MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK
– Török Ida, Pilbáth Gábor, Orbán Anna, Luka Sándor, Virág Irma, Hlavathy Izabella Etelka, Antal Margit, Albert Csongor László, Józsi Pál.
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! Boldog Bátori László Február 27-én Bátori László pálos rendi szerzetesre emlékeztünk. A XV. század első felében élt, a budaszentlőrinci pálos kolostorban, majd a Nagy Hárs-hegy remetebarlangjában. Ő készítette el az első, majdnem teljes magyar nyelvű bibliafordítást. Magyarul írt szentírásmagyarázata Mátyás király könyvtárába került, ám a török hódoltság korában nyoma veszett. Bátori (egyes források szerint Báthory) László a hagyomány szerint a Szent István korabeli Gutkeled nemzetségből eredő főrangú család, újabb kutatók szerint egy nyírbátori polgárcsalád sarja volt. Nyírcsászáriban született, 1420-ban. Fiatal éveit KözépSzolnok és Kraszna vármegyében töltötte. Itáliában és Franciaországban végezte iskoláit. Hazatérte után katonáival aktívan részt vett Hunyadi János oldalán a török elleni harcokban, s élte a főurak korabeli szokványos életét. Szilágysomlyó birtokosa volt. Mikor látta, hogy V. László udvara Hunyadi János árvái ellen fordul, a világból kiábrándulva lépett be a magyar pálos rendbe. Szerzetesi életének java részét a rend anyaházában, Buda mellett, a hatalmas és népes Szent Lőrinc-kolostorban élte le. A kolostor Mátyás uralkodása idején élte fénykorát. Az ország legnagyobb rendháza volt. Mátyás király is többször fölkereste a kolostort. László a hittudományoknak szentelte életét. Engedélyt kért, hogy kiköltözhessen a közeli Nagy-Hárshegy egy barlangjába. A kolostorral továbbra is kapcsolatot tartott, napjait azonban a remeték életrendje szerint osztotta be: imádság, elmélkedés, kétkezi munka. Hunfalvy János szerint húsz évig remetéskedett itt. Elkészítette az első majdnem teljes magyar 12
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Böjtmás hava
Kedves cursillós tetsvéreim! Szeretettel kivánok áldott nagyböjti szent időt és örömmel közlöm, hogy 2012. április 12-15 között férfi, 2012. április 19-22 között pedig női cursillós hétvégét tartunk Székelyudvarhelyen a Szent Pió lelkigyakorlatos házban. Amennyiben vannak olyanok, akik már barátaitok, akikről már beszéltetek Barátotokkal és akiket el akartok vezetni Hozzá (BBBB!!), a bejelentkezést megtehetitek a
[email protected] e-mail címen, vagy a 0745 151 795-ös mobiltelefonszámon. A háttérleveleket a Dávid Péter 520056 Sf. Gheorghe, str. Viitorului 2/A/4 címre várjuk. d.c. Dávid Péter
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ –
Katolikus havilap. Kiadja a sepsiszentgyörgyi Szent József római katolikus plébánia. Főszerkesztő: Szabó Lajos. Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Viitorului 2/A/4, tel. 0722687 448, e-mail:
[email protected]. Nyomdai előkészítés: Dávid Péter. Nyomda: Sepsiszentgyörgyi DEICO – ISSN: 2248-1532
2012 március
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
www.katolikussepsi.ro
Az Úr hazahívta:
XIV. évfolyam 3. szám (155.)
nyelvű bibliafordítást. A kötet Mátyás király saját könyvtárában, Corvinái között is helyet kapott, később azonban, a török hódoltság korában eltűnt, akárcsak a latinból fordított Szentek élete című munkája is. Visszatérve a budaszentlőrinci pálos kolostorba, megromlott egészsége ellenére folytatta az aszketikus és áhítatos életet. Budalőrincen halt meg, 1456. február 27-én. A kolostor templomában, a Szent István-oltár előtt temették el. Sírja a kolostorral és a templommal együtt elpusztult a török időkben. A pálos rendben boldogként tisztelik. Egykori barlangját 1911-ben, Bátori-barlang néven nyitották meg. 1929-ben oltárt is építettek benne. Munkásságát megörökítő fekete márványtáblát helyeztek el, a bejárata előtt kis faházat létesítettek, majd 1931-ben Havran Imre iparművész tervei alapján egy márványoltárt alakítottak ki, amiből mára már csak a márványtábla összetört darabjai maradtak meg. Bátori László pálos rendi szerzetesnek, az első magyar nyelvű Biblia fordítójának nincs emléktáblája a helyen, és a barlangra is csupán egy felirat nélküli vasajtó utal. Magyar Kurír
A tavasz igéretét lobogtatja meg ez a megkez- földet szerető magyar szíveket. Talpra magyar, dett hónap. A hosszú, hideg, rideg tél után megje- kiáltott bele a szunnyadó lelkekbe Petőfi. S ma is lent az első tavaszi üzenet, a hóvirág. Őseink ezt a visszhangzik felhívása itt az ideje, hogy felébredhónapot bőjtmás havának nevezték, mert legtöbb- jünk az álmunkból, s kezdjük el élni Isten fiainak ször a bőjt már februárban elkezdődött, s így a bőjt szabadságát. második hava a március volt. SzáEz a hónap egyházközségünk munkra ünnepekkel, emlékekkel jeles hónapja, hisz védszentünk és van teletűzdelve ez a hónap. égi pártfogónk szent József ünneMárcius 8-a a Nők nemzetköpe fémjelzi azt. Azt hiszem a zi napja. Azokra a nőszemélyekre templomépitő ősök nem választemlékezünk, akik közöttünk járhattak volna méltóbb égi pártfotak, küzdöttek, harcoltak a székely gót és védőt, mint akire a Menycsaládok megmaradásáért. De a nyei Atya is a szent Család védelmost körünkben élő nőket is mét bízta. Búcsú ünnepünk egy köszöntjük, akik a modern élet nagy hála, köszönet, tisztelet lesz mai kihívásaival harcolnak, s az égi védő iránt, s azzal a kérésreméljük Isten segítségével diasel könyörgünk, miként a Kisded dalmaskodnak azokon a gubancoJézust kiragadtad a legnagyobb kon, amelyek életük útját nehezíéletveszélyből, úgy védjed meg Boldog Meszlényi Zoltán tik, vagy akadályozzák. A Boldogmost Isten szentegyházát, templo(1892–1951) mártírhalált ságos Szűz Anya legyen példakémunkat, családjainkat, népünket, szenvedett segédpüspök pük, vezérük és oltalmazójuk. a világot, az ellenséges fondorlaA Zoltánokat is ezen a napon köszöntjük. toktól, és minden bajtól. A száztízedik búcsút Nagy keservük volt mindig, hogy nekik nincs égi ünnepeljük március 19-én. Ezen a napon múltunpártfogójuk. A Gondviselő Isten gondoskodott a kat Isten irgalmába, jelenünket szeretetébe, s közelmúltban, hogy a vértanú püspököt, Meszlé- jövőnket gondoskodására bízzuk. nyi Zoltánt a boldogok közé iktatták. Helytállása, Március hó minden napja közelebb visz a egyházához, nemzetéhez, a keresztény elvekhez nagy ünnephez, a húsvéthoz. Kérjük Istent vigyen való hűsége példaértékű, nemcsak a Zoltánok szá- közelebb a lelki feltámadáshoz is. mára, hanem minden magyar számára is. Szabó Lajos Március idusa megdobogtatja a hazát, szülőplébános
„Figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzdít suk egymást” (Zsid 10,24) A Szentatya nagyböjti üzenete Kedves Testvérek! A nagyböjt ismét alkalmat ad arra, hogy a keresztény élet középpontjáról elmélkedjünk: a felebaráti szeretetről. Ez ugyanis alkalmas időszak, hogy Isten igéje és a szentségek segítségével megújulva folytassuk hitbeli utunkat, személyesen és közösségileg egyaránt. Ezt az utat az imádság és a megosztás, a csönd és a böjt jellemzi, miközben várjuk, hogy átéljük a húsvéti örömet. Ebben az évben a Zsidókhoz írt levélből vett rövid bibliai részlet fényében szeretnék felvetni néhány gondolatot: „Figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást” (Zsid 10,24). Ez a mondat egy olyan szentírási szakaszba illeszkedik, amelyben a szent szerző arra buzdít, hogy bízzunk Jézus Krisztusban, mint Főpapban, aki elnyerte számunkra a megbocsátást és utat nyitott nekünk Istenhez. Krisztus befogadásának gyümölcse egy olyan élet, amely a három isteni erény szerint fejlődik: azaz „igaz szívvel, hitből fakadó bizalommal” (22. vers) közeledünk az Úrhoz, kitartunk „rendíthetetlenül reménységünk megvallásában” (23. vers), és a testvérekkel együtt folytonosan a „szeretetre és jótettekre” törekszünk (24. vers). Azt is kijelenti, hogy ennek az evangéliumi életformának a megtartásához fontos a részvételünk közösségi liturgikus és ima-összejöveteleken, amelyek az eszkatologikus célra, az Istennel való teljes közösségre irányítják figyelmünket (25. vers). A 24. versnél állok meg, amely néhány szóban értékes és mindig aktuális tanítást ad a keresztény élet három aspektusával kapcsolatban, melyek: a másik emberre való odafigyelés, a kölcsönösség és a személyes életszentség. 1. „Figyeljünk egymásra”: felelősség a testvér iránt Az első szempont az egymásra való „odafigyelésre” szóló felhívás: az itt használt görög szó a katanoein, amelynek jelentése jól megfigyelni, figyelmesnek lenni, tudatosan nézni, észrevenni 2
A keresztbordák négyzetekbe és három trianguláris zárókőbe futnak. A zárókörök lapjába sugárkörök vannak bevésve, a pajzsokba pedig évszá1933-ban jelentkezik először a pápai tizedmok festve. Valószínű, hogy a festések mögött jegyzékben de Sancto Georgio néven. címerképek voltak. Az apszis a nyolcszög három 1531-ben Chykzenthgewrgh formában fordul oldalával zárul. elő. Az 1567. évi regestrum Zent Gijeorgij néven A hajónak eredetileg lapos famennyezete jegyzi, külön felsorolva tízeseinek kapuszámát. volt. A mai barokk boltozat fölé nyúló régi oldal1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben falon a XVI. század elejéről származó freskómapapja, György a pápai tizedjegyzék szerint 4 baradványok nyomai látszanak. nálist fizet, majd ismét 10 banálist, 1334-ben 6 Csúcsíves a sekrestye ajtaja, a torony alatti és régi banálist. a cinteremből a plébániára átvezető ajtó is. A régi 1524-ben Pál, 1580-ban Mihály, 1592-ben déli bejáró kőkerete a cinteremben van. Erődített Benedek presbiter a plébános. kőfal veszi körül, melynek építési vagy javítási A régi plébániatemplom a gótikus korban új idejét felirat jelzi: 1673. VA: FICZ: GX. formát kap. Ebből a korból ma is épen áll a szenA templom régi emléke még két feszület. Az tély csúcsíves ablakaival, csúcsíves diadalívével egyik egy kis kereszt (pacificale) 1603 BED BZG és egyszerű gyámköveken nyugvó boltozatával. felirattal. Szakértők szerint sokkal régibb, mert a corpus a régibb középkori ábrázolást képviseli, amikor a felszegezett lábakat egymás mellé helyezték. A négy sarkán levő domborművek Szent Györgyöt, a kereszten függő Krisztust, Máriát és Szent Jánost ábrázolják. A másik egy nagyobb feszület a XVI. századból. Ezen a kereszt tövéből kinövő állványon Mária-Magdolna és Mária szobra áll, a kereszt hátulján pedig a szenvedés, valamint a négy evangélista jelképei láthatók. Az impozáns templom több régi falut és tízest fogott össze: Ezek: Körisvényfalva, Jenőfalva, Zata, Lac tízes, Gál tízes, Bánkfalva. A középkortól tiszta katolikus falu mindvégig megmarad a katolikus vallásban. A XVIII. században katolikus anyaegyház és a múlt század elején is az 1913-ban megjelent Helységnévtár alapján is az. Léstyán Ferenc Megszentelt kövek A csíkszentgyörgyi római katolikus templom
Csíkszentgyörgy
valamit. Megtaláljuk az evangéliumban, amikor Jézus hívja a tanítványokat, hogy „nézzék” az ég madarait, amelyek nem fáradoznak, de a gondoskodó és előzékeny isteni gondviselés mégis odafigyel rájuk (vö. Lk 12,24); másutt pedig azt mondja, hogy mielőtt a testvér szemében észreveszik a szálkát, „vegyék észre” saját szemükben a gerendát (vö. Lk 6,41). Ezt a szót megtaláljuk a Zsidókhoz írt levél egy másik részében is, mint felhívást, hogy nézzük „hitvallásunk követét és főpapját, Jézust” (vö. Zsid 3,1). Az ige tehát a buzdítás elején arra hív minket, hogy másokra szegezzük tekintetünket, mindenekelőtt Jézusra, és hogy figyeljünk egymásra, ne legyünk részvétlenek, közömbösek a testvérek sorsa iránt. Gyakran ugyanis ez az ellentétes magatartás érvényesül: a közömbösség és érdektelenség. Ezek önzésből fakadnak, amely a „magánszféra” tiszteletben tartásának látszatát ölti magára. Ma is erővel visszhangzik az Úr szava, amely mindannyiunkat arra hív, hogy gondját viseljük a másik embernek. Isten ma is azt kéri tőlünk, hogy testvéreink „őrzői” legyünk (vö. Ter 4,9), olyan kapcsolatokat teremtsünk, amelyekre jellemző a kölcsönös gondoskodás és a figyelmesség a másik javára, az ő teljes javára. A felebarát iránti szeretet nagy parancsolata megkívánja és sürgeti azt, hogy a saját felelősségünk tudatában legyünk azok iránt, akik hozzánk hasonló teremtmények és Isten gyermekei. Annak a ténynek, hogy minden ember testvérünk, akik sok esetben a hitben is testvéreink, arra kell elvezetnie minket, hogy a felebarátainkban valódi hasonmásunkat (alter ego) lássuk, akit Isten végte(folytatása a harmadik oldalon)
11
K ü l d t o v á bb?! „Az alábbi imát egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam, aki túl a negyedik x-en mert kockáztatni, hitt a csodában, és bejött neki. Ez az én 7x7 másodpercem. Semmi esetre sem akarom félbeszakítani. Azt mondták, hat. Csak ismételd az imát, és várd a hatást. Isten csodáját. »Uram, szeretlek, és szükségem van rád. Jézus nevében költözz a szívembe, és a családoméba, az otthonomba és a barátaiméba. Ámen!« Oszd meg ezt az üzenetet 7 emberrel, és holnap csoda történik...” Valószínűleg már te is kaptál müvelt, keresztény ismerőseidtől ilyen vagy ehhez hasonló tartalmú levelet, amely végén ott a figyelmeztetés: ne szakítsd meg a láncot! Azonnal küldd el ennyi és ennyi személynek, és küldd vissza annak is, akitől kaptad. S meglátod, valami csoda történik... Egy levél például arra szólít fel, hogy összpontosíts a következő mondatra: „lsten akarata sosem vezet olyan helyre, ahol az isteni kegyelem nem vigyáz rád.” A levél írója kéri, hogy a mellékelt imát („Uram, sétálj át a házamon, és vidd el minden aggodalmamat és betegségemet, és kérlek, vigyázd és gyógyítsd meg a családomat, a nevedben”) továbbítsd 12 embernek, természetesen a levélírót is beleértve. S ha ezt megteszed, életedben áldást ígér: új munkahelyet, lakást, há10
zasságot vagy anyagi sikert. Természetesen elvárja tőled, hogy ne szakítsd meg a láncot, hanem továbbítsd a levelet egy meghatározott számú ismerősödnek, barátodnak. Ez lesz a próba, hogy életedben Isten-e a legfontosabb. – Ki milyen céllal fogalmazza meg az ilyen leveleket? Továbbítsa-e őket a keresztény ember? – kérdeztük dr. Magyar Lóránt orvost, aki nemcsak mentálhigiénés szakember, hanem állandó diakónus Zentán. – A fenti üzenetek, imák nagyrészt egészségesek, építő jellegűek, de az a körítés, amelylyel övezik, már okkultizmus, illetőleg a mágia egy formája (mágia: meghatározott emberi cselekvés által beavatkozni a szellem világába, amelyben nem tulajdonítok abszolút hatalmat a teremtő Istennek, hanem őt is alárendelem bizonyos szellemi törvényeknek – az ima azonban nem mágikus formula!). Ez a fajta „szellemi köd”, amelybe csomagolva vannak ezek az üzenetek, szorongást váltanak ki, és kényszeres erővel hatnak („Mi lesz velem, ha nem küldöm tovább?”), különösen, ha valami fenyegetés is társul hozzájuk (pl. „Ha nem küldöd tovább, akkor rossz dolgok fognak veled történni”, vagy „akkor neked nincs szíved”). Amit az ember elhisz, annak hatása alá kerül, abba az irányba mozdul („legyen a te hited szerint” – Mt 8,13) – ezért veszélyesek a jóslatok, a fenyegetések, az átkok. Úgy is mondhatnánk: amit hiszel, azzá leszel. Mindezek függvényében határozottan jelentem ki, hogy ezek az üzenetek, a körítésük miatt nem Istentől valók, hanem a gonosz, a sátán eszközei – ne tévesszen meg a vallásos köntös (tudjuk, hogy a hazugság atyja páratlan utánzó és szemfényvesztő). Nem kell őket továbbítani, és nem is kell őket komolyan venni, sőt nem kell őket elolvasni sem! Amint észrevesszük, hogy körlevélről van szó, a legjobb, ha azonnal kitöröljük őket. Imádkozzunk, valljuk meg az abszolút és szerető Istenbe vetett hitünket, aki semmiféle fenyegetéssel vagy kényszerrel nem akar terhelni bennünket – őbenne nyer nyugalmat a szívünk. (-ria) Forrás: Hitélet
(folytatás a második oldalról)
lenül szeret. Ha ezzel a testvéri tekintettel nézünk másokra, akkor a szolidaritás és az igazságosság, valamint az irgalmasság és az együttérzés természetes módon fakadnak majd szívünkből. Isten szolgája VI. Pál pápa kijelentette, hogy a világ ma főleg testvériséghiányban szenved: „A világ beteg. Baja nem annyira az, hogy kiapadtak a segélyforrások, vagy hogy ezeket egy kisebbség fölözi le, hanem az, hogy hiányzik a testvéri kötelék az emberek és népek között.” (Populorum progressio kezdetű enciklika [1967. március 26.], 66) A másik iránti figyelem azt jelenti, hogy a jót kívánjuk számára minden szempontból: fizikai, erkölcsi és lelki szempontból. Amellett, hogy a kortárs kultúra látszólag elvesztette a jó és a rossz iránti érzéket, határozottan ki kell jelentenünk, hogy a jó létezik és győzedelmeskedik, mert Isten „jó és jót osztogat” (vö. Zsolt 119, 68). A jó az, ami felkelti, védi és előmozdítja az életet, a testvériséget és a közösséget. A felebarát iránti felelősség azt jelenti, hogy azt akarjuk és azt tesszük, ami neki jó, arra vágyunk, hogy ő is megnyíljon a jó logikájára. A testvér iránti törődés azt jelenti, hogy felnyitjuk a szemünket arra, amire szüksége van. A Szentírás óv minket attól a veszélytől, hogy szívünk megkeményedjen egyfajta „lelki érzéketlenségtől”, amely vakká tesz minket a másik szenvedése iránt. Lukács evangélista Jézusnak két olyan példabeszédét írja le, amelyek egy-egy példával bemutatják ezt az állapotot, ami kialakulhat
az ember szívében. Az irgalmas szamaritánusról szóló történetben a pap és a levita közömbösen „továbbmennek” az úton fekvő ember mellett, akit rablók fosztottak ki és vertek össze (vö. Lk 10, 30-32). A dúsgazdag ember történetében a gazdagságban eltelt ember nem veszi észre a szegény Lázár helyzetét, aki éhen hal az ajtaja előtt (vö. Lk 16,19). Mindkét esetben az „odafigyelésnek”, a szerető és együttérző tekintetnek az ellenkezőjét látjuk. Mi akadályozza ezt az emberséges és szerető tekintetet a testvér iránt? Gyakran az anyagi gazdagság és túltelítettség, de az is, hogy saját érdekeinket és aggodalmainkat minden elé helyezzük. Sosem szabad képtelenné válnunk az irgalmas szeretetre a szenvedő iránt, sosem szabad, hogy szívünk annyira tele legyen saját dolgainkkal és problémáinkkal, hogy süketté váljon a szegény ember kiáltása előtt. Viszont éppen az alázatos szívből és a szenvedés személyes megtapasztalásából fakadhat egy belső megnyílás az együttérzésre és az empátiára: „Az igaz megérti a kisemberek ügyét, a gonosz azonban nem ismer megértést” (Péld 29,7). Így válik érthetővé azok boldogsága, „akik sírnak” (Mt 5,4), azaz mindazoké, akik ki tudnak lépni önmagukból, és megindítja őket mások fájdalma. A találkozás a másik emberrel és szívünk megnyitása az ő szükségleteire, alkalmat ad az üdvösség és a boldogság megtapasztalására. A testvérre való „odafigyelés” magában foglalja a lelki javáról való gondoskodást is. És itt szeretnék emlékeztetni a keresztény élet egy olyan aspektusára, amely úgy tűnik, feledésbe merült: a testvéri figyelmeztetés (correctio fraterna) az örök üdvösség távlatában. Napjainkban az emberek általában eléggé fogékonyak azokra a gondolatokra, amelyek a másik ember testi és anyagi jólétével való törődésről és a karitatív szeretetről szólnak, de szinte egyáltalán nem esik szó a testvérek iránti lelki felelősségről. Nem így az első századok egyházában és a hitben valóban érett közösségekben, ahol nemcsak a testvér testi egészségét viselik szívükön, hanem a lelki egészségét is az örök élet távlatában. A Szentírásban olvassuk: „…a bölcset fedd meg, az majd szeret érte! Adj tanácsot a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, s gyarapítja a tudását” (Péld 9,8-9). Maga Krisztus parancsolja, hogy figyelmeztessük a test(folytatása a negyedik oldalon) 3
(folytatás a harmadik oldalról)
vért, ha az bűnt követ el (vö. Mt 18,15). A testvéri figyelmeztetésre használt ige – elenchein – ugyanaz a szó, amely a megintés prófétai, keresztényekre jellemző küldetését jelöli egy olyan nemzedékkel szemben, amely szemet huny a rossz felett (vö. Ef 5,11). Az Egyház hagyománya az irgalmasság lelki cselekedetei között tartja számon a „bűnösök megintését”. Fontos, hogy újra felfedezzük a keresztény felebaráti szeretetnek ezt a dimenzióját. Nem szabad hallgatni a rossz láttán. Azoknak a keresztényeknek a magatartására gondolok itt, akik az emberekre való tekintettel vagy egyszerűen kényelemből inkább alkalmazkodnak az általánosan uralkodó mentalitáshoz, minthogy figyelmeztetnék testvéreiket azokra a gondolkodás- és cselekvésmódokra, amelyek ellenkeznek az igazsággal és nem követik a jó útját. A keresztény számonkérést azonban sosem az elítélés vagy a vádaskodás lelkülete mozgatja; mindig szeretetből és irgalomból történik és a testvérek javával való igazi törődésből fakad. Pál apostol kijelenti: „Testvérek, ha valakit botláson értek, ti, akik lelkiek vagytok, intsétek meg a szelídség szellemében. De ügyelj, hogy magad kísértésbe ne essél!” (Gal 6,1). Individualizmussal átitatott világunkban újra fel kell fedeznünk a testvéri figyelmeztetés fontosságát, azért, hogy együtt haladjunk előre az életszentség felé. Az igaz is hétszer elesik (vö. Péld 24,16), írja a Szentírás, mindannyian gyengék vagyunk és vannak hiányosságaink (vö. 1 Jn 1,8). Nagy szolgálat tehát egyrészt másoknak segíteni, másrészt engedni, hogy nekünk segítsenek eljutni igaz önismeretre, hogy jobbá tegyük saját életünket és helyesebben járjunk az Úr útján. Mindig szükség van olyan tekintetre, amely szeret és kijavít, ismer és elismer, megkülönböztet és megbocsát (vö. Lk 22,61), ahogy ezt Isten tette és teszi mindannyiunkkal. 2. „Egymásra”: a kölcsönösség ajándéka A többiek „megóvása” ellentétes azzal a mentalitással, amely az életet pusztán földi dimenziójára korlátozza, nem a végső célja távlatában tekint rá, és az egyéni szabadság nevében bármilyen erkölcsi döntést elfogad. Egy olyan társadalom, mint a mostani, érzéketlenné válhat a testi szenvedésekre és az élet lelki és erkölcsi igényeire is. A keresz-
John Henry Newman:
mégis megteszem, végül még én panaszkodom keservesen, hogy rabjuk lettem és nem tudok velük szakítani.
Bűnbánati ima Uram, eléggé megismertem már, milyen borzasztó a bűn rabszolgasága. Ha távol vagy, bárhogy is igyekszem, nem tudok helytállani, akaratosságom, gőgöm, érzékenységem és önzésem uralkodnak felettem. Napról-napra növekednek bennem és végül ellenállhatatlanok lesznek. A régi Ádám mind erősebb lesz bennem és végül rabságba ejt. Sok rossz dolgot ismerek,
Micsoda zsarnokság a bűn! Súlyos teher, megbénít és lenyom, és mi lesz a vége? Drága érdemeidért, mindenhatóságod erejével erre kérlek, Uram, adj életet, szentséget és erőt. Szentséges Isten, engedd, hogy erős legyek! Halhatatlan Isten, tégy kitartóvá! Szent, erős, halhatatlan Isten, könyörülj rajtam!
Modern boldogságok tény közösségben azonban nem szabad így lennie! Pál apostol felszólít, hogy azt keressük, ami „a békességre és kölcsönös épülésünkre szolgál” (Róm 14,19), „törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére” (uo. 15,2), és ne saját hasznunkat keressük, „hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek” (1 Kor 10,33). Ez az alázat és szeretet lelkületéből fakadó kölcsönös figyelmeztetés és buzdítás a keresztény közösség életének része kell, hogy legyen. Az Úr tanítványai, akik az Eucharisztia által egyesülnek Krisztussal, közösségben élnek, amely egymáshoz köti őket, mint egyetlen Test tagjait. Ez azt jelenti, hogy a másik hozzám tartozik; életének és üdvösségének köze van az én életemhez és üdvösségemhez. Ezzel a közösségnek egy nagyon mély alkotóelemét érintjük: létünk összekapcsolódik mások létével akár a jóban, akár a rosszban; a bűnnek és a jótetteknek egyaránt van társadalmi vonatkozásuk is. Az Egyházban, Krisztus titokzatos Testében alakot ölt ez a kölcsönösség: a közösség szüntelenül bűnbánatot tart és gyermekei bűneinek megbocsátását kéri, ugyanakkor folytonosan örül és ujjong is az erények és a szeretet megnyilvánulásaiért, amelyek áthatják. „A testben … a tagok törődjenek egy-
Boldogok, akik mosolyognak és jó reggelt kívánnak azoknak, akiknek oly hosszúak magányos, álmatlan éjszakáik. Boldogok, aki barátságos szavakkal fordulnak embertársaik felé. Boldogok, akik nem szólnak meg másokat sem nyíltan, sem titokban. Boldogok, akiknek éles a szemük és nem a látszat szerint ítélkeznek. Boldogok, akiknek jó a hallásuk és meghallják embertársaik kéréseit. Boldogok, akik segítő kezüket mások felé nyújtják. Boldogok, akiknek türelmes a lábuk és elkísérik a szenvedőket. Boldogok, akik nem fukarkodnak a szavakkal és finom selymüket másokra borítják. Boldogok, akik szeretetük hatalmával megjelenítik Jézus Krisztust, mert övék a mennyek országa. Nem az álmok, nem a képzelet országa, hanem az itt és most születő mennyország, amely az örök élet kezdete a Földön.
Reményik Sándor:
Valaki értem imádkozott Mikor a bűntől meggyötörten A lelkem terheket hordozott, Egyszer csak könnyebb lett a terhem, Valaki értem imádkozott Valaki értem imádkozott. Talán apám,anyám régen? Talán más is,aki szeret, Jó barátom vagy testvérem.
Én nem tudom,de áldom Istent, Ki nékem megváltást hozott, És azt,aki értem csak Egyszer is imádkozott
(folytatása az ötödik oldalon) 4
9
(folytatás a hetedik oldalról)
létbe. De József nem is fogadta gyermekévé Jézust. Újra csak Isten az, aki József fiává tette Jézust, amikor Mária méhében fogant, abban a Máriában, akire egyedül Józsefnek volt joga az eljegyzés címén. Az angyal álomban világosította föl arról, hogy Jézus apja lesz, és neki kell majd nevet adnia Mária fiának. József helyzetét Jézussal szemben Isten határozta meg. S bár helyzete hasonló volt az adoptív apáéhoz, mégis több volt ennél. Az adopció régen is, most is az örökbe fogadó akaratától függ, és nem vérségi, hanem jogi apa-fiú, vagy apa-gyermek viszonyt hoz létre. József és Jézus kapcsolata viszont egyedül Istentől származott. A hasonlóság annyiban áll fenn, hogy egy dávidi trónvárományos csak dávidi ivadékot adoptálhatott: József Dávid utóda volt, és Jézus a szintén dávidi családból való Mária fia. De hogy Jézus az ábrahámi és dávidi örökség birtokosa legyen, ezt nem kaphatta Máriától; Mária nem adhatta azt, amije nem volt. Tőle Jézus csak a vér szerinti dávidi származást kaphatta, a szent örökséget Józseftől kellett kapnia. Ez az örökségátadás automatikus volt: mikor József meghalt, Jézusra szállt át az ábrahámi és dávidi örökség. Ebből az következik, hogy József Jézus számára sokkal több volt, mint egyszerű nevelőapa. A szó szoros értelmében nagy üdvtörténeti szerep jutott neki. Az ő közvetítésével lépett kapcsolatba üdvtörténetileg Jézus az Ószövetséggel, mivel ennek az ószövetségi üdvrendnek a lényege az ábrahámi örökség volt. Jézus átvette Józseftől ezt az örökséget, amennyiben ő lett az ószövetségi üdvrend beteljesedése. Máté genealógiájából ez a gondolat is kitűnik, de számunkra idegen módon. Ennek kifejezésére Máté szimbolikus számokat használ. A családfa fölsorolását a következő megállapítással zárja: „Ábrahámtól Dávidig 14 nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságig 14 nemzedék, s a babiloni fogságtól Jézusig 14 nemzedék” (1,17). A 14-es szám önmagában nem volt szimbolikus jelentésű, de mint a 7-es, a szent szám megduplázása, (14 = 2 x 7) a számmisztikában hangsúlyt, aláhúzást jelent. Máté ezért alkalmazza a 14-es számot. Szent számok voltak a 3-as és a 7-es, 8
nem mint számok, hanem mint szimbólumok jelentették a Szentet, a Tökéletest, az Istenit. Nem járunk messze az igazságtól, ha a háromszor megismételt 14-es számban az abszolút tökéletesre, az Istentől szándékolt Teljességre gondolunk. Jézus az Ószövetség üdvtörténetének abszolút zárópontját, beteljesedését jelenti. Más beteljesedés nem lesz, más Messiás-Megváltót nem várhatunk. Máté a 14-es szám alkalmazásával még egy másik módon is utal erre a beteljesedésre. A zsidóknál sokáig csak a mássalhangzókat írták le, a magánhangzókat nem, s nem voltak külön számjegyeik, hanem a mássalhangzóknak számértéke is volt. A Dávid szó mássalhangzóinak számértéke: d = 4, v = 6, d = 4, tehát 4 + 6 + 4 = 14. A nevek számértékére érzékeny Máté bizonyára nem kerülte el ezt a lehetőséget, hogy a 14-es számmal így is kihangsúlyozza az Ószövetség zárópontjának, Jézusnak dávidi eredetét. Ezzel még egy gondolatot kimondtunk. Jézus mint a nemzetségtábla záró tagja többé nem egyszerűen egy láncszem a sok közül egy genealógiában, aki továbbadja az Ábrahámtól és Dávidtól származó örökséget, hanem Ő maga az örökség. Jézus, aki a kezdet és a vég, már nem abban az értelemben lesz „leszármazottak ősévé”, mint a genealógia tagjai voltak, hiszen Ő maga a megígért és várt Megváltó, aki személyesen hozza a világnak a megígért üdvösséget. Igaz, hogy Ő Dávid trónjának utolsó örököse, de messze fölötte áll minden politikai játéknak. Vallási-szellemi és egészen természetfölötti módon lesz az egész teremtés királyává, és „uralmának nem lesz vége!” Benne beteljesedett az Ábrahámnak tett ígéret: benne nyert áldást a föld minden népe. A nyugati Egyház legtöbb naptárának tanúsága szerint a 10. század óta március 19-én ünnepelték Szent Józsefet. Róma is ezt a napot vette át, és először 1479-ben, majd 1621-ben vették föl az általános naptárba. Mindenható Istenünk, ki hűséges szolgád, Szent József gondjaira bíztad a gyermek Jézust, és oltalma alá helyezted a Megváltás művét, kérünk, add meg Egyházadnak, hogy hűségesen őrizze misztériumaidat és szüntelen munkálkodjék a világ üdvösségéért! Ámen.
(folytatás a negyedik oldalról)
mással” (1 Kor 12,25), hangsúlyozza Szent Pál, hiszen egyetlen testet alkotunk. A testvérek iránti szeretet, melynek egyik kifejeződése az alamizsna – tipikus nagyböjti cselekedet az imádság és a böjt mellett – ebben a közös összetartozásban gyökerezik. A legszegényebbekkel való konkrét törődés által is kifejezheti minden keresztény, hogy részese az egyetlen Testnek, az Egyháznak. Az egymás iránti kölcsönös figyelem azt is jelenti, hogy felismerjük azt a jót, amit az Úr véghezvisz másokban és megköszönjük velük együtt a kegyelem csodáit, amelyeket a jó és mindenható Isten folytonosan művel gyermekeiben. Amikor egy keresztény észreveszi a Szentlélek működését a másikban, nem tehet mást, mint örül és dicsőíti a mennyei Atyát (vö. Mt 5,16). 3. „Hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást”: együtt haladni az életszentség útján A Zsidókhoz írt levélnek ez a kifejezése (10, 24) egyrészt arra ösztönöz, hogy gondolkozzunk el az életszentségre szóló egyetemes meghíváson és a lelki életben való folyamatos előrehaladáson, másrészt hogy a nagyobb karizmákra vágyjunk, és egyre nagyobb, gyümölcsözőbb szeretetre törekedjünk (vö. 1 Kor 12,31-13,13). A kölcsönös egymásra figyelés célja, hogy egyre nagyobb, tettekben megnyilvánuló szeretetre ösztönözzük egymást, úgy „mint a hajnal pirkadása, mely egyre világosabb, míg fényes nap nem lesz” (Péld 4,18), várva azt a napot, amelyben sosem jön el az alkonyat, mert Istenben élünk. Életünk ajándékba kapott értékes idejének célja, hogy Isten szeretetében felfedezzük és véghezvigyük a jótetteket. Így maga az Egyház is növekszik, fejlődik egészen addig, míg eljut majd Krisztus teljessége életkorának mértékére (vö. Ef 4,13). A növekedésnek e dinamikus távlatában helyezkedik el buzdításunk: ösztönözzük egymást kölcsönösen, hogy jótetteket vigyünk végbe és eljussunk a szeretet teljességére. Sajnos mindig jelen van a kísértés, hogy lanyhák legyünk, hogy elfojtsuk a Lelket, hogy vonakodjunk „kamatoztatni a talentumainkat”, amelyeket saját magunk és mások javára kaptunk (vö. Mt 25,25). Mindannyian kaptunk lelki vagy anyagi kincseket, amelyek hasznosak az isteni
terv beteljesítése, az Egyház java és egyéni üdvösségünk szempontjából (vö. Lk 12,21; 1 Tim 6,18). A lelki mesterek emlékeztetnek arra, hogy aki a lelki életben nem halad előre, az visszaesik. Kedves testvérek, fogadjuk el a mindig aktuális felhívást, hogy törekedjünk «a keresztény élet magas fokának elérésére» (II. János Pál, Novo millennio ineunte apostoli levél [2001. január 6.], 31.). Amikor az Egyház bölcsességében elismeri és kihirdeti egyes példamutató keresztények boldog vagy szent mivoltát, akkor azzal az is a célja, hogy vágyat ébresszen az ő erényeik követésére. Szent Pál buzdít: „a tiszteletadásban előzzétek meg egymást” (Róm 12,10). Egy olyan világban, amelynek szüksége van arra, hogy a keresztények megújulva tegyenek tanúságot a szeretetről és az Úrhoz való hűségükről, mindenki érezze annak sürgető szükségét, hogy megelőzzük egymást a szeretetben, a szolgálatban és a jótettekben (vö. Zsid 6,10). Ez a felhívás különösen hangsúlyos a húsvétra való készülés szent időszakában. Miközben szent és gyümölcsöző nagyböjtöt kívánok, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására bízlak benneteket és mindenkire szívből adom apostoli áldásomat. XVI. Benedek pápa forrás: „Magyar Kurir”
Könnyű dolga lenne Jézus Egyházának, ha megrekedne egy szociális társulat vagy egy kulturális egyesület, esetleg egy nevelési tanácsadó iroda szintjén. Sokak elképzelése ennél nem is mutat többet. Racionálisan megoldani a gondokat, emberi erőfeszítéssel úrrá lenni a nehézségeken. Ez lenne csak igazán a földi paradicsom, a „megcsinált” mennyország. Persze tévedés és hiba mindig csúszik a rendszerbe, amire nincs észszerű magyarázat. A materializmus és a racionalizmus által túlhajtott embernek is szüksége van a dolgok értelmét keresni. A tettek és a dolgok mögöttesét, a mozgatót fellelni, mert a „mit teszek”nél fontosabb a „miért”, Jézus követőjeként pedig a „kiért” teszem a jót. Várnai Péter 5
SZENT JÓZSEF Józsefről hosszabban csak a két gyermekségtörténet beszél (Mt 1-2 és Lk 1-2; 3,23). Máshol csak futólag említik, mikor Jézusról a nép véleményét idézik az evangélisták: „Nem József fia ez?” (Jn 6,42; Lk 4,22; Jn 1,45) Az evangéliumok egyébként hallgatnak róla. Jézust így nevezték meg: „József fia Názáretből” s ez megfelelt az általános zsidó szokásoknak. Názáretben tehát úgy ismerték Józsefet, mint Jézus atyját. Azon sem lehet csodálkozni, hogy János kétszer is megemlíti József nevét, hiszen Mária hosszabb ideig élt szülei házában (Szaloménál), s biztos, hogy Józsefről nemegyszer beszélgettek. Az általános elnevezés a nép körében mégis csak anynyi volt Jézusról, hogy „a Názáreti Jézus”. József nem játszott szerepet Jézus nyilvános működésében, ebből arra következtethetünk, hogy még mielőtt Jézus tanítani kezdett volna, József már meghalt. Nézzük csak, mit mondanak el a gyermekségtörténetek Józsefről. Názáretben lakott, de „Dávid házából és nemzetségéből származott” (Lk 2,4). Ez a kifejezés valószínűleg azt jelenti, hogy a dávidi család jelentősebb ágához tartozott. Jegyességre lépett a fiatal, dávidi származású Máriával, az akkori szokások szerint 18-24 éves kora között. Még mielőtt a házasságkötésük megtörtént volna, Máriát áldott állapotban találta. Megrendült, aztán egy álomban felszólítást kapott, hogy vegye csak feleségül Máriát, és vállalja a születendő gyermeket. Atyai szerepe abban nyilvánult meg, hogy a Jézus nevet ő adta a gyermeknek. Mindkét gyermekségtörténet úgy mutatja be 6
Józsefet, mint aki az apa helyén áll Jézus életében. Lukács többször nevezi őt Jézus atyjának: „Atyja és anyja elcsodálkozott”, „szülei”, „atyád és én” (2,33.41.48). Jogilag József Mária férje volt, de Jézushoz való kapcsolata nem ilyen egyszerű. Nem volt apa a biológiai értelemben, de Mária a nyilvánosság előtt nem tudott más apát megnevezni gyermeke számára, mint Józsefet, részben mert az apaság a biológiai származáson kívül az adopciós kapcsolatot is felölelte, részben, mert egyszerűen nem volt megfelelő kifejezés arra a kapcsolatra, ami József és Jézus között volt. Hogy az emberek egyszerűen József természetes fiának tartották Jézust, ezt sem Mária, sem József nem tudta megakadályozni. Mi azonban szeretnénk, ha lehet, a József és Jézus közötti kapcsolatról valami többet, pontosabbat tudni. Józsefet Jézus nevelőapjának nevezzük. Amit ez a kifejezés tartalomként hordoz, igaz, de túlságosan keveset mond ebben az esetben. Talán többet tudunk meg a gyermekségtörténetek családfáiból (Mt 1., Lk 3. f.). Ábrahámtól Dávidig megegyezik a két családfa, a továbbiakban azonban csak két név: Szalatiel és Zorobábel egyezik. A névjegyzék szerint még József közvetlen ősei is különböznek. Sajnos nem lehet a problémákat azzal megoldani, hogy Máté József családfáját, Lukács meg Máriáét közli. Lukács is Józseffel fejezi be a családfáját, és nincs lehetőség arra, hogy Máriáéval kapcsoljuk, bármennyire biztos, hogy Mária családjában is megvolt a családfa. Valószínű, hogy Lukács József családfáját úgy adja vissza, ahogyan forrásaiban megtalálta. Ebben a változatban is fordultak (folytatása a hetedik oldalon)
elő adopciók, ahogyan Szalatielnél és Zorobábelnél látjuk. Hasonlóképpen magyarázható, hogyan lehet Máténál Jákob, Lukácsnál Héli a közvetlen elődje Józsefnek. Valószínűleg Héli volt József vér szerinti apja; a gyermektelen Jákobnak, hogy családja továbbszármazhassék, fiává kellett fogadnia valakit, s ez éppen a dávidi családból származó József volt. Erről az örökségről azonban néhány dolgot el kell mondanunk. A Máténál olvasható családfa, amelyben majdnem negyvenszer ismétlődik a „nemzette”, a mi fülünkben meglehetősen unalmasnak és monotonnak hat. Nem így azoknak, akik egy kicsit jobban ismerik a zsidó gondolkodást és jártasak a zsidó történelemben. Nekik föltűnik, hogy a „nemzette” nem ugyanazt jelenti mindenütt. Néhol közvetlen leszármazást, másutt közvetett származást jelöl generációk kihagyásával, ismét másutt adopciós kapcsolatot. Ezen utóbbi esetben azonban a dávidi családban törvényszerű volt, hogy a gyermekké fogadott szintén dávidi családból származzék, legalábbis, ha a királyság örökléséről volt szó. Hiszen isteni ígéretre alapuló trónjogosultsága volt ennek a családnak: „Így szól az Úr: Nem fogy el Dávid házából az utód, aki Izrael házának trónján üljön” (Jer 33,17). Ha nem volt test szerinti leszármazott, örökbe fogadtak egy fiút, aki az öröklésben semmiben sem különbözött a természetes gyermektől. Ilyen örökbefogadásokat a Máté által leírt családfában föl lehet fedezni. Jekoniás királyt azzal büntette Isten, hogy saját fiát kizárták a trónöröklésből (Jer 22,30). „Jekoniás nemzette Szalatielt”, tehát azt jelenti, hogy Jekoniás gyermekévé fogadta őt, hogy mégis legyen trónörököse. Szalatiel ismét „nemzette Zorobábelt”. A Biblia királynemzetség-tábláiból viszont tudjuk, hogy Zorobábel Jekoniás vér szerinti unokája volt, valamelyik fiának gyermeke és nem Szalatielé. Szalatiel ezzel az adopcióval újra visszaszármaztatta a trónöröklés jogát Jekoniás utódaira. Mindez bepillantást ad arra, mennyire komolyan vette a dávidi család a trónöröklést. Évszázadokon át őrizték, és Máté föl tudta dolgozni József családfájában. Máté a családfa közepén (2,6-11) azoknak a nevét hozza, akik Dávid és Salamon után Izraelben örökölték a királyságot. A babiloni fogsággal
Dávid háza elveszítette hatalmát, de tagjai jog szerint továbbra is a trón örököseinek tekintették magukat. Máté a harmadik részben azok nevét sorolja föl, akikre a jog szerint szállott volna a trón. Ez a trónigény jelentette a dávidi örökség egyik oldalát. A családfa első részében (2,2-6) ellenben azok szerepelnek, akik Dávidot Ábrahámmal kötik össze. Ez adja a dávidi örökség másik oldalát. E másik oldal nem az Izrael fölötti uralomra vonatkozik. Ábrahámtól származik Izrael, de neki nem volt királyi trónja. Az ő öröksége az az isteni ígéret volt, hogy rajta keresztül áldatik meg a föld minden nemzetsége, azaz megkapta a Megváltó ígéretét, még ha nagyon sokáig tartott is, amíg ezt világosan fölismerték. Máté a névjegyzék első harmadában azokat a személyeket sorolja föl, akik az Ábrahámnak tett ígéretet örökölték. Ez az ősibb és szentebb örökség később összekapcsolódott az Izrael fölötti tényleges, vagy legalább jog szerinti uralkodás örökségével. Az Ábrahámtól származó örökség alapján az örökség hordozói a Megváltó ősei lettek, a Dávidtól eredő örökség alapján pedig a trón várományosai. Az egész sor Jézusban fejeződik be, „akit Krisztusnak (Felkentnek, Messiásnak) neveztek”. Jézus közvetlen elődje az örökségi sorban József. Politikailag jelentéktelen, és szegénysége miatt törzsének gazdagabb családjai között eléggé megvetett volt. És mégis Máté genealógiája szerint József lett korának összes dávidi leszármazottai között az, akinek az előző korok szent öröksége jutott. Nemcsak a dávidi trón jogos igénye, hanem az a kiváltság is, hogy ha nem is vér szerinti apja, de elődje és nevelője legyen a Messiás-Megváltónak. Ezen örökség továbbadásánál pedig teljesen mindegy volt, hogy valaki vér szerinti apja-e a gyermeknek, vagy csak adopciós alapon nevezik apjának. Igazában József sem egyik, sem másik nem volt. Kapcsolata Jézussal annyira egyedülálló, hogy Máté fontosnak látta, hogy erről a kapcsolatról többet is mondjon. Ezért vezeti tovább Jézus családfáját: „Jézus születése pedig így történt” (1,18). József nem édesapja Jézusnak, hiszen Jézus emberségét Isten csodával szólította (folytatása a nyolcadik oldalon) 7
SZENT JÓZSEF Józsefről hosszabban csak a két gyermekségtörténet beszél (Mt 1-2 és Lk 1-2; 3,23). Máshol csak futólag említik, mikor Jézusról a nép véleményét idézik az evangélisták: „Nem József fia ez?” (Jn 6,42; Lk 4,22; Jn 1,45) Az evangéliumok egyébként hallgatnak róla. Jézust így nevezték meg: „József fia Názáretből” s ez megfelelt az általános zsidó szokásoknak. Názáretben tehát úgy ismerték Józsefet, mint Jézus atyját. Azon sem lehet csodálkozni, hogy János kétszer is megemlíti József nevét, hiszen Mária hosszabb ideig élt szülei házában (Szaloménál), s biztos, hogy Józsefről nemegyszer beszélgettek. Az általános elnevezés a nép körében mégis csak anynyi volt Jézusról, hogy „a Názáreti Jézus”. József nem játszott szerepet Jézus nyilvános működésében, ebből arra következtethetünk, hogy még mielőtt Jézus tanítani kezdett volna, József már meghalt. Nézzük csak, mit mondanak el a gyermekségtörténetek Józsefről. Názáretben lakott, de „Dávid házából és nemzetségéből származott” (Lk 2,4). Ez a kifejezés valószínűleg azt jelenti, hogy a dávidi család jelentősebb ágához tartozott. Jegyességre lépett a fiatal, dávidi származású Máriával, az akkori szokások szerint 18-24 éves kora között. Még mielőtt a házasságkötésük megtörtént volna, Máriát áldott állapotban találta. Megrendült, aztán egy álomban felszólítást kapott, hogy vegye csak feleségül Máriát, és vállalja a születendő gyermeket. Atyai szerepe abban nyilvánult meg, hogy a Jézus nevet ő adta a gyermeknek. Mindkét gyermekségtörténet úgy mutatja be 6
Józsefet, mint aki az apa helyén áll Jézus életében. Lukács többször nevezi őt Jézus atyjának: „Atyja és anyja elcsodálkozott”, „szülei”, „atyád és én” (2,33.41.48). Jogilag József Mária férje volt, de Jézushoz való kapcsolata nem ilyen egyszerű. Nem volt apa a biológiai értelemben, de Mária a nyilvánosság előtt nem tudott más apát megnevezni gyermeke számára, mint Józsefet, részben mert az apaság a biológiai származáson kívül az adopciós kapcsolatot is felölelte, részben, mert egyszerűen nem volt megfelelő kifejezés arra a kapcsolatra, ami József és Jézus között volt. Hogy az emberek egyszerűen József természetes fiának tartották Jézust, ezt sem Mária, sem József nem tudta megakadályozni. Mi azonban szeretnénk, ha lehet, a József és Jézus közötti kapcsolatról valami többet, pontosabbat tudni. Józsefet Jézus nevelőapjának nevezzük. Amit ez a kifejezés tartalomként hordoz, igaz, de túlságosan keveset mond ebben az esetben. Talán többet tudunk meg a gyermekségtörténetek családfáiból (Mt 1., Lk 3. f.). Ábrahámtól Dávidig megegyezik a két családfa, a továbbiakban azonban csak két név: Szalatiel és Zorobábel egyezik. A névjegyzék szerint még József közvetlen ősei is különböznek. Sajnos nem lehet a problémákat azzal megoldani, hogy Máté József családfáját, Lukács meg Máriáét közli. Lukács is Józseffel fejezi be a családfáját, és nincs lehetőség arra, hogy Máriáéval kapcsoljuk, bármennyire biztos, hogy Mária családjában is megvolt a családfa. Valószínű, hogy Lukács József családfáját úgy adja vissza, ahogyan forrásaiban megtalálta. Ebben a változatban is fordultak (folytatása a hetedik oldalon)
elő adopciók, ahogyan Szalatielnél és Zorobábelnél látjuk. Hasonlóképpen magyarázható, hogyan lehet Máténál Jákob, Lukácsnál Héli a közvetlen elődje Józsefnek. Valószínűleg Héli volt József vér szerinti apja; a gyermektelen Jákobnak, hogy családja továbbszármazhassék, fiává kellett fogadnia valakit, s ez éppen a dávidi családból származó József volt. Erről az örökségről azonban néhány dolgot el kell mondanunk. A Máténál olvasható családfa, amelyben majdnem negyvenszer ismétlődik a „nemzette”, a mi fülünkben meglehetősen unalmasnak és monotonnak hat. Nem így azoknak, akik egy kicsit jobban ismerik a zsidó gondolkodást és jártasak a zsidó történelemben. Nekik föltűnik, hogy a „nemzette” nem ugyanazt jelenti mindenütt. Néhol közvetlen leszármazást, másutt közvetett származást jelöl generációk kihagyásával, ismét másutt adopciós kapcsolatot. Ezen utóbbi esetben azonban a dávidi családban törvényszerű volt, hogy a gyermekké fogadott szintén dávidi családból származzék, legalábbis, ha a királyság örökléséről volt szó. Hiszen isteni ígéretre alapuló trónjogosultsága volt ennek a családnak: „Így szól az Úr: Nem fogy el Dávid házából az utód, aki Izrael házának trónján üljön” (Jer 33,17). Ha nem volt test szerinti leszármazott, örökbe fogadtak egy fiút, aki az öröklésben semmiben sem különbözött a természetes gyermektől. Ilyen örökbefogadásokat a Máté által leírt családfában föl lehet fedezni. Jekoniás királyt azzal büntette Isten, hogy saját fiát kizárták a trónöröklésből (Jer 22,30). „Jekoniás nemzette Szalatielt”, tehát azt jelenti, hogy Jekoniás gyermekévé fogadta őt, hogy mégis legyen trónörököse. Szalatiel ismét „nemzette Zorobábelt”. A Biblia királynemzetség-tábláiból viszont tudjuk, hogy Zorobábel Jekoniás vér szerinti unokája volt, valamelyik fiának gyermeke és nem Szalatielé. Szalatiel ezzel az adopcióval újra visszaszármaztatta a trónöröklés jogát Jekoniás utódaira. Mindez bepillantást ad arra, mennyire komolyan vette a dávidi család a trónöröklést. Évszázadokon át őrizték, és Máté föl tudta dolgozni József családfájában. Máté a családfa közepén (2,6-11) azoknak a nevét hozza, akik Dávid és Salamon után Izraelben örökölték a királyságot. A babiloni fogsággal
Dávid háza elveszítette hatalmát, de tagjai jog szerint továbbra is a trón örököseinek tekintették magukat. Máté a harmadik részben azok nevét sorolja föl, akikre a jog szerint szállott volna a trón. Ez a trónigény jelentette a dávidi örökség egyik oldalát. A családfa első részében (2,2-6) ellenben azok szerepelnek, akik Dávidot Ábrahámmal kötik össze. Ez adja a dávidi örökség másik oldalát. E másik oldal nem az Izrael fölötti uralomra vonatkozik. Ábrahámtól származik Izrael, de neki nem volt királyi trónja. Az ő öröksége az az isteni ígéret volt, hogy rajta keresztül áldatik meg a föld minden nemzetsége, azaz megkapta a Megváltó ígéretét, még ha nagyon sokáig tartott is, amíg ezt világosan fölismerték. Máté a névjegyzék első harmadában azokat a személyeket sorolja föl, akik az Ábrahámnak tett ígéretet örökölték. Ez az ősibb és szentebb örökség később összekapcsolódott az Izrael fölötti tényleges, vagy legalább jog szerinti uralkodás örökségével. Az Ábrahámtól származó örökség alapján az örökség hordozói a Megváltó ősei lettek, a Dávidtól eredő örökség alapján pedig a trón várományosai. Az egész sor Jézusban fejeződik be, „akit Krisztusnak (Felkentnek, Messiásnak) neveztek”. Jézus közvetlen elődje az örökségi sorban József. Politikailag jelentéktelen, és szegénysége miatt törzsének gazdagabb családjai között eléggé megvetett volt. És mégis Máté genealógiája szerint József lett korának összes dávidi leszármazottai között az, akinek az előző korok szent öröksége jutott. Nemcsak a dávidi trón jogos igénye, hanem az a kiváltság is, hogy ha nem is vér szerinti apja, de elődje és nevelője legyen a Messiás-Megváltónak. Ezen örökség továbbadásánál pedig teljesen mindegy volt, hogy valaki vér szerinti apja-e a gyermeknek, vagy csak adopciós alapon nevezik apjának. Igazában József sem egyik, sem másik nem volt. Kapcsolata Jézussal annyira egyedülálló, hogy Máté fontosnak látta, hogy erről a kapcsolatról többet is mondjon. Ezért vezeti tovább Jézus családfáját: „Jézus születése pedig így történt” (1,18). József nem édesapja Jézusnak, hiszen Jézus emberségét Isten csodával szólította (folytatása a nyolcadik oldalon) 7
(folytatás a hetedik oldalról)
létbe. De József nem is fogadta gyermekévé Jézust. Újra csak Isten az, aki József fiává tette Jézust, amikor Mária méhében fogant, abban a Máriában, akire egyedül Józsefnek volt joga az eljegyzés címén. Az angyal álomban világosította föl arról, hogy Jézus apja lesz, és neki kell majd nevet adnia Mária fiának. József helyzetét Jézussal szemben Isten határozta meg. S bár helyzete hasonló volt az adoptív apáéhoz, mégis több volt ennél. Az adopció régen is, most is az örökbe fogadó akaratától függ, és nem vérségi, hanem jogi apa-fiú, vagy apa-gyermek viszonyt hoz létre. József és Jézus kapcsolata viszont egyedül Istentől származott. A hasonlóság annyiban áll fenn, hogy egy dávidi trónvárományos csak dávidi ivadékot adoptálhatott: József Dávid utóda volt, és Jézus a szintén dávidi családból való Mária fia. De hogy Jézus az ábrahámi és dávidi örökség birtokosa legyen, ezt nem kaphatta Máriától; Mária nem adhatta azt, amije nem volt. Tőle Jézus csak a vér szerinti dávidi származást kaphatta, a szent örökséget Józseftől kellett kapnia. Ez az örökségátadás automatikus volt: mikor József meghalt, Jézusra szállt át az ábrahámi és dávidi örökség. Ebből az következik, hogy József Jézus számára sokkal több volt, mint egyszerű nevelőapa. A szó szoros értelmében nagy üdvtörténeti szerep jutott neki. Az ő közvetítésével lépett kapcsolatba üdvtörténetileg Jézus az Ószövetséggel, mivel ennek az ószövetségi üdvrendnek a lényege az ábrahámi örökség volt. Jézus átvette Józseftől ezt az örökséget, amennyiben ő lett az ószövetségi üdvrend beteljesedése. Máté genealógiájából ez a gondolat is kitűnik, de számunkra idegen módon. Ennek kifejezésére Máté szimbolikus számokat használ. A családfa fölsorolását a következő megállapítással zárja: „Ábrahámtól Dávidig 14 nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságig 14 nemzedék, s a babiloni fogságtól Jézusig 14 nemzedék” (1,17). A 14-es szám önmagában nem volt szimbolikus jelentésű, de mint a 7-es, a szent szám megduplázása, (14 = 2 x 7) a számmisztikában hangsúlyt, aláhúzást jelent. Máté ezért alkalmazza a 14-es számot. Szent számok voltak a 3-as és a 7-es, 8
nem mint számok, hanem mint szimbólumok jelentették a Szentet, a Tökéletest, az Istenit. Nem járunk messze az igazságtól, ha a háromszor megismételt 14-es számban az abszolút tökéletesre, az Istentől szándékolt Teljességre gondolunk. Jézus az Ószövetség üdvtörténetének abszolút zárópontját, beteljesedését jelenti. Más beteljesedés nem lesz, más Messiás-Megváltót nem várhatunk. Máté a 14-es szám alkalmazásával még egy másik módon is utal erre a beteljesedésre. A zsidóknál sokáig csak a mássalhangzókat írták le, a magánhangzókat nem, s nem voltak külön számjegyeik, hanem a mássalhangzóknak számértéke is volt. A Dávid szó mássalhangzóinak számértéke: d = 4, v = 6, d = 4, tehát 4 + 6 + 4 = 14. A nevek számértékére érzékeny Máté bizonyára nem kerülte el ezt a lehetőséget, hogy a 14-es számmal így is kihangsúlyozza az Ószövetség zárópontjának, Jézusnak dávidi eredetét. Ezzel még egy gondolatot kimondtunk. Jézus mint a nemzetségtábla záró tagja többé nem egyszerűen egy láncszem a sok közül egy genealógiában, aki továbbadja az Ábrahámtól és Dávidtól származó örökséget, hanem Ő maga az örökség. Jézus, aki a kezdet és a vég, már nem abban az értelemben lesz „leszármazottak ősévé”, mint a genealógia tagjai voltak, hiszen Ő maga a megígért és várt Megváltó, aki személyesen hozza a világnak a megígért üdvösséget. Igaz, hogy Ő Dávid trónjának utolsó örököse, de messze fölötte áll minden politikai játéknak. Vallási-szellemi és egészen természetfölötti módon lesz az egész teremtés királyává, és „uralmának nem lesz vége!” Benne beteljesedett az Ábrahámnak tett ígéret: benne nyert áldást a föld minden népe. A nyugati Egyház legtöbb naptárának tanúsága szerint a 10. század óta március 19-én ünnepelték Szent Józsefet. Róma is ezt a napot vette át, és először 1479-ben, majd 1621-ben vették föl az általános naptárba. Mindenható Istenünk, ki hűséges szolgád, Szent József gondjaira bíztad a gyermek Jézust, és oltalma alá helyezted a Megváltás művét, kérünk, add meg Egyházadnak, hogy hűségesen őrizze misztériumaidat és szüntelen munkálkodjék a világ üdvösségéért! Ámen.
(folytatás a negyedik oldalról)
mással” (1 Kor 12,25), hangsúlyozza Szent Pál, hiszen egyetlen testet alkotunk. A testvérek iránti szeretet, melynek egyik kifejeződése az alamizsna – tipikus nagyböjti cselekedet az imádság és a böjt mellett – ebben a közös összetartozásban gyökerezik. A legszegényebbekkel való konkrét törődés által is kifejezheti minden keresztény, hogy részese az egyetlen Testnek, az Egyháznak. Az egymás iránti kölcsönös figyelem azt is jelenti, hogy felismerjük azt a jót, amit az Úr véghezvisz másokban és megköszönjük velük együtt a kegyelem csodáit, amelyeket a jó és mindenható Isten folytonosan művel gyermekeiben. Amikor egy keresztény észreveszi a Szentlélek működését a másikban, nem tehet mást, mint örül és dicsőíti a mennyei Atyát (vö. Mt 5,16). 3. „Hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást”: együtt haladni az életszentség útján A Zsidókhoz írt levélnek ez a kifejezése (10, 24) egyrészt arra ösztönöz, hogy gondolkozzunk el az életszentségre szóló egyetemes meghíváson és a lelki életben való folyamatos előrehaladáson, másrészt hogy a nagyobb karizmákra vágyjunk, és egyre nagyobb, gyümölcsözőbb szeretetre törekedjünk (vö. 1 Kor 12,31-13,13). A kölcsönös egymásra figyelés célja, hogy egyre nagyobb, tettekben megnyilvánuló szeretetre ösztönözzük egymást, úgy „mint a hajnal pirkadása, mely egyre világosabb, míg fényes nap nem lesz” (Péld 4,18), várva azt a napot, amelyben sosem jön el az alkonyat, mert Istenben élünk. Életünk ajándékba kapott értékes idejének célja, hogy Isten szeretetében felfedezzük és véghezvigyük a jótetteket. Így maga az Egyház is növekszik, fejlődik egészen addig, míg eljut majd Krisztus teljessége életkorának mértékére (vö. Ef 4,13). A növekedésnek e dinamikus távlatában helyezkedik el buzdításunk: ösztönözzük egymást kölcsönösen, hogy jótetteket vigyünk végbe és eljussunk a szeretet teljességére. Sajnos mindig jelen van a kísértés, hogy lanyhák legyünk, hogy elfojtsuk a Lelket, hogy vonakodjunk „kamatoztatni a talentumainkat”, amelyeket saját magunk és mások javára kaptunk (vö. Mt 25,25). Mindannyian kaptunk lelki vagy anyagi kincseket, amelyek hasznosak az isteni
terv beteljesítése, az Egyház java és egyéni üdvösségünk szempontjából (vö. Lk 12,21; 1 Tim 6,18). A lelki mesterek emlékeztetnek arra, hogy aki a lelki életben nem halad előre, az visszaesik. Kedves testvérek, fogadjuk el a mindig aktuális felhívást, hogy törekedjünk «a keresztény élet magas fokának elérésére» (II. János Pál, Novo millennio ineunte apostoli levél [2001. január 6.], 31.). Amikor az Egyház bölcsességében elismeri és kihirdeti egyes példamutató keresztények boldog vagy szent mivoltát, akkor azzal az is a célja, hogy vágyat ébresszen az ő erényeik követésére. Szent Pál buzdít: „a tiszteletadásban előzzétek meg egymást” (Róm 12,10). Egy olyan világban, amelynek szüksége van arra, hogy a keresztények megújulva tegyenek tanúságot a szeretetről és az Úrhoz való hűségükről, mindenki érezze annak sürgető szükségét, hogy megelőzzük egymást a szeretetben, a szolgálatban és a jótettekben (vö. Zsid 6,10). Ez a felhívás különösen hangsúlyos a húsvétra való készülés szent időszakában. Miközben szent és gyümölcsöző nagyböjtöt kívánok, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására bízlak benneteket és mindenkire szívből adom apostoli áldásomat. XVI. Benedek pápa forrás: „Magyar Kurir”
Könnyű dolga lenne Jézus Egyházának, ha megrekedne egy szociális társulat vagy egy kulturális egyesület, esetleg egy nevelési tanácsadó iroda szintjén. Sokak elképzelése ennél nem is mutat többet. Racionálisan megoldani a gondokat, emberi erőfeszítéssel úrrá lenni a nehézségeken. Ez lenne csak igazán a földi paradicsom, a „megcsinált” mennyország. Persze tévedés és hiba mindig csúszik a rendszerbe, amire nincs észszerű magyarázat. A materializmus és a racionalizmus által túlhajtott embernek is szüksége van a dolgok értelmét keresni. A tettek és a dolgok mögöttesét, a mozgatót fellelni, mert a „mit teszek”nél fontosabb a „miért”, Jézus követőjeként pedig a „kiért” teszem a jót. Várnai Péter 5
(folytatás a harmadik oldalról)
vért, ha az bűnt követ el (vö. Mt 18,15). A testvéri figyelmeztetésre használt ige – elenchein – ugyanaz a szó, amely a megintés prófétai, keresztényekre jellemző küldetését jelöli egy olyan nemzedékkel szemben, amely szemet huny a rossz felett (vö. Ef 5,11). Az Egyház hagyománya az irgalmasság lelki cselekedetei között tartja számon a „bűnösök megintését”. Fontos, hogy újra felfedezzük a keresztény felebaráti szeretetnek ezt a dimenzióját. Nem szabad hallgatni a rossz láttán. Azoknak a keresztényeknek a magatartására gondolok itt, akik az emberekre való tekintettel vagy egyszerűen kényelemből inkább alkalmazkodnak az általánosan uralkodó mentalitáshoz, minthogy figyelmeztetnék testvéreiket azokra a gondolkodás- és cselekvésmódokra, amelyek ellenkeznek az igazsággal és nem követik a jó útját. A keresztény számonkérést azonban sosem az elítélés vagy a vádaskodás lelkülete mozgatja; mindig szeretetből és irgalomból történik és a testvérek javával való igazi törődésből fakad. Pál apostol kijelenti: „Testvérek, ha valakit botláson értek, ti, akik lelkiek vagytok, intsétek meg a szelídség szellemében. De ügyelj, hogy magad kísértésbe ne essél!” (Gal 6,1). Individualizmussal átitatott világunkban újra fel kell fedeznünk a testvéri figyelmeztetés fontosságát, azért, hogy együtt haladjunk előre az életszentség felé. Az igaz is hétszer elesik (vö. Péld 24,16), írja a Szentírás, mindannyian gyengék vagyunk és vannak hiányosságaink (vö. 1 Jn 1,8). Nagy szolgálat tehát egyrészt másoknak segíteni, másrészt engedni, hogy nekünk segítsenek eljutni igaz önismeretre, hogy jobbá tegyük saját életünket és helyesebben járjunk az Úr útján. Mindig szükség van olyan tekintetre, amely szeret és kijavít, ismer és elismer, megkülönböztet és megbocsát (vö. Lk 22,61), ahogy ezt Isten tette és teszi mindannyiunkkal. 2. „Egymásra”: a kölcsönösség ajándéka A többiek „megóvása” ellentétes azzal a mentalitással, amely az életet pusztán földi dimenziójára korlátozza, nem a végső célja távlatában tekint rá, és az egyéni szabadság nevében bármilyen erkölcsi döntést elfogad. Egy olyan társadalom, mint a mostani, érzéketlenné válhat a testi szenvedésekre és az élet lelki és erkölcsi igényeire is. A keresz-
John Henry Newman:
mégis megteszem, végül még én panaszkodom keservesen, hogy rabjuk lettem és nem tudok velük szakítani.
Bűnbánati ima Uram, eléggé megismertem már, milyen borzasztó a bűn rabszolgasága. Ha távol vagy, bárhogy is igyekszem, nem tudok helytállani, akaratosságom, gőgöm, érzékenységem és önzésem uralkodnak felettem. Napról-napra növekednek bennem és végül ellenállhatatlanok lesznek. A régi Ádám mind erősebb lesz bennem és végül rabságba ejt. Sok rossz dolgot ismerek,
Micsoda zsarnokság a bűn! Súlyos teher, megbénít és lenyom, és mi lesz a vége? Drága érdemeidért, mindenhatóságod erejével erre kérlek, Uram, adj életet, szentséget és erőt. Szentséges Isten, engedd, hogy erős legyek! Halhatatlan Isten, tégy kitartóvá! Szent, erős, halhatatlan Isten, könyörülj rajtam!
Modern boldogságok tény közösségben azonban nem szabad így lennie! Pál apostol felszólít, hogy azt keressük, ami „a békességre és kölcsönös épülésünkre szolgál” (Róm 14,19), „törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére” (uo. 15,2), és ne saját hasznunkat keressük, „hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek” (1 Kor 10,33). Ez az alázat és szeretet lelkületéből fakadó kölcsönös figyelmeztetés és buzdítás a keresztény közösség életének része kell, hogy legyen. Az Úr tanítványai, akik az Eucharisztia által egyesülnek Krisztussal, közösségben élnek, amely egymáshoz köti őket, mint egyetlen Test tagjait. Ez azt jelenti, hogy a másik hozzám tartozik; életének és üdvösségének köze van az én életemhez és üdvösségemhez. Ezzel a közösségnek egy nagyon mély alkotóelemét érintjük: létünk összekapcsolódik mások létével akár a jóban, akár a rosszban; a bűnnek és a jótetteknek egyaránt van társadalmi vonatkozásuk is. Az Egyházban, Krisztus titokzatos Testében alakot ölt ez a kölcsönösség: a közösség szüntelenül bűnbánatot tart és gyermekei bűneinek megbocsátását kéri, ugyanakkor folytonosan örül és ujjong is az erények és a szeretet megnyilvánulásaiért, amelyek áthatják. „A testben … a tagok törődjenek egy-
Boldogok, akik mosolyognak és jó reggelt kívánnak azoknak, akiknek oly hosszúak magányos, álmatlan éjszakáik. Boldogok, aki barátságos szavakkal fordulnak embertársaik felé. Boldogok, akik nem szólnak meg másokat sem nyíltan, sem titokban. Boldogok, akiknek éles a szemük és nem a látszat szerint ítélkeznek. Boldogok, akiknek jó a hallásuk és meghallják embertársaik kéréseit. Boldogok, akik segítő kezüket mások felé nyújtják. Boldogok, akiknek türelmes a lábuk és elkísérik a szenvedőket. Boldogok, akik nem fukarkodnak a szavakkal és finom selymüket másokra borítják. Boldogok, akik szeretetük hatalmával megjelenítik Jézus Krisztust, mert övék a mennyek országa. Nem az álmok, nem a képzelet országa, hanem az itt és most születő mennyország, amely az örök élet kezdete a Földön.
Reményik Sándor:
Valaki értem imádkozott Mikor a bűntől meggyötörten A lelkem terheket hordozott, Egyszer csak könnyebb lett a terhem, Valaki értem imádkozott Valaki értem imádkozott. Talán apám,anyám régen? Talán más is,aki szeret, Jó barátom vagy testvérem.
Én nem tudom,de áldom Istent, Ki nékem megváltást hozott, És azt,aki értem csak Egyszer is imádkozott
(folytatása az ötödik oldalon) 4
9
K ü l d t o v á bb?! „Az alábbi imát egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam, aki túl a negyedik x-en mert kockáztatni, hitt a csodában, és bejött neki. Ez az én 7x7 másodpercem. Semmi esetre sem akarom félbeszakítani. Azt mondták, hat. Csak ismételd az imát, és várd a hatást. Isten csodáját. »Uram, szeretlek, és szükségem van rád. Jézus nevében költözz a szívembe, és a családoméba, az otthonomba és a barátaiméba. Ámen!« Oszd meg ezt az üzenetet 7 emberrel, és holnap csoda történik...” Valószínűleg már te is kaptál müvelt, keresztény ismerőseidtől ilyen vagy ehhez hasonló tartalmú levelet, amely végén ott a figyelmeztetés: ne szakítsd meg a láncot! Azonnal küldd el ennyi és ennyi személynek, és küldd vissza annak is, akitől kaptad. S meglátod, valami csoda történik... Egy levél például arra szólít fel, hogy összpontosíts a következő mondatra: „lsten akarata sosem vezet olyan helyre, ahol az isteni kegyelem nem vigyáz rád.” A levél írója kéri, hogy a mellékelt imát („Uram, sétálj át a házamon, és vidd el minden aggodalmamat és betegségemet, és kérlek, vigyázd és gyógyítsd meg a családomat, a nevedben”) továbbítsd 12 embernek, természetesen a levélírót is beleértve. S ha ezt megteszed, életedben áldást ígér: új munkahelyet, lakást, há10
zasságot vagy anyagi sikert. Természetesen elvárja tőled, hogy ne szakítsd meg a láncot, hanem továbbítsd a levelet egy meghatározott számú ismerősödnek, barátodnak. Ez lesz a próba, hogy életedben Isten-e a legfontosabb. – Ki milyen céllal fogalmazza meg az ilyen leveleket? Továbbítsa-e őket a keresztény ember? – kérdeztük dr. Magyar Lóránt orvost, aki nemcsak mentálhigiénés szakember, hanem állandó diakónus Zentán. – A fenti üzenetek, imák nagyrészt egészségesek, építő jellegűek, de az a körítés, amelylyel övezik, már okkultizmus, illetőleg a mágia egy formája (mágia: meghatározott emberi cselekvés által beavatkozni a szellem világába, amelyben nem tulajdonítok abszolút hatalmat a teremtő Istennek, hanem őt is alárendelem bizonyos szellemi törvényeknek – az ima azonban nem mágikus formula!). Ez a fajta „szellemi köd”, amelybe csomagolva vannak ezek az üzenetek, szorongást váltanak ki, és kényszeres erővel hatnak („Mi lesz velem, ha nem küldöm tovább?”), különösen, ha valami fenyegetés is társul hozzájuk (pl. „Ha nem küldöd tovább, akkor rossz dolgok fognak veled történni”, vagy „akkor neked nincs szíved”). Amit az ember elhisz, annak hatása alá kerül, abba az irányba mozdul („legyen a te hited szerint” – Mt 8,13) – ezért veszélyesek a jóslatok, a fenyegetések, az átkok. Úgy is mondhatnánk: amit hiszel, azzá leszel. Mindezek függvényében határozottan jelentem ki, hogy ezek az üzenetek, a körítésük miatt nem Istentől valók, hanem a gonosz, a sátán eszközei – ne tévesszen meg a vallásos köntös (tudjuk, hogy a hazugság atyja páratlan utánzó és szemfényvesztő). Nem kell őket továbbítani, és nem is kell őket komolyan venni, sőt nem kell őket elolvasni sem! Amint észrevesszük, hogy körlevélről van szó, a legjobb, ha azonnal kitöröljük őket. Imádkozzunk, valljuk meg az abszolút és szerető Istenbe vetett hitünket, aki semmiféle fenyegetéssel vagy kényszerrel nem akar terhelni bennünket – őbenne nyer nyugalmat a szívünk. (-ria) Forrás: Hitélet
(folytatás a második oldalról)
lenül szeret. Ha ezzel a testvéri tekintettel nézünk másokra, akkor a szolidaritás és az igazságosság, valamint az irgalmasság és az együttérzés természetes módon fakadnak majd szívünkből. Isten szolgája VI. Pál pápa kijelentette, hogy a világ ma főleg testvériséghiányban szenved: „A világ beteg. Baja nem annyira az, hogy kiapadtak a segélyforrások, vagy hogy ezeket egy kisebbség fölözi le, hanem az, hogy hiányzik a testvéri kötelék az emberek és népek között.” (Populorum progressio kezdetű enciklika [1967. március 26.], 66) A másik iránti figyelem azt jelenti, hogy a jót kívánjuk számára minden szempontból: fizikai, erkölcsi és lelki szempontból. Amellett, hogy a kortárs kultúra látszólag elvesztette a jó és a rossz iránti érzéket, határozottan ki kell jelentenünk, hogy a jó létezik és győzedelmeskedik, mert Isten „jó és jót osztogat” (vö. Zsolt 119, 68). A jó az, ami felkelti, védi és előmozdítja az életet, a testvériséget és a közösséget. A felebarát iránti felelősség azt jelenti, hogy azt akarjuk és azt tesszük, ami neki jó, arra vágyunk, hogy ő is megnyíljon a jó logikájára. A testvér iránti törődés azt jelenti, hogy felnyitjuk a szemünket arra, amire szüksége van. A Szentírás óv minket attól a veszélytől, hogy szívünk megkeményedjen egyfajta „lelki érzéketlenségtől”, amely vakká tesz minket a másik szenvedése iránt. Lukács evangélista Jézusnak két olyan példabeszédét írja le, amelyek egy-egy példával bemutatják ezt az állapotot, ami kialakulhat
az ember szívében. Az irgalmas szamaritánusról szóló történetben a pap és a levita közömbösen „továbbmennek” az úton fekvő ember mellett, akit rablók fosztottak ki és vertek össze (vö. Lk 10, 30-32). A dúsgazdag ember történetében a gazdagságban eltelt ember nem veszi észre a szegény Lázár helyzetét, aki éhen hal az ajtaja előtt (vö. Lk 16,19). Mindkét esetben az „odafigyelésnek”, a szerető és együttérző tekintetnek az ellenkezőjét látjuk. Mi akadályozza ezt az emberséges és szerető tekintetet a testvér iránt? Gyakran az anyagi gazdagság és túltelítettség, de az is, hogy saját érdekeinket és aggodalmainkat minden elé helyezzük. Sosem szabad képtelenné válnunk az irgalmas szeretetre a szenvedő iránt, sosem szabad, hogy szívünk annyira tele legyen saját dolgainkkal és problémáinkkal, hogy süketté váljon a szegény ember kiáltása előtt. Viszont éppen az alázatos szívből és a szenvedés személyes megtapasztalásából fakadhat egy belső megnyílás az együttérzésre és az empátiára: „Az igaz megérti a kisemberek ügyét, a gonosz azonban nem ismer megértést” (Péld 29,7). Így válik érthetővé azok boldogsága, „akik sírnak” (Mt 5,4), azaz mindazoké, akik ki tudnak lépni önmagukból, és megindítja őket mások fájdalma. A találkozás a másik emberrel és szívünk megnyitása az ő szükségleteire, alkalmat ad az üdvösség és a boldogság megtapasztalására. A testvérre való „odafigyelés” magában foglalja a lelki javáról való gondoskodást is. És itt szeretnék emlékeztetni a keresztény élet egy olyan aspektusára, amely úgy tűnik, feledésbe merült: a testvéri figyelmeztetés (correctio fraterna) az örök üdvösség távlatában. Napjainkban az emberek általában eléggé fogékonyak azokra a gondolatokra, amelyek a másik ember testi és anyagi jólétével való törődésről és a karitatív szeretetről szólnak, de szinte egyáltalán nem esik szó a testvérek iránti lelki felelősségről. Nem így az első századok egyházában és a hitben valóban érett közösségekben, ahol nemcsak a testvér testi egészségét viselik szívükön, hanem a lelki egészségét is az örök élet távlatában. A Szentírásban olvassuk: „…a bölcset fedd meg, az majd szeret érte! Adj tanácsot a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, s gyarapítja a tudását” (Péld 9,8-9). Maga Krisztus parancsolja, hogy figyelmeztessük a test(folytatása a negyedik oldalon) 3
„Figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzdít suk egymást” (Zsid 10,24) A Szentatya nagyböjti üzenete Kedves Testvérek! A nagyböjt ismét alkalmat ad arra, hogy a keresztény élet középpontjáról elmélkedjünk: a felebaráti szeretetről. Ez ugyanis alkalmas időszak, hogy Isten igéje és a szentségek segítségével megújulva folytassuk hitbeli utunkat, személyesen és közösségileg egyaránt. Ezt az utat az imádság és a megosztás, a csönd és a böjt jellemzi, miközben várjuk, hogy átéljük a húsvéti örömet. Ebben az évben a Zsidókhoz írt levélből vett rövid bibliai részlet fényében szeretnék felvetni néhány gondolatot: „Figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást” (Zsid 10,24). Ez a mondat egy olyan szentírási szakaszba illeszkedik, amelyben a szent szerző arra buzdít, hogy bízzunk Jézus Krisztusban, mint Főpapban, aki elnyerte számunkra a megbocsátást és utat nyitott nekünk Istenhez. Krisztus befogadásának gyümölcse egy olyan élet, amely a három isteni erény szerint fejlődik: azaz „igaz szívvel, hitből fakadó bizalommal” (22. vers) közeledünk az Úrhoz, kitartunk „rendíthetetlenül reménységünk megvallásában” (23. vers), és a testvérekkel együtt folytonosan a „szeretetre és jótettekre” törekszünk (24. vers). Azt is kijelenti, hogy ennek az evangéliumi életformának a megtartásához fontos a részvételünk közösségi liturgikus és ima-összejöveteleken, amelyek az eszkatologikus célra, az Istennel való teljes közösségre irányítják figyelmünket (25. vers). A 24. versnél állok meg, amely néhány szóban értékes és mindig aktuális tanítást ad a keresztény élet három aspektusával kapcsolatban, melyek: a másik emberre való odafigyelés, a kölcsönösség és a személyes életszentség. 1. „Figyeljünk egymásra”: felelősség a testvér iránt Az első szempont az egymásra való „odafigyelésre” szóló felhívás: az itt használt görög szó a katanoein, amelynek jelentése jól megfigyelni, figyelmesnek lenni, tudatosan nézni, észrevenni 2
A keresztbordák négyzetekbe és három trianguláris zárókőbe futnak. A zárókörök lapjába sugárkörök vannak bevésve, a pajzsokba pedig évszá1933-ban jelentkezik először a pápai tizedmok festve. Valószínű, hogy a festések mögött jegyzékben de Sancto Georgio néven. címerképek voltak. Az apszis a nyolcszög három 1531-ben Chykzenthgewrgh formában fordul oldalával zárul. elő. Az 1567. évi regestrum Zent Gijeorgij néven A hajónak eredetileg lapos famennyezete jegyzi, külön felsorolva tízeseinek kapuszámát. volt. A mai barokk boltozat fölé nyúló régi oldal1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben falon a XVI. század elejéről származó freskómapapja, György a pápai tizedjegyzék szerint 4 baradványok nyomai látszanak. nálist fizet, majd ismét 10 banálist, 1334-ben 6 Csúcsíves a sekrestye ajtaja, a torony alatti és régi banálist. a cinteremből a plébániára átvezető ajtó is. A régi 1524-ben Pál, 1580-ban Mihály, 1592-ben déli bejáró kőkerete a cinteremben van. Erődített Benedek presbiter a plébános. kőfal veszi körül, melynek építési vagy javítási A régi plébániatemplom a gótikus korban új idejét felirat jelzi: 1673. VA: FICZ: GX. formát kap. Ebből a korból ma is épen áll a szenA templom régi emléke még két feszület. Az tély csúcsíves ablakaival, csúcsíves diadalívével egyik egy kis kereszt (pacificale) 1603 BED BZG és egyszerű gyámköveken nyugvó boltozatával. felirattal. Szakértők szerint sokkal régibb, mert a corpus a régibb középkori ábrázolást képviseli, amikor a felszegezett lábakat egymás mellé helyezték. A négy sarkán levő domborművek Szent Györgyöt, a kereszten függő Krisztust, Máriát és Szent Jánost ábrázolják. A másik egy nagyobb feszület a XVI. századból. Ezen a kereszt tövéből kinövő állványon Mária-Magdolna és Mária szobra áll, a kereszt hátulján pedig a szenvedés, valamint a négy evangélista jelképei láthatók. Az impozáns templom több régi falut és tízest fogott össze: Ezek: Körisvényfalva, Jenőfalva, Zata, Lac tízes, Gál tízes, Bánkfalva. A középkortól tiszta katolikus falu mindvégig megmarad a katolikus vallásban. A XVIII. században katolikus anyaegyház és a múlt század elején is az 1913-ban megjelent Helységnévtár alapján is az. Léstyán Ferenc Megszentelt kövek A csíkszentgyörgyi római katolikus templom
Csíkszentgyörgy
valamit. Megtaláljuk az evangéliumban, amikor Jézus hívja a tanítványokat, hogy „nézzék” az ég madarait, amelyek nem fáradoznak, de a gondoskodó és előzékeny isteni gondviselés mégis odafigyel rájuk (vö. Lk 12,24); másutt pedig azt mondja, hogy mielőtt a testvér szemében észreveszik a szálkát, „vegyék észre” saját szemükben a gerendát (vö. Lk 6,41). Ezt a szót megtaláljuk a Zsidókhoz írt levél egy másik részében is, mint felhívást, hogy nézzük „hitvallásunk követét és főpapját, Jézust” (vö. Zsid 3,1). Az ige tehát a buzdítás elején arra hív minket, hogy másokra szegezzük tekintetünket, mindenekelőtt Jézusra, és hogy figyeljünk egymásra, ne legyünk részvétlenek, közömbösek a testvérek sorsa iránt. Gyakran ugyanis ez az ellentétes magatartás érvényesül: a közömbösség és érdektelenség. Ezek önzésből fakadnak, amely a „magánszféra” tiszteletben tartásának látszatát ölti magára. Ma is erővel visszhangzik az Úr szava, amely mindannyiunkat arra hív, hogy gondját viseljük a másik embernek. Isten ma is azt kéri tőlünk, hogy testvéreink „őrzői” legyünk (vö. Ter 4,9), olyan kapcsolatokat teremtsünk, amelyekre jellemző a kölcsönös gondoskodás és a figyelmesség a másik javára, az ő teljes javára. A felebarát iránti szeretet nagy parancsolata megkívánja és sürgeti azt, hogy a saját felelősségünk tudatában legyünk azok iránt, akik hozzánk hasonló teremtmények és Isten gyermekei. Annak a ténynek, hogy minden ember testvérünk, akik sok esetben a hitben is testvéreink, arra kell elvezetnie minket, hogy a felebarátainkban valódi hasonmásunkat (alter ego) lássuk, akit Isten végte(folytatása a harmadik oldalon)
11
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK
– Török Ida, Pilbáth Gábor, Orbán Anna, Luka Sándor, Virág Irma, Hlavathy Izabella Etelka, Antal Margit, Albert Csongor László, Józsi Pál.
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! Boldog Bátori László Február 27-én Bátori László pálos rendi szerzetesre emlékeztünk. A XV. század első felében élt, a budaszentlőrinci pálos kolostorban, majd a Nagy Hárs-hegy remetebarlangjában. Ő készítette el az első, majdnem teljes magyar nyelvű bibliafordítást. Magyarul írt szentírásmagyarázata Mátyás király könyvtárába került, ám a török hódoltság korában nyoma veszett. Bátori (egyes források szerint Báthory) László a hagyomány szerint a Szent István korabeli Gutkeled nemzetségből eredő főrangú család, újabb kutatók szerint egy nyírbátori polgárcsalád sarja volt. Nyírcsászáriban született, 1420-ban. Fiatal éveit KözépSzolnok és Kraszna vármegyében töltötte. Itáliában és Franciaországban végezte iskoláit. Hazatérte után katonáival aktívan részt vett Hunyadi János oldalán a török elleni harcokban, s élte a főurak korabeli szokványos életét. Szilágysomlyó birtokosa volt. Mikor látta, hogy V. László udvara Hunyadi János árvái ellen fordul, a világból kiábrándulva lépett be a magyar pálos rendbe. Szerzetesi életének java részét a rend anyaházában, Buda mellett, a hatalmas és népes Szent Lőrinc-kolostorban élte le. A kolostor Mátyás uralkodása idején élte fénykorát. Az ország legnagyobb rendháza volt. Mátyás király is többször fölkereste a kolostort. László a hittudományoknak szentelte életét. Engedélyt kért, hogy kiköltözhessen a közeli Nagy-Hárshegy egy barlangjába. A kolostorral továbbra is kapcsolatot tartott, napjait azonban a remeték életrendje szerint osztotta be: imádság, elmélkedés, kétkezi munka. Hunfalvy János szerint húsz évig remetéskedett itt. Elkészítette az első majdnem teljes magyar 12
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Böjtmás hava
Kedves cursillós tetsvéreim! Szeretettel kivánok áldott nagyböjti szent időt és örömmel közlöm, hogy 2012. április 12-15 között férfi, 2012. április 19-22 között pedig női cursillós hétvégét tartunk Székelyudvarhelyen a Szent Pió lelkigyakorlatos házban. Amennyiben vannak olyanok, akik már barátaitok, akikről már beszéltetek Barátotokkal és akiket el akartok vezetni Hozzá (BBBB!!), a bejelentkezést megtehetitek a
[email protected] e-mail címen, vagy a 0745 151 795-ös mobiltelefonszámon. A háttérleveleket a Dávid Péter 520056 Sf. Gheorghe, str. Viitorului 2/A/4 címre várjuk. d.c. Dávid Péter
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ –
Katolikus havilap. Kiadja a sepsiszentgyörgyi Szent József római katolikus plébánia. Főszerkesztő: Szabó Lajos. Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Viitorului 2/A/4, tel. 0722687 448, e-mail:
[email protected]. Nyomdai előkészítés: Dávid Péter. Nyomda: Sepsiszentgyörgyi DEICO – ISSN: 2248-1532
2012 március
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
www.katolikussepsi.ro
Az Úr hazahívta:
XIV. évfolyam 3. szám (155.)
nyelvű bibliafordítást. A kötet Mátyás király saját könyvtárában, Corvinái között is helyet kapott, később azonban, a török hódoltság korában eltűnt, akárcsak a latinból fordított Szentek élete című munkája is. Visszatérve a budaszentlőrinci pálos kolostorba, megromlott egészsége ellenére folytatta az aszketikus és áhítatos életet. Budalőrincen halt meg, 1456. február 27-én. A kolostor templomában, a Szent István-oltár előtt temették el. Sírja a kolostorral és a templommal együtt elpusztult a török időkben. A pálos rendben boldogként tisztelik. Egykori barlangját 1911-ben, Bátori-barlang néven nyitották meg. 1929-ben oltárt is építettek benne. Munkásságát megörökítő fekete márványtáblát helyeztek el, a bejárata előtt kis faházat létesítettek, majd 1931-ben Havran Imre iparművész tervei alapján egy márványoltárt alakítottak ki, amiből mára már csak a márványtábla összetört darabjai maradtak meg. Bátori László pálos rendi szerzetesnek, az első magyar nyelvű Biblia fordítójának nincs emléktáblája a helyen, és a barlangra is csupán egy felirat nélküli vasajtó utal. Magyar Kurír
A tavasz igéretét lobogtatja meg ez a megkez- földet szerető magyar szíveket. Talpra magyar, dett hónap. A hosszú, hideg, rideg tél után megje- kiáltott bele a szunnyadó lelkekbe Petőfi. S ma is lent az első tavaszi üzenet, a hóvirág. Őseink ezt a visszhangzik felhívása itt az ideje, hogy felébredhónapot bőjtmás havának nevezték, mert legtöbb- jünk az álmunkból, s kezdjük el élni Isten fiainak ször a bőjt már februárban elkezdődött, s így a bőjt szabadságát. második hava a március volt. SzáEz a hónap egyházközségünk munkra ünnepekkel, emlékekkel jeles hónapja, hisz védszentünk és van teletűzdelve ez a hónap. égi pártfogónk szent József ünneMárcius 8-a a Nők nemzetköpe fémjelzi azt. Azt hiszem a zi napja. Azokra a nőszemélyekre templomépitő ősök nem választemlékezünk, akik közöttünk járhattak volna méltóbb égi pártfotak, küzdöttek, harcoltak a székely gót és védőt, mint akire a Menycsaládok megmaradásáért. De a nyei Atya is a szent Család védelmost körünkben élő nőket is mét bízta. Búcsú ünnepünk egy köszöntjük, akik a modern élet nagy hála, köszönet, tisztelet lesz mai kihívásaival harcolnak, s az égi védő iránt, s azzal a kérésreméljük Isten segítségével diasel könyörgünk, miként a Kisded dalmaskodnak azokon a gubancoJézust kiragadtad a legnagyobb kon, amelyek életük útját nehezíéletveszélyből, úgy védjed meg Boldog Meszlényi Zoltán tik, vagy akadályozzák. A Boldogmost Isten szentegyházát, templo(1892–1951) mártírhalált ságos Szűz Anya legyen példakémunkat, családjainkat, népünket, szenvedett segédpüspök pük, vezérük és oltalmazójuk. a világot, az ellenséges fondorlaA Zoltánokat is ezen a napon köszöntjük. toktól, és minden bajtól. A száztízedik búcsút Nagy keservük volt mindig, hogy nekik nincs égi ünnepeljük március 19-én. Ezen a napon múltunpártfogójuk. A Gondviselő Isten gondoskodott a kat Isten irgalmába, jelenünket szeretetébe, s közelmúltban, hogy a vértanú püspököt, Meszlé- jövőnket gondoskodására bízzuk. nyi Zoltánt a boldogok közé iktatták. Helytállása, Március hó minden napja közelebb visz a egyházához, nemzetéhez, a keresztény elvekhez nagy ünnephez, a húsvéthoz. Kérjük Istent vigyen való hűsége példaértékű, nemcsak a Zoltánok szá- közelebb a lelki feltámadáshoz is. mára, hanem minden magyar számára is. Szabó Lajos Március idusa megdobogtatja a hazát, szülőplébános
