2015. szeptember
XVIII. ÉVFOLYAM 3. szám
a Mi lapunk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasai Országos Szövetségének kiadványa
Együttműködés, gyors alkalmazkodás
Eseménydús fél évet zárt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasai Országos Szövetségének elnöksége, amit a nyári szünet előtti utolsó találkozó koronázott meg. A szövetség elnöke, Czikora András ny. vezérőrnagy meghívására vendégül láthattuk a NAV bűnügyi elnökhelyettesét, dr. Sors Lászlót, aki átfogó előadásban mutatta be a költségvetéssel kapcsolatos pénzügyi nyomozás történelmi előzményeit és aktuális helyzetét. Sok tapasztalattal rendelkező vezető lévén vallja, hogy csak az együttműködés hozhat eredményeket. A jelenlegi szervezeti felállásban tehát az adó-, a vám- és a bűnügyi terület olajozott, egymást azonnali információkkal ellátó, összehangolt akciói vethetők be eredményesen a költségvetési csalások elkövetői ellen. Ezt a küzdelmet erősítik a Btk. új jogszabályai és a rendelkezésre álló, megváltozott hatáskörök.
Újjáéledt bizottság Míg a szociális és kegyeleti ügyeket a nyugdíjas szövetség bevonásával korábban a VPOP által felállított bizottság gondozta, a NAV megalakulása után ezt a területet áthelyezték a mi hatáskörünkbe. A közgyűlés által megszavazott Szociális és Kegyeleti Bizottság 2015. június 5-én ült össze először, és hivatalosan is megalakult. Bizottságunk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasainak Országos Szövetsége keretein belül 2015-től a szociális és kegyeleti ügyek beérkezett kérelmeit igyekszik gyorsan és hatékonyan elbírálni.
Vannak régiók, ahol már képesek megvalósítani ezt az elvárt együttműködést, s ott kimagaslóan jók az eredmények. Mindennek alapja azonban a felkészült humánerőforrás, a jól képzett szakemberek sokasága, amely képes gyorsan alkalmazkodni az innovációhoz a folyamatosan megjelenő új elkövetési módszerek semlegesítése érdekében. Az eredményességet szolgálja a régiós, sőt, az országos keret tágítása, szükséges kilépni a nemzetközi színtérre, s kapcsolatokat építeni, együttműködni a külföldi hatóságokkal. Míg az összevonás előtt a vám- és pénzügyőrségnek egyik igen fontos feladata volt a kábítószerrel kapcsolatos ügyek nyomozása, mint a rendkívül érdekes előadásból megtudtuk, ez manapság már a rendőrség hatáskörébe tartozik. Pénzügyőreink legfeljebb lefülelhetik a drogcsempészeket, a határok nyitottsága miatt leginkább a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren érvényesítve ez irányú szakmai felkészültségüket. Másik fontos eseménye volt ennek a nem szokványos elnökségi találkozónak a Kőszegen megtartott 2. Országos Borverseny ünnepélyes eredményhirdetése. Előző lapszámunkban részletesen beszámoltunk Rózsa Róbertnek, a nyugat-dunántúli NAV-nyugdíjasok régiófelelősének sikeres szervezéséről. Most serlegek és oklevelek leltek gazdára nyugdíjas borászaink körében, Czikora András elnök gratulációja mellett – senki nem távozott üres kézzel. Ők azok, akik szívesen részt vettek ebben a játékban. Ismét elhangzott az óhaj: jövőre jelentkezzenek még többen e nemes vetélkedőre! Újabb kihívásként esetleg az egri borvidék lesz a házigazdája a következő bormustrának. Még az is megtörténhet, hogy az eredményhirdetésen fiatal, borászkodó kollégáink közül is megjelennek majd néhányan, hiszen ez a verseny nem korhatáros, és az elnökség szeretné bevonni őket is ebbe körbe. B. Gados Júlia
Mivel a források akkorra már rendelkezésre álltak, az újonnan megalakult szociális és kegyeleti bizottság elbírálta az aktuális kérelmeket. Hozzánk 17 kérelem érkezett, ebből 3 db szociális, 13 db kegyeleti, sajnos 1 db kérelmet el kellett utasítanunk. Az egyesülés előtt sok évvel korábban alapított Vám- és Pénzügyőrség Kuratóriumával összhangban és segítve egymást szeretnénk együttműködni. Zsigmond-Hollósy Erzsébet a bizottság vezetője
Generációváltás Egyik gyakran visszatérő témája az elnökségi értekezleteknek az idő múlásával szükségszerűvé váló fiatalítás, a stafétabot átadásának kérdése, amely más és más módon történő, fájó, de egyben reménykeltő mozzanata a közösségi életnek. Lássuk, hogyan történt ez a veszprémi pénzügyőr nyugdíjasok klubjában? Most szerepel először a közelmúltban megválasztott Gombás Lívia klubvezetői minőségében. Mindenki sajnálatára az alapító klubvezető, Horváth Károly, a „Főnök”, ahogy utódja emlegeti, nem tudott megjelenni ezen a napon, pedig az ő bora is versenybe szállt a hagyományos megmérettetésen. (Remélhetőleg jövőre már az országos borversenyen is részt vesznek majd a Balaton-felvidékiek.) Az újsütetű klubvezető lámpalázát legyűrve felolvassa rövidre szabott szűzbeszédét, amelyből kiderül, mozgalmas jövő vár a tagokra. Már volt egy kis kiruccanásuk, csónakázás a tapolcai tavas barlangban, ami nagy élményt jelentett mindenki számára.
Szabolcsban is klub alakult 2015. március 6-án alakultunk, és ma már 28 fős tagsággal működünk. Várhatóan még többen leszünk, ha nyugdíjastársaink – akik eddig távolról szemlélték összejöveteleinket – rájönnek, milyen jó is kicsit találkozni, beszélgetni múltról, jelenről és magunkról. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az Adó Igazgatóságnak van egy olyan revizori szállása, ahol kert is van, főzésre, szalonnasütésre alkalmas hellyel. Itt már két találkozót is tartottunk. Az egyik alkalommal szalonnát sütöttünk, míg másodszor gulyást főztünk nagy kondérral. A vidám beszélgetések, ugratások és a régi emlékek idézése mellett előkerültek a családi fényképek, különösen az unokák képei. Többen hoztak saját készítésű almás süteményt, szilvalekváros buktát. A saját főzetésű házi pálinka kóstolgatása sem maradt el. Felvettük a kapcsolatot a vámos klub vezetőjével is. Elhatároztuk, hogy amint lehetőségünk nyílik rá, lehetőleg közösen, ősszel szervezünk egy kirándulást – busszal – a Szalajka völgyébe, a Szépasszony-völgybe Egerszalók sódombjának és strandjának meglátogatásával. Tartjuk a kapcsolatot az igazgatósággal, és részt vettünk a szakszervezeti napon is, ahol az unokák nagyon élvezték a kalandpark játékait. Mindenki megfogalmazta: jó egy kicsit együtt lenni, kiszakadni a mindennapok nyugdíjas feladataiból, és csak magunkkal törődni. (Mert a nyugdíjas soha nem ér rá.) Fazekas Jánosné klubvezető
2
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasainak Országos Szövetsége megrendülten tudatja, hogy dr. Garamvölgyi Károly nyugállományú pénzügyőr altábornagy, volt országos parancsnok (1980–1988), a Vám- és Pénzügyőrség Nyugdíjasai Országos Szövetségének volt elnöke (2001–2007) 2015. augusztus 15-én, életének 89. évében elhalálozott. A NAV a saját halottjának tekinti. (Mire ez az írás megjelenik, bizonyára jó szívvel gondolnak vissza az ezt követő közös programokra is.) Mivel Lívia harminckilenc évet töltött – a pár hónapos kezdeti „tévúttól” eltekintve tehát a teljes aktív életét – a veszprémi pénzügyőrök között mint polgári alkalmazott/köztisztviselő, mindenkit ismer, időset, fiatalt egyaránt. Ahogy érkeznek a hivatalokból a vendégek az éppen húsz esztendeje otthont adó balatonfüredi pihenőházba, a sűrűn felhangzó „Csókolom, Lívia néni!” köszöntésre „Szervusztok!” válasz érkezik a szeretetteljes puszi mellé. A vezetőkkel s az aktív állománnyal való hagyományosan jó kapcsolat tehát továbbra is biztos támasznak számít a jelek szerint. Tervei között szerepel a klub létszámának bővítése, lehetőleg a megye pénzügyőr szolgálati járadékosait is bevonva. Jó döntést hozott a nyolcvanas éveit taposó Horváth Károly, amikor szorult helyzetében, mivel senki nem akarta átvenni tőle a klub vezetését, Líviát környékezte meg, ugyan, jelöltesse magát. Valójában ő sem kapkodott a megbízatás után, de mivel a Főnök, akitől nagyon sok emberi segítséget kapott hajdanában, most felkérte erre, hálából elvállalta. Meg hát, féltette a széthullástól a klubot, ezt a kis közösséget, amelynek maga is tagja. A tagság természetesen megválasztotta, örültek, hogy valaki elvállalja ezt a posztot. És felajánlották támogatásukat, amelynek ezer jelét adják most is. Nagy Attila pl. kisegíti a borbírák bemutatásával (bár ez formalitás, hiszen Hudák Zoltán és Koczor Kálmán borászok a kezdetektől állandó résztvevői a majálisnak), Lujzi, a klub sajtósa csini kötényében segít a tálalásban, a négytagú alkalmi asszonykórus saját szövegű dalokat ad elő, és hagyományos házi süteményeikkel járulnak hozzá a klubnap sikeréhez, míg kint ázik-fázik kitűnő szakácsuk, Kanczler László az esernyő védelmét élvező rézbogrács mellett. És persze továbbra is számíthat az üdülő kedves munkatársainak támogatására, akik szép lassan araszolnak a pillanat felé, amikor tiszteletbeli helyett állandó, rendes tagjai lehetnek majd a klubnak. Idén a borverseny díjazottai egyébként Nagy Attila és Szalai Roland, míg a pogácsasütésben Csabi Jánosné, Németh Mihályné és Kőszegi Istvánné kapta az első három helyezést. Bár a közszereplést (amitől mindig is irtózott, érdekes módon most mégis ezt osztotta ki neki a sors) még szoknia kell az új klubvezetőnek, elnézve Lívia talpraesettségét, s hallgatva jó beszélőkéjét, nem lehet ok aggodalomra a Veszprémi Pénzügyőr Nyugdíjas Klub jövőjét illetően. Bogschützné G.J.
RÉGI
IDŐK SZOLGÁLATA
Szűzdohány és dohányzsinór Interjú Maszlag István nyugalmazott pénzügyőr őrnaggyal Jánoshalmán – Pista bátyám! Mesélnél még arról, hogy abban az időben, az ötvenes-hatvanas években, pontosan mi is volt a fő feladatuk a pénzügyőröknek? A borkészletfelvételt már részletezted, kíváncsian hallgatom a múltidézést a többi területre vonatkozóan! – Igen fontos munkaterület volt a dohány mint a jövedék tárgya. A dohányjövedék ellenőrzési folyamata a következőképpen alakult: a Pénzügyőri Szakasz megkapta a leendő dohánytermelők névsorát a termelőkkel előre megkötött éves szerződéseket alapul véve. Ezután felvettük a kapcsolatot az Állami Dohánybeváltó által megbízott dohánytermelési felelőssel. Ezt követően megkezdődött a külterületen lévő dohányföldek felmérése, a dohánytermelési felelős közreműködésével. Ő ismerte a határt, és pontosan tudta, hogy melyik termelőnek merre van a dohányföldje. A legtöbb esetben jelen voltak a felmérésnél a dohánytermelő gazdák is. A helyszínen lejegyeztük a területek mért adatait. Olyan területek is voltak, amelyeket le kellett rajzolni. Miután visszamentünk a szakaszra, elvégeztük a pontos számításokat, és a helyszínen készített jegyzetekkel, rajzokkal együtt nyilvántartásba vettük a hivatalos Dohánytermelési lajstromban. Az általunk lemért és lajstromba vett dohányföldek területi adatai alapján az Állami Dohánybeváltó kiszámította és előírta a termelőknek, hogy mennyi leveles, úgynevezett szűzdohányt kell beszállítani és leadni a Dohánybeváltó felé. Ezt a termelőnek nagyon komolyan kellett venni, mert ha nem tudta teljesíteni az előírt mennyiség leadását, akkor kötbért kellett fizetnie. Hacsak nem tudta igazolni hitelt érdemlően, hogy rajta kívülálló ok miatt nem sikerült teljesíteni az előírt mennyiség leadását. Viszont ha a termelő az előírtnál nagyobb mennyiséget tudott leszállítani, akkor azt a Dohánybeváltó premizálta. Volt olyan termelő, aki feketén próbált többletet leadni olyan formán, hogy a többlet dohányt be nem jelentett földterületen termesztette. Így a leadott többletért jelentős prémiumot kapott. Ha nem jött rá az ellenőrzés, akkor szerencséje volt. Voltak olyan termelők is, akik a többletet a feketepiacon értékesítették. Igen nagy kereslet volt a leveles dohányra.
Váratlan dohányszemle Nagy munkát adott a dohánybetakarítás időszaka. A dohánytermelési naplóban rögzített adatok alapján kezdődtek a dohánnyal kapcsolatos ellenőrzések. Ilyen volt a váratlan dohányszemle. A pénzügyőr vitte magával a pénzügyőrség tulajdonát képező hitelesített mérleget. A termelőnek bevallást kellett tennie a felfűző zsinórok hosszáról, méretéről, és hogy hány zsinór felfűzött dohány van, illetve még arról is, hogy egy zsinóron hány darab dohánylevél van felfűzve. Ha jól emlékszem, három darab dohányzsinórt kellett lemérni. Ebből egyet a termelő választhatott ki. Úgy emlékszem, az eltérés, a bevallás és a valóság között maximum 5%-os eltérés lehetett. Ha ezt meghaladta, szabálysértésnek minősült az eset, és jegyzőkönyvet kellett felvenni. A lemért zsinórok arányosításából kiderült, hogy hány zsinór dohányt kell a termelőnek leadni, hogy az megegyezzen a dohánytermelési napló szerint megállapított mennyiséggel. Sok munkát adott a dohány az ellenőrzést végző pénzügyőröknek és a termelőknek egyaránt. A termelők részéről a sok munka mellett adódott egy kis vigalom is, amikor összejöttek a rokonok, barátok, ismerősök a dohányt simítani. Ez alkalmat adott egy kis evés-ivásra, terefe-
rére, beszélgetésre. Ugyanis a dohányleveleket kisimítva, bálákba rakva kellett a Dohánybeváltóban leadni. Ezt követően kezdődtek a pénzügyőrök részéről az utóellenőrzések. Ez abból állt, hogy nyilatkoztatni kellett a termelőt arról, maradt-e a birtokában leadatlan dohánykészlet, vagy rendelkezik-e dohányvágó géppel. A nemleges bevallást követően a járőr utószemlét tartott. Ha talált be nem jelentett dohánykészletet vagy dohányvágó gépet a helyszínen, úgy azt jegyzőkönyv felvétele mellett le kellett foglalni, és betárolni a szakasz raktárába. A legtöbb termelő betartotta a jövedéki jogszabályokat, mert a szankciók igen szigorúak voltak. Akkoriban ugyanolyan keresett volt a szűzdohány, mint napjainkban a csempészett cigaretta. Komoly állami bevételt jelentett és jelent ma is a dohányáruból származó jövedéki adó. Hasonló jellegű fárasztó pénzügyőri ellenőrzések előfordulnak napjainkban is, de már legalább nem kell tekerni a kerékpárt. – Pista bátyám! Az interjú során említetted a kifejezéseket, hogy szűzdohány, dohányvágó gép. Mit takartak ezek a szavak abban az időben? – Igen, említettem mindkettőt! A szűzdohány a termesztett és szárított, még feldolgozatlan dohányleveleket jelentette. Igen keresett árucikk volt ez abban az időben. Készülhetett belőle különféle dohányáru. Akár pipadohány vagy cigaretta, papírba való apró dohány is. Olcsóbban lehetett így hozzájutni a termelőktől közvetlenül beszerezve, mint a trafikokban hivatalosan megvásárolni, hiszen ezeken a termékeken akkor már rajta volt a jövedéki adó és az átvétel, a feldolgozás során keletkezett egyéb költségek is. Aki nagyban foglalkozott a fekete dohányárusítással, az dohányvágó gépet alkalmazott. Így még nagyobb haszonnal tudta értékesíteni az általa előállított és már részben feldolgozott dohányterméket. Az ilyen gépeket kézi erővel vagy villanymotorral üzemeltették. Természetesen az eltitkolt szűzdohány és dohányvágógép előtalálásakor jegyzőkönyv felvétele mellett elvégeztük a lefoglalást. Meg kell említenem, hogy ez a fajta feketézés csak kevés józan gondolkodású termelővel fordult elő, de azért voltak, akik elcsábultak! Pedig, ha jól emlékszem, minden dohánytermelő kapott a Dohánybeváltótól jutányos fogyasztói áron úgynevezett „kukás”, olcsóbb cigarettát. Hát, a dohány akkori jövedéki ellenőrzésével kapcsolatosan így hirtelen ennyi jutott az eszembe. – Pista bátyám, nagyon szépen köszönöm az érdekes beszélgetést. Kívánok jó egészséget és még hosszú boldog éveket neked a családod körében! Horváth Zoltán régiófelelős elnökségi tag Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak, akik Sechna György nyugállományú pénzügyőr főhadnagy búcsúztatásán megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. Köszönetet mondunk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőségének, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasai Országos Szövetsége Elnökségének, hogy szeretett férjem és édesapánk temetését díszőrséggel és harsonással tették emelkedettebbé. A gyászoló család
3
Emlékezés Arnold Mihályra Pécsről indult el a mikrobusz, hogy utasait Ipolyvecére szállítsa a két éve elhunyt Arnold Mihály nyugállományú pénzügyőr altábornagy, egykori országos parancsnokunk sírjának megkoszorúzására. A tervet kigondoló Varga Imre nyugállományú pénzügyőr ezredes, szövetségünk elnökségének tagja, a dél-dunántúli régió NAV-nyugdíjasainak képviselője már hónapokkal korábban elkezdte a június 24-ére időzített esemény szervezését. Nagy segítségére volt a megvalósításban Géczy Attila, észak-magyarországi régiófelelősünk. Hogy miért ápolja olyan odaadóan a tábornok emlékét, az kiderül a sírnál elhangzott beszédéből. A vám- és pénzügyőrség nyugdíjasai közül bizonyára sokan érzik úgy, hogy helyettük is, nevükben is szólt a megemlékezés, s köszönet illeti Varga Imrét a fáradozásáért. Tisztelt Tábornok Úr! Kedves Misi! Halálod második évfordulóján eljöttünk hozzád hivatásos állományúak és nyugdíjasok, hogy tiszteletünket tegyük síremléked előtt. Hogy emlékezzünk. Két évvel ezelőtt megrendülve és fájdalommal értesültünk korai és váratlan halálodról.
A Tábornok úr emlékére A csillagászati naptár szerint június 21-én van a nap-éj egyenlőség napja. Ezen a napon van a leghosszabb ideig világos. A 24-i Szent Iván napja sokféle tartalmat és jelentést ad ennek a gondolatokkal teli időnek. Jót és rosszat is, derűt és borút is, rengeteg emléket előhoz. Két évvel ezelőtt sajnos hozzánk, pénzügyőr szívekhez fekete hír érkezett, mélyen belehasítva a lelkünk kis bugyrába. Meghalt, türelemmel viselt hónapok után, utolsó erejével is rendezve evilági életét, elment tőlünk Arnold Mihály tábornok úr, az önzetlen kolléga, a jóbarát, a parancsnok. Mára csak az a feladatunk maradt, hogy elhelyezzük az emlékkoszorút, és csendes fővetéssel, tisztelgéssel adózzunk emlékének. Ipolyvecén Varga Imre ny. ezredes, regionális felelős szervezte meg a kegyeleti megemlékezés óráját. Meghívta a Déldunántúli Vám- és Pénzügyőri Regionális Főigazgatóság igazgatóit (vámhivatal-parancsnokokat), dr. Domonkos Ferencet, Bukovics Jánost és dr. Fülöp Ferencet, valamint a pécsi nyugdíjas pénzügyőrklub tagjait, hiszen ismert, hogy Arnold Mihály altábornagy a pécsi szakaszon kezdte a testületi szolgálatát. A VÁM-ZOLL újság 1992. II. évfolyam 8. számának a címoldalán ez áll: „Augusztus 12-én a VPOP vezetői értekezletén részt vett dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter, aki a kormány nevében elismerését fejezte ki a VPOP munkatársainak, külön kiemelve, hogy minden eddiginél nagyobb feladat hárul a vám- és pénzügyőrségre.” Majd ismertették a miniszteri parancsot, amely szerint „Arnold Mihályt a vám- és pénzügyőrség országos parancsnokává nevezték ki, és egyben bejelentették, hogy a közeljövőben az ezredest tábornokká léptetik elő”. Kollégáival munkatársi viszonyban volt, de mindenki őt tekintette parancsnokának. Gondolatai tiszták és világosak voltak, mint a nap-éj egyenlőség. Nem volt előtte „kis” pénzügyőr meg „nagy” pénzügyőr, a munkatársakat nem őrmesteri és ezredesi váll-lapok szerint mérte, hanem az elvégzett munka, a szolgálat teljesítése alapján, ami ha jól végződött, hozta magával az elismeréseket is. (Sokkal rosszabb volt hallani a dorgáló szavakat, de ha valamit
4
Sokan nemigen tudják, hogy Arnold Mihály ny. altábornagy – egykori országos parancsnok – mennyire kötődött a Pécsi Pénzügyőr Nyugdíjas Klubhoz, s ezáltal a Nyugdíjas Szövetséghez, hiszen pár évvel halála előtt a klub tagsága lelkesen és egyhangú döntéssel tiszteletbeli taggá fogadta. És amikor egy elnökségi ülésen felkértem, hogy legyen tiszteletbeli tagunk, és átadtam részére a klub döntéséről – vagyis a felkérésről – szóló díszes levelet, láttam a tekintetén, hogy örömmel fogadta. A kézszorítása is azt igazolta számomra, hogy közénk tartozik. Arnold Mihály – a mi Misink, Miskánk – sok szállal kötődött Pécshez és Baranyához. Itt töltötte gyermek- és ifjúkora jórészét. A Szigetvári Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola is tiszteletbeli tanulójává fogadta. Pécsett lett pénzügyőr 1972-ben, és életpályájának első tizenegy évét is itt töltötte. Ezt mindig szinte büszkeséggel hangsúlyozta, amit mi, kortársai örömmel konstatáltunk. Tehát Pécsről indult a létra fokán felfelé, aminek mi, egykori munkatársai szintén büszkén voltunk tanúi, és nagyon örültünk sikereinek. elbaltázott az ember, azt azonnal meg is kapta szemtől szembe.) Szakmai dolgokban viszont nem volt pardon. Egy 2011. 01. 01-jei gazdasági újság archív anyagából idézek: „…Az a barát – szoktam mondani –, aki bírál, a bólogatóktól, a hízelgőktől mentsen az Isten. Nem mondom, hogy nincsenek lesipuskások, de azok vaktölténnyel lőnek…” Ma már a napi ellenőrzési gyakorlat része a kockázatelemzés, a magas vám- és adótartamú áruk (pl. alkohol, benzin, cigaretta) elemző módon történő figyelemmel kísérése, a belterületi ellenőrzések fontossága, a halasztott vámfizetés és az azonnali vámkiszabás és beszedés, a vámbiztosíték rendszere, a karitatív felajánlás, vagy hogy mást ne említsek, mint az l995. évi C. Vámtörvény megszületése, regionális központok kialakítása, nyomozóhivatalok felállítása, mindmind hozzá köthető fogalom. A szakmában nemcsak a jogszabályt látta, hanem ismerte az egész folyamatot, tudta az intézkedések hatásmechanizmusát. Emlékszem, ha ideje engedte, leült közénk beszélgetni. Mesélt a szakmáról, a Vám Világszövetségről, a mindennapi életről, a szürke marháiról, a bonyhádi inaséveiről, és hallgatva őt, minden olyan egyszerűnek és megoldhatónak tűnt. Nyárelő havának 24. napján a föld bősége teljében van, már rövidülnek a nappalok és hosszabbodnak az emlékek. Jön a hanyatlás, az elmúlás. Nincs többé jövendőmondás, nem hallja a harkály kopogtatását, a fellobbanó tűz végleg elaludt, a parazsán már csak a lelkek lépnek tovább. De itt van Boglárka, aki továbbviszi a rejtett kincseket, aki naponta fedezi fel az erdők-mezők titkait, az állatok világát, és tudja, hogy a túlpart másik oldala az innenső part, ahol az élet megy tovább. A megemlékezés koszorúit elhelyeztük az obeliszk alapzatánál. Egyenruhás pénzügyőrök tisztelegve, mi, nyugdíjasok csendes főhajtással róttuk le a kegyeletünket. „Ott voltam, ahol lennem kellett, azt tettem, amit tennem kellett” – hirdeti a felirat a sötétszürke márványoszlopon Arnold Mihály pénzügyőr altábornagy, a főnök, a parancsnok életfilozófiáját. Nyugodjál békében! Géczy Attila regionális felelős
Sokan azt sem tudják, hogy milyen életvidám volt, és menynyire szerette az embereket, a munkatársait. Mi ezeket közvetlenül érzékeltük, hiszen nap mint nap együtt éltünk, együtt dolgoztunk és szórakoztunk is. Szép volt. A nyugdíjasok sokat köszönhetnek neki. Nem mehet feledésbe, hogy a 90-es években – éveken át – a nyugdíjasok több ezer forint étkezési
utalványt kaptak kiegészítésül. Sokan nem tudják – de most tudják meg –, hogy az is Pécsről indult. Ugyanis a Pécsi Klub írásban jelezte Arnold úrnak, hogy az OTP és az MNB nyugdíjasai ilyen utalványokat kapnak egykori munkahelyükről. Pozitív intézkedés lett a vége. Egyfajta nyugdíj-kiegészítés. Köszönöm szépen a nyugdíjasok nevében. Kár, hogy néhány év után tényleg vége lett. A NAV mostani hivatásos állománya is büszke az életpályádra. Sokat tettél az egykori és a mostani testületért. Megbecsülésük konkrét jele, hogy az egykori munkahelyeden az egyik tárgyaló bejáratánál ez a tábla fogadja a betérőket:„Arnold Mihály terem”. És ez remélem örökké így is marad, és emlékeztetni fog mindenkit a múltadra. Befejezésül a jelenlegi hivatásos állomány, továbbá az egykori kor- és klubtársak nevében jelentem, hogy továbbra is szeretettel és tisztelettel gondolunk Rád, és emlékedet megőrizzük. Továbbra is nyugodj békében! * A megemlékezésen a delegáción kívül részt vett Arnold Mihályné, Boglárka lányuk, valamint Pécsről dr. Peti Piroska mint unokatestvér. Arnold Mihály özvegye köszönő szavai mellett átadta a temetésről készült díszes albumot Varga Imrének, aki megígérte, hogy a klubrendezvényen történő bemutatás után az Arnold Mihály terem vitrinjében kap a kötet állandó helyet, ily módon is ápolva a volt országos parancsnok emlékét. Így is történt.
Honvédek között Évekkel ezelőtt hívta fel a figyelmemet Sánta Sándor nyugállományú pénzügyőr százados, Martonvásáron lakó nyugdíjas kollégánk, a székesfehérvári pénzügyőr nyugdíjasklub vezetőségi tagja egy nagyon érdekes témára. A pákozdi Katonai Emlékparkban tett látogatása során feltűnt neki, hogy a felvonultatott, különböző testületeket szimbolizáló egyenruhák között nem látni a vám- és pénzügyőrségre utaló rekvizitumokat. Holott elsősorban azért létesült az állandó kiállítás, hogy bemutassa azon rendvédelmi testületeket, akik hazánkon kívül részt vettek valamilyen külföldi misszióban. Miért nem? Pedig ott lenne a helyünk, hiszen pl. az öbölháború idején mi is kivettük a részünket a feladatokból. Kiküldött munkatársaink ugyanis vámkezelést végeztek az „Olajat élelmiszerért” elnevezésű humanitárius akció keretében, az ENSZ égisze alatt. Észrevételét meg is osztotta Sanyi barátunk az emlékpark egyik alapítójával, dr. Görög István nyugállományú honvéd ezredessel, aki szívesen vette gyűjteményük gyarapításának ötletét. A fehérvári klub vezetője, Dobos Károly nyugállományú pénzügyőr alezredes, mint a VPOP Személyzeti Főosztályának munkatársa, maga is részt vett az adminisztrációs háttérmunkákban annak idején, érthető, hogy lelkesen kilincselt pákozdi megjelenésünk érdekében. Jómagam a testületi múzeumi kapcsolataimat tudtam felajánlani. Nem részletezve a nehézségeket (a megvalósítás ugyanis épp az APEH és a vám- és pénzügyőrség összevonását követő, bizonytalansággal jellemezhető évekre esett), végül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézet főigazgató-helyettesének, Kosztyu Jánosnak a hathatós támogatásával kiegészült a gyűjtemény a múzeumunktól származó gyakorló egyenruhával és pár aprósággal. Mint azt dr. Görög István elmondta, van még hely a bővítésre, az már rajtunk múlik, hogy élünk-e a lehetőséggel. Az ízigvérig katona tagja annak a baráti társaságnak, civil szervezetnek, amely a balkáni háború idején, 1994-ben szerveződött
Honvédség és Társadalom Baráti Kör néven, s első számú alelnöke az 1995-ben alakult Székesfehérvári Szervezet választmányának. A szervezet alapítói neves közéleti személyiségek, többek között Nemeskürty István közíró és dr. Gyuricza Béla vezérezredes, országgyűlési képviselő, akik felismerték a honvédség mint a nemzeti intézményrendszer része és a civil lakosság kapcsolata változtatásának, valamint az ifjúság hazafias nevelésének szükségességét. A Nemzeti Emlékhelyre ellátogató kisdiákok figyelmét mindig lekötik az előadások, érdeklődéssel nézegetik a honvédelemmel kapcsolatos kiállítási tárgyakat, s veszik birtokba a számukra megtervezett játékokat. Honlapjukon figyelemmel kísérhetők az érdekes programok. Megjelentünk tehát Pákozdon állandó kiállítóként a testületünket népszerűsítve, martonvásári nyugdíjas pénzügyőr kollégáink évekig tartó, makacs elszántsága eredményeképpen. Miként vendéglátónk kifejtette, katonának lenni nem szakma, hanem hivatás, amelytől nehéz elszakadni. Ugyanez elmondható a vám- és pénzügyőrség tagjainak esetében is, történetünk ennek bizonysága. -gados-
5
K
L U B H Í R E K
A Dunakanyar kincsei A NAV Egri Nyugdíjas Klub tagjai ismét egy nagyon szép kiránduláson vettek részt májusban. A különjáratú autóbusszal először Visegrád nevezetességeivel, többek között a ma látogatható fellegvár történetével ismerkedtünk. A fellegvár látogatása során megtekintettük a vár történeti kiállítását, a rekonstruált makett erődrendszert és a panoptikumot. Mivel csodálatos időnk volt a kirándulásunk során, így a környékbeli tájban is gyönyörködhettünk a fellegvár felső szintjéről.
. . . .
tett, ahol nagy érdeklődéssel vártuk a nemrég megnyitott Élet a mínusz harmadikon, Várbörtön a 21. században című kiállítást. A szaktárlatvezető megmutatta a cellákat, a kápolnát, a vizesblokkot és Mindszenty József emlékszobát. A sok lépcső és a belvárosi séta után jólesett az ebéd és egy kis pihenés. Délután folytattuk a történelmi város megismerését. Utunk ismét a vár felé vezetett, de útközben elhaladtunk a felújított Petőfi Színház és a Tűztorony épülete mellett. Minden fontos látnivalót megnéztünk, az érseki palotát, a Gizella-kápolnát, a Szent György-kápolnát és a Szent Mihály-bazilikát, valamint a májusban megnyílt Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény kiállítását Test és lélek a Nagy Háborúban – Tábori lelkészet, katonai kórházak és orvoslás az első világháborúban címmel. A várból csodálatos panoráma tárult elénk, és mindenki kíváncsi volt a város híres jelképére, a Fejes-völgy felett átívelő viaduktra, amelyet ötven-hatvan méteres magasságban emeltek a kanyargó Séd-patak fölé. Csoportunk bátrabbik része egy fotózásra megállt Szent István és Boldog Gizella szobránál, de a Bakonyból érkezett szél majdnem elrepített minket. A kirándulásra tervezett idő gyorsan eltelt. Menni kellett a visszainduló buszhoz, ahol nem győztük megköszönni Lujzának a tájékoztató segítségét. Lehet, hogy egy állatkerti látogatásra visszatérünk még a városba. Magyarovits Istvánné
Gyárlátogatás Ezt követően az esztergomi Várhegy emblematikus épületét, a köznyelvben esztergomi bazilikaként ismert főszékesegyházat látogattuk meg, amely Magyarország rangban első temploma. A bazilikában idegenvezetést vettünk igénybe, ahol is olyan élményekkel és ismeretekkel gyarapodtunk, amelyet elmondani is alig lehet, kiváltképp, amikor a Főszékesegyházi Kincstárat látogattuk meg. Ezt követően a Panorámaterem ablakaiból csodáltuk a gyönyörű kilátást a Dunára és Párkány településre is. A főszékesegyház temploma az esztergomi érsekek mindenkori temetkezőhelye. Az 1991-ben Esztergomban végső nyugalomra helyezett Mindszenty József bíboros, hercegprímás sírja a keresztény magyarság zarándokhelye lett. A bazilika látogatását követően átmentünk Szlovákiába, Párkány településre, ahol is e szép napunk megkoronázásaként egy ottani étteremben juhtúrós sztrapacskával és finom sülttel és knédlivel kényeztettük magunkat. Elmondhatjuk, hogy megint egy nagyon szép napot töltöttünk együtt klubtársainkkal. Igaz, egy kicsit elfáradva, de új élményekkel, ismeretekkel gazdagodva ültünk be autóbuszunkba, ahol is már a következő kirándulásunk terveiről beszélgettünk. Cseh Istvánné
Barangolás Veszprémben Szeles, de napos időben indultunk autóbusszal kirándulni Budapestről Veszprémbe, ahol már várt minket Horváth Lujza, a Veszprémi Pénzügyőrök Nyugdíjas Klubjának a tagja, mivel őt kértük fel idegenvezetőnknek. Utunk először a várba veze-
6
Rendhagyó kiránduláson vett részt a székesfehérvári klub tagsága július elején. Gyárlátogatáson voltunk ugyanis, a néhai szabadegyházai szeszgyárban. A gyár, mai nevén Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft., régen a Fehérvári Vámhivatal illetékességi területéhez tartozott, így nem volt számunkra ismeretlen. A gyárban a kukorica komplex feldolgozása folyik, az alkohol a takarmány, a kukoricacsíra és a glutén mellett tulajdonképpen csak melléktermék. A gyártás számítógép-vezérlésű, automatikus. Szinte gombnyomásra történik egy kamion vagy vasúti vagon indítása is. A gyár bejárása komoly próbatétel volt a rekkenő melegben, az előírásnak megfelelő sisakban és a testet lefedő ruházatban. Minden részlegnél megálltunk, és egy rövid előadást hallgattunk meg Takács Sándortól, a szeszraktár vezetőjétől, aki aznap már szabadságát töltötte, de volt olyan kedves, és a kedvünkért még szolgálatba helyezte magát néhány órára. Az egész ipartelep bemutatását Bresztó József klubtagunknak köszönhetjük, aki nyugdíjazása előtt a gyár alkoholüzemét vezette, és akinek a szaktanácsaira a mai napig igényt tart a gyár. Ha már gyárlátogatás, hát meglátogattuk a helyi nagyon hangulatos kis éttermet is. A tárkonyos levesükért érdemes lenne visszamenni, de a második fogásként feltálalt finomságok is emlékezetesek maradnak számunkra. Még ebéd előtt Dobos Károly klubvezető rövid ismertetőt tartott a szövetség munkájáról, terveiről, és kihasználva, hogy együtt vagyunk, beszéltünk saját dolgainkról is, például a nyár végi hévízi kirándulásunkról. Ezt az alkalmat választottuk kedves klubtársunk, Molnár József ny. pénzügyőr őrnagy felköszöntésére nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Nagyon érdekes és tanulságos nap volt, élveztük minden percét. Sánta Sándor vez. tag
Csodás Budapest A Szekszárdi Adóügyi Nyugdíjas Klub szervezésében Budapestre látogattunk. Első utunk az Országházhoz vitt, hazánk egyik legnagyobb, legimpozánsabb épületéhez. A neogótikus stílusú épület Steindl Imre tervei alapján az 1900-as évek elejére készült el. Lenyűgöző méretek, formák, összhatás. Következő állomásunk a Mátyás-templom megtekintése volt. A Nagyboldogasszonyról elnevezett budavári főtemplom története összefonódott királyaink egykori székhelyének, Buda városának történetével. Legrégibb okleveles adatunk, amely már említi, 1247-ből való, és az akkori nevén Mária-templomot a veszprémi püspök joghatósága alá rendelte. A templom nyugati főhomlokzata művészi benyomást kelt, a két torony által közrefogott középrész három részre van osztva. A főkaputól délre áll a 80 méter magas Mátyástorony. Mivel a már délelőtt nekikezdett eső csak nem akart szűnni, így a Mátyás-templom mögötti, középkori bástyákkal megerősített várfal helyére épült neoromán stílusú Halászbástyán igencsak szaporáztuk lépteinket. Pedig innen nézve talán a legszebb a Duna-part. Buszunkra kapaszkodva hagytuk magunk mögött a fővárost, meg azt a sok szépséget, amivel a nap folyamán találkoztunk. Azért hazafelé még Érden megálltunk egy finom fagyira, illetve sütire, hogy a gasztronómiának is szenteljünk néhány percet. Ábrahám Jánosné klubvezető
Örömteli nap Ragyogó napsütésben indultunk útnak április végén Székesfehérvárról, a Somogyvámos határában található, Krisna-völgyi Ökoparadicsomba. A közel kétórás autóbuszos út jó hangulatban telt. Az idegenvezető az utazás során bemutatta a biofalu életét, az ott élő emberek, családok szokásait. A nyugalmat, békét sugárzó településhez érve a kapuban két hatalmas elefántszobor fogadott bennünket, majd egy fiatal
Múltba pillantás Május végén többnapos esős időszakot követően végre napsütéses, bár kissé hűvös időben a NAV pécsi Vám- és Pénzügyőri Nyugdíjas Klubja az Adóügyi Klubbal közös kiránduláson vett részt Szentendrén és Budapesten. Utunk első állomása Szentendrén a skanzen volt, ahol csoportunk bepillantást nyerhetett néprajzi értékeink (hagyományos gazdálkodás, régi életmód, pl. kenyérsütés, állattartás) világába. Kellemes sétát tettünk a régi paraszti értékek között, felelevenítve fiatalságunk emlékeit. Sajnos az időnk kicsit kevés volt, mivel hatalmas területen fekszik a skanzen, és mi Szentendre belvárosát, a kis Duna-parti ékszerdobozt is szerettük volna megtekinteni. A rövid séta után csapatunk jó hangulatban indult Szentendre belvárosába, ahol nagy sétát tettünk a városka sétálóutcájában, a Főtéren, illetve a Duna-korzón. Séta közben volt lehetőségünk egy kis fagyizásra, esetleg sörözésre is. Majd csapatunk továbbindult Budapestre, ahol megnéztük a Hősök terét, majd az Andrássy úton elsétáltunk a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumba. Ott a múzeum
lány vezetett a templomig, amely a világon is egyedülálló, páratlan szépségű, indiai stílusú szentély. Beszélt a hely történetéről, az ott élők mindennapi életéről, a Krisna-tudat filozófiájáról és egyéb érdekességekről. Jó néhányan kérdésekkel is ostromoltuk a fiatal Krisna-lányt. Meglátogattuk az India éttermet, ahol húsmentes, lakto-vegetáriánus ételeket kóstolhattunk, fogyaszthattunk ebédre. Választékos rizst, édes-csípős mártást, bundában sült zöldségeket és egyéb finomságokat kóstolhattunk. Ebéd után megtekintettük a keleti ajándékboltot, ahol szebbnél szebb csecsebecsék, különféle emléktárgyak, biokozmetikumok, ruhák, ékszerek, könyvek és fűszerek találtak gazdára.
Délutáni sétánk során látványosságok egész sorozatát tekinthettük meg. Többek között az iskola épületét, az arborétumot, a dísztavat, a szent állatként tisztelt tehenészet állatállományát. Kellemes időtöltés és séta után, hazaindulás előtt még meglátogattuk a Somogyvár-Kapuvár Nemzeti Emlékhelyet, a múzeumot és a kilátót. Örömteli napot hagytunk magunk mögött, és élményektől gazdagon búcsúztunk egymástól. Sipos Mari Fejér Megyei Adóigazgatási Nyugdíjas Klub alkalmazottja remek előadást tartott a ház történetéről, korábbi tulajdonosáról, Schiffer Miksáról. Megcsodálhattuk a belül szépen megőrzött szecessziós épületet, a művészi festésű üvegablakokat, a faburkolatot, a korabeli pénzügyőrség életét bemutató emléktárgyakat, illetve csempészetből származó elkobzott árukat, védett állatokat, illetve márkahamisított termékeket. A kellemes, jó hangulatú és hasznos tárlatvezetés után visszasétáltunk a Hősök terére, ahol a sok turistabusz közül kiválasztottuk a miénket, és elindultunk hazafelé. Útközben nyugdíjastársunk, Kiss Ferencné elmondta nekünk a buszban Nagy Lászlónak azt a versét, amellyel egy nyugdíjas sza valóversenyen díjat nyert, ezzel is öregbítve klubunk hírnevét. Az élménydús, jó hangulatú kirándulás után mindenki kissé fáradtan, „de törve nem” tért haza. Látnivaló még lett volna, időnk azonban végesnek bizonyult. Kirándulásunk tartalmas volt, a skanzenben megismerhettük elődeink életét, láthattuk a Dunakanyar egyik gyöngyszemét, a művészetek városát, illetve feleleveníthettük hivatásunk emlékeit. Fischer Péter
7
Szellemi szemezgetés Szekszárdon A Pécsi Adóügyi Klub a februári Rembrandt-kiállítás megtekintése, a márciusi medvehagymatúra és az áprilisi babócsai basakerti nárciszosba tett kirándulása után úgy döntött, hogy május közepén viszonozza a szekszárdiak tavalyi látogatását. Miután a menetrend szerinti távolsági busszal megérkeztünk, a Szekszárdi Adóügyi Klub vezetője, Ábrahámné Magdi fogadott bennünket a Garay téren. Meglepetésünkre klubtársainak lelkes csapata érkezett. Így kétszeresére duzzadt létszámmal mentünk a Mézeskalács Múzeumba, ahol filmen betekintést nyertünk e mesterség történetébe. Megtekintettük az évszázados eszközöket, amelyeket a régi mesterek használtak. A boltban mézeskalács tárgyakat vásárolhattunk. Erről az édes helyről továbbsétáltunk Babits szülőházához, a Kelemen-házhoz, amely még ma is eredeti állapotában áll. A költő életének első hat évét töltötte a szülői házban, majd később is gyakran tért vissza diákként és fiatal tanárként. A szobákat körbejárva megtekinthettük az ágyat, ahol 1883. november 26-án megszületett. A házban a költő életútját kéziratok, dokumentumok és fényképek segítségével ismerhettük meg. Az épület szomszédságában található az Irodalom Háza, mely a szekszárdi születésű Mészöly Miklós hagyatékának jelentős részét őrzi, többek között az író megmaradt 2500 kötetes könyvtárát.
Egyszerűen csak: Szilvásvárad Olykor szívesen átadnám a kirándulásokról szóló beszámoló megírását másnak. Olykor azt érzem, túlzok, amikor az élményeket sorolom, és amikor magaslatokba emelem a szervezők ötleteit és előkészületi munkáját. Olykor azt érzem, ezt a napot felülmúlni nem lehet. De mindig van feljebb – vagy a befogadás kellemesebb. Mindenesetre a világ legjobb dolga utasként, kora reggel felelősség nélkül beülni egy autóbuszba, pár óránként leszállni, megnézni és megcsodálni az elénk tálalt látnivalókat, este pedig kiszállni, és félholtan, de telve élményekkel, hazaaraszolni.
Kedves Bálint, kedves Misi! Ezt csak úgy négyszemközt mondom – mivel biztos unjátok már a sok dicséretet –, megint szereztetek nekem, és mellettem egy busznyi közönségnek egy felejthetetlen napot! Ez a mostani lassú volt,
8
A közelmúlt irodalmának emlékeivel gazdagodva a Garaypincébe mentünk ismerkedni a híres szekszárdi borászokkal és boraikkal, egy jóízű marhapörkölt elfogyasztása közben. A kirándulásunk végén városnézés és fagylaltozás következett. Köszönjük Magdi és klubtársai szíves vendéglátását. Minden klubnak ajánlom, hogy érdemes egy napot eltölteni ebben a szép és vendégszerető, boráról híres városban. Kocsonya Jenő klubvezető
Kirándulás hegyen-völgyön Június elején a győri NAV-nyugdíjasok klubjainak adós-vámos tagjai emlékezetes kiránduláson vettek részt. Alapvetően az Alcsút–Felcsút–Etyek háromszöget céloztuk meg kirándulásunk célpontjául, de beillesztettük még a budapesti szoborpark meglátogatását is a programba. Először Felcsútot látogattuk meg, ahol a neves Andre kecskesajtfarm vendégei voltunk mesés sajtkínálattal. A sajtok nagyon szép kiállásúak voltak, sokféle formában és ízesítéssel. Utána megnéztük az ország csodastadionját. A hírekben már sokszor hallottunk az építményről, de ezt tényleg látni kellett. Nagyszerű idegenvezetőnk két órán keresztül mutatta be Makovecz Imre művét, aki mind tervezésében, mind megvalósításában nagyszerűt alkotott. Ízléses, szemet gyönyörködtető formákkal találkoztunk a stakényelmes, szép, természetközeli és gazdag! És nyugalmas, amire mi, idősecskék már vágyunk. Szilvásvárad. Szalajka-völgy. Fátyol-vízesés. Séta. Pisztráng. Egri bor. (Sörre bor, mindenkor.) És egy kis történelem-kultúra: Bélapátfalva, apátság, maga a hűvös, parancsoló méltóság. Hogy tudjátok ilyen finoman adagolni az értéket és a mértéket? (Ez utóbbit a borozóban.) Kicsi játék a buszon (könyvnyereményért), egy percre se hagytok eltunyulni (no, én ezt meggondolnám egy kicsit!), vidám danolászás útközben. Na, szóval hogy is volt? Busszal Szilvásváradra, a pisztráng és a ménesgazdaság ősvidékére, onnan nyitott kisvonattal fel a hatalmas tisztásig, onnan egy kemény séta felfelé az ősember barlangjához – avagy egy könnyű séta lefelé a büfésorhoz. A kihagyhatatlan pisztrángebéd után egy csipetnyi kultúra, a már említett bélapátfalvi apátság. Ha van, ami megérinti az ember lelkét a tihanyi apátság után, akkor az ez! Mindig, mindig ez a meglepetés! Hát hogy is hagyhattuk volna el Eger környékét az egri bor megkóstolása nélkül? Ti erről is gondoskodtatok, és a Bikavér borozóban erre is választ kaptunk: spiccesen! Gyönyörű időben gyönyörű program, aminek két oldala van: aki adja – a szervezők –, és aki kapja: a csoport. Köszönjük ezt a csodás napot! Utóirat: Tudjuk rég, vagy ha nem, akkor most vegyük tudomásul, hogy a szervezés, a programok előkészítése nem könnyű feladat. Éppen ezért vegyük komolyan a kérésüket, felhívásukat, és persze a fizetési, jelentkezési határidőket. Ha ezt megtesszük, tán nem kell pironkodva, két szunyókálás közepette hazafelé a recsegő hangszórón keresztül meghallgatni azt a tájékoztatást, amit számtalanszor meghallgattunk már a „fegyelmezetlenségünk” miatt. Akár magunk, akár mások helyett. Számolván azzal, hogy az élet a legnagyobb rendező. Főleg a mi korunkban. Kedves programszervezők! Köszönet nektek ezért a parádés napért! U. E.
dion minden szegletében. Hűen nevéhez, tele volt az egykori neves futballhős, Puskás Ferenc emlékeivel. Az ifjú embertől az idős hírességig végigmutatta a pályát nagyon sok fénykép és vitrin. Ezt követően tettünk egy sétát az alcsúti arborétumban, ahol megnéztük a neves alapító, József főherceg megmaradt emlékeit, kastélyának maradványait és kápolnáját. A csodás növényi környezetből egy dolgot hiányoltunk, az eligazító táblákat, de azért kitaláltunk belőle. Ezt követően meglátogattuk a Memento Szoborparkot, ahol közelmúltunk köztéri szobrainak rendezett gyűjteményét láthattuk. Lenin, Sztálin (bár neki csak a csizmái), Osztapenko és még sok szovjet, magyar kommunista szobra látható itt. Régen közöttük sétáltunk, most már ez is csak történelem. A nap csúcspontját az etyeki Debreczeni-pincészet adta. A pincészethez egy borúton jutottunk fel sok kis pincével határolva. Egy jó vacsora és a hozzá kínált borkóstoló igazán méltó befejezése volt kirándulásunknak. A pincészet nemcsak önmagában, de környezetében is nagyon szép látványt nyújtott. Szép volt a kilátás a széles szőlőbirtokokra. Horváthné Szakács Judit
Zempléni kirándulás Hétfő reggel 8-kor a Keletiből elindult egy vidám (s nem utolsósorban „fiatal”) társaság Sárospatak felé. Nagyrészt összeszokott ismerős találkozott itt, de néhány győri nyugdíjas kollégánk is csatlakozott hozzánk. Nálunk végig sütött a nap, Pesten viharok, szakadó eső. Hogy sajnálhattak bennünket, kár volt...! Megérkezés után elfoglaltuk szálláshelyünket a Huszár panzióban. Délután a társaság fele a gyógyfürdőben „sziesztázott”. Nem lökdösődtünk – ugyanis rajtunk kívül kb. tíz ember volt –, de nagyon szép, kellemes fürdő. A többiek Sárospatakot fedezték fel újra, ideje volt, mert jómagam negyvenöt éve voltam erre. (Hát az nem tegnap volt!) Jó volt errefelé jönni, mert Magyarország legszebb helyei közé tartozik ez a hegyes-dombos gyönyörű táj. Második nap a Pálháza–Kőkapu között közlekedő kisvasúttal mentünk, és jó „úttörők” lehettünk volna, mert énekeltük a „Hegyek-völgyek között zakatol a vonat” nótát, amit kb. hatvan éve zengtünk nagy lelkesen. Délután „libegtünk”, kilátóba mentünk. Ez is nagyon jó és „felemelő” érzés volt! Harmadik napunk talán a legérdekesebb, legtartalmasabb volt, több „kuriózummal” megspékelve! A füzérradványi Károlyikastély csodálatos! Nagyon tudtak a régiek építeni. A sok évszázados falak között játszódott országunk akkori története, amire tisztelettel emlékeztünk az idegenvezetés alatt. A hollóházi porcelán méltán világhírű. Nem csak a „gulyás” jut eszükbe a külföldieknek hazánkról. Kiemelt ajándéknak is tudták adni (pl.
Forma–1-es versenyen, angol királynőnek, vagy II. János Pál pápának). Azok a gyönyörű készletek a múzeumban! Szemünkszánk tátva maradt. (Legalábbis nekem!) Utána ebéd – gulyás –, amit ki sörrel, ki borral (én) kísért le. Nahát, ami utána következett, az maga volt a csoda! Vizsolyi biblia nyomtatás és olyan színházi előadás, hogy mindenki sírt, visongott a nevetéstől, a végén már a könnyünk is hullott. A fiatalember egy személyben előadta a többszereplős bibliagyártást és az akkori történelmet. Annyi helyen voltunk, hogy fel sem tudom sorolni. A nap végén említésre méltó a borkóstolós program, amely „virágos” jókedvre derítette az ott részt vevőket, és zengett az ének a vidám hangulatú kollégák ajkán a buszon hazafelé. Az utolsó nap levezetéseként délelőtt megnéztük a várat, és délután indulás haza. Sokan mondtuk a „Mindenütt jó, de legjobb otthon” és a „Jövőre veled ugyanitt” mondatokat. Köszönjük, Erzsike! Reméljük, még sok ilyen kirándulásra tudunk együtt elmenni... Lászlóné Márti
Virágszőnyeg Budaörsön Hogy mikor készítették el első alkalommal, már nem tudható. Valamikor a 16–17. században betelepített német katolikusoktól származik az Úr napját követő vasárnapi virágszőnyeg készítésének szokása. A II. világháborút követő kitelepítéssel az új hatalom betiltotta. Valamikor a templomot megkerülve, a „falu” portái előtt a kápolnáig tartó úton vezetett el. Egy 1930-as fénykép dokumentálja a szőnyegkészítés szokását, melyet az 1990es évektől kezdődően minden évben a német nemzetiségű katolikus hívők vezetésével ismételten elkészítenek. A katolikus kicsik és nagyok, fiatalok és öregek ezen a napon (most 2015. június 7-én) hajnalban (4 órától) a templom körül kezdték elkészíteni az időszakban található virágokból, szirmokból, zöld és száraz levelekből stb. A szőnyeget előre meghatározott egyházi jelmondatok és képek alapján alakítják ki. A délelőtti körmenet ezen a gyönyörű és több színvilágból álló szőnyegen kerüli meg a templomot, így rövid életűnek mondható. A NAV NYOSZ középmagyarországi klubjainak tagjaiból összeállt 8-12 fős csoport (BKVval és gépkocsival érkezők) Tánczos Imre fővárosi pénzügyőr klubvezető vezetésével és a patrióta (betelepült) Netye Mihály társunk kalauzolása mellett nézte meg a szőnyegkészítés mozzanatait és a kész szőnyeget. (Volt, aki háromszor is körbe-körbe sétálva gyönyörködött benne.) Kevesen voltunk (talán majd jövőre, vagy azután…), akik nem jöttek el, nem látták ezt a különleges és szépséges – egyedi szokás ápolása során készített – látványosságot! (NM)
9
ÉLETUTAK
Emberszeretet a kulcsszó Nagy önuralmat és visszafogottságot igényel tőlem, hogy a Mátyás utcai klubhelyiségünkben Tánczos Imre ny. pénzügyőr alezredessel folytatott beszélgetésünket a köz számára is „fogyaszthatóvá” tegyem. Mi ugyanis egymással úgynevezett komoly mondatokat alig váltunk. Állandó köztünk a csipkelődés, évődés, egymás ugratása. Imre ennek nagymestere. Én még egy szót sem szóltam, ő már meg is cáfolta. Nagyon élvezzük ezt a társalgást, és nagyokat nevetünk közben, de ez lényegében magánügy, mások nem biztos, hogy élvezetet találnának benne. Egy kis ízelítőt az alábbiakban azért adok ebből a stílusból. – Imre, külvárosi fickók vagyunk mindketten. Jól tudom, hogy te kőbányai vagy? – Szerencsédre nem úgy mondtad, hogy ott születtem, mert mindjárt ellent mondtam volna. Ha talán nem is látszik meg rajtam, de én budapesti születésű vagyok. A nálam négy évvel fiatalabb öcsém viszont valóban Kőbányán született. – A Kőbányára vonatkozó, veled kapcsolatos értesüléseim tehát légből kapottak? – Nem egészen, mert szinte egész ifjúságomat ebben a városrészben töltöttem. Kétéves koromban költöztünk oda az Izabella utcából, mert a születésemkor munkanélküli apám a Kőbányán épült Lampartnál helyezkedett el, és a munkahelye közelében kerestünk lakást. – Ha jól tudom, ez az üzem akkoriban fürdőkádak, zománcedények gyártásával foglalkozott. Szakmájába tartozott apukádnak ez a tevékenység?
Nem engedélyezett házasságkötés – Egyáltalán nem. Katonatiszt volt, Ludovikát végzett főhadnagy, amikor engedély nélküli házasságot kötött, ugyanis feleségül vette anyámat, egy csendőr őrmester lányát. Ez a – felettesei szerint – rangon aluli frigy az állásába került. – A palavesszővel palatáblára való betűvetést hol tanultad meg? – Ha olyan öreg lennék, mint te, nekem is a palatáblával kellett volna bíbelődnöm, de én már korszerű eszközökkel, mártogatós tollal, ceruzával tanultam meg írni, természetesen Kőbányán. Iskolai tanulmányaimat az elemi iskolában kezdtem, az általános iskolában folytattam, és az I. László Gimnáziumban fejeztem be. – Továbbtanulásra nem gondoltál? – Én igen, de az agráregyetem vezetői nem gondolták, és helyhiányra hivatkozással nem vettek fel. – Szerintem a katonaságnál nem voltak ilyen szőrős szívűek, és oda felvettek. – Mi az, hogy felvettek, személyre szóló behívót kaptam tőlük, amit udvariatlanság lett volna visszautasítani.
Zöld helyett barna az egyenruha színe – Számtalanszor előfordult, hogy a katonaélet után jött a fináncélet. Nálad is így volt? – Hogy mégse legyen egészen igazad, csak majdnem, mert nem pénzügyőr, hanem vámőr lettem. – Ez is biztos valami érdekes történet. – Kivételesen helytálló a vélekedésed. Katonatársam, későbbi kollégám, Czigányi Laci, az egyik eltávozásáról visszatérve elúj-
10
ságolta, hogy a vonaton együtt utazott két barna ruhás vámőrrel, akik elmondták, hogy van náluk felvétel, és ha majd leszerel, menjen ő is oda dolgozni. Lacinak megtetszett az ötlet, és javasolta, hogy jelentkezzünk vámőrnek. Ez meg is történt, és 1958. február 1-jén magunkra öltöttük a barna színű uniformist. Ennek az évnek a krónikájához tartozik, hogy feleségül vettem legkedvesebb iskolatársamat, aki 45 évi házasság után sajnos meghalt. – Testületi pályafutásod során mely vámszerveket szomorítottad jelenléteddel? – Lehet, hogy a te esetedben ez így történt volna, de engem nagyon kedvesen fogadtak és bántak velem szolgálati helyeimen: az 5. számú, majd a 15. számú és a 4. számú Vámhivatalnál. Számomra különösen az 5. számú Vámhivatalnál eltöltött közel tíz év volt nagyon eredményes, mert egy hároméves nyelvtanfolyam elvégzése után angolból felsőfokú nyelvvizsgát tettem. Ezzel megelőztem a koromat, mert akik a testületnél nyelvtanfolyam után vizsgát tettek, mind utánam következtek. – Kénytelen vagyok elismerni, hogy ez nem akármilyen teljesítmény volt, mert a magam bőrén tapasztaltam, hogy nem gyerekjáték a munka mellett nyelvet tanulni. És hol fejeződött be „dicső” pályafutásod? – A VPOP személyzeti osztályán, az 1988. december 31-én történt nyugdíjazásommal. Addigra minden utamba kerülő szaktanfolyamot – újonc, alapokú, középfokú, felsőfokú – elvégeztem. – Utána persze jöttek a henyélős, munkanélküli évek. – Ahogy azt Móricka elképzeli! Lazítás helyett magasabb sebességi fokozatba kapcsoltam. Akkoriban Magyarország kezdte egyre jobban kiszélesíteni külgazdasági kapcsolatait. Nagymértékben bővült a külföldről behozott áruk köre, a vámkezelések száma is megnövekedett, ennek következtében gomba módra szaporodtak a vámkezelőket képző tanfolyamok. Volt kollégáim (köztük Arnold Mihály – akkor főhadnagy, később országos parancsnok) biztatására én is bekapcsolódtam ebbe a mozgalomba, csaknem tíz évig oktattam vámjogot és vámtarifát. Tanító foglalkozású nagyapám nevelői vénája, úgy látszik, megújult bennem, mert tanítással korábban is foglalkoztam, a Vámés Pénzügyőri Iskolán politikai gazdaságtant adtam elő.
Végtelenített közösségi munka – Ezek a tevékenységek a meglévő bevételeid (illetmény, illetve nyugdíj) mellé szép summát hoztak a konyhára. Ilyen anyagias vagy? Szép nap Szép számmal, szép időben, szép helyen, még szép, hogy vidáman majálisozott a NAV Arrabona Nyugdíjas Klub. A „kihelyezett” klubösszejövetelen helyi halászlé, hazai sütemények, vegyes származási helyű italok és történetek mellett kellemesen töltöttük az időt, és alapoztunk a jövő heti kirándulásra. Köszönet a „leánykori nevén” Volánnak nevezett közlekedési vállalatnak, amely kérésünkre megerősítette a menetrend szerinti járatok kapacitását. (Beküldte: Horváth Attila klubvezető)
– Egyáltalán nem, sőt éppen ellenkezőleg. Jelenleg a nyugdíjas szövetségünkben két tisztséget töltök be. A budapesti klub vezetéséért természetesen én sem kapok egy fillért sem, titkári ténykedésemért jár némi tiszteletdíj, ám ez zavar abban, hogy tisztán közösségi munkának érezzem azt, amit a nyugdíjasok érdekében örömmel teszek. – Ez a munka a szemem előtt történik, és nem győzök ámulni rajta. Már az 1992-ben alakult nyugdíjas szervezetünk születésénél is ott bábáskodtál. Alelnökként akkor csak egy ciklust vittél végig, mert közben képviselővé választottak a Ferencvárosi Önkormányzatnál. Majd az ottani megbízásod megszűntével a régi lelkesedéssel vetetted bele magad a közben egyesületből szövetséggé avanzsált nyugdíjas szervezetünk munkájába. Programokat szervezel szinte heti gyakorisággal, ha felkérést kapsz, búcsúztatod halottainkat, nyugdíjas-találkozókon veszel részt, elutazva akár messze tájakra is, publikálsz A Mi Lapunkban és a honlapunkon stb. Felsorolni sem tudom önzetlen tevékenységed széles skáláját. Mondd, mi a mozgatórugó, mi motivál téged mindebben? – Magam sem tudom igazán. Talán az, hogy szeretem az embereket, és azt a munkát is, amit értük tehetek. – Ebben a kijelentésben megerősítve látom annak a megállapításnak az igaz voltát, amit egy pszichológiai ismeretekkel rendelkező személy tett, amikor megmutattam neki a rólad készített fényképet: ez egy jó ember. Ezt a fényképet most mindenki szemügyre veheti és véleményt formálhat róla. Előrebocsátom azonban, hogy a szerkesztőség nem
kizárólag a fentivel azonos véleményt fogadja el. 1935. augusztus 25-én születtél, amikor ezek a sorok az olvasók elé kerülnek, már el is múltál 80 éves. Nem érzed öregnek magad? – Egy csöppet sem. Az idő múlását magamon nem nagyon veszem észre, de már a villamos után sem szaladok. Azt nem tudom, hogy mások erről hogy vélekednek. Lehet, hogy tapintatból nem közlik velem az enyémtől eltérő véleményüket. Az, hogy időnként szórakozott, szétszórt vagyok, nem az öregség rovására írandó, világéletemben ilyen voltam. – Ha egy kicsit jobban koncentrálsz, kilenc unokádat azért meg tudod különböztetni egymástól? – Minden gond nélkül. Már felnőttek, a legkisebb ikerpár is választhatott már az idén, sokkal ritkábban találkozunk, mint szeretném. Két ikerpár is van köztük. Mégpedig az 1966-os születésű Kati lányomnál, ahol hét unokát számolhatok. A lányok többségben vannak, négy van belőlük, a fiúkból pedig három. Az 1959-ben született Zsuzsa lányomnál két gyermek van, egy fiú és egy lány. Dédunokám, a Spanyolországban élő fiú (Ian) egyéves születésnapját szeptember közepén ünnepeljük. – Órámra nézve látom, hogy rég lejárt a munkaidőd, és túlórát nem fizetnek. Be kell fejeznünk a beszélgetést. Ami nem fért bele, majd megírod a rajongóid által régóta várt emlékirataidban. Egy nevemre dedikált példányra már most bejelentem az igényemet. Kis István
Író-olvasó találkozó Örömteli órákat tölthettünk együtt májusban az irodalomkedvelő barátokkal Székesfehérváron, a Vörösmarty Mihály Központi Könyvtár Olvasótermében. Az író-olvasó találkozó házigazdája Magony Imre író volt, aki köszöntötte Sipos Mari Art díjas versírót és meghívott vendégeit. A Vörösmarty könyvtár nyugalmat sugárzó olvasóteremében meglepetés vendégelőadók varázsolták el az irodalomkedvelő barátokat. A versíró Sipos Mari két unokája, Domonkos és Boglárka nyűgözte le az irodalomkedvelő barátokat, előadott verseikkel. A vendégek hallgathattak megzenésített verseket, hegedűvel, gitármuzsikával, énekkel. A sikeres bemutatkozó esten szem nem maradt szárazon. A résztvevők lelki gazdagsággal megtöltve hallgatták a költő verseit, melyet saját maga adott elő. Megismerhettük versein keresztül életútját, érzéseit, élményeit. Sipos Mari – elmondása alapján – gyermekkora óta kedveli a művészetet, az irodalmat, a verseket és mindent, ami szívet, lelket melengető. Az író-olvasó találkozón elhangzott versek a szerelemről, az emlékezésről, az elveszett tavaszról szóltak, valamint a költészet napja alkalmából József Attila emlékére írt versről, Ősi Kovács Imre festőművészről, akitől Sipos Mari a festészet szépségeiről, a színek, a formák, az ecset használatáról tanul. Az Együtt című vers elhangzása után, megtekinthettünk egy tájképet ábrázoló festményt, Sipos Mari első alkotását. A versíró sikeres, örömteli bemutatkozó estet adott meghívott vendégeinek, barátainak, a NAV Nyugdíjas Szövetség Fejér Megyei Klub tagjainak, akik a meghatottság könnyeivel, illatos színes virágcsokrokkal és egyéb ajándékokkal köszönték meg a csodálatos estet.
Sipos Mari későn érő típusnak vallja magát, de úgy gondolja, soha nem késő elkezdeni valamit, ami kedves neki, és örömet okoz másoknak. Ezúton is gratulálunk klubtársunk bemutatkozó irodalmi estjéhez, és további sikeres alkotómunkát kívánunk a NAV Nyugdíjasok Országos Szövetsége Fejér megyei Klub vezetősége és klubtagsága nevében. Fekete Lászlóné klubvezető Szerkesztői üzenet Kérem tisztelt tudósítóinkat, hogy a 2015 decemberében megjelenő lapszámunkhoz november 10-ig szíveskedjenek eljuttatni írásaikat és papír- vagy JPEG-formátumú fényképeiket az
[email protected] elektronikus levélcímre, vagy a NAVNYOSZ 1554 Budapest, Pf. 68. postacímre. Kérem továbbá, hogy a terjedelem ne haladja meg az egy oldalt (12-es betűméret, másfeles sortávolság). Honlapunk címe: www.navnyugdijasok.hu.
11
Elefántot vámkezeltem Lőkösházán Délután négy óra. Már készülődtünk a váltáshoz a lőkösházai vámhivatalban. Lőkösháza Békéscsabától 28 km-re van a határon, vasúti átkelő. Megcsörrent a vasúti telefon, sajnos én vettem fel. „A CFR száz tengellyel beáll a 4. vágányra!” – mondja a MÁV szolgálattevő. A „sajnos” azt jelentette, hogy nekem kellett a román tehervonat vámellenőrzését elvégeznem. Péter bácsi, a vasúti megbízott már az ajtóban toporgott, nyakában majd egyméteres MÁV-ólompréssel, kezében egy hasonló méretű feszítővassal. Együtt mentünk a 4. vágányhoz, ahol a határőrök már kordont vontak a bepöfögő (gőzmozdonyok voltak ekkor még szolgálatban) vonatszerelvény köré. A román vonatvezető átadta a román nyelvű vonatjegyzéket. A belföldi rendeltetésű vasúti kocsikból ki kellett szűrni azokat, amelyeknek belső áruvizsgálatát az ellenőrző vizsgálattal egyidejűleg el kellett végezni. A szerelvény közepe körül óriási meglepetésre egy valódi, élő elefántot találtunk, mellette egy állatgondozóval – Budafok-Háros állomásra tartottak. Bevonulva a hivatalba jelentettem a különös szállítmányt. A túrvezető nem tudta először, hogy mit is csináljon – a parancsnok és helyettese már nem volt bent a hivatalban. Aztán egy váratlan fordulattal kijelentette, hogy „Tolnai, maga találta az elefántot, ezért elkíséri!”. Én kézzel-lábbal tiltakoztam, mondván, hogyan őrizzek egy elefántot, meg a szolgálatom is perceken belül lejár. A tiltakozásom falra hányt borsó volt, sajnos. Kezembe nyomták az utazási utalványt meg a parancsot, és aló mars. (Egy éve voltam még csak a vámőrségnél.) Megkerestem az elefántos kocsit, az állatkísérőt tájékoztattam, hogy hárman együtt utazunk, hol is fogok aludni. Mutatta, hogy a vagon fele az elefánté, a másik részén van a szalmaágy, amelyhez két pokrócot tud adni. Amikor bemásztam a kocsiba, az elefánt mozdulatlanul állt, és engem figyelt percekig (állítólag az elefántok jó megfigyelők). Az állatgondozó megnyugtatott, hogy Aida elefánt szelíd, a Fővárosi Nagycirkusz világszáma. A cirkusz Bukarestben vendégszerepelt, de Aida beteg lett, gyógykezelésre jött haza. Már a kiutazáskor beteg volt, de Bukarest Aida nélkül nem fogadta a vendégszereplést.
GYÁSZ Előző lapszámunk megjelenése óta dr. Garamvölgyi Károly ny. pénzügyőr altábornagy (88) budapesti, Horváth József ny. pénzügyőr törzszászlós (77) barcsi, Matus György ny. pénzügyőr őrnagy (77) szekszárdi, Sechna György ny. pénzügyőr főhadnagy (74) váci nyugdíjastársunk elhunytáról kaptunk értesítést.
Nyugodjanak békében!
a Mi lapunk 12
Aida betegsége bőrsérülés volt, amit eleséssel szerzett, nem gyógyult a seb, étvágytalan lett, legyengült. Az éjszakai utazáson többször felriadtam arra, hogy az elefánt az ormányával döngeti a kocsi oldalát, valószínűleg fájdalmában. A reggeli órákban érkeztünk meg Hárosra. Könnyű szívvel hagytam el a kísért személyeket. Nehezen találtam olyan vámőrt, akinek átadhattam a küldeményt. Igyekeznem kellett vissza Lőkösházára, mert este már szolgálatba kellett menni. Aida a világ egyik legokosabb cirkuszi elefántja volt. A világszámát a mozi is megörökítette a „Fel a fejjel!” című filmben, Latabár Kálmán főszereplésével. A produkció: a cirkuszi porondon egy „önként” jelentkezőt Aida bepamacsol, egy hatalmas borotvával lekaparja a habot, majd végezetül a borotvahabos vödröt a vendég fejére borítja. Dr. Tolnai Lajos
k
ro a s tó
Fo
Az 1970–1971-es bajnokcsapat: Miksovszky Zoltán, Domján László, Csekő Gyula, Mózes Menyhért, Jaskó András, Murár Ferenc, Kisházi Tamás, Fonyódi Ferenc, Oláh Gyula, Springenszeisz György, Süle László, Hegyesi Béla, Kovács István, Vida Mihály, Straub Endre, Sashegyi István, Havasi Tamás
Régi idők focija 1971-ből Ezt a felvételt Bircsák Adorján, a VPOP Klub tagja küldte szerkesztőségünkbe. Sok név cseng ismerősen a Pénzügyőr Sport Egyesület labdarúgóit bemutató képaláírásból, azoké, akik sportpályafutásuk befejezése után is itt maradtak a vám- és pénzügyőrségnél, s kisebb-nagyobb karriert befutva szolgálták a testületet. Dórit személyes érzelmek kötik a fotóhoz. „Küldök egy 44 éves képet, a szereplők 98%-át ismertem, ismerem, főnököm, kollégám volt. Sajnos elhunytak is szerepelnek rajta, többek között Hegyesi Béla, aki mellettem ült abban az általam vezetett szolgálati gépkocsiban, amivel önhibámon kívüli súlyos balesetet szenvedtünk. Én túléltem.”
Kiadja a VIVA Média Holding, 1135 Budapest, Szegedi út 37–39. Telefon: 288-7700 • Felelős kiadó: Moldován Tamás vezérigazgató • Felelős szerkesztő: Czikora András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasainak Országos Szövetsége elnöke • Szerkesztő: Bogschützné Gados Júlia • Szerkesztőbizottság: Dr. Kaizinger Tibor, Géczy Attila, Horváth Zoltán, Varga Imre, Dr. Bálint László György
