Ézs 1, 1-9 Izrael hűtlensége és ennek következményei „Ésaiásnak, Ámós fiának látása, melyet látott Júda és Jeruzsálem felől, Uzziásnak, Jóthámnak, Akháznak és Ezékiásnak, a Júda királyainak napjaiban. Halljátok egek, és vedd füleidbe föld! mert az Úr szól: Fiakat neveltem, s méltóságra emeltem, és ők elpártolának tőlem. Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá! Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen fiak! elhagyták az Urat, megútálták az Izráel Szentjét, és elfordultak tőle. Miért ostorozzalak tovább, holott a bűnt növelitek? Minden fej beteg, és minden szív erőtelen. Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény, a melyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak. Országtok pusztaság, városaitokat tűz perzselé föl, földeteket szemetek láttára idegenek emésztik, és pusztaság az, mint a hol idegenek dúltak; És úgy maradt a Sion leánya, mint kunyhó a szőlőben, mint kaliba az ugorkaföldön, mint megostromlott város. Ha a seregeknek Ura valami keveset meg nem hagyott volna bennünk, úgy jártunk volna mint Sodoma, és Gomorához volnánk hasonlók.” Bevezetés Az volt bennem, hogy Ézsaiás próféta könyvét olvassuk sorban. Ézsaiás talán a legismertebb és legkedveltebb prófétai könyv a hívők között. Rámutat népének a bűneire, aztán Isten ezek miatt a bűnök miatt hozott ítéleteire, de rámutat Isten helyreállító kegyelmére is. Ézsaiás prófétának gyönyörű a mondanivalóján kívül a nyelvezete is, a szókincse, leírása és a képes beszéde. Miért is foglalkozzunk mi ezzel a könyvvel azon túlmenőleg természetesen, hogy a teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, megjobbításra, az igazságban való nevelésre? Elsősorban azért, mert időszerű. Látni fogjuk, hogy mennyi üzenete van a mai ember számára: a nem hívő embernek és a hívő embernek is, a számunkra is. És ahogy visszaemlékezem még a gyülekezetünkben, sorozatban nem foglalkoztunk soha Ézsaiás próféta könyvével. A próféta Először egy néhány szót szeretnék mondani magáról Ézsaiás prófétáról. Azt olvastuk az 1. versben, hogy Ézsaiásnak, Ámós fiának a látása. Tudjuk ebből, hogy Ámós fia, de Ámósról nem sokat tudunk. (Ez nem az Ámós próféta, bár van ilyen is.) De Ézsaiás nevének a jelentése, hogy Jahve, vagyis Isten az üdvösség - és ez sokat mond. Mert erről szól tulajdonképpen Ézsaiás könyve, hogy ezt a népet, ami nagyon bűnös nép volt, nagyon sok bűnt követtek el, Isten kénytelen volt nagyon súlyosan és sokszor megbüntetni, és mégis megmenti. Az üdvösség megmentést, megtartást jelent; tehát Jahve, Isten, az üdvösség. És ez ma is megáll, ma is csak Isten a megtartó, az üdvözítő, és Ő biztos, hogy megtart. Más nem tud, de Ő igen, minden körülmények között. A ma emberét is. Leírja az 1. vers azt, hogy Ézsaiás próféta négy királynak az idejében élt, és prófétált: Uzziásnak, Jóthámnak, Akháznak, és Ezékiásnak a napjaiban. Ebből a négy királyból három Istenfélő volt: Uzziás, Jóthám, és Ezékiás. A harmadik király, Akház, istentelen király volt. Azt is tudjuk az Igéből, hogy ezek közül a királyok közül legalább kettővel (lehetséges, hogy a többivel is, de kettővel biztosan), személyes kapcsolata volt a prófétának, mert Isten küldte mind a kettőhöz, hogy beszéljen velük. Például a 7. részben olvassuk, hogy azt mondta az Úr Ézsaiásnak: „Menj ki, kérlek, Akház eleibe te és Seár-Jásub fiad, a felső tó csatornájának végéhez, a ruhafestők mezejének útján” (Ézs 7,3), és ott találkozott Akházzal, és elmondta neki Isten üzenetét.
Ismertebb az Ézsaiás próféta könyvének a 38. és 39. részében Ezékiás királlyal való találkozása, beszélgetése. „És lőn az Úr beszéde Ézsaiáshoz, mondván: Menj el, és mondd Ezékiásnak: így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok” (Ézs 38,4-5). Azt is tudjuk az Igéből, csakhogy egy kicsit Ézsaiást, magát az embert is lássuk, hogy nős volt. A felesége prófétaasszony volt. Nem tudunk többet róla az Írásból, de ezt tudjuk. Mindjárt elolvasom az Igét. Azt is tudjuk, hogy két fia született. Az egyik fiáról az előbb olvastunk, amikor Akházhoz kellett mennie, nem egyedül ment, hanem azt olvastuk, hogy „te, és Seár-Jásub fiad”. Aztán a másik fiáról is olvashatunk, és ott látjuk a feleségét is. „És bementem a prófétaasszonyhoz, a ki fogant, és szült fiat; és mondá az Úr nékem: Nevezd nevét [így]: siess zsákmányra és gyorsan prédára…” És megvolt az oka, hogy miért: „Mert mielőtt e gyermek ezt ki tudja mondani: apám és anyám, Damaskus gazdagságát és Samaria prédáját Assiria királyának szolgája elviszi” (Ézs 8,3-4). Aztán láthatjuk azt is, ha ezeknek a királyoknak az életét, meg, hogy melyik mennyi ideig élt, számba vesszük, hogy Ézsaiás próféta legalább ötvennyolc éven át prófétált és szolgálta az Urat. Ez hosszú idő. Hogy mikor halt meg, halálának az évét, körülményeit nem írja le az Ige. Van egy második századból származó hagyomány (de mondom, ez csak hagyomány, nem a Szentírásban van), miszerint Manassé király ölette meg. Ez a Manassé az istenfélő Ezékiás király fia volt. Azután nemzette, miután olvastuk, hogy Isten még tizenöt évet adott neki, Ézsaiás által üzente, mikor beteg volt, hogy kap még tizenöt évet. Manassé az uralkodása első idejében nagyon istentelen volt, és úgy ölette meg a prófétát (ezt is a hagyomány mondja), hogy kettéfűrészeltette. Úgy, ahogy a Zsidókhoz írt levél 11. részében olvassuk, hogy némelyek kardélre hányattak, némelyek szétfűrészeltettek. Még ideteszem azt, hogy ugyanebben az időben prófétált Istennek két szolgája: Hóseás és Mikeás is. Tehát három próféta egy időben. Hóseás próféta északon, a tíz törzsnek prófétált, Mikeás és Ézsaiás pedig a déli országrészben, Júdában, Jeruzsálemben. Valószínű, hogy Ézsaiás Jeruzsálemben is lakott, azért tudta az Úr mindjárt küldeni a királyokhoz, hogy beszéljen velük, vigye az üzenetét, akik szintén Jeruzsálemben laktak. Amikor Ézsaiás próféta végezte a szolgálatát, az északi királyság, Izráel már utolsó éveit élte, nemsokára jött az asszíriai király, lerombolta az egész országot, és elvitte a tíz törzset az asszíriai fogságba. Azóta sem tudjuk, merre van a tíz törzs, elszórta Isten a népek közé. A déli királyság százszázötven év múlva szintén fogságba ment, őket pedig a babiloni király vitte el fogságba, és pusztította el Jeruzsálemet, Júdát, és az egész déli országot. Ennyit csak Ézsaiásról és koráról. „Halljátok egek, és vedd füleidbe föld” Azt olvastuk: Ézsaiásnak, Ámós fiának látása, melyet látott Júda és Jeruzsálem felől. Látás. Látott. Tehát, amit leírt Ézsaiás próféta, ezeket Isten neki látomásban mutatta meg. Nem az ő gondolatai, nem az ő megfigyelése, nem olyan dolog, hogy én így láttam, ezt tapasztaltam, és valószínűleg ezt mondaná erre Isten, hanem amit leírt, amit az Úr üzent, ezt neki Isten egy látomásban vagy több látomásban megmutatta. És amit látott, el kellett mondani annak, aki felé Isten őt küldte, hogy mondja el. A 2. versben ezt olvastuk: „Halljátok egek, és vedd füleidbe föld! Mert az Úr szól…” Halljátok egek, és vedd füleidbe föld - ez nagyon ismerős kifejezés. Mózes könyvében is többször előfordul. Kettőt ebből a többől hadd olvassak el, mert Izráelnek, amikor ezt hallotta, tudnia kellett, mit jelent ez a kifejezés, hogy halljátok meg egek, és vedd füleidbe föld. „Bizonyságúl hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást, és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod” (5Móz 30,19). Ezt akkor mondta Isten a népnek, amikor a törvényt adta nekik, és bementek arra a földre, és két hegyen felállottak, hat-hat törzs, áldásra és átokra. És akkor Isten eleikbe adta ezt nekik, hogy most tanú ellenetek az ég és a föld, hogy amit most előtökbe adtam,
ebben a törvényben, ami az én beszédem, az élet és a halál van. Ha megmaradtok a törvényben, éltek, és áldás lesz a részetek, ha nem, meghaltok, átok alatt lesztek. Ég és a föld a bizonyság ellenetek. És ez: „Mikor pedig teljesen és mindvégig beírta Mózes e törvény ígéit könyvbe: Parancsola Mózes a lévitáknak, a kik hordozzák vala az Úr szövetségének ládáját, mondván: Vegyétek e törvénykönyvet, és tegyétek ezt az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségládája oldalához, és legyen ott ellened bizonyságúl; Mert én ismerem a te pártos voltodat, és kemény nyakadat. Ímé most is, holott még köztetek élek, pártot ütöttetek az Úr ellen; mennyivel inkább halálom után? Gyűjtsétek én hozzám a ti törzseiteknek minden vénjét és a ti előljáróitokat, hadd mondjam el ez ígéket az ő füleik hallására, és hadd hívjam bizonyságúl ellenök a mennyet és földet. Mert tudom, hogy halálom után mind inkább-inkább megromoltok és eltértek az útról, a melyet parancsoltam néktek; és utólér majd titeket a veszedelem a későbbi időben, mivelhogy gonoszt cselekesztek az Úrnak szemei előtt, bosszantván őt kezeiteknek csinálmányával” (5Móz 31,24-30). És még több helyről olvashatnánk. Tehát Isten és Mózes az eget és földet hívta bizonyságul, hogy amit Isten az Igében leíratott, úgy lesz. Ha megmaradnak az Isten beszédében, megáldja őket, élni fognak; ha nem maradnak meg, átok alá kerülnek, és meg fognak halni. És most Ézsaiás próféta által azt mondja az Úr: halljátok egek, és vedd füleidbe föld! Ti vagytok a tanúk. Halljátok meg, az egész teremtett mindenség, hogy azt, amit megígértem, teljesíteni fogom. És akkor elmondja Isten, hogy milyen ez a nép. Elmondja a bűneit, és azt is elmondja, ennek a következménye pusztulás, romlás és átok. De ti vagytok a tanúim, ég és föld, régen megmondtam. Gondolhatunk arra is, hogy az egek, ahonnan küldi Isten az esőt és a napfényt a népnek az áldására. De küldötte a szárazságot, az aszályt, a vihart is. Vagy a föld, amelyik jó termést adott, amikor Istennek engedelmeskedtek, ugyanez a föld semmi termést nem adott, csak a vadak szaporodtak el rajta, amikor engedetlenkedtek. Ti vagytok a tanúim, hogy eddig is mindig így volt. Minden attól függött, hogy milyen az én népem: engedelmes vagy engedetlen. Talán itt hadd jegyezzem meg azt, hogy most is így van ám ez, csak azzal a különbséggel, hogy most Isten sokkal hosszabban tűr. Ahogy az Úr Jézus mondta: esőt ád mind az igazaknak, mind a gonoszoknak, felhozza napját mind az igazakra, mind a gonoszokra. De nem úgy van ám az, hogy tudományosan megállapítjuk, hogy ekkor ad majd több termést a föld, vagy így és így alakul az időjárás. Vagy a betegségeket így győzzük le, vagy amúgy, a tudomány segítségével. Nem. Most is az ég és a föld a bizonyság az ellen, hogy nem ettől függ. Elérhet az ember akármit a tudományával, Isten megcsúfolja az embert, hoz olyan betegségeket, meg hoz olyan természeti csapásokat, ami ellen semmit nem tud tenni az ember. De hirtelen, ha egy ember vagy egy nép Isten felé fordul bűnbánattal, engedelmességgel, változtatni tud Isten mindenen egy pillanat alatt. Neki minden lehetséges. Tehát halljátok egek, és vedd füleidbe föld! És az egekhez és a földhöz hozzátartozik a szellemvilág is. Ők is hallják meg. És most Isten elmondja, hogy halljátok meg, hogy először mit tettem a népemmel, utána a népem mit tett Velem, és utána, mi lett ennek a következménye, milyenné vált az én népem. De azt is, hogy én nem változtam. Mit tett Isten a népével? Nézzük meg először, mit tett Isten a népével. „Fiakat neveltem, s méltóságra emeltem.” Azt mondja Izraelről már Mózes könyvében (a Fáraónak mondja): elsőszülött fiam, Izrael. Mikor azonban most Izraelről beszélünk, mindig gondoljunk magunkra is. Nekünk azt mondja, hogy Jézus Krisztusban Isten fiai vagyunk, akikben az Isten Szelleme van. A fiúságnak a Szelleme, aki által kiáltjuk, hogy Abbá, Atyánk. És azt mondja: ezeket a fiakat méltóságra emeltem. Isten fiának lenni, ez már önmagában is méltóság. Mert kik voltunk? Ki volt Izráel? Azt mondja Izráelről, hogy majd ha bemégy arra a földre, a föld termését vidd el az Úr elé egy
kosárban, és akkor ezt mondjad: veszendő mezopotámiai volt az atyám. Ezek voltak. Veszendő mezopotámiai, napkeletről, amiről nagyon sok rosszat mond Istennek az Igéje, hogy mi volt ott, ahonnan jöttek. Józsué könyvében olvassuk, hogy a ti atyáitok túl a folyóvízen, ahonnan jöttek, idegen isteneket imádtak. Ezek voltak. Nekünk azt mondja az Ige: harag fiai voltunk, mint egyebek is. Vagy az Úr Jézus azt mondja, a zsidóknak mondja, hogy ti nagyra vagytok azzal, hogy Ábrahám a mi atyánk? Nem, ti nem Ábrahám fiai vagytok, ti az ördög fiai vagytok. Szellem szerint azoknak a fiai, harag fiai, mint egyebek is. És ilyeneket emelt fel Isten úgy, hogy megmosott, megtisztított, hogy fiaivá legyenek, és ezekkel a fiakkal bajlódott, nevelte őket. Minden gyerekkel bajlódni kell, míg felnő, senki nem nő fel úgy, hogy nem kell vele bajlódni. Míg kicsi, addig kicsi baj, mikor megnő, akkor már nagy baj. Mert míg kicsi, ruházni kell, tisztába tenni kell, dédelgetni kell, mikor meg már nagy, akkor tudjuk, hogy milyen sokirányú nevelő feladata van a szülőnek. És az Úr nevelte a népet. Fiakat neveltem, és méltóságra emeltem. Ebben a nevelésben benne van az is, amit az 5. versben olvastunk: „Miért ostorozzalak tovább, holott a bűnt növelitek?” Benne volt az is, hogy fegyelmezte az Ő fiait. Ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk: „Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa? Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak. Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjának és élünk?” (Zsid 12,6-9). Ebbe a nevelésbe ez is beletartozik. Fiakat neveltem, és méltóságra emeltem. Mit tettek a fiak? A 2. vers végén olvassuk: „…ők elpártolának tőlem.” Elpártolás. Nem az Úr pártolt el tőlük, nem Isten lett hűtlen. Nem a Mindenható keresett magának egy másik népet e helyett a nép helyett, hanem Izráel keresett magának más istent az igazi Isten helyett. Jeremiás próféta vagy százötven évvel később, már közvetlenül a fogságba vitel előtt, a következőket mondja ugyanerről: „Menjetek csak át Kittim szigeteire [Ciprus], és lássátok meg; és küldjetek Kédárba is és szorgalmasan vizsgálódjatok, és lássátok meg, ha volt-é ott ehhez hasonló? Hogy cserélt-é valamely nemzet isteneket? Noha azok nem istenek. Az én népem pedig felcserélte az ő dicsőségét tehetetlenséggel! Álmélkodjatok ezen, oh egek, és borzadjatok és rémüljetek meg igen! azt mondja az Úr. Mert kettős gonoszságot követett el népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kútakat ássanak magoknak; és repedezett kútakat ástak, a melyek nem tartják a vizet” (Jer 2,10-13). Mi volt az ok, hogy elhagyták Istent? Ezt is itt olvashatjuk a Jeremiás próféta könyvében: „Így szól az Úr: Micsoda hamisságot találtak bennem a ti atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem, és hiábavalóság után jártak, és hiábavalókká lettek? Még csak azt sem mondták: Hol van az Úr, a ki felhozott minket Égyiptom földéről, a ki vezérelt minket a pusztában, a kietlen és járatlan földön, a szomjúságnak és a halál árnyékának földén, a melyen nem vonult át ember, és a hol halandó nem lakott?” (Jer 2,5-6). Mi volt az ok? Tudtak valami okot mondani? Nem volt igazi ok. Aztán nézzük még mit tettek. „Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá!” (3. vers). Nem figyeltek Istenre. Nem érdekelte őket Isten, más érdekelte őket. Nem érdekelte őket Isten Igéje. Ugye, emlékszünk arra, amikor eltűnt a törvénykönyv, pedig Isten megmondta, hogy a király minden nap olvassa. Nem is volt meg a törvénykönyv, az Úr háza is romos volt. Majd egyszer, mikor az Úr házát rendbe tették, a pap megtalálta a törvénykönyvet, és olvastak a törvénykönyvből. Akkor a király megszaggatta a ruháját, és azt mondta, hogy elvesztünk, mert azt tettük, ami le van írva, ami ingerli Istent, és ránk fogja hozni Isten azt a veszedelmet. De akkor megtértek, és az Úr könyörült rajtuk. Annak, hogy nem érdekelte őket Isten, nem olvasták az Igét, az lett a
következménye (ahogy olvastuk a 3. versben, hogy Izráel nem ismer engem), hogy nem ismerték meg Istent. Ha megismerték volna, nem így bántak volna vele. De nem ismerték meg. Az Úr Jézus idejében is mondja az Ige: ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát. De nem ismerték. Tehát nem érdekelte Isten, nem érdekelte Isten Igéje, el sem olvasták Isten üzenetét, és nem ismerték meg az Urat. Az 1Korinthus 15,34-ben olvassuk, azt mondja Pál apostol a korinthusiaknak (hívőknek mondja!), hogy némelyek közületek nem ismerik az Istent. Megszégyenítéstekre mondom. Nem ismerik. És, hogy ez milyen nagyon gonosz dolog, hogy a nép nem ismeri Istent, a következőt mondja: „az ökör ismeri gazdáját, és a számár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá!” Rosszabbak, mint az ökör, vagy mint a szamár. Pedig az ökörről köztudott, hogy engedetlen jószág. Azért van az ökör ösztöke. Azzal jól meg kell szurkálni, hogy azt csinálja, amit az ember akar. A szamár pedig köztudottan makacs jószág. Ha lefekszik, akkor mindegy, mit csinálnak vele, nem akar elindulni, makacs. De Izráel, azt mondja, még ettől is önfejűbb, makacsabb, és engedetlenebb. Mert azok az állatok legalább ismerik az urukat. Ha másért nem, a jászol miatt; tudják, hogy hol kapnak enni. Tudják, hogy ki tesz velük jót, tudják, hogy ki a gazdájuk. De az Ő népe még ezt sem tudja, nem ismeri Őt. Pedig legalább a jóért ismerhetnék. Mint ahogy az ökör meg a szamár azért, hogy ott kapja a jászolban az ennivalót. Hát legalább ezért. De nem, az Ő népe nem ismeri Urát. A következő, amit tettek ezek a fiak: „Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen fiak! Elhagyták az Urat, megútálták az Izráel Szentjét, és elfordultak tőle” (4. vers). Most ebből csak ennyit emelnék ki: megutálták Izráel Szentjét. Igen súlyos szavak. Igazán nem is ismerték, mégis utálták azt, aki utálhatta volna a bűnt, a bűnöst, az embert, mégis előbb megmosta, mert Izráelről is így beszél az egyik próféta, hogy véredben találtalak, megesett rajtad a szívem, felvettelek, megmostalak, felöltöztettelek ékes ruhába. Nem utálta meg. Ő megutálhatott volna bennünket, mégis szeretett. Fiává fogadott, méltóságra emelt. Ezt az Istent utálták, meg akit nem is ismertek igazán. A negyedik még, amit ide tennék, amikor Isten e miatt, mint fiakat, szeretetből fenyítette, akkor így olvassuk: „Miért ostorozzalak tovább, holott a bűnt növelitek?” (5. vers). Vagyis, nem használt a fenyítés, nem használt az ostor sem nekik, mert csak megkeményedtek, a bűnt növelték. Pedig már ilyenek voltak, ahogy a 6. vers leírja: „Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény, a melyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak.” Milyenek lettek a fiak? Mi lett a következménye annak, hogy nem ismerték, és utálták Istent, és nem is akarták ismerni? Hát az első következménye az lett, hogy betegek lettek. Minden fej beteg, minden szív erőtelen. Beteges volt a gondolkozásuk, a gondolataik, és mint ahogy a fej az egész testet irányítja és vezeti, beteg volt az egész vezetés és az egész irányítás. De nem csak a fej volt beteg, a szív is erőtelen. Fordítják úgy, hogy elsenyvedett a szív. És mivel a szív is beteg, a fej is beteg, beteg az egész ember tetőtől talpig. Nincs ebben a testben épség. Ez, ami itt le van írva, hogy csupa seb, dagadás, kelevény, ez hogy kelevény, úgy is fordították, hogy friss seb. Tehát vannak ezen a testen régi és új sebek, de sem a régi, sem az új nincs kezelve, nincs bekötve, nincs lágyítva. Igen, ilyen ez most is, az Istentől elfordult, Istent nem ismerő élet beteg. Beteg gondolatok, beteg vágyak, beteg test, beteg lélek, halott szellem. Most figyeljük meg az Isten szeretetét. Ézsaiás próféta könyvének a második fele, ahol mindig visszatér arra, hogy ennek ellenére milyen az Isten szeretete, így olvassuk: „Útált és az emberektől elhagyott volt [nem Izrael, hanem Jézus Krisztus, az Ő Fia. Mint ahogy az Atyát is útálták és megvetették], fájdalmak férfia, és betegség ismerője! Mint a ki előtt orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat
hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg” (Ézs 53,3-5). Teljesen azonosította Krisztus magát ezzel a beteg, bűnös, nyomorult emberrel. Hordozta a betegségeinket. És Isten rajta büntette meg minden bűnünket. Aztán olyanná lett Izráel a bűnei következtében, és minden ember a bűn következtében, mint a kunyhó a szőlőben, mint a kaliba az uborka földön, mint a megostromlott város. Magány Milyen ez? Csak egy néhány dolgot emelnék ki. Biztos láttak már a testvérek is, mikor vége a szüretnek, minden gyümölcsöt leszedtek, hogy milyen egy olyan régi típusú kunyhó, ilyen kaliba. Milyen magányos ott kint a földeken! A bűnös ember magányos. Igen, a bűn miatt az ember elmagányosodott. A világi pszichológusok, meg a világi orvosok, tudósok is sokat beszélnek erről, szociológusok, hogy a mai ember magányos. Hiába él sok ember együtt, magányos. Nem most kezdődött ez a magányosság. A bűn miatt régen is magányos volt. Tóth Árpád írja: „Magam vagyok nagyon. / Kicsordul a könnyem, hagyom. / Vézna, szánalmas figura, én, én. / S magam vagyok a földtekén.” Ez az elmagányosodott ember. A bűn magányossá tesz. Hiába verődik bandába, vagy csoportban követi el a bűnt, magányos. Teleszipózza magát, és akkor magányosan akarja megélni a maga életét. Otthontalanság Aztán egy ilyen kunyhó meg kaliba, megostromlott város, otthontalan. Egy kunyhó vagy egy kaliba nem egy állandó lakhely. Egy megostromlott városban már nem lehet lakni. Így lett az ember is otthontalan. Pedig de szeretné otthonossá tenni ezt a földet. De szeretne otthont építeni magának, de az otthon helyett csak drága házat tud építeni. Belehord mindenféle dolgot, hogy kényelmes legyen, rááldoz milliókat, palotát épít szinte magának, és mikor beköltözik, viszi magával az otthontalanságot. Viszi a békétlenséget, viszi a veszekedést, viszi a gyűlölködést, a kétségbeesést, és ott lakik a család, és magányos mindenki, nincs otthona. A bűn miatt van. Nincs is addig otthon. Máté evangéliuma 26. részében az Úr Jézus, amikor a Gecsemáné kertjében imádkozott, így olvassuk: „És maga mellé vette Pétert, a Zebedeusnak két fiát, és kezde szomorkodni és gyötrődni. És azt mondta nekik: felette igen szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és vigyázzatok velem” (Mt 26,37-38). Ez, hogy kezde szomorkodni és gyötrődni egyik fordítás így hozza, hogy bánat és otthontalanság kezdte gyötörni. És végül hiába vette a három tanítványt maga mellé, egyedül maradt, s végül az Atya is elhagyta. Na, ezt a magányosságot, ezt az otthontalanságot mind átélte az Úr Jézus Krisztus, amit az ember a bűnei miatt most szenved. Mind átélte. És azért halt meg, hogy elvegye a bűneinket, hogy ne legyen már az ember otthontalan. Azt mondja az Úr Jézus, elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. Az én Atyám házában sok lakóhely van, elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. Otthont készítsen, hogy ne legyünk magányosak. Védtelenség Aztán a harmadik következménye: egy kaliba, egy megostromlott város, egy kunyhó a szőlőben, az védtelen. Azt nem védi senki és semmi, az könnyen az ellenség célpontja, és az egész kunyhó azért van, mert sok ellensége van az embernek. A szőlőben meg az uborka földön is azért kell a kunyhó, mert meg kell védeni, először a vadaktól, aztán a lopós emberektől. Akármerre megyünk az országban, amikor dinnye szezon van, a dinnyeföldön mindig őrök vannak, amikor már érik a gyümölcs, mert ellopják. És a megostromlott város az meg már beszél is arról, hogy itt járt az ellenség, és tönkretett mindent.
Védtelen az ember, ellensége van, fél. Egyedül van. És van is oka a félelemre. „Országtok pusztaság, városaitokat tűz perzselé föl, földeteket szemetek láttára idegenek emésztik, és pusztaság az, mint a hol idegenek dúltak” (7. vers). Tudja az ember, hogy benne van a bűn a másik emberben is, és mit tud tenni, mit tud rontani, és fél. Magányos, otthontalan, védtelen, és tele van félelemmel az ember. Ennyit ér el az ember, amikor elhagyja az Urat, és megutálja Izráel Szentjét. Ennyit tud adni ez a világ, a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét, és utána jönnek mindezek a dolgok: kiégett életek, magányosság, védtelenség, szomorúság. Ez jön utána. De azt mondja az Ige: „Ha a seregeknek Ura valami keveset meg nem hagyott volna bennünk, úgy jártunk volna, mint Sodoma, és Gomorához volnánk hasonlók” (9. vers). Vagyis Izráel az eljárása, a bűne miatt úgy járhatott volna, mint Sodoma és Gomora, hogy teljesen elpusztul. De Isten azért hagyott benne egy kevés magot, mert Ő kegyelmes és hű. Befejezés Azzal szeretném befejezni testvérek, hogy „Halljátok egek, és vedd füleidbe föld!” - és halljuk meg mi is, értsük meg, hogy Isten szeret, vágyódik utánunk! Nem nyugodott bele abba, hogy az ember nem is ismeri Őt, elküldte Jézus Krisztust, hogy megismertesse velünk az Atyát. Nem nyugszik bele, hogy az ember távol legyen Tőle, betegen, idegenül, nyomorultan, félve, kifosztottan. Halljuk meg, ha Isten szól, ha Isten dorgál, ha Isten büntet, ha Isten áld, mert mindet egy célból teszi: ismerjük meg Őt. Találjunk otthont Nála. Menjünk Hozzá, Ő már mindent elvégzett, mert szeret bennünket! Ámen. Debrecen, 2002. szeptember 29.
