Előszó Személyes vallomással kell kezdenem. Sok évtizeddel ezelőtt aktív és lelkes tagja voltam egy közösségnek. Gyakran összejártunk, volt közös hitvilágunk, voltak közös akcióink, voltak rítusaink, mindannyian úgy éreztük, hogy a mi közösségünk jövőbe mutató értékeket képvisel. A közösségben értékesebbnek, többnek éreztem magam, és a közösséget többnek éreztem magamnál. Aztán a mi közös hitvilágunk szinte egy csapásra összeomlott, és a közösség szétesett. Megrázó volt a csalódás, nem is annyira a közösségben és korábbi elvbarátaimban, mint inkább saját magamban. Úgy éreztem, hogy nem megtaláltam, sokkal inkább elveszítettem önmagamat ebben a közösségben. A csalódás jóformán egy életre szólt. Attól fogva szinte betegesen viszolyogtam mindenféle közösségtől. Érettebb fejjel és érettebb ítélőképességgel csatlakozhattam volna olyan közösségekhez, amelynek értékei vállalhatók lettek volna a számomra, de mindig találtam rá elégségesnek tűnő okot, hogy ne közeledjek, vagy ha közeledtek hozzám, én távol tartsam magam. Képtelen voltam összhangba hozni saját individualitásomat bármiféle közösségi léttel. Ugyanakkor volt ebben a vállalt kívülállásban valami, ami mindig zavart. Részben ugyanis következett volna belőle egyfajta gőg vagy felsőbbrendűségi érzés (velem ugyan már nem tudnak megetetni semmit), ami lélek-
REVAI_A kiskozossegekrol.indd 9
9.9.2010 11:23:09
tanilag talán egészséges lett volna. Ha már így alakult, ne csak vállaljam, hanem meg is békéljek vele. Csakhogy ennek a lelki békének nyomát sem leltem magamban. Se lenyelni, se kiköpni nem tudtam az individuum és a közösség dilemmáját. De nem csak ez az életre szóló dilemma adta számomra a motivációt ezekhez a beszélgetésekhez. A kapitalizmus a polgári egyenlőség fogalmával a rendi társadalomban elképzelhetetlen rangra emelte az egyéni szabadságot. Felszámolta a korábbi természet adta és társadalmi közösségeket, és az individuum korlátlan lehetőségeivel kecsegtetett. Elvileg ugyan mindenkiből lehet Ford, Rockefeller vagy Bill Gates, gyakorlatilag azonban csak a különbségek nőttek az egekig. Egyre szélesebbre nyílik a gazdagság és szegénység ollója. Közben volt egy szocializmusnak nevezett félresikerült kísérlet, amely – úgy tűnhet – végleg maga lá temette a közösségi társadalom eszméjét. Mindez persze talán megengedhetetlen leegyszerűsítés, amely azonban e két újkori társadalmi modell vonatkozásában is feljogosíthat arra a – személyes történetem konklúziójaként is megfogalmazott – kijelentésre, hogy úgy se volt jó, így se lett jó. Tudós beszélgetőpartneremmel együtt sokan állítják, hogy a személyiség ideális kibontakozása nem mond ellent a közösségi létnek. Sőt, az ember természetes közege a közösség, amely gazdagítja, előreviszi az önmegvalósítás útján. Akárhogy is, kétségtelen tény, hogy egyre többen keresnek oltalmazó közösségeket. A közösség ugyanis önálló entitás, több mint az őt alkotó emberek összessége. Befogad, védelmet nyújt, segít, erőt ad. Milyenek napjaink kisközösségei, jelentenek-e alternatívát tagjaik egyéni és mindannyiunk – a társadalom – közös problémáira? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ beszélgetőpartnereimmel.
REVAI_A kiskozossegekrol.indd 10
9.9.2010 11:23:09
Buda Béla orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológus, szexuálpszichológus, kommunikáció-szakértő és sorolhatnám még azokat a munka- és szakterületeket, ahol megfordult és maradandót alkotott. Ha a természettudós és a társadalomtudós mellett lenne ilyen kategória, akkor azt mondanám, hogy Buda Béla „embertudós”. A „lexikonagyúaknak” ama ritka fajtájához tartozik, amelyet a kreatív gondolkodás képességével is megáldott vagy megvert a sors. Nyughatatlan gondolkodó, mégis határtalan nyugalom árad belőle. Akkor is jó hallgatni, amit mond, ha éppen vitatkozhatnékja támadna az embernek. Buda Béla hisz a közösségekben. Akkor is megtalálja bennük a jót, ha a többség ellenszenvezne velük, de a legmakulátlanabbnak látszó közösséggel szemben is hangot ad a kételyeinek. Hisz benne, hogy ha hagyják, a közösségek úgy nőnek ki a társadalom talajából, ahogy a széttöredezett betonból a fű. Nem árt, ha vannak olyan intézmények, amelyek felkarolják a spontán módon – ahogy ő mondja: grassroot – szerveződő közösségeket, de a csak felülről-kívülről irányított szervezésben ritkán van köszönet. Az egyik legfontosabb kérdés, amit a vele folytatott beszélgetésekben firtattam, hogy van-e a kisközösségeknek önmagukon túlmutató jelentésük és jelentőségük. Buda Bélával nem könnyű beszélgetni. Belekezd a kérdésre adandó válaszba, de már az első fél mondatról eszébe jut valami, amiről megint eszébe jut valami, én pedig hajlamos voltam rá, ahelyett, hogy szigorúan visszatereltem volna a téma medrébe, hogy megadóan kövessem elkalandozó gondolatait. Ebben a könyvben hat konkrét kisközösséget igyekeztem bemutatni. Kettő-kettő közülük sokban hasonlít egymásra, de végső soron mégis mind nagyon más. A merítés szubjektív volt, olyan kisközösségek „akadtak fenn a hálómon”, amelyek érdekeltek. Ez még bocsánatos bűn lenne, de be kell vallanom,
REVAI_A kiskozossegekrol.indd 11
9.9.2010 11:23:09
azt a célomat, hogy minél színesebb és teljesebb legyen a paletta, nem sikerült elérnem. Ahogy a könyv készült, egyre újabb kisközösségek kerültek a látóterembe. A terjedelmi korlátok Prokrusztész ágyában az ő bemutatásukról le kellett mondanom. Némi sovány vigaszt nyújtott a mondás, hogy aki sokat markol, keveset fog. Pásztor Eszter jó nevű, felkapott tolmács és fordító. Bejárta a fél világot, mindent elért a szakmájában, amit el lehetett. 2007. augusztus végén éppen Budapesten volt, és a tévében látta a Magyar Gárda ünnepélyes eskütételét a Sándor-palota előtt. Ahogy mondja, rettenetesen „feldühödött”, és úgy érezte, tennie kell valamit. Felháborodásától egyenes út vezetett Bódvalenkére. Bódvalenke isten háta mögötti falucska a szlovák határszélen. A lakosság túlnyomó többsége cigány és nagyon szegény. Nem tudni, mi lesz Pásztor Eszter sziszifuszi erőfeszítéseiből és a bódvalenkei kísérletből, mindenesetre jóval több eséllyel-reménnyel kecsegtet, mint megannyi semmibe vesző állami megaprojekt. Ferge Sándor informatikus látszólag ugyanolyan messziről érkezett a szécsényi kistérségbe, mint Pásztor Eszter Bódvalenkére. Az információs társadalom azonban, ab ovo demokratikus jellegénél fogva, korántsem áll távol a társadalom számkivetettjeitől. A versengő és kirekesztő piaci modellel szemben biztonságot nyújtó alternatívát kínál. A Microsoft kontra Linux példája nem csak az informatikán belül érvényes. Szécsényben és a környező kistelepüléseken, egy Nagy-Budapestnyi területen annyian élnek, mint Budapest egyetlen kerületében. Munkanélküliség és szegénység van, és mert kicsi a kereslet, a piaci szereplők is kivonulnak. Ördögi kör. A szövetkezeti közösség tulajdonosi szemlélet által motivált munkalehetőségeket teremthet. Nem állami támogatásból, nem kézen-közön eltűnő pályázati pénzekből, hanem önerőből.
REVAI_A kiskozossegekrol.indd 12
9.9.2010 11:23:09
A szövetkezet fogalma negatív asszociációkkal terhes, pedig Ferge szerint az igazi szövetkezeti közösségek jelenthetik a kapitalizmus utáni jövőt. Az Anonim Alkoholisták úttörő példája nyomán immár több mint fél évszázada működnek világszerte az önsegítő közösségek. A lényeg tulajdonképpen az, hogy a közös problémákkal küzdő emberek jobban megértik egymást, hiteles és elfogadható példákat nyújthatnak egymás számára. Ezek a közösségek egyszerre nagyon nyitottak, tárt kapukkal várnak mindenkit, aki csatlakozni kíván, ugyanakkor zártak is abban az értelemben, hogy rendkívül szigorú szabályaik vannak. Ezek a szabályok nemcsak az anonimitásra vonatkoznak – nem véletlen, hogy beszélgetőtársaim csak a keresztnevükön szerepelnek –, hanem a nyilvánossággal, az intézményekkel való viszonyukra is, és nem utolsósorban arra, hogy tartózkodnak az egymás életébe való közvetlen beavatkozástól. Mindenki a saját történetét mondja el, amelyet a többiek, lévén, hogy hasonló a sajátjukéhoz, követhetnek. Két beszélgetőtársam – Péter és Sándor – életútja azt példázza, hogy a legmélyebb pokolból is van visszaút. Annak ellenére, hogy az alkoholisták és a drogfüggők ezekben a közösségekben abból indulnak ki, hogy betegségük gyógyíthatatlan, ha betartják alapelveiket, akár életük végéig absztinensek maradhatnak. Ebben nemcsak egymás példája segíti őket, hanem egy „felsőbb erő” is, ami lehet vallásos hit, de akár maga a közösség is.
REVAI_A kiskozossegekrol.indd 13
9.9.2010 11:23:09
