Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar. Czeglédi Edit

Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

Czeglédi Edit A FELNŐTTKORI ELHÍZÁS PSZICHOLÓGIAI KORRELÁTUMAI ÉS INTERVENCIÓS LEHETŐSÉGEI Pszichológiai Doktori Iskola Doktori iskola vezetője: Prof. Dr. Hunyady György, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja Személyiség- és Egészségpszichológiai Doktori Alprogram Programvezető: Prof. Dr. Oláh Attila, egyetemi tanár

Témavezető: Dr. Urbán Róbert, egyetemi docens

A Bíráló Bizottság tagjai: Elnök: Bírálók: Titkár: Tagok:

Prof. Dr. Bányai Éva, egyetemi tanár, ELTE Dr. Demetrovics Zsolt, habil. egyetemi docens, ELTE Dr. Pikó Bettina, habil. egyetemi docens, SZTE Dr. Veres-Székely Anna, habil. egyetemi docens, ELTE Prof. Dr. Bárdos György, egyetemi tanár, ELTE Dr. Bugán Antal, egyetemi docens, DE Dr. Szabó Pál, egyetemi docens, DE

2012. április

Bevezető1

Az elhízás2 multifaktoriális eredetű, súlyos egészségi következményekkel járó, az egyénre és a társadalomra egyaránt nagy terheket rovó állapot (Hu, 2008). Hazánk felnőtt lakosságának 60%-a, iskoláskorú lakosságának 20%-a él kisebb-nagyobb súlyfelesleggel (KSH, 2010; Németh, 2011). A populáció szintű súlygyarapodás elsősorban a fokozott kalóriabevitelnek és az ülő életmódnak köszönhető (Afridi és Khan, 2004) a modern, hízásra hajlamosító, ún. „toxikus” környezetben (Brownell, 2005). Egyes evési magatartásokat (mint pl. az emóciófókuszú megküzdési stratégiaként értelmezhető ún. érzelmi evést) obezogénként (elhízást előidézőként) tartanak számon a szakirodalomban (de Lauzon és mtsai, 2004). Nagyhatású, sokat kutatott és vitatott az ún. korlátozás elmélet, amely szerint a személy abbéli próbálkozása, hogy a testsúlya és az alakja kontrollálása céljából tartósan szabályozza, korlátozza a táplálékbevitelét, epizodikus túlevést okoz, a túlevés viszont súlygyarapodást eredményezhet és végső soron elhízáshoz vezethet (Herman és Polivy, 1975). A professzionális súlycsökkentő kezelések a műtéti eljárás kivételével csak mérsékelt (5-10%os) fogyást eredményeznek (Foster, 2003), ráadásul a visszahízás szinte törvényszerű (Byrne és mtsai, 2004). Ugyanakkor már a mérsékelt súlycsökkenés is statisztikailag és klinikailag szignifikáns előnyökkel jár a testi és a mentális egészség vonatkozásában egyaránt (Fabricatore, 2007). A nagyszámú professzionális és populáris súlycsökkentő módszer és stratégia ellenére az elhízás prevalenciája folyamatos és drámai növekedést mutat (Berghöfer és mtsai, 2008). A sikeres fogyás előrejelzőinek vizsgálata elősegíti a súlycsökkentő kezelések költséghatékonyságának optimalizálását (Teixeira és mtsai, 2005). A viselkedésváltozás transzteoretikus modellje (Prochaska és mtsai, 1992) ígéretes elméleti keretet nyújt a testsúly-menedzselési intervenciókhoz is. Az elhízás pszichológiai korrelátumainak jelenlegi kutatási vonulata egyrészt a rizikótényezők vizsgálatára irányul, másrészt pedig az ok-okozati összefüggéseket kívánja feltárni a súlyfelesleg és e korrelátumok között (Friedman és Brownell, 1995). A legújabb modell szerint az elhízás és a gyakoribb mentális betegségek között kétirányú oki kapcsolat áll fenn, amelyben számos moderátor és mediátor tényező játszik szerepet (Gatineau és Dent, 2011). A mérőeszközök gazdag tárháza ellenére a hazai szakirodalomban csak elvétve találkozunk az elhízott populációra kidolgozott kérdőívek adaptációival (pl. Czeglédi, 2008).

1

Hálám szeretném kifejezni témavezetőmnek, Dr. Urbán Róbertnek, aki szakmai útmutatásával inspirálóan hatott rám. Kritikus szemmel követve a munkámat számos ötletet adott, amelyek gazdagabbá tették mind a kutatásaimat, mind pedig az eredmények kibontását. 2 A tápláltsági állapot meghatározása orvosi értelemben a testtömegindex (BMI) kategorizációja alapján történik: 18,5 kg/m2 alatt alultáplált, 18,5-24,9 kg/m2 között normális testsúly, 25,0-29,9 kg/m2 között túlsúly, 30,0 kg/m2 és e felett elhízás (WHO, 2000). Míg a testi betegségek kockázata kapcsán a túlsúly és elhízás megkülönböztetése jelentős, addig a BMI kritikus értékei kevésbé tűnnek hasznosnak a többletsúly pszichoszociális következményei tekintetében. A továbbiakban ezért Schwartz és Brownell (2004) gyakorlatát követve a súlyfelesleg mértékétől függetlenül az elhízás, illetve elhízott kifejezéseket alkalmazzuk. Amennyiben a tárgyalt téma szempontjából indokolt a medikális kategóriák használata, akkor ezt a BMI érték megadásával jelezzük.

1

Célkitűzések

A disszertáció három kutatást tárgyal, amelyek fő célkitűzései a következők voltak: 1. Az elhízott populációra kidolgozott, illetve az elhízott populációra is pszichometriailag valid módon alkalmazható mérőeszközök magyar nyelven hozzáférhető körének bővítése. 2. Az elhízás néhány pszichológiai korrelátumának vizsgálata azok kockázati tényezőinek és magyarázó változóinak a feltérképezése céljából. 3. Két testsúlykontroll-program megvalósulásának vizsgálata és értékelése valós körülmények között. 4. A szándékos súlycsökkenés pszichológiai előnyeinek vizsgálata. 5. A sikeres fogyás előrejelzőinek tesztelése.

A vizsgálatok bemutatása

1. A 21 tételes Háromfaktoros Evési Kérdőív hazai adaptálása A mérőeszköz bemutatása A 21 tételes Háromfaktoros Evési Kérdőív (TFEQ-R21; Tholin és mtsai, 2005; Czeglédi és Urbán, 2010) önjellemzős, Likert-típusú skálán értékelendő, egyes obezogénként azonosított evési magatartásokat operacionalizáló mérőeszköz. Kontrollálatlan evés skálája (9 tétel) az arra való hajlamot méri fel, hogy elveszti-e a személy a kontrollt az evése fölött, amikor éhes, vagy amikor külső, étellel kapcsolatos ingereknek van kitéve. A Kognitív korlátozás skála (6 tétel) az arra való hajlamot méri fel, hogy korlátozza-e a személy tudatosan a táplálékbevitelét a testsúlya és az alakja befolyásolása érdekében. Az Érzelmi evés skála (6 tétel) az arra való hajlamot méri fel, hogy túleszik-e a személy negatív kedélyállapot esetében, pl. amikor magányosnak, kedvetlennek érzi magát, vagy szorong. A vizsgálat fő célja A TFEQ-R21 magyar nyelvre történő adaptálása és az evési magatartások egyes feltételezett determinánsainak vizsgálata. Kutatási elrendezés Keresztmetszeti, kérdőíves kutatás. Vizsgálati személyek Egyetemi hallgatónők (ELTE PPK; n=262). Átlagéletkor 21,7 év (SD=2,78 év; terjedelem: 19-35 év); a testtömegindex (BMI) átlaga 20,8 kg/m2 (SD=2,93 kg/m2; terjedelem: 15,2-36,1 kg/m2). A résztvevők 8%-a bír súlyfelesleggel (BMI≥25,0 kg/m2). Egy pszichológus hallgatókból álló almintán (n=121) két alkalommal, kéthetes intervallumban vettük fel a kérdőívet (átlagéletkor 21,4 év [SD=3,26 év]; terjedelem: 19-34 év; a BMI átlaga 20,4 kg/m2 [SD=2,35 kg/m2]; terjedelem: 15,6-31,9 kg/m2). 2

Mérőeszközök Demográfiai adatok; önbeszámolós antropometriai adatok (testsúly, testmagasság); TFEQ-R21; Testi Attitűdök Tesztje; Vonásszorongás skála. Eredmények A konfirmatív faktoranalízis (CFA) minimális változtatással alátámasztotta a kérdőív faktoriális struktúráját (χ2(184)=422,2; p<0,0001; CMIN/DF=2,294; CFI=0,917; TLI=0,896; RMSEA=0,070; RMSEA CI90=0,062-0,079). A skálák belső megbízhatósága (Cronbach α: 0,82-0,93) és tesztreteszt reliabilitása (rs=0,79-0,91) kiválónak bizonyult. Az evési magatartások összefüggései máshogy alakulnak a hallgatónőknél, mint az elhízottaknál (Karlsson és mtsai, 2000), az általános populációval mutatva hasonlóságot (de Lauzon és mtsai, 2004). A többszörös indikátor és többszörös ok (MIMIC) elemzés eredményei szerint a BMI csak az érzelmi evéssel mutat szignifikáns kapcsolatot. A testtel való elégedetlenség előrejelzi a magasabb étrendi kontrollt. A magasabb vonásszorongás a kontrollálatlan evésre és az érzelmi evésre való hajlam megnövekedését eredményezi (χ2(241)=464,7; p<0,0001; CMIN/DF=1,928; CFI=0,868; TLI=0,835; RMSEA=0,084; RMSEA CI90: 0,073-0,096). Korlátok Vizsgálatunk legfőbb korlátja a hozzáférhetőségi mintavételi mód mellett a kutatás keresztmetszeti természete, amely nem teszi lehetővé az oksági viszonyok irányára vonatkozó következtetések levonását. Az antropometriai adatokat önbeszámolóval nyertük, így a BMI validitása sérülhet. A vizsgált minta egyetemi populációból került ki, ezért az eredmények általánosíthatósága korlátozott. Konklúzió Eredményeink megerősítik a Háromfaktoros Evési Kérdőív 21 tételes verziója magyar változatának konstruktum validitását egyetemi hallgatónők mintáján. Az evési magatartások egyes magyarázó változói alátámasztást nyertek.

2. Egy munkahelyi életmódváltó csapatverseny tanulságai Bevezető A munkahelyek kiemelt jelentőségűek az elhízás prevenciójában (Yancey és mtsai, 2007). Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) által négy alkalommal meghirdetett egészségfejlesztő program, a „Közösen – könnyebben” munkahelyi életmódváltó csapatverseny célja, hogy az egészségesebb (rendszeres testgyakorlással és tudatos táplálkozással jellemezhető) életmód kialakítása révén javuljon a munkavállalók fittsége, közérzete, fizikai és mentális egészsége. Kutatási elrendezés Prospektív, hat hónapos intervallumot felölelő, kérdőíves kutatás, két adatfelvételi ponttal.

3

Vizsgálati személyek A III. „Közösen – könnyebben” munkahelyi életmódváltó csapatverseny résztvevői (n=377; 39% férfi). Átlagéletkor 38,8 év (SD=9,58 év; terjedelem: 22-60 év). A BMI átlaga 27,0 kg/m2 (SD=5,52 kg/m2; terjedelem: 18,1-60,6 kg/m2). A válaszadók 61%-a bír súlyfelesleggel (BMI≥25,0 kg/m2). Mérőeszközök Demográfiai adatok; objektíve mért antropometriai adatok; a testsúllyal és annak történetével kapcsolatos kérdések; gyalogló teszt és fittségi index; Testgyakorlás: A változás stádiumai (rövidített forma) (Marcus és mtsai, 1992; Czeglédi és mtsai, 2011a); Elhízással Kapcsolatos Hiedelmek Skála (OBS; Swift és mtsai, 2007); TFEQ-R21; Evési Zavar Kérdőív Bulimia alskálája; a különböző ételek és italok fogyasztási gyakoriságára vonatkozó kérdéssor; Testforma Kérdőív – 14 tételes rövidített változat (BSQ-SF14; Dowson és Henderson, 2001; Czeglédi és mtsai, 2011b). Eredmények A CFA minimális változtatással alátámasztotta az OBS faktoriális struktúráját (χ2(84)=173,6; p<0,0001; CMIN/DF=2,067; CFI=0,927; TLI=0,908; RMSEA=0,053; RMSEA CI90=0,042-0,064). A mérőeszköz skáláinak belső megbízhatósága jónak bizonyult (Cronbach α: 0,66-0,75). A MIMIC elemzés eredményei szerint a súlyfelesleggel bírók és a nők jobban hangsúlyozzák az ideális testsúly fenntartásának költségeit, mint a normális súlyúak és a férfiak. A felsőfokú iskolai végzettségűek jobban osztják az elhízás társas és esztétikai következményeivel kapcsolatos hiedelmeket, mint a legfeljebb középfokú iskolai végzettséggel bírók (χ2(121)=236,6; p<0,0001; CMIN/DF=1,955; CFI=0,905; TLI=0,866; RMSEA=0,050; RMSEA CI90: 0,041-0,060). A CFA minimális változtatással megerősítette a BSQ-SF14 egyfaktoros struktúráját 2 (χ (75)=329,1; p<0,0001; CMIN/DF=4,387; CFI=0,935; TLI=0,922; RMSEA=0,095; RMSEA CI90=0,085-0,106). A kérdőív belső megbízhatósága kiváló (Cronbach α: 0,95). A többszörös lineáris regresszió elemzés eredménye szerint az életkor kivételével valamennyi tesztelt kockázati tényező szignifikáns kapcsolatot mutat a testtel való elégedetlenséggel. A nem (nők) a legerősebb rizikótényező. Az aktuális testsúly, a bulimiás tendenciák, az élet során tapasztalt jojó-effektusok száma, és az iskolai végzettség egyaránt pozitív irányú magyarázói a testtel való elégedetlenségnek. A nemi bontásban végzett elemzés alátámasztja a nem moderátor szerepét a testtel való elégedetlenség tesztelt kockázati tényezői kapcsán. Az evési magatartások a várakozásnak megfelelő mintázatot mutatták a különféle ételek preferenciájával, bár az összefüggések gyengék (rs≤|0,29|). A legtöbb szignifikáns kapcsolat a kognitív korlátozás esetében adódott, amely a hizlaló ételek ritkább, míg az egészséges ételek gyakoribb fogyasztásával járt együtt. A kontrollálatlan evésre és az emocionális evésre való hajlam egyaránt az édességek, illetve nassolnivalók gyakoribb fogyasztását jelezte előre. A kognitív korlátozásra való hajlam szignifikánsan magasabb volt a rendszeres testedzést folytatóknál, mint az e tekintetben inaktívnak mondhatók körében (F(1)=17,829; p<0,001; Cohen d=0,43); valamint a nőknél a férfiakhoz képest (F(1)=28,635; p<0,001; Cohen d=0,55). A rendszeres testedzéssel kapcsolatos viselkedésváltozás stádiuma tekintetében a válaszadók egyharmada már a program kezdetén a fenntartás szakaszában volt, azaz legalább hat hónapja folytatott minimum heti három alkalommal, alkalmanként legalább 20 percig tartó intenzív testedzést. Közel 20%-uk a cselekvés stádiumában járt, és hasonló arányban szerepeltek a felkészülés szakaszában lévők. A fontolgatás stádiumában a válaszadók megközelítőleg egynegyede 4

volt. A fontolgatás előtti fázisban lévők (azaz rendszeres testgyakorlást jelenleg nem végzők, és annak elkezdését nem is tervezők) igen alacsony arányban (<5%) jelentek meg. Az alapvonalnál a minta 52%-a folytatott rendszeres testedzést, amely nagyobb arányt jelent, mint a 2009-es Eurobarométer kutatás hazai reprezentatív adata (23%; χ2(1)=172,8; p<0,001).3 A válaszadók átlagos súlycsökkenése 2,0 kg (SD=3,94 kg), ami a kiindulási testsúly átlag 2,4%ának (SD=4,19%) felel meg. A fogyás átlaga alacsonyabb, mint a Brownell és munkatársai (1984) által közölt, munkahelyi csapatverseny eredménye (átlag: 4,5 kg; t(376)=12,140; p<0,001; Cohen d=1,86). A súlyfelesleggel bíró résztvevők (BMI≥25,0 kg/m2) átlagos súlycsökkenése szignifikánsan nagyobb, mint a normális tápláltsági állapot kategóriába (BMI<25,0 kg/m2) tartozóké (átlag 2,8% [SD=4,47%] vs. 1,7% [SD=3,62%]; t(375)=2,602; p=0,010; Cohen d=0,28). A sikeres fogyás kritériuma (legalább 5%-os fogyás, és/vagy a test zsírtartalmának legalább 10%-os csökkenése; Teixeira és mtsai, 2004) alapján a minta 34,7%-a tekinthető sikeresnek. A két súlycsoportban megegyezik a sikeresnek tekintett fogyás előfordulási gyakorisága (normális testsúlyúak: 34,7%; súlyfelesleggel bírók: 34,8%; χ2(1)=0,000; p=0,986). A súlycsökkenés mellett az antropometriai mutatók (pl. testzsírszázalék, derékkörfogat) kapcsán is szignifikáns, kedvező, és a férfiaknál a nőkhöz képest nagyobb hatásmértékű változások mutatkoztak. Nemek és tápláltsági állapot kategóriák szerinti bontásban végezve a fittségi index két mérésének összehasonlítását azt találtuk, hogy valamennyi csoportban szignifikáns és statisztikai értelemben rendkívül nagymértékű javulás következett be a kardiorespirátoros edzettség tekintetében (Cohen d=1,70-2,41). A többváltozós bináris logisztikus regresszió elemzés eredménye szerint a férfiak körében tendencia szinten nagyobb eséllyel jelent meg a sikeres fogyás, mint a nőknél (OR=0,59; CI95=0,331,06; p=0,077); míg a fiatalabbak szignifikánsan nagyobb eséllyel értek el sikeres fogyást, mint az idősebbek (OR=0,97; CI95=0,93-1,00; p=0,031). Korlátok Az életmódváltó programot teljesítőknek csak egyharmada vett részt a vizsgálatban. Szelekciós torzítás is jelentkezett: a vizsgálat résztvevőinél nagyobb a férfiak aránya, nagyobb a testsúly átlaga és alacsonyabb a testzsírszázalék átlaga, mint a kutatásban való részvételt visszautasítók körében. A vizsgálati személyek nem függetlenek egymástól. Az antropometriai adatok objektív mérése kapcsán módszertani problémák merültek fel (pl. nem standard ruházat, eltérő mérőeszközök). A gyalogló teszt esetében felmerül az eredmények résztvevők általi manipulálásának lehetősége. A lemorzsolódókra nézve nincsenek adataink, amely elégtelenné teszi a súlycsökkenés prediktorainak tesztelését (Teixeira és mtsai, 2004). A sikeres fogyást elérők elemszáma viszonylag alacsony, ezért egyes elemzések statisztikai ereje alacsony. Az alacsony szocioökonómiai státuszú réteg alulreprezentált. Korlátozott az eredmények általánosíthatósága. Konklúzió A vizsgálat során alátámasztást nyert az elhízással kapcsolatos hiedelmek és a testtel való elégedetlenség számos magyarázó változója. Kutatásunk adatokkal támasztotta alá, hogy az OEFI „Közösen – könnyebben” munkahelyi életmódváltó csapatversenye ígéretes kezdeményezés az elhízás epidémiájának visszaszorításában.

3

http://ec.europa.eu/public_opinion/archives/ebs/ebs_334_fact_hu_en.pdf. A letöltés ideje: 2012. február 4.

5

3. Egy kórházi súlycsökkentő kezelés tanulságai

Bevezető Hazánkban csak elvétve fordulnak elő kórházban zajló, átfogó, jól kidolgozott, csoportos súlycsökkentő kezelést nyújtó protokollok. Kutatási elrendezés Prospektív, hat hónapos intervallumot felölelő, kérdőíves kutatás, két adatfelvételi ponttal. Vizsgálati személyek A Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórházának Lipidológiai Profilján zajló intézeti súlycsökkentő kezelésben részt vevő páciensek (n=339; 19% férfi). Átlagéletkor 50,2 év (SD=13,47 év; terjedelem: 18-85 év). A BMI átlaga 38,6 kg/m2 (SD=7,58 kg/m2; terjedelem: 25,1-79,3 kg/m2). A válaszadók 89%-a elhízott (BMI≥30,0 kg/m2). Az utánkövetésben 175 személy vett részt (16% férfi). Intervenció A kórházi súlycsökkentő protokollt (nagyon alacsony kalóriatartalmú diéta, dietetikus által nyújtott edukáció, torna program, belgyógyászati kivizsgálás és szükség szerint a gyógyszeres kezelés beállítása; Pados és mtsai, 2002) kiegészítettük egy egyalkalmas, az elhízás viselkedésterápiás kezelésén (Jones és Wadden, 2006) alapuló pszichoedukációs csoportfoglalkozással. Mérőeszközök Demográfiai adatok; önbeszámolós antropometriai adatok (testsúly, testmagasság); az egészségi állapot önmegítélése; a kezelt betegségek típusa és száma; a testsúllyal és annak történetével kapcsolatos kérdések; OBS; TFEQ-R21; BSQ-SF14; Testgyakorlás: A változás stádiumai (rövidített forma); Célok és Relatív Testsúlyok Kérdőív (Foster és mtsai, 1997); Elhízáshoz Való Alkalmazkodás Kérdőív – Rövidített változat (OAS; Butler és mtsai, 1999); Társas támogatás a súlycsökkentési erőfeszítésekben skála (saját kidolgozású kérdőív); Rosenberg Önértékelési Skála; CES-D Depresszió Skála. Eredmények A résztvevők irreális elvárásokkal érkeznek: súlycéljaik nagyobb mértékű fogyást igényelnek, mint amit a nem műtéti, professzionális súlycsökkentő kezelések rendszerint nyújtanak. A CFA nem támasztotta alá az OAS egyfaktoros voltát (χ2(170)=538,5; p<0,0001; CMIN/DF=3,167; CFI=0,841; TLI=0,804; RMSEA=0,080; RMSEA CI90=0,073-0,088). Az alternatív, hétfaktoros struktúra azonban elfogadható illeszkedést mutat (χ2(149)=304,1; p<0,0001; CMIN/DF=2,041; CFI=0,933; TLI=0,906; RMSEA=0,055; RMSEA CI90=0,047-0,064; ∆χ2=234,4; ∆df=21; p<0,001). A kérdőív belső megbízhatósága jó (Cronbach α: 0,89). A korrelációs elemzések eredményei szerint az elhízással kapcsolatos életminőségnek az életkoron kívül az összes tesztelt kockázati tényezője alátámasztást nyert. A többváltozós lineáris regresszió elemzés eredményeképpen a súlyfelesleg mértéke, az egészségi állapot szubjektíve kedvezőtlenebb volta, a testtel való elégedetlenség, a testsúlykontroll költségeivel kapcsolatos 6

hiedelmek, az elhízás társas és esztétikai következményeivel kapcsolatos hiedelmek és a depresszió magyarázó ereje emelkedett ki. Klinikai szintű depresszió a vizsgálati személyek 55%-ánál jelentkezik, és mintegy 2,5-szeres eséllyel fordul elő a nőknél, mint a férfiaknál (59% vs. 37%; χ2(1)=10,412; p=0,001; OR=2,51; OR CI95: 1,42-4,44; p=0,002). A többváltozós bináris logisztikus regresszió elemzés eredménye szerint a testtel való elégedetlenség, az elhízás egészségi következményeivel kapcsolatos hiedelmek alacsonyabb szintje, a súlycsökkentési erőfeszítésekben észlelt alacsony társas támogatás és az alacsony önértékelés a klinikai szintű depresszió kockázati tényezője. A mediációs elemzések eredményei szerint a testtel való elégedetlenség részleges közvetítő szerepet tölt be az elhízás és a depresszió közötti kapcsolatban (Sobel z=3,68; p<0,001; R2=46%), valamint teljes egészében mediálja az elhízás és az alacsony önértékelés kapcsolatát (Sobel z=2,57; p<0,001; R2=62%). A nem moderálja a fenti kapcsolatokat: a megmagyarázott variancia a depresszió kapcsán a nőknél nagyobb, mint a férfiaknál (50% vs. 35%); míg az önértékelés esetében a nőknél nem mutatkozik szignifikáns kapcsolat az elhízás és az önértékelés között. A depresszió az emocionális evésre való nagyobb hajlammal járt együtt, bár a kapcsolat gyenge (nők: rs=0,21; p<0,001; férfiak: rs=0,21; p=0,108). Az utánkövetés résztvevői (n=175) a kórházi súlycsökkentő kezelést követő hat hónapban átlag 4,5 kg-ot fogytak (SD=7,11 kg), ami a kiindulási testsúly átlag 4,3%-ának (SD=6,30%) elvesztését jelenti. A válaszadók 40%-a (70 fő) ért el legalább 5%-os, azaz klinikailag jelentős, sikeresnek tekinthető fogyást. 3%-ot elérő hízás 9%-nál jelent meg. Goulis és munkatársai (2004) standard, kórházi súlycsökkentő kezelésben résztvevő elhízottak körében nem találtak szignifikáns csökkenést a BMI átlagában a vizsgálat hat hónapos időtartama alatt (alapvonal: átlag 37,8 kg/m2 [SD=7,8]; utánkövetés: átlag 37,2 kg/m2 [SD=8,7]; Cohen d=0,16). A jelen vizsgálat eredményei ennél jóval kedvezőbbek, ugyanis a BMI szignifikáns, közepes hatásmértékű csökkenést mutatott (alapvonal: átlag 38,4 kg/m2 [SD=7,35]; utánkövetés: átlag 36,6 kg/m2 [SD=7,21]; t(174)=9,534; p<0,001; Cohen d=0,57). Az utánkövetésben is szereplő válaszadók 83%-a vett részt a pszichoedukációs csoportfoglalkozáson. Eme alminta 69%-a számolt be arról, hogy alkalmaz valamely, a foglalkozáson tanult viselkedéses stratégiát a súlycsökkentési erőfeszítései során (átlag 2,6 stratégia [SD=1,59]). A stratégiahasználók százalékos fogyásának átlaga szignifikánsan és közepes mértékben magasabb, mint a stratégiákat nem használóké (5,5% [SD=6,25%] vs. 2,4% [SD=6,57%]; t(137)=2,691; p=0,008; Cohen d=0,50). Az alkalmazott stratégiák száma gyenge, pozitív irányú kapcsolatot mutat a súlycsökkenéssel (rs=0,19; p=0,026). Az evési magatartások tekintetében kedvező változások jelentkeztek. A kognitív korlátozás nagy hatásmértékű növekedést (Cohen d=1,48), a kontrollálatlan evés (Cohen d=0,56) és az érzelmi evés (Cohen d=0,44) pedig közepes hatásméretű csökkenést mutatott. E változások mintázata összecseng a szakirodalomban megfigyeltekkel (Foster és mtsai, 1998). A megbízható változás index (Jacobson és Truax, 1991) számítása alapján a kognitív korlátozás tekintetében a válaszadók 9%-a, a kontrollálatlan evés esetében 5%-a, az érzelmi evés kapcsán pedig 8%-a statisztikailag megbízható javulást mutatott. A depresszió és az önértékelés tekintetében csoportszinten nem mutatkozott szignifikáns változás, azonban a depresszió kapcsán a válaszadók 5%-a, az önértékelés esetében 3%-a statisztikailag megbízható javulást mutatott. A többváltozós, hierarchikus lineáris regresszió

7

elemzés eredményei szerint a fogyás a depresszió csökkenésével (β=0,20; p=0,006), és az önértékelés javulásával (β=0,18; p=0,022) járt együtt. Az első, kórházban történt adatfelvétel idején a válaszadók 35%-a folytatott rendszeres testedzést, amely nagyobb arányt jelent, mint a 2009-es Eurobarométer kutatás hazai reprezentatív adata (23%; χ2(1)=25,215; p<0,001). A rendszeres testedzéssel kapcsolatos viselkedésváltozás stádiuma tekintetében a válaszadók egyötöde már a fenntartás szakaszában volt a program kezdetén. Egyhatoduk a cselekvés stádiumában járt, egynegyedük pedig a felkészülés, illetve a fontolgatás előtti szakaszban volt. A fontolgatás előtti fázisban lévők számottevő arányban (14%) jelentek meg. A vizsgálat során kedvező változást, szignifikáns eltolódást figyelhettünk meg a motiváltabb állapot felé (χ2(4)=10,795; p=0,029). A szándékos súlycsökkenés előrejelzőit vizsgálva több tényező is szignifikáns, ám gyenge (r/rs≤|0,23|) kapcsolatot mutatott a fogyással. Kivételt képez a kognitív korlátozás változása, amely mérsékelt erősségű összefüggést jelez a súlycsökkenéssel (r=0,40; p<0,001). A többváltozós, bináris logisztikus regresszió elemzés eredménye szerint azonban egyedül a kognitív korlátozás növekedése bír szignifikáns előrejelző értékkel a sikeres fogyásra nézve (OR=6,80; OR CI95: 3,0215,29; p<0,001). Korlátok A vizsgálatban való részvételt visszautasítókról nincsenek adataink, így nincsenek ismereteink a potenciális szelekciós torzítások természetére nézve. Az antropometriai adatokat önbeszámolóval nyertük, így a BMI validitása sérülhetett. A kutatásban történő részvételre való felkérést, a pszichoedukációt és az utánkövetést ugyanazon személy (a disszertáció szerzője) végezte, ezért elképzelhető, hogy Pygmalion-effektus lépett fel. Nem volt módunk arra, hogy a Lipidológiai Profilon nyújtott kórházi kezelés, illetve a pszichoedukációs intervenció hatását randomizált kontrollcsoportos klinikai vizsgálat keretében vizsgáljuk. Mivel az utánkövetésben a válaszadóknak csak a fele vett részt (n=175), az egyes elemzések során az alacsony mintaelemszámok a statisztikai erő csökkenését eredményezték. A két adatfelvételi pont között hat hónap telt el, így csak a rövid távú változások detektálására volt lehetőségünk, valamint a súlycsökkenés potenciális prediktorai esetében csak azok rövid távú előrejelző értékét tudtuk tesztelni. Eredményeink általánosíthatósága a professzionális, bentfekvéses, nem invazív kórházi súlycsökkentő programban résztvevő elhízottakra korlátozódik. Konklúzió Eredményeink alátámasztják az elhízással kapcsolatos életminőség, a depresszió és az önértékelés magyarázó változóit, illetve kockázati tényezőit. A vizsgálat eredményei szerint a Szent Imre Kórház Lipidológiai Profilján zajló egyhetes, intenzív súlycsökkentő program költséghatékony módja az elhízott páciensek fogyása elősegítésének. A résztvevők több mint egyharmada teljesítette a professzionális súlycsökkentő kezelések számára előírt minimum 5%-os fogyást. A súlycsökkenés a depresszió csökkenését és az önértékelés növekedését is maga után vonta. A viselkedésterápiás alapokon nyugvó pszichoedukációs foglalkozás előnyére vált a programnak, így érdemes lenne megfontolni a jelenlegi terápiás protokoll ezzel történő kiegészítését.

8

Összegzés

Az elhízás pszichológiai korrelátumainak második generációs kutatási vonulatához (Friedman és Brownell, 1995) csatlakozva az obezogén evési magatartások, a testtel való elégedetlenség, az életminőség, az önértékelés és a depresszió magyarázó változóit, illetve kockázati tényezőit vizsgáltuk. Eredményeink összecsengenek a szakirodalomban korábban feltárt összefüggésekkel. Az elhízással kapcsolatos életminőség és a depresszió kapcsán az elhízással kapcsolatos hiedelmek révén új összefüggésekre is bukkantunk. Az elhízás pszichológiai korrelátumainak legújabb modelljét (Gatineau és Dent, 2011) követve egyes mediátor és moderátor változók szerepét is vizsgáltuk. Eredményeink alátámasztották a testtel való elégedetlenség közvetítő szerepét az elhízás és a pszichológiai distressz kapcsolatában, valamint a nem moderátor szerepét az elhízás egyes pszichológiai korrelátumai kapcsán. A két, általunk vizsgált, testsúlymenedzselést célzó intervenciós program eredményei a következőkben foglalhatók össze. Az OEFI által meghirdetett III. „Közösen – könnyebben” munkahelyi életmódváltó program során az átlagos fogyás a kiindulási testsúly 2,4%-a (SD=4,19%). A válaszadók 19%-a ért el klinikailag jelentős (≥5%-os) súlycsökkenést. Noha a súlycsökkenés átlaga alacsonyabb, mint a Brownell és munkatársai (1984) által kapott eredmények, a sikeresen fogyók aránya magasnak mondható, különösen annak fényében, hogy a program célkitűzése nem a fogyás, hanem az életmód-változtatás volt. A Szent Imre Kórház Lipidológiai Profilján zajló intenzív, bentfekvéses súlycsökkentő kezelés résztvevői a kezdeti testsúlyuk átlag 4,3%-át (SD=6,30%) vesztették el a kezelést követő fél évben. Klinikailag jelentős fogyást a résztvevők 40%-a ért el. A fogyás mértéke meghaladja a referenciaként említett, ugyancsak kórházi súlycsökkentő program által elért eredményt (Goulis és mtsai, 2004). Összhangban a nemzetközi szakirodalommal (pl. Blaine és mtsai, 2007), eredményeink szerint a kórházi súlycsökkentő programot követően elért fogyás egyenes arányban áll a depresszió csökkenésével és a globális önértékelés növekedésével. Az összefüggések gyengék ugyan, azonban a potenciális zavaró változók, valamint a mentális egészség e mutatóinak az alapvonalnál mért értékeinek kontrollja mellett is szignifikánsak, alátámasztva, hogy már a mérsékelt fogyás is kedvező pszichológiai kimenetekkel bír (pl. Fabricatore, 2007). A klinikailag jelentős fogyás előrejelzőit vizsgálva nem találtunk markáns eredményeket. Az életmódváltó program résztvevői körében a fiatalabb életkor vetítette előre a sikert, továbbá a férfiaknak tendencia szinten nagyobb esélyük volt a sikeres fogyás elérésére. A kórházi súlycsökkentő kezelés esetében a programot követő fél évben fellépő nagyobb mértékű növekedés a táplálékbevitel tudatos korlátozásában mutatott kapcsolatot a sikeres kimenettel. Mindez összecseng azzal a nézettel, miszerint a súlycsökkenés előrejelzése rendkívül nehéz (ha nem lehetetlen; Teixeira és mtsai, 2005). Vizsgálataink érdeme, hogy az elhízás pszichológiai korrelátumainak széles spektrumát felöleltük. A strukturális egyenletek modelljének alkalmazásával meghaladtuk a mérőeszközök konstruktum validitásának feltáró jellegű ellenőrzését. A modern, többváltozós statisztikai elemzések révén a potenciális háttérváltozók kontrollja mellett vizsgáltuk a feltételezett kapcsolatokat, és komplex modelleket teszteltünk. A statisztikai szignifikancián túllépve megkíséreltük megbecsülni az evési magatartásokban és a mentális egészség mutatóiban mutatkozó változások klinikai szignifikanciáját (Jacobson és Truax, 1991). A prospektív kutatási elrendezések következtében pedig ok-okozati összefüggések levonására is lehetőségünk nyílt. 9

Következtetések

Az általunk magyar nyelvre adaptált kérdőívek révén számos, az elhízáshoz kapcsolódó konstruktum vált mérhetővé érvényes és megbízható módon. A 21 tételes Háromfaktoros Evési Kérdőív, a Testforma Kérdőív rövidített változata, valamint a Célok és Relatív Testsúlyok Kérdőív egyaránt alkalmasak a széles körű elterjesztésre hazánkban. Az Elhízással Kapcsolatos Hiedelmek Skála esetében megfontolandó az egyik tétel újraszövegezése, azonban a jelenlegi formájában is alkalmas a hazai kutatásokba történő bevezetésre. Az Elhízáshoz Való Alkalmazkodás Kérdőív rövidített változata a jelen formájában nem javasolt a széles körű elterjesztésre. A faktoriális szerkezet feltárása céljából indokolt a további mintákon történő tesztelése. A konvergens validitás vizsgálata is hátra van még. Az általunk kidolgozott Társas támogatás a súlycsökkentésben skála a belső megbízhatósága alapján ígéretes mérőeszköznek tűnik, azonban validálásra vár. A 2009. évi Eurobarométer kutatás hazai reprezentatív adata szerint a 15 év feletti magyar populáció 23%-a végez rendszeres testedzést. Az Európai Lakossági Egészségfelmérés 2009. évi hazai eredményei szerint a felnőtt lakosság fele egyáltalán nem végez intenzív testmozgást, egyharmada még mérsékelt testmozgást sem folytat, egyötöde pedig még napi 10 percet sem gyalogol (KSH, 2010). A fentiek fényében az általunk vizsgált személyek körében rendkívül magas a fizikai aktivitás e formájának aránya, különösen a kórházi vizsgálat résztvevőinél, akiknek túlnyomó többsége elhízott (BMI≥30 kg/m2), 40%-a ízületi megbetegedés miatt, közel fele (45%) pedig az elhízás legalább három kísérőbetegségével kezelés alatt áll. Mindezek alapján arra következtetünk, hogy a Testgyakorlás: A változás stádiumai (rövidített forma) valószínűleg felülbecsüli a rendszeres testedzést végzők arányát, így azután különösen fontos e mérőeszköz validálása. Az elhízás pszichológiai korrelátumainak vizsgálata során a testtel való elégedetlenség több esetben jelentős magyarázó erővel tűnt fel. A testkép javulása a globális önértékelés növekedésével és a pszichológiai tünetek csökkenésével jár együtt (Rosen, 2000); emellett elősegítheti az adaptívabb evési és fizikai aktivitásbeli magatartások folytatását (Palmeira és mtsai, 2009). A pszichológiai distressz hozzájárulhat az egészségtelen ételválasztáshoz és a mozgásszegény életmódhoz (pl. de Wit és mtsai, 2010). A negatív affektivitás akadályát képezheti a súlycsökkentő kezelés keresésének (Sarwer és mtsai, 2005) és oki szerepet játszhat a súlycsökkentésre irányuló kísérlet kudarcában (Grilo és mtsai, 1989). Ugyanakkor a mentális jóllét javulása elősegítheti a testsúlykontrollt szolgáló viselkedésváltozások megjelenését és a súlycsökkenés sikerességét (Palmeira és mtsai, 2009). A fentiek fényében eredményeink fontos gyakorlati implikációkkal bírnak a hazai professzionális súlycsökkentő kezelések számára is. A szakirodalomban obezogénként számon tartott evési magatartások determinánsaival kapcsolatos eredményekből származó felismerések értékes támpontokat adhatnak az intervenciós programok kidolgozásához. Például a testtel kapcsolatos elégedetlenség és az étrendi korlátozás kapcsolatának kimutatása a túlnyomó többségben normális súlyú fiatal nőből álló mintán, aláhúzza a táplálkozással kapcsolatos edukáció fontosságát. A szorongás és a depresszió érzelmi evéssel mutatkozó kapcsolata pedig rámutat a már meglévő táplálkozási edukációs programok stresszkezelési elemekkel történő kiegészítésének indokoltságára. Eredményeink arra utalnak, hogy a táplálékbevitel tudatos, kognitív korlátozásának növelése elősegíti a sikeres súlycsökkenést. Nem fogadjuk el Konttinen és munkatársai (2009) azon véleményét, miszerint a tápláltsági állapot és a kognitív korlátozás elhízottaknál mutatkozó negatív 10

irányú összefüggése az elhízottak sikeres testsúlykontrolljaként értelmezhető. Nem osztjuk e szerzők azon értelmezését sem, miszerint a tápláltsági állapot és a kognitív korlátozás normális súlyúaknál megfigyelt pozitív irányú összefüggése a korlátozás elmélet (Herman és Polivy, 1975) bizonyítéka lenne, és a testsúly kontrollálásával kapcsolatos problémákat tükrözné. Véleményünk szerint a TFEQ-R21 Kognitív korlátozás skálája nem a merev, önsanyargató diétát, hanem az egészségtudatos táplálkozást méri, amely adaptív evési magatartásnak tekinthető, mert elősegíti a súlygyarapodás elkerülését a minket körülvevő, hízásra veszélyeztető, „obezogén” környezetben (Hill és Peters, 1998). A hiedelmeknek fontos szerepet tulajdonítanak az egészségmagatartás magyarázatát szolgáló, nagy hatású modellekben (pl. Prochaska és mtsai, 1992). Az elhízással kapcsolatos hiedelmek esetében azt találtuk, hogy a súlyfelesleggel bírók és a nők jobban egyetértenek az ideális testsúly fenntartásának költségeivel. A magasabb iskolai végzettség pedig a szociális és esztétikai hiedelmekben történő osztozás nagyobb mértékével jár együtt. Mivel a hiedelmek az egészségnevelés és egészségfejlesztés révén módosíthatók, elősegítve az egészségkárosító magatartásokkal való felhagyást és az egészségviselkedések folytatása iránti elköteleződést (Swift és mtsai, 2007), a fenti eredményeink hozzájárulhatnak az e hiedelmek módosítására irányuló intervenciók optimalizálásához. A szándékos súlycsökkenés prediktorainak tesztelése során azonban az elhízással kapcsolatos különféle hiedelmeknek nem mutatkozott szignifikáns előrejelző értéke sem a súlycsökkenés mértékére, sem pedig a fogyás sikerességére nézve. Ennek hátterében az állhat, hogy az OBS nem konkrét viselkedéseket, hanem elhízással kapcsolatos általános hiedelmeket mér, méghozzá harmadik személyben fogalmazva. Ha a tételek egyes szám első személyben átfogalmazásra kerülnének, jobban megragadható lenne a válaszadók tényleges érintettsége a súlyfelesleg adott következménye kapcsán. Az én-releváns állításokkal való egyetértés nagyobb valószínűséggel szolgálhat motiváló erőként a változáshoz. Az is elképzelhető, hogy az evési magatartásokhoz hasonlóan a hiedelmeknek is a súlycsökkentő intervenció hatására bekövetkező változása bír előrejelző értékkel a fogyásra nézve, amely lehetőség további vizsgálódást igényel. A súlycsökkenés és a mentális egészség javulásának összefüggésére vonatkozó eredményeink különösen kedvező színben tűnnek fel a negatív affektivitás testsúly-menedzselési erőfeszítéseket hátráltató voltának kontextusában (de Wit és mtsai, 2010; Grilo és mtsai, 1989; Sarwer és mtsai, 2005). Érdemes lenne egy későbbi, randomizált kontrollcsoportos kutatás keretében feltárni, hogy a szándékos súlycsökkenés milyen úton-módon járul hozzá a mentális egészség javulásához, és e tényezők közül melyek azok, amelyek e kórházi súlycsökkentő program részeként tovább erősíthetők. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet által meghirdetett „Közösen – könnyebben” munkahelyi életmódváltó csapatverseny jó eredménnyel kecsegtető, viszonylag alacsony intenzitású, nagyszámú embert elérő, költséghatékony intervenciós lehetőség. A program értékét tovább növeli, hogy a normális testsúlyú résztvevők testösszetételében is kedvező változások történtek a testzsírszázalék csökkenése révén, hozzájárulva a komorbid betegségek incidenciájának csökkentéséhez. A Szent Imre Kórház Lipidológiai Profilján zajló intézeti súlycsökkentő kezelés által elért fogyás ekvivalens, vagy lényegesen jobb eredményt jelent a külföldi programok eredményeinél (Giel és mtsai, 2008; Goulis és mtsai, 2004; Jeffery és mtsai, 2003). E kezelés további érdeme, hogy figyelemreméltó változást eredményezett az evési magatartásokban: a táplálékbevitel tudatos kontrollálása, kognitív korlátozása megnőtt, ezzel párhuzamosan a maladaptív evési viselkedésekre 11

való hajlam (úgymint érzelmi evés és kontrollálatlan evés) csökkent. Amennyiben ezek a változások tartósak maradnak, elősegítik a további súlycsökkenést és az elért testsúly hosszú távú megtartását. Tekintettel a hazai testsúlycsökkentő, illetve testsúlymenedzselő intervenciók szórványos voltára, mindkettő esetében indokolt lenne a modell programként történő elterjesztésük. Eredményeink hozzájárulnak az elhízás problémakörének jobb megértéséhez és irányvonalat mutatnak az elhízás kezelésének hazai megközelítései számára. Vizsgálataink jó alapot szolgáltatnak a további munka, a nagyobb léptékű, valódi randomizált kontrollcsoportos kutatások megtervezéséhez. Égető szükségét érezzük egy kognitív viselkedésterápiás protokoll kidolgozásának és meghonosításának hazánkban. Erre nézve elindultak a kezdeményezések (Géczy és Perczel, 1988; Vizin és mtsai, 2010). A pozitív pszichológia irányzatának (Keyes és Haidt, 2006) égisze alatt úgy véljük továbbá, hogy az elhízás pszichológiai korrelátumai kapcsán a rizikótényezők mellett a protektív tényezők feltárása a következő feladat.

Hivatkozások4

Afridi, A. K., Khan, A. (2004): Prevalence and etiology of obesity - An overview. Pakistan Journal of Nutrition, 3(1), 14-25. Berghöfer, A., Pischon, T., Reinhold, T., Apovian, C. M., Sharma, A. M., Willich, S. N. (2008): Obesity prevalence from a European perspective: A systematic review. BMC Public Health, 8:200. doi:10.1186/1471-2458-8-200 Blaine, B. E., Rodman, J., Newman, J. M. (2007): Weight loss treatment and psychological well-being: A review and meta-analysis. Journal of Health Psychology, 12(1), 66-82. Brownell, K. D. (2005): Does a “toxic” environment make obesity inevitable? Obesity Management, 1(2), 52-55. Brownell, K. D., Cohen, R. Y., Stunkard, A. J., Felix, M. R. J., Cooley, N. B. (1984): Weight loss competitions at the work site: Impact on weight, morale and cost-effectiveness. American Journal of Public Health, 74(11), 1283-1285. Butler, G. S., Vallis, T. M., Perey, B., Veldhuyzen van Zanten, S. J. O., MacDonald, A. S., Konok, G. (1999): The Obesity Adjustment Survey: Development of a scale to assess psychological adjustment to morbid obesity. International Journal of Obesity, 23(5), 505-511. Byrne, S. M., Cooper, Z., Fairburn, C. G. (2004): Psychological predictors of weight regain in obesity. Behaviour Research and Therapy, 42(11), 1341-1356. Czeglédi E. (2008): Az Elhízással Kapcsolatos Jóllét Kérdőív (Obesity Related Well-Being Questionnaire) hazai adaptációja. Alkalmazott Pszichológia, 10(1-2), 93-114. Czeglédi E., Bartha E., Urbán R. (2011a): Az evési magatartás összefüggéseinek vizsgálata főiskolai hallgatónőknél. Magyar Pszichológiai Szemle, 66(2), 299-320. Czeglédi E., Csizmadia P., Urbán R. (2011b): A testtel való elégedetlenség mérése és rizikótényezői: A Testforma Kérdőív rövidített formájának (Body Shape Questionnaire Short Form 14) hazai adaptációja. Psychiatria Hungarica, 26(4), 241-249. Czeglédi E., Urbán R. (2010): A Háromfaktoros Evési Kérdőív (Three-Factor Eating Questionnaire Revised 21-Item) hazai adaptációja. Magyar Pszichológiai Szemle, 65(3), 463-494. de Lauzon, B., Romon, M., Deschamps, V., Lafay, L., Borys, J-M., Karlsson, J., Ducimetière, P., Charles, M. A., Fleurbaix Laventie Ville Sante (FLVS) Study Group (2004): The Three-Factor Eating Questionnaire-R18 is able to distinguish among different eating patterns in a general population. Journal of Nutrition, 134(9), 2372-2380. 4

Az irodalomjegyzék csupán a doktori tézisekben hivatkozott közleményeket jelenti, nem egyezik a disszertáció teljes irodalomjegyzékével.

12

de Wit, L., Luppino, F., van Straten, A., Penninx, B., Zitman, F., Cuijpers, P. (2010): Depression and obesity: A meta-analysis of community-based studies. Psychiatry Research, 178(2), 230-235. Dowson, J., Henderson, L. (2001): The validity of a short version of the Body Shape Questionnaire. Psychiatry Research, 102(3), 263-271. Fabricatore, A. N. (2007): Behavior therapy and cognitive-behavioral therapy of obesity: Is there a difference? Journal of American Dietetic Association, 107(1), 92-99. Foster, G. D. (2003): Principles and practices in the management of obesity. American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine, 168(3), 274-280. Foster, G. D., Wadden, T. A., Swain, R. M., Stunkard, A. J., Platte, P., Vogt, R. A. (1998): The Eating Inventory in obese women: Clinical correlates and relationship to weight loss. International Journal of Obesity, 22(8), 778-785. Foster, G. D., Wadden, T. A., Vogt, R. A., Brewer, G. (1997): What is a reasonable weight loss? Patients’ expectations and evaluations of obesity treatment outcomes. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 65(1), 79-85. Friedman, M. A., Brownell, K. D. (1995): Psychological correlates of obesity: Moving to the next research generation. Psychological Bulletin, 117(1), 3-20. Gatineau, M., Dent, M. (2011): Obesity and mental health. Oxford: National Obesity Observatory. Géczy A., Perczel D. (1988): Kísérlet egy új típusú fogyókúrás módszer kialakítására – beszámoló a viselkedésterápiás testsúlycsökkentő csoportmódszerről. Ideggyógyászati Szemle, 41(6), 266-276. Giel, K. E., Binkele, M., Becker, S., Stübler, P., Zipfel, S., Enck, P. (2008): Weight reduction and maintenance in a specialized outpatient health care center. Obesity Research and Clinical Practice, 2(3), 143-150. Goulis, D. G., Giaglis, G. D., Boren, S. A., Lekka, I., Bontis, E., Balas, E. A., Maglaveras, N., Avramides, A. (2004): Effectiveness of home-centered care through telemedicine applications for overweight and obese patients: a randomized controlled trial. International Journal of Obesity, 28(11), 1391-1398. Grilo, C. M., Shiffman, S., Wing, R. R. (1989): Relapse crises and coping among dieters. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 57(4), 488-495. Herman, C. P., Polivy, J. (1975): Anxiety, restraint, and eating behavior. Journal of Abnormal Psychology, 84(6), 666-672. Hill, J. O., Peters, J. C. (1998): Environmental contributions to the obesity epidemic. Science, 280(5368), 1371-1374. Hu, F. B. (2008): Obesity epidemiology. New York: Oxford University Press. Jacobson, N. S., Truax, P. (1991): Clinical significance: A statistical approach to defining meaningful change in psychotherapy research. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 59(1), 12-19. Jeffery, R. W., Sherwood, N. E., Brelje, K., Pronk, N. P., Boyle, R., Boucher, J. L., Hase, K. (2003): Mail and phone interventions for weight loss in a managed-care setting: Weight-To-Be one year outcomes. International Journal of Obesity, 27(12), 1584-1592. Jones, L. R., Wadden, T. A. (2006): State of science: behavioural treatment of obesity. Asia Pacific Journal of Clinical Nutrition, 15(1), S30-S39. Karlsson, J., Persson, L-O., Sjöström, L., Sullivan, M. (2000): Psychometric properties and factor structure of the Three-Factor Eating Questionnaire (TFEQ) in obese men and women. Results from the Swedish Obese Subjects (SOS) study. International Journal of Obesity, 24(12), 1715-1725. Keyes, C. L. M., Haidt, J. (Eds.) (2006): Flourishing. Positive psychology and the life well-lived. Washington: American Psychological Association. Konttinen, H., Haukkala, A., Sarlio-Lähteenkorva, S., Silventoinen, K., Jousilahti, P. (2009): Eating styles, self-control and obesity indicators. The moderating role of obesity status and dieting history on restrained eating. Appetite, 53(1), 131-134. KSH (2010): Egészségfelmérés (ELEF), 2009. Statisztikai Tükör, 4(50), 1-7. Marcus, B. H., Selby, V. C., Niaura, R. S., Rossi, J. S. (1992): Self-efficacy and the stages of exercise behavior change. Research Quarterly for Exercise and Sport, 63(1), 60-66. Németh Á. (2011): Testkép, tápláltsági állapot, testtömeg-kontroll. In: Németh Á., Költő A. (szerk.), Serdülőkorú fiatalok egészsége és életmódja. Az Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása című, az Egészségügyi Világszervezettel együttműködésben zajló nemzetközi kutatás 2010. évi felméréséről készült nemzeti jelentés. Budapest: Országos Gyermekegészségügyi Intézet, 77-82. Palmeira, A. L., Markland, D. A., Silva, M. N., Branco, T. L., Martins, S. C., Minderico, C. S., Vieira, P. N., Barata, J. T., Serpa, S. O., Sardinha, L. B., Teixeira, P. J. (2009): Reciprocal effects among changes in

13

weight, body image, and other psychological factors during behavioral obesity treatment: A mediation analysis. International Journal of Behavioral Nutrition and Physical Activity, 6:9. doi:10.1186/14795868-6-9 Prochaska, J. O., DiClemente, C. C., Norcross, J. C. (1992): In search of how people change: Applications to addictive behaviors. American Psychologist, 47(9), 1102-1114. Rosen, J. C. (2000): Improving body image in obesity. In: Thompson, J. K. (Ed.), Body image, eating disorders, and obesity. Washington: American Psychological Association, 425-440. Sarwer, D. B., Thompson, J. K., Cash, T. F. (2005): Body image and obesity in adulthood. Psychiatric Clinics of North America, 28(1), 69-87. Schwartz, M. B., Brownell, K. D. (2004): Obesity and body image. Body Image, 1(1), 43-56. Swift, J. A., Glazebrook, C., Novak, N., Anness, A. (2007): Beliefs regarding the consequences of obesity and ideal weight: An instrument development study. Patient Education and Counseling, 68(2), 200-207. Teixeira, P. J., Going, S. B., Houtkooper, L. B., Cussler, E. C., Metcalfe, L. L., Blew, R. M., Sardinha, L. B., Lohman, T. G. (2004): Pretreatment predictors of attrition and successful weight management in women. International Journal of Obesity, 28(9), 1124-1133. Teixeira, P. J., Going, S. B., Sardinha, L. B., Lohman, T. G. (2005): A review of psychosocial pre-treatment predictors of weight control. Obesity Reviews, 6(1), 43-65. Tholin, S., Rasmussen, F., Tynelius, P., Karlsson, J. (2005): Genetic and environmental influences on eating behavior: The Swedish Young Male Twins Study American Journal of Clinical Nutrition, 81(3), 564-569. Vizin G., Czeglédi E., Perczel Forintos D. (2010): Nincs de! Fogyni érdemes! Beszámoló egy viselkedésterápiás testsúlycsökkentő program eredményeiről. A Magyar Pszichiátriai Társaság VII. Nemzeti Kongresszusa, Budapest, 2010. január 29. Psychiatria Hungarica, 24(S), 181. WHO (World Health Organization) (2000): Obesity: Preventing and managing the global epidemic. Report of a WHO Consultation. Geneva: WHO. Yancey, A. K., Pronk, N. P., Cole, B. L. (2007): Workplace approaches to obesity prevention. In: Kumanyika, S., Brownson, R. C. (Eds.), Handbook of obesity prevention. A resource for health professionals. New York: Springer, 317-347.

A disszertáció témájában készült publikációk Tanulmányok és könyvfejezetek 1. Czeglédi E. (2007): Az elhízás Cooper–Fairburn-féle kognitív viselkedésterápiás megközelítésének bemutatása. Alkalmazott Pszichológia, 9(3-4), 174–197. 2. Czeglédi E. (2008): Az Elhízással Kapcsolatos Jóllét Kérdőív (Obesity Related Well-Being Questionnaire) hazai adaptációja. Alkalmazott Pszichológia, 10(1-2), 93-114. 3. Czeglédi E. (2008): Az Elhízással Kapcsolatos Jóllét Kérdőív (Obesity Related Well-Being Questionnaire) hazai alkalmazásával szerzett tapasztalatok. AGTEDU 2008. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett tudományos konferencia kiadványa. II. kötet. Kecskeméti Főiskola, Kecskemét, 225-230. 4. Czeglédi E., Urbán R., Rigó A. (2009): Elhízás és testképpel való elégedetlenség. Magyar Pszichológiai Szemle, 64(2), 313-336. 5. Simonyi G., Czeglédi E. (2009): Az elhízás pszichés vezetése és a diéta gyakorlati problémái. Magyar Családorvosok Lapja, 2009/5, 17-22. 6. Perczel Forintos D., Czeglédi E. (2009): Falánkság, túlsúly, elhízás. Az obesitas pszichoterápiás megközelítési lehetőségei. Psychiatria Hungarica, 24(5), 365-371. 7. Czeglédi E., Urbán R. (2010): A Háromfaktoros Evési Kérdőív (Three-Factor Eating Questionnaire Revised 21-Item) hazai adaptációja. Magyar Pszichológiai Szemle, 65(3), 463-494. 8. Papp I., Czeglédi E., Túry F. (2010): Az elhízással kapcsolatos attitűd mérése gyermekkorban. A Közös Tevékenységek Kérdőív magyar változatának pszichometriai sajátságai. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 11(3), 209-225.

14

9. Czeglédi E., Csizmadia P. (2010): Beszámoló a III. Közösen–Könnyebben Életmódváltó Munkahelyi csapatverseny keretében végzett kérdőíves felmérésről. I. rész. Egészségfejlesztés, 51(3), 17-21. 10. Czeglédi E., Csizmadia P. (2010): Beszámoló a III. Közösen–Könnyebben Életmódváltó Munkahelyi csapatverseny keretében végzett kérdőíves felmérésről. II. rész. Egészségfejlesztés, 51(4), 13-17. 11. Czeglédi E., Urbán R., Csizmadia P. (2010): A testkép mérése: a Testi Attitűdök Tesztjének (Body Attitude Test) pszichometriai vizsgálata. Magyar Pszichológiai Szemle, 65(3), 431-462. 12. Czeglédi E., Bartha E., Urbán R. (2011): Az evési magatartás összefüggéseinek vizsgálata főiskolai hallgatónőknél. Magyar Pszichológiai Szemle, 66(2), 299-320. 13. Czeglédi E., Csizmadia P., Urbán R. (2011): A testtel való elégedetlenség mérése és rizikótényezői: A Testforma Kérdőív rövidített formájának (Body Shape Questionnaire Short Form 14) hazai adaptációja. Psychiatria Hungarica, 26(4), 241-249. 14. Perczel Forintos D., Czeglédi E. (2011): Az elhízás kognitív (és) viselkedésterápiás megközelítési lehetőségei. In: Túry F., Pászthy B. (szerk.), Az evészavarok pszichoterápiájának aktuális kérdései. Semmelweis Kiadó, Budapest, 36-59. 15. Papp I., Czeglédi E., Túry F. (2011): A szociokulturális hatások kapcsolata az elhízottakkal szembeni előítéletekkel kora serdülőkorban. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 12(2), 149-171. 16. Babusa, B., Urbán, R., Czeglédi, E., Túry, F. (2012): Psychometric properties and construct validity of the Muscle Appearance Satisfaction Scale among Hungarian men. Body Image, 9(1), 155-162. 17. Pénzes, M., Czeglédi, E., Balázs, P., Foley, K. L. (2012): Factors associated with tobacco smoking and the belief about weight control effect of smoking among Hungarian adolescents. Central European Journal of Public Health, 20(1), 3-9. 18. Czeglédi E. (megjelenés alatt): A testsúlyszabályozás interdiszciplináris megközelítése. In: Demetrovics Zs., Urbán R., Rigó A., Oláh A. (szerk.), Az egészségpszichológia elmélete és alkalmazása I. Személyiség, egészség, egészségfejlesztés. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.

Előadások 1. Czeglédi E. (2008): A Testi Attitűdök Tesztjének (Body Attitude Test) pszichometriai vizsgálata. A Magyar Pszichológiai Társaság XVIII. Országos Tudományos Nagygyűlése, Nyíregyháza, 2008. május 22. 2. Czeglédi E. (2008): A Háromfaktoros Táplálkozási Kérdőív (Three-Factor Eating Questionnaire Revised 21) hazai alkalmazásával szerzett tapasztalatok. II. Magyar Evészavar Kongresszus, Budapest, 2008. szeptember 19. Psychiatria Hungarica, 23(S), 10. 3. Czeglédi E. (2008): A karcsúságideál, testi attitűdök, szorongás és önértékelés összefüggései normál súlyú egyetemista hallgatónőknél. II. Magyar Evészavar Kongresszus, Budapest, 2008. szeptember 20. Psychiatria Hungarica, 23(S), 10. 4. Czeglédi E. (2008): Az Elhízással Kapcsolatos Jóllét Kérdőív (Obesity Related Well-Being Questionnaire) hazai alkalmazásával szerzett tapasztalatok. AGTEDU 2008. konferencia, Kecskemét, 2008. november 6. 5. Czeglédi E. (2009): A motivációs interjú alkalmazási lehetőségei az elhízás kezelésében. A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság II. Kongresszusa, Budapest, 2009. április 25. Cardiometabolica Hungarica, 2(S1), 58. 6. Pénzes M., Czeglédi E., Polus, S. (2009): Egészségügyi főiskolás hallgatók dohányzással kapcsolatos attitűdjei. Fiatal Higiénikusok Fóruma V., Eger, 2009. május 15. 7. Czeglédi E., Csizmadia P. (2010): Az Elhízással Kapcsolatos Hiedelmek Skála (Obesity Beliefs Scale) hazai adaptációja. A Magyar Pszichiátriai Társaság VII. Nemzeti Kongresszusa, Budapest, 2010. január 29. Psychiatria Hungarica, 24(S), 34. 8. Czeglédi E., Bartha E. (2010): Az evés pszichológiai aspektusai – a táplálkozási magatartás korrelátumainak alakulása főiskolai hallgatónőknél. A Magyar Pszichiátriai Társaság VII. Nemzeti Kongresszusa, Budapest, 2010. január 29. Psychiatria Hungarica, 24(S), 35. 9. Czeglédi E. (2010): Az elhízott páciensek kezelési együttműködése növelésének lehetőségei pszichológus szemmel. A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság IV. Kongresszusa, Budapest, 2010. március 27. Cardiometabolica Hungarica, 3(S1), 39. 10. Czeglédi E. (2010): Telemedicina a testsúlymenedzselésben. A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság IV. Kongresszusa, Budapest, 2010. március 27. Cardiometabolica Hungarica, 3(S1), 42.

15

11. Czeglédi E. (2010): Diétás tanácsadás a pszichológus szemével (műhely). XIV. Budapesti Pszichológiai Napok (Pszinapszis), Budapest, 2010. április 11. 12. Vizin G., Czeglédi E., Perczel Forintos D. (2010): Nincs de! Az Obesitas kezelése a pszichoterápiás gyakorlatban – Beszámoló egy viselkedésterápiás testsúlycsökkentő program eredményeiről. A Magyar Pszichológiai Társaság XIX. Országos Tudományos Nagygyűlése. Pécs, 2010. május 28. 13. Vizin G., Czeglédi E., Mészáros Á., Perczel Forintos D. (2010): A cognitive behavioral treatment of obesity. A pilot study. XL Congress of European Association for Behavioural & Cognitive Therapies, Milano, Italy, October 7-10, 2010. 14. Papp, I., Czeglédi, E., Túry, F. (2010): Measurement of the attitude towards obesity – Psychometric characteristics of the Hungarian version of the Shared Activities Questionnaire. Jubilee Congress on Eating Disorders, Alpbach, Austria, October 23, 2010. 15. Pénzes M., Czeglédi E., Balázs P. (2011): A testtömeg és a testalkat önértékelésének összefüggése a dohányzással serdülők körében. Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesületének V. Konferenciája. Szeged, 2011. szeptember 1. 16. Babusa B., Urbán R., Czeglédi E., Túry F. (2012): Az izomdiszmorfia tüneteinek felmérésére szolgáló Izomzattal Való Elégedettség Skála pszichometriai vizsgálata. A Magyar Pszichiátriai Társaság XVII. Vándorgyűlése, Debrecen, 2012. január 27. 17. Papp I., Czeglédi E., Babusa B., Túry F. (2012): A szociokulturális hatások kapcsolata a testképpel való elégedetlenséggel serdülőkorban. A Magyar Pszichiátriai Társaság XVII. Vándorgyűlése, Debrecen, 2012. január 27.

Poszterek 1. Czeglédi E. (2009): Intézeti súlycsökkentő kezelésben részt vevő elhízottak prospektív vizsgálata – előzetes beszámoló. A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság II. Kongresszusa, Budapest, 2009. április 24. Cardiometabolica Hungarica, 2(S1), 61. 2. Czeglédi E., Urbán R. (2009): Hungarian version of the Three-Factor Eating Questionnaire Revised 21 – A preliminary study. 23rd Annual Conference of the European Health Psychology Society. Pisa, Italy, September 23-26, 2009. Psychology and Health, 24(S1), 143-144. 3. Urbán R., Czeglédi E. (2009): Construct validity of short version of Smoking Consequences Questionnaire in Budapest adolescent smoking study. 23rd Annual Conference of the European Health Psychology Society. Pisa, Italy, September 23-26, 2009. Psychology and Health, 24(S1), 393-394. 4. Papp I., Czeglédi E., Túry F. (2010): Az elhízással kapcsolatos attitűdök alakulása gyermekkorban. A Magyar Pszichiátriai Társaság VII. Nemzeti Kongresszusa, Budapest, 2010. január 29. „Legjobb poszter” díj. 5. Papp I., Czeglédi E., Túry F. (2011): A szociokulturális hatások kapcsolata a testtel való elégedetlenséggel serdülőkorban. XI. Magatartástudományi napok, Gödöllő, 2011. június 28-29. 6. Papp, I., Czeglédi, E., Túry, F. (2011): The association between sociocultural effects and bias against obesity among children. The 19th International Conference on Eating Disorders. Alpbach, Austria, October 20-22, 2011. 7. Pénzes, M., Czeglédi, E., Balázs, P., Foley, K. L. (2012): Relationship between nutritional status and tobacco smoking among adolescents. 15th World Conference on Tobacco or Health (WCTOH). Singapore, March 20-24, 2012.

16