Ézs 62,1-12 Az Úr munkája a megtérő Izraellel

Ézs 62,1-12 Az Úr munkája a megtérő Izraellel „Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség az Ő igazsága, és szabadulása, mint a fáklya tündököl. És meglátják a népek igazságodat, és minden királyok dicsőségedet, és új nevet adnak néked, a melyet az Úr szája határoz meg. És leszel dicsőség koronája az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened kezében. Nem neveznek többé elhagyatottnak, és földedet sem nevezik többé pusztának, hanem így hívnak: én gyönyörűségem, és földedet így: férjhez adott; mert az Úr gyönyörködik benned, és földed férjhez adatik. Mert mint elveszi a legény a szűzet, akként vesznek feleségül téged fiaid, és a mint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni. Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! És ne hagyjatok nyugtot néki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet e földön. Megesküdt az Úr jobbjára s erőssége karjára: nem adom többé gabonádat eleségül ellenségeidnek, s idegenek nem iszszák mustodat, a melyért munkálódtál, Hanem a betakarók egyék azt meg, és dicsérjék az Urat, s a beszűrők igyák meg azt szentségem pitvaraiban. Menjetek át, menjetek át a kapukon, készítsétek a népnek útát, töltsétek, töltsétek az ösvényt, hányjátok el a köveket, emeljetek zászlót a népek fölé. Ímé, az Úr hirdette mind a föld határáig: Mondjátok meg Sion leányának, ímé, eljött szabadulásod, ímé, jutalma vele jő, és megfizetése ő előtte! És hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak, és téged hívnak: keresett és nem elhagyott városnak.” Bevezetés Láttuk már az előző részben is, hogy a prófétai beszéd nagyon széles időtartamot, három korszakot is felölel, és a 61. rész is már elsősorban az ezeréves királyságról szólt. Most ez a 62. rész is ezt folytatja, de néhol már szó van az új Jeruzsálemről is, és néhol ebben a részben is szó van a nagy nyomorúságról. Ezeket is elmondom, de főleg az Igének a személyes üzenetére szeretném a hangsúlyt tenni. Jeruzsálem igazsága Az első öt versben arról olvastunk, hogy Jeruzsálem új nevet kap. Az Úr mondta ezt, ahogy olvassuk: „Sionért nem hallgatok, és Jeruzsálemért nem nyugszom” (1. vers). Ő viszi ezt mind végbe: „míg felderül, mint fényesség az ő igazsága, és szabadulása, mint a fáklya tündököl” (1. vers). Véghezviszi, nem nyugszik addig. Nézzük meg részleteiben, hogy mi az pontosan, amit az Úr véghez fog vinni Sionnal és Jeruzsálemmel. Először is azt olvastuk, hogy az igazsága fényleni fog. Szabadulása is, mint a fáklya a sötétben, úgy fog világítani (1. vers). Felmerül a kérdés, hogy mi lesz Jeruzsálem igazsága? Nem emberi igazság lesz. Nem az emberek fogják kivívni ezt az igazságot, hanem az Úr nem fog nyugodni, amíg ez létre nem jön. Nem is úgy kell feltenni a kérdést, hogy mi lesz Jeruzsálem igazsága, hanem inkább ki lesz Jeruzsálemnek az igazsága? Az Úr Jézus azt mondta, hogy Ő az igazság. Nincs más igazság Jeruzsálemnek se, meg nekünk se, és senkinek. Nem fog tündökölni addig se Jeruzsálemnek, se senkinek az igazsága, amíg nem Jézus Krisztus az igazsága. „Minden igazságunk csak, mint a vérrel fertőztetett ruha.” Nem fog tündökölni, mint a fáklya, a szabadulás, amíg nem Jézus Krisztus lesz a szabadulás. Se Jeruzsálemnek emberek ki nem vívhatják a szabadulását, de egyetlen embernek sem, egy másik ember ki nem vívhatja a szabadítását, vagy magunknak sem. Krisztus a szabadító, Krisztus az igazság. Amikor egy népnek, városnak vagy embernek Krisztus lesz az igazsága

és a szabadítása, akkor az, mint a fényesség, úgy tündököl. Mint a fáklya, úgy világít a sötétben. Krisztus szabadítása fénylik Jeruzsálemnek nem jött még el az az idő, majd a királyságban. De vannak hívő emberek, akiknek már eljött az idő, hogy Krisztus legyen a szabadítása és az igazsága. Feltehetjük a kérdést: Tündököl ebben a sötét világban belőlünk az Ő igazsága? Látszik, mint fáklyafény az Ő szabadítása az életünkben? Azt kell mondani, hogy sajnos, sokszor nem látszik. El van rejtve, mint Gedeon fáklyái a cserépedényben, a korsóban. Sokszor eltakarjuk a régi természetünkkel. Azért mégis azt mondja az Ige, hogy nem csak olyanok vagyunk, mint a fáklya, ha Krisztus bennünk van. Azt mondja, hogy: „…gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá […] tegyék […] nem rejthetik el a hegyen épített város […] kik között fényletek, mint csillagok e világon” (Mt 5,15.14; Fil 2,15). A várost már nem lehet elrejteni, a csillagokat sem lehet eltakarni, ha csak a felhő néha el nem takarja. Tehát valahol ebben a világmindenségben mégis ragyog Krisztus szabadítása és igazsága azok életéből, akik az Övéi. Az is igaz, hogy még ha ragyog is, ha még nem is takarja el a régi életünk, akkor se mindenki látja. Miért nem látják? Nincsen rá szemük. Azt mondja az Ige: „Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk, azoknak leplezett, akik elvesznek: Akiknek e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomát” (2Kor 4,3-4). Igen, a hitetlenség tesz vakká, akármilyen fényesen ragyog is egy ember életéből Krisztus dicsősége. Amikor maga Krisztus járt a földön, akármilyen fényesen is ragyogott Ő, „a világ világossága”, mint a Nap, a hitetlenek akkor se látták, mert vakok voltak. A hitetlenség vakítja meg az ember szemeit. A hitetlenséggel együtt jár az engedetlenség. A mi szívünkben is úgy gyúlt világosság, hogy hittünk. „Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a szívünkben”, hogy felismerjük Krisztus arcán az Isten dicsőségének a ragyogását (2Kor 4,6). Ugyanígy gyújthat Isten mindenkinek a szívében világosságot, de csak aki hisz Benne. A hittel együtt jár, hogy engedelmeskedik, rábízza az életét. Úgy olvastuk, hogy „…meglátják a népek igazságodat, és minden királyok dicsőségedet…” (2. vers). Elmondtam, hogy most az életünkben miért nem látja minden nép, akkor se, ha ragyog belőlünk Krisztus, és hol takarjuk el mi, amit nem kellene. Mikor eljön majd a királyságnak az ideje, akkor ragyogni fog minden nép előtt. Az is igaz, hogy mikor ezt a testet levetjük, minden nép előtt ragyogni fog, amit Krisztus elvégzett bennünk. Az Ő fényessége, az Ő igazsága, az Ő szabadítása. Dicsőség koronája Aztán így folytatja: „…új nevet adnak néked, a melyet az Úr szája határoz meg” (2. vers). Jeruzsálemnek új nevet adnak. Az emberek adják az új nevet, de, hogy mi lesz ez az új név, azt Isten határozza meg. Az Úr szája határoz meg, így olvastuk. A név, az nagyon fontos. Amit Isten ad nevet, amit az Úr határoz meg nevet, az mindig kifejezi a legbelső tulajdonságát annak az embernek, vagy városnak, vagy akárminek. A legbelső lényére, a legbelső jellemére mutat rá a név. Ez az új név is, amit Jeruzsálemnek adnak. Mi lesz ez az új név? Olvasunk erről: „…leszel dicsőség koronája az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened kezében” (3. vers). Dicsőség koronája, királyi fejdísz. Nem Istennek a fején lesz, hanem a kezében. Ha a kezében lesz, akkor majd Ő annak teszi a fejére, akinek jónak látja. Jeruzsálemre vonatkozik ez a prófécia, hogy korona és királyi fejdísz Isten kezében (3. vers). Kinek a fejére teszi? Kit díszít vele? Kinek a hatalmát fejezi ki, mint a korona? Jeruzsálem majd a megtért Izráelnek a királyságban lesz a koronája. Különben ott fog ülni a Király is, Jézus Krisztus, és onnan irányítja az egész földet. Népének lesz dicsősége és

ékessége, de ugyanakkor az egész földnek is dicsősége és ékessége lesz. A népek felett is uralkodik majd az Úr Jézus Krisztus. Hűtlensége miatt lett puszta Izrael Tovább mondja, hogy mi lesz az új neve Jeruzsálemnek: „Nem neveznek többé elhagyatottnak, és földedet sem nevezik többé pusztának, hanem így hívnak: én gyönyörűségem, és földedet így: férjhez adott; mert az Úr gyönyörködik benned, és földed férjhez adatik” (4. vers). Kihez adatik férjhez? Ezt mondja: „Mert mint elveszi a legény a szüzet, akként vesznek feleségül téged fiaid, és amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni” (2. vers). Férjhez adatik. Miért lett pusztaság egész Izráel és Jeruzsálem? Már az Ószövetségben azt mondta Isten nekik, hogy „férjed a te Teremtőd” (Ézs 54,4). Hűtlenül elhagyták Istent, megcsalták bálványokkal. Fájdalmasan mondja ezt sok helyen az Ige, Isten a próféták által. Csak egyetlenegy helyet olvasok el. Mit tett férjével, a Teremtőjével Izrael? „Nos hát! Ha elbocsátja valaki az ő feleségét, és ez eltávozik tőle és más férfiúé lesz: vajjon visszamehet-é még a férfi ő hozzá? Nem lenne-é az a föld fertelmesen megfertőztetve? Te pedig sok szeretővel paráználkodtál, és visszajönnél hozzám? mondja az Úr. Emeld fel szemeidet a magaslatokra, és lásd meg: hol nem szeplősítettek meg téged? Az útakon vártál reájok, mint az arab a pusztában, és megfertőztetted a földet paráznaságaiddal és gonoszságoddal. Noha megvonattak a korai záporok, és késői eső sem volt: mégis parázna asszony homlokúvá lettél, szégyenkezni nem akartál” (Jer 3,1-3). Ezzel fejezi ki Isten, hogy a Teremtőjétől, az igazi férjétől, szeretőihez, a bálványistenekhez pártolt. Mindenféle magaslaton bálványoltárokat, bálványszobrokat építettek az út szélén. Isten, büntetésül megvonta tőlük az esőt, mégis tovább folytatták. Akkor azt mondja itt Isten: „És mondám, miután mindezt megcselekedte: Térj vissza hozzám! de nem tért vissza. És látta ezt az ő hitszegő húga, a Júda. És láttam, hogy mindamellett is, hogy elbocsátottam az elpártolt parázna Izráelt, és adtam néki elválásról való levelet: nem félt a hitszegő Júda, az ő húga, hanem elment, és ő is paráználkodott. És lőn, hogy az ő paráznaságának hírével megfertőztette a földet; mert kővel és fával paráználkodott. [Kőből és fából készített bálványt magának.] És mindez után sem tért vissza hozzám az ő hitszegő húga, a Júda, az ő szíve teljességével, hanem csak képmutatással, azt mondja az Úr. […] Menj el, és kiáltsd e szókat észak felé, és mondjad: Térj vissza, elpártolt Izráel, ezt mondja az Úr, és nem bocsátom reátok haragomat, mert kegyelmes vagyok én, ezt mondja az Úr, nem haragszom mindörökké. Csakhogy ismerd el a te hamisságodat, hogy hűtelenné lettél az Úrhoz, a te Istenedhez, és szertefutottál útaidon az idegenekhez mindenféle zöldelő fa alá, és az én szómra nem hallgattatok, ezt mondja az Úr” (Jer 3,7-10. 12-13). Mindenféle zöldellő fa. Ott is bálványoltárokat készítettek a hegyeken nagy fák, zöldellő fák alatt. Azért olvastam ezt fel, mert látszik belőle, hogy milyen volt Izrael, és milyenné lett. Isten mégis azt mondta nekik, térjenek vissza. Csak egyetlenegyet kívánt tőlük: ismerjék el a bűneiket, hamisságukat, és Ő megbocsát. Térj vissza, ismerd el vétkedet! Most is ugyanez a helyzet. Az Úr Jézus Krisztus azért jött erre a földre, hogy minden ember bűnéért meghaljon. Hív mindenkit: „jöjjetek énhozzám megfáradtak, megterheltek”, bűnösök és elpártoltak. Van ilyen is, amikor megkeseredett valaki, aki már az Úr útján járt, ezért elhagyta az Urat, mint Izrael. Jöjjetek vissza! Egyet kíván, de csak ezt az egyet kívánja: ismerje el, hogy vétkezett. Ne mossa, ne mentegesse magát az ember. Ne szépítse, hanem, ismerje el, hogy igen, hűtlen voltam, vagy vétkeztem ebben vagy abban. Akkor visszafogad az Úr. Így áll helyre Istennel a kapcsolat. Így áll helyre egymással is a kapcsolat. Ha mind a tékozló fiú, azt mondjuk: Atyám! Vétkeztem az ég ellen, és te ellened. Nem vagyok méltó. Az atya mégis a szívére ölelte, mint fiát, pedig azt mondta: nem vagyok méltó, hogy fiadnak

neveztessem. Ezt kívánja az Úr, ezt az egyet. Egyébként „a bűn zsoldja halál.” Nagy dolog ennyit megtenni? Ez megalázza az embert. Elismerni, hogy vétkeztem, én vagyok a hibás, én vagyok a bűnös. E nélkül nem megy a visszafogadás. Itt azt olvastuk Ézsaiás próféta könyvében, hogy eljön ez az idő, amikor Izrael, a maradék a királyságban, illetve közvetlenül előtte, a nagy nyomorúság idején el tudja ezt mondani: vétkeztem. Elhagytuk az Urat. Mi voltunk a hűtlenek. Elvetettük Krisztust. Nem kellett az Isten Fia. Bálványok után jártunk: a pénz bálványa, a hatalom bálványa, az élvezetek bálványa, a szórakozás bálványa után. Vétkeztünk! Akkor azt mondja Isten, hogy visszafogadlak, férjetek leszek ismét. Megtisztítalak. Úgy megtisztít, nem emlékezik többé a bűnre. Teljesen tisztává mos. Akkor ezt meglátja a föld is. Azért mondja, hogy a föld is férjhez adott lesz (4. vers). Áldás lesz a földön is, nem lesz többet puszta. Most erre nem térek ki. Sokszor volt szó, meg még a következő részekben is lesz erről szó, milyen lesz a föld a királyság ideje alatt. „…a földet sem nevezik többé pusztának…” (4. vers). Még egy Igét elolvasok: „…megbüntetem őt a Baálok napjaiért, a melyeken füstölve áldozott azoknak [ez volt a bálványimádás], és felrakta gyűrűjét és nyaklánczát, és elment szeretői után, rólam pedig elfeledkezett, ezt mondja az Úr. [A büntetés ideje a nagy nyomorúság ideje lesz.] Azért ímé csalogatom őt, és elviszem őt a pusztába, és szívére beszélek. [A nagy nyomorúság idején lesz pusztaság belül a szívben, de kívül is, a földön is.] És onnan adom meg néki az ő szőlőjét és az Akor völgyét a reménység ajtaja gyanánt, és úgy énekel ott, mint ifjúságának idején és mint Égyiptomból lett feljövetelének napján. És azon a napon, ezt mondja az Úr, így fogsz engem hívni: Én férjem, és nem hívsz engem többé így: Baálom. És kiveszítem az ő szájából a Baálok [tehát a bálványok] neveit, hogy azoknak neve se említtessék többé. És azon a napon frigyet szerzek nékik a mezei vadakkal, az égi madarakkal, és a föld férgével, és az ívet, kardot és háborút eltörlöm e földről, és bátorságos lakozást adok nékik. [Amikor a földet férjhez adják, akkor nem lesznek vadállatok, sem betegség, sem háború.] És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el. Bizony, hittel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az Urat” (Hós 2,12-19). A szívére beszél az Úr, és nekünk is a szívünkre akar beszélni. Mikor pusztaságok, nyomorúságok, fájdalmas időszakok vannak, akkor a szívünkre akar az Úr beszélni. Azzal akarja ezt a szívünkre beszélést befejezni, azért van ez, hogy utána úgy tekintsünk rá, hogy ismét, mint Izráelt, azt mondja, hogy férjed leszek, eljegyezlek magamnak örökre. Az Úr bennünket is magáévá fogad, eljegyez, hogy örökre Nála maradjunk. Részünkről ehhez az eljegyzéshez semmi más nem kell, csak ismerjük el, hogy igen, így voltunk. Más isten után jártunk. Bűnösök vagyunk, de elfogadjuk azt az áldozatot, amit Krisztus hozott értünk a Golgotán, hogy eltörölje a bűneinket. Az új Jeruzsálem idején Visszatérek ide Ézsaiás próféta könyvéhez. A végső beteljesedése ennek, hogy ilyen lesz Jeruzsálem, ez nem az ezeréves királyságban lesz. Ez az Ige tovább mutat ettől. Arra az időre, amikor vége lesz ennek a földnek, a királyságnak is, az egeknek is. Isten majd új eget és új földet teremt, és új Jeruzsálemet is. Elolvasom most, hogy milyen lesz ez az új Jeruzsálem: „…láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony” (Jel 21,1-2). Látjuk? Azt mondta az Úr, hogy feleségül veszi ismét Jeruzsálemet. Itt van ez az új Jeruzsálem, a mennyből száll alá. Teljesen tisztán. Új, réginek nincs semmi nyoma rajta, fel van ékesítve. Aztán így folytatja: „És jöve hozzám egy a hét angyal közűl, a kinél a hét utolsó csapással telt hét pohár vala, és szóla nékem, mondván: Jer, megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét. És elvive engem lélekben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a

nagy várost, a szent Jeruzsálemet, a mely Istentől szállott alá a mennyből, Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz, És nagy és magas kőfala vala, tizenkét kapuja, és a kapukon tizenkét angyal, és felírott nevek, a melyek az Izráel fiai tizenkét törzsének nevei” (Jel 21,9-12). Látjuk az összefüggést? Új Jeruzsálem, Izrael tizenkét törzse, és úgy is nevezi, hogy a Bárány felesége. Nem csak a menyasszony, a Bárány felesége. Az Ószövetségben azt mondja Isten, hogy férjed vagyok, visszafogadlak. Itt meg a Bárány, tudjuk, hogy Jézus Krisztus. Ebből azonnal látszik, hogy a visszafogadás Izráelnek is csak a Bárány Jézus Krisztus által lehetséges. Nem megy másképpen. Amíg ők el nem fogadják, hogy az a megvetett Jézus mégis a Messiás, a Krisztus, és amíg nem hisznek benne, hogy Ő az a Bárány, akinek a vére eltörölte az egész világ bűnét, az övéket is, míg ebben a Bárányban nem hisznek, addig nem mehetnek vissza Istenhez. Az út az ő számukra is csak Krisztus. Az igazság az ő számukra is csak Krisztus, mint mindenki számára. Ebből az új Jeruzsálemből ragyog ki majd az Isten világossága. Ézsaiásnál úgy olvastuk, hogy: „…mint a fáklya tündököl” (1. vers). Itt azt olvastuk, hogy a Napnál fényesebb lesz. Nem lesz szükség Napra. Onnan ragyog ki Istennek és a Báránynak a dicsősége. „És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne, mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány. És a pogányok, a kik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik.” (Jel 21,23-24). Itt teljesedik be igazából Ézsaiás prófétának az Igéje erről a Jeruzsálemről, ahonnan kiragyog Isten igazsága és dicsősége. Mi lesz a mi új nevünk? Mi lesz a mi sorsunk? Ez Izraelé és Jeruzsálemé. Mi a mi mostani nevünk? Minden ember, amikor erre a földre születik, az a neve, hogy bűnös. Az a neve, hogy Isten ellensége, és elveszett. Az a neve, hogy pokol fia. Az a neve, hogy halott. Ezek a nevek mind a valóságot fejezik ki. Amikor valaki elfogadja az Úr Jézus Krisztust, új nevet kap. Az elveszettből megtalált lett; megkeresett és megtalált. „Azért jött az Ember Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” Az elveszettből megtartott lesz. Isten ellenségéből megkegyelmezett lesz. A bűn rabjából megszabadított lesz. A halottból élő lesz. A pokol fia helyett Isten gyermeke lesz. Ezek a nevek mély valóságokat fejeznek ki. Ez lesz a mi nevünk. A legszebb név az, amit adtak a hívő embereknek, amit emberek adtak, de Isten határozta meg, hogy ezt a nevet adják. Azt olvassuk, hogy: Antiókhiában nevezték először a tanítványokat keresztyéneknek (ApCsel). Ez a legszebb név, mert ez azt jelenti, hogy krisztusi. Olyan, mint Krisztus. Az is szép név, hogy megszabadultak vagyunk, hogy Isten gyermekei lettünk. De ebben benne van az is, hogy Isten ezt akarja, hogy Krisztushoz hasonlóvá legyünk. Krisztusiak legyünk. Ez a legszebb név. Mi lesz a mi sorsunk? „…most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; [Istenhez] mert meg fogjuk őt látni, [úgy] a mint van” (1Jn 3,2). Keresztyén, Krisztushoz hasonló. Amikor megkapjuk a mostani test helyett a Krisztus testéhez hasonló dicsőséges testet, amikor majd Krisztus ítélőszéke előtt leég rólunk minden, ami nem odavaló, és dicsőségben állít maga elé, akkor meglátjuk Istent, és olyanok leszünk, mint Ő. Ez lesz a mi sorsunk. Ha Izrael a Bárány felesége lesz, a Gyülekezet pedig Krisztus Teste. Még közelebbi kapcsolat, mint a fej a tagokkal. Közeli kapcsolat a férj és feleség kapcsolata is. „Lesznek ketten egy testté”. A Gyülekezet még szorosabb, egészen eggyé válik vele. Olyan, mint Krisztus. Hasonló Istenhez, hiszen Krisztus is hasonló Istenhez. „Az Ő dicsőségének a visszatükröződése és valóságának a képmása.”

Most rátérnék a következő szakaszra. Itt arról van szó, hogy miért szükséges imádkozni. „Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! És ne hagyjatok nyugtot néki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet e földön. Megesküdt az Úr jobbjára s erőssége karjára: nem adom többé gabonádat eleségűl ellenségeidnek, s idegenek nem iszszák mustodat, a melyért munkálódtál, Hanem a betakarók egyék azt meg, és dicsérjék az Urat, s a beszűrők [akik a mustot beszűrik] igyák meg azt szentségem pitvaraiban” (6-9. vers). Isten gondolkozása, és munkája különös, nem olyan, mint a mienk. Azt mondja: „Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állattam” (6. vers). Miért kell emberi őr a kőfalra? Azt olvastuk, hogy: „Megesküdött az Úr jobbjára […] dicsőségessé teszi Jeruzsálemet…” (8. és 7. vers), és nem adja többé ellenségei kezébe. Minek kell akkor emberi őr? Nem tudja az Úr őrök nélkül is megőrizni Jeruzsálemet? Feltehetnénk a kérdést: Minek kellenek most vigyázók a gyülekezetbe? Nem az Úr vigyáz ránk? Mégis azt mondja például, hogy: „viseljetek gondot magatokra, és az egész nyájra, amiben a Szent Szellem titeket vigyázókká tett. Az Isten gyülekezetének legeltetésére, amelyet tulajdon vérével szerzett” (ApCsel 20,28). Miért kell az Urat emlékeztetni? Azt mondja: „…ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! És ne hagyjatok nyugtot néki…” (6-7. vers). Miért ne hagyjanak neki nyugtot? Azt mondja, azért, hogy: újítsa meg, és tegye dicsőségessé Jeruzsálemet (7. vers). Miért kell ezért imádkozni? Elfelejti Isten? Ezért kell emlékeztetni? Nem. Nem felejti el, Ő nagyon jól tudja a nélkül is, hogy mi szólnánk, tudja, hogy mit akar. A mi imáink nélkül sem felejti el. Meg is van írva: „Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram!” (Zsolt 139,4). Meg még az is meg van írva, hogy egyébként is csak azt adja meg az Úr, ha imádkozunk, ami megegyezik az Ő akaratával és tervével. Akkor miért mondja, hogy imádkozzunk? Miért mondja, hogy emlékeztessük? Például azt mondja: „ti pedig így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, és többek között azt mondja: jöjjön el a te országod, és legyen meg a te akaratod.” Nem jön el az Ő országa, ha mi nem imádkozunk? El fog jönni. Ez benne van az Ő tervében, és ez meg lesz. Akkor miért imádkozzunk? Az özvegyasszony és a hamis bíró történetében az özvegy szüntelenül a bíró nyakára járt, míg a bíró megunta, és azt mondta: igazságot teszek neki. Azt mondja az Úr Jézus, hogy Isten is bosszút áll azokért, akik Hozzá kiáltanak. Egyébként nem állna bosszút? Bosszút állna egyébként is. Miért kell akkor imádkoznunk? Van felelet, azt olvassuk: „Intelek azért mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, háláadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban levőkért […] Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt. A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson” (1Tim 2,1-4). Jó és kedves Isten előtt, ha imádkozunk. Jó és kedves dolog, ha azt mondjuk neki, amit Ő úgyis meg akar tenni. Jó és kedves dolog, hogyha őrizzük azt, amiről Ő megígérte, hogy úgyis meg fogja őrizni. Jó és kedves dolog, ha azt emlegetjük előtte, hogy jöjjön el az Ő országa, és legyen meg az Ő akarata a mi életünkben is, akkor is, ha sokszor nehéz ez nekünk. Ami úgyis meglenne, de jó, ha mi ugyanazt akarjuk. Kedves előtte, ha mi egyetértünk ezzel. Ezáltal mintegy munkatársai leszünk Istennek. Egyet akarunk, ugyanazt akarjuk. Elismerjük az Ő terveit, és beleállunk, mintegy munkatársak. A kérésben az is benne van, hogy elismerjük, hogy önmagunkban semmik vagyunk. Rászorulunk. Mindent Tőle várunk. Ő tudja ezeket megvalósítani. Biztat bennünket az Úr, hogy imádkozzunk. „Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állattam…” (6. vers). Biztat bennünket: „…ne hagyjatok nyugtot néki...” (7. vers). Az imádkozás egy olyan szolgálat, amit bárki gyakorolhat. Nem kell hozzá külön kegyelmi ajándék. Nem kell hozzá erő, egészség, lehetőség. Betegen, gyengén, ágyban, úton menve, akárhol gyakorolhatjuk. Kedves ez Isten előtt.

Hogyan készítsük az utat? A befejező szakasz arról szól, hogy készítsünk utat a népnek. Hová? Azt mondja: „Menjetek át, menjetek át a kapukon, készítsétek a népnek útát, töltsétek, töltsétek az ösvényt, hányjátok el a köveket, emeljetek zászlót a népek fölé. Ímé, az Úr hirdette mind a föld határáig: Mondjátok meg Sion leányának, ímé, eljött szabadulásod, ímé, jutalma vele jő, és megfizetés ő előtte!” (10-11. vers). Itt arról van szó, hogy az Úr dicsőséges eljövetele előtt készítsünk utat. Ugyanúgy, mint amikor először eljött az Úr Jézus erre a földre. Keresztelő János azt mondta, hogy ő kiáltó szó a pusztában, készítsétek az Úr útját, egyengessétek meg az Ő ösvényeit. Ugyanerről van itt is szó. Amikor másodszor eljön az Úr Jézus dicsőségben, akkor is utat kell készíteni a népnek Őfelé. Először, amikor eljött, készült az út Krisztusnak a nép felé; aztán a nép szívében kell, hogy elkészüljön az út az Úr felé. Hogyan? Így kezdi: „…menjetek át a kapukon...” (10. vers). Ez a kapu, amin át kell menni a népnek, nagyon szoros kapu lesz: a nagy nyomorúság szoros kapuja. Ezek között válik alkalmassá a szívük, és a mai ember szíve is ilyen nyomorúságban válik alkalmassá, hogy elkészüljön az Úrnak a fogadására. Azt mondja: „…töltsétek az ösvényt…” (10. vers). Hasonlóan beszél erről, elolvasom az Igét: „Egy szó kiált: a pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bérczek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt” (Ézs 40,3-5). Itt meg a kietlen jelenti a nagy nyomorúságot, a szoros kaput. A völgy a megalázottságot, megvetettséget, a megsebzett szívek mélységeit. Azt jelenti, hogy ezt fel kell tölteni, hogy az alázatosakat az Úr felemeli. A hegy pedig, a bérc, a gőgösséget, az önteltséget jelenti. Azokat az Úr leszállítja, hogy minden ember a valós helyére kerüljön. Itt is ezt olvastuk: „…töltsétek, töltsétek az ösvényt…” (10. vers). Azt is mondja itt, hogy: „…hányjátok el a köveket…” (10. vers). Ezek a botránkozásnak a kövei. Amibe belebotlott az ember, és belebotlott Izrael is. Korábban is olvastuk, hogy: „És Ő néktek [és ez a Messiásra vonatkozott] szenthely lészen; de megütközés köve és botránkozás sziklája Izráel két házának, s tőr és háló Jeruzsálem lakosainak” (Ézs 8,14). Krisztus lett a legnagyobb botránykő. Nem ismerték fel a meglátogatásuk idejét. Akkor azonban nagy kegyelem lesz, hogy az Úr Jézus többé Jeruzsálem lakosainak és Izráelnek nem lesz botrány, nem lesz megütközés köve, hanem elfogadják. Erről mondja: „Tisztesség azért néktek, a kik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, a melyet az építők megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé…” (1Pt 2,7). A szenthelynek a záróköve, befejezése lesz. Alapköve is és záróköve is. Aztán beszél arról, hogy: „…emeljetek zászlót…” (10. vers). Az új fordítás szerint állítsanak útjelzőket a népek között. Ez az evangélium lesz. Most is az evangélium egy ilyen útjelző, ami által hívogat az Úr. Akkor is az evangélium lesz. Két evangélium hangzik majd akkor: az örökkévaló evangélium mellett hangzik majd a királyság evangéliuma is. Ezt már a nagy nyomorúság idején hirdetik. Az Úr Jézus mondja, hogy az Isten országának, az Isten királyságának ez az evangélium hirdettetik minden népnek (Mt 24,14). Ez lesz az útjelző. Itt a Király. Mindjárt jön a Király, mindjárt megjelenik Krisztus nagy hatalommal és dicsőséggel. Hódoljatok neki! Amikor megjelenik a Király, és beül dicsőségének a királyi székébe, eleibe gyűjtetnek a népek mind. Ennek az evangéliumnak az alapján ítéli meg majd a népeket, a királyság evangéliuma alapján. Ki mehet be, és ki nem mehet be. Kinek kell távozni az örök tűzre. Amikor azt mondja, hogy: „Ímé, az Úr hirdette mind a föld határáig: Mondjátok meg Sion leányának, ímé, eljött szabadulásod, ímé, jutalma vele jő, és megfizetése ő előtte!” (11. vers). Ez a királyság evangéliuma. Jön a Király. Jön a jutalom vele, de ellenségeinek jön a megfizetés is.

Végül még egyszer az új névről van szó. „És hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak, és téged hívnak: keresett és nem elhagyott városnak” (12. vers). Ebből egyet emelek ki. Szent nép. Az Úr ezt kívánja tőlünk is, mint hívő emberektől, hogy ezt a nevet méltán viseljük. „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” Szentség nélkül senki nem látja meg az Urat. Befejezés Lássuk meg ezekből az Igékből, hogy mennyire szereti Isten az Ő sokszor hűtlen és bűnös népét. Lássuk meg azt is, ha egyszer megváltott, célba fog juttatni, még ha szenvedéseken, gyötrelmeken át is. Egyet kíván tőlünk: ha vétkeztünk, ismerjük el bűnösségünket. Akkor az Úr visszafogad. Mindezeket látva örüljünk, és legyünk hálásak, mert Isten minket is szeret, nem csak ezt a megtérő Jeruzsálemet, akiről most itt olvastunk. Ámen. Debrecen, 2009. augusztus 9.