Ézs 55,10-13 Evangélium(ok) és áldásai(k)

Ézs 55,10-13 Evangélium(ok) és áldásai(k) „Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem. Mert örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek; a hegyek és halmok ujjongva énekelnek ti előttetek, és a mező minden fái tapsolnak. A tövis helyén cziprus nevekedik, és bogács helyett mirtus nevekedik, és lesz ez az Úrnak dicsőségűl és örök jegyűl, a mely el nem töröltetik.” Bevezetés Ebben a részben különösen szépen látszik az, hogy, amit Ézsaiás prófétáról szoktak mondani, hogy ő az ószövetség evangélistája volt. Valóban, szinte újszövetségi értelemben vett evangéliumot hirdet nagyon sokszor. Ebben a felolvasott négy versben pedig különösen szépen látszik az, hogy háromféle evangéliumot is hirdet. Benne van a Krisztus evangéliuma, az üdvösség evangéliuma, a királyság evangéliuma is, és benne van az örökké való evangélium is. Most ebben a csoportosításban nézzük meg ezt a négy igeverset. Ezen túl pedig azt is, ami személyesen ma nekünk szóló üzenet. Az örökkévaló evangélium Először az örökké való evangélium: „Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek, és kenyeret az éhezőnek. [...] A tövis helyén ciprus nevekedik, és bogáncs helyett mirtus nevekedik…” (10. és 13. vers). Ez nemcsak egy példa, hanem ebben látszik a teremtő Istennek a nagysága és hatalma is. Hiszen az örökké való evangélium éppen erről szól. Ezt a kifejezést, hogy örökké való evangélium, itt olvashatjuk: „És láték más angyalt az ég közepén repülni, a kinél vala az örökké való evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a menynyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait” (Jel 14,6-7). Tehát az örökkévaló evangélium arról szól, hogy Isten a teremtő, és a Római levélben is említi az Ige, hogy azokból, amiket Isten teremtett, az Ő teremtményeiből, meg lehet ismerni az Ő nagyságát, örökkévalóságát és hatalmát. Csak az nem ismeri meg, aki balgatag módon megkeményíti magát. Ott úgy fejezi ki az Ige, hogy ámbár Istent megismerték, de neki nem adtak hálát, hanem okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és balgatag szívük megsötétedett (Róm 1,21). A teremtő Isten kezében van az ég, Ő teremtette, a földet, a tengert, és a vizek forrásait, mindent, és az ember Ő előtte hajoljon meg, és neki adjon dicsőséget (Jel 14,7). Itt is ezt látjuk a felolvasott Igében. Isten ad esőt, hogy termővé tegye a földet, hogy az éhezőnek kenyeret adjon (10. vers). Istentől függ az, hogy a föld töviset, bogáncsot terem (az új fordítás szerint csalánt), vagy pedig ciprust és mirtuszt (13. vers). Ugyanis az, hogy a föld töviset és bogáncsot terem, tudjuk, hogy a bűn miatt van. Ezt mondta a bűneset után Isten az embernek: „átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban, töviset és bogáncskórót teremjen tenéked. És egyed a mezőnek füvét” (1Móz 3,17-18). Ez így van most is, és mindaddig így lesz, amíg Istennek a teremtő szava azt nem mondja, hogy elég. Ez lesz az ezeréves királyságban, és azt

fogja mondani, hogy most pedig a tövis helyett nevekedjen ciprus, a bogáncs, a csalán helyett meg növekedjen mirtusz. Beszél az Úr Jézus Istennek erről a teremtő nagy hatalmáról, és vele párhuzamosan Istennek a szeretetéről is. Azt olvassuk: „…imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket; Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak” (Mt 5,45). Tehát amit itt olvastunk Ézsaiás próféta könyvében, hogy leszáll az eső és a hó, hogy termővé és gyümölcsözővé tegye a földet, és ott magot adjon a magvetőnek, és kenyeret az éhezőnek, ugyanerről beszél az Úr Jézus is, hogy Isten esőt ad, magot ad, kenyeret ad az igazaknak is, és a gonoszoknak is egyaránt. Ebben benne van az, hogy Isten nemcsak teremtő Isten, hanem szerető Atya is, aki nem hagyta magára még az emberiséget. Pál apostol is ugyanerről beszél. Ő is az örökké való evangélium alapján mutatja be Istennek a szeretetét, amikor Lisztrában meggyógyította a sánta embert. Áldozni akartak Pálnak és Barnabásnak, akkor így olvassuk: „…Férfiak, miért mívelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk, és azt az örvendetes izenetet hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól az élő Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és minden azokban valókat: Ki az elmúlt időkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni: Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkűl, mert jóltevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket” (ApCsel 14,15-17). Ugyanezt mondja, mint Ézsaiásnál, hogy ad esőt, termő időket. Ezzel Isten tulajdonképpen önmagáról tesz tanúbizonyságot. Nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jótevőnk volt. Istennek ez a tanúbizonyság-tétele most is az emberek felé, hogy az Ő kezében van az, hogy lesz termés, vagy nem. Lesz-e olyan eső, ami megöntözi a földet, és termővé teszi, vagy pedig nem, vagy olyan eső lesz, ami elmos mindent özönvíz-szerűen. Minden az Ő kezében van. Mégis Isten ad eledelt, ahogy itt olvastuk: „betölti ez által az embereknek a szívét örömmel” (ApCsel 14,15). El kell gondolkoznia az embernek, hogy minden a teremtő Istentől függ. Isten jó szándékkal van felénk. Szeret bennünket. Meg kell, hogy indítsa ez az embernek a szívét. Mennyit tűr Isten, pedig nem ezt érdemelnénk meg. Azt érdemelnénk, hogy eltöröljön, ne adjon eledelt, ne süssön ránk a nap. Nem ezt adja, hanem eltart bennünket. Ez az örökkévaló evangélium. Arról szól, hogy Isten, a teremtő Isten, tanúbizonyságot tesz önmagáról, azért, hogy megértse az ember, hogy hatalmas, de ugyanakkor szerető Isten is. Leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, megöntözi a földet, termővé teszi, gyümölcsözővé teszi azt, magot ád a magvetőnek, és kenyeret az éhezőnek. A királyság evangéliuma Ebben a szakaszban benne van a királyság evangéliuma is. Különösen itt látszik: „Mert örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek; a hegyek és halmok ujjongva énekelnek ti előttetek, és a mező minden fái tapsolnak. A tövis helyén cziprus nevekedik, és bogács helyett mirtus nevekedik, és lesz ez az Úrnak dicsőségűl és örök jegyűl, a mely el nem töröltetik” (12-13. vers). Miről szól a királyságnak az evangéliuma? Arról, hogy a Messiás uralkodni fog ezen a földön mint király, az ezeréves királyságban. Ez akkor fog majd bekövetkezni, amikor Izráel hozzátér, és bűnbánattal elfogadja, hogy az a Jézus, akit ők megfeszítettek, és akit a zsidó nép összességében mind a mai napig megvet és utál, az a Jézus mégis csak a Messiás, és Isten Fia. Majd a dicsőségbe visszatérő Úr Jézus Krisztus ezen az egész földön békességet teremt, az ezeréves királyság az békekirályság lesz, és akkor sokféle áldás követi ezen a földön az Ő uralmát. Ebbe a sokféle áldásba beletartozik többek között az is, amiről itt olvastunk. „Örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek” (12. vers). Tehát az öröm és békesség az egész földön. Már korábban is olvastunk arról Ézsaiás próféta könyvében, hogy az ezeréves királyságban milyen

öröm lesz, például: „Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejökön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj (Ézs 35,10). Ugyanitt azt is mondja az Ige, hogy: „…a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket!” (Ézs 35,4). Ez is hozzátartozik az örömhöz, hogy a maradékot, Izráel népét a nagy nyomorúságból az Antikrisztustól szabadítja meg. „Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz, mint szarvas, a sánta, és ujjong a néma nyelve…” (Ézs 35,56). Az ezeréves királyság áldásaihoz, öröméhez ez is hozzátartozik, hogy csodálatos gyógyulások lesznek. „Nem lesz ott oroszlán, és a kegyetlen vad nem jő fel reá, nem is található ott…” (Ézs 35,9). Más helyen is tudjuk a Szentírásból, hogy a vadállatok megszelídülnek, nem lesznek vadak. Külső békesség s királyságban Hozzá tartozik még az ezeréves királyságnak az öröméhez és békességéhez az, hogy miután Izráel népe és az egész föld népe Jézus Krisztus által megbékél Istennel, külsőleg is békesség lesz. Most a hívő embernek belül békessége van, de kívül egyáltalán nincs békesség. Nagyon sok békétlenség és zavar van az egész világon. Akkor az egész földön békesség lesz. Például, a következőt olvassuk: „Ésaiásnak, Ámós fiának beszéde, a melyet látott Júda és Jeruzsálem felől. Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok; És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde; Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyverekből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul. Jákóbnak háza! jertek járjunk az Úrnak világosságában!” (Ézs 2,1). Azt olvastuk, hogy abban az időben, a királyságban, nép népre kardot nem emel, hadakozást többet senki nem tanul. A fegyverekből kapákat és metszőkéseket kovácsolnak. Mikeás próféta is hasonlókat mond erről az időről, a királyságról: „És sok népek között ítéletet tészen, és megfedd erős nemzeteket nagy messze földig és fegyvereiket kapákká kovácsolják, dárdáikat pedig sarlókká; nép népre fegyvert nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak. És kiki nyugszik az ő szőlője alatt és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket, mert a Seregek Urának szája szólott” (Mik 4,3-4). Ez a békesség. Belső és külső békesség, és ennek nyomán az öröm. Ahogy itt olvastuk az alapigében: „örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek” (12. vers). Ez lesz a királyság alatt. Ezen túl a királyságban felszabadul a föld az átok alól. Az előbb elolvastam, hogy a bűneset után azt mondta Isten, átkozott legyen a föld te miattad. Töviset és bogáncsot teremjen, ne adja többé a föld az ő termőerejét (1Móz 3,17-18). A föld most átok alatt van. Azért van az a rengeteg gaz, a rengeteg betegség, kórokozók, sok minden. Nem adja a termőerejét a föld. Az ezeréves királyságban felszabadul az átok alól. Ez látszik, hogy a „tövis helyén ciprus nevekedik. A bogáncs helyett mirtusz nevekedik” (13. vers). Ugyanaz, amit Isten mondott, hogy „töviset és bogáncsot teremjen”, helyette mást, Isten felszabadítja az átok alól. Ennek az lesz a következménye, hogy: „a hegyek és a halmok ujjongva énekelnek ti előttetek, és a mező minden fái tapsolnak” (12. vers). Azt tudjuk, hogy az egész teremtett világ, mivel átok alatt van, egyetemben fohászkodik és nyög (Róm 8,22). Még a hegyek is, a halmok is, a növények is, az állatok is, az emberek is. Amikor ez az átok megszűnik a királyságban, akkor így fejezi ki az Ige, hogy „a hegyek és a halmok ujjongva énekelnek”. Megszűnt az átok, felszabadulnak a teher alól. Még a mezőnek minden fája is tapsol. Most nyög a természet, annyi betegség van, annyi baj van, annyi átok van rajta. Akkor felszabadul, énekelnek ujjongva, és tapsolnak. Így kezdődik, ahol az előbb olvastunk Igét a királyságról: „Örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság…” (Ézs 35,1). A pusztában semmi nem terem. Átok

alatt van. Akkor, azt mondja majd, hogy: „örül a pusztaság, és virul, mint őszike. Virulva virul és örvend ujjongva, a Libánon dicsősége adatott néki, Kármel és Sáron ékessége…” (Ézs 35,1-2). Tehát a pusztában, ahol eddig semmi nem termett, csak hőség volt, homok, meg víztelenség és halál, olyan növényzet lesz, mint amilyen a Libánonon és a Kármel hegyén, „Sáron ékessége adatik neki” (Ézs 35,2). Ezenkívül, a királyságnak egy áldása lesz az is, hogy a népek az Úrhoz térnek. Nemcsak Izrael, hanem a többi nép is. Ezt olvastuk: „Ímé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, a mely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izráel Szentjéért, hogy téged megdicsőített” (Ézs 55,5). Minden nép látni fogja, hogy a királyságban hatalmas dolgokat cselekedett az Úr. Ez volt a királyság evangéliuma. Az üdvösség evangéliuma (Krisztus evangéliuma) Benne van ebben a négy versben is az üdvösség evangéliuma, vagy más néven a Krisztus evangéliuma. Különösen szépen látszik itt: „Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem” (11. vers) Azt mondja Isten, hogy az Ő beszéde, az Ige, ami Tőle származik, szerencsés lesz ott, ahova küldi, és megteszi azt, amit Ő akar. Mit akar Isten? Miért szól Istennek az Igéje? Elsősorban Isten azt akarja, amit így olvasunk: „hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson” (1Tim 2,4). Ezért szól elsősorban most az Ő Igéje. Minden időben is ezért szólt, hogy megismerjék Őt az emberek, és ez üdvösségükre legyen. Ez az Isten akarata. Az üdvösség pedig csak Jézus Krisztus által lehetséges. Semmilyen más mód nincs. Így van megírva: „Mert Istennek valamennyi ígérete ő benne [Krisztusban] lett igenné és ő benne lett Ámenné…” (2Kor 1,20). Ő az Isten Báránya, Ő az út, az igazság és az élet, senki nem mehet az Atyához, csak Ő általa. Akié a Fiú, azé az élet. Akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. Tehát Istennek az Igéje mindig Jézus Krisztust mutatja be. Ezt mondta az emmausi tanítványoknak is az Úr Jézus. Elkezdte Mózestől a zsoltárokon keresztül az ószövetségi prófétákon át magyarázni neki, amit Ő felőle megírattak. Róla szól az egész Szentírás. Azonban nagyon gyakran úgy látszik, hogy nincs sok eredménye Isten beszédének az emberekben. Azt nagyon jól tudjuk, hogy minden más teremtmény Isten egyetlen szavának azonnal engedelmeskedik. Meg van írva, hogy Ő szólt, és meglett, parancsolt, és előállott. Szavára állottak elő az egek és a föld, a világosság. Szétválasztotta a vizeket a szárazföldtől, vizeket a vizektől, szavára teremtett Isten növényeket, állatokat. Mind, egy szavára. Az embert olyannak teremtette, hogy ha akar, engedelmeskedik Istennek, ha nem akar, nem engedelmeskedik. Az emberrel szemben is van Istennek olyan szava, amit aztán már nem léphet át az ember, ha eljön az ideje. Azt mondja, hogy elég, akkor visszatéríti a halandót a porba. Azt, hogy elfogadja-e Jézus Krisztust megváltójának, vagy nem, Isten akarata szerint él-e, vagy nem, ezt ránk bízta. Az ember ellenáll. Nagyon sok ember végsőkig ellenáll. Úgy hal meg, hogy nem kellett neki Jézus Krisztus. Sokaknak nem kell a felkínált üdvösség. Akkor, hogy lesz szerencsés Istennek az Igéje? Isten megcselekszi Igéje által, amit akar, ezt is, hogy az emberek üdvösségre jussanak, most igaz, hogy csak egyesek térnek meg, és egyesek jutnak üdvösségre. Az ezeréves királyságban majd, hogy egész népek, ahogy az előbb elolvastam: „Nem ismert népet hívsz elő, és a nép, amely téged nem ismert, hozzád siet, az Úrért” (Ézs 55,5). Népek jönnek majd, később is olvassuk, hogy népek jönnek, egész népek, az Izráelnek feltámadt világossághoz (Ézs 60,1-3). Nagyon sokan üdvözülni fognak. Pál is írja, hogy ha „Izráel elvettetése ilyen nagy üdvösséget szerzett, mi lesz az ő felvételük, hanem, ha élet a halálból” (Róm 11,15). Tulajdonképpen a Krisztus evangéliuma is a földön, nagyon széles körben ott, az ezeréves királyságban jut el a csúcsra. Akkor üdvözülnek sokan az emberek

közül. Persze, nekünk most kell elfogadni, mert a mi életünk ideje lejár. Ezért mondja az Ige, „ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket.” Minden jó Istentől ered Nézzük meg most ennek az Igének a személyesen nekünk szóló üzenetét, függetlenül attól, hogy melyik evangélium, örökkévaló evangélium, vagy királyság evangéliuma, vagy az üdvösség evangéliuma. Először is azt látjuk, leszáll az eső és a hó az égből, és a földet gyümölcsözővé teszi (10-11. vers). Tehát minden jó Istentől ered: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá…” (Jak 1,17). Igen. Minden, ami jó, Tőle száll alá. Itt azt olvastuk, hogy az égből száll alá az eső, a hó, de tudjuk, hogy onnan kapjuk a napfényt, és felülről kapjuk szellemi javainkat is. A legnagyobb ajándék, Jézus Krisztus is felülről szállt alá; Ő az Atyától jött. Isten adta a Szent Szellemet is. A Szent Szellem is felülről jött az Úr Jézus megdicsőülése után. Istentől, felülről való az is, ahogy rendezi az életünknek a körülményeit. Mind egy célból van, hogy úgy alakítsa az életünket, hogy üdvösségre jussunk. Ha már hívők vagyunk, hogy akkor minél érettebbek legyünk, és minél jobban hasonlítsunk az Úr Jézus Krisztusra. Ezért ad nehézségeket is. Borús időt, felhőket, esős napokat, és ezért ad napfényes időket is. Azt olvassuk, írja Pál, hogy: „én plántáltam, Apollós öntözött, de az Isten adta a növekedést” (1Kor 3,6). Igen, a növekedést is Isten adja. Minden jó Tőle származik. Mi is Tőle várjunk mindent. Bízzunk Benne! Ha jól mennek a dolgaink, ne bízzuk el magunkat, mert: „mid van, amit nem úgy kaptál? Ha pedig úgy kaptad, akkor mit dicsekszel, mintha nem úgy kaptad volna.” Ez volt tehát az első: Minden jó Istentől ered. Nem hiába! A másik tanulság: az eső nem hull hiába a földre. Úgy mondja itt az Ige, hogy „leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi, magot ád a magvetőnek, és kenyeret az éhezőnek. Így lesz az én beszédem is” (10. vers). Eső után, amikor kisüt a nap, mint ahogy ma is, és fúj a szél, akkor egyes helyeken nagyon hamar felszárad a föld. Eltűnik az eső, mintha nem is lett volna. Néhány nap múlva, ha jó idő lesz, akkor olyan, mintha nem is lett volna eső. Hiába volt az eső? Nyilvánvaló, hogy nem volt hiába. Az esővíznek egy része benne marad a földben. Aztán valahol forrás alakjában buggyan ki, valahol a kutakból merik ki a vizet, de legtöbbet felszívnak a növények, és ott van a fűszálakban, a virágokban, a búzakalászban, a gyümölcsökben. Benne van. Nem volt hiábavaló, hogy leszállt a földre. Az eső nem tűnik el nyomtalanul, hanem áldás származik utána. Zárójelben jegyzem meg, hogy akkor sem tűnik el nyomtalanul, ha Isten ítéletképpen adja. Akkor is igencsak meglátszanak a nyomai, ha úgy küldi az Úr. Amit akar, elvégzi vele. Nem fog visszatérni üresen. Egyszer visszatér az eső is az égbe, bár azután elpárolog minden, és felhő lesz belőle, és majd újból esik, de közben elvégezte a munkáját, nem üresen tért vissza. Így van Isten Igéje is. Erre hozza példának az Ige. Mi nagyon sokszor elszomorodunk azon, hogy hová lesz, hová tűnt el a sok hallott Ige. Sokszor beszélgettünk így férfitestvérek is együtt, hogy mennyi jó Ige elhangzott, és hova tűnt? Semmi látszata. Semmi eredmény nem látszik. A hallgatók nem térnek meg, a hívők nem lesznek hűségesebbek és buzgóbbak, hát akkor hiába hangzott az Ige? Ez az Ige biztat bennünket, hogy nem tér vissza üresen. Ne kedvetlenítsen el bennünket. Nem látszik, igaz, de mégis ott van a földben, ott van valahol a szívekben, egyszer majd csak gyümölcsöt fog teremni, nem tér vissza üresen, akkor sem, ha most még ezt nem látjuk. Ez biztasson bennünket. A harmadik: felmerül a kérdés, azoknál, akik elvesznek, mi a helyzet? Lesznek emberek, akik elvesznek, ezt tudjuk az Igéből. Hallották az Igét, nem fogadták be, el fognak veszni. Azoknak sem volt hiábavaló? Azoknak aztán végképp úgy látszik, hogy hiábavaló volt Isten

Igéje. Nem végezte el a munkát, amiért Isten küldötte. Szeretném az Igéből megmutatni, hogy az sem volt hiábavaló. Olvassuk el: „Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért műveltetik, áldást nyer Istentől; A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés” (Zsid 6,78). Itt látjuk, hogy lehull az eső az égből, és az egyik helyen hasznos füvet terem, hogy eledel legyen az embernek, gyümölcsöt adjon, a másik helyen pedig tövis terem, és bojtorján, vagy gaz. Bogáncs, csalán. Az esőtől nyilván a gaz is jobban nő, meg a csalán is jobban nő, na, ehhez hasonlít az Ige is. Egyes embereknek a szívében azt munkálja, hogy megtérjen, és üdvösségre jusson, hasznos, gyümölcsöző legyen az élete. De az Ige, az Isten szájából jövő eső, azokat is felnöveszti és megérleli, akiknek nem kell az Úr, csak azokat az ítéletre tartja fenn, és az ítéletre érnek meg. Azt mondja, hogy „annak a vége megégetés.” Erről beszél az Úr Jézus, hogy miért éppen az Ige végzi ezt el. Így mondja az Úr Jézus: „És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot. A ki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, a ki őt kárhoztassa: a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon” (Jn 12,4748). Azt mondja az Úr Jézus, hogy mindazok, akik hallották az Igét, az Ő beszédeit, de nem fogadták be, nem hittek az Úr Jézusban, elutasították, majd ama napon nem az Úr Jézus fogja kárhoztatni, hanem az a beszéd. Krisztus ítélőszéke előtt, illetve a nagy fehér királyi trón előtt az utolsó ítéletkor, mind feljön az emberben, mindenkiben, aki elveszett: ezt is hallottam, azt is hallottam, ezt is tudtam. Megmondták, hogy Isten szeret, megmondták, hogy bűnös vagyok, ennek ellenére szeret, és Jézus Krisztus az én bűneimért is meghalt. Mondták, hallottam, de nem engedelmeskedtem, nem kellett. Az a beszéd, az fogja kárhoztatni azon a napon. Tehát megérleli azokat az embereket, akik nem jutnak üdvösségre, az ítéletre. Ugyanaz a beszéd, ami másokat üdvösségre juttat. Tehát ugyanúgy, ahogy az eső van, amikor áldást hoz, van, amikor pusztítást; ugyanúgy, ahogy az eső felnöveszti a gazt is, meg a jó termő növényeket is, ugyanez fog meglátszani majd ama napon az ítéletben. Az Igemag és áldása A negyedik, amit idetennék, arról beszél itt, hogy „magot ád a magvetőnek, kenyeret az éhezőnek” (10. vers). Ahhoz, hogy a mag kikeljen, eső szükséges, napfény is, föld is, sok minden. Keleten különösen nagyon gyakori tapasztalat az, hogy vannak olyan évszakok, amikor nincs eső. Teljesen száraz a föld, nem látszik zöld növény, mintha minden kihalt volna. Akkor jön egy kiadós eső, és nagyon gyorsan, szinte egyik napról a másikra kihajt. Ahol addig pusztaság volt, egyszer csak virulnak a növények; virágzanak fák is, bokrok is, lágy szárú növények is, nagyon hamar be is érlelik a magot. Az Ige is olyan, mint a mag. Másik helyen azt mondja az Igéről, az Ige eső is, de az Ige mag is. „Mint akik újonnan születtetek, nem romlandó magból, hanem romolhatatlanból, Istennek Igéje által, amely él, és megmarad örökké” (1Pt 1,23). Mivel az Ige mag is, mikor hallja az emberiség Istennek az Igéjét, az történik, mint amit a magvető példázatában elmondott az Úr Jézus. Négy féle talaj, négy féle szív van, és csak egy terem gyümölcsöt. A többi nem terem. Egyik ilyen ok miatt, másik olyan ok miatt: vagy kemény, vagy köves, vagy a tövisek nyomják el. Csak egy terem. Az se egyformán: némely harminc annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit. Tehát az Igemag az jó. Az eső is jó, a napfény is jó. Csak a talaj nem egyforma. A talaj az emberi szívet jelenti. Itt van az embernek a felelőssége, hogyan fogadja Istennek az Igéjét. A gyakorta ránk hulló esőt, az Igemagot hogyan fogadjuk. Az Igében nincs hiba. Az ötödik, amit megemlítenék, hogy az Ige befogadásának mindig áldás a következménye minden ember életében. Így olvastuk: „a hegyek és halmok ujjongva énekelnek ti előttetek, és a mező minden fái tapsolnak […] mert örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek” (12. vers). Öröm és békesség. Ez a belső változás, amit Isten Igéjének a befogadása okozott, hogy

a szívünkben öröm és békesség támad, ez a belső változás nyomán a körülményeket is másképpen látjuk. Maradunk ugyanazokban a körülményekben, talán ugyanazokban a nehézségekben, mégis, mivel a szívünkben benne van Isten Igéje, benne van az Ő öröme és békessége, másképpen látjuk a körülményeket, másképpen viszonyulunk hozzá. A 187. ének, amelyik úgy kezdődik, hogy Krisztus engem megtalált, mindörökre hőn szeret, annak egy versszaka így szól: „Amióta ezt tudom, fényesebb a napsugár, zöldellő faágakon szebben zeng a kismadár.” A fű, a virág, minden egészen más lett, ahogy itt olvastuk az Igében: „örömmel jöttök ki, békességben vezéreltettek. A hegyek és a halmok ujjongva énekelnek ti előttetek, és a mező minden fái tapsolnak”. Minden megváltozik. Másképpen látjuk, más szemmel nézzük. Tudjuk, hogy milyen egy frissen megtért, milyen örvendező, és nem törik le a nehézségek és az események. Ilyennek kéne maradnunk végig! Mi terem? A hatodik, amit megemlítenék, így olvastuk, hogy: „a tövis helyén ciprus nevekedik, a bogáncs helyén pedig mirtusz nevekedik” (13. vers). Az az emberi élet, amelyik még nem az Úré, és ilyenek voltunk mi is, az nagyon hasonlít a tövishez és a bogáncshoz. A nem hívő ember, a régi ember, az óember beszéde és magatartása olyan, hogy szúr, mint a tövis, megsebez másokat, kellemetlen, mint a csalán. A békétlen ember beleköt, beleragad mindenkibe, mint ahogy a bogáncs beleragad az emberbe. Amikor valaki az Úré lesz, akkor megváltozik. Olyan lesz, mint a ciprus és a mirtusz, ami kellemes, jó illatú, vonzó. Ilyenné válik a hívő ember. Hadd jegyezzem meg, hogy azért a megátalkodott bűnösöket a legkrisztusibb magatartású hívő ember is felháborítja, mert nem szeretik Krisztust. Ilyen is van. Azért leginkább úgy van, ahogy az Úr Jézusról is fel van jegyezve, hogy „elálmélkodtak kedves beszédén.” Igaz, hogy ugyanezek az emberek aztán le is akarták lökni a szikláról, mert felháborította őket valami, de nagy változás van azokban az emberekben, akik az Úréi lettek. Tövis és bogáncs helyett ciprus és mirtusz életük lesz. Befejezés A hetedik, amit még megemlítenék, így olvassuk: „lesz ez az Úrnak dicsőségűl és örök jegyűl, a mely el nem töröltetik” (13. vers). A hívő ember élete is az Úr dicsőségére van. Ez az Isten gondolata. Nem a mi magunk dicsőségére. Nem az, hogy bennünket dicsérjenek, jaj, milyen aranyos ember, vagy, jaj, milyen… Nem, nem erre való. Jobb is lenne, ha nem ezt látnák meg, hanem az Urat látnák meg bennünk. Így van megírva felőlünk, hogy mire rendelt bennünket az Úr: „Kegyelme dicsőségének magasztalására, mellyel megajándékozott minket ama Szeretettben [...] Hogy legyünk mi magasztalására az Ő dicsőségének [...] Az Ő dicsőségének a magasztalására” (Ef 1,6.12.14). Erre hívott el az Úr, ezért kaptuk a Szent Szellemet, ezt végzi bennünk, tehát „lészen ez az Úrnak dicsőségül és örök jegyül, amely el nem töröltetik.” Ezek Istennek a gondolatai felőlünk. Ezt olvastuk, hogy: „nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr. Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (Ézs 55,8-9). Istennek magasságos, felséges gondolatai és útjai vannak, erre hív bennünket, hogy ezen járjunk az Ő dicsőségére. Ezen érdemes járni, ezért érdemes élni. Ámen. Debrecen, 2008. július 23.