NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS VÁROSÜZEMELTETÉSI OSZTÁLY 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR t. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-55°; FAX: +36 42 310-647 E-MAIL:
[email protected]
Iktatószám: 2194j2013.X. Ügyintéző: Kovács Zsolt
ELŐTERJESZTÉS - a Városstratégiai és Környezetvédelmi, és a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságokhoz
A helyi autóbusszal végzett személyszállítási menetrend felülvizsgálatára . Tisztelt Bizottságok! Nyíregyháza Megyei Jogú Város és a KTI TRENECON konzorcium között 2012. november 27 én MEGBíZÁSI' SZERZŐDÉS jött létre, melynek tárgya Nyíregyháza közigazgatási területén belül autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi tömegközlekedés gazdaságilag optimális vonalhálózatának és menetrendi teljesítményének kialakítására vonatkozó szolgáltatás megrendelése volt. A Szabolcs Volán Zrt. 2013. január 24-én kelt levelében arról tájékoztatta Nyíregyháza Önkormányzatát, hogy a menetrend szerinti helyi tömegközlekedés állami normatív támogatása a 2013. évben megszűnik, továbbá a 2013. évre prognosztizált a Szabolcs Volán Zrt. és Nyíregyháza Önkormányzata közötti Közszolgáltatási Szerződés általi finanszírozási kötelezettségek mértéke megnövekedett. Ezen előre nem látható indokok, szükségessé tették a MEGBíZÁSI SZERZŐDÉS módosítását - melyre 2013. február 27-én került sor - amely tartalmazta egy időközi, jelenlegi hálózatra vonatkozó, 2013. május l-jei határidővel bevezethető költségcsökkentési hálózatvariáns kidolgozását (1. sz. melléklet). Tekintettel azonban arra, hogy az egyeztetések folyamán e költségcsökkentő hálózatvariánsi munkaanyag alkalmankénti végigtekintése jelentős időt vett igénybe, szükségesnek tartottuk rendkívüli bizottsági ülésen való tárgyalását.
Kérem a Tisztelt Bizottságokat, hogya Beszámolót megtárgyalni és a Mellélet szerinti határozat-tervezetet elfogadni szíveskedjenek.
Nyíregyháza, 2013. március 5.
-,-,_
eJ:)
...~---
------
NYíREGYHÁZA
tUWW_éiym~(jVHA':A"JH.J --~~----~--;
1
KTI-TRENECON COWI KONZORCIUM
NYÍREGYHÁZA MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZKÖZLEKEDÉSÉRE OPTIMÁLIS VONALHÁLÓZAT ÉS MENETRENDI TELJESÍTMÉNY KIALAKÍTÁSA
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS a 2013. március….. egyeztetési megbeszélésre
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala MEGRENDELŐ 2012-2013
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
2 Költségcsökkentő hálózatvariáns E hálózatvariánsnál elsődleges cél a működési költség csökkentése, valamint 2013. május 1jei bevezethetősége. A javaslat a jelenlegi utazási igényekre – keresztmetszeti és célforgalmi felmérés eredményeire – és városszerkezetre épül. E munka során kidolgozásra került • egy nappali hálózat (üzemkezdettől 19 óráig terjedő időszak), amely a jelenlegi utazási igényekhez igyekezett igazítani a szolgáltatói kínálatot nemcsak a menetrendek felülvizsgálatával, hanem viszonylatvezetési módosítási javaslatokkal is, valamint • a csekély forgalmi időszakra (19 és 22 óra között) olyan hálózati elemek kerültek kidolgozásra, amelyek nagyobb rágyalogolással, kevesebb kilométer teljesítménnyel még elfogadható színvonalat nyújtanak, • továbbá részletes és külön vizsgálatot képezett a helyi hálózaton 22 után kibocsátott kapacitások összehangolási lehetősége. A hálózati szintű munkanapi utasforgalom alakulására a csúcs és holtidőszaki értékek jelentős eltérése a jellemző, amelyek közül a 19 órát követő holtidőszak a napi átlag érték egynegyede – egyhatoda. A felmért utasforgalom és járatszám óránkénti alakulását a következő ábra szemlélteti: 7 500 7 000 6 500 6 000 5 500 5 000 4 500 4 000 3 500 3 000 2 500 2 000 1 500 1 000 500 0
SZERDA
utasszám járat db
130 120 110 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
óra
A szombati és vasárnapi utasforgalom óránkénti alakulása a munkanapitól eltérő motivációjú utazások eredményeként más-más képet mutat.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
3 SZOMBAT
3 000 2 800 2 600 2 400 2 200 2 000 1 800 1 600 1 400 1 200 1 000 800 600 400 200 0
utasszám járat db
70 60 50 40 30 20 10 0
5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
óra
Szombaton a vásárlási célú utazások következtében az utasforgalmi csúcs 9 és 12 óra között jelentkezik. VASÁRNAP
1 500 1 400 1 300 1 200 1 100 1 000 900 800 700 600 500 400 300 200 100 0
utasszám járat db
50
40
30
20
10
0 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
óra
Vasárnap kiugró óra értéket a 18-19 óraköz utasforgalma képvisel, amikor a kollégista diákok a városba érkeznek, s jelentős még a délelőtti néhány órai csúcs.
NAPPALI HÁLÓZAT A vizsgálat s ez alapján a javaslatok üzemkezdettől 19 óráig terjedő időszakra vonatkoznak.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
4
1-es viszonylat
Autóbusz-állomás – Repülőtér (Cipőgyár)
Munkanap Műszakkiszolgáló jellegű viszonylat. Alapvetően egy üzem hivatásforgalmi kiszolgálását biztosítja, amelynek munkarendje időszakos. Munkanapi felmért utasforgalma a közszolgáltatási szerződés érvényességi időszakában: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
331 / 12
393 / 13
335 / 11
388 / 10
441 / 11
394 / 11
176 / 10
Az utasforgalom jelentősen - több mint a felére - csökkent, amelynek eredményeként a 10 munkanapi járatból 8 járat már gurulóköltség alapján, egy járat szűkített költség alapján veszteséges és mindössze egy járat termelt csak nyereséget a szolgáltatónak. A 900 méteres betérő utasforgalma: ind: Autóbusz-állomás 5:25 42 utas 7:25 12 utas 12:50 0 utas 13:45 0 utas 15:50 1 utas
ind: Repülőtér 5:43 0 utas 7:42 0 utas 13:10 12 utas 14:10 36 utas 16:10 0 utas
A bejáró dolgozók munkába jutását a Tokaji úton közlekedő 4243-as Nyíregyháza – Nyírtelek – Rakamaz helyközi vonal két a Repülőtérre betérő járata biztosítja; Nyíregyháza irányába 5:39-kor, míg ellenkező irányban 14:13-kor. Az alacsony utasforgalom, a kizárólagosságú vonalszakasz kihasználtsága egyértelműen megkérdőjelezi a terület helyi közlekedéssel történő kiszolgálásának igényét. A Repülőtér területén lévő munkahely foglalkoztatási létszámában folyamatos változások figyelhetők meg, amelyet egy városi közlekedési szolgáltató nem tud követni kapacitás kibocsátással. A gazdaságos üzemvitel érdekében érdemes az adott területen meglévő redundáns szolgáltatási kínálatot megvizsgálni. A Tokaji úton a helyi 1-es viszonylat mellett a már említett 4243-as helyközi vonal járatai is biztosítanak utazási lehetőséget a Repülőtér bejárati útig. A helyi közlekedésnél lényegesen kedvezőbb járatsűrűséggel, mivel munkanapon 31 járatpár érinti az említett megállót. A helyközi járatok időfekvése néhány perces eltéréssel megegyezik az 1-es viszonylat járataival. Autóbuszállomásról
1-es helyi járatok
helyközi járatok
5:25
5:25
7:25
7:10
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
5
Repülőtértől
12:50
12:45
13:45
13:40
15:50
15:50
1-es helyi járatok
helyközi járatok
5:43
5:40
7:42
7:15, 8:05
13:10
13:10, 13:12
14:10
14:10
16:10
16:17
Az egyébként alacsony, s ráadásul időszakosan változó volumenű cél utas forgalom, valamint a helyinél lényegesen kedvezőbb járatsűrűségű helyközi járatok, a hosszabb gyaloglási távolság ellenére is, a viszonylat megszüntethetőségét jelenti az eljutási lehetőség megtartása mellett. Megtakarítás munkanapon 10 járat*4,9 km = 49 km Szombat, vasárnap A viszonylat hétvégén nem üzemel. Nyári időszak A viszonylat üzemeltetése nyáron sem javasolt.
1A viszonylat
Autóbusz-állomás – Vásártér
A délelőtti nyitva tartású Vásártér közforgalmú autóbusz-közlekedési kiszolgálását biztosító viszonylat. Felmért utasforgalma: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
2 506 / 58
3 611 / 48
2 217 / 31
2 142 / 30
1 778 / 31
2 166 / 31
1 899 / 30
Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
2 183 / 66 614 / 18
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
505 / 18
2 238 / 56 494 / 18
6
Munkanap A viszonylat utasforgalmának mintegy 86-89%-a vásártéri úti célú volt. A munkanapi utasforgalom kb. 12%-kal csökkent az előző felméréshez viszonyítottan. A munkanapi 30 járatból a járatok fele nyereséges a másik fele pedig veszteséges. 2 járat az összköltség, 2 járat a szűkített és 11 gurulóköltség alapján veszteséges. A hétvégi (szombat, vasárnapi) forgalomban a járatok fele már gurulóköltség alapján veszteséges, s mindössze a szombati járatok 38%-a, s a vasárnapi járatok 11%-a termel nyereséget. A veszteséget alapvetően az egyirányú kihasználtság eredményezi. A Vásár nyitvatartási rendje és látogatottsága időszakos, amely azonban nem tükröződik a helyi viszonylat menetrendjében. A helyi menetrend aktualizálása a vásártelep üzemeltetőjével történő konzultációt követően mindenképp indokolt. A Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. Vásárok és Piacok üzemeltetéséért felelős munkatársának szóbeli tájékoztatása szerint a jelentős lakossági látogatottságot generáló Iparcikk piac az év minden hónapjában keddtől vasárnapig naponta 6:00 és 14:00 esetenként 15:00 óra között van nyitva. A látogatói forgalom héten belül legerősebb szombaton, míg a havi forgalomingadozás nem jellemző. Jelen helyzetben konkrét változtatási javaslat nincs. Szombat A vásártér legnagyobb látogatottsága szombati napon jelentkezik, amely a járatok utasforgalmában is megmutatkozik., mértéke a munkanapit is meghaladó. A járatok kihasználtságára 8 óra előtt és 11 óra után az egyirányú terhelés a jellemző. A köztes időben még másodrészek indítására is szükség volt a zsúfoltság, esetleg az utaslemaradás elkerülése érdekében. Változtatási javaslat nincs. Vasárnap A leggyengébb forgalmú nap, átlagban járatonként 27 utas utazott. A viszonylat üzemideje ennek megfelelően rövidebb és az indított járatok száma is kevesebb, mint a szombati. Változtatási javaslat nincs. Nyári időszak A nyári tanmentes és a szabadságolási időszakban a vásártér utasforgalmának lebonyolítására külön menetrend, az egyéb, hivatásforgalommal nem összefüggő utazási indok miatt nem szükséges.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
7
2-es viszonylat
Autóbusz-állomás – Borbánya Csárda u.
A délkeleti városrész Borbánya és a városközpont kapcsolatát biztosítja. Utasszámlálási adatai a következők: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
1 311 / 33
1 333 / 33
1 142 / 33
980 / 29
800 / 27
886 / 27
588 / 23
Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
418 / 27 235 / 16
273 / 16
405 / 27 217 / 16
Munkanap A viszonylat munkanapi utasforgalma megközelítőleg harmadára csökkent. Borbánya Kállói úton történő autóbusz-közlekedési ellátásában túlkínálat van, mivel három viszonylat – 2, 2Y, H32 – vonalvezetése Autóbusz-állomás és Borbánya, iskola megállók között azonos. Borbánya városrészt a 2Y tárja fel a Pitypang utcán az Alma utcáig történő betérésével. A H32-es viszonylat elsődleges feladata Nagyszállás és Nyírjes közlekedési ellátása. Az utasszámlálási adatok alapján mind a 2Y, mind a H32-es viszonylat rendelkezik jelentős szabad férőhely kapacitással. A három viszonylat járat mélységű vizsgálata alapján a 2-es viszonylat megszüntethető. Ez a változtatás munkanapon 52 utast érint, kettős kényelmetlenséget okozva, de az utazási lehetőség megmaradása mellett. Az egyik kényelmetlenséget a megszokottól eltérő indulási idők, amelyek átlagban 15 perccel térnek el a korábbitól, valamint a többletgyaloglási távolság. 23 utasnak +280 métert, 21 utasnak +360 métert, és 8 utasnak +640 métert kell gyalogolnia ahhoz, hogy autóbuszra szállhasson. A többlet utasterhelések járatonkénti vizsgálata egy 2Y járat indítási szükségességét igényli 77:30 között a zsúfoltság elkerülése érdekében. Munkanapi járatkilométer megtakarítás: 11 járat * 7,2 km + 12 járat * 7,5 km = 169,2 km. Szombat, vasárnap Mind a szombat, mind a vasárnap utasforgalma csökkent változatlan járatszám mellett, a viszonylat megszüntetési javaslata ezekre a napokra is vonatkozik. A megszüntetési javaslat (11 járat*7,2 km+11 járat*7,5 km)+(7 járat*7,2 km+7 járat*7,5 km) = 264,6 km megtakarítást eredményez.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
8 Nyári időszak A megszüntetési javaslat erre az időszakra is vonatkozik. A június 16 és augusztus 31 közötti időszakban munkanapon 11 járat*7,2 km+11 járat*7,5 km = 161,7 km, szombaton 12 járat*7,2 km+12 járat*7,5 km = 176,4 km és vasárnap 6 járat*7,2 km+6 járat*7,5 km = 88,2 km megtakarítást eredményez.
2Y viszonylat
Autóbusz-állomás – Borbánya Alma u. iskola
A délkeleti városrész Borbánya és a városközpont kapcsolatát biztosítja. Utasszámlálási adatai a következők: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
1 679 / 31
1 596 / 31
1 489 / 31
1 414 / 31
1 381 / 31
1 348 / 31
1 191 / 31
Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
418 / 14 120 / 6
405 / 14
125 / 6
85 / 6
Munkanap A munkanapi utasforgalomban mintegy 30%-os visszaesés tapasztalható. A 2-es viszonylatnál tárgyaltaknak megfelelően a megszüntetésre javasolt 2-es utasforgalmának részbeni átvételekor a zsúfoltságmentes közlekedés érdekében 7:05-kor az Alma utcától új járat indítása szükséges. Ennek megfelelően ennél a viszonylatnál többlet kilométer jelentkezik, munkanapon 1 járat * 7,5 km + 1 járat * 7,8 km = 15,3 km. Szombat A 2Y szombati utasforgalma változatlan járatszám mellett minimálisan csökkent. A járatonkénti utasforgalom igen eltérő, de egységesen jellemző a többletkapacitás. Gondot a 2-es viszonylat időbeni pótlása okozhat: Autóbuszállomástól
viszonylatok 2
5-6 6-7 7-8 8-9 9-10 10-11 11-12
6:05 7:30 8:40 10:00 11:20
2Y 5:38 7:00 8:00 9:20 10:40
Autóbuszállomás felé
H32 5:00 6:30 8:15 9:35 10:55
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
viszonylatok 2
2Y
6:32 7:57
6:04 7:30 8:27 9:47
9:07 10:27 11:47
H32 5:40 7:10 8:55 10:15 11:35
9 12-13 13-14 14-15 15-16 16-17 17-18 18-19
12:00 13:25 14:30
12:30
12:10
12:27
12:57
12:53
14:10;14:57
15:32 16:30 17:25 18:30
15:00
15:45 16:57 17:52 18:57
17:45
16:00 18:29
A 2-es viszonylat időbeni pótlásához a 2Y és a H32-es viszonylatok menetrendjét a jelenlegi járatszám alapján össze kell hangolni, s ezen túlmenően 13 és 15 óra, valamint 16-17 és 18-19 óra között 1-1 2Y-os járatpár indítása javasolt. A javaslat alapján szombaton a 2Y viszonylaton 4 járat*7,5 km+4 járat*7,8 km = 61,2 km többlet futásteljesítmény keletkezik. Vasárnap A 2Y vasárnapi utasforgalma lecsökkent a járatszám módosítása nélkül. A járatok jelentős többletkapacitással közlekednek. A megszüntetésre javasolt 2-es viszonylat időbeni pótlására a következő táblázat járatindítási adatai adnak támpontot: Autóbuszállomástól
viszonylatok 2
5-6 6-7 7-8 8-9 9-10 10-11 11-12 12-13 13-14 14-15 15-16 16-17 17-18 18-19
2Y
Autóbuszállomás felé
H32
viszonylatok 2
2Y
H32
6:30 7:40
7:10 8:35
8:07
9:10 10:10 11:05
9:37
9:15
12:27
12:55
10:37 11:32 12:00
12:10
13:05
13:35 14:30
15:35 16:30
15:15 16:55
16:02;16:57
17:25 18:30
17:52
17:35
18:57
A szombati javaslathoz hasonlóan vasárnap is szükséges a 2Y és H32-es viszonylatok jelenlegi indítási időpontjainak összehangolása, valamint 10-11, 13-14, 15-16, 17-18 óraközökben 11 2Y-os járat indítása javasolt. A javaslat alapján a 2Y vasárnapi járatszámának módosításai 4 járat*7,5 km+4 járat*7,8 km = 61,2 km többlet futásteljesítményt eredményeznek. Nyári időszak
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
10 Munkanapon nincs többletjárat igény. Szombaton Autóbuszállomástól
viszonylatok 2
5-6 6-7 7-8 8-9 9-10 10-11 11-12 12-13 13-14 14-15 15-16 16-17 17-18 18-19
2Y 5:38
Autóbuszállomás felé
H32 5:00 6:30
viszonylatok 2
2Y 6:04
7:15
7:42 8:00
9:10 10:10 11:05 12:00 13:15 14:20 15:30 16:30 17:25
H32 5:40
8:15 9:35 10:55
8:27 9:37 10:37 11:32 12:27
12:10
7:10 8:55 10:15 11:35 12:53
14:10, 14:47
15:00
15:45 16:57
17:45 18:57
18:29
A megszüntetésre javasolt 2-es viszonylat által nyújtott szolgáltatás utasforgalmi igény szerinti pótlására 7-8, 11-12, 13-14, 14-15, 16-17 között a 2Y viszonylaton 1-1 járatpár beindítása javasolt, amely 5 járat*7,5 km+5 járat*7,8 km = 81,9 km többletfutást jelent. Vasárnap Autóbuszállomástól
viszonylatok 2
5-6 6-7 7-8 8-9 9-10 10-11 11-12 12-13 13-14 14-15 15-16 16-17 17-18 18-19
2Y
Autóbuszállomás felé
H32
viszonylatok 2
2Y
H32
6:30 7:40
7:10 8:35
8:07
9:10
9:37
9:15
12:27
12:55
10:30 11:00 12:00
12:10
13:10
13:37 14:30
15:35 16:30
15:15 16:55
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
16:02, 16:57
17:35
11 A terület vasárnapi tömegközlekedési ellátásához a 2Y és H32 viszonylat indítási időpontjainak összehangolásán túl a 2Y viszonylaton 7-8, 10-11, 15-16 óra között 1-1 járat indítása javasolt, amelynek eredményeként 3 járat*7,5 km+3 járat*7,8 = 45,9 km többlet teljesítmény adódik.
3-as viszonylat
Autóbusz-állomás – Rozsrét
A város déli részén a lakott terület határától távolabb fekvő településrész Rozsrét és a városközpont kapcsolatát biztosító viszonylat. Utasszámlálási adatai a következők: Felmérési év Munkanapi utas/járat Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
1 432 / 40
1 534 / 40
1 376 / 41
1 281 / 38
1 344 / 38
1 220 / 38
1 112 / 38
638 / 32 401 / 22
394 / 22
519 / 32 323 / 22
A kibocsátott férőhely lényegesen meghaladja az utasforgalom nagyságát, vagyis az autóbuszok fél-, vagy még annál is alacsonyabb kihasználtsággal közlekednek. A vizsgált időszakban a munkanapi utasforgalom 22%-kal csökkent annak ellenére, hogy a szolgáltató 2007-ben vonalbővítést hajtott végre Rozsréten, nevezetesen 1 km-rel meghoszszabbította a járati útvonalat a végállomás Fenyő utca végére helyezésével. Ennek következtében az utasok 13%-ának (munkanapon 147 utasnak) kevesebb gyaloglással érhető el a helyi autóbusz-közlekedés. A szolgáltatónak ez a bővítés munkanapon 38 km többlet teljesítményt jelent. Az utasforgalom változása nem igazolta a vonalbővítés szükségességét, így a viszonylat Fenyő utcai 1 kilométeres szakaszának megszüntetése javasolt. A megszüntetést követően az érintett utasoknak a helyi közlekedés elérése érdekében két választási lehetőségük van, vagy a Rozstelek utcán lévő megállókhoz gyalogolnak maximum 1 km-et, vagy a főútvonalon lévő Szabadság utcai megállóhoz maximum 700 métert. A vonalvezetés csökkentési javaslat bevezetéséhez javasolt a 3-as viszonylat korábbi végállomásának biztonságtechnikai feltételeinek megteremtése, továbbá a hurokfordulóban, vagy a Rozstelek utcán leszálló peron kiépítése (lásd fotók).
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
12
Amíg kiépül a javasolt infrastruktúra, addig az autóbuszok rozsteleki végállomása a Rozstelek utcán meglévő öblösített Rozsrét nevű megálló legyen.
Az Autóbusz-állomásról indulva a Palánta utca megállóig azonos útvonalon közlekednek a 3as és a 24-es viszonylat járatai, s mivel az ismertetettek alapján a 3-as viszonylat járművei jelentős kapacitás tartalékkal rendelkeznek, kézenfekvő a 24-es viszonylat utasforgalmát is lebonyolítani némi útvonal módosítással. A járatonkénti tételes vizsgálat kimutatta, hogy a változás 242 fő 24-es viszonylati utast és 294 fő rozsréti utast érint, az utóbbiaknak 7 perccel hosszabb menetidőt jelentve. A Kistelekiszőlő úti célú utasoknak a kényelmetlenséget az utazási szokások megváltoztatása jelenti, mivel a megszokott indulási időpontot mintegy 20 perccel kénytelenek módosítani. A zsúfoltságmentes szállítás érdekében a szolgáltatónak a reggeli csúcsidőban 6:45 és 7:05 perckor a Kistelekiszőlő, Koszorú utcától betétjáratokat javasolt indítania.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
13 A 3-as viszonylat munkanapi 38 járata közül 7 járat tér be Kistelekiszőlőbe, így az itt lakók utazási lehetősége változatlan marad. A 3-as viszonylat utasforgalma az új útvonalvezetés következtében megnő, de a jelentős szabad kapacitás következtében a munkanapi járatok számában változtatás nem javasolt, kivételt a már említett 7:05 perckor induló betétjárat képez. A módosított vonalvezetés megállói: oda irány
Autóbusz-állomás Szabolcs u. Országzászló tér Szarvas u. 13. Kígyó u. Szarvas u. 76. Móricz Zs. U. 4. TIGÁZ Ipartelepi elág. Palánta u. Lejtő u. Szabadság u. Tulipán u. Rozsrét
vissza irány Rozsrét Tulipán u.. Szabadság u. Palánta u Fillér u Kistelekiszőlő, Koszorú u. Tégla u. Meggyfa u. Lejtő u Palánta u. Ipartelepi elág TIGÁZ Móricz Zs. U. 4. Kígyó u. Szarvas u. 13. Országzászló tér Szabolcs u. Autóbusz-állomás
A javasolt változtatások következtében a 3-as viszonylat kilométer teljesítménye munkanapon a következőképpen módosul: • • •
csökkenés 38 járat*1 km = 38,0 km növekedés 7 járat*2,76 km = 19,3 km növekedés 2 betétjárat*6,8 km = 13,6 km
A változtatások összesített eredményeként a 3-as viszonylat munkanapi kilométer teljesítménye 5,1 km-rel csökkent. Ebben a viszonylatvezetési formában a járati útvonal 630 méterrel hosszabb, mivel a balra nagy ívben történő kifordulás a 4-es főútra csak jelzőlámpa telepítésével biztosítható balesetmentesen, s ennek kiküszöbölésére a Lejtő u. és Palánta u. közötti szakaszt minden betérő járat kétszer teszi meg. Továbbá a Kistelekiszőlőben lévő egyirányú autóbusz-közlekedés – a négy megálló ellenkező oldalra történő áthelyezése miatt – más alternatívát nem tesz lehetővé. Szombat A szombati nap utasforgalma a két felmérés adatai alapján csökkenést mutatott, s 2012-ben a 3-as viszonylat járművein átlag 16 utas utazott. A 24-es viszonylat járatain szintén minimális
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
14 (11 utas/járat) volt a forgalom, így a két viszonylat összevonása továbbra is javasolt, a 3-as viszonylat vonalvezetésének rozsréti rövidítésével együtt. A változtatási javaslat következménye: • •
vonalvezetési rövidítés 28 járat*1 km = 28 km növekedés a 24-es forgalmának lebonyolításával 3 járat*2,76 km = 8,3 km
összesítve szombatonként 19,7 km futásteljesítmény a megtakarítás. Vasárnap Mind a 3-as, mind a 24-es viszonylat vasárnapi utasforgalma csekély, a járatok jelentős kapacitás felesleggel közlekednek. A munkanapi és szombati napra vonatkozó javaslatok itt is érvényesek, amelyek eredménye: • •
vonalvezetési rövidítés 20járat*1 km = 20 km növekedés a 24-es forgalmának lebonyolításával 4 járat*2,76 km = 11 km
összesítve 9 km futásteljesítmény a megtakarítás. Nyári időszak Nyári időszakban is érvényes a vonalvezetési módosítási javaslat.
4-es viszonylat
Autóbusz-állomás – Oros, Magyar u. 5.
Oros városközponti kapcsolatát a 4, 4Y viszonylatok biztosítják. Vonalvezetésükben csak Oroson belül van eltérés. A 4-es viszonylat utasforgalmi adatai a vizsgált időszakban a következőképpen változtak: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
3 839 / 76
4 007 / 75
3 582 / 77
3 361 / 73
3 337 / 71
3 407 / 71
2 812 / 67
Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
1 342 / 45 798 / 30
698 / 30
1 208 / 45 693 / 30
A vizsgált időszakban a munkanapi utasforgalomban 27%-os csökkenés tapasztalható, míg a járatok számában csak 12%-os, tehát napi szinten jelentős kapacitás felesleg tapasztalható. A viszonylat vonalvezetésében nem javasolt változtatás. Szombat KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
15 A járatonkénti utasforgalom alapján szombaton két járatpár leállítása javasolt, Oros 6:50 (kizárólagos szakaszon 8 utas),
autóbusz-állomás 7:23 (kizárólagos szakaszon 13 utas),
Oros 11:55 (kizárólagos szakaszon 7 utas),
autóbusz-állomás 12:40 (kizárólagos szakaszon 17 utas)
A járatpárok megszüntetése esetén az utasoknak az autóbusz-állomásról 15-20 perc eltéréssel, míg Orosról 20-50 perc eltéréssel biztosított az utazási lehetőség. A javaslat 2 járat*9,8 km + 2 járat*9,5 km = 38,6 km futásteljesítmény megtakarítást jelent. Vasárnap Az óránkénti egy járatpár további ritkítása, a járatonkénti alacsony (23 utas/járat) utasszám ellenére nem javasolt. Nyári időszak A tanszünetes időszakban egyedül a jelentős diákforgalmat lebonyolító járatpárok megszüntetése javasolt csak, amelyek a felmérések szerint Autóbusz-állomás 6:12 13:25 14:30
Oros 6:50 13:58 15:05
A javaslat alapján minden tanítás mentes időszakban (őszi, téli, tavaszi, nyári szünidő) 3 járat*9,8 km+3 járat*9,5 km = 57,9 km futásteljesítmény megtakarítás érhető el.
Autóbusz-állomás – Oros, temető
4Y viszonylat
Az orosi városrészt kiszolgáló másik viszonylat utasforgalmi adatai a következők: Felmérési év Munkanapi utas/járat Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
1 168 / 23
1 166 / 23
995 / 23
1 007 / 22
900 / 22
1 074 / 22
1 009 / 22
358 / 13 317 / 10
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
200 / 10
345 / 13 244 / 10
16 A viszonylat vonalvezetése az Élet u. megállót követően – vonalhosszának 35%-ában – tér el a 4-esétől. Az eltérő vonalszakasz Élet u. és Magyar u. 5. megállói között jelentkező utasforgalom nagysága – a vonali forgalom 25%-a – egyértelműen alátámasztja a vonalvezetés szükségességét, ugyanakkor a Magyar u. 5. és a temető közötti szakasz erősen kihasználatlan, mivel munkanapon a forgalom mindössze 10%-a jellemzi. A vizsgált szakasz járatonkénti forgalmára is az alacsony kihasználtság a jellemző, a járatok fele 0-2 fővel közlekedik. A temetőhöz történő eljutás, valamint az itt lakók utazási lehetőségének biztosítására a következő járatpárok – /6:45, 7:40/8:17, 11:50/12:27, 16:02/16:37 – közlekedtetése indokolt. Ennek következtében 11 utas gyaloglási távolsága 500 méterrel, s 9 utasé pedig 1,2 km-rel nő meg. A többi járat Magyar u. 5. megállóig történő közlekedtetése javasolt. Ezen járatok visszafordítása a Vezér útra Magyar u 5. megállótól a Takarék köz – Fő utca vonalon történne, amely 500 métert jelent. A helyszíni bejárás alkalmával megállapítást nyert, hogy az új szakasz autóbusz-közlekedésre alkalmas, még a balra nagy ívben történő kanyarodás forgalombiztonsági feltételei is adottak (lásd fotó Takarék köz - Fő u. kereszteződés)
A javaslat alapján 16 járat*0,7km = 11,2 km megtakarítást jelent munkanapokon. Szombat A hét szabadnapján a temetőig 6 járatpár közlekedik napközben, összesen 19 utast szállítva a Magyar u. 5. és Temető szakaszon. Az utasforgalom járatonkénti megoszlása a következő: Autóbusz-állomás – Oros Ind.idő Magyar u.61. Temető 6:45 1 2 8:50 0 1 11:00 3 2 14:30 2 6 16:10 1 1
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
Oros – Autóbusz-állomás Ind.idő Temető Magyar u.61. 6:45 0 5 7:20 1 1 9:27 3 1 11:37 2 1 15:10 1 2
17 18:30
0
1
16:50
2
0
Mivel a járatok vonalvezetésük más szakaszain is rendkívül alacsony kihasználtsággal közlekednek, így az utolsó 1,2 km-es szakaszon 1-2 fővel történő közlekedés tovább növeli a veszteséges üzemvitelt. Ennek csökkentésére szombaton a 4Y orosi végállomásának a Magyar u.5. megálló a javasolt, s így 17 utas gyaloglási távolsága 500 méterrel, míg 22 utasé 1,2 km-rel nő meg. A megtakarítás 12 járat*0,7 km = 8,4 km futás teljesítmény szombatonként. Vasárnap Vasárnap a temetőig 5 járatpár közlekedik napközben,a vizsgált szakaszon 25 utast szállítva. Magyar u. 61. megállóig 1 utas, a temetőig pedig 24 utas utazott, járatonként eltérő megoszlásban: Autóbusz-állomás – Oros Ind.idő Magyar u.61. Temető 9:00 0 0 11:30 0 3 12:55 0 0 16:10 0 2 18:30 0 1
Oros – Autóbusz-állomás Ind.idő Temető Magyar u.61. 7:20 4 0 9:40 4 0 12:10 6 0 13:30 2 0 16:50 2 1
Az adatokból jól látszik, hogy a Magyar utca 61. megállót 1 utas, a Temető megállót 24 utas vette igénybe. A 4Y viszonylat orosi szakaszának lerövidítése, Magyar u. 5. megállóig történő közlekedtetése estén 1 utas többlet gyaloglási igénye +500, 24 utasé pedig +1,2 km. Vasárnaponkénti futásteljesítmény megtakarítás 10 járat*0,7 km = 7 km. Nyári időszak Nyári időszakra vonatkozóan a vonalvezetésre tett változtatási javaslat fennáll.
5-ös viszonylat
Sóstói úti kórház – Örökösföld
A város második legerősebb forgalmú viszonylata alapvetően Örökösföld és a városközpont, valamint Jósaváros, Sóstói úti kórház és a városközpont közötti kapcsolatot biztosítja. A viszonylaton felmért utasforgalmi adatok a következők: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
9 702 / 146
8 708 / 149
7 041 / 125
6 465 / 126
6 338 / 121
6 297 / 121
5 463 / 108
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
18 Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
2 813 / 82 2 679 / 97
2 892 / 98
2 114 / 70 1 623 / 70
A vizsgált időszakban a munkanapi utasforgalom 44%-kal csökkent, míg a forgalmat lebonyolító járatok száma 26%-kal, vagyis a viszonylatot napi szinten felesleges kapacitás kibocsátás jellemzi. Ugyanakkor a vonali célforgalmi vizsgálatok kimutatták, hogy a két végállomás között napi szinten az utasok mindössze 3-4%-a utazik. A tételes járatonkénti vizsgálat csúcsidőben ennél magasabb részarányt mutatott, míg forgalmi holtidőben lényegesen alacsonyabbat. A forgalmi holtidőszak 6 óra előtt és 17 óra után jelentkezik. A vizsgálati eredmény alapján javasolható a vonalvezetés holtidőszaki rövidítése; a Sóstói úti kórház helyett csak Jósavárosig közlekedtetni a járatokat, s a 7-es busz végállomásán visszafordítani Örökösföldre. Ez a változás összesen 31 járatot érint, s járatonként 1,4 kilométerrel rövidebb útvonalat jelent. A rövidebb vonalvezetés következtében 21 utasnak kell átszállással lebonyolítani munkanapi utazásait. A munkanapi futásteljesítményben 31 járat*1,4 km=43,4 km megtakarítást eredményez. Ez a javaslat a jobb utaskiszolgálás, a leszállás biztosítása érdekében Jósaváros végállomáson, a szerviz úton egy megállóhely kiépítését igényelne, ami 19 m hosszú és 1,5 m széles járdaszigetet jelent. A biztonság érdekében gyalogos járdakapcsolat kialakítása is szükséges. A viszonylatra jellemző utasforgalom által nem igényelt többletkapacitás csökkentése érdekében a járatkövetési időt 9 és 13 óra között javasolt 24 percre növelni, ami 4 járat megszüntetését jelentené, továbbá a 6:20-as, 17:25-ös és 18:13-as járatok leállítása is javasolt. Ez 7 járattal csökkentené a munkanapi járatszámot. A javaslat alapján 4 járat*7,7 km+3 járat*7,2 km = 52,4 km megtakarítás. A változtatások összesített eredményeként az 5-ös viszonylat munkanapi kilométer teljesítménye 95,8 km-rel csökken. Szombat Napközben 6 és 19 óra között az Örökösföldtől a félórás ütem megtartása javasolt, de csak minden második járat közlekedtetése indokolt a Sóstói úti kórházhoz. A járatok felének az Örökösföld melleti másik végállomása a Jósavárosban, a 7-es busszal azonos helyen lenne. Az utasforgalom alapján egy kora reggeli járatpár – Örökösföld 6:00 és Sóstói úti kórház 7:18 – leállítása javasolt. A javaslatok alapján szombaton 26 járat*1,4 km+1 járat*7,7 km+1 járat*7,2 km = 51,3 km futásteljesítmény megtakarítás adódik. Vasárnap
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
19 A vasárnapi felmért utasforgalom tételes, járatonkénti vizsgálata a reggeli – üzemkezdet és 9 óra közötti – időszak jelentős kapacitás túlkínálatot mutat ki. Ennek mérséklésére 3 járatpár megszüntetése javasolt: Örökösföld Örökösföld Sóstói úti kórház
5:42 6:59 7:42
8 utas 18 utas 10 utas
Sóstói úti kórház Sóstói úti kórház Örökösföld
6:30 8:00 8:11
5 utas, 2 utas, 14 utas.
Ezen túlmenően 19 óráig az Örökösföldtől a félórás ütem megtartása javasolt, de csak minden második járat közlekedne a Sóstói úti kórházig. A jósavárosi végállomás a 7-es viszonylattal azonos helyen lenne. A javaslatok alapján vasárnap 11 járat*1,4 km+3 járat*7,7 km+3 járat*7,2 km = 60,1 km futásteljesítmény megtakarítás érhető el. Nyári időszak A tanítási időszakra javasolt holtidőszaki járatok felének Örökösföld és Jósaváros közötti, míg másik felének Örökösföld és Sóstói úti kórház közötti közlekedtetése javasolt. Nyári felmérési adatok ugyan nem állnak rendelkezésünkre, de kiindulva a tanítási időszaki utasforgalom nagyságából a szolgáltató jelenlegi nyári menetrendjében járatritkítás javasolható. Munkanapon 6-19 óra között 20 perces, szombaton és vasárnap szintén 6-19 óra között 30 perces járatkövetési idő javasolt. Ezek alapján munkanapon 5 járat, szombaton és vasárnap 7-7 járat megszüntethető. A javaslatok alapján nyári időszakban munkanapon 22járat*1,4 km+2 járat*7,7 km+3 járat*7,2 km = 67,8 km szombaton 15 járat*1,4 km+3 járat*7,7 km+4 járat*7,2 km = 72,9 km vasárnap 15 járat*1,4 km+3 járat*7,7 km+4 járat*7,2 km = 72,9 km futásteljesítmény megtakarítás érhető el.
6-os viszonylat
Autóbusz-állomás – Örökösföld
A viszonylat a városközpont érintése nélkül biztosít közvetlen utazási lehetőséget Örökösföld és a vasútállomás, valamint az autóbusz-állomás között. Az egyes felmérések alkalmával meghatározott utasforgalmi adatai: Felmérési év Munkanapi utas/járat Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
2 793 / 70
3 180 / 71
2 730 / 71
2 567 / 71
2 395 / 73
2 494 / 73
2 396 / 69
514 / 28 765 / 32
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
718 / 33
491 / 28 459 / 33
20 A vizsgált időszakban a mértékadó időszaknak tekintendő munkanapon az utasforgalom 14%kal csökkent, szinte változatlan járatszám mellett. Vonalvezetésében változtatás nem javasolt, mivel van olyan városrész – Nagykörút Kert utcai szakasza – amelyet egyedül tár fel. Holtidőszaki járatsűrűségben változtatás javasolt; 8 és 14 óra, 17 és 19 óra között átlagosan 60 perces követés javasolható, ami 14 munkanapi járat megszüntetését jelenti. Ezeket a járatokat munkanapon 333 utas vette igénybe, akik közül 67 utasnak (napi utasforgalom 3%-a) kell a megváltozott indítási időkhöz kényszerűen alkalmazkodni, mivel ők a kizárólagos ellátású területre, vagy onnan utaznak. A forgalmi holtidőszaki csökkentett menetrendben a járatok indulási idejét az IC vonatok menetrendjével összhangban kell megállapítani. A javaslat 14 járat*5,8 km = 81,2 km munkanapi futásteljesítmény csökkenést eredményez. Szombat Felméréskor üzemkezdettől 19 óráig a viszonylaton 25 járat közlekedett 469 utast szállítva. A járatpárok utasforgalma a következőképpen alakult: Autóbusz-állomás
Örökösföld
ind.idő
utas
ind.idő
utas
5:28
12
4:57
29
6:15
28
5:40
15
7:20
18
6:40
27
8:10
20
7:20
18
8:40
26
8:35
12
9:07
22
10:15
21
10:37
10
11:30
23
11:55
8
13:05
6
13:27
23
14:15
25
14:40
14
15:35
22
16:05
28
17:00
16
17:25
14
18:05
23
18:30
9
A járatonkénti utasforgalom nagyságából látszik, hogy mindegyik járat veszteségesen működik. Gazdaságossági szempontból mindegyik járat megszüntethető lenne, de mivel a 6-os vi-
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
21 szonylat a nagykörút Kert utcai részén kizárólagos ellátású, így megszüntetése nem javasolt. A járat követési idő további növelése sem javasolható. Vasárnap Vasárnap üzem kezdettől 19 óráig 30 járat 423 utast szállított, ami azt jelenti, hogy átlagban egy járaton 14 utas utazott. Járatpáronkénti utasforgalom a következő: Autóbusz-állomás
Örökösföld
ind.idő
utas
ind.idő
utas
5:28
4
4:57
12
6:15
19
5:40
9
7:20
9
6:40
7
8:10
7
7:20
9
8:40
7
8:35
21
9:07
17
10:15
25
10:37
14
11:30
15
11:55
23
12:40
4
13:05
15
13:27
13
14:15
34
14:40
22
15:35
13
16:05
18
16:00
12
16:35
9
17:00
17
17:25
7
18:05
23
18:45
6
18:40
14
18:09
18
Az alacsony utasforgalom minden járat veszteséges üzemét eredményezi, de némelyiknél már a gurulóköltség alapján. Amikor a járatpár mind a két tagja nagyon alacsony forgalmú a megszüntetésük mindenképp javasolt. Ilyenek a következők: 4:57/5:28,
6:40/7:20,
7:20/8:10
továbbá a 8:40-es és 12:40-es járatok.
A javaslat következtében 8 járat*5,8 km = 46,4 km futásteljesítmény megtakarítás keletkezik. Nyári időszak Nincs külön nyári menetrend, így a tanítási időszakra vonatkozó javaslatok erre az időszakra is vonatkoznak.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
22
7-es viszonylat
Vasútállomás – Jósaváros
A rövid üzemidejű viszonylat a városközponton keresztül haladva Jósaváros és az autóbuszállomás, valamint vasútállomás közötti közvetlen utazást biztosítja. A viszonylat vasárnap nem üzemel. A vizsgált időszak forgalmi adatai: Felmérési év Munkanapi utas/járat Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
5 498 / 132
3 998 / 119
3 375 / 77
3 022 / 78
2 727 / 70
2 707 / 70
2 268 / 63
344 / 27 545 / 36
350 / 19
405 / 27 -/-
A viszonylat munkanapi utasforgalma az elmúlt nyolc évben közel 60%-kal csökkent, amelyet a kibocsátott kapacitás csökkenése megközelítően követett (52%-os csökkenés). Sem a menetrendben, sem a vonalvezetésben módosítás nem indokolt, inkább szolgáltatási színvonal növelése, az 5-ös viszonylatnál már említett jósavárosi végállomásnál a szerviz úton az Eperjes utca közelében leszállást biztosító végállomás kialakításával. A két viszonylatnak elég egy leszálló járdasziget kialakítása, valamint a helyszíni bejárás során észlelt gallyazási munkák elvégzése nem tűr halasztást (lásd fotók)
Szombat A szombati rövid, közel 8 órás üzemidő további szűkítése javasolt a járatonkénti utasforgalom vizsgálata után:
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
23 Autóbusz-állomás
Jósaváros
ind.idő
utas
ind.idő
utas
6:30
5
6:00
6
6:53
8
6:33
2
7:13
10
6:53
12
7:13
11
7:33
13
8:13
11
7:53
4
8:33
16
8:53
29
9:13
17
9:33
17
9:53
32
10:13
22
10:33
31
10:53
34
11:13
7
11:33
9
11:53
10
12:13
17
12:33
2
12:53
20
13:13
26
13:33
7
13:53
27
A járati utasforgalom alapján a 7 óra előtti járatpárok leállítása javasolható, amely alapján 2 járat*4 km+2 járat*4,6 km = 17,2 km a futásteljesítmény megtakarítás szombatonként. Nyári időszak Erre az időszakra is érvényes a tanítási időszaki javaslat.
8-as viszonylat
Vasútállomás – Sóstógyógyfürdő
A viszonylat kizárólagos ellátási feladattal rendelkezik a város kedvelt és országos hírű kiránduló- és üdülőrésze Sóstógyógyfürdő és a Sóstói úti kórház közötti szakaszán. Forgalmi adatai a teljes viszonylathosszra vonatkozóan a következő képet mutatják:
Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
6 095 / 110
6 745 / 109
5 721 / 93
4 207 / 80
3 864 / 74
3 865 / 73
3 266 / 73
Szombati
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
2 230 /
1 745 /
24 61
utas/járat Vasárnapi utas/járat
1 925 / 68
2 121 / 66
61 1 386 / 55
Az elmúlt nyolc évben a munkanapi utasszám 46%-kal csökkent, amelyet mérsékeltebben 34%-kal – követett a kapacitás csökkentése. Az utasszám a belső – 4,3 km hosszon a Sóstói úti kórházig tartó – szakaszon nagyobb mértékben, 48%-kal, a külső, 3,6 km-es szakaszon 41%-kal csökkent. A viszonylat munkanapi utasforgalmának mindössze ¼-e sóstógyógyfürdői úti célú – 2012ben a 2.416 utasból mindössze 850 utazott ki –, így a Sóstói úti kórházon túli szakaszon az alacsony kihasználtság miatt csökkenteni javasolt a kapacitást, járatkövetési idő növelésével; 9 és 19 óra között a járatkövetési idő 60 perc. A változtatási javaslat összesen 20 járatot érint, s az utasok 12%-ának – 281 utas/munkanap – utazási lehetőség szűkülést jelent, vagyis 30 perccel megnő a várakozási idejük. A változtatási javaslat 10 járat*7,9 km+10 járat*7,8 km = 157 km megtakarítást eredményez munkanapokon. Ezzel párhuzamosan a lakott területen belüli együttes szolgáltatást indokolt tételesen megvizsgálni a 8A betétviszonylatnál. Szombat, vasárnap A viszonylat szombati utasforgalmának kb. 1/3-a irányul Sóstógyógyfürdőre, s így a Sóstói úti kórházon túli vonalszakaszt jelentős kapacitás túlkínálat jellemzi. Számszerűsítve vonalhosszának mintegy felén átlagban 13 utas utazott járatonként. A forgalom tételes, járatonkénti vizsgálata alapján kimutatható két szélsőséges utasforgalmi értéke az említett szakaszon 0 és 66 utas volt. A vizsgálatok tehát egyértelműen kimutatták, hogy a többletkapacitás mértékén csökkentés indokolt alapvetően azokat a járatpárokat érintve, amelyeken a Sóstói úti kórházon túli szakaszon alacsony a forgalom: • szombat: Vasútállomás ind. idő
utas
Sóstógyógyfürdő ind. idő
utas
5:10
3
5:35
3
5:57
1
6:05
3
6:27
6
7:05
9
7:27
4
8:05
7
8:27
5
9:05
12
9:27
10
11:05
17
11:27
6
18:05
8
18:27
10
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
25
• vasárnap: Vasútállomás ind. idő
utas
Sóstógyógyfürdő ind. idő
utas
5:10
1
6:05
5
6:27
3
8:05
5
8:27
4
12:05
6
12:27
7
18:05
5
18:27
6
A 8-as viszonylat járatkövetési idejének növelésével szombaton vasárnap
7 járat*7,9 km+8 járat*7,8 km = 117,7 km 4 járat*7,9 km+5 járat*7,8 km = 70,6 km
a futásteljesítmény megtakarítás. Nyári időszak A Sóstógyógyfürdői terület utasforgalma jelentős szezonális ingadozást mutat. Ugyanakkor az is kimutatható, hogy a 8-as viszonylat hétvégi ellátása túldimenzionált és – nyári utasszámlálási adatok hiányában – járat leállítástól eltekintve jármű típusváltás mindenképp indokolt. Csuklós autóbuszok helyett elegendő a korszerű 102 befogadóképességű Solaris szóló autóbuszok közlekedtetése.
8A viszonylat
Vasútállomás – Sóstói úti kórház
A viszonylat Vasútállomás és Sóstói úti kórház között, a 8-as betétviszonylataként biztosít rövidebb távú utazási lehetőségeket. A vizsgált időszakban mért forgalmi adatai: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
4 481 / 94
4 368 / 91
3 636 / 77
4 228 / 97
3 256 / 87
3 134 / 89
2 857 / 86
Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
1 093 / 51 1 235 / 69
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
1 518 / 65
884 / 51 883 / 59
26 Mint a hálózat legtöbb viszonylatára itt is jellemző, hogy az utasforgalom csökkenésének mértékét (-36%) nem követte a járatszámok hasonló mértékű csökkentése (-9%), s ennek következtében a viszonylaton felesleges kapacitás mutatható ki. A 8 és 8A viszonylatok közös szakaszán az együttes utasforgalmi vizsgálatok alapján az utasterheléshez viszonyított három sokszor négyszeres járatonkénti férőhely túlkínálat tapasztalható. Ennek következtében a megszüntetésre javasolt 24-51 fő utasterhelésű 8-as járatok hiánya nem okoz zsúfoltságot. Ugyanakkor a 8A viszonylat járatai közül is javasolt 13 és 18 óra között óránként 1-1 járatot leállítani A közös szakasz járatkövetési ideje a következő: 9 – 13 óra között 13 – 18 óra között 18 – 19 óra között
20 perc 15 perc 20 perc
A javaslat alapján a 8A viszonylaton 8 járat megszüntetésre kerülne, amely 4 járat*4,2 km+4 járat*4 km = 32,8 km megtakarítást jelent munkanapon. Szombat A vasútállomás és Sóstói úti kórház közötti 8, 8A viszonylatok közösen 15-20 perces járatkövetési idővel biztosítanak utazási lehetőséget. Ugyanakkor a 8A viszonylaton önmagában is jelentős kapacitás túlkínálat van. Ennek mérséklésére a reggeli és késő délutáni időszakban járat leállítások javasolhatók: Vasútállomás ind. idő
utas
6:20
14
6:50
2
17:05
8
17:15
7
helyettesítő 8-as viszonylat
Sóstói úti kórház
helyettesítő 8-as viszonylat
ind. idő
utas
6:35 indulás 21 utas
6:47
8
7:17
6
6:57 (kórház 7:02) 8 utas
17:25 indulás 29 utas
17:32
9
17:47 (kórház 17:52)
18:12
13
17 utas
A négy járatpár leállítása 4 járat*4,2 km+4 járat*4 km = 32,8 km megtakarítást eredményez. Vasárnap A 8A viszonylat kapacitás túlkínálatát jól mutatja, hogy átlagban 15 utas utazott egy járaton, amely érték természetesen járatonként eltérő. A 8 és 8A közös vonalszakasz az együttes utasforgalmi vizsgálatot teszi lehetővé. Fordaszerkesztési sajátosságok miatt, komolyabb színvonal romlás nélkül három járatpár leállítása lehetséges: Vasútállomás ind. idő
utas
helyettesítő 8-as viszonylat
Sóstói úti kórház ind. idő
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
utas
helyettesítő 8-as viszonylat
27 5:15
7
ind.idő: 5:35 11 utas
5:42
2
ind.idő: 5:57 3 utas
12:25
5
ind.idő:12:45 35 utas
12:52
8
ind.idő:13:07 35 utas
15:35
7
ind.idő:15:25 33 utas
16:12
10
ind.idő:15:47 44 utas
A három járatpár leállítása vasárnap 3 járat*4,2 km+3 járat*4 km = 24,6 km futásteljesítmény csökkenést eredményez. Nyári időszak A 8A viszonylat nyáron nem üzemel.
9Y viszonylat
Örökösföld – Gumigyár (MICHELIN)
A műszakkiszolgáló viszonylat a Gumigyárhoz szállítja műszakváltáskor a dolgozókat. A felmért forgalmi adatok a következők: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
398 / 8
463 / 8
429 / 8
317 / 8
297 / 8
320 / 8
347 / 8
A műszakkiszolgáló járatok alacsony kihasználtság (8-38%) mellett közlekednek, s az utasforgalom jelentős része, 1-2 járatot leszámítva nem ipartelepi úti célú. A közel azonos vonalvezetésű (a kertvárosi szakaszon van csak eltérés) és alacsony kihasználtságú (6-35%) 23-as viszonylat 8 járatának betérítése a Gumigyárhoz és ezzel párhuzamosan a 9Y, mint önálló viszonylat megszüntetése javasolt. A betérített járatok gumigyári érkezési ideje meg kell, hogy egyezzen a jelenlegi időponttal. A 9Y járatainak megszüntetése 4 járat*8,4 km+4 járat*8,6 km=68 km megtakarítást jelent munkanapokon.
10-es viszonylat Vasútállomás – Nyírszőlős A viszonylat Nyírszőlős és a városközpont, autóbusz-állomás, valamint a vasútállomás kapcsolatát biztosítja időszakonként Jókai telepi betéréssel. A viszonylat vizsgált időszakban felmért forgalma: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
3 657 / 66
3 386 / 63
3 023 / 68
2 889 / 66
2 966 / 66
3 047 / 66
2 882 / 62
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
28 Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
1 076 / 28 641 / 69
600 / 65
991 / 28 442 / 59
A viszonylatot, mint oly sok másikat – az utasforgalom nagyságát meghaladó kapacitás jellemzi. Emellett munkanapon 5 járat betér Jókai telepre is. Az 5 járatot Jókai telepi úti céllal mindössze 34 utas vette igénybe, amely a viszonylat napi utasforgalmának 1%-a. A minimális igény következtében javasolt a betérés megszüntetése és a terület helyi autóbusz-közlekedési kiszolgálásának felfüggesztése. Ebben az esetben 34 utasnak (ami oda-vissza utazást figyelembe véve kb.17 Jókai telepi lakost jelent) 2,1 kilométeres gyaloglással érhető el tömegközlekedési jármű. A Szabolcs Volán 4212-es (Nyíregyháza – Nyírszőlős – Ibrány) helyközi vonalán közlekedő járatok megfelelő szolgáltatást tudnának biztosítani, abban az esetben, ha a Buji úton megállópár létesül. A helyközi járatok időfekvése közel azonos a jelenlegivel, gyakorisága kedvezőbb, a városon belüli útvonala, megállóinak száma eltér a helyi viszonylatétól. A helyszíni bejárás alkalmával megállóhely létesítésére alkalmasnak talált helyet az alábbi fotók mutatják be.
Ezen túl sarkalatos kérdés a használható jegy és bérletrendszer. A város közigazgatási területén a helyközi járatok helyi utazásra történő igénybevétele csak a helyközi viteldíjak megfizetése mellet lehetséges. A két közlekedési rendszer közötti viteldíjeltérés a következő: menetjegy, előre váltott menetjegy, járművön váltott havi bérlet
helyi 245 Ft 340 Ft 6.120 Ft
1
helyközi 250 Ft 1 9.580 Ft 2
helyközi közlekedésben a legalacsonyabb, váltható menetjegy ár a 10 km-es díjszabási övezetbe tartozó 250 Ft.. Helyközi közlekedésben a 6-14 év közötti utasok és érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők többsége 50%os kedvezményű menetjegyet válthat.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
29 tanuló bérlet nyugdíjas bérlet
2.440 Ft 2.440 Ft
960 Ft nincs
Amennyiben az Önkormányzat a teljes árú helyközi bérletet váltó Jókai telepi bejelentett lakással rendelkező, egyéb utazási kedvezményre nem jogosult lakosok részére megtéríti a helyközi havibérlet árának bizonyos százalékát (pl. 50%-át), jelentős anyagi hátrány nem éri ezen utasokat 3. A viszonylat vonalvezetése 2000-ben a Kollégium utcától a Pannónia utcáig meghosszabbításra került. Az 1,5-1 kilométeres vonalszakasz kihasználtsága 425, szombaton 175, míg vasárnap 97 utas. Ez a napi utasforgalom 15 – 8%-a. A vonalszakasz munkanapi utasforgalmának járatonkénti vizsgálata alapján kimutatható, hogy forgalmi holtidőszakban 8 és 14 óra között, valamint 17 óra után 70 utas veszi igénybe a két utolsó megállót, így a veszteség csökkentése érdekében javasolt csak a csúcsidei járatok Pannónia utcáig történő közlekedtetése, míg az említett forgalmi holtidőszakban a Kollégium utcánál (Csabagyöngye utca – Aranyalma utca – Kollégium utca hurokfordulóban) lenne a végállomás. Ez a változtatás 24 járatot érintene. A utasforgalom járatonkénti vizsgálata alapvetően a kapacitás 1/3-os kihasználását mutatja, s csak egy-egy csúcsidei járat esetében haladja meg az 50%-ot. Ez alapján oly mértékű járatszám csökkentés lenne indokolt, amely jelentős színvonal romlást eredményezne, így ilyen irányú javaslat nem tehető. Összegezve a 10-es viszonylatra vonatkozó javaslatokat: Jókai telepi betérés megszüntetése 6 járat*4,2 km = 25,2 km, Nyírszőlősi végállomás megosztása 12 járat*1,5 km+12 járat*1 km = 30 km, amely munkanap 52,2 km megtakarítást jelent. Szombat Szombaton minden járat nyírszőlősi végállomásának javasolt a Csabagyöngye utca – Aranyalma utca – Kollégium utca hurokfordulót, s így 12 járat*1,5 km+12 járat*1 km = 30 km megtakarítás adódik. Vasárnap A vasárnapi nyolc járatpár nyírszőlősi végállomásának a Kollégium utcai javasolt, amely 8 járat*1,5 km+8 járat*1 km = 20 km futásteljesítmény megtakarítást eredményez.
10 km-es díjszabási övezeti ár, a Jókai telepnél kialakítandó megálló távolsága változhat attól függően, hogy hol lesz a helyközi megálló 3 A Jókai telepi betérés fenntartásának költsége 25,2 km*22 mnap/hó*350 Ft/km = 194.040 Ft/hó, míg a helyközi bérlethez az önkormányzati hozzájárulás havi összege, feltételezve azt a szélsőséges esetet, hogy mind a 17 lakos teljes árú bérletet vesz 17 bérlet*9.580 Ft/bérlet*0,5 = 81.430 Ft/hó. A két költség közötti különbség jelenti a megtakarítás mértékét, ami 112.610 Ft havonta. 2
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
30 A 2000 óta nem használt hurokfordulós végállomás, a javaslat megtétele előtt, mindenképp helyszíni bejárást igényelt, amelynek eredményeként megállapítást nyert, hogy autóbusszal továbbra is járható a hurokforduló, azonban a könnyebb Nyírszőlősi útra történő kanyarodáshoz ívkorrekció lenne szükséges, amelynek hiánya azonban nem kizáró ok.
Nyári időszak A viszonylatnak éves menetrendje van, így a tanítási időszakra vonatkozó javaslatok erre az időszakra is vonatkoznak. A futásteljesítmény megtakarítás egész évben fennáll.
11-es viszonylat Örökösföld – Egyház utca A viszonylat az örökösföldi lakótelepet köti össze a városközponttal hurokfordulós vonalvezetés mellett. A felmért forgalom: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
1 497 / 52
1 521 / 52
1 403 / 52
1 345 / 52
965 / 34
917 / 34
651 / 30
A csak munkanap üzemelő, rövid üzemidejű viszonylat utasforgalma a vizsgált időszakban több mint a felére csökkent, amelyet kisebb mértékben követett a járatszám mérséklése. A járatonkénti utasforgalom alacsony értéke minden járatra jellemző, a kapacitás 1/6-1/10-e került csak kihasználásra. A forgalom alapján a 9 és 15 óra közötti járatok megszüntetése javasolt, ami 5 járat*3,8 km+5 járat*3,5 km = 36,5 km megtakarítást jelent munkanapon. Figyelembe véve, hogy a Törzs utcán egyedül a 11-es viszonylat járatai közlekednek, s így az említett időszakban ellátatlanná válna, a 17-es viszonylat óránként 1 járatát ezen az útvonalon kellene közlekedtetni betétjáratként. Szombat, vasárnap KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
31 A viszonylat csak munkanapokon üzemel. Nyári időszak Tanszünetben munkanapokon 7 járatpár közlekedik, amelyből 4 járatpár (9:15/9:32, 11:15/11:32, 13:15/13:32, 14:15/14:32) kiváltása a 17-es viszonylat betétjáratával javasolt. Ennek eredményeként 4 járat*3,8 km+4 járat*3,5 km = 29,2 km megtakarítás adódik. A helyszíni bejárás eredményeként halaszthatatlan feladat a Törzs utca Semmelweis utca kereszteződésében az ívkorrekció, mivel a 11-es viszonylat szóló autóbuszai már most is csak a padkára történő felhajtással tudnak bekanyarodni (lásd fotó), valamint a Törzs utcai fasor miatt a kereszteződés beláthatósága korlátozott és forgalomtechnikai tükör felszerelése indokolt.
12-es viszonylat Sóstói úti kórház – Vasúti aluljáró A város tradicionális viszonylata, amelyhez az utazóközönség mereven ragaszkodik. Ragaszkodik a betérésekkel tarkított, s ezáltal nem célirányos vonalvezetéséhez és a végállomási helyekhez. A vizsgált időszak felmért forgalma: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
11.946 / 164
12 551 / 162
11 286 / 141
9 875 / 140
8 696 / 135
8 720 / 135
7 146 / 121
Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
4 779 / 101 4 174 / 105
4 094 / 102
3 771 / 91 2 485 / 80
A város legerősebb utasforgalmú viszonylata, az összforgalom 12,4%-át teljesíti, annak ellenére, hogy az elmúlt nyolc évben 40%-kal csökkent a forgalma. A kibocsátott kapacitás ki-
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
32 sebb mértékben követte a csökkenést (-26%), s ezáltal túlkínálat jellemzi ezt a viszonylatot is. A 8,8-8,9 km hosszú viszonylatot kétszeres utascserélődés jellemzi. A viszonylat utasterhelésének napi lefolyására nem jellemző, döntően a sajátos vonalvezetésnek köszönhetően a hivatásforgalmi érzékenység, mivel 6 és 17 óra között minimális ingadozással 400 utas/óra feletti a forgalom nagysága. A járatonkénti utasforgalom már megosztottabb, a kapacitás túlkínálat következtében kisebb mértékű járatszám csökkentés javasolható: 7-8, 14-17 óra között összesen 8 járat szüntethető meg, ennek eredményeként 4 járat*8,9 km+4 járat*8,8 km = 70,8 km a megtakarítás munkanapi szinten. Szombat A járatonkénti vizsgálat alapján megállapítható, hogy 7 óra előtt a forgalom nem indokolja a 20 perces járatkövetési időt, s így 2 járatpár leállítása javasolható: Sóstói úti kórház
Vasúti aluljáró
ind. idő
utas
ind. idő
utas
5:25
12
5:55
15
6:08
22
6:42
21
A javaslat alapján 2 járat*8,9 km+2 járat*8,8 km = 35,4 km futásteljesítmény csökkenés érhető el. Vasárnap A forgalom tételes vizsgálata alapján egyetlen olyan járatpár van, amelyek mindegyikén minimális (1-3 fő) utasforgalom volt. Leállításra javasolható: Sóstói úti kórház
Vasúti aluljáró
ind. idő
utas
ind. idő
utas
5:33
1
6:03
3
A megtakarítás mindössze 17,7 km vasárnaponként. Nyári időszak Konkrét utasszámlálási adatok hiányában elfogadhatónak tűnik a szolgáltató által meghirdetett nyári időszak menetrendje. Járatszám csökkenést (22%-os) egyedül munkanapokon alkalmaz, míg szombaton és vasárnap a tanítási időszakéval azonos.
13-as viszonylat Sóstói úti kórház – Borbánya, Alma u. iskola
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
33 A viszonylat a Sóstói úti kórház, városközpont, ipartelep és Borbánya utazási igényeit elégíti ki. A közszolgáltatási szerződés időtartama alatt felmért viszonylati forgalom a következőképpen alakult: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
4 002 / 69
3 979 / 67
3 884 / 68
3 559 / 70
3 273 / 67
3 315 / 67
3 318 / 67
Szombati utas/járat
1 128 / 37
Vasárnapi utas/járat
681 / 28
893 / 37
564 / 28
485 / 28
Kisebb mértékű (17%-os) utasforgalom csökkenés mutatható ki, amelyet a kapacitás csökkentése csak kisebb mértékben követett. Igaz ugyan, hogy a járatonkénti utasforgalom alakulása igen eltérő, de a 2-es viszonylat megszüntetési javaslata miatt Borbánya kiszolgálását nem indokolt tovább szűkíteni, így változtatási javaslat nincs. Szombat, vasárnap, nyári időszak A már ismertetett ok miatt változtatási javaslat nincs.
14, 14F viszonylat
Vasútállomás – Sóstóhegy, vasútállomási bej. út.
A viszonylat a lakott terület határától távolabb fekvő, az egyik legnagyobb lakosszámú városrészt köti össze a belvárossal, autóbusz-állomással és vasútállomással. 2007-ben a 14-es viszonylat változatlan járatszáma mellett a településrész jobb kiszolgálása érdekében beindításra került a sóstóhegyi hurok vonalvezetésű szakaszon ellenirányú közlekedést biztosító 14F viszonylat. A vizsgált időszak utasforgalmi adatai: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
6 039 / 100
5 862 / 100
5 809 / 100
5 457 / 93
5 021 / 92
5 501 / 92
5 032 / 92
Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
2 435 / 60 1 616 / 43
1 390 / 44
2 401 / 60 1 347 / 44
Az elmúlt nyolc évben a hálózati szintű csökkenésnél (-31%) lényegesen kisebb mértékű (17%) volt a vonali forgalom visszaesése, amely többek között az ellenirányú közlekedést biztosító 14F beindításának is köszönhető. Az erősebb forgalmú viszonylat a 14-es, mivel 40%-
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
34 kal több járat közlekedik rajta. A viszonylatok mértékadó utasterhelése a jósavárosi szakaszon jelentkezik, ahol jelentős utascserélődés is megfigyelhető. A viszonylatok utasforgalmának 30-50%-a sóstóhegyi úti célú. A költségcsökkentő hálózatvariáns nappali hálózatában változtatási javaslat nincs. Szombat, vasárnap, nyári időszak Sem a 14-es, sem a 14F viszonylatra változtatási javaslat nincs.
A helyszíni bejárás alkalmával a 14, 14F viszonylatok útvonalán a Korányi Frigyes út és Kemecsei út kereszteződésében ívkorrekció szükséges, valamint az útburkolat kiszélesítése legalább egy autóbusz szélességre.
15-ös viszonylat Sóstói úti kórház – Ipari utca A munkanapokon üzemelő műszakkiszolgáló viszonylat a Déli Ipartelepre biztosít eljutási lehetőséget. A vizsgált időszak felmért utasforgalmának alakulása: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
419 / 9
376 / 9
344 / 9
347 / 9
338 / 9
341 / 9
352 / 9
A viszonylaton változatlan járatszám mellett a hálózati átlaghoz képest kisebb mértékű (16%os) utasforgalom csökkenés tapasztalható.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
35 Az utasforgalom vonali alakulására jellemző, hogy a forgalom 50%-a ipartelepi irányú. A vonali célforgalom csekély mértékű forgalmat jelez a Debreceni utca és az ipartelep között. A keresztmetszeti adatok alapján a 9 járatra a Debreceni utcán összesen 12 utas szállt fel és 19 le. A viszonylat attraktívabbá tétele, valamint kedvezőbb átszállási lehetőség biztosítása érdekében a viszonylat vonalvezetésére – jelenlegi járatindításait változatlanul megtartva – változtatási javaslat Debreceni utca helyett a Szarvas utcán történő közlekedés: Sóstói úti kórház – Csaló köz – Korányi Fr. út – Dózsa Gy.u. – Vay Á.krt. – Hunyadi u. – Bocskai u. – Luther u. – Zrinyi I.u. – Szarvas u. – Móricz Zs.u. – Debreceni út – Tünde u. – Ipar u. A vonalvezetési módosítás eredményeként 9 járat*0,6 km = 5,4 km többlet teljesítményt igényel. Szombat, vasárnap Csak munkanapokon közlekedik. Nyári időszak Tanszüneti munkanapokra is érvényes az útvonal módosítási javaslat, s a napi 5,4 km többlet teljesítmény ekkor is jelentkezik.
16-os viszonylat Autóbusz-állomás – Ipari utca A viszonylat alapvető feladata a környéki településekről bejáró ipartelepi dolgozók munkahelyre jutásának biztosítása, érintve a helyközi autóbusz-állomást és a vasútállomást is. Az elmúlt nyolc év felmérési adatai: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
163 / 10
140 / 8
123 / 8
135 / 8
145 / 8
148 / 8
146 / 8
A viszonylat utasforgalma az elmúlt nyolc évben rendkívül alacsony volt. A szolgáltató a járatszám csökkentést úgy oldotta meg, hogy a megszüntetésre ítélt járatokat átsorolta a rugalmas közlekedési rendszerbe. Az utasterhelés vonali lefolyására jellemző, hogy a forgalom 80%-ban autóbusz-állomás, vasútállomás és az ipartelep között bonyolódik le, a 146 utasból 117 utast érintve. Járatonként természetesen igen eltérő a forgalom nagysága és lefolyása, amelyet a következő táblázat mutat be: oda irány
ind. idő
busz fh
össz. utas
ipart. leszállók
5:35
105
21
7:15
36
28
ind. idő
busz fh
össz. utas
ipart. felszállók
15
6:12
105
15
13
22
7:35
36
12
7
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
vissza irány
36 13:35
121
13
11
14:15
121
41
39
15:30
36
6
4
15:53
36
10
6
A járatonkénti csekély volumenű utasforgalom átszállással lebonyolítható utazási lehetőség vizsgálatát veti fel. A Tünde utcán még két viszonylat járatai közlekednek az egész napos üzemidejű 13-as és a szintén műszakkiszolgáló 15-ös, és mindegyik járaton van szabad kapacitás. Egyik sem érinti az autóbusz-állomást, viszont a műszakkiszolgáló H31X, H31Y és az egész napos H31-es viszonylatok az autóbusz-állomásról indulva átszállási lehetőséget biztosítanak a TIGÁZ, vagy az ipartelepi elág. megállóhelyeken. A H-s járatok ezen a szakaszon még belterületi bérlettel és jeggyel igénybe vehetők. A 16-os viszonylat megszüntetése esetén az érintett 114 utasnak kényelmetlenséget az átszállás ténye és az átszállási időveszteség jelent, ami járatonként eltérő, szélső értékei 0 és 11 perc. Ezzel a javaslattal a kritikus és mindig a szűk keresztmetszetet jelentő csúcsidei járatok száma csökkenthető. A javaslat 4 járat*5,8 km+4 járat*5,6 km = 45,6 km megtakarítást jelent munkanap. Szombat, vasárnap Csak munkanapokon közlekedik. Nyári időszak A viszonylat megszüntetési javaslata a nyári időszak munkanapjaira is vonatkozik,s így a futásteljesítmény megtakarítás mértéke 45,6 km napi szinten.
17-es viszonylat Örökösföld – Szélsőbokori u. Az átmérős vonalvezetésű viszonylat egy magas beépítésű lakóterületet köt össze egy alacsony beépítésű kertvárosi lakóövezettel a belvároson áthaladva. Vonalvezetésére jellemző a kertvárosi hurok vonalvezetés. A vizsgált időszak utasszámlálási adatai: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
5 174 / 82
4 867 / 84
4 344 / 84
4 066 / 84
3 894 / 84
3 968 / 84
3 778 / 84
Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
1 966 / 62 928 / 36
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
881 / 36
1 919 / 62 790 / 36
37 Az elmúlt nyolc évben az utasforgalom 27%-kal csökkent, míg a járatszámban minimális bővítést (+2 járat) hajtott végre a szolgáltató. Ennek következtében kapacitás túlkínálat jellemzi a viszonylatot. A forgalom időbeni lefolyására a hivatásforgalmi érzékenység a jellemző, mivel az öt órás csúcsidőszakban bonyolódik le a napi forgalom 50%-a. Kiugró érték jellemzi a 7 - 8 óraközt. A forgalom vonali megoszlására a kétirányú terhelés a jellemző, városközponti utascserével. A járatonkénti utasforgalom nagysága igen eltérő. Munkanapon öt olyan nagyobb utasforgalmú járat emelhető ki, amelyek nem képeztek veszteséget a szolgáltató számára: indulási idő
elszállított utasszám
jármű férőhelye
max. utasterhelés
Örökösföld
7:07
86
97
55
Örökösföld
14:10
107
105
63
Örökösföld
15:10
101
100
62
Szélsőbokori u.
6:53
97
111
53
Szélsőbokori u
7:08
145
111
70
Induló végállomás
Ezeknél a nagyobb forgalmú járatoknál is van szabad kapacitás– mint ahogy a táblázat adatai jól mutatják –, amely a többi járatnál még nagyobb mértékű. A tételes, járatonkénti vizsgálat alapján napi szinten 6 járat megszüntethető lenne jelentős színvonal romlás nélkül. Az 5 és 6 óra között 2 járat, 16 és 19 óra között 4 járat megszüntetése javasolt, amely3 járat*8,2 km+3 járat*8,3 km = 49,5 km munkanapi megtakarítást jelent: A Törzs utcai autóbusz-közlekedés fenntartása érdekében 9 és 15 óra közötti időszakban a 11es járatok pótlására a következő 17-es járatpárok közlekedtetése javasolt: Örökösföld/Szélsőbokori u. 9:25/9:56 10:45/11:16 12:25/12:56 13:40/14:11 14:10/14:41 Az útvonal módosítás 200 m többletet jelent járatonként. Munkanapi futásteljesítmény többlet 10 járat*0,2 km = 2 km Jelenleg a felsorolt járatokat szóló autóbuszok teljesítik, de nem biztosított mindig ilyen típusú buszok közlekedtetése, ezért javasolt a Törzs utca és Semmelweis utca kereszteződés forgalomtechnikai felülvizsgálata, ívkorrekció végrehajtása és forgalomtechnikai tükör felszerelése a Semmelweis utcáról a Törzs utcára történő kanyarodás biztonságossá tétele érdekében (fotó a 11-es viszonylatnál). Nyári időszak A nyári időszak munkanapjain négy 11-es járatpár pótlása javasolt17-es betétjárattal:
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
38 Örökösföld/Szélsőbokori u. 9:25/9:56 11:25/11:56 13:10/13:41 14:10/14:41 Nyári munkanapi többlet teljesítmény 8 járat*0,2 km = 1,6 km.
18-as viszonylat Vasútállomás – Örökösföld A viszonylat elsődleges feladata a TESCO áruház vásárlói forgalmának a lebonyolítása volt, majd 2010-ben vonalvezetése meghosszabbításra került a Törzs utca Szalag u. és Pazonyi út közötti szakaszának kiépítését követően Örökösföldig. A vizsgált időszak felmért forgalmi adatai: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
777 / 24
731 / 32
1 063 / 32
956 / 32
889 / 32
927 / 32
906 / 33
Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
829 / 42 779 / 34
761 / 34
1 156 / 42 1 019 / 38
A viszonylat munkanapi utasforgalmának alakulásában tendencia nem fedezhető fel; a csökkenést emelkedés, majd ismét csökkenés követi. A 2010. évi utasszám emelkedés nem a végállomás meghosszabbításának az eredménye, mivel arra a felmérést követően került sor. Külön ki kell emelni, hogy a hétvégi utasforgalmi értékek a munkanapit meghaladóak. Az 1,4/1,8 km-es új vonalszakaszon utazók száma a legutóbbi felmérés adatai szerint igen csekély mindössze 24 utas volt, a viszonylat munkanapi forgalmának 2,6%-a. Egyedül szombati napon volt jelentősebb forgalom; 87 utas utazott Örökösföld és STOP SHOP, valamint nagyobb arányban a Jósavárosi piac között. Az eredeti közlekedésre történő visszaállás kizárólag az Örökösföld és a STOP SHOP, ill. a TESCO közötti utasokat kényszeríti átszállásra, míg a Jósavárosi piacra utazók továbbra is közvetlen utazhatnak, csak hosszabb útvonalon az 5-ös viszonylat járatain. Mivel a vonalhosszabbítás kihasználtsága minimális, nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így megszüntetése javasolt, ami 16 járat*1,4 km+17 járat*1,8 km = 53 km megtakarítást eredményez munkanapokon. Szombat, vasárnap, nyári időszak A vonalhossz rövidítés és a régi, TESCO-nál lévő végállomás ismételt alkalmazása ezekre az időszakokra is érvényes. Napi megtakarítások:
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
39 • szombaton 27 járat*1,4 km+27 járat*1,8 km = 86,4 km, • vasárnap 14 járat*1,4 km+14 járat*1,8 km = 44,8 km, • nyári időszaki megtakarítások megegyeznek a tanítási időszakaival. A helyszíni bejárás során feltárt hiányosság: a TESCO végállomás fedett várópavilonjának szilárd burkolattal történő ellátása mindenképp indokolt (lásd fotó).
19-es viszonylat Sóstói úti kórház – Gumigyár A munkanapokon közlekedő műszakkiszolgáló viszonylat alapvetően a Gumigyár hivatásforgalmát bonyolítja le. Vonalvezetésére jellemző, hogy a legrövidebb úton, a belváros kikerülésével. A felmért forgalmi adatai a következők: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
300 / 11
238 / 10
245 / 11
204 / 11
204 / 11
209 / 11
182 / 11
Változatlan kapacitás kínálat mellett az utasforgalom 40%-kal csökkent az elmúlt 8 évben, s a csökkenés mértéke a 2010. évi felméréshez viszonyítottan is jelentős. A jelenlegi állapot azt jelenti nagyon leegyszerűsítve, hogy ma egy autóbusz átlag 16 főt szállít. Járatonként természetesen eltérő a forgalom: Sóstói úti kórház - Gumigyár
Gumigyár – Sóstói úti kórház össz. utas
Gumigyár
1
1
0
100
8
10
6
105
3
4
0
ind.idő
busz fh
max. terh.
össz. utas
Gumigyár
ind.idő
busz fh
max. terh.
5:20
100
38
38
37
5:40
100
6:05
100
21
22
18
6:28
6:55
105
23
30
18
7:25
102
14
17
9
7:48
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
40 13:22
111
8
10
8
14:20
111
14
16
12
15:35
96
3
3
1
16:00
96
29
31
16
A táblázatból jól látszik, hogy a viszonylatot igénybe vevők döntő többségben gumigyári dolgozók, ugyanakkor az egyértelmű, hogy ekkora utasforgalom mellett rentábilis üzemeltetés nehezen oldható meg. Ez a csekély utasforgalom az átszállással lebonyolítható utazási lehetőség vizsgálatát veti fel. Az átszállás megoldható a Vay Á. krt. – Rákóczi u – Kossuth u. – Egyház u kereszteződésben lévő megállókban. A kedvező átszállási lehetőség biztosítása érdekében a kereszteződésben a Rákóczi utcán a Vasvári Pál és Kossuth utcák között új megálló létesítése mindenképp indokolt. Az utasokat az átszállási kényelmetlenségen túl a jelenlegi menetrendek alapján megnövekedett eljutási idő sújtja még, amely 19 percről 27 percre nő. A viszonylat megszüntetése csak abban az esetben javasolható komolyabb utas felháborodás nélkül, ha a harmonikus átszállás időben, de térben is biztosított. Ez utóbbit szolgálná a Rákóczi út 1-9 előtti kettős megállóhely létesítése. Helyszíni bejárás során a helyszínről felvétel is készült:
A javasolt viszonylat megszüntetés 6 járat*6,4 km+5 járat*6,2 km = 69,4 km megtakarítást jelent munkanapokon. Nyári időszak A műszakkiszolgáló viszonylat azonos járatszámmal a nyári időszakban is közlekedik. így a megtakarítás mértéke is azonos 69,4 km napi szinten.
20-as viszonylat Sóstói úti kórház – Vasúti aluljáró A tanítási napokon üzemelő viszonylat alapvetően az Északi krt. mentén lévő középiskolákba a vasúti aluljáró felől irányuló tanuló forgalmat bonyolítja le. A vizsgált időszaki felmért forgalmat a következő táblázat tartalmazza: Felmérési
2005
2006
2007
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
2008
2009
2010
2012
41 év Tanítás napi utas/járat
288 / 12
251 / 8
295 / 8
200 / 8
171 / 6
185 / 6
137 / 5
Az alacsony utasforgalmú viszonylat járatain is eltérő a forgalom: Sóstói úti kórház – Vasúti aluljáró ind.idő
busz fh
max. terh.
össz. utas
Vasúti aluljáró – Sóstói úti kórház
Vasúti alulj.
ind.idő
busz fh
max. össz. terh. utas
Vasúti alulj.
7:20
98
51
56
4
13:10
111
20
24
0
13:32
111
2
4
0
14:15
111
37
38
1
14:37
111
15
15
0
Az adatokból jól látszik, hogy egy járatnak van csak számottevő utasforgalma. A 7:20-as járaton utazó 56 főből 30 fő az Északi krt. 25. megállóban száll le, míg 12 a Stadion u.-i megállóban és 8 fő utazik tovább a Sóstói úton. A Vasúti aluljáró végállomásról indul 7:12 perckor (23 fővel) és 7:24-kor (1 fővel) a 12-es viszonylat. Hosszabb úton ugyan, de átszállás nélkül a 30 diák el tud utazni az Északi krt.-i megállóig, míg a 12+8 fő már csak átszállással éri el úti célját. Az Északi krt. 25.megállóig utazók menetideje 7 perccel nő meg, míg az átszállással utazók eljutási ideje vasútállomási átszállással szintén 7 perccel lesz hosszabb. A vizsgálat eredményeként a 20-as viszonylat minden járata megszüntetésre javasolt, s ezáltal 2 járat*5,3 km+3 járat*5,2 km = 26,2 km megtakarítás jelentkezik tanítási napokon. Szombat, vasárnap, nyári időszak A viszonylat csak tanítási napokon közlekedik.
23-as viszonylat Örökösföld – Huszár telep Az átmérős vonalvezetésű viszonylat Örökösföld és Huszár telep között közlekedik a városközpont érintésével, így mind az örökösföldi lakótelep, mind a Huszár telep városközpont irányú kapcsolatát biztosítja. A vizsgált időszak utasforgalmi adatai: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
2 275 / 34
2 115 / 34
1 979 / 33
1 891 / 34
1 722 / 34
1 756 / 34
1 843 / 34
Szombati utas/járat
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
299 / 14
299 / 14
42 Vasárnapi utas/járat
156 / 8
165 / 8
111 / 8
A viszonylat utasforgalma az elmúlt nyolc évben változatlan kapacitás biztosítása ellenére is 19%-kal csökkent, amely azonban a városi szintnél mérsékeltebb. Az utasforgalom időbeni lefolyására három rövidebb csúcsidőszak jellemző 6 és 9, 11 és 13, 14 és 16 órák között. A többi időszak forgalma minimális. A forgalom vonali megoszlására jellemző, hogy az örökösföldi vonalrész forgalma nem haladja meg a Huszár telepiét, valamint a Búza téri utascserélődés. Kiemelkedő forgalmú megállói – a Búza téri megállón túl – a Kórház, a Vay Á. krt. és a Fészek u. ABC. A járatonkénti forgalom nagysága igen eltérő, s egy járat kivételével mindegyik veszteséget termel. A járatokat kapacitás túlkínálat jellemzi. Ez a kapacitás felesleg és a viszonylat jelenlegi vonalvezetése teszi lehetővé – 600 méteres Bottyán J. utcai betéréssel – a megszüntetésre javasolt 9Y műszakkiszolgáló forgalmának teljes mértékű átvételét (az azonos vonalvezetés következtében), valamint a 19-es műszakkiszolgáló gumigyári úti célú átszálló forgalmának átvételét. A forgalom átvétel megvalósíthatósági vizsgálata egyrészt kiterjedt a 23-as viszonylat megfelelő járatainak a kapacitásvizsgálatára, időbeni fekvésének megfelelőségére, valamint a 19-es viszonylat esetében az átszállási lehetőségek tételes vizsgálatára. Kapacitás probléma nem adódott, a meglévő kapacitás elegendő. A menetrendi összevetésnél, egyeztetési igényként jelentkezett a 19-es Sóstói úti kórháztól 6:05-kor induló járatának 4 pótlási szükségessége, vagy elegendő a 22 perccel később érkező 23-as betérítése a gumigyárhoz. A vizsgálat alapján azon 10 járat betérítése javasolt, amelyek utasforgalma a Gumigyárhoz irányult.. Ez a módosítási javaslat ennél a viszonylatnál többlet kilométereket igényel: 10 járat*1,2 km+2 járat*10,5 km = 33 km többletfutás munkanapokon. Szombat, vasárnap A két műszakkiszolgáló viszonylat csak munkanapon közlekedik, így a 23-as viszonylat vonalmódosítási javaslata is csak munkanapra vonatkozik. Nyári időszak A műszakkiszolgáló viszonylatok egész évben azonos menetrend szerint üzemelnek, így a nyári munkanapi futás többlet azonos a tanítási időszakéval, 33 km.
24-es viszonylat Autóbusz-állomás – Kistelekiszőlő
4
Ez a 23-as viszonylaton 5:50-kor új járat indítási igényét jelenti.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
43 2004-ben került a helyi autóbusz hálózatba bekötésre Kistelekiszőlő a 24-es viszonylattal. A külső területre a hurok vonalvezetés a jellemző. A viszonylat hossza oda-vissza irányban 6,36,8 km. A vizsgált időszaki felmérések forgalmi adatai: Felmérési év Munkanapi utas/járat Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
466 / 12
502 / 12
524 / 12
505 / 14
516 / 14
552 / 14
610 / 14
58 / 6 62 / 6
65 / 6
19 / 4
51 / 6
Kistelekiszőlő úti célú utasok száma munkanapon 451 utas, szombaton 64 utas, vasárnap 52 utas. Ezeknek az utasoknak a szállítását átveszi a 3-as viszonylat az ott kidolgozott javaslat alapján, így ez a viszonylat megszüntetésre kerül. Ennek következtében 7 járat*6,3 km+7 járat*6,8 km = 91,7 km megtakarítás jelentkezik munkanapokon. Szombat, vasárnap Mind a két hétvégi napon azonosan 3-3 járatpár közlekedik, s így a megtakarítás is azonos, 3 járat*6,3 km+3 járat*6,8 km = 39,3 km. Nyári időszak A viszonylatnak éves menetrendje van, így a jellemző napok megtakarításai egész évben azonosak.
40-es viszonylat Autóbusz-állomás – Esélycentrum 2008-ban a Bencs László Szakiskola és a Zrinyi Ilona Gimnázium kollégiumának közforgalmú közlekedési ellátása érdekében került beindításra a viszonylat. Ellátási feladatot jelent még az Esélycentrum utazási igénye is. A járatok csak tanítási napokon közlekednek, valamint egy járat vasárnap. A felmérési adatok a következők: Felmérési év Munkanapi utas/járat Vasárnapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
309 / 11
256 / 11
311 / 11
338 / 12
44 / 1
29 / 1
A viszonylat utasforgalmának 65%-a a Szakiskolába és a kollégiumba, 22%-a pedig az Esélycentrumba irányul. Jelentős forgalmú megállói: felszálló utas
leszálló
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
44 Autóbusz-állomás Toldi u. Búza tér Szakiskola és kollégium Esélycentrum
82 25 14 122 56
59 70 35 99 19
A járatok fele nyereséges, míg a másik fele veszteséget termel. Ennek ellenére a viszonylatra változtatási javaslat nem született, s ennek alapvetően morális oka van, nevezetesen a város középiskolái közül egyedül a Zrinyi Gimnázium egyeztette, alkalmazkodva a Volán kéréséhez a tanítás kezdési időpontot, s így diákjai a kollégium „kapujától” az iskola „kapujáig” kerülnek elszállításra. Úgy gondoljuk, hogy módosítási igénnyel egyedül az ellátásért felelős élhet.
A Szabolcs Volán alapvetően önkormányzati kérésre, illetve járműbeszerzési támogatással pályázat útján 1997-ben alakította ki a H jelű külterületi hálózatot a H31, H35 és H40-es viszonylatok bevezetésével. Ezen időpont előtt a nyíregyházi bokortelepüléseket helyközi autóbuszok szolgálták ki, több problémát jelentve: • gondot jelentett az üzemeltetőnek az érintett helyközi vonalak gazdaságtalan üzemére (3-5 utasért 5-10 km-es betérők megtétele), • gondot jelentett a területen lakóknak a helyközi tarifa miatt, és • gondot jelentett a helyközi utasoknak, akiknek 15-20 perces betérési veszteségidőket kellett elviselniük. A külterületi viszonylatok vonalvezetésére jellemző a lakatlan területeken megtett km teljesítmény magas aránya, a nagyszámú és hosszú betérők, ahol sok esetben az út is rossz minőségű. Az erős külterületi gyűjtő-terítő jelleg következtében a bokortelepülések betérési sorrendisége napszakonként eltérő, de még így is az utasok egy részének jelentős többlet utaztatási kényszert kell elviselnie. Menetrendjük a feladat összetettsége következtében rendkívül bonyolult, de az ott nap, mint nap, rendszeresen utazók hamar megismerik. A külterületi szétszórt és kis volumenű forgalom gazdaságosabb kiszolgálására fejlesztették ki és alkalmazzák egyes nyugati országokban a rugalmas közlekedési rendszert. Ennek sikeres hazai megvalósításához még nincs meg a megfelelő utas oldali igény és infrastrukturális háttér. A nyíregyházi H jelű viszonylatok racionalizálási feladatai alapvetően a meglévő szolgáltatói kínálat utasforgalom nagysághoz történő igazítását jelenti.
H31Y viszonylat
Autóbusz-állomás – LEGO – ELECTROLUX
2000-ben az Ipari Park megnyitásakor került beindításra a műszakkiszolgáló viszonylat. A munkanapokon és szombaton közlekedő járatok felmért utasforgalma: Felmérési év
2005
2006
2007
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
2008
2009
2010
2012
45 Munkanapi utas/járat Szombati utas/járat
361 /12
671 / 15
301 / 11
497 / 11
522 / 10
393 / 10
89 / 2
670 / 10 61 / 2
A műszakkiszolgáló viszonylat üzemelése megfelelő, a munkakezdésekhez- végzésekhez igazodik a menetrendje. Meghatározó utasforgalmi kapcsolata az Autóbusz-állomás és a LEGO megállóknak van. A viszonylaton 1 zsúfolt járat került felmérésre, vagyis az autóbusz forgalmi engedélyében feltüntetett férőhelyszámot meghaladó utasterhelésű szakasza a 21:20-kor Autóbusz-állomásról induló járatnak volt. Módosítási javaslat nincs.
H31X viszonylat
Autóbusz-állomás – SEMATIC – ELECTROLUX
2004-ben az Ipari Park fejlődésének eredményeként került bevezetésre ez a műszakkiszolgáló viszonylat. A munkanapokon és szombaton közlekedő járatok felmért utasforgalma: Felmérési év Munkanapi utas/járat Szombati utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
465 /12
646 / 12
539 / 13
548 / 11
636 / 12
497 / 12
885 / 12
83 / 2
128 / 2
A H31X viszonylatnak is vannak olyan járatai amelyek érintik a LEGO megállót biztosítva közvetlen kapcsolatot az Ipari Park és a vasútállomás között. Így a meghatározó utasforgalmi kapcsolat az Autóbusz-állomás, Vasútállomás és az Ipari parki LEGO és ELECTROLUX megállók között jelentkezett. Egy zsúfolt járata volt, a 22:10-kor az Ipari Parkból induló járat utasterhelése haladta meg a busz férőhelyét. A zsúfoltságot mind a két járatnál a LEGO Kft. műszakváltási dolgozói okozták. Módosítási javaslat nincs.
H31 viszonylat
Autóbusz-állomás – Butykasor – Oláhrét
A 25,5 km hosszú viszonylat vonalvezetését két külterületi betérő jellemzi, de érinti Kistelekiszőlőt és az Ipari Parkot is. A felmért vonali forgalmi értékeket a következő táblázat foglalja össze: Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
1 868 / 53
1 621 / 50
976 / 36
933 / 38
917 / 37
1 075 / 36
1 047 / 35
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
46 Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
213 / 18 152 / 10
289 / 17
162 / 12
149 / 10
A munkanapi utasforgalom 44%-kal csökkent az elmúlt nyolc évben, míg a járatok száma csak 34%-kal. Ezt a viszonylatot is napi szinten kapacitás túlkínálat jellemzi. A tételes forgalmi vizsgálat alapján magas belterületi forgalom mutatható ki; a munkanapi utasok 22%-a a lakott terület határán belül kezdi meg és fejezi be az utazását, 14%-a pedig Ipari parki úti célú. Betérések forgalmi vizsgálata: • Újsor tanya A 4 km hosszú betérőt munkanapon 8 járat teljesíti. A betérő három megállójában a nap folyamán 42 felszálló és 28 leszálló utas volt. Járatonként igen eltérő a forgalom. A betérő 8 járatból 5 járatot vettek igénybe a betérő utasai: irány
járat ind. ideje
Oláhrét
14:10
Oláhrét Oláhrét
Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás
10:35 16:30 7:02
14:37
felszállók
41 1
leszállók 3 2
23
A betérő járatok utasforgalmi vizsgálata alapján 2 munkanapi járat (7:02 és 16:30) betérése javasolható csak. •
Butykasor-Görcsös sor Az 1,2 km hosszú betérőn két megálló van, amelyeket 19 autóbusz járat érint. Munkanapon a betérő lakosai közül 48 induló és 42 érkező utas volt. A betérő 19 járatából 16 járatot vettek igénybe a betérő utasai: irány
járat ind. ideje
Oláhrét
6:15
Oláhrét Oláhrét Oláhrét
5:30 7:30 9:10
Oláhrét
12:05
Oláhrét
15:15
Oláhrét Oláhrét
13:35 14:45
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
felszállók 4 1 2 6 1
leszállók 1 1 2 1 1 9
47 Oláhrét
16:35
1
Autóbusz-állomás
6:40
1
Oláhrét
Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás
22:40 4:44
9 5
4
6:57 7:05
21
8:07
7
15:42
13
1
A járatonkénti felmért utasforgalom alapján 8 járat (Oláhrét irány 5:30, 9:10, 14:45, 16:35, Aut.áll. irány 4:44, 6:57, 7:05, 8:07) betérése indokolt csak. A H31-es viszonylatra vonatkozó javaslat alapján 6 járat*8 km+11 járat*2,4 km = 74,4 km munkanapi szintű megtakarítást eredményez. H32 viszonylat
Autóbusz-állomás – Nyírjes – Nagyszállás
A H jelű viszonylatok közül a legerősebb forgalmú. Egy betéréssel Nyírjes településrészt is kiszolgálja. Felmérési év Munkanapi utas/járat Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
1 395 / 34
1 293 / 34
1 174 / 31
1 180 / 33
1 174 / 32
1 194 / 32
1 305 / 34
430 / 17 228 / 10
468 / 17
211 / 10
196 / 10
A viszonylatra a jelentős – 61%-os – belterületi utasforgalom jellemző, amelynek több mint a fele Borbánya úti célú volt. A forgalom napi lefolyásában csak kis mértékben érezhető a csúcsidőszak erőssége, mivel délelőtt több olyan óraköz is van, amelynek a forgalma erősebb a reggeli csúcsórainál. A betérő forgalmi vizsgálata: Az 1,1 kilométeres betérő szakaszt 18 járat érinti, napi 69 felszálló és 60 leszálló utassal. A forgalom járatonként nagyon eltérő: irány
járat ind. ideje
Nagyszállás
13:25
Nagyszállás Nagyszállás
12:45 14:40
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
felszállók 3 2
leszállók 6 6 1
48 Nagyszállás
15:10
Nagyszállás
17:45
Nagyszállás Nagyszállás Nagyszállás Nagyszállás
Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás
Autóbusz-állomás
16:10
6
1
16:50
9
1
19:00 22:35 4:43
10 6 5 2
4
5:53
3
6:25
11
Autóbusz-állomás
10:08
3
Autóbusz-állomás
20:51
Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás
7:03
33
8:48
11:28
6
12:46
1 2 1 2 5
2
2
2
1
A viszonylatra vonatkozóan módosítási javaslat nincs, mivel Borbánya kiszolgálásában a szerepe megnő, s így mind járatsűrűségére, mind felesleges kapacitására szükség van. Autóbusz-állomás – Kőlapos
H33 viszonylat
A viszonylat alapfeladata a város külterületén lévő Kőlapos településrész közlekedési kapcsolatának biztosítása. Az elmúlt nyolc év felmérési adatai a következők:
Felmérési év Munkanapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
69 / 8
63 / 8
67 / 13
83 / 8
52 / 8
99 / 8
75 / 8
A legkisebb forgalmú H jelű viszonylat. A felmérésenkénti kisebb mértékű forgalomingadozástól eltekintve, nagyságrendi változás nem mutatható ki. A munkanapi 75 utasból 23 utasnak Kőlapos volt az úti célja. Járatonként igen eltérő a forgalom:
irány
járat ind. ideje
Kőlapos
13:45
Kőlapos
6:30
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
felszállók
leszállók 1 4
49 Kőlapos
15:10
Autóbusz-állomás
14:15
Kőlapos
Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás
16:10 6:58
11
15:40
3 2
2
16:40
A viszonylat teljes napi minimális forgalma, valamint alapfeladatát jelentő kőlaposi szintén minimális forgalom a viszonylat megszüntetési kényszerét jelenti. A helyi viszonylatot igénybe vevő 10-12 kőlaposi lakos utazási igényét a 4206-os helyközi vonal járatai biztosítanák, munkanapon 21 járatpár, szabadnapon 11 járatpár, vasárnap 5 járatpár. Az utazási lehetőséget a 10-es viszonylatnál leírtakkal azonos feltételekkel javasolt biztosítani. A viszonylat megszüntetésével munkanapon 4 járat*6,9 km+4 járat*7,5 km = 57,6 km megtakarítást keletkezik.
H35 viszonylat
Autóbusz-állomás – Alsóbadúr – Polyákbokor – Felsősima
A leghosszabb helyi viszonylatot két betérő jellemzi. A vizsgált időszaki felmért forgalmakat a következő táblázat foglalja össze: Felmérési év Munkanapi utas/járat Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
737 / 22
860 / 30
354 / 11
593 / 21
673 / 22
571 / 22
564 / 26
124 / 12 101 / 7
98 / 9
58 / 8
67 / 7
A viszonylat utasforgalma az elmúlt nyolc évben 23%-kal csökkent, míg a járatok száma néggyel nőtt. A viszonylatra nem jellemző a magas belterületi utazási arány. A forgalom napi lefolyásának jellemzője, hogy a csúcsforgalom az üzemidő egyetlen órájára koncentrálódik; 6 és 7 óra között 195 utas (a napi forgalom 35%-a) vette igénybe a viszonylat járatát. Betérések forgalmi vizsgálata: • Alsóbadúr A 6,7 km hosszú betérőt 16 járat érint. A betérő szakaszon lévő 7 megállóban egész nap 160 utas szállt fel, s 173 szállt le. A járatonkénti forgalom a következőképpen változott: irány
járat ind. ideje
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
felszállók
leszállók
50 Felsősima Felsősima
6:25
11
12
12:10
3
12
7:05
Felsősima
10:25
Felsősima
14:55
Felsősima Felsősima Felsősima Felsősima Felsősima
Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás
13:40 16:40 18:45 22:35 4:33 5:43 6:55 8:48
16:35 16:43 20:30
17 4 3 8 6 8
11 77 8 3 1
17 9
21 40 25 7 4 1 6 8 8 2 1
• Polyákbokor A 2,4 km hosszú betérőn 3 megálló van, amelyek együttes napi forgalma 103 utas. A betérő szakaszon közlekedő 12 járat egyenkénti forgalma a következő: irány
járat ind. ideje
felszállók
leszállók
Felsősima
10:25
3
2
Felsősima
14:55
Felsősima Felsősima Felsősima Felsősima Felsősima Felsősima
Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás
Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás
6:30
12:10 13:40 16:40 18:45 22:35
39 3 1 2 1
4:33
3
20:33
1
5:43 8:48
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
1
1 5
11 10 14 1 1 3 1
51 A betérő járatok forgalma – az esti holt időszakiak kivételével – nem indokol módosítást. A csekély forgalmi időszakra kidolgozott hálózati, menetrendi javaslat ezen járatokra is vonatkozik. H40 viszonylat
Auztóbusz-állomás – Antalbokor – Rókabokor – Vargabokor – Kazárbokor – Benkőbokor - Sulyánbokor
A H jelű viszonylatok közül a legbonyolultabb, mivel a legtöbb betérővel rendelkezik. A második leghosszabb viszonylatnak számít a 28 kilométerrel. Felmért utasforgalmai a következők: Felmérési év Munkanapi utas/járat Szombati utas/járat Vasárnapi utas/járat
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2012
479 / 22
490 / 20
457 / 23
669 / 38
557 / 38
564 / 25
542 / 25
113 / 6 67 / 6
137 / 6
137 / 4
90 / 6
Azon kevés viszonylatok közé tartozik, amelyeknek nőtt az utasforgalma és a járatszáma is. A lakott terület határán belüli forgalom magas aránya jellemzi, amely a napi utasforgalom 37%a. A 28 kilométeren 6 betérő szakasz van, amelyek utasforgalma nagy eltérést mutat. Betérések forgalmi vizsgálata: • Antalbokor A 2,1 km hosszú betérő szakaszon két megálló van, amelyek együttes forgalma 39 utas. A járatonkénti eltérő forgalom a következőképpen alakult: irány
járat ind. ideje
felszállók
Sulyánbokor
12:00
1
Sulyánbokor Sulyánbokor Sulyánbokor Sulyánbokor Sulyánbokor Sulyánbokor
Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás
10:30 13:25 14:50 16:40 18:40 22:40
1
8:23
8
6:40
3 2 4 3
4:30 6:18
leszállók
6
1 1
7
Az 1-1 betérő úti célú utast szállító járat betérésének megszüntetése javasolt, amely munkanapon 4 járati (amelyből 2 járat esti holtidőszaki) betérés megszüntetését jelenKÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
52 ti. Továbbra is betérnek a következő járatok: autóbusz-állomás irány 6:18, 6:40, 8:23, Sulyánbokor irány 10:30, 13:25, 14:50, 16:40. • Rókabokor A betérő szakasz hossza 2,6 km, amelyen 4 megálló van. A megállók együttes forgalma 83 utas munkanapon. A betérő 12 járatból 10 járaton volt rókabokori úti célú utas. A betérő forgalom járatonként igen eltérő: irány
járat ind. ideje
felszállók
leszállók
Sulyánbokor
12:00
1
4
Sulyánbokor Sulyánbokor Sulyánbokor Sulyánbokor Sulyánbokor
Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás
10:30 13:25 14:50 16:40 18:40 4:30 6:18 6:40 8:23
4 1 1 2
12
7 5 5 4 3
6 8
Az utas nélkül betérő járatok betérési szakaszának megszüntetése javasolt. • Vargabokor A betérő szakasz hossza 2,1 km, amelyen 3 megálló van. A megállók együttes forgalma 39 utas munkanapon. A 11 járat forgalma igen eltérő: irány
járat ind. ideje
felszállók
leszállók
Sulyánbokor
12:00
2
4
Sulyánbokor Sulyánbokor Sulyánbokor Sulyánbokor Sulyánbokor Sulyánbokor
Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás
10:30 13:25 14:50
2
16:40 18:40 22:40
5
8:23
5
6:40
2 6 4
4:30 6:18
2
1
1 1
4
A csekély forgalmi időszakban közlekedő járatokra vonatkozó módosítási javaslat abban a részben található.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
53 • Kazárbokor A betérő szakasz hossza 2,3 km, amelyen 3 megálló van. A megállók együttes forgalma 77 utas munkanapon. A 18 betérő járatból 14-en volt kazárbokori úti célú utas. A járatonkénti betérő forgalom igen eltérő: irány
járat ind. ideje
Sulyánbokor
10:30
Sulyánbokor
14:50
2
4:30
5
Sulyánbokor Sulyánbokor Sulyánbokor Sulyánbokor Sulyánbokor
Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás
7:55
12:00 13:25
16:40 18:40 6:18
felszállók 2
3
6:40
15
15:40
4
8:23
12:50 17:35
leszállók 3 4 9 1
12 7 1
3 4 2
Mivel 4 járatot eleve nem is vettek igénybe kazárbokori utasok, így ezen járatok betérése megszüntethető. • Benkőbokor Benkőbokor 2009 augusztusától van bekapcsolva a külterületi helyi hálózatba. A betérő szakasz hossza 1,4 km. A felmért utasforgalom minimális, egész nap 12 utas. A munkanapi 8 járatból 4 járaton volt forgalom: irány
járat ind. ideje
Sulyánbokor
13:25
Sulyánbokor
Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás
10:30 6:32
20:32
felszállók 1 8
leszállók 1 1 1
A menetrendben meghirdetett 8 járatból mindössze egy járat (6:32) betérése indokolt, s 7 járat betérése megszüntethető. • Sulyánbokor Sulyánbokor a H40-es viszonylat külső végállomása. A kazárbokori elágazástól mért szakasz hossza 2,8 km. A felmért utasforgalom meglehetősen alacsony, egész nap 26
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
54 utas. A menetrendben meghirdetett 12 munkanapi járatból 8 járaton volt Sulyánbokor célú utasforgalom: irány
járat ind. ideje
Sulyánbokor
13:25
Sulyánbokor Sulyánbokor Sulyánbokor
Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás
10:30 18:40 20:00
felszállók
8
20:32
2
19:30
8 1
11:30 14:20
leszállók
1
2 2
2
A Sulyánbokor úti célú utasok nélküli járatok – 4 járat munkanapon – Sulyánbokorig történő közlekedtetése nem javasolt. A H40-es viszonylatra vonatkozó javaslatok alapján 2 járat*4,2 km+2 járat*5,2 km+4 járat*4,6 km+7 járat*2,8 km+4 járat*5,6 km = 87,6 km megtakarítást jelent munkanapokon.
A 2013. május 1-vel bevezetendő költségcsökkentő nappali hálózatvariáns javaslatainak futásteljesítmény megtakarítás eredményét a következő táblázat foglalja össze:
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
55 NAPPALI HÁLÓZAT KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ VÁLTOZTATÁSI JAVASLATAI (üzemkezdet és 19 óra közötti időszak) km megtakarítás tanítási időszak tanszüneti időszak javaslat munkanap szombat vasárnap munkanap szombat vasárnap
viszonylat 1 1A 2 2Y
megszüntetés
49
0
0
49
0
0
megszüntetés
169,2
161,7
102,9
161,7
176,4
88,2
járatsűrítés, a 2-es viszonylat részbeni pótlására
+15,3
+61,2
+61,2
0
+81,9
+45,9
változatlan
3
vonalvezetési változtatás
5,3
19,7
9
5,3
19,7
9
4
járat leállítás
38,6
0
0
57,9
0
0
vonalvezetési változtatás, temetőhöz kevesebb járat megy ki
11,2
8,4
7
11,2
8,4
7
5
vonalvezetési változtatás+járat leállítás
95,8
51,3
60,1
67,8
72,9
72,9
6
járat leállítás
81,2
0
46,4
81,2
0
46,4
7
járat leállítás
0
17,2
0
17,2
8
járat leállítás
157
117,7
70,6
0
0
0
8A
járat leállítás
32,8
32,8
24,6
9Y
megszüntetés
68
10
Jókai telepi betérés megszüntetése, Kollégium utcai végállomás
52,2
30
20
11
járat leállítás
36,5
12
járat leállítás
70,8
0
0
13
változatlan
14
változatlan
15
vonalvezetési változtatás
+5,4
+5,4
16
megszüntetés
45,6
45,6
17
vonalvezetési változtatás+járat leállítás
47,5
0
0
+1,6
0
0
18
vonalvezetési változtatás
53
86,4
44,8
53
86,4
44,8
19
megszüntetés,abban az estben, ha a Rákóczi úti megálló megépül
69,4
20
megszüntetés
26,2
23
vonalvezetési változtatás
+33
24
megszüntetés
91,7
39,3
39,3
40
változatlan
4Y
68 30
20
52,2 29,2
35,4
17,7
0
69,4
+33 39,3
39,3
91,7
H31Y változatlan H31X változatlan H31
bokortanyai betérések csökkentése
H32
változatlan
H33
Megszüntetés
H35
változatlan
H40
bokortanyai betérések csökkentése
Összes megtakarítás (km/nap) Jellemző napok száma 2013.05.01-2013.12.31
74,4
57,6
57,6
87,6 1 366,9
538,7
381,2
860,8
368,4
281,7
114
24
30
54
11
12
2013. évi km megtakarítás 2013. évi működési kts. csökkenés
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
231 055 80 869 250
56
CSEKÉLY FORGALMI IDŐSZAKI HÁLÓZAT A csekély forgalmi időszak a keresztmetszeti utasszámlálás adatai alapján meghatározott órai forgalom alakulása alapján a 19 és 22 óra közötti időt jelenti. Ezen időköz utasforgalmi jellemzői alapján került felülvizsgálatra a jelenlegi hálózat és a célforgalmi adatok felhasználásával egy racionalizált hálózati javaslat készült. Az új viszonylatok számozása utal az eredeti, vagyis a jelenlegi viszonylatokra.
46E viszonylat
Autóbusz-állomás – Örökösföld – Oros, Takarék köz
A viszonylat az autóbusz állomás, a városközpont és Oros között teremti meg a kapcsolatot, felfűzve Örökösföldet az útvonalára. A busz Oroson nem megy ki a temetőig, hanem Oros, Takarék köznél végállomásozik. Oros irányába az északi ágon (Fő u., Magyar u., Takarék köz), vissza irányban a déli ágon (Magyar utca, Vezér utca) közlekedik. Az esti órákban a temetőhöz 18 óra után mindössze 9 ember utazott, nekik 1,2 km-t kell gyalogolniuk. A 6-os viszonylaton 18 és 22 óra között átlagosan 20 ember/busz utazott összesen, nagy részük Örökösföldön szállt le, a körút déli szakaszán (Huszár sor – Inczédy sor) nagyon alacsony mértékű utascsere bonyolódott (10% alatti). A 4-es vonalon közlekedő buszok utasterhelése lehetővé teszi (átlagosan 32 fő/busz), hogy a 6-os busszal az Autóbusz állomásról Örökösföldre utazók utazási igényét is kielégítse. Az összevont viszonylat indításszámban megegyezik a megszüntetendő 6-os viszonylat indításszámaival. Az örökösföldi betérés miatt kimarad a Sport utca, ez a változás 18 óra után összesen 13 embert érint. Nekik a szomszédos Gomba utcai megállót kell igénybe venniük, mely 500 méterre található. Vonalvezetés: Autóbusz állomás – Vasgyár utca – Mező utca – Rákóczi utca – Búza tér – Vay Ádám krt. – Hunyadi utca – Bocskai utca – Család utca – Szalag utca – Törzs utca – Orosi út – Nyíregyházi út – Oros, Fő utca – Oros, Magyar u. – Oros, Takarék köz – Oros, Vezér utca – Nyíregyházi út – Orosi út – Törzs utca – Szalag utca – Család utca – Bocskai út – Hunyadi utca – Vay Ádám krt. – Rákóczi út – Búza tér – Mező utca – Vasgyár utca – Autóbuszállomás Érintett megállók: ODA irány Autóbusz állomás Törzs utca Mező utca 5. Gomba utca Rákóczi utca 50. Tujafa utca Búza tér Naspolya utca Vay Ádám körút Szarkaláb utca Kodály Z. Ált. Isk. Élet utca Bujtos utca Oros, Fő utca Rendelőintézet Oros, Iskola Család utca 52. Oros, ABC Család utca 108. Oros, Takarék köz
VISSZA irány Oros, Takarék köz Szalag utca Oros, Magyar utca 5. Család utca 108. Oros Vezért utca Csalás utca 52. Oros, Szállási utca Rendelőintézet Orosi elágazás Bujtos utca Élet utca Kodály Z. Ált. Isk. Szarkaláb utca Vay Ádám körút Naspolya utca Búza tér Tujafa utca Mező utca Gomba utca Konzervgyár
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
57 Szalag utca Törzs utca Örökösföld Örökösföld Tervezett vonalhossz: 11,4 km oda, 12,1 km vissza járatpárok száma: 3 db járműkm: 11,4 km*3 db+12,1 km*3 db=70,5 km
Autóbusz állomás
Jelenlegi járműkm: - 6-os viszonylat: 5,8 km*5 db=29 km - 4-es viszonylat: 9,6 km*6 db=57,6 km - 4Y viszonylat: 11,4 km*1 db=11,4 km - Összesen: 29 km+57,6 km+11,4 km=98 km A munkanapi járműkilométer csökkenése: 98 km-70,5 km=27,5 km (28%) Szombat A 6-os, 4-es viszonylaton 2-2, a 4Y-on pedig 1 járatpár közlekedik. Oros, temető és Oros, Magyar utca 61. megállót csupán 5 fő vette igénybe. Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 11,4 km*2 db+12,1 km*2 db= 47 km Jelenlegi járműkm: - 4-es viszonylat: 8 km*2 db+7,4 km*2 db= 38,4 km - 4Y viszonylat: 11,4 km+11,4 km= 22,8 km - 6-os viszonylat: 5,8 km*3 db= 17,4 km - Összesen: 38,4 km+22,8 km+17,4 km= 78,6 km A szombati járműkilométer csökkenése: 78,6 km- 47 km=31,6 km (40%) Vasárnap A 4-es és 6-os viszonylaton ebben az időben 2-2 járatpár közlekedik, összesen 45 illetve 42 fővel. Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 11,4 km*2 db+12,1 km*2 db= 47 km Jelenlegi járműkm: - 4-es viszonylat: 8 km*2 db+7,4 km*2 db= 38,4 km - 6-os viszonylat: 5,8 km*3 db= 17,4 km - Összesen: 38,4 km+17,4 km= 55,8 km Vasárnapi járműkilométer csökkenés: 55,8 km- 47 km=8,8 km (16%) Nyári időszak Munkanap Tervezett járatpárok száma: 3 db járműkm: 11,4 km*3 db+12,1 km*3 db=70,5 km Jelenlegi járműkm: 6-os viszonylat: 5,8 km*5 db=29 km
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
58 4-es viszonylat: 9,6 km*6 db=57,6 km 4Y viszonylat: 11,4 km*1 db=11,4 km Összesen: 29 km+57,6 km+11,4 km=98 km Nyári munkanapi járműkm csökkenése: 98 km-70,5 km=27,5 km (28%) Szombat Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 11,4 km*2 db+12,1 km*2 db= 47 km Jelenlegi járműkm: - 4-es viszonylat: 8 km*2 db+7,4 km*2 db= 38,4 km - 4Y viszonylat: 11,4 km - 6-os viszonylat: 5,8 km*3 db= 17,4 km - Összesen: 38,4 km+11,4 km+17,4 km= 78,6 km Nyári szombati járműkm csökkenés: 67,2 km- 47 km=20,2 km (30%) Vasárnap Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 11,4 km*2 db+12,1 km*2 db= 47 km Jelenlegi járműkm: - 4-es viszonylat: 8 km*2 db+7,4 km*2 db= 38,4 km - 6-os viszonylat: 5,8 km*4 db= 23,2 km - Összesen: 38,4 km+23,2 km = 61,6 km Nyári vasárnapi járműkm csökkenés: 61,6 km- 47 km=14,6 km (26%)
5* viszonylat
Örökösföld – Jósaváros
A viszonylatra a felmért utasforgalom alapján az esti órákban is szükség van. Mint az már bemutatásra került Örökösföld és a Sóstói úti kórház között napi szinten az utasok mindössze 3-4%-a utazik, amely az esti holtidőszakban ennél alacsonyabb. A vonalvezetés holtidőszaki lerövidítése a forgalom alapján indokolt, amelynek következtében a járatok Örökösföld és Jósaváros közötti közlekedtetése javasolt. A vonalrövidítés következtében 30-40 utasnak kell más viszonylatot igénybe venni, vagy utazását átszállással lebonyolítani. Az esti holtidőszaki járatsűrűséget az utazásszámok nem indokolják (Sóstói úti kórház – Örökösföld 113 fő, átlag 16 fő/busz, Örökösföld – Sóstói úti kórház 120 fő, átlag 17 fő/busz), így járatritkítást célszerű alkalmazni, a 7 járatpárt 4 járatpárra csökkenteni. Javasolt vonalvezetés: Örökösföld – Szalag utca – Család utca – Nagyvárad utca – Zalka Máté utca – Szent István utca – Inczédy sor – Bocskai utca – Hunyadi utca – Vay Á. krt. – Dózsa Gy. utca – Korányi Frigyes út – Jósaváros Megállók:
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
59 oda irány Örökösföld Szalag u. Család u. 108. Család u. 52. Eü. Szakközépiskola Nagyvárad u. Kórház Inczédy sor Bujtos u. Kodály Zoltán általános iskola Nyár u. Szabolcs Volán Zrt. Jósavárosi piac Jósaváros
vissza irány Jósaváros Jósavárosi templom Jósavárosi piac Szabolc Volán Zrt. Pazonyi tér Nyár u. Kodály Zoltán általános iskola Bujtos u. Inczédy sor Kórház Nagyvárad u. Eü. Szakközépiskola Család u. 52. Család u. 108. Szalag u. Örökösföld
Tervezett vonalhossz: 6 km járatpárok száma: 4 db járműkm: 6 km*8 db=48 km Jelenlegi járműkm: - 5-ös viszonylat: 7,4 km*14 db=103,6 km Munkanapi járműkilométer csökkenése: 103,6 km-48 km=55,6 km (54%) Szombat Az Örökösföld és Jósaváros közötti közlekedés szombaton összesen 26 embert érint, ez a viszonylat 19 és 22 óra közötti teljes utazóközönségének mintegy 17 százaléka. Mivel az utasszám nem indokolja (átlagosan 15-16 fő/busz), javasolt az indításszámok csökkentése, 5ről 3-ra. Tervezett járatpárok száma: 3 db járműkm: 5,7*3 db km+5,7 km*3 db= 34,2 km Jelenlegi járműkm: - 5-ös viszonylat: 7,4 km*5 db+7,4 km*5 db= 74 km Szombati járműkm csökkenés: 74 km- 34,2 km=39,8 km (54%) Vasárnap
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
60 A vonal rövidítése a viszonylatot igénybe vevők 20 százalékát érinti. Összesen 142-en utaztak a 6 járatpáron, ezek közül volt egy járat (20:45 Sóstói úti kórház – Örökösföld), melyen senki sem utazott. A szombatihoz hasonlóan, 3 járatpár javasolt. Tervezett járatpárok száma: 3 db járműkm: 5,7*3 db km+5,7 km*3 db= 34,2 km Jelenlegi járműkm: - 5-ös viszonylat: 7,4 km*6 db+7,4 km*6 db= 88,8 km A vasárnapi járműkm csökkenés: 88,8 km- 34,2 km=54,6 km (61%) Nyári időszak Munkanap Tervezett járatpárok száma: 4 db járműkm: 6 km*8 db=48 km Jelenlegi járműkm: 5-ös viszonylat: 7,4 km*14 db=103,6 km Nyári munkanapi járműkm csökkenés: 103,6 km-48 km=55,6 km (54%) Szombat Tervezett járatpárok száma: 3 db járműkm: 5,7*3 db km+5,7 km*3 db= 34,2 km Jelenlegi járműkm: 5-ös viszonylat: 7,4 km*6 db+7,4 km*6 db= 88,8 km Nyári szombati járműkm csökkenés: 88,8 km- 34,2 km=54,6 km (61%) Vasárnap Tervezett járatpárok száma: 3 db járműkm: 5,7*3 db km+5,7 km*3 db= 34,2 km Jelenlegi járműkm: 5-ös viszonylat: 7,4 km*6 db+7,4 km*6 db= 88,8 km Nyári vasárnapi járműkm csökkenés: 88,8 km- 34,2 km=54,6 km (62%)
8A viszonylat
Vasútállomás – Sóstói úti kórház
A felmért utasforgalom a viszonylat holtidőszaki meglétét támasztja alá, viszont kisebb járatsűrűséggel. Az eddig indított 5 járat helyett 2 járatpár közlekedése indokolt, ugyanis a 12-es viszonylattal együttműködve 30 perces járatkövetés érhető el a két decentrum között közlekedők számára. Ezzel egyetemben a 8-as viszonylat megszűnik, a Sóstói úti kórház és a Vasútál-
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
61 lomás közötti szakasz utasforgalmát a 8A viszonylat zsúfoltságmentes közlekedés mellett képes ellátni. Tervezett vonalhossz: 4,2 km oda, 4,3 km vissza járatpárok száma: 2 db járműkm: 4,2 km*2 db+4,3 km*2 db=17 km Jelenlegi járműkm: - 8A viszonylat: 4,2 km*2 db+4,3*3 db=21,3 km - 8-as viszonylat: 7,9 km*8 db=63,2 km - Összesen: 21,3 km+63,2 km=84,5 km Munkanapi járműkm csökkenés: 84,5 km-17 km=67,5 km (80%) Vonalvezetése és megálló rendszere a jelenlegivel megegyező. Szombat A viszonylaton 2 és fél járatpár közlekedik a vizsgált időszakban, összesen 20 fővel. Így javasolt a járatpárok számát csökkenteni, azonban a megszűnő 8-as viszonylat utasforgalmát (67 főt) ennek a viszonylatnak kell átvállalnia, így marad a két járatpár. Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 4,3 km*2 db+4,2 km*2 db= 17 km Jelenlegi járműkm: − 8A viszonylat: 4,3 km*3 db+4,2 km*2 db=21,3 km − 8-as viszonylat: 7,9 km*10 db = 79 km − Összesen: 21,3 km+79 km= 100,3 km Szombati járműkm csökkenés: 100,3 km- 17 km=83,3 km (83%) Vasárnap A viszonylaton 19 és 22 óra között 4 járatpár közlekedik. Az utasterhelése aszimmetrikus, Sóstói úti kórház irányába 2-3-szor nagyobb, mint ellenkező irányban. Ezt a jelenséget a vidékről visszatérő kollégisták okozzák. Sóstói úti kórház felé az utolsó, 22:03-as járatot leszámítva (amit 9-en vettek igénybe), minden járaton 20-25 fő utazott. Ezzel szemben ellenkező irányba a 4 járaton összesen utaztak 26-an. A 8-as viszonylat megszűnésével a 8A-nak kell átvennie a Vasútállomás és Sóstói úti kórház közötti utasforgalmat, melyre szintén igaz, hogy a kórház irányába egy nagyságrenddel nagyobb a forgalom (Vasútállomás és Sóstói út kórház között oda 186 fő, vissza 45 fő). Ennek ismeretében javasolt a 4 járatpár megtartása. Tervezett járatpárok száma: 4 db járműkm: 4,3 km*4 db+4,2 km*4 db= 34 km Jelenlegi járműkm: − 8A viszonylat: 4,3 km*4 db+4,2 km*4 db=34 km − 8-as viszonylat: 7,9 km*8 db=63,2 km − Összesen: 34+63,2= 97,2 km
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
62 Vasárnapi járműkm csökkenés: 97,2 km- 34 km=63,2 km (65%) Nyári időszak Munkanap Aktuális nyári utasszámlálási adatok nem állnak rendelkezésre, támpontot a 2004-es utasszámlálási adatok adnak. Az alapján Sóstógyógyfürdő irányába az utasok 30%-a, onnan a város felé 56%-a utazott, ami a tanítási idő alatti utasszámnál lényegesen magasabb. A 14-es viszonylat útvonalának módosításával és sűrítésével, valamint a 8A viszonylat tanszüneti közlekedtetésével elszállíthatóak a 8-as viszonylat utasai. Tervezett járatpárok száma: 3 db járműkm: 4,2 km*3 db+4,3 km*3 db=25,5 km Jelenlegi járműkm: - 8-as viszonylat: 7,9 km*16 db=126,4 km Nyári munkanapi járműkm csökkenés: 126,4 km-25,5 km=100,9 km (80%) Szombat Tervezett járatpárok száma: 3 db járműkm: 4,2 km*3 db+4,3 km*3 db=25,5 km Jelenlegi járműkm: - 8-as viszonylat: 7,9 km*16 db=126,4 km Nyári szombati járműkm csökkenés: 126,4 km-25,5 km=100,9 km (80%) Vasárnap Tervezett járatpárok száma: 3 db járműkm: 4,2 km*3 db+4,3 km*3 db=25,5 km Jelenlegi járműkm: − 8-as viszonylat: 7,9 km*16 db=126,4 km Nyári vasárnapi járműkm csökkenés: 126,4 km-25,5 km=100,9 km (80%)
10-es viszonylat
Vasútállomás – Nyírszőlős, Kollégium utca
A viszonylat 19 óra utáni utasforgalma indokolja (oda 34/40 fő/busz, vissza 20/20 fő/busz) fenntartását. A forgalom nagysága 2 járatpár közlekedtetését igényli, míg vonali lefolyása a Pannónia utcai végállomás régi, Kollégium utcai megállóhoz történő áthelyezését indokolja. Ez a változtatási javaslat a viszonylathosszt 1,2 km-rel lecsökkenti, továbbá. 33/17 nyírszőlősi fel/ leszállót érint. Javasolt vonalvezetés: Vasútállomás – Petőfi u. – Széchenyi u. – Bessenyei tér – Egyház u. – Rákóczi út – Vasvári Pál u. – Kótaji út – Westsik V. u. – Nagyszőlősi út
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
63 Megállók: oda irány Vasútállomás Toldi u. Szabolcs u. Bessenyei tér Egyház u. Vasvári Pál u. Őz u. Hímes u. Kótaji út 9-11. Westsik V. u. 4-6. Westsik V. u. 5. Csongor u. Szamos u. Kincs u. Westsik V. u. 35. Szegély u. Nyírszőlős, Izabella u. Nyírszőlős, Kollégium u.
vissza irány Nyírszőlős, Kollégium u. Nyírszőlős, Izabella u. Szegély u. Westsik V. u. 35. Kincs u. Szamos u. Csongor u. Westsik V. u. 5. Westsik V. u. 4-6. Kótaji út 9-11. Hímes u. Őz u. Vasvári Pál u. Kelet Áruház Bessenyei tér Szabolcs u. Toldi u. Vasútállomás
Tervezett vonalhossz: 11,1 km oda, 10,6 km vissza járatpárok száma: 2 db járműkm: 11,1 km*2 db+10,6 km*2 db=43,4 km Jelenlegi járműkm: − 10-es viszonylat: 12,3 km*2 db+11,8*2 db=48,2 km Munkanapi járműkm csökkenés: 48,2 km-43,4 km=4,8 km (10%) Szombat A két járatpár szombati utasforgalma a hétköznapi utasszámnál jóval alacsonyabb, de a járatsűrűséget nem lehet csökkenteni, mivel így 2-3 órás járatkövetés alakulna ki, mely aránytalanul nagy szolgáltatási színvonal csökkenést eredményezne, ezért megtartásuk javasolt. Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 11,1 km*2 db+10,6 km*2 db= 43,4 km Jelenlegi járműkm: - 10-es viszonylat: 12,3 km*2 db+11,8 km*2 db=48,2 km Szombati járműkm csökkenés: 48,2 km- 43,4 km=4,8 km (10%) Vasárnap
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
64 Jelenleg két járat megy Nyírszőlősre, és onnan egy vissza 19 és 22 óra között. A szombatihoz hasonló okok miatt mind a három járatot közlekedtetni kell. A vonal Nyírszőlős, Kollégium utcáig tart. Tervezett járatpárok száma: 1 db járműkm: 11,1 km*2 db+10,6 km= 32,8 km Jelenlegi járműkm: - 10-es viszonylat: 12,3 km*2 db+11,8 km*1 db=36,4 km Vasárnapi járműkm csökkenés: 36,4 km- 38,2 km=3,6 km (10%) Nyári időszak A viszonylatnak nincs külön nyári menetrendje, a 19-22 órás időszakban egész évben azonos járatszámmal üzemel, így a tanítási időszakra vonatkozó javaslatok ekkor is érvényesek.
12* viszonylat
Sóstói úti kórház – Vasútállomás
A viszonylat a 8A viszonylathoz hasonlóan a két decentrumot köti össze, azonban más útvonalon; a vonalvezetése nem direkt, inkább feltáró jellegű. A két decentrum közti minimum 20 perces közvetlen kapcsolat megteremtéséhez szükséges viszonylat. Az eredeti 12-es viszonylat vonalvezetéséhez képest rövidebb útvonalon javasolt közlekedtetni, mivel a vasútállomás utáni szakasz forgalma 19 óra után drasztikusan csökken. Az Arany J. u. és a Kígyó u. megállók forgalma még igényelhetné a tömegközlekedési ellátottságot, de ezek a megállók gyaloglási távolságon belül vannak, így reálisan a Vasútállomásnál lehet a végállomása. Ez a vonal rövidítés a 6 járatpáron összesen 52+28 utast érint. Javasolt vonalvezetés: Sóstói úti kórház – Csaló köz – Korányi Fr. út – Ferenc krt. – Erdő sor – Északi krt. – Rákóczi út – Egyház u. – Bethlen G. u. – Vasgyár u. – Petőfi u. - Vasútállomás Megállók: oda irány Sóstói úti kórház Schmidt M. u. Csaló köz Jósaváros Jósaváros templom Jósavárosi piac Szabolcs Volán Zrt. Pazonyi téri ÁBC Ferenc krt. Északi krt. 4. Északi krt. 25.
vissza irány Vasútállomás Petőfi tér, aut.áll. Bethlen G. u. 58. Új u. Egyház u. Búza tér Széna tér Északi krt. 25. Északi krt. 4. Ferenc krt. Szabolcs Volán Zrt.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
65 Rákóczi út 50. Búza tér Kelet Áruház Új u. Konzervgyár Petőfi tér, aut.áll. Vasútállomás
Jósavárosi piac Jósaváros Csaló köz Schmidt M. u. Sóstói úti kórház
Tervezett vonalhossz: 7,8 km oda, 8,1 km vissza járatpárok száma: 2 db járműkm: 7,8 km*2 db+8,1 km*2 db=31,8 km Jelenlegi járműkm: - 12-es viszonylat: 8,9 km*6 db+9,2*6 db=108,6 km Munkanapi járműkm csökkenés: 108,6 km-31,8 km=76,8 km (71%) Szombat A szombati 7 járatpáron átlagban 13 fő az utasterhelés,amely nem indokolja a fél órás járatkövetést. Helyette 2 járatpárt javasolt indítani. Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 7,8 km*2 db+8,1 km*2 db= 31,8 km Jelenlegi járműkm: - 12-es viszonylat: 8,9 km*7 db+9,2 km*7 db= 126,7 km Szombati járműkm csökkenés: 126,7 km- 31,8 km=94,9 km (75%) Vasárnap 19 óra után drasztikusan csökken az utasok száma a járatokon, nem ritka az 1-2 fővel közlekedő járat sem. Ezt figyelembe véve nem indokolt a 9 járatpár közlekedtetése és a 15-20 perces járatkövetés. A Vasútállomás és a Vasúti aluljáró megállók között az utasok 11%-a (19 fő) utazott, nekik többlet-gyaloglással kell számolniuk. Tervezett járatpárok száma: 3 db járműkm: 7,8 km*3 db+8,1 km*3 db= 47,7 km Jelenlegi járműkm: - 12-es viszonylat: 8,9 km*9 db+9,2 km*9 db= 162,9 km Vasárnapi járműkm csökkenés: 162,9 km- 47,7 km=115,2 km (71%) Nyári időszak Munkanap Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 7,8 km*2 db+8,1 km*2 db=31,8 km
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
66 Jelenlegi járműkm: - 12-es viszonylat: 8,9 km*6 db+9,2*7 db=117,8 km Nyári munkanapi járműkm csökkenés: 117,8 km-31,8 km=86 km (73%)
Szombat Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 7,8 km*2 db+8,1 km*2 db= 31,8 km Jelenlegi járműkm: - 12-es viszonylat: 8,9 km*6 db+9,2 km*7 db= 117,8 km Nyári szombati járműkm csökkenés: 117,8 km- 31,8 km=86 km (73%) Vasárnap Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 7,8 km*2 db+8,1 km*2 db= 31,8 km Jelenlegi járműkm: - 12-es viszonylat: 8,9 km*7 db+9,2 km*8 db= 135,9 km Nyári vasárnapi járműkm csökkenés: 135,9 km- 31,8 km=104,1 km (77%)
13-as viszonylat
Sóstói úti kórház – Alma utcai iskola
A viszonylat a decentrum és Borbánya közötti kapcsolatot szolgálja, a Tünde utcán keresztül, mely mentén ipari létesítmények vannak. A 19 óra utáni forgalom a Tünde utcán elenyésző. Ez alól kivétel a 21:25-ös Sóstói úti kórháztól induló, és Alma utcai iskolától 22:12-kor viszszainduló járatpár. Oda irányban 36-an utaznak, vissza irányba 63-an. A Debreceni úton található Hatzel tér és Iskola utcai megállókban a fel/leszállók száma összesen 6 utas volt. Az utasforgalom tehát a csekély forgalmi időszakban mindössze egy járatpár közlekedtetését igényli, a többi leállítása javasolt. Tervezett járatpárok száma: 1 db járműkm: 8,9 km+9 km=17,9 km Jelenlegi járműkm: - 13-as viszonylat: 8,9 km*3 db+9*4 db=62,7 km Munkanapi járműkm csökkenés: 62,7 km-17,9 km=44,8 km (71%) A viszonylat vonalvezetésében és megállórendszerében változtatási javaslat nincs. Szombat
132 viszonylat Sóstói úti kórház – Alma utca iskola
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
67 A viszonylat a hétköznap közlekedő H132-es viszonylat hétvégi variánsa, szintén Nyíregyháza dél-keleti részét szolgálja ki annyi különbséggel, hogy a hétköznapitól eltérő módon nem megy ki Nagyszállásra, hanem a 13-as viszonylat vonalán közlekedik Alma utca iskoláig, onnan pedig a 2Y viszonylat vonalán a Bujtos utcáig. Itt visszacsatlakozik a 13-as viszonylat útvonalába, és megy Sóstói úti kórházhoz. A 2-es viszonylat megszűnik. Autóbusz állomásra mindössze 2 ember utazna, nekik át kell szállniuk. Javasolt vonalvezetés: Sóstói úti kórház – Sóstói út – Kossuth Lajos utca – Vay Ádám krt. – Hunyadi utca – Bocskai utca – Kossuth tér – Luther utca – Debreceni út – Tünde utca – Alma utca – Alma utca iskola – Pitypang utca – Kállói út – Szent István utca – Inczédy sor – Bocskai utca – Hunyadi utca – Vay Ádám krt. – Kossuth Lajos utca – Sóstói út – Sóstói úti kórház Megállók: Oda irány Sóstói úti kórház Etel köz Városi stadion Stadion utca Dohány utca Vasvári Pál utca Vay Ádám krt. Kodály Zoltán Ált. Isk. Bujtos utca Városi bíróság Iskola utca Hatzel tér Móricz Zsigmond utca TIGÁZ Dunapack Rt. Csemete utca Lapály utca Lomb utca Alma utca Alma utca ABC Pipacs utca Alma utca iskola
Vissza irány Alma utca iskola Pitypang utca Borbánya iskola Borbánya ABC Tünde utca Kállói utca 18. Kéményseprő utca Zimony utca Kórház Inczédy sor Bujtos utca Kodály Zoltán Ált. Isk. Vay Ádám krt. Vasvári Pál utca Dohány utca Stadion utca Városi stadion Etel köz Sóstói úti kórház
Tervezett vonalhossz: 8,9 km oda, 7,9 km vissza járatpárok száma: 2 db járműkm: 8,9 km*2 db+7,9 km*2 db= 33,6 km Jelenlegi járműkm: - 2-es viszonylat: 8 km*2 db+7,4 km*2 db= 30,8 km
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
68 -
13-as viszonylat: 8,9 km*2 db+9 km*2 db= 35,8 km Összesen: 30,8 km+35,8 km= 66,6 km
Szombati járműkm csökkenés: 66,6 km- 33,6 km=33 km (50%) Vasárnap
132 Viszonylat Sóstói úti kórház – Alma utca iskola A viszonylat vonalvezetése megegyezik a szombati vonalvezetéssel. A 13-as viszonylaton Sóstói úti kórház irányába a Tünde utcán és a Debreceni úton szinte nincs semmilyen utasforgalom, így nem jelent problémát, hogy ezen az útvonalon csak az Alma utca irányéba közlekedik a busz. A 2-es viszonylat ebben az idősávban mindössze 1 járatpárral közlekedik, ez megszűnik, és beolvad a 132-es viszonylatba. Utasszáma összesen 9 fő volt. A javasolt járatszám a szombatival ellentétben egy, mivel az utasforgalmi adatok nem indokolnak magasabb járatsűrűséget. Tervezett járatpárok száma: 1 db járműkm: 8,9 km+7,9 km= 16,8 km Jelenlegi járműkm: - 13-as viszonylat: 8,9 km*2 db+9 km*2 db= 35,8 km - 2-es viszonylat: 8 km+7,4 km= 15,4 km - Összesen: 35,8+15,4=51,2 Vasárnapi járműkm csökkenés: 51,2 km- 16,8 km= 34,4 km (67%) Nyári időszak Munkanap
13 viszonylat Sóstói úti kórház – Alma utca iskola A tanszüneti és tanítási időszak munkanapi esti Borbányát kiszolgáló viszonylat vonalvezetése azonos. Tervezett vonalhossz: 8,9 km oda, 9 km vissza járatpárok száma: 1 db járműkm: 8,9 km+9 km=17,9 km Jelenlegi járműkm: - 13-as viszonylat: 8,9 km*3 db+9*4 db=62,7 km Nyári munkanapi járműkm csökkenés: 62,7 km-17,9 km=44,8 km (71%) Szombat
132 viszonylat Sóstói úti kórház – Alma utca iskola Tervezett vonalhossz: 8,9 km oda, 7,9 km vissza járatpárok száma: 2 db járműkm: 8,9 km*2 db+7,9 km*2 db= 33,6 km
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
69 Jelenlegi járműkm: - 2-es viszonylat: 8 km*2 db+7,4 km*1 db= 23,4 km - 13-as viszonylat: 8,9 km*2 db+9 km*2 db= 35,8 km - Összesen: 23,4 km+35,8 km= 59,2 km Nyári szombati járműkm csökkenés: 59,2 km- 33,6 km=25,6 km (43%) Vasárnap
132 Viszonylat Sóstói úti kórház – Alma utca iskola Tervezett járatpárok száma: 1 db járműkm: 8,9 km+7,9 km= 16,8 km Jelenlegi járműkm: - 13-as viszonylat: 8,9 km*2 db+9 km*2 db= 35,8 km - 2-es viszonylat: 8 km+7,4 km*2 db= 22,8 km - Összesen: 35,8+22,8=58,6 Nyári vasárnapi járműkm csökkenés: 58,6 km- 16,8 km= 41,8 km (71%)
14, 14F viszonylat
Vasútállomás – Sóstóhegy vá. bej. út
A viszonylat vonalvezetése 19 óra után bővítésre kerül, átveszi a 8-as által ellátott Sóstógyógyfürdő kiszolgálását is. A busz a Kemecsei úton halad tovább, és betér Sóstógyógyfürdőre, itt az összes megállót érinti. Innen a Berenát utcán visszatér a Kemecsei útra, ahonnan eredeti útvonalán folytatja a busz. Az Idősek otthona és a Vadász csárda között kétszer megy el a busz. A 14 és a 14F viszonylatok vonalvezetése különbözik, forgalomtechnikai és infrastrukturális adottságok miatt csak a 14-es viszonylat járatai térnek be Sóstógyógyfürdőbe. A vonalhálózati javaslat a bővítés következtében többlet kilométer igényt jelent. A 14F viszonylat a Sóstógyógyfürdői betérést leszámítva a 14-es viszonylat vonalán közlekedik, csak ellentétes irányban. Jelenleg 2 járatpár közlekedik a vizsgált időszakban, ezt egy járatpárra javasolt csökkenteni, és a felszabaduló kapacitást a Sóstógyógyfürdőt is kiszolgáló 14-es viszonylatra javasolt átcsoportosítani, azaz egy járatpár helyett kettő indítása javasolt. 14-es viszonylat Javasolt vonalvezetés: Vasútállomás – Petőfi u. – Vasgyár u. – Mező u. – Rákóczi u. – Vay Á. krt. – Dózsa Gy. u. – Korányi Fr. út – Sóstóhegyi út – Szellő u. – Szikes u. – Úttörő u. – Aranykalász sor – Muskotály u. – Igrice u. – Nyírség u. – Kemecsei út – Sóstói út – Berenát u. – Kemecsei út – Korányi Fr. út – Dózsa Gy. u. – Vay Á. krt. – Rákóczi u. – Mező u. – Vasgyár u. – Petőfi u. – Vasútállomás Megállók: oda irány Vasútállomás Petőfi tér, aut.áll.
vissza irány Sóstóhegy, vasútállomási bej.út. Nyírség u
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
70 Mező u. 5. Rákóczi út 50. Búza tér Vay Á. krt. Nyár u. Szabolcs Volán Zrt. Jósavárosi piac Jósaváros Csaló köz Leffler Sámuel u. Fábián Z. u. Korányi F. 195. Korányi F.u. elágazás Mogyoró u. Fácán u. Aranykalász sor Muskotály u. Sóstóhegyi iskola Sóstóhegy, vasútállomási bej.út
Zsuzsanna u. Idősek otthona Berenát utca Úttörő utca Vadász csárda Állatpark (ZOO) Krúdy Vigadó Sóstógyógyfürdő Berenát utca Úttörő utca Vadász csárda Korányi F.u. elágazás Korányi F. 195. Fábián Z. u. Leffler Sámuel u. Csaló köz Jósaváros Jósavárosi templom Jósavárosi piac Szabolcs Volán Zrt. Pazonyi tér Nyár u. Vay Á. krt. Búza tér Mező u. Konzervgyár Petőfi tér, aut.áll.
Tervezett vonalhossz: 10,8 km oda, 14,3 km vissza járatpárok száma: 2 db járműkm: 10,8 km*2db+14,3 km*2 db=50,2 km Jelenlegi járműkm: - 14-es viszonylat: 10,8 km+10,3 km=21,1 Munkanapi járműkm növekedés: 21,1 km-50,2 km= 29,1 km 14F viszonylat Tervezett vonalhossz: 10,3 km oda, 10,8 km vissza Tervezett járatpárok száma: 1 db Tervezett járműkm: 10,3 km+10,8 km=21,1 km Jelenlegi járműkm: - 14F viszonylat: 10,3 km*3 db+10,8*3 db=63,3 km
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
71 Járműkm csökkenése: 63,3 km-25,1 km=42,2 km (67%) Szombat Vonalvezetése megegyezik a hétköznap 19-22 óra közötti vonalvezetéssel. A jelenleg Sóstógyógyfürdőt kiszolgáló 8-as viszonylat alacsony utasszám mellett (átlagosan 10 fő/busz) az utasok 30-35%-át szállítja Sóstógyógyfürdőre, vagy onnan a városba. Ez a szám a felmérés napján 36 fő volt. A 14 és 14F viszonylat járatain kapacitás túlkínálat mutatható ki, így a Sóstógyógyfürdőre vagy onnan visszautazók utazási igényeit is zsúfoltság mentesen ki tudja elégíteni..
14 Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 10,8 km*2 db+14,3 km*2 db= 50,2 km Jelenlegi járműkm: - 14-es viszonylat: 10,8 km+10,3 km= 21,1 km Szombati járműkm növekmény: 21,1 km-50,2 km= 29,1 km
14F Tervezett vonalhossz: 10,8 km oda, 10,3 km vissza Tervezett járatpárok száma: 1 db Tervezett járműkm: 10,8 km+10,3 km= 21,1 km Jelenlegi járműkm: - 14F viszonylat: 10,3 km*2 db+10,8 km*2 db= 42,2 km Járműkm csökkenése: 42,2 km-21,1 km= 21,1 km (50%) Vasárnap A vonalvezetés megegyezik a korábban leírtakkal. A megszűnő 8-as viszonylaton összesen 24-en utaztak Sóstói úti kórház és Sóstógyógyfürdő között. A két viszonylat együttes utasszáma sem indokolja a 3 járatpárt, így javasolt két járatpár indítása a kérdéses időszakban.
14 Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 10,8 km*2 db+14,3 km*2 db= 50,2 km Jelenlegi járműkm: - 14-es viszonylat: 10,8 km+10,3 km= 21,1 km Vasárnapi járműkm növekmény: 21,1 km-50,2 km= 28,4 km
14F Tervezett vonalhossz: 10,8 km oda, 10,3 km vissza Tervezett járatpárok száma: 1 db Tervezett járműkm: 10,8 km+10,3 km= 21,1 km Jelenlegi járműkm: - 14F viszonylat: 10,3 km*2 db+10,8 km*2 db= 42,2 km Járműkm csökkenése: 42,2 km-21,1 km= 21,1 km (50%)
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
72 Nyári időszak Munkanap A 8A viszonylatnál leírtaknak megfelelően növelni kell a járatszámot. Egy járatpárral javasolt növelni a 14-es viszonylatot. A vonalvezetés kedvezőbb a Sóstógyógyfürdőről a városba igyekvők számára, mert visszafelé tér be, onnan pedig egyenesen megy tovább a város felé. A 14F viszonylatot csökkenteni javasolt, a tanítási időszak hétköznapnak megfelelően. 14-es viszonylat Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 10,8 km*2db+14,3 km*2 db=50,2 km Jelenlegi járműkm: - 14-es viszonylat: 10,8 km+10,3 km=21,1 Nyári munkanapi járműkm növekedés: 21,1 km-50,2 km= 29,1 km 14F viszonylat Tervezett vonalhossz: 10,3 km oda, 10,8 km vissza Tervezett járatpárok száma: 1 db Tervezett járműkm: 10,3 km+10,8 km=21,1 km Jelenlegi járműkm: - 14F viszonylat: 10,3 km*3 db+10,8*3 db=63,3 km Járműkm csökkenése: 63,3 km-25,1 km=42,2 km (67%) Szombat
14 Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 10,8 km*2 db+14,3 km*2 db= 50,2 km Jelenlegi járműkm: - 14-es viszonylat: 10,8 km+10,3 km= 21,1 km Nyári szombati járműkm növekedés: 21,1 km-50,2 km= 29,1 km
14F Tervezett vonalhossz: 10,8 km oda, 10,3 km vissza Tervezett járatpárok száma: 1 db Tervezett járműkm: 10,8 km+10,3 km= 21,1 km Jelenlegi járműkm: - 14F viszonylat: 10,3 km*1 db+10,8 km*2 db= 31,9 km Járműkm csökkenése: 31,9 km-21,1 km= 21,1 km (34%) Vasárnap
14 Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 10,8 km*2 db+14,3 km*2 db= 50,2 km
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
73 Jelenlegi járműkm: - 14-es viszonylat: 10,8 km+10,3 km= 21,1 km Nyári vasárnapi járműkm növekedés: 21,1 km-50,2 km= 29,1 km
14F Tervezett vonalhossz: 10,8 km oda, 10,3 km vissza Tervezett járatpárok száma: 1 db Tervezett járműkm: 10,8 km+10,3 km= 21,1 km Jelenlegi járműkm: - 14F viszonylat: 10,3 km*1 db+10,8 km*2 db= 31,9 km Járműkm csökkenése: 31,9 km-21,1 km= 21,1 km (34%)
17-es viszonylat
Örökösföld – Szélsőbokori utca 10.
Az átmérős viszonylat kelet-nyugati irányban szeli át a várost, kapcsolatot teremtve a két városrész között. Az utasforgalmi adatok azt mutatják, hogy az esti órákban a városközpontból kifelé irányuló forgalom a jellemzőbb, azaz az Örökösföld – Szélsőbokori utca 10. irányban a városközpontig alacsony az utasforgalom, míg a városközpontban nő a felszállók száma, és a szélsőbokori városrészen (Derkovits utca, Dugonics utca, Legyező utca stb.) terít. Ellenkező irányban, a városközpont irányába gyakorlatilag nincs forgalom, míg a városközponttól Örökösföld irányába nő az utasforgalom, s aztán a járat terít. Ezt támasztja alá, hogy az átlagos utazási távolság a viszonylaton 33%-a a teljes vonalhossznak. A viszonylaton járatszám csökkentés indokolt, ugyanis jelenleg igen kedvezőtlen kihasználtsággal közlekednek a járművek (17%). A viszonylatot Örökösföld – városközpont között a módosított útvonalon közlekedő 4-es viszonylat egészíti ki, a városközpont és Szélsőbokori utca 10. között pedig a szintén módosított útvonalon közlekedő H40-es viszonylat egészíti ki. Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 8,6 km*2db+8,5 km*2 db=34,2 km Jelenlegi járműkm: - 17-es viszonylat: 8,6*4 km+8,5*5=76,9 Munkanapi járműkm csökkenés: 76,9 km-34,2 km= 42,7 km (56%) A viszonylat vonalvezetésében és megállórendszerében változtatási javaslat nincs. Szombat Az utasforgalom alapján a járatszámot 3 párról javasolt 2 párra csökkenteni, a magasabb férőhely kihasználás érdekében. Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 8,6 km*2 db+8,5 km*2 db= 34,2 km Jelenlegi járműkm:
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
74 -
17-es viszonylat: 8,6 km*3 db+8,5 km*3 db= 51,3 km
Szombati járműkm csökkenés: 51,3 km- 34,2 km= 17,1 km (33%) Vasárnap A felmért utasforgalom nagysága alapján a járatszámot 3 párról javasolt 2 párra csökkenteni. Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 8,6 km*2 db+8,5 km*2 db= 34,2 km Jelenlegi járműkm: - 17-es viszonylat: 8,6 km*3 db+8,5 km*3 db= 51,3 km Vasárnapi járműkm csökkenés: 51,3 km- 34,2 km= 17,1 km (33%) Nyári időszak Munkanap Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 8,6 km*2db+8,5 km*2 db=34,2 km Jelenlegi járműkm: - 17-es viszonylat: 8,6*4 km+8,5*5=76,9 Nyári munkanapi járműkm csökkenés: 76,9 km-34,2 km= 42,7 km (56%) Szombat Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 8,6 km*2 db+8,5 km*2 db= 34,2 km Jelenlegi járműkm: - 17-es viszonylat: 8,6 km*3 db+8,5 km*3 db= 51,3 km Nyári szombati járműkm csökkenés: 51,3 km- 34,2 km= 17,1 km (33%) Vasárnap Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 8,6 km*2 db+8,5 km*2 db= 34,2 km Jelenlegi járműkm: - 17-es viszonylat: 8,6 km*3 db+8,5 km*3 db= 51,3 km Nyári vasárnapi járműkm csökkenés: 51,3 km- 34,2 km= 17,1 km (33%)
18-as viszonylat
Vasútállomás – TESCO
Az utasforgalmi adatok nem indokolják a viszonylat Örökösföldig történő közlekedtetését, 19 óra után összesen 11 utas utazott a kérdéses szakaszon. A TESCO áruházig történő közlekedést viszont az ott dolgozók hivatásforgalma miatt fenn kell tartani. Jelenleg a 2 járatpár helyett elég egy járatpárt indítani, ugyanis a két járatpáron Örökösföld irányába összesen 31, Vasútállomás irányába 22 fő utazott.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
75 Tervezett vonalhossz: 5,4 km oda, 5,2 km vissza járatpárok száma: 1 db járműkm: 5,4 km+5,2 km=10,6 km Jelenlegi járműkm: - 18-as viszonylat: 7 km*2 db+6,2 km*2 db=26,4 km Járműkm csökkenése: 26,4 km-10,6 km= 15,8 km (60%) A viszonylat vonalvezetésében a TESCO utáni szakasz, vagyis a Pazonyi u. – Törzs u. marad ki, míg a megálló rendszeréből a TESCO (STOP SHOP) és Örökösföld megállók. Szombat TESCO és Örökösföld között a két járatpáron 15 fő utazott a kérdéses időszakban, emiatt a két járatpár egyre történő csökkentése javasolt. Tervezett járatpárok száma: 1 db járműkm: 5,4 km*2 db+5,2 km*2 db= 10,6 km Jelenlegi járműkm: - 18-as viszonylat: 6,6 km*2 db+6,6 km*2 db= 26,4 km Szombati járműkm csökkenés: 26,4 km- 10,6 km= 15,8 km (60%) Vasárnap Nem közlekedik a vizsgált időszakban. Nyári időszak Munkanap Tervezett járatpárok száma: 1 db járműkm: 5,4 km+5,2 km=10,6 km Jelenlegi járműkm: - 18-as viszonylat: 7 km*2 db+6,2 km*2 db=26,4 km Nyári munkanapi járműkm csökkenés: 26,4 km-10,6 km= 15,8 km (60%) Szombat Tervezett járatpárok száma: 1 db járműkm: 5,4 km*2 db+5,2 km*2 db= 10,6 km Jelenlegi járműkm: - 18-as viszonylat: 6,6 km*2 db+6,6 km*2 db= 26,4 km Nyári szombati járműkm csökkenése: 26,4 km- 10,6 km= 15,8 km (60%) Vasárnap Nem közlekedik a vizsgált időszakban.
23A viszonylat
Örökösföld – Gumigyár (Michelin)
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
76 A 23-as viszonylatnak 19 óra után jelenleg csak egy járatpárja van, amely örökösföld és a Gumigyár között közlekedik, s műszakkiszolgáló funkciót tölt be. Az utasforgalmi adatok is alátámasztják a műszakkiszolgáló mivoltát, a 21:15-kor Örökösföldről induló járaton összesen utazó 18 főből 12 a Phoenixnél szállt le (ezután üresen közlekedett tovább a busz a Michelinhez). Visszafelé 22:15-kor indult, 12-en szálltak fel a Michelinnél, és további 19-en a Phoenixnél. Indokolt az eredeti útvonalán, Örökösföldig kivinni, ugyanis a teljes utazóközönség 43%-a az Egészségügyi szakközépiskola után szállt le. A viszonylat vonalvezetésében, megállórendszerében és menetrendjében változtatási javaslat nincs.
H331 viszonylat
Autóbusz állomás – Rozsrét – Oláhrét
Mind Rozsrétet, mind Butykasort kiszolgáló 3-as, illetve H31-es viszonylatok a kora esti, esti órákban – különösen a városközpont irányába – igen alacsony kihasználtság mellett üzemelnek; H31 Indulási idő Indulási állomás Utasszám 18:25 Autóbusz állomás 38 18:58 Oláhrét 4 20:00 Autóbusz állomás 12 20:25 Oláhrét 3 3 Indulási idő Indulási állomás 18:40 Autóbusz állomás 19:05 Rozsrét 19:30 Autóbusz állomás 19:55 Rozsrét 20:35 Autóbusz állomás 20:55 Rozsrét
Utasszám 29 10 18 1 31 9
Ezek alapján a két járatot – tekintve, hogy közel ugyan azon az útvonalon közlekednek – javasolt összevonni, így a H31-es viszonylat egy betéréssel Rozsrétet is képes kiszolgálni, a menetidő minimális növekedése mellett. Az útvonal Rozsrétig megegyezik a 3-as viszonylat vonalvezetésével, azonban a Fenyő utcán nem megy végig, hanem Rozsréten a régi autóbusz fordulót veszi igénybe, és fordul vissza. A Rozstelek utcán keletre haladva a 4-es úton dél felé halad Oláhrétre. Onnan a H31-es útvonalán halad észak felé, a László tanyára nem tér be (a betérésnél egyik járat esetében sem volt utasforgalom), hanem egyenesen közlekedik az Autóbusz-állomásra. Butykasorra sem érdeKÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
77 mes betérnie, mivel a korábban bemutatott járatok egyikén sem jelentkezett az oláhréti elágazás után, Görcsös sor felé utasforgalom. A 18 óra után jelenleg 5 busz által kiszolgált 3-as és H31-es viszonylatok az összevonás eredményeképpen 2 fordulóval és 1 autóbusszal megoldhatóvá válik, másfél órás járatkövetés mellett. Javasolt vonalvezetés: Autóbusz-állomás – Széchenyi u. – Szarvas u. – Móricz Zs. u. – Debreceni út – 4-es út – Rozstelek u. – Rozsrét – Rozstelek u. – 4-es út – Oláhréti út – Oláhrét – Oláhréti út – Butykasor – Debreceni út – Móricz Zs. u. – Szarvas u. – Széchenyi u. – Autóbusz-állomás Megállók: oda irány Autóbusz-állomás Szabolcs u. Országzászló tér Szarvas u. 13. Kígyó u. Szarvas u. 76. Móricz Zs. u. 4. TIGÁZ Ipartelepi elág. Palánta u. Lejtő u. Szabadság u. Tulipán u. Rozsrét Tulipán u. Oláhrét I. Oláhrét II Oláhrét III Oláhrét, kertek Oláhrét, aut.ford.
Vissza irány Oláhrét, aut.ford. Oláhrét, kertek Oláhrét III Oláhrét II Oláhrét I. Gagna dűlő Butykasor,oláhréti elág. Butykasor, Új Alkotmány TSZ. Butykasor, újsor tanyai elág. Császárszállás, gázcsere telep Császárszállás, vá. Ipari park, SEMATIC Ipari park bej. út Kisteleki bokor bej.út Matróz utca Lejtő u. Palánta u. Ipartelepi elág. TIGÁZ Móricz Zs. u. 4. Szarvas u. 76. Kígyó u. Szarvas u. 13. Országzászló tér Szabolcs u. Autóbusz-állomás
Tervezett vonalhossz: 15,5 km oda, 15,1 km vissza KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
78 járatpárok száma: 2 db járműkm: 15,5 km*2 db+15,1 km*2 db=61,2 km Jelenlegi járműkm: - H31 viszonylat: 15,1 km*2 db+15,1*2 db=60,4 km - 3-as viszonylat: 9,2 km*3 db+9,2 km*3 db=55,2 km - Összesen: 60,4 km+55,2 km=115,6 km Munkanapi járműkm csökkenés: 115,6 km-61,2 km=54,4 km (47%) Szombat
3 viszonylat Autóbusz-állomás – Rozsrét iskola aut. ford. Mivel 19 óra után a H31 már nem közlekedik, ezért a 3-as viszonylatot nem lehet semmivel sem összevonni. Az utasszám nem indokolja a 19-22 óra közötti 2 járatpárt, ezért javasolt ennek felére csökkentése. A teljes utasszám Rozsrét irányába 19, Autóbusz-állomás irányába 13 fő. Ezek közül 10 ember vette igénybe vagy a Fenyő utcai vagy a Rozsrét aut. ford.-ot. Tervezett járatpárok száma: 1 db járműkm: 8 km+8 km= 16 km Jelenlegi járműkm: - 3-as viszonylat: 9,2 km*2 db+9,2 km*2 db= 36,8 km Járműkm csökkenése: 36,8 km- 16 km=20,8 km (57%) Vasárnap H31-es viszonylat ilyenkor nem közlekedik, így nem lehet azzal összevonni. A 2 járatpár öszszesen 25 főt szállított, ez járatonként átlagosan 6-7 embert jelent. Ezek közül 4-en a Fenyő utcai, 3-an pedig a Rozsrétszőlő megállóban szálltak le, nekik 700 illetve 1000 métert kell gyalogolniuk. Ennek ismeretében a két járatpárt javasolt egy járatpárra csökkenteni. Tervezett járatpárok száma: 1 db járműkm: 8 km+8 km= 16 km Jelenlegi járműkm: - 3-as viszonylat: 9,2 km*2 db+9,2 km*2 db= 36,8 km Vasárnapi járműkm csökkenés: 36,8 km- 16 km=20,8 km (57%) Nyári időszak Munkanap
H331 Autóbusz állomás – Rozsrét – Oláhrét Tervezett vonalhossz: 15,5 km oda, 15,1 km vissza járatpárok száma: 2 db Tervezett járműkm: 15,5 km*2 db+15,1 km*2 db=61,2 km Jelenlegi járműkm: - H31 viszonylat: 15,1 km*2 db+15,1*2 db=60,4 km
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
79 -
3-as viszonylat: 9,2 km*3 db+9,2 km*3 db=55,2 km Összesen: 60,4 km+55,2 km=115,6 km
Nyári munkanapi járműkm csökkenés: 115,6 km-61,2 km=52,8 km (47%) Szombat Tervezett járatpárok száma: 1 db járműkm: 8 km+8 km= 16 km Jelenlegi járműkm: - 3-as viszonylat: 9,2 km*2 db+9,2 km*2 db= 36,8 km Nyári szombati járműkm csökkenés: 36,8 km- 16 km=20,8 km (57%) Vasárnap Tervezett járatpárok száma: 1 db járműkm: 8 km+8 km= 16 km Jelenlegi járműkm: - 3-as viszonylat: 9,2 km*2 db+9,2 km*2 db= 36,8 km Nyári vasárnapi járműkm csökkenés: 36,8 km- 16 km=20,8 km (56%)
H132-es viszonylat
Autóbusz állomás – Alma utca iskola – Nagyszállás
A Tünde utca, Borbányai rész ellátását nagyrészt a 13-as, 2, 2Y és a H32-es viszonylatok végzik. E viszonylatok integrálása lényegesen javít az itt szolgálatot végző buszok férőhely kihasználásán. Korábban kitértünk rá, hogy a 13-as viszonylat 21:25-kor Sóstói úti kórházról induló járata az utasszámok tükrében indokolt, azonban a Tünde utca utasforgalma (Dunapack Rt. – Lujza utca) igen alacsony, összesen 13 embert érint. Ezzel szemben az Alma utcai szakaszon lényegesen nagyobb, mintegy 25 fős forgalom bonyolódott a kérdéses időszakban, melyet az új vonalvezetésű H32-es lát el 19 és 22 óra között. A vonalvezetésből adódóan a Borbánya ABC és a Tünde utcai megálló kimarad. A Nagyszállás irányába levő Tünde utcai megálló jelenleg a Tünde utca, Kállói út kereszteződésétől délebbre van. Utasforgalma 19 óra után 0 fő. A Borbánya ABC ebben az időszakban 14 fős forgalmat bonyolít, és mivel élelmiszerüzletről van szó, érdemes a közelében fenntartani a megállót. Ennek érdekében, a 2Y viszonylat eredeti útvonalán, a módosított H32-essel összehangolva egy fordulót teljesít. A H32-es a Nyírjes elágazásnál áll meg, s nem tér be Nyírjesre. Ennek megfelelően a megállóhelyek a következőek: ODA irány Autóbusz állomás Kállói út 18. Mező utca 5. Tünde utca (áthely.) Széna tér Alma utca Északi krt. 25. Alma utca ABC Északi krt. 4. Pipacs utca Dohány utca Alma utca iskola
VISSZA irány Nagyszállás Zimony utca Nagyszállás, temető Kórház Nagyszállás aut. vt. Inczédy sor Nyírjes elágazás Bujtos utca Borbánya, lakatos u. Kodály Z. Ált. Isk. Borbánya iskola Vay Ádám krt.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
80 Vay Ádám krt. Kodály Z. Ált. Isk. Bujtos utca Inczédy sor Kórház Zimony utca Kéményseprő utca
Pitypang utca Borbánya iskola Borbánya lakatos u. Nyírjes elágazás Nagyszállás aut. vt. Nagyszállás, temető Nagyszállás
Pitypang utca Alma utca iskola Pipacs utca Alma utca ABC Alma utca Tünde utca Kállói út 18. Kéményseprő utca
Kossuth Lajos u. 9. Dohány utca Északi krt 4. Északi krt 25. Mező utca Konzervgyár Autóbusz állomás
Tervezett vonalhossz: 13,9 km oda, 13,9 km vissza Tervezett járatpárok száma: 2 db járműkm: 13,9 km*2 db+13,9 km*2 db=55,6 km Jelenlegi járműkm: - H32 viszonylat: 13,8 km*2 db+11,2*2 db=50 km - 2-es viszonylat: 8 km+7,4 km=15,4 km - Összesen: 50 km+15,4 km=65,4 km Munkanapi járműkm csökkenés: 65,4 km-55,6 km=9,8 km (15%) Szombat, vasárnap Nem közlekedik Nyári időszak Munkanap Tervezett vonalhossz: 13,9 km oda, 13,9 km vissza járatpárok száma: 2 db Tervezett járműkm: 13,9 km*2 db+13,9 km*2 db=55,6 km Jelenlegi járműkm: - H32 viszonylat: 13,8 km*2 db+11,2*2 db=50 km - 2-es viszonylat: 8 km+7,4 km=15,4 km - Összesen: 50 km+15,4 km=65,4 km Nyári munkanapi járműkm csökkenés: 65,4 km-55,6 km=9,8 km (15%) Szombat, vasárnap Nem közlekedik
2Y viszonylat
Autóbusz állomás – Alma utca iskola
A viszonylatra azért van szükség, hogy Borbánya ABC megálló kiszolgálásra kerüljön, illetve az előző pontban bemutatott útvonalon, Alma utca iskoláig jobb legyen a szolgáltatási színvonal. A vizsgált időszakban egy járatpár közlekedik annak megtartása javasolt. Szombat, vasárnap
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
81 Nem közlekedik Nyári időszak Munkanap A menetrend szerinti egy járatpár közlekedtetése javasolt. Szombat, vasárnap Nem közlekedik
H35 viszonylat
Autóbusz állomás – Alsóbadúr
A viszonylatot semmilyen más viszonylattal nem lehet összevonni, jelenleg is csupán egy járatpár közlekedik, 18:45-kor indul autóbusz állomásról és 19:37-kor érkezik Felsősimára, összesen 14 utast szállít. Vissza irányban 20:33-kor indul és 21:25-kor érkezik, összesen 3 utas vette igénybe az autóbuszt. Felsősima irányába 7-en szálltak le a sulyánbokori betérések során, 1 ember Polyákbokor felé és csupán 1 ember utazott Felsősimára. Autóbusz állomásra mindössze 1 ember utazott. A két másik ember a bokrokon belüli utazásához választotta az autóbuszt, Polyákbokor, iskola és Újtelekibokor bej. út között, valamint Manda I. és Bálintbokor között. Aki az autóbusz állomásra utazott, a Szarvas utcánál szállt fel, tehát nem potenciálisan a H35-ös viszonylatot vette igénybe. Ennek értelmében amennyiben (betérések nélkül) Alsóbadúrra megtesz ebben az idősávban egy fordulót, akkor: Tervezett vonalhossz: 11 km oda, 11 km vissza járatpárok száma: 1 db Tervezett járműkm: 11 km+11 km=22 km Jelenlegi járműkm: - H35 viszonylat: 30,5 km+30,1 km=60,6 km Munkanapi járműkm csökkenése: 60,6 km-22 km=38,6 km (64%), Amennyiben megszűntetésre kerül, és csak a 22:40-es utolsó terítőjárat marad meg, abban az esetben 60,6 járműkm a csökkenés. Felsősimát a helyközi busz szolgálja ki. Nyári időszak Munkanap Tervezett vonalhossz: 11 km oda, 11 km vissza járatpárok száma: 1 db járműkm: 11 km+11 km=22 km Jelenlegi járműkm: - H35 viszonylat: 30,5 km+30,1 km=60,6 km Nyári munkanapi járműkm csökkenés: 60,6 km-22 km=38,6 km (64%),
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
82 Amennyiben megszűntetésre kerül, és csak a 22:40-es utolsó terítőjárat marad meg, abban az esetben 60,6 járműkm a csökkenés. Felsősimát a helyközi busz szolgálja ki. Szombat, vasárnap nem közlekedik.
H417-es viszonylat
Autóbusz állomás – Sulyánbokor
A H40-es viszonylat egyes járatai Sulyánbokor irányába jelenleg is valamilyen szinten betérnek a kertvárosi részbe a Derkovits – Dugonics – Fészek utcán, azonban annak érdekében, hogy a kiesett 17-es viszonylat járatait részben kompenzálni lehessen, javasolt ellenkező irányban is feltárnia a kertvárost. A tervezett két járatpár bokor területi betérések nélkül közlekedik, mivel a felmérések tapasztalata az, hogy a 27 elszállított utas közül mindössze 6-an voltak olyanok, akik valamely betéréses bokortanyán szálltak le vagy fel. Tervezett vonalhossz: 13,9 km oda, 13,9 km vissza járatpárok száma: 2 db Tervezett járműkm: 13,9 km*2 db+13,9 km*2 db=55,6 km Jelenlegi járműkm: - H40 viszonylat: 29,4 km*2 db+12,2 km*2 db=83,2 km Munkanapi járműkm csökkenés: 83,2 km-55,6 km=27,6 km (33%) Csak tanítási időszak munkanapján közlekedik.
23A Örökösföld – Gumigyár (Michelin) A 23-as viszonylatnak 19 óra után jelenleg csak egy járatpárja van, amely örökösföld és a Gumigyár között közlekedik, s műszakkiszolgáló funkciót tölt be. Az utasforgalmi adatok is alátámasztják a műszakkiszolgáló mivoltát, a 21:15-kor Örökösföldről induló járaton összesen utazó 18 főből 12 a Phoenixnél szállt le (ezután üresen közlekedett tovább a busz a Michelinhez). Visszafelé 22:15-kor indult, 12-en szálltak fel a Michelinnél, és további 19-en a Phoenixnél. Indokolt az eredeti útvonalán, Örökösföldig kivinni, ugyanis a teljes utazóközönség 43%-a az Egészségügyi szakközépiskola után szállt le. Tervezett vonalhossz: 9,8 km oda, 9,8 km vissza Tervezett járatpárok száma: 1 db Tervezett járműkm: 9,8 km+9,8 km=19,6 km Jelenlegi járműkm: - 23A viszonylat: 9,8 km+9,8 km=19,6 km Járműkm csökkenése: 19,6 km-19,6 km= 0 km (0%) A viszonylat vonalvezetésében és megállórendszerében változtatási javaslat nincs.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
83 Szombat Tanítási időszakban szombati napon a viszonylat 19 és 22 óra közötti közlekedtetése nem indokolt, a Gumigyár irányába 2 fő, ellenkező irányba 10 fő vette igénybe, ezek közül is csak 2-2 fő szállt fel a Michelin illetve a Phoenix gyárnál. Tervezett járatpárok száma: 0 db Tervezett járműkm: 0 km Jelenlegi járműkm: - 23A viszonylat: 9,8 km+9,8 km= 19,6 km Járműkm csökkenése: 19,6 km (100%) Nyári időszak Munkanap Tervezett vonalhossz: 9,8 km oda, 9,8 km vissza Tervezett járatpárok száma: 1 db Tervezett járműkm: 9,8 km+9,8 km=19,6 km Jelenlegi járműkm: - 23A viszonylat: 9,8 km+9,8 km=19,6 km Járműkm csökkenése: 19,6 km-19,6 km= 0 km (0%) Szombat A téli menetrendnek megfelelően közlekedik.
A H31X és H31Y műszakkiszolgáló viszonylatok vonalvezetésében, megállórendszerében és menetrendjében változtatási javaslat nincs
A csekély forgalmi holtidőszakra kidolgozott hálózatvariáns kibocsájtott kilométer teljesítményeit a következő táblázat foglalja össze.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
84
viszonylat 46E 5* 8A 10 12* 13 14 14F 17 18 23A 3 H331 H132 132 H35 2Y H417 H31x H31y
Induló állomás
Érkező állomás
Autóbusz állomás Oros, Takarék köz Jósaváros Örökösföld Sóstói úti kórház Vasútállomás Vasútállomás Nyírszőlős,Kollégium utca Sóstói úti kórház Vasútállomás Sóstói úti kórház Alma utcai iskola Vasútállomás Sóstóhegy vá. Bej. Út Vasútállomás Sóstóhegy vá. Bej. Út Örökösföld Szélsőbokori u. 10. Vasútállomás TESCO Örökösföld Gumigyár (MICHELIN) Autóbusz-állomás Rozsrét iskola aut. Ford Autóbusz állomás Oláhrét, aut. Ford. Autóbusz állomás Nagyszállás Sóstói úti kórház Alma utca iskola Autóbusz állomás Alsóbadúr Autóbusz állomás Alma utcai iskola Autóbusz állomás Sulyánbokor aut. Ford. Autóbusz állomás Ipari park II. Autóbusz állomás Ipari park II.
Oros, Takarék köz Autóbusz állomás Örökösföld Jósaváros Vasútállomás Sóstói úti kórház Nyírszőlős,Kollégium utca Vasútállomás Vasútállomás Sóstói úti kórház Alma utca iskola Sóstói úti kórház Sóstóhegy vá. Bej. Út Vasútállomás Sóstóhegy vá. Bej. Út Vasútállomás Szélsőbokori u. 10. Örökösföld TESCO Vasútállomás Gumigyár(Michelin) Örökösföld Rozsrét iskola aut. Ford Autóbusz-állomás Oláhrét, aut. Ford Autóbusz állomás Nagyszállás Autóbusz állomás Alma utca iskola Sóstói úti kórház Alsóbadúr Autóbusz állomás Alma utca iskola Autóbusz állomás Sulyánbokor aut. Ford. Autóbusz állomás Ipari park II. Autóbusz állomás Ipari park II. Autóbusz állomás
ESTI HÁLÓZAT KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ VÁLTOZTATÁSI JAVASLATAI (19-22 óra közötti időszak) km megtakarítás (NK= nem közlekedik) javaslat tanítási időszak tanszüneti időszak munkanap szombat vasárnap munkanap szombat
vasárnap
4-es, 6-os viszonylatok összefűzése, városközponton keresztül, Örökösföld érintésével
27,5
31,6
8,8
27,5
20,2
8,8
A vonal rövidített változata, járatcsökkentés
55,6
39,8
54,6
55,6
54,6
54,6
Eredeti útvonal, járatcsökkentés
67,5
83,3
63,2
100,9
100,9
100,9
A vonal rövidített változata, eredeti járatszám
4,8
4,8
3,6
4,8
26,5
14,7
A vonal rövidített változata, járatcsökkentés
76,8
94,9
115,2
86
86
104,1
Csak mnkanap, eredeti útvonal, 1 járatpár
44,8
NK
NK
44,8
NK
NK
Betérés Sóstógyógyfürdőre, 2 járatpár (bővítés)
-29,1
-29,1
-28,7
-28,7
-29,1
-29,1
Eredeti útvonal, járatcsökkentés (1 pár)
42,2
21,1
21,1
42,2
10,8
10,8
Eredeti útvonal, járatszám felére csökkentése
42,7
17,1
17,1
42,7
17,1
17,1
A vonal rövidített változata, járatcsökkentés
15,8
15,8
NK
15,8
15,8
NK
0
NK
NK
0
NK
NK
NK
20,8
20,8
NK
20,8
20,8
54,4
NK
NK
54,4
NK
NK
9,8
NK
NK
9,8
NK
NK
NK
33
34,4
NK
25,6
41,8
38,6
NK
NK
38,6
NK
NK
0
NK
NK
0
NK
NK
27,6
NK
NK
NK
NK
NK
Eredeti útvonal, járatszám
0
NK
NK
0
NK
NK
Eredeti útvonal, járatszám
0
NK
NK
0
NK
NK
Eredeti útvonal, eredeti járatszám (1 pár) A vonal rövidített változata, járatcsökkentés 3-as és H31-es összevonása, betérés Rozsrétre, 2 pár 2,2Y,13,H32 összevonása, Alma utca iskolán keresztül Oda 13-as vonalán, vissza Bujtos utcáig 2Y vonalán, onnan 13as vonalán Sóstói úti kórházig
Betérések nélkül Eredeti útvonalon, 1 járatpár 17-es és H40-es ös s zevoná s a , betérés a kertvá ros ba (cs a k i s k. ta n. Időben, munka na p)
Napok száma 2013. 05. 01-től év végéig Összes járműkm megtakarítás Számított éves járműkm megtakarítás (jkm) Számított éves költségcsökkentés (350 Ft/km) Számított éves megtakarítás 19-22 óra között
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
114 479 54606 19 112 100 Ft 37 301 670 Ft
24 333,1 7994,4 2 798 040 Ft
30 310,1 9303 3 256 050 Ft
54 494,4 26697,6 9 344 160 Ft
11 349,2 3841,2 1 344 420 Ft
12 344,5 4134 1 446 900 Ft
85
22 ÓRA UTÁNI TERÍTŐ HÁLÓZAT A munkanapi menetrend 22 óra utáni járatainak tételes vizsgálata jelentős redundanciát mutatott. A 22 óra utáni un. utolsó járatok száma munkanapon 25, amelyek vagy alap, vagy rövidebb szakaszon közlekedő betétjáratok. A 25 járat – rezsi kilométerek nélküli – futásteljesítménye 244 km. A keresztmetszeti utasszámlálás során 475 utas utazott ezeken a járatokon. Ebben a forgalom nagyságban benne van a műszakkiszolgáló H31X 193 fős forgalma is. Járatonként nagyon megoszlik a forgalom nagysága, szélső értékei 0 és 39 utas. A forgalmi adatokból jól látszik, hogy a redundancián túl jelentős férőhely kapacitás túlkínálat is van. Ezek megszüntetésére került kidolgozásra egy un. terítő jellegű viszonylat rendszer. Minden itt javasolt viszonylat naponta csak egy indítást, vagyis egy járatot jelent.
H132-es viszonylat
Autóbusz-állomás – Borbánya - nagyszállás
A 13-as és a H32-es összevonása. A 13-ason a Vay Ádám krt.-tól vannak felszállók 6 fő, addig SUK-ról mindössze 2 fő. Így az aut. áll.-tól a Vay Ádám krt.-ig a H32-es vonalán közlekedik, onnan Bujtos utca, Városi bíróság, és mivel a Kállói úton (Zimony utca, Kéményseprő utca stb.) nincs felszálló se leszálló, ezért a 13-as vonalvezetésén, Hatzel tér, Iskola utca, onnan az Alma utca iskoláig a 13-as vonalán, ott 5-en szállnak le. A Pitypang utcán vissza a Kállói útra, és onnan le Nagyszállásra. Hossza Nagyszállásig 13,7km, telephelyre vissza 12,6 km
46E viszonylat
Autóbusz-állomás – Örökösföld – Oros, Takarék köz
A 6-os és a 4-es viszonylat összevonása, a belvárosban új útvonalon. Vasútállomás – Mező utca – Búza tér – Vay Ádám körút – Bujtos utca – Kórház – Család utca – Szalag utca – Örökösföld – Törzs utca – Orosi út – Oros, Takarék köz. Mivel a belvároson keresztül tranzit jelleggel utaznak, ezért a lehető legrövidebb vonalvezetés javasolt. Hossza az orosi hurok végéig (Fő utca körforgalom) 12,6km, telephelyre vissza 6,6km
814-es viszonylat
Vasútállomás – Sóstóhegy, vasútállomás bej. út
A 8-as és a 14-es viszonylatok összevonása. Aut. áll-ról indul a 14-es vonalán, kifelé a városon belül 2 megálló van ahova nagyobb az utasforgalom, ezek a Jósaváros piac és az Etel köz. Ezen megállók felfűzése úgy lehetséges, hogy a Szabolcs Volán Zrt. megálló után a busz a Krúdy Gyula utcán keresztül a Sóstói útra átmegy, majd Etel köz – Sóstói úti kórház megállókat érintve visszatér a Korányi Frigyes útra. Innen a 14-es vonalán halad tovább, egészen a Vadász csárda megállóig, majd onnan a Kemecsei úton halad a Sóstói útra. Az Állatkert, Krúdy csárda, Sóstógyógyfürdő megálló felfűzése után a Berenát utcán visszatér a Kemecsei útra, ahonnan eredeti útvonalán folytatja az útját, immáron utasokat szállító garázsmenetként. A Berenát utca és Vadász csárda között kétszer közlekedik. Hossza (Sóstóhegy – Sóstógyógyfürdő – Telephely): 22,7 km
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
86
10es viszonylat
Vasútállomás – Nyírszőlős, Pannónia utca
Eredeti útvonalán közlekedik, Vasútállomástól Nyírszőlős, Pannónia utcáig, külső telephelyen éjszakázik a busz. Hossza: 12,3 km
H417-es viszonylat
Autóbusz-állomás – Szélsőbokor – Sulyánbokor
A 17-es és a H40-es viszonylatok összevonása. Aut. áll-ról indul, a H40-es vonalát követve. A 17-es Örökösföldről teljesen üresen indul, az első felszállók a Vay Ádám körúton vannak, mely 600 m-re van a Búza tértől (8-9 perc gyaloglás) mely megállót érinti a H40-es. Innen a Tiszavasvári útról lekanyarodik a Derkovits utcára, a Dugonics – Legyező utcán végigmegy és a Fészek utcán visszatér a Tiszavasvári útra, Sulyánbokor felé, betérések nélkül. Hossza Sulyánbokor aut. ford.-ig: 14,5km, telephelyre: 11,9km
H331-es viszonylat
Autóbusz-állomás – Rozsrét – Oláhrét
A 3-as és a H31-es összevonása. Az útvonala Rozsrét iskola aut. ford.-ig tart a 3-as viszonylat vonalán. Rozsrétről a 4-es úton dél felé haladva betér Butykasor, Görcsös sorra, innen vissza a H31-es viszonylat útján halad az Ipari park bej. út megállóhoz, ahonnan betérések nélkül közlekedik Butykasor, Görcsös sorra. Hossza Butykasor, Görcsös sorig: 15,7 km, telephelyre: 14,2 km
H35-ös viszonylat
Autóbusz-állomás – Alsóbadúr
A H35-ös vonalán közlekedik, a Szarvas utcán megy végig, onnan a körúton nyugatra és a Patyolat Kft.-nél folytatja a H35-ös vonalát, Alsóbadúrra, betérések nélkül. Felsősimát a helyközi busz szolgálja ki. Hossza Alsóbadúrra 11,2 km, telephelyre: 14,3 km Szombat Szombaton 22 óra után 14 járat közlekedik 116,6 km hosszon és 204 utast elszállítva. Járatonként igen eltérő forgalomnagyság tapasztalható, szélső értékei 0 és 38 fő.
132-es viszonylat
Autóbusz-állomás – Borbánya - Telephely
A 13-as viszonylaton 2 ember száll fel a Sóstói úti kórháznál, a Vay Ádám körúttól vannak felszállók, onnan terít. A 2-es viszonylat 22:40-es járatát mindössze 4-en vették igénybe, abból 1 fő a Zimony, 1 pedig a kéményseprő utcán szállt le. Nekik 500 illetve 800 métert kell gyalogolniuk, vagy visszafelé tudnak leszállni a buszról. A kórháznál leszálló 1 főt a 648-as viszonylat kiszolgálja. A H32-es 17:40-kor közlekedik utoljára, 18 fővel, így az éjszakai viszonylat a 2-es vonalán közlekedik vissza a telephelyre.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
87 Vonalvezetése: Autóbusz-állomás – Petőfi utca – Vasgyár utca – Rákóczi út – Búza tér – Vay Ádám krt. – Hunyadi utca – Bocskai utca – Luther utca – Debreceni út – Tünde utca – Alma utca – Pitypang utca – Kállói út – Szent István utca – Iczédy sor – Bocskai utca – Hunyadi utca – Vay Ádám krt. – Dózsa György út – Pazonyi tér – Korányi Frigyes utca – Krúdy Gyula utca – Telephely
46E viszonylat
Autóbusz-állomás – Örökösföld – Oros, Takarék köz
A 6-os viszonylat nem közlekedik, a 4-es viszonylat 22:38-as járatán összesen 38-an utaztak. Vonalvezetése megegyezik a hétköznapi 648-aséval.
814-es viszonylat
Vasútállomás – Sóstóhegy, vasútállomás, bej. út - Telephely
A 814-es viszonylat ugyan azon az útvonalon közlekedik, mint hétköznap. Sóstógyógyfürdőre 6 utast szállít. Vissza irányban Jósaváros piac után (4 fő száll le) a telephelyre megy.
10-es viszonylat
Vasútállomás – Nyírszőlős, Pannónia utca
Eredeti útvonalán közlekedik, külső telephelyen éjszakázik.
17-es viszonylat
Örökösföld – Szélsőbokori u. – Búza tér
A H40-es 18:00-tól nem közlekedik, így a 17-es eredeti útvonalán közlekedik. Utasforgalom egészen Örökösföldtől van (Család u. 52.) a legnagyobb forgalom a belvárosban bonyolódik. Szélsőbokori u. 10.-től üresen megy a busz Örökösföldre, így javasolt innen utasokat szállító garázsmenetként a telephelyre irányítani.
3-as viszonylat
Autóbusz-állomás - Rozsrét
Az utolsó, 22:40-es járaton mindössze 6 ember utazott. H31-es ebben az időszakban már nem közlekedik, így a busz Rozsrét iskola aut. ford.-ig közlekedik, onnan visszajön a telephelyre. Vasárnap A vasárnapi 22 óra utáni forgalmat 12 járat bonyolítja le. Futásteljesítményük 96,1 km, az elszállított utasszám 96 fő. Átlagban járatonként 8 fő utazott, amely nagyon gazdaságtalan üzemvitelt eredményez.
132-es viszonylat
Autóbusz-állomás – Borbánya – Telephely
A vonalvezetés a szombatival megegyezik. A 13UGM jelzésű, utolsó 13-as járaton senki nem utazott.
46E viszonylat
Autóbusz-állomás – Örökösföld – Oros, Takarék köz
19 utassal közlekedik Orosra a 4-es viszonylat 22:38-kor, vonalvezetése a szombati vonalvezetéssel egyezik meg.
814-es viszonylat
Vasútállomás – Sóstóhegy, vasútállomás, bej. út – Telephely
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
88 Az utolsó, 22:33-as 8-as buszt relatív sokan, 23-an vették igénybe. Ők zömében (10 fő) a Városi stadionnál szálltak le. A vonalvezetés miatt az Etel köznél kell, hogy leszálljanak. Mivel többségében a főiskola kollégiumába igyekeztek, mely a két megálló között van, többlet gyaloglással nem kell számolni. Sóstógyógyfürdőről 2 fő utazik be a városba, őket szintén kiszolgálja a viszonylat.
17-es viszonylat
Örökösföld – Szélsőbokori u. 10. – Búza tér
Vonalvezetése megegyezik a menetrendben meghirdetettel. Nyári időszak Nyári időszakban a 22 óra utáni közlekedésben eltérés nincs a tanítási időszakhoz viszonyítottan, így az ott javasolt viszonylatrendszer egész évre érvényes. A költségcsökkentő hálózatvarián 22 óra utáni kilométertejlesítményét az alábbi táblázat foglalja össze.
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
terítőjáratainak
tervezett
89
viszonylat
Induló állomás
ÉJSZAKAI HÁLÓZAT, UTOLSÓ TERÍTŐJÁRATOK KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ VÁLTOZTATÁSI JAVASLATAI (22 óra utáni időszak) tervezett km kibocsájtás (NK= nem közlekedik) Érkező állomás javaslat tanítási időszak tanszüneti időszak munkanap szombat vasárnap munkanap szombat vasárnap
H132
Autóbusz állomás
Nagyszállás
13-as vonalán Alma uttca iskoláig, onnan Pitypang utcán ki, Nagyszállásra
13,7
NK
NK
13,7
NK
132
Sóstói úti kórház
Sóstói úti kórház
Oda 13-as vonalán, vissza Bujtos utcáig 2Y vonalán, onnan 13as vonalán Sóstói úti kórházig
NK
15,3
15,3
NK
15,3
15,3
46E
Autóbusz állomás
Oros, Takarék köz
4-es, 6-os viszonylatok összefűzése, városközponton keresztül, Örökösföld érintésével
12,6
12,6
12,6
12,6
12,6
12,6
814
Vasútálomás
Telephely
14-es vonala, betérés Sóstói úti kórházhoz, Sóstóhegy vá. Bej. Út, Sósótógyógyfürdő, telephely
21,3
21,3
21,3
21,3
21,3
21,3
H417
Autóbusz állomás
Sulyánbokor
H40-es vonala, betérés a kertvárosba
14,5
NK
NK
14,5
NK
NK
H331
Autóbusz állomás
Oláhrét
3-ason betérés Rozsrétre, 4-es út, Oláhrét, visszafelé a H31-es vonalán
15,5
NK
NK
15,5
NK
NK
H35
Autóbusz állomás
Alsóbadúr
Betérések nélkül
11,2
NK
NK
11,2
NK
NK
Autóbusz állomás
Eredeti útvonalán
7,7
NK
NK
7,7
NK
NK
MKH31x Ipari park, LEGO 10
Vasútállomás
Nyírszőlős, Pannónia utca Eredeti útvonalán
12,3
12,3
NK
12,3
12,3
12,3
17
Örökösföld
Búza tér
Rövidített útvonal, Szélsőbokori hurok
NK
12,6
12,6
NK
NK
NK
Rozsrét iskola aut. Ford.
Rövidített útvonal
NK
3
NK
NK
3
NK
18UGM Autóbusz-állomás 3
Örökösföld
Telephely
Rövidített útvonal
NK
8
NK
NK
8
NK
5*
Jósaváros
Örökösföld
utolsó járatpár, rövidített útvonalon
NK
NK
12
12
12
12
18*
Vasútállomás
TESCO
utolsó járatpár, rövidített útvonalon
NK
NK
NK
13,2
NK
NK
12*
Sóstói úti kórház
Vasútállomás
utolsó járatpár, rövidített útvonalon
NK
NK
NK
16,1
NK
NK
Számított éves járműkm megtakarítás (jkm) 135,2 Jelenlegi kibocsájtott járműkm 244 Napok száma 2013. 05. 01-től év végéig 114 Összes járműkm megtakarítás 15412,8 Számított éves költségcsökkentés (350 Ft/km) 5 394 480 Ft Számított éves megtakarítás 19-22 óra között 7 868 770 Ft
KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ HÁLÓZATVARIÁNS
31,5 116,6 24 756 264 600 Ft
34,6 108,4 30 1038 363 300 Ft
78,9 229 54 4260,6 1 491 210 Ft
50,8 135,3 11 558,8 195 580 Ft
38 111,5 12 456 159 600 Ft
2
2. sz. Melléklet a 2194j2013.X. sz. előterjesztéshez
Határozat-tervezet
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsága
......•..../2013. (111.13.) sz. határozata
A helyi autóbusszal végzett személyszállítási menetrend felülvizsgálatára
A Bizottság
1.
A helyi autóbusszal végzett személyszállítási menetrend felülvizsgálatáról szóló előterjesztést megtárgyalta.
Nyíregyháza, 2013. március 13.
A határozatot kapják: 1.) A Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság tagjai 2.) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármestere 3.) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője 4.) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
cr)
NY
REGYHÁZA
3
3. sz. Melléklet a 2194/2013.X. sz. előterjesztéshez
Határozat-tervezet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése
Gazdasági és Tulajdonosi Bizottsága
.........../2013. (111.13.) sz.
határozata
A helyi autóbusszal végzett személyszállítási menetrend felülvizsgálatára
A Bizottság
2.
A helyi autóbusszal végzett személyszállítási menetrend felülvizsgálatáról szóló előterjesztést
megtárgyalta.
Nyíregyháza, 2013. március 13. A határozatot kapják: 1.) A Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság tagjai 2.) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármestere 3.) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője 4.) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály