EURÓPAI PARLAMENT
2004
2009
Plenárisülés-dokumentum
A6-0434/2008 10.11.2008
JELENTÉS a kárókatonák által a halállományra, a halászatra és az akvakultúrára nézve okozott károk mérséklését célzó európai kárókatonaállomány-kezelési terv kidolgozásáról (2008/2177(INI)) Halászati Bizottság Elıadó: Heinz Kindermann
RR\752656HU.doc
HU
PE409.389v02-00
HU
PR_INI TARTALOMJEGYZÉK Oldal AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY .......... 3 INDOKOLÁS............................................................................................................................. 8 A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE ............................................................ 12
PE409.389v02-00
HU
2/12
RR\752656HU.doc
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a kárókatonák által a halállományra, a halászatra és az akvakultúrára nézve okozott károk mérséklését célzó európai kárókatonaállomány-kezelési terv kidolgozásáról (2008/2177(INI)) Az Európai Parlament, – tekintettel a halászati erıforrások közös halászati politika alapján történı védelmérıl és fenntartható kiaknázásáról szóló, 2002. december 20-i 2371/2002/EK tanácsi rendeletre1, – tekintettel a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett, „A közös halászati politika szerepe az ökoszisztéma-alapú szemlélet tengergazdálkodásban való érvényesítésében” címő bizottsági közleményre (COM(2008)0187), – tekintettel a vadon élı madarak védelmérıl szóló, 1979. április 2-i 79/409/EGK tanácsi irányelvre („madárvédelmi irányelv”)2, – tekintettel a Bizottságnak a közös halászati politika reformjáról („Ütemterv”) szóló közleményére (COM(2002)0181), – tekintettel a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett, „Az európai akvakultúra fenntartható fejlıdésére vonatkozó stratégia” címő bizottsági közleményre (COM(2002)0511), – tekintettel a Mezıgazdasági és Halászati Tanács 2003. január 27–28-án, Brüsszelben tartott ülésének következtetéseire, – tekintettel az európai halászat kárókatonákkal kapcsolatos problémáiról szóló, 1996. február 15-i állásfoglalására3, – tekintettel a természetes élıhelyek, valamint a vadon élı állatok és növények védelmérıl szóló, 1992. május 21-i 92/43/EGK tanácsi irányelvre4, – tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére, – tekintettel a Halászati Bizottság jelentésére (A6-0434/2008), A. tekintettel a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) állományának az Európai Unió területén való gyors bıvülésére, amely madarak teljes populációja az elmúlt 25 évben hússzorosára nıtt Európában, és a becslések szerint mára legalább 1,7–1,8 millió példányt számlál, B. mivel kimutatható, hogy e madarak az akvakultúrákban és számos vadon élı halfaj állományában tartós károkat okoznak az Unió sok tagállamában az édesvizekben és a 1
HL L 358., 2002.12.31., 50. o. HL C 103., 1979.4.25., 1. o. 3 HL C 65., 1996.3.4., 141. o. 4 HL L 206., 1992.7.22., 7. o. 2
RR\752656HU.doc
3/12
PE409.389v02-00
HU
tengerpartok mentén, C. mivel a tengeri és tengerparti területekkel, valamint az édesvizekkel való gazdálkodás ökoszisztéma-alapú megközelítésének átültetéséhez harmonikus politika szükséges, amely képes biztosítani az egyensúlyt a halállományok tartós használatának eltérı, de teljességgel jogszerő céljai között: egyfelıl a madárvédelem és a madár- és halfauna sokféleségének megırzése, másfelıl a halászoknak és halgazdászoknak a halállományok gazdasági hasznosításához főzıdı jogos érdeke között; továbbá mivel az európai angolnaállomány helyreállítására vonatkozó intézkedések megállapításáról szóló, 2007. szeptember 18-i 1100/2007/EK tanácsi rendelet1 jó példával szolgál az efféle harmonikus politikára; D. mivel e madarak emellett számos EU-tagállamban tartós károkat okoztak egyes földrajzi területek vegetációjában, E. mivel jelenleg nem folyik megfelelı tudományos és igazgatási szintő kétoldalú vagy multilaterális koordináció az EU-n belül, illetve az érintett harmadik országokkal, amely e jelenség kezelésére és a folyamattal szembeni fellépésre irányulna, elsısorban ami a kormoránok EU-n belüli teljes populációjára vonatkozó megbízható és általánosan elfogadott adatokat illeti, F. mivel a Phalacrocorax carbo sinensis alfajt már 1997-ben törölték azon madárfajok jegyzékébıl, amelyekre az élettér tekintetében különleges védelmi intézkedések érvényesek (a madárvédelmi irányelv I. melléklete), miután legkésıbb 1995-re elérte a kedvezı védettségi állapotot (favourable conservation status), míg a Phalacrocorax carbo carbo alfajt, amely sohasem volt veszélyeztetett, e jegyzékbe egyáltalán fel sem vették, G. mivel a madárvédelmi irányelv 9. cikke lehetıvé teszi a tagállamok és a régiók számára, hogy a „súlyos károsodás” megelızése érdekében idıben korlátozott ellenintézkedéseket hozzanak, amennyiben ezáltal a madárvédelmi irányelv védelmi célkitőzéseit (értsd: a madárfaj kedvezı védettségi állapotát) nem veszélyeztetik, H. mivel egy adott régióban minél jobban közelít a kárókatonák száma a nagy vízfelületek „eltartóképességéhez” (carrying capacity), a súlyos károsodás veszélye aránytalanul nagy mértékben fokozódik, míg a helyi ellenintézkedések hatékonysága erısen csökken, I. mivel a madárvédelmi irányelvben a „súlyos károsodás”2 pontosan meg nem határozott fogalma, amely a tagállamokban a madárpopuláció szabályozását célzó közvetlen beavatkozásokat tesz lehetıvé, jelentıs jogi bizonytalanságot okozott a nemzeti igazgatási rendszerek számára, és komoly szociális konfliktusokra ad okot, J. mivel a nemzetközi szakértıi grémiumoknak a kárókatonákkal kapcsolatos európai problémákat illetı következtetései alapvetı ellentmondásban állnak egymással, mint ahogyan azt a REDCAFE3, valamint a FRAP4 és az EIFAC1 zárójelentése is jól mutatja,
1
HL L 248., 2007.9.22., 17. o. 2 9. cikk, (1) bekezdés, a) pont, második francia bekezdés. 3 A REDCAFE (Reducing the Conflict between Cormorants and Fisheries on a Pan-European Scale) egy, a Bizottság által az 5. kutatási és fejlesztési keretprogram keretében finanszírozott, 2005-ben lezárult projekt. 4 A FRAP (Framework for Biodiversity Reconciliation Action Plans) egy, a Bizottság által az 5. kutatási és
PE409.389v02-00
HU
4/12
RR\752656HU.doc
K. mivel a kárókatonák által okozott károk enyhítését célzó intézkedések engedélyezése és finanszírozása a tagállamok, illetve a régiók hatáskörébe tartozik, mivel azonban – költözı madár lévén – a kárókatona-állomány fenntartható kezelése csak valamennyi érintett tagállam és régió összehangolt fellépésével, az Európai Unió segítségével valósítható meg, L. mivel „Az európai akvakultúra fenntartható fejlıdésére vonatkozó stratégia” címő bizottsági közlemény „Ritkítás védett fajok által” címő szakasza az alábbiakat tartalmazza: „Az akvakultúra-létesítményekben élı állományokat egyes védett, vadon élı madár- és emlısfajokkal ritkítani lehet, ami ugyanakkor az akvakultúra-vállalkozás jövedelmezıségét jelentısen befolyásolhatja. Nehéz fellépni e ragadozók ellen, különösen nagyobb tavak vagy lagúnák esetében. A repellensek hatásossága kétséges, mivel a ragadozók hamar hozzájuk szoknak. A kárókatonák esetében a halászat és az akvakultúra számára talán az egyetlen védelem a továbbra is bıvülı vadon élı populációval való gazdálkodás”, M. mivel a Tanács a 2003. január 27–28-i ülésén az európai akvakultúra fenntartható fejlesztési stratégiája tekintetében azt kérte, hogy „közös stratégiát dolgozzanak ki a hallal táplálkozó állatokra (például a kárókatonákra) vonatkozóan”, N. tekintettel a Bizottság által a közelmúltban közzétett „Guidelines for Population Level Management Plans for Large Carnivores”2 címő dokumentumra, különösen a „favourable conservation status” és a „minimum viable population” fogalmak tisztázása és azon megállapítás tekintetében, hogy a védelmi célokat könnyebben el lehet érni, ha a fajhoz tartozó egyedek száma a terület elméleti maximális eltartóképessége alatt tartható; O. mivel az eddigi legkülönbözıbb nemzeti, regionális és helyi intézkedések igazolhatóan csak igen korlátozott mértékben mérsékelték a kárókatona-populáció okozta károkat, P. mivel az elmúlt években a halászati ágazatra vonatkozó adatgyőjtéshez rendelkezésre álló eszközöket (pl. 11 07 02. költségvetési jogcím: A halászati erıforrás-gazdálkodás támogatása (a tudományos szakvélemények javítása)) nem merítették ki teljesen, Q. mivel a madárvédelmi irányelv 9. cikke alapján jelenleg szinte valamennyi tagállamban engedélyezett, a helyi kárelhárítást célzó eltérések a jelentıs igazgatási többletterhek és a társadalmi költségek ellenére nem eredményezték a probléma tartós enyhülését, R. mivel a Bizottság az érintettek (halászati és horgászegyesületek, akvakultúra-üzemeltetık stb.), a tudományos világ, valamint a tagállamok és régiók grémiumainak és képviseleteinek többszöri kérése ellenére sem volt kész új javaslatokat elıterjeszteni ezen európai szintő problémakör megoldására, 1. felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a rendszeres és tudományos adatgyőjtés támogatása révén bocsásson közre megbízható és általánosan elismert adatokat az európai kárókatona-állományok teljes populációjáról és szerkezetérıl, valamint termékenységi és halandósági paramétereirıl; fejlesztési keretprogram keretében finanszírozott, 2006-ban lezárult projekt. 1 Az EIFAC (European Inland Fisheries Advisory Commission) a FAO tanácsadó szerveként mőködı regionális halászati grémium a belvízi halászat és az akvakultúra területén. 2 Lásd: http://ec.europa.eu/environment/nature/conservation/species/carnivores/index_en.htm.
RR\752656HU.doc
5/12
PE409.389v02-00
HU
2. javasolja, hogy a kárókatona-állományoknak az EU és a tagállamok által támogatott, rendszeres nyomon követése révén dolgozzanak ki megbízható, általánosan elismert és évente aktualizált adatbázist az európai kárókatona-állományok alakulásáról, létszámáról és földrajzi eloszlásáról, a halászati kutatóintézetek és a halászati hatóságok szélesebb körő bevonásával; 3. felhívja a Bizottságot, hogy indítson útjára és finanszírozzon egy olyan tudományos projektet, amely a költı populációra, a termékenységre és a halandóságra vonatkozó, jelenleg ismert adatok alapján becslési modellel szolgálhat a teljes kárókatona-populáció terjedelmét és szerkezetét illetıen; 4. felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy megfelelı módon támogassák a tudományos és igazgatási szintő kétoldalú és multilaterális csere megfelelı feltételeit mind az EU-n belül, mind harmadik országokkal, és olyan módon jelöljék meg az eredmények, közlemények, adalékok és kiadványok, és különösen a statisztikák eredetét, hogy azok tudományos, hivatalos vagy különösen a természet- és madárvédelmi egyesületek esetében egyesületi jellege egyértelmően kitőnjék; 5. felhívja a Bizottságot, hogy egyrészt a REDCAFE, másrészt a FRAP és az EIFAC a kárókatonaállomány-kezelési tervre vonatkozó, egymásnak ellentmondó következtetéseit összehasonlító vizsgálatnak vesse alá; 6. felhívja a Bizottságot, hogy hozzon létre az érintettség szerint kiegyensúlyozottan összeállított munkacsoportot azzal a kötelezı megbízatással, hogy egy éven belül szisztematikusan végezze el a tagállami szintő kárókatonaállomány-kezelési intézkedések költség–haszon elemzését, logikai és tudományos kritériumok alapján értékelje azok ésszerőségét, és terjesszen elı ajánlást; 7. felhívja a Bizottságot, hogy készítsen európai szinten összehangolt, többfokozatú kárókatonaállomány-kezelési tervet, amely a kárókatona-állományokat hosszú távon integrálja a kultúrtájba, nem veszélyeztetvén a madárvédelmi irányelv és a Natura 2000 célkitőzéseit a halfajok és vízi ökoszisztémák területén; 8. nyomatékosan felhívja a Bizottságot, hogy a jobb jogi egyértelmőségre való tekintettel haladéktalanul határozza meg pontosan a madárvédelmi irányelv 9. cikk (1) bekezdés a) pontjának harmadik francia bekezdésében szereplı „súlyos károsodás” fogalmát az egységes értelmezés érdekében; 9. felhívja továbbá a Bizottságot, hogy a madárvédelmi irányelv 9. cikkének (1) bekezdése szerinti eltérések jellegére vonatkozóan adjon ki általánosabb iránymutatásokat, ideértve azon terminológia egyértelmőbbé tételét is, amely esetében kétértelmőség állhat fenn; 10. nyomatékosan felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tudományos és igazgatási szintő megerısített koordináció, együttmőködés és kommunikáció révén segítsék elı a kárókatona-állományok fenntartható kezelését, valamint teremtsenek megfelelı feltételeket egy európai szintő kárókatonaállomány-kezelési terv létrehozásához; 11. felhívja a Bizottságot, hogy vizsgáljon meg valamennyi rendelkezésre álló jogi eszközt a kárókatona-állomány halászatra és akvakultúrára gyakorolt káros hatásainak csökkentésére, és hogy az európai akvakultúra támogatását célzó kezdeményezésének PE409.389v02-00
HU
6/12
RR\752656HU.doc
további kidolgozása során vegye figyelembe egy európai szintő kárókatonaállománykezelési terv kedvezı hatásait, és ezzel kapcsolatban adott esetben terjesszen elı javaslatokat a kárókatonákkal kapcsolatos problémakör megoldására; 12. felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az uniós költségvetésben, különösen a 11 07 02. költségvetési jogcímben (A halászati erıforrás-gazdálkodás támogatása (a tudományos szakvélemények javítása)A halászati erıforrás-gazdálkodás támogatása (a tudományos szakvélemények javítása)) a halászati ágazatra vonatkozó adatgyőjtéshez rendelkezésre álló eszközöket bocsássák rendelkezésre az Európai Unió területén élı kárókatonaállományra vonatkozó adatgyőjtés, elemzések és elırejelzések számára is, elıkészítendı e madárfajok jövıbeni rendszeres nyomon követését; 13. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.
RR\752656HU.doc
7/12
PE409.389v02-00
HU
INDOKOLÁS A kárókatonafélék (Phalacrocorax alnem) a gödényalakúak (Pelecaniformes) rendjébe tartoznak. E világszerte elterjedt vízimadarak közepes-nagy méretőek, és telepeket alkotva költenek1. Az Európában legelterjedtebb kárókatonafaj a nagy kárókatona, a Phalacrocorax carbo, amelynek két alig megkülönböztethetı alfaja létezik: a Phalacrocorax carbo carbo és a Phalacrocorax carbo sinensis. Európában ıshonosak. Mind a tengerparton, mind édesvizeknél elıfordulnak. A szárazföld belsejében elınyben részesítik a nagy kiterjedéső vízfelületeket, azonban vadászat céljából egészen a középhegységek kisebb folyóihoz elrepülnek. A kárókatonák részben vonuló madarak, amelyek a költési idıszakot követıen szétszóródva hosszabb-rövidebb vándorútra kelnek. Különösen az északi félteke hideg– mérsékelt öve alatt élı kárókatonák költöznek télen gyakran több száz kilométerre délre. A kárókatonák kizárólag hallal táplálkoznak, napi táplálékszükségletük 400–600 g hal. A kárókatonák a táplálkozás tekintetében „opportunisták”, azaz számukra egyetlen halfaj sem élvez elsıbbséget, hanem minden halat megesznek, ami a mindenkori vizekben a legkönnyebben zsákmányul ejthetı. Leggyakrabban a 10–25 cm-es halakra vadásznak, de nagyobb (akár 60 cm hosszú és 1 kg tömegő) példányokkal is megbirkóznak. Vadászat céljából a kárókatonák a vízfelszínrıl nyílegyenesen a mélybe merülnek, majd a zsákmányt nagy ügyességgel üldözik, míg a csırükkel meg nem ragadják és a vízfelszínre nem hozzák. Kimondottan kolóniákban élı madarakként a kárókatonák többnyire nagy csapatokban repülnek vadászni a vizekhez. Rendszerint minden madár magának vadászik, azonban gyakori, hogy ezt 25 vagy akár több száz madarat számláló csoportokban teszik, amikor is a halakat elsı lépésben bekerítik, következésképpen egyes vizek halállományának nagy százalékát képesek aránylag rövid idı alatt felfalni. Mivel a kárókatonák hosszú élető nagymadarak, és elıször 3–5 éves korukban kezdenek el költeni, a teljes európai populáció feltehetıleg (legalább) 1,7–1,8 millió madarat számlál2. Többek között az 1979-ben elfogadott madárvédelmi irányelv (79/409/EGK), valamint az ahhoz kapcsolódó, a madarak költıhelyeinek védelmét szolgáló intézkedések a kárókatonaállomány aránytalanul nagy bıvüléséhez vezettek, és e madarak azóta a hagyományos költıhelyeiktıl jóval távolabb már olyan térségekben is megtelepedtek, ahol korábban sosem fordultak elı. Ez a jelentıs állomány az Európai Unió számos területén közvetlen hatással van a helyi halpopulációkra, illetve a halászatra, és ezáltal a kárókatonák jelenléte európai szintő problémává nıtte ki magát. A part menti és édesvízi halállományokkal kapcsolatos problémára rávilágítandó, hangsúlyozni kell, hogy a kárókatonák a napi 400-600 g halat kitevı táplálékfelvételükkel 1
A kormoránok elterjedési területe rendkívül nagy, az Antarktisz kivételével minden kontinensen elterjedtek, nem találhatók meg azonban – lévén kizárólag hallal táplálkoznak – a kontinentális és száraz éghajlatú, felszíni vizekben szegény, nagy kiterjedéső közép-ázsiai, észak-amerikai és afrikai területeken. 2 A számok a három európai alfajra vonatkoznak: a Ph. carbo carbo (Norvégia, Brit-szigetek, NyugatFranciaország: állományuk mérsékelten növekedett 30 000-rıl 39 000 költıpárra), a nyugat-európai Ph. carbo sinensis populáció (a költıpárok száma 5000-rıl 136 000-re nıtt), valamint a kelet-európai Ph. carbo sinensis populáció (fı elterjedési területe a Duna-medence, a Fekete-tenger és Ukrajna; állományuk 5000-rıl 113 000 költıpárra nıtt). Gyakorlati szabályként a teljes állomány felbecsülése tekintetében a következı képlet használható: a költımadarak száma × 2,8 (Suter, 1995). Hasonló nagyságrendet eredményez az azonos évben kikelt nem költı madarak számának felbecsülése is.
PE409.389v02-00
HU
8/12
RR\752656HU.doc
évente több mint 300 000 tonna halat fogyasztanak el az európai vizekbıl. Számos tagállamban ez többszöröse annak, mint amit a hivatásos belvízi halászat és a haltenyésztés étkezési célra kitermel. Így például a 300 000 tonna meghaladja a Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Németország, Magyarország és Csehország akvakultúraágazaton belüli együttes haltermelését. Különösen jelentıs a veszteség az egyébként is veszélyeztetett halfajok, mint például az angolna, a pénzes pér, a vésettajkú paduc és a kavicsra ívó egyéb fajok, valamint a fiatal lazacok (Smolts) esetében. A hálós halászat ráadásul nem csak a fogási lehetıségek visszaesésétıl szenved, hanem az elszakított hálók okozta közvetlen károktól is. Ezen a területen eddig még nem került sor az intézkedések uniós szintő összehangolására, illetve a nemzeti jogok harmonizálására. Az Európai Bizottság által az 5. kutatási és fejlesztési keretprogramon belül finanszírozott projektek1 közül kettı – a FRAP (2006-ban zárult) és a REDCAFE (2005-ben zárult) – többek között a kárókatonákkal kapcsolatban a haltenyésztés és a madárvédelem közötti érdekellentét kérdésével is foglalkozott, és ennek során különbözı következtetésekre jutott. Nemzetközi szinten a kárókatonákkal kapcsolatos kérdéseket már 1994-ben, a Bonni Egyezmény2 tudományos tanácsának találkozóján is megvitatták, azzal a javaslattal, hogy dolgozzanak ki egy kárókatonaállomány-kezelési tervet, ami azonban a késıbbiekben sem eredményezett semmilyen konkrét intézkedéscsomagot. A kárókatonákkal kapcsolatos probléma megoldásával kapcsolatos közösségi stratégiára vonatkozó uniós szintő hivatalos vélemények 1996 óta léteznek3. Az európai kárókatonaállomány-kezelési tervvel kapcsolatos konkrét igényeket a közelmúltban, 2007 novemberében, az EIFAC (a FAO Európai Belvízi Halászati Tanácsadó Bizottsága) bonni konferenciáján4 fogalmazták meg. Az ACFA (Halászati és Akvakultúra-ágazati Tanácsadó Bizottság) többségében szintén támogatja egy ilyen terv kidolgozását5. Az eddigiekben az egyes tagállamokban engedélyezett intézkedések szinte kivétel nélkül csupán arra irányulnak, hogy a kárókatonákat távol tartsák, illetve előzzék bizonyos vizektıl, azaz olyan egyéb vizekhez tereljék ıket, ahol a károkozás veszélye kisebb. A számos alkalmazott módszer közül az intenzív halgazdaságokban leginkább a kisebb tavak lefedése bizonyult a legjobb megoldásnak. A nagyobb tavaknál és a szabad vizeknél, ahol a lefedés nem kivitelezhetı, a leghatékonyabb intézkedések azok voltak, amikor a madarak távoltartását néhányuk lelövésével segítették elı6. A madarak előzését célzó valamennyi módszer hatékonyságát azonban – a jelentıs ráfordítás mellett – az korlátozza, hogy csak 1
Lásd: www.frap-project.net és a www.intercafeproject.net oldalakat: a REDCAFE-t követı és a COST program keretében finanszírozott INTERCAFE várhatóan 2008 ıszén fog lezárulni. 2 Egyezmény a vándorló vadon élı állatfajok védelmérıl (Convention on the Conservation of Migratory Species of Wild Animals - CMS); Lásd: www.cms.int. 3 Lásd az Európai Parlament B4-0138/96 számú állásfoglalását, valamint a Halászati Bizottság 2003. január 28-i következtetéseit. 4 Lásd: ftp://ftp.fao.org/docrep/fao/010/i0210e/i0210e00.pdf. 5 Lásd: http://ec.europa.eu/fisheries/dialog/acfa090408_en.pdf. 6 A Bajor Szövetségi állam 1996 és 2002 között kb. 23 000, Franciaország 2003 és 2004 között pedig kb. 30 000 kárókatona lelövését engedélyezte anélkül, hogy ez jelentıs hatással lett volna a térségben áttelelı kárókatonák létszámára.
RR\752656HU.doc
9/12
PE409.389v02-00
HU
akkor mőködnek, ha az adott térségben a madarak egyedszáma viszonylag alacsony, és így a közelben fekvı egyéb vizek mentén elegendı táplálékot találnak. A költıtelepeket érintı intézkedéseket és beavatkozásokat eddig csupán néhány tagállamban és ott is csak – Dánia kivételével – néhány kivételes esetben engedélyezték. Eddig a kárókatonák költıhelyeinek csökkenése volt az egyetlen olyan tényezı, amely e madarak elterjedését tartósan fékezni tudta. Az egyéb bevethetı intézkedések – mint például a költıhelyek feldúlása, a madarak költési idı alatti megzavarása vagy a tojások olajjal való bepermetezése – különbözı okokból vagy túl munka- és költségigényesek voltak, vagy politikailag voltak vitatottak ahhoz, hogy rendszeresen alkalmazhatók legyenek. Jogi helyzet A kárókatonára mint a természetben elıforduló madárfajra kiterjed a vadon élı madarak védelmérıl szóló, 1979. április 2-i 79/409/EGK tanácsi irányelv1 hatálya. Ellentétben a soha nem veszélyeztetett Phalacrocorax carbo carbo alfajjal, a Phalacrocorax carbo sinensis alfajt eredetileg felvették az I. mellékletben szereplı, azon madárfajokról készült jegyzékbe, amelyekre különleges védelmi intézkedések vonatkoznak. Ezt az alfajt azonban 1997-ben törölték errıl a listáról, mivel fennmaradása tekintetében 1995 óta már nem mutatható ki kedvezıtlen helyzet. Mivel a kárókatonák nem szerepelnek a madárvédelmi irányelvnek a vadászható madárfajokat felsoroló jegyzékében (II.1. és II.2. melléklet), ezért kizárt e madarak rendszeres vadászatának lehetısége. Ez a madárfaj az összes egyéb vadon élı fajhoz hasonlóan általánosságban szinte teljes védelmet élvez, következésképpen tilos e madarakat szándékosan befogni és elpusztítani, a fészkeket és tojásokat szándékosan károsítani vagy elpusztítani, valamint a madarakat – különösen a költési idıszakban – szándékosan zavarni. A tagállamok azonban a madárvédelmi irányelv2 értelmében „a növényi kultúrák, az állatállomány, az erdık, a halgazdaságok és a vizek súlyos károsodásának megelızése érdekében” vagy „a növény- és állatvilág védelme érdekében” eltérhetnek ezektıl a szigorú védelmi intézkedésektıl, amennyiben nincs más kielégítı megoldás. Az ilyen jellegő kivételek jóváhagyásához azonban megalapozott bizonyítékokat kell szolgáltatni arra vonatkozóan, hogy „jelentıs kár” fenyeget3. A halászati övezetek és a vadon élı állatok és növények tekintetében okozott károkra vonatkozó megalapozott bizonyítékok hiányában – amelyek indokolttá tennék az eltérést – az ilyen jellegő intézkedések a madárvédelmi irányelvbe ütköznek. A valamely madárfaj által okozott „jelentıs kár” fogalmát a gyakorlatban különféleképpen értelmezik, és ezért a fogalom pontosabb meghatározására van szükség. Ennélfogva a tagállamok, illetve azok tartományai és régiói illetékesek abban, hogy helyi, illetve regionális szinten engedélyezzék a kárókatonák által okozott károk mérséklését célzó intézkedéseket. 1
Közzétéve: HL C 103., 1979.4.25. Vö. a 9. cikk (1) bekezdése a) pontjának második és harmadik francia bekezdésével. 3 Jóllehet a keletkezett kárra vonatkozóan gyakran és elıszeretettel követelik meg a „tudományos bizonyítékok” benyújtását, azonban erre nincs minden esetben szükség, és abban az esetben pedig végképp nem szükséges, ha a károkozás már bekövetkezett. Az irányelv szerint elegendık lennének azok a valószínőségi mutatók, amelyek szerint fennáll a jelentıs károkozás veszélye. Természetesen az indokok megítélésével kapcsolatos mérlegelés az illetékes hatóságok feladata. 2
PE409.389v02-00
HU
10/12
RR\752656HU.doc
Az elmúlt évekbıl erre különbözı, idıben vagy területileg behatárolt példák állnak rendelkezésre: így például engedélyezték a madarak lelövését egyes területeken (Svédországban, Lengyelországban, Olaszországban, Dániában, Németországban, Ausztriában), bizonyos idıszakokban (Romániában, Észtországban) vagy meghatározott kvótákban (Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Szlovéniában), továbbá eseti jelleggel engedélyeztek a költıtelepekkel kapcsolatos beavatkozásokat (a költıhelyül szolgáló fák kivágása, a tojások terméktelenné tétele által). Néhány – költıterület szempontjából is fontos – tagállamban (pl. Hollandiában, Finnországban, Belgiumban) azonban semmilyen intézkedést nem engedélyeznek a kárókatonákkal szemben, még nyilvánvaló károk esetében sem. Az elıadó véleménye szerint – habár ezen a területen elsıdlegesen a tagállamok és azok alárendelt szervei az illetékesek – a pusztán helyi és/vagy nemzeti szintő intézkedések bizonyítottan nem alkalmasak arra, hogy a kárókatonák európai halállományra és halászatra gyakorolt hatását tartósan csökkentsék. Ezért egy közösségi szintő, jogilag kötelezı megközelítés, amelyet Európa-szerte elfogadnak és végrehajtanak, nemcsak ajánlatos, hanem feltétlenül szükséges is lenne, és nem utolsósorban minden érintett érdekcsoport részére nagyobb jogbiztonságot szavatolna. Tekintettel a kárókatona mint vándormadár nagy mobilitására is, egy összehangolt, európai szintő cselekvési terv, illetve kezelési terv tőnik az egyetlen célravezetı megközelítésnek, amely semmiképpen sem lehet ellentétes az 1979-es madárvédelmi irányelv célkitőzéseivel. Egy ilyen terv ugyanis értelemszerően szavatolná ezen irányelv fı védelmi célkitőzéseit, különösen a madárfaj „kedvezı védettségi állapotát”. A halállományok fenntartható hasznosítására törekedve a cél nem a kárókatona-állomány öncélú szabályozása, hanem az egyensúly megteremtése a különbözı, ám teljes mértékben jogos célok között: egyfelıl a madárvédelem és a madár- és halfauna sokféleségének megırzése, másfelıl a halászoknak és halgazdászoknak a halállományok gazdasági hasznosításához főzıdı jogos érdeke között. Ehhez a tényleges kárókatona-állományra vonatkozó friss és megbízható adatok is szükségesek, mivel az eddig rendelkezésre álló számok nemcsak hogy erısen ingatagok voltak, hanem gyakran még eltérı tényezıkre (alfajokra, különbözı földrajzi elhatárolásokra, költı populációkra stb.) is vonatkoztak.
RR\752656HU.doc
11/12
PE409.389v02-00
HU
A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE Az elfogadás dátuma
5.11.2008
A zárószavazás eredménye
+: –: 0:
A zárószavazáson jelen lévı tagok
Stavros Arnaoutakis, Elspeth Attwooll, Marie-Hélène Aubert, Iles Braghetto, Niels Busk, Luis Manuel Capoulas Santos, Paulo Casaca, Zdzisław Kazimierz Chmielewski, Avril Doyle, Emanuel Jardim Fernandes, Carmen Fraga Estévez, Hélène Goudin, Heinz Kindermann, Rosa Miguélez Ramos, Marianne Mikko, Philippe Morillon, Seán Ó Neachtain, Maria Grazia Pagano, Ulrike Rodust, Struan Stevenson, Catherine Stihler, Cornelis Visser
A zárószavazáson jelen lévı póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés)
Marie-Hélène Descamps, Michl Ebner, Véronique Mathieu, Josu Ortuondo Larrea, Raül Romeva i Rueda, Thomas Wise
PE409.389v02-00
HU
23 3 1
12/12
RR\752656HU.doc
