Rákosfalvai Egyházközségi Levél
2013. évi 4. szám
Egyházközségi Levél
2013. évi 4. szám
augusztus 20.
1
Rákosfalvai Egyházközségi Levél
2013.évi 4.szám
A keresztény vallás őszinte becsülését és megtartását nem köszönhetjük másnak, mint Szent Istvánnak. Géza keménységével megkereszteltethette a magyart, de a keresztény vallás igazságáról való meggyőződést Szent István példája oltotta belé. Szent István lelke, magaviselete először is ment volt oly erkölcsi fogyatkozástól, amely a tőle terjesztett keresztény vallással ellentétben állott volna. „Nincs gyorsabb a rossz hírnél”, mondja a latin költő s mégis az egykorú, a rosszat hamarább, mint a jót följegyző külföldi írók sem tudnak semmit. Kortársai (s népük között ugyancsak a kereszténység terjesztői): a lengyel Chrabry Bogyoszló és az orosz Ladomér (Wladimir) tele vannak erkölcsi hibákkal, kivált a keresztény vallástól annyira tiltott, utálatos bujasággal. Szent István ellenben ifjúságától kezdve késő vénségéig hűséges, nejéről halálos ágyán is gondoskodó férj volt s a bujaságot büdösnek, haláltszerzőnek tartja. Ez azonban még kevés lett volna arra, hogy a magyarokat szívből kereszténnyé tegye. Ámde ő önmagán megmutatta, hogyan kell egy kereszténynek élni. Nem követelt, nem tanácsolt semmi olyant, amit ő maga nem tett vagy jónak nem tartott. Ő volt az erkölcsi példakép s az ő példájának óriási hatása okozta, hogy a magyar a keresztény vallást gyakorlatba vette s a gyakorlat által megszerette. Szent István életének irányítója, tetteinek főrugója az erős, tevékeny, keresztény katolikus hit, vagyis a keresztény katolikus egyháztól hirdetett és megmagyarázott igazságok 2
Rákosfalvai Egyházközségi Levél
2013. évi 4. szám
és erkölcsi törvények foglalata volt. Semmit sem ajánl oly hévvel és meggyőződéssel szeretett fiának, mint ezen, tettekben nyilvánuló keresztény katolikus hitet. „Először is parancsolom – írja – tanácsolom, óhajtom, kedves fiam, hogy (ha a királyi koronának becsületet akarsz szerezni) az apostoli és katolikus hitet oly pontosan és gondosan tartsd meg, hogy az összes, Istentől alattvalóidnak rendelt emberek példaképe légy s az egyházi emberek méltán nevezzenek téged keresztény férfiúnak. Biztosra veheted, hogy hit nélkül sem kereszténynek, sem az egyház fiának nem mondanak. Akik hamisan hisznek vagy a hitet tettekkel nem valósítják meg és nem ékítik (pedig a hit cselekedetek nélkül halott), sem itt nem uralkodnak tisztességesen, sem az örök életben és koronában nem részesülnek.” Erős, tevékeny hitéből származott második jellemvonása: a keresztény katolikus egyház szeretete. Azt a nagyszerű, az államtól független s az államot mégis annyira támogató, az ember lelkét nemesítő, annyira szükséges társaságot: a katolikus egyházat terjeszteni, működésében támogatni s védelmezni, ez volt kedves, őt vidámító foglalkozása, mert tudta, hogy a katolikus egyház nélkül a keresztény hit igazságai feledésbe mennek, törvényei elavulnak. Lelkének szép jellemvonása volt továbbá, hogy szeretett imádkozni. Nem ajánlotta volna fiának, nem kérte volna alattvalóitól 1030-ban oly buzgón az imádságot, ha maga nem szerette volna. De midőn ily sűrűn emelte föl lelkét Szent István az Istenhez, nem feledkezett meg embertársairól sem, annyira nem, hogy gyönyörű jellemvonásává lett a könyörület a betegek és szegények iránt. részlet a Szent István Társulat 1904-ben kiadott könyvéből Dr. Karácsonyi János: Szent István király élete VI. fejezet Szent István jelleme Szent István király – könyörögj értünk. Károly atya
3
Rákosfalvai Egyházközségi Levél
2013.évi 4.szám
IGENT MONDTUNK! – Plébániai Családtábor 2013. Egy jó lelkigyakorlat ismérve, hogy újjászületünk benne. Ahogy egy jó nyaralásról is feltöltődve térünk haza. A Rákosfalvai Szent István Király Plébánia idei családtábora pedig egyszerre volt jó lelkigyakorlat és jó nyaralás június 28-a és július 2-a között Iszkaszentgyörgyön, ahova először látogattunk. Mivel többen csak a hét végére tudtak eljönni, az átlagosnál valamivel kisebb létszámmal gyűltünk össze Csaba atya tábornyitó miséjére. Ennek dacára csakhamar megerősítő megtapasztalásban volt részünk, megélhettük Máté evangéliumának sorait: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Ahogy az sem baj, ha egy családtábor családias hangulatban kezdődik. A hétköznapokból táplálkozó fenntartásaink, félelmeink és aggodalmaink értelmetlenné váltak, ugyanakkor az imához, egymáshoz való viszonyunkról, családon, családközösségen és egyházközségen belüli feladatainkhoz és felelősségünkhöz olyan szilárd alapot, megerősítést és lendületet kaphattunk, melyet hamarosan azok is megtapasztalhatnak, akik nem voltak velünk. Fejes Csaba atya jelenléte és a plébániánkon megélt tapasztalatai alapján útravalóul adott tanács-csomagja, a közvetlen szeretetet és nyitottságot minden szavában és tettében megélő Brückner Ákos atya miséje és lelkigyakorlatos látogatása feltöltődést adott a jelenlévő szülőknek, míg a gyerkőcök Hámory Marci rögtönzött sportbajnokságain élvezhették a mozgás örömét és egymás társaságát, a közös napi misék és programok között. Ali László a szentségimádásban az Istennel való párbeszéd új, közvetlen módját mutatta meg, a hétvégére érkező Sipos család pedig olyan sokállomásos akadályversennyel készült, amit tökéletes időjárással egészített ki az Úristen. A Mestyanek házaspár szervezte családtáborban egyébként is minden napra jutott élmény: jártunk várban (Bory-vár), palotában (Székesfehárvári Püspöki Palota) és kastélyban (Iszkaszentgyörgyi Kastély), bejuthattunk Spányi Antal kevesek előtt megnyíló püspöki kápolnájába, s legyőztük Székesfehérvár gigantikus adagokat mérő fagyizóját… 4
Rákosfalvai Egyházközségi Levél
2013. évi 4. szám
Ahogy Ákos atya életünk igent váró és mondató pillanatairól szóló prédikációja is jól példázta: kis igeneken múlnak a nagy változások. S bizony mertünk igent mondani a 2013-as családtáborra négy hónapos babával, szó szerint vakon, frissen megkeresztelkedve, csonka családdal, három gyerekkel, kerékpárral érkezve, a Gondviselés hívó szavát hallva és áldását érezve, önmagunkat és családjainkat a bennünk és köztünk élő Úrnak átadva. Családtábor lesz jövőre is, a kérdés csak az, mi tart vissza, hogy igent mondj rá?! Balajti Péter Kedves Testvérek! Valószínűleg már mindenki értesült arról, hogy Fejes Csaba atyánkat rövid, egy éves szolgálat után, elhelyezték tőlünk. Július 28.-án az esti szentmisén búcsúztunk el Tőle. Reméljük az új helyén is olyan nagy szeretet veszi majd körül, mint amiben – szerintünk- itt volt része. Kívánunk neki eredményes lelkipásztori munkát. A Szentlélek segítse munkálkodásában! 5
Rákosfalvai Egyházközségi Levél
2013.évi 4.szám
Segítés a családtáborban Ali Laci megkeresésére, hogy segítenének-e a karitász csoportból ketten a családtábor ideje alatt, mint gyerekfelügyelő, lelkesen jelentkeztünk Schwarcz Anival. A tábor ebben az évben Iszkaszentgyörgyön volt. Június 28-án izgalommal indultunk útnak. Anihoz tartoztak a kb.3év alattiak, Tatjana foglalkozott a lányokkal, nekem jutottak a fiúk. A feladatunk - a gyerekekkel foglalkozni, amíg a szüleik előadáson, elmélkedéseken vesznek részt – volt. Szerencsénkre az időjárás kedvezett, így sokat lehettünk szabadban, ahol kirándultunk tanösvényen, akadályversenyt rendeztünk, fociztunk. Voltak ügyességi játékok, és volt tudáspróba is. Vasárnap egész napos kirándulásra, Székesfehérvárra mentünk, ahol városnézés, szentmise és délután a Bory vár megtekintése volt a program. Nagyon kellemesen telt ez a nap is. Hétfőn délelőtt a helyi plébánián jártunk, délután a székesfehérvári egyházközségi múzeum és a püspöki palota megtekintése után a Bazilikában szentmisén vettünk részt. Kedden még indulás előtt a Kastélymúzeumba mentünk. Pár nap a családtáborban számomra nagyon nagy élmény volt, gyorsan eltelt. Jó lenne a következő évben is részt venni ezzel a vidám, jókedvű csoporttal, mint gyerekfelügyelő. Az idei év, számomra újdonság volt, ha jövőre is lehetőségem lesz, akkor előre fel tudok készülni ötletekkel, hogy még több jó élményben legyen részünk. Erika, Laci köszönöm, hogy Veletek mehettem. Iring Barbara karitász csoport Gondolatok 2013. I félév megvalósult terveiről Gyorsan peregnek a napok a karitász naptár lapjain is. Észre sem vettük, máris eltelt több mint félév 2013-ból is. Aktív munkával töltöttük az időt. Tavalyi év második félévének alapmottója „Felmérés” volt az, idei évünk a „Foglalkozáserősítés” alapgondolatot kapta. A tavalyi felmérés alapján több változásra is sor került a támogatásokat illetően. Inkább a kapcsolattartásra igyekszünk figyelni. A felmérést idén is folytatnunk kell, hiszen van terület, ahová 6
Rákosfalvai Egyházközségi Levél
2013. évi 4. szám
nem jutottunk el. Ilyen pl.: Gyakorló úti házak, pedig bizonyára ott is vannak nehézségekkel küzdő társaink. Kérjük, ha van az ismerettségi körében erről a területről való, aki segítene a kapcsolatépítésben, jelezze nekünk. Szeretnénk még több Testvérünkhöz eljutni, akinek bármilyen nehéz sorsán, helyzetén segíteni tudhatunk, és ezt felekezeti hovatartozás nélkül tesszük. Kérjük is ehhez a munkához olvasóink figyelő támogatását is, akár személyes vagy gyűjtőládán keresztüli tájékoztatással. Szokásos tevékenységeink, mint a ruhaakciók, továbbra is működnek, ebben a félévben is volt 2 alkalommal. A maradék ruháknak is jó helyeket találtunk több vidéki kis faluban. Csoportunk 22 tagja minden hónap végén szeretettel és örömmel viszi házhoz a Mária rádió magazinokat, összesen több mint 130 db-ot. Új vállalásaink is vannak. Az egyik a „Lelki adoptáció” mozgalom egyre szélesebb körű megismertetése a hívek körében és a jelentkezők ünnepélyes fogadalomtételének megszervezése. Erre április 8-án került sor és közel 40-en vettek részt. A fogadalom záróünnepsége Aprószentek ünnepén december 28-án lesz. Bizonyára buzgóságuknak Rákosfalván is meg lesz az eredménye, ami majd a lélekszám növekedésében mutatkozik meg. Imádkozunk értük is. Másik új vállalásunk, melyhez köszönjük az Önök bizalmát is, az imakérések teljesítése. Egyre nagyobb számban érkeznek hétről-hétre imakérések a Gyűjtőládánkba. Nagy szeretettel teszünk eleget ezeknek bízva a Mennyei Atya végtelen jóságában és támogatásában. Szívesen látunk Testvéreink közül jelentkezőt, aki ebben a tevékenységükben segíteni szeretne. Minél többen kérjük, a Mennyei Atyát talán annál biztosabb az eredmény. Fogjunk össze! Ide tartozik még, hogy felvettük a kapcsolatot a Baba-mama hittan tagjaival, ruhákkal, talán majd kialakuló fizikai segítséggel, Családtáborban felügyelőként való részvétellel igyekszünk hasznossá tenni magunkat. Még kicsit döcög, de reméljük, jó irányba erősödik majd a kapcsolat. Csoportunk életében is voltak különleges történések, mint pl. többen részt vettünk még a Nagybőjt kezdetén lelkigyakorlatokon Máriabesnyőn. Sok értékes gondolattal, lelki támogatással lettünk gazdagabbak, melyeket igyekszünk napi életünkben is használni. Kiemelkedő és számunkra is nagyon fontos esemény volt, amikor 2 társunk először járult szentáldozáshoz, egyikük a keresztség 7
Rákosfalvai Egyházközségi Levél
2013.évi 4.szám
szentségében is ekkor részesült. Lelkiismeretes felkészülésükben Csaba atya volt segítségükre, aki megnyugtató szeretettel bíztatta, és segítette Őket. Ide sorolom, másik hasonló szívet melengető élményünket, hogy csoportunk legfiatalabb tagja szeptemberben a papi szeminárium elsőéveseként folytatja már diplomásként tanulmányait. Szeretettel hordozzuk Őt imáinkban, és reméljük, a Mennyei Atya is támogatja sikeres és mély elhatározásában. A Nyugdíjas klub is minden hónapban megtartja összejövetelét, ahol értékes előadásokon és vidám tornán vesznek részt az oda ellátogatók. Új kezdeményezésünk a filmvetítés, melyet a templomban tartunk, előzetes hirdetés alapján. A vetítések délután ½ 3-kor kezdődnek, így aki szeretne részt venni a rózsafűzér imádkozáson, az azt követő misén, megteheti. A vetítéseket sűríteni szeretnénk, időnként értékes előadásokkal tarkítva. Cél, hogy töltsük az időt értékesen együtt és ismerjük meg egymás gondjait, ami a karitász tevékenységünk alapja. Köszönöm, hogy e rövid összefoglaló elolvasásával csoportunk életébe kicsit bekapcsolódott. A második félévünk kicsit még mozgalmasabb lesz, melyről ismét beszámolunk majd. Várjuk a fentiek alapján építő kritikájukat, ötleteiket a Gyűjtőládánkba, vagy személyesen csoportunk tagjainál. Ezek segítségével tudunk hatékonyabban, szervezettebben dolgozni, hogy Rákosfalván egyre boldogabban megelégedettebben élhessen minden Testvérünk. Isten áldja Önöket! Pálmainé Enikő a karitász csoportból
KÖZÖSSÉG A ministrálás több szempontból is hatalmas előny és kincs a fiatalok számára. Elsősorban természetesen az Úrszolgálat az aminek hajtania kell minden gyermeket, akik ezt a megtisztelő hivatást ellátják, de nem ez az egyetlen. l997-ben kezdtem el ministrálni, viszont 2006.ban nem csak ezt, de az egész vallást hanyagolni kezdtem. Sok-sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ráébredjek, egy fontos dolgot hagytam el az életemből. 8
Rákosfalvai Egyházközségi Levél
2013. évi 4. szám
Egy barátom noszogatására 2010-ben újra gyakorolni kezdtem a vallást, és bár csak hívő szerettem volna lenni, váratlan élményben lett részem. Akár csak a tékozló fiút, mindenki visszavárt, hogy ott folytassam, ahol abbahagytam. Nem a padok között, hanem a pap mellett. Az a közösségben fellelhető szeretet leírhatatlan, ami minden ministránst vár. Számítanak egymásnak és feltétel nélkül elfogadják a másikat. Sajnos a fiatal generációknak nagy problémája, hogy az elismerést keresik, de nem kapják meg, nehezen találnak rá. Nálunk ebben hiány nélkül részük lehet. Ez volt részben a célom, amikor a szervezet vezetését át szerettem volna venni. Továbbadni minden fiatalnak azt a közösségi élményt, amiben nekem is részem volt, nem csak a visszatérésem idején, hanem még kis koromban is, amikor elkezdtem az Urat szolgálni. 2012 januárja óta látom el a vezetői munkát és egy cél lebeg a szemem előtt: olyan közösséget létrehozni, ahova mindenki szívesen csatlakozik, és hogy más plébániák is erről a csapatról vegyenek példát. Természetesen ez nem volt könnyű feladat. Rengeteg akadályba és nehézségbe ütköztem, mégis úgy érzem, nagy előrelépést tettem a közösségépítés szempontjából. Rengeteg szabadidős programmal kedveskedünk minden érdeklődő számára, köztük focival és kirándulással. A referatúra által szervezett programokon is részt veszünk és kimagasló eredményeket érünk el. Számomra ez a fejlődés a ministránstábor után vált nyilvánvalóvá. A gyerekek összekovácsolódtak, mindenki elfogadta a másikat. Továbbá az újakat is nagy szeretettel fogadták, pont úgy ahogyan mi is tettük annak idején. Leírhatatlan az az öröm, amit akkor éreztem, amikor ezeknek a tetteknek a szem-és fúl tanúja lehettem. A testvéreknek pedig nem tudok mást mondani, mint hogy bátorítsák önök is a fiatalokat, hogy szolgálják ők is az oltárnál Istent! Egy katolikus gyermek nem részesülhet nagyobb megtiszteltetésben, mint a ministrálás. Hodászi Gábor Mihály, ministránsvezető
9
Rákosfalvai Egyházközségi Levél
2013.évi 4.szám
Kemény fiúk, kemény csaták Előzmény: hagyományosan a csepeli és a rákosfalvai egyházközség baráti és rokoni kapcsolatban álló csapatai évente különféle sportágakban – idén már huszadik éve, váltakozó sikerrel kemény csatákat vívnak egymással a győzelemért. A vetélkedő gerincét mindig a kispályás labdarúgás adja, a rendező csapat lehetőségei alapján hol sárkányhajó verseny, hol fogathajtás színesíti a küzdelmet. Tudósítás: ebben az évben a csepeli csapat rendezte a versenyt, melyről kiküldött riporterünk számol be a rákosfalvai egyházközségi újság olvasóinak. A korábbi évekhez hasonlóan nagy lelkesedéssel készültek a csapatok a nagy összecsapásra, melynek első száma, sárkányhajó verseny a Kis-Duna pesterzsébeti szakaszán, nagyszerű, napfényes időben került megrendezésre. A tökéletes kondícióban lévő rákosfalvai csapat két edzés után készült a regattára, mert volt mit törleszteni a korábban némi kormányosi segédlettel elveszített négy évvel ezelőtti futam miatt. A hat női és tizennégy férfi versenyző elszántsága és fekete trikója baljóslatú előjel lehetett a fiatal csepeli evezősök számára. A hajóegységek felálltak az erzsébeti híd lábához, és az indító jelére nekivágtak a kétszáz méteres távnak . A rákosfalvai hajó a versenyizgalom miatt lényegesen szétszórtabban kezdett, de a táv felénél összerázódott, és a szépszámú közönség lelkes biztatása mellett fél méteres előnnyel nyerte az első futamot. A kiírás értelmében győztesnek az a csapat tekinthető, aki két futamot nyer, így az egységek ismét elfoglalták kiindulási helyüket. Másodszorra hajónk egy nyert futammal a háta mögött nyugodtabban kezdett, és bár nem éppen egyenes vonalban, a legrövidebb úton haladt, a csapategységnek és a kivételes erőnlétnek köszönhetően a falvai legénység győzelmét az ellenfél már nem tudta veszélyeztetni, fél hajó előnnyel zártuk a versenyt. 10
Rákosfalvai Egyházközségi Levél
2013. évi 4. szám
Miután a csuromvizes versenyzők partra szálltak és átöltöztek, megkezdődött a mai torna fő száma, a kispályás labdarúgó mérkőzés. A kiváló minőségű műfüves pályán a csapatok köszöntötték lelkes szurkolóikat, majd megkezdődött az első félidő. A rákosfalvaiak kitartó rohamainak a csepeli legények teljes tizenkét percig tudtak ellenállni, majd Nonn Richárd góljával megtört a jég és csapatunk megszerezte vezetést, aztán templomunk káplánja, Fejes Csaba atya nagyszerű góljai következtek, így 3-o félidei eredménnyel vonultak pihenőre a játékosok. A szünet után falvai szurkolók lelkes biztatása csapatunknak szárnyakat adott és az idegileg felőrlődött ellenfél kapujába ontották a gólokat, összesen nyolcat. A csepeli csapat szenvedésének a bíró sípszava vetett végét, és a falvai csapat és közönsége méltán ünnepelhette a történelmi 8-0 győzelmet. Csapatunk minden játékosa, de különösen Csaba atya sokat tett a gyözelemért, három góljával tovább lelkesítette az egyébként is fanatikus falvai szurkolókat. Sajnálatos módon Rizmayer György a küzdelem hevében súlyos sérülést szenvedett, ezúton is kívánunk neki mielőbbi gyógyulást. A mérkőzés után a csapatok és szurkolóik egy közeli vendéglőben gyűltek össze, ahol mérkőzés izgalmai után teljes barátságban, fehér asztal mellett értékelték az eseményeket.
G.Gy.
Plébániánk urnatemetőjével, szóró és urnatemetéssel kapcsolatban érdeklődni, illetve ügyintézéshez időpontot egyeztetni a 06-20/294-1722-es mobil telefonszámon lehet.
11
Rákosfalvai Egyházközségi Levél
2013.évi 4.szám
A plébánia címe: 1144 Budapest, Álmos vezér tér 1. Telefon: 363-59-76 Számlaszáma: CIB Bank: 11100104-19819019-36000001 Hivatali órák: Hétfő-szerda-péntek: 16 órától -17.30 óráig Kedd-csütörtök: 9 órától -12 óráig Karitász fogadóóra: csütörtökönként 10-12 óráig A Karitász fogadóideje alatt nincs ruha és egyéb használati tárgyak átvétele A templom miserendje: Hétköznap: 7; 18.30 óra Vasár- és ünnepnapokon: 7.30; 8.45; 10; 18.30 óra Az Egyházközségi levél Internet elérhetősége: http:/ www./rakosfalva.eu/ Rákosfalvai levelezőlista e-mail címe:
[email protected] 5 számunk lapzártája 2013. október 20.-án lesz Egyházközségi Levél – A Budapest-Rákosfalva Szent István Király Plébánia és Egyházközség évente hat alkalommal megjelenő, ingyenes kiadványa. Az újságban megjelenő cikkeken javítást csak a szerző hozzájárulásával végzünk! Felelős kiadó: Spick Károly plébános A templom logóját tervezte: Bege Márta Szerkesztette: Scheiling Lászlóné
[email protected]
12