Emlékkönyv éves a Vas utcai iskolapalota

Emlékkönyv 1912­2012

100 éves a Vas utcai iskolapalota

2008­ban ünnepelte a Széchenyi István Gyakorló Kereskedelmi Szakközépiskola fennállásának 100. évfordulóját – az intézmény 1908­ban kezdte meg működését mint felsőkereskedelmi iskola, az akkori Rökk Szilárd utcában. A mai Vas utcai iskolaépület első tervrajzai 1909­ben készültek el, az 1912­13­as tanév szeptemberében már az új iskolapalotában kezdődhetett el az oktatás. Idén szeptemberben a 2012­2013­as tanévet kezdjük a Vas utcában. Elszállt az első 100 esztendő. A 2008­ban kiadott centenáriumi évkönyvünk már megemlékezett intézményünk történetéről; a Vas utcai iskolapalota megépítésének 100. évfordulója alkalmából most összeállított Jubileumi Emlékkönyvünkben azokból a dokumentumokból gyűjtöttünk csokorba néhányat, amelyeknek „életanyaga” a százéves falak között keletkezett. Időben távolabbi és közelebbi korok villannak fel a visszaemlékezésekben, fényképeken – felidézve százféle egykori diákarcot. Egy dologban mégis hasonlítanak ezek a portrék: magukon hordozzák azt az összetéveszthetetlen vonást, melyet – mára már fogalomként – a kifejezés sűrít magába: „Vas utcai diák voltam”

„A helynek szimbolikus vagy valóságos formában, de van szelleme. (…) Az ember és az építészeti mű kapcsolata sokrétű. Az alkotótól kreatív, teremtő szellemiséget vár, a használótól a gazda fenntartó, megtartó szellemiségét igényli. Létrejöttéhez szükséges az inspiratív szellem hatása, megmaradásához az, hogy a kollektív szellem befogadja, elfogadja. Ha mindez nincs meg, akkor a felszámolás szelleme tisztítja meg, mint alkalmatlant. Az építészeti mű az emberi szellem teremtő­fenntartó­pusztító hármasságában születik, él és szűnik meg. (…) ember nélkül az építészet elképzelhetetlen és szükségtelen.” /Cságoly Ferenc építész/

Néhány korabeli és későbbi újságcikk a következőképpen számolt be iskolánk építőjéről, magáról az épületről és az építkezés körülményeiről:

Non scholae sed vitae discimus Lajta Béla Vas utcai iskolája

Az épület racionális, áttekinthető szerkezetű, s ezt a világos logikát alkotója a homlokzat díszítésén is érvényre juttatta. Ugyanakkor mesterien kapcsolta össze az ésszerű konstrukciót a szorosan vett ornamentális díszítéssel. Ily módon a Vas utcai iskolát mind Lajta Béla életműve, mind a századelőn jelentkező hazai premodern építészet egyik legkiválóbb alkotásának tekinthetjük. A kiemelkedő műalkotásokhoz általában háromféle dologra van szükség. Az első tényező az építészeti alkotások esetében sajnos szinte elengedhetetlen: a pénz. Kell hozzá egy nagy formátumú megbízó és egy kitűnő művész. A Vas utcai iskola esetében mindhárom dolog adott volt. A nagyvonalú megbízó szerepét a főváros töltötte be. Bárczy István polgármestersége idején két nagyszabású programot hajtott végre a főváros. Jelentős lépések történtek a lakáskérdés megoldására és ugyanakkor nagyszámú iskola épült fel. Angol és francia kölcsönökkel teremtették meg az akció pénzügyi hátterét. A lakásépítési akció részeként indult el a Wekerle­telep, a Százados úti művésztelep és számos fővárosi tulajdonú bérház építése. A program keretében 1909 és 1912 között, tehát három év alatt 55 iskola épült fel. Ez a szám mindenfajta összehasonlítás nélkül is önmagáért beszél, hiszen egy ilyen akció ma is rendkívüli erőfeszítést igényelne beruházóktól, engedélyező hatóságoktól, tervezőktől és kivitelezőktől egyaránt. Az iskolaépítési programot igen alaposan készítették elő. Összeállították a különféle szakterületek igényeit, tanulmányozták a külföldi példákat és előírásokat,

pedagógiai, egészségügyi és épületgépészeti szempontból. Az előkészítő munka során először ezeket az igényeket kellett a rendelkezésre álló telkek és a pénzügyi háttér szabta lehetőségekhez méretezni. Az akció keretében épült iskolák közül a legmagasabb végzettséget a felsőkereskedelmi iskolák adták, ahol fiúkat oktattak 14­17 éves korig. Ezekből csupán három épült: az Izabella, a Mester, és a Vas utcai, és a főváros ezekre szánta a legtöbb pénzt. Hármuk közül is kiemelkedett a Vas utcai iskola költségvetése, akár az összköltségeket, akár a köbméterre, vagy egy tanteremre számított költségeket nézzük. A többi, túlnyomórészt elemi iskola összköltsége csak akkor érte el vagy haladta meg a kereskedelmi iskolák költségvetését, ha nagyon sok tanteremmel épültek. Tehát a Vas utcai iskola építésze elmondhatta, hogy az általa tervezett iskola építésére szánta a legtöbb pénzt a főváros. A főváros Mérnöki Hivatalának szakemberein kívül jó néhány magánépítészt is bevontak a tervezésekbe. Mivel a program során hangsúlyt helyeztek a tanulók

esztétikai nevelésére is, így a homlokzatokra és a belsőkbe tervezett szobrászati, festészeti és egyéb díszítőművészeti alkotások révén még további nagyszámú és sokszor igen neves képzőművész jutott munkához. Az akció építészei közül sokakat ma is számon tart az építészettörténet. (…) Lajta Béla a székesfővárosi VIII. kerületi Vas utcai községi felsőkereskedelmi fiúiskola, a jelenlegi Széchenyi István Gyakorló Kereskedelmi Szakközépiskola épületének tervezését kapta feladatul. Lajta, eredetileg Leitersdorfer Béla 1873­ban született, és 1895­ben szerezte diplomáját a budapesti Műegyetemen. Hauszmann Alajos irodájában részt vett a Kúria, a mai Néprajzi Múzeum építkezésében, majd elnyerte a Hauszmann­féle ösztöndíjat, amellyel olaszországi tanulmányútra indult. Ezután Németországba ment, ahol Alfred Messel, majd Ihne irodájában dolgozott. Ezután Hollandiában és Londonban, majd Párizsban és Spanyolországban járt. Széleskörű tapasztalatokra tett szert mind a történeti stílusok, mind a kortárs építészet tekintetében. Hazatérve a felvidéki és erdélyi építészetet és népművészetet is tanulmányozta. A kortárs hazai építészetben Lechner Ödön művei tették rá a legnagyobb hatást, ami 1902 és 1903 között készült korai munkáin, például a zentai tűzoltószertár megformálásán jól érzékelhető. Több közös munkájuk is született. Ezek közül a szirmai Klein­villa és a Schmidl­sírbolt emelkedik ki kék Zsolnay­kerámia borításával és aranymozaikkal kirakott belsejével. Együtt indultak több pályázaton. Első nagyobb és már önálló stílusjegyeke t mutató munkája a Wechselman Az iskola tervrajza n­féle Vakok Intézete a Mexikói úton 1905­1908 között. Szintén 1905­ben kezdte építeni a neves néprajztudós, Malonyay Dezső villáját a Szabó József utcában. 1906 és 1907 között készült el az amerikai úton a pesti Chevra Kadisa izraelita szeretetháza. 1908­ban tervezte a Paulay Ede utcában álló egykori Parisiana mulató, a mai Új

Színház épületét. Ezek a főbb művek keletkeztek a Vas utcai iskola tervezését megelőzően. Együtt volt hát az elegendő pénz, az alaposan előkészített igényes program és a tehetséges építész. Az első tervváltozat feltehetően a program indulásakor, 1909 júliusában 1:200 léptékben készült. A szűk utcában lévő telek eleve azzal fenyegetett, hogy igen kevés fény jut majd az osztálytermekbe. Ezért már a kiindulási tervek is olyan, L alaprajzú épületet mutattak, amelynek utcai homlokzata a két oldalrizalit közötti részen hátrahúzott, hogy ez által is több fényt juttasson az alsó szintek termeibe. Ez a terv még helyiségbeosztásában is jelentősen eltért a megvalósulttól. Itt még a jobb Lajta Béla oldali utcai rizalit az erőteljesebb, mert ez foglalta volna magában a két emelet magasságú tornatermet és a fölé helyezett, szintén két emelet magasságú dísztermet. E változat alapján következett a hozzávetőleges költségvetés, amelyet a szaktestületek újra bíráltak. A következő, 1909. szeptemberi tervváltozat 1:100­as léptékben készült. Ez a rajz már nagyjából a megépült változat tömegét mutatja, de a bal oldali lépcsőtornyot bagolyfigurákkal övezett kupola zárja. A jobb oldali lépcsőtornyot pedig földgolyó koronázza. A terv a továbbiakban sokat egyszerűsödött az épület javára, mert a díszes felépítmény amúgy sem érvényesült volna a szűk utcában. A következő, 1910 júliusában jóváhagyott változat már egészen közel áll a megvalósulthoz, de a rizalitok díszítése még mindig erősen emlékeztet a Parisiana mulató homlokzatának néhány elemére. Azt is mondhatjuk, hogy kevéssé egyéni ízű, mint a végleges és megépült változat. 1911 nyarán már folyt az építkezés, és 1912­re nagyjából be is fejeződött. A kivitelezést Székely Marcell építési vállalkozó végezte. Az elkészült épületre 1913 januárjában adták ki a használatba vételi engedélyt. Az utcai szárny két oldalrizalit között hátrahúzott, hogy a szűk utcában több fényt engedjen az alsóbb szinteken lévő termekbe. Az udvari szárny L alakban kapcsolódik az utcaihoz, és néhány méterrel beljebb van a

telekhatártól, hogy még az ezen az oldalon húzódó folyosó is elegendő napfényt kapjon. Az utcai homlokzat két oldalán magasodó hasábok foglalják magukba a fő­ és melléklépcsőházat. A harmadik lépcsőház az udvari szárny végén kapott helyet. A függőleges közlekedési tengelyeket összekötő folyosókról nyílnak az osztálytermek. Több, az akció során épült Az iskola alaprajza iskola alaprajza is hasonlít erre a rendszerre, de kevésnek a homlokzatán jelenik meg ilyen világosan a belső térszerkezet. A nyerstéglával burkolt, háromemeletes főhomlokzat két méter magas kőlábazaton emelkedik. A lépcsőtornyok aljában nyílnak az iskola díszes keretezésű bejáratai. A homlokzatnak erősen függőleges jelleget adnak a lépcsőtornyok hasábjai és az azokon húzódó hosszú ablaksávok, valamint a középrészen a négy szintet összefogó, lépcsőzetesen előreugró lizénák. A függőleges hatást fokozza, hogy a szűk utca miatt nincs rálátás az épületre. Az első emeleti ablakosztó pilasztereken a tudást jelképező egy­egy bagolyfigura ül. A baloldali lépcsőtornyon a hosszú, függőleges ablaksáv felett nyílik a könyvtár ablaka. A lépcsőtornyokat stilizált népi motívumokkal díszített bronzlemezek Homlokzatdísz koronázzák. A homlokzat középrészét palafedésű manzárdemelet zárja. A bélletesen kiképzett, két álló és egy fekvő hasábból összeállított főbejárat az ókori Kelet építészetébe illik. Ez jellemző eleme Lajta Béla műveinek. A főbejáratot kétoldalt domborművek díszítik, amelyek népi fafaragások és hímzések stílusát és részletformáit idézik. A geometrikusan stilizált növényi motívumok között a kereskedelem, a

közlekedés és az ipar néhány modern jelképe: mozdony, léghajó, vashíd és hajó látható. A főbejárat ajtaja alumíniumborítású. Lajta már a Parisiana mulató bejáratán is alkalmazta ezt az anyagot, amely az építés idején még ritkaságnak és ezért értékesnek számított. A jobboldali kapu, azaz a mellékbejárat a főbejárathoz hasonló A főbejárat szerkezet ű . A rizalitoknak a középrész felé néző oldalán az ország, illetve a főváros kőből faragott címere látható. A mellékbejáratot keretező domborművön a Chevra Kadisa Amerikai úti Szeretetházának kapudíszével sok tekintetben azonos formálású, stilizált Főbejárat­kilincs növénydíszes sávok között hajót, füstölgő kéményű gyárat, felette fogaskereket és kalapácsot látunk, amelyek a főbejárat domborműveihez hasonlóan utalnak az iskolában szerezhető tudás felhasználási területeire. A főbejárati szélfogóból festett, üvegezett ajtó nyílik az előcsarnokba. Ennek oldala műkő, mennyezetét népművészeti ihletésű, növénydíszes festés borítja. A tervező nevét emléktábla örökíti meg. A keretelés Lajta síremlékeivel mutat rokonságot. Az emléktáblával szemben látható mozaikképet Pór Bertalan, a Nyolcak Homlokzatdísz csoportjának tagja készítette. Az utcai szárny földszintjén, a két lépcsőházi tömb között kapott helyet a tornaterem. Úgy alakították ki, hogy díszteremként is lehessen használni. A tornaterem egyszerű formákból álló, gránit hatású csiszolt műkőből készített

bejárata ünnepélyes hatást kelt. A terem megmaradtak az eredeti táblák is. mennyezetét sávokban népművészeti ihletésű A tanári szoba berendezésének nagy része az festés díszíti. iskola építésének idejéből származik. Az ott, A főlépcsőt valamint a folyosókon és az igazgatói iroda fekvő és álló helyiségeiben található egyedi tervezésű hasábok foglalják lámpatestek is mind Lajta Béla munkái. Az magukba. A igazgatói irodában gyűjtötték össze az iskola lépcsőt színes megmaradt eredeti bútorainak nagy részét. A üvegdíszekkel székek ülései hajdan bőrpárnázatúak voltak. A körülvett izzók szintén Lajta által tervezett két sárgaréz asztali világítják meg. A lámpa ma már csak díszként szolgál. főlépcsőházhoz Az iskola tervezésekor az egyik legfontosabb emeletenként egy­ és legnehezebb feladat az volt, hogy a szűk egy tágas zsibongó utcába szánt intézmény helyiségeibe elegendő csatlakozik. A fény jusson, A feladatot sikerült Lajtának zsibongókat az megoldani, s a fény a tudás egyik jelképeként az Tornaterem elsőtől a harmadik épület díszítését is meghatározta. A főlépcsőház emeletig futó, széles, függőleges ablaksáv tetején, a legfelső emeleten kapott helyet a világítja meg. Az ablakfelületet könyvtár. Bejáratát Moiret Ödön semmi sem töri meg, mert a Pallasz Athénét ábrázoló szobra őrzi. zsibongókban emeletenként egy­egy A felülvilágítón beömlő fény, a falba korláttal övezett fényakna épített könyvszekrények, az található,s ezáltal az ablak még több olvasópultok és a virágmintás fényt enged be. A homlokzati fafaragásokkal visszafogottan díszített lépcsőtornyokon kialakított nagy falborítás ideális munkahellyé teszik függőleges ablaksávokat valaha az iskola, azaz a tudás palotájának növényi motívumokból épülő festés legfőbb szentélyét, a könyvtárat.” díszítette. Ebből a főlépcsőházi / Ritoók Pál: Non scholae sed vitae discimus: ablakon csupán részleges Lajta Béla Vas utcai iskolája = Szalon 3. rekonstrukció található, a 1999.3/6.ksz./ melléklépcsőházban pedig még láthatók az eredeti töredékei. Az Lajta Béla /részlet/ épület gyöngyszeme a korabeli liftszekrény. Pamlagát hímzett „A vas­utcai iskola épületén a rátétek, kétoldalt az ablakokat pilléreknek konstruktív szerepük színes ólomüveg díszíti. A tulipános van, itt a közöttük levő falrész csak virágminta 1912­es évszámot vesz töltelék; itt tehát a pillérnek körbe. vastagabbnak kell lennie, minélfogva A tágas folyosók padozatát vörös, plasztikus pillér architektúra Lift­részlet fekete és szürkésfehér színű, változó szerepel a homlokzaton. Általában mustrájú terazzólapok tagolják. A falakat ennél áttekinthetőbb, világosabb és ennél sávokban az előbbiekkel azonos színű, tökéletesebb épülete aligha van Lajta Bélának, geometrikus növényi díszítésű csempelapok de fővárosunknak is. A nagyszerű arányokba díszítik. A folyosói ruhatári rácsok motívumai harmonizált, lapidáris homlokzat az épület Lajta más művein is visszaköszönnek, így az egész belsejét feltárja: a kivágott lépcsőházat Erzsébetvárosi Bank székházának, a Szervita téri (az utca keskeny és minél nagyobb üzletháznak vagy Népszínház utcai bérházának világosságfelületekre van szükség), a hatalmas a lépcsőházi korlátdíszein. A sárgaréz fedelű tornatermet, mely az épület földszintjét villamos kapcsolótáblák díszítése az épület foglalja el, az emeleti kisebb és nagyobb egészével harmonizál. Az osztálytermek tantermeket stb. És mégis, az épület belseje ajtajának festett díszítését is a népművészet csupa meglepetés. A jövő iskolájának ihlette. A termek tágasak, világosak. Sok helyen bizonyosan ideális típusa. Derűs lépcsőház,

Lépcsőház

széles, levegős folyosók, színes, friss, kacagó népmotívumok az ajtókon, folyosókon: mély szeretete és megértése a fiatalságnak; csupa kiengesztelés és bocsánatkérés az iskola rabsága miatt... A részleteket az iskola különös rendeltetésének alapvető átgondolása avatja becsessé. Mintha ennek előtte még sosem építettek volna iskolát: az építő annyira a legelején kezdi, annyira újnak lát és újra old meg minden feladatot. A ruhatárat a széles folyosókra telepíti ki ; az egészségügyi és esztétikai okok egész sora kívánja így. De a folyosókon vannak szép üvegszekrényekben az iskola árúismereti gyűjteményei is: milyen

egyszerű megoldása annak, hogy az ilyen múzeum csakugyan be is tölthesse rendeltetését, hogy minél többen, minél többször láthassák s így tanulságos részévé váljék a diák egész iskolai életének. A majolikával burkolt tantermekben az ülőhelyek roppant kényelmesek, a katedra viszont a szokottnak fele sem ; csak meg kell pillantani és hang nélkül megcáfolja minden eddigi pad és katedra célszerűségét. A kísérleti tantermek mintaszerűek; mögöttük nagyszerű szertár és ízléses tanári szoba: nem tudjuk, kik irigylendőbbek, ennek az iskolának — bizonyos, hogy itt nem ellenségek — a növendékei, vagy a tanárai­e? Ebben az iskolában a tanulóknak is van hatalmas olvasótermük és van egy stílusosan berendezett minta­irodájuk, ahol a kereskedelmi élet főpróbáit tarthatják. Mindezt a legbehatolóbb gond gondolta ki és érlelte anyagba. A folyosón minden sarok le van gömbölyítve, hogy a hulladék oda ne tapadjon, el ne rejtőzhessen. Minden egyes lámpa más és más rajz szerint készült... hogy csak néhány példáját szakítsuk ki annak az ezer részletnek, amely nélkül nincsen lényeg: nincsen jó architektúra.” /Bárdos Artúr: Lajta Béla /részlet/= Művészet, 1913. XII. évf. 8. sz./

Könyvtár részlete ­ 1913

Egy modern városépítőről. Lajta Béla művészete

„Ez az ő univerzalitása. Egy nagy, átölelő szeretete a magyarságnak és a történeti kultúráknak, egy nagy kísérlet mindannak összeolvasztására, ami matéria és díszítés, lassú, de biztos áthidalása a tudatosnak és a véletlennek, az építészetnek és a berendező művészetnek és

a belőlük emanáló szellemnek. Ennek a teljessége van meg a Vasutcai iskolán. Itt végképp megszűnnek a különbségek, melyek azelőtt építészetét, berendező művészetét és díszítőművészetét külön rendekbe sorakoztatták. Az építész egy szigorúan megszabott feladattal

áll szemben, ezért technikailag, konstruktive hogyan. A magafegyelmezésben mutatkozik nagyon világosan kénytelen beszélni. Az iskola meg, ki a mester. Lajta Béla idáig a hozzáadást alaprajza nem tűr mást, mint rendet, végezte az ő ornamentális áttekinthetőséget, korrektséget, sommás nyelvével, itt lép át a kivonás rövidséget. Ez mind oda van írva terére. Ez az a pont, melyen már homlokzatára, nemesen, nagyvonalúan. a díszítés sem lehet járulékos, Ezért állít meg, ezért vagyunk kénytelenek az maga is a funkcióból nő ki. e legszerencsétlenebb elhelyezésű épület Ezen a fokon a virágtartó előtt is ünnepélyes érzésekkel tekinteni fel megkoronázza az épülettagot, rá. De ha kifelé lakonikus is, belül annál a domborítása pedig formáit sugárzóbb, szélesebb kedvű az anyagokkal emeli ki. A vörösréz való bánásban. Az iskolatermek, a kapcsolótábla a falsíkba ír könyvtárszoba, tanácskozóterem, színfoltokat, a betűi pedig fogadószobák, mintairoda mind új és új ornamensekül élednek meg. A berendezőfeladatok elé állítják, a tektónikus készség az épületről térmegoldás részletkérdései elé, az átolvad a belső mezbe, anyagpolifonia hangszerelési feladatai elé. mindenbe a méretek, az Lépcsőház részlete Mennél jobban arányok, a vertikálisok szép koncentrálódik befelé játéka, a horizontok enyheségei költöznek. Ez az az építész, annál az iskola, amely nem a falfestés frízeivel, a lényegesebb a mit és a táblakeretbe rótt faragásokkal, a sarkokba helyezett hogyan, annál szobormásolatokkal, szóval esetlegességekkel fontosabb a falburkoló nevel művészetre, hanem tiszta architektúrát fayence színkérdése, a sugárzó levegőjével. Itt az iskolafal művészete a mennyezetfestés berendezőművészet etikája szárnyán jut el a valőrje, a vörösfenyő­ gyermeklélekbe.” Pór Bertalan mozaikképe bútorok és a pácolt tölgyfalapok fénysíkja, egy /Nádai Pál: Egy modern városépítőről. Lajta Béla lámpa elhelyezése, egy óratok vonalainak művészete = Magyar Iparművészet,1914. XVII.évf. összecsengése a székek támlájával, a mit és a 3. sz./

Emlékek az első évtizedekből... Intézetünk patrónusa Gróf Széchenyi István „TANÁR, ki az iskola küszöbét átléped SZÜLŐ, ki reánk bízod gyermeked nevelését DIÁK, ki átlépsz a Széchenyi­falak közé gondold meg, hogy szent munka az , amit a nemes gróf szellemében folytatsz, hogy a legnagyobb örökség a kiművelt agy, mit vérednek adhatsz, hogy Széchenyi nekünk nemzeti kincs, kit követni megszentelt kötelesség, példaképül választani honfiúi büszkeség”

"Az 1900­as évek elején gazdasági fellendülés mutatkozott világszerte, amely, bár ellentmondásosan, Magyarországon is éreztette jótékony hatását. Három év leforgása alatt több mint 2300 új vállalat alakult az országban 513 millió korona alaptőkével, amely igen jelentős összegnek számított abban az időben. E körülmények között igen jó elhelyezkedési lehetőségek adódtak, s a fiatalok örömmel készültek gyakorlati pályákra, köztük a kereskedelmi pályára is. A rohamosan növekvő igények kielégítése miatt 1908. augusztus 27­ én, dr. Bárczy István főpolgármester elnökletével, Budapest Székesfőváros Tanácsa úgy döntött, hogy a VI. kerületi Nagymező utcai Felső Kereskedelmi Iskolának a Rökk Szilárd utcában elhelyezett osztályait önálló iskolává nyilvánítja, és dr. Mihály József felsőkereskedelmi iskolai tanárt bízta meg az új fiúiskola vezetésével. 14 tanárral, összesen 254 diákkal (két alsó, két középső és két felső évfolyammal) megnyílt a három évfolyamos iskola, amely a követelményeknek megfelelően végezte munkáját, sőt még emelte is az oktatás színvonalát. Az iskolareformot is megelőzve a tanári kar számos kezdeményezéssel járult hozzá ahhoz, hogy minél műveltebb és gyakorlatiasabb szakembereket képezzenek a gazdasági élet számára. Az ötödik tanévtől már önálló, új épületben folyhatott az oktatás. A lendületes munkát azonban hamarosan az I. világháború törte meg. A háborús viszonyok (szénszünet, tanár­ és teremhiány, katonai érettségi stb.) között az iskola csak részben tudott megfelelni alapvető feladatának. Az 1925­ös évben intézményünk felvette Széchenyi István nevét. Az esemény egybeesett Széchenyi országgyűlési fellépésének 100. évfordulójával. Ettől az időtől kezdve páratlan Széchenyi­ kultusz bontakozott ki az iskolában, melyhez az is hozzátartozik, hogy számos, magas rangú közéleti személy és gazdasági szakember tartott itt előadást a tanulóifjúságnak. A Széchenyi­kultusz fontosabb tárgyi bizonyítékait ma is őrizzük iskolánk falai között, s büszkén mutatjuk meg új diákjainknak és a hozzánk látogatóknak."

A Vas utca 11­ről Huszonhét éves voltál, mikor megismertelek, Én tizennégy. Nem érzékeltem, hogy milyen szép vagy. A hatalmas kapuszárnyak magukba fogadtak, Az utcafrontot öblösítő falíved tetszett… Jó volt a bordó márványlépcsőkön lecsúszkálni, Madárt lesni az ablakon a tanóra alatt, De a katedrai felelés most is szorongat… Szerettem a tornarúdon magam produkálni, Misztikus érzés fogott el a főlépcsőházban A hadihős diáktársak emlékműve alatt, Fenn a tanulható tudás levegője áradt Felém a tantestület előtti aulában… Később tudtam meg: iskolánk építészremekmű. Lajta Béla (sokhelyütt) itt is nagyot alkotott. Prímán megoldottak az oktatási funkciók, minden téralakzat nagyvonalúan egyszerű, dominál az anyag és a szerkezet összhangja, stílusa modern és mégis sajátosan magyar: egy­egy falfelületet díszes ónlemez takar rajta a népművészet sok­sok ismert alakja. Ilyen volt a kilincs is (most is érzem fogását)… (Az óndísszel Lajta Téged meg is koronázott: az építész kívülre is szépséget varázsolt). Széchenyi, kinek nevét hordod, büszke lenne Rád.

/Kövesi Gyula, 1938­1942 között volt iskolánk tanulója /

Homlokzat részlete

"Az embert a gyógyíthatatlan nosztalgia gyötri a múlt szelíd és eszményi tájai felé." /Szerb Antal/

Varga László: „Szerencsémre osztályfőnöknőm a polgáriból, dr. Halmi Károlyné, azt tanácsolta szüleimnek, hogy taníttassanak tovább, megérdemlem. Így kerültem a Vas utcai kereskedelmibe. A B osztályba jártam, a tanulók fele katolikus, fele zsidó volt. Szüleimnek nem volt mindig örömük bennem: ­ Sohasem vagy itthon, fiam, csak aludni jársz

haza – mondogatta sokszor anyám. Igaza volt, de annyi minden vonzott. A mozi akkor élte gyerekkorát, és én egy jó filmet sem mulasztottam el. A Nemzeti Színházba 15 éves koromban jutottam el először. Jól emlékszem, Zilahy Süt a Napját láttam, ami olyan nagy hatással volt rám, hogy hazaérve ujjongva számoltam be élményemről édesanyámnak:

milyen szép a színház, és milyen csodálatos, hogy Javert­rel is. olyan szépen érthetően beszélnek, komoly, felnőtt Az iskolában sokat vitáztam tanáraimmal, emberek. Ezzel a színháznak egy életre rajongója már akikkel lehetett. A Vas utca történetében – lettem. így mondta apámnak Deák osztályfőnök úr – én A szűk kis Fecske voltam az egyetlen diák, akinek az 1912­1913. évi évkönyv utcában gyakran osztálykönyvben magaviseleti rovata minden bejegyzése: rúgtuk a rongylabdát évben megtelt, „meghozza már decemberre, sőt: „Tanulóink nagy része akar és tud is dolgozni, azonban a Kapcsos Karival, pótlapot kapott”. különféle sportok hajszolása, Égető Tiborral, Az osztályfőnök nem tudta megbocsátani, különösen az esztelenül és Kovács Ferivel. hogy még Pezenhoffer főtisztelendővel is vitába fékevesztetten űzött footballjáték és magának a nagyvárosnak Czagánnyal (a szálltam. Ővele volt a legtöbb problémám, mindenféle kínálkozó mulatsága legjobb volt köztünk) különösen a hittételek miatt. Pezenhoffer sok tanulót eltérít a munkától. és a Kadok főtisztelendő úr (a Demográfiai viszonyok Hozzájárul még mindehhez a szülői ház laza fegyelme, testvérekkel. Itt Magyarországon című neves könyv szerzője) nemtörődömsége, amelyet csak ismerkedtem meg a kitűnő tanár volt, jó nevelő, művelt és tiszta életű ritkán ment az a körülmény, hogy futballal, ami szintén pap. Velem sok baja volt, ezért – mint később a szegényebb sorsú szülőknek a megélhetés nehéz gondjai miatt egy életre elmesélte – nem nem marad idejük gyermekeik elkötelezett kedvenc tehetett másként, mint kellő házi nevelésére” szórakozásom beírt ő is az maradt. osztálykönyvbe, amit Közben egyre jobban éreztem, hogy valami pedig egész érthetetlen különbség van ember és ember között. pályafutása alatt A józsefvárosi papokat mindenki megsüvegelte, mindössze két esetben amit természetesnek vettem. De meglepett, hogy tett meg. Én voltam az a templomban, a nagymiséken, a szentélyben egyik. Pedig becsültem külön helyen ült Gratz úr, aki gazdag ember őt. (Érettségi után még hírében állott. Üveggyára volt: azt mondták, sok sokáig jártam hozzá pénzt ad a templomnak. Az ilyen magánvitára, megkülönböztetések lázadóvá tettek, mert hittételek, szociális Igazgatói iroda részlete,1913 igazságtalannak tartottam. kérdések Ebben az időben – 15 éves lehettem – olvastam megbeszélésére.) Victor Hugo: A nyomorultak című könyvét. Ez Vitám miatt Deák osztályfőnök igazgatói volt az egyetlen könyv, amelyet kétszer is kihallgatásra citált. Az osztály halálos csendben elolvastam akkoriban. Jean Valjean szerintem fogadta a bejelentést. Megijedtem. Talán még ártatlan volt, elítélése kicsapnak? Mi lesz otthon? Apám kegyetlen. Hiszen csak elzavar a háztól? kenyeret lopott. Viszont a Előbb Deák tanár úr ment be digne­i püspök, Myriel, nagy az igazgatóhoz, aztán nyílt az ember volt a szememben: bár ajtó, és kijövet intett nekem, hogy tudta, hogy Valjean visszaélt menjek be. Beléptem. Ilyen szép bizalmával, megmentette a szobát eddig csak színpadon rendőrök karmaiból, mert láttam. Szőnyegek, képek a falon, érezte, hogy ez az ember jóra hatalmas íróasztal. Az első vágyik. A rendőrfőnök Javert­ percben annyira hatása alatt tól irtóztam, mert a törvényt voltam az álomnak is beillő Tanári szoba,1913 betű szerint, kíméletlenül látványnak, hogy csak álltam a végrehajtotta. A méltányosságot nem ismerte, az szoba közepén, és önfeledten elmosolyodtam. ember nem számított, csak a törvény. De egyszer Krisch igazgató rám szólt: ő is törvényszegő lett. Magával szemben sem ­ Min mosolyogsz, fiam? A helyzet nem nevetni volt méltányos. Eldobta életét. Ügyvédi való! pályafutásom alatt számos Jean Valjean­üggyel ­ Igazgató úr, kérem, én nem mosolygok, sőt ­ találkoztam, szerencsére néha Myrielekkel, de őszintén szólva ­ félek.

­ Igazán nem akartál nevetni? – kérdezte barátságosan. ­ Nem – válaszoltam. ­ Akkor nem lehetsz rossz fiú. Erre nem válaszoltam, de éreztem, hogy nagy baj már nem lesz. Az igazgató közelebb jött hozzám, vállamra tette a kezét, és jó szándékkal mondta: ­ Ráérsz, fiam, még az életben vitatkozni. Úgy látom az osztályzataidból, hogy a tanulással nincs

Csak az számított, ki a jó barát, ki segít a másikon, ha bajban van. A jó sportolókat becsültük, és azokat, akiknek volt szükséges tananyaga a nyolcadik osztály és végül az érettségi anyagának földolgozásához. Szívesen tanultam, agyammal szinte lefényképeztem, amit olvastam, és később szóról szóra visszamondtam. Mélyebben azonban csak azok a tárgyak fogtak meg, amelyek különösen érdekeltek: irodalom, történelem, földrajz. A többi csak fénykép maradt bennem. A Vas utcában véletlenül megtanultam a memotechnikai módszert. Egyszer egy vendégelőadó ötletet adott, hogyan jegyezhetünk meg egyes dolgokat könnyedén. Harminc cédulát osztott szét, kérve, hogy mindegyikre írjunk rá egy szót, majd amikor int, akkor a számok sorrendjében mondjuk be a szavakat. Amikor mind a harminc szót bemondtuk, elismételte azokat. Nagy tapsot kapott, én pedig azt gondoltam magamban, ezt én is megcsinálom. Aranyi Sándor osztálytársamat megkértem, mondjon el nekem tíz szót. Elmondta, és én visszamondtam. Mindketten A tanári kar 1925­ben. Középen Kriesch Jenő igazgató,jobbra a második meglepődtünk. Ezt a technikát gyakoroltam, Pezenhoffer Antal főtisztelendő és egy nyilvános előadáson sikerült ötven szót baj. Fegyelmezd magad, ez az életben is majd visszamondanom, majd a katonaságnál fogadásból hasznodra válik. Most az egyszer nem kapsz száztizenkettőt. A memotechnika később sokat megrovást, de nem akarlak többé ilyen helyzetben segített, különösen bírósági ügyekben. látni. – Azután egyik karjával átölelt, és kivezetett az ajtón. Jóleső melegség áradt át rajtam. Nem tudom, hogy mi játszódott le azután /Varga László (Budapest, 1910. december 18. – Budapest, Deák tanár úr és az igazgató között, de később 2003. május 17.) magyar politikus, ügyvéd, író. 1947 és több bajom nem volt. Igaz, én is fékeztem magam. 1948 között a Demokrata Néppárt jelöltjeként, majd 1994­ Az osztályban nem voltak társadalmi től 1997­ig a Kereszténydemokrata Néppárt, végül 1997­ különbségek köztünk, annak ellenére, hogy től haláláig a Fidesz jelöltjeként országgyűlési képviselő. tudtuk, ki a jobb módú, melyik fiú apjának van 1994 és 2006 között az Országgyűlés korelnöke. 2002 és pénze, és melyik jön szegény környezetből. Nem 2003 között a KDNP elnöke. A nyugati magyar emigráció a pénzt becsültük a másikban, értékmérő sohasem egyik vezető képviselője volt. 1925­1929 közt volt az iskolánk volt előttünk a származás, a vallás vagy a vagyon. tanulója/ Horváth Endre: „A Gróf Széchenyi István Felső Kereskedelmi Iskola (Vas utca) négy évfolyamát 1935. szeptembertől 1939. júniusig végeztem el, az iskola ’B’ osztályában. Osztályfőnököm Klement Engelbert volt. Hogy készítették fel a tanulókat abban az időben? A négy évfolyamon 20 tantárgy került oktatásra. Az első évfolyamon 14, a másodikon 16, a harmadikon 16 és a negyediken

14 tantárgy. (…) Kiemelve néhány tantárgyat: Kétféle számtan szerepelt: a mennyiségtan és a politikai számtan – a matematika. Tartalmazta a négy alapvető műveletet, a matematika fontosabb műveleteit a kétismeretlenes másodfokú egyenletekig bezárólag. Rendkívül nagy súlyt helyeztek a négy alapművelet hibátlan és gyors elvégzésére, amely alapja volt a kereskedelmi

számtannak is. A kereskedelmi számtan foglalkozott a gazdasági életben fontosabb számításokkal, ennek keretében tanultuk a banki folyószámla vezetését, nyitását és zárását. Akkor a bankok napi kamatos kamatot számoltak. Ehhez táblázataink voltak, melyeket a folyószámla vezetés során kellett a kamatkiszámításhoz alkalmazni. E tárgy keretében tanultuk meg a tőzsdei arbitrálást (mai értelemben a tőzsdei piackutatást) – azaz melyik tőzsdén lehet a legolcsóbban vásárolni, illetve a legdrágábban eladni. A második idegen nyelv keretében a 2­3. évfolyamon a nyelvet, a 4. évfolyamon a kereskedelmi levelezést tanultuk. Engem az angol nyelvre osztottak be. A 3. és 4. évfolyamon dr. Szerb Antal tanított. Ugyancsak ő volt a 3. évfolyamon az irodalomtanárunk. Nagy súlyt helyeztek a gyorsírásra is, a tantárgy

Vállalat vezérigazgatója, az Ofotért főkönyvelője, Csepeli Szabók Szövetkezetének gazdasági vezetője, több bank főtisztviselője, akiket az érettségi után osztályfőnökünk helyezett el. Többen fontosabb beosztást töltöttek be nagyobb vállalatoknál és fontosabb szerveknél. Magam a Fővárosi Bútor Hangszer Vállalat kereskedelmi igazgatója, majd a Bútorért kereskedelmi főosztályvezetője lettem. Osztályunk második évfolyamán rendkívüli esemény volt az a balhé, melyet osztálytársunk követett el. Gyorsírásból dolgozatot írtunk, a dolgozatok összeszedése során osztálytársunk több ízben tüsszentő port szórt Kovács tanár úr arcába. Osztálytársunkat kicsapásra ítélték, azonban figyelembe véve, hogy az édesapja is az iskola tanulója volt, átváltoztatták szigorú megrovásra, utolsó figyelmeztetésre. Megjegyezni kívánom, hogy az elkövető későbbiekben egy nagyvállalat vezérigazgatója lett. Egyébként nagy tisztelet és megbecsülés övezte tanárainkat a hallgatók részéről. Néhány szó a tandíjfizetésről: a teljes tandíj havi 16 pengő volt. A harmadik fokozat 12, a második fokozat 8 pengő volt. A tandíjmentességhez jeles rendűség, a második fokozathoz jó rendűség, a harmadik fokozathoz elégséges rendűség, és mindegyikhez szegénységi, illetve vagyontalansági bizonyítvány kellett, melyet az illetékes fővárosi kerületi elöljáróság adott ki. A IV. B osztályba 34 tanuló járt, ebből 1 volt jeles rendű, 11 jó rendű és 26 elégséges rendű. Tandíjkedvezményben a 38 tanulóból 15 részesült. A tandíj az akkori keresetekhez viszonyítva igen magas volt, különösen, ha az átlagkeresetekhez (80 pengő) viszonyítjuk. Így működött az akkori időben az iskola.”

mind a négy évfolyamon szerepelt. A szépírás tantárgyban a „kalligrafikus” (rajzolt) betűk írását tanultuk, melyet a kereskedelmi levelezésben és könyvvitelben kellett alkalmazni. A torna heti három órában szerepelt, ennek keretében katonai gyalogsági alapkiképzést és a fegyverfogások ismeretét is kaptuk. Földrajzból alapvető követelmény volt a világ országai fővárosainak ismerete. Összegezve: az iskola maximálisan felkészített bennünket. Ezért a magam részéről hálával gondolok vissza az iskolára és tanárainkra. A jó felkészítést igazolja az a tény is, hogy az osztály tanulói közül – a háború után – sokan /Horváth Endre 2009­ben írt visszaemlékezése. gazdasági vezetők lettek: így a Kartográfiai 1935­39 között volt iskolánk tanulója/

Tanterem, 1933

"Több szeretetet és kevesebb nagyképűséget! A tanuló olyan, mint a bimbó; elhervad, elpusztul, ha avatatlan kezekkel nyúlnak hozzá." /Dr. Mihály József/

Futó Károly: „1940 – 44­ig jártam a Széchenyi István Kereskedelmi Középiskolába (Vas utcába). Igen jó tanári karunk és főleg kiváló hittanárunk volt (Pezenhoffer Antal), aki erkölcsileg, jellemileg nagyszerű fiú­ifjúságot nevelt. Komoly fegyelem, sportos vidám diákélet és korunknak megfelelő tudás birtokában hagytuk el a háború legsűrűbb zajában az iskolapadot. 1943 végén lett német tanárunk Szerb Antal. Nagyon szerényen, bölcsen tanított. Példát mutatott azzal is, hogy amikor vasárnap (havonta egyszer) közösen Szerb Antal vonultunk a közelben lévő Horánszky utcai kápolnába, kezében nagy imakönyvvel kísért minket. Sajnos, még a tanév befejezése előtt vitték el végzetes munkaszolgálati útjára. Diákemlékeink az akkori háború szörnyűségeivel színeződtek. Téli, karácsonyi

gyűjtések meleg ruha, sál, érmelegítő és egyéb adomány a fronton harcoló és szegényesen itthon fázó embereknek. A középiskolások, mi magunk, ebben részt vettünk. Gyakorlatias, életre nevelő üzemlátogatások (a Vámház, a Tőzsde, stb.) színezték életünket. Ha itt – ott fegyelmezetlenség fordult elő, nagyon körültekintően történt a helyreállítás, hiszen néha fiatalos könnyelműség megkísértett ennyi fiatal fiút, de súlyosabb kihágás nem történt. Emlékemben ma is él, hogy az osztályunk egyik hórihorgas (202 cm) magas fia egy fegyelmi ügyben, az iskola talán legalacsonyabb termetű gyors­ és gépírás tanára előtt egymásra föl – lenézve tisztázta (fegyelmezetten és tisztelettel) az „ügyet”. Nálunk még sértetlenül érvényesült, kinek mi a „joga és a kötelessége”. 67 év távlatából életem értékes, gazdag időszakára tekintek középiskolai „Vas utcás” koromra.” /Futó (Fischthaller) Károly, 1940­1944 között volt iskolánk tanulója/

"A nívót iskolánkban nem mi állapítjuk meg, hanem maga az élet." /Deák Lajos tanár, 1925­1926­os évkönyv/

Hidasi Antal: „1945­49 között voltam a Gróf Széchenyi István Kereskedelmi Iskola tanulója, időszakunk alatt végig dr. Tamás Károly volt általunk igen nagyra becsült igazgatónk. Ma már valószínűleg kevesen tudják, hogy 1945 őszén nem a Vas utcai szép épületben kezdtük meg a tanulást, hanem az Erkel színház közelében a Bezerédj utcába jártunk, miután legjobb tudomásom szerint ez idő alatt iskolánk ún. hadikórházként működött. Amikor a második évben már a Vas utcában viszonylag jó műszaki állapotban elfoglaltuk az iskolánkat még bizony igencsak éreztük a fertőtlenítő klór illatát.  Jó egynehány meghatározó tekintélyű és felkészültségű tanárunk volt, akikre a mai napig is szívesen emlékezünk vissza. Osztályfőnökünk az első 3 évben Soós Attila volt, majd betegsége miatt az osztályt, a IV. B­t dr. Horváth Oszkár tanár úr vette át, akire a mai napig is őszinte megbecsüléssel emlékezünk vissza. Azért mondom, hogy 'emlékezünk', mert még rendszeres kapcsolatot tartunk négyen­öten, akik együtt érettségiztünk 1949­ben.  Legkedvesebb tanárunk Dlusztusz Béla tanár úr volt, aki bennünket amellett, hogy a német és

Szava járása volt, hogy mindenkit kedvesen 'gyalogosnak' titulált. Sajnos korán elveszítettük. Ugyancsak kedves tanárunk volt dr. Vörös Lajos, akit a diáknyelv 'Tacitusznak' tisztelt. De a diáknyelv ragadványnevet adott Bornemissza tanár úrnak Hidasi Antal füzete 1945­ből is, nem sértő szándékkal őt Piásnak hívtuk. De dr. Rajna Tibornak is volt a diákzsargon szerinti neve 'Jumbo' és nem tiszteltük az egyébként nagyra becsült Pezenhoffer Antal tisztelendő urat sem, az iskola katolikus hittanárát, akit 'Prézli' névvel tiszteltünk meg. Ez időben a református hittanárunk dr. Vince Géza volt, Ady Endre unokatestvére, akitől igen sokat tudtunk meg Ady életéről, kapcsolatairól. Az 1945­ben együtt kezdett osztályból természetesen volt lemorzsolódás, de ennek ellenére közel 30­an együtt érettségiztünk.  Emlékezetes volt, hogy 1949­ben az érettségi szünetében Dlusztusz Béla tanár úr osztálykirándulásra, tanulmányi versenyre vitte Bajára az osztályt, ahol sikert sikerre halmoztunk, és elismerést szereztünk az ottani kereskedelmi tanárainál, diákjainál. Az út külön élménye volt, hogy oda­vissza hajóval mentünk és különösképpen a visszaútnál minden jelentős hajóállomásnál óriási kosarakban szálltak fel azok, akik termelőként Budapestre hozták eladásra szánt árujukat.  Ugyancsak szívesen emlékezünk vissza arra, amikor szeretett Béla bácsink (akivel haláláig tartottuk barátságunkat és részese volt rendszeres Az iskola énekkara egykorú újságkivágáson találkozóinknak) betanította velünk dr. Tamás angol nyelv rejtelmeibe próbált bevezetni, az Károly igazgató úr kedves nótáját, amely úgy iskola kultúréletét is meghatározta. Időszakában szólt, hogy: énekkar, tánckar működött (ekkor még csak fiúk jártunk a Vas utcába), de kiválóan felkészített bennünket szavalni is ­ felettünk egy évvel járt Klinkó Márk, akinek több mint helyi tehetsége volt szavalásból. De mi is dicsekedhettünk Rapcsán (Hegyi) Ferenccel, aki igazi őstehetség volt, és meggyőződésem, hogy ezen a pályán is sokra vihette volna. Más kérdés, hogy a közgazdasági egyetem után az élet más pályára vezényelte.  A mai napig nagy szeretettel emlékezünk Vedres László tanár úrra, aki csodálatosan szépen tudott Vas utcai diákok iskolai kiránduláson a táblán is írni és bennünket gyorsírásra tanított.

'Fehér hajú, sápadt arcú öregasszony Simogatta, csókolgatta halvány arcom A lelke sírt bánatában, mikor kérdi: Édes fiam, mi bajod van? Édesanyám, minek kérdi, hisz úgysem érti!' Mi fiúk talán akkor voltunk először az igazgató úrnál, aki meghatottan fogadott bennünket irodájában és köszönte meg a megemlékezést. A népi tánckarban magam is részt vettem és az eggyel fölöttünk járó Kékesi Ferenc volt az, aki bennünket betanított, és akivel örömmel találkoztam két évvel ezelőtt, amikor mi a 60 éves évfordulónkat is ünnepeltük az iskolában. Ő a népi tánccal sokra vitte, mi összesen egy ízben szerepeltünk a tánckarral a Zeneművészeti Főiskolán, de az nekem a mai napig emlékezetes maradt. Sok osztálytársunk került az érettségit követően más pályára. Temettük katolikus paptársunkat, többen mérnöki pályán boldogultak, a legtöbb fiú a gazdasági életben, bankban dolgozott és öregedett meg és Ülésrend 1945­ből sajnos már távozott közülünk. Valamennyiükre szeretettel emlékezünk.  A sportolókat (az osztályból Czinkán Tibort, Bánhegyi Lászlót, Milosevics Lászlót említeném fel, ők kosárlabdában illetve futballban jeleskedtek, de Győri Károly barátunk a sakkban ért el szép eredményeket). Bozsó tanár úr nevelte és irányította a sport területére, hiszen ebben az időben két olyan másik fiúiskola is rivalizált velünk, mint a Mester utcai Szent István

Kereskedelmi Középiskola és a Wesselényi utcai középiskola. A mi időnkben még a Diákszövetség működött, általában az év végén az iskola udvarán a 4. osztályok azzal búcsúztak a fiatalabb diákoktól, hogy az iskola zászlaját ünnepélyesen a Diákszövetség képviselője adta át a harmadikos osztályok valamelyikének. Büszkék voltunk az önképzőköri életre is. Ezen a téren Sédi tanár urat szeretném megemlíteni,

Csiki Sándor, Preiszinger András, Sulányi Vilmos: „Minden ember túl élete delén, 80 éves kora táján ráébred arra, hogy középiskolája – amikor a serdülőből lassan felnőtt lesz – öntudatlanul élete, személyisége alakulásának talán legfontosabb tényezője volt.E sorok írói 1946­ 1950 között voltak az iskola diákjai,

meghatódottan gondolnak alma materükre. Ma már tudjuk, hogy társadalmunk alakulásában, fejlődésében ez a négy év különleges volt, mert országunk plurális demokráciából ekkor lett baloldali diktatúrává. Visszagondolva akkori magunkra, ebből szinte semmit sem érzékeltünk. A háború utáni nincstelenségből nagyon szerény életformára

Kosárlabda az iskola udvarán

aki kémiából vezette az önképzőkört, de emellett is mindig buzdított arra, hogy az élet bármely területén törekedjünk egymás segítésére. Ezt igyekeztünk betartani. Ebben a négy évben a más említett gyorsírás mellett gépírást is tanultunk, két nagyon kedves tanárnőnk próbálta megismertetni velünk a gépírást, nem sok sikerrel.  Bennem pillanatnyilag ezek a gondolatok fogalmazódtak meg. (…) Szeretném megérni, hogy a 2012­es évben, amikor az iskola épületének 100 éves jubileumát ünnepeljük, még részt tudok venni többedmagammal az 1945­49­es IV. B tanulói közül.  (…) és örömmel várjuk a találkozót. Jó kezdeményezésnek tartottuk az is, hogy minden évben sor került az utóbbi időben öreg diák találkozókra, öröm volt látni, hogy nálunk idősebb és korábban végzettek is még közöttünk voltak ezeken a találkozókon.” /Hidasi Antal visszaemlékezése. 1945­1949 között volt iskolánk tanulója/

tértünk rá. Fiatal srácok voltunk, akik a barátkozás, a sport, a szakismeretszerzés, az első udvarlások korát éltük. Szigorú, de figyelmes, pedáns, elegáns, példamutató tanáraink irányításával. Nagy néha betértünk a közeli Kőfaragó utca közepén lévő, ma is működő vendéglőbe. (Újabban érettségi találkozót tartottunk itt.) Iskolánkban lányok részére kétéves gyors­ és gépíró képzés indult. Ez felkeltette érdeklődésünket. Iskolai magatartásunkat a fegyelem és tisztelet jellemezte. Ismeretlen volt az óra alatti beszélgetés és a tanárral szembeni tiszteletlenség. Amikor 1946­ban elkezdtük a tanévet, a kapuban és a lépcsőházban megcsapott bennünket a kloroform szaga, mert a háborús években az épület hadikórház volt. Ma már tudjuk, hogy jó magatartásunkra kedvező hatással volt a Lajta Béla tervezte műemlék iskolánk harmóniája, masszivitása, folyosóinak tágassága, a népi motívumokkal festett falak. A Vas utcai iskolának van szellemisége. Mindig jellemző volt rá az igényes szaktudás, a jó tanár­diák viszony, az életre való kellő felkészítés Széchenyi István életművéhez méltóan. Ennek a szellemiségnek a kulcsa volt a tanári kar tudása, sugárzó személyiségük, pedagógiai érzékük. Ilyen tanárok mellett a mi 1946­1950­es, IV. B­ként végzett osztályunk tagjai általában vállalatok, intézmények közép­felső vezetőiként dolgoztak, és számviteli főiskolát, közgazdasági egyetemet végeztek. Volt, aki jogász, volt, aki kohómérnök vagy tanár lett, s mindannyian elsőgenerációs értelmiséggé váltak.

tiszta okfejtésével hatott ránk. Korniss Lőrinc tanár úr a magyar irodalom tanításával elérte, hogy írásban és szóban is jól alkalmazzuk a magyar nyelvet. Emlékezetes, hogy minden óráján 5­6 főnek, sorban állva verseket kellett felmondania. Bozsó József testnevelő tanár úr szakszerű és atyai stílusával megszerettette a sportot. Sokat kosárlabdáztunk és röplabdáztunk az udvaron, szinte szüntelenül, még a tízperces szünetekben is. Hatására többen profi klubokba is eljártak. Dr. Rajna Tibor tanár úr a jogot oktatta, de ezt a gazdasági élet tapasztalataival színezte. Még az akkor működő tőzsde belső életével is megismertetett bennünket. Várkonyi Ferenc tanár úr a történelmet oktatta. A kronológián túlmenően világszemléletet adott nekünk. Tőle hallottunk először Smith, Ricardo, Hegel, Marx, Engels filozófiai, közgazdaságtani gondolatairól. Borissza Ferenc tanár úr a számvitelt oktatta, s egyben osztályfőnökünk is volt. Az élet bizonyította, hogy bennünket a számvitel szakembereivé képzett. Dr. Tamás Károly igazgató urat Lépcsőház ablaka tiszteltük, de az irodáját, de még a tanári szobát is félve közelítettük meg. Sédi Károly tanár úr a kémiát és az áruismeretet oktatta. Emlékezetes maradt világos magarázata, és kísérletei. A IV. B osztályunk tagjai közül néhányan kiemelkedő életpályát futottak. Marton Sándor diákéveink alatt is kitűnt gép­ és gyorsírói tudásával, versenyeket nyert. Később az iskola szaktanára lett. Bozsik Imre kiemelkedő értelmével, szorgalmával, közösségvezetői tevékenysége után a Szovjetunióban kohómérnökként végzett, és a Dunaújvárosi Kohóműveknek vezető szakemberévé vált. Egyik társunk mélyen vallásos ember volt. Ezt tisztelettel tudomásul vettük, néha enyhe csipkelődéssel. Hercz Alfréd (Frédi) a hitéért Meghívó az iskola újjáépítése javára rendezett jótékonysági estre ­ 1947 áldozta életét az izraeli­arab háborúban. A továbbiakban néhány tanárunkat emeljük Dr. Pusztafi Károly a jogi egyetem elvégzése ki, akiknek hatása rajtunk máig felismerhető: után ügyészi életpályát futott be. Hárs János tanár úr matematikaoktatása világos, Jelen írás egyik szerzője megyei lapkiadó vállalat

gazdasági vezetője, másik a nagyhírű MOM nagyvállalat munkaügyi vezetője, a harmadik személy közgazdasági szaktanár volt a Katonai Műszaki Főiskolán, és az utóbbi húsz évben makro­ és mikroökonómiát oktatott közgazdasági szakközépiskolákban. Mindhárman hálásan és büszkén emlékezünk a 100 éves jubileumát élő iskolánkra.”

/Csiki Sándor, Preiszinger András, Sulányi Vilmos, 1946­50 között voltak az iskola diákjai/

Osztálykép ­ végzősök

Iskolánk a háború utáni évtizedekben „A múlt nem azért a miénk, mert dicső; de mert a miénk, gazdagok vagyunk…” /Esterházy Péter/ A történelmi változások ellenére az iskola képzési célja és profilja az 50­es években lényegét tekintve alig módosult. Az addig tiszta fiúiskolába először 1951­ben vettek fel lányokat, s pár év múlva már háromszor annyi lány járt az intézménybe, mint fiú. A tanári karban is hasonlóan alakult a nemek aránya. 1953­ban tradíciói, kiváló tárgyi és személyi adottságai alapján gyakorló iskolává nyilvánítják az intézményt. Az 50­es években középfokú kereskedelemi káder­ képzés folyt az épületben. A szomorú 1956­os események után, 1958­ban, az 50 éves fennállást már aránylag konszolidált viszonyok között ünnepli meg az iskola.

Rékási Anna Magdolna, Tóth Ágnes Borbála: "1958­tól 1962­ig voltunk a Széchenyi István Közgazdasági Technikum diákjai. A mai napig nagyon jó érzéssel és sok szeretettel emlékezünk vissza az ott eltöltött évekre.

Az ötvenes évek légkörét idézi az "Aranykönyv",melybe csak az arra érdemesek neve kerülhetett

Az iskolai órák és a diák hétköznapok mellett kellemes emlékeket őrzünk a heti kereskedelmi

gyakorlatokról, és nyaranta a kereskedelem különböző területein (Közért, Röltex, Textilnagyker, Ápisz) eltöltött nyári gyakorlatokról. Élményt nyújtottak az áruismeret tantárgyhoz kapcsolódó üzemlátogatások is, melyek alkalmával szerencsénk volt a gyártás rejtelmeibe bepillantani. Jártunk a Herendi Porcelángyárban, a Fűzfői Papírgyárban, az Astoria Szálló éttermében és konyháján, ahol a teknősbéka leves készítésének titkaiba is beavattak minket. Kiránduláson A Délker banánérlelő részlegében jót lakmározhattunk a „túlérett” banánból. Az évente ismétlődő osztálykirándulásokon is büszkén viseltük a sötétkék diáksapkát az iskola címerével, és csak néhány renitens diák feledkezett meg erről időnként. Az iskolai viseletként akkoriban kötelező fehér galléros sötétkék köpeny emlékét is őrzi néhány régi fotó. A felejthetetlen ünnepeink, mint a szalagavató és ballagás akkoriban még nem a divatról és pénzről szóltak, remekül éreztük magunkat egyszerű sötétkék szoknyás ­ matrózblúzos

Az Aranykönyv egyik bejegyzése

csodálatos hófedte éjszakai erdőben szervezett túrája maradt feledhetetlen élmény. Nyaranta a KISZ építőtáborokon is szép számmal részt vettünk minden évben. Ezek az alkalmak összehozták az osztályt, olyan közösséget építve, ami évtizedek múlva is tartósnak bizonyult. Ennek is köszönhető, hogy idén, 2012­ben tartjuk 50. érettségi találkozónkat, amelyen 5 hajdani Vas utcai diáklányok tanárunk mellett az egykori 27­es osztálylétszámból 21 volt diák vesz részt."

viseletünkben, és nagyon jól szórakoztunk az iskola feldíszített tornatermében. (Az egyik kép a ballagás után készült az iskola udvarán, azóta sajnos elhunyt matematika tanárnő osztályfőnökünkkel, Jánosházy Margittal.) /Rékási Anna Magdolna, Tóth Ágnes Borbála 1958­1962 Tiszteltük tanárainkat és büszkeséggel töltött között voltak iskolánk tanulói/ el minket, hogy olyan nevelőink voltak, mint tornatanárnőnk, Dr. Kovácsné Nyári Magda, aki tanulmányi időszakunk alatt nyert vívásban ezüstérmet az 1960­as római olimpián. Sokat köszönhetünk volt osztályfőnökünknek, Jánosházy Margit tanárnőnek, és Kovács Elemér tanár úrnak, földrajztanárunknak is. Sok kirándulást szerveztek, és lehetővé tették, hogy megismerjük az országot. Kora tavasszal vagy késő ősszel jártuk a természetet, de volt alkalom, hogy decemberben, a téli szünetben Ballagás után kirándultunk a Mátrába, ahol Kovács tanár úr a Forrai Miklós iskolaigazgató visszaemlékezése: "Száz éve készült el a méltán híres Vas utcai Felső Kereskedelmi épülete, Bárczy István építőprogramjának legrangosabb és legdrágább iskolapalotája, és egyben Lajta Béla építész munkásságának is legjelesebb darabja. A centenáriumi emlékkönyv után most – a kor szellemét követve – elektronikus jubileumi emlékkönyv születik, s ez nemcsak formájában, hanem tartalmában is valami új. Csatlakozom az ünneplők sorához, semmiképpen sem szeretnék prekoncepcióval élni az eredményt illetően, de pár hónapja egyik ismerősöm érdeklődött, hogy tényleg úgy volt­e, ahogy ő olvasta az interneten. Más alkalmakkor meg másoktól kaptam efféle kérdéseket. Az biztos, hogy az egyéni és osztálytörténetek még sok kuriózumot, megörökítendő sztorikat rejtenek, és hozzájárulnak, hogy színesebb, teljesebb kép

rajzolódjék majd ki a Széchenyi Kereskedelmiről. Magam több mint ötven éve lettem a vasutcaiak, a „széchenyisták” népes táborának tagja, és szolgáltam bő két évtizeden át ebben a nem mindennapi épületben, sok kiváló kolléga oldalán, sok­sok feladatot és örömet okozó tanítványt nevelve. Emlékeimet – az alkalomhoz illően – az épülethez kötöm, és kezdem rögtön legfelül, a könyvtárban. Csak emlékeztetőül: ennek a műemlék épületnek ez a legszebb terme, a maga nemében unikum (tetővilágítás, beépített üvegszekrények, fafaragásos ajtók stb.). Tudomásom szerint nincs még egy ilyen középiskolai könyvtár az országban. Személyesre fordítva a szót: csak úgy mellékesen, egyéb feladataim mellett botcsinálta könyvtárosként magam is belekóstoltam a bibliotékázási munka rejtelmeibe (gyorstalpalón

még középfokú képesítést is szereztem), de tényleges munkára kevés időm maradt. Sajnálom, de azért utólag is örülök, hogy ez se maradt ki az életemből. Annak meg külön is, hogy ennek az átmeneti könyvtároskodásnak köszönhetem saját könyvtáram legbecsesebb dedikációját Németh Lászlótól. Ő nemcsak kortársa, hanem kiváló méltatója is volt Szerb Antalnak. Jól ismerték egymást, követték és értékelték tanulmányaikban a Nyugattal indult és egyre gazdagabb modern magyar irodalmat. S most visszatérek a könyvtárba, merthogy e falak A könyvtár között élt és alkotott Szerb Antal a szépíró, esszéista, filológus, tudós irodalomtörténész. Nem sorolom tovább, de azt még mindenképpen el kell mondani, hogy egyetemi magántanári képesítéssel csak ebben az iskolában kapott katedrát. Tette, amit tehetett, rendületlenül végezte a dolgát: nemcsak a tanórákon tette fel a kérdést Vörösmartyval: „ment­é a könyvek által a világ elébb?”, hanem válaszolt is rá műveivel: írástudói felelősséggel, európai, humanista elkötelezettséggel. Ebből a könyvtárból, erről a katedráról szól még ma is hozzánk. Hogy mi jut még eszembe erről a szellemi műhelyről az elmúlt évtizedekből? Memóriám mélyéből elsősorban a számtalan verseny, vitadélután, előadások, találkozók, neves vendégek látogatásai, előadásai, rendhagyó

A könyvtár

irodalomórák tolulnak föl. Akkoriban is sokat töprengtünk, vitatkoztunk, olvastuk a futurológiát, a tudományos ­ technikai forradalomról szóló írásokat, a divatos sci­fiket,

de akkor, a Gutenberg ­ galaxisban élve, eszünkbe nem jutott volna, hogy a Neumann – galaxisba átlépve ma már egy átlagos számítógépen az otthonunkban olvashatjuk a világ legnagyobb és leghitelesebb enciklopédiájával egyenértékű adathalmazt (Wikipédia). Nem muszáj a könyvtárban búvárkodni, sok minden megváltozott. És mégis…meg kell találni a megoldást, a modus vivendit. Könyvtárosnak, tanárnak, a társadalomnak. Ebben a munkában igen jelentős szerepet vállalt Gombai Márta jó 30 éven keresztül. Az évtizedeken át elhanyagolt könyvtárat korszerű, folyamatosan működő multifunkcionális intézménnyé fejlesztette. Volt bőven feladata, hiszen előtte – meg se tudnám mondani hány évig – az volt a gyűjtemény őre, akinek az igazgató a nyakába varrta. Később döntési helyzetbe kerülve mindent megtettem a helyzet rendezéséért. Rövidre fogva: egy kis szervezéssel sikerült Mártára rátalálni, és szerződtetni. Főállású könyvtárosként az oktatás­nevelés vérkeringésébe kapcsolta és megsokszorozta ennek a szellemi műhelynek a hatékonyságát. És most ugorjunk! Máris a földszinten A könyvtár bejárata vagyunk , a tornateremben , a kosárlabda emblematikus otthonában. Nekem rögtön a tanítványaim arca ugrik be elsőként, amint a bordásfalon lógva, trombitálva buzdítják a csapatot. (Jó Lajta Béla rittyenthetett volna még valami lelátófélét ehhez a legekkel elhalmozott teremhez!) Meg az, amikor a 67­ben végzett osztályom 20 éves találkozó alkalmából kihívta az iskola csapatát egy derbire. A drukkolásunkon nem múlott volna az eredmény, de hát az a húsz év mégiscsak húsz év. A nosztalgiamérkőzés végén teli tüdőből fújtuk lelkesen: „Szép volt fiúk! Szép volt lányok!”­ merthogy mi „koedukált” csapattal álltunk ki. Az idei 45 éves találkozót már tervezgetik, de – úgy tudom – meccs nem lesz! Tanítványaimmal gyakran beszélgettünk tanórákon, manapság pedig ilyen­olyan találkozások alkalmával a sportról, a fair playről, a teljesítmény hajszolásáról, nem is sorolom tovább, hiszen csak az „ép testben ép lélek” vagy

a kalokagathia görög megfogalmazására gondoljunk! Hogy mi köze ennek a tornateremhez? Elég, ha csak az évkönyvek e témájú írásaira hivatkozom. Az anyag bőséges, most ezeket nem ismétlem meg. Inkább a terem másik, színháztermi funkciójára emlékeznék. Amikor kiváló művészek, előadók az egész tanulóifjúságnak adtak elő különféle műfajokban, vagy éppen osztályok, közösségek vetélkedtek színjátszásban, országismeretben, A tornaterem bejárata táncban, zenében ­ szóval „ki mit tud?”­ban. Aligha vitatható ezeknek a tanórán kívüli nevelési, személyiségformáló alkalmaknak a szerepe az általános műveltség kialakulásában. A fellépések, ünnepségek, szalagavatók, hangulatos bálok, nemes versenyek pedig, életre megmaradnak a fényképeknél maradandóbban. De mesélhetek prózaibb dolgokról is. Ez az épület átélt világháborúkat, forradalmakat, Kuncze Géza emléktábla harcokat és bombázásokat, nagy szerencsével azonban ezeknek alig van nyoma. Látszólag. Mert bizony a Róth Miksa­féle üvegablakok, lámpák, az egységes ornamentikához tartozó bútorzat fájdalmasan hiányos. Emlékszem, mennyi utánjárással sikerült csak rézlemezt szerezni a homlokzat kijavításához, pedig akkor már műemlék volt az épület! Hiába. A hiánygazdaság éveit éltük. Máskor meg politikai túlbuzgóság fenyegetett: Egy ostoba potentát a grófi előnevet akarta levésetni Széchenyi neve elől a homlokzaton. (Dr. Drenyovszky Gyula igazgató mesélte egyszer bizalmasan, hogyan szabotálta el a fajankó utasítását.) Nekem egyik nagy kudarcom is a tornateremhez fűződik. 1980 nyarán a lehullott csempéket és a padlót borító pévécé lapokat

kellett pótolni. Az előbbit az eredeti gyártó, a pécsi Zsolnay­gyár minta alapján elkészítette, egy „maszek” tisztességgel fel is rakta, ámde az Országos Szakipari Vállalat szakszerűtlenségek sorozatát követte el a padlóval. Csak dióhéjban: a két­három négyzetméternyi pévécé­pótlás miatt – határozott ellenkezésünk ellenére – az egész terem padlózatát feltörték, és feleslegesen szigetelték. Mikor félig elkészült az aljzat, elkezdett púposodni, nyilvánvalóan a gázosodó szigetelőanyag miatt (jegyzőkönyv). Emiatt a vállalat főmérnöke és vegyészmérnöke helyszíni szemle után elrendelte az egész terem lefóliázását nejlonnal. Erre jött újból a szilárd burkolat, majd a pévécé­borítás. Mit mondjak? A gázok röhögve felnyomták az egészet! Tanévkezdet – átvétel – verdikt: a középiskolai bajnoki kosárlabda mérkőzéseket el kell vinni máshová, testnevelési órákra csak korlátozottan használható a terem – a kijavításig. Csak sovány vigasz volt számunkra (mérnök kollaudátorunk képviselte az iskolát), hogy nekünk lett igazunk. – Jóllehet most az épület jubileuma okán emlékezünk, mégsem idézem fel a hasonló eseteket, példának talán ennyi is elég. Csak annyit még, hogy ezek hátterében, mint a fenti példa is, legtöbbször a rozsdamarta csőrendszer rejtett hibái voltak a ludasok. S most fellépek egy emeletet az épület legfontosabb helyiségébe – a tanáriba. Ez az intézet napi működésének centruma és ugyanakkor a legfontosabb terveinek és döntéseinek a helyszíne ­ teoretice. Mint cseppben a tenger, ebben a szobában naponta megjelent szinte az egész világ. A tanári szoba napjainkban Mielőtt azonban az itt eltöltött bő két évtized emlékeit felidézném, megpróbálom a mozgalmas 20. század történéseiben, összefüggéseiben – a jobb megértés reményében – elhelyezni őket.

Csak vezérszavakban: dúlt az ideológiák harca, reális veszéllyé vált a harmadik világháború, fegyverkezési verseny leszerelési tárgyalásokkal megspékelve, tudományos küzdelem a világűrben (szputnyikok és Holdra szállás), a kétpólusú világ egypólusúvá válik. Nálunk itthon nagyjából a hatvanas­hetvenes évek, tágabban az ’56 és ’89 közötti időszak ez. Aki megélte tudja, aki meg történelemkönyvekből ismeri, megértheti, hogy a pedagógiában is rengeteg izgalmas dolog történt. A korábbi évkönyvek adatait, értékeléseit nem ismétlem, csak utalok rájuk ­ inkább tendenciákra, törekvésekre összpontosítok, meg arra, ami kimaradt. Szeretném a múlt kifényezését, de a dramatizálását is elkerülni. Nem akarok sem ítész, sem vátesz lenni, de példákkal, kontrasztokkal, kitekintésekkel azért néhány kuriózumra is rámutatnék A tanári szoba beépített szekrényekkel, mennyezeti lámpáival, foteljeivel, az egész épületre oly jellemző egységes díszítményeivel még az eredeti. Az ajtón belépőt szemben Széchenyi életnagyságú képe fogadja, tekintélyt sugározva és mintegy szimbolizálva az itt folyó munkát, a meg­megújuló kísérletező szellemet, a haladást szolgáló útkereséseket. Az én időmben folyt például a technikumok szakközépiskolává alakítása, a gyakorlati oktatás 5+1­es, 4+2­es, sőt 3+3­as formájának kialakítása a munkára nevelés szellemében, a fizikai munkát fetisizálva (horribile dictu még a gimnazisták is jártak üzemekbe kalapálni, reszelni egy napot!). Tantárgyak szűntek meg és újak születtek, de általános és szükségszerű volt a TACS (tananyag­ csökkentés) minden tantárgyban, nem kis káoszt okozva. Pedagógus berkekben némi malíciával CSAT­nak is becézték (csökkents, amennyit tudsz!). Mindenkire, de különösen a tankönyvíró kollégákra rótt ez nagy terhet. Most jut eszembe, hogy a megkapott brosúra alapján zöldfülűként én tartottam a tantestületi értekezletet. Komoly kolléga ezzel nem blamálta magát. Érdemi vita nem alakult ki az előadásom után, ahogy emlékszem: megindult az új gyakorlati képzési rendszer nálunk is, mint az

egész országban. Hosszú évek során aztán sokat finomodott és tökéletesedett a rendszer, elfogadottá vált. A gyakorlóhelyek is fejlődtek, ennek ellenére megszaporodtak – főként lógások és lopások miatt – a testületi fegyelmi tárgyalások. A hiányzás és a nyári gyakorlat elmulasztása a rendtartás szerint évismétléssel járt. És így tovább. A szigoron kívül például a városportyával Lámpa is segítette az iskola a szakma megszerettetését. Ennek szakmai részeként osztályommal például az átalakítás előtt álló Corvinba látogattunk el, sőt még a minisztériumban is készítettünk riportot az áruház új arculatának terveiről. A gyerekek ezt is ugyanúgy élvezték, mint a városismereti, vagy lakótelepi szociográfiai – kereskedelmi jellegű felméréseket. A korábban sokat emlegetett nyári táborainkban is voltak efféle portyák országismereti, idegenforgalmi, falukutatási jelleggel pl. Borsod vagy Baranya megye elnéptelenedő falvaiban. Itt említem meg futólag, bár részletes elemzést is megérdemelnének a nyári építőtáborok, a saját szervezésű sokfunkciós, vagy alkalmi nyelvi táborok, kerékpáros vagy gyalogostúrák, ODK stb. Egyedi, olykor sajátos formáik illeszkedtek az egyéb oktatási­nevelési kísérletekhez, lett légyenek azok központi vagy éppen házi jellegűek. Ilyen volt például. az OPI égisze alatt folyó matematikatanítási, közösségi nevelési kísérlet, vagy éppen az önkormányzati rendszer kiépítése, a fakultáció címszó alatt Lámpa futó fakultatív napok, a filmesztétika oktatásához is kapcsolódó, de azt jócskán kibővítő mozilátogatás rendszere, irodalmi színpad, házi versenyek és pályázatok, az összevont érettségi­ felvételi vizsga az ország kereskedelmi szakközépiskolái részére, az egész napos oktatás.

A lista nem teljes. Néhányakról a korábbi beszivárogtak az iskolába, hanem képviselőik évkönyvekben olvashatunk méltatásokat. kisebb­nagyobb fórumot is kaptak egy­egy Az azonban több mint érdekes, hogy most alkalommal. Szolzsenyicin Iván Gyenyiszovics kb. 40 év után ismét előkerültek a parlamentben! egy napja című (akkor világszenzáció!) írása Oktatási miniszterek és szakértők csaptak össze, megjelenvén, mi is meghívtuk a gulágot megjárt például az egész napos oktatás, összevont Lengyel Józsefet. A diákoknak tartott előadást érettségi­felvételi stb. ügyében. Elintézhetném lágerélményekről, e tárgyú műveiről. De persze az egészet azzal, hogy nincs új a nap alatt, begyűrűztek a nyugati diáklázadások, ennél azonban összetettebb a probléma. Távol hippimozgalom, zenei irányzatok és együttesek álljon tőlem, hogy 40­50 évvel korábbi törekvései, a modern táncok, a farmer divatja, eseményeket, törekvéseket kilakkozzak, stb. Bőven adódott ezekkel nevelési feladat is. felnagyítsak, de a párhuzam kézenfekvő. Hogy Erdélyt, a csehszlovákiai bevonulást és Nagyságrendben óriási a különbség egyéb szomszédsági problémát ne is említsek! természetesen, de a vihar, a szembenállás Ezek is napjaink részei voltak. kísértetiesen hasonlít. Máig sincs közöttünk Ezeknél azonban sokkal intenzívebben és kollégák között, tanárok és tanítványok között közvetlenebbül hatottak a közgazdaságtani egyetértés az egésznaposság hasznosságáról, elméletek változásai. Nem szakosként is hozadékáról, viszont az összevont érettségi­ érdeklődéssel olvastam Liska Tibor afféle felvételi megítélése egyértelműen pozitív. szamizdatként terjedő írásait Ő gyakori vendége Tovább haladva ezeknek az éveknek a volt iskolánknak, sőt táborainknak is, már csak krónikájában, feltétlenül meg kell említeni a kettős családi kötöttsége okán is. testület érdeklődését, gyors reagálását a politikai, Sok filmes, részben a fényes szelek társadalmi, gazdasági, művészeti folyamatokra, nemzedékéből, személyesen mesélt ­ a változásokra. Hogy ne csak rébuszokban forgatókönyv­ írástól kezdve a készítésen át a beszéljek, néhány konkrétum. Sok író, művész, megjelenés problémájáig ­ a kulisszatitkokról. politikus szabadult amnesztiával az 56­osok Ezek az évek, elfogultság nélkül állíthatjuk, a közül, új közgazdasági elméletek formálódtak, magyar filmgyártás fényes korszaka voltak. új gazdasági mechanizmusok oldják az elavult, Emlékezetes az is, amikor a szomszéd ház merev tervgazdálkodást az kertjében a kerületi tanáccsal iparban, mezőgazdaságban; a állandó szoborkiállítást filmgyártás látványos hazai és rendeztünk a 70­es évek külföldi sikereket ér el. A második felében. Az avatásra diktatúra érezhetően enyhül, az a kerületi művelődési osztály életszínvonal emelkedik, de az a Kossuth­díjas Varga Imre egész folyamatot a „húzd meg ­ szobrászművészt, Zsigmond ereszd meg” taktika határozza Attilát (Fővárosi Műemlék meg. Az irodalomban és felügyelőség?), szónoknak művészetekben mindent a három pedig Csurka István írót hívta T szellemében kategorizálnak, meg. Műemlék iskolánk jó azaz vannak támogatott, tűrt és háttérnek bizonyult az tiltott művek. ünnepséghez, növendékeink A tantestület nyitottságához, pedig megelégedéssel látták szellemi útkereséséhez, innovatív munkájuk eredményét, büszkék szellemiségéhez az is voltak teljesítményükre és hozzátartozott, hogy az imént szereplésükre. Nem lehet vázolt elképzelések nemcsak kihagyni ezeknek az éveknek Az aula mennyezetfreskója ­ részlet

a krónikájából, hogy ismét gyakorló iskola lett iskolánk a 60­as évek végétől. A korábbi ismertetésekhez kiegészítésképpen: a tanárképzési feladatok a nem vezető tanároktól is többletmunkát igényeltek. Nem részletezem; az azonban feszültséget okozott, hogy a 70­es évek második felében három felsőoktatási intézmény (MKKE, KVF, TF) hallgatói jártak hozzánk hospitálni, gyakorolni. Háromféle követelményrendszer, háromféle díjazás a vezető tanároknak, stb. ­ a feszültséget oldandó, kompetencia hiányában a felsőbb hatóságokhoz fordultam javaslatokkal a megoldás reményében. Ezekkel egy időben azonban sokkalta nagyobb problémák is izgatták a pedagógustársadalmat, hogy csak az új tanterveket és az egységesítést (központosítások? uniformizálás? gleichschaltolás?) említsem. Magyarán: az egész középfokú oktatás­nevelés átszabása. Ennek talán legérzékenyebb eleme volt, hogy az oktatási minisztérium felügyelete alá kerültek az iskolák a szakminisztériumoktól. Mi is. Az még csak hagyján, hogy anyagilag is rosszabbodtak a feltételek, de sérült a viszonylag szabadabb autonómiánk is mind oktatási, mind nevelési, mind egyéb ügyekben. Ezzel párhuzamosan a Fővárosi Tanács is új felügyeleti rendszereket vezetett be, nem titkoltan az általános központosítás végrehajtásának segítésére, ellenőrzésére. Ez érintette például az egésznaposságot és egyéb kezdeményezéseket is. Például nálunk szinte teljessé vált az ötnapos tanítási hét a tanároknak – órarendileg, azaz kinek­ kinek a hét különböző napján nem kellett bejönnie. Az általános felügyelő szétdobatta a húsz órarendet, megszüntette a kedvezményt, jóllehet nemsokára általánossá vált az ötnapos munkahét. Más belső kezdeményezést is megszüntetett kellő körültekintés nélkül, autokratikus módon. Ez aztán többeknél kiverte a biztosítékot. (Jócskán volt persze a háttérben az évek óta halmozódó belső feszültségből is.) Így kerültünk aztán a tévé képernyőjére és az újságok hasábjaira. Meg más, nem publikus fórum elé. Ezek egyikének résztvevője mondta nekem az ügyről, a maga szerepéről: „Védtem az állami lábszagot.” Ennek

a közjátéknak a következtében sodródtam el én is más vizekre. Ennyi. A fő tevékenységünk persze a kötelező állami feladatunk, oktatás és nevelés volt, de időnként ránk „jelöltek” más megbízást is. Ilyen volt, amikor munkaügyi döntőbizottságot kellett alakítani, 19 iskola tartozott hozzánk. Nem kell nagy fantázia hozzá, elég csak egy mai újságot kézbe venni, mit jelentett munkaügyi jogvitákban dönteni, röviden: képesítés nélkül bíráskodni. Ráadásul a feladathoz se pénz, se posztó! Summa summarum a bizottság Kardos Kati vezetésével kiváló munkát végzett, a munkaügyi bíróság értékelése, a közvélemény és még az érdekeltek szerint is. E néhány emlék és eszmefuttatás lezárása előtt hadd hívjam kollégáimat és tanítványaimat (akiktől ma már inkább én tanulok) közös töprengésre. Már középiskolás koromban izgatott a kérdés, különösen mikor Nyilas Misit alakítottam a színpadon, majd később irodalomtanárként 50 éven át, hogy milyen, akár egész életre szóló indíttatást, vagy kudarcot él át a diák az iskolában. A nagy lázadó Ady Endre felülmúlhatatlan szeretettel, ragaszkodással, alázattal emlékezik (Vén diák üdvözlete, Üzenet egykori iskolámba) a másik nem kevésbé nyughatatlan zseni, Petőfi, pedig legalább annyi meggyőző erővel, a vágáns dalok hetyke csúfondárosságával idézi meg iskolai hányattatásait (Deákpályám). Aztán ott van Berzsenyi, Csokonai, Móricz, Kosztolányi, Kassák, Szabó Dezső meg mások, és az alma materek: Zilah, Kolozsvár, Debrecen, Patak, Pápa, Sopron stb. Életpályák által felmutatott tükrök és görbe tükrök. Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde! Azt hiszem, igaza van Gogolnak, mert ezek sokszor hitelesebben idézik vissza a valóságot, mint a legendává felmagasztosuló történetek. Hozzátéve és megengedve, hogy az emlékezőknek szubjektíve mindig igaza van. Összegzés helyett egy vallomás. Nekem jó alma matereim voltak, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ezek közé sorolhatom ezt az impozáns épületet és örökmozgó szellemi műhelyt." /Forrai Miklós 1974­1980 között volt iskolánk igazgatója/

Horn Miklós a táborokról: "1965 nyarán Nehéz – azt hiszem igazából lehetetlen – ezeknek szerveztük meg az első Vas utcai tábort a tatai a táboroknak az értelmét, értékét, hangulatát tó partján. Senki ne gondoljon a tatai tavat visszaidézni. Akik részesei voltak, a Vas utcai „gyerekeink” és a tanár kollégák, nem hiszem, hogy igényelnék ezt. Hiszen évtizedekkel később itt­ott összefutva, elkerülhetetetlen, hogy felidézzük a táborok valamelyik – el nem felejthető – emlékét. A konyhai ügyeleteket, ahol mi főztünk, és bizony, néha­néha lekozmált az étel, amit ünnepélyesen el is temettünk; a „mi kis városunktól” a fordított napig ezernyi programot, a 20­30 km­es portyákat, az átélt viharokat, Gáncs Péter és Halmos Zsuzsi ünnepélyes tábori Hegyhátszentjakab, 1982 esküvőjét, Gyenes Julcsi névadó ünnepségét… Megáll a tollam! Nem tudom folytatni. A tábor körülvevő üdülőövezetre! Az országút és a tó sokunk életének meghatározó része, élménye közötti lakatlan, a közelben egyetlen vízcsappal volt és az is marad, teljesen függetlenül attól, „felszerelt”, fákkal és bokrokkal övezett prérin hogy diákként vagy tanárként voltunk jelen, vagyunk. Itt építjük fel első hiszen azt együtt szerveztük alkalommal – a táborépítő és éltük meg. Esténként a brigáddal – a sátrainkat, a parancsnoki sátorban együtt konyhát, a WC­t és mindent, terveztünk a másnapi ami egy kéthetes nomád programot, azt, hogy mit táborozáshoz szükséges, nincs főzzünk, no meg azt is, hogy még gépkocsink, nincs honnan tudunk ilyen vagy hűtőszekrény, nincs olyan élelmet, nyersanyagot elektromos áram (csak beszerezni. Mert 30 évvel petróleumlámpa). De itt ezelőtt ez sem volt egyszerű. vannak az elsőtől a negyedikig A megszámlálhatatlanul Hegyhátszentjakab, 1981 terjedő osztályokból a felbukkanó emlékek közül táboréletet vállaló diákok, és persze a tanárok. azért egyet megemlítenék, hiszen ez – talán a Hadd említsem meg közülük először azokat, akik maga furcsaságában – ad valami ízelítőt abból, ma már nem élnek – Csonka Jutkát, Liska Ilit ­, amit Vas utcai tábornak neveztünk. és persze a többieket is – Orosznét, akkor még A táborélet legaktuálisabb része minden éven Garamvölgyi Zsuzsát, Szabó Elekné Klárit, Zobory a bontás volt. Eltelt két hét. Az előző napi éjszakáig Zsókát, Forrai Miklós ­, valamint táboraink nagy tartó tábortűz, éneklés után döglesztő melegben túravezetőjét, a mindig velünk tartó „Tibor bácsit” (ti. Liska Tibort), „mellékesen” a magyar reform közgazdaságtudomány „legendás” alakját. Majd Tata után sorjáztak a következő évek táborai: Balatongyörök, Arló, Orfű (az általunk felfedezett – akkor még üres, elhagyott domboldalon, a Zipernovszky forrásnál). Majd újra Györök, újra Orfű – sokszor is, új helyként Hegyhátszentjakab. És persze az évről évre újonnan érkező diákok, miközben néhány öreg Hegyhátszentjakab, 1981 táboros – akik már túl az iskolán, az érettségin – is velünk tartott. No meg az „új” tanárok: Winkler sátrakat bontani, edényeket mosogatni és Hédi, Bazsó Éva, Vangel Sári, Buti Sanyi, Sattler csomagolni, takarítani a terepet, no meg Kati, Kádár Kati, Dorogi Helga, Boda Ari, Vámos szalmazsákokat üríteni. Ez igazi „férfi és női Erzsi. Ezer bocsánat ha valakit – három évtized munka”! Történt Orfűn, hogy késő éjjeli takarodó távlatából – kifelejtettem! után – engedély nélkül – néhány táborozó fiú és

lány kiszökött a közeli szigetre. Ez bizony súlyos vétség a tábor rendje ellen. Reggel – a táborbontás miatt – már fél 6­kor ébresztő volt. A táborvezetőség ott helyben összeült, hogy felelősségre vonja a vétkeseket. Szigorú büntetés született: nem vehetnek részt a táborbontásban. Fürödhettek, aludhattak, de közreműködni ebben, a bizony a fárasztó és inkább lehangoló közös munkában, tilos volt számukra. Neveket most

ide nem írok, de akik ebben a büntetésben részesültek, máig úgy emlegetik, mint akkori életük egyik legnehezebben viselhető pillanatát. Érti ezeket a sorokat a mai olvasó? Akik táboros volt, az biztosan igen Talán más is…"

Varga László blogbejegyzéseiből: "Az első napokban, melyeket az új középiskolámban töltöttem, az osztálytársak apródonként tájékoztattak a tanárokról. Többnyire becenéven: Öcsi, Líviusz, Illye, Dodó – ezzel is jelezvén összetartozásukat, míg én, a beavatatlan, igyekeztem dekódolni a sokszor csak gesztusokba, hangsúlyok és elhallgatások mögé rejtett információt. Öcsi, a földrajztanár a „Majd meglátod!” előrejelzéssel kiegészítve is meghazudtolta Kovács Elemér várakozásaimat. Semmi öcsi­ szerű nem volt benne. A középkorú, pocakos­ köpcös, magasan barázdált homlokú férfiúnak alighanem a szavajárása adott egykor nevet. Megtörténhetett, hogy még a lányokat is öcsinek szólította, ha lendületbe jött. Öcsi a fantáziát behozta az órára, lesöpört minden kiszámíthatót, nemigen lehetett skatulyába tenni. Óráit dinamikusan és fegyelmezetlenül tartotta. Ötletei hol így, hol úgy bukkantak elő, néha megszakítva, máskor újraindítva az óra menetét. Az egyik ilyen ötlet az ottlétem első földrajzórája végén pukkant: – Öcsi, megtanulja a leckét, és aki tudja, két hét múlva jelentkezhet a világ összes fővárosával, kikérdezem. Ötös! – fejezte volna be az órát. De én nem hagytam. – Lehetne mindjárt most? – kérdeztem. Ez után kétszer­ háromszor megtörtént, hogy egy­egy óra alatt bekukkantott hozzánk, és elkért. Micsoda gyógyír volt ez az éppen kirúgott diák önérzetének más osztályban bizonyítani, hogy a teljesítmény a fővárosokkal nem lehetetlen. Maga sem ismert ilyet. Egy háromnapos börzsönyi kiránduláson a tetthelyen derült ki,

hogy az ebéd megrendelése valahogy gellert kapott. Vagy posta nem volt, vagy étterem. Ott álltunk megfürödve egy kicsiny községi kocsmahivatal előtt, amelyet néhány perc alatt életre organizált Kovács tanár úr, azaz Öcsi. – Te mégy a henteshez, ha nincs: akkor is: húst, belsőséget, akármit keresel; te a boltba; krumpli mindenütt van, s ha krumpli van, minden van! Ti vágtok fát, gyújtóst; öcsi! A kezedre vigyázol! Gyerünk, mozgás! – fejezte be az instrukciókat. És a mozgás estebédet eredményezett. Harminc­negyvenünknek. Turista szakköri vagy fotószakköri kirándulás volt? Ki tudja már. Mindkettőt ő vezette. A stencilezett kosárlabda újságot is. Az iskola büszkesége máig, hogy itt játszottak először Magyarországon kosárlabdát. Öcsi méregette minden új fiú magasságát, de amint említettem, helyezést lehetett elérni nála földrajzból is. Évek múlva, de még az „átkosban” amerikás tanítványai meghívták Öcsit Montrealba (vagy Mexikóvárosba?), az olimpiára, ráadásként egy kis tanulmányútra is elvitték a Nagy Tavakhoz, meg a Yellowstone Nemzeti Parkba: hadd lássa saját szemével, amit évtizedekig tanított. Biztosan ott is összeütött valaki egy bográcsgulyást, felsoroltatta gyermekével a fővárosokat, s bemutatták az amatőr fotókat a Harlem Globetrotters meccseiről. A hetvenes évek közepén Soroksáron dolgoztam, olyan iskolában, amelyben valamennyiünk emberi és tanári személyisége érvényesülhetett. Osztályomban a földrajzot Fiam Istvánné tanította. Órájára csak egyszer ültem be, de láttam őt gyerekek között, hallottam szólni erről­arról. Egy alkalommal megkérdeztem a kolléganőt:

/Horn Miklós 1964­1974 között volt iskolánk tanára, igazgatója/

– Mondja Julika, nem ismer véletlenül egy Kovács Elemér nevű földrajztanárt? ­ Dehogynem! – így a válasz – ő volt a szakvezetőm! De miért kérdi? Ma sem tudom, mit láttam meg Julika munkájában, stílusában, ami kiváltotta a kérdést. De a válasz egy tanár nemzedékeken

átívelő kisugárzásának erejéről árulkodott. Ő volt Öcsi." /Dr. Varga László, (Atlasz blogger, publikációkban Varga Papi László; blogja elérhető: http://hatkilo.nolblog.hu/categories/Vas_utca/) 1966­ban érettségizett iskolánk IV. A osztályában/

Iskolánkban tantermet neveztek el Kovács Elemérről

„Akit egyszer Öcsi tanított, abban ma is ott van belőle a lényeg. A logikus gondolkodás, a stratégiai szemléletmód, a taktikai manőverezés, ezáltal a hatékony problémamegoldás. Nekem történelmet tanított. 1977­ben valami őrült nagy kitüntetésben részesült, mindenki tudott róla, büszkék voltunk. Spontán akciónak indult, de valami

tömegtumultussá vált aznap a tanári előtere, a lépcső, a fél folyosó, és a lépcsők közti nagy tér. Egyszerre hangzott fel két­háromszáz, vagy több torokból az üvöltés: Ö­csi­bá­csi­Ö­csi­bá­ csi...addig, míg ki nem lépett a tanáriból. Akkor kitört a vastaps. A lányok közül sokan könnyeztek, felejthetetlen volt.”

"Mindig köpenyben, kékben!, vasalt vagy nylon ingben, szabályszerű nyakkendővel, frissen borotválkozva érkezett órára. Úgy láthattuk, ahogy helyesnek tartotta tanárnak látszani. Bár néha somolygott szája szögletében, ha kaptunk a csalin, amelyet kivetett, vagy azon, ami megtetszett neki ötleteinkből, mégis komolyan vette a dolgát, a munkát, a tanítást. Mintát adott, férfi mintát a feminin környezetben. Illye nem volt engedékeny. Nem kímélte a tankönyveinket sem. Tanév elején áthúzatott egész oldalakat, bekezdéseket cserélt fel, meghatározásokat töröltetett. Csak pillogtunk: egy­egy szóra hogy képes ennyire haragudni! Ha a táblára írt, vagy egyes szavakat diktált, ne adj’ Isten, hogy egyszer húzzuk alá a füzetben azt, amit ő kétszeresnek mondott, s jaj volt annak, aki a kockák számát nem vette figyelembe akkor, amikor a bekezdés szélességét meghatározta. A rendetlen munkát, a

slendriánságot, a nem helyénvalót nem tudta elviselni. Harminckilencen képesítőztünk, Illye tárgyából tizenhatan az év végi osztályzat fölötti eredménnyel. Magam úgy, hogy érettségi szünetben elő se vettem az áruismeret tankönyvet. De a füzetet, amiből készültem, évekig őriztem, költözésről költözésre, bekezdéseivel és aláhúzásaival együtt. Senki sem tudta volna megmondani, miért tartottuk szigorúnak. Nem emlékszem sem intőre, sem büntetésekre, mégis: amit akart, azt keresztül vitte. Amikor néhányan szombat estelente tréfából felcsöngették az iskolában lakó pedellust, nem véletlenül bízták osztályfőnökünk helyett Illyére az ügy rendezését. Ekkor valóban volt dörgés villámlás, őszinte harag amiatt, hogy egy ember otthoni nyugalmát megzavartuk. Egy emberét, aki – s ezt sejtetni engedte – alacsonyabban állt rangban, de feljebb tisztességben, mint mi,

/Bejegyzés Dr. Varga László blogjáról;ismeretlen szerző/

semmirekellők. A felcsöngetések érettségi után a szokott időben másként folytatódtak. A Háry borozóból jövet, egy­két doboz ajándék cigivel, negyed­, félórákat beszélgetve: ­ Hogy van, Matyi bácsi? Az egyik érettségi találkozón Illye elmesélte, miként lett belőle tankönyvíró. Hogyan szállította hitvesét gyermekükkel a Balcsira nyári szünetben, s a kocsi hátuljában hogyan verte az írógépet nap mint nap, amíg fürdött, pancsolt, napozott a család. A második. Erre már éjt nappallá téve dolgozni kellett. Ám ez is az

iskolában kezdődött, egy kirándulással, amelyet az egyik levelező, felnőtt osztállyal tett. Az utazás alatt ugyan nem történt semmi, de Illye, aki a munkában addig nem ismert lehetetlent, másnap berontott a direktorhoz: – Főnök! Vedd el tőlem az osztályt! Őket tovább már nem taníthatom! Illye szerelmes lett az egyik tanítványába. Mondhatni: ez a világ rendje. Igen, belefér a szerelem is, meg a tisztesség, a tartás, a becsület. Ahogyan Illyevölgyi János értelmezte."

"Egykori, Vas utcai középiskolámban is volt osztályfőnöki óra, meg világnézeti szakkör, de a demokrácia, a diákönkormányzat nem tananyag volt, hanem létezett. Magunk döntöttünk az iskolanapról, a szalagavatóról, a kirándulásról. Az iskolaújságnak volt ugyan tanár vezetője, de nagyon meglepődtem volna, ha nem én, hanem ő állította volna össze a lapot. Diákügyelet óvta az iskola rendjét,

tartotta nyilván a késéseket, rendbontásokat, s ezeket heti rendszerességgel együtt beszélték meg az ügyeletesek és a vétkesek. A diákok maguk büntettek, jutalmaztak. Valóságosan és felelős emberként éltek a jogaikkal."

/Dr. Varga László blogbejegyzése/

/Dr. Varga László blogbejegyzéseiből/

Egykori iskolai újságok, 60­as, 70­es, 80­as évek

Az Unikum első számának szerkesztői üzenete

Schneider Melinda: „Vasutca”­i emlékfoszlányok "Bevezetésül elmondanám, hogy az emberben az érettségi után több mint 44 évvel sokszor csak emlékfoszlányok maradnak. Vannak olyan események, dolgok, amelyekre tisztán emlékezünk, de vannak olyan emlékek, amelyek az idők során elhalványodtak, sőt el is felejtődtek. Valószínűleg ez azért van így, mert nem mindegyik esemény volt fontos vagy érdekes számunkra. A következőkben egy­két dolgot idézek fel, amelyek megmaradtak bennem. Orosz óra: 1967­ben érettségiztem a IV/C

osztályban. Az osztályfőnökünk S. Csathó Judit volt, aki a magyart és az orosz nyelvet tanította az osztálynak. A mi osztályunkban két tanár tanította az orosz nyelvet, mivel az osztály létszáma 44 fő volt: az osztályfőnökünk ­ S. Csathó Judit, és Dr. Kiss Ernő igazgatóhelyettes. Én az osztályfőnökünk csoportjába kerültem. Nagyon megszerettem ezt a nyelvet, több tanulmányi versenyen is részt vettem. Az osztályban én voltam az „orosz felelős”, ami azt jelentette, hogy szívesen segítettem a feladatok megoldásában azoknak az osztálytársaknak,

akiknek nehezen ment az orosz nyelv. Kipróbáltam tudásomat az iskolai, a budapesti és az országos versenyeken is. 1966­ban az iskolai versenyen második helyezett lettem. Az iskolai verseny után került sor a szakközépiskolák és technikumok versenyére. Budapesti szinten negyedik helyezést értem el. Az iskolai nyelvtanulás mellett, külön nyelvórákra jártam a Magyar­Szovjet Baráti Társasághoz, ahol olyan anyanyelvű tanárok tanítottak, akik nem tudtak magyarul, akik a beszédet gyakoroltatták velünk. A magyar anyanyelvű tanárok pedig az orosz nyelvtant tanították. Itt készítettek fel a Iskolai oklevél nyelvvizsgára is. 1971­ben a Rigó utcai Idegennyelvi Továbbképző Központban középfokú nyelvvizsgát tettem oroszból az általános nyelvi anyagból. Ezután idegen nyelvű levelezőként dolgoztam egy kereskedelmi vállalatnál. Szakmai gyakorlat: szakmai gyakorlat egy héten egy alkalommal volt. Minden évben máshol voltunk: 2 évet közértben (első és negyedik év), 1 évet a Keravillnál (második év) és 1 évet pedig háztartási boltban (harmadikban) töltöttünk. Egy­egy boltban 3­5 tanuló volt. Feladatunk volt a vevők kiszolgálása, a Országos verseny oklevele raktárban az áruk elhelyezése és az elmélet megtanulása. Gyakorlatvezető tanárunk Kisasszondiné tanárnő volt. Az eladói munka mellett, az elméleti oktatást a boltvezetők tartották. Mind gyakorlatból mind elméletből vizsgáznunk kellett. A gyakorlatvezető tanárunk meg rendszeresen ellenőrizte, hogy rész veszünk­e a gyakorlatokon. A diákeladóknak kötelező volt köpenyben megjelenniük. A köpenyen pedig ki kellett tűzni a „Diákeladó” jelvényt. Iskolai viselet: abban az időben mindenkinek kötelező volt kék iskolaköpeny hordása. Az iskolaköpeny általában térdig ért, és nem lehetett minit hordani. Annyiban divatoztunk az

iskolaköpennyel, hogy mindenki „egyénileg” kötötte meg az iskolaköpeny övét, vagy ha egy kicsit ducibb volt, akkor nem tett fel övet, hogy soványabbnak nézzen ki. E mellett volt diáksapkánk is, amelyre rátűztük az iskolajelvényt. Így mindenki tudta a sapkán lévő iskolajelvényről, hogy a diák melyik iskolába jár. A körmöt és szemet festeni tilos volt. Magas sarkú cipőt sem hordhattunk. Szünetekben lármázni, hangosan beszélni nem lehetett, kettesével kellett körbejárni a folyosón, és erre egy ügyeletes tanár figyelt. Az iskolaünnepélyek ­ tanévnyitók, és tanévzárók, valamint nemzeti és nemzetközi ünnepek megrendezésére az Uránia Filmszínházban került sor. Az ünnepélyekre mindig fegyelmezett sorokban mentünk át. A kötelező ünnepi viselet a matrózblúz volt és kék szoknya lányoknak, öltöny pedig fiúknak és fekete cipő. Az ünnepi beszéd és műsor után mindig vetítettek egy filmet. Tornaórán kék vagy fekete tornadresszben tornáztunk. Eleinte még rátettük a derekunkra vagy a csípőnkre a fehér gumiövet, majd az is egy idő után elmaradt. Akinek nem volt pénze tornaruhára vagy nem kapott készen a boltban, az egy pólóból vagy atlétatrikóból készített magának egyet. Szabályok: a tanítás előtt 750­kor már az iskolában kellett lenni. Ha késtünk, akkor az iskola akkori portás bácsija – Matyi bácsi ­ felírta a nevünket. Ha jól emlékszem 3 vagy 5 beírás esetén rosszabb magatartásjegy vagy intő járt. A diákok a folyosón ügyeletet tartottak az órák alatt. Mindenkit a névsor elejétől végéig beosztottak egy bizonyos időpontra. Erre azért volt szükség, mert a folyosón lévő ketrecekben tartottuk holminkat (tanszer, tornaruha, kabát, stb.). Ügyeltünk, hogy nehogy illetéktelenek kezébe kerüljenek a cuccaink, hisz mindenütt van besurranó tolvaj. A dohányzás akkor kezdett egyesek Ballagási tarisznya között „divattá válni” a WC­ben. Amíg egyesek titokban gyújtottak rá és a nyitott ablakon fújták ki a füstöt, addig más

őrködött a WC előtt az ajtóban. Ha a tanár a térképet és kérdeztünk tőle. Még a legkisebb láthatáron belül volt, akkor az ügyeletes beszólt eret is ismerte és azt is tudta, hogy a térképen dohányzóknak, akik gyorsan eloltották a csikkeket hol kell keresni. Nem tudtunk tőle olyat kérdezni, és ügyesen eltűntek, mire a tanár odaért. amire nem tudott válaszolni. Tehát a tudása Minden héten két hetest neveztek ki, akik csillagos ötös volt. felírták a táblára az osztály létszámát, a hiányzókat, Történelem óra: a történelmet Liska Tiborné az igazoltan távollevőket. Minden óra kezdete tanárnő tanította. Arra törekedett, hogy az anyagot előtt a hetes jelentette az osztályba érkező tanárnak ne csak bemagoljuk, hanem értsük is. Ezért az osztály létszámát, a jelenlévőket és a hiányzókat. megpróbálta a történelmet logikusan tanítani, A hetesek feladata volt a rend betartása, tábla ami azt jelentette, hogy a történelmi tények mellett, letörlése. a történések logikáját vezette le számunkra, illetve Feleltetés: az órákon a hetes jelentése alatt az rá is vezetett bennünket az eseményekkel osztálynak fel kellett állnia, ezután leültünk és kapcsolatos logikus gondolkodásra. Egy­egy kezdődött az óra feleltetéssel. A történelmi esemény tanár lapozott a naplóban és miből és miért nézte a jegyeket, és azt, hogy ki következett be, és mi nem felelt már régóta. Ilyenkor volt annak a hatása. olyan csend volt, hogy ha A pozitív az volt az leejtettünk volna egy egészben, hogy gombostűt, akkor lehetett volna gondolkodásra tanított hallani a hangját. Izgultunk, és nem magolásra. hogy ki kerül sorra, főleg azok, Osztályozáskor akik nem készültek. nagyon szigorú volt, Idegfeszítőnek éreztük, amikor feletetésnél is az a napló lapozásának jellegzetes események logikájára Osztálykirándulás hangját hallottuk. A feszültség a volt kíváncsi. névsor elején lévőknél csökkent, 1963­ban kezdtük az amikor hátrébb lapozott a tanár a naplóban, akkor első évfolyamot és kíváncsiak voltunk arra, hogy egy kicsit fellélegeztek, ha visszalapozott, akkor tulajdonképpen mi történt 1956­ban. Azt tudtuk, fordított volt a helyzet. Sokszor a tanárnak ez a hogy leverték a forradalmat és tevékenysége egy­két percig is elhúzódott, ilyenkor „ellenforradalomnak” tüntették fel a véres az idegfeszültség fokozódott. Szinte a torkunkban eseményeket, de igyekeztek minket „homályban éreztük szívünk dobogását. Az izgalom akkor tartani”, mivel nem lehetett ebben az ügyben ért véget, ha valakit kihívott felelni a tanár, és ez állást foglalni, hisz senki nem vállalhatta fel az a többinek nagy megkönnyebbülést jelentett, igazságot, hisz a párt hivatalos álláspontját kellett főleg azoknak, akik nem készültek fel az órára. elfogadni. Az volt az irányadó. Titokban mindenki Fordított nap: az iskolában minden évben volt sejtette az igazságot evvel kapcsolatban, de nyíltan egy fordított nap, amikor egy diák ült a tanár senki sem beszélt róla. helyére és utánozta a tanárt, magyarázta a Polgazd óra: a polgazdot Garai Tiborné, Lívia tananyagot diáktársainak. Ilyenkor a tanár is néni tanította. A kapitalizmus politikai ráismerhetett saját magára. Emlékezetem szerint gazdaságtanát még meg lehetett érteni és tanulni. szinte groteszk módon megmutattuk tanáraink Ha jól emlékszem egy évet tanultunk kapitalizmus gyengéit, és ezeken nagyon jót mulattunk, de és egy évet a szocializmus politikai tanáraink sem sértődtek meg. A fordított napok gazdaságtanából. A szocializmus politikai mindig vidáman teltek el. gazdaságtanáról mindig az volt a vélemény, hogy Kovács tanár úr: Kovács tanár úr nekünk a a kapitalizmusból átültetett mondvacsinált keverék földrajzot tanította. Igen nagy tudású tanár volt. született, amelyet senki sem szeretett megtanulni. A topográfiát szigorúan vette, hisz ha valaki Hisz abban az időben (1962­ben) raktuk le a tudta a világ fővárosait és azt is, hogy hol szocializmus alapjait, és valahogy ez a helyezkednek el a térképen, az már kettest kapott. „kapitalizmusnál fejlettebb” társadalom még Egyik alkalommal megkért minket, hogy nem volt teljesen kiforrva és sok mindent nem vizsgáztassuk le Magyarország folyóiból. Néztük értettünk meg belőle (például tervszerűség,

tudatosság). Azt tanították, hogy a szocializmus a kommunizmus alsó szakasza; a szocializmusban mindenki a munkája, képessége szerint részesül az anyagi javakból, míg a kommunizmusban pedig mindenki szükségletei szerint. Ez valahogy nehezen volt hihető és érthető számunkra, mert az emberek tudása, képessége, munkája mindig is különböző volt, sohasem lehet, lehetett azonos. Egy kalap alá nem lehet venni minden embert, Osztálykirándulás hisz egy egyik többet, másik kevesebbet, a harmadik meg semmit nem tesz le a társadalom asztalára. Aki meg kevesebbet, vagy semmit nem tesz le, az miért részesüljön ugyanúgy, mint az, aki egész életében tudása, képességei szerint szorgalmasan dolgozott? Erre azt volt a válasz, hogy akkor az emberek gondolkodása is meg fog változni. Hát megváltozott? Persze, hogy nem, hisz mindenki csak a saját önös érdekeit, érvényesülését nézi. Ez csak egy nem megvalósítható ideológia volt. Lívia néni igyekezett mindenre magyarázatot adni, a feleltetésnél egy kicsit engedékenyebb volt a többi tanárnál. Táborozás: az első évfolyam elvégzése után az iskola nyári táborát a Bakonyban, Gézaházán, egy turistaházban rendezték meg. Ez a tábor nagy élmény volt mindenki számára, hisz sokat kirándultunk. Az egészből annyira emlékszem, hogy egyszer egy 20 kilométeres túrát rendeztünk, Csesznek várát is meglátogattuk. Visszatérve a turistaházba közölték, hogy az egyik iskolatársunk nem jött velünk a szállásra. Nekünk érte kellett menni, megkeresni és hazahozni. Később kiderült, hogy egy balesetet színleltek, mintha diáktársunknak eltört volna a lába és hordágyon hoztuk haza. A mi feladatunk az volt, hogy mentsük meg a „balesetet szenvedőt”. Tulajdonképpen ez csak egy gyakorlat volt. Arra voltak kíváncsiak a tanárok, hogy ilyen esetet hogyan reagáljuk le, milyen a közösségi szellem, és hogyan tudunk segíteni a bajba jutotton. Építőtábor: az építőtáborunk Lakitelken volt. Az építőtáborok akkor nagyon divatosak voltak. Nem kaptunk fizetséget az ott elvégzett munkáért.

A munka ellenértéke a teljes ellátás volt. A táborban szőlőt kötöztünk. Külön brigádok voltak, amelyek versenyben voltak egymással. A munkát reggel kellett kezdeni és délben fejeztük be. Délután már nem tudtunk dolgozni, mert tűző napsütés volt és már nagyon kifárasztott a munka. Arra emlékszem, hogy az egyik este katonákat hívtak hozzánk és zenére táncoltunk. Az építőtábor ideje alatt indult az első Táncdalfesztivál és érdeklődve néztük a tv­adást. Megjegyezni kívánom, hogy akkor még nagyon ritka volt a televízió készülék és újdonságnak számított. Nem mindenki tudta anyagilag megengedni magának, hogy vegyen egy TV­ készüléket. Örültünk, hogy a táborban volt egy TV­készülék, amelyen nézhettük a táncdalfesztivált. Este leültünk a készülék elé és együtt néztük a műsort. A legemlékezetesebb előadó Kovács Kati volt, akinek a „Nem leszek én a játékszered” című dala nyerte meg tetszésünket. Az adás után pedig dúdoltuk a fülbemászó dallamokat. Osztálykirándulások: osztályunk minden évben kirándult az ország egy­egy nevezetes helyére. Általában 2­3 napos kirándulásokat szerveztünk. Voltunk Sopronban, Balfon, és meglátogattuk Nagycenken lévő Széchenyi­ kastélyt. A beküldött fényképen az osztályunk a Széchenyi­ szobor előtt Az osztályfőnökünk, Csathó Judit gitározik lett megörökítve. Arra emlékszem, hogy Balfon a szállásunkon nem tudtunk rendesen mosakodni, mert nem volt meleg víz. Elég hideg időben voltunk ott, és annak ellenére, hogy rendesen felöltöztem, mellhártyagyulladást kaptam. Hazatértünk után egy hetet nyomtam az ágyat és penicillin injekciókat kaptam. Megjegyezni kívánom, hogy abban az időben az olcsóbb szállásokon nem volt meleg víz. Más alkalommal pedig Balatonon voltunk kirándulni. Ennek az érdekessége az volt, hogy bár szeptember közepén járt az idő, és mégis meg tudtunk fürödni a vízben és napozni a parton. Tanulmányaink befejezése után bankettünket a BM klubban tartottuk. Fehér asztal mellett idéztük fel iskolai emlékeinket. Akkor már felnőttként kezeltek bennünket. Ez volt az utolsó

olyan találkozásunk, ahol fehér asztal mellett jelent volt az egész osztály. A későbbiekben rendezett érettségi találkozókon már kevesebben voltunk. Voltak olyanok, akik nem jöttek el, és voltak olyanok is sajnos, akik eltávoztak az élők sorából. A találkozók alkalmából A balatoni őszben napozunk: (a padtól balról jobbra) elmeséltük Szalai Piroska Lénárd Erzsébet, Borhy Judit, Schneider Melinda, (háttal) Szebeni Katalin, egymásnak, hogy Juhász Zsuzsanna és Szemán Szeréna ki milyen családot alapított, és hogy milyen karriert futott be az életben. Sokan a szakmánál maradtak, de volt, aki szakmát váltott.

Ennyi maradt meg a középiskolai időkből emlékezetemben. Általában a számunkra kellemes események emlékei maradnak meg, és nem felejtődnek el. Hosszú idő távlatából sokszor már a kellemetlenebb emlékek is megszépülnek, gondolok itt arra, amikor rosszabb jegyet kaptunk, mint amelyet megérdemeltünk volna, vagy igazságtalanul bántak velünk. A kellemetlen dolgokat pedig szeretjük elfeledni, eltűnnek az emlékezetünkből, mint a kámfor. Úgy érzem, hogy az iskolában töltött négy év életünk meghatározó, döntő szakasza volt, a tanulás mellett sok tapasztalatot szereztünk és jól éreztük magunkat ebben az intézményben." /Schneider Melinda, 1963­1967 között volt az iskola tanulója/

után következett a tapasztalás – a szemléltető eszközöket: párizsit, gyümölcsjoghurtot, sajtot (amiket meg lehetett enni!) Az árut úgy megtanultuk, hogy mai napig tudom, hogy a pirospaprika alkaloidái a kapszantin és a kapszaicin, hogy a selyemcukor hajtogatással készül, a konyakmeggy még nem alkoholos, mikor készül, hogy a mosópor alapanyagai a felületaktív anyagok, és mit jelent a puttonyszám a Tokaji aszú címkéjén… Véghné Faddi Andrea: „Hihetetlen, hogy már Osztályfőnöki órái is fantasztikusak voltak! negyedszázada kirepültünk az iskolapadból! Emlékszem, ahogy egyiken laza krétafogással Hiszen csak tegnapelőtt volt, hogy apukám felrajzolta nekünk a DNS­láncot. Tartása volt. beiratkozni vitt a Széchenyibe, ahová akkoriban Tudják­e a maiak, hogy mi az a példakép? Ő az nagyon nehezen lehetett bejutni, és tényleg csak volt: a fegyelmezett, pontos munkát, az emberséget, igazán jó tanulókat vettek fel. Az íróasztal mögött a tudás tiszteletét tanította meg nekünk. kedves néni ült, és ahogy apukámmal beléptem, Kardos Kati nénitől a szakmát tanultuk. azonnal megkérdezte: „Te vagy Akkoriban még Faddi Andrea?” Ma sem tudom, kereskedelmi honnan tudta ki vagyok. Később gazdaságtannak hívták kiderült, ő Illés Gyuláné, Hajni néni, a fő tárgyat, de ő az osztályfőnökünk. Nem lehetett tanított eladástant is, könnyű dolga: 40 lánya lett egy vezette a gyakorlatot. osztályban! Mi még hetente egy nap Hajni néni rengeteg üzemlátogatást a Csemegénél szervezett nekünk, voltunk dolgoztunk (még mai "Csemege" bemutató 1984­ben tejüzemben, kenyérgyárban, napig az orromban van sörgyárban, hűtőházban és meglátogattuk a az élelmiszerboltok sajátos illata). Nagyon tudott Kermit is. Áruismeretet tanított, és mindig tanítani! Példáin keresztül könnyen meg lehetett pontosan felkészült az óráira, kis érteni a dolgokat.Kun Gazda Zsuzsa néni mindig bevásárlókosarában hozta – tudniillik az elmélet nagyon csinos volt. Kereskedelmi szervezést Az iskola fennállásának 75 éves évfordulójáról 1984­ben – az intézményben 1925 óta ápolt Széchenyi­kultusz jegyében ­ egy „Széchenyi Hét” keretében, ünnepségsorozattal emlékeztek meg az iskola tanulói és tanárai. Emléknapló tudósít az eseményekről: iskolatörténeti és az iskola névadójáról szóló kiállítást rendeztek, természetesen nem maradt el a Széchenyi­szobor koszorúzási ünnepsége sem. Az iskola III. és IV. évfolyamának osztályai szakmai napon, kiállításokon mutatták be gyakorlati munkahelyüket. Ünnepi nevelőtestületi ülés, sportnap, öregdiák találkozó színesítette a hét programjait. Az ünnepségsorozat a Madách Színházban tartott ünnepéllyel zárult.

tanított, vagyis ő tanította kereskedelmi kötelező lett a történelem érettségi. Imádtuk, számításokat. Sokat mesélt három gyermekéről ahogy magyarázatait rajzokkal színesítette. Azt is, akiket irigyeltem, mert Zsuzsa néni azt mondta, már nem, hogy mindig úgy elcsúszott az óráival, hogy könyvre és lemezre mindig ad nekik pénzt. hogy a következő órai tanár nyitott rá a szünet Vámos Erzsi néni tanította a végén. Krenyiczky Györgyné, Kati statisztikát. Furcsának tűnik, de néni volt a a tesitanárunk. A vártuk az óráit! Én tornatermet minden óra után fel kimondottan szerettem kellett mosni! Ehhez két hatalmas lyukastáblákat kitölteni, felmosófa járt, amivel ketten elemezni meg nagyon száguldottunk fel­ alá a termen. A megtanított! Mondta is egy környék lakói pedig abból űztek osztálytársam később, mikor a sportot, hogy a 60 méteres futás politikai gazdaságtant tanította idején – amit az utcán „ejtettünk” negyedikben, hogy valahogy a meg – rendszeresen feljelentették az statisztika jobban állt neki. iskolát a közszemérem megsértéséért. Ó, a politikai gazdaságtan! Kati néni tanította be nekünk a Hol van ma már ez a tárgy, és szalagavató táncot is, a mai napig hol van a régi rendszer? De emelem a lábam, ha meghallom a Gömöri tanár úr politikai kánkánt. gazdaságtan órái meg is Mi még kötelezően két nyelvet maradtak. Beviharzott az tanultunk: oroszt, valamint a osztályban, zakóját a kilincsre választottat: angolt vagy németet. akasztotta, és úgy kieresztette Dorogi Franciska nénire, Benedicty baritonját, hogy az egész Zsuzsa nénire és Horváth Ferencnére, folyosó hallotta óráit. Marika nénire is nagyon sok Koszorúzás a Széchenyi­Héten ­ 1984 Hát, a matekot mi sem szeretettel emlékszünk. Még 20 év szerettük! Pedig Szabó Zsuzsa néni tényleg kihagyás után is megdicsértek, hogy milyen jól mindent elkövetett. Egy biztos, mindannyian beszélek németül, kérdezték is, hogy hol tanultam, leérettségiztünk matekból is. Emlékszem, a s mikor mondtam, hogy középiskolában, nem szerenádon vagy 25­en zsúfolódtunk be az akarták elhinni. Oroszul – talán – tudok még pár étkezőjébe és faltuk a zsíros kenyeret. éneket. De a cirill betűket magabiztosan Klári néni fizikakísérleteit sem felejtettük el, felismerem, a hetesi jelentés is menne még. leginkább persze az tetszett, amihez a Ugye, Ti is emléketek Tanáraitokra? cigarettafüstöt kellett fújni. Végre egy óra, ahol Emlékeztek még a gyönyörű könyvtárra? A szabadon lehetett a kiválasztottaknak cigarettázni. muzeális értékű kötetekre? Márti nénire? Valcsanov Georginé, Nóra néni magyart tanított. Emlékeztek még arra, hogy mindig egyszerre Emlékszem, amikor Ady került sorra, mesélt akartuk kivenni a kötelező olvasmányokat, amiket nekünk betegségéről is, azzal a megjegyzéssel, másnapra kellett elolvasni? hogy erre biztosan emlékezni fogunk. Emlékeztek még az Kedves Nóra néni, itt biztosíthatom, osztálytermekre? Az hogy Adyból nem csak erre ajtó zománc táblájára, emlékszünk. A Tragédiát háromszor a lehúzható táblára, a olvastam el, mert feladat volt kiírni falon körbefutó belőle a szállóigéket, és majdnem a fél díszcsempére? A művet kimásoltam. A mozaikszókat katedrára? És tanítva, pedig példaként említette, emlékeztek a szemközti hogy a FŐBUHA őt mindig egy bagolyra tűzfalat befutó repkényre? Milyen gyönyörű volt emlékezteti. ősszel! Történelemből a négy év alatt 6 tanárunk volt, És emlékeztek arra, hogy a szövetkezeti büfét utolsóként kaptuk, meg negyedikben Kazár tanár még mi üzemeltettük? Reggel a poharas tej, kakaó urat. Nagy feladat várt rá, mert ilyen előzmények és a két dkg­os vaj (!) már az iskola előtt várt, után mi voltunk az első évfolyam, amelynek stangliért pedig kis kézikocsival mentünk a közeli

pékségbe. A választék – azt hiszem – ennyi volt. Ha pedig napközben elfogyott a készlet, a közeli boltba ugrottunk ki kenyérért és párizsiért, esetleg pirosaranyért, és mi magunk készítettük a szendvicseket. Tanáraink a szendvics árának a kalkulációjában segítettek: ha 10 dkg párizsiból kijön 5 szendvics, és 1 kg kenyérből 20 szelet, mennyi lesz a szendvics ára? Amikor pedig a kalkulált 2,­ Ft helyett 5,­ Ft­ért adtuk a szendvicseket, szegények megsértődtek, pedig valahol csak be kellett hozni a saját fogyasztást is. És emlékeztek asz őszi mezőgazdasági munkára: az almaszedésre, az őszibarack válogatásra? És azokra a felejthetetlen osztálykirándulásokra? Mindig több napra mentünk, és mi gyerekek nagyon jól szórakoztunk. Szegény Hajni néni

pedig képes volt egész éjjel a szállás bejáratánál strázsálni, nehogy a falu ifjú bikácskái túl szoros ismeretségbe kerüljenek velünk. És emlékeztek a kötelező kék iskolaköpenyre? Hogy utáltuk! Milyen jó volt, hogy a ketrecben lehetett hagyni, és nem kellett a táskába begyűrni. Pedig, ha belegondolok, jó dolog volt, talán jó lenne ma is. És emlékeztek még az osztálytársaitokra? Hihetetlen, hogy 25 éve volt! Hihetetlen, hogy 100 éves az iskola! Kedves mostani diákok! Ajánlok egy üzletet: cseréljünk!” /Véghné Faddi Andrea iskolánk tanulója volt 1979­1983 között; iskolánk tanára 2011­től/

Üzenet a mának és a jövőnek

A Széchenyi István Gyakorló Kereskedelmi Szakközépiskola üzenetei „Hűvös, de ragyogó téli nap volt, mikor James a Rákóczi út és a Vas utca sarkán a végállomás felé sétált. Még visszatekintett a Budapest szívében lévő hófoltos, szürke kisutcába, mielőtt beszállt ezüstszínű teleportjába. A biztonsági hevedereket bekapcsolta, indulásra készen állt, mikor az állomásfőnök odalépett hozzá, s kedves, bársonyos hangján jó utat kívánt neki, miközben ellenőrizte, hogy a teleport minden alkatrésze a biztonsági előírásoknak megfelelően működik­e. Még egyszer megrángatta James hevederjeit, beállította a GPS­en a célállomás koordinátáit, majd rápillantott a műszerfalon lévő zöld és piros lámpácskákra. Rácsukta a magas, szőke fiúra a légmentesen záródó ajtót, ekkor az utolsó piros izzó is zöldre váltott és abban a pillanatban a 2040­es évek közkedvelt utazási eszköze elemelkedett a földtől. A fiú még látta a Vas utcai épület könyvtárának üveggel borított tetejét, de a következő pillanatban már olyan gyorsan repült, hogy csak fénycsíkok cikáztak szeme előtt, s hogy ne zavarja tekintetét a fény és szín kavalkád, lesötétítette az ablakokat. Aránylag rövid idő után arra ébredt, hogy a New York állomáson

barátja kívülről betekint a teleportba, és segít neki kikászálódni onnan. – Hello, James! Milyen volt az utad? Nagyon elfáradtál? – kérdezte a várakozó fiú. – Hello! Á, semmi különös, de jó újra itthon! Viszont annyi mesélni valóm van, s nem is tudom, hol kezdjem! Talán az lenne a legjobb, ha már holnap reggel összehívnánk a szemináriumi csoportot, és ott mindent elmesélnék. Ezt az élménybeszámolót a többieknek is hallani kell! Feledhetetlen egy századdal korábbra és más kontinensre lépni! Mindenkinek ajánlom, hogy keressük fel más európai városok iskoláit is, és ne csak itthonról ismerkedjünk az iskolák történeteivel. Teljesen más élmény időben is visszalépni, s ha már van ez a lehetőség, ki kell használnunk! Most pihennem kell, de holnap reggel mindent elmesélek. James és barátja eközben a kollégium bejáratához érkezett, s mind a ketten félrevonultak szobájukba. Másnap reggel, mikor James belépett az Iskolatörténeti tanszék tantermébe, megdöbbenve látta, hogy a szemináriumi csoportja ötszörösére duzzadt, pótszékeken

fészkelődtek a vendéghallgatók, akik mindannyian az ő élménybeszámolójára voltak kíváncsiak. El is határozta, nem húzza az időt formaságokkal, hanem rögtön belekezd beszámolójába. – Köszöntök mindenkit! Mint tudjátok, elsőként engem ért az a megtisztelő feladat, hogy – iskolatörténeti fakultásunk pályázatának köszönhetően – felvehettem a kapcsolatot a Teleport Ltd­vel, amelynek segítségével egy európai fővárosba utaztam. Idő és úti célom a 2040­es Budapest volt, ahol a Vas utcai iskolát látogathattam meg. Mondhatom, nagy szerencse volt, hogy – pusztán az Európai Iskolatörténet című 9 kötetes lexikon képei és leírásai alapján – ezt az intézményt választottam célpontomnak. De ne szaladjunk előre! Hallhatjátok majd, miért volt öröm számomra pont ezt az iskolát felkeresni. – Teleportom a Vas utca torkolatánál tett le a földre, s abból kiszállva az iskola felé tartó diákok közé vegyülhettem. Akkori idő szerint 7 óra 35 perc volt, s a fiatalok csoportokba verődve lassan bandukoltak a rövid kis utca felénél álló épület irányába, amelynek dísztéglával burkolt homlokzata, hatalmas ablakai rögtön elárulták, ez lesz az úticélom, hiszen ez az épület nem lehet más, mint a Széchenyi István nevét kapó iskolapalota, amely 2008­ban ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját. Később vettem csak észre egy földszinti emléktáblán, hogy az épületet 1912­ ben vehette birtokba a tanuló ifjúság, tehát a második emlékezetes 100. évforduló környékén járhattam ott. – Az utcáról feltekintve az ablakokat elválasztó hat oszlop mindegyikének tetején baglyokat lehet megfigyelni, ahogy ott gubbasztanak, és szinte óvó tekintetükkel figyelik az arra járókat. Ekkor még nem sejtettem, milyen jelentőségük lesz ezeknek a bölcs madaraknak. Későbbi tapasztalatom során a stilizált baglyok az épületen belül is fel­

feltűntek: a 2­3. emeleten a zsibongó világító ablakai mellett, a korlát sarkait díszítették négyen­négyen, illetve a 4. emeleti lépcső tetején, a könyvtár bejáratával szemben is figyelt rám egy nagytestű, gubbasztó madár. (Sőt a 4 emeleten találkozhattam Pallasz Athéné pajzsos szobrával is, aki mintha gazdájuk lenne a madaraknak.) – Mit jelenthet a bagoly egy iskolaépületben? Ha a kétszer kétszárnyú, alumíniumból készült kapu látványa (amire még vissza fogok térni) nem tereli el figyelmünket, és előtte állva időben feltekintünk, megérthetjük a baglyok őrző szerepét is. A kapu felett ugyanis latin nyelvű feliratot láthatunk: „Non scolae sed vitae discimus”. Én sem értettem rögtön a felirat szövegét, de egy mellém szegődő diák gyorsan felvilágosított: „Nem az iskolának, az életnek tanulunk.” És milyen igaz! S vajon honnan tudja ezt az üzenetet egy 21. századi diák? Talán tud latinul? – álmélkodtam. Beszélgetésünk során kiderült, hogy minden új tanuló, az első hetekben eligazítást kap az iskola történetéről, épületéről, névadójáról, hogy méltán nevezhesse magát széchenyis diáknak. S ez a lány azt is elmesélte nekem, hogy minden év szeptemberében az ország megrendezi a Kulturális Örökség Napjait, amelynek során az iskola is kinyitja kapuit a látogatók előtt, és a diákok idegenvezetőként kalauzolhatják végig az érdeklődőket és mutathatják be az épületüket, iskolájukat, ahol mindennapjaikat töltik. Ez alkalomra gyakran külföldi látogatók is szoktak érkezni, sőt vissza­visszajáró érdeklődőkkel is lehet találkozni, akik elhozzák ismerőseiket, családtagjaikat. – Az ezüstszínű, alumínium kapura visszatérve, azt körben dombormű technikával készített motívumok díszítik, s két oldalt mellette kőbe vésett eszközöket láthatunk: hajót, mozdonyt, hidat, mérleget. Ezek elárulják: ez az iskola kereskedelmi iskolának épült. – Az épületbe belépve furcsa sötét fogadott, s

meg kell állapítanom, a világítás nem volt túl korszerűnek nevezhető már abban az időben sem. „Olyan, mint egy kripta” – mondták a gyerekek, de nem hittem neki. Ők még nem fedezték fel minden szépségét... Sajnos, a tágas terek a nagy ablakok segítsége ellenére sötétek maradtak, és ezen a lépcsőház gránitburkolata is csak rontott. A földszinti mennyezetet és a tornatermet díszítő, a magyar népművészetből vett elemek festéke is kissé megkopott, fényét vesztettnek mutatkozott. A dolgozók viszont ezt így is nagy becsben tartották, hiszen éppen egy csoportot kalauzolt az egyik angol nyelvet tanító tanárnő, aki a szecessziós motívumokról beszélt, illetve Lajta Béláról, aki az iskolát tervezete. Ekkor tudtam meg, hogy Lajta nemcsak építész volt, hanem iparművész is, és neki köszönhetőek az iskola berendezési tárgyai is. Ezek közül néhány megmaradt darabot féltve őriznek, a szekrényeket, asztalokat, a lámpákat, az egykori órarendkészítő táblát, amivel még a 2009/2010­es tanévben is az iskola órarendje készült. A régi tárgyak főként az 1. emeleti tanári szobában és igazgatói irodában találhatóak. – Az igazgatói irodáról külön kell szólnom, ahová egy idősebb, kedves tanár úr kísért be, miután megtudta, hogy egy távoli világból érkeztem. Az matematikát tanító igazgatónő kedvesen társalgott velem, miközben egy kör alakú dohányzóasztal mellett a megnyugtató, zöldszínű pamlagon kényelmesen ücsörögtünk. Az irodája szolidan és barátságosan volt berendezve Lajta­bútorokkal, s nekem egyből szemet szúrt, hogy e helyiségben dolgozó nő, nem az az uralkodó típus, aki elrejtené érzelmeit. Mikor íróasztalához ült, mert a világhálón keresztül halaszthatatlan üzenete érkezett, az ablakból beáramló fény az arcát is megvilágította, és mosolyra derült, mikor a vele szemben lévő virágok között egy friss hajtást vélt felfedezni. – Az igazgatóhelyettesek irodájában látszott, hogy forr a levegő a munkától. Az irodai munka

eszközei, papírhalmazai mellett tanításhoz szükséges könyvek, eszközök voltak mindenhol. A csendet hol a telefon, hol a nyomtató zaja és a számítógép billentyűzetének kopogása törte csak meg, valamint az udvarról felhallatszó futballozó fiúk harsány kiáltásai. Éktelen csöngetés után (be kell vallanom, összerezzentem tőle, hiszen inkább csörömpölésre emlékeztetett, de az ott tartózkodók fel sem kapták a fejüket, hiszen hagyományból tiszteletben tartották ezt is, mint sok mást) az aránylag nyugodt légkör egy szempillantás alatt méhkassá változott. Ekkor értettem meg: kicsöngettek a tanítási óráról. Tanárok, diákok otthonosan közlekedtek az irodákban. Belépett tanár, aki telefonált, aki egy kilépőt kért valamelyik diákjának, vagy belépett diák, aki fájdalomcsillapítót szeretett volna, aki valamilyen iskolalátogatási papírtért érkezett, vagy aki csak beszólt, hogy „Csókolom Erzsó néni! Hogy tetszik lenni?”. Otthonos környezetről, közvetlen iskolavezetésről és titkárnőről tanúskodtak ezek a percek, mégis meglepett, mikor egy kislány sírva lépett a titkárnő elé, hogy anyukája ma reggel nem érkezett még haza, mikor neki már el kellett indulnia az iskolába, s így nem kapott tízórait, s most már nem bírja tovább, nagyon éhes. A titkárnő nem tűnt meglepettnek. Rögtön teát készített, s máris kanyargott a kifli a vaj alatt. – A 15 perces szünetet arra használtam, hogy körülnézzek a széles folyosókon. Diákok táskájukat, kabátjaikat bent hagyva özönlöttek ki a tantermekből, főként a 2. emelet irányába, ahol egy, a környezetbe nem illő, utólag beépített bódé­szerűség törte meg a teret. Itt találkoztak, beszélgettek a különböző évfolyamokra járó diákok, s feltűnt, az is, hogy könyveket hónuk alatt tartó tanárok is vegyülnek közéjük. Némelyikük az „Osztálynapló” feliratú könyvet lapozgatta, némelyikük szemlátomást magyarázott valamit, hiszen tollat ragadva háromszögeket rajzolt egy darab papírra az ablak mellett. Egy másik tanárt

a diákok nagyobb csoportja vett körül, aki felragyogó arccal mesélte, mit látott előző este a színházban, és megígérte, hogy aki szeretne, elmehet vele. Egy harmadik tanár pedig komoly beszélgetést folytatott egy fiúval, aki alig tudta leplezni könnyeit. Igazán empatikus tanárok taníthatnak ebben az iskolában, gondoltam, mikor egy hangos kiáltásra lettem figyelmes. A fiú mosdó felől egy tanár kíséretében négy diák érkezett mellém, akiknek furcsa, füstös ruhájuk illata megcsapott. Dohányoztak. Tehát már ebben az időben is szokás volt a diákok körében a mosdókban elbújva dohányozni, és ekkor sem tudtak szegény tanárok a helyzettel mit kezdeni. Hiába tiltották, hiába ügyeltek erejük felett a két tanítási óra között, a szabadgondolkodású fiatalok kihasználtak minden apró rést, amit csak lehetett. Ma, a 2040­ ben sincs ez másként. – A szünet végén újra az 1. emeleten találtam magam. Egy tanárnő kísért le, hogy megmutassa a tanárit. Megdöbbentő. Egy körülbelül 60 m2­es helyiségben 40­nél több pedagógus kap helyet, mindenkinek kb. 50 cm széles asztalrész jut egyetlen fiókkal, esetleg egy 60 x 100 cm­es szekrényt még megtölthetnek. Zsibongás, beszélgetés hallatszik mindenhonnan, de látszik, itt komoly munka folyik. Tankönyvek, térképek, táblai illusztrációhoz használható vonalzók, formalinba áztatott kígyó, béka, valamint különféle eszközök mindenhol. A két hosszanti oldalon lévő a táblákon órarendek, teremrendek, színes, figyelemfelkeltő papírok hirdetik az aktuális információkat. Ekkor az általános zajt áttörte a már hallott repedtfazékszerű csörömpölés, s egy pillanat alatt kiürült a tanári. Legalább van időm körülnézni. – Aki a tanári ajtaján belép a szeme elé egy életnagyságú Széchenyi­kép tárul, amely a szemközti falra van felakasztva. Alatta néhány királyi trónra emlékeztető ülőalkalmatosság csábít lyukasórai pihenésre, de ezt szolgálja az

ajtótól balkézre eső pamlag is. Az U­alakban elrendezett kisasztalok az értekezletek megtartását segítik, hiszen ilyen alkalmakkor tárgyalóteremmé válik a tanári szoba. Nyitva hagyott laptopok árulkodnak arról, hogy ekkor már az informatika világa is betört a tanári adminisztráció segítségére, az E­naplót igyekeztek bevezetni az iskolában, a 2012­es évben. – Visszatérve a Széchenyi­képre, amely csak egy pontja az iskolában jelenlévő Széchenyi­ kultusznak. Az 1. emeleti zsibongóban található Széchenyi­szobor megkoszorúzására minden év szeptember 21­én, Széchenyi István születésnapján kerül sor. A szobrot akkor is, mikor ott jártam, élő virágok vették körül. De elmesélték azt is, hogy négyévente az egész iskola külön vonattal utazik el Nagycenkre, a Széchenyi­kastélyt és a Mauzóleumot meglátogatni, hogy minden diák középiskolás évei alatt legalább egyszer eljuthasson oda. De volt már olyan év is, hogy Döblinbe (Bécs városrésze) kirándultak a diákok és a tanárok, hogy megtekintsék azt az épületet, ahol az iskola névadója meghalt. – Különösen érdekes volt számomra az 1. emeleti zsibongóban elhelyezett kiállítótermi szekrények tartalma, amely szintén arról árulkodik, mennyire őrzi ez az iskola a hagyományokat, mennyire büszke a múltjára. De az üvegszekrényekben nemcsak a régi kereskedelemhez kapcsolódó (mérleg, korsó, tároló edények), illetve irodai eszközök (írógép, tárcsás számológép), az iskolai élethez köthető tárgyak (zászlók, iskolai sapka) láthatóak. A vitrinekben kapott helyet az a sok­sok könyv, amelyeket az itt tanító tanároknak, illetve az itt végzett diákoknak köszönhet – többek között – a kereskedelem, a közgazdaságtan, a szépirodalom és a történelem, valamint az oktatás. De itt láthatóak az iskola tanárainak, diákjainak rajzai, festményei, kisplasztikai alkotásai is, valamint régi és új érmek és trófeák, amiket egyéni és csapatsportban elért

eredményekért kaptak. – Méltón lehetnek büszkék az itt dolgozó tanárok és az itt tanuló diákok, az egész iskola egyaránt, hiszen folyosóiknak és termeiknek falán több emléktábla hirdeti a dicső múltat és a 2000­es éveket. De nemcsak a márványtáblákon, hanem az emlékezetekben is élnek a nem kisebb személyek, akiknek nyomdokában – ha új meg új feladatot kapva is – előre haladnak. Különösen a következő nagy alakokra emlékeznek: Szerb Antal (irodalmár), Pezenhoffer Antal (történész), Kuncze Géza (kosárlabda edző), Ancsel Éva (filozófus), Bozsó József (kézilabda edző), Kovács Elemér (tanár), Horn Miklós (tanár), Suhai Pál (tanár, irodalmár), Szalay Istvánné (művészi tornász, testnevelő), Szalay Andrea (a ritmikus sportgimnasztika olimpiai résztvevője, testnevelő); vagy Orth György (labdarugó), Forgács Ernő (labdarúgó és edző), Padisák Mihály (a Magyar Rádió munkatársa), Kovács Lajosné Nyári Magdolna (vívónő), Dr. Czikán Tibor (kosárlabdázó), Dr Bánhegyi László (kosárlabdázó, asztaliteniszező), Dr. Fenyvesi Máté (labdarúgó), Kova László (költő, festő). A sort folytathatnánk, hiszen csak a kiemelkedők közül csak néhányat említettem meg. – Ha az iskola folyosóin bandukolunk nemcsak az emléktáblák, hanem a tanári kar és a végzős diákok tablói is felhívják magukra a figyelmet. Az iskola fennállásának 100. évében készítettek új tanári tablót, de az 1929­1930­as tabló is falat díszíti. A végzős osztályokról is színes kavalkád köszönti a nézelődőket, de az

elveszett vagy fényevesztett tablók másolatait az iskola honlapján meg lehet találni, a végzős osztályok tanulói és az ott tanító tanárok névsoraival egyaránt. Ebből is látszik, hogy az iskola milyen mélyen őrzi a saját múltját, hagyományait, és alkalmazkodott a technika vívmányaihoz, hiszen a 20­21. század fordulóján már az Internet segítségével is hirdette a régmúlt érétkeit. – Beszámolómat azzal fejezném be, hogy hiába a hagyományőrzés, hiába az erőn feletti munka, az elavult épület felújításra szorult 2012­ben. Remélem, a következő teleport alkalmával egy olyan későbbi időben tudom majd meglátogatni az épületet, amely újra rendeltetésszerűen működik, s a világos tereivel hirdeti, hogy a fejekben sincs sötétség. Remélem, öröm tükröződik majd az arcokról, hogy ebben a régmúlt épületben, új pedagógiai elvekkel taníthatnak az elhivatott tanárok, hogy a diákok még mindig az alatt a latin felirat alatt léphetnek be az intézmény kapuján, hogy: „Nem az iskolának, az életnek tanulunk”. A szemináriumi teremben percekig néma csönd uralkodott. A 2040. év februárjára tervezett utazási lista megtelt, sokan kíváncsiak voltak a Vas utcai iskolára. 2041 szeptemberében, Széchenyi születésének 250. évfordulójára pedig a budapesti 8. kerületi iskolát – a hírek szerint – elárasztották az amerikai diákok, olyannyira, hogy a 4. emeletet ideiglenesen szállodává kellett átalakítani.” /Jakab Szilvia, iskolánk tanára, igazgatóhelyettes/

„A múlt elesett hatalmunkból – a jövendő urai vagyunk.” /Széchenyi István/