ELİTERJESZTÉS ZALAERDİD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2011. ÉVI ELİIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁSÁHOZ
Elıterjesztı: Bódis József polgármester
Tisztelt Képviselı-testület! A 2011. évi Költségvetésrıl szóló 1/2011 (II.8.) ÖK rendelet elıirányzatainak az évközi változások miatt szükségesség vált a módosítása, mely a következık szerint alakult.
MŐKÖDÉSI BEVÉTELEK Az önkormányzat költségvetési támogatásánál jelentıs módosítás történt. Az egyes szociális feladatoknál megemeltük az elıirányzatot amiatt, hogy az elızı évi közcélú támogatásra leutalt összeg is itt szerepel. Hátrányos helyzető települések támogatása és szociális célú tőzifavásárlás jogcímen szintén emelkedés történt. ÖNHIKI támogatást kettı alkalommal kapott az önkormányzat. Van olyan pénzösszeg, amivel 2012-ben kell elszámolni, de az eredeti tervet módosítani kell, mivel pótelıirányzatot kaptunk rá. Az átvett pénzeszközöknél az emelés a gyermekvédelmi támogatásra kapott, valamint a házi segítségnyújtásra átutalt összeggel változott. A Munkaügytıl átvett támogatást szintén megemeltük. FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK Felhalmozási bevételeinket megemeltük a szilárd hulladék beruházásra átvett pénzösszeggel. MŐKÖDÉSI KIADÁSOK Mőködési kiadásaink tekintetében a személyi juttatásoknál és a hozzá kapcsolódó járulékoknál módosítottunk. Emelkedett az elıirányzat a sportegyesületnek átadott, valamint a gyermekvédelmi támogatásra kifizetett összeggel. A tőzifára kapott összeget a természetbeni juttatásoknál szerepeltettük elıirányzat módosításként.
A fentiek figyelembevételével a költségvetési fıösszeg 2.213e Ft-al emelkedett meg.
Tisztelt Képviselı-testület! Kérem, hogy a 2011. évi elıirányzat módosítást megvitatni és elfogadni szíveskedjenek!
Zalaerdıd, 2012. február 15.
Bódis József polgármester
ZALAERDİD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. (II.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRİL SZÓLÓ 1/2011. (II.24.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL
ZALAERDİD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. (II.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ZALAERDİD KÖZSÉG ÖNKORMÁNZYTÁNAK 2011.ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRİL SZÓLÓ 1/2011. (II.24.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. § (1) és (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. § (1) bekezdésében, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 42.§-ában meghatározott feladatkörében eljárva, Zalaerdıd Község Önkormányzatának 2011. évi költségvetésérıl szóló 1/2011. (II.24.) önkormányzati rendeletét a következık szerint módosítja:
1.§ (1) Zalaerdıd Község Önkormányzatának 2011. évi költségvetésérıl szóló 1/2011. (II.24.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: költségvetési rendelet) 3.§ (1)-(2) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(1) A Képviselı-testület az Önkormányzat módosított bevételi és kiadási fıösszegét 51.714 eFt-ban állapítja meg, amely 1.692 eFt finanszírozási bevételt, 8.130 eFt finanszírozási kiadást tartalmaz. A finanszírozási bevétel 54 eFt mőködési, 1.583 eFt fejlesztési hitelfelvételt a finanszírozási kiadás 8.130 eFt fejlesztési célú hiteltörlesztést tartalmaz. (2) Az (1) bekezdésben megállapított módosított költségvetési fıösszeg alapján készült összevont mérleget a 2. melléklet tartalmazza.” (2) A költségvetési rendelet 2. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. 2.§ (1) A költségvetési rendelet 4. §. (1)-(2) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(1) A 3. § (1) bekezdésben megállapított módosított bevételi fıösszegbıl a mőködési célú bevételek összegét a Képviselı-testület 38.026 eFt-ban állapítja meg, ezen belül: a) intézményi mőködési bevételek b) önkormányzatok sajátos mőködési bevételei c) önkormányzatok költségvetési támogatása d) mőködési célra átvett pénzeszköz e) mőködési célú hitel f) elızı évi pénzmaradvány
1.275 eFt 13.873 eFt 18.655 eFt 4.114 eFt 54 eFt 55 eFt
(2) Az önkormányzat 2011. évi módosított mőködési bevételeit forrásonként a 3/1. a., 3/1. b., 3/1. c. mellékletek tartalmazzák.” (2) A költségvetési rendelet 3/1.b., 3/1.c. melléklete helyébe a 2., 3. melléklet lép: 3.§
(1) A költségvetési rendelet 5. § (1)-(2) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(1) A 3. § (1) bekezdésben megállapított módosított bevételi fıösszegbıl a felhalmozási célú bevételek összegét a Képviselı-testület 13.688 eFt-ban állapítja meg, ezen belül: a) felhalmozási célú pénzeszköz átvétel b) költségvetési támogatás felhalmozási része c) fejlesztési hitel d) ingatlan eladás
8.584 eFt 1.321 eFt 1.583 eFt 2.200 eFt
(2) Az önkormányzat 2011. évi felhalmozási bevételeit forrásonként a 3/1.c, 3/1.d. mellékletek mutatják be.” (2) A költségvetési rendelet 3/1.c., 3/1.d. melléklete helyébe a 3., 4. melléklet lép. 4.§
(1) A költségvetési rendelet 6. § (1)-(2) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(1) A 3. § (1) bekezdésben megállapított módosított kiadási fıösszegbıl a mőködési célú kiadások összegét a Képviselı-testület 39.655 eFt-ban állapítja meg, ezen belül: a) személyi juttatások b) munkaadókat terhelı járulékok c) dologi kiadások d) pénzeszköz átadás e) önkormányzat által folyósított ellátások
7,440 eFt 2,134 eFt 11,309 eFt 7,854 eFt 10,918 eFt
(2) Az önkormányzat 2011. évi módosított mőködési célú kiadásait forrásonként a 3/2.a., 3/2b., 3/2.c. mellékletek mutatják be.” (2) A költségvetési rendelet 3/2.a., 3/2.b., 3/2.c. melléklete helyébe az 5., 6., 7. melléklet lép.
5.§ Ezen rendelet a kihirdetés napját követı napon lép hatályba, rendelkezései azonban 2011. december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletet.
Bódis József polgármester
Pallér Edina körjegyzı
Kihirdetés napja: 2012. február 21.
Pallér Edina körjegyzı
1. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2011. (II.24) önkormányzati rendeletéhez
ZALAERDİD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2011. ÉVI CÍMRENDJE (alkalmazott szakfeladatok)
Címszám I
Alcímszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36 37. 38. 39. 40. 41. 42.
Megnevezés Települési hulladék összetevıinek válogatása, elkülönített begyőjtése, szállítása, átrakása Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Egyéb m.n.s. szálláshely-szolgáltatás Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Zöldterület kezelés Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Területpolitikai támogatások és tevékenységek Közvilágítás Város-, és községgazdálkodási máshová nem sorolható szolgáltatások Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Finanszírozási mőveletek Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel Önkormányzatok máshová nem sorolható nemzetközi kapcsolatai Gyógyító - megelızı ellátások finanszírozása Rendszeres szociális segély Idıskorúak járadéka Lakásfenntartási támogatás normatív Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás Ápolási díj alanyi jogon Ápolási díj méltányossági alapon Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Kiegészítı gyermekvédelmi támogatás Óvodáztatási támogatás Helyi eseti lakásfenntartási támogatás Átmeneti segély Temetési segély Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások Közgyógyellátás Köztemetés Szociális étkeztetés Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatás Civil szervezetek mőködési támogatása Rövid idıtartamú közfoglalkoztatás Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb idıtartamú foglalkoztatása Könyvtári szolgáltatások Közmővelıdési tevékenységek és támogatásuk Sportlétesítmények mőködtetése és fejlesztése Köztemetı fenntartás és mőködtetés
Szakfeladat száma 381101 522110 559099 682001 682002 813000 841126 841354 841402 841403 841901 841906 841907 842155 843044 882111 882112 882113 882114 882115 882116 882117 882118 882119 882121 882122 882123 882124 882125 882129 882202 882203 889921 889928 889942 890301 890441 890442 910123 910501 931102 960302
1. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2012. (II.21.) önkormányzati rendeletéhez „2. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének a 1/2011. (II.24.) önkormányzati rendeletéhez ZALAERDİD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZEVONT MÉRLEGE 2011. ÉVI ELİIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁS ezer Ft-ban BEVÉTELEK KIADÁSOK
Megnevezés I. Mőködési E bevétel M T 1)Intézm.mők. bevétel E M T 2) Önk. sajátos mők. bev. E M T 3) Önk. ktg. támogat. E M T -ebbıl felh. fordíth. E M T 4) Mők.célú átvett pe. E M T 5)Elızı évi pénzmaradv. E M T II. Felhalmoz. bevétel E M T 1) Felhalm.c. átvett pe. E M T 2) Önk. sajátos felh.bev. E M T 3) Tárgyi eszk. imm. érték. E M T I/3-ból felh-ra fordíth. E M T III. Mőködési c.hitel E M T
Mőködési Felhalm. bevételek
2011. évi bevétel
Megnevezés
33.485 37.972
33,485 37,972
2.155 1.275
2,155 1.275
13,863 13.873
13,863 13.873
16,865 19.976
16,865 19,976
-1,321 -1.321
-1.321 -1.321
1,923 4.114
1,923 4,114
55
55
9,751 12.105
9,751 12,105
8,130 8.584
8,130 8,584
300 2.200
300 2.200
1,321 1.321
1.321 1.321
E M T 1) Személyi juttatás E M T 2) Munkaadót terh. befiz. E M T 3) Dologi kiadások E M T 4) Pénzeszk.átad. támogatás E M T
2011. évi kiadás
36,107 39.655
36,107 39,655
6,490 7.440
6,490 7,440
1,884 2.134
1,884 2,134
10,675 11.309
10,675 11,309
17,058 18.772
17,058 18,772
V. Felhalmoz. kiadás E M T 1) Bef. pü. eszk. beszerz. E M T
1,331 3.809
1,331 3.809
400 400
400 400
200 2.628
200 2.628
731 781
731 781
8,250 8.250
8,250 8.250
9,581 12.059
45,688 51.714
2) Beruházás E M T 3) Felújítás
2,452 54
2,452 54
III./A.Fejlesztés c. hitel E M T BEVÉTEL FİÖSSZ. E M T
IV. Mőködési kiadás
Mőködési Felhalm. kiadások
35,937 38.026
1.583
1.583
9,751 13.688
45,688 51.714
E M T 4) Felhalmoz. pe. átadás E M T VI. Mőködési hitel E M T VII.) Fejl.hitel E törlesztés kamata M T KIADÁS FİÖSSZ. E M T
36,107 39.655
„
3/1. a. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének a 1/2011. (II.24.) önkormányzati rendeletéhez
ZALAERDİD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK INTÉZMÉNYI ÉS KÖZHATALMI MŐKÖDÉSI BEVÉTELE JOGCÍMENKÉNT E Ft-ban 2011. ÉVI ELİIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁS Cím
Alcím
I. 3.
Megnevezés ÖNKORMÁNYZAT Egyéb m.n.s. szálláshely szolgáltatás - szálláshely bevétele
7.
Önkormányzatok igazg. tevékenysége - igazgatási szolgáltatási díj
10.
Város- és községgazdálkodás m.n.s. szolg. - földbér - területhasználati díj - egyéb sajátos bevétel
33.
42.
Szociális étkeztetés - térítési díj Köztemetı fenntartás és mőködtetés - sírhely
CÍM ÖSSZESEN
Eredeti elıirányzat
Módosított elıirányzat
410
410
Teljesítés
10
35 900
35 10
800
800
10
10
2.155
1.275
ZALAERDİD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK SAJÁTOS MŐKÖDÉSI BEVÉTELEI JOGCÍMENKÉNT E Ft-ban 2011. ÉVI ELİIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁS Cím
Alcím
I. 4.
11.
Megnevezés ÖNKORMÁNYZAT Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - lakbér Önkormányzatok elszámolásai Adóbevételek: - gépjármőadó - iparőzési adó - magánszemélyek komm. adója - átengedett szja - szja kiegészítés - pótlékok CÍM ÖSSZESEN
Eredeti elıirányzat
Módosított elıirányzat
50
50
950 800 1,860 1,022 9,181
950 800 1,860 1,022 9,181 10
13,863
13,873
Teljesítés
2. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2012. (II.21.) önkormányzati rendeletéhez „3/1.b. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének a 1/2011. (II.24.) önkormányzati rendeletéhez
ZALAERDİD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK MŐKÖDÉSI CÉLRA ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK, KIEGÉSZÍTÉSEK E Ft-ban 2011. ÉVI ELİIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁS
Cím
Alcím
I.
Megnevezés
Eredeti elıirányzat
Módosított elıirányzat
Teljesítés
ÖNKORMÁNYZAT 7.
10.
Önkormányzatok igazgatási tevékenysége - házi segítségnyújtás (Sümeg Önk.) - iskola Gógánfa Város- és községgazdálkodás - településır támogatás (2010. évi)
499 267 560
22.
Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás
302
29.
Mozgáskorlátozottak közlekedési tám.
63
37.
Rövid idıtartamú közfoglalkozatás - közfoglalkoztatás támogatása
38.
Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb idıtartamú foglalkoztatása - közfoglalkoztatás támogatása
39.
Könyvtári szolgáltatások - mozgókönyvtári feladat támogatása CÍM ÖSSZESEN
1.051
1.423
872
500
500
1.923
4.114 „
3. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2012. (II.21.) önkormányzati rendeletéhez „3/1.c. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének a 1/2011. (II.24.) önkormányzati rendeletéhez
ZALAERDİD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSA JOGCÍMENKÉNT E Ft-ban 2011. ÉVI ELİIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁS
Cím
Alcím
I. 11.
Megnevezés ÖNKORMÁNYZAT Önkormányzatok elszámolásai Települési önkormányzatok üzemeltetési, igazgatási, sport- és kulturális feladatai Társadalmilag, gazd. Elmaradott önkorm.tám. Pénzbeli szociális juttatások Szociális étkeztetés Falugondnoki szolgáltatás Hátrányos helyzető települések támogatása Állami támogatás összesen Központosított elıirányzatok Tőzifa támogatás szociális rászorultak r. Normatív kötött felhasználású támogatás - Egyes szociális feladatok támogatása ÖNHIKI
Eredeti elıirányzat
Módosított Teljesítés elıirányzat
3600 1.321 2.588 443 1.996 9.948
860 10.808 580 457
6.917
7.731 400
MINDÖSSZESEN
16.865
19.976
Ebbıl: Összes mőködési bevétel Felhalmozási célú bevétel
15.544 1.321
18.655 1.321 „
4. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2012. (II.21.) önkormányzati rendeletéhez „3/1.d. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének a 1/2011. (II.24.) önkormányzati rendeletéhez
ZALAERDİD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK FELHALMOZÁSI BEVÉTELEI E Ft-ban 2011. ÉVI ELİIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁS
Cím
Alcím
I. 10.
11.
Megnevezés ÖNKORMÁNYZAT Város- és községgazdálkodás m.n.s. szolgáltatások Felújítás - óvodára átvett pénzeszköz - ingatlan eladás Átvett pénzeszköz (szilárd hulladék) Önkormányzatok elszámolásai - Önk, ktgv.tám-ból felhalmozási bevétel
CÍM ÖSSZESEN
Eredeti elıirányzat
Módosított elıirányzat
8.130 300
8.130 2.200 454
1.321
1.321
9.751
12.105
Teljesítés
„
5. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2012. (II.21.) önkormányzati rendeletéhez „3/2.a. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének a 1/2011. (II.24.) önkormányzati rendeletéhez
ZALAERDİD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZEMÉLYI JUTTATÁSOK, JÁRULÉKOK RÉSZLETEZÉSE E Ft-ban 2011. ÉVI ELİIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁS Megnevezés
841126 Önk.ig. tev.
882115 Ápolási díj.
Alapilletmények Illetménykiegészítés Kötelezı illetménypótlék Egyéb pótlékok Rendszeres személyi juttatások összesen
889928 Falugond. Szolg. 1.200
890441 Rövid t. közfogl. 975
1.200
975
Jutalom Túlóra, helyettesítés Egyéb juttatások Munkavégzéshez kapcsolódó juttatások összesen Végkielégítés Jubileumi jutalom Sajátos juttatások összesen Ruházati költségtérítés Közlekedési költségtérítés Üdülési hozzájárulás Étkezési hozzájárulás Egyéb költségtérítés (beisk.tám.) Költségtérítések és hozzájárulások összesen
72 20 92
Szociális jellegő juttatások Állományba nem tartozók juttatásai Külsı személyi juttatások összesen
3.400 3.400
SZEMÉLYI JUTTATÁSOK ÖSSZESEN
3.400
Nyugdíjbiztosítási járulék Természetbeni egb.járulék Pénzbeli egb.járulék Munkaerı piaci járulék %-s eü hozzájárulás MUNKAADÓI JÁRULÉK ÖSSZESEN
580 35 15 25 265 920
1.292
975
350
288 18 6 12
117 6 4 3
350
324
130
MEGNEVEZÉS
Alapilletmények Illetménykiegészítés Kötelezı illetménypótlék Egyéb pótlékok Rendszeres személyi juttatások összesen
890442 Hosszú t. közfogl. 1.418
910123 Könyvtári szolg.
960302 Köztem. Fenntart.
999999 Összesen 3.593
1.418
3.593
Jutalom Túlóra, helyettesítés Egyéb juttatások Munkavégzéshez kapcsolódó juttatások összesen
Végkielégítés Jubileumi jutalom Sajátos juttatások összesen Ruházati költségtérítés Közlekedési költségtérítés Üdülési hozzájárulás Étkezési hozzájárulás Egyéb költségtérítés (beisk.utv.) Költségtérítések és hozzájárulások összesen
72 20 92
Szociális jellegő juttatások
Állományba nem tartozók juttatásai Külsı személyi juttatások összesen
SZEMÉLYI JUTTATÁSOK ÖSSZESEN Nyugdíjbiztosítási járulék Természetbeni egb. Járulék Pénzbeli egb. Járulék Munkaerı piaci járulék %-os eü hozzájárulás MUNKAADÓI JÁRULÉK ÖSSZESEN
250 250
105 105
1.418
3.755 3.755
7.440
280 18 6 11
60 5 2 3
315
70
25 25
1.675 82 33 54 290 2.134 „
6. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2012. (II.21.) önkormányzati rendeletéhez „3/2.b. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének a 1/2011. (II.24.) önkormányzati rendeletéhez
ZALAERDİD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA DOLOGI KIADÁSAINAK RÉSZLETEZÉSE E Ft-ban 2011. ÉVI ELİIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁS
Megnevezés
522110 Közutak üzemeltet.
Irodaszer, nyomtatvány Könyvek Folyóiratok Hajtó- és kenıanyagok Szakmai anyagok Kis értékő tárgyi eszköz Munkaruha Egyéb anyagbeszerzés, készlet Készletek összesen
559099 Egyéb szálláshely
813000 Zöldter. kezelés
300
20 20
30 330
Telefondíj Internet Egyéb kommunikációs szolgáltatás Kommunikációs szolgáltatás összesen Vásárolt élelmezés Szállítási szolgáltatás Gázdíj Áramdíj Víz- és csatornadíjak Karbantartás, kisjavítás Üzemeltetési, fenntartási feladatok Pénzügyi szolg. kiadásai (bankköltség) Szolgáltatások összesen ÁFA
841126 Önk.ig. tev. 40
20 60 70 65 95 230
55 15 80 20 80
20
20
10
215 250 535 82
210
Belföldi kiküldetés Külföldi kiküldetés Reprezentáció Kiküldetés, reprezentáció összesen
70 70
Egyéb dologi kiadások
15
Adók, díjak, egyéb befizetések
170
Kamatok
620
DOLOGI KIADÁSOK ÖSSZESEN
100
50
412
1.910
Megnevezés
841402 Közvilágítás
841403 Város-és községg.
842155 Önk. Nemz.kap.
843044 Gyógy. ell. fin.
Irodaszer, nyomtatvány Könyvek Folyóiratok Hajtó- és kenıanyagok Szakmai anyagok Kis értékő tárgyi eszköz Munkaruha Egyéb anyagbeszerzés, készlet Készletek összesen Telefondíj Internet Egyéb kommunikációs szolgáltatás Kommunikációs szolgáltatás összesen Vásárolt élelmezés Szállítási szolgáltatás Gázdíj Áramdíj Víz-és csatornadíjak Karbantartás, kisjavítás Üzemeltetési, fenntartási feladatok Pénzügyi szolg. kiadásai (bankköltség) Szolgáltatások összesen ÁFA
50 62 62
50
80
251 10
20 120 170 10 50 2.400
859
2.770
80
125
225
708
20
44
598
Belföldi kiküldetés Külföldi kiküldetés Reprezentáció Kiküldetés, reprezentáció összesen
100 20 5
50 50
Egyéb dologi kiadások Adók, díjak, egyéb befizetések Kamatok DOLOGI KIADÁSOK ÖSSZESEN
1.084
3.540
150
219
Megnevezés
889921 Szoc. étk.
Irodaszer, nyomtatvány Könyvek Folyóiratok Hajtó- és kenıanyagok Szakmai anyagok Kis értékő tárgyi eszköz Munkaruha Egyéb anyagbeszerzés, készlet Készletek összesen
ÁFA
890442 Bérp.jutt. jogosultak
910123 Könyvtári szolg.
100 100
20 20
700
20 40 760
Telefondíj Internet Egyéb kommunikációs szolgáltatás Kommunikációs szolgáltatás összesen Vásárolt élelmezés Szállítási szolgáltatás Gázdíj Áramdíj Víz-és csatornadíjak Karbantartás, kisjavítás Üzemeltetési, fenntartási feladatok Pénzügyi szolg. kiadásai (bankköltség) Szolgáltatások összesen
889928 Falugond. szolg.
80
80 1.200 140 15 5 250 20 1.200
270
300
277
160 25
45
125
225
Belföldi kiküldetés Külföldi kiküldetés Reprezentáció Kiküldetés, reprezentáció összesen Egyéb dologi kiadások Adók, díjak, egyéb befizetések
125
Kamatok DOLOGI KIADÁSOK ÖSSZESEN
1.500
1.512
Megnevezés
Irodaszer, nyomtatvány Könyvek Folyóiratok Hajtó- és kenıanyagok Szakmai anyagok Kis értékő tárgyi eszköz Munkaruha Egyéb anyagbeszerzés, készlet Készletek összesen
910502 Közmőv. int.
931102 Sportk. mőköd
960302 Köztem. fennt.
999999 Összesen 40
1.000
20 20
20 20
15 15
Telefondíj Internet Egyéb kommunikációs szolgáltatás Kommunikációs szolgáltatás összesen Vásárolt élelmezés Szállítási szolgáltatás Gázdíj Áramdíj Víz-és csatornadíjak Karbantartás, kisjavítás Üzemeltetési, fenntartási feladatok Pénzügyi szolg. kiadásai (bankköltség) Szolgáltatások összesen ÁFA
20 285 1.345 200 127 95 422
220 25 5
50 10
10 10
250
60
20
1.200 240 495 903 45 631 2,665 250 6.429
68
20
9
2.063
Belföldi kiküldetés Külföldi kiküldetés Reprezentáció Kiküldetés, reprezentáció összesen
120 120
Egyéb dologi kiadások
15
Adók, díjak, egyéb befizetések
295
Kamatok
620
DOLOGI KIADÁSOK ÖSSZESEN
338
100
44
11.309 „
7. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2012. (II.21.) önkormányzati rendeletéhez „3/2.c. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének a 1/2011. (II.24.) önkormányzati rendeletéhez
Cím I.
ZALAERDİD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZESZKÖZ ÁTADÁSAINAK ÉS EGYÉB TÁMOGATÁSAINAK RÉSZLETEZÉSE E Ft-ban 2011. ÉVI ELİIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁS AlMegnevezés Eredeti Módosított Teljesítés cím elıirányzat elıirányzat ÖNKORMÁNYZAT 7 Önkormányzatok igazgatási tevékenysége - Tőzoltóság Sümeg 75 75 - Gyermekjóléti, támogató szolgálat 213 213 10.
13.
36.
16.
Város- és községgazdálkodás - Szennyvíztársulat Önkormányzatok elszámolásai költségvetési szerveikkel SKTCT Sümeg - Többcélú Társulás tagdíj - pedagógiai szakszolgálat - orvosi ügyelet Önkormányzat Dabronc - Körjegyzıség finanszírozás Önkormányzat Gógánfa - Iskola - Óvoda - védınıi szolgálat
61
140 75 340
140 75 340
4.978
5.018
849 567 86
849 567 86
300 30
400 30
PÉNZESZKÖZÁTADÁS
7.653
7.854
Rendszeres szociális segély - rendszeres szociális segély - bérpótló juttatás - rendelkezésre állási támogatás
2,500 3,020
2.500 2.854 166
325
325
Civil szervezetek támogatása - Sportegyesület - Éltetı Balaton-felvidékért Egyesület
17.
Idıskorúak járadéka
18.
Lakásfenntartási támogatás
1,500
1.560
20.
Ápolási díj
1,460
1.648
22.
Rendszeres gyermekvédelmi támogatás
26.
27.
Átmeneti segély - átmeneti segély - szülési segély - természetbeni támogatás Temetési segély
28.
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
29.
Mozgáskorlátozottak támogatása
30.
Egyéb önkorm.eseti pénzbeli ellátások - BURSA, ösztöndíj
180
180
Közgyógyellátás
300
300
9.405 17.058
10,918 18.772
31.
ÖNKORMÁNYZATOK ÁLTAL FOLYÓSÍTOTT ELLÁTÁSOK CÍM ÖSSZESEN
302
60 20 40
60 20 550 40 350 63
„
3/2.d. melléklet Zalaerdıd Község Önkormányzat Képviselı-testületének a 1/2011. (II.24.) önkormányzati rendeletéhez
ZALAERDİD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA FELHALMOZÁSI KIADÁSAINAK RÉSZLETEZÉSE E Ft-ban 2011. ÉVI ELİIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁS
Cím
Álcím
I. 7.
Megnevezés ÖNKORMÁNYZAT Önkormányzat igazgatási tevékenysége - részvényvásárlás - fejlesztési hitel kamata
8.
Településpolitikai támogatások és tevékenységek - közösségi tér kialakítása
10.
Város- és községgazdálkodás m.n.s.szolg. - szennyvíz beruházás
12. Finanszírozási mőveletek - fejlesztési hitel törlesztés
Eredeti elıirányzat
Módosított elıirányzat
400 120
400 120 2.198
731
731
8.130
8.130
35. Önkorm. által nyújtott lakástámogatás - lakásvásárlási támogatás 40.
Közmővelıdési intézmények, közösségi színterek mőködtetése - közmővelıdési érdekeltségnöv.tám. CÍM ÖSSZESEN
50
200
430
9.581
12.059
Teljesítés