E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
2010. évi Megfelelési Jelentés
Az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. 2010. évi Megfelelési Jelentése
Nagykanizsa, 2011. március 1.
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
2010. évi Megfelelési Jelentés
Az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zártkörűen Működő Részvénytársaság, (8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32., Cg. 20-10-040064, a továbbiakban engedélyes), kérelme alapján a Magyar Energia Hivatal a 382/2010. számú határozatával jóváhagyta az engedélyes Megfelelési Programját. A Megfelelési Program „A tevékenységek szétválasztására vonatkozó szabályok alkalmazásának felügyelete és ellenőrzése” c. fejezete szerint a Megfelelési Programban foglaltak teljesítésének ellenőrzéséről Éves Megfelelési Jelentést kell készíteni, és a Magyar Energia Hivatalnak (MEH) megküldeni. A fentiek, valamint a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (GET) és a GET egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I.30.) Korm. rendelet (Vhr), ill. a MEH 226/2009. számú határozata alapján a Társaság a 2010. évre vonatkozó jelentését az alábbiak szerint állította össze és nyújtja be a Magyar Energia Hivatalhoz:
Bevezetés A Társaság alapvető megfelelési elve, hogy minden szempontból eleget tegyen a szabályozási környezetnek, amiben működik. A Társaság ügyvezetése és munkavállalói elkötelezettek aziránt, hogy a legmagasabb szintű szabályozási megfelelést valósítsák meg. Ennek eredményeként a megfelelés nyomon követhető a Társaság teljes irányításában és működésében.
Összefüggések és általános megfelelési politika A Társaságra már az 1969. évi gázenergia törvény óta kiterjedt és részletes jogi szabályozás vonatkozik, amit – megalakulása óta – kiegészítenek a Magyar Energia Hivatal előírásai. Magyarország 2004. évi EU csatlakozása óta ez a szabályozás kiegészült az irányadó uniós jogszabályokkal. A Társaság biztosítja, hogy minden tekintetben eleget tesz a rá vonatkozó jogszabályi kötelezettségeknek, és az üzleti tevékenységét tisztességesen folytatja úgy, hogy ez az elkötelezettség kiterjed az igazgatóktól kezdve valamennyi munkavállalóra és szerződött partnerre. A Társaság politikája az, hogy megfeleljen a szabályozási környezetnek, miközben bátorítja az újítást, a folyamatok és a működés fejlesztését.
2
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
2010. évi Megfelelési Jelentés
Szabályozási környezet 2009. évben a Társaságra vonatkozó szabályozási környezet alapvető elemei a következők voltak: - a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. tv., - a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. tv. a továbbiakban GET - 19/2009. (I.30.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. tv. egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról a továbbiakban Vhr. - a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. tv., - a Gazdasági és Közlekedési Miniszter, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Miniszter, ill. a Nemzeti Fejlesztési Miniszter rendeletei, - a MEH határozatai, - az E.ON cégcsoport belső előírásai és irányelvei.
A Megfelelési Jelentést a Vhr. 139 § (5) alapján állítottuk össze.
1. A tevékenységek szétválasztására vonatkozó Megfelelési Program végrehajtásának éves tapasztalatai és értékelése a Megfelelési Program kötelező tartalmi elemeit követve A Megfelelési Program számviteli, funkcionális szétválasztást, és az informatikai rendszerek szétválasztását írta elő, a GET és a GET Vhr. vonatkozó rendelkezései alapján. A Társaság a Megfelelési Program végrehajtása során nem ütközött olyan nehézségbe, amely az elosztói tevékenységére kihatással lett volna. A Társaság nem tanúsított olyan magatartást, amely a földgázelosztási tevékenységgel kapcsolatos döntéseinek függetlenségét bármilyen módon befolyásolta volna. A Társaság ügyvezetője és vezető állású munkavállalói vonatkozásában az összeférhetetlenségi szabályok megsértésére a vizsgált időszakban nem került sor. A Társaság mindennapi üzleti tevékenysége megfelelt egyfelől a legkisebb költség GET-ben megfogalmazott követelményének, másfelől biztosította a tevékenységek szétválasztásának, valamint a befolyásmentes és egyenlő bánásmód követelményének megfelelő működést.
3
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
2010. évi Megfelelési Jelentés
A Társaság engedélyes tevékenységének független végzéséhez szükséges pénzügyi, tárgyi és személyi feltételek rendelkezésünkre álltak, ezek biztosításáért az ügyvezető igazgató és a szervezeti egységek vezetői felelnek. A Társaság pénzügyi terve és annak végrehajtása megfelelően biztosította az elosztóhálózat üzemeltetéséhez, fenntartásához és fejlesztéséhez és az elosztási tevékenység operatív működéséhez szükséges anyagi eszközöket és finanszírozási forrásokat. A működéshez szükséges tárgyi feltételeket a Társaság tulajdonában lévő vagy szerződés alapján rendelkezésre álló eszközök biztosítják. A Társaság rendelkezett a független működéshez szükséges szakszemélyzettel. A Társaság engedélyköteles tevékenységeit végző egyes szervezeti egységeinek feladat- és hatásköreit a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. A MEH és a többi engedélyes irányába történő adatszolgáltatási kötelezettségeinek a Társaság eleget tett. 2010-ben is kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a munkavállalók a Társaság informatikai rendszerén keresztül kizárólag a munkájuk végzéséhez szükséges adatokhoz és információkhoz férjenek hozzá. A Társaság a kiszervezett tevékenységet végző vállalkozások esetében is biztosította az adatkezelési szabályok maradéktalan betartását. Az információ és adatkezelésre vonatkozó jogszabályi kötelezettségeket a Társaság betartotta, üzletileg érzékeny információval visszaélés nem történt. A Társaság munkavállalói a Megfelelési Programban írtakat, az abból származó kötelezettségeket a mindennapi munkájuk során tiszteletben tartották. A munkavállalókra vonatkozó titoktartási kötelezettség megsértése miatti eljárást nem kellett lefolytatni. A Társaság vezetőinek díjazása a Megfelelési Programnak megfelelően került meghatározásra akként, hogy a Társaság működését biztosító döntéseik meghozatala során a befolyásmentesség és az egyenlő bánásmód követelményeinek figyelembe vételével járhassanak el. Az ügyfelekkel való kapcsolattartás során a Társaság valamennyi munkavállalója betartotta az alapvető etikai követelményeket, melyek a munkahelyi beosztáshoz, a foglalkozáshoz, a munkahelyhez méltó kultúrált magatartást, megjelenést és viselkedést írnak elő. A fenti követelmények betartását a munkahelyi vezetők ellenőrzik. A hálózat-csatlakozási igények teljesítése a vonatkozó szabályzások betartásával zajlott. A Társaság munkavállalói az ügyfelek igényeit a jogszabályok és a belső szabályzatok által
4
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
2010. évi Megfelelési Jelentés
megkövetelt határidőn belül rendezték. Amennyiben ez mégsem valósult meg, úgy a Társaság eleget tett a MEH által előírt minőségi mutatókról szóló határozatban foglaltaknak. A határidők betartását a munkahelyi vezetők figyelemmel kísérik. A Társaság munkavállalói a feladataik ellátása során az egyenlő bánásmód követelményének megfelelően járnak el, a munkaviszonyuk során tudomásukra jutott információkat üzleti titokként kezelik. A 2010. üzleti év során sem munkavállalóinktól, sem a Társaságunkkal kapcsolatban álló üzleti partnertől, felhasználótól nem érkezett panasz a Megfelelési Programban foglalt rendelkezések megsértésével kapcsolatban.
Integrált Irányítási rendszerek A Társaság tanúsított Integrált Irányítási Rendszerrel rendelkezik.
Az Integrált Irányítási Rendszer elemeinek vizsgálata 2010. májusában megújító audit keretében történt meg. Az Integrált Irányítási Rendszer részei: -
Minőségirányítási rendszer, az ISO 9001:2008 szabvány szerint
-
Környezetirányítási rendszer az ISO 14001:2005 szabvány szerint
-
Munkahelyi Egészségvédelmi és Biztonsági Irányítási rendszer az MSZ 28001:2003 szabvány szerint.
A
vezetés
az
irányítási
rendszerek
fejlesztéseként
2010-ben
megerősítette
a
folyamatmenedzsment szerepét. Ennek keretében fejlesztettük: -
a kulcsfolyamatok rendszerét, s ezek működtetéséhez kiemelt erőforrásokat biztosítottunk,
-
a Belső Írásos Rendelkezések (BIR) struktúráját, kezelési módszerét,
-
BSC (Balanced Scorecard) vállalati céltérkép bevezetése,
-
a belső auditok rendszerét,
-
a irányítási rendszer működéséhez szükséges kommunikációt, együttműködést.
5
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
2010. évi Megfelelési Jelentés
A vezetés az irányítási rendszerek működtetését kiemelt feladatként kezeli vezetői és munkatársi szinten egyaránt, hatékonyságát vezetői beszámolókon, éves vezetőség átvizsgáláson értékeli.
A megújító auditot a Quality Austria nemzetközi auditáló szervezet végezte el. A megújító audit eredményeként az Integrált Irányítási Rendszerre 22 féle rendszer szintű témában 31 db akciót indítottunk.
Az irányítási rendszer keretében belső auditori rendszert működtetünk, melynek célja a folyamatok
szabályozások
szerinti
működésének
és
hatékonyságának
vizsgálata,
minőségirányítási, környezetirányítási, munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási szempontok alapján. 2010-ben auditált folyamatok: -
NAM Tervezett üzemviteli munkák kezelése
-
NAM Karbantartás
-
PM WF, annak kezelése, követése,
-
Környezetvédelmi szakterület (mint a rendszer szakmai felelőse).
-
Munkavédelmi szakterület (mint a rendszer szakmai felelőse).
A folyamatauditok mellett technológiai auditokat is végeztünk, melyek során a munkavédelmi követelmények és egyéb előírások betartását vizsgáltuk. A belső audit, a felügyeleti audit és a technológiai audit által feltárt eltérésekre helyesbítő és megelőző akciókat indítottunk, melyek megvalósulását az FTR-ben (Fejlesztéseket Támogató Rendszer) folyamatosan nyomon követtük. A jogszabályi megfelelés (MIR-KIR-MEBIR) biztosítására a jogi szakterület folyamatot alakított ki. Az Internal Control System (ICS) keretében a működésbe illesztett kontrollokat mintavételesen felülvizsgáltuk, működését teszteléssel ellenőriztük.
2. A jóváhagyott Megfelelési Programhoz képest bekövetkezett változások leírása és indoklása, különös tekintettel az üzleti folyamatokra, a szervezeti felépítésre, a hatáskörökre, információáramlási és beszámolási útvonalakra 6
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
2010. évi Megfelelési Jelentés
2.1. üzleti folyamatok Az E.ON Hungária Csoportba tartozó villamos energia elosztói és gázhálózati engedélyes társaságok irányítási, döntési szintjeinek átalakítására került sor DS.ON Projekt elnevezéssel, mely érintette Társaságunkat. A DS.ON Projekt keretében az egyes engedélyes társaságok – tekintettel alapvető tevékenységeikre irányadó szabályok és elvek azonosságára – elsődlegesen arra törekedtek, hogy az engedélyeik kiadásának alapjául szolgáló feltételek a felhasználók hátrányára ne változzanak, az engedélyeik alapján folytatott tevékenységeiket valamennyi engedélyes tekintetében azonos színvonalon, azonos anyagi feltételek alapján, azonos eljárási feltételek mellett, de a mindenkori olyan színvonalon teljesítsék, amely megfelel a legfejlettebb hazai és nemzetközi gyakorlatnak, a villamos energia és gázellátási szabályzatokban meghatározott követelményeknek. A Projekt alapvető elve közé tartozott, hogy az engedélyesek döntési, irányítási és ellenőrzési jogkörei változatlanul megmaradjanak. A
2009.
december
31-ig
fennállt
működési
formában
központosítottan
kezelt
eszközmenedzsment funkciók, mint pl. a technológia fejlesztés és szabályozás az új működés szerint 2010. január 1-jétől az eszközstruktúrán alapuló funkcionális osztályokba lettek szétbontva. Ezzel az adott szakterület stratégiai irányításáért felelős szakembergárda is az adott osztály szerves részévé vált. Így az új struktúrában a szakterületi osztályok saját hatásköri szintjükön belül önállóan dönthetnek és működési nehézségek esetén folyamat helyesbítő intézkedéseket képesek meghozni.
2.2. szervezeti felépítés A Társaságunk működését leíró új szervezeti, irányítási működési modell 2010. január 1. napjától kezdődően állt fel. Az egyes elosztói társaságok igazgatósági tagjai azonosak. A Társaság 2010. december 31-én aktuális szervezeti ábráját az 1. számú melléklet tartalmazza.
3. Az elosztási engedélyes vezetésében bekövetkezett változások leírása és indoklása Társaságunk igazgatósági tagjai személyében, 2010-ben változás történt. Az igazgatóság tagjai: Patay László, Gelencsér Lajos, Mező Csaba
7
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
2010. évi Megfelelési Jelentés
4. A Megfelelési Program alapján végrehajtott intézkedések, oktatások. A 2010. évi oktatások és azok főbb pontjai: 1) Magatartási szabályok a. Üzleti partnerekkel és állami intézményekkel való kapcsolat: ajándékok b. Üzleti partnerekkel és állami intézményekkel való kapcsolat: ebéd/vacsora c. Üzleti titkok, információk bizalmas kezelése
2) Munkavállalói kötelességszegés és jogkövetkezményei a. Kötelességszegés b. A munkáltatói jog gyakorlói, változások a belső szabályozásban c. Kötelességszegés következményei i. Az egyes jogkövetkezmények alkalmazási módja ii. A kötelezettségszegés megítélésének/kivizsgálásának folyamata iii. Fegyelmi eljárás iv. Rendkívüli felmondás d. Jogellenes eljárás jogkövetkezményei
3) Compliance szabályozás a. Compliance kockázatok i. Munkavállalói csalások, ii. Korrupció, iii. Bennfentes kereskedelem (tőkepiaci, üzleti vonatkozó szabályok megszegése) iv. Kartellek b. Versenyjog, szabályozási területek, eszközök c. Kartell fogalma – versenykorlátozó megállapodás d. Prevenció: Clearance Office
adatok
kezelésére
4) Megfelelési Program a. Unbundling – Kiindulás b. A szétválasztás elsődleges céljai c. Alapvető tilalmak és kötelezettségek d. Működésében teljesen integrált Hálózati Elosztók szervezeti felépítése e. Megfelelési Program célja, hatálya, szabályozási kérdései f. Ügyfélkapcsolatok 8
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
2010. évi Megfelelési Jelentés
g. Információ-kezelés, adatvédelem h. Felügyelet és ellenőrzés i. Panaszkezelés munkavállalók és külső (felhasználók) részére Az egyes területek szakmai és egyéb kompetenciabeli fejlesztésére és működésfejlesztésére irányuló képzések a Megfelelési Program oktatásra vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően megvalósultak. Az E.ON Hungária Zrt., mint humán tevékenységet szolgáltató által indított központi fejlesztési programokhoz (szakmai életpálya program, tehetség program, vezetői utánpótlás-képzés) a belső moderátor/trénerképzéshoz azok ütemezése és feltételei szerint folyamatosan csatlakoznak munkatársaink.. A többi képzés iránya a megelőző évek irányvonalai alapján került tervezésre. 2010-ben munkatársaink
többek
között
tervjóváhagyó,
tervellenőr
tanfolyamon,
katódvédelmi
konzultáción, műszaki ellenőri jogosultsági vizsgára felkészítő tanfolyamon vehettek részt. 2010-ben is biztosítottuk munkatársaink szakmai konferenciákon (Nemzetközi Gázkonferencia és Szakkiállítás, Dunagáz Szakmai Napok, Országos Energetikai Konferencia, Országos Kéménykonferencia, stb.) való megjelenését, szakmai ismereteik naprakészen tartását.
A Társaság prioritásként kezeli a GET és a hozzá kapcsolódó jogszabályokban bekövetkezett változások oktatását. Az elosztó hálózatra vonatkozó szabályozásról rendszeresen hírlevél készül és jogszabályfigyelés működik.
5. A Megfelelési Program alapján végrehajtott informatikai és ügyvitel-szervezési változások bemutatása. A Társaság 2010. év folyamán rendszerfejlesztést hajtott végre, hogy meg tudjon felelni a gáz piacnyitáshoz kapcsolódó elvárásoknak. Ennek keretében kialakította a MJ alapú elszámolást, allokációt. 2010-ben megtörtént az SAP EDM rendszer IDE moduljának fejlesztése, amivel lehetővé válik a piac egyéb szereplőivel való adatcsere.
9
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
2010. évi Megfelelési Jelentés
A Társaság minden érintett adattulajdonos részére biztosítja a tájékozódás lehetőséget a kezelt adatairól, az adatkezelés céljairól, jogalapjáról és azok esetleges továbbítása esetén arról, hogy azokat kik és milyen célból kapták meg. A személyes adatokat a Társaság haladéktalanul törli, amennyiben az adatkezelés célja megszűnt. A Társaság Számviteli Szétválasztási Szabályzata is módosításra került a GET előírásai, az E.ON Hungária vállalatcsoportban kidolgozott egységes elvek és a korábbi tapasztalatok alapján. A módosítást a szükséges informatikai rendszerekben is végrehajtottuk.
6. A következő megfelelési évre tervezett, a tevékenységek szétválasztásával kapcsolatos intézkedések 2011. évben a Társaság folytatni kívánja a Megfelelési Programmal összefüggő oktatási programját. Az oktatási program keretén belül a Társaság tervezi nem csak személyes oktatások megtartását, hanem ún. e-learning tananyag felhasználásával kívánja bővíteni az oktatási formák sorát. 2011. évben a Társaság az arculati megjelenésben elhatározott változtatást kívánja megvalósítani és ehhez kapcsolódóan a weboldal fejlesztését. 2011. évben a Társaság felül kívánja vizsgálni az új munkaviszonyt létesítőknek támogatást nyújtó, Megfelelési Programmal kapcsolatos tájékoztató rendszert.
7. A Megfelelési Programtól való eltérés és annak indoklása A Társaság a MEH által jóváhagyott Megfelelési Programtól nem tért el, az abban foglaltakat teljesítette.
8. A tevékenységek szétválasztásához kapcsolódó vitás vagy peres ügyek bemutatása, különösen a vezetékekhez való hozzáférés és az információkezelés vitás esetei A tevékenységek szétválasztásával összefüggésben nem volt vitás vagy peres ügy.
10
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
2010. évi Megfelelési Jelentés
9. A támogató funkciók és a kiszervezett tevékenységek végzésének részletes értékelése, különös tekintettel a piaci alapú árazás kialakítására, valamint a minőségi követelmények felügyeletére Mind a kiszervezett tevékenységeket, mind a támogató tevékenységeket végző szervezetek maradéktalanul betartották a Megfelelési Program rendelkezéseit. Kiszervezett tevékenységek A vállalkozók teljesítésinek munkánkénti ellenőrzése és értékelése 2010-ben az írásban elkészített Tapasztalati értékelőlapokon keresztül történt (az értékelési szempontok és az esetleges meg nem felelések következményei a vállalkozási keretszerződésben előre rögzítésre kerültek) a teljesítést ellenőrző és igazoló műszaki ellenőrök által, az adott vállalkozás bevonásával. A Társaság műszaki ellenőreinek ellenőrzésein felül a technológiai és munkavédelmi szakterületek önállóan, szúrópróbaszerűen is végeztek dokumentált ellenőrzéseket az egyes munkaterületeken. A munkánkénti ellenőrzéseken felül a Társaság elkészítette az érintett vállalkozók 2010. évi összegző szállítói értékelését is, az alábbi szempontok összegzésével: -
Vállalkozó egyedi munkaértékeléseinek átlaga (Tapasztalatai értékelőlapok eredményei alapján)
-
Társaság illetékes régiójának összegző értékelése
-
Munkavédelmi szakterület ellenőrzésinek összegzése
-
Logisztikai szakterület összegző értékelése
Az éves összegzés eredményeképpen négy értékelési kategóriába kerülnek a vállalkozók: -
„A kategória”: kiváló értékelés. A legjobbak külön díjazásban és elismerő oklevélben részesülhetnek a más áramos engedélyes társaságoknál értékelt vállalkozókkal történt összehasonlítást követően. (E.ON Év beszállítója 2010 – Gázhálózati kivitelezők kategória)
-
„B kategória”: megfelelt értékelés
-
„C” kategória: fejlesztendő értékelés. Ezen vállalkozók részére külön egyeztetések keretében, fejlesztési programokat indít a Társaság.
11
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
-
2010. évi Megfelelési Jelentés
„D” kategória: nem megfelelt értékelés. Súlyos, rövid idő alatt nem megszüntethető hiányosságok megléte, ami a minősítés visszavonásával és a vállalkozási keretszerződés felmondásával jár.
Támogató tevékenységek A Társaság a támogató tevékenységeket (pl. pénzügyi, HR, stb. tevékenységeket) az E.ON Hungária cégcsoport tagvállalataitól szerzi be. Ezen szolgáltatások piaci áron való beszerzését transzferár szabályzat, minőségét pedig ún. SLA (szolgáltatási színvonal szerződések) biztosítják. Az SLA szerződés rögzíti azokat a teljesítmény elvárásokat, amelyeket a szolgáltatónak (E.ON Hungária cégcsoport tagvállalatai) teljesítenie kell, továbbá a szolgáltató vállalat és az Elosztói engedélyes kötelezettségeit és jogait. Az SLA szerződés tartalmi elemei: -
Elvégzendő munkák mennyisége.
-
Teljesítési határideje és rendelkezésre állá.
-
A szolgáltatásokért fizetendő díjak, árképzés alapjául szolgáló adatok, számlázás módja.
-
A szolgáltatások teljesítésének értékelése, a viták rendezésének módja.
-
Mérőszámok, melyekkel az ügyfél mérheti, hogy az átvett szolgáltatások megfelelnek-e az elvárásaiknak. Ezeket a mérőszámokat nevezzük Key Performance Indicator (KPI) azaz fő teljesítmény mutatóknak.
-
A KPI-k teljesítésével határozzák meg annak a következményét is, ha a szolgáltató nem teljesíti a szolgáltatási szintet.
-
Egyéb szerződéses elemek: harmadik szolgáltató bevonása, dokumentáció készítésének módja, egyedi szolgáltatások kezelése, változáskezelés.
Az SLA-ban meghatározott szolgáltatások színvonala: A MEH az Elosztói engedélyes részére hatóságilag előírja, hogyan köteles tevékenységét végezni. Ezen elvárások szolgálnak alapul az Elosztói engedélyes által elvárt szolgáltatás színvonalául. 12
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
2010. évi Megfelelési Jelentés
10. Az önálló vállalati arculat kialakítására tett intézkedések A Társaság elosztói tevékenységét jobban előtérbe helyező, új arculat kidolgozásába kezdett 2010. második félévében. Az új arculat az E.ON cégcsoporthoz való tartozást megerősíti, azonban erőteljesebben fejezi ki a Társaság fő tevékenységét, ezzel is jelezve önállóságát az E.ON cégcsoport többi vállalkozásától. Az új arculat kialakításával összefüggésben a Társaság a weboldala is átalakításra kerül, ezzel is támogatva a felhasználók, leendő felhasználók és az érdeklődők tájékozódását
11. A rendszerüzemeltető gazdasági társaság az éves megfelelési jelentésben nyilatkozik arról, hogy nincs tulajdonosi részesedése más, a GET szerint engedélyköteles, nem földgázszállítási, illetve nem elosztási tevékenységet végző gazdasági társaságban.
A Társaság kijelenti, hogy nincs tulajdonosi részesedése más, a GET szerint engedélyköteles, nem elosztói engedélyes tevékenységet végző gazdasági társaságban. 12. A elosztási engedélyes társaság GET 121. § (3) bekezdés b) pontja szerinti munkavállalója az éves megfelelési jelentésben nyilatkozik arról, hogy nem szerzett részesedést a földgázszállítási, illetőleg elosztói és tárolási engedélyesi tevékenységet ellátó gazdasági társaságon kívül a GET szerint engedélyköteles földgázipari tevékenységet folytató gazdasági társaságban, vagy annak kapcsolt vállalkozásában, nem vezető tisztségviselője ilyen gazdasági társaságnak, továbbá nem létesített munkaviszonyt vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt ilyen gazdasági társasággal.
Patay László úrnak, mint a Társaság Igazgatósága elnökének, egyben a GET 121. § (3) b) és az Mt. 188. §-a szerinti vezető állású munkavállalójának nyilatkozata a Megfelelési Program 2. számú melléklete. *
*
*
Alulírott Patay László, a Társaság igazgatóságának elnöke, mint a Megfelelési Program végrehajtásáért felelős személy, kijelentem, hogy a jelen 2010. évi Megfelelési Jelentésben foglaltak a valóságnak megfelelnek. 13
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
2010. évi Megfelelési Jelentés
Nagykanizsa, 2011. március 1.
Patay László az igazgatóság elnöke E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
14
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
1. számú melléklet: Szervezeti ábra
2010. évi Megfelelési Jelentés