Ézs 45,20-25 I. A megtartás

Ézs 45,20-25 I. A megtartás „Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok; nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják, és könyörögnek oly istenhez, a ki meg nem tart! Jelentsétek meg és hozzátok elő, sőt egyetemben tanácskozzanak: ki mondta meg ezt régtől fogva és jelenté meg előre? Vajjon nem én, az Úr? És nincs több Isten nálam, igaz Isten és megtartó nincs kívülem. Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több! Magamra esküdtem és igazság jött ki számból, egy szó, mely vissza nem tér: hogy minden térd nékem hajol meg, rám esküszik minden nyelv! Csak az Úrban van, így szólnak felőlem, minden igazság és erő, Ő hozzá mennek, és megszégyenülnek mindazok, a kik reá haragusznak. Az Úrban igazul meg és dicsekszik Izráelnek egész magva!” Bevezetés Ahogy sorban olvassuk Ézsaiás próféta könyvét, a legutóbbi alkalommal arról volt szó, amit így olvastunk: „…Te elrejtőzködő Isten vagy, Izráelnek Istene, szabadító!” (Ézs 45,15). Arról is volt már szó, hogy Isten nemcsak elrejtőzködő, hanem önmagát kijelentő Isten is. Most ebben a részben is olvastunk dolgokról, amiket Isten kijelent. A felolvasott szakaszból most először arról szólnék, hogy milyen kijelentést, próféciát mondott Isten Izraelre is, és a népekre vonatkozóan is. Ez csak egy kis rövidebb rész lenne, hosszabban arról szólnék, amit személyesen nekünk üzen Isten. Ezt így magamnak hét pontba, hét kérdés köré csoportosítottam. Most nem lesz idő, hogy mind a héttel foglalkozzunk, talán hárommal, a többivel a következő alkalommal. Ezek közül az első az, hogy: kik azok, akik Istenre haragszanak? Így olvastuk: „…és megszégyenülnek mindazok, a kik reá haragusznak.” (24. v.). Azután arról szólnék, hogy: mit jelent Istenhez térni, megtérni? „Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai…” (22. vers). Azután harmadszor, hogy mit jelent egybegyűlni, és Istenhez közeledni? „Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok…” (20. vers). Azután, ha Isten még lehetőséget ad majd, akkor a következő órák valamelyikén négy kérdéssel még foglalkoznánk. Mit jelent az Úrban megigazulni? Mit jelent az Úrban dicsekedni? Az eskünek a kérdése, ahogyan olvastuk: „Magamra esküdtem…” (23. vers). Isten esküje mit jelent? Mit jelent a mi eskünk? „…rám esküszik minden nyelv” (23. vers). S végül a hetedik: mit jelent a 23. versben az, hogy: minden térd Isten előtt hajol meg, és rá esküszik minden nyelv? Prófécia Izraelről Most nézzük meg tehát ennek az Igének a prófétai üzenetét. Látjuk, hogy Isten nemcsak elrejtőzködő, hanem önmagát kijelentő Isten. Isten a jövőt is kijelenti. Senki más nem tudja a jövőt, csak Isten. Az emberek mondhatnak jövőt, és aki őszinte, az úgy van, hogy ha a meteorológustól megkérdezik, hogy milyen idő lesz, akkor azt mondja: jós nem vagyok. Amikor megkérdezik bizonyos politikusoktól, hogy mi várható, azt válaszolja: nem tudom, jós nem vagyok. A jövőt csak Isten tudja igazán, és nemcsak hogy tudja, hanem ki is jelenti. Így olvastuk: „nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják, és könyörögnek oly istenhez, a ki meg nem tart! Jelentsétek meg és hozzátok elő, sőt egyetemben tanácskozzanak: ki mondta meg ezt régtől fogva és jelenté meg előre? Vajjon nem én, az Úr?” (20-21. vers). Csak Isten tudja egyedül a jövőt, egyetlen bálvány sem tudja. Azt olvassuk, hogy: „Mert semmit sem cselekszik az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak” (Ám 3,7). Kijelenti Isten a titkát, amikor eljön az ideje. Közli a prófétáival, és akkor a tudomásunkra hozza. A Szentírásban nagyon sok prófécia van. Ezeknek a nagyobbik része már beteljesedett. Van, ami még nem, de be fog teljesedni. Erre a garancia Isten, aki nem hazudik, és aki

mindent tud. Garancia rá azok is, amik már beteljesedtek, és minden pontosan úgy lett, ahogyan Isten elmondta. A felolvasott Igében is vannak próféciák. Ezek közül én most csak kettőt emelnék ki. Az egyik, ami Izraelre szóló prófécia, a másik pedig a többi népre szóló prófécia. Izraelre nézve azt olvastuk: „Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok…” (20. vers). Emlékszünk még rá, hogy milyen körülmények között adta Isten Ézsaiásnak ezeket az Igéket? Amikor arról beszélt az Úr, hogy majd eljön a babiloni fogság a nép bűne miatt. A babiloni fogság még több, mint 100 év múlva következett be. Az abból való szabadulás 70 év múlva. Tehát közel 200 évvel korábban Isten már beszélt a szabadulásról (Izráel még el sem ment a fogságba), ahogy kiszabadította őket az egyiptomi fogságból, majd ki fogja szabadítani őket a többi fogságból is. Az első beteljesedése ennek a próféciának, hogy: „Gyűljetek egybe és jöjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok…” (20. vers), éppen erre vonatkozik, hogy majd a babiloni fogságból, ahová a bűneik miatt kerültek Isten visszahozza őket. Gondol rájuk, nem veti el örökre a színe elől őket, és ez be is következett. Ez egy olyan prófécia, ami már beteljesedett, valóban visszahozta őket az Úr. Ennek a résznek az elején, Círusról olvastunk. Isten még a nevét is megmondta előre, hogyan hívják, ő lesz az, aki ki fogja hirdetni, hogy szabad a nép, és hazatérhet a babiloni fogságból. Ez beteljesedett. A próféciáknak az az egyik jellemzőjük, hogy nem egyszer teljesednek be. A legtöbb prófécia nem egyszer teljesedik be, és ez sem csak egyszer. Beteljesedett ez a prófécia a szemünk előtt is, amikor Isten a sokat szenvedett zsidó népet elkezdte haza hívni. 1948-ban megalakult Izrael állama, és hazatértek a megszabadultak. Hazatértek. Ez egy nagyon csodálatos dolog, hogy egy olyan ország, amelyik 2000 évvel ezelőtt eltűnt a föld színéről, mert kicsi volt, és mert Isten a bűnei miatt odaadta az ellenségnek újra megalakult. Eltörölték őket, idegenek uralkodtak, a templomot lerombolták. Ilyen nem volt a világtörténelemben, hogy még egy ország, ugyanazon a helyen, ugyanolyan néven, ugyanolyan alapokon újból létrejöjjön. A megszabadultak gyülekeznek (20. vers). Ez még nem a szellemileg megszabadult Izrael. Ezek még csak testileg megszabadultak, majd ezután jön a szellemi szabadulás. Az lesz a harmadszori beteljesedés, amikor majd az ezeréves királyságban a még össze nem gyűlt maradékot is Isten össze fogja gyűjteni külsőleg is. Megszabadulnak mindenhonnan. Sőt, akik nem akarnak menni, azokat még űzni is fogják. Nemcsak halászok után küld Isten, hanem vadászok után is. Lesz egy nagyobb szabadulás, amikor a bűneikből szabadulnak meg, álnokságaikból. Meg nem tért szívüket veszi el az Úr, a kőszívet, és ad helyette hússzívet, és a törvényét a szívükbe írja. Ez lesz az igazi megszabadulás, ez lesz az igazi összegyülekezés. Ez nemcsak egy országban való összegyűlés lesz, hanem ahogyan olvastuk: „Gyűljetek egybe és jöjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok…” (20. vers). Az Úr elé gyülekeznek, mert szeretni fogják az Urat. Megismerik azt, aki az Úr nevében jött, a Jézus Krisztust, és akkor így gyűlnek össze a megszabadultak. Prófécia a népekről Azonban van prófécia itt a többi népre is, nem csak Izraelre nézve. Isten mindenkit szeret, minden népet szeret, nemcsak Izraelt. Minden népet szeret Isten, csak Izraelt arra akarta Isten használni, hogy először, ha ők megszabadulnak, akkor majd rajtuk keresztül a többi nép felé is kiáradjon az Ő szeretete és szabadítása. Eddig még nem volt alkalmas rá Izrael. Azonban azt olvastuk itt: „Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!” (22. vers). Itt tehát nem Izraelről van szó, hanem a föld minden határáról, minden népről, a legtávolabbi népekről is, akik nem ismerték az Urat. Bálványimádó, és a bálványimádásban ördögöket imádó népek, varázsló népek. A XXI. századi civilizált, keresztyén nép, amelyik egyre inkább bálványimádó nép lesz, mindennel foglalkozik, csak Istent nem keresi. Mindenféle keleti misztikát elhisz, mindenféle varázsló dolgokkal, horoszkópokkal foglalkozik; ez bálványimádás. Azt mondja: „Térjetek énhozzám!” Mindenkit felszólít az Úr. Azt mondja, hogy meg kell térni. „Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok”, mert

máskülönben nem lehet megmenekülni. Csak az Úrban van a megtartás. Nézzük meg a sorrendet! Először Izraelnek kell megismerni a teljes szabadítást, és ennek eredménye lesz, hogy a népek is megmenekülnek. Mondom: a népek, mert most csak a népek közül menekülnek meg egyes emberek kevesen. Most is szól mindenkinek a hívás, hogy: „Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok, földnek minden határai”, csak kevesen hallják meg az egyesek a népek közül. Akkor egész népek fogják meghallani. Beteljesedik az, amit úgy mond az Ige: „Mert ha az ő elvettetésök…” (Róm 11,15) - tudniillik, Izrael elvettetése, mert most félre vannak téve szellemileg, mert nem kellett nekik az Úr Jézus Krisztus. „…az ő esetük folytán lett az idvesség a pogányoké…” (Róm 11,11) - így lett a mienk az üdvösség, hogy ők elvetették. Nekik nem kellett. Azt mondja az Ige, hogy akkor most a pogányokhoz megy. A pogányok örömmel fogadták mindazt, amit az apostolok hirdettek, különösen Pál apostol. „…ha az ő elvettetésök a világnak megbékélése, micsoda lesz a felvételök [az ezeréves királyságban, amikor megtérnek az Úrhoz] hanem ha élet a halálból? […] népek jönnek világosságodhoz...” (Róm 11,15; Ézs 60,3). Amikor azt mondja az Úr Jézus a tanítványoknak: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket…” (Mt 28,19). Valóban, népeket tesznek tanítvánnyá, nem egyeseket a népek közül. Először Izraelnek kell megtérni. Ez Izrael feladata lesz. „…királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2,9). Szellemileg ezt mi is érezzük. Egyes hívő emberek is bizonyságot tesznek erről, de prófétailag ez Izraelre vonatkozik. Kik haragszanak Istenre? Most rátérnék a személyesen nekünk szóló üzenetre. Ezek közül az első, amint említettem, amit a így olvastunk: „…megszégyenülnek mindazok, a kik reá haragusznak” (24. vers). Azért kezdem ezzel, mert olyan sorrendben gondoltam, hogy haladjunk ezeken az Igéken, ahogy általában egy bűnös ember is halad előre az Úr útján. A kiindulópont mindnyájunknak ez, hogy haragszunk Istenre. Hiába mondja valaki, hogy én nem haragszom, úgy születtünk. Eleve Isten ellenségeinek születtünk. Ennek mi a bizonyítéka? Kik azok, akik az Úrra haragszanak? Kik azok, akik gyűlölik az Urat? Sok mindent fel lehetne hozni, de csak két Igét hadd említsek meg. Azt mondja az Úr Jézus: „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak” (Mt 6,24). Ebből az következik, hogy aki a mammont, a pénzt szereti, akinek a szíve az anyagiakhoz kötődik, az hiába mondja, hogy nem vagyok én Isten ellensége, szeretem én Istent. Nem igaz! Az Úr Jézus azt mondja, ha szereted a mammont, a pénzt, a világot, akkor engem gyűlölsz, akkor engem nem szeretsz. Itt mindenki lemérheti: szeretem én a pénzt meg a világot? Ha ezt valaki beismeri, tudja, hogy akkor Istent nem szereti, hanem gyűlöli. Ezt az Úr Jézus maga mondja a következő példázatban. Ebből most felolvasok egy kis részt: „Monda azért: Egy nemes ember elméne messze tartományba, hogy országot vegyen magának, aztán visszatérjen [...] Az ő alattvalói pedig gyűlölék őt, és követséget küldének utána, mondván: Nem akarjuk, hogy ő uralkodjék mi rajtunk” (Lk 19,12.14). Aki nem akarja, hogy az Úr Jézus uralkodjék rajta, az ura legyen az életének, az gyűlöli Őt. Alattvalói gyűlölték, azt üzenték, nem akarjuk, hogy ő uralkodjék rajtunk. Mit jelent az, hogy Ő uralkodik rajtunk, hogy Ő az Úr? Azt mondja Isten: „…ha én úr vagyok, hol az én félelmem…” (Mal 1,6). Az Úrnak illik engedelmeskedni, az Urat illik félni. Hol az én félelmem, hol az engedelmesség? Aki nem engedelmeskedik Istennek, akit nem nagyon érdekel, hogy mit mond az Úr, az gyűlöli. Azt olvastuk itt, hogy: „megszégyenülnek mindazok, akik reá haragusznak” (24. vers). A bűnt szerető és a bűnt cselekvő ember gyűlöli Istent, és meg fog szégyenülni. Elmondok egy néhány jelét annak, ha valaki gyűlöli, nem szereti az Istent, és haragszik rá. A példát a mindennapi életből veszem. Ha én valakire haragszom, azzal nem beszélek. Így szokott lenni. Ha meglátom is, hátat fordítok neki. Nem akarok vele beszélni, mert haragszok rá. Aki Istennek hátat fordít, aki Isten szavának, Igéjének, akaratának, tervének, hátat fordít és nem érdekli, az gyűlöli Őt. Mindenki lemérheti, hogy érdekel-e engem Isten Igéje? Érdekel, hogy mit mond, mit kíván tőlem, hogy mit tegyek? Ha nem érdekel, akkor nem szeretem Őt, és haragszom rá.

Akire az ember haragszik, arról rosszat szokott mondani. Ha még nem is tesz rosszat, akkor is rosszat feltételez róla. Aki így beszél Istenről, hogy: milyen Isten az, aki megengedi a háborút, megengedi a borzalmakat; aki ilyen betegséget engedett a családomra, aki szegénységet enged, aki szenvedést megengedi, aki ilyen, aki olyan, milyen Isten az?! Rosszat feltételez Istenről. Rossz hírét kelti, rosszat beszél róla, mert gyűlöli, mert nem szereti. Akire az ember haragszik, azt általában gyalázza. Aki Istent gyalázza, az káromolja Őt. Mennyi káromló ember van! Káromkodó is, meg egyébként káromló is, mert gyűlöli Istent, ez a jele, hogy gyűlöli. Akire az ember haragszik, annak a szavait kiforgatja, elferdíti azért, hogy nevetségessé tegye azt az embert, akire haragszik. Aki Isten Igéjét nevetségessé akarja tenni, aki a Bibliában ellentmondásokat keres, azért teszi, mert nem szereti, hanem gyűlöli Istent. Lehetne még folytatni a példákat. Ezeket azért soroltam fel, hogy egy kicsit konkrétabb legyen, hogy miért gyűlöli valaki Istent. Vajon gyűlöli igazán? Ezeken le lehet mérni. Mi lesz az Isten gyűlöletének a következménye? Azt mondja az Ige: „…megszégyenülnek mindazok…” (24. vers), szégyent fognak vallani. Nem Isten szégyenül meg, hanem az ember, aki haragszik Rá. Tudunk mi valamit ártani azzal Istennek, hogy haragszunk Rá, hátat fordítunk, rossz hírét költjük, gyalázzuk, valótlanságokat beszélünk Róla? Semmit sem ártunk vele Neki. Olvassuk a következő Igét: „Tekints az égre és lásd meg; és nézd meg a fellegeket, milyen magasan vannak feletted! Hogyha vétkezel, mit tehetsz ellene; ha megsokasítod bűneidet, mit ártasz néki? Ha igaz vagy, mit adsz néki, avagy mit kap a te kezedből?” (Jób 35,5-7). Magasan vannak a fellegek. Árt az nekik, ha bármit is teszek, akár jót, akár rosszat? Ha a fellegnek nem árt, Isten milyen magasan van még a fellegek felett? Mit árt az, vagy mit használ az Neki? Nekem magamnak árt, vagy nekem használ. Nekem árt, ha gyűlölöm Őt, és nekem használ, ha Hozzá térek. Úgy olvastuk itt az Igében, hogy megszégyenülnek, akik haragszanak rá. Jaj annak, aki majd akkor fog megszégyenülni, amikor már oda kell állni az Isten ítélőszéke elé! Az elég nagy baj, ha akkor kell megszégyenülni. Jó annak, aki már ebben a földi életében megszégyenül. Önmaga előtt is, mert belátja, hogy rosszul tettem, igaztalan, bűnös, lázadó, tudatlan, vak voltam. Félreismertem Istent, és ok nélkül haragudtam Rá. Nem érdemelte meg Isten, ok nélkül haragudtam rá. Ok nélkül fordítottam hátat, ok nélkül nem érdekelt az Ő Igéje és szava. Ha valaki most szégyenül meg, most szégyelli meg magát, akkor ebből a megszégyenülésből megtérés és élet fakadhat. Akkor majd nem kell az Isten ítélőszéke előtt megszégyenülni. Most tegyünk fel magunknak személyesen néhány kérdést ezzel kapcsolatban: haragszom én Istenre? Ennek a fényében, ami most az előbb elhangzott. Van okom rá, hogy haragudjak? Miért haragszom Rá? Miért nem törődök Vele? Miért mást szolgálok: pénzt, kívánságaimat, embereket, karriert? Miért nem akarom, hogy Ő uralkodjon fölöttem? Miért nem akarom, hogy Ő irányítson? Nem bízok Benne? Nem bízok a szeretetében? Kételkedek az Ő jóságában vagy bölcsességében? Úgy gondolom, hogy én jobban tudom, mint Ő? Ugyanakkor miért engedem, hogy a bűn uralkodjon rajtam? Miért azt teszem, amit a kívánságaim akarnak, vagy a világi dolgok? Miért nem bízom az Ő szeretetében és jóságában? Ismerjük azt az éneket, hogy: „Ki az Úrban bízott, nem csalódott még, első lennék én, ha szégyent vallanék.” A 2. Korinthusi levél 5. részében a 20. versben olvassuk azt az Igét, hogy: „Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!” (2Kor 5,20). Ne haragudjon senki az Istenre, béküljetek meg az Istennel, mert Ő nem haragszik ránk. Neki lenne oka, hogy haragudjon, de Ő nem haragszik. A haragja azzal múlt el, hogy: „aki bűnt nem ismert [az Úr Jézus Krisztus] bűnné tette értünk. „Bűnáldozat lett értünk, hogy mi igazak legyünk. Isten igazsága legyünk Őbenne”. Ennyit erről, hogy: „…megszégyenülnek mindazok, akik reá haragusznak” (24. vers). „Térjetek én hozzám!” A második kérdéskör: „Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!” (22. vers). A rá haragvó embernek Isten azt mondja, hogy térjen

meg Hozzá, mert meg akarja tartani. Ebből is látszik, hogy Isten nem haragszik ránk. Nem mondja azt, hogy mindent megtett értünk, ha neked nem kell, akkor menj a saját fejed után. Nem foglalkozok többet veled. Mondhatná, de mert szeret Isten, nem mondja. Azt mondja, hogy: „Térjetek én hozzám...” (22. vers). Ahogy előbb idéztem a Korinthusi levélből, Isten kér, hogy béküljünk meg Vele, mert Ő már megbékélt velünk. „Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok!” Mit jelent Istenhez térni? Azt jelenti először, hogy hajlandó vagyok Vele kibékülni. Nem fordítok már hátat Neki, nem futok el Előle. Odafigyelek már, hogy mit mond. Érdekel a szava, az akarata. Mit mond az Ő Igéje? Megtérni, Hozzá térni azt jelenti, hogy megváltozik a gondolkozásom, megváltozik a magatartásom. A megtérés, a „metanoia” a gondolatoknak, a gondolkozásmódnak a megváltozását jeleni. Ugyanúgy van ez, mint a mindennapi életben. Ha valakire haragudtam, gyűlöltem, de utána rájöttem arra, hogy ok nélkül tettem, az a valaki nem szolgált rá. Ok nélkül mégis haragudtam rá. Nyilván, amikor erre rájövök, szeretnék kibékülni vele. Bánt a dolog, hogy ok nélkül haragudtam rá. Ilyenkor mit teszek? Normális körülmények között elmegyek hozzá és elmondom neki. Korábban hogyan gondolkoztam, mit tettem, mit mondtam vele kapcsolatban, miért haragudtam rá. Azt is elmondom, hogy belátom, tévedtem. Rosszul gondolkodtam, rosszul tettem. Azt is elmondom, hogy ezt bánom. Bánom, szégyellem magam. Nagyon megbántam, hogy így viselkedtem vele szemben. Azt mondom a végén, hogy: Kérlek, bocsáss meg! Te se haragudj rám, én békében karok élni veled. Ugyanígy van Istennel is. Amikor valaki megtér, odajön az Úrhoz, és elmondja: Uram, Istenem! Valóban haragudtam Rád, és azt hittem, hogy igazam van. Még nekem állt feljebb, de rájöttem, ok nélkül haragudtam. (Már ez is Istennek a munkája, hogy megvilágosít bennünket!) Bánt ez engem. A szívem mélyéig fájlalom, hogy így viselkedtem. Jó voltál hozzám, úgy szerettél, hogy Krisztus meghalt értem. Én meg annyira nem szerettelek, hogy ez sem érdekelt, hogy Ő az életét adta énértem. Mentem a magam útján. Fáj, bánom, s azt mondom: kérlek, bocsáss meg! Ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson bennünket minden hamisságtól. Nem fog elküldeni. Lehet, hogy az emberek között lesznek olyanok. Fogunk vele találkozni, hogy valaki békülékeny szándékkal odamegy a másikhoz, megalázkodik, elmondja: Kérlek, ne haragudj! A másik azt mondja, nem érdekelsz, te lássad, nem! Mit lehet csinálni ilyenkor? Nagyon fáj, nem tudunk mit tenni. Isten nem küld el. Aki Hozzá jön, senkit nem fog elküldeni haraggal. Nem küld el, ha olyan sok vétket követtünk is már el. Ha azt gondoljuk is, hogy már nem bocsájt meg, mert olyan mélyre süllyedtünk. Ha úgy látjuk, onnan már nincs kiút. Annyit káromoltuk, annyi mélységes bűnöket elkövettünk el, hogy azt már nem lehet megbocsátani. Hű és igaz, hogy megtisztítson minden hamisságtól és minden bűntől. Ilyen nagy az Isten szeretete, kegyelme, és az Úr Jézus vérének a megtisztító ereje. Isten nem azért bocsát meg, hogy mert szemet huny a bűneink felett, hanem mert Krisztus vére elég volt minden bűnnek az eltörlésére. A megtérés ezt jelenti, hogy beismerem, bánom, bevallom a bűneimet. Dávid is így volt: „Bűneimet bevallottam Neked, el nem fedeztem.” El is hagyom a bűneimet. Nem úgy gondolkozok, hogy az Isten dolga, hogy bocsásson meg. Én már bevallottam a bűneimet, de azért csinálom tovább. Neki az a dolga, hogy megbocsásson, mert Isten olyan szerető, és én tovább vétkezek. Nem. Bűnismeret, bűnbánat, bűnvallás, bűn elhagyása. Még olyat is mond az Ige, hogy utána a megtéréshez illő gyümölcsök, jó cselekedetek cselekvése. Mi a megtartás? Azt mondja itt az Ige, hogy: „Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai” (22. vers). Ebben benne van az először is, hogy csak az tartatik meg, aki az Úrhoz tér. Térjetek meg, hogy megtartassatok. Aki nem tér az Úrhoz, nem lesz megtartva. Mit jelent a megtartás? Megint csak hadd induljak ki a köznapi értelemben vett jelentéséből ennek a szónak, hogy megtartás. Azt mondom, hogy én ezt a Bibliát megtartom, de mondjuk ezt a papírt, amire írtam a jegyzetemet nem tartom meg, kidobom a szemétbe. Ez úgy van a köznapi értelemben, hogy az, ami értékes a számunkra, és ami fontos, azt megtartjuk. A személyi igazolványunkat meg kell tartani. Nem lehet csak úgy valahová eldobálni a fontos okmányokat. Ha valakinek van pénze, azt megtartja. Olyan értelemben, hogy nem teszi könnyelműen akárhová, hanem olyan helyre teszi, hogy meglegyen.

Megtartom. Tehát ami értékes, fontos, azt megtartjuk, de ami értéktelen, mert szemét, akkor azt nem tartjuk meg, kidobjuk a szemétbe. Ami undorító dolog, azt pláne nem tartogatjuk a lakásunkban, vagy a zsebünkben, hanem gyorsan, minél hamarabb, ki a szemétbe. Isten szemében minden ember érték, nagy érték. Minden ember kivétel nélkül. Senki ne gondolja itt, hogy én már olyan bűnös vagyok, hogy már nem is vagyok érték Isten szemében. Olyan gyenge, suta, csúnya, buta vagyok, én már nem is vagyok érték. Nincs ilyen! Már olyan öreg vagyok, én még olyan kicsi vagyok. Nem! Isten szemében minden ember értékes. Mindenkit szeret, és éppen ezért mindenkit meg akar tartani. Amit mi megtartunk, azért tartjuk meg, hogy legyen a közelünkben. Isten azt akarja, hogy az örökkévalóságban legyünk a közelében, mert értékesek vagyunk a szemeiben, és szeret bennünket Isten. Egy baj van, és az nagy baj, hogy bűnösök vagyunk. A bűn, ami ott van rajtunk, undorító Isten szemében. Isten ezt az undorító bűnt nem tartja meg. Amíg rajtunk van a bűn, az olyan, mint amikor valamilyen arany ékszerünk van, bekenve sárral, piszokkal, undorító dolgokkal, akkor nem tesszük be a vitrinbe, hogy úgy megtartsuk. Elválasztjuk az értéket az értéktelentől. Isten is el akarja választani az embert a bűneitől. Hogyan választjuk el, ha valami mocskos? Megmossuk. Ugyanígy a mi mocskunkból, bűnünkből Isten is meg akar mosni bennünket. A bűnt nem lehet lemosni vízzel, sem szappannal. Azt mondja a prófétánál, hogy akármilyen lúggal is próbálná lemosni, de nem megy. Csak a vér, Krisztus vére törli le, mossa el a bűnt, és tesz tisztává. „Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.” Az értékes embert Isten azért akarja megmosni az undorító bűneiből, hogy megtartsa. Csak tisztán tarthat meg az Úr. Ugyanúgy kellünk Neki, ahogy a tékozló fiú volt. A tékozló fiú mocskosan tért haza. Valamilyen szennyes, mocskos, undorító ruhája lehetett, rongyok rajta. Onnan jött egyenesen a disznóktól. Az apa szerette a fiát, érték volt neki. Azt mondta: „meghalt, és feltámadott.” Mindenféleképpen megtartotta a fiát, de úgy vezette be a házba, hogy leszedte róla a rongyait, felöltöztette őt új ruhába. Nincs külön kijelentve, de gondolom én, csak úgy van, mi is úgy öltözünk fel tiszta ruhába, hogy előtte jól megmosdunk. A papoknak is meg kellett mosdaniuk. Nem lehetett felvenni úgy tiszta ruhát, hogy ne mosakodtak volna, mielőtt az Úr elé mentek. Ezt akarja Isten tenni velünk is. Szükséges a megtisztulás a bűntől, ez pedig csak az Úr Jézus vére által lehet. Annak mossa le az Úr Jézus vére a bűneit egyrészt, aki maga is akarja, hogy tisztítsa meg őt. Másrészt, aki hiszi, hogy ez a vér elégséges az ő bűneinek a lemosásához. Hisz Jézus Krisztusban, hogy szereti őt, meg akarja tisztítani, és ez a vér meg is tudja tisztítani. Tehát, aki hisz Benne. Megtartás. Azt mondja az Ige: „Azért jött az ember fia [az Úr Jézus] hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett […] megtartott minket, és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, az Ő kegyelme szerint.” Pál apostol mondja, hogy: „tudom, hogy Ő megtart az ő mennyei országára” (2Tim 4,18). Megtart, és ez a megtartás azt jelenti, hogy ha egyszer valaki Istenhez jött bűnbánattal, és az Úr Jézus Krisztus vérében megtisztult, azt Isten nem dobja el, hanem mint értéket, őrzi. Ezért mondja az Ige, hogy: „kicsoda szakaszthat el bennünket Krisztus szeretetétől?”, ha Ő őriz, megőriz az Ő országára. Lehet, hogy az ördög el akar szakítani, de ki szakaszthatna el? „Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el attól a szeretettől, mely van a mi Urunk Jézus Krisztusban.” Ha Isten meg akar őrizni, azt akarja, hogy: „minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson.” Ha valaki hozzá jön, és felkiált: Uram, tarts meg engem! Bevallja a bűneit, hisz az Úr Jézus Krisztusban. Elfogadja, hogy Jézus Krisztus vére elég a bűneire. Megtisztul, és nem ragadhatja ki senki az Úrnak a kezéből. Megtartja az Ő mennyei országára. Ki a megtartó? Egyedül csak Isten, Jézus Krisztus által. Ezért beszél így az Ige, hogy: „a mi megtartó Istenünknek jóvolta.” Tehát Isten a megtartó. Beszél a mi megtartónkról, az Úr Jézus Krisztusról. Az angyalok így jelentették be az Úr Jézus születését: „Született ma a megtartó, aki az Úr Krisztusa, Dávid városában.” Olvassuk azt is: „Mert a mi országunk mennyekben van, ott van a polgárjogunk, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk” (Fil 3,20). A megtartó Úr Jézus Krisztust várjuk. Isten a megtartó, és az Úr Jézus is a megtartó, Ők egyek, együtt munkálkodnak. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta...” Az egyszülött Fiú ontotta a vérét, hogy megmosson. Jött, hogy megkeressen és megtartson, mert elveszettek voltunk.

Összefoglalva: „És nincs több Isten nálam, igaz Isten és megtartó nincs kívülem” (21. vers). Nincs más megtartó Istenen és Krisztuson kívül. Nincs! Így folytatja: „Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!” (22. vers). Nincs több. Nincs más út az Atyához. Nincs más közbenjáró. Nincs más reménységünk. Nincs más megtartó sem, egyedül csak Isten és Jézus Krisztus, aki azért jött, hogy megtartson bennünket. „Gyűljetek egybe!” Rátérnék még a harmadikra. Így olvastuk: „Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok” (20. vers). Onnan indultunk ki, hogy Isten ellenségei voltunk. Hozzá jöttünk, megtisztított és megtart. Megszabadított a bűntől, megszabadított a gonosz kezéből. Most jön egy harmadik lépés. Ez azoknak szól, így olvastuk, akik megszabadultak, már megtisztultak, akik már az Úréi. Azoknak mit mond? „Gyűljetek egybe, és jőjjetek elő, közelegjetek…” (20. vers). Mit jelent akkor most ez a mi számunkra? Azt, hogy akiket a világból kihívott az Úr, megszabadított és megváltott, akik az Övéi, azok gyűljenek egybe! Ez most nem olyan, mint amikor még Isten ellenségei voltunk, gyűlöltük Őt, és azt mondta: közeledjetek hozzám, hogy megtartsalak benneteket. Ezek már meg vannak tartva, meg vannak szabadítva, hívő emberek, az Úréi. Azoknak mondja: gyűljetek egybe, közeledjetek hozzám! Mit jelent ez, hogy összegyülekezni? Ez többet jelent, mint találkozni egy helyen. Most mi összegyűltünk, találkoztunk egy helyen. Ez többet jelent, mint csupán egy külső találkozást valahol. Ezt így mondhatnánk, hogy ez a gyülekezet. Egy helyi gyülekezet is, ami nem csak egy külső találkozás. Ez a gyűljetek hozzám, ez a Gyülekezet is, amely Krisztus Teste. Ebben benne van az, hogy a kihívottak, a megváltottak, Isten gondolata szerint nem magányos hívők, hanem közösségben, gyülekezetben kell, hogy éljenek. „Gyűljetek egybe, és jöjjetek elő…”, vagyis ki kell lépni a magányból, az elzárkózásból, a magamnak való életből. „Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék” (Mt 5,15). A hívő emberben világosság van. Amikor sok gyertya ég egy városban, minden házban, akkor azt mondja: „…Nem rejtethetik el a hegyen épített város” (Mt 5,14), messziről világít a sötétben. Amikor azt mondja: „Gyűljetek egybe, és jöjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok” - emberek közül, népek közül szabadított meg. Ez a „közeledjünk” nem a megtéréskor való közeledést jelenti. A gyülekezetben Isten még közelebb akar vonni magához. Van is egy ilyen ének, hogy: „Közel, mind közelebb hozzád, Uram, vonj engem még hozzád jól szorosan.” A szívünkben, a szellemünkben kerüljünk közelebb Hozzá, és ez egy bizonyos határon túl csak a gyülekezetben lehetséges. „Ő adott némelyeket apostolokul, prófétákul, evangyélistákul, pásztorokul, tanítókul a szentek tökéletesbítése céljából, szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére.” Ez azt is jelenti, hogy amikor mi közeledünk az Úrhoz, akkor egymáshoz is közelebb kerülünk. Ezt úgy kell elképzelnünk, hogy Krisztus a középpont. Van egy középpont, ha valaki az egyik sarokból közeledik a középponthoz, aztán a másik sarokból is valaki közeledik a középponthoz, akkor nem csak a középponthoz, Krisztushoz kerül közelebb, hanem ők ketten egymáshoz is közelebb kerülnek. Ha még amonnan is közeledik valaki, az is közelebb kerül mind a kettőhöz. Ha százan közeledünk, százan kerülünk közelebb. Közeledjetek! - és csak Ő tud bennünket közel hozni egymáshoz. Így közvetlenül nem nagyon megy. Annyira különbözőek vagyunk. Ha mi nem Krisztusban ismerjük egymást, ha nem a középpont vonz bennünket, akkor annyi hibát találunk egymásban, megannyi olyan dolgot, ami elválaszt, hogy megütközünk és megbotránkozunk, csalódunk. „Nem gondoltam volna, hogy az a másik ilyen” - ez jönne ki belőlünk. Ha Krisztusban, akkor igazán, szív szerint közelebb kerülünk először Hozzá, aztán egymáshoz is. Befejezés Még egyszer elolvasom ezt az Igét, és ha az Úr még éltet, akkor folytatjuk. „Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok; nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják, és könyörögnek oly istenhez, a ki meg nem tart! Jelentsétek meg és hozzátok elő, sőt egyetemben tanácskozzanak: ki mondta meg ezt régtől fogva és jelenté meg előre?

Vajjon nem én, az Úr? És nincs több Isten nálam, igaz Isten és megtartó nincs kívülem. Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több! Magamra esküdtem és igazság jött ki számból, egy szó, mely vissza nem tér: hogy minden térd nékem hajol meg, rám esküszik minden nyelv! Csak az Úrban van, így szólnak felőlem, minden igazság és erő, Ő hozzá mennek, és megszégyenülnek mindazok, a kik reá haragusznak. Az Úrban igazul meg és dicsekszik Izráelnek egész magva!” (20-25. vers). Ámen. Debrecen, 2007. június 24.