Ezt a jegyzetet az ELTE Tanító- és Óvóképzı Kar adta ki
Technikai szerkesztı: Göröcs Dorka
Szerkesztette: Dr. Demeter Katalin és Ladáné Dauda Györgyi
Felelıs kiadó: Dr. Mikonya György dékán
Tartalomjegyzék
Bevezetés
3
A Tanító- és Óvóképzı Kar vezetıi
5
A kar szervezeti egységei
6
A felsıfokú szakképzés adatai és vizsgakövetelményei
7
A szak óra-, vizsga- és kreditterve – mintatanterv
10
A felsıfokú szakképzés tantárgyleírásai
12
2
BEVEZETÉS Tisztelt Hallgató! Ön az 1869-ben alapított Budai Állami Tanító-képezde jogutódjában, a – 2000 óta az ELTE kötelékébe tartozó – Tanító- és Óvóképzı Karon (TÓK) kezdte meg tanulmányait. Az egységes európai felsıoktatási térség kialakításának eredményeképpen az Európai Unió diákjai, így a magyar diákok is az egymásra épülı BA (alap), MA (mester), és PhD (doktori) szinten folytathatnak felsıoktatási tanulmányokat. Ebbe a képzési struktúrába illeszkedik felsıoktatási törvény szabta keretek között a felsıfokú szakképzés is. Az egységes Európai Felsıoktatási Térség kialakításának folyamatában az ifjúságsegítı képzés megújítása és rendszerbe illesztése érdekében a 15/2008. VIII. 13. SZMM rendelet az ifjúságsegítı felsıfokú szakképzés szakmai- és vizsgakövetelményeit, így az ifjúságsegítı a korábbi (7/2002. V. 25. ISM-OM r.) szabályozástól eltérı módon a szociális szolgáltatások szakmacsoportjába került. Az ELTE Tanító- és Óvóképzı Karán folyó ifjúságsegítı felsıfokú szakképzést a szociális szakmacsoportot felügyelı minisztérium rendeletei és felsıoktatásra vonatkozó törvények szabályozzák. Utóbbi szerint egy személy tizenkét féléven át folytathat a felsıoktatásban tanulmányokat államilag támogatott képzésben, beleértve a felsıfokú szakképzést is. Kísérje figyelemmel a felsıoktatási törvény hatályos változatát, a Nemzeti Szakképzési és Felnıttképzési Intézet honlapját, valamint az ELTE és a TÓK honlapján egyaránt folyamatosan frissített Hallgatói Követelményrendszer (HKR) útmutatásait, továbbá az egységes tanulmányi rendszer (ETR) hirdetményeit, amibıl az egyetem hallgatóinak jogait és kötelességeit követheti, tájékozódhat a térítési és juttatási rendrıl. A tájékoztató füzetben megtalálja a tanulmányainak eredményességét segítı tantervi információkat: milyen tanegységeket kell felvennie, milyen sorrendben, mit kell teljesítenie, hogy a szükséges krediteket megszerezze 1. A TANTERV; A TANEGYSÉGEK FELVÉTELE Az ifjúságsegítı felsıfokú szakképzés szakmai és vizsgakövetelményeit a 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet 1. számú melléklete szabályozza, ennek alapján készült el az ELTE TÓK tanterve. A tájékoztató füzetben közzétett óra- és vizsgaterv táblázata mutatja a tantervben elıírt tanegységeket, óraszámaikat, számonkérési formáikat. Az ott feltüntetett mintatanterv félévenkénti beosztása szerint haladva minden kötelezettségét idıben teljesítheti. Az ETR-ben fel kell vennie minden félév elején a tantervben elıírt tanegységeket. Saját EHA kódjával tud az ETR-be belépni, itt tudja felvenni a tanegységeit, itt követheti teljesítéseit. Félévenként regisztrálnia kell. A tanegységek alapján kiírt kurzusokat félévente hirdetik meg a tanszékek: a kurzusok meghirdetése tartalmazza a tanegységek óráinak idıpontját, tartamát, helyét, oktatóját is. A felvehetı kurzusokról az ETR-ben, a tanulmányi osztály honlapján és hirdetményekben tájékozódhat. A tanszékek csak a mintatanterv szerint kötelesek kurzusokat hirdetni. Kredit csak sikeresen teljesített, érdemjeggyel/minısítéssel lezárt tanegységért kapható. A tantárgyfelvétel eredményességét minden félév elején, a teljesítések bejegyzését minden félév végén önnek kell ellenıriznie az ETR-ben. A mintatantervtıl való eltérésnél különösen kell figyelnie az elıfeltételekre, amelyek teljesítése nélkül egy-egy tanegységet nem tud felvenni. Az elıfeltételek között szerepelnek gyenge (az adott tanegységgel együtt is teljesíthetı), illetve erıs (az adott tanegység felvétele elıtt teljesítendı, ! jellel jelzett) elıfeltételek. Az elıfeltételekrıl a tájékoztató füzetben közzétett tanegység (tantárgyelem) -leírásokban tájékozódhat. A tanegységek kódjai a képzésnek felelnek meg: IN az ifjúságsegítı felsıfokú szakképzés nappali, a IL a levelezı tagozatát jelzi. Figyelnie kell arra is, hogy saját szakjának, tagozatának megfelelı tanegységeket vegyen fel.
3
A félévi tanrend összeállításához segítséget ad a tanulmányi honlapon és hirdetményekben is közzétett mintaórarend. A korábban végzett tanulmányok kreditjeinek beszámítását az ELTE TÓK tanulmányok kezdetén kell kérnie. Párhuzamos tanulmányok esetén félévente lehet kreditbeszámítást kérni. 2. A SZORGALMI IDİSZAK tanulmányi munkája A szemináriumi órákon (kódjelük: s), gyakorlatokon (kódjelük: g), melyek általában gyakorlati jeggyel zárulnak (a zárás lehet: gy – 5 fokú, vagy m – 3 fokú) kötelezı részt venni, az elıre megadott követelményeket teljesíteni kell; pótlásra, javításra csak a tájékoztató füzet erre vonatkozó jelzése esetében van lehetıség. Az egyes tanegységek tartalmának, követelményeinek rövid leírása a tájékoztató füzetben olvasható, részletesebb útmutatásokat a kurzus oktatója ad, az információk elektronikusan is elérhetık. Az elıadásokon (kódjelük: e), melyek általában kollokviummal zárulnak, a részvétel akkor kötelezı, ha azt a tanszék elıírja (ennek jelzése: ), egyéb estekben az elıadásokon a jelenlét ajánlott. A gyakorlatokon a részvétel kötelezı. 3. A VIZSGAIDİSZAK tanulmányi munkája A kb. 15 hetes szorgalmi idıszakot kb. 7 hetes vizsgaidıszak követi, ekkor kell a k betővel jelzett kollokviumi zárási formát teljesíteni. Mind a kollokvium ETR-ben kiírt idıpontjaira mind a modulzáró vizsgákra jelentkezni kell. A vizsgakövetelmények ismertetését, és a vizsgáztatás típusait (szóbeli, írásbeli, és ezek többféle kombinációja), valamint a vizsgaismétlések lehetıségeit a HKR részletesen szabályozza, ezeket a szabályokat érdemes alaposan tanulmányozni. 4. A TANULMÁNYOK LEZÁRÁSA A szakmai vizsgára bocsátás feltétele: a tantervben elıírt valamennyi tanegység teljesítése, a záródolgozat benyújtása az utolsó félévben elıírt határnapig. Segítségért, tanácsért fordulhat a szakfelelısökhöz, az oktatókhoz, ügyfélfogadási idıben a tanulmányi osztály munkatársaihoz, valamint a tanszéki ügyintézıkhöz is – akár személyesen akár elektronikus levélben. Vegye igénybe a tanulmányi évek alatt kínálkozó lehetıségeket a hivatásra való felkészülés, a tudomány, a mővelıdés, az egyetemi közélet, a nemzetközi kapcsolatok, a szórakozás terén; töltse diákéveit a TÓK-on felelısséggel, tartalmasan és derősen.
Budapest, 2009. július 20. Dr. Demeter Katalin oktatási fıigazgató-helyettes Jelmagyarázat: ! *
4
erıs elıfeltétel félcsoportos foglalkozás (15–23 fı)
A Tanító- és Óvóképzı Kar vezetıi (címek, elérhetıségek)
Dékán: Dr. Mikonya György habilitált egyetemi docens 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. fszt. 5. tel: 487-81-00/6988, 6993 mellék Fax: 487-81-96 E-mail:
[email protected]
Általános dékánhelyettes: Véghelyi Józsefné dr. fıiskolai docens (Természettudományi Tanszék) 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. fszt. 5. tel: 487-81-00/6988, 6993 mellék Fax: 487-81-96 E-mail:
[email protected]
Oktatási dékánhelyettes: Dr. Demeter Katalin fıiskolai tanár (Társadalomtudományi Tanszék) 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. I. 103. tel: 487-81-00/6988, 6932 mellék E-mail:
[email protected]
A HÖK elnöke: E-mail:
[email protected]
A Kar épülete: 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Központi tel: 487-81-00, központi fax: 487-81-96 Itt mőködnek a Kar oktatási és egyéb szervezeti egységei, itt folyik a Karon való oktatás.
5
A kar oktatási szervezeti egységei Ének-zenei Tanszék II. 208. tanszékvezetı: Döbrössy János DLA fıiskolai docens
[email protected] Idegen Nyelvi és Irodalmi Tanszék II. 225. tanszékvezetı: Dr. Márkus Éva fıiskolai docens
[email protected] Informatika Oktatási Csoport I. 105. csoportvezetı: Tóth Attila adjunktus
[email protected] Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék tanszékvezetı: Dr. Csíkvári Gábor fıiskolai tanár
[email protected] Matematika Tanszék tanszékvezetı: Dr. Szendrei Julianna fıiskolai tanár
[email protected] Neveléstudományi Tanszék tanszékvezetı: Dr. Podráczky Judit fıiskolai docens
[email protected] Társadalomtudományi Tanszék tanszékvezetı: Dr.Donáth Péter habilitált egyetemi tanár
[email protected] Természettudományi Tanszék tanszékvezetı: Véghelyi Józsefné dr. fıiskolai docens
[email protected] Testnevelési Tanszék tanszékvezetı: Tihanyiné Dr. Hıs Ágnes fıiskolai docens tihanyine.hos.á
[email protected] Vizuális Nevelési Tanszék tanszékvezetı: Bakos Tamás fıiskolai docens
[email protected]
A kar oktatást segítı szervezeti egységei Tanulmányi Referatúra referens: Bicsák Csilla
[email protected] Könyvtár igazgató: Vajda Albertné
[email protected] Multimédia Módszertani Csoport vezetı: Dr. Orczán Zsolt fıiskolai docens
[email protected]
6
A FELSİFOKÚ SZAKKÉPZÉS MEGNEVEZÉSE, JELLEMZİ ADATAI*
Szakképesítés megnevezése: A szakképesítés azonosító száma: Elérhetı kreditek mennyisége: A képzés ideje: A szakképesítéssel legjellemzıbben betölthetı munkakör, foglalkozás A szakképzettséggel betölthetı egyéb munkakörök:
ifjúságsegítı 55 762 01 0000 00 00 120, ebbıl minimum 30, maximum 60 beszámítható a felsıoktatási alapképzésbe 2 tanév, 4 félév FEOR 3419 egyéb pedagógus FEOR 3315 FEOR 3311 FEOR 3412 FEOR 3713 FEOR 3719
Szociális és gyermekvédelmi ügyintézı Szociális asszisztens Gyermek- és ifjúsági felügyelı Kulturális szervezı munkatárs Egyéb kulturális foglalkozások
Az ifjúságsegítı felsıfokú szakképzés tanegységei, kreditjei (min. 30) beszámítanak a tanító szak ember és társadalom mőveltségterületén megszerzendı kreditekbe. A tanító szakon alkalmassági vizsgát kell tenni, igazolni kell továbbá az egészségi alkalmasságot!
VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK*
I. A SZAKMAI VIZSGÁRA BOCSÁTÁS FELTÉTELEI: A képzési programban elıírt gyakorlat teljesítésérıl szóló igazolás Az 1. és a 6. vizsgarész megkezdésének feltétele a vizsgarészben megadott témában életinterjú, illetve záródolgozat elkészítése minimum 15, maximum 20 oldalas terjedelemben, a képzés 4. félévében Az utolsó szakképzı évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékő a modulzáró vizsga eredményes letételével
II. A SZAKMAI VIZSGA RÉSZEI: 1. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 1356-06 A szociális segítés alapfeladatai A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Esetleírás elemzése az egyén társadalmi, pszichológiai és szociálpszichológiai meghatározottságáról A hozzárendelt jellemzı vizsgatevékenység: írásbeli Idıtartama: 90 perc
*
15/2008. VIII. 13. SZMM rendelet szerint
7
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Az elızetesen elkészített életútinterjú megvédése A hozzárendelt jellemzı vizsgatevékenység: szóbeli Idıtartama: 45 perc (felkészülési idı 30 perc, válaszadási idı 15 perc) A hozzárendelt 3. vizsgafeladat: A szociális, gyermekvédelmi és a családok támogatásának jogi keretei A hozzárendelt jellemzı vizsgatevékenység: szóbeli Idıtartama: 45 perc (felkészülési idı 30 perc, válaszadási idı 15 perc) A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 35% 2. feladat 30% 3. feladat 35%
2. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 1894-06 Az ifjúságsegítı információs, tájékoztató és tanácsadói feladatai A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Adott esetleírás alapján a vonatkozó információk összegyőjtése, rendszerezése, a tájékoztatás és tanácsadás módjának és tartalmának meghatározása A hozzárendelt jellemzı vizsgatevékenység: írásbeli Idıtartama: 90 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 100% 3. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 1895-06 Adminisztrációs és dokumentációs feladatok A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Adott ifjúságpolitikai témához kapcsolódó dokumentum és adatbázis készítése A hozzárendelt jellemzı vizsgatevékenység: írásbeli Idıtartama: 240 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 100% 4. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 1896-06 Egyéni fejlesztés és segítı támogatás A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Esetleírás alapján személyre szabott fejlesztési és támogatási stratégia kidolgozása A hozzárendelt jellemzı vizsgatevékenység: írásbeli Idıtartama: 90 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 100%
8
5. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 1897-06 Ifjúsági szolgáltatások és kapcsolatok A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Adott ifjúsági szolgáltatás komplex megvalósításának leírása A hozzárendelt jellemzı vizsgatevékenység: írásbeli Idıtartama: 90 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Indirekt segítı beszélgetés kezdeményezése és dokumentálása A hozzárendelt jellemzı vizsgatevékenység: gyakorlati Idıtartama: 120 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 25% 2. feladat 75% 6. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 1898-06 A társadalmi kohézió erısítése, közösségfejlesztés A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: A záródolgozat megvédése (prezentáció) A hozzárendelt jellemzı vizsgatevékenység: szóbeli Idıtartama: 30 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 100% III. A SZAKMAI VIZSGA ÉRTÉKELÉSE %-OSAN: Az 55 762 01 0000 00 00 azonosító számú, Ifjúságsegítı megnevezéső szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében 1. vizsgarész: 20 2. vizsgarész: 10 3. vizsgarész: 10 4. vizsgarész: 20 5. vizsgarész: 10 6. vizsgarész: 30 4. A SZAKMAI VIZSGARÉSZEK ALÓLI FELMENTÉS FELTÉTELEI: A szakképesítéshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése A szakmai és vizsgakövetelményeket ld. részletesen: 15/2008. VIII. 13. SZMM rendeletben.
9
AZ IFJÚSÁGSEGÍTİ FELSİFOKÚ SZAKKÉPZÉS LEVELEZİ TAGOZATÁNAK ÓRA-, VIZSGA- ÉS KREDITTERVE ELİFELTÉTELEKKEL KÓD
TANTÁRGY MEGNEVEZÉSE
kredit
F É L É V E K I. II. III. IV.
ELİFELTÉTELEK
TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ÉS SZAKMAI ISMERETEK IL0801e Tanulásmódszertan, kommunikáció –
2
bevezetés az ifjúságsegítı képzésbe
-
10 k 15 k
IL0802e Szociológiai alapismeretek
3
IL0803e Családszociológia, életmód
3
IL0804e A társadalmi struktúra. A mai magyar társadalom szerkezete IL0805e Magyarország a huszadik században
3
IL0806 e Etika
2
10 gy
IL0807 e Jogi és közigazgatási alapismeretek
3
15 k
IL0808 e Szociálpolitikai alapismeretek; jóléti ellátások IL0809 e A szociálpolitika intézményrendszere
4
IL0810 e Gazdasági, ügyviteli és igazgatási ismeretek IL0811S Projektmendzsment, pályázatírás
4
IL0812 e Pályaorientációs és munkavállalási ismeretek IL0813S Az ifjúsági tanácsadás módszerei I.
2
IL0814S Az ifjúsági tanácsadás módszerei II.
3
IL0815E Az ifjúságsegítés módszertana
2
IL0816S Szociokulturális animáció –
3
4
IL0802 e 20 k
-
IL0817S Ifjúsági közösségek
3
IL0818 e Kultúraközvetítés
2
IL0819S Az ifjúsági munka és helyszínei
2
IL0820 e Ifjúságszociológia
2
IL0821 e Ifjúságpolitika
2
IL0822 e Andragógia
2
20 k 10 gy 10 k
2
3
-
20 k 20 k
4
játék és élménypedagógia
10
IL0802 e
15 k 15 k
-
15 gy
-
15 gy 10 k
-
15 gy 15 gy
-
10 k
-
10 gy 10 k 10 k
IL0802 e 10 k
IL0602 e
KÓD
TANTÁRGY MEGNEVEZÉSE
Kredit
F É L É V E K
I.
II.
III.
IV.
ELİFELTÉTELEK
NEVELÉSTUDOMÁNYI ISMERETEK IL0601 e Általános pedagógia
2
IL0602 e Neveléselmélet
2
IL0603 e Bevezetés a pszichológiába
2
IL0604 e A személyiség alakulása és fejlıdése I.
2
IL0605 e A személyiség alakulása és fejlıdése II.
3
IL0606S Készségfejlesztés a segítı kapcsolathoz I.
4
IL0607S Készségfejlesztés a segítı kapcsolathoz II.
4
IL0608 e Szociálpszichológia
2
-
10 k
IL0601 e
10 k
IL0601 e
10 k 10 k
IL0603 e! IL0604 e!
15 k
IL0603 e
20 gy
IL0606 s!
20 gy
IL0603 e!
10 k
INFORMATIKA IL0301g Inormatika
2
10 gy
EGÉSZSÉGTUDOMÁNY IN1001
e Egészségfejlesztés
2
IN1002
e Drog- és bőnmegelızés
2
IN1001
10 k
e
10 k
IDEGEN NYELV IL0101S/ IL0701S IL0102S/ IL0702S IL0103S/ IL0703S IL0104S/ IL0704S
Angol nyelv I. Német nyelv I. Angol nyelv II. Német nyelv II. Angol nyelv III. Német nyelv III. Angol nyelv IV. Német nyelv IV.
2 2 2
-
10 gyj 10 gyj 10 gyj
2
IL0101S/ IL0701S IL0102S/ IL0702S 10 IL0103S/ gyj IL0703S
GYAKORLAT IL0001g Nyári gyakorlat
7
IL0002g Szakmai gyakorlat
10
INZD
Záródolgozat
8
IL0814s
40 gy
100 IL0819 s gy x
Mindösszesen: 475 óra + 100 óra szakmai gyakorlat + 40 óra terepgyakorlat + 80 óra irányított önálló munka: záródolgozat = 695 óra
11
AZ IFJÚSÁGSEGÍTİ FELSİFOKÚ SZAKKÉPZÉS LEVELEZİ TAGOZATÁNAK TANTÁRGYLEÍRÁSAI
Társadalomtudományi és szakmai ismeretek
A tanegység neve IL0801e Tanulásmódszertan, kommunikáció (bevezetés az ifjúságsegítı képzésbe)
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
Elıfeltételek
10
2
k
K
I.
-
Cél: a tanulási és kommunikációs kompetenciák fejlesztése, hatékony tanulási módszerek megismerése, alkalmazása, komplex információk befogadásával és kezelésével a szövegértés és szövegalkotás, a „reading literacy” kibontakoztatása. Tananyag: a kommunikáció fogalma, fıbb jellemzıi , típusai, kommunikációelméleti modellcsoportok, a verbális és a nonverbális kommunikáció, a meggyızı kommunikáció stratégiái. Tanulás mint kulcskompetencia, a felsıfokú képzés munkaformái, szervezése, célravezetı technikái. Motiváció, önfejlesztés, tanulási stílusok, módszerek, adatgyőjtés, könyvtárhasználat, a tudományos kutatás alapjai. Követelmény: a tanulási kompetenciák eredményes használata, az ifjúságsegítı munkájában elıforduló kommunikációs technikák biztonságos alkalmazása. Az írásbeli kollokvium elıfeltétele 1 skeres házi dolgozat elkészítése. A tanegység neve IL0802e Szociológiai alapismeretek
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
Elıfeltételek
15
2
k
K
I.
-
Cél: a szociológia társadalomelemzési módjainak megismertetése, egyes módszerek alkalmazásának és alkalmazhatóságának értékelése, a nyitott és elfogadó társadalom- és emberszemlélet erısítése. Tananyag: szociológiai megközelítések, alapfogalmak, szociológia helye és szerepe a társadalomtudományokban, interdiszciplináris kapcsolatai, a társadalom megismerésének sajátosságai, a társadalmi struktúra, struktúraelemzés, mobilitás jellemzıi. A magyar társadalom szerkezete, rétegzıdése, mikró- és makrostruktúrák, demográfiai vizsonyok. Társadalmi csoportok, társadalmi intézmények, szervezetszociológia, adatfelvételi technikák. Értékek, normák, szankciók; a normáktól való eltérés. Követelmény: A kollokviumon az elıadások és az elıírt forrásmővek anyagának ismeretérıl kell számot adni.
12
A tanegység neve IL0803e Családszociológia, életmód
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
15
3
k
K
II.
Elıfeltételek
IL0802e
Cél: megismertetni a család szerepét, típusait, funkcióit, az ifjúságsegítés tennivalóinak feltárásához szükséges módszereket. Tananyag: kultúra, szubkultúra, hagyományok, életmód, szokás, életvitel fogalma, meghatározó tényezıi, összetevıi. A család fogalmának és funkcióinak változása, helye, szerepe, jelentısége, mőködése mőködési zavarai, szerkezete, családi és társadalmi szerepek, a család szocializációs szerepe, a családi gazdálkodás. Az életmód, az érték – és normarendszer. A családi életciklus, életút; az életútinterjú, mint a család szerkezetének, történetének, értékeinek és normáinak vizsgálati módszere. A gyerek, az idıs, a beteg és a fogyatékos ember helye a családban, magányosság a családon belül. A társadalom ártó – védı hatása; a család mint támogató rendszer és a családot támogató rendszerek. Követelmény: A kollokviumon az elıadások és az elıírt forrásmővek anyagának ismeretérıl kell számot adni.
A tanegység neve IL0804e
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
15
3
k
K
II.
Elıfeltételek
IL0802e
A társadalmi struktúra. A mai magyar társadalom szerkezete
Cél: 21. századi magyar társadalom megismerésének módszereirıl, struktúrájáról, intézményeirıl, változásairól, az oktatás, az iskola és az ifjúság kérdéseirıl, a társadalom állapotáról, változásairól képet adó források megismertetése, annak érdekében, hogy a hallgató napjaink problémáit a szociológia módszerei és szempontjai szerint értelmezze. Tananyag: a társadalomi struktúra fogalmai, társadalmi egyenlıtlenségek ezeket generáló és újratermelı viszonyok és folyamatok. A szegénység, társadalmi mobilitás, migráció. A mai magyar társadalom szerkezete, egyenlıtlenségek dimenziói, a társadalmi integrációt veszélyeztetı jelenségek: munkanélküliség, hajléktalanság, kirekesztés, elıítéletek, a cigányság hátrányai, szegénység. Követelmény: A kollokviumon az elıadások és az elıírt forrásmővek anyagának ismeretérıl kell számot adni.
A tanegység neve IL0805e
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
20
4
k
K
III.
Elıfeltételek
-
Magyarország a huszadik században
Cél: hogy átfogó képet adjon hallgatóinknak hazánk (fıvárosunk, régiónk) e századi történetérıl, annak érdekében, hogy a közelmúlt narratíváinak megbízható, tárgyszerő ismeretével s az órák során fejlesztendı humánus történeti szemlélettel, a konstruktív problémamegoldás szándékával, a másság iránti tisztelettel, toleranciával közelítsenek napjaink problémáihoz. Fejleszteni kívánjuk önálló forráskeresı, -feldolgozó képességüket, segítve a nyomtatott és elektronikus források, jelek, szövegek adatsorok, diagramok megértését, önálló, kritikai értelmezését. Tananyag: az emberi és polgári jogokra vonatkozó 13
elképzelések alakulása Európában és Magyarországon; a világ és hazánk népességének alakulása, demográfiai sajátosságaink; gazdaságunk, társadalmunk, foglalkoztatási és jövedelmi viszonyaink, településszerkezetünk néhány sajátossága, hatásuk egészségi állapotunk, várható élettartamunk alakulására. A magyar társadalom iskolázási/iskolázottsági jellemzıinek, kulturális fogyasztásának trendjei; állam, ideológia, iskola, valamint a szabad mővelıdés lehetıségeinek, kereteinek és formáinak változása; lakosságunk nemzetiségi, vallási összetételének változása, az állam és az egyházak viszonyának alakulása; nemzetiségeink jogi, kulturális, szociális helyzete; nemzeti sajátosságaink megırzésének esélyei az uniós csatlakozás után, a “világfaluban”. Követelmény: a kollokviumon az elıadások és a kötelezı irodalom ismeretét kérjük számon.
A tanegység neve IL0806e
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
0
gyj
K
II.
Elıfeltételek
-
Etika
Cél: az egyetemes emberi értékek tudatos követésének és közvetítésének elméleti megalapozása; a kritikai gondolkodás fejlesztése, a különbözı kultúrák és értékrendek toleráns, befogadó szemléletének erısítése Tananyag: Az ismeretek bıvítéséhez kapcsolódó kompetenciák fejlesztése: az emberi méltóságot tiszteletben tartó, megértı, humánus magatartás teoretikus megalapozása. Az erkölcsi szabályok, normák és értékek, a kortárs hazai értékrendek, értékhierarchiák elemzése, a jogelvek és az erkölcsi értékek viszonyának elemzése. Az ismeretek alkalmazásához kapcsolódó kompetenciák fejlesztése: konkrét élethelyzetek, konfliktusok erkölcsi elemzésének gyakorlása, az erkölcsi és jogi ítéletalkotás összehasonlítása. Követelmény: A gyakorlati jegyet az alapfogalmak ismerete és egy önálló esetelemzés bemutatása határozza meg. A tanegység neve
IL0807e Jogi és közigazgatási alapismeretek
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
15
0
k
K
II.
Elıfeltételek
-
Cél: az alapvetı állampolgári kompetenciák erısítése; képesség és szándék megalapozása az állam politikai rendszerének ismeretében a demokrácia és a politikai szabadság közegében való cselekvésre, a folyamatok tárgyilagos értelmezésére; jogkövetı magatartásra. Tananyag: a jogállamiság és az alkotmány, állami funkciók a Magyar Köztársaságban. Hatalommegosztás; az ügyészség; a bírói függetlenség; Alkotmánybíróság; az országgyőlési biztosok; az Állami Számvevıszék; a fegyveres erık polgári ellenırzése. Állampolgári részvétel az államéletben és a politikai hatalom gyakorlásában. Az emberi és polgári jogok – a gyermekek jogai; kisebbségi jogok. Átfogó ismeretek nyújtása az állam és a jog fogalomrendszerérıl, az államszervezet felépítésérıl, alkotmányos alapjairól. Alapismeretek nyújtása a jogrendszerrıl, a jogalkalmazás és jogérvényesítés lehetıségeirıl. Az állam és az önkormányzatok felépítése, hatáskörei, mőködése. A helyi önkormányzatok, feladatai, szervezetei. A közigazgatási eljárás adminisztrációja. Az egyházak és a civil szervezetek jogi szabályozása, a családjog alapjai. Európai Unió polgárainak jogai, közös jogintézményei. Követelmény: az elıadások anyaga és az elıírt szakirodalom alapos ismerete, a szorgalmi idıszakban 2 sikeres zárthelyi megírása feltétele az írásbeli kollokviumnak
14
A tanegység neve IL0808e
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
20
0
k
K
III.
Elıfeltételek
-
Szociálpolitikai alapismeretek; jóléti ellátások
Cél: közvetíteni azokat a fogalmakat és szakmai összefüggéseket, amelyek a szociálpolitikát mint önálló diszciplínát és a társadalmi integráció megteremtésére irányuló politikai gyakorlatot érthetıvé teszik. A szakterületet meghatározó legfontosabb jogszabályok birtokában, képessé tenni a hallgatókat szociálpolitikai területeken a döntéshozatalra, állásfoglalásra. Tananyag: szociálpolitikai alapozás; a szociálpolitikát meghatározó tényezık és kapcsolatok, a társadalompolitika, jóléti politika, szegénységpolitika, szociális szükségletek, és kielégítésük módjai, szociális problémák, a szociálpolitika szereplıi, szociális közigazgatás. A problematikus társadalmi jelenségek és a hozzájuk kapcsolódó szociális ellátások: szegénység, munkanélküliség, foglalkoztatás, hajléktalanság, lakhatás, az elöregedésbıl fakadó ellátások, a társadalmi integrációt segítı intézkedések: pl.: fogyatékos személyek esélyeit növelı, a diszkrimináció csökkentését szolgáló, a migrációból származó problémák enyhítését elısegítı tevékenységek. Alapismeretek a gyermekek jogairól, a magyarországi gyermekvédelemrıl Követelmény: A kollokviumon az elıadások és az elıírt forrásmővek anyagának ismeretébıl kell számot adni.
A tanegység neve IL0809e
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
20
4
k
K
III.
Elıfeltételek
-
A szociálpolitika intézményrendszere
Cél: a társadalmi integráció megteremtésére irányuló intézmények sajátos céljainak és mőködésüknek megismerése, szervezetelméleti alapozás. Áttekintés nyújtása a szociális védelmi rendszer jelen állapotáról és problémáiról, a kliensek szükségleteirıl és a szolgáltatásokhoz való hozzájutásról, a kormányzati és civil lehetıségekrıl. Tananyag: a szervezetek mint nyílt rendszerek kialakulását, mőködését és megváltozását befolyásoló tényezık; belsı és külsı kapcsolatok. A szervezeti struktúrák: munkamegosztás, hatáskör, koordinációs eszközök, konfiguráció, döntési szintek, szabályzatok, célok, küldetés, hatékonyság. A szociális intézmények mint szervezetek, az intézmény belsı struktúrája, mőködése, fenntartása, döntési folyamata, mőködését szabályozó jogszabályok. A szociális, foglalkoztatási, családtámogatási, gyermekvédelmi és munkaügyi intézményrendszer feladatai és mőködésük. A szolgáltatások és a kliensek szükségletei közötti viszony. Az intézményekben megoldott szociális, gyermekvédelmi problémák, a szervezetek „hálóba” rendezettsége, rendezıdése. A szociális védelmi rendszer önkormányzati és nem önkormányzati intézményei. A fogyatékos személyek jogai és esélyegyenlıségének kérdései. A támogatások rendszere, megszerzésének feltételei és szabályai. Követelmény: a kollokvium feltétele 2 esettanulmány leadása.
15
A tanegység neve
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
20
4
k
K
IV.
IL0810e
Elıfeltételek
-
Gazdasági, ügyviteli és igazgatási ismeretek
Cél: felkészíteni a hallgatókat a gazdasági folyamatok társadalmi és politikai életre gyakorolt hatásainak felismerésére, folyamatok elemzésére. Segíteni a hallgatókat az ifjúsági irodák gyakorlati teendıinek sikeres megoldására illetve oktatásszervezésre. Tananyag: gazdasági alapfogalmak; makro- és mikroökonómia. A gazdaság tulajdoni és szervezeti struktúrája. A GNP és a GDP. A gazdasági koordináció. A piac mőködése. Piaci formák. A keresletikínálati függvény és az árak szerepe. A termékpiac keresleti oldala és a fogyasztás. A tıkepiac (kereslet, kínálat, a tıke értékelése). A járadék. A pénz és bankrendszer. A vállalkozások környezete és alaptípusai. Vállalat – vállalkozás. A termelés mikroökonómiája: termelési és költségfüggvények. Befektetés és költség, a költségek és a termelés, a termékpiac kínálati oldala: az üzleti és egyéb (állami non-profit, stb.) szervezetek. A jövedelmek és eloszlásuk. Irodaszervezés: nyilvántartások, szolgáltatók, munkaszervezés, idıgazdálkodás - hatékony idıbeosztás, értekezletek, tárgyalások elıkészítése; helyszín: az iroda berendezése. Ügyvitel: iratkezelés – a postabontástól az archiválásig, ügymenetek, az ügyvitelszervezés szabályai, jogi alapfogalmak, szerzıdések, hivatalos levelezés, munkajogi kérdése. Az oktatásszervezés alapjai: képzés célja és tartalma, a képzés idıtartama, idıbeosztása, a képzés struktúrája, a személyi és tárgyi feltételek, infrastruktúra. Az ellenırzés és értékelés, a minıségbiztosítás folyamata. Követelmény: zárthelyi dolgozat határozza meg a kollokviumi jegyet. A tanegység neve
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
gyj
K
IV.
IL0811 s
Elıfeltételek
-
Projektmendzsment, pályázatírás
Cél: a projekt és a projektmenedzsment fogalmi megragadásán túl az ifjúságsegítı gyakorlati munkájában történı alkalmazásra fókuszálva praktikus ismeretek közvetítése, pályázati lehetıségek, csatornák keresése és a pályázási technikák alkalmazása során gyakorlat szerzése. Tananyag: munkaterv készítése, értékelése, a projekt és a pályázat fogalma, jellemzıi, szakaszai, technikái. Pályázati lehetıségek különös tekintettel az ifjúságot érintı pályázatokra., gyakorlati tanácsok a pályázat megírásához, beadásához.. Az EU közösségi programok általános szabályai., tipikus ifjúsági források (Fiatalok Lendületben, GYIA,RIT, stb.), a fiatalok bevonásának módszerei az együttmőködés lehetséges formái. Egy konkrét projekt megtervezése pályázattá formálása, értékelése. Követelmény: zárthelyi dolgozat határozza meg a gyakorlati jegyet.
A tanegység neve IL0812e Pályaorientációs és munkavállalási ismeretek
16
Félévi óraszám
10
Kredit
2
Zárási forma
gyj
Státus
K
Ajánlott félév
IV.
Elıfeltételek
-
Cél: felkészítés az életpálya-építési kompetenciák fejlesztésére, olyan pályaorientáció segítésére, amely önismeretre, társadalom- és gazdaságismeretre épül, reális célokat követ, tervezett, de a változásokhoz rugalmasan alkalmazkodik. Tananyag: munkaerıpiac, foglalkoztatáspolitika és eszközei, modelljei, munkajogi alapismeretek. Életvezetési stratégiák, pályaválasztás, pályaszocializáció. Munkanélküliség, ifjúsági munkanélküliség és az ifjúságsegítı feladatai a képzések, álláskeresés munkavállalás segítésében. Követelmény: aktív részvétel, számonkérés szóban. A tanegység neve IL0813s
Félévi óraszám
15
Kredit
3
Zárási forma
gyj
Státus
K
Ajánlott félév
I.
Elıfeltételek
-
Az ifjúsági tanácsadás módszerei I. segítı
kapcsolat Cél: a stúdium során a hallgató váljon képessé a felnıtté váló fiatalokkal kapcsolatos konkrét segítı helyzetek azonosítására, a szükséges feladatok meghatározására és elvégzésére, illetıleg a szakszerő segítés megszervezésére. Tananyag: Ifjúságsegítés fogalmi keretei: ifjúsági munka, ifjúságsegítés, szocializáció, szocializációs tér, felnıttség-gyerekkor. Társas támogatás színterei, személyes környezet, önkéntesség, hivatásos segítık. Intézményes környezet, humán segítés és intézményei, ifjúságsegítés intézményei. Társadalmi alapintézmények (család, iskola) funkciói, szerepük a felnıtté válásban. Ifjúságsegítés a gyakorlatban: az ifjúságsegítés célja, célrendszere, tevékenységek tartalma és formái. A fiatalokkal kapcsolatos alapvetı ifjúságsegítı módszerek (kapcsolatfelvétel, kommunikáció, feladatok azonosítása, adminisztráció és kontroll. Közvetlen ifjúságsegítés módszerei: információs munka, ifjúsági asszisztensi tevékenység (közremőködési konkrét problémák kezelésének feladataiban, vagy különféle alternatívát kínáló és fejlesztési feladatokban), szociokulturális animáció, egyéni és közösségi programok elıkészítése, szervezése, lebonyolítása, tanácsadás. Problémák keletkezésének és megoldásának módszerei. Követelmény: Gyakorlati helyzetek elemzése, strukturálása. Segítı lehetıségek értelmezése. Az órákon végzett aktív egyéni és csoportmunka, valamint komplex írásbeli dolgozat. A tanegység neve IL0814s
Félévi óraszám
15
Kredit
3
Zárási forma
gyj
Státus
K
Ajánlott félév
II.
Elıfeltételek
-
Az ifjúsági tanácsadás módszerei I.
Közösségszervezés, közösségfejlesztés Cél: a hallgató legyen képes a stúdium során a felnıtté váló fiatalokkal kapcsolatos konkrét segítı helyzetek azonosítására, a szükséges feladatok meghatározására és elvégzésére, a segítı erıforrások mozgósítására, illetıleg a szakszerő segítés megszervezésére, alapszinten szerezzen jártasságot gyakorlati helyzetekben szükségessé váló információs tevékenységekben és tanácsadói feladatokban. Tananyag: Elvek és szempontok: segítés elvei, mentálhigiéné, elsıfokú és másodfokú változás, hátrányos helyzet, krízis helyzet, védekezı helyzet, addikció, érett felnıtt személyiség, hitelesség, társas szempontok Ifjúság helyzete, humán segítés intézményei – áttekintése. Ifjúságsegítı kompetenciája – szakmai és laikus összevetésével. Segítıtevékenység elıkészítése, kapcsolatfelvétel, kapcsolatteremtés – kommunikáció, szerepek. Tájékozódás, a helyzet, a történet megismerése, elvárások
17
tisztázása, befolyásoló tényezık - diagnosztikus eszközökkel. Feladatok tisztázása, meghatározása: közvetlen feladatok (információs munka, tanácsadás, sürgısségi munka), a társas segítı erıforrások mozgósítása, szakmai partnerek közvetítése, szakmai konzultációk, együttes feladatok, szereposztás mellett A feladatok feltételeinek megteremtése. Tanácsadás gyakorlata, jellege sajátosságai, tanácsadást követı feladatok. Követelmény: Gyakorlati helyzetek elemzése, strukturálása. Segítı lehetıségek értelmezése. Közvetlen segítı feladatok alapszintő megvalósítása, az órákon végzett aktív egyéni és csoportmunka, valamint komplex írásbeli dolgozat.
A tanegység neve IL0815e
Félévi óraszám
10
Kredit
2
Zárási forma
gy
Státus
K
Ajánlott félév
IV.
Elıfeltételek
-
Az ifjúságsegítés módszertana
Cél: képessé tenni a hallgatót arra, hogy felismerje a szükségletek egymásra épülésének folyamatát, azonosítsa a segítı kapcsolat sajátosságait, szintjeit, helyesen használja a segítési modelleket, a segítés személy-centrikus alapelveit, etikai normáit. Tananyag: a segítés modelljei, személy-centrikus alapelvei, etikai normái. A HAYICO szakmai-etikai kódexe, módszertani-eljárási elıírásai. A segítı beszélgetés, beavatkozás, segítés lehetıségei, korlátai, veszélyei. A kortárs-segítés. KAPOCS módszer. A tanácsadás fogalma, formái, céljai, a szakosodott tanácsadás szükségessége, igénybevétele. Segítés nem intézményi környezetben, élménypedagógiai módszerek. A tanácsadás folyamata, eredményességének kritériumai, dokumentálás, adatvédelem és titoktartási követelmények. Segítı szervezetek, intézményrendszer – „mőhelyek, jó példák”, a segítı beavatkozás hatékonysága, a – ügyfélfiatal döntésének szerepe a tanácsadás sikerességében. A segítı kompetenciájának határai, a segítık segítése, tanácsadás, továbbképzés. Követelmény: az órákon végzett egyéni és csoportmunka, valamint írásbeli dolgozat.
A tanegység neve IL0816s Szociokulturális animáció – Játék és élménypedagógia
Félévi óraszám
15
Kredit
3
Zárási forma
gy
Státus
K
Ajánlott félév
I.
Elıfeltételek
-
Cél: a szociális érzékenység és a szakmai kulcskompetenciák fejlesztése, a szélesen értelmezett animáció nemzetközi és hazai gyakorlatának megismertetése. Tananyag: az animáció fogalma, perspektívája, fajtái, mint az egyéni mővelıdés és a közösségek fejlesztésének módja és eszköze. Játék és élménypedagógia. Animáció és játék. Animáció az ifjúságsegítésben. Az animátor szerepe, és kulcskompetenciái. A turizmus animációs technikái, a táborszervezés és táboroztatás speciális kérdései. Program, forgatókönyv, költségvetés. Hazai és nemzetközi pályázati rendszerek. Követelmény: a gyakorlati jegy megszerzésének elıfeltétele: aktív részvétel az órákon, valamint 1 játékgyőjtemény, 1 rendezvényterv leadása, és 1 játék csoportban történı tanítása. Mindezek értékelésébıl és a zárthelyi dolgozat eredményébıl adódik a gyakorlati jegy.
18
A tanegység neve IL0817s Ifjúsági közösségek
Félévi óraszám
15
Kredit
3
Zárási forma
gy
Státus
K
Ajánlott félév
I.
Elıfeltételek
-
Cél: az ifjúságsegítık szakmai felkészítése a közösségekben – különösen a fiatalok sajátos közösségeiben – rejlı lehetıségek felismerésére és felhasználására. Tananyag: a közösségfejlesztés története, közösségfejlesztési mőhelyek. Ifjúsági szervezetek Magyarországon és Európában. Csoportképzıdés az intézményi körökön kívül¸ ifjúsági szubkultúrák. A korosztályi fenyegetettségbıl adódó problémák, a devianciák „kezelése” a kultúraközvetítés és az ifjúságsegítés eszközeivel. A közösségi tervezés módszertana (pl. a fiatalok bevonásának módszerei szakmai ismeretek alkalmazásával). A közösségszervezés folyamatának fázisai: bevonás, megszólítás, erıforrástérkép elkészítése, cselekvési potenciálok feltárása, tervezés. A közösségszervezés módszerei. Az ifjúsági civil szervezetekre vonatkozó jogi szabályozás. A civil szervezetek gazdálkodásának szabályozása. A civil szervezetek vezetése, mőködtetése. Akciócsoport létrehozása. Cselekvési technikák: hogyan alakítsunk egyesület? A lobbyzás, a pénzszerzés "ABC"-je. A közösségfejlesztés etikai kérdései. A fenntartható fejlıdés. Követelmény: a gyakorlati jegyet az órákon végzett egyéni és csoportmunka, valamint szóbeli beszámoló határozza meg.
A tanegység neve IL0818e Kultúraközvetítés
Félévi óraszám
10
Kredit
2
Zárási forma
k
Státus
K
Ajánlott félév
II.
Elıfeltételek
-
Cél: a hallgatók szakmai felkészítése és gyakorlati kompetenciájának fejlesztése, arra, hogy munkájukban képesek legyenek a kultúraközvetítés fórumait, eszközeit és módszereit a fiatalok és közösségeik szolgálatába állítani - a helyi lehetıségektıl az európai dimenzióig. Tananyag: Kultúraelméleti alapvetés, szocializáció és kultúra, kulturális fogyasztás és társadalmi státus. Kultúraközvetítés intézményrendszere. Hazai ifjúság, ifjúsági mővelıdési szervezetek, intézmények, egyházi és civil ifjúsági csoportok. Az ifjúsági szubkultúrák és a deviancia értelmezési keretei. A magyar ifjúsági korosztályt érintı devianciák. Az ifjúsági agresszivitás, az erıszak csökkentésének esélyei és lehetıségei közösségi mővelıdési programokkal, élményekkel. Az intézményes segítés lehetıségei és határai. Az interkulturális és multikulturális tér. Az önkéntes segítés szerepe az ifjúsági problémák megelızésében, enyhítésében. Az önkéntes, önsegítı hálózatok mőködése. Követelmény: a kollokvium elıfeltétele: értékelhetı házi dolgozat készítése a szorgalmi idıszakban, a kollokviumon az elıadások és az elıírt forrásmővek anyagának ismeretérıl kell számot adni.
A tanegység neve IL0819s Az ifjúsági munka és helyszínei
Félévi óraszám
10
Kredit
2
Zárási forma
gyj
Státus
K
Ajánlott félév
III.
Elıfeltételek
-
Cél: az ifjúsági munka, komplex értelmezése, a helyszínnek, a személyeknek és a helyzetnek megfelelı módszerek megválasztására való felkészítés különös tekintettel az esélyegyenlıség érvényesítésére. Tananyag: az ifjúsági munka fogalma, lehetıségei és feltételei. A helyi ifjúsági közösségek, szervezetek célja és feltételrendszere. Társadalom- és gazdaságpolitikai
19
eszközök a helyi ifjúsági közösségek erısítésére. Az ifjúsági szolgáltatások megteremtése és mőködtetése az adott településen. A civil szervezetek intézményesülése. Közhasznú tevékenységek és ezek színterei, különösen az ifjúság körében. A helyi képviseleti és érdekérvényesítési formák, a partnerség kialakításának alapelvei és feltételei. A helyi ifjúsági munka jogi háttere, európai dokumentumai. Ifjúsági munka az önkormányzatoknál, a civil szervezeteknél, a szociális és a közmővelıdési intézményekben. Motiválás, személyes szerepvállalás, asszertív partnerség. Az ifjúságsegítık munkáját koordináló, segítı szakmai szervezetek, szakmai adatbázisok, információs központok. A továbbképzés lehetıségei. Követelmény: az órákon végzett egyéni és csoportmunka, valamint egyéni prezentáció. A tanegység neve IL0820e Ifjúságszociológia
Félévi óraszám
10
Kredit
2
Zárási forma
k
Státus
K
Ajánlott félév
III.
Elıfeltételek
IL0802 e
Cél: a hallgató tájékozódási kompetenciájának megalapozása, felkészülés a szakirodalom, a kutatási eredmények, grafikonok önálló értelmezésére. Tananyag: az ifjúságszociológia kutatási területei, sajátos módszertana, források, adatbázisok és használatuk. A magyar ifjúságkutatás jellemzése, a kutatások fıbb vizsgálati területei, a vizsgálati eredmények nemzetközi összehasonlítása. Az ifjúság vizsgálatának néhány fıbb szempontja: az értékrend, a család, a gazdasági aktivitás, a vagyoni, jövedelmi viszonyok, a tanulás, a mővelıdés, a kultúrához való viszony, a munkaerıpiaci státus, az életmód, egészség. Az ifjúság helyzete a rendszerváltás elıtti évtizedekben, a rendszerváltástól az Európai Unióhoz való csatlakozásig bekövetkezett társadalmi változások hatása az ifjúság helyzetére. Az ifjúság kulturális fogyasztásának, értékrendjének változásai, iskolaválasztási attitődök az érettségi, a szakmai végzettség, a diploma megítélése, a tanulás értéke a nagymintás vizsgálatok tükrében. Az ifjúság mobilitási, érdekérvényesítési, munkaerıpiaci, gazdasági helyzete. Globalizáció és ifjúság. Világtrendek a magyar fiatalok életében. A világháló hatása az életmódra. Egyenlıtlenségek a magyar társadalomban az ezredfordulón. A társadalmi (gazdasági, kulturális) egyenlıtlenség és a gyermekek esélyei. Az egyenlıtlenséget jelentısen befolyásoló tényezık. Követelmény: a kollokvium az elıadások és az elıírt forrásmővek anyagának ismeretét kéri számon.
A tanegység neve IL0821e Ifjúságpolitika
Félévi óraszám
10
Kredit
2
Zárási forma
k
Státus
K
Ajánlott félév
III.
Elıfeltételek
-
Cél: felkészítés az ifjúságsegítı feladatkörébe tartozó politikai tevékenységre. Tananyag: az ifjúság fogalmának politikai, szociológiai meghatározása, a korosztály politikai szerepvállalásának lehetıségei. A gyermekek és a fiatalok jogainak, esélyegyenlıségének biztosítása ENSZ dokumentumokban (CRC), az Európai Unió állásfoglalásaiban. Az ifjúságpolitika a hazai jogrendben a második világháború végétıl az Európai Unióhoz való csatlakozásig. A jogok gyakorlásának állami, önkormányzati – regionális, települési, iskolai,keretei, az egyes szférák kölcsönös viszonya, a Maastricht-i Szerzıdésben rögzített szubszidiaritás elve, és ennek érvényesülése az ezredforduló idıszakában, hazánkban. A nemzetközi ifjúsági szervezetek, a kapcsolattartás, a mobilitás. Az Európai Unió szervezetei, programjai. Az ifjúságpolitika európai mintái. Fejlesztési irányok, programok az Európai Unió ifjúságpolitikájában. A hazai kormányzati szintő ifjúsági koncepciók a gyakorlatban, az ifjúsági ügyek ágazati kezelése, a szervezeti és projekt-finanszírozás jellemzıi, tervezése, az 20
ifjúsági szolgáltató intézményrendszer kialakulása, mőködése. A NIS. A civil szervezetek az ifjúságpolitikában; legitimációs kísérletek a társadalmi–politikai gyakorlatban, érdekartikulációs és érdekvédelmi technikák, érdekképviseleti csatornák, a civil szervezeti együttmőködés lehetıségei; a non-profit szervezeti gazdálkodás napi gyakorlata. Kisebbség-, illetve romaügyi ifjúságpolitika. Követelmény: aktív egyéni és csoportmunka, a megadott irodalom alapos ismerete, valamint kiscsoportos szóbeli kollokvium. A tanegység neve
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
k
K
IV.
IL0822e
Elıfeltételek IL0602e
Andragógia
Cél: az életpálya építés és a felnıttkori tanulás elméleti, módszertani megalapozása, az egyéni képességek egész életen át tartó fejlesztési lehetıségeinek megismerése. Tananyag: a felnıttkori tanulás motivációi, csoportdinamikai szempontjai, a felnıttképzés és a munkaerıpiaci képzés összefüggései. Felnıttképzési stratégiák a szabadidı-eltöltésétıl a társadalmi egyenlıtlenségek leküzdéséig. Az andragógia jelentısége a „tudástársadalom” kialakulása szempontjából. A nonprofit szervezetek és a civil társadalom lehetıségei. Követelmény: a kollokvium interaktív, a félévre épülı, intenzív tanulási helyzetben méri le a hallgatók képességeit: a saját tudás csoportbeli felszínre hozásától kezdve az egymástól való tanuláson és a közös poszter-alkotáson át az egyéni felkészülést követı prezentációt is magába foglalja. Neveléstudomány A tanegység neve IL0601e
Félévi óraszám
10
Kredit
2
Zárási forma
k
Státus
K
Ajánlott félév
I.
Elıfeltételek
-
Általános pedagógia és didaktika
Cél: Ismertesse meg a hallgatókat az általános pedagógia és az oktatástan alapvetı és aktuális – a gyakorlat szempontjából is releváns – ismeretanyagával. Tegyen képessé a közoktatás intézményrendszerében való eligazodásra, adjon áttekintést a közoktatáson kívüli, egyéb oktatási intézmények, tanulási lehetıségek változó világáról. Tartalom: A közoktatás alakulása a huszadik század második felétıl az ezredfordulóig - nemzetközi és hazai folyamatok. A közoktatás aktuális problémái. A közoktatás jogi szabályozása. Az iskolarendszer funkciói, szerkezete, mőködése, vezetése, alapdokumentumai, döntési rendszere. A tankötelezettség. Az iskolán kívüli nevelési intézmények, társadalmi szervezetek, mozgalmak, kezdeményezések múltja és fejlıdése Magyarországon és Európában. Esélyegyenlıség és méltányosság. Az oktatás szervezési módjainak sajátosságai, alkalmazásuk lehetıségei, hatékonyságuk feltételei az iskolában és a felnıttképzés különbözı formáiban. Követelmény: A hallgatók ismerjék az iskola funkcióit, a közoktatás aktuális problémáit, a közoktatás szabályozásának dokumentumait, a nevelés és oktatás társadalmi meghatározottságát. Legyen áttekintésük a hazai köz- és felnıttoktatás intézményrendszerérıl. Tudjanak segítséget adni a tanulási utak megtervezéséhez és a tanulás megszervezéséhez.
21
A tanegység neve IL0602e Neveléselmélet
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
k
K
II.
Elıfeltételek
IL0601e
Cél: Ismertesse a neveléselmélet alapfogalmait, adjon áttekintést a családi és az iskolai nevelés jellemzıirıl, a személyiség autonómiája és a társadalmi értékvilág közötti összefüggésekrıl, a nevelési folyamat tartalmáról és komplexitásáról. Tartalom: Pedagógiai elméletek, a laikus és a professzionális nevelés. Szocializáció, nevelés, perszonalizáció. A családi nevelés történeti, szociológiai, pszichológiai és pedagógiai megközelítései. A különbözı kultúrák gyermek- és családfelfogásainak értelmezése. A család a változó világban. A család funkciói, szerkezete, típusai. Az intézményes nevelés világa, az iskolai nevelési folyamat jellemzıi. Különbözı nevelési koncepciók. Nevelési tényezık, hatások és módszerek. Önnevelés, permanens nevelés. Életcélok, pályaválasztás, pályamódosítás. Követelmény: A hallgatók ismerjék a neveléselmélet alapfogalmait, összefüggéseit, a legjelentısebb hazai és nemzetközi pedagógiai irányzatokat, egyes alternatív nevelési koncepciókat. Legyen áttekintésük a családi és az intézményes nevelés jellemzıirıl. Ismerjék a nevelés és az önnevelés korszerő módszereit és alkalmazhatóságukat. Legyenek képesek a nevelési tényezık és hatások közötti összhang keresésében a fiatalokat segíteni. A tanegység neve
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
k
K
I.
IL0603e Bevezetés a pszichológiába
Elıfeltételek
IL0601e
Cél: a hallgatók megismertetése a pszichológia alapfogalmaival, fıbb elméleteivel, a további kapcsolódó tantárgyak megalapozása. A pszichológia iránti érdeklıdés, az ön- és társismereti igény felkeltése, az önálló ismeretszerzésre, véleményalkotásra késztetés, szemléletformálás, a pszichológiai tudás hasznosságának érzékeltetése. Tartalom: a pszichológia tudományos megközelítése, a fejlıdéspszichológia és a személyiségpszichológia egyes alapfogalmai, önismeret, önértékelés és énkép, az általános pszichológia alapvetı fı témakörei, jelenségei. Követelmény: kollokvium (a szorgalmi idıszak végén írt zárthelyi dolgozat alapján megajánlott jegy szerezhetı). A tanegység neve
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
k
K
II.
IL0604e A személyiség fejlıdése és alakulása I.
Elıfeltételek
IL0603e!
Cél: a hallgatók pszichológiai szemléletének formálása, jellegzetes személyiségelméletek ismertetése, a személyiséget alkotó pszichés funkciók fejlıdésének és integrációjának nyomon követése különbözı életkori szakaszokban. Tartalom: a személyiség egyes elméleti megközelítései (genetikai megközelítés, típus- és vonáselméletek, pszichoanalitikus és pszichoszociális elméletek, a személyiség totális szabadságának, önfejlıdésének, változékonyságának elmélete, a társas környezet személyiség-meghatározó szerepe, az önszabályozás elmélete és szociális modellkövetés). A személyiségfejlıdés fıbb szakaszainak áttekintése a születéstıl a halálig. Követelmény: kollokvium (a szorgalmi idıszak végén írt zárthelyi dolgozat alapján megajánlott jegy szerezhetı). 22
A tanegység neve
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
15
3
k
K
III.
IL0605e A személyiség fejlıdése és alakulása I.
Elıfeltételek
IL0604e!
Cél: a hallgatók pszichológiai szemléletének formálása, az önismeret fejlesztése; a személyiség jellemzıinek, fejlıdésének megismertetése, illetve ezeknek a felismerésére való képesség; a hallgató képes legyen a fentieknek megfelelı személyközi kapcsolatokra, interakciókra. Tartalom: a személyiség fogalma, alakulása a társas környezetben (család, kultúra, kortársak), annak vizsgálata; humanisztikus elméletek. Az élet kezdete, a szociabilitás és szerepe a fejlıdésben, a szociális kompetencia fejlıdése és az éntudat kialakulásának folyamata. Kognitív önszabályozás és szociális intelligencia. A társas kapcsolatok fejlıdése. Személyiség- és fejlıdési zavarok, deviáns viselkedés. A lelki feszültségek feldolgozása, az én-egyensúly védelmi eszközei. Követelmény: kollokvium (a szorgalmi idıszak végén írt zárthelyi dolgozat alapján megajánlott jegy szerezhetı). A tanegység neve
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
20
20
gyj
K
I.
IL0606s Készségfejlesztés segítı kapcsolathoz I.
Elıfeltételek
IL0603e
Cél: az ifjúságsegítı munkához szükséges szociális és életviteli kompetenciák, alapvetı készségek fejlesztése és tudatos mőködtetése, önismeret fejlesztése, a segítı kapcsolat gyakorlatának megismerése. Tartalom: A bizalmi légkör kialakítása, a csoportban végzett munka határainak megismerése. Strukturált gyakorlatok keretében a csoporttagok ön- és társismereti tapasztalatokat szereznek, megismerik a csoportépítés és -mőködés, ill. a csoportdinamika jellegzetességeit, sajátélmény szerzése. Követelmény: a gyakorlatokon való részvétel, önálló feladat tervezése és megvalósítása modellcsoportban, önálló írásbeli munka készítése.
A tanegység neve
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
20
4
gyj
K
II.
IL0607s Készségfejlesztés segítı kapcsolathoz II.
Elıfeltételek
IL0606s!
Cél: Az ifjúságsegítı munkához szükséges társas és kommunikációs készségek fejlesztése, tudatosítása. A hatékony kommunikáció, kooperáció, vitázó, érvelı, vezetı- és szervezıképesség ismerete, gyakorlása, ill. fejlesztése. További ismeretek szerzése a segítı kapcsolat sajátosságairól, gyakorlatáról. Az animáció és a rendezvényszervezés területének megismerése. Tartalom: A verbális és nem-verbális kommunikáció és jelentıségük, a hatékony kommunikáció folyamatának, az azt gátló, torzító tényezıknek ismerete, a hatékony és hiteles kommunikáció gyakorlása. A konfliktusok, játszmák elméleti háttere, a konfliktuskezelés módszereinek tanulása, gyakorlása, mediációs alapképzés. Animáció és rendezvények szervezése. Követelmény: a gyakorlatokon való részvétel, a gyakorlatokon adott önálló, illetve kiscsoportos feladatok elvégzése, önálló írásbeli dolgozat elkészítése.
23
A tanegység neve IL0608e Szociálpszichológia
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
k
K
III.
Elıfeltételek
IL0603e!
Cél: a társas jelenségek hátterének, elméleti kereteinek megismerése, ezek tudatosítása, ezáltal a fiatalok társas kapcsolatainak és a csoportfolyamatoknak a megértése. Tartalom: a szociálpszichológia tárgya, tudományos megközelítése. Az alapvetı társas jelenségek, viselkedések. Társas megismerés, elıítéletek, sztereotípiák, diszkrimináció, társas identitás, attitődök és megváltoztatásuk. A csoportok alapvetı jellemzıi, jelenségei, kapcsolódó fogalmak, csoportfolyamatok, tömeglélektani jelenségek. Követelmény: kollokvium (a szorgalmi idıszak végén írt zárthelyi dolgozat alapján megajánlott jegy szerezhetı).
Informatika
A tanegység neve IL0301g Informatika
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
gyj
K
I.
Elıfeltételek -
Cél: A hallgatók felkészítése az IKT kreatív, hatékony és magabiztos használatára az ifjúságsegítıi munka területén. Tartalom: A grafikus felhasználói környezet alapelemeinek készségszintő használatára építve különféle alkalmazói rendszerek megismerése, az ifjúságsegítıi munka során elıforduló problémák, feladatok megoldásához szükséges felhasználói programok alapjainak elsajátítása. Kiadványszerkesztés; multimédiás alapismeretek: kép-, hang- és videó szerkesztés, prezentációkészítés. Az internet - fıként Web 2.0-s – szolgáltatásainak megismerése; webalapú tartalommegosztás. Követelmény: A hallgató rendelkezzen olyan informatikai és technikai kompetenciákkal, melyek lehetıvé teszik az IKT hatékony és kreatív alkalmazását az ifjúságsegítıi munka során. A gyakorlati jegyet elsısorban a kitőzött feladatok végrehajtása határozza meg.
Egészségtudomány
A tanegység neve IN1001e Egészségfejlesztés
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
k
K
II.
Elıfeltételek
Cél: olyan hallgatók képzése, akik felkészültek a korszerő, differenciált egészségfejlesztési programok tervezésére, megvalósítására, értékelésére, és ehhez megfelelı egészségtudományi ismeretekkel rendelkeznek. Tananyag: Az egészségfejlesztéssel kapcsolatos nemzeti stratégiai dokumentumok, valamint a hazai intézményhálózat tanulmányozása. Az egészség komplex szemléletébıl fakadó, az egyénekhez, csoportokhoz és helyzetükhöz alkalmazkodó feladatok kiválasztása. A mentálhigiéné szerepe az egészségmagatartásban: az önismeret, az önértékelés, az önbizalom erısítése, a tudatos, egészség- és életstratégia kialakításának lehetıségei. A helyes táplálkozás; az egészséges szokásrendszer alakításának speciális módszerei. A társas viszonyok szerepe az egészségmagatartásban; a szexuális kultúra.
24
Követelmény: Ismerje az egészségfejlesztés lehetıségeit, korszerő módszereit, legyen képes az ifjúsági korosztály egy célcsoportja részére komplex egészségfejlesztési program kidolgozására.
A tanegység neve IN1002e Drog– és bőnmegelızés
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
k
K
III.
Elıfeltételek
IN1001e
Cél: az ifjúságsegítı feladatainak ellátásához szükséges gyakorlati kompetencia megalapozása, ami a hallgatót képessé teszi a gyermekek, fiatalok veszélyeztetettségének megelızésében való közremőködésre, a veszélyeztetettség felismerésére, a szakszerő segítség közvetítésére. Tananyag: A gyermekekre és a fiatalkorúakra vonatkozó jogi szabályozás. Az áldozattá válásra hajlamosító tényezık, a megelızés módszerei. Az erıszak (családi erıszak) elszenvedésének jelei, a segítségnyújtás. Bőnmegelızési projektek, módszerek és technikák. A drogfogyasztás törvényi szabályozásának elméleti keretei az Európai Unióban és az egészségügyi világszervezetben, valamint hazánkban. Nemzeti stratégia a kábítószerprobléma kezelésére. A drogfogyasztás elıjele, hajlamosító tényezık. A drogfogyasztó magatartás kialakulása. A fiatalkori drogfogyasztás lehetséges okai. Addikció és abúzus. A tudatmódosító szerek fajtái. A kábítószerek jellemzıi, osztályozásuk A drogok hatásai, következményei. A drogfogyasztás tünetei. A drogprobléma megelızési módszerei. A megelızés és a gyógyítás szolgálatában álló állami, önkormányzati intézmények, civil szervezetek, önsegítı csoportok, egyházi szervezetek. Az ifjúságsegítı közremőködése a drogprevencióban, a gyógyításban, a rehabilitációban. Követelmény: A hallgató ismerje fel a veszélyeztetettség jeleit. Ismerje a krízishelyzetben lévı fiatalokat segítı intézményeket, szervezeteket. Legyen képes az ifjúsági korosztály egy célcsoportja részére egy komplex prevenciós program kidolgozására. Idegen nyelv A tanegység neve IL0101s Angol nyelv I.
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
gyj
K
I.
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
gyj
K
I.
Elıfeltételek
vagy A tanegység neve IL0701s Német nyelv I.
Elıfeltételek
Cél: fejleszteni a hallgatók nyelvtudását mind a négy nyelvi kompetencia (az értés, a beszéd, az értı olvasás és az írás) területén, fejleszteni az angol/német nyelven való kommunikáció képességét, különös tekintettel a szakmai témákra, valamint megismertetni a hallgatót a multikulturális nevelés szükségességével, elınyeivel. Tananyag: ismerkedés: személyleírás, személyi adatok, önéletrajz, pályázás, elhelyezkedés munkahelyen angol/német nyelvterületen; az ifjúság értelmi és érzelmi jellemzıi, család, iskola és más meghatározó
25
közösségek, a gyermek és a fiatal felnıtt testi, szellemi és érzelmi fejlıdése, a természeti és a társadalmi környezet, a lakóhely, régió, ország, Európa, együttmőködés a mindennapokban. Követelmények: aktív részvétel az órákon, házi feladatok maradéktalan elvégzése, 2 zárthelyi dolgozat elégséges (60%-os) teljesítése, adott témából önálló felkészüléssel kiselıadás, prezentáció megfelelı szintő bemutatása.
A tanegység neve IL0102s Angol nyelv II. vagy A tanegység neve IL0702s Német nyelv II.
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
gyj
K
II.
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
gyj
K
II.
Elıfeltételek
IL0101s
Elıfeltételek
IL0701s
Cél: továbbfejleszteni a hallgatók nyelvtudását mind a négy nyelvi kompetencia (az értés, a beszéd, az értı olvasás és az írás) területén, elmélyíteni az angol/német nyelven való kommunikáció képességét és szándékát, különös tekintettel az ifjúságsegítéssel kapcsolatos szaknyelvi szókincsre, valamint képessé tenni a hallgatót a multikulturális együttmőködésre szakmai közösségben, munkaszituációban. Tananyag: alapvetı kommunikációs szituációk, társalgás élethelyzetrıl, mindennapi feladatokról, idıjárás, az évszakok jellegzetességei; tanulás és a munka terepei a fiatalok életében, sikerek és gondok, testi és szellemi egészség, szabadidı, szabadidıs tevékenységek, normák és értékek, tolerancia, kulturált magatartás, szituációs játékok. Követelmények: aktív részvétel az órákon, házi feladatok maradéktalan elvégzése, 2 zárthelyi dolgozat elégséges (60%-os) teljesítése, adott témából önálló felkészüléssel kiselıadás, prezentáció megfelelı szintő bemutatása. A tanegység neve IL0103s Angol nyelv III. vagy A tanegység neve IL0703s Német nyelv III.
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
gyj
K
III.
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
gyj
K
III.
Elıfeltételek
IL0102s
Elıfeltételek
IL0702s
Cél: továbbfejleszteni a hallgatók nyelvtudását mind a négy nyelvi kompetencia (az értés, a beszéd, az értı olvasás és az írás) területén, tovább mélyíteni az angol nyelven való kommunikáció képességét és szándékát, különös tekintettel az ifjúságsegítéssel kapcsolatos szaknyelven való kommunikációra, valamint megismertetni a hallgatót a nemzetközi, különös tekintettel az Európai Unió országainak a választott szakmával kapcsolatos jellegzetességeivel. Tananyag: vásárlás, közlekedés, utazás –angol nyelvi környezetben, étkezés, ételek megnevezése, étkezési szokások, bevásárlással kapcsolatos szituációk, szabadidıs tevékenységek, közösségi programok, ünnepek, ünneplés, tájékoztatás és tanácsadás, az ifjúságot különösen érintı kérdések, kultúrák közötti különbségek, felelısség a környezetért és a társadalomért, mobilizáció, aktív állampolgárság – európaiság. 26
Követelmények: aktív részvétel az órákon, házi feladatok maradéktalan elvégzése, 2 zárthelyi dolgozat elégséges (60%-os) teljesítése, adott témából önálló felkészüléssel kiselıadás, prezentáció megfelelı szintő bemutatása.
A tanegység neve IL0104s Angol nyelv IV.
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
gyj
K
IV.
Félévi óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
10
2
gyj
K
IV.
Elıfeltételek
IL0103s
vagy A tanegység neve IL0704s Német nyelv IV.
Elıfeltételek
IL0703s
Cél: továbbfejleszteni a hallgatók nyelvtudását mind a négy nyelvi kompetencia (az értés, a beszéd, az értı olvasás és az írás) területén, tovább mélyíteni az angol/német nyelven való kommunikáció képességét és szándékát, különös tekintettel az ifjúságsegítéssel kapcsolatos szaknyelven való kommunikációra, valamint az ifjúsági információs szolgáltatással, ifjúsági rendezvényekkel, programokkal, pályázatokkal, szolgálatokkal kapcsolatos helyzetekre. Tananyag: személyleírás, személyi adatok, önéletrajz, pályázás, elhelyezkedés munkahelyen, – angol/német nyelvterületen, tanulás – tanítás, képzés, szakmai továbbképzés, ösztöndíj, az alapvetı kommunikációs szituációkban idegen nyelvő társalgás, beszédértés és adekvát válasz, szakmai témák területén beszédértés és adekvát válasz adása, szakmai portálok használata, fordítása magyarra, a levélírás formái, szabályai, magánlevél – hivatalos levél. Követelmények: aktív részvétel az órákon, házi feladatok maradéktalan elvégzése, 2 zárthelyi dolgozat elégséges (60%-os) teljesítése, adott témából önálló felkészüléssel kiselıadás, prezentáció megfelelı szintő bemutatása.
Összefüggı gyakorlatok A tanegység neve IL0001g Nyári gyakorlat
Összes óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
40
7
gyj
K
Ajánlott félév III. A második félévet követı nyáron !
Elıfeltételek
IL0814s
Cél: az ifjúságsegítı feladatainak ellátásához szükséges gyakorlati kompetencia fejlesztése, nyári ifjúsági önkéntes munkában. Tananyag: tábori munka tervezése, szervezése, lebonyolítása, dokumentálása, értékelése. Cselekvı részvétel a tábort irányító szakmai team munkájában, partnerek keresése, gazdasági – pénzügyi feltételek biztosítása, animáció, játéktanítás, túra-szervezése, vezetése. Lehetséges tematikus táborok: állampolgári jogok és fiatalok – KOMPASZ; az önkéntesség - önkéntes munka, regionális együttmőködés; nemzetiségek, kisebbségek a Kárpát-medencében; EU ifjúsági együttmőködés; alkotótábor; hagyományırzés; egészségfejlesztés, környezetvédelem; mővészeti drogprevenció, munkavállalási, pályázatírási felkészítés; rehabilitáció, gólyatábor, sport stb.. 27
Követelmények: önállóan végzett munka dokumentálása, a gyakorlatok értékelését a képzı intézmény szakmai ellenırzése mellett a külsı gyakorlatvezetık végzik. A gyakorlatról beszámolót kell készíteni a II. szemeszter végén megadott szempontok alapján.
A tanegység neve
Összes óraszám
Kredit
Zárási forma
Státus
Ajánlott félév
IL0002g Ifjúsági szolgáltatás Szakmai gyakorlat
100
10
gy
K
IV.
IL0819s
Cél: cselekvı részvétel, együttmőködés és munkatapasztalatok szerzése ifjúsági munka területének intézményeiben. A gyakorlat, a hallgató szakmai segítség mellett történı, teljes bevonását célozza a konkrét munka - feladatok során egyre nagyobb szerephez jut az önálló munkavégzés. Tananyag: információk győjtése és értékelése a választott intézményrıl, elhelyezése a szakmai rendszerben. Bekapcsolódás a szervezet munkájába, feladatok megismerése. Együttmőködı partnerek keresése, együttmőködés kialakítása. Szakmai feladatok végzése ( tervezés, szervezés, ellenırzés ) A végzett tevékenységek dokumentálása, értékelés önértékelés, a szakmai vezetıvel és teammel közös értékelés-. Követelmények: a gyakorlat során a képzésben tanult elméleti alapra támaszkodva fokozatosan önálló szakmai munka végzése, együttmőködés az ifjúsági szakma intézményi résztvevıivel az ifjúságsegítés különbözı területein, közös szakmai célok elérése érdekében. A gyakorlatról a hallgatók dokumentációt készítenek. A gyakorlatok értékelését a képzı intézmény szakmai ellenırzése mellett a külsı gyakorlatvezetık végzik. A gyakorlat érdemjegyben való értékelése egyben az OKJ szakmai vizsga eleme is.
28
29