Ézs 61,7-11 Öröm, igazság és látható krisztusi élet

Ézs 61,7-11 Öröm, igazság és látható krisztusi élet „Gyalázatotokért kettős jutalmat vesztek, és a szidalom helyett örvendenek örökségükben; ekként két részt öröklenek földükben, örökös örömük lesz. Mert én, az Úr, a jogosságot szeretem, gyűlölöm a gazsággal szerzett ragadományt; és megadom híven jutalmukat, és örök szövetséget szerzek velök. És ismeretes lesz magvok a népek közt, és ivadékaik a népségek között, valakik látják őket, megismerik őket, hogy ők az Úrtól megáldott magok. Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, a ki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, a ki felrakja ékességeit. Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt.” Bevezetés Ahogy sorban foglalkozunk Ézsaiás könyvével, láttuk itt a 61. részben például azt, hogy a 2. versben három korszakról van szó. Egy versen belül óriási időket, korszakokat ölel fel az Ige. „Hirdessem az Úr jókedvének esztendejét…” (Ézs 61,2). Ez az Isten kegyelmének hosszú időtartama, ami tart még mind a mai napig. Utána: „…Istenünk bosszúállásának napját…” (Ézs 61,2). Ez pedig lesz a nagy nyomorúságnak az ideje. Ez már egy másik korszak. Gyülekezetet elragadja, s jön az ítélet erre a világra. És utána: „…megvigasztaljak minden gyászolót” (Ézs 61,2). Ez pedig már az ezeréves királyságnak a korszaka. Akik bemennek majd ebbe a királyságba, azokat megvigasztalja az Úr. Azután a 3. verstől végig Ézsaiás 61. rész prófétailag már az ezeréves királyságról szól. Most a felolvasott Igét a 7-11. versig versről versre szeretném sorba venni, és minden versben először elmondanám a prófétai üzenetet. A prófétai üzenetet, ami a királyságra vonatkozik, de azután rögtön elmondani a nekünk szóló személyes üzenetét is az Igének. Persze, nem lehet kimeríteni, sok minden kimarad, de amit most így elém hozott az Úr, azt mondanám el. Két részt örökölnek Úgy olvastuk: „Gyalázatotokért kettős jutalmat vesztek, és a szidalom helyett örvendenek örökségükben; ekként két részt öröklenek földükben, örökös örömük lesz” (7. vers). Kettős jutalom, mert bűneik miatt kettős volt a gyalázat is. Talán még lesz, aki visszaemlékezik arra, mikor olvastuk ezt: „Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet, így szól Istenetek! Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sujtotta őt az Úr keze minden bűneiért” (Ézs 40,1-2). Kétszeresen sújtotta az Úr keze. Már akkor szó volt arról, hogy ez nem azt jelenti, hogy Izráel kétszer annyit szenvedett, mint amennyit a bűnei miatt megérdemelt volna. Azt jelenti ez, hogy megkapta azt, amit a törvény szerint megérdemelt, és Isten tovább már nem bünteti. Mikor a nagy nyomorúságnak vége lesz, akkor ez is befejeződik. Miért kellett a törvény szerint kétszeresen sújtani az Úr kezének? Azért, mert például azt mondja az Úr: „Ha elevenen kapják kezében a lopott jószágot, akár ökör, akár szamár, akár juh; két annyit fizessen érette […] ha megtalálják a tolvajt, fizessen kétannyit […] Akármi bűn dolgában […] a kit a bírák bűnösnek mondanak, fizessen két annyit az ő felebarátjának” (2Móz 22,4.7.9). Itt elsősorban lopott dolgokról van szó, amiért kétannyit kell fizetni. Izráel népe - hogy így mondjam, ezzel a kifejezéssel -, igen meglopta az Urat, a Mindenhatót. Nem

töltötték be azt, amire Isten elhívta őket. Szerették volna elvenni az áldást, de a feladatukat nem töltötték be. Meg kell nekik adni kétszer annyit, ezért mondja, hogy kétszeresen sújtja az Úr keze, de amikor ennek vége lesz, és eljön a királyság, akkor kettős lesz a jutalom is. Így mondja az Ige, hogy: „…két részt öröklenek földükben…” (7. vers). Ez, hogy két részt örökölnek, ez abból is adódik, nemcsak azért, mert kétszeres volt az Úr sújtó keze rajtuk, hanem azért is, mert a törvény szerint az elsőszülöttnek kétszeres örökség jár. Itt örökségről van szó, úgy olvastuk, hogy: „…ekként két részt öröklenek földükben...” (7. v.). Az elsőszülöttnek kétszeres örökség jár. Így olvassuk például, hogy ha valakinek két felesége van, az egyiket szereti, a másikat nem nagyon szereti. Ha a nem nagyon szeretettől született az elsőszülött, akkor nem teheti meg azt, hogy mégis a másik felesége gyerekének adja a kétszeres részt. Annak kell adni, aki az elsőszülött (5Móz 21,17). Mert az elsőszülöttnek jár a kétszeres rész. Izraelről pedig azt mondja Istennek az Igéje, amikor Mózest a Fáraóhoz küldte Isten, hogy engedje el a népét, azt mondta a Fáraónak: „…Így szólt az Úr: Elsőszülött fiam az Izráel” (2Móz 4,22). Mint elsőszülött, abból a földből kétszeres részt kap. Akik bemennek a királyságba, mindenki kap részt, de Izráel kétszeres részt. Kétszeresen sújtotta az Úr keze, de ő az elsőszülött. Mi lesz a jutalmunk? Most nézzük meg ennek a személyes üzenetét. „Gyalázatotokért kettős jutalmat vesztek. Szidalom helyett örvendeztek örökségükben…” (7. vers). A hívő emberek élete különös. Minél hűségesebb valaki az Úrhoz, annál inkább úgy jár, mint ahogy az Úr Jézus Krisztus is járt. Az emberek nem ismerik fel benne, nem ismerik el benne a jót, ezért megvetik, és szidalmazzák. Az Úr Jézust is szidalmazták. Különös, hogy most ebben a kegyelmi időben inkább azok szenvednek, akik hűségesek az Úrhoz. Bár az most is érvényes, hogy „amit vet az ember, aratja is.” Minden bűn magában hordozza az aratását. A hívő emberek is, hogyha vétkeznek, le kell aratni. Akik helyesen járnak, az Urat követik, azoknak még van egy plusz szenvedés, az Úrért való szenvedés. Gyalázzák és szidják. Most a gonoszoknak sokáig jól megy a dolguk. Már a zsoltáros is erről ír, Jób is erről beszél. Azonban egyszer ennek vége szakad, látjuk, eljön az Úr ítélni, amikor jön a nagy nyomorúságnak az ideje. Aztán egyszer az Úr előtt minden bűn elveszi a méltó büntetését. Akik most az Úrért szenvednek, azoknak is meglesz a jutalmuk. A mi jutalmunk nem földi örökség lesz, nem ezen a földön kapunk két részt, vagy akármennyit. A jutalom össze van kötve a hívő ember életében is a szenvedéssel, a gyalázattal, a megvetéssel. Olvassuk: „Ha pedig gyermekek, [vagyunk] örökösök is; [itt az örökség] örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak: [jön a feltétel] ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg” (Róm 8,17). Az Úrért való szenvedés: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk, Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Kor 4,17-18). „Emlékezzél meg, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból, ki a Dávid magvából való az én evangyéliomom szerint: A melyért, mint egy gonosztevő, szenvedek mind a fogságig; de az Istennek beszéde nincs bilincsbe verve. Annakokáért mindent elszenvedek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való idvességet örök dicsőséggel egyben. Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is megtagad minket; Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja” (2Tim 2,8-13). Pál apostol példát mutatott. Úgy járt, mint az Úr Jézus. Tűrt bilincseket is, börtönt is, megvetést, szidalmat, rengeteg szenvedésen ment át, de azt mondja, mindent elszenved a választottakért. Csak, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban „az idvességet, örök dicsőséggel egyben” (2Tim 2,10). Biztosít bennünket az Ige, hogy ez igaz beszéd. Ha tűrünk,

Vele együtt, tűrünk Érte, akkor Vele együtt fogunk uralkodni is. Ez lesz a mi örökségünk. Nem földi, és nem két részt kapunk, mint az Izráel, mint elsőszülött, hanem, ahogy mondja az Ige: „A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8,32). Ebben a mindenben, elsősorban ami nagy érték, azok a mennyeiek. Mindent Vele együtt. Az Úr jutalmaz, nem kell semmit megszerezni Nézzük tovább: „Mert én, az Úr, a jogosságot szeretem, gyűlölöm a gazsággal szerzett ragadományt; és megadom híven jutalmukat, és örök szövetséget szerzek velök” (8. vers). Prófécia szerint ez azt jelenti, hogy Izráelnek megadja a jutalmát, amikor bemennek az ezeréves királyságba. Megkapják a földet attól az Úrtól, aki a jogosságot szereti, és a gazsággal szerzett ragadományt gyűlöli. Most a világban, a földön ez van. Úgy néz ki, hogy a föld a gazdagság, a hatalom azé, akik gazsággal szerzik meg. Erőszakkal ragadják magukhoz, fegyverrel győzik le, diplomáciával, hazugsággal, vagy rászedéssel. Az Úr megígérte, nem csak itt, például, azt mondja az Úr Jézus, hogy: „boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet” (Mt 5,5). Ezt nem nagyon akarják elhinni, hogy majd pont a szelídek. Nem a törtetők, és akiknek hatalmuk van? Pont a szelídek? Igen, azt mondja az Úr, azok fogják örökölni, mert „…a jogosságot szeretem, gyűlölöm a gazsággal szerzett ragadományt; és megadom híven jutalmukat, és örök szövetséget szerzek velök” (8. vers). Az Úr meg fogja adni. Nem a szelídek fognak majd harcolni a földért. Az Úr dönt így, és megadja. Személyes üzenetként ez nekünk azt jelenti, hogy nekünk sem kell harcolni semmiért. Ami harcunk van, az a hit harca. Sokszor önmagunk ellen kell harcolnunk. Azért kell harcolnunk, hogy az Úrra tekintsünk, ne vonja el semmi a figyelmünket. Egyébként nem kell emberek ellen harcolni, ügyekért vagy dolgokért. Az Úr ügyéért majd Ő harcol. Ő azt célba fogja juttatni. Mit szeret, és mit gyűlöl az Úr? Amit ebből a 8. versből szeretnék kiemelni, az az, hogy szó van itt Isten szeretetéről, és Isten gyűlöletéről: „…én, az Úr, a jogosságot szeretem, gyűlölöm a gazsággal szerzett ragadományt…” (8. vers). Isten szeret is, meg gyűlöl is. Az, hogy Isten szeretet, az nem jelenti azt, hogy Ő semmit sem gyűlöl. A bűnt, a gazságot, az igazságtalanságot, a sötétséget gyűlöli az Úr. A jogosságot és az igazságot szereti. Az Ő gyermekeitől is ezt várja el Isten. Nekünk is van, amit és akit szeretnünk kell, és van, amit gyűlölnünk kell. Olvassuk, hogy: „senki sem szolgálhat két úrnak, mert ha az egyiket szereti, akkor a másikat gyűlöli” (Mt 6,24). Ha az egyikhez ragaszkodik, akkor a másikat megveti. Ugyanezt mondja Lukács 16ban is. A hívő ember nem lehet langyos. Nekem minden mindegy, mindenkit szeretek. Szeretni kell az ellenségünket is. A gonoszságot, amit tesznek, ahogy gondolkoznak, viselkednek, azt nem csak, hogy nem kell szeretni, hanem azt gyűlölni kell. Önmagunkban is. Elsősorban magunkban a gonoszságot és a bűnt. Még pedig nagyon, mert az Úr is nagyon gyűlöli. Ugyanakkor ebben a versben az is benne van, hogy azt mondja az Úr, hogy: „…a jogosságot szeretem, gyűlölöm a gazsággal szerzett ragadományt, és megadom híven a jutalmukat” (8. vers). A világnak a sorsát, az embereknek az ügyét, a sok igazságtalanságot, gazságot, ami folyik, annak a megítélését Isten fenntartja magának. Azt mondja az Úr: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek.” Nekünk ilyen feladatunk nincs. Mi nem tudunk rendet tenni a világban. Van bizonyos feladata a szülőnek a gyermekei felé. Őket meg kell inteni, különösen, amíg kiskorúak. Van bizonyos feladata a gyülekezetben is a gyülekezet elöljáróinak, azt mondja: „viseljetek gondot magatokra, és az egész nyájra.” Van bizonyos feladatunk egymás felé is: „intsétek egymást, amíg tart a ma.”

Ezt a világot nem nekünk kell megváltoztatni. Az Úr azt mondja, Ő tudja mindezeket. Nem csak minket háborít fel az a sok gazság, ami van. Azt mondja az Úr: tudja, és gyűlöli. Ő fog rendet tenni. Eljön a királyság, rendet fog tenni az Úr ezen a földön. Mi meg ebben nyugodjunk meg. Magunkban gyűlöljük azt, ami rossz és ami gonosz. Majd megadja a jutalmat is az Úr (8. vers). A megáldott maradék „És ismeretes lesz magvok a népek közt, és ivadékaik a népségek között, valakik látják őket, megismerik őket, hogy ők az Úrtól megáldott magok” (9. vers). Ez a prófécia szerint azt jelenti, hogy majd az ezeréves királyságban megismerik Izráel népének azt a maradékát, akik most megismerték az Úr Jézus Krisztust. Akik új szívet, új szellemet kaptak, akikkel örök szövetséget kötött az Úr, egy új szövetséget köt akkor. Ezeket megismerik az egész világon. Minden nép megismeri, hiszen viszik az evangéliumot. Erről korábban is szó volt, hogy ők lesznek azok, akik mindenfelé viszik az evangéliumot, ahogy olvastuk: „Ti pedig az Úr papjainak hívattattok, Istenünk szolgáinak neveztettek…” (6. vers). Ez volt Isten eredeti terve is: „Ti pedig papok birodalma és szent nép” (2Móz 19). Viszik mindenfelé az evangéliumot. Úgy ismerik majd akkor ezt a maradékot a világban, hogy „az Úrtól megáldott magok” (9. vers); az Úr plántálta őket, az Úr dolgát végzik. A hitetlen Izraelt nem így ismerik a világban, de a hívő maradékot így fogják megismerni: „az Úrtól megáldott magok”. Nem csak, hogy megismerik őket, hanem el is ismerik őket. Erről is volt szó: „…ott állnak az idegenek, és legeltetik juhaitokat, és a jövevények szántóitok és vinczelléreitek lesznek. Ti pedig az Úr papjainak hívattattok, Istenünk szolgáinak neveztettek; a népek gazdagságát eszitek, és azok dicsőségével dicsekedtek” (5-6. vers). Elismerik a népek, és mivel az ő szellemi javaikban részesülnek, ők pedig, a pogány népek, részeltetik őket a testi javaikban. Örömmel teszik, nem ragadományként, és nem kényszerként. Elismerésképpen, hogy nagy munkát végeznek, az evangéliumot hirdetik, az Úr munkájában fáradoznak. Pál is írta a Római levélben, ha a pogányok az ő szellemi javaikban részesülnek, kötelesek is testi javaikban részesíteni őket. Így ismerik meg őket a királyságban. Áldottaknak ismernek minket? Ennek az Igének a személyes üzenete számunkra pedig az, hogy mi képviseljük most az Urat. Mi vagyunk most az Ő gyermekei, nekünk kell hirdetni az evangéliumot is. Mi vagyunk a papok is tulajdonképpen, olyan értelemben, ami papoknak a feladata volt, hogy imádkozzanak a népért. Vigyék az áldozatot, az engesztelést az Úrhoz. Minket is felszólít Istennek az Igéje, hogy: „Intelek azért titeket, hogy tartassanak imádságok, esedezések, könyörgések, hálaadások minden emberért. Királyokért, minden méltóságban levőkért […] [Isten] azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön…” (1Tim 2,1-2.4). Ez a mi feladatunk. Az a kérdés, így ismernek-e minket a világban, a környezetünkben? Izraelről azt írja, hogy majd az ezeréves királyságban valakik látják őket, megismerik őket, hogy: „…ők az Úrtól megáldott magok” (9. vers). Így ismernek-e minket, hogy az Úr áldott emberei vagyunk, akik az Úr dolgában fáradozunk, szeretettel, az emberek javáért is? Ez az elhívásunk. Ezt akarja az Úr. Bár kétségtelen, hogy tökéletesek nem vagyunk, vannak hibáink, bűneink, bukásaink is, de a hitetlenekhez képest mégis megáldott magvak vagyunk. Felülről születtünk (ahogy Péter levelében olvassuk), nem romlandó magból, hanem romolhatatlanból, Istennek az Igéje által, és aki Istentől született, benne marad annak magva (1Pt 1,23; 1Jn 3,9). Isten gyermekeiben benne van Istennek a magva, az isteni élet. „…isteni természet részeseivé legyetek…” (2Pt 1,4). Az a nagy kérdés, hogy mennyire látszik meg ez rajtunk? Mennyire töltjük be ezt? Olvassuk, amikor Péter ott volt a főpap udvarában. A szolgálóleány mondta neki, hogy te is közülük való vagy. Tagadott egyszer, tagadott kétszer, akkor jön egy harmadik, és azt mondja neki: te

is közülük való vagy, a beszéded is elárul (Mt 26,73). Miről árulkodik a beszédünk? Miről árulkodik az egész magatartásunk? Az egész magatartásunkban sok minden benne van. Külső dolgok is: a ruhánk is, a frizuránk is, ahogy kinézünk. Ez a külsőség valamit tükröz a belsőből. Hogy viszonyulunk az Úrhoz? Mennyire látszik a krisztusi bennünk? Igenis, ha az Úr magva bennünk van, akkor krisztusiak vagyunk. Az Úr azt kívánja, hogy ez növekedjen bennünk. Ne legyen olyan elrejtett, hogy semmi nem látszik, csak ugyanúgy a külső, a régi természetünk van! Isten ezt akarja, hogy igen, látszódjon meg, hogy mi mások vagyunk, mint a világ, az Úr megáldott magva vagyunk. Például, felszólít bennünket: „…járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében” (Kol 1,10). Nem azért szólít fel, mert ez a törvény parancsa, hanem azért, mert ez a méltó az Úrhoz. Járhatunk másképpen, mert bennünk van az Ő magva. Isteni természet van bennünk, van lehetőségünk, van erőnk, Isten adta ezt a képességet. Azt akarja, ezt szeretné, hogy így is járjunk, méltón Ő hozzá. Amikor a görögök feljöttek az ünnepre odamentek a tanítványokhoz, és azt kérték, hogy: Uram, látni akarjuk a Jézust. Mentek a tanítványok az Úr Jézushoz. Mit felelt erre az Úr? „Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad, ha elhal sok gyümölcsöt terem. Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki elveszti énérettem, megtalálja azt.” Ez nem egy mellébeszélés volt. Az Úr Jézus a kérésre felelt. Nagy tanulsága van ennek a számunkra! A görögök, a hitetlen emberek, a pogányok, látni akarják a Jézust. Nem a tanítványokat, nem bennünket, az Úr Jézust akarják látni. Éljük meg a krisztusi életet, mert látni akarják! Hogyan lehetséges ez? Az Úr Jézus megmondja: A földbe kell esni, el kell halni, el kell veszteni az életünket. Ne akarjuk megtartani! Ez azt jelenti, hogy a magunk akaratát, vágyait, céljait félre kell tenni, hogy: „Uram, legyen meg a Te akaratod.” Akkor majd látszódik az Ő élete bennem. Ez összetöretéssel, fájdalommal jár sokszor. Gedeonék is, mikor mentek a harcba, betették a fáklyát a korsóba. Amikor összetörték a korsót, akkor látszott meg a világosság. Mondja az Ige, hogy: „a kincsünk cserépedényben van.” A krisztusi élet, az isteni mag, a világosság, benne van a testünknek, a lelkünknek a cserépedényében. El kell veszíteni, össze kell törni. Az Úr gondoskodik erről. Néha sírunk, jajgatunk, könnyezünk, nem értjük. Hadd törjön csak, majd látható lesz a krisztusi élet! Így ismerjenek bennünket, hogy Istentől született magok, áldottak, mert az Úréi. Írja Pál apostol: „Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szülök, míglen kiábrázolódik bennetek Krisztus” (Gal 4,19). Nem elég csak újonnan születni. Ez nem elég. Látszódni kell, hogy újonnan születtünk! Talán így is mondhatnánk, hogy először van a megtérés. Amikor megfordulunk az úton, rádöbbenünk, hogy rossz irányba megyünk. Nem tudunk önmagunktól megváltozni sem, mert hiába akarunk, nem megy. Nincs hozzá erőnk. Egy testvér egyszer így fejezte ki, hogy: feltartjuk a kezünket, megadjuk magunkat, nekünk nem megy. Tehetetlenek vagyunk, de az Úrnak adjuk meg magunkat. Most már Istenem, tegyél velem valamit, amit akarsz. Nem érdemlek jót, csak a halált. Itt vagyok, tedd, amit akarsz. Akkor az Úr nem halálra küld, hanem akkor teszi meg azt a csodát, hogy adja a felülről való magot. Az Ige által, a Szent Szellem által megelevenített Ige szívünkbe hull. Ebből értjük meg, hogy Isten éppen erre várt, hogy adhassa nekünk Krisztust. Hagyjuk már abba a sok igyekezetet, ismerjük el, hogy majd Ő, az Ő élete az, aki kedves Isten előtt. Ekkor születik az ember újjá. Felülről fogantatás. Megfogan bennünk a Krisztus az Ige által. Újonnan születtetek, nem romlandó magból, romolhatatlanból. Isten Igéje által, amely él. Ez a Szent Szellem által megelevenített Ige él, és megmarad örökké. Olyan ez, mint amikor egy asszonyban megfogan egy magzat, az még nem látszik. Sokáig még nem látszik semmi, mert az belül van. Arról olvasunk, hogy: „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden” (2Kor 5,17). Ez az új teremtés, amivel

azt fejezi ki az Úr, hogy nemcsak Ő van énbennem, hanem én is Ő benne. Én is Krisztusban. Tehát nemcsak bennem van Krisztus, hanem kívül is Ő van. Látszik is. Itt a későbbi versekben olvastuk, majd mindjárt odaérünk. Így olvastuk, hogy: „…üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, és az igazság palástjával vett engemet körűl, mint vőlegény, a ki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, a ki felrakja ékességeit” (10. vers). Egy vőlegény akkor is vőlegény, hogyha rongyokban jár, vagy piszkosan. Egy menyasszony akkor is menyasszony, ha foltos, csúnya ruhát vesz fel. Mégis amikor elmennek, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá tegyék, hogy mi menyasszony és vőlegény vagyunk, egybekelünk, összekötjük az életünket, akkor szépen felöltöznek. Így tesznek bizonyságot mindenki előtt. Nem rongyokban tesznek bizonyságot arról, hogy mi szeretjük egymást, és összekelünk. A vőlegény díszbe öltözve mondja az anyakönyvvezető előtt, mikor megkérdezik, hogy: szereti? Összeköti az életét? Feleségül veszi? Igen. A menyasszony is díszbe öltözve mondja, hogy igen. Úgy tesznek bizonyságot, hogy szeretik egymást. Ugyanígy van a mindennapi életben, hogy nem elég, hogy Krisztus bennünk van. Nem elég, hogy mi tudjuk. Mint a palást, mint egy ékes ruha kell, ránk boruljon ez, hogy látható a Krisztus. Krisztus ez az ékes ruha. Nem tudjátok, hogy akik megkeresztelkedtünk, belemerültünk a Krisztusba, Krisztust öltöztük fel? A Jelenések könyve mondja, hogy végy tőlem dolgokat, többek között: „fehér ruhát, hogy ne lássék ki a te mezítelenségednek a rútsága.” Így várja el az Úr, hogy tegyünk bizonyságot. Erről szól ez, amit olvastunk: „járjunk méltóan az Úrhoz”, lássák meg rajtunk Krisztust. „Krisztus élete is látható legyen a mi halandó testünkben”, ábrázolódjon ki bennünk a Krisztus. Így ismerjenek meg. Erre nekünk is törekedni kell. Egyrészt az Úr minden lehetőséget megadott rá. Amikor azt mondja, hogy így járj, akkor nem a törvény parancsaként mondja, hanem azt, hogy így méltó hozzád. Így járhatsz. Minden lehetőséged megvan rá, mert tied Krisztus. Ne rejtsd el csak a szívedben! Legyen látható! Örvendezés Izraelben „Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körűl, mint vőlegény, a ki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, a ki felrakja ékességeit” (10. vers). Prófécia. Az Izrael maradéka új szívvel, új élettel, új szellemmel, akik bekerülnek a királyságba, örvendeznek az Úrban. Ők is az Úrban örvendeznek. Csoda lesz előttük, hogy bekerülhettek a nagy nyomorúság után. Megtartotta őket az Úr, elfogadta őket. Elfogadta a bűnbánatukat, megalázkodásukat. Bemehettek a királyságba, és örülnek az Úrnak. Nem a pénznek örülnek. Most sokan a pénznek, a vagyonnak, a hatalomnak örülnek. Sok mindennek. Ők nem ennek fognak örülni hanem, hogy az üdv ruhájába öltöztette fel őket Isten (10. vers). Az üdvösség, a megtartás, hogy ők megtartattak, és az Úr tartotta meg őket. Azt látták, hogy abban a nagy nyomorúságban nincs emberi erő, ami meg tudta volna tartani. Mondja is az Ige: „ha meg nem rövidítené az Úr azokat a napokat, senki nem menekülhetne meg.” Ők ezt érezték a saját bőrükön. Csoda, az Úr tartott meg. Ez az üdvösség, ez a megtartás. Az Úr váltott meg bennünket, nem a mi érdemünk. Megtartott az Úr. Ráadásul az igazság palástjával vett körül, igaznak nyilvánított. Pedig nem voltunk magunkban véve igazak. Ránk adta ezt a palástot, felékesített, széppé tett. Örülnek. Olvastunk annak idején erről. Elolvasom még egyszer az utolsó verset. „Hisz az Úr megváltottai [megváltottai] megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejökön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj” (Ézs 35,10). Ez a prófécia Izraelre. Az Úrban van örömünk! Nézzük meg ennek a személyes üzenetét. Az előbb szó volt arról, hogy az Úr magvai vagyunk. Mások vagyunk, és ennek látszani is kell. Mások vagyunk, mint ez a világ. Ez

például ebben is meglátszódik, hogy örülünk az Úrban. Igazán az Úrban örülünk. Világi sikerek, gazdagság, hírnév, nem elégít meg. Nem tud. A világi embert se elégíti meg, csak ideig-óráig. Múló örömök ezek. Ha csak ennyi van, a szív üres marad. Van egy régi ének, már a mostani énekeskönyvünkben nincs benne: „Csak múló boldogság az, mit itt lenn kaphatok. De örök üdvösség az, hogy Jézusé vagyok.” Ezért örvendezünk az Úrban. Ez örökké tartó, hogy az Övé vagyok. Például így beszél erről az Ige (nagyon szép Igék ezek): „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szűlt minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, a mely a mennyekben van fenntartva számunkra. A kiket Isten hatalma őriz hit által az idvességre, a mely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen. A melyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között, Hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor. A kit, noha nem láttok, szerettek; a kiben, noha most nem látjátok, de hisztek benne, kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek: Elérvén hitetek czélját, a lélek idvességét” (1Pt 1,3-9). Itt is az öröm van. Miben örül a hívő ember? Mit jelent az, hogy az Úrban örvendezek? Örülhetünk annak, hogy újonnan szült, élő reménységet kaptunk. Nem reménytelenül bolyongunk ebben a világban. Élő reménység. Fenn van tartva a mennyben „romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökség.” Nemcsak, hogy fenn van tartva, hanem azt mondja: „Isten hatalma őriz hit által” bennünket, hogy oda is jussunk. „Azért jött az Embernek Fia, hogy megkeresse, és meg is tartsa, ami elveszett.” Isten hatalma őriz. Készen van. Ebben örvendezünk, még akkor is, „ha kissé, meg kell lenni, hogy szomorkodjunk különféle kísértések között.” Ez csak a hitünket próbálja, ami becses Isten előtt. Tehát ebben mutatkozik meg például a hívő ember életében, hogy más, mint a világ. Különbség van, mert örvendezünk. Nem szidjuk a kormányt, a másik embert, és a gonoszságot, mert nekünk örökségünk van a mennyben. Élő reménységünk van. Krisztus a mienk, Ő benne örvendezünk. Ebben is örvendezünk, hogy az üdv ruhái, és az igazság palástja van rajtunk (10. vers). Elmondtam az előbb, hogy ez Jézus Krisztus. Ő látszik rajtunk. Ha a magunk igazságát vesszük elő, arról azt mondja, hogy: „…mint megfertéztetett ruha minden mi igazságunk” (Ézs 64,5). Ne harcoljunk a magunk igazáért! Nehezen tanuljuk ezt meg. Én is nehezen tanulom, amikor nyilvánvalóan olyan dolgokat mondanak, ami nem igaz, hazugság, vagy félreértés. Akkor az embernek megszólal a lelke. De utána megszólal Isten Szelleme. Azt mondja: a magad igazát keresed? Az megfertőztetett ruha. Van neked szebb ruhád. Az üdvösség palástja, az igazságnak a ruhája, Jézus Krisztus. Ennek örülj! Ha nem akarjuk a magunk igazát érvényesíteni, majd meglátják az emberek rajtunk Krisztust. Ha meglátják, akkor majd azt csinálnak vele, amit akarnak. Van, aki ellene áll; van, aki meghajol előtte. Ez már Isten, és az Ő dolga. Nem az én dolgom. Én kívül vagyok ezen. Üdv ruháiba öltöztetett fel, igazság palástjába. Ezek szépséget adnak. A ruha, külső szépség, a mezítelenség az rútság. Először bennünk született meg Krisztus. Az élet, belül végzi a munkát, belülről megy kifelé. A belső szépség egyszer meglátszik a külsőn, a cselekedeteinken is. A képmutatás az éppen azért nagyon utálatos, mert belül nincs semmi változás. Nincs semmi igazi, nincs krisztusi, de kívülről mutatnánk. Ez nem megy. A belső szépség meglátszik a külsőn. Amikor a Szellem gyümölcse ott van: „…szeretet, öröm, békesség, béketűrés…” (Gal 5,20), és a többi. Az olyan krisztusi tulajdonságok, hogy: megelégedettség, alázat, hálaadás, engedelmesség, ha ott van a szívben, az biztos, hogy előbb-utóbb meglátszik cselekedeteinken, gondolkozásunkon, eljárásmódunkon is. Akkor kívül is, meg belül is, vagy

helyesebben, először belül, aztán kívül Jézus Krisztus arca látszik meg rajtunk. Ez az Igének az üzenete a mi számunkra. „Örvendezvén örvendezek az Úrban […] mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engem körül…” (10. vers). Igazság és öröm sarjad Végül: „Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt” (11. vers). Kisarjad a földön az igazság és a dicsőség. A dicsőség helyett az új fordításban az van, hogy öröm-ének. Kisarjad a földön az igazság, és ennek nyomában az öröm-ének. Ez prófétailag azt jelenti, hogy az ezeréves királyságban ezen a földön, ahol eddig a bűneset után mindig csak a gazság, a jogtalanság, a gonosz sarjadt ki, és nyomában nyomor, szégyen, könnyek és sírás, ott majd a királyságban fordítva lesz. Az Úr sarjasztja ki az igazságot, és követi az öröm-ének. Pont az van a földön szellemileg, ami történt fizikailag is. Mikor az ember elbukott, Isten azt mondta, hogy a föld ezután „Töviset és bogáncskórót teremjen tenéked…” (1Móz 3,18). Terem is a föld gazt, igaz? Semmit nem kell csinálni, olyan bőségesen termi a föld a gazt, hogy hiába irtjuk, nem lehet kiirtani. Szellemileg is így van. A gazság, az aztán terem a földön. Nem tudjuk kiirtani. Amikor valakiben megszületik az Úr Jézus Krisztus, akkor kezdi kiirtani. Először még nem látszik kívülről, de egyszer csak majd látszani fog. Azt mondja az Úr, hogy azon az új földön, ahogy a föld most a gazt sarjasztja, akkor a föld az igazságot fogja kisarjasztani. A gyász és a könnyek helyett örömének fog teremni majd ennek nyomán. Hogyan sarjad ez a mi életünkben? Személyesen is így van az életünkben. Az igazságot és az öröméneket Isten sarjasztja ki. Hogyan? Nagyon jól tudjuk, hogy télen hiába várjuk azt, hogy majd kisarjad a földünk. Még a gaz se sarjad ki, mert hideg, hó van. Akkor nem terem semmi, nem sarjad ki. Amikor eljön a tavasz, langyosak lesznek az idők, elolvad a hó, elkezd melegedni a föld, egyszer csak sarjad kifele. Vissza se lehet nyomni. Akinek van földje, tudja, hogy ahogy kimegy az egyik nap, még nem lát semmit, már a másik nap ott van. Próbálná kitépni, de az jön kifelé, azt nem lehet visszanyomni. Süt a nap, melegszik az idő, jönnek az áldott esők, és a földből jön kifelé. Pont ugyanígy van a hívő életben is. Ha megszületik, ha bennünk van az isteni Mag, Jézus Krisztus, és jön Istennek az áldott napsugara, jön az Ő világossága, jön szeretetének a melege, szól hozzánk az Ő Igéjében, munkálkodik bennünk a Szent Szelleme által, egyszer csak kisarjad. Ez ugyanaz, amiről az előbb volt szó, hogy újonnan születtünk. Bennünk van, de Isten azt akarja, hogy egyszer látszódjon is. Ahogy kisarjad, egyszer szárba szökjön, és termést is hozzon a jó mag, ami bennünk van. Isten megígérte, hogy Ő kisarjasztja. „Mert a mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot, s a dicsőséget [az öröméneket] minden nép előtt” (11. vers). Vegyék észre mások, és lássa meg a környezetünk is. Ez az Úr szíve vágya, és gondolom, akiben az új élet van, annak is ez a szíve vágya. Egybecseng a kettő. Meg is adja az Úr, és kívánom is, hogy így legyen. Valóság legyen mindannyiunk életében ez, amit még egyszer elolvasok: „Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vőlegényt, mint menyasszonyt, és kisarjasztja az igazságot, és a dicsőséget minden nép előtt” (10-11. vers). Ámen. Debrecen, 2009. július 19.