Előadás- és poszterkivonatok

Előadás- és poszterkivonatok Tartós absztinencia a biopszichoszociális szemlélet tükrében Andó Bálint

az impulzuskontrolljuk, így feltételezhetően érzékenyebbek a visszaesésben szerepet játszó triggerekre.

Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Pszichiátriai Klinika, Szeged

Rossz szokás? Öngyógyítás? A dohányzás hatása szkizofrén betegek tüneteire

Bevezetés: A magas relapszus ráta és az absztinencia fenntartásának nehézsége központi jellemzői az alkoholfüggőségnek. A szakirodalmi adatok azt mutatják, hogy az absztinencia fenntartásának megértésében fontos szerepe van a genetikai faktoroknak, a neurokognitív mechanizmusoknak és bizonyos személyiségdimenzióknak. Ezeket a kutatási eredményeket azonban szűk elméleti fókusz jellemzi, egyelőre hiányos a különböző területeken talált eredmények integrációja. Vizsgálatunk fő kérdése ezért az integratív szemlélet tükrében az volt, hogy miként jellemezhetőek azok a páciensek, akik képesek hos�szabb távon absztinenciát fenntartani.

Asztalos Zoltán, Balogh Nóra, Glaub Theodóra, Égerházi Anikó, Berecz Roland, Frecska Ede

Módszer: 124 különböző ideje absztinens (átlag: 123 hét, min.: 0 hét, max.: 732 hét), a DSM-IV kritériumainak megfelelő alkoholfüggő pácienst vontunk be a vizsgálatba. Vizsgálatunk során az alkoholbetegség és annak jellemzői szempontjából releváns molekuláris genetikai (dopamin receptor D2 - DRD2 - polimorfizmus), neurokognitív (döntéshozatal adaptivitása) és személyiségbeli (temperamentum, karakter, impulzuskontroll) faktorokat vizsgáltuk az absztinencia hosszával összefüggésben.

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Pszichiátriai Tanszék, Debrecen

Bevezetés: Szkizofrén betegek között a dohányzás gyakorisága 80-90%. Korábbi vizsgálatok felvetették, hogy a dohányzás esetükben nem egyszerűen rossz szokás, inkább öngyógyítás. Előadásunkban beszámolunk az osztályunkon állapotrosszabbodás miatt kezelt, dohányzó és nemdohányzó szkizofrén betegek tüneteiben, valamint kognitív funkcióiban tapasztalt különbségekről, valamint áttekintjük ennek lehetséges magyarázatait. Módszer: 18 dohányzó és 15 nemdohányzó szkizofrén beteget vizsgáltunk osztályos kezelésük kezdetekor és elbocsátásuk időpontjában, PANSS skála, valamint CANTAB (Cambridge Neuropsychological Test Automated Battery) tesztek segítségével. Az alkalmazott CANTAB tesztek közül egy a figyelmi funkció, három a vizuális memória, három a munkamemória és tervező funkció mérésére alkalmas.

Következtetés: Alkoholbetegek képesek hosszútávon absztinenciát fenntartani a stabil döntéshozatali deficit ellenére, amit ellensúlyozhat az adaptívabb személyiségműködés. Az A1 allélt hordozó páciensek rövidebb ideig képesek fenntartani az absztinenciát, nehezebben hoznak optimális döntéseket, gyengébb

Eredmény: A PANSS vizsgálat az első interjú során dohányzók esetén a negatív, valamint globális skála tekintetében magasabb átlagpontszámot, tehát súlyosabb állapotot mutatott, mint nemdohányzóknál (N-skála szignifikáns, p<0.05). A javulás mértéke a nemdohányzóknál mért negatív skála kivételével valamennyi esetben szignifikáns volt (p<0.05). A kezelés elején elvégzett CANTAB vizsgálat mindkét csoportban, valamennyi teszt esetében szignifikánsan alacsonyabb értéket, vagyis alacsonyabb szintű kognitív teljesítményt mutatott a kontroll csoporthoz képest (p<0.01). Hétből öt tesztben a kiindulási értékek dohányzóknál alacsonyabbak voltak. Statisztikailag szignifikáns javulást kizárólag dohányzóknál, a vizuális memória mérésére alkalmas két tesztnél tapasztaltunk (p<0.05).

16

Neuropsychopharmacologia Hungarica 2011. XIII. évf. Suppl. 2.

Eredmények: Az absztinencia hossza nem mutat szignifikáns összefüggést a döntéshozatal adaptivitásával. A személyiségdimenziók közül az absztinencia hos�szát legerősebben a karakterjegyek határozzák meg. A DRD2 A1 allélt hordozó páciensek szignifikánsan rövidebb absztinenciával jellemezhetőek, továbbá kifejezettebb döntéshozatali deficitet mutatnak, illetve magasabb szintű agresszióval jellemezhetőek.

XIV. Magyar Neuropszichofarmakológiai Kongresszus

Következtetés: Irodalmi adatok alapján a nikotinreceptorok fontos szerepet játszanak a szkizofrénia kialakulásában és lefolyásában. Feltételezésünk szerint a nikotinreceptorok eloszlás- és működészavara kifejezettebb dohányzó szkizofrénekben. Ez magyarázhatja tapasztalatunkat, miszerint állapotrosszabbodás esetén dohányzóknál a tünetek általában súlyosabbak, a kognitív funkciók rosszabbak. Korábbi megfigyelések, valamint eredményeink alapján feltételezhető, hogy esetükben a dohányzás kompenzálja a nikotinreceptorok zavarát, ami a tünetek csökkentése mellett javít egyes kognitív funkciókat, ami esetünkben a vizuális memóriát érinti. Genetika, epigenetika és társai: okosabbak lettünk? Bagdy György Semmelweis Egyetem, Gyógyszerhatástani Intézet, Budapest

A genomszekvencia, azaz a bázissorrend és annak populáción belüli variációinak megismerésére 1990 óta komoly nemzetközi összefogással grandiózus programok indultak (pl. Human Genome, Hap Map, Thousand Genome). Mára kiderült, 3 milliárd bázispárból álló DNS láncunkban átlagosan 200-400 bázispáronként eltérő szekvenciát hordozhatunk, ami igen nagyszámú, sok milliárdra tehető variációt jelent. Míg a szekvencia megismerésében a vártnál is gyorsabban haladunk, a különböző variánsok funkcióinak megismerése, akár betegségekről, akár látható vagy rejtett tulajdonságainkról van szó, messze elmarad korábbi várakozásunktól. A pszichiátriai zavarokban, akárcsak az orvostudományok más területén is, az örökletes tényezők szerepét a gyakori betegségekben minimum 40 százalékosnak tartjuk. Ma még ennek csak töredékét tudjuk konkrét génvariánsokhoz, bázissorrend eltérésekhez kötni. Ez vezetett ahhoz, hogy mára igen divatossá vált az epigenetika, a genomszekvencián, DNS-en kívül minden egyéb örökítő anyag vizsgálatát magába foglaló tudomány. Sajnos ennek éppen központi idegrendszeri alkalmazásai jelentős korlátokba ütköznek, így a pszichiátriában a bázissorrend és az adott egyént ért környezeti hatások minél részletesebb megismerése és közös analízise továbbra is a kutatás célkeresztjében áll. A genomszekvenciát tekintve a depresszió, sőt az egész pszichiátria, pszichológia, és idegtudomány talán legizgalmasabb eredménye, hogy a szerotonin koncentrációját meghatározó fehérje, a szerotonin


transzporter génjének (SLC6A4) egy bizonyos polimorfizmusa (5-HTTLPR) szerepet játszik abban, hogy a minket érő stressz hatására tartósan és jelentősen romlik-e kedélyállapotunk, azaz depressziósak leszünk-e. Mára ezt az eredményt egy friss metaanalízis szerint 54 különböző vizsgálatban résztvevő 41 ezer személy – közöttük hazaiak – adatai támasztják alá, bár néhány korábbi közlemény, köztük metaanalízis is megkérdőjelezi ezt az összefüggést (1,2). A gén x környezet interakciót bizonyítja, hogy neuroticizmussal való asszociációja következetesen reprodukálhatónak bizonyult (3). Ehhez a fehérjéhez kötődve, annak működését befolyásolva fejti ki hatását az összes SSRI antidepresszáns. A másik, talán legizgalmasabb eredmény az endogén kannabinoidok hatását közvetítő CB1 receptor gén (CNR1) összefüggése a depresszióval és neuroticizmussal (4). A fenti eredmények, valamint a két gén promoter polimorfizmusának szignifikáns interakciós hatása a szorongás vonásra és temperamentumra lehetőséget nyújt a farmakogenomika alkalmazására a személyre szabott orvoslásban, nevezetesen ezen vizsgálatok bevezetésével lehetőség nyílna a szorongáskeltő és hangulatrontó mellékhatásai miatt forgalomból kivont, egyébként az elhízás és diabetes kezelésében igen hatékony CB1 receptor antagonista vegyületek újbóli terápiás alkalmazására, valamint a gyógyszermellékhatásként jelentkező szorongás és depresszió előrejelzésére egyéb farmakonok, pl. α-interferon kezelés esetén is (5, 6). Köszönetnyilvánítás Támogatás: EU, LSHM-CT-2004-503474, TAMOP-4.2.1.B-09/1/KMR2010-0001, ETT318/041/2009. Irodalom 1. 2. 3. 4. 5. 6.

Karg et al, Arch Gen Psychiatry 2011, 68:444-54. Lazary et al, Biol Psychiatry 2008, 64:498-504. Gonda et al, Eur Arch Psychiatry Clin Neurosci 2009, 259:106113. Juhasz et al, Neuropsychopharmacology 2009 34:2019-27. Lazary et al, Am J Med Gen B Neuropsychiatr Gen 2009, 150B:1118-27. Lazary et al, Trends Pharmacol Sci 2011, 32:270-280.

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar hosszútávú kezelése során a szülő és a gyermek Balázs Judit ELTE PPK Pszichológia Intézet, Budapest Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia, Budapest

17

absztraktok

A figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar (ADHD) az egyik leggyakoribb gyermek- és serdülőkori zavar. Az ADHD tünetei a gyermeki fejlődés számos vonatkozását érintik: okozhatnak kortárskapcsolati problémákat, tanulási nehézségeket, csökkent teljesítményt, önértékelési zavart, problémát a szülőgyermek, illetve pedagógus-gyermek kapcsolatban. A kórkép tünetei a DSM-IV kritériumai szerint 7 éves kor előtt jelentkeznek. Korral ugyan az ADHD tünetei csökkenhetnek, de 30-50%-ban felnőttkorban is fennmaradnak tünetek és felállítható a diagnózis. A jelen előadás két ADHD diagnózisú kisfiú esetét mutatja be. Az egyik fiú 6 éves kora óta áll kezelés alatt, most 11 éves, a másik fiú 8 éves korában kért a család segítséget, jelenleg 14 éves. A felajánlott kezelésre a két család különböző módon reagált, de mindkét esetben azóta is folyamatos kezelés alatt állnak a gyermekek. Előadásunkban szeretnénk bemutatni, hogy még a hétköznapokban jelentkező jelentős problémákkal küszködő gyermekek esetén sem mindig fogadja el kezdetben a család, illetve a család egésze a felajánlott gyermekpszichiátriai kezelést; illetve hogy milyen nehézségek merülhetnek fel olyan esetben is a hosszútávú kezelés során, ha a család már kezdetben is kooperál a kezelőorvossal; valamint, hogy nemcsak a kezelést könnyen, hanem az azt nehezen elfogadó vagy elutasító családok esetében is fontos a gyermekek rendszeres kontrollja és a tanácsadás, lehetőség szerint a család egészének és a pedagógusoknak. A vazopresszin centrális támadásponttal befolyásolja a szorongás-depresszió-szerű magatartás kialakulását patkányokban Balázsfi Diána1, Klausz Barbara1, Pintér Ottó1, Kovács Krisztina1, Fodor Anna1, Mario Engelmann2, Zelena Dóra1

diabetes insipidusban szenvednek, ezért kérdéses volt, nem ez felelős-e viselkedésükért. Ennek kizárására kísérleteinkben a vazopresszin hiányos (di/di) hím Brattleboro patkányok egy részét egy V2 vazopresszin receptor agonista (DDAVP) adásával kezeltük bőr alá ültetett ozmotikus minipumpa segítségével a perifériás vazopresszin-hiány pótlására. Kontrollként vad típusú (+/+) patkányokat alkalmaztunk. A szorongást megemelt keresztpalló (elevated plus maze, EPM), üveggolyó-elrejtési (marble burying) és védekező-kikerülő (defensive withdrawal, DW) teszt segítéségével elemeztük, illetve az anhedóniát a cukorpreferencia alapján vizsgáltuk. A depresszióra utaló jeleket pedig „kényszeres úszás” teszttel detektáltuk. Míg a di/di patkányok több időt töltöttek a nyílt karban az EPM során és a nyílt térben a DW esetén, addig kevesebb időt töltöttek az üveggolyók elásásával és kevesebb lebegő magatartást mutattak a kényszeres úszás teszt során, illetve több cukros vizet fogyasztottak. DDAVP kezelés normalizálta a folyadékfelvételt, illetve súlygyarapodás is megfigyelhető volt. Ugyanakkor a kezelt állatok magatartása megegyezett a di/ di patkányokéval. Az eredmények megerősítették a vazopresszin fontos szerepét az érzelmi zavarok kialakulásában, illetve igazolták, hogy a szorongó-depressziós viselkedés létrejöttét a vazopresszin központi idegrendszerre gyakorolt hatása befolyásolja. Farmakogenetika és pszichiátiai vonatkozásai Berecz Roland Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Pszichiátriai Tanszék, Debrecen

A vazopresszin – ionháztartásban játszott fontos szerepén kívül – neurotranszmitterként, neuromodulátorként hatással van a stressz-tengely működésére, így a stressz indukálta szorongás és depresszió kialakulásában is nagy szerepet játszik. Valóban, korábbi vizsgálataink igazolták, hogy a vazopresszinhiányos Brattleboro patkányok kevésbé mutatnak szorongásra és depresszióra jellemző magatartásformákat. Mivel fokozott vízfogyasztással, és vizeletürítéssel járó

A farmakogenetika lassan negyven éve létező tudomány, azonban a mai napig nem váltotta be azokat a reményeket, hogy egy-két egyszerű teszt alapján, néhány gén polimorfizmusának feltérképezésével teljesen egyedi gyógyszeres terápiákat alakítsunk ki. A környezet és a gének kölcsönhatása, a farmakokinetikai és farmakodinámiás interakciók igen bonyolulttá teszik az egyedi különbségek felismerését, és az erre alapozott terápiás döntések meghozatalát. Az ismeretek bővülésével az egyénre tervezett terápia azonban mind közelebb kerül a napi gyakorlathoz, melyet egy új fogalom, a „theranostic” megjelenései is jelez. A theranosticus megközelítés a terápia és a diagnosztika közös értelmezését jelenti, amely felöleli a farmakogenetika, farmakogenomika, patofiziológia, és diagnosztika egyedi értékelését

18


Magyar Tudományos Akadémia, Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet, Budapest 2 Institut für Biochemie und Zellbiologie, Otto-von-GuerickeUniversität, Magdeburg

1


és az erre alapozott racionális terápia kialakítását. A theranosticus megközelítésnek már ma is vannak kézzelfogható eredményei, és remélhetőleg a jövőben a klinikai gyakorlatban is alkalmazható megoldásokat fog nyújtani a pszichiátria területén is. Adenozin-inozin RNS editing vizsgálata a zebrahal CAPS1 génjének két izoformájában Brauswetter Diána, Elizabeth Ferrick, Randi Ulbricht, Ronald B. Emeson Center for Molecular Neuroscience, Vanderbilt University, Nashville

Bevezetés: Az RNS editing egyik formája az RNS molekula poszttranszkripciós adenozin-inozin konverziója, melyet az ADAR (adenosine deaminases that act on RNA ) enzimcsalád katalizál. Ez az enzim hidrolitikus deamináció során alakítja át a duplaszálú prekurzor vagy érett mRNS molekulák adenozin bázisait inozinná. A legtöbb editing site nem-kódoló szekvenciákban található, mint az 5’ és 3’ UTR régió vagy intron szakaszok, és valószínűleg szerepük van az alternatív splicing, nukleáris retenció, RNS interferencia folyamatában illetve a miRNS-ekkel való interakcióban. Ritkábban előfordulhat a kódoló régióban is. Mivel az inozin az RNS molekulában guanozinként viselkedik, így citozinnal képez bázispárt. Amennyiben ez a báziscsere az RNS molekula kodonjában található, megváltoztathatja a képződő fehérje aminosavait, így változást idézve elő a fehérje funkciójában, módosítva működését. Célkitűzés: Munkánk során célul tűztük ki a CAPS1 (Ca2+-dependent activator of protein secretion) ismert editing site-jának vizsgálatát. A CAPS1 fehérjének kulcsszerepe van a „large dense core” vezikulumok és szinaptikus vezikulumok dokkolásában. Kapcsolatot teremt a szinaptikus vezikulum és a sejtmembrán között, elősegítve Ca-dependens fúziójukat a neuroendokrin- és az idegsejtekben. A CAPS1 mRNS-e egy ismert editing site-tal (siteA) rendelkezik a C-terminális doménben, melynek kritikus szerepe van a vezikulum membránjával történő kapcsolatban. Ez a kódoló régióban található konverzió a fehérje glutamát (GAG) aminosavát glicinre (GIG) változtatja, változást idézhet elő a CAPS1 funkciójában, a neuroendokrin sejtek működésében. Módszerek: A fehérje ismert editing helyét egy új biokémiai módszerrel, az ICE (inosine chemical erasing)


módszerrel vizsgáltuk zebrahalakban, mely segít elkülöníteni a valós adenozin-inozin konverziót a szekvenálási hibáktól vagy SNP-ktől. Az ICE-módszer kombinálja az inozin-specifikus cianoetilációt, reverz transzkripciót, és a direkt szekvenálás folyamatát az adenozin-inozin konverzió dektálására. A valós editing site-tal rendelkező RNS-ek cDNS amplikonjának szekvenciaanalízise során egy kettős adenozin-guanozin csúcsot láthatunk a konverziós helynek megfelelően. 15, 30 és 60 perc akrilonitril kezelés után az inozin molekulák specifikus kovalens módosításon esnek át, mely blokkolja az ezt követő reverz transzkripció folyamatát. A kezelt RT-PCR amplikonok szekvenciaanalízise során redukciót tapasztalunk a konverziós hely guanozin csúcsában, mely az inozint tartalmazó RNS molekula cDNS szintézisében történt gátlására utal. Az editinget ADAR2 transzgenikus zebrahalakon is vizsgáltuk. Eredmények: Munkánk során a zebrahal CAPS1 fehérjéjének 11-es és 6-os kromoszómán (izoforma 1 és izoforma 2) található izoformáit vizsgáltuk. A vizsgálat 50 és 77 százalékos editinget igazolt az izoforma 1 és izoforma 2 esetében. ICE-módszerrel validáltuk a már ismert konverziós site-ot, és az izoforma 1 esetében egy új lehetséges editing site-ot (siteB) találtunk (30 százalékos editing aránnyal), melynek létezését a vizsgált cDNS szakasz klónozásával és szekvenciaanalízisével igazoltuk. Következtetés: Az általunk alkalmazott módszer optimalizálálása új irányt jelent az editing site-ok vizsgálatában. A két izoforma eltérő arányú adenozininozin konverziója a szekvenciák különbözőségével magyarázható. Bár a két izoforma editing site-ja igen konzervatív (mindössze egyetlen bázisban különböznek), csak az izoforma 2 esetén találtunk két editálandó helyet. Ezek az eredmények hozzásegíthetnek az ADAR enzim targetjeinek pontosabb azonosításában. Köszönetnyilvánítás A kutatás a Vanderbilt University VISRA nemzetközi nyári kutatói ösztöndíja segítségével jött létre. A szerző köszönetet mond az Emeson labor és a Sasvári labor valamennyi tagjának segítségéért és támogatásáért.

Időskori kórképek speciális terápiái Csibri Éva Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest

19

absztraktok

A demográfiai változásokkal a 65 éven felüli népesség mentális betegségei egyre nagyobb közegészségügyi problémát jelentenek. Az idősödéssel együtt változik az egyes kórképek, kóros állapotok előfordulási aránya, módosul a pszichiátriai betegségek megjelenése, gyakoribb az atípusos forma. Terápiás szempontból fontos, hogy potenciálisan reverzibilis pszichés és viselkedési zavarok a progresszív kórfolyamatok mellett is előfordulnak. A gyógykezelés tervezésekor figyelembe kell venni a biológiai lehetőségeket, a lélektani állapotot és a szociális körülményeket. Számolni kell az idősödéssel járó fiziológiás változásokkal és a magas polimorbiditással. Farmakokinetikai, farmakodinámiás változások, fokozott mellékhatásrizikó, politerápia, interakciók nehezítik a farmakoterápiás stratégiát. A politerápiaredukcióra való törekvés, fokozatos dózistitrálás, monitorozás alapvető. A tüneti terápia mellett keresni kell az oki, illetve a kórlefolyást módosító kezelés lehetőségét. Folyamatosan mérlegelni kell mit, mikor és meddig. Az időskori pszichotikus állapotok szűk terápiás repertoárjában a választást a patomechanizmus elemzése és betegségspecifikus támpontok segítik. A leggyakoribb időskori mentális zavarok kezelésének speciális szempontjait külön is áttekintjük. A pszichoszociális intervenció sajátos vonásokat mutat, de jelentősége hangsúlyozott, a komplex terápia elengedhetetlen ebben a korcsoportban is. Terápiarezisztens kényszerbetegek idegsebészeti kezelése

előtt és után 3, illetve 6 hónappal, és 2, valamint 3 évvel végeztünk klinikai (Y-BOCS, Y-GTSS) és neuropszichológiai vizsgálatokat (Verbális Fluencia, Kategória Fluencia, California Card Sorting Test, Trail Making Test, RBANS, Stroop Test, Corsi feladat, Iowa Gambling Test). Eredmény: Eredményeinket esettanulmányként közöljük: a DBS után a betegek javulást mutattak klinikai tüneteikben és a neuropszichológiai mutatókban (figyelem, döntéshozás, rövid távú memória); ugyanakkor egyes neuropszichológiai vizsgálatok romlást is jeleztek (perszeveráció fokozódása). Következtetés: Vizsgálatunk rávilágít a terápiarezisztencia akut kérdésére, és az idegsebészeti eljárások során alkalmazott pszichológiai/neuropszichológiai utánkövetés és rehabilitációs program szükségességére. A keringő endoteliális progenitor sejtek (cEPC) számának változása major depressziós epizód kezelése során Döme Péter, Halmai Zsuzsa, Lazáry Judit, Gonda Xénia, Faludi Gábor Semmelweis Egyetem, Kútvögyi Klinikai Tömb, Klinikai és Kutatási Mentálhigiénés Osztály, Budapest

Módszer: Vizsgálatunkban 2 OCD beteget és 1 Tourette+OCD beteget követtünk nyomon. A DBS

Az EPC-k – bár számos bizonytalanság van pontos fenotípusos definíciójuk és funkcionális jellegzeteségeik tekintetében – 1997-ben történt leírásuk óta a vaszkuláris medicina egyik legintenzívebben vizsgált szereplőjévé váltak. A különböző kardiovaszkuláris betegségben (KVB) szenvedő, illetve valamilyen kardiovaszkuláris (KV) rizikófaktornak kitett populációkban történt számtalan vizsgálat zöme igazolta, hogy a cEPC-k száma és/vagy funkcionális aktivítása csökkent a fenti populációkban; ugyanakkor a számuk nő kardioprotektív tényezők (pl. fizikai aktivitás, dohányzás elhagyása, vörösbor vagy zöldtea fogyasztás) hatására. Mára elfogadottá vált a koncepció, miszerint a cEPC-k egyszerre markerei a KV rizikónak és szereplői az endotélkárosodással járó KV betegségeknek. A különböző hangulatzavarok (major depresszió, bipoláris betegség, disztímia) fokozott KV rizikót jelentenek egészségesekben, és rosszabb prognózissal járnak a már kialakult KVB-k esetén. Munkacsoportunk korábban elsőként mutatta ki, hogy depressziós epizódban szenvedő betegek cEPC száma csökkent, ami részben magyarázhatná

20


Csigó Katalin1, Harsányi András1, Demeter Gyula2, Döme László1, Németh Attila3, Racsmány Mihály2, Valálik István4 Nyírő Gyula Kórház, II. Pszichiátria, Budapest BME Kognitív Tudományi Tanszék, Budapest 3 Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai Klinika, Budapest 4 Szent János Kórház, Idegsebészeti Osztály, Budapest

1

2

Bevezetés: A terápiarezisztens kényszerbetegek kezelési lehetőségei között mérlegelendő szempont reverzibilis idegsebészeti eljárások alkalmazása (deep brain stimuláció-DBS). A DBS hatékonyságát illetően egyelőre esettanulmányok állnak csak rendelkezésünkre, a nemzetközi szakirodalomban neuropszichológiai vizsgálatokkal kiegészített utánkövetéseket kevéssé közölnek.


a hangulatzavarok és a KVB-k gyakori komorbiditását. Vizsgálatunk eredménye később megerősítésre került: egy munkacsoport egészséges populációban talált negatív korrelációt a cEPC-k száma és egy önkitöltő kérdőívvel (DASS) mért depressziós tünetek súlyossága között. Egy másik kutatás összefüggést mutatott ki a D-típusú személyiség és az alacsony cEPC szám között, szívelégtelenségben szenvedőkben. Jelen vizsgálatban arra a kérdésre kerestünk választ, hogy a depressziós epizód gyógyszeres kezelése során változik-e a cEPC-k száma. A vizsgálatba 24 major depressziós epizódban szenvedő, a bevonáskor gyógyszeres kezelés alatt nem álló beteget vontunk be. A bevonáskor és az ezt követő 28. napon áramlásos cytometriával (flow-cytometry) mértük a CD34/ VEGFR2 kettős pozitív sejtek (vagyis a feltételezett cEPC-k) számát. A depressziós tünetek súlyosságát MADRS-al becsültük meg. A 28 napos megfigyelési (kezelési) periódus végére a betegek állapota a MADRS pontszám változása szerint szignifikánsan javult (35 vs. 17 (p=0.001)). A cEPC-k számában nem találtunk érdemi változást a kezelés előtt és után összehasonlítva azokat (p=0.864). Ugyancsak nem észleltünk változást a cEPC-k számát befolyásoló két citokin (VEGF és TNF) szintjében a kezelés során. Az eredmények nem csengtek egybe nullhipotézisünkkel, miszerint a depressziós epizódban szenvedők sikeres kezelése a cEPC-k számának növekedésével járna együtt. Negatív eredményünkre több magyarázat kínálkozik. Egyrészt felmerül a lehetőség, hogy a csökkent cEPC szám „vonás” („trait”) markere a hangulatzavaroknak (és nem „state” markere, mint feltételeztük). Ugyancsak felmerülhet magyarázatként, hogy az alkalmazott farmakoterápia hatása az EPC számra ellentétes hatású lehet a depressziós epizód megszűntének hatásával, így mintegy kioltja azt. Egy harmadik lehetséges interpretáció szerint a két vérvétel között eltelt időszak túl rövid volt ahhoz, hogy érdemi változások történjenek a cEPC számban. Köszönetnyilvánítás Kutatásunkat az OTKA 80289-es számú pályázata támogatta.

A WFS1 génvariánsok molekuláris és pszichogenetikai vonatkozásai Elek Zsuzsanna1, Rónai Zsolt1, Halmai Zsuzsa2, Székely Anna2, Sasvári-Székely Mária1 Semmelweis Egyetem, Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patbiokémiai Intézet, Budapest

1


Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Pszichológiai Intézet, Budapest 2

Bevezetés: Régóta ismert a WFS1 gén mutációinak szerepe a monogénesen öröklődő Wolfram-szindróma (diabetes insipidus, diabetes mellitus, optikus atrófia, süketség) kialakulásában. Ezen betegek 60%-ára más mentális zavarok is jellemzőek: depresszió, pszichózis, agresszió. Újabb vizsgálatok alapján a gén SNP-i komplex öröklődésű kórképek rizikófaktoraiként is azonosíthatók. Egyes becslések szerint az átlagos populáció közel 1%-a hordoz valamilyen WFS1 mutációt heterozigóta formában, ugyanakkor a súlyos depres�szióval kezelt betegek esetében ez a szám a 25%-ot is elérheti. A valproát hangulatstabilizáló gyógyszerről bebizonyították, hogy a WFS1 promóterét erősen aktiválja, és ezáltal megemeli a wolframin szintjét a neuronokban. Célkitűzések: Munkánk során célul tűztük ki a WFS1 gén SNP-inek kapcsoltsági vizsgálatát, valamint as�szociációelemzését az agresszió, illetve a dohányzás vonatkozásában. Módszerek: A pszichogenetikai vizsgálatok során a résztvevők (életkor 18-25 év) kitöltötték a Buss-Perry (BUPE) Agresszió Kérdőívet és egy dohányzási szokásokról szóló kérdőívet, valamint szájnyálkahártya mintát adtak DNS vizsgálat céljára. A BUPE kérdőív esetén az összpontszám és a WFS1 gén variánsok lehetséges összefüggését vizsgáltuk variancia analízissel (ANOVA). A dohányzási kérdőív adataiból a jelen vizsgálatban a sohasem dohányzók vs valaha/most dohányzók kategóriákban hasonlítottuk össze a genotípus frekvencia értékeit khi-négyzet próbával. Eredmények: A WFS1 gén teljes szakaszát 14 SNP-vel fedtük le, és az eredményeket felhasználtuk a gén kapcsoltsági analíziséhez. A pszichogenetikai asszociációanalízis a következő eredményeket hozta: az SNP-k közül csak a két miR SNP-re (rs1046322 és rs9457) kaptunk olyan összefüggéseket, melyek szignifikánsak (p < 0.05) maradtak a többszörös tesztelésre történő Bonferroni korrekció után is. Az rs1046322 ritkább allélváltozatának homozigóta formája szignifikánsan magasabb agressziószinttel járt együtt, míg az rs9457 major allél jelenléte dohányzásra hajlamosító faktornak tűnik. Következtetés: A legtöbb pszichiátriai kórkép kialakulásában a környezeti hatások mellett az örökletes

21

absztraktok

faktorok is döntő szerepet játszanak. Keveset tudunk azonban a rendellenesség kialakulásáért felelős genetikai polimorfizmusokról, és azok biológiai szerepéről. Eredményeink felhívhatják a figyelmet egy eddig még kevésbé ismert polimorfizmus csoport, a miRNS-ek kötőhelyét érintő SNP-k szerepére. A molekuláris funkció egyértelmű azonosításához azonban további vizsgálatok szükségesek. Köszönetnyilvánítás A munkát az OTKA K 83766, K 81466 és az MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíja (BO00089/10/5) támogatta.

Az ABCB1 (MDR1) gén polimorfizmusainak vizsgálata Alzheimer-kórban Fehér Ágnes, Juhász Anna, Pákáski Magdolna, Kálmán János, Janka Zoltán Szegedi Tudományegyetem, Pszichiátriai Klinika, Szeged

Az rs2032582 polimorfizmus esetében az AK és K csoportokban nem volt szignifikáns különbség a genotípusok megoszlásában (p=0.652), valamint nem befolyásolta szignifikánsan a CSF Aβ1-42, t-tau és p-tau181p szinteket sem (p>0.05). Eredményeink felvetik az ABCB1 rs1045642 polimorfizmus C alléljának társíthatóságát az AK-ra való fogékonysággal, illetve eredményeink szerint hatással lehet a CSF Aβ1-42 szintre is. Köszönetnyilvánítás A vizsgálat az ETT 052-07/2009 számú téma támogatásából készült.

A vazopresszinhiány hatása a laktáló nőstények magatartására Brattleboro patkányokban Fodor Anna1, Klausz Barbara1, Pintér Ottó1, Nuria Daviu1,2, Cristina Rabasa1,2, David Rotllant1,2, Balázsfi Diána1, Kovács Krisztina1, Roser Nadal2, Zelena Dóra1

Az Alzheimer-kór (AK) neuropatológiai jellemzője az aggregálódott amyloid-β (Aβ) peptidet tartalmazó szenilis plakkok jelenléte. Az ATP-binding cassette B1 (ABCB1), más néven multidrog rezisztencia protein (MDR1) gén által kódolt transzporter fehérje számos funkciója mellett részt vesz az Aβ peptidek vér-agy gáton át történő szállításában is. Célunk volt megvizsgálni, hogy az ABCB1 gén C3435T (rs1045642), és G2677T/A (rs2032582) polimorfizmusai összefüggésbe hozhatók-e az AK kialakulására való fogékonysággal, illetve hatással vannak-e a cerebrospinális folyadék (CSF) Aβ1-42, totál tau (t-tau) és foszforilált tau (p-tau181p) szintekre AK-ban. A vizsgálatba összesen 246 AK-ban szenvedő beteget és 253 egészséges kontroll (K) személyt vontunk be. Az AK diagnózis felállításában a NINCDS-ADRDA kritériumait vettük alapul, a kognitív funkciókat a Mini-Mental Teszttel ellenőriztük. Az ABCB1 polimorfizmusok genotipizálását PCR-RFLP módszerrel végeztük. Negyven páciens esetében sor került a CSF Aβ1-42, a t-tau és a p-tau181p szintek meghatározására is ELISA módszerrel. Az rs1045642 polimorfizmus C/C és C/T genotípusai szignifikánsan gyakrabban fordultak elő AKban, mint a K csoportban (p<0.001). Az rs1045642 C alléljának hordozása esetén statisztikailag szignifikánsan alacsonyabb CSF Aβ1-42 szintet mértünk a T/T genotípusú AK-ban szenvedő páciensekéhez képest, azonban nem volt hatással a CSF t-tau és p-tau181p szintekre.

Anyag és módszer: AVP hiányos, heterozigóta és vad típusú laktáló Brattleboro patkányokat hasonlítottunk össze. A szülést követően az utódok számát/nemét standardizáltuk, és az első héten a spontán anyai magatartást vizsgáltuk naponta 3-szor 1-1 órán keresztül, majd a 8. napon az indukált anyai magatartást figyeltük meg. Ezt követően a szorongásukat az emelt keresztpalló tesztben, a hedóniára való képességüket

22


MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet, Budapest Institut de Neurociències, Universitat Autònoma de Barcelona, Barcelona

1

2

Bevezetés: Ismert tény, hogy a korai anya-gyermek kapcsolat fontos szerepet játszik a csecsemő lelki és szomatikus fejlődésében egyaránt. Így az, hogy az anya miként viselkedik a szülést követő időszaktól kezdve gyermekével, hosszú távú következményekkel jár. Ha az anyánál postpartum blues vagy depresszió alakul ki, ez a szoros anya-gyermek kapcsolat útjában állhat. A vazopresszin (AVP) kulcsszerepet tölt be a szociális viselkedés szabályozásában, az agresszív viselkedés kialakításában, szerepe lehet a depresszió, a szorongásos kórképek kialakulásában is. Célkitűzés: Fel kívántuk térképezni Brattleboro patkányokban, hogy az AVP hiánya befolyásolja-e az anyák magatartását, valamint hogy a postpartum depresszió létrejöttében szerepet játszhat-e.

X I v. M ag ya r N e u r o p s z i c h o fa r m a ko ló g i a i Ko n g r e s s z u s

a cukorpreferencia tesztben, és a depresszió-szerű magatartásukat a kényszeres úszás tesztben követtük. Ezen viselkedésekben szerepet játszó agyterületeket c-fos immuncitokémiával elemeztük. Annak érdekében, hogy kizárjuk az AVP perifériás hatásainak magatartást befolyásoló szerepét, dezmopresszint kibocsájtó ozmotikus minipumpát ültettünk be az állatok egy részének. Eredmények: Az AVP hiányos állatok kevesebb időt töltöttek a kicsinyek gondozásával (nyalogatás/mosdatás), már a szoptatás első napján is jelentősen többet tartózkodtak a fészken kívül, s ez dezmopresszin hatására sem változott. Az indukált anyai magatartás vizsgálatánál nem találtunk különbséget a genotípusok között. A Brattleboro anyák a szorongási paraméterekben alacsonyabb tendenciát mutattak, viszont egyértelműen hedonistábbak és kevésbé depressziósak voltak. Mind a nucleus accumbensben, a medialis preopticus areaban, a paraventrikuláris és supraopticus magokban, mind az amygdalában alapállapotban több sejt volt aktív az AVP hiányos anyákban, s stresszre kevésbé aktiválódtak. Viszont a prefrontalis kéregben, a lateralis septumban, a bed nucleus of stria terminalis-ban, a suprachiasmaticus magban nem találtunk több aktív sejtet. Következtetések: Vizsgálataink igazolták, hogy az AVP hiánya az anyai gondoskodó magatartás zavarához vezethet (melynek oka lehet a medialis preopticus area alacsonyabb aktivitási szintje). Ezzel ellentétben a depresszió-szerű tünetekre – a hímekben találtakhoz hasonlóan – jó hatással volt (mely magyarázható lehet az alacsonyabb stressz-reaktivitással a különböző agyterületeken). Irodalmi adatok alapján valószínű, hogy az előbbi folyamatban a V1a, míg az utóbbiban a V1b receptorok játszhatnak nagyobb szerepet. Ez a tény reményt ad a posztpartum zavarok szelektív befolyásolására AVP agonisták, ill. antagonisták segítségével. Neurobiology, pharmacotherapy and diagnosis of anxiety, affective and psychotic disorders- special focus on personalised psychopharmacotherapy Gabor Gaszner Isle of Dogs CMHT, East London

The nosology and symptom profile of chronic stressrelated mental health disorders (including suicidal behaviour, anxiety, affective and psychotic disorders)


are heterogeneous; as an outcome of psychosocial and environmental factors they are represented in the broad spectrum of schizotypy, hardly fitting the current diagnostic systems. Their genetic background – involving endophenotypes, gene polymorphisms and vulnerability markers – manifest in neurodegeneration versus plasticity through neurobiological, chemical, and cognitive aspects. To achieve personalised psychopharmacology, treatment response and individual side effect profile of psychotropics should be considered. References 1. 2. 3. 4. 5.

Pariante CM, Lightman SL.Trends The HPA axis in major depression: classical theories and new developments. Neurosci. 2008 Sep;31(9):464-8. Heim C et al. The link between childhood trauma and depression: Insights from HPA axis studies in humans. Psychoneuroendocrinology. 2008 Jul;33(6):693-710. Young E, Korszun A.Sex, trauma, stress hormones and depression. Mol Psychiatry. 2009 Sep 22. Leonard BE, Myint A The psychoneuroimmunology of depression. Hum Psychopharmacol. 2009 Apr;24(3):165-75. EUFEST study group. Effectiveness of antipsychotic drugs in first-episode schizophrenia and schizophreniform disorder: an open randomised clinical trial. Lancet. 2008 Mar 29;371(9618):1085-97.

Vezetéstechnika a neuropszichofarmakológiai gyakorlatban Gaszner Péter Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest

A Pszichiátriai Világszövetség az utóbbi években hangsúlyosan foglalkozik a pszichiátriai szakma vezetéselméleti kérdéseivel. Ilyen meggondolás alapján hazánkban, de a fejlett országokban is újdonság a vezetéstechnikai ismeretek kutatása a neuropszichofarmakológiában. A fiatal klinikai neuropszichofarmakológusok számára a vezetéstechnika főbb szempontjai: • az alapismeretek elsajátítása • a kutatás, oktatás és klinikai neuropszichofarmakológia triász egységes alkalmazása • neuropszichofarmakológiai hatás erősítése pszicho-szocioterápiával és rehabilitációval • önismereti kurzusok (pl: csoportterápiák, családterápiák, osztályos team megbeszélés, stb) szükségesek a kiegyensúlyozott vezetési megoldásokhoz • hazai és nemzetközi szakmai társaságokban való aktív részvétel

23

absztraktok

Mindezek az ismeretek kutatása segíthet a fiatal alapkutató és klinikus szakemberek érettebb vezetéstechnikai gyakorlatában. Irodalom Ranz és mtsai: Services Research 27,299-312(2004)

Az antipszichotikumok augmentálási lehetőségei Gazdag Gábor Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet, Addiktológiai és Pszichiátriai Ambulancia, Budapest

Az antipszichotikumok elsődleges alkalmazási területe a szkizofrénia spektrumba tartozó zavarok kezelése. Előadásomban az ezen betegcsoportnál, az antipszichotikummal folytatott monoterápiára egyáltalán nem, vagy csak részben reagáló szkizofrén betegeknél a hatás fokozása érdekében alkalmazható terápiás lehetőségeket tekintem át. A terápiás szokások felmérésére irányuló vizsgálatok alapján a leggyakrabban alkalmazott stratégia egy második antipszichotikummal való kombinálás. Mivel ilyen irányú randomizált, kontrollált vizsgálatok eddig nem történtek, az esettanulmányok, illetve retrospektív naturalisztikus vizsgálatok megfigyelései alapján lehet csak bizonyos tanulságokat levonni. További augmentálási lehetőséget jelent egy másik gyógyszercsoportba tartozó szerrel való kombinálás. Ilyen kombinációban leggyakrabban a fázisprofilaktikumok jelennek meg, különösen olyan esetekben, amikor valamilyen ciklicitás figyelhető meg a betegség zajlásában. Végül a farmakoterápiás kombinációk mellett további augmentálási lehetőség az ECT kezelés párhuzamos alkalmazása is. Az előadás végén megkísérlem a gyakorló klinikusok számára összefoglalni jelenlegi ismereteink alapján a javasolható augmentációs stratégiákat. Tourette szindróma gyermekkorból kinőve

netre. A jellemző módon gyermekkorban kezdődő tünetegyüttes jelentős része felnőttkorra eltűnik, vagy minimálisra redukálódik, de az esetek mintegy 20%-ánál a fennmaradó tünetek jelentős funkcionális korlátozottsággal járnak. Tapasztalataink egyrészről a korábban a Vadaskert Kórházban gyermekkorban diagnosztizált és felnőtt korig követett fiatalok, részben a felnőttként ambulanciánkon újonnan jelentkező kliensek beszámolóiból származnak. Gyermekkorból kinőve a párválasztás, szakmaválasztás és a családalapítás kérdései kerülnek előtérbe a betegséggel való küzdelem újabb állomásaként. Az időben felismert, diagnosztizált és megfelelő pszichoedukációban részesült fiatal lényegesen kön�nyebben veszi az akadályokat, mint azok, akik betegségét gyermekkorban nem ismerték fel, illetve félreismerték, félrekezelték. A felnőtt korba áthúzódó esetekben a komorbiditások kerülnek inkább előtérbe, jelentős funkcionális korlátozottsággal kísérve. Előadásunkban az átmenet nehézségeit esetekkel illusztráljuk. From astrology to psychiatric etiology: The association of season of birth with affective temperaments in a general student population Xenia Gonda1,2, Zoltan Rihmer1, Konstantinos N. Fountoulakis3, Maurizio Pompili4, Gustavo Vazquez5, Peter Erdos6, Mihaly Ormos6 Department of Clinical and Theoretical Mental Health, Kutvolgyi Clinical Center, Semmelweis University, Budapest 2 Department of Pharmacology and Pharmacotherapy, Semmelweis University, Budapest 3 rd 3 Department of Psychiatry, Aristotle University, Thessaloniki 4 Department of Psychiatry, Sant’Andrea Hospital, Sapienza University of Rome, Rome 5 Department of Neuroscience, University of Palermo, Buenos Aires 6 Department of Finance, Budapest University of Technology and Economics, Budapest 1

Előadásunkban áttekintjük a Tourette szindróma és tic jelenségek klinikai, biológiai és genetikai jellegzetességeit, különös tekintettel a hosszú távú kime-

Season of birth is of peculiar interest when studying the effect of environment in the development of several psychological and psychiatric phenomena, since it can be considered an unspecific environmental factor associated with a complex pattern of varying environmental influences especially in high latitudes, such as temperature, photoperiod, and consequen-

24


Gádoros Júlia, Tárnok Zsanett Vadaskert Kórház és Szakambulancia, Budapest


tially behavioural rhythms, nutrition, infections, stress and lifestyle. Periodicity, cyclicity, and annual rhythms (including seasonality) are inherent characteristics of living organisms, and they have been reported for diverse physiological and pathological conditions and phenomena. Season of birth has been considered to be an important element determining personality and illness already in the pre-scientific medical era and this tradition lives on in several contemporary concepts ranging from astrological beliefs to science. Besides an association with personality traits, a significant effect of season of birth on such neuropsychiatric disorders as schizophrenia, unipolar and bipolar major depression, epilepsy and brain tumors was consistently reported in studies. Season of birth was also associated with central monoamine and monoamine metabolite levels in several studies. A relationship between birth season and novelty seeking or reward dependence has been described and confirmed in several studies, however, affective temperaments have not so far been studied with respect to their association with birth season. This would be especially important to invesigate because of the well-known patoplastic role of affective temperaments in bipolar disorders. The aim of our present study was to investigate the possible association between affective temperaments and season of birth in a nonclinical sample of 366 university students, who completed the standardized Hungarian version of the Temperament Evaluation of Memphis, Pisa, Paris and San Diego-Auto-questionnaire. Ordinary Least Squares regression was applied to explain the relationship between TEMPS-A subscale and birth season of the respondents. We found a significant association between temperament scores and birth season in case of the Hyperthymic, Cyclothymic, Irritable and Depressive temperaments, while no significant results emerged for the Anxious temperament. Our results support the evidence that there is a strong association between season of birth and personality, extending the results to affective temperaments as well. Furthermore, our results are in line with clinical observations concerning the seasonal variation of onset and hospitalization due to affective episodes. This is especially important, since affective temperaments are conceived as the subaffective and subclinical manifestations of major and minor affective disorders indicating a risk for the development of these disorders and also exerting a possible patoplastic effect, thus our results also have clinical significance.


A VEGF -2578C/A polimorfizmusa és a hangulatzavarok asszociáció elemzése Halmai Zsuzsa1, Döme Péter1, Székely Anna2, Nemoda Zsófia3, Lazáry Judit1, Gonda Xénia1, Faludi Gábor1, Sasvári-Székely Mária3, Keszler Gergely3 Semmelweis Egyetem, Kútvölgyi Klinikai Tömb, Klinikai és Kutatási Mentálhigiénés Osztály, Budapest 2 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pszichológiai Intézet, Budapest 3 Semmelweis Egyetem, Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézet, Budapest

1

Bevezetés: A vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) mint a kardiovaszkuláris rendszerben számtalan hatást kifejtő citokin ismert. Az utóbbi években egyre több adat gyűlt össze, melyek arra utalnak, hogy a VEGF – mely számos központi idegrendszeri struktúra különböző típusú sejtjeiben expresszálódik –, szerepet játszhat a depresszió patogenezisében is. A VEGF gén a 6p21.1 régióban kódolódik, és számos polimorfizmusa ismert. Ezek egyike a promoter régióban elhelyezkedő -2578C/A (rs699947), mely egyes adatok szerint hatással van a fehérje expressziójának mértékére. Eddig két munkacsoport vizsgálta ezen SNP és a depresszió rizikója közötti lehetséges ös�szefüggést – eredményeik azonban ellentmondásosak. Célkitűzés: Jelen vizsgálat célja egyrészt a VEGF -2578C/A SNP genotípus eset-kontroll vizsgálata, másrészt a genotípus hatásának vizsgálata a HADS kérdőívvel mért depressziós és szorongásos tünetek súlyosságára a különböző betegalcsoportokban (MDD, BP). Módszer: A vizsgálat jelen szakaszában 145, a bevonáskor a DSM-IV szerint diagnosztizált major depres�sziós epizódban szenvedő beteg (MDD=84, BP=61) vett részt, akiktől fájdalommentes módszerrel vettünk DNS mintát és felvételre került a HADS kérdőív is. A genetikai analízis valós idejű PCR technika alkalmazásával történt. Eredmények: 1. Sem a teljes betegcsoport, sem az egyes alcsoportok (MDD és BP) genotípusgyakorisága nem különbözött szignifikánsan a kontrollcsoportétól. 2. Az MDD-vel diagnosztizált csoportban azok a személyek, akik nem hordozzák a C-allélt, szignifikánsan magasabb pontszámot értek el a HADS depresszió alskáláján.

25

Előadás- és poszterkivonatok

Recommend Documents