Gyönyörű Idegen Ahogy a régi életem véget ért, az minden volt, csak nem finom és nőies; inkább egy hatalmas robbanáshoz tudnám hasonlítani. De, hogy őszinte legyek, én voltam az, aki meggyújtotta a zsinórt. Egy hét leforgása alatt kiköltöztem a lakásomból, eladtam az autómat, és otthagytam a barátomat, aki addig kitartóan csapta nekem a szelet. És bár szentül megígértem aggódó szüleimnek, hogy nagyon fogok vigyázni magamra, ebből sem lett semmi. Azon kaptam magam, hogy ott állok a repülőtéren, és a legjobb barátnőmnek mondom a telefonba, hogy elindulok hozzá. Ez volt az a tökéletes, tiszta pillanat, amikor minden a helyére került. Készen álltam az újrakezdésre. - Chloe? Én vagyok - mondtam remegő hangon, és körbenéztem a terminálon. - Jövök New Yorkba. Remélem, megvan még az állás! Ő felsikoltott, leejtette a telefonját, majd hallottam, hogy a háttérben azt magyarázza valakinek, hogy nincs semmi baja. - Sara jön! - kiáltotta neki, és a szívem összeszorult a gondolatra, hogy hamarosan már én is ott leszek, hogy belekezdjek ebbe a nagy kalandba. - Meggondolta magát! Hát nem szuper, Bennett?! Hallottam, hogy valaki ünnepélyesen összecsapja a kezét, és mond valamit, amit nem értettem. - Mit mondott? - kérdeztem. - Azt akarja tudni, hogy Andy is jön-e veled. - Nem. - Egy pillanatra megálltam, hogy legyűrjem a rossz érzést, ami a torkomat kezdte szorongatni. Hat évet jártam Andyvel, és bármennyire örültem, hogy vége, ez a drámai változás még mindig szürreálisnak tűnt nekem. - Szakítottam vele. Hallottam, hogy Chloe élesen, röviden szívja be a levegőt. -Jól vagy? - kérdezte. -Több mint jól. - És így is volt. Azt hiszem, abban a pillanatban jöttem rá, hogy mennyire jól vagyok. - Szerintem életed legjobb döntése volt - folytatta, majd szünetet tartott, mert Bennett mondott neki valamit. - Azt mondja, úgy hasítasz majd az égen, mint egy üstökös. Beleharaptam az ajkamba, hogy ne vigyorogjak, és azt válaszoltam: - Hát, nem is tévedett olyan nagyot. Már itt vagyok a repülőtéren. Chloe valami érthetetlen dolgot kezdett rikoltozni, majd megígérte, hogy kijön elém a
LaGuardiára. Én mosolyogtam, majd letettem a telefont, és átadtam a jegyem a kezelőnek. Az jutott eszembe, hogy egy üstökös mennyire egyenes, céltudatos lény. Én viszont inkább egy kiöregedett csillagnak éreztem magam, amiből kifogyott a fűtőanyag, és a saját gravitációja miatt önmagába roskadt. Kifogyott az energia a túlságosan is tökéletes életemből, a pontosan tervezhető és előre kiszámítható munkámból, a szerelem nélküli kapcsolatomból. Még csak huszonhét éves voltam, de máris kiégtem. Chicagói életem úgy roppant össze a saját súlya alatt, mint egy kimerült csillag, így aztán lépnem kellett. A nagy csillagok után egy fekete lyuk marad. A kis csillagok után egy fehér törpe. Utánam alig maradt valami; minden fény, ami bennem volt, eljött velem. Kész voltam rá, hogy üstökösként kezdjem újra; feltöltve, újraindítva hasítsak az égen.
- Az ezüstruhádban jössz, különben ledöflek! - harsogta Júlia a konyhasarokban, mert így hívtam azt a részt, amit a mérete alapján nem lehetett konyhának nevezni. Chicago külvárosából, egy viktoriánus stílusban épült nagy, visszhangos házból jöttem ide, egy imádnivaló East Village-i lakásba, ami nagyjából akkora volt, mint korábban a nappalim. Amikor kicsomagoltam, és mindent elpakoltam - mert a két legjobb barátnőmet vártam vendégségbe -, még kisebbnek tűnt. A nappali/ebédlő/ konyha részt hatalmas, fülkés ablakok szegélyezték, de az egész mégsem egy palotára, hanem egy akváriumra emlékeztetett. Júlia csak egy hétvégére jött, a ma esti bulira, de már vagy tízszer kérdezte, hogy miért választottam ilyen apró helyet. Hogy őszinte legyek, azért, mert ez teljesen más volt, mint amit eddig ismertem. Meg azért, mert leginkább kis lakásokat lehet New Yorkban találni, legalábbis, ha az ember nem foglal le már jó előre valamit magának. A hálószobában lehúzogattam magamon a miniatűr flitteres ruhám szélét, és csak néztem, hogy mennyi vakítóan sápadt fehér bőrt és lábat fogok mutatni ma este. Az első gondolatom az volt, hogy Andy ezt túl soknak tartaná; a második viszont az, hogy én meg jól érzem magam ettől. Ki kell törölnöm magamból ezeket az Andy-féle programokat, de gyorsan! - Mondjál egyetlen jó okot arra, hogy ne ezt a ruhát viseljem! - Nem tudok egyet sem. - Chloe besétált a szobába egy mélykék cuccban, ami úgy lebegte körül, mint valami aura. Mint mindig, most is hihetetlenül jól nézett ki. - Mivel inni
és táncolni fogunk, egy kis mutogatás szinte kötelező. - Bár nem tudom, én mennyit akarok magamból mutatni, mert nem szeretném elveszteni a frissen megszerzett „egyedülálló lány” igazolványomat... - Ne izgulj, lesznek ott olyanok is, akik a pucér feneküket fogják közszemlére tenni, szóval nem fogsz kilógni a sorból! Meg aztán - mondta, és ujjával az utca felé mutatott - már nincs is idő átöltözni. Megjött a limó. -Neked kéne a pucér fenekedet mutogatni! Te napoztál három hétig meztelenül, félig benyomva, egy francia villában - válaszoltam. Chloe egy titkos kis mosolyt eresztett meg felém, és megragadta a karomat. - Gyere, induljunk, aranyom! Az elmúlt heteket pasikkal töltöttem. Most szeretnék egy estén lányokkal mulatni. Betódultunk a lent álló limuzinba, ahol Júlia kinyitotta a pezsgőt. Néhány gyöngyöző, habzó korty után az egész világ könnyű lett körülöttem, és már csak három barátnő voltunk egy limuzinban, akik végigdöngetnek az utcán, hogy az új életüknek örüljenek. Mert ma este nemcsak az én érkezésemet ünnepeltük: Chloének bekötötték a fejét, Júlia látogatóban volt itt, az újfent szingli Sara pedig be akarta pótolni azt, amit eddig elmulasztott. A klubban sötét volt, és fülrepesztő hangerővel szólt a zene. Kígyózó, tekergő testekkel volt teli a táncparkett, a hall és a bár. A női DJ egy kis emelvényről nyomta a zenét, aminek az elejét teljesen kitöltötte egy felirat, miszerint Chelsea-ben ő most a legújabb és a legmenőbb disk jockey. Júlia és Chloe elemükben voltak. Én, aki egész gyerekkoromban, sőt eddig tartó felnőttkoromban is csak csendes, formális összejöveteleken vettem részt, úgy éreztem magam, mintha a langyos chicagói életem képeskönyvének lapjairól átléptem volna egy vérbeli New York-i történet lapjaira. Tökéletes volt. Odalurakodtam a bárhoz. Az arcom piros volt, a hajam zilált, és úgy éreztem, hogy a lábamat most használom évek óta először arra, amire kell. - Elnézést! - kiabáltam oda a pultosnak, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Korábban már rendeltem egy Csúszós cicit, egy Betonkeverőt és egy Bíbor dudát, bár fogalmam sem volt róla, hogy mik ezek. Most, hogy már egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a földre, a zene pedig úgy harsogott, hogy a csontjaimban éreztem a rezgést, a pultos még csak rám se nézett. Nyilvánvalóan be volt nyomva, és olyan lassan és kelletlenül dolgozott, hogy a falra másztam tőle. De hát az egyik újonnan beszerzett részeg
ismerősöm, aki addig ott táncolt a parketten mellettem, azt mondta, hogy a lányok inni kérnek. - Hé! - kiáltottam egyet, és odacsaptam a pultra. - Látom, igyekszik nem észrevenni, nem igaz? - Felpillantottam, igazán fel, a férfira, aki szorosan mellettem állva szólalt meg. Nagyjából akkora volt, mint egy mamutfenyő, és fejével a pultos felé bökött, hogy ezzel is alátámassza a mondandóját. - Nem szabad vele kiabálni, Virágszirom! Különösen akkor nem, ha ilyeneket rendelsz tőle. Pete nem szeret nőcis italokat készíteni! Na, ja. Ilyen az én szerencsém. Épp most kellett találkoznom egy ilyen baromi jó pasival, amikor nemrég fogadtam meg, hogy soha többé nem kezdek férfiakkal. Ráadásul egy olyannal, aki brit akcentussal beszél. Jól kiszúrt velem a sors! - Honnan tudod, hogy mit akarok rendelni? - Az arcomon egyre szélesebb lett a vigyor, de szerencsére az övén is, bár rajtam nyilván jobban látszott az ital. De örültem is ennek, mert józan állapotban csupán egy szótagú válaszokat adtam volna neki, majd egy esetlen bólintással odébbálltam volna. - Az is lehet, hogy egy korsó Guinnesst kérek. Ki tudja? - Nem hinném. Egész este különféle bíbor és rózsaszínű italokat rendeltél. Egész este engem figyelt? Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó, vagy nyálas dolog. Átálltam a másik lábamra, és ő követte a mozdulatomat. Szögletes arca volt, az arccsontja alatt egy kis bemélyedéssel. Az álla kemény vonalú, a szeme mintha belülről világított volna. A szemöldöke vastag és sötét. A bal arcán egy kis gödröcske keletkezett, ahogy a mosoly szétterjedt rajta. Jóval több lehetett 180-nál, a felsőteste pedig olyan volt, amin szívesen elkalandoztam volna az ujjaimmal. Jó estét, Nagy Alma! A pultos megfordult, és várakozóan nézett a mellettem álló férfira. A gyönyörű idegen alig emelte meg a hangját, mégis jól lehetett hallani, annyira mély volt. - Háromujjnyi Macallan’s-t kérek, Pete, és még azt, amit ez a hölgy mond! Itt vár már egy ideje, nem igaz? - Mosolyogva fordult felém, amitől mélyen a hasamban valami melegséget kezdtem érezni. - Te is három ujjat szeretnél? A szavai szétrobbantak az agyamban, az ereim megteltek adrenalinnal. - Hogy mit mondtál? - Ártatlanság, ó! Finoman próbálkozott, elrejtve a valódi szándékát. Valahogy sikerült is neki, de az összeszűkülő szeméből láttam, hogy egyetlen ártatlan sejt sincs a testében. - Jól értettem, hogy három ujjat ajánlottál? Felnevetett, és szétnyitotta előttem a kezét. Még sose láttam ekkorát. Olyan ujjai voltak, amikkel könnyedén megragadhatott és behorpaszthatott egy kosárlabdát.
- Kezdetnek legyen inkább kétujjnyi, Virágszirom! Most már figyelmesebben néztem rá. A szemei barátságosak voltak, és nem nyomakodott hozzám, de elég közel volt ahhoz, hogy megállapítsam: szándékosan jött utánam, hogy beszéljen velem. - Ez valami célzás volt? A pultos az öklével ütögette a pultot, és várta a rendelésemet. Megköszörültem a torkom, és megacéloztam magam. - Három Nagy szopást kérek! Nem érdekelt, hogy mit morog magában, hanem visszafordultam az idegen felé. - Nem tűnsz New York-inak - mondta ekkor, és az arcán elhalványult a mosoly; a szeme azonban tovább nevetett. -Te sem. -Talált. Leedsben születtem, Londonban dolgoztam, és hat éve jöttem át ide. - Öt napja - ismertem be most én, magamra mutatva. - Chicagóból. A cég, aminek dolgoztam, nyitott itt egy irodát, és megtettek pénzügyi vezetőnek. Vigyázz, Sara, túl sokat mondasz magadról! Ne csodálkozz, ha levadásznak! Nagyon régen volt már, hogy egyáltalán ránéztem egy férfira. Andy mestere volt a flörtölésnek, nekem azonban fogalmam sem volt róla, hogyan kell csinálni. Odapillantottam, ahol Júliát és Chloét sejtettem, de nem láttam őket a sok vonagló test között. Annyira berozsdásodtam ezen a téren, hogy jóformán szűznek voltam tekinthető. - Pénzügy? Én is a számok embere vagyok - mondta, és amikor visszanéztem rá, feljebb csavarta a mosolyt az arcán. - Jó, hogy hők is vannak ezen a pályán. Túl sok nadrágos, mogorva férfit láttam már a meetingeken, akik mindig ugyanazt mondják, újra meg újra. Elmosolyodtam. - Én is szoktam mogorva lenni. És nadrágot is viselek néha. - És, gondolom, kisnadrágot is. Összeszűkült a szemem. - Ez ugye nem azt jelenti a brit angolban, amire gondolok? Vagy célozgatsz valamire? A nevetése mintha megérintette volna a bőrömet. - A kisnadrág azt jelenti, amire itt Amerikában azt mondják, hogy alsónemű. Bugyi. Ahogy ezt mondta, olyan hangot adott ki, amiről az jutott eszembe, hogy ilyen lehet szex közben is. Ettől egészen elolvadtam. Szájtátva néztem fel rá, ő meg lefelé, rám. - Te nagyon édes vagy. Es nem úgy nézel ki, mint aki gyakran jár ilyen helyekre. Igaza volt, de mitől ilyen nyilvánvaló ez?
- Nem egészen értem, mit akarsz ezzel mondani. - Bóknak vedd! Te vagy a legüdítőbb ezen a helyen. - Megköszörülte a torkát, és arrafelé nézett, ahol Pete készítette az italaimat. - Hová viszed azt a sok ragadós cuccot? A barátnőm eljegyzését ünnepeljük. Lányos bulit tartunk. - Akkor tehát nem valószínű, hogy ma velem jössz haza. Pislogni kezdtem, és egy ideig nem is hagytam abba. Ezzel a nyílt célzással egészen kibillentett a lelki egyensúlyomból. Nagyon is felzaklatott. - Én... hogy mi? Nem. - Kár. - Ezt most komoly? Most ismertük meg egymást. - És máris úgy érzem, hogy szeretnélek felfalni. A szavakat lassan mondta ki, szinte suttogva, de úgy visszhangoztak a fejemben, mintha két cintányért ütöttek volna össze. Nyilvánvaló, hogy nem volt kezdő ezen a téren, vagyis a körítés nélküli szexben. És bár nekem ez teljesen új volt, amikor rám nézett, tudtam, hogy követném őt bárhová. Egyszerre kezdtem érezni az összes megivott koktél hatását, és kissé megbillentem tőle. Ő megtámasztott a könyökömnél fogva, és vigyorogva nézett le rám. - Óvatosan, Virágszirom! Kicsit magamhoz tértem, és tisztábbnak éreztem a fejem. - Oké. Ha így nézel rám, egyszerűen szeretnélek megmászni. És isten tudja, mikor bánt velem utoljára úgy egy férfi, ahogyan kell. - Végignéztem rajta, és lehullott rólam minden társasági máz. - És valami azt súgja nekem, hogy te nagyon is alkalmas lennél a feladatra... vagyis, hogy... a fenébe, nézz csak magadra! - És végigmértem. Ismét. Nagy levegőt vettem, és a csodálkozó szemébe néztem. - De még sohasem szedtek föl így, véletlenszerűen egy bárban, és most a barátnőimmel vagyok itt, mert az egyikük közelgő esküvőjét ünnepeljük, így hát - folytattam, és megragadtam a poharakat - most velük kell foglalkoznom. Lassan bólintott, és a mosolya még fényesebb lett, mintha csak elfogadta volna a kihívást. -Oké. - Akkor, talán majd találkozunk. - Remélem. - Élvezd a három ujjadat, idegen! Felnevetett. - Élvezzétek a Nagy szopást\
Júliát és Chloét az asztalnál találtam meg, izzadtan és félájultan, és letettem eléjük a poharakat. Júlia az egyiket Chloe elé tolta, a másikat a kezébe vette. - Biztos jól csúszik ez a Nagy szopás - mondta, és ajkával a pohár peremét megragadva hátrahajtotta a fejét, és a két kezét feltartva egy szempillantás alatt lenyelte az egészet. - Szent isten! - mormogtam magamban, és áhítattal néztem rá, miközben Chloe nevetésben tört ki mellettem. - Nekem is így kéne csinálnom? - Lemélyítettem a hangom, és körülnéztem. - Úgy, mint az igazi szopást? - Kész csoda, hogy maradt még valami nyelési reflexem! -Júlia egy elég közönséges mozdulattal végigtörölte a száját és az arcát az alkarjával. - Az egyetemen rengeteg sörivó versenyen vettem részt. Na, akkor hajrá! - Chloc felé bólintott. - Emeld a feneked! Chloe ráhajolt az asztalra, hogy Júliához hasonlóan kéz nélkül igya ki a poharát, aztán én jöttem volna. Mindkét barátnőm rám nézett. - Megismerkedtem egy baromi jó fickóval - mondtam gondolkodás nélkül. - Tényleg nagyon jó. És, van vagy két méter magas. Júlia szájtátva bámult rám. - Akkor meg miért állsz még mindig itt? Miért csak beszélsz a szopásról? Felnevettem, és megráztam a fejem. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak erre. Persze, ha bátrabb lennék, nyugodtan elmehettem volna vele, és akár le is szophattam volna. - Ma lányos este van. Te meg csak két napig vagy itt. Nekem így jó! - Hagyd már a dumát, inkább igyál! Chloe sietett a segítségemre. - De jó, hogy végre tetszik neked valaki! Nem is tudom, mikor láttam rajtad utoljára ilyen boldog mosolyt! - Ahogy ezt kimondta, az ő mosolya lassan elhalványodott. - Ha jól meggondolom, pasi ügyekben még nem is láttalak ennyire mosolyogni. Most, hogy feketén-fehéren kimondta az igazságot, felkaptam az italomat, és nem törődve Júlia rosszallásával, amiért a kezemet is használom, egy hajtásra kiittam az egészet. Édes volt, finom, és pontosan ez kellett ahhoz, hogy kitöröljem az agyamból azt a balfaszt ott Chicagóban, és ezt a gyönyörű idegént itt a bárban. Aztán kirángattam a barátnőimet a táncparkettre. Pillanatokon belül az agyamat eldobva, felszabadultan táncoltam velük. Chloe és Júlia körülöttem ugráltak, tele torokból rikoltozták a dalokat, és teljesen elvesztek a körülöttünk mozgó izzadt testek tömegében. Úgy éreztem, szeretnék még fiatal lenni. Most, hogy kiléptem a pontosan megtervezett chicagói életemből, most láttam csak meg, hogy mit hagytam ki eddig. Csak most, hogy a DJ egymásba keverte a dalokat, jöttem rá, hogy akár
így is tölthettem volna a húszas éveim első felét: a villogó lámpák fényében egy zsebkendőnyi ruhában táncolva, rám éhező férfiak között, mellettem a barátnőimmel, akik vadak, bolondok és fiatalok. Nem kellett volna huszonkét évesen a barátomhoz költöznöm. Élhettem volna az önfeladás és a társadalmi elvárásoknak való megfelelés szűk mezsgyéjén túl is. Lehettem volna ez a lány - aki szuper cuccokban táncolja ki a lelkét. De még nincs késő! Megláttam Chloe arcán az átszellemült mosolyt, és viszonoztam. - Úgy örülök, hogy itt vagy! - kiabálta a zenén át. Már épp arra készültem, hogy valami hasonló, félrészeg baráti dolgot harsogok neki vissza, amikor Chloe mögött, a homályból kilépve, megjelent az idegen. A szemünk találkozott, és egyikünk sem nézett félre. Egy barátjával állt ott, és a háromujjnyi scotchát szopogatta. Egyáltalán nem jött zavarba attól, hogy rajtakaptam, ahogy minden mozdulatomat bámulja. Ez a felismerés nagyobb hatással volt rám, mint az alkohol. Átforrósította a bőrömet, és szinte lyukat égetett a mellembe és beljebb is; a bordám alatt, és mélyen bent, a hasamban éreztem az izzást. Megemelte a poharát, ivott belőle egy kortyot, és elmosolyodott. Ereztem, hogy lehunyom a szemem. Csak neki akartam táncolni. Életemben nem éreztem magam ilyen szexinek, és soha nem voltam ennyire tudatában annak, hogy mit akarok. Elvégeztem az egyetemi mesterképzést, jól fizető állást szereztem magamnak, sőt még a lakásomat is szépen berendeztem. De még sohasem éreztem magam ennyire felnőtt nőnek, mint most, amikor őrültként táncoltam egy gyönyörű idegennek, aki az árnyékból figyelt. Ez, pontosan ez volt az a mód és pillanat, ahogyan újra akartam kezdeni. Mit értett az alatt, hogy fel akar falni? Azt, hogy a feje ott van a széttárt combom között, és a karjával átöleli a csípőmet? Vagy úgy értette, hogy rajtam van, bennem van, és az ajkamat, a nyakamat, a mellemet csókolja és szívja? Egy mosoly terült szét az arcomon, és felnyúltam a plafon felé. Éreztem, ahogy a ruhám széle felcsúszik a combomon, de nem érdekelt. Inkább arra gondoltam, hogy vajon észrevette-e. Reméltem, hogy észrevette. Ha arra gondoltam volna, hogy esetleg eltűnik, az tönkretette volna a pillanatot. így inkább nem is néztem felé. Nem ismertem a flörtölés szabályait, és nem tudtam, hogy a figyelme csak öt másodpercre vagy egy egész estére szól. De ez sem érdekelt. Míg én itt
vagyok a stroboszkóp villogásában, nyugodtan képzelhetem, hogy ő ott áll az árnyékban. Hozzászoktam, hogy ne várjak túl sok figyelmet Andytől, de ettől az idegentől azt akartam, hogy a pillantása égesse át a bőrömet, odáig, ahol a szívem dübörgött a bordáim falát verve. Elvesztem a zenében, és annak emlékében, ahogy sötét pillantással megragadta a könyökömet. És ahogy kimondta a szót: felfalnálak. Felfalna. Az egyik zeneszám a másikba folyt, és még mielőtt felbukkantam volna a felszínre egy kis levegőért, Chloe hangját hallottam közvetlenül a fülem mellett. Karjával átfogta a vállam, a szemembe nevetett, és ugrálni kezdett velem. - Közönséged van! - kiabálta olyan hangosan, hogy ösztönösen hátrább léptem. Oldalra bólintott, és csak akkor vettem észre, hogy feszes, sötét ruhába öltözött férfiak vesznek minket körül, és szuggesztív mozdulatokkal kavarják maguk körül a levegőt. Visszanéztem Chloe jól ismert, fényes szemébe, és láttam, hogy ez a legyőzhetetlen nő, aki saját erejéből lett a világ egyik vezető médiacégének fontos irányítója, pontosan tudja, hogy mit jelent nekem mindez. Hirtelen hűvös légáram érte a bőrömet, és visszatért a tudatos énem, aki még mindig szédült attól, hogy itt vagyok New Yorkban, hogy újrakezdjek mindent. Tulajdonképpen élveztem ezt. De Chloe mögött üres volt tér; nem állt már ott az idegen. A gyomrom összeszorult egy kicsit. - Ki kell mennem a klotyóba - mondtam neki. Keresztülvágtam a férfiak gyűrűjén, leléptem a táncparkettről, és követtem az emeletre vezető nyilakat, amik lényegében egy belső erkélyre vezettek, ahonnan át lehetett látni az egész helyiséget. Végigmentem egy szűk folyosón, és beléptem a mosdóba; az éles fénytől fájdalom nyilallt a szemembe és a tarkómba. A helyiség hátborzongatóan üres volt, a felhallatszó zene pedig, mintha víz alól jött volna. Mikor végeztem, megigazítottam a hajam, és a tükörben gratuláltam magamnak, hogy egyetlen gyűrődés sincs a ruhámon. Feltettem egy kis szájfényt, és kiléptem az ajtón. Egyenesen egy férfiba ütköztem. A bárban is közel voltunk egymáshoz, de ennyire azért nem. Az arcom a nyakánál volt, és teljesen körbevett az illata. Nem olyan volt, mint a táncparketten levő férfiaké, akik szinte fürödtek a kölniben. Egyszerűen csak tiszta volt; tisztaságszagú volt a ruhája, és érezni lehetett rajta a scotchot is valamennyire. - Helló, Virágszirom. - Helló, idegen!
- Néztem, ahogy táncolsz, te kis vadmacska! -Tudom, láttam. - Csak kapkodtam a levegőt. A lábaim mintha gumiból lettek volna, és most nem tudnák eldönteni, hogy összerogyjanak-e, vagy ritmikusan ugráljanak a földön. Az alsó ajkam beharaptam, hogy elnyomjak egy mosolyt. Akkora egy gyökér vagy! Miért nem tudtál odajönni, és táncolni velem? - Mert úgy láttam, hogy jobban szereted, ha nézlek. Nyeltem egy nagyot, és nem tudtam nem a szemébe nézni. Nem tudtam megmondani, hogy milyen színű a szeme. A bárpultnál úgy gondoltam, hogy barna. De a klubnak ezen a részén, pont a stroboszkóp fölött, mintha valami világosabb szín is játszott volna benne. Egy zöldessárgás árnyalat, ami megigézett. Megtudtam tehát, hogy tánc közben engem figyelt; én viszont azzal voltam közben elfoglalva, hogy elképzeljem, hogyan fog felfalni engem. - Elképzelted, ahogy megkeményedik a farkam? Csak pislogtam. Nem is értettem, hogyan lehet valaki ilyen nyers. Vagy mindig is voltak férfiak, akik kimondják azt, amit gondolnak (és amit én gondolok), anélkül, hogy ijedtnek, durvának vagy tolakodónak tűnnének? Hogy csinálja? - Huh... - mondtam. - És? Megkeményedett? Odanyúlt, megfogta a kezem, és a tenyeremet egy határozott mozdulattal a kemény domborulatra tette. Gondolkodás nélkül megfogtam az ujjaimmal. - Amiatt, ahogy táncoltam? - Mindig ilyen előadást csinálsz? Ha nem lettem volna ilyen döbbent, nyilván felnevetek. - Soha. Csak figyelt tovább, a szemében még mindig ott játszott a mosoly, de a szájával valami sokkal konkrétabbat mondott. - Gyere velem haza! Ezúttal valóban felnevettem. - Nem. - Akkor gyere a kocsimba! - Nem. Ki van zárva, hogy veled menjek el ebből a klubból. Odahajolt, és egy óvatos kis puszit nyomott a vállamra, majd azt mondta: - Szeretnélek megérinteni mindenütt. Nem tudtam úgy csinálni, mintha én nem akartam volna ezt. Sötét volt, a fények
összevissza villogtak, és a zene olyan erős volt, hogy szinte szétverte a pulzusomat. Mi baj lehet egy vad éjszakából? Végül is, Andyvel is volt jó néhány. A keskeny folyosón elindultam a mosdók mellett, majd tovább, egy elhagyatott alkóvig, ami pont a DJ- pult fölött volt. Zsákutcában voltunk, egy sarokban, ami minden volt, csak zárt nem. Csak az épület fala volt ott, takarás semmi. Egy csípőmagasságú üvegfal választott el az alattunk fekvő táncparkettől. - Oké. Akkor csináld itt! Kérdően nézett rám, az ujját végighúzta a kulcscsontomon, az egyik vállamtól a másikig. - Pontosan mire gondolsz? Belenéztem azokba a furcsán világító szemekbe, amelyek olyan csodálkozva néztek a világra. Amúgy normálisnak nézett ki, mármint, ha normális az, aki végig követ a klubban, és kereken megmondja, hogy mit szeretne velem csinálni. Eszembe jutott Andy, aki a nyilvános megjelenéseinken kívül alig akart hozzám érni, beszélni velem, vagy bármit. Vajon hasonló dolgok történtek vele is? Mondjuk, félrevonta őt egy nő, felajánlkozott neki, és ő mindent elfogadott tőle, aztán hazajött hozzám? Annyi biztos, hogy közben az életem olyan jelentéktelenné vált, hogy alig emlékszem rá, hogyan is töltöttem a magányos estéket. Vajon bűn az, hogy most mindent akarok? Fényes karriert, és őrült pillanatokat itt meg ott? - Ugye, nem vagy pszichopata? Felnevetett, és odahajolt, hogy megcsókolja az arcom. - Egy kicsit megőrülök érted, de amúgy nem. - Én csak... - kezdtem, aztán lenéztem a földre. A kezemet a mellére tettem. A szürke pólója hihetetlenül lágy volt, talán kasmír, gondoltam. Fekete farmerben volt, ami tökéletesen illett hozzá. Fekete cipője vadonatújnak tűnt. - ...nemrég költöztem ide. - Úgy éreztem, ez megmagyarázza, miért remeg a kezem. - És most nem érzed magad túl nagy biztonságban, igaz? Megráztam a fejem. - Hát, nem. - De aztán felnyúltam a tarkójához, és magamhoz húztam őt. Készségesen engedett nekem, odahajolt, és elmosolyodott, mielőtt összeért volna az ajkunk. A csók egyszerre volt tökéletesen lágy és tökéletesen kemény; az ajkán a scotch az én ajkamat is átmelegítette. Felmordult egy kissé, amikor kinyitottam a szám, és beengedtem őt. A mozgása tűzbe hozott: érezni akartam mindenütt. - Olyan édes vagy, mint a cukor. Mi a neved? - kérdezte. Ekkor éreztem először pánikot.
- Hagyjuk a neveket! Hátrahúzódott, hogy jobban megnézzen. Kérdően vonta fel a szemöldökét. - Akkor hogy hívjalak? - Ahogy eddig. - Virágsziromnak? Bólintottam. - És te hogy fogsz engem hívni, amikor élvezel? Még egy apró csókot adott. A szívem csak úgy dübörgött a gondolatra. - Nem számít, hogy foglak hívni; vagy igen? Megvonta a vállát, és levonta a következtetést. - Talán nem számít. Megfogtam a kezét, és a csípőmre tettem. - Én vagyok az egyetlen ember, akinek a kezétől elélveztem az elmúlt években. - A kezét a ruhám aljához vezettem, és azt suttogtam neki: - Tudnál ezen változtatni? Újra megcsókolt, és közben a számon éreztem, ahogy elmosolyodik. - Komolyan mondod? A gondolat, hogy odaadom magam ennek a férfinak ebben a sötét sarokban, megijesztett egy kissé, de nem annyira, hogy meggondoljam magam. - Komolyan mondom. - Akkor nagy gondban lehetsz. - Nem, hidd el, hogy nem. Hátrább hajolt, hogy a szemembe nézzen. Addig mozgott előre-hátra, míg a szeme sarkában megjelent az a csodálkozó mosoly. - Pedig az, hogy fogalmad sincs, hogyan élvezz el... Megfordított, s a csípőm első részét nekinyomta az üvegfalnak, így felülről láttam a lent kavargó testeket. A lábam előtt vastraverzek nyúltak át vízszintesen a terem másik oldalára, és a rajta levő stroboszkópok és különféle lámpák megvilágították a táncolókat, de minket gyakorlatilag sötétben hagytak. A táncparketten lévő szelepekből egyszer csak hideg gőz tört elő, és vállmagasságig betöltötte a teret. Az emberek mozgásától hullámzani kezdett az egész. Az idegen ujjai közben megemelték a ruhám hátsó szélét, majd az alsóneműm hátsó oldalán lecsúsztak egészen a combom közötti részig, ahol szinte már fájt, annyira vártam őt. Még ettől a kényes, kissé szemérmetlen testhelyzettől sem jöttem zavarba, és amikor hátranyomtam a fenekem, már tudtam, hogy el vagyok veszve.
- Eláztál, édes. Mitől indultál így be? Hogy itt csináljuk, mások előtt? Vagy attól, hogy a baszásra gondoltam már akkor is, amikor táncoltál? Nem válaszoltam, mert nem tudtam, milyen válasz jönne ki a számon, de felnyögtem, ahogy egy hosszú, erős ujj nyomult belém. Valahol, a gondolataim szélén, felvillant bennem, hogy mit kéne most csinálnom; az unalmas, chicagói Sara gondolatai voltak ezek. A kiszámítható Saráé, aki mindig azt csinálta, amit vártak tőle. De már nem akartam ő lenni. Meggondolatlan, vad és fiatal akartam lenni. Életemben először a saját életemet akartam élni. - Vékony kis csaj vagy, de olyan nedves, hogy szerintem simán befér a három ujjam is nevetett csók közben a tarkómba, miközben széles ujjhegyével a csiklómon játszott, lassan és finoman. - Kérlek! - suttogtam, de azt sem tudtam, hogy egyáltalán hallja-e. Az arcát a hajamba nyomta, a csípőm oldalán éreztem az álló farkát, de ezen túl semmire sem figyeltem, csak a hosszú ujjára, ahogy mozgott bennem. - Fantasztikus a bőröd! Különösen itt. - Megcsókolta a vállamat. - Tudtad, milyen tökéletes hátul a nyakad? Felé fordultam, és rámosolyogtam. Tiszta szeme most tágra nyílt, és amikor összenéztünk, ő is mosolyogni kezdett. Még sose néztem senkinek ilyen közelről a szemébe, miközben bennem volt, és volt valami ebben a férfiban, ebben az éjszakában, ebben a városban, amitől biztos voltam benne, hogy ez volt életem legjobb döntése. Kedves New York! Tökéletes vagy! Szeretettel, Sara. P. S. Ezt egyáltalán nem az alkohol mondatja velem. - Nem szoktam látni a nyakamat hátulról. - Szégyelld magad! - Kihúzta az ujját, és egy kis hideg futott át rajtam ott, ahol az előbb bennem volt. Benyúlt a zsebébe, és egy kis csomagot vett elő. Egy kondomot. Mit ad isten, éppen volt nála egy kondom. Nekem sohasem jutott volna eszembe, hogy kondomot vigyek magammal egy ismeretlen helyre. Maga felé fordított, majd mindkettőnket elforgatva a falnak nyomott. Lehajolt, hogy megcsókoljon, először lágyan, majd egyre keményebben és éhesebben. Mikor már úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, elkalandozott rajtam: szívta és csókolta az állam, a fülem, a nyakam, ahol veszettül lüktetett az ütőerem. A ruhám visszacsúszott a combomra, de az ujjai lassan, incselkedve emelték fel újra. - Bármikor jöhet valaki - emlékeztetett, még egy utolsó esélyt adva a menekülésre, bár akkor már annyira lehúzta rólam a bugyit, hogy kiléphettem belőle.
De, nem érdekelt. Egyáltalán nem. Sőt, az is lehet, hogy egy kicsit még akartam is, hogy valaki idetévedjen, és lássa, ahogy ez a tökéletes férfi velem szexei. Nem is tudtam másra figyelni, csak a kezére, ahogy megérintett, és arra, hogy a szoknyám már a csípőm fölött volt, és a hasával nekiszorított a falnak. - Nem érdekel. - Sokat ittál. Nem túl sok ez ehhez? Szeretném, ha emlékeznél rá, hogy megbasztalak. - Akkor, tedd emlékezetessé! Felemelte és széthúzta a lábam, kitéve ezzel meztelen bőrömet a felettünk levő légkondicionáló hűvös fuvallatának. A térdemmel átkaroltam a csípőjét, és csak most tudtam értékelni igazán, hogy tíz centi magas sarkú cipőben vagyok. Közénk nyúltam, kigomboltam a nadrágját, és letoltam a boxer alsóját épp csak annyira, hogy kiszabadítsam és kézbe vegyem az álló farkát, és szétkenjem rajta a nedvességemet. - Basszus, Virágszirom, hadd csináljam már! A nadrágja nyitva volt, de még ott volt a csípőjén. Hátulról úgy tűnhettünk, mintha táncoltunk vagy csókolóztunk volna. De a valódi helyzet az volt, hogy a kezemben lüktető dákója egészen megvadított. Itt fog megbaszni, miközben nézem az alattunk levő tömeget. És ebben a tömegben ott voltak azok is, akik Jó Saraként, Felelősségteljes Saraként, Andy Sárájaként ismertek engem. Új otthon, új munka, új élet. Új Sara. Az idegen farka hosszú és nehéz volt a kezemben. Nagyon akartam őt, de egy kicsit meg is ijedtem, hogy most ezzel fog karóba húzni. Nem tudom, éreztem-e már ilyen kemény faszt valaha. - De nagy vagy - tört ki belőlem. Elmosolyodott, pontosan úgy, mint egy farkas, amikor bekapni készül, majd a fogával gyorsan feltépte a kondom csomagolását. - Ez a legszebb dolog, amit egy férfinak mondhatsz. Még azt is mondhatnád, nem vagy benne biztos, hogy egyáltalán beférek-e. A makkját odahúztam a lyukamhoz, amitől remegni kezdtem. A lágy bőr rajta forró tapintású volt, alatta viszont minden kemény. - Baszd meg, mindjárt a kezedre élvezek, ha nem hagyod ezt abba! - Remegő kézzel, sürgetően vette ki kezemből a farkát, hogy rágörgesse a gumit. - Sokszor csinálsz ilyet? - kérdeztem. Már minden a helyére volt illesztve, mindenre készen állt, amikor az arcomba mosolygott. - Micsodát? Hogy dugok egy gyönyörű nővel, aki még csak a nevét sem mondja meg, és
jobban szereti, ha egy nyilvános folyosón csinálom, és nem egy erre megfelelő helyen, például ágyban vagy limuzinban? - Lassan benyomta, kínzóan lassan. A szemében új fények gyúltak, és - basszus! - el sem tudtam képzelni, hogy egy idegennel ilyen intim dolog lehet a szex. Az arcomnak minden rezdülését figyelte. - Nem, Virágszirom. Bevallom, még sohasem csináltam ilyet. A hangja fojtott volt, a szavai széthullottak a zajban, mert már mélyen bennem volt, itt, ebben a kaotikus klubban, ahol lélegző fények és lüktető zene vett minket körül, és ahol alig öt méterre tőlünk mit sem tudtak rólunk az emberek. Az egész világ egyetlen pontba költözött, oda, ahol az idegen kitöltött engem, ahol minden mozdulatával keményen nekinyomult a csiklómnak, miközben csípőjének meleg bőre a combomhoz dörzsölődött. Már nem beszéltünk, csak a kis lökések lettek egyre nagyobbak és gyorsabbak. A köztünk lévő teret vággyal teli, sürgető hangok töltötték ki. Fogát a nyakamba vájta, és én megragadtam a vállát, attól tartva, hogy áteshetek a korláton, és nem is a táncparkettre, hanem valahová egészen máshová zuhanok, egy másik világba, ahol nem tudok betelni azzal, hogy ennyire kitárulkozom; ahol bárkinek nyilvánvalóvá teszem a gyönyörömet, aki csak rám néz különösen neki. -Jézusom, fantasztikus vagy! - Hátrább húzódott, lenézett rám, és még gyorsított a tempón egy kicsit. - Meg kell néznem azt a gyönyörű részedet ott, basszus, ahol beléd megyek! A fény neki kedvezett, mert mögötte volt; én csak az idegen férfi sziluettjét láttam, lenézve pedig sötét árnyakat meg valami mozgást, miközben belém nyomult és visszahúzódott. Keményen és egyenletesen lökött. Majd, mintha azt hangsúlyoznák, hogy nem is kell semmit látnom, a fények még jobban elhalványultak, és egyetlen lassú, pulzáló villogás töltötte be a klubot. - Felvettem videóra, ahogy táncolsz - súgta a fülembe. Ez volt az egyik azok közül a ritka pillanatok közül, amikor a szavai áttörtek azon az érzésen, ahogy ott mozog bennem. - Miért? Mit? - Nem tudom, miért. Nem akarom mutogatni. Csak... - Az arcomat nézte, és lelassított, talán azért, hogy gondolkodni tudjak. - Olyan voltál, mint egy megszállott. Emlékezni akartam erre. A francba, úgy érzem magam, mintha egy bűnt vallanék be! Nyeltem egyet, ő közelebb hajolt, és megcsókolt, mielőtt megkérdeztem: - Szerinted furcsa, hogy élvezem, hogy ezt csináltad? Belenevetett a számba, miközben
lassú, kimért mozdulatokkal járt bennem ki és be. - Csak élvezd, jó? Szeretlek nézni. Mert nekem adtad elő. Ebben nincs semmi rossz. Most megemelte a másik lábam is, és azt is a dereka köré tette, majd néhány tökéletes pillanaton át a sötétben igazán mozogni kezdett. Gyorsan és sürgetően. Olyan izgatóan nyögött, hogy nem is volt kérdés, mi történne, ha valaki feltűnne mögöttünk az erkélyen. Pusztán arra a gondolatra, hogy hol vagyunk, mit csinálunk, és arra a lehetőségre, hogy valaki megláthat minket, ahogy ez a férfi ilyen durván lök engem, egészen elvesztem. A fejem hátradőlt a falnak, és éreztem, éreztem, éreztem, hogy valami készül bennem, lassan és megállíthatatlanul. Egy égő gömb gurult le végig a gerincemen, majd előre jött, és felrobbant a nemi szervemben, olyan erővel, hogy felkiáltottam, cseppet sem törődve azzal, hogy meghallhatnak. Még csak nem is kellett látnom ahhoz az arcát, hogy tudjam: tágra nyílt szemmel nézi, ahogy darabokra hullok szét. - Úristen, baszd meg! - A csípője egyre szaggatottabban mozgott, egyre durvábban, majd egy mély nyögés tört fel a torkából, és az ujjai a csípőmbe martak. Ott marad a nyoma, gondoltam. Aztán: remélem, ott marad a nyoma. Szerettem volna valami emléket magammal vinni erről az éjszakáról és erről a Saráról, hogy legyen egy választóvonal, ami az új életem határát jelzi, amit úgy eltökéltem magamban. Elcsendesedett, rám nehezedett, ajkával finoman érintve a nyakamat. - Úristen, te kis idegen! Egészen kikészítettél. Az orgazmusa végén még rángott néhányat, és azt szerettem volna, hogy maradjon még bennem, mélyen és örökre. Elképzeltem, hogy nézhetünk ki lentről: egy férfi a falnak nyom egy nőt, akinek térde a sötétben is jól látszik a férfi dereka körül. Széles kezével végigsimította a lábam a bokámtól a csípőmig, majd egy kis nyögéssel kihúzta a farkát, letett a lábamra, hátrább lépett, majd levette a kondomot. Szent isten, még csak a közelébe se voltam eddig soha ilyen őrültségnek! Az egész arcomon mosoly terült szét, a lábam remegett, annyira, hogy majdnem összeestem. Ne ess szét, Sara, ne ess szét! Tökéletes volt. Eddig minden tökéletes volt, de most vége. Mostantól minden más lesz. Nincsenek nevek, nincsenek kötődések. Nem sajnálok semmit. Megigazítottam a ruhám, és lábujjhegyre állva megcsókoltam az ajkát. - Ez hihetetlen volt. Bólintott, és valamit mormogott a csók közben. - Igen. Fogunk még?...
- Most le kell mennem. - Elindultam, és intettem neki. O csak nézett, zavartan. -Te... -Jól vagyok.Te,jól vagy? Kábultan bólintott. - Akkor... köszönöm. - Az adrenalin még mindig pezsgett az ereimben, és megfordultam, mielőtt válaszolhatott volna. Ott hagytam kigombolt nadrággal, arcán egy érteden grimasszal. Egy perc múlva megtaláltam Chloét és Júliát, mindketten készen álltak arra, hogy elinduljunk hazafelé. Egymásba karolva hagytuk el a klubot, és csak mikor már beültünk a limóba, akkor kezdtem újra átgondolni minden percét annak, ami velem történt és ezzel az erős, idegen férfival. Akkor jutott eszembe, hogy ott maradt az alsóneműm a földön a lábainál, és hogy videót készített rólam, ahogy táncolok. Kettő Szombaton minden tökéletes volt. Ragyogó karrier és egy csomó jó nő, akikkel azt csináltam, amit akartam. Vasárnap és hétfő: katasztrófa. Nem tudtam odafigyelni semmire, megszállottan nézegettem azt a rohadt videót, ráadásul egy idegen bugyi lapult a fiókos szekrényemben. Elfordultam a székemen, végighúztam az ujjamat a képernyőn, és elindítottam a videót a telefonomon, ma már századik alkalommal. A munkaebéd teljesen értelmetlen volt. Próbáltam úgy tenni, mintha egy fikarcnyit is érdekelne az, amit beszélnek, de amikor az amerikai futball jött szóba, teljesen kikapcsolt az agyam. Nem tudtam másra gondolni, csak rá. Lenéztem, ellenőriztem, hogy némára van-e állítva a készülék, és néhány pillanat hezitálás után megérintettem a lejátszás gombot. A felvétel sötét volt, szemcsés, de nem is kellett látnom minden részletet ahhoz, hogy tudjam, mi következik. Még lenémítva is hallottam a lüktető zenét, láttam, ahogy a csípőjét mozgatja az ütemére, miközben a ruhája egyre feljebb csúszik a combján. Az amerikai nők nem nagyon értékelik a tökéletesen fehér, makulátlan bőrt, de én végignyaltam volna őt a sarkától a csípőjéig és vissza, ha módom lett volna rá. Most már tudom, hogy akkor, ott, csak nekem táncolt, mert tudta, hogy nézem. És kibaszottul imádta ezt. Jézusom! Az az apró kis ruha! Az a zilált, állig érő kara- mellszínű haj, és azok a hihetetlen, ártatlan szemek! Ahogy rám nézett, nagyon, de nagyon csúnya dolgokat szerettem volna vele csinálni.
A tökéletes feneke és cickója sem volt éppen semmi. - Szörnyű veled ebédelni, Stella - nyúlt át az asztalon Will, és kilopott egy sült krumplit a tányéromról. - Igen? - motyogtam magamban, és vigyáztam, hogy ne vegyenek rajtam észre semmit. Mert amerikai futballról beszéltek, és ilyenkor megöl az unalom. Úgy ülök itt, mint egy tök. Ha volt valami, amit jól megtanultam ebben az üzletágban, az az, hogy sohase fedjem fel a lapjaimat, még akkor sem, ha a lehető legrosszabb leosztás van a kezemben. Vagy, ha egy olyan videó, amin egy lány táncol nekem nem sokkal azelőtt, hogy a falnak nyomva megbasztam. - Bármit is nézel azon a telefonon, nyilvánvalóan százszor érdekesebb, mint az, hogy mit fog játszani idén a New York Jets. És, még csak meg se mutatod! Ó, ha tudnák! - Csak belenéztem a tőzsdei hírekbe - mondtam egy kis fejrázással. Majdnem vinnyogtam, amikor bezártam a videót, és a telefont visszacsúsztattam a zakóm belső zsebébe. - Semmi érdekes. Will megitta a poharából az utolsó kortyot, és felnevetett. - Csak ne lennél ilyen nagyszerű hazudozó! - Ha nem vagyunk azóta társak, hogy három éve megnyitottuk az egyik legsikeresebb pénzügyi céget a városban, akár még el is hittem volna. - Szerintem meg pornót nézel a telefonodon. Oda se figyeltem rá. - Hé, Max! - kapcsolódott be a technikai tanácsadónk, James Marshall. - Mi lett azzal a nővel, akiről a bárban beszéltél? Normál esetben, ha a haverjaim valamelyik nőről kérdeztek, megvontam a vállam, és azt mondtam: „Semmi különös, csak egy gyors numera.” Vagy, még rövidebben intéztem el: „limó”. Ám ezúttal a fejemet ráztam, és azt válaszoltam: - Semmi. Egy újabb kör ital érkezett, amit automatikusan megköszöntem a pincérnek, bár én még az előzőhöz se nyúltam hozzá. Pillantásom nyugtalanul járta körbe a helyiséget. A szokásos déli zsúfoltság volt: üzleti ebédek és találkák az asztaloknál. Szerettem volna kibújni a bőrömből. James egy nagy sóhajtással becsukta a dossziét, amit nézett, és becsúsztatta a táskájába. Poharát a homlokához emelte, és összerázkódott. - És mi még fizetünk is az ilyen hétvégékért? Én már túl öreg vagyok ehhez...
Az ajkamhoz emeltem a scotchot, de egyből meg is bántam. Hogy lehet az, hogy egy ital, amit kamaszkorom óta gyakorlatilag mindennap iszom, most egy olyan nőre emlékeztet, akit összesen egyszer láttam? Felnéztem, mert hallottam, hogy valaki a torkát köszörüli. Hé! - mondta Will. Követtem a pillantását arrafelé, ahol egy férfi ment át a termen. Nem Bennett Ryan az? - Kutya legyek, ha nem! - válaszoltam, mert a régi barátomat láttam átsétálni az éttermen. - Ismered? - kérdezte James. - Ja, együtt jártunk egyetemre. Három évig volt a lakótársam. Néhány hónapja felhívott, hogy kölcsönkérje a marseille-i házamat, mert szeretné elvinni oda a barátnőjét. Akkor beszéltünk arról is, hogy a Ryan Media New Yorkba terjeszkedik. Néztük, ahogy Ryan megáll a terem másik felén egy asztalnál, és úgy vigyorog, mint a tök, ahogy megcsókol egy kábitóan jó barna nőt. - Úgy látom, bejött neki a francia kártya - nevetett Will. De nem a jövendőbeli Ms. Bennett Ryan volt az, aki magára vonta a figyelmemet, hanem egy másik gyönyörű nő, aki mellette állt, és a táskájában keresett valamit. Ugyanaz a mézkaramellszínü haj, ugyanaz a piros rúzsos száj, amit a klubban csókoltam, ugyanazok a nagy, barna szemek. Csak annyira futotta a lélekjelenlétemből, hogy ott maradtam a helyemen, és nem pattantam föl, hogy odamenjek hozzá. Épp, hogy csak rámosolygott Bennettre, aki mondott valamit, amin mindkét nő nevetett, majd mindhárman elmentek a vendéglőből, és én nem tehettem mást, csak néztem. Azt hiszem, ideje meglátogatni a régi barátomat. - Max Stella. - A nagy fémajtó, amely a belső irodát választotta el a Ryan Media külső recepciójától, kinyílt, és Maga Az Ember lépett át rajta, és üdvözölt: - Hogy a jó francba vagy? Elléptem az Fifth Avenue-ra néző, padlótól plafonig érő ablaktól, és megráztam Bennett kezét. - Frankón! - mondtam, és körbenéztem. A belső tér maga legalább két emelet magas volt, és a csiszolt márványpadlózat csak úgy ragyogott a napfényben. Oldalt volt egy kis várósarok bőrfotelekkel, ami fölött egy csomó üvegbuborék világítótest függött vagy hét méter magasból. A széles recepciós asztal mögött egy mesterséges vízesés volt a falon, a víz egy palakék kőről hullott alá. Néhány alkalmazott vágott át a lift felől az irodák felé, ideges pillantást vetve Bennettre.
- Úgy látom, beköltöztetek. Intett, hogy kövessem őt. - Lassan kezdenek összeállni a dolgok. New York azért mégiscsak New York. Bevezetett az irodájába, egy padlótól plafonig üvegfalú sarokszobába, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílt a parkra. - És a menyasszonyod? - kérdeztem az íróasztalán lévő bekeretezett fotó felé bólintva. Gondolom, tetszett neki a mediterrán klíma. Különben miért ment volna bele, hogy hozzámenjen egy ilyen arrogáns fickóhoz, mint te? Bennett nevetett. -Chloe tökéletes. És köszönöm, hogy odaadtad a házad! Megvontam a vállam. - Rendszerint úgyis üresen áll. Örülök, hogy bejött. Mutatta, hogy üljek le, ő maga pedig egy nagy, támlás bőrszékbe dobta le magát, háttal az üvegfalnak. - Hát, jó rég volt már. Hogy mennek a dolgaid? - Fantasztikusan. - Igen, én is így hallottam. - Megvakarta az állát, miközben engem vizsgált. - Szeretném, ha egyszer eljönnél hozzánk, ha már idejöttünk New Yorkba. Chloének már mindent elmondtam rólad. - Remélem, azért nem mindent. - Ha valaki, hát Bennett Ryan ismerte életem legvadabb időszakának történéseit. - Hát - egyezett bele -, igazából csak annyit, hogy kíváncsi legyen rád. - Szívesen beugrók, bármikor. - Kinéztem az üvegen a szemben lévő épületekre, és kissé elbizonytalanodtam. Bennettről nem nagyon lehetett tudni, hogy mit gondol; ettől is volt olyan jó abban, amit csinált. - De, bevallom, most azért jöttem, hogy szívességet kérjek. Előrehajolt, és rám vigyorgott. - Mindjárt gondoltam! Én minden különösebb görcs nélkül dolgoztam a világ legtekintélyesebb embereivel is, de Bennett Ryan esetében kétszer is meg kellett gondolnom, hogy mit mondok. Különösen akkor, ha ilyen... kényes ügyről van szó. - Nem megy ki a fejemből egy nő, akivel tegnap találkoztam. Elment, mielőtt elkérhettem volna tőle a számát, és azóta rágom magam. Amilyen szerencsém van, megláttam, hogy veletek ebédelt tegnap délután. Figyelmesen nézett néhány pillanatig.
- Saráról beszélsz? - Igen, Sara! - vágtam rá, talán egy kicsit túlzott sietséggel. - Jaj, nem - mondta, és rögtön megrázta a fejét. - Nem tehetem. - Miért? - De Bennett előtt nem tudtam sokáig játszani az ártatlant. Ez az ember az egyetemi éveim alatt ismert meg, és ezt az időszakot nem éppen a decens viselkedés jellemezte. - Chloe letépi a tökömet, ha megtudja, hogy bármit is elmondtam neked Saráról. Ki van zárva. Kezemet a mellemre tettem. -Teljesen kivagyok, érted? És ha a szándékaim tiszták? Bennett nevetett, felállt, és odament az ablakhoz. - Sara a legjobb... - itt megakadt egy kicsit - épp, hogy túl van egy nehéz szakításon.Te meg... - nézett rám felvont szemöldökkel - te nem az ő típusa vagy. - Ugyan már, Ben! Már nem vagyok az a tizenkilenc éves pinavadász! Szórakozott vigyorral nézett rám. - Oké. Csak elfelejted, hogy most hozzám beszélsz, aki nagyon is jól láttam, hogyan szedsz fel egy este alatt három nőt úgy, hogy azok nem is tudnak egymásról. Egy grimaszt vágtam. -Te nem érted ezt... a végén mindhárommal nagyon is jól összeismerkedtem! - Te most szívatsz engem? - Csak add meg a számát! Tekintsük ezt köszönetnyilvánításnak a fantasztikus villáért! - Akkora egy fasz vagy! -Tudom, mondták már. Sara és én... érdekes dolgokról beszélgettünk. - - Beszélgettetek! Sara beszélgetett veled? Nem hinném. - De, igen! Nagyon is élvezetes beszélgetés volt. Nem egy hétköznapi lény a kis csaj. De sajnos félbeszakítottak, mielőtt elkérhettem volna a számát. - Értem. - És milyen szerencse, hogy belétek botlottam! - néztem rá várakozóan. - Szerencse, igen... - Mosolyogva leült, és rám nézett. - De attól tartok, máshol kell szerencsét próbálnod. Nekem szükségem van a golyóimra, szeretném megtartani őket. Ezért nem fogom megkönnyíteni a dolgodat. - Mindig is egy hülye fasz voltál. -Tudom, mondták már. Ebéd, csütörtökön? - Rendben.
Azzal mentem ki Bennett irodájából, hogy szétnézek a cég új székhelyén. Három emeletet foglaltak el az épületből, és tudtam, hogy már eléggé előrehaladtak a munkálatokkal. A tágas átrium lélegzetelállító volt, de az irodai részt is fényűzően alakították ki, széles folyosókkal, travertin padlóval, és az ablakokon, az üvegtéglákon és a bevilágítókon át rengeteg természetes fény jött be a helyiségekbe. Minden irodának volt egy külön kis fogadóhelyisége, nem olyan, mint Bennetté, de arra tökéletes, hogy leüljenek néhányan oda, ha a helyzet nem kívánja meg a konferenciaterem formalitását. Azt is hallottam, hogy a konferenciaterem egészen elképesztő; egy üvegfal néz Manhattan belvárosára, a széles, polírozott diófaasztal körül legalább harmincán elférnek, a prezentációkat pedig a legmodernebb technológia segíti. - Nem rossz, Ben - mormogtam magamban, ahogy visz- szamentem a folyosóra, és felnéztem egy hatalmas Timothy Hogan fotográfia-installációra. - Egész jó ízlésed van ahhoz képest, hogy milyen gyökér vagy. -Te mit keresel itt? Felnéztem, és egy szörnyen meglepett Sarával találtam magam szemközt, aki dermedten állt a folyosó közepén. Nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak rá; úgy látszik, ez tényleg szerencsés nap. Vagy nem... ha hinni lehetett az arckifejezésének. - Sara! - mondtam szinte éneklő hangon. - Micsoda meglepetés! Épp egy meetingről jövök. Egyébként Max a nevem. Örülök, hogy végre szemtől szembe - eközben jól megnéztem a mellét, meg a többi részét is a csinos fekete ruhája alatt - láthatlak! Jesszus, de jól nézett ki! Mikor megint az arcára néztem, a szeme akkorának tűnt, mint egy tányér. Őszintén, még sohase láttam ilyen fantasztikus barna szemeket. Ha még nagyobbak lettek volna, akkor már úgy nézett volna ki, mint egy lemúr. Megragadta a karom, végigvonszolt a folyosón, a bokacsizmája végigkopogott a kövezeten. - De örülök, hogy újra látlak, Sara! - Hogyan találtál meg? - kérdezte súgva. - Egy barátom barátja révén.-Védekezőén emeltem föl a kezem, és ránéztem. A haját a homlokából oldalra fésülte, és egy apró piros csattal rögzítette, ami pontosan illett a bíborszínü ajkához. Úgy nézett ki, mintha egy hatvanas évekbeli divatfotóból lépett volna
elő. - A Sara nagyon szép név, tudod? Összeszűkült a szeme. -Tudhattam volna, hogy pszichopata vagy! Felnevettem. - Nem egészen! Egy fiatal nő sétált arra lehajtott fejjel. Egy félénk „Jó napot, Miss Dillon!”-t bökött oda, majd gyorsan elszelelt. Tehát, megvan a vezetékneve! Köszönöm neked, te rémült gyakornok! - Ááá, szóval Sara Dillon! - kukorékoltam. - Folytathatnánk ezt a beszélgetést akár egy csendesebb helyen is, nem? Körülnézett, és fojtott hangon mondta: - Nem dugok veled az irodámban, ha erre gondoltál. Hát, ez csodálatos! -Tulajdonképpen azért jöttem, hogy megfelelő módon köszöntselek New Yorkban. Persze, itt is megtehetem... - Két perced van - mondta, majd sarkon fordult, és elindult az irodája felé. Már több folyosón is befordultunk, amikor végre elérkeztünk egy kisebb recepciós helyiséghez, aminek ablakai a város felhőkarcolóira néztek. A kör alakú asztalnál ülő fiatalember felnézett, ahogy elmentünk mellette. - Az irodámban leszek, George - mondta Sara a válla fölött. - Kérem, hogy senki se zavarjon! Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, felém fordult. - Két perc. - Ha nagyon igyekszem, akár két perc alatt is elélvezel. - Odaléptem, és hüvelykujjammal végigsimítottam az ajkát. - De mindketten tudjuk, hogy te is hosszabban szeretnéd. - Két perced van rá, hogy elmondd, miért vagy itt - próbálta tisztázni a helyzetet, kissé remegő hangon. - És, hogy hogyan találtál rám. - Hát, jó - kezdtem. - Találkoztam egy nővel szombaton. Tény, ami tény, hogy a falnak szorítva jól megdugtam őt. Aztán már nem tudtam nem rá gondolni. Kivételes volt. Gyönyörű, szellemes, és iszonyú szexi. De nem mondta meg a nevét, és nem hagyott nekem semmit, csak a bugyiját. Az egész nem nagyobb, mint egy kenyérmorzsa. - Még közelebb léptem, a haját a füle mögé tettem, és orrommal végigfutottam az állátói indulva az arcán. És amikor ma reggel magamhoz nyúltam, felidézve, hogy milyen érzés volt vele, még
mindig nem tudtam, hogy hogyan is szólíthatnám. Sara megköszörülte a torkát, félretolt, és átment az íróasztala másik oldalára. - Ebből még nem tudtam meg, hogyan találtál rám - mondta pirosló arccal. Láttam már őt a stroboszkóp villogásában, lehunyt szemmel, hátrahajtott fejjel, de most meztelenül akartam látni, az ablakán beáradó napfényben. Pontosan akartam tudni, hogy meddig terjed lefelé az a pír. Egy időre felhagytam az ironizálással. Ez a Sara teljesen más volt, mint az a másik, az a Chicagóból transzplantált Sara a bárban. -Tegnap véletlenül megláttalak ebédnél Bennel. Régóta ismerjük egymást. Összeraktam a dolgot, és reméltem, hogy újra találkozunk. - Beszéltél neki a szombatról? - sziszegte, és a pirosság, ami annyira tetszett, eltűnt az arcáról. - Úristen, dehogy! Biztosíthatlak, hogy nincs halálvágyam. Csupán a számodat akartam tőle elkérni, de visszautasított. A válla egy kissé lejjebb ereszkedett. -Oké. - Nézd, puszta véletlen, hogy találkoztunk. És talán egy kicsit erős, hogy most itt vagyok, de amúgy is akartam látni Bent. De ha egyszer szeretnél vacsorázni - mondtam, és ledobtam egy névjegyet az asztalára. Megfordultam, és elindultam kifelé. - A videó! - szólalt meg hirtelen. - Mit csináltál vele? Visszafordultam, és szinte kényszeres vágyat éreztem rá, hogy tovább ugrassam. És minél hosszabb ideig vártam a válasszal, annál jobban megrémült. Végül megtört: - Feltetted a YouTube-ra vagy a PornTube-ra, vagy bármire? Nevetésben törtem ki. - Micsoda? - Mondd, kérlek, hogy nem! - Úristen, persze, hogy nem! Viszont beismerem, hogy vagy hétszázezerszer megnéztem. De hogy megosszam? Ki van zárva. A kezére nézett, és a körmét kezdte piszkálni. - Megnézhetném? Mi volt a hangjában? Kíváncsiság? Vagy valami más? Megkerültem az íróasztalt, és megálltam mögötte. Még mindig feszült volt, mégis nekem dőlt; ökölbe szorított két keze ott lógott mellette. Elővettem a telefonomat a zakómból,
kikerestem a videót, megnyomtam a lejátszás gombot, és elé tartottam, hogy lássa. Felhangosítottam, és a zene lüktetése előtört a kis hangszóróból. Megjelent a képernyőn, a feje fölé tett kézzel táncolt, és csakúgy, mint amikor első alkalommal néztem, most is éreztem, hogy keményedik a farkam. - Ez az a pillanat - dörmögtem a nyakába -, amikor arra gondoltál, vajon észreveszem-e, hogy felcsúszik a combodon a ruhád. Nem igaz? - A csípőmet a hátsó feléhez nyomtam, hogy ne legyen kérdés, mit okozott nekem. Letettem a telefont az íróasztalára, és megfogtam a csípőjét. - És ez - folytattam a videó felé bökve, mire megfogta, és a kezébe vette - a kedvenc részem. Ahogy a vállad fölött rám nézel, a pillantásod elárulja, hogy csak nekem táncolsz. - Jézusom - suttogta. Reméltem, hogy visszaemlékszik az érzésre, hogy milyen volt, amikor azt akarta, hogy nézzem. Aztán megfogta a kezem, és lassan a ruhája szegélyéhez vitte, amit már előre felemelt egész a csípőjéig. A bőre sima volt a tenyerem alatt. A kezem a hasára csúsztattam, ahol az izmok megrebbentek az érintésemtől. - Tényleg nekem táncoltál? - kérdeztem, mert megerősítést akartam. Ő bólintott, és lejjebb tolta a kezem. Úristen, ez a nő egy színtiszta ellentmondás-gubanc! - Mire gondoltál még? Gondoltál arra, hogy az arcom és a szám a combod között van? - Megint bólintott, és összeharapta az ajkát. - Meg akartalak simogatni - mondtam, miközben a kezem becsúszott az alsóneműjébe. - Úgy, mint most. - A teste az asztalra dőlt alattam, ahogy előre hajoltam. - Szeretném érezni, milyen nedves vagy - mondtam szaggatott, mély, reszelés hangon. - Hogy milyen nedves vagy most, hogy tudod, úgy élveztem el ma reggel, hogy közben téged néztelek. Az ujjam még lejjebb csúszott. Lihegni kezdett. - Figyelsz rám? - kérdeztem, és az egyik ujjam bedugtam. Ő bólintott, mire az ujjam egészen becsúszott, a hüvelykujjammal pedig a csiklóján köröztem. - Kibaszott nedves vagy - mondtam, és a fogammal végigmentem a vállán. - Ezt itt... nem lenne szabad - mondta, de még inkább a kezembe nyomta magát. Tartottam a ritmust, és éreztem, hogy egyre szorosabb lesz; röviden, élesen kezdte venni a levegőt. Aztán bűnbánó kifejezéssel az arcomon kivettem a kezem, és magam felé fordítottam őt. Úgy nézett ki, mint aki bedrogozott: a szeme félig csukva volt, az ajka szétnyílt. - Sajnos, a két percem lejárt. Megcsókoltam az arcát, a szája sarkát, majd mindkét lehunyt szempilláját. Aztán
kivettem a kezéből a telefonom, és kisétáltam az irodájából. Egy idegen levideózott, ahogy táncolok. Aztán megkeresett a munkahelyemen - mellesleg úgy tűnik, hogy a főnököm a haverja -, és én arra kértem, hogy játssza le nekem a felvételt. Ezután rávettem arra, hogy tegye be újra a kezét az alsóneműmbe - ezúttal itt, az irodámban amiből mindkettőnk számára kiderült, mennyire felizgatott a gondolat, hogy a rólam szóló videót nézve verte ki a farkát. - Ó, édes istenem! - Most mondod tizedszer ezt az elmúlt negyedórában, Sara. Gyerünk, mondd el, mi a gond! - Az asszisztensem, George állt ott az ajtófélfának dőlve. - Hacsak nem olyan botrányos a dolog, hogy be kell csukni magam mögött az ajtót. - Dehogyis, semmi, csak... - megigazítottam a tollakat a tartójukban, és párhuzamosra rendeztem néhány papírt. - Tényleg semmi. Szkeptikus mosolyra görbült az ajka. - Iszonyú rosszul hazudsz. - De tényleg! Ez egy hatalmas, gigantikus, sajnálatos semmi. George besétált a szobámba, és lehuppant az asztalommal szemben lévő székre. - Ez a semmi Chloe eljegyzési partiján történt, szombaton? - Nincs kizárva. - És ez a semmi hímnemű volt? - Lehetséges. - Ez a férfi-semmiség Max Stellához tartozik, aki az imént jött ki az irodádból? - Micsoda?! Dehogyis! - hazudtam szemrebbenés nélkül. Később gratuláltam magamnak, hogy ilyen váratlan lélekjelenlétről tettem tanúbizonyságot. Mert George-nak igaza volt: szörnyen rosszul hazudtam. De a nyilvános dugás a fal mellett helyzet kihozta belőlem az eddig ismeretlen képességeimet. - Es honnan ismered Max Stellát? George nagy figyelmet szentelt a környezetében előforduló jó pasiknak, de mivel tudtam róla, hogy előttem egy héttel érkezett New Yorkba - vagyis, tizenöt napja volt csak itt -, nem hittem, hogy máris ennyire tájékozott lenne. - Hadd kérdezzek valamit - kezdte. - Mi volt az első dolog, miután megérkeztél, és kipakoltál a lakásodban? - Megkerestem az első helyet, ahol bort és aprósüteményt lehet kapni. Mi más? Felnevetett.
- Mi más. De ha nem az a célom, hogy egy elhízott aggszűz legyen belőlem, én körülnéznék, hogy milyen helyek vannak a környéken. Hol lehet enni, inni, táncolni. - És mindenféle férfival találkozni. Egy kis kacsintással nyugtázta ezt. - Mindenféle férfival. Én is körülnéztem, és megtudtam mindent, amit lehet. És megtudtam, hogy kik a fontosabb emberek a városban. - Előrehajolt, és szélesen vigyorogva mondta. - Max Stella az egyik. - Az egyik? Hogy érted? Nevetni kezdett. - A pletykarovatok sztárja! Londoni import, néhány éve érkezett. Briliáns pénzügyi befektető, aki mindig valamilyen menő celebet vagy milliomos lánykát dug. Minden héten mást és mást. La, la, la. Frankó. Ugyanazt a rosszhírű botrányhősfajtát sikerült megint kihalásznom, mint amilyen az előző pasim volt. Ráadásul Max nemcsak hírhedt nőcsábász, hanem első vonalbeli kockázatitőke-befektető is volt, és mint ilyennel, nem kétséges, hogy időnként a munka kapcsán is össze fogok futni. Eközben tudom, hogy felvette videóra, ahogy sztriptíztáncosnő módjára illegetem magam, arról ábrándozva, hogy a feje a lábam között van. Felnyögtem, megint. -Jézus, isten! - Nyugalom! Ugye nem akarsz elájulni? Ebédeltél már? - Nem. - Nézd, meglehetősen jól állsz. Összesen négy szerződés van, ami bármiféle figyelmet érdemel, és ha igaz az, amit Henry mondott rólad, akkor már át is nyálaztad ezeket vagy százszor. Chloe irodájában még bútorok sincsenek, az asszisztense meg sem érkezett még New Yorkba, és Bennett is csak három embert baszott le a mai nap. Tényleg, nem ég a ház! Rengeteg időd van, hogy megnyugodj, és egyél valamit! Nagy levegőt vettem, és hálásan néztem rá. - Jól-megtanított Henry. George eredetileg Henry asszisztense volt a Ryan Mediánál, és akkor jött oda, amikor én megkaptam a diplomámat, és elmentem egy nagy kereskedelmi céghez dolgozni. Mikor Bennett felhívott, és felajánlotta a pénzügyi vezetői posztot a New York- i irodánál, Henry is küldött egy e-mailt, miszerint ha elfogadom az ajánlatot, elintézi Bennettel, hogy George-ot jelölje ki asszisztensemnek, aki már nagyon vágyott egy kis levegőváltozásra. George egy játékos tisztelgéssel visszamosolygott.
- Henry mondta, hogy pótolhatatlan vagy, így aztán ki kell tennem magamért. - Csodálatos vagy. - Ó, hát tudom - mondta. - És asszisztensi kötelességemnek tekintem azt is, hogy elmondjam, hol érezheted jól magad. Bor, teasütemény vagy egyéb téren. A gondolataim azonnal visszatértek a nyüzsgő szombati klubba, ahol vibrált a zene, dübörögtek a lábak, és mindenki egymást túlkiabálva beszélt. Max arca jelent meg előttem, a hang, amit akkor adott ki, amikor élvezett, és a puszta mérete, ahogy előttem állt, majd megemelt, nekinyomott a falnak, hogy föl-alá csúszkáljak rajta. Arcomat a kezembe temettem. Most már tudtam, kicsoda ő, de akkor miért akart engem újra látni? George felállt, az íróasztalt megkerülve átjött az én oldalamra, és a karomnál fogva felhúzott a székről. - Na, jó. Gyere, egyél valamit! Én addig előkészítem az Agent Provocateurszerződéseket, és majd foglalkozol velük, ha visszaérsz. Lazíts egy kicsit, Sara! Végül vonakodva kivettem a táskámat a szekrényemből. George-nak igaza volt. A két nappal ezelőtti lánybuüt és az új lakásomban való kipakolás álmatlan éjszakáját leszámítva az időm legnagyobb részét az irodában töltöttem, és megpróbáltam egyenesbe hozni a dolgokat. A csillogó belvárosi üveg-acél épület általunk bérelt három emeletének nagy része még üres volt. A beosztottjaim, a többi részleg és a marketinges csapat nélkül úgysem tudtunk érdemben dolgozni, vagyis, a világ legjobb médiakampányait előkészíteni. Mikor elmentem a cégtől, Chloe a Ryan Mediánál maradt, és Bcnnettel együtt átvett néhány marketingkampányt. De valójában a Papadakis-ügyön végzett ragyogó munkája volt az, ami igazán lendületbe hozta a céget, annyira, hogy a nagyobb ügyfelek miatt szükség lett a New York-i irodára is. Bennett, Henry és Elliott Ryan két hetet töltöttek a városban, hogy megtalálják a megfelelő helyet, aztán minden sínre került: elkészült a Ryan Media Group második otthona a középső belvárosban. Chicagóban a Michigan Avenue zajos és forgalmas volt, de az semmi Manhattanhez, a Fifth Avenue-hoz képest. Szinte elvesztem a hálószerű utcák, a hatalmas épületek végtelenjében, a zajban, forgalomban és embertömegben. Dudák szóltak mindenütt, és minél többet álltam valahol, annál inkább éreztem, hogy ebben a városban megsüketülök. Most balra vagy jobbra van az a kínai, amit Bennett úgy szeret? Hogy is hívják - valamilyen kert? Csak álltam ott, és próbáltam kitalálni, hogy hol vagyok, miközben üzletemberek és üzletasszonyok áradata fogott közre, mint gyors folyó vize a néma, álló sziklát. De épp akkor, amikor már elő akartam venni a telefonomat, hogy SMS-ezzek Chloének,
megláttam egy ismerős, magas alakot, ahogy belépett egy helyiségbe az utca túloldalán. Megnéztem az utcafronton lévő apró feliratot: HUNAN KERT. A félhomályos vendéglő gyakorlatilag üres volt, és isteni illatok terjengtek benne. Nem is tudom, mikor ettem valami kiadósabb dolgot, mint a müzli. Összefutott a nyál a számban, és egy pillanatra megfeledkeztem róla, hogy nekem most óvatosnak kell lennem. Azért jöttem ide, hogy mindent újrakezdjek. Ez azt jelenti, hogy első a karrier, vagyis az, hogy megtaláljam magam, és hogy ne essek bele egy másik nyúlós, Stepford- féle viszonyba. És ez volt a döntő. Itt fogok ebédelni, de megmondom Maxnek, hogy soha, de soha ne jöjjön be a munkahelyemre úgy, mint most. És azt is, hogy puszta véletlen volt, hogy a kezét magamra húztam. Egy félreértés. Nem volt szándékos. - Sara? Csendesen, erotikus töltéssel mondta ki a nevem, és én felé fordultam. A sarokban ült egy bokszban, és a nagyméretű menükártyát tanulmányozta éppen. Ahogy leengedte, látszott, hogy meg van lepve. Elmosolyodott, és letette az étlapot. Szerettem volna megpofozni, amiért ennyire ideges lettem tőle. A félhomályban még jelentősebbnek tűnt. Még veszélyesebbnek. Odamentem az asztalához, és nem vettem tudomást a mozdulatáról, amivel maga mellé invitált. A haja oldalt rövid volt, de a feje tetején hosszabb. Ahogy megmozdult, a szemébe hullott, és én szerettem volna odanyúlni, hogy lássam, tényleg annyira lágy-e, mint amilyennek látszik a felette levő kúp alakú lámpa fényében. A fenébe! - Nem azért jöttem, hogy csatlakozzam - mondtam, és kihúztam magam. - Csak szeretnék néhány dolgot tisztázni. A tenyerét letette maga elé az asztalra. - Mindenképpen. Vettem egy nagy levegőt, és folytattam. - Nagyon jól éreztem magam veled a klubban... - Úgyszintén. Feltartottam a kezem. - De azért jöttem ide, hogy újrakezdjem az életem. Szerettem volna valami őrült dolgot csinálni, és meg is tettem. De ez nem én vagyok. Imádom a munkám és a kollégáimat. Nem jöhetsz csak úgy be az irodámba, hogy flörtölj velem! Ez nem történhet meg többé. - Előre hajoltam, és lehalkítottam a hangom. - És elképesztő, hogy megtartottad azt a videót! Volt annyi lélekjelenléte, hogy bűnbánóan nézzen rám.
- Bocsánat! Tényleg ki akartam törölni! - Az asztalra könyökölt, és úgy folytatta. - De az a helyzet, hogy nem tudtam nem nézni. Sokkal jobban esik, mint az a kurva whisky. Jobb, mint bármilyen pornó. - Bizsergés terjedt szét a hasamban, és lehúzódott a lábam közé. - És azt hiszem, neked is jólesik, hogy ezt hallod. És azt is hiszem, hogy az a vad Virágszirom, akit megismertem a klubban, sokkal inkább Sara Dillon, mint ahogy azt most gondolod. - Nem, ez nem igaz - ráztam meg a fejem. - És ez nem mehet így tovább. - Most csak egy ebédről van szó. Gyere, ülj le ide! Nem mozdultam. - Ugyan már - sóhajtott csendesen. - Szombaton hagytad, hogy megdugjalak; néhány perccel ezelőtt a ruhád alá húztad a kezem, és most nem akarsz leülni velem enni? Mindig ennyire összezavarod a dolgokat? - Max! - Sara! Egy kicsit tébláboltam még, aztán leültem mellé. Éreztem a nagy, erős testéből áradó meleget. - Gyönyörű vagy - mondta. Végignéztem az egyszerű, fekete ruhán, amit viseltem. Meztelen lábam térd fölött kandikált ki belőle. Végighúzta az ujját a vállamtól a csuklómig, amitől libabőrös lettem. - Máskor nem megyek be így az irodádba - mondta csendesen, és én egy kicsit közelebb húzódtam, hogy jobban halljam. - De szeretnélek még látni. Megráztam a fejem, és a rajtam babráló ujjait bámultam. - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Mikor a pincér megállt az asztalunknál, Max ujjai még mindig a kezemen játszottak, és mert nem tudtam kitalálni, hogy mit is kérjek, ő rendelt mindkettőnknek. - Remélem, szereted a garnélarákot — mondta mosolyogva. - Szeretem. - A keze a kezemen, a lába szorosan a combom mellett, és nem is tudtam, hogy mit akarok. Azt biztosan nem, hogy Max energiája eltérítsen az utamról, de egyszerűen nem tudtam kikerülni a vonzásából. - Bocsánat, egy kicsit szétszórt vagyok. Másik kezével átnyúlt maga előtt, az asztal alá. Egyszer csak ott éreztem az ujjait a combomon. - Miattam, vagy a munka miatt? - Most épp miattad. Pedig, a munkámra kéne koncentrálnom! - Még rengeteg időd van rá. Fogadni mernék, hogy az asszisztensed küldött el ebédelni. Felé fordultam.
- Te kémkedsz utánam? - Fölösleges. Észrevettem, hogy milyen fontoskodó fickó, te pedig olyan vagy, aki meg szokott feledkezni az ebédről. - Az ujjával feljebb, feljebb és még feljebb húzta a ruhám alját, egészen a csípőmig. - Igazam van? - A mondat utolsó szavát már szinte suttogva mondta ki. Abszolút igaza volt, és az izgalomtól és aggodalomtól hevesebben kezdett dobogni a szívem. Megint csak hagytam, hogy teljesen elvegye az eszem, és jó messzire hajítsa; oda, ahol nem fogom megtalálni. - Vendéglőben vagyunk! - Tisztában vagyok vele. - Kezét az átázott csipkebugyim alá csúsztatta, és míg egyik ujjával a csiklómat simogatta, * egy másikkal benyúlt a lukamba. - Úristen, Sara! Téged akarlak föltenni az asztalra, és megenni ebédre! Egy szívdobbanásnyi idő alatt elpirultam. - Nem mondhatsz ilyeneket! - Miért? A pincéren és azon az idős úron kívül, ott, a sarokban, csak mi vagyunk; meg persze a szakács a konyhában. Nem is hall minket senki. - Nem úgy gondoltam. - Azért nem mondhatok ilyesmit, mert olyan hatással van rád? - kérdezte. Csak bólintottam, mert képtelen voltam bármit is mondani, amikor a második ujját is mélyen belém csúsztatta. Ám ugyanebből az okból még inkább tudatában voltam annak, hogy hol is vagyunk. Kínzó érzés volt: egyrészt, tudtam, hogy mit lenne szabad csinálni egy csendes étteremben - szürcsölni a teát, falatozni az ételből másrészt ott volt a vágy, hogy valami olyasmit csináljak, ami egyáltalán nem én vagyok: hogy élvezzem ennek a férfinak az ujjait, itt, ahol bármikor beléphet és megláthat valaki. Ugyanaz az őrült fantáziám volt, mint a klubban; izgatott a lehetőség, hogy rajtakaphatnak ezzel a gyönyörű idegen férfival, és arra is gondoltam, hogy hogyan fogom megúszni. A hüvelykujjával kis köröket kezdett leírni a csiklómon, de a két másik ujját szorosan benn tartotta. A karja alig mozdult az asztal fölött, pedig lejjebb, ahol az asztalterítő a csípőnkhöz ért, egy igazi robbanás készült. Tágra nyílt szemmel bámultam a másik kezét, ott, ahol a mandzsettája kilógott a zakója ujjából, és éreztem, hogy ő meg az arcomat nézi; figyelte minden lélegzetvételemet, minden sóhajomat, és ahogyan összeharapom az ajkam, hogy ne nyögjek fel. Magabiztos, szilárd
érintése egyre erősebb kéjt gerjesztett a lábam között, és én még jobban rányomtam magam, hogy még keményebben, még jobban érezzem. A távolban leesett valahol egy tányér, de nem figyeltem rá, mert Max csendben kimondta a nevemet. A pincér megjelent a konyhaajtóban, és elindult felénk. - Nézz csak magadra - mondta Max, és odahajolt, hogy megcsókoljon a fülem alatt. Ereztem a forró leheletét, és két tűz között vergődtem: szerettem volna a kezére fókuszálni, de féltem attól, hogy a közeledő ember rajtakap minket. Ettől az érzéstől szinte darabokra estem. Max, mintha tudta volna ezt, folytatta: - Senki sem látja, hogy mindjárt elélvezel a kezemre! Azt vártam volna, hogy abbahagyja, és felteszi a kezét az asztalra, de csak a csiklóm simogatásával állt le, ahogy a pincér megállt az asztalunknál, hogy újra megtöltse vízzel a poharát. Jégkockák ütődtek belülről a pohárnak, és ahogy lassan megtelt vízzel, egy páracsepp kezdett hízni a pohár külső falán, majd végiggördült, egészen le, az abroszig. Olyan érzés volt, mintha a pohár is elolvadna, úgy, mint én. Felülről úgy tűnhetett, mintha Max csak átnyúlt volna maga előtt, hogy a lábamra tegye a kezét. Megmozdította az ujját a csiklómon, és én kapkodni kezdtem a levegőt. - Egy-két perc, és itt van az étel is - mondta a pincér nyájas mosollyal. Max most keményen megnyomta a csiklómat, és nekem meg kellett harapnom belülről az arcom, hogy ne sikítsak föl. Visszamosolygott a pincérre. - Köszönjük! A pincér megfordult és elment. Amikor Max alig titkoltan gonosz mosollyal rám nézett, amiben a felszabadult megkönnyebbülés egy csöppnyi kiábrándultsággal keveredett - úgy éreztem, menten elolvadok a kezei között. - Ez az! - suttogta, és még egyet lökött rajtam a kezével, ahogy a harmadik ujját is betette. Egészen az üdvözült fájdalom határáig repített ezzel, miközben szörnyen erkölcstelennek és kimondhatatlanul züllöttnek éreztem magam. O csak nézett rám, és figyelte, ahogy magamból kivetkőzve némán még többért könyörgök. - Baszd meg, Sara, ez az! A körmömet belevájtam a szék bőrkárpitjába, míg ő a felfedezést kockáztatva egyre jobban látható mozdulatokkal járt ki-be bennem. A fejem nekidöntöttem a boksz falának, és egy apró kis nyögés szakadt ki belőlem, ami nevetségesen nem állt arányban azzal a reszkető kéjjel, ami elöntötte az egész testem. - Üristen! - nyögtem, ahogy az élvezetet meghosz- szabbítva még tovább dolgozott bennem a hosszú ujjaival. Odanyomtam az arcom a zakójához, hogy beléfojtsam a sikoltásomat.
Először lassított, aztán leállt, és megcsókolta a halántékomat, mielőtt kihúzta volna az ujjait. Felemelte a kezét az asztal alól, és a szájához vette, mielőtt megtörölte volna egy kendővel. Azután megnyalta a szája szélét, és azt mondta: - A nyelved olyan, mint valami sütemény, de a puncid még finomabb. - Hozzám hajolt, és mélyen megcsókolt. - Legközelebb a farkamat szeretném beléd tenni! Igen, kérlek! Jézusom, ki ez a nő, aki elfoglalta az agyam? Mert én is pontosan így akartam. Még most is, azután, ami történt, kész lettem volna az ölébe mászni, hogy mindenestül magamba húzzam. De, mielőtt még nagyobb bajba sodort volna ez a képzelődés, megzörrent a táskámban a telefonom. Kivettem: Bennett küldött üzenetet. MEGJÖTTEM A MEETINGRŐL. ÜLJÜNK LE 2-KOR. Az órámon 1.45 volt. - Mennem kell! - Ez már kezd a szokásoddá válni, Sara! Csak jössz és mész. Egy félmosoly-félgrimasszal válaszoltam erre, de amikor a pincér odaért, letettem egy húszast az asztalra, és megkértem, hogy csomagolja be nekem. - Szeretném tudni a számodat! - mondta Max, és visszagyűrte a pénzt a táskámba. - Ki van zárva - nevettem föl. Nem is értettem, hogy történhetett az egész. Na, jó, ez nem igaz; pontosan értettem. Elkezdett suttogni azon a forró hangján, aztán megujjazott. De jobban ismertem őt annál, minthogy belekeveredjek vele egy ilyen ügybe. Először is, mert tudtam, hogy nagy játékos, és nem szerettem volna még egyszer belemenni ebbe az utcába. Másodszor, ott volt a munkám. Ami mindennél előbbre való. - Előbb-utóbb úgyis megtudom Bentől. Elég régóta ismerjük egymást. - Bennett nem fogja elmondani az engedélyem nélkül. Nem sokan vannak, akik nálam is jobban szeretnének behúzni egyet az exemnek, de Bennett ilyen. - Megcsókoltam Max borostás állát, és fölálltam. - Köszönöm az előételt! És töröld ki a videót! - Ha még egyszer eljössz velem, meggondolom - mondta fénylő, csodálkozó szemmel. Kiléptem az utcára, átmentem a Fifth Avenue sarkán, és elfojtottam magamban egy mosolyt. Négy Három nappal azután, hogy ebéd helyett orgazmusban részesítettem Sarát, még mindig a megszállottja voltam.
- Akkor, kit hozol ma este? - kérdezte Will szórakozottan, miközben a kezében tartott T/'mest nézegette. A szabótól az irodáig csendesen telt az út, amit csak a motor zümmögése és olykor a dudálások és az utcáról behallatszó kiabálások zavartak meg. Én a kezemben tartott mappát nézegettem, egy queensi fotókiállítás képeit. - Azt hiszem, egyedül megyek. Felpillantott az újságjából. - Semmi új nő? - Nincs, semmi. - Épp akkor néztem rá, amikor meglepetten felvonta a szemöldökét. Miért? - Mióta is ismerjük egymást, Max? - Hat éve, ha jól tudom. - És volt már olyan azóta, hogy egyedül jöttél egy társasági eseményre? - Nem is tudom. -Talán meg kéne nézni a társasági rovatot. Szerintem ott megírták volna - mondta pléhpofával. - Nagyon vicces. - Mindenesetre szokatlan. Ez az év legnagyobb bulija, és nincs hozzá nőd. - Ez most miért olyan fontos? Felnevetett. - Komolyan beszélsz? „Kivel jön Max Stella?” - ez lesz mindenkinek az első kérdése. - Szeretem, amikor megpróbálsz valami elvadult szok- nyapecérnek beállítani, ellentétben veled, aki egyenes és erényes vagy. - Ó, én sohasem mondtam magamról, hogy erényes lennék - mondta az újságja fölött. Csak arra céloztam, hogy az emberek találgatni fogják, hogy vajon kivel fogsz megjelenni, ennyi az egész. Visszatértem a dossziémhoz, és a hallottakon gondolkodtam. Mert tény, hogy nem szerveztem magamnak senkit a jótékonysági bálra. Azért nem, mert nem érdekelt senki. Ami elég furcsa volt. Talán mégis igaza van Willnek. Mióta Sarával találkoztam, a többi nő unalmasnak és ízetlennek tűnt. Willnek abban is igaza volt, hogy az idei Stella & Sumner jótékonysági gála volt a legfontosabb esemény a nyáron. A Modern Művészetek Múzeumában tartottuk, és mindenkit meghívtunk, aki számít. A tánccal, a vacsorával és az utána következő adakozással minden évben dollár-százezreket tudtunk összeszedni az egyik gyermekrák-alapítványnak.
A délutáni nyomott idő lassan kitisztult, de még mindig viharszag lógott a levegőben, mikor a kocsim megállt a múzeum előtti kordonoknál. Egy komornyik kinyitotta az ajtómat, én kiszálltam a kocsiból, és begomboltam a szmokingzakómat. Több irányból is a nevemen szólítottak, a kamerák lámpái és a vakuk apró zivatarfelhőként villogtak a sajtó számára fenntartott terület felől. - Max, kivel jön ma? - Max, egy gyors fotót! Itt, errefelé! - Igazak a Smithsonian alapítvánnyal kapcsolatban terjengő pletykák? Én mosolyogtam, megálltam a fotókhoz, és integettem, ahogy haladtam befelé. Úgy éreztem magam, mint egy robot, és örültem, hogy a mai eseményről kitiltottam a sajtót az épületből. Egyszerűen nem lett volna rá energiám. A vendégeket a múzeumon át vezették a kertbe, ahol a party nagy része zajlott. Jólöltözött emberek keveredtek egymással, koktélt és pezsgőt szürcsölgetve, és pénzről, magukról vagy az éppen aktuális pletykatémákról beszélgettek. Egy sor fehér sátor állt a kertben, amelyek mindegyikét színes lámpák világították meg belülről. A kert egyik végében volt a zenekar, a másikban pedig a DJ-pult, ahol a party utáni lazább mulatság kezdődik majd. A levegő nehéz volt és nedves, a ruha már szinte kellemetlenül tapadt a testemhez. Elmentem egy sor fehér asztal mellett, amelyek kristálypoharakkal és kristályedényekkel voltak megrakva. Mikor felvettem egy hosszú pezsgőspoharat, éreztem, hogy valaki mellém áll. -Tökéletes, mint mindig, Max. Nagyon kitettél magadért! Odapillantottam, és Bennettel találtam magam szemközt. - Csak marha meleg van itt, komolyan - mondtam, és fejemmel a kezében tartott két pohár felé intettem. - Chloével jöttél, ugye? - És te?... - Ma este szólóban vagyok - válaszoltam. - Házigazdái kötelességek, meg ilyesmi. Bennett fölnevetett, és az egyik poharat a szájához emelte. Nem tett megjegyzést, de lehetetlen volt nem meglátni a tekintetét, ahogy a vállam fölött elnézett valahová. Épp időben fordultam meg ahhoz, hogy meglássam, amint Chloe és Sara jönnek vissza a mosdók felől. Sara döbbenetesen jól nézett ki a hosszú, világoszöld, pánt nélküli ruhájában. A felső részét gyöngyök borították, amelyek lefelé egyre ritkulva folytatódtak a szoknyarészen is. A ruha szegélye alól ezüst stiletto cipők kandikáltak ki. Kellett egy-két pillanat, hogy meg tudjak szólalni.
- Nem egyedül van itt, Max! Szájtátva Bennett felé fordultam, és körbenéztem, hogy vajon ki lehet az, akivel jött. - Nem egyedül? Kivel? -Velem. - Na, ne! Nem hiszem. - Jó, csak vicceltem! Nézz már magadra! - Megvakarta az állát, és könnyedén intett valakinek a kert másik oldalán. Szó szerint szerettem volna behúzni neki egyet. - Max! folytatta most már mélyebb és komolyabb hangon. - Sara Chloe legjobb barátnője, és az egyik fontos munkatársam. Bízom az üzleti érzékedben, jobban, mint szinte bárkiében; de a nőkhöz való viszonyod nem éppen makulátlan. Nem szoktam fenyegetni senkit, de ne csinálj vele semmi hülyeséget! - Nyugi! Hidd el, hogy nem fogom a hajánál fogva berángatni egy gardróbszekrénybe egy kis hancúrozásra. Vagy ilyesmi! - Pedig, nem ez lenne az első eset - mondta egy kis mosollyal, majd kiitta a poharát. -Teérted bármit, cimbora! Bennett láthatóan megkönnyebbült, amikor otthagytam az asztalnál, és néhány pillanatig még bűntudatot is éreztem amiatt, hogy hazudtam neki. Mert, igenis, szerettem \z0ina Sarát bevonszolni a legközelebbi gardróbba, de az is jólesett, hogy néhány pillanatig csak néztem őt. Átvágtam a kerten, megráztam néhány kezet, megköszöntem az adományokat, de közben mindig ügyeltem rá, hogy Sara a látóteremben maradjon. Megálltam egy
na gy
Lachaise
aktszobor mellett, és a távolból figyeltem őt. Egészen elbűvölt, milyen szép volt ma este. Hosszú, testhez álló ruhája minden domborulatát jól megmutatta, kihangsúlyozva a kedvenc részeimet is. Eszembe jutott, milyen volt ott a táncparketten, rniiyen vadul nézett ki a magas sarkújában és a szuper révig ruhájában. Ma este viszont egy magabiztos, kifinomult nőt láttam magam előtt. Volt egy sejtésem, hogy amit akkor, ott tett, az nem illett hozzá valójában. De hogy mennyire nem azt csak most értettem meg. Higgadt, finom jelenség volt... de a felszín alatt mégis volt benne valami rejtett nyugtalanság. Végigéztem a nyakán és a vállán, és azon gondolkodtam, vajon mit viselhet a ruhája alatt. Mi hozhatta ide őt, akit nemrég még a falnak nyomva basztam egy csomó ember előtt? Abban nagyjából biztos voltam, hogy Bennett csak viccelt, amikor azt mondta, hogy maradjak távol Sarától, mert különben a menyasszonya letépi a tökét - és az enyémet is.
Feltűnhetett neki, hogy a szokásosnál jobban érdekel ez a nő. És bár olyan kiismerhetetlen volt, mint egy szfinx, nyilvánvalóan nem szólna bele a viszonyunkba, ha tudná, hogy Sara is akarja ezt. De Chloe - ő más tészta. Okosnak látszott, és a pillantása is sok mindent elárult. Nem sokat tudtam a jövőbeni Ms. Ryanről, de azt igen, hogy ha Bennett megtalálta benne a párját, akkor én nem szeretnék szembekerülni vele. Mindezek ellenére egész élvezetesnek találtam ezt a kis játékot, amit Sarával játszottunk, mi ketten. Mikor a zenekar áttért a lassú számokra, láttam, hogy többen is elköszönnek azoktól, akikkel eddig beszélgettek, és kimerészkednek a táncparkettre. Körbejártam a kertet, megkerestem Sarát, és hátulról rátettem a vállára a kezem. Megfordult, és amikor meglátott, a mosoly lehervadt az arcáról. - Nos, én is nagyon örülök neked - mondtam. Egy hosszú kortyot ivott a pezsgőjéből, mielőtt megszólalt. - Hogy van ma este, Mr. Stella? Mr. Stella? Elmosolyodtam. - Látom, végeztél egy kis ellenőrzést. Bizonyára mély benyomást tettem rád. Egy udvarias mosollyal válaszolt. - Egy gyors Google-keresés sok információt nyújt egy magamfajta lánynak. - Nem mondták még neked, hogy az internet tele van pletykával és hazugsággal? Közelebb léptem, és az ujjam külső felét végighúztam a karján. Lágy és sima volt, és észrevettem, hogy libabörössé vált. - Ja, és kábítóan jól nézel ki ma este! A szemembe nézve méregetett. És bár egy kissé távolabb lépett, azt mormogta maga elé: -Te sem nézel ki olyan rosszul. Eljátszottam a döbbentet. -Te most bókolsz nekem? -Talán. - Ha már ilyen szépen felöltöztünk, nem gondolod, hogy nagy szégyen lenne, ha nem táncolnánk egyet? - Ahogy körülnézett, még gyorsan hozzátettem: - Csak egy tánc, Virágszirom! Kiitta a poharát, és rátette egy arra járó pincér tálcájára. - Csak egy tánc. Kezemet a hátára tettem, úgy vezettem a táncparkett egy homályosabb sarkába. - Nagyon élveztem azt az ebédet - mondtam, és közben átkaroltam.-Talán
megismételhetnénk. Esetleg egy kicsit más menüvel. Egy elégedett mosoly jelent meg az arcán, majd elnézett valahová mellettem. Magamhoz húztam, hogy összeért a testünk, mire összeráncolta a szemöldökét, amit lassan már kezdtem úgy megszeretni. - Szóval, milyennek találod New Yorkot? - Másnak - válaszolta. - Nagyobbnak. Zajosabbnak. - Oldalra billentette a fejét, végül rám nézett. - A férfiak itt sokkal tolakodóbbak. Felnevettem. - Ezt most úgy mondod, mintha rossz lenne! - Szerintem attól függ, hogy kicsoda az illető. - És mi van ezzel az illetővel? Máshová pillantott, és egy udvarias mosoly jelent meg az arcán. Egészen meglepett, hogy úgy viselkedik, mint aki nagyon is hozzászokott már a nyilvános szerepléshez. - Nézd, hízeleg nekem az érdeklődésed, Max. De miért érdekellek én? Nem egyezhetnénk meg abban, hogy jól éreztük magunkat, és kész? - Nagyon kedvellek téged - mondtam, és megvontam a vállam. - És kedvelem a furcsa kis vágyaidat is. Nevetni kezdett. - A furcsa kis vágyaimat? Ezt még sohasem mondták nekem. - Elég baj az. Mondd csak, miről szoktál fantáziálni? Valami kellemes, finom szexről az ágyban? Felnézett rám, és a szemében kihívás volt. - Néha igen. - Meg arról, hogy kielégítenek egy vendéglőben, ott, ahol bárki megláthat? Odahajoltam, és egyenesen a fülébe suttogtam. - Vagy, hogy megbasznak egy klubban? Éreztem, ahogy nyel egyet, éreztem a reszkető lélegzetét, mielőtt kihúzta magát, és visszaállította köztünk az illő távolságot. - Néha persze igen. Ki nem fantáziái ilyesmiről? - Nagyon sokan nem. És még többen vannak olyanok, akiknek eszükbe sem jutna kipróbálni. - Miért vagy ennyire rákattanva erre? Van itt egy csomó nő, aki szívesen elmenne veled a múzeum egyik szobájába, ha rámosolyognál. - Azért, mert sajnos egyikük sem érdekel. Rajtad viszont nem tudok kiigazodni. Hogy lehet ennyi ellentmondás a nagy, barna szemeid mögött? Ki volt akkor az a nő, akivel
nemrég egy csomó ember előtt dugtam? - Lehet, hogy csak tudni szerettem volna, milyen érzés ilyen őrültséget csinálni. - És fantasztikus, nem? Most nem tétovázott, ahogy a szemembe nézett. - Igen. De, nézd - mondta, és egy lépést hátrált. A karjaim lehullottak magam mellé. Most nem szeretnék senkinek a játékszerévé válni. - Szerintem éppen arra kértelek, hogy hadd legyek én a tied. Megrázta a fejét, és egy mosolyt erőltetett az arcára. - Ne légy már ilyen aranyos! -Találkozzunk odafönn! -Tessék? Nem! - A mosdók melletti üres bálteremben. Föl a lépcsőn, aztán jobbra. - Közelebb léptem, és megpusziltam az arcát, mintha csak a táncot köszöntem volna meg neki. Ahogy otthagytam, a zene is elhallgatott, és bejelentették, hogy odabent megkezdik a vacsora felszolgálását, majd utána következik az aukció. Nem tudtam, eljön-e, hogy megkockáztatja-e, hogy észrevegyék a hiányát. Nem tudtam, hogy ugyanazt a bizsergést érzi-e, mint én. Ahogy a párás éjszakából beléptem a légkondicionált épületbe, körülvett a beszélgetések halk moraja. Felmentem a széles lépcsőn, és átvágtam a halion az üres bálterem felé. A hangok elhalkultak, ahogy résnyire csuktam magam mögött az ajtót. Néhány pillanatig csak vártam, és figyeltem a party kintről és bentről is beszűrődő fojtott hangjait, és ellenőriztem, hogy egyedül vagyok-e a sötét helyiségben. Néha előfordult, hogy egy-egy támogató végigsétált a szőnyeggel borított halion, mert telefonálni akart valahol, vagy, mert a mosdót kereste. Úgy éreztem, mintha minden zaj, amit keltettem, odakint visszhangozna a hallban. A cipőm halkan kopogott a parketten, ahogy felmértem a helyiséget. Hosszúkás terem volt; a város fényei beragyogtak a hosszabb oldal ablakain, és felhallatszott a kinti forgalom állandó morajlása is. A rö- videbb falnál volt egy négyszögletes asztal, amit részben eltakart egy díszes spanyolfal. Más bútor nem volt a teremben.
Odasétáltam, és a spanyolfal mögött nekitámaszkodtam az asztalnak, így még inkább rejtve voltam, amíg várakoztam. Több mint tizenöt perccel azután, hogy otthagytam őt - mikor már kezdtem feladni az
egészet -, egy fénypászma vetült a nyíló ajtó mellett a parkettre. A takarás mögül figyeltem az ajtóban megjelenő alakját, ahogy a hall fényei hátulról megvilágítják öt. Kihasználva, hogy a sötétben úgysem láthat meg, továbbra is csak néztem, ahogy megpróbálja felmérni a terepet. Elképzeltem, ahogy a szíve a torkában ver, szinte éreztem az idegességét és az izgatottságát. Végül kiléptem a spanyolfal mögül, és hagytam, hogy meglássa a város fényei előtt a sziluettemet. Átjött a szobán, és végig a szemembe nézett, ahogy csökkent köztünk a távolság. Nehéz lett volna meglátni az arckifejezését ebben a sötétben, ezért vártam, hogy megszólaljon hogy elküldjön a fenébe, vagy arra kérjen, hogy basszam meg újra - ám ő semmit sem mondott. Alig tíz centi volt köztünk, amikor megállt, és egy pillanatnyi tétovázás után megragadta a zakómat, és magához húzott. Az ajka meleg volt és sürgető és pezsgőízű. Elképzeltem, ahogy magába dönti az italt, remélve, hogy ettől megjön a bátorsága, hogy feljöjjön ide, és azt csinálja, amit most csinál. A gondolatra felnyögtem, és a szemem remegve •ecsukódott, ahogy hátrahajtott fejjel kinyitotta a száját, és a számba nyomta a nyelvét. Az egyik kezembe fogtam a Mellét, a másikkal megragadtam a csípőjét. -Vedd ezt le! - mondta, és kezével a nyakkendőmet és
a
gombjaimat kezdte bontani.
Megindultunk hátrafelé, közW ben kicipzáraztam a ruháját, és néztem, ahogy lecsúszik a testén, és a földre hullva körbeveszi a lábát. A ruhája alatt teljesen meztelen volt. - Végig így voltál? - kérdeztem, és számba vettem az egyik mellbimbóját. Ő bólintott, és szétnyílt a szája, ahogy ujjaival a hajamba túrt, és olyanokat suttogott, hogy még, foggal is és kérlek. Odavezettem az asztalhoz, és a térdénél megfogva a szélére ültettem. Az ujjaim végigfutottak a bordáin és a lapos hasán. Egymásra néztünk, és láttam, ahogy összeráncolja a szemöldökét, mikor a kezemmel lementem egészen a cipője sarkáig. - Ez rajtad marad, úgy látom - mondtam, és végignéztem az amúgy meztelen testén.Tökéletes látvány volt: krémszínű bőr, pompás cicik feszes, rózsaszín bimbókkal. Odahajoltam hozzá, és végignyaltam a nyakától a melléig, és ujjammal megnyomtam azt a halvány foltot, amit feltehetőleg én szívtam ki rajta még szombaton. - Fogadni mernék, hogy mindennap megnézted - mondtam büszkén, és egy kicsit még jobban megnyomtam. -Túl sokat beszélsz - mondta, és szétnyitotta az ingem. - És túl sok rajtad a ruha. A fogammal megdörgöltem a mellbimbóját, majd szívni és szopni kezdtem a
megkeményedett végét. - Fogjál meg! - suttogtam, és odanyomtam a kezét az álló farkamhoz. Ő megszorította, én meg a vállára hajtottam a fejem. Remegő kézzel gombolta ki a nadrágomat, majd gyorsan letolta a csípőmről. Hátradőlt az asztalon; a teste kitárulkozott, és árnyékok vetültek a kulcscsontja gödrébe és a melle domborulatai mellé. - Max - suttogta, és a szeme árnyékban volt, ahogy felnézett rám. - Igen? - Elvonta a figyelmemet a nyaka, a melle és a keze, amivel a dákómat cirógatta. - Van nálad kamera? Hogy csinálja ezt? Hogy lehet valaki ilyen természetes módon tartózkodó, rafinált, hogy aztán egyszer csak mindent szabadjára engedjen? Benyúltam a zakómba, ami kinyitva még mindig ott volt a vállamon, elővettem a telefonom, és elé tartottam. - Ez megteszi? - Csinálsz rólunk képeket? Csak pislogtam, és még tovább pislogtam. Most viccel? - Basszus, hát persze! - Arcokat ne! - Nem, persze. A pillanatnyi csöndben mindketten arra gondoltunk, mi mindenre jó ez a kezemben lévő kis kacat. Azt akarta, hogy készítsek képeket arról, amit csinálunk. Megszédültem attól, hogy ö is ugyanúgy élvezi ezt, mint én. A szeme lázban égett, a nyakán lévő ereken láttam a szíve dobbanását. - Senki más nem láthatja - mondta. Elmosolyodtam. - Fel sem merülne bennem, hogy bármilyen részedet megosszam mással. Naná, hogy nem láthatja senki! Hátradőlt, és én ráirányítottam a telefon kameráját. Az első képet a válláról készítettem. A másodikat a kezéről a mellén, ahogy ujjaival közrefogja a mellbimbóját. Egy lágy sóhaj hagyta el az ajkát, ahogy a kezemet felfelé húzva megsimogattam a combjait, majd benyúltam közéjük. A hangunk visszhangzott a teremben, ami eszünkbe juttatta, hogy hol is vagyunk valójában, és hogy előbb- utóbb vissza kell térnünk a társaságba. Felhúztam egy kondomot a dákómra, majd hüvelykujjammal megsimogattam az ajkát, és benyúltam a szájába. Ő szavak nélkül válaszolt. Lábával átkarolta a csípőm, és megpróbált még közelebb húzni magához.
Éppen azt figyeltem, ahogy lassan becsúsztatom a lécemet, amikor hallottam, hogy csikorogva nyílik az ajtó. A hall fénye, mint az előbb, most is bevetült a terembe, átszűrödött a csipkés spanyolfalon, és megvilágította a felsőtestét. Visszafojtotta a lélegzetét, de én nem hagytam abba. Rátettem a kezem a szájára, intettem, hogy maradjon csendben, és dolgoztam rajta tovább. Ahogy éreztem őt magam körül, a farkamtól a gerincemen át forróság terjedt szét bennem. Lehunyta a szemét, én pedig megragadtam a csípőjét, hogy biztosabban álljak. Egyre keményebben löktem, és egyre erősebben húztam az asztalon magam felé. A város beszűrődő fénye elegendő volt ahhoz, hogy egy érzéki képet készítsek róla, ahogy ott van a kezem a bőrén. Lépéseket hallottam, ahogy valaki odamegy az ablakokhoz, és éreztem, hogy Sara még jobban megszorít a combjával, mintha nem akarna elengedni. Néztem, ahogy az izgatottságtól szétnyílik a szája és megkeményednek a bimbói. Ne izgulj - gondoltam mosolyogva -, nem fogom abbahagyni! Mozgás közben ráhajoltam, megragadtam a mellét, és megcsíptem a bimbóját. - Itt vannak mellettünk-súgtam neki, majd megcsókoltam a nyakát, és ajkammal magamba szívtam erei lüktetésének vad ritmusát. - Meglátnának, ha idenéznének! Visszatartotta a lélegzetét, mire megcsíptem újra a mellbimbóját, ezúttal erősebben. - De nem fogom kivenni! Inkább beléd nyomom, mélyebben és még mélyebben! - Durvábban! - könyörgött suttogva. - A kezemmel, vagy, ahogy baszlak? - Mindkettő! A nyakához hajolva suttogtam keményen: -Te egy piszkos kis ribanc vagy, tudod? Szétnyílt szájjal, hang nélkül kapkodta a levegőt, ahogy keményen löktem neki, és próbáltam még mélyebbre behatolni. Éreztem a kemény hasát, ahogy a csípőjét odapréselte hozzám. Basszus, olyan forró és csúszós volt, hogy ha nem élvez el gyorsan, én fogok elmenni előbb! De aztán egy halk nyikkanással fájdalmasan belevájta a körmeit a vállamba, és az egész teste megfeszült, ahogy szinte darabokra szakadt alattam. Szédülten, eufórikus állapotomban éreztem, hogy valami robbanni készül bennem. A lépések zaja újra visszatért, majd elhallgatott a spanyolfal másik oldalán. Éreztem, ahogy az orgazmus száguldva közelít, fehéren, forrón, hogy már csillagokat láttam. Végül egy utolsó lökéssel elsötétült minden, és arcomat a nyakába temetve nem éreztem semmi
mást, csak ahogy mélyen benne élvezek. Aztán a csend - ahogy mindketten próbáltuk visszafojtani a lihegésünket, és egyikünk sem mert megmozdulni. A spanyolfal másik oldalán felfigyeltem az alig hallható hangra, ahogy valaki ott áll, és vár. Figyel. Elfordítottam a fejem, és megláttam Sara tágra nyílt szemét, ahogy a fogait az alsó ajkába vájta. Eltelt néhány pillanat, majd a lépések újra megindultak, és fény söpört végig rajtunk, ahogy nyílt, majd csukódott az ajtó. Hétfő reggel a zsúfolt, dobozokkal telepakolt irodájában találtam Chloét, aki épp az ablakon bámult kifelé. A bútorai és a dobozai megérkeztek, és tempós dünnyögése azt súgta nekem, hogy már előre torkig van a kipakolás rá váró örömeivel. A hétvégét nagyrészt azzal töltöttem, hogy feldo- bódva vagy épp rémülten gondoltam azokra a dolgokra, amiket a jótékonysági bálon csináltam, és már csak itt, a munkahelyemen tudtam leállni azzal, hogy újra meg újra a tetteimet és a következményeit mérlegeljem. Szombaton éjfélig bent voltam, és sajnos az összes szerződést és számlát átnéztem, amit kellett, úgyhogy mára nem maradt más, mint néhány elintézendő telefon. A tétlen Sara pedig nem jó ilyenkor. - Tudok valamit segíteni? Chloe felnevetett, és ledobta magát a kanapéra. - Azt se tudom, hol kezdjem. Épp most fejeztük be a lakásban is a kipakolást. És úgy érzem, mintha éppen most pakoltam volna ezeket itt össze. - Kezdd a könyvespolccal! Nekem mindig az a legfontosabb, hogy lássam: a könyveim szép, rendezett sorokban állnak. Megvonta a vállát, majd leszállt a kanapéról, és oda- oaászott, ahol néhány doboz állt egymás tetején a falnál. -Jól érezted magad a MoMA-ban? Kinyitottam egy irodaszeres dobozt, és előkerestem egy sniccert. - Nagyon. Éreztem, ahogy felnéz rám, és vizsgálódva figyeli az arcom. Túl kellett volna tennem magam ezen, de teljesen kiürült az agyam, és fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék még. Mert mi történt? Megérkeztünk. Ettünk néhány előételt. Táncoltam Maxszel, majd megkértem rá, hogy fotózzon le, miközben döngölt az asztalon. Mire eszembe jutott a többi - a kihagyott vacsora, a csendes aukció, a gyönyörű kert, ahová kimenekültem az... együttlétünk után - már késő volt, hogy bővítsem az egyszavas válaszom.
- Akkor jó - mondta, és éreztem, hogy kissé gonoszul elmosolyodik. - Örülök, hogy végül eljöttél. Max és Will minden évben tartanak egy ilyet, és egy tonna jótékonysági pénzt gyűjtenek össze. Szerintem ez csodálatos. - Csodálatos - motyogtam egyetértőén, és eszembe jutott Max a szmokingjában. Édes istenem, ez az ember öltönybe született! Bár félmeztelenül és elképesztő volt. Kinéztem az ablakon, és eszembe jutott leheletének lükető forrósága a nyakamon. „Nem fogom kivenni”, morogta, és hatalmas kezét rátette a mellemre. „Inkább beléd nyomom, még mélyebben és mélyebben és mélyebben. ” A mellem nem túl kicsi, de az ő kezében egészen aprónak tűnt. Olyan érzésem volt, mintha bármikor felkaphatna, hogy megegyen. De nem féltem ettől, inkább még széjjelebb tártam a lábam, hogy mélyebben jöhessen belém. „Durvábban!” Hátrább húzódott, és rám nézett. H kezemmel, vagy, ahogy baszlak?" „Mindkettő" nyögtem, mire odahajolt a nyakamhoz, és belém harapott. Azon kaptam magam, hogy a képekre gondolok, amiket készített, és végigfutott rajtam a hideg. Megpróbáltam nem arra gondolni, hogy megnézi-e ezeket. Pedig lehet, hogy még magához is nyúl közben... Chloe megköszörülte a torkát, és kihúzott néhány folyóiratot egy dobozból. Odapillantottam, aztán jobban megnéztem az előttem fekvő kiadványokat.//záró/«, honnan vannak ezek? - Láttam, hogy Maxszel is beszéltél - mondta. - Meg táncoltatok is vagy három számot, hajói tudom. Ti most találkoztatok először? Gondolatolvasó? Hogy a pokolba van ez, Chloe? Nem néztem föl, csak összevissza zagyváltam valamit. - Igen, ott találkoztunk a... - valamit intettem a kezemmel - azon a dolgon, pénteken. - Baromi jó pasi - mondta. Ez betalált. Ez betalált. Ereztem a tekintetét magamon. Chloe volt a legta- pintatlanabb játékos a világon. Olyanok voltak a célzásai, Hlint amikor egy vadászbombázó leszórja a bombáit. - Miért? Szerinted nem az? Végül felnéztem, és bosszankodva válaszoltam: - Dugulj már el! Nem fogom ájultan dicsérni neked Max Stellát! Rendes embernek néz
ki, és ez minden. Felnevetett, és bepakolt egy köteg könyvet a polcra. - Akkor jó. Csak azt akartam tudni, nem estél-e bele a csapdájába. Jó pasinak tűnik, de valójában nagy játékos. Legalábbis, ő nyíltan ezt mondja magáról. Vagy egy percen át figyelt engem, én meg úgy tettem, mintha észre sem vettem volna. Ilyet régebben is csináltam már, például, amikor Andyről beszélgettünk; de eddig mindig az volt, hogy a végén elnevettem magam, és azt válaszoltam: „Oké, megértettem. így most jó?” De a szavai most egyszerűen elhaltak a zavart csendben. - Bocs - mondta. - Rossz volt az időzítés. Azt tudtad, hogy Max és Bennett egy iskolába jártak? - Igen, mondott valamit erről. De nem is tudtam, hogy Bennett Angliába járt egyetemre! Chloe bólintott. - Cambridge-be. Max volt a lakótársa, mindjárt az első naptól. Nem túl sokat mesélt róla, de az, amit elmesélt... - Aztán leszállt a témáról, megrázta a fejét, és megint az előtte levő könyvekre figyelt. Úgy kellett tennem, mint akit ez az egész egyáltalán nem érdekel. így hát a hüvelykujjamat kezdtem nézegetni, és csak ekkor vettem észre rajta egy papír okozta friss vágást. Térj már magadhoz, Sara! Az agyad annyira Maxszel van elfoglalva, hogy észre sem veszed a fájdalmat? Ez szánalmas! Tehát, hogyan viselkedik az, akit egyáltalán nem érdekelnek azok a történetek, amiket Chloe tudna mesélni róla? Mert, hogy az a tény, hogy Bennett nem mesélt túl sokat róla, nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy néhány dolgot azért mesélt. Nem igaz? Sorrendbe szedtem egy hatalmas folyóirathalmazt, és úgy tettem, mintha ez teljesen lefoglalna. De végül úgy éreztem, hogy a torkomat szorongatja a kérdés, úgyhogy kénytelen voltam feltenni. - Milyen dolgokat csináltak? - Csak olyan pasis ügyeket - próbált terelni Chloe. - Rögbi. Sörfőzés a konyhában, aztán őrült bulik utána. Felszálltak egy vonatra, és elmentek Párizsba, ahol mindenféle kalandjaik voltak. Szerettem volna megfojtani. - Miféle kalandjaik? Hirtelen felnézett, mintha eszébe jutott volna valami, és sötét szemében kimondottan
gonosz fények gyulladtak. - Hé, erről jut eszembe! Ha már a kalandokról van szó... - A gyomrom a térdemig zuhant. - Pénteken eltűntél egy órára. Merre jártál? Az arcom égni kezdett. Megköszörültem a torkom, összeráncoltam a homlokom, mintha nagyon kéne gondolkodnom. -Ja, csak egy kicsit sok volt már az egész. Sétáltam egyet a kertben. - A fenébe - válaszolta. - Már azt hittem, összeakadtál valami klassz pasival, aki jól megdöngetett egy asztalon! Berekedtem, kiszáradt a torkom, és nem tudtam abbahagyni a köhögést. Chloe felállt, és kiment a recepciós részben levő hűtőhöz egy palack vízért. Mikor visszajött, mindent értő mosoly volt az arcán. - Lebuktál! Mindig köhögni kezdesz, amikor hantázol! - Nincs is semmi bajom! - Nem igaz! Hazug hazudozó, aki elhazudja a hazugságait! Na, ki vele! Egyáltalán nem néztem rá. Volt valami Chloe barna szemében és türelmes mosolyában, amitől úgy éreztem, elmondok neki mindent. - Nincs mit mondanom... - Amikor eltűntél egy órára, úgy jöttél vissza, mint... - Egy hosszú hajtincset visszaigazított a füle mögé, és így még nyilvánvalóbbá vált a kárörvendő mosolya. - Érted már, hogy néztél ki? Mint akit éppen megbasztak. Kinyitottam egy dobozt a sniccerrel, kivettem belőle egy köteg dizájnmagazint, és átadtam neki. - Különben olyan hülyeség, hogy nem is érdemes elmondani. - Ez komoly? Te most azzal a nővel beszélsz, aki a főnökével dugott a tizennyolcadik emeleten a lépcsőházban! Hirtelen felnéztem, és nevetésben törtem ki. Ittam egy korty vizet, hogy rendbe hozzam a köhögésemet. - Szentséges Szűz Máriám, Chloe! Ezt nem is tudtam még! - Valahogy szöget ütött a fejembe. - Úristen, de jó, hogy sohasem dugtam még lépcsőházban! Hát, ez durva! Iszonyú kellemetlen lehetett! -Teljesen hülyék voltunk. Nem is tudok ennél nagyobb őrültséget. - Megvonta a vállát, majd ismét fölvette azt a nem ítélkező arcát. - Vagy, te igen? Mesélj! - Oké - mondtam, és a hátamat nekitámasztottam a kanapénak. - Arról a fickóról, akivel a múlt héten találkoztam a bárban? Arról a jó pasiról?
- Igen?... - O volt ott pénteken. A szeme összeszűkült, és szinte láttam, ahogy kattognak a fogaskerekek az agyában. - A jótékonysági bálon? -Ja. Ott kapott el, a mosdóknál - hazudtam, és kinéztem az ablakon, hogy ne vegye észre. - Összeakadtunk. Nyilván azért voltam utána olyan... gyűrött. - Az összeakadtunk azt jelenti, hogy... - Igen. Egy üres bálteremben. - Felnéztem, és tekintetem találkozott az övével. - Egy asztalon. Egy elismerő huhogás tört fel belőle, összecsapta a kezét, majd azt mondta: - Na, nézd csak! A kis vadmacska! - Ezt akár Max is mondhatta volna, de tőle annyira másképpen hangzott! Ettől egy pillanatra elállt a szavam. Megzavart, hogy most is annyira vágyom Maxre, és csak arra gondolok, vajon mit csinálhat éppen, vajon nem most nézi-e azokat a képeket, amiket rólam készített, amikor teljesen kiterültem alatta. - De tudtam, hogy ez is benned van! - Az a helyzet, hogy nem igazán szeretnék most viszonyt senkivel. De ha szeretnék is, ő nem olyannak látszik, aki alkalmas lenne erre. - Itt megálltam, nehogy túl sokat fecsegjek. Ha bármilyen módon célzást tennék a társasági rovatokra és Maxre, Chloe rögtön megtudná, miről van szó. Hümmögött és hammogott, közben átválogatott egy halom folyóiratot. - De jól érzem magam vele. És hát, te is tudod, hogy mentek a dolgok Andyvel! Abbahagyta a válogatást, és az egyik újság sarkával játszadozott. - Hát, épp ez az, Sara! Nem igazán tudom. Az elmúlt három évben, mióta megismertelek, legfeljebb, ha ötször vacsoráztunk veletek együtt. Többet tudtam meg róla az újságokból, mint abból, amit te mondtál nekem. Még csak nem is beszéltél róla! Mindig oda lyukadtam ki magamban, hogy a családod jó hírnevét használja fel arra, hogy jó kapcsolatokat építsen ki magának. Bűntudatot éreztem, és a mellemre mintha ólomsúly nehezedett volna. - Tudom - mondtam, és vettem egy nagy levegőt, majd lassan, hosszan engedtem ki magamból. Hiába tudtam, mégis egész más volt megtapasztalni, hogy mások milyennek látnak. - Mindig attól tartottam, hogyha mondok valamit róla, félre fogják érteni, és ez ártani fog a társadalmi megítélésének. Meg aztán, nem is úgy voltunk mi együtt, mint te meg Bennett. Mikor téged megismertelek, már nem is voltunk annyira jóban Andyvel. Hamis ember volt, egy oltári nagy fasz, és rengeteg időmbe tellett, míg ezt ki mertem mondani. De ez a pénteki dolog egyszerűen csak szórakozás volt.
Chloe felnézett. - Oké, rendben! Gondoltam, hogy valami ilyesmiről van szó. - Egy másik doboz felé fordult. - Szóval, nem olyan, mint Andy. Ez jó. - Igen. -Tehát azt mondod, hogy bejössz neki. - Testileg mindenesetre, és most nem is kell több. - Akkor mi a probléma? Nekem úgy tűnik, hogy minden rendben. - Elég intenzív egy fickó. És nem nagyon bízom benne. Letette a kezében levő könyveket, és szembefordult velem. - Sara, lehet, hogy ez furcsán hangzik, de azért hallgass meg, jó? - Hát, persze. - Mikor Bennettel elkezdődött... mindegy is, hogy miket csináltunk, de tény, hogy mindig azt mondtam magamban, hogy ez volt az utolsó. De azt hiszem, mindig is tudtam, hogy addig fog tartani, amíg van bennünk lendület. És ma már szerencsére úgy tűnik, hogy mindig érezni fogjuk azt, amit az első napokban éreztünk egymás iránt. Hidd el, én sem bíztam benne. Még csak nem is kedveltem őt. Mindennek a tetejébe ő volt a főnököm. Van ennél kínosabb helyzet? - Felnevetett, és követtem a pillantását az íróasztala felé, és láttam, hogy az első, és mindeddig egyetlen dolog, amit kicsomagolt, egy kép volt kettőjükről a franciaországi házban, ahol Bennett megkérte a kezét. - De azt hiszem, ha megengedtem volna magamnak, hogy egy kicsit élvezzem a dolgokat, kevésbé készültem volna ki. Pontosan értettem, amit a kikészülésről mondott. És azt is tudtam, hogy tudatosan küzdők Maxszel, helyesebben, az agyamban élő Maxszel. De az én indokaim mások voltak. Itt nem került szóba semmilyen főnök-beosztott viszony, vagy bármilyen más hatalmi harc. Egyszerűen az volt, hogy egy ideig nem akartam senkihez sem tartozni, csupán magamhoz. Ez a dolog Maxszel elég őrült volt, és egészen mást éreztem, mint eddig bármikor - mert én voltam más. Szerettem ezt, nagyon. - Én kedvelem őt - ismertem be óvatosan. - De nem hiszem, hogy jó lenne társnak is. Vagyis, inkább tudom, hogy nem. És én sem vagyok jó barátnőnek, legalábbis, most nem. - Szóval, csak összejöttök néha, és dugtok egy jót. Felnevettem, és az arcomat dörzsöltem a kezemmel. - De komolyan! Miféle élet ez? Úgy nézett rám, mint aki szívesen a fejemre koppintana.
- Sara, a te életed. Mikor visszaértem, George az íróasztalomra feltett lábbal újságot olvasott az irodámban. - Halálra dolgozod magad? - ugrattam, és leültem az asztal sarkára. - Ebédszünetet tartok. Neked meg érkezett egy csomagod, aranyom! - A postázóból hoztad? A fejével nemet intett, majd fölvett az öléből egy csomagot, és felém lengette. - Futár hozta. Egy nagyon cuki biciklis futár, teszem hozzá. Alá kellett írnom, és meg kellett ígérnem, hogy nem bontom ki. Kikaptam a kezéből, és a fejemmel intettem, hogy elmehet. - Meg sem mondod, hogy mi az? - Nincsenek röntgen szemeim, te pedig nem leszel itt, amikor kinyitom. Tűnj már el! Zajos tiltakozással levette a lábát az íróasztalomról, majd kimet, és becsukta maga mögött az ajtót. Néhány percig csak néztem a csomagot, és egy szögletes formát véltem felfedezni a bélelt borítékban. Egy képkeret? A szívem ugrált a mellemben. Kinyitottam, és egy másik csomagot találtam benne, mellette egy írás: Virágszirom! Diszkréten nyisd ki! Ez a kedvencem. Az Idegen Nyeltem egyet, és úgy éreztem magam, mintha épp most készülném kiereszteni a szellemet a palackból, amit aztán biztos, hogy nem fogok tudni oda visszaerőszakolni. Az ajtóra pillantottam, hogy rendesen be van-e csukva, majd ezt is kibontottam. A kezem remegett, amikor megláttam, hogy tényleg egy kép. A fakeret egyszerű volt, benne egy fotó: a hasamról és a csípőm ívéről. A kép alján Max ujjhegyei is láthatók voltak, mintha a csípőmnél fogva odaszegezne a felülethez. Egy halvány fénysugár világította meg a bőröm, amiről eszembe jutott a nyíló ajtó, és az a valaki, aki ott mászkált a helyiségben, a spanyolfal másik oldalán. Nyilván épp azelőtt készítette, mielőtt belém hatolt. Lehunytam a szemem, és felidéztem, hogy milyen volt vele élvezni: olyan, mintha bedugtak volna a konnektorba. A rajtam átmenő villámokkal kivilágíthatták volna az egész sötét termet is. Ujjával előcsalta a csik- lómat, és simogatta, célratörően és egyszerűen. Össze akartam zárni a combomat, annyira intenzív volt az érzés, de nem tudtam, mert ott állt közte, és fáradhatatlanul lökött a csípőjével. Visszacsúsztattam a képet a borítékba, és az egészet elraktam a táskámba. Futótűzként
öntött el a forróság, és még arra is képtelen voltam, hogy feljebb kapcsoljam a légkondicionálót, mert az ablakok nyithatatlanok voltak ebben a magasságban. Honnan tudta? Nagy súllyal nehezedett rám a gondolat, hogy én akartam, hogy lefotózzon minket; én akartam, hogy ott legyek a képen. O azonnal megértette, talán jobban is, mint én. Odabotorkáltam az íróasztalomhoz, leültem, de ahhoz is fáradt voltam, hogy megpróbáljam fölmérni a helyzetemet. Épp előttem volt az aznapi New York Post, a pletykarovatnál kinyitva. Pont az oldal közepén megláttam egy „Stella szexisten egyedül érkezett” című cikket. A playboy milliomos befektető új arcát mutatta meg szombat este a Moma-ban. Nem, nem a műtárgyakat nézegette, és nem is az adományokkal volt elfoglalva (hozzátesszük, ez az ember már több pénzt kapart össze magának, mint bármelyik Las Vegas-i félkarú rabló). Szombat este a szokásos évi jótékonysági estre, melyet az Alex’s Lemonade Stand Foundation javára rendeztek, Max Stella egyedül érkezett. Mikor megkérdeztük, hol van a barátnője, egyszerűen csak azt válaszolta, hogy „remélem, már odabenn”. Fotósunkat sajnos nem engedték be a rendezvényre. De a következő alkalommal elkapunk, Mad Max! Csak bámultam az újságra, mert tudtam, hogy George tette elém, és most ott nevet valahol magában. Reszkető kézzel összehajtottam, cs becsúsztattam egy fiókba. Miért nem esett le eddig nekem, hogy akár fotósok is lehettek volna ott? Mert az, hogy egyet sem láttam az estélyen, valóságos csoda. És bár Max nyilván tudta ezt, én nem - és még csak nem is gondoltam erre. - Beszarás - mondtam magam elé. Most már világosan láttam, hogy a köztünk lévő dolognak vagy teljesen véget kell vetni, vagy legalább irányítani kell tudni a dolgokat. Mert hamis biztonságot ad az utólagos bölcsesség: még csak egy hete vagyok itt, de már háromszor zuhantam kis híján szakadékba. Megnyomtam a laptopom billentyűjét, hogy felébresz- szem, majd rákerestem a Stella & Sumner cégre. Nem tudtam nem mosolyogni rajta. Hát, persze. Rockefeller Plaza 30. A Stella & Sumner a GE-épiilet, a város egyik legismertebb felhőkarcolója hetvenkettedik emeletének felét foglalta el. Már jó néhány háztömb távolságból felismertem a helyet. Tekintve, hogy milyen jól ismert kockázatitőkebefektető cégről van szó, meglepett, hogy milyen kicsi az irodájuk. Vagyis, alig kerül valamibe a cég fenntartása, hiszen lényegében
csak összegyűjtik és befektetik a pénzt. Max, Will, néhány junior igazgató és néhány matekos zseni dolgozott csak ott. A szívem annyira dübörgőit, hogy tíz mély levegőt kellett vennem egymás után, majd bevetettem magam az irodájuk bejárata mellett lévő mosdóba, hogy összeszedjem magam. Mindegyik fülkét megnéztem, hogy üres-e, aztán a saját szemembe néztem a tükörben. - Ha ezt csinálod vele, három dolgot ne feledj, Sara! Egy: ő is azt akarja, amit te. Szexet, minden kötöttség nélkül. Többet nem várhatsz tőle. Kettő: merd arra kérni, amit szeretnél! Három - itt kihúztam magam, és egy nagy levegőt vettem -: légy fiatal! Erezd jól magad! A többit hagyd a fenébe! Visszamentem a folyosóra. Ahogy megindultam felé, a Stella 8c Sumner üvegajtaja magától kinyílt előttem. Odabenn egy idősebb recepciós nő köszöntött őszinte mosollyal. - Max Stellához jöttem - mondtam neki, és visszamosolyogtam rá. Ismerős volt a mosolya, ismerős volt az arca. Rápillantottam a kitűzőjére: BRIDGID STELLA. Szentséges isten, az anyja dolgozik neki recepciósként? - Meg van beszélve, angyalom? Az akcentusa olyan volt, mint Maxé. Igyekeztem ismét az arcára figyelni. - Nem, csak reméltem, hogy itt találom, és lesz egy perce. - Milyen nevet mondhatok neki? - Sara Dillon. Elmosolyodott - de, hála istennek, nem úgy, mint aki tud valamit -, belenézett a számítógépébe, aztán bólintott egyet, inkább csak magának, mielőtt felvette volna a telefont. - Itt van Sara Dillon, és beszélni szeretne veled. - Vagy három másodpercnyi csönd után azt mondta: - Rendben van. Letette a telefont, és bólintott. - Végig a folyosón, aztán jobbra. A legutolsó az irodája. Megköszöntem neki, és elindultam a jelzett irányba. Ahogy közelebb értem, Max kijött az ajtóba, nekitámaszkodott az ajtófélfának, és olyan önelégülten mosolygott, hogy az utolsó métereket már szinte visszafelé tettem meg. - Vegyél vissza magadból! - sziszegtem felé. Erre nagy nevetésben tört ki, megfordult, és bement az irodájába. Én követtem, és becsuktam magam mögött az ajtót. - Nem azért vagyok itt, amire gondolsz - kezdtem, majd újragondoltam a dolgot. - Na, jó. Lehet, hogy azért vagyok itt, amire gondolsz, de mégsem igazán. Úgy értem, nem itt és most,
amikor itt van az anyád néhány méterre! Szent isten, ki az, aki az anyját fogadja föl recepciósnak? Ahogy nevetett, az a francos kis gödröcske megjelent az arcán, és mintha mindegyik kimondott szavammal egyre inkább nevetésre ingereltem volna. Dögöljek meg, ha nem ő a legkedvesebb, legimádnivalóbb... legdühí- tőbb... seggfef. - Hagyd már abba a nevetést! - kiáltottam rá, aztán a szám elé kaptam a kezem, ahogy meghallottam a hangomat visszhangozni a falak között. O igyekezett fegyelmezni az arcvonásait, odajött hozzám, megcsókolt, olyan édesen, hogy egy pillanatra szó szerint elfelejtettem, hogy miért is vagyok itt. - Sara - mondta csendesen - gyönyörű vagy. - Mindig ezt mondod - válaszoltam. Lehunytam a szemem, és éreztem, ahogy a vállamban kienged a feszültség. Az elmúlt három évből egyetlen esetre sem emlékszem, mikor Andy másért is megdicsért volna, mint hogy jó bort választottam a vacsorához. - Azért, mert mindig igazat mondok. De milyen ruha van rajtad? Kinyitottam a szemem, és megnéztem a fehér blúzom, a kék rakott szoknyám, és a széles, piros övem. Max egyenesen a mellemre nézett, és éreztem, hogy a bimbóim megkeményednek a pillantásától. Elvigyorodott. Tudta, miért. - Munkaruha... - Pontosan úgy nézel ki, mint egy szemtelen iskolás lány. - Huszonhét éves vagyok - emlékeztettem. - És ne nézegesd a cicimet, mint egy perverz! - Huszonhét - ismételte meg vigyorogva. Minden apró információt egymáshoz fűzött, mint egy nyaklánc gyöngyeit. - Hány nap is ez? Összeszűkült szemmel néztem rá. - Hogy mi? - Aztán fölfelé néztem néhány másodpercig. - Körülbelül kilencezernyolcszázötven. Vagyis ennél több, mert augusztusban van a születésnapom. Szóval, úgy tízezer. Nagyot sóhajtott, és színészies mozdulattal a mellére tette a kezét. - Basszus! A számok királynője, és közben ilyen mellei vannak! Tehetetlen vagyok a vonzerőddel szemben! Nem tehettem róla, visszamosolyogtam rá. Sose volt durva vagy elítélő velem, és másfél hét alatt több orgazmust nyújtott nekem, mint... Uh, Sara, hagyd a múltat, mert depressziós leszel! Lépj tovább! Még egyszer rám nézett, majd folytatta.
- Szóval, alig várom, hogy elmondd, miért örvendeztettél meg a mai látogatásoddal! De előbb hadd válaszoljak az iménti kérdésedre. Igen, az anyám a recepciós, és ez elég bunkó dolognak tűnhet. De ha valaki megpróbálná lebeszélni erről a munkáról, annak rövid úton letépné a fülét! Egy lépéssel közelebb jött, és hirtelen nagyon kicsinek éreztem a köztünk levő távolságot. Tűi kicsinek. Pontosan láttam a méretre szabott öltönyének szálait, és az apró kis borostákat az állán. - Azért jöttem, hogy beszéljek veled. - Borzasztó erőtlen volt, amit mondtam, pedig megpróbáltam tiszta és világos lenni. Nem akartam olyan lenni, mint kezdetben Andyvel, aki bármikor lesöpörhetett volna az asztalról. Hat év után jöttem rá, hogy a fő baj az volt, hogy sohasem álltam ki az igazamért. Elmosolyodott. - Ezt sejtettem. Leülsz? Megráztam a fejem. - Kérsz valamit inni? - Odasétált a sarokba, és kivett
a hűtőből egy kristályüveget, amiben valami ámbraszínű folyadék volt. Gondolkodás nélkül bólintottam, és ő kitöltött két pohárba. Mikor átadta, odasúgta: - Ma csak két ujjal, Virágszirom! Hagytam, hogy elöntsön a nevetés. - Köszönöm! Bocsánat, de ez az egész helyzet olyan, mint... amikor a fagylalt visszanyal. Kérdően vonta fel a szemöldökét, de aztán láttam, hogy szándékosan kihagyja a kínálkozó poént. - Nekem is. - Nem jut eszembe semmi értelmes dolog, amikor veled beszélek! - Azt látom - nevetett, de nem volt benne semmi bántó. -Tudod, hogy valójában mi történt a klubban? Azelőtt hat évig jártam valakivel, vagyis huszonegy éves korom óta. - Max ivott egy kortyot, majd a poharába meredve figyelt. Én azt mérlegeltem, vajon mennyit mondjak el neki Andyről és rólam, a kettőnk viszonyáról. - Andy idősebb volt nálam. Jól szituált, megállapodott. Jó volt vele. Mindig rendben volt vele minden. Azt hiszem, rengeteg kapcsolat jut el oda, hogy jól mennek a dolgok. Könnyen. Vagy, mi. De nem volt a legjobb barátom; nem volt igazán a szeretőm sem. Egyszerűen együtt éltünk. Rutinból.
Lojális voltam hozzá. Igazság szerint egész Chicagóban hajkurászta a nőket. - És, mi történt azután? Mi robbantotta fel a dolgot? Szünetet tartottam, és ránéztem. Mondtam ezt a szót v
alaha Maxnek? Megpróbáltam visszaemlékezni, és rá-
jöttem, hogy nem. Meséltem arról, hogy milyen volt az életem, amikor eljöttem, de ezt a szót sohase használtam. Libabőrös lettem. Millió válasz villant be a fejembe, és ezek közül egyet mondtam ki: - Belefáradtam, hogy olyan öreg legyek, amikor még olyan fiatal vagyok! - Ennyi? Ez minden, amit akartál mondani? Teljes rejtély vagy előttem, Sara. Felnéztem rá, és azt mondtam: - Ahhoz, amiben mi vagyunk, és amit mi csináltunk együtt, nem kell többet tudnod annál, mint hogy rengeteg szomorúságot hagytam Chicagóban, és hogy nem akarok viszonyt most senkivel. - De aztán megtaláltál a klubban - válaszolta. - Ha jói emlékszem - közben az ujjamat végighúztam az ingén - te találtál meg engem. - Igaz - mosolyodott el, de most először történt meg vele, hogy a szeme nem nevetett. És most itt vagyunk. - Itt vagyunk - értettem egyet vele. - Azt hiszem, az volt az egyetlen vad pillanatom. Kinéztem az ablakon a tornyosuló fehér felhőkre, és láttam, hogy olyan szilárdnak és erősnek tűnnek, mintha bármikor kiléphetnék innen, hogy elutazzak rajtuk valahová. Valahová, ahol biztosnak érezhetem azt, amit most mondani készülök. - De azóta találkoztunk néhányszor, és... megkedveltelek téged. De nem akarok semmi őrületet, nem akarok letérni az utamról. - Értem. Tökéletesen. Tényleg érti? Nem hinném. De nem is nagyon érdekelt, hogy érti-e; mert sokkal fontosabb volt, hogy megmaradjak a saját utamon, hogy ne legyek többé olyasféle biztonságban, mint amilyenben Chicagóban voltam. A biztonság rémálom. A biztonság hazugság. - Hetente egy éjszaka - fejeztem be. - Hetente egy éjszakára a tiéd vagyok. Nyugodt, figyelmes pillantással nézett rám. Hirtelen rájöttem, hogy egészen eddig mindig nyílt kártyákkal játszott velem; a mosolya maga volt az őszinteség. Amikor nevetett, az is teljesen ő volt. De ez a kifejezés inkább egy maszknak hatott. A gyomrom fájdalmas görcsbe ugrott. - Ha akarsz még látni, akkor így. - Nagyon is akarlak - biztosított róla. - Csak nem egészen értem, hogy mit akarsz ezzel
mondani. Felálltam, és odamentem az ablakhoz. Éreztem, hogy mögém jön, miközben folytattam: - Úgy érzem, csak úgy tudok bármibe belemenni, ha pontosan meghúzom a határokat. Kívül van a munka; építeni akarom a karrieremet. Belül meg... - Elkalandoztam, lehunytam a szemem, és hagytam, hogy teljesen elfoglaljon egy gondolat. Max kezének és szájának a gondolata. A kidolgozott felsőtestéé, és ahogy a vastag dákóját meg újra belém nyomja. Bármit csinálhatunk. Amikor veled vagyok, nem akarok semmi mással törődni. Mellém jött. Oldalt pillantva megláttam, hogy a szemembe néz. Mosolygott. A maszk eltűnt, a késő délutáni nap betűzött a szobába, amitől a zöld szeme ragyogó tűzben égett. - Azt akarod, hogy csak a tested legyen az enyém. - Igen. - Most néztem először félre. - Tényleg egy napot adsz nekem hetente? Megrándult az arcom. - !gen- Vagyis, akkor mit is akarsz? Hogy hűséges duhajként rúgjunk ki a hámból? Felnevettem, és azt válaszoltam: - Azt biztosan nem szeretném, hogy közben mindenféle nőket hajts föl a bozótban. Tehát igen, ez is része a megállapodásnak. Ha hajlandó vagy rá. Az állát vakarta, és nem válaszolt az állításba csomagolt kérdésemre. - És melyik éjszakát? Minden héten ugyanazt? Erre még nem gondoltam, de hirtelen bólintottam rá. - Igen. A pénteket. - Ha nem találkozhatok más nővel, mi van akkor, ha van egy rendezvény vagy esemény mondjuk csütörtökön vagy szombaton? Szorongást éreztem a mellkasomban. - Nem. Nyilvános megjelenést nem. Mondjuk, elvi- hetnéd az anyukádat. - Nem mondom, hogy keveset kívánsz tőlem. - Egy mosoly követte a szavait, de ez csak parázslott, nem lángolt. - Nekem ez nagyon szervezettnek tűnik. Nem így randiztunk eddig, kicsi Virágszirom! - Tudom - egyeztem bele. - De nekem ez az egyetlen épeszű megoldás. Nem szeretnék benne lenni az újságokban veled. Összevonta a szemöldökét. - Tulajdonképpen miért is nem?
Megráztam a fejem, mert rájöttem, hogy túl sokat mondtam. - Csak, mert nem - ismételtem magam elé. - És arról mondasz valamit, hogy hogyan is képzeled? Mondjuk, találkozunk nálad, és egész éjszaka dugunk? Megint végighúztam a mutatóujjam a mellén, de most lejjebb merészkedtem, egészen az övcsatjáig. Ez volt az a dolog, amit tőle reméltem, és amitől leginkább féltem. A klub, a vendéglő, a jótékonysági est után mindig úgy éreztem magam, mint valami adrenalinfüggő. És ezt nem akartam föladni. - Szerintem elég jól ment idáig. Most sem szeretnék a saját lakásomba menni. A tiédbe sem. írj egy SMS-t, hogy hol legyek és mikor, és hogy milyen ruhát húzzak. A többi nem érdekel. Lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam őt. Először csak incselkedtem vele, de aztán belemclegedtünk, any- nyira, hogy szerettem volna mindent visszaszívni, amit mondtam, és vele tölteni minden hét minden éjszakáját. De most ő húzódott el tőlem, és zihálva szedte a levegőt. - A fotósokat elkerülhetem, de megszállottja lettem annak, hogy téged fotózzalak! Ez az én egyetlen feltételem. Arcot nem, de más képeket igen! Bizsergés-futott végig a gerincemen, ahogy néztem őt. A gondolattól - hogy dokumentálja, ahogy megérinti a meztelen bőröm, aztán később megnézi az együttléteinkről készített képeket, és ettől megkeményedik a farka - elpirultam. Ezt ő is látta. Elmosolyodott, és az ujja külső felét végighúzta az államon. - De ha ez az egész véget ér, kitörlöd őket - mondtam. Azonnal bólintott. - Természetesen. - Akkor, találkozunk pénteken! - Benyúltam a zakójába, végighúztam a kezemet a mellkasának kemény izmain, majd kivettem a telefonját a belső zsebéből, és felhívtam rajta magamat. A telefonom megszólalt a táskámban. Anélkül is láttam a csodálkozó mosolyát, hogy ránéztem volna. Visszacsúsztattam a telefont a zsebébe, megfordultam, és kimentem az irodából, tudva, hogy ha visszanéznék, vissza is fordulnék. Elköszöntem az anyjától, és elindultam le, az előcsarnok felé. A hosszú liftezés alatt végig a mobiltelefon kamerája járt az eszemben. Két sarokkal arrébb megrezzent a telefonom a táskámban. Találkozzunk pénteken Brooklynban, a Kent és a 11. utca sarkán, este 6-kor! Gyere taxival, és ne szállj ki
addig, míg ki nem nyitom az ajtót! Jöhetsz egyenesen a munkából. Hat Mikor még fiatal voltam és naiv, Demitri Gerard volt a második ügyfelem, akit szereztem. Egy kicsi, de jövedelmező régiségüzlete volt Észak-Londonban. Papíron Demitri üzletében nem volt semmi különös: időben kifizette a számláit, bejáratott üzletköre volt, és minden évben többet keresett annál, mint amennyit költött. De volt egy igazán kivételes képessége: mindig kiszagolta a legkülönlegesebb dolgokat is, ott, ahol mások nem találtak volna semmit. Olyan műtárgyakat, melyekért aztán kisebb vagyonokat kapott világszerte a gyűjtőktől. Tőkére volt szüksége a terjeszkedéshez, és - mint később megtudtam - ahhoz, hogy kifizesse az informátorait, akik, végül is, nagyon, nagyon gazdaggá tették. És jogszerűen, természetesen. Demitri Gerard végül olyan sikeres lett, hogy egyedül New Yorkban tizenegy raktára és áruháza van, amelyek közül a legnagyobb a Kent és a 11. utca sarkán áll. Elővettem a papírt a zsebemből, és beütöttem a kódot, amit Demitri küldött el nemrég SMS-ben. A riasztó kétszer Pittyegett, majd megszólalt az elektromos zár, és egy hangos kattanással kinyílt az ajtó. Intettem a sofőrnek, kinyitottam a nehéz vasajtót, és még hallottam, ahogy elindul a járdától, miközben beléptem a helyiségbe. Egy teherlifttel fölmentem az ötödikre, kibújtam a zakómból, és felgyűrtem az ingujjamat. Egyszerű cementpadló és cementfálak, világításként a mennyezet vasgerendáiról lelógó lámpák szolgáltak. Demitri itt tárolta azokat a kollekcióit, amiket később akart eladni egy aukción, vagy amiket különböző kereskedőkhöz akart továbbítani. És, amilyen rohadt mázlim van, ezt a kollekciót még nem adta el. A nap úgy-ahogy besütött a raktár két oldalán lévő, koszos és néhol törött ablakokon, és megvilágította a több sorban lerakott, becsomagolt tükröket. Átmentem a helyiségen, lábammal apró porfelhőket verve fel, és felemeltem az egyetlen bútoron lévő nejlonlepedőt. Piros bársony támlás kanapé volt, amit még én hozattam ide nemrég. Elmosolyodtam, kezemet végighúztam a hajlított támláján, és elképzeltem, milyen jól néz majd ki rajta Sara, ahogy meztelenül kérlel majd engem. Tökéletes. A következő órát azzal töltöttem, hogy egyenként kicsomagoltam a tükröket, és elrendeztem őket a térben úgy, hogy mindegyik a dívány felé nézzen, amit középre helyeztem. Voltak köztük faragott, aranyozott keretűek, amelyek szélein már megfakult a
tükör. Voltak finomabbak, egyszerűbbek is, fém- vagy fényezett fakerettel. Mire befejeztem, a nap már lebukott a környező épületek mögött, de még volt annyira világos, hogy ne kelljen felgyújtanom a fenti lámpákat. Puha napfény áradt be a megvetemedett ablakokon, és megnéztem az órámat, mert Sara már bármelyik pillanatban itt lehetett. Mióta kigondoltam ezt a kis tervet, most jutott először eszembe, hogy talán el se jön, és hogy milyen kiábrándító lenne ez így. Furcsa egy helyzet. A legtöbb nőn könnyen eligazodtam: a pénzemért szerettek, vagy azért, mert híressé teszem őket, ha az oldalamon mutatkoznak. De Sara más volt. Még sohasem kellett megküzdenem ennyire egy nő figyelméért, és nem is nagyon tudtam, jó-e ez, vagy rossz. Tényleg ennyire kiszámítható lennék? Mindig az kell, ami elérhetetlen? Azzal nyugtattam magam, hogy mindketten felnőttek vagyunk, mindketten megkaptuk, amit akartunk, és úgyis hamarosan továbbállunk. Senki nem veszített semmit. Egyszerű. Az sem volt mellékes, hogy ilyen kurva jól dugott. A mobilom megzörrent a terem másik felén. Egy utolsó pillantást vetettem körbe, beszálltam a liftbe, és lementem az üres előcsarnokba. Odakapta a fejét, ahogy becsapódott az ajtó, és a farkam máris keményedi kezdett, ahogy ott láttam őt várakozva, bizonytalanul. Nyugi, pajtás! Jöjjön be, mielőtt lerohannád! - Szia - mondtam, és odahajoltam, hogy megpusziljam az arcát. - Gyönyörű vagy! - Az illatát már ismertem; va- 'ami citrusfélére és a nyárra emlékeztetett. Odamentem a sofőrhöz, kifizettem a taxit, és ahogy elhúzott a járdától, visszafordultam felé. - Nem mondom, jól megcsináltad - mondta, és összevonta a szemöldökét. A haja, amit egy ezüstcsattal tűzött oldalra, aiost sima volt, csak egy egészen enyhe kis hullám volt
benne. Elképzeltem, hogy fog majd kinézni, milyen kócos és zilált lesz dugás után, ha már az a csinos kis csat nem lesz benne. - Mert, hogy én már kifizettem. A taxi irányába néztem, és mosolyogva ingattam a fejem. - Fogalmazzunk inkább úgy, hogy a tetterő hiánya sohasem volt rám jellemző. -Vannak egyáltalán hiányosságaid? - kérdezett vissza. - Nem tudok ilyenről - vigyorodtam el, és kinyitottam előtte az ajtót. - Szerintem épp ezért szeretsz.
- A szeretsz elég erős kifejezés - válaszolta, és a szája egy görbe mosolyra húzódott. - Oké, te nyertél! - mondtam. Kinyitottam az ajtót, és a fejemmel intettem, hogy menjen előre. Csendben mentünk a lifthez, és fölfelé menet sem szólaltunk meg. Egy új, nyomott érzés kezdett kialakulni köztünk. A lift közvetlenül a raktárba nyílt, de ahelyett, hogy kilépett volna, Sara felém fordult. - Mielőtt bemegyünk oda - mondta, és a helyiség felé bólintott - tudni akarom, hogy nincsenek-e láncok, meg mindenféle eszközök ott. Felnevettem, és csak most jöttem rá, hogy milyen rosszul néz ki ez az egész, és hogy mennyire bízhatott bennem, hogy mégis eljött ide. Eldöntöttem, hogy megszolgálom a bizalmát. - ígérem, hogy nincs bilincs és korbács - hajoltam előre, és megcsókoltam a fülét. - Egy kis laza fenekelés előfordulhat, de beszéljük meg először, hogy mi legyen az éjszaka, rendben? - Rácsaptam egyet a fenekére, aztán előre mentem, hogy mutassam az utat. - Hűha! - nézett szét, és egy kis pír volt látható az arcán, ahogy kilépett a fülkéből. Csupa ellentmondás! Csak figyeltem őt, ahogy körbejárja a helyiséget, lassan megnézve minden sarkot. Elöl nyíló, övvel átkötött burgundivörös ruhában volt, mérföldhosszú lábai egy elképesztően magas sarkú fekete cipőben végződtek. - Ez igen! - mondta. - Örülök, hogy tetszik! Ujját végighúzta egy nagy ezüsttükrön, és a tekintetünk találkozott. - Itt mintha valami koncepciót éreznék. - Ha arra gondolsz, hogy a látványod felpörget, akkor igen. - Leültem az egyik nagy ablakpárkányra, és kinyújtottam a lábam magam elé. - Imádom nézni, ahogy élvezel. De még ennél is jobban azt, ahogy beindulsz attól, hogy nézlek. A szeme kitágult, mintha sokként érte volna az, amit mondok. Megálltam. Félreértettem volna valamit? Számomra egyértelmű volt, hogy Sara legalábbis exhibicionista, és nagyon is élvezi ennek izgalmát. -Tudod, nagyon szeretem nézni a meztelen fotóidat. Tudom, hogy szereted a nyilvános helyen való szexet. Mit értettem félre? - Semmit, csak olyan furcsa ezt kimondva hallani. - Elfordult, körbejárta a termet, és minden tükörbe belenézett, ahogy elment előtte. - Azt hiszem, mindig arra gondoltam, hogy mások szeretik az ilyesmit, nem én. De látom, hogy ez milyen nevetséges.
- Azért, mert korábban más voltál, még nem jelenti azt, hogy olyan is akartál lenni. - Nem is tudom pontosan, hogy mit szeretnék - mondta, és szembe fordult velem. Legalábbis, úgy érzem, nem csináltam még annyiféle dolgot, hogy ki tudjam választani ezekből. - Hát, most itt vagy egy raktár-áruházban, ahol semmi más nincs, csak egy bársonykanapé a tér közepén, körülötte tükrökkel. Talán ez segít a választásban. Felnevetett, és odajött hozzám. - Ez nem a te épületed. - Úgy látom, tovább kutakodtál utánam. Letette a táskáját a fal mellé, majd leült a kanapéra, és keresztbe tette a lábát. - Meg kellett tudnom néhány dolgot, amik nincsenek benne a pletykarovatokban. Hogy ne essek bele egy Bőrpofához hasonló helyzetbe. Nevetve ráztam a fejem, és magam is meglepődtem, mennyire felszabadító érzés, hogy Sara nem hajlandó vakon belemenni egy csapdába. - Egy ügyfelemé ez a raktár. - A tükör a fétise? - Nem tudom, mi mindent találtál rólam az interneten, de a lényeg, hogy két partnerem van, és mindnyájunknak megvannak a magunk szakterületei: Will Sumner a biotech-
nológiára állt rá, James Marshall az egyéb technológiákra. Én a művészetekre fókuszálok, a galériákra és a... - Antikvitás? - kérdezte, és körbenézett. - Igen. - Ami megmagyarázza, hogy miért vagyunk itt. - Akkor, megvan a húsz kérdés? - Mostanra igen. - Elégedett vagy? - Hmmm... még nem. Odamentem hozzá, és letérdeltem elé. - De ez rendben van neked? - Hogy idehoztál egy raktárba, ami tele van tükrökkel? - Visszadugta az egyik elszabadult hajfürtjét a füle mögé, és egy ártatlan mozdulattal megvonta a vállát. - Furcsa, de igen. A kezemet a nyakszirtjére tettem.
- Egész nap csak erre gondoltam. Hogy milyen lesz, amikor majd itt ülsz. - A bőre lágy volt, ahogy ujjamat végighúztam a nyakán és a vállán. Egy csókot nyomtam a csuklója belső oldalára, és közben nyelvemmel éreztem a szívverését. A nevemet suttogta, a lába szétnyílt, és közelebb húzott. - Meztelenül szeretnélek látni - mondtam, és válaszra sem várva vetkőztetni kezdtem. Meztelennek és nedvesnek akarlak látni, ahogy könyörögsz azért, hogy basszalak meg. ~ A melléhez értem, szopni kezdtem, majd megharaptam a bimbóját a melltartója vékony anyagán át. - Azt akarom, hogy olyan hangos legyél, hogy az emberek az utca túloldalán tevő buszmegállóban meghallják a nevemet. Megragadta a nyakkendőmet, meglazította, és lehúzta a nyakamról. - Ezzel meg is kötözhetnélek - mondtam. - El is fenekelhetnélek. És addig nyalnám a pinádat, míg nem könyörögsz, hogy hagyjam abba! - Néztem, ahogy a gombjaimmal bajlódik, és láttam a szemének éhes pillantását, ahogy lehúzta az inget a vállamról. -Vagy én kötöm be a szádat - mondta egy furcsa mosollyal. - Csak ígérgetsz - súgtam vissza, és számba vettem az alsó ajkát. Megcsókoltam az állát is, majd a nyakát kezdtem szívni. A nadrágomon keresztül megragadta a farkam, ami már keményen állt a kezében. Kioldottam a ruháját, kiszabadítottam belőle a karját, és félredobtam. A melltartó hamarosan követte. - Mondd meg, mint szeretnél, Sara! Nem mert válaszolni rögtön; rám nézett, de végül megszólalt: - Érints meg! - Hol? - kérdeztem, és ujjammal felfelé kalandoztam a combján. - Itt? A bőre tejfehér volt a kanapé vörös bársonyán, és ez sokkal jobban nézett ki, mint amit magamtól ki tudtam volna találni. Gyengéden megharaptam a csípőjét, miközben lehúztam végig a lábán azt a falatnyi kis csipkét, amit még viselt. Benyúltam az egyik ujjammal, és önkéntelenül is hirtelen nagy levegőt kellett vennem, ahogy megéreztem. hogy már most milyen nedves. A hüvelykujjammal a csik- lóján kezdtem körözni, és mindketten odanéztünk, ahol ezt
csináltam. Néztem, ahogy remegnek az izmai a hasán, és hallottam a hangját, ahogy az ujjam a nedves bőrén csúszkált. Felálltam, kicsatoltam a nadrágomat, és a kanapéra dobtam egy kondomot, mielőtt
letoltam volna a csípőmön. Ö sem vesztegette az időt. Felült, és a kezébe fogta a faszom, és végighúzta a nyelvét a makkomon. Néztem, ahogy a meleg, nedves szájába veszi. Felpillantva mindenütt magunkat láttam. A csípőm felé dőlt, ujjam a szép karamellszínű hajába markolt, a feje fel-le ingott, ahogy a farkamon mozgott. Kényszerítettem magam, hogy ne nézzek le, mert tudtam, milyen látványt nyújtana, ahogy a hosszú, sötét szempillái a rózsaszín arcára csukódnak. Vagy, ami még jobb lenne, ha fölnézne a sötét szemével. Egyszer csak minden ujjával megszorított; éreztem hajának lágy simogatását a hasamon, szájának melegét, és bátorító nyögéseinek remegését. Olyan kibaszott jó volt! 7u/jó. - Még ne! - mondtam lihegve, és valahogy sikerült kiszabadulnom. Végighúztam az ujjam a száján. Nagy kísértést éreztem arra, hogy hagyjam, hogy leszopjon, és beleélvezzek a szájába. De más terveim voltak. - Fordulj meg! Szeretném, ha letérdelnél! Úgy tett, ahogy kértem, és hátrapillantott, ahogy mögé léptem. Ez a pillantás majdnem betett nekem, és mindenféle táblázatokra, sőt Will rossz vicceire kellett gondolnom, miközben odanyúltam a kondomért, feltéptem, és ráhúztam a dákómra. Megragadtam a csípőjét, a másik kezemmel beigazítottam magam a bejáratához, kicsit körbesimogattam az ujjammal, mielőtt belényomtam a faszom. A feje előre hanyatlott, úgyhogy nem láthattam már az arcát. Ez így nem lesz jó. Megfogtam a haját, és visszahúztam. Elakadt a lélegzete, a szeme tágra nyílt a meglepetéstől és a vágytól. - Ott vagy - mondtam, és beigazítottam a fejét. - Ott, elöl - bólintottam a tükör felé. Szeretném, ha néznéd! Jó? Megnyalta a száját, és bólintott, amennyire tudott. -Tetszik? - kérdeztem, és még erősebben szorítottam. Kipréselt magából egy igent. Egyre gyorsabban löktem, és lenyűgözve néztem őt. Világos volt, hogy ma este enyém a vezetés, és azt fogja csinálni, amit mondok. A fogaskerekek felpörögtek az agyamban. Megpróbáltam kitalálni, hogyan tudnám kiborítani, hogyan tudnám úgy felszítani és összekuszálni a vágyait, mint amilyenek az enyémek voltak a közelében. - Látod, mennyivel jobb így? - kérdeztem, és minden mozdulatunkat követtem a tükörben, ahogy ki-be jártam a szoros lyukában. - Látod, milyen tökéletes? - Körözni kezdtem a csípőmmel, és fokoztam a tempót. - És ott! - A fejét jobbra döntöttemegy másik tükör felé - Baszd meg! Nézd, hogy ringanak a melleid, ahogy baszlak! Nézd a hátad ívét! Meg a kibaszott gyönyörű fenekedet!
Elengedtem a haját, és a vállára tettem a kezem, hogy kissé megtámasszam magam. Megszorítottam az izmait, a hüvelykujjammal a gerincére fogtam. A bőre nedves és csúszós volt, a haja a homlokába hullt. Behajlítottam a térdem, hogy változtassak a szögön, mire a háta ívbe hajlott a tenyerem alatt, és a teste ringani kezdett az enyém felé.
A könyökére támaszkodott, és kiáltva kért rá, hogy még erősebben nyomjam. Az ujjai belemartak a kanapé bársonyába. Mindkét kezemmel megragadtam a csípőjét, és ahogy basztam, minden lökéssel egyre erősebben rántottam magam felé. - Max - nyögte, és arcát a kárpitba fúrta. Láttam, hogy teljesen kikészült, hogy már mindenről megfeledkezett, kivéve arról a helyről, ahol a testem az övébe kapcsolódott. A lábam már égni kezdett, és gyönyör rohangált végig a gerincemen. A hasamban éreztem a növekvő nyomást, mire előrehajoltam és átöleltem, hogy pozíciót váltsunk. Ő hátranyúlt az egyik kezével, megfogta a csípőm, hogy magába húzzon. - Ez az - mondtam levegő után kapkodva, mert egyre közelebb éreztem a végét. Ő is egyre jobban szorított, és a vállára hajolva a bőrébe nyögtem: - Ott vagy már? - Nagyon közel - válaszolta, a szemhéja reszketve lecsukódott, a fogával az alsó ajkába harapott. Odanyúltam, hogy megérintsem a csiklóját, és az ő nedves ujjaival találkoztam. A kanapé nyikorgott alattunk, és egy pillanatra azt hittem, össze fog dőlni. - Gyorsabban, Max! Ismét körülnéztem, és most más tükrökben, más szögekből pillantottam meg magunkat, ahogy mindkettőnk keze őt simogatja, miközben együtt mozgunk. Még csak hasonlót sem láttam eddig. Tudtam, hogy ez csak egy játék, de olyan játék, amit sohasem akarok abbahagyni. Megint ránéztem, ahogy a nevemet mondta újra meg újra. Mikor élvezett, a fejét hátravetette a vállamhoz, és az öle úgy szorított, hogy szinte kifacsart. Minden forró és elektromos volt körülöttünk, a szívem dübörgőit a mellemben. - Ne csukd be a szemed, baszd meg, ne csukd be a szemed, mert mindjárt élvezek! Aztán én is követtem őt; az egész testem remegett, ahogy megtöltöttem a gumit. Előre borultam, a kezemmel megragadtam a csípőjét, és az ujjaim veszettül szorították őt. ahogy a forróság végigfutott az ereimben. -Te szentséges...! - lihegte, és egy félmosollyal nézett rám. - Nem mondom... - Valahogy felegyenesedtem, leszedtem a kondomot, végül mindketten ott ültünk a kanapén. Sara hozzám simult, mint aki gumiból van, és álmosan mosolygott,
aztán egy kis sóhajjal hátradőlt a támlának. - Járni sem tudok - mondta, és ez átnedvesedett hajtincset simított ki a homlokából. - Szívesen. - Mindig ilyen beképzelt vagy? Elvigyorodtam, lehunytam a szemem, és próbáltam visz- szanyerni a lélegzetem. Vagy legalább újra érezni a lábam. Néhány csendes pillanat telt el így. Autódudák tülköltek lent az utcán, a távolban egy helikopter hangja hallatszott. A teremben egyre sötétebb lett, mikor éreztem, hogy megmozdul a kárpit. Felnéztem, és Sarát láttam, ahogy a ruháit kezdi összeszedni. - Milyen terveid vannak még ma estére? - kérdeztem. Az oldalamra fordultam, és úgy figyeltem, ahogy öltözik. - A hazamenés. - Ehetnénk is valamit. - Kinyújtottam a kezem, és végigsimítottam a combja lágy bőrét. Mindketten megdolgoztunk érte. Finoman elhessegetett, és letérdelt a padlóra, hogy előhalássza a cipőjét. Én még arra sem emlékeztem, hogy levette egyáltalán. - Erről nem volt szó. Ezen megakadtam. Aztán arra gondoltam, talán könnyebb így neki, hogy gondosan elkerüli az érzelmes helyzeteket. De még mindig rejtély volt számomra ez a nő. Az biztos, hogy tapasztalatlan és naiv. De mégis idejött, tulajdonképpen elég meggondolatlanul, és minden további nélkül megbízott bennem. Miért? Mindenki valamilyen játékot játszik. Ő milyet? Bebújt a cipőjébe, felegyenesedett, a táskájából elővett egy hajkefét, és átkefélte a haját. A tekintete ragyogott, az arca pirosabb volt egy kicsit a szokásosnál, de ettől eltekintve úgy nézett ki, hogy akár egy meetingre is bemehetett volna. Legközelebb keményebben meg kell dolgoznom. & Talán Andy is ezért tudott olyan jól teljesíteni nap mint nap. Mert semmi sem tisztítja meg jobban az ember agyát, mint egy sikító orgazmus egy elképesztő idegennel, aki utána nem várja el tőlem, hogy elvigyem a ruháit a tisztítóba. Hétfő reggel tele voltam energiával, és minden figyelmemet a kilencórás meetingnek szentelhettem. A többi osztályvezető és az asszisztenseik végre megérkeztek az új irodába, és mert Bennett projektjei rendre bejöttek, vagy húsz új marketingügyféllel számolhattunk. Nyakig
voltam a munkában. De megvolt ennek a jó oldala is: így alig maradt időm az Andyt mintázó woodoo- bábukon és a kasztrálás különféle módjain fantáziáin!. De a rohamtempóban végzett munka szüneteiben - a mosdóban, vagy amikor az egyik meetingről mentem a másikra, vagy a telefonhívások utáni néhány pillanatnyi csöndben - eszembe jutott a Maxszel töltött idő. Ereztem magam mögött a kemény testét, ahogy a combjaim edesen elfáradtak, ahogy a keze a hajamba markolt. - Ne csukd be a szemed, baszd meg, ne csukd be a szemed, mert mindjárt ej
egyszerűen nem küld SMS-t. Arra nem voltak szabályaink, hogy hogyan tehetjük ezt meg finoman. Sőt, azok alapján, amiket mondtam, a szakítás legjobb módja az lett volna, ha valamelyikünk egész egyszerűen eltűnik. Volt valami megnyugtató abban, hogy a kapcsolatunk annyira semmilyen, hogy ha akarjuk, egyszerűen elillan. Mégis látni akartam őt. Kitettem a telefonomat az íróasztalom fiókjába, mert eldöntöttem, hogy nem viszem magammal a délutáni meetingre. De tíz perccel a tervezett fehérneműmarketing' kampány megbeszélése előtt még mindig az a kép járt a fejemben, ahogy Max lehúzza a lábamon a leheletnyi csipkebugyimat, ezért aztán találtam valami kifogást, és mégis csak magamhoz vettem a telefonom. Nem volt még üzenet. A fenébe. Ahogy visszamentem a konferenciaterembe, láttam, ahogy Bcnnett fénysebességgel váltogatja a grafikonjait. Nekem ezzel nem is lett volna bajom, mivel már ismertem mindet, de tudtam, hogy az újonnan felvett junior vezetők köpni-nyelni sem tudnak. - Lassabban, Bennet - mondtam neki halkan. Felém fordult, de mit sem csökkent a tempója. - Tessék? Nyeltem egyet. Kollégák voltunk ugyan, de még mindig kivert a frász, ha így nézett rám. - Azt hiszem, túl gyorsan mentél át a marketing szegmentáción - magyaráztam. - Csak tegnap fejezted be, amikor ezek a srácok még a gépen voltak. Hagyj egy kis időt, hogy megemésszék! Röviden bólintott, majd ismét a képernyőre nézett. Szinte hallottam, ahogy tízig számol magában, mielőtt attér a következő szlájdra. A velem szemben ülő Chloére néztem. O is Bennettet nézte, és majd lerágta a tolla véget abbéli igyekezetében, hogy ne nevessen fel hangosan, ^ennettben láthatóan nem volt semmiféle együttérzés
az
°kkal az RMG-
alkalmazottakkal szemben, akiknek fenekestül felforgatta az életét, és most azt várja tőlük, ho
Sy huszonnégy óra alatt kívülről biflázzák be tizenhét Piaci táblázat adatait.
- Rendben? - kérdezte, és válaszra sem várva áttért a következő táblázatra. Veddfel a ritmust, vagy veddfel a fizetésed, és távozhatsz! Hallottam, hogy ezt mondta
Bennett egy Colé nevű új marketingesnek. A telefonom hangosan rezegni kezdett az asztalon. Felvettem, miközben halk elnézéseket kértem a zavarásért. Bennett Ryannek és az ő türelmetlen, végtelen perfckcionizmusának köszönhetően már két perce nem arra gondoltam, vajon Max elhív-e találkára, vagy sem. A NewYork-i Közkönyvtárban van néhány érdekes kötet. Schwartzmann épület, 6.30. Szoknyában gyere, és a lehető legmagasabb sarkú cipőben. Bugyi nem kell. Vigyorogva néztem a telefonomra, mert arra gondoltam, milyen szerencsés fickó ez a Max. Nem is kell mást tennem, mint megszabadulni a bugyimtól, mielőtt találkozom vele. Mikor fölnéztem, Chloe még mindig a tollát rágta, ám ezúttal már engem nézett kérdőn. Én Bennett felé fordultam, és stréber arckifejezéssel tudomást sem vettem a pillantásáról. A kerge mosolyomat azonban képtelen voltam letörölni. Nekem túlságosan is sok ikonikus épület volt New Yorkban. Mindegyik ismerősnek vagy legalábbis valami történelmi építménynek tűnt. De a New York-i Közkönyvtárat én is könnyen felismertem, nehézkes lépcsőjével és kőoroszlánjaival. Négyszer láttam őt azóta, hogy először dugtunk; és bár készültem a találkozásra, mégis elakadt a lélegzetem, ahogy megláttam a Gyönyörű Idegent. A többiek fölé magasodott, és ahogy engem keresett a tömegben, néhány pillanatig nem is intettem neki, csak magamba ittam a látványát. Fekete öltöny, sötétszürke ing, nyakkendő nélkül. A haja megnőtt az utóbbi hetekben, és a feje tetején még hosszabb volt. így szerettem, ilyen kócosán, és elképzeltem, ahogy beletúrok, miközben a feje a lábam között van. Árnyéka a lépcsőre vetült, ahogy ott állt az őt kerülgető emberek között. Meztelenül akarlak látni a nappali fényben - gondoltam. - Olyan képeket szeretnék rólunk, ahol ránk süt a nap. Max észrevett, és én lebuktam, hogy bámulom őt. Egy mindent értő mosoly terült szét az arcán, és begörbített ujjal magához hívott. Mikor odaértem, viccesen megfenyegetett. - Te kémkedtél utánam! Felnevettem, és másfelé néztem. - Ugyan, dehogy! - Ahhoz képest, hogy mennyire élvezed, amikor a ^gintimebb pillanataidban néznek, eléggé szégyellcd, h°gy leskelődésen kaptak. Ereztem, hogy a mosolyom leolvad az arcomról, es valami motoszkálni kezdett a bordáim
mögött. Azelőtt szólaltam meg, hogy meggondoltam volna, mit is mondok. - Egyszerűen'csak örülök, hogy látlak. Ez váradanul érte, de egy nagy mosollyal magához tért. - Készen állsz a játékra? Bólintottam, bár a bőrömön megjelenő pír ellenére egy kicsit ideges lettem. Múlt héten vagy ezer tükör volt a nézőközönség, de másképpen egyedül voltunk. De a könyvtár a péntek délután ellenére is tömve volt. - Elég érdekesnek tűnik - mormogtam magam elé, és elindultam befelé. Két ujjával finoman megérintette a nyakszirtemet. - Bízzál bennem - súgta a fülembe most megyünk a te utcádba! Mikor beléptünk az épületbe, elém került, és így mentünk tovább, mintha két idegen lennénk a könyvtár bejáratánál, akik történetesen ugyanarra igyekeznek. Ahogy követtem őt, észrevettem néhány embert, akik őt figyelték; egy pár jelzett és bólintott egymásnak. Csak itt, Manhattan belvárosában fordulhatott elő, hogy egy befektető playboyt azonnal felismernek. Követtem őt, és sokkal jobban érdekelt, milyen szépen áll a széles vállán a zakója, mint az, hogy merre megyünk. Max lassított, és megkérdezte: - Mit tudsz a New York-i Közkönyvtárról, Sara? Kü' lönösen erről az épületéről? Átkutattam az agyamat bármiféle információ után. amit a tévében vagy a moziban megtudhattam róla.
- Mármint, a Szellemirtók nyitó képsorán túl? Nem sokat - ismertem be. Max felnevetett. - Ez a könyvtár leginkább abban különbözik a többitől, hogy magánadományokból tartják fenn. Az adakozók, mint például én - tette hozzá egy kis kacsintással -, bizonyos gyűjteményeket sok, olykor nagyon sok pénzzel támogatnak, és ezért néha egy kis szívességet kapnak cserébe. Titokban, természetesen. - Természetesen - ismételtem meg. - Megállt, és mosolyogva fordult felém. - Ez a terem az, amit a legtöbben felismernének, a Rose Main olvasóterem. Körülnéztem. Jó hangulatú, hívogató hely volt. Fojtott beszédhangok, a lapozás hangjai és a szőnyegek által elnyelt lépések zaja hallatszott. Felnéztem a díszes plafonra, amit úgy festettek meg, mintha az ég lenne odafönn; végignéztem az ívelt ablakokon és a fényes csillárokon, és egy pillanatra az jutott eszembe, hogy vajon Max itt akar-c föltenni, ebben a
tágas és nagyon forgalmas helyiségben az egyik hatalmas faasztalra? Eléggé elbizonytalanodhattam, mert Max lágyan fölnevetett mögöttem. ~ Nyugi - súgta, és egyik kezével megfogta a könyökömet. - Annyira bátor azért én sem vagyok. Megkért, hogy várjak, ő pedig átment a termen, és
Va
lamit beszélt egy idősebb úrral, aki,
érzésem szerint, P°ntosan tudta, hogy kicsoda ő. A férfi rám nézett Max válla fölött , mire elpirultam, és felnéztem a festett menynyezetre. Néhány pillanattal később már követtem Maxet lefelé egy keskeny lépcsőn egy kisebb helyiségbe, ami telis-tele volt könyvekkel. Max pontosan ismerte a helyet, és önkéntelenül is arra gondoltam, hogy ilyen sokat jár-e ide, vagy az elmúlt héten már alaposan felderítette a terepet. Tulajdonképpen mindkét verzió tetszett: az a Max, aki úgy ismerte a könyvtárat, mintha itt dolgozna, és az, aki épp annyit gondolt már előre erre, mint én. Egy csendes sarokban megállt, egy keskeny járatban, amit mindkét oldalról könyvek szegélyeztek. Úgy éreztem, mintha beszorultunk volna. A könyvfalak azt az illúziót keltették, mintha közelítenének. Hallottam egy köhögést, amihői rájöttem, hogy legalább egy valaki van még rajtunk kívül a helyiségben. A felismerés húrja pendült meg a hasam alján. Max levett egy könyvet a polcról, de meg sem nézte igazán. - Szoktál mocskos dolgokat olvasni, Sara? Abból, ahogy utána felnevetett, azt gondoltam, hogy valószínűleg kiguvadt a szemem a helyéből. Nem vagyok prűd ember, és nem zárkózom el az erotika gondolatától; egyszerűen csak nem jutott eddig eszembe, hogy ilyesmit keressek. - Nem igazán. - Nem igazán? Most nem, vagy igazán? - Olvastam néhány szerelmes regényt... Mire ezt kimondtam, ő már javában rázta a fejét. - Most nem azokról a puhakötésű könyvekről beszélek, amelyek címlapján egy izzadt, félmeztelen férfi elmosódott képe látható, hanem azokról, amelyek elmesélik, mit érez egy nő, amikor egy férfi beléhatol. Hogyan izgul fel, amikor a férfi belé nyomja a nyelvét; hogyan írja le a férfi a nő ízét, mikor ez megkéri erre. Szóval olyan könyvekről, amelyek a baszásról szólnak. Attól, hogy ilyen lazán beszélt azokról a dolgokról, amelyek engem annyira feszélyeznek, hogy kénytelen vagyok lehunyni a szemem, a szívem dübörögni kezdett a
szegycsontom mögött. - Akkor, nem. Nem olvastam semmi ilyesmit. - Nos, akkor - mondta, és átadta a könyvet - boldogan vagyok az első, aki ilyesmit a kezedbe ad. Lenéztem a címlapjára. Anais Nin. Vénusz deltája. Ismertem már ezt a nevet, és, mint mindenki, tudtam, milyen nagyra tartják. - Jó, akkor nézzük! - Megnéztem a hátoldalát, egy bar-kódot vagy számot keresve rajta. De a kötet bőrkötésű volt, aranyozott szélű lapokkal. Nyilván ritka kiadás. " Vigyük magunkkal? ... - O, nem, nem, nem, nem... Innen nem lehet kivinni a könyveket - kezdte. - Másrészt mi lenne benne akkor az izgalmas? Az akusztika itt olyan jó, a fa, a polcok és a plafon miatt... ~ Mi? Itt? - Egy kicsit lehervadtam. Tetszett az ötlet, h°gy valami pikáns dolgot olvassak Maxszel a közelben, de az még jobban tetszett, hogy egészen vad dolgokat csináljunk vele ma este. De ő csak bólintott. - Igen. És te fogsz olvasni nekem. - Én olvasok erotikát neked, itt? - Igen. És valószínűleg úgy érzem majd, hogy muszáj lesz téged megbasznom itt, helyben. A múlt héten hangos lehettél. De ezen a héten - néhány szál hajat kisimított az arcomból - nem annyira. Egy nagyot nyeltem, mert nem tudtam, hogy ilyesmit szerettem volna-e hallani, vagy inkább ijesztő az egész. A keze, amit a nyakszirtemre tett, megnyugtató volt. A tenyere meleg volt; az ujjai olyan hosszúak, hogy majdnem elértek a légcsövemig. - Csak a péntekeket hagytad nekem, és kizártad az ágyat - mondta. - Az adott feltételek között olyasmit szeretnék veled csinálni, amit biztosan nem éltél át még sohasem. - És te? - Eszembe jutott, hogy honnan is ismeri ezt a helyiséget ilyen jól. Megrázta a fejét. - A legtöbb ember nem is jöhet ide le. És biztosíthatlak róla, hogy még sohasem dugtam meg senkit egy könyvtárban. Tudom, hogy afféle szakértőnek tekintesz engem, de az élményeim nem nagyon terjednek túl azon, hogy valakit felveszek a limóba, aztán kirakom valahol. Hajói meggondolom, inkább vagyok egy balfék, mintsem egy rafinált nőfaló. Volt valami szabadság az elkötelezetlenségében; nem kellett úgy tennem, mintha valami többet jelentett volna számomra annál, amennyit jelentett. És bár az egész csak a szexről szólt, és ő volt az első
férfi az életemben, akit egyáltalán nem kellett ismernem, egész héten vágytam az érintésére. Megérintettem az arcát, majd magamhoz húztam. - Nekem jó ez így. Nem kérem, hogy jó fiú légy. Nevetve csókolt meg. - Pedig elég jó leszek hozzád, ígérem. Eddig elutasítottad a limó hátsó ülését, meg a gyors numerát is a lakásomon. Minden szokásomat meg kell változtatnom miattad. A minket körülvevő könyveknek köszönhetően senki sem láthatott, de ha bárki besétált volna a sötét kis sarokba, ott lettünk volna előtte, teljes valónkban. Valami mélyen bizseregni kezdett bennem, súlyosan, mégis édesen, amitől megfeszült a gerincem, és vadul dübörögni kezdett a szívem. Max közelebb lépett, és megcsókolt. A szám sarkánál kezdte, és egy kicsit morgott és mosolyogva zümmögött hozzá. - Követem a szabályaidat, ám ez nem jelenti azt, hogy mindig kőkemény vagyok magammal. Kitöröltem a videót, de beismerem, hogy most már sajnálom. Készíthetek egy újat ma este? Szinte semmit sem kellett tennie ahhoz, hogy kemény nőből lágy, mézesen olvadó nővé váljak. -Igen. Ügy mosolygott rám, hogy félni kezdtem: eladtam a ^lkem az ördögnek. De aztán megcsókolta az állam, és a^t suttogta: -Tudod, hogy sohasem mutatnám meg senkinek. Nem viselném cl, ha más férfi is látna téged úgy. Szegény ördögnek, aki majd utánam jön, saját magának kell kitalálnia, hogyan tud örömet okozni neked. - Mikor én elhagylak téged? Megvonta a vállát, és tágra nyílt, tiszta szemmel nézett. - Vagy, amikor vége lesz ennek. Ahogy neked jobban tetszik. - Abban sem voltam biztos, hogy küldesz SMS-t. Például, így érhet véget. - Ez elég szar dolog lenne - mondta elgondolkodva. - Ha bármelyikünk is úgy döntene, hogy véget vet neki, legyen annyira udvarias, hogy legalább megmondja, rendben? Bólintottam, és furcsa megkönnyebbülést éreztem. Mert bár én határoztam meg ezt a kapcsolatot úgy, hogy pusztán a szexről szóljon, de ha most vége lenne, gyanítom, hogy nagyon hiányozna. Nagyon hiányozna ő. Mert nemcsak csodálatos szerető volt, hanem mindig jól is éreztem magam vele. De született játékos volt, és semmivel sem vette komolyabban az egészet, mint én...
vagyis, semennyire. - Most, hogy ezt megbeszéltük... - Arccal a polc felé fordított, átkarolt, kinyitotta a könyvet egy bizonyos helyen, majd a kezembe adta. Hátulról ő, elölről a polc feszült nekem, és úgy éreztem, mintha elrejtettek volna, mintha magába temetett volna ez a nagy ember. Vagy inkább, mintha betakart volna. - Olvasd! - súgta, és éreztem a forró leheletét a fülemen. - Kezdd itt! Az ujjával egy bekezdésre mutatott, valahol egy fejezet közepén. Nem tudtam, mi a történet, ki az, aki mesél. De láttam, hogy ez nem is számít. Megnedvesítettem az ajkamat, és olvasni kezdtem: - „Mikor Louise-szal találkozott, mindketten elgyengültek. Antoniót szinte letaglózta a bőrének fehérsége, dús, nehéz mellei, karcsú dereka...” Max keze becsúszott a ruhám alá, fel a csípőmre, aztán át, a hasamra, majd egészen föl, a mellemig. - Basszus, de finom lágy vagy! Az egyik kezével lefelé végigsimította az oldalamat, majd benyúlt a combom közé, és a nedves ölemet kezdte simogatni. Nem volt könnyű az előttem fekvő egyszerű szövegre koncentrálni, de azért olvastam tovább. Ezután elvette onnan a kezét, amitől egy kicsit kitisztult a fejem, de csak egy kicsit, mert éreztem, hogy megmozdul, és hallottam az övcsatja kattanását, ahogy kinyitotta. Alig fogtam fel a szavak jelentését, inkább őrá figyeltem, hogy mit csinál mögöttem. Szabad ezt? Ez itt nem egy vad táncparkett, villogó fényekkel és örvénylő testekkel; nem egy üres vendéglő, ahol az asztal alatt nyúlt hozzám. Ez a leghíresebb nyilvános könyvtár, tele ritkaságokkal, márvány padlózattal... egy irodalomtörténeti kegyhely. Még csak nem is beszéltünk hangosan, mióta beléptünk ide. És most V dugni fogunk? Más dolog ezt elképzelni, és megint más itt állni, és megtenni. Ideges lettem. Pokolba is, megrémültem! De a vágy is buzgott bennem, minden idegvégződésem izgatott volt, a vér vadul rohant az ereimben. A szavaim kezdtek összefolyni, ahogy olvastam. - Figyelj oda, Sara! Lepillantottam a könyvre, és megpróbáltam a figyelmemet a lapra összpontosítani. -„Antoniónak mindentől nevetnie kellett. Azt az érzést keltette Louise-ban, hogy az egész világ kívül rekedt, és csak ez az érzéki ünnep létezik; hogy nincs többé holnap, nem
találkozik már más emberekkel, hogy csak ez a szoba a valóság, ez a délután, ez az ágy.” - Olvasd még egyszer! - mondta morgó hangon, majd megemelte a szoknyámat. - Ez a szoba, ez a délután, ez az ágy. Már épp mondani akartam valamit, amikor egyszer csak minden figyelmeztetés nélkül belém nyomta a farkát. Olyan nedves voltam, hogy nem kellett izgatnia, simogatnia, ujjaznia sem engem. Elég volt a kezembe adnia a könyvet, éppen csak megérintenie itt-ott, meg persze ott volt annak a hangja is, ahogyan vetkőzött mögöttem. Felnyögtem, és azt kívántam, bárcsak teljes egészében belém tudná nyomni magát. Úgy éreztem, az lenne a legnagyobb gyönyör, ha szétrepesztene. - Halkan! - figyelmeztetett, miközben lassan kijjebb húzta, majd ismét mélyen belém nyomta a farkát. Olyan kemény volt, és olyan hosszú! Emlékeztem még a durva döféseire, ahogy négykézláb baszott a tükrök között a múlt héten. Emlékeztem, mennyire tartottam tőlük, mégis mennyire vártam a kemény lökéseit. Mikor ezer tükörben nézte az arcomat, ahogy elélveztem, teljesen elszállt. Nekem ez volt az est csúcspontja, hogy így láttam őt. A sötét polcsor végén voltunk, de néhány sorral mesz- szebbről valakinek a hangját hallottam. Osszeharaptam az ajkam, közben Max az egyik kezével megfogta a csípőm, a másikkal benyúlt a combom közé, és a csiklómat izgatta. - Olvass tovább! A szemem tágra nyílt. Ez most komoly? Ha bármilyen hangot kiadok a torkomon, nem tudtam volna vállalni a felelősséget azért, ami kijön belőle. - Nem tudok - nyögtem. - Dehogynem tudsz - mondta, mintha csak abból állna az egész, hogy veszek egy mély levegőt. Az ujja megint végigment a csiklómon, ingerelve. - Vagy, akkor megállunk. Sötét pillantással néztem hátra, és nem voltam hajlandó észrevenni a csendes nevetését. Fogalmam sem volt, hol hagytam abba, vagy, hogy mi volt a történet, csak arra emlékszem, hogy Antonio letépte Louise ruháját, és csak egy széles, vastag övét hagyott rajta. Kapkodva vettem a levegőt; mégis elkezdtem olvasni lassan, töredezve, dadogva, ami láthatóan a végsőkig felizgatta Maxet. Ujjával belemart a csípőmbe, és éreztem, hogy belülről teljesen kitölt. - Kérlek! - nyögtem neki. -Jézusom! - lihegte. - Folytasd! Valahogy összeraktam a szavakat, a hangom forrón és vadul szólt. Pont úgy, ahogy illett a szöveghez. A nő nedvessége a könyvben „méz” volt. A férfi megnyalta és megízlelte a nő
minden porcikáját, belé nyúlt és izgatta őt, és én azt éreztem, hogy a könyvbeli nő izgalma és az enyém túl sok már így, együtt. Legnagyobb rémületemre éreztem, hogy a saját nedvességem végigfolyik a combomon, és szétkenődik rajtunk Max erős lökéseitől. Remegni kezdett mögöttem, kiesett a ritmusból, és úgy látszott, hogy képtelen elmozdítani rólam azt a kezét, amelyik a csípőmet markolta, míg a másikkal, gyanúm szerint, a telefonját fogta, hogy képeket készítsen. - Baszd meg, Sara, nyúlj magadhoz! Az alkarommal óvatosan kitámasztottam a könyvet, a másik kezemmel a lábam közé nyúltam, és dörzsölni kezdtem magam. De már olyan duzzadt voltam, olyan erővel épült bennem az orgazmus, hogy néhány másodperc alatt elélveztem. Az utolsó szavak töredezve jöttek ki a számon: - . .azt hitte..., megőrül... a gyűlölettől... és a kéjtől...” Mikor az izmaim megszűntek reszketni, még néhány keményet lökött rajtam, aztán clcsendesedett, és nyögéseit, száját a nyakamhoz szorítva, belém fojtotta. A terem teljesen csendes volt, és rájöttem, hogy milyen hangosak is lehettünk. Azt tudtam, hogy minden szót suttogtam, amit olvastam. De nem adtam ki valami hangosabb hangot, amikor élveztem? Nem tudtam, mert annyira elvesztettem magam vele. Egy csendes morgással kihúzta belőlem, majd azt súgta nekem: - Mindjárt visszajövök! Megigazítottam a ruhám, közben hallottam, ahogy eltűnik valahol mögöttem. Aztán visszatért, és megcsókolta a nyakszirtcmet. - Mmm... csodás! - Szembefordultam vele. - És, ha jól értem a szabályaidat, akkor most szétválunk. Megigazítottam a ruhám, ami már amúgy is rendben volt. Igen, ez volt a megállapodásunk, amit én kényszerítettem ki, mégis, most elég... sajátságosnak tűnt. Hunyorgó pillantással nézett tovább, mintha azt mondaná: Épp most nyújtottam neked egy őrült orgazmust, amitől még mindig kábult vagy, de hát ez van! Ezt mondják az idióta szabályaid! Hajlottam rá, hogy egyetértsek vele. - Rendben. Akkor, jó. Örülök, hogy ugyanazt gondoljuk - mondtam ehelyett. Felnevetett, és visszacsúsztatta a könyvet a helyére. - És, hála istennek, ez az oldal nem a pletykarovatban van, ugye? Egy remek dugás, és senki sem okoskodik. Ebben nagyon is egyetértünk.
- Nem nagyon fárasztó ez? - kérdeztem. - Hogy állandóan figyelnek téged? Visszaemlékeztem arra, hogy amikor Andyvel voltam, mennyire utáltam a kéretlen megjegyzéseket a hajamról meg a ruhámról, vagy arról, hogy felszedtem vagy épp leadtam-e néhány kilót, vagy, ha arról beszéltek, hogy kivel láttak és hol. Kíváncsi voltam, hogy ő hogyan van ezzel. - Nem vagyok én egy igazi híresség. Az emberek csak arra kíváncsiak, hogy éppen miben sántikálok. Szerintem azok, akik ezt a szemetet olvassák, csak annyit akarnak tudni rólam, hogy biztosan jól szórakozom. Ez elég optimista megközelítés volt szerintem. - Komolyan? Szerintem meg letolt nadrággal szeretnének egyszer látni! - Na, várj csak! Hát ebben mesterkedsz? - Egy nagyot nevetett az elképedésemen, aztán folytatta. - A rosszfiú-kép nagyon is megfelel nekik. Pedig nem igaz, hogy minden nap más nőt dugok. Lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam. - Legalábbis, mostanában nem. Valami átsuhant a szemén, egy csöppnyi zavarodottság, aztán megint kitisztult. - Ez is igaz. - Előre hajolt, és édesen megcsókolt, arcomat a kezébe fogva. - Menjünk. Jó? Bólintottam, egy kissé kábultan. Max elindult, hogy mutassa az utat, és felmentünk a lépcsőn a könyvtárterembe. Itt semmi sem változott. A suttogó hangok és a könyvek lapozásának zaja most is betöltötte a teret, és senki sem nézett, még csak nem is pillantott ránk. Volt valami borzongató abban, hogy senki sem tudott arról, amit csináltunk. Már a kijárat közelében voltunk, mikor Max megfogta a karom, és behúzott egy sötétebb sarokba. - Csak még egyet - mondta, majd rögtön a számhoz nyomta a száját. Az ajka lágy és édes volt, ahogy az enyémen időzött, és olyan érzésem volt, hogy nem is akar elmenni onnan. Egy nagyot nyeltem, mikor újra a szemébe néztem. - Akkor, a jövő héten, Virágszirom! És elment. Csak néztem, ahogy átvágott az előcsarnokon, majd kiment a fáradó napsütésbe, és arra gondoltam, mennyire sajnálnám, ha ez véget érne. Nyolc Hétfő délután nagyon szar volt a hangulatom. Gatyarohasztó meleg volt, a nővérem arról próbálta meggyőzni anyámat, hogy menjen vissza Leedsbe, ráadásul Will irodájából sokkal jobb volt a kilátás. - De egy faszkalap vagy! - motyogtam neki, és beledöftem a csirkémbe.
Will felnevetett, és egy hatalmas falatot pakolt a szájába. - Már megint a kilátás? - Hülye bunkó. - Az evöpálcikámmal felé mutattam, és alig értettem, amit mond, úgy tele volt a szája a fűszeres padlizsánnal. - Mondd csak, hogyan is lett a tiéd az az iroda? - Későn értél oda. Én tettem ki előbb a névtáblámat. Ennyi. Na, ja. Első alkalommal fordult akkor elő, mióta New Yorkba költöztem, hogy a saját lakásán húztam meg egy nőt; és ahogy az várható volt, csapdába is estem. Jobban szerettem otthon dugni, ahol mindig ki lehet találni valamit, például, hogy mindjárt jön az anyám, vagy, hogy hamarosan el kell mennem valahová. De ha egy csajnál vagyok, akkor mindig főz valami teát, vagy azt akarja, hogy aludjak nála. Pedig, nem vagyok azért akkora bunkó. Mindig is nyitott voltam a kapcsolatra, csakúgy, mint bárki más. Egyszerűen csak nem találtam még olyan nőt, akinek a kedvéért kihagytam volna a saját ágyamban való alvást. Általában ők szedtek fel engem, és nagyon is jól tudták, ki vagyok; vagyis, tudták, hogy kit akarnak felszedni. Hiába olyan nagy város New York, sokszor inkább falunak tűnik. Kinéztem az ablakon a fantasztikus panorámára - dögöljön meg Will -, és Sarára gondoltam. Mostanában ő volt az alapértelmezett gondolateltérítőm. Egyszerűen rejtély. Ha egy nő azt akarja, hogy egy férfi állandóan rágondoljon, akkor azt kell mondania neki, hogy csak egyszer dughatja meg egy héten, és kész. És a koncentrációnak annyi. Most itt álltam, és azon tűnődtem, mi lenne, ha egyszer csak megkérne rá, hogy aludjak nála. Mit mondanék neki? Tudod a választ, te léhűtő! Azt mondanád, igen. Megdugtam már vagy néhány tucat nőt, mióta az Államokba jöttem, de már alig emlékszem rájuk. Most már minden emlékképem Saráról szól. Édes és vad. Rejtőzködő, mégis bárhogyan megbaszhattam. Még sohasem találkoztam ilyen nővel, aki egyszerre lett volna ennyire titokzatos és nyitott. -Találkoztam egy nővel, pajtás. Will visszadobta az evőpálcikáit a kajás dobozába, és szinte ráfeküdt az asztalra. -Akkor elmondod? -Ja. Lehet. - Nem először látod már, igaz? - Néhány hete. Igen. - Csak ő?
Bólintottam. - Kibaszott jó nő, és nem akarja, hogy mással is lefeküdjek. - Will egy „Szentséges úristen!" arcot vágott, de nem lettem róla tudomást. - Más, mint a többi. Van benne vala-
mi... - megdörgöltem a számat, és kibámultam az ablakon. Mi van ma velem? - ...amiért nem tudom kiverni a fejemből. - Ismerem? - Nem hinném. - Próbáltam visszagondolni, hogy Will találkozhatott-e Sarával a jótékonysági bálon. Végig vele voltam, miután otthagytam Sarát, hogy rendbe hozhassa magát, és nem láttam őket beszélni. - Szóval, nem mondod meg, hogy ki.-Will nevetve dőlt hátra a székén. - Tehát belezúgtál, ifjú titán? - Baszd meg! - Felkaptam a nejlonzacskót, és beledobáltam az üres papírdobozokat. Egyszerűen csak kedvelem. Bár, nincs köztünk más, csak szex. Mindkettőnk így akarja. - Ami nem is baj - mondta óvatosan. - Akkor nem valószínű, hogy a pénzre megy. - Szerinted hülye vagyok, ha azt gondolom, hogy ez furcsa? Egyszerűen nem akar többet. Ha én többet akarnék, lelépne. Teljesen megrémült már attól is, hogy nyilvánosan mutatkozzon velem. Szerinted azért kedvelem annyira, mert semmit sem akar tőlem, csak a farkamat? Mint mindig, amikor Sarára gondoltam, most is az jutott eszembe, vajon hogyan fog véget érni ez az egész. Will halkan füttyentett. - Hát, elég fantasztikusnak tűnik. De azt egyszerűen nem értem, hogyan lehet rákattanva a farkadra! Még az anyukád is keményebb férfi, mint te vagy, azzal az apró kis jószágoddal! -Te most Bridgidet inzultálod? Seggfej! - Erre megvonta a vállát, és feltört egy szerencsesütit. - Épp te mondod ezt, aki lehajtja a vécédeszkát pisilés előtt? - Én ugyan nem. Nem is szoktam leülni, mert nem szeretném, hogy vízbe lógjon a pöcsöm. - Will! Te csak azzal tudnál kielégíteni egy nőt, ha átadnád neki a hitelkártyádat! Az ezt követő heves adok-kapok kiverte a fejemből az egészet, és már nem viselkedtem úgy, mint egy patetikus seggfej, és nem gondoltam állandóan arra, hogy Sara hol fog átbaszni engem. Ebéd után kimentem az irodából, és azonnal leintettem egy taxit, hogy megnézzek egy új
művészeti installációt Chelsea- ben. Korábban egy régi ügyfelemnek segítettem megfelelő galériát találni, mert egy-két hétig néhány régi E. J. Bellocq- fotót akart kiállítani. Csak egy kétszavas e-mail kellett hozzá - „Itt vannak!’’- és máris borult az egész napi programom. Őrülten látni szerettem volna ezeket a még soha be nem mutatott, rekonstruált képeket, amiket Bellocq „Storywille” kollekciójának félig tönkrement negatívjai alapján készítettek. Bár tanulmányaim során elég későn találkoztam a munkáival, ő volt az, aki a meztelen testekről készített fotóival igazán beindította a fantáziámat. Lenyűgözött a képei megformáltsága, az egyszerűség és sebezhetőség, amit közvetítettek. Bár Sara előtt sohasem készítettem képeket magamról és a szeretőimről. És ez volt itt a gond. A kettőnkről készült képeken ugyan meg sem kíséreltem a művészetét utánozni, Bellocq képei mégis valahogy Sarát juttatták eszembe. Vékony derekát, sima hasát, csípőjének finom ívét. 'Rápillantottam a telefonomra, és ezredik alkalommal kívántam, hogy bárcsak készítettem volna legalább egy képet szeretkezés közben a szeméről. Vagyis, bassza meg! Szex közben. Szex közben a szeméről. Meleg volt, de nem volt az az elviselhetetlen párásság, mint szokott, és a kiállítás után kedvem támadt sétálni egyet, hogy kiszellőztessem magamból az izgatottságomat. Chelseatől a középső városrészig nem volt semmi különös, de a Times Square-nél felfedeztem valakit, aki egy kamerával követett. Mindig azt hittem, hogy a paparazzók végül rájönnek, hogy nem vagyok olyan érdekes, mint amilyennek gondolnak, ám ez nyilvánvalóan még nem történt meg. Követték a hétvégéimet, követtek a jótékonysági partykon, a munkámban. Valójában már négy éve nem történt velem semmi érdekes, legfeljebb egy-egy randi egy-egy fél-hírességgel, mégis, ha gyalog mentem Manhattanben, az esetek felében megtalált valaki. A jókedvem hirtelen elillant. Szerettem volna már otthon lenni, agyatlanul nézni a Pitoni, és meginni néhány sört. Még csak kedd volt, és, a kurva életbe, és már nagyon szerettem volna látni Sarát. - Kopj le! - mondtam hátra a vállam fölött.
- Csak egy képet, Max! Egy képet, és egy mondatot a Keirával való ügyedről! Bassza meg. Még mindig ezen csámcsognak? Egyszer találkoztam vele, egy hónapja egy koncerten.
- Igen! Orrba-szájba baszom Keira Knightleyt! De most komolyan: tőlem várjátok, hogy megerősítsem a pletykákat? Hirtelen egy taxi kereke csikordult a járdaszélhez, hogy a szar is megfagyott bennem. Kivágódott a hátsó ajtó, és egy kar integetett őrülten, hogy szálljak be. Ekkor láttam meg, hogy Sara az. - Gyere már, gyorsan! Kellett hozzá néhány másodperc, míg az agyam összekapcsolódott a számmal és a lábammal. -A francba! Hát, ez jó! Nagyszerű. Beugrottam a kocsiba, ledobtam a táskámat a földre, majd ránéztem. - Hé, Max! Úgy nézel ki, mint az űzött vad. - Ezt elég jól látod - válaszoltam, és a szemébe néztem. Megvonta a vállát, és egy furcsa, kitérő pillantást vetett rám. ~ Rohadt paparazzók. Sara keresztbe tette a lábát, és sajnálkozva mondta: - Szegény kisfiú! Kérsz egy ölelést? A szemében tűz égett, olyan, amilyet csak a klubban téttam nála, amikor végigvonszolt az emberek között. Bajban vagy, pajtás! Rövid, piros, elöl záródó ruhát viselt, ami felül szétnyílt raita egy kissé. Tudtam, mire gondol. Ránéztem a bal mellére, 0cJa, ahol kilátszott a melltartó fekete csipkéje. - Örülök, hogy látlak - mondtam a kivágásnak. - Jó kis napom volt. Beléd temethetem az arcom? - Nincs szex a kocsiban! - vakkantott a sofőr. - Akkor, most hova megyünk? Sarára néztem, hogy mit mond erre, de ő csak nézett rám, kérdő tekintettel. -Tovább, a park felé - válaszoltam. - Még nem tudom pontosan. Egy vállrándítással irányt változtatott, és valamit mormogott a bajsza alatt. - Gyönyörű vagy - mondtam Sarának, és odahajoltam, hogy megcsókoljam. - Mindig ezt mondod. Megvontam a vállam, és megnyaltam a nyakát. Basszus! Olyan íze volt, mint az édes teának és a narancsnak. - Gyere velem haza! Megrázta a fejét, és csak nevetett. - Nem! Nyolcra jegyem van valahová. - Kivel mész? - Magammal - mondta, majd kihúzta magát, és kinézett az ablakon. A keze után nyúltam,
és összefűztem az ujjainkat. - Majd elmész máskor. Ami azt jelenti, hogy most haza kéne jönnöd velem, hogy a farkamon lovagoljál. Sara tágra nyílt szemmel nézett a sofőrre. Ő ránk pillantott a tükörben, de nem szólt semmit. - Nem - suttogta, és a tekintete az enyémet kereste. Megpróbálta kihúzni a kezét a kezemből, de nem engedtem. - De kérhetek valamit? A füle mögé igazított hajával olyan kicsinek tűnt mellettem az ülésen, hogy tőlem egészen szokatlanul megijedtem. Vajon nem rossz ez neki? A nyílt, védtelen pillanataiban olyan naivnak látszott! - Bármit - válaszoltam. - Gondolkodtam rajta. Miért vagy te ilyen híres? Mert klassz vagy és sikeres. De miért találnak meg a fotósok, csak úgy, az utcán, egy keddi napon? Aha. Elmosolyodtam, mert rájöttem, hogy bár rám keresett az interneten, nem mehetett nagyon mélyre a múltamba. - Azt hittem, elvégezted a házi feladatodat. - Eluntam magam, mikor már a harmadik oldalt néztem végig, tele a képeiddel, ahogy a nők gyűrűjében állsz, karodra vetett szmokingzakóval. Nevetni kezdtem. - Biztosíthatlak, hogy nem ezért követnek! - Megálltam, mert arra gondoltam, vajon miért mondom ezt el most neki, holott nem beszéltem róla sokáig senkinek. - Valamivel több, mint hat éve költöztem ide. - Ő bólintott, mert tisztában volt ezzel. - Egy hónappal azután, hogy megérkeztem, találkoztam egy Cecily Ábel nevű nővel. Sara összeráncolta a homlokát. -Valahonnan ismerem ezt a nevet. De honnan? Vállat vontam. - Ismerheted őt, de azon sem lepődnék meg, ha nem. Egy ideig nagyon nagy név volt a Broadwayn, de, ahogy ez a New York-i színházi világban lenni szokott, a híre nem nőtt az égig. - Hogy érted, hogy nagy név volt a Broadwayn? Néztem, ahogy az ujjai összefonódnak az enyémmel. - Azt hiszem, Cecilyt a színházi világból való drámai távozása tette számomra érdekessé. Elég hirtelen hagyta itt a várost, miután írt egy levelet, amit leközölt a Post is. Elmondta
benne az összes baját, és beszélt többek között „azokról az igazgatókról, akik képtelenek maguk mellett tartani a kezüket, a kurvázó politikusokról és a befektetőkről, akik egyetlen jó szót sem tudtak mondani utána". - Szeretett téged? - Igen. És, mint oly sok esetben, viszonzatlanul. Sara szeme elsötétedett, és piros ajka egy grimaszra görbült. - Ez elég nyeglén hangzik. - Hidd el, Cecilyvel kapcsolatban minden vagyok, csak nem nyegle. Most már jól van, boldog házasságban él Kaliforniában. De egy ideig orvosi felügyelet alatt állt. - Mielőtt megszólalhatott volna, tovább folytattam. - Jó barátnőm volt, és az a döntése, hogy egyszer csak itt hagy mindent, arra utalt, hogy nem volt túlságosan... stabil. Sok oka volt annak, hogy elment, én csak a legutolsó csepp voltam a pohárban. Mert nem úgy szerettem, ahogy ő szeretett engem. Sara felnézett a plafonra, és úgy tűnt, hogy a hallottakat mérlegeli. - Jobb, hogy őszinte voltál vele. - Persze. Végül is, nem a mentális állapota volt az, ami' ért otthagytam őt. Zavart volt ő már előtte is... De ez elég rondán hangzik egy újságcikkben, nem?
Sara visszanézett rám, a tekintete ellágyult, és visszatért a mosolya. -Tehát az embereket az érdekli, hogy ki ez a férfi, aki összetörte a helyi sztár szívét, és az őrületbe kergette? - Ezért aztán valamiféle idolt csináltak belőlem. A sajtó imádja a gonosz playboyokat, ez a levél meg elég drámai volt. Amit rólam írtak, az igaz is volt, meg nem is. Tényleg szeretem a nőket és a szexet. De az életem korántsem olyan érdekes, mint ahogy azt a pletykalapok vélik. De mostanra megtanultam, hogy ne érdekeljen az, hogy mit mondanak rólam. A sofőr hirtelen fékezett, és kitárolt a kocsival, hogy elkerüljön egy az ütközést egy biciklis gyerekkel, majd ráfeküdt a dudára. A nagy kavarodásban Sara melle nekinyomódott a karomnak, én meg vigyorogva ellentartottam neki, mire felnyílt a szempillája, és tettetett bosszankodással nézett rám. - Rengeteg kép van rólad az interneten! -Vannak köztük volt szeretőim, és vannak, akik nem voltak azok. - Ujjamat végighúztam a melle domborulatán, ő meg lesütött szemmel követte a mozdulatomat. - Én nem irtózom abnormális módon a kapcsolatoktól. Egyszerűen csak nem élek
ilyenben, már jó ideje. Hátravetette a fejét, így egészen pontosan láttam, ahogy a pupillái kitágultak, és az ajka mosolyra húzódott. - Hát, igen - ismertem be nevetve. - Azt hiszem, a mi '/iszonyunkban a hasonló a hasonlóhoz elv érvényesül. Még az sem érdekel, ha soha nem akarsz valódi randevút velem. A mosolya elhalványodott.
- Nem hinném, hogy bármelyikünk is jobb a másiknál. - Na, igen - hagytam helyben. - De abban nyilván jók vagyunk, amit csinálunk. És, ha már erről van szó, meséltem rólad Willnek. - Néhány pillanatig néztem, ahogy elönti a harag pírja. Élveztem, hogy bosszanthatom ezzel. - De nem mondtam nevet, Virágszirom. Nyugi! Vártam, hogy megkérdezze, mit mondtam róla. Várhattam. Végül ránéztem, és láttam, hogy még mindig engem figyel. Megálltunk egy pirosnál, és most teljes csönd volt a taxiban. - Vagyis? - kérdezte, mikor újra elindultunk, és egy gonosz kis mosoly jelent meg az arcán. - Elmondtad neki, hogy találtál egy nőt, aki szeret nyilvános helyeken dugni? - A taxiban nem! - kiáltott ránk a sofőr olyan hangosan, hogy mindketten felugrottunk, és nevetésben törtünk ki. Beletaposott a fékbe, hogy előreestünk. - Az én taximban nem! - Ne aggódj, pajtás - mondtam neki. Aztán Sara felé fordulva halkan folytattam. Úgysem hagyná, hogy megbasszam egy kocsiban, legalábbis nem kedden. - Nem bizony - súgta vissza, bár azt hagyta, hogy újra megcsókoljam. - Kár - mondtam a szájába. - Pedig tudod, milyen jó vagyok az autóban? Különösen keddenként. - Szóval, hogy volt ez a beszélgetés Willel? - kezdte Sara, és kezével odanyúlt az ölembe fektetett zakóm alá - Ha nem mondtad meg neki, hogy ki vagyok, akkor mit mondtál neki? Tenyerét a farkamra tette, majd megszorította. Most ki fogja verni, itt, a taxiban? Ez hihetetlen! - A Madison és a Hatvanötödik sarkára! - mondtam a sofőrnek. - Nem kell sietnie! Ő mérgesen rám pillantott, valószínűleg azért, mert így a Columbus Circle felé kell hajtania a csúcsforgalomban, de aztán bólintott, és az Ötvenhetediken befordult a Broadway felé.
- Semmi szex a kocsiban! - mondta ezúttal béküléke- nyebben. Sara felé fordultam. - Elmondtam neki, hogy találkoztam egy növel, akivel nagyon jó dugni. Talán azt is mondtam, hogy meglehetősen különleges nőről van szó. Sara lehúzta a cipzáramat, ügyesen kiszabadította a farkamat, majd keményen megszorította. Furcsa melegség terjedt szét a gerincem mentén, ahogy észrevettem, hogy milyen rutinosan nyúl már hozzám. - Miben vagyok különleges? - Odahajolt hozzám, az ajkai közé vette a fülemet, és azt suttogta: - A többi nő talán nem verte ki a faszodat a taxiban? Csak bámultam rá, hogy kicsoda is ez a nő; ki ez a friss, ártatlan, nagyon is basznivaló csaj, aki nem akar tőlem mást, mint néhány jó numerát? Játszik velem? Vagy tényleg ez a helyzet? Vagy néhány orgazmus után felmondja majd a megállapodásunkat, és közli velem, hogy mégis többet szeretne? Valószínűleg. De ahogy ránéztem a piros szájára, a hatalmas barna szemére, ahogy a farkammal játszva a lehető legerkölcstelenebbül néz rám, arra gondoltam, addig biztos nem hagyom el, míg el nem intéz engem. - Tulajdonképpen nem sokat mondtam neki. Willel a komoly beszélgetések mindig úgy érnek véget, hogy egymás péniszméretét ócsároljuk. - Akkor nyilván finoman bántál vele: „nem szállók harcba egy fegyvertelen emberrel!”kuncogta a nyakamba, és elkezdett simogatni. - így igaz - súgtam neki, és felé fordultam, hogy megcsókoljam. - De, hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, mekkora fasza van Willnek. - Ha szeretnéd tudni, én majd megállapítom, és beszámolok róla neked. Felnevettem, és a szájába dörmögtem. - Üdítő dolog egy olyan nővel beszélni, aki nem akar állandóan intelligens lenni. - Nincs szex! - vakkantott a taxisofőr, és a visszapillantóban fixírozott minket. Föltettem a kezem, és rávigyorogtam. - Hozzá sem érek, pajtás! Úgy látszott, végre leszáll rólunk, mert keresett a rádión egy beszélgetős adót, és leeresztette az ablakot, hogy beengedje a késő délutáni szellőt és a város folytonos zaját. Sara keze lassan mozogni kezdett rajtam; finoman felcsúszott a farkamon, megsimogatta a makkomat, aztán marokra fogva vissza húzta le, egészen a tövéig.
- Leszopnálak, ha nem nézne - súgta. - Mert a legjobbat érdemied. Mert itt gyönyörű vagy, Max! Pont ott, ahol igazán számít! Nevetésben törtem ki, és az arcomat a nyakának nyomtam, hogy elnyomjam a nyögésemet, amit az okozott, hogy a tevékenységét most a makkomra koncentrálta. - Baszd meg, ez kurva jó! Egy kicsit gyorsabban, szerelmem! Lehet? Meghökkent egy kicsit a váratlan kifejezésemen, aztán felém fordult, hogy az államat harapdálja. A marka egyre jobban szorított, és egyre gyorsabban mozgott. A sofőrre pillantott, aki elmerült a rádióhallgatásban, és az előttünk lévő autósokkal kiabált. - Igen... így szereted? - kérdezte. Bólintottam, és az arcába mosolyogtam. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó vagy ebben. A nevetése a bőröm alatt vibrált a nyakamban. Még sohasem hallottam tőle ilyen nyers és durva hangokat. Egy újabb fal, amit áttörtem! A diadal forró, metsző érzése áradt szét a mellemben, és egy pillanatig kedvem lett volna lehúzni az ablakot, hogy kikiabáljam: ide is beengedett! Végignyalta oldalt a nyakamat, majd bekapta az alsó ajkamat. - Neked van a legtökéletesebb farkad - mondta. - Pedig csak kedd van. - Baszd meg! - nyögtem fel. Az állam megfeszült, ahogy elélveztem. A kezem ökölbe szorult mellettem, és rájöttem, hogy Sara most elfeledtette velem azt, hogy seggfej módon gondoljak erre az egészre, hogy állandóan azon görcsöljek, vajon átbassza-e a fejemet, vagy sem. Benyúlt a táskájába, keresett egy törlőkendőt, és még bent, a táskájában megtörölte vele a kezét. Ettől, ahogy elrejtette a bizonyítékot a sofőr elől, vigyorogni kezdtem. Aztán hozzám hajolt, és olyan édesen csókolt meg, hogy szerettem volna nyomban ledönteni az ülésre és kinyalni, csak hogy halljam azokat a kis rekedt kiáltásait. - így jobb? - kérdezte csendben, az arcomat vizsgálva. Valami mást is megmutatott nekem ez az arckifejezés: azt, hogy legfőképpen azt akarja - amivel aztán állandóan küzdött magában -, hogy nekem jó legyen. Mikor egy háztömbnyire voltunk a lakásomtól, hátradőlt, és kedves mosollyal azt kérdezte: - Itt szállsz ki? Én hezitáltam egy kicsit, mert nem tudtam, hogy nem akar-e velem jönni. - Igen, hacsak nem szeretnél...
Halkan, lágyan szólalt meg, amivel érzésem szerint el akarta venni a mondandója élét. -Találkozunk pénteken, Maxi Kész. Ki vagyok rakva. - Beszéljünk róla? Megfordultam, ott, ahol álltam, a létra tetején, és Chloére néztem. A csípőjénél egy festőecsetet tartott, és úgy nézett fel rám. - Miről? Összevonta a szemöldökét. - A szakításodról. Arról, ahogy hirtelen elköltöztél. Andyről, és arról a rejtélyes férfiról, akivel mostanában kefélsz, és hogy mennyire más most az életed, mint néhány hónapja volt. Mosolyt erőltettem magamra. -Ja, erről? Mit mondjak róla? Ő felnevetett, aztán finom csuklójával végigtörölte a homlokát, amivel szétkente a rajta levő festékpöttyöt. Bennett üzleti ügyben elutazott, és Chloe elhatározta, hogy az egész hatalmas lakásukat kifesti, míg nincs itthon a férje, mert nem szerette volna, hogy mindent részletekbe menően ő irányítson. Kimerültnek tűnt. - Miért nem festetsz ki inkább? - kérdeztem, és körbenéztem. - Nyilván ki tudnád fizetni. - Mert nem bírom kiengedni a dolgokat a kezemből. De ne válts témát, légy szíves! Nézd, annyit azért láttam, hogy a kapcsolatotok szép lassan megfojt téged; de az mégiscsak furcsa, hogy nem meséltél többet a va lódi Andyről! Bennett jól ismerte őt a városbeli események kapcsán, én viszont nem ismertem őt ilyen jól, és... - Azért - szakítottam félbe -, mert ha meséltem volna, egy pillanat alatt te is átláttál volna rajta, mint Bennett! - A jól ismert kín újra belemart a gyomromba, Andy puszta említésére is. Chloe mondani kezdett valamit, de én egy gesztussal megállítottam. - Ugyan már! Bennett mindig is távol tartotta magát Andytől, mert nyilván úgy gondolta, hogy nem az ő dolga beavatkozni. Akkoriban, amikor veled először találkoztam, már én is sejtettem, hogy csal. Azért nem akartam a közeledbe engedni, mert nem akartam, hogy lásd, hová süllyedtem. A sarokba pillantott, és még mielőtt megszólalt volna, már tudtam, hogy mit fog mondani. - Drágám, nem kellett ahhoz személyesen ismernem őt, hogy tudjam: egy csaló fráter. Mindenki tudta. Az egyetlen dolog, ami normális volt körülötte, az te voltál. Megpróbáltam visszanyelni a könnyeimet. - Szerinted ez az egész miattam van? Én vagyok olyan hülye és vak, hogy ennyi évet
töltöttem vele? Eszembe jutott az első évfordulónk, amit az Everestben ünnepeltünk meg egy vacsorával, és ahová félórás késéssel érkezett, parfümszagúan. Micsoda közhely! És, amikor megkérdeztem, hogy volt-e valakivel, azt felelte: „Mindig valaki mással vagyok, bébi, amikor nem veled vagyok! Ilyen az életem. De most itt vagyok!” Én ezt úgy akartam érteni, hogy mindig dolgozik, amikor nem velem van. Pedig valószínűleg ez volt az egyetlen alkalom, amikor igazat mondott a nőiről. - Nem - válaszolta Chloe. - Túl fiatal voltál. Talán nem is volt számodra valóságos az egész. Amúgy, baromi vonzó pasi, ezt meg kell hagyni. De nem egészséges dolog, hogy egy ilyen nagy váltás után ne mesélj róla semmit. Most tényleg jól vagy? Bólintottam. -Tulajdonképpen igen. - Andy szokott hívni? A kezemben lévő ecsetet néztem, aztán visszadobtam a vödörbe. - Nem. - És ez zavar? - Talán. Egy kicsit. Azt reméltem, ha elmegyek, rájön, hogy mennyire elrontotta. Jó lett volna látni, ahogy megalázkodik előttem. Bár, az a helyzet, hogy valószínűleg nem venném fel a telefont, ha hívna. Sohasem mennék hozzá vissza. - Mit csinált, amikor mondtad neki, hogy elhagyod? - Kiabált. Fenyegetett. - Kinéztem az ablakon, és eszembe jutott Andy dühtől eltorzult arca. A haragjával általában megfélemlített engem, de ez alkalommal valami más történt. Kidobálta a ruháimat az utcára. Kilökött az ajtón. Chloe annyira meglepődött, hogy kiejtette a kezéből a* ecsetet, és még csak meg se nézte, hogy hová esett. Odajött hozzám, és szorosan megölelt. - Tonkretehetted volna. - Majd tönkreteszi ő magát. És csak ki akartam szállni az egészből. - A válla fölött elmosolyodtam. - Viszont, kilakoltattam a családi ügyvédünk segítségével. Az újságok jót csámcsogtak rajta. Hiszen az én házam volt, nem igaz? Jó volt kiadni magamból mindent. Chloétól egyáltalán nem álltak távol a drámai jelenetek, és végig, míg Andyről beszéltünk, az járt a fejemben, ahogy alig több mint egy éve hirtelen felmondott a Ryan Mediánál, bezárkózott a lakásába, és nem is beszélt senkivel egy hétig. Mikor végül felhívott, elmondott nekem mindent; hogy mi történt közte és Bennett között, hogyan kezdődtek a kalandjaik, és hogy miért érezte úgy, hogy ott kell őt hagynia.
A története hallatán akkor úgy éreztem, hogy rájöttem valamire - de ez teljesen rossz irányba vitt. Az, hogy Chloe otthagyta a munkahelyét, és minden valószínűség szerint feláldozta a kapcsolatát is, arra ösztökélt, hogy hozzuk rendbe a dolgokat Andyvel. Mindkettőnk érdekében ezt akartam, teljes szívemből. De az igazság az, hogy bár Chloe rendbe tudta hozni a kapcsolatát Bennettel, Andy erre egyáltalán nem volt alkalmas. Mikor az Bernre gondoltam, mindig valami másnaposság vett rajtam erőt; de most, hogy őróla beszéltünk, egy nagy ólomgolyó ült a gyomromban, és nem is tűnt el onnan, akárhány szobát festettünk ki, vagy akárhány mérföldet is futottam utána lent, a folyóparton. Néhány pillanatig fel akartam hívni Maxet, de rájöttem, hogy egy probléma megoldása nem az, hogy csinálok egy másikat. Mert hiába akart elhívni vacsorázni, ettől még nem lettek mélyek az érzései. Nem is lesznek soha. A hétfő és a kedd gyorsan elszállt. Szerdán egy csomó meetingem volt az új ügyfelekkel, és úgy tűnt, hogy mostantól az év minden napja be lesz táblázva. Csütörtökön viszont - és ez még rosszabb volt -, pont az ellenkezője történt. Chloe és Bcnnett szabadnapot vettek ki, hogy hozzácsapják a július 4-ei hosszú hétvégéhez, George pedig hazament Chicagóba. Az egész iroda kihalt volt, és bár pörgött az üzlet, úgy tűnt, az embereim túlságosan is hatékonyan dolgoztak. Nem volt semmi tennivalóm, és minden szinte kongott körülöttem. „Miért vagyok itt?” - kérdeztem SMS-ben Chloét, válaszra sem várva. Tegnap ugyanezt kérdeztem én tőled, mielőtt elmentem haza. A lépteim visszhangoznak a folyosókon, amikor kávéért megyek. De már épp eleget ittam ahhoz, hogy egy hónapig ne aludjak. Akkor küldj SMS-t a gyönyörű idegenednek! Hozz össze valami bulit! Használd az energiádat valami másra! Ezt így nem lehet! Erre azonnal mcgzörrent a telefon. Hogy érted? Mit nem lehet? Visszacsúsztattam a telefont a táskámba, és egy nagyot sóhajtottam. Kibámultam az ablakon. Nem mondtam semmit Chloének az idegennel való megállapodásomról, de éreztem, hogy fogytán a türelme. De szerencsére nem volt a városban. Egyszerűen eltehettem a telefont, és megtarthattam magamnak a titkot, legalább még néhány napig. A június gyönyörű New Yorkban, de amint beköszöntött a július, az idő elviselhetetlenné vált. Úgy éreztem, sohasem szabadulok ki a felhőkarcolók rengetegéből, ahol olyan volt, mintha egy téglakemencében sütögetnének. Mióta ideköltöztem, először kezdett hiányozni az
otthonom. Hiányzott a tó felől fújó szél, és még azok a szélrohamok is, amelyek visszafújják az embert, ha nem dől beléjük eléggé. Hiányzott a nyári viharok zöldes színű ege, és ahogy a szüleim házának alagsorában átvészeltük ezeket; olykor órákig flippereztünk az apámmal. Manhattanben az volt a legjobb, hogy rengeteget tudtam céltalanul bolyongani, és mindig belebotlottam valami érdekesbe. Ebben a városban minden van: yakisobát lehet rendelni éjjel háromkor, olyan férfiakba botiasz, akik tükrökkel pakolnak tele egy raktárt egy szexuális kaland kedvéért, sőt még flipper is van a bárban, nem messze a munkahelyedtől. Mikor a kirakaton keresztül megláttam a gép fényeit, majdnem elbotlottam a saját lábamban, mert úgy éreztem, hogy mindent megad nekem ez a város. Talán többet is, mint amennyit észreveszek. Beléptem a sötét helyiségbe, és magamba szívtam a pattogatott kukorica és az állott sör ismerős illatát. E napfényes csütörtök közepén a bár épp elég sötét volt ahhoz, hogy úgy érezzem, éjfél van odakinn, és mindenki alszik, aki nem itt iszik vagy biliárdozik. A kirakatnál lévő gép újfajta volt, fényes flipperkarokkal és valami emós punkzenével, ami nem hozott lázba. De a hátsó sarokban egy régebbi modell állt, amin a KISS zenekar képe volt; festett arcuk dicsfényben tündökölt, és Gene Simmons nyitott szájjal nyújtogatta a nyelvét. Néhány dollárt felváltottam a pultnál, rendeltem egy sört, és átvágtam az emberek között a hátsó helyiség felé. Apám mániás gyűjtögető volt. Amikor ötéves lettem, és szerettem volna egy kiskutyát, vett nekem egy dalmatát, aztán egy másikat, míg végül odajutottunk, hogy egy hatalmas házban egész nap félsüket kutyák ugattak egymásra. Aztán ott voltak a klasszikus Corvairek, általában sérült karosszériával. Apám egy egész garázst bérelt nekik. Aztán a régi trombiták következtek. Majd egy helyi művész szobrai. Legvégül pedig a flipperek. Vagy hetven gépe volt egy raktárban, és további hét vagy nyolc otthon, a játékszobában. Itt történt meg, hogy Andy és apám egymásra találtak. Apámnak fogalma sem volt róla, hogy Andy még sohasem játszott flipperen, ő pedig úgy csinált, mintha apa gyűjteménye lenne a legcsodálatosabb dolog a világon. Úgy viselkedett, mintha azóta játszott volna, mióta egyáltalán feléri a gombokat. Apám el volt bűvölve tőle, ami engem is nagyon feldobott. Még csak huszonegy éves voltam, és nem tudtam, hogy a szüleim hogyan reagálnának egy nálam majd’tíz évvel idősebb udvarlóra. De apa azonnal megtett minden tőle telhetőt, nem kímélve az idejét és a pénztárcáját sem, hogy támogassa a kapcsolatunkat és Andy ambícióit. Az apámat mindig könnyű volt megnyerni, és ha egyszer már birtokon belül volt valaki,
szinte lehetetlen volt elveszítenie a bizalmát. Kivéve azt az esetet, amikor az apám rajtakapta őt egy romantikus vacsorán, ahol a partnere történetesen nem az ő lánya volt. Ezután apám igyekezett felnyitni a szemem, hogy annak lássam Andyt, aki, és ne azt a közkeletű képet imádjam, amit mindenkinek mutatott magáról. Én mégis úgy döntöttem, hogy hiszek neki: az a nő egy munkatársa volt, akit otthagyott a párja, ezért nagyon maga alatt volt, és kellett valaki, akinek kiöntse a szívét. Hát, így. Micsoda gondoskodó főnök! Két hónappal később egy helyi újság megírta, hogy ezúttal valaki mással csalt meg engem. Bedobtam egy negyeddollárost a gépbe, feltettem a gombokhoz a kezem, és néztem, ahogy a fényes, ezüstszínű golyók a helyükre gurulnak. A zenét, a füttyöket és a csengőhangokat nyilván kikapcsolták, mert a játék süket csöndben ment. Fellőttem a golyót a mezőre, felfelé csattintottam a karokat, és a csípőmmel taszítottam egyet a gépen. Teljesen be voltam rozsdásodva, és tök szarul játszottam, de most nem érdekelt. Az elmúlt hetekben volt már néhány ilyen csendes, kikristályosodott pillanatom. Olyan pillanatok, amelyekben pontosan láttam, mennyire felnőtt vagyok, és mégis, milyen keveset tudok a felnőtt életről és a kapcsolatokról. Néha akkor jött ez elő, amikor Bennettet és Chloét figyeltem, ahogy minden felhajtás nélkül, magától értetődően és kölcsönösen imádják egymást. Es ez is ilyen pillanat volt, amikor egyedül játszottam itt, és olyan elégedett voltam, mint már sok éve nem. Egy-két férfi odajött, és beszélni kezdett hozzám. Már hozzászoktam, hogy a férfiak nem bírják elviselni, ha egy nő egyedül flipperezik. De a negyedik játéknál éreztem, hogy valaki tényleg figyel. Olyan volt, mintha a nyakszirtemet egy pillantás erejével nyomná valami. Megittam a söröm, és megfordultam. Max állt a terem másik oldalán. Egy másik fickóval volt, akit nem ismertem, de aki szintén üzleti öltözékben volt, így aztán pont úgy kilógott
a
többiek közül, mint én a vékony, szürke ruhámban cs a Phos
magassarkúmban. Max a söröspohara fölött nézett engem, és amikor találkozott a tekintetünk, elmosolyodott, és a poharát megemelve üdvözölt. • Vagy húsz percig játszottam még, aztán odamentem hozzájuk, és csak arra figyeltem, hogy ne kezdjek el idétlenül vigyorogni. Nagyon vágytam rá, hogy lássam őt - és még csak nem is tudtam erről. - Szia - mondtam, és megeresztettem egy apró kis mosolyt.
- Szia, neked is! Ránéztem a barátjára, egy hosszú arcú, barna szemű, idősebb férfira. - Sara Dillon. O pedig James Marshall, a kollégám és a jó pajtásom - mutatott be Max. Kezet ráztunk. - Üdvözlöm, James! - Szintúgy. Max belekortyolt a sörébe, majd felém bökött a poharával. - Sara az RMG új pénzügyi főnöke. James szeme elkerekedett, majd láthatóan megille- tődve bólintott. - Aha! Értem. - Mit csinálsz errefelé? - fordultam Maxhez, és körbepillantottam. - Gondolom, ez itt nem valami üzleti találkozó. - Ki nem szarja le a munkát ilyenkor? De ön, mit csinál itt, kisasszony? Bujkál valaki elől? - kérdezte gonosz fénnyel a szemében. - Nem - válaszoltam egyre szélesebb mosollyal. - Én soha. A szeme elkerekedett, majd bólintott a pultos felé. - Én azért jöttem ide, mert szeretem az ilyen kis piszkos helyeket, és mert Guinnesst csapolnak itt. - Én meg azért, mert van biliárd, és szeretek úgy tenni, mintha el tudnám verni Maxet mondta James, majd egy hosszú hajtásra megitta a sörét. - Na, menjünk játszani! Én ezt végszónak tekintettem, így fölvettem a táskám a vállamra, és rámosolyogtam Maxre. - Akkor, jó szórakozást! Viszlát! - Kikísérlek, jó? - mondta, és James felé fordult. - Kérj nekem még egy korsóval, és találkozunk a hátsó asztalnál, oké? A hátam tetejére tette a kezét, így sétáltunk ki a bárból a vakító délutáni napfénybe. - Hú, bassza meg! - kiáltott fel a kinti hőségben, és a szeme elé tartotta a kezét. - Mégis jobb odabenn! Gyere, játsszál egyet velünk! Megráztam a fejem. - Azt hiszem, inkább hazamegyek, mert még mosnom kell. -Te hízelegsz nekem! Hirtelen felnevettem, és nyugtalanul néztem, ahogy kezét az arcomhoz emeli, hogy megsimogasson. Aztán rnégis leejtette, és azt motyogta maga elé: -Jó,jó, rendben.
-James tud rólunk? - kérdeztem csendben. Kicsit megbántottan nézett rám. - A barátaim tudják, hogy van valakim, de azt nem, hogy ki. Kellemetlen csend telepedett közénk, és nem tudtam eldönteni, hogy most milyen protokoll szerint kell eljárnom. Pontosan ezért volt ideális a péntekekre korlátozódó menetrend: nem kellett rajta gondolkodni, nem kellett bevonni a barátnőimet, az érzéseimet, nem kellett megkérdőjelezni a határaimat. - Gondolkodtál már azon, milyen furcsa, hogy állandóan egymásba botlunk? - kérdezte kiismerhetetlen pillantással. - Nem - ismertem be. - De nem azért van ez, mert ilyen a világ? Hogy egy sokmilliós városban mindig ugyanazokkal találkozol? - De hogy ilyen gyakran találkozzál azzal, akivel a legjobban szeretnél? - Félrenéztem, és éreztem, hogy valami gyötrő érzés keletkezik a hasamban. O nem törődött a félszeg csönddel, hanem folytatta. - És a holnap még áll? - Miért ne állna? Felnevetett, és a számra nézett. - Mert ünnepnap van, Virágszirom! És nem tudtam, hogy ünnepnap is élvezek-e ilyen előnyöket! - Ez nem is a ti ünnepetek. - Már hogyne lenne - mondta. - Ez az a nap, amikor végre megszabadultunk a nyafogó amerikaiaktól! - Ha-ha! - De szerencsére idén nincs más ünnep pénteken, ígv nem kell aggódnom, hogy elmulasztom a kedvenc napomat. - Megnézted a naptárban? - Egy kicsit közelebb húzódtam hozzá, elég közel ahhoz, hogy érezzem a teste melegét, még a harminchét fokos hőségben is. - Nem, csak ilyen nagy tudós vagyok. - Őrült tudós? Ő nevetett, és a nyelvével csettintett egyet. - Valahogy úgy! - Tehát, hol találkozunk holnap? Ismét fölemelte a kezét, és a mutatóujjával végigsimította az alsó ajkamat. - Majd SMS-ezek. És úgy is lett. Szinte abban a pillanatban, hogy befordultam a sarkon, és elértem a
metrómegállóhoz, megrezzent a telefon a táskámban. „11. Avenue és nyugati 24. utca sarka. Van ott egy toronyház a parkkal szemben. 7 órakor.” Nem írta meg, hogy mi az az épület, hányadik emeleten találkozunk, és azt sem, hogy miben legyek. Mikor odaértem, nyilvánvalóvá vált, hogy csak egyetlen épületre gondolhatott. Modern kőüvegépület volt, ami a chelsea-i Westside parkra nézett. A Hudson folyóra is elképesztő kilátás nyílt onnan. Az előcsarnok üres volt, kivéve a pult mögött ülő biztonsági őrt, és miután ott tébláboltam vagy egy percig, megkérdezte, hogy én vagyok-e Mr. Stella barátnője. Megálltam, és óvatosan válaszoltam: - Igen. - Akkor jó! Korábban kellett volna megkérdeznem. - Felállt, és majdnem olyan széles volt, mint amilyen magas. A lift felé mutatott. - Azt mondták, küldjem fel önt. Egy pillanatig csak álltam ott, majd elindultam vele a lift irányába. Az őr betett egy kulcsot a zárba, majd megnyomta a T gombot. Tető. A tetőre megyünk? Egy barátságos gesztussal otthagyott. - Kellemes július negyedikét! - mondta, és az ajtó már be is csukódott. Az épület huszonhét emeletes volt, de a lift új volt és gyors, így alig maradt időm azon gondolkodni, hogy mi várhat rám odafönt, amikor megszólalt a gong, és szétnyílt az ajtó. Egy kis folyosóra léptem ki, ahol velem szemben egy rövid lépcső volt, ami egyetlen ajtóhoz vezetett:
TETŐKIJÁRAT.
CSAK
PRIVÁT HASZNÁLATRA!
Mi mást tehettem volna, mint
hogy feltételeztem, ez a felirat nem rám vonatkozik. Végül is, Max hívott ide. Ő pedig, úgy tűnt, csak azért tisztelte a szabályokat, hogy áthághassa őket. Az ajtó fémes csikorgással nyílt, majd egy nagy döngéssel csukódott be mögöttem. Visszafordultam, és megpróbáltam újra kinyitni, de nem ment. A levegő forró volt, erősen fújt a szél, és én ott ragadtam egy épület tetején. Szent isten! Ha Max nincs idejonn, kénytelen leszek leugrani! - Erre! - hívott Max valahonnan jobb felől. Megkönnyebbülten
sóhajtottam
fel,
és
megkerültem
egy
nagy
elektromos
transzformátort. Ott állt Max, egyedül, takarókkal, párnákkal, és a lábainál töménytelen mennyiségű étellel és itallal. - Boldog Függetlenségi napot, Virágszirom! Készen állsz egy kültéri baszásra? Hihetetlen jól nézett ki. Farmer és kék póló volt rajta, a karja barna és izmos, és mind a százkilencvenöt centije felém indult. Ahogy ott jött a napfényben, ahogy a szél a trikóját
lengette a mellizmain szent isten! Elég az hozzá, hogy megindított bizonyos dolgokat bennem. - Azt kérdeztem, kész vagy-e egy szabadtéri baszásra - kérdezte halkan, és odahajolt, hogy megcsókoljon. Sör és alma íze volt, és még valami más is, ami csak Maxre volt jellemző. Meleg volt, a levegőben szex és nyugalom szállt. Rájöttem, hogy ő az én kedvenc komfort ételem, amiből időnként bűntudat nélkül nassol az ember, mert annyira megnyugtató... bár lehet, hogy nem túl egészséges. - Igen - válaszoltam. - Ezek szerint nem tartasz a helikopterektől, a kameráktól vagy... egy másik, távolabbi háztető felé mutattam, ahol szintén emberek voltak ~~ azoktól az emberektől, akiknél távcső is lehet. - Nem én! Hunyorogva néztem rá. - Miért nem érdekel, hogy megláthatnak? ~ Mert akkor mindig félnem kellene. Otthon kéne ülnöm, lassan paranoiddá válnék, és nem tudnálak megbaszni a tetőn. Gondold csak meg, micsoda tragédia lenne! - Nagyon nagy. - Nekem úgy tűnt, tényleg mindegy neki, hogy meglátják-e, vagy sem. Nem kereste, de nem is kerülte ezt a lehetőséget. Egyszerűen elfogadta. Annyira szokatlan volt ez a viselkedés a sajtóval és a nyilvánossággal szemben, hogy egy kicsit beleborzongtam. Olyan egyszerűnek tűnt! Elmosolyodott, és megcsókolta az orrom hegyét. - Együnk valamit! Hozott bagettet, sajtot, kolbászt és gyümölcsöket, apró, lekváros közepű sütiket, és tökéletes kis makaronokat. Kis tálkákban olajbogyó, csemegeuborka és mandula volt. Egy fémkosárban néhány üveg barna sör. -Jó kis választék - mondtam. Nevetett. - Majd kiderül. - A kezét felcsúsztatta az oldalamon, majd át a hasamra, aztán fel, a mellemre. - Én is jól szeretnék lakni valamivel. Lehúzott a takaróra, kinyitott egy sört, és kitöltötte két pohárba. - Ebben a házban laksz? - kérdeztem, és beleharaptam egy almába. A gondolattól, hogy ilyen közel vagyunk a lakásához, elbizonytalanodtam. - Abban az épületben lakom, ahol kitettél a kézimunka után. Van itt is egy lakásom, de az anyám lakik benne. - Már épp tiltakozni akartam, de feltette a kezét,
hogy megállítson. - Néhány hétre a nővéremhez utazott Leedsbe. Nem jön föl a tetőre. - És bárki, feljöhet? Megvonta a vállát, és a szájába dobott egy olajbogyót. - Nem hinném. Bár, nem biztos. - Miközben rágott, engem figyelt, majd elmosolyodott. Ez most milyen neked? Nyugtalanság vett rajtam erőt. Visszanéztem a csukott ajtóra, és arra gondoltam, milyen lenne, ha itt feküdnék a takarón kiterülve, felettem Max, és döngetne, mint egy mozsarat, aztán egyszer csak hallanám, hogy nyikorogva nyílik az ajtó, majd becsukódna. - Rendben van - mondtam mosolyogva. - Innen a legszebb a tűzijáték - magyarázta. - Négy helyen lesz egyszerre, és innen mind a négyet látni, a folyó túloldalán. Gondoltam, ezt szívesen megnézed. Magamhoz húztam, és megcsókoltam az állát. - Most igazából azt szeretném megnézni, hogy milyen vagy teljesen meztelenül. Max felmordult, és néhány párnát félretolva lefektetett a vastag takaróra. Elmosolyodott, lehunyta a szemét, és megcsókolt. A fenébe is, miért ilyen jó ez? Sokkal könnyebben venném a dolgokat - bár akkor korántsem elégülnék ki ennyire -, ha Max egy közepes szerető lenne, vagy úgy kezelne engem, mint aki csak arra jó, hogy hetente könnyítsen magán. De ő kedves volt, figyelmes, és ezt olyan magától értetődően csinálta, hogy szinte semmit sem kellett tennie azért, hogy a gyönyörre vágyva ívbe feszüljek alatta, és kérlelve várjam a folytatást. Szerette, ha könyörgök neki. Sokat gyötört azért, hogy könyörögjek még. És én sokat könyörögtem azért, hogy gyötörjön még. Ilyenkor, amikor csókolt és a testemet simogatta, és meg-megcsípett az érzékeny, vággyal teli részeimen, nagyon nehezemre esett, hogy ne hasonlítsam őt az egyetlen szeretőmhöz, aki eddig volt. Andy gyors volt és durva. Egy évnyi fájdalmas szex után a kapcsolatunkban nem volt semmi felfedezés, nem volt benne az egymás megismerése iránti vágy. Az ágyban csináltuk, olykor a díványon. Egyszer vagy kétszer a konyhában. De itt most Max épp egy epret nyomott az államhoz, és felitta a levét. Mindig nagy élvezettel, mormogva ízlelt engem, felnyalta a nedveimet, és addig baszott, míg végül úgy sikoltoztam, hogy visszhangzott az utca. Lefényképezte, ahogy leveszem a blúzom, aztán azt, ahogy én veszem le az ő trikóját, és ahogy a bőrét nyalva leérkezem a hasához, kigombolom a farmerét, és a számba veszem a kemény rúdját. Azt reméltem, ezúttal hagyja, hogy befejezzem. -Tartsd nyitva a szemed! Nézz rám! - suttogta. Aztán készített megint egy képet. Annyira
el voltam merülve benne, hogy nem is érdekelt abban a pillanatban. Végül a telefonja lehullott a takaróra, a kezével a hajamba túrt, és úgy irányított, hogy ne legyek túl gyors. Olyan lassan mozogtam rajta, hogy nem is hittem, hogy ettől el fog élvezni; hosszan húztam a fejemet hátra, majd szép lassan vissza. De nem hagyta, hogy begyorsuljak. A szeme egyre sötétebb lett, egyre éhesebb, és a farka egyre jobban betöltötte a számat. - Mehet? - kérdezte feszülten. - Mindjárt elélvezek! Én hümmögtem, és néztem, ahogy az arca kipirul, a szája kinyílik egy kissé, ahogy a számat bámulja, amiben benne volt ő. Mély, rekedt hangon szólalt meg, amikor élvezett, és a legrondább szavakat mondta ki, amiket eddig hallottam. Gyorsan nyeltem egyet, és a kábult arcát figyeltem. - Baszd meg - nyögte mosolyogva. Lenyúlt hozzám, és felhúzott a mellére. Felettünk az ég sötétedni kezdett. Először rózsa- majd lcvendulaszínű lett, és felnéztünk a felhők csipkés rétegére. A bőre meleg volt és sima, és én nekinyomtam az arcomat, hogy beszívjam az illatát. - Szeretem a dezodort, amit használsz. Nevetett. - Hát, köszönöm! Megcsókoltam a vállát, majd vártam még egy kicsit, mert nem akartam elrontani a pillanatot. De muszáj volt. - Csináltál egy képet az arcomról is. A nevetése élesen vágott a fülembe. - Tudom! Ki is törlőm most. Csak szeretném még megnézni. - A kezét a takaróra ejtette, és vakon keresgélni kezdte a telefonját. A fenekem alatt volt. Kivettem, és odaadtam neki. Együtt néztük át a képeket. A kezem a blúzomon; a kezem az ő mellén; a mellem; a nyakam. Megálltuk egy kicsit annál, amikor a kezem a farmerét gombolja ki, majd annál, amikor kiveszem a farkát. Mikor odaértünk, hogy a hüvelykujjammal végigsimítom a makkját, megint felállt a farka, és rám fordult. - Várj, még ne - mondtam, de a szavaim elhaltak a csókban. - Töröljük ki az arcos képet, Max! Egy nyögéssel legördült rólam, és átadta a telefonját. Tagadhatatlan, hogy ezek voltak a legérzékibb képek, amiket valaha is láttam: a fogam belemélyed a csípőjébe, a nyelvem megérinti a makkját, majd végül az ajkam ráfeszül a rúdjára, miközben egyenesen a kamerába nézek. A szemem olyan sötét volt, hogy látszott: addig szopom, amíg csak lehet.
Egy ilyen képpel örökre ebben a helyzetben maradnék. Megnyomta a törlés gombot, megerősítette az utasítást, és ezzel kész volt. - Ez volt a legizgalmasabb dolog, amit eddig láttam - mondta, amikor újra rám hengeredett, és csókolni kezdte a nyakamat. - De tényleg megszegtem az arcokra vonatkozó szabályt. Nem mondtam semmit. Ehelyett letoltam a nadrágját a lábán, ameddig tudtam, aztán ő húzta le a sortomat, és a csípője köré igazította a lábam. - Húzz fel egy kondomot! - mormogtam a fülébe. - Én tulajdonképpen arra gondoltam - kezdte, és csak annyira emelkedett föl, hogy a szemembe nézhessen -> hogy talán eltekinthetünk ettől a kondomszabálytól.
ezek a romantikus teszteredmények! - Középiskolás korom óta nem voltam gumi nélkül magyarázta. - Nem dugtam meg senkit úgy. Veled szeretnék teljesen pucér lenni. - Honnan veszed, hogy egyáltalán szedek fogamzás- gátlót? - Mert a könyvtárban láttam a tablettákat a táskádban. - Hátrább húzódott, beigazította magát a lukamhoz, és mozgatni kezdte a csípőjét. - Rendben van így? Én bólintottam, de azért megkérdeztem. - És az én múltam miatt nem aggódsz? Elmosolyodott, végigcsókolta a vállamat, és kezével fölsiklott a mellemre. - Mesélj! Nyeltem egyet, megtörtem a szemkontaktust, és oldalra néztem. De ő az ujjával megérintette az állam, és visszafordította a fejem. - Egyetlen szeretőm volt ezelőtt - vallottam be. Max szeme most nem mosolygott. - Egyetlenegy emberrel voltál? - Aki viszont mindenkit megbaszott Chicagóban, tnialatt együtt voltunk. Max csendesen szitkozódni kezdett. - Tehát, ha azt nézzük, hogy hány emberrel voltam, akkor sokkal többet kell számolnom, mint egy! - Meg- Sara!...
Próbáltam mosolyogni, hogy elvegyem a mondat élét. - Megvizsgáltattad magad azóta? - Igen. - Nekinyomtam a csípőmet az övének, mert jobban kívántam őt, mint gondoltam. Andy a kapcsolatunk közepén kezdett el kondomot használni; már ebből is gyaníthattam volna valamit. Akkor ez bántó távolságot hozott be közénk, bár ő azt mondta, csak azért csinálja, hogy ne legyen gyerekünk idő előtt. De most már tudom, hogy legalább ezt a szívességet megtette nekem. Max pont fordítva csinálta. Először volt a távolság, aztán most hirtelen felborította ezt az egész furcsa mo- nogámiát, amiben voltunk. Sara, az istenért! A legtöbb ember így csinálja! Nekifeszültem a csípőjének, és felemelkedtem, hogy megcsókoljam a nyakát. - Akkor jó. - Max kicsit eltávolodott, közénk nyúlt, és egy mély morgással belém csúszott. Lassan, nagyon lassan töltött be. Aztán az egész testemet beborította az övével, végigcsókolt, fel, a nyakamig, majd ajkát az ajkamra szorította. - Kibaszott jó vagy - súgta. - Úristen, nincs ennél jobb! Valami furcsa elszántság vett rajtam erőt. Még sohasem éreztem magamon a teljes súlyát, de most meztelen bőrének minden darabkája hozzám simult, és ez valami egészen másféle birtoklás volt, mint ezelőtt. A válla széles volt, és külön éreztem minden apró izmát a kezem alatt. Fölöttem és bennem, Max olyan volt, mint valami önálló világ.
Ahogy mozgott, tovább csókolt; először lassan, hogy minden porcikáját érezzem. - Lehet, hogy néz minket valaki. Lehet, hogy látja, ahogy itt vagy alattam, széttárt combokkal, a meztelen lábad meg ott van a combomon. - Felkönyökölt, és lenézett a mellemre. - Szerintem ezt is látni szeretné! Lehunytam a szemem, és ívbe feszítettem a hátam, hogy még jobban lásson. Úristen, olyan furcsa biztonságban voltam vele! Sohasem éreztem úgy, mintha ciki lenne, amit csinálok, hogy rossz dolog az, hogy szívesen elképzelem, ahogy néznek. Úgy tűnt, ő éppúgy szereti ezt, mint én, és ő is szeretné, ha rajtakapnának minket. - Néha szeretnéd, hogy meglessen valaki, ahogy megbasznak, nem igaz? - kérdezte, és belegyorsított egy kicsit. - Inkább az izgat, hogy téged látnak az emberek, ahogy ezt csinálod velem - tört fel belőlem az őszinteség. - Tényleg?
- Előtted nem is tudtam, hogy ilyesmi érdekel. Rám dőlt; nehéz volt és meleg. - Bármit megadnék neked, amit kérsz. Imádom látni, hogy milyen más leszel, amikor baszlak és nézlek. Amikor fényképezlek, eldobod azt a rejtélyes páncélt, és megnyílsz, mintha most kapnál először levegőt. Kinyújtóztam alatta, és olyan közel húztam magamhoz , amennyire csak tudtam. Felnéztem, épp akkor, amikor a folyó fölött az első tűzijáték felkúszott a sötét égre. A hang követte a látványt, és egy mély dörgés rázta meg Christina Lauren a tetőt a hátam alatt. Gyors egymásutánban még több tűzijáték robbant - csillagok, lángok, fények -, olyan közel és ragyogóan, mintha maga az égbolt gyulladt volna fel. Az épület remegett alattam, megrázta a csontjaimat és a mellkasomat. - Te szent szar! - mondta nevetve, és egyre erősebben kezdett mozogni, egyre durvábban lökött, ahogy közeledett. Ismertem már jól, hogy mit szokott ilyenkor mondani. Már majdnem ott volt. A hang, ilyen közel a folyóhoz, fülsiketítőén erős volt, a levegő megtelt füsttel, kénszaggal és fénnyel. Letette a kezét a fejem mellé, majd feltámaszkodott, és úgy döngetett tovább. Aztán fogta a telefonját, hogy lefotózzon, ahogy együtt élvezünk a piroskék-zöld földöntúli fényben. Egy óriási levegőt vettem, és egy éles kiáltással ezer darabra szakadtam, de a hangom elveszett a minket körülvevő mennydörgésben. Max levett két lepedőt egy halom tetejéről, és mindketten magunk köré tekertük. Nem azért, mert fáztunk, inkább azért, mert már nem játszottunk az elképzelt nézőközönségnek. Csak ültünk ott, és ittuk a sört, fogtuk egymás kezét, és néztük a tűzijátékot. - Azt mondtad, már jó ideje nem kötelezted el magad senki mellett. De nem furcsa neked, hogy egy időszakos szexpartner monogámiát vár tőled? - kérdeztem, és felé fordultam, hogy lássam az arcát. Ő felnevetett, és a szájához emelte a sörösüveget. - Nem. Nem vagyok olyan gyökér, hogy ne bírjam ki egyetlen nővel, ha egyszer ez a kívánsága. - Mert ő kéri? És neked rendben lenne, ha én más férfival is lennék? Megrázta a fejét, és elnézett a folyó felé, ahol mostanában kezdett szétoszlani a füst. - Nem hinném. - Újra a szájához emelte az üveget, és kiitta. - Ma nem használtam kondomot, ha emlékszel. Ha más férfiakkal is lennél, ezt nem tehetném meg. Odanyúlt, hogy elvegyen egy másik sört, és a lepedő lecsúszott a válláról, megmutatva meztelen hátát, melyen külön látszott minden apró izom. Odahajoltam, és a háta közepétől
végigcsókoltam a gerincét a nyakáig. - Mikor volt utoljára barátnőd? Cecily az volt? - Nem igazán. - Visszaült mellém, és bebújt a lepedő alá. - Mióta ideköltöztem, volt néhány nő, akikhez hű voltam. De nem is tudom, mikor volt, hogy szerettem is valakit, ha erre gondolsz. BóÜntottam. - Asszem, erre gondoltam. - Az egyetemen egy ideig volt egy komoly barátnőm. De elment a haverommal. Meg is házasodott vele. Akkor nagyon haragudtam a nőkre egy jó ideig. De mostanra rájöttem, hogy egy kapcsolat nagyon sok munkába, energiába és időbe kerül. - Ivott egy kortyot. - Nekem meg nincs sok időm, mert ott van a cégem, amit igyekszem jól csinálni. Nem lenne ellenemre, ha lenne valakim, de elég nehéz találni olyat ebben a városban, aki jó lenne nekem. Pedig vagy nyolcmillióan élnek itt. Egyáltalán semmit nem éreztem, ahogy ezt mondta. Nem gerjedt fel bennem a remény, hogy talán én leszek az, és nem aggódtam amiatt, hogy Max esetleg mást fog választani. Ez egyáltalán nem illett hozzám, aki állandóan tele voltam érzésekkel. Ijesztő, kongó üresség tátongott bennem. - Azt hiszem, mennem kéne - mondtam, és felálltam. A lepedő leesett rólam. Max végignézett a meztelen testemen, majd megszólalt. - Miért mész el mindig ilyen sietve? - Mert nem alszunk együtt - emlékeztettem. - Még ünnepnap sem? Nem bánnék egy reggeli menetet. Ott aludhatnánk anya vendégszobájában. - Inkább hívd ide Willt! O is nagyon aranyos. - Hívnám én, de mindig úgy akar aludni, mint két kanál, és ez nagyon kényelmetlen. Megállt egy pillanatra. - De várj csak! Szerinted Will aranyos? - Igen, de te azért jobban tetszel. - Mert fess vagyok? Csodálatos a péniszem? Olyan vagyok, mint egy isten? Ránéztem, és elnevcttem magam. - Inkább azt akartam mondani, hogy neked van a legtökéletesebb, legmocskosabb szád. A szeme elsötétült, és hozzám hajolt, hogy megcsókoljon. - Maradj itt éjszakára! Kérlek, Virágszirom! Szeretnélek reggel is megbaszni, amikor még kócos vagy és álmos! - Nem lehet, Max.
Egy hosszú pillanatig csak figyelt, aztán a szájához emelte a sörét, és azt mondta, szinte az üvegbe: - Eléggé kikészíthetett. A mosoly lefagyott az arcomról. - Jobb, ha nem próbálsz mindenfélét belemagyarázni abba, ha a szex egy nő számára nem más, mint szex. Igen, Andy eléggé kikészített, de nem ezért nem akarok itt maradni éjszakára. - Néhány pillanatig néztem őt, majd eszembe jutott, hogy visszavarázsoljam a mosolyt az arcomra. - Alig várom már, hogy lássam, mit találsz ki a jövő hétre! 4=5=9 Mire hazaértem, a Maxszel töltött idő jókedve lepergett rólam, és egy furcsa fájdalom vette át a mellemben a helyét. Ledobtam a kulcsomat és a táskámat a hallban az asztalra, nekitámaszkodtam a falnak, és innen néztem a nappali tintasötétségét. A lakásom kicsi volt, de ez alatt a néhány hónap alatt, mióta itt éltem, sokkal inkább a szívemhez nőtt, mint az a palotaszerű ház, amiben Andyvel éltem naajdnem öt évig. De ma este, hogy mindenütt zene szólt, és házi tűzijátékok pukkantak mindenfelé, és nevető, ünneplő emberek zaja hallatszott be az utcáról, először éreztem magam magányosnak a kis lakásomban. Nem kapcsoltam föl a villanyt, csak levetkőztem, bementem a fürdőszobába, és beléptem a szűk zuhanyzóba. Lehunyt szemmel álltam a forró víz alatt, remélve, hogy a zuhany hangja kiűzi a fejemben lévő zajokat. De nem így történt. Az izmaim továbbra is feszültek maradtak, és az alig érezhető fájdalom a lábam között szinte lehetetlenné tette, hogy ne gondoljak folyton őrá. Sose voltam az a fajta lány, aki megszállottja lesz valakinek, de most láthatóan efelé tartott a dolog. Mert Max nemcsak fantasztikus férfi volt, hanem szép is. És azt is tudtam, hogy a köztünk lévő szex az, ami igazán összekapcsol minket. Eddig nagy nehezen megpróbáltam elrejteni magam előtt ezt az újonnan felfedezett megszállottságomat, hogy azt akarom, hogy nézzen engem - és esetleg mások is -, de az érzés folyton erőszakosan felbukkant mindenhonnan, forrón, izgalmasan és megkerülhetetlenül. És úgy tűnt, hogy Max elfogadja ezt, sőt a magáévá teszi, épp oly könnyen, mint bármi mást. Míg az Andyvel való kapcsolatom leginkább a nyilvánosságnak szólt, Max úgy elégítette ki a magamutogató kívánságaimat, hogy közben tiszteletben tartotta a titoktartásra való igényemet is. És bár Max volt a playboy, aki semmilyen tekintetben nem illik hozzám, mégis olyan dolgokat tapasztalhattam meg általa, melyekre Andyvel nem lett volna bátorságom,
mert nem éreztem magam vele olyan biztonságban. Tényleg ilyen egyszerű lenne ez az egész? Vajon azért nem engedem három lépés távolságnál közelebb Maxet, mert pont az ellenkezője annak, mint ami Andy volt? Az Andyvel való viszonyom hamis mélységéből hiányzott minden tűz. A Maxszel való kapcsolatom szándékosan volt ilyen egyszerű, de még így is, hogy ilyen távol volt tőlem, éreztem, hogy egy fáklya gyulladt fel a szívemben. Elzártam a vizet, mert hirtelen túl forrónak találtam. Egy pillanatra úgy éreztem, milyen kár, hogy nem maradtam Maxszel. Elfecséreltem a lehetőséget, hogy megérintsem a bőrét, megízleljem a hangját, és érezzem a súlyát magamon egy hosszú éjszakán át. Amikor bementem a hálószobába, és megnéztem magam a gardróbszekrény tükrében, hirtelen ismeretlennek tűntem magam előtt. Egyenesebben álltam, kevesebbet pislogtam, figyelmesebben néztem. Még én is észrevettem valami bölcsességet a szememben, ami nem volt ott eddig. Tíz - Még mindig nem értem, hogy miért jössz el ma velem. Will zavarodott arca láttán visszanyeltem egy mosolyt, és nem törődtem a többi utas kíváncsi pillantásával, akik a lift tükrében figyeltek minket. Will megnyomta a tizennyolcadik emelet gombját. Én a gomb melletti táblácskán merengtem: RYAN MEDIA GROUP. -Tudod, mennyire szeretem nézni, ahogy dolgozol! Mintha cukroznád a mézet, vagy nem is tudom, hogy mondjátok ezt ti, amerikaiak. - Először is - mondta most már csendesebben - rosszul használod ezt a mondást, és már különben sem használják. Másodszor, nyakig vagy mindenféle szarral: száz meetinged van ezen a héten, és tudom, hogy el vagy havazva. Akkor meg mi a francnak jössz ide? Egyáltalán nem lenne szükséges! - Igazad van, technikai értelemben nem lenne rá szükség, hogy itt legyek, de már láttalak néhány hasonló meetingen, haver! Amint elkezd valaki valami neurotranszmitterről beszélni, vagy valami kémiai szerkezetről, te mindjárt olyan leszel, mint aki beszívott. Szóval, azért vagyok itt, nehogy bedőlj nekik, és aláírj valami nevetséges költségvetést. - Nem szoktam bedőlni a hülyeségeknek. - Nem, persze, hogy nem. Tényleg, te vagy az, aki mindig a legjobb szerződésekre hajt. Én meg addig elcsevegek Bennettel, és így két legyet ütünk egy csapásra, nem igaz? Köpni-nyelni sem tudtam a saját okfejtésemtől. Nem szoktam hozzá, hogy a nőkkel kapcsolatos érzéseim ennyire elragadjanak. Ahhoz pedig végképp nem, hogy ott sündörögjek
valahol, mint egy idétlen tinédzser, csak azért, hogy néhány percet együtt tölthessek vele. Úgy terveztem, hogy a Sarával való kapcsolatom egyszerű lesz; ez most minden, csak nem az. Néhány órája azt hittem, hogy mindent jól kigondoltam: én is elmegyek az RMG meetingre, Bennettet használom kifogásként, ha Will rákérdez, hogy miért, és ha szerencsém van, találkozom Sarával már hétfőn, és nem kell péntekig várnom rá. Az, hogy a megbeszélt időn kívül találkoztam vele, egészen feldobott. Az sem esett rosszul, ahogy kiverte a farkamat a taxi hátsó ülésén. De most magam sem tudtam, nem csinálok-e nagyobb bajt azzal, hogy így elmosom a határokat. Az ajtó kinyílt, és Will felém fordulva azt mondta: - Ez itt most az én műsorom, ha érted, miről van szó. Te csak ülj szép csendben, és próbálj meg okosnak tűnni! - Mr. Sumner, Mr. Stella! - üdvözölt minket a recepciós. - Örülök, hogy újra látom önöket! - Átvezetett minket a széles folyosón egy ablakokkal szegélyezett konferenciaterembe, ahonnan New York olyan látványt nyújtott, mint a képeslapokon. - Mr. Ryan már jön. - Szerintem féleszű vagy, hogy itt töltőd a szabadidődet, ahelyett, hogy meglátogatnád a titokzatos kis szexcicádat ~ folytatta Will, amikor ismét egyedül voltunk. Odasétáltam az üveghez, és lenéztem a lenti forgalomra. - Miből gondolod, hogy szabad a délutánja? Will a papírjaiba merült, én meg leültem a hosszú asztal mellé, és azon merengtem, milyen volt, amikor utoljára ebben az épületben voltam. Akkor is egész nap őt kergettem, ám azóta nem sok minden változott. Persze, töltöttem vele néhány órát, megbasztam néhányszor, és megkóstoltam gyakorlatilag minden porcikáját, de most sem értem jobban, hogy mi is történik abban a csinos kis fejében. A folyosóról hangok közeledtek, és épp akkor néztem föl, amikor Bennett belépett. - Will - mondta, és kezet nyújtott neki. - Kösz, hogy eljöttél! - Aztán kíváncsian nézett rám. - Max! Nem tudtam, hogy ma találkozunk! Csatlakozol te is a B&T Biotech megbeszéléshez? Lehetetlen volt nem észrevenni Will arcán az önelégült kis mosolyt. Mindketten nagyon jól tudták, hogy csak úgy tudtam átvergődni a biokémia vizsgákon, hogy végig a professzorral, dr. William Haverstonnal flörtöltem. Imádták az eszembe idézni „a majdnem lett pasimat”. - Max mindig tele van meglepetésekkel - mondta Will. - így igaz - értett vele egyet Bennett.
Az ő szempontjából nem is gondoltam át a dolgokat. A jótékonysági bál óta eltelt néhány hét, és én még mindig csak találgattam, vajon tudja-e, hogy Sara, és nem a fehérjekutatásokban történt legújabb fejlemények megbeszélése miatt vagyok itt. - Nagy faszok vagytok mind a ketten - mondtam magam elé. Izgatott jövés-menés volt, ahogy a többiek megérkeztek. Szerettem volna kettesben találkozni vele, de sajnos Sara jött utolsóként. Csodálatosan nézett ki, és ahogy Bennett bemutatott minket, a pillantásommal végigsimogattam az egész testét. Sötétkék szoknyát viselt, a melle lágy domborulatát rózsaszín trikó takarta, a nyaka meg olyan volt, hogy órákig szívtam volna. - Ő Sara Dillon, a pénzügyi osztályunk vezetője - mondta Bennett Willnek. Will előbbre lépett. - Igen, már váltottunk néhány e-mailt. Örülök, hogy most személyesen is megismerhetem, Sara! A múlt hónapban, ha jól emlékszem, nem sikerült találkoznunk a jótékonysági bálon. Még váltottak néhány mondatot, majd Sara felém nézett. A szeme elkerekedett egy pillanatra. Odajött hozzám, kinyújtotta a kezét, és nem úgy tűnt, mint aki felhőtlenül örül annak, hogy láthat engem. - Azt hiszem, találkoztunk már a jótékonyságin - mondta, egy feszes mosollyal. - Max Stella, ugye? Megfogtam a kezét, miközben a hüvelykemmel végigsimítottam a csuklója belső felét. - Megtisztel, hogy így emlékszik rám, Sara! Visszahúzta a kezét, édeskésen mosolygott, majd leült a székére. Odamentem Chloéhoz beszélgetni egy kicsit, aki meghívott vacsorára valamikor az elkövetkezendő hetekben. Nyilvánvaló volt, hogy miért gabalyodott bele ennyire Bennett: gyönyörű volt, és láthatóan éles eszű. Nem kerülte el a figyelmemet, ahogy Bennettre pillantott, majd megint visz- sza rám, mintha valami titkos beszélgetés zajlott volna közöttük. Ezután Bennett felnézett a plafonra, majd olyan mosoly ült ki az arcára, amit még sohasem láttam nála. Szegény fejét jól megfélemlítették. •Mikor elkezdődött a meeting, leültem az egyetlen szabad helyre, közvetlen Sara mellé. Az arckifejezéséből ítélve ez nem volt túl jó ötlet. A percek óráknak tűntek, és istenemre mondom, ez volt a legunalmasabb dolog, amit eddig végigültem: tudományról, és a tudománnyal kapcsolatos stratégiákról volt szó. De Will szemében - legalábbis, így láttam szinte mennyei fények gyúltak. Sara végig magában füstölgött mellettem. Mitől ilyen feszült? Szinte éreztem a testünket
elválasztó tér minden darabkáját. Tudatosan kellett törekednem arra, hogy a kezemet az ölemben tartsam. Minden pillanatára emlékszem, minden mozdulatára, ahogy arrébb csúszott a széken, vagy, ahogy a vízért nyúlt. Éreztem az illatát. Nem is tudtam, hogy ilyen őrült nehéz itt ülni mellette úgy, hogy nem tudom kinyújtani a kezem, hogy végigsimítsam a testét, vagy, hogy egy olyan egyszerű dolgot csináljak, mint hogy a füle mögé tegyem a kiszabadult hajtincsét. De mi a francnak akarom én hirtelen a füle mögé tenni? A tervem most már hivatalosan is becsődölt. Will portfolió-prezentációja után Sara kimentette magát, és elment anélkül, hogy beszélhettem volna vele. Miután sikerült végre kikeverednem egy beszélgetésből, ami arról szólt, hogyan lehet a legjobban kihangsúlyozni a cég fehérjekutatási technológiáját a marketingtervben, szó szerint rohantam az irodájába. - Hello - mondta az asszisztense, és tetőtől talpig végigmért a számítógépe mögül. - Miss Dillonhoz jöttem - mondtam, és mentem tovább az irodája felé. - Akkor sok szerencsét hozzá, mert nincs odabent - szólt utánam. Megfordultam, és láttam, hogy már ismét a táblázatait nézi. - És van róla elképzelése, hogy hol lehet? Fel sem nézett, úgy válaszolt. - Szerintem kiment sétálni. Úgy viharzott el, mintha égne a ház. - Felpillantott rám. Általában a parkba megy, amikor meg akar gyilkolni valakit. Hogy a kibaszott kurva életbe! Nem törődve a kíváncsi pillantásokkal, végigrohantam a folyosón a lifthez, és néztem, ahogy az emeleteket jelző számok követik egymást. Mi a francot szúrhattam el? Alig mondtam két szót neki. Ahogy kiléptem az épületből, fejbevágott a délutáni hőség, még a szemben lévő épületek árnyékában is. Végignéztem az utcán, és sarkon fordultam a park felé. A járdák tele voltak kutyasétáltatókkal és turistákkal, de reméltem, hogy a cipőjében nem tud olyan gyorsan menni, hogy ne érjem utol. Egészen furcsa érzés volt kilépni az aszfalt- és kipufogó- szagú városból, be a parkba, ahol fák és levelek, nedves föld és víz szaga érződött. A járda végén láttam egy rózsaszín villanást, mire felgyorsítottam, majd utána kiáltottam. - Sara! Megállt az aszfaltjárdán, és szembefordult velem. - Úristen, Max, hogy csinálhattad ezt?
• Megtorpantam. -Mit? - Gondolkozz! - mondta levegő után kapkodva. - Én nem tudtam, hogy ti alapítottátok a B&T-t! És ezt még nem is kellene tudnunk ebben a stádiumban! De, jó reggelt, máris itt az érdekütközés! Megvakartam az arcom, és arra gondoltam, hogy bárcsak ne lenne ilyen kibaszott nehéz ez az egyszerű kis megállapodás. - Nem gondolom, hogy ebből probléma lenne. - Hadd magyarázzam meg! - folytatta. - A B&T megbíz egy marketingcéget, amelynek a pénzügyi vezetője együtt alszik a megbízó kockázatitőke-befektető cég vezetőjével. Nem gondolod, hogy itt érdekkonfliktus van? Mert mi van, ha az új szexpartnerednek szeretnél juttatni egy kis üzletet? Vagy, mondjuk, szeretnéd biztosítani, hogy az új vállalkozásod a lehető legjobb áron kapja meg a cégünktől a lehető legkiválóbb marketingstratégiát? Ez most komoly? Vagy viccel ezzel a sok szarral? Éreztem, hogy égni kezd az arcom a méltatlankodástól. -Jézusom, Sara! Nem azért hozom ide az üzletet, mert tetszel nekem, és nem azért dugok veled, hogy jól dolgozz ettől! Sóhajtott, és felemelte a kezét. - Én sem gondolom. De így néz ki. Mióta is csináljuk ezt? Nem tudod, hogyan fonódnak össze a dolgok az emberek fejében? Én nemrég kaptam meg ezt az állást. Az emberek meg kíváncsiak minden veled kapcsolatos részletre, így a cégedre is. Nézd csak meg, hogyan követ téged a sajtó, még öt évvel azután is, hogy Cecily eltűnt a városból! Hisztérikusan érzékeny volt a nyilvánosságra és a róla kialakult képre, és ez őrjítő volt. Minden, amit mondott, leginkább mellébeszélés volt, és szerintem ő is tudta ezt. Félrenézett, a karját összefonta maga előtt, és előre ejtette a vállát. Én csöppet se törődtem azzal, hogy meglát-e valaki Sarával. A Cecily-dráma utáni öt évben megtanultam, hogy nem nagyon tudom befolyásolni, hogy mit mondanak rólam ez emberek. De Sara ezt nem értheti meg. Odasétáltam a néhány lépésre levő fűzfához, bebújtam a levélfüggöny alá, és hátamat a törzsének döntve leültem a tövébe. - Nem hiszem, hogy olyan nagy ügy ez, mint amilyennek beállítod. Ő közelebb lépett, de állva maradt. - Az én véleményem az, hogy fenn kell tartani a diszkréció egy bizonyos szintjét. Akár rossz néven venné, akár nem, nem szeretném, ha Bennett megtudná, hogy az ügyfelekkel
kefélek. - Ebben lehet valami, de nem hiszem, hogy Bennett bármit is kritizálhatna benned. Néztem a lábát, ahogy közelebb jön, lehajol, majd leül rnellém a meleg fűbe. - Semmi okod nem volt rá, hogy ide gyere. Nem gondoltam, hogy találkozunk, és most ez nagyon kiborított. - De a fenébe is, Sara! Nem próbáltalak megujjaznl az asztal alatt, csak eljöttem, hogy lássalak, és üdvözöljelek! Tudod, lehetnér egy kicsit rugalmasabb! Egy kis nevetésbe kezdett, de aztán hirtelen abbahagyta. Eltelt néhány pillanat, majd újra nevetni kezdett. Először csak csendben, aztán már a hasát fogta nevettében, majd elörehajolt, és szinte vonyított a röhögéstől. - Gondolod? - kérdezte, mikor végre sikerült megszólalnia. Fogalmam sem volt, hogy mit mondhattam, ami ezt váltotta ki belőle, így csak ültem tovább csendben, mert úgy gondoltam, a kevesebb több, amikor egy olyan nő mellett ülsz, aki minden valószínűség szerint elvesztette az eszét. Aztán megnyugodott, megtörölte a szemét, és felsóhajtott. - Igen, lehetnék rugalmasabb! Dughatnék mondjuk egy klubban, egy bálteremben, egy raktárban, egy könyvtárban... - Nem így értettem, Sara! Figyelmeztetően emelte föl a kezét. - Nem, ez nagyon is jó lecke nekem! Az ember mindig fejlődik, és ha megállók, és arra gondolok, hogy milyen jól kezeltem ezt vagy azt a dolgot, azonnal rájövök, hogy cserébe viszont milyen merev voltam egy másik területen. Kihúztam a földből egy hosszú fűszálat, míg ezt emésztettem. - SMS-t kellett volna küldenem. - Hát, igen. - De, tudod, én eldobnám magam az örömtől, ha csak úgy meglátnálak egy meetingen a Stella & Sumnernél. -Tudom, és vacsorázni is szeretnél velem, és ott akarsz velem aludni az anyád vendégszobájában, és még talán sütiket is szeretnél velem készíteni, vagy valami ilyesmi. - Mert engem nem érdekel, ha együtt látnak minket - mondtam, és egyre idegesebb lettem.-Téged miért izgat ez? - Mert az emberek kíváncsiak - mondta, és felém fordult. - Beszélni fognak róla, meséket szőnek köré. Spekulálnak, utánanéznek, hogy kik és mik vagyunk, és mit akarunk. Egy viszony az emberek szemében nem túl pozitív dolog, és ha bevallód, hogy érdekel valaki,
akkor ez az egész életedben rajtad ragad. - így van - bólintottam. Hallgattam, ahogy kint fúj a szél. de idebent, a lombsátorban, alig mozdult a levegő. Szerettem ezt a kis menedéket, távol a forgalomtól, a madaraktól, vagy bármi mástól, ami tanúja lehetett volna a beszélgetésünknek és az én csendes széthullásomnak. Mert túl sok dolog forrongott most bennem. Most jöttem rá. hogy akarom Sarát, hogy mindig is akartam őt, azóta, mióta megláttam. És végig abban reménykedtem, hogy majd ö akar többet belőlem, és én fogom megszabni a határokat, nem ő. - Max, én teljesen kikészültem - mondta csendesen. - Azt legalább elmondod, hogy miért? - Ma nem - mondta, és a túloldali bokrokra nézett. - Én jól vagyok azzal, ahogy vagyunk, de nem mindig könnyű megtartani a három lépés távolságot. Felnevetett, minden jókedv nélkül. -Tudom. Aztán odahajolt, és az számra szorította a száját. Egy puszira számítottam, vagy egy diszkrét, nyilvános csókra, amivel tiszta lapot nyitunk azután, hogy beismertem: előre kellett volna SMS-eznem neki, ő pedig azt, hogy túlreagálta a dolgot. De valami egészen más lett belőle. Mindkét kezével megfogta az arcom, a szája éhesen követelte az enyémet, míg végül szembe fordulva velem, szétterpesztett lábbal a combomra ült. - Miért vagy ilyen jó hozzám? - kérdezte súgva, majd csókba fojtotta azt, amit esetleg mondhattam volna neki. De itt már elakadtam. Képtelen voltam eltekinteni a helyzettől, és benyúlni a bugyijába, hogy kielégítsem őt itt, a fa alatt. Inkább visszahúzódtam. - Azért vagyok jó hozzád, mert őszintén odavagyok érted. - Szoktál hazudni? - kérdezte kutató szemmel. - Persze, hogy szoktam. De miért ne lennék őszinte veled? Néztem, ahogy megnyúlik az arca, majd elgondolkodva bólintott egyet. Hosszú szünet után azt suttogta: -Vissza kell mennem. A meleg, intim hangulat azonnal elpárolgott, és visszazökkentem a szokásos üzleti modoromba. Ez a lány egy bumeráng. - Oké. Felálltunk, és leporolta a füvet a térdéről meg a szoknyájáról.
- Nem kéne együtt mennünk. Én csak bólintani tudtam, mert különben egy hosszú litániát mondtam volna neki a nyilvános megjelenésről hozott szabályairól, különös tekintettel arra, hogy épp most mászott az ölembe egy fa alatt. Egy tétova pillanat után lábujjhegyre állt, és megcsókolta az államat, egyszer, óvatosan. - Én is nagyon bírlak. Néztem, ahogy elmegy, felszegett fejjel és egyenes háttal. Mindenki más számára olyan volt, mint aki egy egyszerű kis séta után visszatér a parkból. Körbenéztem, mintha össze akarnám szedni a szívem darabjait, amik szétszóródtak itt, a füvön. Ha azt mondanám, hogy a parkban történt dolog furcsa volt, akkor nagyon keveset mondanék. Tudtam, hogy túlreagáltam a dolgot, de hogy őszinte legyek, ő is. Hogy azzal foglalkozik a konferenciateremben, hogy hogyan reagálok őrá? Aztán követ még ide is? Mi a fenét csinálunk mi? Hétfő este, amikor hazajöttem, két órán keresztül aebelsikvert készítettem vacsorára. Az olajban sült, porcukorral meghintett, felfújt kelttészta-labdácskákat általában reggelire szokták enni, de ez most nem érdekelt. Kellett valami, amit csináljak. Még a dán nagymamámtól tanultam ezt, és az, hogy igyekeztem tökéletesen elkészíteni, lehetőséget adott a gondolkodásra. Mert nem sokat gondolkodtam az utóbbi időkben. Ám attól, hogy ilyen ételt készítettem, hiányozni kezdett a családom. Hiányoztak a szüleim, hiányzott a biztonság, a kiszámítható élet, még akkor is, ha ez olykor nyomasztó vagy hazug volt. Elővettem a telefonom, bár a kezem zsíros és piszkos volt. Anya a hetedikre vette föl. Olyan jellemző! - Szia, Sütőtök! - Hallottam, ahogy valami leesik a háttérben, és ahogy káromkodik utána: „Hogy a franc essen belér - Minden rendben? - kérdeztem, és elmosolyodtam. Csodálatos, hogy öt ilyen szótól menyire otthon tudom érezni magam. - Persze, csak ledobtam az i-Padomat. És te, jól vagy, édesem? - Ahogy ezt kérdezte, eszembe jutott, hogy reggel már felhívtam őt, a metró felé menet. - Csak hallani akartam a hangodat. Kis szünetet tartott. - Honvágyad van?
- Egy kicsit. - Mesélj - mondta, és ezer alkalom jutott eszembe, amikor pont ezt mondta, pont ilyen hangsúllyal, azért, hogy tálaljak ki mindent. - Találkoztam egy férfival. - Ma? Összerezzentem. Mióta elköltöztem, hetente többször is beszéltem a szüleimmel, mégsem említettem nekik Maxet. Mit mondhattam volna? A szexuális életem nem érdekelte őket, legfeljebb annyira, amennyire el akartam mondani nekik. - Nem. Néhány hete. Szinte hallottam, ahogy megfogalmazza magában a legjobb mondatokat, a támogató és védelmező szavakat. Úgy akart megszólalni, ahogy akkor kell, amikor valakinek a lánya újra randizni kezd egy szörnyű, városszerte nagy összhangot kiváltó szakítás után. - Kicsoda ő? - Egy pénzügyes fickó. Itteni. Vagy, nem is... - ráztam meg a fejem, és szerettem volna újrakezdeni. - Nagy- Británniából jött át. - O, egy külföldi! Csodálatos! - mondta nevetve, és egyből átváltott a lassú, délies hanghordozására. Aztán szünetet tartott. - Azért meséled nekem, mert komoly a dolog? - Azért mesélem, mert fogalmam sincs. Szerettem, ahogy nevet. Ez gyakran hiányzott. - Ez a legjobb időszak. - Ez? - Hát, persze. Nehogy elszúrd! És ne hagyd, hogy az a vadbarom Andy megakadályozza, hogy végre jól érezd magad! Sóhajtottam. - De olyan zavaros, ismeretlen ez az egész! Andytől mindig is tudtam pontosan, hogy mit várhatok. - Ahogy kimondtam ezt, máris sajnálni kezdtem, és a következő néhány pillanatnyi csend mellbevágott. - Komolyan? Olyan jól ismert engem! Láttam, ahogy a mindjárt seggbe rúgok valakit arckifejezésével összefonja maga előtt a karját. - Nem. Nem komolyan. - Ügy érzed, ismered ezt az embert? - Hát, épp ez benne az ijesztő! Mert, hogy úgy érzem, igen. 51
fas ?
Hiába gondolkodtam rajta állandóan, és hiába töltöttem álmatlanul az éjszakát, mégsem tudtam volna megmondani, hogy mi járhat Max fejében a hétfőn történtek után. A dinamika fordított volt: igazából neki kellett volna tudnia, hogyan kell az alkalmi kapcsolatokat kezelni, és nekem kellett volna törekednem az elköteleződés felé. Pedig elvileg egyikünk sem akart mást, mint szexet. De nem így működött a dolog, idáig sem. A rejtett vágy, hogy megismerjük egymást, már az első naptól kezdve utat tört magának, és hiába akartam a vágyamat a „csak szex” dobozba bepakolni, ez sohasem sikerült teljesen. Most is látom magam előtt a kétségbeesett arcát, ahogy utánam rohant - és belém mar a bűntudat. Sara, elbuktál a „Hogyan szerezzünk magunknak alkalmi pasit?” tanfolyam első vizsgáján is. Szerdán átküldött MM S-ben egy képet a könyvbárbeli kalandunkról. A ruhám széle látszott, felhúzva a hátam aljáig. Egyszerű kép volt, de áttette fekete-fehérbe, és amúgy is elég pixeles volt ahhoz, hogy tudjam: már a vége felé készítette, amikor én artikulálatlanul beszéltem magamban, és ő nem sokkal utánam élvezett, nyakamba fojtva a nyögéseit. Csütörtökön egy olyan képet kaptam, amit már láttam, amikor július 4-én átnéztük a fotókat. A kezem volt rajta, ahogy kigombolom a nadrágát. Épp eléggé elhúzom
ra
jta az
anyagot a bőrétől ahhoz, hogy halványan látni Ehessen, ahogy a szürke boxer alsóján kirajzolódik az álló farkának a körvonala. Mindkét képet nagyjából ebédidőben kaptam, akkor, amikor két nagyobb szerződés véglegesítésén dolgoztam. Megpróbáltam meggyőzni magam, hogy attól vagyok ennyire megkergülve, mert több szerződést kell egyszerre befejeznem, és nem attól, hogy hamarosan látni fogom őt. Mekkorát hazudtam magamnak! - Kérdés - szólalt meg George, aki kopogás nélkül jött be a szobámba. - Egész biztos, hogy Max Stella hetero? Azóta gondolok rá, hogy hétfőn itt járt. Pislogni kezdtem, és megpróbáltam kitalálni, hogy vajon említettem-e neki a nevét, vagy George ugyanazt csinálja-e, amit Chloe a Stella őt Sumner-meeting óta, vagyis, hogy állandóan utalásokat tesz rá, aztán figyeli, hogy hogyan reagálok a dologra. - Eléggé biztos. - Esetleg biszex? Felnéztem rá, és közben ledobtam a piros toliamat az előttem fekvő szerződésre. - Őszinte legyek? Erősen kétlem.
George kíváncsian vonta fel a szemöldökét. - Ezt tudod róla, személyesen? A lehető legkeményebb pillantásommal néztem rá, ami, magunk közt szólva, nem volt túl félelmetes. De nem engedhettem, hogy George ezt játssza ma velem- Megvannak az aláírások a Miller and Corteztől, valamint az Agent Provocateurkampányhoz? Az asszisztensem összeszűkült szemmel nézett rám-Jó. Nem kérdezek többet. De jobb, ha tudja, hogy gyanakszom önre, asszonyom! Nagyon is gyanakszom. Olyan voltál, mint akinek bolhák vannak a fehérneműjében, amikor megláttad őt hétfőn. És igen, megvannak az aláírások! -Jó. - Ahogy megszólaltam, megrezzent a telefonom is az asztalon. Gyorsan lefordítottam, és ezredszer jutott eszembe, hogy meg kell változtatnom a beállításait, ha Max állandóan képeket küldözget nekem. George arca leírhatatlan volt: az, hogy vissza kellett tartania magát, nyilvánvalóan fizikai kínokat okozott neki. - Imádnivaló vagy, de most menj - mondtam. [ - Ki küldött SMS-t? - Ez nem megfelelő kérdés, hacsak nem veszel feleségül, és nem fizeted az összes számlámat. De még akkor sem kapsz majd választ. - Klassz. - Hosszú középső ujját feltartva kiment a helyére. Visszatartott levegővel néztem le a telefonra. Maxtől jött az üzenet, és a pulzusom az egekben volt. Az irodát felújítják és kifestik a hétvégén. Pénteken pakolnunk kell, szóval bent éjszakázom, azt hiszem. Gyorsan válaszoltam, hogy „Akkor nem látlak a jövő hétvégéig?”. De amint megnyomtam a küldés gombot, rájöttem, hogy menyire kétségbeesettnek tűnhetek. Na, ja, Sara! Kétségbeesettnek tűnsz, mert az is vagy! Néhány perc múlva azt válaszolta, hogy „Gondolom, tudod, hol van az irodám? Találkozzunk ott, hatkor, Virágszirom!” Mint az épület többi emelete, a Stella 8c Sumner irodái is kihaltak voltak péntek délután hatkor. A recepción nem volt ott Max anyja, és csak néhány ember lézengett itt-ott, ahogy végigmentem a folyosón. Csendben kopogtam az ajtaján, mire mély hangon megszólalt, hogy menjek be. Bele vagyok zúgva ebbe az emberbe, jöttem rá, ahogy megláttam az íróasztala mögött
feltűrt ujjú ingben, vastag keretes szemüveggel. Olyan mély koncentráció ült ki az arcára, hogy szinte elakadt a lélegzetem. Megértettem, hogy Max „munkára koncentrálok” arca nagyon hasonlít a „Sara orgazmusára koncentrálok” arcához. - Becsuknád az ajtót magad mögött? - mormogta maga elé, de fel sem nézett a monitorról. Megfordultam, rákattintottam a zárat, majd ismét körülnéztem az irodában. Meddig leszünk itt? És mikor fog fölnézni, hogy azt mondja, gyönyörű vagyok? A szokásaink már most ilyen erősek voltak. Az irodája egyáltalán nem úgy nézett ki, mint amit most fognak kifesteni. Még csak alig kezdett el pakolni- Könyv- és papírkupacok sorakoztak a fal mellett, és vagy húsz üres doboz állt egymás tetején a sarokban, hogy telepakolják. - Tudom, milyen unalmas neked itt maradni velem, és egy önző fasz vagyok, hogy megkértelek rá, de gyerünk, vedd le a ruhád! Leesett az állam, és csak néztem. - Tessék? - A ruhád. Le - mondta, majd lehúzta a szemüvegét az orrán, hogy rám nézzen. - Vagy úgy gondoltad, hogy ruhában maradsz? - A fejét ingatva visszatolta a szemüvegét, és ismét a monitorra figyelt. - Gyűlölök csomagolni. Az lesz az egyetlen jó dolog ma este, hogy téged látlak meztelenül. - Aha - mondtam, és próbáltam megfogalmazni valami választ. Az az igazság, hogy a régi Sarának eszébe sem jutott volna levetkőzni, és meztelenül üldögélni valakivel szemben. Pont ezért akartam megcsinálni. Odasétáltam a díványhoz, és áthúztam a rövid ujjú kasmír pólómat a fejemen. Kiléptem kék, lapos sarkú cipőmből, aminek brit zászló volt az orrán, aztán kikecmeregtem a szűk fekete farmeromból, miközben azt mondtam: - Észre sem vetted a cipőmet. - Dehogynem! Isten óvja a királynőt! - mondta szárazon, és rám hunyorított. - A legapróbb dolgokat is észreveszem rajtad, Sara! - Valóban? - Próbáld csak ki! Nüyjüy Sara! Kétségbeesettnek tűnsz, mert az is vagy! Néhány perc múlva azt válaszolta, hogy „Gondolom, tudod, hol van az irodám? Találkozzunk ott, hatkor, Virágszirom!1' Mint az épület többi emelete, a Stella &c Sumner irodái is kihaltak voltak péntek délután
hatkor. A recepción nem volt ott Max anyja, és csak néhány ember lézengett itt-ott, ahogy végigmentem a folyosón. Csendben kopogtam az ajtaján, mire mély hangon megszólalt, hogy menjek be. Bele vagyok zúgva ebbe az emberbe, jöttem rá, ahogy megláttam az íróasztala mögött feltúrt ujjú ingben, vastag keretes szemüveggel. Olyan mély koncentráció ült ki az arcára, hogy szinte elakadt a lélegzetem. Megértettem, hogy Max „munkára koncentrálok” arca nagyon hasonlít a „Sara orgazmusára koncentrálok” arcához. - Becsuknád az ajtót magad mögött? - mormogta tnaga elé, de fel sem nézett a monitorról. Megfordultam, rákattintottam a zárat, majd ismét körülnéztem az irodában. Meddig leszünk itt? És mikor fog fölnézni, hogy azt mondja, gyönyörű vagyok? A szokásaink már most ilyen erősek voltak. Az irodája egyáltalán nem úgy nézett ki, mint amit most fognak kifesteni. Még csak alig kezdett el pakolni- Könyv- és papírkupacok sorakoztak a fal mellett, és vagy húsz üres doboz állt egymás tetején a sarokban, hogy telepakolják. -Tudom, milyen unalmas neked itt maradni velem, és egy önző fasz vagyok, hogy megkértelek rá, de gyerünk, vedd le a ruhád! Leesett az állam, és csak néztem. -Tessék? - A ruhád. Le - mondta, majd lehúzta a szemüvegét az orrán, hogy rám nézzen. - Vagy úgy gondoltad, hogy ruhában maradsz? - A fejét ingatva visszatolta a szemüvegét, és ismét a monitorra figyelt. - Gyűlölök csomagolni. Az lesz az egyetlen jó dolog ma este, hogy téged látlak meztelenül. - Aha - mondtam, és próbáltam megfogalmazni valami választ. Az az igazság, hogy a régi Sarának eszébe sem jutott volna levetkőzni, és meztelenül üldögélni valakivel szemben. Pont ezért akartam megcsinálni. Odasétáltam a díványhoz, és áthúztam a rövid ujjú kasmír pólómat a fejemen. Kiléptem kék, lapos sarkú cipőmből, aminek brit zászló volt az orrán, aztán kikecmeregtem a szűk fekete farmeromból, miközben azt mondtam: - Észre sem vetted a cipőmet. - Dehogynem! Isten óvja a királynőt! - mondta szárazon, és rám hunyorított. - A legapróbb dolgokat is észreveszem rajtad, Sara! - Valóban? - Próbáld csak ki!
- Hol van anyajegyem? -Jobb oldalt, a lengőbordád alatt. - Melyik a kedvenc szeplőd rajtam? Trükkös kérdés, gondoltam. Mert nincs túl sok szeplőm. - Az, ami a csuklódon van. - Lenéztem a kérdéses helyre, és elismeréssel néztem rá. - Mit szoktam mondani, amikor élvezek? - Amikor élvezel, csak artikulálatlan hangokat adsz ki. De amikor még csak közel vagy hozzá, azt suttogod, hogy „kérlek”, újra meg újra. Mintha valaha is megtagadtam volna ezt tőled. - Milyen íze van a puncimnak? - kérdeztem, mire a szeme azonnal otthagyta a monitort, és rám szegeződött. Elharaptam magamban egy mosolyt, miközben lehúztam a bugyimat a lábamon, és kiléptem belőle. - Van olyan punci, ami egyszerűen punciízű. De a tiéd finom punci. - Felállt, cs odajött hozzám. - Feküdj le a kanapéra úgy, hogy a fejed arra legyen! - A tarkómat a bőrkanapé karfájára helyezte. Meglepően kényelmes volt ahhoz képest, hogy ilyen feszes bőr volt rajta. -Térdet tol, lábat szét! Erre már clkcrekedetr a szemem, de megtettem, amit mondott, cs elmosolyodtam, amikor elsimította a hajamat a homlokomból, majd beigazított úgy, mintha valami modell lennék. A
- ügy rajzolj le, mint azokat a francia lányokat, Jack.' - mondtam neki. Erre odanyúlt, és megcsípte a fenekemet. -Te kis szemtelen! Ellenőrizni akartam, ezért egy kicsit összébb zártam a lábam, ahogy eltávolodott. - Szét a lábat! - mondta hátra a válla fölött. Felnevettem, és visszatértem abba a pózba, amibe beállított. Max egy könyvvel jött vissza, amit a kezembe nyomott. - Ezzel szórakozhatsz, míg én dolgozom. - Te nem vetkőzöl le? - Megőrültél? - kérdezte vigyorogva. - Nekem csomagolnom kell. Megnéztem a kezemben levő könyvet. A borítóján egy félmeztelen férfi volt egy macskával, a lábánál ez félmeztelen nő. Macskakarom. - Ez egész... érdekes - mondtam, és megnéztem a hátulján az ismertetőt. - A fickónak két partnere van. A nő neve Macska, akinek van egy Macskaembere. - Felpillantottam rá. - Akit házi kedvencként tart. És mindketten szexeinek vele.
- Eléggé kimódoltnak tűnik. - Ezt valami ócskásnál vetted, nem? - De igen. Olyan durván nézett ki, hogy sejtettem, hogy imádni fogod. - Megfordult, és pakolni kezdett az asztalán. - De most hallgass, Virágszirom! Nagyon sok a dolgom! Először alig tudtam a könyvre figyelni, de ahogy múltak a percek, és úgy tűnt, hogy Max teljesen elmerül a pakolásban, egészen megfeledkeztem róla, hogy a kanapéján fekszem. Egyedül. Teljesen meztelenül. A könyv röhejesen mocskos volt, és olyan szószátyár, amilyen csak lehetett. A nyelvezete rettenetes, de gondoltam, hogy nem ezért veszik. Több férfi is volt benne, és több nő, de olyan szövevényes volt az egész, hogy lehetetlen volt követni. De nem is számított ez. A lényeg benne a szex volt, az, ahogy leírták. Mindenkinek volt egy kőkemény vagy csepegő testrésze. Vagy mindkettő egyszerre. Az emberek sikoltoztak, és megkarmolták a dolgokat. A főhős pedig ott ült a sarokban, és nézett. - Elpirultál. - Letett egy halom könyvet, és nckitá- maszködott az íróasztalának. Negyedórája olvasod, és néha egészen bíborszínű lettél tőle. Megrándult az arcom, ahogy felnéztem rá. - Csak ap-szó miatt. Meglepődtem rajta, ennyi az egész. - Picsa? Bólintottam, és egészen felizgultam arra, ahogy a szór ejtette. Alig hallatszott a végén az „a”. Valahogy lágyabb - Imádom ezt a szót. Mert olyan ronda! Picsa! Olyan ócskán hangzik, nem? - Megvakarta az állát, és közben rám nézett. - Olvasd azt a sort! - Nem fogom... I la lehet, még forróbbnak éreztem az arcom, mint eddig- - Megragadta a combját, szétfeszítette, és nekiállt a nedves, vörös picsájának. lett ettől. És sokkal szexibb. - Sara!
- Hűha! - nevetett fel. - Ez már döfi! - Visszament az íróasztalához, és egy halom papírt kezdett válogatni. - A vacsoránál elmondhatod, hogy melyik a kedvenc részed. - Már tiltakozni akartam, de a szájához emelte a mutatóujját, hogy maradjak csendben. - Olvass!
Néztem a lapokat, és közben lassan összeálltak a szavai. Melyik ő csinálna ilyen nagy ügyet egy vacsorából? Az, Sara, amelyik megérezné, hogy a vacsora után együtt alvás következik, ami oda vezet, hogy minden éjjelt együtt töltőtök. Ezután jön a lakáskulcs, aztán a beköltözés. Aztán jönnek a kifogások, a csendes szex, aztán elmúlik a szex meg a beszélgetés, és jön az, hogy bárcsak lenne valami program, amire mindketten elmehetnénk, hogy azért mégis együtt legyünk. Most mégis sajnáltam, hogy nem aludtam vele július negyedikén. És már a héten is nagyon hiányzott. Francba. Köhögni kezdtem, és összeszorítottam a szememet. -Jól vagy? - kérdezte Max a szoba másik feléből. -Jól. Újabb húsz perc következett, mialatt végigolvastam vagy tizenhét szexjelenetet, míg végül Max odajött, és végigsimogatott a vállamtól a térdemig, és azt suttogta: - Hunyd le a szemed! És ne nyisd ki, míg nem mondom! - Nagyon szereted ma megmondani, hogy mit csináljak! - de azért ledobtam a könyvet a földre, és csináltam, amit mond. A fülem szinte azonnal kiélésedéit, és a szoba minden zajára figyeltem, mert meghallottam, ahogy ki- c$atolja az övét, lehúzza a cipzárját, és sóhajt egyet. Akkor most... ? Hallottam a lágy, súrlódó hangokat, ahogy a keze megmozdult, először lassan, majd gyorsabban, határozottabban. Hallottam, ahogyan lihegni kezd, egyre keményebben. - Hadd nézzelek! - suttogtam. - Nem! - A hangja határozott volt. - Én nézlek téged Még sohasem hallgattam olyan embert, aki épp maszturbált, és kínzásnak számított, hogy be kellett csukni a szemem. A hangok begerjesztettek, na meg a halk nyögései és az utasításai, hogy tegyem széjjelebb a lábam, cs érintsem meg a mellem. - A könyvtől nedves lettél - jegyezte meg, majd hallottam, ahogy felgyorsul a keze a farkán. - Mennyire nedves? Odanyúltam, még mindig lehunyt szemmel, hogy megtudjam. De nem kellett mondanom semmit; csak nyögött, majd az ismerős mély hangján durva szavakat mondott, ahogy élvezett. Szerettem volna látni az arcát, de csukva tartottam a szemem, dübörgő szívvel. Hirtelen csend lett a szobában, leszámítva a lihegését és az enyémet. Meghallottam,
ahogy a légkondicionáló működik, és ráfújja a hűvöset a bőrömre. Végül felhúzta a cipzárját, és becsatolta az övét. - Mindjárt jövök, csak megmosakszom. A lépései eltávolodtak, és az ajtó nyitásának hangjával egy időben halkan felnevetett. - Most már kinyithatod a szemed - mondta, és kilé" pett az ajtón. Úgy láttam, hogy a szoba sötétebb lett az utóbbi tíz percben. A kezem még mindig a lábam között volt, és az orgazmusának hangjai még ott lebegtek a fülemben. Kísérletképpen megsimogattam magam, és megéreztem, hogy milyen gyorsan el tudnék élvezni. Nem kéne hozzá egy perc sem. Még azelőtt meglenne, hogy visszaérne. Minden további töprengés helyett magamhoz nyúltam. Fülemben ott volt a kezének hangja, a mozgása sebessége, az apró nyögései és az utasításai, ahogy pontosan elmondta nekem, amit akart. Olyan könnyen értettük egymást, annyira egyensúlyban voltunk! Olyan egyszerű volt az egész. Ezzel a gondolattal a fejemben a combomon kúszott fel az orgazmusom, majd előre tört, csillagszóróként robbanva szét a szemem mögött, aztán lihegve feküdtem ott. Az ajtó kinyílt, és én a nyakamhoz kaptam a kezem, ahol veszettül vert az ütőerem. Visszafojtottam a lihegé- semet, és megpróbáltam lelassítani a lélegzetemet. Ügy éreztem magam, mint akit sütilopáson kaptak, bár azok után, amit ő tett velem, nem tudom, hogy miért. Max mosolyogva odajött hozzám, és leült a csípőm mellé a kanapéra. Arrébb húzódtam, hogy helyet adjak neki, ő meg a kanapé támlájához támaszkodott, és lehajolt, hogy a szájába vegye az ujjam. - Jót játszottál, Virágszirom? - Fia maradtál volna, most nem kéne kérdezned - válaszoltam, és éreztem a forróságot a nyakamon. - Nem érdekes - mondta a nyakamba lágyan majd később megnézem a videót. - Felállt, odament egy nyitott szekrényhez, és megnyomott egy gombot a kamerán, amit eddig észre sem vettem. - Hogy... mi? - Megfordult, és egy gonosz mosoly jelent meg a száján. - Felvetted videóra? - Még sohasem éreztem magam ennyire kétségek között. Hogy meglesnek, megrémített. Hogy megnéznek, felizgatott. -Igen. - Max, az arcomat...
Összevonta a szemöldökét. - Lejjebb állítottam a kamerát, és csak az látszik, aminek látszania kell. Nem vettem föl az arcodat. - Odajött hozzám, és letérdelt mellém. - Ami elég baj, mert imádom látni, ahogy szétesel. Végighúzta az ujját az arcomon, és sokáig időzött rajtam, mielőtt visszatért a jelenbe. - Ami a vacsorát illeti, én valami thai dologra gondoltam, de te allergiás vagy az amerikai mogyoróra, és a kedvenc helyemen mindenben ez van. Mit szólnál egy etióp étteremhez? Szeretsz kézzel enni? - Elvigyorodott. - Biztosíthatlak, hogy senki se ismer ott engem. Csak bámultam rá, és teljesen megfeledkeztem arról, hogy a vacsoráról van szó. - 1 Ionnan tudod, hogy allergiás vagyok az amerikai mogyoróra? - Mert allergia-karkötő van rajtad. - És elolvastad? Őszintén meglepődött. - Azért viseled, hogy az emberek ne olvassák el? A fejemet ingatva felültem, és az ujjaimmal átfésültem a hajam. A férfi, akit szerettem, észre sem vett engem. A férfi, akivel csak dugni akartam, mindent tudott rólam. Magam is meglepődtem, amikor azt mondtam: - Az etióp vendéglő tök jó lesz. Az épület hátsó kijáratán mentünk ki, ahol egy fekete kocsi várt minket. - Ez komoly? - kérdeztem, ahogy kinyitotta az ajtót. - Haza is követnek a paparazzók? Felnevetett, és finoman betessékelt a hátsó ülésre. - Dehogyis, Virágszirom! Annyira azért nem vagyok (híres. Csak a nyilvános eseményeken szoktak elkapni, meg néha az utcán. Ez a titkolózás a te mániád. - Sába királynője. A Pokol konyhája - mondta a sofőrnek, majd felém fordult. - Kösz, hogy velem voltál, míg csomagoltam! így sokkal élvezetesebb volt ez az unalmas dolog. - Nem sokat végeztél. Nem ez volt a leghatékonyabb estéd, igaz? - Felé fordultam, és a lehető legszkeptikusabb kifejezésemet öltöttem magamra. A számra nézett. - Megfogtál. Azért szerettem volna, hogy eljöjj ma hozzám, mert emlékezni akarok arra, hogy milyen vág)' Meztelenül a kanapémon. Amúgy felfogadtam valakit, hogy pakolja össze az irodámat holnap reggelig, mielőtt a festők megérkeznek. - Közelebb húzódott hozzám, és édesen megcsókolt. - Amikor dolgozom, sokszor szeretnélek ott látni téged. Jó volt, hogy eljöttél. Mozgolódni kezdtem az ülésen, és úgy éreztem, mintha kibillent volna a világ.
- Nem hiszem, hogy van még egy olyan ember, mint te - válaszoltam gondolkodás nélkül. - Ilyen őszinte és egyszerű. Ránéztem. - Már mondtam. Mert kedvellek téged. Odanyúlt hozzám, magához húzott, és az út további részén a számon tartotta a száját. Lehetett ez egy perc, egy óra vagy egy hét. Fogalmam sincs. De amikor megérkeztünk a Pokol konyhájára, nem akartam kiszállni, és már nem is aggódtam amiatt, ha Max esetleg azt mondaná, hogy maradjak nála éjszakára. A pincérnő egy nagy fatálat tett le elénk, ami különféle vegetáriánus ételekkel volt megrakva, legyező alakban- Vegyél egy injera kenyeret, és azzal kanalazd az ételt! - mondta Max, majd letört egy darabot, hogy bemutassaNéztem, ahogy lenyalja az ujját, megrágja a falatot, majd rám mosolyog. - Mi van? - kérdeztem. - Hát - hebegtem, és oda mutattam - a szád!
- Tetszik a szám? - A nyelvével ismét körbenyalta a szája sarkait, majd fölemelte a poharát, és megivott egy korty bort. Berúgtam tőle. Elvesztettem az irányt, és ettől nyugtalan lettem. Az asztal alatt ökölbe szorítottam a kezem, mert elképzeltem, milyen lenne, ha arra kérném őt, hogy hagyjuk itt ezt az egészet, vigyen haza, és elégítsen ki ott. Az autóban való csókolózáson túl alig ért ma hozzám. Szándékosan? Miért akarja ennyire, hogy beinduljak? Mert ez most nagyon sikerült neki. Pislogtam, lenéztem a fatálra, és azt csináltam, amit ő: leléptem egy kis kenyeret, összeszedtem vele egy kis lencsét, és bekaptam a falatot. Csípős volt, meleg és finom. Lehunytam a szemem, és elégedetten hümmögtem. - Mmm... de finom! Ereztem, ahogy néz, és mikor felnéztem, rám mosolygott. - Mi van? - kérdeztem. -Tudod,hogy mit dolgozom, tudod, hogy a mamám is a cégnél dolgozik, és azt is, hogy van legalább egy nővérem. Tudsz Cecilyről is. Én viszont csak annyit tudok rólad, azon túl,
hogy nagyon jó veled dugni, hogy Chicagóból jöttél ide alig több mint egy hónapja, otthagytál valami faszfejet, és hogy Bennel és a menyasszonyával dolgozol. Kellemetlen érzés keletkezett a gyomromban, és erővel lenyeltem a falatot. - Nem is tudom, ennél mintha többet tudtál volna korábban rólam.
- Ó, hát egy könyvtárnyi megfigyelésem van rólad. De én most arról beszélek, amit tudok. - Tudod, hogy hol lakom, hogy hol dolgozom, és hogy allergiás vagyok az amerikai mogyoróra. - Már néhány hét eltelt, Sara. Nekem furcsa, hogy még mindig tartod velem a három lépés távolságot. - Félrenézett. - Nem tudom, lehet-e ezt így, idegenként. - De olyan jól megvagyunk így, idegenként! - sütöttem el egy tréfát, de amikor megláttam, hogy lehervad az arca, meglágyultam, és azt mondtam: - Mit szeretnél tudni? Visszanézett rám, és ahogy lehunyt szemmel gondolkodott, vastag, sötét szempillái ráfeküdtek az arcára. Olyan fantasztikus volt! Az egész fejem lüktetni kezdett, a koponyámban ütvefóróként dörömbölt valami. Kinyitotta a szemét, és azt kérdezte: - Volt már kutyád? Felröhögtem. - Igen. Az apámnak mindig voltak dalmatái, de az anyám most a labrapudlikba van belezúgva. - Hogy mikbe? - A labrador retriever és a pudli keverékébe. Vigyorogva ingatta a fejét. - Ti, amerikaiak, állandóan össze ka várj átok a mi jól kitenyésztett fajtáinkat! Felemeltem a poharam, és épp kortyoltam egyet, amikor megkérdezte. - Miért rettegsz annyira tőle, hogy valakivel legyél? - Néhány értelmezhetetlen hangot adtam ki magamból, mire felnevetett, és leintett. - Csak kíváncsi voltam, hogy meddig mehetek el! Vannak testvéreid? Megkönnyebbülten ráztam meg a fejem. - Egyke vagyok. A szüleim őrültek, úgyhogy hála istennek csak egy gyerekük van. Ha lett volna másik, az biztosan megöli őket. - Miért? - Mert eléggé... excentrikusak - magyaráztam, és elmosolyodtam, ahogy rájuk gondoltam.
Az excentrikus nem is elég jó kifejezés. Magam elé képzeltem anyámat a színes tollas parókáival meg az ékszereivel. Az apámat a vastag keretes szemüvegében, a rövid ujjú fehér ingjében, csokornyakkendővel. Egy másik időben éltek, vagy inkább egy másik világban, de így valahogy könnyebb volt szeretni őket. - Az apám állandóan dolgozott, de amikor nem, akkor valamelyik megszállottságának élt. Az anyám is szeret dolgozni, de apa sohasem akarta, hogy eljárjon otthonról. Anyám Texasban nőtt fel, apával az egyetemen találkozott. A matek volt a fő szakja, de miután megházasodtak, kozmetikumokat kezdett árulni otthonról, aztán valami hülye, nem gyűrődő pamutruhákat. Mostanában meg bőrápoló cuccokat. - És az apád mit dolgozik? Egy kicsit vonakodtam, mert arra gondoltam: miért akarja tudnit Tényleg tudni akar rólam ennyi mindent? - A vezetéknevem Dillon, ugyebár. Bólintott, és úgy látszott, érdekli. Max brit. Nyilván nem hallott a Dillonokról Ha elmondanám, az olyan lenne, mintha megemelnék egy nagy vasláncot. Jó volt arra gondolni, hogy megszabadulok egy nagy tehertől, de mégis könnyebbnek tűnt hagyni mindent, ahogy van, mintsem nekikezdeni. Mindenki másképp nézett rám, miután megtudta, hogy honnan származom. Nem tudtam, hogy Max hogyan fog reagálni. Mély levegőt vettem, és ránéztem. - A családomnak van egy áruházlánca. Regionális cég, jobbára a közép-nyugaton működik, de ott nagyon sok áruházunk van. Max megállt, és összehúzta a szemét. - Várj csak, Dillont Úgy érted a „Szeress élni” Dillon? - Bólintottam. - Ól... Hűha! A te családodé a Dillons! * Értem. - Max végighúzta a kezét az arcán, és a fejér ingatva magában nevetett. - A francba, Sara! Fogalmam sem volt! Nagyon hülyén érzem magam. - Örülök, hogy nem tudtad, ki vagyok. - Éreztem, hogy összeszorul a gyomrom. Most, hogy már tudta, hogy vagyok valaki, valószínűleg utánam fog nézni. Tudni fog Andyről, és rájön, mekkora marha voltam, mert sejtelmem sem volt arról, amit egy egész város tudott. Megtudja, hogy valakinek a lábtörlője voltam, mielőtt az ő rejtélyes nője lettem. Félrenéztem. Kissé leeresztettem. Nem akartam az életemről, a történetemről, a családomról beszélni. Vadul
kerestem valami új témát. De mielőtt megszólalhattam volna, 6 szólalt meg. -Tudod, min csodálkozom? - kérdezte, cs egy újabb pohár mézes bort töltött. - Min? - Az első este, amikor találkoztunk, meg az első este a brooklyni raktárban; hogy mi mindent megengedtél nekem! Ma meg hogy elpirultál attól a szótól, hogy picsái -Tudom! - nevettem fel, és ittam egy korty bort. - Ezt szeretem benned. Szeretem a belső konfliktusaidat, azt, hogy ilyen édes vág)-. Szeretem, hogy bár ilyen őrülten gazdag a családod, ugyanazt a ruhát hordod, többször is. Megnyalta az ajkát, és úgy nézett rám, mint valami ragadozó. - De leginkább azt szeretem, hogy olyan tisztán jó vagy, mégis megengeded, hogy ilyen gonosz dolgokat csináljak veled. - Nem csinálsz gonosz dolgokat. - Hát, épp ez az. A legtöbben azt gondolnák, hogy (tiszta őrült vagy, amiért találkoztál velem a raktárban. Egy amerikai örökösnő, aki hagyja, hogy valami brit kurafi lefotózza meztelenül, felvegye videóra, ahogy maszturbál az irodájában, csak azért, mert tudod, hogy végig fogom nézni. És erre te leértél meg engem. -1 Iátradőlt a székén, és egy darabig csak nézett. Nagyon komoly volt, szinte merev. - Fura egy faszi vagyok; ezt elismerem. De nem is sejtettem, hogy léteznek ilyen nők, mint te. Akik ilyen naivak a legnyilvánvalóbb dolgokban, ugyanakkor olyan erős bennük a szexualitás, hogy egy finom kis barátságos dugás egy kényelmes matracon szóba se jöhet náluk. Felemeltem a poharam, ittam egy kortyot, miközben ő a számat nézte. Megnyaltam az ajkam, és ráncvettem. - Szerintem te is tudod, hogy a legtöbb nő nem mindig elégedett egy barátságos kis dugással a matracon. Max nevetett, és azt mondta: -Talált. - És ezért van az, hogy a kamerák cs a nők üldöznek téged - néztem rá a poharam fölött és nem annyira a Cccilyvcl való történeted miatt. Ha csak az érdekelné őket, néhány hét alatt leszálltak volna rólad. De te vagy az a férfi, aki mindig más nővel tűnik fel az újságokban. Akit senki sem tud befűzni. Egy férfi, aki nagyon jól tudja, hogy mihez kezdjen egy puncival. Elkcrckcdctt a szeme, a pupillája kitágult, mintha egy tintacsepp oldódna az alkonyi égben. - De az utóbbi hetekben nem vagyok mindennap más nővel! Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését, és folytattam.
- A nők nem mindig szeretik, ha törékeny ritkaságként, vagy valami különleges értékként kezelik őket. Azt szeretnénk, hogy akarjanak minket. Pont olyan nyersen akarjuk a szexet, mint ti. Teneked tudnod kell ezt. Előrctámaszkodott a könyökére, és engem tanulmányozott. - De miért érzem úgy, hogy te vagy az, aki valami különleges dolgot ad nekem? Amit még senkinek sem adtál eddig? - Mert ez az igazság. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, ám ekkor megszólalt a telefonom az asztalon. Mindketten odanéztünk, és tudtam, hogy mindketten láttuk a hívót. ANDY MOBIL. Tizenkettő Betettem Sarát egy taxiba, és néztem, ahogy a kocsi hátsó lámpái eltűnnek a sötétben. Bassza meg! Nem vette fel a telefont. Odanyúlt az asztalra, és elnémította a rezgést, de még el tudtam olvasni, hogy ki hívta, és azt is láttam rajta, mennyire igyekszik elrejteni a megdöbbenését. ANDY MOBIL. Még nem láttam ilyet, hogy egyszerre ennyire lezárt volna valaki; a fény úgy tűnt el az arcáról, mintha lekapcsoltak volna egy kapcsolót. Csipegetni kezdte az ételét, és nem szólt többet hozzám. Ha én kérdeztem, egyszavas válaszokat adott. Próbáltam felvidítani, néhány viccet is meséltem, és szégyentelenül flörtöltem vele, de semmi. Tíz perc múlva mindkettőnket kiszabadított ebből a nyomasztó helyzetből azzal, hogy fejfájásra hivatkozva közölte, elmegy taxival, mégpedig egyedül. Bassza meg. Még mindig a kocsi után néztem, amikor odaállt a járdához az én kocsim, és csendben várakozott. Intettem a sofőrnek, kinyitottam az ajtót, és beszálltam. - Hová, Mr. Stella? - Induljunk hazafelé, Scott! - mondtam, és elterültem az ülésen. Elindultunk, és ahogy néztem a város elmosódó fényeit, a kedvem sarokról sarokra egyre rosszabb lett.
Pedig olyan jól indultak a dolgok! Kezdett megnyílni, kezdett beengedni az agyának abba a titkos zugába. Éppen azt a bejelentését emésztettem, hogy a szüleié az ország legnagyobb luxusáruház-lánca, mikor jött az „Andy mobil”. Kibaszott Andy mobil. Harag gerjedt bennem, és néhány pillanatig arra gondoltam, vajon milyen gyakran
beszélhetnek. Hat év nagy idő, és egy ilyen viszonyt nem lehet egyszerűen, csak úgy, besöpörni a szőnyeg alá. Nem is értem, miért feltételeztem, hogy teljesen eltűnt az életéből. Azt értettem, hogy miért nem akar beszállni egy újabb kapcsolatba; de ez az erőltetett távolságtartás jóval többre utalt. Talán szeretne visszamenni hozzá. Összeráncolt homlokkal hagytam, hogy átitasson a gondolat, és gyűlöltem, amit éreztem. Andy nyilván szeretné visszakapni öt, miért is ne? Század- szorra próbáltam kitalálni magamban, hogy mi is történhetett közöttük, és miért nem hajlandó Sara erről beszélni nekem. Áthajtottunk a középső városrészen, és már majdnem otthon voltam, amikor megrezdült a telefon a zsebemben. Itthon, biztonságban. Kösz a vacsorát! XX Nos, annyi biztos, hogy ez az este már az ördögé. Megint elolvastam az üzenetét, és azt fontolgattam, hogy felhívom, pedig tudtam, hogy hiába. Olyan makacs volt, mint egy öszvér. Vagy tízféle választ fogalmaztam meg, de mindet kitöröltem. Az volt a gond, hogy én szerettem volna erről beszélni, ö meg nem. A másik gond meg az volt, hogy nem tudtam mit kezdeni a golyóimmal és a gerincemmel. - Nem bánná, ha mennénk még egy kicsit, Scott? - kérdeztem. Ö bólintott, és észak felé fordultunk a park mellett. Átfutottam a névlistámon, és kikerestem Willt. Két csörgés után felvette. - Helló! Mi van? -Van egy kis időd? - kérdeztem, és a mellettem elhaladó utcákat néztem. - Persze! Várj egy pillanatot! - Lépéseket hallottam, majd egy ajtó csukódását a háttérben. - Minden rendben? A fejemet nekitámasztottam az ülésnek, és nem tudtam, hol is kezdjem. Csak azt tudtam, hogy el kell mondanom valakinek ezt az egészet, és ez az illető, szerencsétlenségére, most Will lesz. - Fogalmam sincs. - Hát, ez elég rejtélyes. De nem kaptam e-mailt, hogy valahol égne a ház, úgyhogy gondolom, nem munkával kapcsolatos. - Remélem. - Oké. De várj, nem azt mondtad, hogy programod van ma este? -Tulajdonképpen emiatt hívlak - mondtam, és megvakar' tam az állam. - Jézusom! Nem
ismerek magamra! Igazából jó lenne, ha valaki... meghallgatna. Talán, ha hangosan kimondom, megtalálom az értelmét. - Hát, ez nem rossz ötlet - kuncogott a telefonba. - Várj, leülök valahová! -Tudod, van az a nő, akivel találkozni szoktam. - Baszni szoktad. A nő, akit baszni szoktál. Lehunytam a szemem. -Will! - Igen, Max. Szóval, akivel olyan fantasztikus a dugás. Az a titkos „csak szex" kapcsolat, azzal a növel, aki nem akarja, hogy fényképezzék, és amiből biztos nem lesz semmi komoly. Sóhajtottam. - Hát, igen. Úgy értem... de kettőnk között marad! - Persze - válaszolta egy kicsit sértődötten. - Talán segg- fej vagyok, de megbízható seggfej. És nem kéne inkább átjönnöd, és mondjuk, megcsinálnánk egymás körmét, míg az érzéseinkről beszélgetünk? - Sara Dillon. - Csend. Hát, ez betalált. - Will, ott vagy? - Szent isten. - Hát, igen - mondtam, és a homlokomat vakartam. - Sara Dillon. Sara Dillon a Ryan Media Grouptól. - Pontosan. De még azelőtt kezdődött, hogy tudtam volna erről. - Hűha! Úgy értem, nagyon jó nő, ne érts félre, de nekem olyan... visszafogottnak tűnik. Ki hitte volna, hogy benne jártál? Szép. És mert olyan jólesett beszélni, kiöntöttem mindent. - Egyszerű esetnek indult. De végül ő volt az, aki engem használt arra, hogy felfedezze a dolgait. - Dolgait? Megvakartam az állam, és szinte csikorogva mondtam. - Szereti nyilvános helyeken csinálni a szexet. - Mi? - nevetett fel hitetlenkedve. - Akkor ez nem az a Sara Dillon, akit én ismerek. - És képeket is csinálhatok róla. - Na, várj csak. Micsoda? - Fotókat, néha mást is. Rólunk. -Ahogy te... - ...dugom. Néhány pillanatra elcsendesült, és esküszöm, hallottam, ahogy percenként ezret pislog.
Aztán megköszörülte a torkát. - Oké. A nyilvános szex elég hajmeresztő dolog, de szerintem már minden faszi csinált képet a nőjéről, ahogy dugja. - És most mit akarsz ezzel mondani, faszfej? - Azt, faszkalap, hogy le vagy maradva néhány lépéssel! - Will, én most kibaszott komolyan beszélek. - Oké. Akkor mi a probléma? - Az, hogy ma volt az első este, amikor sikerült valahogy elvinnem egy vendéglőbe. És megtudtam, hogy a szüleié az a kibaszott Dillons, az áruházlánc, Will! Erről még fogalmam sem volt tegnap. Egy darabig csendben volt, majd halkan felnevetett. - Hát, nem mondom! - így aztán, amikor végre beszélgetni kezdtünk, egyszer csak felhívta az előző faszija, az a barom. - Ühüm. - És nyilvánvaló, hogy jó volt a szám, de Sara kinyomta a hívást, aztán amilyen gyorsan csak tudott, lelépett. Azt hagyja, hogy addig basszam, amíg már járni sem tud, de azt nem mondja meg, hogy miért kellett egy hónapig küzdenem, míg hajlandó volt eljönni velem enni. -Huh... - A szüleinek van egy áruházlánca, és ö Chicagóban nőtt fel. Ezért? Semmit sem tudok róla valójában. - Na, ja. - Will, figyelsz te egyáltalán? - Persze, hogy figyelek. Nem tudsz róla semmit. - így van. - Akkor rákerestél már a Google-ban? - Nem, dehogy - válaszoltam. - Miért? Felhördültem. - Azt hiszem, ezt egyszer már megbeszéltük a Cecily földcsuszamlás után. Semmi jó nem jön ki egy személyre szóló Google-keresésböl. - De ha szakmai oldalról nézzük, ha valaki olyannal kezdesz dolgozni, akit még nem ismersz, akkor rákeresel, nem?
- Persze. - Nos, én rákerestem Sarára, amint megtudtam, hogy ö lesz a kontaktom az RMG-nél. És nagyon informatív volt. A torkom kiszáradt, és eredménytelenül próbáltam lazítani a galléromat. - Mondd el, mit láttál! Nevetett. - Szó sem lehet róla. Kapcsold be a laptopod, és húzogasd a golyóidat, amíg beindul. És ha már erről van szó, jó volt veled beszélgeti, de most mennem kell. Társaságom van. Scottyt visszairányítottam a lakásomhoz. Mikor beléptem az épületbe, öt perc sem kellett hozzá, hogy ott üljek a bekapcsolt számítógépem előtt. Beírtam Sara Dillon nevét a keresőbe. Te szent isten! Nemcsak egy-két oldal jött fel róla, de már a keresés eredménye is oldalak hosszú során át tartott. Valószínűleg több volt róla az interneten, mint rólam. Egy nagyot sóhajtottam, és nekiálltam megnézni a képeket. Átpörgettem a fotókat, amelyek életének utolsó tíz évében készülhettek. Néhányon egészen fiatal volt még; a haja körben rövidre nyírva, a feje tetején hosszú. Máshol lesimított koboldfrizurát viselt, megint máshol zilált volt, mint akit most basztak meg. De a mosolya mindegyik képen őszinte volt és naiv. És ezek a képek nem a családi albumból kerültek ide; nagy felbontású lesipuskás képek voltak, amit drága teleobjektívekkel készítettek, aztán eladták az újságoknak és a magazinoknak, hogy valami nagy felkiáltójeles címmel jelenjenek meg aztán. Még videókat is találtam róla. Partykon, esküvőkön, jótékonysági.eseményeken és vakációkon készültek a felvételek, és szinte mindig ugyanaz a férfi volt vele.
Legfeljebb néhány centivel volt magasabb nála, a haja fekete volt, az arca római jellegű. Széles, százfogú mosolya pont olyan őszinte volt, mint egy aligátoré. Tehát, ö az a híres Andy, akit a világ Andrew Morfonként ismer. Demokrata kongresszusi képviselő, Illinois hetedik választókerületéből. Hirtelen sok minden a helyére került. Egy visszafogott sóhajjal egy újnak tűnő képre kattintottam. A haja olyasmi volt, mint most, és a háttérben volt egy karácsonyfa. A kép alatt a következő felirat volt: Sara Dillon cs Andrew Morton a Chicago Sun- Times szokásos évi bálján, ahol Andrew Morton bejelentette, hogy jövő ősszel indul a szenátusi tagságért. Rákattintottam a linkre, és elolvastam az egész cikket, amiből kiderült, hogy a kép
tényleg az elmúlt télen készült, vagyis a képviselő már az illinois-i kampánykörútján lehet. Visszamentem a fő image-oldalra, annak is a tetejére, ahol többek között volt egy olyan kép is, amelyen Sara paparazzók között vág át, az arcát a kabátjával takarva. Erre nem figyeltem föl korábban, mert nem láttam, hogy ki is ő. Rákattintottam a linkre, hogy mit írnak a képről. A Chicago Tribüné oldalára kerültem, a sztori néhány héttel a megismerkedésünk előtt történhetett. Andrew Morton demokrata párti képviselőt édes kettesben kapták tegnap egy nővel, aki nem Sara Dillon, a menyasszonya volt. A barna nő, akit Melissa Marínéként azonosítottak, a képviselő chicagói irodájának junior munkatársa. A cikk közepén volt egy fotó - nyilvánvalóan Andyröl - amint egy nőt csókol szenvedélyesen - nyilvánvalóan nem Sarát. Dillon és Morton 2007 óta vannak együtt, és mint a chicagói társasági élet eddigi legnagyobb kedvencei, nem sokkal azelőtt jelentették be eljegyzésüket, hogy Morton nyilvánossá tette: indul a szenátusi tagságért. Sara Dillon, a Nicman &. Shimazwa kereskedelmi cég pénzügyi igazgatója, Rogcr cs Samantha Dillon, a jól ismert áruházlánc alapítóinak egyedüli gyermeke. Dillonéknak tizenhét államban vannak áruházaik, és pénzügyileg erőteljesen támogatják a Morton-kampányt. Az ügyben nem tudtuk elérni a Dillon család szóvivőjét. Morton választási csapatának szóvivője csak annyit válaszolt a Tribüné kérdéseire, hogy „Mr. Morton privát élete sohasem volt a közfogyasztás tárgya.” A széles körben ismert playboy törvényhozó, akiről eddig is sokat pletykáltak, most úgy látszik, feladta a saját stratégiáját, és betekintést enged az életrajzába nem illő tevékenységeit illetően is.
Széles körben ismert playboy. Egy faszkalap. Ahogy hátradőltem a széken, és néztem Sarát és Andyt a képen, harag forrósodott a mellkasomban. Sara az a fajta nő volt, akit egy férfi napokig tud nézni, hogy magába igya őt, mert azt akarja, hogy jobban megismerje, mint bárki, és hogy megvédje őt mindentől; verekedjen érte, vagy elrántsa a busz elől. Minden képet végignéztem, amit csak találtam. A múlt április előtt mindenütt sugárzóan mosolygott. Természetesen viselkedett a kamerák előtt, és a mosolya alig változott az évek során. És ez a bunkó többször is megcsalta őt, ha hinni lehet a cikknek.
Amúgy elég jó krapek volt, bár nyilvánvalóan idősebb, mint ő. Átfutottam egy másik cikket is, amiből kiderült, hogy harminchét éves, vagyis tízzel több, mint Sara. A csupán két hónappal ezelőtt íródott cikk szerint az, hogy Andy az elmúlt évben több alkalommal is megcsalta Sarát, mindenki számára nyilvánvaló volt, és erősen gyanították, hogy csak Sara nevét és a szülei pénzügyi támogatását használta fel a kampányához. Az, hogy a sajtó annyira odavan e két híresség románcáért, nyilvánvalóan jót tett a karrierjének. Még néhány képet átnéztem, majd undorodva hátradőltem a széken. Ez a seggfej kihasználta őt. Feleségül kérte, és közben mindenkit megbaszott, akin szoknya volt. Hát, ezért volt Sara annyira zaklatott. És ezért kellett bujkálnia e lesifotósok elöl. Mire kikapcsoltam a gépet és kimentem a dolgozószobámból, már besötétedett. Odamentem a bárhoz, és menet közben felkapcsoltam néhány villanyt. Töltöttem magamnak egy scotchot. Az első korty forrósággal töltötte el a testem, ahogy lecsúszott a nyelőcsövemen. Bár nem segített igazán, megittam a többit is. Töltöttem még egyet, és megpróbáltam elképzelni, hogy mit csinálhat most. Otthon van? Visszahívta azt a csaló barmot? Végignézve ezt a sok száz képet, elég jól el tudtam képzelni a történetüket. Mi van, ha azért hívta, hogy bocsánatot kérjen? Mi van, ha Sara máris ott ül egy gépen, és Chicago felé repül? Egyáltalán: elmondaná ezt nekem? Megnéztem, hány óra van, majd azon kezdtem gondolkodni, milyen lenne, ha egyszerűen felkapnám a vállamra, és idehoznám, és addig basznám, míg elfelejti, hogy létezik más férfi. Kellett valami, ami eltereli a figyelmemet, de ez nem az ital volt. Öt perc alatt átöltöztem sortba és trikóba. Lifttel felmentem a huszadikon lévő konditerembe, és ráléptem a futópadra. A terem, mint ilyenkor általában, kellemesen üres volt. Addig futottam, amíg bírtam levegővel, és mozgatni tudtam a lábam. Közben minden gondolat kiszállt a fejemből, kivéve egyet: összetörnék, ha visszamenne hozzá. Bementem az öltözőbe, ledobtam magamról az átizzadt ruhákat, majd lerogytam a padra, fejemet a kezembe te- metve. A síri csöndet egyszer csak a mobilom hangja törte meg a szekrényben. Felszegtem a fejem: nem gondoltam volna, hogy bárki is hív ebben az órában. Átmentem a helyiségen, és megdermedtem, amikor Sara képét láttam meg a telefonon; azt, amelyiket én készítettem róla, amelyen a kezem a torkán van, és egy tincs karamellszínű haj a tejfehér bőrére hullik. - Sara? -Szia.
- Jól vagy? - kérdeztem. Egy autóduda szólalt meg valahol a háttérben, majd megköszörülte a torkát. - Igen, jól vagyok. Figyelj, ráérsz? Esetleg... - Persze, jó! Épp most hagytam abba a futást. Merre vagy? -Tulajdonképpen - nevetett föl lágyan - itt állok a házad előtt. Csak pislogtam. - Hogy micsoda? - Igen. Felmehetek? - Néhány perc, és ott leszek... - Nem. Nem lehetne, hogy most odamenjek? Félek, ha túl sokat várok... elszáll a bátorságom. Hát, ez elég furcsa volt. A gyomrom összeszorult. - Dehogynem, persze. Leszólok a recepcióra. Néhány perccel később Sara ott volt az öltözőben, és rajtam nem volt más, mint egy törölköző. Fáradtnak tűnt, a szeme karikás volt, az ajka kissé szétnyílt. Egy lágyabb, fiatalabb Sarát láttam most magam előtt, amilyennek a fotókról ismertem. Bátortalanul mosolygott, és a kezével üdvözölt, ahogy becsukódott mögötte az ajtó. - Szia - mondtam neki, ahogy odamentem hozzá. Behajt lítottam a térdem, hogy a fejem egy magasságban legyen az övével. - Jól vagy? Mi történt? Egy nagyot sóhajtott, a fejét ingatta, és lassan visszatért valami magabiztosság a tekintetébe. - Látni akartalak. Tudtam, hogy csak a kérdéseim elől akar kitérni, de éreztem, hogy egy megállíthatatlan mosoly húzódik végig a szám sarkától végig az arcomon. A kezemet nem tudtam nem mozdítani; tenyerembe fogtam az arcát, és a hüvelykujjammal finoman megsimogattam. - így aztán kénytelen voltál idejönni a férfiöltözöbe. - Egyedül vagyunk, nem? -Teljesen. - Az előzőt még nem fejeztük be - mondta, és a zuhanyzó felé tolt. Éreztem, hogy felgyorsul a szívverésem, és elektromos zörejek pattognak a fülemben, ahogy ott volt a karjaimban. Lábujjhegyre állt, és úgy csókolt meg, miközben megfogta a csípőmet.
- Hmm... - mondtam a szájába. Éreztem, ahogy mögém nyúl, és megereszti a vizet. Meleg futott végig a hátamon. - Itt akarod? Szavak nélkül válaszolt. Lehúzta a felsőjét a fején, és remegve bújt ki a farmeréből. Akkor ezt igennek veszem. - A lakásom néhány emelettel lejjebb van... - mondtam, hogy lelassítsam egy kicsit. Már most sejtettem, milyen lesz. ha itt baszom meg, itt hallom a sikolyait, ahogy visszhangzanak a zuhanyzó csempéin, de hirtelen már nem akartam mást, mint látni a meztelen testét az ágyamon, ahogy a takarók a földön vannak, egy kupacban. A keze meg, mondjuk, a feje fölött odakötve az ágytámlához. De ő mást gondolt. Ujjaival megfogta a farkamat, és beleharapott a vállamba. Próbáltam kijózanodni, mert eszembe jutott, milyen arckifejezéssel jött be az ajtón. Máskor is szívesen kerülte a kérdéseimet, de most nem volt bátor és energikus. Más miatt volt ilyen vad. A tekintete egyenes volt, az arca fáradt. Azért jött ide, hogy felejtsen. Hirtelen kiszáradt a torkom. Megnyaltam a szám, és éreztem rajta a cseresznye ízű ajakfényt, ami rám került róla. Meglepődtem, milyen szép kis katalógust állítottam már össze magamban Saráról anélkül, hogy ezt észrevettem volna. Tudtam, milyen az arca, amikor élvez, amikor megkeményedik a mellbimbója, és a szemhéja remegni kezd néhány pillanatig, mielőtt lecsukódna - mintha minden pillanatot látni szeretne, de már nem bírná tovább. Tudtam, milyen érzés, amikor a tenyere a csípőmre fekszik, amikor a körmével a hátamba váj, és amikor végighúzza az ujjait az oldalamon. Ismertem a hangjait, amiket kiadott, és azt, ahogy elakadt a lélegzete, amikor úgy nyúltam hozzá, ahogy szereti. És aztán itt voltak az új dolgok is, amiket később fedeztem fel benne; azok, amiket ismét szeretnék látni. A kis mosoly, ami akkor ül ki az arcára, amikor tudja, hogy valami vicceset
mondott, és most arra vár, hogy leessen a tantusz. Egészen pici dolog volt ez, egy apró remegés a szája szélén és a szemén. Egy kihívás. Az, ahogy finoman beharapja az alsó ajkát olvasás közben. Aztán ott volt az, ahogy a tetőn csókolt; lassan és lustán, mintha minden más dolog jelentéktelen, tünékeny volna. De ezt a Sarát nem ismertem. Mindig is sejtettem, hogy a magabiztos bártorsága, amit úgy szerettem benne, egyfajta önvédelem. De azt nem, hogy milyen érzés, amikor ez eltűnik.
Olyan érzés volt ezt megtudni, mint egy gyomros, ami után alig kapok levegőt. Kezembe fogtam a kezét, és hátraléptem. - Mi történik veled? - kérdeztem, és az arcát néztem. - Mondd el nekem! Megint közelebb jött hozzám. - Nem akarok beszélni. - Sara, én nem bánom, ha valami elől menekülsz hozzám, de legalább mondd meg őszintén, hogy mi az! Valami nincs rendben. - De, jól vagyok. De nem volt. Akkor nem jött volna ide. - Duma. Megszeged a saját szabályaid már azzal is, hogy eljöttél. így sokkal jobb, így sokkal valóságosabb minden, de egészen más is. Szeretném tudni, hogy miért. Hátrább lépett, és rám nézett. - Andy hívott. - Tudom - mondtam, és megfeszült az állam. Bocsánatkérő mosollyal nézett rám. - Azt mondta, szeretné, ha visszamennék. Elmondott mindent, amit régebben annyira szerettem volna hallani; hogy mennyire megváltozott, hogy mindent elrontott, de már sohasem bántana. - Csak néztem és vártam. Arcát nekinyomta a nedves nyakamnak, hogy összeszedje a bátorságát. - De csak a kampánya miatt aggódik. Az egész kapcsolatunk hazugság volt. - Úgy sajnálom, Sara! - Utánanéztem Cecilynek. Zavartan pislogtam. -És? - Olyan furcsán csengett a neve, és miután meséltél róla, szerettem volna tudni, hogy néz ki. - Hátrább lépett, és a szemembe nézett. - Ismerősnek tűnt, de mostanáig nem esett le, hogy miért. Andy mellett rengeteg emberrel találkoztam, és általában már a kézfogás után két másodperccel elfeledtem az arcukat, de őrá... emlékeztem. - Bólintottam. A gyomromban meleget éreztem, de hagytam, hogy beszéljen. - Szóval hazamentem, és utánanéztem, mielőtt visszahívtam volna Andyt. - Egy kis szünetet tartott, mert remegni kezdett a hangja. Félórán át mentegetőzött, hogy menynyire sajnálja, és hogy csak most az egyszer fordult elő, és, hogy sohasem fogja ezt magának megbocsátani. Úgyhogy, rákérdeztem Cecilyre. És tudod, mit mondott? - Cecilyről? Mit?
- Azt mondta: „Baszd meg, Sara, muszáj ezt most csinálnunk? Ez már egy ősrégi história!" Dugta öt, Max! Andy volt az a politikus, akiről a levelében beszélt. Andrew Morton, a L_ 233 kurvázó kongresszusi tag lllinois-ból, aki keresztülbaszta magát, egészen a tizenhetedik választási kerületig! Együtt aludtak aznap, amikor találkoztam vele egy Schumernek szervezett kampányeseményen. Felmordultam. Ott voltam azon az adománygyűjtőn, de nem a pasijaként. Cecily egész este ki volt akadva rám, majd dühösen elviharzott, de nem tudtam, hogy miért. Visszajött a karomba. - Emlékszem, egyszer Andy épp jött ki a mosdóból. Elkezdtünk beszélgetni, de nagyon azt akarta, hogy menjünk már onnan. Nekem viszont még be kellett mennem vécére. Cecily akkor lépett ki a férfivécéből. Andyre nézett, aztán rám, és elég kínos volt, mert nem tudtam, hogy miért viharzik úgy el. De már tudom, hogy akkor vele volt odabenn. A karomba zártam, miközben a vízsugarak egy hangszigeteit burkot vontak körénk. Ez volt a legkisebb világ. Kisebb, mint amikor flipperezni láttam, vagy amikor a délután közepén behívott a taxi utasterébe. Egy olyan világ volt ez, amiben évekkel ezelőtt Cecily szexeit Sara barátjával, mert miattam volt kiborulva. Nem bántam, hogy Sara itt van a karomban; nem bántam, hogy már véget ért Cecilyvel a kapcsolatom. De bármit is gondoltam, mégis bűntudatot éreztem. - Úgy sajnálom - súgtam neki megint. - Nem, ezt te nem érted. - Rám nézett, az arcán vízgycn- gyök futottak végig, de még csak észre sem vette. - Akkor még csak néhány hónapja voltunk együtt. Végig azt hittem r hogy a legutolsó esetet leszámítva nem csalt meg soha. Azt // /
hittem, csak most kezdődött az egész. De sohasem volt hü hozzám; soha. Szorosabban öleltem, és a fülébe súgtam: - Annak az embernek semmi köze hozzád; tudod? Ez is azt mutatja, hogy milyen aljas ember. Nem minden férfi ilyen szörnyű. Kihúzta magát, a szemembe nézett, és láttam, hogy elfojt egy kis mosolyt. A szeme még
teli volt könnyel, de a hála bennük valódi volt. Valami összemarkolta belülről a mellkasomat, mert a vad szex és a kapcsolat nélküli dugás nagyszerű, sőt fantasztikus volt vele, mégis, valami új, eddig ismeretlen érzés készülődött bennem. - Nagyon sokáig voltam vele. Az egyik részem néha úgy gondolta, hogy talán csak egyszer szúrta el a dolgot, és igazságtalan vagyok, ha ezért elhagyom. De most jó érzés, hogy kiderült: minden okom megvolt rá. Most már valami jobbnak kell következnie. Én visszafojtottam ezt a készülő új érzést, és próbáltam egyenesbe jönni. Tudtam, hogy a kötődés nem tartozik a megállapodásunkhoz, ezért inkább arra koncentráltam, amiben most vagyunk: itt volt meztelenül velem, és hozzám szorította magát. - Sok férfi van, aki ölni tudna egy ilyen nőért, mint te vagy - mondtam, és majdnem remegett a hangom, mert készületlenül ért az, hogy elképzeltem őt valaki mással. Mintha a belső szerveim helyére jégkockákat tettek volna. £zzel a kijózanító érzéssel hátranyúltam, és elzártam a vizet, ®s felkaptam a közelben felakasztott törölközőt. - Szárítkozz meg! Itt elég hideg van. - De... nem akarsz...? - Ma pokoli napod volt - mondtam, és lesimítottam a haját. - Hadd legyek ma úriember, és majd elcsábítalak a következő alkalommal. - Szerettem volna megkérni, hogy maradjon nálam, de nem tudtam, hogy viselném el, ha valamiért nemet mondana. - Jól vagy? Bólintott, és arcát a mellemhez nyomta. -Talán tényleg csak aludni szeretnék. - Scott majd hazavisz. Csendben öltöztünk, és közben nyíltan néztük egymást. Láttam, ahogy felvette a farmerét, a melltartóját, és a pólójával végleg eltakarta a mellét, és az egész olyan volt, mint egy fordított csábítás. Talán nem is akartam még ennyire őt, mint mikor végignéztem, ahogy becsomagolja magát. Bele fogok szeretni. És ez teljesen kikészített. Szombat reggel vagy húszszor felhívtam Sarát, de mindig letettem még azelőtt, hogy kicsöngött volna. Az eszem azt mondta, hogy hagyjak neki egy kis teret. De, bassza meg, látni szerettem volna őt. Olyan voltam, mint egy ügyetlen tinédzser. Hívd már fel, te féleszű! Kérd meg, hogy jöjjön át ma! És ne fogadd el, ha nemmel válaszol! Ezúttal felhagytam a telefonálással, mert az, akinek ilyen klisék jutnak az eszébe, nem érdemli meg, hogy felhívjon egy nőt-
Délelőtt folyamatosan kifogásokat gyártottam magamnak, megpróbáltam bemesélni, hogy sok a dolga. De még azt sem tudtam, hogy Sarának Chloén és Bennetten kívül vannake még itt barátai. Megkérdezni meg nem tudtam erről, nem igaz? Nem, bassza meg! Kinyomná a szememet. De mit szokott csinálni, amikor nem dolgozik? Én rögbiztem, söröztem, futottam és kiállításokra jártam. De amit róla tudtam, az kimerült abban, hogy hogyan baszik, és hogy milyen életet hagyott maga mögött Chicagóban. Arról szinte semmit nem tudtam, hogy milyen életet kezdett el itt. Az is lehet, hogy szívesen csinálna valamit velem a tegnapi szar nap után. Ideje felnőni, Stella! Végül visszacsúsztattam a gerincemet a hátamba, és kivártam, míg átmegy a hívás. - Halló - szólt bele a telefonba, zavarodottan. Naná, hogy zavarban van, te seggfej! Eddig még sohasem hívtad fel! Vettem egy nagy levegőt, és megeresztettem életem eddigi legistentelenebb dumáját. - Szia! Nézd, mielőtt bármit is mondanál, tudom, hogy nálunk nem játszik ez a barátbarátnő játék, miután Morton kongresszusi képviselő kalandvágyó pénisze elvette a kedved mindenféle kapcsolattól; de tegnap este odajöttél, mert némileg ki voltál borulva, és ha szeretnél csinálni valamit ma, Persze nem kell csinálnod semmit (de ha mégis, az sem jelenti azt, hogy nem tehetnél mást), szóval, ha volna hozzá kedved, gyere el a rögbi meccsemre! Szünetet tartottam, és figyeltem az életjeleket a vonal másik végén. - Semmi sem
237
tisztítja jobban az elmét, mint egy kupac sáros, izzadt britet bámulni, akik megpróbálják eltörni egymás lábszárcsontját. Felnevetett. - Micsoda? - Gyere, és nézz meg minket ma! Vagy, ha úgy jobban tetszik, gyere el utána néhány
italra a Maddie’s-be Harlembe! - Olyan hosszú ideig maradt csendben, hogy egy hétnek tűnt. - Sara? - Gondolkodom. A parkra néző ablak függönyéhez mentem, és azzal babráltam. - Gondolkodj hangosan! - Délután moziba megyek egy barátnőmmel - kezdte, és éreztem, hogy oldódik a feszültségem ennek hallatán -, de azt hiszem, egy italra elmehetek utána. Szerinted mikor végzel? Most még ennél is nagyobb fasz voltam, mert az öklömet ráztam diadalittasan, és szerettem volna hátba veregetni magam. - A meccs úgy háromig tart. Négy felé érünk a Maddie’s-be. - Jó, elmegyek - mondta. - De Max! - Hmm? - Szerinted győzni fogtok? Mert nem szeretnék egy csapat sáros, depressziós brittel inni! Nevettem, és biztosítottam róla, hogy a földbe fogjuk döngölni őket. jól ki is poroltuk őket. Nem szoktam sajnálni az ellenfelet - bár a csapatok többsége amerikai volt, és nem az ő hibájuk, hogy nincs a vérükben a rögbi - inkább jó érzés volt mindig, hogy győzünk. De ez, úgy tűnik, kivétel volt. A meccs felénél abbahagytuk a számolást. A nagylelkűségemet részben annak tulajdonítom, hogy tudtam: utána találkozom Sarával. De csak részben. A meccs vége felé már olyan érzésem volt, mintha tízéveseket ruháztunk volna meg a sárban, és ettől bűntudat nyilallt belém. Becsődültünk a bárba, a vállunkon vittük be Robbie-t, és az Alouette kifacsart változatát harsogtuk. A tulaj, Madeline, integetett, ahogy meglátott minket, tizenkét korsót sorakoztatott fel a pultra, és elkezdte tölteni őket. - Oi! - harsogta Robbie a feleségének. - Whiskeyt, te lányka! Maddie a győzelem jelét mutatta felé, és megfogott pár whiskeyspoharat, de közben Robbie sáros, részeg seggéről beszélt, és hogy egyedül fog aludni. Körülnéztem a helyiségben, hogy ott van-e Sara, de nem láttam. Lenyeltem a csalódottságomat, és a bárpult felé fordulva egy jó nagyot ittam a sörömből. A meccs később kezdődött; már majdnem öt volt, és ö még nem volt itt. Nem értettem a dolgot. Aztán egy szörnyű gondolat fészkelte be magát a fejembe: lehet, hogy itt volt, várt, és aztán elment? - Bassza meg - motyogtam. Maddie elém tolt egy whiskeyt, amit egy hajtásra kiittam. -Valami gond van? - kérdezte egy ismerős, rekedtes hang mögülem. - Pedig nekem úgy
tűnik, győztetek! Megpördültem a bárszéken, és elvigyorodtam, ahogy megláttam öt. Halványsárga ruhájában és apró, zöld csatjával a hajában olyan volt, mint egy tortadísz. - Gyönyörű vagy - mondtam. A szemét lehunyta egy pillanatra. - Bocs, hogy elkéstünk tettem hozzá. Ö csak legyintett, és azt mondta: - Nem baj. Legalább volt időm inni néhányat. A legelső este óta nem láttam őt ittasan, de most felismertem a szemében azt a kis huncut fényt. Az. hogy újra megláttam azt a Sarát, egészen felvillanyozott. - Benyomtál? Egy pillanatra összevonta a szemöldökét, de aztán elmosolyodott. - így mondják az angolok? Lehet. Igen, becsíptem. - Lábujjhegyre állt, és aztán... megcsókolt. Richie szólalt meg mellettem. - Hé, Max! Egy lány van az arcodon! Sara szeme elkerekedett, ahogy észrevette magát, és hátrább húzódott. - A fenébe! - Nyugi - mondtam neki csendben. - Senkit nem érdekel itt, hogy ki kicsoda. Még a nevemet is elfelejtik mindig. - Ez marhára nem így van - folytatta Richie. - A te neved Faszkalap. Felé böktem a fejemmel, és mosolyogva mondtam Sarának: - Ugye? Megmondtam. Kinyújtotta felé a kezét, és tágra nyílt szemmel mosolygott Richie-re. - Sara vagyok. Ö megfogta és megrázta a kezét. Láttam a pillanatot, amikor felfogta, hogy milyen gyönyörű ez a nő. Azonnal a mellét kezdte bámulni. - Richie vagyok - mondta. - Örülök, hogy találkoztunk. Richie hunyorogva nézett rám. - Hogyan tudtál összeszedni egy ilyet? - Fogalmam sincs. - Halvány tiltakozását, miszerint összekoszolom a ruháját, figyelmen kívül hagytam, és magamhoz húztam Sarát. De aztán kicsúszott a karomból, és Derek felé fordult. - Sara vagyok. Derek letette a sörét, és koszos kezét végighúzta a száján.
- Ja, baszd meg, tényleg. - Sara velem van - mormogtam neki. A becsípett Sara aztán odament mindenkihez a bárban, és az összes haveromnak bemutatkozott. Megláttam benne a politikusfeleséget, aki majdnem lett, de még inkább azt, hogy milyen baromi édes ez a nő. Mikor visszaért hozzám, megcsókolta az arcom, és azt súgta: - Nagyon aranyosak a barátaid. Kösz, hogy meghívtál! - Hát, persze! Elvesztettem az összefüggő gondolkodás képességét. Szinte sohasem éreztem ilyet, amit most vele. Sohasem éreztem magam ennyire jól. Nem vagyok éppen egy öngyű- lölö ember, sokkal inkább egy kurva, aki a befektetöiparban dolgozik, ahol - legyünk őszinték - valaki mindig veszít, pontosan annyit, amennyit más nyer. és lett néhány jó kapcsolatom, mióta átjöttem ide. A legközelebbi barátom Will, akivel legtöbbször valamilyen nemi szerv szinonimájával illettük egymást. Mondd meg neki, te fasz! Húzd a szoba sarkába, akassz be neki, és mondd meg, hogy szereted! - Lődd már le ezt a régi bluest, Maddie! - rikoltott Derek a bár másik feléről. Én épp megérintettem Sara könyökét, hogy jöjjön arrébb, és beszéljünk, amikor megszólalt: - Ez nem blues. - Derek megfordult, és ránézett. - Ez Eddie Chohran. Rockabilly. - Derek pillantása alatt Sara mintha összement volna egy kicsit. - A kettő nem ugyanaz. - És azt tudod, hogyan kell táncolni erre a szarra? - kérdezte tőle, és ismét végigmérte tetőtől talpig. Egész meglepődtem, hogy Sara felnevetett. -Te most táncolni hívsz? - Basszus, dehogy... De még mielőtt befejezhette volna a mondatát, Sara felrángatta őt, és mind az ötvenkét kilójával elhúzta a táncparkett felé. - Az anyám texasi - mondta villogó szemmel. - Kösd föl a gatyád! -Te most viccelsz - mondta Derek felénk fordulva. Az egész bár, tele britekkel, elhallgatott, és érdeklődve figyelte az eseményeket. - Hajrá! - rikoltottam. - Ne légy már anyámasszony katonája, Dér! - kiáltotta Maddie, és mindenki tapsolni kezdett. Felhangosította a zenét. - Jöhet az előadás! Sara elmosolyodott, Derek kezét a vállára tette, és megrázta a fejét, amikor Derek
tiltakozni kezdett. - A hagyományos módon! Az egyik kezedet a hátamra, a másikat a vállamra. És mi néztük, ahogy Sara megmutatja Nagy Dereknek, hogyan kell ezt táncolni: két gyors lépés, két lassú lépés. Azt is bemutatta, hogyan kell körbemenni a parketten az óramutató járásával ellentétes irányban. Egy szám után már egész jól mozogtak, és egyszer csak úgy táncoltak együtt, mintha évek óta ismernék egymást. Lehet, hogy ez volt Sara titka. Bárki, aki találkozott vele, meg akarta ismerni őt. Nemcsak számomra volt olyan édesen vonzó; még a legsivárabb fantáziával megáldott embereket is magával ragadta. Ellenállhatatlan volt mindenki számára. És ebben a helyzetben semmit sem szerettem volna jobban, mint belevágni Andy kibaszott pofájába. Mert elpazarolta az idejét, elpazarolta őt. Felálltam, odamentem a táncparkettre, és lekértem Sarát. - Ez most az én köröm. Elsötétültek azok a mély, barna szemei, és ahelyett, hogy beigazította volna a kezemet, mint ahogy Derekkel tette, a nyakam köré kulcsolta a kezét, lábujjhegyre állt, hogy megcsókolja az állam, és azt suttogta: - Szerintem mindegyik kör a tiéd. - Azt hittem, nagyobb távolságot kell tartani tánc közben - mondtam, és lehajoltam, hogy megcsókoljam. - De nem veled. -Akkor jó. Mámoros, játékos mosoly ült ki az arcára. - Iszonyú éhes vagyok. Akkora hamburgert szeretnék, mint a fejem. Kitört belőlem a nevetés, és lehajoltam, hogy megcsókoljam a homlokát. -Van nem messze tőled egy hely, ami megfelel a célnak. Mi lenne, ha hazamennék lezuhanyozni, aztán ott találkoznánk egy óra múlva? - Két nap is együtt vacsorázunk, egymás után? - kérdezte, és inkább lelkes volt, mint nem. Hol volt már az a néhány nappal ezelőtti óvatos, távolságtartó nő? Elpárolgott. Mindig is gyanítottam, hogy a Távolságtartó Sara csak egy kitaláció. Mármint az övé, nem az enyém. Bólintottam, és éreztem, hogy eltűnik a mosolyom. Végeztem azzal a gondolattal, hogy meg kell tartanunk a határokat- Egyetlen szót mondott, amire vártam: Megharapta az ajkát, hogy ne mosolyogjon, de lehetetlen volt nem észrevenni. -Jó.
Két hónapja voltam már New Yorkban, de még mindig nem tudtam pontosan, hogy mit is csinálok, amikor nem dolgozom. Futottam. Volt néhány barátom, akikkel Í találkoztam a moziban, színházban, kávézókban vagy kocsmákban. Hetente néhányszor felhívtam a szüléimét. Nem voltam magányos; sokkal teljesebb életet éltem itt, mint legutóbb, Chicagóban. De a munkán kívüli életemet leginkább Max foglalta cl. Hogy a francba történhetett ez? AlkaImi szex. Rosszul csináltad. Ami őt illeti, sohasem lepődött meg semmilyen fejleményen, ami köztünk történt. Akkor sem, amikor dugásra kényszerítettem a klubban, vagy amikor bementem az irodájába, és szexet ajánlottam neki minden körítés nélkül, de még akkor sem, amikor felkerestem a zuhanyzóban, és könyörögtem neki, hogy tegyen mindent félre, és csak basszon meg, itt és most. Még a barátai is csodálatosak voltak. Valószínűleg Derek a legnagyobb emberi lény, akivel valaha is találkoztam, és bár nem volt épp pillekönnyű, a vele való tánc volt a legjobb dolog már évek óta... úgy értem, Maxen kívül. Búcsúzóul intettem Dereknek, és ő rám kacsintott, emlékeztetve arra, amikor tánc közben Max felé bólintott, mondván:
- Vigyázz vele, mert nagy fasz. A táneparketten a gyenge világításban Derek még koszosabbnak tűnt, mint amikor bemutatkoztunk. Ránézte in a ruhámra, és észrevettem néhány ujjnyomot a vállamnál. - Azért nem akkora. Derek felnevetett, és megpaskolta az arcomat. - A lehető legrosszabb! Mindenkihez jó, és sohasem szokott elbaszni semmit! Mindig a barátai rendelkezésére áll, és sohasem viselkedik úgy, mint egy seggfej. - Rám kacsintott. Kész lidércnyomás!
Köszöntünk Maddic-nek, ahogy elmentünk, és még hallottam, hogy a csapat részegen énekelt tovább a bárban. Max leintett egy taxit, és kinyitotta nekem az ajtót. - Akkor nemsokára - mondta, majd becsukta az ajtót, és meg integetett, ahogy elindultunk. Visszanéztem a hátsó ablakon. Ott állt, és nézte, ahogy a taxim eltűnik a Lenox Avcnuen. Tehát elhatároztuk, hogy valami egyszerűt eszünk: ham burgert egy csendes, East Village-i helyen. A csend jó volt. Segített abban, hogy lecsillapítsam az agyam zakatolását. A tervemet, hogy vad leszek, jól szórakozom, de okosan szétválasztom a dolgokat, megette a fene. Hazamentem, hogy lezuhanyozzam magamról a Derekkel és Maxszel való táncból rám ragadt sarat, és
hogy felvegyek egy egyszerű, hát nélküli kivágott jersey ruhát. A bárban hallott dalok még ott visszhangoztak a fülemben, és arra gondoltam, hogy még találkozni fogok a haverjaival: ott ülünk majd Maxszel összebújva az egyik barátja díványán, és filmet nézünk, vagy egy bögre kávéval a kezemben ott állok majd egy rögbimeccs partvonalánál. Mindegyik nagyon valószerűnck tűnt, de aztán leállítottam magam, mert az agyam kacskaringói az ördög ügyvédjeként aggódni, analizálni kezdtek mindent. Kisétáltam a folyosóra, és bezártam a lakásomat. Egyszerre egy dolgot! Senki sem kényszerít semmire - emlékeztettem magamat. Még szombat este is, amikor az emberek kinr voltak az utcákon, hogy a lenyugvó nap fényét élvezzék, sokkal nyugalmasabb volt itt, a Village-ben, mint a belvárosban bármikor is. Mikor kezdtem úgy érezni, hogy ez az otthonom? Max olyan éttermet választott, ami gyalog sem volt messze a lakásomtól. És nem kellett már minden utcatáblát elolvasnom, hogy tudjam, merre járok. A bejárat fölött apró fények világítottak, és megszólalt egy kis csengő, ahogy kinyitottam az ajtót. Max már ott ült valahol hátul, ki mosakodva, és a Timest olvasta. Kihasználtam a pillanatot, hogy magamba igyam őt: mélyvörös póló és viseletes farmer volt rajta, ami felszakadt a combján. Hosszú, kinyújtott lába végén menő brit tornacipő volt. A napszemüvege a könyökénél az asztalon.
Hát, itt van a te kis átlagos, istenszerü szexpartnered, egy dyen hamburgeres helyen, és rád vár. Lehunytam egy pillanatra a szemem, vettem egy mély levegőt, és odamentem hozzá. A határok elmosódtak. A mai nap után nem hihettem én sem, hogy nem akarok tőle mást, mint néhány jó orgazmust. Nem mondhattam magamnak, hogy csupán a szívem facsarodik meg édesen, ha látom őt, vagy fájdalmasan, ha elmegy. Nem mondhattam már magamnak, hogy nem érzek iránta semmit. Arra gondoltam, hogy talán már késő elmenekülni. Nevetést hallottam, és csak ekkor jöttem rá, hogy tátott szájjal bámulom őt, ő pedig engem néz... nem is tudom, mióta. Mosoly játszott az arcán. ** - Úgy látom, tetszik neked ez a sör! - Áttolta az asztalon a poharat, és megemelte a sajátját. - Vettem magamnak a bátorságot, hogy rendeljek neked egy akkora hamburgert, mint a fejed, és egy kis chipset hozzá. - Egy grimaszt vágott, majd tisztázta. - Ahogy itt mondják: sült krumplit. - Kösz! Tökéletes. Letettem a táskám egy üres székre, és leültem oldalt mellé. A szeme mosolygott, majd a számra fókuszált. - Tehát - mondtam, és belekortyoltam a sörömbe, miközben őt néztem a pohár fölött. - Tehát. Ügy látszott, nagyon szórakoztatja, hogy így alakultak a dolgok. Nem vagyok olyan, aki szeret mindig mindent kézben tartani, de a korábbi életem eléggé kiszámítható volt. Most meg semmi olyat nem tudnék mondani, ami nem úgy esett volna be ajtóstul a házba. - Kösz, hogy meghívtál ma a bárba. Bólintott, és a tarkóját vakargatta. - Kösz, hogy eljöttél. - Tetszenek a barátaid. - Egy fal ka seggfej. Felnevettem, és éreztem, hogy a vállam feszülése lassan enyhül. - Ez jó. Pont ezt mondták rólad is. Az asztalra könyökölt. - Van egy kérdésem. - Igen?
- Mi most randizunk? - Majdnem félrenycltem a sört, amit éppen ittam. - Úristen, te lány, nehogy megfulladj! Csak azért kérdezem, hogy nem kéne-e átalakítani a szabályainkat. Mit gondolsz? Bólintottam, és közben egy zsebkendőt tettem a számhoz. - De, igen - motyogtam. Letette a sörét, és számolni kezdte a szabályokat az ujján. - Egyszer egy héten, nem lehetnek más szeretők, a szex, ha lehet, valami nyilvános helyen legyen, és semmiképp sem az ágyamban. A képek kellenek, de arcok nem, és nem szabad közzétenni. - Megemelte a szemüvegét, egy nagyot ivott, majd előrehajolt, és azt suttogta: - Es nem lehet köztünk semmi, csak szex. Kielégíteni a szükségleteket, és kész. Jól foglaltam össze? - Azt hiszem, igen. A szívem dübörgött a mellkasomban, és csak most jöt tCm rá, hogy egyetlen nap alatt mennyire eltértünk ettől. Egy egyetemista formájú srác kihozta a két burgert, és hozzá egy hatalmas adag sült krumplit. - Szent isten! - mondtam, és az ételre bámultam. - Ez egy... - Az, amit akartál? - kérdezte, és az ecetért nyúlt. - Igen, de sokkal több, mint amennyit meg tudok enni. - Akkor, tegyük érdekessé a dolgokat, rendben? Az hozhat új szabályokat, aki többet eszik belőle. Egy mosollyal letekerte az ecetről a kupakot, majd letette az asztalra. Mindketten tudtuk, hogy súlyban majdnem kétszer annyi, mint én. Ki van zárva, hogy többet egyek nála. De egyáltalán, éhes volt? Az is lehet, hogy már elég sört ivott ahhoz, hogy jóllakjon, és tudja, hogy többet fogok enni, mint ő? Vagy ő akarta meghozni az új szabályokat? -Jézusom, te lány! Ne gondolkodj már annyit! - mondta, és egy hatalmasat beleharapott a hamburgerébe. - Jó. Megegyeztünk - mondtam, és hirtelen borzasztóan szerettem volna tudni, milyen szabályokat fog hozni. Néztem, ahogy Max mcgtörli a kezét a kendőben, majd bedobja az üres kosárba. - Ez jó volt - mondta, majd rám nézett. Elnevettc magát, hogy én mennyit ettem. Nagyjából csak a hambuf ger negyedét sikerült eltüntetnem, és úgy tűnt, mintha
hozzá sem nyúltam volna a sült krumplihoz. Visszadobtam a hamburgert a kosárba, és felnyögtem. - Borzasztóan tele vagyok. - Én nyertem. - Volt valami kétséged efelől? - Akkor miért fogadtad el az alkut? - kérdezte, és eltolta a székét az asztaltól. Mondhattál volna nemet is. Megvontam a vállam, majd fölálltam, mielőtt válaszra kényszerít. Kíváncsi voltam, hogy mit akar, mi legyen köztünk, de nem voltam biztos benne, hogy el is tudom majd fogadni. A korábban megivott ital lassan kiszállt a fejemből, de annyi étel volt a hasamban, hogy legszívesebben összegömbölyödtem volna a járda szélén, hogy aludjak egyet. De még csak fél nyolc volt, és nem akartam, hogy véget érjen az este. Az, hogy várjak péntekig, lehetetlennek tűnt... hacsak meg nem változtatja a szabályt. Az East Viliágé szombatonként tömve volt zenével és huszonévesekkel. Max a kezem után nyúlt, az ujjaimat az ujjai közé vette, és megszorította. Puszta megszokásból már tiltakozni kezdtem, hogy nem megyünk így az utcán, de meglepetésemre behúzott egy félhomályos bárba a szomszédba. - Tudom, hogy tele vagy, de ülj le most ide, igyál egy koktélt, hogy felébredj! Mert még közel sem végeztem veled. Istenem, de jó volt ezt hallani! Leültünk egy sötét sarokba, egy bokszba. Én vodka» tonikot ittam, Max néhány sört, és arról mesélt, milyen volt ír katolikus szülők gyerekeként felnőni Leedsben, és hogy hét lányés három fiútestvére van. Egy szobában három gyerek lakott, és ez annyira más volt, mint amit én ismertem, hogy csak bámultam, ahogy a különböző történeteket mesélte. Alakítottak például egy családi fúvószenekart. A legidősebb nővérét, Lizzyt, pedig tizennyolc éves korában rajtakapták, hogy egy autó hátsó ülésén a helyi pappal szexei. Max legidősebb bátyja, Dániel, középiskola után Myanmarba, egy katolikus misszióba ment dolgozni, és theravada buddhistaként tért vissza. A legkisebb húga, Rebecca, rögtön egyetem után megházasodott, és huszonhét éves korára már hat gyereke van. A többieknek is hajmeresztő történeteik vannak. Az öccse, Niall, alá csupán tíz hónappal született Max után, a londoni
földalatti második embere. Az egyik középső nővére pedig kémiaprofesszor a cambridge-i egyetemen, és hat gyereke van, mindegyik fiú. Max elmondta, hogy néha középszerűnek érzi magát a testvéreihez képest. - Az egyetemen művészettörténetet tanultam, aztán elvégeztem a pénzügyi szakot is, hogy cl tudjam adni a művészetet. Az apám szemében kudarc voltam. Nemcsak a szakmaválasztásom miatt, hanem azért is, mert nem hoztam létre egy rakás katolikus gyereket még harmincéves korom előttAhogy ezt mondta, felnevetett, mintha ez a totális kudarc nem is lett volna olyan totális a szülei szemében semAz apja>egész életében dohányzott, egy héttel azelőtt halt meg tüdőrákban, hogy Max befejezte az egyetemet. Az anyja ekkor úgy döntött, hogy változás kell, és elköltözött vele az Egyesült Államokba. - Egyikünk sem ismert itt senkit. Volt egy-két indi- rekt kapcsolatom, még az egyetemről, a pénzügyi szakról. A barátaim barátai a Wall Streeten, ilyesmik. Én csak annyit tudtam, hogy be akarok szállni a New York-i művészeti üzletbe, és olyan partnereket kerestem, akik otthon vannak a tudomány és a technológia területén, így találkoztam Willel. - Hátradőlt, és megitta a sörét. Ez az ember aztán tudott inni! Már nem is számoltam, hányadik sörnél tart, mégsem látszott rajta semmi. - Igaz, hogy egy bárban találkoztunk, de másnap már cl is indítottuk a kis üzletünket. Néhány év múlva megszereztük Jamest is, hogy a számítógépes részt felügyelje, mert Willnck már túl sok volt a biotechnológia és az IT együtt. - Hogyhogy nincs sörhasad? - kérdeztem nevetve. Igazságtalan voltam vele. Olyan teste volt, amit Júlia „szálkásnak” nevezne, és a felsőtestén olyan izmokat fedeztem lel, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. Egy pillanatra tétován nézett le az üres poharára. - Kezdesz benyomni? - Abszolút - válaszoltam, mert már éreztem a második vodka-tonik hatását. Az arcom meleg volt, és egyre többet vigyorogtam. - Abszolút kezdek benyomni. - Na, ja - mondta a fejét ingatva. - Ez így nem hangzik °lyan jól, amerikai akcentussal. - Neked tetszenek az amerikai akcentusok? Mert ez a brit kiejtés, amit itt nyomsz, engem arra késztet, hogy nagyon gonosz dolgokat műveljek a száddal! Gyorsan megnyalta az ajkát, és úgy láttam, hogy elpirult. - Nem, az amerikai nyelvjárások nem túl szexik, bár az a kis chicagói beütés nagyon aranyos. Különösen akkor, ha már ittál. Egészen lapos, cs olyan, mint... - és itt egy szörnyű, visító hangot adott, amihez foghatót nem hiszem, hogy valaha is kiadtam volna.
Leesett az állam, 6 meg hangosan nevetett. - Én sohasem beszélek így! - Oké, lehet, hogy egy' kicsit eltúloztam. De ami szerintem szörnyen szexi benned, az az agyad, a hatalmas barna szemeid, a telt ajkad, azok a kis mindjárt éhezek hangjaid, és a fantasztikus cicid meg a combod. Megköszörültem a torkom, és éreztem, hogy a mellemtől az ujjaim végéig melegség önt el. - A combom? - Igen. Azt hiszem, már mondtam, hogy csodálatos a bőröd. A combodon meg pokolian finom. Vagy még nem hallottad ezt? Gyanítom, hogy' nem sokan csókolták annyiszor, mint én. Csak pislogtam megkövültén. Tudta, hogy eddig csak Andyvcl jártam, de azt nem, hogy mennyire igaza volt- Andy csak nagy ritkán csókolt meg a mellem alatt. - Mik az új szabályok? - kérdeztem egy kissé szédül“ ten. Hogy az ital vagy a férfi miatt volt ez, nem tudom- Max arcán egy7 farkashoz illő mosoly jelent meg. - Azt hittem, már sohasem kérdezed meg. - Félnem kéne? - Ó, igen. Összerázkódtam, de inkább a hasamban érzett melegtől, mint a félelemtől. Bármit is kér, nyugodtan mondhatok rá nemet. De tudta, hogy úgysem fogok. - Egyes számú szabály: a péntek adott, de bármikor hozzátehetünk még napokat, ha úgy tartja kedvünk. Mondhatsz persze nemet is, de nem kell hülyén ércz- nem magam amiatt, hogy megkérdezlek. És - folytatta, miközben odanyúlt, hogy kifesüljön egy tincset a szemem elől - te is kérheted. Te is kimondhatod, hogy szeretnél többet látni engem. És nem kell mentegetőznöd, ha eljössz hozzám, mert kiborultál valami miatt. Tudod, a szex nem minden. Remegve fújtam ki a levegőt, és azt mondtam: -Oké... - Kettes számú szabály: ágyban is csinálhatjuk. Egy hatalmas, támlás ágyban, ahol kikötözhetlek, vagy szépen ráhajolsz a támlájára. Vagy csak úgy duglak, a matracon, a vállamon a cipős lábaddal. Nem kell, hogy ez az én ágyam legyen, és nem is muszáj ezt most. Imádok veled nyilvános helyeken dugni, ami hamarosan újra megtörténik, de néha szeretnélek egészen megkapni. Idővel. - A válaszomra várt, és én lassan bólintottam. ígérem, hogy továbbra is csinálok képeket rólad, mert ettől mindketten beindulunk. Arra
viszont nem kérlek, hogy jelenj
meg velem nyilvánosan, hacsak nem te akarod így. És ha sohasem akarod, az is rendben van. Viszont elképesztő, Sara, hogy ennyire véded magad, ugyanakkor ennyire szereted, ha néznek! De most már értem, úgy hiszem. Es kibaszottul imádom. Szeretnék még ezekkel játszani. Felfedezni, hogy mi az, amit mindketten szeretünk. - A kezét letette maga elé az asztalra, majd hozzám hajolt, és gyorsan megcsókolt. - Rendben? - Ennyi? - Miért, mit gondoltál, miket fogok mondani? - kérdezte nevetve. - Nem is tudom. - Megfogtam a poharam, cs néhány korttyal kiittam az egészet. A vodka leszánkázott a hasamba, és meg jobban átmelegített. Valami csendes bizsergés indult a combomban. - De... azt hiszem, tetszenek ezek a szabályok. - Gondoltam. - Elég beképzelt vagy, nem gondolod? - Inkább elég okos vagyok - javított ki nevetve. - És, tudod mit, Sara? Az asztalon levő kezemről a szemébe néztem. - Mit? - Köszönöm, hogy bíztál bennem annyira, hogy meghoztad életed első őrült döntését. Csak bámultam rá, és figyeltem, ahogy az arcának játékos kifejezése először kíváncsivá, majd egy csöppet aggódóvá alakult. Lehet, hogy ez az arc kifejezés, de az is lehet, hogy a lassú, lüktető zene volt az oka. Vagy talán azj
hogy ennyire új módon láttam Maxet - most egész jnelyen, a családja történetével együtt,
és megtudtam azt js róla, hogy kik állnak hozzá közel a mindennapi életében —> mindenesetre azt éreztem, hogy közelebb szeretnék kerülni hozzá. Közel, és nemcsak a közelébe. Kezemet az arcára tettem, és azt mondtam neki: - Felülbírálnám a korábbi kijelentésedet. Elég bámulatos vagy. Mosolygott, és a fejét ingatta. - Te meg be vág}' csiccsentve. - Az lehet, de ez nem befolyásolja, hogy bámulatos vagy. - Egy puszit adtam a szájára. Csupán könnyebben kimondom. - Számba vettem az alsó ajkát, és ízlelgettem. Máskor inkább innék benzint, mint sört. De az ő ajkán mégis fantasztikus volt az íze. - Sara... - motyogta csók közben. - Még egyszer! Mondd még egyszer a nevemet! Any- nyira imádom, hogy Sarahhhhh.
- Sara - mondta szolgálatkészen, majd eltávolodott tőlem. - Kedvesem, tisztában vagy vele, hogy itt megláthatnak minket? Leintettem a kezemmel. - Nem érdekel. - De holnap talán igen, amikor már kevésbé köny- nyen... mondod ki. - Nem vagyok olyan részeg! Es őszintén nem érdekel. Tegnap éjjel rájöttem, hogy országszerte fotóztak egy °lyan emberrel, akinek nem kellett más belőlem, csak a nevem. És most itt vagy te, aki jó vagy hozzám, és többet akarsz látni belőlem, és azt, hogy felülvizsgáljam a hülye szabályaimat... - Sara! - Ne szakíts felbe! - tettem a szájára az ujjam. - Most végre formában vagyok. - Látom - mondta mosolyogva. - Szóval, azt akartam mondani, hogy csodálatos vagy, és meg akarlak csókolni ebben a bárban. És nem érdekel, ha valaki meglát, és azt gondolja, hogy „Hűha, ez a no Ma. Stella szeretne lenni, jaj de ócska! Tudja ez egyáltalán, hogy minden este mással kefélt' - Pedig, nem. - De ők ezt nem tudják, és a lényeg az - egy nagy levegőt vettem, és a tenyeremet a melléhez nyomva a csodálkozó szemébe néztem -, hogy nem is érdekel, hogy most mit gondolnak rólam. Belefáradtam, hogy azzal foglalkozzam, amit az emberek gondolnak. Kedvellek téged. - Én is kedvellek. Nagyon is. Valójában... Nem hagytam, hogy végigmondja, mert odahajoltam és megcsókoltam. Szép kis mutatvány volt. A kezem a hajában, és gyakorlatilag az ölébe másztam át, itt, ebben a hülye bárban, de nem törődtem vele. Nem törődtem vele! A keze az arcomhoz ért, a pillantása amikor én rápillantottam - nyílt volt és esedező, és vald' mi volt még benne. Valami, amit nem tudtam magam'; nak megfogalmazni.
- Édes Sara! - mormogta vad csókjaink közben. - Csak apránként! Most inkább hadd vigyelek haza! Még szerencse, hogy hétfőre elmúlt a fejfájásom, mert rengeteg munkám volt. Legelőször is, itt volt az új Pro- vocateur termékcsalád árképzési stratégiája. Másodszor, át kellett adnom a BőcT Biotech összes munkáját Samanthának. Az már tényleg nem fért volna bele, hogy
Maxszel való viszonyomon rágódjak, és azon, hogy mennyire megváltozott a kapcsolatunk az utóbbi harminchat órában. Az első a munka. A többire lesz később is idő. Legalábbis, így gondoltam. - Saaaarrrraaaa! - szólt George, aki képes volt legalább megtizenhétszerezni a nevem hosszát. Épp akkor léptem be az irodámba, ledobtam a laptoptáskámat a székre, és a következő látvány tárult elém: George a székemen ült, a lába az íróasztalomon, és az ölében egy újság. - Miért ülsz az asztalomnál? - Mert itt sokkal kényelmesebb a pletykarovatot olvasgatni, mint a büfében. Felkészültél? A gyomrom gombóccá zsugorodott. - Mire? - kérdeztem. Hétfő reggel fél nyolc volt még csak, az isten szerelmére! Még egy rendes lélegzetvételre sem voltam igazán felkészülve. George felém fordította az újságot. Egy hatalmas fekete-fehér képen Max arcának fele volt látható. A másik felét kitakarta a fejem. Déjà vu. - Ez mi? - Egy újság, kedvesem! - kántálta George éneklő hangon. A kedvesem szóra összeszorult a gyomrom. Ezt a szót ismételgettem magamban az elmúlt napon, mióta Max mondta nekem egyszer. - És itt van benne egy kép, amin Max csókol egy... hűha! Egy titokzatos sző két! Átfordította az újságot, hogy el tudja olvasni a kép aláírást. - Max Stellát, a milliomos playboyt, egy titok zatos szőkével kapták rajta egy bárban... - Nem vagyok szőke! - sziszegtem. George tettetett elismeréssel nézett fel. - Kösz, hogy megerősíted! És igen, én is egyetértek. Inkább homokszínűnek mondanám. De hadd fejezzem be! „A pár először mosolyokkal és simogatásokkal kezdte, aztán egy átforrósodott akció lett belőle egy hátsó bokszban. ügy tűnik, a hét felfedezettje egy valóságos tigrisf' George felpattant, átadta az újságot nekem, az arca lassan komollyá vált. - Nem kell hazudnod Maxről és rólad, főnök! Megsértettél. - Nem a te dolgod — mondtam, és szinte kitéptem a kezéből az újságot. Nyilvánvalóan Max volt a képen, de belőlem csak a fejem hátsó rcsze és a karom volt látható, amiből senki sem ismert volna rám, hacsak nem a közeli ismerősöm.
IDEGEN - Itt az allergia-karkötőd, és az imádnivaló hajad - gügyögte George. - Mióta tart? - Nem a te dolgod. - Milyen az ágyban? Elképesztő? Vagy nem? Várj, ne mondd még cl! Fel kell vérteznem magam lelkileg. - Szorosan lehunyta a szemét, és hümmögni kezdett. - Nem a te dolgod - ismételtem meg, és megfogtam a homlokomat. Jézus, Mária! Bcnnett és Chloe észre fogják venni! És a munkatársaim! Még az is lehet, hogy valaki * elküldi a szüleimnek. - Édes istenem! - Ti akkor most jártok ? - kérdezte elkeseredve, és kezével az asztalra csapott. - Úristen, mondtam már, hogy nem a te dolgod! Tűnj el az irodámból, te fafejül Felállt, majd egy csábító pillantást eresztett meg felém, ami épp annyira volt őszinte, mint egy politikus mosolya. Nagyon izgatottnak tűnt. Még az is lehet, hogy tényleg be volt indulva rám egy kicsit. - Hát, jó - morogta. - De cl kell mondanod minden részletet, ha már megnyugodtál! - Még mit nem? Indulj! - Egyébként, örülök neki - folytatta zavartalanul, most már komolyan. - Megérdemelsz egy jó pasit. Egy pillanatra abbahagytam az idegeskedést, és rápillantottam. Ö nem viccelt. És nem tételezte föl rólam a legrosszabbat. Teljesen perverz módon élvezte a kínjaimat, de azt gondolta rólam, hogy boldog voltam, jól éreztem magam Maxszel, és mivel egy húszas éveiben járó egyedülálló nő vagyok, azt teszek, amit akarok. Ugyanazt gondolja, amit én gondoltam szombat este - ez. az ember hozzád való; Sara -, és amihez annyira próbáltam ragaszkodni. De hétfő reggel valahogy sokkal nehezebb volt fiatalnak és vadnak maradni, és bízni abban, hogy nem állítottam magamnak cg}' katasztrofális csapdát. - Kösz, George. - Szívesen. De mindjárt itt van Chloe, úgyhogy kösd föl a nagylányos bugyidat! Közelebb volt, mint gondoltam. Besétált az irodámba, játékosan kituszkolta az asszisztensemet, majd becsapta mögötte az ajtót. - Maxf -Tudom. - A titokzatos fickó Maxi
- Chloe,sajnálom, én nem akartam... Feltartott kézzel megállított. - Kérdeztem, hogy nem Max-e az. De te hazudtál nekem, és nagyon meggyőzően mondtad, hogy nem. Nem is tudom, hogy most elismeréssel tartozom ezért, vagy dühös legyek rád. - Elismeréssel? - adtam föl neki a labdát, és egy megnyerő mosolyt erőltettem magamra. - Jézusom, ne akarj most aranyos lenni! - Odasétált az ablak melletti díványra, és leült. Mondd el néhány szóban! Átmentem én is a szobán, leültem mellé, vettem egy mély levegőt, és elmondtam neki mindent. Hogyan ta-
jálkoztam vele a klubban, hogyan szedtük össze egymást. Beszéltem neki a kínai étteremről, és arról, hogyan próbáltam lerázni őt ezután. Bevallottam, hogy ő volt az, akivel a jótékonysági bulin dugtam, de épp Chloe biztatott arra, hogy fedezzem föl magamban a kalandvágyó énemet, és erre nem is találhattam volna jobb partnert, mint Max, aki elismert szakértője az alkalmi ügyeknek. - De ez inár több - vágott közbe. - Az elmúlt... menynyiben is? Két hónap? Több lett belőle. - Nekem igen. Neki is, lehet. Talán. - BB megmutatta reggel a képet - mondta, és az arca kicsit rángatózott. - Kiakadtam rajta, mert én próbáltam eltitkolni, de már meglátta ő is a Post címlapján a metrómegállóban. - De az az igazság, hogy ő jobban aggódott attól, hogy mit mondok majd én erről. Azt mondta, jól ismeri Maxet, és ha megígérte, hogy mostantól csak veled fog járni, akkor az úgy is lesz. Ami helyes, mert különben, ha megbántana téged valamivel, egy fitycgővel kevesebb lesz rajta, ha érted, amit mondok. - Nem ez a probléma. Röhejes módon nemrég jöttem rá, hogy - magamra mutattam helló, téged hat éven át folyamatosan csaltak! Ami igazán zavar, az inkább az, hogy nem akartam senkit, ügy gondoltam, ez vagyok én. De mi van, ha pont azért bír engem, mert tudja, hogy mi az, amit nem akarok tőle? Adtam neki
-Jaj, ne! Egy csöppet elmosolyodott. egy célt: érje el nálam, hogy akarjam őt. Nem hiszem, hogy beismerné ezt, de attól tartok, nem szokott hozzá, hogy valaki korlátokat állítson neki. Ez lehet az egész vonzereje: a kihívás. Chloe megvonta a vállát, és szétterpesztette az ujjait maga előtt. - Én tudom a legjobban, hogy minden és mindenki számára van egy első alkalom. Elmondtad neki, hogy mit érzel? A külső irodából valami nagy zaj hallatszott, majd hamarosan George kétségbeesett kiáltása: -Jön! Max tört be az ajtón, George ott loho-lt a sarkában. - Egyáltalán; meghallja ez az ember, amit a mondok neki? - kérdezte tőlem George. - Nem mindig - válaszolt Max, és megtorpant, ahogy meglátta a kezemben az újságot. Akkor már láttad. - Igen - mondtam, és az asztalra dobtam. Arcán ádáz kifejezéssel átjött a szobán. - Nézd, ez nem a legjobb minőségű fotó. Kétlem, hogy.. •
- Nem gond - mondtam, és a hajamat a fülem mögé igazítottam. - Én... - Hát, szerintem azért gond- vágott közbe Chloe, és megkerülte az asztalt. - Tényleg nem a legjobb minőségű fotó, de én felismertelek rajta. Bennctt is fel fog. - Mint ahogy én is - kotyogott közbe George, feltartott kézzel. - Miért vagy még mindig itt? - meredtem rá. - Menj dolgozni! - De ingerlékeny valaki! - mondta George, és ellökte magát a faltól. - Lám, lám - szólalt meg valaki az ajtóban. Mindenki arra nézett. - Örülök, hogy mindenkinek megvan - mondta Bennett, és besétált, mintha ő nyerte volna meg minden idők legnagyobb, legnevetségesebb férfias fogadását. -Jó kis fotó, Stella! Egy bárban? A szemem tágra nyílt. - Miért? A lépcsőházban, a tizennyolcadikon, jobb lett volna? Bennett Chloe felé vágott a szemével. - Ez komoly, Chlo? Elmondtad neki? - El hát! - Türelmetlen intéssel próbálta lerázni őt magáról, és felnevetett. Max is. - Szóval, így- állunk, Ben? Meghúztad a gyakornokodat munkaidőben? - Néhányszor - mondta Chloe afféle színpadi suttogással. Max összedörgölte a tenyerét, mert nyilvánvalóan tetszett neki a dolgok ilyetén alakulása. - I Iát, ez nagyon, nagyon érdekes! - fordult Bennett felé. - Furcsa, hogy nem említetted ezt nekem, amikor lényegében lekurváztál engem a minap. - Ez igen! Egyik kuty'a, másik eb - mondta Chloe, és a két férfi felé intett. - Akkor, én végeztem itt - mormogta Bennett. - Max, ugorj be az irodámba, mielőtt elmész! - Egy gyors puszit nyomott Chloe szájára, majd kisétált az irodámból. Chloc Max felé fordult. - Mondd csak, milyen érzés az anyáddal dolgozni, amikor egy ilyen hír lát napvilágot a sajtóban? Mit csinál ilyenkor? A szívéhez kap? Max megvonta a vállát. - Úgy csinál, mintha nem lenne aktív libidóm. Min- denkinek jobb így. - Miről beszéltek egyáltalán? - vakkantottam közbe. Chloe, imádlak, de most hagyjál békén! George! - rikoltottam kifelé. Néhány milliszekundum után bedugta a fejét. - Ne hallgat ózz! Menj le Chloével a büfébe, és vegyél neki egy kis csokit! - Végül
Maxre néztem. - Egyedül akarok beszélni Maxszel. Chloe és George eltűntek az irodából, mire Max becsukta és rázárta az ajtót. - Most haragszol? - kérdezte, és kíváncsian felém hajolt. - Mi? Nem - sóhajtottam, és ledobtam magam a székbe. - Ha jól emlékszem, én akartam így. Még figyelmeztettél is. - így van - mondta, és az arcán a gödröcskék mosolyba húzódtak. - De, végül is, egész jól nézek ki rajta. Ügy értem, ez a fej itt háttal, csak egy iszonyúan jó nőé lehet! - Próbáltam visszatartani a nevetésem, de nem ment. Lehajolt annyira, hogy egy magasságban legyen a fejünk. - Sokat vagyunk együtt, Sara. Csak idő kérdése volt, hogy egyszer elkapjanak. -Tudom - bólintottam. Felegyenesedett, és egy drámai sóhajjal nézett ki az ablakon. - Attól tartok, mostantól már csak hálószobákban és limuzinokban mehet az etvepetye. Mindezt viccesen mondta, de valami mégis a hasamba mart. Nem azért, mert idegenkednék attól, hogy Maxszel egy ágyban legyek. Inkább azért, mert még nem voltam mindenhol máshol vele. Szerettem volna, ha kitart még ez az új Sara egy darabig. - Nem tűnsz nagyon boldognak-jegyeztem meg. - Pedig, szeretem, amiket csinálunk. Egy csöppet leesett az álla. - Hogy ilyen vad helyeken csináljuk? - Igen - bólintottam. - Mert úgy érzem, veled bármit megtehetünk. Egy darabig csöndben volt, és gondolkodott. - Ennek nem kell megváltoznia, Sara. Attól függetlenül, hogy merre kanyarodnak a dolgaink. -Tudom - mondtam mosolyogva. - De azt tudnod kell, hogy ha folytatjuk, amitől nem idegenkednék, akkor előbb-utóbb ismét rajtakapnak. Igaza volt, és ahogy a valóság beszüremkedett, ez elég volt ahhoz, hogy a reményeim is lelohadjanak egy kissé. - Majd kitalálunk valamit - mondtam, de még én is éreztem a hangomban a meggyőződés hiányát. - Sara, kevésbé extrém kapcsolati szabályok mellett is jól érezhctnénk magunkat! Bólintottam, és olyan meggyőzően mosolyogtam rá, amennyire csak tudtam. -Tudom.
De az az igazság, hogy' nem tudtam. Csupán azt akartam, hogy a Maxszel még csak véletlen se történjenek hasonló dolgok, mint a korábbi kapcsolatomban. Tizennégy Éjjel háromkor egy olyan abszurd gondolatra ébredtem, hogy azonnal ki kellett volna mennem a konyhába egy whiskeyért, hogy vissza tudjak aludni. De nem keltem fel, nem ittam semmit, így aztán nem is aludtam vissza. Fél éjjel fent voltam, és azon pörgött az agyam, hogy mit kezdjek Sara paradox kívánságával, hogy titokban maradjon a kapcsolatunk, de mégis, egyre jobban felfedezze a vad énjét velem. El kell ismernem, sokkal higgadtabban vette tudomásul a Posfban megjelent fotót, mint vártam; de szerencsénk is volt, mert nem lehetett felismerni öt a képen. Ha több lett volna belőle látható, most nyilván jobban kiborult volna, bár lehet, hogy már ez is sok volt neki. Sejtettem, hogy a nyilvános orgazmusok és közös fétisünk, a fotók iránti vágyánál többet érez irántam, de ez még csak hasonlítható sem volt azzal a maradandó utáni vággyal, amit én éreztem iránta. Felültem az ágyban, mert megvilágosodott bennem valami; csak azt nem tudtam, vagyok-e olyan őrült, hogy kipróbáljam vele. Ugyanakkor mégis tökéletes megoldásnak tűnt. Sara nyilvánvalóan beindul attól, ha nézik, ha valaki figyeli az orgazmusát. Meg akartam mutatni neki, hogy a szex igenis, lehet vad és jó és valódi, még akkor is, ha a kapcsolatunk elmélyül. Ö továbbra is meg akart maradni az ismeretlenségben, én viszont nem akartam letolt gatyás val - szó szerint - mutatkozni a metróban, a moziban vagy a taxiban. Sara most gyorsan túltette magát ezen a fotón. Mégis volt egy gyötrő érzésem, hogy a következővel már nem lesz ilyen megbocsátó. Ránéztem az órára, és láttam, hogy már nincs olyan korán. Ha jól tudom, Johnny French még nem is került ágyba. Egy csörgés után meghallottam a dohányosán rekedt hangját. - Max! - mondta. - Mr. French! Remélem, nincs nagyon korán! Harsogva nevetett. - Még le sem feküdtem. Mit tehetek önért? Kifújtam a levegőt, és úgy éreztem, hogy tényleg ez lesz a legjobb megoldás. - Olyan helyzetben vagyok, amiben ön segíthet leginkább. Mikor Sara fölvette a telefont, éreztem a mosolyt a hangjában. - Szerda van - mondta. - És még nincs is reggel nyolc. Azt hiszem, szeretem az új szabályokat. -Azt hiszem, becsapjuk magunkat, ha azt mondjuk, hogy ez még mindig egy szabályok
által meghatározott kapcsolat -válaszoltam. Egy hosszú pillanatig nem válaszolt, de aztán halkan megszólalt: - Lehet, hogy igazad van. - Még mindig nem okoz gondot a Post? -Tulajdonképpen nem - mondta egy kis szünet után. -Tegnap egész nap rád gondoltam. Megint szünetet tartott, és nem tudtam, hogy nem mentem-e túl messzire. Aztán azt mondta: - Én is így vagyok vele mostanában. - Én is - nevettem fel. Akkor minden rendben. Hallgatás töltötte be teret, és én felkészítettem magam arra a helyzetre, ha nemet mondana. - Sara, azt hiszem, jobban meg kéne válogatnunk, hogy hol vagyunk együtt kettesben. Mostanáig figyeltünk ugyan erre, de inkább csak szerencsénk volt. Most, hogy megúsztunk egy nyilvános botrányt, kezdek óvatosabb lenni. -Tudom. Én is. - Ugyanakkor... - Én sem akarok fölhagyni ezzel - nevetett. - És bízol bennem? - Hát, persze. Hagytam, hogy elvigyél a raktárba... - De igazán bízol bennem, Sara? Azt tervezem, hogy valami nagyon más helyre viszlek. Ezúttal nem gondolkodott a válaszon. - Igen. Úgy gondoltam, a szerda jó nap a kezdésre. Johnnynál mindennap voltak kuncsaftok, de figyelmeztetett, hogy a Péntek és a szombat szörnyen zsúfolt, és talán a szerda a legcsendesebb.
Üzentem Sarának, hogy fölveszem a lakása előtt, ha már átöltözött munka után, és elmegyünk valahová. Gyáva nyúl voltam, hogy nem mondtam meg, hová, mert féltem attól, hogy megfúrja a tervet, ha túl sok ideje marad gondolkodni? Abszolút ki-bebaszottul. Egy barna nő tűnt fel Sara házának kapujában, és a táskájában keresgélt valamit. Egy ideje már nem néztem más nőre, mint Sarára, de még így sem tudtam levenni róla a szemem. Sötét blúz volt rajta, szoknya, és magas sarkúban volt. Rövid, sötét haja fényesen csillogott a
felette lévő lámpa fényében. Jobbra nézett, és megláttam a hosszú, finom nyakát, a sima bőrét, és a tökéletes melleit. Már ismertem ezt a nyakat, ezeket a domborulatokat. - Sara? - szóltam oda neki. Ő rám nézett, és leesett az állam. Te szent isten! Elmosolyodott, ahogy meglátta, hogy az autónak támaszkodva várom. Elhessegettem Scottot, aki megjelent, hogy kinyissa az ajtót Sarának; inkább én magam nyitottam ki neki. - Úgy látom, tetszik, amit látsz - mondta, és rám mosoly- gott, ahogy leült. - Az nem kifejezés! - válaszoltam. Odacsúsztam mellé, és kisimítottam egy hajtincset az arcából. - Kibaszottul gyönyörű vagy! - Jó, nem? - kérdezte, és kicsit megrázta a fejét. - Azt gondoltam, ha már ilyen komolya vesszük ezt a romantikus kalandtörténetet, én is szórakozhatok egy kicsit. - Kibújt a cipőjéből, és maga alá húzta az ülésen a lábát. - Nos, akkor elmondod, hogy miről van szó? Amint magamhoz tértem, odahajoltam hozzá, és megcsókoltam a piros száját. - Egy kicsit még autózunk. Aztán elmondok mindent. Türelmesen rám vetette a szemét, és figyelmeztetnem kellett magam, hogy nem dughatom meg már itt, az autóban, mert elő kell készítenem az elkövetkezendőkre. Egy sötét táncklub más dolog, meg ott be is volt rúgva. De ez egészen más történet. - Az egyik legelső ügyfelemet Johnny Frenchnek hívják. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez egy álnév. Olyan fickónak tűnik, akinek több álneve is van, ha érted, mire gondolok. Azért jött hozzám, mert egy éjszakai bárt akart nyitni egy elég lepusztult épületben. Csinált már ilyet, és sikeres volt benne, de szerette volna tudni, hogy működne ez az egész, ha beszállna egy kockázatitőke-befektetö cég is, amelynek bejáratottabb kapcsolatai vannak a marketingvilággal. - Mi volt a klub neve? - Silver. Még mindig működik. És nagyon jól megy. Tulajdonképpen sokat kerestünk ezen az együttműködésen. Na, mindegy. John elég konzervatív üzletpolitikát folytatott, de az előzetes tájékozódás során kifejtette, hogy szüksége van egy nagyobb üzletre, amiből támogathatja a kisebbeket. - Sara mocorogni kezdett az ülésen, és úgy láttam, kezdi megérteni, hogy hamarosan a tárgyra térek. - Johnnynak van még egy csomó vállalkozása. Van egy jól menő kabaréja is Brooklynban. - Beát Snap? - Már hallottál róla? - kérdeztem kissé meglepetten. - Mindenki hallott róla. A múlt hónapban Dita Von Teese volt műsoron. Láttuk Júliával. - Igen. De Johnnynak van néhány kevésbé ismert vállalkozása is. A hely, ahová
megyünk, egy nagyon diszkrét és védett klub; a neve Red Moon. Megrázta a fejét. Még ha született New Yorki-i lenne, akkor sem hittem volna, hogy ismerős lehet neki ez a név. Benyúltam a zakóm zsebébe, és kivettem belőle egy kis csomagot. A szemével követte, ahogy kibontottam a csomagolás zsinórját, és elővettem belőle egy kék tollas maszkot. Hozzáhajoltam, és rátettem a szemére, majd megigazítottam hátul a fején a zsinórt. Aztán, ahogy ránéztem, majdnem feladtam az elhatározásomat, hogy előtte nem elégítem ki őt. A szeme jól látszott, de az arca a szemöldökétől és az arccsontjától takarva volt, és ahogy vizsgáltam őt, piros, telt szája egy kis mosolyra húzódott. A szemét apró hamis gyémántok keretezték, és a maszk mögül csak úgy sütött a fényes barna szeme. - Nagyon titokzatos... - súgta. - Olyan vagy, mint egy nedves álom szereplője - morogtam neki. A mosolya egyre szélesebb lett, így folytattam. - A Red Moon egy szexklub. A gyenge fényben is láttam a borzongást, ami végigfutott rajta. Eszembe jutott az egyik első éjszakánk, ezért biztosítottam róla, hogy nincsenek se bilincsek, se terpesztő rudak... legalábbis, nem ezek jelentik a legfőbb vonzerőt. - A klub a legelőkelőbb voyeuröket szolgálja ki, akik szeretik nézni, ahogy mások szexeinek. Én csak egyszer jártam itt, az előzetes üzleti felmérés alkalmával, és megesküdtem, hogy a lehető legbizalmasabban kezelem azt, amit láttam. A fő szinten volt néhány lélegzetelállító táncos, akik gyönyörűen komplikált, ragyogóan koreografált mozdulatokkal kerültek közel egymáshoz. A klub többi részében szobák vannak, ahová tükrökön és ablakokon át lehet belátni, és követni, hogy mi történik ott. - Megköszörültem a torkom, és a szemébe néztem. Johnny felajánlotta, hogy ma este játsszunk egy kicsit egymással egy ilyenben, ha benne vagy. Külsőre egy átlagosan lepusztult épület volt, benne különféle más üzletek is, többek között egy olasz étterem, egy fodrászat és egy bedeszkázott ázsiai füszerkereskedés. Mikor itt jártam, Johnny egy kis fekete ajtón át vezetett be. De amit ma estére javasolt, az láthatóan a főbejárat volt; egy igénytelen, ütött-kopott vasajtó, amihez azt a kulcsot kellett használni, amit ma délután küldött át nekem futárral. - Hány embernek van ide kulcsa? - kérdeztem tőle telefonon. - Négynek - válaszolta. - Ön az ötödik. így kontrolláljuk, hogy ki juthat be ide. A kóbor jöttmenteket kiszűrjük. Minden estére van egy listánk. A vendégek felhívják a recepción Usbethet, és ő felküldi értük a biztonsági őrt. - Szünetet tartott. - Szerencséje, hogy a
kedvencem. Különben hónapokig kellene várnia. - Ezt nagyra értékelem, John. És ha jól sülnek el a dolgok ma este, biztos lehet benne, hogy minden szerdán ellátogatunk ide. Ahogy kivettem a zsebemből a kulcsot, egyre valóságosabbá vált, amit teszünk, és egyre izgatottabb lettem. Végigvezettem Sarát a sikátoron, aki szorosan fogta a kezem. - Bármikor leléphetünk - emlékeztettem tíz percen belül immár tizedszer. - Ideges vagyok és izgatott - biztosított Sara de nem félek. Átkaroltam és magam felé fordítottam, mire lábujjhegyre állt, és száját a számhoz szorította, majd szívni és harap- dálni kezdett. - Olyan izgatott vagyok, mintha részeg lennék. Egy utolsó puszit adtam neki, és eltoltam magamtól, mielőtt még itt, az átjáróban basznám meg. Johnny megfenyegetett, hogy ha ilyesmi történne, egy életre ki leszek tiltva innen. így inkább bedugtam a kulcsot a zárba. - Ja, igen. Erről akartam még beszélni veled. Az ivásról. Van itt egy kétitalos limit. Azt akarják, hogy mindenki biztonságban legyen, és nyugodtan, egyetértésben történjen minden. - Ami a nyugalmat illeti, nem tudom garantálni. Tőled mindig megőrülök egy kissé. Egy grimaszt vágtam. - Szerintem csak a nézőkre érti ezt. Az előadók között biztos vagyok benne, hogy történik egy-két kevésbé nyugodt dolog.
Mikor az ajtó lágyan kattant egyet, kinyitottam, és beléptünk. Johnny instrukcióit követve folytattuk utunkat egy három méterre levő másik ajtóig, majd egy hosszú lépcsősoron át lementünk egy teherlifthez. Mikor megnyomtam a lefelé mutató gombot, az ajtó azonnal szétnyílt. Beütöttem a világító billentyűzeten a kapott kódot, mire további két emeletet süllyedtünk, le, egészen New York gyomrába. Próbáltam felkészíteni Sarát arra, amit látni fog - asztalok félkörbe rendezve a nyitott térben, emberek, akik pont úgy viselkednek, mint egy bárban de tudtam, hogy az én leírásom nem elég jó erre. Hogy őszinte legyek, amikor először látogattam ide Johnnyhoz, annyira elbűvölt ez a hely, hogy csupán az üzleti etika tartott vissza attól, hogy mélyebben fölfedezzem magamnak. Aztán hiába gondoltam rá, hogy el kéne jönni ide egyszer, mégsem szántam rá magam. De most, hogy Sara tagadhatatlanul az életem része lett, és egyre inkább úgy éreztem,
hogy mindent meg kell adnom neki, amit csak tudok, megváltoztattam az elhatározásomat. A lift ajtaja szétnyílt, és kiléptünk egy kis fogadóhelyiségbe. A szobát meleg fények töltötték be, az asztal mögött egy gyönyörű, vörös nő ült, és egy sima, fekete számítógépen dolgozott. - Mr. Stella - mondta, és felállt, hogy üdvözöljön minket. - Mr. French jelezte, hogy ma eljön hozzánk. A nevem Lisbeth. - Üdvözlésképpen bólintottam, majd intett, hogy kövessük öt. - Kérem, jöjjenek! Megfordult, és végigvezetett egy rövid folyosón. Nem tett megjegyzést Sara maszkjára, és nem kérdezte a ne vét sem. Egy nehéz vasajtónál megállt, és beillesztett egy tollas kulcsot a zárba. Kitárta az ajtót, és a karjával intve betessékelt minket. - Kérem, ne feledje, Mr. Stella, hogy legfeljebb két ital engedélyezett! Kérem, ne említsenek neveket, és a szerep* játék-szobákon túl ott vannak a biztonsági embereink, ha valamiben segítségre szorulnának. - Aztán Sarához fordult, és most először, hozzá beszélt. A saját akaratából jött ide? Sara bólintott, de amikor látta, hogy Lisbeth szóban is várja a választ, megszólalt: - Abszolút. Ezután Lisbeth ránk kacsintott. - Érezzék jól magukat! Johnny mondta, hogy szerdánként önöké a hatos szoba, ameddig csak akarják. Ameddig csak akarjuk? Sarához fordultam, bevezettem a klubba, és közben pörgött az agyam. A múlt látogatásom alkalmával csak néhány szobát láttam. Az idő javát a bárban töltöttem, whiskeyt ittam, és élveztem, ahogy két nö zenére szeretkezett a mellettem lévő asztalon, miközben Johnny körbejárt, és üdvözölte a vendégeket. Aztán lementünk a hallba, és megnéztünk néhány szobát, de nekem kissé kényelmetlen volt ezeket a dolgokat egy férfi ügyfelem társaságában mustrálnom. Azt mondtam, fáradt vagyok, de később már sajnáltam, hogy nem tudhattam meg, mi minden van a többiben. - Milyen a hatos szoba? - kérdezte Sara, és mindkét kezével megragadta a karomat, ahogy besétáltunk a bárba. - Fogalmam sincs - ismertem be. - De ha jól sejtem, johnny azért adta nekünk, mert ez van a folyosó végén. A bár egy nagy, tágas terem volt, egyszerű, mégis csodálatosan szép berendezéssel. Gyenge, meleg fények, két vagy négy embernek való asztalok, szófák, ottománok, támlás
díványok ízlésesen elrendezve mindenütt. A plafonról nehéz selyemfüggönyök lógtak, a falakat vastag fekete tapéta borította, amiben valami alig kivehető csillámló minta játszott a pislogó gyertyafényben. Korán volt még. Néhány vendég ült csak az asztaloknál, halkan beszélgettek, és a terem közepén táncoló férfit és nőt nézték. Amikor beléptünk, a férfi a nő felsőjét éppen áthúzta a fején, majd ily módon csapdába ejtve öt, forgatni kezdte a parketten. A mellbimbójában levő ékszerek kövei csillogtak a fényben. Sara figyelte a táncosokat, majd félrenézett, amikor meglátta, hogy nézem. Egy hajtincset igazított a füle mögé, amiről tudtam, hogy idegességében szokta csinálni. Elképzeltem, hogy kipirulhatott a maszk alatt. - Itt nem baj, ha néz az ember - emlékeztettem őt halkan. - Meglátod, senki sem néz félre, ha még érdekesebbek lesznek a dolgok. Kértem neki egy Vodka gimletet, magamnak pedig egy scotchot, majd odamentünk egy kis asztalhoz a sarokban. Bámultam, ahogy magába szívta a látványt. Beleivott az italába, majd mindent tüzetesen megvizsgált. Nem tudom, észrevette-e, hogy mennyien figyelik őt a vendégek közül. . A nyakán láttam, hogy dübörögve ver a szíve. Bámultam a sápadt, fehér bőrét, és szerettem volna odahajolni, hogy jelet hagyva rajta kiszívjam. A székemen megigazítottam a nadrágomat, és arra gondoltam, milyen lenne, ha itt elégi* teném ki öt, miközben mindenki nézi. Max, baszd meg! Hová süllyedtél? - Mire gondolsz? - kérdeztem öt. Fejével a táncosok felé intett, akik megcsókolták egymást, szétváltak, majd újra összejöttek. - Itt fognak szexelni, idekinn? -Valószínűleg, valamilyen formában. - Nekik miért nincs szobájuk? -Változatosság. Hajói emlékszem, a szobák berendezése elég vad. És kisebbek, intimebbek. Bólintott, felemelte a poharát, belekortyolt, és közben engem tanulmányozott. - Itt senki sem tudja, hogy ki vagyok, míg paróka és maszk van rajtam. - Általában te vagy az, aki rejtve akar maradni - mutattam rá mosolyogva.
- Ezt értem teszed? Hogy együtt láthassanak az emberek? - Azt hiszem, bármit megtennék érted - ismertem be. És, mert a sötét teremben nem láttam jól, hogy milyen hatással volt ez rá, hozzátettem: - A gondolat épp oly sürgető nekem, mint ahogy ezt rajtad látom. Az asztal alatt a combomra csúsztatta a kezét. - De téged ismernek itt. Ismerik az arcod. - Ebben a teremben nálam sokkal híresebb emberek vannak. Az a férfi a sarokban egy amerikaifutball-játékos, valami híres csapatban, amiről Will mindig áradozik. És az a nő? böktem alig láthatóan a bárpult melletti asztal felé.-Televízió. Sara szeme kissé elkerekedett, ahogy felismerte az Emmy-díjas színésznőt. - De ők nem mennek a hatos szobába szexelni - jegyezte meg. - Nem, de itt ülnek majd, és néznek. Senki sem ítél el engem azért, mert itt vagyok veled. És ami még fontosabb, senki sem merné megszegni Johnny French bizalmi szabályait. Mindenkiről tud valami kompromittálót, vagy ha nem, hát talál. -Oh. - Minden itt marad bent, S... - kezdtem, de az ujját a számra tette. - Csak semmi név, idegen! Elmosolyodtam, és megpusziltam az ujja hegyét. - Semmi sem jut ki ebből a teremből, Virágszirom! ígérem. - A harcos klubok első szabálya? - kérdezte egy kis grimasszal. - Pontosan. - Ajkamhoz emeltem a poharam, és kortyoltam belőle egy kicsit. - Mondd el, még min gondolkodsz! Hozzám hajolt, hogy megcsókoljon, de én elhúzódtam. - Nem nyúlhatok itt kinn hozzád? - Sajnos, ez egy másik szabály - mondtam a fejemet rázva. - Senki sem léphet szexuális kapcsolatba senkivel, csak az előadók. - És a hatos szobában? -Ott igen.Ott lehet. - A fenébe! Visszaült a székére, és nézte a táncosokat egy darabig. Addigra már ledobták magukról a ruháikat, és a férfi éppen egy föntről lelógatott hámot tartott, amibe a nő belelépett. Mikor
benne volt, a lábai szétnyíltak, és egy láthatatlan erő felemelte annyira, hogy a csípője a partnere fejének magasságában legyen. Ö forgatni kezdte a nőt a zene ütemére, és széles köröket írt le körülötte, míg a nő hátrahajtott fejjel mozgolódott. - Hány óra? - kérdezte Sara néhány perc múlva, de közben le sem vette a szemét arról, ahogy a férfi hirtelen megállította a nő forgását, és a száját a széttárt combjai közé nyomta. - Kilenc negyvenöt. Felsóhajtott, de nem tudtam, hogy ö is úgy bizsereg-e. mint én. A klub kínzásai közé tartozott, hogy tudtam: ha hozzá akarok nyúlni, azt csak úgy tehetem meg, hogy a többiek is látják. A saját vágyaik kielégítésére használnak minket, csakúgy, mint mi őket. Szörnyen szerettem volna ugyanazt csinálni vele, mint amit a férfi csinált a nővel a táncpar- kett közepén: megízlelni, játszani vele a nyelvemmel, bedugni az ujjamat. Ahogy a férfi ismét megpörgette a nőt, egy pincér közelített az asztalunkhoz. - Jó estét, uram! - Egy kristálykancsóból vizet töltött nekünk, úgy, hogy a pohár magasságában kezdte, majd
addig emelte a kezét, hogy már kinyújtva a feje fölött volt. a víz folyása azonban egy szemernyit sem változott. - A tulajdonos említette, hogy ön volt már itt, de a vendége még nem. Kívánja, hogy mondjak néhány szót arról, hogy mit várhatnak? - Nagyon klassz lenne - válaszoltam. Sara felé fordult. - A klub néhány hetente megváltoztatja a szobák berendezését. A célunk az. hogy a vendégeink mindig újdonságnak érezzék. Különféle stílusokat fognak látni, ahogy elmennek a szoba felé. - Sarára pillantottam, és nem tudtam, hogy ez az édes középnyugati lány hogyan veszi mindezt a maszkja mögött. - A műsorok tízkor kezdődnek, és éjfélig tartanak. Tájékoztattak, hogy önöké a hatos szoba. Mivel ez az első alkalom, hogy itt vannak, nyugodtan nézzék egy kicsit a többieket, aztán eldönthetik, hogy részt kívánnak-e venni, vagy sem. - Elmosolyodott. - Azt is tudom, hogy a tulajdonos nagyon szeretne valami intimebb, őszintébb dologgal is színesíteni a szokásos palettát. És még sohasem volt itt olyan pár, akik úgy néztek volna egymásra, ahogy önök. Tágra nyílt a szemem, és éreztem, hogy Sara közelebb húzódik hozzám. Már szinte felrobbantam, annyira szerettem volna érezni öt. A pincér enyhén meghajolt, majd így fejezte be: - De, kérem, ne érezzenek semmi sürgetést!
Tízkor meleg arany fénnyel felgyulladtak a hallban a lámpák. A nagyteremben a vendégek megmozdultak, megitták az italaikat, és lassan felálltak. Sara megragadta a kezemet, és felrántott a székemből. A hall legalább hét méter széles volt, a szobák felé néző ablakai előtt asztalok és ülések voltak elhelyezve. Balról az első szobában egy fiatal, izmos férfi állt ing nélkül, farmerben. A padlón egy másik, sötét hajú férfi állt négykézláb, az análkúpjára egy lófarok volt erősítve. A sarokban álló férfi felemelte a korbácsát, és egy nagyot csattintott vele a levegőbe. Sara a szája elé kapta a kezét, én meg továbbvezettem őt a halion, és közben azt mondtam neki halkan: - Lovacska-játék, édesem. Nem való mindenkinek. A kettes szobában egy gyönyörű nő volt meztelenül, egyedül a kanapén, és maszturbálni kezdett. Vele szemben egy képernyőn pornófilm ment. A harmadik szobában egy hatalmas, sápadt bőrű férfi volt egy Melpomené maszkban, és arra készült, hogy magáévá tegyen egy bekötött szájú nőt. Éreztem, hogy mellettem Sara egyre feszültebbé válik. - Ez olyan... - intett bizonytalanul a furcsán magával ragadó jelenetre. - Szélsőséges? - próbáltam kisegíteni. - Meg kell értened, hogy az emberek rengeteget fizetnek azért, hogy eljöhessenek ide. Nem adnak ki pénzt olyasmiért, amit a tévében is megnézhetnek. - A hátára tettem a kezem, és folytattam. - Amit még szintén nem láthatsz a tévében, az a valódi intimitás. Rám nézett, és a figyelme a számra összpontosult. - Szerinted a mi kapcsolatunkban van valódi intimitás? - Szerinted? Bólintott. - Mikor lett ez köztünk? - kérdezte. - Mikor nem volt köztünk? - kérdeztem vissza. - Csak te szerettél volna nem tudomást venni róla. Félrenézett, de az oldalamhoz dőlt, amikor újra elindultunk. A négyes szobában három nő volt, nevetve csókolóztak, és vetkőztették egymást egy hatalmas, fehér ágyban. Az ötös szobában egy férfi kötelekkel megkötözött egy nőt, miközben egy másik, megkötözött és elnémított férfi - nyilván a felszarvazott férj - nézte őket a sarokból. - Mi elég unalmasak leszünk - suttogta Sara tágra nyílt szemmel. -Gondolod?
De nem válaszolt, mert megérkeztünk a hatos szobához, ami még üres volt. Anélkül, hogy rám nézett volna, Sara befordult a hall végén, ahonnan hátulról bejuthattunk a szobába. Néhány pillanat múlva a szemünk hozzászokott a félhomályhoz, és én megláttam egy bárt a sarokban, nem messze tőle egy bőrkanapét, előtte egy kávézóasztallal. Még a sötétben is látszott, hogy a hely nagyon hasonlít a saját nappalimhoz, és nem kellett hozzá sok, hogy rájöjjek: ez valóban az én lakásom koppintása. Sarát meg sem kérdezve felgyújtottam a villanyt. Krémszínű falak, sötét diószínű díszítéssel. Széles, fekete kanapé, és ugyanaz a plüss szőnyeg, mint amit Dubaiból hoz tam. A kétoldalt levő kis asztalkákat Tiffany-lámpák világi tották meg. A helyiség sokkal kisebb volt, mint a nappalim amit csak a nagyobb összejövetelekhez szoktam használ ni, de a hasonlóság tagadhatatlan volt. A hatalmas üveget amelyen keresztül kívülről nézhettek minket, függöny sze gélyezte, pont úgy, mint a lakásomban; de onnan, ahol álltunk, úgy nézett ki, mint egy sötét ablak. Johnny volt nálam egyszer, és egyetlen délután alatt alakította át számomra ezt a szobát. Talán úgy gondolta, hogy így könnyebb lesz nekünk. Fogalma sem volt róla, hogy Sara még sohasem járt nálam. -Valami baj van? - kérdezte Sara, és közelebb lépett. Most, hogy már hozzám érhetett, a derekam köré fonta a karját. - Lemásolta nekünk a nappalimat. - Ez... - nézett körül tágra nyílt szemmel - ez őrület! - Inkább az az őrület, hogy most látod első alkalommal a lakásomat. Egy szexklubból. A dolog abszurditása mindkettőnket mellbe vágta, és Sara kuncogni kezdett, arcát a mellemnek szorítva. - Ez a legvadabb dolog, amit valaha valaki is csinált. - Elmehetünk... - Nem. Ez lesz az első alkalom, amikor ott szexelünk, ahol kell- mondta egy grimasszal. Gondolod, hogy kihagynám? Bassza meg. Ha ez a nö megkérne, hogy térdeljek le, és csókoljam meg a cipőjét, megtenném. Majdnem azt mondtam neki: szeretlek. A szó már annyira ott volt a számon, hogy el kellett fordulnom tőle. Odasétáltam a bárhoz, hogy csináljak magamnak egy italt. De ő is jött utánam.
- Nyilván késő már ezt kérdezni, de tulajdonképpen mit csinálunk itt? - Szerintem megpróbáljuk kiélvezni a kapcsolatunknak ezt a vonását, anélkül, hogy a karrierünket veszélyeztetnénk, vagy. hogy velünk tapétázzák ki a Perez Hilton falát. Felemeltem a whiskeys üveget, és némán megkérdeztem, hogy kér-e. Ö megrázta a fejét, és a maszkból fényes szemmel nézte, ahogy töltök egyet magamnak. - Három ujjal - suttogta, és hallottam hangjában a nevetést. - Most inkább csak eggyel. Miután ittam egy kortyot, közelebb lépett, és lábujjhegyre állva megcsókolt. Egészen magába szívta a nyelvemet. Basszus, de jó ize van! Az álarcán levő tollak az arcomat csiklandozták. - Hárommal - ragaszkodott hozzá. Ahogy végigcsókolta a nyakam, és tenyerével a nadrágom elejét simogatta, kinéztem a válla fölött a sötét ablakon. Lehet, hogy odakünn már leültek a vendégek, és néznek minket, mert kíváncsiak, hogy mi fog történni velünk. De az is lehet, hogy senki nem néz minket, és egyedül vagyunk itt, a hall végén. De pusztán az a gondolat, hogy talán mégsem vagyunk egyedül, a lehetőség, hogy mások is lássák, ahogy hozzám nyúl... Most értettem meg először, hogy az, ahogy együtt látnak minket Sarával, miért teszi őt azzá, aki lenni akart. Mert játszhatott. Mert vad lehetett és kalandvágyó, és sok mindent kockáztathatott. És így voltam ezzel én is. Az a férfi lehettem, aki életében először fülig szerelmes. - Biztos, hogy itt akarsz hülyéskedni? - kérdeztem tőle. és összerezzentem a saját korlátoltságomtól. Ám ö bólintott. - Csak ideges vagyok. Ami elég őrült dolog, ha az eddigi történéseket nézzük. Felnevetett, és finoman megcirógatta a hasamat. Bassza meg! Még sosem éreztem az imádatnak és az oltalmazás vágyának ezt a kínzó keverékét, meg annak, hogy tökéletesen birtokoljak valakit fizikailag is. Olyan gyönyörű volt, és annyi bizalom volt benne! Aknamezőn jártam. Lehajoltam, megcsókoltam az állát, és kigomboltam a blúzának a felső gombjait. - Mire gondolsz most, hogy tudod, hogy néznek minket? Egy kicsit tétovázott, és az ingem szegélyével játszott. - Arra, hogy valaki látja az arcodat, és azt, ahogy rám nézel. - Igen? - csókoltam bele a nyakába. - És még mire? - Elképzelek egy nőt, aki szívesen lenne veled, de most engem lát itt. És látja, hogy engem akarsz.
A bőrébe mormogtam, lehúztam a blúzát a vállán, és hátranyúltam, hogy kikapcsoljam a melltartóját. - És még? Mikor megcsókoltam a nyakát, éreztem, ahogy nyel. Most halkabban szólalt meg. - Elképzelek néhány arc nélküli embert, akik látták, milyen rosszul bánt velem Andy. Elképzelem azt a nőt is, akit fölszedett; hogy most látja, ahogyan te nézel rám. Helyben vagyunk. -És? - És öt is. Elképzelem, ahogy látja, milyen boldog vagyok. .. Megrázta a fejét, ökölbe szorított kezével az ingem alá nyúlt, és magához szorított, mintha el akartam volna menni. Nem hiszem, hogy ez örökké fog tartani nálam, de utálom, hogy ennyire mérges vagyok rá. Hátrább dőlt, és rám nézett. - De veled csodálatosan érzem magam, és tudom, hogy engem akarsz. És, igen: egy részem szeretné ezt az orra alá dörgölni! Nem tudtam visszatartani a vigyorgásomat. Kibaszottul tetszett volna, ha meglátja ez a szemét, ahogy dugom Sarát, megállás nélkül, mint a gőzgép. Mert életének legnagyobb hibája - a hűtlensége - adta az életem legjobb részét. - Én is. Szeretném, ha látná, milyen az, amikor élvezel. Mert fogadni mernék, hogy nem sokszor láthatta ezt. Sara fölnevetett, majd megnyalta a torkom. - Hát, nem. Bassza meg, életemben először akartam valakihez tartozni; csak hozzá. Odavezettem a kanapéhoz, majd letérdeltem a lába közé a földre. A kezével beletúrt a hajamba. - Mit akarsz, mit csináljak? - kérdezte súgva, és lenézett rám, úgy, mint aki mindent meg akar adni nekem. Hogy mit akarok? Kerestem a megfelelő szavakat, és szinte a földre nyomott a kérdés súlya. Legyél fölöttem! Legyél alattam! Nevess a fülembe! Hadd érezzem a hangodat a mellemben! A nedvességedet az ujjamon. Az ízedet a nyelvemen. És azt hiszem, azt akarom, hogy ugyanígy érezz, mint én!
- Egyszerűen csak élvezni szeretném ezt az estét. Elörehajoltam, és a lába közé nyomtam a szám. Az illata szédítő, az íze fantasztikus volt, a látvány pedig gyönyörű. Halk, kívánással teli hangokat adott ki. amelyek - úgy tűnt - csakis nekem szólnak. Az ujjai végigszántottak a fejemen, finoman karmolták a fejbőrömet, mielőtt a jobb hozzáférés kedvéért magasabbra emelte a lábát és egészen beengedett volna. Nem túlozta el a mozgást; lassan és nyugodtan kezdte. Valószínűleg ö volt a világ legesetlegesebben érzéki lénye. Miközben arra koncentráltam, hogy jó legyen neki, arra gondoltam, hogyan nézhet ez ki kívülről; ahogy az ujjam mélyen benne van, a számmal szinte befalom öt, míg ő hátrafeszült háttal nyúlik el a kanapén. Már annyira hozzászoktam a maszkjához, hogy egyáltalán nem tűnt taszítónak vagy oda nem illőnek. Az, ahogyan rám nézett mögüle, olyan volt, mintha megkaptam volna ezzel az egész világot. Az arcát keretező selymes fekete paróka még sápadtabbá tette a bőrét, még pirosabbá az ajkát, ami szétnyílt, mikor csendesen elkezdett kérlelni, hogy csináljam gyorsabban, hogy ne hagyjam abba, hogy keményebben dugjam az ujjammal. Ahogy már közelített, a keze felcsúszott a felsőtestén a melle fölé, majd fel, a nyakán át az arcára, majd feltolta az álarcát, felfedve ezzel az utolsó felületet is, amit eddig eltakart. Hatalmas barna szemei az arcomat nézték, az ajka szétnyílt a csendes lihegéstöl.
És nem nézett félre, amikor élvezett, és egyszer sem pillantott oda, ahonnan nézhettek minket. Pedig, volt valaki az üveg másik oldalán. Éreztem. De nem lehettünk volna jobban egyedül ebben a szobában még akkor sem, ha tényleg az én lakásom lett volna. Semmi más nem létezett a világon, mint ő, amikor a számhoz szorította magát, és felkiáltott, ahogy elélvezett. Aztán egy nagyot sóhajtott, megfogta a hajam, és azt mondta: -Te szent isten! Lehet, hogy ha mégis csak találkozom egyszer ezzel az Andyvel, nem vágom pofán. Lehet, hogy megrázom a kezét, mert ennyire elbaszta Sarával, hogy idejött New Yorkba, és nem lett az a nő, aki azt csinálja, amit kell, hanem kezdett olyan nővé válni, aki azt tette, amit baromira akart. Végigcsókoltam a testét felfelé, és hagytam, hogy megízlelje magát a számról, a nyelvemről, az államról. Meleg és lassú volt alattam; a karja lustán ölelt, derűs kuncogása a
nyakamat simogatta. - Azt hiszem, ez volt a legjobb dolog eddig a világon - suttogta. És már sejtettem, hogy szinte mindent megadnék azért, hogy az életem hátralevő részében boldoggá tehes- sem ezt a nőt.
Tudtam, hogy nem lenne jó, ha a hét minden estéjét Maxszel tölteném, mert elvonná a figyelmemet minden más fontos dologtól. Ahogy a reggeli futás közben végiggondoltam az előző estét, életem legvadabb képei tolultak a fejembe; elképzeltem, ahogy ott térdelek az asztala alatt, és leszopom őt, miközben telefonál; vagy a liftben dugunk, miközben megyünk fel hozzá. Végül is, szórakoztató volt, ahogy elmerültem ebben az álmodozásban, és már kezdtem nem bánni, hogy Max ennyire felborította az eddigi életemet. Azok után, amit a klubban csinált velem, úgy éreztem, hogy még az izzó parázson át is követném ezt a férfit. Feszült voltam, az kétségtelen. A klub sötéten szabados légkörében rájöttem, hogy olyan emberek is járnak ide, akik már akkor éltek ezzel a fajta szexuális fantáziával, amikor én még nem is léteztem. Nem tudtam, vannak-e olyan íratlan szabályok, amiket követnem kell. Mondjuk, hogy ne beszéljek túl hangosan. Vagy, ne tegyem keresztbe a lábam. Ne nézzek senkinek a szemébe. Ne igyam meg túl gyorsan a koktélomat. A szüleim teljesen ártatlanok voltak ezen a téren. Számukra egy vad éjszaka azt jelentette, hogy egy vacsora mellett megnézik a Vagina monológokat egy divatos ázsiai fúziós vendéglőben. Apámnak például a mai napig túl merész dolog a sushi. És itt voltam én, aki elmegyek egy titkos szexklubba, és mindjárt az első alkalommal hagyom, hogy Max kinyaljon, miközben mások ezt nézik. Bár, őszintén szólva, nem tudom, hogy látta-e valaki egyáltalán. Miután elhagytuk a szobát, egy hátsó ajtón bementünk Max barátjához, Johnnyhoz, aki kiengedett minket a személyzeti bejárón. Max egész este nagyon figyelt rám, mintha attól tartana, hogy esetleg elrohanok, vagy idegösszeroppanást kapok. De valójában azért remegtem mindvégig, mert annyira jó érzés volt minden. Ahogy Max ott térdelt a lábam között, és nem engedte, hogy utána én is visszaadjam neki. Ehelyett hosszú percekig csókolt, segített felöltözni, és olyan jelentőségteljesen és értőn nézett rám, hogy libabőrös lettem tőle. Érdekes volt játszani a könyvtárban, de az semmiség volt ahhoz képest, ami a klubban történt. Ahogy hazafelé tartottunk, és Max keze a hátsó ülésen a térdemet simogatta, a
nyakamat, a fülemet, a számat csókolta, majd végül rám feküdt és vadul belém hatolt, rájöttem, hogy tiszta őrület lett az életem. Őrülten jó. Őrülten csodálatos. Olyan régen bolondultam bele valakibe, hogy már el is felejtettem, milyen... jó ez. - Kissé lankadt vagy - mondta csütörtök reggel George, ahogy beléptem az irodába. A tolla végét a fogai között tartotta, és úgy motyogott. - Maxre gondolsz. Honnan a francból tudja? Mert vigyorgok talán, mint egy hülye? - Tessék? - Kedveled. Feladtam a dolgot. -Jó, kedvelem. - Láttam, hogyan nézett rád, amikor hétfőn idejött. Még azt is megengedné neked, hogy a golyóit a táskád bán hordjad. Egy grimaszt vágtam, és kinyitottam a szobám ajtaját. - Jobban szeretem a helyükön, de azért kösz az ötletet. - Itt volt reggel - jegyezte meg George alkalmilag. Megdermedtem, és vártam, hogy mit mond még. - Úgy vettem ki, sajnálta, hogy nem voltál itt, de mondtam neki, hogy úgyis olyan vagy reggel, mint egy mormota, míg meg nem ittad a hetedik kávédat, ami ritkán történik meg nyolc előtt. - Kösz - mondtam a fogaim között. - Szívesen. - Felállt, és előhúzott egy borítékot az íróasztalából. - Ezt hagyta itt. Bevittem az irodámba, hogy elolvassam Max kerek, apró betűkkel írott üzenetét.
Sara! Péntek reggel elutazom egy hétre, San Fran- ciscóba, egy konferenciára. Láthatnálak előttet Max Felvettem a telefonom, az ujjammal kikerestem a nevét, és felhívtam. Felet sem csörgött, amikor fölvette. - Még mormota üzemmódban vagy? - Nem - nevettem. - Már a hatodik bögrénél tartok. -Jó figura az asszisztensed. Egész jót beszélgettünk rólad. Jólesik tudni, hogy valószínűleg nem fog rád mászni, míg nem vagyok itthon.
- Inkább téged imád, ha tudni akarod az igazat. Ha volna rá bármi hajlamod, hogv a másik csapatban is játssz, le sem tudnád vakarni magadról. - Hallottam ám! - kiáltott be George az asztalától. - Ne hallgatózz! - kiabáltam vissza, majd mosolyogva fordultam ismét a telefon felé. És, igen. Ráérek ma este. -Hol? Csak néhány pillanatig tétováztam. - Nálam? Hallgatás. Aztán szinte láttam a mosolyát, ahogy a telefonba dörmögött: - Úgy érted, ott is alhatok? -Úgy. A kezem reszketett. A pokolba is, tegnap óta minden megváltozott. Most az tűnt a legvadabb kalandnak, hogy egy ágyban alszom Maxszel. Nem is tudom, hogy túlélem-c. -Találkozzunk nyolckor? Van még egy késői hívásom a nyugati partról. -Tökéletes. Nyolc előtt háromszor öltöztem át - laza? szexi? laza? szexi? - végül visszavettem azt, amiben dolgoztam. Megigazítottam az ágyam, kiporszívóztam az egész lakást, és kétszer mostam fogat. Azt sem tudtam, mit csinálok, és biztos vagyok benne, hogy még akkor sem voltam ilyen ideges, amikor elvesztettem a szüzességem. Még mindig reszkettem, amikor kopogott az ajtón. Sohasem járt nálam, mégsem nézett körül, amikor belépett. Megfogta az arcom, nekinyomott a falnak, a száját szorosan az enyémhez nyomta, és szívta, nyalta az ajkamat cs a nyelvemet. Nem volt semmi lágyság ebben a csókban. Kemény volt és eltökélt. Megragadta a vállamat, és csak húzta, tépte a ruhámat, mintha útban lenne, és olyan erősen csókolt, hogy szinte fájt, hogy mennyire valódi ez az egész. Egy oldaltáska volt rajta, ami most előre esett, neki a falnak, egy kemény koppanással. - Egészen elment az eszem - mondta a számba. - Teljesen bediliztcm, Sara! Hol van a hálószobád? Hátrálni kezdtem, és magam után húztam őt a rövid folyosón, miközben folyamatosan csókolt. Csak az éjjeli lámpa égett, és meleg, sárgás fénnyel világította még a szobát. Fchcr falak, nagy ágy, hatalmas ablakok - mindez egy aprócska szobában. Körülnézett, levette az arcomról a kezét, és felnevetett. - Ez tényleg kicsi! -Tudom.
Áthúzta a szíjat a fején, és rádobta a táskát az ágyamra. - De miért? Ki tudnál fizetni nagyobbat is. Megvontam a vállam, és elbűvölten figyeltem, hogy mennyire látszik a nyakán a szívdobogása. Miért beszélgetünk a lakásomról? Inkább szeretem volna tudni, hogy mi van a táskájában. Eddig mindig csak a tárcája, a telefonja és a kulcsa volt nála. - Mert most nem kell nagyobb. A szemembe nézett, és bólintott. A szája egy félmosolyra húzódott. - Bonyolult egy nő vagy, Sara Dillon! Néha van úgy velem, hogy ha sokat futottam, olyan jól éreztem magam tőle, hogy nem tudok mást csinálni, minthogy visszamegyek futni még egy kicsit. Ilyenkor annyi energia van bennem, hogy nem bírok nyugton maradni. Most is hasonlóképpen éreztem. - Max, én... - feltartottam a kezem, hogy mutassam, mennyire reszket. - Nem tudom, most mit tegyek. - Vetkőzz le nekem! - Benyúlt a táskájába, és kivett belőle egy nagy, drága fényképezőgépet. - Mindenről képet akarok csinálni, ami ma este történik - mondta, és közben engem nézett a keresőben. Az exponálás hang jára dübörögni kezdett a szívem. Szédültem, és mámoros voltam. - Az arcunkat is - mondtam csendben. - Igen - mondta rekedt hangon. - Pontosan. Ránéztem a ruhámra. Elcfántcsontszínű selyemblúz, apró gyöngyházgombokkal, és egy egyszerű, fekete szoknya. Vetkőzz, le nekem! Szerettem mindig a feladatra fókuszálni. A tegnap este súlya meg mindig nyomta a mellemet, és a tudat, hogy itt volt a hálószobámban, majdnem összeroppantott. Felemeltem a kezem, és megfogtam a legfelső gombot. Az ujjaim még midig reszkettek. Egészen más volt itt, a lakásomon, ahol nem volt senki, csak mi és a kamera. Mit mutassak ma neki? A testemet? Vagy mindent, ami a bőröm alatt van? A szívemet, a félelmeimet, és a vad, őrjítő vágyamat iránta? Hallottam a gép kattanását, majd utána Max mély hangját: - Az, amilyen ideges vagy, arról árulkodik, hogy nem is sejted, mennyire szerelmes vagyok beléd. Ránéztem, a kezem megdermedt, a szemem tágra nyílt.
Klikk. - Szeretlek, Virágszirom. Már jó ideje tudom, de a tegnap este óta minden megváltozott. Szédülten bólintottam. -Oké. Beharapta az ajkát, aztán visszaengedte, és rám vigyorgott. - Okét - Igen. Visszatértem a gombjaimhoz, és egyenként gomboltam ki őket. A világ leghatalmasabb mosolyát kellett elfojtanom. Klikk. - Nem mondasz semmit, csak azt, hogy oké} - kérdezte, cs felnézett a kamera mellől. Elmondom, hogy szeretlek, és te meg annyit sem válaszolsz, hogy „kösz”, vagy „de kedves vagy”? Hagytam, hogy a blúzom leessen a padlóra, cs hátat fordítottam neki. I Iátranyúltam, hogy kikapcsoljam a melltartómat - klikk -, majd azt is leejtettem a földre. Klikk, klikk. Lehúztam a szoknyám cipzárját, cs ahogy ismét felé fordultam, ez is csatlakozott a többi ruhámhoz a padlón. - Én is szeretlek. - Klikk. - De meg vagyok rémülve. - Leengedte a kamerát, és úgy nézett rám. - Nem akartam beléd szeretni. Egy lépéssel közelebb jött. - Nagyon jól küzdöttél ellene, ha ez megnyugtat. Odalépett, hogy megcsókoljon, de nem tette le a kamerát. Az egyik kezét leengedte, a másikkal megfogta az arcom, cs a számhoz nyomta a száját. - Én is meg vagyok ijedve, Sara. Félek, hogy vissza fogsz lépni. Félek, hogy el fogjuk szúrni. Félek, hogy belefáradsz ebbe az egészbe. De az a helyzet - mondta mosolyogva -, hogy nem akarok senki mást. Kiirtottál minden más nőt belőlem. Még vagy ezer képet csinált rólam, miután levetkőztem, és felmentem az ágyra. Néztem, ahogy engem figyel, és közben arról beszélt, hogy mit érez. I logy eszeveszetten kellek neki, hogy telhetetlen, ha rólam van szó, és ahelyett, hogy megölné Andyt, inkább szeretné megköszönni neki, és őszintén aggódik amiatt, hogy sohasem tud majd betelni velem. Minden reakciómat lefotózta, megszállott odaadással. Fölöttem mozogva az egész felsőtestemet végigpásztázta a kamerával, általában ott, ahol a teste a testemhez ért. Lehunytam a szemem, és elvesztem az ő érzéseiben, és a kamera lágy
kattogásában. Mikor újra kinyitottam, szembetaláltam magam a tekintetével. Odanyúltam a géphez, és a nyakamra irányítottam. Megnyomta a gombot, majd hagyta, hogy tovább igazgassam a kamerát, följebb, majd megint följebb. A lencsén keresztül látott engem. Remegő kézzel állította a fókuszt, és egymás után csinálta a fotókat az arcomról. Az ujja végigsimította az állam, a tenyere megfogta az arcom, majd eltartotta magától a gépet, hogy lefotózza a csókunkat. Egyetlen pillanatba sűrítve éreztem a nyelvét a bőrömön, a haját a kezemben, és a száját, ahogy szavakat mormol a bőrömbe. Minden lélegzetét, minden kis hangját követtem. Ereztem, hogy a szája még chesebb, még követelőbb, ahogy megindult lefelé a testemen. Lassan belém nyomta a két ujját, és nyalni, szívni kezdte a csildómat, hogy mielőbb elélvezzek. Csendben maradtam. Nem akartam hallani a saját hangomat. Csak őt akartam erezni. - Gyönyörű vagy - suttogta, amikor végül föladtam a hallgatást, és mégis felkiáltottam; aztán elcsendesedtem, ő felcsúszott rám, és mélyen megcsókolt. - Elképesztő, hogy milyen hatással van ez rám! Felnyúltam, és végighúztam a körmöm a mellkasán, sürgetve, hogy használja most ő a testemet, hogy megkapja, amit csak akar, és érezzen mindent, amit csak lehet. A kezeim maguktól mozogtak, kóboroltak és karmoltak, közelebb húzták és eltolták, hogy lássam őt, amikor lenyúlt, hogy beigazítsa magát. Mcgcsiklandoztam a hasát, és éreztem, hogy az izmai megfeszülnek az ujjhegyeim alatt. - Kérlek! - suttogtam. Felnyögött, és kifújta a levegőt, ahogy leereszkedett rám, hogy teljesen belém nyomja a farkát. Az érzés döbbenetes volt. Mindent egyszerre éreztem; a mellemen a mellét, a nyakamon az arcát, éreztem a karommal a nyakát, és azt, ahogy az ujjaim belemartak a hajába; éreztem, ahogy a kezével a dereka köré húzta a combomat, és éreztem a csípője mozgását, ahogy belém nyomult. Kér lek, sose legyen ennek vege! Nem akarom, hogy véget érje?i ez a pillanat! Kifogytunk a szavakból, ahogy ott feküdtünk izzadtan, és ez - gondoltam - ez a szeretkezés. Átfordult, most én feküdtem rajta, és addig nézte az arcomat, míg már túl sok volt, túl intenzív, és én hagytam, hogy lecsukódjon a szemem, amikor élveztem. Hallottam a kamera kattanását, és egy tompa puffanást, ahogy a gép a matracra esett. Max újra rajtam volt, de most már sokkal vadabb volt, a kezével a combomat szorította, és a szemöldökét ráncolta, ahogyan koncentrált.
Fények és árnyékok játszottak a retinámon, ám ezúttal nem csuktam le a szemein. A teljes súlyával rám nehezedett. A szája a számat kereste, és úgy maradtunk, nyitott szájjal, az élvezet szélén, együtt lélegezve. Aztán följebb csúszott, és mindketten halkan beszélni kezdtünk. Jövök - mondtuk egymásnak félig szavak nélkül, egymást kérlelve. Jövök, Egyikünk sem ebédelt aznap, és én megbűvoltén figyeltem, ahogy Max elfoglalta a konyhát. Csak boxer alsó volt rajta, és rájöttem, hogy még nem volt alkalmam egyszerűen csak bámulni a testét. Magas volt, az izmai kidolgozottak, de ezzel együtt mégis nagyon könnyedén mozgott. Imádtam, ahogy inegvakarta a hasát, miközben a hűtőszekrényem tartalmát vizsgálta. Teljesen lefoglalt az ajka látványa, ahogy végigleltározta az ételeket. - Micsoda kincsek vannak egy nő hűtőszekrényében! - mondta, a sajtokat mustrálva. - Az enyémben csak mustár van, meg néhány régi krumpli. - Nemrég vásároltam be. - Felvettem a trikóját, és be szívtam az illatát, ami a szappan, a dezodor és Max bőre illatának összetéveszthetetlen keveréke volt. - Hajói emlékszem,én utoljára májusban. - Mit keresel? Megvonta a vállát, majd kivett egy szőlőt. - Valami harapnivalót. - Kivett egy hatos csomag sört, és vigyorogva mutatta fel. - Stella. Jó választás! - Részrehajló vagyok. Szőlőt, diót és néhány szelei sajtot tett egy tányérra, és a hálószoba felé intett a fejével. - Az ágyban, jó? Ahogy vísszabújt a paplan alá, egy szőlőszemet tett az ajkaim közé, majd bekapott ő is egyet. - Gondoltam valamit - hümmögte falatozás közben. - Akkor, mondd! - Két hét múlva tartok egy adománygyűjtő összejövetelt a lakásomon. Mi lenne, ha kihasználnánk, és bejelentenénk, hogy együtt vagyunk? Max és Sara szeretik egymást. Bekapott még néhány diót, és közben figyelte a reakciómat. - Még a sajtót is kizárnám. - Nem muszáj ezt csinálnod. - Nem muszáj, de csinálom. Beletelt egy kis időbe, míg megfogalmaztam a mondandómat, miközben Max türelmesen eszegetett. Pont az ellentéte volt Andynek, aki mindig azon nyomban várta a választ. Pedig
az én agyam nem így működik. A politikusok úgy kezelik a kérdéseket és a válaszokat, mint valami teniszjátszmát. De nekem mindig több idő kellett ahhoz, hogy megfogalmazzak valamit. Max esetében különösen: úgy tűnt, néhány hónapra is szükségem lehet, hogy tudjam, mit érzek. - Sokáig azért volt olyan furcsa a viszonyom a képekkel, mert rengeteg készült rólam és Andyről. És ezek mindig kéznél vannak, bárki előveheti őket. Mindig megalázottnak éreztem magam, amikor megláttam az én üres mosolyomat és az ó hamis, erőltetett mosolyát. Max befejezte a rágcsálást, mielőtt válaszolt volna. - Tudom. - Szóval, azt hiszem, igazad van. Ne legyen ott a sajtó. Egyszerűen csak mondjuk meg néhány vendégnek, és nézzük meg, mi lesz belőle. Max odahajolt, és megcsókolta a vállam. - Nekem rendben. Betett a számba egy másik szőlőszemet, majd letette a tányért a vizes palack mellé az éjjeliszekrényre, mielőtt a fejemen át lehúzta volna rólam a trikóját. Ezúttal lassan szeretkeztünk. Az éjszaka közepén jártunk, a nyitott ablakok előtt kint zúgott a szél. Együtt ringatóztunk; a lábammal átöleltem a derekát, ő a nyakamhoz tette az arcát, és egyszerűen csak éreztük és figyeltük egymást. Még sohasem volt ilyenben részem. Még soha. Max összegömbölyödve aludt, amikor a nap lassan kezdte megvilágítani az eget. Csodálatos volt. A haja kócos, meleg karja és lába szorosan átölelt. Kemény farkát nekem szorította; őszintén éhezett rám, és máris hozzám akart dörgölőzni, pedig az agya még nem is volt egészen ébren. Nem szólt egy szót sem, amikor észrevette, hogy nézem. Megdörgölte az arcát, a számra pillantott, és odanyúlt a vízért az éjjeliszekrényre. Megkínált vele, ő is ivott belőle, majd visszatette oda, ahol volt. Kezével végigsimította a testem, fel, a mellemig. En szinte azonnal elvesztem az érzésben, ahogy rám hengeredett, átkarolva ringatni kezdett, és az ajkamra adott néhány jó reggelt puszit. Almos voltam és ő is álmos volt, ahogy lassan végigcsókolta a testem, a bordáimtól kezdve le, a csípőmig. Átöleltem a karommal és a lábammal, és azt akartam, hogy lágy bőrének minden négyzetcentiméterével simogasson végig. Meztelenül akartam őt magamon, hogy az arca a lábam között legyen, az uj- jai pedig mindenütt. A keze nyugodtan és céltudatosan mozgott. Játszott velem. Mozdulataitól lassan égni
kezdett valami a bőröm alatt. Mindenütt megcsókolt, és nemcsak a kezével, hanem a szájával és a szavaival is gyönyört okozott. Kérdezgette, hogy milyen érzés ez nekem, pedig ezt nem csinálta még ezelőtt. De megértettem, hogy ez itt más; itt vagyunk, az ágyamban. Tegnap minden összedőlt; és a romok alól nem látszott semmi más, mint hogy milyen érzés az, ahogy végül megnyitottam előtte a szívem.
Tizenhat Ránéztem a késő reggeli napfényben, ahogy az alvás melegében az arcát a párnán nyugtatta, és lágy haja zilált rendetlenségben szóródott szét körülötte. Végignéztem a testén, a meztelen melle domborulatán és a csípője vonalán, ahol a takaró véget ért. Vannak dolgok, amiket akkor tud meg az ember a másikról, amikor először alszik vele. Például, hogy lehúzza-e rólad a takarót, horkol-e, vagy inkább magához ölel. Sara terpeszkedett: a karja és a lába, az egész teste úgy terült szét rajtam, mint egy tengeri csillag. A hajnali fényben újra szeretkeztünk, amikor az égen a lágy kék és a rózsaszín kezdett egymásba olvadni. Utána rám borult, ellazulva és mosolyogva, és szinte abban a pillanatban újra elaludt. Fél tíz volt, amikor végighúztam az ujjam a karján, de nem azért, hogy felébresszem, és nem is azért, mert el akartam menni. A fényképezőgépem még ott volt az éjjeliszekrényen. Felültem, óvatosan kicsúsztam a matrac szélére, hogy átnézzem a tegnapi termést. Több száz képet csináltam a múlt éjszaka. Egy részükön még vetkőzött, de a legtöbb képen mindenét odaadva feküdt, nyújtózott alattam. Együtt mozgó testeink hangjai beivódtak a fülembe, és apró nyögései, amiket az expozíciók lágy kattogásai szakítottak meg, örökre beégtek az agyamba.
Visszatértem az első képekhez. Főképp az arcát néztem, és újra megértettem, hogy szeretem öt. Rengeteg Képet csináltam tegnap az arcáról; még most is ízlelgettem magamban azt a pillanatot, amikor beleegyezett. Az utolsó szabály eltörölve! Ez az engedély többet mondott, mint bármilyen szó. Ahogy átfutottam a felvételeken, észrevettem, hogy a kezdeti
elszántsága lassan elengedettségbe, majd hamarosan pajkos részvételbe csapott át. A későbbi képek, amelyek már az ágyban készültek, épp olyan intimek és érzékiek voltak, mint ahogyan emlékeztem rájuk. Csendben felálltam, átmentem a szobán, és kivettem a laptopom. Pillanatok alatt elindult. Kivettem az SD kártyát a gépből, és beillesztettem a kártyaolvasóba. Bejelentkeztem a kedvenc fotós oldalamra, amit egy megbízható kis cég üzemeltetett. Az volt a specialitásuk, hogy profesz- szionális minőségű képeket nyomtattak a beküldött fájlokból. Feltöltöttem a kiválasztott képeket, a többit kitöröltem a merevlemezről. Kivettem a kártyát, és biztonságba helyeztem a táskámban. A fényképezőgépen kívül mindent elpakoltam, majd végignyúltam mellette az ágyon. - Mennem kell - súgtam a fülébe. Libabörös lett, és megfordult. - El kell érnem a repülőt. Motyogott valamit, aztán nyújtózott egyet, és néztem, ahogy a szemhéja lassan felnyílt. - Nem akarom, hogy elmenj - mondta, és úgy fordult, hogy jól lásson. A hangja rekedt és fedett volt az alvástól, és mindjárt ezer dolog jutott eszembe, amit szerettem volna, hogy mondjon nekem. Szörnyen kívánatos volt a fáradt szemével és arcán a párna gyűrődéseinek lenyomatával, de leginkább a meztelen melle vonta magára a figyelmemet. Mindkét kezemmel megfogtam a fejét, és fölé helyezkedtem. - Kibaszott gyönyörű, elképesztően szép vagy reggel. Tudtad? A hüvelykujjammal végigsimítottam a meztelen mellét, amitől hirtelen remegve tudtam csak levegőt venni, mert elöntött a már-már fojtogató közelsége; úgy éreztem, hogy minden létező helyet kitölt bennem. -Tényleg? - Elmosolyodott, kérdőn nézett rám, és ujjával megsimogatta az ajkam. Szerettem volna bekapni és szopogatni. A tekintete józannak tűnt, ahogy felpillantott rám, és az én pillantásomat kereste. -Tényleg megtörtént velünk, ami tegnap este volt? - Úgy érted, igaz-e, hogy könyörtelenül megbasztalak, és lényegében beismertem, hogy mindenestül a tiéd vagyok? Igen. - Mit jelent az, hogy „szeretlek”? Hihetetlen, hogy mennyi mindent tud jelenteni ez a szó. Úgy értem, mondtam én ezt már ezelőtt is, de sohasem éreztem ilyen... nagynak. Érted? Nem hinném, hogy akkor ugyanazt jelentette. Talán túl fiatal voltam, hogy felfogjam. Bolond vagyok? Szerinted bolond vagyok. Pedig, nem. Egyszerűen csak... új ez az egész. Őszintén; teljesen új.
-Tudom, hogy borzasztó fontos, amit mondasz, de nem tudok odafigyelni rá, ha kint van a cicid. Sara viccesen méltatlankodott, majd el akart tolni magától, de nem hagytam. Inkább lehajoltam hozzá, és megcsókoltam, magamba nyelve a tiltakozását, amiért minden vad és kavargó érzésemet megpróbáltam beleönteni ebbe a csókba. Hallottam, hogy odakinn nyári zápor kerekedik. A nehéz vízcseppek verni kezdték a tetőket és az ablakot, a távolból mennydörgés hangja morajlott. Az agyam hátsó szegletében eszembe ötlött, hogy vizesek lesznek az utak, és hirtelen mindenki taxiba akar majd ülni, és hogy több idő kell ahhoz, hogy kiérjek a reptérre. De ahogy átölelte a lábával a combomat, és egészen magára húzott, az időjárás teljesen kiment a fejemből. Az ajka a számról a fülemre siklott, miközben megpróbáltam észben tartani, hogy miért is kéne már indulnom. -Valami nagyon viszket itt, bennem - mondta, és nekem nyomta a csípőjét. - Még akarok! Ami vér még volt a fejemben, az mind a farkamba tolult. - Ez a legjobb dolog, amit életemben hallottam. Sara a mellemnek nyomta a kezét, és szinte vinnyogtam, amikor a hátamra fordított az ágyon. - Ne menj még - mondta, és rám mászott. A takaró leesett róla, és én megragadtam a testét, és a melle alsó részét simogattam a hüvelykujjammal. Odanyúlt a kamerámért, fölvette, és rám nézett a keresőben. - Le akarom fényképezni a szép arcodat a lábam között! - Jézusom, Sara - mondtam, és a fejem hátraesett a párnára. - És én még azt hittem, hogy egy ártatlan kis lény vagy, és én vagyok a Nagy Megrontó! Kuncogni kezdett, én meg csak bámultam őt. - Szeretlek - mondtam, és megfogtam a hátát, hogy magamhoz húzzam őt. Csók közben végigsimítottam a meztelen, lágy, libabőrös oldalát. - Ezt komolyan csináljuk, ugye? - kérdezte, eltávolodva annyira, hogy láthassa a szemem. - Komolyan. - Hivatalosan. - Száz százalékig. Vacsorák, randik, és bemutatlak mint a barátnőmet. Mindent komolyan. - Szeretem, ahogy ezt mondod - és elpirult. Ujjaival végigsimította a fejbőrömet, és én
szinte elolvadtam, beleadva teljesen magamat az érintésébe. Sehol máshol nem akartam lenni, csak itt. De... Az ágy melletti órán megláttam, mennyi az idő. - Basszus! Tényleg mennem kell - mondtam, és lehunytam a szemem. -Oké. Éreztem az ajkát az ajkamon, ahogy nem mozog, nem csinál semmit, csak ott van. Ez a szűzies csók annyira felizgatott - sokkal jobban, mint bármelyik, az órákkal ezelőtt váltottak közül. Felnyögtem, és kirángattam a gallérom alól a nyakkendőmet, és hátracsaptam a vállamra. Térdre emelkedtem, és lenéztem rá, miközben az ingemet gomboltam. - De megy a géped - mondta, miközben az övemet csatolta. Egy gonosz kis mosoly jelent meg az arcán. - Akkor megyek a következővel. A JFK-n való őrült tülekedés - ami igazán megérte - és további, levegőben töltött öt óra múltával végre landoltunk San Franciscóban. Csupán egy vagy két órát aludtam éjjel, meg néhány lopott tízpercet a repülőn, és ezt most nagyon megéreztem. Nagyot ásítottam, majd kivettem a táskámat a fejem fölött levő csomagtartóból, kiszálltam a gépből, és elindultam a terminál, vagyis a legelső csésze kávé felé. Meggondolatlanság volt lefújni a reggeli járatot csak azért, hogy még egy órát tölthessek Sarával. Ezt már akkor is tudtam, amikor ott voltam fölötte, és néztem, ahogyan mozgok benne. De még sohasem éreztem ilyet azelőtt, és még mindig nem tudtam napirendre térni afölött, amiket egymásnak mondtunk. Ahogy vártam a koffeint, egy SMS érkezett Willtől. Valami irányadó, új szexi fotó? Baszd meg, neked sohase lenne clcg ver a pucádban, hogy elővegyél egy kamerát - írtam vissza neki, majd betettem a telefonom a táskámba. Majd úgyis hívom őt, hogy beszámoljak neki a meetingről, és akkor elmesélem neki Sarát is.
Egy nagy pohár kávéval a kezemben és egy mosollyal az arcomon elléptem a pulttól, és levettem a pohár tetejét, hogy tejet öntsek még hozzá. Egy kezet éreztem a vállamon, mire megfordultam. - Azt hiszem, ezt elejtette. - Egy alacsony, vékony hajú, szökés férfi állt előttem, kezében
egy börtárcával. Megráztam a fejem. - Nem az enyém, pajtás. Elnézést. - A csomagszállító szalag közelében álló biztonsági őr felé intettem a fejemmel. -Talán próbálja meg ott! Visszafordultam, de ö megfogta a karom. - Biztos? - Biztos - mondtam egy vállrándítással, és elővettem a saját tárcámat, hogy megmutassam neki. - Sok szerencsét hozzá, hogy megtalálja a tulajdonosát, jóember! Ellépett tőlem, és megindult a csomagkiadó felé. Már így is elég sok időt vesztegettem el, ezért visszatettem a poharamra a fedőt, és lehajoltam a csomagomért. A szívem majd’ megállt. A csomagom eltűnt. -Tehát, milyen csomag is volt ez, uram? - nézett fel rám egy unott repülőtéri alkalmazott a pult mögül. A kelleténél feszesebb chambray blúzán lévő kitűző szerint Elana June volt a neve. Egy buborékot fújt a rágójából, míg a válaszomra várt.
Odapillantottam a mögötte levő monitorra, és egy remegő képet láttam magamról, hátulról. Nyilván egy rejtett kamera vesz valahonnan. - Uram? - kérdezte újra, ha lehet, még unottabban, mint azelőtt. Beletúrtam a hajamba, és figyelmeztetnem kellett magamat, hogy semmi értelme odanyúlni, és megfojtani őt. - Egy Hermész oldaltáska. Szürke-barna. - Meg tudja nevezni, milyen értékek voltak benne? Keserű epét nyeltem. - A dossziéim. A laptopom. A telefonom. Bassza meg! Mindenem. Végiggondoltam, hogy mennyi információ volt benne az ügyfeleimről, és mennyi jelszó, amit azonnal meg kell változtatnom. Milyen rohadt sok idő ez, és mennyi probléma lehet belőle! És még a rohadt telefonom sincs meg, hogy felhívjam Willt. Odatolt elém egy lánccal rögzített golyóstollat és egy űrlapot, hogy töltsem ki. - Egy perc az egész. Töltse ki, és ikszelje be a megfelelő helyeken! Fogtam a tollat, beírtam a nevem és a címem, beikszeltem a laptopot, a mobiltelefont és a személyes holmikat. Ránéztem az órára, és arra gondoltam, hogy kéne lennie egy ép ész kockának is, mert azt is hamarosan elveszítem. Már a vége felé jártam, amikor valami a szemembe ötlött, ami végképp felrázott a fásultságomból.
Fényképezőgép. A gépet ugyan nem hoztam magammal, de a táskában volt az SD kártya, amit még nem töröltem le. Nem volt annyi bassza meg a világon, amivel lereagálhattam volna ezt. Lenéztem az ócska pultra, oda, ahol a laminált lap kezdett elválni a fémszegélytöl. A felületén volt egy repedés is, és ez volt a leggúnyosabb metaforája annak, ami velem történt. - Az SD kártyám - mondtam, inkább csak magamnak. - Kamerába való? - kérdezte Elana June. Nyeltem egyet, aztán még egyet. - Igen. Egy kártya, rajta az összes képpel. Káromkodni kezdtem, és ellöktem magam a pulttól. Eszembe jutott, hogy mi mindent megengedett nekem Sara a múlt éjjel, hogy mennyire megbízott bennem. Bassza meg, bassza meg, bassza meg! Egy idősebb, sötét hajú, kontyos nő lépett a pulthoz. - Mr. Stella? - kérdezte. Egy pillanatra kirángattam magam a kábulatomból, és bólintottam. - Megnéztük a felvételeket. Úgy tűnik, ketten voltak. Az egyikük elvonta a figyelmét, míg a másik elvitte a táskát. Már lement a mozgólépcsőn, és majdnem kint volt az épületből, amikor ön észrevette a hiányt. Szerettem volna, ha megnyílik alattam a föld, és elnyel mindenestül. Mikor mindennel végeztem a repülőtéren, taxiba vágtam magam, és elmentem a hotelba. Hogy még a meeting előtt elintézhessem a mobilt, felhívtam a tudakozót, és megkértem, hogy kapcsolják az irodámat. Will nem volt bent, de az asszisztense megígérte, hogy megváltoztatja a jelszavaimat, és mindent elmond Willnek, amint megérkezik. Miután egy tucat rózsát ígértem neki, és fizetésemelést a főnöke nevében, letettem a telefont, és leültem az ágyra. Azon gondolkodtam, fölhívjam-e Sarát. Rájöttem, hogy nem tudom a számát, ezért ismét felhívtam a tudakozót, és megkértem, hogy kapcsolják Sara irodáját. George vette föl, mire lehunytam a szemem. Kedveltem ugyan a fickót, de ma nem voltam olyan hangulatban, hogy trécseljek vele. - Sara Dillon irodája - mondta. - Miss Diliont kérem. Egy kis szünetet tartott, épp eleget ahhoz, hogy kellemetlen legyen. - Önnek is szép délutánt kívánok, Mr. Stella! Egy pillanat. Hallottam a kattanást, ahogy letette a kagylót, és vártam,
hogy Sara fölvegye. Három csengetés után beleszólt. - Sara Dillon beszél - mondta, és melegséget éreztem a mellemben. -Szia. - Max? Nem írta ki a számodat. - Igen. A hotelból hívlak. Jól vagy? Egy kicsit, mintha feszült lennél.
- Ma meglennék e nélkül a hatalmas kupac árképzési kutatás nélkül is. Még ebéd előtt be kellett volna jönnöm dolgozni, de így sem sajnálom ezt a lusta reggelt. - Szünetet tartott, mire lehunytam a szemem, és elképzeltem, milyen volt az arca, amikor utoljára élvezett. Milyen volt az utad? - Jó. Hosszú - mondtam, és elsétáltam addig, míg a telefon zsinórja engedte. Kinéztem az ablakon, le az utcára, ahol emberek kavarogtak a járdákon, elveszve a saját kis világukban. Hiányzol. Hallottam, hogy becsukja az ajtót, mielőtt válaszolna. -Te is nekem. -Tudtál még aludni, miután elmentem? - Egy kicsit - nevetett. - Valaki nagyon kifárasztott. - Micsoda szerencsés fickó lehetett! Hümmögni kezdett, és én megpróbáltam kitalálni, hogy mit csinálhat most, és hogy van öltözve. Úgy döntöttem, hogy szoknyában van, alatta semmi, és a fekete, térdig érő csizmája van rajta. Rossz húzás, Maxi Az ország másik felén vagy, és amúgy is indulnod kell! - Egész héten ott maradsz? - kérdezte. - Igen. Péntek délután megyek vissza. Velem töltőd majd az éjszakát? - Abszolút. Mély levegőt vettem, és arra gondoltam, hogy nincs okom aggódni. Az a legvalószínűbb, hogy a tolvaj kitöröl mindent az SD kártyáról, a telefonomról és a laptopomról, és eladja őket.
- Ellopták a csomagomat a reptéren. - Micsoda? - kapkodott levegő után. - Ez szörnyű! Ki tette? - Valami seggfej. - Melyik csomagodat? A ruháidat?
- Nem. A kézitáskámat. - Nagy levegőt vettem. - A laptopomat, a telefonomat. A munkával kapcsolatos jelszavaimat már megváltoztatták, de, Sara... benne volt az SD kártya is, amiről még nem töröltem le a tegnapi képeket. Meg a telefonom. - Oké - mondta, miközben kifújta a levegőt. - Oké. - Hallottam a bőr nyikorgását, és láttam magam előtt, ahogy föláll a székéből, és fel-alá járkál a szobájában. - Gondolom, nem kapták el a tolvajt. - Nem. Két barom volt, ha jók az információim. Néhány szívverésnyi szünet után rájöttem, miért olyan nagy szívás, amikor telefonálok neki. Mert látni akartam öt, olvasni az arcából, és megtudni, hogy most menyire aggódik. - Hát, elég valószínű, hogy gyorsan túl akarnak adni rajta, nem igaz? - mondta végül. Eladják a laptopot és a mobilt, és a kártya meg remélhetőleg már a szemétben van. A homlokomat nekitámasztottam az ablaknak, és kifújtam a levegőt. Egy kör alakú párafolt keletkezett rajta. - Istenem, de szeretlek! Nagyon ideges voltam amiatt, hogy hogyan fogadod az egészet. - Csak gyere vissza mielőbb, hogy csinálhassunk újakat, jó? - Megegyeztünk. A szombat esti művészeti vásár és a vasárnapi konferencia maga volt az őrület. Több olyan emberrel találkoztam, akikkel eddig csak telefonon beszéltem néhány szót, és megegyeztünk, hogy New Yorkban újra találkozunk, hogy megtárgyaljuk a befektetési lehetőségeket. A hétvége feszített tempója segített elfelejtenem, hogy nincs már képem a meztelen Saráról, amiket nézegethetnék. Hétfőn ködös reggelre ébredtem, meg arra, hogy meghozták a kávét és a croissant-t a szobámba. Az volt a furcsa, hogy tulajdonképpen jólesett ez a kényszerű kikapcsolódás, amit a táskám elvesztése okozott. Vettem egy másik telefont, laptop nélkül is jól kibírtam a hetet, de a hiányzó fotóktól eltekintve kellemes volt, hogy senki sem hív munkaügyben. Ekkor vettem észre, hogy az ágyam mellett levő telefonon ég a piros lámpa. Elmulasztottam volna egy hívást? Megnéztem a készülék oldalát, és rájöttem, hogy le volt némítva a csörgés. Felemeltem a kagylót, és megnyomtam az üzenetrögzítő gombját. Will komoly, ellentmondást nem tűrő hangja szólalt meg. - Max! Nézd meg a Posto\, és hívj fel, amint tudsz! Ég a ház, és azonnal tennünk kell valamit!
A hétfő egy újabb zivatarral érkezett, és az ég olyan kékeszöld volt, mintha oda zúdult volna az óceán. Esernyővel futottam a metróhoz, és még így is alig értem el a 7.32-cs szerelvényt. Találtam egy üres ülést, és ledobtam magam. Összehajtottam az esernyőm, és lehunytam a szemem, hogy átgondoljam a mai teendőimet. Van egy árképzési kutatás és egy csomó mecting még délelőtt, aztán egy másik utána, a beosztottjaimmal. Mikor fölnéztem, és megláttam a velem szemben levő nő újságját, az összes dolog kihullott a fejemből. A pletykarovat közepén Maxet láttam egy képen, fölötte a főcím: Mad Max Újabb Szeretői. - Micsodát - kiáltottam fel önkéntelenül, és előre hajoltam, mit sem törődve azzal, hogy durván megsértem az újságot olvasó lány személyes terét. - Megnézhetném ezt? - kérdeztem határozottan, mire átadta a kért oldalakat, mert nyilván azt hitte, hogy bediliztem. Max Stella szereti a művészetet és a szép nőket. Mindnyájan tudjuk róla, hogy az egyik (rosszul őrzött) titka abban rejlik, hogy előszeretettel keveri a szórakozást a munkával: magát fényképezi a hét aktuális üdvöskéjével. Alig egy hete egy szőke bombázóval kapták lencsevégre egy bárban, és most újabb képek szivárogtak ki Maxről, amint egy hasonlóan vonzó barnával enyeleg. A felvételek legtöbbje - hogy is mondjuk - nem megfelelő a nyilvános használatra, így nem is közöljük itt le, ám az egyik képen tisztán látszik egy arc. A fájlok időadatainak tanúsága szerint a képek alig néhány napja készültek. A befektető „üzleti” partnere nem más, mint a spanyol csillagocska, Maria de la Cruz. Hajrá, Max! Küldd el nekünk a szexvideót is! Essünk túl rajta! Tízszer is elolvastam a szöveget, mire a szerelvény megállt. Felpattantam, kibotorkáltam a kocsiból, felmentem az utcára, és bódultán kóvályogtam tovább. Gyalog tettem meg az utolsó tíz sarkot a munkahelyemig, cs már meg sem lepődtem azon, hogy ott találtam Chloét az irodámban. Rám várt. Reszkető kézzel tartottam elé az újságot. - Magyarázd el, kérlek, hogy mi ez itt! Valami rossz vicc? Ki ez a nő? Közelebb lépett, és átadta a telefonját. A Hírességek című webportál már meg volt nyitva rajta, mert nyilván itt jelent meg a sztori először. A lap tetején volt egy kép, amit már hetekkel ezelőtt is láttam. Ez volt az, amit Maxszel is megnéztünk fenn, a tetőn. A csípőm volt rajta, és Max keze.
A nyilvánvalóan meztelen testem képen túl ott volt egy nő képe is. Sötét haja volt, és fogalmam sincs, hogy milyen színű szeme lehetett, mert a fejét hátravetette, és lehunyta a szemet. A fénykép alján feltehetően egy férfi haja volt látható, amint a nyakához szorítja a fejét. Nyilvánvaló, hogy a nőnek éppen orgazmusa volt. - Ez a kép a telefonjáról való - mondta Chloc, miközben átfutottam a sztorit. Az volt a lényege, hogy Max sok nő képét őrizte rajta. Chloe az asztalon levő ollóért nyúlt. - Még visszajövök. De úgy látom, most meg kell szabadítanom valakit egy függelékétől! - Elment a városból. Chloe megtorpant, és egy nagyot sóhajtott. - Akkor legalább megúszom a börtönt. - Bennett mit mondott? Chloe ledobta magát a kanapémra. - Hogy körültekintőbbnek kéne lennem. Hogy nem ismerjük a teljes történetet. Hogy rengeteg szemétség van az újságokban. És emlékeztetett rá, hogy én is azt hittem róla, hogy mindenkivel lefeküdt az irodában, mielőtt összejöttünk volna. A spanyol csillagocska képére mutattam. - Azt írják, hogy ezek a legújabb fotók, amik kiszivárogtak, és hogy van még rengeteg más is. Az, amelyiken én vagyok, az a másik, még nyár elején készült. Tehát azóta jött össze vele. Chloe nem válaszolt. A falat bámultam, és szerettem volna átütni az öklömmel, de aztán felnevettem, ahogy ezt elképzeltem. Max simán átütötte volna. Én még csak nyomot sem hagynék rajta, inkább az én kezem törne el. - Nagyon belefáradtam abba, hogy ennyire hülyének érezzem magam! - Akkor ne érezd! Rúgd jól seggbe! - Pontosan ezért nem akartam kezdeni senkivel! Mert mindenkiben a legjobbat látom, és teljesen összetörök, amikor kiderül, hogy tévedtem! Chloe még mindig szótlanul állt, csak nézett a szoba másik sarkából. Még csak telefon vagy laptop se volt Maxnél. Nem tudtam felhívni, hogy tisztázzuk a dolgot. De nem is voltam benne biztos, hogy akarom. Felvettem a telefonom, és inkább kikapcsoltam. - Na, mi van mára? - kérdeztem, és leültem a géphez. Megnyomtam egy billentyűt, hogy felélesszem, majd végignéztem a teendőket. Aztán felnéztem a barátnőmre.
Ő odanyúlt, és kikapcsolta a monitort. - Semmi sürgős. George! Mondj le mára minden programot, aztán szedd a cókmókodat, mert piálni megyünk! Délre már kiütöttem magam. Föllelkesített, hogy a queensi bárban, ahol végül kikötöttünk, volt egy zenegép, de az még jobban, hogy a tulaj hozzám hasonlóan kedvelte a nyolcvanas évek nagy hajú zenekarait. A Twisted Sister az anyukám alig titkolt kedvence volt, és, hogy otthon érezzem magam, ezerszer meghallgattuk. - Elképesztően jó volt az ágyban - dünnyögtem a poharamba. - Vagyis - javítottam ki magam, és nehézkesen feltartottam a kezem - azon egy alkalommal, amikor ágyban csináltuk. Vagyis, az ágyamban. És ebben az ágyban volt elképesztő. Azt hiszem, vagy hétezerszer szcxcltünk akkor éjszaka. - Csak egyszer csináltátok ágyban? - kérdezte George, aki ott állt az asztal mellett egy biliárddákóra támaszkodva. Chloe oda se figyelt rá, csak egy nagyot sóhajtott, és néhány szörnyen gyanús mogyorót dobott a szájába. - Borzasztóan sajnálom, hogy szakítani akarsz. Mert semmi sem tart jobban egybe egy kapcsolatot, mint a jó szex. Ja, és az őszinteség. Úgy értem, az is nagyon fontos. - Megvakarta az arcát, és még hozzátette: - És az, hogy jól szórakozzatok együtt. Vagyis szex, az őszinteség és a jókedv. - A szex és a jókedv megvolt. Úgy tűnt, mintha Chloe lassan már aludni készülne. - BB is sziporkázik az ágyban - motyogta. - A túlhajtott nemi élet teljes hiánya is fantasztikus - szólt közbe George. - Kösz, hogy engem is megkérdeztetek! A nők tényleg állandóan a szexről beszélnek egymás közt? - Igen - mondta Chloe. - Nem - mondtam vele egy időben. Aztán meggondoltam magam, és módosítottam: - Néha. - Nem mindig - mondta ugyanakkor Chloe. Nevetve dőltünk egymásnak, de hamar elpárolgott a nevetésem, amikor egy magas árnyék lépett be a bárba. Felegyenesedtem, a szívem a torkomban dobogott. Széles válla volt, ugyanaz a világosbarna haj... De nem Max volt az. Ügy éreztem, a szívem kiesik a mellkasomból.
-Jaj - nyögtem fel, és megdörgöltem magamat. - Utoljára, amikor ennyire szomorú voltam, nagyon dühös is voltam egyben. De most csak nagyon fáj. Chloe átvetette rajtam a karját. - A férfiak, úgy ahogy vannak, nagy szívás. Megszólalt a telefonja, és alig egy csörgés után felvette. - Egy bárban vagyok. - Hallgatott, figyelt, majd azt mondta: - Igen, piálunk... nagyon szomorú... én meg ki akarom herélni őt... Igen, tudom. Úgy lesz... ígérem, hogy nem hányom össze a szőnyeget, nyugodj már meg!.. Szia. - Letette a telefont, majd kikapcsolta. - Micsoda egy hatalmaskodó seggfej! - Aztán nekem dőlt. - Pedig te is megérdemelnél egy olyan faszit, mint Bennett! George előre hajolt, közelről nézett ránk, majd a fejét ingatva megszólalt: -Ti pocsolyarészegek vagytok! Holnap inkább egy „Sarafelvidítása meleg módra” foglalkozást tartunk! Kedd este egy melegbárba vitt minket George, ami tömve volt emberekkel, és dübörögve szólt a zene. Pont olyan hely volt, ahová szívesen mentem volna boldogabb időkben, de most csak arra emlékeztetett, hogy milyen nyomorult az életem. És valójában nem is volt kedvem bulizni. Nem volt kedvem ahhoz, hogy egy tizenöt férfiból álló kör közepén riszáljam magam más nőkkel együtt. Egyszerűen csak át akartam ugrani az időt, és eljutni oda, ahol Max már nem számít nekem semmit. Az viszont megijesztett, hogy Andyt szinte azonnal képes voltam nem szeretni - hiszen egy héttel a szakítás után már megismerkedtem Maxszel - de éreztem, hogy Maxen nem fogok ilyen hamar túljutni. Csütörtökön aztán újra bekapcsoltam a telefonom. Tizenhét nem fogadott hívásom volt Maxtől, de üzenet csak hétfőn és kedden érkezett. Ezeket végigolvastam. Hívjál! Sara, láttam a PostoX. Hívj! Aztán ugyanez ismétlődött, különféle formákban: hívjál, küldj SMS-t, tudasd velem, hogy megkaptad az üzenetemet. És amikor már éppen hívni akartam, megláttam az utolsó üzenetet, ami mindent elrontott. Sara, tudom, hogy rosszul néz ki az egész. De nem arról van szó, amire gondolsz! Ja, igen, persze!... Hányszor hallottam már ezt az elmúlt életemben? A helyzet az, hogy ha már ilyesmit
mond valaki, akkor szinte biztos, hogy sáros. Egy örökkévalóságig tartott, míg megtanultam ezt a leckét, cs nem fogom egyhamar elfelejteni. Ismét kikapcsoltam a telefonom, ám ezúttal úgy gondoltam, örökre. Tudtam, hogy Max pénteken jött vissza, de nem hívtam fel. Nem jött oda a munkahelyemre, és amikor néhány nap múlva mégis bekapcsoltam a telefonom, és megnéztem az SMS-eimet, láttam, hogy nem is hívott többször. Mi volt a rosszabb; a jól ismert duma, hogy én menynyire félreértettem őt, vagy a hallgatása? Egyáltalán; tisztességes voltam vele? Utálom a köztes állapotokat, amikor a harag a bizonytalansággal párosul. Oly sokáig éltem ebben Andyvel! Ereztem, hogy valami történik a hátam mögött, de sohasem tudtam semmi biztosat. Most két szélsőség között ingadoztam: egyrészt bűntudatom volt, mert úgy viselkedtem, mint egy zsémbes nagynéni, másrészt egészen biztos voltam benne, hogy megcsalt. De a szorongásom volt a legrosszabb. Mert úgy gondoltam, hogy Max olyan férfi, aki mellett nem lehet csak úgy elmenni. Amikor összehasonlítottam Andyvel, nyilvánvaló volt, hogy ég és fold a különbség. De az is lehet, hogy csupán én akartam őt olyannak látni, akit mindenképpen ismerni kell! Mi lehetett azzal a másik nővel? Még akkor szedte föl, amikor nem voltunk együtt? És bár megállapodtunk a monogámiában - joggal vádolhatom őt ezért? És mikor készült az a kép? Tényleg néhány nappal azelőtt, hogy nálam töltötte az éjszakát? - Sara mormota! Szinte hallom a gondolataidat! - szólt be George az asztalától. Visítanak, mint egy körfűrész, és kezdenek hisztérikussá válni! Higgadj le! Tettem egy kis üveget a fiókodba. Csillogó rózsaszín, de ne nagyon szeress belé, mert az enyém! Kihúztam a fiókomat. - Mi van benne? - Scotch. Becsaptam a fiókot, és felnyögtem. - Na, ne! Ez Max Stella védjegye. -Tudom! A falat fixíroztam, és reméltem, hogy a pillantásom átégeti, aztán lyukat fúr a tarkójába. - De egy szemét vagy! - Még nem hívtad föl, ugye? - Nem. Miért? Kcnc? - A kezemet az arcomra nyomtam. - Ne is válaszolj! Ezen a héten spanyolos kedve van. Naná, hogy nem hívom fel!
Felálltam, és becsaptam az ajtót, de amint visszaültem, három lágy kopogást hallottam kintről. - Gyere be, George - nyögtem megadóan. - De nem iszom scotchot! Bennett lépett be az ajtón, és úgy betöltötte a teret, ahogyan csak ő tudta. Hirtelen egyenesebben ültem a széken, és ösztönösen az íróasztalomon levő kuplerájra meredtem. - Szia, Bennett! Csak vicceltem a whiskeyvel. Nem iszom munka közben. - Pedig nem kárhoztatnálak érte - válaszolt mosolyogva. - Na, jó - mondtam, és nem tudtam, mit is keres itt. Ritkán van olyan alkalom, hogy szemtől szembe találkozzunk a munka kapcsán. Néhány pillanatig csak nézett, majd megszólalt. - Chicagóban, amikor a szakadék alján voltam, bejöttél az irodámba, és kiabáltál velem. - Oh! - Oh, a francba! - Felnyitottad a szemem, és megéreztetted velem, hogy a Chloe iránti érzéseim teljesen természetesek. Megértetted velem, hogy azért voltam vele olyan kemény; mert nagyon nagyra tartottam őt. Elmosolyodtam, mert megértettem, hogy mégsem fog most keresztbe lenyelni. - Igen, emlékszem. Mindketten nagyon magatok alatt voltatok. - Most szeretném ezt visszaadni neked. Nagyon régóta ismerem Maxet. - Leült az íróasztalom másik oldalán levő székre. - Mindig is egy playboy volt. Nem volt még szerelmes senkibe, ha jól tudom. Mármint, teelőtted - tette hozzá, és figyelmesen nézett rám. Nem számít, mióta ismerem Benncttet, mindig zavarban leszek, ha így összevonja a szemöldökét. - Nem mondta cl, hogy mi van most veletek, bár, megszegve a saját szabályaimat, megkérdeztem tőle. Azt mondta, hogy rég nem hallott felőled. És azok alapján, amit Willtől tudok, eléggé ki van akadva. Ha érzel valamit iránta, meg kell adnod neki az esélyt, hogy legalább elmondhassa, amit akar! Felnyögtem. - Néha én is így érzem, de aztán arra gondolok, hogy milyen szemét volt velem. - Nézd, Sara. Ahogy Andy bánt veled, az durva és kegyetlen volt. Mindnyájan tudtuk ezt, és már sajnálom, hogy nem avatkoztam be az érdekedben. De a döntés a tiéd, hogy mit tanulsz ebből! Ha úgy gondolod, hogy minden férfi egyforma, akkor nem érdemied meg Maxet. Mert ő nem az a fajta. Néhány pillanatig csak nézett, közben fogalmam sem volt, hogy mit válaszoljak. De abból, ahogy a szívem ösz- szeszorult a gondolatra, hogy nem érdemiem meg őt, arra
következtettem, hogy Ben nettnek igaza lehet. Aztán itt volt még az is, hogy keressek valami ruhát magamnak a jótékonysági estre. í^=t Chloe és Bennett felvettek a kocsiba, és ahogy beszálltam melléjük, muszáj volt megcsodálnom Bennettet a szmokingjában. Komolyan, olyan csinos volt, hogy az már nem ér. Chloén egy hátul nyitott, gyöngyökkel kivarrt káprázatos ruha volt. Bcnnett valamit súgott a fülébe, mire Chloc a szemét forgatta, és azt mondta: - Te disznó! Bcnnett felnevetett, és megcsókolta a nyakát. - De hisz ezért szeretsz. Szerettem őket ilyen boldognak látni; és nem voltam még annyira elkeseredett, hogy úgy érezzem, nekem már soha nem jut senki. Ahogy lenéztem a ruhámra, amit előtte legalább egy óráig igazgattam magamon, rájöttem, hogy ezt nem véletlenül tettem. Azt szeretném, hogy ez a férfi Max legyen. Elfordultam, és kinéztem az alakon. Próbáltam kiverni a fejemből, amikor utoljára jártam abban az épületben. Milyen biztonságban éreztem magam akkor a zuhany alatt! Örült zavarba jöttem, egyszersmind meg is könnyebbültem, amikor kiderült, hogy a biztonsági őr emlékszik rám. -Jó estét, Ms. Dillon! - Odakísért minket a lifthez, és megnyomta a penthouse gombját, mielőtt visszalépve magunkra hagyott volna. - Erezzék jól magukat! Megköszöntem neki, közben csukódott az ajtó, és úgy éreztem magam, mintha rám szakadt volna az ég. - Teljes joggal gondolom, hogy mindjárt szívszélhű- dést kapok - sziszegtem. Tulajdonképpen miért vagyok én itt? - Nyugi - súgta Chloe. Bcnnett odahajolt, és rám nézett. - Azért vagy itt, hogy megmutasd neki, milyen gyönyörű vagy, és hogy nem sikerült megtörnie. Ez akkor
is teljesen rendben van így, ha nem történik semmi más ma este. Majdnem elájultam attól, amit mondott, így fel sem készülhettem rá, hogy egyszer csak Max nappalijában találom magam. A látvány, mikor kinyílt a liftajtó, úgy mellbe vágott,
mint egy szeneslapát, és konkrétan visz- szatántorodtam néhány lépest. Az a rész, amit Johnny klubjában lemásoltak, csak egy kis sarok volt a hatalmas nappaliban, egy kis beugró, amit nyilvánvalóan néhány fős összejövetelekre terveztek. De nekem szinte világított, mint valami jelzőbója. Még a hatalmas nyitott tér, és a végtelenek tűnő márványpadló ellenére is úgy vonzotta a tekintetem, hogy nem is tudtam másfelé nézni. Nchányan lézengtek csak a beugróban, itták az italukat, cs nézték a kilátást. Valahogy betolakodóknak éreztem őket, mintha tévedésből az ablak másik felére kerültek volna. Chloe minden további nélkül belém karolt, ahogy egy magas, idősebb úriember bevezetett minket az előszobából a hatalmas nappaliba. - Minden rendben? - kérdezte. - Nem hiszem, hogy jó ötlet volt ez - válaszoltam. Hallottam, hogy hirtelen bcszívja a levegőt, majd azt mondta: - Nem tudom. Lehet. Felpillantottam, és követtem a tekintetet, ahová nézett. Max jött felénk, előtte Will. Szmoking volt rajta, hasonló ahhoz, mint amit a gálán viselt, még hetekkel ezelőtt. De ma este a zakó alatt fehér volt a mellénye. A tekintete fásult. Mindenkit mosolyogva üdvözölt a teremben, de a szeme nem mosolygott. Vagy százan nézegették a kiállított műtárgyait, be-be- néztek a konyhába, hogy egy pohár bort vegyenek magukhoz, vagy csak megálltak a terem közepén, és beszélgettek. Én meg csak álltam ott, jéggé dermedve a fal mellett. Miért kellett piros ruhát húznom? A visszafogott krémszínű és fekete ruhák között úgy éreztem magam, mint egy önjelölt szirén. Mit akartam ezzel elérni? Hogy észrevegye n? Akár akartam, akár nem, nem vett észre. Legalábbis, úgy tűnt. Körbesétált a szobában, és mindenkinek megköszönte, hogy eljött. Próbáltam úgy tenni, mint aki nem is lesi minden mozdulatát, de hiába. Hiányzott. Nem tudtam, ő mit érez, hogy mi az igaz, és mi nem. Nem tudtam, bog}' valójában hogy állunk most egymással. - Sara! Will összetéveszthetetlen, mély hangjára megfordultam. - Szervusz, Will. - Nem tetszett, hogy ilyen komoly volt. Mint Maxet, őt is szinte mindig csak mosolyogni láttam. Valahogy nem illett hozzájuk a komolyság. Néhány pillanatig csak
nézett, aztán megszólalt: - Tudja, hogy itt vagy? Arrafelé néztem, ahol két idősebb nő állt Max mellett. - Nem tudom. - Megmondjam neki? Megráztam a fejem, és felsóhajtottam. - Egy rohadt szcmétláda! De annak örülök, hogy te itt vagy. - Felnevettem. - Még nem döntöttem el. -Tényleg, nagyon sajnálom - mondta csendesen. Összenéztünk. - Kern kell elnézést kérned Max félrelépéseiért. Felvonta a szemöldökét, és megrázta a fejét. - Nem is mondta neked? A szívem összeszorult, majd őrülten verni kezdett. - Mit nem mondott? De Will hátrább lépett egyet, és úgy láttam, meggondolta magát. - Szóval, még nem beszéltél vele. Megráztam a fejem, és 6 a vállam fölött Max felé pillantott. Kezét a karomra tette. - Ne menj el, amíg nem beszéltetek. Jó? Bólintottam, és én is Max felé néztem, aki mellett egy gyönyörű barna nő állt. A kezét Max karjára tette, és nevetett valamin. Túl vidáman, túl élénken nevetett. Mire visszafordultam, Will már eltűnt. Hirtelen elfogyott körülöttem a levegő, ezért kerestem egy helyet, ahová félrevonulhatok. Kint, az egyik hallban, nem voltak pincérek és zsúrkocsik, amik körül csak úgy rajzottak a vendégek. Egyszerű helyiség volt, a falon csukott ajtókkal végig. Mindegyik ajtó között gyönyörű fotók lógtak a falon: fák, hó, ajkak, gerinc. Hová igyekszem? Ahol Max könnyebben megtalál? És ha betévedek egy szobába, ami tele van női holmival? Ezért nem forszírozta annyira, hogy eljöjjek ide, mert már valaki más lakott itt? Egyáltalán: miért vagyok én itt? Es, mert lépéseket hallottam a hátam mögött, a hall végén hirtelen beugrottam egy szobába. Odabent, a tömegtől távol, olyan csend volt, hogy a fülemben hallottam a saját szívverésem.
Aztán körülnéztem. Egy hatalmas hálószobában voltam, aminek a közepén egy hatalmas Ágy állt. A mellette levő asztalon, amin egy lámpa égett, egy bekeretezett fotó volt. Rólam. Valahol álltam, és a kamerába néztem. Az ajkam kissé szétnyílt, a kezem a blúzom gombján volt. Meglepődtem és meg is könnyebbültem. Emlékeztem erre a pillanatra. Ekkor mondta azt, hogy szeret. Megpördültem, és további képeket vettem észre. A hátam, ahogy hátranyúlok, hogy kikapcsoljam a melltartómat; az arcom, ahogy lenézek, hogy kicipzárazzam a szoknyám; az arcom, ahogy fölnézek rá a reggeli napfényben. Továbbléptem, és próbáltam kitérni a felismerés elől, hogy valamit nagyon elrontottam. Hogy nagyon sok mindent nem értek. De amikor elmentem egy másik ajtó előtt, ami egy nagy öltözőbe nyílt, a helyzet, ha lehet, még rosszabb lett. Az öltöző szinte izzott az intimitástól. Vagy harminc kép volt rólunk a krémszínű falon, lépcsőzetes, művészi elrendezésben. Mindegyik fekete-fehér volt, más-más méretben. Voltuk szűzies képek, szimplán gyönyörűek. Egy kép, amit én csináltam a szájáról, ahogy a lábamat csókolja. A hüvelykujja, ahogy a hasamat szorítja, és ahogy fölhajtja a blúzom. Voltak visszafogottan erotikus képek, amelyek arra a pillanatra emlékeztettek, amikor elvesztünk egymásban, de azt nem mutatták meg, hogy hogyan. A fogam, ahogy a fülcimpáját harapom. Csak a szám és az állam látszik a bőre előtt, de az világos, hogy kapkodom a levegőt, és közel vagyok az orgazmushoz. Vagy a meztelen felsőtestem, amit eltakar az, hogy ő van fölöttem. Az ujjaim a vállába marnak, a combom felhúzom a teste mellé. És volt néhány nyíltan szexi kép. Ahogy a kezembe fogom az álló farkát. Egy elmosódott kép, ahogy hátulról belém hatol, még a raktárban. De amitől a földbe gyökerezett a lábam, az volt, amelyik a lakásomon készült azon az éjjelen. Nem is vettem észre, hogy Max időzítővel is készített felvételeket. És ez valami nagyon fura szögből készült, nyilván az éjjeliszekrényemről. Max rajtam fekszik, a csípője behajlik, ahogy belém hatol. Az egyik lábam átöleli a combját. A könyökén támaszkodik fölöttem, és hozzám hajolva csókolózunk. A szemünk csukva, az arcunk teljesen ellazult. Mi voltunk ezek, ahogy szeretkeztünk, egyetlen tökéletes képbe foglalva. Mellette egy másik kép, ahogy az ajka körbefogja a mellemet, miközben felnéz rám, szemérmetlen imádattal.
- Istenem - sóhajtottam föl. - Ide nem lehet bejönni. Ugrottam egyet, a kezemet a mellemhez szorítottam, ahogy meghallottam a hangját. Lehunyt szemmel kérdeztem: - Még nekem sem? - Főleg neked nem. Megfordultam, hogy ránézzek, de ez hiba volt. Nagyobb levegőt kellett volna vennem előbb, hogy felkészüljek, milyen látványt nyújt majd. Friss volt, összeszedett és gyönyörű. De valahogy mégis megtört. Mosolytalan szeme alatt sötét karikák voltak. Az ajka feszes és sápadt. - Rossz volt látni a helyet odakinn - kezdtem. - A szoba, a kanapé... Kemény tekintettel nézett rám. - Mint ahogy nekem is nehéz volt, amikor megjöttem San Franciscóból. Tudod? Ki is akartam cserélni a bútorokat... Súlyos csend telepedett ránk, míg végül félrenézett. Nem tudtam, hol is kezdjem. Eszembe idéztem, hogy más nők képei voltak a telefonján. Olyan képek, amelyek azóta kerültek oda, hogy megismerkedtünk. De itt, ebben a szobában, úgy tűnt, hogy neki jobban fáj mindez, mint nekem. - Nem tudom, most mi van - ismertem be. - Nem kéne ilyen nyíltan megaláznod engem - mondta, és a falon levő képek fele tekintett. - Hidd cl, Sara, azelőtt is elég szánalmasan ereztem magam, hogy hívatlanul megjelentél itt! - Egy képre pillantott, amin a szám volt, ahogy a csípőjét csókolom. - Alkut kötöttem magammal. Két hétig kint hagyom a képeket, aztán kiszórom őket. - Max... - Azt mondtad, szeretsz. - A nyugodt külseje most zaklatottabb lett; még sohasem láttam őt mérgesnek. Nem tudtam, mit mondjak. Múlt időben fogalmazott. De semmi sem volt annyira jelen időben, mint az, amit éreztem iránta, különösen ebben a szobában, körbevéve a régi esténk tárgyi bizonyítékaival. - Két másik nőről voltak fotók a... - De ha annyira szerettél volna, mint én téged - vágott közbe -, legalább adtál volna egy esélyt, hogy megmagyarázzam, mi is jelent meg a Por/ban! - Régem rossz, ha már magyarázat kell. - Ezt világossá is tetted előttem. De miből gondolod, hogy bármit is vétettem? Hazudtam
neked valaha, vagy eltitkoltam előled valamit? Bíztam benned! Azt hiszed, engem nem ért soha semmi baj, és a bizalom nálam magától értetődő? Túlságosan el vagy foglalva a saját bajoddal ahhoz, hogy rájöjj, talán mégsem vagyok az a barom, akinek mondanak! - Egy szót sem tudtam szólni. Igaza volt. Miután beszélt nekem Cecilyről, és az őt követő kalandjairól, tényleg azt gondoltam, milyen könnyű neki, mert nem is ismeri a szerelem sötétebb oldalát. - Hagynod kellett volna, hogy elmondjam! - Itt vagyok. Most elmondhatod. I Iaragosan pillantott rám, de aztán félrenézett, és egyet bólintott. - Bárki is lopta el a táskám, a sajátjaként adta el a képeket. A Hírességek című oldal nagyszerű emberei száznyolcvannyolc képet találtak rólad a táskámban. Az SD kártyán, a telefonomon és az USB tárolón. Ha fel tudták volna törni a laptopom biztonsági kódját, lett volna még néhány száz. És mégis úgy döntöttek, hogy a csípődről tesznek közzé egyetlen képet, cs egy nőről, akit nem is ismertem eddig. Ereztem, hogy a zavarom egyre nő. A szívem vadul kalapált a mellemben. - Úgy érted, egyszerűen csak odarakták? Nem is a tiéd volt? - Az én telefonomon volt - nézett vissza rám -, de nem tudom, hogy ki ő. Will küldte egy MMS-ben akkor reggel, épp, mielőtt ellopták volna a táskám. Állítólag vele járt évekkel ezelőtt. A fejem ráztam, mert nem értettem. - De miért küldött neked ilyen képet? - Meséltem neki a rólad készített képeimről, és hogy milyen újdonság volt ez nekem. És, ahogy ez köztünk szokás, le akart nyomni azzal, hogy ő már évekkel ezelőtt csinált ilyesmit. Vagyis, hogy fényképeket készített a szeretőiről, mégpedig egész jókat. De ez csak játék, egy sport,
amit már régóta űzünk! Nagyon felhúzta magát, mert tudta, hogy az enyémek valódiak, és hogy igazán szeretlek téged. - Hátralépctt, és nekitámaszkodott a falnak. - Az utazásom napja előtt azzal piszkált, hogy tele van-e már a telefonom a rólad készített pornóval. Ő csak azért küldte el azt a képet, mert egy nagy fasz, cs hogy röhögjünk. De az időzítés nagyon, nagyon rosszul sikerült. - A sztori szerint rengeteg nőről volt képed. - Hazugság. - Miért nem mondtad ezt cl nekem? Miért nem hagytál hangüzenetet, vagy küldtél SMS-
t? - Először is azért, mert felnőttek lévén úgy gondol ram, hogy az ilyesmit szemtől szembe beszéljük meg egymással, * Minden, amit eddig csináltunk, a bizalomra alapult. Úgy érzem, megérdemeltem volna, hogy legalább kételkedj! Másrészt - túrt bele a hajába, és káromkodott egyet ezzel beismertem volna, hogy elmondtam Willnek, hogy hagytad magad lefényképezni. Vagyis, beismertem volna, hogy kibeszéltem a titkunkat. Meg azt is, hogy ő meg egy olyan, privát jellegű képet küldött egy nőről, aki valaha bízott benne. Van egy csomó ügyvédem, akik kezelik majd a személyiségi jogi ügyeimet, de ha őszinte akarok lenni, ez mindkettőnkre nagyon rossz fényt vet. - De nem annyira, mint az, hogy az újságokban láttam meg. - I Iát nem érted, hogy pont ilyen sztorit akartak? Ami rólam és az én számtalan nőmről szól? Több száz olyan képet találtak, amin te meg én vagyunk, mégis csak egyet tettek közzé, és egy másikat egy másik nőről, és kész! Máris megvan a jó kis hír! Mondtam neked, hogy nem voltam senki mással; ez miért nem volt elég? - Mert olyan férfiakhoz szoktam hozzá, akik mást mondanak, mint amit csinálnak. - De engem jobbnak hittél, nem? - kérdezte, és a tekintetemet kereste. - Különben miért mondtad, hogy szeretsz? Miért adtál nekem egy olyan éjszakát? - Talán az történt, hogy amikor megláttam a képeket, úgy gondoltam, hogy... az az éjszaka semmit sem jelentett neked. - Ez baromság! Te is ott voltál velem! És most itt nézed ezeket a képeket! Pontosan látod, hogy mit jelentett nekem! Már nyúlni akartam felé, de aztán meggondoltam magam. Nagyon mérgesnek tűnt, cs a kettőnk közötti feszültség éppen most robbant ki. És még mindig bennem volt az az érzés, amikor megláttam azt a másik nőt. - Mit kellett volna gondolnom? Teljesen valószerű volt, hogy csak játszottál velem! Mert úgy látszott, hogy minden, ami köztünk volt, olyan könnyen jött neked! - Mert könnyű is volt! Tényleg kibaszott könnyű volt beléd szeretni! Vagy ez így nincs rendben? Azért, mert az utóbbi években nem szerettem senkit, nem jelenti azt, hogy nem is vagyok képes rá! Bassza meg, Sara! Teljesen tönkrementem az utóbbi két hétben! Ki vagyok ütve! A kezemet a gyomromhoz nyomtam, mintha testileg is össze kéne tartanom magam. - Én is.
Bólintott, de nem nézett vissza rám, és nem is szólt semmit. Közelebb léptem, és lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam az arcát, de csak az állát sikerült elérnem, mert nem hajolt le hozzám. - Hiányzol, Max - mondtam. - Tudom, hogy elhamarkodottan vontam le a következtetést. Egyszerűen csak... azt hittem... - Itt megálltam, mert nem bírtam, ahogy hallgat. Kimentem az öltözőből, majd a hálószobáján át ki a nagy nappaliba, anélkül, hogy visszanéztem volna rá. - Haza akarok menni - mondtam Chloének, amikor végre sikerült diszkréten, na, jó, majdnem diszkréten, elszakítani őt Bennettől és Willtől. A két férfi azon a sajátságos módon nézett ránk, amikor még csak nem is titkolják, hogy bámulnak. Mindnyájan a nappali félreeső részében álltunk, abban, ami pont úgy nézett ki, mint ott, a klubban. Az emlékek élesen belém martak. Szerettem volna kibújni ebből a ruhából, megmosni az arcom, és leülni egy nagy tál sütivcl valahová. - Adsz még húsz percet? - kérdezte, a pillantásomat keresve. - Vág}' induljunk azonnal? Egyet nyögtem, cs vegigéztem a helyiségen. Max még nem jött elő a hálószobából, és ncin szerettem volna itt lenni, amikor kijön. És még annyira sem szerettem volna ott maradni, ahol voltam, és arra gondolni közben, hogy milyen jó volt vele Johnny klubjában, és utána. Lebénultam, összezavarodtam, de ami még fontosabb, vadul beleszerettem. Az, ahogy bemutatta a fotóival a szépségünket, kitörölhetetlenül beégett a szívembe. - A világ legkínosabb beszélgetését folytattam Maxszcl. Seggfejnek érzem magam, ő meg olyan csökönyös, mint egy szamár, de minden oka megvan rá, mert én meg egy hülye vagyok, és igen, cl szeretnék menni. Fogok magamnak egy taxit. Will érintette meg a karom. - Ne menj így el! Nem tehetek róla, de úgy néztem rá, mint egy há- zsártos banya. - Nagy disznó vagy te is, Will! Nem is értem, hogy tehetted ezt! Én megölném Maxet, ha képet küldene rólam neked! Bűntudatosan bólintott. -Tudom. A figyelmem ekkor Willről a hálószoba felé fordult. Max nemrég jöhetett ki onnan, mert ott állt a falnak dőlve, és a scotchát kortyolgatta. Egyenesen felém nézett. Ugyanolyan intenzív volt a tekintete, mint első alkalommal, amikor nézte, ahogy táncolok neki. - Ne haragudj - mondtam neki tátogva, hang nélkül, és a szemem megtelt könnyel. -
Elrontottam. Will mondott valamit, de fogalmam sincs, hogy mit. Egyedül csak arra figyeltem, ahogy Max megnyalja a száját. Aztán az arcán megjelent az ismerős mosoly, és ugyanúgy, tátogva válaszolt. - Gyönyörű vagy! Will most kérdezett valamit. Vajon mit? De aztán elnevctte magát, és a fejét ingatta. - Ez nem egy igen-nem kérdés volt, kedves Sara! - Én... - próbáltam odafigyeli. De ott hátul Max letette a poharát, cs egyenesen felém indult. Lehúzogattam a ruhám, kihúztam magam, és próbáltam egykedvű maradni. - Akkor, megismételnéd? - Max jön erre, ugye? - kérdezte Will, és leplezetlenül szórakozott rajtam. - Ühiim - bólintottam. Amíg nem szorított neki, nem is vettem észre, hogy milyen közel van a fal. Max meleg szája az enyémhez ért, és csak mondta, mondta a nevemet. En is szerettem volna mondani valamit neki, mondjuk arról, hogy itt csókolózik velem a partyja közepén, de annyira magával ragadott a saját megkönnyebbülésem, hogy csak lehunytam a szemem, kinyitottam a szám, és hagytam, hogy a nyelve az enyémet simogassa. A fogát vegighúzta az államon, majd megcsókolta és megszívta a nyakamat. A válla fölött láttam az egész termet, ahogy mindenki minket néz, tágra nyílt szemmel. Néhányan összccsoportosultak, és már most beszélni kezdtek arról, amit láttak. - Max - suttogtam, és beletúrtam a hajába, hogy újra magamhoz húzzam őt. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Úgy éreztem, hogy ketté fog hasadni az arcom. O csak a számat nézte, majd lecsukódott a szeme, mintha részeg lenne. - Közönségünk van! - Nem így szereted? - Odahajolt, és újra megcsókolt. -Jobban szeretem névtelenül. - Kár. Azt hittem, megbeszéltük, hogy itt fogjuk bejelenteni. Eltávolodtam tőle egy kicsit, és a szemét figyeltem, ami egyre józanabbnak látszott. - Tényleg sajnálom ezt az egészet! - Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy veled akarok lenni. Csak... kellett egy kis idő, míg összeszedtem magam - mondta csendesen. - Teljesen érthető - bólintottam. Max elmosolyodott, és megcsókolta az orromat. - Ezt akkor eltakarítottuk az útból. De jogom van a tisztességes meghallgatáshoz! Nincs többé bizalmatlan Sara!
- ígérem. Összeszedte magát, a karomat a karjába vette, és a döbbent közönség felé fordult. - Mindenkitől elnézést a kis közjátékért, de már több hete nem láttam a barátnőmet! Az emberek úgy mosolyogtak és bólogattak, mintha mi lennénk a legkedvesebb dolog az egész világon. Ismerős volt nekem ez a figyelem, mert hasonlót éltem át évekig. Am ezúttal valódi volt. Mert Max nem az emberek véle-
menyét szondázta, és nem akart megfelelni nekik. Életemben először a zárt ajtók mögött történt dolgok sokkal izgalmasabbak voltak, mint ahogy az kívülről látható. És Max az enyém volt. Max még az utolsó vendégektől búcsúzott, amikor visz- szalopóztam a hálószobájába, hogy újra megnézzem a fotókat. Annyira megmutatták az érzéseinket, hogy szinte meztelennek éreztem magam. Hallottam, hogy halkan bejön, és becsukja az ajtót. - Hogy bírtad ki? - kérdeztem. - Kibírtam? Mit? Mögém lépett, és lehajolt, hogy megcsókolja hátulról a nyakamat. - Hogy mindennap ezeket a képeket nézd - mutattam a falra. - Ha az én falamon lettek volna, azután, hogy szakítunk, akkor összegömbölyödtem volna, és teljesen átadtam volna magamat az önsajnálatnak cs valami finom gabonapehely élvezetének. Nagyot nevetett, cs felém fordult. - Én még nem tartottam ott. Nagyon fájdalmas volt, de még fájdalmasabb lett volna, ha kimondom, hogy vége. Ezt adta ő nekem. Többet annál, hogy a pohár félig tele van; inkább kicsordul. - l'élek, hogy belefáradsz majd néha, hogy mindkettőnk helyett optimista legyél. - Ugyan már! Szop lassan áthozlak a napos oldalra. Mögém nyúlt, lehúzta a cipzáramat, mire a ruhám lecsúszott a vállamról, és egy kis kupacba hullott le a lábam körül. Én kiléptem belőle, közben élveztem a tekintetét magamon. Amikor felnéztem rá, olyan komolyan nézett, hogy megremegett a gyomrom. - Valami baj van? -Te össze tudnád törni a szívem. Ugye, tudod ezt? Bólintottam, és egy nagyot nyeltem. - Igen. Tudom.
- Mikor azt mondom, hogy szeretlek, nem azt értem alatta, hogy a karrierem érdekében szeretek veled lenni, vagy, hogy szeretem, hogy ilyen gyakran akarsz dugni. Azt értem alatta, hogy szeretlek. Szeretlek megnevettetni, látni, ahogy a dolgokra reagálsz, megtudni rólad apróságokat. Szeretem azt, aki veled vagyok, és bízom abban, hogy nem fogsz bántani. Talán azért, mert olyan magas volt és széles, és mert állandóan mosolygott, amiért képtelenség volt megbántani, Max szinte ijesztőnek tűnt; mintha semmi sem tudná őt megrendíteni. Ugyanakkor nagyon emberi volt. - Értem - suttogtam. Olyan furcsa érzés volt túl lenni ezen az összeveszésen, és tudni, hogy van még egy lehetőség! Megcsókolt, majd hátrább lépett, kibújt a zakójából, és feltette a sarokban álló szobainasra. A szoba másik felén, egy polcon, megláttam egy fényképezőgépet. Odamentem, és a kezembe vettem. Megkerestem rajta az ON gombot, megnyomtam, és beállítottam a lencsét. Arra irányítottam, amerre Max állt. Engem nézett, és a nyakkendőjét bogozta. - En is szeretlek - mondtam neki, és rázoomoltam, hogy egy közelit készítsek az arcáról. Gyors egymásutánban csináltam még néhány képet, miközben ő egyre izgatottabban figyelt. - Vetkőzz! Kihúzta a nyakkendőjét a gallér alól, és ledobta. A szeme egyre sötétebb lett, ahogy az ingét kezdte gombolni. Klikk. - Figyelmeztetlek - mondtam a fényképezőgép mögül, ahogy szétnyitotta az ingét hogy ma este végig fogom nyalni az egész mellkasodat! Egy kis mosoly játszott az arcán. Klikk. - Nekem rendben! Bár lehet, hogy lejjebb is mehetnél. Készítettem néhány képet a kezéről, ahogy az övét csatolja ki, ahogy már a földön van a nadrágja, a lábáról, ahogy elém lépett. - Mégis, mit csinálsz? - kérdezte, és elvette tőlem a kamerát. - Képeket az én hálószobámba! Nevetett, és a fejét ingatta. - Menj csak fel az ágyra, Virágszirom! Ügy látom, emlékeztetni kell téged a dolgok menetére! Fölmásztam, és éreztem a lepedő hűvös érintését, ahogy az ágy bcsüppedt alattam. Odanyiilt, megigazította a lábamat, és hosszan nézett.
Klikk. - Nézz rám! - mondta maga elé. Manhattan házainak fénye végigsimított a bőrömön, és egy csíkot megvilágított a bordámon. Az ujját végighúzta a combom belső felén, és én felnéztem rá, de az arcát félig elfedte a kamera. Klikk. Kifújtam a levegőt, lehunytam a szemem, és elmosolyodtam. Új élet. Új szerelem. Új Sara.
E könyv egyetlen szavát sem tudtuk volna leírni férjeink, Blondie és dr. Mister Shocs támogatása nélkül. Tulajdonképpen meg is döbbentünk azon, hogy nekünk kettőnknek jutott a két legjobb férfi a világon. Köszönjük, hogy ennyire támogattátok ezt az őrült jó melót! Az ügynökünk, I Iolly Root, valószínűleg varázslatból, minyonból, csillagporból és unikornis-könnyekből született. Ez persze nem biztos, de nekünk csak így tűnik lehetségesnek, hogy valami ennyire csodálatos dolog jöjjön létre ebben a földhözragadt világban! Köszönjük Adam Wilsonnak, az örökké vidám szerkesztőnknek, akinek a nevét mindig szívesen láttuk a lenyomatokon! A kedvenc adamizmusaink listája olyan hosszúra nyúlt, hogy külön táblázatot kellett neki létrehoznunk. Köszönjük, hogy kijavítottad a képtelenségeinket, és hogy belénk oltottad a minőség iránti vágyat. Köszönet Mary McCue-nek és Kristin Dwyernek, a Simon & Schuster Gallery publicistáinak! Odaadásuk és támogatásuk úgy körülvett minket, hogy leginkább csak ott szerettünk volna ülni az asztaluknál, és imádattal bámulni őket. Köszönjük mindenkinek a Gallerynél: Jenniffer Bergstromnak, Ellen Channek, Natalia Ebeinek, Júlia Finchernek és Liz Psaltisnek. Köszönjük nektek, hogy szerkesztettétek, reklámoztátok és
