EULENSPIEGEL MAGYAR NYOMAI

"•T

ERDÉLYI TUDOMÁNYOS FÜZETEK SZERKESZTI,

DR. GYÖRGY LAJOS 1932.

AZ ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET KIADÁSA

40: SZ.

EULENSPIEGEL M A G Y A R NYOMAI IRTA:

D R . GYÖRGY L A J O S

CLUJ-KOL.OZSVÁR MINERVA IRODALMI É S NYOMDAI MŰINTÉZET RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ' •" \ 1932.

ERDÉLYI TUDOMÁNYOS FÜZETEK SZERKESZTI

DR. GYÖRGY LAJOS 1932.

AZ ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET KIADÁSA

40. SZ.

EULENSPIEGEL MAGYAR NYOMAI IRTA:

DR. GYÖRGY L A J O S

CLUJ-KOLOZSVAB MINERVA IRODALMI ÉS NYOMDAI MŰINTÉZET RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

1932.

Különlenyomat ERDÉLYI 36. évfolyamának

az

MŰZEUM 10—12. számából.

*x)

TTT'

Minerva Rt. Cluj-Kolozsvár. 15961.

Eulenspiegel magyar nyomai. — Felolvasás az Erdély Múzeum-Egyesület bölcsészet-, nyelv- és tör ténettudományi szakosztályának 1931 december hó 10-én tartott szak-. ülésén. —• A magyar tárgytörténeti kutatás még nem vetett számot azzal a kérdéssel, hogy a világirodalom leghíresebb tréfagyüjteménye — a XV. században összeírásra került, de eredetében a jóval korábbi időkre viszszanyúló Eulenspiegel — érintette-e kedélyvilágunkat s hagyott-e a magyar szellemi élet területén észrevehetőbb nyomokat. Mielőtt a ma gyar elágazódásokat megkeresnők, szükségesnek látjuk a tárgy törté netére vonatkozó adatok rövid összefoglalását. Tudnunk kell, hogy az 1350-ben meghalt Eulenspiegel élettörténete először 1483 körül foglal tatott írásba. Kinyomtatására azonban csak a következő évszázadban került a sor. Legrégibb ránk maradt szövege 1515-ben jelent meg Strassburgban G-rieningernél. Ugyanebből a nyomdából való az 1519. kiadás is, amely szintén 96 históriát foglal magában s tartalma az 1515-ivel meglehetősen egyezik. Mindkét hiteles szövegből —• ezek idők folyamán sok átalakuláson, hozzátoldáson és megrövidítésen estek át —• kritikai kiadás áll rendelkezésünkre. Az előbbit H. Knust adta ki 1884-ben,1 E. Sehröder pedig a British Museumban őrzött egyetlen eredeti példányá ról 1911-ben facsimile-lenyomatot készített az Ínsel-Verlagban. Az utób bit J. M. Lappenberg' bocsátotta közre 1854-ben2 s a kiadásához függesz tett jegyzetekben igen sok adattal világította meg Etilenspiegel széles körű vonatkozásait. Felsorolása szerint Eulenspiegel a múlt század köze péig a 108 német kiadásán kívül holland (1530), francia (1532), angol (1557), dán (1696), lengyel (XVII. sz.) és latin fordításban az egész világnak közös ismerőse lett, s mindenütt, ahol csak megjelent, oly otthonosan találta magát, akárcsak ott született volna. Az összehasonlító tárgy történeti vizsgálatokból az is kitűnt, hogy az Eulenspiegel-náveri szereplő tréfák tulaj donképen nem Eulenspie gel nek vagy más valakinek, valóban elkövetett csínyjei, hanem századok , , _ * Halle a. S.- Max Niemeyer, Neudrucke deutscher Literaturwerke des -&VL2 u. XVII. Jahrhunderts. 55—56. sz. Dr. Thomas Murners Ulenspiegel. Leipzig, T. 0 . Weigel, 1854.

4

Dr. GYÖRGY LAJOS: EULENSPIEGEL MAGYAR NYOMAI

,. óta népektől népekhez vonuló vándortárgyak, amelyek idők folyamán >- itt is, ott is történeti személyekhez tapadtak, hogy a hallgatók vagy az olvasók mulatságának fokozására a hitelesség közvetlen látszatát ébresz. szék. Eulenspiegel tehát voltaképen fogalmi megjelölése a mások boszL szántására vagy megbosszúlására elkövetett, legtöbbször eszközeiben nem válogatós, sőt igen durva kópéságoknak. Megnevezhetetlen és kikutat hatatlan, hogy ki találta ki őket. Végső forrásuk minden bizonnyal az ősi néphumor: ennek szelleme és minden sajátossága ma is frissen és megkapóan nyilatkozik meg Eulenspiegel rakoncátlan jókedvében. Azért is vált örök életűvé és mindenütt otthonossá, mert tréfáiban a néphumor .természetes vidámsága tombolja ki magát hangos kacagásban. Eulen spiegel a nép hőse, aki a méltánytalanságokat megtorolja, az igazság• talansáffokat ostorozza, az úri gőgöt megalázza. Sok tréfacsinálónak emlékezete maradt ránk, de egyik sem áll oly közel a nép kedélyvilágá hoz, mint az agyafúrt tréfákban kifogyhatatlan leleményű Eulenspigel. ö nem udvari mulattató, nem is pap vagy tudós, mint a később nagy családfát hajtó rendjének többi tagjai, akik elmésségükkel környezetük felvidámítására törekedtek, hanem közönséges kópé, aki az alacsonyabb rendűek körében, leginkább kézművesek társaságában űzi gonosz csínyjeit. Bár szóban és tettben rendkívül durva, akárcsak a kor és a kör nyezet, amelynek ízlését és erkölcseit őrzi, oly szeretetreméltóan és tuda tosan követi el tréfáit, hogy sokszor még a szenvedő fél is a barátai közé szegődik. Ezekkel a tulajdonságaival hódította meg a kedélyeket és tar totta fenn nevét, míg bolond társainak emlékét az idő csaknem teljes feledésbe takarta. Vándorútja behálózza az európai irodalmakat. Alak ját, szellemét és modorát különféle neveken mindenütt ismeri, év• századok óta állandóan emlegeti a néphumor. Még napjainkban is fel felbukkan hol egy népmesében, hol iskolai olvasókönyvekben, hol in usum Delphini: a gyermekek mulatságára készült átdolgozásokban. Nin csen olyan nyelvterület, amely adósa ne volna az olvasók jókedvén kívül semmi más célt nem kereső Eulenspiegel-tréfáknak. Múltja és gazdag rokoni köre érdemes feladattá teszi magyar nyomainak feltárását és bámulatosan szétágazó összefüggéseinek megkeresését. I. Eulenspiegel ismerete a XVI. századi irodalmunkban. A XVI. század elején nyomtatásban, megjelent Eulenspiegel hatása és népszerűsége a százakra menő kiadásaiban szemlélhető rendkívüli' jelenség benyomását kelti. Megjelenése óta szakadatlanul benne él az I egymást felváltó nemzedékek tudatában. 3 Tréfái még a népkönyv meg! jelenése előtt bekerültek Bebel facetiái közé (1508) ,4 majd a Johannes 3 Heitz-Kitter: Versnek einer Zusammenstellung der deutschen Volksbücher. Strassburg 1924. 26—35. 1. 4 Albert Wesselski német fordításában megjelent kritikai kiadást idéz zük: HeinHch Bebels Schwarike, München u. Leipzig 1907. I—II.

Dr, GYÖRGY LAJOS: EULENSPIEGEL MAGYAR NYOMAI

5

Pauli schwank-gyüjteményén (1522)B keresztül szivárogtak tovább a mulattató irodalom széles területén. Ismeretes, hogy Hans Sachs egy sereg Eulenspiegel-tréfát foglalt versbe, 6 Joh. Fiscüart pedig rímekbe szedte7 a népkönyv históriáit. Nyugaton már a XVI. században ellen állhatatlanul nyomult előre mindenüvé, ahol a nyomtatott könyvnek is merete és keletje volt. Nem érdektelen kérdés tehát, hogy hozzánk elha tolt-e s legalább hírből ismertük-e Eulenspiegel Európa-szerte népszerű alakját. Ha szabad egyetlen adatból következtetéseket vonnunk, úgy azt mondhatjuk, hogy már a XVI. század magyar olvasói körülbelül jól ismerték az ő ízlésükhöz és érdeklődésükhöz a mainál jóval közelebb álló Eulenspiegel gonosz tréfáit. Bornemisza Péter semptei prédikátor, aki egypár igen értékes megjegyzést tett a népies históriák korabeli olvasottságáról, az 1578-ban megjelent Ördögi Kísirtetekröl szóló mun kájában Eulenspiegelt is megemlíti. Az ördög álnok mesterségei közé számítja azokat a históriákat, amelyek Markalf sibságáról, Trágár , Balázsról s a Németországban nagyhíres csélcsap Eulenspiegelről ke* ringnek. 8 Az istenfélő emberek szavának nincs is már helye a nagy urak asztalnál, — írja — de amit ezek a históriák mondanak, a méznél is édesebben hangzanak. 9 Pedig — inti Bornemisza a híveit — „maga ez éktelen trefalo mulatságául, el szakasztya az iduössegre ualo vigyazastul áztis Hz ki mieli, azokatis kic az felekbe gyönyörködnec. E s az pokolnac öröc riuasaual fizeti meg az éktelen katzagasokat". 10 E rövid szavú észrevételekből nemcsak az tűnik ki, hogy Eulenspiegel híre már a XVI. században eljutott hozzánk, hanem az is megállapítható, hogy volt egy Trágár Balázs nevű népkönyvünk, 11 amelynek a hiányos ada tokból is kitetsző tartalma és jellege hősének sokat mondó nevéből könynyen rekonstruálhatónak látszik. A merész következtetéseknek semmi értelmét sem találjuk, mégis azt kell mondanunk, hogy Trágár Balázs históriájának a Bornemisza kivonatolásában bemutatott két szemelvénye azt a benyomást kelti, hogy elveszett népkönyvünk áz Eulenspiegel históriák valamilyen magyar változatsorát tartalmazhatta. Feltételez hető tehát, hogy már a XVI. században nem volt tőlünk idegen az a szellem, sem az a kedélyvilág, amely Európa-szerte Eulenspiegel né pies _ származású és szellemű tréfáiban gyönyörködött. Ennek tudata némileg derűsebb vonásokat vegyít a reformáció századának komor lelkivilágába. 5 J. Bolté kritikai kiadását idézzük: Johannes Pauli Schimpf und Ernst. Berlin 1924. I—II. 6 Samtliche Fabeln u. Schwanke, hsg\ von E. Goetze u. Drescher. I—VI. Halle 1893—1913, 7 Der Eulenspiegel reimenweis. 1572., ed. A. Hauffen, DNL. 18. k. 1892. 8 Ördögi Kísirtetekröl, avagy Röttenetes Vtalatossagarol ez meg ferteztetet vilagnac. Sempten 1578. 839b—840. 1. Idézi Király György, It. VII. 1918. 311. 1. f 9 U. o. 862. 1. 10 U. o. 840. I. 11 L. erről Király György id. cikkét.

6


II. Pázmány és Veresmarti Eulenspiegel-tréfája (1613 és 1639). 1. Á láthatatlan

kép.

Az első valóságos Eulenspiegel-tréfa nálunk a X V I I . században jelentkezik, s az ad neki különösebb érdekességet, hogy a maga idejének legnevezetesebb polemikus munkájában, a népies humorú Pázmány Péter Kalauzában, ötlik szemünkbe. A nagy bitvitázó épen az új taní tókkal, a lutheristákkal, veszekszik, akik — szerinte — „erössen mutogattyák, a mi nincsen" s igyekeznek a látatlant a hívekre is ráerősza kolni azzal a fenyegetéssel, hogy a Szentlélek híján lesznek azok, akik nem látják az ő álmukat. A szegény község pedig, nehogy a Szentlélek től megfosztassék, megcsalja magát s inkább elhiszi, hogy nyilván látja a szentírásban a neki sugalt hiúságos álmodozást. „Ugy bánnak ezek a szegény községgel, — tréfálkozik Pázmány — mint amaz Udvari tréfás ember, ki magát kép-iróvá tette vala, és egy faluban a fizetést fel-vévén, be-rekeszkedék csak egyedül a Szentegyházban, mellyet meg kel vala festeni. A Polgárokkal jól tartatván magát, semmit sem íra. Egy néhány napi henyélés-után, tudtára adá a községnek, hogy véget ért munká jában; azért néki nyitván a Templomot, mutogatni kezdé a fejér kő-falon (hogy már) a képeket, mellyek ot nem valának és hogy az emberek ne itílnék őtet tréfás Czigánynak, el-hitetó véllek, hogy ezeket a szent. képeket senki nem láthattya, valakinek felesége nem jámbor. Hogy azért a szegény község gyalázatba ne hozná feleségét, ki-ki mind azt tetteié, hogy jól látná, a mit nem lát vala." 12 Ez az eulenspiegeli argumentum, amely groteszk hatást kelt a szentírási idézetektől zsúfolt érvek komoly sokaságúban, még egyszer előkerül e század hitvitázó irodalmában. Pázmány Péter kiváló tanít ványa és munkatársa, a konvertita Veresmarti Mihály bátai apát, az 1639-ben híveihez intézett Intő és tanító, levelének 30. tanúságát telje sen erre az Eulenspiegel-tréfára alapozza. „Valamely Ur, —• írja a népies hangot kedvelő Veresmarti — egy jó alkotmányu Szentegyházat akarván egykor szépen meg-íratni; jó Kép-irófelől mikor tudakoztatna, egy Chalóka magát abban fő mesternek mondván, jó fizetés igérésére kötelezi magát; de úgy, hog' őtet hozzá-járással senki ne bántsa, míg nem mind el-végezvén írását egyszer 's mind szépen a' Szentegy házat kézhez írva adgya. Mi lészen f Bé-rekeszkedvén, az egész üdőt hívolkodással tölti e' semmire-kellő. El-telvén az üdő pedig, az Ur, Fő emberekkel, és Udvara népével el (megyén), hog' szép írott Szentegyházát meg-lássa. A' Chalóka fel-nyitván, az Urat ékessen köszönti; és veszszőtskéje kezében lé vén, kezdi mutogatni a' külömb-külömb-féle szép módg'ával meg-írt históriá kat, hogy már. ímhol job-felől imitt imez, amott amaz história mely drágalátossan vagyon írva! Itt ez, ám-hol amaz vagyon. Nézélnek imezek; forgattyák szemöket: semmit nem látnak. Az Udvari szolgák itt zörgöldnek; és eggyik-is mongya: Hitemre, semmit a' félét én itt nem látok. Másik-is: Isten úgy segéllyen, ott semmi írás ninchen. K i ismég: Markalf ez, ez e' 's e' fia. Más: Nagy dolog ha nem Chalóka; Lelkemre mondom hogy Chalóka. Azokat 12 Isteni igazságra vezérlő Kalauz (1613). Posonban 1623. I I I . könyv, 2. r. 102. 1. Összes Művei (egyetemi kiadás), I I I . k. 149—150. 1. Közölte Timár Kál mán, Ethn. XXII. 1911. 60—61. 1.


7

ő hallatlanná tévén, mind járton el-jár dolgában, és mond: Bal-felől pedig, ím láttyátok, hogy ama' kép elevenségének, chak az egy szóllás héja: iminnét ez szép proportzió-val; amonnét amaz illendő festékkel vagyon. A' fő Nemes emberek-is, továb nem szenvedhetvén, gazságát, mongyák, hogy ne játczanék vé lek: mert, noha nékik jó szemök volna, de semmit a' félét nem látnának a' mit ő mutogatna. Reájok vissza-fordúlván a' Chalóka, mond bátran: Az nem ciráda, ha nem mindenek láthattyák ez írott képeket: mert: mert ez oly szent munka, hogy azt fattyú nem-is láthattya. Még a' mutogatáshoz kezdvén, mond: A' bólíozaton-is, pedig imitt' imez, amott amaz vagyon. Az Udvariak azért és Fő emberek, meg-változván ezekre; már eggyik-is mongya, hog' ő kezdi sajdítani; másik-is, hogy ő derekassan láttya: némellek a' Chalókánál többet-is mondanak; hogy fattyaknak ne ítéltessenek. Végre^ az Ur-is annyi sok jóközzül hog' chak egyedül ne légyen fattyú,l s dichérvén a' Kép-író mestert, és jól meg-fizetvén néki, békével bocháttya."

Veresmarti elbeszélése nemcsak részletezőbb a Pázmányénál, amely csupán nagy vonásokban veti elénk e mulatságos történet körvonalait, hanem pontosabban is összevág, Eulenspiegel alább ismertetésre kerülő 27. históriájának mozzanataival. Veresmarti szintén a luteristák és kál vinisták eljárására húzza rá e képet, akik „ollyat mutogatnak, mellyet sem magok, sem senki más nem láthat", mégis elhitetik a hívekkel, hogy látják azt, ami nincs. Ami Pázmánynál néhány sorba van tömörítve, az Veresmartinál egész fejezetté szélesedik. Nyilvánvaló, hogy a lele ményt Pázmánytól kölcsönözte, a kép alkalmazását is tőle tanulta, de míg Pázmány a tréfás mozzanat előadásában csupán hallomásra vagy olvasmányának emlékére támaszkodott, Veresmarti közvetlenül könyv ből másolta le a maga elbeszélését.14 Eulenspiegel-tréfánk további magyar életét nyomozva, egy 1808ban Pesten megjelent könyv kerül a kezünkbe, amely Suszter Liplinek cégéres furcsaságait beszéli el 25 fejezetben. A 7. szakasz (33—34. 1.) arról szól, hogy „képíróvá lesz Lipli". Beállít egy urasághoz, akiről tudta, hogy nagy kedvelője a festményeknek. Piktorként lép fel s meg bízatást nyer, hogy a kastély egyik falára fesse meg a zsidók átkelését a Vöröstengeren. Hosszú hetekig kénye-kedvére él, gondtalanul tölti idejét és semmit sem dolgozik. Amikor sor kerül a leleplezésre, „az egész falon egyéb látható nem volt, hanem tsupán tsak a' veres Tenger. — Mi a' mennykő ez? — kérdé az Ür. — Ez a' veres Tenger, —I feleli Lipli. — Hát hol vágynak az Izraeliták? — Ezek már keresztül mentek, azokat többé látni nem lehet. — Hát Fáraó Király hadi-seregével hol vagyon? — Ezek mindnyájan már a' Tengerbe merültek". 15 Ez a Lipli-féle változat (v. ö. Antihipochondriakus. 1782. VI. 138. sz., H. Merkens: Was sich das VolJc erzahlt. 1903. I I I . 193. sz.), amely az elhitetés motívumának kiesésével lényegesen elüt az Eulenspiegelhez 13

Intő s Tanító Levél; melyben, a régi keresztyen hitben a bátaiakat erössüi apáturok; Veresmarti Mihály, Posoni Canonok, &c. Posomban, M.DC.XXXIX. esztendőben. 126—128. 1. Harminczadik Tanúság: Az Új Taní tók, kész Chalókák Vallások dolgainak forgatásában (Az Irótul adott tanú ság). 14 Lapszéli jegyzetében írja: „Hac Fabula Zyyinglius est usus, contra Eslingenses, Lutheranos, referente Ludovieo Lavátero, Calvinista, in história sua Sacramentariae Controversiae, de Coena, multo post initium." 15 Suszter Lipli (1. alább), 33—M. 1.

8


közvetlenebbül kapcsolódó Pázmány—Veresmarti-tréfától, párszor még előkerül a magyar mulattató irodalomban. Az Üstökös egyik anekdotája (33. évf. 1890. 1693. sz. 76. 1.) szószerint ezzel a csattanóval csipkedi meg „csáktornyai és simontornyai Sehnaszberger Dávid új földesurat", aki kastélyát a zsidók emlékezetes tengeri átkelésének ábrázolásával szeretné díszíteni. Amikor az elkészült képek megtekintésére került a sor, a szoba „menyezeten semmi alak nem volt, hanem az egész be volt kenve hullámos vörös sávokkal. — Ez kérem a zsidók átkelése a Vörös tengeren — magyarázza a festő. — Hm! Khm! . . . A Vöröstengert: azt látom, de hát hol vannak a zsidók! — kérdé az új földesúr. — Azok máiátkeltek, kérem!" Ugyanezt az anekdotát Pakots József a T. Ház humoraként adja elő. A londoni „Times" tudósítója — mondja — egyszer a magyar parlamentbe is ellátogatott s itt egy újságíró magyarázgatta neki, hogy hol melyik párt foglal helyet. Épen akkor a Kossuth-pártban súr lódások voltak s üresen tátongtak a párt padsorai. Az angol újságíró furcsállotta a dolgot s mosolyogva jegyezte meg: „Eszembe jut erről az a piktor, akinél egy muharát a zsidóknak a Vöröstengeren való át kelését kívánta megfesteni. A festmény el is készült s a műbarát fel kereste műtermében a kép alkotóját. A festő szecesszionista volt s a megrendelő rémülten látta, hogy az egész képen nincs más, mint egy vörös folt. — Hát ez rn.il — kérdezte a piktortól. — Ez a Vöröstenger. — És a zsidók! — Azok — felelte a festő — már átkeltek a Vörös tengeren." 16 Rámutathatunk még a szemfényvesztés tréfájának egy nálunk keringő harmadik érdekes változatára is, „Azt mondják, — írja Jókai az eo"vik tréfás apróságában, — hogy a prágai városház tornyának négy szegletében öt bagoly van kifaragva, hanem annak az ötödiknek az a tulajdonsága, hogy aki az ő apjának nem igazi fia, az ezt a baglyot nem láthatja. Ott ugyan voltaképen soha sincsen több négy bagolynál, hanem azért minden ember, aki ezt a mesét tudja, meg-esküszik rá, hogy ötöt lát: nehogy korcsnak nevezzék." 17 Ugyanennek a változatnak, amely szintén az elhitetés mellőzésével a motívumnak csupán az öncsalás mozzanatát őrizte meg, még egy magyar előfordulását ismerjük. Mikszáth Kálmán a Horváth Boldizsár ról írt potraite-jában arról elmélkedik, hogy mennyire különös volt a régi magyar világ. Minden ember két emberből állott: az egyik otthon gőgös arcot vágott, fittyet hányt a jog-egyenlőségnek s úgy bánt min denkivel, mint egy Fáraó; a másik, aki a fórumon beszélt, apostoli alak volt, a szabadelvűség eszméivel impregnálva s a szent ideálizmusért hevülve. Egy szent hazugságot lobogtattak zászlóikon, amelyben min16

Pakots József: Mindenféle a folyósóról. A t. Ház humora. Bp. 1905. 34—35. L: A vörös tenger. A ponyvára került magyar Eulenspiegel szintén elbeszéli ezt a tréfát: Köcsög Muhi. Bp. 1898. 6. sz.: Mukink mint festőművész. A semmit sem dolgozó festő motívumát Vas Gereben is alkalmazza az Egy alispán c. regényében, ÖM. V. k. 205. 1. Kristóf György hívta fel figyelmemet arra, hogy hasonló tréfa Eötvös Károlynál is olvasható valahol. 17 Kakas Márton levele saját magához (1860). ÖM. NK. 97. k. 318. 1.


9

denki hitt, épúgy mint a páduai öt galambban. „Valahol Páduában, mesélik, volt egy torony, amelyen négy galamb volt kifaragva. A babona azt tartja, hogy aki az ő apjának igaz fia, az öt galambot lát. Ennél fogva Pádua minden olyan lakosa, aki valamit adott magára, makacsul ragaszkodott ahhoz az állításhoz, hogy öt galambot lát." Természetesen a páduai tornyon azért nem lett öt galamb, de a magyar nemesek ragasz kodtak ahhoz az állításukhoz, hogy ők életre-halálra liberálisak. 18 A Pázmány—Veresmarti helyéhez csatlakozó teljesebb és eredetibb változatra is van még két magyar példánk. Reviczky Gyula A szamár c. versében olvassuk,19 hogy az orosz Vazul egy állatot mutogatott s jó pénzért csalta a hiszékeny embereket. Bejárta vele a félvilágot s egy szer Magyarországon is megállott. Azt mondta, hogy állatjában mást lát az okos ember, s mást, aki nézi korpafejjel. Akinek nem híg az agy veleje, oroszlánt talál benne, más pedig szamarat. A tolongó nép, aki nek pénzével Vazul jól megtömte zsebét, csodálta a dicső oroszlánt, az állatok királyát. Végre akadt egy együgyű korpafej, aki meg merte mondani: „Huncut legyek, ha ez nem csacsi." Erre száz ajak kiáltott rá: „Szamár! Szamár!" Sehol sem volt maradása, mindenütt zúgták a szidalmat utána. Mi ebből a moráll Hol oroszlánnak néznek szamarat: Mondd rá te is, hogy az; mert a szamár Különben te leszel magad. A szemfényvesztés e teljesebb variánsa már egészen közel áll Eulen spiegel históriájához, amelyet Tóth Béla magyar motívummal bővítve a maga egészében a magyar anekdotakincs 20 darabjai közé iktatott. El beszélésének hőse a Hessenben kóborló Eulenspiegel, akit az ősanyjára büszke marburgi gróf azzal bíz meg, hogy palotája, nagy termének falára fesse le Szent Erzsébetet atyjával, II. András magyar királlyal, és egész családjával. Eulenspiegel egy hónapig a terembe zárkózva vígan lakik. A kép szemléletére érkező grófot figyelmezteti festményé nek arr-ar*- sajátságára, hogy tisztességtelen ember "nem iát belőle sem mit. Amikor Eulenspiegel buzgón mutogatja a levegőt, a tisztességén megdöbbent gróf teteti magát, mintha jól látná Szent Erzsébet alakját. A grófné és kísérete szintén látni véli a láthatatlan képet, nehogy tisz tességükhöz kétség férkőzzék. Csak egy eszelős udvarhölgy mondja meg az igazságot, hogy ő bizony nem lát semmit, ami végre kinyitja min denki szemét. A megszorult Eulenspiegel erre elillan, a gróf' periig marad a megérdemelt tanulsággal. Az innen-onnan összeszedett adatokból látszik, hogy régóta ismer jük ezt a tréfát s bizonyára ezután sem fog kiesni emlékezetünkből, mert hiszen az ostobaság megtréfálásán és kigúnyolásán mindig szívesen nevet az ember. Az irodalmak minden időben és minden népnél tele vannak olyan anekdotákkal, mesékkel és történetekkel, amelyek az 18 19

Mikszáth Kálmán Munkái. Jub. kiad. 20. k. 91—92. 1. Reviczky Gyula összes költeményei. Rendezte Koróda Pál. 2. kiad.

Bp. 1900. 239—240. 1. 20

I. 229. 1.: A láthatatlan

kép.

10


együgyűségen és tökkelütöttségen mulatnak. Ismerünk egy kínai elbe szélést a XVI. századból, amely arról szól, hogy egy takácsnak gyapotot adott valaki azzal a megbízással, hogy a lehető legfinomabb fonalat készítse belőle. Amikor az illető a rendelést hazaszállította, a megbízó nem volt megelégedve a munkával. A takács erre figyel meztette kliensét, hogy jobban tekintse meg a készletet, mert bőven van ott finom fonal is, s erre ujjaival a levegőbe húzogált. „Nem látok sem mit" — mondta a kínai. ,,Igen, — felelte a takács, — mert oly re-idkívül finomak a szálak, hogy a legélesebb szem sem képes őket észrevenni." El volt ragadtatva a kínai, s még több gyapotot küldött a mesternek, hogy készítsen neki olyan különlegesen finom fonalat. 21 Ezt a történetet természetesen nem Yuen-thai találta ki, hanem régi kínai for rásokból merítette, amelyek viszont az indiai mesékbe ágaznak bele. A másfélezer éves Pancsatantrában olvasunk egy brahmánról, aki az úton három gaz kópéval találkozott. Egymásután jönnek vele szemben s a kézen vezetett kövér kecskéjéről megállapítják, hogy az egy brahmánhoz nem méltó tisztátalan állat. Addig ismételgetik a szegény kecske meggyanusítását, amíg a brahman hitelt ad szavaiknak s elker geti a szegény állatot. A ravasz fickók aztán röhögve tovább hajtják a pártfogásukba vett kecskét.22 Ennél együgyűbb már csak a Asbjörnsen egyik norvég meséjében 23 szereplő férj volt, akinek jelenlétében felesége úgy tett, mintha szőne és fonna, s elhitette vele, hogy a készülő szövet ből neki varr ruhát, de az oly finom lesz, hogy nem is fogja látni. Levet kőzteti, majd felöltözteti urát a láthatatlan szövetből készült ruhába s elküldi a szomszéd temetésére, ahol megjelenése a gyászolók társaságá ban nem kis derültséget kelt. A mesék általában igen kedvelik a hiszé kenység tréfás kigúnyolását. Az egyik változatban pl. három asszony közül a kitűzött jutalmat az kapja meg, aki férjével a legbosszantóbb csínyt követi el. Az lesz közülök a nyertes, amelyik láthatatlan ruhába Öltözteti fel urát.24A láthatatlan fonal és láthatatlan ruha motívuma föltétlenül keleti eredetű. A Negyven Vezér c. török elbeszélésgyüjtemény egyik törté netében a csaló a királynak olyan sapkát készít, amelyet csak tisztes séges szülöttek láthatnak. A király és az udvari emberek magukban rendkívül meg vannak ütközve, hogy nem látják a sapkát, de azért buzgón dicsérgetik a láthatatlan ruhadarab szembetűnő pompás szép ségét. Addig-addig versengenek egymással a magasztalásban, amíg meg merik mondani, hogy semmit sem látnak, s végre meggyőződnek, hogy 21 M. L a n d a u , B ü h n e u. Welt. Ztschr. f. Theaterwesen, Lit. u. K u n s t . I. 1899. 969. kkl. 22 M. L a n d a u i. h. 23 Eventyrbog for börn. 17. sz. 24 W i e n e r J a h r b ü c h e r 1857. 913. I , F . Liebrecht: Zur Volkskunde. 1879. 124. 1., K ö h l e r : KI. Schriften. I. 266. 1., Ztschr. f. vergl. Lit. gesch, N F , X I I , 463. L, E u p h o r i o n I X . 163. 1., W e s s e l s k i : Bebel, I . 169. 1., B o l t é : P a u l i 866. sz. I I . k. 442. 1. j .


11

alaposan be vannak csapva. 26 Keleten tehát már élnie kellett a tárgy nak, amikor az 1347-ben meghalt Don Jüan Manuel spanyol herceg a \ lovaghistóriákat, legendákat, anekdotákat s más tréfás történeteket tar talmazó Conde Lucanor c. gyűjteménye 7. fejezetében elbeszéli,26 hogy egyszer három kópé állított be a mór királyhoz s ajánlatot tett neki egy olyan kendő készítésére, amelyet csak az láthat, aki valóban annak a fia, akit a közvélemény is apjának tart. A király gondolta, hogy ilyen módon majd megismeri a törvénytelen származású birtokosokat s leg alább elveheti tőlük a vagyont, amely csak a törvényes leszármazottakat illeti meg, — s így elfogadta az ajánlatot. A három fickó bezárkózott a palota egyik szobájába, ahova szövőszéket, aranyat, ezüstöt és sely met rendeltek. Azt hitte az udvar, hogy e sok drágaságot bizonyosan mind beleszövik abba a bizonyos kendőbe. Néhány nap múlva jelen tették, hogy foly már a munka s kérték a királyt, hogy kegyeskedjék megnézni a készülő műremeket. Elővigyázatosságból a király egyik tanácsosát küldte ki szemlélődésre. Ez a világon semmit sem látott. hiába nyitotta tágra a szemeit, de jól tudta, hogy mit mondott a három munkás a királynak, azért úgy tett, mintha látná a szépen alakuló szöve tet s ennek értelmében tett jelentést urának. Hasonlóképen jártak el a többi udvarnokok is, kiket a király időnként a kendő megtekintésére küldött. Végre ö maga is megjelent. A gaz kópék úgy tettek, mintha dolgoznának és élénken magyarázg*atták a királynak a kendőbe szőtt színek és formák szépségét. A király, aki semmit sem látott, de azt hitte, hogy mások látják, amit ő nem iát, egészen megdöbbent a szárma zásán, „fía ez kiderül, — gondolta magában, — elvesztem trónomat s birodalmomat." Magasztalta tehát a kendő szépségét. Ezt tették a többiek is, mert féltek, hogy rámegy a vagyonuk, ha bevallják, hogy semmit sem látnak, ami azt jelenti, hogy baj van az eredetük körül. Sőt elragadtatásukban annyira mentek, hogy rábeszélték a királyt, csinál tasson magának ruhát ebből a nagyszerű művészi anyagból. A fickók úgy tettek, mintha szabnának, varrnának, vasalnának, s ráadták az új ruhát a királyra, aki úgy tett, mintha valóban látná a ragyogó szépségű öltözetet. Aztán a vele lovagló udvari emberek is úgy viselkedtek, mintha csodálnák a király KruMjának szépségét, jóllehet semmit sem láttak. Csak egy néger merészkedett őszinte lenni, akinek semmi vesz teni valója sem volt, ha még törvénytelen születésűnek is tartják őt. Oda lépett tehát a királyhoz s megkérdezte, vájjon tudja-e, hogy mez telenül lovagol. Erre a többiek is felbátorodtak, s hol az egyik, hol a másik udvari ember bólintott igazat a néger észrevételére. így derült ki a csalás. A három kópé ekkor már hegyen-völgyön túl volt. E középkori spanyol elbeszélésben már teljesen kiformálódva jelentkezik a láthatatlan ruha motívuma. Ennek lényege az, hogy valaki 25 M. Landau i. h. L. még: Avadánas. Contes et apologues indiens. Paris 1859. I. 150. L, Chauvin: Bibliogravhie des ouvrages arabes. 1892. II. 156. VIII. 130. 1. 26 Conde Lucanor. Hrsg\ von H. Knust. Leipzig-. 1900. 143—148. 1.: Exemplo XXXIl. De lo que contescio a un rrey con los burladeros que fizieron el

panno.

L. u. o. 365—366. 1. j .

12

f


— még pedig nem afféle kis senki, hanem rendszerint uralkodó — kör nyezetének rábeszélésére bizonyos ünnepélyes alkalommal láthatatlan szövetből készült ruhát ölt magára. Látszólag ezt a ruhát csakugyan föl veszi, a valóságban azonban meztelenül kel útra. A becsapott vagy el vakított személy kezdetben érzéki csalódásban van, s hiszi, hogy valamit lát, aztán tudja, hogy semmit sem lát, de azt gondolja, hogy mások lát nak valamit, s végül is úgy viselkedik, mintha ő is látná azt az isme retien valamit. A szelíd tréfa és az otromba csalás, amely itt igen közel ről súrolja egymást, Végelemzésben szatírája annak az emberi gyöngeségünknek, hogy igen gyakran látszatoknak és szólamoknak vagyunk áldozatai s csaljuk önmagunkat és másokat, amikor pedig mindenki előtt meztelenül áll a valóságunk. Örök témája ez az irodalomnak, amely időnként más és más kifejezési formát keresett. A XVI—XVII. szaza G. olvasójához a spanyol Timoneda novellája 27 közvetítette ezt a tréfát s napjainkban Andersennek a császár új ruhájáról szóló, 1837-ben írt híres meséjét ütjük fel,28 ha e tárgy pompás elbeszélését akarjuk élvezni. A Conde Lucanortól Andersenig terjedő sorozatra az a jellemző, hogy benne láthatatlan szövetről vagy ruháról van szó. Az emberekkel azonban sokféle szemfényvesztést lehet elkövetni, amint azt már a magyar példákból láttuk s a további feldolgozások változatos sorából még látni fogjuk. A X I I I . században élt Stricker osztrák költő híres Pfaffe Amisának I I I . fejezetében olvassuk,29 hogy Amis a párizsi királyi udvarba toppan s hajlandónak mutatkozik olyan képeket festeni, amelyeket csak az láthat, aki törvényes házasságból született. A király egyik termét festeti ki vele s a kívánt összeget mindjárt rendelkezésére bocsátja, ezenkívül még belépődíjakat is helyez kilátásba. Amis étellel itallal jól ellátja magát, aztán bezárkózik a terembe, ahol jól él, kényel mesen pihen, semmit sem csinál. Amikor elérkezik a kép bemutatásá nak napja, sem a király, sem senki más nem lát semmiféle festményt, bár mindnyájan gyönyörködnek a semmiben, csakhogy törvénytelen születésüeknek ne tűnjenek föl. A csalás akkor derül ki, amikor Amis már kereket oldott. Stricker elbeszéléséhez rendkívül közel áll az Eulenspienel 27. históriája, 30 amelynek valamennyi mozzanata megtalálható a Pfaffe Amisb&n. Eulenspiegel a hesseni őrgrófot szemeli ki áldoza tául, aki, mint a mór király, szintén azzal a hátsó gondolattal esik a csapdába, hogy majd a törvénytelen származású vazallusaitól bevonja a vagyont, de őt is épúgy utoléri a gúny, mint a mohamedán fejedelmet és a francia királyt. A részletekben van egy-két jellemző eltérés Amis és Eulenspiegel közt, ami az utóbbi önállóságára mutat. Amis határozott utasítást kap, hogy milyen képeket fessen, Eulenspiegel ellenben maga 27 28

Patranuelo. 1576. 7, nov. V. ö. Dunlop—Liebrecht 501. 1. H. C. Andersent Eventyr. Ny, kritisk udgave med kommentár ved Hans Brix og Anker Jensen. Kobenhavn og Kristiania 1919. I. 142—149. 1.: Keiserens nye Klaeder. Hevesi Sándor Andersen-fordítása (Genius, 1920), I. 107—112. 1. 29 H. Lambel: Erzahlungen u. Schivanke. Leipzig 1883. Deutsche Klassiker des Mittelalters. Bd. XII. 40—50. 1. 3. sz. V. 491—804. vs. 30 Die XXVII. histori sagt wie Ulenspiegel dem Landqroffen von Hessen malet, vnd in weiss macht, wer. vnelich wer der kunt es nit sehen.


13

indítványozza, hogy az ősök képeivel díszíti az őrgróf nagy termét. Amis előre megmondja, hogy az ő képeit csak a tisztességes házasság ból származók láthatják; Eulenspiegel a képek e sajátságát csak akkor födi fel, amikor az őrgróf megtekintésükre érkezik. Miként Strickernél a király, Eulenspiegelnél is először az őrgróf lép a terembe, majd az őr gróf felesége udvarhölgyeivel. A kíséretből egy „balga szűz" úgy nyi latkozik, hogy ő nem lát semmit, amire az őrgrófban is bizalmatlanság ébred. Eulenspiegel azonban gyorsan bezsebeli a kialkudott összeget, tovább áll, s csak azután világlik ki az őrgróf és kísérete előtt a csalás. Stricker befejezése jóval bonyolultabb. Itt egy szolga meri kimondani, hogy semmit sem lát, amire a többiek ellenmondanak neki. Ebből nagy vita keletkezik, amely lassanként elül s mindenki beismeri az igazságot, a lovagok is s maga a király is. Mire magukhoz térnek, már bottal üt hetik Amis nyomát. Amis befejezése mulatságosabb is és szerencsésebb is, míg Eulenspiegelnél annak megállapítása, hogy a kép nem látható, igen korán történik. A kettőjük közt levő feltétlen viszonyra tehát az a j következtetés vonhatóié, hogy Euíenspieg élhez néni közvetlenül, hanem \~~~ hallomás útján került Stricker verses elbeszélése.31 De elkalandozott még távolabbi területekre is. A régi olasz facetiai gyűjteményekben és novellairodalomban gyakran szereplő Gonnelláról, aki I I I . Miklós ferrarai herceg (1383—1441) udvari mulattatója volt, szintén feljegyezték ezt a tréfát. Ez a Gonnella, akit Giovanni Pontano (1426—-1503) a De sermone c. könyvében „fabulator facetissimus sive ioculator rrmxime comis"-nak jellemez, egyszer beállított Mantuába. hogy a herceg egyik termét kifesse. Bizonyos idő múlva a herceg érdek lődött, hogy már mennyire haladt munkájával, amire Gonnella azt vála szolta, hogy egy vadász jelenet ábrázolásával elkészült. A . herceg ekkor a velencei követtel megjelent a leleplezésre. Mielőtt a terembe léptek volna, Gonnella figyelmeztette őket a képnek arra a természetére, hogy fattyúembernek nem mutatkozik. Nevettek a dolgon, de nemsokára elkomorodtak. A herceg semmit sem látott, de nehogy magát elárulja, így kiáltott föl: „Nézd csak, milyen élethű ott az a lovag!" A követ viszont dicsérni kezdte a sólymokat, majd bámulva fordultak egymás hoz: „Láttál valaha ilyen szép vadászatot? Nézd csak, milyen kitűnően* van ábrázolva Herkules és Deianeira!" A kíséretükben levők ellenben így beszéltek magukban: „Bolond vagyok 1 Nem, azok csak tetetik magukat. De sem a herceget, sem a követet meg nem szégyeníthetem, aztán tekintettel kell lennem magamra is s hallgatnom, nehogy fattyúnak tűnjek föl."32 Eddigi elbeszéléseinkben a gúny a fejedelmekre s udvaroncaikra irányúit. A XVII. században, amikor nálunk Pázmány és Veresmarti emlegeti ezt a tréfát, Cervantes igen leleményes módon színpadra viszi 31

E. Kadlec: Untersuchungen

1916. 3221. 1.

zum Volksbuch

La Bouffonnerie Del Gonnella cosa piaceuole aggiuntoni vna Burla che lui fecé álla Duchessa 61—63. stanza. Német fordítását 1. A. Wesselski: Die Gonnella. München 1920. 80—81. 1.: Das unsichtbare

von Ulenspiegel.

Prag

et da ridere. Et dinuouo di Ferrara. Firenze 1585. Begebenheiten der beiden Gemalde.

14


a szemfényvesztés históriáját és szélesebb körre terjeszti ki szatíráját. Jól ismert híres darabjában, a Csodaszínháshaií,ss utolérhetetlen gúny nyal vág végig a spanyolok ostobaságán és türelmetlenségén. Két csaló toppan be egy kis vidéki spanyol városba és színházi előadást hirdet. Színházukban azonban semmit sem láthat az, akinek ereiben zsidó vér csörgedez vagy törvénytelen szerelemből született. „Aki e két baj közül akármelyikben szenved, mondjon le arról, hogy a színház hallatlan cso dáiban részesüljön" — teszi közhírré a két fickó előzetes figyelmezte tését. Az első előadás a király, a polgármester, a város birái, tanácsosai s más előkelőségeinek jelenlétében megy végbe. Ezek mindnyájan meg vannak győződve arról, hogy igen tisztességes anyák gyermekei és ős régi keresztény famíliákból származnak. „Az én csontjaimat négy újj vastag valódi régi keresztény zsírréteg borítja" — jelenti ki az egyik bíró. Ennek a közönségnek mutatja be a két csaló Sámsont és a f iliszteusokat, Heródes szépséges leányát, egy megvadult bikát s más efféle tör téneteket, illetőleg elhiteti velük, hogy ezek a cselekvények történnek a színpadon, amelyekből ők persze semmit sem látnak. Cervantes utánoz hatatlan pompás jókedvvel adja elő, ahogy a tiszteletreméltó nézők viselkednek, törvényes származásuk miatt aggodalommal telnek el, ahogy vakságukat egymás előtt palástolják, s úgy tesznek, mintha lát nák mindazt, amit a két csaló előttük kihirdet. Végül megjelenik egy szálláscsináló katona, aki ártatlan őszinteséggel jelenti ki, hogy ő semmit sem lát a színpadon. Erre a közönség, zsidónak vagy törvénytelen szüle tésűnek tartva őt, gúnyosan kipisszegi. „De exilis es, dellos es" — re pülnek feléje a csúfolódó szavak. Türelmét vesztve a katona, szétkergeti őket, mire Canfalla győztesen hirdeti ki: „Rendkívüli siker! Holnap megismételjük az előadást!" Igen, mert mindig és mindenütt akadnak ostobák, — mintha mondani akarná Cervantes. ^ Cervantes közjátékának nagy volt a hatása e tárgy napjainkig le nyúló újabbkori népszerűségére. Körülbelül egy évszázad múlva Alexis Piron komikus operában dolgozta fel s azzal adott neki új vonást, hogy a csalás egy szerelmes párt segít céljához. Itt egy fekete köpenyről van szó, amelyet a csaló intenciói szerint mindenki vörösnek lát.34_ Szintén szerelmi történetbe bonyolítva találkozunk vele ismét egy évszázad múlva Théophile Gautier darabjában (Le tricorne enchcmté), ahol egy láthatatlanná tevő kalap körül forog a oselekvény. A kalap gazdája aztán keserves csalódással győződik meg arról, hogy ő egy általában nem láthatatlan. Ismeretes e tárgyról még Eduárd von Bülow novellája, 38 amelyből L. Fulda 1893-ban a Der Talisman c. vígjátékot készítette. Modern felfogással a tisztességtelenség szatírája ez, amely Marsolleau francia átdolgozásában Párizsban is színre került 1905-ben.36 33 El retablo de las maravillas, Entremis compuesto por Miguel de Cer vantes. Madrid 1615. 34 La robe de dissension ou le faux prodige, 1726. V. ö. M, Landau, Ztschr. f. vergl. Lit.-gesch. NF, XII. 1898. 463. 1. 35 So ist der Lauff der Welt. 1836. IV. 3. 38 Figaro 1905. márc. 23 sz. V. ö. Aug. Andrae, Rom. Forschungen XVI. 1904. 342. XXVII. 1910. 361. 1.


15

Adatainkból látható, hogy bálás tárggyal van dolgunk, amely átte kinthetetlen idők óta minden korhoz kitűnő alkalmazkodó képességével gúnyolja a könnyen elvakítható emberi természetet. Még ma is forga lomban van e tréfa. Ismerünk egy lengyel elbeszélést,37 amelyben egy kópé azzal csapja be a németeket, hogy az eget mutogatja nekik s ezek térdre borulva csodálják a túlvilág szépségeit, csakhogy törvénytelen szülötteknek ne tartsa őket senki. A Frankfurter Zeitung 1903. jun. 7. számában olvasható egy Das Haar der Madonna c. oroszból fordított elbeszélés. Ezt a Madonna-hajat egy olasz kolostor mutogatja, de csak az láthatja, aki a Boldogságos Szűz kegyére különösen érdemessé tette magát. Még jóízübb az a történet, amelyet a Berliner Tageblatt 1901. jun. 16. száma közölt Die unsichtbare Jungfrau címen. Szerzője, Almerigo Ribera, egy minden hájjal megkent festőről beszél benne, aki oly szegény volt, hogy még a mindennapi kenyerére sem telt. Végső elszánt ságában arra vállalkozik, hogy egy kis olasz falusi templom mennye zetére a Boldogságos Szűz képét festi meg, de úgy, hogy az csak annak lesz látható, akinek anyja tisztességes életet élt. Amikor ajánlatát elfo gadják, kényelembe helyezi magát s a falu költségén evéssel, ivással s alvással tölti idejét. A templom mennyezete mészfehér, mégis a kép leleplezése bámulatos hatást vált ki. Ezer ós ezer parasztgégéből üvölt a felkiáltás: „Schön, wundersehön!" Csak egy kölyökből tör ki az igazság, aki oda súgja az apjának, hogy ő bizony semmit sem lát. Őszinteségét a paraszt egy derék nyaklevessel viszonozza s rákiált: „Willst du dein Mául haltén, du Dummer Bengel! Warte nur, wenn wir heimkommen, da will ich deine Mutter grün und blau hauen — das infame Frauenzimmer, das!" Ez a napjainkban felmerülő humorosan csattanó elbeszélés is a mellett szól, hogy a láthatatlan kép anekdotája, amelynek különfélekóp színezett változatain évezredek óta mulat minden nép, ma sem veszített sem a frisseségéből, sem az alkalomszerűségéből. Ma is hajlandók va gyunk látni, ami nincs, hatalmasnak tartani, ami erőtlen, óriásinak, ami törpe, tudósnak, ami tudatlan, okosnak, ami oktalan s nagyszerűnek, ami kicsinyes, csupán azért, hogy képzelt értékünk le ne szálljon az önmagát vakító közvélemény szemében, örök emberi gyöngeségünk legtalálóbb kigúnyolása, — innen a nagy múltja, a számos variánsa, a korok szelleméhez és a változó idők ízléshez alkalmazkodó hajlékony sága. E sok feldolgozásban megörökített elmés tréfának háromszáz éves magyar múltjára világítottak rá adataink. A megrajzolt háttérből látható, hogy a Pázmány—Veresmarti egymással kapcsolatban álló évelődését a Tóth Béla anekdotájával együtt az Amis-Eulenspiegel tí pus leszármazottjai közé sorolhatjuk, míg a többi magyar változat e típus rendkívül gazdag keretéhez tartozó későbbi elágazódásnak te kinthető.

37 Mieeyslaw Sylwestrowiez: Sodania Landau, Bühne u. Welt, I. 21. sz.

zwujdzkie.

Varsó 1894. V. ö. M.

16


III. Kónyi János Eulenspiegel-anekdotái (1782). Az első magyar anekdotagyüjteményben, Kónyi János Democrií'Msában,38 észlelhetők jelentékenyebb számmal Eulenspiegel-nyomok. A népkönyv hét históriájának magyar szövegét találjuk meg ebben a gazdag vonatkozású népies jellegű anekdotatárunkban. Azt megmon dani nem tudjuk, hogy ezeket az elbeszéléseket hol szedte össze Kónyi, — bizonyosan német forrásból, mint a többi darabjait, — de azt látjuk, hogy kiválogatásukban és előadásukban a kényesebb ízlés szempontjai nem korlátozták. Neki épen azok tetszettek meg, amelyeknek vaskossarától és durvaságától már az ő korának ízlése is visszariadt. így néhány Eulenspiegel-tréfának egyetlen magyar változatát örökítette meg. Ezeket a feledésbe merült s a Democritus megritkult példányai miatt már nehezen megközelíthető Eulenspiegel-Tillinkó-tréfákat gyűj teményünk teljessége érdekében alább közöljük. 2. Henep és Senep. Egyszer Tillinko egy Ifjú Úrhoz állott bé szolgának, a' ki minden jószá gát el-tékozlotta, és többnyire lopásával élt. El megy egyszer az Urával lopni ló-háton. Midőn mentek, egyszer az út mellett kendert találtak, hallod-é te, mondja a' szolgájának, ezt a' füvet Henfnek hijják (németül) és ez igen nagy ellensége a' tolvajoknak, mivel azzal szokták őket meg-kötözni, azért valahol találsz, mind rezelj reája, hogy el-rothadjon. Midőn haza értenek, ebédet akartak enni 's mondják Tillinkónak, hogy a' pintzéböl hozza fel a' S^enfet, melly egy fazékban volt. Tillinko soha sem hallotta, hogy mi az a' szenf, azt gondolta, hogy henf, mellyet néki a' gazdája mondott, gondolkodik azért magában, hogy miért kéri a' szakáts, vagy talán őtet akarja véle meg kötözni, mivel a' gazdájával, együtt lopott;_ fogja azért a' fazekat és belé íprikál, 's osztán fel-viszi; a' szakáts fel-adja egy kis tálban, belé márt az Úr, hát igen rósz-illatja van; kiáltja a' szakátsot, mondván: hallod-é te mit tsináltál ennek a' szenfnek. A' szakáts meg-kóstolja. Bizony Uram, azt mondja a' szakáts, ennek ollyan ize van, mintha valaki belé-tsunyított volna. Midőn Tillinko mind ezen tsak mosolyog, monda néki az Ur: mit nevetsz tel talám azt gondolod, hogy mi nem értjük a" dolgot, vagy tréfálódiink, jöszte kóstold-meg te-is. Én nem szoktam véle élni, felele Tillinko, hát nem tudod-é, hogy mit mondottál az utón, hogy ezzel szokták a' tolvajokat meg-kötözni, és hogy valahol találom, mind le-tsunyitsam; azért midőn a' szakáts a' pintzébe küldött, eszembe jutott a' te mondásod, és azért tselekedtem. Te _ gaz ember, mond az Ur, hát nem mondottam-é, hogy azt a' füvet henfnek hijják, és nem szenfnek. Uram, felele a' Tillinko, én azt gondoltam, hogy mind egy. No, beste karafi, majd meg-esmértetem veled. Ezen meg-ijjetí Tillinko, 's kapufátúl vett bútsút, (Democritus, 1815. kiad. I. 33. sz.)

Eulenspiegel obscén tréfái közül való, sorrendben az első, amely ben Eulenspiegelnek gonosz öröme telik a szójátékban és a szócsava rásban. Kónyi elbeszélése (1. ugyanezt Trócsányi: Mugyar régiségek és furcsaságok, I I I . 183. 1.) pontosan egyezik az Eulenspiegel népkönyv 10. históriájával: Die X. history sagt wie Ubispiegel ein hoffiunger ward, vnd in sein iunckher leérte, wo er sund das krut henep, so solt 38

György Lajos: Kónyi János üernocritusa. kiadása.

Bp. 1932. M. Tud. Akadémia


17

er daryn scheissen, da scheiss er in senep, vnd meint henep vnd senep wer ein ding. V. ö. Lappenberg: Ulenspiegel, 11—13. 1. és 231. 1. j . , Gröger Lajos: Kalazantinum XVI. 1910. 28. 1. 3.

Próféta-eper.

Midőn Tillinko Eómábúl Frankofurtumba ment, az egész városban meg tekintette, hogy mint van a' dolog, egyszer a' többi közül egy jó ruhás, erős posgás embert meg-lát, a' ki Alexandriai Biszát hozott, és igen drágán adta-el. Tillinko gondolta magában: hiszem-én is elég erős lesák vagyok, a' ki a' dol got gyűlöli, hát nem tudnék-é illyen könnyen élni, mint ama' henyélő? Egész éjtszaka nem alhatott, tsak gondolkodott, az alatt meg-tsipi egy balha az alfelét, oda tapint, hát némelly böntsölékeket-is tapasztal a' büdös váluban, 's azonban eszébe jut, hogy illyen a' Biszam, mellyet amaz idegen árúit volt, le-szakaszt azért egynehányat, és midőn reggel fel kelt, némelly fü-szerszámokat-is vett hozzá, ki ül a' piatzra véle, a' Biszámokat pedig egy kis papi rosba takarta. Külömbkülömb-féle emberek jöttének, kik ezt kik amazt kérdeztenek, de ö senkinek sem felelt, míglen két gazdag zsidók hozzája mentek, mivel ritka szokású viseletét látták, és kérdezték hogy mit árúi? Tillinko felele, hogy ö Próféta epert árúi, melly akkor fog használni, a' mikor meg próbálják. A Zsidók félre mennek, tanátskoznak együtt, végre monda az öregebbik: talám ebből ki-tanúlhatnánk, hogy mikor jön-el a' Messiás; Tillinkóhoz mentek, és kérdezték hogy mennyi árú volna az egyik"? Tillinko gon dolta, a' millyen a' portéka, ollyan a' vevő, ez igen jó a' Zsidóknak, monda azért: egyet száz forintért adok, azért semmire valók, ha meg nem fizethe titek, takarodjatok, és hagyjatok békét az illyen attának: ekkor az alfeléhez kapott. Hogy pedig a' vásár minden harag nélkül végbe mennyen, oda ugrik az öregbik, kifizeti az árát, haza érvén az egész Zsidóságot egybe gyűjtik a' Sinagógába. Akkor fel-áll a' leg-öregebb Babbin, és monda: Három nap imádkozzatok és böjtöljetek, hogy Isten akaratjából Próféta eperhez jutot tunk, melly által a' Messiásnak el-jövetele prófétáltatik. Midőn három nap böjtöltenek volna, Isák nagy pompával szájába veszi a' Próféta epert. Hogy tettszik, kérdé tőle Mózes? Fársvátzt! Mind meg-tsalattattunk, felele Isák, mért ez nem egyéb hanem ember ganéj; és hogy azon a' fán terem, a' kitül vettük. Mellyet meg-szagolván mind helyén hagyának. (Democritus, 1815. k. I. 42. sz.) Ezt az obscén tréfát többen is feldolgozták, de köztük, kétségtele nül, az Eulenspiegel népkönyvé a legmulatságosabb. Vele a Kónyi anekdotája — irodalmunkban e tárgy egyetlen előfordulása (szólás for májában emlegeti Jókai: A magyar nép élce, 1907. 55. 1. és Herkó Páter T. 1893. 35. sz. 10. 1.: „isten ucse próféta epret evett kelmed") — néhány mellékes vonás leszámításával pontosan egyezik. V. ö.: Die X X X V. histori sagt wie Ulenspiegel die iuden zu Franckford an den Mey betrog vmb insent gulden, er vkoufft in seins trecks für propheten beér. L. Lappenberg 49. 1. Eulenspiegel tréfája feltűnően egybevág Bebel De mercatore, & Judaeo c. faoetiájávai (Lib. I I . e. 46.), csakhogy az ő zsi daja nyerészkedés céljából vásárolja meg a jövendőmondás eszközét. Alapgondolata egyezik Poggio 166. facetiájával is, amely így hang zik: „Alteri quoque, ut diuinator fieret, optanti, unica, inquit (se. Gonella), pillula te diuinum reddam. Assentienti pülulam ex stercore confectam in os praebuit. lile prae foetore uomitans, stercus, inquit, sápit quod dedisti. Tum Gonella verum illum diuinasse affirmavit et precium divinationis poposcit" (Noel kiad. I I . 167. 1.). Ezt a Gonnellához 2

18


kapcsolt tréfát (igazmondás; ezt a formát magyarul 1. Pipafüst, 1898. 19.1.) Saechetti is feldolgozta á 211. novellájában (Firenze 1724. II. 178. kkl.).s közli Wesselski az alább id. Gonnella-kiadásában (16. kkl.). A De la crote c. francia fabliau (Montaiglon-Raynaud: Fabliaux, 1872. I I I . 46. kkl.) szintén a Saccbetti novellájával közös motívumon nyug szik. Még megemlíthető, hogy Hans Sachs egyik mesterdalában (Gonella iert warsagen, 1548. Fab. 4., 463. 1. 554. sz.), amely Poggio facetiá jából készült, és a Schiltbürgerheii (DNL. 11. k. 343. 1.) szintén feltű nik ez a tréfa, amelynek további elterjedésére vonatkozólag 1. Lappenberg 250. 1 Bolté: Montanus 581. 1. 43. sz., Wesselski: Bebel I. 187. 1. 46. sz. TJ. ő.: Die Begebenheiten der beiden Gormella. 1920. 99. L, Semerau: Poggio, 227. 1. 166 sz., E. Kadlec: Untersuchungen zum Vol'ksbuch v. ülenspiegel. 1916. 59—61. 1., Gröger L. i. h. 29. 1. 4. A

megfiatalítás.

Hailbron városában egy Doktor ki-doboltatta, hogy más mestersége mel lett a' vén banyákat-is meg-if jíthajta. Alig lett meg a' ki-hirdetés, imé nagy számú banyák jöttenek-öszve. A' Doktor meg-parantsolá nékiek, hogy holnap a' nevét és esztendejét mindenik fel írassa egy kis papirosra, és úgy vigye hozzája; a' melly meg-is_ lett. Itt lehetett olvasni: Bokor Kata 101 esztendős, Bóka Panna 88, Bodor Éva 94, Bornemisza Pila 69, Szabad Juli 92 esztendős 'H a' t. A' Doktor meg-parantsolta, hogy harmad nap múlva ismét meg-jelen jenek; melly minden hiba nélkül meg-lett. A' Doktor el-kezde panaszolkodni, hogy a' tzédulák mind el-vesztek, vagy valami gaz ember el-lopta őket; azért szükséges hogy még egyszer a' neveket fel-irják, és holnap 10. órakor el hozzák; mert monda tovább, idején kezdek a' dologhoz, mivel a' leg-vénebbi ket meg-kell égetnem, és ennek a' porából kell az orvosságot tsinálnom a' többinek. Ha, ha! gondolta mindenik magában, talám én vagyok a' leg-vénebbik; azért kevesebbre iratom az időmet, hogy a' hamvazó szerda engem ne találjon. Midőn a' Doktor az új tzédulákat vette, az elöbbenieket-is elő vette, és monda a' környül álló Banyáknak: az előbbi tzédulákat ismét meg-találtam, de igen nagy külömbséget látok az előbbi és a' mostaniak között: az előbbiben volt Bokor Kata 101 esztendős, az mostaniban pedig tsak 49. Bóka Panna volt 88, most pedig tsak 42. Bodor Éva volt 94, most pedig tsak 46. Bornemisza Pila volt 69, most tsak 32. Szabad Juli volt 92, most 36. Azért magatok látjátok, hogy illy rövid idő alatt miképpen meg-if jítottalak benne teket, mellyet sem Isten sem ember előtt el-nem tagadhattok, azért ki ki tartozik nékem meg-fizetni. Erre mind el-fakadtak nevetve, és a' megif júdott Banyák haza szégyenkedtek a' vén ködménben. (Democritus, 1815. k. I. 51. sz.)

E tréfa magva közös az Eulenspiegel 17. históriájával (ül. heilt die Kranken im Nümberger Spital), amely viszont Stricker Pfaffe Amisáv&l (V. 805—931. vs.), a Le vilain mire c. ófrancia fabliauval (Barbazan-Méon: Fabliaux, 1808. I I I . 1.) s Poggio 190. facetiájával áll kapcsolatban. Alapjául szolgált ez Moliére Le médecin malgré lui c. da rabjának is. Mindezekben betegek gyógyításáról van szó. Amis Lotharingiában tudomásukra hozza a betegeknek, hogy közülök azt, aki legelesettebbnek érzi magát, megöli s annak vérével gyógyítja meg a többit. Természetesen egyszerre mindenki egészséges lesz. Poggio face tiájában Petrillus gyógymódja még drasztikusabb: a legbetegebbet meg akarja főzni és zsírjával a társait meggyógyítani. Eulenspiegel azzal a fenyegetésével üríti ki a nürnbergi kórházat, hogy azt fogja


19

porrá égetni, aki az adott jelre legutolsónak távozik a szobákból. Eulenspiegel beteggyógyítását E. N. Reznicek Till Eulenspiegel c. népope rává dolgozta föl, melyet a berlini kir. operaház 1903. máj. 7-én elő adott. V. ö. Lappenberg 238. L, Semerau: Poggio 228. 1. 190. sz., Zipper-. ling: Das altfranzösische Fablet du vilain mire. 1912., Kadlec i. m. 15—17. 1., A. Andrae, Rom. Forschungen 27. 1910% 359. 1. ^ Kónyi anekdotája, mely a csodálatos gyógyítás módjának a meg fiatalításra átvitt későbbi változata, csak a megégetés és a gyors siker motívumaiban függ össze Eulenspiegel tréfájával. E változat, amely nem tartozik az Eulenspiegel népkönyv tartalmához, de kétségtelenül vele függ összie, nálunk még három helyen fordul elő: Kassai Kai. 1763. Toldalék (v. ö. Trostler József: Mesenyomok a XVIII. sz. ma gyar irodalmában. 1927. 21. 1.), Vátzi Kai. 1786. és 1825. Az eredeti Eulenspiegel-história a Suszter Lipliben tűnik föl először (1808. 35. 1. 8. sz.: Lipli egy Ispotályban orvosság nélkül egy nap minden beteget meggyógyít). A megégetés motívuma egy magyar népmesében is elő fordul, v. ö. Nvr. 12. 376. 1. Simonyi Zsigmond: Tréfás népmesék és adomák. 1902. 45. 1. 2. sz. . 5.

Méhkas-história.

Német országban ollyatén méh-kasokat szoktak tsinálni; hogy egy ember-is könnyen belé fér. El megy egyszer Tillinko az Annyával bútsúra, és annyira meg-részegedett, hogy egy méhesbe talált tántorodni, és ottan egy üres méh-kasban belé kútyorodott 's el-alutt. El-jön éjtszakának idején két tolvaj, és tanátskoznak egymás között, mondván, mindenkor hallották, hogy a' mellyik nehezebb kas, az legjobb. El-kezdték azért emelgetni: 's egy szer arra akadnak, mellyben Tillinko alutt. Ezt rúdra tették és vitték a' vallókon. Erre fel ébredt Tillinko, hallja a' tolvajoknak tanátskozásokat, de olly setét volt, hogy az ember a' mellette valót sem látta. Ki nyúl Tillinko a' kasból, jól meg-rántzigálja az elsőnek a' haját. E' pedig káromolja a hátulsSÓt, gondolván, hogy ő rángatta meg a' haját. A' hátulsó mondja; aluszol-é vagy álmodsz, hogy rángatnám én a' hajadat, mikor a' kast tartom. Kevés vártatva ismét az hátulsónak húzta-meg a' haját. Ez még jobban meg-haragndott, mondván: te panaszkodol hamis lelkű, pedig most úgy meg-rántottad a' hajamat, hogy még a' nyakam-is tsikorgott belé. így, majd egyiket majd a másikat rángatta; úgy hogy egész úton pereltek. Midőn leg jobban perel tek, úgy meg rántja az elsőnek a' haját, hogy majd hanyatt esett. Ezen meg haragszik, el-veti a' kast, és néki esik a' hátulsó üstökének; ez is nem veszi tréfára, hanem amannak a' hajába ragaszkodik; ott húzták vonták egymást; Tillinko tsak meg nem hasatt nevettében: Végre el-unták a' veszekedést, szóllyel mentek, és a' kast ott hagyták. (Democritus, 1815. k. I. 63. sz.)

Ez az igen népszerű Eulenspiegel-tréf a legkorábban Georg Hayden Salamon und Markolf c. versében fordul elő. Ennek kézirata még 1479 előtt készült s egyedül álló a Salamon és Markalf latin és német nyelvű változatai közt (v. ö. E. Schaubauch: Georg Haydens „Salamon und Marcolf.'1 Diss. 1881.4.1.). Valószínűleg élőszóból hallotta ő is, meg az Eulenspiegel szerzője is s egymástól függetlenül illesztették munká jukba. E tárgyat Hans Sachs is feldolgozta (Eulenspiegel im pinkorb, 1548. Fab. 4. 429. 1. 529. SE.) s a korai francia gyűjteményekben, így Carnoy elbeszélései közt (Románia 8. 222. 1. 5. sz.) szintén előfordul: ebben a csibész a tolvajokat egy csizmadiaárral szurkálja meg, aztán kiugrik a kosárból s elszalad. — Hasonló történet olvasható Martin 2*

20


Montanus Wegkürserében (Bolté kiad. c. 5.), ahol a vitéz szabó úgy szabadul meg a két óriástól, kik a fa alatt alusznak, bogy felmászik a fára, s hol az egyikre, hol a másikra dob egy-egy követ. Az eltalált min dig azt hiszi, hogy a másik ütötte meg, amin hajba kapnak s agyonve rik egymást. V. ö. Kadlee i. m. 89—92. 1. Kónyi elbeszélése megfelel az Eulenspiegel népkönyv 9. históriá jának: Die neund history sagt wie Vlenspiegel in einen^ Ymenstock krouch, vnnd zwen bei nacht kamen vnnd den ymenstock wolten stelen, vnnd wie er níacht das sich die zwen raufften vnd liessen den ymen stock fallen. Még a következő magyar előfordulásait ismerjük: 1. Siiszter Lipli, 109. kkl. 23. sz. — 2. Jókai Mór: A magyar nép adomái, 1857. 66. 1. — 3. Jókai Mór: A magyar nép élce, 1907. 52. 1. — 4. Köcsög Muhi, 1898. 15. sz. — 5. A hevesmegyei Besenyőtelkén feljegyzett né pies magyar változatát 1. MNGy. IX. 76. sz. 527. 1. 6. A kalmárok

megcsúfolása.

_ Frantzia országból ment egy Katona Frankofurtumba a' régi időben, és az úton bé-szállott a' tsillag vendég fogadóba. Jóllehet hogy a' Katonának a' ruhája rongyos volt, de frantzia aranyokkal jól meg-volt spékelve. A' ven dég-fogadós meg-betsiilvén őtet mint Katonát, és valamelly gazdag Kalmárok közé ülteté asztalhoz. Ez igen meg-komorítá a' Kalmárokat, azért-is a' Kato nának mindent ellenére tettek, a' mit tsak lehetett... Estve idején fekünni készül a' Katona, bé-vezeti a' vendég-fogadós egy szobába, mellyben külömbkülömb-féle vetett ágyak voltának, 's azok közül a' leg-szebbikbe fekszik. Ezen meg-bosszonkodtanak a' Kalmárok, és lábánál fogva akarták le-húzni. A' Katona könyörög, hogy tsak addig várakozzanak, míg a' flastromját meg keresi az ágyban, melly a' iábárul esett vala le, azután örömest el-megy. Midőn a' Kalmárok a flastrom felöl hallottak, azt gondolták, hogy a' Katona tele van frantzal, azért néki engedték az ágyat, és másikat választott minde nik magának, korán reggel fel-költek a Kalmárok és a' Katonát az ágyban hagyták. Azután a' Katona-is fel-költ, mindenik Kalmárnak az ágyában belé rezeit, azután ki-fizette a' vendég-fogadóst, és el-ment. Midőn a' szolgáló vetni akarja az ágyat, belé markol a' rósz bűzbe, szidja a' Kalmárt rettene tesen, azután a' másik ágyhoz megy, hát ott is azon egy húron pendül a' dolog; mellyet azután a' vendég fogadósnak meg-beszél, hogy melly betstelenek voltak a' Kalmárok, 's ellenben melly derék ember a' Katona. (Democritus, 1815. k. I. 70. sz.)

Kónyi anekdotájának piszkos részlete egybevág. az Eulenspiegel népkönyv 85. elbeszélésével: Die LXXXV. histori sagt wie vlenspiegel einer wirtin in das bet scheisz vnd die wirtin vberredt das es ein pfaff gethon het (v. ö. Lappenberg 123—124. 1.). A színhely is megegyezik, a különbség csupán az, hogy Eu. egy papot csúfol meg, s ezzel a fogadósnén is bosszút áll, aki minden jó ételt e kitüntetett vendége elé tesz, őt pedig szegénysége miatt megveti. Ugyanez Paulinái is olvasható (c. 653.), továbbá Hans Sachsnál (Das Ay ins Pfaffen Pet, 1544. Fab. 3. 316. 1. 157. sz.) és az angol Merte tales of Skeltonbau (c. 123.), amely, Lappenberg gyanítása szerint (279. 1.), Eulenspiegel szerzője előtt is merős lehetett. L. továbbá Bolté: Pauli I I . 399. 1. 653. sz. j .


21^

7. Jó tanács a szabóknak. El megy Tillinko Hamburgban a' szabók tzéh-mesteréhez, és azt mondja néki, hogy a' körül-lévö tartományokból ós városokból hívattassa öszve a' szabókat, kik nem az ö tzéh társaságához tartózandók-is, és olly mesterségre tanítja őket, a' melly nékik igen hasznos; és még ti Világ meg fognak emlé kezni róla még a' maradéki-is. Nosza a' tzéh mester néki örül, egy nagy petsétes levelet ki-küld, hogy egy bizonyos napra mind meg-jelen jenek. Midőn ig-en sokan össze gyűltek, úgy hogy ti város-is tsudálta ti temérdek szabóknak sokaságát, kiki akarta meg-hallani azt ti hasznos mesterséget, Végre hirt ád ti tzéh mester Tillinkónak, hogy már jöjjön, mind egygyütt vannak. El-jön Tillinko, és őket egy nagy tágas piatzra vezeti; számtalan volt ti nép, kik már alig várták ti dolognak ki-menetelét; azután fel-megyen egy magas toronyba, és igy kiált-le: hallyátok-é betsületes tzébéli szabó mester embe rek! jól fel-jegyezzétek magatoknak, hogy, ha ollótok, réf, tzórna, tü és gyüszötök vagyon, ez elég ti ti mesterségetekhez: mindazonáltal ezt ti mestersé get tanuljátok-meg tőlem, és még fijaitoknak-is testamentumban hadjátok, hogy midőn várni akartok, el ne felejtsetek a' tzérnának végén tsomót kötni. A' szabók tsak néznek egymásnak szemébe: ezt ti mesterséget úgy-is mind tudjuk, felelének; hanem ha tud-é még mást valamit; mert tiz, tizenöt mért földnyirül híjában, és illyen bolondságért nem akarunk ide fáradni. Halljátfik-é, monda Tillinko, ti mi ezer esztendővel ez előtt történt, arra nem igen szoktunk emlékezni; de mivel tsak igy köszönitek meg jó akaratomat, tehát el-mehet mindenik viszsza, ti honnét jött. Ezen el-kezdének nagyon lármázni, ki nevetett, ki szitkozódott, 's mái napig-is meg emlegetik Tillinkot. (Democritus, 1815. k. I. 122. sz.) Kónyi Tillinkó-tréfája, amely rokon a három bölcseségről szóló középkori elbeszéléssel (Gesta Rom. c. 103.), pontosan egyező párja az Eulenspiegel népkönyv 50. históriájának: Die L. histori sagt wie TJlenspiegel die schneider im gantzen saclissen land beschreib er wolt sie ein kunst leren, die solt inén vnd ken kindn gut thun. Az eltérés, csu pán a helyben van: Eulenspiegelnél Rostockban történik a szabók össze jövetele. Lappenberg eredeti német tréfa maradványának tekinti (257. 1.) ezt az elbeszélést, s kapcsolatba hozza azzal, hogy a szabók a közép korban valóban tartottak kongresszusokat, ahol a mesterségükbe vágó dolgokat tárgyalták meg. Eulenspiegel tréfája nem egyéb, mint ennek a szokásnak kigűnyolása. A magyar Eulenspiegelben Suszter Lipli (25; sz. 122. 1.) a halálos ágyához hívja a szabókat s végrendeletileg köti lelkükre a cérna végére bogozandó csomót. Hasonló motívumot ta lálunk Nagy Ignác egyik adomájában (Bors és paprika, 1845. 578. sz.): egy földesúr összejövetelre hívja föl a vidék összes koldusait, s mikor ezek izgatottan lesik az ajándékot, kihirdeti, hogy soha hozzá koldulni ne jöjjenek, mert teljesen hiábavaló lesz a fáradságuk. 8.

Bolondmag.

Egy Hertzeg udvari népének környül-vétele közben ti kertben sétálgat ván, az udvari bolondra talál, a' ki valami fü magot hintett a kapálatlan földre; a Hertzeg kérdezi tőle, mit vetsz te ottani A' ki felele: én bolondokat vetek. Hát miért nem inkább okos embereket vetsz? Azért, felele ti bolond, mert az ide való föld azokat nem termi-meg. (Democrüus, 1815. k. II. 2. sz.) Bókon az Eulenspiegel 73. históriájával: wie Eulenspiegel- in einer Stadt in Sachsen Land gelegen Stein saet, darum er angesprochen

22


ward, und er antwort, er sde Schalk. Különféle változatokban s más és más személyekhez fűzve kedvelt darabja volt a régi gyűjteményeknek, pl. Kirchhof I. 413. sz., Claus Narr 85. 1., Flögel: Gesch. der Hofnarren. 1789. 456. 1. Nálunk is még több nyoma található: 1. Andrád: Anek doták. 1789. 1.132. sz. — 2. Házi és Úti Kai. 1798. — 3. Pesti Kai. 1799. 1804. — 4 . Budai Kai. 1807. — 5. Hazai Kai. 1816.— 6. Dugonics: Ma gyar példabeszédek. 1820. I. 120. 1. — 7. Közhasznú Honni Vezér. 1836. 163. 1. 30. sz. — 8. Esztergami Kai. 1837. — 9. Vas Gereben: Neves sünk. 1856. 184. 240. 1. = ÖM. IX. 444. X. 355. 1. — 10. Kőmives Já nos: Gondűző. 1867. 313; sz. — 11. Tóth Béla: MA. VI. 309. 1. (Metter nich hercegről és Akliról). IV. Andrád Sámuel Erdenspiegel-anekdotái (1789—1790). Alig egy évtized múlva a Democritus nyomába lépő Andrád Sá muel nagyhatású anekdota-gyűjteményében, 39 amelynek igen nagy ér demei vannak a világhíres vándortárgyak átplántálásában, a követ kező három Eulenspiegel-históriára akadunk. 9. Olcsó stibUk. Változtatni akarván egy tsalárd a' várost, melyben sokáig korhelkedett, szüksége vala egy p á r stiblire, de pénze nem volt, hogy vegyen. Azért tsalárdsághoz, mint manualis-skhoz nyúl, és azzal igy teszen szert egy pár Német láb-tokra. (A' paputsot lábtyünek is nevezhetnők.) El menyen egy stiblidiához (Suszter), és az öttse bőriből (Kalbleder) egy pár láb-tokot alkusz, meg-méreti a' lábát, és azt mondja, hogy holnap 7. órakor el-kerülhetetlenül szüksége leszen reá, melyet meg-igére néki a stiblidia, Tsak hamar azután más varró-diához megyén, és annál-is alkuszik egy párt olyant mint az elébbeni, és azt mondja, hogy holnap reggeli 8. órakor szüksége leszen reá; melyet néki ez-is meg-igére, hogy el-készit, és el-hoz. Az első el-jő más nap 7. órakor a' stiblikkel. Fel-próbálja a' tökéletlen, és egyiket szűknek találja. Mert el felejtette volt meg-mondani (hazudni), hogy az egyik lába vastagabb. De a' külömben semmi sem, monda a' tsalárd, üsd tsak kaptára, mert dél után el-akarok utazni, az alatt a' másikat, minthogy lábamhoz illik, meg-tartom. Alig megyén ez el, jő a' más suszter-is a' stiblikkel. Ezen a' stibli-dián-is éppen úgy hegedült a' tsaló mint az elsőn. Az egyik stibli jó volt, a más töké letlen okra nézve igen szoross. Ennek-is kaptára kellett ütődni 's dél-után el-jőni. Midőn ezen a' módon egy pár új stiblire verekedett volna a' tsalárd fejű láb, ki-fizeté a' fogadóst és el-utaza. Dél-után el-jöve mind a' két stibli dia a' kaptázott stiblikkel. Midőn az ajtónál egybe-találkozván hallanák, hogy a' stiblis el-utazott, és látnák, hogy meg-tsalattattanak, kotzkát vétenek, hogy melyiké legyen a' két özvegyen maradott láb-tok. (I. 73. sz.) Hasonlóképen tesz szert lábbelire Eulenspiegel Erfurtban az 1532. kiadás X C I I . elbeszélése szerint (Wie Vlenspiegel ein par schu kaufft on gélt). A kicsalt cipőkben aztán futásnak ered s üldözőinek azt ki áltja vissza, hogy fogadásból szalad (v. ö. Lappenberg 141. 1.). Megvan 39 György Lajos: Andrád Sámuel elmés és mulatságos anekdotái. Kolozs vár 1929.


23

ez az anekdota Erasmusnál (Coll. fam. opus) és Joh. Gastiusnál (Conv. serm. 1541). Fritz Eeuter, a híres német népies író, szintén feldolgozta. V. ö. A. L. Stiefel, Ztschr. f. vergl. Lit.-gesch. 8. 1895. 483. 1., A. Andrae, Rom. Forsch. 27. 1910. 358. 1. — Anekdotáink közt még többször előkerül: 1. Budai Kai. 1806. — 2. Suszter^ Lipli, 1808. 12. sz. 49—52. 1.: Lipli pénz nélkül sarukat vesz. — 3. Az Üstökös VI. k. 1860. 11. sz. 81. 1: Hogy tett szert V. Jancsi csizmára. Elbeszélés Sz. J.-töl: V. Jánosi egy tűzről pattant magyar fiú a régi világban Pesten, ahová apja jura tériára küldötte fel. A Kecskeméti-utcában a „Két medvé"-be száll s ott követi e] ugyanezt a csínt. — 4. Baczur Gazsi: Jogász humor. 1878. 38—40. 1. (V. Jancsiról, az előbbivel egyező). 10. A fogadósoknak

tetsző nóta.

Jól-lakván egy utas a' fogadóban, mikor meg-kellene fizetni, azt mondja, hogy néki bizony egy krajtzárja sints, hanem egy szép nótát fú érette. A' tsapláros azt mondja káromkodva, hogy néki pénz kell, nem ének. — De ha én olyant énekelek, mely néked tettzeni fog, acceptálod-e a' fize tésbe 1 —• kérdé az idegen. — Legyen, nem bánom, — mondja a' fogadós; — de olyan legyen, hogy nékem tessék. Utoljára ki-huzá amaz az erszényét, és monda: —• Már most fuvok egyet, a' mely Kendnek bizonyosan tettzeni fog, — és mikor énekelni kezde. ki-nyitá az erszényit és meg-fizete. — B' bizony tetteik, — szólla a' fogadós. Amaz el-tevé az erszényit és monda: — így hát szent immár közöttünk a' békesség.

Andrád anekdotájának (I. 360. sz. = Vadé Mecum, I I . 124. sz.) nem világos a csattanója. Úgy kell érteni, hogy a vendég előveszi a pénztárcáját s énekel, amiből a fogadós azt sejti, hogy mindjárt pénz hull a markába. Ezért mondja, hogy tetszik a nóta, de ezzel a kijelen tésével az előbbi megegyezésük szerint a fizetés el is van intézve. Ha sonlókép szedi rá a fogadóst s fizetés nélkül áll tovább Suszter Lipli (22. 1.). Ezekben a változatokban Eulenspiegel egyik híres tréfájára is merünk: Die LXI. histori sagt wie Ulenspiegel zu Erdfurt ein metziger noch vm ein braten betrog. A Repeues franches középkori költemény hasonló tréfát beszél el Villonról (Oeuvres de Fr. Villon, ed. Moland, l í . 3. 814—921. vs.). Ezzel egyidőben Poggio is lejegyzi ezt a történe tet (c. 259: De cantilena tabernariis piaceta), a befejezésben némi elté réssel a két előbbitől. Poggiót használta forrásul Kirchhof (I. 193: Von dem gesang so die wirt gern Körén) s olvasható Wickramnál (Rollwagenbüchlein, c. 53.) és Montanusnál is (Wegkürzer, c. 13.) a XVI. században. Ez utóbbival függ össze a Heinrich braunschweigi herceg hasonló tárgyú darabja (Comedia von einem Wirte, ed. L. Holland. Lit. Ver. 36. k. 445. 1.). L. a további utalásokat Bolté: Wickram, I. 375. 1., Bolté: Montanus, 567. 1., Semerau: Poggio, 235 1., Kadlec i. m. 45—47. 1.

24

Dr. GYÖRGY LAJOS: EULENSPIEGEL MAGYAR NYOMAI 11. Oremus.

Egy ifjú falusi P a p az Oskola-Mesterrel egykor a' többek között beszólleni kezdenek (!) a' falubeli szép asszonyokról. — Az igaz, — mondja a' Pap, — hogy a' mi falunkban rakássával hever a' sok szép asszony, a' kiknek párját nem találja az ember, ha a' dió fáig Léváig 's Déváig mind fel-járja-is az országot. Az ilyen asszonyoknak öromest prédikáll az ember, és az ilyen szép nyájat merő gyönyörűség legelni. — Bizony Tisztelendő Atyaságodat — monda az Os. Mester, — nagyon-is betsüllik azok, és igen kevesen vágynak közüllök, kik leg-nagyobb grátziának ne tartanák, ha Tisztelendőséged őköt meg-látogatja. — Tapasztalja-e azt Kend Mest Uram? Ked egy derék és betsületes ember, Ked előtt nintsen semmi titkom mert a' dolgot tudom hogy nem mondja elébb. Némelyek azok között az asszonyok között tettetik, mintha ellenségim volnának, tzirmolnak engemet férjek előtt, holott azok szeretnek leginkább. Egy szóval gustusom szerént való matrónák; ha Kend ugy tudná mint én, bámulna rajta. —• Tiszteletes Uram! tudja hogy én mint a' nyúl úgy tudok hallgatni. —' No jól van Mest Uram, a' jövő vasárnap mind az Oltárhoz járulnak az asszonyok, tsak vigyázzon Kend, a' melyik előtt én azt mondom: Oremus, az engemet jó szivvel meg-szenved. Az újságon kapó Oskola-Dospota alig várja, hogy jöjjön vasárnap, és akkor is egy fél órával hamarább kezd harangozni. Utoljára el-jő az Oltárhoz a falubeli Nótáriusné, és minekutánna egy két titkos kedves tekintetet vetett volna az áldozó Papra, le-teszi áldozatját az Oltárra. — Oremus. — Azt bizony meg-gondolám, — mormolá magában a' Mester. Ezután elé tappoga a' biróné az ő áldozatjával, és kedves szemekkel tekinte Tiszteletes Uramra. — Oremus. A mészárosné. — Oremus. Több pásztorjukat esmérő juhok-is vagy Magyar Országi nőstény ber kek járultanak elé, a' kik előtt mind Oremus mondatott. — Ennye boszorkány-bordából szőttek! mitsoda jól tudják magokat tet tetni, már ezt ki hitte volna! — mormolá most-is magában az oskola-Monárka. Végezetre elé-lipitzkedék a' Mest Uram kedves élete Párja-is Titt. Os. Mesterné Asszonyom leg-hátul. Mest Uram szemeit le-függesztvén, fülit felemelé, hogy nagy legyen mint a' szamárnak. A' P a p pedig el-kezdé ekkor-is: — Oremus. A Mester inti a' Papot, és azt súgja néki: —' Az az én feleségem. —> Semmi sem, — monda a' Pap, — tsak ugyan eo non obstante Oremus még-is. Ez az Eulenspiegelnek tulajdonított tréfa, amelynek egyetlen ma gyar nyomát Andrád anekdotája (II. 46. sz.) őrzi, az 1532. erfurti kiadásban került a népkönyv históriái közé: Historie XCVII. Wie Vlenspiegel ein metz het, die er fur sein ehefrawen ausgab vnd verdinget sich su einem dorfpfarrer. Eulenspiegelnél a jelige: „Brems", v. ö. Lappenberg, 143. 1. Az erfurti kiadó Bebeltöl (L. I I . c. 40: De sacerdote & aedituo) vette át ezt az elbeszélést, amely párhuzamba vonható Poggio 142. facetiájával és Hans Sachs egyik mesterdalával (Ewlenspigel mit dem prems, Goetze-Drescher I I I . 219. 1.). L. a további utalásokat Wesselski: Bebel I. 185. 1. 40. sz, j . és Semerau: Poggio 223. 1. 142. sz. j .


25

V. » Suszter Lipli, az eüső magyar Eulenspiegel-könyv (1808). A XVI. század óta figyelemmel követhető Eulenspiegel-nyomok után csak nagy későn, a múlt század elején, jelentkezik az első olyan magyar könyv, amely elejétől végéig Eulenspiegel-tréfákat tartalmaz, A M. Nemzeti Múzeumban található — talán egyetlen ismert példányá nak — címlapja a következő: Amaz Országszerte elhíresült Suszter Liplinek élete,'tettei, dévaj, és tzégéres Furtsaságai. Huszön-öt szaka szokban foglaltatva, ugyan annyi fa-metszésekkel ékesítve, az Olvasó nak mulattságára nyájossan öszve-szedegetve. Pesten 1808. Hartleben Konrád Adolf Könyvárusnál a Vátzi utszában. 8-r. 125 1. Magát meg nem nevező szerzője szombathelyi Holosovszky Imre (1766—1829.) kir. sótiszt volt, aki a múlt század elején, 1808 és 1812 között, még néhány németből átdolgozott regémnyel szórakoztatta az ol vasni vágyó magyar közönséget.40 Ebben a „nyájjosan gyönyörködtető könyvetskében" is fáradsága egyetlen jutalmát az olvasók „mulandó mosolygásának" felderítésében kereste. Célját minden bizonnyal elérte. Könyve az olvasók kezén elkallódott s annyira feledésbe merült, hogy nevezetes vonatkozású tartalma s az a történeti jelentősége, hogy a vi lágszerte elterjedt Eulenspiegel-tréfák első összefüggő változat-soroza tát nyújtja, a szakirodalomban a mai napig teljesen észrevétlenül ma r a d i Pedig nem érdektelen, hogy — bár megkésve és megfogyatkozva — mi hozzánk is eljutott az Eulenspiegel-népkönyv s elévülhet ételen tréfáit, amelyek évszázadok óta kalandoznak, a mi közönségünk is ol vasta és egykor megnevette. Magyar változatunk az Eulenspiegelnépkönyv átdolgozott és megrövidített típusa, amely az eredeti szerke zet 96 históriájából csak a következő 25 fejezetet tartalmazza: 1. Susz ter.Liplinek születéséről, 's neveltetéséről (megfelelője: Die erst histori); 2. Liplinek inaskodása (Die LXIT. histori); 3. Lipli vándorol (e fejezetnek nincs megfelelője az eredeti alapszerkezetben); 4. Lipli pénz nélkül eszik, [s iszik (LXI. és LXXX.); 5. Lipli egy Péknél inaskodik ( X I X ) ; 6. Lipli a' kötélen tántzol ( I I I L ) ; 7. Képíróvá lesz Lipli (XXVII.); 8. Lipli egy Ispotályban orvosság nélkül egy nap minden betegeket meggyógyít (XVII.); 9. Lipli eladja a' lovát 's akasztófára Ítéltetik (LVIIL); 10. Tanult versenségbe keveri magát Lipli d' Vittenbergi fő-oskolában (XXVIII.); 11. Lipli egy szamarat olvasásra, tanít (XXIX.); 12. Lipli pénz nélkül sarukat vesz, és ravaszság által kimenekedik az őrök körmeikből (XXXII. és 1532. Hist. X C I L ) : 13. Ismét pénz nélkül eszik Lipli, és egy fogadóst faggat (XXXIII. és L X X V I I L ) ; 14. Megtsal Lipli egv Mészárost (EX. és LXI.); 15. Tejei vasáról Lipli,,és Kováts lessz (LXX. és XL.); 16. Vargává lesz Bemburgban Lipli, és a' szabókat faggatja (XLIII. és XLIX.); 17. Lipli egy bsutsnel áll be ( L I I I L ) ; 18. Lipli egy Ügyészt tsal meg (XXXVIII.); 19. Lipli egy lókereskedőt megtsal 's tizenkét vak Embereket meg ajánSzinnyei: MI. IV. 1028. h.

26


dékoz (1532. Hist. XC. és Die LXXI. histori.); 20. Egy Tímárhoz áll Öte Lipli, és egy fogadóst megtsal ( L Y I I . ) ; 21. Lipli egy Vizhájumi Kalmárnál külömbféle tsalfaságokat követ el ( L X I I I L ) ; 22. Tovább kellvén Lipli egy parasztot megtsal, és ser-főzővé lészen (XLVIL); 23. Ellopják Liplit, azután egy Szabónál áll be (Die neund history); 24. Bosszút áll Lipli egy vendégen, és Annyát kenyérre segíti (VI. és LXXXVL); 25. Liplinek betegsége 's halála (L. és XCIIL). Magyar Eulenspiegel-könyviink tekét olyan átdolgozott kiadás, amely az eredetit egyharmadára rövidítette és vonta összef 25 fejezeté ben az alapszerkezet 31 históriájára és az 1532. erfurti kiadás 2 betol dására ismerünk. Egyáltalában nem követte az évszázadok óta szám talanszor lenyomtatott Eulenspiegel menetét, sorrendjét és kapcsola tait, hanem önkényesen válogatta össze a tetszésének megfelelő részle teket. Néha egy fejezetben két mozzanatot is összeolvasztott, ami forrá sának megrövidítésével 41 és módosításával járt. De azért elég híven megőrizte az átvett darabokban mintájának minden lényeges motívu mát, úgy hogy a Lipli kópéságaiban nem nehéz ráismerni Eulenspiegel jellegzetes vonásaira és páratlan leleményességére. Csupán egy vonás hiányzik belőle: az Eulenspiegel trágársága és féktelen szabadossága. Azok a vaskos, durva, sokszor ocsmány részletek, amelyek még a kö zépkorba visszanyúló népies humor kirívó színeit viselik magukon, nem jutottak be a magyar szövegbe. Az átdolgozó ízlése kiküszöbölte belőle mindazokat a visszataszító tréfákat, amelyek már a múlt század elején nem bírták meg a nyomdafestéket, A magyar Eulenspiegel te hát ízléstörténeti szempontból is érdekes változat. Arra vall, hogy a közízlés és az irodalmi felfogás a múlt század elején az írót és a kiadót Eulenspiegel átültetésében és kiadásában erős rostálgatásra és gondo san egybe válogatott szemelvényes formára késztette. Meg kell állapítanunk azonban, hogy nem a magyar Eulenspiegel szerzője, Holosovszky Imre, volt az, aki a válogatást, átdolgozást s a régi szöveg újszerűvé tételét keresztülvitte, hanem 1807-ben egy német kiadó jött arra a gondolatra, hogy az olvasásra különben igen érdemes Till Eulenspiegel históriáit csak az obscén részletek teljes mellőzésével lehet kinyomtatni és terjeszteni. Kiválogatta tehát, amint előszavában mondja, azokat a fejezeteket, amelyek az olvasó élvezetét nem zavar ják. Keze^ alatt egy új Eulenspiegel született, amely teljesen levetkőzte durvaságát és sokszor visszataszító szennyességét. A XIX. század és napjaink Eulenspiegele ez, aki új habitusában a szalonok választékos környezetébe s a gyermekszobák tiszta vidámságába is beléphetett. Ez a nevezetes kiadás, amely a magyar Eulenspiegelnek is mintául szol gált, a következő volt: Lében und Thaten, Schw'anke und Possen des Till Eulenspiegel zum angenehmen Zeitvertreibe lustig und kurzweilig in 25 Kapiteln beschrieben. Mit 25 schönen Holzsehnitten [géziért. Frankfurt u. Leipzig 1807. 8-r. 151 1. Bizonyára maga Hartleben adta ezt a példányt Holosovszky ke41

Elhagyott fejezetek: 2. 3. 5—8. 10. 11—16. 18. 20—26. 30. 31. 34—37. 39. 41. 42. 44—47. 51—53. 55. 56. 59. 63. 65—69. 72—77. 79. 81—85, 87—92,


27

zébe, aki az 1000 példányban megjelent átdolgozásáért kiadójától 40 forint honoráriumot kapott. 42 í g y történt, hogy 1808-ban már az olva sók kezében forgott az új Eulenspiegel magyar mása, amely az eredeti jének színes nyomású gyenge fametszeteit is kölcsön vette. Alig is változtatott valamit rajta. A magyar és német népkönyv 25 fejezeté nek sorrendje, címfelirata és tartalma pontosan fedi egymást. Eredeti sége csaknem teljesen kimerült abban, hogy Till Eulenspiegelt Liplinek nevezte s itt-ott elvétve belevegyített néhány magyar színt, a nél kül azonban, hogy a német népkönyv idegen vonásait következetesen törölte volna. Amint szelleme, úgy cselekvényének környezete is meg maradt németnek. Holosovszky érdeméül csupán annyit jegyezhetünk fel, hogy a korának ízléséhez idomult Eulenspiegel első magyar átültetője, a Lipli név alatt rejtőző s észrevétlenül maradt Eulenspiegeltréfasorozat első tolmácsolója nyelvünkön. Alább néhány olyan szemelvényt közlünk belőle, amely magyarul ebben a kiadásban jelent meg először. 12. Tudós

kérdések.

L i p l i . . . Vittenbergába jutott, a' hol egynehány Deákokkal versenkedni kezdett. Nem tudott végtére egyébként Lipli magán segíteni, hanem hogy magát olly Böltsnek lenni állította, a' ki a' legnehezebb kérdésekre-is meg tudna felelni. Az Elől-járók eleibe idéztetett azért. Minden Tanítványok megjelentek, 's Lipli nagy göggösen fellépett a' karékba; a' mikor osztán az Oskola Igazgatója előre lépett, hogy némelly kérdésekkel késértené. — Mondjad meg nekünk fő-tudományú Bölts! — úgymond — hány tsepp víz vagyon a' tengerben! — Hevenyen felele Lipli: — Fő-érdemű Igazgató, egy tseppig meg fogom ezt határozni, mihelyt minden folyóknak, 's vizeknek megparantsoljátok, hogy folytoktól megszünynyenek, 's a' tengerbe ne keveredjenek, hogy így a' Tengernek vizeit egyedül, 's magában megmérsékelhessem, 's tseppjeit felszámolhassam. De mivel ez hatalmatokban nints, azért a' kérdéstekre való felelet is önként megszűnik. Az Igazgató elpirulva tovább ment, és egy más Oktató lépett előre kérdvén: — Ádám idejétől fogva máig hány napok multak el? — Tsak hamar felelt Lipli: — Ádám idejétől fogva hét napok multak el, és ha ezek elmúlnak, ismét más hét napok következnek Világ végéig. Megtsalatott az oktató, 's a' Deákok azonkívül ki is nevették. Már most egy harmadik Tudós lépett elő, kérdvén: — Hol vagyon a' Világnak közép pontjai — Lipli felele: — A' világ közép pontja itt vagyon a' Vittenbergai fő-oskolában, ha pedig ezt hinni nem akarjátok, mérjétek bár egy sinorral az egész Földet, és ha tsak egy hajszálnyit hibáztam, nevezzetek szamárnak. — A' Deákok e' Tudó son is hahotáltak, és Lipli most fennszóval monda: — Drága Uraim! Én eleget tettem kérdésteiteknek, most már ti is felel jetek az enyimre: mondja meg Tudós Uram, melly nehéz a' Hold! A Tudós ide 's tova taszigálta vendég haját, de felelni nem tudott. Neve tett Lipli, mondván: — Nem nehezebb a' Hold egy fontnál, mert egy font valami egész, a melly négy fertályokból áll, de ám a' Hold is négy fertályokból áll, tehát éppen egy fontos. A' Deákok hangos katzagásra fakadtak, a' Tudósok haza szöktek, és Lipli jó békével szállására ballagott, (43—46. 1.) 42

V. ö. Szinnyei i. h.

28

i


E népies származású tréfa rokonsági köréből említhetünk még né hány magyar változatot. 1. Vas Gereben: Nevessünk. 1856. 277 1.: Va laki fogadást köt arra, hogy kiissza a tengert. Amikor vállalkozásának végrehajtására kerül a sor, azt követeli, hogy előbb a folyóvizeket különítsék el, mert csak a tengerre értette a fogadást. — 2. A Paprika c. Veszprémben megjelent élclap I. 1883. évi. 3. sz.-ban ráakadunk Etilenspiegel kérdésére: „Milyen nehéz a hold!" — 3. Tóth Béla Álma gyar anekdotakincs IV. 131. lapján a „Hogy hívják az én komámat Ercsiben?" c. Eötvös-anekdotát közli. Eötvös József ezt a két kérdést adja fel az ercsibeli embernek: 1. Hány stáció ide a másvilági 2. Mi lyen mély a tenger? A paraszt a találó válaszokat megadja s ezzel a kérdéssel vág vissza: „Azt mondja meg nekem az úr, hogy hívják az én komámat Ercsiben." E népszerű magyar változat ugyanezen kérdé sekkel, de Eötvös neve nélkül olvasható még a következő helyeken: 4—5. Herkó Páter I. 1893. 20. sz. 6. 1.: A kolozsvári examen, és u. o. 2. 1894. 22. sz. 12—13. 1.: A három kérdés (Cenner Lajos elbeszélése); 6. Uram Bátyám 13. 1898. 40. sz. 476. 1.: A tudós paraszt. — 7. Hasonló népies tudós kérdéseket közöl Kálmány Lajos: Hagyományok. 1914. II. 132. 1. 25. sz.: Mátyás király és a cigány béres, u. o. I I . 145. 1. — 8. A ponyvára került magyar Eulenspiegelhvn szintén szerepelnek ilyen kérdések: Köcsög Muki, 8. sz.: Köcsög Muki a N emismer di egyetemen. A Lipli wittenbergi mulatságos szerepléséről közölt elbeszélés, amely két kérdéssel (mennyire van az ég a földtől, milyen széles az ég) rövidebb a neki megfelelő Eulenspiegel-históriánál (Die XXVIII. histori sagt wie Ulenspiegel zu Brag in Behemen vff der hohen schul mit den studenten conuersiert, vnd wol bestond), valamint a felsorolt magyar változatsor a talányfejtés népszerű csoportjába tartozik. Eredete egy részt Indiában és Tibetben nyomozható, másrészt nyugati illetőleg régi germán szokásokkal függ össze (v. ö. Ztschr, f. deutsches Altertum, 3. 25. Ztschr. f. vergi Wortforsch. 13. 49. L). Különféle formái vannak: 1. a kérdések célja, 2. a kérdező és a kérdezett sze mélye^ és 3. a kérdések tartalma szerint, — A rejtélyes kérdések megfejtésével az illető valamely veszélyt hárít el (életét vagy vagyo nát megmenti: cinkotai kántor), valami előnyt ér el (pl. menyasszonj't szerez), vagy egyszerűen a természetes ész fölényéről tesz tanúságot. Az utóbbi irány a középkor és az újkor tudós és népies költészeté ben számos nyomot hagyott. Különösen a népköltészet szatirikusán élezte ki és fejlesztette tovább, úgy amint Eulenspiegelnél és a magyar anekdotákban észrevehető. A kérdező és a kérdezett viszonyában két fő formát lehet megkülönböztetni: vagy maga a kérdezett felel (Eulenspiegel), vagy pedig helyette más vállalkozik a kérdések megfejtésére (cinkotai kántor-típus). Tartalmuk szerint a kérdések rendkívül gaz dag változatsort mutatnak. Vannak azonban bizonyos kérdések, — ilyenek az Eulenspiegelhen szereplők, — amelyek minden időben és minden népnél kedveltek voltak. Komoly kérdések és feleletek előfordulnak már a Talmudb&n és a, keresztény iratokban. Ezek gyakran teszik a világ középpontjává Jeruzsálemet és a Golgotát. Nasreddin 70. elbeszélésében (Wesseíski: Nasreddin, 70. sz., Kunos: Nasreddin, 55. 1.) a keresztény szerze-


29

tesek egyik kérdése a világ középpontja iránt érdeklődik, s ugyanez a forma megtalálható a spanyol Timoneda Patranuelojának 14. mesé jében (v. o. Sehnorr: Archív, 9.422. 1.) és a Liebrechtől említett gascognei változatban (Germania, 7. 506. 1.). A tipikus válasz az, hogy az illető földbe üti botját, s azt a pontot jelöli meg a föld középpontjául, ahol az megáll. Teof ilo Folengo Orlandino e. versében egy papnak többek közt erre a két kérdésre kell felelnie: mennyire van a föld az égtől s hány csepp van az adriai tengerben? A pap szakácsa, Markalf, aki ura helyett felel, az első kérdésnél hivatkozik az ördögre, aki zuhanásával^ az ég és a föld közötti távolságot lemérte, s a második kérdésnél azt kívánja, hogy zárják el a folyók torkolatát, miként az Plutarchosnál, Aesopusnál és Steinhöwelnél is előfordul. A legrégibb német változatban, Stricker elbeszélésében (Pfaffe Amis, 1. 39—180. ve.), Amis azt köve teli a kapzsi püspöktől, hogy állítsa meg a tengerbe torkolló folyó vizeket, s ha ezt véghez viszi, ő is megfelel kérdésére. Már Folengo előtt Sacchetti 4. novellája feladja azt a kérdét, hogy mi a távolság a föld és az ég között s hány csepp van a tergerben. Az is tipikus forma, hogy Sacchetti molnárja egy bizonyos számot mond s azt követeli a zsarnoktól, hogy vizsgálja felül adatainak helyességét, ha nem hisz a szavainak. Majd Paulinái (c. 55), a vele összefüggő Hans Sachsnál (Fab. 4. 103. 1. 304. sz.) és Waldis Esopusáb&n (III. 92. sz.) találkozunk a hasonló talányfejtés irodalmi feldolgozásával. E kérdésnek rend kívül kiterjedt irodalma van, 1. Köhler I. 267. 492. kkl., Jellinek, Euphorion 9. 159. 1., Wesselski: Nasreddin I. 226. 1. 70. sz. j . , Bolte-PoKvka I I I . 214. kkl. A fentiek alapján megállapítható, hogy Lipli tudósvizsgálata a középkori egyetemek haszontalan vitatkozási betegségét parodizált) Eulenspiegel-típus körébe tartozik, míg a többi magyar változatot a tudós pedantéria fölött a természetes elmésség diadalát mutató cinkotai kántor anekdotakörébe sorozhatjuk. 13. A beszélő szamár. L i p l i . . . Erfurtba ment, a' hol tudósító levelek által elhíresítette, hogy ő olly mesterséggel bír, melly által a' szamarat olvasni taníthatja. Azonban találkozott egy gazdag ember, a' ki e' dévajságot meg akarta próbálni. Két száz tallért kívánt Lipli, felét ezeknek előre, és két hónap alatt kész akart lenni mesterségével. Megeggyeztek. Száz tallérok ottan kezére fizettettek, és egy szamár is hozattatott hozzája, a' mellyet ő egy istállóba zárt, és a' hová magán kívül senkit sem botsátott. Máv most egy könyvet vett Lipli magához, és minden két levele közzé szénát helyheztetett, ezt a' könyvet osztán a' jászolba tette; mihelyt a' szamár a' szénát észre vette, ott nyelvével a' könyv levelét megfordította, és a' szénát onnét kiette, ha evvel készen volt, ismét a' másik levelet fordította el, és a' midőn az egész szénával készen volt, éhségből ordítá: I, Á, I, Á. Már most ezt Lipli minden nap gyakorolta vele, míg a' szamár a' levél forgatását jól megtanulta. Elment osztán amaz Emberhez, a' kivel felfogadott volt, 's jelen tette néki, hogy tanítványa már egynéhány magán-hangzó betűket tudna Tsudálkozott ezen az Ember, 's egynéhány Barátjait magával híván, vélek az istállóba móne. Könyvét kezéhez vévé tehát Liplink, és a' szamár eleibe tartá. Ez egész nap éhezett vala mái', azért bátran forgatta a' leveleket, és a' midőn sehol

30


szénára nem akadott, harsányan ordítá: I, Á, I, Á. Nem tsudálkozhattak a nézők eleget, és a gazdag Úr úgy meg örült nékie, hogy álló helyében ismét ötven tallérokat adott az adósságból Liplinek. Ezeket magához vette ő, és ismét odább vitte sátorfáját, minekelőtte előbb a' jászolba egy tzédulát vetett volna, a' mellyre ezen szavakat írta: — A' ki elhiszi, hogy a' szamár olvasni megtanulhat, megérdemli, hogy szamárnak neveztessék. (46—48. 1.)

Hasonló tréfát beszél el Vas Gereben (No még egyet nevessünk, 1856. 189. 1. ÖM. X. 456. 1.) egy török fogságba esett magyar vitézről, aki arra vállalkozik, hogy a szultán elefántját megtanítja beszélni. Magában így okoskodik: '„Addig oktatom a jámbor állatot, hogy vagy az döglik meg az alatt, vagy a szultán hal meg, s időközben tán meg is szabadulhatok." Ugyanezt az anekdotát Martinus Antalról beszéli el a Herkó Páter, 4. 1896. 19. sz. 10. 1. Az a tréfa, hogy valaki ravasz szándékkal valamely állatot, rend szerint szamarat vagy elefántot, beszélni tanít, igen régi és elterjedt anekdota. Két változata van. A teljesebbet Stricker képviseli (Pfaffe Amis, 181—315. vs.); ennek megoldása egybevág egy keleti forrással (v. ö. Liebreeht, Germania 25. 299. 1.). Ide tartozik a Lipli tréfájával összefüggő Eulenspiegel 29. elbeszélése (Die XXIX. histori sagt wie Ulenspiegel zu Ertfort ein esel lesen lert, in einen altér psalter), amely olyan pontosan egyezik Stricker költeményével, hogy közvetlen kap csolatukban kételkedni sem lehet (Kadlec i. m. 34—35. 1.). Eulenspie gel tréfáját Hans Sachs is feldolgozta egy elveszett mesterdalában (v. ö. Goetze-Drescher, IV. 308. 1.). A másik rövidebb változat alapfor mája, amelyhez Vas Gereben és a Herkó Páter anekdotája csatlakozik, a Poggio 250. facetiájában (Facetum hominis dictum asinum erudire promittentis) jelölhető meg. A Poggio-féle változat került be Waldis Esopusáha (TV. 97.) s ezt dolgozta fel Lafontaine is minden különö sebb új vonás nélkül az egyik meséjében (VI. 19.: Le charlatan). Poggiótól terjedt tovább az angolokhoz (Mery tales and quicke answers. 1567. 99. sz.). V. ö. Anglia 31. 500. L, Kadlec i. m. i. h., Kurz: Waldis 184. L, Semerau: Poggio 234. 1. 250. sz. j . 14. Tejvásár. L i p l i . . . egy nap azon piaízra ment, a' hol az Asszonyok a' tejet szokták árulni. Egy nagy kádot vitetett oda, melléje állott, 's kiáltott, hogy a' kinek jó teje vagyon, hozzá hozza, mert ő mind megveszi. Örültek a' tejes kofák, hogy portékájuktól olly könnyen megszabadulnak, és tsak hamar otthon gazdaságaikhoz láthatnak. Verhíidtek ezért tejekkel, és Lipli mindegyikéét a' kádba töltette. Mikor már valamermyen beléöntötték tejeket, ekkor kérdezé végtére Lipli őket, hogy adnák pintjét? A' mit érte kívántak, annak felét akarta tsak érette Lipli fizetni, arra reá nem állottak. — Jól van, — monda Lipli, — ha azzal meg nem elégedtek, én meg nem veszem; azért tsak vegye ismét kiki vissza sajátját. — Bezzeg nagy lármát ütöttek a' kofák! Egyike ennyit hozott, a' másika annyit, öszvevesztek egymással; mindenike elsőbben akarta kimeríteni a' tejet, eggyike a' másikát elrántotta a' kádtól, utoljára hajba estek, korsókat, dézsákat, bögréket vágtak egymás' fejéhez, míg az őr állók el nem széllyesztették őket. De bezzeg Lipli is elvakarodott azonban a' városból, a' hol egyébként valójában nem jó szalmára fektették volna (62—63. 1.).


31

A Lipli tréfájának (1. még Köcsög Muki 10. sz.) megfelelő Eulenspiegel-fejezet: Die LXX. histori sagt wie Ulenspiegel zu Bremen milch koufft von den landfrauwen vnd sie zusamen schütet. Fischart (67. sz.), Hans Sachs (1546. Fab. 4. 91. 296. sz.) és Pauli (c. 644: Der kauft ein Zuber.vol Milch) feldolgozásából is jól ismert anekdota. V. ö. Bolté: Pauli I I . 396. 1. 664. sz. j . . 15. Adós marad. Lipli eltökéllette magában, hogy most saját lovat fog szerezni, 's bátor a' lóvevésre elég pénze volt is, azért még is valami tsint akart e' fejébe el; követni. Egy lótősérhez ment azért, és a' lovak köztt széllyel nézvén, kérdé eggyiknek, :á' melly néki legjobban megtetzett, az árát. A' kereskedő állította, hogy száz talléron alól nem adhatná. — No már, — monda Lipli, — ötvent mindjárt kifizetek érette, ötvennel pedig adós maradok. — Reá állott a' tősér, mivel Liplit esmérte, Lipli pedig az ötven tallérokat leszámlálván, lovára ült, 's elnyargalt, minekelőtte a' tősérnek azt a' helyet tudtára adta volna, a' hol reá találhatna. Leiptzigbe utazott Lipli, és ugyan azon fogadóba szál lott, mellyet a' tősérnek meghatározott. És mivel lovával nagy öröme volt, gyakortább is járt rajta sétálni. De nem sokáig látszatott öröme tartani, mert a' lókereskedonek már hosszúnak tetszett a' költsönözes ideje, miért is utána utazott Liplinek, hogy pénzét tőle megkérje. — Ejnye Barátom, — monda Lipli — hogy is jut eszedbe, velem olly ortzátlanul bánni, a' mikor én egy haj-szálig megállok Ígéretemnek? Ügy vettem én a' lovat tőled száz tal lérokon, hogy felét ezeknek egyszeribe leteszem, felével pedig adós maradok, meg is tartom szavamat, és felével még ezután is adós maradok. — Ezzel ter mészet szerént meg nem elégedett a' tősér, hanem panaszra ment ellene a' Város' Eleihez. De Lipli ezek előtt is tsak így mentette magát, és mivel a' kereskedő Lipli' vallását nem tagadhatta, azt az ítéletet tette a' Tanáts, hogy Lipli ezen ötven tallérokkal még ezután is adós maradjon. Tele méreggel, 's bosszúval haza ballagott tehát a' megtsalatott tősér, Liplinek a' deli lovat hátra hagyván. (82—84. 1.)

l i p l i tréfájának következő változata olvasható az egyik magyar anekdota-gyűjteményben: — Én öntől ezt a házat megveszem, de csak az árának felét fizetem meg, a többivel adós maradok. — Jól van, áll az alku. — Elmúlik egy esztendő, az adós nem fizet. Találkoznak egy szer egymással. — Miért nem fizet ön már egyszer? — Nem kötöttem én ki világosan, hogy a ház árának felével adós maradok? (Hahaha: Kétszáz adoma. 1861. 7. 1.). A Magyar Herkó Páter anekdotája (14. 1906. 41. sz. 7. 1.) szerint egy firenzei katonatiszt hasonlóképen ősapja be a zsidó hitelezőjét. Ezt a régi tréfát az 1532. erfurti kiadás iktatta be Eulenspiegel csínyjei közé: Historie XC. Wie Vlenspiegel einem rosstücher ein pfert abkauffet vnd yhm nur das halb bezalet. Fischart rímbe szedte (c. 86.) s Camerarius is feldolgozta (Fabuláé. 1570. 350.). A tréfa azonban Eulenspiegélnél korábbi keletű, amint ez a következő adatokból kitetszik: Poggio Fac. 164: Vafer debitor (Noel I I . 165.), Cento novelle antiche, X. nov., v. ö. A. d'Ancona: Studij, 1880. 305. 1., Pauli c. 110: Für 26 Duckaten, 10 bar, kauft einer ein Pferdt. V. ö. Lappenberg 140. 292. L, Bolté: Pauli I I . 284. 1. 110. sz. j .

32


16. A vakok

alamizsnája.

Vígan lovaglott egy nap Lipli sétálni, és ismét valamelly nevetséges leleményről gondolkodott, a' midőn tizenkét vak koldusok jöveteéltek eleibe, a' kik közzül az elsőnek még is valami tsekély szeme-világa vala, s a5 ki a' töb bieket kalauzolta. Alig sajdította meg ez Liplit tzafrangos lován, már is jelt adott a' vakoknak, és ezek kalapjaikat levévén alamisnát kunyoráltak. Lipli, a' ki magát azontúl feltalálta, hozzájok közelített, a' féllátónak fordítván lova' farát, 's monda a többiekhez: — Atyámfiai! ehol tizenkét forintok, tér jetek bé a' medve-fogadóba, igyatok egésségemre! — 'S ezzel tovább vágta tott. Ezer áldást'kiabáltak a' vakok utána, tsóválták a' fejek felett örömeik ben süvegeiket, mert mind eggyike azt gondolta, hogy eggyik társa kezében vagyon már a' pénz. Azontúl is oda rándultak a' medvéhez, elbeszélték a' fogadósnak szerentséjiket, és tudtára adták, hogy e' nagy ajándékot nála el akarják költeni. Örült ennek a' tsapláros, bő ebédet készíttetett, 's bort hoza tott. Régtől fogva nem éltek szegény koldusok így Ínyekre, mint most, be is vettek_ alkalmasint az Isten' áldásából, 's ugyan tsak szívesen itták az ada kozó Úrnak egésségét. Elégnek tartotta; lenni a' lakozást a fogadós, azért a' fizetésre intette a' vakokat; örömest hajlottak erre is a' szegények és eggyik a' másikat nógatta a' pénz' előadására. De a' pénz eggyikénél sem találtat ván, végtére kivilágosodott, hogy mindnyájan megtsalattattak. Bezzeg káro molta most leginkább a' fogadós az adakozó Urat! De ám azon ő még is meg állapodott, hogy ő kárt nem szenvedhetne, és hogy mind eggyik koldus fize tés gyanánt zekéjét néki hagyja. Ebből nagy versenkedés támadott. (84—85. 1.)

E tréfa változatainak javarészéhez még egy történet csatlakozik, amelyben az adakozó (néha egy idegen) jótáll a zavarba jutott korcsniárosnál, de csak azért, hogy öt is alaposan megtréfálja. Ennek a moz zanatnak is megvan a maga magyar mása. Tiszavölgyön Sz. magyar mezővárosban huszárok szállásolnak. Három közhuszárnak étvágya ke rekedik valami jó tiszai halra. Pénzük azonban nincs. Erre az egyik huszár egy csomó halat vásárol egy öreg halásznál azzal, hogy majd a tisztelendő úr fogja kifizetni. Bemegy a huszár a paphoz, a halász a tornácon várakozik. Bent azt mondja, hogy szerencsétlen öreg apja el méjében megháborodva szüntelenül a halat emlegeti. Távozik a huszár s belép az öreg halász a paphoz, aki rögtön imádkozni kezd, majd oktató szavakat s megnyugtató beszédet intéz hozzá, A halász türelmetlenül hallgatja az érthetetlen prédikációt s közben egyre kéri a hal árát. A na gyothalló pap azonban halált ért s erre újból imádkozni kezd, majd inti, hogy ne elmélkedjék szüntelen az elmúlásról. Az öreg erre bosszúsan tör ki, hogy ne imádkozzék érte, hanem inkább fizesse ki a potyka árát. Csak ekkor derül ki, hogy mindketten áldozatul estek a huszárok gonosz tréfájának. L. ezt az elbeszélést a következő gyűjteményben: Huszár-humor az utczán, kaszárnyában és háborúban. Összegyüjté a Rokkant Huszár. Bp. 1878. 153—157. 1. Ugyanennek népies feljegyzé sét közli a MNGy. X. 19. sz. 137. 1.: A csaló vándorló legények. Liplinél s forrásában, az Eulenspiegel 71. történetében (Die LXXI histori sagt w'e vlenspiegel XII Minden gab XII guldin als sie meinten, da sie fry vff zerten, vnd vff das letst gantz vbel bestunden) ez a két mozzanat együtt szerepel, a második más motívumokkal még körülményesebben elbeszélve, mint magyar változatokban. Ez a vala mikor önálló két részlet meglehetősen korán egyesülhetett, mert már Gortebarbe trouvére ó-francia fabliaujában együtt találjuk őket (v. ö. Bédier: Les FabUaux. 1895. 447. 1., Montaiglon-Eaynaud I. 70. 1., Bar-


33

bazan I I I . 598. 1.). Ebben a régi francia versben azt olvassuk, hogy egy vándordiák a Compiégnebe vezető utón bárom vakkal találkozik s azt mondja nekik, hogy alamizsnául fogadjanak el tőle egy bizánci pengőt. Azok kinyújtják kezüket s a diák zörgeti a pénzét, valóságban azon ban semmit sem ad nekik. Mindenik vak azt hiszi, hogy a másik vágta zsebre a pénzt. Compiégneben betérnek a vendéglőbe, vígnak laknak s jól töltik az éjszakát. Amikor másnap reggel fizetésre kerül a sor, kitűnik, hogy egyiknél sincs az alamizsnául kapott bizánci pengő. A diák, aki nyomon követte a vakokat s maga is ugyanabba a vendéglőbe szállt, segítségére siet a vakoknak s megnyugtatja a korcsmárost, hogy a közeli klastrom papja érte és a vakok adósságáért jótáll. A korcs máros belenyugszik ebbe, a vakokat elengedi s a diákkal a klastromba megy. I t t a lókötő megfog egy papot, aki éppen misézni készül, s el mondja neki, hogy a vendéglős, akinél az éjtszakát töltötte, meghábo rodott és szeretné, ha érte imádkoznék. A pap megígéri ezt s a diák a vendéglőstől is búcsút véve eltávozik. Mikor aztán mise után visszatér a klastromba s a pénzét követelő vendéglős megjelenik nála, igazolva látja, hogy a korcsmáros valóban eszelős. Az mind hiába tiltakozik a vád ellen. Végül is megkötözik s kedvét veszti, hogy tovább is a paptól követelje pénzét. Mindkét mozzanat igen kedvelt tárgya volt a régi mulattató iro dalomnak, a) A vakokról szóló elbeszélést már 1350-ben feljegyezte Konrád Derrer augsburgi tanító (v. ö. Ztschr. des Hist. Ver. f. Schwaben u. Neuburg, 21. 95. 1. 13. sz.). A XV. sz. híres olasz tréfamesteré nek, Gonnellának, csínyjei közt is szerepel (Wesselski: Govmella. 1920. 20. sz.). Idézhetjük még a következő nevezetes helyeket: Pauli c. 646. (Eu. neve nélkül), Hans Sachs: Eulenspiegel mit den zwölf Plinden, 1547._ Fab. 4. 176. 348. sz,, Sacchetti nov. 140. — b) E. Kadlec. i. m. 47—54. lapjain a becsapott korcsmáros mozzanatának következő fel dolgozásait említi: Strieker: Pfaffe Amis,_ 2043—2472. vs., Villon: Bepeues franches, 1. 261—348. vs., Morlini X I I I . nov., Straparola: Piacevoli notti, X I I I . Bologna 1898. I I . 250. 1. stb. Siciliában és Mál tában ma is élő tréfa, v. ö. Wesselski i. m. 128. 1. L. a további adatokat: Goetze-Drescher: Hans Sachs, IV. 176. L, Dunlop-Liebrecht 208. 1., Bolté: Pauli II. 396. 1. 646. sz. j . VI. Közeikorú Eulenspiegel-anekdoták. Ebben alfejezetben az utolsó félszázadból négy olyan magyar anekdotát idézünk, amelyek magyar szereplőkkel és magyar környe zetben történő cselekvényükkel az eredetiség csalódásba ejtő látszatát keltik. Az^ anekdota bámulatosan könnyen asszimilálódó sajátságát vehetjük észre rajtuk, amikor megállapítjuk, hogy tulajdonképen Eulenspiegel magyarrá hasonult változataival van dolgunk. Be van bizonyítva azonban, hogy az Eulenspiegel-népköny is csak adoptálta e nagy utakat megtett vándortárgyakat, s így igen jellemző példáit 3

34


kapiuk bennük az anekdota rejtélyes, minden vonatkozásában soha fel nem fedhető bonyolult életének. 17. A ló nem mászik a fára. Lovat árult a cigány, mely külsőre igen tetszetős volt. Alkuba bocsát kozik vele valami városi ember. — De cigány meg ne csalj, hanem meg mondd, ha hibája van a lovadnak, különben itt a vásárbiró, meg a kaloda. —• Nincs ennek semmi hibája, — bizonyítja a rajkó, — csak kútba nem néz, fára nem mászik és vasat nem eszik. —• Hisz énnekem nem is kell, hogy a kútba nézzen, madárfészket se akarok vele szedetni, enni pedig zabot kap nálam, nem patkószeget. —• Megalkudtak, kezet adtak, a cigány eltette a pénzt. Hát, amint megindul a vevő, akkor veszi észre, hogy a ló vak. De hisz a cigány megmondta, hogy nem néz a kútba. Megy vele odább, egyszer csak hídhoz érnek: amint a paripa meghallja a lábai alatt dobogni a pallót, egy szerre visszarugaszkodik és semmi könyörgés, ütés, verés rá nem bírja kény szeríteni, hogy a hídon átmenjen. Ügy kellett a vizén keresztül gázolni vele. Megmondta a cigány, hogy fára nem mászik. Végre fel akarják kantározni, s akkor sül ki, hogy a paripa nem enged zablát tenni a szájába. Ezt is meg mondta a cigány, hogy vasat nem eszik. Mit tehetett a jámbor vevő? Addig járt, míg ő is rászedhetett vele valaki mást.

Ezt az anekdotát Jókai gyűjteményéből (A magyar nép élce szép hegedészóban. 1907. 182. 1.) idézzük. Ugyanő A kupec lova címen az 1854. évi Országos Nagy Naptárban (103. 1.) és az 1857-ben megjelent anekdota-kiadványában (A magyar nép adomái. 209. 1.) is elbeszéli. Legrégibb magyar nyelvű előfordulása, tudomásunk szerint, Suszter Ltpli tréfái közt található (49. 1.: „egyéb hibája nintsen, hanem hogy a fákon keresztül nem ugrik"). Még a következő magyar előfordulásait ismerjük: 1. Pesti kai. 1818. — 2. Dvorzsák János: Adomák és vesze tnék. 1903. 6572. sz. — 3. Dömötör Sándor: Cigányadomáink. Ethn. XL. 1929. 95. 1. 186. sz. Eulenspiegelhez az 1532. erfurti kiadás 89. históriája kapcsolta (v. ö. Lappenberg 291. 1.), de jóval korábbi eredetű nála. A középkorba visszanyúló Mensa philosophicah&n (1602. kiad. IV. 12. 218. 1.), Bebel facetiái (1508. I. c. 33.) közt és Pauli gyűjteményében (1522. c. 112.) majdnem azonos szöveggel olvasható. Bebel így adja elő: „Quidam emens equum, quaesiuit a venditore an valeret? Respondente uenditore, ualere. Quaesiuit, cur venderet 1 Respondit ille, quia, nimis comederet, quem ipse pauper aegre aleret. Quaerente uero emptore de aliis malis habitudinibus, respondit uenditor, Nullám aliam habere, quam quod non aseendat arbores. Cum autem emptor domum rediret, atque equum omnes mordentem uideret, dixit uerum esse quod nimis comedat. Posthac ueniens ad ligneum pontem, non potuit equum compellere ut transiret pontem, inde inuenit equum non asoendere arbores." A kö zépkori predikációs gyűjtemények is emlegetik, pl. a Scala celi, 1489. 127a. Laskai Ozsvát lejegyzésében kétszer olvasható: a Quadragesimale Bigae Salutis predikációs gyűjteményében (Hagenau 1506. serm. 33. S. Közli Katona Lajos, Ethn. XI. 1900. 191. 1. és Timár Kálmán, Ethn. XXI. 1910. 50. 1.) és csekély szövegbeli eltéréssel a Sermones Dominicales 119. sz. prédikációjában (Hagenau 1498. Serm. 119. E. Közli Ti már Kálmán a fent id. helyen). Temesvári Pelbárt szintén utal rá a


35

Pomerium (Quadrages. P. I I . Serm. 31. R.) egyik prédikációjában: „sieut quidam dicunt quod equus talis non ascendit arborem et huiusmodi." Hasonló lóvásárlással találkozunk Marié de Francénál (Warnke: Die Quellén d. M. de Pr. 37. 1.) és Ariottónál (Wesselski: Arlotto, I. 29. 1. IX. sz.). Az idézett helyeken kívül 1. még: Kókler: KI. Schr. I I I . 70. 1., Wesselski: Bebel I. 133 1. 33. sz. j . , Bolté: Pauli II. 285. 1. 112. sz. j . 18. Szagért

hang.

Szatmáron történt. A 48 előtti boldog években téli vásárra jött be a vidéki szegény ember. Dél körül a „Károlyi"-ház című vendéglő udvarára került, hol is a konyhában keresett egy kis helyet, míg eszik. Senki sem lévén ott, igen száraz és kemény kenyerét a konyhában párolgó étel gőzre tartá, hogy puhulna: midőn a vendéglős betoppan s bőszülten kérdi, mit tett? — Kemény kenyeremet tartam kissé a gőzre, puhulás végett. — Jól van, fizet ezért egy garast. — De uram! Hisz nem veszi úgy is semmi hasznát az elpárolgó gőznek! — Mindegy; én itt bért fizetek, jogom van megfizettetni mindent!... Jöjjön velem a bíróhoz. — A bíró az áldott jó öreg Jenéi bácsi volt. A vendéglős elmondá panaszát, követelését. — Így történt-e ez? •— kérdé Jenéi a szegény embert. — Így bíz az bíró uram. — Akkor tegye le a garast!, — A szegény ember számtalanszor összehajlított kendőjéből kivesz egy * garast s átadja. A bíró kezébe veszi és szól;. —- Na vendéglős úr! Nézze: itt a g a r a s ! . . . Itt a g a r a s ! . . . Itt a g a r a s \ . . . — mindannyiszor az asztalra ejtvén a z t . . . S midőn a vendéglős egész önelégülten nyúlna utána, Jenéi vissza adja azt a szegény embernek, mondván: — Tegye el; az étel gőzéért a garas pengése a fizetés... Kvitt! , :_

Közölve a Mátyás Deák c. élclapból, I I I . 1874. 8. sz. 32. L, ahol A régi jó időkből címen van feljegyezve. Szintén Jeney Györgyről, a múlt század 30-as éveiben Szatmár városának főbírájáról, beszéli el Tóth Béla: MA. V 45—46. 1. (Nagy György közlése után). Névtelen szereplővel illetőleg cigányanekdotaként még a következő előfordulá sait ismerjük: 1. Vátzi kai. 1804. 5. sz. — 2. Budai kai. 1806. — 3. Ga ram: Nem úgy van most. 1860. 145. 1. — 4. Az Üstökös XI. k. 1862. 190. 1. 24. sz. — 5. Mátyás Deák IV. 1875. 26. sz, 104. 1. (a paraszt a gyógy szer szagáért a bankó szagával fizet). — 6. Herkó Páter VI. 1898. 50. sz. 4. 1. — 7. U. az VII. 1899. 48. sz. 7. 1. Az ellenfelén mindig elmésen felülkerekedő Eulenspiegel jellemző tréfája: Die LXXX. historie sági wie vlenspiegel den wirt mit den klang von den gélt bezalt,,ÍZu. türelmetlenül várja a megrendelt ételt, de a vendéglős késik v e l e ^ i k o r végre feltálalja, Éu. azt mondja, hogy már nem kell, mert jóllakott az étel szagával. Á vendéglős követeli az étel árát, mert ha jóllakott az illatával, annyi mintha evett volna belőle. Eulenspiegel ekkor egy pénzdarabot dob a padrals kérdi a vendéglős től, hogy hallotta-e a hangját. Amikor ez igent mond, elteszi a pénzt s azt mondja, hogy az étel szaga a pénz csengésével ki van egyenlítve. E nyilván indiai származású történet keleti eredete mellett több párhu zam tanúskodik (v. ö. Benfey: Pantschatantra I. 37. . §. 127. 1., Liebrecht: Zur Volskunde, 32—33. 1.). Az étel illatának kiegyenlítése a pénz hangjával már Eulenspiegel előtt olvasható a Cento novelle antiche (XIV. sz.) 9. novellájában (v. ö. d'Ancona: Studij. 1880. 304. 1.)

33


és a Cent nouvelles nouvelles (1462.) c. francia gyűjtemény egyik el beszélésében (v. ö. Studien zur vergl. Lit-gesch. I I . 19. 1.). Megtalál juk Paulinái (c. 48.), Hans Sacbsnál (1547. Fab. 4. 198. 366. sz.) ós ismeretes a Rabelais feldolgozásából is (Gargantua, 3. c. 37. V. ö. Toldó, Revue des études Rabelaisiennes I. 1903.). L. a további adato kat: Köhler: KI. Schr. I I I . 18. 1., Chauvin: Bibliogr. d. ouvr. arabes 158. 1., Wesselski: Euphorion XV. 1908. 7. 1., Bolté: Pauli I I . 268. 1. 48. sz. j . 19. Borvásár. Nevezetes deák volt a p.-i kollégiumban Vas Mihály az ő jóízű csínyjeiről. Egyszer diák pajtásait tartotta jól négy garasért borral. Nem volt a három tagból álló (diák) társaságnak több pénze, mint négy garasa. — Hej pedig ben ihatnám! — dalolták kedvetlenül. — Adjátok ide azt a négy garast, hozok én bort. — Bolond vagy? Négy garas ára nem elég együnknek sem a félfogára sem. — Csak adjátok ide azt a négy garast. — S megkapván a négy garast, felvette a felleghajtó köpönyegét s elment a piacra,_ ahol az edényes kofák ültek és megvásárolt ott két egyforma cserépkannát. Épen elég volt rá a négy garas. A két kannát bekapta a köpenyege alá s ment egyenesen egy kocsmába — Korcsmáros úr: mérje tele nekem ezt a kannát. —• Az teje mérte. — Hány itce ez és mivel tartozom? — kérdé Vas Mihály, mialatt már bevette vissza a köpönyege alá a tele kannát. — Három itce és fizet érte az űr negyvenöt krajcárt. —•• Negyvenöt krajcárt? Hm! De nekem nincs, csak tíz krajcárom — Hát akkor minek méreti tele az úr azt a kannát? Hol hal lott tíz krajcárért három itce bort? No csak töltse mindjárt vissza. —• Mit tehetett szegény Vas Mihály: visszatöltötte a bort s elszontyolodva hagyta ott a korcsmárost. — No fiuk: itt a bor, igyatok! — Csakugyan bor! Teljes három itce! — Hogy csináltad ezt Miska? — Nagyon egyszerűen. Az egyik kancsót megtöltöttem sárgás vízzel, osztán mikor a korcsmáros azt mondta, hogy töltsem vissza a bort, hát kivettem a köpenyegem alól a vizes kannát s visszaöntöttem neki a söntésbe a vizet.

Közölve Az Üstökösből, X X X I I . évf. 1889. 1661. sz. 8. 1. Ugyanott aa V. k. 1860. 60. 1. 8. sz.-ban olvasható anekdotában a „furfangon baka" fogadásból hasonlóképen ősapja be a fűszerest: a spirituszt ki cseréli a vízzel telt üveggel. Lipli is elköveti ezt a csínt (20. sz.). A lübecki fogadós gőgje és elbizakodottsága, hogy őt senki be nem csap hatja, arra készteti Eulenspiegel t, hogy borsót törjön az orra alá. Két kantát rejt köpönyege alá, egy üresét és egy vízzel telit. Azután az üresét megtölteti borral s köpönyege alatt a kancsókat kicseréli. Majd alkudozni kezd a fogadóssal, s nem akarja kifizetni a bor árát, mert igen drágának találja.' A korcsmáros megharagszik, elveszi tőle a kan csót, s a nélkül, hogy észrevenné Eulenspiegel csalását, a vizet visszaönti a borba. Eulenspiegel, ki célját elérte, a kancsó borral eltávozik. (Die LVII. histori sagt wie Ulenspiegel den Weinzepffer zu Lübeck betrog, als er im ein kantén ivassers für ein kantén iveins gab). A francia Repeues franches középkori költemény hasonló tréfát beszél el Villonról (1. 413—451. vs.) s az esetet egy ónémet schwank is ismeri, v. ö. Keller: ErzciMungen aus altdeutschen H and schr iften. Lit. Ver. 35. 104. kkl, E. Kadlec i. m. 43—45. L


37

20. Az ördög és a fiskális. Egy hiteránus atyafi rendkívül szeretett volna az ördöggel ismeretséget kötni. S ez egy alkalommal — meg is jelent neki épen országos vásár alkal mával. Egy asszony koca-malacot vett, lábánál fogva húzta, de nem bírt vele sehogyan se, végre nagy bosszúsan szabadjára ereszté a madzagot, mondván: — Vigyen el az ördög! — Hallod, ördögi Emlegetnek! —• Eh, ne bánts, nem szívből mondja. Amott egy napszámos évődik a feleségével, az is azt monda végül: — Eh, hát vigyen el az ördög! — Hallod ördög, megint emlegetnek! — Eh, ne bánts, nem szívből mondja. Alig hagyják félbe, jön ki egy szegény ember a fiskálistól, nagy fej csóválva, aligha a pöre nem veszett el n e k i . . . vissza se néz, csak a kezével int hátra: — Vigyen el az ördög! — Hallod ördög, megint emlegetnek. — Dejszen, barátom, ezt már elviszem ám, mert ez tiszta szívből mondja.

Közölve a Herkó Páter I I . 1894. 4. sz. 13. lapjáról. Régóta ismer jük: Bornemisza Péter már a XVI. században említi, Postilla. Sempte 1578. IV. r. 903. 1., v. ö. Ung. Jahrbücher I. 245. 1. Ábrahám a S. Clarára hivatkozva (Judas I. 203. 1.) Weber nyomán (XI. 34, 1.) Aszalay József szintén' elbeszéli a Szellemi omnibuszában, I I I . 332. 1. Vas Ge reben is céloz rá A nemzet napszámosai c. regényében, ÖM. IV. k. 254. 1. Ez a tréfa az 1532. erfurti kiadásban tapadt Eulenspiegel nevé hez (Hist. XCVI.) s így került a Fischart rímes feldolgozásába (1572. c. 91.). Szintén azon Eulenspiegel-elemek közé tartozik, amelyek jóval idősebbek a napkönyvnél. Legrégebbi előfordulása Heisterbachi Caesarius cisztercita szerzetes (1180—1240.) Diversarum visionum seu miraculorum libri VIII. c. munkájában olvasható (A. Meister kiad. 1910. Lib. 2. c. 17. 90. 1.: De advocato, quem Diabolus vivum rapuit, dum iret facér e exactionem. L. németül Wesselski: Mönchslatein, c. XXXVI.). Említi még Herolt: Promptuarium, M. 3., elbeszéli Pauli c. 81: Wie der Tüfel ein Statknecht holt, feldolgozta Hans Sachs: Der Procurator 1537. Fab. 3. 179. 78. sz. és Langbein: Gedichte II. 203: Der Advokat u. der Rotmantel. V. ö. Bolté: Pauli I I . k.277—278. 1. 81. sz. j . VII. Összefoglalás. Eulenspiegel már a XVI. század óta benne él a magyar köztudat ban. Tréfáinak szórványos nyomai anekdotairodalmunkban három év század óta napjainkig követhetők, összegyűjtött adataink szerint, amelyek azonban nem terjeszkednek ki az utóbbi évtizedek ifjúsági átdolgozásaira, a következő Eulenspiegel-históriák magyar változatai ról tudunk: 43 43 A római szám az Eulenspiegel-históriák sorrendi fejezetére utal. A: Andrád anekdotái. K: Kónyi Demoeritusa. L: Suszter Lipli. A mellettük levő arabs szám az illető könyv szakaszát jelöli. Sz: a fenti szövegben közölt anekdoták sorrendi száma.

38


I:L. 1. — IIII:L. 5. — VT:L. 24. — IX:K. I. 63. Sz:5. — X : K I. 33. Sz:2. XVII:K. I. 51. Sz:4. — XIX:L. 5. - XXVII :Sz:l. — XXVTII:L. 10. Sz:12. XXIX:L. 11. Sz:13. — XXXII-.L. 12. — XXXIII:L. 13. — XXXV:K. I. 42. Sz:3. — XXXVIII:L. 18. — XL:L. 14. — XLIII:L. 16. — XLVII:L. 22, — XLIX:L. 16. — L:K. I. 122. Sz:7. — LIIII:L. 17. — LVII:L. 20. Sz:19. — LVIII:L. 9. — LX:L. 14. — LXI-.A, I. 360. Sz:10. — LXII:L. 2. — LXIIII:L. 21. — LXX:L. 15. — LXXI-.L. 19, Sz:16. — LXXIIIrK. II. 2. Sz:8. — LXXVIII:L. 13. — LXXX:Sz. 18. — LXXXV:K. I. 70. Sz:6. — LXXXVI:L. 24. — LXXXIX:Sz. 17. — XC:L. 19. Sz:15. — XCII:A. I. 73. Sz:9. — XCIII:L. 25. — XCVI:Sz. 20. — XCVII:A. II. 46. Sz:ll. —

E szerint tárgyalásunk 37 Eulenspiegel-história 110 magyar vál tozatát foglalja össze. Végül még az Eulenspiegel-névre vonatkozó magyar adatokat csoportosítjuk. Eulenspiegel nevét először Bornemisza Péter írja le 1578-ban az Ördögi Kísírtetekről szóló munkájában. A tőle említett Trágár Balázs az eulenspiegeli alak XVI. századbeli első magyar for mája. Kónyi János 1782-ben Eulenspiegelt Tillmkónak kereszteli el s ez a név a népmeséinkben is sokszor felbukkan (pl. MNGy. IX. 40. sz.). Szaller György pozsonyi tanár 1794-ben magyarul a közkeletű Bolond Istók névvel helyettesíti a német Eulenspiegelt 44 s a múlt szá zad elején Holosovszky Imre a Lipli nevet találja ki megfelélő jiének. Jókai Mór 1856-ban A magyar nép adomái c, gyűjteményében „Csalóka Péter kalandjai" összefoglaló névvel olyan tréfasorozatot beszél el, amely tele van Eulenspiegel-motívumokkal, 45 majd A magyar nép humorról írt akadémiai székfoglaló értekezésében 48 Csalóka Pétert a német Eulenspiegel „valódi pendantja"-nak, „társalakjának" nevezi. A „Csalóka" nevet bizonyára nem Jókai találta ki, hanem — mint maga mondja — még gyermekkorában a népmesékből ragadt meg emlékezetében. E név régi magyar népies származását igazolja Veres marti Mihály 1639-ben elbeszélt Eulenspiegl-tréfája is, amely a német kópé szerepében végig „Csalóká"-t emlegeti. Az Eulenspiegel névnek ismerjük még a Bohó Misi és a Köcsög Muki magyar változatait. A ponyvára került Eulenspiegel ezeken a neveken folytatta esínyjeit s hódította meg a magyar nép fantáziáját. 47 Adatainkból látható, hogy az idegen hangzású Eulenspiegel egy pillanatig sem tudott megtele pedni nálunk, ellenben különféle magyar nevekén sűrűn találkozunk vele irodalmunk múltjában. Láthatólag igen közel férkőzött érdeklő désünkhöz s kedélyvilágunkhoz is. 44 45 46

V. ö. Kardos Lajos, Ethn. X X I I I . 1912. 177. 1. Benedek Róza, Ethn. XXII. 1911. 76. 1. ÖM. 96. k. 329. 1. L. még Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. I. k. 345. 1. 47 V. ö. Tatár Péter: Bohó Misi élete és csínyjei. Pest, Buesanszky A, 1870. — Köcsög Muki csodálatos és bámulatos kalandjai, csíny jei és bolond ságai. Bálint Lajos kiadása. Bp. Kálmán M. és Tsa, 1898 (16 elszíntelenedett Eulenspiegel-tréfa 32 lap terjedelemben).

Eulenspiegel in üer ungarisehen Literatur. Der Name „Eulenspiegel" taucht in der ungarisehen Literatur zuerst ini Jahre 1578 in einem Werke Péter Bornemisza's auf. In seinem Buche Az Ördögi Kíslrtetekről (Von den Versuchungen des Teufels), S. 839b—840, beweist der Verfasser, dass er von jenen Historien, die zurzeit in Deutschland über den weitberühmten, leichtsinnigen Eulenspiegel in Umlauf waren, schon Kenntnis genommen hat. Die- erste wirkliche Eulenspiegel-Historie (XXVII.) findet sich aber ini Kalauz (1613. 3. Bueh, 2. Teil), in dem volkshumorvollen Werk des grossen Glaubenskámpfers Péter Pázmány, gedruckt. Unter den von Zitaten aus der Heiligen Sehrift strotzenden Beweisgründen spielt das eulenspiegelhafte Argument eine wichtige Bolle und löst sozusagen eine groteske Wirkung -aus, als der berühmte Führer der ungarisehen Gegenreformation dasselbe auf das Gebaren der Lutheraner und Kalvinisten anwendet. Sein Zeitgenosse und Schüler, der Konvertit Michael Veresmarti, wiederholt denselben Scherz im Jahre 1639 in einer Streitschrift. Eulenspiegels Spuren sind in der ersten ungarisehen Anekdotensammlung, im Nevető Democritus (Lachender Demokrit) von Johann Kónyi (1782) noch mehr zu verfolgen. Den fleissigen Wachtmeister, der zur Unterhaltung der ungarisehen Leser mehrere Bücher volkstümlichen Inhalts verfasste, hinderten die Gesichtspunkte eines feineren Geschmacks durchaus nieht, so dass er für seine Sammlung den Stoff. gerade aus den gröberen EulenspiegelHistorien wáhlen konnte. Kaum ein Jahrzent spáter treffen wir drei Eulenspiegelgesehichten in Sámuel Andrád's wirkungsvoller Anekdotensammlung (Elmés és mulatságos anekdoták == Geistreiehe und vergnüglíche Anekdoten, 1789—1790), die sich hinsichtlich der Überpflanzung weltberühmter Wanderstoffe auf heimischem Boden bedeutende Verdienste erworben hat. Auf die Eulenspiegelspuren, die bei uns seit dem 16. Jahrhundert zu verzeichnen sind, folgt am Anfang des vergangenen Jahrhunderts das erste ungarische Buch, das voii A bis Z Eulenspiegelspásse enthalt. Dieses Werk: Amaz Országszerte elhíresült Suszter Liplinek élete, tettei, dévaj és tzégéres Furtsaságai (Lében, Tatén, leckére und berüchtigte Sehwánke des in allén Landern verrufenen Schusters Lipli) von Emerich Holosovszky (Pest, 1808), enthalt in einem Umfang von 125 Seiten 25, mit ebensoviel massigen Holzschnitten illustrierte Eulenspiegelgesehichten. Dieser ungarische Eulen spiegel ist auch vom Standpunkt der Geschichte des Geschmacks beachtenswert, da der Verfasser darnach strebte, durch Vermeidung zu grober Einzelheiten einen solchen Eulenspiegel zusammenzustellen, der den Genuss des Lesers nicht stört.. Aus der Quellenuntersuchung ergibt es sich jedoch, dass die Form und die Auswahl nicht von dem ungarisehen Autor, sondern von einem deutschen Herausgeber herrührt. Der Schuster Lipli ist námlich die genaue, mit einigen ungarisehen Zügen ausgestattete Kopie der Leipziger Eulenspiegelausga.be von 1807, die in der bibliographischen Zusammenstellung Lappenbergs auf S. 214 erwahnt wird.

40 Der Wanderweg der Eulenspiegeleleinente setzt sioh in den ungarischen Anekdotensammhmgen und Witzbláttern des letzten Jahrhunderts fórt, ja es erseheinen nicht selten schon derartig heimisch gewordene Formen von ihnen, dass die ursprünglichen Eulenspiegelmotive nur nach aufmerksamer Untersuchung zu bemerken sind. Interessant ist ferner, dass der dem ungarischen Ohr besonders fremdartig klingénde Name „Eulenspiegel" so beim Volke, wie auch in lite rarischer Verwendung nie Wurzel fassen konnte. Auf ungarischem Boden tragt die früheste Eulenspiegelgestalt im 16. Jh. den Namen „Blasius Trá gár", l m 17. Jh. ist die ungarische Bezeichnung „Csalóka". Wie es sich aus den Forsehungen ergeben hat, stammt diese Bezeichnung vom Volke selbst und Eulenspiegel lebt unter diesem Namen auch noch heutzutage in den ungarischen Volksmarchen. Johann Kónyi tauft Eulenspiegel im Jahre 1782 „Tillinkó" (die ungarische Weiterbildung von Till). Dieser Name, der in den ungarischen Volksmarchen ebenfalls auítaucht, ist spater beinahe allgemein geworden. 1794 versucht man ihn durch den bei uns gutbekannten Namen „Bolond Istók" zu ersetzen. Der zur Schundliteratur gesunkene Eulenspiegel hat aber die Phantasie des ungarischen Volkes unter den Namen „Bohó Misi" und „Köcsög Muki" erobert. Die in der ungarischen Literatur bisher bekannten ungarischen Varianten der Eulenspiegelgeschichten zahlen wir untén auf. Es ist festzustellen, dass der weltberühmte Eulenspiegel sich in die Gemütswelt und Interessensphare des ungarischen Volkes leioht und ausgiebig hineinschlelchen konnte. Hist. l-.Lipli c. 1. Hist. lY-.Lipli e. 5. Hist. YI-.Lipli c. 24. Hist. IX:Kónyi I. 63. — Lipli c. 23. — Jókai; A magyar nép adomái. 1857. 66. — Jókai: A magyar nép élce. 1907. 52. — Köcsög Muki. 1898. c. 15. — MNGy. (Magyar Népköltési Gyűjte mény). 9. 527. 76. Hist. X:Kónyi I. 33. — Trocsányi: Magyar régiségek és furcsaságok. 3. 183. Hist. XYIl-.Kassai Kalendáriom 1763. Trostler József, M. Nyelvőr 1927. — Kónyi I. 51. - - Vátzi Kalend. 178Q. 1825. — Lipli c. 8. Hist. XlX:Lipli c. 5. Hist. XXVII:Pázmány Péter: Ka lauz. 1613. 3. 2. 102. SW. 3. 149. Ethnographia 22. 60. — Veresmarti Mihály: Intő' s Tanító Levél. 1639.126. — Lipli c. 7. — Jókai Mór: SW. 97. 318. — Mik száth Kálmán: SW. 20. 91. — Reviczky Gyula: Összes költeményei. 1900. 239. — Pakots József: Mindenféle a folyó sóról. 1905. 34. — Tóth Béla: Magyar anekdotakincs. I. 229. — Köcsög Muki. 1898. c. 6. Hist. XX.YIlI:Lipli c. 10. — Vas Ge reben: Nevessünk. 1856. 277. — Pap rika. 1883.-1. 3. — Tóth Béla: Magyar anekdotakincs. 4. 131. — Herkó Páter

1893. 20. 6., 1894. 22. 12. — Uram Bá tyám 1898. 40. 476. — Kálmány Lajos: Hagyományok. 1914. 2. 132. 25., 2. 145. — Köcsög Muki. c. 8. Hist. XXIK'.Lipli c. 11. — Vas Ge reben: No még egyet nevessünk. 1856. 189. SW. 10. 456. — Herkó Páter 1896. 19. 10. Hist. XXXII-.Lipli c. 12. Hist. XXXIII-.Lipli c. 13. Hist. XXX.V:Kónyi I. 42. — Jókai: A magyar nép élce. 1907. 55. — Herkó Páter 1893. 35. 10. Hist. X X X V I I I -.Lipli e. 18. Hist. XJj-.Lipli c. 14. Hist. XLIII-.Lipli e. 16. Hist. XLYIl:Lipli c. 22. Hist. XIAX-.Lipli c. 16. Hist. L-.Kónyi I. 122. — Lipli c. 25. Hist. IAY-.Lipli c. 17. Hist. íiYIl-.Lipli c. 20. — Az Üstökös 1860. 60. 8., 1889. 1661. 8. Hist. LYIII-.Lipli c. 9. Hist. hX-.Lipli c 14. Hist. LXI:Andrád I. 360 = Vadé Mecum 2. 124. — Lipli c. 4. Hist. JjXII-.Lipli c. 2. Hist. WílY-.Lipli c. 21. Hist. WOL-.Lipli c. 15. Hist. hXXI-.Lipli e. 20. — Huszár humor. 1878. 153—157. — MNGy. 10. 137. 19.

II H i s t . L X X I I I : K ó n y i I I . 2. — Andr á d I. 132. — Házi és Uti Kalend. 1798. — Pesti Kai. 1799. 1804. — Budai Kai. 1807. — Hazai Kai. 1816. — D u g o n i c s : Magyar Példabeszédek. 1820. 1. 120. — Közhasznú Honni Vezér. 1836. 163. 30. — Esztergomi Kai. 1837. — V a s Gere ben: Nevessünk. 1856. 184. 240. SW. 9. 444,, 10. 355. — K ő m i v e s J á n o s : Gond űző. 1867. 313. — T ó t h B é l a : Magyaranekdotakincs. 6. 309. Hist. hXXVUI-.Lipli c. 13. Hist. TuXXX-.Vátzi Kalend. 1804. 5. —• Budai Kai. 1806. — G a r a m : Nem úgy van most. 1860. 145. — Az Üstökös 1862. 190. 24, — M á t y á s Deák 1874. 8. 32., 1875. 26 104. — H e r k ó P á t e r 1898. 50. 4., 1899. 48. 7. Hist. L X X X V : K ó n y i I. 70. H i s t . JjXXXYI-.Lipli c. 24. H i s t . LXXXIX(Erfurtl532.):LipZi c. 9. — Pesti Kai. 1818, — J ó k a i M ó r : Or szágos nagy naptár. 1854.103. — J ó k a i :

A magyar nép adomái. 1857. 209, — J ó k a i : A magyar nép élce. 1907. 182. — D v o r z s á k : Adomák és veszetnék. 1903. 6572. — E t h n o g r a p h i a 1929. 95. 186. H i s t . X C ( E r f u r t 1532,)iLipli c. 19. — H a h a h a : Kétszáz adoma. 1861. 7. — M a g y a r H e r k ó P á t e r 1906. 41. 7. H i s t . X C I I ( E r f u r t 1532):Andrád I. 73. — Budai Kai. 1806. — Lipli e. 12. — Az Üstökös 1860 11. 81. — B a c z u r Ga zsi: Jogász-humor. 1878. 38—40. H i s t . XClll-.Lipli c. 25. Hist. X C V K E r f u r t 1532.): Bornemi sza P é t e r : Postilla. 1578. 4. 903. U n g . J a h r b . 1. 245. — A s z a l a y József: Szel lemi omnibusz. 1856. 3. 332,=Weber 11. 34. — V a s Gereben: A nemzet nap számosai. S W . 4. 254. — H e r k ó P á t e r 1894. á. 13. H i s t . X C V I H E r f u r t 1532.): A n d r á d I I . 46.

AZ E R D É L Y I MÚZEUM az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadáséban jelenik meg évenként 12 számban negyedévenként 7—7% ív terjedelemben, A folyóirat az EME. Bölcsészet-, nyelv- és történettudományi, Természettudományi-, Orvosi- és Jogi Szakosz tályának hivatalos közlönye.

AZ E R D É L Y I M Ű Z E U M - Q T az Egyesület alapító, igazgatósági és rendes tagjai évi 300 lejes kedvezmé nyes áron kapják. Előfizetési ára nem tagoknak és könyvkereskedőknek 400 lej. Előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó kivánságok címe: ERDÉLYI' MÚZEUM kiadóhivatala, Cluj-Kolozsvár, Stráda Báron L. Pop (volt Brassai-utcú) 5. i' _ Kéziratok, ismertetésre szánt könyvek és a folyóirat szellemi részét illető , tudakozódások a szerkesztőt illetik: , D& GYÖRGY LAJOS, Cluj-Kolozsvár, Sir, Universitatii (v. Égyetern-u.) 20. —«acSESaa^3gBl^»' •"^^^^mWMl"' 1 - 1 "

A szerkesztőség közli az igen t. munkatársakkal: 1. Géppel írott kézirato kat kér. 2. Á közlésre szánt dolgozatok átlagos legnagyobb terjedelme 1 íi: 3. Minden munkatárs a folyóiratnak egyszersmind előfizetője is. A tisztelét díjat 300 Illetőleg 400 lejig a kiadóhivatal az előfizetés javára írja. 4. Külön nyomat a szerző kivánságára és költségére készül. 5. Kéziratokat a szerkesz tőség csak a szerző külön kifejezett óhajára küld vissza.

Erdélyi Tudományos Füzetek.. Szerkeszti: Dr. György Lajos.

í z „Erdélyi 3Mzetun-Egyesiilet" kiadása

3. Hass Károly: Reményik Sándor — — — — — —• •— — —- — 40.— 2. Farvan Bazil: A dákok Trójában — — — —- — — — — — 30.— 'ó, Dr. Bilay Arppü: Gyulafehérvár Erdély művelődéstörténetében — 30.— 4. Dr. Bilay Árpád; A moldvai magyarság. — ."•—,~ — — — — —_ 40.— 5. Szokolay Béiu: A migyí'ányai művésztelep —-., —x~ — — — — — 40.— 6. Dr, Balogh Ernő: Kvarc az Erdélyi Medence felső mediterrán gip7. Dr. György Lajos: Az erd. magyar irodalom bibliográfiája. 1925.„év 50.— 8. K. Sebestyén József: A prassai fekete templom Mátyás-kori címerei 40.— 9. Dr.Karácsonyi János: Üj adatok és új szempontok a székelyei régi 10. Dr. Gál Kelemen: Brassai küzdelmei a magyartalanságok ellen — 50.— 11. Dr, Tavászy Sándor: Erdélyi szellemi életünk két döntő kérdése — 40.— 1*2. Dr. György Lajos: Két dialógus régi magyar irodalmunkban — — 60.— 13. K, Sebestyén József: A Becse-Gergély nemzetség, az Apafi és a bethleni gróf Bethlen család címere _ — — — — — — *~ 50.— 14. Dr. Ferenczi Miklós: Az erd. magyar irodalom bibliográfiája 1926. év 50.— 15. Dr. Gyárfás Elemér: A Supplex Libellus Valachorum —• — — —» 50.— W.:Ránay Elemér: Kemény János fejedelem halála és nyugvóhelye — 50.— 17. Dr. György Lajos: Egy állítólagos Pancsatantra-származék irodal18. Dr. Ferenczi Miklós: Az erd. magyar irodalom bibliográfiája 1927. év 60.— 19. K. Sebestyén József: A középkori nyugati műveltség legkeletibb 20. Szabói.'2vtAttila: Az Erdélyi Múzeum Egylet XVI—XIX." századi kéziratos énekeskönyvei — — — — — — — — — —- — 50.— 21. Dr. Ferenczi Miklós: Az erdélyi magyar irodalom bibliográfiája. 1928.'óv, pótlásokkal az 1919—1928. évekről — — — — — — 50 — 22. Dr. György La;ios: A francia hellénizmus hullámai az erdélyi ma gyar szellemi életben , — — — — — — ,—- — — — — — 50.— 23. Dr, Kántor Lajos: Az Erdélyi; Múzeum-Egyesület problémái —" — 50.— 24. Dr. Gál Kelemen: A nemzeti nevelés román fogalmazásban — — 50.— 25. Dr. Tavaszy Sándor: Kierkegaard személyisége és gondolkozása — 50.— 26. Dr, Papv Ferenc: Gyulai Pál id. Bethlen János gr. körében — — 50.—. 27. Dr, Csűry Bálint: Néprajzi jegyzetek a moldvai magyarokról— — 50.-— 28. Dr. Biró Vencel: Püspökjelölés az erdélyi róm. kath. egyházmegyében 50.— 29. Dr. 'Teleki Domokos gróf; A marosvásárhelyi Teleki-könyvtár törté-.30. Dr.Hofbauer László: A Kemény című zsebkönyv története (1839^-1841) 5Ö.— 31. Dr'. Ferenczi Miklós: Az erdélyi magyar irodalom bibliográfiája. 32. Dr' Gyalui Farkas: A Döbrentei-pályázat és a,Bánk bán — — — 50.— 33. Dr. Rajka László: Jókai „Törökvílág Magyarországon" c. regénye 50.— 34. Dr. Tcmesvárii János: Hét erdélyi püspök végrendelete _-f — -— 50.— 35. Dr. Biró Vencel: A kolozsmoüostori belső jezsuita rendház és iskola Bethlen és a. Rákóczy-fejedelmek idejében — — — •'—,..—. — 50,— 36. Szabó T, Attila: Az Erdélyi Múzeum Vadadi Hegedűs-kódexe — — 50.— 37. Dr. Kántor Lajos: Hídvégi gróf Mikó Imre szózata 1856-ban az Er délyi Múzeum és az Erdélyi. Múzeum-Egyesület megalakítása 38. Dr. Ferenczi Miklós:

Áz erdélyi inágyar irodalom bibliográfiája.

39. Dr. Balogh Arihúr; A székely vallási és iskolai önkormányzat — 50.— iO.&r, György Lajos: Eulenspiegel magyar n y o m a i — .'— —. — —• 80.— 41. Dr. Dömötör Sándor: A cigányok temploma — — —'.. — — —• 50 —

Megrendelhetők az Erdélyi Múzeum kiadóhivatalában, GIuj-Kolozsvár. Str. Báron L. Pop (volt Bragsai-u.) 5. , '

EULENSPIEGEL MAGYAR NYOMAI

Recommend Documents