3
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM Elhunyt FORRAI SÁNDOR, a rovásírás-kutatás legnagyobb magyar alakja Forrai Sándor 1913. március 18 - 2007. május 25. Sanyi bácsi távozott közülünk, békésen, szelíden, ahogyan életében ismertük. Nélküle csak azért nem érezzük teljesen magányosnak magunkat, mert az általa megjelölt úton ma már ezrek haladnak velünk. Fiatalok és kevésbé fiatalok együtt. Ő, aki a tanulást és tanítást mindennél fontosabbnak tartotta, két évtizede tartó világtalanságra kárhoztatott életében éppen azoknak az arcát nem láthatta egyetlen pillanatra sem, akik legjobban tisztelték, és akiknek csak a hangját hallotta találkozásukkor. Őket ennek alapján azonosította és mosolyodott el, amikor szavaikból értesült a fiatalok körében egyre népszerűbb rovásírásról, a Kárpát-medencei Rovásírásversenyek népszerűsödéséről. Egyetlen napjainkban is élő, az igaz magyar (ős)történelemről előadást tartó, könyveket író hírneves személyiség sem tudott hozzá hasonló hatással lenni a tanulóifjúságra. Mert ő a szilárd alapokra helyezte a hangsúlyt. Tudta, hogy enélkül nem építhető biztonsággal semmiféle díszes palota, de még kunyhó sem. Hihetetlen beleérző képességgel oldotta fel a latin és a rovásírás ábécé magánhangzó jelölésbeli feszültségét azzal, hogy elenyésző módosítással, új betűk létrehozása nélkül tette lehetővé a hosszú latin magánhangzók átírását rovásírásra. A fent említett rovásírásversenyeken ma már csak ez a „Forrai ábécé“ használható, így a tanulók kikerülhetik a kétféle ábécé szavainak egymástól eltérő helyesírását. E sorok írója és felesége, Friedrich Klára végtelenül megtisztelőnek tartja, hogy ez a nagy tudású ember megbízta életműve folytatásával. Ezzel a felelősséggel eddig sem volt könnyű együtt élni, Tanár úr eltávozásával pedig csaknem elviselhetetlenné válhatna ez a teher. Hogy mégis tovább lehessen csinálni, ahhoz elengedhetetlenül szükséges a Forrai Sándor gondolatiságát vallók irántunk már eddig is kinyilvánított rokonszenve, segítsége. Kérjük őket, hogy szellemi tanítónkhoz méltó életvitellel, tudásuk továbbadásával a jövőben is öregbítsék őseink műveltségi hagyatékát, a rovásírást. Ha ezt tesszük, Tanár úr a Mennyekből letekintve, megnyugodva, bizonyára jól eső érzéssel ismét elmosolyodik. Szakács Gábor, a Forrai Sándor Rovásíró Kör vezetője
TARTALOMBÓL ÉPÍTETT
TÁJAK
(5.
BEFEJEZő RÉSZ)........................
4-5
6-7 ......................................PILISMARÓT
KRÓNIKÁSA
8-10
REJTÉLY
VAGY ÁLDOZAT?
(AZ ANONYMUS
KÉRDÉS).....
11 .................................LÁSZLÓ
KIRÁLY PILISI ÁLMA
12-15 SZÁZ
ÉV, AVAGY HOVÁ TűNT A HONFOGLALÓ...........
16-17 ................................................AZ
ATILLÁM
ÉN
18 VISZOKO 19
A PIRAMISOK VÖLGYE...........................
......................ÁRPÁDHÁZI SZENT KINGA
KIRÁLYNÉ
MÉGPONTOSABBAN...............................................
20-21
22-25 .................A KÉKSZAKÁLLÚ
HOGYAN 32
HERCEG VÁRA, AVAGY
VÉLEKEDIK EGY TEOLÓGUS NEMZETÜNKRőL...
...............................ÚJRA
26-31
ZENG A PELIKÁNMADÁR
Dobogó Mitikus Magyar Történelem kéthavonta megjelenõ õstörténeti kiadvány
Megjelenik minden páros hónap utolsó napján Fõszerkesztõ: Sárosi Zoltán Kiadja: Sárosi kiadói- és nyomdaipari Kft 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. Korrektúra: Császár László Felelõs kiadó: a kiadó vezetõje Elõfizetéssel kapcsolatos információk: 299-0032 A lap elõfizethetõ rózsaszínû postautalványon a Két Hollós
Könyvesbolt címén (Bp. Kenyérmezõ u. 3/a, 1081). Elõfizetési díj egy évre: 4000 Ft. világháló: www.dobogommt.hu villámlevél:
[email protected] HU ISSN 1589-3677(nyomtatott) HU ISSN 1589-4746 (online) A lapban megjelent cikkekért felelõsséget vállalunk!
4
Dobogó
ÉPÍTETT TÁJAK
(5. rész)
pe és helye (a középpont) fokozott fontosságot és súlyt kap elrendezésével. Délre tájolt bejáratával szemben középen áll az oltárformájú tűzhely, ahol régebben szabad tűzön, a század elejétől „tűzhely”szerű építményen készült az étel. Ez a rész, szentélyszerűen zárt volt, mennyezete ferde csonka gúla formában szűkült a füstkivezető nyílás, az ég felé. Kialakítása olyan, hogy a delelő nap besütött a kéményen, és a fény, a Világ Világossága a konyha hátsó falát, valamint a tűzhely lapját világította meg. A konyha hátsó falát „dísz”-tányérok borították. (Közbevetőleg, a dísztányérokról: soknál különböző életfaképletek figyelhetők meg nagy variabilitással, másokon rozetták, Boldogasszonyt, Napot, Teremtőt idézők.
TÓTH JÓZSEF
Parasztház közepének elrendezése
Szabadtűz hely
A tűzhely oltárt formált
Füstöskonyha kürtője
A lakóépület elrendezése is jellegzetes ősi hitnyomokat visel. A konyhára, a család éltető helyére szimmetrikus a két lakószoba. A konyha kitüntetett szere-
A tűz- és az őstisztelet egyet jelentett. Kérdés, hogy a jelzőrendszer a nyári napforduló környékén működött-e, vagy egész évben, esetleg a nyári félévben? A Világ Világosságának Születése Badiny Jós Ferenc szerint augusztus 11-re tehető. (Nyári napforduló környéke!) A családi élettér zárt rendszer. A lakóházhoz gazdasági épületek tartoznak az udvar körül. Az udvarnak van díszkert és gazdasági része. A lakóházhoz kert is tartozik. Ez a személyes élettér. Az itt élők hierarchiája megegyezik a magasabb és magasabb szintek hierarchiájával, de elkülönül. Személyessé válik. Ebben az élettérben mindenkinek helye van. A családfőnek az asztalfőn, a gazdasszonynak az asztalvégen, az öregeknek a kemencepadkán, a fiataloknak az istállópadláson, a gyerekeknek a kemencesutban, a Jó Istennek a tisztaszobában. A gyerek helye kitüntetett hely. A konyha legmagasabb pontja, ahonnan minden látható, minden hallható. Jelen van, de szem előtt nincs. A kemencezug olyan, mint az anyaméh. Óvó és meleg. Bizto-
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM sítja az állandó jelenlevést. A tanulás legjobb és legkényelmesebb módja. Mindenkinek személyre szóló a helye. Úgy tud félrehúzódni, hogy a többit ne zavarja életkorának megfelelő aktivitásával. Égi rend. A családfő az, aki többnyire nem különül el. Ő a kohézió, a létezés biztonsága. A méhesbe húzódik vissza, ha szükséges. A méhes személyes szakrális hely, még száz esztendeje is. A munka - dologidőben - iszonyúan kemény. Hajnal háromtól kezdődik, imával, az állatok etetésével és fejésével, a földön folytatódik különféle mezőgazdasági munkákkal, este hat után fejeződik be az esti etetésekkel. A család imával kezdi a napot és a munkát, tevékenységét Istennek ajánlja, segítségét kéri. Munkák közben különféle rituálékat végez a hatékonyság növelésére (vetőmagszentelés, határszentelés, kalászszentelés stb.). Étkezések előtt és után asztali imát mond, este imával fekszik. Nem panaszkodik, a fáradtságot az élet természetes velejárójának tudja. A bőséget, szükséget Isten adományának tekinti. A mindenkori magyar társadalomban a paraszt a gerinc. A paraszt teszi a dolgát. Senki nem mondja meg neki, mit csináljon, hogy csinálja, miért csinálja. Tudja Ő azt. Ezerévek óta. Az országnak minden időben megvolt a kenyere, bora, többnyire fölös menynyiségben, hogy külföldre is jutott. Télidőben a jószágok körüli tevékenység, a kereskedés kevesebb fáradtsággal járt. Volt mit kipihenni.
5
A paraszt politikailag nem befolyásolható. Oly közel él a földhöz, oly közel él Istenhez, hogy nem ér fel hozzá „úri huncutság”. A polgárság a szükségnek megfelelően liberális. Él ahogy lehet, többnyire jól. A család, a hit, az értékrend azonban nem kérdéses. Illeszkedik a zömhöz. A földbirtokos (nemes) réteg biztosítja a létezés kereteit a cselédségnek, az árubőséget az országnak, felelőséggel politizál, irányítja az országot. A hit, a hagyomány és az értékrend itt sem kérdéses. Tökéletes! (Wass Albert, Kard és kasza.) Ez változik meg az árutermelő gazdálkodás bevezetésével. Az ország politikai vezetése még kézben marad egy ideig, a földbirtokokat azonban mások működtetik. Bennük már nem munkál az összetartozás érzése. Idegenek. Önös érdekből saját haszonra törnek, és kitermelik a „hárommillió koldust”. (Sinka: A Fekete Bojtár Vallomásai; Jókai: Régi Jó Táblabírák.) Nálunk a népek a Szent Korona oltalma alatt, Boldogasszony tiszteletében éltek. A Szent Koronát Személynek, a Teremtő Isten oltalmának és gondviselésének tudták. E meggyőződésükben osztoztak a Szent Korona többi népével. Az országot, a népeket az a tudat köti össze, hogy a Teremtő Törvényessége oltalmazza, a Szent Korona személyében. Csak a vele koronázott királyt tisztelték, fogadták uralkodónak. Országunkat Boldogasszony oltalmában tudták, a szent személyek által kiszabott életet boldogan elfogadták. A nacionalizmus nálunk ismeretlen a XIX. századig, de a XX.-ban sem erős. Ezzel a fejezettel sorozatunkat befejezzük. Tesszük ezt azért, mert Tóth Józsefnek időközben megjelent hasonló című könyve, mely a nemzeti könyvesboltokban mindenki számára elérhető.
A kemence templomot idéz
A gazdálkodás technológiai színvonala, módszerei, legalább ezer évvel előzték meg a világot. Ártéri gazdálkodásunk máig az egyetlen öntözési szisztéma, amely nem termel sivatagot, nem terheli a környezetet, és a maximumot hozza le a területről, annak károsítása nélkül. Amit Andrásfalvy Bertalan kikutatott, és közreadott a hetvenes évek közepén, pontosan megmutatja ezt. Amit népünk az ezerhatszázas évek végéig létrehozott folyóink mentén, ami eltartotta az országot ezerévekig, azt császáraink korlátoltsága tönkretette. A következő korok és politikák tetézték a pusztítást, ma pedig nekünk kellene megtanulnunk nyugatról, ökológia címszó alatt. A mienknél alacsonyabb szinten.
6
Dobogó
PILISMARÓT KRÓNIKÁSA Pár éve egy esztergomi antikváriumban ráakadtam Lukácsné Varga Eszter Pilismarót története I. című 1996-ban kiadott művére. Mivel Esztergomról és környékéről van vagy három folyóméternyi könyvem, meglepett, hogy ez a kiadvány elkerülte a figyelmemet. Noszlopi Németh Péter alapművének elolvasása óta fokozottan figyelek mindenre, ami a Pilissel, Vetus Budával és a témakörrel kapcsolatos. Sok helytörténeti érdekességet olvastam a láthatóan hosszú kutatást igénylő műben, de számos kérdésre nem találtam választ, illetve nem derült ki egyértelműen számomra, hogy a szerző ismeri-e a Pilis szindrómával kapcsolatos és Maróttal összefüggő műveket, adatokat, feltételezéseket és hogy mi a véleménye róluk. Ezért is kezdtem nyomozni a szerző után, és ezért kértem, hogy találkozzunk egy interjú erejéig. Egy csendes kis budai utcácskában található lakásban egy kedves, mosolygós matróna fogadott. Mivel először találkoztunk, az első kérdés adott volt. — Hogy fest az élettörténete? — Pilismaróton születtem 1936-ban. A szüleim pár holdon gazdálkodtak. Általános iskoláimat a községben végeztem el, majd az esztergomi Tanítóképző Intézet pedagógiai gimnáziumában érettségiztem. Aztán az ELTE magyar-történelem szaka következett. Ott ismerkedtem meg férjemmel, aki Szentendrén kezdett tanítani. Jómagam Dunabogdányban álltam katedrára először, majd a szentendrei Móricz-gimnázium következett. 1969-ben a Martos Flóra - mai nevén Óbuda - gimnáziumba kerültem. Tanítottam, főként történelmet, aztán igazgató lettem. Amikor bővítették a gimnáziumot nem hiányzott az építkezéssel járó herce-hurca. Nem pályáztam meg újra az igazgatói posztot. Az Árpád gimnáziumba kerültem igazgató-helyettesnek, és onnan mentem nyugdíjba 1992ben. — Gyakran járt haza szülőfalujába? — Erős a kapcsolat. A párommal, különösen eleinte, sokat segítettünk Maróton a szüleimnek. Hétvégi telket is Pest és Marót között félúton, Dunabogdány határában vásároltunk. A szülői házban most is van egy szoba-konyhám. A férjem halála, 1993 óta, sokszor megfordulok ott. — Honnan jött a könyv megírásának gondolata? — Benkovics László, a falu polgármestere egy beszélgetés során elmondta, hogy sok, a falu történetével kapcsolatos írásos anyagot gyűjtöttek össze, de nincs, aki kézben tartsa, rendszerezze őket, és áll az egész. Azt találtam mondani, hogy nyugdíjas vagyok, ismerem a témát, és ha mást nem bántok meg vele, akkor felvállalom. Elővettem a régi, még egyetemistaként a falu lakóival készített jegyzeteimet, elkezdtem levéltárakba járni, átnéztem a helyi egyházi irato-
kat. 1996 elején kezdtem a munkát, decemberben jelent meg a könyv első kötete. De — mint a közmondás is tartja — „hamar munka ritkán jó”. Sürgetett az idő, nem kaptam kefelevonatot, nem javíthattam, ráadásul a kötészet sem sikeredett túl jóra. Ez egy dolgozat, sok bizonytalansággal. Az igazi értéke a forrásgyűjtemény. Magam kutatgattam: a pálosoktól, az országos levéltárig, a hadtörténeti múzeumtól a török adóösszeírásokig. És nagyon figyeltem a nyelvezetre. Hazánkban 1844-ig a latin volt a hivatalos nyelv, de a néphez csak az anyanyelvén szólhattak. Ezek a dokumentumok őrzik a korabeli népnyelvet, tükrözik az akkori „helyesírás” állapotát és szép, régies szavakat ismerhetünk meg belőlük. — Egyedül dolgozott? — Bánkuti Imre, a Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese sok útmutatást adott, és segítsége megkönynyítette a levéltári kutatásaimat. De rengeteg támogatást kaptam a marótiaktól is. —A falu történetét azzal kezdi, hogy „Pilismarót az ország egyik legcsodálatosabb területén fekszik, a Pilis, a Visegrádi hegység lábánál.” Most Pilis? Vagy Visegrádi-hegység? — A marótiak nem foglalkoznak ezzel — mondja, miközben csendesen elmosolyodik. — A kisebb helyneveket említik. Például: felmegyek a Hamvaskőre. — Noszlopi Németh Péter ”Az Árpád-kori Buda nyomai a Pilisben” című művében Sicambriáról, ŐsBudáról ír. Vértessy György a Dunakanyarban megjelent munkájában Fehéregyházát Pilismaróton vélte megtalálni… — Az én munkám 1996-ban jelent meg. Noszlopi Németh Péteré 1998-ban. Olvastam, de nem mélyedtem el a témában. Lehet benne valami… A mai község területén korábban, a törökök előtt több település létezett. A gyerekkoromban nagyapám egy erdésztől bérelt földet a Szekrény-hegy előtt, a Pángoron. Egy darabon az eke mindig falmaradványokat vetett ki. A kihívott régész szerint egy templom maradványai lehetnek ott. Az utóbbihoz, Vértessyhez még nem jutottam hozzá, egyébként elismert történészek lezártnak tekintik a témát… — Az első kötetben, amely az őskőkortól a XIX. század elejéig taglalja a község történetét a hunokat egy mondattal intézi el. „A hunok gyors előnyomulása Kelet- és Közép-Európában a környező népcsoportok jelentős mozgását idézte elő.“ Kézai Simonnak a térséggel kapcsolatos sorai sem kaptak helyet: „…megindulván tehát fölemelt zászlókkal, feleségeikkel, gyermekeikkel és barmaikkal, átkeltek a Dunán Pestnél és a szobi réven, ahol megvívtak egy várat a Duna közelében, melyben Szvatopluk katonái gyűltek össze, akik ide menekültek, midőn uruk meghalt. Ebben többek között Marótnak egy igen öreg atyjafiát
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM is megölték, máig azt mesélik, hogy az maga Marót volt.” Viszont a második kötetben, az Úrbérrendezés című fejezetben találtam egy részt, ami — szerény véleményem szerint — sok Pilis-kutató érdeklődésére számot tarthat. „A Sárga-dombról, mely a Bitóci-, Bánomi-völgy bejáratánál volt, és az 1789-es térképen „Akasztó-domb” néven szerepel, úgy intézkedtek, hogy vályogvető helyül három holdat fog kimetszeni, úgy mindazonáltal, hogy ezen vályogvető terület az uradalom és a község közt mindenkor közös leend. Ez a domb ma már nem létezik, mert a kiváló vályogföld egy részét a lakosság téglának és tapasztásra elhordta. A megmaradt dombot 1936-37-ben a 11-es országút korszerűsítésekor kettévágták az út kiegyenesítése végett, a lejtőt feltöltötték. A megmaradt csonka két dombocskát pedig az 1960-as években a termelőszövetkezet tereprendezés címén eltüntette.” — Az első kötet szinte rohammunkában készült, hogy a honfoglalás millecentenáriumára megjelenhessen. A második kötet az államalapítás ezeréves évfordulóján, 2000-ben jelent meg. Ez a második kötet, amely az I. világháború végéig tartalmazza a falu történetét, még a szakemberek szerint is jól sikerült, a helytörténeti munkák között az egyik legjobbnak mondották. Ami pedig Kézait illeti a honfoglalók átkelése szerintem nem a jelenlegi szobi révnél, hanem valamivel feljebb, az Ipoly torkolata felett történhetett. Ott, ahol széles a Duna és sok a zátony. Az öregek úgy mesélték, hogy az első világháború előtt, ha a párkányi vásárba mentek, ott keltek át. — Mostanában mi foglalkoztatja leginkább? — Itt a tavasz, készülök a telekre, meg… meg egy kiadót keresek — mondja, miközben egy könyvszerűséget ad a kezembe. „A letűnt paraszti világ nyomában Pilismaróton”— olvasom a címlapon. Belelapozok és ámulok. Vagy másfélszáz oldal, tele fekete-fehér és színes képpel.A község rövid történetétől a paraszti porták berendezési tárgyaiig, a dolgos hétköznapoktól a jeles ünnepekig tökéletes keresztmetszetet ad Pilismarótról. — A gyerekeimnek, unokáimnak készítettem karácsonyi ajándéknak. Hadd tudják meg, hogy éltek a dédszüleik,ükszüleik. Megáll az idő, ha két embernek azonos a vesszőparipája és arról kezdenek beszélgetni. Elmondja, térképen mutatja, hogy hol állt az a hat nyárfa, amely a helyiek szerint a törökök elől menekülő Dobozi Mihály halálának helyszínét jelölte… Szól arról az útszélesítésről, amelyet a Hideglelős-kereszt alatt kellett csinálni, hogy árvíz esetén legyen helyük a hajóvontató lovaknak… Laptopján friss helikopteres légifelvételeket mutat a környékről… Beszkennel és kinyomtat nekem egy érdekes térképet… Öreg, hajdanvolt szigetre utaló helyneveket sorol: Sásrétek dűlő, Tóköze dűlő… És mesél a munkájáról a terveiről: hogy a harmadik kötetben többek között a közigaz-
7
gatásról, a kultúráról, a II. világháborúval és a tsz szervezéssel kapcsolatos dolgokról szeretne írni. Cserébe elmondom, hogy nemrég jártam a Hideglelős keresztnél, ahová ő még sohasem jutott fel, és hogy ismerek egy olyan utat, egy szerpentint, ahol még ő is,73 évesen is, fel tudna jönni. Tetszik neki az ötlet! Búcsúzóul kölcsönadom Vértessy György Fehéregyházával kapcsolatos írását. Hátha bogarat teszek vele a fülébe. Neki, Lukácsné Varga Eszternek, aki Pilismaróton született, akit a községben mindenki ismer és tisztel, aki egy élő helytörténeti lexikon, aki előbányászhat még néhány olyan tényt, adatot, amelynek láttán elismerően csettinthetnek régészek, piliskutatók egyaránt. Harcsa Gábor Adalékok a község történetéhez Kr. u. I.század eleje-közepe: a rómaiak elfoglalták a mai Dunántúlt. 890-es évek: A honfoglalók átkeltek a szobi révnél 1138: A község első, okleveles említése II. /Vak/ Béla dömösi oklevelében 1278: IV.László király …”átírja Mária királyné 1260. évi oklevelét, mellyel a Demesium mellett fekvő Morouth nevű birtokot a visegrádi Szent András monostornak adományozta.” 1493: II. Ulászló a visegrádi bencés apátságot a pálosoknak juttatja. Igen értékes birtoka volt akkor ennek a kolostornak a pilismaróti. 1526: Bár egyes források a Nyergesújfalu közelében fekvő Puszta-Marótra teszik Dobozi Mihály és hitvese tragédiáját, a marótiak máig nagy tisztelettel ápolják Dobozi és a harcban elesettek emlékét. 1653: szerződés a Nyitra megyébe menekült pálosokkal a maróti jobbágyok szolgáltatásairól 1662: Határper Dömös és Marót urai között 1687 január: A törökök kiverése után két pálos szerzetes Felsőelefanttól Budáig felmérte volt falvaik, birtokaik állapotát és budaszentlőrinci kolostoruk helyzetét. Királyi engedéllyel a pálosok visszakapták birtokaikat, többek között Marótot is. 1715: az országos összeírás Maróton 21 adózót nevez meg. 1761: Figyelemre méltó az egyházi vizitáció alábbi két passzusa:…”17. Áll itt egy Boldogasszony Szűz Mária kápolna, melyet kilenc évvel ezelőtt az uradalom állíttatott, és az elmúlt évben javíttatott. A kápolnában Boldogasszony napján mise van, más ünnepeken megemlékezés.18: Az urasági kápolna az uradalom épületében van, csak alkalmi célokra szolgál, szalmatetős. A falusiak nem használják, a plébános nem misézik benne.” 1786: II. József rendelete következtében a pálosokat feloszlatták, birtokaik a Magyar Királyi Vallásalap/ítvány/hoz kerültek. 1829: Befejeződött a Hideglelős-kereszt és a Lázkereszt veszélyes szikláinak leomlasztása és alatta a Duna menti út szélesítése. 1850-es évek: Heckenast Gusztáv nyomdatulajdonos és könyvkiadó földet vásárolt és gyönyörű villát építtetett Maróton 1906: A Belügyminisztérium törzskönyvezte az egybeírt Pilismarót nevet.
8
Dobogó
Az Anonymus kérdés
REJTÉLY VAGY ÁLDOZAT? BAKK ERZSÉBET P. dictus avagy Mesternek mondott P1. A Gesta első szavával, amelyet Schwandtner „praedictusnak” közöl, élesen szembenáll Kollár Ferenc Ádám, aki szerint ez „turpis error”, csúf tévedés. Azzal indokolja, hogy a kódexnek több fejezete is a fentemlített. „praedictus” kifejezéssel kezdődik, de sehol sem rövidített alakban. Miért lenne rövidítve a kódex első szava, továbbá a szerző „praedictus vero-t” (fönt említett pedig) értelmezésű, itt, pedig nincs vero, tehát a feloldása P. dictus, s ezzel a megoldott a szerző nevének első betűje.
Péter országbíró, mint Anonymus Péter, III. Béla2 (1172-1196) uralkodása idején, 1183-ban töltötte be az országbírói tisztséget3. Cordines Dániel 1802-ben kiadott művében valószínűsítette, hogy III. Béla jegyzőjéről van szó, és ennek nyomán (Mátyás Flórián, Pauler Gyula, Sebestyén Gyula, Erdélyi László, Szilágyi Lóránd, C. A. Macartney, I. Tóth Zoltán, Váczy Péter, Győri János, Horváth János, Deér József és Pais Dezső) bizonyította, hogy a szerző ismeretanyaga az 1200 körüli Magyarország társadalmi és politikai viszonyait tükrözi. 1 „Praedictus” vagy „P. dictus” Melyik a helyes megoldás? Ez a kérdés is vita tárgya volt kétszáz éven át. Induljunk ki a P. dictus mesternek mondott P., egyszerűbben P. mester akkor a szerző első betűjét már ismerjük, amely sokat segít a nyomozásban. Ha ellenben praedictus, akkor, pedig a névből semmi sem ismert. A feloldás másik lehetősége a „P dictus magister-t”, „Mesternek nevezett P.-nek” fordítjuk, akkor a névnek csak a csak kezdőbetűjét rejtő sziglának. P. akit mesternek mondotok; ez a címem, de nem dicsekszem vele, csak kénytelenségből használom.”„ Csapody Csaba: Az Anonymus-kérdés története, Bp.: Magvető 1978. 9. p. 2 I. Béla (1061-1063), II. Béla (1131-1141) III. Béla (1172-1196), IV. Béla (1235-1270). 3 Markó László: A magyar állam főméltóságai. Szent Istvántól napjainkig. Életrajzi lexikon, Magyar Könyvklub, Bp., 2000.
A szerző önmagáról a következőket írja N-nek „....akkor kérted tőlem, hogy amint a trójai történetet és a görögök háborúit megírtam, ugyanúgy írjam meg neked Magyarország királyainak és nemeseinek származását is. Meg is ígértem, hogy teljesítem a kérést; ámde más teendőktől akadályozva kérésedről is, ígéretemről is már majdnem megfeledkeztem volna, ha Kedvességed levélben tartozásom teljesítésére nem figyelmeztet. Visszagondolva tehát Kedvességedre, noha ennek vesződséges világnak sok mindenféle ügye-baja akadályoz is, hogy véghezvigyem azt, amire ösztökéltél.“ Kitér továbbá P. mester a művében a következőkre a 53. oldal Zolta vezér örökösödése: „Örökébe lépett fia Zolta,... akit Magyarország valamennyi főembere meg vitéze csodamód szeretett. Bizonyos idő elteltével, amikor Zolta tizenhárom esztendős volt, az országnak főemberei valamenynyien, egyértelemmel és közakarattal egyeseket országbírákul rendeltek a vezér alá, hogy ezek a szokás jogával mértéket tartva, csendesítsék a viszálykodók pereit és versengéseit. Továbbá másokat – mégpedig Tas fia Lélt, Bogát fia Bulcsút, a vér emberét, valamint Kölpény fia Botondot – a sereg vezetőivé tették a végre, hogy különböző országokat feldúljanak velük. Ezek ugyanis harcias, bátor lelkű férfiak voltak, kik semmi másra nem viseltek gondot, csak arra, hogy uruk számára népeket hódítsanak, és más népeket pusztítsanak. Ők aztán, amint engedelmet kaptak Zolta vezértől, leszámoltak a karatán sereggel.“ Értelmezésem szerint, mint az országbírói, a nádori és a hadvezetés örökös jogon került olyan nemzetségek kezébe, ahol apáról fiúra ill. nemzetségi ágon belül öröklődött a tisztség.
P. mester fia Mog4 vagy Mok5 nádor 1210 után meghalt. III. Béla bizalmasai közé tartozott, akinek uralkodása idején már felvette a keresztet, hogy keresztes hadjáratba menjen, de engedélyt kapott fogadalma beváltásának elhalasztására. 1185-86-ban udvarbíró, 1188-ban6 nyitrai ispán. A nádori méltóságot 1192-93-ban7 és 1198 -99-ben töltötte be a bácsi ispánsággal együtt. 1199-ben fegyveres lázadást szervezett Imre király ellen, aki ezért megfosztotta a nádori tisztségétől, s feltehetően ez késztette arra, hogy a Szentföldre menjen. II. András trónra lépése után ispán lett. 1206 után újból betöltötte a nádori méltóságot, egyúttal bihari és somogyi ispán volt, de a király belső hívei hamarosan kiszorították a hatalomból, ezután csak ispán tisztséget kapott. 1206-ban bihari, 1208-10-ben pozsonyi ispán volt. Szilágyi8 szerint az Imre-Endre viszályra utal, illetve a kis III. László megkoronázásának tükröződése a Gestában. A rómaiakról szóló keserű kifakadás — megint egy már sokféle változatban ismert érvünk — most meg az Endre herceg (később II. Endre király) udvarában élősködő idegenekre vonatkozik. Szilágyi végeredménye: „kétségtelennek tartható, hogy a legdicső4 Sed quoniam memorie novercatur oblivio, oblivionis enim ortus est memorie defectus; huius nostri facti seriem scripto commendare iussimus. Ut autem firmius robur obtineat, sigilli nostri impressione communivimus. Anno Dominice In carnationis MCCI. Regnante gloriosissimo fratre nostro Rege Henrico. Testes autem huius rei sunt jobagiones nostri, quorum nomina hec sunt: Mog Comes, Nycolaus Comes, Martinus Comes, Ata Comes, Oresen Comes; Crasun vero Comes est pristaldus eiusdem Regis. Datum per manum Jacobi Prepositi magistri nostri et Cancellarii. (Az 1201-ki okmány igen hiányos kivonata találtatik Fejérnél, Cod. Dipl. II. k. 386. 1.) 5 IV. Barones Regni I. Comites Palatini, vna Iudices Cumanorum ab anno 1270. 6 Mohc formában és oklevél előfordulása még: (Mogh, Mog, Mogh, Mohc, Mag) Karácsonyi 759. II. 304, és Sztáray I. 1. 7 1192-ben avatják szentté László királyt. 8 Szilágyi Loránd. Az Anonymus-kérdés revíziója. (= Századok, 1937. 1-37. p.; 136-203 p).
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM ségesebb Béla király jegyzője közvetlenül ura halála után, 1196 és 1203 közt írta a Gestá-t.“
N. kérdése9 A krónika10 megírására aránylag kevés idő állt rendelkezésére, ez az oka a befejezetlenségének. A rejtélyes N-re, Anonymus barátjára nézve is van javaslat: Nem más, mint a nagy műveltségű Csáky Miklós, (Csák nb. Miklós) aki magyarra fordította a Trója históriá-t, amelyet Anonymus latinul állított össze még közös tanulmányuk idején11.
Blach vagy vlach? A nemzeti tudat ébredése és ennek egy kiváló példája a bécsi udvari könyvtárban egyetlen példányban őrzött (1928-ban került haza) Anonymus Gestája esett áldozatul, hiszen eszerint a magyarok már a honfoglalás idején románokba ütköztek Erdélyben Gyalu földjén. A névtelen krónikája így alkalmul szolgált annak az igénynek támogatására, hogy a románokat vegyék fel Erdély három bevett közjogi csoportjába a magyar, székely és szász mellé negyedikként. A honfoglalás idején már „oláhokat” lát Magyarország, területén, ami anakronizmus12. A magyar és a román etnikum közötti érintkezés nem egyszerre történt, hanem időben és térben más-más síkon, koordinátákban, de mindenekelőtt — és ez a lényeg — ezt a kérdést csakis jóhiszemű kutatókkal szabad vizsgáltatni, akik mentesek minden ideológiai és politikai befolyásolás alól, mert csak akkor óvhatjuk meg a közvé9 Nicolaus 1205. nádor. II. András uralkodásának legelején, 1205-ben töltötte be a nádori méltóságot. 10 Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattára Cod. Lat. Medii Aevi 403. 11 Sólyom Károly: Új szempontok az Anonymus-probléma megoldásához. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1968. 81.) 12 Szklenár, Georgius: Vetustissimus Magnae Moraviae situs. Posonii, 1784.
leményt, de a történészeket is az úgynevezett „történelmi igazságok” terrorjától13. A román nyelv, szláv hatások nyomán a VIII-IX. században alakult ki. A Dunától északra élő románok rumánnak nevezték magukat, a balkániak zöme, a macedorománok pedig arumánnak, majd armának. A környező idegen világ14 nem ezzel a kifejezéssel élt. A román szó német megfelelője: Walach, ebből származik a szláv voloh és a görög blah. A szó eredete a kelta volca szóra vezethető viszsza, amely azt a kelta népcsoportot jelölte, amely maga is átvette a latin nyelvet. A szláv volohból született a magyar oláh, a voloh többes számából, pedig az olasz szavunk. Az oklevelek forrásai nem tesznek említést erről a népről egészen II. András koráig. További nagyobb beköltözés a tatárjárás utáni időszakra tehető, amikor „ígéret földje” lett, Magyarország elpusztított településeinek és lakosainak a helyére letelepedtek. A Gesta az irodalomtörténeti kutatás, és a tudománytörténeti vizsgálatok hatáskörébe egyaránt. tartózik P. mester nem mesét, nem szórakoztató olvasmányt, hanem 13 Miskolczy Ambrus: Románok a történeti Magyarországon, Bp., 2005. 14 Tény az, hogy a vlachok - ahogyan a román nép különböző ágait délkelet-európai szomszédaik általában nevezik 976 ebben az évben, ölték meg vlach vándorpásztorok (vagy karavánkísérők) Kasztoría és Preszpa között, Észak Macedoniában a legidősebbet azon fivérek közül, akinek az első Bolgár Birodalom utolsó felemelkedését köszönhette. (35) az aromunok e kései feltűnését az írott forrásokban használták és használják fel fegyverként újra meg újra a roesleri elmélet ellen. Míg ui. a latin és görög szerzők látóhatárának peremén fekvő mai román területekkel kapcsolatosan természetesnek tűnt, hogy az írott forrásokban nem hagyott nyomot a romanizált lakosság koraközépkori jelenléte. In: Sramm Gottfried: „A szlávból átvett jövevényszavak pontosabb elemzése során különbséget kell tenni az „óromán alapállomány“ között, amely a legelőváltásos pásztorkodó népességnek a földműves foglalkozású parasztokkal való együttélésére vezethető vissza, főként a téli hónapokban, amikor a nyájaik általában síkvidéken legelnek, és b, sokkal nagyobb és különlegesen dákoromán szó-állomány között, amely a korábbi szláv települési területek túlnyomóan a földműveléssel kapcsolatos romanizálás során keletkezett.“ Bővebben erről: Schramm Gottfried Eroberer und Eingesessene. Geographische Lehnnamen als Zeugen der Geschichte Südosteuropas im ersten Jahr-tausend n. Chr. Stuttgart, 1981.
9
történelmet írt. Benne van a forráskritikára és valóságra való törekvés. Az írott források mellett felhasználta a néphagyományt, a regősök énekeit, válogatással. Az ellene természetesen az egyik kritika, hogy nem fogadja el: „Ha az oly igen nemes magyar nemzet az ő származásának meséiből vagy a regősök csacsogó énekeiből, mintegy álomban hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna. Ezért most inkább az iratok biztos előadásából, meg a történeti művek világos értelmezéséből, nemeshez méltó módon fogja fel a dolgok igazságát.”15 Ő ezzel azt mondja, hogy a regősök csacsogó énekeiből, mintha egy álomban hallaná, vagyis elfogadná, de tudós módszerrel próbálja kivenni ebből a valóságot. Összekapcsolva az irodalmi16 és a családok hagyományaiban megmaradt értékekkel. „De elég ennyi! Ezt elhagyva térjünk vissza kitűzött munkánkra,
15 78 p. Anonymus. Gesta Hungarorum. Magyar Helikon, Pais Dezső ford. Bp., 1975. 16 Anonymusnál használt irodalmi források: Dares Phrygius trójai történetét, (De excidio Troiae historia), és egy másik műve: (Gesta Alexadri Magni), 915-ös Regino prüni apát évkönyve, illetve folytatása, Justinus: De Scithia, Biblia, Isidorus Hispalensis: Etymologiarum libri és Hugo Bononiensis: Rationes dictandi prosaice című művek ismeretéről ad bizonyságot az író. In: Anonymus Gesta Hungarorum Pais Dezső, Bp. 1975. 13. p.
10 haladjunk a történelem útján, s úgy, amint a Szentlélek sugallja, végezzük a megkezdett művet!” — ez az a gondolat, hogy Hungarusok című fejezeténél ír, vagyis, hogy a munkáját a Szentlélek erejének köszönhetően tudta végezni, sokan és sokszor tették munkáját kétség tárgyává. De nézzünk erre egy másik példát, nem a lovasnép, hanem a tevésnép esetében Mózes17 és Isten párbeszédét egyetlen más élő ember nem hallotta. De még senki, aki Istenben hisz kétségbe még nem vonta ennek a valóságtartalmát. Vajon a kutatási mérőeszközök minden esetben ugyanannak az elvárásnak kell, hogy megfeleljenek? Régi szokás mosolyogni naiv helységnév magyarázatokon, de az a gondolat, hogy a helynevek a történelem forrásai, amelyből nem találgatni, hanem következtetni lehet, és a fejlett tudományos módszerekkel és eszközökkel már nem kell beérni P. mester tapogatózásaival, hanem a megfelelő értékeléseket el kell végezni. Csapody Csaba18 szerint: „rendkívül érdekes P. mester bámulatos földrajzi tudása. A mai, térképekhez és könyvekhez kötött látásmódunk alig tudja megérteni, hogyan lehetett valakinek a XII-XIII. században olyan tájékozottsága Magyarország földrajzi képeiről, hegyeiről, völgyeiről, folyóiról és átkelőhelyeiről meg kis patakjainkról, hogy kutatóink mindezt hibátlanul térképre tudták vinni a csillagász Hell Miksa 1766-ban készített terepétől, Pais Dezső „Magyar Anonymus”-ának térképmellékletéig és Győrffy György által rajzolt térképéig.” Vagyis ez a következtetés is alátámasztja azt a gondolatot, hogy egy országbíró, több ízben nádornak, vagyis Péternek a 17 A nép Mózest bízza meg az Úr parancsainak átvételekor. (18-21) Mózes II. Könyve, Exodus 20. „Az egész nép hallotta a mennydörgést és a harsonazengést, látta a lángokat s a füstölgő hegyet s megrettenve s a félelemtől remegve megálla a távolban és mondá Mózesnek: Te szólj hozzánk s meghallgatjuk, ne az Úr szóljon hozzánk, hogy meg ne találjunk halni.” 18 Csapody Csaba: Az Anonymus-kérdés története, Magvető Kiadó, Bp., Magvető, 1978. 150. p.
Dobogó Gesta írójának alaposon kellett ismernie az országot, hiszen a király után második emberként irányított. Melich János szavai: „Anonymus korának tudományos módszereivel nemzete oknyomozó történetét óhajtotta megírni... a „meseköltő” Anonymust kénytelen lesz minden történelemtudománynyal foglalkozó oda sorolni, ahová őt korabeli nagy műveltsége és nagy tudása miatt már rég sorolni kellett volna, tudniillik, a legjelesebb magyar történetírók közé.”
Válogatás az Anonymus irodalomból A Gesta kritikai kiadása: Szentpétery, Emericus: Sciptores rerum Hungaricarum ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum, I. Budapest, 1937. 13-117. p. Schwandter, Johannes Georgius: Sciptores rerum Hungaricarum. Cum praefatione Matthiae Bélii, Vindobonae, 1746. I. 1-38. p. Anonymi Belae regis notarii historia Hungarica de septem primis ducubus Hungariae. Cassoviae, 1747. Endlicher, Stephanus Ladislaus: Anonymi Belae regis notarii de gestis Hungarorum liber Vindobonae, 1827, rerum Hungaricarim monumenta Arpadiana, sangalli, 1849 1-54.p. M. Florianus: Historiae Hungaricae fontes domestici. 1/2 Quinque-Eclesilis, 1883. 1-51. p. Béla király névtelen jegyzőjének könyve a magyarok viselt dolgairól. Bp., 1892. (Fakszimile-kiadás és szövegköz-
lés Fejérpataky Lászlótól, magyar fordítás Szabó Károlytól) Pauler Gyula-Szilágyi Sándor: A magyar honfoglalás kútfői. Budapest, 1900. 381-463. p. Gombos, Albinus Franciscus: Catalogus fontium historiae Hungaricae. I. Budapest, 1937. 229-256. p.
Magyar nyelvű fordítások: Anonymus, azaz. Béla királynak névtelen íródeákja... magyarra fordította, és a nemes magyar nemzetnek felajánlotta Lethenyei János. Pest, 1790. Magyar Sunad, avagy a Béla királynak nevetlen íródeákja, kit ősi édes emlékezet oszlopául az ő hét fő magyar vezérekről írott deák historiájáből magyarba öltöztetve előállított... M(ándy) I(stván), Debrecen 1799. Magyar Anonymus. Béla király névtelen jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről. Ford. bev. és jegyz. Pais Dezső. Budapest, 1926. A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Kortársasak és krónikák híradásai. Budapest, 1958.
11
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM
László király pilisi álma Megmelegedett a piros párás este, Csillagok csáb-csókját magányos Hold leste, Leste-leste, nézte vágyó sóhajtással, El-elfogyó testtel, nem törődve mással. Szomorú-homályos lett ettől a képe, Elzsibbadva hullott önnön békéjébe, Bizony így működik a világ nagy rendje, ’Mely változtatta őt vékony-fénytelenre. A kerek világot álommal igézte, Az érkező Napot a távolból nézte, A Nap intett néki, útjára engedte, Sugaraival a földet melengette. Elhamvadt az éjjel, a hajnal pillángolt, Pilis oldalában száz „apró tűz” lángolt, Ragyogott a tájék, fű, fa, bokor fénylett, Az égen a felhők rőt mosollyal néztek. „Gyönyörű a reggel!”- László király vélte, Éjszakai álmát halk szóval mesélte, Mondta, mondta lassan, szavait megrágva, Egy-egy mozdulattal hűen magyarázva: „Azt álmodám éjjel, indulok vadászni, Mezőkön vágtatni, nagy hegyeket mászni, Sok-sok idő múlva zöld erdőhöz érek, Tisztásán kis kunyhó, fáradtan betérek. Hát ott ült egy öreg, kínál egyből borral, Jótékony étekkel, arcán nyugalommal, Falatom megvárja, úgy nyitja a száját: „Hozta Isten Lászlót, magyarok királyát!” Rajtam vadász-zeke, koronám lakomban, Hajam vizes, csapzott, mégis ismer nyomban, Nézem csudálkozva, vajon honnét ismer, „Várjam érkezését, üzente az Isten! Szót váltanunk mostan magyarokról kéne!” Belenéz az öreg László szép szemébe, Nézik egymást csöndben, tán percek is telnek, Az Idő s a vágyak végtelent ölelnek. „Évszázadok múlva mivé lészen népünk, Utunkat megleljük vagy kátyúba lépünk? Ellep-e majd minket rút, idegen, álnok, Szertefoszlanak-é az ősmagyar álmok? Vajon megtagadjuk ama testvérinket, ’Kik, mint kelő Napot, úgy szeretnek minket?
Vajon nem süllyedünk olyan nagyon mélyre, Hogy nem tekinthetünk föl a magos égre? Újabb száz esztendő eltelik majd talán, Mire rést üthetünk a „nem értés” falán, Két hosszú évezred éppen magát váltja, Amikor „csak néhány” ég felé kiáltja. Ég felé kiáltja rekedt-döbbent hangon: „Szép anyanyelvemen rondítják a rangom, Dalaink gúnyolják, múltunkat orozzák, Nap, mint nap felénk a gyűlöletet hozzák!” Az öreg elhallgat, szünete szemernyi, Én csak sóhajtozom: „Mennyi kétség, mennyi?” Az öreg folytatja népünk történetét, Míg félbeszakítja a ráhulló sötét. Szavait hallgatva lassan feleszmélek, ’Hisz népemnek hosszú, szép jövőt remélek, Az eszembe ugrik, fát kéne ültetni, Édes anyaföldbe termő magot vetni. „Gyökér-erősödve” legyen nagy, hatalmas, Levelén friss illat, a gyümölcse hamvas, Lássa ezt unokám fia s unokája, Legyen ez a bízó magyaroknak fája. Légyen örökéltű, sohase korhadjon, Az Idő végéig dús árnyékot adjon, Ha a nemzetemmel baj van, alábújjunk, Egymást erősítve ismét megújuljunk!” „Ennyi volt az álom!”- László emígy mondja. „Vajh’ hová ültessem?”- most már ez a gondja, Végül helyet talál, ülteti is nyomban, Meg is öntözgeti dalos vigalomban… A fa alatt állok, majdnem ezer éves, Barna, kérges törzsű, fényes gallyú, fészkes, Sokszor alábújt már „útkereső” népem, Hogy innen indulva jó irányba lépjen. (Ha keresed e fát, hidd, el megtalálod, Hunyjad bé a szemed és azonnal látod, Ha a múltat óvod s magadhoz öleled, Lelked mélyén e fát bizonyosan leled.) Minden igaz ember gyűljön mostan ide, Innen jól hallatszik az égbéli Ige: „Kárpát-medencénkben, hogyha egyet akar, Mindörökre élni, élni fog a magyar!” SZŐKE ISTVÁN ATILLA
12
Dobogó
Száz év, avagy hová tűnt a honfoglaló magyarság törökül beszélő része? CSÁTI GÉZA Előszó Olvasva a különböző médiumokat, hallgatva a rádiókat, tévéket, igen érdekes gondolataim kezdettek kialakulni. Mintha a XIX. század második felében lennénk, és az „ugor-török háború” újult erővel lángolt volna fel. Most azonban már nem a kétszereplős modell szerint, hanem legalább három, ha nem négy oldallal, mintha egy egész kis világháború készülődne a magyar szellemiekben. Nem akarok senkit megsérteni azzal, hogy azt mondom: „egy pohár vízben”. Olyannyira, hogy utóbb kénytelen voltam tollat ragadni, és elmagyarázni, legalább a tanítványaimnak, hogyan is képzelem el én az örök történetet. „Finnugor nép a magyar!” kiált az egyik, és menten meg is támasztja kiáltását egy pár nyelvészeti bizonyítékkal, elfelejtvén hozzátenni azt, hogy bizonyítékainak mi köze van egyáltalán a magyar néphez. „De bizony, török volt Árpád honfoglaló serege!” kiált ugyanolyan vehemensen az ellenfele, s VII. Biborbanszületett Konstantinnal érvel. A harmadik a genetikát kezdi el citálgatni, mondván: „Nem tudtok ti semmit biztosan, ez az objektiv tudás!”. A negyedik a sumérokat kezdi el emlegetni, akikről időközben kiderült, hogy nem is suméroknak nevezték magukat. Ami még nem lenne baj, hanem az már igen, hogy a nevüket kivéve alig tudunk valamit magáról a népről. A nyelvéről már igen, de az meg aligha lehetne bizonyitó erejű, abban a korban, amikor a nyelvcserék éppen nem tartoztak a ritkaságok közé. No, én nem megyek vissza olyan messze, a történelem ellenőrizhetetlen bugyraiba, sem négy, sem nyolcezer évekig, onnan mennydörögni le az elhűlt olvasóra, hanem inkább csak olyan korokban szándékozom tallózni, amelyeket valamilyen módon ellenőrizni is lehet. Hátha okosabbak leszünk tőle.
ISTEMI Kagán, a Nyugati Türk Birodalom fejedelme, az Úr 568., vagy 569. évében levelet irt a konstantinápolyi császárnak, amelyben „szökött rabszolgáit” kéri viszsza, akik „most” avaroknak nevezik magukat. Mindezet megelőzte az, hogy még a nagy (első) Justinianus idejének vége felé, egy nép, mely avaroknak nevezte magát, bebocsáttatást kért és kapott a birodalom területére. Theophanes Simocatta szerint így történt:
„Ugyanebben az időben bejött Bizáncba azoknak, akiket avaroknak mondanak, a furcsa népe… Ezek saját földjükről elfutva jöttek Skythia és Mysia részeire, s követeket küldtek Iustinianoshoz kérvén, hogy fogadja be (vagy pártfogásába) őket.” Ezen a futáson háborodott fel annyira a nyugati türk kagán, hogy a be- (illetve ki-) vándorlókat szökött rabszolgáinak nevezte. Ez volt az a ma is méltán híres, „sem nem madarak ők, hogy a levegőn átrepülve megmeneküljenek a türkök kardjától, sem pedig halak, hogy a víz alá merülve eltűnjenek” levél. Iustinianus azonban rövid időre rá meghalt, és a II. Iustinoshoz érkezett követséget, amelyet szintén Istemi küldött, az a Maniach nevű szogd kereskedő vezette, aki egyebek mellett arról is tudósította a császárt, hogy az a bizonyos szökött rabszolganép voltaképpen nem is igazi avar, hanem a „var” és a „chuni” törzsek töredékeinek összeolvadásából állott össze. Valamint, hogy a kagánnak mindjárt gondja is lesz az ő szökött rabszolgáira, mihelyt győzedelmesen visszatért a heftaliták ellen vivott háborúból. Ebben a rövid történetben, amely a legnagyobb bizánci krónikaírók jóvoltából maradt ránk, és Szádeczky-Kardoss Samu foglalta össze nekünk magyar nyelven, már benne van dióhéjban az akkori történéseknek majdnem minden lényeges eleme. Lássuk tehát mindenek előtt, hogy kik is voltak azok a bizonyos avarok? A türk kagán mindenesetre var és chuni-knak nevezi őket. Meg is maradt az emléke e nevüknek a Kárpát medence területén, minden „Várkony” utótaggal bíró hely nevében. Ugyanakkor, a középkori magyar krónikákat azzal vádolják a mai tudósok közül sokan, hogy nem szerepelnek bennük az avarok. Különös dolog, pedig őket a saját korukban mindenki ismerte. Igen ám, de hátha, a mi őseink éppenséggel ezen a várkony néven ismerték őket? Talán ez inkább tetszett is nekik, mint az avar. Amúgy, az avaroknak a Kárpát medencébe való elhelyezkedése nem ment minden zökkenő nélkül. Mivel az öreg Iustinianus az első követség és a szerződés után nem sokkal meghalt, utóda pedig, az előbb emlitett II. Iustinus, nem tekintette saját magára nézve érvényesnek a szerződést. (Vagy talán inkább félt a türk kagántól, ki tudja?) Tény minden esetre, hogy az avarok menekülésének feltételezett kezdete (552?) után jó néhány év eltelt, amig az avar nép (567-ben) a langobardokkal szövetkezve szétveri a gepida (Erdélyi?) államot és letelepedik. A langobardok aztán el is tűnnek a szinről, egyesek szerint megijedtek a veszedelmes szövetségestől, mások szerint igy is volt az egyezség köztük, és az avarok között. Még olyan vélemény is van, bár ezt általában nem hiszik el a mértékadó történészek, hogy maga az agg
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM Narses hívta be őket Itáliába, annyira megsértette őt Zsófia anyacsászárné, egy levelével, amelyben eunuch mivoltára célzott a vén oroszlánnak. Nekem mindenesetre tetszik, mert annyira emberi. Ez évtől kezdődően aztán az avarok berendezkedtek azon a területen, amelyet most már sajátjuknak tudtak. A berendezkedés odáig ment, hogy az elkövetkező nagyjából háromszáz évben lassan elhagyták lovas-nomád életmódjukat, az állattenyésztés mellett földműveléssel és mesterségekkel is kezdtek foglalkozni. És nagyon meggazdagodtak. Az aranyat ugyanis úgy tűnik, minden mértéken felül szerették, és később ez is lett a vesztük. Szemet vetettek ugyanis gazdagságukra a környező birodalmak uralkodói, s alig várták, hogy egy kissé legyengüljenek. Ami meg is történt. Akkor aztán következett a kirablásuk. A frankok császára, Nagy Károly vitézkedett ebben igen eredményesen.
AVAR BIRODALOM Élt, a 600-as évek első felében és azok közepén is még, a Meotisztól (Azovi tenger) északkeletre egy Kuv-rat nevű fejedelem. Az országát a bizánciak, Theophanes szerint Nagy Bulgáriának, latinosan Magna Bulgariának nevezték. Magát a fejedelmet pedig ugyanez a szerző Krobato-nak nevezte. Milyen érdekes ez is, főleg, ha ehhez hozzávesszük azt, hogy Horvátországnak a nemzetközi neve Croatia. Beszélő nevek. No, ez a Kuvrat — maradjunk meg ezúttal a könnyebbség kedvéért ennél a névnél — Konstantinápolyban nevelkedett, és állitólag meg is keresztelkedett. Ezzel a tettével azonban még nem befolyásolta volna érdemben a Kárpát-medence középkori történetét, annál inkább a halálával, és azzal, ami annak utána történt. Volt ugyanis neki öt fia. Mivel pedig a fejedelem mindenképpen meg szerette volna védeni a birodalmát a széteséstől, halála előtt tehát megparancsolta fiainak, hogy ne váljanak el egymástól, hanem tartsanak össze. Még egy szép példázatot is prezentált nekik, megkérvén őket, hogy mindegyik rendre törjön kettébe egy-egy nyílvesszőt. Amikor pedig ezzel megvoltak, akkor összefogott öt nyilvesszőt, s megparancsolta nekik, hogy most már azt törjék el, akár egyenként, akár együtt próbálkozva. Persze, nem sikerült eltörni. Így bizonyitva azt, hogy külön-külön gyengék is, együtt erősek lesznek. Hiába volt azonban a szép példázat, alig halt meg a fejedelem, a fiai máris összekülönböztek. Szét is váltak hamarosan. Akkoriban már igen feljövőben volt a szomszédságukban a Kazár birodalom, alighanem a kazároknak is szerepe lehetett abban, hogy a Kuvrat-fiak a külön érvényesülés útját választották. Minket most a fiak közül főképpen kettő érdekel, a harmadik, akinek Aszparuch volt a neve, és a negyedik, akinek a neve Kuber volt. Aszparuch, (vagy egyesek szerint Iszperich – a
13
keleti irások a magánhangzókat általában nem irják ki, csak kipontozzák, innen van az ejtésben bizonyos fokú bizonytalanság) a neve magyarra lefordítva azt jelenti: „Kis Sólyom”, népével a Duna-delta, és a mai Dobrudzsa területén telepedett le. Kuber pedig, a negyedik fiú Pannoniába ment, s az avarok kagánjának rendelte alá magát. A történet nem csak azért érdekes, mert a dél-orosz sztyeppéről a Kárpát-medencébe bolgárok beköltözését bizonyítja, hanem azért is, mert rámutat a középkori lovas-nomád népek egyik igen fontos jellemzőjére is. Ez pedig az a jellemvonás, amelyet ma leginkább a tolerancia kifejezéssel szoktunk illetni, pedig sokkal több annál. Arról van ugyanis szó, hogy e népek értékrendje szerint, ha egy nép a birodalom fejedelmének a fennhatóságát akár katonai akciók következtében is, de elismeri, akkor az a nép már saját népnek számit, és ha ugyanezt békeidőben egy nép hercege önként teszi, akkor annál inkább. A nyelv igen kevéssé számitott meghatározónak abban az időben, és, ha a történészek hangadó részének hinni lehet, ez esetben ilyen nyelvi különbség, ha volt is, az igen csekély lehetett, mindkét nép az ótörök nyelv egyik, vagy másik, egymástól igen kevéssé eltérő változatát beszélvén. Igen, ha a hangadó történészeknek hinni lehet, de erre majd később vissza fogok térni. Amint, hogy Aszparuch herceg „Kis Sólyom” nevére is visszatérek majd, amikor itt lesz az ideje. Különben, az előbb emlitett Szádeczky-Kardoss Samu szerint Kuvrat 662 körül halhatott meg. Mások szerint esetleg korábban. Én ugyan inkább hiszek az eredeti források kutatójának, mint azoknak, akik azokat a forrásokat jó esetben, ha másodkézből ismerik, de a mi történetünk szempontjából nem is olyan nagyon lényeges, mivel általában elismert, hogy az Avar Birodalom 630 után általában már mindenképpen kapott bolgár „vérátömlesztést”. Mindemellett azonban, a birodalomnak az Avar Kaganátus jellege ekkor még nem változott meg. Még egy rövid közlés van ebből a korszakból, ami a mi szempontunkból mindenképpen emlitésre méltó, éspedig a következő (már megint Theophanestől maradt ránk, úgy látszik, valami okból ő hagyta ránk a leghasználhatóbb adatokat. Vagy talán csak ő volt a leginkább lelkiismeretes?). Aszparuch ugyanis a Dunai Bulgáris avarok elleni védelmére, annak nyugati vidékére telepítette a „Hét nemzetséget”. Ebben a hét nemzetségben egyesek (Harmatta János) az ősmagyarság (hetumoger) legelső irásos megjelenését vélték felfedezni. Én nem tudom mit higgyek erről, mert Theophanes határozottan azt írja, hogy a hét nemzetséget a mellettük élő „szlávok közül” hajtotta uralma alá Aszparuch népe. Igaz viszont az is, hogy amiért valaki a szlávok között lakik, nem feltétlenül szükséges neki magának is szlávnak lennie. Ilyesmire azért már volt példa, és éppen a kora-középkorból. Mindenesetre érdekes, különösen, ha Aszparuch her-
14
Dobogó
ceg „Kis Sólyom” nevét is figyelembe vesszük, amint később még erre visszatérek. Az avar birodalom igazi változásának a kora azonban a 790-es években kezdődött, amikor, mint már mondtam, Nagy Károly szemet vetett az avar kincsekre. El is rabolta, hosszas csatározások után 795-ben. Még ehhez is az kellett, hogy Avarországban polgárháború törjön ki, 794-ben, miután a két még létező főhatalom, a tudun és a iugurrus (a kagán akkor már nem élt) két nagyjából egyenlő félre osztotta a népet. 803-804 táján aztán Krum kán, a Dunai Bulgária fejedelme uralma alá hajtotta azt a részét az országnak, ami Nagy Károly támadása után még független tudott maradni. Ez volt a keleti rész, a Tiszántúl, és Erdély. Az előbb felsoroltakhoz még jó, ha hozzágondoljuk, hogy már 630-tól, és utána, az Avar Birodalom időnként megismétlődő szláv támadásoknak is ki volt téve. Ez nem volt egyenletes nyomás, inkább változatos. Néha támadások érték az országot, máskor békés bevándorlás történt — de csapatostól ám — ilyenkor úgy lehetett tekinteni az avarokat, mint a szlávság harcra szervezőit. Persze nem önzetlenül, a megszervezett szlávokat ugyanis, saját háborúikban kitűnően fel lehetett használni. Máskor meg, mint mondtam, éppen ellenük fordultak az éppen általuk megszervezett szlávok.
AZ AVAR TOVÁBBÉLÉS Vagyis, hát mi történt az avar néppel? Mert ahol uralkodó van, meg ország, ott népnek is kellett lennie. Már pedig azt igazán nem gondolhatjuk, hogy a háborúk során az egész népet kiirtották a különböző ellenségek. Nem is volt divat az ilyesmi annak idején, a lovas-nomád népeknél pedig éppenséggel nem. Ők megelégedtek azzal, hogy győztes háborúik után a törzsszövetség uralkodó törzsét egy másik váltsa fel, esetleg az országot attól kezdve másképp nevezzék, a nép pedig csak éljen tovább új gazdáinak uralma alatt, hisz értékes, úgy is, mint harcos, úgy is, mint munkás kéz. Csak a modern kor háborúiban lett szokás egész népek kiirtása, de még ez is érthető, mert lassan több már a Földön az ember, mint amennyinek levegő jut a lélegzéshez. Az avar néppel is történnie kellett tehát valaminek, de vajon minek? Az orosz krónikák szerint teljesen elszlávosodtak, úgy, hogy irmagjuk sem maradt. Más vélemények szerint szétszóródtak – tán soha el se jutottak a homogenitásnak arra a fokára, hogy népnek lehessen nevezni őket – és így megszüntek létezni mint etnikum. Hanem az emberi tudat különös valami. Igen konzervatív, különösen, ha kollektiv én-tudatról van szó, éppenséggel. Gyanakvó tudósok már régen, az 1970es évektől fogva pedzegetik, hogy azért ez az egész
avar eltűnés legalábbis érthetetlen valami. Olajos Teréz volt az egyik első kutató, aki komolyabban foglalkozott vele. És ugyancsak ő az, aki egy dolgozatában határozottan állította, hogy bizony az avarok se ki nem haltak, se rabszolgának szét nem voltak hurcolva, de még csak nem is szlávosodtak mind el, hanem éppenséggel a Tiszántúlon, és Erdély nyugati és déli részén megérték a honfoglalást. Ezt én egyelőre még annyival egészíteném ki, hogy az avar ország utolsó száz évében megszaporodó bolgár bevándorlás és támadások következtében, ez a továbbélő nép már igen kevert lehetett, sőt az sem kizárt, hogy nagyobb részben bolgár etnikum volt. Meg hogy azon kívűl még milyen, arra később majd a lehetőség szerint sort keritek.
LEVÉDIA ÉS ETELKÖZ A magyarság honfoglalás előtti életének erről a két állomásáról már annyit írtak , hogy én itt és most csak igen röviden fogok vele foglalkozni. Csak annyira, hogy a későbbieket megérthessük. Különben is, ez mindkettő inkább földrajzi, mint történelmi fogalom. Ezzel együtt sokan, például Vékony Gábor is, nyelvészeti szempontból próbálták meg tárgyalni. Nincs értelme vitatkozni a felfogással, amit az e korban gyakori nyelvcserékről fentebb mondtam, erre a jelenségre is vonatkozik. VII. Biborbanszületett Konstantin: De Administrando Inperio, vagyis „A birodalom kormányzásáról” írott könyvének 38. fejezete szól a magyarokról. Ezt a tudós császár Bulcsú és Termacsu (Tormás? Tolmács?) vezérek bizánci látogatásakor lezajlott beszélgetések eredményeként írta, amely alkalommal a magyar vezérek meg is keresztelkedtek. A császár a könyvet 952-ben szerkesztette egybe. Ezek szerint annyi bizonyos, hogy a magyar vezérek látogatása csakis e dátum előtt mehetett végbe. Különböző spekulációk szerint a magyarok honfoglalás előtti lakóhelyeiről szóló híradást úgy tekinti, mintha az a 700-as években ment volna végbe LEVÉDIA tekintetében, és annak második felében, vége felé az ETELKÖZi tartózkodásra való átállás. A kor tekintetében én leginkább Kristó Gyula könyveire hagyatkozom, nem annyira azért, mintha mindenben egyetértenék vele, hanem leginkább azért, mert ő volt az, aki a kor történetéből a legtöbb könyvön átrágta magát, és a legkevesebbet spekulált, ahol pedig azt tette, ott elég tisztességesen ezt előre meg is mondta. A két ország(rész) egyébként a legtöbb tudós szerint legalább is részben átfedi egymást. A térkép, az előbb említett szerző térképe, mindennél többet mond. Eszerint a Kazár kaganátus akkoriban a két tenger (Fekete-, Kaspi- ) között volt, az Észak-Kaukázusban, és a tőle némiképpen függő viszonyben levő Magyar Fejedelemség még ettől is északra.
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM
Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár arról számol be, hogy a magyarokhoz csatlakozott kabarok „a kazárok nyelvére is megtanították ezeket a türköket (a magyarokat) és mostanáig használják ezt a nyelvet, de tudják a türkök másik nyelvét is.“ Ez a mondata a tudós császárnak szintén azt bizonyítja, hogy a honfoglalás előtt egy bizonyos ideig a magyarok a kazárokkal együtt éltek, s tőlük csatlakoztak is törzsek hozzájuk — a magyarokhoz — nevezetesen a kabarok. És még bizonyít valamit, amiről később még esik majd szó. Előbb azonban: Levédia. Amely elnevezés egyes történészek szerint magyar-szláv együttélésre is utal. Távol álljon tőlem, hogy bizonyos fokú magyar-szláv együttélést tagadjak, de szerintem ennek a területnek az elnevezése inkább arra utal, hogy a bizánci történetírókkal éltek együtt szlávok oly módon, hogy némi befolyásuk is volt az idegen elnevezések leírási módjára. Ugyanakkor az a Levedi nevű fejedelem is lehet egy félreértés következménye. Még az sem kizárt, hogy maga a két magyar vezér is félreértelmezte, esetleg félreérthetően mondta el a fejedelem nevét. Erre ezer okuk lehetett, amiket most nem tisztem felsorolni, főleg akkor nem, ha az egyszerű tévedés is elképzelhető. Arról van ugyanis szó, hogy a régi keleti írások nem jelölték a magánhangzókat. Csak kipontozták őket. Jó esetben. Minden valószínűség szerint valami ilyesmi történhetett a fejedelmi névvel is. Képzeljük el, hogy az emlékezést segítő rovásbotok – mert azt remélem, senki nem valószínűsíti, hogy a Szent István előtti magyarság más írással élt volna, mint valamiféle rovásírással erre a – ezt a három betűt tartalmazták:
dvL A könnyebbség kedvéért a ma használatos székely rovásirást használtam, bár meg vagyok győződve ar-
15
ról, hogy annak idején több rovásírás-félét is használtak a magyarok a kalandozások korában, amelyeknek a mai székely rovásírás csak az egyik közvetlen elődje lehetett. Ugyanakkor ezek az írástípusok alighanem sokban hasonlítottak is egymásra. Mire lehet ebből a három betűből következtetni? Először is ki lehet olvasni belőlük az előbb említett nevet, vagyis azt, hogy „LEVEDI”. Jobbról balra természetesen. Van egy másik lehetséges olvasata is, ami azon alapszik, hogy a középkori latin írásban bizonytalanság tapasztalható a „V” és az „U” betűk olvasásánál. Gyakorlatilag, általában a szövegösszefüggésből derült ki, hogy mikor melyiket kellett olvasni. Olyan mértékű volt ez a bizonytalanság, hogy visszahathatott a rovásjelekre is, így a rovás „V” és a rovás „U” igen hasonlóvá sikeredett egymáshoz. Ez egyébként annak is a jele, hogy a rovás „u” hangnak ez a jele meglehetősen későn lett általánossá, abban az időben, amikor már a rovásbetűk mellett a latin betűk is használatban voltak a területen. Ha tehát az említett fejedelem nevét eszerint „U”-nak kellett olvasni, akkor az olvasat „eLeUD” is lehetett. És tényleg vannak olyan történészek, akik, más meggondolásból, de egy személynek veszik LEVEDI fejedelmet és a krónikák ELŐD, más írás szerint ELEUD törzsfőjét. Van azonban még egy másik olvasat is, és ez az ELYVED, illetve zárt „E”-vel ejtve ÖLYVED. A „D”, mint tudjuk, a régi magyar nyelvben kicsinyítő képző. (Lásd: „ó én ézes urodum”). Így tehát a név, amit keresünk, a mai magyar nyelvben „ÖLYVECSKE” néven hangzana. Ez bizony ragadozó madárnak a neve, kicsinyítő képzővel. Emlékszünk még, hol találkoztunk hasonlóval? Kuvrat kagán harmadik fiánál, aki ASZPARUCH volt, vagyis lefordítva: „Kis Sólyom”. Vagy általános szokás lehetett annak idején fejedelmi családok magzatját ilyen módon elnevezni, vagy, még az is elképzelhető, hogy a két fejedelem talán ugyanaz a személy lehetett. No, ezt bizonyítani senki se tudná. Az ellenkezőjét is inkább csak bizonygatni. Akár így, akár úgy dől el végül a kérdés, énnekem minden esetre ez az az olvasat, amely a három közül a legjobban tetszik. Hacsak nem érvényesül itt is a keleti népek leírt szövegeinek az a jellemvonása, hogy egyetlen szövegnek több értelmezése is van, és mindegyik helytálló is lehet. Takarékoskodtak a betűkkel annak idején az emberek, nem volt könnyű dolog az írás, de nem takarékoskodtak a jelentéssel, az értelemmel. Ma ez általában fordítva van. (következő számunkban folytatjuk)
16
Dobogó
Az én Atillám Gondolatok Józsa Judit: „Atilla, a Hun“ című alkotása előtt KARDOS GÉZA 2007. április 15-én Atilla beköltözött az otthonunkba Józsa Judit kerámiaművész terracotta szobrának formájában. A mű 40 cm magas egész alakos alkotás. A nagykirály prémmel szegélyezett süveget, medve- vagy farkasbőrből készült, combközépig érő kaftán-szerű köpenyt és bő – finom kikészítésű csizmába tűrt – nadrágot visel. Jobb kezével a tegezből kiálló íjat, baljával pedig szablyája markolatát fogja. Jobb oldalt, a tegez mellett tarsoly látható. (az újság belső borítóján látható kép) Atilla hosszú haja két oldalt varkocsba van fonva, vékony, két csíkban lelógó bajsza az álla alá ér. Az alak enyhén felvetett fejjel, szálfaegyenesen áll (1.kép). A süveg homlok feletti részén (a Litoj kurgánból előkerült aranysólyomra emlékeztető) turul, a turul mögött szarvasagancs látható (2. kép). A süveg tetején a Szent Koronát idéző keresztpánt fut végig. A köpeny jobb vállrészét oroszlánfej díszíti (3. kép), a tegezen pedig három egymás alatti kör alakú mezőben két-két lófej jelenik meg (4. kép). Ha szembe nézünk az első magyar királlyal (ahogyan krónikáink egybehangzóan nevezik Atillát), az első döbbenetet az arc1. kép kifejezése okozza, amely ellentmond minden belénk táplált Atilla képnek. A zord, kegyetlen, rezzenéstelen arc helyett ez az Atilla mosolyog! (5. kép) Pedig még Priszkosz Rhétor is – aki talán az
2. kép
3. kép
egyetlen hitelesnek érzett Atilla-képet hagyta ránk – azt írja, hogy a király arckifejezése csak akkor enyhül meg, amikor legkisebb fiát engedik be hozzá. Ám Priszkosz csak a trónuson vagy a vacsoraasztalnál ülő Atillát látta, s nem a másfél ezer évvel később egy magyar család otthonába fényt hozó táltos-királyt, arcán a jóság, szeretet és mindentudás kifejezésével. Az arcél még a hagyományos Atilla arc (6. kép), de a kiteljesedett szellemiséget jelentő szembenézet már egy táltos arca. Félreérthetet4. kép lenné teszi ezt az agancs, a táltosok attributuma is, mely jelzi a szellemi kisugárzást és a felülről jövő szellemi energiák befogásának képességét. A szarvasság más módon is kapcsolódik Atillához, aki az élet tengely Nyilas csillagkép felöli végén
5. kép
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM
6. kép
lép be a mi világunkba — a szarvas szülőhelye pedig éppen itt van, a Nyilas második holdházában. Vagyis a Nyilason át érkezőnek földi pályája megkezdéséhez szarvassá kell válnia. A nyilas szellemiségnek – minthogy magasrendűsége folytán többlet dimenziókkal rendelkezik – szükségszerűen ikresednie kell. Vajon megjelenik-e ez a szellemi-testi kettősség Atilla szobrunkon? Természetesen igen: a nyilak tárolására szolgáló tegezen tűnik fel a Nyilas keleti megfelelője a Ló – de csak a feje, hiszen szellemiségről van szó és párosával, hiszen a testetöltés az Ikrekben esedékes. (7. kép) És itt ér össze a keletiés a nyugati Zodiákus: a ló és a terem7. kép tő erők forrásvidéke felé mutató – a keleti vallásos gyakorlatban egyszersmind a meditáció eszközéül szolgáló – íj. Atilla szakrális uralkodó. A szakrális uralom felel meg a Nyilas (Ló) szellemiségének. De mit keres a ruházaton az oroszlán, amely köztudottan a világi hatalom megtestesítője? Nos, kétszeresen is megvan a létjogosultsága, mégpedig pontosan ott, ahol feltűnik – vagyis a vállon. Ha ugyanis valami a vállon van, az vállalást jelent. Atillának – bár szakrális uralkodó – vállalnia kell a világi uralmat is, hogy küldetését beteljesíthesse. És világi hatalma csúcsán, egyben a magyarság keresztútjárásának kezdetén találkozik Leóval, az oroszlán-pápával. A turul jelenléte magától értetődő: Atilla zászlaján és pajzsán is szerepel, de akár a király névjegyének is tekinthető, hiszen – minthogy az „R“ és az „L“ azonos mássalhangzó-kategóriába tartoznak – a turul Atilla nevének pontos hangalaki megfelelője (TuRuL= aTiL(R)La). A süvegen lévő keresztpántok gyönyörű jelzései annak, hogy a koronás turul-nemzetség Atilla egyenes ági leszármazottja.
17
8. kép
És végül nézzük a tarsolyt. Miközben az egész alkotásra — még a csizma díszítésénél is (8. kép) — az aprólékos kidolgozottság jellemző, addig a tarsolyon csak egy elmosódott ábra körvonalai sejlenek fel (9. kép). Pedig tarsolylemez ábrákból az Árpád-kori sírok feltárása óta bőséges választék áll rendelkezésünkre. Ám ha a tarsolylemez felkerül, akkor nem látszik az, hogy mi van a tarsolyban! Nem látnánk a rakamazi turult: az ellenségeit is védelmező, azokat önmaga érdekeinek megkisebbítésével is felemelni kész magatartásforma legszebb kifejezőjét. Ennek a képnek minden- képpen ott kell lennie Atilla szobrunkon, de csak szellemi jelenlétként, hiszen tudjuk, hogy legkevesebb másfél száz évvel Atilla halála után készült női hajfonatkorongon jelenik meg az ábra. De mégis jelen van, hiszen itt éppen ez a legfontosabb: mit hoz be Atilla a Kárpát-medencébe, mi az a viselkedésforma, amelyet ha elfogad a magyarság (Ecce Homo!), akkor azzal a keresztjét is felveszi, s megkezdi évezredes keresztútjárását amelynek a végén — minthogy tudatos vállalásról van szó — a feltámadás vár rá.
9. kép
18
Dobogó
Viszoko - a piramisok völgye VETRÁB JÓZSEF KADOCSA Feszült várakozással indultunk útnak Szakács Gábor újságíróval, Friedrich Klára rováskutatóval és a Demokrata TV operatőrével: Víg Sándorral 2007. május 31. napján a Bosznia és Hercegovinát hoszszanti irányban átszelő sekély és gyors futású Boszna folyó völgyébe, melynek települései a völgy két oldalán, magas hegyeik lankáira kúsznak fel. Šamac-nál (SAMAS!) léptünk be a háború sújtotta bosnyák nép országába. Északi falvai a szerb jelenlétet hirdetik ciril betűs felirataikkal, az orosz betűkészlettől sajátságosan elkülönülő betűcsoportjaikkal. Ez a rész kevésbé szenvedett veszteséget, mint Bosznia középső és déli része, melyet a hegyvonulatok gerincein felvonuló, majd hadállásaiban hosszú időkre berendezkedő két ellenséges, szemben álló horvát és szerb hadsereg nehéz fegyveresei, valamint mesterlövészei tartottak megszállva, aknatűz alatt tartva az alanti falvak házait. Nagy volt a veszteség a helyi lakosság körében. Erről a frissen hantolt, füvesített, fehérlő kőoszlopos temetők sorai vallanak, továbbá a növényzet takarásában elővillanó szétlőtt, szomorú házak csonka falai. A háborúban lelkileg megerősödött emberek vendégszeretete, barátsága, segítőkészsége fogadott Viszoko városában, különösen akkor nyíltak meg a lelkek, amikor megtudták: magyarok vagyunk. Néhányan jártak nálunk szép élményekkel gazdagodva, testvéri szeretettel gondolnak reánk, mint nagyobb néptestvéreikre; „Török, bosnyák, magyar egytestvér”— mondják. A Hotel Piramida Sunca (Nap-piramis) motelben szálltunk meg. Másnap reggel indultunk helyi vezetőnkkel a Hold-piramis ásatásaihoz. Az utunk nem veszélytelen, mert a keskeny hegyi utacska mentén piros színű táblák, fehér
halálfejekkel és rajtuk a következő kerülhet még gondos szemlélődést feliratokkal figyelmeztetnek az követően. Olyan jelekre gondolok, életveszélyre: „Pazi mine” (Figyelj amelyeket a Nap-piramis belsejéaz aknákra!). A helyi- és nemzet- be vezető, az apró köves, kaviközi régészek, geológusok vizsgál- csos, alakítható – a helyiek által ta terület a legnagyobb rejtély szá- „breca”-nak nevezett – könnyen munkra, amely kérdések sorát veti megmunkálható, omladékos falú, fel eddig ismert múltunk vonatko- részben feltárt folyosó kövein látzásában. Viszoko mellett, a Bosz- tunk: a v (eV), az b (eB), az Z (eZS) na két oldalán emelkedő gúla for- jelét, a k (K), az q (ő) az S (eSZ), vamájú, magas hegyek erdei, föld- lamint az è (eSeT vagy eSI) összerétegei több ezer éves, emberi kéz vonást (ligaturát). E két lelet közé formálta építmények maradványait illeszkedett a bőrgyár területén felőrzik. Nem ismerhető: kik, mikor, lelt kőkerék lelete, és a helyi szakés milyen céllal építették ezeket a emberek által „templomnak” nehatalmas, megalitikus korba illesz- vezett temetkezési-domb (tumukedő építményeket. A Hold-pira- lus) bemutatása. Villámgyorsan elmis fennsíkján eszközölt próbafú- röppent a nap és erősödő készterás meglepő eredményre vezetett: tésként támadt a csoport tagjaiban 200 méter mélyre hatoltak a kőla- a gondolat: ide vissza kell térnünk! pokkal fedett, megmunkált, néhol térbeli formák, motívumok díszítette rétegek közé. Százötven méternél új, a helyi geológusok által nem ismert, rendkívül kemény, szürke, finom anyagszerkezetű kőzetréteget találtak, amelybe ötven méterre haladt még a fúrófej, de ezen a mélységen nem törték át a réteg határát, ezért nem ismerhető annak vastagsága. A felszínen látható járófelület szorosan, nagy műgonddal egymáshoz illesztett, kötőanyaggal kitöltött járólapokra emlékeztet. A helyi szakemberek az Illirikum műveltségébe tartozónak vélik a piramisokat, de – mivel nem ismerik, nem ismerhetik, s ezért magukénak nem vallhatják – Illesztékes járószint nem vesznek tudomást a kőlapok némelyikén önálló jelként fel-feltűnő szkíta rovásjelekre, amelyek azt jelezhetik számunkra, hogy talán, több köze van ezen építményeknek az ősi Kárpát-medencei kultúrkörhöz; a tatárlaka-i korong rovásüzenetéhez, mint a periférikus adriaihoz. Itt a próbaásatásoknál felszínre került kőlapkák némelyikén megtaláltuk a j (eJ), az C (eCS) rovás jelét. Valószínűleg több jel is felszínre Rovások a Nap-piramisban található kövön
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM
19
Szentek legendái - legendák szentjei
Árpádházi Szent Kinga királyné Magyarország: 1234. — Ószandec, Lengyelország, (1292. július 24.) FELLEGI BÉLA Kinga is láncszeme annak a több évszázadra terjedő kapcsolatnak, amely a Krisztus hitére tért lengyel és magyar nép között szövődött. Pedig élete folyása eleinte egyáltalán nem irányult Lengyelország felé. IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülött gyermekeként látta meg a napvilágot. Testvére volt Árpádházi Szent Margitnak. Szülei és atyai nagynénje, a Türingiába szakadt Erzsébet, valamint nagybátyja, Kálmán herceg és felesége, Szalóme példás hitéletének hatására maga is mélyen vallásos volt gyermekkorától fogva. Főleg Szalóme hatása félreismerhetetlen életének későbbi alakulásában. De megérinthette fogékony lelkét a 13. század nagy egyházi mozgalma, a kolduló rendek alakulása is. IV. Béla udvarában mind a domonkosok, mind a ferencesek szívesen látott lelkivezetők és tanácsadók voltak. Így juthatott Kinga egész fiatalon arra az elhatározásra, hogy szüzességi fogadalommal életét teljesen Istennek szenteli. Nem is sejtette, hogy életéről mások tárgyaltak – nélküle. A lengyel származású Szalóme vetette föl, a Boleszláv krakkói és szandomiri herceggel való házasság gondolatát az ötéves Kinga szüleinek. Ők azonban akkor még hallani sem akartak róla: előkelőbb, nagyobb tekintélyű férfit szántak leányuknak. Midőn azonban a tatár hordák vészfelhői tornyosultak az ország egére, többé nem a dinasztikus tervek, hanem a gyorsan és közvetlenül kapható katonai segítség lett a döntő szempont. Így azután 1239-ben igent mondtak a szomszédos lengyel fejedelem leánykérő küldöttségének, és leányuk párnapos vívódás után beleegyezett akaratukba. Talán éppen Kálmán herceg és Szalóme József-házassága lebegett a szeme előtt, s bízott benne, hogy ha Isten sugallta neki szüzessége fogadalmát, lehetővé teszi majd annak teljesítését az új életformában is. Krakkóba vezető útja az akkori Észak-Magyarországon és Szandecen keresztül valóságos diadalmenet volt, mert életszentségének és szépségének híre ezrek kíváncsiságát ébresztette föl. Az országra szóló esküvő és lakodalom után nem egykönnyen sikerült királyi férjét rávennie, hogy tartsa tiszteletben szüzességi fogadalmát, sőt, maga is tegyen ilyen fogadalmat. Mindkettejük buzgósága segítette elő 1253-ban Szent Szaniszló, Krakkó hajdani vértanúpüspöke (+1079) szentté avatását. A tatárok a muhi csata évében Lengyelországon is végigszántottak. A királyi pár előbb a szepességi Podolinba menekült, majd a Dunajec bal partján épült Csorsztin sziklavárában húzta meg magát. Kinga a tatárok elvonulása után hazalátogatott Magyarországra, s az apjától kapott bányászok segítségével 1251-ben megnyittatta a híres bochniai sóbányákat (Wieliczka).
Férje hosszabb betegeskedés után, 1279-ben meghalt. Temetésén Kinga már a ferences apácák (klariszszák) ruhájában vett részt, így is jelezve élete özvegyi szakaszának irányát és tartalmát. Jolán húga társaságában – aki fél évvel előbb szintén megözvegyült – abba az ószandeci klarissza zárdába lépett, amelyet annak idején férjével együtt építtetett és látott el javadalmakkal. Jótékonykodással és önmegtagadó imaéletben teltek napjai. A nővérek 1284-ben főnöknőjükké választották. 1287-ben egy tatár betörés elől ismét Csorsztin sziklavárába menekült, nővértársaival együtt. Az ostromlókat Baksa Simonfia György vitéz és maroknyi magyar csapata futamította meg egy éjjeli rajtaütés alkalmával. A szandeci kolostort a tatárok földúlták, és Kingának 53 évesen az újjáépítés munkáját kellett irányítania… E sok viszontagság bizonyára szintén hozzájárult életereje felőrléséhez. 1291. őszén betegeskedni kezdett, és 10 hónapi betegség után 1292. júliusában állapota válságosra fordult. Maga kért papot, hogy szentségekkel megerősítse, majd július 24-én, Szent Jakab apostol vigíliáján befejezte áldásos földi pályáját. Még holtában is ellenséges betörés zavarta a kolostor életét: cseh csapatok garázdálkodtak a környéken. Tőlük való félelmükben a nővérek 3 napig titkolták főnöknőjük halálának hírét… 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta Kingát boldoggá. Öt évvel utóbb XII. Ince Lengyelország egyik védőszentjévé tette. II. János Pál pápa avatta szentté a lengyelországi, Ószandecben, 1999. június 16-án. „Ne félj Mária, könyörgésed meghallgatásra talált az Úr színe előtt. Íme, olyan gyermeket szülsz, aki néked és a népnek mondhatatlanul sok örömet fog szerezni. Mert az Úr ezen gyermek életével, példájával és érdemével szándékozik megvilágosítani és megsegíteni egy veletek szomszédos nemzetet.” (Kinga édesanyja látomásban hallotta e szavakat, kevéssel a szülés előtt.) Amikor a tatárjárás után hazalátogatott, édesapja kíséretében eljutott a máramarosi sóbányákba is. A kíváncsiság levitte őket az egyik aknaszlatinai tárnába is, amelyet később róla neveztek el Kunigunda-tárnának. Kinga gyönyörködve nézte a csillogó, hófehér sótömböket. De mindjárt eszébe is jutottak a lengyel alattvalói, akik csak a sós forrásokból párologtatott, ún. főtt sóval kénytelenek beérni. Felhasználva az alkalmat így szólt atyjához: „Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket.” A király tüstént teljesítette leánya kérését. Kinga pedig lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az akna birtokbavételének jeléül a mély aknába dobta. Amikor később megnyitották a wieliczkai sóbányát, az első kitermelt sótömbben megtalálták a királyné gyűrűjét.
20
Dobogó
MÉG PONTOSABBAN... A Dobogó tizenhatodik oldalán olvasható Kiss Erika Mária válasza a VI. évf. első számában megjelent „Pár szó...“- ra. Írására röviden a következőket mondhatom: Kiss Erika Mária válasza: Bár én azt szeretném, ha a vita nem köztünk, hanem a szakemberek között folyna, ... Megjegyzés: A „vitában“ nem az a lényeges, hogy valakit X Y-nak vagy Z-nek, amatőrnek vagy szakembernek neveznek, hanem a saját vagy az általa képviselt gondolat. Így öröm ha egy-egy gondolatra válasz érkezik, mert avval megindul egy beszélgetés, egy gondolatcsere, amely a témán túl elősegíti a „vitázók“ szellemi gyarapodását, emelkedettségét, az emberi kapcsolat teremtést, amivel reményük támadhat az igazság megtalálására is. Természetesen az általunk kimondott szóval a felelősség is megszületik, így azt is magunknak kell vállalni.Ha netalán a szóról véleményt nyilvánítanak, akkor már annak felelőssége is megszületett. Kiss Erika Mária válasza: „...Tehát elsősorban nemcsak a Fehérvár-fehér folt című könyv vizsgálódásait vitatom...“ Megjegyzés: Nagyon fontos: a Fehérvár-fehér folt című, A székesfehérvári V/41-es sírláda... című, a Pontosabban... című, stb. munkák egyike sem „vizsgálódik“, hanem a Székesfehérváron folyó tudományos kutatás által közreadott adatokat közli, ellentmondásait föltárja és egyenes következtetéseket von le. Kiss Erika Mária válasza: „...Bár a Dobogó 2007/I. számában közölt, szövegösszefüggésükből kiragadott részleten megtörik könyvem logikai rendszerét...“ Megjegyzés: A „kiragadott“ idézetekre adott megjegyzésben annak tartalma és nem logikai összefüggése kap választ. Kiss Erika Mária válasza: „...A (11-12. o.) hivatkozással közölt megjegyzéshez: A Pannónia Regia című könyvben az inkriminált oldalakon látható ábrákhoz kapcsolódóan a következő kormeghatározások vannak: 68. oldal, 1-5. ábra kormeghatározása: „10301080 körül“. A 69. oldalon az 1-6. ábránál ugyancsak ezt a kormeghatározást olvashatjuk: „1030-1080 körül“. A kőemlékek fellelési helyeként a könyv mindkét esetben Székesfehérvárt, és a bazilika romterületét jelöli meg. Tehát továbbra sem tudom értelmezni Bradák Károly megállapítását, mivel 1030 szerintem még javában Szent István kora. Bár a kormeghatározás Szent István korából átnyúlik a kora Árpád-korra, tudjuk, hogy abban az időben több emberöltőn keresztül folytak egy-egy ilyen jellegű épület építkezései, és többnyire az alapítóhoz, az építkezés megkezdő-
jéhez kapcsolják azokat, ahogy ez a székesfehérvári bazilika esetében is történt...“ Megjegyzés: A tudományos kutatás nem igazolta, hogy a Romkert területén 1862-ben föllelt háromosztatú építmény alapjai Géza fia István által épített „királyi bazilika“ alapjai lettek volna. Tényként való közlése tudománytól idegen! A Pannon Regia c. katalógus 54. oldalán a következő áll: „…12. századinak vélt darabokból lettek 11. századiak (pl. I-12a.). A két évszázad emlékanyagát a művészettörténetírás még ma is csak grosso modo tudja elfogadhatóan megkülönböztetni...“ (grosso modo=nagyjából, durván, több vonatkozásban, nagy általánosságban, vázlatosan — B. K.) A tudományos kutatás 1943-ban nagy általánosságban 5 db XI. századi töredéket és egy kőből készült sírládát tud felmutatni a „bazilika területéről“ megnevezéssel. 1994-ben még mindig ugyanez a kutatás változatlanul grosso modo alapján egy darabot átutal a XII. századba. Tehát az említett helyről és korból 4 db töredék — ezek közt található az I-6. tétel is — és egy sírláda maradt a tudományos kutatásnak, hogy a mai Székesfehérváron újjáépítse-rekonstruálja, Géza fia István „királyi bazilikáját“ 1988-ban Tóth Melinda írásában ez olvasható: „A vizsgálati lehetőségek horizontja a szükség adta okokból alacsony, a látókörből ilyenformán ki is esik a Szent István kori művészet több fontos aspektusa, legtöbbjük egyszer s mindenkorra, egyikük-másikuk talán csak időlegesen. Ez utóbbiak közé tartozhat a kőfaragással összefüggő kérdések egész sora. Szent István nagylegendája a fehérvári bazilikában faragott szentélyrekesztőt említ, ám hogy az állatalakos fehérvári kőlaptöredék erről való-e, és a domborműves zalavári kövek valóban István kori szentélykiképzéshez tartoztak-e, az nem állapítható meg teljes bizonysággal (10. kép). E faragványok kronológiai helyzetén sok múlik, nem utolsósorban annak a székesfehérvári kőkoporsónak a művészettörténeti és történeti megítélése, melyet hagyományosan István király személyével hoznak kapcsolatba...“ Az 1803-ban talált sírláda 1864-ben Henszlmann Imre megítélésében „római“, 1873-ban Rómer Flóris szerint „ó-keresztény“, 1893-ban Hampel József vizsgálata alapján VIII-IX. századtól a IX. századon keresztül „X-XI. századi“, 1897-ben ugyan Ő „X. századi“, 1930-tól Varjú Elemér feltevései alapján „XI. századi“ és István király temetkező helyeként került előtérbe, amelyeket a tudományos szakkutatás minden igazolás nélkül 1938-tól máiglan (2007.) tényként közöl.
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM A I-6-os tétel stíluskritikai alapon az I-18-as tételhez — a „Székesfehérvári szarkofág és köre“-hez — utalták és kormeghatározását nagyjából teszi és jut az 1030-1080-as időközhöz. Mint ahogy a sírláda többszörös bizonytalanságból feltételzett korát, úgy a „hozzá tartozó“ I-6-os tételét is a tudományos kutatás igazolni nem tudta. Ez pedig változatlanul annyit jelent, hogy az I-6-os számú 21x22x9,5 cm-es kőtöredéket tényként „István király korára“ való keltezése a tudományos módszer szerint is tudománytalan Kiss Erika Mária válasza: „...Bradák Károly könyvében többször bírálja Kralovánszky Alán megállapításait. Talán ezek között vannak olyanok is, amelyeket felülírt az idő, de azt is tudjuk, hogy az ismert régész. munkássága mégsem volt eredménytelen...“ Megjegyzés: Ha egy ember megállapításai között hibás is akad, az még nem azt jelenti, hogy egész munkássága eredménytelen. Ezt, egyetlen felsorolt írásban sem olvasható. Az, hogy Kralovánszky Alán munkásságának mi volt az eredménye, azt még nem tudjuk, mivel az általa végzett feltárások minden részletére kiterjedő, méretezett, szintjelzett rajzokkal, fényképekkel ellátott leírását még nem adták közre. Kiss Erika Mária válasza: „...És mit kezdjünk például azokkal az adatokkal, amelyek szinte minden metszeten megjelennek, és máig ismert, máig használatos adatokat, elnevezéseket közölnek: Ilyen többek között a „Palotai kapu“, vagy a „Sárvíz folyó“ feltüntetése és megnevezése. Ezzel szemben talán egyetlen metszetet tudunk felmutatni, amelyen Dunának nevezik a vitatott folyót. Melyik lehet a valós? Egyetlen ábrázolás megdöntheti az összes többi valódiságát?...“ Megjegyzés: A Dunával körbevett és Budai kapuval rendelkező metszet bemutatása nem „talán“, hanem forrásadat alapján és nem valamivel „szemben“, hanem a többivel együtt történt. Vagyis nem a többi „megdöntésére“, hanem egy adat bemutatása végett közöltetett. Az említett írások ( Fehérvár-fehérfolt stb.) egyikében sem „vitatott“ a metszeteken föltűntetett „Sárvíz-folyó“ megnevezése. Sem Kiss Erika Mária, sem pedig a tudományos szakkutatás nem igazolta, hogy az említett metszet rajzolója a „Sárvíz-folyót“ Dunának nevezte volna. Kiss Erika Mária válasza: „...Ebben leírtam, amit erről a témáról gondolok, és szeretném a továbbiakban az olvasókra bízni az ítéletet. Ugyanakkor remélem, hogy végre a „szakma“ is érdemesnek tartja a témát arra, hogy foglalkozzon vele, és megtalálja a megnyugtató választ a felmerült kérdésekre...“ Megjegyzés: Ahhoz, hogy Székesfehérvár tudományos kutatásával kapcsolatos gondolatok megítélését az olvasóra bízzuk, ahhoz elsődlegesen a már meglévő, de közre nem adott, minden részletre kiterjedő rajzokkal, fényképekkel ellátott leírásokra van szükség. Ezeket sem a régészet, sem pedig az embertan tudománya máig (2007.) nem adta közre.
21
A tudományos kutatás által közreadottak egy része a Fehárvár-fehér folt c. könyvecskében már 12 éve olvasható. Az, hogy a tudományos kutatás az abban olvasható saját adatait mikor tartja érdemesnek „megnyugtató módon“ felülvizsgálni és újra értékelni; azt nem tudjuk, mert Bakay Kornél hozzászólásán (1999.) és Siklósi Gyula lektori szerepén (2006.) túl, mást tudomásra nem hoztak. Mint mindennek, úgy annak is eljő az ideje, hogy a tudományos kutatás Székesfehérvár régészetével, embertanával kapcsolatban is, követi saját módszerét és a tények mellé csak a tényeket teszi, a feltevések mellé csak a feltevéseket. Jó példa erre a Szent Korona tudományos vizsgálata, amiben az empirikus — tapasztalati úton kutató — szakembernek 200, azaz kétszáz esztendőre volt szüksége, hogy egy zománckép mindenki által jól látható másodlagosságát elismerje. BRADÁK KÁROLY
…és végül! Továbbra is úgy gondolom, hogy nem az egyes, bizonytalanul körvonalazható részletek, sokkal inkább a fellelhető dokumentumok adatai, és az összefüggő logikai láncolat adja meg a választ a Székesfehérvár történelmével kapcsolatos kérdésekre. Ezt a logikai láncolatot igyekeztem elemezni a könyvemben is. Korábban Pap Gábor azt állította, hogy csak a török kivonulása után, az 1700-as évektől nevezték városunkat Székesfehérvárnak, a közelmúltban pedig a Demokratában azt írja például Lánszky Imre, hogy Zsigmond korában vásárolta a város a névhasználat jogát. - Szerintem is lehetséges, hogy nem a korai középkortól nevezik városunkat így, teljes néven, Székesfehérvárnak. Az is lehet, hogy a „Székes” előnevet megkülönböztetésül kapta a többi Fehérvárral szemben (Nándorfehérvár, Gyulafehérvár stb.), de már Wathay Ferenc 1604-ben datált Énekeskönyvében így szerepel a város neve. - A névhez kapcsolódóan egyetlen kérdésem lenne: Hogyan lehetséges az, hogy szinte minden település, falu elnevezésének eredetét megőrizte a helyi hagyomány, gyakran többféle magyarázattal. Ha több elnevezése volt a településnek, akkor is mindegyik fennmaradt, és fűződik hozzá valamiféle legenda, mese, történet. Ebből kiindulva kérdezem: Hogy lehet, hogy egy ekkora városnak, mint Székesfehérvár volt már a középkorban is, semmiféle alternatív elnevezése nem maradt fenn sem a nép ajkán, sem a fellelhető dokumentumokból kikövetkeztethetően? - Bármilyen agymosás folyt is történelmünk különböző időszakaiban, bármennyi idegen telepedett is meg a város falai között és azon kívül, mindig maradtak őrzők, akik tovább éltették a hagyományt. (Köztük például Ányos Pál és Virág Benedek, az 1700-as évek végén Fehérvárott tanító, író pálos szerzetesek). – Aki pedig csendes magányban eltölt egy kis időt a székesfehérvári Püspöki Székesegyház altemplomában, a III. Béla királynak tulajdonított szarkofágnál, érezni fogja az ott működő, szent energiákat, a szarkofág robosztus kiképzéséből pedig azt is érzékelheti, hogy benne csak a legmagasabb rangú személyek valamelyike – nevezetesen III. Béla király – nyugodhatott. A vita, lezárásául Szabó Zoltán építész, Kralovánszky Alán egykori munkatársának, egyben szellemi hagyatéka örökösének szavait idézném: „A fehérvári romkert területén nagyon gazdag és nagyon szerteágazó építési tevékenység folyt mintegy 500 éven át. Itt olyan részleteket és olyan építészeti összefüggéseket ismertem meg, amelyeket elegendő bizonyítéknak tartok arra, hogy az itteni építészet valóban uralkodói igényeket elégített ki. Kétségem sincs a felől, hogy a bazilika valóban szentként tisztelt személyek temetkezőhelye volt.” Kiss Erika Mária
22
Dobogó
Balázs Béla és Bartók Béla összhangjai:
A Kékszakállú herceg vára, avagy a Kozmosz és a halandóság ajtói (2. rész) SZABÓ ANTÓNIA (folytatás az előző számból) Könnyet és vért hullajt Kékszakállú vára. Áldozati nedveket. Óhatatlanul eszébe jutnak az embernek azok a nagypénteki archaikus Mária-siralmak, melyekből egy részletet idézzünk ide:
„Tapoggy ki, tapoggy ki templom ajtaján, Tekincs ki, tekincs ki siralom völgyére, Ott látok, ott látok, Könyökig könnyüben, Térdig való vérbe’…”1 Továbbá az is, hogy a sír névszói alakja azt a föld alatti helyet is jelöli, ahol éppen az átváltozás, a sírülés, vagyis az átfordulás következik be. Akárhonnan tekintünk a vár lényegére, mindenképpen áldozati helynek tekinthető. Mivel éppen megközelítési kulcsokkal foglalatoskodunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül anyanyelvünket. Mint már erre utaltunk, éppen a VáR lenne az egyik, talán éppen a legfőbb kulcsszó (hangbokrába a B-P-V-F, illetve a L-R-J-Ly tartozik). Van, amit már említettünk a VáR-BúJ és a VáR-VéR tartalmi-formai egységét. Van, aminek elébe szaladunk, a teljesség igénye nélkül. A VéR maga után vonja a VéRT és egyben a BőR fogalmát. Így válik Kékszakállú VáRa „védelmi rendszerré”, VéRT és BőR gyanánt. S ha valaki ezek mögé kíván behatolni, ezeket feszegeti, hát… Az, hogy a vasnak és a VéRnek biológiai kapcsolata van, tudvalévő, ehhez tehetjük a vas latin nevét: FeR-rum. Ne zavarjon senkit a magyar és a latinnak mondott szavak 1 Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtőt lépék – Archaikus imádságok. Magvető Kiadó, Budapest, 1976. 294. old.
közötti „áthallás”, mert az igazságot — VeRiTas! — hordozzák. Judit éppen ez utóbbit keresi módszeresen, ahogyan azt a Szűz jegy, azaz a ViRgo tulajdonságai diktálják számára. A sorba illeszkedik még — napjaink meghatározó — történetünk végkifejletének csalóka tartozéka: a ViRtuális léttér, már amennyiben akár a léthez akár a térhez van valami köze a virtualitásnak. Talán a vár szónál is elsődlegesebb kulcsszó: a KuLCs. Ez nyit meg mindent, ez fordít át egyik létállapotból a másikba, Judit ezzel KeReS! Tovább görgetve ez „dobja ki magából” a KöRöZ, a KeLéS, vagy a KöLeS-KaLáSz szavakat. Az első értelme a keringés, ami elvezet egyenesen a bolygókhoz! A KeLéS kétértelműségénél fogva újra csak égi jelenségekhez, így napkeltéhez, vagy csillagok feljöveteléhez társítható. Másképpen a VaRhoz, mint sebhez rendelődik, így visszacsatol a VáRhoz, a VéRző VáRhoz. A sebzés mentén el lehet jutni a Skorpióhoz, a sötétségből fölhasadt Fényajtóhoz, melyen túl a szó szoros értelemben a Fénysebesség az Úr. A KaLáSz az Aratószűz attribútuma, és a KöLeS is sok-sok apró magjával ismét e jegyhez igazodó növény, de egyúttal töve a KöL-KeL, szintén mozgásra, lépésekre utaló. Tulajdonság-körében — az izgőmozgó, magjait gyorsan szétpergető — Merkúr is „jelenti magát”. Ezen istenség és felségterülete bizony kulcsszerepű, mint az majd körvonalazódik a későbbiekben. Még a kölest tovább pergetve találkozhatunk a KöL-KeL fonalán a költéssel, mely szintén kétértelménél fogva megidézi az ébresztést, a kikeletet és a költést, mint kotlást s ezzel elirányít a Fiastyúk csillagképhez. Czuczor-Fogarasi szótárában a köles címszó alatt említi annak költes formáját, mely igéből
alakult melléknév, s minek értelme: „bujánkelő, bőtermő”. A költes viszont kísértetiesen megidézi Kaltes asszonyt, a manysi nép ősanya-képét. Ezekkel az áttételekkel is jelződik, hogy Judit kezében milyen lehetőségek vannak. A kulcs tényleg az ő kezében van, hogy merre fordítja, meglátjuk. Visszatérve a cselekmény fonalához és a Hold sajátságaihoz, előrevetül annak esélye, ha Judit nem tud kilépni „önmagából”, minden szerelmesnek induló mozdulatát visszájára forduló tettek követik. Ez rendre be is következik. Ebben a Hold ereje a ludas, hiszen mindig újból és újból indulnak a fázisok, úgymond mindig „visszaszüzesít”, ebből kellene kizökkennie, ha tehetné. A Bika felségterületén, ha továbblép kijelölt, precessziós útján még inkább „saját csapdájába” esik, mert ott a Szűz dekanátus tulajdonságai vesznek rajta erőt. Ezzel szemben, ott a Halak, az „árnyékvilág” kettős sziluettjével. Tulajdonképpen a Szűz-Halak tengely, az úgynevezett haláltengely nyomja rá bélyegét Kékszakáll és Judit drámájára. Sötétséggel, megkötő- és elszívó erőkkel terhelt helyzet megváltásért kiált. Judit, mint nő, képes lenne — lehetne — betölteni egy ilyen megváltoztató szerepet. Megfordíthatná a történet menetét, lehetne gyakorlata, hiszen az emberélet nagy fordulóinál — a születésnél és a halálnál — mindig a nő van jelen, ő a bábaasszony és ő a siratóasszony, no meg ő a vajákos, azaz gyógyító-javasasszony, vagy füvesasszony. Esélyt adhat az életnek, melynek „edényéül” szolgál. Számtalan monda őrzi alászállását az alvilágba, hogy a megújhodást segítse, a termékenység „magját”, a „férfierőt” ébressze, mi által újra szárba szökkenhet a virág-világ. Ehhez viszont mérhetetlen szeretet
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM és teljes önzetlenség szükségeltetik. Judit előtt ott áll a lehetőség — hiszen a Halak havában erőnléte van vénuszi képességeinek — s még az elején csírájában feltűnni látszik a megváltoztatás óhaja… de nem erre fordul a kocka. A Halak időszakába ugyan önként száll alá, de nem az élet újraélesztésén munkálkodik, inkább Szűz tulajdonságok irányítják. Gyógyítani képes füvesasszony-arcát elfordítja, tisztításra való seprűjét elő sem veszi, helyette a megszerezhető, „beszerezhető” tudás elemeit rakosgatja. A Szűz okán a merkúri megnyilvánulások túltengése, a kíváncsiság, a kérdések halmaza, a titkokba való bepillantás eredménye saját végzetéhez vezeti. Ezek, s a megtévesztő merkúri csalfaságok — szó szerint csal a szerelem-játszmában — lehetetlenné teszik a jobbrafordító szándék kibontakozását, az érzelmi összefonódást. Judit várfelderítése kétoldalú: egyszer, szelet és napfényt, a vár tündöklését akarja. Mint szó volt róla, ezek Vénusz „jellemzékei”, s a Bika havában — másképpen Szent György havában — e tevékenységnek helye s ideje van. Ekkor kell VaRázsolni:
felnyársalni kívánt fenevadat, egyáltalán nem úgy fest, mint aki halálra van rémülve (lásd képünkön). Példánkon a vékonyka, laza zsineg inkább tűnik gyengéd, kettőjüket összekötő érzelmi szálnak, mint a sárkányra nézve végzetes pányvának. Sőt, a vitéz erőfeszítései érzékelhetően kívül rekednek a hölgy érdeklődésén. Gondolatait inkább a sárkánnyal látszik megosztani, reá tekint, száj- és kéztartása hozzá szól. Fejkarakterére a tudálékos jelző illik, mintha tudná „mi’ fán terem a dió”. Judit meg, éppen azon munkálkodik, hogy megtudja. Ez az igazi felderítő szándék, mely vezérli, de ennek nem a „fényesítés”, hanem a kíváncsiság a motorja.
23
lásalakulatra jellemző a gnoszticizmus, s ha a gnózis értelmét keressük, a következőt kapjuk: megismerés. Judit névadása nem a vakvéletlen, mint inkább az ihletett állapot eredménye. Bartók Bélától semmiképpen, de Balázs Bélától sem lehet elvitatni a zseniknek kijáró „legszentebb ismereteket”. És még valami, ami a manicheizmus tételeire utal: Judit hangsúlyozottan napfényt és levegőt akar. Az előző, a fényviadal diadala Szent Györgyöt, azaz a Bika havát hívja elő, az utóbbi szintúgy, hiszen a manicheista elemrendszerben e jegy eleme a levegő. És mivel ott „nulladiknak” is tételeződik, viszszaigazolhatja azt a kikövetkezte-
„Süss fel nap, Szent György nap, Kertek alatt a ludaim megfagynak” Szent György, a Fény-vitéz végképp leszámol a sötét erőkkel. Erősen kell varázsolni, mert nemcsak idősíkon kell távolodni a fagytól, de térbeli veszély is fenyeget, hiszen a Bika csillagkép „mögött” — a Skorpió felé eső mérhetetlen fénnyel átellenben — a mérhetetlen sötétség lakozik. Szóval Szent György, illetve az általa uralt hónap jelzi a sötétség erőinek gyengülését, a sárkány legyőzetését. Judit kételyeket ébresztő hajlamainak példázatául szolgálhat az előbbi történet egyik-másik képi megfogalmazása. Pap Gábor hívta fel a figyelmet arra a viselkedésformára, melynek során a megmentendő szűz, vagy királylány, miközben saját övével „pórázon” tartja a szent által
Uccello: Szent György (Jill Purce: The mystic spiral nyomán) Szent György kezében a lándzsa, mint egy tengely, mely a vele szemközti Skorpiót idézi meg. Fölötte félig világos, félig sötét, félelmetes spirális förgeteg, jól érezhetően egy túlnani, mögöttes tartomány láthatóvá vált jelensége. A megmentendő női minőségben „egybeolvad” a szépséges Vénusz és a halovány Hold. Szent György mögötti sűrű sötét erdő a Szűz jellemzékét, a nő és a sárkány kettőse mögötti sötét sziklabarlang, a szaturnuszi erőket sejteti. Így a három dekanátus megjelenítődik. Feltűnő a fenevad jobb szemének jelentősége, amiből az Aldebaranra való utalást olvashatjuk ki.
Balázs Béla névadása kulcs! A névolvasatban Judit jelentése: ismer, illetve ért. Mi más mozgatja a történetben? Tulajdonképpen ez a misztériumjáték lényege: mindent meg akar ismerni s érteni. Tudást szerezni, „látóvá” válni — lehet ezt akarni, vagy csak „kegyelemből” adatik? A vele járó tehertételt ki bírja ki? A végjátékban beteljesedik Judit névmágiája: ismerő lesz, de… Már az elején találtunk közös pontot a manicheista tételekkel, és említettük, hogy alapjaiban is meghatározó a mű tekintetében. E val-
tésünket, hogy történetünk a kezdet kezdetének téridejében indul, vagyis a Bikával szemben lévő Skorpió világhónapban. Judit tehát nem tudja felvállalni az önzetlen szeretet megváltó, megváltoztató érzéseit. Cselekedeteire a Bika nyakassága és a Szűz önzősége nyomja rá bélyegét. Elég sokat hangoztatja, hogy én, én, én akarom, sőt elmegy egészen odáig, hogy a szerelmet a zsarolás eszközeként használja. Szent György helyéről, ha átnézünk a Skorpió térfelére, s újra
24 idézzük a varázsmondókát, melyikben Nap-erőre van szükség a ludak megmentésére, akkor ott Szent Mártont találjuk. Az ő lúdja a Skorpió-ban áldozati lény. És ha ide helyeztük történetünk küszöbét, és Kékszakállú lényegét, akkor újra felvetődik a kétely: Ki az áldozat? Ki kiért száll alá? Ki hozza meg áldozatát? És mi történik, ha senki nem hajlandó áldozatot hozni? A sztereotípiák alapján, az elején Judit vélhető áldozatnak, de a cselekmény során egyre távolodik e vélekedés, sőt lassú átszíneződés révén egyre inkább Kékszakállúra ruházódik rá. (E vélekedéssel nem vagyunk egyedül, egyetemi használatban lévő partitúrákat forgatva, A precessziós Napciklus vázlata. (Baktay: A csillagfejtés)
sorköz és lapszél ilyen irányú gondolatokról tanúskodik). Ha Judit áldozattá is lesz, bizton nem Kékszakállú kezétől. Szent Márton példáját, ha követné, s a didergőt a szeretet krisztusi köpönyegével borítaná, más útra találhatna. Judit a hűlt-holt várat akarja melengetni testével, de hiányzik belőle a szeretet, bikaságát nem tudja Rák tulajdonságba átfordítani, ezért nem is tudná úgy megtartani, mint Kőmíves Kelemenné. Sőt, a szeretetet mindvégig váltópénznek tekinti. Emlékszünk még, hogy az elején elhangzott Kékszakállú kérdése: „Miért jöttél hozzám Judit?” Választ ott nem kapott, csak jóval később hangzik el: „Idejöttem, mert szeretlek” – de akkora már cserebere ügyletté aljasult.
Dobogó Mélytengeri kavargás, fátyolozott felszín szól a zenéből, amikor Judit kezdi akaratát — sorsát — beteljesíteni:
„Gyere, vezess Kékszakállú Mindenhová vezess engem” és mikor meglátja a hét fekete csukott ajtót. Elhangzik a követelőző felszólítás: „Nyisd ki, nyisd ki! — Nekem nyisd ki!”, ezt a zene harsány szólamaival támasztja alá. Újra és újra, egyre erősebben harsan, s dörömböl – a Bika erejével – a szél és napfény beeresztésének ürügyével, megmásíthatatlan akarattal, a felderítés ellentmondást nem tűrő akaratával. A regős énekének sorai között olvashatjuk azt a kérdést, hogy ki tudja, honnan hozzuk történetünket. Az elején érintettük annak lehetőségét, hogy a Fény és Sötétség határmezsgyéjén, a vasajtó által kiszabott léttér küszöbén induló történet a Mindenségből való alászállás értelmét is magában hordja, ami tehát azt jelenti, hogy kívülről érkezvén — elsőnek a „küszöb őrét”, Szaturnusz bolygó felségterületét érintve — át kell kelni a szférákon, illetve a csillagok honán. Mire Földet ér az úton járó, megismerkedhet „hétpántos szép palotánkkal”. Kékszakállú várának hét pántos ajtaja, ha nem is egykönnyen, de megnyílik, éppen a hét szférára, mert a hét ajtó mögött — Pap Gábor értelmezése alapján –— a hét bolygó tulajdonsága rejtőzik. Alább e tételt tartjuk szem előtt az ajtók feltárulásánál. (E mellett nem árt megemlítenünk, hogy a hetesség éppen úgy a „visszaszüzesítő” Hold, mint a megkötő Szaturnusz számegysége.) Tehát a várnak van hét csukott ajtaja. Úgy a Kozmoszban, mint a népmesében. Mondhatni, hogy az ilyen helyre vetődött szüzek fokmé-
rője a hét ajtóhoz való viszonyuk. A hétből hat kisebb-nagyobb nehézséggel, de mindig nyitható, megcsodálható, takarítható, kiseperhető, azaz tisztítható, de a hetedik az tényleg hétpecsétes titok, s aki a tiltás ellenére mégis feltárja, az annak árát-kárát maga látja. Judit mindvégig figyelmeztetést kap az ajtónyitogatás veszélyéről, főleg a hetedik ajtó feltárása előtt, de nem tágít, saját magát hajszolja végzetéig. Itt újra egy ismerős helyzetkép merül fel, ahol szintén elhangzott a tiltás, de a nő megszegte azt, s ezzel sorsa gyökeresen megváltozott, és párját is magával rántotta. Őt Évának hívták, ki — a Bikánál gyökeredző Tejútfánál állva — a Mindentudás fájáról szakította tiltott gyümölcsét. A megismerés, a titkok megismerése, a misztériumba való beavatódás nem veszélytelen, hisz aki a magosságokba akar látni, annak előbb pokolra kell menni. Judit belekezd a „hétpecsétes titok” feltörésébe. Halk, de annál félelmetesebb, „nehéz sóhajtás búg fel” a zenében – Balázs Béla instrukciója mentén. Judit feljajdul, de nem hátrál. Előbb még csak araszolgat, aztán egyre jobban nyomul, s elhatalmasodik rajta az önzés és erőszakosság. Akaratát előbb szelídségbe csomagolja:
„Én akarom kinyitni, én! Szépen, halkan fogom nyitni, Halkan, puhán, halkan.” Rövid idő leforgása alatt „bekeményít” és aljas eszközhöz folyamodik, zsarol a szerelemmel: „Add a kulcsot, mert szeretlek!” Ezzel szemben mit lehet tenni? Kékszakállú enged, sőt áldott kezűnek mondja Juditot, ami persze nem hatja meg, nem csillapítja. Egyre inkább felgerjed benne a mértéktelen önzés és kíváncsiság. Újra halljuk felbúgni a halk, de félelmetes, „mély, földalatti sóhajtást”. Aztán feltárul az első ajtó. Mögötte a kínzókamra szörnyű eszköztárával. A zene ezt, a sötétbe belehasító, vibráló hangokkal élesíti fel, szaggatott ütésekkel kísér-
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM ve, ami vérvörös, izzó színnel tetéződik. A látványt éles, fájdalmas, felkavaró hangok kísérik, és vérpatak. Judit első tapasztalása döbbenetet vált ki: „A te várad fala véres! A te várad vérzik!” A VáR „felügyelője” Szaturnusz, a VéR „felügyelője” a Véresszemű bolygó, vagyis Mars. Így együtt a Bakban „érvényesülnek” leginkább, mivel az előbbinek uralma, utóbbinak ereje teljesedik benne. A feltárás közben Kékszakállú részéről különös kérdés hangzik el: „Mit látsz?” Az ember nem is érti, miért kérdezi ezt Judittól, hiszen ha valakinek, neki tudnia kell, hogy mi van az ajtó mögött. És ez később is, többet is megismétlődik, sőt nyomatékot kap a látás, mint fő motívum: „Látni fogsz, de…”. Történik mindez annak ellenére, hogy az ajtók zártságának okaként még a legelején ezt a magyarázatot adta: „Hogy ne lásson bele senki”. Judit feltárásának módozata, hogy benéz az ajtók mögé és – lát. Látni csak, vagy „látóvá” válni? Judit számára melyik van előkészítve? Érzékszerveink közül a látás éppen a bikaság „élvezetéhez” tartozik. A Bika csillagkép legfényesebb csillaga a Bika jobb szeme – Aldebaran, mely a népi gyógyászatban nagy szerepet kapott – talán nem mellékes, hogy vörös színű. Juditra ráillik a mondás: „vérszemet kap”. De ha valaki „látóvá” akar válni, az azt is jelenti, hogy tudáshoz akar jutni. És mit
A noszvaji mennyezetkazettán az almák, mint a Bika képjelei, a fa két oldalán szemet formáznak. (Hofer Tamás-Fél Edit: Magyar népművészet c. könyv nyomán.)
akar Judit? Látni és tudni — mindent. Ez az a hely, ahol ezt kívánni lehet, itt a Bika területén, a Tejútfa tövében, de ez nem adatik meg mindenkinek, és nem is veszélytelen kívánság. Az első és második ajtó megnyitása között nem sok idő telik el. Türelmetlenséget, sürgetést hallunk a zenéből és Judit szájából egy-aránt:
„Minden ajtót ki kell nyitni!… Add ide a többi kulcsot! Minden ajtót ki kell nyitni! Minden ajtót!” És a Szerelemcsillag előveszi ebbéli fegyverét, s mint fullánkot döfi Kékszakállúba akaratának magyarázataként: „Mert szeretlek!” Ezzel újra „leszereli” Kékszakállú nem túlzottan nagy ellenállását. Balázs Béla és Bartók is egészen melankolikusra „hangolja” Kékszakállú reagálását a történtekre:
„Váram sötét töve reszket. Nyithatsz, csukhatsz minden aj-ót.” Gyökerében rendül meg minden, ő mégis engedékenységet mutat. Mi lehet ennek magyarázata? Részben a szaturnuszi közeg, hiszen egyik jellemzője a melankólia, és ludas lehet még a vár „sötét töve” – mely e bolygó másik lakhelye, s a sötét félév mélye – a Vízöntő. Ez utóbbi felold minden zárat, nincs ellenállás, sőt a jupiteri rejtett erőnlét teljesen joviálisba fordítja megszemélyesítőjét. Judit is fordít egyet Janus-arcán, simulékony lesz, mintha csak egy tortát akarna szeletelni: „Szépen, halkan fogom nyitni, szépen, halkan.” A második kulcs a fegyveres-ház ajtaját nyitja, harcba hívó trombiták, és csatazaj kíséri. Ki más lenne védnöke, mint Mars, de mivel a fegyverek nagy erőt és nagy kegyetlenséget mutatnak, nem zárható ki a szaturnuszi erő képviselete sem. Így ez a két ajtó felidézi a manicheista beosztás szerinti sötét elemhez tartozó Bak-Skorpió „alapozottságot”, ahol Szaturnusz és Mars „vállvetve” működik. Az ajtó nemcsak bepillantást enged, de újabb sugár-patakot ereszt ki. A csatazajt és a nyargaló ütemeket átveszi egy
25
lassuló, de rövid patak-folyam dallam. Igen rövid. Még idő sincs az ocsúdásra, Judit már nem nyugszik, újra követel. Váltogatva andalít és követel. Egyre inkább kivillantja foga fehérjét, ismét csavar egyet a szerelmi gúzson, s diktál:
„Most már vezess mindenhová, Most már nyiss ki minden ajtót!” Lágy hárfahangok kíséretében Kékszakállú az előbbihez hasonlóan viselkedik. Az akadály szinte magától mosódik el, önként ajánl fel három kulcsot, ám figyelmeztet. Ekkor hangzik el a „látni fogsz”, s rögtön hozzáteszi nyomatékkal: „de sohse kérdezz!” A kérdezgetősdi, mint arra Pap Gábor is utalt már – merkúri tulajdonság. Ugyanakkor Merkúr a tudás birtokosa, ismeri a titkokat, s ő nyitja annak zárát. Ha Merkúr székhelyeit keressük, egyiket az Ikrekben találjuk, a Bika szomszédságában, ahol a Mindentudás-fája a Tejút „ér a földig”. A másik – ráadásul erőnléttel tetézve – a Szűz idejét „tölti be”, s mint tudjuk, ehhez kötődik az analitikus tudás és ennek „folyománya” a tudósasszony. A titok is, meg a lépésről lépésre való tudásszerzés, no meg annak kulcsa Merkúrnál van, tehát Judit cselekedeteinek „befolyásolója” tulajdonképpen a Szűz keretekben megnyilvánuló Merkúr. Állításunk nyomatékául lássunk egy alkémista példát, hol éppen az aranycsinálás – a tudás – titkának kulcsa van Merkúr isten kezében. (folytatjuk)
Merkúr egy alkémista rajzolaton. (Szathmáry László: Magyar alkémisták c. könyv nyomán)
26
Dobogó
Magyargyalázás egy „spirituális és kulturális“ folyóiratban
Hogyan vélekedik egy teológus nemzetünk történelméről? A JEL elnevezésű „spirituális és kulturális folyóirat”ban megjelent A táltos és a próféta címet viselő, Kovács Gábor teológus tollából származó magyarellenes, hamis és gyűlöletkeltő megnyilatkozással kapcsolatban a következő helyesbítő megjegyzéseket teszem: Kovács Gábor írja: „Történelmünk hányattatásai közepette, a kilátástalannak tetsző kommunista diktatúra idején, sok magyar szív, főképpen az emigrációban a régmúlt felé fordult, és a magyarság eredetében vélte megtalálni nemzetünk sajátos értékeinek forrását. Így született az „előkelő” sumer eredet mítosza. A tárgyilagos tudomány kritikáját ez a nacionalista indíttatású teória nem állja ki.” Megjegyzésem: Ha valaki azt állítaná, hogy a magyarság a sumerektől venné származását, az valóban „mítosz” lenne. Tudjuk, hogy az MTA történelem- és nyelv-történeti fakultásának helyi hatalma a Habsburg dinasztia által egykor pénzelt kollaboránsok utódaiból áll. Eme szellemi bűnszövetkezet a Habsburg elnyomás alatt trónra segített, idgenekből álló klikk szellemi utódja. Hja, ami az egyik elnyomónak jó volt, jó lesz az a kö-vetkezőnek, s azóta a maiaknak is. Miután az említett mezopotámiai népesség magát soha nem nevezte „su-mer”-nek, hanem — kizárólag mássalhangzókat jelölő írásbeli kultúra birtokosaként — a K-N-G-R, azaz a ter-mészetes úton magánhangzókkal kiegészítve „kungár”, vagy a hangképzés szabályait figyelembe véve „hungár” néven jelentkeztek a történelem színpadán. Ezt a KNGR -t az angol régészet természetellenesen és meggondolatlanul „KANGAR ”-ként értelmezi. Ettől eltekintve a magyarságkutatás legújabb állása szerint azonban senki sem állítja, hogy a magyarság a sumerból eredne, éppen ellenkezőleg: Kutatásaink éppen azt mutatják, hogy az őshaza, ahonnan az említett nép a keleti Folyóközbe költözött, az a hegyektől körülzárt medence nem más, mint a Kárpát-medence, hiszen másként hogyan kerülhetett volna egy sereg „sumer” írásos emlék Erdélybe (lásd Magyar Adorján, Varga Csaba, P adányi Viktor, Bobula Ida munkásságát!). Ehhez még hozzáfűzöm, hogy amikor Ön írásában a történelmi igazmondást „nacionalista indíttatású teória”-nak titulálja, s azt is van mersze ehhez hozzáfüzni, hogy „nemzetünk múltját ne az ábrándok világánál szemléljük”, az egészséges magyar nemzeti identitás ellen foglal állást, ideológizál, holott pár mondattal később megjegyzi, jobb, ha a magyar etnikum eredetéről folyó vita kérdéseinek eldöntését a „szakemberekre” bízzuk. Hol itt a tudós ember etikai következetessége? Én megmondom: a szemétkosárban. Emellett, amennyiben Ön saját magával szemben szakértőket emleget, ebből kiviláglik, hogy Ön nem az, akkor pedig hogy képzelhet itt
teóriákat gyártrani, és azokat kinyilatkoztatásszerűen közölni a gyanútlan, tájékozatlan olvasóval, mindenféle bizonyítási eljárás mellőzésével, s kizárólag a „hivatalos tudomány” által kifejtettekkel, azaz egy hatalmi pozicióval takarózva? Kovács Gábor írja: „Hunyadi János valószínűleg román származású volt, P etőfi szlovák, Damjanich János szerb, a nagy apostol, P rohászka Ottokár cseh-német, a dogmatikaprofesszor Schütz Antal német, a piarista költő, Sík Sándor zsidó származású.” Megjegyzésem: Hunyadi János idején azok a P árizsban tanuló oláh diákok, kik majd csak a XIX. században születnek meg, még nem okumulálhatták ki, hogy a többségében szláv származású oláhokat majdan „románoknak” kell nevezni, így Hunyadi is a legrosszabb esetben is csupán oláh származású lehetett volna, ha ebből az akadémiai mítoszból egyetlen szó is igaz lenne, mint ahogyan nem igaz. Miféle internacionalizmus nevében szólal meg itt Ön, amikor azt bizonygatja, hogy felsorolt nagyjaink nem voltak magyarok? Csak nem arra akar itt Ön utalni, amit az MTA egyik-másik idegenszívű „tudósa“ próbálgat történelmi munkáiban fejtegetni, hogy ilyen nép, hogy „magyar” tulajdonképpen sosem volt és nincs is? Hogy a magyarság csupán egy véletlenszerűen összesodródott „tatár” banda, melyeket a történelmi szél Európának pont ebbe a szögletébe sodort, mint a szemetet? Az Ön által említett idegen vérű, de magyar lelkű nagyjaink, kizárólag azért válhattak nagyobbá, mint nem magyar nyelvű vértestvéreik, mert a magyar nyelvet használták, ezt a toldalékolással több mint kétmillió szóval rendelkező, lélekkel rendezett isteni csodát, mely tudvalevőleg az isteni kreatívitás nyelve, s különösen a magyar nyelv mint gondolatképző lelki sajátosság, azaz szellemi és lelki hatásfokkal fellépő természetfeletti jelenség, természetesen visszahat az ember szellemi-lelki működéseire. Megjegyzem, hatalmas listát állíthatnánk össze azokból a magyar nagyságokból, akik valóban, vér szerint is magyarok voltak. Mindemellett Matsumoto japán genetikus professzor magyarországi kutatásai óta pontosan tudjuk, hogy a magyarság genetikailag önálló markergénnel rendelkező nemzet, melynek genetikai sajátosságait semmilyen más génnel való keveredés nem képes felülírni. Mondhatni, elpusztíthatatlan és megváltoztathatatlan genetikai alapokkal rendelkezünk. A lényeg azonban az, hogy a magyarság elsősorban nyelvi-kulturális egységgé vált azok számára, akik idegen vérből születtek, mégis lelkükben magyarok. Miért nevezi Ön lekicsinylően a vérszerződést „pogány rítus”-nak? Jézus maga is egyfajta vérszerződést kötött apostolaival Fénybe távozása előestéjén. A vérségi
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM összetartozás a legszorosabb kötelék a világon, s mivel a Teremtő szándékának lenyomata ez, a legszentebb kötelék is egyben. Ezt hirdetjük, amikor a család, a nemzetség és a nemzet szentségéről értekezünk. Amikor a római egyház előkészíti a szentségi házasságra készülő fiatalokat, ezt a szentséget erősen kihangsúlyozza, hiszen ebben férfi és nő „lesznek egy testté és vérré”. A vérszerződés tehát nem pogány rítus, hanem a legjézusibb, azaz legkeresztényibb értelemben vett kereszténység legszentebb rítusainak egyike. Az Ön baja ezzel csupán az, hogy magyar szokás is volt egyben. Ezzel szemben ajánlok Önnek egy elkövetkező tanulmányában néhány máshonnan származó, valóban pogány és undorító rítust részletes elemzésre. Az Ószövetségben olyannyiszor hangsúlyozott állatáldozat, a gőzölgő belek és szétdarabolt testrészek valamiféle torz istenkép előtti leltározgatása egy vérgőzös oltáron, vagy a gyáva Ábrahám gyermekáldozatra való készsége, de ugyanígy ocsmány rítus az Egyiptomból menekülők, szomszédokat fosztogató aljassága, undorító a botra szegezett kígyó kultusza, s mindennek koronája az a közel-keleti őskori szokás, hogy békés városállamok lakóit az utolsó csecsemőig és igásbaromig ki kell irtani. (részleteiben lásd a hebreisztika professzorának, Kenessey Csabának „Heberiana, avagy a keresztény tragédia” c. munkájában, ahol ez a kérdés tudományos szinten, s nagyon részletesen kerül bonckés alá!) Kovács Gábor írja: „A magyar nép, mely korábban, a kalandozások idején „Európa bérgyilkosa”, első számú közellensége volt (jó zsákmány fejében bárkivel szövetkezett bárki ellen, és könyörtelenül pusztított), most belépett az akkori „európai únióba”, amit nyugati kereszténységnek hívunk.” Megjegyzésem: A magyarra nézvést megalázó terminusz technikuszoktól eltekintve, először is, ha valaki tollat ragad, jó lenne ha utánanézne a legújabb kutatási eredményeknek. Egy tanítás nem attól válik igazzá és valóvá, mert azt a Magyar Tudományos Akadémia, vagy a Római Katolikus Egyház tanítja! Ön legalább a régi krónikákat fellapozhatná, mert ott ilyesmikkel találkozhatna: 907. június 17-én P ozsonynál a Nyugat egyesített katonai ereje megtámadta a hazatérő és szálláshelyeiken éppen berendezkedő magyar népet, de a magyar seregtől szégyenletes vereséget szenvednek, ahol nyugati püspökök és világi hatalmasságok is életüket vesztik. Ezt megelőzően a nyugati kereszténység egyik kiemelkedő személyisége, a német császár, „Ludovicus R ex Germaniae” a következő kijelentést teszi: „Ugros eliminados esse!”, azaz „A magyarokat ki kell irtani!”. Mely jézusi szeretettől átitatott gondolat ennek a — az akkori Európai Únióban — vezető szerepet betöltő uralkodónak a gondolata. Még a XVII. században is, amikor a magyarok az egyháztörténeti hamisítások eredményeképp a tankönyvek szerint immár több mint hatszáz éve a nyugati kereszténységre tértek, Lippai György esztergomi érsek kereszttel a kezében jelenti ki: „A vasvári béke célja a magyar szabadság eltörlése és a magyarok vasba veré-
27
se.” Montecuccoli azt üvölti az európai kereszténység nevében: „Vasvesszővel kell a magyarokat kormányozni.” 1849-ben cserbenhagynak minket, majd hagyják, hogy önhitünk megcsorbítása által „megrontassék az magyar ereje”. 1919-ben odadob minket a nyugati keresztény „únió” egy kommunista terrorista csoportnak, majd szétdarabolják az országot, s nemzetünk elveszíti területeinek 72 %-át az azon élő népével együtt. A kommunista rezsim alatt VI. P ál pápa (alias Montini bíboros) fosztja meg megalázó módon az utolsó magyar hercegprímást címétől és befolyásától, s dobja a magyar katolikus tömegeket a kommunisták kezébe. Ma pedig senki nem emeli fel a szavát a szétdarabolt ország ellopott részein élő magyarjaiért a római berkekben. Nagy a csend uraim, „tisztelt“ egyházi vezetők (tisztelet a kivételnek), amikor ordítani kellene, hogy az Egyház vezetése semmibe veszi Jézus tanítását az elnyomottakról és a bajba jutottakról! Ez az — az Ön szavaival élve — „akkori „európai unió”, amelyet nyugati kereszténységnek hívunk”. Nem szégyenli magát senki Önök közül, amikor ma szinte minden magyar érzésektől telített egyház ordítva szólal fel a MVSZ eszement második népszavazási kényszere ellen az elszakított területek magyarjainak adandó állampolgárság ügyében, s csak a Magyar Katolikus Egyház nem emeli fel a szavát sanyargatott véreinkért, ahogy ezt sosem tette meg? S ezt a cionista-szabadkőmüves körök által dögletesre formált Európa Úniót állítja Ön piedesztálra? Ennek alkotmányába nem is illik a „keresztény” jelző, hiszen ott jézusi értelemben vett kereszténység soha nem is létezett, s kiváltképpen nem hat manapság, amikor Berlinben a római katolikus egyház 38 templomot ad el egyéb célokra (disco, kiállítási terem, ifjúsági központ, mulató stb.) magánvállalkozóknak, s Kölnben, Münchenben, Hamburgban is sorra zárják be az egyházközségek kapuikat. A Szent Istvánt követő időkben a római pápa nyomására a korabeli idegenlelkűek, akik István király második, szintén Gizellának nevezett felesége segítségével velencei P étert, ezt a magyarokat mélyen gyűlölő, jellemtelen herceget juttatják a magyar királyi trónra, aki az országot második uralkodásának idején egy lándzsa képében átadja a német császárnak, s magyar urak előtt kijelenti, addig nem nyugszik, míg az országban minden hatalmat nem helyez az idegenek kezébe, még a falusi hadnagyi és bírói pozíciókat is (Képes Krónika). Ezt a szubjektumot a római pápa segítette a magyar trónra! A Képes Krónika beszámol róla, hogy a XIII. században Magyarországon átvonuló ún. „keresztes hadak”, a vendéglátó magyar nép szíves adakozását látván, mértéktelen irígységtől hajtva kíméletlenül rabolja és fosztogatja az országot, s a gyilkosságoktól sem riadnak vissza. Szinte nincsen olyan Árpád-házi királyunk, akit a pápa ne átkozott volna ki, mert — Fehér M. Jenő leírása szerint — a magyar királyok megtagadták az egyházi adó fizetését a pápának. Szántai Lajos művelődéstörténész közli az adatokat azokról a megtalált pápai levelekről, amelyekben a római püspök a mongol kánnak szövetséget ajánl, s azt Magyarország megtámadására nógatja. Még maga igaz-
28
Dobogó
ságos Mátyás is törte fejét egy önálló magyar egyház megalapításán, mely független a római egyháztól. Ugyanakkor a francia királynak írott levelében kifejti: Magyarország nem csupán a saját határait védi a török erőszakkal szemben, hanem az egyetemes kereszténységért is áldozza vérét. Milyen kereszténység nevében teszi hát ezt? Ezen kívül a Magyar Szent Koronával megkoronázott mindenkori magyar király egyházjogilag magasabb helyen állott a római pápánál, s a többek között pápaválasztáskor vétójoga volt. Ha Ön tanult egyháztörténetet, akkor hallhatott róla, hogy ezzel a vétójoggal Ferenc József élt is. Honnan ez a hatalom, ha nem a Magyar Szent Korona méltóságából és az Árpád-ház származásából, s királyaink jézusi, autentikus apostolságából? Ma már bizonyított tény, hogy szent István király — az Ön állásfoglalásával szemben — soha nem foganatosított semmiféle nyugati kereszténységet Magyarországon. Ezzel ellentétes véleménynek semmiféle krónikai vagy legendai alapja nincsen. Sem Ő, sem az utána következő Árpádok nem tettek egyebet, mint hogy egy magyar-szkíta vallási tolerancia alapján beengedték a római vallás követőit az országba. Szent Istvánt nem a Szentszék avatta szentté, hanem a P ozsonyi Zsinat, s ezt nem a pápa hagyta jóvá, hanem a Szatmári Zsinat. Így könnyedén válhatott Szent István a keleti kereszténység szentjévé is, amire az egyháztörténetben az apostolokon, s néhány korai egyházatyán kívül más példa nem létezik, amit a konstantinápolyi pátriárka 2000. augusztus 20-án Budapesten hozott nyilvánosságra. Szent Erzsébet kivételével minden középkori Árpádházi magyar szentünket Magyarországon, a független magyar katolicizmus szentelte fel, amit a magyar egyházjogi felség miatt a pápai hatalom minden esetben tudomásul is vett. Hogyan lehetséges, hogy I. András királyunk „epitheton ornans”-a (állandó jelzője) a „katolikus” volt, akárcsak ma a világon egyedülálló módon az örmény pápának (katholikosz), s egy olyan időben, amikor még évszázadokat kell várni arra a Tridenti Zsinatra, amely először használja a Római Egyházra a „katolikus” jelzőt. Történettudományosan bizonyított tény, hogy a Habsburgok jelenléte előtt a római egyháznak nem volt domináns szerepe az országban. Nem is lehetett, hiszen a magyarság Szent István idején immár 700 éve keresztény volt, igaz, nem zsidó-keresztény. Erről tanúskodnak azok a csodálatos Árpád-kori tarsolylemezeken látható keresztek és mellkeresztek, melyek a honfoglaláskor magyar síraiból származnak, s melyeket óriási számban találtak a Kárpát-medencében. Ilyen emlékeket ismerünk az Önök által barbárnak és pogánynak tanított atillai hunok idejéből is. Csak nem akarja Ön megcáfolni, hogy a manicheizmus csodálatos keresztény vallása létezett, amikor így ír: „Más szerzőknek az a kísérlete, hogy a kereszténységet, Jézus személyét is beleértve „zsidótlanítsák”, teljesen irreális. Rádióinterjúban hallottam olyan úgynevezett „keleti kereszténységről”, amelyet állítólag az ősmagyarság vallott, s amely nevében így vetett keresztet: „Az Atya és Anya Szent Lelke nevében.”? Valójában ez így hangzott: „Az Atya, az
Anya és a Fiú nevében, melyet a Szentlélek hat át”. Vajon melyik „keleti” kereszténységből vált a későbbi szent Ágoston a római egyház hívévé? Az Észak-Afrikában is elterjedt manicheus kereszténységben született. Én magam megtaláltam Németországban azt a kicsi, hunavar eredetű körkápolnát, — helyét most még kutatási okokból nem árulhatom el — mely a manicheizmus nyilvánvaló nyomait rejti, s melyben egy oszlopfőn látható e keleti kereszténység szent háromsága: az Atya, az Anya és a Fiú, s melynek freskóján a megfeszített Krisztus arc Szent István arcvonásit mutatja. Nem elég az elavult, megcsontosodott egyháztörténeti blablát szajkózni, hanem utána kell járni az újdonságoknak, hiszen a tudomány nem egy megállapodott, megrögzült dogmarendszer, hanem a fellelt tények alapján állandóan változnak belsö fényviszonyai. Miért van tele a Kárpát-medence árpád-kori kerektemplomokkal, melyek tökéletes leképezései a III. század mezopotámiai kerektemplomoknak? Miről beszél nekünk a pálosok egyik pilisi kolostora közelében feltárt temetőben talált manicheus kereszt? Mit keresnek a X. század magyar sírjaiban a Jézust és Máriát egyidejűleg ábrázoló keresztek, melyeken Jézus soha nem látható megfeszítve, szögekkel átvert lábakkal és kezekkel? Hogyan lehet, hogy a római kereszténységben ilyen ábrázolásoknak nyoma sincsen? Milyen vallás volt az, amely a keresztben nem Jézus szégyenfáját, henem a világmindenség jelképét látta, s eszerint ábrázolta a rá vésett alakokat? Hol térítettek Tamás, András, P éter és Jakab apostolok, kik közül egy sem tette soha lábát római felségterületre? P árthiában, Mezopotámiában, Indiában, bizony. S mindezek nyomán: akkor milyen kereszténységnek hódolt Árpádtól Istvánig, s utánuk is minden magyar királyunk egészen Mátyásig? Ezek a valódi és a lényeget érintő kérdések, Kovács úr, s az ezekre adott igaz válaszok adják a magyar történelmi igazság tetemes részét! Emiatt az elkötelezettség miatt ostorozza a mindenkori középkori pápai hatalom a mindenkori magyar királyt, ezért átkozza meg (kiátkozni nem tudta, hiszen „ki“ csak azt lehet, aki már „bent“ van) a pápa többször is kollektíven a magyar népet. Ezért kap pápai átkot II. András királyunk, s ezért átkozzák ki válaszképpen magyar papok és főpapok egy Budán tartott egyházi összejövetelen a minden jézusi tanítással ellentétben átkozódó római püspököt és papjait. A magyar egyháznak végre észhez kéne térnie: A magyar kereszténység Mátyásig független a pápai hatalomtól. Elrómaisításunk, mindig nyugati, s kizárólag politikaifinanciális indítékkal rendelkezett, de egyetlen krónikai megjegyzés sincsen arra vonatkozólag, hogy Magyarország népét a Habsburg elnyomás előtt bárki is megpróbálta volna a római egyház keblére téríteni. Ellenkezőleg: a magyar királyoknak állandóan meg kellett védeniük nemzetünket a római inkvizíció erőszakosságától és arroganciájától olyan időkben, amikor áruló ült a magyar trónon. Így az sem igaz, amit Ön itt közöl: ti. hogy a magyarság valaha is a Nyugat részévé vált volna, illetve ahogy Ön fogalmaz, hogy az istváni térítés nyomán „...belépett az akkori „európai unióba, amit nyugati keresz-
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM ténységnek hívunk.” Látja, itt az igazság gyökere: Ön itt tulajdonképpen azonosítja a középkori római kereszténység belső emberi minőségeit a mai pénzügyi körök érdekeit kiszolgáló, gyalázatos, európai politikai vezetéssel, s ezzel akaratlanul is ezegyszer igazat szól. A mai EU-nak valóban annyi köze van Jézus tanításához, mint a középkori római egyháznak. A középkor római egyháza egy hamis teológiai alapokra épített, hódító, adóbehajtó, szabad népeket rabságba hajtó hatalom volt. Előképe minden azóta megalakult és megbukott „internacionálénak”, mely aztán inkvizítorai által évszázadokon át a tömegmészárlás kategóriáját is kimerítette. Az EU-ba gyömöszölésünkkel eljutottunk a Jézus sorsában osztozó magyar népének kálváriája során a sírbatételig, melyet most az Önhöz hasonló, idegen érdekeket kiszolgáló lakály-értelmiség fellépésével a „szálla alá poklokra” történelmi-keresztúti fázisa követ, s amelyet törvényszerűen a magyar feltámadás fog megkoronázni. A nyugat mindig cserben hagyta ezt a népet, a világi nyugat éppúgy, mint az egyházi nyugat. Ma sincsen ez különben, amikor immár a második pápa nem tesz eleget a csángók könyörgéseinek, hogy magyar papokat kaphassanak, sőt, a könyörgő levelekre válasz sem jön. De ugyanez a helyzet a magyar püspököt nem kapó felvidéki magyarok esetében. Ezt még megtetőzi az a római szemtelenség, hogy a szlovák katolikus püspöki karnak megengedik, hogy átalakítsák a szlovákiai egyházmegyéket egy szerves, történelmi rendszerből egy földrajzilag vertikális rendszerbe. Ennek célja, hogy ily módon a magyar etnikum minden megyében kisebbségbe szoruljon a szlováksággal szemben. Ezt az arcátlanságot a pápai hatalom nem a középkorban, hanem manapság követi el! S ezek ellen a magyarellenes törekvések ellen Önöknek egyetlen sor mondanivalójuk sincsen. Ennek alapján kijelenthetjük, hogy a R ómai Katolikus Egyház ma is faji alapokon ítél, s tesz életbe- és húsba vágó különbségeket nemzet és nemzet között, s nem tartja szem elött, hogy mit jelent eredetileg a P ax Romana eszménye! Ezen túlmenően közlöm Önnel, hogy a „kalandozások” megnevezés, melyet Ön oly igen nagy kéjjel használ azokra a csodálatosan organizált, katonailag a történelem legmagasabb fokán lefolytatott hadjáratokra, melyeket a kor és minden idők legeslegnagyobb hadi zsenije, Bulcsu (=Bölcs) vezér irányítása alatt a magyarság a nyugati hatalmak ellen folytatott, badar dolog. Hogy magyar seregek álltak ebben a korban másokkal szövetségben, ez a hadászat történetében nem különös dolog. Az embernek néha az eszét is kell használnia, különösen akkor, ha aljas ellenséggel áll szemben. Mellékesen ezek a hadjáratok azt is célozták, hogy a kései hun-magyarok, másként avarok leszármazottaitól a német császárság által ellopott magyar kincsek visszakerüljenek jogos tulajdonosukhoz. Ezért irányultak a támadások általában olyan pozíciók ellen, ahol római vallású kolostorok és egyházi központok léteztek, hiszen e kincsek javát ezekben őrizték. Így a „kalandozások” helyett a jövőben inkább beszéljünk igazságos, joghelyreállító, hatalmas magyar hadjáratokról, csodálatos magyar hadi sikerekről egy anyagias, rabló,
29
erkölcstelen, züllött és barbár Nyugattal szemben. (Úgy emlékszem, példának okáért, hogy a vandálok, kikről a „vandalizmus” fogalommá vált, nem magyar törzs voltak.) Nagyon sajnálatos és csodálkozásra jó okot adó dolog azonban, ha Ön a magyar nemzet kebelén élve, egy magyar nevet hordozva így fogalmaz irományában: „A magyar nép, amely korábban, a kalandozások idején „Európa bérgyilkosa”, első számú közellensége volt (jó zsákmány fejében bárkivel szövetkezett bárki ellen, és könyörtelenül pusztított), most belépett az akkori „európai unióba”, amit nyugati kereszténységnek hívunk.”, meg kell kérdőjeleznem az Ön magyarságát. Aki ilyen vehemenciával ír aljasságokat a saját népéről, vagy végtelenül ostoba és műveletlen, vagy végtelenül rosszándékú ember. Téved, uram, amikor azt írja, hogy az EU-ba lépéssel immár „Nyugat vagyunk”. Nem vagyunk Nyugat, sosem voltunk és sosem leszünk, mint ahogy Kelet sem vagyunk, bár ott származásilag igen sok keresnivalónk van. Mi vagyunk Európa, mert Európa egyetlen, ma is államban élő ősnépe vagyunk. Nyelvi és genetikai bizonyítékok ezrei állnak a rendelkezésünkre ennek bizonyítására, — s a legfőbb bizonyítékok nem is tölünk, az Ön által gyűlölt magyar patriótáktól származnak, hanem amerikai és európai tudósok írják le ezt először a kilencvenes években. Büszke vagyok a csíksomlyói ferences házfönökre, aki Önnel ellentétben nem belerúg a befogadó nemzetbe, szállásadó gazdájába, hanem 2006. pünkösdjén újracsomózza az ős-szövetséget ujgur testvéreinkkel, s ezt megáldotta a Szentháromság és a Boldogasszony, a Babba nevében. Csodálatos volt látni, amint keleten maradt testvéreink, akik mellesleg muzulmán vallásban nevelkedtek, elfogadták a Boldogasszony áldását egy magyar katolikus templomban lefolytatott, gyönyörű szertartrás keretében. Hogy Ön mennyire nem érti a magyar őshagyomány jelképeinek szerepét, az a naívitásnak álcázott ostobaság egyszerűen lenyűgöző. Közölt saját versezetének, a „Csodaszarvas”-nak részletét emelem most ki, melyben Hunor és Magor szarvasűzési legendáját próbálja minden jelentésétől megfosztani, új, sosem volt jelentéssel és szimbolikával felruházni, s igyekszik a magyar ember arcába köpni sosem volt barbárságának epéjét. Most idézek a nevezett bökversből:
„Ott ,ott! Szalad a szarvas, agancsai közt viszi a Napot Huj, huj! Mögötte az üldözök hajszája robog Hajrá! Nyíl szisszen, összeesik, elérik, elvágják a torkát, megnyúzzák, kibelezik, sütik a húsát tüzön a hunorimagori hordák . Sokat ebből az irodalmi torzszülöttből nem nagyon érdemes idézni, hiszen amúgy is hemzseg az Ady verseiből lopott fordulatokkal (pl.: Ady: Az eltévedt lovas: „S a ködbozótból kirohan / Ordas, bölény s nagymérgű medve”; Kovács: Csodaszarvas: „Bölény bődül vagy medve mordul - ...”), mégsem lehet elmenni a belé rejtett
30
Dobogó
rosszindulat, magyarellenesség mellett. Hiszen ősmítoszunk csodálatos asztrálmítikus világába rondít itt Ön bele. S teszi ezt a sorokból messze szagló magyargyűlöletből. Milyen kéjes szellemi maszturbációt végez Ön a „hunori-magori hordák” említése esetében, akik barbár módon meggyilkolják a csodaszarvast, beleit ontják, darabokra vágják. Mondja kérem, nem téveszti Ön össze a szarvasűző magyar hercegeket egy füstoszlopot követő hordaszerű népalakulattal, mely az őskor végefelé a szaudi sivatagból bukkan föl gyilkolva és dúlva a Kelet ekkor már évezredes magaskultúráinak köreiben? Tudjuk jól, itt nem másról van szó, mint arról az ószövetségi ősgyűlöletről, amivel a hungár-ókor vége felé a sivatagból előbukkanó júdai hordák fordultak Nimród istenkirályi felségének hatalmas titkai és csodálatos birodalmi eredményei felé. Nimród, akit a csillagos égen az Orion csillagkép jelöl örök idökig, hatalmas szellemi fölénnyel rendelkező első királya az emberiségnek. Birodalmakat alapított, majd egy szeretetkultusz nevében egybefűzte az egybefűzhetőt: uralkodott szószerint Isten kegyelméből napkelettől napnyugtáig, azaz a mai ÉszakIndiától a Földközi-tenger partjáig. Ő az Ős-Ten akaratából született, küldetett uralkodó, aki a hermetikus bölcsesség által megőrzött ős-teni gondolatot először öltötte emberileg megélhető formába, s amit Jézus, a galileai Istenfiú úgy fogalmazott meg a legszentebb imádságban: „Amint a mennyben, úgy a földön is”. Hogy merészeli ezt a hagyományt a szájára venni Ön, egy olyan szubkultúra képviselje, mely egy teljes évezreden keresztül gyilkolt és hódított, toleranciát nem ismerve, miközben a mediterrán Jézus csodálatos tanítását próbálta a saját hasznára interpretálni, s nem átallotta ennek a Fényből született Istengyermeknek a nevében mindazon emberi csoportokat kiiratni, akik az eredetit, az autentikusat keresték, mint a bogumilok, a patarénusok, a katarok, s akik általában véve a gnosztikus tamási, jánosi, péteri, andrási apostoli hagyományt szembeállították a farizeusi, zsidó gyökerű Teologia Sauliná-val (pardon: P aulinával). Az említett programversezet végén Ön magyarázatot fűz az egyébként értelmetlen irományhoz: „A megölt és föltámadt csodaszarvas által jelképezett titok természetesen Jézus Krisztusra utal; a kétféle interpretáció az önmagában és a természetben bízó pogányság és a kegyelemre hagyatkozó kereszténység – mondjuk így: a táltos és a próféta interpretációja.” Micsoda badarság ez? — kiáltana föl az ember első látásra az értelmetlenségen megdöbbenve. Ennek tükrében azonban már érthető, miért hamisítja Ön meg az eredeti Hunor-Magor mítoszt ilyeténmódon:
”Utána, utána! A két herceg a lovakra vagdal. Fut a szarvas, agancsai közt a tündöklö Nappal! Futnak a paripák, nyomában a rejtelmes Lángnak. Úgyis elérlek – mondja Hunor – s akármi vagy, lángoló darabokra váglak.” (idézet: Kovács Gábor teológus verséből) Tehát Ön azt sugallja ezzel, hogy a magyarság ölte
meg „Jézust”, a magyarság, a romboló, pusztító barbárság, ahogy másutt fogalmaz cikkében, „Európa bérgyilkosa” a felelős a zsidó messiás által képviselt európai kereszténységet ért középkori és legújabbkori pusztításokért. (Valahogy összecsengenek a fülemben ezek a gyalázkodó szavak annak a főrabbinak a szemtelen kitételeivel, aki mint prófétai utód, a magyar kultúrát, azaz a táltosi hagyományt azonosította a a bőgatyával és a fütyülős barackkal, amely utóbbi egyébként Zwack találmánya.) Ezzel burkoltan utal Ön a szlogenszerűen használt, soha el nem követett, mégis kollektívnek beállított magyar bűnösségre a zsidóság mindenkori fájdalmainak ürügyén. Mindezen túl az Ön „interpretációja” manipulatív, hazug és semmi, de semmi köze sincsen semmiféle történelmi tényhez. De Ön még ennél is tovább merészkedik. A „Mit mond a táltos?”, majd a „Mit mond a próféta?” c. fejezetekben Ön megkísérli szembeállítani az ősmagyar táltos hagyomány hittételeit (melyeket, meg kell jegyeznem, még nyomokban sem ismer!) és a zsidó prófétai tradícióból eredő ún. zsidó-kereszténység tanítását. Először is el kell mondanom Önnek, hogy miután Jézus nem Józseftől származik, a zsidó hagyomány tanítása szerint is Jézus nemzsidó származású („Jöhet-e valami jó Galileából?”). Hogy a Máté evangéliumához hozzászerkesztettek egy családfát, mely Istenünk szent Fiát a barbár gyilkos Dávidhoz, s rajta keresztül a gyermeke torkát bármiféle kívánságra ész nélkül átvágni kész, s a feleségét minden erkölcsi megfontolás nélkül egy idegen királynak szexuális játékokra felajánló Ábrahám figurájához kösse, nagyon átlátszó trükk. Minden normális kereszténynek el kellene hát döntenie, hogy Jézus József törvényes fia-e, vagy pedig az Istené. A római teológia általában kikerüli ezt a számára kényes kérdést. Hogy Jézus valóban a krisztuse, azaz a zsidók számára elküldött messiás, arról a legjobb, ha Őt magát, illetve a keresztény teológusokat kérdezzük. A római egyház által szerkesztett Ábel Zsuzsanna: Képes Bibliai Lexikonnak a messiásra vonatkozó része így ír: „Igaz, Jézus személyisége, tevékenysége és sorsa nem felelt meg minden zsidó messiási elképzelésnek.“ Majd a Jézus Krisztus címszó alatt: „Maga Jézus nem engedte, hogy Messiásnak vagy görögösen Krisztusnak nevezzék, mert ezzel azt a benyomást kelthette volna kortársaiban, mintha földi királyságot kívánna alapítani.” Jézus nem csak a messiási szerepkört utasította el, mely tehát nem az emberiség megváltójának, hanem – nem lehet eléggé hangsúlyozni! - EGY EVILÁGI ZSIDÓ KIR ÁLYNAK a szerepköre, hanem a zsidó vallási tanítást, sőt a zsidó istenképet is elutasította, amikor az Őt lefattyúzó zsidók („Mi törvényes gyermekek vagyunk...”) képébe vágja: „A ti atyátok az ördög.”, vagy ugyanitt: „Hazug ő kezdet óta, a hazugság atyja.”, amint az János evangéliumában olvasható. Így nyilvánvaló, hogy Jézus semmiképp sem követ olyan vallási felfogást, mely a zsidó hagyományra épül. Mivel a „messiás” kifejezés héber fogalom, talán bízzunk a zsidó hittudósok normalitásában annyira, hogy ők job-
31
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM ban tudják, kire várnak évezredek óta, s még ma is. Ébredjen fel hát végre a magyar kereszténység, s fordítson hátat minden olyan despotikus vallási elvárásnak, mely mindenáron megpróbálja Jézus kései tanítványait a zsidó vallási keretekbe terelgetni! Hiszen „Az igazság szabaddá tészen titeket.” Így aztán alapjaiban megdől az a „kovácsi” tanmese, miszerint „A teljes zsidó kinyilatkoztatás szerves része a krisztusi hitnek, valamint az is, hogy Jézus Krisztus embersége szerint zsidó, Dávid fia, Júda törzsének oroszlánja, a zsidó prófétáktól megígért Messiás.” Erre a normális ész ennyit mond csupán: blabla. Ön igen botor módon összemaszatolja a magyar táltos vallást a keleti sámánizmussal. Ha nem tudná, pl. a finnugor sámán a többi sámánokhoz hasonlóan mindig segédeszközöket, hallucinogén anyagokat, gombákat, alkoholt, enyhe és nehezebb kábítószereket használt és használ a transz eléréséhez. A magyar táltosnak Istentől eredően hatalma van, s nem kell transzba esnie ahhoz, hogy Istennel, a Teremtővel kapcsolatba lépjen. Erről meggyőződhetünk, ha a magyar táltos-inkvizíció történetét feldolgozó Fehér M. Jenő munkásságába belepillantunk, vagy pl. a Wass Albert által is irodalmi formában feldolgozott néphagyományi gyökerekkel ismerkedünk meg. Ennek a mintegy hatezer éves, vagy még annál is sokkal öregebb vallási hagyománynak semmi köze sincsen a New Agehez. S az eredeti hagyomány nem tehet arról, hogy egynémely szélhámosok a fellépő igényt kihasználva táltos iskolát hoznak létre, mint ahogy a kereszténység tanainak sincsen semmi közük pl. a szcientológiához, vagy a Hit Gyülekezetéhez, melyek azonban a zsidó-kereszténységtől összelopkodott hagyományt is hirdetnek, hogy alantas céljaikat elérhessék. A ma Magyarországon felszínre kerülő valódi táltosság tulajdonképpen sosem tűnt el a színről. Falusi életünk bábaasszonyai, gyógyítói, a csodatévő öregek, csontkovácsok, a rejtőzködő, s ma már egyre kevéssé rejtőzködő táltosság letéteményesei túlélték az időket, s máig léteznek. A táltosok hagyományában azonban központi helyen állt és áll Jézus megváltó személye és tanítása, s a középkori perekben nem is eme tanítás miatt ítélték el őket a papi bíróságok, hanem nagy számban azért, mert a római egyház papjaival ellentétben ingyen és sikeresen gyógyítottak, s közelebb álltak a népi vallásosság, a népi kereszténység gyökereihez, mint az egyházi hatalom életidegen, jólétben tobzódó képviselői. A táltos tehát a középkori római egyház számára vörös posztó, hiszen a gyógyítás jól jövedelmező üzletét vette ki a kezéből. Mi erre a logikus válasz? Ki kell irtani őket! Így semmi köze ennek a hagyománynak sem a New Age-hez, sem pedig valamiféle, Ön által emlegetett „magyar nacionalizmushoz”. Az azonban, hogy Ön melyik internacionálé tagja, ezekután nem kétséges. A próféta és a táltos, azaz az ószövetségi zsidó jövendőmondás és az autentikus jézusi táltos kereszténység közötti különbségre nem tudunk jobban rámutatni, mint ahogy ezt elfeledett magyar költőnk, Harsányi Kálmán a XX. század elején megfogalmazta:
„A Te parancsod: „Ölj, mert enni kell!” Közülök egy azt mondta, hogy – „Ne ölj!” Rothadva mállt a te Mózesed el, Miénk még márványköben tündököl. Világodban eröseké a gyenge, Nagy Álmodónk a gyöngéket ölelte, ...” Kovács úr, ez az igazság, s nem megfordítva! Ön ezek után a magyar jellemet próbálja meg ecsetelni. Ezt Ön jóindulattól csepegve három vonásban fogalmazza meg: „A puszta”, „Eb ura fakó”, valamint „Így mulat egy magyar úr.” Az elsővel azt a vonást domborítja ki, hogy a magyar magányos, depresszív lélek. Ha ebben egy szikrányi igazság van is, annak oka, hogy a magyarságot évszázadok óta olyan szellemi árvízkárosultak vezetik az orránál fogva, akik — Önhöz hasonlóan — eredetének hiteles tényeit kétségbe vonva hazugságokat tanítanak neki saját származásáról. A második abban kulminál, hogy „a magyar „rebellis náció”. Hát, kedves Kovács úr, reméljük, hogy még ma is az, s hogy egy valódi, alapokat érintő rebellió nyomán az Ön által írottak szellemi megbízói valóban végleg eltűnnek a magyar színről. A harmadik, tételesen, hogy „a magyar tékozol”, annak igazságát bizonyítja, hogy Önt is megtanította valaha magyarul írni és olvasni. Kár volt! Így ez utóbbiakban egyetértünk. Summa summárum: A prófétákból tehát nem kérünk, kiváltképp a régiek mai utódaiból nem, akik minden arcátlanság határát átlépve lemicisapkázták a Magyar Szent Koronát, a Szent Jobbot „húscafatnak” nevezték, de az Önhöz hasonló hamis prófétákból, kollaboráns szubjektumokból sem. Ön és az Önhöz hasonlók ne aggódjanak, hagyjanak nyugodtan magunkra a Magyar Hazában, nem fogjuk zokogva távozó lábuk nyomában csúszni az útiport. Megvannak a magunk történelmi prófétái, akik a magyar léleknek mondanak is valamit, építenek, s nem rombolnak és hazugul nem gyalázkodnak. Az ő fényes jézusi táltosságukra fogunk hát a jövőben koncentrálni, s nem az Önhöz hasonló ószövetségi persziflázsokra, melyek amúgyis csak peremjelenségei a valódi magyar életnek. LAJDI TAMÁS
Ha még többet szeretne tudni őstörténetünkről, hagyományainkról, vagy válogatni szeretne a KÉT HOLLÓS KÖNYVESBOLT könyv- és video-választékából, esetleg érdeklik programjaink kirándulásaink, keresse fel a
http://dobogommt.hu internetes oldalt, és regisztráljon hírlevelünkre!
32
Dobogó
Külső borító oldalainkhoz:
Újra zeng a pelikánmadár A Debrecen Online kritikája Felújított változatban mutatta be a Vojtina Bábszínház történetének talán legfontosabb előadását, a Szépen zengő pelikánmadár című produkciót. A mesedarab ugyanis a társulat egyik legfontosabb mércéjévé vált, éppúgy, mint ahogy a pelikánmadár a bábszínház jelképévé. A már ’87-ben és ’95-ben bemutatott mű egy-két évtizeddel később is ugyanolyan „szépen zeng”, mint egykor.
KULT-MESE Egy újszülöttnek minden vicc új – mondják, s a közhely igazsága ezúttal is működik: ami valaha érvényes volt, ma is éppen úgy hat, legfeljebb a közönség cserélődött ki, lehet, hogy ma már az egykori kis nézők gyermekei üldögélnek a párnázott székeken. Ha létezik úgynevezett kult-film, akkor erre a darabra azt mondhatjuk, valódi kult-mese, a bábszínház legjobb erőit felvonultató, az alkotóközösség valamennyi értékét megmutató, s az idővel, még azt is mondhatjuk, a legvégsőkig kiérlelt produkció. „A pelikánmadár többdimenziós szimbólum. Az arany-, a zsoltáréneklő-, a gyémántszavú- és a Kék Madár alakmásaként a csendes, nem látványos szeretet és a boldogság jelképe. Ugyanakkor a pelikán az ősi időjelző rendszerekben, az úgynevezett keleti állatövben a nyári napfordulót jelző állat. Fényben ekkor leggazdagabb a természet, s a fénynek erkölcsileg minősített a szerepe. Amikor a legtöbb van belőle, legtöbb van a jóságból, a szeretetből, az ingyen kegyelemből...” – idézik a vojtinások Pap Gábor művészettörténész szavait, indoklásképpen arra, miért is válhatott éppen ez a madár a bábszínház jelképévé. Bizonyos értelemben talán a „nem látványos szeretet” fogalmát érzem ebben a legerősebbnek, hiszen ez az, amire manapság a leginkább szükség van, üres látványosságból ugyanis van éppen elég. Valamint ez az, amiben tetten érhető az egész társulat filozófiája: a csendes, nem hivalkodó, ám mindenáron és minden ellenére igényes törődésé. És a mai gyerekeknek erre van a leginkább szükségük…
AZ „ÜLEDÉKES” FELNőTT Összetett szimbólumrendszert vonultat fel az előadás Pap Gábor rendezésében. Ez a népi gyökereinkben rejlő, az ősi kultuszokat a kereszténység jelképeivel elegyítő motívumkincs mégis könnyedén
megérthető, mivel nem annyira a tudat, mint inkább az ösztönök erőit mozgatja. A nap, a hold, vagy épp az egyik szemével síró, másikkal nevető király szimbolikus, eredendő ellentétpárja, a hármas szám kereszténység előtti és utáni misztikuma, a szeretet fizikai megtestesülése, mind olyan jelenségek, amelyek elemi felfogásához nincs szükség sem tanulmányokra, sem értelmező szótárra. Sőt, bizonyos értelemben a gyermeki lélek és fantázia könnyebben is boldogul ezzel, mint az „üledékes” felnőtt, akinek hagynia kell hatni a jelképrendszert. Ha megtörténik, boldogságos és szépséges világba léphet. Benedek Elek meseszövetének tisztasága, a finomra csiszolt tervezőmunka (az immár Blattnerdíjjal is elismert Szász Zsolt munkája), s a látvány további alkotói: Pikó Sándor ízléses, templomi kazettákat megjelenítő háttérképe, a mutatós és igényes animáció (Harsányi Ferenc munkája), a bábjátékosok (Asbóth Anikó, Balogh András, Hajdú Péter, Hell Krisztina, Megyeri Béla, Nagy Mónika, Pallai Mara, Papp Melinda, Reschofsky György) elképesztően professzionális alázata a játék iránt, valamint a Karikás együttes tolmácsolásában hallható autentikus muzsika — olyan egységes, „kerek” világgá szerveződik, amely valóban csak a mesében van. Az „üledékes” felnőttnek ehhez kell tisztulnia.
FÉNYMADÁR Húsz év nagy idő. Nincs talán társulat az országban, amely töretlenül élt volna meg ennyi esztendőt. A Vojtina társulatának azonban ez (is) sikerült, ennek az előadásnak a múltján átívelve elmondhatjuk, hogy minden szempontból töretlenül képviselik mindazt, ami eredetileg is életre hívta őket. A játék feltétlen öröméből, a szakmai igényességből, a gyermekek valóságos megértéséből és szeretetéből táplálkoznak. Nincs és nem is lehet ennél nagyobb értéke egy bábszínháznak. Rendkívüli eleganciával és bölcs ér-zékenységgel emelkednek felül korunk érték-, ízlés- és lélekromboló világán. Meg tudnak mutatni mindent, ami emberi, gyermeknek, felnőttnek egyaránt – ez a fény, a pelikán „ingyen kegyelme”. Kívánom magunknak, hogy húsz év múlva az unokámmal nézhessem a Szépen zengő pelikánmadarat. UNGVÁRI JUDIT Debrecen Online
MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM
33
HUNYADIAK NYOMÁBAN JÁRUNK szeptember 6-7-8-9. Ezen a túrán olyan fontos helyeket fogunk meglátogatni, amelyek a Hunyadi család életpályájához kötődnek. Ez a kirándulás tisztelgés a nemzet egyik legnagyobb családjának emléke előtt. A túra útvonala: Budapest - Bánfihunyad - Kolozsvár Gyulafehérvár - Vajdahunyad - Nándorfehérvár - Jajce - Trau - Lepoglava - Budapest A túrán SZÁNTAI LAJOS fogja a Hunyadiakról történelmi ismereteinket bővíteni. További felvilágosítás: Két Hollós Könyvesbolt, Budapest, 1081 Kenyérmező u. 3/a, 299-0032
TALÁLKOZUNK A PILISBEN? Augusztus 14. (kedd) 10 óra a pilisszentléleki pálosromoknál
A túrát SZÁNTAI LAJOS vezeti
III. Magyar fényünnep 2007. Napisten (Június) hava 21-24. Budapest, Óbudai- (Hajógyári) sziget A nyári napforduló idején világszerte, a Magyarországon is megszentelt tüzek láncolata világít az éjszaka sötétjében. Együttlétünk különlegessége a résztvevők, a helyszín és az ennek otthont adó Hunnia jurta falu. A múlt, a jelen, a jövő a mai ember számára külön korszakot jelent, s a benne lévő egységet már nehezen észleli. A spirituális úton járó ember világosodó emlékezettel kezdi hordani jelenében a múltat, amelyből állandóan merít, s folyamatosan jövővé alakítja. A magyar nemzetségfők jurtáikat megjavítva, lelkükben és birtokaikon rendet téve a nyári napforduló megünneplésével készülődnek. Pontosan úgy mint elődeink évezredeken keresztül. Erre az egy napra kilépünk a mából, s bejárjuk a végtelent.
HUNNIA JURTA FALU A jurta falu belső ellipszise 24 jurtából szerveződik, melyek mögött sorakoznak a nemzetséghez tartozó sátrak (2006-ban összesen 43 db) A jurták bejáratai a közbezárt tér gyújtópontja felé néznek., ahol a napoltár és a megszentelt tűz helyezkedik el. Mindegyik sátor bejárata előtt családi tűzhely világít. A jurtákban és a jurták előtt a „nemzetségek élik” mindennapi életüket, bemutatkoznak. Ruháink az alkalomhoz illőek. Megközelíthetőség járművel vagy gyalogosan: A „K” vashídon keresztül a szigetre, aztán balra a sziget végéig.
34
Dobogó
Összeállította: Aranyos Andrea
HOLDNAPTÁR AUGUSZTUS
JÚLIUS 1
Bak
Fogyó
Hideg-Föld
Só
Bõr- és körömápolás
1
Halak
Fogyó
Víz
Szénhidrát
2
Vízöntő
Fogyó
Levegõ-Fény
Zsír-olaj
Szellõztetés
2
Halak
Fogyó
Víz
Szénhidrát
Talpmasszírozás Talpmasszírozás
3
Vízöntő
Fogyó
Levegõ-Fény
Zsír-olaj
Szellõztetés
3
Kos
Fogyó
Tűz
Fehérje
Fogászati tilalom
4
Halak
Fogyó
Víz
Szénhidrát
Talpmasszírozás
4
Kos
Fogyó
Tűz
Fehérje
Fogászati tilalom
5
Halak
Fogyó
Víz
Szénhidrát
Talpmasszírozás
5
Bika
Fogyó
Hideg-Föld
Só
Gyantázás
6
Halak
Fogyó
Víz
Szénhidrát
Talpmasszírozás
6
Bika
Fogyó
Hideg-Föld
Só
Gyantázás
7
Kos
Fogyó
Tűz
Fehérje
Fogászati tilalom
7
Ikrek
Fogyó
Levegõ-fény
Zsír-olaj
Szellőztetés
8
Kos
Fogyó
Tűz
Fehérje
Fogászati tilalom
8
Ikrek
Fogyó
Levegõ-fény
Zsír-olaj
Szellőztetés
9
Bika
Fogyó
Hideg-Föld
Só
Gyantázás
9
Rák
Fogyó
Víz
Szénhidrát
Nagymosás, növényápolás
10
Bika
Fogyó
Hideg-Föld
Só
Gyantázás
10
Rák
Fogyó
Víz
Szénhidrát
Nagymosás, növényápolás
11
Ikrek
Fogyó
Levegõ-Fény
Zsír-olaj
Szellõztetés
11
Oroszlán
Fogyó
Tűz
Fehérje
Hajvágás, dauer
12
Ikrek
Fogyó
Levegõ-Fény
Zsír-olaj
Szellõztetés
12
Oroszlán
Fogyó
Tűz
Fehérje
Hajvágás, dauer
13
Rák
Fogyó
Szénhidrát
Nagymosás, növényápolás
13
Oroszlán
Újhold
Tűz
Fehérje
Hajvágás, dauer
14
Rák
Újhold
Víz
Szénhidrát
Nagymosás, növényápolás
14
Szűz
Növõ
Hideg-Föld
Só
Hajfestés
15
Oroszlán
Növõ
Tűz
Fehérje
Hajvágás, dauer
15
Szűz
Növõ
Hideg-Föld
Só
Hajfestés
16
Oroszlán
Növõ
Tűz
Fehérje
Hajvágás, dauer
16
Mérleg
Növõ
Levegõ-fény
Zsír-olaj
Virág- és növényültetés
Hajfestés
17
Mérleg
Növõ
Levegõ-fény
Zsír-olaj
Virág- és növényültetés
Víz
17
Szűz
Növõ
Hideg-Föld
Só
18
Szűz
Növõ
Hideg-Föld
Só
Hajfestés
18
Mérleg
Növõ
Levegõ-fény
Zsír-olaj
Virág- és növényültetés
19
Szűz
Növõ
Hideg-Föld
Só
Hajfestés
19
Skorpió
Növõ
Víz
Szénhidrát
Növényápolás
Virág- és növényültetés
20
Skorpió
Növõ
Víz
Szénhidrát
Növényápolás
Nyilas
Növõ
Tűz
Fehérje
20
Mérleg
Növõ
Levegõ-Fény
Zsír-olaj
21
Mérleg
Növõ
Levegõ-Fény
Zsír-olaj
Virág- és növényültetés
21
22
Skorpió
Növõ
Víz
Szénhidrát
Növényápolás
22
Nyilas
Növõ
Tűz
Fehérje
Nyilas
Növõ
Tűz
Fehérje
23
Skorpió
24
Skorpió
25
Nyilas
26
Nyilas
27
Bak
Víz
Szénhidrát
Növényápolás
23
Növõ
Víz
Szénhidrát
Növényápolás
24
Bak
Növõ
Hideg-Föld
Só
Bőr- és körömápolás
Növõ
Tűz
Fehérje
25
Bak
Növõ
Hideg-Föld
Só
Bőr- és körömápolás
Növõ
Tűz
Fehérje
26
Vízöntő
Növõ
Levegõ-fény
Zsír-olaj
Szellőztetés
Növõ
Hideg-Föld
Só
Bõr- és körömápolás
27
Vízöntő
Növõ
Levegõ-fény
Zsír-olaj
Szellőztetés
Növõ
28
Bak
Növõ
Hideg-Föld
Só
Bõr- és körömápolás
28
Halak
Telihold
Víz
Szénhidrát
Talpmasszírozás
29
Bak
Növõ
Hideg-Föld
Só
Bõr- és körömápolás
29
Halak
Fogyó
Víz
Szénhidrát
Talpmasszírozás
30
Vízöntő
Telihold
Levegõ-Fény
Zsír-olaj
Szellõztetés
30
Kos
Fogyó
Tűz
Fehérje
Fogászati tilalom
31
Vízöntő
Növõ
Levegõ-Fény
Zsír-olaj
Szellõztetés
31
Kos
Fogyó
Tűz
Fehérje
Fogászati tilalom
SZELLEMGYÓGYÁSZAT TANFOLYAMOK Kercselics Imre vezetésével Anatómiai ismeretek, láthatatlan testeink, meditáció – csakrák tisztítása – agyprogramozás, egészség megőrzése, a táplálék és a gondolatok szelektálása, a „böjt csodája”, a négy Szent elem megismerése, érzékelése, szétválasztása, lehívása, alkalmazása, a betegség okai és gyökerei, az eredményes gyógyítás alkalmazott módszere, szellemsebészet, távgyógyítás, gyógyítás fényképen keresztül, fantomgyógyászat, a vér, mint betegség hordozó tisztítása, fókuszban az anyaság, stb. AZ ELőADÁSOK HELYE: Hotel Platánus Budapest, VIII. ker. Könyves Kálmán krt. 44. IDőPONTJA: 2007. szeptember 1 - 2. I-II. rész 2007. október 6 – 7. III-IV. rész 2007. november 3 - 4. V-VI.. rész 2007. december 1 - 2. VII-VIII. rész TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: Fóris Mária 06 30/685-7900 INTERNET: www.szellemgyogyaszat.hu
