Egyházzenei áhítat Szent Cecília tiszteletére
2014. november 19-én zsúfolásig megtöltöttük a pécsi Pálos – Lyceum templomot, hogy már 8. alkalommal megrendezzük a Szent Mór Iskolaközpont hagyományos egyházzenei ünnepét; a Cecíliaáhítatot. Ezúttal a Vonószenekar és a kórusok szolgálatát hallhattuk. Az a cél, hogy muzsikánk imádság legyen, amely a tematikájára és a megszólaltatás módjára egyaránt vonatkozik. Csak egyházi zeneművek hangzottak el, a középkortól egészen a ma élő zeneszerzők munkáinak megszólaltatásán keresztül.
A rendezvény kezdetén Tumpekné Kuti Ágnes köszöntő szavai után – ahogy szoktuk – Szent Cecília tiszteletére közösen elénekeltük a Kihez az Úr elküldé angyalát kezdetű népéneket.
Ezután Sándorné Kiss Gabriella tolmácsolásában hallhattuk a következő verset:
Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért
Fák, csillagok, állatok és kövek szeressétek a gyermekeimet.
Kínáld őket gyümölccsel, almafa, tanítsd őket csillagos éjszaka.
Ha messze voltak tőlem, azalatt eddig is rátok bíztam sorsukat.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap, csempészd zsebükbe titkos aranyad.
Énhozzám mindig csak jók voltatok, szeressétek őket, ha meghalok.
S ti mind, élő és holt anyagok, tanítsátok őket, felhők, sasok,
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek, szeressétek a gyermekeimet.
Vad villámok, jó hangyák, kis csigák, vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Te, homokos, köves, aszfaltos út, vezesd okosan a lányt, a fiút.
Az ember gonosz, benne nem bízom, De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.
Csókold helyettem, szél, az arcukat, fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Igaz rokon, hozzátok fordulok, tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
Tűz, víz, ég és föld s minden istenek: szeressétek, akiket szeretek.
Johann Sebestian Bach „Wohltemperiertes Clavier = Jól hangolt zongora” c. sorozatának első darabja; a C-dúr preludium 1720 –ban íródott. 133 évvel később a francia Gounod megírta hozzá a szerinte régóta a műben rejtező dallamot is, amelyet első nyilvános előadásában egy hegedűművésszel játszott el a szerző. Ez a zenedarab még hat évet várt arra, hogy az Ave Maria szöveget is megkapja hozzá, és így vonult be a köztudatba: Bach-Gounod: Ave Maria.
Johann Sebastian Bach
Charles Gounod 1853-ban
Most Gyöngyösi István játszotta zongorán az említett Bach preludiumot, a Vonószenekar pedig a Gounodféle dallamot. A művészeti vezető Rácz Erika volt.
A Kicsinyek Kórusa először a Jesu dulcis memoria = Jézus, édes emlékezet kezdetű, eredetileg XIII. századi Krisztus – himnuszt, majd a romantikus francia szerző, Gounod C-dúr miséjének Kyrie tételét énekelte Gyöngyösi István és Sándorné Kiss Gabriella vezényletével.
Az általános iskolánk Fölsős Kórusa is két művet adott elő. Először a Domine ad adjuvandum – középkori kánont, amelynek szövege: „Uram, siess megsegíteni engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, most és mindörökké amen.” Vezényelt: Gyöngyösi István. Másodikként egy ismert spirituálé; az At the river – Aaron Copland féle feldolgozását hallhattuk Balogh Mónika vezetésével. Az angol szöveg jelentése: Gyűljünk össze a folyónál, Ahol fényes angyal-lábak jártak előttünk. Az angyalok örök tisztaságával megáldott víz Hömpölyög az Isten trónjából. Igen, gyűljünk össze a folyónál, A szépséges, csodálatos folyónál, Gyűljünk össze a szentekkel a folyónál, Ahol hömpölyög a víz az Isten trónjából.
Hamarosan elérjük a fényesen ragyogó folyót, Hamarosan zarándokutunk végéhez közeledünk, Hamarosan boldog szívünk reszketni fog a csend dallamától.
A Szent Mór Leánykar Kocsár Miklós, a ma élő Kossuth díjas zeneszerzőnk két közismert, ókeresztény szövegre írt Mária énekét szólaltatta meg Stauróczky Balázs vezényletével.
Sub tuum praesidium, a legősibb – a III-IV századi keresztényüldözés idejéről való – Mária antifóna szövegére íródott, melyet szintén ismerünk: Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől: ó dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak! Ámen.
Salve Regina, melynek pontos fordítása a következő: Üdvözlégy, Királynő, irgalmasság Anyja! Életünk, édességünk, reménységünk, üdvözlégy! Hozzád kiáltunk, Évának számkivetett fiai, hozzád sóhajtunk sírva és zokogva e siralom völgyéből. Fordítsd reánk tehát, Szószólónk, irgalmas szemedet, és e számkivetés után mutasd meg nekünk Jézust, méhednek áldott gyümölcsét! Ó irgalmas, ó kegyes, ó édes Szűz Mária! A Szent Mór Vegyeskar első műsorszáma volt Tomas Luis de Victoria spanyol reneszánsz zeneszerző műve, az O Magnum Mistérium Egy prófétai jövendölés szerint Isten két állat között lesz ismertté, nevezetesen az ökör és a szamár között születik meg. Ezt kommentálja az ének, mi szerint csodálatos titok az, hogy állatok látják a megszületett Urat a jászolban. Ez a szöveg nagypénteken traktusként is szerepel, de ott úgy van értelmezve, hogy Isten fia két élőlény között jelenik meg. De itt a két lator közötti megjelenésre történik az utalás. Majd egy dicsérettel folytatódik az ének: Ó boldog Szűz, az Úr Krisztust. Alleluja!
kinek
benseje
méltó
lett
hordozni
A következő műsorszámban Ola Gjeilo fiatal, ma élő norvég zeneszerző az Ubi Caritas őskeresztény himnuszt dolgozta fel, ami a nagycsütörtöki lábmosás közben hangzik el: Hol szeretet és egyetértés, ott az Isten. Minket Krisztus szeretete gyűjtött egybe, örvendezzünk és Őbenne vigadozzunk; tiszteljük és szeressük az élő Istent, és szeressük mind egymást is, tiszta szívvel.
A Vegyeskar – és egyben zenés áhítatunk utolsó számaként a John Rutter ma élő angol zeneszerző Ároni áldás szövegére komponált művét hallhattuk. Áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az ÚR, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet. A kórus hangképző- és betanító tanára: Tumpekné Kuti Ágnes Az orgonánál Gyöngyösi István Vezényelt: Stauróczky Balázs
Ezúton is hálás köszönet a Magyar Pálos Rend támogatásáért, különösen János atya tartományfőnök atyának, a műsort vezető Ágoston testvérnek, valamint Bieder Eszter sekrestyésnek önzetlen segítségéért, hogy rendezvényünket idén is méltóképpen megtarthattuk a Pálos – Lyceum Templomban.
Ágoston testvér
Mindnyájan hálásak vagyunk a zenei szolgálatban részt vevő gyerekek és tanárok munkájáért, valamint köszönet mindenkinek, akik eljöttek őket meghallgatni!