 www.apostag.hu Bajai Szent Miklós Ortodox Szerb Templom Baja, Miklós u. 4. Vezetés lesz Infoanyag lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas A Szerb Templom késő barokk stílusban épült a XVIII. század második felében. Az 1792-ben épült ikonosztáz a templommal egyetemben műemléki védettséget élvez. szombat: 9-19 vasárnap: 9-19 Ortodox liturgia A KÖN rendezvény mindkét napján délelőtt 10 órától Ortodox Liturgia, melyhez az idegen nyelvű idegenvezetés biztosított. Bajai Szent Miklós Ortodox Szerb Templom mindkét nap 10 óra Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ Baja, Telcs E. u. 12. Vezetés lesz Infoanyag lesz KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL A könyvtár épülete az egykori zsinagóga, melyet 1845-ben adtak át rendeltetésének. A későklasszicista stílusú épületben 1985. óta a városi könyvtár kap helyet. Információs anyag angol és német nyelven is elérhető. szombat: 8-18 bajaikonyvtar.hu A madarasi fúvószenekar koncertje Rossz idő esetén a rendezvény az épületben lesz. Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ kertje, Baja 17-én 17 óra A hagyományok évében Tóth Kálmán emlékei nyomában 180 évvel ezelőtt 1831. március 30-án született Baja első és máig egyetlen országos ismertségű költője. A séta során Tóth Kálmán mindkét szülőházat megtekintjük: az emléktáblával jelöltet (Tóth Kálmán utcában), és főtér mellettit (ma: Grauaug Ármin utca), ahol ifjúkorát töltötte - első verseit írta. Életének meghatározó élménye volt a szabadságharc. Ma is élő, megható verseit merítette ebből az élményből: Előre, Kik voltak a honvédek? Az 1850-es évek második felének és az 1860-as évek egyik legfontosabb irodalomszervezője, a nemzeti szellem életben tartója volt. Szülővárosa többször s országgyűlési képviselőnek választotta. Tóth Kálmán hazaszeretete és lokálpatriotizmusa mindenki számára példa lehet. 17-én 15 óra Baja, Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ 1 óra Vezető: dr. Fábián Borbála történész Falumúzeum - Helytörténeti Gyűjtemény Bácsszentgyörgy, Kossuth u. 4. Vezetés lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas
A régi iskola épületében található Helytörténeti Gyűjteményünk, mely a 100 évvel ezelőtti falusi élet világát mutatja be az érdeklődőknek Végvári Józsi bácsi vezetésével. szombat: 10-17 vasárnap: 10-17 www.bacsszentgyorgy.hu Hartai tájház és helytörténeti gyűjtemény Harta, Templom u. 52. és 62. Vezetés lesz Infoanyag lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas Harta tájházának mindkét épülete a község közepén a Templom utcában található. A Német Nemzetiségi Ház és Helytörténeti Gyűjtemény valamint a Hartai Felvidéki szoba és a Gallé Tibor fotóművész helyi munkásságát megidéző emlékszoba. szombat: 10-18 vasárnap: 10-18 www.harta.hu Katona István-ház Kalocsa, Hunyadi u. 2. Vezetés lesz Infoanyag lesz "Szívet szívért (Cor pro corde)". Grősz József kalocsai érsekre emlékezünk halálának 50. évfordulója alkalmából. A látogatók meghallgathatják a Grősz József érseket is elítélő 1951-es koncepciós per teljes hanganyagát. Régi filmhíradós részletekből és fényképekből készült vetítés eleveníti fel nekünk Grősz József érsek életútját. szombat: 9-17 vasárnap: 9-17 kincstar.asztrik.hu Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Kecskemét, Deák Ferenc tér 1. Vezetés lesz Infoanyag lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL A Kulturális Központ 1970 és 1974 között épült az Általános Épülettervező Vállalat és Kerekes István tervei alapján. szombat: 8-20 vasárnap: 10-22 www.efmk.hu Örökzöld party Nosztalgia táncest Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ 18-án 17-22 óráig KULtúra Előzetes bejelentkezés szükséges: 76/505880,
[email protected]. 17-én 10 óra és 18-án is lesz séta Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ 1 óra Vezető: Kiss Erika Kecskeméti Református Temető Kecskemét, Irinyi u. 17/b. Vezetés lesz Infoanyag lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas A városban ma már ez az egyetlen református temető. Három sírját a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánították: (Káldy Gyula, Kiss Albert, Szappanos István). 17-én 16 órakor temetőkerti séta indul a bejárattól. szombat: 6-20 vasárnap: 6-20 www.krek.hu
Kecskeméti Alkotóház Kecskemét, Műkert 2. Vezetés lesz A kecskeméti Művésztelepet az 1909-től 1912-ig terjedő időszakban építették fel Kada Elek polgármestersége idején. A polgármester a terveket Kós Károly építész tervei alapján rendelte meg Szivessy Tibortól és Jánszky Bélától. Az építkezés 1909-ben kezdődött hat műtermes villával, és a festőiskola szerepét betöltő épülettel (a mai Alkotóházzal), amelynek korabeli elnevezése közös Műteremház volt. Az Alkotóház jelenlegi épületének tíz műterme festőművészeknek, szobrászművészeknek, grafikusművészeknek, textilművészeknek jelent kiváló alkotási lehetőséget. Előzetes jelentkezés szükséges:
[email protected] vagy (76)414263 elérhetőségen. szombat: 16-18 www.efmk.hu Kecskeméti Református Templom és tornya Kecskemét, Szabadság tér Vezetés lesz Infoanyag lesz „Ahol harangjaink laknak” - látogatás a kecskeméti református templom tornyába. A török hódoltság idején szultáni engedéllyel épült (1680-84) kőtemplom tornyában 4 harang lakik. A legnagyobb 20 mázsás harang adományozója I. Rákóczi György erdélyi fejedelem volt. A hely adottságai miatt a torony csak csoportosan látogatható (max. 20 fő), a torony alatti bejárattól. Indulás minden egész órakor, időtartama kb 50 perc. szombat: 10-17 www.krek.hu Kecskeméti Református Egyházközség Újkollégiuma Kecskemét, Szabadság tér 7. Vezetés lesz Infoanyag lesz Kecskemét főterének egyik meghatározó, impozáns épülete a Mende Valér és Dombi Lajos által 1911-12-ben tervezett református Újkollégium. Az elmúlt 100 évben tanárok és diákok százai és ezrei ismerték meg belülről is ezt a szép, szecessziós épületet. A kb. 50 perces vezetett séták az árkádok alatti főportától indulnak, óránként. szombat: 10-18 www.krek.hu Művelődési Központ Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 1. Vezetés lesz Infoanyag lesz KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL A Korona épület már megnyitásakor(1887. január 9.) sem csupán vendéglői célokat szolgált, hanem kulturális funkciókat is betöltött. 2010-ben a DAOP pályázatból a szállodarész is megújult, ezzel kibővített alapterületen áll. szombat: 8-21 www.psvk.hu Petőfi Sándor Városi Könyvtár (Hattyúház) Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 1. Vezetés lesz Infoanyag lesz A Hattyúház Petőfi emlékhely: Petőfi Sándor édesapjának mészárszéke, amelyet 1822-30-ig bérelt, ma műemléképület, megújulva, kibővítve a városi könyvtárnak ad otthont. szombat: 8-12 www.psvk.hu
Közösségi-Információs Központ Kunadacs, Kossuth Lajos u. 51. Vezetés lesz Infoanyag lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL Kunadacs szívében, kellemes, rusztikus környezetben áll a mi "kis házunk". Civil működtetés alatt közművelődési feladatokat lát el. szombat: 14-24 vasárnap: 9-13 www.fkkme.hu Gyöngyösi Mátyás Helytörténeti Gyűjtemény Kunszállás, Dózsa György u. 22. Vezetés lesz Infoanyag lesz Kunszállás közösség kalandos életű, szülőfalujához sírig hű orvosának, falukutatójának állít emléket a Gyöngyösi Mátyás Helytörténeti Gyűjtemény. Az állandó kiállítás a település XIX-XX. századi történetét, néprajzát, falusi életét mutatja be, a család XX. század elején épült, felújított kúriájában. szombat: 10-18 vasárnap: 10-18 www.kunszallas.hu Kézműves foglalkozás Gyöngyösi Mátyás Helytörténeti Gyűjtemény 17-én 10 óra Virágh-kúria - Helytörténeti Gyűjtemény Kunszentmiklós, Kossuth Lajos u. 1/a. Vezetés lesz Infoanyag lesz A kúria klasszicista stílusban épült 1820 körül. Építtetője Virágh Pál, a város kilencszeres főbírája. A ház lakója volt Virágh Gedeon honvéd őrnagy, aki az 1848-49-es szabadságharc idején huszárait hazahozta Csehországból. A múzeumban ma helytörténeti gyűjtemény, valamint a Felső-Kiskunsági szikes puszta növény- és állatvilágát bemutató kiállítás tekinthető meg. szombat: 10-16 vasárnap: 10-16 Szent Erzsébet templom Mélykút, Széchenyi u. 115. Vezetés lesz Infoanyag lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas 50 éve, 1961-ben a hívek áldozatos munkájával épült az egyszerű vonalú templom, amelybe egykori káplánjuktól, az akkor Rómában élő Prokop Péter neves festőművésztől kaptak ajándékba egy 1962-ben készült nagyméretű szárnyas oltárképet, amelyet maga a művész is egyik fő művének tartott. A templom keresztútja is Prokop alkotása. A fából készült feszület Till Aran műve. szombat: 8-18 vasárnap: 8-10 és 11-18 Helytörténeti és Helyrajzi Kiállítóhely Tiszaalpár, Bethlen Gábor u. 2. Vezetés lesz Infoanyag lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas A múzeumban betekintést kaphatunk a környező élővilágba, a római korból származó szarmata emlékek és egy VII. századi vár családi temetkezési szokásaiba. Kádár Lajos, Móricz Zsigmond kortársaként mutatta be az itt élő emberek tanyasi szabad életét, életmódját. 9 órától tárlatvezetés az Árpád Fejedelem Általános iskola Honismereti Csoportja kalauzolásában. szombat: 9-16 vasárnap: 9-16 www.tiszaalpar.hu
Kosár- és Vesszőtermékek Gyűjteménye Tiszaalpár, Honfoglalás u. 1. Vezetés lesz Infoanyag lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas A tárlaton vesszőkből készült használati- és dísztárgyakat láthatnak az érdeklődők, emellett megismerhetik a kosárfonás titkait. 9 órától az Árpád Fejedelem Általános Iskola Honismereti Szakkör diákjai és a Tiszaalpári Faluvédő- és Szépítő Egyesület tagjai tárlatvezetést tartanak. szombat: 9-16 vasárnap: 9-16 Skanzen, szabadtéri múzeum Tiszaalpár, Várkert u. Vezetés lesz Infoanyag lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas A szabadtéri múzeum egy Árpád-kori települést mutat be, és egy középkori épületegyüttes rekonstrukcióját. Az Alpár térségben, az ásott veremházban élethű berendezésű tárgyakon túl a mindennapi élet és gazdálkodás eszközei is megtekinthetők. 9 órától idegenvezetés a Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola honismereti szakkörösei és a Tiszaalpári Faluvédő- és Szépítő Egyesület tagjai kalauzolásában. szombat: 9-16 vasárnap: 9-16 www.tiszaalpar.hu Benedek Péter Emlékház Uszód, Batthyány Lajos u. 5. Vezetés lesz Infoanyag lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas Uszódon született és alkotott Benedek Péter, a népi naiv festészet megteremtője. A falu asszonyai ma is készítenek uszódi viseletbe öltöztetett babákat, karcolt és festett tojásokat, kézzel és géppel hímzett terítőket. A műemlékké nyilvánított Benedek Péter Emlékházban megtekinthető a naiv festő tárlata, és az uszódi tárgyakból álló néprajzi kiállítás. szombat: 9-13 vasárnap: 9-12 Boldizsár Ház Uszód, Kossuth u. 4. Uszód nevét a fennmaradt írásos emlékek 1318-ban említették először. Nevének alapja valószínűleg az úszó, úsztató főnév lehet. Boldizsár Gáborné nívódíjas népművész a világot bejárva mutatta be az uszódi hagyományokat. Uszódi népviseletbe öltöztetett babák kiállítása látható. szombat: 9-13 vasárnap: 9-12 www.uszod.hu