Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL
0
2013. november BUDAPEST
Temetőink biztonságáért
Novemberi hírlevelünket az előttünk álló jeles dátum, nevezetesen november 1., vagyis Mindenszentek (Hallottak Napja - november 2.) köré fogalmaztuk. Ezen a napon minden ember megemlékezik azon szeretteiről, akik sajnos már nem lehetnek közöttünk, és aki csak teheti, kilátogat a temetőkbe, hogy legalább néhány perc, és egy lobogó gyertya lángjának erejéig jó szívvel visszagondoljon a közösen eltöltött időkre. Ez a kis nyugalom mindenkinek jár, ezt senkitől sem szabadna elvenni. Szomorúan kell azonban konstatálnunk, hogy mindezek ellenére többen akadnak olyanok, akik még ezeknek a napoknak a szentségét sem tisztelik, kihasználva embertársaik emlékezését, vagy az abból adódóan esetlegesen lankadó figyelmüket, bizony még a sírkertekben, vagy azok környékén is meglopják őket. Ennek megelőzése érdekében állítottuk most össze a novemberi ELBIR-levélcsokrot, amely kifejezetten a temetői lopások, illetve a jellemzően sírkertek környékén ilyentájt elkövetett bűncselekmények problémakörével, illetve azok megelőzésének lehetőségeivel foglalkozik. Kérjük Önöket, mielőtt elindulnának leróni kegyeletüket, olvassák el, és szívleljék meg sorainkat, nehogy emlékezésük perceit elcsúfítsa egy váratlanul bekövetkezett bűncselekmény! Hírlevelünkhöz kellemes olvasást és hasznos időtöltést kívánunk Önöknek! A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya
H-1094 Budapest, Páva utca 32/A. Telefon: (+36-1) 263-7267, Fax: (+36-1) 263-7282, BM telefon: 50-725, BM fax: 50-742, E-mail:
[email protected],
[email protected]
Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL
0
2013. november BUDAPEST
AZ ÜNNEP BIZTONSÁGÁÉRT!
Tisztelt Hozzátartozók!
Sajnos vannak, akik számára az ünnep nem a békés megemlékezést jelenti, hanem lehetőséget arra, hogy a temetőkbe érkező hozzátartozók értékeit megszerezzék, kihasználva az ilyenkor ugrásszerűen megnövekedő forgalmat, valamint a látogatók jóhiszeműségét. Néhány rövidke perc is alkalmat adhat számukra, hogy az őrizetlenül hagyott táskákat, csomagokat kifosszák, magukkal vigyenek pénzt, telefont és egyéb értékeket! A parkolóban hagyott autók sem jelentenek feltétlenül biztonságot a bennük elhelyezett értékek számára, hiszen a gépkocsi-feltörők rövid idő alatt képesek azokhoz hozzájutni, akár a kesztyűtartóban, akár a csomagtartóban kerültek elhelyezésre. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya ezért kéri a kilátogatókat, hogy legyenek körültekintőek, a sírok gondozásakor, és a virágok, koszorúk elhelyezése közben se tévesszék szem elől értékeiket! Szükség esetén, haladéktalanul forduljanak a temetői biztonsági szolgálat munkatársaihoz, vagy a legközelebbi rendőrhöz!
H-1094 Budapest, Páva utca 32/A. Telefon: (+36-1) 263-7267, Fax: (+36-1) 263-7282, BM telefon: 50-725, BM fax: 50-742, E-mail:
[email protected],
[email protected]
Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL
0
2013. november BUDAPEST
A Halottak Napja (Mindenszentek) időszakára vonatkozó bűnmegelőzési ajánlásaink mindenki, de különösképpen nyugdíjas korú olvasóink részére
A vonattal Budapestre érkező, vagy a fővárosból távozó idősebb korú személyek vegyék igénybe a pályaudvari érték- és csomagmegőrző szolgáltatásokat. Az ilyenkor rendszerint zsúfolt tömegközlekedési eszközökön, valamint a temetők környékén jelentősen megsűrűsödött forgalomban gyakrabban kell számolni a zsebtolvajok előfordulásával. A sértetté-áldozattá válás elkerülése érdekében tehát célszerű fokozottabb figyelmet fordítani az alábbiakra: Le- és felszállásnál, illetve a mozgólépcsőn kézitáskáját ajánlott testhez szorítva viselni! Pénztárcáját, bankkártyáját most is tegye biztonságos helyre, például ruházata zárt belső zsebébe, kézitáskája belső részébe (nem minősülnek biztonságos helyeknek a külső kabátzsebek és a táskák külső zsebei)! Figyeljen oda mobiltelefonjára, azt ne külső, látható helyen viselje, illetve ha többen is látták, amint telefonál, a beszélgetést követően ne kabátja, táskája külső részébe tegye el készülékét! Iratait lakáskulcsaitól elkülönítve tárolja! Az alkalomhoz illő öltözékhez kiegészítőként viselt ékszereket lehetőleg feltűnésmentesen, ruha által takarva tanácsos hordani! A síremléktől akár rövid időre való eltávozáskor (pl. vízhordás idejére) se maradjon őrizetlenül csomagja, kézitáskája!
H-1094 Budapest, Páva utca 32/A. Telefon: (+36-1) 263-7267, Fax: (+36-1) 263-7282, BM telefon: 50-725, BM fax: 50-742, E-mail:
[email protected],
[email protected]
Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL
0
2013. november BUDAPEST
Néhány jó tanács a kerékpárlopások megelőzésére
Főleg vidéken, de a zsúfolt tömegközlekedési eszközökre tekintettel Budapesten is várhatóan többen lesznek olyanok, akik kerékpárral közelítik majd meg a temetőket, álljon hát itt számukra is néhány jó tanács:
Jól látható, forgalmas helyen zárják le kerékpárjaikat, olyan helyen, ahol a gyalogos forgalomnak legalább minimális visszatartó ereje van a tolvajokkal szemben!
A tartozékokat, mint pl.: a sebesség mérő órát, lámpát, kulacsot, pumpát, illetve mindazt, ami mozdítható a kerékpárról, vegyék le és vigyék magukkal! Ezek a tartozékok ugyanúgy értéket képviselnek, vigyázniuk kell rájuk!
Jegyezzék fel kerékpárjaik azonosításra alkalmas jellemzőit, ismertető jegyeit (típus, vázszám, méret, szín, felszerelések, sérülések, stb.)! Az eltűnt kerékpárt a rendőrségnek ugyanis csupán ezen ismertető jegyek alapján van módja felkutatni. Gravírozással, illetve az egyre elterjedtebb, ún. mikropontos jelölési rendszer alkalmazásával egyedi azonosító jelekkel is elláthatják kerékpárjaikat.
Használjanak legalább két, jó minőségű, masszív zárat! A lakat (zár) lehetőleg olyan legyen, amely a vázat és a kerekeket is átéri! A kerék és a váz legyen mindig együtt, egy stabil tárgyhoz (pl. fa, kerékpártároló, korlát, stb.) rögzítve!
Amennyiben kerékpárjaikat mindezek ellenére ellopták, a lehető legrövidebb időn belül értesítsék a rendőrséget a 107-es, illetve a 112-es segélykérő telefonszámon. A rendőrök kiérkezéséig a helyszínt ne hagyják el, azt lehetőleg ne változtassák meg!
H-1094 Budapest, Páva utca 32/A. Telefon: (+36-1) 263-7267, Fax: (+36-1) 263-7282, BM telefon: 50-725, BM fax: 50-742, E-mail:
[email protected],
[email protected]
Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL
0
2013. november BUDAPEST
Autóink biztonságáért
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya ezúton is felhívja minden kedves temetőbe igyekvő fővárosi állampolgár figyelmét, hogy a várható közlekedési torlódások, forgalmi dugók elkerülése érdekében, amennyiben módjukban áll, válasszák inkább a tömegközlekedést, és lehetőség szerint annak segítségével közelítsék meg a sírkerteket. Ha mégis személygépkocsival érkezik, kérjük, akkor is legyen résen, mert az autó-tolvajok, gépkocsi-feltörők az ilyenkor szokásos, akár több órás sírkertlátogatások idejére őrizetlenül hagyott autókat sem kímélik. Ha azonban a következő tanácsokat megfogadják, nagyban csökkenthetik az autójukat érintő bűncselekmények kockázatát:
Ne hagyjanak látható értéktárgyat, okmányt, gépkocsiban!
helyen táskát
semmilyen iratot, vagy értéket a
Ha kiszállnak a járműből, minden esetben zárják le a gépkocsit, még akkor is, ha nem távolodnak el tőle!
A gépjárművet lehetőség szerint őrzött parkolóban hagyják!
A járműtől való távozás előtt győződjenek meg az ajtók, az ablakok zárt állapotáról, a riasztó bekapcsolásáról, a mechanikus biztonságtechnikai eszközök felhelyezéséről!
Amennyiben a felsorolt óvintézkedések ellenére mégis azt észlelik, hogy feltörték, vagy ellopták járművüket, úgy haladéktalanul értesítsék a rendőrséget a mobiltelefonról is ingyenesen hívható, már fentebb említett 107-es, vagy 112-es segélyhívó-számokon, mielőtt bármihez hozzáérnének. A bűncselekmény helyszínét lehetőleg ilyen esetekben se változtassák meg! Ennek célja, hogy eredeti állapotban őrizzék meg a helyszínen lévő nyomokat, amíg azok rögzítése meg nem történik. Ha a helyszín megváltoztatása elkerülhetetlen (elsősegélynyújtás, közveszély elhárítás, stb.) azt a kiérkező rendőrjárőrnek, a helyszíni szemle bizottság vezetőjének jelezni kell. Reméljük, hogy a budapesti rendőrség fokozott biztonsági intézkedései, és novemberi hírlevelünk oldalain megfogalmazott bűnmegelőzési ajánlásai együttesen biztosítják majd Önök számára a nyugodt, békés megemlékezés lehetőségét és zavartalanul fog telni az ünnep!
H-1094 Budapest, Páva utca 32/A. Telefon: (+36-1) 263-7267, Fax: (+36-1) 263-7282, BM telefon: 50-725, BM fax: 50-742, E-mail:
[email protected],
[email protected]
Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL
0
2013. november BUDAPEST
A Budapesti Rendőr-főkapitányság telefonszámai: BRFK Központi szám: 061- 443-5000 BRFK BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY: 06 (1) 263-7267
[email protected] Rendőrség: 107 Központi segélyhívó: 112 BRFK SMS-vonal hallássérülteknek: 06 (20) 9000-107 Telefontanú (bűncselekmények): 06 (80) 555-111 ORFK központi zöld szám: 06 (80) 201-303 BRFK Vagyonvédelmi Osztály: 06 (80) 201-343 Kerületi kapitányságok, rendőrőrsök: I. kerületi Rendőrkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányság Rendőrőrs Békásmegyer IV. kerületi Rendőrkapitányság Rendőrőrs Káposztásmegyer V. kerületi Rendőrkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság Rendőrőrs Keleti pályaudvar IX. kerületi Rendőrkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányság Rendőrőrs Őrmező XII. kerületi Rendőrkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság Rendőrőrs Újlipótváros XIV. kerületi Rendőrkapitányság Rendőrőrs Alsórákos XV. kerületi Rendőrkapitányság XVI. kerületi Rendőrkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitányság XX-XXIII. kerületi Rendőrkapitányság Rendőrőrs Soroksár XXI. kerületi Rendőrkapitányság XXII. kerületi Rendőrkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság
Tel.: 061-457-5600 Tel.: 061-346-1800 Tel.: 061-430-4700 Tel.: 061-243-2511 Tel.: 061-231-3410 Tel.: 061-231-3446 Tel.: 061-373-1000 Tel.: 061-461-8141 Tel.: 061-461-8100 Tel.: 061-477-3700 Tel.: 061-477-3726 Tel.: 061-455-4800 Tel.: 061-263-7200 Tel.: 061-381-4300 Tel.: 061-381-4331 Tel.: 061-457-5650 Tel.: 061-236-2800 Tel.: 061-236-2824 Tel.: 061-461-8150 Tel.: 061-461-8186 Tel.: 061-231-3450 Tel.: 061-407-8455 Tel.: 061-253-2300 Tel.: 061-292-9200 Tel.: 061-292-9250 Tel.: 061-421-1800 Tel.: 061-421-1842 Tel.: 061-427-4600 Tel.: 061-229-2652 Tel.: 061-236-2860
H-1094 Budapest, Páva utca 32/A. Telefon: (+36-1) 263-7267, Fax: (+36-1) 263-7282, BM telefon: 50-725, BM fax: 50-742, E-mail:
[email protected],
[email protected]