Elekes Blanka. Hit és depresszió. Internetes naplókivonat a 2007 december 19-e és január 16-a közötti időszakomról

Elekes Blanka

Hit és depresszió

Internetes naplókivonat a 2007 december 19-e és 2008. január 16-a közötti időszakomról

TARTALOM 2007. 12. 19. 02:54 - Segítség! 2007. 12. 19. 03:01 - Írás 2007. 12. 19. 03:05 - Hát ha még elárulnám... 2007. 12. 19. 03:13 - A diagnózisom 2007. 12. 19. 03:19 - A szocfób 2007. 12. 19. 03:30 - Életkörülmények 2007. 12. 19. 03:43 - Asszem, forradalmár vok 2007. 12. 19. 03:55 - Jön a karácsony 2007. 12. 19. 04:01 - Megint karácsony 2007. 12. 19. 04:12 - Karácsony este 2007. 12. 19. 04:20 - Büszkeség 2007. 12. 19. 04:27 - Hiába magyarázom 2007. 12. 19. 04:40 - Jaj! 2007. 12. 19. 04:51 - Közérzet 2007. 12. 19. 05:02 - Nem mondhatom el senkinek 2007. 12. 19. 05:11 - Vegyük pl. 2007. 12. 19. 05:25 - Részvét 2007. 12. 19. 05:43 - A szeretet is fáj 2007. 12. 19. 05:55 - Hogy Pista bácsi is megértse 2007. 12. 19. 06:08 - Ne szövegeljek annyit 2007. 12. 20. 04:49 - Depresszió 2007. 12. 20. 05:18 - Blogot írok 2007. 12. 20. 06:12 - Na most meg mán 2007. 12. 20. 06:42 - Coming out 2007. 12. 20. 06:45 - Csupáncsak arról volt szó 2007. 12. 20. 07:04 - Nem depresszió 2007. 12. 20. 07:15 - A segítőim 2007. 12. 20. 07:20 - Sok haljéktalan 2007. 12. 20. 07:44 - Egyébként meg 2007. 12. 20. 19:56 - Munkára neveltek 2007. 12. 20. 20:10 - Rehabilitáció 2007. 12. 20. 20:38 - Merthogy 2007. 12. 20. 21:11 - Ha intézetbe kerülök 2007. 12. 20. 21:18 - 50% 2007. 12. 20. 23:26 - Igyekvő vagyok 2007. 12. 21. 00:56 - Megvertek 2007. 12. 21. 01:45 - Megeszem a kalapom 2007. 12. 21. 03:54 - Keresgéltem az okokat 2007. 12. 21. 04:29 - Elmebetegség? 2007. 12. 21. 04:51 - Megkattanás 2007. 12. 21. 05:17 - Helyzet van 2007. 12. 21. 05:32 - Szabadulás? 2007. 12. 21. 05:39 - Másik beteg 2007. 12. 21. 05:56 - Telepátia 2007. 12. 21. 06:03 - Borsod 2

2007. 12. 21. 06:40 - Harag 2007. 12. 21. 07:02 - Kisugárzás 2007. 12. 21. 07:17 - A ház 2007. 12. 21. 07:47 - A nagymamám 2007. 12. 21. 08:27 - Idegesség 2007. 12. 21. 08:41 - A második esküvő 2007. 12. 21. 08:49 - Szörny 2007. 12. 21. 09:20 - összeveszés 2007. 12. 21. 09:26 - Szégyent hoztam a fejére 2007. 12. 21. 09:37 - Félelem 2007. 12. 23. 05:06 - Nyugtató 2007. 12. 27. 16:06 - Nah jobb már 2007. 12. 27. 16:23 - Baba 2007. 12. 27. 16:31 - Anyós 2007. 12. 27. 16:42 - Nyugalom 2007. 12. 27. 16:50 - Karcag 2007. 12. 27. 18:40 - Antipszichotikum 2007. 12. 27. 18:50 - Fájdalom 2007. 12. 27. 18:56 - Indulatok 2007. 12. 27. 19:04 - Tudomásul venni 2007. 12. 27. 19:15 - Emberformájú vagyok 2007. 12. 27. 19:20 - Házasság 2007. 12. 27. 19:35 - Foglalkoznak velem 2007. 12. 27. 19:44 - Belső béke 2007. 12. 30. 12:43 - Tapasztalatok a gyógyszeremről 2007. 12. 31. 06:58 - Anyu férje 2008. 01. 01. 12:46 - Paróka 2008. 01. 08. 05:08 - Unokatestvérek 2008. 01. 08. 21:23 - Játék 2008. 01. 08. 22:21 - Delirious 2008. 01. 08. 22:41 - Atyám agybaja 2008. 01. 08. 22:47 - Rebecca St. James 2008. 01. 08. 22:55 - Boldog szeretnék lenni 2008. 01. 08. 23:01 - Most az eperfán ülök 2008. 01. 08. 23:07 - Zoltán sírkövére 2008. 01. 08. 23:24 - Várakozás 2008. 01. 09. 07:20 - Mégegyszer az eperfáról 2008. 01. 09. 07:41 - Rokonság 2008. 01. 09. 18:17 - Ma volt anyu biopszián 2008. 01. 09. 19:09 - Kéne valami konstruktívat 2008. 01. 10. 08:37 - Tali 2008. 01. 14. 11:06 - Igazából Atyám... 2008. 01. 14. 11:50 - Unokatesó 1. 2008. 01. 14. 11:56 - Unokatesó 2. 2008. 01. 14. 12:05 - Unokatesó 3. 2008. 01. 14. 12:12 - Unokatesó 4. 2008. 01. 14. 12:22 - Unokatesó 5. 3

2008. 01. 14. 12:35 - Anya 1. 2008. 01. 14. 12:47 - Anya 2. 2008. 01. 14. 12:50 - Anya 3. 2008. 01. 14. 13:01 - Atya 1. 2008. 01. 14. 13:33 - Atya 2. 2008. 01. 14. 13:47 - Atya 3. 2008. 01. 14. 14:35 - Atya 4. 2008. 01. 14. 14:53 - Békák és Királyfik 2008. 01. 14. 15:07 - „Rúgj belém!” 2008. 01. 14. 15:27 - Lustaság 2008. 01. 14. 17:11 - Nem akarok gyereket 2008. 01. 14. 17:42 - Másik jómadár 2008. 01. 14. 17:50 - Ülünk és szabotálunk 2008. 01. 14. 18:02 - Irracionális 2008. 01. 14. 18:11 - Az örökség 2008. 01. 14. 18:28 - A Csodagyerek-korszak 2008. 01. 14. 21:59 - Munka 2008. 01. 14. 22:08 - Munkahelyi kiszekálások 2008. 01. 14. 22:31 - Hajós dr. sztorija 2008. 01. 14. 22:36 - Sportkórház 2008. 01. 14. 22:42 - Két bunkó jogász közt 2008. 01. 14. 22:54 - Egyéb vesszőfutások 2008. 01. 14. 23:04 - Woody Allen-szindróma 2008. 01. 14. 23:30 - Woody Allen foglalkozása 2008. 01. 14. 23:46 - Időstrukturálás 2008. 01. 15. 00:03 - Józan ész 2008. 01. 15. 00:23 - Kit érdekelnek a hitetlenek? 2008. 01. 15. 01:08 - Hajnali 3 óra 2008. 01. 15. 05:14 - Vitába szállnék 2008. 01. 15. 05:30 - Nemo 2008. 01. 15. 06:48 - Nemo 2. 2008. 01. 15. 10:36 - Nocsak 2008. 01. 15. 10:47 - Külső kontroll 2008. 01. 15. 11:21 - Játszma 2008. 01. 15. 12:19 - A keresztem 2008. 01. 15. 13:12 - Döntés 2008. 01. 15. 13:34 - Józanság 2008. 01. 15. 15:01 - Kereszténység 2008. 01. 15. 15:16 - Akinek nem sikerül fejet cserélni 2008. 01. 15. 17:11 - Ami biztató 2008. 01. 15. 18:12 - Szerződés 2008. 01. 15. 19:30 - Jób 2008. 01. 16. 11:50 - Nem imádkozunk 2008. 01. 16. 12:02 - Hit 2008. 01. 16. 12:16 - Közösség 2008. 01. 16. 12:57 - Margit néni hite 2008. 01. 16. 13:29 - Zoli bácsi és a jellem 4

Segítség! Elöntött a szocfób. Elhatároztam, hogy munkát keresek, de bepánikoltam. Ellenben elviselhetetlen tovább így élni. Ez nem élet, ez vegetálás. Nem csoda, hogy úgy néz ki a konyhám, ahogy, mert utálom a lakásomat, ahol élek. Ez az én börtönöm, és aszongyák az okosok, én magam zártam be magam ide, és az anyósom szerint senkire nem számíthatok, hogy segít, csak magamra. Na, jól is néznék ki, ha csak magamra számíthatnék. Elhatároztam azt is, hogy abbahagyom a nyugtatószedést, mivel függök tőle. Most van az adag olyan szinten, hogy már nincsenek elvonási tüneteim, de még ideges vagyok. És nem tudok sortörést csinálni, valaki árulja már el, hogy hogy kell. És macskaszarba lépek. Meg náthás is vagyok. Minden nedves, minden nehéz, a nyomor országairól térképet rajzol a penész. És mindjárt jön a karácsony. Mit vegyek?? És én mit kérek? Nekem mindenem megvan. Bárcsak az ölembe hullana egy munka. Botoljak bele az utcán és terüljek el benne, hogy ne tudjak előle elmenekülni. Akármi. Vonattakarítástól kezdve, amit tudok csinálni. Hogy jól kimerüljek és ne gondoljak magamra, meg a globális felmelegedésre. Mindennapi, kicsinyes gondjaim legyenek, mint a normális embereknek. 2007.12.19 2:54

Írás Elhatároztam azt is, hogy abbahagyom az írást, de hát ez a hobbim. Viszont nem fogom név szerint emlegetni többet az ismerőseimet, illetve mindenkinek álnevet adok, mert annyi a rokon, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Ha valaki magára ismer netán, az az ő hibája, de név szerint kipellengérezni valakit nem helyes, ezért is töröltem le az előző blogot szőröstülbőröstül. Meg hát nem ők tehetnek róla, hogy mírges vagyok a világra meg magamra. Már csak azt várom, hogy olyan nagyon mírges legyek, hogy meg is moccanjak, és kezdjek magammal valamit. 2007.12.19 3:01

Hát ha még elárulnám... hogy mire van szükségem, talán meg is kapnám. Egy kezdő fenékbe rúgásra, mégpedig biztatás formájában. Mondjátok, hogy „Hajrá!” Hogy ki tudjak kecmeregni a gödörből. Mondjátok, hogy igenis életképes vagyok, és méltó arra, hogy egy multi vagyonát gyarapítsam, mint a többi embertársam. Mert gödörben vagyok, és ha nincsenek segítőim, benne is maradok. A munkanélküliség lehúz, altat, befed. Az ember beleszokik és ellustul és elgyávul, és teljesen önbizalmát veszti itt a négy fal közt a hosszú évek alatt. 2007.12.19 3:05

5

A diagnózisom Egyszer volt egy szép mániás rohamom, olyan, ami a nagykönyvben meg van írva. Mivel már depressziós is voltam, besoroltak mánidepinek, és igaz, hogy bőgtem elkeseredésemben, hogy ezennel hülye vagyok hivatalosan is, de meg voltam elégedve a diagnózissal. Igaz, hogy csak egy gyógyszer hozta ki belőlem a rohamot, de a legújabb orvosi könyv szerint akkor is mánidepinek számítok. De elárulom, hogy hogyan lettem paranoid skizofrén, a hebefrén alfajtából. Az egyik orvos, azért, hogy kedvezőbben írhassa fel a gyógyszert, mánidepi helyett „skizoaffektív zavart” írt a zárójelentésbe. Egy másik orvos pedig, hogy mélyebb benyomást gyakoroljak a Bizottságra, ezt módosította „paranoid skizofrén”-ra. Ettől kezdve nem veszem komolyan az egészet. Ezek úgy játszanak a diagnózisokkal, mint más a homokozóvödörrel. Én, ha már valami, mánidepi vagyok, szépen, egyszerűen, és kész. De ezt is már csak a gyógyszer váltotta ki, amit a depressziómra adtak. A depresszióm pedig a szociális fóbia miatt alakult ki, az okozta az elszigeteltséget, a munkanélküliséget meg az összes továbbit. A gyógyszerfüggőséget is, igen. Nyitottam is róla topikot az Index SOS! fórumában, a szocfóbról. 2007.12.19 3:13

A szocfób Ez silányította tönkre az életemet. Kérdem én, miért nem szólt senki tanár a szüleimnek, hogy súlyos baj van a gyerekkel? Nem mertek? Nem vették észre? Hát vakok voltak? Nekem kisegítő iskolába kellett volna járnom ezzel a nyavalyával, vagy magántanulónak lenni. „Te miért nem jelentkezel?” - nyaggattak, aztán 3-mast adtak szorgalomból. Holott csak a rettegéstől nem mertem nemhogy jelentkezni, de meg se moccanni. Az osztályt egy ezerfejű szörnynek láttam, ahol mindenki rajtam röhög vagy szánakozik, a tanárral az élen. Csoda, hogy nem kaptam szívinkfartust. A csúcs, emlékszek, egy nyelvtanórán volt felelés előtt, ahol kis híján kiájultam a padból. Úgy éreztem, 300 a vérnyomásom. Vajon azt észrevették volna, ha rosszul leszek? Lehet, hogy a magatartásjegyemet is lerontották volna, hogy zavarom az órát. 2007.12.19 3:19

Életkörülmények A cuclizmusban még csak-csak el tudtam volna vegetálni, de itt, a kap.-ban agyonnyom lelkileg, hogy nekem elvileg versenyeznem kéne. Én, versenyezni? A szocfóbos kórosan retteg mindenféle megmérettetéstől, ahol neki produkálni kéne valamit, mint például egy felvételi elbeszélgetés. Nem, nem lusta vagyok, hanem rettegek. Igaz, lusta is vagyok, de azon erőt tudok venni. Nagyon-nagyon félek. Az Emberiségtől. Hogy mi az az emberiség? Hát az a valami, amitől én félek. Tudom, hogy nem kellene félnem, mert az az emberiség nem is létezik. Egyes egyének vannak, külön-külön. De úgy látom, mind megvet engem és röhög rajtam. Tudom, hogy rosszul látom. Azért nyitottam az Indexen azt a rohadt topikot is, hogy hátha vannak sorstársaim. Meglepően sok a szocfóbos, egészen szép kifejlett példányok is akadnak. Már évek óta érik valami találka, csak egymással is rettegünk találkozni. És elvileg én lennék

6

az élharcos, az élszónok, a veterán. Javasoltam, hogy mindenki húzzon zacskót a fejére, úgy gyűljünk össze, akkor nyugodtan remeghet mindenki a saját frekvenciáján (frekvencia vagy amplitúdó?), meg izzadhat, meg vörös lehet, mint a rák. Legalább egymás előtt ne szégyelljük magunkat (meg egymást). Lehetne éccaka is találkozni, egy sötét pincében, zacskóval. Mondjuk utána az egész bandát lecsuknák, hogy micsoda tiltott gyülekezést folytatunk. 2007.12.19 3:30

Asszem, forradalmár vok, azért is utálom annyira Petőfit, mert hasonlít rám. Fel, fel, te éhes proletár. Azért biztatnám a többit, a többi lótetűt, férget, svábbogarat, hogy magamba is lelket öntsek. De nagyon nehéz, mivel én is gyakran elcsüggedek. Kilátástalannak látszik a küzdelem ezzel az izével. Most azért vok rosszul, mert belenéztem az álláshirdetésekbe. „Agilis, fiatal, dinamikus csapat”, „Sikerorientált személyiség” meg ilyenek. Na ez az, ami nem megyen. Miért kell sikerorientált személyiség ahhoz, hogy egy konyhán tányért mosogassak? Egyáltalán nem vagyok sikerorientált meg karrierista. Az ilyesmit meghagyom a nárcisztikusoknak. Viszont innen, ebből a börtönből ki kell, hogy szabaduljak. Engem is biztassatok, én is biztatlak benneteket. Nagyon fontos. Mint az alkoholisták egymást. Jó, hogy van ez az internet, a magunkfajtának is van terep ezáltal. Otthon, a négy fal közt is ki lehet nyújtani a csápjainkat a világba. Vagy a munkahelyen, ha a főnök nem néz oda. 2007.12.19 3:43

Jön a karácsony és nem tudom, mit vegyek a szeretteimnek. Ilyenkor halvány fogalmam sincs. Asszem, nem veszek senkinek semmit. Úgyse kell senkinek semmi. Esetleg a jövendő unokaöcsémnek veszek valami csörgő-börgő vackot, hogy el ne unja magát ott a kiságyban. Ilyen kis forgó meg csörgő izéket kell neki majd felakasztani, hogy nézhesse. De biztos a jövendő unokaöcsémnél is már rakásban áll az efféle. Én majd nem merem felvenni, mert ordítani fog, mert általában jéghideg a kezem. Majd betekerem valamibe. Vigyázni kell a jövendő generációra, hogy ne ordítson, ha nem muszáj. Fog még eleget ordítani (mondom én vészjóslóan). Szóval anyám mindig azt mondja, hogy ne vegyek neki semmit. Most, idén, csak magamat fogom vinni, mert most komolyan veszem, amit mondott. Zoli bácsi a világon a legjobban enni szeret, de vajon szereti-e az édességet? A tesómnak meg nem lehet eltalálni az ízlését, mert igényes, és nem örül minden vicek-vacaknak, mint én. Kéne neki valami szívderítő olvasmány a szülőszobára, ha netán unatkozna. A sógorról fogalmam sincs, de nem fog megsértődni, ha nem adok neki semmit. Jaj, vannak a távolabbi rokonok, nekik muszáj adni, mert nem vagyok velük olyan viszonyban, hogy ne adjak. 2007.12.19 3:55

7

Megint karácsony, de ez más, mint a többi. Már untuk a karácsonyokat, és elhatároztam, hogy idén nem megyek el anyámékhoz. De közbejött valami, és mégis elmegyek. Most fontos, ha át is alszom az egészet (alvászavarom is van). Anyám fel szokta díszíteni pár szál csillogóval a szobafenyőt is, és halálra süti-főzi magát, mert azt szokta meg, hogy ezt ilyenkor így illik. Hiába magyarázom neki, hogy semmi szükség rá. Ez a karácsony valami rögeszme. Mi az egyik évben a macskák miatt a plafonról lógattuk le a fenyőt. A macskás topikban visongtak a röhögéstől, és sokáig emlegették az esetet. Miért, hát nem ésszerű? Így nem borítják fel. A férjem viszont beleverte a fejét és káromkodott. Ami elvileg nem illik, mert keresztények vagyuk. 2007.12.19 4:01

Karácsony este Emlékezetes évforduló. Atyám akkor halt meg. (Tudta, hogyan kell stílusosan meghalni.) Karácsony estéjének a reggelén. Elfelejtették a kórházból értesíteni anyámat. De ez pont 10 éve volt, és apu képe ilyenkor kint szokott állni az asztalon, egy fenyőággal. Egyre kevésbé hasonlítok rá, és egyre jobban hasonlítok a legundokabb nagyanyámra. Pont arra, akire nem szeretnék hasonlítani. De megnyugtattak, hogy neki legfeljebb a paródiája lehetek. Néhány gesztusom az övé, ahogy trónolok a fotelben, még a lábamat is úgy vetem keresztbe, és előkelően tartom a fejem. De hiába, mert elröhögöm magam, és oda az előkelőség. Szúrós szemmel vizslatom a családomat: kinek a részéről került belém ez a rossz gén? Legjobban egy bizonyos személyt szeretnék hibáztatni, de sajnos ő nem vérrokon, nem lehet mindent rákenni. Azért a genetika félelmetes dolog. De a döntéseimért végső soron én leszek elővéve, mégpedig legkésőbb a túlvilágon. 2007.12.19 4:12

Büszkeség Sokáig tartott, hogy segítséget kérjek. Az még tovább, hogy egy szem gyógyszert is bevegyek, mert túl büszke voltam: mindent saját erőből akartam megoldani. Majd én megnevelem magam. Megtanítom magamnak a mórest. Asszem, ezt nevezik felettes énnek. Aztán kénytelen voltam megtörni, és belátni, hogy egyedül nem megy. A többiekkel sem, de legalább már tudom, hogy vannak sorstársaim. A szocfóbos nem hülye: teljesen tisztában van a tünetei eltúlzott voltával, de nincs felettük hatalma. Bezony, akármilyen hihetetlen, de nincs. Egyesek szerint önsorsrontok és kudarckereső vagyok. Ez felháborító rágalom. Senki nem szeret szenvedni, mindenki ösztönösen a könnyebb utat keresi és az élvezetekre tör. A szocfóbos megtanult együtt élni a betegségével, de ez nem azt jelenti, hogy el is fogadja. Mindenki tiltakozik ellene. Aki nem tiltakozik, az ego-szinton, vagy hogy is nevezik, és az nem szocfóbos, hanem elkerülő személyiségzavaros. Annak a félénkség személyiségjegye. De én még olyan személyiségjegyet nem láttam, hogy otthon, családban nem nyilvánul meg, másokkal meg igen. Ez nem személyiségjegy: ez betegség. Mint egy piszok, ami az emberre tapadt, és nem lehet levakarni. 2007.12.19 4:20

8

Hiába magyarázom az egészségeseknek, hogy ez micsoda szörnyű nyavalya, azt mondják, hogy csak eltúlzom, és szedjem össze magam. Mert eszem az van. De hát nem az eszemmel van a baj! Az már csak akkor hagy ki, ha a szocfób miatt stressz alá kerülök. A stressz miatt gyakran leblokkolok, főleg akkor, ha valahol bizonyítanom kéne (állásinterjú, vizsga, felelés). Aszonta nekem egy áter, hogy nagyon is jól álcázom azt a szorongást, ami bennem van, mert más ilyen szorongással csak kucorogna az ágyban és nem csinálna semmit. Hát én se sokat. Rosszul működnek az idegeim, és állandóan fájok magamnak. Fáj a lelkem, mintha a lábam fájna folyamatosan. Tulajdonképpen nekem azt kéne megtanítani, hogy hogy lehet együttélni az állandó fájdalommal. Elég nagy mértékű. Hogy lehet így versenyt futni? Nem lehet, meg se próbálom. Higgyék azt, hogy lusta vok. Nagyon nagy energia mindenkinek felvilágosítást meg népnevelést tartani. Főleg, ha egy lógus azt magyarázza, hogy én csak képzelem, hogy fáj. 2007.12.19 4:27

Jaj! Most nem elég a saját alapszorongásom, hanem jön még rá a nyugtatóelvonás, ami külön mese. Mintha tűvel szurkálnák az idegeimet. Mintha ezer ördög kergetne. De ezen túl kell esni, ha jót akarok magamnak. Nem jó egy szertől függeni. Aludni sem fogok tudni, de ezt már megszoktam. Mért kellett nekem erre a bánatos világra jönni? Ráadásul akinek fájdalmai vannak, az még külön ingerült és nyugtalan, és elriasztja az embertársait. Nyugtalanságot kelt a körülötte levőkben, hiszen ő is ideges és feszült. „Te mért vagy ideges?” - kérdik. Hát csak azért, mert ez a betegségem lényege, ill. egyik tünete. Semmi okom nincs rá, csak erre szállt egy légy, és ki szeretnék ugrani a bőrömből. Irritál. Majdnem minden irritál, főleg a többi ember, de ha sterilen vagyok itthon a négy fal közt, akkor meg halálra unom magam. Asszem, ezt hívják csökkent munkaképességnek, és jogos lenne minimum 50%. Meg egy részmunkaidős állás, ami nem sok van, és arra is ezren ugranak. Udvariasságból meg kéne halni, hogy ne szívjam mások elől a levegőt. 2007.12.19 4:40

Közérzet „Fúj, neked mindig olyan rossz a közérzeted! Hogy lehet így élni?” - förmedt rám megvetően egy unokatesóm. Ő, megvetett, engem, azért, mert rossz a közérzetem. Általában ezt kaptam az egészséges emberektől, megvetést. Óvodától kezdve kiszekáltak a csoportokból. Nem is tudom, hány munkahelyről kergettek el lelki terrorral. Mert a munkámra nem volt olyan kifogás, mint amennyire ellenszenves voltam nekik. Kiközösítettek, rendre. Most egy csoportba be tudtam illeszkedni, de az egy keresztény csoport, és ott mindenki hülye, ott elférek. Nyugodtan végigaludhatom az istentiszteleteket, csak legyek ott. Ez jólesik. Meg sokszor megkaptam azt is, hogy túl sokat lelkizek. De mi a nyavalyát csináljak, ha a lelkemben érzem azt, hogy tüzes vassal sütögetik? Ha a lábam fájna, akkor azzal foglalkoznék. 2007.12.19 4:51

9

Nem mondhatom el senkinek, legfeljebb a szocfóbosok értik meg, hogy mi ez az egész. Egyfolytában disszimulálnom kell. Én nem fogom be pörös számat, panaszom van a világra. Úgy kell tennem, mint akinek nem fáj, de nagyon fááááj! Azért ordítozok itt. Azért írok, mert fáj, ha nem fájna, gyereket nevelnék meg dolgoznék, mint más tisztességes ember. Keressék meg nekem azt az ideget, ami ezt a fájdalmat okozza, és vágják el, és akkor rendben vagyunk. Szép, artikulált mondatokban ordítozok. Vannak témák, amik meg különösen hamar kicsapják nálam a biztosítékot, és akkor kórházba is kerülök. Valószínűleg az egészséges embereknek is fájna, csak nem ennyire. Egyfolytában lavírozok a négy fal meg a stressz között, mert valamennyi stressz nélkül lehetetlen élni, és kell is az életben maradáshoz. 2007.12.19 5:02

Vegyük pl. a múltkori nagy családi vacsorát. Hát aszittem, menten ott ájulok el, belebukok a tányérba. A stressztől. Igen, míg látszólag étkeztem, és többé-kevésbé (inkább kevésbé, mint többé) viselkedni próbáltam, ilyeneket éreztem. Volt ott néhány ember, akivel elszámolnivalóm volt. De ezeket szívem szerint inkább kerültem volna. De mégis el kellett menni, mert fertelmes udvariatlanság lett volna nem elmenni. Meglepően sok normális rokon volt, ennyit észleltem azért. Már többször előfordult velem életemben, hogy a tűrőképességem határán jártam, mikor valaki megszólított, hogy de furcsán ragyogok. Szinte tündöklök. Igen, tündököltem, abbéli erőfeszítésemben, hogy tartsam magam. Egy nő felírta a telefonszámomat, hogy na, az ő élete, ezt írjam meg. 2007.12.19 5:11

Részvét Nem mindegy azért, hogy hogy szemlélik az embert, részvéttel vagy elítélően. Most én itt sokaknak magyarázom, hogy miért vagyok olyan, amilyen. Úgyis csak szemlélők lehetnek az életemben, mert segíteni nem tudnak. Ne várjanak el tőlem olyasmit, amit egészséges emberektől el lehetne várni. És én meg ne használjam ki, hogy beteg vagyok, és ez ne legyen nekem ürügy mindenféle gaztettek meg lógások elkövetésére. És bárcsak bölcsességet kapnék, hogy az egyes élethelyzetekben el tudjam dönteni: jogos felmentésem van-e vagy nincs. Viszont legyen jogom időnként fetrengeni a fájdalomtól. Sokáig azt hittem, nincsenek jogaim, még szenvedni sincs jogom. Ki engedte meg nekem, hogy ordítsak? Rendes gyerek nem zavarja a környezetét mindenféle ordítozással, hanem csendben marad és viselkedik. 2007.12.19 5:25

10

A szeretet is fáj Komolyan mondom. Néha egy szeretet-vagy örömroham is lever a lábamról, mert mindent felnagyítva érzékelek. Túl sok az inger. Ezt is meg kell tanulnom elfojtani, a szeretet is meg a fájdalmat is: nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy úgy viselkedjek, ahogy érzem magam, mert végletek közt hányódok, és mindkét véglet riaszó mások számára. Ha tartósan benne maradok valamelyik végletben, azt hívják mániás vagy depressziós rohamnak. Mondta már valaki: „Lazíts!” Hát, gondoltam, ha ellazulnék, akkor lenne csak gátszakadás! Tartanom kell magam, már amennyire tudom. 2007.12.19 5:43

Hogy Pista bácsi is megértse Igyekszem úgy magyarázni, hogy Pista bácsi is megértse Szombathelyen. Már amennyiben kíváncsi rá. De talán még Zoli bácsi is megérti Debrecenben, ha egyszer meghall a saját hangján kívül mást is. Tudom, hogy legszívesebben ő vezényelné a világot. „Itt most felkel a Nap, és amott nyugszik le.” Hát engem nem tud irányítani, az én közérzetemet, az kívül esik a hatalmán. Tudom, hogy jót akar, mindenkinek békességet meg nyugalmat akar. Én is. Ki szeret rendellenes lenni? Viszonylag kevesen születnek gazembernek. Legközelebb, ha rázendít, felmutatok egy táblát: „Szocfób”. 2007.12.19 5:55

Ne szövegeljek annyit, hanem menjek el kapálni. Jó. Ha valaki helybe hozza a kapát, és nem kell gyalogolni, ugyanis fél lábam van. Vannak munkahelyek, amit fél lábbal is be lehet tölteni, csak ezeknek utána kéne járni. Hát itt a baj. Nagyon szívesen nem élősködnék én. Tudnék, teszem azt, borsót pucolni. Azt lehet akár sírva, akár vihogva. De tudnék én adatot is rögzíteni, mégpedig igen gyorsan, amennyiben. Amennyiben nem várnak el tőlem többet. Például, hogy egy munkahelyi kollektívába beilleszkedjek. Mert a kettő egyszerre nem megy, mindkettő teljes odafigyelést kívánna tőlem. Úgy sem tudok dolgozni, ha félni kell a főnöktől, vagy ha sürget. Ami másra ösztönzőleg hat, engem lebénít. Ellenben sokkal gyorsabban dolgozok, mint az átlag, ha nem gyakorolnak rám nyomást. 2007.12.19 6:08

Depresszió Baromi erőlködésbe kerül bármit is megtenni, arrébb mozdítani vagy elmosogatni. Még a gondolatától is lefáradok. Egyszerre csak egy csomó kínos emlék bukkan fel a múltból, teljesen váratlanul, és letaglóz a szégyen. Szó szerint: megállok, fülig vörösödök itt egyedül a szobában, éccaka, és nem tudok megmoccanni percekig. Aztán szidom magam, hogy hogy lehettem ekkor és ekkor ilyen hülye, barom, marha. Ha elzavarom, jön a másik emlék. Nem ám csak eszembe jut és odébhussan, hanem letaglóz. (Íme, ez az esemény utáni önemésztés, a szocfób egyik tünete.) Azért a hipochondria sem lehet kismiska, az is kikészítheti az embert. Ha valaki mindjárt valami szörnyű, végzetes betegség tüneteit keresgéli magán, ha kijön rajta egy pattanás. Ebbe is bele lehet fáradni, de alaposan. 2007.12.20 4:49

11

Blogot írok és remélem, hogy valaki majd valaha hasznát veszi. Hogyismondjam, nagyon érdekes élmény szocfóbosan tengetni a napjaimat. Az embereknek fogalmuk sincs... hogy a mellettük levő miket él át, miközben látszólag megvan keze-lába-feje. Én is pl. csak most kezdem komolyan venni a barátnémat, aki feszt egészségügyi problémákkal bombáz a leveleiben. Hiszen ezek valszeg kényszergondolatok nekije! Jobb lesz odafigyelni. Eddig csak legyintettem rá, hogy megint eltúlozza. De ezt a szerencsétlent zaklatják a félelmek és a rossz előérzetek! Csak udvariasan és halkan kér segítséget, hogy ne zavarjon vele senkit. 2007.12.20 5:18

Na most meg mán lázam is van. Szép az élet. Lehet, hogy az influenzától van depis rohamom most. Te jó ég, a barátnőmet komolyan kell venni! Ki veszi őt komolyan, ha még én sem? Elég sokáig írogatott, míglen leesett a tantusz. Egyes emberek beleharsogják a világba a bajukat (mint pl. én), mások meg csak szerényen, félénken szólamlanak fel, de ugyanúgy szenvednek. Azt hiszem, az az objektív mérce az ember állapotának mérésére, hogy munkaképes-e. Nem jó a mérce alá kerülni, főleg vidéken nem, mert aztán könnyen belekerülhet az ember egy lefelé húzó örvénybe, mint pl. én. Csak azért vagyok fenn a víz tetején és azért írogatok, mert eltartanak, különben éhen halnék. 2007.12.20 6:12

Coming out Előgyüvök tehát a furulyukból, ahol eddig rejtőzködve éltem, és közlöm a tisztelt közönséggel, hogy tessék, itt vagyok. Így néz ki egy szocfóbos, így néznek ki a gondolatai, az élete. És közlöm a gimis osztálytársaimmal, akik engem első év elején kiközösítettek kollektíve, hogy gratulálok. „Meg akartak nevelni.” Minden rohadt izéórán, hogyishívják, pártgyűlésen vagy népgyűlésen vagy kisz-gyűlésen rólam volt szó. Hogy hogy kéne engem megmenteni. Közproblémává nőttem ki magam a középiskolában. Egyéb gumicsontjuk nem volt. Egyik osztálytársam a szememre hányta, hogy nem szégyellem-e magam, hogy folyton csak rólam van szó, az én problémáimról. De, szégyelltem magam. Egy osztálykiránduláson már az oszifő is nekem esett és ordítozott velem: elfogyott a türelme. Csak nem akartam abbahagyni a szorongást, érdekes módon. Próbálták ők kényszerrel, próbálták szép szóval, de semmi sem hatott. Sőt, bármit próbáltak, csak rontott rajtam, a közérzetemen. Hogy tudtam én egyáltalán elvégezni a középiskolát?! És akkor még nem beszéltem apám tankönyvéről az általam leginkább utált tárgyban: a fizikában rajtam akarta volna demonstrálni, hogy az ő tankönyve igenis jobb, mint a konkurens tankönyv. 2007.12.20 6:42

12

Csupáncsak arról volt szó, hogy baromi nagy fájdalmak közt éltem, amik miatt nem tudtam normálisan viselkedni, főleg, hogy szégyelltem ezt a fájdalmat, és senkinek nem kötöttem az orrára. Olyasmi, mint a fogfájás, ha emberekkel kellett érintkeznem. És ez még csak a középiskola volt, nem is a Nagybetűs Élet. 2007.12.20 6:45

Nem depresszió A szociális fóbia nem összekeverendő a depresszióval. De nagyon nem! Egyik körte, a másik alma. Bár az igazi, kemény szocfób vége sokszor depi. És ugyanazokkal a gyógyszerekkel igyekeznek kezelni, csak a szocfób később reagál, ha egyáltalán, és nagyobb adagot kell adni az ssri-ből. Aki szocfóbos, egész életében olyan helyzeteknek van kitéve, amik elől pánikszerűen menekülni próbál. De nem lehet, mert iskolába kell járni, felelni kell, meg tornaóra is van. Tehát egész életében gyakorol, mégsem szokik hozzá, sőt egyre jobban szorong. A nagybetűs élettel nem lehet kezelni, nem lehet kitenni az embert a mindennapi élet helyzeteinek. Illetve ki van téve az ember, de nem tudja kezelni. Én azt csináltam, hogy itthon ülök 2 macskával meg 1 férjjel (a fehér macskát elvitte a mándruc (a szomszéd), és írogatok a 4 fal közt. Mert ha kinézek az emberek közé, pánikrohamot kapok még a gondolattól is. Kezd világos lenni, hogy nem kispályás betegség ez? De nem is pánikbetegség, mert az meg megint csak más. Nem is agorafóbia, nem is tömegiszony. Hanem szociális fóbia. A szerepléstől, a mások megítélésétől való rettegés és elsöprő erejű szégyenérzés. Tagoltan mondom: ELSöPRŐ EREJĹ°. Mire egy árva értelmes gondolat az eszembe jutna, már elönti az agyam (meg az arcom) a szégyen. Ez a betegségem lényege: a lelkiismeretem beteg. és mindenhol azt jelzi, hogy... Na jó, megpróbálom ecsetelni. Azt érzem naponta sokszor, ha emberekkel kerülök kapcsolatba, mint aki elfelejtett felöltözni, és hirtelen, a színpadon ráirányul a reflektor. Iszonyú szégyen, zavar, pánik. Csak attól, ha a szomszéddal pár szót kéne váltani. Tehátlagosan elkerülöm ezeket a helyzeteket, ha tudom, mert nem szeretek szenvedni. Így viszont elszigetelődök, és jön a depresszió, előbb-utóbb, az ingerszegénység miatt. De mivel úgy elvörösödök, mint a rák, ha valaki szól hozzám, nem tudom rejtegetni, hogy szégyellem magam. Szégyellem már a szocfób miatt is magam, aztán szégyellem magam amiatt, hogy szégyellem a szocfóbot stb. Egyre súlyosabb, ahogy múlnak az évek. Egyre több szövődménye van. Én fájdalomcsillapítót szedek rá, agyi fájdalomcsillapítót, nagy adagban, hogy valahogy elviselhető legyen az életem. 2007.12.20 7:04

A segítőim „Hát én ilyet még nem láttam, hogy valaki nem tud dolgozni a saját szakmájában.” - mondta egy pszichiáter az Arató szakambulancián, ahol fóbiákra voltak szakosodva. Mármint hogy ő csodálkozott azon, hogy én, a szocfóbos, nem tudok dolgozni a saját szakmámban (angoltanárként). Én meg azon csodálkozok, hogy ő milyen alapon csinál terápiát, ha ennyire nem ért hozzá. Vagy legalább miért nem vette a fáradságot, hogy más gyógyszereket írjon fel, azért az óránkénti 5000 Ft-ért. Annyi értetlen egyénnel találkoztam, áterekkel meg lógusokkal

13

is. Úgy tesznek, mint aki érti, aztán megpróbálják megmagyarázni, hogy mindent lehet, csak akarni kell, meg tűzzek ki magam elé feladatokat. Egész életemben mást sem csináltam, mint erőmet meghaladó célokat tűztem ki magam elé, pl. hogy el tudjak végezni egy iskolát, vagy dolgozni tudjak. De most feladtam, hogy valaha normális ember lesz belőlem. Vállalom, hogy nekem ez a betegségem. Tehetem a füstre a nagy bevállalásomat, ettől még ugyan éhen fogok halni. Azt is bevállalom, mivel mást nem tehetek. Majd vet valaki nekem valami kenyérhéjat, ha a férjem meghal. Majd koldulok az aluljáróban. Már el is terveztem egy táblát, hogy kaját adjanak, ne pénzt, akkor biztos adnak. 2007.12.20 7:15

Sok haljéktalan pszichiátriai beteg. A múltkor egy alkoholos befolyásoltság alatt lévő egyénnek adtam pénzt (piára), és ő elrántott az autó alól, amikor le akartam lépni az úttestre. Megmentette az életemet. Még soha senkinek nem adtam pénzt piára, és nem is fogok. Ennek adtam. Hátha majd nekem is adnak ezt-azt, ha én jutok oda, az utcára. 2007.12.20 7:20

Egyébként meg nem a hajlék a fő (bár nagyon kell), hanem az életösztön. Mert ha az van, akkor minden van. 2007.12.20 7:44

Munkára neveltek A szüleim becsületes munkára neveltek. Ennyit tudok. Nagyon jól tudtam pl. körtét hámozni, mikor körteérés volt, meg amikor tanulás ideje volt, tanultam, mint állat. Villámgyorsan és helyesen tudok gépírni, adatot rögzíteni, ilyesmi. Gyorsabban, mint más. Sőt túl lelkiismeretes vagyok a munkahelyen, olyannyira, hogy az már bénító. Mikor gépíróként dolgoztam, a jogász mindenáron ki akart emelni, akinek dolgoztam, mert tartalmilag is kijavítottam a mondókáját, és felhívtam a figyelmét, ha zavarosan locsogott. De nem állt hatalmában, mert ő is csak egy beosztott volt. Aszonta, túl sok eszem van ahhoz, hogy egyszerű gépító legyek. De nem kell engem kiemelni, elég nekem valami gépies munka, mondjuk zacskóragasztás vagy kukoricamorzsolás. 2007.12.20 19:56

Rehabilitáció Az a baj, hogy az ilyen betegek, mint én, el vannak szigetelve a társadalomban, és nem jutnak hozzá ahhoz a munkához, amit pedig simán el tudnának végezni. Láthatatlanok, mert teszem azt az utóbbi 20 évben nem merték kitenni a lábukat a lakásból. Az a pénz, amit rokkantnyugdíj címén kapok, az éhenhaláshoz sem lenne elég, nemhogy lakhatáshoz. Hogy tudnék hozzájutni munkalehetőségekhez? Hol vannak ilyen fórumok? Mindenkinek érdeke lenne, hogy dolgozzak, a magam lelkiismerete szempontjából is, meg

14

akkor nem élősködnék a társadalom nyakán, nem kéne engem eltartani. Sok a rokkantnyugdíjas, azt mondják. Az oké, de hol a rehabilitáció? Hogy tudnék visszakerülni a társadalom körforgásába? Amit tudok tenni, az az, hogy interneten kereszül rikoltozok, hátha valaki felfigyel. 2007.12.20 20:10

Merthogy a problémáimnak nagy részét maga a munkanélküliség okozza. Nem tudom levezetni konstruktív formában a bennem száguldozó energiákat. Hohó, pedig micsoda energiák azok! Ha tudnák a munkaadók, hogy mit vesztenek velem... Jobban tudok helyesen írni, fogalmazni, gépelni, fordítani, mint ők, és sokkal gyorsabban. Ahol én megjelenek, ott irtom a helyesírási hibákat. De csak nyugodtan, hagyjanak parlagon heverni. Hahaha. Küldjék csak ki a zárójelentéseket helyesírási hibákkal zsúfolva, meg a fizetési felszólításokat, meg a bírságokat. Már maga a dilidokim is szeretné igénybe venni a munkámat, csakhogy nincsen rám píze a kórháznak. Folyton lebegtetem neki, kárörvendően, hogy bezzeg ha ééééén... bezzeg, ha én dolgoznék ott. Szeretne is megkaparintani. Azt elhiszem. 2007.12.20 20:38

Ha intézetbe kerülök, mondjuk valami bentlakásosba, szívesen átveszem a titkársági írásbeli teendőket. mert látatlanban is valószínűsítem, hogy jobban értek hozzá, mint aki jelenleg csinálja. A többiek csak gereblyézzenek az udvaron. Hogy mirefel ez a nagy arc? Ezt szűrtem le az eddigi munkahelyeimen. Ha valamit írásban kell megcsinálni, azt nagyon élvezem. Csak szóba ne nyaggassanak, addig, amíg meg nem jön az önbizalmam. A szocfób miatt túlfejlettek az írásbeli képességeim, a szóbeliek meg alulfejlettek. Reprezentálni magamat nem tenném ki sehova, mert azt nem tudok. De egy iroda mélyén eldugva, na, az igen. De akár gereblyézni is, csak akkor rosszul fogom magam érezni, ha közben a titkárság meg nem jól végzi a dolgát. 2007.12.20 21:11

50% Na megfogalmazódott. Szóban nem tudok, írásban tudok. Dolgozni. Ebben áll az én rokkantságom. Kifejezetten írásbeli munkát keresek, vagy valami két kézzel valót, bár az íráshoz értek, az a szakmám. Tehát a körtepucolást is el tudom végezni, de magasabb színvonalú teendőkhöz is értek. Na végre megfogtam a lényeget. Valóban 50%-san, szóban vagyok rokkant, ezt teszi a szocfób. 2007.12.20 21:18

15

Igyekvő vagyok Én nagyon is igyekvő, lelkiismeretes, szorgalmas és jóindulatú vagyok, legalábbis így indultam neki az életnek. Viszont a betegségem miatt nem pozitív, inkább negatív visszajelzéseket kaptam magamról. Azért gondoljatok bele: egy osztályból kiközösítve élni. A stressztől nem tudtam teljesíteni, nem tudtam beilleszkedni, pofákat vágtak rám a tanárok is meg a gyerekek is, és a szorgalmamat leminősítették. Tökre elment az önbizalmam, illetve negatív önbizalmam van. De mivel a mhelyeimen is sorozatosan megkaptam, hogy alkalmatlan vagyok, már nem nagyon merek semmibe belefogni. Úgy érzem, akkor teszem a legjobbat, ha a világtól visszavonulva élek a 4 fal közt, és nem rontom a levegőt egy munkahelyen. Viszont ha nem kapok pozitív visszajelzéseket, mivel el vagyok szigetelve az emberektől, az állapotom még rosszabbra fordul. Pont ezért lettem depressziós, szép, reaktív depresszióm van, az elszigeteltségtől. Az embereknek nagyon kell egymástól az elismerés. Vagy tisztelet. Vagy hívjuk akárhogyan. Fontos, hogy hasznosnak érezhessem magam ebben a világban. Félelmetes dolgokat tesz velem, ha megdicsérnek. Kivirulok. 2007.12.20 23:26

Megvertek Azért vertek meg képletesen, mert rettegtem. (Megverés: kiközösítés, jegy lerontása stb.) Büntetéseket kaptam azért, mert rettegtem. Valahogy nem lendített előre ez a fegyelmezési módszer, mert a rettegés kívül esett a hatáskörömön, a legjobb szándékkal sem tudtam rajta erőt venni. Karinthy írt egy jó mondást: a természetnek egy törvénye van: az örömet jutalmazza és a szenvedést bünteti. Hát ez rajtam beteljesedett. 2007.12.21 0:56

Megeszem a kalapom, ha ez nem minimum egy démon, vagy több. Rettegés, űzöttség, zaklatottság, őrület, depresszió. És születésem óta benn van a Rettegés. Az a furcsa elmebetegségem is marha furcsa volt, nem illett bele igazán semmibe. Állandóan egy kép van a szemem előtt, hogy a gadarénus felöltözve és nyugodtan ül. Az előbb nagy sírás-rívást rendeztem. Lehet, hogy szabadultam? Azt mondta egy keresztény lógus, hogy megtérésre, a gondolkodásom megváltoztatására van szükségem. Ez nem igaz. Szabadulásra van/volt szükségem. Meg vagyok térve, el vagyok kötelezve Istennek. Ő a Szabadító. Ezek után Ő dönti el, hogy megszabadít-e és mikor. Az előbb automatikusan elkezdtem takarítani a lakásban. Ez marha furcsa. Általában nincs energiám a takarításra koncentrálni, annyira gyötörnek ezek az izék. Azért volt kosz a lakásban, mert elszívták az energiámat. Arra se tudtam odafigyelni, ha már átestem a sok lomon. Most meg automatikusan... Mi történt? 2007.12.21 1:45

16

Keresgéltem az okokat, mert józan eszem van. Szeretek rájönni a dolgok nyitjára. Ezért vettem elő a családomat, hogy hátha valami generációs izé. Most kérek bocsánatot, ha valakit megbántottam. A freudista felfogás szerint ugyanis gyerekkori traumák állhatnak a háttérben, vagy akár a történelem menete. De azt hiszem, nem itt volt a fő baj. Bocsánat, ha piszkáltam valakit agresszíven, mert nem ők tehettek az egészről. Csak marha dühös és elkeseredett voltam az állapotom miatt, és úgy éreztem, részvétlen szemlélők állnak körülöttem. Nyomoztam, hogy honnan, miért, mitől eredhet, hátha akkor megoldódik, és ennek során egyeseknek nekiestem, mint alkalmas bűnbakoknak. Pedig ha csináltak is valami helytelent, a múltat már nem lehet megváltoztatni. Ahhoz meg végképp semmi közöm, hogy most hogy élnek. 2007.12.21 3:54

Elmebetegség? Érdekes egy elmebetegség az enyém: ha elolvasok egy orvosi könyvet, sorba mindet megkapom. Nohát. Némelyik elmebaj azért kizárja egymást, nem? Hogy lehetek egyszerre autisztikus meg mánidepi? Meg mellékesen paranoid skizofrén. De amúgy értelmes sorokat rovok le ide többé-kevésbé. Hallucinációim nincsenek, viszont néha furcsán asszociálok. Azt már megfigyeltem, hogy ha sürgős cselekedhetnék fog el valakinek vagy valaminek az érdekében, akkor jobb a fenekemen maradni, és nem csinálni semmit hirtelen felindulásból. Ezt a saját káromon tanultam meg. Minél sürgősebb a cselekedhetnék, annál jobban nem szabad semmit csinálnom. A bennem levő feszt meg nem kell racionalizálnom: fesz van és kész. Nem ez a rokon okozza, nem az a barát okozza, hanem a betegségem. És ha úgy érzem, hogy Isten indít valami szokatlan cselekedet megtételére, akkor valószínűleg a kórházban kell kikötnöm, míg ez a fene nagy küldetéstudat el nem múlik. A szimbolizmus meg szép dolog, de hagyjam meg az irodalomnak, és az irodalmat ne keverjem össze a valósággal. Tényleg igyekszek tőlem telhetően normálisan viselkedni. 2007.12.21 4:29

Megkattanás Valószínűleg, ha meg is kattantam, az a stressz miatt volt. Átszakadt egy gát, mert kibírhatatlan volt a feszültség, amit éreztem. Ezt a gátat próbálják most betömködni gyogyóval. Inkább érzelmi, mint gondolati gát volt, tehát úgy érzem, a gondolkodásom többé-kevésbé működik, az érzelmeim instabilak és megbízhatatlanok. Persze ha érzelmileg felpörgök, a gondolataim is hajlamosak furcsa bakugrásokra, téves következtetések levonására meg ilyesmi. De ez viszonylag ritka. Téves következtetést meg mindenki le szokott olykor vonni, csak nem éli át érzelmileg túlfűtötten az egészet. 2007.12.21 4:51

17

Helyzet van Nehéz helyzetben vok az anyósommal. Egyre inkább lerobban, és ápolásra fog szorulni. Csakhogy utál. Meg büszke is. Mindig azt mondta, hogy az ember senkire nem számíthat, csak magára. Hát ímé: mások segítségére fog szorulni, ráadásul nem lesz másnak kapacitása vele foglalkozni, csak nekem. Ésszerű lenne, hogy én ápoljam. Egyre inkább kapkodna a fiacskája után, mert vénségére egyedül maradt. Viszont azzal, hogy engem ki nem állhat, elszigetelte magát tőlünk. Milyen megalázó lehet neki most. De nem örülök neki: nakem is nehéz a helyzetem. Azt hiszem, azt fogom csinálni, hogy várom, hogy segítséget kérjen, és ha kér, akkor adok. De én nem ajánlom fel. Vagy felajánljam? Ha felajánlom, akkor úgy fogja magában elrendezni a dolgot, hogy csak a házát akarom megkaparintani. Azért sajnálom. Ezzel a mentalitásával maradt egyszál egyedül öregkorára. Még a közvetlen rokonait is elriasztotta. 2007.12.21 5:17

Szabadulás? Lehet, hogy a 4 fal közüli szabadulásom betegápolás lesz az anyósnál? Brrr, borzasztó, azért ennél kellemesebb munkakört is el tudnék képzelni. Viszont, ha beteget kell ápolni, egy füst alatt majd meglátogathatom az onokaöcsémet, aki közel fog lakni, ha megszületik. Hehehe. Ez enyhít a dolgokon. Á, no, csak felajánlom ezt a betegápolást. Előbb-utóbb úgy is rám fog fanyalodni. Csak álljam meg, hogy ne jöjjek indulatba, ha felbőszít, elvégre ki van szolgáltatva. Először az iránta érzett indulataimnak kell lecsillapodni. Nem jó. Egy instabil egyén, mint én, pont azzal összezárva, aki a frászt hozza rá?! Kicsit stresszes lenne. 2007.12.21 5:32

Másik beteg Jóanyám is beteg. Jajistenem. Neki viszont van egy jó férje. Nagyon nyomasztó, hogy beteg, mert nem tudok semmit tenni az érdekében. A betegség megy a maga útján, és én tehetetlenül nézem, meg mindenki. Az orvosok tudnak esetleg cselekedni valami hasznosat, meg a rokonok lelki támaszt nyújtani. Fel leszek háborodva rá, ha meghal, akármikor is meri ezt elkövetni. Azt hittem, örökké fog élni. Nagyon jó fej, jó társaság, jókat szoktunk vihogni, nagyon fog hiányozni, ha nem lesz. Pótolhatatlan. 2007.12.21 5:39

18

Telepátia Azon a barátnőmön elmélkedek, akivel szinte telepatikus úton vagyunk összekötve. Hogyhogy? Hogy lehetséges ilyen jó fej barátnőt beszerezni vénségemre? Ha tudná, milyen jó fej. Úgy barátkoztunk össze, hogy őtet éppen kifele rúgták a Református Iszákosmentő Misszió adminisztrációjáról, engem meg vettek felfele helyette. Dühös lehetett volna rám, de nem volt, hanem nagyon jól megvoltunk a betanítási időszak alatt. A lelkészre volt dühös, meg is nézte elmenőben, nem írta-e fel valahova gyorsírással, hogy fulladjon meg Zoli bácsi. Nagyon sokban hasonlítunk, mintha testvérek lennénk. A sorsunk is, a betegségünk is. Csak ő még szegény is. A múltkor eldülöngélt hozzám az alkoholista bátyja, hogy a barátnőm bajban van. Akkor már évek óta nem láttam. Hogy depressziós meg minden. Akkor leutaztam hozzá a Bükkbe, és amíg együtt voltunk, egyáltalán nem tűnt depressziósnak. Ő is olyan, hogy pár jó szó felvidítja. Sokat röhögtünk az erdőben, mikor eltévedtünk egy rétre menet, meg nagyon jót beszélgettünk. Hoppá, el kell hozzá megint mennem, mert megígértem neki valamit. Jaj, de jó! 2007.12.21 5:56

Borsod A lent említett barátném Borsodban lakik. Na, az egy jó hely. Akkora a munkanélküliség, mint a fene. Ha akarna se tudna dolgozni. Ő is olyan, hogy akarni akar, de neki még lehetősége sincs. Fenn lakik a férjével egy nyaralóban a hegyoldalban. Mint mondtam, nagyon jó volt az a pár nap, amit vele tölthettem. De azért a vége elfanyalodott. Olyan volt, ahogy egyedül sétáltam a kertben és gondolkoztam, mintha befele kúszna belém is a depresszió. Olyan üres és kilátástalan volt az egész nyaraló, meg a környék. Ott tényleg nincs mit csinálni. Az lenne a csoda, ha a barátnőm nem lenne depis. Mit tud csinálni? Tévét nézni meg gyöngyöt fűzni. Brrr. Még internetje sincs. Pedig a cset megvidámítja az orcát. A saját érdekemben is meg kéne neki csinálni azt a gépet, amit tavasszal ígértem. 2007.12.21 6:03

Harag Van, akinek a haraggal van a fő baja. Én még nem éltem át ilyen jó makacs, tartós haragot, úgyhogy nehéz magam az illető helyébe képzelni. De kétségtelenül létezik, mert hol így, hol úgy bukkan fel az életében. És most kezd a körmére égni a dolog. Szerintem nagyon jó, hogy a körmére ég, mert legalább kezdenie kell vele valamit. Persze, nehéz lesz, azt elhiszem. Harag. Ez a kulcsszó. (Vagy kulcsdémon). Ismerek olyan személyt is, akit a harag energizál. Mint Somos Aranka a Danaidákban: ő nem takarít, hanem gyilkolja a piszkot. Van, aki azért akar sokáig élni, hogy bosszantsa az embereket. Dacos. Csakazértis. Az egyik legdacosabb egyénnek, akit ismerek, titokzatos ízületi gyulladásai vannak, és kezd egészen rosszul lenni. Vajon véletlen? Dacos: azt jelenti, hogy valamivel szemben áll. Mintha az egész világgal állna szemben, és nem enged. Miből nem enged, a méltóságából? Az igazából? Hogy majd ő megmutatja? Kinek és mit? Nohát. 2007.12.21 6:40

19

Kisugárzás Minden személynek van egy kisugárzása. Ennek a haragos asszonyságnak egyértelműen negatív. Pont azért, mert szemben áll, dacol, nem enged, és ez valahogy rányomja a bélyegét az egész személyiségére. Kemény fából faragták, nem úgy, mint engem. Huj, de nem bírtam sohasem. Most, öregségére, megvan, amit akart (látszólag), az anyagi jav, a palota, de egyedül él benne. (Próbálom magamnak szelídíteni a sárkányt). Lehet felülvizsgálni az egész életét, hogy mit rontott el. Betört az anyai örökségbe és elfoglalta a testvére elől. Megmutatta a barátnőjének, hogy kell könyökölve felszállni a buszra, másokat félrelökve. Büszkén felvágta az állát, úgy nézett a világba. Míg le nem teperte az ízületi gyulladás, mert most baj van. De hát mindig azt mondogatta, hogy ő sem a kornak, sem a kórnak nem fogja magát megadni. Ha gonosz lennék, komolyan venném ezt, és most az orra alá dörgölném. Valahogy kedvem is lenne, de hát azért ilyet mégse csináljak. Egyáltalán... Tudom már, mi lenne a megoldás. Tudom már. Huh. Kemény, de ésszerű. 2007.12.21 7:02

A ház Azt hiszem, most az anyósomnak választania kell köztem meg a háza közt. Ha velem kibékül, ápolom. Ha velem nem békül ki, el kell adnia a házát és mehet nyugdíjasotthonba. Áááá, mindkettő borzalmas lehet neki. De én így konkrétan választás elé állítanám, rövidre lenne zárva a kérdés. 2007.12.21 7:17

A nagymamám Hát nem volt gonosz ember, az már biztos. Ezt az egyet a javára lehet írni. (Az apai nagymamámról beszélek) Jelenség volt. Igen fárasztó jelenség. Kezdem őt is tudomásul venni. Atyámnak ő volt a neuralgikus pontja, mert sose tudott tőle elszakadni igazán. Most már tudom, hogy táblákra felírt jelszavakat kellett volna neki készíteni, és felmutatni neki, attól függően, hogy az ebéddel vagy az olvasmánnyal csesztetett éppen. Mert ugyan nem hallott, de a szeme éles volt, mint a sasé. Illetve csak egy tábla is elég lett volna: „Jaj, tessék már abbahagyni!” Igazából nagyon jól elvolt kettesben Istennel ott a házban. Sose tudtam, miért rokonszenves nekem az a régi ház. Mert nagymama ott élt Istennel, és jól elvoltak. Nem kellett neki semmi, még ő adott pénzt az unokáinak, meg ő csinált lakomákat. A sopánkodásait sem kellett volna komolyan venni. Ő se vette igazán komolyan. Tudom, hogy hitben halt meg, és példakép az élete vége, hogy egyedül megvolt aránylag, néha mentünk hozzá, meg rendszeresen írt, még telefonálni is tudott. Kijelölte, mit énekeljenek a temetésén, melyik refi éneket, meg mit írjanak a gyászjelentésre. (A harcomat megharcoltam...) Imádkozott, hogy az unokái megtérjenek. Aztán mikor a tesómmal megtértünk, nem értette, hogy mi az, hogy se nem refi, se nem katolikus, csak úgy bele a levegőbe. Az ő élete vége és halála elégedettséggel tölt el. Na, így is lehet csinálni. Hehehe, majd fenn lesz a mennyben!!! Majd találkozunk. De jó! 2007.12.21 7:47

20

Idegesség Atyámnak volt egy nagy problémája, ami az egész családra rányomta a bélyegét, mégpedig az, hogy szörnyű ideges egy ember volt. „Apu ideges”. Ha vele voltam, úgy éreztem, hogy egy percig sem lehetek biztonságban, mert összezavar vagy leejt valamit, vagy elfelejt valamit, mert nem ott jár az esze. Ha együtt elindultunk boltba, nemegyszer elfelejtettünk befordulni a sarkon a nagy beszélgetésben. Valószínűleg neki is volt lakója, nem is egy. Vibrált az egész ember az idegességtől. Amikor később öregkorában meg acsarkodott, most már tudom mit csinálnék. Nem visszaacsarkodnék, hanem így tennék: hihihihi! Mert az egész ember, amit ott művelt, nevetséges volt. Meg az a nagyjelenet, amikor „levette rólam a kezét”. Én tisztelem őt, de nem jelentőségéhez mérten kezeltem. A nevetés megtöri azt a varázst, azt a spellt, amit rámcastolt. (cast a spell). Meg az is nevetséges volt, amikor nekiindult pár MDF-essel felvonulni a főutcán, nagy peckesen. Míg élt, nem tudtam rajta nevetni, úgy féltettem, hogy nevetséges helyzetbe kerül. De hát sorban ő okozott ilyesmit magának. Mert aki túl komolyan veszi magát, az így fog járni. 2007.12.21 8:27

A második esküvő Nem tudom, anyám észlelte-e, de a második esküvőjén atyámat a háta mögött kinevette a két tanú. (a rangidős testvérek.) Akkor szörnyen meg voltam sértődve, hogy hogy tehetnek ilyet a saját édes jó atyámmal. De nagyon ünnepélyes akart lenni (holott pár perce még otthon rikácsoltak egymással anyámmal), és nevetséges helyzetbe került. Sajnos nem tudtam távolról szemlélni, míg otthon laktam, túl erős charmja volt. Meg mi volt az az óriási dolog, amin a végén összekaptunk, és kiutált otthonról? Isten bizony nem emlékszek. De azt hiszem, csak azért nem ütötte meg hamarabb a guta, mert nem nevettem ki, hanem be voltam tojva istentelenül. Megadtam neki a kellő tiszteletet, mint engedelmes leány. 2007.12.21 8:41

Szörny De mondjuk azt a szörnyet nem becsülném le, amit vele kapcsolatban láttam a lelki szemeimmel. Mert az engem tényleg ijesztegetett. Valami nagyon ijesztő lakója lehetett, én holtra váltam a félelemtől, míg mások fanyalogtak vagy nevettek a viselkedésén, és ez a valami engem nagyon az uralma alatt tartott, függésben tőle. Olyasvalamivel ijesztgetett, hogy én meghalok, ha elszakadok tőle. Ha-lál-fé-le-lem. „Leveszem rólad a kezem” = Dögölj meg! Én akkor tényleg az életemért küzdöttem alatta, és asszem, én is úgy halnék meg holnap, hogy „A harcomat megharcoltam”, mint nagymama. 2007.12.21 8:49

21

összeveszés Ja, tudom már, min vesztünk össze atyámmal. A zsidókon. Mert én szerettem őket, őszerinte meg miattuk van minden rossz. Én nem engedtem, ő sem engedett a 48-ból. De hát az istennek se tudott antiszemitának nevelni, ez volt a meghasonlás oka. De olyan halálfélelem volt rajtam, míg csatároztunk, hogy az azért rémtörténetbe illik. Olyan, hogy ideiglenesen elvesztettem a tér- és időérzékelésemet, meg ilyen tüneteim voltak. Rettegés. Azért szép kis szellemet áraszthatott. Azt tudom, hogy az egyetemen volt a szélsőjobb debreceni bázisa, az egyik, onnan akarták irányítani a hadműveleteket. 2007.12.21 9:20

Szégyent hoztam a fejére Amerikában is, ahol bébiszitter voltam. Kiderült később, hogy a háziúr abból a célból választott engem, hogy atyám kegyeit megnyerve betelepülhessen az egyetemre, és a nagymagyarság egyik szószólója legyen. Hát tudat alatt mindent megtettem, hogy ez ne sikerüljön. Nem is került oda a pasas, míg atyám élt, és mire odakerült, már csak a levegőt csépelhette. Ez nem gyött össze. Sok nehézséget okozott az életemben a szocfób, de így lejáratni magamat meg atyámat még keveseknél sikerült. A mégmélymagyarabb házinőnek meg jobb nem turkálni a nagyszüleiben, mert kiderül egy és más. Azóta már elváltak. 2007.12.21 9:26

Félelem Én egész életemben rettegtem, de soha annyira nem, mint amikor atyámmal szembeszálltam. Más tisztességes gyerek is összevész az apjával, de azért az, ami köztünk zajlott, nagyon nem volt kóser. Minimum beteges volt, de inkább démonikus. Pusztító erejű. Nem viccelek. Már megírtam a búcsúnaplómat is, amit majd kidobok a vonatból Pestre felé menet, mert biztosra vettem, hogy nem jutok fel élve. Hogy útközben szörnyethalok, hogy megölnek stb. Fent meg mi fogadott? Az anyósom, és szidott engem, valamint a zsidókat. A jövendő férjem házából is el kellett menekülnöm, mert az anyós kidobott. Kikergetett. Na akkor lefeküdtem a földre az utcán, hogy kész, vége, feladom. Egy kedves baptista eredetű család fogadott be éjszakára, és ott végre megnyugodtam. Ott olyan békesség volt. Ha ez nem szellemi eredetű háborúság volt, akkor micsoda?? Miért múlt el a rettegésem ott, annál a családnál? Naggyon, naggyon érdekes. Nem szoktam démonokat keresgélni, csak ha elémgyönnek, felsorakozva, de ezt annak kell gondolnom, mert semmi ésszerű magyarázatot nem találok rá. Meg az egész betegségemre. 2007.12.21 9:37

22

Nyugtató Ááááááá! Szörnyű. Le-fel futkározik az ideg bennem, izzad és jéghideg a kezem, folyton eszembe jut valami szörnyűség, amit elkövettem - ez mind a nyugtatóelvonás tünete. Éppen még belül vannak a kínok azon a határon, hogy kérjek egy fél szem xanaxot. Ezen túl kell esni, mint kiskutyának a fogzáson. Akkor milyen lehet a heroinelvonás?! Abba bele is halnak egyesek. Majdnem egész nap virtuálisan horgásztam Girán mellett a folyóban, de most már nem bírok, hanem kínomban írok. Nagyon sajnálom, de valszeg ma se megyek csoportba, úgyse tudnék odafigyelni. Ma a sógorék gondoltak arra, hogy eljönnek kanasztázni, de inkább nemet mondtam, mert nem vok olyan állapotban. Azért szép, hogy eszükbe jutott. Meg majd állítólag kellek az onokaöcsém mellé is, hogy takarítsak meg ilyesmi, mert a tesóm számít arra, hogy nem fog tudni ilyen mellékes tevékenységekre odafigyelni, ha kisbabázik, mert lehet, hogy be lesz tojva, hogy jól csinálja-e a dolgokat. Majd az ágyból vezényel, hogy mit csináljak. „De ne ezt! De nem úgy!” Főleg, ha meg lesz rokkanva a dereka. No, mégis csak jó vagyok valamire. 2007.12.23 5:06

Nah jobb már Na jobb már, ez a hülye xanax távozik a szervezetemből. Most már nem akarok annyira kiugrani a bőrömből. Az ünnep jól telt, sokat játszottunk. Kaptam egy Dr. House-os könyvet, meg még anyuéktól ki tudja, mit. Érdekes, hogy ünnepi hangulatom volt annak ellenére, hogy nem állítottunk fát. Utolsó erőmmel főztem egy fazék bolognait, azt ettük 3 napig. A tesómék hol ezt, hol azt mondták anyunak, hogy mennek vagy nem mennek, oszt úgy néz ki, mégis mennek holnap Szegedre. Én nem megyek, majd januárban. Esetleg. Ma gyött meg a levél, miszerint még 67%-os rokkant vagyok márciusig, aztán újabb felülvizsgálat. Hogy tényleg annyira bolond vagyok-e. Szerencsére a múltkori felülvizsgálaton hótt ideg voltam, és nyilvánvaló volt, hogy nem vagyok komplett. Mert 160 volt a vérnyomásom, meg dühöngtem magamban, hogy biztos ki fognak hajítani. Lehet, hogy ezért maradtam bent. Most már eldöntöttem: ha a férjem meghal, ennivalót fogok koldulni, viszont fenntartom a lakásomat. 2007.12.27 16:06

Baba Nagyon várom már a tesóm babáját. Februárban születik, ha minden jól megyen. A kisszoba puccba van vágva náluk, és nagyon úri helye lesz a gyereknek. Remélem, nem fog 3 éven keresztül ordítani, mint mi tettük. És remélem, lesz egy-két testvére is, mert egy gyerek nem gyerek. Én is sajnálom, hogy nincs még pár tesóm. Legszívesebben a szülészetre is bemennék, hogy végigizguljam a dolgot, de a tesóm kirekesztett. Pedig nagyon szeretek orvosnál kibicelni, ha mást gyasztatnak, főleg fogászaton vagy nőgyógyásztaton. Papás szülés lesz, remélem, a sógor nem fog elájulni. 2007.12.27 16:23

23

Anyós Szegény, nagyon kellemetlen személy. Nemcsak agresszív, hanem unalmas is. Így, egyszerre a kettő. Ha csak unalmas lenne, még kibírnám vele. Már sok év óta nem megyek el hozzá karácsonyra sem (nem hív). És egyre romlik az állapota. Szép, hosszú, degeneratív betegsége van, még 100 évig is elélhet vele. Nagyon nyomasztó, hogy itt van a nyakunkon. Kíváncsi vagyok, valaha is rá fog-e fanyalodni a segítségemre. Vagy hogy oldja meg. Eddig mindent meg tudott oldani. Ja, és a fiacskája sem repes iránta. Szerencsére. Tulajdonképpen mindketten kerüljük. Azért rossz lehet az anyósnak, hogy ilyen ellenszenvesnek született. 2007.12.27 16:31

Nyugalom Haj, de ritkán van benne részem! Életemben talán percekre éreztem nyugalmat, és amikor napokig tartott, arra a 2 periódusra máig is emlékszek. Olyan volt, mintha lebegnék, elmúlt belőlem az a szörnyű fesz. Egy ilyen időszak a tanyán volt, úgy csúsztak egymás után a napok, mintha meg lettek volna olajozva. Minden simán ment. Közben készültem a nagy nyelvtanszigorlatra, és ötösre vizsgáztam, és egyben megkaptam a felsőfokút. Közben a család a kertben tetvészkedett. Minden vizsgaidőszaknak bodzaíze volt, mert akkoriban csinált anyu bodzaszörpöt. Haj, de szép napok voltak. Egy másik gyönyörű időszak akkor volt, amikor nagymamát ápoltuk apuval. Minden reggel 7-kor boltba mentem, aztán egész nap dolgoztunk. Mostunk, főztünk, barackot hámoztunk. Szép nyár volt, de nem túl meleg. Nagymama egyre hanyatlott, a hét elején még kérte a szemüvegét, hogy tévét nézzen, hét végén meg már alig tudott beszélni. Atyámmal remekül összedolgoztunk, és repültek a napok. Egyáltalán nem bántam, hogy nagymama meg fog halni, meg azt se bántam, hogy nincs magánál, legalább nem járt állandóan a nyomomban és nem parancsolgatott. Végül is szép halála volt 86 évesen, szép temetése és szép virágos sírja nagypapa mellett. 2007.12.27 16:42

Karcag Valahogy késztetésem van megvenni és rekonstruálni azt a régi házat, ahol a nagyszüleim éltek. Persze nem bánnám, ha nem lenne dohos. Gyerekkoromban ki nem állhattam ott lenni, és mégis. Van ott valami JÓ. Minden hihetetlenül vacak, régi, dohos, szegény, a föld is rossz agyag, a város cigányos, és mégis. Olyan, mintha ott otthon lennék. Az nagyon jó, hogy nagymama már nincs a házban, hanem a mennyben tartózkodik, mert nagyon fárasztó volt szegény feje. Halála előtt el akarta osztogatni a vitrin kincseit, hogy minek az már neki, valamint kb. 1-2 héttel a gutaütése előtt nagyon látni kívánta az unokáit utoljára (tudta, hogy utoljára látná őket!), és elénekelte azt a refi éneket, ami majd a temetésére lesz. Most, hogy már nem sivítozik a fülembe és nem parancsolgat, nagyon más szemmel látom őkelmét. Ha rá gondolok, nekem is kedvem szottyan 86 évig élni. 2007.12.27 16:50

24

Antipszichotikum Tök érdekes, valószínűleg az éjszakára való bogyót kaptam be nappalra, és egészen furcsa lettem tőle. Mint akiből kioltották a tüzet, vízzel. Nagyon helyes. Nem jó tűz az, ami bennem szokott égni. Nagyon furcsa, hogy pár szem bogyó hatására leállnak a gondolataim, meg az idegeim sem járnak vitustáncot. Kicsit érdektelen így a világ, és unalmas az egész, de azt hiszem, nagyon rámfér az unalom, az a fajta unalom, ami nyugalommal párosul. Hátránya, hogy elég nehéz összpontosítani, és fáradtnak érzem magam testileg-lelkileg. Drága fajta gyógyszert erőszakoltam ki az orvosomtól, aki szerencsére együttműködik velem, mert az eddigiektől vagy rengeteget híztam, vagy/és rosszabbul lettem, mint annakelőtte. Most ebből másikat kell bevenni nappalra és másikat éjszakára. Még az is lehet, hogy a globális felmelegedést is nyugodtan fogom szemlélni a légkondáj alatt, és megvonom a vállam: kit érdekel?! Mi közöm hozzá. Ja, meg újabb légkondit kell beszereltetni, mert a mostani beadta a kulcsot a nyáron: nem bírta a meleget. 2007.12.27 18:40

Fájdalom Nagyon is egyetértek a fájdalomcsillapítással. De még milyen nagyon! Nekem az agyamban keletkezik a fájdalom, és az idegeim fájnak. Ezt szerencsére lehet csillapítani. Hát igen, gyógyszeren élek, de muszáj. Határozottan több az előnye, mint a hátránya. Azért van az orvostudomány, hogy ilyen rafinált nyavalyákat is tudjon kezelni. Azt hiszem, ha ettől a bogyótól bamba leszek, olyasmi leszek, mint a többi ember gyógyszer nélkül. Csak, mondom, az a baj, hogy beszűkít és eltompít, nehéz koncentrálni. Ha szólnak hozzám, értem és válaszolok, írni is tudok, de inkább csak reagálok, nem kezdeményezek. Hát ez az ára. Viszont nem fájok magamnak többé. Szegény József Attila, neki is ilyesmit kellett volna szednie, csak akkor nem írt volna több verset. De megérte volna. Sokkal jobban szeretem őt, mint a verseit, és egy ember élete többet ér, mint a művei. 2007.12.27 18:50

Indulatok Állati indulatos ember voltam a bogyó nélkül, úgy csupaszon. És nem értettem, hogy a többi ember miért nem fortyog, mortyog, háborog velem. Persze, rengeteg a baj és az igazságtalanság a világban. De ha túlságosan átérzem, megőrülök vagy forradalmár leszek, ami ugyanaz. Az egész nem éri meg. Legfontosabb a lelki béke és a légkondáj. Sajnos az, hogy dühöngök, senkinek nem használ, nekem végképp nem, és a környezetemnek is visszataszító. (lásd atyám szereplése élete végén). És az, hogy ha nevetek, az sem jelenti azt, hogy valami nevetséges. Egyszerűen azt jelenti, hogy én a belső világomban jól elszórakoztatom magam. Jobb békében maradni a fenekemen, és se nem röhögni, se nem dühöngeni, hanem csak úgy egyszerűen tudomásul venni a dolgokat. 2007.12.27 18:56

25

Tudomásul venni Na ez az, ami nekem nehéz. A dolgokat csak úgy tudomásul venni, és nem kísérni harsány röhögéssel, bőgéssel, dühöngéssel vagy szorongással. Például a múltat. Ugyebár, azt nem lehet megváltoztatni, kár rágódni rajta. Legfeljebb ábrázolni lehet, az én szemszögemből. Meg a jövő. Mennyi rengeteg félelem van bennem a jövővel kapcsolatban! A legutóbbi látogatásom a pszichiátrián a glob. felm.-től való félelmemből fakadt. Mélyen átéreztem, ahogy meg fogok főni a saját levemben. Nem igaz, hogy ennyire nehéz volt a hőhullám, hogy bele kellett bolondulni. Nem, egyáltalán nem. Sokkal rosszabb volt a rettegés, mert elképzeltem, hogy ha tavaly 38 fok volt a csúcs, és idén 42, akkor jövőre 46 lesz, és így tovább. Ez az anticipációs szorongás. És a légkondi az istennek se tudott csinálni, csak max. 26 fokot, azt is csak közvetlen alatta. (Kicsi a teljesítménye). 2007.12.27 19:04

Emberformájú vagyok Na, kezdek emberformájú lenni. Fájdalomcsillapító kellett. Igen. Hiába irtóztam az antipszichótól a rossz emlékeim miatt, úgy látszik, nagyon nem véletlenül kell szednem. Olyan, mintha lelkileg kiheréltek volna. Kezdek én is színtelen, szagtalan és ízetlen lenni, mint más. Ezt hívják kiegyensúlyozottságnak és nyugalomnak? Nahát, ezt is megtapasztalom vénségemre. Holmi kis Tegretol nem hatott, nekem jó nagy, lórúgásnyi antipszichó kellett. Lehet, hogy majd az ismerőseim reklamálnak, hogy nem vagyok olyan szórakoztató, mint régen. De nekem bőven megéri, ha végre unalmas leszek. 2007.12.27 19:15

Házasság Észrevettem, hogy ha más házassága kerül a szemem elé, és bele akarok szólni, azonnal védőfalat húznak maguk köré. Akkor is, ha nekem van igazam. Akkor is, ha a házastárs már meghalt. Nagyon birtokolják egymást a felek, és ez egy olyan kapcsolat, amibe kívülről nem lehet beleavatkozni. Remélem, többé nem kísérelem meg. „Körülkerített kert”. Még a gyerek vagy unokahúg sem szólhat bele. Meg egyáltalán, más dolgába avatkozni ostobaság. Majd esetleg akkor, ha kérdeznek. Egyébként szerintem az piszkál másokat, aki maga is túlságosan függ másoktól. Én is jártam már így, hogy egy munkatársnőm illetéktelenül bele akart avatkozni a dolgaimba, és nem hagyott békén. Nagyon is sérelmeztem. 2007.12.27 19:20

Foglalkoznak velem De azért valahol jólesett, hogy ez a kolléganőm foglalkozott velem. Ugyan acsarkodtam rá, de legalább nem nézett levegőnek. Ellenkezőleg: meg akart változtatni. Tisztán éreztem, hogy azonosul velem, és magával nincs igazából kibékülve, azért piszkál. „Meg akart nevelni”. Önmagát sem tudta. Aztán egyszerre rúgtak ki minket. Más emberekre ugyanilyen okból én szálltam rá.

26

Néhány embert meg akartam változtatni. Ez hiba volt. Gyerekekhez nem értek, a felnőttek meg azt csinálnak, amit akarnak, amíg engem nem bántanak. Nem kell mindenkinek megmondani a frankót. Nem kell állandóan „őszintének” lenni, mert sokszor ez nem más, mint bunkóság. A szeretet sok vétket elfedez, nem pedig kiharsogja a más szennyesét. 2007.12.27 19:35

Belső béke Ez a legfontosabb. Nekem a gyógyszer kölcsönözte. Azt hiszem, ha most íratkoznék be jógatanfolyamra, most már működne. Relaxáció meg ilyesmi. Természetesen eszem ágába sincs jógázni, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy előbb-utóbb hamis isteneket kell imádni. Az a személyiségtípus, amit mindig irigyeltem, az a 9-es volt: a Béketeremtő. És a Szentléleknek az a gyümölcse, amit a legkevésbé teremtem, az a békesség és a mértékletesség volt. A hirtelen haragú embert a Biblia nemes egyszerűséggel bolondnak nevezi. Ezen én megsértődtem. Minden akartam lenni, csak bolond nem. A 9-es ember olyan, mintha kicsit félálomban élné le az életét. Körülötte dűl-borul minden, ő meg egykedvűen megy tovább az úton. 2007.12.27 19:44

Tapasztalatok a gyógyszeremről Ez nemcsak antipszichotikum, hanem állati erős nyugtató is. Valahol az agyamban ködöt csinál, kicsit olyan, mintha félálomban lennék, és nem izzad a kezem többet, meg nem is jéghideg, hanem normális. Meg kell nekem ez a gyogyó, mert különben jár az agyam körbe, mint kerge szú a fában, és a hangulatom hol fent van a fellegekben, hol a béka feneke alatt. Olyan furcsa úgy élni, hogy nem vagyok feszült. Mások így élték le az életüket? Hát egyenlőtlen egy verseny volt. Csak sajnos az a mellékhatása, hogy a vércukorszintemet megbolygatja, és olyan éhes leszek tőle, hogy megenném a kapukulcsot is, meg gyenge vagyok. De legalább nem csinálok balhékat, meg nyugton ülök a fenekemen. Valamit valamiért. 2007.12.30 12:43

Anyu férje azt hiszem, nem egészen normális. Én mániás koromban voltam ilyen agresszíven bunkó és sértő. Szerintem megkattan, ha emberek közt kell lennie, mint pl. most karácsonykor, nagyon rossz híreket kaptam róla. Meg ez a nagyzási hóbort is furcsa tünet. Én antipszichotikumot írnék fel neki. Nem igaz, hogy állandóan neki kell beszélnie társaságban, mindenkit igyekszik lesöpörni az asztalról, és mindent irányítani akar. Nehéz lehet vele anyunak. 2007.12.31 6:58

27

Paróka Van néhány, de kell is, egyre jobban, mert erősen hullik a hajam, és esze ágában sincs visszanőni. Rendkívül kellemetlen és terhes dolog, és viszket a hülye műanyag alatt a fejem, viszont végre rendezetten nézek ki, ami nem utolsó szempont. Nagymama mondogatta, hogy „A szépségért szenvedni kell”. Meg hát Margit néni is hordott vénségére, és ha ő kibírta, akkor én is. Egészen furcsa, hogy ha belenézek a tükörbe, tetszek magamnak aránylag. Meg kell tanulni nem vakarózni meg nem igazgatni nyilvánosan (önfegyelem!). Most egy unokatesóm biztos azt mondaná, hogy „Fúj, neked annyi bajod van!”, de kit érdekel. Ő is hordana parókát, ha ő kopaszodna. Nem szégyen, csak kellemetlen. 2008.01.01 12:46

Unokatestvérek Nahát, felhívott Imi, aki epekőműtétben fetreng a kórházban, és jól elbeszélgettünk. Jól esik, hogy számon tart. A kisgyerekük is nagyon aranyos. A másik jómadár meg Jocó, akit beidomítottam, hogy levelezzünk, és ő is szeretné velem tartani a kapcsolatot. Érdekes, hogy a nővérével, Cilivel már korántsincs ilyen jó viszony, biztos nem ér rám vagy nem kíváncsi rám. Az egykori sülve-főve együttlétünk a Veronka néni gyerekeivel meg teljesen megszakadt, mihelyt családot alapítottak. Bár érdekes, Klárival néha azt álmodom, hogy egy ágyban alszunk, mint kicsi korunkban, és nagyon jól elvagyunk. 2008.01.08 5:08

Játék Ma orrvérzésig játszottam. Ez nyilván pótcselekvés, csinálhatnék valami konstruktívat is ezzel az energiával. Sárkányt meg farkast neveltem. De nagyon belefáradtam, a ház meg szalad. Viszont a xanaxról, úgy néz ki, le tudtam szokni, ami örvendetes. Anyu varr nekem pingvines falvédőket, remélem, még sokáig fog élni jó egészségben. 2008.01.08 21:23

Delirious Van egy kedvenc keresztény zenekarom: a Delirious. Nem egy számuk olyan boldogságról árulkodik, amit már csak komolyan és megrendülten lehet előadni. Egyesek depreszziósnak vélik, pedig dehogy! Megrendült és kész. Általában akkor hallgatom, ha súlyos, nyomasztó boldogság ül rajtam. 2008.01.08 22:21

28

Atyám agybaja Háááát... Vénségére elmeszesedett az agya, és sokat ivott. Nagyon agresszív volt. Fiatal korában kenyérre lehetett kenni. Ehhez képest teljesen kivetkőzött önmagából. Nem, nem jól gondoltam, hogy az lett volna a helyes magatartás, ha kinevettem volna, ha acsarkodik, mert akkor megütötte volna a guta. Egyetlen helyes magatartás volt elmenekülni otthonról. Persze féltette a nagy okos eszét, és csak akkor ivott, ha lelazult, de ez egyre gyakrabban fordult elő. Mivel én erősen függtem tőle és tükröztem az ő viselkedését, teljesen elfajult a helyzet. Hát sajnálom, hogy így végezte be az életét. Engem soha nem fogadott el, mert nem lettem fiú és fizikus. Na meg rockzenét hallgattam. Meg megtértem. Egyáltalán nem tartotta tiszteletben a személyiségemet. Vajon mikor fogom magam túltenni a bánásmódján? Úgy éreztem magam, hogy legjobb lenne felakasztani magam, és akkor csinálna egy jobban sikerült gyereket. 2008.01.08 22:41

Rebecca St.James Jó kis szenvedélyes előadó. Az egyik kedvencem. Teljesen átéli, amiről énekel, és jó dolgokról énekel. Azért ő is megszenvedhette a magáét. Ha szenvedek, szeretem hallgatni. Egyéni stílusa van. Nem az a lötyi-pötyi keresztény zene. A férjem biztos meg tudná állapítani, hogy milyen effektek teszik olyan egyedivé, meg hogy hogy van keverve. Én meg csak egyszerűen műélvezek. 2008.01.08 22:47

Boldog szeretnék lenni Túl nagy kívánság ez? Nagyon ingerszegény környezetben élek, és ez önmagában is megbetegíthet. Szükségem lenne barátokra, akivel együtt lehetne lógni meg esetleg moziba menni. Meg ostorozom a kapitalista versenyszellemet, de az az igazság, hogy boldogan mennék dolgozni bárhova, ahova felvesznek és megállom a helyem, kit érdekel, hogy egy multi vagyonát gyarapítom közben. Meg vannak ezek a furcsak érzelmi feszültséges rohamok, amik leterítenek. Illetve tartom magam, csak nagyon nehezen. Néha jobb, néha rosszabb. Néha üvölteni tudnék. Isten adjon türelmet. Isten adjon életkedvet. Hogy legalább a lakásban rendet tegyek. Isten adjon barátokat. 2008.01.08 22:55

Most az eperfán ülök ahova menekülni szoktam, ha lelki fájdalmam van. „Kelts fel egy igényt majd elégítsd ki!” Zoltán valószínűleg enyhén autista, mindenesetre képtelen normális emberi kapcsolatokra. Miért nem tudok tőle elszakadni? „Az eszem és a szívem köszönő viszonyban sincsenek egymással”. Vagy skizoid? Mindegy, az eredmény ugyanaz. Jól elvan a maga szűk kis világában, nem hiányzik neki senki, néha szól is hozzám. Szelíden, nyugodtan, megtévesztően, de érzelmi fedezet nélkül. Na hát ettől görcsölök én az eperfán. Nem ő szenved, én szenvedek. 2008.01.08 23:01

29

Zoltán sírkövére Haragszok magamra, hogy haragszok rád. Nem csinálsz kárt, csak önmagad vagy, és ha ez nekem nem felel meg, odébb kell állnom. Az a baj, hogy érzelmileg belédbonyolódtam, és így nagyon nehéz a szakítás. Kérlek, ne keress, ne írj, élj boldogan Karán. De hát alkalmatlan vagy az emberi kapcsolatokra, és így nem lehet veled élni. Olyan embereket akarok magam köré, akik visszajelzéseket adnak, szóban, mimikában. Az meg téveszme, hogy majd én foglak megmenteni. Akit meg kell mentenem, az én vagyok. Hát búcsúzok, szedem a cókmókomat és hazamegyek Pestre. Azt a minimális igényedet, ami az emberi kapcsolatok iránt van, én nem fogom kielégíteni. 2008.01.08 23:07

Várakozás Az egyik legidegölőbb tevékenység. Főleg, ha a várakozásom be is teljesedik, vajmi kevés gyümölcse lesz. Nem értem magam, hogy egyes emberektől olyat akarok elvárni, amire képtelenek. Miért nem tudok egyeseket szimplán tudomásul venni? Van, akivel barátkozni szeretnék, de az meg jusse szeretne. Na mondjuk csak várjam ki a végét. A türelem rózsát terem (egyebet nem). A visszavonulás közeledést eredményez (jó esetben). 2008.01.08 23:24

Mégegyszer az eperfáról Az egy magaslati hely. Onnan lehet szemlélődni felülről. „Fesd meg őket” - tanácsolta valaki. „Akkor nem fogsz többet félni tőlük”. Zoltánba beletörött a Dóra bicskája. Ezt fel kell dolgozni. És az a baj, hogy a gyereknek, bármilyen sivár érzelmi élete van, szüksége van rá. A maga módján kommunikál. Érzi is, hogy valami nem stimmel vele, ő is szenved és boldogtalan. Csak persze ő sem tud magán segíteni. Dóra meg nem alkalmas rá, hogy foglalkozzon vele. Zoltán egyre jobban el van szigetelődve az emberektől, lassan kívül reked a társadalomból. Egy autistának is szüksége van kommunikációra? Dóra azon imádkozik, hogy szeretni tudja, és ne várjon el tőle olyat, amit nem tud megtenni. Zoltán nem rossz ember, hanem beteg. De legalább békés, elvan a vackaival. Dóra észrevette, hogy sose kérdez tőle semmit. Egymás mellett élnek, de alig van közük egymáshoz. Lehet haraggal és lehet részvéttel szemlélni. A lelkében kavargó káoszból végül is hosszú idő után a részvét győzött. És mégvalami. Zoltánnak gyámra van szüksége. Romlik az állapota. Skizofrén? Az érzelmileg sivár, beszűkült fajtából. Sokszor egész nap csak hever az ágyon és nézi a plafont. Ilyen érzés lehet, ha az embernek fogyatékos gyereke születik. 2008.01.09 7:20

30

Rokonság Nagyon erős kötelék. „A mi kutyánk kölyke”, még ha beteg is. „Jó, hogy itt vagy.” - mondta egyszer Zoltán. No hát, ha jó, elcipeli orvoshoz. Ott ki kellett töltenie egy MMPI-tesztet, aztán gyógyszert írtak fel neki. No hát, valami előrelépés. Dóra beadta a gyámsági kérvényt is. Nem tudta, miért szereti ezt a fickót, de szerette, és gondoskodni akart róla. Nem volt gyereke, hát most lesz. Zoltán rajta kívül nem kell senkinek. 2008.01.09 7:41

Ma volt anyu biopszián, de én azt hittem, hogy még tegnap van, és nem érdeklődtem felőle. Ezen kissé háborgott, de hát elkevertem a napokat. Nagyon kíváncsi leszek, mi lesz az eredmény. Hátha jóindulatú, jól karban tartható limfóma. Meg, ha jól értettem, neheztelt, hogy mit telefonozok én Imivel, őhozzá meg nem jutnak el a hírek. Mégiscsak összetartó család vagyunk. Szeretem, ha valaki azért sértődik meg, mert kihagyják a forgalomból. Ez nem pletyka, hanem információcsere. 2008.01.09 18:17

Kéne valami konstruktívat Mert itt a szocfóbos topikban csak tökölődünk meg idétlenkedünk, és már régen érik egy találka. Csak attól félek, nehogy lehúzzuk egymást a mocsárba. Én mondjuk az élére állnék a mozgalomnak, mint topiknyitó, meg többé-kevésbé kompetens személy. Már az is nagy dolog lenne, ha egymás szemébe mernénk nézni. Megszólalni nem lenne kötelező, csak annak, aki akar. Biztos mindenki tele van szörnyű élményekkel, amikkel egymást túl lehet licitálni, és lehet, hogy a végén a hangzavar miatt fulladna kudarcba a dolog. Mindenesetre ha egy páran megtörnénk a jeget, lehet, hogy utána többen is felbátorodnának. 2008.01.09 19:09

Tali Na, belevágtam, és 26-ára talit szervezek a fóbosoknak. Már többen jelentkeztek, egyes lappangó egyének is, akik nem írnak, csak olvasnak. Majd jó sok szendvicset kell csinálnom. Remélem, Greenwood is jön, aki kezdetektől tartotta velem a frontot. Az a jó, hogy mindenki hülye meg idétlen lesz, nem kell túlságosan szégyellnem magam. Kíváncsi vagyok, hogy alakul a beszélgetés folyása. Szerintem jól fogunk sikerülni, és nagy áttörés lesz. De hogy én szocfóbos létemre idáig vetemedek, hogy talit szervezek... Egyébként aki meg mer jelenni, azt ki lehet rúgni a klubból, mert az már nincs annyira rosszul. 2008.01.10 8:37

31

Igazából Atyám... hát csak nem tudok napirendre térni felette. Miért kellett így elcseszerintenie a kapcsolatunkat élete végén? Mert ő volt az agresszor, én csak megtértem. Meg tükröztem az ő viselkedését. Még mindig azon morfondírozok, hogy hogy kellett volna kezelnem a helyzetet, egyáltalán lehetett volna-e kezelni. Most már rikácsolva kikértem volna magamnak, hogy kitagad, milyen alapon? Mit követtem el? Fejtse ki a bűneim listáját. Igaz, hatékonyabb lett volna az eszmecsere, ha nem rikácsolok, akkor viszont bőgök, és eleve vesztes helyzetben vagyok. Egyáltalán mit kellett nekünk versengeni, és miféle eszmék jegyében vesztünk össze véresen? Nem értem, megáll az eszem, tényleg tanácstalanul állok a sírja felett és még mindig nem rendeztem el magamban ezt az embert. Mi a jó fenét követtem el, ami olyan megbocsáthatatlan volt?!? Teljesen igazságtalan volt velem. Juj, de rossz szájízt hagyott maga után. Amilyen szépen indult az élete... Nagyon is nyugodtan konstatálhatta élete végén, hogy egy kudarc volt az élete, mert ezt örökre elrontotta velem. És élhetett volna még ezer évig, akkor sem enyhült volna meg. Pedig engem jó bánásmóddal kenyérre lehet kenni. Mi az a felháborító, igazságtalan vád, hogy elhagytam a magyarságot?! Ő valami Nemzet nevében tagadott ki engem, mint hazaáruló, idegen elemet. Azt nem vette észre, hogy én vagyok a legjobb magyaros az osztályban. Rögeszmék voltak a fejében nekije, amikkel nem lehetett mit kezdeni. Mondjuk mi sem voltunk kismiskák hitgyülis korunkban. De különben is kár rágódni rajta, csak ezt a felháborodást az igazságtalansága miatt most fedeztem fel magamban, eddig a rosszul értelmezett tisztelet miatt nem mertem volna rá azt mondani, hogy igazságtalan. Különben is már átment szerencsére a tekintélyem a férjem uralma alá, aki jóindulatú (velem). 2008.01.14 11:06

Unokatesó 1. Nevezzük Jocónak. Ő is az a fajta családtag, aki senkihez sem hasonlítható. „Kire ütött ez a gyerek?” Nem, nem akarom őt piszkálni. Csak én úgy megyek át ezen a családon, mint kés a vajon, ha olyan kedvem van, bárkivel szót értek, de vele nehezen. Itt azért általában harmonikus emberek élnek, engem meg néhány ifjú titánt kivéve. De őróla azt sem lehetne elmondani, hogy boldogtalan. Hát akkor milyen? Diszharmonikus. Unalmas, mégis szórakoztató. Lusta, mégis erős. Öntörvényű, mégis alázatos. Udvarias, mégis udvariatlan. Valószínúleg általában azért beszél, mert nyaggattták a szülei, hogy mukkanjon már meg, és be ne ragadjon a szája. Mert szíve szerint inkább hallgatna. Mély, ősi rokonszenv él köztünk, mint valahol rendellenes egyénekben, de egymással sem tudunk igazán mit kezdeni. Lehet, hogy nem is kell. Képes egy pillanat alatt leszívni a teljes életörömömet, mégis valahol ragaszkodok hozzá. Időnként nagyon is rámfér, hogy leszívja valaki a túlságosan nagy életörömömet. Szóval furcsa egy ember, nem igazán észlény, de viszontag félelmetesen jó megérzései vannak. Lehet tőle tanulni. Ja, és volt egy furcsa álmom. Általában nem tulajdonítok nagy jelentőséget az álmaimnak, de ez szimbolikus volt. Jocóval együtt motoroztunk, mint a vaddisznók, árkonbokron keresztül, áthágva a Kresz elemi szabályait, bekanyarodva ott, ahol nem volt kanyar, és csirkéket ütöttünk el, és boldogok és felszabadultak voltunk, és röhögtünk. Végre levetettük a társadalmi konvenciókat. 2008.01.14 11:50

32

Unokatesó 2. Nevezzük Iminek. Anyai ági rokon. Egykorú Jocóval. De míg J. maga a diszharmónia, Imiről alig lehet valamit írni, mert ő maga a harmónia. Nagyon jó géneket örökölt, éles eszet és nyugodt természetet. Még szíve is van időnként, megnyilvánul, és időnként felhív. Nem is tudja, hogy örülök neki. Elég sóherként indult bele a vakvilágba, ellenben (valószínűleg pont ezért) meggazdagodott, és hiába mondta rá István bácsi (nevezzük így a Papát), hogy ez a szerencsétlen sose fog tudni megnősülni, elvett egy igen helyes és jó természetű lánykát, és csinált egy nagyon jól sikerült gyereket. Kár, hogy csak egyet. Ha egy falkában voltunk az unokatesókkal, Imi kezdeményezett logikai játékokat meg versenyeket, amiket rendre meg is nyert (én voltam általában a második helyezett). Egyszer azt a szemétséget követte el, hogy feladta Ilosvay Selymes Pétert barkobában. Kitaláltam, de ezt azóta sem felejtettem el, és most felhánytorgatom neki. Nem mindenki született zseninek. 2008.01.14 11:56

Unokatesó 3. Na őt is eléri a végzet: blogbejegyzés születik róla. Nevezzük Klárinak. Tulajdonképpen ő volt a nővérem és példaképem, és a négy lány közül a rangidős. Én voltam az udvari bolondja és talpnyalója. Gyümölcsöző kapcsolatunknak szintén a megtérés vetett véget, ami miatt elidegenedtünk. Emlékszek, 3 éves koromban kiállított Szarvaskőn, hogy őrt álljak a sötétben a ház mögött, ő pedig ment a dolgára és nemes egyszerűséggel elfelejtkezett rólam. Ez annyira jellemző eset volt. Én meg ott álltam engedelmesen egy csomó ideig. Hihetetlen különbség alakult ki köztünk a fejlődésünk során: ő meg volt róla győződve, hogy szép és okos, és méltó, én meg egyre hitványabbnak és alkalmatlanabbnak láttam magam, főleg hogy gyakran összehasonlított minket, az én rovásomra. Igen nagy szerepet játszott abban, hogy a kamaszkoromban az önbizalmam a mínusz nullával volt egyenlő. Most már nem tartjuk a kapcsolatot (tuti, hogy még fogjuk!!!), viszont pár éve egyszer elhívott karácsonyi bevásárlásra. És döbbenetes volt: annyira hasonlítottunk, felfogásunkban, stílusunkban, egy csomó dologban, mintha... mintha... rokonok lennénk, akik együtt nőttek fel. Ha álmodok vele, egy ágyban alszunk, mint ahogy gyerekkorunkban is tettük, ha csak tehettük, és jól érezzük egymást. Azt hiszem, tulajdonképpen nagyon szeretem Klárit, csak nem tűri a gyengeséget, olyankor félre kell állni az útjából, ha kell, évtizedekre is. 2008.01.14 12:05

Unokatesó 4. Nevezzük Eszternek. Ő volt a Kicsi. Ha nyesztettük, minket szidott le Pista bácsi (a Papa, akire sajnos atyám átruházta az atyai jogokat, ha náluk voltunk, és kaptam tőle zajongásért egyet-kettőt.) Hehehe, nahát ő egy tünemény. Eszméletlen, hogy kinőtte magát. Még csak nem is hajlamos arroganciára, mint Klári, ezért sokkal kevésbé veszélyes társaság. Éli az életét, gyereket nevel, futkározik, elvan. Időnként gondolok rá, de nem merem felhívni. Milyen alapon? Az nem jogosít fel semmire, hogy mi négyen valaha egymást vertük egy gomolyagban, mint egy alom kismacska. 2008.01.14 12:12 33

Unokatesó 5. Ambrus. Mi van vele??? Ő sem gazemberként indította az életét. Illetve dehogynem. Négyévesen már rettegésben tartott minket, a négy lányt. Ráadásul a szerencsétlen diszlexiás. Ráadásul a Papa, Gergő, zseni volt, és halála előtt gondosan ráterhelte, hogy érettségizzen le. Ööööö, érettségi nélkül is lehet egészen rendes embernek lenni, és ha valakinek gyengébbek a képességei, azt nem kellett volna erőltetni. Hogy így elkanászodott? Ugyan, dehogy kanászodott el, évekig tudott dolgozni itt-ott. Most nem tudom, nincs-e munka ott Szolnokon, vagy mi van, de egyet nem értek. Miért nem költözik fel Pestre? Minden normális ember Pesten köt ki munkaügyben. Vidéken persze, hogy nincs munka, de Pesten csak az nem talál, aki nem akar (vagy nem mer). Meg ott az öcsikéje, Bálint, aki lehetséges, hogy született szélhámos. Nem tudom, de gyanús, mert hazudik, mint a vízfolyás, goromba az anyjával és élősködő. Én mind a két fiúgyermeket kikurgatnám a házamból az anyjuk helyében, eredjenek oszt próbáljanak szerencsét. Persze, az anyai szív. Szegénykék életképtelenek. Ahá, mert meg voltak kímélve a komoly munkáktól, mert ők magasabbrendű fiúk. Luca meg nem volt megkímélve a munkától, jól is sikeredett. Nem igaz, hogy a két fiú életképtelen. Ellenben Fiúk, a Teremtés Koronái, az anyjuk olyan jogokat adott nekik, amik nem illetik meg őket. Mind a kettőnek van lakása, adják el oszt gyöjjenek föl Pestre. Egyáltalán meddig tart egy anya felelőssége? Köteles életük végéig eltartani a gyerekeit, akiknek elvileg megvan kezük-lábuk? 2008.01.14 12:22

Anya 1 Laura. Nagy példaképem volt kamaszkoromban. Most is anyaként tartom számon, és néha jókat beszélgetünk. Jó lenne vele többet lotyogni, mert érdekes, szórakoztató és tanulságos társaság, és vénségére meg is szelídült. Régen elég bunkóságra nevelt, amit őszinteségnek hitt, pedig hát inkább bunkóság volt az. Egy érdekes dolgot vettem észre körülötte. Gyenge férfiak élnek a családjában, ő meg egy erős nő. Valamit valamiért? Panaszkodott, hogy a férfiak férfiatlanok. Hát persze, mert pont olyanokat vonzott valami titokzatos oknál fogva. Egy bocsánatkéréssel tartozik anyámnak az atyám esetéért, amit ő ugyan nem ítél bűnnek, de éppen elég, ha anyám bűnnek ítéli. Nem lenne jó ezt a dolgot elintézetlenül hagyni. Én akkor is bocsánatot kérnék, ha énrám lenne panasza valakinek, és tudnám, hogy neheztel rám, de én nem tartanám a dolgot véteknek. Így lenne ékes, illő, kóser. Mert különben soha nem fogja fel merni hívni anyámat, mindig csak rólam keresztül érdeklődik róla meg üzenget. Mert amúgy szereti anyámat. Én viszont nem értem, miért tőlem érdeklődik, mikor anyámnak is van telefonja. 2008.01.14 12:35

34

Anya 2 Anyább az anyánál. Az Anya. Jóanyám általában hihetetlen jó ízléssel választott gonosz és hülye barátnőket, de a saját húgát nem tudta kikerülni, így véletlenül akadt egy életre szóló igazi jó barátnője és testvére is. Azért mondom, hogy Veronka néni anyább az anyánál, mert némely esetben megfigyeltem, hogy sokkal inkább megért engem, mint a saját anyám. És sokszor egyezett az ízlésünk is, jobban, mint anyáméval. Ő ugyan csak magában fortyogott, én meg hangot adtam neki, viszont ez már vérmérsékleti különbség. Van még valami. Tájszólásban beszél, kelet-magyarországiban, és ez engem mély gyönyörűséggel tölt el. Sokszor mond bánatos felhangú és önostorozó poénokat, ő sem állhat valami jól önbizalom dolgában, ellenben a sítlusérzéke kitűnő. Stílusérzék. Baromi fontos. Mert van olyan családtag, akiben nagyítóval sem találok kivetnivalót. Semmit. Csak stílusa nincs. És ettől olyan lesz, mint a langyos víz: kellemes, de érdektelen. Veronka néni felhangja fanyar. Ha kedves akar lenni, így szól: „Na mi van, árva tetyű?” Vagy: „Na mi van, borzas veréb?” Ezt nagyon-nagyon értékelem. Stílus. Stílus. Nem győzöm hangsúlyozni. Jelleg. Jelleg a tájszólás is, a humorérzék is. Magnóra kéne venni, ahogy beszél. 2008.01.14 12:47

Anya 3. A saját anyám. Minél öregebb, annál szebb. Annál jobb ízlése van, stílusa (neki is!!!), kisugárzása. Ezt nem utolsósorban annak köszönheti, hogy letette a piát. Ővele is úgy vagyok, hogy ülök vele a konyhában, és hallgatom, ahogy mondja a magáét, és egyfolytában röhögcsélek rajta, hogy hogy lehet valamit ilyen viccesen megfogalmazni. Amilyen humorral látja a világot. Hát nem csodálom, hogy atyám belészeretett. 2008.01.14 12:50

Atya 1 A nevelőapám, Pista bácsi. Szerencsétlenségemre hirtelen haragú és a zajongásra indulatosan reagáló emher volt. Miért én kaptam tőle az első nyaklevest, és csak a másodikat Klári? Klári volt az elsőszülött, neki járt volna! Jah, igaz, én vigadoztam harsányabban, mikor már este csendrendelet volt. A poénjait máig is idézzük. Ülünk, ülünk nagy családi körben a hegyoldalban, és Laura intézkedik, rendelkezik. Megszólal Pista bácsi: „Nincs valakinél egy kis ecet?” „Minek?” - kérdezte rögtön Laura. „Hát hogy összehúzza a szádat!” A továbbiakra csak annyiban emlékszek, hogy a család szanaszéjjel gurul a röhögéstől a hegyoldalban, csak Laura ül mérgesen és egyenesen. Meg ha Pista bácsi iszik, nemegyszer kigyün belőle, hogy minek kellett az ő édesanyját elütni az ótónak, meg valaki csak megírta azt a Bibliát. Ilyenkor Veronka néni mérgesen néz rá és összefonja a karját. Nem hisz Istenben, de haragszik rá. Pista bácsi is igen élvezetesen, színesen tudja előadni a dolgokat. Például ül, ül, töri a fejét, nézi az ajtófélfát. Na, gondolom, miféle magvas gondolatok járhatnak a fejében. Egyszer csak megszólal: „Van ott egy pötty...” (Zavarja a szépérzékét.) Majd tovább tűnődik, és erre jut: „Tulajdonképpen olyan, mint a légyszar...” (Magyarul: nem olyan bántó mégsem, hogy fel kelljen miatta állni.) Meg ahogy elmesélte, hogy hogyan zavart ki egy disznót a kertből. „Egyszer csak látom ám, hogy megyen délnek...” Klárival visítva röhögtünk. „Megyen délnek”. 2008.01.14 13:01

35

Atya 2 Gergő igazándiból nem is az atyám volt, bár korban atyai szerep illett volna hozzá, hanem a saját édes bátyám. Két feltűnően jó külsejű ember is van a családban, férfiak, már ha beleszámítjuk a halottakat is, akik meg vannak róla győződve, hogy ők ocsmány, értéktelen békák. Ez mély belső meggyőződésük, és ennek megfelelően viselkednek. A tükörképük nem igazán zavarja őket. Igaz, vannak ilyen nők is, akiknek annyi önbizalma sincs, mint egy döglött tyúknak. Ehehe, láttam én, hogy a tanyán az első arra haladó cigányember le akarta szólítani Veronka nénit! Aki éppen a kertünkben áskálódott. Na de Gergőről van most szó. Valaki vagy királyfinak születik, vagy békának. Gergő olyan királyfi volt, aki békának hitte magát. Nőnek kellett volna születnie, akkor jobban elboldogult volna ezzel a mentalitással. „Megérdemeltem” - törődött bele a sorsába, bármi is gyött rá. Node. Csodaszép ember volt, csodaokos, csodaminden. Megtisztelt a barátságával. Mégis olyan légkört árasztott, mint akinek minimum 6 ember élete szárad a lelkén, és ezért vezekelnie kell. Hoppá! Azt hiszem, enyhe dependens személyiségzavara volt. Irgalmatlanul ki volt szolgáltatva a feleségének érzelmileg. Tipikusan egyemberes ember volt. Ha nem volt dependens személyiségzavara, megeszem a kalapomat. Ez azt jelenti, hogy túlságosan függ egy bizonyos személytől. Egy bizonyos személytől, akit Laurának hívnak. Már tudtuk, hogy meg fog halni, és virrasztottam, vártam rá. Tényleg le is gyött hozzám. És akkor majd leestem a matracról, mert az üzenet, a Végső Búcsú, a Sírfelirat és az Útravaló abban állt, hogy soroltasorolta a szeretőit. Kissé szomorú, kissé büszke mosollyal. Majd ezzel zárta le: „Életem legnagyobb élménye volt, hogy megismertem Laurát.” Minthogy nem volt bolond, ennek az egésznek van valami üzenetértéke, amit én nem értek, mert megáll az eszem, de Laura lehet, hogy érti. Gergő nagyon jól ismert engem abból a szempontból, hogy ha valami üzenetet kell valakinek átadni, arra én vagyok a legalkalmasabb, minthogy nehezen áll meg bennem a szó. De még a Végső Búcsú sem nekem szólt, hanem a feleségének. Gergő és Laura büszke volt arra, milyen őszinték egymáshoz. Hogy ez micsoda önbecsapás volt, arra pont a Gergő Végső Búcsúja a tanú. Vaskos, harmadfokú életjátszmáról tanúskodott. (Nagyon fáj, hogy megcsalsz, de ezt jusse árulom el neked, hanem visszacsallak, méghozzá százszorosan, valamint munkába, alkoholba és végső soron a halálba menekülök.) 2008.01.14 13:33

Atya 3 Na atyám is volt egy pár. Igazán sajnálom, hogy anyám testvérei depressziósak voltak, és ez az egész életüket meghatározta. Sötét alakok voltak, de nagyon szeretetre méltóak. Illetve István bácsi annyira nem is volt szeretetre méltó, mert nemegyszer addig gyötört élvezettel, hogy már a szőnyegen fetrengtem kínomban. Kicsit szadista volt az öregúr. Kicsit jobban is rejtegethette volna. Élvezettel kínozni valakit?! Ezt nem értem. A depressziót értem. De a depi nem igazolhatja a szadizmust. A többi gyerek ösztönösen menekült tőle. Mai fejemmel én is menekülnék. Hol voltunk mi barátok, ahogy Zsófi néninek áradozott rólam? Én valószínűleg azért maradtam vele, mert én meg valahol mazochista vagyok, vagy legalábbis úgy vélem: megérdemlem a kínzást. Most már én is átmennék a többi gyerekkel a másik szobába, mert becsülöm annyira magam. Meg kijelentette: „Tetszel”. Ilyet nem mond egy nagybácsi egy unokahúgnak. Meg átkarolt az utcán, úgy mentünk. Kővé meredtem az undortól. Anyám mindig engem küldött át hozzájuk karácsonykor bájglival. Mindig úgy éreztem magam, mint amikor Piroska megy a Farkashoz, aki tízezer foggal vigyorog rá. 2008.01.14 13:47 36

Atya 4 Volt egy atya a családban, aki az én édes atyámnak volt a karikatúrája. Minthogy engem leginkább a stílussal lehet leverni a lábamról, ez az egyén pillanatok alatt levert. Nem, ez már túlzás volt. Ilyen nincs. Elementális volt. Magnóval, spirálfüzettel, tollal és minden egyéb rögzítő eszközzel szerettem volna a nyomában járkálni. Videókamerával is, igen. Mert azt láttatni is kellett volna, ahogy előadja magát. Azt hiszem, én a karikatúra karikatúrája vagyok, és igen bántott, hogy nem ismert fel. Egyszerűen átnézett rajtam. Hihetetlen. Rajtam, átnézni. ÉÉÉÉn rajtam, aki a leghangosabban röhögtem a viccein! Ő volt a keresztapám. Józsi bácsi. Ő volt a Rangidős. Tulajdonképpen fityfenére se méltatott. Valahogy nehéz volt feldolgozni. Tudom, hogy a más apja mindig zöldebb. De hát ő is író volt!!!!! Még rokon lélekként sem ismert fel, nemhogy unokahúgként. Ugyammá, még Lukácsék is felismernek és örömmel befogadnak. Hasonlítunk atyai ágról. Rámnéznek és elvigyorodnak. Jocó ugyan sótlan ember az apjához képest, de egy halvány mosolyában is több szeretet van. Irántam. Azt nem tudom, hogy Józsi bácsi másokkal hogy bánt, de rajtam átnézett, mint egy lidércen. Amikor Józsi bácsira gondolok meg Jocóra (tűz és víz), kezdem átértékelni a stílus iránti rajongásomat. Van, aki sziporkázik, szellemes, de hideg, rideg, kemény, mint a gyémánt. Atyámban is éreztem ilyen szellemiséget. Lehet benne gyönyörködni, hogy milyen szépen szikrázik és milyen sokoldalúan csillog. Aztán egy idő múlva az ember visszamenekül a kályhához, mert nagyon hideg van. 2008.01.14 14:35

Békák és Királyfik Nagyon egyszerű módon lehet békákból királyfikat vagy királylányokat faragni. Megelőlegezzük nekik a tiszteletet. Többen, tartósan, mintegy kísérleti jelleggel. Ha valaki szürke kis veréb, de királynőként kezdenek vele bánni, az is válik belőle. Ki van mutatva. Ha valaki önsorsrontó barom, akkor is. Lehet, hogy éppen akkor fogja abbahagyni az önsorsrontást, ha elkezdik tisztelni. 2008.01.14 14:53

„Rúgj belém!” Az én kedvenc játszmám. Az az alapattitűd kell hozzá, miszerint én egy értéktelen, szemét, barom vagyok, és megérdemlem a rossz sorsot, sőt elébe megyek. Ha nem jön elég gyorsan, kihívom a haragját. Kell hozzá egy Üldöző. Erre a szerepre általában megfelel a házastárs. A Megmentő uncsi. Az ember nem jókedvéből játszmázik, és amint jobb lehetősége adódik, abba is hagyja. Bár nehezen. Ha valaki nem megy bele az én csövembe, egyre agresszívebben követelem, hogy rúgjon belém. Aztán pólót váltok: „Kérlek szépen, nehogy belém rúgj!” Ha erre se rúg belém, rácsodálkozok. Hmmm, lehet, hogy ez engem lát, nem azt a szerepet, amit játszok? Nemrég egy egész csoport üldözőt szabadítottam a nyakamba, mert megsértettem a Bandát, mikoris barátok után nyávogtam. Ugyammá. Ezek nem értik a depis alapérzést: minden sötét, minden undorító, minden örömtelen, még a barátok is. Még egy kilátásban lévő kanasztaparti is. Ha én nem ugrok egy kanasztaparti lehetőségére, akkor valószínűleg megérett a helyzet a kórházra és a gyógyszerváltásra. 2008.01.14 15:07

37

Lustaság Ennyire nem lehetek lusta. Ennyire nem lehetek igénytelen. Az biztos, hogy... hm... túlságosan is „nagyvonalú” vagyok, de ez már más. Komolyan felvetem egy háztartási alkalmazott gondolatát. Nagyon komolyan. A jó életbe, jogom van cselekvésképtelennek lenni! Nem véletlenül adták meg a 67%-ot. Tudom, hogy botrányosan hangzik, hogy bejárónőt tartsak. Mikor egész nap itthon ülök. Igen ám, de órák óta nem tudok felállni a géptől. Idáig még el bírtam vánszorogni, de tovább már nem. Ugye hihetetlen? Lehet engem megpiszkálni és cselekvésre késztetni, például szidalommal vagy fenyegetéssel. Csak az vissza fog ütni, mint a bumeráng. A jó életbe, ma még nem ittam egy kortyot sem, azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs erőm kimenni a csapig. Szerintem ez a gyógyszar mellékhatása. 2008.01.14 15:27

Nem akarok gyereket, és nagyon érdekelne, mi irtotta ki belőlem ezt a vágyat. Soha nem is volt. Valahogy az csapódott le a tudatalattimban, hogy gyereknek lenni iszonyú szar, és jobb annak, aki meg sem született. Azért meglehetősen erős behatásnak kellett érnie, hogy a szaporodást megtiltsam magamnak, és ami jó, azt rossznak lássam. Ezzel a szaporodástalansággal teljesen szembe megyek Az önző gén c. alapművel, és elkönyvelhetem magam evolúciós kudarcnak. Illetve volt valami kis gondolatom, egy film hatására, de hamar elmúlt. Ennyire szar volt az életem? Valószínűleg, mert nem akarom továbbadni. Anyu igyekszik bagatellizálni. Csak felfújom. Mindent rákenek atyámra, holott nem is ő a baj. Valóban csak a vége felé ivott, és akkor hatalmasodtak el rajta a politikai rögeszméi. Egyébként meg az eleje felé mást csinált. Roppant egyszerű a dolog: szégyellt. Örökösen szégyent hoztam a fejére. Ennek az volt az oka, hogy szociális fóbiában szenvedett, és önmagát szégyellte bennem. Képes volt fülig vörösödni, ha a munkatársa megkérdezett TŐLEM valamit 4 éves koromban. Vagy ha a boltban megjegyzést tettek rám, hogy „De aranyos kisgyerek”. Hamar megtanultam tehát, hogy gusztustalan, ocsmány féreg vagyok, akinek a puszta léte is bűn. Mivel úgy 18 éves koromig teljesen sülve-főve a hatása alatt voltam, és a szocfóbja nem csökkent, megsokszoroztuk egymásnak. Ő szégyellt engem, én szégyelltem őt. Jól elvoltunk. Azt hiszem, a genetika és a tanult örökség közösen játszott szerepet. Anyu megint bagatellizálná. De hiszen rajongtunk egymásért! A kettő nem zárja ki egymást, sőt. Hasonló a hasonlóhoz vonzódik. A szocfób bármiféle személyiségre rátelepedhet és eltorzítja. Azt hiszem, végső soron azért nem akarok gyereket, mert nem akarom szégyellni, és hogy később miattam kelljen áterhez járnia. Biztos vagyok benne, hogy a nevelés során ugyanazokat a hibákat követném el, mint apu, csak hatványozottan, mivel súlyosabb az állapotom. 2008.01.14 17:11

38

Másik jómadár Van egy másik jómadzag is, hasonlatos sorskönyvvel. Az ő célja, hogy az anyja temesse el őt. Ez is szép életpálya, és jó kilátásokkal kecsegtet. Ő a lehető legnagyobb fájdalmat szeretné zúdítani az anyjára, akire haragszik. Szintén nem akar gyereket, mert gyereket létrehozni bűn. És roppant érdekes véletlen, hogy mi házaspárként együtt éldegélünk. Én a lehető legtöbb szégyent szeretném tudat alatt atyámra zúdítani, de őrá már kár, mert meghótt, tehát felesleges. Azt hiszem, egész életemet meghatározza a harag. Szabotálás. Önsorsrontás. Öööö, hogy lehetne ettől a haragtól megszabadulni? Mert igen csúnya érzemény, ráadásul irracionális. Tényleg nem tudom, mi volt atyám ősbűne. Illetve tudom, de akkor előhúzom a konyhakést... ami felesleges energiapocsékolás, mert, mint mondom, már meghótt magától is. Ocsmány érzelem ez, és jó lenne tőle mihamar megszabadulni. Mi a zisten bajom van atyámmal? Jó lenne már megtudni. Viszont ott van Petőfi Zoltán, Kosztolányi Ádám, Karinthy Gábor/Ferenc/Márton. József Attila. Meg még ki tudja, hány korcs a nagy elődök árnyékában. 2008.01.14 17:42

Ülünk és szabotálunk Ez az életprogramunk úgy családilag. Mi ketten, két gonosz és haragos egyén. Vannak jó dolgok is, van szeretet is. De mindkettőnket meghatároz a harag. A dac. A csakazértse. Mit csináljak jóatyámmal? Olyan sokoldalú, mint a gyémánt. Bárhol nyúlok hozzá, új oldalát mutatja. Igazándiból nem merek hozzányúlni, túl nagy falat. Ki kéne szoborni. Végül is megörökítésre méltó jellem. Most a férjemmel már szarban vagyunk, mert ránk sokasodik az örökség. Például lassan kifutunk a gyerekcsinálás idejéből. Hogyisne! Csakazértse. És dacosan összefonjuk a karunkat, és csúnyán nézünk, ki-ki az ő szülejére. EZT az életet szánjam a gyerekemnek is, amit te szántál nekem! Hahaha! 2008.01.14 17:50

Irracionális Első emlékem, hogy örvendezve rontok be Szarvaskőre: lila emeleteságyak! Nagyon tudtam értük rajongani 3 éves koromban. Az egész egy mesevilág volt, színes kerítések, faház, két patak is, hegyek, vonat, gyerekek. Emlékszek, ott söröztek valami pacákok, és én lenyúltam tőlük a kupakokat. Olyan szépen csillogtak a napfényben. Ez a vonzódásom a söröskupakokhoz nagyon sokáig megmaradt. Második emlékem, hogy szalonnát sütünk a szalonnasütésre kiképezett helyiségben, megtántorodok és belezúgok a hamuba, orcával lefele. Ekkor nagy galiba támadt, ki röhögött, ki szánakozott, atyám rémségesen sajnált, hogy MEGSZÉGYENÜLTEM nyilvánosan, és rohant lemosni. Ugyanakkor ő sem állta meg, hogy ne nevessen. Én bőgtem, szégyenemben. Nem bőgtem volna annyira, ha atyám nem csak akkora patáliát a dologból. Azt hiszem, ez volt az a pont, ahol megtanultam, hogy apukát kímélni kell a nyilvános botránytól, mert nagyon a szívére veszi, és jobban fáj neki, mint nekem. Ettől kezdve megtanultam azt is, hogy apukát ezzel remekül lehet manipulálni. Tehát ha én üvöltök és hisztizek, akkor apuka a segítségemre rohan, mint egy apatigris. Ez az eljárás anyámnak nemigen tetszhetett, de a gyerek ezt nagyon hamar megérzi. Anyám valószínűleg tárgyilagosan ellátta volna a sebeimet, de nem csinált volna belőle drámát.

39

Ellenben kifejezésre juttatta, hogy nem ért egyet atyám nevelési módszerével. Ettől kezdve akkor ugrasztottam őket össze, amikor csak akartam. És mivel egy egész felnőtt állt mellettem teljes súlyával, rendkívül élveztem a hatalmamat. Később lett meg ennek a böjtje, 5 éves koromban. 2008.01.14 18:02

Az örökség öt éves voltam, mikor atyám bejött este a szobámba, hogy esti mesét mondjon, valamint betakargassuk a pólyás kutyát, akivel aludtam. Minden este rituálékat végeztünk. Aznap este viszont máshogy fordult a dolog. Atyám komolyra fordította a szót. Közölte velem, hogy ő egyszer meg fog halni. És, ugye, mókuskám, te majd folytatod az én munkámat, mint fizikus?! Szinte könyörgött nekem. Természetesen könnyekig meghatódtam (ő is), és fút-fát megígértem neki. Igen, természetesen, nagy fizikus leszek, és az ő munkáját fogom folytatni. Persze, hiszen ha nem így lesz, akkor ő sírni fog, nagyon szomorú lesz és meg is hal. Megrendült állapotban búcsúztunk el egymástól: megkaptam a sorskönyvemet. Azt se tudtam, hogy a fizikát eszik-e vagy isszák, csak azt tudtam, hogy ez atyámnak olyan fontos, hogy sírt miatta, valamint az én életemet habozás nélkül feláldozza a fizika oltárán. 2008.01.14 18:11

A Csodagyerek-korszak Ettől kezdve én lettem a kis zseni. Atyám magának akart kitenyészteni, egészen különlegesre, aki majd túlszárnyalja őt minden tekintetben. Bármit csináltam, lelkesedett és a jeleket látta, hogy csodagyerek vagyok. Tényleg nagyon sok türelemmel foglalkozott velem, és egészen bele tudta magát élni a lelkivilágomban. Óvoda után egy fél kiflivel elindultunk az erdőbe hangyákat etetni. Karcagon egészen különleges állatokkal ismerkedtem meg, mint az egér, a sündisznó, a macska, sőt a tyúk. Másik meghatározó élményem a Veronika c. román mesefilm volt, ami mindkettőnknek nagyon tetszett, és nem is tudom, hányszor néztük meg. Abban is hemzsegtek az állatok. Apu tanított könyvespolcra mászni, majd később igazi fára. Általában szerette, ha fiús dolgokkal játszok. Ha bajom esett, hol hisztériásan reagált, hol legyintett: még kicsi vagyok, kisebbet esek, mint a felnőttek. Az természetes volt, hogy hozzám jobban ragaszkodott, mint anyámhoz. Mintha mi két egészen különleges lény lettünk volna, a magunk külön világában, akikbe nem szólhat bele kívülálló. Klónok voltunk. Annyira ragaszkodtam hozzá, hogy ha a szobában járkált és a munkáján gondolkodott, ott jártam a nyomában, mint egy kiskutya. Valamiért egy pillanatra sem akartam magára hagyni, nagyon féltem, hogy egyszer eltűnik vagy meghal vagy ilyesmi, és akkor nekem is végem. 2008.01.14 18:28

40

Munka Hoppá! Egy szép megkövesedett rögeszmét találtam a saját fejemben, nemhiába áskálódtam atyám körül a múltban. A rögeszme a következő: munkát csak idegességtől vicsorogva és 300-as vérnyomással lehet végezni. Amit az ember nyugodtan végez, az nem munka, az léha szórakozás. Hoppá! Hát hiszen nem kötelező nekem idegességtől remegve bemenni egy állásinterjúra! Ugyanilyen erővel bemehetek flegma, blazírt nyugalommal is. Attól a teljesítményem nem lesz kevesebb, sőt több. Azonkívül nem kell magam megjátszani és marketingelni egy állásinterjún. Tudja csak meg pontosan a munkaadó, hogy én teszem azt sokkal jobban szeretek írásban dolgozni, mint szóban, mert, hm, meglehetősen gátlásos vagyok. Tárgyaljunk korrektül. Azonkívül nem kell nekem elszegődni a legelső helyre menedzserasszisztensnek, hiába akar engem a főnök 25 jelentkező közül felvenni. De nem ám. Mondjuk ehhez nem árt, ha valamennyire ismerem a saját képességeimet. Meg hogy hogyan állok én a közvetlen feletteseimhez. Mint tekintélyszemélyeket, kivétel nélkül utáltam őket és rettegtem tőlük. Hagyjanak engem békibe egy kalákában, mint a szép emlékű Garanciában. Na, ott igen. A főnök legyen elszigetelve egy üvegkalickában, lehetőleg, és teljesítményben bérezzen, mármint korrektül, ne az orcám alapján. 2008.01.14 21:59

Munkahelyi kiszekálások Csak női munkahelyre ne kerüljön az ember. Feltétlenül van ott egy-két banya, akinek én élből ellenszenves vagyok. Jó munkahelyen csak a viselkedésembe tudtak belekötni, a teljesítményem jobb volt, mint az övék. Azonkívül ügyelni kell arra is az állásinterjún, hogy ne legyek túl vonzó. Nem is egy munkaadót már lenyűgözött a kisugárzásom. Jobb a korrekt tárgyilagosság, mielőtt felvesznek valami szar helyre csak úgy reflexből. Nem kell folyton mosolyogni és bólogatni. Eleve tudom, hogy ki akarnak zsákmányolni. Ilyenkor nem mosolyog az ember, hanem inkább adekvát a komolyság. Kérdés, hogy mennyire akarnak kizsákmányolni, és van-e légkondi. 2008.01.14 22:08

Hajós dr. sztorija Na ezt még leírom, mert annyira jellemző volt. Én maximálisan hülye voltam, de hogy ő is az volt, az utólag nem kétséges. Szóval ilyen nincs. Hát bementem a kémiai kutatóba titkárnőfelvételre. Mért pont oda??? Valami titokzatos vonzalmat éreztem a kutatóintézetek iránt. Kb. 25-en voltunk. Szemüveges, finom úr hívott be. Azonnal lenyűgözött. Kifejtettem neki, hogy én megvetem a pénz körül forgolódást, és nagyra értékelem a tudományos munkát. Ezzel viszont őt nyűgöztem le, és utánamtelefonált, hogy jöjjek be másnap, mert, úgymond, nagyon tetszek neki (így üzente!!!) Az a titokzatos vonzalom sodort minket egymáshoz, amivel az elmebetegek is mindjárt felismerik egymást. Úgy két nap múlva kiderült, hogy képtelenek vagyunk együtt dolgozni. A legegyszerűbb dolgot sem tudtam elintézni, csak írásban. Ő nyelte a mérgét. 6 hónapig nyelte, de egyre dühösebb lett. De nem rúgott ki. Miért nem??? Valószínűleg ő sem volt komplett, és önsorsrontott. Kettőn áll a vásár. 6 keserves hónapig mélységes gyűlöletben dolgoztunk együtt.

41

Már a puszta látványomtól is olyan képet vágott, mint akinek hányingere van. De inkább hányingere volt, de nem rúgott ki. Még akkor sem, mikor nem ismertem fel az igazgatót, és nem engedtem be hozzá. Annyit mondott, hogy ilyen nincs, ez nem létezik. És nem rúgott ki. Szerintem örömet talált a szenvedésben. Lehet, hogy szeretőt tartott, és így büntette magát? Vagy a lányát utálta bennem, aki színésznő és züllött parázna volt (velem egykorú), és akiről lesújtóan nyilatkozott. Én természetesen az apámat utáltam benne. De hogy miért kellett nekünk 6 hónapig összezárva lenni, ez túlmegy az értelmi képességeimen. Végül én adtam fel. Megkönnyebbülésében leült a székre és megtörölte a homlokát. De ha én nem megyek el, még máig is ott dolgoznék. Szóval attól, hogy ő egy kutatóintézet igazgatóhelyettese, még nem biztos, hogy normális. 2008.01.14 22:31

Sportkórház Hogy mennyire képtelen voltam felismerni a legelemibb hajlamaimat, jó példa volt a Sportkórházbeli karrierem. Minek másnak is mentem volna oda, mint pénzügyi asszisztensnek. De a stressztől leblokkolt az agyam, ha két számot kellett összeadni. Üres tekintettel bámultam a papírra egy hétig, aztán egy hétig betegállományba menekültem. Aztán közölte a velem szemközt ülő idős, jóindulatú nyónya, hogy meneküljek innen, mert szemlátomást szenvedek. Na ezt nevezem korrektségnek. Hajós dr. is így járt volna el korrektül, ha egy hét múlva eltávolít. 2008.01.14 22:36

Két bunkó jogász közt Az a ritka munka, amit el tudtam végezni, a gépírás volt. Viszont két nagydarab, bunkó, műveletlen, trágár, parázna, primitív jogásszal voltam összezárva egy kb. 4 m2-es irodában, akik még büdösek is voltak. Az egyiknek dolgoztam, aki még a számítógépet sem tudta bekapcsolni, és hótt ideg volt. Hemzsegtek a tartalmi és a formai hibáktól az irományai, amikre tapintatosan felhívtam a figyelmét. A végén megint elmenekültem, mert nem bírtam a strapát. Nem bizony. Mindennap hússzor kijavítani a saját főnökömet, csinálja más. 2008.01.14 22:42

Egyéb vesszőfutások Normális ember, ha valahova beállítják dolgozni, el tudja látni a különféle munkákat is. Tehát tanárként is meg betanított munkásként is megállja a helyét, ha kell. Mondom, a normális ember. Mert én nem. Mert voltam én recepciós is másfél évig. Ezzel viszont baj volt. Általában a telefont kellett volna kezelni, de a főnökség odaát volt a másik utcában, és hiányosan érkeztek az infók a hollétükről. Akkor lett baj, mikor Kuncze kereste volna a főnököt, és én elirányítottam valahova a búsba, mert legjobb tudomásom szerint nem volt idehaza. Rossz infó jött át a másik házból. Azzal is baj volt, mikor jött egy francia, és irdatlan francia akcentussal lediktált egy kilométer hosszú telefonszámot. Csak annyi volt a probléma, hogy ijedtemben nem mertem megkérni, hogy ismételje meg, mert hirtelen elfelejtettem angolul a stressztől. Ilyen naponta több is megtörtént. Végül kirúgtak (állítólag a nagyfőnök

42

igencsak ordítozott odaát a másik házban). Aztán a RIM. Addig rendben volt, amíg Valika gyámkodott felettem. Aztán egy olyan banya lett a főnöknőm, aki igencsak emlékeztetett az anyósomra. Ez még nem lett volna baj, mert valahol jópofa volt. Viszontag bonyolultabb műveleteket kellett volna elvégezni (stressz, leblokkolás) Zoli bácsi már öreg és ideges és mogorva volt. „Jányom, te itt nem fogsz meghonosodni.” Valikát is azért rúgta ki, mert szegény csaj félt tőle és ezért viszonylag sok hibát csinált. Aztán visszavette. De maga a segédlelkész is berontott egyszer hozzánk, hogy az öregurat nem lehet kibírni, szolgának és sofőrnek használja, semmi egyébre nem becsüli. 2008.01.14 22:54

Woody Allen-szindróma Egy Woody Allen-filmben hangzott el a következő mondat: „Nekem nincs semmim, csak a fantáziám. Semmi egyebet nem tudok csinálni, csak írni.” Mondta ezt szerencsétlen képpel egy halom papír mögött. Olyan azért nincs, hogy 9 munkahelyből csak 1 vált be, és az is szétment alattam. (A Garancia). Pedig a legvégsőkig kitartottam, amikor már rég menekülni kellett volna, csak ugye a kötelességtudat, meg az ember nem adja fel, meg nem úgy neveltek engem. A pszichológusom megint csak úgy érzem, igazságtalanul ítélt meg, amikor azt mondta, hogy azért járom be ezt a kálváriát a munkahelyekkel, mert önsorsrontok. Aha, aha. Meg megint bakot lőtt, mikor bátorított a gazdasági asszisztensi posztra, sőt még azt is mondta, hogy nemhogy az, hanem hajjaj. Hát akkor legyen szíves nyilatkozzon, hogy mi az a „hajajj”. Mert ennyit én is tudok. Tányérmosogatás, éjszaka, egy sötét pincében, egyedül? Ekkor szánakozva nézett rám. „Hát ha ezt akarod csinálni...” Akarja a hóhér. Egyszer dühösen csaptam bele a Korándi-tóba, mikor Takiferit idézte a talentumok elrejtéséről. Abban a pillanatban leteszem én a pénzváltók asztalára, ahogy felismerem, mi a talentumom. Majd hülye leszek nem megforgatni. És ha valaki nem tudja, mi a talentuma? Az mit csináljon? Ekkor megint csak szánakozva és bölcs képpel nézett rám. De aztán még aznap este kérdezte tanácstalanul a többiektől: „És ha valaki nem tudja, mi a talentuma?” 2008.01.14 23:04

Woody Allen foglalkozása az, hogy ő Woody Allen. Kész, ennyi. Szerencséje volt. Egyébként a munka pontos definíciója: „amit az ember nem csinál szívesen”. (Karinthy) Dolgozni! Dolgozni! A városba! Jézusmária, már a gondolatától is... A sok megaláztatás után már sunyin, gyűlölködve sandítok a leendő munkáltalóimra. Biztos ezek is ki fognak rúgni. Olyan munkakör még nem született erre a világra, amit én be tudnék tölteni. Kivéve a zacskóragasztás, plusz koszt, plusz kvártély. De ott meg rossz a társaság. Hogy a nyavalya essen bele, rossz korban születtem. Régen voltak családi gazdaságok meg ilyesmi. Elkapálgattam volna, ha van légkondi a fejem felett. 2008.01.14 23:30

43

dulakodtunk vele, akkor kurjongatott, hogy „fut a gyáva!” Amúgy 50 éves körüli tanárember. Vagy azóta van már 55 is. Endi sokat provokált. Na őrá kíváncsi voltam, mivel a provokációk mögött is őszinteséget találtam. Csak nem értettem, hogy miért nyitogat topikokat, ha aztán lehordja azt, aki ír bele. Amikor megnyílt a klubfórum, határozottan pártoltam a felvételét, provokációk ide vagy oda. Őt évekig figyeltem, mire élőben is jobban megismertem. Nehezebben fogalmaz, mint az átlag, viszont érdemes kivárni. És legalább annyira materialista, mint én. Egy nő valaha jól fog vele járni, amennyiben becsületességet meg őszinteséget keres. De még egyéb jsvakat is lehet vele kapni. Nálam lehet befizetni a jelentkezési díjat. Szép nőt keres, de ki tudhassa, neki mi a szép, úgyhogy bátran lehet jelentkezni.Ö Ödönke meg végre bevallhatná magának a nők iránti ellenszenvét. „Minden nő ilyen meg olyan” - fogadni merek, hogy ez az eszme képződött meg a fejében. Minden nőnek az az első kérdése, hogy mikor megy vissza a hágyébe. Azt a nőt észre sem veszi, aki nem ezt kérdezi tőle. Magyarul: esze ágában sincs megházasodni, de hát ezt olyan ciki bevallani. Jöttem az én csak segíteni próbálok rajtad-dal, ő meg jött a Hát igen, de -vel. Már többször méregbe gurultam miatta, de zavartalanul fújja a magáét, nem kommunikál. Na őt is feladtam, mint reménytelen esetet. Ha valaki évek múlva se reagál az Én csak...-ra, azt ésszerű feladni. Mondjuk én még makacsul próbálkoznék, csak a baráti köröm kiröhög. ödön éljen boldogan kettesben a macskájával, minek neki nő. Nemo, saját bevallása szerint egy lovag hódolatával távolról tiszteli a női nemet. Alulmotivált. Őt javaslom bekeríteni valami csellel. Aki valóban nőt keresett, nem csak játszmázott, az az évek során talált is. Aki nem talált, az nem jó helyen keresett, vagy nem jól keresett, vagy túl igényes. Van, aki valóban próbálkozik, van, aki csak látszólag próbálkozik, és van, aki nem próbálkozik, csak sóhajtozik, kesereg és méltatlankodik. Van, akinek nem kellett keríteni, hanem ő kergette a nőket, és a végin vakarhatta le magáról a felesleget. Na ő egy életképes példány. Méltatlankodott: mi van, meg vannak a nők bolondulva? Nem csinált semmi egyebet, minthogy őszinte érdeklődéssel tekintett rájuk. Lehet őt irigyelni az agglegényeknek, de ennyi volt a titka. Volt, aki tizennemtomhány évig lapult, erkölcsös életmódot élt, aztán lecsapott és elhurcolta a tesómat. Volt egy bősz keresztényszocialista, aki holokauszttagadással foglalatoskodott, ő végül elvett egy félig zsidó, félig cigány nőt, és eltűnt a balfenéken. Igen nagy szerelembe esett vele. Van ez így, hehehe. Általában véve lehet mondani, hogy előbbutóbb az igényes és finnyás emberek is megtalálják a párjukat. Ha valóban keresik. Aki keres, az talál. 2008.01.15 6:48

Nocsak Visszajelzéseket kapok, miszerint működik az elmbebetegségem, igazságtalan és sértő dolgokat írok. Miközben én arról vagyok meggyőződve, hogy engem sértegetnek. Ilyenkor az az eljárás, hogy külső kontrollt veszek igénybe, akiknek eleinte természetesen nem fogok hinni. „Mindenki hülye, egyedül én vagyok normális!” De ha már három-négy mérvadó személy mondogatja kitartóan, akkor előbb-utóbb leesik a tantusz. Vannak elég jó kontrollszemélyek. Azt hiszem, tévednek abban, hogy játszmázok és hazudozok. Éppen most nekem szent, mély, belső meggyőződésem a dolog, bármilyen hihetetlen. Szent, mély, belső, legigazibbb érzésem az, hogy engem sértegetnek, és fel vagyok háborodva, ha ezt hazugságnak titulálják. Éppenhogy önmarcangolóan őszinte vagyok, nem tűnik fel? Az nagyon könnyen lehet, hogy engem most becsapnak, de nem én csapom be magam.

47

Kit érdekelnek a hitetlenek? Régen térítési mániám volt. Most már tojok a hitetlenek fejére, mivel szemlátomást boldogabbak, mint én, nagy átlagban, és semmit nem tudok felmutatni, amivel büszkélkedhetnék. Vagyis a hitemet. De azzal mire megyek. Majd a végén derül ki istenigazából. Szóval Istennél ott tartottunk, hogy van füle, amivel hall. Ez jó. Sőt szeme is van, amivel lát és olvassa a blogomat. Aki a blogot teremtette, ne olvasna-é blogot? Azt is tudom, hogy a bűneim nem választanak el tőle Jézus áldozata miatt. Azt is tudom, hogy depressziós, boldogtalan, pesszimista és hitetlen gyaur vagyok, de ezek sem választhatnak el tőle. Ilyen apróságok Őt nem fogják meggátolni. Tehát szólok: segítséééééég! Uram, mivel zsaroljam ki tőled a segítséget? Forgassak imamalmot? Álljak egy oszlopon fél lábon húsz évig? Ja, nem cselekedetekből, ejnye. Mivel tudnám elnyerni a jóindulatodat, ha nem cselekedetekből? Valamit mondtál, hogy boldog ember az, aki... aki? Csak nem boldognak mondasz engem, mert Benned bízok? Nem is bízok benned, inkább valami halvány reménysugár ez. Hogy valóban az vagy, akinek a Bibliában mondod magad. Mert akkor minden oké. Mert akkor ha késel is, eljössz. Hehehe. Addig meg türelem. Viszont akkor van valami, ami eddig nem volt: remény. Bármelyik nap jöhet a segítséged. Boldog ember az, aki bízik Benned. Meg azt is mondtad, hogy azokban gyönyörködsz, akik a kegyelmedben reménykednek. Tessék: megint a remény. Jó dolog bízni benned, azt mondod több helyen is, sőt gyönyörködsz benne. Igazából nagyon jól tudod, hogy a regényemben most van a legsötétebb éjszaka. Semmiféle szabadulási lehetőséget nem látok a regényhősömnek. Ráadásul rágyújtott az eperfán, életében először, és pofátlanul füstöl előtted. Direkt csinálja, hogy hátha lecsapsz rá a mennyekből, és végre megnyilatkozol. Elég csak annyi neki, mint Jóbnak. Igazán nem kérek sokat. 2008.01.15 0:23

Hajnali 3 óra Igazándiból hajnali 3 óra van, a regényhősömnek nem jön álom a szemére, gubbaszt a fán és most valóban meg akar halni. Rágyújtott, mert neki már minden mindegy. Szép, meleg téli éjszaka van, kellemes az idő, és a füst száll felfele, mint az áldozati füst. Dóra vár és felfele fülel. Mivel beszélni már nem képes, abban bízik utoljára, hogy a füst csípni fogja Isten orrát. Milyen sokszor látta így Valikát bagózni! Rágyújtott és átszellemült. Csend vala hát az eperfán, vak és süket csend, és Dórát egyszer csak elöntötte a rémület. Mi van, ha József Attilának volt igaza, és valóban a semmi ágán ül szíve? Mi van, ha ez a hit dolog egy nagy önbecsapás? Na várjunk csak. Mióta is nem imádkozott tulajdonképpen? Hány hónapja? És miért is nem? Ja, Zoltánnal vacakolt. Miért vacakolt Zoltánnal? Hogy agyoncsapja az időt valahogy a halálig. Mitől fél ő a legjobban? Az unalomtól. Mire képes annak érdekében, hogy elkerülje az unalmat? Gyakorlatilag mindenre. Azért jött le Karára, hogy Istent keresse. De betolakodott a képbe Zoltán. Igen, ebben a sorrendben történt. Ő eredetileg jót akart. „A pokolba vezető út is...” - gondolta vészjóslóan. Eszébe jutott egy kellemetlen gondolat. Csak nem tán arról van szó, hogy Zoltánt is ideküldték? Valaki egészen más, mint az ő Ura. Valahogy mindig érezte, hogy ezt a gyereket el kell kerülni, mint a pestist. Valami életveszélyes lakik benne. Valami embertelen, vak és süket, mint ez az éjszaka. Zoltán tabu volt a családban, szégyellték, rejtegették. Mi ez az egyén, vámpír? Legalább úgy elszívja az ember életerejét, és soha nem elégszik meg. Fekete lyuk, vákuum. Nem semleges, hanem romboló a puszta jelenléte. Tudja is magáról, azért menekült ő is ide száműzetésbe. És most őrajta élősködik. Ő meg hagyja. „Én csak segíteni próbálok rajtad.” Aha, óh, igen, milyen nemes lélekre vall. Van, akin nem lehet meg nem is kell segíteni. 2008.01.15 1:08 45

Vitába szállnék jóanyámmal, aki megint azt mondta, hogy az nem is úgy volt, meg eltúlzom. Meg hogy egyáltalán nem is látszott rajtam ott a családi vacsorán, hogy mit összeszenvedtem. Legyen szíves ne kétségbe vonni az én saját belső világomat, aholis általában eltúlozva élem meg a dolgokat. Az, hogy nem annyira látszik rajtam, az a szocializáció eredménye (önfegyelem). Hihetetlen, hogy mennyit kell magyarázni a saját szülőanyámnak, és valószínűleg sose fogja felfogni. Nem csak az van, amit a két szemivel tapasznyal és amit a józan eszivel gondol. Vannak beteges, irracionális dolgok is. Például ahogy én atyámat felfogom, az beteges, irracionális, viszont számomra valóság. Azt ugyi elhiszi, hogy vannak betegségek? Nohát, van az úgynevezett lélek is, ami ugyan láthatatlan, de valóságos, amivel külön tudomány foglalkozik, a pszichológia, és ennek az úgynevezett „lélek”-nek is vannak betegségei. Ez ugye eddig érthető. Nohát. Azt hiszem, ezek után csak őrült művészekkel fogok társasági életet élni, mert a normálisokkal eszement fárasztó. 2008.01.15 5:14

Nemo Fizikatanár, ráadásul a szomszéd házban lakik. Íme egy szemelvény tőle: (Vallás-filó topik): „öntörvényű, másra való tekintet és empátia nélküli, sótlan, szellemtelen, kamaszos, önző, gyanakvó, következetlen, lovagiatlan és intellektuálisan becstelen szövegek forrása ez...” Úgyhogy az ember huhog és elterül a gyönyörűségtől, és ha az utcán találkozik Nemóval, megdicséri, és többet követel az irományaiból. A múltkor is ezt tettem vele, és azóta többet ír, amit nagyon jól teszen. Egészen ásatag szavakat talál és használ. És milyen szépen lehet sértegetni választékosan is! Még csak ki se moderálják. Nem tudom, ő csücsült-e valaha karanténban. Asszem, gyűjteményt fogok csinálni az őáltala előásott szavakból. Kaparja csak ki ő nekem a gesztenyét. 2008.01.15 5:30

Nemo 2 Népnevelő hatást is kifejt a tevékenysége. Nemcsak stílust tanít, de vitázni is, valamint példát ad (látszólag) szelíd lelkületből és olyanféle pirongatásokból, amik miatt lehetetlen kimoderálni. Továbbá sokoldalú, több témához hozzászól, nem csak egyet fúj, mint a pereces. Már rég felfigyeltem rá, hogy kimagaslóan okos ember, és ennek a választékos stílus csak az egyik oldala, aminek én örvendezek. Mások azt is megértik, amit mond. A másik, akinek nagyon jól áll az írás, az Elterito. Élőben hajlamos kissé zavarosan locsogni, és egységnyi idő alatt túl sok mindent próbálni elmondani, mielőtt félbeszakítják, de írásban világos, közérthető, élvezetes, pallérozott. Ödönke sok év óta ugyanazt a sérelmet fogalmazza meg különféle formában. Kissé már hótt uncsi. Válthatna valami rögeszmét. Nikola vaddisznóhoz hasonlatos, indulatember, bár sokat szelídült, mióta kimoderálták nickestül. Nocsak, öreg emberek is taníthatók? Nagyon jól áll neki az önfegyelem. De akkor sem kívánok vele barátkozni. Néha rámszólnak, hogy én miért nem írok. Minek, ha Villámlóék terjengenek a fórumokon, és mindent beborítanak szennyel? Minél tovább tolerálják őt, annál később jut elvonóra. Állítólag Cserfa még remekel, de őt már önvédelemből el sem olvasom. Eleinte bedőltem neki, és megpróbáltam vele egy kis én csak segíteni próbálok rajtad-ot játszani. Azrán felvilágosítottak, hogy csak egy kis dulakodást akar, semmi nemesebbet. Ha nem

46

dulakodtunk vele, akkor kurjongatott, hogy „fut a gyáva!” Amúgy 50 éves körüli tanárember. Vagy azóta van már 55 is. Endi sokat provokált. Na őrá kíváncsi voltam, mivel a provokációk mögött is őszinteséget találtam. Csak nem értettem, hogy miért nyitogat topikokat, ha aztán lehordja azt, aki ír bele. Amikor megnyílt a klubfórum, határozottan pártoltam a felvételét, provokációk ide vagy oda. Őt évekig figyeltem, mire élőben is jobban megismertem. Nehezebben fogalmaz, mint az átlag, viszont érdemes kivárni. És legalább annyira materialista, mint én. Egy nő valaha jól fog vele járni, amennyiben becsületességet meg őszinteséget keres. De még egyéb jsvakat is lehet vele kapni. Nálam lehet befizetni a jelentkezési díjat. Szép nőt keres, de ki tudhassa, neki mi a szép, úgyhogy bátran lehet jelentkezni. Ödönke meg végre bevallhatná magának a nők iránti ellenszenvét. „Minden nő ilyen meg olyan” - fogadni merek, hogy ez az eszme képződött meg a fejében. Minden nőnek az az első kérdése, hogy mikor megy vissza a hágyébe. Azt a nőt észre sem veszi, aki nem ezt kérdezi tőle. Magyarul: esze ágában sincs megházasodni, de hát ezt olyan ciki bevallani. Jöttem az én csak segíteni próbálok rajtad-dal, ő meg jött a Hát igen, de -vel. Már többször méregbe gurultam miatta, de zavartalanul fújja a magáét, nem kommunikál. Na őt is feladtam, mint reménytelen esetet. Ha valaki évek múlva se reagál az Én csak...-ra, azt ésszerű feladni. Mondjuk én még makacsul próbálkoznék, csak a baráti köröm kiröhög. Ödön éljen boldogan kettesben a macskájával, minek neki nő. Nemo, saját bevallása szerint egy lovag hódolatával távolról tiszteli a női nemet. Alulmotivált. Őt javaslom bekeríteni valami csellel. Aki valóban nőt keresett, nem csak játszmázott, az az évek során talált is. Aki nem talált, az nem jó helyen keresett, vagy nem jól keresett, vagy túl igényes. Van, aki valóban próbálkozik, van, aki csak látszólag próbálkozik, és van, aki nem próbálkozik, csak sóhajtozik, kesereg és méltatlankodik. Van, akinek nem kellett keríteni, hanem ő kergette a nőket, és a végin vakarhatta le magáról a felesleget. Na ő egy életképes példány. Méltatlankodott: mi van, meg vannak a nők bolondulva? Nem csinált semmi egyebet, minthogy őszinte érdeklődéssel tekintett rájuk. Lehet őt irigyelni az agglegényeknek, de ennyi volt a titka. Volt, aki tizennemtomhány évig lapult, erkölcsös életmódot élt, aztán lecsapott és elhurcolta a tesómat. Volt egy bősz keresztényszocialista, aki holokauszttagadással foglalatoskodott, ő végül elvett egy félig zsidó, félig cigány nőt, és eltűnt a balfenéken. Igen nagy szerelembe esett vele. Van ez így, hehehe. Általában véve lehet mondani, hogy előbbutóbb az igényes és finnyás emberek is megtalálják a párjukat. Ha valóban keresik. Aki keres, az talál. 2008.01.15 6:48

Nocsak Visszajelzéseket kapok, miszerint működik az elmbebetegségem, igazságtalan és sértő dolgokat írok. Miközben én arról vagyok meggyőződve, hogy engem sértegetnek. Ilyenkor az az eljárás, hogy külső kontrollt veszek igénybe, akiknek eleinte természetesen nem fogok hinni. „Mindenki hülye, egyedül én vagyok normális!” De ha már három-négy mérvadó személy mondogatja kitartóan, akkor előbb-utóbb leesik a tantusz. Vannak elég jó kontrollszemélyek. Azt hiszem, tévednek abban, hogy játszmázok és hazudozok. Éppen most nekem szent, mély, belső meggyőződésem a dolog, bármilyen hihetetlen. Szent, mély, belső, legigazibbb érzésem az, hogy engem sértegetnek, és fel vagyok háborodva, ha ezt hazugságnak titulálják. Éppenhogy önmarcangolóan őszinte vagyok, nem tűnik fel? Az nagyon könnyen lehet, hogy engem most becsapnak, de nem én csapom be magam.

47

Ennyire őszintétlen nem vagyok. Valószínűleg a Hitető működik. Ilyenkor a többiekkel nem egy rendszerben mozgok. Sajnálatos, de ez van. Magyarul: működik az elmebetegségem, éppen a depis periódusban. Amit mondok, az kívülről hazugságnak tűnik és igazságtalanságnak, belül nekem nagy igazság sőt megvilágosodás. Érdekes, a férjem is azt állítja, hogy hazudozok. Szerintem nem erről van szó, hanem eltorzult a fejemben a valóság, és ami fehér, azt feketének látom. Azért mondom feketének. 2008.01.15 10:36

Külső kontroll Ha nekem mérvadó személyek mondják, hogy a fekete az fehér, akkor elhiszem, mivel a saját elmémben nem bízhatok. Tök megalázó. Az igazságérzetem nem működik jól többek közt. Most éppen. Makacsul fehérnek látom a feketét, ellenben az agyam már befogadta, hogy az tulajdonképpen fekete. Ez az átmeneti időszak, ami napokig-hetekig tarthat. Ki vagyok szolgáltatva a többieknek, mint egy delfincsapatnak. Nincs mese: bízni kell a tesókban. Nehéz ráhagyatkozni valakire, még akkor is, ha tudom, hogy jóindulatú. Külön megalázó és ciki, hogy nem csak az Úr előtt kell magam megalázni, hanem a tesók előtt is, és bízni bennük. Jézusmária, emberekben bízni! Az életveszélyes! Normális embereknek nem kell ennyire bízni mások ítélőképességében. Van egy klasszikus kísérlet. Hanyatt merek-e dőlni, ha tudom, hogy hátul tartanak. Én nem merek, de muszáj. 2008.01.15 10:47

Játszma Isten bizony nem tudok már másra gondolni, mint hogy tudat alatt betegesen rettegek teszem azt a konyhatakarítástól, és inkább leszázalékoltattam magam és eljátszom a Falábat, hogy ne kelljen konyhát takarítani. Vagy valami ilyen színvonalú játszmából való megtérésre gondoltok? 2008.01.15 11:21

A keresztem Asszem, ma megtaláltam a keresztemet, amit minden nap fel kell vennem, ha jót akarok. Ez viszont nem játszma, hanem nemes harc és konkrét ellenség. Nevezetesen, ha csoda nem történik, minden egyes napon harcom lesz az önutálattal. Tőőőlem okozhat olyan rohamokat, mint a vesekő. Majd elműlik. Margit néni keresztje az a hogyishívják volt, a hasnyálmirigy-gyulladás. Én szabadulást kértem, erre keresztet kaptam, Na de ez is valami. Bármi, csak az a lényeg, hogy jelezzen vissza az Úr. Figyelmeztettem, hogy én komolyan gondoltam azt a döntést a megtérésre, nem vicceltem. Tőőőlem harcolhatok nap mint nap órákig, ha kell, ráérek. Majd ha rámbíz valami fontosabbat, akkor azt fogom csinálni. Mondtam neki, hogy én komolyan gondoltam a megtérést Jézus segítségével (nélküle ugyanis nem megyen semmi), akkor, ott, tizenvalahány éve. Ez a döntés fogja segíteni az életemet az összes vargabetűn keresztül. A lényeg, hogy lássam a célt (ami már nincs is olyan messze). Akkor az ember nagyvonalúbban tekint ki a fejéből a

48

szenvedéseire, és arányaiban látja a dolgot. És hogy a dolog nem megyen feltétlenül könnyen, arra ott a példa: Margit néni. Sajnos annak ott ára volt, ami belőle áradt. Csak nem kötötte az orrunkra. A hitgyüli is meg a bagy is azt a tévtanítást ültette el a fejünkben, hogy a szenvedés biztos, hogy a sátántól van, és valami rendellenes dolog. Ehehe, az önmegtagadás is szenvedés. Ellene kell állni annak, amit érzek, akkor is, ha földre terít. Ugyanis hazugság. Nem ez van megírva. Meg van írva... Ezzel verte vissza Jézus is a Sátánt úgy 3-szor. Nohát. Annyit mindenesetre már tudok, hogy nemigen fogok kevesebbet szenvedni, mint eddig. Csak máshogy. 2008.01.15 12:19

Döntés Ez a kulcs. Mégpedig eldöntöm, hogy amit érzek, az hazugság, ellenben amit a Biblia mond, az igazság. Jézusmária, de egyszerű. Mit nem lehetett ezen eddig érteni? Utálom a keresztet, de nincs más út. Illetve van: ki lehet kerülgetni xsnaxszal, ezzel-azzal. Csak az a romlásba visz. De hát ez az egész bolondság. A kereszt bolondsága. Ha én bolond vagyok, akkor a fél ország bolond, aki kereszténynek vallja magát. Jaaa, hogy nem kell aztat olyan komolyan venni. Járogassunk el a templomba képmutatásból, oszt jóvan. De ez nem így megyen. Hanem ez úgy megyen, hogy aki megtér, az megkattan egy életre. Hogy a bolondok nyelvén szóljak. Az tudatmódosuláson megyen által. Nincs visszaút. Ugyanis valóság. VALÓSÁGOS dologról van itt szó, kérem szépen, nem mesterkélt meséről. Nem, nem a hit gyüli hipnózisa. A Rimben nem volt nipnózis, oszt ott is működött. Ott bele volt kalkulálva a dolgokba a szenvedés is, nem volt kihagyva a tejológiábul. Ugyanazt mondták, mint a hit gyüliben, alapjába véve, csak sokkal hitelesebben. Két helyen mondták ugyanazt, meg még ráadásul a Bagyban is, mert a Biblia ugyanaz. Csak a Hit gyüliben meg a bagyban vastagon ott volt a romlás, ami miatt hiteltelennek tűnt az egész. De én sem nem a hit gyülihez, sem nem a bagyhoz, sem nem a rimhez tértem meg, hanem Istenhez. Aki történetesen a hit gyüliben szólt hozzám, mert akár ott is szólhat. De legeslegelőször a debreceni nagytemplomban, adventkor. Kiment a prédikált ige, mindegy volt, hogy hitt-e benne a prédikátor. Lehet, hogy nem is hitt, de a prédikált Ige működött. Ugyanis Isten akár a nagytemplomban is szólhat, ha akar. Nincsen ő odakötve a hit csarnokba, minden ellenkező híreszteléssel szemben. Ő ott van, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevében, egyebet hirdetni vallásos babonaság 2008.01.15 13:12

Józanság Na ez volt az, amit a refiknél megtapasztaltam, és a modern gyülikben nem annyira. Ott vallásos rajongás és révület volt sokszor. A rimben értettem meg, hogy anélkül is múűködik az Ige, hogy fetrengenénk meg behergelnénk magunkat. Sőt. Ott fegyelem volt, percre pontosan. Ott ki volt jelölve, hogy melyik dalt milyen tempóhan kell énekelni, nem volt lazaság. Attól eltérni és hülyéskedni nem lehetett. Volt egy kulcsszó, amit nem tűrtek: FE-GYEL-ME-ZET-LEN-SÉG.

49

Lehetett lázongani, és el lehetett menni akármikor. Meg lehetett együttműködni. Középút nemigen volt. Roppant érdekes volt, hogy fegyelem közepette, szigor közepette és ékes rendben is mehetnek a dolgok jól, sőt jobban, mint a hágyében. Kijózanító volt annak, aki vallásos révületből pottyant be a refikhez. Mert a legocsmányabb babonától a legmagasabb szellemi sötétségig minden van a piacon, mint Zoli bácsi prédikálta. A vallásos rajongást különösen veszélyesnek tartom most már, mert érzésközpontúvá tesz. Az ember keresgéli, hogy hol ihatja le magát szellemben. Milyen új élményeket meg szellemi megtapasztalásokat kap, amivel dicsekedhet. Az elmebetegségek melegágyai voltak azok a kis hitgyüli-típusú szekták. Az ember beesett oda a világból, és ott tanulta meg a szakmát, hogy hogy kell Istent imádni. Felállva, felemelt kézzel, hangosan, lelkesen stb. A refiknél megtapasztalta az ember, hogy ugyanez megyen ülve is. Döbbenetes volt. Az egyik helyen őrület, zaklatottság, a másik helyen józanság. Ugyanazon Úrnak nevében, ugyanazzal a Bibliával. Természetesen a kijózanító, fegyelmezett gyülikhez vonzódok, mert az a bibliai. Ott nem volt összekeverve az érzés a szellemmel. Éppen ezért ha valakit elöntött a löttyös indulat, azt nem csodálták, hanem megfegyelmezték. Tulajdonképpen irtották az érezlmi megnyilvánulásokat. Nevetni lehetett, de csak korlátozott ideig, utána Margit néni vasvillatekintetével átdöfte az illetőt. 2008.01.15 13:34

Kereszténység Igazándiból olyasmiféle szerveződésként kell elképzelni a kívülállóknak, mint a zsidókat vagy a buzikat. Beleszületni lehet, úgy lehet tagfelvételt nyerni. Attól kezdve az ember csak látszólag éll a világban, az igazi életét a haverjai közt éli (tesók közt), jó esetben. És külön nyelvet beszélnek. Szubkultúra. Nem hagyomány. Nem csak hagyomány. Élő szervezet. Az roppantul téved, aki valami nemes hagyománynak képzeli el. Lehet menni a református nagytemplomba szent énekeket bőgni, de ennek semmi köze a hithez, ez legfeljebb nosztalgia. És önbecsapás. Ez még csak nem is vallás. Külön nyelvjárások vannak, külön mániák, jó otthonos testvéri utálkozások a felekezetek közt vagy azokon belül. Úgy igazán csak tesót lehet utálni. Nénda, a piszok, hát sikkasztott. Az meg paráználkodott. Fúúj, hogy lehet valaki ilyen. Világiakkal szemben jóval kegyelmesebbek vagyunk. Nem tehet róla, szegény, hát az ördög uralma alatt él. Vannak divatos betegségek, divatos bűnök, amik a kereszténység szubkultúráján kívül nem tenyésznek. Roppant érdekes világ tud lenni. Már amennyiben egy gyüli éppen nem dögunalom. Beleszületni pediglen úgy kell, hogy az ember gyakorlatilag fejet cserél. Ezt sehogyansem lehet megtenni, hacsak nem Isten hív el. Az ember jó esetben lecseréli az életcélját, az orientációját, az értékrendjét, és megy, és mint egy birka, követi Jézust. Ez a legtöbb esetben csak bukdácsolva megy. Éppen ezért viszont nem unalmas. Aki azt képzeli, hogy a kereszténység unalmas, az még nem volt egy élő gyüliben. Minimum perpatvarok, játszmák, rögeszmék tárháza. A jobbakban tanulni is lehet. 2008.01.15 15:01

50

Akinek nem sikerül fejet cserélni az általában jóindulatú, csak már kezdetben teletömik a fejét hülyeségekkel. Nekem a hit gyülis első hetemben sikerült beszereznem egy életre szóló adag vallásos babonaságot. Szép életprogram: lassan megszabadulni attól, ami rosszat ott megtanultam. És rájönni, hogy jééé, tényleg múküdik, nem csak duma. Ami engem akadályozott a gondolkodásom megváltoztatásában, az konkrétan a démonológia tudománya volt. Nem tudok megszabadulni, mivelhogy meg vagyok kötözve. Tehát fából vaskarika. Aki engem megtérési üzenetekkel gyasztat, az téved. Mert a dolog nem áll hatalmamban. Így rendeztem el a fejemhen a tévtanítást. Minekutána első dolog volt a démonológia, amiből kioktattak, utána már hiába magyarázták nekem a józanabbak, hogy a dolog nem így múködik. Ösztönösen az első hülyeségnek hittem, és a második józanabbikat véltem ostobaságnak. Egy újszülött keresztény rendkívül gyorsan tanul. Hiszékeny, mint állat. Főleg vidéken, ahol túlteljesítették a tervet a szolgálók. Pesten valahogy józanabbak maradtak az emberek, talán. Aki már kezdetekben megtanult egy csomó tévtanítást, azt pont a hitbuzgalma akadályozta később ugyanezen dolgok elhagyásában. Mindenesetre Margit néni örömmel mondta, hogy a keresztényeknek is van szabadulás. 2008.01.15 15:16

Ami biztató hogy az ember önmaga erejéből mindenképpen elrontaná az útirányt. Ha más birkát követ vakon, akkor is el fogja rontani. Akármilyen szép vastag birka, akkor is csak egy birka. Hiába azonosítja magát Felkent Szolgálati Ajándékként. A Pásztor az más, annak meg lehet ismerni a hangját ösztönösen. Én kezdő keresztény koromban olyan birkák után indultam el, akik homlokegyenest6 szembe mentek a forgalommal. Ők is már rossz irányba tartó birkákat követtek. Kifejezetten tragikusnaak volt mondható, hogy sürgős szükségem lett volna segítségre. A legjobb akarattal félrevezettek. Egyet tudtam, van állítólag valahol valami jó pásztor, bár még senki sem látta, csak rebesgették. Urban legend. Ez a rögeszme tartott meg eddig. Hogy hátha tényleg van. Állítólag valaki valahol már szinte látta. Valahol talán Amerikában. Az is biztató még, hogy az eddig tekergéssel eltöltött idő a pusztában rövid pillanatnak mondható az örökkévalósághoz képest. Nem lényeges. Elvileg elvesztegetett idő volt, valójában ki tudja, mi minden vált az ember hasznára. Sokat tapasznyalt azért az ember itt-ott-amott. Látott például elszórva hiteles embereket. Ötletszerűen különböző gyülikben. Csak már azoknak sem hitt úgy általában. „Ez mit játssza itt az agyát?” - gyanakodtam. Margit néni volt a megvilágosodás. Őrá ráismertem. Jééé, egy tesó!! Azért ismertem rá, mert nő volt, ha férfi lett volna, meggyűlölöm. És tudja is, mit beszél. Az volt a furcsa, hogy ő is rámismert. Erre a találkozásra úgy 10 évet kellett várni megtérésem után. Hogyismondjam, kicsit sürgető volt már a szükség. És Isten egyáltalán nem kapkodta el a dolgokat. Utána következett még kb. 10 év hülyöngés a pusztában. Nem lényeges, csak kicsit megviselt. Diliházból ki meg be. És nem tudtam magamból kiirtani a reményt, hogy van Valahol Valaki. Végső soron rá kellett jönnöm, hogy annyi hitem sincs már, mint egy úritöknek, remény még pislákol bennem, de az elég ahhoz, hogy felbégessek az égre.

51

Felhánytorgattam az Úrnak azt a szerződésünket, amit anno kötöttünk. Hogy mi lesz már. Nem erről volt szó, vagy mi. Én igazán türelmes vagyok, de azért ez már kicsit több a soknál. Mutassa meg, mit rontottam el. Az ember nem tipikusan szért tér meg, hogy utána elrontsa az életét. Utána nem tudom, mi történt. Valami történt, vagy ideiglenes, vagy hosszabban tartó megkönnyebbülés, pihenő két görcsroham közt. Tulajdonképpen az ember a rohamokat szinte abban a pillanatban elfelejti, ahogy jön egy kis pihenő. Lehet felkészülni a következőre. Mint valami szülési fájdalom. De mi értelme van az egésznek? Tőőőőlem... De ha nem muszáj, ne legyen már. Muszáj ezt csinálni ok nélkül? Akkor viszont jár a fájdalomcsillapító. Nem jár semmi, csak a szám jár. Nincs mese. A xanax ki van hagyva immár a buliból. Jaj. Ez durva. Vajúdást úgy lehet végigcsinálni, ha az ember tudja, hogy gyerek fog születni a világra. Különben nem vajúdás, hanem csak színtiszta gyötrés. De ki fogom-e bírni ép ésszel? Máris megnyugodhatok, hogy nem bírtam ki, de sebaj. Annyira nem lényeges a józan eszem. „A bolond se téved el rajta”, elvégre. De adhatok még javaslatokat. Itt van például a férjem és a lakásom. Ezeket is elveheti. Mikor megtér az ember, belekalkulálja. Lehet azért alkudozni egy kicsit? Először az életemet vegye el, csak azután a férjemet. De végülis mindegy ez is, belefér a szerződésbe. Mit is ígért cserébe? Ja, az örök életet. Gyors kalkuláció: megéri!!! 2008.01.15 17:11

Szerződés Az az igazság, hogy amikor megtértem, egy rendkívül előnyösnek látszó szerződést kötöttünk, miszerint minden életem, anyagi és egyéb javam átmegy az Ő birtokába. Ezt akkor az örök életért cserébe olyan előnyös üzletnek láttam, hogy úgy rohantam le megtérni, mint akit puskából lőttek ki. De arról nem volt szó, hogy nem halok meg úgy rendesen, hanem tovább fogok fájni magamnak. Komolyan azt hittem, hogy a megtéréssel minden földi bajom elmúlik. Mert nem olvastam utána elég alaposan, holott konkrétan meg van írva, hogy még ráadásul nekem kell megöldökölni a földi tagjaimat. Na most már süthetem, mert a szerződés érvényes. Hogy kell megöldökölni a földi tagjaimat? Nyíiván hit által. De azt komolyan nem bírom ésszel felfogni, hogy hogy kell. Lehet, hogy már meg is öldököltem? Azt már megtanultam a magam kárán, hogy a fájdalom léte vagy nemléte nem jelent semmit. Egy depressziós birka viszont marha idegesítően és szívszaggatóan tud bégetni, legalábbis remélem, hogy nem sokáig viseli el. A paranoid birka meg hótdühös és meg van rá sértődve. Az is egy jelenség lehet onnan fentről. Az egészséges birka meg lehet, hogy egyáltalán nem is foglalkozik vele, hanem vidáman legelészik a virányos mezőn. Míg be nem veri valamibe a fejét. Mert amúgy az is hülye és vezetésre szorul, de az még lehet, hogy nem is tud róla. A biblia boldognak mondja mindazokat, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Na neeee... Kérdés, hogy mikor vigasztaltatnak meg. Egy perc, két perc? Tök jó, hogy depresszzióban egy perc is egy órának tűnhet. Nem azért mondom, de ha Vörike ezredszer jön oda hozzám kérni valamit, előbbutóbb felfigyelek, pedig nem vagyok Úristen. Azt mondod, kérni kell és nem meglankadni? Kifejezetten tanítod, hogy az a hit cselekedete? Elvárod? Rendben van, de az olvasóknak unalmas lesz. Hogy te vagy az olvasó, és kifejezetten kéred, hogy untassalak a könyörgéssel? 2008.01.15 18:12

52

Jób Na, előkerült. Ez már a vég kezdete ilyenkor. Őt is viszonylag hosszú lére eresztve hagytad kifejteni a mondókáját, csak azután tanítottad móresre, akkor viszont alaposan. Utána viszont az igaz emberek közt emlegetted. Miért? Hiszen hihetetlen pofátlansággal szállt veled szembe. Én ehhez még mindig képmutató vagyok. Még nem értem el azt a szintet. Illetve csak reménykedtem, hogy nem fogom elérni, de már készülök, hogy jó alaposan megátkozzam a születésem napját, annak rendje s módja szerint. Mivégre, milyen jogon, milyen alapon van ez az egész? Legalább egy-két másodpercccl több szünet legyen két görcsroham közt! Kommm... komm... kommunikáció. Ha valakivel érdemes bárhogyan is kommunikálni, az Isten. Ennyit tudok. Akár perelni is vele, ha jobbat nem tudok. Szóba állni vele. Úgy érzem, sarokba szorított. Én mindig tudtam, hogy nem érdemes nekem erre a bánatos világra gyönni, de hogy ennyire... Amitől féltem, természetesen az gyüve rám. És ez még semmi, még vannak fokozatok. Ez még mindig nem az áttétes rák, arcidegzsábával kombinálva. Ja, meg tűzhalál. Az is gyüjjön rám, mert ezektől is félek. Oszt lessed, hogy bírom-e. Úgy, részvétlenül, ahogy Jőzsef Attila kifejtette a versében. Tessék, őt is a halálba kergetted. Muszáj volt? Kiválasztottad, oszt gyötörted kényed-kedved szerint. Mert neked szabad. Jogod van. Mindent szabad, te vagy az Úr. Semmiféle igazság nem létezik ezen a földön. Majd esetleg a túlvilágon, ha be nem csaptál azzal is. Adjál még mellém három jóakaratú barátot is, minimunm, akik majd mindezt meg is magyarázzák. Jogod van rajtam minden ok nélkül példát statuálni. Nekem meg semmiféle jogom nincs veled szemben. Én azért jobban bánok a háziállataimmal. Például tekintetbe veszem, hogy ki vannak nekem szolgáltatva. Azért nem lehet olyan rossz érzés kegyelmesen adni valamit, hogy ennyire nehézkes legyen. Vagy süket vagy? Mert akkor tényleg hiábavalóan ordítozok. Mindegy, segíts magadon, Isten is megsegít, beveszek egy xanaxot. Gratulálok. Kezdődik elölről. 2008.01.15 19:30

Nem imádkozunk A kereszténység csapatsport. Ezt nagyon fontos felfogni. Számomra is. A mi közösségünkben felolvadnak mindenféle karakterek, és elegyet képeznek. Egyelőre olyat, amilyet, de nekem tetszik a végeredmény. Sőt mondok valamit. Vannak egyének, és itt elég tükörbe nézni, akiket egyenként nehéz elviselni, de összességibe, oldott állapotukban, kellenek a kotyvalékba. Komolyan mondom, olyan, mintha egységben lennénk. Ellenben nem imádkozunk. Én is csak most kezdtem el kezdetleges állapotban, sértődötten és dühösen Istenre, magamban. Asszem, még mindig abban a fázisban vagyunk, hogy élvezzük egymás társaságát (igen, én is, ha el bírok vánszorogni), és vízszintes kapcsolatokat építünk inkább, mint függőlegest. Magamról tudom, hogy nagyon labilis vagyok és hangulatember, de Isten sarokba tud szorítani, és akkor, ha acsarkodva is, de Hozzá fordulok, mert alapjában bízok Benne. Ha az eperfára gondolok, ami az imahelyem, 5 esetből 4-ben az jut az eszembe, hogy fel kéne rá magam akasztani, de végül csak imádkozok inkább rajta. Tegnap történt egy ijesztő eset. Nem velem. És rá kellett döbbennem, hogy nem én vagyok itt leginkább szarban, mert nekem van reménységem. Van itt olyan, akinek nincs. Nem is egy. Van, akinek szent meggyőződése, hogy nincs üdvössége. Ez ijesztő. Mert mi a fenében lehet reménykedni ezen a világon, ha nem az üdvösségben? Akinek pont a végső cél van elhomályosulva, sőt elfeketedve, az mit tegyen? Az nem tud bízni. Az nem tud kérni. Az még ki se tudja borítani a bilit. Nem egy ember küszködik ilyesmivel. 2008.01.16 11:50 53

Hit Hát ez nevetséges. Megtapasztaltam a hit működését, mégpedig a gyógyszerben való hitet. Bevettem a reggeli antipszichót, és alighogy bevettem, a benne való hit és bizalom által rögtön jobban lettem. Alig nyeltem le, és még nem kezdte kifejteni a működését. 2008.01.16 12:02

Közösség Mindig is családmániás voltam. Ellenben rá kellett jönnöm, hogy új családba születtem bele, a régi meg már szétesett. Kinőttem. Új apám van, akire végre nyíltan lehet acsarkodni, megvárja, míg elmúlik, oszt jövan. A régi lassan elhomályosul, jelentőségét veszti. Abban az esetben, ha az új apámra figyelek. Az apakomplexusnak is vannak előnyei. Atyámmal a kapcsolatom eleven volt, még ha torz is. Élő, eleven, személyes. Igaz, hogy tök ambivalens és neheztelő, de akkor is volt egyáltalán kapcsolat. Hajaj, de még mennyire volt. Végül is mindig szólhattam hozzá, reagált így vagy úgy, és nekem, ahogy megkapargattam a kezdetleges gyerekkoromat, apámmal volt mindig a llegszorosabb kapcsolatom. Feltétlenül bíztam benne óvodáskoromig. Az ő hiányát még a házasságom sem tudta feledtetni. Mindig dühöngtem, hogy miért volt nekem olyan nagy jelentőségű apám. De ez most jól jön. Ha valamit tud az Istenhit gyógyítani, az az apakomplexus. Mondhatni, boldog, akinek apakomlexusa van, mert legalább az van nekije, ami felfelé motiválja. Margit néni kérdezett tőlem egy fontos dolgot. Ha nem lennének lelki problémáim, fordulnék-e egyáltalán valaha Isten felé? 2008.01.16 12:16

Margit néni hite „Ha nem ismerném Isten szeretetét, bevallom, kevés lenne a férjemé” - mondta a női csoportban. Ennyire valóságos volt naki Isten. Na ezt nevezem. Ennél alább én sem akarom adni. Mindig úgy voltam vele,hogy valamit vagy teljes szívvel csináljak, vagy sehogy. Mármint az életcélomat. Langyos kereszténynek lenni undorító. Kielégítetlenséget, fanyalgást, hálátlanságot okoz. Jó, jó, de ennyi? Ez az a nagy durranás? Megint csak Margit néni, mint példakép, elöljáró és hozzám nagyon hasonlatos személy. Saját bevallása szerint nagyon hajlamos volt szenvedélybetegségekre. Állítólag eszékes volt, nem tudott uralkodni a kajálásán. Na neki is lehetett mit megharcolni, hogy miközben az iszákosok közt szolgál, ilyesmi problémája van. Zoli bácsi meg egyszer ebéd közben kifakadt: „Mit prédikálok én, hogy ne igyanak, mikor én meg munkabolond vagyok!” Ez a két ember aláássa a perfekcionizmusomat. Isten tudott rajtuk keresztül működni. Lehet, hogy éppen azért, mert problémáik voltak. Kár arra várni, hogy majd akkor állok bele a szolgálatba, ha tökéletes leszek. Höhöhö. Margit nénitől pont azt tanultam, hogy az én tökéletlenségem ad alapot Istennek a munkálkodásra. Istent hirdette, nem mást, hitelesen. Most jövök rá, hogy egészen elszakadtam már a világi olvasóközönségemtől, és nyilván értetlenül bámulják a blogomat. Ez egy egészen más világ, ez az én világom, itt vagyok itthon. Azt is tudom Margit néniről, hogy nagyon rossz gyerek volt és fegyelmezetlen. Vénségére meg nagyon is fegyelmezett és józan volt, a benne lobogó tűz ellenére. Ezt-azt kivéve, ugyebár, a kajálást. De mindig kapott vigasztalást, és ezt tovább tudta adni. 2008.01.16 12:57

54

Zoli bácsi és a jellem Hú, igazándiból az ismerhette meg az öregurat, aki vele dolgozott, illetve még inkább, aki vele ebédelt. Akkor viszont kicserélték, amikor prédikált, és az volt a furcsa, hogy nem képmutatott, hitelesen beszélt. Az volt a dolga, hogy beszéljen a közönségnek, és ezt jól csinálta. Vele ebédelni azonban maga volt egy tortúra. Ha olyanja volt, nyájas hangulatú volt. Ha olyanja volt, vérfagyaszó volt. A kávéfőző bekapcsolódásától rettegtünk, hogy ügyesen egyeztettük-e a felolvasott déli Ígével, mert ha közben kezdett el morogni, az egész társaság süllyedhetett. A segédlelkészné csonttá-bőrré fogyott alatta. A segédlelkész kiborulva támolygott be, hogy ezt nem lehet kibírni, ezt a bánásmódot. Egyetlen ember virult alatta épen és egészségesen: a titkárnője, aki nem félt tőle, hanem zsarnokoskodott felette és lehordta. Na meg Margit néni, akinek nyilván sok oka volt sűrűn vigasztalást keresni az Úrnál. Zoli bácsival egyet lehetett csinálni: elviselni (én nem tudtam és megszöktem). Huh. Igazándiból nagyon élesen meg lehetett őt különböztetni attól az Úrtól, akiről prédkiált. Aki nem dolgozott alatta, csak prédikálni látta, nagyon könnyen összekeverte Istennel. Aki vele ebédelt, az viszont tudta, hogy hála Istennek nem ő az Úr. Akit ő hirdet, az sokkal emberibb, mint ő. 2008.01.16 13:29

55