6
Camion Truck&Bus 2011/9 ▼ Szeptemberi horizont
KITÜNTETÉSEK Közlekedési szakembereknek Magyarország a válság kezelése során nem feltétlenül az elvárt sémákat követi – jelentette ki Fónagy János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium augusztus 20-a alkalmából tartott ünnepségén 2011. augusztus 18án. A tárca parlamenti államtitkára az eseményen a Köztársasági Elnök megbízásából állami kitüntetéseket és elismeréseket adott át. ▼ A „Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat” kitüntetésben részesült: Cseffalvay Mária, a Közlekedéstudományi Intézet tudományos munkatársa a nemzeti közlekedésfejlesztési programok döntés-előkészítő munkáinak magas színvonalú előkészítésében és a hálózatfejlesztés irányainak meghatározásában végzett több évtizedes munkássága elismeréseként. Dr. Gyarmati Károly, a HungaroControl Zrt. főosztályvezetője a magyar légiközlekedés területén végzett sokoldalú munkája, valamint vezetői tevékenysége elismeréseként. Dr. Menich Péter, a Nemzeti Közlekedési Hatóság főosztályvezetője a közlekedési ágazatban végzett több évtizedes sokirányú, magas színvonalú vezetői és szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként. Mónus Ferenc, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal nyugalmazott főosztályvezetője a magyar polgári repülésben végzett öt évtizedes oktatói és vezetői munkásságáért, a Malév Zrt. repülőgép flottájának a Boeing típusra történő átállásának végrehajtásáért, a magyar polgári légügyi hatóságnak a nemzetközi légiközlekedési iparág követelmény rendszeréhez való felzárkózásban vállalt meghatározó szerepéért. Szamos István László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Igazgatóság megyei igazgatója a hazai országos közúthálózat fejlesztése érdekében végzett magas szintű munkássága, illetve vezetői tevékenysége elismeréseként. ▼ A „Magyar Köztársasági
Arany Érdemkereszt polgári tagozat” kitüntetésben részesült: Hermely János, a HungaroControl Zrt. Radar Osztály osztályvezetője a repülésbiztonság és a hazai modern radarrendszerek kiépítésében végzett szakmai, illetve vezetői tevékenységének elismeréseként. Hóz Erzsébet, a Közlekedéstudományi Intézet tudományos főmunkatársa a közúti közlekedésbiztonság területén végzett áldozatos munkájáért, illetve a körforgalmak hazai elterjesztésében végzett kutatói és ismeretterjesztői tevékenységéért. Pál László, a GYSEV Zrt. Fejlesztési és Beszerzési Szervezet vezetője a magyar vasúti közlekedés területén nyújtott szakmai, illetve vezetői tevékenységének elismeréseként. Tóth Árpád, a Közlekedéstudományi Intézet tudományos főmunkatársa, tagozatvezető-helyettese a vasúti közlekedés megtartása és fejlesztése érdekében végzett szakmai, illetve közéleti tevékenységének elismeréseként. NEMZETI KÖZLEKEDÉSI STRATÉGIA Szakmai és civil szempontok A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízása alapján Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár vezetésével, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ irányítása mellett, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésüzemi tanszéke gondozásában október közepére készül el a Nemzeti Közlekedési Stratégia tematikája és módszertana. Az NFM a feladat jelentőségének tudatában szorosan együttműködik a szakmai felügyeletet biztosító Irányító Bizottsággal és a civil szervezetek érdekeit képviselő konzultációs testülettel az előkészületek során. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központot (KKK) bízta meg az ágazati közlekedési stratégiákat összefogó, azokat szervesen integráló összközlekedési stratégiai dokumentum, a Nemzeti Közlekedési Stratégia elkészítésével. A Stratégia tematikájának és
módszertanának kidolgozására a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ meghívásos versenytárgyalás útján választotta ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BMGE) Közlekedésüzemi tanszékét. A tematikát számos egyeztetést követően október közepéig hagyhatja majd jóvá a szaktárca. Az NKS három vizsgált ütemet, nagytávot, hosszú távot és középtávot ölel fel. A közép és hosszú távú stratégiai célok és a megvalósításukhoz szükséges projektetek megalapozásához nagytávú stratégiai célokat bemutató jövőkép készül. A munka tervezett befejezése 2013 első fele. Az előrehaladás folyamatos figyelemmel kísérésére, az időközben felmerült kérdések eldöntésére az NFM Irányító Bizottságot (IB) hozott létre, amelynek elnöke Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár. Tagjai között vannak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a MÁV Zrt., a GySEV Zrt., a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ szakértői, és több társadalmi szervezet (Közlekedéstudományi Egyesület, Magyar Mérnöki Kamara, Magyar Útügyi Társaság stb.) képviselői. A kéthetes gyakorisággal ülésező IB 2011. augusztus 29-én tartotta harmadik megbeszélését. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a stratégia kidolgozása és végrehajtása során számít az érintett társadalmi szervezetek véleményére, közreműködésére is. A folyamatos civil kontroll
biztosítása érdekében a tárca konzultációs testület létrehozását kezdeményezte, amelyben az Irányító Bizottságban taggal nem képviselt, közlekedéssel foglalkozó szervezetek képviselői vesznek részt. DELTA-TRUCK/KÖGEL Kizárólagos képviselet A korábbi két Kögel kereskedés, a Delta-Truck Kft. és a Hochstaffl Kft. összevonták kereskedelmi és vevőszolgálati struktúrájukat mivel a Hochstaffl Kft. kivonul a magyar piacról. Így a jövőben kizárólag a DeltaTruck Kft. áll teljeskörű szerviz szolgáltatással és értékesítési hálózattal a magyar Kögel ügyfelek rendelkezésére. A Delta-Truck Kft.-t, 1991-ben azzal a céllal alapították, hogy kiemelkedjen a szektorban akkor még nem általános szolgáltatásokkal, leendő ügyfeleiknek valós megoldásokat nyújtsanak. Az alapítók, a fuvarozás és szállítmányozás területén több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek, akik kezdettől fogva e vezérgondolat szellemében cselekedtek. Ennek köszönhető, hogy ma már több haszonjármű márkát képviselnek, félpótkocsi kínálatukban minden elképzelhető felhasználási területre könnyen megtalálható a megfelelő jármű és szervizeik pontos, szakszerű munkájukról váltak méltán elismertté. Ráadásul finanszírozási- és szolgáltatáscsomagjaik az igények széles skáláját lefedik, legyen szó használt járműhöz kötött Casco biztosításról vagy éppen hosszú távú járműbérlésről.
LAPZÁRTA/ESEMÉNYEK ÉS PROGRAMOK 06 lapz.indd 6
9/2/11 9:40:30 AM
(
;3C9
;9EIJH7B?ICEL;IJ>;9>7D=;$
7,32%
üzemanyag-megtakarítás érhetô el az ECOIJH7B?I segítségével
A TÜV SÜD hitelesítette az IVECO üzemanyag-fogyasztást összehasonlító mérését, és igazolta, hogy az eredmények teljes mértékben hitelesek. A vizsgálati módszerrôl weboldalunkon talál további információt: Auto Service www.iveco.com
A tökéletes képlet, amely egyesíti a gazdaságosságot a környezettudatossággal. =WpZWi|]eiiahdo[p[jjkZWjei0420, 460 és 500 LE-s EEV motorok AWfYiebWj0Blue & Me telematikai rendszer 8_pjedi|]0ACC – adaptív sebességtartó automatika, ESP, sávelhagyásra figyelmeztetô rendszer, visszagurulás-gátló, guminyomás ellenôrzô rendszer Jab[j[ii]0IVECO sofôrképzés, Non-Stop segélyszolgálat
)lj[b`[iah]WhWdY_WWbWf|hed$
* ECOSTRALIS – Változást hoz. MÁRKAKERESKEDÉSEK: • BESSO ZRT. 7634 Pécs, Pellérdi út 72.; Tel.: 06 72 257-500; Info:
[email protected] • ETS KFT. 2051 Biatorbágy, Paul Hartmann u. 6.; Tel.: 06 23 501-930; Info:
[email protected] • LEVANTEX KFT. 1044 Budapest, Ipari Park u. 2.; Tel.: 06 1 435-3010; Info:
[email protected] • SZALAY AUTÓHÁZ KFT. 6000 Kecskemét, Katonatelep, 441-es főút; Tel.: 06 76 505-600; Info:
[email protected] • TRUCK SAVARIA KFT. 9700 Szombathely, Sárvár u.56.; Tel.: 06 94 522-070; Info:
[email protected] • FELHATALMAZOTT MÁRKAKERESKEDÉSEK: • HILCZ & FIA KFT. 7122 Kakasd, Kossuth u. 8/0.; Tel.: 06 74 431-908; Info:
[email protected] • KJGyJ ZRT. 7400 Kaposvár, Füredi út 180.; Tel.: 06 82 506-166, Info:
[email protected] • LEVANTEX TATABÁNYA KFT. 2800 Tatabánya, Győri út 43.; Tel.: 06 34 512-450; Info:
[email protected] • PANNON TRUCK 2000 KFT. 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 105.;Tel.: 06 92 511-180; Info:
[email protected] • TRUCK SAVARIA DEBRECEN KFT. 4030 Debrecen, Ozmán u. 3.; Tel.: 06 52 524-090; Info:
[email protected] • TRUCK ITALIA KFT. 3526 Miskolc, Zsigmondi u.; Tel.:06 46 413-105; Info:
[email protected] • UNICAR AUTÓCENTRUM KFT. 3300 Eger, Kőlyuk u. 6; Tel.: 06 36 512-010; • EUROTRADE KFT. 2948 Kisigmánd, M1 Truck Centrum; Tel.: 06 34 556-655; Info:
[email protected] FELHATALMAZOTT ÉRTÉKESÍTÉSI PONTOK: • ITALCAMION KFT. 1027 Budapest, Bem rkp. 32.; Tel.: 06 1 214 6700 • 6100 Kiskunfélegyháza, Szegedi út 89; Tel.: 06 76 430-537 A képen látható autó illusztráció.
Fiat Iveco 1_1 1107.indd 7
29.8.2011 11:16:17
8
Camion Truck&Bus 2011/9 ▼ Szeptemberi horizont
SZÁLLÍTÁSI TELJESÍTMÉNYEK 2011. I. félév Első félévben az árutonna-kilométerben mért áruszállítási teljesítmény – a nemzetközi szállításnak köszönhetően – 3%-kal nőtt, miközben 4%-kal kevesebb tömegű árut szállítottak, mint az előző év azonos időszakában. A helyközi személyszállításban mind az utasforgalom, mind az utaskilométerben mért teljesítmény lényegében stagnált. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma 12%-kal, 4 millió főre emelkedett. A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma négyévi visszaesést követően 17%-kal – 35 ezer darabra – bővült az egy évvel korábbihoz képest, ezek 29%-a használt volt. ▼ Áruszállítás ▼ A szállított áruk tömege – 126 millió tonna – a 2010. I. félévben szállított mennyiséghez képest 4%-kal csökkent. Módozatonkénti bontásban a vasúti (2%) és a csővezetékes (1%) szállítás növekedett, míg a közúti (5%) és a belvízi szállítás (18%) csökkent. Az árutömeg 69%-át közúton, 18%-át vasúton szállították; belföldi viszonylatban a közúti fuvarozás részesedése még meghatározóbb (88%) – a vasúti, a csővezetékes, a belvízi és a légi szállítás nemzetközi jellegéből adódóan. ▼ Az árutonna-kilométerben mért teljesítmény – 26 milliárd árutonna-kilométer – 3%-kal emelkedett. A vasúti szállítás teljesítménye 1, a közúti 4, a csővezetékes 3%kal nőtt, a belvízi 8%-kal csökkent. Az áruszállítási összteljesítményből a közúti 68, a vasúti 16, a csővezetékes 11, míg a belvízi szállítás 4%-kal részesedett. ▼ A nemzetközi áruszállítás volumene és árutonna-kilométerben mért teljesítménye is 5%-kal nőtt. ▼ A belföldi áruszállítás volumene 8, teljesítménye 4%-kal csökkent. Az egyes módozatok közötti megoszlásra – mind a belföldi, mind a nemzetközi szállításban
– továbbra is a közút túlsúlya a vasúttal szemben, valamint a vízi szállítás marginális szerepe jellemző. ▼ A közúti áruszállítás volumene 5%-kal mérséklődött 2010 első félévéhez képest. A belföldi szállítás volumene 9%kal visszaesett, a nemzetközi viszonylatban viszont 19%-kal nagyobb tömegű árut szállítottak. A belföldön szállított árutömeg csökkenését többek között befolyásolta az építőipar első félévi mérsékelt teljesítménye is. A teljes árutömeg 20%-a lépte át az országhatárt, szemben az előző év azonos időszaki 16%-kal. A belföldi teljesítmény csökkenésében szerepet játszhat a 3,5 tonnánál nagyobb teherbírású gépjárműállomány év végi számának bázisidőszakhoz képest bekövetkezett 3%-os visszaesése. A 3,5 tonna teherbírás alatti gépjárművek száma lényegében nem változott. A közúti áruszállítás árutonnakilométerben mért teljesítménye belföldi viszonylatban 5%kal esett vissza a bázisidőszakkal szemben, nemzetközi relációban 7%-kal nőtt. Kevesebb árut szállítottak nagyobb távolságra, így nőtt az átlagos szállítási távolság. A közúti áruszállítási teljesítmény 71%-a a szállítási ágazatba sorolt vállalkozásoknak tulajdonítható. A más ágazatba sorolt vállalkozások aránya 29%. A társas vállalkozások részesedése 90, az egyéni vállalkozásoké 10%-ot tett ki. A szolgáltatásként végzett szállítások (fuvardíjas) súlya 89%, ezek átlagos szállítási távolsága sokkal nagyobb, mint az ún. saját számlásoké. Az ágazatban tevékenykedők, illetve a társas vállalkozások lényegesen jobban kihasználják járműveiket, az üres futások aránya 20-21%, míg ugyanez a mutató az egyéni vállalkozások és a saját számlás szállítások esetében 30 % feletti. KRONE Robbanásszerű növekedés Lényeges értékesítési növekedésről számol be minden területen a 2010/2011 pénzügyi évről (2010. augusztus 1-jétől 2011. július 31-ig) a Krone. Jóllehet még
nem mindegyik szám végleges, de a jelenlegi adatok szerint 1,2 milliárd euró bevételre számítanak, amely 77 százalékkal magasabb az előző évinél. A mezőgazdasági gépgyártásnál 24 százalékos az értékesítés növekedése, a kereskedelem és szolgáltatás közel 22 százalékos növekedéssel körülbelül 100 millió euró bevételt hozott. A haszongépjármű-részleg 775 millió euróval járult hozzá a Krone sikereihez, ez körülbelül 150 százalékos növekedést jelent. Ez önmagában nagyszerű eredmény, de a Kronénál azt is elmondták, ez még mindig csak a 2006/2007-es üzleti év eredményeinek felel meg. A Krone vezetői megjegyezték, az jó eredményekben része van a termékskálának, a pénzügyi helyzetnek és nem kevésbé az ügyfelek hűségének. NETLOCK Elektronikus fuvarlevél Az elektronikusan hitelesített üzleti megoldások vezető fejlesztője, szolgáltatója és integrátora a NetLock Kft. egyedülálló fejlesztést indított el eFuvarlevél néven. Az elektronikus papír technológiát alkalmazó, tanúsítványalapú megoldás célja, hogy egyszerű, hiteles és költséghatékony alternatívát nyújtson az áruszállítás hagyományos adminisztrációjára. Az új technológia egyúttal erősítheti az elektronikus számlázás elterjedését az árufuvarozás területén, melyre eddig a papírra nyomtatott fuvarlevelek szük-
ségessége miatt nem volt lehetőség. Az eFuvarlevél egy speciális, védett eBook segítségével ki tudja majd váltani a papíralapú fuvarleveleket. A rendszer garantálja az adatok hiteles és biztonságos tárolását mind a készüléken, mind pedig a háttérrendszerekben, továbbá biztosítani fogja a hosszú távú hiteles archiválást is. Az eFuvarlevél elektronikus aláírással és időbélyeggel is rendelkezik, így jogilag teljes értékű szerződésnek tekinthető. A tabletek és eBook olvasók lehetővé teszik majd további alkalmazások – például különböző formátumú elektronikus dokumentumok, térképek vagy helyzetfüggő információk – integrálását is. Az elektronikus eszközök ezenfelül gyorsítják a fuvaroztató és a fuvarozó közötti információáramlást, így a küldeménnyel kapcsolatos változásokról az érintettek azonnal értesülhetnek. A szolgáltatás részeként a jogosult szervezetek számára webes felületen, illetve webszolgáltatáson keresztül is elérhetőek lesznek a fuvarlevél adatai. A megoldás kidolgozása során a fejlesztők arra is ügyelnek, hogy a logisztikai folyamatokba is tökéletesen illeszkedjen. Az eFuvarlevél megoldás kifejlesztését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Operatív Programja támogatja. A projekt során a NetLock Kft. a debreceni székhelyű Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszterrel működik együtt.
LAPZÁRTA/ESEMÉNYEK ÉS PROGRAMOK 08-09 lapz.indd 8
9/2/11 9:42:19 AM
Szeptemberi horizont ▼ Camion Truck&Bus 2011/9
SZEMÉLYSÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK 2011. I-II. negyedév Az első félévben több mint 6900 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, 70%-a lakott területen belül. A lakott területen belül okozott balesetek száma a bázisidőszakkal azonos szinten maradt, míg a lakottterületen kívül okozottaké 5%-kal csökkent. 2011. első félévben közel 9200-an szenvedtek közúti balesetet. 264 személy vesztette életét, a súlyosan megsérültek száma meghaladta a 2300-at, a könnyen megsérülteké pedig a 6600 főt. A meghalt személyek 46%a vétlen áldozat volt. Gyermekbalesetben 682 gyermek sérült, 86%-uk könnyű sérülést szenvedett, és 2 gyermek vesztette életét. A balesetek 58%-át személygépkocsik, 8%-át tehergépkocsik, 11%-át kerékpárosok okozták, a többi jármű, az utasok hibája és egyéb ok miatt bekövetkezett balesetek részesedése 17%. A gyalogosok 6%-os arányban voltak okozói a baleseteknek. Ötödével nőtt a segédmotoros kerékpárosok és a motorkerékpárosok által okozott, és 2%-kal a kerékpárosok által okozott balesetek száma. A balesetek 92%-a a járművezetők hibájából történt. A kategórián belül a legnagyobb arányt (30%) a sebesség nem megfelelő megválasztása képviseli, míg az esetek száma az előző évi időszak szintjéhez képest lényegében nem változott. Az autópályákon 2011 I. félévében 3%-kal kevesebb baleset történt, mint egy évvel korábban. Az autópálya hosszához mért fajlagos mutatók szerint az M1-es autópályán történt a legtöbb baleset, a száz km-re 29 baleset ju-
9
tott. Az M1-es autópályán megsérült személyek 33%-a külföldi állampolgár volt. A balesetek 11%-ában játszott szerepet az alkohol. 2011. első félévében az ittasan okozott balesetek száma a bázisidőszakhoz viszonyítva 11%-kal csökkent. Az ittasan okozott balesetek aránya a kerékpárosok (21%) és a segédmotoroskerékpár-vezetők által okozott balesetek (19%) között a legmagasabb. Az ittasan balesetet okozó gyalogosok száma 27%-kal nőtt. NISSAN NV200-EV a gyakorlatban Az első elektromos üzemű Nissan NV200EV (EV – Electric Vehicle) kishaszonjárművek első darabjai a japán postánál álltak szolgálatba, ez év júliusában, Yokohamában. A kéthónapos tesztet követően további tartós tesztek várhatók nemcsak Japánban, hanem már európai felhasználók bevonásával is. Sőt, a New York-i taxi társaság is tervezi NV200-asok beszerzését, igaz még nem elektromos meghajtással, de a jövőben ez sem kizárt. A Nissan NV200-as modelljeit jelenleg a világ 40 országában értékesítik, de az észak-amerikai piacon nagy reményt fűznek családi- és szabadidős autóként való alkalmazáshoz is, a haszonjárművek mellett.
NABI 50 darabos megrendelés Ötven darab új autóbusz, 40, illetve 60 lábas BRT kocsik gyártását és leszállítását rendelte meg a NABI-tól az amerikai Broward County közlekedési vállalata. Az új járművekkel együtt összesen 170 NABI jármű szolgálja majd a floridai térség utasait. Az új autóbuszok környezetbarát dízel-hibrid hajtáslánccal lesznek felszerelve, és a gyártó olyan modern kényelmi megoldásokkal is ellátja a járműveket, mint például az elektromos hűtésrendszer, a vezeték nélküli internet-hozzáférés vagy a hordozható számítógépek töltésére alkalmas állomások. Az LFW és BRT típusok kitűnően teljesítenek, a BRT járművek népszerűsége folyamatosan és gyorsan nő, többek között egyedi, stílusos megjelenésüknek köszönhetően. Emellett a NABI igyekszik számos olyan új eszközt beépíteni járműveibe, melyek jól szolgálják az ingázók kényelmét és hatékony időtöltését.
LAPZÁRTA/ESEMÉNYEK ÉS PROGRAMOK 08-09 lapz.indd 9
9/2/11 9:42:27 AM
10
Camion Truck&Bus 2011/9 ▼ Szeptemberi horizont
TOLL2GO AUTÓPÁLYA DÍJ 2011. szeptember 1-jén indul Az autópályadíj beszedése Ausztriában és Németországban lehetséges a Toll Collect járműkészülékkel Indul a TOLL2GO új rendszer- és országátfogó autópálya díjbeszedési szolgálat. A TOLL2GO az osztrák ASFINAG és a német Toll Collect GmbH autópálya díjbeszedő közös szolgáltatása. A TOLL2GO rendszerrel a két díjbeszedő társaságnak sikerült a mikrohullámú technológián alapuló és a műholddal támogatott autópálya díjbeszedő rendszerek között rendszer- és országátfogó autópálya díjbeszedési szolgálatot felkínálni. A TOLL2GO-val a jövőben a 12 tonnát meghaladó legnagyobb megengedett teljes súlyú tehergépkocsik autópálya-használati díját mind Németországban, mind Ausztriában a Toll Collect járműkészülékével (On-Board Unit, OBU) fizethetik ki. Ez az új szolgáltatás ezért minden olyan fuvarozó vállalat számára vonzó, amelynek a 12 tonnát meghaladó legnagyobb megengedett teljes súlyú járművei gyakran közlekednek Németországban és Ausztriában. Az új TOLL2GO autópálya díjbeszedési szolgálatot igénybe vevő ügyfelek előnye abban áll, hogy a két országban az autópályadíj fizetésére már csak egy járműkészülékre – még DAF Új szervizmenedzser A Kärnten tartományból származó 45 éves mérnök, Günter Grießer a DAF Ausztria szervizmenedzsereként az ausztriai, a svájci és a magyarországi értékesítésekért felel. Günter Grießer széles körű műszaki és vállalatgazdasági képzettséggel, valamint tapasztalattal rendelkezik. A Feldkircheni Üzleti Akadémia (Handelsakademie Feldkirchen) végzős hallgatója a bécsi Mezőgazdasági és Erdészeti Egyetemen 1996ban szerzett erdészmérnök diplomát. Karrierjét a telekommunikációs szektorban kezdte, különböző vezető pozíciókat töltött be, legutóbb a Mobilkom Austria vállalati ügyfelek értékesítési osztályát vezette. Günter Grießer a tehergépjármű-szektorral 2007-ben ismerkedett meg, ekkor kezdte meg gépjárműszerelő technikus tanulmányait. A képzés sikeres elvégzése
pedig a Toll Collect OBU készülékére – van szükség. Az ASFINAG és a Toll Collect közös projekt keretében teremtette meg a műszaki előfeltételeket az új TOLL2GO autópálya díjbeszedési szolgálat számára. Nyolchetes próbaüzemeltetés során, amelyben mintegy 1.400 tehergépkocsi vett részt kilenc európai országból, körülbelül egy millió autópálya díjbeszedési tranzakciót bonyolítottak le sikeresen Ausztriában. A próbaüzemeltetésben részt vevő fuvarozó és logisztikai vállalatok üdvözlik az új TOLL2GO díjbeszedő szolgálat bevezetését, mert az olyan tehergépkocsik számára, amelyek mind Ausztriában, mind pedig Németországban gyakran közlekednek, megkönnyíti az autópályadíj fizetését. A TOLL2GO használatával egy járműkészülékkel csökkenthető a díjbeszedő készülékek sokasága, amelyekre szükség van az autópályadíj fizetéséhez. Németországtól eltérően Ausztriában a mikrohullámú technológia alapján az osztrák GO-Box-szal történik az autópályadíj beszedése. A Toll Collect OBU-val az autópályadíj beszedése Németországban továbbra is műholddal támogatva történik, de az OBU a mikrohullámú technológián alapuló osztrák díjbeszedő rendszert is támogatja, amelyet hozzáillesztettek az interoperábilis járműkészülékek használatához. Egyegy díjbeszedő állomáson való áthajtáskor
Günter Grießer a DAF Ausztria szervizmenedzsere
után a klagenfurti Pippan GmbH tehergépjármű-szervizének vezetőjeként kezdett dolgozni. 2011-ig az üzem műszaki és gazdasági vezetéséért felelt. Grießer úr a DAF Ausztriánál betöltött új funkciójában figyelmét leginkább az ügyfelek elégedettségének fogja szentelni. KNORR-BREMSE Lepsényi István elismerése A Magyar Tudományos Akadé-
az ausztriai autópályákon a Toll Collect OBU - ugyanúgy mint a GO-Box - díjbeszedési tranzakciót vált ki, amelyet a díjbeszedő állomás elszámolás céljából az ASFINAG számítóközpontjába továbbít. Egyetlen egy közös On-Board Unit használata ellenére továbbra is saját szerződés áll fenn mindkét díjbeszedővel. A fizetendő autópályadíj elszámolása a megszokott módon továbbra is mindkét díjbeszedővel külön-külön történik. A TOLL2GO díjbeszedő szolgálatnál való bejelentkezés 2011. szeptember 1-jétől közvetlenül az ASFINAGnál a www.gomaut.at címen lehetséges az elektronikus SelfCare Portal-on. Az ASFINAG által történt sikeres regisztrálás és az előfeltételek ellenőrzése után a Toll Collect számítóközpontja automatikusan engedélyezi a szolgálatot. Ennek az az előfeltétele, hogy a járműben már legyen beszerelt Toll Collect OBU. Ha az érintett jármű előzőleg osztrák GO-Box-szal volt felszerelve, úgy az a német Toll Collect OBU aktivizálásakor zárolva lesz. Az osztrák GO-Box készüléket utána valamelyik GO értékesítő helyen kötelező jelleggel le kell adni. További információk ezzel a szolgálattal, ill. a pontos bejelentkezési folyamattal kapcsolatban a www.toll-collect.de és www.go-maut.at címen találhatók.
mia Vezető Kollégiuma Wahrmann Mór érmet adományozott Lepsényi Istvánnak, a KnorrBremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatójának. Az érmet Pálinkás József, az Akadémia elnöke az Akadémia közgyűlésén adta át. Lepsényi Istvánt a tudomány és a kutatás-fejlesztés támogatásában kimagasló érdemeket szerzett munkájáért, a pneumatikus fékrendszerek, az elektronikus vezérlőrendszerek, szoftverrendszerek fejlesztésében vállalt aktív részvétele elismeréseként, valamint a műszaki és természettudományok területén végrehajtott fejlesztési programok elkötelezett támogatásáért és kezdeményezéséért tüntette ki az Akadémia. SZIGORÍTÁSOK DÁNIÁBAN Alacsony emissziós zónák Eddig csak Koppenhága, Aarhus, Aalaborg és Odense városaiban voltak úgynevezett
emissziós zónák, ahová csak a legalább Euro IV-es vagy az utólagos szűrőrendszerrel felszerelt, de eredetileg Euro IVtől alacsonyabb minősítésű, 3,5 tonnás össztömeg feletti járművek hajthattak be. 2011. november 1-től azonban – német mintára – minden külföldi rendszámú, 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépkocsira és autóbuszra meg kell kérni a szélvédőre ragasztandó emissziós matricát, amelynek ára 12 euró lesz. A fuvarozók egyszerre több járműre is megkérhetik a behajtásra jogosító matricákat. Ennek hiányában a hatóságok kb. 2700 eurós bírságot, szabhatnak ki. Dániában helyben, a műszaki- és környezetvédelmi felülvizsgálatokat végző állomásokon igényelhetők a matricák. További információk és igénylés a www.ecosticker.applus.dk és a www.mst.dk/lez weboldalakon lehetséges.
LAPZÁRTA/ESEMÉNYEK ÉS PROGRAMOK 10 lapz.indd 10
9/2/11 9:43:58 AM
World Wide Exhibitions
next exhibition
EUROPE KORTRIJK 21-26.10.2011 TURKEY ISTANBUL
19-21.04.2012
RUSSIA NIZHNY NOVGOROD
05-07.06.2012
SOUTH-AMERICA SAO PAULO 05.2012
INDIA MUMBAI 2013
ASIA SHANGHAI 2013
WWW.BUSWORLD.ORG
11 hird Eurotrade Busword.indd 11
8/30/11 12:57:29 PM
12
Camion Truck&Bus 2011/9 ▼ Szeptemberi horizont
ADAC/ BGL Hosszabb kamionok Jó hír a fuvarozóknak – sajnos egyelőre még csak Németországban – hogy a német autóklub és a logisztikai szövetség egyetért abban, hogy a közúti áruszállítás rugalmasabb és gazdaságosabb megoldása érdekében engedélyezni kell a hosszabb nyerges szerelvényeket, az eddigi 16,5 méter helyett legalább 17,85 méteresként, különös tekintettel a konténeres és csereszekrényes fuvarokra. Így majd nem okoz gondot a 48 lábas konténerek és 2 x 7,82 méteres csereszekrények fuvarozása sem és ez utóbbiak nemcsak pótkocsis szerelvényekkel kivitelezhetők. A 25,25 méteres, Eko-Kombi szerelvények kapcsán elmondták, hogy csak vészfék-asszisztenssel, stabilitásprogrammal, sávkövetővel felszerelve és hátul külön figyelmeztető táblával ellátva közlekedhessenek ezek a járművek a közeljövőben. DHL-RENAULT Akkumulátor-ellátás
A világon elsőként, egyedülálló, 3 évre szóló megállapodás született a DHL és a Renault között, a Kangoo Z.E. és Fluence Z.E. modellek piaci bevezetésével egy időben. A DHL úttörő szerepet vállat, hogy az elkövetkező három év során a Renault szervizhálózatába világszerte kiszállítja az új, elektromos meghajtású gépkocsikhoz való akkumulátorokat, amelyek akár kölcsönözhetőek is lesznek, ha az eredeti javításra szorul. Az új szolgáltatás természetesen a munkatársak továbbképzését is igényelte, hiszen nem mindegy, hogy az egyedi méretű és típustól függően 112–335 kilogrammos akkumulátor-egységeket hogyan kezelik, rakodják és szállítják. A fuvarfelada-
tok ellátásához a DHL is bővítette németországi flottáját, 8 darab Kangoo Z.E.-vel. FRANCIAORSZÁGI FEJLESZTÉS Elektromos töltőállomások A Renault elsőként – nemcsak Európában, de a világon is – elkezdte kiépíteni az elektromos meghajtású gépkocsikhoz használatos, gyorstöltő hálózatot, együttműködve parkolási társaságokkal és az autópályák mentén lévő pihenőhelyeket üzemeltető cégekkel közösen. Minden egyes pihenőhelyen legalább 5 darab töltőállomást kívánnak létesíteni, ami a teljes, 4384 kilométernyi autópályahálózat mentén mintegy 738 csatlakozási pontot jelent. Elsőként természetesen a turizmus által is leggyakrabban használt pályaszakaszokon fognak megjelenni ezek a lehetőségek, jelentős mértékben elősegítve a tisztán elektromos üzemű gépkocsik elterjedését és hosszabb távú alkalmazását. BMW Kábelnélküli feltöltés A BMW egy forradalmian új megoldáson dolgozik a Siemens-szel közösen, az elektromos gépkocsik feltöltésének egyszerűsítése terén. Az úgynevezett mágneses impulzuson alapuló töltést a rövid(ebb) megállások – például rakodás közben, a rámpánál, taxi standokon vagy parkolóházakban – lehetne első sorban alkalmazni. A töltőegység nem más, mint a talajba süllyesztett tekercs, a rendszer primer tekercse. A gépkocsi aljára kerül a szekundertekercs. A két tekercs közt 8-15 centiméter távolságnak kell lennie. Az áram bekapcsolása után a két tekercs között elektromágneses tér alakul ki és a gépkocsin lévő szekunder tekercsben elektromos áram indukálódik, amely feltöltheti az akkumulátort. A nemzetközi szabvány szerint legalább 6,25 mikrotesla erejű mágneses tér szükséges a töltés megindulásához. A töltő prototípusa minimum 3,6 kilowatt teljesítményű és legalább 90 százalékos hatásfokkal működik. Az elektromos áramot a töltőkhöz akár helyben
LINDE-DAIMLER ÖSSZEFOGÁS 3 év 20 hidrogénkút A Linde ipari gázokat előállító és forgalmazó cég a Daimlerrel közösen elindította nagy projektjét, amely keretében 20 hidrogén üzemanyagkutat kívánnak nyitni Németország területén az elkövetkezendő három év során. Ez az alapja, hogy végre ne csak a repülőtéri buszok közlekedjenek hidrogénnel, hanem más gépjárművek is, köztük az üzemanyagcellás közforgalmú autóbuszok, valamint személy- és kistehergépkocsik. Először Berlin, Hamburg, Stuttgart környékén és az észak-déli, valamint a kelet-nyugati tranzit utak mellett fognak létesülni hidrogén kutak, majd idővel számukat 30 darabra kívánják növelni, közülük 7 darab, már meglévő, működő töltőállomás-bővítését fogja jelenteni.
is lehet termelni, napelemmel vagy szélturbinával. A forradalmian új megoldást a Siemens, a Hannover Vásár keretében mutatta be. PANNON VOLÁN Átvilágíttatja a komlói helyi autóbusz-közlekedést A Pannon Volán ZRt. évek óta veszteségesen üzemelteti a komlói helyi közösségi közlekedést. Ez azt jelenti, hogy tavaly több mint 100 millió forint volt, ebben az esztendőben – amennyiben változatlan feltételek mellett szolgáltat a Pannon Volán – költségelemzés, illetve megalapozott gazdasági prognózisok szerint a 150 millió forintot is elérheti a vesztesség mértéke. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ZRt., mint a társaság többségi tulajdonosa már korábban egyértelművé tette, elvárása, hogy a Pannon Volán eredményesen működjön. A társaság ennek megfelelően cselekedett a komlói helyi menetrend szerinti autóbusz közlekedés veszteségének enyhítése, jövőbeni eredményességének biztosítása érdekében. A Pannon Volán ZRt. menedzsmentje többször
megkereste Komló Város Önkormányzatát a veszteségtérítés növelése érdekében, illetve, hogy amennyiben erre a városnak nincs lehetősége, akkor járuljon hozzá, hogy Komló tömegközlekedésébe a Pannon Volán külső vállalkozót vonhasson be. Komló Város Önkormányzatának képviselő testülete egyik ülésén úgy döntött, hogy a közszolgáltatási szerződésben rögzített támogatáson túl a veszteség kiegyenlítésére további forrást nem biztosít. A határozat arra kötelezte a szolgáltatót, azaz a Pannon Volán ZRt.-t, hogy a közbeszerzési eljárás kiírásának, illetve teljes dokumentációjának szerződéstervezetét terjessze a képviselőtestület elé. Ezt a társaság meg is tette, a javaslatát megküldte az önkormányzatnak, amelyre az a válasz érkezett, hogy nem tartják időszerűnek a szolgáltatás kiszervezését, annak gazdaságosabbá tétele érdekében további egyeztetésekre és ésszerű átszervezésre van szükség. Ezt követően város önkormányzata felkérte a társaságot egy tanulmány elkészítésére, amely megfelel a megváltozott városszerkezetnek, az új utazási igényeknek.
LAPZÁRTA/ESEMÉNYEK ÉS PROGRAMOK 12-13 lapz.indd 12
9/2/11 9:52:56 AM
Szeptemberi horizont ▼ Camion Truck&Bus 2011/9
A társaság időközben a komlói helyi közlekedésben – a Pannon Volán ZRt Közgyűlése határozatának megfelelően – költségcsökkentő intézkedéseket hajtott végre. A Pannon Volán Zrt. menedzsmentje augusztus elején úgy döntött, hogy független szakértőt bíz meg a közösségi közlekedés átvilágítására azért, hogy objektív képet kapjanak a jelenlegi helyzetről, az ésszerűsítés lehetőségeiről. Több független szakértő társaságtól kértek árajánlatot a közlekedés rendszerének vizsgálatára, tanulmány, s javaslat elkészítésére: erre a feladatra a minap a KTE (Közlekedéstudományi Egyesület), a Pro Urbe Kft. közreműködésével kapott megbízást. A megbízott feladata lesz egyebek mellett a lakosság utazási igényeinek felmérése, a városi közlekedés jelenlegi hálózati és menterendi szerkezetének elemzése, Komló közúthálózatához alkalmazkodó új forgalmi modell kidolgozása, valamint költségelemzés és hatékonyságvizsgálat a várható hatások és a rövidtávon várható utazási szokások változásának figyelembe vételével. Komló helyi közösségi közlekedési rendszerének átfogó vizsgálata november elején fejeződik be, a Pannon Volán ezt követően alakítja ki, és terjeszti elő javaslatát a komlói képviselőtestület bizottságainak, majd az önkormányzatnak a helyi autóbusz-közlekedés jövőjéről. VDL FUTURA „Coach of the Year 2012” A norvégiai Arendal városban
és környékén, idén nyáron került megrendezésre a legújabb turista buszokat felvonultató tesztsorozat, 6 gyártó és a „Bus of the Year” 19 szaklap zsűritagjainak részvételével. A végeredmény immáron publikus: a VDL új Futura szériáját választották a 2012-es év turistabuszának. A mostani győzelem ritka esemény, ugyanis egy évvel ezelőtt szintén a VDL Bus & Coach bv nyerte el a legjobbnak járó címet, a városi buszok kategóriájában, a Citeával. Rémi Henkemans igazgató beszédében kiemelte, hogy az egész kollektíva büszke a megtisztelő címre, de a kettős győzelem egyértelműen jelzi, hogy a VDL az európai autóbuszgyártók élvonalába tartozik. A VDL Futura 2010 szeptemberében került piaci bevezetésre. A zsűri tagjai egyaránt elismeréssel szóltak a gépkocsivezető kényelméről, a műszerezettség áttekinthetőségéről, a teljes hajtáslánc összehangolásáról, valamint a jármű fordulékonyságáról. Természetesen a zsűritagok figyelmét az utastér komfortja, kialakítása sem kerülte el. A teszten a 12,9 méteres, kéttengelyes, 57 személyes változat szerepelt, amely jól egyesítette a maximális utasszám és komfort, továbbá a megengedett össztömeghatár adta lehetőségeket. A VDL Furura méltó utódja lett a Bova Futurának, amely évtizedeken át a moduláris koncepció, a gazdaságos és vevőorientált üzletpolitikát testesítette meg. A jelenlegi koncepcióban 12,2 és 12,9 méteres kéttengelyes modellek szerepelnek, maximum 57 ut asülésse l, míg a háromtengelyesek 13,1; 13,9 és 14,87 méteres hosszúsággal készülnek, s a legnagyobban 67 utas foglalhat helyet.
13
NEMZETKÖZI GÉPJÁRMŰVEZETŐKET KERESÜNK AZONNALI KEZDÉSSEL stabil háttérrel rendelkező megbízóink számra 40 tonnás nyerges, ill. tandem szerelvényekre (Volvo, DAF, Mercedes, MAN járművek) ponyvás, dobozos, hűtős lehetőségekkel
AMIT AJÁNLUNK: ■ Nemzetközi gépjárművezetői állások
ELVÁRÁSOK: ■ „E” kategóriás jogosítvány ■ PÁV I. vagy PÁV II. vagy PÁV III. igazolás ■ Belföldi és Nemzetközi árufuvarozói igazolvány, vagy GKI igazolvány ■ Érvényes útlevél ■ Betöltött 21. életév ■ Digitális gépjárművezető kártya
■ folyamatosan bővülő lehetőségek ■ Versenyképes fizetés
JELENTKEZÉS SZEMÉLYESEN az alábbi címen a hét bármelyik munkanapján (lehetőleg a reggeli, délelőtti órákban):
TITANIUM JOB Kft. 1211 Budapest (Csepel), Szállító utca 4. II. emelet Jelentkezéskor szíveskedjen magával hozni a fentiekben felsorolt képesítéseket igazoló dokumentumokat és az önéletrajzát!
További információk Telefon: +36 (1) 278-1300, -1301, -1302 e-mail:
[email protected] ■ www.titaniumjob.hu TITANIUM JOB Állásközvetítő és Oktató Korlátolt Felelősségű Társaság Nyilvántartási szám: 2898-2/2011-5100-781
Használt tömegközlekedési és távolsági buszok kereskedelme
www.vdlbuscenter.com M2M Projects Kft Nagy Jenő, Pf.: 285, 2892 Tata, Hungary Mobil + 36 30 4628028, Fax +36 34 950279
[email protected]
LAPZÁRTA/ESEMÉNYEK ÉS PROGRAMOK 12-13 lapz.indd 13
9/2/11 9:52:44 AM