Ézs 14,1-27 A felfuvalkodott babiloni szellemiség „Mert könyörül az Úr Jákóbon, és ismét elválasztja Izráelt, és megnyugotja őket földjükön; és a jövevény hozzájok adja magát, és a Jákób házához csatlakoznak; És felveszik őket a népek, és elviszik őket lakhelyökre, és Izráel háza bírni fogja őket az Úr földén, szolgák és szolgálók gyanánt; és foglyaik lesznek foglyul vivőik, és uralkodnak nyomorgatóikon. És majd ama napon, a melyen nyugalmat ád néked az Úr fáradságodtól és nyomorúságodtól és ama kemény szolgálattól, a melylyel szolgálnod kellett, E gúnydalt mondod Babilon királya felett, és szólsz: Miként lőn vége a nyomorgatónak, a szolgaság házának vége lőn! Eltörte az Úr a gonoszok pálczáját, az uralkodóknak vesszejét. A ki népeket vert dühében szüntelen való veréssel, leigázott népségeket haraggal, kergettetik feltartózhatlanul. Nyugszik, csöndes az egész föld. Ujjongva énekelnek. Még a cziprusok is örvendenek rajtad: a Libánon czédrusai ezt mondják: Mióta te megdőltél, nem jő favágó ellenünk. Alant a sír megindul te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikről a népek minden királyait; Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erőtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél! Kevélységed és lantjaid zengése a sírba szállt; fekvő ágyad férgek, és takaró lepled pondrók! Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál! Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz. Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe! A kik látnak, rád tekintenek, és elgondolják: Ez-é a föld ama háborgatója, a ki királyságokat rendített meg? A ki a föld kerekségét pusztasággá tette, városait lerontá, és foglyait nem bocsátá haza! A népeknek minden királyai dicsőségben nyugosznak, kiki az ő sírjában, Te pedig messze vettetel sírodtól, mint valami hitvány gally, takarva megölettekkel, fegyverrel átverettekkel, sziklasírba leszállókkal, mint valami eltapodott holttest! Nem egyesülsz velök a sírban, mert elpusztítád földedet, megölted népedet: nem él sokáig a gonoszok magva sem! Készítsetek öldöklést az ő fiainak atyáik vétkéért, hogy fel ne keljenek, és örökségül bírják e földet, és városokkal töltsék be e földnek színét! És felkelnek ő ellenök, szóla a seregeknek Ura, és kivágom Babilon nevét és maradékát, fiait és unokáit, szól az Úr; És a sündisznónak örökségévé és álló vizek tavává teszem azt, és elsöpröm azt a pusztítás seprőjével, szól a seregeknek Ura. Megesküdött a seregeknek Ura, mondván: Úgy lészen, mint elgondolám, úgy megy véghez, mint elvégezém: Megrontom Assiriát földemen, és megtapodom hegyeimen, és eltávozik róluk igája, és terhe válláról eltávozik. Ez az elvégezett tanács az egész föld felől, és ez ama felemelt kéz minden népek fölött. Mert a seregek Ura végezte, és ki teszi azt erőtelenné? Az ő keze fel van emelve; ki fordítja el azt?” Bevezetés Szólok most röviden ennek a prófétai jelentéséről, ehhez kapcsolódva arról, hogy mi a személyes üzenet, tanulság ebből a mi számunkra. Az után összefoglalnám, hogy mit ismerhetünk meg Istenről, Isten jelleméről, tulajdonságairól, gondolatairól ezekből az Igékből. Tudjuk, hogy a próféciák többször is beteljesednek. Van egy végső teljes beteljesedés, ennek a próféciának is (az antikrisztusi korban és az ezeréves királyságban teljesedik be), de előtte lehet több részleges vagy előképszerű beteljesedés is.
A prófécia első beteljesedése: Szanhérib Ennek az Igének is az első beteljesedése még Babilon virágkora előtt történt, és ahogy én elgondolkoztam rajta, és néhány testvérnek az írásában is láttam, az első beteljesedése ennek az Igének Szanhérib halálával történt. Szanhéribről olvasunk a Szentírásban, de közbevethetné valaki, de hiszen Szanhérib Asszíria királya volt, nem Babilonnak a királya. Azonban érdekes, hogy Szanhérib ugyanezt a szellemiséget képviselte, amit itt olvastunk Babilon királyáról, és valójában ő nemcsak Asszíriának, hanem Babilonnak is a királya volt. Tudniillik, Asszíriának a királyai, Szanhérib elődei korábban elfoglalták Babilont, és akkor Babilon királyává is koronáztatták magukat. Ugyanúgy Szanhérib is így Babilonnak a királya is volt, és az egész birodalmának Babilon volt a szellemi központja. Ninive volt a fővárosa, de a szellemi központja Babilon lett. Mivel Babilon volt a szellemi központja, átvették ugyanazt a sátáni felfuvalkodott szellemiséget. Így nagyon is ráillik ez, amit olvastunk az Igében. Ebből a részből is látszik, hogy a 25. versig beszél Babilonról, és akkor hirtelen vált. Megrontom Asszíriát földemen, megtapodom hegyeimen, és eltávozik róluk igája, és terhe válláról eltávozik. Ez, amit itt olvastunk, meg is történt még Ézsaiás próféta idejében, amikor Ezékiás volt a Júdának a királya. A beteljesedést el is olvasom Ézsaiás próféta könyvének a 37. részéből: „Azért így szól az Úr Assiria királyáról: Nem jő be e városba, nyilat sem lő reá, és nem szállja meg paizszsal azt, és töltést sem készít ellene. Az úton, a melyen jött, visszatér, de e városba be nem jő, azt mondja az Úr. És megoltalmazom e várost, hogy megtartsam azt én magamért és szolgámért, Dávidért! Akkor kijött az Úrnak angyala, és levágott az assír táborban száznyolczvanötezeret, és midőn reggel az emberek felköltek, ímé azok mindnyájan holt hullák valának. Elindula azért é ment és visszatért Szanhérib, az assiriai király, és lakozék Ninivében. És lőn, hogy mikor imádkozék Nisróknak, az ő istenének templomában, fiai: Adramélek és Saréser levágák őt karddal; és ezek ararát földére menekülvén, fia, Esárhaddon uralkodék helyette” (Ézs 37,33-38). Itt beteljesedett az is, amit úgy olvastunk az alapigében, hogy Babilon királyának még tisztességes temetésben sem lesz része. Így történt Szanhéribbel is. Saját fiai ölték meg, aztán nekik menekülni kellett. Palotaforradalom volt, nem volt tisztességes temetése. Olyan képet használ itt az Ige, hogy mikor ez a Babilon királya meghal, „Alant a sír megindúl te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikről a népek minden királyait. Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erőtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél!” (9-10. vers). Tehát azt a képet használja, mintha a holtak hazájában a már meghalt királyok trónteremben ülnének királyi székeken, és amikor megérkezik ez a zsarnok, akkor mind felkelnek a trónjaikról, és megdöbbenésüknek adnak hangot. Azt mondják: te, aki olyan hatalmas voltál; te, aki népeket tapostál le; te, aki városokat tettél semmivé; te, aki uralmad alá hajtottad az egész földet; Te is olyanná lettél, mint mi? Takarólepled pondrók lettek, fekvőágyad a férgek? Az Ézsaiás 37-ből még három kis részt szeretnék idetenni, amiből látszik, hogy bizony Szanhéribre is vonatkozik ez a prófécia, amit Ézsaiás mondott. Nagyon hamar beteljesedett, hiszen még az ő életében mindez megtörtént Szanhéribbel. „Ez a beszéd, a melyet az Úr felőle szól [Szanhérib felől]: Megútál téged, gúnyt űz belőled Sionnak szűz leánya, fejét rázza utánad Jeruzsálem leánya” (Ézs 37,22). Ez megegyezik azzal, amit az alapige 4. versében olvastunk: „E gúnydalt mondod Babilon királya felett, és szólsz: Miként lőn vége a nyomorgatónak, a szolgaság házának vége lőn!” Az után a következőt olvastuk: „Szolgáid által megkáromlád az Urat, és ezt mondád: Temérdek szekeremmel fölmentem a hegyek magaslatára, a Libánon csúcsára, és kivágom magas czédrusait, válogatott cziprusait, és behatolok végső magaslatába és kertjének erdejébe!” (Ézs 37,24). És az alapigében azt olvastuk, hogy mikor meghal: „Még a cziprusok is örvendenek rajtad; a Libánon czédrusai ezt mondják: Mióta te megdőltél, nem jő favágó ellenünk” (8. vers). Majd ennek lesz egy
mélyebb szellemi tartalma is, de látszik, hogy ő volt az, aki a Libánon cédrusait és ciprusait kivágta. Aztán azt olvassuk: „Hát nem hallottad-é, hogy régtől fogva én tevém ezt, az őskor napjaiban elvégzém ezt, és most előhozám, hogy puszta kőrakássá tégy erős városokat?! És lakóik elájultak és megrendültek és megszégyenültek, és lőnek mint a mező füve és gyönge zöldség, és mint a virág a háztetőn, mint szárba nem indult vetés!” (Ézs 37,26-27). Ez egyezik a felolvasott alapigében a 6. verssel: „A ki népeket vert dühében szüntelen való veréssel, leigázott népségeket haraggal, kergettetik feltartózhatatlanúl.” És a 16. versben is ugye ezt olvastuk az előbb is elolvastam, hogy ő a föld háborgatója, aki királyságokat rendített meg, a földkerekségét pusztasággá tette, városait lerontotta, és foglyait nem bocsájtotta haza. Ez volt tehát az első történelmi beteljesedés. Személyes üzenet Szeretném itt rögtön mellé tenni a személyesen nekünk szóló tanulságokat és üzeneteket ebből, amit Szanhérib életéből tanulhatunk. Az első az, hogy senki ne kevélykedjen, mert ahogy meg van írva az Igében: „mid van, amit nem úgy kaptál?” Itt van ez a Szanhérib. Hatalmas király volt, de amit elért, arról hogy olvastuk az Igében? Isten már eleve így határozott felőle. Isten adta neki ezt a hatalmat, Isten döntette el, hogy városokat pusztasággá tegyen. Isten állította meg, amikor Jeruzsálem alá ért, hogy nem, ehhez nem nyúlhatsz. Mink van, amit nem úgy kaptunk? Senki ne dicsekedjen, se tehetségével, se erejével, se egészségével, se gazdagságával, se hosszú életével; se semmivel, amije van. „Mid van, amit nem úgy kaptál? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7). Mintha a saját erőnkből szereztük volna. Aztán azzal sem dicsekedhetünk, mert minden embernek a kevélysége, dicsősége porba hull. Ez a Szanhérib nagyon dicsőséges király volt. Sokkal dicsőségesebb, mint az összes többi király, ami abban az időben élt, mégis a sírba került. Mégis a porba szállt, mégis a pondrók ették meg a testét. Ennek adtak megdöbbenést a föld többi királyai. Olyanná lettél, mint mi. Nincs olyan nagy ember, akinek ne szállana a dicsősége porba. Isten kezében van, hogy mikor vonja vissza a leheletét. A másik, ami személyes üzenet a számunkra, hogy éppen ezért ne féljünk emberektől, hanem Istent féljük. Nincs, nem volt, és soha nem is lesz olyan hatalmas ember, bárki is legyen, aki fölött ne lenne ott Isten, és akit Isten egy pillanat alatt meg ne tudna állítani, meg ne tudna alázni, vagy el ne vehetné az életét. Meg is van írva, hogy „ki vagy te, hogy félsz halandó embertől?” (Ézs 51,12). Hát miért félnénk? Istent kell félnünk. A harmadik személyes üzenet, amit idetennék: ugyanakkor nemcsak, hogy félnünk nem kell emberektől, hanem ne is bízzunk emberekben. Nem is kell emberektől várni problémáink megoldását, hanem Istenben kell bízni, és Istentől kell várni. Már itt Ézsaiás próféta könyvének a 3. részében is olvastuk az 1. versben: „Szűnjetek meg hát az emberben bízni, a kinek egy lehellet van orrában, mert hát ugyan mire becsülhető ő?” Mindegy, hogy ki, mindegy, hogy milyen nagy király, mindegy, hogy milyen hatalma van. Szűnjetek meg emberben bízni! Egy lehelet van az orrában. Isten visszaveszi a leheletét, semmivé lesz. Istenben bízzunk, Benne reménykedjünk csak! A második beteljesedés: Belsazár Ez Belsazár királlyal történt. Ismerjük az ő történetét, Nabukodonozornak, Babilónia királyának unokája volt. Egy nagy lakomát rendezett, összehívta főembereit, összehívta feleségeit, ágyasait, nagy dáridó volt. Ittak, mulatoztak, és akkor mulatozás közben nyilván már részegen, azt mondta, hogy most pedig hozzák ide az Úr házának edényeit, amit Nabukodonozor a jeruzsálemi templomból elhozott. A szent edényeket. Odahozták, és aztán abba töltögették a bort, és abból ittak. Tetőfokára hágott a nagy jókedv, de egyszer csak megjelent egy emberi kéz szemben vele, a palotának a meszelt falán, és odaírt valamit. Nem
tudta, hogy mi az, nem értette az írást, de úgy olvassuk az Igében, hogy akkor megoldódtak derekának inai. Térdei összeverődtek, és erősen kiáltozott: hozzanak valakit, aki elolvassa azt az írást. Ez a nagy király, Belsazár egy pillanat alatt remegő kisgyerekké változott, aki kiabált és reszketett a félelemtől. Jött Dániel, és elolvasta, hogy mit jelent az, az írás. Elolvasom a Dániel könyvének az 5. részéből: „És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! Ez pedig e szavaknak az értelme. Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak. Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál. Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak. [...] Ugyanazon az éjszakán megöleték Belsazár, a Káldeusok királya. És a méd Dárius foglalá el az országot mintegy hatvankét esztendős korában” (Dán 5,25-28.30-31). Miért volt Istennek ez az ítélete? Ugyanazért, amit az alapigében olvastunk. Mert így gondolkozott gőgösen: fölibe hágok a magas felhőknek, hasonló leszek a Magasságoshoz. Ki vagyok én, aki népeket foglaltam el, aki városokat romboltam le. Milyen hatalmam van nekem? Azt gondolta, hogy nagy valaki. És el is mondja Dániel. Elolvasom: „Te, oh király! A felséges Isten birodalmat és méltóságot, dicsőséget és tisztességet ada Nabukodonozornak, a te atyádnak; És a méltóság miatt, a melyet ada néki, a népek, nemzetek és nyelvek mind féltek és rettegtek tőle; megölt, a kit akart, és életben tartott a kit akart; felemelt, a kit akart, és megalázott, a kit akart; De mikor a szíve felfuvalkodott, és a lelke megkeményedett megátalkodottan: levetteték az ő birodalmának királyi székéből, és dicsőségét elvevék tőle; És az emberek fiai közűl kivetteték, és az ő szíve olyanná lőn, mint a barmoké; és a vadszamarakkal lőn az ő lakása, és fűvel etették őt, mint az ökröket, [ismerjük a történetet Nabukodonozor életéből. És azt mondja a 22. versben:] És te, Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad. Sőt felemelkedtél az egek Ura ellen, és az ő házának edényeit elődbe hozták, és te és a te főembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, ércz-, vas-, fa- és kőisteneket dícséréd, a kik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Istent pedig, a kinek kezében van a te lelked, és előtte minden te útad, nem dicsőítetted” (Dán 5,18-23). Ezért küldetett ez az írás. És még azon az éjszakán bekövetkezett, hogy Isten visszavette tőle nemcsak a királyságot, hanem az életét is. Bekövetkezett, hogy vége lőn a nyomorgatónak, alant a sír megindult te miattad megérkezésedkor. Belsazár szintén gyilkosság áldozata lett, mint Szanhérib. Őt az ellenség ölte meg, amikor bevonultak. Beteljesedett rajta, ugyanaz, amit az alapigében olvastunk. Más királyokat eltemetnek tisztességgel, siratást tesznek rajta, sírt, emlékművet emelnek nekik, te, mint egy hitvány gally elvettetel. Borítva, mintegy eltaposott holttest, megölöttekkel, holttestekkel. Nyilván, amikor az ellenség bevonult, és őt legyilkolta, katonáit is legyilkolták, ugyanez volt a helyzet. Beteljesedett rajta. Beteljesedett a 11. vers is, amit így olvastunk: „Kevélységed és lantjaid zengése a sírba szállt…” Micsoda kevélyen ünnepeltek, borozgattak, dáridóztak, biztosan szólt a zene is, a lant is! Egy pillanat alatt mindnek vége lett, sírba szállt. De az is beteljesedett, ami Izráel népére vonatkozott: „…könyörül az Úr Jákóbon, és ismét elválasztja Izráelt, és megnyugotja őket földjükön” (1. vers), vagy: „…majd ama napon, a melyen nyugalmat ád néked az Úr fáradságodtól és nyomorúságodtól és ama kemény szolgálattól, a melylyel szolgálnod kellett” (3. vers). Czírus, Perzsia királya egy írást adott ki, amit szeretnék is elolvasni Ezsdrás könyvéből. „Czírus persa király első esztendejében, hogy beteljesednék az Úrnak Jeremiás szája által mondott beszéde, felindítá az Úr Czírus persa király lelkét, és ő kihirdetteté az ő egész birodalmában, élőszóval és írásban is, mondván. Így szól Czírus, a persa király: Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országait nékem adta, és ő parancsolta meg nékem, hogy építsek néki házat Jeruzsálemben, mely Júdában van. Valaki azért ti köztetek az ő népe közűl való, legyen vele az ő Istene, és menjen fel Jeruzsálembe, mely Júdában van, és építse az Úrnak, Izráel Istenének házát, ő az Isten, ki Jeruzsálemben lakozik. […] Czírus király pedig előhozatá az Úr házának edényeit, melyeket Nabukodonozor hozatott vala el Jeruzsálemből
[…] Minden arany és ezüst edényeknek száma ötezernégyszáz. Mindezt magával vivé Sesbassár, mikor a foglyok kijövének Babilóniából Jeruzsálembe” (Ezsd 1,1-3.7). Visszatértek a foglyok, amit az egyik zsoltár így mond: szánk megtelt nevetéssel, nyelvünk vigadozással. Azt mondták a pogányok: hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr.” Bizony, visszatértek a foglyok. Nyugalmat adott nekik Isten. Olyan hirtelen, egy éjszaka, összedőlt ez az örökké tartónak látszó nagy babiloni birodalom. Tanulság Nézzük meg mi a tanulság ebből a mi számunkra személyesen. Az első talán az, hogy tanuljunk mások életéből és hibáiból. Belsazár nem tanult nagyapjának, Nabukodonozornak és hivatali elődjének hibáiból (ugye, előtte volt a király). Nem tanult abból, hogy Isten hogy alázta meg, és hogy emelte fel, amikor megalázkodott önkéntesen. Tanuljunk a Szentírásból is, mert amik ott le vannak írva, történetek, a tanulságunkra írattak meg. A legtöbbet abból tanulhatunk. Tanulságunkra lett megírva. Isten válogatta össze ezeket a történeteket, hogy tanuljunk, okuljunk belőle. De legalább mindenki a saját életének hibáiból tanuljon, ha másból nem tanul. A másik dolog: a hívő emberek is az Úr edényei. Mint ahogy a jeruzsálemi templom edényei azért voltak szent edények, mert az Úr elválasztotta, hogy abból neki szolgáljanak, ugyanilyen elválasztott edényei a hívő emberek, Isten gyermekei is az Úrnak. És az van megírva: nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Szellem temploma? Nem használhatjuk akármire a testünket, nem rendelkezhetünk a testünkkel. Hogy én így akarom, én így szeretném, én most dáridózok, én most mulatozok, én most ezzel töltöm az időmet, vagy azzal töltöm az időmet. Nem a magatokéi vagytok. Áron vétettetek meg. Aki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Ezt láthatjuk Belsazárnál, amikor előhozatta az Úr házának az edényeit. Ugyanakkor azt is levonhatjuk ebből, hogyha viszont mások bántalmazzák Isten gyermekeit, a nélkül, hogy rászolgáltak volna, azt olvassuk már Zakariásnál, hogy aki titeket bánt, Isten szeme fényét bántja. Megtehetik. Van, amikor Isten megengedi. Mint ahogy itt is megengedte, hogy előhozzák az Úr házának edényeit. Megengedte Isten. Nem lépett azonnal közbe, hogy akkor mindjárt vége mindennek, nem nyúlhatnak az Ő edényeihez. Előhozatták, bort is önthettek bele, dáridózhattak, italozhattak egy darabig. De Isten közbelépett. Ugyanígy, aki Isten gyermekeit bántja, teheti egy ideig, de Isten közbelép. Nem nekünk kell bosszút állni. Ő fog az Ő szeme fényeiért bosszút állni. A végső beteljesedés A végső és teljes beteljesedése ennek az Igének az antikrisztusi korban és az ezeréves királyságban lesz. Az ítéletes része az antikrisztusi korban, az Izráelnek adott nyugalomról szóló ígéret pedig az ezeréves királyságban lesz. Ki lesz akkor Babilon királya? Láttuk, hogy Babilon az Isten ellen lázadó szellemiség kezdettől fogva, az első Bábel toronytól, Babilontól fogva. Abban az időben akkor az a törvénytaposó lesz Babilon királya, akiről így olvassuk, hogy a Sátán ereje által jön, ördögi szellemben jön. Azzal a kevélységgel és azzal a sátáni gőggel, amit így olvastunk: „Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz” (13-14. vers). Ugyanez a törekvése volt minden babilóniai királynak, minden királynak, akiben ez a sátáni szellem volt benne, mint amilyen Szanhéribben is volt. Az első Babilonnál, amikor megépítették a tornyot, ott is ugyanez a szellemiség volt. Építsünk magunknak tornyot, aminek a teteje az eget érje, (akkor így gondolták, hogy egy toronnyal fel lehet jutni az égig), és szerezzünk magunknak nevet.
Ez a sátáni szellemiség. Én magamnak, én legyek a dicsőséges, én legyek a nagy. Én, a felhők fölé, a csillagok fölé. Istenhez akarok hasonló lenni. Ez az ős bűn végül is. Ezzel jött a Sátán az emberhez az Éden kertjébe, hogy ehetsz. Tudja az Isten, ha eszel abból a gyümölcsből, olyanok lesztek, mint az Isten, jónak és a gonosznak a tudói. Bele van oltva ez a méreg minden emberbe. Olyan legyek, mint Isten. Egy kis isten, a magam istene. Majd én tudom, mit kell csinálni. Isten ne szóljon bele az én dolgomba. Ez a király az utolsó időkben ugyanez a király lesz, akiről a Dániel próféta könyvének a 7. részében is van írva, felolvasom az Igét Dániel 7-ből: „…A negyedik állat negyedik ország lesz e földön, a mely különb lesz minden országnál [ez a negyedik, ez a most készülő, nagy római birodalom. Unió.] és megeszi az egész földet, és eltapodja és szétzúzza azt. A tíz szarv pedig ez: Ebből az országból tíz király támad, és más támad utánok [a tíz király ember lesz, de utána támad egy másik király], és az különb lesz, mint az előbbiek, [a képben úgy látta, hogy egy kis szarv nő a tíz szarv között, hármat kiüt előtte], és három királyt fog megalázni. És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szenteit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig. [Na, ez az a sátáni szellemiség által jövő uralkodó. Ideig, időkig és fél időig. Csak három és fél évig.] De ítélők ülnek és az ő hatalmát elveszik, hogy megrontassék és végleg elveszszen” (Dán 7,23-26). Ugyanúgy, ahogy Szanhérib, ugyanúgy, ahogy Belsazár. Egy idő után Isten azt mondja, vége. Csak három és fél év, ennyi adatott neki. Ez a törvénytaposó, aki a sátáni szellem által jön, ugyanaz, akiről a 2. Thessalonikai levélben olvashatunk. Elolvasom onnan is az Igét: „…és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik [Fölibe emeli magát. Nem tud felmenni a csillagok fölé, de így, mindent meg akar taposni, és mindent meg akar rontani, és fölé emeli gőgösen magát annak, amit Isten rendelt], annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát” (2Thessz 2,3-4). Ezt megengedi neki Isten. Beül az újra felépített jeruzsálemi templomba, és azt mondja, hogy ő az Isten. És először elfogadják. Ez lesz a nagy tévedése Izráelnek, hogy azt gondolják, most érkezett el a Messiás. Mert csodákat tesz, hogy elhitesse őket. Majd így folytatja: „És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével” (2Thessz 2,3-4). A három és fél év után, mikor uralomra lép, megjelenik Jézus Krisztus hatalommal, dicsőséggel. És csupán a megjelenésének a feltűnése, az eljövetelének a dicsősége, szava, szája lehelete megöli és megsemmisíti. Tűzzel és kénkővel égő tóba vetik. Nagy hirtelen semmivé lesz a nagy felfuvalkodott, aki azt gondolja, hogy az Isten fölé tudja helyezni az ő királyi székét. És nagyon érdekes, amit olvastunk: „Nyugszik, csöndes az egész föld. Ujjongva énekelnek. Még a cziprusok is örvendenek rajtad; a Libánon czédrusai ezt mondják: Mióta te megdőltél, nem jő favágó ellenünk” (7-8. vers). Mikor Isten ezt az utolsó nagy ördögi királyt eltörli (és az összes eddigi királyban, aki diktatórikusan uralkodott, ugyanez az ördögi szellem volt), mikor ez megdől, és Jézus Krisztus átveszi az uralmat, azt mondja: nyugszik, csendes az egész föld. Béke lesz. Nyugalom lesz, csend lesz. Mindig ezt ígérték, különben, soha nem lett. Akkor nyugalom lesz és csend lesz. Nem csak az emberek között, hanem azt mondja, hogy még a cziprusok is örvendenek rajtad. Még a Libánon czédrusai is ezt mondják: Mióta te megdőltél, nem jő favágó ellenünk. Ez ugyanaz, amit a Róma 8-ban olvasunk, hogy a teremtett világ most egyetemben fohászkodik és nyög. Nyögnek a növények, nyögnek a fák, nyög a föld, nyögnek az állatok. Mint ahogy az ember is nyög. Mert e földnek most az uralkodói mind ez alatt a gonosz szellemiség alatt vannak. Ez, amelyik pusztít, aki népeket ver dühében, aki leigáz népségeket, aki gonoszul nem nézi az embereknek a javát. Mikor ez megdől, és jön Jézus Krisztus, emberek, állatok, növények, mind felszabadulnak az átok alól, ez alól a sátáni, démoni nyomás alól. Ujjonganak, örülnek. Róma 8-ban azt mondja,
hogy a teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög. És várván a fiúságot, mi is várjuk testünk megváltását. Akkor még nem a teljes megoldás lesz. Majd az új ég, az új föld lesz a teljes, de felszabadul ez alól a nagy sátáni, gonosz nyomás alól. És még a teremtett világ, még a növények is ujjonganak, mert egészen más következik. Mi tanulhatunk ebből? Nézzük meg, mi ebből a számunkra a személyes üzenet. Először azt emelném ki, amit a 4. versnek a végén olvastunk: „…Miként lőn vége a nyomorgatónak, a szolgaság házának vége lőn! Eltörte az Úr a gonoszok pálczáját, az uralkodóknak vesszejét.” Mi úgy születtünk mindnyájan erre a földre, hogy ennek a nyomorgatónak, a Sátánnak a nyomorgatottjai, szolgái, legyőzöttjei voltunk. De jött Jézus Krisztus, aki eltörte ennek a gonosznak, a Sátánnak a pálcáját, a fegyverét. Ahogy olvassuk az Igében, hogy lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat a kereszten. Őket bátran mutogatta. Diadalt vett rajtuk abban. És aki hisz az Úr Jézus Krisztusban, megtapasztalja, hogy Isten kivonja a Sátán uralma alól, e világ szellemiségének az uralma alól, nem jön már, és nem veri a hátát állandóan e világnak a szellemisége, hogy tedd, gyerünk, dolgozz, csinálj, gyűjts, gürcölj, gyerünk, gyerünk! Egy ostorral hajtja az embereket, hogy nincs egy nyugodt pillanata. És cselekszi a bűnt, a törvénytelenséget. De akiket az Úr megszabadított, azt mondja itt az Igében, az lesz a következménye, ahogy olvastuk: nyugszik, csöndes az egész föld. Bemegy a nyugodalomba a hívő ember. Nyugszik a csendben. Azt olvassuk még a 7. versben, hogy ujjongva énekelnek. Öröm. Nyugalom és öröm, ez lesz a következménye annak, amikor valaki életében megtörik az ördögnek a varázsa, az uralma, mert Krisztus összetörte. A másik, ami tanulság a számunkra, azt olvassuk az 1. versben: „Mert könyörűl az Úr Jákóbon, és ismét elválasztja Izráelt, és megnyugotja őket földjükön…” Újból könyörül. És ebből mi azt tanulhatjuk, amit így olvassuk a Róma 9-ben: könyörülök azon, akin könyörülök. De így is mondhatnánk más Igék alapján, hogy ha egyszer könyörült rajtunk az Úr, ismételten könyörül. Mert: megbánhatatlanok az Isten ígéretei és elhívása (Róm 11,29). Izráel nagyon elrontotta az útját. Isten mégis ismét könyörült rajta, mert megbánhatatlanok az ígéretei és elhívása. Ugyanígy vagyunk mi is, hívő emberek. Ha hitetlenkedünk, Ő hű marad. Ő magát meg nem tagadhatja (2Tim 2,13). Vagy: Aki elkezdette bennetek a jó dolgot, be fogja fejezni a Krisztus Jézus napjára (Fil 1,6). A harmadik személyes üzenet, tanulság a mi számunkra, amit már többedszerre elolvasok, de ezt a két verset még egyszer elolvasom: „Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.” A Sátánnak ez a gőgje ma egyre jobban uralja az egész világot. Erre minden ember fogékony. Ahogy mondtam is, ez az ős bűn, hogy Istennek képzelje magát az ember. Olyanok lesztek, mint Isten. Ezzel annyira át van itatva most az emberiség, hogy azt mondják az emberek, ne mondja meg nekem Isten az Igéjében, hogy mit csináljak, nem is érdekli az embereket, nem is olvassák a Bibliát. Nem kell Istennek az Igéje. De helyette kellenek az emberi jogok: majd mi megszabjuk magunknak, mihez van jogunk, helyette kell a liberalizmus, ez az álszabadság, hogy mindent szabad, meg mindent lehet. Majd én döntöm el, hogy mi a jó, mit lehet. Ebből soha nem származott jó, most sem származik jó. Hanem ennek a gőgnek és engedetlenségnek mindig halál, nyomorúság, szétziláltság, zűrzavar lesz a vége. De milyen nagy az Isten irgalma és szeretete. Amit a sátáni gőggel soha nem lehet elérni, hogy Isten csillagai fölé helyezzük az ülőszékünket, hogy hasonlóak legyünk a Magasságoshoz. Jézus Krisztus éppen azért jött, hogy bennünket, embereket, felemeljen a csillagok fölé. Egészen magához. Ahogy meg van írva, hogy ültettünk a mennyekben, oda, ahol az Isten trónja van. És az is meg van írva 1 János 3-ban, hogy most Isten gyermekei vagyunk, és még nem tudjuk, mivé leszünk. De azt tudjuk, hogy hasonlókká leszünk Őhozzá, mert meglátjuk Őt, amint van.
Hát ez volt Istennek az eredeti terve. Saját képére, hasonlatosságára teremtett, és ez volt a szívében, hogy felemel bennünket, maga mellé ültet királyként. Mert szűkölködünk az Isten dicsősége nélkül. Megosztja a dicsőségét velünk. Meglátjuk Őt, és hasonlókká leszünk Hozzá. És jött a Sátán, azt mondja, a gőggel, az engedetlenséggel, az Istennel való szembeállással elérheted ezt. Mert Isten nem akar neked jót. De jött az Úr Jézus, aki engedelmes volt halálig. Vállalta a legmélyebb utat, és Isten felemelte őt. Minden név fölött való nevet adott. És bemutatta nekünk: ez az egyetlen út, hogy oda jussunk. Krisztusban megalázkodás, Krisztusban engedelmesség. És Isten majd oda visz bennünket. Befejezés Befejezésül: Milyennek ismerjük meg Istent ezekből az Igékből? Csak egy néhány pontban összefoglaltam. Először is, Isten Úr, aki kezében tartja a történelmet, tesz királyokat, és dönt királyokat. Nagyon érdekes, hogy Szanhérib, Asszíria királya meghódította Babilont. Megdönthetetlennek látszott az uralma. Egy éjszaka oda volt a hadserege, és feltámadt Babilon. És mikor felfuvalkodott, egy éjszaka oda lett Babilon, és feltámadt a méd-perzsa birodalom. Isten előre kijelentette, hogy a méd-perzsa után jön a görög, és a görög után a római, és most az utolsó időre is kijelentette, mert dönt királyokat, és tesz királyokat. Másodszor: Isten egy ideig engedi a gőgös embert futni, addig, amíg megcselekszi azt, amire Isten rendelte. De utána megálljt parancsol neki. Isten engedi a Sátánt is futni, de mikor azt, amire rendelte, elvégezte, akkor megálljt parancsol neki. Harmadszor: Isten kezében van minden ember élete. A leghatalmasabb király élete éppúgy, mint a legkisebb csecsemőnek vagy magzatnak az élete. Ha Isten visszavonja a leheletét, porba hanyatlik mindenki. Legnagyobb diktátor ugyanúgy, mint a legszürkébb közember. Negyedszer: Isten a kevélyeket megalázza, de a Benne bízókat, az alázatosakat felemeli és felmagasztalja. Mint ahogy itt is láttuk, hogy Izráelt, az Ő gyermekeit, akik csak benne bíznak, a leglehetetlenebb helyzetekből is fel fogja emelni. Isten az Ő ígéretét állja, és megcselekszi minden körülmények között. Hatodik, amit ide tennék: Isten irgalmas és kegyelmes. Fel akar emelni magához, és ezt az utat adta, Jézus Krisztust. Nem a fennhéjázó, gőgös módon, hanem a krisztusi alázat útján, kegyelemből és hit által. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. A bűnt ebbe a világba az esztelen nagyravágyás hozta be. És a mi Urunk, Jézus Krisztus, kicsivé létele által törölte el a bűnt. A Sátán népeket taposott, de Isten Jézus Krisztusban szolgált nekünk. Ilyen irgalmas és kegyelmes. A hetedik még, amit ide tennék: Istenre és az Ő hatalmára mutat rá az a három vers is, amit utoljára felolvasnék. „Megesküdött a seregeknek Ura, mondván: Úgy lészen, mint elgondolám, úgy megy véghez, mint elvégezém. […] És az elvégezett tanács az egész föld felől, és ez ama felemelt kéz minden népek fölött. Mert a seregek Ura végezte, és ki teszi azt erőtelenné? Az ő keze fel van emelve; ki fordítja el azt?” (24. és 26-27. vers). Testvérek, nagyon nehéz idők eleibe nézünk most, az antikrisztusi kor elé. Egy soha nem látott, borzalmas, sötét, nehéz korszak elé, de ezt Isten előre mind megmondta. Azt is mondta, hogy az Ő keze fel van emelve, és ki teszi erőtlenné? Az Ő felemelt keze Krisztus. Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? Krisztus az Ő keze. Az övéit, bármilyen nehéz idő jön, bármilyen sötét korszak jön, bármilyen megtévesztő tanítások jönnek, ez a kéz fel van emelve. Ez a kar értünk van felemelve, hogy megtartson bennünket, és megőrizzen bennünket. Ámen. Debrecen, 2004. február. 29.
