Ézs 58,1-9 Milyen böjt kedves Isten előtt, és melyik nem?

Ézs 58,1-9 Milyen böjt kedves Isten előtt, és melyik nem? „Kiálts teljes torokkal, ne kiméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket, és Jákób házának vétkeit. Holott ők engem mindennap keresnek, és tudni kivánják útaimat, mint oly nép, a mely igazságot cselekedett és Istene törvényét el nem hagyta; kérik tőlem az igazságnak ítéleteit, és Istennek elközelgését kivánják. Mért bőjtölünk és Te nem nézed, gyötörjük lelkünket és Te nem tudod? Ímé, bőjtöléstek napján kedvtelésteket űzitek, és minden robotosaitokat szorongatjátok. Ímé perrel és versengéssel bőjtöltök, és sújtotok a gazságnak öklével; nem úgy bőjtöltök mostan, hogy meghallassék szavatok a magasságban. Hát ilyen a bőjt, a melyet én kedvelek, és olyan a nap, a melyen az ember lelkét gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít maga alá: ezt nevezed-é bőjtnek és az Úr előtt kedves napnak? Hát nem ezé a bőjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat? Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ. Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és megszünsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni” Bevezetés Múlt alkalommal már olvastuk az 58. részből az első három verset. Annak alapján szó volt a vallásos álszenteskedésről. Amikor valaki úgy tesz, mintha keresné az Urat minden nap, mintha kívánna az Úr útján járni, és igazságot cselekedni, de közben a szívében egészen más van. Az élete sem igazolja azt, hogy ő tényleg az Úr útján jár. Most elsősorban a 3. vers közepétől levő szakaszról szólok, arról, hogy milyen böjt nem tetszik az Úrnak, és milyen tetszik Neki, és arról, hogy a neki tetsző életnek milyen áldása van. Milyen böjt az, ami nem tetszik az Úrnak? Azt olvastuk: „…Ímé, bőjtöléstek napján kedvtelésteket űzitek…” (3. vers). Ez nem tetszik az Úrnak. Mik ezek a kedvtelések? Amikor böjtölnek, és csinálják saját kedvük szerint, amit jónak látnak. Nincs leírva az Igében, és pontosan nem tudjuk. Lehetnek olyanok is, amelyek nem kifejezetten bűnös dolgok. A törvény Izráelnek sem írt elő olyat, hogy ne csináljanak semmit, ami kedvük szerint való. Sőt, sokszor mondja a törvény is azt, hogy örvendezzenek az Úr előtt. Igaz, hogy a törvény ilyet nem ír elő, de azt se írja elő a törvény, láttuk az elmúlt alkalommal, hogy böjtöljenek. Ha böjtölnek, akkor miért böjtölnek? A böjtöléssel az egyébként szükséges ételt és italt vonták meg maguktól az Úrért. Ha ezt, ami szükséges, megvonták az Úrért, akkor a kedvtelést, ami nem szükséges, azt miért nem vonták meg az Úrért? Ez a kérdés. Ezt kérdezi az Úr is. Mi is feltehetjük magunknak a kérdést, hogy milyen dolgok vannak az életünkben, ami csak kedvtelés? Amit az Úrért el lehetne hagyni, ha akarnánk. Például, csupán azért, mert sok időt vesz el attól, ami hasznos. Ami tényleg az Úr Jézus követésére, vagy szolgálatára, vagy igeolvasásra, vagy a Vele való közösség gyakorlására, vagy hasznos dolgokra fordíthatnánk. Ilyen dolog a szórakozás. A szórakozás, az ördögnek egy különös praktikája. Elveszi az időnket, elbutít, elvonja a figyelmünket a szükséges dolgokról, és a hitetleneket abba a hamis látszatban ringatja, hogy jó ez az egész élet így, ahogy van. Nem gondolnak arra, hogy mi lesz

az örökkévalóságban. Ilyen a sport, a kirándulás, horgászat, vadászat, kedvencek tartása, díszhalak, madarak, egyebek. Nem szükséges. Ezek nem szükségesek, csak kedvtelések. Vannak a hívőknek egészen kegyesnek látszó kedvteléseik is. Például lehet a Bibliát és áhítatos könyveket is kedvtelésből olvasni. Lehet „szolgálni” is, összejövetelekre járni, vitázni kedvtelésből, hobbiból. Láttam erre példákat. Az Úr itt felteszi a kérdést: jó, nekem akartok tetszeni, azzal, hogy böjtöltök. Mi van a kedvtelésekkel? A böjti napon is ezt űzitek. Erről nem lehet lemondani az Úrért? Nem mondja, hogy mondjunk le, ez csak kérdés. Erről nem lehet lemondani Érte? Egy másik dolog, ami nem tetszik az Úrnak: „…minden robotosaitokat szorongatjátok” (3. vers). Az új fordítás azt mondja, hogy „hajszoljátok a munkásotokat, a robotosaitokat.” Ez már olyan, amit a törvény is tiltott. Azt olvassuk: „A szegény és szűkölködő napszámoson ne erőszakoskodjál, akár atyádfiai akár a te jövevényeid azok, a kik a te földeden a te kapuid között vannak. Azon a napon add meg az ő bérét, és le se menjen felette a nap; mert szegény ő, és kívánkozik az után az ő lelke, hogy ellened ne kiáltson az Úrhoz, és bűn ne legyen rajtad” (5Móz 24,14-15). Ezt kifejezetten mondja a törvény, hogy ne erőszakoskodjon, ne hajszolja, ne szorongassa a robotosait. Nyilván azért hajszolták a napszámosaikat, hogy több hasznot hajtsanak. Tulajdonképpen nem tagadták meg a kapzsiságot. Ez kapzsiság, hogy nagyobb legyen a hasznom. Így hiába böjtöltek, hiába tagadták meg az ételt maguktól, ha a kapzsiság csak ott maradt a szívükben. Ez nem tetszik az Úrnak. Ilyen böjt nem kell neki. „Ímé perrel és versengéssel bőjtöltök, és sújtotok a gazságnak öklével…” (4. vers). Új fordítás szerint: „pörölve, veszekedve böjtöltök, és bűnösen, ököllel verekedve.” Miért perel, veszekedik, vagy verekedik egy ember? Legtöbbször azért, mert nem tűri el az igazságtalanságot. Úgy érzi, hogy az a másik igazságtalan vele szemben. Jogtalanul jár el, és azt mondja: ezt nem tűröm. Az igazának, a jogának érvényt akar szerezni. Bár igaz, hogy az ószövetségben, érvényben volt az a törvény, hogy „szemet szemért, fogat fogért, égetést égetésért” és így tovább, de akkor felteszi az Úr a kérdést: miért böjtölsz akkor? Ha a böjtölésben megvonod magadtól azt, ami szükséges az embernek, és amit Isten rendelt, hogy egyél és igyál, akkor az ilyen dolgot miért nem vonod meg, hogy az igazadat mindenféleképpen kiverekedd? Miért nem tudsz a saját igazadról lemondani? Miért nem tudja az ember Istenre hagyni, hogy majd Ő igazságot tesz? Hiszen meg van írva az, hogy „enyém a bosszúállás, én megfizetek, azt mondja az Úr. Magatokért bosszút ne álljatok atyámfiai.” Azt lehet látni, hogy van azért a hívők között is, aki perel, verseng, verekszik az igazáért, bár ő azt gondolja, hogy az Úrért, vagy az Ige igazságáért. Tulajdonképpen az önmaga igazságáért teszi. Ez nem kedves az Úrnak. Azt mondja, így ne böjtöljetek! Képmutató böjt „…Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít maga alá: ezt nevezed-é böjtnek és az Úr előtt kedves napnak?” (5. vers). Ez a képmutatás. Mint a káka, lehajtja a fejét, zsákba öltözik, hamut terít maga alá, mint aki bűnbánatot tart, mint aki megalázkodik Isten előtt. Mit ér az, ha valaki Isten előtt úgy viselkedik, mint egy kezes bárány, de mások felé meg olyan, mint a vadállat? Robotosait hajszolja, haragosait ököllel veri, harcol a maga igazáért, pénzimádó, nem enged abból, hogy neki minél több haszna legyen. Mit ér, ha Isten előtt megalázkodik? Akkor ez nem igazi alázat, csak képmutatás. Zsákba öltözik, mint a káka, lehajtja a fejét. Így tesz a bűnbánó ember, de Isten látja a szívet, hogy ezeknek az embereknek, akikhez szólt ez az Ige, nem volt igazi bűnbánatuk. Külsőleg úgy nézett ki, de belül nem volt olyan. El is olvasnék egy részt, ami nagyon tanulságos. Amikor külsőleg tényleg úgy látszott, hogy nagyon megalázza magát a nép, de nagyon hamar kiderült, hogy mi van igazán a szívükben. Olvasom az Igét: „Az Úrnak szava, a mit Jeremiásnak szólott a szárazság felől: Gyászol Júda, és kapui roskadoznak; szomorkodnak a földön, és Jeruzsálem kiáltása felszáll. Fejedelmeik is

kiküldik gyermekeiket vízért: elmennek a kútakig, nem találnak vizet; visszatérnek üres edényekkel; szégyenkeznek és pironkodnak, és befedik fejöket. A föld miatt, a mely retteg, mert nem esett eső a földön, szégyenkeznek a szántóvetők, és befedik fejöket. Még a szarvasüsző is megellik a mezőn, és ott hagyja fiát, mert nincsen fű. A vadszamarak pedig a sziklához állanak, levegő után kapkodnak, mint a tengeri szörnyek, szemeik eltikkadnak, mert nincs fű. Ha bűneink ellenünk tanúskodnak: cselekedjél Uram a te nevedért, mert temérdek a mi törvényszegésünk; vétkeztünk ellened! Izráel reménysége, megszabadítója a nyomorúság idején! Miért vagy e földön úgy, mint valami jövevény és mint valami utas, a ki éjjeli szállásra tér be? Miért vagy olyan, mint a megriasztott férfi; mint a vitéz, a ki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, Uram, és mi a te nevedről neveztetünk; ne hagyj el minket! Ezt mondja az Úr e népnek: Úgy szerettek ide-oda futkározni, lábaikat meg nem tartóztatták! Azért az Úr nem kedvelte őket. Most megemlékezik az ő bűnökről, és vétkeikért megfenyíti őket. És mondá nékem az Úr: Ne könyörögj e népért, az ő javára. Mikor bőjtölnek, én meg nem hallgatom kiáltozásukat, és ha égőáldozatot vagy ételáldozatot készítenek, nem lesznek kedvesek előttem; sőt fegyverrel, éhséggel és döghalállal irtom ki őket” (Jer 14,1-12). Itt is elhangzik, hogy a bűneik ellenük tanúskodnak: „Cselekedjél Uram a te nevedért, mert temérdek a törvényszegésünk, vétkeztünk ellened” (Jer 14,7). Az Úr sokszor figyelmeztette már ezt a népet. Amikor Jeremiás könyörgött értük, mert még az is megtették, hogy böjtöltek, és úgy könyörögtek az Úrhoz. Akkor „mondá nékem [Jeremiásnak] az Úr: ne könyörögj e népért […] mikor böjtölnek, én meg nem hallgatom a kiáltásukat” (Jer 14,11-12). Sokszor bizonyították, hogy más van a szívben. Egy kicsit később még egy másik részt is elolvasok Jeremiás könyvéből, hogy még akkor is, amikor Nabukodonozor serege körülvette Jeruzsálemet, még akkor is felszínes volt a bűnbánatuk. Megdöbbentő, mikor Isten azt mondja egy prófétának, hogy ne imádkozzon a népért. Ezt mondja itt is: „És monda az Úr nékem: Ha Mózes és Sámuel állanának is előttem, nem hajolna lelkem e néphez; küldd ki az orczám elől, hadd menjenek! Ha pedig ezt mondják néked: Hová menjünk? Ezt mondjad nékik: Így szól az Úr: A ki halálra való, halálra; a ki fegyverre való, fegyverre; a ki éhségre való, éhségre, és a ki fogságra való, fogságra” (Jer 15,1-2). Szárazság volt akkor a földön, amikor, amiről ez az Ige szól. Úgy látszik, hogy a szárazság idején meghunyászkodott a nép. Isten látta a szívüket, hogy csak külsőleg: Mint a káka, lehajtják fejüket, zsákba és hamuba öltöznek (5. vers), böjtölnek is, de a szívben nincs változás. Azt mondja az Úr: nem fogadom el, ne is imádkozz ezért a népért! Milyen böjt tetszik az Úrnak? „Hát nem ez-é a bőjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit…” (6. vers). Ez az első: megnyitni a gonoszság bilincseit. Új fordítás szerint „leoldod a bűnösen felrakott bilincseket.” Azt kívánta Isten, hogy engedjék szabadon azokat, akiket jogtalanul bilincsbe vertek, vagy börtönbe tettek. Más szóval, azt mondja: „…szabadon bocsásd az elnyomottakat…” (6. vers). Az Úr Jézus Krisztus éppen ezért jött. Olvasunk arról, amikor felállt a zsinagógában az Úr Jézus, és felolvasta Ézsaiás tekercséből a következő Igét: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat” (Lk 4,18), vagy a megkínzottakat. Az Úr törvényben tiltotta az igazságtalan ítéletet. Olvassuk: „A te szegényednek igazságát el ne fordítsd az ő perében” (2Móz 23,6). Nem lehetett személyt válogatni az ítéletben. Aki szegény vagy gyámoltalan, azt nem lehetett börtönbe vetni csak azért, mert a gazdagnak úgy tetszett, vagy a hatalmasabbnak, a tehetősebbnek. Gyakran megtörtént, hogy jogtalanul került valakinek a kezére bilincs, és jogtalanul került a börtönbe. No, azt mondja az Úr, hogy az tetszik nekem, ha ezeket a jogtalanul feltett bilincseket leoldjátok, és szabadon bocsássátok

azokat, akik jogtalanul kerültek be a tömlöcbe. Nemcsak testi, hanem szellemi bilincsekkel is meg lehet kötözni a másik embert, a lelkiismeretét. Rossz tanítással, gyülekezeti vagy emberi elvárásokkal, amit nem az Úr kíván. Nagyon meg lehet kötözni az embereket. Azt mondja az Úr: ez tetszik nekem, ha ezeket a bilincseket leoldjátok (6. vers). Hasonlóképpen folytatja az Ige: „az igának köteleit megoldjad… minden igát széttépjetek” (6. vers). Akik a robotosokat szorongatták, azok elhordozhatatlan igát tettek rájuk. Így mondja a törvény: „Ha héber szolgát vásárolsz, hat esztendeig szolgáljon, a hetedikben pedig szabaduljon fel ingyen” (2Móz 21,2). Istennek gondja volt arra, hogy ha valaki rabszolgaságba került is, legyen egy reménysége: maximum hat évig tart, a hetedik évben fel kell, hogy szabadítsanak. Le kell vegyék róla az igát. Kell, hogy ezt a terhet, ezt a kötelet levegyék róla, és megoldják a kötelékeket. Így rendelkezett az Úr, „a hetedikben szabaduljon fel ingyen” (2Móz 21,2). Ha végignézzük Izráel történelmét, ezt nem tartották be. Azt mondja az Úr: az lenne nekem a kedves, böjt, ha ezt betartanátok. Hogy szabadítsátok fel a szolgátokat a hetedik esztendőben ingyen. A szolgák elbocsátása Jeremiás idejében Most olvasom el, amit az előbb ígértem, amikor éppen erről van szó. Ez akkor történt, amikor Sedékiás volt a király, és Nabukodonozor már körülvette Jeruzsálemet, hogy megostromolja: „Ez a beszéd, melyet szóla az Úr Jeremiásnak, minekutána Sedékiás király szövetséget köte az egész Jeruzsálembeli néppel, szabadságot hirdetvén köztük. Hogy kiki bocsássa szabadon szolgáját és kiki az ő szolgálóleányát a héber férfit és a héber leányt, hogy senki ne szolgáltasson közöttük az ő Júdabeli atyjafiával. És engedelmeskedtek mindnyájan a fejedelmek és az egész nép, a kik szövetséget kötöttek, hogy kiki szabadon bocsássa az ő szolgáját és kiki az ő szolgálóleányát, hogy senki azokkal ne szolgáltasson többé; és engedelmeskedtek és elbocsáták azokat. De azután elváltozának, és visszahozák a szolgákat és szolgálóleányokat, a kiket szabadon bocsátottak vala, és őket szolgákká és szolgálóleányokká tevék. És lőn az Úrnak szava Jeremiáshoz az Úrtól, mondván: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Én szövetséget kötöttem a ti atyáitokkal azon a napon, a melyen kihoztam őket Égyiptom földéről, a szolgálatnak házából, mondván: Mikor a hét esztendő eltelik, kiki bocsássa el az ő héber atyjafiát, a ki néked eladatott vala és hat esztendeig szolgált téged; bocsássad őt magadtól szabadon. De nem hallgatának a ti atyáitok engemet, és fülöket sem hajtották erre. És ti ma megtértetek vala, és igazat cselekedtetek vala én előttem, kiki szabadságot hirdetvén az ő atyjafiának, és én előttem szövetséget kötöttetek abban a házban, a mely az én nevemről neveztetett. De elváltoztatok, és beszennyeztétek az én nevemet, és kiki visszahozta az ő szolgáját és kiki az ő szolgálóleányát, kiket egészen szabadon bocsátottatok vala, és igába vetettétek őket, hogy néktek szolgáitok és szolgáló leányaitok legyenek. Azért ezt mondja az Úr: Ti nem hallgattatok reám, hogy kiki szabadságot hirdessen az ő atyjafiának és kiki az ő felebarátjának. Ímé, én hirdetek néktek szabadságot, azt mondja az Úr, a fegyverre, a döghalálra és az éhségre, és odaadlak titeket e föld minden országainak útálatára. És odaadom a férfiakat, a kik megszegték az én szövetségemet, a kik nem teljesítették a szövetség pontjait, a melyet előttem kötöttek vala tulokkal, a melyet ketté vágának és átmenének annak részei között, Júdának fejedelmeit és Jeruzsálem fejedelmeit, az udvari szolgákat és a papokat és a földnek minden népét, a kik átmentek a tulok részei között: Odaadom őket az ő ellenségeik kezébe, és az ő lelköket keresők kezébe, és az ő holttestök az égi madaraknak és a föld vadainak lesznek eledelévé. Sedékiást, a Júda királyát és az ő fejedelmeit is odaadom az ő ellenségeiknek kezébe, és az ő lelköket keresők kezébe, és a babiloni király seregének kezébe, a mely eltávozik tőletek. Ímé, én parancsolok, azt mondja az Úr, és visszahozom őket e városra, és vívják azt, és beveszik és felgyújtják tűzzel, és pusztasággá teszem Júda városait, lakhatatlanokká” (Jer 34,8-22).

Világos, amit olvastam, csak nagyon röviden összefoglalom. Nagy bajban voltak. Látták, hogy túlerő van, el fog pusztulni a város. Akkor eszükbe jutott, hogy szabadon kellene bocsájtani a szolgákat, hiszen eddig soha nem bocsájtották szabadon. Biztos, ezért haragszik rájuk az Úr. Akkor a király összehívta az egész népet, és az Úr házában szövetséget kötöttek. Egy tulkot kétfele vágtak, és átmentek a tulok részei között, úgy, mint Mózes 1. könyvében Ábrahámról olvassuk. Neki is kétfele kellett vágni egy állatot, csak ő nem ment át, mert ragadozó madarak szálltak le, és azokat hajkurászta egész addig, míg belefáradt, és elaludt. Akkor csak az Úr ment át, így lett egyoldalú a szövetség Ábrahám és Isten között. Itt a nép átment, és ezzel azt fejezték ki, hogy ha nem teljesítjük a szövetség pontjait, így vágjanak bennünket is kétfelé, ahogy ezt a tulkot is kétfelé vágtuk. Mindenki átment, a király, a fejedelmek, a köznép, mindenki. Így kötöttek szövetséget: szabadon bocsájtjuk. Szabadon is bocsátották. Mi történt? A végén olvastuk, hogy a babiloni király az ő seregével eltávozott. Mikor ezt megtették, rögtön elment a babiloni király. Isten azonnal cselekedett. Mégpedig úgy ment el a babiloni király, hogy olvassuk: „A Faraó serege pedig kijött Égyiptomból, és a Káldeusok, a kik megszállották Jeruzsálemet, meghallották e hírt ő felőlök, és elhagyták Jeruzsálemet” (Jer 37,5). Így mentek el. Mikor látta a nép, hogy nincs nagy veszély, akkor megváltoztatták: gyertek csak szolgák, és szolgálólányok vissza. Újból szolgaságra vetették őket. Erre ezt mondta az Úr, olvasom tovább: „És szóla az Úr Jeremiás prófétának, mondván: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Ezt mondjátok a Júda királyának, a ki elküldött titeket én hozzám, hogy megkérdezzetek engem: Ímé, a Faraó serege, a mely kijött a ti segítségetekre, visszamegy, Égyiptom földébe. És visszatérnek a Káldeusok, és ostromolják e várost, és beveszik azt, és megégetik tűzzel. Ezt mondja az Úr: Ne csaljátok meg magatokat, mondván: Bizonyosan elmennek mi rólunk a Káldeusok; mert nem mennek el. Mert ha a Káldeusoknak egész seregét megveritek is, a kik ostromolnak titeket, és közűlök csak néhány megsebesült marad is: valamennyi felkél az ő sátorából, és megégetik e várost tűzzel” (Jer 37,6-10). Ez volt a felszínes bűnbánat, ez volt a felszínes engedelmesség az Úrnak. Csak a veszedelmet akarták kikerülni, a szívük távol maradt az Úrtól. Ez azonban Neki nem tetszett. Van egy határ, amikor azt mondja az Úr, hogy nem enged többet, odaad az ellenség kezébe. Így tett az akkori Jeruzsálemmel. Nem is engedte, hogy imádkozzon érte a próféta. Nem, vége! Neki az a böjt tetszene, amikor valaki úgy tart bűnbánatot, hogy amit Ő parancsolt, azt betartja. Nem ímmel-ámmal, nem ideiglenesen, nem felszínesen. Nem tessék-lássék módon, hanem teljesen szívből. Ez lenne a kedves böjt az Úrnak. Ez, hogy nem oldották meg a szolgáknak az igáit és köteleit, látjuk, hogy ez volt az egyik oka, közvetlen oka Jeruzsálem pusztulásának. Az Úr Jézus idejében a farizeusok és írástudók ilyen terhet is raktak a népre, mert az özvegyek házát felemésztették, de másféle terhet is raktak. Elmondja az Úr, hogy milyen terhet raktak még a népre: „Akkor szóla Jézus a sokaságnak és az ő tanítványainak, Mondván: Az írástudók és farizeusok a Mózes székében ülnek: Annakokáért a mit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik. Mert ők nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállaira vetik; de ők az ujjokkal sem akarják azokat illetni” (Mt 23,1-4). Tudjuk, mik voltak ezek a terhek, amiket a farizeusok raktak a népre. Isten sok mindent nem kívánt az Ő törvényében, ők mégis kitaláltak új parancsolatokat, új törvényeket, új rendelkezéseket, a kézmosástól elkezdve, hogy hetente kétszer böjtöltek, ami nem volt benne a törvényben. „Parancsra új parancs, szabályra új szabály.” Ezzel nagy terhet rakták a népre. Vallásos álszenteskedők voltak ezek a farizeusok. Imaszíjaikat megnagyobbították, kiálltak az utcasarokra, színből hosszan imádkoztak. Ezt kívánták másoktól is. Erre nekünk is kell vigyázni, nehogy ebbe a bűnbe essünk, hogy másoktól ezt meg azt megkívánjunk, és tessék-

lássék mi is teszünk valamit. Sőt, inkább segítsünk, hogy azt az igát, amit rátett a másik emberre a Sátán, azt segítsünk leoldani onnan. Mi kedves az Úr előtt? Azt olvassuk: az a kedves az Úr előtt, ha az éhezőnek megszeged a kenyeredet (7. vers). Új fordítás: „oszd meg kenyeredet az éhezővel.” Ez Isten parancsa volt az ószövetségben a népéhez. Tudom azt, hogy ínséges időben, például a háború alatt, vagy a forradalom alatt, a testvérek többsége így tett. Amíg neki kenyere volt, addig nem engedte, hogy a másik éhezzen, vagy éhen haljon. Ma különös idők járnak, nagyon különös, igen gonosz idők. Sok a kéregető, aki úgy adja ki magát, hogy nincs kenyere, és kenyérre kér. Tudja, hogy még a kőszív is megindul, amikor valaki azt mondja, hogy kenyérre kell, vagy a gyerekemnek kell. Sajnos, a hazugság, a képmutatás úgy elszaporodott, hogy rájöttek az emberek is, hogy csak mondják, hogy kenyérre kell. Igazából nem kenyérre kell, amit kérnek. Ide is be szoktak jönni sokszor ilyen kéregetők. Azt csináljuk, hogy ha azt mondja, hogy kenyérre kell, akkor adunk valakinek a testvérek közül pénzt, és azt mondjuk, kísérd el ide a legközelebbi boltba, és vegyél neki kenyeret, margarint, tejet, és odaadjuk neki. A legtöbbnek nem kell. Itt derül ki, hogy nem kenyérre kell neki, hanem esetleg italra. Ezzel rontja azoknak az esélyeit is, akiknek tényleg kenyérre kellene. Honnan tudjuk meg? Mi úgy gondoljuk, hogy innen megtudjuk, ha tényleg kenyeret adunk, és elfogadja, akkor igazából kenyérre kellett neki. Nekünk azonban, mint hívő embereknek, mint gyülekezetnek, bár egyénileg, akár közösségileg is, tényleg segítenünk kell, akik a földi, fizikai kenyér híjával vannak is, de a fő feladatunk, amiért itt vagyunk, hogy az élet kenyerét adjuk. Ez a fő feladatunk. Jézus Krisztus a mennyből alászállott kenyér. Aztán olvassuk még: „…a szegény bujdosókat házadba bevigyed…” (7. vers). Amikor háború alatt, bombázás miatt sokan lakás nélkül maradtak, tudom, hogy nagyon sok hívő testvér fogadott be családokat az ő házába vagy lakásába, bár ők is szűkösen voltak. Ezen a területen is annyira gonosz lett a világ, hogy amikor hajléktalanokat látunk, nincs olyan, akinek meg ne indulna a szíve. Tényleg megindul az embereknek a szíve. A hívő embereknek meg különösen megindul a szíve. Azonban ugyanaz van, mint a kenyérkéregetőkkel kapcsolatosan. Odajutnak az emberek, hogy nem mernek idegent a házukba befogadni, mert ha idegent befogadnak, legjobb esetben csak meglopja őket, rosszabb esetben kiforgatja mindenéből. Olyat is hallottunk már, hogy megölte a házigazdát. Gonosz idők vannak. Biztos vagyok benne, ha a testvérek közül lenne valaki, valamilyen szerencsétlenség folytán, akár földrengés, vagy bármi folytán hajléktalanná, hogy befogadnák a testvérek. Abban is biztos vagyok, hogy ha látnák, hogy valaki tényleg, nem rosszindulattal, de a maga nyomorúságában ott van hajléktalanul, hogy befogadná. Csak nagyon sok a rossz tapasztalat. Mit tegyünk? Egy biztos. Itt is azt mondta az Ige, hogy az atyafiakat kell befogadni. Az idegeneknek is szállást adtak, és az idegeneknek is adtak kenyeret. Nekünk elsősorban a testvérek iránt van ilyen kötelezettségünk. Ahogy mondja az Ige: „cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen hitünk cselédeivel”, vagyis a hívőkkel. Amit folyamatosan gyakorolnunk kell, az a testvérek iránti vendégszeretet. Úgy befogadni őket az otthonunkba, a lakásunkba. Azt mondja az Ige: „… a vendégszeretetet gyakoroljátok [...] Az atyafiúi szeretet maradjon meg. A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtokon kívűl, angyalokat vendégeltek meg. Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, a gyötrődőkről, mint a kik magatok is testben vagytok” (Róm 12,13; Zsid 13,1-3). Ez tetszik az Úrnak, mert ez az Ő akarata. Ruházzuk fel a mezítelent! „…Ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt [testvéred elől ne zárkózz el] el ne rejtsd magadat” (7. vers). Ma köztünk nincs meztelen. Még a világban, itt Magyarországon nem

látunk ilyet. Elnézem sokszor, hogy még azok is, akik hajléktalanok, vagy koldulnak, sokszor milyen ruhákban járnak. Mondom sokszor a feleségemnek, te, a hajléktalanok jobb cipőt hordanak néha, mint mi, amiben elmegyünk dolgozni. Elzárkózni nem is szoktunk, ha ilyeneket látunk. Aki elől elzárkózunk azok, akik haszontalanok, és nem akarnak dolgozni. Ezt is nehéz megítélni, mert van munkanélküliség. A régi világban nem volt munkanélküliség, aki akart, dolgozott. Most ki akar, ki nem akar? Azért rá lehet jönni most is. Amikor egy hajléktalan, vagy kéregető, aki fiatalabb, és látszik, hogy még bírná a munkát, ha állást ajánl fel neki valaki, és nem kell, nem fogadja el. Azt mondja, többet keresek a koldulással. Az Ige azt mondja: „aki nem akar dolgozni, ne is egyék.” Azt kérdezik sokszor a világban: akkor haljon éhen? Isten azt mondja: igen, haljon éhen, ne egyék! Ha nem akar dolgozni, ne egyék, haljon éhen. A humánus ember úgy gondolja, hogy ő jobb szívű, mint Isten. Ebből jönnek a problémák. Igen, ezek elől elzárkózunk. Van a mezítelenségnek egy másik formája: szellemi mezítelenség. Azt mondja az Ige: ne láttassék ki mezítelenségednek rútsága, ezért ad, felkínál ruhát, az igazi ruhát. Igen, ha valaki a bűneinek, nyomorúságának a mezítelenségével jön, és le is leplezi magát, hogy igen, bűnös vagyok, mélységből jövök, nem utasítjuk el! Nem, hanem felkínáljuk az igazi ruhát, az Úr Jézus Krisztust. Ez az, ami elsősorban ránk van bízva. Rendes ruhát is adunk, de ez a legkisebb dolog; adjuk a krisztusi ruhát! Olyanok elől is elzárkózunk, akik csak mondják, mondják a nyomorúságukat, de amikor felkínáljuk Jézus Krisztust, nem kell. Csak a nyomorúságuktól akarnak szabadulni. Az út, ami Krisztus, aki által lehetne szabadulás, Ő nem kell, más úton-módon szeretnének. Aztán az ilyen emberek csak zaklatnak, megterhelnek bennünket, és elveszik az időnket. Sok baj van az ilyen emberekkel. Állandóan beszélni szeretnének, telefonálnak, ilyen probléma, olyan probléma, de hiába mondunk akármit nekik, nem mennek egyről a kettőre. Végül mit csinálunk? Elzárkózunk. Nem használ nekik Krisztus, nem kell nekik az, amit adnánk. Mit csinálnánk azzal, ha valaki fizikailag mezítelenkedne, és mindig jönne, hogy ruha, ruha kellene, és amit kínálunk ruhát, akkor mindig válogatna: ó, ez nem kell, mert ez műszálas, ó, ez nem kell, mert nagyon tarka, ó, ez nem kell, mert nagy, ez meg nem kell, mert kicsi, ennek meg a színe nem tetszik. Mit csinálnánk az ilyennel? Azt mondanánk: akkor barátom, menj, ahova akarsz. Nem foglalkozunk veled. Ugyanezt teszik Krisztussal is. Ezért nem kell, azért nem kell, így nem kell, úgy nem kell. Valami miatt nem kell. Nem tudunk mit tenni, akkor elzárkózunk. Addig nem zárkózunk el, míg van remény. Áldások az Úr útján Néhány mondatot mondanék még az Úr útján való járásnak az áldásairól. „Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod…” (8. vers). Ha valaki úgy jár, ahogy Isten kívánja, úgy böjtöl, ahogy az Úr kívánja, akkor egy ilyen áldása van: felhasad, mint hajnal, a te világosságod. Vagyis, a szellemi sötétségét az Úr világossága ragyogja be. Ugyanis olyanoknak mondta ezt Isten, akik az engedetlenségük miatt, meg a képmutatásuk miatt, meg az Istennek nem tetsző böjtölésük miatt sötétségben jártak. Azt mondja: járj úgy, ahogy én kérem az én Igémben, és „akkor felhasad, mint hajnal, a te világosságod” (8. vers). Így vagyunk mi is. Ha engedetlenek vagyunk az Úr Igéje iránt, akkor megsötétedünk szellemileg. Ha engedelmeskedünk, akkor felhasad, mint hajnal, a világosság. Ezt mondja az: „Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit” (Róm 13,12). A bűnös, engedetlen életmód sötétség, de az engedelmes életmód az a világosság. Arról is beszél az Ige: „És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat” (Ef 5,11). A sötétségből, a bűnből, a gyümölcstelenségből, ha engedelmes útra térünk, akkor felragyog a világosság: „meggyógyulásod gyorsan kivirágzik” (8. vers). Vétkezünk, sebeket kapunk, megsebesülünk, de ha engedelmeskedünk, az Úr gyorsan begyógyítja a sebeket. Mint amikor

a Nap felkel. Akár tavasszal, amikor a téli időszak után felkel a Nap, és kinyílnak a mezőn a virágok. Akár úgy, vannak olyan virágok, amelyek este becsukódnak, reggel, amikor a Nap sugara rávetődik, akkor kinyílik. Pontosan így. Az ember a félelméből, aggodalmaskodásából sok lelki sebéből, amit az engedetlenség, a bűn okozott, mikor engedelmeskedik, azonnal kivirágzik. Amikor a Nap rásüt egy virágra gyorsan. Így mondja az Ige: „gyorsan kivirágzik” (8. vers). Nem csigalassúsággal, nem évek múlva, hanem gyorsan, amint engedelmeskedünk. „…Igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ” (8. vers). Ez az igazság, nem az én saját igazságom, amiért láttuk, hogy verekednek ököllel (4. vers). Ha valaki a világosságban jár, és engedelmeskedik, akkor az igazságunk Jézus Krisztus lesz. „Én vagyok az út, az igazság, és az élet.” Előttünk jár, és az Ige is igazság: „Szenteld meg őket a te igazságoddal. A te Igéd igazság” (Jn 17). Ha én az Igét követem, Jézus Krisztust követem, Ő jár előttem, és én az Ő nyomdokában, akkor az Úr dicsősége mögöttem fog járni. Előttem Isten igazsága, mögöttem Isten dicsősége. Ez mindig így függ össze. Ha mi az Ige szerint járunk, és engedelmeskedünk, ebben megdicsőül az Úr. Nekünk pedig az lesz belőle a jó, hogy előttünk is meg mögöttünk is az Úr van. Ahogy mondja is: „Elől és hátul körülzártál engem, és felettem tartod a te kezedet” (Zsolt 139,5). Biztonságban vagyunk, védelemben vagyunk, és csak így, hogy előttünk is, és utánunk is az Úr van. Még egy áldás: „akkor kiáltasz, az Úr meghallgat” (9. vers). Azt kérdezte a nép: „Miért böjtölünk, és te nem nézed, gyötörjük a lelkünket, és te nem tudod?” (3. vers). Miért nem hallgatta meg őket az Úr? Miért nem nézett a böjtölésükre sem? Azért, mert amit az Úr akart és parancsolt, azt nem teljesítették, hanem helyette böjtöltek a maguk elgondolása szerint. Ezért nem hallgatta meg Isten őket. Ha hallgatnak az Úrra, és cselekszik, amit Ő kíván, „akkor kiáltasz, az Úr meghallgat”. Jajgatsz, azt is meghallja, és ott van azonnal az Úrnak a felelete. Befejezés Miért böjtöltek akkor Ézsaiás idejében? Egyrészt azért böjtöltek, mert azzal akarták rávenni Istent arra, hogy teljesítse a kívánságaikat. Ők azonban egyáltalán nem akarták teljesíteni Isten kívánságát, akaratát vagy parancsát. Ez pedig így Isten szemében elfogadhatatlan böjt volt. Ez nem is böjt, ez éhségsztrájk. Most, akik éhségsztrájkot folytatnak, pontosan így csinálják, azért sztrájkolnak, mert az ő akaratukat, kívánságukat véghez akarják vinni. Ha másképp nem, akkor így kényszerítik rá ezt, vagy azt, vagy amazt, vagy az államot, vagy a vezetést, vagy akárkit, hogy akkor inkább meghalok, de akkor is kell, hogy teljesítsétek, amit akarok. Isten ilyet nem fogad el. Éhségsztrájkot nem fogad el. Másodszor azért böjtöltek, mert voltak, akik úgy gondolták, hogy ezzel Isten előtt érdemeket szereznek, milyen nagy érdem, ha böjtölünk, mint a káka, lehajtjuk a fejünket (5. vers). Isten ezt nem várja. Láttuk, hogy egyetlenegy napot rendelt, amikor böjtölni kellett. Nem rendelt mást, egy évben egy napot. Más napot nem rendelt Isten. Ő nem ezt várja. Nem a saját magunk kigondolta istentiszteletben gyönyörködik. Azt várja, hogy amit Ő mondott, abban engedelmeskedjünk neki. Megveti Isten ezt a magunk választotta istentiszteleti módot. Saulnak le kellett volna ölni az Amálekiták minden állatát, de ő a javát meghagyta, azt mondta az Úr erre: „avagy kedvesebb-e az égő, és véres áldozat az Úr szava iránt való engedelmességnél? Mert mint a varázslás bűne, olyan az engedetlenség. És mint bálványozás, és bálványimádás, olyan az ellenszegülés. Megvetetted az Úr szavát, az Úr is megvetett téged” (1Sám 15,22-12). Nem lehet, hogy Isten valamit mond az Ő Igéjében, azt figyelmen kívül hagyjuk, és azt helyettesítjük, valami mással akarunk kedveskedni Neki. Ezt Ő nem fogadja el. Először teljesítsük azt, amit Ő mondott. Ha ezen kívül még akarunk kedveskedni, akkor jó szívvel fogadja, de nem a helyett, amit Ő kíván tőlünk. Az Úr mutassa meg mindenkinek, hogy mi az, amiről mi azt gondoljuk, hogy az Úrért tesszük, de Ő nem kívánja. Lássuk meg, hogy mit kíván Ő, amit viszont nem teszünk meg. Amit megmutat az Úr, abban

engedelmeskedjünk, és akkor nem leszünk vallásos álszenteskedők. Ellenkező esetben azok leszünk. Ha engedelmeskedünk, akkor Istennek tetsző és áldásos lesz az életünk. Ámen. Debrecen, 2008. október 19.