Elnézést kérek a megkésett válaszért! de mostanában nagyon elfoglalt vagyok, és

1 Tisztelt Mérnök Úr! Elnézést kérek a megkésett válaszért! – de mostanában nagyon elfoglalt vagyok, és csak ritkán van időm számítógép elé ülni. Köszönöm a könyvem iránti érdeklődését és a megtisztelő felkérést, szívesen állok rendelkezésére, ha valamit nem ért. Két hónap bizony elég rövid idő ahhoz, hogy Einstein elméletén és annak cáfolatán is el tudjon igazodni. Akik ezzel a témával foglalkoznak, többnyire években szokták mérni a ráfordított időt. Sőt vannak, akik évtizedek óta oktatják ezt az elméletet, és még mindig nem értik. De ez már az ő hibájuk… No meg Einsteiné természetesen. Az első kérdésére válaszolva, én nem egy új, vagy másik elméletet írtam, hanem csupán Einstein speciális relativitáselméletéről bizonyítottam be, hogy az teljes egészében hibás, és ezt az állításomat természetesen továbbra is fenntartom. Remélem, nem jelent Önnek gondot, hogy egyéb elfoglaltságaim miatt egyelőre csak 7-8 nap után tudok válaszolni a kérdéseire! Üdvözlettel: Murguly György

2

Tisztelt Murguly úr! Elnézését kérem a válaszom késlekedéséért, de ahogy először hozzáfogtam a válasz megírásához, abba a hibába estem, hogy szerettem volna túl populárisan leírni az álláspontomat. Ez azonban olyan mértékben megnövelné a válaszra fordított időt, hogy úgy gondolom, inkább megpróbálom újra, egy kisebb terjedelmű íráspontba foglalni. Először a válaszára szeretnék egy rövid reakciót tenni még. Nekem az a véleményem, hogy egy elmélet megértéséhez nem szükséges éveket eltölteni annak állandó vizsgálatával. Amennyiben erre szükség van, akkor azt vagy hagyni kell, avagy hozzáértő segítséget kell keresnie mindenféle szégyenkezés nélkül és kérdezni. Hiszen Ön is ismeri a mondást: nem az a hülye aki kérdez, hanem aki nem, mert az az is marad. Nos én most úgy érzem egy kritikus részét ez alatt a két hónap alatt megértettem. Persze ahogy mondtam, csak egy részét. Ez a rész viszont éppen az Ön cáfolata ellen, pontosabban egyik alappillére ellen szól. Amennyiben mégis tévednék, örülni fogok, hiszen Ön segíteni fog nekem abban, hogy megértsem az elmélet hibáit. Ebből is csak tanulhatok. A könyvében sajnos bizonyítást nem találtam. Még most a vita elején szeretnék idézni valamit. Valamit, amit Őn a könyvében szintén idéz, méghozzá Albert Einstein-től: 153. oldal. 7. bekezdés: (az ön könyvére hivatkozok) „Az elmélet fő vonzóereje logikai zártsága. Ha a belőle levont következtetések közül csak egyetlen egy is helytelennek bizonyul, az egészet el kell vetni; az egész épület lerombolása nélkül módosítás nem látszik lehetségesnek.” Nos nem véletlenül vettem elő ugyanazt az idézetet, amelyet Őn is megtett a könyvében. Én úgy gondolom, az Őn cáfolatának szintén van egy sarkalatos pontja, mégpedig az hogy Ön nem látja meg miért is van az, hogy a fény (az Ön állításával szemben, mivel ezt Ön nem feltételezi, hanem állítja anélkül, hogy bármilyen módon bizonyítaná) sebessége invariáns, azaz nem változó, bármilyen, önkényesen állónak kinevezett és az abban egyenes vonalú egyenletes mozgást végző rendszerben is. Tulajdonképpen egy olyan pontot szeretnék most magával megvitatni, amely hatással van az Ön cáfolatának teljes egészére. Ez a fénysebesség invarianciájának (változatlanságának) kérdése. Ön a könyvében ezt egy nagyon egyszerű, szerintem az igazi átgondolást mellőző magyarázattal veti el.

3 Idézném az Ön véleményének azt a részét amelyben szerintem hamis nyomon jár: 179.oldal 2. bekezdés: „Az előbbi képletekben A. Einstein azzal a (V-v)-vel és (V+v)-vel vezet le egy bizonyítást (itt még V-vel van jelölve a fénysebesség, de az elmélet matematikai apparátusában már c-vel), aminek a tiltására épül tulajdonképpen az egész elmélet. Ezek az összefüggések éppen a hozzáfűzött magyarázat által bizonyítottan, és A. Einstein nyilvánvaló szándéka ellenére fejezik ki azt, hogy a fény a mozgó rúd mozgásirányában haladva hosszabb idő alatt teszi meg a rúd két vége közötti AB, mint a rúd mozgásirányával szembeni BA távolságot, ami azt jelenti, hogy más a sebessége A-hoz képest, mint a B-hez, azok fényhez viszonyított mozgásirányától függően. De ha a mozgásirányuktól függően más, akkor végső fokon a mozgásuk mértékétől, a sebességüktől függően is más kell hogy legyen. Az irányváltás ugyanis alapvetően sebességkülönbséget feltételez. A fénysebesség tehát nem lehet minden vonatkoztatási rendszerhez képest állandó. De mert A. Einstein a második posztumátumában a speciális relativitáselmélet egyik alappilléreként éppen ezt a mindentől független állandóságot mondta ki, így önmagával és az elmélettel is ellentmondásba került, ami önmagával és az elméletével is ellentmondásba került, ami végső fokon az egyidejűség relativitásaként az elmélet belső ellentmondását jelenti. Miközben ugyanis az elmélet és annak matematikai apparátusa a fénysebesség állandóságára épül, az egyidejűség relativitása csak a (c+v) és (c-v) összefüggés által igazolható. (Ezt a hibát A. Einstein egyértelműbben előadva a nagyközönségnek szánt könyvében is elköveti, de erről talán később.) Az időtartamok relativitását tárgyaló előbbi gondolatkísérletnél A. Einstein a fény állandó sebességére hivatkozik. Ezek a képletek „a fénysebesség állandóságának a figyelembevételével” lettek felírva: jegyzi meg. Csakhogy a (V+v) és a (V-v) relatív sebességet fejez ki. A fénynek csak az éterhez, (és a gerjesztett éterhez) képest mozdulatlan rendszerekhez viszonyítva lehet állandó (abszolút) a sebessége, míg bármelyik, az éterhez képest mozgásban lévő rendszerhez viszonyítva (V+v) vagy (V-v), azok mozgásirányától függően, ami így relatív sebességként a sebességkülönbségekből adódó kölcsönös közeledés vagy távolodás mértékét fejezi ki valójában a fény és a mozgó test között, miközben a fény éterhez viszonyított sebessége változatlan. A lényeg végül is az, hogy a fény, mint ahogy minden más, ami mozgásban van, a hosszabb távolságot több idő alatt teszi meg, mint a rövidebbet. Következésképpen a sebessége (sebességkülönbsége) hozzánk képest nem lehet független a mi mozgásunktól, miközben a mozdulatlan éterhez viszonyított sebessége az, ami állandó.” Eddig az idézet az Ön könyvéből. Ahhoz, hogy meg tudja érteni az én álláspontomat, a következőt kell átgondolnia: Bontsuk a problémát a két részre. El kell mondanom, hogy ez a szétbontás egyáltalán nem fog minket zavarni, mert mind a kettő ugyanazt az eredményt fogja hozni, vagyis a fény sebességének változatlanságát. Igyekszem ugyanazt a jelölésrendszert alkalmazni, amelyet az elméletben is találhatunk.

4 Ugye megkülönböztethetünk két esetet: 1. A fény a rúd mozgásirányával ellentétesen halad a B-ből az A végpontja felé. 2. A fény a rúd mozgásirányában halad A-ból a B felé. Mi a kritikusabb (hiszen ebben látszólag a fény túllépi az állandónak kikiáltott sebességét) vizsgáljuk meg. Az okfejtés és a konkluzió azonban mind a kettő esetre azonos. Az első eset: Ilyenkor a nyugvó rendszerben tekintve a fény a „normál” fénysebességgel (Az elméletben itt még V-vel van jelölve, de az egyszerűség kedvéért én hagy használjam a később felvett C jelölést) halad A felé, A pont azonban v sebességgel halad a fény terjedésének irányával szemben, azaz siet a fény felé, úgymond elémegy. Ugye ezt úgy tudjuk leírni, hogy A pont felé a fény C+v sebességgel közeledik. De már itt egy fontos kérdésem van Önhöz!!!!! Honnan tekintve adódik ez a sebesség???? Nemsokára válaszolok. Matematikailag nagyon egyszerűen levezethető az, hogy: TA-TB=rBA/(C+v) Ahol rBA a rúd hossza Amennyiben csak a fény egyik végpontból a másikig terjedése érdekel minket, akkor a legegyszerűbb (és teljesen helyes) ha TB=0 Vagyis: TA=rBA/(C+v) Azt hiszem, eddig egyetértünk, és ezt Ön is elfogadta a könyvében. Itt következik az Ön problémája, (be kell, hogy valljam egy pár napig bizony nekem is az volt, egészen egy pihentető délutáni alvásig. Ekkor azzal ébredtem fel, hogy megvan a megoldás) méghozzá az, hogy a fény az A ponthoz képest a fénysebességnél nagyobb sebességgel terjed. Nos akkor most azt szeretném megkérdezni, hogy pontosan milyen hosszon is terjed Ön szerint ezzel a sebességgel a fény és melyik rendszerben. Az álló, avagy a mozgó rendszerben? Ha egyszerűen egy hétköznapi autós esetet vesszük, amikor egy 60 km/h sebességgel haladó autóval szemben közlekedik egy 100 km/h sebességgel haladó autó. Ugye a közöttük lévő kezdeti távolságtól függően a két autó összetalálkozik, és bizony csúnyán összetörik. A fenti képlet alapján a 60 km/h sebességgel haladó autóból nézve a szemben jövő autó 160 km/h sebességgel közlekedik. Azt hiszem, eddig ez is rendben van. Még mindig nem mondtam ellent Önnek. Most következik egy nagyon érdekes dolog: (kérem kapaszkodni!)

5 Az hogy mekkora utat tesz meg ezen idő alatt a fény a mi kísérletünk esetében. Ugye mi emberek a mi közegünkben nem gyakran haladunk fényhez közeli sebességgel. Az agyunk jól bevált szokása szerint úgy érzékeljük a méreteket, hogy a különböző testekről egy időben visszaverődő fényt rakjuk össze pillanatnyi képnek. Azt mondtuk, hogy a fény sebessége az A ponthoz képest C+v. Ez azt jelenti, hogy az A pontra „felülve” a mozgó rendszerrel haladva érzékeljük ezt a sebességet. A beérkezett fénysugár azonban az álló rendszerhez viszonyított „valós” hossz helyett, a fény hozzánk érkezésének idejével hamarabbi képet mutat az A pontról, vagyis egy torzított, rövidült hosszon érkezik felénk a fény C+v sebességgel, azon a hosszon, amelynek a rövidülése arányos a v sebességgel. Tehát akkor mennyi utat is járt be a fény A-hoz képest ezzel a C+v sebességgel? Az álló rendszer szerint a rövidült hosszt. A fenti autós példát nézve a 100km/h sebességgel haladó autó sem járja be a mérés kezdetekor a két autó között volt távolságot! Csak annyival kevesebbet, mint amit ugyanazon idő alatt a 60 km/h sebességgel haladó jármű! És itt jön a csavar!!! Ez az, amit sokan nem értenek meg! A mozgó rendszerben ez a hossz mekkora? Bizony!!!! A mozgó rendszerben ez a hossz ugyanannyi, mint az álló rendszerben az eredeti hossz. Gondoljunk csak bele! Ha ebbe a rendszerbe még az állandó mozgási sebességre gyorsítás előtt beteszünk mérőeszközöket, azok is, mint minden más meg fognak rövidülni. A szemünk nem vesz észre változást! A mozgó rendszerben állva a sebességtől függetlenül mindig ugyanazt látjuk. Nos, ha a fény beérkezési ideje a végpontból ugyanaz, akkor a hossz ismeretében visszaszámolva a fény rendszeren belüli sebességét meglepő lehet sokak számára, de az eredeti fénysebességet fogjuk kapni. Azt hiszem érdemes egy kicsit rajzolgatni! Üdvözlettel: Kovács Péter

6

Tisztelt Mérnök Úr! Csak most sikerült számítógép-közelbe kerülnöm. Hogy ezt a lehetőséget mindkettőnk javára kihasználjam, és hogy könnyebben szót értsünk (az Einstein-féle, „univerzálisan állandó” fénysebességgel kapcsolatban is), küldök Önnek e levélen kívül még két anyagot (az eltérő karakterek miatt azokat is csatolva), melyek segítségére lesznek abban, hogy a könyvem mely részére és azon belül mire koncentráljon ahhoz, hogy a legfontosabb kérdéseket meg tudja válaszolni. Mármint arra vonatkozóan, hogy alapvetően miért hibás (kezdettől fogva és teljes egészében) Albert Einstein elmélete. Előbb azonban rátérnék legutóbbi levelére. Abban, a fénysebesség értelmezésével kapcsolatban azt a hibát követte el, hogy a kontrakcióra (mérőeszközök és megtett út megrövidülése) vonatkozó, a misztikumok világába illő einsteini állítást igaznak fogadta el, és azzal próbálja magyarázni saját elképzelését. Az tehát, hogy Einstein elméletének „egy kritikus részét” megértette, egyben azt is jelenti, hogy elfogadta. A józan értelme tiltakozása ellenére… Ez bizony rossz jel, mert ebből az elméletből csak az érthető meg, hogy kezdettől fogva és teljes egészében az miért hibás. Ez az elmélet ugyanis egymással össze nem függő, ráadásul félreértelmezett dolgok összekombinálása (hogy ne mondjam, összezagyválása). Vagyis A. Einsteinnek fogalma sem volt arról, hogy mit is alkotott valójában. Most még mindez az Ön számára hihetetlen, de a végére rá fog jönni, hogy így van. Ha a Michelson-Morley kísérlet értelmezését (55. fejezet), valamint azt a fejezetet, amiből idézett (56. fejezet), a logikai összefüggésekre vonatkozóan figyelmesen végigolvasta volna, bizonyára megértette volna, miről van szó. A kontrakciós einsteini badarsággal szemben (melyre a csatolt anyag 4. pontjában és ajánlásaiban találja meg a választ) figyelmébe ajánlom (a teljes 56. fejezet alapos áttanulmányozásán túl) a 189. oldal utolsó és a 190. oldal első bekezdését, valamint a 193. oldal utolsó bekezdését, az 57. fejezetig. Az 56. fejezet végén egyébként van egy zárójelbe tett mondat (az utolsó előtti), ami bizonyára elkerülte a figyelmét. Hogy ne kelljen

7 ismételnem, a csatolt anyag 2. pontja ezt világítja meg, a gyakorlat által igazoltan, aminél nagyobb bizonyíték nem kell, ha az említett logikai összefüggések racionális érvei bizonyításként nem lennének elégségesek. A másik hiba, amit elkövetett, a TA = rBA/(C+v) képlettel kapcsolatos. TB ugyanis nem lehet egyenlő nullával, mert akkor a fény nem érkezhet a B pontba, hogy aztán onnan visszaindulhasson az A-ba. Arról nem is szólva, hogy a TB időpontot jelent, a B pontba érkezés időpontját. Ebből következően a TA is csak időpontot jelenthet. Egyébként nem TA, hanem t’A, ami a t’A – tB, időtartamot (intervallumot) kifejező összefüggésben az A pontba történő visszaérkezés időpontját jelenti. Egyszerűsítve a problémát: a klasszikus t = s/v-ben a t mindig időtartamot jelent, és soha nem időpontot. Egy időponttal ebben az összefüggésben (sebesség-út-idő) nem lehet mit kezdeni. (De ilyen (hirtelen ötletből jött) melléfogások bárkivel megeshetnek. Lehet, hogy már azóta rá is jött.) A speciális relativitáselméletre vonatkozóan a legalapvetőbb hibákat 6 pontban összegeztem: Az 1. pontban foglaltakra vonatkozóan az euklideszi transzformáció és a Lorentztranszformáció összehasonlító elemzésére hívnám fel a figyelmét. Ennek az összehasonlító elemzésnek a végeredménye a 16. sz. ábra (a 300. oldalon), ami az euklideszi, vagyis normál derékszögű háromszögek aszimmetrikus nyújtását és kicsinyítését mutatja be (a b.-jelű mindkettőt), vagyis azt, amit az eredeti (a c fénysebességgel még el nem torzított) Lorentz-transzformáció valójában kifejez. Erre vonatkozóan a Lorentz-transzformáció szögfüggvényekben kifejezett alakját ajánlom figyelmébe (az euklideszi transzformáció ugyanígy kifejezett alakjával összevetve, 288. oldal), a 286. oldal közepétől a fejezet végéig. (Az, hogy Einsteinnek ez az elmélete (enyhén szólva) nincs tudományosan megalapozva, a végére kiderül.) A 2. pontra vonatkozóan a könyvemben a Michelson-Morley kísérlet és az univerzálisan állandó fénysebesség Einstein-féle, téves értelmezésének elemzésére hívnám fel a figyelmét, valamint A relativitás elvének téves meghatározása c. fejezetre. A 3. pontra vonatkozóan küldöm a másik csatolt anyagot, Az idő filozófiai értelmezése címmel, merthogy Einstein elmélete már ettől is megbukik. Mert ha az idő nem múlik, amihez semmi kétség nem fér, akkor az nem múlhat így sem, meg úgy sem, ahogyan azt Einstein állítja. ((A könyvben (bővebben kifejtve) egyébként a 34. fejezet.)) A csatolt anyag egy filozófiai, logikai sűrítmény, amit az alapos értelmezéshez nem elég csak átfutni… A 4. pontra vonatkozóan azokra a gondolatkísérletekre és azok elemzésére hívnám fel a figyelmet, melyeket Einsteintől idézek, és amelyekben a háromtényezős részösszefüggéseket alkalmazza (pl: ∆t’ = ∆t/ stb.). Ez a három gondolatkísérlet az 59. fejezetben található, de nem árt hozzá a teljes fejezetet elolvasni, ill. értelmezni. Ezen kívül, az idődilatációs és hosszúságkontrakciós képtelenségekre vonatkozóan figyelmébe ajánlom még a 274. oldal utolsó 4 sorától a 278. oldal utolsó előtti

8 bekezdéséig tartó, valóságnak megfelelő értelmezést, különös tekintettel a 11. sz. ábrán bemutatott normál derékszögű háromszög oldalainak egymásba történő átszámítására, azokkal az einsteini háromtényezős részösszefüggésekkel (pontosabban azok számszerűsített formáival), melyek az elmélet szerint idődilatációt és hosszúságkontrakciót fejeznek ki. Az 5. pontra vonatkozóan A Lorentz-transzformáció és együtthatója mibenlétének bizonyítása c. fejezetre hívnám fel a figyelmet. Különösen a 262. oldali levezetésre és annak magyarázatára, a 8. sz. ábrával szemléltetve, ill. a 9. sz. ábrára és szövegkörnyezetére, valamint a Lorentz-transzformáció együtthatójának c2 – a2 = b2 pitagoraszi szerkezetére (284. oldal), és annak következményeire. Ha ugyanezt a behelyettesítést elvégzi az euklideszi transzformáció együtthatójára, akkor is a Pitagorasz-tétel összefüggéseit kapja (a2 + b2 = c2). Bizonyítandó, hogy az eredeti Lorentz-transzformáció is a normál (vagyis euklideszi) derékszögű háromszögekről szól valójában, és nem az anyagi testek egymáshoz viszonyított, egyenes vonalú egyenletes mozgásáról. (Kérem összevetni a 201. oldalon lévő eredeti Lorentztranszformáció bal oldali képleteit a 235. oldal Einstein-féle, c fénysebességgel eltorzított képleteivel! A különbség mindössze a ∆ t-re és ∆t’-re kifejezett képletek nevezőiben lévő két c2. És miután az eredeti Lorentz-transzformáció a normál derékszögű háromszögek aszimmetrikus nyújtásáról és kicsinyítéséről szól ((amiről Einsteinnek fogalma sem volt, mint ahogy magának Lorentznek sem, hiszen azt eredetileg az elektron mozgására vezette le (ami ezek szerint neki sem jött össze), melyben egyébként az x’ és t’ értékeknek nem tulajdonított fizikai jelentéstartalmat, azokat csak kisegítő mennyiségeknek tekintette)), nem gondolhatjuk komolyan, hogy ettől a két c2-től ez a képletegyüttes máris az anyagi testek fent említett mozgását fogja leírni. A 6. pontra vonatkozóan A Lorentz-transzformáció hamis összefüggései, valamint A sebességek hamis, ún. Einstein-féle addíciós tétele c. fejezetekre hívnám fel a figyelmet. Az E = mc2-re vonatkozóan a 63. fejezetre, valamint a c fénysebességgel eltorzított Lorentz-transzformáció együtthatója pitagoraszi szerkezetének (síkgeometriai) összefüggéseire hívnám fel a figyelmet (a 283. oldal utolsó 6 sorától a 285. oldal utolsó előtti bekezdéséig). Végezetül: ne értsen félre, nem szerénytelenségből mondom, hogy eddig már többen megpróbáltak mindabban hibát találni, amit Einstein elméletéről állítok, ill. bizonyítok, hogy ti. miben és miért hibás, de még senkinek nem sikerült. Akikről szó van, azok mind kívülállók voltak, fizikusok ezzel még nem próbálkoztak. Gondolom, nem véletlenül… Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy tőlem mindent kritika nélkül fogadjon el, de sok időt és energiát takaríthat meg, ha sokkal inkább Einstein és követői misztikumba illő állításaiban kételkedik, mint az értelem általam képviselt racionalitásában. (Amit én Einsteintől idézek, azt mind azért teszem, hogy később cáfolhassam, és mert így nemcsak hitelesebb vagyok, de kontrasztosabb a kép is.)

9 Tudom, hogy a hivatalos irányvonal kórusának médiatúlsúlyával szemben én vagyok a kevésbé hihető, ha az igazságot aszerint definiáljuk, hogy az az igaz, amit a hírközlő eszközökből többször hall, ill. olvas az ember, ráadásul hozzáértőknek hitt fizikusoktól, különösen mostanában, a „Fizika Nemzetközi Éve” alkalmából. Ezzel szemben a valóság az, bármilyen hihetetlen is, hogy abból a négy, 1905-ben publikált Einstein-féle dolgozatból, melyek szuperlatívuszokba foglalt elismeréseként az idei, 2005-ös esztendő (ENSZ-határozatban rögzítve) a „Fizika Nemzetközi Éve” lett, éppen a két világhírűről bizonyosodott be, hogy kezdettől fogva hibás: A speciális relativitáselméletről, ill. az E = mc2-ről és annak levezetéséről. Vagyis azokról, melyek elismeréseként A. Einstein az elsők között is a legelső, azazhogy a fizika géniusza lett. Ez bizony az évszázad bukása! – és nem elsősorban Einsteinre nézve… Nem véletlen, hogy a könyvemről a média és az illetékes tudományos körök (élükön az Akadémiával) mélyen hallgatnak, és hogy 3 év alatt még nem jelent meg egy ellencáfolat, vagy legalább annak kísérlete. Nyilvánvalóan tudják, hogy ez a vállalkozásuk eleve reménytelen lenne. Ha hibáztam volna, már bizonyára „fel lennék négyelve, keresztre lennék feszítve”, vagy amit csak el tud képzelni… Mindezt azért mondtam el, hogy érzékeltessem, kezdettől fogva tisztában voltam vele, hogy nem kis felelősséget vállalok azzal, ha a felismeréseimet egy könyvben nyilvánosságra hozom, ami a tudomány tisztasága érdekében egyébként erkölcsi kötelességem volt. (Különösen azok után, hogy a könyvem kiadását, az einsteini rész miatt, 105 (!) kiadó utasította el.) Ebből következően: a lényegre vonatkozóan nem hibázhattam. Erre ügyeltem a legjobban, és nemcsak magam, de Albert Einstein és követői miatt is. És hogy valóban nem hibáztam, arról azóta már többszörösen megbizonyosodtam, amit a visszajelzések is megerősítenek. (Bízom benne, hogy majdan az Öné is…) Ezt tartsa elsősorban szem előtt, amikor a gondolataimat olvassa, és ebből az alapállásból közelítsen a felvetett problémákhoz, a lényeget átfogó 6 pont útmutatásai alapján. Ez csupán egy praktikus tanács, amivel sok időt takaríthatunk meg egymásnak, amit ha képes betartani, a sikerélménye is sokkal nagyobb lesz. Még egy jó tanácsot engedjen meg! Csak akkor fogjon hozzá a könyvem olvasásához, ha elég ideje van rá, és ha minden mást ki tud közben kapcsolni. Ha nem elég türelmes ahhoz, hogy a könyvet elejétől végig, szóról-szóra elolvassa, alaposan áttanulmányozza, akár többször is, akkor elő se vegye, mert másképp nem érthető meg. Mindkét rész ugyanis egy-egy logikai sűrítmény, melyek a tér és az idő kapcsán függnek össze egymással. Vagyis már az 1. rész elolvasása után nyilvánvalóvá válik, hogy Einstein elmélete csak hibás lehet. Üdvözlettel: Murguly György

10

Mellékletek a 2. levélhez: 1. Melléklet: A speciális relativitáselmélet alapvetően a következők miatt hibás: 1. Azért, mert az nincs tudományosan megalapozva, és mert a matematikai apparátusát képező Lorentz-transzformáció ráadásul egészen másról szól, mint amire azt Albert Einstein megpróbálta felhasználni. Ez a transzformáció ugyanis nem az anyagi testek egymáshoz viszonyított, egyenes vonalú, egyenletes mozgását írja le, mint ahogy azt A. Einstein hitte, hanem az euklideszi (vagyis normál) derékszögű háromszögek aszimmetrikus nyújtását és kicsinyítését. (Ezt az aszimmetrikus nyújtást és kicsinyítést úgy képzeljük el, mintha egy asztalon élére állított derékszögű háromszögnek csak az asztalon fekvő befogója és vele együtt az átfogója nyúlna vagy éppen rövidülne meg, míg a függőleges befogója változatlan maradna.) 2. Továbbá azért: mert annak már a kiinduló tézisei, ún. posztulátumai is hibásak (posztulátum = még nem bizonyított állítás). Két ilyen posztulátum van:

11 • •

A fénysebesség (hozzánk viszonyított, mozgásunktól független) univerzális állandósága, valamint e tévesen értelmezett, univerzálisan állandó fénysebességgel kiegészített relativitás elve.

Az Albert Einstein által tévesen értelmezett, univerzálisan állandó fénysebességről annyit kell tudni, hogy az: a megfigyelő mozgásállapotától független. ((Ez azt jelenti, hogy a fény általunk mért, hozzánk viszonyított sebessége akkor is 300 000 km/s (hozzávetőleg és légüres térben), ha állunk, meg akkor is, ha bármilyen nagy sebességgel vele egy irányba, vagy vele szembe haladunk (vagy más, tetszőleges irányba). A mi mozgássebességünk tehát mintegy elvész, és csak a fény sebessége érvényesül kettőnk viszonylatában.)) Ezt a fenti (vastagon szedett) megállapítást A. Einstein a Michelson-Morley kísérlet téves értelmezése kapcsán mondta ki, az éter elvetésével együtt, mindkét esetben alaposan melléfogva. Ez a képtelenség valójában azt jelenti, hogy a fénysebességhez képest nem lehet elmozdulni (ld. A. Einstein előadásában a 185. oldal utolsó 14 sorát), amit a gyorshajtók traffipaxos kiszűrése már legalább félévszázada a gyakorlatban cáfol. A radar- vagy lézerhullámok, amivel ezek a sebességmérő berendezések működnek, ugyanolyan elektromágneses hullámok, mint az általunk látható fény, csupán a rezgésszámuk, ill. lézer esetében a koherencia az, amiben eltérnek (ami miatt a lézerfény vékony, párhuzamos nyalábban tartva sugározható). Akár radarhullámokkal, akár lézerrel történik a gépjárművek sebességének meghatározása, az csak úgy lehetséges, ha a berendezések keltette elektromágneses hullámok sebességéhez (és egyben fázisához) képest a járművek elmozdulnak, azazhogy mozgásban vannak, éspedig a sebességűktől függően különböző mértékben. Vagyis a sebességmérés gyakorlata bizonyítja, hogy a fénysebességhez (és a fényhullám fázisához) képest el lehet mozdulni, ami egyben azt is jelenti, hogy a fény hozzánk viszonyított sebessége nem lehet független a mi mozgásunktól, annak mértékétől, azaz, nem lehet univerzális állandó. Hiszen itt is, mint minden más esetben, két sebesség összegéről vagy különbségéről van szó, attól függően, hogy az a két mozgássebesség egymáshoz képest ellentétes, vagy azonos irányú. (De ez még nem minden, mert Einstein szerint a fénysebesség univerzális állandósága a hozzá képest minden más irányban mozgó megfigyelőre vonatkozóan is fennáll.) Ha tehát a fénysebességhez képest nem lehetne elmozdulni, az autók sebessége sem lenne ezekkel a berendezésekkel mérhető. De az elmélet hívei minderről nem vesznek tudomást, vagy legalábbis úgy tesznek. 3. Továbbá azért: mert az elmélet lényegét jelentő einsteini téridő is hibás (ld. a dr. Novobátzky-féle jegyzetet): „Nagyon jellemző, hogy Einstein meg sem kísérel fogalmi definíciót adni a térről és az időről. A kettőnek csakis mérhető elemeiről beszél: egyfelől a koordinátákról mint távolságokról, másfelől az időpontokról és időtartamokról.” (Albert Einstein: A relativitás elmélete, Kossuth Könyvkiadó, 1993. Jegyzetek: 115. oldal, 6. pont.) Vagyis az az

12 Einstein-féle állítás, mely szerint minél gyorsabban haladunk a térben, annál lassabban múlik számunkra az idő: nincs tudományosan megalapozva. Arról nem is szólva, hogy ezen állítás miatt A. Einstein elmélete már attól is megbukik, hogy az idő nem múlik. (Hogy miért nem, és hogy mi is az idő valójában, a könyvem 1. részében bizonyított.) 4. Továbbá azért: mert A. Einstein a hiperbolikus jellegűnek vélt téridő„összefüggéseket”, azazhogy összefüggéstelenségeket is az erre alkalmatlan Lorentz-transzformációval akarta igazolni, annak c fénysebességgel eltorzított (majd különféle, képtelen gondolatkísérleti trükkökkel), részösszefüggésekké redukált formáival. Miközben nem vette észre, hogy ezek a részösszefüggések valójában az euklideszi (vagyis normál) derékszögű háromszögek oldalait számítják át egymásba, ill. azok oldalai hosszának más összefüggéseire vonatkoznak, és nem az elmélet állítása szerinti lassabban múló, ún. sajátidőt, vagy menetirányban összement űrhajót és menetközben megrövidült térbeli távolságot fejeznek ki (pl. ∆t’ = ∆t/ő∆ γ , tovább ő egyenlő ∆τ , ún. sajátidő). Ennek igazolására H. A. Lorentz holland, Nobel-díjas fizikus véleményét idézem, akinek a transzformációjára Albert Einstein a speciális relativitáselméletet építette: „Einstein zseniális szkémája lényegében egy okos matematikai trükk, ami nem magyarázza meg a valódi fizikai problémákat.” (Lánczos Kornél: Einstein évtizede (1905-1915), Magvető Kiadó, 1978., 154-155. oldal.) 5. Továbbá azért: mert Albert Einstein elméletében a Lorentz-transzformáció koordináta-rendszerre és hiperbolikus jellegű geometriai viszonylatokra értelmezett, miközben az, ezzel szemben, euklideszi síkgeometriai összefüggéseket fejez ki, és a koordináta-rendszerhez semmi köze. E transzformáció együtthatóképlete ugyanis a Pitagorasz-tétel különbséget képező alakját írja le, pl. a c2 – a2 = b2 -et, ráadásul a vele végzett műveletek során a végeredményekbe is ennek a szerkezetnek az összefüggéseit örökíti át (c2 – a2 = b2 = c’2 – a’2). Mindezt, az eredeti, teljes alakú Lorentztranszformáció az euklideszi (normál) derékszögű háromszögek (az 1. pontban példázott) aszimmetrikus nyújtásával és kicsinyítésével egyértelműen kifejezi: az elmélet ún. téridő-intervallumával (∆t2 – ∆x 2 = ∆τ 2), valamint annak (∆t2 – ∆x 2 = ∆τ 2 = ∆t’ 2 – ∆ x’ 2) invarianciájával szemben, melyek az együtthatóképlet pitagoraszi összefüggései miatt meg sem szerkeszthető einsteini téridőháromszögre ennélfogva fel sem írhatók. 6. Arról a képtelenségről már nem is szólva, hogy Albert Einstein a sebességek nem egy az egyben történő, hanem hiperbolikus jellegűnek vélt, a misztikumok világába illő „összeadódását” is a normál derékszögű háromszögek aszimmetrikus nyújtását és kicsinyítését kifejező Lorentztranszformációval próbálta leírni, annak c fénysebességgel eltorzított, x/t = β -ra kifejezett alakjával. Mert mi köze lehet a fénysebességnek a derékszögű háromszögek nyújtásához és kicsinyítéséhez? Nyilvánvalóan ugyanúgy semmi, mint ahogy az így született képletnek a mozgáshoz, a mozgássebességek összeadódásához.

13 Összefoglalva: Albert Einstein speciális relativitáselmélete tehát kezdettől fogva, teljes egészében hibás. Ez az elmélet és matematikai apparátusa ennélfogva nemhogy a tévesen hiperbolikusnak állított négydimenziós téridőről nem szólhat, de még csak a háromdimenziós térről sem, hiszen annak geometriai összefüggéseket kifejező képleteiben síkidomokról, az euklideszi síkon ábrázolt derékszögű háromszögekről és az azokon végzett műveletekről van szó valójában. A különbség megdöbbentő. Különösen akkor, ha Albert Einstein egy idevágó megállapítását is idézzük, a Mi a relativitáselmélet című írásából: „A speciális relativitáselmélet, amelyen az általános alapszik, a gravitáció kivételével az összes természeti jelenségre érvényes.” (Albert Einstein: Válogatott tanulmányok, Gondolat, Bp. 1971., 244. oldal.) Nem hiszem, hogy ezek után mindehhez bármit is hozzá lehetne tenni … Talán csak annyit, hogy A. Einsteinnek ezek szerint fogalma sem volt arról: mit is alkotott valójában. Ráadásul, ha az általános relativitáselmélet ezen az elméleten alapszik, akkor az is csak hibás lehet. Következésképp: Albert Einstein hiába kísérelte meg a klasszikus mechanikát az elektrodinamika egyetlen, önkényesen kiragadott törvényének megfeleltetni, téveszméihez rossz matematikát választott, ami e végzetes hiba bizonyíthatósága miatt elmélete bukásához vezetett. Így hiába építette be a ráadásul tévesen értelmezett állandó fénysebességet a valójában normál derékszögű háromszögek aszimmetrikus nyújtását és kicsinyítését leíró, műfeltételes gondolatkísérleteivel egyébként is részösszefüggésekké redukált Lorentz-transzformációba, csak még jobban összekeverte az egymással össze nem függő dolgokat. Rátérve az E = mc2-re: annak már a levezetése is hibás. Albert Einstein ezt a képletet is az euklideszi (vagyis normál) derékszögű háromszögek aszimmetrikus nyújtását és kicsinyítését kifejező Lorentz-transzformációból, pontosabban annak c fénysebességgel eltorzított formájának együtthatójából vezette le, amelyiknek a szerkezete ráadásul a Pitagorasz-tétel különbséget képező, síkgeometriai összefüggéseit fejezi ki. Mármost kérdés az, mi köze lehet a Pitagorasz-tételnek az anyag és energia legmélyebb lényegéhez: egymásba történő átalakulásukhoz, vagyis ahhoz, amit A. Einstein ezzel a képlettel ki akart fejezni? Nyilvánvalóan ugyanúgy semmi, mint ahogy az így született E = mc2-nek. Ezen is túlmenően, az E = mc2-ben a c2-nek, vagyis a fény sebességének semmi keresnivalója nincsen. Ez a képlet ugyanis, mint már elhangzott, az anyag és az energia egymásba történő átalakulását írja, azazhogy csak írná le, amely folyamatban a fény, mint elektromágneses hullám, a rezgésszámával arányos energiájával vesz részt, és nem a c-vel jelölt sebességével. Úgy is mondhatnánk, hogy a fény az energiáját nem a sebességében, hanem a rezgésében „tárolja”. Ezt igazolja az is, hogy míg a kisebb rezgésszámú UV-sugaraktól csak lebarnulunk, addig a nagyobb rezgésszámú és egyben energiájú fénysugarak a bőrünk mélyebb rétegeibe is behatolnak, ahol a sejtek DNS állományát károsítva rákos elváltozásokat okozhatnak, miközben a különböző energiájú fénysugarak sebessége azonos. Miután mindaz, ami eddig elhangzott, csak töredéke Az idő nem múlik c. könyvemben bizonyított „melléfogásoknak”, zárógondolatként (kizárólag tudományos

14 megfontolásokból) kijelenthetjük, hogy amit Albert Einstein a speciális relativitáselméletben és az E = mc2 levezetésében a filozófia, a fizika, a matematika és a geometria ellen elkövetett (merthogy a feltárt hibák nagyságát és feltűnően nagy számát tekintve szinte egyebet sem tett, és ezt szó szerint kell érteni), példátlan a tudomány történetében. Murguly György

(Az idő nem múlik c. könyv szerzője)

2. Melléklet:

Az IDŐ filozófiai értelmezése (avagy, miért nem múlhat az idő?)

(Sűrített, tartalmi és lényegi kivonat, Az idő nem múlik c. könyvem alapján)

Az időnek különleges, kitüntetett szerep jutott az ember életében, de a mivolta, a mibenléte máig rejtély maradt. Hogy ez miért van így, annak számos oka lehet, de az tény, hogy a létezésünk feltételét és lehetőségét jelentő térről és időről talán a leghiányosabbak az ismereteink. Hogyan is lehetne másként, ha egyszer a fizika és a filozófia az idő fogalmának definiálásával mindmáig adós. Ennek nagy valószínűséggel a már 100 éve tartó Einstein-hegemónia és az einsteini téridő misztikumára épült eddigi, tudományosnak hitt világképünk az egyik sajnálatos oka. Vagyis azok a józan észnek ellentmondó állítások, melyek szerint minél gyorsabban haladunk a térben, számunkra annál lassabban múlik az idő (idődilatáció), miközben

15 nemcsak űrhajónk rövidül meg menetirányban, de a közben megtett térbeli távolság is (kontrakció). Annak bizonyítására, hogy ez a képtelenségnek tűnő einsteini téridő tudományosan megalapozatlan, ami miatt az a valóságra nézve csak hamis lehet, egy idézet következik dr. Novobátzky Károly, Kossuth-díjas fizikusunk tollából, aki úgy érvel Einstein mellett, mintha azt ellene tenné (feltehetően nem szándékosan, merthogy a követői közé tartozott). Amit ír, az önmagáért beszél: „Nagyon jellemző, hogy Einstein meg sem kísérel fogalmi definíciót adni a térről és az időről. A kettőnek csakis mérhető elemeiről beszél: egyfelől a koordinátákról mint távolságokról, másfelől az időpontokról és időtartamokról. A filozófus ezt talán hiánynak minősíti, de a fizikus feltétlenül helyesli. Planck szerint valamely fizikai mennyiség mérési módjának megadása teljesen pótolja a fogalmi definíciót (ti. a fizikus szempontjából). ” (Albert Einstein: A relativitás elmélete, Kossuth Könyvkiadó, 1993. Jegyzetek: 115. oldal, 6. pont.) Túl azon, hogy a tér és az idő nem fizikai mennyiség, hogyan alkothatta meg Albert Einstein a téridő összetett fogalmát, ha azt megelőzően a térről és az időről meg sem próbált fogalmi definíciót adni? Erre a kérdésre, a fenti idézet állítását igazolandó, senki nem adhatta volna meg jobban a választ, mint éppen maga A. Einstein, azzal, hogy száműzte az étert a fizikából, azazhogy a térből; és hogy mozgássebességtől függően múló időről és változó térről beszélt (mint részben már említettem). Nem véletlen tehát, hogy az einsteini téridő egy felfoghatatlan torzó, ami az elmélet misztikusai szerint azáltal, hogy mozgássebességtől függően változó, nemcsak görbülni, de akár felcsavarodni is képes… Mindez értelemmel már követhetetlen. Mielőtt a lényegre térnénk, egy minden kétségen felül álló, naponta megtapasztalt természettörvényt kell kimondanunk: Azt tudniillik, hogy a tér és az idő együtt a létezésünk, a mozgásunk és változásunk feltétele és lehetősége. Hogy egyszerre vagyunk benne mindkettőben, függetlenül attól, hogy mozgunk-e vagy sem; és hogy a térben csak úgy tudunk elmozdulni, ha egyben időben is elmozdulunk. A tér és az idő tehát a végesek vonatkozásában egymástól elválaszthatatlan. Hasonlóképpen van ez a Világűrre vonatkozóan is: Ha behunyjuk a szemünket, és gondolatban kisöprünk mindent a végtelen űrből, az energiától az anyagmorzsákon át a galaxisokig, akkor ott marad egy mindentől elvonatkoztatott, végtelen kiterjedésű „üresség”, amit gondolatban sem tudunk eltüntetni. Ez a mindentől elvonatkoztatott „üresség” ugyanis eleve adott, melynek a „fizikai kiterjedése” a térbeliséget, a létezése folytonossága pedig az időbeliséget tükrözi vissza, azaz a valóság tér- és időbeli másságának kettős létminőségű (dimenziójú), végtelen kiterjedését. A végtelen űr tehát nem azért végtelen, mert öröktől fogva van, és nem azért van öröktől fogva, mert végtelen: hanem azért örök és végtelen, mert mint „üresség”, mint tér és időbeli kiterjedés, eleve adott. Nem kellett létrejönnie ahhoz, hogy legyen. És mert nincs kezdet, így a kezdetben determinált vég sincs. Márpedig aminek sem kezdete, sem vége nincsen, az csak végtelen és egyben örök lehet. Ugyanazért végtelen tehát, amiért örök. Az eleve adottság tudniillik egy olyan logikai megszorítás, egy olyan

16 sarktétel, ami az űrre mint ürességre, a „semmi állapotára” vonatkozóan a végtelen térbeli kiterjedést ugyanúgy feltételezi, mint az örökkévalóságot. A tér és az idő „közegszerű” végtelensége ennélfogva az eleve adott űrrel mint „ürességgel” egyidős, és nem a „Nagy Bumm”-nak nevezett, robbanásszerű világkeletkezés óta létező, mint ahogy azt ma a kozmológia állítja. Az eleve adottság objektív kényszeréből ugyanis az következik, hogy ennek a mindentől elvonatkoztatott, végtelen kiterjedésű „ürességnek” nincs más lehetősége, mint létezni. Márpedig ha létezik, azt csak időben teheti. És mert közben mozdulatlan, az időnek nem feltétele a mozgás. Vagyis az idő nem a létezés minőségéhez, hanem csupán a létezés tényéhez kötött. Így, merthogy az eleve adott, mindentől elvonatkoztatott, végtelen kiterjedésű üresség által csak a létezés van, és a nemlétezést még csak elképzelni sem lehet: a semmi is valami. Ez nemcsak az „üresség” kiterjedésére, de a létezése folytonosságára is igaz: azaz a térre is és az időre is tehát. Miután nincs olyan valami (bármi), ami megakadályozhatná az eleve adott, mindentől elvonatkoztatott, végtelen kiterjedésű „üresség” létezését – mert ha lenne, akkor az létezne, és ennélfogva az idő ahhoz tartozna –, így az „üresség” az, ami által a létezés eleve adott. Vagyis az idő is azért van, mert csak a létezés van: hiszen az eleve adott „üresség mint semmi”, végső fokon a létezésénél fogva valami. Ehhez a valamiként létező „ürességhez” „olyanféleképpen” tartozik az idő, mint napsütéshez az árnyék. Ha süt a Nap, akkor van árnyék, ha nem süt, akkor nincs. De mert az üresség által a létezés, mint napsütés (hogy a hasonlatnál maradjunk) eleve adott, így eleve adott a hozzá tartozó árnyék, azazhogy az idő is. Ez a valamiként létező, kettős létminőségű „üresség” ezért a benne megnyilvánuló végesek számára tér is, meg idő is egyben. És mert végtelenként ez a kettősség anyagtalan és örök, így annak egyik megnyilvánulási formája sem változhat, merthogy mihez képest? Ahhoz ugyanis irányra lenne szükség, amit csak a kezdet és a vég viszonylata jelenthetne. De mert a végtelennek sem kezdete, sem vége nincsen, így nemcsak arról van szó, hogy sem a tér, sem az idő nem változhat, de éppen ebből következően arról is, hogy egyik sem múlhat. Mert hogyan múlhatna az, ami nem változik? Azaz: hogyan múlhatna az, ami végtelen? Márpedig ha a tér végtelen, akkor a létezése által meghatározott idő sem lehet más, lévén, hogy a végtelen kiterjedés örökkévalóságot feltételez. Egy más minőségű végtelent, aminek, minden látszat ellenére, éppen a kezdet hiánya okán, önmagában nem lehet iránya: amiből következően tehát múlni sem múlhat. Az idő múlása így ugyanolyan képtelenség, mintha azt a térről állítanánk, miközben benne haladunk. Az idő ezért, mint ahogy a tér is, egyféle „közegszerű ürességként” létezik, ami azt jelenti, hogy azok mintegy „körbevesznek” bennünket (ha más-más módon is), és hogy megnyilvánulni, mozogni és változni is csak bennük lehet. Benne a térben és benne az időben, ahol mindig csak a mozgásnak és változásnak lehet valamihez képest iránya, de magának a térnek és az időnek nem. Mindebből nyilvánvalóan következik, hogy a térhez hasonlóan, az idő sem múlhat. Az idő múlása látszat csupán, mint ahogy a száguldó autónk mellett „elsuhanó fák mozgása”. Nem az idő múlik, hanem mi változunk és ezáltal haladunk az időben, a kezdet és a vég, azazhogy a születés és elmúlás között, ez utóbbi irányába tartva, mint ahogy minden más véges

17 létező, akár élő, akár élettelen. Ez a vég irányába történő, visszafordíthatatlan (irreverzibilis) változás az, ami az idő múlásának látszatát kelti. A múló idő így nem a tőlünk függetlenül létező objektív valóság, hanem az általunk visszatükrözött (és az értelmezésünkkel egyben el is torzított), szubjektív valóság része. Az idő múlását mozgáshoz és változáshoz kötjük, mert csak általa érzékelhetjük. De mert az idő múlása és annak érzékelése csak látszat, a mozgás és változás pedig valóság, amihez viszont idő kell: így ha nem is múlik az idő, kétségtelenül van. (Ezt azért kellett logikailag levezetni és kimondani, mert vannak gondolkodók, akik az idő létezését tagadják. Az tehát, hogy az idő nem múlik, még nem jelenti azt, hogy az nem is létezik.) Az a természettörvény, hogy nem az idő múlik, hanem folyamatosan változva mi haladunk az időben, a születésünktől az elmúlásunkig, lehetőségünkként azt feltételezi (minden meghatározottságunk ellenére), hogy ennek a haladásnak a mértéke rajtunk is múlik. Rohanó világunkban erről szól az egészséges életmód, mellyel tehát nem a fölöttünk látszólag múló időt lassíthatjuk le, hanem a vég irányába ható, felgyorsult belső változásainkat, mint időben értelmezett haladási tempót. A másik érdekesség a science-fiction világát is érinti. Mert ha az idő nem múlhat, akkor abban nemcsak azért nem tudunk visszamenni, mert a már lezajlott változásokat nem lehet meg nem történtté tenni – azok ugyanis egymásból fakadó és egymásra épülő, visszafordíthatatlan felhalmozások –, hanem mert a múlt, a jelen és a jövő így nem az idő kategóriái, hanem változásaink és történéseink (időben értelmezett) fázisállapotai: a már megtörtént, az éppen zajló, és a várható események velünk összefüggő történései. Az, hogy a térnek és az időnek, mint felemás, „közegszerű” létezőknek, kiterjedésük van, és hogy bennük egy adott pont helye valamihez képest mérőszámokkal meghatározható, azaz, hogy bennük mérni lehet, még nem jelenti azt, hogy azok maguk is mérhetők. Így mozgás és változás közben nem a teret és az időt mérjük – hiszen azok a végtelen mint abszolút okán mérhetetlenek –, hanem a térben és az időben mérve távolságokat (ún. tér- és időintervallumokat) határozunk meg, melyeket hozzájuk illeszkedő mértékegységekkel fejezünk ki. A végesek, azazhogy a véges jelenségek és történések térben és időben értelmezett kiterjedéseit mérjük tehát. (Ha pl. sétálunk, az ehhez rendelkezésünkre álló véges teret mint utat a lépteink hosszával, a közben felhasznált időt pedig a cipősarkunk ritmikus kopogásával mérjük fel. Vagy míg egy léckerítés a teret tagolja, addig a harangszó bim-bamjainak ritmusa az időt.) Végezetül, tekintettel arra, hogy a végtelen egybemossa az olyan ismeretelméleti fogalompárokat, mint a tartalom és a forma, a törvényszerű és a véletlen, a rész és az egész stb.: így az eleve adott, mindentől elvonatkoztatott, végtelen kiterjedésű üresség a tartalom és a forma is egyben, vagyis a tér az energia is. Ez az eleve adott, egybemosott kettősség és annak emiatti, szükségszerű instabilitása mindennek az oka… Ebből viszont az következik, hogy a Mindenség sorsa „megpecsételődött”, azaz: nincs más lehetősége, mint létezni.

18 Amíg tehát az eleve adott, mindentől elvonatkoztatott, végtelen kiterjedésű „üresség”, mint tér (mint űréter), energia is egyben, és ezáltal a gyakorlati valóságban szétválaszthatatlan kettősségként fizikai létező , addig az idő sem nem kettősség, sem nem fizikai. Ennélfogva az valóságosan is a „semmi közege”-ként az, ami. Következésképp: az idő a valóság eleve adott, mindentől független, „közegszerű”, nem-fizikai „kiterjedéseként” maga a semmi; amelyben a létezés, a mozgás és változás folyamatának visszafordíthatatlan, egymásutániságot kifejező egyirányú folytonossága az, ami az idő múlásának látszatát kelti. Az idő tehát nem múlhat, mert az maga a semmi, azazhogy semmiként az, ami. Murguly György

(Az idő nem múlik c. könyv szerzője)

Tisztelt Író úr! Először is szeretnék bemutatkozni, hiszen a leveleiben használt megszólítása arra enged következtetni, hogy talán ezt elfelejtettem megtenni. Kovács Péternek hívnak. A szakmám a jelen levelezésünkben véleményem szerint teljesen indiferens.

19

Jószándékú vitát feltételezve azt hiszem nem fog megsértődni, ha megkérem néhány alapvető dologra, amely segít abban, hogy mindenféle személyes érzéstől mentessé tegye a vitát, s segítse annak tárgyilagosabb voltát megtartani. Megkérném Önt, hogy a „jó magyar szokást” mellőzve, legyen szíves mindenféle személyes megnyilvánulást mellőzni, hiszen az elmélet írójával szemben keltett érzelmek engem semmi formában nem befolyásolnak magának az elméletnek az értékelésében. Ez maximum a keltővel szemben ébreszthet érzelmeket, amelyekre most azt hiszem semmi szükségünk nincs. Lenne egy javaslatom: Amennyiben a vita végére oda jutunk hogy, valamelyikünk eszméje úgymond megbukik, akkor a másik a teljes levelezés anyagát (természetesen változatlan formában) közreadhatja, avagy felhasználhatja a vita vesztesének automatikus teljes beleegyezésével. Mit szól hozzá? Azt hiszem ez mind a kettőnk számára előnyös ajánlat. A maga részéről ez egy bizonyítvány lehet, melyet végre lobogtathat, mint eddig hiányzó igazolást arról, hogy az elméletét nem tudták megdönteni, a magam részéről akár még könyvként is kiadhatom, hiszen ma Magyarországon ennél kevésbé tartalmas dolgokat is ki lehet már adni. Egy dolgot, azt hiszem nagyon fontos elmondanom. Úgy látszik a személyes unszimpátiája (nem értem honnan fakad, hiszen, még ha úgy is van, ahogy maga mondja, akkor is rengeteg mindent köszönhetünk A. Einstein Ön által tévesnek feltételezett elméletének, úgyhogy véleményem szerint megilleti a tisztelet) eleve a „másik” partra helyez engem. Fontos tudnia azt, hogy nem olvastam A. Einstein relativitáselméletéről szóló könyvét, csak egy rövid kivonatos példány forgott a kezemben a matematikai apparátus leírása nélkül, csupán a gondolatkísérlet leírásával. Ezt próbáltam meg értelmezni. Sikerült is. Az utóbbi heteken elég sokat kínlódtam azon, hogy hogyan lehet elmagyarázni ezt a „józan paraszti logikával” is könnyen megérthető dolgot, és nem volt könnyű. A megérés meglepő módon könnyebb, mint a magyarázat. Remélem sikerül úgy végigmennem a magyarázaton lépésről lépésre az ön folyamatos ellenőrzése mellett úgy, hogy vagy meglátom a hibát, vagy pedig sikerül Önt sarokba szorítanom, s rákényszerítenem arra, hogy meglássa, miről is szól az elmélet. Tudom nem lesz könnyű, hiszen a filozófiai kivonatot nézve sok esetben a könnyebb utat választva a filozófia könnyen félremagyarázható útja mögé bújt, a valós mindennapi életünket követő „tiszta ész logikájának” felhasználásával kivitelezett magyarázat helyett. El kell hogy mondjam, bizony sok hibát találtam eme eszmefuttatásában is. De ez most nem az aktuális vitánk tárgya. Amennyiben mégis érinti, mindenképpen elővesszük ezen az állításokat is. Ismét egy fontos dolog! Nekem semmi szükségem arra, hogy foglalkozzunk a Lorentz-transzformációval. De ugyanúgy nem szükséges addig fogalakoznom a Michelson-Morley kísérlettel sem, hiszen amennyiben igazam van, annak egyértelmű következménye az, hogy az A. Einstein szerinti magyarázat jó! Ugyan nem mentem még végig a Lorentztranszformáción sem, azonban az a néhány pillantás, amit vetettem az Ön cáfolatára megelőlegezi nekem azt a feltételezést, hogy ott is ez lesz a helyzet. De ha kell, és

20 szükséges lesz ezen is végigennünk, hogy meggyőzzem Önt, szívesen megteszem. El kell azonban mondanom azt, hogy az Ön okfejtését nézve erre nem lesz szükség, ugyanis véleményem szerint az Ön elméletének az alapjaival van a probléma. Mégpedig pontosan ott, ahol Ön feltételezi ezt A. Einstein állításában. Még néhány dolgot. Én nem állítom azt, mint A. Einstein, hogy a fénysebesség nem léphető át. Nem állítom azt, hogy nem létezik éter. Sőt az Önhöz hasonlóan, egyelőre a tudomány perifériájára szorított Gazdag László úr által megfogalmazott Szuperfolyékony-éter, de az Olaszországban élő elismert magyar tudós László Ervin Pszi-tere kifejezetten szimpatikus a számomra. Azonban ezek az éterleírások nem mondanak ellent a relativitáselméletnek. Sőt! Alátámasztják, magukba építik azt, mint ahogy A. Einstein is tette azt a Newtoni fizikával. A válaszának második bekezdésére azt hiszem válaszoltam is. Ön misztikumnak tartja azt, amit én szeretnék most lépésről lépésre levezetni Önnek. Igen! Egyben mindenképpen igaza van! Ha valaki ezt nem érti meg akkor bizony az összes további következtetése hibás lesz. Nos ugyanezt állítom én is! Amennyiben sikerül megegyeznünk néhány alapvető kérdésben (ami úgy látom a filozófiai csavargatások miatt néha igen nehéz is lehet) akkor már nem is lesz olyan nehéz dolgom. Az Ön által felsorolt pontokkal kapcsolatban a következő a véleményem: 1. melléklet felvetéseinek megválaszolása 1. pont. Azon inkább most nem vitatkoznék, hogy megalapozott-e avagy sem az elmélet. Amennyiben a Newtoni fizika, és az euklideszi geometria elegendő alap, akkor ezek segítségével, és a Lorentz –transzformáció teljes mellőzésével fogom levezetni azt, hogy a fény sebessége invariáns. 2. Az hogy Ön azt állítja, hogy a kiinduló tézisek hibásak, bocsásson meg, de a számomra semmi esetre sem jelentenek bizonyítékot. Szerintem amennyiben Ön cáfolni szeretne valamit, akkor nem csak a véleményét kellene bizonyítékként emlegetnie, hanem valós megalapozott és a mi világunk által elfogadható szabályok, mértékegységek, törvényekkel kellene ezt tennie. Rossz szokás, amikor úgy próbálni magunk mellé állítani az olvasót, hogy minden állításba beleszúrunk egy negatív felhangú jellemzést. Ez megint egy amolyan „jó magyar szokás” Biztos nem tehetünk róla. Persze ez ismét nem fontos a vita szempontjából. Az a baj, hogy nem tudjuk elfogadni azt, hogy másnak más véleménye lehet. Pedig illendő lenne tisztelni, ha mást nem, akkor azt, amennyi munkát fektetett bele. No de beszéljünk arról, amit ebben a pontban leírt. Nem értem Önt! Idézem: „Ez a képtelenség valójában azt jelenti, hogy a fénysebességhez képest nem lehet elmozdulni” Az, hogy Ön ezt a ténylegesen képtelen következtetést vonta le, az ismételten ugyanarra vezethető vissza: nem érti az elméletet. Most nekem kell azt mondanom Önnek, hogy a levelezésünk végére bizony nagy meglepetésként maga is meg fogja érteni azt, hogy pl. c+v az bizony egyenlő c-vel, mégpedig úgy, hogy közben a v sebesség továbbra is valós sebességet fog jelenteni. Tudom, hogy ez most az Ön és bizonyára sok más ember számára is felfoghatatlan azonban ennek belátásához, bizony nem lesz szükség semmiféle „trükkre”. Ön a radar- vagy lézerhullámokat alkalmazó

21 sebességmérő készülékeket említi, mint bizonyítékot. Úgy látom, tisztában van ezeknek a mérési elvével, a doppler effektussal, azonban ez egyáltalán nem mond ellent a fény invarianciájának. Ezeknek semmi közük egymáshoz. Az egyik egy jelenség egyik hatását, a másik pedig egy másik hatást ír le. Igen, itt is van olyan rendszer, az autó és a mérőközeg (fény vagy rádiójel), melyek egymáshoz viszonyított sebessége elméletileg magasabb, mint a fény sebessége (a mérőeszközhöz közeledő autó esetén ez az autóból figyelhető csak meg!). Meg fog lepődni, de bizony itt is érvényes lesz az, amit A. Einstein állít, vagyis kontrakció lép fel és bizony a járműből tekintve a mérőműszer felé (ugye egyetértünk abban, hogy ez a sebesség csak ebben a vonatkoztatási rendszerben nagyobb (szerintem csak látszólag) a fény álló rendszerben mért sebességénél?), a fény sebessége egyenlő lesz (és nem az elhanyagolható mértékek miatt) a mérőeszközhöz képest álló rendszerben ismert sebességgel. Be fogom bizonyítani, és még mindig azzal az egyszerű módszerrel, amelyet már említettem. A példa annyiban nem szerencsés, hogy ezek a sebességek bizony igen messze elmaradnak a fény sebességétől, így az értékek módosulása annyira elenyésző, hogy az ember számára gyakorlatilag nem is érzékelhető. De ismétlem: ettől függetlenül ott van!! A jelen pont utolsó soraiban ismét ezt a bizonyos rossz felfogás és az átgondolás és megértés hiányát mutató nonszensz következtetést vonja le (amelyet Önön kívül senki nem állít), vagyis hogy A. Einstein azt mondja ki, hogy a fényhez képest nem lehet elmozdulni. Ismétlem: Ezt soha senki nem állította!!! Egyedül Ön vont le ilyen következtetést. Teljesen másról van szó. Megígérem, meg fogja érteni, és csodálkozni fog. Csodálkozni, hogy erre az egyszerű dologra miért is nem jött eddig rá. 3. A harmadik pont azt hiszem egy picit rágósabb dolog lesz. Itt is vannak fenntartásaim. Azok alapján, amit Ön leírt az időről s azzal az állításával szemben is, hogy az idő nem múlik. Ha nem haragszik ez annyira nagyméretű vitatéma, hogy a jelen témánkat nem szeretném ezzel elvinni. Amire nekem szükségem van: elfogadja-e azt, hogy mint a jelen fizikai törvények által használt alapmértékegység, mint idő, időpont, időintervallum kifejezéseket használjam, hiszen a világunkban játszódó folyamatokat más definíció (magától sem kaptam mást, csak annyit, hogy az idő nem telik ) hiányában nem tudom másképpen leírni. Egyébként imádok filozofálgatni, úgyhogy ezt a vitát követően mindenképpen szeretnék ezzel kapcsolatban is vitát kezdeményezni Önnel. Tehát: a kérdésem az, hogy elfogadja-e a mi maradi világnézetünk mérőegységeit, mint az idő múlásának jellemzésre alkalmazott eszközt? A tudományos megalapozottságról annyit, hogy minden emberi tudomány így alkalmazza az idő mértékegységét. Nos akkor a tudományok által alkalmazott, és az alkalmazásuk segítségével, a tudományok által elfogadott törvényekkel, a természettel szinkronban lévő, tudományosan bizonyított eredményeket produkáló mérték, talán mégis csak helyes lehet? Tehát az én véleményem szerint az idő mérésének „hagyományos” módja tudományosan megalapozott. Ne kapja még fel a fejét! Még nem Einstein állításáról szóltam, csak arról, hogy az idő múlásának definícióját szerintem most nem kellene bolygatnunk. Nem szeretném, ha az ezt felhasználó Newtoni fizikát, és az euklideszi geometriát alkalmazó magyarázatomat a végén azzal próbálná semmissé tenni, hogy

22 kijelenti, hogy az idő pedig nem múlik. Ez a feltételezés enyhén szólva is vitatható, valamint „nincs tudományosan megalapozva. A későbbi vitánkat előrevetítve csak annyit, hogy ha egy rendszerként tekintjük az időt, majd más rendszerként a benne mozgó „valamit”, akkor miért is tüntethetnénk ki rendszert azzal, hogy állóként specifikáljuk. Főleg olyat, amely végtelen, így mivel nincs olyan pontja, amelyen mozgásállapotot tudnánk kimutatni. Tehát nem is mondhatjuk azt, hogy ez a mozgásállapot álló, avagy mozgó. Tehát nem tudjuk meghatározni az idő „mozgásállapotát”. Ez azt jelenti, hogy a két rendszer szempontjából tulajdonképpen teljesen mindegy hogy melyikben figyeljük meg a másik állapotváltozását. Mivel a történés létezik, ki kell hogy mondjuk azt, hogy az idő és a „valami” egymáshoz képest mindenképpen mozgásban kell lennie. Akkor ha nem egy „valami” van a rendszerben, akkor melyik az a valami ami áll? Melyik az amelyhez viszonyíthatjuk az idő „mozgását”? Ez szerintem egyenes logikus út arrafele, hogy az idő bizony folyamatos mozgásban van. Ajánlom még figyelmébe a levelem 2.2 pontját ahol a relatív mozgást védem meg az Ön támadásától. Az ott található leírás az Éter/Idő megfeleltetés után egy az egyben megfelel ide is. Folytatva a fenti gondolatmenetet, tulajdonképpen mindegy az, hogy a tárgyhoz viszonyítjuk az idő mozgását, avagy az időhöz viszonyítjuk a tárgy mozgását. Mindkettő ugyanazt az eredményt adja. A problémája ismét ugyanott jelenik meg, ahol az összes többi fejtegetésében. Ön minden egyes esetben rossz helyen veszi fel a vonatkoztatási rendszert. De! Nézzük másképpen: Ha azt mondjuk, hogy az idő áll, és benne, a „valamik” különböző sebességgel mozoghatnak, akkor lehetséges az is, (semmi nem zárta ki) hogy ez a relatív sebesség akár nulla is lehet. Ez esetben ez azt jelentené, hogy az a tárgy felett nem múlik az idő, azzal a tárggyal nem történik semmi. Amennyiben valamivel nem történik semmi, akkor az a „valami” nem létezik. Ez esetben az Ön egyik konklúzióját tagadjuk, mégpedig azt, hogy idézem: „Ebből viszont az következik, hogy a Mindenség sorsa „megpecsételődött, azaz: nincs más lehetősége, mint létezni”. Hogy is van ez? Tehát lehetséges, hogy valami van, de bizonyos esetben mégsincs. Miközben annak egyetlen lehetőségeként csak a létezése adatott meg??? A másik fenntartásom, hogy az Ön fejtegetése egyetlen ma ismert fizikai törvényt sem magyaráz meg, vagy igazol, valamint maga sem próbál meg igazolni bármit is a segítségével. Semmilyen fizikai jelenség, törvény nem támasztja alá, nem igazolja. Ez által ez tulajdonképpen csak egy felfujt lufi, amelyet a gyermek csodálva nagy örömmel nézhet, azonban könnyen szétpukkanhat. Mindemellett semmiféle hatása nincs sem a tudományra, sem a gondolkodásra. Ez talán a legnagyobb bizonyíték arra, hogy valami „tudományosan nem igazolt”. Az én megfogalmazásom szerint ugyanis ez ezt jelenti. A másik érdekes dolog az, hogy amennyiben Önnek ez a meglátása, akkor milyen módon használja fel mégis az időt, a további fejtegetésében a klasszikus értelmezésében. Milyen módon osztja be idejét otthon? Mit használ a mindennapokban, az időben történő mozgása kifejezésére?

23 Én azt tanácsolom, hogy maradjunk annyiban, hogy az időt és időtartamot, mint a fizikai geometriai fejtegetésem hétköznapi értelembe vett egységeit ne bántsuk. Így is fognak történni még ”csodák”, majd meglátja! De ha már itt vagyunk, hagy írjak le valamit, amit ugyan más szavakkal, de a tíz éves kisfiam mondott nekem (végtelenül érdeklődő és nagyon élvezi ezt a témát. Persze Ő még nem érti, csak „érezni” próbálja). Legyen ez, mondjuk a Kovács-féle posztumátum, avagy tétel, (aki ért hozzá majd eldönti melyik is ez): „A végtelenből kiragadott önkényesen kijelölt rész alkalmas a végtelen más önkényesen kiragadott részének jellemzésére” Én úgy érzem ennél egyszerűbb megfogalmazása nincs bármely mértéknek. Gondoljon például, mondjuk az egyszerű matematikai számegyenesre, s azon egy egységre. Ez ellent mond annak a kijelentésének, hogy idézem: „a végtelen egybemossa az olyan ismeretelméleti fogalompárokat, mint a tartalom és a forma, a törvényszerű és a véletlen, a rész és az egész stb..” A másik elgondolkodtató kijelentése a kisfiamnak (ez viszont a saját szavaival): „Ahány ember van, annyi féle cselekvés” 4. Ismét a feleslegesen bolygatott Lorentz-féle transzformáció. Tudja, az a mód, ahogyan én gondolkodtam roppant egyszerű, és talán szerénytelenül hangzik (pedig távol álljon tőlem) meggyőződésem az, hogy ugyanazon a vonalon futom köreimet, mint ahogy azt A. Einstein is tette anno ezen elmélet kidolgozásakor. Ez az út egyértelmű, azonban ha valaki nem eléggé vizuális, nem látja, nem „érzi” azt, amin gondolkodik akkor elég nehéz elmagyarázni. (Én akkor is meg fogom tenni) ezért kellett találnia egy matematikailag megfelelő formulát, amellyel a kevésbé „látó” emberek számára is levezethetővé teszi az elméletet. Ennek a helyessége ne legyen egyelőre kérdés, hiszen ahogy mondtam, a fénysebesség invarianciáját e nélkül is egyszerűen be lehet látni. A további, mozgó rendszerhez módosított idő és a mozgó rendszerben tapasztalható hosszdilatáció egyértelmű meghatározásánál már lehet szerepe. Egyet még. Ismételten az alapvető dolog ismeretének hiánya az, ami ellentmondást kavar Önben az euklideszi geometria, valamint az A. Einstein féle hiperbolikus tér között. Itt is ugyanannak a dolognak a meg nem értése adja, hogy nem tudja azt, egy mozgó és egy álló rendszert vizsgálva, rendszereken belül bizony az euklideszi geometria érvényesül. A hiperbolikus tér az egymásba ágyazott mozgó rendszerekre, egészére érvényes. Ezt nagyon szépen le is írja pedig a könyvében. Egy álló/mozgó rendszert tartalmazó egység, csak egy pontot jelent a hierbolikus teret leíró komplex rendszerekben. Tehát egyáltalán nem hiba az euklideszi geometria alkalmazása! Mindez szintén ugyanabból a levezetésből fog következni, amelyet az összes Ön által leírtak ellen fogok alkalmazni bizonyításként. Újra el kell, hogy mondjam: mindez egytől-egyig ugyanannak a ténynek a meg nem értéséből fakad!!!! Az, hogy Lorentz nem értett egyet A. Einsteinnel a transzformáció ilyen jellegű alkalmazásával, ismert dolog. Azonban ahogy abban az időben kevesen tudták megérteni miről is van szó A. Einstein posztumátumaiban, így akár betudhatjuk ennek is az ellenkezését. Mindenesetre a Lorentz-transzformáció esetében Én ezzel nem fogom beérni! Az elejétől a végéig végig fogom rágni, s csak annak teljes megértése után mondhatok majd véleményt. Egyelőre a bizonyításhoz erre semmi szükségem nincs.

24

5. Azt hiszem az előző pontban ennek a pontnak egy részére már megválaszoltam. Ami talán ott nem volt leírva, az az, hogy amennyiben alkalmazhatjuk az euklideszi geometriát, akkor egyértelmű az is, hogy alkalmazhatjuk a pitagoraszi összefüggéseket is. 6. Szerintem az előző pontban ezzel kapcsolatban már leírtam mindent, ami fontos. Az összefoglalása semmi újat nem mutat az előző pontokhoz képest. (persze, hisz összefoglalás ). Meg fog lepődni milyen egyszerűen de célszerűen gondolkodott ez az ember. E=m*c2 Az első bekezdés tartalma gyakorlatilag már fentebb meg volt említve általam. Aminek mindenképpen köze van az „anyag és energia legmélyebb lényegéhez: egymásba történő átalakulásukhoz… „ az bizony az idő és a távolság. Ez a kettő eddig egyértelműen érintett a fénysebesség által. (Szerintem!) Ez elsőre ugyanolyan érthetetlen dolognak tűnhet, mint maga az invariancia, azonban ismét csak azt kell mondjam: ugyanazzal a levezetéssel belátható az, hogy bizony igen komoly köze lesz hozzá. Most pedig egy olyat fogok mondani, amely első látásra egy hatalmas őrültéségnek látszik: A fény sebessége és rezgésszáma bizony változni fog, miközben nem változik. Tehát meglepő de nem „ugyanaz” lesz, hanem ahogy A. Einstein nagyon jó szóval kifejezte: a vonatkoztatási rendszerben invariáns, azaz nem változó, vagy mondhatom úgy is, hogy értékében azonos!!!!! Ez szerintem semmivel nem kicsavartabb kifejezés, mint amilyeneket Ön alkalmazott a filozófiai fejtegetése közben, s mellette a jelen, általános iskolában tanított matematikai és fizikai összefüggésekkel mindenfajta trükk nélkül levezethető. A Michelson-Morley kísérlet Ön általi értelmezése: Nos erre is ugyanaz a levezetés fog választ adni. De először mellékesen egy kérdésem azért lenne: Ön ebben a fejezetben fejti ki azt, hogy Ön szerint a fény sebessége a föld által gerjesztett éterben állandó csak. Nos ezzel kapcsolatban néhány kérdésem lenne, amin szerintem érdemes elgondolkodnia: Amennyiben ez a gerjesztett tér a föld körül helyezkedik el, akkor az azt jelenti, hogy ezen a gerjesztett téren kívül lehetségesnek kellene lennie annak, hogy a fény sebessége nem egyezik meg az ezen belül mérttel ugye? Nem feltétlen, de az ezen a térrészen kívül található fényforrások számának nagyságrendbeli ismerete szerint illene ugye lenni olyan esetnek, amely azt igazolja, hogy Önnek igaza van, s a fény terjedési sebessége más. Ha ez nem így van, akkor viszont miért kell kitüntetni a föld körüli teret azzal, hogy ott gerjesztett éter van, amelynek a hatására ott a fény terjedési sebessége állandó? Azt mindenki tudja, hogy ha egy térrészben bármilyen közeg terjedése valamilyen módon szabályozva (súrlódás etc..) van, akkor egy más jellemzőkkel rendelkező térrészből ebbe a térrészbe jutás esetén, a térrészeken áthatoló közeg haladása a két közeg határvonalán átfutva megváltozik. Nos ez a változás azt jelenti, hogy a haladása

25 (azt hiszem, írhatunk nyugodtan sebességet itt) megváltozik. A térrészek közegeinek akadályozó/szabályozó jellegének különbségével arányosan. Ez azt jelentené például itt, hogy a beérkezett fény az űréter kevésbé akadályozó jellege miatt (ez feltételezés csak nem tény, de a megértéshez jó példa) a gerjesztett éterbe érve lelassul, majd érdekes módon egy bizonyos sebességre áll be. Ez sem probléma! Ez is megeshet, hiszen például, ha a Gazdag László féle szuperfolyékony étert feltételezzük, akkor ez rendben is van. Hiszen az nem akadályozza a részecskéket a mozgásban. Ez esetben a probléma csak azzal van, hogy mi módon érnek el a beérkező különböző fényrészecskék azonos sebességet, hogy azután haladásukban nem akadályozva, azonos és állandó sebességgel haladjanak tovább? Tehát kellene lennie egy átmeneti szakasznak, ahol található olyan fény, amely egy bizonyos, valamint olyan fény is, amely más sebességgel halad. Ez már elég érdekesen hangzik, de hát… Persze, ettől ez még nem cáfolat. Azonban menjünk tovább!! Ahogy azt elmondtam: ha ön azt állítja, hogy a fény sebessége csak ebben a föld által gerjesztett éterben állandó, az ugye azt jelenti, hogy azon kívül nem! Ez szükségszerű, hiszen nem mondhatja hogy csak ott állandó, ha máshol is az!! Tehát ha máshol nem az, akkor ugye kell, hogy ezen a gerjesztett éteren kívül legyenek olyan fénysugarak, amelyek más sebességgel haladnak! Nos azt nem értem, hogy ha vannak ilyenek, akkor, hogyan lehetséges az, hogy a például a HUBBLE űrteleszkóppal (mely mást sem tesz, csak a kozmosz szereplői által visszavert fényt vizsgálja), nem sikerült még ilyen fényterjedést észlelni? Hogyan lehetséges, hogy a földről, ahol ugye a fény terjedése állandó ugyanazt a képet és vöröseltolódást kaptuk, mint amelyet a HUBBLE űrteleszkóppal? Hogy lehet, hogy a képek nagy távolságú fényforrások esetén is minden esetben ugyanazt mutatták ezen, gerjesztett éterből nézve, mint E téren kívül? Lehet, hogy a HUBBLE még belül van ezen a gerjesztett éteren? Akkor említsük inkább olyan eszközt, amely nem föld körüli pályára lett állítva. Ez talán már elég távolra jutott ahhoz, hogy kikerüljön az Ö által feltételezett föld által gerjesztett éterből. Nos egy rejtély. Egy feltételezés mely véleményem szerint „tudományosan” ténylegesen „nem megalapozott!!! Azért remélem nem ez a kis kitérő lesz az, amiről a következő válaszlevele szól majd. Ez csak egy pici kitérő volt, mely nem befolyásolja az eredeti problémát: a fény sebességének invarianciájának kérdését. Ez csak egy lehetséges cáfolata a cáfolatnak, azonban egyetértek abban, hogy nem elég vaskos, s filozófiai útvesztőkbe indulva bizony még ki is lehet magyarázni. Ezért is nem tartom fontosnak a mi szempontunkból. A valódi bizonyítás matematikai és geometriai lesz ahogy már mondtam. Matematikai és geometriai, hiszen a fejezetet olvasva ugyanarra a problémára és hibára akadtam (amelyet Ön a cáfolata igazolásaként használ fel) A Sagnak kísérlet. Nos újra és újra ugyanabba a hibába ütközök, és ugyanarra a bizonyításra lesz szükség a cáfolata cáfolatához ( ) mint minden eddigi esetben. A Sagnak kísérlet bizony egy az egyben megfeleltethető a sebességmérésnél előjött értelmezési és vonatkoztatási rendszer felvételi hibájának! Gyakorlatilag a forgó tárcsán található tükrök mozognak a fény terjedési irányával szemben és vele egy irányban. Ez egy az egyben megfelel annak, amikor a sebességmérő műszer által kibocsátott mérőközeg felé vagy el tőle mozog egy jármű. Innentől fogva a magyarázatot, valamint a szükséges bizonyítási eljárás meghatározását már megtettem. A Sagnak kísérlet nem bizonyítja azt, hogy a fény terjedési irányával szemben haladva a tükrök sebességével megnövelt relatív

26 sebesség c+v lesz!!! Sőt! Ez az egyik iskolapéldája annak, hogy a tükör és a fénykibocsátó eszköz közötti hossz kontrahálódik és a sebesség ennek eredményeképpen a tükörhöz képest (hiszen itt is ez az egyetlen vonatkoztatási pont, amihez képest az Ön által feltételezett c+v sebesség érzékelhető lenne!!) ugyanaz a c sebesség lesz! Ennek levezetése szintén ugyanazt az apparátust, ugyanazt a logikát követeli meg, amely eddig minden egyes feltevése esetében szükséges lesz!!! A következő probléma a gondolatkísérlet elemezgetése. Ne haragudjon, de ennél rugalmasabban gondolkodónak feltételeztem. Nem értem mi a baja azzal, Hogy TB-t nullának vettem fel! Azzal, hogy megmondtam azt, hogy csak a haladásirányú fázist vizsgáltam, megengedhettem ezt magamnak. Méghozzá anélkül, hogy ezzel bármi hibát vétettem volna. Akkor átfogalmazom, ha ennyire a jelölések rabjai vagyunk (pedig a lényeg nem ezen áll vagy bukik) Tehát: Azt vizsgálom, hogy a rúd B pontjából indított fénysugár (mely, mint információhordozó, a B pontnak a fény kiindulási időpontjában a térben való elhelyezkedését hordozza magával) milyen időpontban érkezik meg a rúd A pontjába. Innentől kezdve ez megfelel annak a kritériumnak is, hogy a TA nem csak időpont, hanem időtartam is egyben. Ha Ön szükségesnek tartja, használhatjuk a TA=t’a jelölést is de ha görcsösen ragaszkodik az eredeti gondolatkísérlet jelöléseihez, akkor azt is írhatjuk, hogy TA-TB=t’A-tB Ez teljesen egyenértékű azzal, amit az előző levelemben írtam Önnek. Nincs értelme vitatkozni, hiszen Ön is „szarvashibát” vétett mikor azt írta: Egyébként nem TA, hanem t’A, ami a t’A – tB . Maradjunk annyiban, hogy ne bántsuk egymás jelölési betegségét, inkább próbáljuk megérteni azt, amit a másik el akar mondani. Azonban ha bármikor problémája van a jelöléseimmel, csak nyugodtan javítsa ki! Csak sajnálni fogom az elfecsérelt levélváltásnyi időt, amit az egymás megértése helyett ilyesmire fecsérlünk. Egyébként nem értem mi volt itt a melléfogásom. Úgy érzem nem volt olyan, amit ki kellett volna javítanom. Most pedig akkor menjünk sorba az Ön levelében (és nem az előbb tárgyalt, 1.mellékletben szereplő) 6 ponton: 2.1.pont: Ismételten el kell, hogy mondjam, hogy a Lorentz-transzfomációra semmi szükség nem lesz az Ön cáfolatának megdöntéséhez. Egy dolog azonban szemet szúrt nekem ami, ahogy már egyszer említettem azt vetíti előre, hogy alapjaiban van gond az Ön vizsgálódásaival. Ez most csak tényleg feltételezés tőlem, de ha szükséges lesz, ténylegesen megvizsgálni a témát mindenképpen pontos definíciókkal fogok szolgálni. Mindemellett ez az előzetes feltételezés lehet, hogy egyáltalán nem is igaz. Ön azt írja a Lorentz-transzformációról: (Ezt az aszimmetrikus nyújtást és kicsinyítést úgy képzeljük el, mintha egy asztalon élére állított derékszögű háromszögnek csak az asztalon fekvő befogója és vele együtt az átfogója nyúlna, vagy éppen rövidülne meg, míg a függőleges befogója változatlan maradna.). Nos az én eddigi vizsgálódásaim alapján úgy hiszem (csak hiszem, de erősen!) hogy az átfogónak kell ugyanazon nagyságúnak maradnia, ugyanis a mozgó rendszerben a hossz, az idő valamit a fény sebessége által felállított háromszögben ez a kettő változik, ahogy azt a levezetésemben látni is fogja. És bizony, ez még mindig ugyanaz az egy levezetés, amire az összes többi, Ön által felállított tézis cáfolatára

27 fogok használni. Nem lehet, hogy az az átfogó és befogó mégsincs felcserélve??? Majd megvizsgáljuk! 2.2.pont A Michelson-Morley kísérlet és az univerzálisan állandó fénysebesség Einstein-féle, téves értelmezésének elemzése. Azt hiszem ez a két témát már sikerült előző pontokban kimerítenem, azzal a konklúzióval, hogy még mindig ugyanarra az egy bizonyításra van szükség, amelyet le fogok Önnek vezetni. A „relativitás elméletének meghatározása” című fejezet ismét egy olyan fejezet, ahol erőltetett menetben próbál megszabadulni a relativisztikusság fogalmától. Legyen! Legyen éter! (ezt nem is tagadtam soha de indiferens a fény invarianciája szempontjából. Sőt! A fény, mint az éter mozdulatlanságának egyik jelzője nekem nagyon szimpatikus) S tudja mit? Legyen az éter az abszolút vonatkoztatási rendszer! Amennyiben ehhez mérjük a valamit, az természetesen azt fogja maga után vonni, hogy a viszonyított jellemző abszolút lesz. Ez teljesen rendben is van. Azonban Ön nem tud kilépni ebből az abszolút rendszerből, amely még Ön által is megfoghatatlan s a hozzá való mérés elvégezhetetlen. Tehát az abszolút mozgás egyáltalán nem mérhető. Nos mi marad nekünk szegényeknek? Nem maradhatunk csak úgy mozgás és az ezzel járó további jellemzők nélkül itt a mi világunkban nem? Ha abszolút, mint állandó nem megfogható számunkra talán nincs is olyan nagy jelentősége. (Bocsánat a filozófusoknak) Amennyiben egy „valamit” mérhetnénk az éterhez, mint állandóhoz, akkor, ahogy mondtam semmi gond, hiszen a „jellemző” mindenképpen csak abszolút módon mérhető. Van kitüntetett rendszerünk, ami áll, valamint van valamink, amely ehhez képest „jellemzővel” bír. Azonban abban a pillanatban, ahogy nem csak egy „valamink” van, hanem kettő, de akár több is, bizony meg kell engednünk azt is, hogy ezeket valamilyen módon összevethessük. Még ez is elvégezhető egyegy abszolút-abszolút méréssel, azonban hogy a két valamit össze tudjuk vetni, minden esetben szükséges ezt a két értéket összehoznunk egymással. Amikor a két értéket összevetjük bizony fenn fog állni az asszociativitás, mely szerint teljesen mindegy melyik értéket vonjuk ki/adjuk stb. hozzá a másikból/hoz stb., az eredmény ugyanaz lesz. Egyedül az eredmény éterben értelmezett abszolút helye az, ami változik. Az értéke semmi esetben sem. De egy pillanatra térjünk vissza az előző Ön által a könyvébe megfogalmazott kijelentésre. Ugye azt mondta, hogy ezt, mármint az éterhez való viszonyítást nem tudjuk megtenni, hiszen nincs lehetőségünk arra, hogy az étert érzékeljük. Akkor ez az előbb végigvezetett út járhatatlan a számunkra. Ez azt jelenti, hogy nincs lehetőségünk arra, hogy két valamit összevethessünk. Nos ha nem tudunk két (vagy több) valamit összevetni, akkor ez a két (vagy több) valami egymás számára nem is létezik!!! Én úgy gondolom ez az, ami igazi nonszesz!!! A fent említett asszociativitás magában hordozza azt, hogy a viszonyítási rendszer kiválasztása tetszőleges lehet. Az eredmény minden esetben ugyanaz a jellemzőérték lesz, a kiválasztott „valami” rendszerében értelmezve, bármelyik is legyen a rendszer, a kiválasztásától csak az érték

28 irányultsága függ csak. Ezt pedig a minden egyes valami „egyéniségéből” adódó jellemző. 2.3.pont Az idő filozófiai értelmezése. Erről már egy előző pontban elmondtam a véleményemet. 2.4.pont Ön az itt javasolt fejezetekben ismét a Lorentz-transzfomrációt alkalmazza, melyre nincs szükségem a bizonyításhoz. A fejezetet el kell ismernem (már megtettem egy párszor), nem olvastam még el részletesen, de ez nem is volt csoda, hiszen az eddigiekben is annyi ellentmondást, valamint hibás feltételezést találtam, hogy nem csodálkoznék, hogy ha ismét az Ön alaphibájára tudnám visszafejteni a problémát. Mindenesetre, ahogy végzünk az eddig felsorolt „problémákkal” és azok nem lesznek még mindig meggyőz őek az Ön számára, megígérem, hogy ezt is áttanulmányozom, és részletesen kielemezzük. 2.5.pont Azt hiszem, már említenem sem kell, hogy ne foglalkozzunk első lépésben a Loretz-transzformációval! Erre egyenlőre nincs szükség, amíg az alapjait képező elmélettel nem vagyunk rendben. Ennek rendezése után meggyőz ődésem, hogy a Lorentz-transzformáció is a helyére fog kerülni. 2.6.Pont Ismét a Lorentz-transzformáció! Ezzel kapcsolatban az előző pontot, pontokat ajánlom figyelmébe! A sebességek hamis, ún. Einstein-féle addíciós tétele c. fejezet (már kissé fáradtan kell mondjam), de még mindig ugyanannak a dolognak a meg nem értését takarja. Tehát újra és újra csak azt, hogy ezt is ugyanazzal a levezetéssel be lehet bizonyítani. Meg fogom tenni! És újra az E=mc2! Fentebb már véleményezte ezt a kérdést. Az hogy többen próbálták már azt, hogy hibát találjanak a könyvében és nem sikerült, a számomra nem bizonyíték. Ügyetlenek voltak. Itt az idő, hogy ez a sorozat megtörjön. Ha nem, hát az sem baj. Mindenképpen rengeteg új ismeretet köszönhetek ennek a vitának, tehát nem fogom akkor sem amolyan „igazi” vesztesként érezni magam. Sőt! Csak köszönettel tartozom Önnek (előre is a vita kimenetelétől függetlenül), hogy akaratlanul is megmozgatta egy picit a hétköznapi csodákban egy picit ellanyhult agyamat. Az a véleményem, hogy nem véletlen az, hogy kívülállók voltak csak hajlandóak vitába szállni Önnel, hiszem egy fizikus számára az Ön könyve bizony (ne haragudjon a véleményemért) egy agyrém. Méghozzá a benne található eszméletlenül sok hibának köszönhetően. Ilyen mennyiségű hibát látva nem csoda hogy elrettennek. A másik pedig az, hogy mi értelme van annak, hogy valaki olyasmin vitatkozzon, ami eleve hibás, s a vita eredménye semminemű plussz dolgot nem fog adni a tudománynak? Az én esetem annyiban más, hogy bizony dilettáns vagyok. El is ismerem, de amit megértek és látom az igazamat, az érdekében nagyon szívesen vitába szállok, mert szeretek vitatkozni! Csupán ennyi.

29 A tanácsát nagyon köszönöm, de nem fogadom meg. Ugyanis én csak abban hiszek, amit megértettem. Ez teljesen független attól, hogy kitől származik. Bár Ön azt hiszi én teljes egészében egyetértek a speciális relativitáselmélettel, azonban mivel még nem is ismerem, így ez nem lehetséges. Bármelyik pillanatban arra ébredhetek, hogy az én logikám szerint nem helyes. Akkor majd megpróbálok rájönni, hogy miért is lehet ez. Azért mert én nem értek meg valamit úgy, ahogy kell (ilyen volt is már, de én vérverejtékkel túljutottam a megértés gátján), vagy találok valami olyan logikai szálat, ami elvezérel egy másik megoldáshoz. Természetesen létezik egy harmadik megoldás is, mégpedig az, hogy elkönyvelem, hogy az én képességeim nem elegendőek arra, hogy ezt a problémát megértsem. Tudja egy dolog nagyon tetszett a speciális relativitáselmélet azon részeinek leírásában, amelyeket elolvastam és értelmeztem. Először nem „vettem” a dolgot, egy kicsit zavart is. Egy elmélet megértéséhez ki kell üríteni az agyat, s „tiszta papírral” kell kezdeni. Ezt tette A. Einstein is. Majd lépésről lépésre, a „szereplőket” egyenként bemutatva tisztán és logikusan, félrevezetésre alkalmas és befolyásoló kifejezések nélkül viszi végig a leírást. Anélkül hogy olyan kifejezéseket alkalmazna, amelyek a tudomány által nincsenek egyértelműen elfogadva. Nekem ez szimpatikus. Ha nem haragszik ezt azért írtam le, mert nincs szükségem olyan tanácsra, hogy hogyan álljak az egyik vagy másik állításhoz. Az hogy melyik oldalra fogom tenni azt, a megértés után fog eldőlni. Eljutottam A. Einstein elméletében egy olyan pontra, amelyet értek és egyetértek vele, valamint eljutottam az Ön cáfolatában is egy olyan pontra, amelyet értek és nem értek vele egyet. E vita a kettő ütköztetése lenne. Nem érdekel a hivatalos irányvonal, ahogy Gazdag László elképzeléseivel szemben sem. Engem a gondolat érdekel. Nem véletlen hogy a média hallgat a könyvéről? Ne haragudjon uram: Amennyiben Ön hibázott akkor lehet, hogy senki nem tartja érdekesnek azt, hogy egy egyértelmű hibákkal teli könyvet cáfoljon…. Minek??? Sok ismerősöm is kérdezte már tőlem: minek ezen vitatkozni? Valahol igazuk van, hiszen akár veszítek eben a vitában akár nem, attól nekem semmivel nem lesz jobb, a tapasztalatok és a közben felszedett ismeretek kivételével. Ez is egy megközelítése a dolgoknak. Az hogy hány kiadó utasította el a könyvét, közel sem azt jelenti, hogy forradalmit alkotott. Ez minden további nélkül jelentheti azt is, hogy ott értettek ahhoz, amit Ön írt, s látva benne a hibás gondolatokat nem voltak hajlandóak kiadni. Ez ismét egy másik megközelítés. És ami szerintem alapvető: éppen ezért mert azt, hogy a könyvét nem adták sokan ki olyan sokféle módon magyarázható, egyáltalán nem (de a kiadók ódzkodása egyébként sem) igazolja a benne található dolgok helyességét. A visszajelzések szintén nem bizonyítják a számomra az igazát. S nem befolyásolnak/tak abban, hogy hogyan vizsgáljam meg az Ön által megadott hat pontot. Ha megenged egy összegzést Tőlem is: Jelen levélben még nem bizonyítottam semmit Önnek. Jelen levélben csak elmondtam azt, hogy mely állításai azok, amelyek egyértelműen cáfolhatóak lesznek egy teljesen egyszerű Newtoni fizikát és euklideszi geometriát használó levezetéssel. Elmondtam azt, hogy melyek azok a pontok, amelyek cáfolatával egyelőre még nem foglalkozom, mind azért, mert nem olvastam végig a könyvét, (a sok hiba láttán ehhez nem is volt kedvem) mert ameddig eljutottam az elegendő ahhoz, hogy az addigi cáfolatait

30 tagadjam, és bizonyítsam helytelenségét. Nagyon fontos az, hogy minden egyes hibája (a filozófiaiakat kivéve) egyetlen egy fontos momentumra alapozódik. Mind visszavezetető ugyanarra az értelmezési, meg nem értési hibára. A további fejezetekről írtak gyors átfutása alapján arra következtetek, hogy a további problémák is ugyanerre vezethetőek vissza. Mivel ez a hiba alapvetően ugyanazt a bizonyítást kívánja, hagy kérjem meg, hogy amennyiben nem tartja feltétlenül szükségesnek, akkor a filozófiai kérdéseket ne ezen a vitán belül tárgyaljuk le. Nagyon szívesen veszem, ha ezekben a kérdésekben később, ezt a vitát befejezve újabb vitát bontunk. Jelen levél, amolyan előkészítőképpen, tulajdonképpen egyetlen kérdést vet fel. Erre kérem válaszát: Használhatom-e a „normál” tudomány által elfogadott és alkalmazott idődefiníciót? Ha a válasza igen, akkor a következő levelemben levezetésre kerül a cáfolat cáfolata.

Üdvözlettel: Kovács Péter

Tisztelt Fiatal Barátom! Több levelet már nem volt szándékomban Önnek írni, de mert látom, nem egészen érti a lényeget, ezt az egy levelet még „megkockáztatom”. De mert nem szeretném még véletlenül sem megbántani, így a kék színnel írt kérdéseim és a későbbi mondandóm előtt az Ön leveleiből idézek, a „beszédesebb” részeket pirossal kiemelve: „Megközelítőleg két hónapja kaptam ihletet Dr. Leon Ledermann könyve után, hogy elkezdjek egy picit foglalkozni Albert Einstein relativitáselméletével.” „Nagyon érdekesnek tartom. Több könyvet is olvastam(ok) a témában, többek között (mivel illik meghallgatni a másik oldal véleményét) az Ön könyvét is.” „Bizony nem egyszer nem kétszer, legalább ötvenszer kellett átrágnom magam a speciális relativitáselméleten, rengeteget rajzolva, modellezve, gondolkodva, míg azt mondhatom, kezdem értegetni.” „Amennyiben a véleménye és a nézetei nem változtak, akkor viszont szeretném kihasználni az alkalmat arra, hogy fogadja el a meghívásomat erre a bizonyos említett levélvitára.”

31 „Fontos tudnia azt, hogy nem olvastam A. Einstein relativitáselméletéről szóló könyvét, csak egy rövid kivonatos példány forgott a kezemben a matematikai apparátus leírása nélkül, csupán a gondolatkísérlet leírásával.” „Nekem semmi szükségem arra, hogy foglalkozzunk a Lorentz-transzformációval. De ugyanúgy nem szükséges addig fogalakoznom a Michelson-Morley kísérlettel sem, hiszen amennyiben igazam van, annak egyértelmű következménye az, hogy az A. Einstein szerinti magyarázat jó! Ugyan nem mentem még végig a Lorentztranszformáción sem, azonban az a néhány pillantás, amit vetettem az Ön cáfolatára megelőlegezi nekem azt a feltételezést, hogy ott is ez lesz a helyzet.” „Lenne egy javaslatom: Amennyiben a vita végére oda jutunk hogy, valamelyikünk eszméje úgymond megbukik, akkor a másik a teljes levelezés anyagát (természetesen változatlan formában) közreadhatja, avagy felhasználhatja a vita vesztesének automatikus teljes beleegyezésével. Mit szól hozzá? Azt hiszem ez mind a kettőnk számára előnyös ajánlat. A maga részéről ez egy bizonyítvány lehet, melyet végre lobogtathat, mint eddig hiányzó igazolást arról, hogy az elméletét nem tudták megdönteni, a magam részéről akár még könyvként is kiadhatom, hiszen ma Magyarországon ennél kevésbé tartalmas dolgokat is ki lehet már adni.” „Az a véleményem, hogy nem véletlen az, hogy kívülállók voltak csak hajlandóak vitába szállni Önnel, hiszem egy fizikus számára az Ön könyve bizony (ne haragudjon a véleményemért) egy agyrém. Méghozzá a benne található eszméletlenül sok hibának köszönhetően.” „Az én esetem annyiban más, hogy bizony dilettáns vagyok. El is ismerem, de amit megértek és látom az igazamat, az érdekében nagyon szívesen vitába szállok, mert szeretek vitatkozni! Csupán ennyi.” „Bár Ön azt hiszi én teljes egészében egyetértek a speciális relativitáselmélettel, azonban mivel még nem is ismerem, így ez nem lehetséges.” Ennyi idézet talán elég is lesz… Ezek után ne haragudjon, ha megkérdezem: miről akar velem vitatkozni? Vagy honnan tud megítélni bármit is, a témával kapcsolatban, ha sem A. Einstein elméletét nem ismeri, sem az én könyvemet nem olvasta. Nem gondolja, hogy a leveléből fent idézett, ráadásul több helyen egymásnak ellentmondó kijelentései megfosztják Önt attól a lehetőségtől, hogy egy Einstein elméletéről folyó vitában bárkinek is a vitapartnere lehessen? Hogy a legdurvább sértések egyike vitát provokálni egy könyv szerzőjével, legyen az bárki is, egy olyan témában, melyben Önnek, 2 hónap után, a saját bevallása szerint sem lehetnek meg az ismeretei? Arról nem is szólva, hogy ezzel semmibe veszi a könyv megírásához szükséges ismereteimet, és elvitatja tőlem a felelősséget, amit egy tudományos könyv megírása és kiadása megkövetel. Nem gondolja, hogy Ön ebben a témában nem adhat ki „lobogtatásra érdemes” bizonyítványt? Vagy azt hiszi, hogy valaki csak úgy hirtelen felébred, mondjuk „egy pihentető délutáni alvásból”, és máris ír egy könyvet? Ki kell ábrándítanom barátom! – nem így működnek a dolgok…

32 Ne értsen félre, nem bántani akarom (végül is mindazzal, amit és ahogyan írt, önmagát minősítette), de ezeken a kérdéseken nem árt, ha elgondolkodik! Még csak annyit, hogy az első válaszlevelemben, amit kétszer is elküldtem (hátha a „kihívást” illetően, amit fent már finoman minősítettem, „észreveszi magát”), a következőket írtam: „Köszönöm a könyvem iránti érdeklődését és a megtisztelő felkérést, szívesen állok rendelkezésére, ha valamit nem ért.” Ugyanezt erősítettem meg a végén: „… csak 7-8 nap után tudok válaszolni a kérdéseire.” De miután Ön nem kérdez, hanem gúnyosan és durván kioktat, sőt, azóta már zsarolni is megpróbál, ne haragudjon, ha a további „eszmecserétől” eltekintek. Miután úgy tűnik, hogy a környezetében nincsenek hozzáértők, akik felvilágosítanák Önt arról, hogy mit jelent az Einstein-féle univerzálisan állandó fénysebesség, vagyis a fénysebesség invarianciája, megpróbálom röviden összefoglalni (mert minden jel szerint a könyvemnek erre a részére is csak „néhány pillantást vetett”), még mielőtt megpályázná a Nobel-díjat: A Michelson-Morley kísérletnél, melynek félreértelmezése alapján A. Einstein az univerzálisan állandó fénysebességet kimondta, nincsen szó c + v és c – v-ről. A Föld 30 km/s keringési sebessége (a Nap körül) sem a Föld haladási irányában, sem az azzal ellenkező irányban indított fény sebességéhez képest nem volt kimutatható. Vagyis a Föld v sebessége a fényhez képest mindkét irányra nézve (+v, –v) „nullának” adódott, a Föld nyilvánvaló haladó mozgása ellenére. Sőt, a fénysebesség (a különböző irányokba elforgatott interferométer szerint) minden irányban azonosnak (vagyis c = 300 000 km/s-nak) mutatkozott, mintha a Föld állna. De mindez csak a Földre vonatkozik, mint vonatkoztatási rendszerre, a Földhöz képest mozgó vonatkoztatási rendszerekhez viszonyítva, a gyakorlat által igazoltan (és Einstein elméletével ellentétben), már más a helyzet. Pontosabban, a fény sebessége (a Földhöz viszonyítva) továbbra is c marad, de itt már megjelennek a Földhöz (annak egy adott pontjához) képest mozgásban lévő anyagi testek mint vonatkoztatási rendszerek +v és –v sebességei is. A c + v és c – v tehát nem azt jelenti, hogy a fénysebesség egyszer több, másszor meg kevesebb (az mindig ugyanannyi, vagyis c) hanem hogy a Földhöz, annak egy adott pontjához viszonyítva két sebesség van jelen, az egyik a fény c sebessége, a másik egy anyagi test (vonatkoztatási rendszer) v sebessége, melyek attól függően, hogy egymáshoz képest milyen irányúak, részben vagy egészben összeadódnak, vagy éppen kivonódnak egymásból. (Ez adja a fény és az anyagi testek egymáshoz viszonyított relatív sebességét.) A. Einstein ott követte el a hibát, hogy a Földhöz képest mozgásban lévő rendszerekre vonatkozóan is azt állította, hogy a fény azokhoz képest is úgy viselkedik, mint a Földhöz viszonyítva, vagyis hogy hozzájuk képest is minden irányban úgy állandó a sebessége, hogy közben mint ahogy a Földnek, azoknak sem lehet a fényhez képest kimutatható v sebességük, a nyilvánvaló mozgásuk ellenére sem. Mintha a fénysebességhez képest nem lehetne elmozdulniuk (ld. a könyvem 185. oldala utolsó 12 sorát, A. Einstein előadásában).

33 A speciális relativitáselmélet alapját tehát ez a +v és –v nélküli állandó (vagyis invariáns), azazhogy univerzálisan állandó fénysebesség jelenti. Ebben az elméletben a c + v és c – v csak az egyidejűség relativitása einsteini értelmezésénél jön elő, azoknál a képleteknél is pl., melyek egyikét félreértelmezte. Ebből következik az, hogy mert az egyidejűség relativitása csak c + v és c – v által értelmezhető, így az egyidejűség relativitása az univerzálisan állandó fénysebességre épülő speciális relativitáselmélet belső ellentmondása. A fénysebesség tehát A. Einstein szerint úgy invariáns, hogy a hozzánk közelítő fény akkor is 300 000 km/s sebességgel ütközik nekünk, ha állunk, meg akkor is, ha bármilyen nagy sebességgel vele egy irányba vagy vele szembe haladunk, vagy más tetszőleges irányba. Ebben az ütközésben a mi sebességünk az elmélet szerint nincs benne. Ugyanez az Ön autós hasonlatával élve úgy néz ki, hogy a 60 km/h sebességgel haladó gépkocsiban utazó megfigyelő a 100 km/h sebességgel szembejövő gépkocsi (ami mondjuk feleljen meg a fénynek) sebességét nem 160 km/h sebességűnek méri, hanem csak 100 km/h-nak, mert az ő 60 km/h sebessége mintegy elvész, nem érvényesül. Mint ahogy a Föld v sebessége sem érvényesült a fent bemutatott Michelson-Morley kísérletben. Ami a t’A – tB = rBA/(c+v) képletet illeti, a teljes képlet írja le a fény B-ből A-ba tartó visszaútját, vagyis ennek az útnak az elemzéséhez a képleten semmit nem kell módosítani. A könyvemben idézett gondolatkísérlet a két képlettel eleve két részre van bontva, egy oda- és egy visszaútra. Ha figyelmesebben olvassa el azt, amit erről korábban írtam, akkor arra is rájön, hogy nem követtem el szarvashibát. De ha még mindig ragaszkodna „korszakalkotó felismerése” kontrakciós magyarázatához, akkor vegyünk egy újabb, autós gondolatkísérletet: Tegyük fel, hogy egy széles úton három autó áll egymás mellett, egy rajtvonal előtt, egy álló fényforrás fényével szemben, és mindegyikben ül egy megfigyelő. Ekkor ugye mindhárom megfigyelőhöz c = 300 000 km/s sebességgel érkezik a fény, így azok mindhárman azonos frekvenciát mérnek (vagyis a fényforrás által kibocsátott fény frekvenciáját). De miután az autók elindultak, és különböző sebességgel haladnak, a megfigyelők már magasabb frekvenciát mérnek, és közülük is a nagyobb sebességű méri a legmagasabbat, merthogy a mozgásukból következően a sebességüknek megfelelő mértékű Doppler-effektus lépett fel. Igazolva, hogy a fénysebességhez (vagyis a hullámszerűen terjedő fényhez) viszonyítva az anyagi testek mint vonatkoztatási rendszerek +v (és fordított esetben –v) sebességei is érvényesülnek, a Föld fényhez viszonyított korábbi esetével szemben. A Földhöz viszonyítva mozgásban lévő rendszerekhez képest tehát a fény nem lehet univerzális állandó, azazhogy invariáns. A Doppler-effektus ebben a gondolatkísérletben bemutatott változata önmagában megcáfolja A. Einstein nemcsak a fénysebesség univerzális állandóságára (invarianciájára), de a kontrakcióra vonatkozó állítását is (az előbbire ld. még traffipax). Ugyanaz az úttest ugyanis nem tud egyszerre annyiféleképpen megrövidülni (még látszólag sem, azon túl, hogy ez már nem fizika) ahányféle sebességgel haladnak rajta a „megfigyelők” (vegyünk pl. egy forgalmas, többsávos autópályát).

34 Ehhez még csak annyit, hogy vagy kontrakció „van” (ami persze badarság), vagy Doppler-effektus, a kettő együtt nem lehet, mert mindkettő kizárja a másikat. A Doppler-effektus ugyanis feltételezi az anyagi testek +v és –v sebességeit, a kontrakció nem, hiszen az éppen a sebességkülönbséget hivatott eltüntetni (ld. a Fitzgerald-féle kontrakciót, az MM-kísérlet interferométer karjára vonatkozóan, amit már a korabeli fizikusok sem vettek komolyan, és a szakirodalom is csupán mint érdekességet említi). De sem a Fitzgerald-Lorentz kontrakció, sem a kontrakció Einstein-féle, misztikus fogalma (aminek semmi köze a tudományhoz) nem az, amiről Ön az einsteini, képletekkel illusztrált gondolatkísérlet és a Sagnac-féle kísérlet kapcsán beszél, mint korszakalkotó felismerésről. Ön két, ténylegesen megtett út valóságos különbségét nevezi kontrakciónak. Így jön ki Önnek a c fénysebesség és lesz valóságos az anyagi test v sebessége is. Csakhogy, mint fent már jeleztem, a kontrakció misztikus magyarázatának „lényege” éppen az, hogy a +v, –v sebességeket eltünteti. Az Ön „felismerésében” tehát sem kontrakcióról, sem a fénysebesség invarianciájáról nem lehet szó. Ha odafigyeléssel olvasta volna a téma „szakirodalmát”, tudná, hogy mit jelentenek a fogalmak, mert a kinyilatkoztatásai azt igazolják, hogy a legalapvetőbb fogalmakkal sincs tisztában. Akkor tudná a fentieken túl azt is, hogy abban a fénysebesség „állandósága” egy formailag „rövidített” fogalom, ami univerzális állandóságot mint invarianciát jelent, így az nem azonos azzal a köznapi értelmű állandósággal, hogy a fénysebesség mindig c, mint ahogy a hangsebesség is egy állandó érték. Hogy mikor melyik állandót kell érteni, az mindig a szövegkörnyezetből következik. Éppen ezért a könyvemben visszatérő módon pontosítottam, hogyan kell érteni, és mihez képest, a fénysebesség állandóságának fogalmát, hogy a köznapi értelmű és az elméletbeli állandóság véletlenül se legyen összekeverve. Ha figyelmesen olvasta volna, akkor nem gabalyodik bele. Annyira ostobának nézett engem is, és 100 évre visszamenőleg a témában mindenkit, hogy feltételezte, nem jöttünk rá arra, amire Ön? Hogy nem tudjuk, hogy a fény sebessége ugyanúgy állandó, mint a hangé, és hogy ha c + v vagy c – v esetén a ténylegesen megtett út és felhasznál idő alapján kiszámítjuk a fénysebességet, az mindig c? Nem gondolja, hogy mindenki más ilyen mértékű lebecsülése vall ostobaságra? Tudja, az okos ember, ha nem ért egyet valamilyen tudományos állítással, akkor mindenekelőtt megpróbál rájönni arra, hogy aki azt állította, vajon miért tette, és elsősorban nem az illető tudását becsüli le, veszi semmibe, hanem önmaga álláspontját vizsgálja többször és többféleképpen felül. Miközben Ön ezt elmulasztotta, nem jutott véletlenül sem eszébe: hogy csak tudhatok valamit, ha már egy tudományos könyvet, pláne ebben a témában, ráadásul ilyen címekkel kiadattam? Arról már nem is szólva, hogy ezzel a viselkedésével az érintettek iránti felelősségemet is elvitatta.

35 Végezetül újra Öntől idézek: „Eljutottam A. Einstein elméletében egy olyan pontra, amelyet értek és egyetértek vele, valamint eljutottam az Ön cáfolatában is egy olyan pontra, amelyet értek és nem értek vele egyet.” Ne haragudjon, de a sajátmagáról kiállított bizonyítvány alapján azt kell mondanom, hogy Ön A. Einstein elmélete és annak cáfolata megértésében még nem jutott el sehová, és ha ezen a nyomon „halad”, soha nem is fog. Ön nem tudományról beszél, ráadásul nem vitatkozik, hanem kioktat, és indulatból vagdalkozik. Az 1-6 pontba foglalt lényegi útmutatómról és a levelemben hozzájuk fűzött ajánlásaimról írt megjegyzései totális tájékozatlanságról árulkodnak, mellyel az eddigi leggyengébb (mint kiderült, érzelmi okokból motivált) kritikusaimat is messze alulmúlja. Az ezzel szembeni „magabiztossága”, őszintén mondom, derűt fakasztó. Ezt igazolandó, engedjen még meg néhány idézetet: „Remélem sikerül úgy végigmennem a magyarázaton lépésről lépésre az ön folyamatos ellenőrzése mellett úgy, hogy vagy meglátom a hibát, vagy pedig sikerül Önt sarokba szorítanom, s rákényszerítenem arra, hogy meglássa, miről is szól az elmélet. Tudom nem lesz könnyű, hiszen a filozófiai kivonatot nézve sok esetben a könnyebb utat választva a filozófia könnyen félremagyarázható útja mögé bújt, a valós mindennapi életünket követő „tiszta ész logikájának” felhasználásával kivitelezett magyarázat helyett. El kell hogy mondjam, bizony sok hibát találtam eme eszmefuttatásában is. De ez most nem az aktuális vitánk tárgya. Amennyiben mégis érinti, mindenképpen elővesszük ezen állításokat is.” „Ön az itt javasolt fejezetekben ismét a Lorentz-transzfomrációt alkalmazza, melyre nincs szükségem a bizonyításhoz. A fejezetet el kell ismernem (már megtettem egy párszor), nem olvastam még el részletesen, de ez nem is volt csoda, hiszen az eddigiekben is annyi ellentmondást, valamint hibás feltételezést találtam, hogy nem csodálkoznék, hogy ha ismét az Ön alaphibájára tudnám visszafejteni a problémát. Mindenesetre, ahogy végzünk az eddig felsorolt „problémákkal” és azok nem lesznek még mindig meggyőzőek az Ön számára, megígérem, hogy ezt is áttanulmányozom, és részletesen kielemezzük.” „Azt hiszem, már említenem sem kell, hogy ne foglalkozzunk első lépésben a Loretz-transzformációval! Erre egyenlőre nincs szükség, amíg az alapjait képező elmélettel nem vagyunk rendben. Ennek rendezése után meggyőződésem, hogy a Lorentz-transzformáció is a helyére fog kerülni.” Vagy egy utolsó gyöngyszem (van belőlük bőven): „Nem lehet, hogy az az átfogó és befogó mégsincs felcserélve??? Majd megvizsgáljuk!” Erről a derűt fakasztó, minden alapot nélkülöző „magabiztosságról” egy vicc jutott eszembe egy eladó lóról, ami (aki), merthogy nekiment a falnak, nem vak, hanem vakmerő. Mármint a vevőt győzködő gazdája szerint. De eszembe jutott egy megszívlelendő bölcselet is, az önmaga igazában alaptalanul bízó emberről, de azt nem idézem, mert nem szeretném a történtek ellenére sem megbántani.

36 Miután „korszakalkotó felismerése” még azelőtt megbukott, mielőtt levezette volna, remélem, belátja, hogy a Nobel-díjra még várnia kell, és hogy nagyon sokszor kell még a „pihentető délutáni alvásokból felébrednie” ahhoz, hogy bármit is letegyen a tudomány asztalára. Befejezésként elnézést kérek, nem volt szándékomban a lelkébe gázolni, de hát Ön provokálta ki, hogy szembesítsem az ismereteire, a tapintatlanságára és a „vitakultúrájára” vonatkozó siralmas valósággal! Én már az első levelemben megpróbáltam jobb belátásra bírni, így csak magára vethet. A történtek ellenére tudnia kell, hogy nem neheztelek Önre. Ebben a korban még bárkivel megeshet, hogy elragadja a hevület. És mert én sem vagyok hibátlan, így az esetből mindkettőnknek van mit tanulnia. * Ami a v = c problémáját illeti, a választ magától A. Einsteintől olvashatja, a 217. oldal 1. bekezdésében. Az x’ = 0 a K’ rendszer kezdőpontját jelenti (vagyis egy kiterjedés nélküli koordinátapontot), ami a gondolatkísérlet szerint v sebességgel halad a K-hoz képest, nyilvánvalóan nem c-nek megfelelő mértékű sebességgel (amit az elmélet egyébként is tilt), merthogy az (5) alatti alapképletek a fény mozgására lettek felírva, a K és K’ rendszerekben. Az x’ nem hosszt jelent tehát. De mert az x’ = 0 miatt b egyenlő lesz a-val (b = a), így v is egyenlő lesz c-vel (v = c), ami miatt a v nem kerülhet be a transzformációs képletekbe. De ha mégis, akkor a c-vel kiejtik egymást, amiből következően nemcsak az együttható nem jelenhet meg a levezetésben, de maga a transzformáció sem vezethető le. A v = c tehát ezt jelenti, mint következményt, és nem hosszkontrakciót. Azon túl természetesen, hogy a Lorentztranszformációnak semmi köze az anyagi testek és a fény sebességéhez. Az einsteini kontrakció misztikumáról már nem is szólva, merthogy az már nem fizika. Üdvözlettel: Murguly György

Tisztelt uram!

37

Hát igen. Én is tanulok a levelezésünkből. Elsősorban azt, hogy egy levelet nyugodtan, nem kapkodva kell megírni. Erősen meglátszik az előző levelemen a kapkodás, hogy minél hamarabb válaszoljak Önnek, azonban a fejtegetések lényege egyáltalán nem hibás! Megtanultam, hogy a másik fél nem feltétlen „érzi” a gondolatot. Meg is kell azt magyarázni. Nos ez a levél már nyugodt tempóban készül. Tudja, a maga ismeretei és meggyőződése alapján semmi okom nincs arra, hogy megsértődjem azon, amit írt nekem. Egyszerűbb dologra van szükség, hogy bizonyítsam az igazamat. Elmondom, mit is jelentenek az Ön által félreértelmezett fogalmak, és ezzel a végére gyakorlatilag sikerül is megmutatnom a nézete hibáit. Ugyan az előző levelemben már megígértem, hogy mindenféle személyes hangot ki fogok ölni a következő leveleimből, de engedjen meg egy szösszenetet tőlem: Kérdezett valamit: „miről akar velem vitatkozni?” Nos arról, amit szerintem egyáltalán nem ért, félreértelmez, és ebből hibás következtetéseket von le. Egyre jobban alakul ki az a kép Önről és a felkészültségéről, hogy a dilettantizmusa bizony jócskán meghaladja az enyémet. A kifejezés, amit alkalmaz rá (zagyvaság) egyértelműen azt mutatja, hogy nem tudott megküzdeni az értelmezésével, hibát ugyan nem talált, ugyanis nem találtam egyetlenegy bizonyítást, levezetést sem a könyvében erre. Az alapról van szó! Ezen alapelv bizonyítás nélküli tagadása az, amit Ön, mint alappillért használ fel a későbbi „cáfolataihoz”. Erre mondtam már az előző levelemben is. A pillér az, ami hibázik. Ezért nem is érti meg a továbbiakat, s a lényeget nem értve esik tévedésekbe. Tudja, ha komolyabban megpróbált már foglalkozni a relativitáselmélettel, bizony hamar rá kellene, hogy jöjjön arra, hogy mennyire piciny emberek vagyunk mi A. Einsteinhez, Planck-hoz, Gauss-hoz, Riemann-hoz, Lorentz-hez, Bólyaihoz, Lobacsevszkij-hez (és még sorolhatnám oldalakon kersztül) képest. Tulajdonképpen bátrabbnál is bátrabb dolog az, hogy ilyen egyszerű emberek mint mi, egyáltalán megpróbáljuk kétségbevonni azt amit Ők alkottak. Hogy miért értem meg magát (nem az eszmét, amit vall): Ha jól emlékszem, a maga könyvében is szerepel egy idézet, amely nagyjából azt mondja el, hogy a létezésünk, a gondolkodásunk a 18-20 éves korunkig felépített előítéletek halmaza. Ezzel teljesen egyetértek. Tudja az a gond, hogy a relativitáselmélet által tárgyalt fizikai megnyilvánulások olyan dolgokról szólnak, amelyeket közvetlenül semmilyen módon nem tudunk érzékelni. Ha vannak is a mi mindennapos, közvetlen, környezetünkhöz képest a fény sebességéhez közelítő haladású testek körülöttünk, azokat műszer nélkül, csupán a saját érzékszerveinkkel nem tudjuk észlelni. Abban a világban, amelyet az érzékszerveink felépítenek a számunkra, a relativitáselméletből adódó változások elhanyagolhatóan kicsik. Gyakorlatilag nem érzékelhetőek. Ezért is írja A. Einstein is azt, hogy a mindennapi életünk leírására megfelelő, elégséges a Newtoni fizika, és a hiba mértékének kicsiny volta miatt gyakorlatilag helyes is. Ezek a mindennapi észlelésből kialakult, az idegpályáinkba mélységesen beivódott „előítéletek” annyira erősek, hogy nagyon kemény erőfeszítést kívánnak meg azok a törekvések, hogy ezeknek látszólag ellentmondó információkat értelmezhessünk. Az idő folyamán ezek a mindennapos

38 tapasztalatokon alapuló következtetéseket őrző az idegpályák elmélyülnek. Minél idősebb valaki, annál inkább ellenkezik az agya az ellen, hogy valami olyat fogadjon el, amely ezeknek látszólag ellentmond. Nehéz. Megértem. Ennek okán viszont higgye el: sokkal nagyobb előnyben van valaki, aki kevésbé rabja a megszokott eszméknek, kevesebb idő volt még arra, hogy ezek az idegpályák mélyebbé, bejáratottabbá váljanak. Önben már megcsontosodtak ezek a tapasztalatok. Előítéletek alakultak ki minden olyan eszme ellen, amely ezt megváltoztatni igyekszik. Sokszor érzem én is azt, hogy bizony az elmém ellenkezik azzal, amit a józan, tudományosan megalapozott logikával levezettem. Ekkor van az, hogy megpróbálom más oldalról megközelíteni a dolgokat. Megpróbálok analógiákat keresni ahhoz, hogy érthetővé, emészthetővé váljanak a számomra. Sok munka, kemény harc az elmével. Ha sikerül az, hogy békét kössek vele nyertem. Új ismeretet nyertem. Nem megnyerni kell ezt a harcot, hanem megtalálni azt a megoldást, amely mindkét fél számára megfelelő, tehát mind a logikus levezetésnek, mind pedig az elmének olyan választ ad, amely helyes. Ha véleményt akarok alkotni róla, akkor addig keresem a megfelelő és logikus magyarázatot, ameddig meg nem találom. Ha ez nem sikerül, akkor viszont el kell ismernem, hogy nem tudom megérteni. Vagy segítséget kérek, és azzal sikerül megértenem, vagy elkönyvelem, hogy ez nem emészthető a számomra. A lényeg az, hogy ameddig nem találok számomra megfelelően értelmezhető, tiszta magyarázatot, addig nem mondhatok róla véleményt, nem is vethetem el. Én azt tartom, hogy valamit csak akkor ismerek, hogyha azt mindenféle szempontból és teljes mélységében megértem. Megértettem a fent leírt módon. Igen, eljutottam már oda, hogy ezt bizony kimondhatom a relativitáselmélet lényegével kapcsolatban. Azonban a teljes speciális relativitáselméletre ezt még nem mondatom ki, bár teljességében elolvastam és értelmeztem is (nekem ez nem azt jelenti, hogy látok egy képletet, s azt levezetve azt mondom, rendben van. Alább megmutatom, hogy maga már az alapelveknél ezt az utat követve veti el az elméletet). Még nem jutottam el oda, hogy ne jusson eszembe újra és újra kérdés. Akkor ismerem, ha „itt van benn” teljes egészében, s érzem, látom, mi miért is van leírva. Azonban amit eddig megértettem, az több mint elég arra, hogy az Ön cáfolatában lássam a hibát, és el is tudjam mondani, hogy mi is az. Ugyanígy vagyok az Ön könyvével is, hisz azóta volt időm és energiám arra, hogy végigolvassam. Kénytelen voltam, hiszen meg akartam tudni, nem lehetséges-e az, hogy van valami olyan is benne, amit ne tudnék ugyanarra a hibára visszavezetni. Valamiért nagyon zavarja az is, hogy „pihentető alvásból ébredve jutottam a felismerésre”. Uram. Ismeri azt, hogy HEURÉKA!? Igen azt! Nos az érzés, amit ott és akkor érzett Archimedes. Nos ez az érzés nem csak a zsenik privilégiuma. A magamfajta mindennapi embernek is lehet része benne. Naponta megesik sok-sok más, hozzám hasonló „egyszerű” emberrel a világon. A felismerés módja pedig nem vitathatja el magát a felismerést. Csak azt nem értem, hogy ez egyáltalán miért fontos? Nem értem magát. Miről beszél? Forradalmi felfedezésről? Nobel-díj? Uram! Magam mit gondol? Maga honnan veszi ezeket? Én semmi olyat nem akarok levezetni önnek, amit már ne tudna az emberiség! Méghozzá lassan 100 éve! A jelenlegi technikai

39 szintünket köszönhetjük neki, hiszen többek között ezt alkalmazva jutottunk el oda, ahol most vagyunk. Még csak arról sincs szó, hogy ezen ismereteket én összerendezve valamely más szemléletet alakítanék ki, amiért én bármiféle dicséretben részesülhetnék! Uram! Még egyszer kérdezem: honnan vesz ilyesmit? Az én célom az, hogy a magam hite és ismeretei szerint segítsek magának eljutni arra a felismerésre, hogy hibát vétve tévúton jár. Emellett lehetne ugyan az is, hogy megóvjam az érdeklődőként az Ön könyvét olvasókat attól, hogy elmenjenek az Ön hibás gondolatmenete irányába. Persze ez nem szükséges. Akik komolyan akarnak foglalkozni a speciális relativitáselmélettel, valamint azzal, hogy miképpen is működik körülöttünk a világ, hamar rájönnek arra, amire én is (és tudom, hogy ez magának valamiért fáj, de a két hónap bizony nem a relativitáselmélet lényegére kellett. Arra kevesebb is elég volt) és rájönnek: ez bizony egy tévút. Persze most ismét megsértődhet, pedig ez csak az én véleményem. Biztos vannak akik mást tartanak. Én ezt. Ahogy már a legelején mondtam: lehet hogy, esetleg mégis hibás az én véleményem. Én megengedem azt, hogy ha értelmes módon meg tudnak győzni, akkor megváltoztassam az álláspontomat. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem hiszek, avagy valamiért is kételkedek a tudásomban, avagy az elméleten. Ahhoz hogy vitázzunk, ahhoz, hogy „szívesen segíthessen”, magának értenie kell azt is, hogy én miért „nem értem” az Ön megközelítését, miért tartok mást a dologról. Hogy akarja elmagyarázni akkor, ha a benne rejlő, az önével ellenkező ismeretekből fakadó hibafeltételezését, és az abban való hitet nem is ismeri. Előbb talán meg kellene ismernie, majd azon elindulva, elmagyarázva a hibáit vezetne rá arra, hogy a maga gondolatmenete miért hibás. Nos szerintem EZ A VITA. Az nem, hogyha támogató igenek seregével elfogadva az álláspontját, futunk végig néhány levélen. A „zsarolást” el kell, hogy ismerjem. Megtettem, nem rossz szándékkal, ugyanis ha elengedem, Ön továbbra is abban a hitben fogja élni az életét, hogy valami olyat alkotott (Nocsak! Rájöttem! Innen jött a Nobel-díj! Lehet, hogy itt igaz a gyermeki mondás: mindenki magából indul ki?) ami korszakalkotó. Higgye el, ha tényleg ilyet szeretne tenni, akkor jó, ha azt is megteszi azt, hogy megáll időnként, ha kétségeket próbálnak ébreszteni Önben, és akkor nyitottan a másik véleményére, megvizsgálja újra azt, hogy az aktuális helyzetben még mindig megállja-e a helyét az, amit kigondolt. Az idő folyamán a dolgok változnak. Ez csak egy tanács. Nem az én „támadásomra” érvényes, hiszen én csak egy több mint kilencven éves elmélet szerint vonom kétségbe az igazát. Szó sincs, a változó szelek okozta, „új” eszmék miatti vizsgálatról. Azt mondja, nem kérdezek, kioktatok. Nem. Ez tévedés! Véleményt mondok, álláspontot ismertetek. Mindez eleve felteszi azt a kiáltó kérdést és kérést: mondja meg mi a hiba a gondolatmenetemben! Tudja, az amit teszek, tökéletes analógiája annak, amit Ön a könyvével tett. Itt annyi a különbség, hogy én várom a választ! Várom, hogy bizonyítsa be, hogy amit mondok miért nem igaz maga szerint. Mutassa meg, magyarázza meg, hogy miért gondolom rosszul a dolgot. Tegye hát meg! Számomra ez a VITA! Ha egy vita nem ilyen, akkor megkérem, tanítson meg vitatkozni! Ne ez legyen az akadálya annak, hogy megérthessük egymást. A levelek felhasználása egyébként mindenképpen meg fog történni. Ha esetleg tényleg könyv lesz belőle, ez fogja az alapját képezni. És ha a könyvet megírom (nagyon sokan biztatnak és várják) abban nem lesz semmi újdonság. Maximum azt

40 akarom megtenni a segítségével, hogy más magyarázattal egy picit közelebb hozzam az emberekhez ezt a tévesen kultikusnak vélt és bonyolultnak hitt speciális relativitáselméletet.

A környezetem? Ha a környezetem véleménye esetleg érdekli (főleg a hozzáértőké), az egyetlen egyet fejez ki: azt, hogy miért foglalkozom egyáltalán magával és a maga könyvével. Semmi értelme. Ennyi a vélemény. Én (még) úgy tartom, van értelme. (Remélem, ezt már végre a tiszteletem jelének veszi). Most pedig lépjünk túl a személyes dolgokon. Nos az utolsó levele ismét igen vehemens, lendületes, erőteljes…….. azonban teljes egészében hibás. A fentebb az univerzálisan állandó fénysebesség jelentésének Ön által megtett kifejtése teljes egészében hibás. Ahogy elolvassa az ember, azonnal látja, hogy Ön gyakorlatilag elakadt az elmélet lényegének elején. Ön azt írja: A c + v és c – v tehát nem azt jelenti, hogy a fénysebesség egyszer több, másszor meg kevesebb (az mindig ugyanannyi, vagyis c) hanem hogy a Földhöz, annak egy adott pontjához viszonyítva két sebesség van jelen, az egyik a fény c sebessége, a másik egy anyagi test (vonatkoztatási rendszer) v sebessége, melyek attól függően, hogy egymáshoz képest milyen irányúak, részben vagy egészben összeadódnak, vagy éppen kivonódnak egymásból. (Ez adja a fény és az anyagi testek egymáshoz viszonyított relatív sebességét.) Meg fog lepődni: a fény és a földhöz képes mozgó anyagi testek egymáshoz viszonyított sebessége minden esetben egyenlő a fény sebességének értékével! Ezt jelenti a fény sebességének univerzális állandóságát (invarianciáját) a lehető legszabatosabban megfogalmazva. Nem én szerintem, hanem A. Einstein speciális relativitáselmélete szerint. Én csak, (mint ahogy sokan mások is) értem azt, hogy miért. Azt írja megcáfolt. Semmit nem cáfolt, ugyanis még csak oda sem tudtunk az eddigiekben eljutni, hogy végigvezessem miért is hibás az, amit gondol. Megtettem már azt, hogy megpróbáltam elmagyarázni miért tartom úgy, hogy minden egyes bizonyítása ugyanarra az egy hibára vezethető vissza. A lentebb következő végigvezetés megmutatja azt, hogy a filozófiai fejtegetései miért hibásak. Elmondtam azt, hogy a Lorentz-transzformáció ehhez egyelőre még nem szükséges. (sorra fog kerülni ígérem) Magát a levezetést (magyarázatot), ami alapján el lehetne döntenie, meg lehetne magyaráznia, hogy miért rossz az én (és sok-sok tudós, akikhez én persze nem is mérhetem magam) elképzelésem, még meg sem tettem. Talán az lenne a teljesen tiszta megoldás, hogy ezt végigviszi velem, és megpróbál megérteni. Ha megértett, az után természetesen már megteheti azt, hogy a tudásomat bármiféle módon is aposztrofálja. Addig ez talán nem igazán helyes. Hiszen maga is tudja, hogyne tudná, hiszen magának is biztos van gyereke, hogy akár a kicsi gyermekek is

41 tudnak olyat mondani, meg tudnak dolgokat úgy érteni, ahogy az a helyes, és nekünk még csak eszükbe sem jut így megközelíteni. Sőt. Tanulni mindenkitől lehet. Ők még tudnak másképpen gondolkodni. Az életkor, és az, hogy a másik hogyan, mennyi idő alatt, milyen módon jutott az ismerethez talán teljesen mindegy. Az intelligencia nem életkorfüggő. Mindenkitől lehet tanulni. Ezt Ön is megerősítette a levelében. Nem tudom, mi lenne, ha most elárulnám magának, hogy egy 83 éves Akadémiai fizikaprofesszor vagyok, aki ingkongnitóban szeretné elmondani a véleményét? Mennyiben változnának a dolgok? Akkor megtisztelő lenne az érdeklődés, és úgy érezné érdemes vitatkozni? Talán csak annyit tenne ez, hogy a levele nagy részét kitevő feltételezése, mármint a felkészültségemmel kapcsolatban hiányozna. Akkor viszont szinte alig kapnék vissza értékelhető választ magától. Nem ezen kellene, hogy múljanak a dolgok. Döntse el, hogy hajlandó-e egyáltalán elolvasni a magyarázatomat, avagy nem. Ha nem, legyen. Ez a fajta meghátrálás egyértelműen azt jelentené, hogy nem tudja megvédeni az álláspontját. Az hogy ezt én, vagy más hogyan fogja értékelni az már egy más dolog. Én mindenesetre most már leírom ide az álláspontomat.

Egy teljesen egyszerű probléma az, amit először szeretnék most bemutatni a vitánkból: Szeretném megmutatni azt, hogy miközben ellentmondást, hibákat kiált, mennyire merev és mennyire nem mutat hajlandóságot arra, hogy egyáltalán értelmezze azt, amit írok. Ezek igen egyszerű dolgok. Ha ezt a kis dolgon végig tudunk szaladni, akkor talán meg tudjuk ezt tenni a komolyabb dolgokkal is. Azt kell feltételeznem, hogy a most következőhöz hasonló alapossággal értelmezte minden egyes megjegyzésemet. Nos először a környezet következzen előző levelekből: Én írtam: „Amennyiben csak a fény egyik végpontból a másikig terjedése érdekel minket, akkor a legegyszerűbb (és teljesen helyes) ha TB=0 Vagyis: TA=rBA/(C+v)” Ön írta: „A másik hiba, amit elkövetett, a TA = rBA/(C+v) képlettel kapcsolatos. TB ugyanis nem lehet egyenlő nullával, mert akkor a fény nem érkezhet a B pontba, hogy aztán onnan visszaindulhasson az A-ba. Arról nem is szólva, hogy a TB időpontot jelent, a B pontba érkezés időpontját. Ebből következően a TA is csak időpontot jelenthet. Egyébként nem TA, hanem t’A, ami a t’A – tB, időtartamot (intervallumot) kifejező összefüggésben az A pontba történő visszaérkezés időpontját jelenti. Egyszerűsítve a

42 problémát: a klasszikus t = s/v-ben a t mindig időtartamot jelent, és soha nem időpontot. Egy időponttal ebben az összefüggésben (sebesség-út-idő) nem lehet mit kezdeni. (De ilyen (hirtelen ötletből jött) melléfogások bárkivel megeshetnek. Lehet, hogy már azóta rá is jött.)” Én írtam: „Nem értem mi a baja azzal, Hogy TB-t nullának vettem fel! Azzal, hogy megmondtam azt, hogy csak a haladásirányú fázist vizsgáltam, megengedhettem ezt magamnak. Méghozzá anélkül, hogy ezzel bármi hibát vétettem volna. Akkor átfogalmazom, ha ennyire a jelölések rabjai vagyunk (pedig a lényeg nem ezen áll vagy bukik) Tehát: Azt vizsgálom, hogy a rúd B pontjából indított fénysugár (mely, mint információhordozó, a B pontnak a fény kiindulási időpontjában, a térben való elhelyezkedését hordozza magával) milyen időpontban érkezik meg a rúd A pontjába. Innentől kezdve ez megfelel annak a kritériumnak is, hogy a TA nem csak időpont, hanem időtartam is egyben. Ha Ön szükségesnek tartja, használhatjuk a TA=t’a jelölést is de ha görcsösen ragaszkodik az eredeti gondolatkísérlet jelöléseihez, akkor azt is írhatjuk, hogy TA-TB=t’A-tB Ez teljesen egyenértékű azzal, amit az előző levelemben írtam Önnek. Nincs értelme vitatkozni, hiszen Ön is „szarvashibát” vétett mikor azt írta: Egyébként nem TA, hanem t’A, ami a t’A – tB .” Beszúrás tőlem: Itt bizony, az utolsó kiemelés esetében el kell ismernem, hogy az idézett mondat csonka, (egy hibás vessző segített a mondat szétvágásában) és bizony a teljes mondat igaz. De az én eredeti felvetésemmel kapcsolatban indifferens. Elnézést kérek érte. Ön írta: „Ami a t’A – tB = rBA/(c+v) képletet illeti, a teljes képlet írja le a fény B-ből A-ba tartó visszaútját, vagyis ennek az útnak az elemzéséhez a képleten semmit nem kell módosítani. A könyvemben idézett gondolatkísérlet a két képlettel eleve két részre van bontva, egy oda- és egy visszaútra. Ha figyelmesebben olvassa el azt, amit erről korábban írtam, akkor arra is rájön, hogy nem követtem el szarvashibát.” Ennyit az idézetekről: Lássuk hát a gondolatkísérlet képi megfogalmazását:

43

1. ábra

Az „A” a rúd kezdőpontja. „B” a rúd végpontja. A „v” a rúd sebessége. A „V” a fény sebessége. A „tA” a fénysugár indulási időpontja „A” pontból. A „tB” az „A” pontból indított fénysugár „B” pontba érkezésének időpontja. A „t’A” a „B” pontból visszainduló fény „A” pontba érkezésének időpontja. A fenti jelölések alapján ugye: tA tB

r AB


t ' A tB


V v r AB V v 

Ahol „rBA” a rúd hossza, vagyis az x irányú távolság „A” és „B” pont között. Nos Ön azt mondta, nem lehet az A pont felé tartó fény útját leírni, majd azzal megmagyarázni bármit is, ha a tB=0. Miért uram? A fény csak az A pontból képes elindulni? A B pontból nem? Miért? Amennyiben én csak a visszautat vizsgálom semmiféle hibát nem vétek (bár ön azt mondja, ezt teszem) azzal, hogy kijelentem: tB legyen 0. Megmutatom miért írtam azt, hogy vehetjük tB-t nullának, azzal együtt, hogy milyen esetben igaz ez:

44 Nos akkor itt egy újabb ábra ugyanarról a témáról:

2. ábra Semmi mást nem tettem még csak behelyeztem egy koordinátarendszert az „A” pontba. Kérem, szóljon, ha valamit rosszul tennék! A következő ábra:

3. ábra Hihetetlen, de ez teljesen azonos a fentivel. Ugyanabból készült, csak letakartam (kitöröltem) egy részét. Azt a részét, amire nekem a fény „B"-ből „A”-ba történő mozgását mutatja. Minden, ami fontos, rajta maradt a grafikonon. Ez értelmezésében annyit jelent, hogy a fényt „B”-ből indítom el „A” felé! Ennyi! Megtehetem. Semmi

45 nem tiltja. (legfeljebb Ön) Ugyanis én most csak erről szeretnék beszélni. Megtehetem? Véleményem szerint igen. Nos a következő ábrán pedig már csak annyit tettem, hogy visszatértem az eredeti megjelöléseimhez. Azokhoz, amelyeket Önnek leírtam.

4. ábra Az utóbbi két grafikon esetében minden további nélkül kijelenthetem azt, hogy tB = 0, és azt is hogy tA=rBA/(V+v) ahol tA annak okán, hogy tB=0, időintervallumot is jelent. Nos ez annyiban tér el attól, amit én az elején mondtam Önnek, hogy ott még az elméletben a fény sebességének későbbi jelölésére használt c-t írtam be (ezt külön meg is jegyezve Önnek) valamint azzal, hogy ott az idő jelölésében meghagytam TA jelölést, mint időpontot. Ezt azért tettem (lehet hogy hiba?) mert ezen a diagrammon ennek az időpontnak az értéke megegyezik az addig eltelt idővel. Tehát? Mint érték időtartamot is jelez! Ahhoz pedig, hogy a kontrakciót valamint a fény univerzális állandóságát elmagyarázzam alapként nekem ez a diagram szükséges! A kérdésem: Hibáztam-e eddig valahol? Fontos: Nekem ez a diagramm volt a célom! Ha úgy jobban tetszik: én ezzel a diagrammal akarom elmagyarázni az álláspontomat. Ez ugyan csak a fény egy irányú haladását vizsgálja, azonban ahogy azt a régebbi levelemben írtam: a levezetés menete lényegében mindkét irányban azonos, de ez az irány azért érdekesebb, mert az Ön számára elfogadhatatlan c+v=c ebben az esetben bukkan fel. Ha úgy kell, azt mondom ez az én magyarázó diagramom. A maga hibáját mutatja az, hogy a fény egy irányú terjedése esetén már el sem tudja képezni, hogy a fény sebessége invariáns. Idézet Öntől: Ami a t’A – tB = rBA/(c+v) képletet illeti, a teljes képlet írja le a fény B-ből A-ba tartó visszaútját, vagyis ennek az útnak az elemzéséhez a képleten semmit nem kell

46 módosítani. A könyvemben idézett gondolatkísérlet a két képlettel eleve két részre van bontva, egy oda- és egy visszaútra Erre a fentiek után csak egy reakcióm van: Uram! Egy picit elszakadhatnánk Öntől, a könyvétől, és elmondhatom a magam gondolatait is? Méghozzá a magam módján? Legyen szíves meghallgatni! Majd ha végigvezettem egyértelmű lesz, miről is beszélek. Azt fogom megmutatni, (ismételve a fent leírtakat), hogy a fény sebessége egy iránya terjedve is invariáns. Elkeserítő, hogy ilyen semmi dolgokkal kell foglalkozni. Nos menjünk egy kicsit komolyabb vizekre végre: Egy fontos idézet Öntől, melyet a magyarázatom végén újra elő fogok venni: „Tudja, az okos ember, ha nem ért egyet valamilyen tudományos állítással, akkor mindenekelőtt megpróbál rájönni arra, hogy aki azt állította, vajon miért tette, és elsősorban nem az illető tudását becsüli le, veszi semmibe, hanem önmaga álláspontját vizsgálja többször és többféleképpen felül.” Uram vigyázzon! Az ausztrál bennszülöttek tudják azt, hogy a rosszul eldobott bumeráng bizony kiszámíthatatlan módon tér vissza! Nos a következőkben azt fogom bemutatni, hogy hogyan is tettem én azt, amit irt, (pedig nem vagyok olyan okos) a speciális relativitáselmélettel. Önnel ellentétben. Néhány érdekes idézet Öntől, ami megmutatja azt, hogy bár azt írja körültekintő, mindenre kiterjedő kutatómunkát végzett (majd mindjárt meglátjuk ezt is) mégis azt mutatja, hogy csak a lényeg megértése maradt ki, és azt így nem is alkalmazza.

Ehelyett a következő kijelentésekkel operál: Idézet Öntől: „Annyira ostobának nézett engem is, és 100 évre visszamenőleg a témában mindenkit, hogy feltételezte, nem jöttünk rá arra, amire Ön? Hogy nem tudjuk, hogy a fény sebessége ugyanúgy állandó, mint a hangé, és hogy ha c + v vagy c – v esetén a ténylegesen megtett út és felhasznál idő alapján kiszámítjuk a fénysebességet, az mindig c? Nem gondolja, hogy mindenki más ilyen mértékű lebecsülése vall ostobaságra?” Amit írt, az ebben a formában hibás most is. Ugyanis a mozgó rendszerből „érzékelt”, álló rendszerben mért út és az álló rendszer ideje szerint ténylegesen felhasznált idő

47 alapján a mozgó rendszerben a fény sebességének értéke azonos az álló rendszerben mért fénysebesség értékével! De ez még csak egy kicsiny része az elméletnek. Maga alaposan lebecsül engem uram. A fenti ábrákon már bemutatott egy irányban terjedő fény esetén fogom elmagyarázni magának azt, hogy a fény sebessége miért invariáns. Az egy további kérdés, hogy az álló rendszer mértékeit bizony teljesen érthető okok miatt hozzá kell igazítani az itt érzékelt környezethez. Nem csak úgy, azért hogy igazoljunk vele bármilyen kísérletet, avagy, hogy alkalmazhassunk egy már létező levezetést. Okkal! Megmagyarázható, levezethető okkal. Meglepő lesz, de nem csak a gondolatkísérlet egészében vizsgálva igaz a fény univerzális állandósága, hanem akkor is, ha azt csak egy irányú terjedése alatt vizsgáljuk. Maga odáig sem jutott el az elmélet megértésében, hogy ezt megpróbálja értelmezni. Maga azt hiszi egyszerűen az oda-, és visszaút összegzéséből és az annak befutásához szükséges időből kapjuk vissza az eredeti sebességet! Hogy nem érti, azt a legjobban azok a példák mutatják, amikor ez az oda-vissza út, csak egy oda, avagy agy visszaúttá változik. Ott ugyanis ezzel a hibásan jónak hitt átlagolással, természetesen nem kaphatta vissza a fénysebesség értékét. Hiába, itt bizony ehhez hiányozna a másik út. Ilyen esetek például a sebességméréses példák, amelyek bizony több sebből véreznek. Maga nem csak engem becsül le ebben a levélváltásban (nem is kicsit), hanem minden picivel is komolyabb gondolkodót a világon. A témával foglalkozók pedig azon a piciny göröngyön, amin maga elbukik minden valószínűséggel könnyedén túljutottak. Én az eddigi leveleimben azt a hibát követtem el, hogy azt feltételeztem, hogy ennél tovább eljutott, s már csak az isteni szikra hiányzik a felismeréshez. Tévedtem. Még az alapoknak az alapjait kell először megnéznünk. Mindez azt bizonyítja, hogy maga az, aki bizony egyáltalán nem érti mi is az a kontrakció, és bizony azt is, hogy sejtése sincs arról, hogy mit jelent a fény sebességének univerzális állandósága (invarianciája). Ami kezd körvonalazódni, hogy Ön csak képleteket néz, s nem nézi meg azok tartalmát. Nem néz a dolgok mögé, hogy mit is ír le a képlet. Itt pedig ez bizony szükséges. Ezt több felvetése is igazolja. Nos nekem is vannak kedvenceim. Az egyik legjobb talán ez:

Idézet Öntől: „A. Einstein ott követte el a hibát, hogy a Földhöz képest mozgásban lévő rendszerekre vonatkozóan is azt állította, hogy a fény azokhoz képest is úgy viselkedik, mint a Földhöz viszonyítva, vagyis hogy hozzájuk képest is minden irányban úgy állandó a sebessége, hogy közben mint ahogy a Földnek, azoknak sem lehet a fényhez képest kimutatható v sebességük, a nyilvánvaló mozgásuk ellenére sem. Mintha a fénysebességhez képest nem lehetne elmozdulniuk (ld. a könyvem 185. oldala utolsó 12 sorát, A. Einstein előadásában).” Bocsánat uram! Egyszer ezt már elmondtam: Ilyet soha senki nem állított! (mármint azt, hogy „Mintha a fénysebességhez képest nem lehetne elmozdulniuk”) Egyedül maga hámozta ki ezt a nyilvánvaló képtelenséget. A. Einstein egy szóval sem állította ezt. Az előadásában ilyesmi nem hangzik el! Ellenőrizheti bárki! Ez csupán a maga, alapismeretek hiányából adódó hibás spekulációja!

48 Elegendő lenne A. Einstein, a speciális és általános relativitáselmélet című könyvét elolvasni és megérteni. Ott az én magyarázatomnál sokkal pontosabban van leírva minden. Ha tényleg érti, akkor legyen szíves, mondja meg, miért nevezi badarságnak? Ugyanis ezen a kijelentésen kívül semmi olyan magyarázatot nem adott az Ön véleményéhez, ami alapot adna arra, hogy elvethesse. Legyen szíves, magyarázza meg a kedves olvasóknak, hogy miért „badarság”, ha már a könyvében ezt elfelejtette megtenni! Legyen szíves megmutatni a levezetésben a hibát, amiből erre a következtetésre jutott! Ugyan miért nem tette ezt meg? ……………. Elmondtam már: a fénysebesség univerzális volta még különösebben komoly matematikai alapok nélkül is megérthető. Meg sem próbálja az A. Einstein által publikált, ezt leíró a fejtegetést végigvezetni és értelmezni, majd a maga szempontjai alapján cáfolni! Tulajdonképpen itt jöttem rá, hogy igaza van azoknak, akik arra próbálnak rávenni, hogy ne foglalkozzam magával és a nevetséges, hibákat hibára halmozó könyvével. Most én itt mégis végigviszem a magam módján. Lesz alkalma arra, hogy ha akarja, megmutassa benne a hibát. Tegye meg! Idézet Öntől: „Abban, a fénysebesség értelmezésével kapcsolatban azt a hibát követte el, hogy a kontrakcióra (mérőeszközök és megtett út megrövidülése) vonatkozó, a misztikumok világába illő einsteini állítást igaznak fogadta el, és azzal próbálja magyarázni saját elképzelését.”

Misztikumok világába illő? Uram! Ez magyarul annyit jelent, hogy, ezt, ami az alapja az egész elméletnek, egyáltalán nem érti. A misztikumok nem igazán megmagyarázhatóak. Maga a szó hordozza ezt a jelentéstartalmat. Hibás? Miért? Uram! Ha ezt nem érti meg, és nem tudja alkalmazni, vagy pedig nem tudja bizonyítani, hogy helytelen akkor ÖN az, aki nem ért dolgokat. Ön az, aki hite ellenére felkészületlen. Ön az, aki olyasmiről beszél, amiről fogalma sincs! Maga nem is tudja azt, hogy mit cáfol! (Ezt kiemeljem, mint sértést, mert az eddigiek alapján annak fogja venni, vagy majd megteszi maga?) Mivel semmi módon nem tudta (és nem is próbálta) ezt az eddigiek folyamán (legfőképpen a könyvében) cáfolni bizony nekem megmarad a magam (és akkor hagy álljak már én is mások mögé, újra, tükröt tartva magának) és sok-sokezer tudós és fizikus véleménye! Folytassam? Gyalázat, hogy ennyi ember munkáját és értelmi képességeit veszi semmibe, degradálja azt. Maga annyira ostobának nézi Őket (a rengeteg, az elmélet használata útján nekik köszönhető, ténylegesen korszakalkotó találmányuk, s a rengeteg bizonytó kísérlet), hogy azt képzeli, nem jöttek volna rá arra, hogy ha hiba (méghozzá ilyen nevetségesen egyszerűen kimutatható hiba, amelyet maga úgy hisz, hogy megtalált) van a speciális, és ebből fakadóan az általános relativitáselméletben? A fentebbi felindulása, melyben az utóbbi száz évben

49 a témával foglalkozókról azt állítja, hogy a speciális relativitás-elméletnél magához hasonlóan gondolkodnak, bizony nagyon nagy sértés. Mire e levél végére érünk, meglátja. S meglátja azt is, miért nem akarták a hozzáértő kiadók kiadni a könyvét. Szégyen arra a fizikusra is, aki a könyvét végigolvasva nem látta azt, hogy mihez adta a nevét.(Tükör vége). Képzelje! Ha nagyon megerőltetem magam, én is tudok ilyeneket írni. Szégyellem is magam miatta! Akkor menjünk csak sorban. Hátha az érthetetlen és értelmetlen sértődöttségén kívül kapunk valami érdemi magyarázatot is Öntől azon kívül, hogy a kontrakció, az einsteini kontrakció, és a fénysebesség univerzális állandósága (invariancia) valamint az idődilatáció „badarság”. Lássuk az Ön által felhozott (csak az érdemiekben persze, hiszen azt az okfejtést, hogy „badarság” vagy „zagyvaság” nem tudom semmilyen módon felülmúlni) érvelések hibáit. Először egy rövid információ: A. Einstein nem a MM-kísérlet alapján mondta ki a fény sebességének univerzális állandóságát. Azzal a kísérlet egyértelműen megmagyarázható. Fordítva nézve: a kísérlet alátámasztja az elméletet. Maximum, mint gondolatébresztő jelentkezhetett az elmélet kidolgozásánál. Az elmélet egyetlen elemét sem alapozza a kísérletre. Ellenőrizhető magában az elmélet leírásában. Csupán a gyakorlati tapasztalatok felsorolásánál említi. De hagy használjak fel egy idézetet a Fizikai Szemle 2004/8. számában megjelent Hraskó Péter: „Minden másképp van?” című írásából, melyben kiemelve Pollányi Mihályt idézi: „Polányi Mihály 1953-ban levélben megkérdezte Einsteintől, hogy mi volt a Michelson-Morley-kísérlet szerepe a relativitáselmélet létrejöttében. Einstein válasza akkori asszisztense, nemrég elhunyt kollégánk, Balázs Nándor közvetítésével jutott el Polányihoz: “Ma beszéltem Eisteinnel azokról az alapeszmékről, amelyek a speciális relativitáselmélethez elvezették. Az eredmény nagyjából a következő: lényegében két problémán való elmélkedésnek volt alapvető jelentősége. 1) Az egyik, amelyre utal önéletrajzi vázlatában, annak a megfigyelőnek a benyomásaival kapcsolatos, aki fénysebességgel mozog és egy fényhullámot néz; 2) a másik a szimmetria hiánya volt az áramelemek és a mágnesek között (a mozgó közegek elektrodinamikájában a relativitáselmélet előtt nagy különbséget jelentett, hogy valaki egy árammal átjárt vezetőt mozgat egy mágneshez viszonyítva, vagy pedig egy mágnest a vezetőhöz képest). 1) azt sugallta neki, hogy a fénysebességnek kitüntetett szerepet kell játszania; 2) azért tűnt különösnek, mivel úgy érezte, hogy ha más esetekben a jelenségeket mindig a relatív sebesség határozza meg, miért lenne a vezető és a mágnes esete kivétel?

50 A Michelson-Morley-kísérletnek nem volt szerepe az elmélet megalapozásában. Akkor ismerkedett meg vele, amikor Lorentz cikkét olvasta ennek a kísérletnek az elméletéről (természetesen nem emlékszik pontosan rá, hogy mikor, de még a saját cikkének megírása előtt), de ez nem hatott Einstein megfontolásaira, és a relativitáselméletet egyáltalán nem azért hozta létre, hogy megmagyarázza a kísérlet eredményét.” A relativitáselmélet igazsága sohasem múlt egyetlen laboratóriumi kísérlet kimenetelén. A megjelenésekor azért fogadták el, mert összhangba tudta hozni az inerciarendszerek ekvivalenciáját Maxwell elektrodinamikájával, amelyeket különkülön jelentős tapasztalati anyag támasztott alá. Azóta az is kiderült, hogy az elmélet teljesítőképessége egészen rendkívüli. Az elemi részecskék fizikájától kezdve a kvantumelektrodinamikán, az atomenergetikán, a szupergyorsítókon keresztül a modern gravitációelméletig - ezek a nagy és eredményes tudományterületek mind “ugyanazon operációs rendszer alatt” működnek, amelynek a neve: speciális relativitáselmélet. Tisztelettel kell közelednünk hozzá. „ Menjünk tovább! A c+v, c-v jelenléte a Michelson-Morley kísérletben: Ha képes szétbontani a kísérlet elemeit, meg fogja látni, hogy bizony a rendszer (a föld és az azon elhelyezett mérőműszer) az univerzumban bármihez képest vonatkoztatható mozgása alapján létezik az elméletileg mérendőnek titulált c+v és c-v sebesség. Itt az alap, hogy a föld forgási sebessége 30 km/s. Alapként az Ön által szült, föld által gerjesztett éter (a szükségtelenségét bizonyító későbbi levezetés miatt is) nem létezik. Alapvető ismeret az, hogy a fény a kibocsátó eszköz sebességétől függetlenül c sebességgel terjed. Ennek okán, a föld mozgásának irányában a műszerben elhelyezett inferométerre a vele szemben elhelyezett tükörről a fénynek a fény+a föld sebességével kellene a hétköznapi felfogás szerint érkeznie. Itt is van a c+v. Maga ezt nem találta meg? A fény ezen összeadás szerinti sebességének érzékeléséhez az egyetlen valós vonatkoztatási rendszer a tükör és az inferométer között van, az érzékelés egyetlen lehetséges pontja az inferométer. Itt kell megvizsgálni azt, hogy mi is történik. Itt egyértelműen megtalálható a gondolatkísérlet analógiája. Csak el kell jutni oda, hogy meglássa az ember, hogy ez a kísérlet szétbontható több részre. Tehát a tükör felől érkező fény az inferométerből nézve a „hétköznapi” értelemben vettek szerint bizony c+v sebességgel kellene (!) hogy haladjon. Természetesen a félig áteresztő tükörtől az inferométerrel szemben elhelyezkedő tükörig ez, a fentebb írt módon értelmezendő sebesség pedig c-v kellene (!) hogy legyen. A teljes kísérlet megfeleltethető az einsteini gondolatkísérletnek. Amennyiben a gondolatkísérletből következő levezetést nem tudja cáfolni akkor a teljes, maga által szült „föld által gerjesztett éter” elmélet hibás, hiszen ekkor szükségtelen a léte. Ezzel kapcsolatban a másik kijelentésem már leírtam: Amennyiben a föld környezetén kívül nem létezik olyan rendszer, amelyben a fény sebességének értéke más, mint a rendszerünkben mért fénysebesség, akkor eleve nincs szüksége erre, a levezetés és bizonyítás hiányában árva szüleményre. A hit csak gonosz mostohaszülő lehet ezen elméletben. Idézem:

51 „A Michelson-Morley kísérletnél, melynek félreértelmezése alapján A. Einstein az univerzálisan állandó fénysebességet kimondta, nincsen szó c + v és c – v-ről.” Tehát amit itt kijelent az NEM IGAZ! Idézet: és a Sagnac-féle kísérlet kapcsán beszél, mint korszakalkotó felismerésről. Ön két, ténylegesen megtett út valóságos különbségét nevezi kontrakciónak. Nem uram! Meg fogja látni, hogy nem! Ott én Önnek csak azt az egyetlen lehetséges vonatkoztatási rendszert specifikáltam, ahol a fény sebessége elméletileg magasabb lehet c-nél. Innentől a kísérlet ismét egyértelműen megfeleltethető a gondolatkísérletnek, avagy részeire bontva annak egyik vagy másik szakaszának. Az ezen a rendszeren belüli einsteini kontrakció egy további lépés eredménye. De ami az én számomra mosolyogtató, hogy Ön itt még csak a fény tükörtől az érzékelőbe jutásának időkülönbsége miatt kialakuló, első lépésként értelmezhető optikai hosszváltozásig sem jut el (Fitzgerald kontrakció). Maga leragadt a Galileitranszformációnál! Ez a kijelentése ismét azt bizonyítja, hogy az a bizonyos felkészültség azért eléggé hiányos. Amit itt kijelent NEM IGAZ! Egy dologban nagyon könnyen össze lehet foglalni a másik nagy (még az eddigieknél is nagyobb) hibáját: Maga soha nem ott veszi fel a vonatkoztatási rendszert, ahol az elméleti c+v sebesség fellép. SOHA! Maga mindig a külső, az álló rendszerben képes csak gondolkodni minden egyes „cáfolatánál”. Ezt viccesen akár nevezhetnénk földhözragadtságnak is? Például: az aszfaltról beszél a sebességmérésnél, miközben a vonatkoztatási rendszer az autó és a mérőberendezés? Ez esetben kit érdekel az aszfalt? Az aszfalt, az álló vonatkoztatási rendszerben mozdulatlanként definiált mérőberendezéshez képest egy moccanást sem fog tenni, ha megfeszülünk, akkor sem. Az, hogy a róla beérkező fény hogy mutatja meg a számunkra, ha állunk, és hogyan akkor, ha mozgunk rajta, az már egy másik kérdés. Érdekes, de itt éppen semmi köze a jelen példához. Semmiféle hatással nem bír arra. A jel beérkezésének időpontjában az autó lesz máshol az aszfalton, a sebességmérő készülékhez képest, mint amikor a jel visszaindult tőle az felé. De álljunk csak meg egy pillanatra! Egy fontos momentum! Ez a példa azért nem helyes a speciális relativitás szempontjából, mert a mérési elv sajnos a gyakorlatban nem így működik. Nem is véletlen van az, hogy más módszereket alkalmaznak. Nos, nézzük csak meg ezen módszereket! Tudom a lényeg szempontjából (amit képzelje mégis megértettem, mert hajlandó voltam gondolkodni azon, amit ki szeretett volna fejezni, a lényeget fontosabbnak tartva inkább túlléptem a hibáján), de szeretném megkérni, hogy adjon már meg nekem egy olyan, mindennapi, a rendfenntartóink által használt sebességmérő készülék típust (tarfipax), amely a sebességet a fény doppler effektus által okozott saját frekvenciaváltozásának mérése alapján működik! De mondjon egy olyan mindennapi eszközt, amellyel megméri a fény sebességét! Kíváncsian várom. Ha találna ilyet, az sem változtatna ugyan a lényegen, de a körültekintését ez is jellemzi, hogy nem tudja, hogy a normál traffipax

52 a hang vagy radarsugárzás elven működik, mely esetében a jel kibocsátása periodikus (nem a kibocsátott mérőközeg saját frekvenciája), s e periodicitás doppler effektus általi megváltozását mérik, a lézeres sebességmérés pedig optikailag méri a lézernyaláb koherencia ellenére létező terítését. További lehetőség a többszörös távolságmérés, és az ezen mérések között eltelt idő eltelte által meghatározni a sebességet. És miért? Egy picit gondolkodjunk nagyobb mértékekben! A legtöbb csillag sebessége mindössze 10 és 30 km/s között van, s csak néhányuké éri el a 300 km/s-ot. Mivel a fény közel 300 000 km/s sebességgel terjed (megközelítőleg 1072 millió kilométer óránként), a frekvenciák várt elváltozásai kicsik, mindössze egy ezreléknyit térnek el a valós frekvenciától ilyen sebességeknél. Nos, ehhez képest az ön autója nagyságrendekkel alacsonyabb sebességgel halad! Itt egy érdekes információ, hogy az utóbbi években felfedezett, legtávolabbi galaxis távolodási sebessége a fény sebességének 95%-a. Azonban ennek a jelentősége a speciális relativitáselmélet szempontjából nem nagy. Az általános relativitáselmélet és a világmindenség modelljének kialakításában annál nagyobb. De ismét egy vélemény: Maga körültekintő és felkészült, mindenféle ismeretnek a birtokában van, ami a könyv írásának felelőssége megkíván ugye? Egy ilyen hiba az egyik legfőbb igazoló tényező esetében? Hm… Itt ki is mondhatjuk, hogy a maga által a legfőbb cáfolatként felhozott sebességmérési elv, a traffipax bizony tévesen lett, mint fő cáfoló elem megállapítva. Tehát ez a cáfolata megbukott! Itt még csak a traffipaxról, és nem arról az elvről beszélek, amit ki szeretett volna fejezni vele. Egyelőre: A traffipaxos megállapítása, s az, hogy az a mindennapok gyakorlatában cáfolja a relativitás-elméletet, NEM IGAZ! Érdekességképpen egy kép arról, hogy hogyan is működik a lézeres sebességmérő készülék:

53 5. ábra

Idézet Öntől: Ugyanez az Ön autós hasonlatával élve úgy néz ki, hogy a 60 km/h sebességgel haladó gépkocsiban utazó megfigyelő a 100 km/h sebességgel szembejövő gépkocsi (ami mondjuk feleljen meg a fénynek) sebességét nem 160 km/h sebességűnek méri, hanem csak 100 km/h-nak, mert az ő 60 km/h sebessége mintegy elvész, nem érvényesül. Mint ahogy a Föld v sebessége sem érvényesült a fent bemutatott Michelson-Morley kísérletben. Igen! Pontosan ezt jelenti! Kivéve azt a bizonyos „elvész” megfogalmazást. Nem vész el, hanem érzékelhetetlenné válik az azzal egy rendszerben lévő érzékszerveinkkel, mérőberendezéseinkkel azok a rendszerrel együtt történő megváltozása miatt. Az Ön által felhozott példák csak a hozzá képest más mozgásállapotú (álló, vagy más sebességgel mozgó) rendszerek eszközeivel, mint mérési hibát lehet kimutatni. Azonban azt nem szabad elfeledni, hogy a valóságban tárgyalt (és ezt a leírásom tartalmazta is) kísérletben ehhez képest az a különbség, hogy nem két autó halad egymás felé, hanem a FÉNY és egy autó! A fény információhordozó és azt meghatározó képességének köszönhetően a mozgó rendszerben, amelyikben ez a sebesség egyáltalán érzékelhető lenne, a beérkezett, érzékelt kép, a mérés kezdeti pozíciójában lévő, 100 km/h sebességgel haladó autóval egy időben elinduló fény (kép) kiindulási pozíciója, a szintén kiindulási pozícióban lévő 60 km/h sebességgel haladó autóhoz képest. Tehát: Ez az információhordozó képesség azt jelenti, hogy a fény azt mutatja nekünk a mozgó rendszeren belül a hozzánk érkezésekor, hogy milyen távolságban volt hozzánk képest, amikor elindult felénk. Ez nagyon fontos! Egy kicsit később elmagyarázom mit is jelent, és miért is van ez. Idézet Öntől: De ha még mindig ragaszkodna „korszakalkotó felismerése” kontrakciós magyarázatához, akkor vegyünk egy újabb, autós gondolatkísérletet: Tegyük fel, hogy egy széles úton három autó áll egymás mellett, egy rajtvonal előtt, egy álló fényforrás fényével szemben, és mindegyikben ül egy megfigyelő. Ekkor ugye mindhárom megfigyelőhöz c = 300 000 km/s sebességgel érkezik a fény, így azok mindhárman azonos frekvenciát mérnek (vagyis a fényforrás által kibocsátott fény frekvenciáját). De miután az autók elindultak, és különböző sebességgel haladnak, a megfigyelők már magasabb frekvenciát mérnek, és közülük is a nagyobb sebességű méri a legmagasabbat, merthogy a mozgásukból következően a sebességüknek megfelelő mértékű Doppler-effektus lépett fel. Igazolva, hogy a fénysebességhez (vagyis a hullámszerűen terjedő fényhez) viszonyítva az anyagi testek mint vonatkoztatási rendszerek +v (és fordított esetben –v) sebességei is érvényesülnek, a Föld fényhez viszonyított korábbi esetével szemben. A Földhöz viszonyítva mozgásban lévő rendszerekhez képest tehát a fény nem lehet univerzális állandó, azazhogy invariáns.

54 A Doppler-effektus ebben a gondolatkísérletben bemutatott változata önmagában megcáfolja A. Einstein nemcsak a fénysebesség univerzális állandóságára (invarianciájára), de a kontrakcióra vonatkozó állítását is (az előbbire ld. még traffipax). Ugyanaz az úttest ugyanis nem tud egyszerre annyiféleképpen megrövidülni (még látszólag sem, azon túl, hogy ez már nem fizika) ahányféle sebességgel haladnak rajta a „megfigyelők” (vegyünk pl. egy forgalmas, többsávos autópályát). A három autó esete: Korszakalkotó? Hmm… De erről már elmondtam a véleményemet. Már megint úttest. Próbáljon már meg elszakadni Tőle! Mit akar az úttesttől? Vegyük csak egy autó és a fényforrás esetét (ez elmagyarázza mind a hármat): Mi is az egyetlen vonatkoztatási rendszer, ahonnan nézve a fény sebességének magasabbnak kellene lennie, mint az álló autó esetén? Ez az egyetlen pont az autó, mégpedig abból a fényforrás felé nézve érzékelhetnénk ezt a sebességet. Sehol máshol nem lehet jelen ez a sebesség! EZ A VONATKOZTATÁSI RENDSZER! Menjünk csak tovább! Mi is történik? Nagyon egyszerű a dolog. Azt a mondást igazolja, hogy „az élet olyan, mint egy rossz (avagy ízlés szerint jó) mozi”. Méghozzá nagyon! Vegyük egy pillanatot, amikor a fény elindul az autó felé. Legyen t1. Ettől a pillanattól kezdve egy bizonyos időtartamnak el kell telnie, hogy eljusson a felé haladó autóhoz. Ez idő alatt az autó szintén eljut egy újabb pozícióba, közelebb a fénykibocsátó eszközhöz. S most ezt nagyon nehéz lesz megemészteni (pedig érdemes időt szánni rá és elgondolkodni rajta, bár rövidesen következik a magyarázat) de ez a fény azt az információt fogja hordozni, hogy a fényforrás még az eredeti, kiindulási állapotban mért távolságban van az autótól. Nos erre jön az a dolgot komolyan nem értelmező vizsgálódók oldaláról az a magyarázat, hogy ez „zagyvaság”. Nem az! Uram! Honnan tudja azt, hogy milyen távolságra van magától valami…..? Abból, hogy milyen képet lát róla. A következőkre sokkal egyszerűbb lenne egy Virtuálisvalóság-sisakot alkalmazó példát felhozni, de ez egyesek számára esetleg szintén a misztikum érzését keltenék, persze teljesen alaptalanul. Hogy ne legyenek ellenérzések, maradjunk egy sokkal hétköznapibb elemekből összeállított környezetnél. Nos üljünk be egy sötét szobába. Egy amolyan régebbi, videómoziszerű kis szoba. Ez a szoba legyen egy teherautó rázkódás, hang, és fény tekintetében teljesen elszigetelt rakterében kialakítva. Egy mobil videómozi. Úgy helyezkedjen el, hogy a saját teste ne essen a látókörébe, ne zavarja semmi a látványt, az előadást. A szoba minden oldala legyen matt fekete, mely teljes mértékben elnyeli a fényt. Semmit nem lát. Ön előtt egy fekete kivetítő ernyő. Ezen a kivetítő ernyőn a „mozigépész” olyan képeket vetít ki magának, amelyek egy fényforrást (utcai lámpa, vagy bármi más) felé közelítő autóból vettek fel. Magának meg kell mondania, hogy hol van a képek alapján az autó éppen a lámpától. Nos meg tudja mondani? Nem kell pontosan, csak úgy nagyjából! Szerintem megoldható feladat. Egyetértünk? DE URAM! Azokat a képeket akár egy évvel előtte is felvehették! …… Honnan tudja, hogy valójában hol is van az autó a fényforráshoz képest akkor, amikor Ön ezeket a képeket nézi? Gondolkodjon egy picit! Maga csak a képernyőn látottak alapján méri fel azt, hogy az autó, abban látszólag maga, mint sofőr és a lámpa közötti távolságot. Nos a

55 valóságban is így működnek a dolgok. Ott a képernyőn megjelenő kép a magát körülvevő világból érkező információ, a képernyő a látóidegei tömkelege. Nagyon fontos az, hogy nem a filmet felvevő kamera az Ön szeme! Tudja uram, a fény a mozigépész, és a filmet hordozó futár ebben a hasonlatban. Ő az, aki a képet levetíti önnek. Az, hogy mikor teszi ezt, az attól függ, hogy mennyi idő alatt jut be a forgatásról a kész filmmel a moziba. Mivel a fény sebessége állandó (ez a maga szemlélete szerint is így kell hogy legyen ebben a környezetben), így ez egyrészt attól függ, hogy milyen távolságban van a forgatás, valamint attól, hogy ez a sötét videómozit szállító teherautó elébe siet-e, avagy ellenkező irányban haladva próbál elszökni a mi „mozigépész” fényünk elől. Ez persze azt jelenti, hogy ha eléri a fény sebességét, akkor az soha nem éri utol, s Ön nem fog újabb képet kapni. Tehát ez a fény nevezetű mozigépész fogja elvinni önnek az információt, hogy mi történt a forgatáson és maga egyes egyedül ez alapján tudja majd értékelni azt. Ez a forgatás a létezésünk. Maga csak ezen a vásznon látja, mi történik a környezetében. A megértést kicsit nehezítheti az, hogy milliárdnyi (huhh de mennyi) ilyen futó mozigépész szállítja az információkat. Mind más és más távolságból hozza, egy időben beérkezve a moziba a képekkel, s levetítve azt. Ezek összetétele adja meg a teljes környezetet. Tudom milyen nehéz ezt „megérezni, meglátni”. Automatikusan ellenkezést vált ki a megszokásokhoz ragaszkodó agyunkban. Kinek kevesebbet, kinek többet kell gondolkodnia ahhoz, hogy megértse, felfogja. Egy kicsit segít a megértésben, ha próbálja elemekre szedni azt, amit a fény közvetít. A másik szintén ugyanezt leíró eset, amely talán könnyebben elfogadhatóvá teszi a fentieket, ha úgy képzeli el az eseményt, hogy nem az autó közeledik a fényforráshoz, hanem a fényforrás közeledik az autó felé. Csak ez a kettő létezzen most a gondolatában! Semmi más! Gyakorlatilag, ha csak ez a két elem szerepel (mármint az autó és a lámpa) és semmi más, ami esetlegesen megzavarhatná a gondolkodást, akkor teljesen mindegy, hogy melyik közeledik a másik felé. Ön az autóból minden esetben ugyanazt fogja érzékelni. Nem lesz különbség. Ez bizony az agy ellenkezése ellenére így van. Lentebb ezen képi megfogalmazást, természetesen le fogom vezetni egyszerű fizikai alapképletek segítségével is. Mellékesen mindez azt is jelenti, hogy a látottak alapján nem tudja eldönteni, hogy az a rendszer, amiben Ön állóként értelmezi magát, mozog-e valamihez képest valójában. Ennek folyamodványa lesz majd az, hogy ez a rendszer csak önmagán belül egzaktul definiált méretű. Csak a maga szemszöge alapján egzakt. Bármely másképpen mozgó rendszerből nézve más a mérete. Sőt! Ami még ennél is érdekesebb: A mérete még attól is függ, hogy ebben a bizonyos másik rendszerben honnan, milyen relatív pozícióból vizsgáljuk. De ez már egy más téma. Csuda érdekes, és bizony rengeteg érdekes kérdést (esetleg sok választ is eddig megmagyarázhatatlan dolgokra, melyek persze csak amolyan teoretikus feltevések lesznek, mindenféle bizonyíthatóság nélkül) vet fel. Nemsokára beszélek erről is. De ez már nem a kettőnk levelezésének témája. Az autós példához visszatérve: az autós a járművéből nézve bizony nem abban a távolságban fogja látni a fénykibocsátó eszközt (és mást sem, mivel mindenről érkezik felé visszaverődött fény), mint ahol az, az aszfalton, az álló vonatkoztatási rendszeren az érzékelés időpontjában valójában éppen elhelyezkedik. Tehát? Egyfajta optikai okokból fakadó kontrakció lép fel. Ilyen kis sebességnél ugyan elhanyagolható. A mértéke hétköznapi gyakorlatban ki sem mutatható.

56 Mindenképpen szólni kell arról, hogy ez még csak a Fitzgerald kontrakció. Rövidesen elmagyarázom, hogy miért is, és hogyan alakul ki a mozgó rendszerben az idődilatáció mely egyenes következménye a mozgó rendszer terének változása. Ez az idődilatáció azt fogja jelenti, hogy ha egy másik rendszerhez viszonyítva mozgó rendszerben tartózkodunk, akkor ebben a mozgó rendszerben idő másképpen telik, mint ahogy az a hozzá képest álló rendszerben futó óránkon. A. Einstein a Lorentztranszformációt használja fel az idődilatáció és a valóságos hosszkontrakció meghatározására. Mindenesetre egyelőre annyit, hogy ha valaki a mozgó rendszerben terjedő fény sebességét az álló rendszerhez igazított óra szerint méri, azt bizony hibával fogja tenni. Persze ennek a mértéke, mint már mondtam, ilyen sebességeknél már az elhanyagolhatónál is kevesebb. De ez a hiba akkor is létezik! Fontos! Nehogy leragadjunk ennél a „kontrakciónál”! Ahogy azt már fentebb elmondtam, a sebességmérésre nem alkalmaznak folyamatos fény- vagy egyéb, a fénysebességet közelítő sebességű közeget folyamatosan kibocsátó, és a doppler-effektust használó eszközt. Amit leírt, mármint, hogy a napi gyakorlatban alkalmazott sebességmérő eszközök megcáfolják a sebesség univerzális állandóságát, HAMIS! A kontrakció további magyarázata összefoglalva nemsokára következik. Idézet Öntől: Ehhez még csak annyit, hogy vagy kontrakció „van” (ami persze badarság), vagy Doppler-effektus, a kettő együtt nem lehet, mert mindkettő kizárja a másikat. A Doppler-effektus ugyanis feltételezi az anyagi testek +v és –v sebességeit, a kontrakció nem, hiszen az éppen a sebességkülönbséget hivatott eltüntetni (ld. a Fitzgerald-féle kontrakciót, az MM-kísérlet interferométer karjára vonatkozóan, amit már a korabeli fizikusok sem vettek komolyan, és a szakirodalom is csupán mint érdekességet említi). Ez ismét egy óriási tévedés ebben az értelmezésben: Először is: Szerintem, nem kellene az akkori szakirodalommal foglalkozni. Lehetne, de elegendő egyszer megmagyarázni, hogy miről is szól a speciális relativitáselmélet, az ellenkező álláspontokat ez alapján mind el lehet vetni. De miért nem foglalkozunk az, azóta született szakirodalommal? Másodszor: Lássunk egy ábrát (6. ábra): Ez segít a fentebb olvasható, magyarázat értelmezésében is. Mind kontrakció, mind Doppler-effektus van! Együtt! Egy rendszeren belül! Ha megérti a fentebbi kifejtést (gyakorlatilag majdnem mindent leírtam, amiből rövid gondolkodás után kitalálható már az, hogy valójában miért univerzálisan állandó a fény sebessége) akkor rájön arra is, hogy Doppler-effektus hiányában, a kontrahálódott (álló rendszerbeli rövidült hossz), de a mozgó rendszerből mégis az eredeti méretűnek érzékelt hosszon, ez frekvencia- (sebesség)csökkenést okozna. Azonban pont az álló rendszerben, az álló rendszerre kalibrált eszközökkel érzékelt Doppler-effektus által okozott frekvenciaemelkedés az, ami a mozgó rendszeren belül eredeti méretűnek érzékelt hosszon, a fény sebességének az értékét azonossá teszi az álló rendszerben mérhető fénysebesség értékével. Az érzékelt eredeti hossz kiegyenlíti

57 azt. Ezzel el is jutunk oda lassan, hogy kimondhatjuk azt, hogy a fény sebességének értéke minden rendszerben azonos. De azt hiszem ez a magyarázat még nem elegendő ahhoz, hogy könnyedén megérthető legyen minden. Nézze meg és próbálja értelmezni az elmondottakat a következők segítségével:

6.ábra Ahol: A függőleges tengelyen az idő múlását, a vízszintes tengelyen a távolságot jelöljük. Az „A” a rúd kezdőpontja, a „B” a rúd végpontja. A rúd (így természetesen vele együtt az azt meghatározó „A” és „B” végpontjai is) „v” sebességgel halad az X koordinátatengely pozitív irányában. A koordinátarendszer origójában értelmezett „0” időpontban (ez volt a TB=0 az egyik, a levél elején található fejtegetésben) a rúd „B” végpontjából fényt indítunk a koordinátarendszer X tengelyének negatív irányában. Egyszerűbben: A mozgás irány szerint elöl lévő végpontjából, fényt indítunk el a rúd másik vége felé, és elkezdjük mérni az időt. Miközben ez a fény a piros folyamatos vonallal jelölt módon az „A” végpont felé halad, a rúd a v sebességgel vele szemben haladva elésiet. A „B”-ből elindított fény t’A időpontban találkozik a rúd „A” végpontjával. Ez idő alatt a rúd „A” végpontja (a „B”-vel együtt haladván) a sebességéből adódóan helyet változtat, az X koordinátatengely pozitív irányában új pozíciót vesz fel. Ebben a pontban („a” pont) történik meg a találkozás. Ez az „A1” pozíció. Amennyiben az álló rendszer origójának megfelelő x=0 pontból szeretnénk megfigyelni a rudat, akkor a „B” végpontból indított fénynek még meg kell tennie az „A-A1” utat, amíg beérkezik az érzékelési pontba, a szemünkbe. Hogy hogyan is építjük fel a rúd képét: A rúdról alkotott képet minden esetben az egy időpillanatban, a szemünkbe arról beérkezett fénysugarak alakítják ki. Tehát a rúd hosszát a nulla időpontban „B” végpontból elindított, és az „A1” pozícióban lévő „A” végpontból t’A időpontban elindított fények mutatják meg az x=0 pontban álló szemlélődő számára.. A folyamatos zöld vonallal jelzett hossz a haladó rúd álló rendszerben látható hossza. De menjünk csak tovább! Az ábrán látható az, hogy a fény az álló rendszerhez képest nem változtatja a sebességét (piros folyamatos vonal).

58

Most vizsgáljuk meg azt, hogy mennyi utat és milyen sebességgel tesz meg a fény az „A” ponthoz képest viszonyítva! Az út és a sebesség „A” ponthoz viszonyított értelmezéséhez vegyük elő a már jól ismert autós példát. Legyen adott két autó egymástól meghatározott távolságra. Ezek egymással szemben haladjanak állandó sebességekkel. A felgyorsulástól eltekinthetünk úgy, hogy előbb a két autó egymással szemben haladva felgyorsul az állandó sebességre. A vizsgálatot akkor kezdjük, amikor a kettő egymáshoz képest pontosan egy meghatározott távolságra van. Ez így néz ki: (közben elnézését kérem a túlzott aprólékosságért, de ez a levél már régen nem csak magának szól)

7.ábra A két autó egy időben indul, és a találkozásuk is egy időpontban történik meg. Ez azt jelenti, hogy mind a két autó azonos ideig megy a maga sebességével. Az autók által megtett út a klasszikus v=s/t szerint akkor: Az egyik autó: s1=V1*t A másik autó : s2=V2*t A két autó által közösen befutott út, a mérés kezdetekor köztük lévő távolság. Tehát a teljes út: S=S1+S2, vagyis S=V1*t+V2*t, a matematikai összevonás alapján pedig ez S=(V1+V2)*t. Ez azt írja le, hogy ha az út egyik végén állva a másik irányból milyen sebességgel lehet ezt az utat bejárni a megadott időtartam alatt. Ez így egyszerű matematika és fizika, de hogy ez még szemléletesebb legyen, a következő ábrákat nézzük meg: Az elsőn jelöljük be a két autó helyzetét a mérés alatt néhány időpontban:

59

8.ábra A t1-el jelzett időpontban az autók a mérés kezdetekor meghatározott eredeti távolságban vannak egymástól. Folyamatosan haladva az időben t6 felé mind az „A”, mind a „B” autó, a saját sebességének megfelelő utat teszi meg egységnyi idő alatt. Ez azt jelenti, hogy az egyes autók dt idő alatt dt*v utat tesznek meg. Mindegyik a saját sebességének megfelelően. A képen jó látható a karikákkal jelzett pozíciójuk. Ezt addig teszik, ameddig a t6 időpontban el nem érik egymást. A teljes utat a két autó közösen megtett távolsága adja ki. A nagyobb sebességgel haladó logikusan nagyobb részt tesz meg az eredeti útból, míg a lassabban haladó kevesebbet. A találkozási pontjuk, az eredeti mérési szakaszon a kisebb sebességgel haladó autó indulási pontjához lesz közelebb. A sebesség azt fejezi ki, hogy egyégnyi idő alatt milyen távolságot tudunk megtenni. Az egységnyi időközönként mért helyzeteket jelölő pontokon át egy egyenest húzhatunk. Ennek az egyenesnek a meredeksége egyértelműen jellemezni fogja a sebességet. Az ábrán megfigyelhetjük, hogy jelen ábrázolási módban, az azonos osztású időskálával mérve a kisebb sebességű autó egységnyi idő alatt kisebb utat tesz meg, tehát a pontokon áthúzható egyenes meredeksége fordítottan arányos a sebességgel. De hogyan is néz ki ez az „A” autóból nézve? A következő ábra megmutatja nekünk.

60 9. ábra Ha azt mondjuk, hogy az „A” autóban ülünk, akkor az „A” autó hozzánk képest áll. Tehát itt ezt a pontot megfogjuk, majd felmérjük az előző ábrán látható, az autók között mért távolságokat. Ez az ábra megmutatja nekünk azt, hogy ha „A” autóból figyeljük a közeledő „B” autót, akkor úgy érzékeljük, hogy a „B” autó teszi meg a teljes távolságot. Mivel a teljes távolság, és a távolság megtételére fordított idő ebben az esetben azonos azzal, mint amikor kívülről figyeljük a két autó mozgását, (8.ábra), ezért ez azt fogja eredményezni, hogy „A”-ból nézve ezt úgy fogjuk érzékelni, mintha a „B” vA+vB összesített sebességgel közeledne felénk. Térjünk vissza a gondolatkísérlet ábrájához (6. ábra). Az eddigiek alapján, amit itt levezettem eljutottunk oda, hogy az elméletet cáfolva a fény bizony v+c sebességgel halad az „B” végpontból az „A” végpont felé a teljes „BA” hosszon. Akkor most mi is van? Ez így nem stimmel! Van magyarázat. És ebben a levélben egyszer már nem is egyszer elhangzott. Egy kicsit tegyük képszerűbbé a dolgot itt is. Amikor az álló rendszerből vizsgáljuk a mozgó rudat, a távolabbi végpontjától, a fénynek a rúd hosszán kell végigfutnia, így jut el, a megfigyelővel együtt mozgó „A” végponthoz. Ez a fény a távolabbi végpont („B”), mérés kezdetekor létező, indulási pozícióját („B”) hordozza magával. Mivel a rúd képét a róla egy időben beérkező fénysugarak alapján alakítjuk ki, így a külső szemlélő számára a távolabbi és a közelebbi végpontról egy időben beérkező fénysugarak alkotják. Tehát az előbb tárgyalt fénysugárral együtt a közelebbi végpontból egy másik fénysugár indul el a találkozáskor (t’A), amely a közelebbi végpont találkozásbeli („A1”) pozícióját fogja magával hordozni. Ez után a két fénysugárnak már csak a megfigyelőhöz kell eljutniuk. Ez alatt az idő alatt a rúd továbbmozog a sebességének megfelelő távolságra. A külső megfigyelő azt fogja látni a fény, mint információ beérkezésekor, hogy a rúd egyik végpontja az „A1” pontban van, a másik pedig a „B” pontban. Tehát a rúd rövidebbnek látszik, mint álló helyzetben, és közelebb fogjuk látni, mint ahogy az, a valós anyagi valójában van! De mi történik a mozgó rendszerben tartózkodó szemlélő esetében? Mit látunk a mozgó rendszerben ülve? Tegyük fel azt, hogy ez a szemlélődő, a rúd felgyorsítása előtt, amikor ez az álló rendszerhez képest áll, a zsebébe rakott egy mérőszalagot, de előtte lemérte vele a rudat. Most, amikor a mozgó rendszerrel együtt halad akkor a zsebéből elővéve ezt a mérőszalagot újra megteszi ezt. És? És bizony ugyanazt a hosszt fogja mérni a rúd hosszának, mint az álló esetben tette. Nincs benne semmi csoda. A mozgó rendszerben nem csak a rúd mérete változott meg, hanem minden egyéb a rendszerrel együtt mozgó elemé is. A mérőszalag, de a szemlélődő maga, a ruhája… minden. Hogy még szemléletesebb legyen a dolog: még a rúd álló állapotában, ebben a majdan mozgó rendszerben elhelyez karnyújtásnyira előtte, mondjuk egy gyufásdobozt. Pont úgy hogy eléri azt. Amikor a rendszer felgyorsulva egyenes vonalú egyenletes mozgást végez, megpróbálja azt, hogy most is ugyanúgy éri el. Bizony, a doboz, az álló rendszerből nézve közelebb került ugyan hozzá, azonban ez a mozgó rendszerből nézve nem így tűnik. Ugyanolyan messzire kell a

61 karját kinyújtania, hogy elérje azt. Természetes, hiszen a karja hossza, annak minden egyes része is megrövidült ugyanúgy, mint minden más a rendszerben. Hogyan alakítja ki a képet a környezetünkről az agyunk? Honnan tudjuk azt, hogy mi mekkora? Onnan, hogy folyamatosan hasonlítunk. Hasonlítjuk a szemünk által befogadott információt. Mindent mindenhez, ami csak a látóterünkbe érkezik. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a látott információk egységesen, egy arány szerint változnak, akkor nem érzékeljük a változást. A rendszerrel a szemünk, az érzékszerveink, az összes, vizuális információt felhasználó mérőeszközünk, de nyugodt szívvel kijelenthetem: minden közvetlenül érzékelhető dolog együtt alakul. A látómezőnk is megváltozik követve a rendszer változását. A MOZGÓ RENDSZER ELEMEI BELÜLRŐL TEKINTVE NEM FOGNAK VÁLTOZNI!!!! Most érdekes rész következik. Ha javasolhatok valamit: érdemes papírt, ceruzát elővenni, és megpróbálni rajzolni. Ami nagyon fontos még emellett: Gondolkodni! Sokat! A t’A időpontban fény a „B” t=0 időpontbeli képét hozza el hozzánk, mint információt.. Mi pedig az „a” pontbeli környezetben vagyunk már. Ez azt eredményezi, hogy az „A-B” rúd látványa gyakorlatilag beletömörödik az „ A-B’ ” hosszba, amely a diagrammon sárgával van jelezve. A mozgó rúd álló rendszerben érzékelt hossza az, ami prezentálja az összes, a fény által befutandó hosszt. A mozgó rúd „A” pontjából nézve a rúd (csak a mozgó rúd!) hossza egyenlőnek látszik azzal mint amilyen a rúd az álló rendszerben lenne. De ez nem egyezik meg azzal, amit az álló rendszerben mérhetünk ugyanezen a rúdon álló helyzetben. Hogy miért? Nézzük meg újra a 9. ábrát. A 9.ábra „A” pontja megfelel a gondolatkísérlet „A” pontjának. A 9. ábra „B” pontja pedig a gondolatkísérlet „B” pontjának. Amikor a megtörténik a találkozás, csak akkor fogja a fény megmutatni nekünk azt, hogy milyen messziről érkezett hozzánk. A normál autós példában a találkozáskor végignézve a teljes befutott pályát látjuk, méghozzá annyinak, mint amilyen volt a mérés kezdetekor. Itt viszont, ahogy a fény beérkezik, majd általa végignézhetünk a befutott pályán (a rúdon), azt fogjuk látni, hogy az, az álló rendszer pontjaihoz viszonyítva rövidebb, mint az eredeti álló hossz. Ez az állapot az, amelyet szemléletesen úgy szoktak leírni, hogy egy 5 méter hosszú szobába be lehet férni egy tíz méter hosszú rúddal úgy, hogy a rúd minden része a szobában vagy egyszerre. Csak megfelelő sebességgel kell hozzá mozognunk. Ha az álló rendszerben a mozgás mentén egy mérőszalagot terítenénk, akkor azt látnánk, hogy a rúd „B” vége a „ B1 „ pontnál van éppen, az „A” vége pedig az „A1” (vagy „a” ) pontnál. A rúd az álló rendszerben mért hosszhoz képest megrövidül, és ezen a rövidült szakaszon fut felénk a fény v+c sebességgel. Azonban! A mozgó rendszerben, csak az azon belül található elemeket figyelve, a fentebb megtalálható magyarázatnak megfelelően ennek ellenére mégis úgy érzékeljük, mintha ez a hossz az eredeti „A-B” rúdhossz lenne. A mozgó rendszerből nézve, a mozgó rendszerbeli hosszak az eredeti hosszal azonosak, (tehát a hossz egyenlő az eredeti „A-B” hosszal), és ez magával vonja azt, hogy az előz ő megrövidült hosszon v+c sebességgel futó fény frekvenciája (és sebessége) a mozgó rendszerben érzékelve az eredeti értékére áll vissza. Ez azt mutatja, hogy bármilyen sebességgel halad egy rendszer egy másik rendszerez képest, a benne mérhető fénysebesség minden esetben ugyanazt az értéket adja!!!!!

62 DE!!!!! Ez még csak azt mondja ki, hogy a fénysebesség állandó! Az itt tárgyalt kontrakció (Fitzgerald kontrakció) bizony még mindig nem a relativitáselmélet kontrakciója! Ez még csak ezután következik! Azért vonjunk le ismét némi konklúziót!

Tehát az Ön állításai: 1. Ehhez még csak annyit, hogy vagy kontrakció „van” (ami persze badarság), vagy Doppler-effektus, a kettő együtt nem lehet, mert mindkettő kizárja a másikat. A Doppler-effektus ugyanis feltételezi az anyagi testek +v és –v sebességeit, a kontrakció nem, hiszen az éppen a sebességkülönbséget hivatott eltüntetni Az állítás HAMIS!!!!! 2. mozgásukból következően a sebességüknek megfelelő mértékű Doppler-effektus lépett fel. Igazolva, hogy a fénysebességhez (vagyis a hullámszerűen terjedő fényhez) viszonyítva az anyagi testek mint vonatkoztatási rendszerek +v (és fordított esetben – v) sebességei is érvényesülnek, a Föld fényhez viszonyított korábbi esetével szemben. A Földhöz viszonyítva mozgásban lévő rendszerekhez képest tehát a fény nem lehet univerzális állandó, azazhogy invariáns. A Doppler-effektus ebben a gondolatkísérletben bemutatott változata önmagában megcáfolja A. Einstein nemcsak a fénysebesség univerzális állandóságára (invarianciájára), de a kontrakcióra vonatkozó állítását is Az állítás HAMIS!!!! 3. Miután úgy tűnik, hogy a környezetében nincsenek hozzáértők, akik felvilágosítanák Önt arról, hogy mit jelent az Einstein-féle univerzálisan állandó fénysebesség, vagyis a fénysebesség invarianciája, megpróbálom röviden összefoglalni (mert minden jel szerint a könyvemnek erre a részére is csak „néhány pillantást vetett”), még mielőtt megpályázná a Nobel-díjat: A Michelson-Morley kísérletnél, melynek félreértelmezése alapján A. Einstein az univerzálisan állandó fénysebességet kimondta, nincsen szó c + v és c – v-ről. A Föld 30 km/s keringési sebessége (a Nap körül) sem a Föld haladási irányában, sem az azzal ellenkező irányban indított fény sebességéhez képest nem volt kimutatható. Vagyis a Föld v sebessége a fényhez képest mindkét irányra nézve (+v, –v) „nullának” adódott, a Föld nyilvánvaló haladó mozgása ellenére. Sőt, a fénysebesség (a különböző irányokba elforgatott interferométer szerint) minden irányban azonosnak (vagyis c = 300 000 km/s-nak) mutatkozott, mintha a Föld állna. De mindez csak a

63 Földre vonatkozik, mint vonatkoztatási rendszerre, a Földhöz képest mozgó vonatkoztatási rendszerekhez viszonyítva, a gyakorlat által igazoltan (és Einstein elméletével ellentétben), már más a helyzet. Pontosabban, a fény sebessége (a Földhöz viszonyítva) továbbra is c marad, de itt már megjelennek a Földhöz (annak egy adott pontjához) képest mozgásban lévő anyagi testek mint vonatkoztatási rendszerek +v és –v sebességei is. A c + v és c – v tehát nem azt jelenti, hogy a fénysebesség egyszer több, másszor meg kevesebb (az mindig ugyanannyi, vagyis c) hanem hogy a Földhöz, annak egy adott pontjához viszonyítva két sebesség van jelen, az egyik a fény c sebessége, a másik egy anyagi test (vonatkoztatási rendszer) v sebessége, melyek attól függően, hogy egymáshoz képest milyen irányúak, részben vagy egészben összeadódnak, vagy éppen kivonódnak egymásból. (Ez adja a fény és az anyagi testek egymáshoz viszonyított relatív sebességét.) A. Einstein ott követte el a hibát, hogy a Földhöz képest mozgásban lévő rendszerekre vonatkozóan is azt állította, hogy a fény azokhoz képest is úgy viselkedik, mint a Földhöz viszonyítva, vagyis hogy hozzájuk képest is minden irányban úgy állandó a sebessége, hogy közben mint ahogy a Földnek, azoknak sem lehet a fényhez képest kimutatható v sebességük, a nyilvánvaló mozgásuk ellenére sem. Mintha a fénysebességhez képest nem lehetne elmozdulniuk (ld. a könyvem 185. oldala utolsó 12 sorát, A. Einstein előadásában). A speciális relativitáselmélet alapját tehát ez a +v és –v nélküli állandó (vagyis invariáns), azazhogy univerzálisan állandó fénysebesség jelenti. Ebben az elméletben a c + v és c – v csak az egyidejűség relativitása einsteini értelmezésénél jön elő, azoknál a képleteknél is pl., melyek egyikét félreértelmezte. Ebből következik az, hogy mert az egyidejűség relativitása csak c + v és c – v által értelmezhető, így az egyidejűség relativitása az univerzálisan állandó fénysebességre épülő speciális relativitáselmélet belső ellentmondása. A fénysebesség univerzális állandóságának (invarianciájának) Ön általi meghatározása, valamint a cáfolat (persze ilyen valójában nem is volt!) teljes egészében HAMIS!!!! További konklúzió az, hogy mivel a fény sebessége univerzálisan állandó (invariáns), így semmi nem indokolja egy minden alapot és okot nélkülöző, föld által gerjesztett éter megalkotását. Ezáltal a föld által gerjesztett éter elmélete, valamint az előző levelemben írt cáfolat tekintetében (melyre még csak meg sem próbált válaszolni, pedig már az, magában elegendő cáfolat volt) HAMIS!!!! Az idő nem múlik!???? Egy ábrát szeretnék mutatni Önnek:

64

10. ábra Ezen az ábrán azt szeretném bemutatni, hogy hogyan történhet két egymástól bizonyos távolságra elhelyezkedő óra szinkronizálása, összeegyeztetése. Legyen az „A” pontban található óra az amelyhez a „B” pontban található órát szeretnénk állítani. A két óra között, hogy egy picit érezhetőbb legyen a dolog, mondjuk legyen a nap és a föld közötti távolság. Ezt a távolságot az X tengely mentén lefektetett útskála (a két óra között kihúzott mérőszalag) segítségével le is tudjuk ellenőrizni. A szinkronizálásnak a menete a következő. „A” pontból indítsunk el egy fényjelet ami magával viszi az „A” pontban található órán leolvasható időt. Amikor ez megérkezik „B” pontba (ha a nap föld távolságban van a két óra akkor ugye ez 8 perc) a „B” órát a következőképpen kell beállítanunk. (A beállításra fordítandó időt most hagyjuk figyelmen kívül) Az „A” pontból beérkező jelben foglalt időponthoz hozzá kell adnunk azt az időt, amennyi idő alatt a szinkronizáló fényjel eljutott „A” pontból a „B” pontba, hiszen ez az idő a jel kiadása óta eltelt már. Maradva a Föld-Nap példánál az információként küldött időponthoz hozzá kell adnunk 8 percet. Ha erre az időpontra állítjuk az órát, akkor az „A” és „B” pontban elhelyezett órák azonos időt fognak mutatni.. Azok össze vannak szinkronizálva. De nézzünk egy újabb ábrát: Mi történik akkor, ha a „B” óra egyenes vonalú egyenletes mozgással távolodik tőlünk?

65

11. ábra Tegyük meg azt, hogy bizonyos szabályos időközönként, mondjuk másodpercenként, küldjünk az előzőekben elmagyarázott módon szinkronizáló jelet a mozgó „B” óra idejével az origóban található, álló órához. Mit fogunk tapasztalni? Ahogy az ábrán is látszik érdekes jelenség alakul ki. Az elküldött jelnek nem csupán a két óra között eredetileg található távolságot kell megtennie, hanem minden esetben annyival nagyobb hosszt, amennyit a két jel indítása között a távolodó óra megtett. Ez azt eredményezi, hogy a mozgó órától másodpercenként elindított szinkronizáló jel az origóban található álló órához, a mozgó óra sebességének függvényében ritkább időközönként ér el. Minél magasabb a mozgó óra sebessége, annál ritkábban érkezik jel. az álló órához (nem ismerős valahonnan? Doppler?) Nézzük egy picit másképpen! Mondjuk nem szinkronizáló jel érkezik az álló órához a megfelelő periodicitással, hanem a mozgó óra körül történő cselekvések képe. Mondjuk 25 kép/másodperc már folyamatosnak tűnik normál esetben. Ha a fentieket nézzük, az álló órához ezek a képek ritkábban, nagyobb időközönként érkeznek meg. A mozgó óránál még normál sebességű mozgás képe az origónál lévő órától nézve a mozgó óra sebességének függvényében lassabb mozgást mutat. Ez azt jelenti, hogy a mozgó óra számára másképpen, ha elfelé mozog tőlünk, akkor lassabban telik az idő! Nézzük mi a helyzet, amennyiben a mozgás a mi irányunkban történik:

66

12. ábra Nézze csak meg a két levezetést és az azok által kifejtett képleteket! Kezdenek hasonlítani valamire ugye?

Akkor az előző képhez fűzött magyarázattal analóg a magyarázat ehhez a képhez: Tegyük meg azt, hogy bizonyos szabályos időközönként, mondjuk másodpercenként, küldjünk az előzőekben elmagyarázott módon szinkronizáló jelet a mozgó „B” óra idejével az origóban található, álló órához. Mit fogunk tapasztalni? Ahogy az ábrán is látszik itt is kialakul az az érdekes jelenség mint az előbb. Az elküldött jelnek nem csupán a két óra között eredetileg található távolságot kell megtennie, hanem minden esetben annyival rövidebb hosszt, amennyit a két jel indítása között a közeledő óra megtett. Ez azt eredményezi, hogy a mozgó órától másodpercenként elindított szinkronizáló jel az origóban található álló órához, a mozgó óra sebességének függvényében gyakrabban, kisebb időközönként ér el. Minél magasabb a mozgó óra sebessége, annál gyakrabban érkezik jel. az álló órához (Itt mér biztos ismerős ugye? Doppler?) Nézzük egy picit másképpen ismét! Ne szinkronizáló jel érkezzen az álló órához a megfelelő periodicitással, hanem a mozgó óra körül történő cselekvések képe. Ugyanúgy 25 kép/másodperc gyakorisággal. Ha a fentieket nézzük, az álló órához

67 ezek a képek gyakrabban, kisebb időközönként érkeznek meg. A mozgó óránál még normál sebességű mozgás képe az origónál lévő órától nézve a mozgó óra sebességének függvényében itt most gyorsabb mozgást mutat. Ez azt jelenti, hogy a mozgó óra számára másképpen, ha elfelé mozog tőlünk, akkor gyorsabban telik az idő! Egy kis összegzést most hagy tegyek! A fentiek azt jelentik, hogy amennyiben valami hozzánk képest valamilyen sebességgel mozog (a tőlünk márt távolsága nem fontos!), akkor a mozgásának hozzánk viszonyított irányának megfelelően az Ő órája másképpen jár, másképpen telik az ideje. Amennyiben bárhol is van hozzánk képest a térben, de hozzánk viszonyítva áll, akkor az idő mindkettőnk számára újra azonos módon telik. Hangsúlyozom! Most még csak a speciális relativitáselméletről beszélünk! Nos? Valahol történt-e valamilyen hiba a levezetésben? Amit itt leírtam, az az idődilatáció egyfajta levezetése. Ez valahol már koordinátatranszformációnak is megfelel. Itt azt tettük meg, hogy a sebességvektort vettük fel mint a második koordinátarendszer (t) tengelyét, s erre vetítettem rá a fénysebességgel érkező információt. Ezzel meg tudtam azt határozni, hogy a két rendszer között milyen különbséggel telik az idő. Tudom, ez még nem egyezik az A. Einstein által megállapított képlettel, de az út erre vezet tovább. De egyenlőre maradjunk az Ön megállapítása vizsgálatánál. Mármint, hogy az idő nem múlik. Ön azt állítja a könyvében, hogy az idő mint egyfajta közeg (nem az csak így talán jobban megfogható a dolog) áll, s mi magunk, azaz a cselekvéseink azok amelyek haladnak benne. A fenti két ábrát vizsgálva azt láthatjuk, hogy ha valaki valamilyen sebességgel mozog, akkor az (az ön meghatározását használva) az időben is más sebességgel mozog mint az akinek más a mozgásállapota. Még ez is belefér az Ön elméletébe.

De most nézzünk meg egy újabb ábrát:

68

13. ábra Ezen az ábrán a következőket láthatjuk. Adott a talaj. Ezen a talajon áll két megfigyelő egymástól nagy távolságra. A két megfigyelő óráját a mérés előtt a fentebb már leírt módon szinkronizáljuk Ezután a 2. megfigyelőtől megadott sebességgel elindul egy személy, vagy tárgy az 1. megfigyelő felé. A meglepő az, hogy ha az előzőekben ismertetetteket figyelembe vesszük, akkor az egyikhez képest a mozgó személynek lassabban telik az ideje, a másikhoz képest viszont gyorsabban. Persze ez paradoxonnak tűnik, azonban az általános relativitáselmélet megadja rá a választ. Ez azért sokkal bonyolultabb dolog mint az eddigi levezetések, de ott addig kell majd eljutnunk, hogy megértsük azt, hogy mi is az a téridő-intervallum. De ezt majd később. Azonban az eddigiek alapján, ez azt mutatja, hogy egy test ugyanazzal a cselekvéssel Egyszerre két sebességgel is haladhat az álló időben. Ez eddig azt hiszem még magának is el kell ismernie, hogy lehetetlen. Tehát a konklúzió az, hogy nem igaz az, hogy az időben mint valamely közegben mi (a cselekedeteink) mozgunk. Az Ön állítása HAMIS!!! Azt hiszem első menetben eljutottam oda, ahova eredetileg terveztem. Azok az állításai amelyek szemet szúrtak nekem a fentiekben cáfolva lettek. Amennyiben úgy

69 gondolja bárhol is hibás a cáfolatom, bátran vegye a fáradtságot s próbálja megvédeni az álláspontját. Még egy rövid ábrasorozatot arról, hogy mit is jelent a v=c a K’ koordinátarendszerben a Lorentz-transzformációnál: Először is: A Lorentz-transzformációt ön az euklideszi koordinátatranszformációval veszi párhuzamba. Ebben van igazság nem is vitatom. Azonban ahhoz, hogy egy koordinátarendszerben ábrázolt vektormennyiséget valamilyen módon egy másik koordinátarendszerre szeretnénk transzformálni, elsősorban azt kell elérnünk, hogy a két koordinátarendszer origója egy pontba kerüljön! Maga írta: Ami a v = c problémáját illeti, a választ magától A. Einsteintől olvashatja, a 217. oldal 1. bekezdésében. Az x’ = 0 a K’ rendszer kezdőpontját jelenti (vagyis egy kiterjedés nélküli koordinátapontot), ami a gondolatkísérlet szerint v sebességgel halad a K-hoz képest, nyilvánvalóan nem c-nek megfelelő mértékű sebességgel (amit az elmélet egyébként is tilt), merthogy az (5) alatti alapképletek a fény mozgására lettek felírva, a K és K’ rendszerekben. Az x’ nem hosszt jelent tehát. De mert az x’ = 0 miatt b egyenlő lesz a-val (b = a), így v is egyenlő lesz c-vel (v = c), ami miatt a v nem kerülhet be a transzformációs képletekbe. De ha mégis, akkor a c-vel kiejtik egymást, amiből következően nemcsak az együttható nem jelenhet meg a levezetésben, de maga a transzformáció sem vezethető le. A v = c tehát ezt jelenti, mint következményt, és nem hosszkontrakciót. Azon túl természetesen, hogy a Lorentztranszformációnak semmi köze az anyagi testek és a fény sebességéhez. Az einsteini kontrakció misztikumáról már nem is szólva, merthogy az már nem fizika. Nos nézzük csak meg azt a bizonyos ábrát amelyet maga is megmutat a könyvében!:

70 14. ábra Már ne haragudjon, de ezen az ábrán egyértelműen az O pont K’ koordinátarendszerben mért x’irányú origótól mért távolságát jelöli. Nézze meg az ábrát! Az hogy az egyenletek a fény terjedésére vannak felírva egyértelmű, azonban azt a fényt írjuk le ezekkel az egyenletekkel, amelyek a szemünk számára, a két koordinátarendszerben megmutatják az O pont helyzetét! He nem erre szolgál a levezetés, akkor legyen szíves elmagyarázni mi mást akarunk vele elérni? Itt legyen egy az egyenletek közül, amely kifejezetten ezt mutatja. Szerintem ennek egyértelműnek kellene lennie:

A levezetés célja az, hogy a két koordinátarendszer valamilyen módon olyan helyzetbe kerüljön, ahol el lehet végezni a koordinátatranszformációt. Nézze meg, hogy a K’ rendszer különböző sebessége és a benne érzékelt x’ hossz milyen kapcsolatban van: Ugye ha a K’ rendszer mozog valamilyen sebességgel, akkor a benne a Fitzgeraldféle, álló rendszerből érzékelhető hosszváltozás az alábbiak szerint néz ki:

71

15. ábra Most nézzük meg, hogy több különböző lehetséges sebességet és a belőle származtatott Fitzgerald kontrakciót egyszerre hogyan tudunk ábrázolni:

16. ábra Az ábrán a K’ rendszer mozgásvektorait láthatja a megfelelő, hozzájuk tartozó x’ értékekhez behelyezve. Az látszik, hogy minél nagyobb a sebesség, annál kisebb az x’

72 értéke. Egészen addig, míg a v=c értéknél az x’ értéke egyenlő lesz 0-val. Vagyis a K rendszerben x hosszúság a K’ rendszerben, ha az a fény sebességével halad nullává válik. Ezt persze fel lehet most már így is rajzolnunk, mivel a sebességvektor párhuzamosan bárhová eltolható a mozgó rendszeren belül (hiszen a merev rendszer minden eleme együtt mozog):

17. ábra Ezek alapján a kijelentése: Idézem: „Az x’ = 0 a K’ rendszer kezdőpontját jelenti (vagyis egy kiterjedés nélküli koordinátapontot), ami a gondolatkísérlet szerint v sebességgel halad a K-hoz képest, nyilvánvalóan nem c-nek megfelelő mértékű sebességgel (amit az elmélet egyébként is tilt), merthogy az (5) alatti alapképletek a fény mozgására lettek felírva, a K és K’ rendszerekben. Az x’ nem hosszt jelent tehát. De mert az x’ = 0 miatt b egyenlő lesz a-val (b = a), így v is egyenlő lesz c-vel (v = c), ami miatt a v nem kerülhet be a transzformációs képletekbe. De ha mégis, akkor a c-vel kiejtik egymást, amiből következően nemcsak az együttható nem jelenhet meg a levezetésben, de maga a transzformáció sem vezethető le. A v = c tehát ezt jelenti, mint következményt, és nem hosszkontrakciót.” Amit itt leírt nem igaz! Az állítása HAMIS!!!!!! A végső konklúzió: Önnek halvány fogalma sincs arról amit írt! Maga néhány légiesen könnyed gondolat megismerése után, a matematikát mindenféle átgondolás és elmélyülés, a megértés akarásának teljes hiányával alkalmazza. Problémákat keres és kreál olyasmikből, amelyet az alapok ismerete és a józan gondolkodás alkalmazásával mindenki megért, és látja hogy miért működik úgy az ahogyan kell működnie. Jó lenne, ha egy pár komolyabb könyvet is elolvasna a témában, és nem csak olvasná, hanem értelmezni is próbálná.

73 Ami e mellet a személyesebb hangvételű válaszokból, (mert ugye bármiféle tudományos levezetés hiányában ez volt a leveleinek magva) arra következtetek, hogy maga mindemellett még egy igen nehéz dölyfös és lenéző ember is. Nagy hiba, de ha a környezete, a családja így szereti, akkor rendben van minden. Mindenesetre egyben biztos vagyok, még ha oda is jut, hogy megértse azt, hogy az amit képviselt hibás, akkor sem fogja azt sem megírni nekem, sem pedig bárki másnak az orrára kötni. Legyen. Ez az Ön privilégiuma. Én mindenesetre megteszem azt, hogy a levelezést az eddigieknek megfelelően (és a sok érdeklődés miatt is) továbbra is közzé teszem a NET-en. Amennyiben bármivel nem ért egyet szívesen segítek a megértésében. Üdvözlettel: Kovács Péter