Ez 4,1-17 Az ostrom példázata

Ez 4,1-17 Az ostrom példázata „És te, embernek fia, végy magadnak egy téglát, tedd azt elődbe, és véss reá egy várost, Jeruzsálemet, És indíts ellene ostromot, és építs ellene tornyot, tölts ellene sánczot, és indíts ellene táborokat, és állass ellene faltörő kosokat köröskörül. És végy magadnak egy vasserpenyőt, és állasd fel azt vasfal gyanánt te közted és a város között, és irányozd tekintetedet erősen reá, és legyen ostrom alatt, és te ostromold. Jel ez az Izráel házának. Te pedig feküdj baloldaladra és vesd az Izráel háza vétkét arra; a napok száma szerint, a mennyin azon fekszel, viseljed vétköket. Én pedig meghatároztam néked az ő vétkök éveit napok száma szerint, háromszázkilenczven napban; eddig viseljed az Izráel házának vétkét. És ha ezeket kitöltötted, feküdj a jobboldaladra másodszor, és viseld a Júda házának vétkét negyven napig; egy-egy napot egy-egy esztendőül számítottam néked. És Jeruzsálem ostromára irányozd erősen tekintetedet, és karod feltűrve legyen, és prófétálj ő ellene. S ímé köteleket vetettem reád, hogy meg ne fordulhass egyik oldaladról a másikra, míg betöltöd ostromodnak napjait. És végy magadnak búzát és árpát és babot és lencsét és kölest és tönkölyt, és tedd ezeket egy edénybe, és ezekből csinálj magadnak kenyeret; a napok száma szerint, a míg oldaladon fekszel, háromszázkilenczven napon egyed azt. A te ételed pedig, a melylyel élsz, legyen súly szerint húsz siklus egy napra; időről-időre egyed azt. És vizet mérték szerint igyál, a hinnek hatodrészét igyad időről-időre. És ételedet árpa-lepény formájában egyed, és emberi ganéj tőzegénél süssed azt szemök láttára. És mondá az Úr: Így eszik az Izráel fiai tisztátalan kenyeröket a pogányok közt, a kik közé őket kiűzöm. És mondék: Ah, ah, Uram Isten! ímé az én lelkem soha meg nem fertéztetett, és dögöt és vadtól szaggatottat nem ettem ifjúságomtól fogva ez ideig, és számon be nem ment tisztátalan hús. És mondá nékem: Nézd, marhaganéjt engedek néked emberi tőzeg helyett, hogy annál süsd meg a te kenyeredet. És mondá nékem: Embernek fia! ímé én eltöröm a kenyérnek botját Jeruzsálemben, és eszik kenyeröket mértékkel és rettegéssel, és vizöket mértékkel és ájulással iszszák. Azért, hogy kenyér és víz nélkül szűkölködjenek, és elborzadjanak mindnyájan, és megrothadjanak az ő vétkökben.” Bevezetés Ezékielt elhívta az Úr, hogy prófétáljon, és úgy látszik, még mindig nem szavakban kellett neki prófétálni, hanem az Úr egy jelet mutatott az ő cselekedetein keresztül. Úgy olvastuk a 3. vers végén, hogy ez, amit tesz, jel Izrael házának. Mint már a múlt órán is említettem, a mi életünkben is elsősorban nem az számít, amit mondunk, hanem az életünk a jel, ahogy élünk. Nézzük meg ezt a jelet részleteiben és közelebbről! Az élet beszéde Mit kellett Ezékiel prófétának tenni? Venni kellett egy téglát. Arra a téglára rávésni, nem tudom, hogy rajzban vagy írásban, de rávésni, hogy Jeruzsálem. Ez a tégla jelképezte Jeruzsálemet. Aztán egy vas serpenyőt is kellett venni, és közé és Jeruzsálem, a tégla közé állítani vasfal gyanánt. Aztán meg kellett ostromolnia a várost; faltörő kosokat, sáncokat, hadsereget kellett indítani ellene. Mondhatná valaki: jó játék. Ugye, a gyerekek játszanak így, hogy fognak egy valamit, ráírják, hogy micsoda, és akkor katonákkal játszanak, no, most mennek a harcosok, lőnek - hát így játszott Ezékiel próféta az Úrnak a parancsára. Izrael népe pedig figyelte. Hogy mit gondoltak, azt nem tudom, de gondolhattak olyat is, hogy megbolondult ez a próféta. Mit csinál ez? És még itt nem ért véget Istennek a parancsa. Először a bal oldalára kellett feküdni mozdulatlanul háromszázkilencven napig. Aztán a jobb

oldalára mozdulatlanul negyven napig. Ez összesen négyszázharminc nap. Majdnem másfél esztendő. És közben, ez alatt az idő alatt csak nagyon keveset ehetett, és nagyon keveset ihatott. Közben mereven és mozdulatlanul néznie kellett Jeruzsálemet felgyűrve a ruha ujját, és szüntelenül ostromolni a várost. Úgy gondolom, hogy akik ezt látták hosszú időn keresztül, tényleg csak legyintettek, hogy meghibbant a próféta. Ez nekünk is mond valamit. Nem csak őrá mondhatták, hogy megbolondult. Volt, akire mondták is, aki szintén az Úr szolgája volt, Pál apostolnak például azt mondták, hogy a sok tudomány megártott neked Pál. És a hívő emberekre nem mondják, hogy bolondok, elment az eszük, meghibbantak, nem jól gondolkoznak? Elsősorban nem a beszédünk miatt, hanem az életünk miatt. Ha valaki hűségesen az Úr utasítása, tanácsa szerint jár, méltóan az Úrhoz, akkor egész biztos, hogy ezt gondolják, hogy: mit csinál ez? Ilyen gyerekesen él, mint ahogy a gyerekek játszanak? Ilyen gyerekesen gondolkozik, hogy nem tervezünk, majd Isten gondot visel rólunk, hogy ráhagyunk mindent Istenre? Hogy mindent olyan könnyű szívvel veszünk, ahogy az Úr Jézus mondja is, hogy ha olyanok nem lesztek, mint a gyermek. És elsősorban ez a jel a mi életünkben is a világ számára, ha értenek, ha nem. Hogy mondta Ezékielnek az Úr? Te csak hirdesd azt, amit mondok neked, aki hallja, hallja, aki nem hallja, nem hallja. Ha hallják, jó, ha nem akarják, nem hallják, mindegy. Te csak tedd azt. És nekünk is ez a dolgunk ebben a világban, hogy ha értik, ha nem, úgy éljünk, ahogy Isten tőlünk elvárja. Mindegy, hogy mit mondanak, megmosolyognak vagy nem, megértik vagy nem, egyetértenek vele vagy nem, butaságnak tartják vagy nem; úgy éljünk, ahogy Isten elvárja tőlünk! Az ostrom Ha közelebbről megnézzük, a prófétának ez az úgynevezett játéka, nem is volt ám olyan ártatlan játék. Mert olyat „játszott” amit éppen nem szerettek látni, hogy Jeruzsálemet ostromolják. Erről hallani sem akart Izrael népe még a fogságban sem. Most visszalapozok, és Jeremiás könyvéből egy néhány verset elolvasnék, hogy mennyire nem akartak tudni Jeruzsálem ostromáról nemcsak a város lakói, hanem a foglyok sem, akik között Ezékiel próféta élt. Ne feledjük, hogy ez az esemény még jóval az ostrom előtt történt, és ez is prófécia volt, hogy így fogja majd Nabukodonozor király megostromolni, és bevenni Jeruzsálemet. „És abban az esztendőben, Sedékiás, Júda királya uralkodásának kezdetén, a negyedik esztendőben, az ötödik hónapban [megjegyzem, hogy ez majdnem teljesen egybe esik ezzel az eseménnyel, ami itt történt Ezékiel prófétánál. Ki lehet számolni, mert az elején írja, hogy mikor hívta el az Úr prófétának. Majdnem napra egybe esik ezzel az eseménnyel, amit itt most olvasok Jeremiás könyvéből] monda nékem Hanániás (Azúrnak fia, a próféta, [ez hamis próféta volt] a ki Gibeonból való vala) az Úrnak házában, a papok és az egész nép szemei előtt, mondván: Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene, mondván: Eltöröm a babiloni királynak jármát. Teljes két esztendő mulva viszszahozom e helyre az Úr házának mindamaz edényeit, a melyeket elvitt innen Nabukodonozor, a babiloni király, és bevitt Babilonba. [Emlékezzenek a testvérek, hogy háromszor jött el Nabukodonozor. Már első két alkalommal is vitt el az Úr házának edényeiből, csak nem az egészet, harmadszorra rombolta le teljesen a várost, és akkor vitte el az összes edényt. Ezek az események a második eljövetele után, de még a harmadik előtt, a teljes összeomlás előtt történtek. Azért mondja ez a hamis próféta, hogy teljes két esztendő múlva visszahozzák azokat az edényeket, amiket elvittek Babilonba.] És Jekóniást, Jojákimnak, a Júda királyának fiát és mindama júdabeli foglyokat, a kik elvitettek Babilonba [tehát akik között Ezékiel éppen most prófétál], viszszahozom én e helyre, azt mondja az Úr; mert eltöröm a babiloni király jármát. [...] És vevé Hanániás próféta a jármot a Jeremiás próféta nyakáról, és széttöré azt. [...] Menj el, és beszélj Hanániással,

mondván: Ezeket mondja az Úr: A fajármot eltörted, de csináltál helyébe vasjármokat” (Jer 28,1-4.10.13). Vasjárom és vasfal lesz Jeruzsálem körül. Így gondolkozott otthon a nép és a hamis próféták. Most pedig elolvasnám a következő részből, hogy gondolkoztak a foglyok, akik Babilonban voltak. „A nehelámiti Semájának is szólj, ezt mondván: Így szól a Seregek Ura, az Izráel Istene, mondván: Mivelhogy te levelet küldöttél a magad nevével az egész néphez, a mely Jeruzsálemben van [tehát, ez a Semája Babilonból, a foglyok közül írta ezt a levelet], és Sofóniás paphoz, a Mahásiás fiához, és az összes papokhoz, mondván: Az Úr tett téged pappá Jojáda pap helyébe, hogy felügyelők legyenek az Úr házában minden bolond férfiún, és prófétálni akarón, hogy vessed ezt a tömlöczbe és a kalodába. Most azért, miért nem dorgáltad meg az Anatóthbeli Jeremiást, a ki néktek prófétál? Sőt még hozzánk küldött Babilonba, ezt mondván: Hosszú lesz az! Építsetek házakat és lakjatok bennök, plántáljatok kerteket és éljetek azoknak gyümölcseivel. És elolvasá Sofóniás pap e levelet a Jeremiás próféta hallására. És szóla az Úr Jeremiásnak, mondván: Küldj el mind a foglyokhoz, mondván: Ezt mondja az Úr a nehelámiti Semája felől: Mivelhogy prófétált néktek Semája, holott én nem küldtem őt, és hazugsággal biztatott titeket; Azért ezt mondja az Úr: Ímé, én megfenyítem a nehelámiti Semáját és az ő magvát...” (Jer 29,24-32). És így tovább. Tehát így gondolkoztak a foglyok, hogy amit Jeremiás prófétál Jeruzsálemben, az bolond beszéd. Őt is bolondnak tartották. És haza írt Semája levelet, hogy hát minek vagytok ti ott a templomban, hogy engedtek minden bolond beszédet?! Fogjátok meg ezt a Jeremiást, zárjátok börtönbe meg kalodába, ne beszéljen itt bolondságokat! És még írt Jeremiás Babilonba is, hogy építsetek házakat, nősüljenek meg, menjenek férjhez, legyenek fiaik és leányaik, mert hosszú lesz a fogság. Nem hitték el, hogy Jeruzsálemet beveszik, nem hitték el, hogy összeomlik, nem hitték el, hogy hetven évig fog tartani a fogság. És akkor van egy próféta közöttük, Ezékiel, aki vesz egy téglát, azt mondja, hogy ez Jeruzsálem, sáncokat épít ellene, faltörő kosokat, megindítja a támadást, ott fekszik mozdulatlanul, erősen rászegezi a szemét, és ezzel a cselekedetével kijelenti, hogy így fogják bevenni Jeruzsálemet. És Jeruzsálemben ilyen szorultság lesz, ahogy ő kevés kenyeret eszik, és alig iszik vizet. És majd akik megmenekednek, azokat a pogányok közé viszik, és tisztátalan kenyeret fognak enni. Tehát nem is volt ez egy olyan ártatlan játék. Úgy, hogy aki egy kicsit belegondolt, láthatta, hogy komoly dolgok vannak itt. És így van a hívő ember életében is. Azért ha valaki egy kicsit el akar gondolkodni, elgondolkozhat rajta, és láthatja, hogy nem bolond dolgok, hanem komoly dolgok vannak itt, és a hívő emberek élete komoly üzenet ebbe a világba. A próféta tettei és azok jelentése Azt mondta az Úr Ezékiel prófétának, hogy mikor előkészítette ezt az ostromot, akkor készítsen magának ennivalót sok napra, négyszázharminc napra valót. Hatféle ennivalót sorol fel neki az Úr: búzát, árpát, babot, lencsét, kölest, tönkölyt, hogy ezekből készítsen magának kenyeret. Mégpedig nem akárhogyan: lepény formájában, és a szemük láttára ezt a lepényt emberi ganéj tőzegénél süsse meg, hogy borzadjanak el, micsoda tisztátalan dolog, amit tesz Ezékiel próféta. És amikor ez megvan, tegye el magának ezeket a kenyereket, mert nem fog tudni megmozdulni háromszázkilencven napig. Ennyi ideig kell a bal oldalán feküdni, és hogy meg ne tudjon mozdulni, azt mondta neki az Úr, hogy köteleket vet rá. Nem tudom, mi lehetett ez a kötél, amit az Úr rávetett, csak ilyesmikre gondol az ember, hogy talán megbénult, vagy az Úr valamilyen módon mozdulatlanná tette, hogy ha akar, se tudjon megmozdulni. Úgy kellett neki háromszázkilencven napig egyhelyben feküdni. Nem tudom, hogy mit érezhetett, én még nem feküdtem egy napig sem mozdulatlanul, de akik feküdtek, tudják, hogy nem egyszerű dolog ám kiállni azokat a kínokat, fájdalmakat, felfekvést, meg nem tudom mit, mozdulatlanul háromszázkilencven napig. És akkor utána az

Úr feloldozta a köteleket, megmozdulhatott, de csak azért, hogy a jobb oldalára feküdjön negyven napig ismét mozdulatlanul. Közben pedig csak arra volt ereje, hogy minden nap, ugyanabban az időben (itt úgy mondja az Ige, hogy időről időre, de egy másik fordításban az van, hogy ugyanabban az időben) megegye azt a kis kenyeret, és megigya azt a kis vizet. Én utána néztem, és ki is számoltam, hogy mennyi volt a napi eledele. Azt mondja itt, hogy húsz sékel. Egy sékel az tizenöt gramm, húszszor tizenöt gramm, az háromszáz gramm, vagyis harminc deka. Ennyi volt a napi fejadag, harminc deka. Ebben benne volt minden, ennyi volt összesen. Azt mondja, hogy egyhatodrész hin vizet igyál. Egy hin az alig több, mint hat liter. Tehát hatodrész hin, éppen egy liter. Egy liter víz naponta, és harminc deka valamilyen kenyér ebből a zabból, tönkölyből, búzából, árpából vegyesen. Ezzel azt jelentette ki az Úr, hogy amíg Jeruzsálemet ostromolják, szűkös lesz a kenyér. Mondja is itt a végén, hogy azért kenyér és víz nélkül szűkölködnek. Eltöröm a kenyér botját Jeruzsálemben, és eszik kenyerüket mértékkel és rettegéssel, és vizüket mértékkel és ájulással isszák. És valóban, Ezékiel próféta mindazt végigszenvedte ott Babilonban, amit a Jeruzsálemben maradtak az ostrom alatt végigszenvedtek. Négyszázharminc nap Mit jelentett ez a háromszázkilencven és ez a negyven nap? Azt mondja az Úr, hogy Izrael házának és Júda házának a vétkéért van ez, minden esztendőért egy nap. Tehát négyszázharminc esztendőt büntetett meg az Úr összesen négyszázharminc napban. Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudom. Nem tudom, honnantól számolt az Úr, itt nincsen kijelentve. Nézegettem azt a Szentírásból, hogy vajon mennyi ideig tartott Jeruzsálem ostroma, ezt ki lehet számolni a Királyok könyvéből is, meg Jeremiás könyvéből is, hogy több ideig tartott, mind négyszázharminc nap. Csak gondolom, az ostromnak az elején még volt bőségesen kenyér és víz. Valószínű, csak ez a négyszázharminc nap volt az, amikor már nagyon be kellett osztani. Emlékszünk Jeremiásról is azt mondta Ebed-Melek, hogy hiszen meghal kenyér és víz nélkül, és alig van a városban kenyér és víz. Bár Jeruzsálem ostroma sem tartott olyan sokáig, mert éppen másfél évig tartott. És ez a négyszázharminc nap nem sokkal kevesebb, mint másfél esztendő. Lehet, hogy erre is utal ez a mozdulatlanság, hiszen Jeruzsálemet ostromolta Ezékiel próféta ott azon a téglán. Azonban, úgy látom, van ennek egy másik jelentése is. Beszél az Ige valahol négyszázharminc esztendőről. Kikeresném a Galátziabeli levélből. „Ezt mondom pedig, hogy a kötést, melyet Isten először megerősített a Krisztusra nézve, a négyszázharmincz esztendő multán keletkezett törvény nem teszi erőtelenné, hogy megsemmisítse az ígéretet” (Gal 3,17). Ez a négyszázharminc esztendő, amiről a Galata levélben szó van, ez az az idő, ami az Ábrahámnak tett ígérettől eltelt a törvény kiadásáig. És mi történt az Ábrahámnak tett ígérettől a törvényig? Mi volt Izrael népével? Emlékszünk, az Úr megjelent Ábrahámnak, mint tüzes fáklya és égő kemence, úgy ment át a húsdarabok között, és megmondta, hogy az a nép, akinek Ő az ígéretet tette, Egyiptomba fog lemenni, és ott nyomorgatják és szorongatják. De majd aztán kiszabadítja őt onnan. Úgy, hogy ez a négyszázharminc esztendő hiába nagy nyomorúság volt ott Ezékielnek az oldalán mozdulatlanul feküdni, mégis valami csodálatos ígéret volt benne: ha majd letelik a bűn büntetése, ha majd kiszabadulnak ebből a tüzes kemencéből, kihozza őket onnan az Úr. De valamire azért még ez rámutat: négyszázharminc esztendő múlva adták a törvényt, és nem tartotta be Izrael népe. És most éppen a törvény pontjai szerint kell Izrael népének szenvedni, és a büntetésüket elviselni. Azt a törvényt, amit megvetettek, pedig atyáik esküvel fogadták, hogy betartják, annak a törvénynek a pontjait, büntető pontjai szerint kell most nekik szenvedni, hiszen abban a törvényben már Mózes által előre megmondta az Úr, hogy ha nem tartják be, ezek az események fognak bekövetkezni. Nem lesz kenyér, nem lesz víz, és

szétszórja őket az Úr az ellenség közé. És olyan nagy éhséget bocsát rájuk, hogy még a gyermekeiket is megeszik. És ez be is következett. Tanulságok Az első tanulság, én úgy látom az, hogy Ezékiel próféta előbb szenvedte végig mindazt a büntetést, mindazt a szenvedést, amit Isten küldött Jeruzsálemre, mint Izrael népe. Ő, aki prófétált erről, hamarabb szenvedett, hamarabb gyötrődött, mint a többiek, akiknek szólt ez a prófécia. És ez így volt rendjén. Nem hiába étette meg Isten a tekercset, a türetet Ezékiel prófétával. Előre megmondta az Úr, ez volt beírva abba a türetbe, talán éppen az, amit Jeremiás próféta jövendölt, hogy milyen nyögés, gyász, és jaj lesz Jeruzsálemnek. És ezt meg kellett enni Ezékiel prófétának. Most a gyakorlatban is látjuk, hogy mit jelentett azt megenni. Először neki volt, jaj, először neki volt éhség, először neki volt gyász, fájdalom és tétlenség, és megkötözés. Először neki kellett mozdulatlanul ott feküdni. És ez így van a hívő emberek életében is. Csak akkor hitelre méltó a szavunk, amit mondunk, ha előbb magunk átéltük, átszenvedtük vagy átörültük mindazt, amit hirdetünk, ha életté vált az bennünk, amit mondunk. Ezért nem mondott még eddig Ezékiel próféta egy szót sem, de nagyon sokat mondott az életével, a magatartásával, a viselkedésével. A másik tanulság a számomra az, hogy Ezékiel nem volt Jeruzsálemben, és mégis ugyanazokat a szenvedéseket kellett szenvednie, mint amiket azoknak, akik Jeruzsálemben voltak, elsősorban, amit Jeremiás próféta szenvedett. Mondhatnák, hogy hát Jeremiás ott szenvedett, Ezékiel meg itt szenvedett. Azokat a foglyokat, akiket elvitt Nabukodonozor király korábban, akik közé tartozott Ezékiel is, azok nem szenvedték végig azokat a borzalmakat. Azok megmenekültek attól, ahogy Jeremiás mondotta is, hogy azok lesznek a jó fügék. De kivételt tett az Úr Ezékiel prófétával. Neki át kellett szenvednie, a próféta nem menekülhetett meg. Hát, ha Istenről azt mondja az Ige, hogy nem személyválogató, ilyen értelemben nem azt mondom, hogy személyválogató, de kivételt tesz az Úr, hogy akiket Ő elhívott, és akik Hozzá közel vannak, azoknak több szenvedést ad Isten. Ahogy Pál is mondja, hogy úgy vélem, hogy minket, apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul. És a Mózes törvényében is mondja: „Akik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem”. (3Móz 10,3). Vagy ott volt Jób, aki közel volt az Úrhoz, és át kellett neki szenvedni mindazokat a szenvedéseket, amik nem az ő bűnei miatt voltak. Itt itt sem Ezékiel próféta bűnei miatt történtek ezek az események, hanem azért, hogy Isten üzenhessen, és elérje az Ő célját a prófétával. A mi életünkben is, hogyha jönnek szenvedések, és nem a mi oktalanságunk, bűnünk vagy tudatlanságunk miatt van, gondoljunk erre, amit mond az Ige: „… néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak, hogy higgyetek Ő benne, hanem szenvedjetek is Ő érte”. (Fil 1,29). A harmadik tanulság pedig Jézus Krisztusra mutat. Azt mondta a prófétának az Úr, hogy azért feküdjön az oldalára, hogy hordozza Izrael és Júda bűnét, és hordozta négyszázharminc napig. A mi Urunk, Jézus Krisztus pedig az egész világ bűnét hordozta, és ahogyan Ő felvette az egész világnak a bűnét, az nem annyiban mutatkozott csak meg, hogy mozdulatlanul feküdt négyszázharminc napig, hanem úgy mondja az Ige, hogy a halál porába fektetsz engem. Az igazi mozdulatlanságba, a teljes halál állapotába. Ezékiel semmit nem tudott tenni azért, hogy ezt a bűnt Isten megbocsássa a népnek, mert el kellett, hogy szenvedje a nép a büntetést. De az Úr Jézus Krisztus, amikor magára vette az egész világnak a bűnét, és Isten rajta büntette meg a bűnt, akkor ennek olyan ereje és hatalma volt, hogy senkinek nem kell most már elszenvedni a bűn büntetését. Nem kell meghalnia az ő bűneiért, mint ahogy ott meghaltak Jeruzsálemben az ostrom alatt, mert aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen, ezt mondja az Ige.

Tisztátalanság Aztán kellett még Ezékiel prófétának egy másik jelképes cselekedetet is tenni. Ettől megborzadt a lelke, és nem is hajtott végre végül is, mert az Úr engedményt tett neki. Azt a kenyeret, amit meg kellett sütni, emberi ganéj tőzegénél kellett volna megsütni. Ezt nem tudta megtenni a próféta. Az ellen nem szólt semmit, hogy négyszázharminc napig mozdulatlanul kell feküdni, meg, hogy Jeruzsálemet ostromolni kell, és, hogy mit gondolnak róla, ez ellen nem szólt semmit. De az ellen a tisztátalanság ellen megborzadt a lelke, és azt mondta: Oh, oh, Uram, Isten! Ímé az én lelkem soha meg nem fertőztetett, soha semmi tisztátalan a számon be nem ment ifjúságom óta. Pap volt Ezékiel, igyekezett tisztaságban élni, és most ilyet mond neki Isten, hogy a legundorítóbb módon süsse meg a kenyerét, és azt egye végig az ostrom alatt. Ezt nem tudta megtenni. És akkor az Úr rátekintett, és azt mondta: na, jól van Ezékiel, teszek egy engedményt, marhatrágyával süssed meg. Ott keleten szokás volt, az én gyerekkoromban még falun szokás volt, biztos az idősebbek még tudják, hogy nagyon sok helyen szokás volt ez. Na, az elfogadható volt, ezt megteheted, Ezékiel. Ebben is igen nagy tanulság van a mi számunkra. Az egyik tanulság a számomra az, hogy a hívő ember, aki tisztaságban él, az most is szívesen vállalja, ha muszáj, a szenvedést, de a lelke iszonyodik a bűntől és a tisztátalanságtól. Inkább vállalja a szenvedést, mint a bűnt és a tisztátalanságot. Ez az Ószövetségben is így volt, nem csak Ezékielnél. Például József is azt mondta, amikor bűnre akarták kényszeríteni: hogy követhetném ezt el az én uram ellen. És inkább vállalta a tömlöcöt, a börtönt, és számíthatott rá, hogy esetleg a halált is. Itt lemérhetjük az életünket, hogy ez az újjászületett hívő ember természete. Nem azt mondom én, és az Ige sem azt mondja nekünk, hogy iszonyodjunk a bűntől (van egy ilyen Ige, hogy iszonyodjatok a gonosztól), hanem azt mondom, hogy egyszerűen az isteni természet iszonyodik bennünk. Azt sem mondom, hogy nem követünk el bűnt, mert aki azt mondja, becsapja magát, így mondja az Ige. Megeshet, kerülhetünk olyan helyzetbe, vigyázatlanságba, olyan nehéz helyzetbe, de azért, hogy ha józanul mérlegel a hívő ember, azt mondja: inkább a szenvedést, inkább húzom a rövidebbet ebben a világban. Inkább ne becsüljenek meg, inkább legyen kevesebb a fizetésem, inkább, ahogy mondja az Ige, elszenvedem a kárt, de nem szennyezem be a lelkem semmiféle bűnnel, lelkiismeretlenséggel, tisztátalansággal, haraggal vagy gyűlölettel. Nem. Inkább vállalom a kárt. Ez a hívő ember jellemvonása. Az ember gyengesége és Isten gondolata A másik tanulság az, ami a mi emberi gyengeségünkre vonatkozik. Az Úrnak nem ez volt az eredeti terve. Iszonyatosabbat akart kijelenteni, tisztátalanabbat, amikor megmondta, hogy süsse meg a kenyerét. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy ilyen tisztátalan kenyeret fognak enni majd a pogány népek között, ahová majd szétszórja őket az Úr. De nem volt képes megtenni Ezékiel próféta, és az Úr rátekintett, és engedményt adott. Így tekint ránk is az Úr. Mérlegeli, hogy mit bírunk, és mit nem bírunk. Én biztos vagyok benne, hogy Ezékiel elbírta volna azt is, amit az Úr eredetileg mondott neki, de kérte az Urat, és az Úr meghallgatta. És ezt mondja nekünk is az Ige, hogy nem hagy feljebb kísérteni, mint elszenvedhetnénk. Sőt, a kísértéssel együtt a kimenekedést is megadja. Ha úgy gondoljuk, hogy nehéz, nem bírjuk, szabad kiáltani az Úrhoz, és tehet engedményt az Úr. Mondok egy másik példát az Igéből egy másik prófétáról, Sámuelről. Azt mondta neki az Úr, hogy menj el, és kend fel Dávidot királlyá. Ezt mondja Sámuel próféta: Uram, ha én most elmegyek, és királlyá kenem Dávidot, ezt meg tudja Saul, engem megöl. Na, jó, azt mondja az Úr, teszek engedményt. Dávidot ugyan fel kell kenni, de vigyél egy borjút, és mondjad, hogy áldozni mégy oda Betlehembe, és hívd össze az egész várost az áldozatra, hogy ne legyen feltűnő. Mert rátekintett az Úr az ő gyengeségére, félelmére, de meg kellett tenni, amit mondott az Úr. Ezékielnek is meg kellett tenni. Segítségül hívhatjuk az Urat, ha úgy érezzük, hogy nehéz nekünk valami, nem bírunk valamit. És az Úr akkor mérlegel, és tehet

engedményeket. De ne mi magunknak tegyünk engedményt, csak ha az Úr tesz nekünk! Ő nagyon jól le tudja mérni, mit bírunk. Van, akinek nem tesz engedményt, például Pál apostolnak. Azt mondja Pál háromszor: Uram, nem bírom ezt a tövist a testemben, igen nehéz ez a tövis. Azt mondja az Úr: Nem veszem ki, nem teszek engedményt, Pál, mert „elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által jut el a céljához”. (2Kor 12,9). És azért adtam ezt neked Pál, hogy el ne bizakodj a kijelentések nagysága miatt. Van, amikor az Úr nem tesz engedményt. Jó rábízni az életünket, mert Isten kegyelmes, és tudja a mi formáltatásunkat, megemlékezik róla, hogy por vagyunk, és nem ad ránk többet, mint amit elbírunk. Éppen ezért ne is sajnáljuk magunkat, hogyha nehezeket rak ránk az Úr, mert ez az Ő kegyelmének a jele. Ne sajnáljuk magunkat, mert ezzel csak perelünk az Úrral. Fogadjuk el az Ő kezéből, majd megtudjuk a végén, hogy milyen kegyelmes is volt az Úr, hogy adta nekünk azt a nehézséget. Krisztus iszonyodása a bűntől A következő, amit én ebből látok, az az Úr Jézus Krisztusra vonatkozik. Ha Ezékiel, aki mégis csak ember volt, és bűnös magból származott (akármennyire is betartotta a törvényt ifjúságától fogva), ha ez az Ezékiel annyira iszonyodott, hogy valami tisztátalant egyen, hát van fogalmunk, valami nagyon halvány fogalmunk arról, hogy Jézus Krisztus mennyire iszonyodhatott a bűntől?! Nem a kereszthalál kínszenvedéseitől, Ezékiel sem a szenvedéstől félt. Nem attól, hogy ott meg kell halni, nem attól, hogy átszögezik a kezét, lábát, oldalát. Nem attól, hogy a halál porába fekteti Isten, hanem attól a bűntől, amikor az egész mindenség bűnét rátette Isten. Mert ha nem tette volna rá, nem szakadt volna meg az Atyával soha a kapcsolata. De az iszonyat az volt, hogy: Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem? Hogy iszonyodhatott az Ő lelke, aki tiszta volt, aki bűnt nem ismert? Azt mondja az Ige: bűnné tette értünk. Na, és az Úr Jézus imádkozott? Imádkozott, engedményért: „Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár.” S tett engedményt Isten? Egy szem engedményt sem nem tett. Nem lehetett. „Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” És így vállalta az Úr Jézus Krisztus mindazt a szennyáradatot, amit Isten rátett, az egész világ bűnét, és belefektette a halálnak a porába. Az egyik zsoltárban olvashatunk arról, hogy Isten ítéletei olyanok, mint az Isten hegyei, és az Ő mélységei megmérhetetlenek. Hát itt a Golgota hegyén látszik az Isten ítéletének a nagysága, és annak a mélysége. Az a mély, az nem az arimatiai József sírjának a feneke volt. Az Igéből tudjuk, hogy mélyebbre szállt, leszállott a tömlöcben levőknek, leszállott egészen a pokol gyötrelméig, amikor elhagyta Őt Isten. Ilyen mély volt Istennek az ítélete. Isten Neki nem tett engedményt. És mindezt miért? Azért, hogy mi megmenekedjünk a kárhozatból és a halálból. Ami itt Ezékielnél csak jel volt, vagy jelkép, az Úr Jézus Krisztusban mindaz beteljesedett. Ő viselte a Mindenható Isten haragját, és nyomta a Mindenható Isten haragja hevének borsajtóját. Miért példázatokban szól Isten? Még egy dolgot megemlítenék befejezésképpen, azt a kérdést, hogy vajon miért példázatokban, ebben a jelképes cselekedetben szólt Isten Izrael népéhez ott a fogságban? És nem ez az egyetlen. Majd látjuk tovább Ezékiel könyvében, például van a következő részben is egy ilyen jelképes cselekedet, amikor le kellett vágni a karddal a szakállát és a haját is, és, hogy mit kellett azzal tenni. Miért ilyen jelképekben szólt Isten ahhoz a néphez? Ezt a kérdést már a tanítványok is feltették az Úr Jézusnak, hogy miért példázatokban szól a néphez? És ezt elolvasnám, mert ez nagyon tanulságos a mi számunkra is. „A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának néki: Miért szólasz nékik példázatokban? Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert a kinek van, annak adatik, és bővölködik; de a kinek nincs, az is elvétetik tőle, a mije van. Azért szólok velök

példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek. És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket” (Mt 13,10-15). Tehát azt mondja az Úr, hogy azért szólt példázatokban, mert ez a nép nem ért, hiába mondja az Igét, mert kemény a szíve, és nem akar érteni, és nem akar hallani. Ilyen volt Izrael népe is ott a fogságban, nem akarta meghallani az Úrnak a beszédét. És éppen ezért az Úr nem beszélt hozzájuk, hanem egy példát mutatott be. Több mint egy esztendeig ott volt előttük, és láthatták, hogy mit tesz Ezékiel próféta. Ezt mindenkinek látnia kellett, és mindenkinek el kellett gondolkoznia rajta, hogy ez jelent valamit. Később, amikor Ezékiel próféta már beszédeket is mondott a néphez, akkor ezt mondja az Úr ezekről a beszédekről: „És te, embernek fia, néped fiai beszélgetnek felőled a falak mellett s a házaknak ajtaiban; és egyik a másikkal szól, kiki az ő atyjafiával, mondván: Jertek, kérlek, és halljátok: micsoda beszéd az, a mely az Úrtól jő ki? És eljőnek hozzád, a hogy a nép össze szokott jőni, s oda ülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédidet, de nem cselekszik, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkokra […] És ímé, te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs; csak hallják beszédidet, de nem cselekszik azokat. De ha beteljesednek, mert ímé beteljesednek, megtudják, hogy próféta volt közöttük” (Ez 33,30-33). Tehát a beszédet csak úgy veszik, mint a szerelmeskedő éneket; szép beszédnek, aminek fele sem igaz, csak szép. S, mint a jó hegedűs, amikor elhegedüli, elhangzott, szép volt, és el is felejtettük. Éppen ezért az Úr elsősorban nem így szólt hozzájuk, hanem ezen a jelképen, példán keresztül. Ez a világ úgy van, ha mi mondunk valamit, Isten Igéjét, hát úgy veszik, hogy valamit mondtunk. Szép volt, de el is felejtették, hogy mit mondtunk. De az életünket nem felejtik el. Nem hiába mondja az Ige a Korinthusi levélben, hogy levelek vagyunk, amit ismer és olvas minden ember. Ezért azt szeretném most mindannyiunk szívére helyezni, hogy ismernek és olvasnak bennünket. Mit ismernek, és mit olvasnak le az életünkről? Legyen az életünk prófécia, ami bemutatja Istennek az emberekkel kapcsolatos tervét, szeretetét is, elhívását, azt, hogy van egy másik világ, nem ehhez a földhöz ragadottak vagyunk, hogy ez a föld és ez a világ ítélet alatt van, de van szabadulás Jézus Krisztusban! Ámen. Debrecen, 1988. augusztus 7.