Elhangzott Frankfurtban (Németország) a DreamWalker Life iskolában 2011 decemberében Közreműködik Kuthumi lal Singh Geoffrey Hoppe közvetítésében Linda Hoppe részvételével Fordította Telegdi Ildikó Lektorálta: Skoda Mercédesz
© 2012 Geoffrey Hoppe Golden, Colorado, USA. Minden jog fenntartva. Tilos sokszorosítani, másolni vagy terjeszteni a jogok tulajdonosának írásos engedélye nélkül. Adamus® a Crimson Circle IP, Incline Village, Nevada USA bejegyzett védjegye További információ található a honlapon: www.crimsoncircle.com
2
Fontos megjegyzés: az előadás teljes energiájának megtapasztalásához javasolt a szöveges átirat vagy a fordítás olvasása közben a hangfelvételt hallgatni.
Namaste!! Namaste!! Namaste!!! (a közönség csatlakozik hozzá) Üdv, drága Shaumbra. Üdvözletem! Én vagyok, Kuthumi, örülök, hogy itt lehetek veletek. Megtöltöm a termet. Betöltöm a szíveteket. Betöltöm azt, ami valaha az elmétek volt, de nincs többé. (a közönség nevet és tapsol) És együtt táncolunk. Együtt táncoljuk ezt az életnek nevezett dolgot. Élvezzük a lét szabadságát és megnyilvánulását, kötöttségek nélkül.
A megvilágosodott élet Ma a megvilágosodott ember korlátlan, akadálytalan érzéki tapasztalásáról fogok beszélni. El akarom mesélni nektek milyen volt megvilágosodottan élni e Földön fizikai, emberi lényként. Talán így kaptok valami képet arról, hogy milyen lehet majd számotokra. Beszélgetésünk elején arra kérlek benneteket, hogy érezzétek, milyen jelenleg az életetek, mert lehet, hogy soha többé nem lesztek ugyanilyenek. (nevetés) Ha megtennétek, érezzétek a családotokat… a családodat… (szünet) Igen, a szüleiteket, akik elhoztak ide, a Földre, a testvéreiteket, ha van testvéretek, a gyermekeiteket… sőt, még a nagyszüleiteket, és az ő szüleiket is… (szünet) Érezzétek az állásotokat, a munkátokat, ezt a dolgot, amit minden nap csináltok – vagy néha egyáltalán nem csináltok. Ezt a dolgot, amit a megélhetésért csináltok, ami igazából távolról sem nevezhető nagyszerű életnek. Érezzetek bele… (szünet)
3
Érezzetek bele a bankszámlátokba… egy újabb üres érzés… (nevetés), pont, mint az elmétek. Egy hatalmas páncélterem, amiben alig van valami. Akkor most érezzetek bele a munkátokba és a bankszámlátokba. (nevetés) Van köztünk hasonlóság. Érezzetek bele a testetekbe, az egészségetekbe, jelenlegi energia szintetekbe. (szünet) És érezzetek bele a tudatotokba… a tudatosságotokba. Tudatában vagytok ennek a pillanatnak, amit most megosztunk? (szünet) Tudatában vagytok a belőletek kiáradó energiáknak, és a körülöttetek örvénylő energiáknak? Tudatában vagytok a terem a nagyságának, amiben vagyunk, és ahol itt van velem az összes barátom is – a többi Felemelkedett Mester – itt ülnek a karzaton, pattogatott kukoricát majszolgatnak, (nevetés), az iPad-jüket hallgatják, és egyáltalán nem törődnek azzal, hogy miket mondok (még több nevetés), jár a szájuk, közbevágnak, nevetgélnek. (szünet) Érezzetek bele abba, amit léleknek neveznek… ami a lélek-én… (szünet) És érezzetek bele a lehetőségek összes potenciáljába. Érezzetek bele egy pillanatra… (szünet) Azt mondanám, hogy a legfontosabb szó, aminek a megvilágosodásomat követően megértettem a valódi jelentését, az „igen” volt. Igen. Igen, mert én egy rettenetesen traumatikus megvilágosodáson mentem keresztül, és folyton azért imádkozom, hogy nektek soha ne kelljen ezen így keresztül mennetek. De egy páran már tapasztaltatok az enyémhez hasonló érzéseket. Én magam egy traumatikus, borzasztóan nehéz megvilágosodáson mentem keresztül, de ez is csak egy tapasztalat volt. Igen, teljes idegösszeroppanásom volt, melynek során az egész szervezetem – a testem, az elmém - totálisan leállt. És azok, akik ismerik a Találkozás a Lélekkel című beszélgetést – köztem és Ah-Kir-Rah között – emlékeztek, hogy számomra a felébredés és a megvilágosodás tapasztalata maga volt a pokol és a kínszenvedés. Hosszú időn keresztül kómában voltam, nem tudtam egyedül enni, nem voltam képes könnyíteni magamon, mindent másoknak kellett csinálni. Nem tudtam gondolkozni, képtelen voltam megmozdulni. Saját poklom foglya lettem. De túljutottam rajta, és amikor visszatértem a testembe, amikor visszatértem az életembe, abban a pillanatban azt kérdeztem magamtól: „Megvilágosodott vagyok?” Még akkor is megkérdeztem - „Megvilágosodott vagyok?” – És tudtam, hogy abban a pillanatban választhatok. És akkor megtanultam az „igen” szót – „Igen, az vagyok, megvilágosodott!” – ezért így is lett. Választhattam volna azt is, hogy „Talán” vagy, hogy „Nem”, de én az „Igen”-t választottam. És mivel igent mondtam magamra, és mert hallottam az igent Ah-Kir-Rah-tól, a lelkemtől, így is lett.
______________ 1 Ide kattintva elérhető Kuthumi: Soul Encounter című üzenete 4
Nem érdekelt, hogy rendelkezem-e pszichikus erőkkel. Nem érdekelt, hogy el tudok-e utazni más dimenziókba. Nem számított, hogy látom-e más emberek auráját vagy életét. Mindez nem számított, mert azok is csak figyelem elterelések. És amikor igent mondtam, és ezt el is fogadtam, akkor pontosan azért, azzá is váltam. És ez pont ilyen egyszerű a ti esetetekben is. Amikor azt kérdezitek: ”Megvilágosodott vagyok?”, sokszor így válaszoltok magatoknak: „Talán.” vagy: „Nem egészen”, vagy: „Arra várok”. De próbáljátok csak meg azt mondani: „Igen, megvilágosodott vagyok!” És meg fogjátok látni, hogy kevesen lesznek olyanok, akik ezt kétségbe vonják, akár hiszitek, akár nem. Imádni fogják a megvilágosodottságotokat – ezt az önmagatok által kihirdetett, önmagatok által elfogadott és önmagatoknak adományozott megvilágosodásotokat. „Igen, megvilágosodott vagyok!” Próbáljuk meg, most. Igen! Megvilágosodott vagyok! (a közönség együtt mondja Kuthumival) Ó, Adamus, aki itt van ám a közelben, azt mondta erre: Ez még nem elég jó! (nevetés) De újra elmondjuk KUTHUMI ÉS A SHAUMBRA: Igen! Megvilágosodott vagyok! KUTHUMI: Adamus? Jó. És ezért így is van! És ezért elkezdesz megvilágosodottan élni, csak azért, mert azt mondtad: „Igen, megvilágosodott vagyok!” Mert ezzel magadhoz vonzod mindazt a tudatosságot, ami már megvilágosodott, és ez behozza mindazokat az energiákat, amik támogatják a megvilágosodást, és akkor meg vagy világosodva. És ahogy Adamus mondta, többé már nincs út, amin járnotok kell: akkor már tapasztaljátok azt. Most már semmit nem kell megszereznetek, most már élnetek kell. Most már semmit nem kell beteljesítenetek, innentől minden a tapasztalásról és a megosztásról szól. „Igen! Megvilágosodott vagyok!” Ezért így is van. Ez egy vicces dolog az embereknél. Nagyon-nagyon vicces. Mert mindössze ennyi kell hozzá. Mindig is csak az kellett hozzá, hogy kijelentsétek: „Igen! Megvilágosodott vagyok!” - és akkor így is kell lennie. De ez az a titok, amit nem árulnak el túl gyakran, mert kevesen vannak ennek a birtokában. Meg azért sem árulják el túl gyakran ezt a titkot, mert ez szinte már túl egyszerű. Továbbá azért sem fedik fel ezt a titkot olyan nagyon, mert akkor mi lenne annak a sok-sok könyvnek a kiadójával, és mi lenne annak a sok-sok tanfolyamnak az előadójával és szervezőjével, meg mindenki mással, ha te csak fognád magad, besétálnál közéjük, és azt mondanád nekik: „Igen! Megvilágosodott vagyok!” Szeretnék már látni egy új Kuthumi tanfolyamot! Á! Sokkal jobbat, mint a múltkori „Tehéntrágya Tanfolyam” (nevetés) - mert akkoriban még tényleg tehéntrágyák voltatok – egy új Kuthumi tanfolyamot akarok: „Igen, megvilágosodott vagyok, és élvezni fogom!” – Igen, megvilágosodott vagyok, és bolond is lehetek, ha éppen ahhoz van kedvem. Az lehetek, aki vagyok. Szóval, drága Shaumbra, ez minden: „Igen! Megvilágosodott vagyok!” – és ezért az is vagy! Ennyire egyszerű!
A megvilágosodás utáni élet Szeretnék nektek egy kicsit mesélni a megvilágosodás utáni életemről, és azért kértelek az előbb arra benneteket, hogy vizsgáljátok meg a kapcsolataitokat, a családotokat, a pénzeteket és a bankszámlátokat – mert mindez meg fog változni. Mindez ki fog terjedni. Mindezeket el fogod engedni annak érdekében, hogy visszatérhessenek hozzád a legigazabb és a legkönnyedebb módon. Vegyük például a családotokat. A családotok nagyon hasonlatos az elmúlt életeitekhez. Rendelkeztek egy bizonyos ősi karmával, amiről Tóbiás beszélt. Ez segít megalkotni benneteket, megformálni és a helyére tenni a DNS-eteket. Segíti olyan sémák és módszerek beállítását, amikkel rendelkeztek. Ez segíti korai gyermekéveitek alatt megformálni a személyiségeteket, ami ezt követően hajlamos nagyon, de nagyon sokáig veletek maradni. 5
De nem a családotok vagytok. Nem csupán a szüleitek vagy a nagyszüleitek biológiai eredménye vagytok. Egyáltalán nem, és ez volt az egyik dolog, amire rádöbbentem, amikor kimondtam, hogy: „Igen, megvilágosodott vagyok!” Innentől kezdve többé nem cipeltem magammal a családom terheit, és az én kultúrámban az emberek magukkal cipelik ezt a poggyászt. Ezt a tradíciót. Ez a karmát. A család energiáját és esszenciáját. És megvilágosodásomban rádöbbentem, hogy az anyám és az apám többé nem a szüleim. Áldott lelkek, drága lények, akik keresztül mentek a folyamaton, melynek során engem behoztak ide a Földre, de nem voltak a szüleim, és én nem ők voltam, és így elengedtem őket. Sírtam egy keveset, mivel csodálatos volt a kapcsolatunk. De tudtam, hogy nem élhetnék a Földön megvilágosodottként, ha tovább cipelném magammal az őseim terhét. Megvilágosodottságomban igazán megértettem, hogy az őseim sem akarták, hogy magammal cipeljem ezt a terhet, mert ez őket is megköti. Azt akarták, hogy megtörjem ezt a láncot, azt akarták, hogy elengedjem őket, hogy ők is tovább tudjanak lépni. Azt akarták, hogy én legyek a Szabvány számukra. És én elengedtem őket egy pár könnycsepp kíséretében, mivel szerető és csodás emlékeim voltak, meg volt néhány nem annyira jó is, de voltak emlékeim. Részemet képezték, és én vettem egy mély lélegzetet, és azt mondtam: „Igen, meg vagyok világosodva, és nem a családom vagyok!” Amikor igent mondtam a megvilágosodásomra, elképesztő mértékű elengedést és szabadságot éreztem, még az elmúlt életeimtől is – és bizony volt közöttük sok nevezetes is. Voltam sah. Egy voltam, azok közül, akiket napkeleti bölcsként emlegetnek. Voltam fáraó, matematikus, tudós, író, filozófus, király. Voltam harcos, voltam művész – mindezek, lelkem csodás megnyilvánulásai – nem én voltam. Magammal cipeltem őket is Kuthumiként élt életembe. Magammal cipeltem az összes felelősségüket, ami bizony hatalmas volt. Hogy élhetsz egy sahhoz, egy fáraóhoz vagy egy ragyogó matematikushoz méltó életet? Hogy vagy képes ezekhez méltó életet élni? Ez rettenetes nyomást jelentett Kuthumi, lelkem eme megnyilvánulása számára. És amikor kimondtam, hogy: „Igen! Megvilágosodott vagyok, Vagyok, Aki Vagyok!” akkor ezzel egyben őket is mind elengedtem, és abban a pillanatban felismertem, hogy ők is ezt akarják. Hogy ők is saját maguk egyedi megnyilvánulásai akarnak lenni, és nem akartak se Kuthumival, se a többiekkel összekötve lenni. Azt akarták, hogy a karmikus szőttes mintázatába beleszőtt összes szál eloldódjon, hogy így ők is tovább tudjanak lépni, és hogy ez által ők is elszabadulhassanak a Földről, és abból a szerepükből, amit eljátszottak, és hogy mindezt ne cipeljem tovább magammal, és hogy többé ne szorítsanak háttérbe engem. És amikor elengedtem őket, elöntött a szabadság, a nyitottság hulláma. Igen, Megvilágosodott vagyok. Kuthumi vagyok. Vagyok, Aki Vagyok. Azzal, hogy kimondtam, hogy megvilágosodott vagyok, és elengedtem az összes olyan dolgot, ami az idegösszeroppanásomat okozta – amikor elengedtem a tanulásra való szükségletemet, amikor elengedtem azt a szükségletemet, hogy a családom büszke legyen rám, amikor elengedtem a céljaimat, és amikor elengedtem az elmémet – akkor tényleg szabad lettem. És ez érdekes tapasztalat volt. Egy darabig olyan volt, mintha megváltozott tudatállapotban lettem volna, ami teljesen más érzés volt és még a testemet és az arcomat sem voltam képes egyből felismerni, hiszen a fizikai megjelenésem is megváltozott, és az is, ahogy én magam észleltem saját fizikai megjelenésemet. Sokkal szebbé váltam a saját szememben. Képes voltam úgy belenézni a tükörbe, hogy elégedettséggel töltött el az, aki vagyok. És amikor belenéztem a tükörbe, képes voltam látni a szeretetet, ami a szememből áradt felém. A testemet könnyűnek éreztem. Még mindig meg volt a maga fizikai sűrűsége, de sokkal inkább sajátomnak éreztem, saját kifejeződésem eszközekévé vált, Tudatosság Testem részévé.
6
Gondolataim nem voltak többé. A gondolataim eltűntek, és ez volt a létező legnagyobb megkönnyebbülés az összes közül. Soha többé nem hallottam azokat a leereszkedő, megvető, ítélkező hangokat. Soha többé nem hajtott az a szükséglet, hogy kitaláljam, megfejtsem az élet dolgait. Többé nem éreztem annak szükségletét, hogy tudjam, hogy mi miből és hogyan keletkezik vagy épül fel, vagy, hogy a csillagok hogy működnek az égbolton, és hogy a Föld hogy forog, vagy, hogy a nappalok hogyan változnak át éjjelekké. Mindez többé már nem számított, mert most már intuitív tudással bírtam. Békére leltem a dolgok működését illetően. Nagyon mélyen megértettem, hogy a csillagok igazából hogy működnek, de mindezt már nem kellett a matematika vagy a tudomány nyelvén kiértékelnem. Békében éltem mindennel, és mindennek a működésével körülöttem.
És ezután? Itt voltam hát szabadon, de némiképpen üresen. Egy részem még emlékezett az emberi élményeimre, egy részem még vonzást érzett a régi tapasztalásaim felé, de egy másik részem azt mondta: „Nem tudnék már visszamenni, még ha akarnék, akkor se, és nem is akarok!” Ez egy tapasztalat volt, de tudom, hogy valami sokkalta nagyszerűbb vár rám. Itt vagyok hát Most – és megtapasztalom saját magamat – a Földön, minden köteléktől és minden korlátozástól mentesen – és akkor most mihez kezdjek? Kiléptem az ajtón, és azon nyomban megcsapott minden érzéki tapasztalás, minden érzés, az utcákon terjengő illatok, az emberek zsibongása, a lovak patkóinak kopogása az utcakövön, a levegőben szálló étel illata. Képes voltam érezni az emberek gondolatát. Éreztem ezt a hipnotikus, átható réteget, amiről Adamus beszél. És egy aprócska pillanat erejéig hirtelen nem is tudtam, hogy készen állok-e a továbbiakra. Nem voltam benne biztos, hogy a testem képes lesz-e mindezt kezelni. Abban sem voltam biztos, hogy vajon a lelkem képes-e itt lenni velem, ebben a sűrű tapasztalásban. Egy rövidke pillanat erejéig felmerült bennem, hogy talán most rögtön fel kellene emelkednem a testemmel együtt, és itt kellene hagynom a fizikai síkot, hogy belépjek a Harmadik Körömbe – majd azt mondtam: „Egy lószart!” (nevetés) Hiszen mindig is erre vártam! Ezért szenvedtem olyan sokat, a francba is, most már élvezni fogom az életet! Most, hogy szabad lettem, most, hogy Önmagam vagyok, kimehetek a világba, és úgy láthatom azt, ahogy eddig soha korábban, és megtettem. (valaki beszól: „Igen!”) – Igen. (a közönség tapsol) A legelső dolgom az volt, hogy bementem az egyetem oktatási hivatalába, és elmondtam nekik…(Kuthumi és a közönség nevet)… egy-két dolgot az oktatásról. (még nagyobb nevetés) Bementem és azt mondtam: „Ez itt a tanulás nagyszerű intézménye, de mégis, ennek ellenére a tanulók hiába töltenek el itt éveket, semmit sem tanulnak az életről. Ez csodálatos hely a tanulásra, mégse tanulnak semmit önmagukról. Azt tanulják meg, amit mások írtak le, és amit mások alkottak meg, de semmit sem tanulnak önmagukról.” – Elmondtam nekik, hogy szívesen segítek nekik kifejleszteni itt az egyetemen az Élet tantervét, az életét, a Szellem életét a Földön, és akkor megkértek, hogy távozzak. (nevetés) Azt kérdezték: „Nem te vagy az az őrült, aki két évig az ágyat nyomta? Szerintünk lehet, hogy itt az ideje elmenned.” Kisétáltam az ajtón egy jókora mosollyal az arcomon, mert tudtam, hogy ezek a drágák továbbra is ugyanúgy fognak tanulni, ahogy most teszik; tudtam, hogy továbbra is az élet dolgainak a megfejtésén fognak fáradozni, ahogy ezt most is teszik; és ezek után is úgy fogják tanítani a diákokat, hogy közben fogalmuk sincs róla, hogy igazából mit is tanítanak. De egy napon majd ők maguk is vesznek egy mély lélegzetet, és kijelentik: „Igen, megvilágosodott vagyok!” Ezt követően elmentem a legjobb étterembe – a legkiválóbba, amit csak találtam – és miért is ne? Hiszen éveken át halálra éheztettem magam, megvontam magamtól az ételt és minden emberi luxust. És megrendeltem a létező legfinomabb, legkiválóbb ételeket. És csak jó borokat ittam hozzá, nem az olcsókat. Alapszabály – soha ne igyál olcsó bort! Az nem élet – az csak szenvedés. (nevetés, Kuthumi is nevet)
7
Annyira ízlett az étel, hogy folytattam az ételek élvezetét, egyikét a másik után, tömtem a számba a legfinomabb desszerteket, zöldségeket és gyümölcsöket – mindent, amit csak találtam – és a végén olyan kövér lettem, mint Buddha. (nevetés) És imádtam. (még nagyobb nevetés) Nagyon kövér lettem, jó érzéssel töltött el, hogy megtapasztaltam milyen ekkorának lenni, tele lenni, amikor hagyom, hogy az élet bejöjjön a testembe, és a testem tényleg akarta ezt, szüksége volt erre. Később persze egy másféle egyensúlyt nyújtottam magamnak. Később megengedtem magamnak a visszatérést egy egészségesen kiegyensúlyozott testsúlyhoz. De ha ezek után megint meghíztam volna, azt se bántam volna. Tényleg nem. A későbbiekben, a következő huszonnégy év során, amit a Földön töltöttem, voltak olyan időszakok, amikor egyáltalán semmit sem kellett ennem, napokig vagy a végén már hetekig sem – nem kellett ennem, nem éreztem rá vágyat – mert akkorra már az ételtől is megszabadultam. Képes voltam belélegezni a levegőt – amire ti is képesek vagytok – mivel tartalmaz energiát. Tartalmaz tápanyagokat. Teljes mértékben. Mindent tartalmaz, amire fizikai tested, elméd és Tudatosság Tested fenntartásához szükséged van. De előfordul, hogy egyszerűen csak annyira élvezetes enni… enni. Aztán úgy határoztam, hogy utazgatni kezdek, és sorra meglátogatom az összes olyan helyet, ahol a lelkemnek voltak életei a múltban. Elhatároztam, hogy ellátogatok Egyiptomba, Franciaországba és Görögországba, hogy elmegyek az összes olyan helyre, ahol a lelkemnek tapasztalatai voltak. Nem azért, hogy összeszedjem magam, nem a gyógyulás miatt, hanem a látogatás kedvéért, hogy beleérezhessek azokba a tapasztalatokba, amiket a lelkem azokban az inkarnációkban élt meg. És útra keltem, drága barátaim, egyetlen garas nélkül a zsebemben – egy vasam se volt – de nem aggódtam emiatt, hiszen ahogy kimondtam: - Igen, megvilágosodott vagyok! – a bőség ott volt a pillanatban… a pillanatban.
Kuthumi utazásai Ahogy utazgatni kezdtem, talán a legnagyobb örömömre az volt, hogy találkoztam és beszélgettem emberekkel – átlagemberekkel – akiknek gyerekeik voltak, akik a kórházakban, az iskolákban, a gyárakban, üzemekben dolgoztak. Ilyet korábban, a Kuthumiként élt életemben soha nem tettem. Nekem a tudósokkal, a gazdagokkal, a hatalmon lévőkkel és befolyással bírókkal kellett foglalkoznom. Soha nem engedtem meg magamnak, hogy a hétköznapok világában éljek, mert attól féltem, hogy akkor engem is magába szippant az a világ, és hogy nekem csak a legmagasabban iskolázottakkal lehet együtt lennem. Ehhez képest micsoda élmény volt, nekivágni a nagyvilágnak. Olyan sok szeretetet találtam a világban. Éreztem a reményt – olyan reményt, amit korábban soha sem ismertem – megéreztem az átlagemberek szívében élő reményt. Keményen dolgoztak. Azért, hogy legyen mit enniük, és hogy a családjukat el tudják tartani. Találkoztam olyan családokkal, akiknek beteg gyerekeik voltak, és láttam mekkora fájdalom ez számukra. És amikor elmentem hozzájuk, hogy megosszak egy étkezést velük, együtt lélegeztem a gyerekeikkel. Megfogtam a beteg gyermek kezét, és csak lélegeztem. És tudod, amikor ezt csinálod valakivel – amikor csak megfogod a kezét, és egy szót sem szólsz, csak lélegzel velük – akkor automatikusan elkezdenek veled lélegezni. És amikor ez megtörténik, akkor a légzés természetesen kezdi el megmozgatni a beragadt, megbetegedett, egyensúlytalan energiákat. És így a légzéssel sok gyermek meggyógyította magát. A szülők természetesen úgy érezték, tartoznak nekem ezért, de én mindig azt mondtam: „Egyáltalán nem. Semmit sem tettem a légzésen kívül, azon kívül, hogy megérintettem egy másik embert. Aztán voltak olyan időszakok is utazásaim alatt, amikor találkoztam beteg felnőttekkel – leprásokkal, fekete himlősökkel, és olyanokkal, akik születési rendellenességgel éltek – és leültem, és beszélgettem velük, és
8
megpróbáltam megosztani velük azt, hogy ez csak egy tapasztalat volt. Megkérdeztem tőlük, hogy el tudják-e fogadni ezt a tapasztalatot, ahelyett, hogy megpróbálnának elmenekülni előle vagy letagadni. Nagyon nehéz volt megtenniük, nagyon nehezükre esett elfogadni azt, amiről úgy érezték, hogy nem teljes vagy beteg természetű. De amikor lélegeztünk egy kicsit együtt - amitől kissé megbékéltek - láttam, ahogy az energiák újra mozgásba lendülnek. Természetesen felajánlották, hogy enni adnak, vagy pénzt kínáltak nekem. De nekem több pénzem volt, mint amit el tudtam volna költeni. De azért persze elfogadtam, hiszen így oda tudtam adni másoknak. Csodálatos volt. Bárhol, ahol emberek által játszott zenére bukkantam, odamentem hozzájuk, és énekeltem velük a tűz körül, és én magam is játszottam a hangszereken. Egyik életemben sem tanultam hangszeren játszani, de gyorsan megtanultam. És a zene új mélységgel, új érzéki természettel bővült számomra, és a zene hallgatása, a zenére táncolás és éneklés betöltötte a lelkemet. Olyan nehéz ezt szavakba önteni. Gyakran csak a fületekkel halljátok a zenét, de most érezte a lelkem. Ez volt az egyik oka, hogy sokkal tovább maradtam a Földön a megvilágosodásom után – hogy a zenével legyek, a megnyilvánulással, az élet örömével. Kuthumiként élt életemben korábban nem volt igazi, meghitt párkapcsolatom, mert úgy éreztem, ez elvonná a figyelmem a tanulásról, és már-már megszállottsághoz hasonlatos igazság-keresésemtől. Ezért aztán kihagytam minden bensőséges párkapcsolatot. Az egyik dolog, amit megtanultam, megértettem a megvilágosodásom után, az a meghittség, az intimitás volt. Azt hiszem igazából kicsit féltem ettől a bensőségességtől a megvilágosodásom előtt, mert azt mondták nekem, hogy kashmiri férfiaknak kisebb a péniszük. (nevetés) Ezért mindig is azt hittem, hogy az enyém kicsi, (még nagyobb nevetés), ezért soha nem vettem nagy hasznát. De most, miután azt mondtam, hogy: „Igen, meg világosodott vagyok”, egy nap lenéztem, és láss csodát! Nagy volt a péniszem! (nagy nevetés, a közönség tapsol) LINDA: Túl sok az információ. KUTHUMI: Ez vicces, de nagyon is igaz. Igen, ez a megvilágosodás egyik haszna – amit hiszel, az azzá válik! Olyan módon terjedtem ki, amit nem is... (nagy nevetés) És azt mondtam újra: „Igen! Meg világosodott vagyok!” (nagy nevetés) és… (a közönség egyfolytában nevet) Hölgyeim, kérlek, nyugodjatok le! Többé már nem vagyok fizikai formában. (nevetés) Hallottam, hogy „egyedülállók és kaphatók” vagytok, de én már se fizikai nem vagyok, se kapható. (nagy nevetés) És rájöttem, hogy ez is egy újabb ok még sokkal több évet a Földön tölteni – hogy bensőséges kapcsolatban részesüljek, és erre büszke legyek, és hogy így, a szeretkezés által megosszam magam egy másik emberrel. Nem csupán a szex érdekelt. Engem az igazi tantra érdekelt, az igazi szerelem, és voltak szerelmeim. Nem sok, de azok nagyon jelentőségteljesek voltak, és nagyon sokat tanítottak nekem a testről és a lélekről, és nagyon sokat tanítottak nekem a megosztásról, és felismertem, hogy ez olyasmi, amire az angyalok nem képesek. Ez olyasmi, amit csak az emberek élhetnek át, és ezt elképesztően élveztem. És mindezt élveztem, anélkül, hogy aggódnom kellett volna az utódok nemzése miatt. Igen, mert a megvilágosodott állapotban szó szerint megváltoztathatjátok a sperma működését. Nem kell aggódnotok amiatt, hogy aktiválódik. És ti is meghozhatjátok ezt a választást – a születésszabályozás nagyon természetes módja. Ezt a gyönyört nagyon élveztem. És elszomorított, amikor utazgatásom során sok országban, sok faluban azt láttam, hogy az emberek visszaélnek a szexualitással, azzal, amit szerelemnek, szeretetnek hívnak, vagy amikor az emberek ettől az élménytől megfosztják magukat, vagy amikor olyanokat mondogatnak, hogy ők már ehhez túl öregek, vagy amikor nem büszkék a saját testükre. És elszomorít, mert tudom, hogy sok ember eltorzítja ezt az energiát, és táplálkozásra használja, vagy éppen megtagadja magától ezt az élményt, pedig ez az egyik legnagyszerűbb ajándék, amit megadhatok magatoknak. Utazgatásaim alatt felismertem, hogy legtöbb életemet férfi testben éltem le. Talán ezt erősebbnek tartottam. Talán azt hittem, hogy ez az elfogadott, de érezni akartam, hogy milyen lehet női testben élni. Annyira 9
akartam ezt érezni – Shaumbra – és ez tényleg nagyon is igaz történet – hogy egy szép napon, több hölgy barátom segítségével – azt mondtam: Nőnek akarok öltözni, és el akarok menni a faluba, hogy érezzem milyen érzés ebben a feminin energiában lenni. Tehát segítettek nekem nőnek öltözni. Csodálatos feneket alkottak nekem. (nevetés) Büszke voltam rá. Arra kértem őket, hogy ha lehet, csinálják egy kicsit még nagyobbra, mert ez annyira csodálatos. (nevetés) Nekem, indiai férfiként elég kicsike fenekem volt. Szinte egyáltalán nem is volt fenekem, ezért ki kellett tölteni az egészet. Minden csodálatos dolgot magamra öltve felöltöztem hát, majd elindultam a faluba egy hatalmas feminin mosollyal az arcomon, és csak azt vettem észre, hogy a gyerekek visszaszaladnak a házakba. Az emberek eltűnnek az utcáról. Mások megvető pillantásokat vetnek rám, és azon tűnődtem, hogy mi lehet a baj. Csak sokkal később jöttem rám, hogy azzal tüntettem el mindenkit az utcáról, hogy elfelejtettem leborotválni a szakállamat. (nevetés) És a hölgy barátaim, akik segítettek nekem felöltözni, azt hitték, hogy ez a legviccesebb az egészben! És ilyesmik megtörténnek, kedves barátaim, megvilágosodott állapotban is. Elfeledkezel egy-két részletről. (nevetés) Annyira eltölt a boldogság és a gyönyörűség, hogy egyszerűen elfelejtesz megborotválkozni. Utazásaim eljuttattak azokra a helyekre, ahol képes voltam érezni Ah-Kir-Rah esszenciáját, a lélek megnyilvánulásait – visszatértem a fáraók idejébe, a sah idejébe, és a többi megnyilvánulás idejébe is. Általában gyalogoltam, időnként lovagoltam, és volt, hogy hetekig szállást adott nekem valaki. Minden lépés, minden pillanat csodálatos volt. Végre megtapasztaltam, éltem az életet. Végre megadtam magamnak az érzéki élet ajándékát. Többé már nem féltem attól, hogy ez az érzékiség a hatalmába kerít, többé már nem aggódtam amiatt, hogy az élet érzéki természete a sötétségbe taszít engem. Huszonnégy éven keresztül tanítottam. Ó, egyszerű volt a tanításom. Nem könyvekből tanítottam, hanem magából az életből merítettem a tanításom. Egyszerű dolgokat tanítottam, mint „igen”-t mondani az én szeretetére. Az energiák működését tanítottam, de anélkül, hogy belekevertem volna a tudományt vagy a fizikát. Azt tanítottam, hogy az energia szeret mozogni. Az energia szereti, ha kifejezésre juttatják. A Szellem egyszerű természetét tanítottam. Azt tanítottam – még azoknak is, akik a vallás tudósai voltak – hogy a Szellem maga az egyszerűség, hogy a Szellem élő, eleven, és hogy a Szellem itt van a Földön. Meséltem nekik a Lelkemről, Ah-Kir-Rah-ról, de azt is elmondtam, hogy ő nem valahol messze található, hanem itt van velem a pillanatban – Kuthumi és Ah-Kir-Rah – együtt vagyunk. Teljesen együtt vagyunk. Észrevettem, hogy nincs nagyon szükségem alvásra, de ettől függetlenül élveztem az alvást, mert másmilyenek lettek az álmaim. Az álmaim ugyanolyan valósak voltak, mint az ébrenlétem. Az álmaim lehetővé tették, hogy repüljek, szárnyaljak, és használjam a képzeletem, és utána ezeket az álmokat könnyedén lehoztam ide, ebbe a valóságba. Megtanultam, hogy az élet tényleg olyan, mintha madár lennél. Kiterjesztheted a szárnyadat, a tudatodat, megnyílhatsz és szárnyalhatsz! Olyan volt, mintha madár lennék, aki reggelente nem aggódik azon, hogy a következő étel vajon honnan érkezik majd. Tudja, hogy a rovarok ott lesznek neki. A rovarok feljönnek a föld mélyéről, és azt mondják: „Itt vagyok, neked.” A madár nem tárolja az ételt. A madár nem nyugtalankodik az étel miatt. A madár nem hízik meg. A madár egyszerűen csak a Most pillanatában van, és ez az élet. Csodálatos élet volt. Még most is kristálytisztán emlékszem minden ember mosolyára. Emlékszem a szemük szépségére. Emlékszem a reményeikre és a vágyaikra. Emlékszem, hogy segítettem nekik megérteni, hogy mondjanak: „Igen”-t – amit oly egyszerű kimondani:- „Igen, Én Vagyok!”
Ideje elmenni Amikor elérkezett a távozásom ideje, amikor ideje volt továbblépnem, tudtam mennyire fog hiányozni nekem ez a hely. Tudtam, hogy visszatérek majd, és együtt fogok dolgozni azokkal az emberekkel, akik majd behoznak engem az üzeneteiken keresztül. Tudtam, hogy együtt fogok dolgozni Madame Blavatsky-val, és a
10
hozzá hasonlókkal, és Adamus-szal, Tóbiással és a többiekkel. De azt is tudtam, hogy fizikai testben soha többet nem jövök ide. De tudtam, hogy elérkezett a távozásom ideje, mert emberek egy új csoportja érkezik erre a Földre, olyan emberek, akikkel a múltban voltunk már együtt, és akik egy hatalmas változás idején jönnek ide. Számomra elérkezett a távozás ideje részben azért, mert elindult az Ipari Forradalom. A Föld energiája egyre intenzívebb lett. Még az eddiginél is több figyelem irányult az elmére. És tudtam, hogy indulnom kell, mert ideje, hogy a másik oldalról végezzem a munkámat, hogy együtt legyek azzal a csoporttal, akik most jönnek majd ide a Földre. És nekik szükségük lesz egy kis emlékeztetőre, szükségük lesz egy kis nevetésre, és szükségük lesz egy pár történetre. Szükségük lesz arra a tudásra, hogy a megvilágosodás után is van élet itt a Földön. Tudniuk kell, hogy mennyire nagyon szeretve vannak, és mekkora nagyrabecsülés övezi őket azért, mert azt választották – mert tudatosan azt választották – hogy visszatérnek a Földre a nagy változás idején. Vissza akartam jönni, hogy itt ülhessek velük, hogy ott legyek az álmaikban, hogy együtt dolgozzak velük, hogy megírjam velük a könyveiket, hogy megosszam magam velük, és hogy elmondhassam nekik: „Igen, megvilágosodott vagy!” Ezért aztán eldöntöttem, hogy eljött az időm – és megtettem. Megtettem, saját magamért. Megtaláltam az egyik legeslegcsodálatosabb tavat, amit valaha láttam – egy gyönyörűséges tó volt, amit hegyek öleltek körbe. Mindig úgy tűnt, mintha szépséges köd ereszkedne a tó mozdulatlan, csendes vizére reggelente. Építettek nekem egy csónakot – egy apró kis csónakot, kifejezetten nekem – és amikor elkészült, megettem az utolsó finom ételemet, egy utolsó – khm – intim együttlét, majd elénekeltem a legutolsó dalomat a csodás zenészekkel, akik ott voltak, és utoljára meséltem el egy-két viccet, és végül fizikailag megöleltem magam – majd kora reggel kifutottam a csónakommal. Nem volt rajta vitorla, és evezők sem voltak, amivel eveztem volna. Jól ellöktem a parttól a csónakomat, majd lélegezni kezdtem. Lélegeztem, és lélegeztem. Bele lélegeztem az álmaimba, miközben a csónak egyre távolabb sodródott a parttól, a csendes vizű tó belseje felé. És miközben egyre csak lélegeztem, a csónakom is egyre beljebb és beljebb úszott a ködben. És miközben lélegeztem, egy transz-szerű állapotba kerültem. És ahogy lélegeztem, eggyé váltam a vízzel és a levegővel… és ezzel a nagyszerű hellyel, amit Földnek hívnak… és a lelkemmel, Ah-Kir-Rah-val. Ah-Kir-Rah és én együtt voltunk a csónakban, és még egyszer, utoljára összeolvadtunk egymással ezen a helyen, amit Földnek hívnak. És utána eltűntem… és semmi más nem maradt utánam, csak egy üres, lágyan ringatózó csónak a víz tetején. A testem eltűnt. Azt mesélik, hogy az a csónak a mai napig ott ringatózik a vízen. Ma is akadnak egyesek, akik látják az üres csónakot, és azon tűnődnek, vajon hogy kerülhetett oda, és vajon ki ülhetett benne. Azon elmélkednek, hogy vajon miért ringatózik ott a víz felszínén. Ez az én szimbólumom, amit itt hagytam magam után. Ez az én emlékeztetőm az itt töltött csodálatos életeimre, az élet vízének ringatására a tapasztalásaim közepette.
Igen Ah-Kir-Rah és én most megosztjuk veled az áldást, hogy itt maradni a Földön és fizikai testben élni azt követőn is áldás, hogy azt mondod: „Igen, meg világosodott vagyok!”, hogy te is megélhesd mindazt, amit az Élet kínál számodra olyan könnyedén és olyan zökkenőmentesen, mintha egy csónakban ringatóznál a víz felszínén… Hogy itt lehetsz, hogy másokat taníthass, de egy új módon…
11
Hogy itt lehetsz, de nem a dogma miatt, nem a leckék miatt, hanem azért, hogy megoszthasd az életed történeteit… Hogy itt lehetsz mindazok számára, akiknek remény csillog a szemében, akik a reményt kutatják, és akiknek szükségük van arra, hogy találkozzanak veled… És itt lehetsz, hogy befogadhasd azokat a potenciálokat, amik most keresztül áradnak a kozmosz összes energiáin, és idetartanak a Földre akár a napkitöréseken keresztül, akár a kozmikus kölcsönhatások által, akár portálokon, átjárókon vagy kapukon keresztül. Ez az energia itt van, és szüksége van azokra, akik emberi testben magukba tudják fogadni, szüksége van azokra, akik tudatosak, akik éberek. Be kell fogadni, be kell hozni, el kell helyezni a földbe, be kell lélegezni a levegőbe, bele kell árasztani a vizekbe, hogy aztán mások is be tudják fogadni – mások, akik oly sok életet éltek már le itt, ezen a Földön, és akik most jönnek ide először – ezt az energiát a tudatosság új formája hozza be. Ezért is mondjuk azt nektek: „Igen, lehetsz és az is vagy: megvilágosodott!” – és azt is, hogy „Igen itt maradhatsz,” és azt is, hogy „Igen, te is rendelkezhetsz a megvilágosodás korlátlan érzéki megtapasztalásával, Földi életed összes hátralévő napján, egészen addig, amíg csak azt választod, hogy itt legyél.” Igen… megvilágosodott vagy. Namaste, drága Shaumbra. Namaste.
12
13
