Eszmélet Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu

Randy Albelda - Chris Tilly:Etnikumok és nemek szerinti tagozódás a munkaerőpiacon - Az Amerikai Egyesült Államok példája 1945 után A felhalmozás társadalmi struktúrájának elmélete mind ez ideig nem vette kellően figyelembe a társadalom etnikai és nemi tagozódását. Ez megnehezíti a munkapiac tényszerű elemzését. A tanulmány a munkaerőpiac példáján mutatja be, hogyan lehet szakszerűen összekapcsolni a kutatásban az etnikum, a nem és az osztály kérdéseit. Az elméleti keretek kiigazítása azonban a társadalmi változás gyakorlata számára is megfelelő utat mutathat.

Bevezetés A „felhalmozás társadalmi szerkezete"- paradigma (social structure of accumulation - SSA)1 új megvilágításba helyezte a munka­erőpiaci elemzéseket. A neomarxista osztály-elemzés beeme­lése a munkaerőpiaci tagozódás (szegmentáció) modelljeibe nagy részben a 70-es évek végén, 80-as évek elején kialakuló SSA-megközelítésnek volt köszönhető (Edwards, 1979.; Weiss-kopf, 1981.; Gordon, 1982.; Bowles, 1983.). Az SSA képviselői a munkafolyamatot és a munkaerőpiac fej­lődését helyezik modelljeik középpontjába. A tőkés fejlődés vizs­gálatakor a munka szerepének kiemelése egyrészt jól mutatja a marxi hatást, másrészt egybeesik a modell készítőinek hangoz­tatott politikai céljaival: a tőkés viszonyok meghaladásával, és a demokratikusabb, egalitáriánus viszonyok kialakításával. Mégis, mivel ennek a fogalmi rendszernek a képviselői túlhang­súlyozzák az osztályviszonyoknak a munkafolyamatban és a munkaerőpiacok fejlődésében betöltött szerepét, egyúttal alábe­csülik az etnikai és a nemi különbségek szerepét. Ebben a cikkben azokat a hiányosságokat kívánjuk bemutatni, melyek abból eredtek, hogy az Egyesült Államok második világhá­ború utáni történelmét vizsgáló elmélet nem szentelt elég figyelmet az etnikai és a nemi különbségek hatásainak. A problémák döntő­en két forrásból erednek. Egyrészt az SSA követői az etnikai és a nemi viszonyokat egyfajta „kiegészítő" státuszba helyezték, így nem vizsgálták ezen időszak egyik legfontosabb munkaerőpiaci folya­matát: a színes bőrű nők és férfiak folyamatos beáramlását az ipa­ri szektorokba. Az etnikai és a nemi különbségek ugyanakkor a munkaerőpiaci szegmentáción túlmutatóan is megosztják a mun­kásokat. Másként fogalmazva, az etnikai és a nemi különbségek által megosztott társadalomban a nem osztályjellegű viszonyok ugyanolyan meghatározó szerepet játszanak a gazdasági intézmé­nyék és a tömegmozgalmak alakulásában. Etnikum és nem prob­lematikájának az SSA-ba való beemelése teljesebb és pontosabb elméletet ad, valamint jobb fogódzót nyújt a társadalmi változások­kal kapcsolatos stratégia kialakításakor. Az SSA képviselői a gazdasági fejlődést egymást követő álla­potok sorozataként ábrázolják: valamely társadalmi struktúra (SSA) megszilárdulása - ennek a szerkezetnek a válsága - po­litikai és gazdasági küzdelmek a fejlődés irányításáért - végül egy új struktúra kialakulása. A második világháború utáni idő­szakot fogjuk elemezni, és azt állítjuk, hogy az etnikai és a nemi különbségek vizsgálata gazdagítja a gazdasági változások meg­értését, különösen a munkaerőpiacok fejlődésének tekintetében. Tőke-munka megegyezés és munkaerőpiaci szegmentáció A háború utáni SSA három alappillérének egyike a „korlátozott tőkés-munkás egyezmény" volt (Bowles és szerzőtársai, 1983.; Kotz, 1987.). Ezen megállapodás szerint az újonnan szervezett szakszervezetek, illetve a munkások (különösen a feldolgozó­iparban) tartózkodtak a sztrájkoktól, cserébe biztos állást kap­tak, illetve részesedést a gazdasági növekedés eredményeiből2 . A szövetség egyenletesen növekvő termelést biztosított, mely folyamatosan bővülő fogyasztással párosult. A tőkés-munkás kiegyezés biztosította az alapot a felhalmozási folyamat három komponenséhez: segített kialakítani a munka alkalmazásának módjait (M-C), szabályokat adott a termelési folyamat állandó működéséhez (C-C'), valamint a megnövekedett bérek segítet­ték az értékesítés felgyorsulását (C'-M'). A szövetség alapja a gazdasági növekedés volt. Egy idő után pedig az újonnan kiala­kuló világméretű piacoknak, illetve az állami beavatkozásnak köszönhetően ez a növekedés kézzelfoghatóvá vált.

1 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu Hangsúlyozni kell, hogy az egyezmény „korlátozott" volt: a tőke csak a munkások egyes csoportjainak nyújtott garanciákat, és a munkások igen széles csoportja egyáltalán nem részesedhe­tett az egyezmény előnyeiből. Gordon és szerzőtársai a munka­erőpiacnak ezt a fajta megkülönböztetését nevezik szegmentá­ciónak. A szegmentációt két tengely mentén vizsgálják: egyfelől megkülönböztetnek „központi" (komoly piaci erővel rendelkező nagyobb cégek) és „periférikus" vállalatokat, másrészt az egyes vállalatokon belül kevésbé és jobban privilegizált állásokat. Az ilyen típusú szegmentáció ellentétben áll a századforduló USA-jában, tapasztalható munkaerőn belüli „homogenizációval". Néhány korábbi munkát (Doeringer-Piore, 1971.; Edwards, 1979.) alapul véve Gordon és szerzőtársai kétfajta foglalkozási kategóriát különböztetnek meg (elsődleges és másodlagos), de az elsődleges foglalkozásokon belül különbséget tesznek füg­getlen, illetve alsóbbrendű állások között. Ezek a foglalkozási csoportok „szegmentáltak" abban az értelemben, hogy minden egyes csoport más-más jellemzőkkel rendelkezik, továbbá ke­vés lehetőség adódik a foglalkozási osztályok közötti mobilitás­ra. A független elsődleges állásokat nagyrészt fehérgalléros, jól képzett munkások töltik be. A ranglétra egyértelmű, a szabályok rugalmasak, a fizetés viszonylag magas. Az alsóbbrendű (de el­sődleges) állások szintén nyújtanak felemelkedési lehetőséget (vagy legalább az előléptetéssel járó béremelést), többé-kevés­bé magas fizetést, ugyanakkor sokkal kevesebb rugalmasságot a munkaszabályzat területén. Ezek a foglalkozások leggyakrab­ban kékgalléros, átlagosan jól képzett, „központi" vállalatoknál dolgozó feldolgozóipari munkásokhoz köthetők. A másodlagos munkaerőpiaci állásokat az alacsony fizetés, kevés felemelke­dési lehetőség, gyakori cserélődés, illetve a munkajogi szabá­lyokba való beleszólási lehetőségek teljes hiánya jellemzi. A munkaerőpiac tagolódásával foglalkozó modellek az egyes foglalkozások jellemzőit kutatják, ugyanakkor ezek a szegmensek etnikai és nemi meghatározottsággal is rendelkeznek. A függet­len elsődleges állásokat egyre inkább fehér bőrű munkások, az alsóbbrendűeket pedig többnyire férfiak töltik be, A másodlagos állásokba szorulnak a nők, illetve a színes bőrű férfiak. Gordon és szerzőtársai felismerik ezt a jelenséget: „A szegmentáció irá­nyába mutató fejlődés közvetlen kapcsolatban van a [nők és kü­lönböző etnikai és etnikai csoportok] növekvő munkaerőpiaci rész­vételével. Egyfelől a munkaerőpiaci szegmentáció befolyásolta és korlátozta a nők és a kisebbségi csoportok munkalehetőségeit. Másrészt a diszkriminációt, illetve szegregációt újratermelő me­chanizmusok elősegítették a szegregáció kialakulását." (204.) Az Egyesült Államok munkásságának történetét az etnikai és nemi meghatározottság szempontjából vizsgáló kutató számá­ra két megjegyzés adódik. Az egyik, hogy a szegmentációnak mint a munkaerőpiacok új tulajdonságának hangsúlyozása egy­értelműen csak a fehér férfiak esetében meghatározó. A másik pedig az, hogy a munkaerőpiaci szegmensek hármas osztályo­zásának magyarázó ereje csökken, amint az etnikai és a nemi problematikát beemeljük az elemzésbe. Elsőként az előbbi meg­jegyzést vizsgáljuk kissé részletesebben, majd az utóbbira is röviden kitérünk. Szegmentáció - de kinek? A háború utáni időszakban kialakuló munkaerőpiaci tagolódás a nők és a színes bőrűek számára nem jelentett új élményt. Még 90 évvel ezelőtt is (a Gordon és társai által definiált, a munkás­ság „homogenizálódásaként" jellemzett korszak közepén) az et­nikai és a nemi különbségek szigorú választóvonalat jelentettek egyes foglalkozási területeken. A századfordulón a bérmunkásnak minősülő fehér nők ház­tartási munkát végeztek vagy a kisméretű, munkaintenzív ipari vállalkozásokban koncentrálódtak (l. 1. táblázat).  1. táblázat A fehér és színes bőrű nők foglakozási elosztása, 1900-1990 (%-ban)

1900 1930 1960

2 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu 1990 Fehér bőrű nők Mezőgazdaság 9,8 4,1 1,5 1,1 Feldolgozó ipar 32,6 21,2 18,5 9,9 Szolgáltatás (magán) 29,8 12,0 4,4 1,2 Szolgáltatás (egyéb) 3,8 8,1 13,2 15,2 Kereskedelem 4,1 9,3

3 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu 9,2 13,6 Egyház 6,9 25,3 34,5 28,2 Szakmai és műszaki 10,2 16,2 14,6 19,1 Menedzser, adminisztrátor, hivatalnok 2,9 3,6 4,3 11,6 Színes bőrű nők Mezőgazdaság 4,2 24,7 3,7 0,3 Feldolgozó ipar 2,6

4 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu 8,4 15,5 14,5 Szolgáltatás (magán) 43,5 53,5 39,3 3,1 Szolgáltatás (egyéb) 7,9 7,5 23,0 24,2 Kereskedelem 0,1 0,6 1,6 9,4 Egyház 0,1 0,6 8,0 26,1 Szakmai és műszaki 1,2

5 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu 3,4 7,8 14,8 Menedzser, adminisztrátor, hivatalnok 0,5 1,2 1,1

7,5  Forrás: Arnott-Matthaei (125., 158.); US Bureau of Labor Statistics (1991.). Az egyes kategóriák nem hasonlíthatók össze minden időp Az összes női foglalkozás - definíció szerint - kilátástalan volt. Ahogy a történész Alice Kessler-Harris (128.) rámutat: „A mun­kaerőpiac etnikai vagy osztály-szempontoktól függetlenül lehe­tetlenné tette a nők számára, hogy karriervágyuktól hajtva sike­reket érjenek el." Ami még fontosabb, a fehér bőrű nők döntő többségének mun­kája otthoni házimunka volt (2. táblázat) - olyan típusú munka­végzés, ami élesen elválasztotta őket a férfiaktól. Az ilyen mun­káért nem járt fizetés, ugyanakkor együtt járt a szolgáltatások és az áruk piacába való bekapcsolódással. Ilyen volt többek kö­zött a mosás, varrás, illetve egyéb munkák (főzés, takarítás) al­bérlők számára.  2. táblázat A fehér és színes bőrű nők munkaerőpiaci részvételi arányai, 1900-1990 (%-ban)

1900 1930 1960 1990 Fehér bőrűek 16,0 20,3 33,6 57,5

6 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu Színes bőrűek 40,7 38,9 42,2 57,8  Forrás: Amolt-Matthaei (403.); US Bureau of Labor Statistics (1991.). Az afro-amerikaiak (és, tegyük hozzá, a mexikói-amerikaiak, az indiánok és a puerto ricóiak) a századfordulón, igaz, már nem rabszolgákként, de arra kényszerültek, hogy továbbra is a me­zőgazdaságban dolgozzanak (1.1.és 3. táblázat). Báron (1971.) a következőképpen jellemzi ezt a helyzetet: ,,[A fekete munkás] lényegében egy etnikailag meghatározott agrármunkás-státuszba volt belekényszerítve, amelyben ráadásul sokkal jobban kizsák­mányolták, mint a fehéreket. [...] A mezőgazdaságon kívül feke­te munkásokat legnagyobb tömegben vagy a helyi, illetve sze­mélyes szolgáltatásokban, vagy pedig a szakképzetlen cseléd-munkát követelő területeken foglalkoztattak. A déli országrész­ben ezeket a munkákat egyszerűen 'néger munkáknak' nevez­ték." (13., 16.)  3. táblázat A fekete férfiak foglalkozások szerinti megoszlása, 1890-1990 (%-ban)

1890 1910 1930 1950 1970 1990 Farmerek 26 26 23 14 1 -

7 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu Mezőgazdasági munkások 35 32 21 11 4 3 Feldolgozó ipar 30 31 41 54 61 48 Szolgáltatás (magán) 5 3 2 1 0

0 Szolgáltatás (egyéb) 2 6 9 14

8 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu 16 18 Kereskedelem és egyház 1 1 2 4 10 15 Szakmai és menedzseri állások 1 2 3 4

9

16  Forrás: Reich (1981.24.); US Bureau of Labor Statistics (1991. 164-166., 184.). A farmerek és a mezőgazdasági munkások adatai (a hal A fehér nőkhöz hasonlóan lényegében a fekete férfiakat is ki­zárták a nagyüzemi feldolgozóiparból, az építőiparból, illetve a szállításból. A fekete nők kiszorultak a fehér nők által betöltött feldolgozóipari állásokból, és sok esetben házimunkára kény­szerültek. Ez az 1900 körül tapasztalható nemi és etnikai szegregáció általános szabállyá (és nem kivétellé) vált az Egyesült Államok történetében. A kapitalizmus kezdete óta az USA-ban a fehérek fölénye és a patriarchális kontroll korlátozta a munkaerőpiacra való belépés lehetőségeit a fehér és színes bőrű nők, illetve a színes bőrű férfiak számára. Állandóan beleütköztek azokba a korlátokba, amelyek a differenciált és szegmentált munkaerőpiaci lehetőségekből, a munkaszabályzatból, az ellenőrzési eszközök­ből, az oktatási és a képességbeli különbségek eltérő kompen­zációjából, illetve az alacsonyabb bérekből eredtek. A szóba jö­hető állások megváltozhattak ugyan, de a foglalkozások társa­dalmi rangsorolása - illetve alsóbb szinteken a mobilitás hiánya - lényegében változatlan maradt. Nem mondhatjuk, hogy a háborút követő időszakban a mun­kásoknak ugyanilyen helyzettel kellett szembenézniük - épp el­lenkezőleg. Két különböző, de egyaránt meghatározó változás formálta át a munkaerőpiacokat: 1. változás a döntően fehér bőrű, kékgalléros feldolgozóipari munkások munkakörülményeiben (lásd a Gordon és szerzőtár­sai által leírt tagolódás folyamatát); 2. a tőkés viszonyok terjedésével a női munkaerő nagymérvű integrációja új munkahelyekre a háború utáni korszakban, mi­közben a társadalmi és patriarchális ellenőrzés megmarad.

9 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu Mikor Gordon és társai a szegmentáció megjelenéséről be­szélnek, egy sor változásra hivatkoznak a kékgalléros munká­sok körülményeiben, akik az alsóbbrendű elsődleges szektort alkotják. Az 1920-as évek „Amerikai Terve" tapasztalatait, illetve ami még fontosabb, az 1930-as és 1940-es évek szakszerveze­ti sikereit megelőzően a kékgalléros foglalkozások eleget tesz­nek a másodlagos munkaerőpiac definíciójának (lásd fent). Az 1940-es évekre ezeknek a munkásoknak a többsége stabil ál­láshoz és jelentős béremeléshez jutott a termelékenységben bekövetkezett növekedés miatt, melynek következtében egyút­tal maguk a foglalkozások is átalakultak. Ezek a változások fő­leg fehér bőrű, döntően férfi munkásokat érintettek. A másik fontos átalakulás - a fehér bőrű nők és a színes bő­rűek integrálása az új tőkés rendszerbe - kevesebb figyelmet kapott az SSA irodalomban (Albelda, 1985.). 1930-ban, a nagy válság kezdetén a fehér nők négyötöde hiányzott a „fizetett" munkaerőpiacról, a döntő többségük otthoni, fizetetlen munkát végzett (2. táblázat). A fennmaradó 20% többségét egyedülálló nők alkották, akik még házasság előtt voltak a „fizetett" munka­erőpiac tagjai. Ezeknek a nőknek 13%-a dolgozott helyi szol­gáltatásokban. A színes bőrű nők 40%-a kapcsolódott a „fize­tett" munkaerőpiachoz. Ezeknek a bérmunkásoknak 54%-a dol­gozott cselédként, és közel egynegyedük a mezőgazdaságban (Amott-Matthaei, 1991.; illetve I. 1. táblázat). A színes bőrű fér­fiakat lényegében a mezőgazdaságban és a kitermelő iparágak­ban foglalkoztatták. Ennek következtében ezek a csoportok még mindig messze álltak az iparosodott tőkés munkaerőpiacoktól. Az ellentétes folyamatok az 1980-as években kezdődtek. A fe­hér nők „elhagyták" otthonaikat, a színes bőrű nők pedig elhagy­ták a fehérek otthonait. 1990-ben a nőknek jóval több mint a fele - 57,5%-a 1990-ben (U.S. Council of Economic Advisors, 1991.) - található a „fizetett" munkaerőpiacon. A fehér, illetve színes bőrű nők foglalkozási struktúrája igen hasonló képet mutat. A legna­gyobb számban az egyházi, a szolgáltatási, a szakértői és a ke­reskedelmi szférában találhatók (1.1. táblázat). A helyi szolgálta­tások és a mezőgazdasági munkák visszaszorultak még a fekete nők körében is: csupán 4%-uk dolgozott ezen a két területen. A színes bőrű férfiak szintén elhagyták az agrárszektort: ke­vesebb mint 4%-uk dolgozott a mezőgazdaságban, az erdőgaz­dálkodásban és a halászatban. Igaz ugyanakkor, hogy a latin-amerikai férfiak 10%-a továbbra is ezekben az állásokban ma­radt. A fekete férfiak a kékgalléros szakmákban, illetve a szol­gáltatási szférában koncentrálódtak (3. táblázat). Röviden összefoglalva, az elmúlt ötven év során, a nők és a színes bőrű férfiak új munkahelyekre kerültek - aránytalanul nagy részük került a másodlagos munkaerőpiacokra, szolgáltatási, kereskedelmi, egyházi, illetve segédmunkás állásokba. Miért? A magyarázat egyrészt a háború utáni időszak hatalmas mérté­kű gazdasági növekedésében keresendő: a foglalkoztatás szintje gyorsan nőtt, a legnagyobb mértékben a kiskereskedelemben, a szolgáltatásokban és az állami szektorban. A másik ok a be­vándorlók viszonylag alacsonyabb száma volt: ők korábban el­özönlötték a másodlagos munkaerőpiacokat. A korábbi nagyará­nyú bevándorlás Mexikóból, Puerto Rico-ból, majd később a karibi országokból, illetve Ázsiából egyszerűen nem bizonyult elegendőnek az új állások betöltéséhez. Valójában a tőkés-munkás kiegyezés, miközben hozzájárult az alsóbbrendű elsődleges szektor kiépüléséhez, ösztönözte az alacsony fizetésű munkások iránti keresletet a szolgáltatási, ke­reskedelmi, illetve egyházi szektorokban. A munkahelyeken az előírásoknak megfelelő bürokratikus ellenőrzés hatalma (I. Edwards, 1979.), illetve az állami szektor súlyának növekedése megnövelte az egyházi alkalmazottak iránti keresletet. A férfi családfők magasabb bérei átalakultak a személyi szolgáltatások­ban és a kiskereskedelemben jelentkező növekvő munkakeres­letté. A tömegtermelés/tömegfogyasztás nemcsak a termelési eszközöket, hanem a fogyasztási szerkezetet is átalakította, kü­lönös tekintettel az autó általánossá válására, amely lehetővé tette a vásárlás, az evés, a szórakozás iránti kereslet további szélesedését. Azok a tőkések, akiket korlátozott a fenti szövet­ség, igyekeztek minél több olyan munkást alkalmazni, akik kívül rekedtek rajta. Az etnikai és nemi alapon rétegződött munkaerő­piacok a XX. század közepét megelőzően elegendő mennyisé­gű alacsony bérű munkaerőt biztosítottak. Ezért a fehér nők legtöbbje számára a háború utáni társadal­mi struktúra kialakulása inkább proletarizálódásnak, mint a szeg­mentációnak volt nevezhető. A nők és a színes bőrű férfiak ese­tében, akik már korábban proletarizálódtak és egyben perifériá­lis ágazatokban koncentrálódtak, a megfelelő fogalom a tőkés gazdaságba való integrálódás volt. Gordon és szerzőtársai ezek­nek a döntő elemeknek a vizsgálatát csak a fehér férfiak eseté­re korlátozzák. A releváns csoportot lényegében a feldolgozó­ipar munkásaiban határozzák meg, ezzel egyben perifériális stá­tuszba helyezik a mezőgazdasági munkát, a helyi szolgáltatást, a fizetés nélküli házimunkát, illetve a szélesedő szolgáltatási szférát. Ez a kiindulópont tipikus az etnikai és a nemi különbsé­geket figyelmen kívül helyező elemzések esetében.

10 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu Nem csak azt állítjuk, hogy a fehér nők és a színes bőrűek munkaerőpiaci tapasztalatai különböztek a fehér férfiakétól, ha­nem, hogy legalább annyira vagy talán még fontosabbak^voltak a tőkefelhalmozás intézményi alapját tekintve. A feldolgozóipar ugyan központi tényező az Egyesült Államok gazdasági növe­kedésében, de az utóbbi néhány évtized során nem játszott ko­moly szerepet a munkalehetőségek számának növekedésében. Még 1940-ben is a foglalkoztatottak többsége az árutermelésen kívül maradt, míg az 1980-as évek végére a munkások keve­sebb mint egynegyedét foglalkoztatták a közvetlen termelő ága­zatokban. A legnagyobb növekedést felmutató iparágak a há­ború után a kiskereskedelem, a pénzügy, a szolgáltatások, a kor­mányzat - ahol a foglalkoztatás növekedése 226% (kiskereske­delem) és 501% (szolgáltatások) között mozgott 1946 és 1990 között, miközben a feldolgozóipar 30%-os növekedést produkált ugyanebben az időszakban. A kibocsátás növekedésében mu­tatkozó különbségek ezen évtizedek alatt nem olyan drámaiak. Igaz, a szolgáltatások 315%-os GNP-növekedése egyértelmű­en felülmúlta az áruk 251%-os GNP-növekedését (US Council of Economic Advisors, 1991.). A fehér nők és a színes bőrűek, akik a fenti iparágak alsóbb szintjein dolgoztak az új gazdaság gyalogos katonáivá váltak. Az 1980-as évek végére a nők és a színes bőrűek alkották a munkaerőpiac döntő hányadát.3 Egy tökéletlen elemzés Az SSA-modell egy különálló kritikája felveti a kérdést a munka­erőpiac háromelemű osztályozásával kapcsolatban. A Gordon és társai által bevezetett csoportosítás komoly magyarázó erő­vel bír, de a nők és a színes bőrűek foglalkozásainak elemzése során nemigen használható (Albelda, 1985.). Egy igen fontos tényt figyelmen hagynak ugyanis: mégpedig azt, hogy a nőknek és a színes bőrűeknek a legrosszabb állásokat kellett betölteni­ük.4 Egy adott - ágazat, foglalkozás és/vagy vállalat jellemzői által meghatározott - munkaerőpiaci szegmensen belül az etni­kai, illetve nemi különbségek sok esetben meghatározóbbak a foglalkozások egyéb jellemzőinél. Ezek a problémák különösen a nemi különbségek esetében nyilvánvalóak. Az elsődleges munkaerőpiacon belül a női fog­lalkozások nem járnak együtt azokkal a privilégiumokkal, mint a férfi állások. Az alapvetően női foglalkozások (ápolónő, ta­nár), melyeket független elsődleges foglalkozásnak neveznek, nem járnak együtt azzal a rugalmassággal, ellenőrzéssel, bé­rekkel, mint a férfi állások. A General Motors titkárnői alacso­nyabb béreket kapnak, mint az ugyanott dolgozó fizikai mun­kások, annak ellenére, hogy az alsóbbrendű elsődleges szek­torba tartoznak. Azok az empirikus vizsgálatok, melyek az el­sődleges és másodlagos munkaerőpiacok különbségeit vizs­gálták, csak a férfiak esetében mutatkoztak gyümölcsözőnek (Dickens és társai, 1988.). Az SSA válsága Az SSA képviselői a háború utáni társadalmi szerkezet kudar­cát elemezve rengeteg okot sorakoztatnak fel - részben helyie­ket, részben nemzetközieket. A foglalkoztatás területén a tőkés­munkás egyezmény bukását hangsúlyozzák, aminek oka sze­rintük abban keresendő, hogy a munkások egyre engedetleneb­bé és követelődzőbbé váltak, különösen a lassúbb növekedés időszakaiban. A nők és a színes bőrűek követeléseit külön ke­zelték a szövetségen belüli munkásokéitól. Ahogy Bowles és tár­sai írják: „A munkások egy részének a [tőkés-munkás] szövet­ségből való kizárása [nagyon] problematikussá vált. (...) A nö­vekedési koalíció rasszizmusa, szexizmusa és az elosztási igaz­ságtalanságai elleni tiltakozás négy különböző, de meghatáro­zó mozgalmat hozott felszínre: a polgárjogit, a jólétit, a nyugdí­jasok és a nők mozgalmát. Ezek a mozgalmak mind állami be­avatkozáshoz vezettek." (85., 87.) A felszínen úgy tűnik, mintha a fehér nők és a színes bőrűek csupán a társadalmi szerkezet válságában játszanának szere­pet. De újra hangsúlyozni kívánjuk, hogy a Bowles és társai ál­tal végzett elemzés több helyen figyelmen kívül hagy bizonyos elemeket. Egyrészt a mozgalmaknak kizárólag az állam iránti követeléseit emelik ki, elfelejtve a tőke iránti követeléseket. Más­részt azt állítják, hogy a mozgalmakat a szövetségből való kizá­rás indította el - például a szegmentáció -, ami viszont lénye­gében a proletarizálódásnak és az integrációnak volt az ered­ménye. Harmadrészt pedig (implicit módon) nem számolnak a nők és a színes bőrűek küzdelmeinek fontosságával. Mindegyik hiányosságot megvizsgáljuk.5 Az állam vagy a tőke iránti követelések? A polgárjogi vagy a nőmozgalom, vagy esetleg más mozgalmak első látásra kormányzati beavatkozást kényszerítenek ki: az 1964-es Polgárjogi Törvény; buszok, iskolák és szálláshelyek integrációja; megerősítő lépések; abortusszal kapcsolatos jogok. Ezen mozgalmak dinamikájának központi részét nagyon is az állam iránti követelések és az ezen követelésekre tett állami en­gedmények jelentették. De ha közelebbről megnézzük, sok eset­ben láthatjuk, hogy ezeket a mozgalmakat a munkás emberek követelései, a tőke követelései és inkább a tőke, mint az állam engedményei jellemzik.

11 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu Miközben a színes bőrű és női mozgalmak kisajátítják a libe­rális demokrata értékek nyelvezetét (ahogy a munkásmozgalmak is tették az 1930-as években), továbbra is azon az etnikai és nemi identitáson alapultak és alapulnak, amely a munkahelyet és a közösséget összeköti. A feminista mozgalom 59 centes kampánya, az összehasonlító érték és az a követelés, hogy nők is betölthessék a nem hagyományos állásokat, mind arra szol­gálnak, hogy a nők mint pénzkeresők egyenlőtlenségével fog­lalkozzanak. Az afro-amerikaiak és más színes bőrűek követel­ték, hogy nyissák meg előttük a zárt üzleti kereskedelmet, sztrájk­őrséget állítottak és bojkottálták azokat az üzleteket, amelyek nem voltak hajlandók színes bőrűeket alkalmazni. (Egy valós be­számoló olvasható arról, hogyan keletkeztek ezek a követelé­sek egy adott város feketéinek mobilizációja részeként - lásd King, 1981.). A fekete közösségek fejlődésének újra aktuális té­mája, hogy biztosítsák, hogy a fekete fogyasztók a feketék tulaj­donában lévő és feketéket alkalmazó üzletekben vásárolhassa­nak, és hogy valóban ott vásároljanak. Ahogy Malcolm X sze­rette mondani (Epps, 1968. 141.): „Amikor pénzt veszel el az egyik kerülettől, és egy másik ke­rületben költöd el, az a kerület, ahol elköltőd, egyre gazdagabb lesz, és az a kerület, ahonnét elveszed, egyre szegényebb lesz. Ez gettót hoz létre. Meg kell tanítani népünket annak fontossá­gára, hogy hol költik el a dollárjaikat." A nők és színes bőrűek mozgalmainak erőteljes munkakom­ponensén túl erőteljes etnikai és nemi komponensek is vannak az új SSA munkásmozgalmaiban. Figyeljük meg a munkásmoz­galom legdinamikusabb elemeit az 1960-as évektől kezdve (fő­leg a nem szakszervezeti tag munkások irányításának területén): közalkalmazottak, egészségügyi dolgozók és egyházi alkalma­zottak. Mindhárom csoportban aránytalanul sok fekete és nő van. És valóban, a District 1199's East Coast kórház az 1960-as és a korai 70-es évek kampányainak szervezésekor kifejezetten a polgárjogi mozgalmakra és a fekete büszkeségre épített. Az egy­házi szervezésű, 9-től 5-ig tartó rendezvények, a Service Emplo­yees International Union (Szolgáltatási Alkalmazottak Nemzet­közi Egyesülete) és a District 65 felhasználták a nők követelé­seit a tiszteletért és egyenlő bánásmódért. Az ország legnagyobb egyesülete többé már nem a Teamsters, hanem a National Education Association (Nemzeti Oktatásügyi Szövetség) - és még a Teamsters is a tanárokhoz, a nővérekhez és a szolgálta­tási dolgozókhoz fordult, mivel hagyományos bázisa elenyészik. Ezen túlmenően sok esetben nincs pontos különbség az ál­lam iránti követelések és a tőkekövetelések között. Megerősítő lépések esetében az állam beavatkozik, hogy megakadályozza a munkaadók lépéseit. Más esetekben a munkaadók léphetnek először. Például egy nagy biztosítási társaság személyzeti igaz­gatója elmondta egyikünknek, hogy miért változtatja meg a vál­lalat a személyzeti politikáját, hogy segítse a dolgozó anyákat (Tilly, 1989.): „A dolgozó szülők problémája sokkal nagyobb figyelmet kap az országban. A vállalatok úgy érzik, ha nem lépünk, valami­lyen állami vagy szövetségi szabályozást vezetnek be. Az ilyen vállaltok, mint mi, nem szeretik, ha ilyen módon szabályozzák őket. Jobban szeretünk mi lépni." (197.) A mozgalmak gyökerei: szegmentáció vagy proletarizáció/integráció Miért indultak a polgárjogi és női mozgalmak akkor, amikor erre sor került? Bowles és társai ezen mozgalmak kirobbanását a tőke-munka egyezményből való kizárásra vezetik vissza. Újra megjegyezzük, hogy a fehér nőket és a színes bőrűeket mindig kizárták azokból az előnyökből, amelyeket a fehér férfiak élvez­tek - semmi új nem volt a dolgok ezen állásával kapcsolatban. Ami új volt, az e csoportok felgyorsult proletarizációja és integ­rációja. A mozgalmak stratégiái és követelései tükrözik ezt. A montgomery busz-bojkott pontosan ebből eredt, mert a déli fe­keték a városi munkaerő szerves részévé váltak - és ugyanemiatt volt hatékony. Az abortusz és a születésszabályozási jogok kö­rüli figyelem is nagy részben a hők hagyományos munkaerőben megnövekedett részvételét tükrözi (és azt a megszakítást, ame­lyet a gyerekvállalás jelent); a gyermekellátás és a szülői sza­badságért való jogok jelentik az érem másik oldalát. A megerő­sítő lépések és az egyenlő munkavállalási lehetőség törvénye az egy cégen belüli magasabb színvonalú munkák elérhetősé­gét hangsúlyozza - szemben egyszerűen bármilyen murikéval -, mert színes bőrűek és nők már korábban is dolgoztak jelen­tős cégeknél, de a munkahierarchia alján maradtak. Proletarizációs és integrációs gyökereik ellenére a nők és a színes bőrűek általában nem voltak részei egy széles bázisú osztálymozgalomnak. Ez az, ahol a szegmentáció nagyon is szá­mít Sok esetben, főleg a korai években a női és a színes bőrű munkások nem voltak szervezettek, és ezért nem közvetlenül csatlakoztak a munkásosztály önkifejező intézményéhez - a szakszervezetekhez. Perifériális iparágakban, foglalkozásokban és cégekben tömörültek. Általában kapcsolatuk a munkaerő köz­ponti részével mindig kényelmetlen volt. Például amíg az AFL-

12 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu CIO támogatta a polgárjogi küzdelmet, a szakmai szakszerve­zetek elutasították színes bőrűek belépését. Mennyire fontos? Bowles és szerzőtársai azt sugalmazzák, anélkül, hogy ezt nyíl­tan kijelentenék, hogy a nők és a színes bőrűek követelései sok­kal kevésbé veszélyeztették a háború utáni SSA-t,, mint azok­nak - a főleg fehér férfiaknak - a követelései, akik a tőke-mun­ka-egyezmény hatáskörébe estek. Féloldalnyi terjedelemben ír­nak a női és polgárjogi mozgalmak hatásának fontosságáról, amelyet egy négyoldalas vita követ arról, hogyan rázták meg az SSA-t az egyezmény haszonélvezőinek követelései (87-91.). Ál­talánosságban fenntartják, hogy a tőke-munka-egyezményt be­lülről aknázták alá. Ez a megközelítés, alábecsüli az etnikai és a nemi alapú ellentmondások tartósságát. Mint fentebb megjegyez­tük, a színes bőrű nők, férfiak és a fehér nők a munkásmozga­lom legdinamikusabb (bár nem leghatásosabb) részeiben helyez­kednek el, és a leggyorsabban fejlődő iparágakban tömörülnek. Habár a tőke-munka-egyezmény nyilvánvalóan sok cégben és iparágban szétmorzsolódott, ahol korábban uralkodó jellegű volt, azonban egyre inkább lényegtelenné is vált, amint azok a szek­torok, ahol sosem alkalmazták az egyezményt, túlnőtték azokat a szektorokat, ahol igen. Nem állítjuk, hogy a nők és a színes bőrűek követelései voltak azok a fő erők, amelyek a háború utá­ni SSA-t felborították. Valójában azt gondoljuk, hogy a megnö­vekedett nemzetközi verseny és konfliktus (aminek Bowles és társai öt oldalt szentelnek, 79-84.) volt a fő ok. De igenis úgy tartjuk, hogy a nők és a színes bőrűek változó pozíciója nagyon is központi helyzetű volt az SSA hanyatlásában, és ennek meg­felelően központi helyzetű a gazdaság jelenlegi konfliktusában, amely témával az alábbiakban foglalkozunk. Jelenlegi konfliktusok és politikai következmények A munkaerőpiac váratlan eredményekre vezető etnikai és nemi alapú elemzése további fényt vet a tömegek jelenlegi gazdasá­gi átszervezésére adott politikai válaszokra. A jelenlegi gazda­sági problémákról elhangzott sok baloldali eszmecsere hangsú­lyozza a „középosztály" összezsugorodását, a jó munkahelyek rossz munkahelyekkel való felcserélését, és az átlagos életszín­vonal csökkenését (Tilly, 1990.). Az LMS elemzés szintjén ezek a megfigyelések megfelelnek az alárendelt elsődleges munka­erőpiaci szegmens méretcsökkenésének. Amint ez a szegmens szűkül, a munkaerő független elsődleges és másodlagos szeg­mensekre polarizálódik, ahol is a másodlagos szegmens nő a leggyorsabban. Milyen várható következményei vannak ezeknek a változá­soknak? Közgazdaság-elméleti kitérőn keresztül jutunk a politi­kai következményekhez. Gordon és társai és Bowles és szerző­társai vitatják, hogy a tagolódás megosztotta volna a munkáso­kat, csökkentve képességüket az egyesített gazdasági és politi­kai küzdelemben. Ha a szegmentáció lenne a fő megosztó erő a munkások között, akkor az alárendelt elsődleges szegmens csökkenése a munkásosztály többsége „rehomogenizációjának" tűnhetne, és a munkásosztály régi magva és perifériális része közötti közös alap lehetőségét jelentené. Harrison és Bluestone (1988.) így írnak erről: „Amerikaiak egyre szélesebb és változa­tosabb 'szivárványa' beleértve sok középosztálybelit - áldo­zata annak a stagnálásnak és növekvő egyenlőtlenségnek, amely a fejlődő posztindusztriális társadalmakat jellemzi. Ez meg­teremtette egy olyan új politikai koalíció létrehozásának körül­ményeit, amely progresszív változást követelhetne." (195.) Ám a Jesse Jackson 1984-es és 1988-as kampányai körül lét­rejött Szivárvány Koalíció (Rainbow Coalition) ígérete ellenére semmilyen széles, hatalmas, munkásosztály-központú koalíció nem alakult ki. Úgy gondoljuk, hogy ennek okai szoros kapcso­latban vannak az etnikum és a nem folyamatosan kiemelkedő szerepével az Egyesült Államok gazdaságában és politikájában. Most három ilyen okot vizsgálunk meg: a gazdasági válság aránytalan hatását a színes bőrűekre és közösségeikre; a há­zaspár-családok azon képességét, hogy azáltal tompítsák a je­lenlegi válság gazdasági hatásait, hogy növelik a feleségek munkavállalását; és a politika egy történelmi hagyatékát, amely et­nikai és nemi felosztáson, nem pedig osztályfelosztáson alap­szik. A válság aránytalan hatása a színes bőrűekre A háború utáni SSA romlása nyilvánvalóan sokkal inkább rom­boló hatású a színes bőrűekre, mint a fehérekre. A fehér/fekete jövedelmi rés tovább nőtt (férfiaknál és nőknél egyaránt), leg­alább az 1980-as évek eleje óta. A fekete és latin-amerikai csa­ládok jövedelemátlagainak aránya a fehér családokhoz képest az 1970-es évek közepe óta csökkenek. A fekete családok jövedelemátlaga 62%-a volt a fehér családok jövedelmének 1975-ben, de 58%-ra esett 1989-re; a latin-amerikai aránya az 1974-es 71%-ról 63%-ra süllyedt 1989-re (US Bureau of the Census, 1990.). Hasonlóan, míg a feketék munkanélküliségi rátája a fehérek­hez képest csökkent az 1950-es és 60-as évek fellendülésekor, az

13 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu 1970-es évektől kezdve a feketék területet vesztettek az üz­leti ciklusok csúcsain, ami azt sugallja, hogy minden rövidtávú gazdasági fellendülés esetén tovább marginalizálódnak. Példá­ul az 1981-82-es recesszió idején a feketék munkanélküliségi rátája 18,9%-ra emelkedett - 2,2-szer magasabbra, mint a fe­héreké; a „fellendülés" 1988-ban egy alacsonyabb, 11,7%-os munkanélküliségi rátát eredményezett a feketék esetében, de a feketék munkanélkülisége közel 3-szorosa volt a fehérek mun­kanélküliségének. A feketék növekvő munkanélküliségi hátrányait tetézi csökkenő részvételük a munkaerőben. Röviden: a színes bőrűek, családjaik és közösségeik arány­talanul viselik a felhalmozási uralom átruházásának terheit: meg­maradt a munkaerő és a népesség erős etnikai szegmentáció­ja. Ez mobilizációra ösztönözte a fekete és latin-amerikai közös­ségeket, gyakran választási koalíciókon keresztül. Azonban a fehér munkások - legalábbis általában - nemcsak el vannak szi­getelve a legrosszabb gazdasági hatásoktól, hanem leggyakrab­ban fizikailag eltávolítják őket az erőszak helyétől. A feketéket háromszor gyakrabban rabolják ki, mint a fehéreket; fekete nő­ket háromszor annyiszor erőszakolnak meg, mint fehér nőket (US Justice Department, 1987. 3.7. táblázat). A fehérek és nem fe­hérek közötti növekvő szakadék miatt a fehérek sajnos gazda­ságilag és politikailag is elkülönülnek a feketéktől, a latin-ameri­kaiaktól és az ázsiaiaktól, ahelyett, hogy közös pontokat keres­nének. Növekvő női munkavállalás A második módosító tényező a háború utáni SSA lefelé tartó ívén a megnövekedett női munkavállalási ráta. A nők gazdasági hoz­zájárulása a családi élethez fontos gazdasági és politikai hatá­sokkal járt, amit nem érthetünk meg a nők proletarizálódásának világos elemzése nélkül. Mind a két keresővel rendelkező csa­ládok, mind a nő vezette családok nagyszámú elterjedése an­nak tulajdonítható, hogy a nők növekvő számban vállalnak fize­tett munkát - az utóbbi esetben a gazdasági függetlenség há­zassági függetlenséghez vezet (McCrate,1987.). Melyek a női proletarizáció következményei? A fizetett női munka összességében nem növelte a családok közötti jövede­lemkülönbséget, részben azért, mert az alacsony jövedelmű csa­ládok női tagjai azok, akik valószínűleg elmennek dolgozni (Tilly, 1990.). De a nők fokozott részvétele két másik hatással jár: az egyiket a kétkeresős családok növekedése, a másikat a nő ve­zette családokban növekedése tartja fenn. A kétkeresős csalá­dokban a nők bére ellensúlyozta a jelenlegi gazdasági válság családi gazdasági hatását, ami megállította a jövedelemcsök­kenést. Ezért míg az átlagos reálbérek a korai 70-es évek óta csökkentek (vagy legjobb esetben stagnáltak), a családi jöve­delem némileg nőtt. A javulás azért keletkezett, mert a férfiak csökkentették munkájukat, míg a nők növelték. Ám mivel a nők jelentősen kevesebbet keresnek, mint a férfiak, több családi időbe került az a munka, amely fenntartotta a családi jövedelemszin­tet (Albeld-Tilly, 1992.). Ami az egyedül élő anyák családjait illeti, a női gazdasági au­tonómia lehetősége és azon realitás közé szorulnak, hogy a csa­ládjukat férfi-jövedelem nélkül nevelő nők mindig is szegények voltak. Az egyedül élő anyák növekvő száma az államtól függő nők növekvő számát jelentette. Mivel a nőktől most már „elvár­ják", hogy bérért dolgozzanak, az állam egyre kelletlenebbül véd­te meg ezeket a családokat, az anyák munkába állítása nélkül. A nők proletarizációjának ezután kétélű hatása volt a jelenlegi gazdasági zsákutcában. A családok egyik csoportjának időt ta­karított meg, míg egy másiknak tovább fokozta a nélkülözését. Mindkét esetben eltűnt a széles osztály koalíció létrehozásának lendülete. Az osztálypolitika vákuuma Egy új osztályalapú politikai hullám hiányának harmadik oka egy ugyanilyen régi hullám hiánya. Az Egyesült Államoknak európai ipari ellenfeleivel szemben - sohasem volt tartós, tisztességes munkapártja. A legjobb megközelítés a New Deal demokrata ko­alíció volt, amely szervezett munkásságot foglalt magában, de fel­ölelte (mint nem munkásokat) a zsidókat, a katolikusokat, a feke­téket és a farmereket is. Ez a koalíció, amely a világgazdasági válság idején kovácsolódott, de a háborús és az 1950-es évek növekedésekor szilárdult meg, kezdett fellazulni, mikor a gazda­sági növekedés botladozott, és jelenleg teljes káoszban van. Érdekes módon az új progresszív politika létrehozására tett legkreatívabb próbálkozások többsége a fekete és a női moz­galmaktól származik. Nemzeti szinten az elnökjelölt Jesse Jackson, Pat Schroeder és Sonia Johnson felvették a progresszív stílust. Helyi szinten a fekete jelöltek, mint Harold Washington, David Dinkins és a sikertelen bostoni polgármesterjelölt, Mel King városszerte a Szivárvány Koalíciót reklámozták. De az etnikai és a nemi szakadások behatárolták ezeknek a kezdeményezé­seknek a hatását. Az, hogy a Demokrata Párt kitért Jesse Jackson elől, azt hangsúlyozza, hogy a párt képtelen felvállalni új szociáldemokrata vagy populista alternatívákat. A gazdasági növekedés hullámának elmúltával a progresszivizmus és még a liberalizmus is a nemi és az etnikai megosztottság zátonyán vesztegelt.

14 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu Másrészt a konzervatívok ki tudták használni a gazdasági változásokat, amelyek szétrombolják az osztályszövetségeket és ugyanakkor összetapasztják az etnikai és a nemi uralmon ala­puló azonosságokat. A konzervatívok két legsikeresebb mozgó­sító vitatémája az adócsökkentés (és ezzel együtt szolgálatcsök­kentés) és a bűnözés volt. Mivel a válság fő súlya leginkább a színes bőrűekre és a nő vezette háztartásokra nehezedik, sok fehér munkásosztálybeli család (főleg a két felnőtt keresővel ren­delkezők) rossz néven veszi, hogy egy olyan jóléti államért fi­zetnek, amely más emberek problémáinak növekvő terheit vise­li. Ugyanakkor követelik, hogy a válság tüneteit (bűnözés) fé­kezzék meg. Ezek a vélemények szülték a győzedelmes 1988-as republikánus elnöki kampány legsikeresebb képeit: a meg­szökött fekete szatír, Willie Horton (és a célzás, hogy a demokraták „puhák" voltak a bűnözés ügyében), és Bush szlogenja: „Olvass az ajkaimról: nem lesznek új adók!" A nők proletarizációja felvetett egy sor megosztó problémát a jobboldal részéről. Amíg a jobboldal néhány szószólója a „segély­ből élő anyák" munkavégzési kötelezettsége mellett kardoskodik, addig mások (és néhány esetben ugyanazok) azt követelik, hogy a házas nők ne vállaljanak munkát a „család" érdekében. Az utóbbi irányzat hisztérikus része az abortusz elleni mozgalom, amely a gyermekvállalás erőszakos rehabilitálását akarja. De nem kell a szélsőjobboldalra tekinteni, hogy megtaláljuk a nosztalgikusán elképzelt régi „szent" család utáni vágyakozást. A munkásság férfiak uralta része hajlik arra, hogy támogassa azokat a gazdasági és politikai intézkedéseket, amelyeket a fér­fi kereste „családi pénz" visszaállítására hoztak létre, s amely lehetővé tenné, hogy a nők - legalábbis a bizonyos gazdasági területeken dolgozó férjezett nők - otthon maradhassanak. Fő­leg az AFL-CIO-beli hangok érveltek a részidős, időszaki és más „flexibilis" munkaformák korlátozása mellett, mivel aláássák a (fő­leg férfi) állandó munkások keresetét. Ahogy John Zalusky, az AFL-CIO közgazdásza megállapította: „Ennek a nemzetnek több munkahelyre van égetően szüksége, nem pedig arra, hogy kü­lönböző formákban embereket vonjanak a munkaerőpiacra, vagy, hogy újratervezzék a 40 órás munkahetet, vagy, hogy újradefi­niálják a munkavállaló/munkaadó és a munka kapcsolatát. Mun­kások egy új alosztályát hozzák létre." (Bureau of National Affairs, 1986.98.) A vita hasonlatos a XIX. századi brit családi jövedelem képvi­seletéhez (Humphries, 1977.). Mint a korábbi kampány, ez a stra­tégia is a munkásosztály életszínvonalának megóvásáért küzd - de fenntartja a nők alárendeltségét is. Ezen stratégia támoga­tása ellentétes a munkásmozgalom más részeinek (főleg a nagy női tagsággal rendelkező szervezetek, úgymint a Service Employees - Szolgáltatási Alkalmazottak - és az American Federation of State, County and Municipal Employees Állami, Megyei és Városi Alkalmazottak Amerikai Szövetsége) azon kö­veteléseivel, hogy fejlesszék a részidős és az időszaki munka­helyeket, és növeljék a munkavállalók iránti rugalmasságot. . Összességében az emberek tapasztalatait a jelenlegi gazda­sági válságról alapvetően az etnikai és a nemi megosztottság alakítja, és tetteik olyan azonosságokból nőnek ki, amelyek alapja legalább annyira az etnikum és a nem, mint amennyire az osz­tály. Hogy valaki hogyan értékeli a jelenlegi SSA hanyatlása mi­att bekövetkezett összeütközéseket, bizonyosan meghatározza azon stratégiák kiválasztását, amelyek új intézmények és struk­túrák új csoportját hivatott létrehozni. Most ezekről a valószínű választásokról lesz szó. Az új SSA létrehozása A baloldalnak az SSA elemzése során megértést kell tanúsíta­nia nemcsak az osztály, hanem az etnikum és a nem tekinteté­ben is. Amikor a jövőbe tekint, le kell vennie a szemellenzőit, és nemcsak a vállalat és az állam átformálást kell elképzelnie, ha­nem a családét és a közösségét is. A lehetséges stratégiák tiszta képe fontos lesz. Míg az elméletek még nem tartalmazták tisztán az új SSA megalkotásának módját (I. például McDonough), általában fel­tételezik, hogy az új SSA megalkotásához a gazdasági növeke­dés új motorjára lesz szükség. A tömegtermelés és a tömegfo­gyasztás háború utáni fordista uralma a nagyméretű „középosz­tály" megnövekedésére támaszkodott, ami a háború utáni SSA-ben lökést ad a gazdasági növekedésnek. De a középréteg most zsugorodik. Mi lesz a növekedés új motorja, és mely munkaerő­szegmensek fogják biztosítani a növekedés forrását? A felső réteg konszolidációja? A konzervatívok választása világos: a jövedelemelosztás felső ré­sze pozíciójának konszolidációja a Mike Davis-i (1984.) „túlfogyasz­tási rendszerben". Az ilyen stratégia a független elsődleges szek­tor (yuppie-k és vállalkozók) méretének növekedésére támaszko­dik, amely megfelelő fogyasztást generál, és így táplálja a gazda­ságot. Ez a megoldás olyan ipari politikát követelne, amely lökést ad a magas szintű műszaki alkalmazásoknak, az üzleti szolgálta­tásoknak és a luxusfogyasztásnak, valamint olyan makrogazda­sági és közfinanszírozási politikát, amely folyatja a gazdagság újraelosztását

15 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu a „szegényektől" a „gazdagokhoz". De eddig a „túlfogyasztás" gyümölcsei elég silányak voltak. Míg a vállalkozók száma nőtt, legtöbbjük tulajdonképpen alacsony jövedelmű önálló vállalkozó: a maszek, nem gazdálkodásból származó magánjövedelem átlaga 1987-ben 7000 dollár volt (US Bureau of Census, 1989.).6 És bár a szakmai és műszaki mun­kások a munkaerő nagyobb részét teszik ki, a teljes munkaide­jű, egész évben dolgozó, szakmunkások majdnem háromnegye­de keresett kevesebbet 35 000 dollárnál 1990-ben (US Bureau of the Census,1991.). Az 1980-as évek fogyasztási növekedése az adósságnak, s nem a jövedelemnek köszönhető. A felső ré­teg konszolidációja legjobb állapotában is az 1920-as évekre em­lékeztet. Most, mint akkor is, ez a megoldás valószínűleg nem fog olyan megfelelő fogyasztást teremteni, amely fenntartaná a meghosszabbított növekedést. A középréteg újjáépítése? Ennek a konzervatív stratégiának egy progresszív alternatívája két lehetséges alakban képzelhető el: a középréteg újjáépíté­sével vagy az alsó réteg felemelésével. A talán legnyilvánvalóbb politikai válasz az alárendelt elsődleges szektor sorvadására az, hogy megpróbálnak gazdasági jólétet nyújtani a hagyományos munkásosztálynak. A cél az volna, hogy a tömegtermelésen-tömegfogyasztáson keresztül újjáépítsék a középosztályt, és visszaállítsák a politikai jólétet. Ez a megoldás amellett érvel, hogy szükséges a gyáripari szektornak mint a gazdaság gerin­cének a felélesztése, és a New Deal-koalíció mint politikai kulcs­szereplő felújítása. Ez leírja a szervezett munkásság nagy ré­szének napirendjét éppúgy, mint a támogatók egy csoportját a liberálistól a baloldaliig. Ugyanakkor nem tűnik valószínűnek, hogy ez az út járható len­ne. Először is a stratégia gazdasági bázisa megkérdőjelezhető. A megváltozott nemzetközi versenyhelyzet szigorú korlátokat szabott a gyáriparnak, és ezek a korlátok nem változnak ha­csak el nem törli őket a protekcionizmus, amely azonban egy­maga megnyirbálja a növekedést. Másodszor a politikai alap is bizonytalan. A New Deal-koalíció kimerültnek tűnik. Valószínű­leg sem a Demokraták, sem pedig a mostanában megalkotott AFL-CIO nem fog egy új progresszív koalíció sarokkövévé vál­ni. Végül pedig az újjáépített középréteg kétségkívül az alsó ré­tegekre támaszkodva jönne létre, ami újratermelné a most is lé­tező etnikai és nemi megosztottságot. Ahelyett, hogy a háború utáni növekedést ismételné meg, ahhoz vezethet, amit Peter Glotz (1986.), a Német Szociáldemokrata Párt belügyminiszte­re „kétharmados társadalominak hív: az alsó harmadot meg­bélyegzi és marginalizálja az etnikai és nemi vezérszerep, a kö­zépső harmad tolakszik, nehogy az alsó harmadba kerüljön, azo­nosul a felső harmaddal - és csak a felső harmad élvezi a gaz­dasági biztonságot. Az alsó réteg felemelése? A végső stratégia az alsó réteg felemelése lenne. Ennek a meg­közelítésnek a támogatói a szakszervezesítés, a törvényhozás és a munkaadói befektetés kombinációjaként egy fejlettebb tech­nológiával átalakíttatnák a nem megfelelő szolgáltatási munka­helyeket jó munkahelyekké; szeretnék állandósítani a szolgálta­tói iparágakat a gazdaság vezető szektoraiban. Egy megnagyob­bított és újra definiált jóléti államot követelnének, amely megnö­velné a legalacsonyabb gazdasági réteg fogyasztását. Ennek a stratégiának a politikai ügynöke egy kiterjesztett „szivárvány ko­alíció" lenne, amely összegyűjtené a munkások, a nők, a színes bőrűek és más csoportok mozgalmait. Egy ilyen koalíció úgy harcolna a politikai hatalomért, hogy „kibővítené választói bázi­sát, amely magában foglalná a nem szavazó feketék, hispániai-ak, szegények és munkásosztálybeli szavazók millióit, és kifej­lesztené a baloldali szociáldemokrácia egy amerikai változatát, amely támadná a vállalatok hatalmát" (Manning Marable, 1990. 20.). Mint Marable hozzáteszi, a mozgalomnak túl kell lépnie a választásokon, hogy befogadhassa a tüntető felfogások széles skáláját és az ellenintézmények létrehozását. Ez a stratégia a gazdasági igazságosságot kombinálja a gazdasági és politikai siker egy lehetséges képletével. A növe­kedés motorjaként nagyméretű, növekvő, de jelenleg alacsony termelékenységű szolgáltatói iparágakat használ. Ez a megkö­zelítés azzal a lehetőséggel kecsegtet, hogy meg lehet nyerni a tőke politikai támogatását a szolgáltatási szektorban is. Amint azt jelentések, mint a Munkaerő 2000-ben (Johnson és Packer, 1987.) és az Amerika választása; magas képzettség vagy ala­csony bérek (National Center on Education and the Economy, 1990.), bemutatják, az Egyesült Államok tőkéjének jelentős ré­szét megzavarta a másodlagos munkaerőpiac terjeszkedése, és most más alternatívákat keres. Peter Drucker (1991.), a manage­ment-guru, a szolgáltatói munkák termelékenységének növelé­sét az egyik leglényegesebb gazdasági céllal azonosítja, és a fehérgalléros meg a szolgáltatási szektorbeli alkalmazottak or­szágszerte a teljes minőségi managementtel, munkavállalói köz­reműködéssel és folyamatos fejlesztéssel kísérleteznek. Schlesinger és Heskett (1991.), a Harvard Business School mun­katársai egy lehetséges erkölcsi ciklust ajánlanak a szolgáltatá­si szektor munkaadóinak: az alkalmazottak jobb díjazása és kép­zése; jobban képzett, elkötelezett, hosszú távon dolgozó alkal­mazottak; következésképp több vásárló

16 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu megnyerésének és meg­tartásának képessége. Ennek a management-elméletnek és -gyakorlatnak, amely a szolgáltatási szektor termelékenységét hivatott növelni, vannak ellentmondásos elemei: a fokozott taylorizmus, és egy lehetsé­ges új tőke-munka-egyezmény, amelyben a munkások kárpót­láshoz, tisztelethez és még hatalomhoz is jutnának. A prog­resszív politikusok segíthetnének eltolni az egyensúlyt az új, ked­vezőbb egyezmény irányába azáltal, hogy olyan politikát támo­gatnak, amely szubvencionál vagy díjaz néhány munkaadói re­akciót (mint a kiterjesztett kutatás és fejlesztés vagy eredeti mun­kásrészvétel), míg büntet vagy korlátoz másokat (pl. azzal, hogy egyenlő fizetést és előnyöket követel meg a részidős dolgozók­nak). Az újjáélesztett munkásmozgalom kulcsszerepet játszana bármilyen progresszív eredmény esetében. Ebben az esetben a szakszervezeteknek szükségük lesz a törvényhozásra, hogy megkönnyítse a szakszervezet munkáját és a sztrájkolok folya­matos cseréjének betiltását. Azáltal, hogy a gazdasági erőforrásokat lefelé koncentrálja, az alsó réteg felemelésének stratégiája a teljes fogyasztás növelé­sét kínálja, mivel a marginális és az átlagos fogyasztói hajlan­dóság az alacsony jövedelmű csoportok esetében a legmaga­sabb. A jóléti állam kiterjesztését valószínűleg olyan egyetemes „családi jövedelmi politika" köré kell építeni, mint az egyetemes (de progresszív szerkezetű) gyermekjárulék és gyermekgondo­zási ellátás, annak érdekében, hogy a munkaerő széles rétegé­nek nyerje el a tetszését. Mivel az ilyen jövedelemtámogatás emeli a bérküszöböt, kiegészíti a másodlagos munkaerőpiaci munkahelyeket fejlesztő vállalatközpontú politikát. Végül, ez a stratégia biztosítja az alapot a demokrácia kiszé­lesítéséhez a korábban „kizárt" csoportok - a legrosszabbul fi­zetett munkások és munkanélküliek, különösen a színes bőrű közösségek - megnövekedett részvételével. Konklúzió Az etnikum és a nem nagyon sokat számít az Egyesült Államok munkaerőpiacain - mind az egyesített identitások alapjaként, mind pedig választóvonalként. Fontos volt a felhalmozás hábo­rú utáni társadalmi szerkezetének fellendülésében és hanyatlá­sában, fontos a politikai küzdelem jelenlegi alakulásában és az eljövendő évtizedek igazságosabb és szilárdabb gazdaságának létrehozásáért tett kísérletben. S mivel az etnikum és a nem ennyire fontos, az SSA-elmélet annyira meg fog erősödni, hogy megadja ezeknek a fogalomkö­röknek, ami őket illeti. Az SSA szerkezetének szükségszerű át­dolgozása extenzív feladat; ebben a fejezetben mi egyszerűen csak felvázoltuk a feladat egyik részét. Azoknak, akik a felhal­mozás társadalmi szerkezetét koncepcióként használják a gaz­dasági változás és stabilitás megtervezésekor, az elmélet etni­kai és nemi „vakfoltjainak" orvoslása folyamatos kihívást jelent. (Fordította Szabó Miklós és Gedeon Béla)

Jegyzetek 1

Az SSA elméletének áttekintését lásd David Kotz cikkében az Esz­mélet 20-21. számában. - A szerk.

Az SSA másik két oszlopa a tőkés-polgár egyezmény (amely kiter­jesztett szerepet szán az államnak mind az üzletek támogatásában, mind abban, hogy gazdasági biztonságot nyújt a polgároknak) és az Egye­sült Államok hegemóniája a nemzetközi gazdasági, politikai és katonai kapcsolatokban. 2

Míg mi a háború utáni SSA-re korlátoztuk fejtegetéseinket, a külön­böző munkaerők nemi és etnikai logikája kiterjeszthető korábbi SSA-kre. Például az 1820-tól 1980-ig tartó SSA a gyáripari fehér női munká­sok homogenizációjával jellemezhető otthoni textiltermelési gyakorla­tuk átvétele és mechanizálása, hasonlóan ahhoz a folyamathoz, ame­lyen a férfi kisiparosok is átmentek későbbi évtizedekben. Az az SSA a fehér házas nők számára egy honosítási időszakot is hozott, mivel a közszükségleti cikkek termelését áthelyezték az otthonokból/földekről az ipari szektorba. Az afro-amerikai munkások szemszögéből nehéz önálló időszakként besorolni 1820-1890-et, ismerve azt a drámai válto­zást, amelyet az emancipáció és az újjáépítés jelentett; hasonló érve­léssel élhetnénk az indiánok esetében. 3

17 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu 4

Ez semmi esetben sem új vagy eredeti kritikája a (neo)marxista el­méletnek, pl. I. Hartmann, 1981.

Más problémák is találhatók abban az empirikus bizonyításban, amit Bowles és szerzőtársai állításuk alátámasztásában használnak. Először is gyakran (pl. a 6. fejezetben) használják az átlagos munkaerőpiaci és a vállalati mutatók változásait úgy, mintha hosszú távú változásokat je­lentenének vállalatok egy rögzített halmazában. Valójában a változás egy fontos forrása a gazdaság eltolódó ipari szerkezete, ami viszont a munkaerő szerkezetének etnikai és nemi változásaihoz kapcsolódik. Má­sodszor a fehér férfiak keresetének és a nők és a fekete férfiak kerese­tének súlyozott átlagának arányát használják a jövedelmi egyenlőtlen­ség mutatójaként, és úgy találják, hogy az index 1948 és 1966 között drámaian emelkedett. De ez a növekedés teljes mértékben annak tud­ható be, hogy nőtt a fehér férfiak és nők keresetének aránya; a fehér férfiak keresetének és a fekete férfiak keresetének aránya lényegében nem változott ebben az időszakban. A munkaerő változásának teljes és pontos képe diszaggregációt követel meg. 5

6

A nem gazdálkodásból származó magánjövedelem átlaga 15.000 dollár volt; nagyon is jobbra ferde elosztás.

Irodalom Albelda, Randy (1985.): „Nice Work If You Can Get It": Segmentaion of White and Black Women in the Post-War Period. Review of Radical Political Economics, 17/3. sz. 72-85. Albelda, Randy - Chris Tilly, (1992.): All in the Family: Family Types, Access to Income, and Family Income Policies. Policy Studies Journal, 20/3. sz. 388-404. Amott, Teresa L. - Julie A. Matthaei (1991.): Race, Gender, and Work: A Multicultural Ecocnomic History of Women in the United States. Bos­ton, South End Press. Baron, Harold (1971.): The Demand for Black Labor: Historical Notes on the Political Economy of Racism. Radical America, 5/2. sz. 1-46. Bowles, Samuel - David Gordon - Thomas Weisskopf (1983): Beyond the Waste Land: A Democratic Alternative to Economic Decline. Garden City, N.J., Ancjor Press-Doubleday. Bureau of National Affairs (1986.): The Changing Workplace: New Directions in Staffing and Scheduling. Washington, D.C. Current Population Reports, 162. sz. Money Income of Households, Families, and Persons in the United States: 1987. Washington, D.C, Government Printing Office, 1989. Current Population Reports, 168. sz. Money Income Households, Families, and Persons in the United States: 1989. Washington, D.C, Government Printing Office, 1990. Current Population Reports, 174. sz. Money Income Households, Families, and Persons in the United States: 1990. Washington, D.C, Government Printing Office, 1991. Davis, Mike (1984.): The Political Economy of Late-Imperial America, New Left Review, 143. sz. 6-38. Dickens, William T. - Rachel Friedberg - Kevin Lang (1988.): Is the Relation Between Gender and Labor Market Segmentation Changing? Mimeo. Dickens, William T. - Kevin Lang (1985.): A Test of Dual Labor Market Theory. American Economic Review, 75/4. sz. 792-805. Doeringer, Peter - Michael Piore (1971.): Internal Labor Markets and Manpower Analysis. Lexington, Lexington Books. Drucker, Peter (1991.): The New Productivity Challenge. Harvard Bu­siness Review, 69/6. sz. 69-78.

18 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu Edwards, Richard (1979.): Contested Terrain:The Transformation of the Workplace in the Twentieth Century. New York, Basic Books. Edwards, Richard - Michael Reich - (David Gordon (szerk.,...;L975.): Labor Market Segmentation. Lexington/Lexington Books. Epps, Arcie (szerk., 1968.): The Speeches of Malcolm X at Harvard. New York, Morrow. / Glotz, Peter (1986.): Forward to Europe. Dissent, 33/3. sz. 327-39. Gordon, David M. - Richard Edwards - Michael Reaich (1982.): Segmented Work, Divided Workers. Cambridge University Press. Harrison, Bennet - Barry Bluestone (1988.): The Great U-Turn. New York, Basic Books. Hartmann, Heidi (1981): The Unhappy Marriage of Marxism and Feminism: Toward a More Progressive:Union. In: Lydia Sargent (szerk.): Women and Revolution: A Discussion of the Unhappy Marriage of Marxism and Feminism. Boston, South End Press, 1-41. Humphries, Jane (1977.): The Working Class Family, Women's Liberation and Class Struggle: The Case of Nineteenth-Century British History. Review of Radical Political Economics, 9/3. sz. 25-41. Johnson, William B. - Arnold E. Packer (1987.): Workforce 2000: Work and Workers for the 21st Century. Indianapolis, Hudson Institute. Kessler-Harris, Alice (1982.): Out to Work: A History of Wage-Earning Women in the United States. Oxford University Press. King, Mel (1981.): Chain of Change: Struggles for Black Community Development. Boston, South End Press. Kotz, David (1987.): Long Wawes and Social Structure of Accumu­lation: A Critique and Reinterpretation. Review of Radical Political Economics, 19/4. sz., 16-38. McCrate, Elaine (1987.): Trade, Merger and Employment: Economic Theory on Marriage. Review of Radical Political Economics, 19/1. sz. 73-89. Marable, Manning (1990.): A New Black Politics. The Progressive, 54/ 8. sz. 18-23. National Center on Education and the Economy (1990.): America's Choice: High Skills or Low Wages. Rochester, National Center on Education and the Economy. Reich, Michael (1981.): Racial Economic Inequality: A Political Economic Analysis. Princeton University Press. Segmented Labour: Time Series Hypothesis and Evidence. Cambrid­ge Journal of Economics, 1984. 8. sz. 63-82. Schlesinger, Leonard - James Heskett (1991.): The Service-Driven Company. Harvard Business Review, 69/5. sz. 71-81. Tilly, Chris (1989): Half a Job: How Service Firms Use Part-time Workers. Ph.D. dissertation, Departments of Economics and Urban Studies and Planning, MIT, Cambridge. The Politics of the New Inequality. Socialist Review, 1990. 20/1. sz. 103-20. US Bureau of the Census (1983.): 1980 Census of Population, vol. 1, ch. c, „General Social and Economic Characteristics, „ part 1, „United States Summary," pc80-1-c1. Washinton, D.C, Government Printing Office.

19 / 20

Eszmélet

Társadalomkritikai és kulturális folyóirat. Megjelenik évente négyszer. www.eszmelet.hu US Bureau of Labor Statistics, (1991.): Employment and Earnings, 38/1. US Council of Economic Advisors (1991.): Economic Report of the President. Washington, D.C, Government Printing Office. US Justice Department (1987.): Sourcebook of Criminal Justice Statistics: 1987. Washington, D.C, Government Printing Office. Weisskopf, Thomas (1981.): The Current Economic Crisis in Historical Perspective. Socialist Review, 11/3. sz. 9-53.

20 / 20