Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 11. 1. számú pályázat Cím: Budapest I. kerület, Attila utca 19. Helyrajzi szám:6341 Az épület funkciója: társasház Pályázó: Szépe Lászlóné Tulajdonos: társasház Pályázati cél összköltsége: 6.585.200 Ft A pályázat célja: vársétányról látható udvari homlokzat teljes felújítása Kért összeg: 3.000.000 Ft
Pályázat értékelése: Budapest egyik legszebb részén, a Tabán oldalában álló, eklektikus négyemeletes épület vakolt homlokzatát a középtengelyben elhelyezkedő zárterkélysor tagolja. Az épületben a belső udvarhoz az itt működő étterem kiszolgáló része és a lakások csatlakoznak. Az épület homlokzata párkányokkal, keretekkel, frízekkel gazdagon díszített. Az utcai homlokzat egységes, szembetűnő sérülésektől mentes. Az udvari homlokzaton jelenleg három különböző szín jelenik meg. A lábazati részen a fal nedvesedése, foltokban festés és vakolathiány figyelhető meg, felújítása időszerű. A társasház pályázatát az épület vársétányról látható udvari homlokzatának felújítására nyújtotta be, a költségvetés teljes összegének 46%-át kérve támogatásként. A hely frekventáltsága miatt a homlokzatfelújítás elvégzése kedvező lenne, a pályázat formailag és tartalmilag is megfelelő, ezért a Műemléki Keretből támogatható.
Javasolt támogatás:
3.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület vársétányról látható két udvari homlokzatának felújítására fordítható. El kell készülnie mindkét homlokzat teljes területén a vakolt felületek javításának és színezésének, az erkélykorlátok mázolásának, a bádogos szerkezetek javításának, szükség szerinti cseréjének. A homlokzati színeket és textúrát a felületekre festett színminták alapján a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 52.
2. számú pályázat Cím: Budapest I. kerület, Attila út 41. Helyrajzi szám: 7146 Az épület funkciója: társasház Pályázó: Társasház Buda Bt. – Pertl Gábor ügyvezető Tulajdonos: társasház A pályázat célja: Sarló utcai homlokzat felújítása Pályázati cél összköltsége: 36.467.058 Ft Kért összeg: 18.233.000 Ft
Pályázat értékelése: A házat 1927-ben Politzer Albert és felesége, Friedman Fáni építette. A szecessziós stílusú épület terveit Wachsler Rezső készítette. A homlokzatok tengelyekre szerkesztett, szimmetrikus kialakításúak. Az első-, második- és ötödik emeleti sávot erőteljes osztópárkányok, míg a tagozatokkal elkülönülő hatodik emeletet egyszerű főpárkány zárja. Az ablakkeretezések és homlokzati tagolások klasszicizáló jellegűek. A Sarló utcai homlokzat két szélső-, és két harmadoló tengelyében négy emelet magas zárterkély ugrik ki a homlokzatból. A homlokzat leromlott állapotú, sok helyen hiányzik a vakolat, felújítása időszerű. A társasház Attila úti homlokzatának felújítása a „Műemléki Keret 2015” pályázat támogatásával valósult meg. Az idei pályázaton a Sarló utcai homlokzattal folytatódna a felújítás, amelyhez a költségvetés 50%-át kérik támogatásul. A homlokzatfelújítási terv célja a homlokzat eredeti állapotának visszaállítása. A tervezett felújítással egy hangsúlyos homlokzat nyerheti vissza eredeti állapotát, így a pályázat támogatása a Műemléki Keretből indokolt.
Javasolt támogatás:
18.200.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület Sarló utcai homlokzatának felújítására fordítható. El kell készülnie az utcai homlokzat teljes felületén a vakolatrészek és tagozatok javításának, pótlásának a meglévővel mindenben azonos paraméterrel; színezésének és a bádogos szerkezetek cseréjének a pályázati anyagban szereplő műszaki leírás szerint. A díszítő tagozatok csak vakolatból, vagy gipszből készülhetnek. Az erkély és ablakrácsok matt fekete színt kapjanak, a homlokzat színe az elkészült Attila úti homlokzatéval megegyező legyen. A meglévő kő lábazatot le kell tisztítani. A roncsolódás elkerülése érdekében próbatisztítással kell meghatározni a megfelelő eljárást. A hiányzó lábazati részt a meglévővel azonos megjelenésű és színű anyaggal kell pótolni. A nyílászárókat egységesen fehér színűre kell lefesteni, kivéve az üzlethez tartozókat. El kell távolítani a homlokzatokról a használaton kívüli vezetékeket, a megmaradó vezetékek falhoronyba vésve kerüljenek takarásra. A homlokzati színeket és textúrát a megfelelő felületekre festett színminták alapján a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 31. 3. számú pályázat Cím: Budapest I. kerület, Dísz tér 8. Helyrajzi szám: 6512 Az épület funkciója: társasház Pályázó: I. kerületi Házgondnoksági Kft. közös képviselet Tulajdonos: magántulajdon Pályázati cél összköltsége: 41.569.518 Ft A pályázat célja: társasház tetőszerkezet felújítása, héjazat cseréje, hőszigetelése Kért összeg: 40.000.000 Ft
Pályázat értékelése: A műemléki jelentőségű területen álló, zártsorú beépítésű, zártudvaros, pince, földszint, kétemeletes, tetőtér-beépítésű, 24 lakásos saroképület 1965 után, Farkasdy Zoltán és Kenessey Attila tervei alapján épült. A külső homlokzaton csak kétemeletes kialakítás látszik, cserépfedésű magastetővel. A földszinten és a pinceszinten nagyrészt az étterem helyiségei kaptak helyet. Mindhárom utcai homlokzata nyers kőzúzalékos beton, egybefüggő, csiszolt felületű, struktúráját tekintve műkőhöz hasonló. A homlokzati nyílászárók az emeleteken vízszintes, osztás nélküli faablakok, a földszinten fémszerkezetű portálok, a tetőn álló, bádogfedésű padlásablakok. A pályázó az összköltség 103 %-át kéri támogatásként a tetőszerkezet felújítására, a héjazat cseréjére, hőszigetelésre. Az igény megalapozott a ház és a tetőszerkezetének romos állapota miatt, azonban a tető felújítása elsősorban jókarbantartási feladat, ezért a pályázat támogatása a Műemléki Keret szűk keretéből nem indokolt.
Javasolt támogatás:
–
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 56.
4. számú pályázat Cím: Budapest I. kerület, Lánchíd utca 13. Helyrajzi szám:14378 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: I. kerületi Házgondnoksági Kft. közös képviselet Tulajdonos: társasház A pályázat célja: Öntőház utcai homlokzat és erkélyek felújítása Pályázati cél összköltsége: 9.600.000 Ft Kért összeg: 12.000.000 Ft
Pályázat értékelése: Négyemeletes, eklektikus lakóépület, főhomlokzatával a Lánchíd utca felé, hátsó homlokzatával az Öntőház utca felé néz. A 4 tengelyes, arányaiban keskeny épületnek a középtengelyben megmozgatott tömege és a részletgazdag kovácsoltvas erkélyek adják fő karakterét. A tavalyi évben a társasház a Lánchíd utcai, igen leromlott állapotú homlokzat felújításával pályázott, amihez a Műemléki Keret-ből 6.500.000 Ft támogatást kapott. A felújítás jó minőségben elkészült, jelentős javulást hozva a frekventált helyzetű utcaképbe. Idén a társasház az Öntőház utcai homlokzat felújításával pályázik, amely homlokzat szintén igényes építészeti kialakítású, középtengelyében íves zárterkélysor díszíti, a két szélső tengelyen pedig két-két díszes kovácsoltvas erkély található. A homlokzat jelenlegi állapotában felújításra szorul, a vakolat több helyen mállik, az erkélyek állapota lepusztult. A pályázó az összköltségvetés több mint 100 %-át igényli támogatásként. A felújítás támogatása egy kisebb összeggel javasolt, így egy építészetileg igényes, frekventált helyzetű épületnek valósulna meg teljes körű homlokzatfelújítása.
Javasolt támogatás:
4.800.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az Öntőház utcai homlokzat és erkélyeinek felújítására fordítható. El kell készülnie a teljes homlokzaton a vakolt felületek (beleértve az erkélyek alját) javításának és színezésének, a bádogos szerkezetek javításának, szükség szerinti cseréjének. Az erkély fémszerkezeteit meg kell tisztítani, a sérült, hiányos elemeket javítani, kiegészíteni, szükség szerint cserélni kell, majd matt fekete színűre festeni. A zárterkélysor és a földszint ablakainak fémelemeit, továbbá a bejárat fölötti kovácsoltvas lámpát szintén tisztítani, majd matt fekete színre mázolni szükséges. Az emeleti nyílászárók egységesen fehér színű mázolást kapjanak. A műkő lábazatot javítani, majd próbatisztítást követően tisztítani szükséges. A homlokzatról minden használaton kívüli vezetéket el kell távolítani, a megmaradó vezetékek falhoronyba vésve kerüljenek takarásra. A homlokzaton alkalmazott színt falra festett színminta alapján a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni kell.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 56. 5. számú pályázat Cím: Budapest I. kerület, Szilágyi Dezső tér 1. Helyrajzi szám:14434 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Faragó Virág közös képviselő Tulajdonos: társasház A pályázat célja: Szilágyi Dezső téri homlokzat felújítása Pályázati cél összköltsége: 36.000.000 Ft Kért összeg: 18.000.000 Ft
Pályázat értékelése: A háromemeletes, három homlokzattal (Bem rakpart, Szilágyi Dezső tér és Fő utca) rendelkező monumentális hatású, eklektikus lakóépületet Neuschloss Kornél tervezte 1899-ben. Homlokzatait két szintet átfogó oszlopok és baluszteres műkő korlátú erkélyek díszítik, kapuzata diadalív-motívumot idéz. Az épület hosszú ideig a Győr-Sopron-Ébenfurti Vasút Rt központjának adott helyett. A homlokzatok állapota lepusztult, felújításuk szükségszerűvé vált. A tavalyi évben az ütemezett felújítási munkák megkezdődtek, elsőként a Bem rakparti homlokzat felújításával, amelyhez a “Műemléki Keret 2015” pályázatból elnyert támogatás is segítséget nyújtott. Idén a Szilágyi Dezső téri főhomlokzat felújításával szeretnék folytatni a munkákat, amelyhez az összköltségvetés 50%-át igénylik támogatásként. Az épület a budai Duna-part térfalának egyik jelentős eleme, így frekventált helyzete, építészeti értékei, valamint a megkezdett felújítás jó minősége miatt a II. ütem támogatása a Műemléki Keretből indokolt.
Javasolt támogatás:
17.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a Szilágyi Dezső téri homlokzat felújítására fordítható. El kell készülnie a teljes homlokzaton, a sarokrizalitok kivételével, a vakolatrészek és tagozatok javításának, pótlásának és színezésének, a már elkészült Bem rakparti homlokzattal megegyező módon. A strukturált vakolatképzést szintén tartani kell, a meglévővel azonos módon. A bádogos szerkezeteket szükség szerint cserélni kell. A homlokzat összes kő- és műkő elemét javítani, majd próbatisztítás után tisztítani szükséges. A nyílászárók egységes színt kapjanak. El kell távolítani a homlokzatokról a használaton kívüli vezetékeket, az élő vezetékeket rejtett módon kell elhelyezni. A pincerácsokat és egyéb lakatos szerkezeteket a szükséges javítások után matt fekete színre kell mázolni. A homlokzati színeket a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 14. 6. számú pályázat Cím: Budapest I. kerület, Toldy Ferenc utca 50. Helyrajzi szám:14075/1 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Vargáné Szilágyi Erzsébet Tulajdonos: társasház A pályázat célja: Toldy Ferenc utcai homlokzat felújítása Pályázati cél összköltsége: 3.000.000 Ft Kért összeg: 1.500.000 Ft
Pályázat értékelése: Az 1890-es évek végén épült társasház a Kagyló utca, Toldy Ferenc és Szabó Ilonka utca által közrefogott részen található. Építésekor egy összefüggő épület volt, mára már megosztva, két önálló lépcsőházzal és bejárattal rendelkező külön társasházként funkcionál. Az épület Toldy Ferenc utcai tömege földszint + kétemeletes, a Kagyló utcai, lépcsősen emelkedő része földszint + háromemeletes, magastetős kialakítású. Az épület utcai homlokzatai meglehetősen rossz állapotban vannak. A homlokzati vakolat és díszítések az idők során letöredeztek, elszíneződtek, a lábazati részeken helyenként már a teherhordó falazat téglái is kilazultak, kihullottak. A bejárati kapu és a földszinti nyílászárók nagyon rossz állapotban vannak, felújítást igényelnek. A pályázó a Toldy Ferenc utcai homlokzat teljes felújítását tűzte ki célul, ehhez a teljes költségvetés 50%-át kéri támogatásként. Az épület építészeti értékei mindenképpen megőrzésre méltóak, utcaképi jelentősége is kiemelkedő, ezért támogatása a Műemléki Keretből indokolt.
Javasolt támogatás:
1.500.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a Toldy Ferenc utcai homlokzat felújítására fordítható, a műszaki leírásban foglaltak szerint. El kell készülnie az utcai homlokzatvakolat és lábazat javításának, a hiányzó díszítések pótlásának, a bádogozási munkálatoknak, valamint a bejárati fa kapu javításának és felületkezelésének. El kell készülnie a teljes homlokzat színezésének a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetett színekkel a falfelületre festett színminta alapján.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 53. 7. számú pályázat Cím: Budapest I. kerület, Vám utca 2. Helyrajzi szám: 14437 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Társasház- Képviselet Bt.- Géczyné Deák Szilvia Tulajdonos: társasház A pályázat célja: homlokzat, erkélyek és kovácsoltvas kerítés felújítása, függönyfal és bejárati kapu cseréje Pályázati cél összköltsége: 8.887.924 Ft Kért összeg: 8.760.810 Ft
Pályázat értékelése: A korai modern stílusú épület a Bem rakpart és a Vám utca sarkán helyezkedik el, pince, földszint + 5 emelet és tetőtér kialakítású társasház. Két végén tűzfallal lezárt, tagolt kontyolt nyeregtetős, részben lapostetős megoldású. Az épület homlokzata teljes felületében vakolt, díszítés nélküli. Függőleges osztását üvegtéglák és a lépcsőházi függönyfal adja. Az épület lábazata 1,5m magas mészkő, vizesedett, igen rossz állapotú, néhol hiányos, teljes felületén erősen szennyeződött. A lábazati sávban megjelenő légópince ablakok üvegezése törött, szerkezetük felújítandó. A bejárati tömör tölgyfa portál korhadt, megviselt. A kőoszlopos kerítés és annak beton fedköve több helyen repedt, hiányos. A homlokzat vakolt, erősen hiányos, a homlokzati üvegtéglák töröttek, a külső bádogpárkány már nem látja el a feladatát, teljes egészében cserére szorul. A meglévő lépcsőházi függönyfal osztó, tartószerkezeti elemei elrozsdásodtak. A nyugati homlokzati kovácsoltvas erkélyek és az északi oldalon lévő ablakrácsok megkoptak, mázolást igényelnek. 2015-ben a ház önerőből a teljes tetőszerkezetet felújította. A pályázó a tervezett munka felújítási költségeinek 50 %-át igényli támogatásként. Az épület meghatározó eleme az utcaképnek, azonban javasolt a homlokzatok több ütemben való felújítása, ezért jelen pályázat keretein belül a Vám utcai és a Bem rakparti homlokzat támogatása javasolható.
Javasolt támogatás:
4.500.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a Vám utca és a Bem rakpart felőli homlokzat, függönyfal és bejárati kapu felújítására fordítható. El kell készülnie a benyújtott műszaki dokumentáció szerint a lábazat felújításának, a hiányzó mészkő lapok és párkánylezárások pótlásának, a szennyeződött kőfelületek vizes homokfúvásos tisztításának. El kell készülnie továbbá a légópince ablakok, a bejárati tömör tölgyfa portál felújításának, a homlokzat teljes körű javításának, pótlásának, a homlokzati üvegtégla felületek és a lépcsőházi függönyfal osztó, tartószerkezeti elemei cseréjének, az eredetivel megegyező típussal, az északi oldalon található ablakrácsok mázolásának. A teljes vakolt homlokzatot újra kell festeni. A homlokzaton alkalmazott színt, szemcseméretet megfelelő felületre festett színminta alapján egyeztetni szükséges a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 27. 8. számú pályázat Cím: Budapest I. kerület, Várkert rakpart 17. Helyrajzi szám: 6244 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Demjén László Tulajdonos: társasház A pályázat célja: Várkert utca felőli homlokzat és mellvéd felújítása Pályázati cél összköltsége: 10.600.000 Ft Kért összeg: 5.300.000 Ft
Pályázat értékelése: Az elegáns Duna-parti bérpalotát Alpár Ignác építész tervezte 1911-ben Harkányi Béla professzornak. Az épület két utcára néző, zártsorú beépítésű, szecessziós, art decoba hajló homlokzatú lakóépület, kisméretű zárt udvarral. A Várkert rakparti homlokzat földszint + 4 emeletes, tetőteraszos kialakítású. A földszinti rész kváderes kiosztású kőburkolatos, a homlokzat többi része vakolt, a nyílászárók körül és a párkányok alatt finom vakolati minták díszítik. A szinteket díszes párkányok tagolják, a záró párkány fölött helyenként pálcaráccsal áttört díszes kőmellvéddel. A földszinti kőburkolat kissé szennyeződött, mállott. A vakolat több helyen leázott, de még őrzi eredeti részleteit. A felújítási terv célja az épület tetőtéri szintjének átépítésével és felújításával párhuzamosan mindkét utcai homlokzat eredeti állapotának visszaállítása, amely az Állagmegóvási és a Műemléki Keret pályázat keretében valósulna meg. A pályázó jelen pályázat keretében a Várkert rakparti homlokzatának és mellvédjének felújítására igényli az összköltségvetés 50%-át. A tervezett felújítással egy a városképben hangsúlyos homlokzat nyerheti vissza eredeti állapotát, így a pályázat támogatása a Műemléki Keretből indokolt.
Javasolt támogatás:
5.300.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület Várkert rakpart felőli homlokzatának és mellvédének felújítására fordítható. El kell készülnie a tervdokumentáció szerint az eresz- és esőcsatornák helyreállítása után a leázott, sérült vakolati elemek helyreállításának, az osztópárkányok bádogos szerkezetei javításának, a zárópárkány fölötti áttört mellvéd kőszerkezetei dolomitos módszerrel való tisztításának. A kőburkolat felújítása csak szakrestaurátor bevonásával végezhető. El kell készülnie továbbá a homlokzatvakolat javításának, a hiányzó díszítések pótlásának a meglévő díszek és az építéskori terv alapján, a teljes homlokzat színezésének. Az eredeti kváderezett kialakítású kőburkolattal fedett földszinti felületet JOS technológiával tisztítani, a két fa bejárati kaput javítani szükséges. A homlokzaton szabadon vezetett vezetékeket a vakolatba kell süllyeszteni. El kell készíteni továbbá az I. emeleti két zárterkély közötti felületre a korábban itt állt Harkányi család címerének vakolatba karcolását a benyújtott archív terv mintájára. A homlokzaton alkalmazandó összes színt a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni szükséges. A kő felületek letisztítása előtt próbatisztítás szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 42.
9. számú pályázat Cím: Budapest II. kerület, Budakeszi út 73/C Helyrajzi szám: 10911/8 Az épület funkciója: lakóház Pályázó: Nikoletti Zsófia Tulajdonos: Nikoletti Zsófia és Srankó Balázs A pályázat célja: homlokzatok és külső nyílászárók felújítása Pályázati cél összköltsége: 44.742.537 Ft Kért összeg: 5.000.000 Ft
Pályázat értékelése: A „Csendilla” néven ismert klasszicista villa a budai hegyvidék egyik legrégibb, jellegzetes épülete. 1843-45 között épült, tervezője ismeretlen, építészettörténeti kutatások alapján Pollack Mihály, illetve Hild József neve is felmerült lehetséges tervezőként. A villa téglalap alaprajzú, nyeregtetővel fedett, magasföldszintes tömegét a Budakeszi út felől timpanonnal záródó, dór oszlopos portikusz, a hátsókert felé oszlopokkal alátámasztott, kovácsoltvas korlátú erkély bővíti. Mai tulajdonosa az önkormányzattól vásárolta meg a leromlott állapotú épületet és teljes körű, értékőrző módon való felújítását tervezi. A homlokzat-felújítási terveket műemlékes szaktervező készítette. A pályázatot az épület homlokzatainak és külső nyílászáróinak helyreállítására adták be. A mintegy 44,7 millió Ft-os bruttó költségvetésből 5 millió Ft-ot, 11 %-ot pályáznak meg. A legutóbbi, 1969-es homlokzat-felújítás óta a homlokzatvakolat, különösen a párkányoknál foltokban lepotyogott, és nedvesedési problémák is jelentkeztek. Az átfogó felújítás időszerűvé vált, amelynek támogatása a Műemléki Keretből e jeles műemlék esetén különösen indokolt.
Javasolt támogatás:
5.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a homlokzatok helyreállítására fordítható. El kell készülnie valamennyi homlokzaton a kőelemek, keretek letisztításának, a homlokzatvakolat javításának és színezésének, az eredeti nyílászárók és fém szerkezeteik restaurálásának, szükség szerint újragyártásának és mázolásának, a bádogos szerkezetek javításának, illetve cseréjének. A homlokzat és a nyílászárók színezése előtt a felületekre festett színminták alapján egyeztetni szükséges a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével. A kőfelületek letisztítása előtt próbatisztítás végzendő.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 21. 10. számú pályázat Cím: Budapest II. kerület, Felvinci út 2. Helyrajzi szám: 12720/29 Az épület funkciója: étterem Pályázó: Haris Park Kft. Tulajdonos: Haris Park Kft. A pályázat célja: homlokzat és kerítés teljes körű felújítása A pályázati cél összköltsége: 76.923.076 Ft Kért összeg: 10.000.000 Ft
Pályázat értékelése: A historikus – főként német reneszánsz – stílusú épület a volt Leiner-féle téglavető területén, a Budai Polgári lövésztársaság megbízása alapján 1884-ben Hofhauser Antal építész tervei alapján épült. 1932-ben Ray Rezső tervei alapján az udvari, két pavilon közötti épületrészen emeletet alakítottak ki. Az ingatlanon a műemléki védettségű főépület – az egykori lövőház – mellett, később hozzáépített lőtéri melléképület, lőcsarnok, a kispuska-lőtér épülete, valamint egy garázssor volt található. Ezek a melléképületek 2007-ben engedélyezett bontási terv I. üteme alapján az 1932-es bővítésig elbontásra kerültek és megtörtént a terület veszélytelenítése. Az épület azóta kihasználatlanul áll és állapota a védelem ellenére egyre romlik. A védendő, megtartandó épületrészek szerkezetei megfelelő állékonyságúak. A falazatok szigetelési problémákból adódóan nedvesek, a vakolatok repedezettek, felfagytak, leperegtek. A téglaburkolatot vörös festékkel átfestették. A nyílászárók állapota meglehetősen rossz. Annak érdekében, hogy az épület állapota ne romoljon tovább, a tulajdonos az I. ütemben a védendő, megtartandó épületrészek szerkezeteket nem érintő külső felújítását szeretné elvégezni a főépületen és az Alvinci utca felé eső pavilonban. Megújul jelenlegi formájában a tetőfedés, sajnos az eredeti fedélszék visszaállítására nincs anyagi lehetőség. Felújításra kerülnek a nyílászárók, a homlokzat vakolat-architektúrája és téglabetétei, valamint a kerítés. A pályázó ez utóbbi kettőre kér támogatást, amelynek összege a felmerülő költségek 13%-a. A felújítás által az épület hosszú távon megőrizheti eredeti jellegzetességeit, ezért a homlokzat felújításának támogatása indokolt. Javasolt támogatás:
10.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület kerítésének, illetve az összes homlokzatának felújítására fordítható. A felújítást a műszaki leírás és tervdokumentáció szerint kell végezni különös tekintettel a következőkre. El kell készülnie az összes homlokzat teljes felületén – a falazati hiányosságok pótlása, és a falfelület megfelelő előkészítése után – a vakolatrészek és tagozatok javításának, pótlásának, színezésének, a dísztéglaburkolat javításának, pótlásának, próbatisztítás utáni egységes tisztításának. A lábazatot szintén javítani, próbatisztítás után tisztítani szükséges. A homlokzatról minden használaton kívüli vezetéket és egyéb tárgyat el kell távolítani, a megmaradó vezetékek a vakolatban, falhoronyba vésve kerüljenek takarásra. El kell készülnie továbbá a kerítés teljes körű felújításának. A homlokzaton, illetve a kerítésen alkalmazni kívánt színek megfelelő felületre festett színmintáit a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám:50.
11. számú pályázat Cím: Budapest II. kerület, Garas utca 8-10. Helyrajzi szám:12091 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Kvacskay Károly közös képviselő Tulajdonos: társasház A pályázat célja: utcai kerítés, kapu, utca felől látható homlokzatok és kerti műkő virágtartók helyreállítása Pályázati cél összköltsége: 63.717.415 Ft Kért összeg: 50.973.932 Ft
Pályázat értékelése: A Málnai Béla tervei szerint 1922-ben épült vakolt homlokzatú, egyemeletes, tetőteraszos épületet a földszinten félköríves, az emeleten egyenes záródású, műkő keretezésű nyílások és műkő oszlopok díszítik. Bejáratához a neobarokk díszítésű műkő kapuépítménnyel hangsúlyozott kovácsoltvas kertkaputól műkő előlépcső vezet. A társasház a 2014. évi Építészeti Értékvédelmi Támogatásból a külső lépcső helyreállítására 500.000 Ft-ot, míg a 2015. évi Műemléki Keretből a kapuépítmény és a kerítés felújítására 3 millió Ft támogatást nyert el. A lépcsősor felújítása elkészült, a 2015-ös megállapodásban szereplő munkák azonban nem készültek el a határidőre, ezért határidő-módosítást kértek. A társasház mostani pályázatát a tavalyihoz hasonlóan az utcai kerítés, a kapuépítmény, az épület utca felől látható homlokzatainak és a műkő virágtartóknak a helyreállítására adta be. A közel 64 millió Ft-os költségvetés 80 %-át pályázzák meg. A 2015-ös pályázatból támogatást elnyert munkákra (kapuépítmény és kerítés) újabb támogatást adni nem indokolt, azonban a homlokzatok felújítása és a kerti műkő virágtartók helyreállítása támogatható.
Javasolt támogatás:
45.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a három, utcáról látható homlokzat és a műkő virágtartók helyreállítására fordítható a benyújtott tervnek megfelelően. El kell készülnie mindhárom homlokzat teljes területén a műkő elemek restaurátori igényességű felújításának, a kimozdult elemek helyükre illesztésének, a csonka, repedt vagy törött elemek helyreállításának, illetve cseréjének, a hiányzó díszek meglévő díszekről levett sablon alapján történő pótlásának és a homlokzatvakolat javítás utáni színezésének. A homlokzaton levő elektromos és egyéb vezetékek eltávolítandók, vagy a vakolatba süllyesztendők. A homlokzat színezése előtt falra festett színminta alapján egyeztetni szükséges a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével. A műkő letisztítása előtt próbatisztítás végzendő. A meglévő virágtartókat restaurálni kell, a hiányzókat a meglévő díszekről levett sablon alapján pótolni szükséges. A műkő munkák elvégzéséhez szakrestaurátor bevonása szükséges, a meglévő állapotot a kivitelezés megkezdésekor elemenként fényképekkel kell dokumentálni. A munka befejezéséről szóló jegyzőkönyv felvételének feltétele a műkő munkákra vonatkozóan a szakrestaurátor nyilatkozata az elkészült munka szakszerűségéről.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 69.
12. számú pályázat Cím: Budapest II. kerület, Hűvösvölgyi út 42. Az épület funkciója: társasház Pályázó: társasház Makara-Tajta Eszter Tulajdonos: társasház A pályázat célja: udvari lépcső felújítása Pályázat összköltsége: 3.362.500 Ft Kért összeg: 2.690.000 Ft
Helyrajzi szám: 11145/2
Pályázat értékelése: A Hűvösvölgyi út felől emelkedő telken két épület áll; az utcától távolabb, magaslaton elhelyezkedő szecessziós stílusú, magasföldszintes főépület és az oromfalával az utcavonalon álló melléképület, amely a környék egykori fésűs beépítésének egyedüli emlékeként megmaradt XIX. századi parasztház. A főépület homlokzatait több ütemben fővárosi támogatás segítségével újították fel, a melléképület felújítása pedig saját erőből jelenleg folyik. Mostani pályázatuk az utcai kerítéskaputól a magasabban fekvő villaépülethez vezető műkő kerti lépcső helyreállítására vonatkozik. A műkő lépcsőfokok és az őket kétoldalról befogó elemek helyükről kimozdultak, a lépcsősor geometriája láthatóan eltorzult, az acél korlát elgörbült. Helyreállítása a lépcső elemeinek szétbontásával, megfelelő új ágyazat készítése után visszahelyezésükkel lehetséges. Ezekre a munkákra a teljes költségek 80 %-át pályázzák meg. A kimozdult előlépcső helyreállítása inkább jókarbantartási, mint értékvédelmi feladat. A pályázat támogatása ezért a Műemléki Keret 2016. pályázat keretéből nem indokolt.
Javasolt támogatás:
–
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám:58.
13. számú pályázat Cím: Budapest II. kerület, Margit körút 15-17. Helyrajzi szám:13384 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Rezidencia Bt. Tulajdonos: társasház A pályázat célja: Margit körúti homlokzat párkányai és lábazata kő- és műkő burkolatának, erkélyek szegélyeinek és mennyezetvakolatának helyreállítása Pályázati cél összköltsége: 9.976.423 Ft Kért összeg: 7.900.000 Ft
Pályázat értékelése: A műemléki védettség alatt álló épület 1937-38-ban épült Hofstatter Béla és Domány Ferenc tervei alapján. A főváros egyik legjelentősebb korai modern stílusú lakóháza. Két épülettömegből áll, ezeket a lépcsőház tömbje köti össze; ez a megoldás egyben biztosítja az épületrészek közötti félszint magasságkülönbség áthidalását az egy lépcsőkarnyi eltolódás által. Az ellipszis alakú lépcsőház gyújtópontjaiban egy-egy teljesen üvegezett, kör alaprajzú elegáns lift található. A társasház a Műemléki Alap pályázaton 2002-ben a lépcsőház és a kapualj festésére, 2005ben a liftajtók cseréjére, 2006-ban pedig a kapualj burkolatának a helyreállítására kapott támogatást. A támogatott munkák jó minőségben elkészültek. Mostani pályázatuk a Margit körúti homlokzat párkányai és lábazata kő- és műkő burkolatának, erkélyek szegélyeinek és mennyezetvakolatának helyreállítására vonatkozik. A közel 10 millió Ft-os költségvetés 80 %-át pályázzák meg. A modern épület domináns elemeinek számító hangsúlyos párkányok és erkélyek helyreállítása rossz állapotuk, töredezett szegélyük zavaró látványa miatt kívánatos, ezért a Műemléki Keretből a pályázat támogatható, de legfeljebb a költségvetés 50 %-áig, mivel az épület nem fővárosi védettségű.
Javasolt támogatás:
4.900.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a Margit körúti homlokzat párkányai, lábazata kő- és műkő burkolatának, valamint erkélylemezei szegélyének és mennyezetvakolatának helyreállítására fordítható. El kell készülnie a Margit körúti homlokzaton az elemek restaurálásának, vagy új elemekre való cseréjének, letisztításának és impregnálásának, valamint az erkélyek mennyezetvakolata javításának és színezésének. A vakolat színezése előtt falra festett színminta alapján egyeztetni szükséges a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével. A műkő letisztítása előtt próbatisztítás végzendő.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 35.
14. számú pályázat Cím: Budapest II. kerület, Margit körút 41 Helyrajzi szám: 13365 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Lenkey Gáspár közös képviselő Tulajdonos: társasház A pályázat célja: Margit körúti portálok teljes körű felújítása Pályázati cél összköltsége: 5.207.000 Ft Kért összeg: 4.166.000 Ft
Pályázat értékelése: Az 1910-es években épült, szecessziós stílusjegyeket is felmutató historizáló lakóépületnek két homlokzata van, a Margit körúti főhomlokzaton kívül a tömb másik oldalán a Mechwart tér felé is. Viszonylag keskeny, magas épület, vertikalitását a mindkét homlokzaton alkalmazott, négy emeletet átfogó lizénák és a köztük elhelyezett erkélysorok hangsúlyozzák. A földszinti sávot korábban átépítették, a Margit körúti oldalon az üzletportálok felett a homlokzatot elcsúfító, nagyméretű és harsány megjelenésű reklámtáblák készültek. A pályázathoz benyújtott, a homlokzatok felújítására készített terv a földszinti, üzletportálokat magában foglaló sáv rendezettebbé tételét is tartalmazza. Míg a homlokzatfelújításra az Építészeti Értékvédelmi Támogatásból pályáztak, a földszinti portálsáv helyreállítását a Műemléki Keret támogatásával kívánják megvalósítani. Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy az igényesen megépített épület újra méltó módon jelenjen meg a Margit körút épületeinek sorában. A társasház pályázatát a Margit körúti homlokzat portáljainak teljes körű felújítására nyújtotta be. A teljes költségek (5,2 millió Ft) 80 %-át pályázzák meg. Az elavult portálok helyett új, egységes megjelenésű fémportálok készülnének, a zavaró reklámtáblákat, légkondicionáló kültéri egységeket eltávolítanák. A pályázat támogatása a Műemléki Keretből indokolt.
Javasolt támogatás:
3.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a Margit körúti portálok felújítására fordítható. El kell készülnie a portálok szükséges javításának, tisztításának, majd megfelelő felületkezelés után egységes színre történő újra festésének, a reklámok egyesítésének. A klímaberendezést a tervek szerint rejtetten kell elhelyezni. A napernyőt a tervek szerint el kell távolítani, a portálok fölötti vízszintes reklámsávok a műszaki dokumentációnak megfelelően egységesen legyenek kialakítva, felső síkjuk a kapu szemöldökéhez igazítva. A felületeken és reklámsávokon alkalmazott színeket a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 18.
15. számú pályázat Cím: Budapest II. kerület, Szilágyi Erzsébet fasor 17-21. Helyrajzi szám: 13060 Az épület funkciója: lakóépület („Trombitás” társasház) Pályázó: Adamkovits Sándor intézőbizottsági elnök Tulajdonos: társasház A pályázat célja: „Trombitás” falkép restaurálása Pályázati cél összköltsége: 1.111.290 Ft Kért összeg: 800.000 Ft
Pályázat értékelése: A Szilágyi Erzsébet fasor egyik domináns, utcaképileg meghatározó épülete, a „Trombitás ház” 1909-ben épült, szecessziós stílusban, népies elemekkel, Bauer Emil tervei alapján. Fővárosi helyi védelem alatt áll. A három utcára néző épület külső homlokzatai az elmúlt években több ütemben jelentős fővárosi támogatással és tulajdonosi önrész felhasználásával megújultak. A ház névadó képe, a „Trombitás” secco is már egyszer restaurálásra került 1996ban a Települési Értékvédelmi Támogatás segítségével. A kép azonban mára újra igen rossz állapotba került, egyes színei elhalványultak, alapvakolata helyenként feltáskásodott és elkezdett leperegni. A társasház pályázatát a falkép ismételt restaurálására nyújtotta be, a teljes költségvetés 72 %-át kérve támogatásként. Az utcaképi jelentőségű, a hely identitását nagymértékben meghatározó falkép restaurálása a további állagromlás megakadályozása érdekében időszerű, ezért támogatása a Műemléki Keretből indokolt.
Javasolt támogatás:
800.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a „Trombitás” falkép restaurálására fordítható. El kell készülnie a restaurálási tervnek megfelelően a falkép szakrestaurátor bevonásával végzett helyreállításának. A munka befejezéséről szóló jegyzőkönyv felvételének feltétele a szakrestaurátor nyilatkozata az elkészült munka szakszerűségéről.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 24. 16. számú pályázat Cím: Budapest III. kerület, Ezüsthegy utca 76. Helyrajzi szám: 64347 Az épület funkciója: óvoda Pályázó: Ezüsthegy 2007 Kft., Kövér Zoltán Tulajdonos: Ezüsthegy 2007 Kft. A pályázat célja: homlokzat teljes körű felújítása, kerítés és kapu javítása, bejárati ajtó cseréje, ablakok biztonsági rácsainak eltávolítása Pályázati cél összköltsége: 1.025.642 Ft Kért összeg: 800.000 Ft
Pályázat értékelése: Békásmegyer-Ófaluban, egy közel 100 éves sváb parasztházban lelt otthonra 2007-ben a Waldorf pedagógia iránt elkötelezett szülők közössége által alapított Csillagszem Waldorf Óvoda. Az utcai homlokzat oromfalas kialakítású, vakolatarchitektúrás, két ablaka modern osztásúra lett cserélve, a vakolatdíszek (párkányok, nyíláskeretek) viszont még őrzik a homlokzat eredeti arculatát. Az épület jelenlegi leromlott állapota miatt felújításra szorul, a vakolat több helyen sérült, hiányos, helyenként elvált a falfelülettől, az utcafronti homlokzat lábazata szintén rossz állapotú, szakaszonként eltérő magasságú. Az oromdeszkázat és a meglévő tető bádogozás már nem tudja ellátni feladatát, a szerkezet beázik. A pályázó a homlokzatok teljes körű felújítását tűzte ki célul, beleértve a bejárati ajtó és kapu javítását a további állagromlás elkerülése végett. Az Óvoda a teljes költségvetésnek 78%-át igényli támogatásként. Az épület frekventált elhelyezkedése és építészeti értékei indokolttá teszik a homlokzatot érintő felújítások támogatását.
Javasolt támogatás:
800.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a homlokzatok teljes körű felújítására, a bejárati ajtó javítására és az ablakok biztonsági rácsainak eltávolítására fordítható. El kell készülnie a rossz vakolat leverését követően a kőfal tisztításának, az új cementes falvakolat felhordásának, ügyelve a régi és új felületek egységes összedolgozására és az utcafronti díszvakolat eredeti állapot szerinti kivitelezésére. A roncsolódás elkerülése érdekében próbatisztítással kell meghatározni a tisztítás módját. El kell készülnie továbbá az új lábazat kiépítésének a homlokzat teljes hosszában, a homlokzat színezésének az eredetivel megegyező színben, az utcai homlokzaton lévő ablakok biztonsági rácsainak leszerelése után a biztonsági fólia elhelyezésének, a pálcás bejárati ajtó és felülvilágító díszes üvegezése javításának, szükség esetén az eredetivel mindenben megegyezőre cseréjének. A homlokzati színeket a felületekre festett színminták alapján a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 33. 17. számú pályázat Cím: Budapest III. kerület, Kálvin köz 4. Helyrajzi szám:17722/2 Az épület funkciója: Oktatási intézmény Pályázó: Budapest-Óbudai Református Egyházközség, Csaholczi László Tulajdonos: Budapest-Óbudai Református Egyházközség A pályázat célja: homlokzat felújítása, belső udvari részek állagmegóvása Pályázati cél összköltsége: 26.000.000 Ft Kért összeg: 13.000.000 Ft
Pályázat értékelése: Kós Károly és Zrumeczky Dezső egyik első megvalósult munkája, az óbudai református parókia épülete 1909-ben épült, műemléki védettséget élvez. Mozgalmas, karakteres tömegformálású, magyaros szecessziós formajegyeket mutató épület. A gyülekezeti teremnek helyet adó szárny klasszicizáló elemekkel is formált, amely különleges építészeti gesztus a két neves építész életművében. Az épület felújítása mára szükségessé vált. A fő problémák javarészt műszaki eredetűek, hőszigetelésre és a vízszigetelések rendbehozatalára, kábelek bevésésére lenne szükség. Mostani pályázatában a pályázó a költségvetés közel 50 %-át igényelte támogatásként. A jelenleg tervezett munkák közül az épületen lévő, felújítás előtt álló faszerkezetek helyreállítása támogatható a Műemlék Keretből.
Javasolt támogatás:
2.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a Kós Károly által erdélyi fafaragással, ácsolással készült pince előtér fa szerkezeteire, valamint az udvari homlokzaton a fa szerkezetű szélfogó felújítására fordítható. El kell készülnie a fa szélfogó faszerkezete és az ott lévő nyílászárók külső szárnyainak szükség szerinti javításának, vagy az eredetivel azonos megjelenésű, profilméretű cseréjének a pályázati anyagban szereplő műszaki leírás szerint. El kell készülnie továbbá a tetőfelújítás után a pince előtér fa mennyezetborításának és a kő mellvéden álló faoszlopok javításának, felületkezelésének. A színeket a fa felületekre festett színminták alapján a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 59. 18. számú pályázat Cím: Budapest III. kerület, Lajos utca 168. Helyrajzi szám: 17920/2 Az épület funkciója: plébánia-épület Pályázó: Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia Tulajdonos: Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia A pályázat célja: plébániaépület látogatható belső tereiben barokk falfestmények restaurálása Pályázati cél összköltsége: 13. 000.000 Ft Kért összeg: 10.000.000 Ft
Pályázat értékelése: Az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia emeleti részein 1986-ban komoly felújítási munkálatok alkalmával kerültek elő a barokk díszítő falfestések. A plébánia épületének különlegessége, fő ékessége a feltehetően az építéssel egyidőben készült szekkók, amelyek valószínűleg az emeleti szobák mindegyikében megtalálhatóak voltak. Ezekből, itt az ebédlőben került napvilágra a legjobban értelmezhető és legnagyobb felület. A feltárt felületek jelenleg megkopott, romos látványt nyújtanak, mégis ez az eredeti korabeli réteg, ami a múltbéli festő keze munkájából ránk maradt. A pályázó célja, hogy a restaurálással a szemlélőt segítse a megmaradt eredeti, sérült festések megértésében és élvezetében. A plébánia a helyreállításhoz a költségvetés 75%-át kéri támogatásként. A falfestések értékmegőrző felújítása támogatásra javasolható, mert a köz számára látogatható belső térben vannak, így a támogatás a „Műemléki Keret 2016” pályázati forrásból lehetséges.
Javasolt támogatás:
4.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia ebédlőjében feltárt barokk falfestmények restaurálására fordítható. El kell készülnie a falfestmények helyreállításának, a restaurálási tervdokumentáció szerint. A munkálatok csak szakrestaurátor bevonásával készülhetnek, restaurátori igényességgel. A munka befejezéséről szóló jegyzőkönyv felvételének feltétele a szakrestaurátor nyilatkozata az elkészült munka szakszerűségéről.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 23. 19. számú pályázat Cím: Budapest III. kerület, Mókus utca 24. Helyrajzi szám:17864 Az épület funkciója: bérház Pályázó: Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Tulajdonos: Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata A pályázat célja: homlokzat felújítása, bejárati kapu javítása, lépcső javítása Pályázati cél összköltsége: 6.478.500 Ft Kért összeg: 3.239.250 Ft
Pályázat értékelése: Az 1778 körül épült, eklektikus stílusban átalakított lakóépület Óbuda legkorábban beépült részén található. Zártsorú beépítésű, földszintes, körülépített udvaros épület két homlokzattal a Kiskorona és Mókus utca felé. A homlokzatokat kevés architektonikus elem tagolja. A Kiskorona utcai homlokzaton az ablakok kis kiülésű könyöklőpárkányon ülnek. A nyílások eklektikus keretezése hiányzik, helyette a záradék magasságában könyöklőpárkányhoz hasonló tagozat fut végig. A kaput mélyített keret kiséri, fölötte főpárkány. A Mókus utca felőli homlokzaton jól láthatóak a több alkalommal készült szakszerűtlen javítások. A Kiskorona utcára néző homlokzatot erős vizesedési problémák, felnedvesedett és leázott homlokzati elemek, kipergett lábazati részek jellemzik. A bejárati ajtó és az oda vezető lépcső felújításra szorul. Jelen pályázatot a két homlokzat, bejárati ajtó, lépcső felújítására nyújtották be, a teljes költségvetés 50%-át kérve támogatásul. A homlokzatfelújítási terv célja a Kiskorona utcai homlokzat injektálása, az erősen megkopott homlokzat-architektúra visszaállítása, a bejárati kapu körüli zárszerkezet körüli javítása, a 6 fellépésű bazalt kockakő lépcső javítása. A tervezett felújítás az épület megjelenését lényegesen javítaná, így a Mókus utcai homlokzat és bejárati faajtó felújításának támogatása a Műemléki Keretből indokolt. Javasolt támogatás:
1.200.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület Mókus utcai homlokzatának felújítására, a bejárati kapu javítására fordítható. El kell készülnie az utcai homlokzat teljes felületén a vakolatrészek és tagozatok javításának, pótlásának a meglévővel mindenben azonos paraméterrel; színezésének és a bádogos szerkezetek cseréjének a pályázati anyagban szereplő műszaki leírás szerint. A meglévő tégla- és kő felületeket le kell tisztítani. A roncsolódás elkerülése érdekében próbatisztítással kell meghatározni a megfelelő eljárást. A hiányzó kő részeket pótolni szükséges. El kell távolítani a homlokzatról a használaton kívüli kábeleket. Az el nem távolítható, élő vezetékeket a falba vésve kell elhelyezni. A nyílászárók külső felületképzését egységesen kell elkészíteni. A kaput az eredeti színének és felületképzésének visszaállításával, a felületi egyenetlenségek javításával kell helyreállítani. A kapuról hiányzó fémelemeket pótolni kell. A homlokzat színei a jelenlegi állapotot figyelembe véve kerüljenek meghatározásra. A felületekre festett színmintákat a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 9. 20. számú pályázat: Cím: Budapest V. kerület, Arany János utca 15. Helyrajzi szám: 24582 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: társasház, Holu Tamás Tulajdonos: társasház A pályázat célja: belső udvar északi és nyugati homlokzatainak felújítása Pályázati cél összköltsége: 3.556.000 Ft Kért összeg: 3.556.000 Ft
Pályázat értékelése: A földszint + háromemeletes, alápincézett, körülépített udvarú lakóház 1810-körül épült Kasselik Fidél tervei alapján. Homlokzatai egyszerűek, koraklasszicista homlokzatok. Az udvari homlokzatok sima vakolatúak, keretes, egyenes záródású ablakokkal, és egyszerű vakolt párkányokkal. A kapualjjal szemben lévő belső homlokzaton klasszicista stílusú vörös márvány falikút található. Az udvaron áll az utólagosan idehelyezett Flóra szobor, amely Dunaiszky Lőrinc szobrászművész alkotása. Az épület Budapest legrégebbi, a XIX. sz. első feléből fennmaradt, egyetlen fogatolt, függőfolyosó nélküli bérháza. A társasház a belső udvari északi és nyugati homlokzat felújítására kért 100%-os támogatást, a másik kettő felújítása már megtörtént a közelmúltban. A ”Műemléki Keret 2016” pályázati kiírása alapján, miszerint a támogatható munkák a közterületről látható arculatot, utcaképet meghatározó épületrészek felújítása, jelen igény támogatása nem lehetséges.
Javasolt támogatás:
–
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 44. 21. számú pályázat Cím: Budapest V. kerület, Ferenciek tere 7-8. Helyrajzi szám: 24188 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. Tulajdonos: V. kerület Önkormányzat, magántulajdon A pályázat célja: utcai homlokzat felújítási munkálatai I. ütem Pályázati cél összköltsége: 70.000.000 Ft Kért összeg: 35.000.000 Ft
Pályázat értékelése: A Ferencziek bazára Budapest belvárosában, az Erzsébet-híd közelében, a Kossuth Lajos utca és a Ferenciek tere sarkán található. Az épületegyüttes ÉNy-i sarkába a barokk kori Belvárosi Ferences Templom ékelődik be. Az egy szinten alápincézett épületegyüttesben a földszint felett három, részben négy emelet és padlástér található. Zárt sorban épült, két utcai homlokzatú, szabálytalan alaprajzú, egyházi-, lakó-, és üzleti funkcióval rendelkező neoreneszánsz stílusú épületegyüttes. A homlokzatok mértéktartóan díszítettek. A Kossuth Lajos utcai keleti homlokzatszakasz kialakítása a harmadik szintig megegyezik a Ferenciek terei főhomlokzat középrizalitjáéval. A főhomlokzat széles középrizalitra, keskeny sarokrizalitra és köztük hosszú összekötő szárnyakra tagolódik. A szintek közti hierarchia kissé szokatlan, a második emelet a fő szint. Az épület homlokzata a Kossuth Lajos utca felől 10, a Ferenciek tere felől 19 tengelyes. Mindkét homlokzaton a kiemelt, négyemeletes épületrészek öt tengelyéből a középső hangsúlyos, a földszinten kapubejáróval. Az épület homlokzata vakolt felületű, gipszöntvény és vakolt anyagú díszítő tagozatokkal, melyek részben sérültek vagy hiányosak. Homlokzat-felújítás történt a Kossuth Lajos utcai homlokzat földszinti szakaszán. A Ferenciek terei homlokzat földszintjének egyes üzlethelyiségekhez tartozó részei jól karbantartott állapotúak. A homlokzaton és a zárópárkányon több helyen hiányzó vagy mállott vakolatfelületek találhatóak. A vakolt lábazat részlegesen, egy-egy üzlethelyiség rekonstrukciójához kapcsolódva felújított állapotú, az épület több része sérült, a Ferences templom főhomlokzatához kapcsolódó beforduló homlokzatszakaszon műkőre cserélt. A pályázó az utcai homlokzat felújításának I. ütemére kért támogatást, mely tartalmazza a két oldali homlokzat teljes felújítását. A kivitelezési költség 50%-át igényelte támogatásként. A felújítás az épület megjelenését lényegesen javítaná, ezért a „Műemléki Keret 2016” pályázaton támogatható.
Javasolt támogatás:
30.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület Kossuth Lajos utcai és Ferenciek tere felőli homlokzatának felújítására fordítható. El kell készülnie az összes közterület felé néző homlokzat teljes felületén a vakolat, tagozatok és épületdíszek tisztításának, javításának, pótlásának a meglévővel mindenben azonos paraméterben, valamint a színezésének. A homlokzatról minden használaton kívüli vezetéket és egyéb tárgyat, illetve az engedély nélkül elhelyezett reklámokat el kell távolítani, a megmaradó vezetékeket falhoronyba vésve kell vezetni. A homlokzat összes bádogos szerkezete szükség szerint cserélendő vagy javítandó. A műkő homlokzati elemeket, lábazati burkolatot próbatisztítás után tisztítani, a sérült elemeket javítani vagy cserélni szükséges. Az asztalos szerkezeteket, beleértve a homlokzat összes nyílászáróját, a megfelelő javítások után, egyeztetés szerint felületkezelni szükséges. A kivitelezés megkezdése előtt, megfelelő felületre festett színminta alapján a homlokzati színeket a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 44. 22. számú pályázat Cím: Budapest V. kerület, Ferenciek tere 10. Helyrajzi szám: 24303 Az épület funkciója: átépítés alatt Pályázó: Párizs Property Kft. Tulajdonos: Párizs Property Kft. A pályázat célja: homlokzati és passzázsfelújítási restaurátori munkák Pályázati cél összköltsége: 107.142.857 Ft Kért összeg: 15.000.000 Ft
Pályázat értékelése: A Párizsi udvar hányatott sorsú műemlék épülete egyike a főváros legismertebb építészeti alkotásainak. 1909-ben épült, mór és gót stílust keverő eklektikus stílusban, Schmahl Henrik tervei alapján, a régi Brudern-ház helyén. Schmahl a tervezéskor figyelembe vette a hely történelmét is, vagyis azt, hogy ott több mint 90 évig egy üzletház, a „Párisi-ház” állt. Ezt a szerepet a földszint vitte tovább „Párisi udvar” néven, amely funkcióját tekintve ugyanolyan passzázs lett, mint elődje volt. Az emeletekre kerültek az irodák, a legfelső szinteken pedig lakásokat alakítottak ki. Állapota az elmúlt években folyamatosan hanyatlott. 2016 tavaszán megkezdték az épület teljes körű renoválását. A pályázó a még meg nem kezdett homlokzati, illetve a passzázs restaurátori munkáira kér támogatást, ezen belül a fém-, a kerámia restaurálási munkákra a belső térben, valamint a természetes kő-, a mozaik- és az üvegművészeti restaurálási munkákra. Az igényelt összeg a restaurátori munkák költségének 14%-át teszi ki. A pályázati mezőny számos résztvevőjének támogatás hiányában nem állna módjában felújítást végezni, ennek tekintetében jelen pályázat támogatása a Műemléki Keret 2016 szűk keretéből nem indokolt.
Javasolt támogatás:
–
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 22. 23. számú pályázat Cím: Budapest V. kerület, Papnövelde utca 1. Helyrajzi szám: 24027 Az épület funkciója: lakóház Pályázó: Welcredit Kft. Molnár Atttila Tulajdonos: társasház közössége A pályázat célja: utcai homlokzat felújításának I. üteme Pályázati cél összköltsége: 20.000.000 Ft Kért összeg: 10.000.000 Ft
Pályázat értékelése: A földszint + négyemeletes, belsőudvaros szecessziós bérház 1908-1909-ben épült, Jónás Dávid és Zsigmond építészek tervei alapján. Az épület a Papnövelde utca irányába 5 tengelyes, a Veres Pálné utca felől 4 tengelyes homlokzatkialakítással, magas attikával készült. A második emelettől a sarok két oldalán kéttengelyes zárterkélyek találhatók, a második emeleten a sarkon erkéllyel összekapcsolva. A sarok lekerekített. A Papnövelde utca felőli szélső tengely harmadik emeletén érdekes, íves, finom acélszerkezetű, üvegezett zárterkély volt található. Ezen zárterkély mára új üvegezést és nyílászárókat kapott, eredeti állapota nem felismerhető. Az épület homlokzatai jelenleg igen rossz állapotban vannak, az eredeti gazdag vakolatarchitektúra szinte teljesen hiányzik. A pályázó az utcai homlokzat felújításának I. ütemére (a Papnövelde utcai front és íves átforduló szakasz felújítására) kér 50%-os támogatást. Mivel a felújítás célja a műemléki jelentőségű területen álló épület homlokzatának, az eredeti állapotot minél inkább megközelítő, szakszerű helyreállítása, így a „Műemléki Keret 2016” pályázaton való támogatása indokolt.
Javasolt támogatás:
10.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület Papnövelde utcai homlokzatának, illetve az íves teraszszakasz teljes felületének felújítására fordítható. A felújítást a műszaki leírás és tervdokumentáció szerint kell végezni, különös tekintettel a következőkre. El kell készülnie az utcai homlokzat teljes felületén – a falazati hiányosságok pótlása és a falfelület megfelelő előkészítése után – a vakolatrészek és tagozatok javításának, pótlásának, színezésének. A kő lábazatot szintén javítani, próbatisztítás után tisztítani szükséges. A bádogos szerkezeteket cserélni és pótolni szükséges. A lakatos szerkezeteket javítás után matt fekete színre kell mázolni. A homlokzatról minden használaton kívüli vezetéket és egyéb tárgyat el kell távolítani, a megmaradó vezetékek falhoronyba vésve kerüljenek takarásra. A homlokzaton alkalmazni kívánt színek megfelelő felületre festett színmintáit a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 26.
24. számú pályázat Cím: Budapest V. kerület, Régiposta utca 15. Helyrajzi szám: 24338 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Belváros- Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. Tulajdonos: társasház A pályázat célja: Váci utcai homlokzat felújítása Pályázati cél összköltsége: 8.664.911 Ft Kért összeg: 4.300.000 Ft
Pályázat értékelése: A Régi posta és Váci utca sarkán álló háromemeletes, vakolt homlokzatú műemlék épület 1804-ben épült koraklasszicista stílusban Franz Schorndorfer számára. Valószínűleg Pest első háromemeletes lakóháza volt. Ez a legkorábbról ránk maradt klasszicista ház. Viszonylag egyszerű homlokzatarchitektúrájú, nyílásait szintenként különböző tagozatok emelik ki, földszintjét kváderezés díszíti. Lábazatát kőlapokkal burkolták. A “Műemléki Keret 2015” támogatásával, kiváló minőségben újult meg a ház Régi posta utcai homlokzata és félköríves záródású kapuja. Jelen pályázatukat a Váci utcai homlokzat teljes körű felújítására adták be, amelyhez a teljes költségvetés 50 %-át kérik támogatásként. A vakolat helyenként hiányos, a felújítás időszerű, ezért az elvégezni kívánt munka támogatása javasolt, különös tekintettel az utca jelentős turistaforgalmára.
Javasolt támogatás:
4.300.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a Váci utcai homlokzat teljes körű felújítására fordítható. El kell készülnie a benyújtott műszaki dokumentáció szerint a homlokzati vakolat javításának, tagozatok, stukkók javításának, az eredetivel mindenben megegyező paraméterrel. A teljes homlokzatot újra kell festeni. A bádogozást javítani kell a szükséges helyeken. A kő lábazatot meg kell tisztítani, szükség esetén javítani. A kő lábazat felső felületét festeni nem szabad. A földszinti rácsok megfelelő felületkezelés után matt fekete színt kapjanak. Az ablakokat szükség esetén fel kell újítani, az összes ablak egységes színű mázolást kapjon. A vakolt homlokzati felületről legyenek eltávolítva a reklámhordozók, a napellenző szerkezet, a használaton kívüli vezetékek, szerelvények. A homlokzaton alkalmazott összes szín a már elkészült Régi posta utcai homlokzaton alkalmazottakkal megegyező legyen, melyeket megfelelő felületre festett színminta alapján egyeztetni szükséges a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 47.
25. számú pályázat Cím: Budapest V. kerület, Szalay utca 5/A Helyrajzi szám: 24904/2/A Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Janó Ákos közös képviselő Tulajdonos: társasház A pályázat célja: Szalay utcai földszinti üzletportálok egységesítése Pályázati cél összköltsége: 6.299.074 Ft Kért összeg: 3.149.537 Ft
Pályázat értékelése: A lesarkított tompaszögű telken lévő társasház 1938-ban Rumszauer György tervei alapján készült. A modernista építészetre jellemző módon, az épület visszafogott eleganciájú főbejárata, a leghangsúlyosabb helyen, a Szalay és Honvéd utcák találkozásánál került kialakításra. A kapu a homlokzati síktól visszahúzott, elegáns, íves falfelületű fülkékben, védett helyen helyezkedik el. A Szalay utcai oldalon a nagyrészt eredeti állapotú acélportálok a homlokzati síktól egységesen kb. 10 cm kiugrással jelennek meg, mögöttük hat eltérő funkciójú üzlet működik. A más-más üzlet cégérét, reklámját megjelenítő reklámtáblák és színek, valamint a klímaberendezések jelenleg zavaros összképet mutatnak. A társasház fölszintjén jelenleg üzletek és ügyvédi irodák működnek, az emeleteken lakások találhatók. Az utcai homlokzatok és a Honvéd utcai üzletportálok felújítása már megtörtént. A társasház pályázatát a Szalay utcai földszinti üzletportálok egységesítésére nyújtotta be, a teljes költségvetés 50%-át kérve támogatásul. Pályázati forrásból a tervezés költsége, illetve az új LED világítás kialakítása nem támogatható, de a portálok felújításának támogatása a Parlament közelsége miatt indokolt.
Javasolt támogatás:
3.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület Szalay utcai üzletportáljainak egységesítésére, az eredeti állapot visszaállítására fordítható. El kell készülnie az üzletportálok acélszerkezetei javításának, szükség esetén cseréjének, az eredeti állapottal mindenben megegyezően. A fémszerkezetek megfelelő felületkezelés után matt fekete színt kapjanak. A rácsokat el kell bontani, az üzletek közötti, pilléreket takaró üvegfelületeket helyre kell állítani. Az eredeti megjelenést zavaró cégéreket, az acélszerkezetekre applikált reklámtáblákat, kandelábereket és feliratokat el kell távolítani. Új reklám csak engedélyezett módon, az erre kialakított helyen, a portál felső sávjában lehetséges. Az eredetileg üvegezett, és mára tömörré vált felületeket is vissza kell állítani. Szellőző cső vagy gépészeti kültéri egység csak takarás mögött helyezhető el a terv szerint, a bejárati ajtók fölött. A megfelelő felületekre festett színmintákat a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 37.
26. számú pályázat Cím: Budapest V. kerület, Szép utca 6 Helyrajzi szám: 24193 Az épület funkciója: irodaház – beruházás után szálloda Pályázó: Priszjazsnyuk Roman Nyikolajevics-DIXSTRICT-2016 Kft. Tulajdonos: társasház A pályázat célja: külső homlokzat komplex helyreállítása (homlokzati nyílászárókkal), kapubejáró komplex helyreállítása, látható terek restaurálása Pályázati cél összköltsége: 39.333.000 Ft Kért összeg: Szép utcai homlokzat 18.230.000 Ft, Reáltanoda utcai homlokzat 21.103.000 Ft
Pályázat értékelése: Az egykori városi palota 1817-ben készült Pollack Mihály tervei alapján, amely 1907-ben egy tűzvészben nagyrészt elpusztult. A mai arculat 1951-ben jött létre, amikor a palotát székházzá alakították. A kétszintes homlokzat a Szép utca felé kilenctengelyes, a Reáltanoda utca felé tizenegy tengelyes. Homlokzatát hangsúlyos főpárkány és magastető zárja. A jelenleg használaton kívül álló épület a tervezett átalakítás után szálloda funkciót kapna. A földszinti homlokzatokat és az impozáns gazdagon tagolt kaput falfirkák csúfítják. A nem megfelelő csapadékvíz elvezetés miatt az eresz több helyen omlik. A faablakok erősen felújításra szorulnak. A homlokzaton a vakolatdíszek egységesen megmaradtak, csak néhányat kell pótolni. A pályázó jelen pályázatában a költségvetés 100%-át kéri támogatásként a külső homlokzatok, látható terek és kapubejáró helyreállítására. A tervezett felújítással egy jelentős építészeti értékkel bíró homlokzat nyerheti vissza eredeti állapotát, így a Szép utcai és Reáltanodai homlokzat valamint a kapu felújításának támogatása a Műemléki Keretből indokolt. Javasolt támogatás:
15.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület Szép utcai és a Reáltanoda utcai homlokzatának valamint a Szép utcai kapu teljeskörű felújítására fordítható. El kell készülnie az utcai homlokzatok teljes felületén és az ereszaljon a vakolatrészek és tagozatok tisztításának, javításának, pótlásának az eredetivel mindenben megegyező paraméterrel, valamint a színezésének. A bádogos szerkezeteket javítani kell, szükség esetén cserélni. A kő elemeket próbatisztítás után meg kell tisztítani, a hiányokat restaurátori igényességgel kell pótolni. A fémszerkezetek megfelelő felületkezelés és javítás után matt fekete színt kapjanak. Az ablakok javítás, szükség esetén csere után egységes színt kapjanak. El kell készülnie a kapu felújításának a kapu eredeti színének és felületképzésének visszaállításával. Építés korabeli stílusú kilincset kell felszerelni, a felületi egyenetlenségeket ki kell javítani. A jó állapotban fennmaradt kaput úgy kell helyreállítani, hogy megjelenésében az építés korabeli állapotot tükrözze. A megfelelő felületekre festett színmintákat és a próbatisztításokat a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 68.
27. számú pályázat Cím: Budapest V. kerület, Váci utca 47. Helyrajzi szám: 23881 Az épület funkciója: rendház, szerzetesrend központja, iskola, szakkollégium Pályázó: Congregatio Jesu Tulajdonos: Congregatio Jesu A pályázat célja: kisudvari homlokzat felújítása Pályázati cél összköltsége: 14.891.846 Ft Kért összeg: 10.000.000 Ft
Pályázat értékelése: A Belvárosi Szent Mihály templom szomszédságában álló Congregatio Jesu Szerzetesrend Belvárosi Rendháza műemléki védelem alatt áll. Az utcai homlokzat felújítása a közelmúltban készült el. A főbejárati kapualjból is látható fő udvar homlokzatait a „Műemléki Keret 2014” támogatásával újították fel, értékőrző módon. Ennek mintájára szeretnék felújítani a kisudvari homlokzatokat is. A kisudvari homlokzat utolsó felújítása a II. világháború előtt történt. A homlokzatokról a vakolat pereg, a színvakolat nagy foltokban levált. Az ereszpárkánynál folytonossági hiányok láthatók. A pályázó a költségvetésben meghatározott összeg 67%-át kéri támogatásként. A felújítási igény megalapozott. A kisudvari homlokzatok felújításával a rendház épületének homlokzatai teljes körűen rendezetté válnának.
Javasolt támogatás:
2.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a kisudvari homlokzatok felújítására fordítható. El kell készülnie mind a négy homlokzaton a meglazult vakolat eltávolításának, új vakolat készítésének, párkányok-, ablakkeretezések pótlásának, a vakolt felületek festésének a benyújtott műszaki dokumentáció szerint. A falon kívül szerelt vezetékeket meg kell szüntetni vagy falhoronyban, takartan kell elhelyezni. A homlokzatok helyreállítása során a homlokzatokon alkalmazott színek és textúrák egyezzenek meg a korábban elkészült nagyudvari homlokzatéval.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 30.
28. számú pályázat Cím: Budapest VI. kerület, Andrássy út 15. Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Iby Bors Kinga Tulajdonos: társasház A pályázat célja: homlokzat felújítás, helyreállítás Pályázati cél összköltsége: 26.523.500 Ft Kért összeg: 13.261.750 Ft
Helyrajzi szám: 29305
Pályázat értékelése: A műemléki jelentőségű területen álló földszint + 3 emeletes eklektikus társasház 1881- ben épült. Az utcai homlokzata 7 tengelyes, a középső tengelyre szimmetrikus, gazdagon díszített. A vörösmészkő lábazat fölött a földszinten rusztikus kváderes, fölötte kváderes kialakítású. A földszinti homlokzati sávot kivéve a homlokzat állapota rossz, felújításra szorul. A társasház jelenleg az épület utcai homlokzatának felújításához kér támogatást, mely mind műszakilag, mind esztétikailag igen indokolt. A pályázó a költségvetés 50%-át kéri támogatásként. A homlokzat felújításának támogatása időszerű, és annak építészeti értéke okán támogatható.
Javasolt támogatás:
13.200.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az Andrássy úti homlokzat teljeskörű felújítására fordítható. El kell készülnie a homlokzat teljes területén a díszek és tagozatok hiányzó elemei mintakészítés utáni újra gyártásának, a hiányok pótlásának, az eredetivel mindenben megegyező paraméterrel. A bádogozást javítani, szükség esetén cserélni kell. A teljes vakolt felületet színezni kell. El kell készülnie a meglévő nyílászárók letisztításának, javításának és újramázolásának a műszaki leírásban foglaltak szerint. A lábazatot és a homlokzat kő anyagú elemeit próbatisztitás után meg kell tisztítani, szükség esetén javítani kell az eredetivel mindenben megegyező paraméterrel. A zászlótartó és a fém elemek megfelelő felületkezelés után egységesen matt fekete színt kapjanak. A homlokzaton alkalmazott összes szín megfelelő felületre festett színmintáját egyeztetni szükséges a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 41.
29. számú pályázat Cím: Budapest VI. kerület, Hajós utca 23. Helyrajzi szám: 29097 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Király és Társa Kft. Tulajdonos: társasház A pályázat célja: kapualj, terrazzo burkolat helyreállítása, ólomüveg újragyártása, homlokzati portálok felújítása/ újragyártása és a bejárati kapu felújítása Pályázati cél összköltsége: 15.116.089 Ft Kért összeg: 12.092.871 Ft
Pályázat értékelése: A háromemeletes eklektikus társasház 1892-ben épült Millnich Alfréd tervei alapján. A szabályos négyszög alakú saroktelek zártsorú, három oldalról körülépített udvaros beépítésű. A földszint és az első emelet kőkváderezést utánzó rusztikus vakolatú. A portálrendszer több felújításon, átépítésen esett át, azonban még két eredeti portál fellelhető. Ezek mintájára szeretné a társasház a többi portált elkészíteni. A kapu mögötti személybejáró terrazzója eredeti, még viszonylag jó állapotú, azonban néhány helyen betonnal öntötték ki, amit szeretnének eltávolítani, majd helyreállítani. A személybejáró közlekedőjében az ólomüveg berakás megfakult, opálosodott, felújításra szorul. Ezen munkák elvégzéséhez a társasház a teljes költségvetés 80%-át kéri támogatásként. A belső téri munkálatok igénye megalapozott, esztétikai és építészeti minőség szempontjából a tervezett felújítás értékmegőrzőnek tekinthető, azonban a „Műemléki Keret 2016” pályázati felhívás alapján a közterületről nem látható belső téri felújítás nem tartozik a támogatható munkák körébe. A portálok eredeti állapotának visszaállítása támogatásra javasolható.
Javasolt támogatás:
2.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a bejárati kapu, valamint a Hajós utcai és Ó utcai eredeti portálok felújítására, a korábban átépített portálok újragyártására fordítható. El kell készülnie az eredeti portálok és a bejárati kapu szükséges javításának, tisztításának, majd megfelelő felületkezelés után egységes színre történő újrafestésének. Amennyiben az eredeti állapot visszaállítása csak portál cseréjével oldható meg, az újragyártáshoz szükséges részlettervek bemutatása szükséges a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjének. A klíma berendezést rejtetten kell elhelyezni a műszaki dokumentációban foglaltak szerint. Új reklámhordozó csak engedéllyel helyezhető el az elkészült portálokon. A jelenleg eltérő stílusú és színű árnyékolót a korábbi engedélyek szerint létesült árnyékolóhoz igazodva kell kialakítani. A portálok és a kapu felületén alkalmazott színeket a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 39.
30. számú pályázat Cím: Budapest VI. kerület, Hajós utca 41. Helyrajzi szám: 29134 Az épület funkciója: társasház Pályázó: Lang Bt. Tulajdonos: társasház A pályázat célja: utcai homlokzat felújítása, domborművek, rézfelirat helyreállítása Pályázati cél összköltsége: 10.000.000 Ft Kért összeg: 4.500.000 Ft
Pályázat értékelése: A kétemeletes neoromán stílusú üzlet- és lakóházat Fischer József és Scheer Izidor tervei alapján 1905-ben építették Tlach és Klein rézművesek részére. A zártsorú beépítésű P+F+2 emeletes épület a századforduló szecessziós stílusának érdekes, román stílusú elemeket ötvöző változata. Homlokzatán felirat: „Tlach és Keil Rézművesek Raktára”. (Festésnyomokból következtethetően előtte a Singer cégé lehetett az épület.) Az utcai homlokzat 3 tengelyre szerkesztett, jobb szélsőben elhelyezett kapuval. A középső tengely az I. emeleten zárterkéllyel hangsúlyozott, amely a másodikon erkélyként kialakított. Az épület homlokzata valaha gazdagon díszített volt. Jelenleg a vakolat hiányos, rossz állapotú, a homlokzati díszek, valamint a rézbetűs feliratok pótlásra szorulnak. A társasház a helyreállításhoz a költségvetés 45%-át kéri támogatásként. A homlokzat értékmegőrző felújítása támogatásra javasolható.
Javasolt támogatás:
4.500.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az utcai homlokzat teljeskörű felújítására fordítható. El kell készülnie a homlokzat teljes területén a díszek és tagozatok hiányzó elemei mintakészítés utáni újra gyártásának, a hiányok pótlásának, a szükséges bádogozási munkáknak, a vakolt felületek színezésének, a meglévő nyílászárók letisztításának, javításának és újramázolásának a műszaki leírásban foglaltak szerint. A homlokzat kő anyagú elemeit tisztítani, szükség esetén javítani kell, valamint tisztítás előtt egy kevésbé látható helyen próbatisztítást kell végezni. A homlokzaton alkalmazni kívánt színeket megfelelő felületre festett színminta alapján egyeztetni szükséges a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 65.
31. számú pályázat Cím: Budapest VI. kerület, Hunyadi tér 2. Az épület funkciója: Társasház Pályázó: Székely Imola Tulajdonos: társasház A pályázat célja: lépcsőházi korlát helyreállítása Pályázati cél összköltsége: 1.219.454 Ft Kért összeg: 975.563 Ft
Helyrajzi szám: 29461
Pályázat értékelése: A Hunyadi téri piac mellett elhelyezkedő épület a 19. század végén épült eklektikus stílusban. Eredetileg 3 emeletes, zártsorú beépítésű lakóház. A lépcsőházban és a földszinten az udvarban az eredeti, öntöttvasból készült korlátok találhatók. A korlátok többsége ép, azonban 1-1 szakaszon törött, hiányos elemek is találhatók. A korlátok befogatásánál a márvány lépcsőelemek széle néhol kitöredezett. A társasház a korlát helyreállításához, a hiányzó elemek pótlásához a költségvetés 80%-át kéri támogatásként. Az igény megalapozott, esztétikai és építészeti minőség szempontjából a tervezett felújítás értékmegőrzőnek tekinthető, azonban a „Műemléki Keret 2016” pályázati felhívás alapján nem tartozik a támogatható munkák körébe.
Javasolt támogatás:
–
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 45.
32. számú pályázat Cím: Budapest VI. kerület, Nagymező utca 19. Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Arany Ház Hungary Kft. Tulajdonos: társasház A pályázat célja: kapualj felújítás Pályázati cél összköltsége: 1.971.500 Ft Kért összeg: 985.750 Ft
Helyrajzi szám:29064
Pályázat értékelése: Az ötszintes, eklektikus stílusú lakóház műemléki jelentőségű területen található, a Budapesti Operettszínház közvetlen szomszédjaként. A saroképület egyetlen bejárati kapuja az épület Nagymező utcai homlokzatának jobb szélső tengelyében áll, két oszlop és az első emeleti gazdagon díszített íves erkély által keretezve. A társasház a tavalyi évben a kapu és a kapualj felújításával pályázott, amiből a kapu felújítására nyert támogatást. Idén a gazdag stukkódíszes kapualj felújítására a költségvetés 50 %-ának megfelelő támogatást szeretnének igényelni. A díszes kapualj restaurátori igényességű felújításával egy kiemelkedő építészeti érték nyerné vissza eredeti megjelenését, ezért a felújítás támogatása a „Műemléki Keret 2016” pályázatból javasolt.
Javasolt támogatás:
500.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület kapualjának felújítására fordítható. El kell készülnie a kapualj teljes területén, tehát a bejárati kapu és a belső udvari kapu közötti területen az összes határoló falat és mennyezetet beleértve, a vakolt felületek és gipszstukkó díszítések szükséges javításának, pótlásának majd egyeztetett színekkel és egyeztetett színhatárok szerinti festésének. A lábazat restaurátori igényességű műmárvány mintázatú festést kapjon. A kapualjban vezetékek csak takartan, falhoronyba vésve kerülhetnek elvezetésre. Az alkalmazni kívánt színeket falra festett színminta alapján a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztályán belül az Építészeti Értékvédelmi Csoport szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 36.
33. számú pályázat Cím: Budapest VI. kerület, Városligeti fasor 38. Helyrajzi szám: 29724/1 Az épület funkciója: irodaház Pályázó: AMX HS Real Estate Management Hungary Kft. Tulajdonos: AMX HS Real Estate Management Hungary Kft. A pályázat célja: homlokzat, homlokzati nyílászárók, terméskő lábazat helyreállítása, kerítés rekonstruálása Pályázati cél összköltsége: 124.709.784 Ft Kért összeg: 60.000.000 Ft
Pályázat értékelése: A századfordulón épült egykori Spitz villát Sebestyén Artúr tervezte. Műemléki védettséget kapott. Az épület a villaegyüttesekre jellemző homlokzati elemeket viseli. A Városligeti fasorra nyíló homlokzata mély, parkosított előkertre néz, nagyméretű, díszes keretezésű nyílászárókkal és zárterkélyekkel szabályosan tagolt. Az épület mellől indul a később kialakított Benczúr köz. Az erre néző homlokzat intimitással fordul a szomszédos villaépület felé. Az egykori 6 lakásos társasház jelenleg funkció nélküli, állaga egyre lepusztultabb, amely folyamat megállításához és az értékmegőrzéshez mihamarabbi beavatkozás szükséges. A pályázó az egész épületet érintő nagyszabású felújítási munkálatokat tervez, ütemezetten felújítva a különböző épületrészeket, majd új funkciót ad az épületnek. Az épület különleges építészeti értékei miatt az épület homlokzatainak felújítása támogatása javasolható.
Javasolt támogatás:
28.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület összes homlokzatának felújítására és a terméskő lábazat helyreállítására fordítható. El kell készülnie mind a négy homlokzat teljes területén a vakolat átvizsgálásának, a feltáskásodott vakolat eltávolításának, a homlokzati hibák, díszítések, vakolatarchitektúrák javításának, pótlásának a meglévővel mindenben azonos paraméterrel; a vakolt felületek színezésének az eredetivel mindenben megegyezően. A homlokzat kő anyagú elemeit szükség esetén javítani kell, valamint tisztítása előtt egy kevésbé látható helyen próbatisztítást kell végezni. A bádogozást át kell vizsgálni, szükség esetén cserélni. A fém homlokzati elemek (acél ablakkeretek, erkély korlátok, ablak- és virágtartó rácsok) megfelelő felületkezelés után egységesen az eredetivel megegyező színt kapjanak. A fa nyílászárókat fel kell újítani, szükség esetén javítani kell. A homlokzaton alkalmazni kívánt összes színt megfelelő felületre festett színminta alapján egyeztetni szükséges a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 38.
34. számú pályázat Cím: Budapest VII. kerület, Erzsébet körút 24. Helyrajzi szám: 34366 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: ERVA Nonprofit Zrt. Tulajdonos: társasház A pályázat célja: utcai homlokzat földszint feletti felújítása Pályázati cél összköltsége: 5.473.674 Ft Kért összeg: 4.378.939 Ft
Pályázat értékelése: A zártsorú beépítésű épület 1886-1887-ben épült Meixner Károly tervei alapján. A ház homlokzata a pilaszterek, ablakkeretek és szemöldök párkányok kivételével homoktégla burkolatú, melyet a földszint és a 2. emelet felett díszesebb párkány tagol. Az évek során a téglaburkolat erősen elszennyeződött, a vakolat és a domborművek felújításra, javításra szorulnak. Jelenleg a földszinten működő üzlet portál és lábazat felújítása zajlik. A társasház a földszint feletti homlokzat helyreállítását szeretné elvégezni, amihez a felújítás költségeinek 80%-át kéri támogatásként.
Javasolt támogatás:
4.300.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert összeg az Erzsébet körúti homlokzat földszint feletti felújítására fordítható. El kell készülnie a földszint feletti homlokzat teljes területén a díszek és tagozatok hiányzó elemei mintakészítés utáni újra gyártásának, a vakolat átvizsgálásának, a feltáskásodott vakolat eltávolításának, a hiányok pótlásának, a téglaburkolat valamint a kő erkélyek javításának, megtisztításának az eredetivel mindenben megegyezően. A kő és téglaelemek tisztítása előtt egy kevésbé látható helyen próbatisztítást kell végezni. A meglévő nyílászárókat le kell tisztítani, szükség esetén javítani, majd újra kell mázolni. A bádogozást át kell vizsgálni, szükség esetén cserélni. A homlokzaton alkalmazni kívánt összes színt megfelelő felületre festett színminta alapján egyeztetni szükséges a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 8.
35. számú pályázat Cím: Budapest VII. kerület, Rákóczi út 18. Helyrajzi szám: 34533 Az épület funkciója: lakóépület és iroda Pályázó: Közös képviselő: Scher István Tulajdonos: magán, fővárosi A pályázat célja: 3 oldali homlokzat felújítás, új kapu, lábazat készítés Pályázati cél összköltsége: 82.940.534 Ft Kért összeg: 35.000.000- 40.000.000 Ft
Pályázat értékelése: A Lajta Béla által tervezett hétemeletes, korai modern saroképület vízszintesen három jól elkülöníthető sávra osztható. Az alsó három szintet átfogó kannelurázott tardosi vörösmészkő oszlopok közötti mezőket függönyfalként alakították ki. A felette lévő négy szint téglaarchitectúráját markáns műkő párkány zárja. A mészkő burkolat több helyen jelentős mértékben sérült, a téglaburkolat tisztításra, újra fugázásra szorul. A társasház a „Műemléki Alap 2005” keretében már támogatást nyert az alsó három szint üvegtábláinak cseréjére, pótlására, amely maradéktalanul megvalósult. Idén a ház homlokzatának felújításához és egy új bejárati kapu készítéséhez kéri a költségvetés 50%-át támogatásként. A tervezett munkák építészeti értékek visszaállítását célozzák, így a homlokzatok felújítása támogatásra javasolhatók.
Javasolt támogatás:
32.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert összeg a Rákóczi úti, Dohány utcai és Kazinczy utcai homlokzat felújítására fordítható. El kell készülnie a homlokzat teljes területén a tardosi mészkő falburkolat, a téglaburkolat, valamint a műkő és kőburkolatok javításának, pótlásának, szükség szerinti cseréjének és tisztításának. Tisztítás előtt egy kevésbé látható helyen próbatisztítást kell végezni. Felülettisztítási eljárás után a kipergő fugákat ki kell kaparni és újrafugázni azonos színben. A mészkő lábazatokat le kell cserélni és a megfelelő lejtéssel újra kell készíteni. A meglévő nyílászárókat le kell tisztítani, javítani, majd újra kell mázolni. A bádogozást át kell vizsgálni, szükség esetén cserélni. A használaton kívüli lógó vezetékeket, hullámlemez előtetőket, valamint reklámtáblákat el kell távolítani. Új reklámhordozó csak engedéllyel helyezhető el az elkészült homlokzaton. A Dohány utcai legfelső visszahúzott szinten el kell készülnie a vakolat átvizsgálásának, a feltáskásodott vakolat eltávolításának. Ezen homlokzati rész színezése előtt falra festett színminta alapján egyeztetni szükséges a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 46.
36. számú pályázat Cím: Budapest VIII. kerület, Fiumei út 14. Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Földi Antalné közös képviselő Tulajdonos: társasház A pályázat célja: tető, toronysisak felújítása Pályázati cél összköltsége: 32.672.128 Ft Kért összeg: 26.137.703 Ft
Helyrajzi szám:34587
Pályázat értékelése: A Fiumei út és a Festetics György utca forgalmas csomópontjánál elhelyezkedő épület 1907ben épült szecessziós stílusban, feltehetően Fodor Gyula tervei alapján. Izgalmasan megmozgatott tömege és finoman kidolgozott szecessziós részletképzései indokolttá tették a fővárosi helyi védettségét. Az épület állapota erőteljesen lepusztult volt, ám a tavalyi év Műemléki Keret pályázatán a Fiumei úti homlokzat felújítására 11 millió Ft támogatást kaptak. A felújítás igen jó minőségben elkészült, látványos javulást hozva a Fiumei úti utcaképben. Mostani pályázatukban a díszes toronysisak és a tető felújítására igénylik az összköltségvetés 80%-át támogatásként. A felújítás a jelenlegi aránylag lepusztult állapot miatt időszerű lenne, ám a tető felújítása inkább a jókarbantartás feladatkörébe sorolható, viszont a díszes kialakítású állókorcos fémfedésű toronysisak felújítása a „Műemléki Keret 2016” pályázatból támogatható.
Javasolt támogatás:
6.500.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület díszes toronysisakjának felújítására fordítható, mely az épület Fiumei út - Festetics utca sarokkialakításánál található. El kell készülnie a fémlemez fedés és a bádogozás szükséges javításának, illetve cseréjének, a torony korcolását a jelenlegivel megegyező módon, állókorcos kivitelben kell kialakítani. A tornyon lévő kovácsoltvas díszt a szükséges rozsdátlanítás és javítások után matt fekete színre kell mázolni. A sarkon elhelyezkedő két marabu alakú kő épületdíszt javítani kell, majd a homlokzattal megegyező színűre festeni. A kéményt javasolt a tető alatt elhúzni a toronysisak mellől. A használaton kívüli antennákat meg kell szüntetni.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 2.
37. számú pályázat Cím: Budapest VIII. kerület, Népszínház utca 22. Helyrajzi szám: 34679 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Májer Mihályné közös képviselő Tulajdonos: társasház A pályázat célja: mozaikfríz bal oldali képének restaurálása (II. ütem) Pályázati cél összköltsége: 6.911.730 Ft Kért összeg: 5.529.384 Ft
Pályázat értékelése: A Vidor Emil által tervezett Polgári Serfőzde egykori bérházának homlokzatát 59 m 2 összfelületű mozaikfríz díszíti, amelyet Dudits Andor tervei alapján Róth Miksa készített 1906ban. A három képből álló mozaikfríz témája a sörkészítés és -fogyasztás dicsérete. A kompozíció finom színárnyalataival és magas szintű technikai kivitelezésével kiemelkedő értéket képvisel. A csapóeső, kifagyás, a háború, a szakszerűtlen pótlások romboló hatása miatt megviselt állapotú mozaikfríz középképének restaurálására fővárosi támogatást kapott a ház 2013-ban, a jobb oldali kép felújítására 2015-ben. A szerződésben foglalt munkák kiváló minőségben, határidőre elkészültek. A társasház a mozaikfríz bal oldali képének restaurálási munkáira kér támogatást; mely a teljes helyreállítás utolsó, befejező szakasza. A bal oldali kép két évig tartó, négy szakaszból álló restaurálásának második szakaszára kér 80% támogatást a pályázó, a teljes rekonstruálandó felületről fóliarajz készítésére, színmintasor összeállításra és a teljes baloldali képmezőt keretező vakolat javítására. Az igény fokozottan sürgető a mozaik még meglévő értékének megóvása érdekében.
Javasolt támogatás:
5.500.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a homlokzati mozaikfríz bal oldali képének restaurálására fordítható. El kell készülnie a restaurátori dokumentáció szerinti második ütemnek, a kompozíció közepén látható két nagy hiány megvizsgálásának, fóliarajz készítésének a teljes rekonstruálandó felületről, színmintasor összeállításának, valamint a képmezőt keretező vakolat javításának a benyújtott restaurátori tervdokumentáció szerint. A munkálatok csak szakrestaurátor bevonásával készülhetnek, az elkészült képek minőségével azonos restaurátori igényességgel. A munka befejezéséről szóló jegyzőkönyv felvételének feltétele a szakrestaurátor nyilatkozata az elkészült munka szakszerűségéről.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 10. 38. számú pályázat Cím: Budapest VIII. kerület, Üllői út 24. Helyrajzi szám: 36767 Az épület funkciója: egyházi központ, templom Pályázó: Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség Tulajdonos: Magyarországi Evangélikus Egyház A pályázat célja: orgona és oltárkép keret felújítása, restaurálása Pályázati cél összköltsége: 5.821.850 Ft Kért összeg: 2.910.925 Ft
Pályázat értékelése: Az épületegyüttes Üllői úti szárnya az 1870-es években épült, eredeti funkciója szerint bérháznak. A századfordulón került az evangélikus egyház tulajdonába. Francsek Imre építész tervei alapján 1906-ban készült el a Szentkirályi utcai rész, hogy helyet adjon a központi irodának, lakásoknak, illetve a templomnak, levéltárnak. A templomban található orgonát 1919-ben Op. 1837. jelöléssel Rieger Ottó orgonagyára készítette Budapesten. A játszó- és regisztertraktúra pneumatikus működtetésű, a szélládák kúpszelepesek, két egymással kombinált regiszterrel. A Soros Alapítvány támogatásával 1985-88 között végzett országos felmérés szerint gyári műemléknek minősített hangszer. Az orgona állaga teljesen leromlott, és több mint 15 éve működésképtelen. Az Egyházközség az orgona és az oltárkép keretének (mely az orgona felületképzésével azonos) restaurálási munkáinak 50%-át kérte támogatásként.
Javasolt támogatás:
2.900.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a Budapest-Józsefváros Evangélikus Egyházközség Riegerorgonájának felújítására fordítható. A felújítást a Magyarországi Evangélikus Egyház Műemlékorgona Felügyelete által készített szakértői vélemény szerint kell végezni. El kell készülnie a füllungok passzításának,, a sérülések javításának, a teljes orgonatisztításnak, szükség esetén faanyag preventív védelmének, új fúvómotor beépítésének, új szolid motorkapcsoló elhelyezésének, új pedálvilágítás készítésének, a fúvó teljes felújításának, újrabőrözésének, a fúvó széljelzője helyreállításának, a játszóasztal teljes felújításának, a pedálklaviatúra javításának, a pedálbillentyűzettel egybeépített orgonapad hosszirányú repedései helyreállításának, a pneumatikus traktúra teljes felújításának, a szélládarendszer teljes felújításának, a sípraszterek rendbetételének, a teljes sípanyag restaurálásának, a homlokzati sípok felülettisztításának, az itonálásnak és a hangolásnak. El kell készülnie továbbá az orgonaszekrény újra flóderozásának. A munka befejezéséről szóló jegyzőkönyv felvételének feltétele a szakrestaurátor nyilatkozata az elkészült munka szakszerűségéről.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 20.
39. számú pályázat Cím: Budapest IX. kerület, Ipar utca 15-21. Helyrajzi szám: 37871 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Papp Gábor, Intézőbizottság elnöke Tulajdonos: társasház A pályázat célja: utcai homlokzat középső/befejező szakaszának felújítása Pályázati cél összköltsége: 29.560.512 Ft Kért összeg: 10.000.000 Ft
Pályázat értékelése: A Zwack Unicum likőrgyár épületegyüttese 1910-ben épült, amikor az eredetileg a mai Corvin Mozi helyén működő gyárat városrendezési szempontok miatt kitelepítették, ezért ma a IX. kerület frekventált helyén, rehabilitációs területen található. A hatalmas bérházat Habicht Károly tervezte klasszicista stílusjegyeket hordozó eklektikus stílusban. A közel 80 méter hosszú épület földszint + 5 emeletes, melynek egyhangúságát párkányokba ritmikusan beépített erkélyek törik meg. A legfelső szint tetőfelépítménnyel kombinált manzárd jellegű. A leromlott, pusztulófélben lévő homlokzat felújítását a társasház az „Építészeti Értékvédelmi Támogatás 2014” segítségével kezdte meg, 2015-ben folytatta, az ”Építészeti Értékvédelmi Támogatás 2016” pályázaton pedig a befejező szakaszra kapott támogatást. A pályázó jelentős önrész vállalása mellett a tervezett szakasz felújítási költségeinek 34 %-át igényli támogatásként, azonban a jelenlegi pályázati keretet, és az évek alatt megszerzett támogatásokat figyelembe véve, más épületek értékőrző felújításainak támogatása előrébb sorolódott.
Javasolt támogatás:
−
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 51.
40. számú pályázat Cím: Budapest IX. kerület, Kinizsi utca 13. Helyrajzi szám: 36963 Az épület funkciója: társasház Pályázó: Vice Kft. Tulajdonos: magánszemélyek A pályázat célja: homlokzat-felújítás az első emeleti osztópárkányig Pályázati cél összköltsége: 2.127.660 Ft Kért összeg: 1.000.000 Ft
Pályázat értékelése: 1907-ben épült keretes beépítésű földszint + háromemeletes, szecessziós stílusú lakóépület. Az utcai homlokzat gazdagon díszített, lábazata vörös mészkő, fölötte geometrikus, plasztikus kialakítású vakolatarchitektúra jellemzi. A társasház az első emelet alatti osztópárkányig tartó homlokzatának felújításához kér támogatást, amely mind műszakilag, mind esztétikailag igen indokolt. Vakolathiány valamint táskás, leromlott állapotú vakolat látható a földszinti sávon. A pályázó a költségvetés 47 %-át kéri támogatásként. Ezen homlokzati rész felújításának támogatása időszerű, és annak építészeti értéke okán támogatható.
Javasolt támogatás:
1.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az első emelt alatti osztópárkányig terjedő Kinizsi utcai homlokzat, illetve a balkonok aljának a felújítására fordítható. El kell készülnie a földszinti vörös mészkő lábazat próbatisztítás utáni megtisztításának, a vakolat átvizsgálásának, a feltáskásodott vakolat eltávolításának, a homlokzati hibák, díszítések javításának, pótlásának az eredetivel mindenben megegyezően, majd a teljes felület színezésének. A bádogozást át kell vizsgálni, szükség esetén cserélni. Az eredetileg függőleges irányú mikrobarázdált vakolatot újra kell készíteni. A használaton kívüli lógó vezetékeket, a nem üzemelő parapetes gázkonvektorok kivezetéseit, valamint a reklámtáblákat el kell távolítani, az élő vezetékeket falba kell süllyeszteni. Új reklámhordozó csak engedéllyel helyezhető el az elkészült homlokzaton. A két oldalsó üzlethelyiség portálját szimmetrikussá kell tenni, a beadott műszaki rajzoknak megfelelően. A földszinti, meglévő eredeti ablakrácsok mintájára el kell készülnie a jobb oldali 2 pinceablak rácsának. A földszinti rácsok és zászlótartó rudak megfelelő felületkezelés után egységesen matt fekete színt kapjanak. A felületek színezése előtt a színek és textúrák egyeztetése szükséges a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 4. 41. számú pályázat Cím: Budapest IX. kerület, Ráday utca 26. Helyrajzi szám:36830 Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Uniszolg-9 Kft., Gaálné Steppán Erzsébet Tulajdonos: társasház A pályázat célja: Köztelek utcai homlokzat felújítása Pályázati cél összköltsége: 15.000.000 Ft Kért összeg: 12.000.000 Ft
Pályázat értékelése: A Ráday és a Köztelek utca sarkán elhelyezkedő impozáns saroképület 1909-10 között épült Bach János tervei alapján. A kései szecesszió egyik kiemelkedő alkotása, kerületi helyi védelem alatt áll. Mindkét homlokzata gazdag ornamentikával díszített, amelynek részeként Zsolnay kerámia elemek is megjelennek az épületen, finoman kidolgozott textúrák és részletmegoldások jellemzik. A pályázó a tavalyi év Műemléki Keret pályázatán 7 millió Ft-ot nyert a Ráday utcai homlokzat felújítására. Idén a felújítás második, befejező ütemeként a gazdag részletekkel díszített, strukturált vakolatmezőkkel tagolt, Köztelek utcai homlokzat felújításával pályáznak. Ehhez az összköltségvetés 80%-át kérik segítségként. A felújítás támogatása a Műemléki Keretből az épület kiemelkedő építészeti értékei miatt javasolt.
Javasolt támogatás:
7.500.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület Köztelek utcai homlokzatának felújítására fordítható. El kell készülnie a benyújtott műszaki dokumentáció szerint az utcai homlokzat teljes felületén a vakolatrészek és tagozatok javításának, pótlásának az eredetivel mindenben megegyező paraméterrel és színezésének. A strukturált felületű vakolatmezőket az eredetivel megegyező módon kell kialakítani. A műkő felületeket javítani, majd próbatisztítás és egyeztetés után tisztítani szükséges. Javasolt a lábazatot és a festett falfelületeket graffiti elleni védelemmel ellátni, a kültéri klímaegységet eltávolítani. A Zsolnay kerámia díszítő elemeket át kell vizsgálni, majd próbatisztítás után megtisztítani. A bádogos szerkezetek szükség esetén cserélendők. A nyílászárók a Ráday utcai homlokzatnál kiválasztott színeket kapják. A lakatos szerkezetek és rácsok felületkezelés után matt fekete színt kapjanak. A homlokzatról minden használaton kívüli vezetéket és egyéb tárgyat el kell távolítani, a megmaradó vezetékek falhoronyba vésve kerüljenek takarásra. A homlokzat összes parapet konvektorát, szellőzőrácsát, egyéb szerelvényét át kell vizsgálni és a használaton kívülieket el kell távolítani. A homlokzati színek a Ráday utcai homlokzatnál már egyeztetett színek legyenek.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 43.
42. számú pályázat Cím: Budapest IX. kerület, Üllői út 59. Az épület funkciója: társasház Pályázó: ÉLŐ-TÉR Kft. Tulajdonos: társasház A pályázat célja: utcafronti tetősík felújítása Pályázati cél összköltsége: 8.481.002 Ft Kért összeg: 5.936.702 Ft
Helyrajzi szám: 37126
Pályázat értékelése: A Üllői út egyik jellegzetes eleme a földszint + 4 emeletes, szecessziós stílusú, középen trapéz vonalban visszaléptetett homlokzatú lakóépület. A társasház fővárosi védettséget élvez. Az ablaksorok feletti tető csúcsos oromfalú, díszes kialakítású. A kiemelkedő építészeti színvonalú épület ma rendkívül elhanyagolt látványt nyújt. A társasház pályázatát az épület utcafronti tetősíkjának felújítására nyújtotta be, a költségvetés kb. 70 %-át kérve támogatásként. A tető felújításának igénye megalapozott a palafedés műszaki állapota, valamint azbeszttartalma miatt, azonban ez a munka elsősorban karbantartási feladatkörbe sorolható.
Javasolt támogatás:
–
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 3.
43. számú pályázat Cím: Budapest IX. kerület, Vámház körút 9. Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Uniszolg-9 Kft Tulajdonos: társasház A pályázat célja: kapu felújítása Pályázati cél összköltsége: 1.858.974 Ft Kért összeg: 1.450.000 Ft
Helyrajzi szám: 37023
Pályázat értékelése: A körúti zártsorú beépítésben álló eklektikus stílusú lakóépület bejárati kapuja egyidős az épülettel. A kapu két nyíló szárnyú, amely felett félköríves felülvilágító található. A faszerkezetű kapu tölgyfa borítása több helyen sérült, hiányos, szakszerűtlenül javított, a vasalatok hibásak, hiányosak. Az eredetivel megegyező takaró és díszítő idomokkal a bejárati kapu függőleges tokjainak és nyíló szárnyainak teljes cseréjére, a nyíló nagyszárnyban egy személybejárónak szolgáló kis nyíló szárny kialakítására, faanyagvédelmére, egységes üvegezésére, a vasalatok javítására, pótlására valamint elektromos kapuzár beszerelésére a pályázó a teljes költségvetés mintegy 78%-át kéri támogatásként. Előzetes kerületi egyeztetést követően tudomásunkra jutott, hogy a kapu előtt álló előtető engedély nélkül létesült. A kapu kiskapuval történő újragyártása a beadott terv szerint nem az eredeti állapotot mutatná, ezért a felújítás nem tekinthető értékmegőrző beavatkozásnak. A kis nyílószárny elhagyásával azonban az eredeti állapotnak megfelelő szerkezet újragyártása támogatásra javasolható.
Javasolt támogatás:
1.400.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület kapujának cseréjére fordítható. El kell készülnie a kapu nyílószárnyai, függőleges tokjai cseréjének az eredeti állapotnak megfelelően, tehát két egymással szimmetrikus kialakítású szárny készítése szükséges, kisebb méretű nyíló kapu nélkül. A kapu megmaradó tokszerkezetéről, nyíló szárnyak feletti áthidalóról és felülvilágítóról a festéket le kell tisztítani. Az újonnan elkészült szárny-, és tokszerkezetnek egységes felületkezekést, színezést kell kapnia. A felületek színezése előtt a színek egyeztetése szükséges a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével. A hibás vasalatokat javítani, szükség szerint pótolni kell. A kapu üvegezését védő vasrácsok megfelelő felületkezelés után egységesen matt fekete színt kapjanak. A kaputelefont át kell helyezni úgy, hogy ne vágja át a kváderezést. A házszámtáblát a kapuról el kell távolítani. Az engedély nélkül létesült előtetőt el kell távolítani. Új reklámhordozó csak engedéllyel helyezhető el az elkészült kapun.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 1.
44. számú pályázat Cím: Budapest XI. kerület, Szent Gellért tér 4. Helyrajzi szám: 5534 Az épület funkciója: oktatási intézmény, egyetem Pályázó: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – Barta-Eke Gyula kancellár Tulajdonos: Magyar Állam A pályázat célja: Szent Gellért téri kerítésszakasz kovácsoltvas elemeinek műemléki helyreállítása Pályázati cél összköltsége: 11.340.682 Ft Kért összeg: 5.953.858 Ft Pályázat értékelése: A Szent Gellért tér – Budafoki út – Bertalan Lajos utca – Műegyetem rakpart által határolt terület és építményei műemléki védettség alatt állnak. A mai Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem épületegyüttesének első épületeként épült fel 1904-ben a CH (Chemie) épület Cziegler Győző tervei alapján. Az egyetem kertje hivatalosan 1909 őszén készült el, amely kiinduló adatként szolgálhat a kerítés korának meghatározásában. Az egyetem ezt a pályázatát a Szent Gellért tér felé eső (CH épület főhomlokzata előtti) kerítésszakasz kovácsoltvas elemeinek műemléki rekonstrukciójára adta be. A tavalyi év Műemléki Keret pályázatán a kerítésszakasz falazott elemeinek felújítására 3 millió Ft támogatást nyertek. Idei pályázatukban a II. ütemre kérnek támogatást, ami a kovácsoltvas kerítéselemeket érintené, erre a teljes bekerülési összeg 50%-át igénylik. A fémszerkezeteket fémrestaurátori szakvélemény alapján kívánják felújítani. A kapuk szárnyai enyhén korrodálódtak, a pálcák deformálódtak, néhol hiányosak a díszítő elemek. A kerítés jelenlegi állapotának javítása és városképileg is meghatározó szerepe miatt a munka támogatása a Műemléki Keretből javasolt.
Javasolt támogatás:
3.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a BME ”CH” épület főbejárata előtti kerítésszakasz kovácsoltvas szerkezeteinek felújítására fordítható. El kell készülnie a Szent Gellért téri kerítésszakasz teljes területén a benyújtott műszaki dokumentáció szerint a kovácsoltvas elemek teljes körű felújításának. A hiányzó díszítő- és egyéb elemeket (pl: főkapu virágszirom dísz) az eredetivel minden paraméterében megegyező anyagú, méretű, kialakítású elemekre kell cserélni. A szükséges pótlások és javítások után a kovácsoltvas kerítés összes elemét egységesen tisztítani, korrózióvédelemmel ellátni, majd matt fekete színűre mázolni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 17. 45. számú pályázat Cím: Budapest XII. kerület, Kiss János altábornagy utca 55. Helyrajzi szám: 8258/A Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: SUTORIS Kft. Vargáné Szilágyi Erzsébet közös képviselő Tulajdonos: társasház A pályázat célja: Kiss János altábornagy utca 57. felé néző homlokzat bal szélső (Margaréta utcához közelebb lévő) harmadának felújítása Pályázati cél összköltsége: 4.803.606 Ft Kért összeg: 2.000.000 Ft Pályázat értékelése: Az épület a három épületből álló, 1928-30-ban Medgyaszay István tervei alapján a főváros megbízásából épült, fővárosi helyi védettségű épületegyüttes tagja. Az épületek jellegzetességét a falfelületek textúrája, az erkélyek népies motívumú műkő korlátja, valamint a szintén népies témákat feldolgozó, sgraffito eljárással készült képek adják. Az elmúlt évek során a Társasház több alkalommal kapott támogatást az épület építészeti értékeinek felújítására a korábbi Műemléki Alapból és a Települési Értékvédelmi Támogatásból. A pályázó jelenleg a Kiss János altábornagy utca 57. felé néző homlokzat bal szélső (Margaréta utcához közelebb lévő) harmada felújításához az árajánlat kb. 40 %-át kéri támogatásként. Ez a homlokzatrész még viszonylag jó állapotban van (eltekintve a színbeli eltéréstől), de az egységes összkép érdekében a felújítás elvégzése indokolt.
Javasolt támogatás:
2.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a Kiss János altábornagy utca 57. felé néző homlokzat bal szélső (Margaréta utcához közelebb lévő) harmadának vakolat-felújítására fordítható. El kell készülnie ezen a szakaszon a teljes terület homlokzatvakolata újrakészítésének. A különleges textúrájú vakolat a már elkészült szakaszokkal azonos technológiával készüljön és azokkal megegyező megjelenésű legyen.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 15. 46. számú pályázat Cím: Budapest XII. kerület, Kiss János altábornagy utca 57. Helyrajzi szám: 8258/B Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: SUTORIS Kft. Vargáné Szilágyi Erzsébet közös képviselő Tulajdonos: társasház A pályázat célja: Kiss János altábornagy utca 55. felé néző homlokzat (Margaréta utcához közelebb lévő) harmadik szakaszának és ott 3 db kisméretű erkélyének felújítása Pályázati cél összköltsége: 5.801.911 Ft Kért összeg: 2.000.000 Ft
Pályázat értékelése: Az épület a három épületből álló, 1928-30-ban Medgyaszay István tervei alapján a főváros megbízásából épült, fővárosi helyi védettségű épületegyüttes tagja. Az épületek jellegzetességét a falfelületek textúrája, az erkélyek népies motívumú műkő korlátja, valamint a szintén népies témákat feldolgozó, sgraffito eljárással készült képek adják. Az elmúlt évek során a Társasház több alkalommal kapott támogatást az épület építészeti értékeinek felújítására a korábbi Műemléki Alapból és a Települési Értékvédelmi Támogatásból. A pályázó jelenleg a Kiss János altábornagy utca 55. felé néző homlokzat (Margaréta utcához közelebb lévő) harmadik szakaszának és ott 3 db kisméretű erkélyének felújításához az árajánlat kb. 30 %-át kéri támogatásként. Az épület udvar felé néző homlokzata a Margaréta utca utcaképében meghatározó elem. Ez a homlokzatrész még viszonylag jó állapotban van, felújítása azonban az egységes összkép érdekében a jellegzetes erkélyek helyreállításával együtt indokolt.
Javasolt támogatás:
1.500.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a Kiss János altábornagy utca 55. felé néző homlokzat (Margaréta utcához közelebb lévő) harmadik szakaszának vakolat-felújítására és az ott lévő 3 db kisméretű erkély felújítására fordítható. El kell készülnie ezen a szakaszon a teljes terület homlokzatvakolata újrakészítésének. A különleges textúrájú vakolat a már elkészült szakaszokkal azonos technológiával készüljön, azokkal megegyező megjelenésű legyen. El kell készülnie továbbá ezen a homlokzati szakaszon a három kisméretű erkély felújításának. A három erkély vasbeton korlátja az eredeti állapot szerinti formában kerüljön helyreállításra, a vasbeton erkélylemezek javításával, vízorr kialakításával, szigeteléssel, fagyálló burkolat lerakásával.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 16.
47. számú pályázat Cím: Budapest XII. kerület, Kiss János altábornagy utca 59. Helyrajzi szám: 8258/C Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Vargáné Szilágyi Erzsébet közös képviselő Tulajdonos: társasház A pályázat célja: III. lépcsőház udvari kapujának felújítása, nyílászáróinak cseréje, valamint 6 db utcai dupla gerébtokos ablak cseréje lakásban Pályázati cél összköltsége: 4.578.350 Ft Kért összeg: 2.000.000 Ft
Pályázat értékelése: Az épület a három épületből álló, 1928-30-ban Medgyaszay István tervei alapján a főváros megbízásából épült, fővárosi helyi védettségű épületegyüttes tagja. Az épületek jellegzetességét a falfelületek textúrája, az erkélyek népies motívumú műkő korlátja, valamint a szintén népies témákat feldolgozó, sgraffito eljárással készült képek adják. Az elmúlt évek során a Társasház több alkalommal kapott támogatást az épület építészeti értékeinek felújítására a korábbi Műemléki Alapból és a Települési Értékvédelmi Támogatásból. A pályázó jelenleg a III. lépcsőház nyílászáróinak, valamint 6 db utcai kapcsolt gerébtokos ablak cseréjéhez az árajánlat kb. 45 %-át kéri támogatásként. A III. lépcsőház nyílászáróinak cseréje indokolt, időszerű. A nyíló szárnyak vízvetői korhadtak, a hosszabb, eredetileg egyenes szárak vetemedtek. Az épületben lévő, külön lakásokhoz tartozó ablakok cseréjénél jó megoldás lehet a külső szárnyak eredetivel megegyező módon történő újragyártása és a hőszigetelő üvegezés belső szárnyakban történő elhelyezése, azonban ezt a munkát az épületen összehangoltan kellene elvégezni.
1.500.000 Ft
Javasolt támogatás:
.
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a lépcsőház udvar felé néző, osztott üvegezésű ablakainak cseréjére és udvari kapujának felújítására fordítható. El kell készülnie mind a négy ablak cseréjének az eredeti állapotnak megfelelő részletképzéssel, profilméretekkel. Az új faszerkezetek sötétbarna színt kapjanak. A bejárati kapu helyreállítása szükség szerint faanyagpótlással történjen. Az elöregedett festékréteg eltávolítása után az új felületképzés a már felújított bejárati ajtókkal megegyező módon készüljön. A nyílászárók eredeti vasalatai megtartandók.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 66. 48. számú pályázat Cím: Budapest XII. kerület, Remete út 14. Helyrajzi szám: 10849/1 Az épület funkciója: lakóház Pályázó: társasház Dr. Forgó Melinda Tulajdonos: Dr. Papp Mária, Dr. Kenézlői Eszter, Dr. Forgó Melinda, Schőberl Márton, XII. Kerületi Önkormányzat A pályázat célja: nyílászárók zsalugáterrel való ellátása, faragott oszlopos fatároló újraépítése, emléktábla építése. Pályázati cél összköltsége: 7.780.500 Ft Kért összeg: 3.890.250 Ft
Pályázat értékelése: A meredeken lejtős telken, 2 szintes, jelenleg 3 lakásos polgári villa 1892 körül épült több ütemben. Keskeny, hosszú, egytraktusos épület, amely közel esésvonalra épült, így a ház völgy felőli vége alá egy úgynevezett alsó földszint épült, míg a hegy felőli épületvég faltestjei között feltöltés van. A hegybe belemetsző épületrész alápincézetlen. Az emeleten önálló, eleve komfortos lakás került kialakításra, a völgy felőli végén toronysisakkal megkoronázott fedett-nyitott verandával. Az északi oldalon viszonylag keskeny terasz nyúlik ki konzolosan a legfelső szinten. Napóra került a déli homlokzat emeleti ablaksorának tengelyébe, az alatta lévő szinten viszont nagyvonalúan hangsúlyozott szobafülkét terveztek. 1894-ből származik egy faszerkezetű melléképület míves terve, amelynek azonban már nyomát sem látni a helyszínen. Az épület felújítása a közelmúltban megtörtént. A pályázó a nyílászárók zsalugáterrel való ellátására, a faragott oszlopos fatároló újraépítésére és emléktábla készítésére kér 50%-os támogatást. Arra vonatkozóan azonban nincs igazolás, hogy a most készítendő zsalugáterek és az 1894-ből származó terven látható faszerkezetű melléképület eredetileg létezett, így a „Műemléki Keret 2016” pályázaton való támogatása nem indokolt. Javasolt támogatás:
–
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 49. 49. számú pályázat Cím: Budapest XIII. kerület, Pannónia utca 8. Helyrajzi szám: 25100 Az épület funkciója: lakóház Pályázó: Strong és Good Bt. Bor László Tulajdonos: társasház közössége A pályázat célja: bejárat körüli kőburkolat és csatlakozó szerkezetek felülettisztítása Pályázati cél összköltsége: 4.062.500 Ft Kért összeg: 3.250.000 Ft
Pályázat értékelése: A földszint + 5 emeletes, középső 4 tengelyében hatemeletes lakóépület 1905-ben épült Orth és Somlai építész iroda által készített tervek alapján. A II. emelettől a két oldal második tengelyében zárterkély indul, amelyek között erkély található egyszerű korláttal. Az V. emeleten tömör mellvédfalú erkély zárja az alsóbb szintek vertikális irányultságát. Szimmetrikus, díszes kő kapukeretezés hangsúlyozza a közepén elhelyezett bejáratot. A bejárat felett felirat „Áldd meg Uram ezt a házat, áldd meg ezt a küszöböt’’ szöveggel. A pályázó a nagymértékben szennyeződött homlokzat, a bejárati kapu és díszes kő keretezésének tisztítására kér támogatást, amelynek összege a munkálatok költségének 80%a. Az épület kiemelt helyen való elhelyezkedése miatt, az épület felújítása támogatásara javasolt a Műemléki Keret 2016 pályázati keretből.
Javasolt támogatás:
1.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatása Pannónia utca 8. szám alatti épület bejárat körüli kőburkolat és csatlakozó szerkezetek felülettisztítására illetve a homlokzat felújítására fordítható. El kell készülnie az utcai homlokzat tisztításának, a sérült vakolatrészeket javításának, pótlásának az eredetivel mindennel megegyező paraméterrel. A roncsolódás elkerülése érdekében próbatisztítással kell meghatározni a megfelelő vakolattisztítási eljárást. A bejárati kapu körüli kő elemeket próbatisztítás után meg kell tisztítani, a hiányokat restaurátori igényességgel kell pótolni. El kell távolítani a homlokzatról a használaton kívülikábeleket. Az el nem távolítható vezetékeket rejtett módon kell elhelyezni. A megfelelő felületekre festett színmintákat és a próbatisztításokat a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 60. 50. számú pályázat Cím: Budapest XIII. kerület, Pozsonyi út 44-46. Helyrajzi szám: 25337/5 Szent István park 31-32. Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Dobi Imre közös képviselő Tulajdonos: társasház A pályázat célja: az épület utcáról látszó homlokzatainak felújítása Pályázati cél összköltsége: 57.248.446 Ft Kért összeg: 45.798.757 Ft
Pályázat értékelése: Újlipótváros modern építészeti környezetének egyik kiemelkedő épülete az 1935-36-ban Málnai Béla tervei alapján épült társasház. Az ötemeletes épület egyik homlokzatával a Szent István park felé, másik homlokzatával, nyitott francia udvaros kialakítással, a Pozsonyi út felé néz. Az épület tömegében és részletkialakításaiban egyaránt igényes, a stílustiszta modern egyik példája. A homlokzatok jelenlegi állapotuk miatt felújításra szorulnak, a kettő közül a Szent István parki homlokzat van rosszabb állapotban. A társasház teljes körű, összes homlokzatot érintő felújításba szeretne kezdeni, aminek célja a műszaki szükségességeken túl az épület építéskori állapotának, értékeinek visszaállítása is. A teljes felújításhoz az összköltségvetés 80%-át kérik támogatásként. A felújítás támogatása a Műemléki Keretből az épület építészeti értékei, és Újlipótvárosban elfoglalt frekventált helyzete miatt javasolt.
Javasolt támogatás:
18.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület Szent István parki és Pozsonyi úti homlokzatának felújítására fordítható. El kell készülnie - az erkélyek és függőfolyosók vízelvezetési problémáinak megoldása után - a homlokzatok teljes területén, a Pozsonyi úti homlokzatnál a beforduló francia udvarra néző homlokzatszakaszokkal együtt, a homlokzatvakolat javításának és színezésének, a bádogozás szükség szerinti cseréjének. A földszinti mészkőburkolat hiányzó és sérült elemeit az eredetivel megegyező megjelenésűre javítani illetve pótolni kell, az egész mészkőburkolatot próbatisztítás után, tisztítani majd impregnálni szükséges. A Szent István parki műkő erkélylemez szegélyeket a strukturált felület megtartásával javítani és tisztítani szükséges, a felületkezelést a tisztítás után egyeztetett eljárás alapján kell végezni. A hiányzó illetve rossz állapotú horganylemezből készült virágvályúkat pótolni kell. A homlokzatok összes fém elemét, az erkélykorlátokat és virágtartóládákat javítani, rozsdátlanítani, majd matt fekete színre kell mázolni. A pinceszinti rácsok szintén matt fekete színre mázolandók. Az emeleti nyílászárók egységes színre történő mázolása javasolt. A homlokzatra szerelt klíma kültéri egységeket a közterület felől takartan javasolt elhelyezni. A homlokzatokról minden használaton kívüli vezetéket és egyéb tárgyat el kell távolítani, a megmaradó vezetékek falhoronyba vésve kerüljenek takarásra. A kivitelezés megkezdése előtt a homlokzatokon alkalmazni kívánt színeket megfelelő felületre festett színminta alapján a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztályán belül az Építészeti Értékvédelmi Csoport szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 48. 51. számú pályázat Cím: Budapest XIII. kerület, Tátra utca 5/C. Helyrajzi szám: 25103/5 Az épület funkciója: lakóház Pályázó: TILIA Társasház-képviselet Kft. Boholy Lászlóné Tulajdonos: társasház A pályázat célja: utcai homlokzat földszintjének felújítása Pályázati cél összköltsége: 3.939.393 Ft Kért összeg: 2.600.000 Ft
Pályázat értékelése: A földszint + 5 emeletes, vasbetonvázas, lapostetős épületet Farkas Endre és Farkas György tervezte 1936-37-ben. Zártsorú beépítésben álló, modern ház. Szintenként 3 lakás található benne. Az emeleteken tömör mellvédű erkély fut végig a homlokzaton, kontrasztos, levegős hatást keltve. A homlokzat második tengelyében az egyenes záródású ablakokat körablakok váltják fel. A földszint mészkőburkolatú, az emeletek vakoltak. A földszinti három üzletportál lekerekített sarkú, aszimmetrikus megoldású. A kapu visszahúzott üvegezett szerkezet. A jelenlegi üzletportálok és a bejárati nyílászáró nem eredetiek, rendkívül leromlott állapotban vannak. Továbbá a homlokzat földszinti területét rendezetlen elhelyezésű, harsány színű, világító reklámokkal borították. A pályázó az utcai homlokzat földszintjének felújítására pályázott, mely során az összköltség 66%-át igényelte támogatásként. A helyi védettséggel rendelkező építészeti örökség eredeti állapotának helyreállítása indokolt, a „Műemléki Keret 2016” pályázaton támogatható.
Javasolt támogatás:
2.600.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület utcai homlokzat földszintjének felújítására fordítható. El kell készülnie a főbejárati kapu és három üzletportál felújításának az eredeti tervek alapján, az eredetileg megvilágított házszámtábla, kaputelefon és információs tábla helyreállításának, a kapu előtti padlóburkolat és kapu feletti lambéria cseréjének az eredetivel azonos formára, valamint az ablak alatti légóajtó megszüntetésének, helyére az eredeti állapotnak megfelelő nyílászáró kialakításának. El kell készülnie továbbá a homlokzat kőburkolata próbatisztítást követő tisztításának, a kő pótlások megfelelő kőszínű kőanyag pótlóval történő javításának, a hidrofobizáló impregnálásnak, valamint az új kőburkolatnak a főbejárati kapu felett, a déli üzlet mellvédfalán és a légóajtó helyén, továbbá az új ülőlapnak a mellvédfalon. A kőburkolat felújítása csak szakrestaurátor bevonásával végezhető a pályázati anyagban szereplő műszaki leírás szerint. A kültéri klímaegységeket az utcai homlokzatokról el kell távolítani, illetve korszerűsíteni kell a reklámtáblák elhelyezését a pályázati anyagban szereplő terveknek megfelelően.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 40.
52. számú pályázat Cím: Budapest XIII. kerület, Tátra utca 26. Az épület funkciója: lakóház Pályázó: Juventus Bt. Déryné Kantó Erika Tulajdonos: társasház közössége A pályázat célja: utcai homlokzatok felújítása Pályázati cél összköltsége: 4.605.263 Ft Kért összeg: 3.500.000 Ft
Helyrajzi szám: 29771
Pályázat értékelése: A földszint + hatemeletes lakóház 1932-ben épült Hofstatter Béla tervei alapján. Az épület keretes beépítésű, ötfogatú alaprajzzal. A tetőemelet visszaugrik a homlokzati síkból, itt a kiszolgáló helyiségek mellett egy lakás készült. Az öttengelyes Tátra utcai homlokzat bal oldalán virágtartós erkélyek, a negyedik tengelyben tömör mellvédű erkélyek teszik mozgalmassá a homlokzatot. Ugyancsak tömör mellvédű erkélyek és zárterkélyek tagolják a Gergely Győző utcai homlokzatot is. A homlokzatok vakoltak, a vízszintes tagolást az ablakok között hornyokkal hangsúlyozták. A pályázó az utcai homlokzatok felújítására kért támogatást, amelynek összege a felmerülő költségek 76%-a. A leromlott állapotú homlokzatok felújítását követően a társasház a kerületi Bauhaus stílusú házak között példaértékkel bírhat, így a „Műemléki Keret 2016” pályázaton való támogatása indokolt.
Javasolt támogatás:
3.500.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület mindkét utcai homlokzata teljeskörű felújítására fordítható. El kell készülnie a homlokzat teljes felületén a vakolatrészek javításának, pótlásának; színezésének a pályázati anyagban szereplő műszaki leírás szerint. A homlokzatról el kell távolítani az összes használaton kívüli vezetéket, szerelvényt, táblát és egyéb tárgyat, csak az érvényes engedéllyel rendelkező elemek kerülhetnek vissza. El kell készülnie továbbá a már felújított erkélyek újra színezésének az új homlokzati színekkel való harmonizálás érdekében. A kültéri klímaegységeket az utcai homlokzatokról el kell távolítani. A homlokzaton alkalmazott összes színt megfelelő felületre festett színminta alapján a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni kell.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 7.
53. számú pályázat Cím: Budapest XIV. kerület, Hermina utca 47 Helyrajzi szám: 29771 Az épület funkciója: vakok és gyengénlátók székháza Pályázó: Dr. Nagy Sándor elnök - Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Tulajdonos: Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége A pályázat célja: székház homlokzatának felújítása I. ütem Pályázati cél összköltsége: 22.784.757 Ft Kért összeg: 8.000.000 Ft
Pályázat értékelése: A műemléki védelem alatt álló, egyemeletes szecessziós villaépület 1905-ben épült, Lechner Ödön tervei alapján. Összetett tömegét teraszok, kis torony és az utcai homlokzat legjellegzetesebb eleme, a félgömbbel záródó üvegezett télikert teszik mozgalmassá. A Műemléki Alap pályázat segítségével újult meg 1997-ben a teljes homlokzat, 2000-ben a télikert és 2004-ben a bejárati kapu és a lépcsőtámfal. Az épület vakolt homlokzatai többszöri szakszerűtlen felújítás után rövid idő alatt igen rossz állapotba kerültek, különösen az utcai oldalon. Nagy felületeken hiányzik a vakolat, részben a vízelvezetés hiányosságai miatt. Az épület 1945 óta a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székháza, amelyben segédeszközbolt, Braille-könyvtár és nyomda, valamint Hangos könyvtár üzemel. A homlokzati felújítását két ütemre osztották, most az I. ütemben az utcai homlokzatra szeretnék igénybe venni a támogatást. A megpályázott összeg a teljes költségvetés 35 %-a, amit az utcai homlokzat felújítására, homlokzati díszek és párkányok javítására, üvegezésre, ablakjavításra kívánnak fordítani, illetve a kőfelületek tisztítására és lakatosmunkák elvégzésére. Az épület állapotát és védettségét tekintve a támogatás indokolt.
Javasolt támogatás:
8.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület Hermina utcai homlokzatának teljeskörű felújítására fordítható. El kell készülnie az utcai homlokzat teljes felületén a vakolatrészek és tagozatok javításának, pótlásának a meglévővel mindenben azonos paraméterrel, valamint a színezésének. A bádogos szerkezetek javítani kell, szükség esetén cserélni. A kő elemeket próbatisztítás után meg kell tisztítani, a hiányokat restaurátori igényességgel kell pótolni. A fémszerkezetek megfelelő felületkezelés és javítás után matt fekete színt kapjanak. Az ablakok javítás, szükség esetén csere után egységes színt kapjanak. A megfelelő felületekre festett színmintákat és a próbatisztításokat a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 6.
54. számú pályázat Cím: Budapest XIV. kerület, Jávor utca 11/A Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Csercsik Réka közös képviselő Tulajdonos: társasház A pályázat célja: utcai homlokzat felújítása Pályázati cél összköltsége: 23.872.683 Ft Kért összeg: 19.098.146 Ft
Helyrajzi szám: 32684
Pályázat értékelése: A szecessziós stílusú emeletes villaépület 1905-ben épült Hegedűs Ármin tervei alapján. A háború okozta sérülések helyreállításakor az épületet átépítették, az utcai homlokzatot megmagasították, ezáltal az egykori íves oromzati díszítés eltűnt. A középrizalit két oldalán felfutó terméskő kváderezés így ma a legfelső szint alatt befejezetlenül véget ér. Az egykori oromzati díszítés és a sarokkváderezés míves záróköveinek tervezett visszaállítása a homlokzati falon a jelenleginél kedvezőbb látványt fog eredményezni. A felújítás első üteme, amelyre a társasház tervet készíttetett, az utcai homlokzatot és a hozzá csatlakozó két beforduló oldalkerti homlokzatrészt foglalja magában. Ez a terméskő lábazatos, reprezentatívabb megjelenésű épületrész jól elkülönül a hátsó, egyszerűbb megjelenésű, cementlábazatos tömegtől. A terméskő felületeket a felújítás során JOS technológiával megtisztítják, az alkalmazandó szemcsék anyagát próbatisztítással meghatározva. A homlokzatvakolatot javítják, az elektromos kábeleket védőcsövekben a falba süllyesztik, a külső nyílászárók is felújításra kerülnek. A megpályázott összeg a teljes költségvetés 80%-a. A társasház az „Építészeti Értékvédelmi Támogatás 2016” pályázatán támogatást nyert ugyanerre a munkára, így a Műemléki Keretből további támogatása nem javasolt.
Javasolt támogatás:
–
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 67.
55. számú pályázat Cím: Budapest XIV. kerület, Róna utca 117. Az épület funkciója: lakóépület Pályázó: Vácz Tamás - tulajdonos Tulajdonos: magántulajdon A pályázat célja: homlokzatfelújítás Pályázati cél összköltsége: 6.818.400 Ft Kért összeg: 2.000.000 Ft
Helyrajzi szám: 31866
Pályázat értékelése: Az egykori magasföldszintes nyaralót Kamniczky Lajos tervezte 1890-ben eklektikus stílusban. Az épület eredeti funkcióját ma is jól mutatja a kert felé néző, a ház hosszában végigfutó széles tornác. Fő- és oldalhomlokzatai sarokarmírozott rizalitokkal tagoltak. A nutázott vakolatsíkból plasztikusan emelkednek ki az ablakok feletti íves és háromszög alakú timpanonok. A nyíláskeretezést gyémántmetszéses motívumok díszítik. Az osztópárkányok egyszerűek, a főpárkány kettős fogsorral gazdagított. Az épület jelenleg magántulajdonban van. Néhány éve az utcai homlokzat részlegesen fel lett újítva. A homlokzati nyíláskeretezések, osztó- és főpárkány-díszek nagy része azonban hiányzik az épületről. A lábazat állapota is kritikus. Az ereszalj deszkázata több helyen hiányos. A kért támogatás a teljes költségvetés 30%-a, amit teljes homlokzati felújításra, nyílászárók javítására kíván fordítani a pályázó. Az épület állapotát és védettségét tekintve a támogatás indokolt.
Javasolt támogatás:
2.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás az épület Róna utcai homlokzatának felújítására fordítható. El kell készülnie az utcai homlokzat még el nem készült felületén a vakolatrészek és tagozatok tisztításának, javításának, pótlásának az eredetivel mindenben megegyező paraméterrel, valamint a teljes utcai homlokzat egységes színezésének. A bádogos szerkezeteket javítani kell, szükség esetén cserélni. Az ablakok javítás, szükség esetén csere után egységes színt kapjanak. A lábazatot újra kell készíteni az eredetivel mindennel megegyező paraméterrel. A megfelelő felületekre festett színmintákat és a próbatisztításokat a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével egyeztetni szükséges.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 73.
56. számú pályázat Cím: Budapest XIV. kerület, Telepes utca 32. Helyrajzi szám: 31122 Az épület funkciója: általános iskola Pályázó: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Tulajdonos: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata A pályázat célja: Telepes utcai homlokzat ablakainak cseréje és a homlokzat felújítása Pályázati cél összköltsége: 47.225.038 Ft Kért összeg: 37.780.030 Ft
Pályázat értékelése: A Telepes és Fűrész utca sarkán álló iskola Fritz Oszkár tervei szerint épült 1910-ben szecessziós stílusban. Kétemeletes, tégla-vakolat architektúrájú, pártázatos épülettömegét előkert választja el mindkét utcától. A vakolt homlokzatot klinker tégla mezők tagolják, a tégla lizénák vakolattükreiben türkizkék fénymázas kerámiaelemek találhatók. Az 1960-as években felújították az épületet, a nyílászárókat kicserélték. Az épülettel azonos korú utcai kerítés teljes körű helyreállítása az ”Építészeti Értékvédelmi Támogatás 2013” segítségével valósult meg. Jelen pályázat támogatásával a Telepes utcai homlokzaton kívánják kicserélni az ablakokat hőszigetelő üvegezésű faablakokra, majd a vakolatban okozott károkat kijavítani, végül felújítani a teljes homlokzatot, mely magában foglalja a teljes vakolt felület festését, a tégla, és kerámia elemek tisztítását, és bizonyos elemek pótlását. A munkákhoz a pályázati költségvetés 80%-át kérik támogatásként.
Javasolt támogatás:
37.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a Telepes utcai homlokzat felújítására fordítható. El kell készülnie az összes ablak legyártásának, beépítésének, a homlokzati vakolat és húzott párkányok javításának, a tégla és kerámiaelemek tisztításának, hiányzó elemek elkészítésének, majd a teljes vakolt homlokzat újrafestésének a benyújtott tervdokumentáció szerint. Az új gerébtokos ablakok a műszaki dokumentáció szerint az archív terveknek megfelelő osztással készüljenek. Amennyiben szükséges a jelenlegitől szélesebb ablakprofil alkalmazása, a keresztmetszeti méretét csak a homlokzatra merőlegesen lehet növelni. A kő párkányt és a kapu körüli kő elemeket, a homlokzati tégla felületeket, és kerámia díszelemeket próbatisztítás után meg kell tisztítani, szükség esetén az eredetivel mindenben megegyező paraméterrel javítani, festeni nem lehet. A tisztított felületeket végül impregnálni kell. A szükséges helyeken a homlokzati vakolat, és húzott párkányok javítása az eredetivel mindenben megegyező paraméterrel készüljön. A faragott kő címer és a felirat két oldalára kerülő két új homlokzati dísz megjelenéséről a kivitelezés megkezdése előtt részletterv bemutatása szükséges. Az első emelet fölötti felirat készüljön el előre egyeztetett betűkkel. A két homlokzati dísz-elem anyaga kutatás után legyen meghatározva, majd a részletterveket egyeztetni szükséges. A rácsok megfelelő felületkezelés után matt fekete színt kapjanak. A homlokzaton alkalmazott összes színt megfelelő felületre festett színminta alapján egyeztetni szükséges a Városépítési Főosztály Városfejlesztési Osztálya Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 70.
57. számú pályázat Cím: Budapest XIV. kerület, Thököly út 58. Helyrajzi szám: 32749 Az épület funkciója: templom Pályázó: Nagy Károly plébános - Rózsafüzér Királynéja Plébánia Tulajdonos: Rózsafüzér Királynéja Római Katolikus Egyházközösség A pályázat célja: templom jobb oldali hármas ablakának restaurálása (VII. ütem) Pályázati cél összköltsége: 3.048.000 Ft Kért összeg: 2.628.900 Ft
Pályázat értékelése: A Rózsafüzér Királynéja templom 1912-14 között épült, Hofhauser Antal tervei alapján, neogótikus stílusban. A templom egy magasabb és egy alacsonyabb toronnyal rendelkező, félkörös apszissal ellátott, latinkereszt alaprajzú, egyhajós csarnoktemplom. 1997-ben a templom tűzkárt szenvedett, felújítása 1999 óta folyik. 2007 óta rendszeres pályázó a Fővárosi Önkormányzat pályázatain. Az elmúlt évek támogatási szerződéseiben szereplő munkák (a templom Cházár András utcai kerítés lábazat-felújítása, a templomkapuk helyreállítása, a plébánia ablakainak felújítása és mázolása, a főbejárat körüli homlokzatrész felújítása, a rózsaablak rekonstrukciója, és az ólomüveg ablakok I-VI. ütemének restaurálása) a terveknek megfelelően elkészült. A plébánia jelen pályázatát az ólomüveg ablakok VII. ütemű restaurálására adta be, a költségvetés több mint, 80%-át pályázták meg. A felújítandó ablakok ólomüvegezésén elszíneződések láthatóak és a foglalatok kilazultak, néhol hiányosak. A további állagromlás megállítására szükséges a restaurálás minél előbbi elvégzése. Az ólomüveg ablakok megóvása érdekében a beadott pályázat támogatható.
Javasolt támogatás:
2.600.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert támogatás a templomhajó jobb oldalán, a VII. ütemben megjelölt hármas ólomüveg ablak restaurálására fordítható. El kell készülnie a hármasablak restaurálásának a restaurátori szakvéleményben foglaltaknak megfelelően, a meglévő üvegek felhasználásával, a hiányzó részek pótlásával. A munka befejezéséről szóló jegyzőkönyv felvételének feltétele az üvegablakra vonatkozóan a szakrestaurátor nyilatkozata az elkészült munka szakszerűségéről.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016
Bontási sorszám: 55. 58. számú pályázat Cím: Budapest XVIII. kerület, Margó Tivadar utca 116-118. Helyrajzi szám: 150230/13 Az épület funkciója: helytörténeti múzeum Pályázó: Budapest Főváros XVIII. kerület PestszentlőrincPestszentimre Önkormányzata Tulajdonos: Budapest Főváros XVIII. kerület PestszentlőrincPestszentimre Önkormányzata A pályázat célja: Margó Tivadar utcai homlokzat felújítása Pályázati cél összköltsége: 10.869.565 Ft Kért összeg: 5.000.000 Ft
Pályázat értékelése: A kerületi helyi védelem alatt álló Herrich-Kiss villa, amely ma a Thomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjteménynek ad helyet, 1870-es években épült, tervezője Kiss István építészmérnök volt. A szabadon álló földszintes épület téglafalakkal, ácsolt tetőszerkezettel, fa födémmel rendelkezik. A villa ma a szomszédos Bókay-kert főépületéhez hasonlóan Pestszentlőrinc legrégebbi épületei közé tartozik. A két háború között több bérlője volt az impozáns, ma több mint 500 négyzetméter hasznos alapterületű villának. A háború után szociális bérlakásokat alakítottak ki az épületben, amelynek állapota leromlott, felújításra szorult a 2000-es évek elején. A pályázó a Herrich-Kiss villa épület komplex felújításának I./2 ütemére kér támogatást, mely során az épület homlokzatának részleges helyreállítása történne meg, az utcai főhomlokzatra vonatkozóan. A pályázat az épület Margó Tivadar utca felé eső homlokzati szakaszának fő épülettömegéhez tartozó díszes részének homlokzati felújítását tartalmazza. Ehhez a felmerülő költségek 46%-át igényelte. A felújítás annak szükségszerűségén túl, az utcai homlokzat megjelenését is pozitívan befolyásoló volta miatt támogatásra érdemes.
Javasolt támogatás:
5.000.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert összeg a fő épület Margó Tivadar utca felőli homlokzatának felújítására fordítható. El kell készülnie a homlokzat teljes területén a vakolat átvizsgálásának, a feltáskásodott vakolat eltávolításának, a hiányok pótlásának, a téglaburkolat helyenkénti pótlásának, megtisztításának az eredetivel mindenben megegyezően. A téglaelemek tisztítása előtt egy kevésbé látható helyen próbatisztítást kell végezni. Megjelenésében az eredeti téglákkal megegyező tégla vagy az épület építésének korában használatos cement lábazat és párkány újrakészítése. szükséges. A használaton kívüli lógó vezetékeket, az elektromos kapcsolódobozokat el kell távolítani, az élő vezetékeket, biztosítékokat a falba kell süllyeszteni. Amennyiben a felújításban érintett homlokzati szakaszon műanyag nyílászáró található azt le kell cserélni, helyette fa nyílászárókat kell beépíteni. A meglévő fa nyílászárókat, fa ereszdeszkázatot és látszó szarufavégek felületét le kell tisztítani, majd újra kell mázolni. A bádogozást át kell vizsgálni, szükség esetén cserélni. A faredőnyöket az eredetivel azonos megjelenésűre kell készíteni. Az oromzatot ez eredeti állapotnak megfelelően kell helyreállítani látványban és anyaghasználatban egyaránt. A homlokzaton és a fa szerkezeteken alkalmazni kívánt összes színt megfelelő felületre festett színminta alapján egyeztetni szükséges a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának szakértőjével.
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 71.
59. számú pályázat Cím: Budapest XIX. Kerület, Esze Tamás utca 34. Helyrajzi szám: 160844 Az épület funkciója: társasház Pályázó: Demendi Mária közös képviselő Tulajdonos: társasház A pályázat célja: lábazat felújítása, homlokzati nyílászárók, spaletták egységesítése, homlokzat színezése Pályázati cél összköltsége: 4.666.667 Ft Kért összeg: 3.500.000 Ft
Pályázat értékelése: A Wekerletelepen található egyemeletes, hatlakásos saroképület Birbauer István típusterve. Összesen 14 db épült a Wekerletelepen. Az egyszerű homlokzatú épület jellegzetessége téglamintázatos díszítése volt. Pár évvel ezelőtt az injektálásos vízszigetelés során a lábazati téglákat leverték, helyüket síkra vakolták. A nyílászárók egy kivétellel fa anyagúak, azonban eltérő osztásúak, színűek. A spaletták a gyenge anyagminőségnek köszönhetően mára már rossz állapotúak. A pályázó az épület hőszigetelését tervezi, majd az így bekövetkezett torzulásokat javítaná (lábazaton, spalettáknál), melyhez a költségvetés 75%-át kéri támogatásként. A pályázati dokumentáció alapján a felújítás a még meglévő építészeti értékeket nem őrzi, ezért a Műemléki Keret pályázaton a tervezett beavatkozás támogatása nem javasolható.
Javasolt támogatás:
–
Értékelési lap
Műemléki Keret 2016 Bontási sorszám: 63.
60. számú pályázat Cím: Budapest XIX. kerület, Kós Károly tér 4. Helyrajzi szám: 160803 Az épület funkciója: Társasház Pályázó: Délpesti Ingatlankezelő Kft. Tulajdonos: társasház A pályázat célja: toronyépítmény csúcsdíszének helyreállítása Pályázati cél összköltsége: 1.400.000 Ft Kért összeg: 700.000 Ft
Pályázat értékelése: A Wekerletelep főterének délkeleti sarkán található műemléki épületetet Schodits Lajos és Éberling Béla tervezte. A ház korábbi években nyert más pályázatok segítségével újította fel a homlokzati erkélyek faragott ácsszerkezeteit, motívumsoros deszka mellvédeket és szemöldökburkolatokat. Ezen felül az osztópárkányokat, ereszdeszkázatot, saroktornyot, virágtartó ládákat, nyílászárókat is felújították. Néhány faragott fa homlokzati elem jelenlegi állapota szükségessé teszi azok karbantartását, cseréjét. A pályázó idén a toronyfelépítmény faragott végű taréjszelemenének újra gyártásához kéri a teljes költségvetés 50%-át. A pályázat értékmegőrző volta miatt támogatásra javasolható.
Javasolt támogatás:
300.000 Ft
A pályázaton elnyert összeg felhasználásának módja: A pályázaton elnyert összeg az épület toronyfelépítményének konzolosan túlnyújtott faragott végű taréjszelemenének újra gyártására fordítható. A toronyfelépítmény faragott végű taréjszelemenét műhelyben újra kell gyártani, beépítés előtt az ácsnak be kell mutatnia a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoport szakértőjének. Ezt követően megfelelő felületvédelemmel el kell látni.