Egyéni beszámoló az LdV-Hu-12-VEP-3001 számú mobilitási projektről A program ideje: 2012. október 27-november 3.ig. Helyszíne: Nevsehir Törökország Fogadó intézmény: Nevsehir Teknik ve Endüstri Meslek Lisesi Projektkoordinátor: Tuncay Özdemir Projekt címe: „Automata sebességváltók” téma oktatása A Király Endre Ipari szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium működése során még, a jelen pályázatot megelőzően, nem vett részt európai uniós mobilitási projektekben. Így óriási sikerként éltük meg, hogy bekapcsolódhattunk az „élethosszig tartó tanulás” európai rendszerébe. Külön örömöt jelentett számomra, hogy részese lehettem a programnak. Az utazást megelőzően több hetes, intenzív felkészülésen vettünk részt. Felfrissítettük szakmai angol nyelvtudásunkat. A török kultúra és az iszlám vallás megismerésével tudatosan készültünk egy számunkra ismeretlen kultúrával történő találkozásra. A kollégákkal megbeszéltük a programmal kapcsolatos elvárásainkat, illetve azt, hogy mivel tudunk hozzájárulni a projekt sikeréhez. A közvetlen előkészületek fáradalmait és az utazás izgalmait feledtette Törökországgal történő találkozásunk. Az istanbuli repülőtér lenyűgöző méretei, a bábeli nyelvzavar, és a különböző nemzetiségű emberek nyüzsgő áradata egy világváros előszobáját jelentette. Sajnos a városból nem sokat láttunk, de éreztük szívverését. Nevsehirbe érkezve egy teljesen más világban találtuk magunkat. A naponta két repülőgép járatpárt indító és fogadó repülőtér egy más dimenziójú városra utalt. Kappadókia szívébe érkeztünk meg. Néha az az érzésünk támadt, hogy egy időutazás részeseiként átéljük a földtörténet és az emberi történelem legfontosabb állomásait. Ugyanakkor maga a város egy dinamikusan fejlődő, a gazdasági recessziónak semmi jelét nem mutató régió központ képét mutatta. Az emberek rendkívül barátságosak, és lépten-nyomon kihangsúlyozták, rokonságunk megfelelő indok arra, hogy különleges figyelemmel és szeretettel szervezzék programjainkat, és emlékezetessé tegyék Törökországbeli tartózkodásunkat. Elszállásolásunk egy turisztikai szakképző iskola gyakorló hotelében történt, amely a város központjában helyezkedett el, a fogadó iskola közvetlen közelében.
A program gyakorlatilag már a megérkezésünk napján megkezdődött, amikor találkoztunk az iskola vezetőségével és néhány szaktanárral. A magyar oktatási rendszer, iskolánk és városunk bemutatását nagy érdeklődéssel fogadták vendéglátóink. Megismertettek bennünket a török oktatási és szakképzési rendszerrel és bemutatták intézményüket, amely egy „felső középiskola”. Mérete hasonló iskolánkéhoz és az oktatott szakmacsoportok is megegyeznek. - faipar, - gépészet, - közlekedésgépészet, - elektronika, - informatika
A képzési idő négy év, amelyből az első kettőben inkább a közismereti tantárgyak dominálnak, míg a harmadik és negyedikben a szakképzés és gyakorlati oktatás. Például az utolsó tanévben vállalatoknál történik a gyakorlati képzés, heti három napon, a fennmaradó két napon pedig 20 elméleti órát kell végigülniük a tanulóknak. Végigvezették csoportunkat az iskola tanműhelyein és oktatási kabinetjein. Már az első benyomások is azt jelezték, hogy egy jól szervezett rendszerben fegyelmezett diákok és jól képzett tanárok „együttműködése” folyik. A tanműhelyek felszereltsége jónak mondható, bár bizonyos területeken nem a legkorszerűbb gépeket és berendezéseket használják.
Sajnos ez elmondható az autószerelő műhelyről is ahol szinte minden szükséges eszköz és gép megtalálható ( még a főtengely köszörű és egy hatalmas esztergagép is a fékdobok felszabályozásához), de hiányoltam a modern diagnosztikai műszereket. Az iskola helyiségei tiszták és tágasak, de szürkék. Csupán az Atatürk relikviák jelentik a dekorációt. A tanárok valamennyien zakóban és nyakkendőben tartják óráikat, a diákok pedig az iskola egyenruhájában látogatják az intézményt. A hét további napjaiban a szakmai programmal voltunk elfoglalva. Megismertük az autószerelő tanulók szakmai programját. Témánk az „automata sebességváltók” oktatására a 11. évfolyamon kerül sor, amelyet úgynevezett „elméletigényes gyakorlat” keretében szerveznek. A szakmai elméleti órákat is a tanműhelyben tartják. Négyféle automata sebességváltó rendszert oktatnak, amelyekből rendelkezésre is áll néhány példány a műhelyben. A szerkezet felépítésének megismerése után a karbantartási, a hiba-felismerési és javítási gyakorlatok következnek. Jó módszernek tartom, hogy a tanulók önállóan, kvázi verseny keretében végzik a szerelést, javítást.
Csapatunk tagjai nem csak az elméleti órákat nézték végig, ahol rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk, hanem kivettük részünket a szerelési műveletekből is. Arra is maradt időnk, hogy a török kollégákkal megosszuk itthoni tapasztalatainkat, és elmondjuk véleményünket a látottakról.
Meglátogattunk két autószervizt, ahol az iskola tanulói gyakorlati képzést kapnak. A vállalatok nagy hangsúlyt helyeznek a tanulók képzésére. Arra a kérdésemre, hogy miért éri meg ez a vállalatnak, a tulajdonos azt válaszolta: azért, mert őt is ilyen lelkesedéssel tanították fiatal korában, és kötelességnek érzi, hogy ezt viszonozza. Jártunk egy szakmai képző és továbbképző intézményben, ahol munka mellett folyik a szakképzés, heti egy napban. A diákok között a szerényebb képességű, ám a szakma megszerzésére vágyó fiatal és a felnőtt munkavállaló is megtalálható A programba beillesztettek a vendéglátók egy munkavacsorát, ahol városi döntéshozókkal találkozhattunk. Elsősorban az oktatást érintő kérdéseinkre kimerítő válaszokat kaptunk. Irigylésre méltó a török iskolák önállósága, és az oktatás decentralizációja. Bepillantást nyertünk a pedagógusképzés rendszerébe és a tanárok minősítési elveibe. A „pontozásos” módszer hozzájárul a tanárok esélyegyenlőségéhez. (A végzett tanárok, vizsgaeredményeiktől függően bizonyos pontszámmal hagyják el az egyetemet, amely pontszám meghatározza elhelyezkedési esélyeiket. Ugyancsak minőségi pontokat kapnak a gyakorló pedagógusok minden tanévben. Ugyanazért a teljesítményért jóval több pontot kap az a tanár, aki egy vidéki település kisiskolájában tanít, mint aki egy nagyváros elit iskolájában.) Egy „brain-storming” részesei lehettünk a nevsehiri regionális fejlesztési központban. Vendéglátóink arra voltak kíváncsiak, hogy szerintünk milyen fejlesztések járulnának hozzá a körzet idegenforgalmának további fejlődéséhez. Mellette beszámoltak munkájukról, eredményeikről és céljaikról.
A program szervezői igyekeztek kitölteni minden rendelkezésre álló időt. Büszkén mutatták be Kappadókia látványosságait, Göremét, ahol csak az üzletek kínálata és a japán turisták tömege jelzi, hogy nem a negyedik évszázadban járunk. A házak, a sziklabarlangokban kialakított szállodák őrzik a régmúlt szellemét. Az uchisar-i várból nézve a lebukó napot, az jutott eszembe, hogy milyen szerencsés ez a nép, amelyik így meg tudta őrizni hagyományait.
A zelve-i szabadtéri múzeumban az ókeresztény sziklatemplomok között sétálva láthattuk, hogy egy 90%-ban iszlám vallású államban milyen gonddal óvják a keresztény emlékeket. Fantasztikus élmény volt ez a hét. Sok új szakmai fogással, oktatási módszerrel gazdagodtam. Itt elsősorban a hibakeresés empirikus módszereit emelném ki. Remélhetőleg én is tudtam olyan információkkal szolgálni a házigazdák felé, amit hasznosítani tudnak. Megismertem az ország kultúrájának egy kis szeletét. Ismerősöket és barátokat szereztem a helyiek személyében. Biztos vagyok benne, hogy ez a találkozás egy tartalmasabb szakmai együttműködés kezdete volt. Külön kiemelném a török kollégák megbízhatóságát, pontosságát és nyitottságát. Ajánlani tudom minden jövendő pályázónak a török partnereket. Minden disszemináció alkalmával, ki is hangsúlyoztuk a fentieket. Szeretnénk megköszönni Tuncay Özdemir projekt koordinátor munkáját és barátságát, AliIsham Gecici igazgató segítségét, és nem utolsó sorban a Tempus Közalapítvány közreműködését a projekt megvalósításában. Ugyancsak köszönet illeti az Európai Bizottságot a projektek finanszírozásáért.
Vác, 2012. december 4. Fricz János
