Ezerkilencszáztizennégy évben Még az Úristen is lenézett a földre. Ferenc Jóska ej-haj, háborút indított, De sok édesanyát örökre megszomorított.
Ne vigyenek engem katonának, Meghasad a szíve a babámnak, Meghasad a babámnak a gyönge szíve, Ej ha engemet elrabolnak tőle,
Anyám, anyám, kedves, édesanyám! De szomorú vasárnap virradt ránk! Házunk előtt, jaj, de szépen muzsikálnak, Engemet pedig visznek katonának.
Ej, hadd el lányom, nem hagy el az Isten, Van még legény ezen a vidéken, Tudom anyám, de én, de én nem szeretem, A kedves babámért hasad meg a gyönge szívem.
Anyám, anyám, kedves, édesanyám! Szedje össze minden civil ruhám, Szedje össze, tegye, s zárja a ládába, Nem jön a fia, haza, nyári szabadságra.
Hej bíró, bíró, bíró, magyarózdi bíró, Ássa ki a két szemét a holló, Nem vétettem semmit, semmit a lányának, Mégis beíratott engemet katonának.
Azt üzenték Szerbiából, Csata akar lenni. Készülnek a magyar bakák, El is fognak menni. Szólnak az ágyúk, a gépfegyverek, Mégsem jön a kapitányunk, Meggyilkolták a trónörökösünket, Azért bosszút állunk!
Ezer esztendeje annak, Hogy a magyarok itt laknak, Most akarják, most akarják kiirtani, De az isten, a Jóisten nem engedi. De a hazát egy sem hagyja, Mint a villám, levág kardja, Nem is hagyta, nem is hagyja mindhalálig, Míg a magyar vértől a föld el nem ázik. Ne félj pajtás a haláltól, Az ellenség golyójától, Harcban halni a hazáért dicső halál, Cudar az, kit, cudar az, kit otthon talál.
Harmincnégyesek csákója fel van virágozva, Úgy indulnak víg nótával szép Erdélyországba. Száll a gőzös füstje, fel a magas égbe, Ne sírj, kedves feleségem, visszajövök élve!
Homályosan süt le a nap a tiszta kék égből, Majd elborul nemsokára puskáink füstjétől. Dicső csaták után ránk derül az ég is! Ne sírj csárdás kisangyalom, visszajövök én is!
Előüzent Ferenc Jóska Legény kell a háborúba, Kedves barátom. Viszik legénységnek szépét, Országunknak ékességét, Kedves barátom. Hej, nagyon keserű búval Legények a háborúba, Kedves barátom. Galambvári templom alja Zászlókkal van támogatva,
Kedves barátom. Fekete zászlók lobognak, S a leányok szépen sírnak, Kedves barátom. Előüzent az ellenség, Kössön kardot a legénység, Kedves barátom. Kardot kötött a legénység, Sok anyának keserűség, Kedves barátom.
Októbernak, októbernak elsején Nem süt a nap (Csikarcfalva) mezején. Elbúcsúztam, mint a madár az ágtól, Azután a (csikarcfalvi) lányoktól.
(Gyulafalva) te itt maradsz örökre, csak én egyszer kimehessek belőle. Adjon Isten jót a magyar Hazának, Az (oláh) is kérjen ha kell, magának.
Az Isten is katonának teremtett, Az a jámbor pap is annak keresztelt. Az is leszek, míg a világ világ lesz, Még az égen egy ragyogó csillag lesz!
Három levelet tettem a postára, Egy se szállott a babám ablakára. Megállj postás, ne késsél a levéllel, Ne játsszál az öreg honvéd szívével!
Nincsen a Horthynak Olyan katonája, Mint amikor a kettes utász Beül a ladikjába.
Beül a ladikjába, Rágyújt szivarjára. Onnan nézi, hogy a szegény baka Hasig jár a sárba.
Házunk előtt mennek el a huszárok, Édesanyám, én is közébük állok. Én első század szakaszvezető, Nem a világ ez a három esztendő!
Házunk előtt mennek el a huszárok, Isten véled, én már hozzád nem járok. Itt hagylak, mert messze jár az én regimentem, Ferenc Jóskának katonája lettem. Húzd rá cigány, szakadjon el a húrod, Már énnékem úgy sem sokárig húzod. Majd elhúzza a Ferenc Jóska rezes bandája, Siralmas lesz annak a hallgatása
Budapestről kiindult egy gőzhajó, Tetejébe nemzetiszín lobogó, Négy sarkára fekete jász van kötve Isten veled, Magyarország, örökre!
Ha meghalok, a tengerbe dobjanak! Holttestemet megeszik a nagy halak. Csontjaimat a hullámok ringatják, Odahaza magyar lányok siratják.
Mikor kezdtem a tengeren utazni, A nagy hajó kezdett velem a süllyedni, Leborultam, könyörögtem de nagyon: Segíts, Isten, ezen a nagy utamon!
Gyere pajtás, menjünk el a városba, Keressünk egy magyar kislányt számodra, Ugye pajtás te se hitted ezelőtt, Hogy egy magyar kislány lesz a szeretőd.
Már én többet kis falumnak lakója nem leszek, Alsó-Lendva közepében kertészlegény leszek, Beültetem kis kertemet te(l)jes ibolyával, Ketten járunk öntözgetni az én kedves Mariskámmal.
Fiuméből sebesülve jönnek a katonák. De sok szőke barna kislány várja a babáját. De csak minden tizediknek jön haza a párja, A többinek közös sírba nyugszik a babája.
Nem dörögnek a fegyverek, talán béke akar lenni, Minden egyes magyar gyerek haza akar menni, Főhadnagy úr köszönöm a végleges szabadságot, Énutánam ne hordozza senki azt a fényes kardot.
Széles az Isonzó vize keskeny a híd rajta. Ne menj arra barna babám, mert leesel róla! Nem baj babám, hadd essek az Isonzó vizébe, Úgyse lesz a háborúnak talán többé sosem vége.
Kimegyek a doberdói harctérre Feltekintek a csillagos nagy égre. Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom, Édesanyám, arra kérem, ne sírjon! Édesanyám, ne sirasson engemet, Ágyúgolyó lőtte el a szívemet.
Eltemetnek az erdei gyöngyvirágok, Megsiratnak a falumbéli leányok. Édesanyám, ha fel akarsz keresni, Doberdónak hegyaljába gyere ki, Megtalálod síromat egy nagy fa alatt, Édesanyám kisírhatod magadat. Feladom a levelem a postára. Rátalál az édesanyám házára. Olvasd anyám, vérrel írott levelemet, Doberdónál hagyom az életemet.
Marosmenti fenyves erdők aljába’. Százados úr búcsúzik a századtul, Oda van a kicsi tanyám csinálva, Előveszi harci sípját s belefúj. Jöjj el hozzám, édes rózsám, Oly szépen szól harci sípja, Nézd meg az én kicsi tanyám, A századját vissza hívja, A marosmenti fenyves erdők aljába’. A marosmenti fenyves erdők aljába’.
Öreg baka búcsúzik a századtul, Felveszi a szerelvényét, elindul. Isten veled édes bajtárs, Látjuk e még viszont egymást, Marosmenti fenyves erdők aljába’
Vadkörtefa fehéret virágzik. El kell menni, el kell hurcolkodni, Kis pejlovam alattam cikázik. (Kis Vitnyédből) el kell menetelni. Cikázz lovam, cikázz utoljára Olyan vígan megyek ki belőle, Rajtad megyek szép Erdélyországba! Nincs szeretőm, mit sajnáljak benne!
Még azt mondják, ne tartsak szeretőt, Jön a muszka ássa a temetőt. Ássa meg a jó édesanyjának, Nem pedig egy ügyes regrutának!
Ha meghalok, kinyílik a síromon! Udvaromon arany vályú, arany Fölnyergelem a lovamat, a sárgát, kút, Körülfutom Erdélyország határát. Édesanyám, ha megunt ke' tartani. Abból iszik arany kakas, arany tyúk, Vigyen engem a piacra elanni! Arany kakas mind azt kukorékolja: Adjon oda a legelső kérőnek, A szeretőm Kolozsváron katona. Házunk előtt mennek el a huszárok, Ha nem adott az igaz szerelőmnek! Édesanyám én is közébük állok, Dombon van a kolozsvári kaszárnya, Én leszek az első század vezető, Édesanyám, hol van az az édes tej. Akárhonnan fújja a szél találja, Nem a világ ez a három esztendő Amelyikkel katonának nevelt fel? Fújja a szél a kaszárnya tetejét, De sok kislány siratja a kedvesét. Udvaromon hármat fordul a kocsi, Jobb lett volna, adta volna lányának, Édesanyám, minden pakkom hozza Most a lányát nem viszik katonának! Három kislány kimegy a temetőbe, ki, Mind a három letérdepel a földre, Hozza ki a behívólevelemet, Azt gondoltam, nem köllok Egy közülük fölsóhajt a nagy égre: Hogy a babám feledje a nevemet. – Miért is lettem katona szeretője? Becskereken nem tudják a nevemet. katonának, Gondját viselem az édesanyámnak: Máj megtudják, ha katonának De már látom, nem viselem Édes anyám, ki a huszár, ha én nem, visznek! Az én nevem törökszegfiű liliom, szegénynek, Ki nyergeli föl a lovat, ha én nem, Oltalmára hagyom a jó Istennek!
Megy a gőzös lefelé, Fújja füstjét fölfelé. Viszi a sok Magyar regrutát, Sok kislánynak a babáját.
Engem babám, ne sirass, Értem könnyet ne hullass! Hullattam már érted, eleget, Vége a szerelmünknek!
Az ajtóból jöjj vissza, A gyűrűmet add vissza, Én a gyűrűt vissza nem adom, Inkább a sárba beletaposom!
A gőzösnek ripeg-ropog a kereke, Barna kislány hajlik ki belőle, A fátyolát fújja a szél; Látod babám, hogy menyasszony lettél.
Megy a gőzös, ripeg-ropog a kereke, Nemzeti zászló hajlik ki belőle. Nemzeti zászló azt jelenti: Háborúba el kell masírozni.
A gőzösnek ripeg-ropog a kereke, Barna legény hajlik ki belőle; A szalagja jaj, de szépen lobog, Látod babám, Horthy katonája vagyok!
Megy a gőzös, ripeg-ropog a kereke, Magyar baka hajlik ki belőle. A csákója haj de szépen ragyog, Látod, babám én is tizenkettős vagyok.
A fekete kövei Az a magyar királyé. Mégis az a Szerbia, Az a kutya Szerbia El akarja venni.
Rajta, rajta, vitézek, Fiatalok, öregek, Fegyvert ragadjatok! Mert nem tudjuk, hogy mikor, Mert nem tudjuk, hogy mikor Fújják az alarmot.
Szerbiának hegyein, A fekete kövein Folyik már a csata. De sok vitéz, sok baka, A legények legjava Életét ott hagyja.
Megállj, megállj, kutya Szerbia! Nem lesz tiéd soha Bosznia! Mert a magyar nem enged, Míg a vére megered, Bármennyit is szenved.
Akárhogy is dörög az ágyú, Nem félünk mi a Szerbiától. Megrohanjuk a sáncot, Pusztítjuk a vad rácot, Míg hírmondó marad.
Ha csak tudnám, hol lesz a sírom! Szerbiában, én úgy gondolom. Szerbiának hegyein, A fekete kövein, Ott lesz az én sírom.
Boszniának hegyei,
Konstanzai kikötőben áll egy hadihajó, Közepében, a négy sarkában nemzetiszín zászló, Fújja a szél, fújja, mindig csak hazafelé fújja, Imádkoznak a székvárosi lányok, legyen béke újra.
Szállj el, szállj el, fecske madár szép Erdélyországba. Vidd el az én gyászos levelemet, tedd (a) babám ablakába. Ha kérdi hol vagyok, mondjad, hogy sebesülve vagyok. A kolozsvári katonakórházban érted babám meg is Seperjetek, seperjetek, szép krasznai lányok, halok. Jönnek már a krasznai fiúk, azok a betyárok. Betyárok, betyárok, betyárok is lettünk, Négy évig a világháborúban értetek szenvedtünk. Lemberg alatt van egy magas erdő, Közepébe van egy gyásztemető. Abban fekszik százhúszezer baka, Eltemette gyászos Galícia.
Nincsen kereszt a sírom elején, Mint a vadak, elásva fekszem én, Ott fekszem egy nagy nyárfa tövébe, Mint a vadak erdő sűrűjébe.
Édesanyám most kapott levelet, Abban írják az én holt híremet. Sírhat, ríhat szegény bánatába, Nem borul a fia sírhalmára.
Köpenyem a gyászos szemfedelem, Nem szép hazám földje takar engem, Oroszország földje borul reám, Sírhat, ríhat szegény édesanyám.
Este későn megperdítik a dobot, Este későn megperdítik a dobot, Kiadják a nehéz parancsolatot, Kiadják a nehéz parancsolatot. Ki van tűzve a magyarnak zászlója, Ki van tűzve a magyarnak zászlója, De sok legényt feleskettek alatta, De sok legényt feleskettek alatta. Én magam is felesküdtem alatta, Én magam is felesküdtem alatta, . Hojne sírjon az az anya, kinek két fia katona, IIA harmadik elindítva(l), s a negyedik fel van írval.II Anyám, öreg édesanyám, gyűjtse összvel minden gúnyám, IIPakétálja zöld ládába, tegye, vigye a posztára(n)II Tegye, vigye a posztára(n), küldje ki Galiciára(n), IIOtt megkap az espotályban, s a naj fekete odályban.II Dobronoki vigadóban szépen szól a magyar nóta, Viszi a szél, fújja a szél ki az orosz frontra, Határvadász szívéhez kap éles golyó járja, És a lelkét magyar nóták viszik fel a mennyországba. Százados úr, százados úr, csak az a kérésem, Három napi szabadságot írjon elő nékem, Csillagok, csillagok, csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok, Ennek a leánynak, ennek a leánynak utat mutassatok, Mutassatok utat, ebbe’ az erdőbe', Magyar szép vérei, magyar szép vérei gyászos temetőbe.
S, az én rózsám keservesen siratja, S, az én rózsám keservesen siratja. Erdélyország hegyes-völgyes határa, Erdélyország hegyes-völgyes határa, Terem leányt minden legény számára, Terem leányt minden legény számára. Hol terem több jó bor és több szép leány, Hol terem több jó bor és több szép leány, Mint idebenn Erdélyország határán, Mint idebenn Erdélyország határán.
Hol az ágyúk szépen szólnak, s a szép legények elhullnak, IISzól az ágyú, szól a puska, az utolsó három szómra(n),II Lányok, pusztinai lányok, szedjetek kerti virágot, IIKössétek a keresztekre(n), jertek a temetésemre.II Levelem jött, anyám írta, az van bele írva, Meg se látlak édes fiam, letesznek a hideg sírba. Százados úr szeme könnyes, ajkán ül a bánat, Három napja temették el az édesanyámat, Nem voltam ott, nem hullattam könnyeimet rája, Szüksége volt a hazának minden jó magyar fiára. Ha fölmék a hegyre, ha fölmék a hegyre, lenézek a völgybe, Ott látom a babám, ott látom a babám egy kovácsműhelybe’ Lovát vasaltatja, harcba fog indulni, Szép Magyarországért, szép Magyarországért a vérét kiontani
Felmegyek a hegyre, felmegyek a hegyre, lenézek a völgybe, Ott látok egy kislányt, ott látok egy kislányt tiszta feketébe, Tiszta feketébe, sej a babáját gyászolja, Aki régen meghalt, aki régen meghalt az elmúlt háborúban. De szépen szól a katonabanda, Magyar fiúk masírolnak rajta, Masírolnak idegen országba Oroszország külső határára.
Jaj, Istenem, hogy kell azt megszokni, Hogy kell az az orosz lyányt szeretni, Ha ölelem, a karjaim hervadnak, Ha csókolom, a könnyeim hullanak.
Gyertek magyar fiúk, kik egyszerre születtünk, Kik egyszerre komisz ruhát viseltünk, Szólnak az ágyúk, dörögnek a nehéz fegyverek, Most válik el babám, mit ér egy székely gyerek.
Gyertek magyar fiúk, húzzunk drótot ha lehet, Közeledik már a muszka hadsereg, Mutassuk meg annak a de kutya muszkának, Nincsen párja sehol a jó magyar bakának,
Erdélyország felé nem ismerjük az utat, Őrmester úr, mutassa meg merre van, Megmutatom, jó fiaim, én is elmegyek, A Jóisten tudja, mi történne veletek,
Gyertek magyar fiúk, húzzunk drótot ha lehet, Közeledik már a román hadsereg, Szólnak az ágyúk, ropognak a masingeberek, Most válik el babám, mit ér egy magyar gyerek.
Édesanyám akkor kezdett siratni, Mikor kezdtem kufferomat pakolni, Édesanyám ne sirass, köszönöm a nevelést, Lehajolok, megcsókolom a kezét.
A szegény meg három évig szolgálja.
Nem messze van ide babám tanyája, Idelátszik annak az almafája. Fújja a szél, lengeti, katonának köll menni. Szép a babám, nehéz tő!e elválni. Katonának köll menni a legénynek, A gazdának épp úgy, mint a szegénynek. De a gazda kiváltsa őt hónapos korába,
Sarkon van a kaposvári kaszárnya, Oda vagyok három évre bezárva. A három év máj lejár, babám nem hiába vár. Itthagyom a kaposvári kaszárnyát, Beüzentem a sarkadi birónak: Márványkővel rakassa ki az utat Rakassa ki, rakassa, rakassa ki simára, Jön a babám, csikorog a csizmája!
Zöld erdőben de magos, zöld erdőben de magos a kaszárnya, Ott szült engem az anyám, ott szült engem az anyám a világra, Zöld erdőben a dalos madárnak is van párja, van párja, Csak én magam egyedül, csak én magam egyedül vagyok árva,
Selyem ágyát vesse meg, selyem ágyát vesse meg a bakának, Mert a baka gyalog masírozik elfárad, Gyönge szívét sejehaj, árva szívét megöli a búbánat,
Kaszárnya, kaszárnya. Sűrű ablak rajta, Sűrű ablak, benne hosszú asztal, Sej, gyászlevelem rajta
Október hó tizenhatodikán Sej, elvisznek éngémet!
Este kezdtem sejehaj, este kezdtem a lovamat nyergelni, Reggelig tart sejehaj, reggelig tart a szerszámot felrakni, Csillag ragyog a kispej lovam fején, nem kantár, Nem is legény, nem is az, nem is legény, ki a lányokhoz nem Szomszéd asszony sejehaj, szomszédasszony mondja meg a jár. lányának,
Gyászlevelem rajta. Nincs, ki elolvassa. Máj !esz nékem égy bétyáros szeretőm, Sej, aki elolvassa! Olvasd, babám, olvasd Gyászos levelemet,
Elvisznek, elvisznek Idegén országba! Itt kő hanni a bétyáros szeretöm Sej, más legény karjába! Kaszárnya, kaszárnya. Nem az Isten háza. De sok szőke falusi kislánynak Sej, benne a babája!
Esik eső, Zsombolyáról fúj a szél. Az én rózsám vizitációra mén Ha bemarad, írok neki levelet Ha ja szíve kőből van is megreped
Ha méghalok, nem köll engem siratni, Nem kőll majd a koporsómra borulni! Rá borúlna édesanyám, de már nincs? Borúj hát rám, egyetlenegy drága kincs!
A zentai kaszárnyára süt a nap. Megjöttek a vizitálo tiszt urak. Egyik írja gyönge testem állását, A másik meg babám elbúcsúzását.
El kell menni katonának messzire, Itt kell hagyni a babámat, nincs kire. Terád hagyom, legkedvesebb barátom: Viseld gondját, még a császárt"*** szolgálom!
Huncut az az orvos, aki vizitált, Aki bennem semmi hibát nem talált! Megtalálta bennem azt a nagy hibát, Hogy a szivem a lányokért nagyon fáj.
Visszajöttem, legkedvesebb barátom! Add vissza ja szeretömet, sajnálom! - Visszajadnám, de már mostan nem lehet: Karjai közt sírnak már a gyerekek!
Mikor engem a főorvos vizitát. Édesanyám a gang alatt sirdogát -Ne sírj, anyám, szép a magyar reguta, Térgyig ér a nemzetiszín szalagja!
Szép Zéntába béfütyül a gyorsvonat De sok kislány siet az állomásra! Már messziről azt kiáltják a lányok: Megjöttek a szabadságé* huszárok!
Ném megyek én, nem nevelék több árvát! Nem nevelek a császárnak katonát! Húszévesen elviszik katonának. Nagy fájdalom ez egy édesanyánakt
Esik eső, ugatnak már a kutyák, Jönnek haza a régén várt régruták. Jaj, Istenem, kinek küldjék virágot? Három lánynak fáj a szive utánam!
Kalapomat fölakasztom a szögre. Három évig nem teszem a fejemre. Majd fölteszem negyedik év elején, Szabádságos rózsa tesz a tetején!
Nyisd ki, anyám, zöldre festett kapudail Ereszd be ja rég nem látott fijadat Beeresztlek, kedves fijam, vártalak! Három éve, mijóta nem láttalak!
Édesanyám kiállótt a kapuba, Hull a könnye, mer a fia reguta. - Ne sírj, anyám, nem én vagyok az első! Visszajövök, ha letelik az idő!
Bádogolják a horgasi templomot, Kilenc kislány hordja rá ja bádogot. Kilenc kislány kilenc barna legénnyel, Mindegyik a maga szeretőjével.
Ha fölmegyek a zágrábi hegyekre. Feltekintek a csillagos egekre: Csillagos ég, merre van az én hazára? Merre sirat engem az édesanyám?
Ha még egyszer húszesztendős lehetnék, Barna kislány szeretője nem lennék! Barna kislány gyönge szive szerelme. Az tesz engem a gyászos temetőbe!
Kjsangyalom, nem írok több levelet, Szilaj csikóm e'rúgta ja kezemet! Szilaj lónak fájdalmas a rúgása Szép kedvesem, hallik a zokogása.
Markos Zsófi konyhájába lámpa ég, Valamennyi honvédbáká ódámén. Én is oda bekötöm á lovamat, A Zsófiva' kimulátom magámat!
