VICISSITUDINES (El készület Isthvánffy Miklós Historiaeja kritikai kiadásához)
Doktori értekezés
Témavezet : Kulcsár Péter d. sc.
Készítette: Nagy Gábor
Irodalomtudományi Doktori Iskola vezet : Kabdebó Lóránt d. sc. ME BTK, 2005.
TARTALOMJEGYZÉK
AZ ÉRTEKEZÉSR L
2
A HISTORIAE KELETKEZÉSE
5
AZ ALKOTÓI SZÁNDÉKRÓL A HISTORIAE FORRÁSAIRÓL A KELETKEZÉS IDEJÉR L A négy epitomé keletkezésér l A HISTORIAE KIADÁSAIRÓL, UTÓÉLETÉR A KÉZIRAT
L
7 13 18 25 33 39
A F SZÖVEG LEÍRÁSA Szerz sége A SZÉLJEGYZETEKR L AZ ÁTÍRÁS ALAPELVEIR L NÉHÁNY NYELVI BIZONYTALANSÁGRÓL A MUTATÓRÓL
39 45 49 53 65 67
IRODALOMJEGYZÉK
69
TEXTUS
74
LIBER PRIMUS LIBER SECUNDUS LIBER TERTIUS
74 94 120
SUPPLEMENTUM
141
DEDICATIO MARGINALIA Liber primus Liber secundus Liber tertius
141 143 143 145 147
INDEX NOMINUM
150
ANNOTATIONES CRITICAE
158
TEXTUS Liber primus Liber secundus Liber tertius SUPPLEMENTUM Dedicatio Marginalia
159 159 163 167 171 171 172
Liber primus Liber secundus Liber tertius
172 173 174
ÖSSZEGZÉS
175
ZUSAMMENFASSUNG
177
1
Tu patriae, illa tuis implebit secula factis, Tu patriae, illa tuis vivet in historiis. (Balásffi Tamás)1
Doktori értekezésem témája a kora újkori magyarországi történetírás kiemelked alakjának, Isthvánffy2 Miklósnak a magyar története. Jelent sége abból adódik, hogy a Historiarum de rebus Hungaricis libri XXXVIII cím alkotásnak nincs kritikai kiadása.3 Emiatt sem forrásainak olyan feltárása nem születhetett meg, amilyet Kulcsár Péter készített el Bonfini decasaihoz, sem pedig modern és teljes magyar fordítása.4 Mind e hiányok nehezebbé teszik XVI. századi történelmünk (közel) egykorú megítélésének5 elemzését, valamint annak vizsgálatát is, hogy miként hatott Isthvánffy és m ve az utókorra. A Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok keretében a Historiae kritikai kiadásának el készítésén dolgozom. Ennek, valamint választott doktori programom, a Szövegtudomány
1
A Historiae szerz jér l megemlékez kortárs boszniai püspököt idézi PRAY Annales, IV., p. 8. 2 Az nevét is sokféleképp írják, mivel azonban a Historiae autográf kéziratában általában az Isthvanffius, az Apparatus historicusban pedig (lásd a szöveg szerz ségér l írtaknál) az Isthvanffy alak található, ezt használom én is. Így használja kétszer is a nevet Martinus Brenner Révai Ferencnek írt levelében az 1543. évi Bonfini-kiadás elején. 3 Kiadásaihoz lásd a 87., a 88. és a 89. jegyzetet, a kritikai kiadásra irányuló szándékról a 114. jegyzetet! E tekintetben is hasonlítható Isthvánffyhoz a XVI. században szintén virágzó történetírású Erdély Padovát egy generációval kés bb megjárt Szamosközyje, akinek történeti maradványai – Bocskai testamentuma ellenére – csak Szilágyi Sándornak köszönhetik megjelenésüket, ám teljes és kritikai kiadásuk valamint modern és teljes fordításuk nincs. 4 THALLYAI Pál 1628–1633 között készítette el fordítását, amely most jelent meg a Balassi Kiadónál, inkább kora újkori magyar nyelvemlékként érdekes, nem helyettesíthet modern fordítást. Teljes még a VIDOVICH Györgyé 1867– 1871-b l, de JUHÁSZ László részleges fordítása is lassan félszáz éves lesz. 5 Ehhez adalék: NAGY, Szapolyaiak.
2
jellegének megfelel en értekezésemben a Historiae textológiai bemutatására is vállalkozom. El ször a Historiae keletkezéstörténetével foglalkozom. Az alkotó szándéka egyértelm , ám a forrásai még feltáratlanok. A leginkább bizonytalan azonban nem ez, hanem az, hogy mikor írta m vét Isthvánffy és hány könyvb l állt. Ezt követ en bemutatom azt a kéziratot, amely az I–XX. könyv szövegét tartalmazza (jele a továbbiakban A). Állást foglalok ennek szintén vitatott szerz sége kérdésében, majd ismertetem átírásának alapelveit. Mintaként közlöm Historiae I–III. könyvének szövegét, amit az ajánlásé egészít ki és a három könyvben található, általában más kezekt l származó marginalia. Mindezen egységekhez szövegkritikai jegyzetek kapcsolódnak, valamint latin nyelv
névmutató6 a
szöveghez. Annak, hogy éppen e részt választottam, alapvet en két oka van. Az els a már említett kézirat léte, a második pedig az, hogy a szöveg gondozását megkönnyítheti a források ismerete. Márpedig az I–III. könyv azért is alkot tartalmilag egységet (II. Ulászló kora), mert a forrása lényegében egyetlen m , Bonfini magyar története (amint azt például a két szöveg egybevetése7 is igazolta).
6
A Névmutató tartalmazza az összes megnevezett fejedelem uralmának idejét, a méltóságvisel k esetében pedig az általam eddig fellelt adatokat. A részletes tájékoztatást nem tartottam feladatomnak, mivel pedig az adatok nem önálló archontológiai kutatás eredményei, az Irodalomjegyzék után külön közlöm, mely m vekb l gy jtöttem ket egybe. 7 A decasoknak a Historiaeba való átkerüléséhez lásd NAGY, Bonfini. A Historiae kéziratának abban az írásban megadott lapszámai öttel magasabbak a most közölt eredetinél, mert akkor még a feltehet en Holub József kezét l
3
Ez az egyik oka is annak, hogy e három könyvhöz tárgyi jegyzeteket nem készítettem.8 A mai olvasó egyébként sem Isthvánffy m véb l akarja megismerni a Jagelló-kort, amiket pedig a szerz
fontosnak tart felidézni (például a hatalom
gyakorlásának technikája vagy a megszerzésére irányuló ambitio), azok értésében nincs szerepe annak, hogy Szapolyai István melyik évt l viselte a nádori méltóságot, tényleg, amint Isthvánffy írja, a Fehérvár és Veszprém között félúton lev
Bathorca faluban
lábadozott-e II. Ulászló a dizentériából s nem Palotán (a mai Várpalotán), vagy milyen okait ismerjük mi a L rinc herceg ellen vívott háborújának.
származó, a Múzeum kézirattárában rápecsételttel megegyez számozást alkalmaztam. Lásd a 102. jegyzetet! 8 A szerz saját korát felidéz részek tárgyi jegyzetekkel való ellátása is felettéb kérdéses vállalkozás. Roppant méret tudásanyag kellene hozzá, s mekkora lenne a terjedelem, ha a jóval kisebb Thuróczy-krónika esetében is Mályusz kommentárjai jelent sen meghaladják az eredeti szöveget?
4
A HISTORIAE KELETKEZÉSE
Kisasszonfalvi Isthvánffy Miklós (1538. december 8.–1615. április 1.; 1582-t l báró) életútjának majdnem egésze a tisztség- és méltóságviselések,9 a diplomáciai küldetések10 vagy akár az Illésházi-per 11 miatt is nagyjából ismert, több helyütt elolvasható.12 9
1558-tól vagy 59-t l notarius, tíz év múlva secretarius a kancellárián, 1578ban királyi tanácsos, 1581–1582-t l locumtenens palatini in iudiciis, 1585-t l Sopron város kapitánya, 1598-ban pedig már magister ianitorumként említett. A MOE-ben Isthvánffyra vonatkozó adatokat szórványosan lehet találni. 1592ben például a magyar királyság tízezer magyar forintot szavaz meg Szlavóniának a védelemre, deputátusai Illésházy és Rákóczi Zsigmond lesznek, Szlavóniáé Isthvánffy. Szlavónia még 1597-ben sem kapta meg a teljes összeget. 1596. január 11-én iktatja be az új bánokat Rudolf nevében. Egy 1597 nyarán kelt emlékeztet szerint négy falvát elvette t le Herbenstain generális kett t alkapitányának adva bel lük (VIII., 543. o.). 10 Isthvánffy tagja a III. János svéd király fiát és örökösét, Zsigmondot királyukká választó lengyelek fogságába jutott trónkeres , Habsburg Miksa herceg szabadulásáról tárgyaló küldöttségnek (1588–1589). Szuhay Istvánnal és az 1596 óta indigena (LXI tc.) Pezzennel együtt Rudolf biztosa 1598-ban Erdély átvételekor, ezen útja során megköti Mihai Viteazullal még a tîrgovi tei szerz dést is. Tagja a hosszú háború végén a Zsitva torkolatánál a törökkel tárgyaló keresztény delegációnak (1606). HOLUB József részben Cornazzani parmai követ jelentése alapján azt is állítja (Istvánffy, 29. o.; a jelentést magam is megnéztem), hogy Isthvánffy 1596-ban Kutassival valamint csehekkel és osztrákokkal együtt tagja a lengyelországi követségnek. A Historiae XXX. könyvében, a 689. oldalon azonban ez olvasható: Ivere Iohannes Cutassius, Iauriensis et Andreas, Vratislaviensis episcopi, Iohannes Horinstanius, Adamgallus Poppelius et Iohannes Iovius… (A Historiaera a XXI. könyvt l kezd en mindig az els , 1622-ben Kölnben megjelent kiadás oldalszámával hivatkozom, aminek a jele a továbbiakban C. A többi jelenleg ismert kiadás ennek rontott utánzata.) 11 Lásd ehhez KÁROLYI, Okiratok. Az iratokból látszik, Isthvánffy sokáig állhatatosan megtagadta s ezzel akadályozta törvénytelen ítéletlevél kiadását. Hogy azt végül mégis mint locumtenens officii palatinalis in iudiciis kibocsátotta, nem menti, csak magyarázza a pár nappal részleges bénulása után tett nyilatkozata: …se non negare … praedictas literas adiudicatorias sententionales contra leges et consuetudines regni … ipsum expedire et extradare coactum fuisse. (II. Mátyás Illésházy özvegyének, Pálffy Katalinnak 1611. március 21-én írt leveléb l, KÁROLYI i. m. II., 328–330. o.) Számomra ebbéli ténykedésének erkölcsi mélypontja az Unverzagtnak 1603. november 6án (ekkor, az Illésházy menekülése utáni harmadik napon írja alá az ítéletlevelet is) írt levél, mert ebben kitér birtokigényeire – tudni kell azonban, hogy a nádor az ország rendes bírájaként jogosult volt az általa elítélt birtokainak egy részére. Szerepét részletesen ismerteti HOLUB Istvánffy, 33–39. o., jobbára KÁROLYI kutatásaira hivatkozva, de több forrással és nem Illésházy, hanem Isthvánffy személyére összpontosítva. 12 Alapos életrajz található például HOLUB Istvánffy, 13–44., valamint (a genealogiára is kitérve) HOLUB Turul, 112–123. oldalán. HOLUB Carmina, p. III–V. kitér a nagyapa, István, valamint az édesapa, Pál életére, továbbá
5
Az életére vonatkozó adatokhoz magam jelenleg csak két adalékot tudok hozzátenni néhány, a brnoi levéltárban talált feljegyzés alapján. 13 Sajnos alig tudni valamit élete utolsó 5–6 évér l, pedig, mint alább is megmutatkozik, ezek ismerete b víthetné a Historiae keletkezésével kapcsolatos tudásunkat.
ismerteti a szerz életér l és m veir l addig megjelent irodalmat is. Hármójuk humanista pályájának vázlatát adja BERLÁSZ Istvánffy-könyvtár, 212–214. o., Miklós életér l részletesebben BARTONIEK Istvánffy, 341–344. o. A családról még: NAGY Turul, 111–116. o. 13 Az egyik Isthvánffy kedvelt Vinicéje birtoklásával kapcsolatos. Az alábbi adatcsoport szerint ezért ismételten pereskedés zajlott a Révaiakkal. Gyulai Gergely még 1506-ban állt be a pálosokhoz: Adoptio Gregorii de Gyula in confraternitatem S. Pauli primi eremitae (Moravský zemský archiv v Brn , G 152, 4 90v), ekkor a pécsváradi káptalan el tt egyezség is született ratione castri Vinnicze et Trakostyan in Varasdiensi et castelli Dubovetz in Crisiensi [comitatibus] (90r). Ennek a Gergelynek egyik leánya, Barbara a nagy Révay Ferenc felesége, 1528-as évszámmal ellátott feljegyzések szerint pedig már arról értesülünk, hogy Erzsébet és Katalin nev testvéreivel együtt perel Gyulai János örököseivel, hogy új osztása történjék az említett kastélyoknak. Például: 1528: Adjudicatoriae sententionales pro parte Andreae filii et Barbarae Francisci de Reva, Elisabethae vero Francisci Horvath filiarum Gregorii de Gyula contra haeredes Ioannis de Gyula ratione divisionis castrorum Vinicze et Trakostyan et castelli Dubovecz. (ugyanott, fasciculus secundus, 88r) 1551-ben aztán megegyezés született, amit a király jóváhagyott (82v). Ezzel még nem ért véget a bonyodalom: 1567-ben Révai Mihály, János és Ferenc Gyulai Gergely többi örököse nevében tiltakozik contra abalienationem, venditionem et collationem castrorum Vinicze et Trakostyan ac castelli Dubovecz (87v), ám az utolsó adat már az elrendezésé: 1568: Ratificatio Francisci de Reva ratione concordiae illius, quam Ioannes de Reva praetextu castri Vinicze et castelli Dubovecz cum magnifici olim Ioannis Gyulaj senioris generationis hominibus inivisset. (90r) Az említett birotokok Gyulai Hedvig fiához, Isthvánffy Miklóshoz kerülnek, viszont már nem világos a nemzedékrend. NAGY, Turul 113. szerint ugyanis Hedvig a volt jajcai kapitány, Gyulai János leánya, Holub pedig (nyilván Isthvánffy alapján) azt írja, a család magszakadása 1567-ben [ifjabb] Jánosnak, Isthvánffy anyai nagybátyjának halálával következett be. Az évszám illeszkedik az idézett feljegyzéshez, eszerint tehát Hedvig és az utolsó János testvérek. Csakhogy 1550-b l származó feljegyzés szerint Révai Ferenc és Gyulai Barbara fia, Mihály contra Ioannem filium Stephani filii Ioannis senioris de Giula (90r) pereskedik! Bonyolítja a dolgot, hogy az egyik 1567-es dátumú feljegyzés szerint a három Révai-testvér magnifici condam Ioannis filii condam Stephani filii alterius olim Ioannis de Reva fratris scilicet carnalis Gregorii de Gyula özvegyével tárgyal. A Gyulaiak nemzedékrendje pontosan nem ismert, lehet, hogy e bejegyzés de Reva alakja elírás a de Gyula helyett, így értelmet nyer a frater carnalis is (a kifejezés általában az azonos apától, de különböz anyától származó testvéreket jelöli). Az Isthvánffyt érint másik bejegyzés korszer , azért engem meglepett: 1594ben Thurzó Elek özvegye, Zrínyi Barbara tiltakozik contra Nicolaum Istvanffÿ locumtenentem palatinalem, quod ex arce Scepusiensi et pertinentiarum (!) eiusdem exturbata sit. (G 152, Elenchus documentorum familiae Thurzonis de Bethlenfalva, 208r)
6
A Historiae bármilyen vizsgálatakor hasznos foglalkozni azzal a három kérdéssel, miért írta meg a m vét, milyen forrásokat használt fel hozzá és mikor készült el vele Isthvánffy.
Az alkotói szándékról Ismert, hogy a miértre maga többször is felel, így például a Pázmánynak 1605 utolsó napján írt levelében. 14 Pázmány két héttel korábban keser en panaszkodott neki Grazból, mennyi a homály, s t a mese15 történelmünknek a Mátyás király halálával kezd érint k
szakaszára vonatkozóan. Ítélete szerint az ezen id szakot inkább
megvilágítani,
akarták
pedig
az
a
történteket
utóbbi
évek
hamisítani, magyar
mint
történelme
példaérték : „…nullae unquam res Ungarorum ad posteritatis memoriam aptiores, quam hae posteriorum annorum, in quibus mutata omnia et inversa. Quid enim aptius exemplar caeterorum, quam Ungaria ruens, in quo suos exitus contemplentur et saniora
14
PÁZMÁNY levelezése, 5–8. o. „Quantae, Deus bone, tenebrae, imo quantae fabulae in Historia Hungarica a temporibus Uladislai! Legi varios, qui res nostras posteriores attigere, sed ita, ut inficere potius, quam illustrare res gestas voluisse videantur…” (i. m. 4. o.) Meglep en hasonlít BARANYAI DECSI János lesújtó véleményéhez, aki 1593-ban Kolozsvárt megjelent m vében Cicerót magasztalja és egy bizonyos barbár Marcust (bel le lett Kálti Márk, a közlés utóéletéhez lásd KULCSÁR, Baranyai 20. o.), majd így ír: Thuróczy „…ita horrido, barbaro ac poetico sermonis genere usus, ut tenebras potius historiae, quam patriae gloriam suo studio conciliare voluisse videatur. Eius vestigia secuti fuere Petrus Ranzanus et Antonius Bonfinius, homines peregrini, qui tot anilibus fabulis ac rebus exoticis obscurarunt veritatem historiae nostrae, ut dolendum sit aliquem e nostris, qui curam eius rei suscepisset, hactenus inventum non esse. Praesertim cum Ioannes Sambucus, homo, ut nihil aliud dicam, de Historia Ungarica male meritus etiam ea, quae ab illis peregrinis alioqui authoribus vere ac simpliciter memoriae posteritatis commendata fuerant, tam turpiter favore partis alterius corruperit. (Praefatio in Syntagma iuris in: BARANYAI DECSI, LX–LXI. Elítél véleményét idézése nélkül említi BARTONIEK i. m. 255. o., 1. jegyzet.) 15
7
consilia sectentur?”16 Isten, kiált fel, erre a munkára tartotta meg Isthvánffyt jó er ben!17 Isthvánffy válaszában korábbi történetírók hibáit kárhoztatva18 ijeszt megemlíti,
hogy
a
váci
példákat hoz fel tudatlanságukra s püspökkel
(Szuhayval)
gyakran
szánakoztak ebbéli szerencsétlenségünkön is Erdélyben létükkor,19 „…tandem ille … scribendae nostrae historiae munus impulit, quod … amore patriae satis, ut puto, temere suscipiendum existimavi…” Isthvánffy két ével kés bb, 1608. január 27-én ajánlást készít ve elé II. Rudolf császárnak. Pannónia minden másban igen termékeny, 20 egyedül ebben steril földjén nagy hiánya (penuria
16
PÁZMÁNY levelezése, 4. o. Pázmány e levelében nem humanista történetíróért lelkesedik, hanem egy franciáért, …qui nec linguae latinae gnarus erat… (…) Scribit res, quas vidit, quibus interfuit, quibus praefuit; concilia, fines, exitus, artes, fraudes suorum, aliorum fideliter persequitur. (Philippe de Commynesr l, akire ez az utalás vonatkozik, lásd: CSERNUS, 110–127. o.) Azért a fideliter sem abszolutum, …vera dicere non semper e re dicentis – teszi hozzá Pázmány, ha Isthvánffy esetleg néhány nevet szeretne elhallgatni munkája során, quid impedit? Az övét l eltér történetíró-kép található BARANYAI DECSI idézett Praefatiojában: „…ut mea quidem fert opinio, ad perfectionem antiquitatis nostrae hoc desideratur, ut collatis omnibus omnium in hoc genere scriptorum monimentis ac fragmentis universa rerum Ungaricarum historia vere, breviter ac pure, inde usque a primordio ad hanc nostram memoriam in unum quoddam corpus ac breve compendium redigatur et quidem redigatur a nostratibus, ne semper accersita peregrinorum industria, nostram orbi accuset infantiam ac negligentiam plus quam certe barbaram.” (LXI) 17 …viridis illa senectus in hoc ipsum a Deo servata videtur… Vergiliusra emlékeztet kifejezés, aki a feledés és az élet világa között közleked Kharón alakjának megjelenítésekor írja: cruda deo viridisque senectus. (304. VI. Aen.) 18 Még paduai magistere (a Baranyai Decsi által is kárhoztatott) Zsámboki (doctus sane alias homo) sem mentesíthet , aki engedetlenségével a sapientissimus fejedelem, István lengyel király haragját is magára vonta. 19 Báthory Zsigmond egy 1597. december 23-án Prágában kelt titkos egyezményben ismét lemondott az uralomról. Ennek nyilvánosságra hozatalára az után került sor, hogy Rudolf biztosai (Szuhay, Bartholomaeus Pezzen valamint a küldetést nem vállaló Nádasdy Ferenc helyett Isthvánffy) tavasszal megérkeztek Erdélybe. 20 Nem is a teheteség hiányzik, hanem a m vel( d)és: …nec ingeniorum, nisi cultus abesset… A XV. században a hazánkról, mint az ért latinság gazos parlagáról író Vitéz János (aki magát is „..e parlag neveltjének…” tudta) még
8
atque etiam inopia) van, amint megfogalmazza, az írás azon nemének, …quo res ab summis imperatoribus domi forisque gestae immortalitati consecrantur. Így el deink cselekedetei az utókor sérelmével (posteritatis iniuria) homályban maradnak. Ezen nem változtat az sem, hogy némely külföldi honestissimo suscepto labore írt pannon kortörténetet. Itt ugyanis az el bb idézett levél elemei közül megismétl dik a külföldi szerz k kárhoztatása: ábrázolták
mintegy
figyelmetlenségb l másoknak.21
cselekedeteinket
megtéveszt en Felidéz dik
a
hazaszeretet s az id s kor is, Szuhay alakja azonban már nem jelenik meg: „…bonae conscientiae suasu ac summo erga patriam amore studioque, ut eius pericula magis in aperto essent, hac ingravescente aetate mea quamquam imbecillitatis meae conscius mihimet imperavi, ut, quae … evenere, literarum monumentis commendarem.” E változásban szerepe van az írói öntudatnak, de lehet annak is, hogy a szerz által nagyra becsült, 22 váciból közben
„…nem annyira a m ves kezek hiányát…” panaszolta, mint a gyümölcseiét a leveleit kötetbe rendez Pál f esperesnek. (in: Magyar humanisták, 65–66.) 21 …in re uberrima et copiosissima usque adeo carptim et per compendia ac intervalla quaedam eo munere perfuncti, ut aliud quasi agendo per transennam aliis eas ostendisse censeri queant. (1v) A levelet, mint az ajánlás forrását említi BARTONIEK is (i. m. 341.), kapcsolódó jegyzetében (362. o., 7. j.) azonban az ajánlás szövegét némileg másként idézi, noha is az A-t használja. 22 Szuhay tekintélyér l a Pázmánynak írt levélben is megemlékezik („…qua apud me plurimum semper valuit…”), még készül m ve kiadását is függ vé teszi véleményét l („…ut eius in publicum edendae potestatem consilio domini Agriensis, paternitatis vestrae ac sui similium integrum mihi reservem…”), a Historiaeban is elismer en ír róla. BARTONIEK ki is emeli (i. m. 353. o.), hogy vében a birtokperekért Isthvánffy csak Unverzagtot teszi felel ssé. A XXXIII. könyvben a 798. oldalon Illésházi és Joó kapcsán tényleg így olvasható: „…Lupus Unferzagtius, camerae, seu aerario praefectus utriusque bonis et fortunis avide inhians, ut iis per auctionem divenditis aes alienum publicum, quod creditoribus et Lazaro imprimis Henquelio, praediviti mercatori debebatur, vel cum iniuria et acerbitate aliorum dissolveret, convento caesare,
9
egrivé lett püspök (és kamarai elnök) népszer tlensége hírhedt23 a protestánssá lett királyságban. Mindaz, amit Isthvánffy saját m ve tartalmáról, nyelvezetér l és várható fogadtatásáról az ajánlásban ír („…non piguit vel rudi et incondito sermone tot tantarumque vicissitudinum seriem24 commemorasse eo fine et solatio mihi proposito, ut omnis eiuscemodi labor praetextu summae erga patriam pietatis susceptus, si |2v| non alium laudis fructum ullum, veniae tamen et excusationis locum aliquem apud bonos mortales mereatur.”), szintén megtalálható a már idézett, Pázmánynak írt levele végén.25
quum ob rem pecuniariam, quam fisco ex eorum damnatione obventuram sperabat, scripta utriusque prave detorqueret, eius sententiae auctor fuit, ut Viennam ambo acciti a Matthia principe lata severiore sententia capti custodiaeque traditi bonis et fortunis mulctarentur.” Pár sorral lejjeb azonban megemlítvén mások birtokjogi sérelmét is az összegzéskor egyes számból többesre vált: „Quae omnia ciendis invidiae et impatientiae tempestatibus oportuna ac valida alienandarum voluntatum instrumenta ab aerario praefectis iniecta atque proposita caesar absque discrimine admittebat.” Hogy az ab aerario praefectis kifejezésbe beleértette-e a kamarai elnök Szuhayt, nem tudhatom, de feltételezem. 23 Még a korponai országgy lésen fogalmazódott meg az az igény, hogy a püspököt örökre szám zzék az országból, majd pedig Bocskaiéknak a bécsi pacifikáció cikkelyeit elemz kassai gy lésén a radikálisok el terjesztésében ez állt Szuhayról: „…az oly súlyos gaztett miatt, amit a hazája ellen elkövetett, méltó és jogos lenne, hogy az a ház, amelyikben megszületett, mások okulására alapjaiban romboltassék le és az utókornak emlékezetül oszlop állíttassék, s legyen arra ráírva: itt született a haza árulója, s gyalázatos, aki e helyen házat építene.” – MOE XI. 757. o., latin.) 24 Nemcsak a mi történelmünkben bekövetkez váltakozásokat. Herakleides Jakab moldvai kalandjának (1562) hosszú felidézését például így vezeti be: „Eius belli initia et causas finemque componere enitar, ut vel hinc cuivis multiplices rerum humanarum casus et fortunae in his pro libidine ludentis varietatem intueri liceat.” (XX. könyv, 591r) A fortunát vagy adja Isten – másként hív k szerint a fatum, noha ez a kétségtelen hit Isthvánffynál is dönt az emberi igyekezet kimenetelér l –, vagy nem, ha adja, vagy veszni hagyjuk tunyaságunkkal (otium), vagy nem. A változások megfigyeléséhez kell érzékenységet adhatott Isthvánffynak annak tudata is, hogy nem minden török el l menekül egregiusból lett propalatinus és ianitorum magister. 25 „…in quo rudi ac incondito sermone, nec ullis eloquentiae ornamentis perpolito, sed certo ordine firmisque indubiae fidei fundamentis subnixo satis me assecutum putabo, si illiud paternitati vestrae coeterorumque meae gentis hominum spei et expectationi, in quorum gratiam ingenuum laborem suscepimus, videbitur cum officiose satisfactione respondisse.”
10
Nyilvánvaló tehát, hogy az ajánlásban a török háborúkra való kitérést l eltekintve a Pázmányhoz írt levél megfelel
részei
elevenednek fel. Abban az idézett hely után már csak az elköszönés következett, az ajánlás azonban ismét megszólítja a császárt és a békevágy kifejezésével ér véget: Pannonia „…te duce rectoreque in pristinam splendorem vindicata pace tandem … perfruatur.”26 Meglepetés nélkül állapítható meg tehát, hogy a h katolikus, bárói rangra emelt nádori helytartó a külföld, valamint latinul ért honfitársai számára jó lelkiismerete tanácsára és hazaszeretetb l írja meg, miként okozta Mátyás halála után államunk bukását s majd szétszakítását egyebek között a disciplina militaris hanyatlása, a religio elhanyagolása, az ambitio feler södése, a divina és a humana összekeverése,27 miként pusztul a haza (az ajánlásban: ut eius pericula magis in aperto essent), s mit tesznek vagy nem tesznek Regensburgban, Prágában, Pozsonyban, Gyulafehérvárott stb. uralkodóktól közkatonákig azért, hogy Isten
26
A békére való utalásban lehet némi él a zsitvatoroki egyezmény körüli huzavona miatt. A XXXIV., az utolsó megírt könyv végén ugyanis Isthvánffy így emlékezik Rudolfról: At caesar, quum de induciis cum Turca pactis certior esset redditus, secus, quam putabatur, in eis confirmandis durior et perplexior est inventus. Nam, tametsi aequis et honestibus conditionibus initae esse omnium iudicio viderentur et vincula illa mittendorum quotannis munerum et legati continue Byzantii tenendi onera soluta sublataque essent et viginti anni non modicum mortalis aevi spacium paci servandae destinati, ipse tamen (causae in incerto fuere) tam Christophorum Taifalum … Pragam vocatum apud se detinuit, quam omnem eam pacis ac faederis Turcici tractationem ac confirmationem in longissimum protraxit sic, ut iam ab eorum fine per legatos Comaronii imposito |850| plus annui temporis spacio effluxisset, nec quicquam tamen vel in mittendis legatis, vel inexpediendis muneribus, quae parata erant, effectum sit. 27 Példáit lásd NAGY, Szapolyaiak 198–199. o.
11
segítse
megállítani
a
természetes
ellenség,
a
török28
el renyomulását. Örömmel adja át az emlékezetnek a jó hírnevet, nem hallgat a gyalázatokról – s mindezek közben feltárul el ttünk, mennyire sokrét a sorsok változása (vicissitudines). A Historiae elolvasása újból személyes élményemmé tette Cicero közhellyé lett mondatát a történelemr l.29
28
A török hódítók ábrázolása három idézettel bemutatható. Mivel nem szabad bízni bennük (huic hominum generi ex fraude et mendaco composito nullam fidem dandam experientia doctus reor), ezért tárgyalás helyett a harc a helyes megoldás (cum insolentissimis barbarorum Marte potius iudice et stricits ensibus, quam civili iuris et aequi formula esse altercandum), viszont k is emberek (virtus vel in hoste laudabilis et gloriosa habetur). Tilos azonban az átállás a nem idealizált keresztényekt l a törökhöz (amint ezt a pápai véd k kapcsán bemutatja), ezért sem szeretheti majd Bocskait. 29 Historia est testis temporum, lux veritatis, vita memoriae, magistra vitae, nuntia vetustatis. Lásd ehhez a 97. jegyzetet is!
12
A Historiae forrásairól A miként kérdésére, azaz, hogy milyen forrásokat használt, már ritkán válaszolt Isthvánffy. Kivételként találkozhatni Bonfini (például 3v), Iovius (289v), Tubero (102v), Zermegh (243v), Brutus (XXXI. könyv, 722. o.), Jakobinus János (XXXIII., 796. o.) nevének megadásával. Többször megírja, ha valamit (akár török) annalesben vagy scriptoroknál
nem
talál,30
forrásait
azonban
nem
szokta
megnevezni. Van, hogy általánosan utal mások m vének használatára,31 a quae publicata extant és változatai pedig általában
szerz dések,
törvények
felidézésénél
olvashatók,
megkönnyítve az ilyen források azonosítását. Átolvasta az országgy lési iratokat is.32 Többször utal fel nem használt m nek az ismeretére, például Temesvári Pelbárt említésekor hozzáteszi: cuius sacrae extant lucubrationes (342r). Callimachusról származását és tisztét közölve megemlíti azt is, hogy a várnai história elegantissimus scriptora. Nikolaus Gabelmannról azt tudja, hogy írásához 30
Például annalium scriptores (3v) sem tájékoztatnak arról, kire bízta a hazatér Szapolyai István Bécs védelmét 1490-ben, Frangepán Bernardin árulásáról neque in Turcarum annalibus quicquam … reperire est (49r). 31 Például improsperum Pestani belli successum idoneos ante me auctores sequutus exposui 397r. (A szerencsétlen pesti háború Joachim brandenburgi rgróf 1542. évi borzasztó kudarca, a felhasznált auctorok egyike – ha nem a f – Zermegh János.) Ciprus szigetének elestér l nem írt b vebben, …quod Pannonicas res scribenti id preter institutum foret, tum vero, quod ab eruditissimis Italici generis scriptoribus abunde ea et graviter descripta extare non ignorem. (XXIV. könyv, 514. o.) 32 Például: Exteri quoque nonnulli in Ungaros fuere recepti, ut Scipio comes ab Arco post Martini Gusmani in patriam Hispaniam reditum caesaris cubiculo praepositus cum aliis, quorum nomina in actis comitialibus annotata sunt… (XXI. könyv, 477. o., honosításukról az 1563. évi LXXVII tc. rendelkezett.)
13
személyes
élményt
szerezni
jött
Magyarországra
és
a
mez keresztesi ütközetben33 vagy azt követ en vesztette életét (XXX. könyv, 703. o.). Nicolaus Reusnert követsége kapcsán doctusnak írja (XXIX. könyv, 694. o.), olvashatta is annak 1603ban Frankfurtban megjelent, a magyarországi török háborúk egyegy fejezetét megörökít írásokat tartalmazó szöveggy jteményét. Kitér olyan eseményre is, amelyhez kizárólag okleveles forrással rendelkezik, mert, amint írja, arról az évkönyvek, mint sok másról, hallgatnak.34
A
Szulejmántól
33
Izabellának
adott
diploma
Ennek elbeszélésekor a forrást meg nem nevezve részletesen felhasználja Miksa f hercegnek az ütközetr l készített apologiáját. Ugyanígy jár el például a mohácsi csata felidézésekor Brodarics Conflictusával. 34 A kés bbi II. András egy dalmáciai fogságának helyszínér l: …is locus ubinam sit et a quibus captus fuerit, reticentibus, ut multa alia, annalibus minime constat, sed ex veteri civitatis privilegio factum apparet (233r). Az itt említett oklevelet korábban bemásolta Codex diplomaticusába (lásd a f szöveg szerz ségér l írtaknál, f. 30r. Az okleveles forrás felhasználásához íme egy II. Ulászlótól származó oklevél részlete illetve annak átvétele: Cum metu … periculi … pestilentiae in regno isto Hungariae passim ubique vigentis ad hunc locum videlicet Brodam Hungaricalem incolumitatis nostrae et serenissimorum liberorum nostrorum conservandae gratia nos contulissemus animo quidem non progrediendi, sed hic tamdiu manendi et persevernadi, donec virulentia ipsa pestilentia isthic eliminata et sopita esset, secureque tandem isthuc reverti possemus, et, ut interea ob propinquitatem loci huius ultro citroque negotia quaeque in ipso regno occurrentia facilius et celerius hic a nobis expediti possent, supervenerunt seque nobis obiecerunt tot et tam necessariae causae negotiaque inevitabilia, maxime e ducatu nostro Slesiae, quae nos a proposito nostro priore omnino avocarunt, ingredique Slesiam ipse, nisi eam a nobis perpetuo sequestrare et apertissimis desolacionibus et destructionibus obiicere et penitus pessumdare velimus, impellunt. Sic |142v| igitur tum iisdem ipsis rationibus inducti, tum, quia consideravimus hoc tempore magis, quam ulum posthac alliud huic itineri nostro multis rationibus aptius et convenientius esse eo, quod expeditis tempestive rebus ilius provinciae nostrae celerius tempestiviusque ad negotia regni nostrae Hungariae redire poterimus. Constituimus itaque Slesiam ipsam ingredi et, quanto celerius fieri poterit, rursum una cum serenissimis liberis nostris Deo iuvante regredi iamque … animi nostri deliberationem … Emerico de Peren … palatino notificavimus. Quem et … in locum nostrum solita autoritate et facultate suffecimus … adhibito consilio reverendissimi in Christo patris domini Thomae cardinalis… stb. (A teljes másolat: Cod. dipl. 142r–143r.) A Historiaeban II. Ulászló …versus Moraviam iter fugae simile intendit et in oppido, quod Broda Ungarica appellatur, incolumitatis causa aliquandiu haesit. Illinc proceribus et nobilibus Pannonicis per literas mandavit, ut, quum sibi metu mali morbi e regno exeundum fuisset, se absente in rei publicis
14
ismertetését (feltehet en már említett erdélyi követségére utalva) például így kezdi: quas nos multis post annis vidimus (380v). Forrásgy jtésének kezdete természetesen nem meghatározható, azonban a királyi kancellárián jegyz ként eltöltött évek (1558– 1568)35 erre már alkalmasak voltak. Szóbeli forrást ritkán említ. 36 Az utókor a Historiae forrásainak elemzésével lényegében nem foglalkozott, általában csak a maguktól ért
el zményeket
sorolták a róla írók. Például Kerékgyártó szerint az 1551 el tti id szakra Bonfini, Dubravius, Tubero, Brodarics m vét, az 1552. évhez Tinódit, Szigetvár 1568. évi (!) ostromához pedig Budinát használta meg Forgáchot, ismerte továbbá még Laziust, Ioviust és Zermeghet.37 Fodor Henrik doktori értekezése kimondottan a II. Ulászló
korát
megörökít
rész
forrásainak
felkutatására
vállalkozott.38 A forrásokat csodálatos ismeretanyag birtokában sorolja Bartoniek Emma, aki arra is ír példákat, miként használta fel azokat administratione Emerico Perenio palatino et Thomae, cardinali Strigoniensi obtemperarent. Se quidem in animo habuisse ne ulterius proficisceretur, emersisse tamen negotia gravioris momenti in Silesia, quorum causa cum liberis carissimis Vratislaviam quamprimum ire cogatur. (IV. könyv, 99r) 35 A Balásffi közlése alapján számított adathoz lásd HOLUB, Isthvánffy 18. o., 1. j. 36 Például a schmalkaldeni háborúban vitézked magyarokat: Non sum nescius hunc capti Saxonis adversae fortunae casum aliter ab alis tradi, sed ego a nostris, qui bello interfuere, hunc, quem dixi, narrari satis memini. 37 KERÉKGYÁRTÓ, 330. o. 38 Írása azonban igen megbízhatatlan, mert állításai durva tévesztéseket tartalmaznak. Például szerinte Isthvánffy „Leithabruck feladásával kapcsolatban Tarczy János várkapitányról a legmelegebben emlékezik meg.” (10. o.), holott az I. könyvben ez olvasható: „…Iohannes Tarcianus, e Tarcia superioris Pannoniae familia |6v| nobili et honesta oriundus sed inefficacis vir ingenii oppidum Pruccum a ponte ad Laitam flumen denominatum supina sua incuria ac clancularia Germanorum fraude amisit.” Vagy: „…Héderváry Miklós és fiának megöletése … Bonfinin alapul.” (17. o.), pedig Isthvánffy az apát cum filio adolescente captumnak nevezi (25v). Dolgozatát SINKOVICS István röviden és tapintatosan értékelte a Századokban.
15
Isthvánffy a Historiae írásakor.39 Berlász Jen szerint a Historiae kimutatható forrásai többek között40 Bonfini, Brutus, Szerémi, Tinódi, Verancsics Antal, Zermegh, Szamosközy, Tubero, Sanudo és Szeád Eddin. A szerz könyvtárának nyomait kutatva kés bb Zágrábban újabb Isthvánffy-kolligátumot talált. A Historiae írója ebbe másolta be többek között Baranyai Decsi leírását a szináni háborúkról, János király több, a Historiaeban is felidézett levelét, de megtalálható benne Szamosközynek a hozzá és Szuhayhoz írt, történetfilozófiai szempontból kiemelked jelentése is. 41 A jelenleg utolsó, részleges magyar fordításhoz bevezet t írva Székely egyebek mellett Thuróczyt, Bonfinit, Brodaricsot, Zermeghet, Brutust, Tuberót, Joviust, Forgáchot említi a szerz forrásaiként.42 Más korabeli szövegek kiadásánál utalnak az adott nek az Isthvánffyéval való kapcsolatára, például Tinódi esetében Szakály újból megállapítja, hogy a Historiae vonatkozó része lényegében kivonatolt Chronica,43 stb.
39
Lásd i. m. 348–351. o., különösen a lábjegyzeteket! Figyelemre méltó, hogy a két évszázadot felölel , több tucat szerz t bemutató, a névmutató és a kiadó bevezet je nélkül 548 oldalas m b tizede Isthvánffyval foglalkozik. 40 A szövegvizsgálat eredményét l függetlenül is feltételezi egy Isthvánffykönyvtárban Ransanus, Brodarics, Budina kiadásának, továbbá Baranyai Decsi, Zsámboky, Dudith, Radéczy, Liszthy, Heresinec Péter, Pázmány, Szuhay, Balásfy Tamás némely feljegyzésének meglétét, hozzátéve, hogy ennél jóval vebb anyagra utal, hogy az Isthvánffy-kódexekben Verancsics Faustus, Wurffel, Bocatius, Gregoriáncz, Szentgyörgyi Gábor írásának másolata olvasható. A Historiae létrejöttében mindenképpen részes m vek felsorolása: BERLÁSZ i. m. 226–227. o. 41 Ezen anyag összegy jtése is az 1598. évi erdélyi követséghez köt dik tehát. A kéziratgy jtemény tartalmának ismertetése 1987-ben újból megjelent Balázs Mihály és Monok István megjegyzéseivel kiegészítve. Jelenleg a szövegek másolatának megszerzésére törekedem. 42 SZÉKELY, Istvánffy történetírása 28–29. o. 43 SZAKÁLY, Tinódi 40. o.
16
Gunst Isthvánffy m vét feltehet en nem olvasva Bartoniek megállapításait veszi át.44 Utoljára Benits szintén (de bevallottan) Bartonieket követve úgy fogalmaz, hogy Isthvánffy m ve a hazai és külföldi elbeszél forrásokon és saját kutatásain alapul. 45 Adalék forrásai feltárásához annak elemzése is, miként építette be a Historiaeba Apparatus historicusa és Codex diplomaticusa anyagát.46 Magam eddig Bonfini decasai vonatkozó részét, Brodarics Mohács-leírását, Tubero és Zermegh írását, Verancsicstöredékeket,47 valamint a két említett kódex anyagát vetettem egybe a Historiae szövegével (s megtaláltam az abban olvasható, a vasat rézzé órák alatt átalakító vizek forrását Ransanusnál). Külön kutatás feladata a m ben fellelhet
rengeteg antik
reminiszcencia48 egybeszedegetése. 44
GUNST, Történetírás 78–81. o. Például Isthvánffy kéziratgy jteményében találni „…a saját munkája els húsz könyvének (1526-ig) a másolatát, amelyet mással készíttetett, de maga javítgatott.” Lásd a 114. jegyzetet! 45 BENITS, Thallyai-bevezet 8. o. Az ugyanitt olvasható 5. jegyzetben azonban csak Zsámboky, Zay, Brodarics, Zermegh, Tinódi illetve Brutus, Forgách Ferenc és Baranyai Decsi m vét sorolja fel, mint az Isthvánffyét megel ket. 46 Utóbbiban ráadásul többször találkozni Isthvánffy saját kez széljegyzetével is: habetur apud me in specie vagy quas in specie habeo. Az Apparatus felhasználásához lásd péládul NAGY, A váci püspök. 47 Rájöttem, hogy Isthvánffy nemcsak az érsek történeti maradványait használta, hanem a levelezését is. A Historiaeban például Fráter György származását felidézve nem Verancsics kommentárjainak mondatai, hanem az akkor váradi püspöknek 1545-ben Verancsicshoz írt sorai idéz dnek fel: Ex nobili et antiqua stirpe dominorum Croatiae sum oriundus, patria mihi est Kamychaz insigni arce celebris. Patrem habui Gregorium Wthysentih, matrem vero Annam, ex veteri et nobili prosapia Marthynusevitiorum natam. (Fráter) Verancsics hol átalakítja a szerkezeteket (Nobile utriusque parentis et juxta vetus genus…) és megváltoztatja a kifejezéseket is (Natus est Georgius Utissenius…), hol szó szerint vesz át (insigni arce celebris). Isthvánffy szóhasználatával (nobilis, oriri) és grammatikájával (ablativus, participium) is az eredetit követi, rövidítve: Is igitur in mediterranea Dalmatiae parte Camissacii honestis ac nobilibus parentibus ortus… stb. Lásd err l NAGY, Verancsics. (Az idézett Fráter-levél és a barátról írt feljegyzések többször is megjelentek, magam mindkét szöveget a Szalay-féle kiadásból vettem: IX. kötet, 183–185. o., ill. I. kötet 16–34. o.) 48 Például VERGILIUShoz: Et iam Argiva phalanx instructis navibus ibat / a Tenedo tacitae per amica silentia lunae / litora nota petens… Invadunt urbem
17
A keletkezés idejér l Arra a kérdésre már, hogy mikor keletkezett a m , azaz mióta készülhetett Isthvánffy a megírására, mikor kezdte el, mikor fejezte be, csak részben ismerve a szerz válaszát az utókor felelt, de többféleképp. Isthvánffy-monográfia híján egyel re kevés adatról tudni: az említett Pázmány-levél 1605-b l; a II. Rudolfnak szóló s az akkor harmincnégy könyvb l álló m vét opus absolutumnak említ
somno vinoque sepultam / caeduntur vigiles… (254–256., 265–266. II. Aen.) – Isthvánffy: Is…, dum luna pernoxisset, castra invadit regiosque somno ac vino … sepultos… Caesis … iis, qui… (66v–67r). A II. könyvben a gyötr királyné alakja (38r: Igitur Beatrix gravi ea cura sauciato animo, cum quiescere … non posset…) Didó kiráyn ére emlékeztet (At regina gravi iam dudum saucia cura / vulnus alit… / multa viri vitus animo … recursat / … / …nec placidam membris dat cura quietem. 1–5. IV. Aen.) LIVIUS természetesen többször felidéz dik (például operae pretium me facturum arbitratus sum 231r, vagy a leuktrai ütközet leírására emlékeztet periculorum otiosos spectatores 241r) A Historiae olvastakor a legtöbbször (bizonyosan kevés szövegismeretem miatt is) TACITUS Annalese jutott az eszembe. Annak I. könyvében Tiberius Nerót a közmegítélés spectatum bello [(3) 4] tartja, István gróf vir omnibus bellis spectatae fidei (2r). Gaiusnak és Luciusnak a közelebb juttatását a hatalomhoz Augustus specie recusantis flagrantissime cupiverat [(2) 3], Tiberius specie secessus [(4) 4] tartózkodott Rhodoson stb.. A színlelés motívum Isthvánffynál is (pl. Werb czy a hatvani gy lésen speciem recusantis praefert 186r), János vajda és hívei pedig állandóan flagrantissimi törnek hatalomra. Tiberius Nero megítélésér l: indicia saevitiae, quamquam premantur, erumpere [(3) 4], János vajdáról: consilia eius occultorum plena scelerum processu temporum … in apertum prorupere. Tiberius Nero alakja II. Ulászló ábrázolásakor is felfelidéz dik: L rinc herceg és társai legy zése után számot akar adni az országgy lésnek tetteir l, ám két püspöke a hatalom érdekeire hivatkozva lebeszéli err l, amiként Sallustius Crispus Tiberiust és Liviát a Postumus Agrippa meggyilkolását végrehajtó centurio megidézésér l [(3) 6]. A clades Derenceniana hírén azért is kesereg Isthvánffy II. Ulászlója, mert úgy tudja, környezete eius dicta et facta in diversum interpretari. E megfogalmazás a Tiberiusszal kapcsolatos szavakat idézi: verba, vultus in crimen detorquens recondebat ([7] 7). Ha jogos e szövegek szóhasználatának összehasonlítása, az azért is lehet, mert az egyik a hatalom m köd(tet)ését mutatja, a másik a megszerzése (illetve ennek megkísérlése) technikájából idéz fel. Kés bb is találhatók természetesen párhuzamok, Haszán pasa 1593. évi veresége elbeszlésének egyik részlete (Cernere erat patentibus in campis vias, qua hostes pugnassent, quave inter fugiendum obversa fronte restitissent et aliquamdiu certamen protraxissent, iacentium cadaveribus in cumulum stratas esse, quosdam adhuc semivivos palpitare, nonnullos manibus et brachiis aut alia corporis parte detruncata petere, ne ulterius tanto in cruciatu vitam producerent, sed crudeli misericordia extemplo trucidarentur. 616. o.) például emlékeztet a teutoburgi csatamez leírására Germanicusék tisztelgésekor.
18
ajánlás 1608. január 27-r l; az I–XX. könyv (szerintem is, amint alább bizonyítani igyekezem, autográf) kézirata 1r lapjának fels margóján olvasható, szintén Isthvánffy kezét l származó dátum: 1600. november 30. (ez általánosan a tisztázat írása kezdetének tartott); valamint a szerz
egy 1605 szeptemberéb l származó
német nyelv levele alább idézend részlete. Arra a kérdésre nem adható még válasz, mikortól készült Isthvánffy történetet írni. Idézett közlését, hogy 1598-ban Erdélyben vette t rá Szuhay, úgy is értelmezhetni, hogy eddigre komoly el készületeket tett, a püspök nyilván olyat biztatott a megírásra, akir l tudta, van már mit megírnia. Isthvánffy Apparatus historicusa I. kötetében például hat, kronologikusan sorolt szöveg található a hosszú háború els
harmadának
eseményeir l. Szerz jüknek Joó Jánost tartom,49 egy részüket viszont Isthvánffy bizonyos változtatással saját kez leg másolta be, az els darabot 1594 sze és 1598 tavasza között.50 Amikor a Historiae II. könyvében el ször említi Ferdinándot, hozzáteszi: Lajos mohácsi halála után …occasionem regni Ungarici invadendi arripuit illudque maximis bellorum tumultibus involvit, quorum necdum finem ullum videmus (33r). Ha ez nem szó szerinti átvétel (ami tapasztalatom szerint nem jellemz rá),
49
Ennek megállapítása is a Historiaeval való foglalkozásom egyik hozadéka. Lásd err l: NAGY, A váci püspök. 50 Hardegghez annak gy ri f kapitányként való említésekor az eredetit másolva beszúrja: tunc, ugyane szövegben Teuffenbach († 1598) nunc kassai generálisságán nem változtat.
19
akkor végeláthatatlan zavarokról 1593 utántól írhat (vagy 1568 el tt, de ez még korai az
esetében).
Milyen forrásból írta meg (szintén a második könyvben) a felfedezéseket ismertet
részt? Ennél ugyanis így fogalmaz: a
portugál trón II. Fülöpre háramlott, …quem hodie regum praestantissimum et potentissimum veneramur. A szó szerinti átvétel ellen most az is szól, hogy másutt is egyidej séggel nevezi a leghatalmasabbnak II. Fülöpöt.51 Nem gondolható az sem, hogy a királya biztosaként Erdélyben tényked
52
s ott Szuhaytól
ösztönzött Isthvánffy éppen a felfedezésekkel kezdi írni magyar történetét, márpedig a spanyol uralkodó 1598. szeptember 13-án, 53 napos haldoklás után meghalt. Ha utóbb írta volna, ismert alapossága miatt feltételezhet , legalább id határozó szóval vagy egy infinitivus perfectust tartalmazó szerkezettel utalna arra, hogy II.
Fülöp
már
halott,
s
nem
nevezné
hodie
regum
potentissimusnak.53 Mégha tehát Isthvánffy-monográfia hiányában egyel re nem tudni is, mikor kezdett e m ve írásához, az mégis látszik, hogy 1593– 51
Például az 1575. évi lengyel királyválasztó országgy lésen a spanyol követ Hispaniae potentissimi regis legatus (538. o.). A XXVIII. könyv elején is a még él királyra használja e jelz t Ern f herceg belgiumi helytartóvá kinevezése kapcsán: „Annuente caesare nec Ernesto pariter detrectante, qui regis potentissimi et propinquitate sibi iuncti rebus plurimum studebant…” (621. o.) 52 Báthory Zsigmond 1598. április 10-én jelenti be Erdélyben a biztosok jelenlétében lemondását az uralomról, lásd ehhez például Isthvánffy hivatalos jelentését (EOE IV. 154–155. o.) vagy Rudolf levelét a pápának (SIMONYI, 206– 210. o.). Isthvánffyék a nyáron még Mihai Viteazulhoz is elutaznak szövetségkötés végett Tîrgovi tébe. Ám Zsigmond augusztusban ismét visszatér, fogságba veti Isthvánffyékat, akik csak szeptember utolsó hetében távozhatnak. 53 E jelenség STARCKnak is felt nt, aki végül arra jut, hogy a m írása „legkés bb az 1590-es években megkezdetett” (63. o.) Kerékgyártó Árpád indoklás nélkül állította, hogy Isthvánffy 1598 el tt kezdte írni m vét.
20
1598 között foglalkozott történeti feljegyzésekkel. Mivel pedig az évek óta s fordulva
söd török–magyar harcok 1593-tól nyílt háborúba a
kereszténység
részleges
összefogása
közepette
váltakozó sikerrel folynak, egyszer en ideje lett olyan m megszületésének, amely a kereszténység itteni véd bástyája küzdelmeinek utolsó száz évét a külföldnek (is) felidézi. 54 A m
befejezésének meghatározása, köszönhet en az ajánlás
keltezésének, egyszer bb. Holub magyarázat nélkül írja: „Res Hungaricas scribere ad a. 1590 aggressus est. Ab excessu Matthiae regis … exorsus a. 1608. iam ad annum 1606. pervenit … et res gestas ab a. 1606. usque ad a. 1613. paucis dumtaxat verbis (in libris XXXV–XXXVIII) complexus est.”55 Benda
Kálmán
összefoglalva
a
Historiae
keletkezésével
kapcsolatos ismereteket arra a következtetésre jut, hogy 1605 végéig a szerz „legfeljebb az 1550-es évekig, azaz a 16. könyv végéig készülhetett el”. Ugyanis az említett, 1605. szeptember 8án,
Vinicén
eredménytelenül
kelt
levelben
igyekezett
Isthvánffy
megszerezni
azt Pálffy
írja,
eddig
özvegyét l,
Fugger Máriától Ascanio Centorio degli Hortensii Commentarii della querra di Transilvania cím alkotását. Ennek meghatározó része Castaldo erdélyi ténykedésének56 ismertetésével foglalkozik,
54
Amiként az ajánlásban már olvasható volt, de rögtön a m els mondatában is: Pannoniae regnum, ex quo Christianam religionem amplexum est, semper nobilissimum atque florentissimum habitum fuit diuque Christianam rempublicam adversus barbarorum incursiones armis defendit, donec… 55 HOLUB Carmina, p. V. 56 1551-ben érkezett Erdély átvételére, Ferdinánd 1553 tavaszán váltja le.
21
ennek tudná most a hasznát venni, „…weil ich schon eben biß auff derselbige Zeit geschechener Sachen geschrieben hab.” Benda szerint állításának nem mond ellent a tisztázat elején olvasható 1600 novemberi dátum sem: Isthvánffy 1599-ben kezdhetett hozzá az íráshoz, 1600 novemberében az els
részek végleges
tisztázásához, 1605-ben elkészült a m mintegy harmadával, 1608 els napjaiban pedig befejezte, azaz eljutott 1606 végéig. Szerinte tarthatatlan Holubnak az az álláspontja, hogy Isthvánffy a Historiaet az 1606 utáni eseményekre is ki akarta terjeszteni, de ebben kezének a gutaütést követ reszketése megakadályozta.57 Tény, hogy az 1608. január 27-én Vinicén elkészült,58 Rudolfnak címzett ajánlás egyértelm : …opus … absolutum … ad finem perduxi … illudque numini ac maiestati nominis tui … dicavi… Az utolsó, a XXXIV. könyv azonban nem 1606-tal ér véget, amint Benda
és
mások
állítják,
hanem
1607
decemberével!59
Zárómondata (Ergo in hunc modum omnia per longam expectationem inter spem metumque varie et ambigue agitari videbantur.) is tökéletes kifejezése az ekkori magyarországi 57
BENDA Istvánffy, 187–190. o. Esetleg ekkor írta meg a XXXIV. könyv végét is: Nec postea quicquam memoratu dignum eo quidem anno gestum est… Feltételezem ugyanis, ha még 1607-ben leírta volna, hoc … anno szerepelne az eo … anno helyett. 59 Például STARCK, 32. o., HOLUB Istvánffy, 44. o., BARTONIEK i. m. 344. o. E könyvben Bocskai temetésér l (1607 februárja) is megemlékezik, Kátay felkoncolásáról (január 12.), arról, hogy Homonnai helyett Rákóczi lesz az erdélyi fejedelem, a királyi biztosok ténykedésér l, Bocskai Miklós és Homonnai h ségre térésér l (1607 nyara illetve tavasza), a pozsonyi országgy lés elmaradásáról (szeptember). Felt , hogy ez utóbbiról tudósítván így ír: nec postea quicquam memoratu dignum eo quidem anno gestum est (849. o., bár Basta decemberi halálát még említi). Ezek szerint a hajdúk mozgalmát a szöveg írásakor vagy nem értékeli jelent snek, vagy egyszer en nem vesz róluk tudomást. Azért, mert részük volt Mátyás f herceg uralomra jutásában? 58
22
állapotoknak. A zsitvatoroki egyezség függ , az erdélyi fejedelem személye bizonytalan, részben mások hatalmi ambitioja miatt, s noha a hajdúk által kezdett felkelés december 29-én az ináncsi tárgyalásokhoz vezetett, csak fegyvernyugvás van, béke nincs. Nem is feltételezem, hogy pár héttel kés bb az alapos60 Isthvánffy nem kész m ve elé ír ajánlást uralkodójának. Részletes elemzés kimutathatja azt is, hogy a csodálatos humanista m veltséggel rendelkez
szerz
m vének tagolása kapcsolatba hozható-e az
aranymetszéssel, a 34 ugyanis aranymetszési szám.61 Abból azonban, hogy 1605-ben az 1550-es évek elejével kapcsolatos forrást keres, szerintem nem pusztán arra lehet
60
Még a tisztázatot is saját kez leg írja, holott a nádor bírói helytartójaként (ehhez jön még az ajtónállómesterség) a hosszú háború forgatagában biztosan több írástudó, mint szabad id állt a rendelkezésére. 61 Ismerve a görögök által széls és közbüls aránynak nevezett jelenség kés bbi érvényesülése körüli vitát annyit azért egy kiemelked humanista veltség történetíró esetében mindenképp helyénvalónak tartottam, hogy ismét átlapozzam az adódó két arányszámmal (13, 21) jelzett könyveket. Az el bbiben a példálózásra korlátlanul lehet séget nyújtó események találhatók, szándékosan nem kronologikusan rendezve. Az els mondatból ugyanis megtudni, megvan a (váradi) béke, majd Krusics Péter h sies halálát beszéli el, aztán Katzianer katasztrofális hadjáratának igen részletes bemutatása következik, majd Szulejmán moldvai expedíciója, miként készült ellene János kezdeményezésére közösen a két magyar király, az Izabellával kötött házasság, János halála és méltatása. Közben lépten-nyomon megelevenednek a leghatalmasabbak: Perényi, Török stb. (gaz)tettei, felidéz dik Katzianer meggyilkolása is, a könyvet pedig Zrínyi Miklós törökellenes küzdelme zárja. A XXI. könyv kevesbé az országos események megörökít je, ám végül mégis csak párba állítható az el bbivel. Az 1562–64 közötti id szakból idéz fel, témája a Balassa Menyhárt elpártolását követ harcok a királyság és János Zsigmond között, a személyes bátorság, gyávaság, stb. rengeteg példájával. B séges leírását olvashatjuk még Miksa koronázásának, országgy lési viszályoknak, kitérve közvetetten a nádori méltóságra és németek magyargy löletére. Az el bbi könyvben János király halt meg, ennek a végén pedig Ferdinánd. Isthvánffynak a róla írt értékelése azonban nemcsak önmagában fontos, mindannak ugyanis, amit itt a törökkel kapcsolatban a halott uralkodó védelmében általánosan elmondhatónak tart, a következ könyvben a Historiae egyik igen nagy h se, Zrínyi Miklós háborúpárti nagy beszédével teljes cáfolatát adja! (Amiként általában maga is háborúpárti, lásd a 28. jegyzetet!) A bels arányainak alapos vizsgálata a szövegkiadás egyik hasznos következménye lesz.
23
gondolni, hogy a munkájában is csak ott tart. Ha ugyanis tényleg hét év alatt (1599–1605 szeptembere) készült el a m nek a harmadával, 62 miért kezdi el a tisztázat írását már 1600-ban, aztán mit l gyorsul fel az alkotás sebessége, azaz 1605 szeptemberét l 1608 els napjaiig hogyan készíthette el a kétharmadát, miközben például tárgyalt a Zsitva torkolatánál? Magyarázat lehet, ha az írásban
nem kronologikusan haladt,
szerkesztette
egybe
korábbi
hanem
párhuzamosan
anyaggy jtései
eredményeit.63
Bizonyosan több idejébe kerülhetett a számára csak forrásokból ismerhet
évtizedek történeteit kibányászni, mint az általa is
átélteket (akár feljegyzések segítségével) megfogalmazni.64
62
Nem igazít el a Pázmánynak 1605. december 31-én írt levél sem: „…quamprimum mihi Graecium proficiscendum erit, priorem operis mei partem cum paternitate vestra communicaturum pollicerer…” (PÁZMÁNY levelezése, 7. o.) Ebb l még csak az sem következik, hogy a posterior pars megírásra vár. 63 A több részben készülés melleti érv, hogy bizonyos kifejezések indokolatlanul gyakran térnek vissza, a naszádokról vizsonylag rövid terjedelmen belül sokszor megjegyzi, quas etiam saicas vocamus, a bánról ugyanígy: sic veteri nomine praefectus regioni cum summa potestate vocatur, stb. 64 Erre is utal, amikor az elbeszélést éppen 1551 augusztusától folytató XVII. könyvet kezdi: Quae tribus aut quatuor principibus Pannoniae regnantibus paulo remotiora ab hominum memoria gesta sunt et quam funesti bellorum exitus ob certamina potentium et avaritiam magistratuum cladibus aliis post alias subsequutis evenere, e fidedignis literarum monumentis eruta superioribus libris exposita sunt, deinceps certiora quidem et clariora sequentur, utpote quibus aetas nostra proxima quorumque memoria recentior est… (462v) Véletlen egybeesés, hogy (legalább is a ránk maradt szövegek szerint) a magyar történetet írni szándékozó Verancsics szövegei közül az utolsó éppen az 1551. esztend vel kapcsolatos?
24
A négy epitomé keletkezésér l Az 1622. évi kiadásból ismerni azokat a mondatokat, amelyek a XXXIV. könyv után, de attól * * *-gal elkülönítve közlik, már csak epitomék készültek. A Historiaeban Isthvánffy mindig els személyben nyilatkozik, itt azonban harmadikban: amikor a szerz be
akarja
fejezni
e
m vet
ideoque
Mátyás
koronázása
megtekintésére Pozsonyba utazott és ott lovagolt, hirtelen apoplexia érintette meg, ob quam usum scribendi amisit. Emiatt (quapropter) megalkotta a következ könyvek epitoméját, hogy mind
maga a munkáját valamiképp folytassa, mind az olvasók
számára rerum gestarum series continuato ordine meglegyen. Isthvánffynál az ideoque emiatt (pedig) értelem ,65 ami itt kevéssé érthet . 1608-ban lebénul (kés bb azért javítgat), 1613 tavaszán harmadik
személyben
leírja,
hogy
emiatt
elkészítette
a
kivonatokat? E mondatokat nem Isthvánffytól írtnak tartom. Rátérve a kivonatokra gond van az események sorának folyamatos rendben való elbeszélésével is, avagy mikor keletkeztek a tervezett könyvenként pár mondatos folytatások?66 A XXXV. tervezetében szerepel a pozsonyi részgy lés (1608 januárja, ekkori a Historiae ajánlása Vinicén), az utolsó említett esemény pedig a Rudolf mellett állhatatosan kitartó Forgách Ferenc bíborossá szentelése, amir l megtudhatjuk, hogy ezt Mátyás f herceg látni sem akarta. 65
Például Iohannes tamen Halapsitius … ac … fratres eius … in partibus caesarianorum … sibi persistendum duxerunt ideoque pulsi in exilium mulctatique bonis non, nisi pace facta illa receperunt. (30r) 66 Kézirat nélkül szerz ségük eldönthetetlen. Ellenkez adatok híján is így az alábbiakban abból kell kiindulnom, hogy az övé.
25
A XXXVI. könyvben sem jut sokkal tovább, mert az Rudolf lemondásáig, a méltóságjelvények átadásáig (1608. június 27.) terjedne. A XXXVII. témája az 1608 országgy lés,
utolsó
említett
szén tartott pozsonyi
eseménye
Illésházy
nádorrá
választása (november 18.) A m egészét tekintve nem tudok az egyes könyvek által felidézett id szakok tartamáról67 messzemen következtetéseket levonni, de szembeötl aránytalanság, hogy az utolsó tervezet, a XXXVIII. könyvé még Báthory Zsigmond 1613 márciusában bekövetkezett halálára is kitér – miközben a m ben a könyvek terjedelme nagyjából állandó.68 Figyelemre méltó az is, hogy a XXXIV könyvön keresztül az erdélyi eseményekre mindig tekint
történetíró egyik megírandó könyv tervezetében sem
emlékezik
meg a fejedelemségr l, sem Báthori uralomra
jutásáról, 69 sem uralmáról.70 Az, hogy nem egyszerre kelt a négy epitomé, kevéssé valószín : az els hármat negyedévenként kellett volna megírnia, majd öt év múlva a negyediket. Azt a feltételezést, hogy m ve végs 67
Vizsgálatukról lásd STARCK, 30–34. o. A XVII. könyvt l (lásd hozzá a 57. jegyzetet) kezd en az átlag könyvoldalszám (mindegyik oldalt egésznek számítva) 30 körüli (XVII.: 24, XVIII.: 27, XIX.: 29, XX.: 29, XXI.: 28, XXII.: 29, XXIII.: 28, XXIV.: 33, XXV.: 32, XXVI.: 28, XXVII.: 30, XXVIII.: 37, XXIX.: 29, XXX.: 35, XXXI.: 31, XXXII.: 36, XXXIII.: 35, XXXIV.: 32) 69 Pedig van mir l írni. Isthvánffy, azaz a Historiae stílusában: a XVI. századi Magyarország (egyik) leghatalmasabb famíliájának utolsó magja ambitioja kielégítéséért, azaz az eredményes trónkeresés érdekében szövetkezik – hogy az ezt megel , szintén példaérték kísérleteit ne is említsem – az emberek aljas söpredékével, a gyülevész hajdúkkal (vagi milites ex pessimo servilique genere ac fece hominum collecti XXXIV. könyv, 819. o.), s még azt is megígéri nekik, hogy Erdélyben katolikus többé nem hivatalképes. 70 A változásokat ábrázoló szerz kihagyta az általa egybesz tt történetek – historias texere – közül Erdély útját 1608 tavaszától 1613-ig, azaz a biztonság nyugalmától a teljes felfordulásig, amikor már készül a soktízezres török hader Bethlent fejedelemmé választatni. 68
26
csiszolgatása
során
változtatott
volna
a
könyvbeosztáson,
valószín tlenné teszi, hogy az egyes könyveket érezhet en zárónak szánt mondattal fejezi be.71 Ha a négy tervezet egyszerre készült el, akkor ez értelemszer en nem történhetett 1613 tavasza el tt72 (de józan ész szerint Erdély szi török megszállása után sem). 1613-ból visszatekintve pedig a magyarázatkeresés igénye indokolhatja, hogy a XXXV–XXXVII. könyvben semmi másról, csakis az 1608. év királyságbeli eseményeir l kívánt megemlékezni. Ez az esztend alkalmas a Historiae egyik alapvet
kiválóan
példázata, a (teljes)
változásoknak kitett emberi sors ábrázolására. Illik az utolsó megírt könyv elejéhez is, azon dolgok felidézéséhez, amelyek tantam in peius et deterius rerum omnium mutationem
71
Egyik jellegzetességük e mondatoknak, hogy állítmányuk (összetett mondatok esetében a f mondaté) praesens perfectum, azaz a befejezettség érzetének er sítésére alkalmas. Az I. könyv végén például Beatrix II. Ulászlót post tridui moram dimisit atque ipse Vissegradum ac deinde Budam reversus est. A II. zárásakor a Kinizsi hadjáratában vitézked horvát katonát a király ducentis numis aureis ac veste purpurea donatum stipendioque auctum dimisit. A III. végén a gonosz török basa impiam animam efflavit medicis vel ex Italia accitis nullam ei operam ferre valentibus. A Mohácsot elbeszél VIII. végén a szultán primo Adrianopolim, deinde cum victore exercitu Byzantium reversus est., stb. A harmincnégyb l négy olyan befejezés van, amelynek nyelvtana ett l eltér, de a zárás ezeknél is egyértelm . A XXI. könyv végén Ferdinánd halála után maga elmélkedik annak cselekedeteir l, a XXVI.-ban a pozsonyi t zvész elbeszélést feltételes (condicionalis) mondatszerkesztéssel zárja (ha a…, az egész város leégett volna), az 1594. évi kudarcokat elbeszélve a XXVIII. könyv végén ismét maga értékel: amíg a disciplina militarist betartatni tudó vezére nincs a keresztény seregnek, Isten nem ad gy zelmet. A negyedik esetben a jelenhez megérkezve, azaz a m végén (XXXIV. könyv) éppen a befejezetlenség érzékeltetése elkerülhetetlen: Rudolf már egy éve halogatja a zsitvatoroki okmányok kicserélését: Ergo in hunc modum omnia per longam expectationem inter spem metumque varie et ambigue agitari videbantur. 72 BENDA ellenkez leg írja: a kézirat „…bizonnyal mind a 38 könyvet tartalmazta. Ezt tanúsítja a kézirat elé rakott, ugyancsak autográf, II. Rudolf császárhoz írt el szó…” (i. m. 188. o.) Az anakronizmuson túl ez ellentmond a szerz pár sorral fentebbi azon állításának is, hogy Isthvánffy nem akart az 1606 utáni eseményekr l írni.
27
eredményezték. Miként fordulhatott el , hogy szeretett imperátora, a keresztény világ egyik feje magyar királyként megbukik, a maga által nem szeretett és nem becsült Mátyás f herceg a királya lesz, betöltik ugyan végre az 1562 óta üresedésben lev
nádori
méltóságot (e tényt beveszi az epitomeba is), de nem vele, a negyedszázada locumtenens officii palatinalisszal, hanem épp azzal az Illésházyval, aki el bb a királyság leghatalmasabb f ura lett, majd fej- és jószágvesztésre ítélt menekült, aki el bb megsértette Rudolfot, utóbb trónra juttatta Mátyás f herceget, akinek kedvence volt, magát Isthvánffyt pedig egész élete talán egyetlen,73 de annál csúfosabb bukására emlékezteti. Egymással is ütköz egyéni sorsok változásának összefonódása a közösségével. Ett l még a három könyvre tervezett terjedelem (márcsak felidézhet
török háború hiányában is) aránytalan. A negyedik
könyvvel aztán egyrészt belerak mindent, ami id közben még emélítésre méltó, másrészt viszont éppen megvan a 38 könyv. Azaz, ha már Mátyástól II. Mátyásig fog terjeszkedni m ve, talán
73
Nem akarok az általam a munkám során kétségtelenül megszeretett Isthvánffy egyoldalú ábrázolása hibájába esni, ennek kerülésére int a 13. jegyzet végén idézett adat is, de ne merüljön feledésbe Verancsics 1572-b l való értékelése sem! a nádor bírói helytartóságának betöltése kapcsán róla, Réway Ferencr l és Czobor Imrér l többek között ezt írja Miksának: „…censeo Nicolaum Istwanffy ceteris esse praeferendum. Quem ut video sedatiore esse ingenio, quam sit Franciscus Reway, ita etiam utrisque doctiorem peritioremque ad ea omnia obeunda et exequenda, quae huic ipsi officio occumbant, experior. Atque etiam audio a pluribus eum omnino dignum esse hoc praeconio, quem religio quoque catholica commendat et morum candor, qui in illo nullis vel passionibus vel turbulentiis videtur esse obnoxius.” (VERANCSICS levelei, 62–64. o.)
28
felötlött benne, hogy Bonfini eredetileg Mátyás haláláig írt magyar története 38 könyvb l állt.74 Itt meg kell ismételni, hogy Isthvánffy az új királyt f hercegként nem szerette.75 Természetesen ellenséges fogalmazást a m ben nehéz találni, már csak azért is, mert a kiadás el tt az udvari könyvtár igazgatójával nézették át, nincs-e benne valami hátrányos a katholikus vallás, az uralkodó, az ausztriai ház vagy a német nemzet számára. 76 Ezzel együtt és a sok dicsér jelz ellenére a szövegben kimutatható az ellenszenv Mátyás f herceg iránt. A herceg f vezérként tehetségtelen,77 alkalmatlan,78 kártékony.79 A XXIX. könyvben Rudolf kapcsán egyértelm a fogalmazás: …cum duce rei militaris admodum perito ac exercitato opus esse censeret, cuius penuria hactenus se haud parum laborasse comperiebat (654. o.), az uralkodó meghívja Magyarországra Mansfeld grófot. A kiváló hadvezér halálával aztán ismét a
74
Bonfini alkotása egyes részeinek elkészültéhez lásd KULCSÁR Bonfini-utószó, 1013. o. 75 Ebben része lehetett annak a csalódásnak, hogy az anyagias Isthvánffy az Illésházyt fej- és jószágvesztésre ítél oklevél kiállításáért (lásd a 11. jegyzetet) végül sem a pénzt, sem a birtokot nem kapta meg, avagy, amiként Mátyás herceg írta a kincstárnokának: Apud principes proditio est grata, proditor tamen non. (Idézi HOLUB Istvánffy, 39. o.) 76 HOLUB 1622. évi kiadás, 281. o. Ez akkor természetes volt, egy nemzedékkel korábban III. Zsigmond nézette át Brutus m vét, miel tt átadta az erdélyieknek, …ne forte quid eiusmodi ab homine peregrino scriptum sit, quod labem aliquam nomini Polonico aut alteri cuipiam aspergat. (EOE III. 267. o., 2. j.) 77 1594-ben a Gy r alóli visszavonuláskor …princeps quoque cum ducibus ac primoribus eodem modo sine ordine progredi (XXVIII. könyv, 642. o.). 78 …ubi virtutes imperatoriae ac felicitas desunt casuque magis et fortuna, quam virtute et consilio res geruntur et magnae copiae oneri magis, quam auxilio sunt, et frustra suscipi omnem laborem oportet. (646. o.) 79 Seregét …per oppida et pagos non sine incomparabili miserorum incolarum damno et detrimento distribuisset (647. o.) Ez után követekzik a germán katonaság nyomorgatásainak korábban nem látott terjedelm bemutatása, majd annak hangsúlyozása, hogy Istennek b neink miatt gyúlt harag keblében, s amíg nincs megfelel hadvezér és disciplina militaris, addig nincs eredmény sem.
29
herceg f vezéré a tényleges irányítás, nec sine luctu et lachrymis memorari potest, quantopere simul ac Mansfeldius fato concessit, omnis disciplinae militaris atque religionis pietatisque cura in castris collapsa fuit… (662. o.) A XXXVIII. könyv tervezetét, s ezáltal egész m vét így zárja: Isten éltesse a császárt (azaz Mátyást) s tegye t szerencséssé contra veros hostes. Nem annyira a török elleni harcra való utalásnak tartom, hiszen az azt egyel re kiiktató zsitvatoroki egyezmény megkötésében maga Isthvánffy is részt vett, mint inkább arra, hogy nem a valódi ellenség ellen küzdött
Mátyás,
aki utóbbi éveit
köztudomásúan Rudolf
megbuktatásának szentelte. Vajon része volt-e ennek az ellenszenvnek abban, hogy az ajánlás nem jelent meg egyetlen kiadásban sem? Miért változott a keltezése 1610-re,80 ekkor került II. Rudolf helyébe az öccse? Amikor cserélte a nevet, figyelmetlenül81 tette? Szándékosan (gúny, legalább is keser ség kifejezésére) nem változtatta meg az ajánlás szövegét? A török háborúra valamint a Bocskai vezette felkelésre való utalás82 némely eleme ugyanis Rudolfra igaz, II. Mátyásra viszont egyik sem.
80
Ha ott tényleg X olvasandó, s nem valamit át kívánt húzni. 1610-ben ugyanis nem ajánlhatja m vét Mátyásnak, imperatori, caesari … regi Bohemiae. Más lehet ség: 1610-ben a dátumot javítja, s akkor még Rudolf császár, meg természetesen megadja neki a magyar királyi titulust, Mátyás nevét utóbb szúrja be, amikor a f herceg már azt a méltóságot is megszerezte. 81 Nem törli az ajánlás megszólításában a secundo kifejezést, ami Mátyás magyar királyságához illik, a császári titulussal azonban nem egyezik. Mátyás magyar királykénti secundus voltára figyel, mert az ab obitu Matthiae clarissimi kifejezésbe utóbb a név után beszúrja a primit – ha ez a beszúrás az övé. 82 „…mihimet imperavi, ut, quae ab obitu Matthiae, clarissimi et fortissimi regis usque ad haec tua tempora … per sedecim annos cum tribus maximis et
30
Az
A
címlapján
fent
NICOLAI
ISTHVANFII
PANNON.
Historiarum De rebus Hungaricis libri XXXVIII: lent 1614 olvasható. Saját kez nek tartott, amit a bet k reszketegnek t mivolta er sít, a vezetéknévbe utólag beszúrt H valamint a Hungaricis azonban gyengít.83 Ha az övé, a számot nyilván az epitomékre értette. Nincs alap ugyanis azt feltételezni, hogy könyvvé dolgozta azokat, ám valamiért nem hagyta Pázmányra vagy az érsek éppen a II. Mátyás korával foglalkozó részeket nem akarta kinyomtattatni – a megjelenés évében már egyébként is negyedik éve II. Ferdinánd uralkodik. A kortárs Balásffi püspök a Historiaeról azt írja, abban a szerz
ab excessu Mathiae regis
primi usque ad inaugurationem Mathiae secundi CXXXII annorum res gestas complexus est, apoplexiája miatt azonban nec tamen ei supremam manum imponere aut emendare licuit.84 Nem tudom, a
ferocissimis Turcarum imperatoribus atrox et apertum bellum tibi tuisque regnis … illatum sustines ac continuo geris, variis utrinque casibus evenere, literarum monumentis commendarem. Cuius in belli administratione ea virtutis et fortitudinis constantiaeque tuae signa edidisti, ut teipso maior et excelsior apparueris eodemque infracti et intrepidi animi ardore, quo bellum susceperas, etiam |2r| gerere perrexisti et insolentes tumidosque barbaros non, uti antea, pro laude duntaxat et victoria, sed pro summa rerum et pro salute certare docuisti. Nec dubium fuit, quin superis bene iuvantibus er rebus omnibus e sublimi et erecto ingenio tuo in speciem verae gloriae recte et feliciter fluentibus temperatae Pannoniae decus et laus ad te perventura fuisset, nisi homines maleficentissimi invidia et recti ignorantia in diversum ab aequo et bono rapti sanctisimis votis tuis et secundissimo rerum cursui perfidiose obstitissent.” 83 Lásd a 2. illetve a 139. jegyzetet! 84 PRAY i. m. IV., p. 6. Az utolsó simítás hiányát kétségessé teszi ugyanakkor, hogy a szövegjavítások java Isthvánffytól való, de már reszketeg vonalvezetés , tehát feltehet en a részleges bénulás utáni. Hogy e javítások a betegsége és a címlap elkészülte közötti id szakon belül mikor keletkeztek, nem tudom, ugyanis mindegyikük stiláris vagy nyelvtani. Nem reszketeg javítás (akár másolás közbeni is) például attritis convulsisque opibus (III. könyv, 55r).
31
132 évet mett l meddig kell számítani, 85 az írói szándékot illet en azonban a fogalmazás pontatlan: Isthvánffy a Historiae írásakor nem tudhatta, hogy a f herceg majd államcsínyt elkövetvén váratlanul trónra lép. Pár évvel kés bb Thallyai is 34 könyvet kezd magyarra fordítani, s maga Pray is (Balásffi szövegét folytatva) így ír: Isthvánffy, bénulása után ne quid ad historiae, quam XXXIV libris complexus est, integritatem deesset, quatuor, qui superabant, librorum epitomas concinnavit, quo scripturis materiam suggeret.86
85
Ha az inauguratio a magyar királyságra utal, akkor 118, ha, amint a szó alapján alkalmasabb, a császári méltóságra, akkor kb. 122. Az Isthvánffy által említett utolsó esemény 1613-ból való, akkor 123 évet kapunk, ez utóbbi esetekben a 132 elírás is lehet. 86 PRAY i. m., p. 7.
32
A Historiae kiadásairól, utóéletér l Akárhogy is, Isthvánffy a munust teljesítette, m vét pedig – amint az az els kiadónak, Hieratnak az érsekhez írt Ajánlásából tudható – morti vicinus barátjára, Pázmányra hagyta. Arra, hogy a testamentumos úr el készíti a kiadást, az 1610-es évek végét l van adat s a könyv 1622 szén jelenik meg Kölnben,87 két évvel az után, hogy a kéziratot a kiadó megkapta. Nyilvánvaló összefüggés látszik az 1617-ben az érseki székbe jutó Pázmánynak
a
kiadás
körüli
igyekezete
és
a
Historiae
szellemisége között. A 10-es évek végén egyre inkább el térbe kerül, végül II. Ferdinánd néven trónokra is jut az ellenreformáció stájerországi
bajnoka.
történetírásra
buzdította
1605
végén,
Isthvánffyt,
amikor
Pázmány
a
hogy példálózhassanak
Magyarország történelmével, királya az Erdélyre is támaszkodó protestáns Bocskai mozgalmával és az t is segít törökkel állt szemben. Éppen 1622 els
napjaiban ratifikálják a nikolsburgi
békét, amely lezárja a magyar királynak 1619 óta tartó háborúját az annak idején Bocskai hatalomra jutásában segédkez protestáns Bethlennel, aki most Erdély fejedelme, háta mögött pedig ott a török.
87
A megjelenésének helye miatt C-vel jelölt kiadás címe: Isthvanfii (Nicolai, Pannonii) Historiarum De Rebus Ungaricis Libri XXXIV. Nunc primum in lucem editi. Coloniae Agrippinae, Sumptibus Antonij Hierati. Anno M. DC. XXII. Cum Gratia & Priuilegio S. Caes. M. Speciali. (RMK III., nr. 1350.) E kiadás történetéhez lásd HOLUBnak a 76. jegyzetben idézett tanulmányát, aki (másokkal egyez en) azt is megállapítja, hogy a következ kiadásokben jóval több a nyomdahiba.
33
Amiként Bonfini decasai is el ször, noha töredékesen, Buda török kézre kerülését követ en jelentek meg (a szász Martinus Brennert l
1543-ban,
tulajdonában lev
éppen
az
édesapa,
Isthvánffy
Pál
példányból), most sem esetlegesnek t nik az
újabb kiadások megjelenési ideje. A ránk maradtak közül ugyanis a másodikat a holdfogyatkozás kezdete, Bécs 1683. évi ostroma el zi meg (s a kiadás ki is b vül ezen harc leírásával), a harmadikat88 pedig a vége, a Pozsarevácnál 1718-ban megkötött béke. A negyedik kiadás89 is háborúhoz köthet , 1756 óta küzd az osztrák–francia–orosz–szász szövetséggel Poroszország. Noha nem a török az ellenfél, de a néhai katolikus f úrnak az uralkodó iránti h séget és a hadi virtust felidéz példázatai Mária Terézia országában is hathattak.
88
A második kiadás: Istvanfi (Nicolaus). Regni Hungarici Historia, Post obitum gloriosissimi Matthiae Corvini Regis XXXIV… Accedit Hac Postrema Editione In Commodiores distincta paragraphos & annos, Viennae Austriae arctissima Anno 1684. à Turcis oppugnatio, ejusdemque gloriosa à Christianis defensio, ac victoriosa liberatio. Coloniae Agrippinae, Apud Ioannem Wilhelmvm Friessem Bibliopolam. Anno M. DC. LXXXV. – Vienna Austriae A Turcis ... Liberata. Descripta Per I. I. K. (JOAN. JACOBUM KETTELER) (RMK III., nr. 3351.) A harmadik (Ketteler miatt alább K-val jelölt) kiadás: Isthvanfi, Nicolai Regni Hungarici historia, post obitum gloriosissimi Mathiae Corvini regis XXXIV… Accedit hac postrema et novissima editione potentissimae, imperatoriae, & Austriacae triadis Leopoldi I. Magni, Josephi I. & Caroli VI. regis XLVII. auctarium, usque ad annum 1718. & ultimam pacis Passarovicensis conclusionem … libris XV. sincero, veraci ac nitidissimo stylo descriptum per Joannem Jacobum Ketteler. Cum indice rerum et verborum locupletissimo Coloniae Agrippinae., 1724. Sumpt. Henr. Rommerskirchen. 89 Isthvanfi, Nicolai Historia regni Hungariae, post obitum gloriosissimi Matthiae Corvini regis… Cum indice rerum & verborum locupletissimo. Viennae, Pragae et Tergesti, 1758. Typ. Joan. Th. Trattner A kéziratok, kiadások utolsó áttekintése: KULCSÁR Inventarium, 252–254. o. Innen is tudható, talán több kiadás létezett, mint amennyit ismerünk. Toldy Ferenc említ például 1667-es, ezzel azonban már STARCK sem találkozott, én is csak egyetlen nyomát találtam: a 93. jegyzetben említett Bél-levél apparátusa szerint Bél éppen a Historiae 1667. évi kiadását használta.
34
Bizonyára e kiadásoknak is köszönhet en nagyjából Isthvánffy halálától fogva korunkig, azaz Balásffi Tamás rövid életrajzától Benda Kálmánnak 1967-ben megjelent rövid forrásközléséig id
l id re akadt valaki, aki foglalkozzék a Historiaeval vagy
legalább a szerz
személyével. E negyedfélszáz év írásait
ismertetni nem feladatom, bírálni pedig nemcsak illetlenség lenne, de oktalanság is, hiszen mindig a korszakot jellemzi, ahogy Isthvánffyhoz fordul. Zrínyi Miklós számára, aki szinte egész életét oly korban élte le, amelyben hivatalosan a törökkel béke gyönyör ség:
Isthvánffy
„az
mi
volt, a Historiae
historicusunk”,
„az
mi
gyönyörüséges pennáink”. 90 A m vét hazája katasztrófája után megíró Szalárdy a Mohács el tti belviszályt felidézve emlékezik meg Isthvánffyról,91 Petth
Gergely is forrásként használja,92
90
A szövegkiadások a Zrínyinél olvasható pennáink helyett pennánkat közölnek, de, amint Kulcsár Pétert l tudom, ez az írásmód Zrínyi sajátja, amiként helyett például vei, politikánk helyett politikáink alakot használ. A jezsuita Platthy Mátyás egyébként 1752-ben éppen Isthvánffy szövege alapján ír eposzt a szigetvári h sr l, lásd SZÖRÉNYI, Platthy. 91 „...a magyar birodalom is – mellynek mind szélére-hosszára terjedtsége Mátyás király idejében, amint a históriák tartják, nyolcszáz olasz mérföldnyire való vala – az urak között való nagy gy lölködés miatt – mellyr l b vebben ír Isthvánffy, csak a Lajos király veszedelme el tt mint voltak, de én rövidségre igyekezem – kétfelé szakadott vala.” (SZALÁRDY, 75. o.) 92 Rövid magyar krónikájában az 1572. esztend nél közölve addig való írásának forrásait megnevezi Isthvánffyt is. A reformáció magyarországi elterjedése kapcsán az 1527. évnél azonban nem annyira a Historiae, mint inkább Isthvánffynak err l Pázmányhoz írt (lásd a 122. jegyzetet) levele volt a forrása. Például ami Petth nél (mai átírásban) „Az egri püspökséget Préni Péter magának foglalá, a nitrait Török Bálint, a váradit Czibak Imre, az erdélyit Bodó Ferenc, a tsanádit Perusits Gáspár, a pétsit Szeretsen János.”, az a levélfogalmazványban: „Agriensem enim episcopatum Petrus Perenius post obitum Gregorii Frangepani episcopi violenter sibi usurpabat, Nitriensem Valentinus Turcus, Varadiensem Emericus Cibacus, Transsilvanam Albensem Franciscus Bodo, Chanadiensem Gaspar Perusith, Quinquecclesiensem Iohannes Zechen, Iauriensem vero Paulus Bakith aliosque alii…” Megemlékezik erdélyi követségér l is, gutaütésér l (indoka szerint Illésházy
35
Bethlen Farkas pedig folyamatosan és megnevezve idézi Historiájában. Méltatja Specimenében Czvittinger, Bél Mátyásnak „Istvánffyus
noster”,93
forrásként
használta
ismerteti fel
Bod
a
Péter.
szület
Meghatározó magyarországi
történettudomány,94 kés bb például Budai Ézsaiás (alaposan felhasználva a Historiaet magyar története vonatkozó része megírásához)
külön
megemlékezik
„ama’
híres
Magyar
Histórikus, Propalatinus Istvánfi Miklós” haláláról.95 A XIX. század második felére természetesen az érdekl
k
körének b vülése a jellemz . Ekkor már hétvégi újságcikk is l, 96 Vidovich elkészíti a Historiae teljes
születik a szerz
fordítását, Isthvánffy életér l és f középiskolai millennium Kerékgyártó
tanár el tt
gimnáziumi az
Árpád
programadónak
szánt
m vér l Starck Andor
értesít ben
Irodalomtudományi a
már
említett,
értékelését
a
közölve
értekezik.
A
Közleményekben kutatás
számára
a
ténybeli
m
akarta megbüntetni a hamis ítéletlevél miatt, s ezért történt), haláláról (80 évesnek írja), majd így zárja: „Ez irta a’ Magyar Historiát igen szép ékes deák szókkal.” (PETTH , 182. o.). 93 Lásd a Rewiczky János Ferencnek 1737. március 15-én írt levelét, BÉL 1993, 404. o. 94 A Balásffi által írt rövid Isthvánffy-életrajz is PRAYnál maradt ránk (az korára azonban Isthvánffyról sok feledésbe merült már: multi etiam ex nostris multa illius ignorant), Katona pedig több, mint félezerszer hivatkozik rá Historia criticájában (BÓTA, 37. o., de ezt az adatot már KERÉKGYÁRTÓ 325. o. is közli). 95 BUDAI, 228. o. 96 A Vasárnapi Újságban K…LY J…s mutatja be az „érdemekben meg szült hazafit”. E cikk Isthvánffyja 1535-ben született, a törvényekhez pedig még az Illésházy-perben is pontosan ragaszkodott. (Ezen állítást az magyarázhatja, hogy az önkényuralom idején kelt, 1857. július 19-én.)
36
tévesztéseit kéri számon és a magyar nyelv háttérbe szorítását,97 Károlyi Árpád pedig részletesen foglalkozik a szerz nek az Illésházy-perben játszott szerepével. A XX. század els
felében Holub József több tanulmányban
foglalkozik a szerz vel és m veivel, így
jelenteti meg (Juhász
Lászlóval közösen) Isthvánffy versei, a Carmina kritikai kiadását is. Bóta Károly, majd Fodor Henrik doktori értekezést készít Isthvánffy kapcsán. Az 1945 után kelt írások közül kiemelkednek Bartoniek Emmának a postumus kötete a kora újkori magyarországi történetírásról és Berlász
Jen nek
az
Isthvánffy-könyvtár
darabjait
kutató
tanulmányai, de sem a kézirat gyanánt 500 példányban megjelentetett, sem az OSzK évkönyvében közreadott írások nem válhattak szélesebb körben ismertté.
97
Ugyanezzel a lendülettel írja (339. o.), noha az idegen kifejezés a korabeli olvasóit nyilván másra emlékeztette: „Arról, hogy a fejedelem a XXII-dik törvényczikket octroyálta, szóval sem emlékezik.” Tény, a XXXIII. könyvben Isthvánffy nem említi (az országgy lésr l: tumultuatumque est haud leviter a sectariis pro religione, sed ea omnia princeps ad aliud comitiorum tempus distulit. 830. o.). Rá jellemz módon azonban másutt, a 838. oldalon megismertet a történettel Homonnai Bálint kapcsán: „…cum omni nobilitate Boscaio se coniunxisse eo, quod religionem, quam hactenus professi essent, sibi publico decreto interdictam conquererentur, quod quidem eius decreti punctum sub extremum finem adscriptum absque publico consensu irrepsisse in acta affirmarent, eius fraudis tantam apud eos vim esse, ut reliquis omnibus actis legitimam firmitatem adimat, ideoque ipsi ad nulla onera publica adstricti esse censeantur et propter eam causam nec milites in castra mittere, nec iumenta vehendis tormentis currulibus conferre, in summa nec dicto audientes esse velint. Cuius rei causa praeterquam, quod nobilitas ac civitatum legati in comitiis coram iudicibus questi essent, tum vero postea, primo ad Galsecium oppidum ac deinde Nagidam convenerant ac nihil fere ad concitandam seditionem deesse aliud quicquam, quam dux et auctor videbatur.” Cicero már idézett mondata alapján: lux veritatum (mégha nem is egyformán er snek látjuk a fényüket). Éppen e szerkesztésmódja miatt tanulságos lesz alaposan vizsgálni, miként ábrázolja a Habsburgokat (igen árnyaltan), miként mutatja be az 1604–1606 közötti eseményeket (alaposabban, mint ahogy az a köztudatban él), stb.
37
A különböz
lexikonok az ezen tanulmányokban megjelen
adatokat ismétlik (olykor a tévesztésekkel együtt),98 a kritikai kiadás megjelenése után pedig indokolt Isthvánffy-monográfia készítése is, az ismerethiány sz nése ugyanis historiográfiai értékelését pontosíthatja.99
98
Például az 1989-ben megjelent Akadémiai Kislexikon szócikke szerint „Istvánffy … a magyarországi latin humanista történetírás legjelent seb alakja, az els magyar regényes história (Voltér és Grizeldisz) szerz je. … Számos … kisebb történeti értekezést is írt.” (Els kötet, 836. o.) Pedig a Pallas szócikke (amely szerint a m vön vörös fonalként húzódik végig az egyik alapelv, a feltétlen h ség a Habsburg-házhoz) még tudja, hogy a Historia regis Voltér az édesapához, Isthvánffy Pálhoz köt dik. 99 Két példa annak elnagyoltságához:: „…Pázmány közvetlen hatására alakult ki a pápa- és Habsburg-ellenes erdélyi történetírás (Szamosközy István, Mikó Ferenc, Somogyi Ambrus, Bojti Veres Gáspár, Szalárdy János) hatástalanítására szánt új katolikus történelemszemlélet Istvánffy Miklós latin és Peth Gergely magyar nyelv m veiben, melyek a reformáció országveszt szerepének bizonygatása mellett a Habsburg-h séget a katolizálásra való felszólítással kapcsolják össze s Bocskait … tövénytelen rebellióval, Erdélyt eretnekséggel és törökbarátsággal vádolják.” (MAKKAI, 1538. o.) Nem érintve az állítás többi részét valószín tlennek tartom, hogy a Historiae tisztázatát 1600-ban írni kezd hatvankét éves szerz történelemszemlélete annak az akkor harmincas jezsuitának a hatására alakul, aki abban az évben hagyja el a protestantizmust, amelyikben Isthvánffyból a magyar királyság nádori helytartója lesz, s még 1605-ben is t le érdekl dik a reformáció magyarországi elterjedésér l. Újabban: „A társadalomról kialakított képe nagyon egyszer : a fennálló rend tökéletes.” (GUNST, Történetírás 80. o.)
38
A KÉZIRAT
Az OSzK Quart. Lat.(több hivatkozásban tévesen Fol. Lat.) 2316 jelzet , 613 folio terjedelm kézirata (A) csonka, ugyanis csak az I–XX. könyvet tartalmazza. Ez a terjedelmet illet en a Historiae kevesebb, mint felét jelenti. A kéziratról 1962-ben mikrofilm készült, aminek fényképmásolata a ME Magyar Középkori és Kora Újkori Tanszékén megtalálható. A szöveg leírását a (feltehet en Holub kezét l származó ceruzabejegyzéseket is tartalmazó) fényképek fénymásolatáról készítettem el, s e másolatokból, a XXI. könyvt l kezd
en pedig az 1622. évi kiadásból100 írtam
számítógépbe a Historiae teljes szövegét.
A f szöveg leírása A kézirat tollal írt, az írófelület körülbelül 290 mm magas, 200 mm széles papír, az íróanyag tinta. A fels
margó keskeny, általában 2 cm, itt található minden v
lapon a Lib. vagy Liber szó. Az r lapokon kezdetben három, arab jegyekkel írt szám látható, ebb l az egyik a könyv számát mutatja,101 a másik kett a lapszámot. A korábbit Isthvánffy adta, ez a fels
és a küls
margó találkozásánál, azaz a jobb fels
100
Részben a nagyobb biztonság kedvéért e kiadás három példányával is dolgoztam. Az ehhez nyújtott komoly segítségért köszönet illeti Heltai Jánost (Régi Magyar Irodalom Tanszék, Miskolci Egyetem), Ramminger Gabriellát (a Református Kollégium Nagykönyvtára, Debrecen) és Török Tündét (Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, Szombathely). E példányok egyazon sorozat darabjai, mindegyikben a 397. oldal után a 399. következik, aztán folyamatos, a 406. után ismét a 405. és a 406., innent l rendben a 407., a 408., stb. 101 Az els könyv kivételével, abban a p’ jelölés (primus) található.
39
sarokban van. A Nemzeti Múzeumban rákerülhetett kés bbi, magasabb értéket jelöl
102
a fels
margóban a könyvszámtól
jobbra helyezkedik el. Átírásomban az Isthvánffy-féle található, azonban a kézirat második könyvében tévedéséb l el bb a 45, majd az 51 is megismétl dik, a negyedikben pedig nincs számozva a 77v–79v, majd a 80r-n 76 olvasható (a rontástól kezdve egy negyedik, a helyes lapszám is megjelenik). Az e hibákból ered rossz számozás mindvégig megmarad, az átíráskor megjegyzés nélkül javítottam. Az II–IV. könyvnél a fels
margóra az
Isthvánffy által írt könyvszám (Liber …us) fölé egyazon idegen kéz nagybet kkel jegyezte be: Nicolai Isthvanfii Pannonii Historiarum de rebus Hungaricis (a IV. könyvnél Ungaricis).103 Ezt a C átveszi az összes könyv kezdetén, a kritikai apparátusba nem vettem fel. Lehetséges, hogy Isthvánffy a maga által leírt, majd javítgatott példányt hagyta Pázmányra, s végül ez még ránk is maradt, a nyomda pedig egy err l készült igen pontos másolattal dolgozott.104
102
Az eltérés abból ered, hogy a kés bbi számozás a végül könyvformátumba rendezett teljes szöveg címlapjával indul, az ajánlást is beleszámítva. Az ajánlást a Supplementumban közlöm nem tartva meg a lapokon olvasható számozást (IIIrv, IVrv). 103 Az I. könyvnél feltehet en azért nem, mert ott a fels margóra Isthvánffy írta a már említett 1600. november 30-i dátumot Jézus Krisztus siglája s talán Mária nevének contractione pura alakja után, lásd a 126. jegyzetet! 104 Ezt a feltételezést er síti például, hogy a 19v-n található széljegyzetben ugyanúgy Quinqueeccles… található, mint a C-ben mindenütt, miközben az A szövege kizárólag Quinqueccles… alakot tartalmaz. A 72v-n található egyik széljegyzet (Rex in sylvam vertesiam sece|dit) is az erd y-nal való írásával a C jellegzetességét mutatja, az A-ban ez ugyanis csak kétszer fordul el , el ször a XI. könyvben (291v).
40
Az alsó margó közepes, 5–6 cm között változik a lap sorszámától függ en, a v lapokon jobbra lent, az utolsó sor alatt egy sornyi távolságra található rszavak kivételével itt más írás nem található. A küls
margó széles, 4 centiméternyi. (Itt szórványosan
széljegyzetek találhatók több kézt l, a dönt részüket, amint alább megmutatom, egyazon, a f szöveg írójáétól különböz kéz írta.) A margótartás jellemz en egyenletes, a küls
margók esetében a
tükörszél egyenes, a bels knél a margószél is, a tükörszél is változatos, gladiolage nincs, az író az elválasztójelekkel sem törekedik a kiegyenlítésre. A sorok dönt en vízszintesek, így a sorérint k is azok. Mivel az általában 2 mm magas alapbet k hatszor is beférnek a sortávba, az így hatalmasnak mondható. A lap, a margó, az alapbet k és a sortáv méretéb l következ en laponként átlag 19 sor található. A szavak hosszúnak mondhatók, a szótávok viszont nem nagyok, de az olvasást sem zavarják. A szavakat általában több bet nként írja le, a nagybet ket azonban csaknem mindig külön. Szöveg kiemelése ritka, egyenes idézésnél „ utal rá a küls margón (átírásomban az ilyen szöveg d lttel szedett), a ritkább oratio obliquua esetében vagy nincs kiemelés, vagy ugyanez a jel (pl. 161r–v),105 vagy aláhúzás. Mivel ez utóbbi egészen ritka és esetleges, 106 feltételezésem szerint nem a szerz
105
l ered, így csak
Az is igaz, hogy e hely oratio obliquaként kezd dik, majd recta lesz bel le. Például a Miksával 1491-ben kötött megállapodás köznemesi fogadtatásáról: …clamore millies morituros potius, quam Germanorum servitutem subeant, 106
41
jegyzetben utalok rá. A „ jelet a C átveszi, némely aláhúzást pedig lt bet s írással ad vissza. A szöveget bekezdés nem tagolja. A kéz gyakorlott, írása egyszer sített, az írás közepesen kötött, a bet k enyhén jobbra d lnek, jellegzetessége például az st ligatura. A szöveg javításának ritka módja az aláhúzás, ekkor általában a margón olvasható az új kifejezés – a 161r-en meg éppen föléírtan. Mivel ezeket nem a szerz
l, hanem a széljegyzetek írói egyikét l
– akit alább (m2)-vel jelölök – írtnak tartom, nem vettem figyelembe, ám jegyzetben közlöm, mert általában átkerültek az 1622. évi kiadásba. Az általános az egy vonallal történ , így a kiolvasást nem akadályozó áthúzás. Ennek lehet változata az egy vonallal áthúzott szövegre a kiolvasást általában lehetetlenné tev folyamatos hurokvonal rajzolása, de az is el fordul, hogy durva, sokszoros áthúzás akadályozza meg a kiolvasást. A javítások dönt része a f szöveg írójától való. 107 Van, amit el ször szintén az
exclamarunt et re propemodum… (33v). Egyrészt a kijelölés pontatlan, másrészt nem gondolom, hogy Isthvánffy a saját szövegét akarta volna nyomatékosítani. Az idegenkez séget er síti, hogy ugyanilyen, a szöveget pontatlanul kijelöl aláhúzással találkozni 2r-en is: …neque viriliter defensae Viennae infamia sive ulla contume|lia… – az aláhúzás a margón folytatódik, s az alább (m2)-vel jelölt széljegyzetel odaírja: iure +. A 17r-en: …longioribus hastis, instar hericii praetentatis,… a margón pedig a már említett kézt l praetentis. 107 A 353r-n található beszúrás például többször javított, s a javítás ugyanattól a kézt l származik, itt tehát nemcsak az tételezhet fel, hogy kés bb ismét átnézte, hanem az is, hogy nem másolás, hanem fogalmazás eredménye a szöveg a margón. Szintén fogalmazásra is utalhat a 366v els két sorában lev javítás: a Sed után írt szavakat (urbis faciem longe, quam antea) áthúzza, de nem föléjük írja a változtatást, hanem folytatólag: immutatam [sc. Budam] ac … munitam…, majd a kihúzott gondolat is bekerül: secus, quam ante decem annos. E lap alján is írás közbeni javítás található, az els változat …Divi Gerardi, ab Ungaris a Christiana religione ad Scythicam… lehetett, majd az a – religione helyett idcirco interfecti, quod ad, az idcirco helyére ezután más került volna, de azt pár bet után olvashatatlanul áthúzta, a quodot is valami helyére szúrta be,
42
övének tartottam, kés bb elbizonytalanodtam. Az 1v-n például ante legitimas nuptias beszúrás található, miután pár szó a szokott módon töröltetett – csakhogy Isthvánffy mindenütt108 nupci… alakot használ, ráadásul magát a beszúrást is két kézt l valónak tartanám, ha az nem lenne értelmetlen.109 Nem tudom azt sem, hogy a szavak fölé írt számokkal történ szövegjavítás (például 5r, 5v) kinek a kezét l származik. A javítást valaki ellen rizte, amint ezt kétszer is megjelen bíráló megjegyzés (Asinus correxit.)110 is mutatja. Másutt is el fordulnak olyan beszúrások, amelyeknél az eredeti szöveget nem törölték. Találtam egy alig észrevehet javítást is, ami helyett azonban a C az eredeti változatot hozza.111 A szóelválasztás gyakori és mindig jelölt, két rövid, vízszintes párhuzamos vonallal. 112 Általában a latin helyesírásnak megfelel
végül az adot áthúzta, mert azt egyszer már leírta. A folytatásban …superstitionem relabi vellent, vetuentis (?) atque ideo immaniter interfecti… olvasható, a relabi a javítás el tt talán relabent[ibus] vagy relabere[ntur], azaz vagy az a – religione folytatása, vagy az ahelyett beszúrt idcirco – quodnak. Írás közbeni fogalmazásra utalhat a 395r javítása is: a Joachim rgróf által vezetett sereg delendis barbaris par et idoneus videbatur. A 240r-en található javítás másolásból is eredhet: …progenies antiqua et illustris Cyriacorum seu Carloviciorum prorsus defecit e Torquata veteri Romanorum familia originem ducens prorsus defecit… 108 A 24v-n valaki a jól látható eredeti c bet höz lábat húzva t-re változtat, de ez kés bb nem fordul el , így az apparátusba sem vettem fel. 109 Ugyane kézt l származik például a 4v-n a quam putarant, a 19v-n a tunc, talán a 41r-n herciscundorum, a 49v-n a Labaium. A húsz könyv átvizsgálása után lesz eldönthet , mely javítások kerüljenek be a kiadás f szövegébe. 110 A két szó kevés a kéz azonosításához. Az írásjegyek szinte oly aprók a 215rn (IX. könyv) található bejegyzés esetében, mint azoknál a margószéli dátumoknál (lásd róluk a 130. jegyzetet), amelyeket Isthvánffytól írtaknak tartok. Ha t le származnak, felmerül a kérdés, mikoriak, ám most a reszketegség nem igazít el. 111 A III. könyvben (55r) a sentiantur a helyes (inf. perfectustól függ egyidej ség) sentirentur alakra javítódik a bet k átrajzolásával, a nyomdában mégis az alig látható eredetit szedik. 112 Ezért a szövegkritikai jegyzetben = a jele.
43
szabályok szerinti113 és egy bet köznyi távolsággal követi a szótag végét, az egy-két ett l eltér
eset akár figyelmetlenségb l is
eredhet, nem jellegzetesség.
113
Példa a nem mássalhangzók szerint, hanem grammatikai összetartozás szerintire (az inchoatív képz nél): oblivi=sceretur (265r).
44
Szerz sége Ennek megítélésében Bartoniek és Berlász véleménye eltér egymástól. Utóbbi ugyanis kétségtelenül autográfnak tartja,114 el bbi szerint azonban más írta le, de a szerz átolvasta.115 Az OSzK Fol. Lat. 3606. jelzet alatt rzött, három részb l álló kolligátuma (Apparatus historicus) rengeteg olyan írást tartalmaz, amelynek manusa már els ránézésre is kétségtelenül azonos az Aéval. A híresebb szövegek közül is kiemelkedik Isthvánffy s
n
javított levélfogalmazványa Mátyás f herceghez 1605. július 7ér l a Dráva menti táborból (II. kötet, f. 59.), majd két nappal kés bbr l Vinicéb l (f. 61.), Barbiano jelentésének latin változata (ff. 69–72.),116 a zsitvatoroki egyezmény bejegyzése (ff. 107– 109.), vagy a III. kötetb l a reformáció hazai elterjedésér l Pázmánynak írt említett levélfogalmazvány (43ar–v) stb. Az ugyanott Fol. Lat. 2275. jelzettel rzött másolati könyvben117 (Codex diplomaticus) olvasható az A-éval egyez manus írásában
114
„A kézirat elejét l a végéig Istvánfy Miklós kézírása. Minthogy a példány tisztázat, nem sok javítás van benne; ami van, az is nagyrészt autográf. A lapszéleken idegen kezekt l származó szélcímek, részcímek kísérik a szöveget.” (i. m. 222. o.) E mondatához jegyzetet is f zött: „Értesülésünk szerint, Holub József professzor err l a kéziratról adja sajtó alá a Historiae kritikai kiadását Juhász László Bibliotheca sciptorum medii recentisque aevorum-sorozatában.” (i. m. 238. o.) BENDA i. m. 187. o. is autográfnak írja. 115 BARTONIEK „…els XX. (1526-ig terjed ) könyvének más kézt l írt, de Istvánffi által saját kez leg átjavított, tehát eredetinek számító” kéziratról ír (i. m. 344. o.) – a Jagelló-kor helyesen az I–VIII. könyv. Megállapítását szavai csekély változtatásával, ám a hibák megtartásával átveszi GUNST i. m., 79–81. o. 116 Ez is egy adat ahhoz, hogy Isthvánffy maga fordíthatta olaszból latinra az e nyelven fennmaradt jelentését a grófnak. A jelentés magyar fordítását közzé téve el szavukban Benda és Kenéz is lehetségesnek tartották ezt azon az alapon, hogy Isthvánffy kiválóan tudott olaszul, m vében pedig alaposan felhasználja az egyébként olaszul író Barbiano fogalmazását. 117 BERLÁSZ meghatározása, i. m. 221. o. Ebben (1r) Kovachich 1796-ban többek között ezt írja: Pro memoria posterorum. Codicem hunc Viennae auro
45
Frangepán Kristóf több levelének másolata, a 132r-en az A-ból ismert módon és ductussal a margón jegyzi meg ugyanaz a kéz egy, a levélben említett levélr l: has in specie habeo. Ugyanezzel a kézzel találkozni Zsigmond királynak a Kállay család javára 1427-ben Hosszúmez n kelt adománylevelében (ff. 75v–78r), a datáció mellett pedig ez olvasható a margón (bet szerinti átírásban): Istud oppidum est adhuc in Valachia Transsalpina et a Valachis Campo Longo vocatur, ab Ungaris eodem, quo in privilegio, nomine * non procul a monasterio Arges, ubi caloieri habitant, nec procul distat a villa Rukar, ubi fuimus 3. Junii 1598. (78r)118 Ismert, hogy Isthvánffy 1598-ban Zsigmond fejedelem újbóli lemondását követ en Rudolf egyik biztosa volt Erdélyben Miksa f herceg tervezett bejöveteléig. Az uralkodó követeként utazott el Havasalföldre, ennek eredménye a Mihai Viteazullal június 9-én megkötött tîrgovi tei egyezmény. 119 A Gregorjáncz-féle mnémosynonnál (ff. 154–159.) a marginália egyike: fuit is Petrus Macedonii ex antiquissima et nobilissima
redemptum possidebat olim illustris vir Nicolaus Isthvanffi, quod et manus illius scriptura mihi alioquin nota hic subinde margini adjecta prodit et nota itidem marginalis p. 312. ubi sua in persona loquitur, evincit… Meglepett, hogy nem írja, a másolatok jelent s része is Isthvánffy kezét l származik. 118 Ottlétér l a Historiaeban így emlékezik: Rudolf követei „…per silvam Sarcaniam Cibinium indeque Brassonem facto itinere superatisque ad Rucariam villam alpibus sexto, postquam Alba discesserant, die … Tergovistiam pervenere…” (XXXI. könyv, 723. o.) 119 Mihai a családjában örökíthet vajdai címet kap és a török elleni segítség ígéretét.
46
familia, patre Nicolao, matre Anna Isthvanffii, quae erat soror patris mei (157v).120 A Katzianer halálát elbeszél szöveg címe után az A manusától beírva: Vera nimirum narratio, cur fuerit occisus. N. I. (194v) Megállapíthattam azt is (megtette ezt már Berlász is idézett tanulmányában121), hogy az említett kolligátum és másolati könyv szövegeinek122 jó részét ugyanaz a kéz írta, amelyik a Historiaejét, s ez a kéz a két gy jtemény széljegyzetei miatt is nyilvánvalóan Isthvánffy Miklósé. 120
Ezért is meglep BARTONIEK tévesztése, hiszen Gregorjánczról írva azt is közli, ezen írása egy példányát „Istvánffy … sajátkez széljegyzeteivel látta el.” (i. m. 129. o.) 121 Felt ugyanakkor, hogy e kéziratos kötet ismertetésénél nem tér ki arra, hogy az általa autográfnak tartott címirat és az évszám között beragasztott lapon a következ szöveg olvasható: Nicolaus Isthvanffy, avus meus maternus annos 77. per 4 menses ingressus obiit, natus quippe anno 1538. 8. Decem[bris], moritur prima Aprilis 1615. Isthvánffynak három leányától tíz unokáját tartja számon Nagy Iván, közülük talán Éva lányától született, 1646-ban a nádorságig jutó Draskocivh (III.) János gróf írhatta e sorokat. Ennek feltételezésére ad alapot a már említett Apparatus historicusban található bejegyzés (Comitis Iohannis Drascovith Anno 1664) valamint egy beragasztás: Ex libris J. c. Draskovich. In Bib. Zagr. Anno 1826 BERLÁSZ feltételezte, hogy Isthvánffy könyvtárán leányai osztoztak, Mások mellett BARTONIEK szerint is az a zágrábi jezsuitáké lett, kéziratai viszont családjánál maradhattak. (i. m. 344. o.) Az 1770–1856 között élt Draskovich Jánosnak (III.) János egyenes ági felmen je. 122 Tartalmuk leírását lásd BERLÁSZ, Istvánffy-könyvtár 206–209. oldalán! Ez az ismertetés azonban több helyen is pontatlan, hiányos vagy téves. Például mindjárt az Apparatus historicus I. kötete csonka els szövegének a De obsidione arcis Comarom. Annis 1594–1595. címet adja, ami minden elemében hibás, valójában [De clade Turcarum ad Albam Regiam accepta atque de expugnatione Filecii autumno anni 1593 facta]. A II. kötetben például a ff. 111r–112v szövege [Propositio nonnullorum Ungarorum de statu regni Hungariae (Isthvánffy kézírása, a végén pedig ez olvasható: 12. feb 1605. Viennae exhib. serenissimo archiduci Matthiae] nála „Tractatus inter archiducem Matthiam et status Hungariae” címen található, a III. kötetb l kihagyja Isthvánffy Pázmányhoz írt egyik híres levelének saját kez fogalmazványát: f. 43ar–v. [Literae Nicolai Isthvanffy ad Petrum Pazmanum de ineunte religionis reformatione in Ungaria datae Posonii die 1. Februarii 1605.]. A Codex diplomaticus leírásakor leginkább a levélmásolatok ismertetése pontatlan. A 36r–55 közötti levelek íróiul például öt koronás személyt nevez meg, pedig tizennégy szerz l olvashatunk, de az 56r–82v-n található levélgy jtemény sem csak Zsigmondtól és Mátyástól való, hanem egyebek mellett megtalálható a másolata V. László azon nagy jelent ség oklevelének, amelyben a besztercei grófság adományozásával örökíthet jogkörhöz juttatta Hunyadi Jánost 1453-ban.
47
Téved viszont Holub, amikor az Apparatus historicus I. kötetének szövegeit Isthvánffy Miklós feljegyzéseinek tartja.123 Azok valójában Joó János személynök eddig nagyrészt nem azonosított kortörténeti írásának részben Isthvánffy kezét l származó átírásai.124 Szintén nem a Historiae szerz jének a kezét l való az OSzK-ban Fol. Lat. 352. fol. 277r–v jelzet alatt található, Forgách Ferenc váradi püspök életér l szóló írás. 125
123
HOLUB Istvánffy, 26. o., 3. j., 27. o., 8. j., 28. o., stb. Ismeretem szerint Joótól eddig csak Nógrád 1594. évi ostromával kapcsolatos feljegyzést (Expugnatio arcis Novigrad 10. 03. 1594) tartott számon a szakirodalom (például KULCSÁR, Inventarium 265. o.). Lásd hozzá NAGY, A váci püspök. 125 (Autográfnak tartja KULCSÁR, Inventarium 253. o.). A szembet különbségen túl ezt igazolja a cím (Vita Francisci Forgach Episcopi Varadiensi auctore, ut videtur, Nicolao Isthvanfyo) alatt a leírótól származó közlés (e Codice Isthvanfyano Coment. Forgachianorum cui manu eius inscripta fuit) is. 124
48
A széljegyzetekr l Az 1r lapon a fels margón – némi túlzással: mintha középkori oklevél kezd dnék – chrismon s talán Mária nevének Isthvánffytól származó rövidítése126 el zi meg a tisztázat lejegyzése kezdetének tartott dátumot (30. 9bris. 1600.). A f szöveg eseményeire utaló széljegyzetek127 több kézt l származnak. Még nem tudom, mikor keletkeztek. Ha 1608 után, akkor Isthvánffy szerz ségét az esetek dönt többségében eleve kizárja maga az íráskép is, a reszketeg sorközi javítások els gömbölyöd
bet kb l
ránézésre eltérnek a szépen kiírt, álló
széljegyzetekt l.
Igen
jól
tanulmányozható ez már az 1v vagy a 2r javításain és széljegyzetein is. Egy-két szóból álló megjegyzésnél azonban nehéz, olykor számomra lehetetlen eldönteni, hogy az eltér íráskép csakugyan a szerz k különböz ségét mutatja-e. A helyesírás viszont gyakran segített. A széljegyzetekben ugyanis például a conditio, seditio és származékaik esetében kizárólagos -ti 126
Ez utóbbit egy leírásban sem említik. A rövidítések egy függ leges vonallal kettéosztott három párhuzamos vízszintes közé írtak. Balra fent IHS, jobbra XPS, alul a függ leges vonal áthalad az M tengelyén, a bet jobb fels sarkában a: Ma. 127 A Marginalia részbe csak az ilyenek kerültek be. A f szöveg javításával kapcsolatban a margóra írtak megtalálhatók az adott szövegrészhez tartozó kritikai apparátusban. Egyetlen esetben talán összekeveredett a f szöveghez szánt javítás a szélcímekkel: a 12r-en Isthvánffy így fogalmaz a Beatrix által Ulászlónak küldött négyszáz lovast szétszóró Magyar Balázsról: Verum Blasio haec victoria ultimum operum fuit, eodem enim itinere gravi morbo correptus, … e vita excessit. A sok széljegyzetet is író kéz [alább: (m2)] a correptus utolsó bet je és a vessz közé a sor fölé függ leges vonalat húz, ezt a küls margón megismétli, majd melléírja: Magiarus. Talán nem volt számára elég egyértelm , hogy a participium kire vonatkozik, ezért e betoldás, ám a C már széljegyzetnek veszi, s a vonalat a halálra utaló görög bet vel ( ) cseréli fel. Azért is tekintem ezt félreértésnek, mert nem szokta jelölni a szélcím írója azt a helyet, amelyikhez megjegyzését f zi. Az is igaz, hogy IV. Kázmér halálakor is a margón csak a neve található (noha bármiféle jel nélkül), a C viszont ismét thetatusszal veszi át.
49
nem található meg a f szövegben, a széljegyzetek egy részében el forduló Hungari (például 197r) alak az A-ban lényegében nem fordul el , a széljegyzetben olykor Tatari lesz a f szöveg Tartari alakjából, vagy sorozatosan el fordul az arx nagy kezd bet vel írása (például 3r, 4r, 5v),128 a k alkalmazása (például 58r, 58v), a szövegben azonban
nem.
A széljegyzetek nem mindig
tartalmaznak elválasztójelet, ha igen, akkor szinte kizárólagosan két párhuzamos vonalat, noha e két vonal nem vízszintes, hanem er sen harántirányú, még ott is, ahol ezt a hely sz kössége nem indokolja.129 Magához
Isthvánffyhoz
az
I–III.
könyvben
csak
néhány
széljegyzetet tudok kötni (például: Mors Beatricis reginae 1508 – 75v; ezt a C is átveszi, majd az A a 94r-n ismétli130), a neki tulajdonítottakat (m1)-gyel jelölöm. A legtöbb széljegyzetet író (m2) megjegyzései átkerültek a C-be.131 E kéz jellemz je, hogy
128
Német nyelvi hatásra mutat? A 40r-n található széljegyzetben is a f név nagy, a tulajdonnévb l származó melléknév kis kezd bet s: …ad Bellum turcicum… A C a f nevek nagy kezd bet jét (a rex, stb. kivételével) nem veszi át. 129 Példa az alkalmazás következetlenségére: Turcarum in|cursiones ab | Emerico Deren|cenio, alÿsque du|cibus felici pu-gna repressa. (II. könyv, 29r) 130 Ha a szövegben nem kedveli is a pontos kormeghatározást, széljegyzetnek maga (ha ezek az apró jegyekkel írt megjegyzések csakugyan t le származnak) szívesen odaírja. A VI. könyvben például Eiusdem anni aestate iam adulta … mense Julio… olvasható (141r) a portai követség hazatértének idejér l, s az évre is csak az utal, hogy el tte Károly császárrá választásáról írt, a margón viszont 1519. 19 Julÿ található. 131 Azonban nem ellen rzés nélkül: a nagy vereség elbeszélésekor Derencsényi bán neve az A széljegyzeteiben Derencenus, a C szélcímei azonban a helyes és a f szövegben használt Derencenius alakot tartalmazzák. Az 58r-n az (m2) figyelmetlenségb l Magyarországra küldi pusztítani Bulgária helyett Kinizsit, a C már a helyes nevet hozza. Szintén az (m2) figyelmetlensége, szintén a III. könyvben (75r) egy ragozási hiba Kishorváti h ségre térése kapcsán: Maximilianus caesar et Sigismundi regis deprecatione in gratiam redit. A C-b l nem derül ki, hogy észrevette-e a nyomdász, mert az alakok rövidítettek:
50
általában nem használ elválasztójelet (kivétel például az 5v vagy a 15r
szélcíme),
megszokottakon
baloldali (caesar,
margótartása
rex,
imperator
egyenletes, stb.)
kívül
a nagy
kezd bet vel írja az arx szót (például 2r, 5v), nála is Ung… alak olvasható a Hung… helyett. E kéz azért is figyelemre méltó, mert nemcsak szélcímeket ír, hanem olykor egy-egy szót a f szövegben aláhúzással megjelöl, s a margóra másikat ír helyette, amit a C minden esetben átvesz.132 Néhány bejegyzésnél még bizonytalan vagyok – például 13v, jelük ezért (m2?)133 –, vajon ugyanezen kézt l származnak-e, vagy csak hasonlótól. Ezekre ugyanis nem jellemz
az említett margótartás, Ung… helyett Hung… is
található bennük, stb. Újabb kéz ellen szól viszont az értelem: miért látnák el ketten felváltva szélcímekkel a kéziratot? Olykor az (m2)-t l származó széljegyzeteket valaki (m3) egyvonalas harántirányú áthúzás után lentebb vagy feljebb helyezte át.134 E két kéz elkülönítését könnyítette, hogy el bbi olyan tintát használ, amelyik er sen átüt a lap másik oldalán, utóbbi pedig a többiekénél vékonyabb íróeszközzel ír, valamint
Maxim. Caes. Megjegyzend , hogy e szélcímet az (m3) a szokásos módon áthelyezve szintén nem javította genitivusra a nominativust. 132 Advigam helyett Hadvigam alakot javasolt a 3r-n vagy a 76v-n, solenniis helyett solemnibust a 8v-n (ez a C-be solennibusként kerül át), praetentatis helyett praetentist a 17r-n, stb. 133 Érdekes egybeesés található az egyik általa írt szélcím és a f szöveg hibái között: Exinde Vladislaus … animum ad condendas reformandasque |47r| leges animum convertit… (az egyvonalas áthúzás valószín leg magától Isthvánffytól), a széljegyzet pedig a 46v alján: Vladislaus animum ad ferendas emendandasque leges animum adiicit. 134 Így kerül odébb (a mondatvégi pont nélkül) például a Vladislaus castra sua fraternis confert seque ad praelium accingit. (22r) vagy az 57v-re az 58r-r l a Transylvaniam nonnihil motam pacat. szélcím.
51
olykor egyvonalas elválasztást alkalmaz. Az (m3) önálló bejegyzéseket nem tesz. A manusok biztosabb és további elkülönítésében, 135 esetleg meghatározásukban talán eredményt hoz majd az említett Isthvánffy-kódexek ez irányú vizsgálata is.
135
Például a XII. könyvben Isthvánffy szórványos, általában pár szavas szélcímeit l eltekintve a bejegyzések egyetlen, az I–III. könyvben általam egyel re nem azonosított kézt l származnak.
52
Az átírás alapelveir l Természetesen nem létezik Magyarországon a kora újkori latin nyelv elbeszél források átírásának egységes rendszere. Ismert a Magyar Történelmi Társulatnak a XX. század elején közzétett szabályzata és a Benda Kálmán által fél évszázaddal kés bb a MOE foytatásához a Századokban megjelentetett, ezek azonban a Historiae átírásakor kevéssé alkalmazhatók, mert ez irodalmi alkotás. Újat e tekintetben nem hoz(hat)ott a történeti források kiadásának módszertani kérdéseir l 1999-ben tartott konferencia sem, amelynek anyaga a Fonsban jelent meg. A Historiae kritikai kiadásának el készítésénél az okozza a legnagyobb gondot, hogy csak a szöveg egy részét olvashatjuk autográf kéziratból, a terjedelmét illet en nagyobbat, a XXI– XXXIV. könyvekét csak XVII. és XVIII. századi nyomtatott kiadásokból ismerjük. Kezdetben arra is gondoltam, hogy az átíráskor a BSMRAe új sorozatának VI. darabjaként megjelent Brodarics-kiadást
követem.
Kulcsár
Péter
azonban
nem
használhatott autográf példányt, így könnyebb szívvel lehetett következetes bizonyos átírási elvek követésében, és Csapodi Csabának is autográf nélkül, ráadásul egyetlen nyomtatványból kellett az Oratiót kiadnia. Az I–XX. könyvb l mindenképpen olyan kiadást ill készíteni, amilyenb l használója a kézirat el vétele nélkül képet alkothat az írásjegyek alkalmazásáról és a m
53
latinságának grammatikai
jellemz ir l136 úgy, hogy e két szempont érvényesülése nem zavarhatja azt, aki magát a szöveget kívánja elolvasni. A latin nyelv m ugyanis els sorban történetírásként vizsgálandó, ezért szövegközlés.137 Bet
sem szükséges a bet esetén kevésbé elemezhet szövegh
közlésnél
szerinti kiadás
az írásjegyek, bet k használata, a
(valószín leg
ez
az
olvasónak
a
legkellemesebb) pedig ragaszkodni szokás az egységesítéshez. Az A átírási szabályainál figyelni illik arra az olvasói igényre is, hogy a kézirat nélküli XXI–XXXVIII. könyveknek a C alapján történ átírásakor kevéssé törjék a szöveg. Nem sikerült maradéktalanul következetes lennem (talán nem is baj), alapelvnek azt fogadtam meg, hogy amiben a szerz következetes, ahhoz nem nyúlhatok.138 Márpedig Isthvánffy, amint alább megmutatkozik, oly sok esetben kizárólagos az írásmódban, 136
Az alább említend ragozási változatokon túl figyelemre méltó például a quamquam nemine resistente (157v) kifejezése: vagy megengedést akart írni, de közben participiális szerkezet lett bel le, vagy éppenséggel nem érezte alkalmasnak az ablativus absolutust megenged mellékértelem kifejezésére. Ugyanígy Telekessy Imre megmenekülésér l Mohácsnál: Cum … a Turca … invaderetur, quamquam equo laboribus et cursu defesso substitit tamen… (VIII. könyv, 216v) Az ablativus absolutust egyébként igen szereti: Arsere quidem aliquot domus in oppido, sed, quod tecta forinsecus nivibus strata essent, nequaquam gliscentibus flammis Turcae discedentibus nostris reversi incendium extinxere vix centum aedibus ambustis. Mintha a genitivus proprietatist is kerülné: Frangepán Kristóf szlavóniai hadjárata alkalmával a városukat neki átadó varasdiak mondják: …ut arcem ei tradere possint, non esse sua potestate positum… (IX. könyv, 238v) 137 Ha vitatható is az állítás, mindenképpen ez felel meg az alkotói szándéknak. Másrészt a m négy nemzedék történeteib l elevenít fel, a szerz maga már találkozott azzal a L rinc kováccsal, aki evett Dózsából, így természetes, hogy az események felidézése során m vének forrásértéke történészi szempontból egyre n , amiként Bonfini is els rangú forrás a Hunyadiak korának és II. Ulászló uralma megszilárdulásának megismeréséhez. 138 Nem javítom az inethymologikus írást sem, ha a szó csak egyazon, helytelen alakban fordul is el , például praesbyter (vagy pr sbyter) a presbyter, timpanum a tympanum helyett, mert ez képet adhat a m nyelvezetér l, a szövegértést nem zavarja, én meg nem tudok jobban a görögül is versel szerz nél.
54
hogy nyilvánvalóan szándékosnak kell tartani azt is, ha ugyanarra a kifejezésre több alakot használ (például maiore – maiori ex parte, episcopo Nitriensi – Nitriense, vetere – veteri, severiori – severiore). Ha ugyanis a Historiae harmincvalahány könyvében a törököt soha nem írja Thurc…, csakis Turc… alakban, a magyart Hung…, csakis Ung… alakban,139 vagy egyszer sem írja le a oe diphtongust, akkor a többi választását is tudatosnak kell tartani. E tudatosság egyik jelének tekintem a sok játékosságot is. Szeret például azonosan, de nem azonos raggal végz
szavakat egymás
után írni,140 ennek változata a szókezd alliteráció halmozása,141 kedveli az egymás után nem várt szavak használatát,142 stb. Ezek alapján az A tulajdonnév-változatait (például Batianius – Battianius – Bathianus, Colocensis – Colociensis, Vissegradum – Visegradum) érintetlenül hagytam, viszont a méltóságokat, a tisztségeket, stb. az eredeti alak feltüntetése nélkül egységesen kis kezd bet vel írom. Isthvánffy ugyanis a ianiceri szót mindig, a caesart csaknem kizárólag nagybet vel kezdi, a rex és a vaivoda esetében ingadozik, az archiepiscopus, episcopus alakot többnyire ismét naggyal írja, a comest vegyesen, noha a C és a c nem mindig 139
Az egész m ben hatszor fordul el Hung…, el ször a XII. könyvben (307v). Mivel egyik alkalommal sem találtam egyedinek, az Ung… alak pedig sokezerszer olvasható, e párat akár tollhibának is tekinthetném, ha a saját kez ajánlásban és címlapon is nem így íródott volna országunk neve. 140 Például primis mensis Aprilis diebus (III. könyv, 70v); ut bonis et pacis quietisque studiosis (uo., 71v). 141 Például auctoritate armis acquisitas avelli ac Bohemiae adiungi aegerrime (IV., 92v); diem de die ducere (uo., 97r); finis funestus fuit (XII., 324r); propensum plerique procerum Panoniorum (XIV., 362r); bels alliteráció: uti iter maturetur atque (XV., 393v). 142 Például primam secundum regem dignitatem (I., 10r); opis consiliique inops (XV., 406v).
55
különböztethet meg az írásban (amint ezt a C követni is látszik, sokszor írva például Civitast), a C ugyanis gyakran nem lépi át a sorérint t. Nehézséget okoz, hogy nem mindig különböztethet meg a t és a c írása sem. Ez éppen kifejez je annak is, hogy nem tudom megokolni: miért írt egyes szavakat ethymologikusan (például superstitio, de a laetitia is talán csak véletlenségb l található egyszer -cia alakban: 30r), másokat pedig a hagyományos kiejtés szerinti változatban is: astutia (14r) – astucia (5r), deditio (27v) – dedicio (6r), stb. Sok olyan szó van viszont, amelyet kizárólag ez utóbbiban használ: ambicio, avaricia, a bizonytalan ethymologiájú condicio, dicio,143 a prodicio, az expedicio, az egyértelm comicia, exicium, inicium, flagiciosissimus, hospicium, ocium és negocium, nupciae, spacium. Ha egy szó ethymologikus és inethymologikus (például a hagyományos kiejtés szerinti) írása is el fordul, a szövegben mindig az ethymologikus szerepel, a t le eltér eredeti pedig jegyzetben, a kizárólagosan írt alakokon viszont akkor sem változtattam, ha írásmódjuk nem ethymologikus. Megfigyelésem szerint ha a -tio képz
-a t höz járul, nem a
hagyományos kiejtés szerint írja (például statio, oppugnatio).
143
Talán abból a gyökb l eredezteti, amelykb l a dicere is származik, a gazdgabbakat ugyanis mindig ditioresnek írja. A conditio is számára mindig egyértelm en condicio: amikor Joó Jánosnak a nógrádi vár 1594 március 10-én történt visszafoglalásáról készített feljegyzését átveszi (Apparatus historicus, I. kötet, 11r–17r), a conditio helyébe mindenütt condicio alakot ír.
56
A cum-ot, ha praepositio, kizárólagosan c-vel írja, köt szóként általában quumnak144 – nem egységesítettem, mert a szövegértést ez sem zavarja, s hátha egyszer valaki talál rendszert az írásmód váltakozásában. 145 A -j helyett mindig -i, az -ÿ helyett pedig -ii bet ket írok,146 el bbinél az eredeti alakot jegyzetben közlöm, az utóbbinál nem, mert ott fordítva is igaz: minden -ii helyett -ÿ olvasható a kéziratban. Az
bet t kritikai jegyzet nélkül mindig átírom ae-re, ahol az ae
lenne a megfelel je a klaszikus latin szerint (qu , pugn , stb.). Nincs ugyanis olyan alak, amit kizárólagosan ezzel írna, használatát
tehát
jelenleg
esetlegesnek
látom.147
hangértékének az e bet felel meg ( mina, ditae,
Ritkán
tera), ekkor
én is így írom a jegyzetben közölve az eredetit. Van azonban itt is következetesség: az örökös például haeres alakban fordul el , az évszázad (vagy emberölt ) seculum, esetükben az e és az ae soha nem váltakozik, -vel sem található.
144
Kivételek például: Cum Turcae … concuterent 157r, …cum magnus … numerus … irrueret 162v. Vegyesen: Quum id … porbari intellexisset cumque … in hostium antecursores incidisset 169v. Ez máshol is el fordul (például …quum illi … constitissent cumque … vellent… 172r), magyarázata lehet, hogy nem akarja ismételni az írásmódot. Ritkábban, de el fordul -ae és - is egymás után (Novae ac inusitat 182r) 145 Ritka, hogy egyazon mondatban kétféleképpen is ír: György …ordinem divi Pauli primi heremitae secutus a Iohanne Zapoliano regnum adepto episcopatum Varadiensem summosque honores consequutus… (158r) 146 A kora újkori források kiadásánál mindkett ellenkez jét javasolja OBORNI, 73. o. A szókezd i helyén álló j meghagyását mint magyarországi különlegességet támogatja, az ÿ-ét viszont teljességgel elveti FAZEKAS, 78. o. 147 Az I–III. könyvben kb. három tucat szó írásakor fordul el , a leggyakoribb a qu (ám a névmás esete nem jellemz ) és a nia, néha nas, praefixumként a pr -, de szerepel tulajdonnevekben és azokból képzett melléknevekben (Ungari , Roman , Bartholom us, Bosn , stb.) meg közönségesekben ( cus) is.
57
Nagyobb fejtörést okozott, hogy az æ alakot soha nem használja Isthvánffy – miközben az o és az e egybe nem tartozását gondosan jelöli. 148 Mégis tucatnyi olyan szava van a kéziratnak, amelyikben a tudását a klasszikus latinból merít mai olvasó oe alakot vár,149 ám mindegyikük esetében vegyesen e,
vagy ae bet t talál.
Önkényesség, ha az egyiket csak e, a másikat csak ae alakkal írom át. Moenia150 alakot nem írhatok, mert akkor a szerz szándékával válnék
ellentétessé
a
szövegkiadás,
a
maenia
viszont
inethymologikus. 151 Végül azt választottam, hogy – az említett, ae alakba történ bet kkel
írt
alakokhoz
már
átírása mellett – az e vagy az ae nem
nyúlok
akkor
sem,
ha
a
hangértéküknek az oe felel meg, ezért a coepisse helyett hol cepisse, hol caepisse, a moenia helyett menia, maenia, a coelum helyett
celum,
caelum
következetlenséget elkerüléséért
részben
vállaltam,
alak egy
szerepel nagyobb
Isthvánffy
a
szövegben.
E
következetlenség ugyanis
látható
következetességgel egyenrangúan alkalmazza a menia, m nia, maenia, stb. alakokat. A másik oka az volt, hogy a kezdeti meglep dést l függetlenül az olvasót a szövegértésben egyáltalán
148
Például coërcitum 181v, coëgerunt 227r, aërem 237v. amoeno, coelitus, coelum, coenosa, coeperunt, coetus, confoederati, foede, foederibus, foenariis, moenibus, poenas, poenitentia, proeliaretur, proelio 150 Ezt ráadásul számos alkalommal a II. declinatio szerint ragozza: maeniorum. Szóalkotás? A hisdem ablativusi alak (149v, 382v) sem klasszikus, KULCSÁR Péter azonban felhívta a figyelmemet arra, hogy például Zrínyi a prózai veiben folium helyett foliust használ. 151 Ethymologikusnak egyel re a Finálynál található alakot tekintettem. 149
58
nem zavarja,152 s hátha egyszer valaki ebben is mélyebb értelmet talál majd. A szöveg ortográfiai sajátosságai közé tartozik a detractio is. A rengeteg expectare, exilium stb. alakot érintetlenül hagytam, mert csak egy-két alkalommal írja ki az s bet t.153 Commutatio litterarum elvétve fordul csak el , ilyen a permistus – permixtus, haut – haud, mivel alkalmazásuk nem kizárólagos, átírtam ket jegyzetben közölve az eredetit. A nem szókezd h használata ingadozik egyes tulajdonneveknél – például Nemethuivarium), de a nevek írásán nem változtatok. A charus (középfokban viszont carior is, 402r) a lachryma (lachrima) és a lethale esetében viszoont (szinte) kizárólagos, ezért hagyom meg. Egységesítettem az ingadozó mássalhangzókett zéseket (például oportune – opportune, solicitus – sollicitus), a jegyzetben feltüntetve a kézirat változatát. Kevés esetben fordul el , hogy két szót (a klasszikus latin fel l nézve szabálytalanul) egybeír. A (Christiana) respublica esetében ezt természetesnek érzi a mai olvasó is, a kortárs történetírók (például Sleidanus, Forgách) is egybe írták, ezért így hagytam. Kizárólagosan használja a quamprimum, iamdiu, iamiam alakot a quam primum stb. helyett, ezért ezeken sem változtathattam, a túlzó fok nem kizárólagos egybeírása (például quam plurimis – 152
Legalább is nem jobban, mintha például a coepisse helyett mindig vagy cepisse, vagy caepisse alakot olvasva vagy a capio egyik infinitivusával keverhetné, vagy inethymologikus alakkal találkoznék. 153 Átírásukat exspectare, exsilium alakra aligha indokolná, hogy szerepel exspoliare is, ugyanis például az I–VIII. könyvben csak egyszer.
59
quamplurimis) esetében viszont a f szövegben a külön írt alak olvasható.
Tudatosnak
(talán
nem
maradéktalanul
következetesnek) t nik a prius (ante) quam – prius(ante)quam (el bb, mint – miel tt) váltakozása is,154 ezeket egyel re meghagytam. Hogy a quamobremet miért írja egybe, miközben a quam ob causamot külön, nem tudom. A -nam, -ne, -ve szócskát aposztroffal (és olykor egy bet hely kihagyásával) szokta írni (quibus’ nam), az ilyen alakokat azonban külön jegyzet nélkül egybeírtam. A rövidítéseket (els sorban nazálisok illetve a szokásos con-, -us, rum és a per-, prae-, pro-, -que, qui, quod, quam stb. helyett fordulnak el ) külön jegyzet nélkül a f szövegben oldottam fel (ugyanígy jártam el a széljegyzetekben találhatókkal), s már csak technikai okból is a C kifejezéseit szintén így idézem a jegyzetben. A legnagyobb önkényeskedést a központozáskor követtem el, e tekintetben, akárcsak a nagy- és kisbet k alkalmazásában a szövegh közlés elvének engedve els bbséget. Egyetlen esetben megváltoztattam Isthvánffy szinte kizárólagos központozását, ez pedig a következményes mellékértelm alárendeléseké.
mindig
…, ita ut…, …, sic ut…, vagy …, adeo ut… részekre tagol, én azonban a vessz t az ut elé tettem (például II. Ulászló a testvérét,
154
Például: Huius opera et diligentia Lascus triduo post, quam consilia cum eo contulebat, ad Sulimanum introductus… (242v) – Hic, postquam ad Sulimanum a ianitoribus brachia et manus de more sustinentibus introductus fuisset, legationem ita exposuisse fertur… (243v) Egyazon lapon: quinto nimirum post, quam discesserant, anno illetve Ferdinánd postquam de summa legationis … fuisset colloquutus, in Germaniam … discessit. (564v)
60
János Albert herceget pacatum reddidisset ita, ut ille quinto post, quam venerat, die Poloniam pedem referret…).155 Halmozott mondatrészek közé mindig vessz t teszek, az egymást követ kapcsolatos mellérendel
tagmondatok közé azonban soha. A
szöveg könnyebb értését kívánom segíteni, a többszörösen összetett latin mondatokat amúgy is többféleképp lehet tagolni. Az író a . után hol nagy bet vel, hol kicsivel kezd, utóbbi esetben ma általában ,-t tennénk a szövegbe. Többször alkalmazott a ;,156 elvétve a ?, 157 a ! soha.158 Önkényem határát az jelenti, hogy nem használok olyan jeleket, amelyek a kéziratban nem találhatók meg, így például lemondtam a gondolatjel alkalmazásáról is. A szövegben el forduló magyar(rá lett) szavakat is változtatás nélkül írom át. E kifejezések (sajka, naszád, hajdú, sorompó, csóka stb.) dönt en a katonai életb l valók, de ilyennek tekinthet
a
Sasvar névalak -es nominativusi raggal ellátott változata is.159
155
Vajon akkor is tudta-e kétféleképp, de hasonlóan mondani a magyar, mint ma? A klasszikus latin szerint: …úgy lecsendesítette, hogy az öt nappal… illetve – Isthvánffy tagolásával – …lecsendesítette, úgyhogy az öt nappal… 156 Van, hogy értelemzavaró tagolást eredményez: At Ludovicus suorum inobedientia, ac rei indignitate commotus iraque percitus; in senatu in haec verba prorupit; Video… (197v) 157 Például: Quae omnia quum manifestis indiciis constent, nec ille diffiteri queat, quid aliud superesse, quam ut criminis laesae maiestatis damnatus meritis paenis plectatur? (59r) Venetos autem, tametsi pactis specioso titulo faederibus mutuam amicitiam et auxilia obtulissent, quis, nisi rerum imperitus opem allaturos putet? quos potius alienorum periculorum otiosos spectatores semper fuisse certissimum sit? (241r) 158 A 389v-n található el ször, az is áthúzva, így marad a .. 159 A magyarok Sásvárnak nevezték Sehszüvar szolnoki béget, alakja a XXI– XXVII. könyvben jelenik meg. Az átírás szempontjából nincs jelent ségük, de a szöveg jellemz i a hungarizmusok is. Ilyennek tekinthet például, hogy L rinc herceg nem megy el csére cum rege venire (regem convenire helyett, 56v, ezt a kifejezést azonban használja a klasszikus latin szabálya szerint is, például: Iohannem et Marcum Iaxithios conveniendi causa). Miksa is a lovasoknak parancsol, s nem a lovasokat parancsolja: cum caesar equitibus, ut eos insequerentur, iussit (19r),
61
A XXI–XXXVIII. könyv esetében a mértékadó a Kölnben Pázmány közrem ködésével a már említett Antonius Hierat által 1622-ben megjelentetett, az A szövegéb l készített kiadás (C). Ketteler 1724-ben már harmadszor jelentette meg, a pozsareváci békéig kiegészítve és Henricus Rommerskirchen költségén. E kiadás (K) függelékével,160 írásmódjával eltér ugyan az 1622. évit l, de nyilvánvalóan azon alapul, Rommerskirchen például egyszer en átveszi az olvasóhoz szóló praefatiójába a Hieratét.161 Megnézve továbbá csak az els könyv néhány olyan szöveghelyét, ahol az A és a C eltér egymástól, ténnyé válik a feltételezés: nem az A, hanem a C alapján készült a K f szövege.162 A C
ugyanígy Nadasdius … militibus, ut … contenderent, iussit (344v). Magyarul ragozott talán (…történt egyszer, hogy … tartóztatta…) a latinban várt coniunctivus (detineret) helyett: …forte enim evenerat, ut Mihaloglis eo vespere e castris domum veniens milites Turcas convivio exceptos compotationibus mutuis ad multam noctem detinuerat… Magyarul számolás lehet a decem et novem annorum iuvenis (141v–142r) a várható undeviginti annorum iuvenis helyett, stb. 160 A Praefatio ad lectorem után királyaink, érsekségeink, püspökségeink és (Werb czy szerinti) vármegyéink listáját közli. A marginalia is azonos, ha egy megjegyzés mégsem található meg a K-ban, az vagy a jelentéktelenségének, vagy figyelmetlenségnek tulajdonítható (például a XXI. könyvben a moldvai események leírásánál a C 428. lapjáról az Ambitio eius et vanitas kivételesen nem található meg a K megfelel , 264. lapján). 161 Példa kedvéért: Fuit enim libri huius auctor Nicolavs Isthvanffy, (ut vitam illius tribus, quod aiunt, verbis exprimam) non tantum illustri loco natus, sed in prima sua iuuentâ Patauij, Bononiaeque humaniores aeque ac sublimiores scientias hausit, tum vero Graeci Latinique sermonis fuit peritisimus. Linguas fermè omnes Europaeas vasta quadam ingenij capacitate, ne dicam, felicitate complexus sexaginta insuper propemodum annis in aulis versatus est. Primum a secretis Rerum Vngaricarum Diuis, Maximiliano ac Rudolpho, Imperatoribus fuit... (C) – [b ségesebb ismeretét a magyar királyságnak Isthvánffy históriájánál nem találod, lévén hogy ] ...illustri in Pannonia loco natus (ut vitam auctoris simul tribus, quod ajunt verbis exprimam) in prima juventute sua Patavii Bononiaeque humaniores aeque ac sublimiores scientias hausit, tum vero etiam Graeci Latinique sermonis fuit peritissimus. Linguas fermè omnes Europaeas, vasta quadam ingenii capacitate, ne dicam, felicitate complexus sexaginta insuper propemodum annis in aula versatus est. Primum à secretis rerum Ungaricarum Divis, Maximiliano ac Rudolpho, Imperatoribus fuit... (K). 162 Például: inopinata mors (A) mors inopinata (C, K) Poloniae regis (A) regis Poloniae (C, K) premi obsidione arctiori (A, a. corr. arctiori obsidione premi)
62
nyomdahibáit 163 jegyzet nélkül javítottam. A C f szövegének jellegzetessége sylva a silva helyet, Pécs Quinqueecclesiae, az utpote helyett ut pote, quamquam helyett quanquam alakot ír. Mindig conditiora cseréli a condiciot, initiumra az iniciumot, mindezeket a kizárólagos alakokat tehát nem vettem fel a kritikai apparátusba. Az A -ci jellegzetességének ambitio, avaritia, negotium és spatium alakra való átírása nem kizárólagos a C-ben, ezért ezek változatai találhatók az apparátusban. Nem tartozik a f szöveghez az ajánlás, de Isthvánffytól való, ezért ezt is a fentiek szerint írtam át. A XXXIV. könyv után olvasható pár mondat szerz ségét bizonytalannak tartom, mivel azonban egyéb problémát nem tartalmaz, az átírás szempontjából érdektelen. A marginalia esetében az átírásnál a f szövegre alkalmazott elvek szerint jártam el. Ezt az egyszer sít
eljárást az menti, hogy
vizsgálatom tárgya csak Isthvánffy és nem más, s mivel a többi manus azonosítása most nem lehetséges, nem jelölöm azt sem, miként tagoltak a széljegyzetek az A-ban. A rövidítéseket, az uralkodók sorszámát feloldottam jelzés nélkül, egységesítettem a kis vagy nagy kezd bet k használatát is, de a széljegyzetekr l fentebb
obsidione arctiori premi (C, K), ha a C téves olvasás eredményeként Balachone alakot használ, a K átveszi, stb. 163 Ezek között van egyszer elnézés (például Albertum helyett Albertnm; 455. o.), van olyan, amely akár az író figyelmetlenségéb l is adódhatik (például …suburbium exterius, in quo purpurati domus et stabula ac carceres habebantur, eiusdem noctis labore minimo negotio in nostrorum potestatem redactam… a redactum helyett; 733. o.), s van félreolvasásból eredhet teljes félreértés (például …ut ea contentione quinque fere dies consumerentur et caesariani absque ea pacem non coalituram dicerent. Aliisque de eius propsero exitu desperaret ideoque Achomati, legato suo vehementer irascetur… a …dicerent Alisque [nominativus!] … irascetur… helyett; 845. o.).
63
írt jellegzetességeken túl is a tulajdonnevek esetében a közölt alaktól
való
eltéréseket
mindig
feltüntetem
a
kritikai
apparátusban.164
164
Az általam használt szövegszerkeszt programmal nem oldható meg az, hogy a széljegyzeteket sorszámokhoz rendelhessem, újratördelés esetén ugyanis e sorszámok, mivel hiperhivatkozásként nem szúrhatók be, nem frissülnének. Emiatt a széljegyzetek mondatszámokhoz rendeltek, így a rájuk vonatkozó kritikai megjegyzéseknél is kénytelen voltam helyettük e számokra hivatkozni.
64
Néhány nyelvi bizonytalanságról Amint az már a szerz m veltségéb l is nyilvánvaló, a szöveget egyszer en latin nyelvezete szépségéért is öröm olvasni. Ekkora terjedelemnél azonban természetesnek tartom, hogy néhol grammatikai nehézséggel találkoztam, amelyek azonban általában nem akadályozzák a szöveg megértését. Íme három, amit az I–III. könyvben találtam. Miksa felb szül II. Ulászló követeinek beszédén, …tamen recollecto et mitigato animo legatos prosequi permisit, qui exorsi a vetustissimis faederibus, quae inter caesares et Bohemiae reges aliquot ante seculis icta et postea ab ipsis confirmata fuissent, quibus caveretur, si quae inter ipsos sive de finibus herciscundis seu de provinciarum successione aut aliis rebus gravissimis controversiae orirentur, eas non vi et armis, sed arbitrario vicinorum principum interventu dirimendas esse, proposuere illis Vladislaum in hac quoque disceptatione cuncta ex aequo et bono componere, quam ancipiti bellorum sorti subiicere malle. (7v) Szerintem az AC illis alakja helyett illi [tudniillik caesari] szükséges. Annak a tagmondatnak a váza ugyanis a qui [legati] … proposuere, akinek pedig el terjesztették, az a caesar, amint ezt az idézet elején található singularisos alak (permisit) is meger síti. Nem akarván azonban latinul jobban tudni Isthvánffynál a szövegben az eredeti alakot hagytam.
65
Az els
könyv végén a király így beszél magáról az esküv t
sürget
Beatrixnek: …se pacatis et in tranquillo positis rebus
omnem daturum opream, ut reginam neque studii amorisque erga eam sui, nec huius quantaecunque morae paeniteat. (24v) A nem
accusativust
annál
könnyebb
lélekkel
javítottam
hímnem re,165 hogy a C is így tett. A második könyvben a király által megtámadott L rinc herceg a családját …Nemetuivarium praealtae rupi sed, cui nulli montes contigui sint, impositam ideoque natura loci munitissimam Stiriaeque et Austriae proximam misit. (60v) Az alakilag helytelen egyeztetést szintén nem javítottam, mert értelem szerinti is lehet: Isthvánffy a nevet írta, de az arx-szal egyeztetett – vagy kifelejtette e szót. Komolyabb gondot az olyan szöveghelyek grammatikájának rendezése okoz, amelyekhez kéziratunk már nincs, hiszen a zavar eredhet a szerz
l is, de félreolvasásból vagy -értésb l is.166
165
Ugyanilyen bet tévesztés lehet a 49v-n található (II. könyv, a clades Derenceniana elbeszélése): Iam hostes in Modrusiensem agrum revertendo pervenerant, valles potius dixeris, praealtis montibus in oblongae coronae speciem circumdatos, quum… Itt a participiumot n nem re változtattam jegyzetben közölve az eredetit, mert a 16r-n is in latis cavarum vallium spaciis olvasható. Talán a cölöpsánc járt az eszében (vallus). 166 Néhány példa: …dum Isacus a fronte, a tergo, a lateribus undique acrius et insolentius urgeretur ac multi ex Turcis occumbunt, victoria nostris relicta profugit… (XXVI. könyv, 565. o.), holott occumberent alak várható. A Miksa herceg kiváltásáról tárgyalókról írja: Qui post multos et difficiles ultro citroque habitos sermones et colloquia cardinale veluti pacis et concordiae sequestro ac interprete modo apud huius, modo apud alterius partis legatos auctoritates suam interponente aut nuncios missitante, tandem quinto Idus Martias iis condicionibus transactum est et conclusum, ut… (uo., 574. o.) – egy lehetséges megoldás az állítmány transegere et conclusere alakra cserélése. A 602. oldalon (XXVII. k.) olvasható Aderant praeter ex copias Ungaria conuccatas praefecti… kifejezés sem csak a bet hiba (conuccatas a convocatas helyett) miatt felt , a szórend (praeter ex copias) is gyanúsan egyedi. A Sunt,
66
A mutatóról Csak a f szöveg tulajdonnevei (földrajzi, személy- stb.) találhatók meg benne (ezekb l viszont az összes). Ennek a terjedelmi korlátokon kívül is több oka van. Tárgymutatóhoz vagy legalább a kulcsfogalmainak (például disciplina militaris, celeritas, otium, libido, ambitio, fortuna) felvételéhez szövegelemzést kell végezni, ehhez pedig tanácsos ismerni Isthvánffy forrásait. Okkal feltételezhet az is, hogy a Historiae kritikai kiadása a fogalmak tetsz leges keresését lehet vé tev CD-ROM-os változatában is megjelenik egyszer. Az els változatban még növelte a lista használhatóságát, hogy nemcsak a név szerinti el fordulásokat, hanem az értelem szerintieket is feltüntettem. Ha csak a grammatikai elemzésb l tudhatóan szerepelt a mondatban (például ille vagy permotus rumoribus), akkor a könyv száma után az adott mondat száma []ben volt megtalálható a névnél: Maximilianus I. [5]. A Georgius
qui dicunt… consecutioja is meglep a latintudását Horatiusból is merít Isthvánffytól – javítandó nyomdahiba vagy szerz i sajátosság, kézirat hiányában megválaszolhatatlan. A 718. oldalon (XXXI. k.) a Post irritum Iauriensis oppugnationis exitum ac castris castra ad Vaciam collata… kifejezés eredetileg vajon tényleg post … castra … collocata, vagy egyszer en castris collocatis esetleg post … caesaris castra collocata volt? A 736. oldalon (uo.): Báthori Zsigmond …sive sponte, sive artibus Iohannis Samoscii … ad novandas res et femina odiorum animum adiecit… – az ad miatt az et után accuativus várható, s magában a femina odiorum is inkább csak költ i magyarázatra ad lehet séget. A perzsa király követe tájékoztatja Rudolfot, ura …magni momenti amplasque regiones partim vi et bello, partim vi et deditione extorsisset. Eum caesar, dum de responso deliberat, quiescere iussum ac lautiis et hospitio exceptum eadem, qua Casinalibegum, dimiserat amicitiae et continuandi belli spe oneratum ac muneribus excultum dimisit. (XXXIII. k., 806. o.) A vi kétszerezése már gyanús az azonosságot kerül szerz l, a dimittere igéé pedig az eltér id - és állapothasználat miatt értelemzavaró is. Az ultima manus esetleges hiányára utal, vagy a nyomdász aludt el szedés közben s esetleg kihagyott pár szót? A források feltárása segíthet a válaszadásban.
67
… maenia maioribus colubrinis concutere nemcsak Georgiusnál szerepelt (V. 116.), hanem a városfalak miatt a Temesvar címszónál is: V. [116.]. A méltóság- és tisztségneveknél utaltam azokra a személyekre, akik ezek visel jeként szerepelnek a jegyzékben, például: palatinus vide Stephanus, Petrus, Emericus stb. A Matthias rex, Iohannes comes Scepusiensis típusú szerkezeteket
viszont
az
egyszer ség
kedvéért
csak
a
személynévnél tüntettem fel. Külön felvettem a nostri kifejezést is, mindig feltüntve []-ben, szerz nk kivel azonosul éppen. Ez a részletesség aztán áldozatául esett a számítógép merevlemeze megsemmisülésének, utólag mondhatni, szerencsére. Ekkora anyag ugyanis ilyen aprólékossággal csak névmutatóból külön kötetet igényelt volna. A mostani változatban a tulajdonnevek némelyikéhez rövid ismertetés tartozik latin nyelven: feltüntetem, ha az illet más, a Mutatóban megtalálható személynek leszármazottja, testvére vagy hitvese, továbbá uralkodók esetében uralmuk tartamát, praelatusok és
bárók
esetében
méltóságviselésükét,
a
legfontosabb
magyarországi váraknál, városoknál pedig azt, hogy mett l meddig voltak oszmán kézen.
68
IRODALOMJEGYZÉK
APPARATUS Historicus / OSzK Fol. Lat. 3606. BALÁZS Mihály–MONOK István: Történetírók Báthory Zsigmond udvarában (Szamosközy István és Baranyai Decsi János kiadatlan m veir l) / in: Magyar reneszánsz udvari kultúra. – szerk. és az el szót írta R. Várkonyi Ágnes.– Gondolat K., Budapest, 1987 Antonio BONFINI: A magyar történelem tizedei / ford., az utószót írta KULCSÁR Péter. – Bp., Balassi K., 1995. BARANYAI DECSI János magyar históriája [1592–1598] / fordította és a bevezet t írta KULCSÁR Péter. – Európa K., Helikon K., 1982. – (Bibliotheca Historica) BARTONIEK Emma: Istvánffy Miklós / in: u : Fejezetek a XVI– XVII. századi magyarországi történetírásból – Bp., 1975 BENDA Kálmán: Istvánffy Miklós levele 1605-b l / Irodalomtudományi Közlemények 1967, 187–190. BENDA Kálmán: A MOE sorozat 1607–1790 közti részének szerkesztési és forrásközlési szabályzata / Századok, 108. (1974) 436–475. BENDA Kálmán – KENÉZ Gy : Barbiano generális jelentése a Bocskai–szabadságharc els hónapjairól / különnyomat a debreceni Déry Múzeum 1969–70. évi Évkönyvéb l. – Debrecen, 1972. BENITS ISTVÁNFFY Miklós magyarok dolgairól… BERLÁSZ Jen : Istvánffy Miklós könyvtáráról / in: Az OSzK Évkönyve 1959., 202–240. – Bp., 1961. BÉL Mátyás levelezése / s. a. r., a bevezet t írta és a jegyzeteket készítette Szelestei N. László. – Balassi Kiadó, 1993 (Magyarországi tudósok levelezése. III. kötet) BONFINIS, Antonius de Rerum Ungaricarum decades (tomi I–IV/I.) / edd. I. Fógel et B. Iványi et L. Juhász. – K. M. Egyetemi Nyomda, Budapest, MCMXLI. – (BSMRAe) BONFINIS, Antonius de Rerum Ungaricarum decades tomus IV. – pars II. Appendix; Fontes; Index / ediderunt Margarita Kulcsár et Petrus Kulcsár. – Akad. K. 1976. – (BSMRAe Series nova) BONFINIS, Antonius de: Rerum Ungaricarum decades (tomi I– IV/I.) / ed. Iohannes Sambucus – Basel, MDLXXXI. BÓTA Károly: Istvánffy Miklós / Bp., 1938. BRODERICUS, Stephanus: De conflictu Hungarorum cum Solymano Turcarum imperatore ad Mohach historia verissima / edidit Petrus Kulcsár. – Akad. K. 1985. – (BSMRAe Series nova) CODEX Diplomaticus / OSzK Fol. Lat. 2275. CSERNUS Sándor: A középkori francia nyelv történetírás és Magyarország (13–15. század) / Bp., Osiris K., 1999
69
DICTIONARIUM Latino Ungaricum … collectum … a Francisco PÁRIZ PÁPAI … nunc vero … locupletatum intentione ac labore Petri BOD / Cibinii MDCCLXXXII. ERDÉLYI ORSZÁGGY LÉSI EMLÉKEK: I–XXI. / szerk. Szilágyi Sándor. – Bp.: MTA, 1875–1898. – (MHH–D) FAZEKAS István: Korreferátum Oborni Teréz el adásához / Fons, 2000, 77–79. FINÁLY Henrik: A latin nyelv szótára: A kútf kb l a legjobb és legújabb szótárirodalomra támaszkodva. – Bp.: Franklin Társulat, 1884. FODOR Henrik: Istvánffy Miklós históriájának forrásai (II. Ulászló kora) / Pécs, 1940. – (Speciminia dissertationum facultatis philosophicae … universitatis … Quinqueecclesiensis 177.) GLOSSARIUM mediae et infimae latinitatis regni Hungariae / szerk. Bartal Antal. – Bp.: Franklin Társulat, 1901 GUNST Péter: A magyar történetírás története / Csokonai Kiadó, Budapest, 20022 HOLUB József: Istvánffy Miklós Históriája 1622-i kiadásának történetéhez / in: Magyar Könyvszemle 1959. 281–283. HOLUB József: Istvánffy Miklós Históriája hadtörténeti szempontból / Szekszárd, 1909. HOLUB József: A Kisasszonyfalvi Istvánffyak / Turul XXVII. kötet (1909) 112–123. INVENTARIUM de operibus litterariis ad res Hungaricas pertinentibus ab initiis usque ad annum 1700 / composuit KULCSÁR Péter. – Balassi K., OSzK, 2003. ISTVANFFY, Nicolaus: Carmina / edd. Iosephus HOLUB et Ladislaus JUHÁSZ. MCMXXXV. Lipsiae, Teubner Nicolai ISTHVANFFII libri Historiarum de rebus Hungaricis XXXIV / OSzK Quart. Lat. 2316 ISTHVANFFY, Nicolai Pannoni Historiarum de rebus Hungaricis libri XXXIV / Coloniae, 1622 ISTVÁNFFY Miklós magyarok dolgairól írt históriája Tállyai Pál XVII. századi fordításában I/1. 1–12. könyv / sajtó alá rendezte BENITS Péter – Balassi Kiadó, 2001. ISTVÁNFFY Miklós: A magyarok történetb l / ford. JUHÁSZ László, vál., bev. SZÉKELY György. – Bp., 1962. ISTVÁNFFY Miklós: Magyarország története. / ford. VIDOVICH György. – Debrecen, 1867. Johannes JOÓ: Expugnatio arcis Novigrad 10. 03. 1594 / ÖStA HHStA Ungarische Akten, AA Fasc. 126. Konv. A. fol. 20–23. JUHÁSZ ISTVÁNFFY Miklós: A magyarok… KÁROLYI Árpád: Illésházy István h tlenségi pörére vonatkozó okiratok (1600–1611) I–II. / Történelmi Tár 1882. 670–696., 1883. 306–331. KERÉKGYÁRTÓ Árpád: Istvánffy Miklós Historiája ismertetése és bírálatáról / Irodalomtudományi Közlemények 1892 324–340. KULCSÁR Péter BARANYAI DECSI János magyar…
70
KULCSÁR Péter Antonio BONFINI: A magyar történelem… KULCSÁR Péter: Bonfini magyar történetének forrásai és keletkezése / Akad. K. 1973. – (Humanizmus és reformáció) MAGYAR humanisták levelei: XV–XVI. század / vál., bev. és jegyzetekkel ellátta V. Kovács Sándor. – Bp.: Gondolat Kiadó, 1971. – (Nemzeti Könyvtár) MAGYAR ORSZÁGGY LÉSI EMLÉKEK I–XII. / szerk. Fraknói Vilmos, Károlyi Árpád. – Bp.: MTA, 1874–1917. – (Magyar Történelmi Emlékek) MAKKAI László: vel dés a 17. században / in: Magyarország története 1526–1686. II. kötet – Bp., Akad. K., 1985. NAGY Gábor: Adalék a Verancsics-hagyaték felhasználásához Isthvánffy Miklós Historiaejában / kézirat NAGY Gábor: A váci püspök esete a személynökkel és a nádori helytartóval / SEPTUAGESIMO anno... 151–170. NAGY Gábor: Bonfini-szöveghelyek Istvánffy Miklós Historiaejában / in: Irodalomtudomány 2001/1–2. 57–69. NAGY Gábor: Szapolyai István és János alakja Isthvánffy Historiaejában / in: Studia Miscolcinensia 5. 2004, 195–214. NAGY Iván: A kisasszonfalvy Istvánffy-ak / Turul, 1883. 111–116. OBORNI Teréz: A kora újkori latin nyelv forrásszövegek kiadásáról / Fons, 2000. 67–75. PÁZMÁNY Péter levelezése / közzéteszi Frankl Vilmos. – Els kötet 1605–1625. – Bp.: Eggenberger, 1873. (MHH–D) PETTH Gergely: Rövid magyar krónika… / Dharma K., Bp., 1993. Annales regum Hungariae … congesti opera et studio Georgii PRAY … pars IV. / Vindobonae, typis Leopoldae Ioannis Kaliwoda MDCCLXVII REUSNER, Nicolaus: Rerum memorabilium in Pannonia sub Turcarum imperatoribus a capta Constantinopoli usque ad annum MDC bello militiaque gestarum narrationes illustres variorum et diversorum auctorum… / Colocae MDCCLXX2 SEPTUAGESIMO anno humanissime peracto. Tanulmányok Kulcsár Péter 70. születésnapjára. / in: Publicationes Universitatis Miskolcinensis. Sectio philosophica tom. IX., fasc. 4. – Miskolc, 2004. Magyar Történelmi Okmánytár londoni könyv- és levéltárakból / összeszedte s lemásolta SIMONYI Ern . – Pest: Eggenberger Ferdinánd Akad. Könyvárus 1859. – (MHH–D) SINKOVICS István: Fodor Henrik: Istvánffy Miklós históriájának forrásai (II. Ulászló kora) … / Századok 1944, 593–594. STARCK Andor: Istvánffy Miklós és Hisotria Regni Hungaricija / in: Értesít a kegyes tanrendiek debreczeni algymnasiumáról 1894–1895. iskolai évben. – Debrecen, 1895, 3–64. SZABÓ Károly – HELLEBRANT Árpád: Régi magyar könyvtárak I– III. / Bp., 1879–1889. SZAKÁLY Ferenc TINÓDI
71
SZALÁRDY János: Siralmas magyar krónikája / sajtó alá rend., bev. és jegyzetek Szakály Ferenc munkája. – Bp.: Magyar Helikon, 1980. – (Bibliotheca Historica) SZAMOSKÖZY István: Erdély története (1598–1599, 1603) / ford. Borzsák István; vál., a bevezetést és a jegyzeteket írta Sinkovics István. – Bp.: Európa Könyvkiadó, 1981. – (Pro memoria) SZÉKELY György ISTVÁNFFY Miklós: A magyarok… SZÖRÉNYI László: Platthy Mátyás eposza Zrínyir l, a szigetvári sról / SEPTUAGESIMO anno… 187–222. TALLYAI ISTVÁNFFY Miklós magyarok dolgairól… TINÓDI Sebestyén: Krónika / sajtó alá rend. Sugár István; a bevezet t Szakály Ferenc írta. – Bp.: Európa Könyvkiadó, 1984. (Bibliotheca Historica) TUBERO, Ludovicus: Commentariorum de rebus suo tempore nimirum ab anno Christi MCCCXC usque ad annum Christi MDXXII. in Pannonia et finitimis regionibus gestis libri IX. Ad emendationem Francofurtensem anni MDCIII. recogniti, emendati et synopsibus aucti. / in: J. G. Schwandtner: Scriptores rerum Hungaricarum veteres ac genuini. Vienna, 1746–1748. II. VERANCSICS Antal m. kir. helytartó, esztergomi érsek összes munkái. Els kötet. Történelmi dolgozatok deák nyelven. / közli Szalay László. – Pest, 1857. MHH–S II. Tizenegyedik kötet. Vegyes levelek. 1572–1573. / közli Wenzel Gusztáv. – Budapest, 1873. – MHH–S XXVI. Ioannis ZERMEGH rerum gestarum inter Ferdinandum et Ioannem Hungariae reges commentarius ad editionem Amstelaedamensem anni MDLXII recognitus. Observationes addidit Carolus Andreas Bel / in: J. G. Schwandtner: Scriptores rerum Hungaricarum veteres ac genuini. Vienna, 1746–1748. III. ZRÍNYI Miklós prózai m vei / Négyessy László hagyatékából KOVÁCS Sándor Iván vezetésével sajtó alá rend. az ELTE Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének Zrínyi-szemináriuma… – Bp.: Zrínyi Katonai Kiadó, 1985. – (Zrínyi Könyvtár) ***
72
A NÉVMUTATÓ összeállításához felhasznált m vek (I–III. könyv) AKADÉMIAI kislexikon / Akad. K., 1989 BONFINIS, Antonius de Rerum Ungaricarum decades tomus IV. – pars II. Appendix; Fontes; Index / ediderunt Margarita Kulcsár et Petrus Kulcsár. – Akad. K. 1976. – (BSMRAe Series nova) FÜGEDI Erik: A XV. századi magyar arisztokrácia mobilitása / Bp.: Akad. K., 1970. HUMANISTA történetírók / A válogatás, a szöveggondozás és a jegyzetek KULCSÁR Péter munkája, Kulcsár Margit közrem ködésével.. – Bp.: 1977. (Magyar remekírók) MAGYARORSZÁG történeti kronológiája. I. kötet: A kezdetekt l 1526-ig. / f szerk. Benda Kálmán. – Bp.: 1987. MATZ, Klaus-Jürgen: Ki mikor uralkodott, kormányzott? / Springer-Verlag Budapest Berlin Heidelberg New York London Paris Tokyo HongKong Barcelona 1994 NAGY Iván: Magyarország nemesi családjai, cimerük és leszármazási táblázataik / Bp. 19902 VILÁGTÖRTÉNET évszámokban 1789-ig / összeál. Engel Pál. – Bp.: Gondolat, 1982. *** Egyéb, az értekezés irodalomjegyzékében nem szerepl publikáció (a Doktori Iskola el írása alapján) Adalék Philip Sadler erdélyi követségéhez / Studia Miscolcinensia 5. 2004. Erdélyi királyi könyvek II., III. / CD–ROM, Arcanum 2003. Lettere di principi Litterae principum ad papam (1518–1578) / edidit Iosephus Bessenyei Textus linguae Italicae in sermonem Hungaricum vertit Petrus Kulcsár, textus linguae Latinae in sermonem Hungaricum, introductionem annotationesque in Latinum vertit Gabriel Nagy. – Roma–Budapest, 2002. Magyar középkor / szerk., bev., részben ford., jegyzetekkel ellátta Nagy Gábor. – Budapest–Veszprém, 1995. 536 l. Magyar história 1526–1608 / szerk., bev., részben ford., jegyzetekkel ellátta Nagy Gábor. – Debrecen, 1998. 536 l. Magyar passió 1608–1711 / szerk., bev., részben ford., jegyzetekkel ellátta Nagy Gábor. – Debrecen, 2000. 642 l. Magyar középkor 997–1526 / második, átdolgozott, b vített kiadás, szerk., bev., részben ford., jegyzetekkel ellátta Nagy Gábor. – Debrecen, 2000. 642 l. Nagy Gábor – dr. Nagy Árpád Miklós – dr. Tatár György: Történelem / in: Az Apáczai Csere János Alapapítvány Oktatási programja. – Szombathely, 1991. alii et Nagy Gábor: Cicero öröksége – Hereditas Ciceroniana / Debrecen, 1995. – I.
73
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
TEXTUS Liber primus 1. |1r| Pannoniae regnum, ex quo Christianam religionem amplexum est, semper nobilissimum atque florentissimum habitum fuit diuque Christianam rempublicam adversus barbarorum incursiones armis defendit, donec enormi rerum omnium negligentia ac deinde cruentis intestinarum factionum dissidiis diversarumque partium studio in summum discrimen venit libertatis salutisque amittendae. 2. Nam, quum Matthias clarissimus fortissimusque rex hostes ac perduelles suos vi atque armis domuisset, Polonos et Bohemos procul finibus submovisset, Paiazetem, Turcarum principem ad amplectandas pacis condiciones compulisset ipseque in medio fere aetatis flore fato functus pacatum regnum reliquisset, proceres Pannoniae ac nobilitas quietem et tranquillitatem nacti adeo corpora atque animos laxaverant, ut labante sensim militaris disciplinae atque religionis cura, quibus ille regnum stabiliverat, non aliud, quam suis commodis atque avariciae studere nec, tametsi hostes terra marique imminerent, quisquam eorum rempublicam capessere, sed omnia per ocium et ignaviam transmittere, regiam auctoritatem magistratuumque honores |1v| non ad publicum decus, sed ad privatum quaestum revocare denique rempublicam ex bona deterrimam reddidisse viderentur. 3. Et, quo magis libidini atque luxuriae suae frena laxarent, quum Matthiam inopinata mors oppressisset, aliis competitoribus atque ipso etiam Iohanne Corvino, Matthiae filio ante legitimas nuptias genito praeteritis Vladislao, Casimiri, Poloniae regis filio tunc Bohemis imperitanti, quietis et ocii appetentissimo homini regnum detulere eumque suffragantibus Beatrice regina, quae illius nupcias appetebat earumque spe haud dubia sustentabatur, et Stephano Zapoliano palatino, comite Scepusiense, quem largitione et ingentibus promissis in partes traduxerat, Albae solenni ritu sacro diademate ornavere. 4. Nec multo post exarsit magnum et multiplex bellum, quum uno eodemque tempore hinc Maximilianus caesar, tanti nominis et dignitatis princeps, illinc vero Albertus eodem, quo Vladislaus, patre, Casimiro genitus ad occupandam armis Ungariam animum adiecissent. 5. Ille enim vicini opportunique regni iura, quae ob redditam coronam sibi patrique, Friderico imperatori communibus omnium votis delata esse praetendebat, armis prosequi decreverat, |2r| hic vero oblatam sibi regiam potestatem lubrica paucorum quorumdam procerum fide a fratre praeoccupatam graviter ferebat. 6. Et Maximilianus quidem audito Matthiae obitu nullam sibi moram interponendam ratus legiones e Suevia et Vindelicia conscribit, equites ex tota Germania evocat, tormentorum
74
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
currulium et commeatus magnam vim navigiis imponendam curat ac summa celeritate secundo Danubio in Austriam devehitur missisque idoneis hominibus de adventu suo Viennenses certiores reddit simulque studia et mentes eorum pollicitis ingentibus sibi conciliat. 7. Praeerat urbi cum summa potestate Matthiae regis nomine Stephanus Zapolianus, comes Scepusiensis, palatinus idemque praefectus aerario, quem Ungari ob inveteratam eius officii dignitatem thesaurarium vocabant, vir omnibus bellis spectatae fidei et virtutis, sed cuius omnis existimatio una hac desertae neque viriliter defensae Viennae infamia merito suggillari possit. 8. Ad eum ab amicis atque adeo praesidiariis quibusdam Germanicae peritis linguae deferebatur cives occulta perfidia laborare, eius rei indicia esse, quod nocturni caetus ac conciliabula passim ineantur et civium domus armatis compleantur |2v| erectique sint omnium animi ad rerum novarum expectationem. 9. Quibus permotus rumoribus praetori urbis, Iohanni Ibermano edicit, ut cum decemvirum collegio, penes quos iuris dicundi potestas et portarum custodiae habebantur, sequenti die summo mane domi suae, quam in urbe amplam et magnificam amaenoque versus Danubium prospectu habebat, praesto adsint, esse, de quibus cum illis agi opus sit. 10. Eos igitur sceleris cogitati conscientia deiectis animis advenientes severioribus verbis castigat, quod nefaria consilia de prodenda civitate agitare ferantur, debere ipsos meminisse, quam clementem et liberalem Matthiam regem experti fuissent, qui libertates eorum et immunitates non tantum ratas habuisset, sed novis superadditis benigne auxisset eoque vel superstite vel postea fatis concedente quam ipse placidum et mite in illos imperium exercuisset. 11. Itaque eiusmodi defectionis consiliis abiectis, si meliores felicioresque esse vellent, positis armis pacem colerent, sin minus, se extemplo in eos, ut omnium hominum ingratissimos ac extrema quaeque promeritos crudelissime animadversurum. 12. At illi compressa, quantum poterant, fraude perplexo titubantique sermone se omnium adversus rem publicam con|3r|siliorum immunes esse iureiurando affirmare nec summa liberalitate indulgentiaque sibi ipsis imperitatum inficias ire, quod vero milites ex urbana iuventute perpaucos stipendio conduxerint, putare id sibi per interregni tempora licuisse, ut opportune collocatis praesidiis res ipsorum in tuto essent, se summis precibus ab eo contendere, ne adversis de se rumoribus, qui nullo certo auctore orirentur, credere vellet. 13. Dimissis hac simplici interminatione decurionibus equum poscit et armatus in arcem defertur, ibi praefecto ac quadringentis Ungarici nominis militibus stipendia persolvit eosque spe maturi auxilii et praemiorum oneratos arcem novo regi Ungariae contemptis omnibus periculis servare iubet, ipse navibus
75
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
conscensis secundo amne Budam contetndit, quo Advigam uxorem, lectissimam faeminam e Tessiniensium ducum familia regiae stirpis oriundam et liberos antea praemiserat. 14. Non defuere ea quoque tempestate viri graves et cordati, qui maiorem in Stephano militaris prudentiae simul et severitatis vim desiderarent, utpote cui inicia sedicionum auctoribus oppressis ex disciplinae praescripto mature extinguenda ac urbis defensio |3v| ad extremum usque spiritum toleranda fuisset. 15. Sed ipse Bohemico, ut credi par est, auro captus sibique potius privatim, quam reipublicae consultum cupiens tantae urbis et provinciae ubertate agri et rerum omnium copia nulli Germanicarum secundae iacturam parvi fecit. 16. Cui vero praefecturae munus concrediderit, annalium scriptores nec ipse Bonfinius, eorum temporum aequalis tradit, in quibusdam tamen annotamentis Ladislao Uporio ei nomen fuisse invenio, sed quibus nec praestare fidem nec derogare ausim. 17. Cognito Zapoliani discessu, qui fugae erat similis, decuriones ingenti cura et metu liberati in curiam conveniunt ac multo sonitu aeris campani populum ad arma concitant, portas maiori numero militum muniunt, aquilas, Romani imperii insignia per frequentiores urbis regiones circumferunt, Friderici et Maxilimiani caesarum Augustorum nomina magnis clamoribus ingeminant, domos et hospicia Ungarorum diripiunt, demum duos e senatorum numero ad Maximilianum in castris ad Claustrum Neuburgum rerum urbanarum statum anxio pendentique animo expectantem citatis equis ire iubent, qui seque et civitatem in eius potestate esse nuncient |4r| eumque hortentur, ut, quam fieri possit, ocissime in urbem venire maturet. 18. Caesar collaudatis Viennensibus nihil cunctatus assumpto solo praetoriano et aulico comitatu alaque una equitum viae se dat, tormenta currulia atque exercitum sine mora subsequi iubet et, quum ad urbis portam, quae a turre Rubea nomen habet, esset perventum, a decurionibus senatuque et omnibus ordinibus cupidissime excipitur indeque sub umbella sustentantibus eam praetore et aliis civitatis principibus in templum, quod Divo Stephano protomartyri sacratum media in urbe magnificentissimum ac sumptuosa praealtaque turre longe elegantissimum habetur, faustis senatus populique et omnium ordinum acclamationibus et plausu deducitur. 19. Ubi primum omnium gratias Deo optimo maximo egit, quod terram patriam et provinciam sui ac maiorum suorum altricem, a cuius conspectu tam diu exulaverat, divino numine recuperare licuisset. 20. Postero die tormenta, quae iam advecta erant, duabus ex partibus arcis maenibus protinus admoveri eamque iis conquassari iubet. 21. Verum tribunus ac centuriones, qui in arce erant, adventantis Maximiliani fama ac civium |4v| rebellione nequaquam animis
76
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
fracti omnia, quae tolerandae obsidioni necessaria ducebant, summa ope celeritateque curaverant, tormenta idoneis in locis collocaverant eaque corbibus vimineis crassioribus ingesta terra oppletis nota ratione obsepserant impigreque sese ad defensionem praeparaverant usque adeo, ut hostes difficiliorem, quam putarant, oppugnationem experirentur. 22. Germani, cum superior murorum pars ferreis globis decussa esset, ut praesente caesare, quantum virtute viribusque valerent, ostenderent, scalas de repente arripere ac acerrimam impressionem vel iniussu ducum facere caeperunt, sed propugnatorum fortitudine repulsi multis acceptis vulneribus multisque interfectis incepto destiterunt. 23. Quamquam autem caesar hoc accepto detrimento satis castigatam militum temeritatem arbitrabatur, eos tamen acri sermone increpavit vetuitque, ne amplius, nisi iusso suo, tale facinus aggredi auderent. 24. Ad invisendos deinde aggeres et munitiones, e quibus tormenta explodebantur, profectus quaedam obstacula correxit et eam maeniorum partem, quae inter templum Divi Augustini atque ipsam arcem |5r| versus solem occidentem erant, utpote debiliorem acerrime verberari iussit. 25. Interea per transfugas Ungaricae linguae gnaros tentari propugnatorum animos placuit eisque oblata incolumitate rerum omnium liberum abitum offerre, si reddita arce gratiam potius, quam vim caesaris experiri mallent, sed illi miro silentio usi nec verbum quidem ad ea responderunt. 26. Iam aliquot dies praeterierant, ex quo caesar Viennae haerebat, quum Novae Civitatis seu Neostadii nuncii in castra venerunt se quoque compulsis in arcem Ungarorum praesidiis urbem felici astutia occupasse adserentes, proinde, si manum aliquam militarem eo mitteret, fore, ut arx quoque rebus necessariis ac commeatu destituta in potestatem veniret. 27. Quod postquam caesar laeto animo audivisset, eorum petitioni paruit missisque quatuor centuriis militum arcem premi obsidione arctiori iussit. 28. Interea, quum Viennae assidua tormentorum vi magna in muris strages edita esset, ut caesar ipse et duces posse irrumpi existimarent, tribunis militum cohortiumque praefectis ad se vocatis mandat, ut in sequentem diem supremi certaminis aleam omnibus viribus tentare ac in arcem omnino evadere conentur. 29. Signo igitur dato sublatisque vexillis |5v| ac magno timpanorum sonitu clamoreque edito milites ad pugnam alacriter procurrunt et per murorum ruinam ascendere summa ope nituntur. 30. Aderat caesar ipse hortator acerrimus augusta sua dignitate orisque et vultus maiestate tanto nomine dignus praemia militibus, prout cuiusque virtus atque opera enituissent, pollicens nec Ungari magno praesentique animo moram dimicandi fecere, pugnatum est diu et acerrime multis horis neutro inclinante victoria.
77
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
31. Cum autem ancipiti in certamine fessis et vulneratis integri submitterentur et Germani subinde numero viribusque aucti signa in superiorem muri partem certatim inferrent, contineri caesar non potuit, quin se pugnantibus immisceret ac militis simul et ducis munia fortissime obeundo militum animos ad virtutem et rem gerendam inflammaret. 32. Quo in certamine vulnus in humero accepit, quod quamquam non erat lethale, tamen milites ea intellecta re remissius pugnam capessebant ipseque praelio excedens receptui cani iussit. 33. Periere ex Germanis paulo minus centum, duo signa capta, Ungaris quoque haud incruenta ea victoria cessit |6r| compluribus ex ipsis interfectis et multo maxima parte vulneribus debilitata. 34. Quapropter tribunus et centuriones mutuo habito colloquio, quum maenia non in uno loco quassata et diruta cernerent ac de auxiliis omnino desperarent hesternoque praelio vix non manu captam arcem memoria recolerent, aliam oppugnationem minime sibi expectandam tempestive decreverunt, ne postea nullam a caesare saucio ob idque graviter exacerbato misericordiam consequerentur. 35. Sicque postero die, qui fuit obsidionis decimus, e muro deditione agere ceperunt, neque aegre impetratum, ut tradita arce omnes incolumes in patriam aut, quo vellent, libere demigrarent. 36. Per hunc modum quinquennio post, quam arx et civitas in regis Matthiae potestatem venerat, Maximiliano reddita est et nostri ea excessere. 37. Eodem quoque tempore arcem Neostadiensem Ungari, qui in praesidio erant, iisdem condicionibus dediderunt, ut incolumes cum armis et impedimentis dimitterentur, quum ad extremam omnium alimentorum inopiam redactis nulla spes auxiliorum affulsisset. 38. Nec multo post Iohannes Tarcianus, e Tarcia superioris Pannoniae familia |6v| nobili et honesta oriundus sed inefficacis vir ingenii oppidum Pruccum a ponte ad Laitam flumen denominatum supina sua incuria ac clancularia Germanorum fraude amisit. 39. Is enim, cum sacri audiendi causa ex arce ad templum, quod in oppido habetur, incautius, quam temprois ac rerum status postulabat, progressus esset, a civibus per insidias interceptus vinculisque constrictus fuit nec ulla alia condicione liberatus, quam ut arcem cum tormentis et omnibus munimentis traderet, res suas et militum, qui in praesidio erant, quo vellet, asportaret. 40. Sicque brevi interiecto tempore Maximilianus trium insignium Austriae civitatum imperio fere sine suorum sanguine facillime potitus abeuntibus nostris fidem egregie servavit. 41. Caetera quoque oppida et municipia aut metu excedentibus praesidiis aut faede sese dedentibus parvo negocio et labore in eius dicionem redierunt, quum novus rex ac comes Scepusiensis caeterique duces Ungari pari socordia atque ignavia agitati maturam, uti debebant, opem ferre |7r| neglexissent.
78
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
42. Caesar incredibili celeritate tantam adeptus victoriam quamquam magnopere laetaretur, quia tamen ex vulnere nondum convaluerat et ruinis murorum, quas ingentes brevi tempore ediderat, restaurandis incumbebat, aliquot dierum moram sibi interponendam censuit, ut interea exercitus quoque paulisper conquiesceret et ex copiosissimae urbis commeatu cibariis aliisque rebus necessariis recrearetur. 43. Sed Vladislaus et Ungarorum proceres repentino hostium impetu ac prosperis eorum successibus consternati non, ut decebat, exercitum comparare neque auxilia suis laborantibus mature adferre nec denique pro veteri gentis gloria acie confligere, verum abiecto degenerique animo legatos ad Maximilianum expedire decreverunt. 44. Itaque mittuntur Stephanus Crispus Sirmiensis episcopus, variis functus legationibus ac Iohannes Sullemburgus, Bohemicus cancellarius, viri graves ac Maximiliano cogniti, qui forte eo die Viennam appulere, quo caesar capto Claustro Neuburgo eodem venerat arcemque obsidione cingere statuerat. 45. Hos caesar haud cunctanter admisit et, quum nomine Vladislai regis |7v| Ungariae eum inicio sermonis salutavissent, non tantum alienato, sed contumaci propemodum animo negavit illum legitimo iure regnum acquisivisse, quod multis ante annis parenti suo adhuc superstiti Friderico imperatori augusto ac demum sibi votis et suffragiis universorum ordinum iusta perpetuae haereditatis praerogativa ac tabulis rite confectis, si Matthias absque prole decessisset, delatum foret. 46. Postea tamen recollecto et mitigato animo legatos prosequi permisit, qui exorsi a vetustissimis faederibus, quae inter caesares et Bohemiae reges aliquot ante seculis icta et postea ab ipsis confirmata fuissent, quibus caveretur, si quae inter ipsos sive de finibus herciscundis seu de provinciarum successione aut aliis rebus gravissimis controversiae orirentur, eas non vi et armis, sed arbitrario vicinorum principum interventu dirimendas esse, proposuere illis Vladislaum in hac quoque disceptatione cuncta ex aequo et bono componere, quam ancipiti bellorum sorti subiicere malle. 47. Tabulas, quibus caesar ius suum tueatur, vel ex peritissimorum iurisconsultorum sen|8r|tentia viribus destitui, utpote quae non spontaneis, sed coactis suffragiis editae consensu nobilitatis ac populi caruerint, qui eas cum summa indignatione explosas reiecerint vix prohibiti, quin interficiendis legatis, qui tabulis conficiendis affuerant, violentas manus iniecissent. 48. De Austria eas inter Fridericum Augustum ac regem Matthiam icti federis condiciones intervenisse, ne illa, nisi aliquot myriadum summa pecuniae deposita adimi ab Ungaris possit. 49. Proinde se a caesare etiam atque etiam obnixe petere, ut depositis simultatibus atque offensionibus ancipiti iure suo decedere aequissimasque Vladislai et Ungarorum rationes
79
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
admittere potiusque arma in barbaros Turcas iam Sirmio et vicinis Istro provinciis imminentes sacro indicto bello convertere vellet. 50. Ad ea caesar paucis in deliberando diebus interiectis durius, quam legati sperarant, respondit se aliis in rebus Vladislaum amici fratrisque loco habuisse semper et deinceps habiturum, sed iuribus suis, quae ad regni Ungarici haereditatem non ambigua, ut ipsi dicerent, sed clara admodum et perspicua haberet, nullis petitionibus, nullis minis, nulla periculi |8v| denunciatione decessurum. 51. Vladislaum Bohemiae regno amplissimo cum annexis provinciis utraque Silesia, Moravia duabusque Lusatiis contentum esse debere, aequo consentaneum videri, ut aliis quoque id promeritis sceptra et imperia gubernanda permittat, quod si aliena sibi vendicare pergat, tum se aliis adhibitis principibus brevi curaturum, ut libidini ambicionique eius obviam eatur. 52. Legati hoc responso rebus infectis dimissi quum in itinere certis nunciis intellexissent Vladislaum ad exequendos veterum more coronationis ritus Buda Albam esse profectum, ut illis solenniis interessent ac regem de irrito legationis exitu edocerent, relicta ad laevam Budensi via Albam contenderunt. 53. Quo delati quum essent, regi et proceribus peragenda primum coronatio, deinde caetera post eam in accuratiorem deliberationem revocanda visa fuere. 54. Omnis ordo totius coronationis atque series ex praescripto librorum pontificiorum pendet illincque desumi et perfici solet. 55. Eius vero caput et summa est sacratis antistitibus verba iurisiurandi praelegentibus regem fide ac sacramento obstringi, quod religionem catholicam |9r| ac omnes ordines in suis libertatibus regnique fines et limites pro virili defensurus sit ac ius aequabiliter dicundo omnibus ex aequo iusticiam administraturus, quibus verbis prolatis sacra capiti eius corona imponitur. 56. Sacram appellatam tradunt, quod cum eam Romae fabrefactam Benedictus pontifex, eius nominis septimus, Mesconi, seu, ut a Polonis nominatur, Mecislao, eorum principi mittere animo destinasset, caelitus admonitus, ut illa potius Stephanum, Pannoniae principem ornaret, qui recens religionem Christianam suscepisset. 57. Nec me operae pretium facturum reor, si omnes ceremoniarum partes singillatim ac minutatim persequar. 58. Illud non pratermiserim Vladislaum cum alias ubique, tum Albae exquisitissimis honoribus ac omnium ordinum laetitia plausuque exceptum. 59. Nam praeter quam, quod vulgi innumera multitudo ad spectandam regiae inaugurationis pompam confluxerat, nemo fere fuit ex Bohemia, Silesia, Moravia ac ipsis Pannoniae finibus, qui ea tempestate longe lateque patebant, alicuius famae aut nominis nobilis, senator aut eques, qui non ad cohonestandam et ornandam eam celebritatem certatim nomina daret.
80
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
60. Unus |9v| Laurentius, Sirmii dux, quem Poloni et Bohemi Fristacium ab oppido eius vocare solent, ob veteres simultates cum Vladislao susceptas interesse noluit, quae postea in apertum bellum erupere Laurentiumque ipsum in maximum vitae et fortunarum discrimen praecipitavere, ut postea commemorabimus. 61. Blasius Magiarus ab Alberto, Vladislai fratre eodemque regni competitore et aemulo in partes traductus simili contumacia abfuit. 62. Hic est ille Blasius praefectorum Matthiae regis pugnacissimus consilioque et manu promptissimus, quem Matthias ex gregario milite sola virtutis commendatione ad summos militiae honores et divitias promotum emenso et enavigato e Seniensi Dalmatiae portu mari Adriatico in Italiam ire iusserat cum duobus millibus peditum Ungarorum adversus Turcas, qui Hydruntum in Salentinis maritimam civitatem ceperant atque ipse compulsis ad deditionem barbaris victor et magnis a Ferdinando Aragonio, Siciliae Neapolisque rege, Matthiae socero excultus muneribus cum triumpho redierat. 63. Cum Iohanne Corvino Vladislaus non multis ante |10r| coronationem diebus opera Sigismundi, Quinquecclesiensis et Urbani Agriensis episcoporum opportune pacem fecerat, necessariam potius, quam honestam, iis, quae extant, condicionibus concessa nimirum ei et de manu tradita omni ultra Dravum flumen Illyrici dicione usque ad Dalmatiae limites et oram Adriatici maris ita tamen, ut, si absque liberis, sicuti evenit, decederet, omnia ad regnum Ungariae revolverentur. 64. Is igitur, uti erat miti liberalique ingenio, obliterata offensarum memoria instructissimo equitatu validisque peditum descriptorum cohortibus pompam omnem studioso animo condecoravit ipsique ante alios omnes gestandae coronae munus delatum fuit. 65. Zapolianus, qui palatinatum, primam secundum regem dignitatem obtinebat, ac Stephanus Bathorius re et cognomine caelebs, Paulus Quinisius, Bebecus, Gerebus ac caeteri, quos longum esset commemorare, quum post tot et tantas auspiciis Matthiae regis victorias ex diversis hostibus devictis reportatas et spolia adempta opulentissimi evasissent, ornatissimas et ipsi equitum alas adduxerant. 66. Quae praeter quam, quod generosissimis equis undique |10v| magno sumptu conquisitis constabant, tum vero militum gladii, mucrones, sicae, secures, clavae ferreae atque equorum fraena, frontalia ceteraque instrumenta auro atque argento elaborata miroque splendore fulgentia cernebantur. 67. Admirationi etiam exteris hominibus erant hippopotamorum caudae pectinibus mollitae ac equorum pectoribus appensae. 68. Ea animalia in vastis Nili fluminibus rara captu nascuntur idque genus ornamenti equestris et magnum obtinere pretium et apud Turcas et Pannonios etiamnum in usu esse videmus. 69. Fuere copiae non solum elegantia apparatus divites et dignae admiratione, sed etiam numero minime contemnendae, decem enim
81
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
millia equitum facile explevisse dicebantur, neque Bohemorum, Moravorum et Silesiae agminum numerus longe Ungarico erat inferior, sed qui atris in morem Germanorum armis vestibusque protectus Ungarorum varietate et fulgore omnium iudicio vinceretur. 70. Suadebant nonnulli ex ducibus hoc eodem exercitu Maximiliano obviam eundum ac collatis signis acie decernendum, sed Vladislaus |11r| ocii et quietis cupidior incertum, quibus de causis Budam redeundum existimavit, vel, quod Maximilianum Austria recepta contentum arma ulterius minime promoturum arbitraretur, quamquam a legatis, qui ab eo paulo ante redierant, indomitos illum spiritus gerere et ad proferendum imperium hostilia animo agitare intellexisset. 71. Igitur peracta coronatione paucos dies Albae moratus Budam se cum exercitu recepit, nec multo post nuncii e diversis partibus alii post alios adcurrere, qui multiplicibus belli procellis regnum agitari premique adferebant. 72. Nam Iacobus Siculus, quem Matthias Racospurgo ac Petoviae necnon Stiriae a se subiugatae praefecerat, accepta in praemium defectionis duarum arcium, Ormosdi et Borlini in Stiria dicione et Christophorus Frangepanus, Segniae, Vegliae Modrusiaeque comes, multis in Dalmatia et Illyrico arcibus et clientelis potens cum Iohanne Halapsicio aliisque compluribus ad partes Maximiliani transiisse atque illum sponte concitatum ad asserenda iura sua et prosequendum bellum acrius stimulare dicebantur. 73. Civitas quoque prope collegium sacerdotum Zagrabiae supra collem a Bela |11v| rege condita, quem montem Graecum vulgo vocant, Germanis intromissis pari scelere Vladislai partes deseruerat. 74. Quamquam autem Vladislaus ante coronationis suae tempus Albertum fratrem cum octo millibus Polonorum equitum ad Pestana usque suburbia hostiliter urendo obvia et praedando adventantem ac regnum sibi a paucis quibusdam plebeiis hominibus populari acclamatione delatum armisque repetere conantem primum per legatos ultro citroque commeantes, deinde mutuo habito ad ripam Danubii ulteriorem colloquio certis oblatis condicionibus pacatum reddidisset ita, ut ille quinto post, quam venerat, die Poloniam pedem referret, quia tamen ab Vladislao fratre condiciones non fuisse adimpletas querebatur suasu, ut ferebatur, Philippi Callimachi, e Sancto Geminiano, Hetruriae oppido oriundi, viri docti ac Varnensis historiae scriptoris elegantissimi, cuius consilio utebatur, bellum renovare resumptisque armis omnia turbare et in superiore Ungariae regione Cassoviam urbem acri obsidione cinxisse nunciabatur. 75. Comperio apud auctores fidedignos, quod Bonfinius reticet, Glogovianum in Silesia principatum illi fuisse promissum, si bello abstineret, |12r| neque tamen ad condictum diem traditum eamque fuisse causam renovati belli.
82
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
76. Cui fratrum dissensioni Casimirus utriusque parens incertum, quas ob causas haud dissimulanter connivebat ac Vladislaum odio prosequi ingratumque appellare et Alberto copias militiares et pecuniam ad stipendia militum aperte subministrare dicebatur. 77. Et acciderat iisdem diebus, quod, quum Beatrix regina quadringentos expeditos equites sua pecunia conductos audita Cassoviae obsidione illuc misisset, ut obsessis auxilio essent, simul, ut Vladislao gratificaretur, ii a Blasio Magiaro cum veteranorum valida manu ad partes Alberti forte transeunte in itinere deprehensi non multo negocio funderentur equisque et armis impedimentisque omnibus exuti dilaberentur. 78. Verum Blasio haec victoria ultimum operum fuit, eodem enim itinere gravi morbo correptus, quod Alberto eiusque partibus magnum attulit incommodum, e vita excessit haerede omnium bonorum unica filia, nomine Benigna testamento relicta, quam eventu sterilem Paulo Quinisio, praefecto Temesvarii nuptui tradiderat. 79. Haec omnia adversa accumulavit Beatricis reginae |12v| importunitas magna Vladislai cura doloreque, quae tunc Strigonii in arce se continebat et faedera coniugii sibi promissa frequenter et fere impudenter flagitabat, quae nisi consequeretur, se una cum arcibus, quae in eius potestate habebantur, commutata voluntate ad hostes transituram comminabatur. 80. Tantis difficultatibus circumventus Vladislaus non se animo demittit, sed suasu senatorum, quibus fidebat quorumque consilio utebatur, Posonium se confert et sine mora sex vel septem cohortes veteranorum peditum, quos Matthias rex ad imitationem ianicerorum Turcicorum perpetuis stipendiis ad quatuor millium numerum alere solitus erat, quae Nigrae vocabantur, quaeve eo tempore in agris Posonio ac Tirnaviae subiacentibus in stativis erant, praesenti pecunia conducit iis condicionibus, quibus interregni tempore a Iano, episcopo Varadiense inauctorati fuerant. 81. De Beatrice disputatum est in senatu acriter in utramque partem, an illa ulteriori spe coniugii sustentari deberet, aut aperte nudatis sensibus repudii consilia ei offerenda, neque rex ipse negabat a se illi spem praebitam, ut facilius regni iura |13r| adipisci posset, aetate tamen eius et importuna sterilitate terreri, ut alieno ab ea sit animo. 82. Itaque quum sententiam Ungarorum et Bohemorum singillatim exquisivisset, omnibus praeter paucos, quos illa muneribus corruperat, consentientibus summo silentio decernitur ad speciem officii conveniendam esse ac composito ad dissimulandum animo speciosa verba ei danda, quae demum factis minime sint responsura. 83. Cum autem secundo Danubio Budam reverti statuisset et Strigonium, ubi illa erat, praeteriri nequiret, literas sua manu scriptas ad eam dedit, quibus se brevi apud eam futurum significabat ac in negocio, cuius laetum exitum tantopere
83
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
desideraret, eas rationes initurum, quibus ipsa haud dubie contenta esse posset. 84. Ad eam igitur Strigonium divertens paucis, quos chariores habebat, arbitris adhibitis et dextra data spondere se dixit ipsam ex ordinum regni voluntate in coniugem accepturum, cum primum a tot et tantis hostilium bellorum procellis quies aliqua aut ocium pararetur. 85. Quibus verbis atque aliis accomodatis exhilarata eum ad communes epulas amanter invitavit, sed Vladislaus varios belli rumores |13v| causatus, quibus iter accelerandum esset, eodem die ad Vissegradum citatis remis navigavit ibique ea nocte transacta sequenti die Budam tenuit. 86. Delinita in hunc modum ad praesens Beatrice nihil Budae moratus cum iam exercitum, quem ad certum diem ex omnibus provinciis ad oppidum Hathvanum sexto a Buda milliari dissitum convenire iusserat, cum nigris cohortibus ac praetoriano comitatu ad solvendam Cassoviae obsidionem proficisci festinavit. 87. Cumque prima post discessum ab urbe castra metaretur, Stephanus Zapolianus, comes Scepusiensis et palatinus cum mille equitibus ac quatuor millibus et quingentis peditibus adfuit et se cum rege coniunxit. 88. Quae res Vladislaum magna affecit laetitia adeo, ut hilari sermone vultuque gratias ei ageret, quod ad eum tanta celeritate tantisque viribus adventare maturasset. 89. At Maximilianus suis rationibus insistere certus ex hac Vladislai profectione occasionem gerendi belli oblatam ratus in Ungariam irrupit exercituque ubique militari via ducto tertiis castris Sopronium venit nobili vino et ubertate agri oppidum celebre. 90. |14r| Quod quidem quum vim et impetum eius sustinere non posset ac absente rege auxiliis iuvari posse desperaret, celeriter deditionem fecit ea condicione, ut cives et incolae toto eo bello neque caesaris neque Vladislai partes sequerentur, cui condicioni Maximilianus absque cunctatione plurimis admirantibus subscribere non dubitavit. 91. Inde Sabariam ductus exercitus eaque debili ac vetusto muro paucisque militibus custodita sine ulla mora portas aperuit. 92. Deinde ad oppidum Vasvarum, quod Castrum Ferreum vocant, Arrabonem flumen ponte traiecit ibique biduum moratus Ladislaum Canisianum et Nicolaum Secium, claros nobilitate et opibus viros ac Bartolomaeum Berislaum, priorem Auranae, sed qui privatis potius, quam publicis commodis consultum volebant, cum eorum militibus in castra recepit. 93. Quae quum Vladislao crebris nunciis allata essent, re cum principibus ducibusque suis communicata non inanibus coniecturis illum ad urbem Albanam oppugnandam, uti postea evenit, properare existimarunt idque eo proclivius, quod Iohannem Vitesium, Besprimiensem antistitem astutia Iacobi Siculi ac
84
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
ingentibus caesaris pollicitis |14v| deceptum secus, quam sacratum virum decebat, summa levitate Germanis hostibus adhaesisse intellexissent. 94. Mittuntur igitur ad muniendam praesidio rebusque necessariis Albam e vestigio Stephanus Bathorius ac Paulus Quinisius, ambo virtute domi militiaeque viri insignes, qui, cum primum omnium maenia et propugnacula ut in longa pace neglecta reparanda censuissent, summam etiam tormentorum et sulphurei pulveris penuriam in urbe esse deprehenderunt. 95. Itaque ad ea curanda et administranda non modicam vim pecuniae civibus imperarunt, quos tamen ad eam praestandam opinione sua duriores invenerunt eo, quod omnes eorum opes et facultates, quae alioquin non immodicae erant, ad coronationis pompas auctumque et amplificatum custodiarum numerum ceteraque innumera onera plus aequo atrritas et exhaustas esse affirmarent. 96. Cum autem nec temporis brevitas erigendis munitionibus opportunitatem concederet et ab exploratoribus ac agricolis in urbem metu Germanorum confugientibus Maximilianus non procul abesse diceretur, Bathorius et Quinisius collatis |15r| consiliis Albae potius iacturam, quam Budae, quae rebus omnibus vacua erat, minoris ducentes relicto Albae quingentorum quinquaginta quinque militum praesidio ac defensione urbis praetori et decurionibus ac presidii praefectis commendata Budam eius muniendae ac tuendae causa contenderunt. 97. At caesar paucis interpositis diebus quatuor signa peditum Suevorum ad oppugnandam Castri ferrei arcem reliquit castraque Albam versus promovit et per saltus illius angustias, qui a lupo nomen habent et haud procul a Castroferreo absunt, lentis passibus iter fecit, quandoquidem inclinante in brumam autumno tormenta et impedimenta humida et caenosa tellure magno iumentorum labore aegerrime vehebantur. 98. Abeunte caesare Suevi milites quum excubias negligentius agitarent et vinum, quod eo autumno ubertim provenerat, largius et liberalius potarent, quodque praecipuam eis exicii causam peperit, hostes temerarie et insolenter contemnerent, singulare acceperunt detrimentum. 99. Nam praesidiarii, qui ex paucis veteranis ac quibusdam vagis absque stipendio peditibus, necnon eorum, qui metu hostili sese cum |15v| sarcinis et coniugibus parvulisque liberis illuc receperant, agrestium numero constabant, visa Suevorum negligentia non dubitavere, quin erumpendum et reprimendam eorum temeritatem iudicarent. 100. Itaque silentio obscurae noctis egressi in ignaros et nihil tale expectantes magno sublato clamore irruerunt. 101. Accinxere illi tamen se ad pugnam ac gladiis et sclopetis rem gerere seque egregie tueri ceperunt, sed, quum urgente hoste in unum globum coire non possent et modo huc, modo illuc
85
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
dissipatis promiscue et manipulatim certandum esset, ad extremum terga vertere fusosque et fugatos ac castris et impedimentis exutos Ungari ad Arrabonis usque pontem, quem necesse erat fugientibus transire, propinquioresque silvas prosequuti sunt magna pro Germanorum numero caede edita. 102. Multi in fuga ac demum errabundi per montes et silvas ab iratis agrestibus, quos variis modis vexatos spoliaverant, crudeliter caesi, pauci silvarum latebris tecti aut melioris fortunae beneficio servati ad caesaris castra pervenerunt. 103. Iam caesar in conspectum Albae venerat castraque in subiectis urbi campis opportuno |16r| loco posuerat, quum ab exploratoribus transfugarum specie clam submissis certo intelligit suburbana tecta, quae ad Bacaniam portam instar oppidi ampla erant, flammis absumpta esse, quod ab ea parte Germanos urbem oppugnaturos crediderant, sed in maenibus nulla fere tormenta collocata aut, si quae sint, pilas eorum ferreas anserini ovi magnitudinem vix aequare, tum nihil, quod ad sustinendam obsidionem e disciplina militari necessarium foret, haberi paratum adeoque inter cives et praesidiarios milites intestina odia gliscere. 104. Albana urbs in locis limosis palustribusque sita duabus utrinque paludibus incertae altitudinis, equiti pariter et pediti inviis cingitur, quorum uni Sosto, quae orientalior est, alteri Ingovano nomen est, quae ambae ex fluvio Sarvizio, aeque palustri ac caenoso carectisque et arundinetis impedito (qui e Balathone lacu, quem fluvius Sala efficit, prorumpens prope Batham oppidum Danubio miscetur) occultis et subterraneis quibusdam meatibus ortum ducere ac in latis cavarum vallium spaciis perpetuo stag|16v|nare creduntur. 105. Haec autem Alba duplici ratione Regia appellata est, tum quod in ea prisci reges Pannoniae sacro diademate caput cingebantur et, quum vita functi fuerant, sepulturae quoque honorem accipiebant, tum vero ad differentiam alterius inferioris, quae ad Istri Savique confluentes posita ab antiquis Taurunum, nunc ab Germanis Graeca atque ab Ungaris Nandoralba, a Thracibus Belgradum vocari solet. 106. Caesar ab exploratoribus edoctus Albanos rerum omnium necessariarum inopia premi rem cum tribunis et centurionibus Suevorum et e Vindelicia militum communicandam censuit simulque proposuit urbem in manibus esse, si ipsi viri fuerint, proinde se eam ipsis diripiendam concessurum, si primo conggressu conscensis maenibus eam expugnaverint, sed ita, ut a templorum dirreptione prophanas manus abstinere nec quemquam ex civium numero barbaricum in morem servituti mancipare debeant. 107. Qua voce simul et lucri cupiditate inflammati animis frementes et pugnam poscentes versus urbem citato gradu progrediuntur, quo animadverso cohortes Ungaricae iisque permixti nonnulli ex Albana iuventute cives, tyrocinio quidem
86
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
alacres, |17r| sed rei militaris imperiti usque ad suburbia, quae, ut diximus, subiectis ignibus concremaverant, fatali errore ducti urbe egredi et praelium tentare decreverunt. 108. Sed Germani numero plures et multis retroactis stipendiis exercitati densatis agminibus et longioribus hastis instar hericii praetentatis valida etiam sclopetariorum manu de more permixta protecti eorum impetum fortiter exceperunt. 109. Nec diu sustinuere certamen Ungari, tametsi aliquantisper praesenti animo sese defendissent, quin crebra subitaque glandium procella vulnerati plurimis cadentibus terga verterent et effusa fuga sese in urbem recipere cogerentur tam cupide fugientium vestigiis insistentibus Germanis, ut multi ex victoribus immixti Ungaris in urbem irrumperent et, quum subductilem pontem, qui catena suspensus attolli portamque claudere solet, Ungaris fugientibus sublevare non permitterent, ibidem in frusta conciderentur. 110. Ab eius pugnae laeto successu Germani milites et imprimis Conradus Longus, Suevicae legionis tribunus velut omine accepto concitati praeterito, quod ad dextram intrantibus erat, propugnaculo quodque |17v| ab Ungaris metu et pavore consternatis desertum erat, ad maenia urbis defensoribus vacua certatim provolant ac in fossas, quae praealtis et limosis aquarum gurgitibus plenae erant, sese deiiciunt. 111. In quibus quum multi periissent, alii contempto discrimine partim hastis subnixi, partim natantes fossarum marginem superant aliisque post alios confestim succedentibus murum nemine defendente occupant desilientesque globo facto portam effringunt et commilitones suos atque turmas cataphractorum equitum, qui foris ad incerta belli excubabant, intromittunt. 112. Ungari conspectis in muro simul et oppido hostibus fracti animis desperataque salute arma faede abiecere et ad quaerendas latebras diffugere, nec mora Germani ad diripiendam urbem conversi praesidiarios omnes resistere ausos et obvium quemque inusitata crudelitate trucidarunt ita, ut nec sexui, nec aetati barbara rabie et feritate parceretur. 113. Quicquid cladium unquam, quicquid calamitatum captae direptaeque urbes a barbaris victoribus pati solent ad omnia irarum, invidiae atque avariciae et crudelitatis exempla, id omne infelix Albanorum civitas abunde |18r| pertulit. 114. Luctus ubique et pavor et eiulantium feminarum et puerorum clamor auditus, tum truculentae et asperae militum trucidantium et rapientium voces. 115. Nec a templorum donariis ac vasis Deo dicatis impias manus abstinuissent, nisi caesar eos, qui tale facinus patrare ausi essent, laqueo se puniturum severa voce edixisset. 116. Dominicus, loci antistes trepidus et exanimis in praealtam turrim se receperat raptis secum cum suis privatis, tum publicis templi supellectibus, quae ambae erant admodum opulentae.
87
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
117. Ex qua turri prodiens ab adveniente triduo post caesare ita servatus est, ut substantia sua omni ac sacerdotiis exutus solum vertere cogeretur templorum donariis, quae reperiri poterant, mox redditis. 118. Edixit deinde caesar, ut omnes cives et incolae urbis domos quisque suas repeteret omnibusque pristina libertas fundique et agri redderentur, sed in tanta rerum et fortunarum clade hominumque caedibus pauci, qui edicto parerent, apparuere. 119. Capta et direpta in hunc modum Alba (quum nondum a coronatione Vladislai bimestre spacium temporis praeteriisset) ac tot et tantis spoliis |18v| locupletato exercitu caesar ad obsidendam Budam sine mora proficisci statuerat et, si adhibita celeritate eo copias adduxisset, non parva erat spes illius potiundae, quae instar Albae rebus necessariis improviso destituta erat. 120. Sed militari sedicione, quae pro praedae divisione inter equites et pedites exarserat, prohibitus fuit eaque mora urbi saluti fuit, quam Bathorius et Quinisius interea rebus omnibus ad tolerandam obsidionem necessariis ac cibariorum omnis generis copia abunde comportata reparatisque propugnaculis et maenibus longe omnium ocissime et maxima diligentia muniverant. 121. Sedicioni causam praebuit equitum cataphractorum postulatio, qua praedam communi virtute partam communiter etiam dividendam urgebant recusante peditatu eam in commune conferre. 122. Quum vero tribuni et duces caesaris voto equitum satisfaciendum praedamque omnem in forum comportandam esse, ut ex aequo divideretur, iuberent, Suevi et Vindelici eo acrius tergiversari neque dicto audientes esse suo sanguine et virtute captam urbem sibique omnem praedam promissam |19r| dictitantes se id, quod in equitum potestatem venisset, quod quidem haud contemnendi momenti esset, minime repetere, quamvis illi a suis commilitonibus post captam urbem forent intromissi. 123. Communi militaris disciplinae usu ac consuetudine ubique terrarum et gentium receptum esse, ut, quum urbes expugnantur aut quum iusta acie confligitur, lucrum omne militi, cuius virtute illud acquiritur, cedat. 124. Stipendia ipsis multa deberi, neque unquam eorum solvendorum spem esse ullam, tum vero etiam hoc exiguum commodum virtute partum sibi invideri et extorqueri. 125. Quum haec atque talia in coronis atque conciliabulis militum iactarentur, neque aliud, quam dux aliquis aut antesignanus eis deesse videretur, nox miscendae sedicioni apta supervenit, cuius obscuritate adiuti soluto imperio insalutatis praefectis et tribunis agminatim domum redire caeperunt. 126. Iamque vastissimos fines silvae Bacaniae attigerant, qui non procul Alba longe lateque porriguntur, quum caesar equitibus, ut eos insequerentur, iussit, suoque nomine monerent, ut collectis animis |19v| dolore inani aut errore corruptis pertinaciae finem
88
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
imponerent reversique ad officium stipendia sua integra, quae essent in numerato, ad se reciperent. 127. Sin minus, nusquam terrarum ac gentium locis ac latibulis sese abdere possent, e quibus ab se irato ad certum supplicium, uti castrorum et militiae desertores, extraherentur. 128. At illi mandatis surda aure reiectis per transversa itinera collesque et tramites, qua cuique visum, ire dilabique perrexerunt. 129. Supra hanc cohortium faedam consternationem et discessum caesar tunc rei pecuniariae egentissimus vehementer erat sollicitus, unde illis, qui in officio permanserant, militibus stipendia persolvenda essent, verebaturque, ne illi etiam concitata sedicione importune dilaberentur. 130. Igitur Quinquecclesias ad Sigismundum episcopum nuncios mittere placuit, qui mutua sexaginta millia aureorum ab eo peterent. 131. Erat is Iohannis Ernesti e Suevia oriundi, sed regno Ungariae insiti civis multasque arces et diciones adepti filius, quem Ungari Hamponem appellabant quique paucos ante annos vita functus erat, ingentemque auri et argenti vim a |20r| patre relictam ac e sacris redditibus collectam possidere dicebatur, homo insigni prudentia et probitate atque Vladislao summa fide obstrictus. 132. Huic archiepiscopatum Salisburgensem in Germania amplissimum et opulentissimum promittebat, si sibi extrema necessitate circumvento deesse nollet. 133. Verum Sigismundus, ne patriae suae ac novi regis aemulo atque hosti pecuniam, nervos rerum gerendarum suppeditare videretur eaque re non famae solum, sed et salutis ac fortunarum discrimen subiret, se apud Maximilianum accomodatissimis, quibus potuit, verbis excusavit. 134. Itaque hisce rerum difficultatibus pressus et ulterioris belli gerendi cogitationes omittere coactus Viennam, unde venerat, repetendam reducendaque castra decrevit valido relicto Albae praesidio paululumque progressus arcem Pauli Quinisii, quae Vasonum appellatur, ex itinere missis aliquot cohortibus Germanicis in potestatem redegit. 135. Ex Suevis autem et Vindelicis peditibus, qui sedicione facta castris se invito excesserant, quos aut in itinere assequutus est, aut demum Viennae deprehendit, ad proximas salices laqueo suspendi |20v| iussit praefectis ductoribusque ordinum, ut altius penderent, proceriores deligens aut aliis suppliciorum generibus necavit. 136. Demum dimissis ad hiberna militibus comicia Augustam Vindelicorum Germaniae principibus caeterisque ordinibus indixit, in quibus pecuniam et copias ab iis postulavit, quibus regnum Ungariae occupatum Austriae propinquae annecteret. 137. Sed, cum principes negarent se contra Vladislaum, tanquam regem Bohemiae et septemviratus electorisque Romani imperii officio et dignitate fungentem arma sumpturos, incepto destitit nec
89
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
multo post animum ad amplectendas pacis condiciones adiecit, quas antea respuerat. 138. Quamquam, ut hoc eius propositum quam occultissimum aliquandiu haberetur, magnopere vellet, sed tandem, quum ex comiciis Augustanis voti et desiderii sui impos rediisset, proceribus Ungaris quibusdam, quos ad eum transiisse retulimus, se non alienam a pace et concordia mentem gerere secreto patefecit, si ea bonis et aequitate non alienis conditionibus transigi posset utque id iis, quos in partibus Vladislai amicos haberent, significare possent, potestatem fecit. 139. Interea |21r| Vladislaus, ubi, quae caesar agebat, ex certis nunciis accepit simulque de periculo Albanorum certior redditus est, minime rebus suis diffisus omissa in praesens Cassoviae liberandae cogitatione omnino reverti et Albanis opem ferre decrevit ac vestigio cohortes nigras Danubium transire iussit. 140. Verum, quum eodem tempore et circumvallatae urbis et captae direptaeque famam audivisset, milites, qui Danubium traiecerant, mox redire ac castra Cassoviam versus promoveri iussit, ut Alberto fratri bellum denuo reparanti occurreret re Albana ad reditum illinc suum dilata, Corvinum autem cum ornatissimis copiis Comaronio, ubi tum habitabat, adventantem laeto vultu excepit convivioque adhibuit. 141. Progressus deinde haud cunctanter primo Hatvanum oppidum, dein Agriam pervenit atque iis in locis nihil moratus Cassoviae appropinquavit eo animo atque consilio, ut cum Alberto fratre, si ille in aciem prodiret, fortunam belli experiretur, quum in castris haberet amplius octodecem millia armatorum praeter illos, qui in dies e variis locis certo expectabantur. 142. Circumsederat iam complures dies Cassoviam Albertus admo|21v|tisque tormentis maenia conquassaverat atque interea missis per omnem regionem expeditioribus equitibus, imprimis vero Tartaris villas praedari et urere, fruges in castra convehere, quae convehi atque asportari nequirent, corrumpere. 143. Quum Vladislaum fratrem adventare didicisset, decrevit sub ipsis Cassoviae maenibus quamprimum manus conserere. 144. Habebat in castris praeter Polonorum turmas haud aspernandas non parvam Scytharum seu Tartarorum manum, in quorum virtute et agilitate plurimum confidebat. 145. Nihil vilius et contemptius Tartaris primo aspectu potest esse, equis enim utuntur contemnendae staturae degeneribus et strigosis eisque ut plurimum castratis, hemicyclos, quibus pedes equum ascensuri induunt, faginos, frena e funibus cannabinis caeterumque apparatum omnem abiectissimum habent paucis, qui ditiores sint, exceptis, nisi quod iacula et sagittas adversi aeque ac aversi et fugientes arcubus corneis peritissime contorquent et ad subitarias pugnas ac populandos agros inquietandaque et lacessanda hostium castra quam aptissimi habentur.
90
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
146. Adventante propius Vladislao Albertus ad tuendam nominis |22r| sui famam pertinere ratus est, si ipse quoque circumvallatae urbis maenia relinqueret ac patentibus in campis pugnae potestatem offerret, igitur omissa obsidione eo, ubi Vladislai castra collocata erant, cum exercitu profectus tanta propinquitate sua castra hostilibus contulit, ut equorum hinnitus ac militum clamor ipseque castrensis fremitus facile exaudirentur. 147. Principes tamen et duces prius, quam ad arma concurrentur, fratribus tam pie, quam prudenter admonitis suaserunt, ut, si mutuae eorum lites et discordiae extra Martis aleam, quae anceps plerumque et lubrica esse solet, componi transigique possent, experiri non gravarentur. 148. Sed, dum de iis consultant ac deliberant et legati ultro citroque commeant Albertoque iubente tormenta e vineis et aggeribus, ut castris praesidio essent, extrahuntur, ex altera parte stante explicatis ordinibus erectisque signis utrinque acie minutioribus praeliis et emissis tormentorum pilis ferreis inter bina castra certabatur. 149. Id conspicati e maenibus ac templorum turribus, qui in praesidio Cassoviae erant, animadverterunt Polonos tormentorum atque aggerum custodiae exiguum militum numerum reliquisse |22v| itaque nulla facta mora globo densato eruperunt et, quum magnum atque cruentum certamen edidissent, omnibus tormentis maioribus, quae isthic erant, puncto temporis potiti sunt. 150. Nec mora ligneas etiam quadrangulares turres, numero duodecim, quas Poloni maeniorum fere altitudinem aequantes e materia et cespite erexerant, adorti eadem celeritate expugnarunt iniectoque pulvere sulphureo, quem hosti ademerant, succenderunt incolumesque in urbem reverterunt. 151. Eodem quoque tempore inter duo castra Tartarus equo vectus Ungarorum fortissimum, si quis inter eos haberetur, ad singulare certamen identidem magno clamore provocabat. 152. Contra hunc Demetrius Iaxitius, Matthiae regis alumnus multisque editis facinoribus clarus equitum praefectus summa alacritate in medium prodiit Tartarumque hasta equo deturbatum celerrime confecit victorque rediens a suis magna congratulatine exceptus est. 153. His in hunc modum administratis Albertus sive metu adversi praelii perculsus, seu potius certae pacis concordiaeque consilia dubio bello praeferens literas ad fratrem scripsit |23r| easque sagittae alligatas in Vladislai castra iaculandas misit, quibus se pacem aequam et honestam non abnuere significabat colloquiumque a fratre petebat, quod quidem ab Vladislao, apud quem nihil prius potiusque pace et quiete erat, multis de causis facile impetravit. 154. Quarum ea praecipua erat, quod asperrima et rigidissima hieme, quantam non ulla hominum aetas meminerat, domum properaret, ut Albae recuperandae consilia susciperet, cuius
91
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
paludes fossaeque frigoris vi concretae etiam currulibus tormentis quantumvis immani pondere sustinendis facilem viam praeberent. 155. Igitur extensis in eum finem inter duo castra tabernaculis Albertus in equum sublatus ad Vladislaum prior venit. 156. Disceptavere diu fratres de mutuis dissidiis nemine praeter Valentinum, episcopum Varadiensem adhibito arbitro, quum alter adepta Ungariae corona legitimum se regem creatum esse diceret, ille sibi quoque delatum regnum esse, sed ab iisdem, qui detulerant, perfidiosa praevaricatione interversum quereretur, cuius iura non prosequi degeneris animi esse iudicaret, nec tamen se arma fuisse resumpturum, si frater condicionibus, quas in |23v| agro Pestano pepigisset, stare voluisset. 157. Demum post multas contentiones ad priora pacta sponsionesque ab ambobus recursum est eisque denuo confirmatis pax coaluit, nimirum ut in Silesia principatus Glogoviae cum certis dicionibus et oppidis Alberto cederet, donec et ispe rex crearetur, et Vladislao fratri tam huius faederis, quam principatus iure obsequium clientelae praestaret. 158. Adiectum vero, ut Alberto quotannis tria millia aureorum numum penderentur, missusque e vestigio Iohannes Sullenburgus, Bohemicus cancellarius cum aliquot collegis, a quibus Alberto Glogovia et alia oppida sine mora consignarentur, interea autem, donec promissa praestarentur, oppida Sarosium, Eperiessium et Sibinium, quod Minus dicitur, Alberti in potestate essent. 159. Multi tamen fuere ex principibus et ducibus, qui hanc pacem non fore diuturnam praesagirent, quae Casimiro, amborum patre inconsulto nec forte probaturo conclusa ictaque esset, quem Vladislao filio occultis de causis infensum esse nossent. 160. Is autem eo tempore longissimo terrarum tracto dissitus aberat in Lithvania cum Russorum |24r| principibus ab eo dissdentibus bello contracto. 161. Diremptum hoc modo fuit colloquium paceque, ut diximus, firmata Vladislaus Cassoviam ingressus est ac cives simul et praesidiarios ob servatam fidem multis verbis collaudavit ac novis immunitatibus muneribusque donatos, ut etiam in posterum in officio permanerent, benigno sermone admonuit rebusque isthic compositis Budam versus iter intendit. 162. In itinere autem Bohemorum aut Nigrorum copias in agris inter Agriam et Vaciam iucunda amaenitate et fertilitate omnium pulcherrimis in stativis reliquit ita, ut brevi se eos in castra deducturum stipendiaque debita persoluturum polliceretur. 163. Cum Budam venisset, Beatrix regina inquieto atque importuno animo morae impatiens iterum maxime urgere cepit, ut, quum fraterno bello finem imposuisset, promissas nupcias acceleraret, ne ipsa spe votoque frustrata ad res novandas animum adiicere compelleretur.
92
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS PRIMUS
164. Eo nuncio acrius, quam quisquam putaret, Vladisalum mente perculsum ferunt usque adeo, ut privatum eum dolorem liberatae Cassoviae et pacis cum fratre initae laetitia lenire nequiverit. 165. Coacto |24v| itaque senatu collatisque de ea re consiliis Strigonium, ubi illa morabatur, contendit eamque magnifice consolatus ostendit nondum pacem partam esse, quum Albana urbs Budae tam vicina, tum arces complures inter flumina Savum et Dravum sitae ab hoste Germano teneantur, praeterea certissimis nunciis Turcarum princeps Paiazetes innumerabilibus copiis ad obsidendam Nandoralbam venturus dicatur, intestina insuper bella timeri, aequum igitur esse, ut publica vota et consilia privatis anteponat et nupciarum diem patienti animo expectandam putet, se pacatis et in tranquillo positis rebus omnem daturum opream, ut reginam neque studii amorisque erga eum sui, nec huius quantaecunque morae paeniteat. 166. Ea verba non sine profunda dissimulatione prolata aestuantem Beatricis animum utcunque placuere, quae, quum Vladislao maturum felicemque reditum precata esset ac magnificis eum muneribus excoluisset, post tridui moram dimisit atque ipse Vissegradum ac deinde Budam reversus est.
93
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
Liber secundus 1. |25r| Post Cassoviensem pugnam adverso eventu ab Alberto pugnatam pacemque inde subsequutam bellum quidem Polonicum in praesentia sedatum sed minime in futurum sublatum multis videbatur, quod civitates Alberto traditae Polonorum militum opera custodirentur, qui ut plurimum contumeliosi ac insolentes rapto vivere, nec pacem cum vicinis pati consuevissent et Albertum a Casimiro patre instigatum occasiones belli instaurandi quaerere haud obscuris argumentis comperissent. 2. Quae tametsi Vladislaum quoque non latebant, paternis tamen atque fraternis adversum se consiliis nonnihil connivendum temporique cedendum putabat, donec bellum, quod Albae recuperandae causa contra Maximilianum suscipere in animo habebat, commodius inferre gerereque posset. 3. Aegre enim ferebat assiduas Germanorum eruptiones, quarum incommoda et detrimenta omnes populi, qui Albanae Budensique viae imminent, totusque Simigiensis ager nobili et generoso vino celebris gravissime patiebantur et ipsi hostes non ita pridem Alba egressi Paxum oppidum ad ripam Danu|25v|bii situm diripuerant et ex improviso capta arce Ozora Nicolaum Hedervarium nobilem divitemque virum una cum filio adolescente captum abduxerant. 4. Atque, ut in proposito persisteret, non parum confirmabatur tum absentia Maximiliani caesaris, qui Belgicis tumultibus et dissidiis compulsus summa adhibita celeritate in Brabantiam vicinasque provincias contendisse nunciabatur addebatque animos victoria non ita pridem a suis circa Albam de Germanis parta veluti omine totius belli feliciter conficiendi. 5. Nam, quum Milos Belmusius, equitum levis armaturae ductor fortissimus, natione Thrax aut, ut nunc loquuntur, Rascianus, ac Valentinus Quereius in satis magnam populantium Germanorum manum incidissent et sulphureum pulverem ac sclopetorum ardentes funiculos, quo teli genere Germani valebant, densus et subitus imber extinxisset, hostes victi terga dederant paucissimique fuga salutem adepti, ceteri ad unum caesi aut capti omnes reliquis, qui domi erant, documento fuere, ut postea cautius rariusque excurrerent. 6. Budae igitur nondum exactis brumalibus diebus, quos ob inusitatum rigorem et asperitatem Albano bello gerendo aptissimos esse censebat, |26r| primum omnium curata re pecuniaria, cuius inopia vehementer laborabat, Bohemicis Nigrisque cohortibus stipendium persoluit ac Stephanum Bathorium tradito ei totius exercitus imperio tormentisque ac omni castrensi apparatu Albam versus contendere urbemque arcta obsidione circumvallare iussit Quinisioque, quem ad comparandas ex inferiore Pannonia copias miserat, ut adventum suum adductis copiis maturaret, perscripsit. 7. Aliis quoque ducibus et tribunis in mandatis dedit, ut quilibet coacto militum, quanto maiori posset, numero in castra Albam sine
94
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
mora adventaret, quo etiam ipse non multo post cum praetorianis et stipendio conductis levioris apparatus equitibus venturus esset. 8. Bathorius Buda profectus exercitu ad oppidum Banhidam convenire iusso eique unius diei quiete concessa instructis agminibus ac signis de more explicatis tridui spacio Albam pervenit ac ab ea parte, qua Budam spectat, idoneo in loco inter paludes consedit eademque nocte, ne operae ex urbe tormentis peti possent, vineas et aggeres militum opera ac agricolarum labore extruere caepit, quibus |26v| brevi ad finem perductis tormenta maiora in iis apte collocavit eisque muros concuti imperavit. 9. Munitiones etiam seu turres e materia quadrangulares necessariis in locis praealtas terra ingesta fossaque circumducta erexerat, quales a Polonis Cassoviam irrito conatu oppugnantibus institutas fuisse retulimus, ex quibus omnis Germanis in muro consistendi seque defendendi facultas eripiebatur. 10. Iam maenia ab una parte tormentis perforata late hiatum dederant, quum Quinisius, quem rex Bathorio collegam ipso id expetente dederat, cum quinque millibus selectissimorum veteranorum in castra venit, quum ex itinere ad Sigismundum, episcopum Quinquecclesiensem in officio, uti rex et nonnulli proceres rebantur, vacillantem iussu regio divertisset, sed Quinisius de eius constantia et fide locupletissimum se testem undecunque professus eum apud regem omni concepta suspicione liberavit. 11. Triduo ante Quinisii adventum rex ipse Bathorium subsequutus quintis castris Albam pervenerat |27r| ac ab altera oppidi parte, quae ad portam Baconianam pertinet, castra fixerat non procul ab ea palude, cui Sosto nomen est, ut propinquiore aquatione uteretur, eo instituto ordine, ut Bathorius et Quinisius ab una parte ac rex et Stephanus Zapolianus, qui cum tribus millibus militum utriusque ordinis biduo post regem advenerat, ab altera oppugnationi urbis singulari cura et industria incumbendum sibi proponerent. 12. Germani interea, qui in oppido erant, incredibili studio et diligentia propugnare, hostium consilia scrutari iisque occurrere et maenia vi tormentorum concussa et confracta contextis roboribus spaciisque eorum terra oppletis militari opere disciplinaque reficere et ad omnes occasiones summa vigilantia intenti esse. 13. Iam castra regia confluentibus quotidie novis copiis maxime accreverant ita, ut numerum quadraginta millium militum absque lixis et calonibus ac tumultuaria agrestium hominum turba facile aequare crederentur, et ab ea etiam parte, qua rex et palatinus curabant, |27v| murus lato patefacto aditu verberatus apertusque erat. 14. Igitur regii milites magno animorum ardore pugnam poscebant, ut pro direpta crudelem in modum Alba ac trucidatis commilitonibus Germanos pari illata clade ulciscerentur.
95
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
15. Et Quinisius copiam pugnae dandam esse et summa crudelitate Germanos ad unum omnes interficiendos praedicabat, erat enim Germanis ob captam direptamque arcem suam maxime infestus. 16. Verum rex continendos a pugnae casibus milites multis de causis censuit, tum, quod eorum caedibus et sanguini parcendum existimaret, tum vero, quod Germanos brevi urbis deditionem oblaturos haud dubie speraret, nec regio iudicio paucis interiectis diebus eventus defuit. 17. Nam urbis oppugnatione dies noctesque non intermissa haud multo post Germani urbem se servare posse diffisi ad comitem Scepusiensem ac Bathorium nuncios miserunt colloquiumque de urbe reddenda postularunt, quo concesso alii potiores missi quinque dierum inducias obsessis dari petivere, |28r| ut de condicionibus interea deliberari utrinque posset. 18. Quae mora, tametsi nimis longa esse videretur, tamen non abnuente rege admissa fuit. 19. Intra eos dies tandem in has condiciones convenerunt, ut Germani urbe tradita cum omnibus suis impedimentis incolumes in Austriae fines ire possint utque eis ad impedimentorum vecturam sex et triginta plaustra cum iumentis attribuerentur, templorum spoliis, si quae adhuc intacta superessent, ac ab hominibus servituti mancipandis abducendisque abstinerent. 20. Hasce condiciones, quamquam militibus, qui se e Germanorum praeda et spoliis ditandos speraverant, ingratas rex ratas habuit, quo citius Alba potiretur, Germanosque additis comitibus in tutum abire permisit, postquam undecem fere mensibus eam tenuissent et omnem circa regionem usque ad Budae suburbana rapinis, incendiis et populationibus hostiliter habuissent. 21. Alba recepta Germani milites, qui in arcis Besprimii praesidio erant, quod et locus ad defendendum minus erat idoneus, nec rebus necessariis instructus, incolumitatem suam rerumque omnium pacti deditionem fecerunt. 22. Pau|28v|lus etiam Quinisius Vasonum, arcem suam diffugientibus Germanorum cohortibus nullo negocio recepit, Sabariam vero milites Thomae, Iauriensis episcopi, qui ex veteranis Illyrici nominis stipendio collectis conducti erant, obscuriore nocte aggressi per scalas scandentes repente ceperunt caesis aut captis omnibus ad unum Germanis, ex quibus circiter octoginta captivi in castra adducti fuere sed paulo post iubente rege liberi et incolumes in patriam redierunt. 23. Per hunc modum Vladislaus receptis eadem celeritate, qua caesar anno superiore ademerat, omnibus locis liberatae a Germanis Pannoniae citerioris laudem tulit. 24. Verum iisdem in castris febri primum tentatus non multo post in gravem morbum incidit profluvioque ventris admodum periculoso laborare caepit usque adeo, ut nonnulli de eius vita plane desperarent manaretque in vulgum fama eum e vivis
96
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
excessisse aut omni spe ulterius producendae vitae sublata propediem excessurum. 25. Ipse tamen in villa Laurentii, Sirmii ducis Bathorca, ab illius patre medio inter Albam et Besprimium itinere insanis sumptibus extructa iacebat |29r| ita, ut adhibitis medicis ac imprimis Iohanne Manardo Ferrariense, quem doctrina experientiaeque artis insigni inter primos habebat, feliciter curaretur. 26. Interea a Turcis, qui duces ac milites ad obsidendam Albam vocatos didicerant, variae fiebant excursiones, vicissim Ungarorum etiam alae et cohortes, quae praesidii causa domi remanserant, in Turcarum dicionem ultra Istrum oblatis occasionibus excurrebant, in quibus ut Turcae saepe repulsi et victi, ita nonnunquam, uti evenire plerumque solet, victores evadebant. 27. Nam, cum inter Taurunum et Temesvarum nocturna expeditione urendo agros et populando excurrissent ac Stephani Bathorii villas rapinis incendiisque deformassent abductisque multis incolarum millibus non longe a Varadino actis praedis essent reversi, illud incommodum Emericus Derencenius, Illyrici praefectus, quem banum Ungari vocant, cum Bernardo Frangepano Caroloque, Corbaviae comitibus aliisque Croatiae regulis maiori hostibus illato detrimento rependerunt. 28. Cum enim Turcae ad Hunam fluvium, qui e Dalmatarum montibus ortus sinuoso cursu per intima Croatiae defluens modo lenis et placidus, modo citatis aquis celerior sub arce Dubicia Savo miscetur et Crovatiam |29v| a Sclavonia dividit, magno numero populando vagarentur, a nostris, quos modo nominavimus, occidione deleti sunt captis hostium mille quingentis totidemque caesis, reliquis in profluente Huna submersis. 29. In ea quoque Illyrici parte, quam modo Sclavoniam vocant, Corvinus, qui sincera et inconcussa fide Vladislai partes sequebatur, Zagrabiam, quae se hostibus dediderat ac a sexcentis Germanis militibus custodiebatur, obsidione cinxerat, ne illinc a caesarianis assiduae rapinae fierent ac frumentariae convectiones interciperentur. 30. Cum autem Iacobus Siculus, quem ad caesarem redditis ei Petovia et Racospurga defecisse docuimus, obsessis auxilio venisset, ab eodem Corvino fusus fugatusque fuit, et Zagrabienses spe deiecti omissaque pertinacia deditionem fecerunt Germanis incolumibus in patriam ire permissis. 31. Porro, quum Quinisius in inferiori Ungaria adhibito sibi Petro, Colocensi archiepiscopo, quem a Matthia rege ob arrogantiam et loquacitatem, qua Beatricem offenderat, ac ob literas Turcici faederis perperam descriptas gradu pulsum captumque in Arvensi carcere Vladislaus ad Alexandri summi pontificis preces post sextum carceris annum dimiserat, |30r| recepta Alba domum rediisset, Laurentium, Sirmii ducem, Lupum despotam, Nicolaum Hedervarium paulo ante a Germanis dimissum aliosque nonnullos
97
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
proceres se pro eis vadem sponsoremque futurum profitendo ad officium reduxerat omnemque eam inter Danubium Savumque regionem nobilitate Sirmiensis vini ac ubertate soli celeberrimam auctoritate sola absque ullis armis pacaverat adeo, ut Vladislaus singulari felicitate sublatis bellorum procellis opimam pacem et quietem afflictae Ungariae peperisse videretur, nisi illa inconstans et lubrica spes hominum haud diuturna laetitia lactando brevi tempore elusisset. 32. Iohannes tamen Halapsitius, quem alio nomine Quishorvatum vocabant, ac Stephanus et Georgius, fratres eius omnibus aequioribus condicionibus reiectis in partibus caesarianorum pertinacius sibi persistendum duxerunt ideoque pulsi in exilium mulctatique bonis non, nisi pace facta illa receperunt. 33. Nondum Vladislaus valetudinem recuperaverat, concedentibus tamen medicis, ut rediret, conscensis curribus et lento confecto itinere Budam pervenit. 34. Iam falsis de eo vita functo rumoribus credens Albertus ea capta occasione toties damnata fatis arma resumpserat rebusque novandis incumbebat, nec servata a fra|30v|tre pacta tribus millibus aureorum nondum solutis obiiciebat. 35. Nunciabatur etiam Maximilianum e Belgicis regionibus reversum arma parare et irruptione in Moraviam facta abactoque ingenti maioris et minoris pecoris numero inicium belli fecisse, quamquam illum pacem, si aequis condicionibus stabiliretur, multi certis argumentis ducti credebant amplexurum. 36. Stropco erat in Poloniae finibus Perenianae dicionis oppidum, illud excogitatis occasionibus, quod ibi tutum in Poloniam iter non daretur, milites Poloni, quos Albertus Eperiessio et Sibinio nondum deduxerat, obsedisse et, quantis possent viribus, oppugnare inceperant. 37. Quod dum adolescentes Perenii defendere vellent, facto cum Polonis ante, quam castra tormentaque collocarent, tumultuario praelio miserabilem in modum occubuisse dicebantur. 38. Et Albertus neglecto faedere nuper pacto Cassoviae obsidioni imminebat nobilissimamque illam et totius Ungariae fertilissimam generosissimi vini proventu regionem omnemque inter Cassoviam et Tocaium tractum, in quo iucundum Liberi patris cum Cerere certamen est, rapinis et praedis exagitabat ac, quum vindemiae tempus esset, duo et eo amplius millia doliorum vini dulcioris per |31r| vim adempta in Poloniam miserat, reliqua in usus belli reservaverat ita, ut novae frequentesque querelae ad Vladislaum de illius hostilibus iniuriis quotidie perferrentur, Casimiro amborum patre haec filiorum dissidia dissimulanter ferente quamquam Alberti partes legatis tam ad Vladislaum, quam Ungaros missis sustentare conatus sibi ea admodum molesta esse utque Albertus ab inferendis inuiriis abstineret, se omnem daturum operam polliceretur.
98
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
39. Tantis ipso in limine regni malis circumventus Vladislaus, quum tot hostibus sibi undique imminentibus resistere non posset, quod exhausto aerario ac enervatis gravitate tributorum populis exercitui alendo non sufficeret, pacem et faedus cum Maximiliano componere decrevit, quum id ducibus principibusque et omnibus, quorum consilio utebatur, haud displicere intelligeret. 40. Contra Albertum vero copias comparandas eiusque consiliis et conatibus bello armisque occurrendum statuit, ita tamen, ut missis prius ad eum legatis experiretur, an eius animus ambicione atque avaricia procul ab aequo et bono deductus honestis denuo oblatis condicionibus sanari posset. 41. Quas ob causas Dominicum, Albae antistitem ac Michaelem Palocium ad fratrem ac patrem legatos ire iussit |31v| iisque in mandatis dedit, ut primo Albertum circa Cassoviam rapto seque et exercitum alentem accedant ac, ni Ungaria excedat rapinisque finem faciat, bellum ei ac hostilia omnia denuncient, deinde ad Casimirum, qui ex Lithvaniae oris reversus iam Cracoviam venerat, proficiscantur ac, ut Albertum dicto parere et pactis faederibus stare iubeat, summis precibus obtestentur. 42. Quod si ille in inferendis tot tantisque contumeliis pergat, tum vero a Casimiro obnixius petant, ne apud eum Vladislao fraudi habeatur, si fratribus ipsis Marte iudice altercantibus Albertum aliquod subire infortunium contingat. 43. Eodem tempore mittuntur legati ad Maximilianum, qui ei significent Vladislaum, quemadmodum ante bellum, ita hoc quoque tempore a pacis et concordiae studiis nunquam abhorruisse, imo, quadam naturae suae peculiari propensione quietis et tranquillitatis cupidissimum semper fuisse. 44. Itaque, si caesari videatur, locum et tempus aliquod nominare praefigereque velit, ad quae ex utraque parte viri consilio graves ac longo rerum usu exerciti conveniant ac omnibus viribus tentent, an pax inter ipsos coalescere ac intestini belli incommodis exoptatus finis imponi possit. 45. Quae oblationes quum Maximiliano caesari eiusque parenti, Friderico imperatori |32r| augusto, cui eas communicaverat, probarentur, urbs Posoniensis, ad quam legati conveniant pacemque et concordiam inter duos nobilissimos et praepotentes, Germaniae atque Ungariae populos Deo iuvante constituant, deligitur. 46. Itaque conquisiti ex Germaniae provinciis undiquaque viri graves ac iurisconsulti longe omnium peritissimi ac tribuni copiarum, Tobias Bosconicius, Matthaeus Spaurus, Iohannes Fuxmagenus, Bernardus Polhamius, Fridericus comes Zollerenus aliique complures Posonii ad diem affuere. 47. Ex partibus Vladislai et Ungarorum Thomas Bacocius, episcopus Iauriensis, Ungaricus, et Iohannes Sullenburgus, Bohemicus cancellarius, Stephanus Bathorius, Transsilvaniae praefectus, quem vaivodam Ungari vocant, Ladislaus Orsagus,
99
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
Ladislaus Rosgonius, Wilhelmus Paumquircherius, eius Andreae filius, quem paulo ante Fridericus imperator Gracii Stiriae capitali supplicio affecerat, atque alii tam Ungari, quam Bohemi, quibus iniunctum erat, ante diem eodem convenerunt. 48. Fuit longa et opinione hominum acrior inter legatos contentio compluribus protracta diebus, quum Germani eas postularent etiamnum condiciones et pacta renovari, quae ante |32v| viginti octo annos Neostadii superstite Matthia rege eoque adstipulante pro restituta corona erant conclusae, ut nimirum regnum Ungaricum, si Matthias absque liberis decederet, Maximiliano eiusque haeredibus perpetua iuris praerogativa adiiceretur. 49. Quod legati Ungarorum nequaquam concedendum esse arbitrabantur, quum ea pacta, quibus inniterentur, a Friderico per vim potius extorta, quam ab Ungaris sponte concessa esse dicerent neque illum coronam aliter redditurum fuisse, nisi Ungari eiusmodi postulationi, quamquam iniquae, vel tunc tergiversantes subscripsissent. 50. Contra caesariani rem omnem ad arma et bellum denuo redituram affirmabant, nisi illae condiciones repeterentur neque esse ullam pacis coalescendae formam aliam aut modum, consultius itaque facturos Ungaros, si certam pacem dubiis ancipitis belli casibus anteponant. 51. Eoque haec utriusque gentis pertinacia crevisse videbatur neutra iure suo vel latum unguem decedere volente, ut omnes re infecta et concordia desperata dilapsuri existimarentur. 52. Postremo Ungari sive praeteritorum malorum memoria, sive futurorum metu compulsi, sive, quod Vladislaum viridi adhuc et firma aetate liberis operam daturum stirpemque suscepturum providebant, Germanorum postulatis aures praebuere regisque auctoritate accedente in eas, quae publicatae |33r| extant, condiciones pacem transegere, ut Vladislaus omnes, quotquot partibus caesarianis studuissent easque armis iuvissent, in gratiam reciperet obliterata omni offensarum recordatione, locis omnibus, quae in Austria in eum usque diem teneret, nullo sibi retento iure decederet, regnum vero Ungariae mortuo Vladislao aut eius liberis, si quos esset progeniturus, similiter decedentibus ad Maximiliani nepotes eorumque haeredes iuxta formulam Neostadianae transactionis certissimo haereditarii iuris ordine recideret, illique ut e vestigio regni possessione potirentur, palatinus interregis potestatem rege vita functo habere solitus ac omnes potiores magistratus, quos Ungari nadrespanos, banos, vaivodas capitaneosque vocare solent, sacramento ad observandam transactionem adigerentur. 53. Alia, quae ab iisdem legatis acta transactaque fuere, quandoquidem quibusvis obvia in manibus habentur, ne longiores in commemorando simus, consulto praetermittenda duximus. 54. Ex hac transactionis formula aliquot post annos renovata simul et coniugii iure, quum Ludovicus rex, huius Vladislai filius in
100
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
campis Mohacianis cum hoste congressus infelici casu absque haerede periisset, Ferdinandus, Maximiliani e Philippo nepos occasionem regni Ungarici invadendi arripuit illudque maximis bellorum tumultibus involvit, quorum necdum finem ullum videmus. 55. |33v| Legatis ad Vladislaum redeuntibus, quum condiciones nobilitati ac aliis populi ordinibus, sicut cum Germanis convenerat, exponendae essent eorumque consensus postulandus, Vladislaus ad aream, quae ante arcem instar theatri ampla et turbae quantumvis magnae capax est, quam forum Divi Georgii vocant, egressus ordines, qui convenerant, hortatus est, ut tempori necessitatique cederent ac condicionibus assentirentur. 56. Deinde Thomas Bacocius episcopus ac Stephanus Bathorius legationis principes exorsi a causis, quae ipsos ad transigendum cum Germanis impulissent, conditiones ordine propositas interpretari ceperunt fuereque aliquamdiu attente auditi sed, quum ad eam partem ventum esset, qua regnum ad Maximiliani haeredes transferabatur, magno sublato murmure et clamore millies se morituros potius, quam Germanorum servitutem subeant, exclamarunt et re propemodum ad sedicionem spectante vix ab armis temperatum est adeo, ut legati inconditis vocibus et conviciorum plaustris interpellati nec vitae salutisque certi vix spacium se in arcem recipiendi habuerint necesseque fuerit Vladislaum ad eos sedandos denuo in publicum prodire. 57. Quamquam autem regis praesentia qualecunque silentium attulisset, ne tamen inviti ad pacta approbanda |34r| cogerentur, partim in diversum dilabi, partim mutua vociferatione, ut propsito inhaererent libertatemque tuerentur, sese animare ceperunt. 58. Ad extremum, quum ex quam plurimis perpauci reperti fuissent, qui se voluntati regiae obtemperaturos profiterentur ac ad pacta iureiurando firmanda adduci possent, concione soluta discessum fuit. 59. At legati, quos ad Casimirum et Albertum missos supra retulimus, quum utrumque convenissent, magnifica et speciosa ab utrisque verba factis contraria retulere. 60. Albertus enim se periculoso fratris morbo, cui eum cessisse fama erat, adductum belli instaurandi consilia suscepisse sed, quum illum incolumem esse intelligat, armis abstinendum agminaque retro ad Poloniam vertenda statuisse respondit, Casimirus vero legatis comiter habitis se Albertum serio commonefacturum dixit, ne deinceps oppida Vladislai usurpet, sed positis armis ad se in Poloniam, quo eum domestici etiam bellorum motus revocent, primo quoque tempore revertatur, quod si paterna monita atque imperia contemnat, tum se nulla copiis eius stipendia subministraturum, sed potius indicto bello eum loco hostis habiturum. 61. Haec quamquam legati cum spe Polonicae pacis Vladislao retulissent, tamen variis nunciis et literis adferebatur Albertum
101
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
post vastatas crudelissimis populationibus Ungariae ulterioris oras ad obsidendam denuo Cassoviam properare. 62. Itaque Stephano, comiti Scepusiensi ac palatino, quem gerendo bello praefecerat, in mandatis dat, |34v| ut omni adhibita diligentia curet, ne quid a Polonis detrimenti capiatur. 63. Ille iamdiu post renovatum cum Alberto faedus ad incerta belli in Ungaria ulteriore cum exercitu relictus erat et postea septem millia Bohemorum militum duce Nicolao Haubicio, viro militari ad eum pervenerant una cum auxiliariis Beatricis reginae pecunia conductis, sed tamen nondum ex hibernis moverat, neque quicquam operae pretii fecerat ita, ut plurimi mortales importuna eius mora ac cunctatione territi, quemadmodum anno superiori Austriam faeda segnitie socordiaque eius amissam meminissent, ita nunc quoque illum haud dissimili negligentiae morbo laborare suspicarentur. 64. At ille vindicandae Polonorum iniuriae committendique praelii cupidissimus erat, sed una maxime cura angebatur, quod milites Bohemici se ad pugnam prodituros negarent, nisi debita eis stipendia solverentur, ipse vero pecuniae repraesentandae modum eo tempore nullum habebat. 65. Igitur vocatum ad se Haubicium partim blandioribus verbis, partim certa eaque brevi spe stipendiorum placat, deinde centuriones tribunosque, quod eorum linguae gnarus esset, docet paucos post dies futurum, ut pecuniae ad eorum stipendium ubertim persolvendum ab Vladislao curentur seque eius rei vadem et sponsorem praebet ita, ut, si Vladislaum, |35r| quod non sit sperandum, cunctari contingat, ipse vel oppidis suis opulentiorum mercatorum pignori mancipatis eos contentos redditurus sit. 66. Nunc tantum hoc ab eis summa ope contendere, ne victoriam, quam prope in manibus habeant, indecora segnique tergiversatione corrumpant, sed potius animos ad certam spem eius consequendae erectos promptosque habeant, qua Dei optimi maximi beneficio a perfidis totiesque victis hostibus reportata faciliorem locupletatis futuram stipendiorum praemiorumque expectationem. 67. Haec atque alia magna ingenii sermonisque gravitate disserendo militum animos, qui dictis promissisque eius maxime fidebant, ad officium reductos facile accendit, ut protinus se imperata facturos summa alacritate exclamarent. 68. Tum vero tribunos et prefectos muneribus affectos, ut in sequentem diem animos et corpora pararent, admonitos dimittit caetera sibi curae fore pollicitus. 69. Habebat Albertus castra medio inter Cassoviam et Eperiessium itinere ad amnem Tarciam, qui e montibus Carpathiis ortus non procul Cassovia in Hernatum fluvium se exonerat multisque in locis aestate vadosus est. 70. Stephanus vero Cassoviae maenibus adeo in propinquo consederat, ut exercitus e foro eius urbis necessariis rebus comparandis uteretur iamque ad octodecem millia hominum ad
102
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
eius castra convenerant, quorum virtute hostes Polo|35v|nos se haud dubie ulcisci posse sperabat. 71. Itaque sequenti die sole oriente copias omnes castris educit ea mente, ut aequo in campo cum Alberto et Polonis collatis signis confligat. 72. Albertus, quum hostes propius accessisse vidisset, quamquam vix quatuor aut quinque millia militum in castris habebat, caeteri enim praeda ditati aut in Poloniam redierant aut ob stipendiorum defectum dilapsi erant, tamen hostilis exercitus magnitudine et numero nequaquam perterritus turpe et indecorum existimavit retro agmina vertere aut se Eperiessio aut aliis munitionibus includere inque iis incommoda et pericula obsidionis tolerare. 73. Sed communi suorum ducum usus consilio ipse quoque pugnam non esse detrectandam censuit suosque cohortatus est, ut, sicuti prioribus bellis egregie fecissent, ita audendo atque strenue agendo virili expeditoque impetu hostes adoriri et, qualecumque fortuna bello finem dederit, experiri conentur. 74. Ex adverso Stephanus valida ad custodiam castrarum manu militum relicta dextrum cornu cum Ungaris et Bohemis reginae auxiliariis sibi desumit, in sinistro Haubicium et Bohemos curare iubet ac utrumque cornu cataphractorum turmis ac veteranorum |36r| peditum agminibus firmat. 75. Tum equitibus levioris armaturae, qui veterani omnes et Turcicis praeliis exercitati erant, ut sublato clamore procurrant hostesque lacessendo inicium pugnae faciant, alta voce pronunciat. 76. Nec Poloni quicquam cunctati equitum impetum excipiunt ac atrox imprimis et cruentum certamen oritur succedentibusque mox Bohemis primum Poloni agilioribus suis equis Bohemos circumveniunt eorumque equos per ilia transfodiunt ita, ut ii partim caesi, partim pedibus pugnare coacti iam fugam prospectarent, quum a cataphractis, qui in subsidiaria acie locati erant, opportune iuvantur. 77. Tum vero etiam Stephanus cum Ungaris cuneo facto Polonos densatis turmis adoritur ac Ungaris, ut hastas in adversis hostium pectoribus perfringant ac statim gladiis rem gerant, imperat. 78. Eo impetu magna in partibus Polonorum strages edita est, quum ipsi numero pauciores a pluribus vulnerati atque interfecti admodum laborarent. 79. Ipsis tamen nondum deerat animus, quin cum Ungaris et Bohemis fortissime dimicabant ita, ut utrisque pertinaci animo pugnam miscentibus ad serum diei ea protraheretur pendente victoriae eventu. 80. Sed, quum Stephanus sclopetariorum cohortes, quas ad subsidia castrorum reli|36v|querat, acciri et glandibus plumbeis Polonos labore ac vulneribus fessos submovere ac prosternere iussisset, tum omni victoriae successu desperato terga vertere palantesque et effuse fugientes dilabi ceperunt.
103
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
81. Albertus ipse nullo aut optimi ducis aut fortissimi commilitonis officio praetermisso duobus equis pugnando amissis et tertio sub ventrem gravi vulnere debilitato saepe certamen instaurare frustra conatus multis fortibus viris aut captis aut interfectis tandem amisso exercitu saluti suae consuluit ac praecipiti fuga cum viginti equitibus e manibus hostium se proripuit. 82. Nec multum abfuit, quin a Bohemis duobus, qui eum armis cristisque conspicuum summo ardore persequebantur, in fuga caperetur, quum gladium, quo se pugnando tuebatur, in duas partes dissilientem fractumque amississet, nisi a Iohanne Crupiscio, equite Polono, qui ab ipsius latere nusquam discesserat, alium eius generis, quem Poloni granatum vocant, accepisset, et eo ambobus Bohemis confectis Eperiessum, ubi carioris supellectilis ac impedimentorum nonnullam partem reliquerat, pervenit. 83. Stratis devictisque Polonorum copiis castra capta direptaque e vestigio fuere ac tormenta currulia pulverisque sulphurei et aliorum belli apparatuum ingens copia, |37r| quae omnia ex armamentario Cracoviense non ita pridem allata fuerant, potestati victoris cessere, captivi Ungari et Bohemi, qui in castris erant, eodem victoriae cursu libertatem receperunt. 84. Eadem nocte, ad cuius usque crepusculum pugnatum est, Stephanus cum Haubicio colloquutus nullum fugientibus ac perterritis morae spacium dandum arbitratus victorem exercitum Eperiessium versus duxit, quum saucios et impedimenta in castris reliquisset, ac Albertum ibidem circumventum obsidere statuit sed is, quum nullam rebus suis spem aut remedium superesse videret, ad arbitrium victoris necessariam deditionem fecit. 85. Caeterum Stephanus per celerissimos equos, qui secundo aut tertio quoque milliari permutari solent, Vladislao significavit debellatum esse et Albertum in manibus haberi ac, quae eius sit voluntas, exquisivit. 86. At ille maiorem ex fratris incolumitate, quam eius insignis victoriae prospero eventu voluptatem laetitiamque se percipere affirmans nuncios celerrime ad palatinum et Haubicium cum amplissimis mandatis misit, quibus cum Alberto pacem et faedus perpetuum fieri eaque stabilita liberum illum in Poloniam dimitti iubebat. 87. Itaque his legibus atque pactis Alberto datis eiusque iureiurando confirmatis pax conficitur, ut nimirum |37v| tormenta currulia captivique omnes Alberto reddantur, ipse civitates Sarosium et Sibinium aliaque, quae occupaverat, loca deductis Polonorum praesidiis statim restituat, iuri omni suo, quod in Ungariae regno se habere putat, in perpetuum cedat ac faedus fraternamque amicitiam cum Vladislao integram inviolatamque conservet. 88. Per hunc modum dimissus Albertus, quum per Scepusiensem agrum itinere suscepto redire in Poloniam instituisset, summis
104
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
precibus a Stephano in arcem suam, a qua totus ille ager denominatur, invitatus est. 89. Quibus quum humanissime paruisset atque ibi convivio regium in morem exceptus ac muneribus amplissimis excultus fuisset, Stephanus equitum etiam alas quam ornatissimas, qui eum ad limites usque Polonicos, qui non procul Scepusio absunt, summo cum honore deducerent, adiunxit. 90. Duobus bellis altero pace facta, altero vero Marte iudice confectis ac Turcis, qui repente invadentes Sabaciam unius diei noctisque spacio acriter oppugnaverant, praesidii virtute reiectis Vladislaus ad Calendas Februarias regni ordinibus Budam comicia indixit. 91. In quibus Petrus, archiepiscopus Colociensis veteris suae dicacitatis et vaniloquentiae non oblitus, cuius, ut diximus, diuturno carcere paenas dederat, Beatricis reginae querelas refricuit |38r| rogatis ordinibus, ut eam Vladislao in coniugem ducendam commendarent, sed recusante nobilitate, ne Vladislaus offenderetur, res omnis in ancipiti haesit et comicia non multis post diebus dimissa sunt. 92. Igitur Beatrix gravi ea cura sauciato animo, cum quiescere moramque pati non posset, Strigonio, ubi iamdiu commorabatur, Veterem Budam venit ibique insigne caenobium sacratarum virginum pro hospicio delegit et a principibus nobilitatis, quos sibi variis favoribus conciliaverat, ad eam venientibus officiose excepta salutataque fuit. 93. Novam vero Budam, in qua regia sedes fuit, propterea ingredi non est ausa, quod metueret, ne clausis portis aditu prohiberetur, nec sine ignominia reverti cogeretur. 94. Cumque octo diebus isthic extractis nihil certi de suo negocio deliberatum cognovisset, tandem manifeste comperto verba sibi dari non sine dolore et lachrimis eo, unde venerat, reversa est ac nulla interiecta mora literas ad patrem Ferdinandum, Siciliae Neapolisque regem per idoneos homines misit summis ab eo precibus contendens, ut missis ad Vladislaum legatis toties promissas nupcias sua auctoritate ad optatum finem deducendas curaret aut, quid in reliquum spei foret habendum, diligentius exploraret. 95. Ille igitur postulatione et precibus filiae adductus, quas haud ini|38v|quas arbitrabatur, Andream Caraffam, comitem Montorii, virum summa nobilitate et virtute in Ungariam mittit, qui Beatricis causam agat et Vladislaum amice ac lenissime ad iungendam secum affinitatem ducendamque in coniugem Beatricem hortetur. 96. Id si Vladislaus faciat crebrisque suis pollicitationibus standum existimet, Ferdinandum ipsum ac filium Alphonsum eius accepti beneficii memoriam grata mente cum immortali gratiarum actione semper usurpaturos. 97. Ad ea Vladislaus, quum per aliquot menses legatum apud se retinuisset, breviter respondit agnoscere nec diffiteri se Aragonios
105
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
ipsos reges tam patri suo Casimiro, quam sibi omnibus in rebus ea, qua par est, amicitia et benevolentia coniunctissimos semper fuisse. 98. Quod autem in eo contrahendae affinitatis vinculo non statim animum suum explicare queat, petere magno studio, ut patienter ferre meminerint, se propediem misso ad ispos suo internuncio atque legato, quid sui de coniugio consilii sit, denunciaturum. 99. Nec multo post autumno appetente munus illud legationis Antonio, episcopo Nitriensi demandatum fuit, quum Andreas Caraffa iam ad Ferdinandum |39r| pervenisse existimaretur, mandatis additis, ut primo Alexandrum pontificem maximum, qui antea Rodericus Borgia nuncupatus iisdem fere diebus Innocentio octavo e vivis sublato successerat et Ungaros singulari benevolentia in clientelam susceperat, Romae conveniret ac deinde Ferdinando rege convento mentem Vladislai a Beatricis coniugio alienam eiusque causas absque ullis ambagibus ordine explicaret. 100. Quae Antonius summa fide diligentiaque exequutus Alexandrum primo adiit ab illoque haud multo post dimissus Neapolim venit Ferdinandoque officiose salutato gravi oratione aperuit Vladislaum eo esse animo, ut Beatricem sororis amantissimae loco semper sit habiturus, sed Bohemicis legibus severissime cautum esse, ne rex Bohemiae viduae cuiuspiam matrimonio implicetur neque inter tantam tot regum seriem legis praevaricatae ullum extare exemplum, ideo se contra leges, ad quas iurasset, innovare nihil posse. 101. Ungarorum etiam votis prohiberi Beatricis infaecundam sterilitatem, quae magno rei publicae ipsorum incommodo Matthiae, fortissimi regis orbitati causam praebuisset ante omnia damnantium. 102. |39v| Concessurum se, ut oppidis, arcibus, civitatibus et, quaecumque alia habet, omnibus uti, frui libere queat, dum vixerit. 103. Non defuturam occasionem, qua illa florentis principis connubio Deo iuvante propediem potiatur. 104. Vladislaum ab eo, quibus oporteat, precibus petere, ne ipsi propterea paulo inhumanioris facti culpam adscribat, sed potius temporum ac bellorum necessitati ac subditorum populorum singulari pertinaciae tribuendum existimet. 105. Ferdinandus se in his rebus, quae arduae prorsus gravesque sint, consilio usurum respondit. 106. Ab Alexandro vero pontifice haud longa interiecta mora tale retulerat responsum, quale Vladislaum Caraffae, Ferdinandi legato dedisse meminerat, nempe propediem fore, ut, quae mens sua in causa Beatricis sit, per nuncium in Ungariam expediendum brevi intelligat. 107. Favebat Alexander causae Beatricis, quod cum eius patre amicitiam et faedus iniisset et Ferdinandus pontificis filiis ante adeptam sacrosanctam dignitatem susceptis Francisco nimirum, qui princeps Candianus vocabatur et Caesari Borgiae, cui Piceni et
106
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
Flaminiae ac Aemiliae regiones destinabantur, opes in regno Nea|40r|politano amplissimas ac urbes et oppida copiarumque praefecturas liberaliter contulerat. 108. Itaque remisso cum hisce mandatis in Ungariam Nitriense ad primi veris initia legatus a pontifice Budam venit Ursus Ursinus, Romanae stirpis vir nobilissimus isque omnium noxarum expiationem pontificis nomine et auctoritate Vladislao obtulit, si sumptis armis bellum Turcis inferret omnibusque aliis, qui sacro eo bello interesse Christianamque rem publicam iuvare vellent, simulque se privata a pontifice mandata ad Vladislaum habere retulit, quibus causam Beatricis, Ferdinandi filiae enixissime commendaret, ne eam, cui toties spem coniugii multis verbis promiserat, averso animo nunc aspernandam putaret, id summo pontifici adeo gratum futurum, ut numquam eius propensi studii memoriam animo sit depositurus. 109. Ad ea Vladislaus, quamquam sibi quotidianum cum Turcis bellum intercedat, se tamen non fore postremum, si summum ipsum pontificem ac imperatorem augustum caeterosque reges et principes Christianos unanimi voto bellum sacrum contra veros hostes serio parare animadverterit. 110. Ad Beatricis reginae nupcias quod spectet, se iam per legatum mentem suam pontifici simul et Ferdinando ita nudasse, ut, quum eam |40v| abunde intellexerint, non sit necesse in ea repetenda commorari. 111. Se in eodem proposito adhuc persistendum deliberasse, nec dubitare legatum ab eo tempore, quo in Ungaria fuerit, a diversis proceribus tam Ungaris, quam Bohemis intellexisse excusationes suas, quibus apud summum pontificem atque adeo Ferdinandum et Alphonsum, reges Aragonios usus fuisset, non ex vano excogitatas, sed arduas verasque fuisse, quas, ut illis denuo inculcare velit, se etiam atque etiam vehementer petere. 112. Ursinus hisce rebus auditis Beatricem maestam seque deceptam anxie conquerentem, quibus potuit, verbis solatus a rege summo cum honore dimissus redire in Italiam instituit, sed in itinere, cum Uillacum oppidum in Noricis Dravo fluvio impositum pervenisset, in morbum incidit diemque claudens extremum eodem in loco sepultus fuit. 113. Ferdinandus quoque non multo post morbo senioque gravatus diem suum obiit regnique simul et Beatricis curam omnem Alphonso filio reliquit, sed qui Gallicis armis eo tempore summa vi oppugnatus maxime infestaretur. 114. Caeterum eodem fere |41r| tempore rara aevi illius felicitate ac ingenti Christiani nominis gloria novus orbis, priorius seculis incognitus stupenda Christophori Columbi Liguris navigatione repertus est. 115. Is enim, quum a Ferdinando, Hispaniae rege suasu Isabellae coniugis, cuius dotali iure regnum obtinebat, idoneam classem, nautas et milites pecuniamque accepisset, oceano se
107
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
credidit et flexis in occidentem velis diu vastissimis fluctibus oberrando nec leve a consternatis animumque despondentibus sociis vitae discrimen adeundo tandem destinatis animo terris potitus est. 116. Alia ex parte sub idem fere tempus Lusitani auspiciis Emanuelis, eorum regis Indicas in orientem navigationes, quas antea per mare Rubrum soli principes Aegypti et Syriae Mahometanae superstitionis exercebant mercesque Indicas Venetis tradebant atque illi suis classibus toti Europae distribuebant, circumnavigata Africa explorare ceperunt et magno ausu nec minore felicitatis eventu ad se transtulerunt. 117. Sed, quia inter classes duorum regum controversiae finium herciscundorum oriebantur, ne illae ad arma concitarentur, Alexander pontifex, ad cuius arbitrium consensus regum disceptationem detulerat, ita eam diremit, ut omnium regionum, quae ad occi|41v|dentem repertae essent aut deinceps reperirentur, legitima possessio ad Hispaniae reges pertineret, quae vero ad orientem solem vergunt, Lusitanis cederent ea adiecta condicione, ut per idoneos sacerdotes fundamenta Christianae religionis inter illos rudes barbarosque populos iacienda procurarent. 118. Triennio post annisque insequentibus alii quoque Columbum auctorem imitati ultra et citra occiduas terras variarum regionum situs et positiones explorarunt. 119. Americus quidem Vespucius Florentinus sub zona torrida quatuor navigationibus maxima et latissime patentia terrarum spacia aperuit primus provinciamque de suo nomine Americam appellavit, quae ob eius magnitudinem quarta cogniti orbis parte maior esse existimatur. 120. Ferdinandi Magellani industria velis versus Austrum directis transitum ad Moluccas insulas primum invenit et fretum angustum, quo illuc navigaverat, suo nomine Magellanicum appellavit. 121. Petro Alvaro inventore Brasilia, Ferdinando Cortesio Mexicana sub Cancro regna et urbs Temistita instar Venetiarum medio in mari condita pari ausu et prospero successu adinventa |42r| patefactaque fuere. 122. Praeter hos aeterni nominis viros non defuere alii Hispani ac Lusitani generis sollertissimi homines, quos audendo ac inusitata, nec ante visa aut audita maria perlustrando Christianum nomen ultra Aequinoctialem ac torridam plagas ac ad ipsos etiam antea fabulosos antipodas felicissime extendisse pro comperto habemus. 123. Quae demum omnia aetate nostra, postquam Sebastianus, ultimius Lusitaniae rex, Iohannis regis filius ex filia Caroli quinti imperatoris, Iohanna progenitus, qui orientales regiones obtinebat, a Mauris in Africa caesus nullis relictis liberis extinctus est, ad unius Philippi, regis Hispaniarum, Caroli quinti, Romanorum
108
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
imperatoris filii imperium devenere, quem hodie regum praestantissimum et potentissimum veneramur. 124. Sed, ut haec admiranda ac propemodum divina novarum terrarum inventa perpetuum decus Christianae reipublicae attulerunt, ita morbum etiam illum insuetum, qui per tristia Gallorum bella in Italia primum innotuit nomenque ab ea gente recepit, ex illis noviter inventis orbis partibus ad nos allatum esse constans fama obtinuit, in quibus |42v| illum popularem et communem esse existimant, eo virium et malignitatis successu, ut in nostris Europae partibus per omnes passim provincias crudelissime vim exercendo suam multa millia miserorum mortalium absumpserit, donec ab iisdem locis, ubi origo mali emerserat, certiora remedia, quorum ope mitesceret, adferrentur. 125. Quamquam autem haec ab instituti operis nostri serie remotiora et a multis scriptoribus literarum monumentis prodita sunt, me tamen a legentibus veniam promeriturum reor, qui brevi, nec, ut opinor, iniucundo diverticulo in mentionem illorum inciderim, quos aequissimorum censorum iudicio omnes omnium aetatum homines nec ipsis priscorum fabulosis heroibus, Hercule et Libero patre exceptis rerum nauticarum peritia navigandique arte atque ingentibus ausis longo intervallo supergressos esse constat. 126. Dimisso Ursino eoque in itinere e vivis sublato et rebus in hunc modum constitutis Martinus Czoborius, quem Vladislaus |43r| antea ad Paiazetem, Turcarum principem miserat, iis diebus circumagente fere se anno Byzantio rediit. 127. Referebat is Paiazetem maximis terra marique factis apparatibus primo vere ingens bellum Christianis illaturum, sed, cuinam parti incumbendum decreverit, pro explorato nondum haberi. 128. Tauruno seu Belgrado sua quidem sententia non esse magnopere timendum, quod Paiazetes eius obsidendae causa cum maximis copiis et armorum longe ingenti apparatu Hadrianopolim ac demum Sophiam usque processisset, sed audita Vladislai cum Maximiliano caesare et Polonis pace, qua in ipsum vires et arma coniuncturi esse ferebantur, eam expeditionem conversis armis in Venetos eorumque in Peloponneso et Achaia urbes in aliud tempus distulisset. 129. Ea fama non satis credita, quamquam vera fuit, neve Vladislaus imparatus reperiretur, si hostis arma in se vertisset, utpote qui nosset nullam, vel diligentissimam curam et vigilantiam adversus Turcas superfluam esse, eum ad finium custodiam magis ac magis exacuit et incitavit. 130. Itaque Nandoralbam missis |43v| rebus sustinendae obsidioni necessariis ac omnis generis commeatu necnon mille selectioribus Bohemis militibus adversus quodvis bellum munivit prefectisque iussit, ut maenia et propugnacula fossaque urbis e disciplina restaurarent.
109
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
131. Eodem modo Temesvario, Iaiciae, Severino, Sabacio, quae quidem civitates Turcis propinquae erant, provisum fuit iisque, qui in praesidiis erant, stipendia persoluta ita, ut recte omnia curata atque administrata fuisse viderentur. 132. Sed Vladislao his rebus peragendis intento ac restituta, ut videbatur, in tutiorem statum republica acerbus et tristis allatus est nuncius Casimirum patrem, dum ex Lithvania reverteretur in Poloniam ac Trocos unius diei a Vilna itinere pervenisset, languere cepisse ac invalescente morbo e vivis excessisse. 133. Quae res eum incredibili dolore affecit, tametsi enim ille, dum viveret, omnibus fere in rebus nunquam conquiescendo, sed semper ei ex obliquo hostilia moliendo imprimisque Polonico bello Alberti partes enixe iuvando eum persequi non dubitasset et, quod non occulti livoris pertinaciaeque fuit, moriens condito testamento Vladislaum |44r| filium exhaeredasset, ipse tamen adversus illum minime contumax aut impius veluti patrem singulari pietate colebat eiusque obitum molestissime ferebat. 134. Itaque Budae celebratis magnificentissimo apparatu exequiis illi prolixe parentavit diuque maerens ac lugens intra privatos parietes se continuit, orationem autem luculentam de eius obitu, vita laudibusque Antonius Bonfinius, historiarum scriptor eloquentissimus in funere iubente rege recitavit. 135. Mortuo Casimiro secundum aetatis praerogativam Vladislao ius regni Polonici competebat, sed ipse illud in Albertum fratrem, a quo infinitas iniurias et quaeque hostilia perpessus erat, omnium oblitus liberaliter transtulit missis ad comicia creando regi Petricoviam indicta legatis. 136. Et, quum multo maior pars ordinum Poloniae Alexandro, natu proximo aut Sigismundo, filiorum Casimiri minimo, qui ambo demum regnavere, suffragia deferenda existimaret, quod severiori ac superba Alberti natura offenderentur, Vladislao tamen ac Elisabeta regina, ipsorum matre operam diligentem navantibus Albertus regnum obtinuit, quum a Vladislao et matre opibus, pecunia ac militaribus auxiliis opportune iuvaretur. 137. Interea Segedino, quod est ad Tibiscum flumen oppidum, peramplum et celebre liberumque aliisque circumiacentibus agris, qui |44v| inter Danubium et Tibiscum latissima alendoque pecori maxime idonea in planicie sunt, legati Budam venerunt deplorantes se a Bohemicis Nigrorum cohortibus, quae in hiberna ac aestiva castra illis in locis regionatim distributae erant, extrema rapinarum, incendiorum, caedium, avariciae exempla perpeti adeo, ut iis, qui sub Turcarum imperio diram servitutem serviunt, tolerabilior vitae esset condicio, ideoque a Vladislao petere, ut eam immanem flagiciosissimorum hominum crudelitatem quamprimum coercendam iuberet aut ipsis, qui iam gravissimorum malorum incommoda ferre amplius nequeant, eosdem armis belloque ulciscendi potestatem concederet.
110
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
138. Vladislaus graviter se militum licentiam ferre respondit mandaturumque Paulo Quinisio Temesvarii praefecto ac summo copiarum duci, ut illis ad officium reducendis omnem operam dare et, si dicto audientes esse negligant, etiam vim admovere non praetermittat. 139. Itaque Quinisius ad eos accessit habitoque cum agricolis simul et militibus colloquio praeteritorum malefactorum obliviscendum esse decrevit rebusque necessariis, quae ad victum pertinent, omnibus aequo tolerabilique pretio constituto, quo divendi coemique possent, coercita in praesens militum |45r| licentia videbatur. 140. Sed non multo post perditissimae ac seditiosissimae multitudinis iniuriae ita recruduerunt, ut Quinisius frequentissimis miserorum hominum querelis et lachrimis fatigatus arma vel invitus sumere et tot tantisque malis finem imponere cogeretur. 141. Igitur simulata excursione, quam contra Turcas facere in animo haberet, copias ex militibus veteranis ac exercitatis colligit, cumque ad Nigrorum castra antecursores explorandi causa misisset, eos castra vallo fossaque munivisse didicit. 142. Quo animadverso celeri, nec importuno consilio idoneum locum deligit, in quem equites et sclopetariorum cohortes agrestiumque, qui tumultuaria manu coacta convenerant, opportune collocat, levem vero armaturam, cuius magna pars Thraces erant, ad hostes lacessendos invadendosque immittit. 143. Nigri simul et equites Bohemi ad hostium conspectum fere omnes densato agmine castris egrediuntur ac praesentibus animis acerrimum certamen ineunt cadentibusque utrinque non paucis Thraces, uti mandatum erat, simulato metu terga vertunt. 144. Favit astutis consiliis arridens fortuna ac Bohemi Nigrique improviso in insidias praecipitati circumveniuntur ac veluti indagine clausi in orbem pugnare coguntur et, si vellent, fugam capessere nequeunt nec tamen animis franguntur. 145. |45v| Postremo Quinisius sclopetarios et agrestes falcatos, qui faenariis falcibus in longurios transversim adaptatis gladiorum penuria utebantur quosque in insidiis collocaverat, prodire ac in Bohemos irruere praecipit. 146. Tum vero Bohemi et Nigri labore fessi, quum praegrandibus falcatis perticis equorum suffragines praeciderentur et sclopetarii rem impigre gererent, trucidatis ex eorum numero amplius sexcentis abiectis armis deditionem faciunt. 147. Castra praedae et rapinarum plena capiuntur et diripiuntur, Quinisius plurimos, quos maxime facinorosos fuisse intellexerat, captos in collibus eminentioribus, quos lata illa planicies frequentes habet, multis erectis furcis laqueo vitam finire aut fractis cruribus et brachiis rotis impositos scelerum penas dare coegit. 148. Qui vero minus maleficiorum patrasse minusque delicti habere comperti sunt testificantibus id agricolis, ad regis aut
111
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
palatini aut sua stipendia conscribendos curavit eo addito decreto, ut, si deinceps vel unico teruncio vi ablato miserorum agrestium fortunis rapiendis inhiarent, similem aliis sociis e vestigio penam subirent. 149. Reliqui autem, qui per invia aut |46r| saltuosos tramites fuga elapsi erant, improbitatis perfidiaeque notati, nec uspiam in numerum militum aut honestioris condicionis hominum recepti montes illos, qui inter Ungariam et Austriam Moraviamque interiacent ac Albi denominantur, catervatim obsederunt viasque latrociniis infestas reddentes ab Austriae Moraviaeque praefectis capti latronumque more damnati variis suppliciis periere atque hunc in modum maleficentissimi hominum generis perfidiae meritis paenis expiatae vindicataeque ultimus finis impositus fuit. 150. Sequentis anni aestas Friderici, imperatoris augusti morte insignis fuit, is vitiatae tibiae doloribus annisque et senio consumptus Calendis Sextilibus e vivis excessit ac Viennae exquisitissimis honoribus insignique marmoreo sepulchro tumulatus fuit. 151. Eius funebri pompae missi a Vladislao Urbanus, episcopus Agriensis ac Nicolaus Banffius cum honestissimo comitatu interfuere. 152. Imperium Romanum Maximilianus filius excepit septennio ante Aquisgrani caesar designatus, princeps pacis bellique artibus clarissimus. 153. Domi Stephanus Bathorius celebs ab effectu dictus abdicatis paulo ante omnibus honoribus ac Matthias Gerebus, vir |46v| militiae praestans e vivis excessere. 154. Is erat Gerebus Petri frater regisque Matthiae consobrinus, qui, dum Iaicia, Bosnensis regni urbs atque arx firmissima a rege obsideretur ac demum ipso Christi Dei natali die deditione caperetur, Mustapham, tribunum Turcarum, qui scriptis ad regem literis fortissimum quemque Ungarorum ad singularem pugnam sibi offerri elato animo postulabat, iamque rex indignabundus, quod nemo ex veteranis citatus ad nomen responderet, duces praefectosque copiarum severa voce segnitiei increparet, repente prodiit cumque hoste fortiter et intrepide congressus est opinioneque longius exrtacto certamine quamquam vulneratus, victor tamen evasit hostemque equo deturbatum interfecit et caput eius ad regis pedes proiecit, a quo cum ob admirandam iuvenis virtutem, tum mutuam propinquitatem effuse laeto insignem equum aureumque torquem et vagina gemmata gladium cum aureis calceribus, ornamenta nempe equestris dignitatis de manu tradita spectante exercitu et collaudationibus omnibus dono accepit. 155. Exinde Vladislaus facta cum Maximiliano et Alberto pace animum ad condendas reformandasque |47r| leges convertit iisque in meliorem statum redactis demum venandi studio aliisque remissioris et ociosae vitae voluptatibus reipublicae cura aliis
112
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
demandata oblectari cepit, quum in Dalmatia novi intestinorum bellorum motus opinione hominum maiores suborti fuere, quibus dum sera ac lenta remedia adhibentur, tantae cladis vulnus, quale a multis retroactis annis nemo meminerat, a barbaris hostibus accepimus. 156. Sed prius, quam eas res persequar, ut omnia in aperto sint, operae pretium erit, si earum initia et occasiones progressusque altius repetendo paucis absolvam. 157. Iohannem Corvinum, Matthiae regis filium regnique competitorem Vladislaus Beatricis reginae et Stephani, comitis Scepusiensis consilio, armis pecuniaque adiutus non procul a Budae campis victum ac copiis omnibus exutum ad amplectendas pacis condiciones ac renunciandum regnum coegerat eique, ut supra retulimus, omnia, quae a Dravo flumine usque ad Dalmatiae fines et Hadriatici maris litora sita sunt, regia prorsus potestate utenda contulerat. 158. Erant in eo Illyrici tractu complures Italici atque Romani sanguinis proceres, Frangepani, Ursini, Torquati, quos vulgo Slunios, |47v| Blagaios ac Carlovicios olim vocabant, sed qui iam maiori ex parte stirpitus interciderunt, ac alii maiorum gentium comites, quibus Bela rex patria extorris et in eas Adriatici litoris insulas a Tartaris pulsus ante quadringentos annos, quod eorum opibus armisque sublevatus regnum repetiverat, amplissimas opes, latifundia arcesque et civitates atque insulas beneficiorum memor liberaliter dederat lata lege perpetuae immunitatis, ne ii eorumque posteri ad tribunalia quorumcunque magistratuum ad dicendam causam cogerentur, sed privato solius regis iudicio et cognitioni reservati censerentur. 159. Ortis igitur inter Frangepanos comites, Bernardum Iohannemque privatarum simultatum causa controversiis, quum saepe inter eos crudelissime armis certatum fuisset idque Corvinus deinceps praecavendum iudicaret, eis, ut positis armis lites et disceptationes suas patriis legibus decidendas permitterent, saepissime ac summa cum severitate iniunxit. 160. At illi veteri Belae regis indulto subnixi neminem se praeter regem, qui ipsorum lites dirimat, ne sibi ipsis praeiudicent, recognituros respondebant, quem gra|48r|vissimis curis et bellorum tumultibus occupatum privatis litibus decidendis vacare non posse satis intelligebant. 161. Et Corvino, ut remissius ageret, occasionem obtulerat contrahendae cum Bernardo affinitatis cogitatio, ut qui non multo post filiam eius, Beatricem ex Veneta matre elegantis et decorae formae virginem sibi in coniugem ducturus erat, quandoquidem Blancae, Iohannis Galeacii, principis Mediolanensis sororis nupciae Matthia mortuo irritae fuerant eaque Maximiliano caesari collocata erat. 162. Interea Iaiciae praesidio, quae Corvini dicioni erat attributa, Turcae dies et noctes tam aperta vi, quam occultis insidiis adeo
113
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
imminebant, ut, nisi Iohannis Giulani praefecti labore, vigiliis et industria eis occursum fuisset, qui militibus stipendii et cibariorum inopia laborantibus, quod omnis circa regio diffugientibus agricolis vastata desertaque esset, de suo providebat, civitas et arx incomparabilis structurae ac munitionis una cum aliis propinquioribus locis, quae eodem in discrimine versabantur, fame et rerum necessariarum penuria compulsa hostibus facile cessisset. 163. Quibus rerum difficultatibus adactus Corvinus omni Illyrici imperio ac magistratui cessit illudque Vladislao reddidit contentum se fore |48v| affirmans oppidis clientelisque suis et dicione, quam privato iure usque ad eum diem tenuisset. 164. Mittitur itaque in Dalmatiam eique coniunctas Chrovatiam et Sclavoniam Emericus Derencenius, qui cum collega, Iohanne Botho eas regiones administret iurisque dicundo simul et tuendis finibus praesit. 165. Quod genus praefecti banum maris proprie Ungari olim vocitabant, sicuti Hispani amirantem vocabulo tamen postea ad alias etiam praefecturas, quae in mediterraneis habentur, pedetentim derivato. 166. Hi igitur infelicibus auspiciis in partes Illyrici cum copiis delati quamquam Turcas ad Hunam flumen excurrentes aliquot secundis praeliis submovissent primisque initiis fortunam caeptis arridentem experti fuissent, ea tamen, ut semper est varia mutabilisque in deteriorem versa infelices eventus sortiti ambo brevi interiecto tempore hostium armis periere. 167. Prius autem, quam caetera aggrederentur, reiecta in praesens importuna fori et tribunalium perplexitate Bernardum Frangepanum, indomito animo hominem Segniae, maritimae urbis obsidioni incumbentem armis illatis ad officium reducendum censuere, quibus rebus ipse intellectis Segnia relicta ad sua defendenda redire ac ad Briniae arcem sese recipere fuit compulsus. 168. Ea est non procul a mari cum subiecto oppido vetusti operis, quam quum Derencenius cum Botho collega perlustraret, qua parte |49r| commodior foret oppugnatio et Bothus prope maenia incautius versaretur, plumbea glande ex arce emissa ictus in vestigio concidit. 169. Eius morte Derencenius collega ac caeteri ordinum ductores acerbati multo maiorem oppugnationem instituendam decrevere admotisque tormentis Frangepanum ad accipiendas deditionis condiciones compulere eo quidem properantius, quod Turcam ulterioris Bosnae praefectum, nomine Iacuppem exectae virilitatis spadonem magno exercitu ad vastandas depopulandasque Illyrici Carnorumque regiones, quae erant in propinquo, irrupsisse audivissent. 170. Sunt, qui illum ab obsesso Briniae Frangepano clam evocatum prodiderint ea condicione, ut, si illa in Carnos
114
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
excursione Briniae obsidio solveretur, se in fidem clientelamque Turcarum concessurum promitteret. 171. Verum, quoniam ipse paulo post adversae pugnae, quae cum Iacuppe pugnata est, in prima acie cum fratribus interfuit, neque in Turcarum annalibus quicquam tale, quo tanti viri nomen merito suggillari possit, reperire est, nos illum potius excusandum atque adeo tantae culpae infamia liberandum censemus eiusque temeritati potius, quam perfidiae infaustae pugnae exitum tribuendum, ut qui antiquo ac nobili Romano stemmate progenitus multos postea annos vixerit, neque tam indigni facinoris nomine a quopiam vel |49v| inimicissimo in suspicionem adductus aut insimulatus fuerit. 172. Confluxerant ad Iacuppem evocati ab eo e Thracia et Macedonia equites, qui a Turcis acangii vocantur, ita, ut decem millium equitum numerum copiae eius excederent, cum quibus tanta adhibita celeritate versus Carnos urbemque Lublaniam irrupit, ut prius ingentem miserorum populorum numerum abduxerint, quam quisquam hostes adventare aut adesse audivisset. 173. Erat in partibus Maximiliani caesaris Iacobus Siculus, qui contracta celeriter quingentorum equitum ala ac non aspernandis peditum Germanorum auxiliis hosti occurrendum statuebat, sed ille incredibili usus celeritate abductis captivis eodem, quo venereat, itinere redeundum vitandamque, si qua fieri posset, pugnam omnem sibi proposuerat. 174. Iam hostes in Modrusiensem agrum revertendo pervenerant, valles potius dixeris, praealtis montibus in oblongae coronae speciem circumdatas, quum se a Derencenio cum omnibus copiis tam suis, quam auxiliariis parato ad dimicandum animo expectari didicit. 175. Aderat cum Derencenio Bernardus, comes Frangepanus paulo ante, ut diximus, hostis, iam vero socius ac Nicolaus et Iohannes, eius fratres (quae una res illum ab omni suspicione Turcicae societatis |50r| facile liberare videtur) cum suis Dalmatici et Illyrici nominis militibus, Carolus quoque, Corbaviae comes e Torquatorum illustri familia ac Petrus, itidem comes, de Zrinio cum multa nobilitatis earum regionum parte, nec tamen supra agrestium manum octo millium numerum excedere dicebantur. 176. Ferunt Iacuppem, quod multo maiores hostium copias esse existimaret, non parvo metu perculsum a Derencenio per nuncios e captivorum grege delectos tutum sibi ac exercitui iter postulasse, quod eam irruptionem non in partes praefecturae eius subiectas, sed in Carnos fecisset, illum vero non, nisi dimissis captivis concessurum respondisse, cumque convenire nequaquam possent, tum vero ad arma deventum. 177. Porro Derencenius, quum se et copiarum numero inferiorem, nec equitatus robore parem hostibus animadverteret, vitandum omne praelii discrimen testabatur ac pedem referre et castra ad Modrusiae maenia reducenda, donec id ab ipsis integris
115
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
ac silvarum et montium commoditate adiutis fieri posset, prudenter consulebat, nec verendum esse, ut in eo receptu a Turcis impedirentur, qui nequaquam pugnae avidi satis se lucri reportaturos arbitrarentur, si cum captivis ac |50v| praeda domum redire permitterentur. 178. Haec a Derencenio singulari prudentia rectissimoque iudicio praevisa erant, nisi fortuna sanis consiliis successum eripuisset. 179. Namque Bernardus Frangepanus pugnandum omnino et in perfidos hostes audacter irruendum captivosque et praedam omnem ab eis extorquendam idque ad officium eius pertinere disserebat, utpote qui omnibus copiis cum imperio praeesset. 180. Quod si ipse inani metu consternatus pugnam detrectet, se suis saltem cum copiis hostem exanimatum pavore onustumque praeda et precario iter petentem invasurum, eum omnis accepti detrimenti culpam subitirum seque eius apud regem et principes, si fata e praelio salvum reduxerint, reum peracturum. 181. Nonnulli etiam praefecti et centuriones Illyrici eum petebant, ne militum virtuti diffidere vellet, qui superiori anno ipso duce ad Hunam flumen eosdem hostes fere ad internecionem delevissent et non exiguum rei militaris usum habere viderentur. 182. Quibus verbis irritatus Derencenius se ea, quae de vitando praelii periculo disseruisset, non suae, sed exercitus saluti consulendi studio in medium attulisse, quando tamen omnibus tam fixum et certum ineundae pugnae ardorem |51r| esse videat, ne insolitae formidinis aut ignaviae nota perstringatur, se quoque necessitati et infausto, ut quidem animus praesagire videretur, certamini manus dare precarique Deum optimum maximum, ut, qui modo in castris tantopere feroces et praefervidi fuerint, eundem in acie animum, eandem in dimicando constantiam retineant. 183. Dum haec a ducibus disputantur, Turcae quadam veluti rabie efferati e densioribus silvis, per quas iter fecerant, egressi acie instructa explicatisque signis nostros provocare ad praelium caepere, quod metuerent, ne Iacobus Siculus (sed is iam redierat) cum Germanicis copiis adventaret ipsique a fronte et a tergo circumventi et veluti indagine clausi manus conferre cogerentur. 184. Itaque Derencenius tribus agminibus, quae in quadrata latera densarentur, factis attolli signa et explicari, tubas canere et primum agmen in hostes irrumpere iubet. 185. Pugnatur diu et magna contentione et Iacuppes suis laborantibus iamque inclinatis recenti equitum subsidio sine mora suppetias ferens adcurrit. 186. Contra Derencenius magna voce Bernardum comitem compellans |51v| Nunc, inquit, fortissime vir, nutantem hostium aciem ardenti animo invade et, qui pugnae auctor fuisti, victoriam etiam invicta virtute nobis praesta!
116
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
187. Nec mora Bernardo in hostes se acriter inferente atrox et cruentum certamen instauratur, quo diutius protracto dum utraque pars ardentissime praeliaretur ac Derencenius, ubi plurimum periculi immenere videbatur, adcurrendo et suos cohortando aciem restitueret, ad extremum Iohannes Frangepanus Cetinensis egregie pugnans ab hastatis Turcis traiicitur. 188. Eius cadaver dum nostri ac imprimis Georgius Blatcovitius, Narisii in Dalmatia regulus, eripere conarentur Turcis contra auferre illud conantibus, cadente Georgio pugna magis ac magis recrudescit, postremo nostri viribus impares cum ipso Bernardo terga vertunt et faede profugiunt. 189. Quae res totam aciem ordinesque, qui adhuc Turcarum impetum vimque fortiter sustinebant, mirum in modum perterrefecit secumque in praecipitem fugam traxit. 190. Derencenius cum tertio agmine, quod in subsidiis collocaverat, adhuc viribus integer adcurrere, vociferari, fugam retentare conatus dum frustra omnia esse |52r| seque nihil proficere videt, in confertissimos hostes irruit eique cum fortissimis familiarium acerrime pugnanti equus lancea confoditur, quo cadente pedibus non minus acriter dimicando se tuetur, donec gladio, quo peritissime utebatur, capulotenus perfracto ab hostibus circumventus non sine vulnere capitur. 191. Cui quum laboranti filius, quem unicum egregiae indolis habebat, ac frater opem ferre vellent, cum paucis familiarium, qui supererant, equitum adcurrere, sed neque illi iam ab hostibus capto quicquam opis attulere et ipsi ambo circumventi atque crudelissime interfecti sunt. 192. Cecidere ex nostris praeter Iohannem Frangepanum et Georgium Vlatcovitium nonnullosque clarioris nominis tribunos quinque millia hominum et septuaginta septem, omnia signa amissa, ex hostibus mille aut amplius desiderati, plurimi etiam vulneribus acceptis debilitati domi vitam finivere. 193. Derencenius ipse banus et Nicolaus, comes Frangepanus cum multis nobilioribus equitibus Ungarici atque Illyrici nominis inter captivos fuere, hic demum multo auro se redemit, illum autem Iacuppes Byzantium |52v| ad Paiasetem principem cum aliis captivis quam plurimis ac signis omnibus dono misit, ubi in carcerem Septem Turrium coniectus tribus post mensibus maerore animi ob amissum exercitum ac filium et fratrem trucidatos contabuit vitamque cum morte commutavit. 194. Eius cladis temeritate Frangepani acceptae fama quum Budam allata esset, Vladislaum incredibili dolore affecit, neque enim ignorabat plerosque omnia adversae fortunae incommoda eius negligentiae atque socordiae tribuere omniaque eius dicta et facta in diversum interpretari. 195. Quod unum in praesens auxilium perditis rebus ferre poterat, ne provincia praefecto careret, Ladislaum Canisianum in Illyricum misit, qui illis regnis et orae maritimae cum potestate
117
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
praeesset simul et Iaiciae ac Segniae tuendae curam gereret eique haud contemnendum equitum et peditum numerum in supplementum eorum, qui clade Derenceniana perierant, attribuit et, ut primo quoque tempore illuc contendere maturaret, in mandatis dedit. 196. Nec multo post insignes Venetae reipublicae legati Budam venerunt, Marcus Dandulus ac Paulus Capellius, qui Vladislaum ad inferenda Turcis arma certis condicionibus nomine senatus |53r| hortabantur, quos firmata veteri cum senatu amicitia amplis muneribus donatos dimisit. 197. Postulatum tamen in Turcas sociale bellum nec negare in praesens neque polliceri visus est spem haud dubitam offerens se brevi ea quoque in re aequissimis eorum petitionibus locum daturum. 198. Inde legati Cracoviam, ut Alberto delatos regni fasces gratulerentur, profecti cum eo quoque de inferendo Turcis bello consilia contulerunt. 199. Nam Turcae illis diebus Dyrrachio potiti aliis etiam eorum urbibus terra marique magnis apparatibus imminebant. 200. Et, quum eodem tempore Paiazetis quoque legati inducias petentes adessent, diu suspenso animo Albertum tenuere, quid sibi agendum quidve decernendum et utris gratificandum foret, ad extremum Vladislai fratris consilium sequutus certis de causis Turcarum legatis triennales inducias dedit eosque dimisit. 201. Iisdem diebus Vladislaus Epidaurios, civitatem maritimam et suis legibus utentem, qui nunc Ragusini vocantur, id per legatos postulantes in fidem clientelamque recepit, quum illa a multis seculis Pannoniae regum amicitia patrocinioque suffulta clara potensque evasisset. 202. Sub idem quoque tempus brumalium dierum adstrictis glacie fluminibus Paulus Quinisius aliquid tentandum ratus copias praesidiariorum militum ad speciem iusti exercitus collegit rege praetorianas turmas cohortesque |53v| submittente Danubiumque traiecit ac maiorem partem copiarum versus Samandriam excurrere agrosque longe lateque vastare iubet, ipse cum tribus millibus hominum ad ripam Danubii multis extructis ignibus castra locat. 203. Illi proxima castella, in quibus Alibegus, Samandriae praefectus ex Mihalbegorum familia oriundus, vir domi militiaeque clarus et opulentus coniuges (nam complures ducere legibus permittuntur) liberosque et preciosiorem supellectilem habebat, cum adiacentibus oppidis necopinato agressi tanta adhibita celeritate ceperunt, ut Turcae spacium arma capiendi seque tuendi non habuerint, nostrique captis aut ad unum interfectis omnibus utroque castello exiguo tempore interiecto potiti sint. 204. Unum ad summam militum laetitiam cumulandam defuit, quod filii ac coniuges Alibeghi per occultam aversae portulae
118
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS SECUNDUS
semitam deducentibus eunuchis eorum custodiae praepositis sub tumultu feliciter profugissent. 205. Incredibilem in his castellis ac vicinis oppidis vim praedae fuisse repertam ferunt, ex eaque aequali divisione distributa universi milites praefectique pecunia, vestibus, armis, equis, pecore, captivis ceterisque id genus rebus abunde expleti nullo accepto ab hoste |54r| detrimento domum redierunt. 206. Alibegus postero die cum octo millibus equitum, ut praedam extorqueret iniuriasque ulcisceretur, nostros insequutus fuit, sed, quum iam antea eos in tutum se recepisse glaciemque e vestigio dissolutam comperisset, fremens et frendens sibique ac fortunae iratus Samandriam reversus est. 207. His rebus peractis ac incolumi reducto exercitu Quinisius cum Taurunum venisset, ab iis, qui custodiae civitatis arcisque praeerant, intellexit nonnullos de prodenda Turcis arce consilia cum Alibego nefarie communicasse. 208. Nec mora implacabili in proditores odio incensus acerbissimis habitis inquisitionibus omnes caepit ac in convictos confessosque teterrima nec unquam antea ab ulla hominum memoria audita suppliciorum genera exercuit, scilicet, ut instar veruecum ignibus tosti a sociis meditati criminis manderentur. 209. Dum haec Vladislao significata fuissent, gratias Deo optimo maximo habuit ac collaudatis Quinisio et militibus Croatum militem, qui Alibeghi castellum primus conscenderat multisque affectus vulneribus nequaquam deturbari e muro potuerat, donec caeteri eum sequuti conscendissent, ducentis numis aureis ac veste purpurea donatum stipendioque auctum dimisit.
119
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
Liber tertius 1. |54v| Sub id tempus Derencenianae cladis Vladislaus comicia Budam convocaverat, ad quae frequentes ex omni ordine proceres convenerant, in quibus Stephano Crispo, episcopo Syrmiensi et Andrea Bathorio, qui coronae servandae praeerant, magistratu abdicatis Thomas Bacocius, Agriensis episcopus Urbano iis diebus vita functo subrogatus ac Stephanus, comes Scepusiensis successere. 2. Iamque absolutae deliberationes cum privatae tum publicae erant redigique saltem in scripta debebant, cum principes et maior episcoporum pars in domum Laurentii, Sirmii ducis, quam in foro Divi Georgii peramplam habebat, frequentes se contulerunt, quo comes quoque Stephanus Scepusiensis, palatinus venit, qui eo tempore cum Laurentio duce contracta affinitate vires opesque et sensus omnes arctissime coniunxerat. 3. In eo conventu procerum multi sermones ultro citroque habiti fuere pleni irarum et contumeliae in Vladislai ocium, quibus ipse mollis inertiae ac neglectae reipublicae infamia indignum in modum lacerabatur, quod domi sedendo cum singulari regni detrimento ac summa gentis Ungaricae ignominia quietem et |55r| desidiam ac venandi studium caeteraque remissioris vitae oblectamenta necessario bello praeferret, Silesiam, Moraviam et Lusatiam, ut de Austria taceatur, contra pacta initio regni stabilita Bohemis attribuisset. 4. Turcarum incursiones, quas Matthias rex invictus aut ipsemet aut per legatos singulari felicitate avertisset, eius negligentia ita invaluisse, ut quotidie graviores et funestiores sentirentur. 5. Principem Turcarum domesticis atque externis bellis implicitum esse ideoque bene gerendae rei occasiones, si iis uti nosset, digito propemodum demonstrari, regni proventus in res minime necessarias vanasque impendi, limites a vicinis Polonis et Bohemis per vim usurpari et, quod vix sine lachrymis effari possint, opulentissimum paulo ante florentissimumque regnum commutata cum rege fortuna ignobile exhaustumque iacere et, nisi obviam eatur, brevi fore, ut cum summa totius reipublicae Christianae pernicie et excidio attritis convulsisque opibus concidat et evertatur. 6. Propterea ipsis rerum indignitate permotis aequum videri, ut de iis Vladislaus a comite palatino, ad cuius officium id proprie pertineat, communi statuum nomine e vestigio et quidem serio admoneatur. 7. Quae cum palatino praesente et audiente dicta essent, ipse, ut erat cauto sagacique ingenio, primum deprecari cepit |55v| grave istud legationis munus, quo procul dubio Vladislai aures atque animus laederentur, postremo tamen proceribus, ne hoc abnueret, impensissime flagitantibus morem se gesturum pollicitus sequenti
120
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
die Vladislao in arce convento omnia, quae dicenda acceperat, paucis absoluit. 8. Ad quae Vladislaus perturbato nonnihil animo ita respondere visus est, ut omnem culpam a se amoveret ac proceribus ipsis, qui se ocio atque avariciae corrumpendos dedissent fraudeque et malis artibus regnum praedae loco habere cepissent, eam haud dissimulanter tribuere videretur. 9. Se a triennio reipublicae curam domi militiaeque ea fide diligentiaque habuisse, ut de eius studio, vigilantia et, si placeat, virtute fortunaque nemo ullam conquerendi causam habere potuerit, recepta enim Alba, Cassovia liberata, repressis hostibus, pace opulentiae parente regno parta officio suo abunde satisfactum videri. 10. Redditus Ungaricos ipsi quidem ingentes immensosque promitti sed nequaquam integre administrari, hactenus ex Bohemiae aerario se atque exercitum maiori ex parte sustentasse, nec multum esse temporis, ex quo nactus quietem |56r| sit, et eam se non inerti ocio ac desidia, ut ipsi obiicere viderentur, sed iis, quae reipublicae Ungaricae vel maxime conducant, tractandis peragendisque transmisisse. 11. Ipsos potius accusandos, qui contempta regia auctoritate, posthabitis legibus, neglecta militia avariciae ac rapinarum studia consectentur et, quod intolerabilius sit, omissis naturalibus hostibus Turcis, qui magnis viribus undiquaque ingruant, mutuis inter se armis digladiando caedibus fortunarumque direptionibus hostilem in modum grassentur. 12. Sint modo, uti par est, dicto audientes et pecuniam, belli nervum pacisque subsidium affatim subministrent, se nullam occasionem neglecturum, qua Turcis bellum inferatur, nec vel ipse vel proceres desidia, ocio, torpere insimulentur, postremo brevi tempore interiecto futurum, ut, qui modo principibus suis contemptui esse ceperit, se virum regemque esse testatum reddat. 13. His peractis sermonibus solutoque conventu palatinus arcem Iohannis Corvini in Illyrico absentis Somboriam edito in monte sitam nequaquam praemonito rege obsedit, cui quamquam Vladislaus severissime interdixisset, ne arcem occuparet, quae nulla iuris aequitate ad eum spectaret, ille tamen spreto regis imperio eam deditione praesidii in suam |56v| potestatem redegit. 14. Osvaldus quoque, episcopus Zagrabiensis eiusdem Corvini oppidis per vim adimendis imminebat, nec regis iussu ab armis discedendum arbitrabatur. 15. Laurentius vero, dux Sirmii nec Levociam cum rege venire, neque excursantibus in Syrmio et populabundis Turcis resistere voluerat et, quoties de rege meminisset, conviciis vituperanter eius nomen proscindere non dubitabat ita, ut Vladislaus his multiplicibus contumeliis exagitatus certa sibi et dignitati suae adversus conspirantes, nec dicto obtemperantes praesidia comparanda censeret.
121
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
16. Igitur gravi certoque consilio per idoneos homines Maximilianum caesarem sibi conciliat, deinde in Poloniam ad regem Albertum reliquosque fratres literas dat, quibus, ut Levociam, urbem Polonis finitimam venire isthicque de rebus arduis secum colloqui velit, amanter invitat. 17. Ad diem igitur constitutum Albertus cum Sigismundo et Friderico cardinale, fratribus natu minoribus ac Friderico, marchione Brandenburgensi, sororis filio ad Vladislaum Levociam venere ibique publice faedera cum Polonis renovata sunt ac ludis et spectaculis aliquot dies insumpti, privatim vero reges secretis habitis colloquiis, ut se ad dignitatem suam ab intestinis factiosorum procerum insidiis |57r| tuerentur utque, si necessitas postularet, stabiliendae auctoritatis suae causa arma consociarent, insigni silentio decrevere. 18. De bello etiam hostibus inferendo, quod a summo pontifice imprimis expetebatur, consilia contulere amborum regum animis ad id magnopere inclinatis, sed, ne eius suscepti consilii suspiciones emanarent, ipsimet reges vulgavere sibi ipsis permolestum accidisse, quod tanto labore tamque longinquis itineribus frustra susceptis absque ullo reipublicae commodo discedere cogerentur. 19. Fama tamen vel callide ab regibus dissimulata emanavit Vladislaum Alberto fratri eo in colloquio clam concessisse, ut praetextu belli Turcici arces Achilleam et Moncastrum in Moldavia, qua Tyras flumen nunc Nester appellatus in Istrum illabitur, sitas, quae a Paiazete, Turcarum principe sub induciis vivente adhuc Matthia rege furtim captae erant, recuperare sibique retinere liceret, idque consilium de industria Ungaros celasse, quod ii Moldaviam omnem et eas praecipue arces a Carolo et Ludovico ac Sigismundo regibus restauratas munitasque (quod inscriptiones saxis portarum incisae hodieque testantur) ad se et regnum Ungariae pertinere affirmarent, nec ei decreto cessuri viderentur. 20. Et Albertus quidem magnis copiis et apparatu in Russiam postea penetraverat, sed multis fatigatus adversis morbo quoque gravi afflictus postremo insidiis Stephani, Moldaviae principis circumventus |57v| re infecta, nec sine clade redierat atque haec res facile ab Ungaris credita eos a Vladislao alienavit. 21. Palatinus, qui erat in propinquo, ad reges invisendos accedere non ausus, quod Albertum ob simultates ex infelicitate praelii Cassoviensis conceptas offendisset, Vladislaum vero subiratum ob arcem Corvinianam contra edictum occupatam existimaret, petita eundi redeundique incolumitate cum amplissimis et plane regiis muneribus Levociam venit adeo, ut mille fere plaustra vino, hordeo, panibus, farina, variis piscium generibus ceteroque commeatu plena regibus dono daret, quae in foro urbis longo ordine porrecta conspicerentur. 22. Fridericus porro cardinalis duobus regibus, fratribus suis duobusque longe clarissimarum gentium populis audientibus sacris
122
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
operatus regna et imperia eorum Deo optimo maximo ardentissimis votis commendavit et deinde post exactum mensem Vladislaus fratres arcte et amanter, ut lachrimae non inanes emanarent, amplexus amplissimis muneribus donatos dimisit. 23. Ipse Levocia discedens Cassoviam venit eoque Sigismundum, episcopum Quinquecclesiensem, quem Budae reliquerat, accersivit, ut eius consilio uteretur, quo adveniente Varadinum indeque post aliquot dies in Transsilvaniam, quam more suo tumultuari acceperat, ut eius tranquillitati consuleret, iter instituit. 24. In quam cum venisset, alterum ex praefectis, Ladislaum Lossoncium, quod cum Bertoldo Dragffio dissideret, loco motum ad aulae suae praefecturam transtulit et Transsilvanis |58r| pecuniam imperavit, quae ab ipsis sine mora curata est. 25. Comparato ea pecunia exercitu et compositis Transsilvaniae rebus ad invisendas inferioris Pannoniae arces Temesvarium cum copiis perrexit atque a Paulo Quinisio vetere eius loci praefecto, curru vecto (quod iam pridem dissolutis dextrae partis membris equitare non posset) cum ornatissimo apparatu militari ac longe lautissimis conviviis et epulis exceptus fuit. 26. Itum deinde est ad Petri Varadinum summo in montis iugo ad ripam Danubii situm cum oppido subiacente, quod utrum a Petro rege aut alio eius nominis principe constructum fuerit, annalibus nihil ea de re tradentibus incertum est. 27. Ibi cum allatum esset Turcas Savo flumine traiecto, quod inusitatis aestatis fervoribus vadosum se praebuerat, alteram in Illyrico et Carnis irruptionem fecisse, re cum Paulo quamquam lingua et omnibus artubus capto communicata quatuordecem millia equitum, quae eo itinere conduxerat, ei ac Bertoldo Draggfio tradit ac, ut in Thraciam ac Bulgariam irrumpant et obvia quaeque ferro et flammis vastando populandoque percurrant, iubet. 28. Qui in ulteriorem Danubii ripam effusi totosque quindecem dies impune grassati tantam praedam congesserunt hoste nusquam se in conspectum dante, ut ei asportandae nec currus, nec iumenta sufficerent adeoque vile rerum pretium esset, ut quinque boves numo aureo venirent. 29. Et Paulus quidem |58v| ulterius progrediendum advectisque e proxima Alba maioribus tormentis Samandriae maenibus terrorem admovendum censebat, quod Paiazetes, Turcarum princeps illatis Caithbego, Aegypti Syriaeque sultano armis Europaeisque omnibus Hellespontum transire iussis omnem eam regionem praesidiis nudatam reliquisset, sed, quum socii praedam opulentam dimittere nollent et eum sequuturos se negarent, pedem referre coactus traiecto ad Taurunum Danubio incolumem reduxit exercitum. 30. Nec multo post, quum ad oppidum Sancti Clementis pervenisset, quod est in citeriore Savi ripa positum, lethali febre ultra pristinum morbum agitatus cum malorum vim sustinere non posset, extinctus fuit.
123
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
31. Vir certe memorabilis reique bellicae peritissimus utpote qui per omnem aetatem summa felicitate arma tractarit ac e manipulario pedite omnibus honorum gradibus sola virtute duce conscensis Temesvario ac ceteris inferioris Pannoniae limitibus per viginti quinque annos cum imperio praefuerit nec unquam, quod mirum maxime eventuque rarum sit, adversam fortunam expertus fuisse feratur. 32. Eo non sine singulari Vladislai dolore sublato, qui eum gerendo bello, quod iamdiu in quosdam reluctantes proceres coquebat, ducem animo destinasset, Baciam ductus exercitus ibique |59r| per aliquot dies stativa ad ripas Danubii collocata. 33. Baciae tandem Vladislaus animi sui propositum de invadendo armis Laurentio, duce Sirmii ac Bartolomaeo, priore Auranae ordinis equitum Rhodiorum et Iohanne Halapsicio caeterisque Laurentianae factionis proceribus vindicandis detexit adhibitis in consilium Thoma Bacocio, Agriensi ac Sigismundo, Quinquecclesiensi episcopis, quorum fidei prudentiaeque maxime confidebat. 34. Questus eum primo ad coronationis pompam peculiaribus nunciis invitatum minime venisse, deinde Levociam, postremo Baciam eadem pertinacia venire recusasse, neque unquam dicto obtemperantem fuisse, dicta omnia et facta regis perpetua obtrectatione suggillasse, ut eum illoto ore bovem appellare non dubitaret. 35. Nonnullos ab aerarii praefectis, ut imposita populis tributa exigerent, missos in oppido suo Chioro, haud procul Alba dissito crudeliter sed occulte interficiendos curasse, clancularia cum Turcis consilia miscuisse, qui nuper, dum Sirmium incendiis et populationibus vastassent intactique et integri abacta praeda revertissent, eius bonis et fortunis pepercisse ferebantur. 36. Quae omnia quum manifestis indiciis constent, nec ille diffiteri queat, quid aliud superesse, quam ut criminis laesae maiestatis damnatus meritis paenis plectatur? 37. Sigismundus sententiam rogatus consilia regia veluti summae plena prudentiae |59v| haud cunctanter approbavit addiditque ad deterrendos alios mature facto opus esse, se singulari prospere conficiendi belli spe teneri, cuius aequitate rex superior esse censeretur. 38. Thomae diversa nonnihil erat opinio omnia consilio prius ac aequabili, nec indecora compositione, quam armis experiunda esse, nihilominus tamen, quicquid Vladislao visum decretumque foret, paratum se ad omne discrimen esse opesque et industriam suam consociaturum. 39. Vladislaus suis suscipiendi belli consiliis innixus frequentiori convocato concilio arma adversus Laurentium uti prorsus rebellem caeterosque inferenda promulgat, milites ex hibernis evocat, tormenta currulia oppugnandis oppidis idonea Buda secundo Danubio devehenda curat, eorum magistros imprimisque Iacobum
124
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
Morgebordenum, praefectum armamentario e Prussiae urbe Monteregio oriundum, cui Matthias rex virtutem praemiis ornare solitus arcem Rohonciam pro egregie navata multis in obsidionibus opera dono dederat, ut cum his venire maturarent, hortatur atque alia omnia gerendo bello necessaria summa diligentia administranda imperat. 40. Et sane paucis diebus magnae copiae in castra confluxere, in queis Petrus Gerebus regis Matthiae consobrinus, Nicolaus Banffius, |60r| Andreas Bothus aliique complures praefecti et duces clari nominis fuere. 41. Vladislaus his comparatis omnium copiarum imperium Bertoldo Dragffio, Transsilvaniae praefecto attribuit ac primo Uilacum oppidum, quod Laurentii avita sedes totiusque Sirmii caput erat, invadendum acrique obsidione circumvallandum mandavit. 42. Illud instar Budae situm est supra collem Danubio imminentem pulcherrimis et cultissimis vinetis circumiacentibus, in queis generosissima vina, multis et longissimo terrarum tractu dissits nationibus olim expetita procreabantur sed iam a barbaris occupata nullo culturae honore neglecta desertaque iacent et suam sortem pene lugere videntur. 43. Quae ubi Laurentius per exploratores, quos in aula castrisque regiis habebat, intellexit, Futaco oppido, quod regios illud primum omnium invasuros putaret, praesidio firmato Uilacum omnibus rebus tolerandae obsidioni necessariis communivit praefectisque et militibus oppurtuni et celerioris reditus sui auxiliorumque spe oneratis ad Rahociam, arcem suam in Illyrico non longe a Posega sitam contendendum existimavit, ut eam quoque commeatu bellicisque apparatibus |60v| et milite firmaret. 44. Uxorem vero cum infante filiolo, qui paulo post decessit, et imbelli familia Nemetuivarium praealtae rupi sed, cui nulli montes contigui sint, impositam ideoque natura loci munitissimam Stiriaeque et Austriae proximam misit. 45. At Dragffius post diem tertium praeterito Futaco ante lucem in conspectum Uilaci oppidi pervenit et milites extemplo illud aggredi iubet, quod non maenibus sed simplici vallo munitum primo impetu capi posse non desperaret. 46. Verum ea intempestiva ducis ac militum audacia eum habuit exitum, ut, qui alacriter procurrerant oppidumque temere adorti fuerant, ab oppdianis, qui magno numero propugnabant, multis interfectis multisque vulneratis celeriter reiicerentur. 47. Postero die militibus secures bipennesque distributae, quibus vallum deiicerent, pugnaque denuo instaurata edicto imperatum, ut sclopetarii ac sagittarii iis, qui dissecando vallo incumberent, auxilio essent ac submotis |61r| defensoribus neminem in vallo consistere paterentur, eoque ordine sed maioribus viribus procurrentibus regiis patefactoque aditu oppidani metu perculsi deditionem faciunt praesidiariis celeri fuga sese in arcem
125
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
recipientibus et ab oppidanis quidem violandis iussu ducis et praefectorum temperatum est sed pabula commeatusque cuiusvis generis ac res et substantia omnis puncto temporis praedae avariciaeque militum cessere. 48. Capto oppido Vladislaus, qui eodem die in castra venerat, edixit nemini fraudi futurum, quicumque Laurentii partes intra tricesimum diem deseruisset, post illud tempus capitis fortunarumque omnium noxam imminere, nec pauci extitere, qui e vestigio Laurentio relicto ad officium redierint nonnullis proposito perfidiae sceleri pertinaciter insistentibus. 49. Arx interea, quae duplici murorum serie munita erat, diligentius atque acrius caepta est obsideri et Iacobo Morgebordeno, tormentarii negocii praefecto, ut maiora tormenta propius maenibus admoveret, imperatum. 50. Qui, cum impigre operam navando circa templum Divo Stephano sacrum, quod medio in oppido erat, vineas aggeresque extruendos curasset ac tormenta maiora cor|61v|bibus vimineis arena repletis ex disciplina interiectis opportuno loco collocasset, maenia magna vi quatere et diruere cepit. 51. Cumque multi quotidie ex defensoribus tormentorum globis interficerentur vulneranturque ac maenia non diu vim incidentium pilarum sustinere posse viderentur, praesidiarii clam de deditione conferre ceperunt ac decem dierum inducias a Dragffio postularunt, quae ea condicione concessae fuere, ut, nisi interea a Laurentio auxilia advenissent, arx sine ulla exceptione regi traderetur. 52. Stantibus induciis praesidiarii milites eam partem murorum, quae tormentis diruta erat, occultis et fere nocturnis laboribus singulari astutia reficiunt et alias munitiones ita instaurant, ut tempore induciarum exacto, neque ullis Laurentii auxiliis apparentibus deditionem tamen facere recusarent. 53. Qua praesidii fraude perfidiae proxima deceptum se videns Dragffius ac propterea gravissime exacerbatus acriorem oppugnationem instituere, maenia perpetuis tormentorum ictibus labefactare, nec dies, nec noctes cessare, denique hostes multa arte fatigare. 54. At Laurentius fama capti oppidi arcisque |62r| periculo permotus consilii inops tantoque bello impar ad Stephanum, comitem Scepusiensem et palatinum, cui affinitate arctoque federe privatim icto coniunctus erat, confugiendum rebusque suis extremo in discrimine versantibus opem implorandum duxit. 55. Qui precibus eius lachrymisque adductus sibi quidem militares copias subsidio contra regem mittere minime licere respondit, ne mox perduellionis reus agatur, senio autem morbisque gravato iter in castra regia suscipere integrum non videri, hoc unum, quod in potestate foret, ei minime denegaturum, ut legatos ad demulcendum ac deprecandum regem quamprimum amandaret, quem mitem ac benignum citeque exorabilem existimaret.
126
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
56. Qui quum in castra pervenissent, admissi a rege ea, quae a palatino mandatis acceperant, ordine narrarunt, quorum summa erat Laurentium neque reum a quopiam peractum, neque damnatum esse, si quid noxae fecisset, iuxta leges ad ispius palatini tribunal, qui inter regem et subditos pro veteri regni libertate ordinarii iudicis locum obtineret, |62v| citari debuisse, quibus praetermissis indictaque causa apertum bellum ei necopinato illatum. 57. Quae quum ad legitimi regis officium minime pertineant sed potius tyrannidis affectatae suspicionem multorum hominum mentibus haud obscure adferant, petere palatinum, ut mitigato in praesens animo ac bello in aliud tempus aliosque hostes dilato causam Laurentii non Marte iudice sed legum patriarum institutis ac consuetudine cognoscendam statuat. 58. Vladislaus his legatorum verbis ut arrogantiae plenis supra, quam dici queat, permotus vehementique bile tumens et iratus, quod palatinum Laurentiani sceleris defensorem profiteri ausum superbaque legatione auctoritatem suam plane violatam videret, brevibus respondit se gravissimas et multiplices Laurentii contumelias, de quibus bello persequendis et castigandis antea cum palatino contulisset, nec potuisse, nec pro sua dignitate regnique Ungarici quiete vindicanda ulterius pati voluisse. 59. Itaque se minis ipsius ab incepto minime deterritum sumpta iustis de causis arma eo usque prolaturum, donec perdomitis rebellibus ac probe vindicata regia |63r| dignitate summa totius belli prospero successu terminetur, proinde in ipsius palatini arbitrio situm esse, an fideli obsequio se benignum et facilem, an vero contumacibus factis durum et implacabilem principem habere malit. 60. Dimissis hoc duriori responso legatis Dragffio acriorem oppugnationem instituendam iubet omnique studio incumbendum, ut nulla interiecta mora arce quoque potiatur. 61. Quibus rebus cognitis mater Laurentii, grandior natu mulier ex nobilissima Garanorum familia oriunda, quam aetate sexuque suo securam filius isthic reliquerat, extremo metu perfusa Dragffium ingenti vi pecuniae oblata tentandum duxit, si obsidionem amovere funestoque bello finem imponere posset, sed ab homine minime avaro ac honoris famaeque amantissimo contemptis muneribus ad regem reiecta fuit. 62. Interim vero, dum illa ad regis animum explorandum supplex accedere conatur, Dragffius exterioris arcis muros vehementi pilarum procella dirutos cernens, ut non magno periculo irrumpi posse existimaret, habito cum rege caeterisque ducibus consilio noctem |63v| obscuram delegit, cuius tenebris tecti milites eam aggrederentur. 63. Itaque prima vigilia multis simul in locis procurrunt et, quamquam difficilis per ruinas ascensus foret defensoribus summa virtute propugnantibus, tamen paucis amissis sed multo pluribus
127
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
convulneratis capiunt militesque omnibus, qui in praesidio erant, arma proiicientibus seseque dedentibus utpote Ungarico sanguine progenitis parcendum censent eisque civili temperantia in tutum abeundi potestatem faciunt. 64. Supererat arx superior nullis adhuc ictibus quassata, cuius expugnationem Dragffius longe difficiliorem futuram putabat sed metu perculsis captaeque exterioris arcis periculo territis nullam quietem dandam ratus eam a militibus invadi iubet. 65. Laurentiani, quamquam per aliquot dies eam tueri poterant, ne tamen Dragffium nuper falsa induciarum specie deceptum magis irritarent, nec postea lenitati et gratiae ullum locum apud eum invenirent, antequam illucesceret, deditionem fecerunt ea condicione, ut incolumes cum armis et vestibus dimitterentur. 66. Per hunc modum Uilaco in potestatem redacto Vladislaus sequenti die ex castris arcem ingressus est |64r| ibique matrem Laurentii grandaevam, suam filiique fortunam lugentem obviam habuit, quae in genua procidens misericordiam eius multis cum lachrymis et gemitibus imploravit. 67. Cui Vladislaus, bono ut esset animo beneque de se speraret, iussit se enim finita expeditione filii causam comicialibus iudiciis more maiorum cognoscendam permissurum et, si suffragiis comiciorum insons iudicaretur, de damnis omnibus sincera fide satisfacturum, sin ille causa caderet, salvis fortunis solo capite eius contentum futurum. 68. Quibus dictis et reddita, quae eius erat, supellectili eam Budam deducendam curavit tribus oppidis, ex quorum redditibus se interea sustentaret, ei extemplo attributis. 69. In arce praeter trecentas vestes variis pretiosissimarum pellium generibus suffultas ac vasa auro argentoque caelata et non modicam signatae pecuniae copiam tria millia doliorum laudati vini Sirmiensis ac commeatus cuiusvis generis ingens numerus repertus est, quorum maiorem partem Vladislaus ducibus et tribunis ac proceribus, qui fortem fidelemque in ex|64v|pugnanda arce oppidoque operam navaverant, distribuit. 70. Ad oppidum vero amplissimum, quod a Divo Demetrio nomen habet ac ad Savum flumen exporrectum opportuno ad defendendas Illyrici Sirmiique regiones loco situm est, Lupum, despotem Thraciae, sed cuius maiores regno per Turcas pulsi in inferiori Pannonia sedes fixissent, copiis haud contemnendis ei traditis sine mora expedivit ipseque illud dedentibus sese praesidiariis nullo negocio in potestatem redegit praesidioque imposito ad regem in castra reversus est sic, ut Vladislaus omnibus Laurentii arcibus et dicione, quas in Sirmio inferiorisque Pannoniae partibus habebat, brevi temporis intervallo potitus seque et suas iniurias egregie ultus esse videretur. 71. Quibus in postestatem redactis ad oppida Iohannis Halapsicii, quem Quishorvatum vulgo vocabant, invadendi eodem irati animi fervore defertur.
128
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
72. Erat Quishorvatus ex interiore Crovatia mari proxima non ignobili loco oriundus ductaque uxore Laurentii Banffii senioris a Gara nuncupati filia coniugii iure aliquot castella et oppida intra Savum Danubiumque flumina obtinebat ac omnibus fere bellis Matthiae regis ordines ductando in|65r|claruerat, vir rei militaris peritissimus sed, qui factiones alere, vicinorum bona rapinis infestare regiaque edicta singulari contumacia contemnere erat solitus. 73. Hunc igitur quatridui spacio omnibus arcibus et dicione exutum Pannoniae finibus excedere coegit, sed non multo post magnorum principum et Maximiliani imprimis caesaris Sigismundique fratris, qui post Albertum et Alexandrum rex Poloniae fuit diuque et feliciter regnavit, commendationibus adductus eum promittentem se omnibus, quos damnis et detrimentis affecerat, satisfacturum ac in posterum dicto audientem futurum in gratiam recepit. 74. Per hunc modum omnibus Laurentii et Quishorvati arcibus brevi tempore interceptis Vladislaus ad amplitudinem dignitatemque nominis sui pertinere ratus est, si ulterius progredi ac victoriae prosperis successibus uti maturaret. 75. Itaque Uilaco et caeteris locis ea expeditione in potestatem redactis Andream Bothum, virum militiae peritum sibique imprimis fidum cum summo imperio praefecit, alias vero tres eius arces munitissimis in locis sitas tribus bellis eodem tempore aggredi nec interea caepto desistere, quam eius et caeterorum adversae factionis elatos spiritus retunderet, gravi |65v| consilio decrevit. 76. Dragffium quidem, quem Uilaci obsidioni praefuisse diximus, in Simigiensem agrum cum iisdem legionibus ire ac arcem Uivariam, quae a fluvio Caposio nomen habet eoque in insulae modum circumfluente ambitur, oppugnare iubet eique Hippolyti Atestini, cardinalis Strigonisensis Iohannisque Bornemissae equestres copias attribuit. 77. Hunc Iohannem Bornemissam, quae vox sobrium atque abstemium notat, e Tolnensi pernobili oppido oriundum Matthias rex virtutis industriaeque eius admiratione captus ex humili obscuroque loco ad aerarii praefecturam promoverat, a Vladislao vero tanto in pretio atque honore habitus semper fuit, ut praeter reddituum omnium procurationem ei concreditam universis etiam secretioribus consiliis ante alios adhiberetur et demum a moriente liberorum regiorum tutor atque curator singulari iudicio constitueretur. 78. Iosepho vero Somio, quem post Quinisium paulo ante fato functum Temesvarii praefectura donaverat, in mandatis dedit, ut cum sex equitum millibus ac totidem peditibus ad obsidendum potius, quam oppugnandum oppidum Nemetuivarium quamprimum proficiscatur.
129
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
79. Quod oppidum |66r| in plano quidem et patenti loco situm est, sed arcem rupi praealtae, quae ab omnibus circum montibus naturae quodam miraculo separatur, impositam habet ita, ut Iosephus locum natura simul et arte munitissimum contemplatus non ulla hominum arte aut industria, sed fame tantum ac rerum necessariarum penuria expugnari posse affirmaret. 80. Quibus tamen difficultatum casibus Laurentius, qui cum coniuge rebusque carioribus eo se receperat, convectis omnis generis commeatibus caeterisque tolerandae obsidioni necessariis abunde tempestiveque prospexisse dicebatur. 81. Restabat arx Rahocia Posegae, uti diximus, propinqua, iugo editi montis ea quoque imminens, cuius oppugnationem Lupo, Thraciae despotae, acerrimo bellatori cum praetorianis ac Illyricorum copiis ipsiusque Corvini auxiliariis curandam committit. 82. Ipse vero, ut Rahociae oppugnandae consilia sua praesentia urgeret ducibusque ad rem fortiter gerendam stimulos adderet, traiecto Dravo flumine Veruciam, Nicolai Banffii arcem, quae magnum ac populosum oppidum adiunctum habebat, unius diei itinere Rahocia dissitam transgressus est eo animi proposito, ut Laurentius |66v| caeterique tribus magnis exercitibus trifariam divisis circumventi aut dubiis et incertis rebus suis certa apud se misericordiae remedia quaerere aut adverso belli exitu iniquissimam fortunae condicionem subire cogerentur, fama enim erat eos in finibus Austriae et Stiriae conductis Germanis peditibus aliisque copiis pugnae fortunam tentaturos. 83. Cum Veruciam venisset, comicia simul iudiciaque promulgavit, in quibus lites Illyricorum mutuas et Osvaldi, episcopi Zagrabiensis cum quibusdam proceribus controversias diremit, neque quisquam inventus est, qui eius edictis non extemplo obtemperaret, postquam miserabilis Laurentii immoderata paulo ante cupientis condicio atque fortuna omnibus documento exemploque esse posset. 84. Interea, quum Dragffius Caposvarium negligentius, quam pro disciplina et vetera sua gloria debebat, oppugnaret contemptisque hostibus ad nupcias quasdam relaxandi animi causa profectus castris excessisset, a Davide Dombaio, Laurentii praefecto, viro impigro et ea potissimum obsidione clarissimo, insigne accepit detrimentum. 85. Is enim occasionem rei navandae nactus, dum luna pernox esset, castra invadit re|67r|giosque somno ac vino, quod ibi laudatissimum nascitur, sepultos et segniter se tuentes expeditissimis peditibus sternendos obiicit, tormentis nullo negocio potitur iisque in regios conversis omnia terrore ac tumultu complet adeo, ut regii Dragffianique in proximas silvas turpi et indecora fuga salutem quaerere cogerentur. 86. Caesis fugatisque iis, qui resistere ausi erant, puncto temporis castra capiuntur et diripiuntur, tormenta currulia cum omnibus
130
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
impedimentis in arcem a victoribus invehuntur ac ruinae murorum adhibita celeritate reficiuntur. 87. Cecidere inter fugiendum ex regiis et Hippolyti cardinalis equestribus copiis complures, multi etiam, quum in flumen Caposium caecis vadis limoque importunum pavidi sese intulissent, diu in caeno colluctati periere aut in manus hostium incidere. 88. Iohannes Bornemissa, cum diu se suosque defendisset, utque prae aliis tormenta conservarent, commilitones hortatus esset pugnamque frustra restituere contendisset, ad extremum desertus a sociis et amissis quindecim equitibus necessitati cessit et in tutum sese recepit. 89. Dragffius amissis castris et impedimentis gravissimo vindictae dolore incitatus non se animo demisit, sed singulari usus celeritate copias dissipatas praebito eis |67v| stipendio denuo recolligit, tormenta et pilas ferreas pulveremque sulphureum Quinquecclesiis advehenda curat omnibusque animi et corporis viribus nititur, ne Laurentiani huius victoriae successu insolentiores facti diutius laetarentur. 90. Igitur haec dies et noctes summo studio agitanti iamque exercitu reparato ad continuandam oppugnationem revertenti commodum advenere missae a Budensibus et Pesthanis tricenariae cohortes quatuor militariter instructae, quarum ope fretus oppidum denuo adoritur. 91. Crates vimineas latiores tabulasque pluteis crassioribus duplicatas, quibus flumen caeno, carectis et arundinibus impeditum substernatur pedibusque militum firmandis commoditatem praebeat, tumultuario agrestium opere fieri curat, quibus perfectis acceptam ignominiam virtute ac forti conatu delere cupidus signa tolli tubisque et tympanis pugnae signum fieri iubet. 92. Et praesidiarii recenti victoria elati se ad defendendum egregie comparant acerrimumque initur praelium, quo fervente multisque utrinque cadentibus tormentarius pulvis apud hostes, incertum, quo casu, flammam corripuit punctoque temporis vallum, commeatus omnes et munitiones cum magno fra|68r|gore disiecit atque arx ipsa undique ardere caepit. 93. Ea res propugnatorum animos ipsumque Davidem praefectum consilii inopes maxime perterruit et ad deditionis condiciones, quas ante repudiarant, amplectendas impulit, itaque summa celeritate data acceptaque incolumitatis fide portae demittuntur, Dragffiani in arcem admittuntur obsessique et obsidentes veluti repente ex mutuis hostibus amici effecti aequato omnium labore ad extinguendum incendium properavere. 94. Quo aegerrime compresso regiis arcem occupantibus Laurentiani, qua cui visum fuit, Dragffio eis datam fidem probe servante incolumes cum rebus omnibus arce oppidoque excessere.
131
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
95. At Lupus despotes diligentius acriusque Rahociae imminebat, ne Dragffii exemplo improvisum aliquod detrimentum pateretur, excubias opportunis in locis collocare, hostium consilia per idoneos homines explorare, tormentis maioribus ad summi montis iuga collocatis muros quatere, ut Vladislaus in propinquo illorum strepitum et fragorem facile exaudiret. 96. Praeerat arci Ladislaus Bacocianus, vir togatus potius, quam militaris ideoque belli pertaesus, is missis ad despotam nunciis se in potestate regia |68v| futurum significavit, si Nemethuivarii obsidionis exitum expectandum nec interea quicquam hostile Rahociae inferendum putaret. 97. Re ad arbitrium Vladislai reiecta cum is nullam moram interponendam vellet, Rahocia quoque quamquam natura et arte egregie munita imbellis praefecti consternatione et terrore deditionem fecit. 98. His rebus peractis Vladislaus remenso iterum Dravo flumine Quinquecclesias se cum praetorianis cohortibus ac equitum turmis contulit, quum paucis ante diebus Lupum despotam pro navata fortiter eo bello opera collaudatum magnisque donatum muneribus domum remisisset. 99. Calendis Martiis urbem ingressus ex literis et nunciis Iosephi Somii intellexit Nemethuivarii obsidionem (arcem eam Germani Gissingam vocant) tanta militaris industriae solertia et labore ab se et exercitu initam continuatamque esse, ut Laurentius rerum desperatione coactus inducias aliquot dierum postularet, quarum intervallo ad accipiendas qualescumque condiciones animum adiicere traditaque regis arbitrio totius belli controversia se, caput et fortunas suas omnes gratiae et clementiae eius committere vellet. 100. Iam vero Vladislaus fractas tot adversis successibus concisasque Laurentii opes viresque |69r| conspicatus mansuetiori in dies animo iis, qui pro illo partes suas interponebant, aures praebere caeperat eodemque fere tempore, quo literae Somii allatae erant, Andreas quoque Bothus (is e Bainana familia, quae iam a stirpe intercidit, clara imprimis et nobili ortus erat) Uilaco magnis itineribus supervenit. 101. Hunc Laurentius, uti veterem amicum ad impetrandas aliquot dierum inducias arbitrum summis precibus poposcerat isque regiae clementiae minime diffisus laborem non invitus subierat. 102. Sigismundo quoque Quinquecclesiarum episcopo non inconsultum videbatur concesso induciarum spacio experiri, utrum disceptatio omnis aequa et honesta pactione transigi intestinoque bello exoptatus finis imponi posset, quamquam non deessent complures, qui blandiendo apud regem adulandoque vetera odia recentesque Laurentii iniurias refricarent eiusque periculo magnopere laetarentur.
132
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
103. Igitur supplicibus votis Andreae fatigatus Vladislaus, uti erat ingenio miti et placabili, iamque Laurentium cumulatas temeritatis suae paenas dedisse videret, concedendum arbitratus est, ut ad se venire et rebus suis pertractandis componendisque praesens interesse posset, Iosephoque mandavit, ut reducto ab obsidione exercitu eoque in stativis |69v| per oppida propinquiora distributo ac a maleficiis abstinere iusso ipse ad regem veniret fideque publica interposita Laurentium secum adduceret. 104. Quibus rebus ab Iosepho peractis paulo post Laurentius Nicolao Secio et Iohanne Quishorvato comitantibus Quinquecclesias venit atque a proceribus, qui eum singulari honore exceperant, ad regem deductus est, apud quem orationem habuit sibi ac praesenti suae fortunae accomodatam, qua facti sui rationes in prava et perversa consilia eorum, qui perturbata republica laetarentur, sediciosorum hominum transferret, quibus nulla transfugia inhonesta, nullae defectiones turpes, nullae prodiciones sociorum et principum infames ducerentur. 105. Eorum se studio et libidine transversum actum, sed suo exemplo capitisque et fortunarum ac existimationis, quae vita carior esse debet, diminutione et periculo edoctum aliis quoque iam documento esse posse. 106. Ita se facti paenitentia ductum ad eiusque pedes procidentem summis precibus contendere, ut, quod ad pacem faciendam reconciliandamque concordiam opportunissimum iudicaret, pro sua regia dignitate et clementia, qua reges humanae condicionis modum supergredi consuevissent, decereneret, se quidem quic|70r|quid ab ipso decretum constitutumque fuerit, quod virum bonum deceat et pacis studiosum, facile comprobaturum. 107. Quae cum dixisset, haesitantem adhuc regem et in deliberando, quae utilia quaeque honesta essent, respicientem animadvertit ideoque responsum certis verborum circuitibus differentem, quod diceret se infinitis Laurentii contumeliis, quas enumerare longum esset, exacerbatum id bellum suscepisse ac Deo optimo maximo aequiorem causam fovente ita gessisse, ut dignitati suae tuendae abunde prospectum sit. 108. Nunc gratum sibi magnopere esse, quod Laurentium haud ignobili animi proposito resipuisse et sibi exercendae benignitatis occasionem oblatam esse videat, proinde, si detersis odiis et iniuriis sincera mente ad officium redeat, daturum se omnem operam, ut gratiae clementiaeque regiae, quem desiderare videatur, fructum primo quoque tempore cumulate percipere possit, quando sibi ab initio intestini eius belli gerendi studia, ad quae invitus descenderat, magnopere displicuisse testaretur. 109. Deinde comiter appellatum in penitiorem cubiculi partem introduxit, ubi multa de variis rebus ab eo percunctatus pacis et concordiae concludendae finem ad conventum Budensem, utpote frequentiorem, quem intra paucos dies futurum |70v|
133
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
promulgaverat, distulit eique, ut discederet Budamque ad diem rediret, permisit. 110. Eodem die Laurentio nondum profecto Bartolomaeum Berislaum, Auranae priorem, e Rhodiorum equitum ordine virum flagiciosissimum et maxime sanguinarium semperque caedibus, rapinis rebusque novis studentem clausis civitatis portis missoque ad eum capiendum Iosepho Somio custodiae tradi vinculisque arctissime constringi mandavit captumque Budam transmisit, ut ibi de eo centumvirali iudicio statueretur. 111. Non caruit gravi metu Laurentius quamquam sub fide publica eo vocatus, quin eandem carceris fortunam malevolorum calumniis gravatus subiret, sed a Somio et nonnullis e senatorum numero, qui ei iussu regis prolixe cavebant, ne quid timeret, in spem erectus fuit, nec multo post ei ad comicia Budam reversuro abeundi potestas data. 112. Interea Vladislaus his rebus ex animi sententia administratis Budam redire statuit ac itinere per Batham, Saxardiam Albamque Regiam facto primis mensis Aprilis diebus eo pervenit atque ibi Petrum Moraeum, e Chiulana familia oriundum, quem superiori anno ad Paiazetem, Turcarum principem Constantinopolim miserat, cum legatis Turcicis invenit. 113. Venerant ii a Paiazete amplis allatis |71r| muneribus missi, in queis gladii aureis ac gemmatis vaginis et caelata ex argento vasa tentoriaque Babylonici operis acu scite picta aliaque id genus elegantia dona erant, decemque annorum inducias postulabant. 114. Cum iis Vladislaus splendide habitis et vestibus, argento pecuniaque donatis triennales inducias pepigit ea condicione, ne interea ulla vis aut excursio fieret et captivi Derenceniana clade facti dimitterentur, quod si producendae longius aut ante terminum intercipiendae induciae forent, id tribus ante mensibus utrinque significaretur. 115. Dimissis Turcis Vladislaus ordinibus regni, qui frequentissimi convenerant, gesti contra Laurentium belli et factorum suorum rationes publice dandas decreverat, ut obtrectatoribus malevolisque suis calumniandi causas omnes praecideret, sed Thoma, Agriensi et Sigimsundo, Quinquecclesiensi antistitibus ac Iohanne Bornemissa (cuius consilio prae ceteris nitebatur) intercedentibus, ne regiam potestatem, cuius voluntas legibus soluta esse censetur, in dubium vocaret, incepto supersedit nec quicquam de iis publice referri voluit. 116. Caeterum magnis populi reluctantis clamoribus et tumultibus tributo aegre per singulas domos agrestibus imposito ac Dominico, Albense et Iohanne, |71v| Besprimiensi antistitibus aliisque ordinariis iudicibus imprimisque Stephano Verbecio praetori reformandae legum multitudini, quae corruptissima republica in immensum creverant, designatis privata iudicia ad perdomandos et puniendos facinorosos summa cum severitate
134
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
exercenda duxit, qui partim interregni tempore, partim ingruentibus Polonicis ac Germanicis bellis eo licentiae evaserant, ut bonis et pacis quietisque studiosis nullum esset ab illorum immanitate et perfidia etiam domi suae effugium expectandum. 117. Erat inter caeteros Petrus Poquius, e Mergessiorum prope Iaurinum gente, qui bonis malisque artibus in Corvini clientelam aulamque se insinuaverat atque ab eo oppidum et arcem Baimociam non procul Nitria distantem gubernandam acceperat. 118. Is a Iohanne Giulano, Ludovico Saraceno et Georgio Pernessio, Corvini familiaribus, summis viris, prodicionis ac perfidiae accusabatur, quod Corvino in thermis, quae prope oppidum iucundae ac salubres habentur, lavanti arcemque repetenti contra fidem et iusiurandum de reddenda praestitum restituere recusasset et, quod capitalius erat, conductis sicariis vitae eius insidiatus esset. 119. Quae crimina cum ille tergiversando negandoque diluere conatus esset, tum illi |72r| productis testibus omni exceptione maioribus eum intentati sceleris convicerunt, itaque rege et iudicibus pro tribunali sententiam ferentibus eum vitae exitum habuit, ut proditorum more in frusta secaretur, quam paenam ille pio patientique animo tulisse fertur. 120. Paribus regis iudicumque suffragiis prior Auranae, quem captum Quinquecclesiis Budamque deductum retulimus, laesae maiestatis crimine convictus damnatusque est, ita tamen temperata clementiae cuiusdam genere supplicii gravitate, ut non in foro spectante incondita plebe, sed de nocte culeo insutus in profluentem mergeretur iusta equidem enormium factorum paena irrogata, quum in partibus Savo ac Danubio interiectis adulterina conflata moneta auctoritatem regiam impudenter sibi usurpasse ac mutua cum Turcis consilia communicasse, honestissimas matronas virginesque vi prius illata necasse ac innocentum hominum caedes varias nefaria crudelitate patrasse fidedignis testibus comprobatus fuisset. 121. Laurentius interea maesto vultu, obsoleta veste paucisque comitantibus obambulando rem suam procurabat, si quo modo regem et qui ferendorum in comiciis suffragiorum ius habent, ad misericordiam flectere posset. 122. Sed, incertum, quibus |72v| de causis Vladislaum secus, quam Quinquecclesiis erat pollicitus, in conficiendo negocio opinione perplexiorem durioremque inveniebat, modo enim se velle illum in integrum restituere disserebat, modo certas condiciones adiiciebat, quibus parte oppidurom adempta illum mulctabat. 123. Postremo rem omnem ad alia comicia, quae in autumnum sequentem indixerat, non sine gravissimo Laurentii dolore distulit spe tamen firma oblata se ulteriori procrastinatione non usurum. 124. Quae res quamquam rationibus Laurentii maxime aliena erat, cui oppidis suis et redditibus interea carendum erat, tamen, ne
135
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
Vladislao diffidere videretur, neve eum pravis malevolorum et invidorum suorum calumniis obnoxium importuna ea sollicitudine magis exasperaret, eam quoque moram patienti animo expectandam arbitratus est. 125. Exinde saeviente Budae ac propinquis in locis pestilentia in silvas Vertesias prope Sambucum oppidum longe lateque patentes secessit ibique venando et aucupando totam fere aestatem traduxit, postea Chanadium, Segedinum Baciamque repetivit et illinc remenso itinere traiectoque rursus Dravo Veruciam, Babociam, Sabariam atque inde Sopronium lentis itineribus reversus est et, cum Posonium pervenisset, Bohemorum |73r| Moravorumque conventum egit. 126. Nec diu ibi moratus dimissis Bohemis Budam, qua in urbe iam pestilentia remiserat, redeundum duxit ibique frequentissimis comiciis statuit, ut lites non litigantium aut iudicum arbitrio, sed sumpto ab vetustate earum inicio finirentur, quam rem utpote aequitati apprime consentaneam nunc quoque observari videmus. 127. In iis comiciis Laurentio omnium ordinum suffragiis subnixo licuit apud Vladislaum suas partes interponere, uti sibi squalido et afflicto fortunisque omnibus spoliato iamque amplius uno anno infelicem suam sortem lugenti promissae et expectatae clementiae munus impartiretur. 128. Tandem Thoma, Agriensi antistite et Iohanne Bornemissa Andreaque Botho impense Laurentio faventibus pax et concordia iis condicionibus transacta est, ut Laurentius omnibus arcibus, oppidis et dicionibus, quas ante bellum habuisset, etiam in posterum uti, frui posset eundemque dignitatis gradum, quem ante bellum tenuisset, deinceps obtineret, quod si absque liberis decederet, uti postea evenit, omnis dicio eius ad regem eiusque successores recideret ita, ut arcium et oppidorum praefecti, tam, qui modo essent, quam, qui deinceps constituerentur, ad reddendas eo casu arces iureiurando obstringerentur ac super eiuscemodi transactione tabulae a Thoma, Agriensi episcopo, eius temporis cancellario solenni ritu confectae publicataeque fuere. 129. Tum demum Vladislaus singulari humanitate Laurentium ad con|73v|iungendas dextras invitavit eumque in gratiam receptum convivioque adhibitum ad praestanda obsequia blandioribus verbis cohortatus est isque postea, uti pacis studiosum clientem decuit, donec vixit, transactionis formulas omnes sincera fide adimplevit. 130. Laurentio per hunc modum in gratiam recepto Vladislaus gravi curarum mole sublevatus videbatur, sed Beatricis reginae sollicitudo, qua eum nullo intermisso temporis puncto premere solita erat, quietem animo nullam concedebat. 131. Itaque cum iisdem, quorum consilio eo tempore utebatur, Thoma Bacocio, episcopo Agriense et Iohanne Bornemissa colloquutus in comicia ad fanum Divo Iohanni Baptistae dicatum ex arce progredi et de Beatricis coniugio aliisque, quorum causa
136
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
convenerant, mentem suam aperire simulque vota ordinum exquirere decrevit et Iano, episcopo Varadiense concionis interprete usus retulit se, quin Beatrici verba dederit, inficias ire non posse, uti antea quoque non negaverit. 132. Sed neque illam gravissimis condicionibus, ad quas se obligaverat, satisfecisse unquam, quas si illa adimplevisset, meliori in statu rempublicam futuram fuisse, neque Austriae tam segniter tamque desidiose amissae detrimenta subsequuta. 133. Aversum se ab illa ducenda animum habere, cum alias ob causas, tum, quod ingravescentis aetatis ac notae infaecun|74r|ditatis sit, quae etiam Matthiam regem orbum liberis reddiderit. 134. Cur enim vel suo vel reipublicae ac ordinum commodo ducenda ea sit, ex qua nulla proles sperari possit et regnum se decedente non sine bellorum procellis cladibusque iterum exteris lacerandum exponatur aut intestinis sedicionibus collapsum intercidat aut certe a Turcis, Christiani nominis hostibus, quod dirum infelixque omen Deus avertat, occupetur ac per illud ad invadendas caeteras reipublicae Christianae regiones porta pandatur? 135. Illam quidem sibi apud omnes fere Christianos principes, sed potissimum apud summum pontificem astutae ac indignae viro principe perfidiae crimen intentasse et in ipsa etiam Ungaria contra suam dignitatem clam novis rebus studuisse, quae omnia se dissimulando praetermisisse, ne cum ambiciosissima muliere certamen suscepisse videretur. 136. Hanc igitur suae voluntatis summam esse, ut, si e republica ipsis fore videatur, Beatricis coniugium omnino repudiandum idque ei absque ambagibus significandum censeat, sin ipsis ordinibus secus visum fuit, futurum se semper in eorum potestate, quos certe existimet tam propensis in se animis esse, ut se liberos procreare seque mortuo regnum illis potius, quam exteris quibuspiam deferendum praeoptent. 137. Tributum |74v| porro, quod ab ipsis suo nomine petitum fuit, id se non suis necessitatibus avertendis petivisse, sed ad exolvenda militum stipendia ac arces hosti finitimas muniendas, itaque ipsos haud abs re facturos, si ad illud sciscendum quamprimum consenserint, quod ad ipsorum opem et salutem distribuendum, neque ad alia insumendum sit. 138. Ad quae proceres et nobilitas Vladislao respondere se de utraque re collatis sententiis consultaturos ac, quod sibi, reipublicae ac ipsius dignitati quam consultissimum videatur, pro suo erga ipsum ac rempublicam fide et obsequendi studio deliberaturos perque legatos certiorem eum reddituros. 139. Recipiente se in arcem Vladislao cum tribus ordine rogarentur, Vladislai mentem et consilia de coniugio omnibus votis et suffragiis frequentes approbavere missisque legatis indicavere, si idem Vladislaus sentiat, Beatrici renuncianda esse omnia
137
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
coniugii iura aperteque significandum, ut illa aliam sibi condicionem vitae quaerendam existimet. 140. Ipsos vero a Vladislao pro sua fide et obsequendi studio obnixe petere et obtestari, ut de ducenda eleganti et suo genio respondenti virgine primo quoque tempore cogitare velit dareque operam, ut fausta prole suscepta, cui regnum iusto haereditatis titulo |75r| relinquatur, felix fortunatusque appareat. 141. De tributo exigendo duriores se praebuerunt, neque ullo modo promittere illud voluerunt, nisi ab iis, qui ei colligendo distribuendoque praefuissent, rationes accepti et erogati referrentur, quandoquidem ipsi se ingentem pecuniae vim in aerarium contulisse, Vladislaus contra non, nisi sexaginta millia nummorum aureorum illata esse commemorarent. 142. Iis verborum altercationibus extracto comiciorum tempore ac dilabentibus nunciis, quorum suffragiis res decerni poterat, tota de tributo controversia in medio relicta rebusque infectis discessum est. 143. De coniugio Beatricis Vladislao ordinum consilia magnopere placuerunt, ut ei tandem finis imponeretur. 144. Quibus ad illam non multo post delatis ferunt queribundam et lachrimantem proscisso gravissimis probris et execrationibus Vladislai nomine dira omnia ei imprecatam, quod se prolixis et falsis illius pollicitationibus periuriisque deceptam nefarie delusamque affirmaret et se brevi ex eius ingrati et perfidi hominis regno excessuram testaretur. 145. Sicque illa, quae |75v| superstite Matthia rege modo Maximiliano caesari, modo Vladislao seque et regnum occultis consiliis deferre conabatur, ad extremum ab utroque spreta et neglecta intempestivae ambicionis suae ingratique erga virum animi meritas paenas dedisse visa est. 146. Nec multo post rebus in Pannonia dispositis, neque Vladislao convento in Italiam concessit ibique occupato a Gallis Neapolitano regno Friderici regis, patrui sui ac totius domus Aragonicae, quae centum et amplius annis steterat, miseriis ruinaeque interfuit posteaque in arce Aenariae insulae, quam olim Pithecusas, nunc Isclam vocant, vitam cum morte commutavit. 147. Vladislaum vero Alexander pontifex postea ab illius commercio absolutum reddidit eique, ut aliam, quam vellet, ducere posset, pro sacrosanctae auctoritatis suae potestate indulsit ipseque ad novas nupcias animum applicuit, ut paulo post commemorabimus. 148. Inter haec negocia Sigismundus, Vladislai germanus frater, cui Glogoviam et Oppaviam dederat iisdem fere condicionibus, quibus eas antea |76r| Albertus habuerat, Budam venit ibique per aliquot menses cum rege fratre cuniunctissime vixit et utriusque Silesiae et Lusatiae praefecturas gubernandas obtinuit, quas usque ad illud tempus, quo regnum Poloniae adeptus est, summa aequitate rexit ac tutatus est.
138
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
149. Et quum circa eos dies accidisset, ut Tartari e Taurica Chersoneso geminata irruptione Russiam, Polonicae dicionis provinciam longe lateque vastassent ac altera ex parte ingentes Turcarum copiae duce Balibego cognomine Malcosoglio eiusdem Russiae oram, quae ad Tyram fluvium, hac aetate Nestri nomine vocatum circum Galliciam et Somboriam extenditur magna hominum et pecorum abacta praeda crudelissime diripuissent, reges Ungarus et Polonus fratres vicinitate discriminis admoniti missis ultro citroque legatis ac Sigismundo in id omni conatu annitente faedus renovarunt ac contra Turcas et Tartaros caeterosque hostes mutua auxilia decrevere. 150. Cautum etiam in eo faedere fuit, ne regum alterutri sine mutuo consensu cum Turcis aut pacem facere aut bellum gerere liceret, de Moldavia vero, cuius princeps, Stephanus, militiae quidem clarus, sed mutabili ingenio fideque vir deserto Matthia, Ungarorum rege ad partes |76v| Polonorum transierat eamque provinciam Polonis sibi usurpandi occasionem dederat, conventum est, ut illa in posterum in fide et clientela regum Ungariae maneret ac eidem Moldavo ac Transsalpinae Valachiae principi, Raduloni, si bellum a Turcis ingrueret, uterque rex auxilium ferret. 151. Atque haec faedera multis demum annis usque ad horum regum excessum firma stabiliaque fuere, donec invalescentibus Turcarum armis eae quoque provinciae cum insigni reipublicae damno hostibus Christiani nominis cessere. 152. Circa eos dies Stephanus Zapolianus Ungariae palatinus, Emerici, cognomento Diaci frater, qui etiam ipse ante hunc palatini honore functus fuit, vir pace et bello clarissimus Scepusii excessit e vivis relictis tribus liberis, quos ex Adviga, Praemislai, principis Tessiniensis filia susceperat, Iohanne nempe, qui postea rex fuit et Georgio ac unica filia Barbara, quae Sigismundo, regi Poloniae demum collocata est. 153. Successit ei ita Vladislao ac Ungaris censentibus Petrus Vingartus, cognomine Gerebus, Matthiae regis consobrinus, qui vivo Matthia exercitus Germanici praefectura functus erat et ob singulares, quae in eo erant, virtutes amplissimis latifundiis et arce |77r| imprimis Valpone ab illo donatus fuerat. 154. Eiusdem anni autumno appetente cum ad annum secularem, quem Alexander pontifex maximus in annum sequentem publicaverat, plurimi mortales religione tacti, Polonique imprimis et Ungari, Romam confluerent circa Forum Iulium et Goriciam, in ipso Italiae limine, ubi nullum periculum metuebant, in hostes Turcas inciderunt. 155. Scanderbassa enim Varbosaniae seu ulterioris Bosnae praefectus, natione Trapezuntinus cum octo millibus expeditorum equitum, quos ex Illyrico, Triballis, Epiro et Acarnania aliisque partibus collegerat, eos obvios et inermes nullo negocio oppressit caesisque eis aut captis Tiliaventum, Natisonem, Sontium et Liquentiam, altissima flumina improvisus transiecit ac usque ad
139
LIBER HISTORIARUM DE REBUS HUNGARICIS TERTIUS
agrum Aquileiensem incredibili celeritate populabundus irrupit, nec Venetorum praefectis ac praesidiariis obsistere aut eos aggredi ausis omnia caede, ferro, flammis et formidine implevit multaque millia captivorum abduxit et trucidatis in ripa Tiliaventi senioribus et imbelli turba eodem, quo venerat, itinere reversus est. 156. Nec tamen |77v| homini crudeli et Christiani nominis desertori diuturna ea victoriae laetitia fuit, namque non multo post in dirum morbum incidit et erumpentibus toto corpore pediculis impiam animam efflavit medicis vel ex Italia accitis nullam ei operam ferre valentibus.
140
SUPPLEMENTA
SUPPLEMENTUM Dedicatio 1. |1r| Imperatori caesari Matthiae secundo augusto pio felici regi Hungariae, Bohemiae, Dalmatiae, archiduci Austriae salutem dicit 2. Omnium sermonibus et scriptis decantatas historiae laudes satis per se claras et perspicuas, Matthia, caesar auguste, pluribus apud te verbis recensere supervacaneus duco, quem quum rerum humanarum rationes minime fugiant, tum vero hoc unum a veteribus summis sapientiae et virtutis professoribus ad aeternitatis memoriam conservandam propagandamque divinitus inventum latere nequaquam potest. 3. In eo scribendi genere, quo res ab summis imperatoribus domi forisque gestae immortalitati consecrantur, si quae tamen immortalitas in rebus humanis sperari potest, multi apud exteras nationes summae doctrinae ac prudentiae viri floruerunt, sed in hoc Pannoniae solo rerum omnium alias feracissimo nec ingeniorum, nisi cultus abesset, sterili magna semper eorum penuria atque etiam inopia fuit. 4. Quam ob causam non absque posteritatis iniuria multas non solum proavorum res praeclare fortiterque gestas in obscuro esse, sed etiam, quae paulo ante aetatem nostram memoratu tam dignae, quam necessariae accidissent, neg|1v|lectas, nec ullis literis comprehensas densissimis in tenebris delitescere videmus. 5. Scripsere quidem nonnulli e numero exterorum honestissimo suscepto labore res Panonicas sua aetate foris militiaeque gestas, sed in re uberrima et copiosissima usque adeo carptim et per compendia ac intervalla quaedam eo munere perfuncti, ut aliud quasi agendo per transennam aliis eas ostendisse censeri queant. 6. Quibus de causis non ambicione ulla aut arrogantia, a quibus semper abfui, sed bonae conscientiae suasu ac summo erga patriam amore studioque, ut eius pericula magis in aperto essent, hac ingravescente aetate mea, quamquam imbecillitatis meae conscius, mihimet imperavi, ut, quae ab obitu Matthiae primi, clarissimi et fortissimi regis usque ad haec tua tempora, quibus auspiciis praecipuis (?) per sedecim annos cum tribus maximis et ferocissimis Turcarum imperatoribus atrox et apertum bellum tibi tuisque regnis rupta per scelus et nephas pace illatum sustines ac cuntinuo geris, variis utrinque casibus evenere, literarum monumentis commendarem. 7. Cuius in belli administratione ea virtutis et fortitudinis constantiaeque tuae signa edidisti, ut teipso maior et excelsior apparueris eodemque infracti et intrepidi animi ardore, quo bellum susceperas, etiam |2r| gerere perrexisti et insolentes tumidosque barbaros non, uti antea, pro laude duntaxat et vitoria, sed pro summa rerum et pro salute certare docuisti.
141
SUPPLEMENTA
8. Nec dubium fuit, quin superis bene iuvantibus er rebus omnibus e sublimi et erecto ingenio tuo in speciem verae gloriae recte et feliciter fluentibus temperatae Pannoniae decus et laus ad te perventura fuisset, nisi homines maleficentissimi invidia et recti ignorantia in diversum ab aequo et bono rapti sanctisimis votis tuis et secundissimo rerum cursui perfidiose obstitissent. 9. Proinde opus arduum prorsus et difficilemihique plane impar, assiduitate tamen et vigiliis absolutum pro mearum virium et ingenii temeritate ad finem perduxi illudque numini ac maiestati tui ad spem promovendae abste gratiae et a posteris hosentae recordationis et laudis dicavi. 10. Quo quidem haud indigno, ut reor, ingenui laboris premio, sicuti me haud frustra niti cupio, ita non piguit vel rudi et incondito sermone tot tantarumque vicissitudinum seriem commemorasse eo fine et solatio mihi proposito, ut omnis eiuscemodi labor praetextu summae erga patriam pietatis susceptus, si |2v| non alium laudis fructum ullum, veniae tamen et excusationis locum aliquem apud bonos mortales mereatur. 11. Te vero, caesar, Deus optimus maximus, in cuius potestate et corda regum et iura fascesque imperiorum sita sunt, propicÿ numinis sui ope et auxilio accumulet iuvetque, ut rempublicam Christianam universam, imprimis vero Pannoniam laborantem consilÿs factisque et virtutibus tuis, ut c pisti, ab interitu asseras et ea te duce rectoreque in pristinum splendorem vindicata pace tandem et ocio ac diuturna securitate perfruatur. 12. Vale!
142
SUPPLEMENTA
Marginalia Liber primus Ad sent. 3.: (m2) Matthias Rex obit Anno 1490 / Vladislaus Casimiri regis Poloniae filius Matthiae succedit Ad sent. 7.: (m2) Urbi Viennensi praeest Stephanus Zapolianus comes Ad sent. 8.: (m2) Cives defectionem ad caesarem Maximilianum moliuntur. Ad sent. 10.: (m2) Quos comes acrioribus verbis perstrictos ab se dimittit. Ad sent. 14.: (m2) Comes relicto arci praesidio Budam abit. Ad sent. 17.: (m2) Viennenses concitato tumultu domos Ungarorum diripiunt. Ad sent. 18.: (m2) Se et sua caesaris potestati submittunt. Ad sent. 20.: (m2) Caesar Maximilianus urbe occupata arcem obsidet. Ad sent. 32.: (m2) Caesar in oppugnanda arce vulnus accipit. Ad sent. 35.: (m2) Ungari se imperatori dedunt. Ad sent. 37.: (m2) Cuius fidei et Neostadiensis arx accessit. Ad sent. 38.: (m2) et Pruccum. Ad sent. 41.: (m2) Caeteraque Austriae oppida Ungaris adempta sunt. Ad sent. 43.: (m2) Legati a Vladislao ad caesarem missi rebus infectis redeunt. Ad sent. 46.: (m2) Legatorum oratio Ad sent. 50.: (m2) Ad eam durius caesar respondet. Ad sent. 54.: (m2) Vladislai inauguratio Albae magno splendore celebratur. Ad sent. 60.: (m2) Laurentius Sirmii dux et Blasius Magerus huic pompae non interfuere. Ad sent. 63.: (m2) Cum Ioanne Corvino pacis initae conditiones. Ad sent. 67.: (m2) Hippopotamorum caudae Ad sent. 69.: (m2) Decem millia equitum adfuisse dicuntur. Ad sent. 72.: Iacobus Siculus et Christophorus Frangepanus ad partes caesaris desciscunt. Ad sent. 74.: (m2) Vladislai et Al|berti fratrum de regno certamina. Ad sent. 76.: (m2) Albertus Cassoviam obsidet. Ad sent. 77.: (m2) Beatricis reginae quadringenti equites a Magiaro funduntur. Ad sent. 78.: Magiarus Ad sent. 79.: (m2) Beatrix acriter matrimonium promissum solicitat. Ad sent. 82.: (m2) Inanibus autem promissis lactata frustratur. Ad sent. 86.: (m2) Vladislaus ad Cassoviam obsidione eximendam instructo exercitu contendit.
143
SUPPLEMENTA
Ad sent. 89.: (m2?) Maximilianus interea copÿs comparatis in Hungariam irrumpit Ad sent. 90.: (m3) Sopronium Ad sent. 91.: (m3) Sabariam Ad sent. 92.: (m3) Vasvarum occupat Ad sent. 94.: (m2) Alba munitur. Ad sent. 97.: (m2) Caesar Albae oppugnandae castra promovet. Ad sent. 99.: (m2) Caesareani a praesidiarii Castri Ferrei non levem accipiunt cladem. Ad sent. 104.: (m2) Albanae urbis situs. Ad sent. 112.: (m2?) Alba a Caesare occupatur. Ad sent. 113.: (m2?) Et miserandum in modum a milite victoria efferato diripitur Ad sent. 119.: (m2) Caesar a Budae obsidione militari seditione inhibetur. Ad sent. 121.: (m2) Qua ex praedae divisione coorta caesareum exercitum dissoluit. Ad sent. 131.: (m2?) Caesar rei pecuniariae inopia laborans, ab episcopo Quinqueecclesiensi frustra mutuam petit. Ad sent. 134.: (m2?) Et exercitum ex Ungaria re bene gesta reducit Ad sent. 135.: (m2?) Seditiososque variis suppliciis castigat. Ad sent. 143.: (m2) Tartari ex Alberti castris villas viciniores ferro flammaque depopulantur. Ad sent. 146.: (m3) Vladislaus castra sua fraternis confert seque ad praelium accingit Ad sent. 149.: (m2) Praesidiarii Cassovienses eruptione facta hosti tormenta eripiunt. Ad sent. 152.: (m2?) Iaxitius cum Tartaro singulari certamine congressus victor evadit. Ad sent. 157.: (m2) Pax certis inter utrumque fratrem conditionibus sancitur. Ad sent. 162.: (m2) Regina Vladislaum domum reversum iterum interpellat ut promissas nuptias quamprimum acceleret.
144
SUPPLEMENTA
Liber secundus Ad sent. 6.: (m2) Bathorius iussu regis Albam obsidendam suscipit. Ad sent. 17.: (m2) Germani de urbe dedenda cum rege pa|ciscuntur. Ad sent. 21.: (m2) Mox Alba capta, Vesprimium, Vasonium, ac Sabariam regii recipiunt. Ad sent. 23.: (m2) Rex gravi dysenteria corripitur. Ad sent. 25.: (m2) a Ioanne Manardo sanitati restituitur. Ad sent. 27.: (m2) Turcarum incursiones ab Emerico Derencenio, aliisque ducibus felici pugna repressa. Ad sent. 28.: (m2) Huna flumen. Ad sent. 30.: (m2?) Zagrabia profligato Siculo a Corvino recipitur. Ad sent. 31.: (m2?) Paulus Quinisius omnem inter Savum Danubiumque regionem pacat. Ad sent. 32.: (m2) Excepto Halapsitio et fratribus qui caesari constanter adhaerent. Ad sent. 34.: (m2) Albertus bellum instaurat. Ad sent. 38.: (m2?) Cassoviam obsidet. Et Tocaiensem tractum gravissime infestat. Ad sent. 41.: (m2) A Vladislao legati ad patrem et fratrem missi Ad sent. 43.: (m2) Item ad Caesarem de pace stabilienda. Ad sent. 46.: (m2) Arbitri paci componendae utrinque delecti Posonium conveniunt. Ad sent. 52.: (m3) Transactionis conditiones Ad sent. 56.: (m2?) Quibus nonnull factiosi assentiri omnibus modis abnuunt. Ad sent. 72.: (m2) Stephani Scepusiensis atrox et cruentum cum Alberto praelium. Ad sent. 81.: (m2) Albertus fortiter pugnans profligatis suis fuga sibi consuluit. Ad sent. 84.: (m3) Eperiessi obsessus arbitrio victoris se submittit. Ad sent. 87.: (m2) Pax certa stabilisque cum Alberto hisce conditionibus firmatur. Ad sent. 90.: (m2?) Sabaciam Turci adorti repelluntur. Ad sent. 91.: (m2?) Comitia Budam indicta. (m2) Beatricis reginae de connubio querelae incassum renovatae. Ad sent. 95.: (m2?) Andreas Caraffa a patre Ferdinando hac de re ad Ladislaum venit. Ad sent. 99.: (m2?) Episcopus Nitriensis causam, cur regis sui animus a Beatricis connubio abhorreat, pontifici Alexandro sexto et Ferdinando regi aperte edisserit. Ad sent. 108.: (m2) Ursus Ursinus pontificis legatus regem ad bellum Turcicum et Beatricem ducendam frustra hortatur. Ad sent. 112.: (m3) Ursinus Uilaci obit. Ad sent. 113.: (m3) Ferdinandi regis Neapolitani mors Ad sent. 116.: (m2) Novus orbis a Columbo detectus.
145
SUPPLEMENTA
Ad sent. 119.: (m3) Americus Vesputius Americam patefacit. Ad sent. 124.: (m2) Gallicus morbus vulgatur. Ad sent. 126.: (m2) Martinus Czoborius a legatione Turcica redit. Ad sent. 127.: (m3) Baiazedis bellicus apparatus. Ad sent. 130.: (m2) Vladislaus Belgradum rebus obsidioni tolerandae necessariis communivit. Ad sent. 132.: (m2?) Casimirus rex Poloniae. Ad sent. 134.: (m2) Bonfinii oratio funebris de Casimiro. Ad sent. 136.: (m2?) Albertus patri succedit. Ad sent. 143.: (m2?) Bohemicas nigrorum cohortes Kinisius castris exuit ac profligat. Ad sent. 150.: (m1) Mors imperatoris Friderici Augusti 1493 Ad sent. 153.: (m2) Stephanus Bathorius ac Gerebus Matthias fato defunguntur. Ad sent. 155.: (m2) Vladislaus animum ad ferendas, emendandasque leges adiicit. / Novus bellorum motus in Dalmatia. Ad sent. 159.: (m2) Simultates inter Frangepanos comites Bernardum et Joannem. Ad sent. 163.: (m2?) Corvinus Illyrici praefectura se abdicat. Ad sent. 164.: (m2?) Emericus Derencenius cum Botho in eius locum sufficitur. Ad sent. 167.: (m2?) Bernardum Frangepanum tumultuantem ad officium reducere statuunt. Ad sent. 169.: (m2?) Bothus in Briniae arcis obsidione perit. Ad sent. 170.: (m2?) Emericus Frangepanum ad deditionis conditiones compellit. Ad sent. 172.: (m2?) Iacuppes begus excursionem in Carnos facit. Ad sent. 182.: (m2?) Derencenius et Frangepani hostes praeda parta redeuntes adorti fusi fugatique sunt. / Anno 1493. Ad sent. 187.: (m2??) Joannes Frangepanus cadit. Ad sent. 188.: (m2??) et Blatcovitius. Ad sent. 190.: (m2?) Derencenius fortiter praelians capitur. Ad sent. 191.: (m2?) filio ac fratre in|terfectis. Ad sent. 192.: (m2?) Quinque millia ex nostris periere hac pugna Ad sent. 195.: (m2) Rex hac clade audita Ladislaum Canisianum Illyrico praeficit. Ad sent. 196.: (m2?) Venetorum legati Budam adveniunt regesque Hungariae ac Poloniae ad bellum Turcis inferendum hortantur Ad sent. 201.: (m2?) Vladislaus Ragusam in fidem clientelamque suam recipit Ad sent. 203.: (m2?) Kinisius coacta milj|tum manu, versus Samandriam excursionem facit. / Atque Aly bego duo castella cum magna preda occupat. Ad sent. 206.: (m2?) Idem eos, qui Belgradum Turcis prodere statuunt, inauditis suppliciis necat.
146
SUPPLEMENTA
Liber tertius Ad sent. 1.: (m2) Comitia Budensia anno 1493. / Coronae regiae novi custodes assignati. Ad sent. 3.: (m3) Gravissimae querelae a proceribus Vladislao obiectae. Ad sent. 8.: (m2) Vladislaus refutat sibi obiecta. Ad sent. 13.: (m2) Stephanus palatinus arcem Sombor Joanni Corvino eripit. Ad sent. 14.: (m2) Episcopus etiam Zagrabiensis Corvini oppidis imminet. Ad sent. 16.: (m2) Ducis Sirmii defectio a rege. / Vladislai et Alberti regum conventus Levociae. Ad sent. 19.: (m2) Vladislaus, ut arces Achilleam et Moncastrum invadat Albertus, concedit Ad sent. 21.: (m2) Palatinus reges visit et splendidis muneribus ornat. Ad sent. 22.: (m2) Vladislaus fratres dimittit. Ad sent. 24.: (m3) Transylvaniam nonnihil motam pacat Ad sent. 25.: (m3) Temesvarium et Varadinum Petri adit Ad sent. 28.: (m2) Kinisii ac Dragffii excursiones in Bulgariam. / Unde ingens praeda parta. Ad sent. 31.: (m2) Pauli Kinisii mors et elogium. Ad sent. 33.: (m2) Vladislai querimoniae adversus Laurentium Sirmii ducem et factiosos. Ad sent. 38.: (m2) Anno 1494 Ad sent. 39.: (m2) Bellum adversus Sirmii ducem decernitur. Ad sent. 40.: (m2) Copia contrahuntur: Ad sent. 41.: (m2) Summa rei bellicae praefectura Dragffio mandatur. Ad sent. 45.: (m2) Villacum oppidum ducis obsidetur. Ad sent. 47.: (m3) Deditione civium capitur. Ad sent. 48.: (m2) Multi ad Vladislaum a duce deficiunt Ad sent. 49.: (m2) Arx acriter oppugnatur. Ad sent. 54.: (m2) Cuius periculo Laurentius perterritus. Ad sent. 55.: (m2) Palatini opem implorat Ad sent. 56.: (m2) Qui legatos ad regem mittit. Ad sent. 58.: (m2) Sed ii summa regis indignatione dimissi Ad sent. 60.: (m2) Inde Dragffius acriorem oppugnationem arcis instaurat. Ad sent. 61.: (m2) Laurentii matre nequiquam eum cum ingenti pecuniae vi tentante. Ad sent. 63.: (m2) Et repulsis propugnatoribus arcem inferiorem capit. Ad sent. 65.: (m2) Superior vero deditur. Ad sent. 67.: (m2) Vladislaus matrem Laurentii singulari benignitate excipit.
147
SUPPLEMENTA
Ad sent. 70.: (m2) Inde Sancti Demetrii Lupus despotes oppidum Ditioni regiae subiugat. / Cui etiam reliquae Laurentii arces se se submittunt. Ad sent. 72.: (m2) Hinc Quishorvati contumaciam domat. Ad sent. 73.: (m2) Eumque omnibus arcibus quatriduo exuit / (m3) Maximilianus caesar et Sigismundi regis deprecatione in gratiam redit Ad sent. 76.: (m2) Anno 1495 Dragffius Capos Uivariam arcem obsidet. Ad sent. 77.: (m2) Ioannis Bornemissae laus. Ad sent. 78.: (m2) Ioseph Somius Nemet Uiuarium obsidet. Ad sent. 81.: (m2) Lupus Despota Rahociam arcem aggreditur. Ad sent. 84.: (m2) Dragffius in obsidione Capos Vivariensi caeditur. Ad sent. 90.: (m2) obsidionem denuo renovat. Ad sent. 93.: (m2) Pulvere tormentario forte incenso arx Dragffio deditur. Ad sent. 95.: (m2) Rahociae arcis obsidio. Ad sent. 98.: (m2) Etiam illa deditionem facit. Ad sent. 99.: (m2) Nemet Uivarium graviter premitur. Ad sent 103.: (m2) Laurentius dux Sirmii ad regem pluribus deprecationibus usus accedit. / (m3) Oratio eius veniae impetrandae accommodata. Ad sent. 107.: (m2) Regis responsio Ad sent. 109.: (m2) Qua ad conventum Budensem causa eius differtur Ad sent. 110.: (m2) Auranae prior in carcerem coniicitur. Ad sent. 113.: (m2) Legati Baiazedis Turci Vladislaum adeunt. / Munera offerunt. Ad sent. 114.: (m2) Triennales inducias obtinent. Ad sent. 115.: (m2) Dehortantur quidam regem, ne belli contra Laurentium gessi rationem reddat. Quia regis voluntas legibus soluta putatur. Ad sent. 116.: (m2) Leges reformari et Iudicia acerrime in facinorosos exerceri iubet. Ad sent. 118.: (m2) E quibus Poquius supremo afficitur supplicio. Ad sent. 119.: (m2) Et in frusta secatur Ad sent. 120.: (m2) Prior etiam Auranae culeo insutus submergitur. / Scelera eius. Ad sent. 123.: (m2) Laurentii causa ad altera comitia reiicitur. Ad sent. 125.: (m2) Saeviente Budae peste rex in sylvam Vertesiam secedit. Ad sent. 126.: (m2) Inde Posonii conventum Moravorum et Bohemorum agit (m3) et Budae comitia indicit / (m1) Series causarum Ad sent. 128.: (m2) In quibus Laurentius certis pactis conditionibus in gratiam recipitur. Ad sent. 131.: (m2) Deliberationes de Beatricis coniugio.
148
SUPPLEMENTA
Ad sent. 137.: (m2) Et de tributo imponendo. Ad sent. 139.: (m2) Proceres decernunt Beatrici renuncianda esse omnia connubii iura. Ad sent. 142.: (m2) Controversia de tributo dissidentibus ordinibus in medio relicta est. Ad sent. 144.: (m2) Beatrix regina incassum sui repudium deplorat. Ad sent. 146.: (m2) In Italiam abit ibique obit. / (m1) Mors Beatricis reginae 1508 Ad sent. 148.: (m2) Sigismundus Lusatiae, et Silesiae Praefecturam obtinet. Ad sent. 149.: (m2) Tatarorum ac Turcarum irruptiones in Russiam Ad sent. 150.: (m2) Poloniae et Ungariae regum faedera adversus omnes hostes / Ut Moldavia in Ungarorum fide maneat. Ad sent. 152.: (m2) Stephanus Zapolianus Hungarorum palatinus. Relictis tribus liberis. Ad sent. 153.: (m2) Petrus Gerebus ei sufficitur. Ad sent. 154.: (m2) 1499. Ad sent. 155.: (m2) Scanderbassae in forum Julii excursiones. Ad sent. 156.: (m3) Eiusdem horribilis interitus ex phtiriasi
149
INDEX NOMINUM
INDEX NOMINUM Acarnania, 142 Achaia, 111 Achillea arx in Moldavia, h. Kilija, 124 Adriaticus litus, 115 mare, 83 Adviga Tessiniensis † 1521 f. Praemislai principis, ux. Stephani Zapoliani, 78, 141 Aegyptum, 110 Aemiliae regio, 109 Aenaria [seu Pithecusae aut Iscla] insula, 140 Aequinoctialis plaga, 110 Africa, 110, 111 Agria sed. ep., 92, 95 Agriensis antistes [Thomas Bacocius], 136, 138 episcopus [Thomas Bacocius], 126, 138 episcopus [Urbanus], 83, 114 Alba Regia opp. 1543–1601 et 1602– 1688 a Turcis occupata, 76, 82, 83, 84, 87, 88, 90, 91, 92, 94, 96, 97, 98, 99, 101, 123, 126, 136 Albani [id est cives Albae Regiae], 89, 90, 92 Albanus bellum, 96 iuventus, 89 res, 92 urbs, 87, 88, 95 via, 96 Albensis antistes [Dominicus], 136 Albi montes, 114 Alexander (Rodericus Borgia) VI pontifex 1492–1503, 99, 108, 109, 110, 140, 141 Alexander Iagellonicus f. Casimiri IV, rex Poloniae 1501–1506, 112, 131 Alibeg(h)us praefectus Samandriae, 120, 121 Alphonsus Aragonius f. Ferdinandi, rex Neapolis 1494–1495, 108, 109 America, 110 Americus Vespucius Florentinus 1454– 1512, 110 Andreas Bathorius Echediensis comes Sacmariensis, custos coronae 1470– 1495, 122 Andreas Bothus banus Croatiae et Sclavoniae 1504–1507, 127, 131, 134, 135, 138 Andreas Caraffa comes Montorii, legatus Ferdinandi regis Neapolis, 107, 108 Andreas Paumkircherus † 1471, comes Posoniensis, 102
Antonius [Sánkfalvi] episcopus Nitriensis 1492–1500, 108 Antonius de Bonfinis (Antonio Bonfini) scr. hist. 1427 aut 1434– 1504, 78, 85, 112 Aquileiensis ager, 142 Aquisgranum opp., h. Aachen, 114 Aragonicus domus, 140 Aragonius reges, 108, 109 Arrabo flu., 87, 88 Arvensis carcer, 99 Augusta Vindelicorum opp., h. Augsburg, 92 Augustanus comitia, 92 Augustinus Sanctus 354–430, 79 Aurana opp., h. Biograd, 87, 126, 136 Auranae prior [Bartolomeus Berislaus], 137 Auster, 110 Austria, 77, 81, 82, 84, 92, 98, 102, 104, 114, 122, 127, 132, 139 Babocia opp., h. Babócsa, 138 Babylonicus opus, 136 Bacanius porta, 88 silvae, 91 Bacia opp., h. Bács, 126, 138 Baconianus porta, 97 Baimocia arx et opp., 137 Bainanus familia, 134 Balat(h)on lac., 88 Balibegus cogn. Malcosoglius, 141 Banhida opp., h. Bánhida, 97 Barbara Zapoliana f. Stephani, ux. Sigismundi regis Poloniae 1512– 1515, 141 Bartolomeus Berislaus prior Auranae 1490–1511, 87, 126, 136 Batha opp., h. Báta, 88, 136 Bathorca villa, 99 Beatrix Aragonia 1457–1508 f. Ferdinandi regis Neapolis, ux. Matthiae regis 1476–1490, 76, 85, 86, 95, 99, 104, 107, 108, 109, 115, 138, 139, 140 Beatrix Frangepana f. Bernardi, ux. Iohannis Corvini mox Georgii marchionis Brandenburgensis, 116 Bebecus ?, 83 Bela f. Andreae II, IV rex Hungariae 1235–1270, 84, 115 Belgicus regiones, 100 tumultus, 96
150
INDEX NOMINUM
Belgradum arx et opp. 1521–1688 a Turcis occupata vide et Alba Graeca, Nandoralba, Taurunum, 89, 111 Benedictus VII pontifex 974–983 [erronee, recte Silvester II 999– 1003], 82 Benigna f. Blasii Magiari, ux. Pauli Quinisii, 85 Bernardus de Frangepanibus (comes Frangepanus) 1460–1527, 99, 115, 116, 117, 118, 119, 120 Bernardus Polhamius legatus, 101 Bertoldus Dragffius 1447–1501, vaivoda Transsilvaniae 1493–1498, 125, 127, 128, 129, 130, 132, 133, 134 Besprimiensis antistes [Iohannes Vitesius], 87, 136 Besprimium sed. ep., 98, 99 Blagaii. vide Ursini Blanca f. Iohannis Galeacii principis Mediolanensis † 1510, ux. Maximiliani imp., 116 Blasius Magiarus † 1490, vaivoda Transsilvaniae 1472–1475, banus Croatiae et Sclavoniae 1470–1474, 1482–1483, 83, 85 Bohemi, 76, 83, 84, 86, 102, 105, 106, 113, 122, 138 Bohemi seu Nigri milites stiependiariae Matthiae et Vladislai II regum, 95 Bohemia, 81, 82, 83, 92, 108, 123 Bohemicus aurum, 78 cancellarius [Iohannes Sul(l)enburgus], 81, 94, 101 cohortes, 112 leges, 108 milites, 104 Bohemicus Nigerque cohortes veteranae Matthiae et Vladislai II regum, 96 Bohemus equites, 113 milites, 104, 112 proceres, 109 Borlinum arx in Stiria, 84 Bosna ulterior vide et Varbosania, 117, 142 Bosnensis regnum, 114 Brabantia, 96 Brasilia, 110 Brinia arx in Dalmatia, h. Brinje, 116, 117 Buda caput regni Hungariae mediaevalis 1541–1686 a Turcis occupata, 78, 82, 84, 86, 87, 90, 95, 96, 97, 98, 100, 107, 109, 112, 115, 120, 122, 125, 127, 130, 136, 137, 138, 141 Nova, 107 Vetus, 107
Budenses, 133 Budensis conventus, 136 via, 82, 96 Bulgaria, 125 Byzantium opp. caput imperii Ottomanici ab a. 1453, 111, 119 Caesar Borgia cca 1476–1507, 109 Caithbegus [al Aszaf Szajfaddin Kaitbej] sultanus Aegypti 1468– 1496, 125 Callimachus Experiens (Philippo Buonaccorsi) scr. hist. 1437–1496, 85 Cancer, 110 Candianus princeps Franciscus Borgia, 109 Caposius flu., 131, 133 Caposvarium opp., 132 Carlovicii vide Torquati, 115 Carni, 117, 118, 125 Carolus Andegavensis rex Hungariae 1301–1342, 124 Carolus comes Corbaviae, 99, 117 Carolus Habsburgicus f. Philippi, rex Hispaniae 1516–1556, V imp. Rom. 1519–1556, 111 Carpat(h)ii montes, 104 Casimirus Iagellonicus IV rex Poloniae 1447–1492, 76, 85, 94, 96, 100, 101, 103, 108, 112 Cassovia opp., 85, 86, 92, 93, 95, 97, 100, 101, 104, 105, 123, 125 Cassoviensis proelium, 124 pugna, 96 Castrum Ferreum opp. vide et Vasvarum, 87 Ceres dea, 100 Chanadium sed. ep., 138 Chiorum opp., h. Csór-Nádasladány, 126 Chiulanus familia, 136 Christophorus Columbus Liguris cca 1451–1506, 110 Christophorus de Frangepanibus † 1527 f. Bernardi, Segniae, Vegliae, Modrusiae comes, Iohannis regis Hungariae capitaneus generalis, Dalmatiae, Croatiae et Sclavoniae banus eorumqur regnorum et comitatuum Simigiensis et de Posega generalis tutor et protector ac comes Soproniensis, 84 Chrovatia vide et Croatia, Crovatia, 116 Civitas Nova opp. vide et Neostadium, 79 Claustrum Neoburgum opp., 78, 81 Coloc(i)ensis archiepiscopus [Petrus], 99, 107 Comaronium opp., 92
151
INDEX NOMINUM
Conradus Langus tribunus legionis Suevicae, 89 Constantinopolis, 136 Corvinianus arx [id est ], 124 Cracovia opp., 101, 120 Cracoviensis armamentarium, 106 Croatia vide et Chrovatia, Crovatia, 99 Croatus miles, 121 Crovatia vide et Chrovatia, Croatia, 99, 131 Dalmatae, 99 Dalmatia, 83, 84, 115, 116, 119 Dalmaticus nomen, 117 Danubius flu. vide et Ister, 77, 85, 86, 88, 92, 96, 100, 112, 120, 125, 126, 127, 131, 137 David Dombaius anno 1495 praefectus Laurentii principis Caposiuvarii, 132, 133 Demetrius Iaxit(h)ius, 94 Derencenianus clades, 120, 122, 136 Diacus vide Emericus Zapolianus, 141 Dominicus antistes Albae Regiae, 90, 101, 136 Dragffiani, 133 Dravus flu., 83, 95, 109, 115, 132, 134, 138 Dubicia arx, 99 Dyrrachium opp., 120 Elisabeta (Elizabeta) Habsburgica f. Alberti regis Hungariae, ux. Casimiri IV, 112 Emanuel rex Lusitaniae 1495–1521, 110 Emericus Derencenius † 1493, banus Croatiae et Sclavoniae 1493, 99, 116, 117, 118, 119 Emericus Zapolianus cogn. Diacus (Literatus) fr. Stephani † 1487, comes Scepusiensis, palatinus 1486–, 141 Eperies(s)(i)um opp., h. Presov, 94, 100, 104, 105, 106 Epidaurii opp., 120 Epirus, 142 Europa, 110, 111 Europaeus [milites Turcici], 125 Ferdinandus Aragonius II rex Aragoniae 1479–1516, 110 Ferdinandus Aragonius rex Neapolis 1458–1494, 83, 107, 108, 109 Ferdinandus Habsburgicus f. Philippi, rex Bohemiae et Hungariae 1526– 1564, imp. Rom. 1556–1564, 103 Ferdinandus Magellanus cca 1480– 1521, 110 Fernandus Cortesius 1485–1547, 110 Flaminiae regio, 109
Forum Iulium, h. Friuli, 141 Franciscus Borgia princeps Candianus, 109 Frangepani vulgo Slumii, 115 Fridericus comes Zollerenus legatus, 101 Fridericus Habsburgicus III imp. Rom. 1452–1493, 76, 78, 81, 82, 101, 102, 114 Fridericus Iagellonicus cardinalis, 124, 125 Fridericus marchio Brandenburgensis, 124 Fridericus rex, 140 Fristacius vide Laurentius de Uilaco, 83 Futacum opp., h. Futog, 127 Galli, 111, 140 Gallicia, 141 Gallicus arma, 109 Gara ?, 131 Garani, 129 Georgius Blatcovitius, 119 Georgius fr. Iohannis Halapsitii, 100 Georgius Pernessius familiaris Iohannis Corvini, 137 Georgius Sanctus, 103, 122 Georgius Vlatcovitius vide Georgius Blatcovitius, 119 Georgius Zapolianus f. Stephani, comes Scepusiensis † 1526, 141 Gerebus ?, 83 Gerebus [Matthias] vide et Matthias Vingartus cogn. Gerebus, 114 Gerebus cognomen. vide Petrus Vingartus Germani, 79, 80, 84, 87, 88, 89, 90, 96, 97, 98, 99, 102, 103, 134 Germania, 77, 91, 92, 101 Germanicus [provinciae], 78 bellum, 137 cohortes, 92 copiae, 118 exercitus, 141 lingua, 77 Germanus hostis, 87, 95 milites, 89, 98, 99 pedites, 117, 132 Gissinga arx et opp. vide et Nemet(h)uivarium, 134 Glogovia, 94, 140 Glogovianus principatus, 85 Goricia opp., h. Gorizia, 141 Gracium opp., 102 Graeca vide Alba Graeca, 89 Hadrianopolis opp., h. Edirne, 111 Hadriaticus mare, 115 Hampo, 91 Hat(h)vanum opp., h. Hatvan, 86, 92 Hellespontus fret., 125
152
INDEX NOMINUM
Hercules heros, 111 Hernatus flu., 105 Hetruria, 85 Hippolytus Atestinus 1479–1520, archiepiscopus Strigoniensis 1486– 1497, cardinalis 1493–, episcopus Agriensis 1497–98, 131, 133 Hispani, 116 Hispania, 110 Hispanus genus, 110 Huna flu., 99, 116, 118 Hydruntum opp., 83 Iacobus Morgebordenus praefectus, 127, 128 Iacobus Siculus praefectus Matthiae regis in Stiria, 84, 87, 99, 117, 118 Iacuppes praefectus Turcus Bosnae ulterioris, 117, 119 Iaicia caput regni Bosnae anno 1463 a Matthia rege, 1527 a Turcis occupata, h. Jajce, 112, 114, 116, 120 Ianus [Filipec † 1509] episcopus Varadiensis 1476–1490, 85, 139 Iauriensis episcopus [Thomas Bacocius], 98, 101 Iaurinum sed. ep., h. Gy r, 137 Illyrici, 132 Illyricum, 84, 99, 115, 116, 117, 120, 123, 125, 127, 130, 142 Illyricus ditio, 83 nomen, 98, 117, 119 praefecti et centuriones, 118 Indicus merces, 110 navigationes, 110 Ingovanum pal., 88 Innocentius VIII pontifex 1484–1492, 108 Iohanna f. Caroli V, ux. Iohannis regis Lusitaniae, 111 Iohannes [Halapsicius seu] Quishorvatus, 135 Iohannes Albertus Iagellonicus f. Casimiri IV, rex Poloniae 1492– 1501, 76, 83, 84, 85, 92, 93, 94, 96, 100, 101, 103, 104, 105, 106, 107, 112, 115, 120, 124, 131, 141 Iohannes Baptista Sanctus, 139 Iohannes Bornemissa (Abstemius), 131, 133, 136, 138 Iohannes Bothus † 1493, banus Croatiae et Sclavoniae 1493, 116 Iohannes comes Frangepanus fr. Bernardi et Nicolai, 115, 117 Iohannes Corvinus 1473–1504 f. Matthiae regis, banus Croatiae et Sclavoniae 1490–1493, 1496–1499, 76, 83, 92, 99, 115, 116, 123, 132, 137
Iohannes Crupiscius eques Polonus, 106 Iohannes Ernestus † 1480 banus Croatiae 1474, 91 Iohannes Frangepanus (Cetinensis) † 1493 fr. Gregorii, 119 Iohannes Fuxmagenus legatus, 101 Iohannes Galeacius princeps Mediolanensis 1476–1494, 116 Iohannes Giulanus familiaris Iohannis Corvini, praefectus Iaiciae, avus maternus Nicolai Isthvanffy, 116, 137 Iohannes Halapsicius (Halapsitius) seu Quishorvatus, 84, 100, 126, 131 Iohannes Ibermanus praetor Viennae, 77 Iohannes III rex Lusitaniae 1521–1557, 111 Iohannes Manardus Ferrarensis medicus Vladislai II, 99 Iohannes Sul(l)enburgus (Sulemburgus) cancellarius Bohemicus 1479–1503, 81, 94, 101 Iohannes Tarcianus praefectus Matthiae regis Prucci, comes Siculorum, 80 Iohannes Vitesius † 1499, episcopus Sirmiensis 1481–, Besprimiensis 1489–, 87 Iohannes Zapolianus f. Stephani, comes Scepusiensis, vaivoda Transsilvaniae 1510–1526, rex Hungariae 1526–1540, 141 Iosephus Somius banus Temesvarii 1495–c. 1508, 132, 134, 135, 136 Isabella regina Castiliae 1474–1504, ux. Ferdinandi II regis Aragoniae, 110 Iscla [seu Aenaria aut Pithecusae] insula, 140 Ister flu. vide et Danubius, 82, 89, 99, 124 Italia, 83, 109, 111, 140, 141, 142 Italicus sanguinis, 115 Labaium opp., 117 Ladislaus Bacocianus praefectus Laurentii principis Rahociae, 134 Ladislaus Canisianus banus Croatiae et Sclavoniae 1494–1498, 87, 120 Ladislaus Lossoncius vaivoda Transsilvaniae 1493–1494, magister tavernicorum 1496–1498, 125 Ladislaus Orsagus magister agazonum 1484–1493, 102 Ladislaus Rosgonius, 102 Ladislaus Uporius, 78 Laita flu., 80 Laurentiani, 130, 133, 134 Laurentianus factio, 126 scelus, 129 Laurentius Banffius senior a Gara, 131
153
INDEX NOMINUM
Laurentius de Uilaco 1459–1524 princeps Bosnae 1477– (dux Sirmii), iudex curiae 1518–1524, 83, 99, 122, 123, 126, 127, 128, 129, 130, 131, 132, 134, 135, 136, 137, 138 Levocia op., h. Levoca, 123, 124, 125, 126 Liber deus, 100, 111 Liquentia flu., h. Livenza, 142 Lit(h)vania, 95, 101, 112 Ludovicus Andegavensis f. Caroli regis, rex Hungariae 1342–1382, Poloniae 1370–, 124 Ludovicus Iagellonicus 1506–1526 f. Vladislai II, II rex Hungariae 1516– 1526, rex Bohemiae 1516–1526, 103 Ludovicus Saracenus familiaris Iohannis Corvini, 137 Lupus despotes, 99, 130, 132, 134 Lusatia, 82, 122, 141 Lusitani, 110 Lusitania, 111 Lusitanus genus, 110 Macedonia, 117 Magellanicus fretus, 110 Mahometanus superstitio, 110 Marcus Dandulus legatus, 120 Mars deus, 93, 101, 107, 129 Martinus Czoborius legatus Vladislai II, 111 Matthaeus Spaurus legatus, 101 Matthias Huniades f. Iohannis, rex Hungariae 1458–1490, Bohemiae 1469–1490, 76, 77, 80, 81, 82, 83, 84, 85, 94, 99, 102, 108, 114, 115, 116, 122, 124, 127, 131, 139, 140, 141 Matthias Vingartus cogn. Gerebus † 1493, banus Croatiae et Sclavoniae 1482–1483, 1484–1489, 114 Mauri, 111 Maximilianus Habsburgicus f. Friderici III, imp. Rom. 1493–1519, 76, 78, 79, 80, 81, 84, 86, 87, 91, 96, 100, 101, 102, 103, 111, 114, 115, 116, 117, 124, 131, 140 Mecislaus. vide Mesco Mergessii, 137 Mesco sive Mecislaus princeps Polonorum cca 966–992, 82 Mexicanus regnum, 110 Michael Palocius, 101 Mihalbegi, 120 Milos Belmusius ductor equitum, 96 Modrusia opp., 84, 118 Modrusiensis ager, 117 Mohacianus
campus, 103 Moldavia, 124, 141 Moldavus princeps [Radulo], 141 Moluccae insulae, 110 Moncastrum arx in Moldavia, 124 Mons Graecus, 84 Montorii opp., h. Montoro comes Andreas Caraffa, 107 Moravi, 84, 138 Moravia, 82, 83, 100, 114, 122 Mustapha tribunus Turcus Iaiciae, 114 Nandoralba arx et opp. 1521–1688 a Turcis occupata vide et Alba Graeca, Belgradum, Taurunum, 89, 95, 112, 125 Narisium opp., 119 Natiso flu., h. Natisone, 142 Neapolis, 108 Neapolitanus regnum, 109, 140 Nemet(h)uivarium arx et opp., Güssing, 134 Nemet(h)uivarium arx et opp., h. Güssing, 127, 132, 134 Neostadianus transactio, 102 Neostadiensis arx, 80 Neostadium opp. vide et Civitas Nova, 79, 102 Nester flu., h. Dnester vide et Tyras, 124, 141 Nicolaus Banffius † 1501, mag. ian., 114, 127, 132 Nicolaus comes Frangepanus fr. Bernardi et Iohannis, 117, 119 Nicolaus Haubicius, 104, 105, 106 Nicolaus Hedervarius, 96, 99 Nicolaus Secius † c. 1498, mag. agaz. 1469–1472, 87, 135 Niger cohortes veteranae Matthiae et Vladislai II regum, 85, 86, 92 Nigri milites stipendiarii Matthiae et Vladislai II regum, 112, 113 Nilus flu., 84 Nitria opp., h. Nitria, 137 Nitriensis episcopus [Antonius], 108, 109 Noricum, 109 Oceanum, 110 Oppavia, h. Opole, 140 Ormosd arx, 84 Osvaldus [Thuz] episcopus Zagrabiensis 1466–1499, 123, 132 Ozora opp., 96 Paiazetes (Paiasetes) f. Mahometis II, II imp. Turc. 1481–1512, 76, 95, 111, 119, 120, 124, 125, 136 Pannonia, 76, 82, 83, 88, 98, 120, 131, 140 citerior, 98 inferior, 96, 125, 126, 130, 131
154
INDEX NOMINUM
superior, 80 Pannonii, 84 Paulus Capellius legatus, 120 Paulus Quinisius † 1494, comes Temesiensis 1478–, iudex curiae, 83, 85, 87, 90, 92, 96, 97, 98, 99, 113, 120, 121, 125, 132 Paxum opp., 96 Peloponnesus paeninsula, 111 Perenianus ditio, 100 Perenius adolescentes, 100 Pest(h)ani, 133 Pest(h)anus ager, 94 suburbia, 84 Petovia opp., h. Ptuj, 84, 99 Petri Varadinum arx et opp., h. Petrovaradin, 125 Petricovia opp., 112 Petrus [Váradi] archiepiscopus Colocensis 1480–1501, 99, 107 Petrus Alvarus 1485–1541, 110 Petrus comes de Zrinio, 117 Petrus Moraeus legatus Vladislai II, 136 Petrus Orseolus rex Hungariae 1038– 1041, 1044–1046, 125 Petrus Poquius † 1495, familiaris Iohannis Corvini, 137 Petrus Vingartus cogn. Gerebus † 1503, vaivoda Transsilvaniae 1478–1479, iudex curiae 1495–1500, palatinus 1500–1503, 114, 127, 141 Philippus Habsburgicus f. Caroli V, II rex Hispaniae 1556–1598, rex Lusitaniae 1580–1598, 111 Philippus Habsburgicus f. Maximiliani imp., rex Castiliae 1504–1506, 103 Piceni regio, 109 Pithecusae [seu Aenaria aut Iscla] insula, 140 Poloni, 76, 82, 83, 93, 97, 100, 104, 105, 106, 111, 122, 124, 141 Polonia, 76, 85, 100, 103, 105, 106, 107, 112, 124, 131, 141 Polonicus bellum, 96, 112, 137 ditio, 141 limites, 107 pax, 104 regnum, 112 Polonus equites, 84 hostis, 105 milites, 96, 100 rex, 141 Posega opp., h. Pozega, 127, 132 Posoniensis urbs, 101 Posonium opp., h. Bratislava, 85, 101, 138 Praemislaus princeps Tessiniensis, 141
Pruccum opp., h. Bruck a. d. Leitha, 80 Prussia, 127 Quinquecclesiae sed. ep., 91, 133, 134, 135, 137 Quinquecclesiarum episcopus Sigismundus Ernestus, 134 Quinquecclesiensis antistes [Sigismundus Ernestus], 136 episcopus [Sigismundus Ernestus], 83, 125, 126 episcopus, Sigismundus Ernestus, 97 Quishorvatus vide et Iohannes Halapsicius, 131 Racospurgum (Racospurga) opp., h. Radkersburg, 84, 99 Radulo vaivoda Moldaviae, 141 Ragusini, 120 Rahocia arx, 127, 132, 134 Rascianus, 96 Rhodiorum equitum ordo, 126, 136 Rodericus Borgia vide et Alexander VI pontifex, 108 Rohoncia arx, h. Rechnitz, 127 Roma, 82, 108, 141 Romanus imperium, 78, 92, 114 sanguinis, 115 stemma, 117 stirps, 109 Ruber mare, 110 Ruscia, 141 Russi, 95 Russia, 124, 141 Sabacia arx vide et Sabacium, 107 Sabacium arx 1476 a Matthia rege, 1521 a Turcis occupata, 112 Sabaria opp., h. Szombathely, 87, 98, 138 Sala flu., h. Zala, 88 Salentinae, 83 Salisburgensis archiepiscopatus, 91 Samandria, 120, 121, 125 Sambucum opp., h. Zsámbék, 138 Sanctus Clemens opp., 125 Sanctus Demetrius opp., 130 Sanctus Geminianus opp., 85 Sarosium opp., 94, 106 Sarvizius flu., 88 Savus flu., 89, 95, 99, 100, 125, 130, 131, 137 Saxardia opp., 136 Scanderbassa praefectus Turcus Bosnae ulterioris, 142 Scepusiensis ager, 107 comes [Stephanus Zapolianus], 76, 77, 81, 86, 98, 104, 115, 122 comes Stephanus Zapolianus, 128 Stephanus [id est Stephanus Zapolianus], 122
155
INDEX NOMINUM
Scepusium opp., h. Podhradie, 107 Scepusium opp., h. Podhradie, 141 Sclavonia, 99, 116 Scythae seu Tartari, 93 Sebastianus f. Iohannis III regis, rex Lusitaniae 1557–1558, 111 Segedinum opp., h. Szeged, 112, 138 Segnia opp., h. Senj, 84, 116, 120 Seniensis portus, 83 Septem Turres carcer, 119 Severinum arx et opp. anno 1524 a Turcis occupata, h. Turnu Severin, 112 Sibinium Minus opp., h. Sabinov, 94, 100, 106 Siciliae Neapolisque regnum, 83 Sigismundus Ernestus f. Iohannis, episcopus Quinquecclesiensis 1475–1505, 83, 91, 97, 125, 126, 134 Sigismundus Iagellonicus f. Casimiri IV, rex Poloniae 1506–1548, 112, 124, 131, 140, 141 Sigismundus Luxemburgicus rex Hungariae 1387–1437, Bohemiae 1420–, imp. Rom. 1433–, 124 Silesia, 82, 83, 84, 85, 94, 122, 141 Simigiensis ager, 96, 131 Sirmiensis episcopus [Stephanus Crispus], 81 vinum, 100, 130 Sirmium, 82, 83, 99, 122, 123, 126, 127, 130, 131 Slunii. vide Frangepani Somboria, h. Samobor, 141 Somborius arx, 123 Sontius flu., h. Isonzo, 142 Sophia opp., h. Sofija, 111 Sopronium opp., h. Sopron, 86, 138 Sosto pal., 88, 97 Stephanus [Magnus] III vaivoda Moldaviae 1457–1504, 124, 141 Stephanus Bathorius Echediensis (II.) cogn. Caelebs † 1493, iudex curiae 1471–, vaivoda Transsilvaniae 1479–, 83, 87, 90, 96, 97, 98, 99, 101, 103, 114 Stephanus Crispus episcopus Bosnensis 1489–1490, Sirmiensis 1490–1494, 81, 122 Stephanus fr. Iohannis Halapsitii, 100 Stephanus Sanctus protomartyr, 78, 128 Stephanus Sanctus rex Hungariae 1001–1038, 82 Stephanus Verbecius palatinus 1525– 1526, cancellarius Iohannis regis 1526–1540, 136 Stephanus Zapolianus † 1499, palatinus 1492–, 76, 77, 78, 86, 97, 104, 105, 106, 107, 115, 122, 128
Stiria, 84, 102, 127, 132 Strigoniensis cardinalis [Hippolytus Atestinus], 131 Strigonium sed. archiep., h. Esztergom, 85, 86, 95, 107 Stropco opp., 100 Suevi, 88, 90 Suevia, 76, 91 Suevicus legio, 89 Suevus milites, 88, 89 pedites, 87, 92 Syria, 110 Tarcia flu., 104 Tarcius familia, 80 Tartari, 93, 115, 141 Tartarus [eques], 94 Taurica Chersonesus, h. Krim, 141 Taurunum (Taurinum) arx et opp. 1521–1688 a Turcis occupata vide et Alba Graeca, Belgradum, Nandoralba, 89, 99, 111, 121, 125 Temesvar(i)um arx et opp. 1552–1716 a Turcis occupata, h. Timisoara, 85, 99, 112, 113, 125, 126, 132 Temistita opp., 110 Tessiniensis duces, 78 princeps [Praemislaus], 141 Thomas Bacocius 1442–1521, episcopus Iauriensis 1486–1491, Agriensis 1491–98, cancellarius Hungaricus, archiepiscopus Strigoniensis 1498–, cardinalis 1500–, 98, 101, 103, 122, 126, 138 Thraces, 89, 113 Thracia, 117, 125, 130, 132 Thrax, 96 Tibiscus flu., h. Tisza, 112 Tiliaventus flu., h. Tagliamento, 142 Tirnavia opp., h. Trnava, 85 Tobias Bosconicius legatus, 101 Tocaius opp., h. Tokaj, 100 Tolnensis oppidum, 131 Torquati, 117 Torquati vulgo Carlovicii, 115 Transsilvani, 125 Transsilvania [Erdély] pars Hungariae, mox principatus dependens ab imp. Turc., h. Ardeleal, 101, 125, 127 Trapenzuntinus [homo], 142 Triballi, 142 Troci, 112 Turca praefectus Bosnae ulterioris Iacuppes, 117 Turcae, 76, 82, 83, 84, 95, 99, 107, 109, 111, 112, 113, 114, 116, 117,
156
INDEX NOMINUM
118, 119, 120, 121, 122, 123, 125, 126, 130, 136, 137, 139, 141 Turcicus bellum, 124 foedus, 99 ianiceri, 85 legati, 136 proelium, 105 societas, 117 Turris Rubea Viennae, 78 Tyras flu. vide et Nester, 124, 141 Uilacum opp., h. Ilok, 127, 130, 131, 134 Uivaria [id est Nemet(h)uivarium] arx, 131 Ungari, 77, 78, 79, 80, 81, 82, 84, 86, 88, 89, 91, 94, 99, 100, 101, 102, 105, 106, 108, 114, 116, 124, 141 Ungaria, 76, 78, 81, 83, 85, 86, 91, 92, 94, 100, 101, 102, 104, 106, 107, 109, 114, 122, 124, 139, 141 inferior, 99 Ungaricus cancellarius [Thomas Bacocius], 101 cohortes, 89 lingua, 79 nomen, 77, 119 numerus agminum, 84 redditus, 123 regnum, 82, 102, 103, 129 res publica, 123 sanguinis, 130 Ungarus duces, 81 pedites, 83 proceres, 92, 109 rex, 141 Urbanus thesaurarius, cust. cor., episcopus Iuariensis 1481–1486, Agriensis 1486–1491, Viennensis 1491–1492, 83, 114, 122 Ursini vulgo Blagaii, 115 Ursus Ursinus legatus Alexandri VI pontificis, 109, 111 Vacia sed. ep., 95 Valachia Transalpina, h. Muntenia, 141 Valentinus [Farkas] episcopus Varadiensis 1490–1495, 94
Valentinus Quereius, 96 Valpo arx, 141 Varadiensis episcopus [Ianus], 85, 139 episcopus [Valentinus], 94 Varadinum sed. ep., h. Oradea, 99, 125 Varbosania vide et Bosna ulterior, 142 Varnensis historia, 85 Vasonum arx, h. Nagyvázsony, 92, 98 Vasvarum opp., h. Vasvár vide et Castrum Ferreum, 87 Veglia opp., h. Krk, 84 Veneti, 110, 111, 142 Venetiae, h. Venezia, 110 Venetus mater, 116 res publica, 120 Vertesius silvae, 138 Verucia arx et opp., h. Vitrovica, 132, 138 Vienna, h. Wien, 77, 79, 81, 92, 114 Viennenses, 77, 78 Villacum opp., vide et Uilacum, 109 Vilna opp., h. Vilnius, 112 Vindelici, 90 Vindelicia regio Germaniae, 76, 89 Vindelicus pedites, 92 Vis(s)egradum opp., h. Visegrád, 86, 95 Vladislaus Iagellonicus f. Casimiri IV, rex Bohemiae 1471–1516, II Hungariae 1490–1516, 76, 81, 82, 83, 84, 85, 86, 87, 90, 91, 92, 93, 94, 95, 96, 98, 99, 100, 101, 102, 103, 104, 106, 107, 108, 109, 111, 112, 113, 114, 115, 116, 120, 121, 122, 123, 124, 125, 126, 127, 128, 129, 130, 131, 134, 135, 136, 137, 138, 139, 140, 141 Wilhelmus Paumkircherus, 102 Zagrabia sed. ep., h. Zagreb, 84, 99 Zagrabienses, 99 Zagrabiensis episcopus [Osvaldus], 123, 132 Zapolianus vide et Stephanus Zapolianus, 78, 83
157
ANNOTATIONES CRITICAE
ANNOTATIONES CRITICAE A = autographum in BN servatum (Quart. Lat. 2316) C = editio anno 1622 Coloniae Agrippinae typis impressa Abbreviationes in appendice critica apparentes: a. corr. ante correctum add. addit corr. corrigit, correctio, correctus del. delet, deletur, deletus emend. emendatus ex. exemplo ext. exterior illeg. illegibilis, illegibiliter inc. incertus inclin. inclinatus infr. inferius infrscr. infrascriptus ins. inserit, inseritur, insertus inscr. inscriptus int. interior iter. iterat, iteratus lect. lectio lit. literae num. numerus om. omittit p. corr. post correctionem pag. pagina punc. punctum sequ. sequens sign. signat, signatus subl. sublineatus super. superius supscr. suprasciptus
158
ANNOTATIONES CRITICAE
Textus Liber primus A super versu primo scribitur grandibus literis IHS XPS et Maria dein 30. 9bris. 1600. Ad sent. 2.: clarissimus A del. atque / ac A lit. supscr. ins., del. atque / condiciones C conditiones / religionis A a. corr. relligionis / avariciae C avaritiae / regiam A a. corr. regiamque Ad sent. 3.: frena laxarent A lit. supscr. ins., del. consulerent / frena C fraena / inopinata A lit. supscr. ins. / mors A del. omnium rerum finis / inopinata mors C mors inopinata / Iohanne C Ioanne / ante – nuptias A lit. supscr. ins., del. eo tamen oclibe (?) odibe ? < odibile ? / Poloniae regis C regis Poloniae / nupcias C nuptias / earumque A a. corr. eaque / haud dubia A lit. supscr. ins. Ad sent. 5.: lubrica A lit. supscr. ins. / fide A lit. supscr. ins., del. praevaricatione Ad sent. 6.: Suevia et Vindelicia A a. corr. Svevic et Vindelicic (?) Ad sent. 7.: infamia A del. sive ulla contumeliae nota / ennae infamia sive ulla contum A manus aliena subl. et add. sublin. in margine iure + / merito C sine merito / suggillari C sugillari Ad sent. 10.: ferantur A lit. supscr. ins., del. accusentur Ad sent. 11.: consiliis abiectis A lit. supscr. ins., del. obliviscerentur / positis A a. corr. positisque Ad sent. 13.: Advigam A manus aliena subl. et add. in margine Hadvigam C Haduigam / faeminam C foeminam Ad sent. 14.: utpote C ut pote / inicia C initia / sedicionum C seditionum Ad sent. 16.: concrediderit in AC desiderari videtur neque Ad sent. 17.: imperii C imperij / hospicia C hopsitia / ocissime AC ocyssime Ad sent. 18.: solo A lit. supscr. ins., del. saltem Ad sent. 21.: hostes A del. secus, quam putaverant / quam putarant A lit. supscr. ins. Ad sent. 22.: Germani A del. cca. quinque litteras Ad sent. 23.: Quamquam C Quanquam Ad sent. 24.: utpote C vt pote Ad sent. 26.: Neostadii C Neostadij / nuncii C nuncij / astutia A astucia Ad sent. 27.: quatuor A quattuor / premi obsidione arctiori A corr. num. supscr., a. corr. arctiori obsidione premi C obsidione arctiori premi Ad sent. 28.: quum C cum Ad sent. 29. timpanorum C tympanorum Ad sent. 30.: pollicens – acerrime A num. suprscr., a. corr., item C pollicens pugnatum est diu et acerrime nec Ungari magno praesentique animo moram dimicandi fecere / pugnatum A a.
159
ANNOTATIONES CRITICAE
corr. pugnatumque / multis A a. corr. multisque / inclinante A a. corr. inclinata del. est Ad sent. 32.: quamquam C quanquam Ad sent. 34.: nullam A lit. suprscr. ins., del. ullam Ad sent. 35.: deditione A dedicione / agere A lit. supscr. ins., del. proloqui / ceperunt C caeperunt / aegre A del. est Ad sent. 37.: impedimentis A lit. supscr. ins., del. rebus omnibus Ad sent. 39.: interceptus A ins. inter lit. supscr., a. corr. captus Ad sent. 40.: potitus A del. est et C add. et Ad sent. 41.: negocio C negotio / dicionem C ditionem Ad sent. 42.: quamquam C quanquam / incumbebat A a. corr. forsitan incumbere / interea A del. etiam / quoque A lit. supscr. ins. Ad sent. 44.: venerat A a. corr. venisset / statuerat A a. corr. statuisset Ad sent. 45.: Hos A a. corr. His / admisit A lit. supscr. ins., del. aditum praebuit / inicio C initio / suffragiis C suffragijs Ad sent. 46.: herciscundis A lit. supscr. ins. litera h posterius inscripta, del. regundis / aliis C alijs / cuncta – malle A lit. supscr. ins., del. ut se pacem et concordiam bello vel iuste suscepto longe praeferre testificaretur, ex aequo et bono acquieturum / subiicere A del. unum verbum illeg. C subijcere Ad sent. 47.: ius suum A lit. supscr. ins., del. innitendo iura sua / iurisconsultorum C Iuris consultorum / utpote C vt pote / C suffragijs / AC aeditae Ad sent. 48.: icti federis A lit. supscr. ins., del. transactionis / A federis C faederis / condiciones C conditiones / deposita C depositae Ad sent. 49.: indicto C in dicto Ad sent. 50.: Ungarici C Hungarici Ad sent. 51.: provinciis C prouincijs / Lusatiis C Lusatijs / aliis C alijs / aliis C alijs / ambicionique C ambitionique Ad sent. 52.: nunciis C nuncijs / solenniis A manus aliena subl. et add. in margine solemnibus / edocerent A ins. supscr. / laevam A levam Ad sent. 55.: obstringi A a. cor. obstringere Ad sent. 56.: Mecislao C Mencislao / admonitus AC admonitum A del. eum esse Ad sent. 57.: operae pretium A operaepretium C operae precium Ad sent. 58.: laetitia C laeticia Ad sent. 59.: ad A lit. supscr. ins. / spectandam A a. corr. spectanda / regiae inaugurationis A lit. supscr. ins. / pompam A a. corr. pompae Ad sent. 60.: Sirmii C Sirmij Ad sent. 62.: ceperant C caeperant / deditionem A dedicionem Ad sent. 63.: Sigismundi A del. Episcopi / C Quinque Ecclesiensis / opportune AC oportune / condicionibus C conditionibus / dicione C ditione
160
ANNOTATIONES CRITICAE
Ad sent. 65.: caelebs A celebs Ad sent. 66.: praeter quam A praeterquam / frontalia A del. ac qu libet ephippia atque / ceteraque A lit. supscr. ins. C caeteraque Ad sent. 68.: pretium AC precium Ad sent. 69.: Ungarico C Vngariae Ad sent. 72.: dicione C ditione / Iohanne C Ioanne Ad sent. 74.: deinde A a. corr. demum (?) / habito A del. colloquio / condicionibus C conditionibus / post, quam C postquam / pedem referret A lit. supscr. ins., del. reversus esset / condiciones C conditiones / quaerebatur A a. corr. illeg. / Sancto C sancto / viri – elegantissimi A lit. supscr. ins. Ad sent. 75.: auctores C autores Ad sent. 78.: correptus A manus aliena add. in margine Magiarus Ad sent. 79.: Vladislai C add. Regis / faedera C foedera Ad sent. 80.: quatuor A quattuor / condicionibus C conditionibus Ad sent. 82.: quum C cum Ad sent. 83.: ipsa C ea Ad sent. 84.: cum primum A cumprimum Ad sent. 85.: accomodatis A lit. supscr. ins., del. illuc accomodatis / ad C om. Ad sent. 88.: laetitia C laeticia Ad sent. 90.: condicione C conditione / condicioni C conditioni Ad sent. 92.: Castrum Ferreum AC castrum ferreum / Auranae C Aurauae Ad sent. 93.: quum C cum / Vitesium C Vicesium Ad sent. 94.: virtute A del. et fortibus factis / maenia C moenia Ad sent. 95.: praestandam A lit. supscr. ins., del. repraesentandam / eo, quod C eoquod / ceteraque A c teraque / esse A del. iureiurando Ad sent. 96.: Quinisius A del. mutuis / quinque A lit. supscr. ins. Ad sent. 97.: quatuor A quattuor / qui A a. corr. que / Castroferreo C Castro ferreo / absunt A lit. supscr. ins., del. abest / autumno C authumno Ad sent. 98.: exicii C exitii Ad sent. 101.: silvas C syluas / edita A dita C aedita Ad sent. 102.: silvas C syluas / silvarum C syluarum Ad sent. 103.: posuerat A lit. supscr. ins, del. fecerat / Bacaniam A lit. supscr. ins., a. corr. forsan Baconianam / inter A lit. supscr. ins. / et A lit. supscr. ins., del. cum / praesidiarios A a. corr. praesidiarÿs / milites A a. corr. militibus / intestina – gliscere A lit. supscr. ins., del. esse dissidentes Ad sent. 104.: et A del. impedime / Balathone C Balachone / efficit A del. in emissarÿ modum / prorumpens A a. corr. prorumpunt del. ac / Batham C Bacham / spaciis C spatiis Ad sent. 105.: quum C cum / ab Germanis C a Germanis / a – Belgradum A lit. supscr. ins.
161
ANNOTATIONES CRITICAE
Ad sent. 106.: templorum A a. corr. templis / direptione A lit. supscr. ins., del. diripiendis C dirreptione / quemquam C quenquam Ad sent. 107.: permixti AC permisti Ad sent. 108.: retroactis C retro actis / hericii praetentatis A manus aliena subl. et add. in margine praetentis / praetentatis C praetentis / AC permista Ad sent. 109.: tam C Iam / AC immisti / catena AC cathena Ad sent. 112.: quaerendas A querendas Ad sent. 113.: avariciae C avaritiae Ad sent. 114.: faeminarum C foeminarum Ad sent. 115.: patrare A lit. supscr. ins., del. facere Ad sent. 117.: prodiens A lit. supscr. ins. / sacerdotiis A sacerdocÿs Ad sent. 119.: erat A lit. supscr. ins., del. reperiebatur Ad sent. 120.: sedicione C seditione / ocissime AC ocyssime Ad sent. 121.: Sedicioni C Seditioni Ad sent. 125.: sedicioni C seditioni Ad sent. 126.: silvae C Syluae / Bacaniae A lit. supscr. ins., del. Baconid* cuius reliqua pars illeg. Ad sent. 127.: se A ins. posterius / irato A del. severoque Caesare / militiae A miliciae Ad sent. 129.: faedam C foedam / tunc A lit. supscr. ins. / sedicione C seditione Ad sent. 130.: Quinquecclesias C Quinqueecclesias Ad sent. 131.: auri et C auri atque / probitate A del. et Ad sent. 133.: nervos A del. g Ad sent. 135.: sedicione C seditione Ad sent. 136.: comicia C comitia Ad sent. 137.: post C om. animum / condiciones C conditiones add. animum Ad sent. 138.: Quamquam C quanquam / quum C cum / comiciis C comitiis / condicionibus C conditionibus Ad sent. 140.: urbis et A del. unum verbum illeg. Ad sent. 141.: octodecem AC XVIII / in dies A indies Ad sent. 143.: didicisset A a. corr. didicit / decrevit A lit. supscr. ins., del. eo animi decreto, ut / conserere A a. corr. consereret Ad sent. 145.: A utplurimum / hemicyclos A manus aliena subl., add. in margine stapedas C stapedas / frena C fraena Ad sent. 153.: sagittae A sagitae Ad sent. 156.: condicionibus C conditionibus Ad sent. 157.: dicionibus C ditionibus Ad sent. 163.: cepit C caepit / nupcias C nutcias Ad sent. 164.: nequiverit A a. corr. nequivisset Ad sent. 165.: flumina Savum A partim maculis illeg. / Paiazetes C Baiazetes / Nandoralbam C Nandor albam / nupciarum C nuptiarum / eum A eam
162
ANNOTATIONES CRITICAE
Liber secundus Ad sent. 1.: ut plurimum A utplurimum Ad sent. 3.: Danubii A iter. ripam Ad sent. 4.: addebatque animos A lit. supscr. ins, del. necnon / feliciter Ad sent. 5.: ceteri A c teri Ad sent. 7.: adventaret C aduentarent Ad sent. 10.: Quinquecclesiensem C Quinqueecclesiensem Ad sent. 16.: caedibus A cedibus Ad sent. 17.: condicionibus C conditionibus Ad sent. 19.: condiciones C conditiones Ad sent. 20.: condiciones C conditiones / ditandos A lit. supscr. ins., del. ditaturos / citius A cicius / undecem C undecim Ad sent. 21.: deditionem A dedicionem Ad sent. 22.: negocio C negotio / ceperunt C caeperunt Ad sent. 25.: Bathorca C Bathoreae Ad sent. 26.: dicionem C ditionem / saepe A sepe Ad sent. 27.: Taurunum C Taurumnum / expedicione C expeditione / Bathorii C Bathori / maiori C maiorique Ad sent. 29.: sincera C syncera Ad sent. 30.: deditionem A dedicionem Ad sent. 31.: auctoritate C autoritate / laetitia AC laeticia Ad sent. 32.: condicionibus C conditionibus Ad sent. 35.: inicium C initium / quamquam C quanquam / condicioinibus C conditionibus Ad sent. 37.: ante, quam C antequam Ad sent. 38.: faedere C foedere / A Ungari / quum C cum / et – amplius A lit. supscr. ins. primum inter verba millia et doliorum dein mutato consilio inter duo et millia / duo – doliorum C duo millia et eo amplius doliorum / dulcioris A del. et amplius / quamquam C quanquam / polliceretur C pollicetur Ad sent. 40.: ambicione C ambitione / avaricia C avaritia / condicionibus C conditionibus Ad sent. 41.: ac patrem C et ad patrem / ac hostilia – denuncient A lit. supscr. ins., del. indicere debeant / denuncient A a. corr. forsan denunciat Ad sent. 44.: consilio A lit. supscr. ins. / longo – exerciti A lit. supscr. ins., del. experientes / exerciti A exercitj Ad sent. 46.: Polhamius C Polhaimias / Zollerenus C Zolleranus Ad sent. 47.: Transsilvaniae C Transiluaniae / Gracii A a. corr. forsan Graciae C Graeci / Stiriae A del. septem verba, quorum primum forsan urbe quintum forsan ea ultimum autem indignum reliqua in praesens illeg. Ad sent. 48.: condiciones C conditiones / viginti octo C 28. / conclusae C conclusa Ad sent. 49.: quamquam C quanquam Ad sent. 50.: condiciones C conditiones Ad sent. 52.: auctoritate C authoritate / condiciones C conditiones
163
ANNOTATIONES CRITICAE
Ad sent. 54.: quum C cum Ad sent. 55.: condiciones C conditiones / quantumvis A quamtumvis / Georgii C Georgij / condicionibus C conditionibus Ad sent. 56.: Bacocius C Bocacius / condiciones C conditiones / ceperunt C caeperunt / aliquamdiu C aliquandiu / clamore – exclamarunt C lit. inclin. / clamore – propemodum A sublin. / sedicionem C seditionem Ad sent. 57.: ceperunt C caeperunt Ad sent. 58.: quam plurimis AC quamplurimis Ad sent. 61.: quamquam C quanquam Ad sent. 63.: iamdiu C iam diu / auxiliariis C auxiliarijs / operae pretii A operaeprecÿ C operaeprecii / segnitie A segnicie / laborare A a. corr. forsan laborere Ad sent. 65.: praebet A a. corr. praebere Ad sent. 69.: Hernatum C Heruatum Ad sent. 70.: octodecem AC XVIII Ad sent. 72.: quum C cum / quamquam C quanquam Ad sent. 73.: bello C belli Ad sent. 75.: inicium C initium Ad sent. 76.: iam A del. pugnam / quum C cum / opportune AC oportune Ad sent. 80.: reliquerat A iter. reli Ad sent. 81.: tertio A tercio Ad sent. 82.: et A lit. supscr. ins. Ad sent. 83.: copia A lit. supscr. ins., del. numerus Ad sent. 84.: deditionem A dedicionem Ad sent. 85.: tertio A tercio Ad sent. 86.: laetitiamque C laeticiamque Ad sent. 87.: amicitiam / A amiciciam Ad sent. 92.: iamdiu C iam diu / caenobium C coenobium / hospicio C hospitio Ad sent. 96.: lachrimis C lachrymis / nupcias C nuptias Ad sent. 95.: et A lect. inc. C ut Ad sent. 97.: amicitia A amicicia Ad sent. 100.: haud – post A lit. supscr. ins., del. brevi / Bohemicis A a. corr. Bohemicii Ad sent. 105.: in A lit. supscr. ins., del. de Ad sent. 107.: amicitiam A amiciciam / C foedus Ad sent. 108.: inicia C initia Ad sent. 109.: quamquam C quanquam Ad sent. 110.: nupcias C nuptias Ad sent. 111.: pontificem A del. veluti communem omnium patrem Ad sent. 114.: seculis C saeculis Ad sent. 116.: ceperunt C caeperunt Ad sent. 117.: herciscundorum A lit. supscr. ins., del. regendorum / condicione C conditione
164
ANNOTATIONES CRITICAE
Ad sent. 119.: Vespucius C Vesputius Ad sent. 121.: mari A marj Ad sent. 122.: sollertissimi AC solertissimi Ad sent. 125.: Quamquam C Quanquam / instituti A a. corr. instituto / nostri A nostrj / fabulosis A lit. supscr. ins. Ad sent. 126.: Czoborius C Croborius Ad sent. 127.: cuinam C cui nam Ad sent. 128.: Polonis A a. corr. Polono / expedicionem C expeditionem Ad sent. 129.: quamquam C quanquam / utpote C ut pote Ad sent. 130.: Nandoralbam C Nandor albam / necnon C nec non Ad sent. 132.: cepisse C caepisse Ad sent. 133.: imprimisque C in primisque / exhaeredasset C exhaereditasset Ad sent. 136.: Elisabeta C Elizabeta / opportune AC oportune Ad sent. 137.: qui A quj / avariciae C avaritiae / condicio C conditio / flagiciosissimorum C flagitiosissimorum / concederet A a. corr. illeg. C concedat Ad sent. 139.: pretio AC precio Ad sent. 140.: sediciosissimae C seditiosissimae / lachrimis C lachrymis Ad sent. 142.: opportune AC oportune / Thraces A del. illeg. circiter quatuor verba, quorum paenultimum forsan modo Ad sent. 146.: deditionem AC dedicionem Ad sent. 147.: penas C poenas Ad sent. 148.: penam C poenam Ad sent. 149.: condicionis C conditionis / paenis C poenis Ad sent. 150.: Sextilibus A a. corr. Quintilibus Ad sent. 153.: militiae A miliciae Ad sent. 154.: deditione A dedicione / Mustapham C Mustavam / segnitiei AC segniciei / quamquam C quanquam / aureumque – gladium C om. Ad sent. 155.: leges A del. animum / sera ac lenta C lenta ac sera Ad sent. 156.: prius, quam C priusquam / pretium AC precium / inicia C initia Ad sent. 157.: condiciones C conditiones / regnum C regno / eique C vique / Dalmatiae C Dalmaciae Ad sent. 158.: cognitioni A cognicioni Ad sent. 161.: ducturus erat A lit. supscr. ins., del. accepisset / nupciae C nuptiae Ad sent. 162.: dicioni C ditioni Ad sent. 163.: dicione C ditione Ad sent. 165.: Dalmatiam C Dalmaciam / amirantem C almirantem Ad sent. 166.: quamquam C quanquam / flumen C fluvium / iniciis C initiis / hostium A del. barbarorum Ad sent. 167.: aggrederentur A del. rel / ipse C ille / Briniae A lit. supscr. ins., del. Breniae
165
ANNOTATIONES CRITICAE
Ad sent. 168.: quum C cum / incautius C incaut us Ad sent. 169.: deditionis AC dedicionis Ad sent. 170.: Briniae A lit. supscr. ins., del. Breniae / condicione C conditione / Briniae A lit. supscr. ins., del. Breniae Ad sent. 171.: suggillari C sugillari / insimulatus A insinulatus Ad sent. 172.: Lublaniam A manus aliena subl., lit. supscr. ins. Labacum C Labarum Ad sent. 173.: peditum Germanorum C Germanorum peditum Ad sent. 174.: circumdatas A circumdatos / quum C cum / didicit A a. corr. illeg. Ad sent. 177.: arbitrarentur A arbitrentur ins. lit. supscr., del. putarent Ad sent. 179.: utpote C vt pote Ad sent. 188.: Blatcovitius C Blatcovicius Ad sent. 190.: capulotenus C capulo tenus Ad sent. 191.: attulere C adtulere Ad sent. 192.: Iohannem C Ioannem / Vlatcovitium C Vlatcovicium / quinque millia C 5000 / septuaginta septem C 77 Ad sent. 193.: quam plurimis A quamplurimis Ad sent. 196.: reipublicae A lit. supscr. ins., del. Senatus / condicionibus C conditionibus / senatus A del. hortabantur / amicitia A amicicia Ad sent. 201.: Iisdem A Ijsdem / legatos A del. demisse / seculis C culis / amicitia A amicicia Ad sent. 202.: praesidiariorum A presidiariorum Ad sent. 203.: Mihalbegorum C Michalbegorum / militiaeque A miliciaeque / necopinato C nec opinato Ad sent. 204.: laetitiam C laeticiam / feliciter A a. corr. felici del. ausu Ad sent. 205.: ceterisque C caeterisque ! expleti A expletj Ad sent. 206.: extorqueret A del. ac / eos A lit. supscr. ins., del. nostros Ad sent. 207.: cum C quum / Turcis A lit. supscr. ins. Ad sent. 208.: in A lit. supscr. ins., del. de / convictos A a. corr. convictis Ad sent. 209.: multisque A del. accep
166
ANNOTATIONES CRITICAE
Liber tertius Ad sent. 1.: Andrea A a. corr. Andre C Andreae Ad sent. 2.: Sirmii C Syrmii / Stephanus A lit. supscr. ins. Ad sent. 3.: neglectae A del. prorsus / inicio C initio Ad sent. 4.: sentirentur A a. corr. sentiantur C sentiantur Ad sent. 5.: gerendae A del. forsan ac / attritis – opibus A lit. supscr. ins., del. verba duo, quorum primum forsan pr cipiti alterum illeg. Ad sent. 6.: comite A lit. supscr. ins. Ad sent. 7.: cepit C caepit / procul dubio AC proculdubio / laederentur A del. verbum unum illeg. / tamen A del. se / proceribus A del. qui / pollicitus A del. est et Ad sent. 8.: cepissent C caepissent / eam A del. tribuere Ad sent. 9.: militiaeque A miliciaeque / fide C fidelitate Ad sent. 11.: avariciae C avaritiae / caedibus A cedibus Ad sent. 12.: torpere C torpore / futurum A lit. supscr. ins. / ceperit C caeperit Ad sent. 13.: A dito C aedito / quamquam C quanquam / C senerissime / deditione A dedicione Ad sent. 15.: Levociam C Lenociam / Syrmio C Sirmio / et – dubitabat A add. in marg. / meminisset A a. corr. meminerat / conviciis A del. et / vituperanter A inter uperanter (?) Ad sent. 16.: reliquosque A lit. supscr. ins. / fratres C om. / amanter invitat A lit. supscr. ins. Ad sent. 17.: Brandenburgensi C Brandeburgensi / filio A lit. supscr. ins., del. viro Ad sent. 18.: sibi ipsis AC sibiipsis / A su=sceptis Ad sent. 19.: fratri A fratrj / Moldavia A del. sitas / sitas A lit. supscr. ins. / sibique retinere A lit. supscr. ins. / de industria A deindustria / praecipue A precipue Ad sent. 21.: ceteroque C caeteroque Ad sent. 22.: lachrimae C lachrymae Ad sent. 23.: Transsilvaniam C Transiluaniam / tranquillitati A tranquilitati Ad sent. 24.: Transsilvanis C Transyluanis Ad sent. 25.: Transsilvaniae C Transiluaniae / rebus A del. rebus / iam pridem A iampridem Ad sent. 27.: quamquam C quanquam / quatuordecem A quattuordecem Ad sent. 28.: quindecem AC XV / pretium AC precium Ad sent. 31.: viginti quinque A vigintiquinque Ad sent. 32.: iamdiu C iam diu Ad sent. 33.: Sirmii C Syrmii / Bacocio C Bocacio / Quinquecclesiensi C Quinqueeclesiensi Ad sent. 34.: Levociam A a. corr. forsan Leëociam / dubitaret C dubitarat Ad sent. 40.: queis C quibus / a. Andreas A del. ac Ad sent. 41.: Transsilvaniae C Transiluani / Uilacum C Villacum
167
ANNOTATIONES CRITICAE
Ad sent. 43.: Uilacum C Villacum / firmaret A a. corr. firmavit Ad sent. 44.: filiolo A del. et / qui – et A add. versui in marg. inter. / Nemetuivarium C Nemetuiuarinum Ad sent. 45.: Uilaci C Villaci Ad sent. 47.: sclopetarii A sclopettarÿ C Sclopettarii / sagittarii A sagitarÿ / submotis A del. defensoribus neminem in summo vallo consistere paterentur / avariciaeque C avaritiaeque / militum A del. circiter quatuor verba, quorum primum forsan ac tertia subsecuta Ad sent. 48.: quicumque C quicunque / tricesimum AC XXX Ad sent. 49.: Morgebordeno C Morgebordino / negocii C negotii Ad sent. 50.: cepit C caepit Ad sent. 51.: deditione A dedicione / ceperunt C caeperunt / condicione C conditione Ad sent. 54.: federe C faedere Ad sent. 55.: quamprimum C quam primum / citeque A lect. inc. C citoque Ad sent. 56.: obtineret C add. reum / a. citari A del. regem mox lit. supscr. ins. verbum unum, forsan regium dein del. Ad sent. 57.: quum C cum / adferant A lit. supscr. ins., a. corr. primam forsan pertinerent mox del. et lit. supscr. ins. forsan adferrent Ad sent. 59.: eo usque A eousque Ad sent. 63.: simul in locis C in locis simul / quamquam C quanquam / multo A a. corr. forsan multis Ad sent. 65.: quamquam C quanquam / condicione C conditione Ad sent. 66.: redacto A re=dacto Ad sent. 67.: expedicione C expeditione Ad sent. 69.: pretiosissimarum C preciosissimarum / caelata A celata Ad sent. 70.: Sirmiique C Syrmiique / fixissent A a. corr. forsan fec Ad sent. 73.: dicione C ditione / fratris A lit. supscr. ins., mox del. Vladislai C add. Vladislai Ad sent. 75.: expedicione C expeditione Ad sent. 77.: pretio AC precio Ad sent. 78.: fato / A facto (?) / ut A om. / cum A lit. supscr. ins., del. ut quum / sex A VI Ad sent. 79.: penuria A a. corr. penuriam Ad sent. 82.: praesentia A presentia / condicionem C conditionem Ad sent. 83.: condicio C conditio Ad sent. 84.: nupcias C nuptias / Dombaio A Dombaïo Ad sent. 85.: expeditissimis A a. corr. expeditissimos / silvas C sylvas Ad sent. 88.: quindecim AC XV Ad sent. 89.: sulphureum A sulphur=eum / Quinquecclesiis C Quinqueecclesiis Ad sent. 90.: quatuor A quattuor
168
ANNOTATIONES CRITICAE
Ad sent. 91.: tympanis A timpanis Ad sent. 93.: deditionis A dedicionis / condiciones C conditiones / veluti repente C repente veluti Ad sent. 95.: opportunis AC oportunis Ad sent. 97.: quamquam C quanquam / deditionem AC dedicionem Ad sent. 98.: Quinquecclesias C Quinqueecclesias Ad sent. 99.: condiciones C conditiones Ad sent. 100.: in dies A indies Ad sent. 102.: Quinquecclesiarum C Quinqueecclesiarum / quamquam C quanquam Ad sent. 104.: Quinquecclesias C Quinqueecclesias / prodiciones C proditiones Ad sent. 106.: paenitentia C poenitentia / condicionis C conditionis Ad sent. 108.: inicio C initio Ad sent. 109.: appellatum A del. Laurentinum Ad sent. 110.: Bartolomaeum C Bartholomaeum Ad sent. 111.: quamquam C quanquam Ad sent. 114.: condicione C conditione Ad sent. 115.: regni A del. fre / Quinquecclesiensi C Quinqueecclesiensi / ceteris C caeteris / incepto C incaepto Ad sent. 116.: reluctantis C reluctantibus / Besprimiensi C Besprimiense Ad sent. 118.: prodicionis C proditionis Ad sent. 119.: convicerunt C convicerant Ad sent. 120.: Quinquecclesiis C Quinqueecclesiis / de nocte A ins. lit. supscr., mox del. forsan culio mox del. equi (id est dimidiam partem equileo) et ins. lit. supscr. cu / equidem C quidem / A paena / innocentum hominum C hominum innocentum / fidedignis C fide dignis Ad sent. 121.: maesto C moesto Ad sent. 122.: Quinquecclesiis C Quinqueecclesiis / condiciones C conditiones Ad sent. 126.: iam pestilentia C pestilentia iam / inicio C initio Ad sent. 128.: Agriensi C Agriense / conditionibus C conditionibus / quod si C quodsi / eiuscemodi C eiusmodi Ad sent. 129.: coniungendas C iungendas Ad sent. 130.: sollicitudo AC solicitudo / qua C quae Ad sent. 131.: Bacocio C Boccacio Ad sent. 132.: condicionibus C conditionibus / desidiose A desidiosae Ad sent. 135.: ambiciosissima C ambitiosissima Ad sent. 136.: se A lit. supscr. ins. Ad sent. 137.: opem lit. supscr. A ins. Ad sent. 138.: respondere A a. corr. illeg. / deliberaturos A ins. lit. supscr. / perque A a. corr. per / eum A ins. lit. supscr.
169
ANNOTATIONES CRITICAE
Ad sent. 139.: condicionem C conditionem / quaerendam A querendam Ad sent. 140.: titulo A exeunte pagina 74v relinquat Ad sent. 141.: sexaginta AC LX Ad sent. 142.: comiciorum C comitiorum Ad sent. 144.: lachrimantem C lachrymantem / delusamque C illusamque Ad sent. 147.: pontifex A del. quatuor aut quinque verba illeg. / nupcias C nuptias Ad sent. 150.: Transsalpinae C Transalpinae Ad sent. 152.: Scepusii C Saepusii / Adviga A subl. in versu, in marg. corr. Hedvige C Haduige Ad sent. 153.: arce A iter. ineunte pagina 77r Ad sent. 154.: appetente A subl. / secularem C saecularem Ad sent. 155.: negocio C negotio
170
ANNOTATIONES CRITICAE
Supplementum Dedicatio Ad sent. 1.: Matthiae A ins. lit. supscr., del. Rudolpho Ad sent. 2.: Matthia A ins. lit. supscr., del. Rudolphe Ad sent. 6.: primi A ins. lit. suspcr. / auspiciis praecipuis A ins. lit. suspcr. / sedecem A XVI Post textum A del. Vinicae. VI. Calend. Februar. Anno Christi servatoris M DC VIII / VIII iterum del. superque ins. X
171
ANNOTATIONES CRITICAE
Marginalia Liber primus Ad sent. 10.: comes A del. a p / ab C abs Ad sent. 14.: arci A a. corr. arcis Ad sent. 17.: Ungarorum C Hungarorum Ad sent. 35.: Ungari C Hungari Ad sent. 41.: Ungaris C Hungaris Ad sent. 54.: magno A a. corr. maior Ad sent. 60.: Sirmÿ C Sirmy / Magerus C Magiarus Ad sent. 72.: Frangepanus A Frangepanum Ad sent. 77.: quadringetni AC 400 Ad sent. 78.: A om. Ad sent. 79.: solicitat C sollicitat Ad sent. 89.: irrupit A (m2?) add. Sopronium (m3) del., mox f. 14r iterat Ad sent. 90.: a. Sopronium A (m3) del. Sabariam (m2?) additam, mox infer. iterat Ad sent. 99.: Caesareani C Caesariani / Castri Ferrei A castri ferrej Ad sent. 134.: Ungaria C Hungaria Ad sent. 145.: A forsan (m1) add. mox del. Tartari. Ad sent. 147.: A (m2) add. Vladislaus castra sua fraternis confert, seque ad praelium accingit. (m3) del., mox super. iterat Ad sent. 152.: Tartaro A tartaro
172
ANNOTATIONES CRITICAE
Liber secundus Ad sent. 21.: Mox A del. forsan illam Ad sent. 23.: infra corripitur A del. ab aliquo (m1) Sed anno 1601 dux Mercurius Albam nobis recepit et sequenti anno 1602 * * recuperavit. (Posterius verborum illegibilium forsan Hussaim) Ad sent. 31.: A del. ab aliquo (m1) Petrus Colocensis archiepiscopus cognomine Cusanus. Ad sent. 41.: A – missi C om. Ad sent. 43.: stabilienda C stabili ineunda Ad sent. 52.: A (m2) add. Transactionis conditiones (m3) del., mox super. iterat Ad sent. 72.: et A ob Ad sent. 81.: consuluit C consulit Ad sent. 85.: A (m2) add. Eperiessi obsessus arbitrio victoris se submittit. (m3) del, mox super. iterat. Ad sent. 95.: Ladislaum C Vladislaum Ad sent. 108.: bellum Turcicum A Bellum turcicum Ad sent. 111.: A (m2) add. Ursinus Uilaci obit. (m3) del., mox infer. iterat Ad sent. 114.: A (m1) add. 1492 Novi orbis inventio mox deletur ab aliquo / A (m2) add. Ferdinandi regis Neapolitani mors. (m3) del., mox super. iterat Ad sent. 118.: A (m2) add. Americus Vesputius Americam patefacit. (m3) del., mox infer. iterat Ad sent. 126.: Czoborius C Ezobonus / Turcica A turcica Ad sent. 128.: A (m2) add. Baiazedis bellicus apparatus. (m3) del., mox super. iterat Ad sent. 132.: C add. Ad sent. 150.: Friderici A add. seu del. duas literas illeg. / Augusti 1493 C om. Ad sent. 155.: leges A iterat animum / Dalmatia A a. corr. forsan Dalmatii Ad sent. 158.: A (m2) add. Simultates inter Frangepanos comites Bernardum et Joannem. (m3) del., mox infer. iterat Ad sent. 159.: Frangepanos A frangepanos Ad sent. 163.: Illyrici A Illyrico Ad sent. 164.: Derencenius A Derencenus Ad sent. 182.: Derencenius A Derencenus / Frangepani A frangepani / 1493 A sublin. Ad sent. 195.: Illyrico A Illyricae Ad sent. 203.: preda C praeda Ad sent. 206.: Turcis A turcis / statuunt C statuerant
173
ANNOTATIONES CRITICAE
Liber tertius Ad sent. 25.: A (m2) add. Transsylvaniam nonnihil motam pacat. (m3) del., mox super. iterat Ad sent. 27.: A (m2) add. Temesvarum et Varadinum Petri adit. (m3) del., mox super. iterat Ad sent. 28.: Bulgariam A Ungariam Ad sent. 38.: 1494 A sublin. Ad sent. 47.: A (m2) add. Deditione civium capitur (m3) del., mox super. iterat Ad sent. 61.: nequiquam A a. corr. nequaquam C nequicquam Ad sent. 74.: A (m2) add. Maximilianus caesar et Sigismundi regis deprecatione in gratiam redit (m3) del., mox super. iterat Ad sent. 76.: 1495 A sublin. / Capos Uivariam C Caposuivariam Ad sent. 78.: Nemet Uivarium A nemet Uivarium C Nemetviuarium Ad sent. 103.: importandae A del. forsan accon Ad sent. 105.: A (m2) add. Oratio eius veniae impetrandae accomodata. (m3) del., mox super. iterat Ad sent. 115.: Quia – putatur A linea ab aliquo ducta iungitur annotationi praecedenti Ad sent. 116.: exerceri C add. rex Ad sent. 119.: secatur C dissecatur Ad sent. 123.: causa C caussa Ad sent. 125.: Budae A ins. lit. supscr. / Vertesiam A vertesiam Ad sent. 126.: agit et C om. et / A (m2) add. Budae etiam comitia indicit. (m3) del., super. iterat Ad sent. 149.: Tatarorum C Tartarorum Ad sent. 150.: Ungariae C Hungariae / Ungarorum C Hungarorum Ad sent. 152.: a. Stephanus A add. forsan Ioan: / Palatinus C add. Ad sent. 156.: A (m2) add. Eiusdem horribilis interitus ex phtiriasj. (m3) del., infer. iterat
174
ÖSSZEGZÉS Az értekezés a magyarországi történetírás kiemelked alakjának, Isthvánffy Miklósnak (1538–1615) a magyar történetével foglalkozik. A kronologikusan Bonfini decasaihoz illeszked Historiarum de rebus Hungaricis libri XXXVIII kora újkor történetünk vizsgálatánál a XIX. századig iránymutató volt, forrásként máig els rend jelent ség . A témaválasztást az is indokolja, hogy e m nek sincs kritikai kiadása. E hiány is az oka annak, hogy sem a Historiae forrásainak feltárása nem született meg, sem modern és teljes magyar fordítása nincs. Mindezek megnehezítik XVI. századi történelmünk (közel) egykorú megítélésének elemzését is, valamint annak vizsgálatát, miként hatott Isthvánffy és m ve az utókorra. A Historiae megfelel kritikai kiadása tehát a hazai historiográfiának is els rend érdeke. Az értekezés, amint alcíme mutatja, a Historiae kritikai kiadása el készületének tekinthet . Bevezet részében áttekintem a m keletkezéstörténetével kapcsolatos kérdéseket. Ezek közül állást foglalok az alkotói szándékkal és a megírás idejével kapcsolatban. Bizonyítom, hogy Isthvánffy 93–98 között foglalkozott történeti feljegyzésekkel, valamint megmutatom, hogy a szöveg a köztudottal ellentétben nem 1606, hanem 1607 eseményeinek felidézésével zárul, s ez egyben megfelel a szerz eredeti szándékának is. Új (de nem kizárólagos) választ adok arra a kérdésre, mi indokolta a négy epitomé megírását s mikor keletkeztek azok. Ezt követ en bemutatom a Historiae csonka (az I–XX. könyvet tartalmazó) kéziratát (A), továbbá egy kolligátum (Apparatus historicus) valamint egy másolati könyv (Codex diplomaticus) szövegei segítségével bizonyítom e fennmaradt kézirat autográf voltát. A kézirat scriptora személyének azonosítása után meghatározom az átírás alapelveit különös tekintettel arra a jellegzetességre, hogy Isthvánffy írásmódja bizonyos esetekben kizárólagos. Az értekezés mintaként tartalmazza a Historiae I–III. könyvének az átírását és a szöveghez tartozó szövegkritikai jegyzeteket is. Ebbe az apparátusba felvettem a m els , legjobb és a többi jelenleg ismertnek is alapjául szolgáló, Kölnben 1622-ben
175
megjelent kiadása (C) azon kevés (a nyomtatás ugyanis a kézirat szövegét használta) helyét is, amelyik az A-tól jellegzetesen eltér. Supplementumként olvashatók a marginalia valamint az eddig nyomtatásban még soha meg nem jelent, a szerz által eredeteileg II. Rudolfnak írt ajánlás. A mintát névmutató egészíti ki.
176
ZUSAMMENFASSUNG Die Dissertation befasst sich mit dem historischen Werk des berühmten ungarischen Staatsmanns und Historiographen Nicolaus Isthvanffy (1538–1615). Sein, in chronologischer Beziehung die von Antonio Bonfini geschriebenen Dekaden weiterführendes Opus, Historiarum de rebus Hungaricis libri XXXVIII war richtunggebend für die Forschung unserer frühneuzeitlichen Geschichte bis zum neunzehnten Jahrhundert. Als Quelle sind Historiae auch Heute von grosser Bedeutung. Das Thema hat eine weitere Aktualität: es gibt keine kritische Ausgabe für dieses Werk. Und es fehlt nicht nur die Editio maior, es fehlen weiterhin eine umfassende ungarische Übersetzung und die Untersuchungen über die von dem Autor benützten Quellen. Diese Mängel haben die Analyse der Beurteilung des Textes und seines Nachlebens nicht erleichtert. Es ist also ein besonderes Interesse der ungarischen Historiographie eine passende kritische Ausgabe fertig zu machen. Diese Dissertation, wie der Untertitel es zeigt, ist die Vorbereitung der kritische Ausgabe für Historiae. In dem einführenden Teil der Dissertation gebe ich einen Überblick der das Enstehen des Opus betreffenden Probleme. Ich nehme in den Fragen, was der Autor mit der Schreibung für Ziel gehabt hat und wann er das Opus zusammengestellt hat, Stellung. Ich hoffe es beweisen zu können, dass Isthvanffy schon in der Peeriode zwischen 1593–98 sich mit historischen Aufzeichnungen befasst hat und dass der Text nicht mit den Ereignisse des Jahres 1606 (wie es in der Fachliteratur zu lesen ist), sondern mit denen von 1607 sich beendet, und das entspricht der ursprünglichen Absicht des Autors. Ich habe eine neue, naturlich nicht ausschliessliche Antwort auf die Frage, welche Motive der Autor die vier Epitomen zu schreiben gehabt haben kann und wann die zusammengestellt worden sind. Danach stelle ich die die I–XX. Bücher enthaltende Handschrift (A) vor und mit Hilfe der Texte eines Kolligatums (Apparatus historicus) und eines verschiedenen Urkundekopien enthaltenden Buchs (Codex diplomaticus) demonstriere ich, dass diese Handschrift das Autograph ist. Nach dieser Identifizierung lege ich die Prinzipen
177
der Transkription fest. Weiterhin möchte ich noch eine Ungewönlichkeit hervorheben, nämlich dass der Autor in bestimmten Fällen ausschliessende Schreibweise hat. Als Paradeigma enthalt die Dissertation die Transkription der I–III. Bücher und die dazu gehörigen textkritischen Anmerkungen. Sind solche Textvarianten in der ersten und besten, d. h. in Köln 1622 gerdruckten Ausgabe (C), die von dem entsprechenden Teil der Handschrift charakteristisch abweichen, sind sie in diesem Apparat zu finden. Als Supplement kann Man die Marginalien und die vom Autor für Kaiser Rudolf den Zweiten geschriebene und im Druck nie erschienene Dedikation lesen. Das Munster ist durch ein Namensregister ergränzt.
178
