ELTE TTK Multimédiapedagógia és Oktatástechnológia Központ Budapest, Pázmány P. sétány 1

ELTE TTK Multimédiapedagógia és Oktatástechnológia Központ Budapest, Pázmány P. sétány 1.

Fényképezés Történeti áttekintés: A fényképezés tudománya nagy utat tett meg mígnem eljutott a mai szintre. Története nagyon szigorú tekintetben is visszanyúlik egészen a XVI. századig. Ekkor szerkesztette meg Giambattista della Porta (1535-1615) első, lencsés camera obscuráját. Ez egy sötét hatoldalú doboz volt egyik oldalán egy lyukkal, mely a fényt hivatott beengedni. Hasonló „dobozok” már 997-ben ismertek voltak az arab Ibn Al-Haitman leírásaiból, de a XVI. századig nem történt érdemi fejlesztés e téren. A kezdetben rajzok készítésére használt camera obscurával kapcsolatban hamar felmerült az igény, hogy rajzolás helyett egy kényelmesebb, automatikusabb módon rögzíthetővé tegyék a megjelenő képet. Ezt az áttörést Johann Heinrich Schulze (1687-1744) 1727-es felfedezése hozta meg, melyben bizonyította, hogy az ezüstsók elsötétedését a fény és nem hőhatás okozza. Kihasználva Schulze bizonyítását, Nicéphore Niépce (1765-1833) továbbfejlesztette az eljárást és előbb litográfiák másolásához használta a fényérzékeny vegyszert, majd 1826 körül egy ónlemezes camera obscurával elkészítette az első természetfotót saját lakásának ablakából. Niépce ezen módszerét heliografikus eljárásnak nevezzük. A baj ezen eljárással a 8 óra körüli exponálási idő volt. Daguerre (1787-1851) aki ekkoriban díszlettervezőként dolgozott 1829 decemberében társult Niépce-vel és közösen próbálták meg továbbfejleszteni a találmányt. Eredményt 1835-ben Niépce halála után hozott a kísérlet. Ekkor Daguerre véletlenül rájött, hogy a jódozott ezüstön látens kép keletkezik, melyet higanygőzzel lehet láthatóvá tenni. A módszernek köszönhetően az exponálási idő 30 percre csökkent, azonban a keletkező kép fény hatására teljesen elsötétedett. Tartóssá újabb 2 év után sikerült tenni, amikor rájött, hogy az előhívás során el nem sötétedő ezüst-jodidot konyhasóoldattal le lehet mosni a képről. Még ugyanebben az évben készítette saját műterméről máig fennmaradt képét ezüstözött rézlemezre.


William Henry Fox Talbot (1800-1877) 1833-ban, nem tudva a Niépce és Daguerre által kifejlesztett módszerről, kezdett el kísérletezni a camera obscura képének kémiai úton történő rögzítésével. 1935-re ki is fejlesztette módszerét, mely során egy papírt konyhasó és ezüst-nitrát oldatba áztatva fényérzékennyé tett és a kezdeti nehézségeit a kép rögzítése terén 1839-ben Sir John F. W. Herschel (1792-1871) javaslata oldotta meg. A keletkező képet nátrium-tioszulfát oldatba áztatták és így elkészült a látni kívánt kép negatívja. Ennek a képnek a fordítottját, azaz az eredetileg látni kívánt képet, ezek után könnyedén lehetett tetszőleges számban előállítani a mai kontakt másolat készítéshez hasonlatos módszerrel, miszerint a negatív képet ráhelyezve egy fényérzékeny lapra és megvilágítva azt, az új lapon a pozitív kép jelenik meg. A következő években számos újítás tette még használhatóbbá a két eljárást. Petzval József (1807-1891) akromatikus lencséje az eddig használt lencséknél 16-szor több fényt engedett át, Friedrich Voigtläder könnyen hordozható dobozt szerkesztett a lencséhez, Franz Kratochwila pedig egy újítással a kémiai eljárásban ötszörösére növelte a lemezek érzékenységét. Így 1841-re az eddigi 30 perces expozíciós időt 30 másodperc körüli időre sikerült csökkenteni és ezáltal a Dagerrotípia-készítést még közkedveltebbé tették. Talbot is továbbfejlesztette módszerét és galluszsavas kísérletei eredményeképpen 1840-re egy kalotípiának keresztelt módszerrel állt elő. Frederick Scott Archer (1813-1857) 1851-ben kollódiumos eljárást fejlesztett ki mely során üveglapra vitte fel a fényérzékeny bevonatot. Ez a folyamat hússzoros gyorsításához vezetett. Hátránya volt azonban, hogy az exponálás előtt kellett előkészíteni az üveglapot és még ameddig nedves volt fel is kellett használni, lévén a kollódium (nitrocellulóz alkoholos-éteres oldata) oldóanyagainak elpárolgása után a réteg megszilárdult és nem lehetett előhívni. Ezen segített Richard Leach Maddox (1837-1920), aki 1871-ben kifejlesztette a száraz eljárást. Zselatinemulzióban oszlatott el ezüstbromidot mely sokáig felhasználható volt előállítása után és hatvanszor érzékenyebb is a hagyományos kollódiumos eljárásnál. 1878-tól már gyárilag állították elő ezeket a lemezeket.


George Eastman (1854-1932) ezek után az üveglapot cserélte ki filmre és ezzel megalkotta a mai filmek közvetlen ősét. Eastman előre gyártott gépébe már gyárilag be volt építve egy száz kép készítésére alkalmas film. Ezeket a gépeket használat után a gyárban szedték szét és hívták elő a képeket belőle. A XIX. század végére mindennapossá vált a fényképezőgép használata.

A fényképezőgép: - fajtái: A mai filmes fényképezőgépeket két fő irányelv szerint csoportosíthatjuk. Egyik ilyen a filmméret szerinti csoportosítás. Minél nagyobb filmfelületet használ ugyanis fel a fényképezőgép egy kép elkészítéséhez annál részletgazdagabb, ezáltal élvezhetőbb minőségű képet kapunk végeredményül. Síkfilmes gépek: Ezek a gépek elsősorban a műszaki igényeket szolgálják ki. Jellemzőik közé tartozik a dönthető elő és hátlap valamint a kiváló képminőség. Az elő és hátlap dönthetőségével korrigálhatjuk pl.: az épületek perspektívájának torzulását, tárgyfotónál egy üveg hajlásszögét, embereknél testi aránytalanságok korrigálására is alkalmas. Egyes cégek 50X60cm-es méretig is gyártanak alapanyagot ezekhez a gépekhez. A részletgazdagságról pedig érdemes tudni, hogy egy 203X254 mm-es filmen akár 700 megapixelnyi információ is lehet, de az átlag 500 könnyedén elérhető. Képminőségben tehát ezekkel a gépekkel jelenleg még a digitális gépek sem veszik fel a versenyt. Rollfilmes gépek: Középformátumú gépeknek is szokás nevezni őket. 6cm széles filmet fogadnak magukba melyre 4.5, 6, 9cm hosszan exponálnak egyszerre. Sokszor képesek ezeket a formátumokat felváltva is használni. A film perforálatlan, két végénél fekete papírra ragasztva és feltekerve kerül forgalomba. Címlapfotók elkészítésére, igényes képek készítésére használják elsősorban műtermekben.


Kisfilmes gépek: A gazdaságos fényképezés ihlette méret. Ehhez a mérethez gyártják a legtöbbféle gépet. Készülnek egyszer használatos darabok és többszázezret érő professzionális darabok egyaránt. 35mm széles, kétoldalt perforált film, így a szélességből 24mm marad. Hosszában 36mm filmfelületre exponálhatunk egyszerre. APS (Advanced Photo System) Ez az 1996-ban bemutatott filmtípus valójában 3 méretet rejt magában. A 16.7X30.2mm-es „filmkocka” ugyanis fényképezhető classic, teljes és panoráma módban is. A film oldalán mágneses csíkon rögzíti a készülék az adott exponálás adatait, majd ezt az információt az előhívás során használják fel. Polaroid: A

kép

nagyon

hamar

7.8X7.9cm

nagyságban

készül

el,

labormunkálatokat nem kíván. Anyagköltsége általában egy nagyságrenddel nagyobb, mint a hagyományos gépek szükséglete, képminősége egy nagyságrenddel gyengébb. Egy másik elterjedt géposztályozás a gép objektív szerinti osztályozása: Kompakt gépek: Kompakt gépek alatt a teljesen egybeépített, nem tükörreflexes gépeket értjük. Árfekvésük

és

Használhatósága

kényelmes korlátozott,

használatuk

miatt

leginkább

csak

igen hobbi

elterjedtek. célokra,

természetfotók készítésére ajánlott. Kényelmi szolgáltatásként motoros filmtovábbítást tartalmazhat. A kicsit magasabb árfekvésű gépekben találhatunk beépített zoom szerkezeteket is. Ezek vagy beltéri használatra szánt nagyobb látószöget is tartalmaznak vagy kinti használatra szánt nagyobb fókusztávolságot is nyújtanak a használónak. Ismertetőjegyük még a Newton-kereső, melyen átnézve megközelítőleg látjuk csupán a valóban fényképezett térrészt. Tükörreflexes, bővíthető gépek: Ezek

a

gépek

kifinomultabb

szolgáltatásokat

nyújtanak

és

bővíthetőségük miatt jó választásnak mondhatók haladóbb felhasználóknak. Árfekvésben megtalálhatóak a kompakt gépeknél alig ötször többe kerülő


változatok éppúgy, mint a minden profi igényt kielégítő többmilliós darabok. Jellemzőik közé tartozik: a cserélhető objektív, pentaprizmás kereső, teljesen manuális és teljesen automata üzemmódok. A bejutó fény erejét az objektíven áthaladva méri a gép és ledes vagy lcdkijelzővel tudomásunkra hozza. Hídgépek: Egy gépkategória mely a fent említett két osztály közé esik. Szolgáltatásaiban a tükörreflexes gépekkel azonos, bár objektívjének géppel való egybeépítettsége bekorlátozza használhatóságát. - objektívek és főbb jellemzőik Az objektív legfontosabb mérőszámai a gyújtótávolsága és a fényereje. Ha egytagú lencsét használunk, akkor a fényerőt megkaphatjuk a következő képlettel:

fényerő =

fókusztávolság lencseátmérő

Legtöbbször azonban nem egytagú objektívet használunk, ugyanis a mai korszerű objektívekben nem ritka a 10-20 lencse sem. Ezeknél a fényerőt több tényező is befolyásolja, így egy tartományt szoktak megadni, melyben a legkisebb és legnagyobb elérhető fényerőt tüntetik fel. Minél nagyobb a fényereje egy objektívnek, annál kevesebb fénynél lehet vele fényképezni állandó expozíciós idő mellett. Elmondható, hogy egy bizonyos fényerő után a jobb fényerővel rendelkező objektívek ára többszöröse is lehet egyébként hasonló paraméterekkel rendelkező társának. A fókusztávolsággal szorosan összefügg az objektív látószöge. Ez a szög kisfilmes gépeknél a következő objektív-besorolást eredményezi: 1. Nagy látószögű objektív (60°-nál nagyobb) 2. Normál objektív (45°-60°) 3. Teleobjektív (45°-nál kisebb látószög) A következő táblázat a fent említett összefüggést szemlélteti a fókusztávolság és látószög között: Fókusztávolság Látószög

114mm 14°

94mm 20°

75mm 28°

63mm 35°

45mm 50°

34mm 70°

24mm 100°

18mm 135°

12mm 200°

8mm 300°

5mm 500°


Normál látószöggel készített felvételnél, ha egy 9x13-as nagyítást 25cm-ről nézünk, akkor valós perspektívájú képet látunk. Ekkor a képen kiválasztott tetszőleges két pont azonos szög alatt látszik, mint amekkora alatt a valódi környezetben látszanak a pontoknak megfelelő dolgok a fényképezés helyétől. Teleobjektív használata akkor indokolt, amikor nem tudunk, vagy nem akarunk közelebb menni a fényképezés témájához. Érdemes megfigyelni, hogy a teleobjektívek mérete nem éri el azt a méretet, amire a gyújtótávolságból következtetnénk. Ennek oka, hogy kezelhetetlenné válna a használatuk. Gondoljunk csak bele egy 1000mm-es objektívvel való fényképezés nehézségeibe… Nagy látószögű objektívet akkor használunk, amikor nem tudunk elég távol menni a fényképezendő témától. Ilyen gátló tényező lehet például egy fal. Ilyenkor nagymértékű torzulás tapasztalható a képen, ami a látószög méretének növekedésével egyre zavaróbb jelenség lehet. Napjainkban

legelterjedtebbek

a

változtatható

fókusztávolságú

objektívek. Ezek minden esetben gyengébb fényerővel rendelkeznek, mint fix fókusztávolságú társaik. Használatukat kényelmi szempontok teszik indokolttá. Egyszerűbb ugyanis egy 70-300mm-es tartományt átfogó eszközt használni, mint adott esetben 5-6 külön objektívet hurcolni magunkkal, ami még mindig csak 5-6 fix támpont a tartományban. Fontos szempont lehetne egy objektív vásárlásakor az adott eszköz rajzolatának minősége is. Ez a szempont legtöbbször azonban szóba sem kerül. A filmek általában jobb minőségre is képesek lennének, ha az objektív gyenge felbontóképessége nem rontaná le a készülő felvételt. Az objektíven minden szennyeződés: porszem, ujjlenyomat gátat jelent a fénynek, ezáltal

rontja

a

képek

minőségét.

Tisztántartásukra

speciális

készletek

állnak

rendelkezésünkre. Az objektívbe épített blende az egyik, mely lehetővé teszi, hogy a bejutó fény mennyiségét szabályozzuk. A blende elviekben folyamatos csökkentésére is alkalmas a fénynek, de praktikus okokból, csak olyan értékeket használnak, melyek egymásnak egészszámú többszörösei. Ezek az értékek segítik manuális fényképezés esetén a fényképészt a helyes fényerő beállításában. Automatikus üzemmód esetén a fényképezőgépnek teljesen mindegy, hogy mekkora számmal számol, és mint egyes digitális fényképezőgépeknél láthatjuk, extrém értékeket is beállítanak. Pl.: (1/1432)


- szűrők fajtái és használatuk Fényképünk elkészítésekor sok minden akadályozhat minket a kívánt hatások elérésében. Ilyen akadályt jelenthet például színes képek készítésénél a fények nem megfelelő színhőmérséklete. Gyártanak tehát természetes (5500K) és műfényhez (3200K) is filmeket, ha azonban nem szeretnénk kicserélni gépünkben a filmet vagy nem elérhető egyik fajta, akkor segítenek a szűrők. Színhőmérséklet csökkentésére a sárga, míg növelésére a kék színezetű szűrőket használják. Mindkét fajtából több fokozat áll rendelkezésre, így kiválasztható, hogy melyik szűrővel készül adott filmen az éppen aktuális fényekkel színhelyes kép. Gondot okozhat egy üvegréteg vagy vízfelület becsillanása is. Ilyen esetekre fejlesztették ki a polarizációs szűrőket. Használatával elérhető a falevelek és fűszálak becsillanásának csökkenése és az égbolt sötétítése is színeltolódás nélkül. UV szűrő használatával kiszűrhetjük az UV sugarakat, melyeket szemünk nem érzékel, a fényérzékeny filmen viszont kékes árnyalatot adhat felvételeinknek. Egyes szűrők elmosódott hatást állítanak elő, régies hatást kölcsönöznek felvételeinknek vagy éppen a bejutó fény erejét csökkentik. Fekete-fehér fényképeknél színszűrők használatával befolyásolhatjuk a kép tónusát. Egy színszűrő saját színeit felerősíti, komplementer színeinek erejét csökkenti. A képen az erősebb színek fehérebben a gyengébbek sötétebben jelennek meg. Látható, hogy ezek a szűrők nagyban segíthetik munkánkat helyes használat mellett. - zárszerkezetek Zárszerkezeteiket tekintve a fényképezőgépek nem nyújtanak nagy változatosságot. A kompakt gépek többségénél és néhány felsőkategóriás fényképezőgépnél központi záras megoldást alkalmaznak, mely kevés meghibásodási lehetőséget rejt magában és közvetlenül az objektívbe van beépítve. A tükörreflexes fényképezőgépek többségébe fémből készült redőnyzárat építenek, mely közvetlenül a film síkja előtt helyezkedik el és zárja azt el a fénytől. Némely régi tükörreflexes gépnél (pl.: Zenit) találkozhatunk vászonból készült redőnyzárral is. - külső és belső fénymérés, fénymérők fajtái Fényképezésnél nagyon fontos, hogy a filmrétegre megfelelő fénymennyiség jusson. Ezt befolyásolhatjuk a rekesz és az expozíciós idő, valamint a film érzékenységének


változtatásával. Hogy ezeket az összetevőket helyesen adjuk meg egy felvétel elkészítésekor, szükségünk van a fény mennyiségének ismeretére. Szemünk alkalmazkodik az éppen aktuális fényviszonyokhoz, így segédeszközt kell igénybe vennünk. A fénymérő lehet a géptől különálló egység, beépített, de még mindig külső fényt mérő és olyan, ami a gépbe valóban bejutó fényt, azaz a filmet is érő fény erejét méri. Mindhárom típus esetén ugyanolyan jól lehet mérni, viszont a belső fénymérő használata sokkal kényelmesebb, felhasználóbarát megoldás. Technikailag is három csoportba sorolhatjuk a fénymérőket: Szeléncellás fénymérő: A szeléncella áramot termel, amit mikroampermérővel mér a gép. Ez az áramerősség utal a fény mennyiségére. Nagy fényhatás után pihenni kell hagyni, ha kisebb fényt akarunk mérni, mert úgymond „emlékszik” az előző hatásra. Fényellenállásos fénymérő: Egy olyan anyagból készített fénymérő, melyet megvilágítva változik az ellenállása. Különböző fényerősséggel világítva más-más ellenállást mutat az anyag, ezáltal lehet következtetni az értékekre. Előnye, hogy rögtön használható szélsőséges fényviszonyoknál is. Szilícium-fotódiódás (CDS): Diódás érzékelővel szerelt gépek esetében az öregedését kell figyelembe venni. Néha cserélni kellene ezeket a diódákat, de beszerzésük nehézkes lehet. Öregedés után hajlamos nagy fénynél túlexponálásra, kevésnél pedig alulexponálásra ösztönözni. - vakuhasználat, segédvilágítás A vakuhasználat legalapvetőbb formája a gépbe beépített vaku vagy a gépre rögzített vaku használata. Ilyen esetekben a fény a fényképezés irányában terjed a géptől a témáig. Hátránya, hogy nagy mélységű fényképeknél, mivel a fény ereje a géptől távolodva a távolság arányával négyzetesen csökken, az előtérben levő dolgok nagyon világosak, míg a hátrább levő dolgok esetleg teljesen sötétek maradnak. Jobb technikának mondható a közvetett megvilágítás. Dönthető vaku és levehető vaku esetében is alkalmazható. Ilyenkor a visszaverődő fény lágyabb megvilágítást és a szórtabb fénynek köszönhetően kevesebb árnyékot eredményez. Fontos, hogy színes kép esetén fehér vagy szürke felületről verődjön vissza a fény, így nem változik a kép színösszetétele. Több vaku használatakor jobb eredményeket érhetünk el. Ilyenkor a több irányból való világításnak köszönhetően mindenhol szépen árnyékmentes lehet a kép vagy éppen művészien árnyékolt.


Fontos tudni továbbá, hogy minden vakunak van egy kulcsszáma vagy más néven irányszáma. Ez a szám a vaku erejét mutatja és általában ISO100/21° érzékenységű filmre vonatkozik. Ennek a számnak és a fényképezni kívánt téma távolságának a tudatában könnyedén kiszámolhatjuk a rekeszértéket. rekeszérték =

kulcsszám távolság

Ha érzékenyebb vagy kevésbé érzékeny filmet használunk a megadottnál, akkor a következő számításokat kell elvégezni: kétszeres érzékenységű film esetén az alapkulcsszámot 1,4-del, a fele érzékenységhez pedig 0,7-del szorozzuk majd behelyettesítünk a fenti képletbe. - kiegészítő automatikus szolgáltatások - AF: Olyan élességállítási mód, melyben a kép manuális megkomponálása után a gép automatikusan állítja az élességet a kiválasztott témára. - AF-L: A fenti élességállítás után mód nyílik rögzíteni a beállított élességet és egy ezt követő komponálás után is az előzőleg beállított távolságra levő dolgok maradnak élesek. -

C-AF:

Az

automata

élességállítás

folyamatos

használata.

Mozgó

téma

fényképezésénél hasznos, amikor a gép követi a témát az exponálás pillanatáig. - blende-prioritás: Ezt a módot akkor alkalmazzuk, amikor egy fényképen a mélységélességet szeretnénk manuálisan beállítani. A záridővel ilyenkor szeretnénk, ha nem kellene foglalkoznunk. Ezt a feladatot ilyenkor a fényképezőgép veszi át tőlünk. Nagyobb blende nagyobb elmosódottságot eredményez a témától távolodó dolgokon, míg kisebb blendét használva térben nagyobb távolságot foghatunk át élesen. - záridő-prioritás: Az előbbi eset fordítottját jelenti, hiszen ilyenkor mi határozzuk meg a záridő hosszát, a blendét gépünk ehhez az adathoz igazítja. Segítségével a mozgás dinamikáját tudjuk kiemelni vagy épp eltüntetni. Nagyobb idővel a mozgó dolgok elmosódnak. Kisebb időt használva egy száguldó autó vagy egy forgó propeller is mozdulatlannak tűnhet - élességcsapda: Ezt a módot használva jól fényképezhetünk mozgó dolgokat előre megkomponált környezetben. Beállíthatjuk a készülő fénykép minden paraméterét, az expozíciót ezután a képen megjelenő mozgás váltja ki.


Labormunkálatok: - mi történik a filmen exponáláskor? - F/F film felépítése: A film hajlékony, áttetsző celluloid-szalag, melyet több, különböző feladatot betöltő réteg borít. A fekete-fehér film rétegei:

A fényérzékeny rétegben zselatinba ágyazva igen finoman eloszlatott, csekély mennyiségű ezüst-jodiddal, -bromiddal elegyített ezüst-bromid kristályok találhatóak. Ebben a rétegben történik változás a fény hatására. A tapadóréteg a hordozóra rögzíti, a védőréteg pedig megóvja a fényérzékeny réteget a karcolásoktól. A hordozó anyagról visszaverődő fény zavarná a körvonalak élességét, ezért szükséges egy úgynevezett fényudvarmentesítő réteg is, amely meggátolja a visszaverődéses fényudvar keletkezését. A hordozó alap maga a celluloid szalag. A film érzékenységét elsősorban a kristályszemcsék átlagos nagysága határozza meg. Ennek megfelelően megkülönböztethetünk alacsony, közepes és magas érzékenységű filmeket. (Minél érzékenyebb a film, annál kevesebb fényt igényel, tehát annál jobban szűkíthetjük a blendét.) Az érzékenység viszont sajnos fordítottan arányos a vonalélességgel és a szemcsézettséggel, így egy magasabb érzékenységű film rajza kevésbé részletgazdag, mint egy alacsonyabbé. - fény hatása a filmre:


Az anyagok egyik csoportja fényérzékeny, bennük a fény kémiai átalakulást okoz. Ez az átalakulás lehet fotolízis, mely során a fény bomlást idéz elő; ez az alapja a fényképészeti eljárásoknak: a fény felbontó hatása az ezüst-halogenidekre. A felvétel készítésének pillanatában fény éri a film zselatinrétegébe ágyazott fényérzékeny ezüst-halogenid szemcséket. A fénysugarak rárajzolják a felvétel tárgyának képét a rétegre: a fény energiája kémiai változásokat okoz a kristályokban, a fényérte szemcsékben fémezüst csírák, ezüstgócok keletkeznek. Annál erősebb a hatás, mennél erősebb és mennél tovább tart a fénysugárzás. A fénysugárzás mennyisége a sugárzás erősségének és a megvilágítás időtartamának szorzatával arányos. (Ennek megfelelően rövidebb ideig tartó erős fény egyenértékű

a

többszörösen

gyengébb,

de

ugyanannyiszor

hosszabb

ideig

tartó

megvilágítással.) A közbenső árnyalatok függnek a fény színétől, a fény és a film típusától is, nemcsak a fény mennyiségétől. Ezzel kialakul az ún. „latens” („lappangó”, „rejtett”) kép, amely még szemmel nem látható. Ennek láthatóvá tétele történik a film előhívásakor, a kidolgozáskor. (A tiszta ezüst-bromid réteg csak a kék és az ibolya színű sugarakat nyeli el, tehát csak ezekre érzékeny. A többi színre való érzékenységet különböző színezékekkel érik el, amelyeket a rétegbe adagolnak, és hozzákötődnek a szemcsék felületéhez, és ez által fokozzák az elnyelőképességet. Az ezüst-bromidot minden színre érzékennyé tehetjük megfelelő színezékek kiválasztásával, mely tulajdonságot pánkromáciának nevezzük.)

- mit kell tennünk a továbbiakban? - az előhívás folyamata: Az előhívás során a megvilágított helyeken fémezüst keletkezik a megvilágítás mértékétől függően. A kidolgozás során a megvilágítással megindított kémiai folyamat fokozottan továbbfejlődik: az ezüstgócok környezetében az előhívó hatására a megvilágított kristályok feketednek. A film a legnagyobb fényhatás helyén lesz a legfeketébb, a közepes erősséggel megvilágított részeken gyengébb a feketedés, ahol pedig egyáltalán nem érte fény a filmet, ott a negatív átlátszó lesz. Tehát így egy negatív kép keletkezik, amely a valóságos árnyalatok fordított sorozatából áll. - fixálás: A fixálás során a fényre érzéketlenné tett negatívon a képet állandóvá tesszük.


A megvilágított ezüst-bromid kristályok ezüstgócaiból az előhívó hatására kialakult ezüstszemcsék mellett meg nem világított, ám még fényérzékeny ezüst-bromid szemcsék is vannak a rétegben. Az előhívás után tehát ezeket a képalkotásban részt nem vevő (meg nem világított) szemcséket ki kell oldani, illetve a kristályokat további fényhatásra érzéketlenné kell tenni, azaz a képet fixálni (rögzíteni) kell. A meg nem világított kristályok eltávolítása után már csak a képet alkotó fekete ezüstszemcsék maradnak a rétegben. - kidolgozás: A negatív film és a papírkép kidolgozása elvileg azonos. Fontos különbség azonban az eltérő színérzékenység: a negatív film előhívásakor teljes sötétségben kell dolgoznunk, papírkép kidolgozásakor viszont speciális vörös vagy zöld lámpával világíthatunk. A kidolgozás, mint láttuk, több lépésből áll: 1. Előhívás – a latens kép előhívása A megvilágított fényérzékeny anyagot teljes sötétségben előhívó oldatba (lúgos redukálószer) tesszük. Ehhez fényzáró tankot használunk, melyet a film behelyezése és a lezárás után már világosban is kezelhetünk. 2. Öblítés/Stopfürdő használata – a hívó eltávolítása/hatásának leállítása A film rétegei által felszívott előhívóoldatot rövid öblítéssel nagyjából eltávolítjuk. Ezzel a fixáló oldat élettartama meghosszabbítható. Fényzáró tank használatával ez egyszerűen kivitelezhető: a hívót kiönthetjük a tank tetején lévő nyíláson keresztül (eközben fény nem éri a filmünket), majd ugyanezen nyíláson keresztül a filmet néhányszor vízzel átmossuk. Stopoldat használatával azonnal és gyorsan leállíthatjuk a hívást, ezáltal pontosabb munkát végezhetünk. 3. Fixálás – az előhívott (de még fényérzékeny) kép rögzítése A kép fixálása savas oldattal történik. A hívótankba való betöltése az eddig használt folyadékokhoz hasonlóan történik. 4. Mosás és cseppmentesítés – a használt vegyszerek kioldása A vegyszerek maradéktalan kioldásához minimum 20-30 perces folyóvizes mosás szükséges. Speciális cseppmentesítő folyadékokkal a száradás során esetlegesen létrejövő foltok képződését előzhetjük meg. 5. Szárítás


A film egyik végét csipesz segítségével rögzítjük egy kifeszített kötélen, másik végére pedig speciális, súllyal ellátott csipesz helyezünk, így biztosítjuk a film feszességét. Szobahőmérsékleten a száradás körülbelül negyed órát vesz igénybe, szárítógéppel ezen idő lecsökkenthető. A vegyszeres flakonokon és a filmek dobozán megtalálható minden információ, ami a hívási időkre és egyéb körülményekre vonatkozik, érdemes ezekhez igazodni!

ELTE TTK Multimédiapedagógia és Oktatástechnológia Központ Budapest, Pázmány P. sétány 1

Recommend Documents