Tisztelt Közgyűlés!
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a LEGO Manufacturing Kft. által a 0685/20
hrsz .-ú
megjelölésű
Nyíregyháza
ingatlanon
külterületként
nyilvántartott,
gazdasági-ipari-Iogisztikai
kivett
központ
beruházási
terület
létesítésére,
mint
munkahelyteremtő beruházás kivitelezésére vonatkozó együttműködési megállapodásban
rögzítették, hogya közös siker érdekében kölcsönösen segítik egymást. A tervezett beruházás megvalósításához szükséges volt Nyíregyháza város Hosszú távú Településfejlesztési Koncepciójának módosítása, a Település - szerkezeti Terv elfogadása és a HÉSZ, illetve a szabályozási tervek módosítása, melyet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése az 51/2011 (XII.16 .) számú
határozatával jóváhagyott. A szabályozási terv módosításával egyidejűleg - az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény, vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően - az Önkormányzat és a LEGO településrendezési szerződést is kötött egymással 2012. január 17. napján. A fent leírt beruházáson túl, de ahhoz szorosan kapcsolódóan, a Felek között zajlott egyeztető tárgyalások során további, a város más részét érintő fejlesztésekre vonatkozó együttműködési
hajlandóság is megmutatkozott. A Felek az együttműködési szándékukat
egy keret megállapodásban rögzítették, és egyúttal megállapodtak, hogya megvalósításból eredő jogokat és kötelezettségeket, illetve feladatokat külön, a későbbiekben írásba foglalt
részletes megállapodásban rögzítik majd . Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 2013. március 28. napján tartott ülésén az 53/2013. (111.28.) számú közgyűlési határozatával jóváhagyta Nyíregyháza Megyei
Jogú
Város
Önkormányzata
és
LEGO
Manufacturing
Kft.
között
kötendő
Városfejlesztési Keretmegállapodást, és felhatalmazta Dr. Kovács Ferenc polgármestert a keretmegállapodás aláírására. Felek
megállapodtak
abban,
hogy
a
LEGO
az
új
gyepmesteri
telep
létesítéséhez
180.000.000,-Ft összeggel járul hozzá. A gyepmesteri telep új helyszínen történő megépítése esetén, feltétlenül szükséges, hogy az egy európai szintű, minden igényt kielégítő olyan létesítmény legyen, ahol az önkormányzat a kötelező feladatainak ellátását meg tudja valósítani. Amennyiben az újonnan megépítésre kerülő gyepmesteri telep megvalósítása kiegészítő forrásra szorulna, úgy az önkormányzat
vállalja annak költségeit. Fentiek alapján a részletes feltételeket magába foglaló megállapodás megtárgyalását és elfogadását kérem a Tisztelt Közgyűléstől. Nyíregyháza, 2013. november 21. ,ro
--
Tisztelettel: \ agYol ./0
.9c:
fo"b
Dr. Kovác Ferenci
~{o /______~~------------_ ....
I
.r. o
N Y
REG Y hÁZP\
.ar 6
/
Melléklet a 982-178/20B .VII!. számú előterjesztéshez: Határozat - tervezet NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS
KÖZGYŰLÉSE
............. ./2013. (XI.28.) számú
határozata a LEGO Manufacturing Kft. és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata között egy új
gyepmesteri telep kialakítása ügyében nyújtandó támogatás vonatkozásában
kötendő megállapodás jóváhagyásáról
A Közgyűlés
az
előterjesztést
megtárgyalta, az abban foglaltakat elfogadta, és
a LEGO Manufacturing Kh. és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata között, új gyepmesteri telep kialakítása ügyében nyújtandó támogatás megfizetése ügyében kötendő megállapodást jóváhagyja . Felhatalmazza: Dr. Kovács Ferenc Polgármestert a Megállapodás aláírására .
Nyíregyháza, 2013. november 28.
A határozatot kapják: 1./ A Közgyűlés tagjai
2./ A címzetes főjegyző és a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységeinek vezetői
3./ LEGO Manufacturing Kh.
1. számú melléklet a .............. ./2013 . (XI.28 .) határozathoz
TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS A LEG O
SUBSIDY AGREEMENT BETWEEN LEGO
MANUFACTURING KFT. ÉS NYíREGYHÁZA MEGYEI
MANUFACTURING KFT. AND THE MUNICIPALlTY OF
JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZÖn EGY Új
NyíREGYHÁZA CITY OF COUNTY RANK REGARDING
GYEPMESTERI TELEP KIALAKíTÁSA ÜGYÉBEN
THE ESTABLISHMENT OF A NEW PET CEMETERY
(a továbbiakban: "Megállapodás") amely létrejött
(hereinafter referred to as "Agreement" ) entered
egyrészről
into by and between
a Felelősségű
LEG O Manufacturing Korlátolt
Társaság
(székhelye : 4400 Nyíregyháza, Debreceni út. 342 .; cégjegyzékszáma : Mikkelsen
és
képviseli : Martin
(a
Társaság
(registered seat: 4400 Nyíregyháza, Debreceni út
adószáma :
342 ., Hungary; company registration number: 15-09 074038; tax number: 14476732-2-15; represented
továbbiakban :
by : Jesper Hassellund Mikkelsen and Martin Svejda),
Jesper
Svejda)
Felelősségű
Hassellund
15-09-074038;
14476732-2-15;
LEG O Manufacturing Korlátolt
(hereinaher referred to as "LEGO"),
"LEGO"), másrészről
a
and the
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Municipality of Nyíregyháza City of County Rank
(4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. szám; statisztikai
(4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.; statistical no .: 1
számjele: Kovács
1-5402006-7511-321-15; Ferenc
polgármester)
(a
képviseli
Dr.
továbbiakban:
5402006-7511-321-15; represented by Dr. Ferenc Kovács,
Mayor)
(hereinafter
referred
to
as:
"Önkormányzat")
"Municipality")
(a továbbiakban együttesen mint " Felek" ) között az
(hereinafter jointly referred to as the "Parties" ) at
alulírott napon és helyen az alábbi feltételekkel :
the place and on the date indicated below, under the following terms and condition s:
1.
1.
ELŐZMÉNYEK
1.
BACKGROUND
A LEGO támogatni kívánja egy új gyepmesteri
LEGO intends to support the establishment of a
telep létrehozását . Erre tekintettel a Felek az új
new pet cemetery. With regard to this, the
gyepmesteri telep megvalósítása tekintetében
Parties enter into a written agreement regarding
írásba foglalt megállapodást kívánnak kötni
the establishment of a new pet cemetery, as
egymással, az alábbiak szerint.
follows. 2.
A MEGÁLLAPODÁS TÁRGYA
2.1 Előzetes döntéshozatal
THE SUBJECT OF THE AGREEMENT
2.1 Preliminary decision -making
Az Önkormányzat vállalja, hogy haladéktalanul előterjesztéseket
The Municipality undertakes to submit without
a
delay the necessary proposals in order for the
jogszabály által előírt közgyűlési, bizottsági és
necessary decisions of the general assembly,
egyéb
döntések
committees and other municipal organisations
meghozatala érdekében egy új, a magyar és
required by law to be adopted regarding the
benyújtja
a
szükséges
önkormányzati
szervezeti
Európai Uniós építésügyi, állategészségügyi és
establishment of a new pet cemetery which is in
előírásoknak,
compliance with the regulations, requirements
egyéb
jogszabályi
követelményeknek megfelelő
és
állategészségügyi
megelőzési kötelező
és
szabványoknak
kötelezettségek
biztosító
és
járvány
önkormányzati feladatok teljesítésének
gyepmesteri
health- and and
the
other legal provisions of Hungary
European Union and ensures the
fulfilment
of
the
mandatory
municipal
létrehozása
obligations and tasks related to animal-health
tárgyában . Az Önkormányzat a fenti döntést
and epidemic prevention. The Municipality shall
közgyűlés
tárgyaló időpontjáról
telep
ellátását
and standards of the construction -, animal
ülésének
közgyűlés
a
várható
időpontja
előtt
értesíti a LEGO-t.
inform LEGO about the expected date and time of the session of the general assembly resolv ing on the above decision before such session .
2.2 Új gyepmesteri telep létrehozása
2.2 Establishment of a new pet cemetery
Az Önkormányzat vállalja, hogya rá vonatkozó
The Municipality undertakes, in compliance w ith
közbeszerzési és egyéb jogszabályi előírások
the relating provisions of public procurement
betartása
saját
and other legal provisions, within the framework
vállalkozás keretein belül megépítteti a minden
mellett
megtervezteti
és
of an own investment, to arrange for the design
igényt kielégítő gyepmesteri telepet, melynek
and construction of a pet cemetery meeting ali
finanszírozására - egyéb források igénybevétele
requirements, for the financing of which the
mellett - a Támogatás összegét használja fel. Az
Municipality
shall
Önkormányzat kijelenti és vállalja , hogy az ezen
amount
the
összegeken túl felmerült esetleges további
declares and undertakes that any additional
költségvetésből
costs that may incur exceeding such amounts
költségeket
a
saját
of
use,
among
Subsidy.
others,
The
the
Municipality
finanszírozza.
shall be financed from its own budget.
A Felek rögzítik, hogy az újonnan megépítésre
The Parties establish that the sole owner of the
kerülő
kizárólagos
pet cemetery to be newly established shall be
tulajdonosa Nyíregyháza Megyei Jogú Város
the Municipality of Nyíregyháza City of County
Ön kormá nyzata lesz.
Rank.
gyepmesteri
telep
2.3 LEGO által nyújtandó Támogatás
2.3 Subsidy to be provided by LEGO
A LEGO vállalja, hogy az újonnan megépítendő
LEGO undertakes to provide the Municipality
gyepmesteri telep kivitelezésével kapcsolatban
with a Subsidy (hereinafter "Subsidy") in the
felmerülő
total gross amount of HUF 180,000,000 (that is
kivitelezési és egyéb költségekre
vonatkozóan
mindösszesen
180.000.000
Ft
(azaz egyszáznyolcvan-millió forint) összegben
HUF
one
Hungarian
hundred Forint)
and with
eighty
thousand
respect
to
the
támogatást (a továbbiakban: a " Támogatás " )
construction and other costs arising from the
nyújt
Felek
construction of the pet cemetery to be newly
az
established . In accordance with the agreement
államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról
of the Parties, the Subsidy shall be qualified as a
36&'2011. (XII. 31.) Korm. Rendelet 2.§ f)
"financial
asset
pontja
purposes"
under point f)
az
Önkormányzat
megállapodása
szerinti
szerint
részére. a
Támogatás
" felhalmozási minősül,
A
célú
aggregation
of Section 2 of
az
Government Decree No. 36&'2011. (XII. 31.) on the execution of the Act on State Finances, i.e. it
forrás, amely ellenében az átadó az ellátandó
is a resource originating from outside of state
feladatot
de
finances, for which the transferor is entitled to
ellenszolgáltatást nem kér, az abból létrejött
determine the task to be performed but without
eredmény hasznosítási jogát nem köti ki, és az
any
átvevőt
stipulate the right to use of the result, and the
kívülről
származó
meghatározhatja,
az
for
olyan
pénzeszköznek" államháztartáson
vagyis
átvett
rece ived
számlaadási kötelezettség nem terheli .
consideration, the
transferor shall
not
transferee shall not be obliged to issue an invoice thereof.
A Felek rögzítik, hogy a jelen Megállapodás és
The Parties state that this Agreement and the
a Támogatás megfizetése nem tartozik az
payment of the Subsidy shall not be subject to
általános forgalmi
évi
Act CXXVII of 2007 on value added tax, with
CXXVII. törvény hatálya alá, tekintettel arra,
regard to the fact that the Municipality shall not
hogy az Önkormányzat a Támogatás összegéért
provide any service for the amount of the
semmilyen ellenszolgáltatást nem nyújt.
Subsidy.
adóról
szóló
2007.
2.4 A Támogatás összegének megfizetése a LEGO
2.4 Payment of the amount of the subsidy by LEGO
által A Felek megállapodása alapján a Támogatás
Based on the agreement of the Parties, the
napjáig, egy
amount of the Subsidy shall be paid by LEGO in
összegben kerül megfizetésre a LEGO által. Az
one sum by 31 December 2013. The time
új gyepmesteri telep kivitelezési munkálatainak
schedule of the construction works of the new
összege 2013. december 31.
ütemezését
tartalmazó
Önkormányzat
a
egyidejűleg
aláírásával
ütemtervet
jelen
az
Megállapodás
tájékoztatásképpen
pet cemetery is handed over by the Municipality to
LEGO
for
information
purposes
simultaneously with signing this Agreement. The
átnyújtja a LEGO részére .. Az Önkormányzat
Municipality informs LEGO that the occupancy
tájékoztatja a LEGO-t, hogy tervei szerint új
permit of first
gyepmesteri
telepre
első
vonatkozó
fokú
használatbavételi engedély 2014. december
instance
for
the
new
pet
cemetery will be obtained by 31 December 2014 .
31. napjáig kerül megszerzésre. 2.5 Other obligations
2.5 Egyéb kötelezettségek A LEGO bármikor jogosult az általa megfizetett
LEGO, upon its written request, shall be entitled
Támogatás
Megállapodás
to check at any time whether the Subsidy paid
tárgyát képező célra történő felhasználásáról
összegének
by LEGO is used for the purposes described in
meggyőződni,
this Agreement, and to receive information
valamint a kivitelezés állásáról és a megfizetett
concerning the status of the construction works
írásbeli
kérelem
Támogatás
jelen
alapján
összegének
felhasználásáról
a
and the use of the amount of the paid Subsidy in the
megvalósulás ütemében tájékoztatást kapni.
course
of
the
given
phase
of
the
construction. A
LEGO
kijelenti,
hogy
a
felhasználására
vonatkozó
jogosultságokon
kívül
ellentételezéseként
semmilyen
nem
vár
el,
és
Támogatás
LEGO declares that except for the controlling
ellenőrzési
rights concerning the use of the Subsidy, LEGO
Támogatás
does not require any service as consideration for
szoIgá Itatást
the Subsidy, and shall not require the fulfilment
a semmilyen
további
kötelezettséget vagy követelmény teljesítését
of any further obligation or requirement from the Municipality.
nem kéri az Önkormányzattól. Amennyiben az Önkormányzat a tájékoztatási
If the Municipality does not fulfil its information
kötelezettségének
vagy
obligation, or otherwise it can be established
egyébként megállapítható, hogy a Támogatás
that the amount of or a part of the Subsidy was
összegét
nem
tesz
eleget,
az
not or is not used by the Municipality for the
Megállapodás
purposes described in this Agreement, the
tárgyát képező célra használta vagy használja
Municipality shall be obliged to repay the full
fel, az Önkormányzat köteles a Támogatás
amount of the Subsidy increased with the
vagy
Önkormányzat
annak nem
bármely
a jelen
Törvénykönyvről
részét
szóló 1959.
default interest as regulated by Act IV of 1959
évi IV. törvény ("Ptk.") szerinti késedelmi
on the Hungarian the Civil Code (the "Civil
kamattal növelt összegét a LEGO erről szóló
Code") to LEGO within 15 (fifteen) days from the
írásbeli értesítésének kézhezvételét követő 15
date of receiving LEGO's written notification
teljes és a Polgári
(tizenöt)
napon
belül
a
LEG O
részére
thereof.
visszafizetni. Amennyiben időpontig
okból
a
fenti
2.4
pontban
az Önkormányzat
nem szerzi
foglalt
ln
case
the
Municipality,
for
a
reason
neki felróható
attributable to the Municipality does not obtain
meg az új gyepmesteri
the occupancy permit for the new pet cemetery
telepre vonatkozó használatbavételi engedélyt,
by the date indicated in Section 2.4 above, the
az Önkormányzat a használatbavételi engedély
Municipality undertakes to pay a pena It y to
kibocsátásának napjáig a LEGO részére napi
LEGO in the amount of HUF 10,000 per day until
10.000,- Ft kötbér megfizetését vállalja. A
the date of issuance of the occupancy permit.
fi zetendő
The total amount of the penalty to be paid shall
kötbér teljes összege nem haladhatja
meg a Támogatás összegét.
not exceed the amount of the Subsidy.
3. VEGYES RENDELKEZÉSEK 3.1 Felek
kölcsönösen
honosságú
jogi
képességüket
3. MISCELLANEOUS PROVISIONS
kijelentik,
hogy
személyek,
sem
magyar
3.1 The Parties both declare that they are Hungarian
szerződéskötési
resident legal persons; their ability to contract is
jogszabály,
sem
bírói,
hatósági végzés, határozat nem korlátozza,
neither restricted , nor eliminated by any law, court or authority decree or ruling.
nem zárja ki . 3.2 A
a
3.2 The Parties agree that they shall mutually co
Megállapodásban foglaltak teljesítése során
Felek
megállapodnak
operate while performing the provisions of this
együttműködve
el.
Agreement. In view of this, if any further
bármely, a
declaration, information or document is needed
akarattal
to carry out any proceedings or to realize a goal
meghatározott cél eléréshez, illetőleg eljárás
falling in line with the intent expressed in this
lefolytatásához
Agreement, the Parties shall provide it without
kölcsönösen
abban,
járnak
Figyelemmel erre, amennyiben jelen
hogy
egyező
Megállapodásban további
nyilatkozattételre,
adat- vagy iratszolgáltatásra van szükség, úgy
delay.
azt soron kívül megteszik. részéről
3.3 LEGO
jognyilatkozatra
jogosult
3.3 Persons entitled to make a declaration on behalf of LEGO:
személy: ügyvezető
Jesper Hassellund Mikkelsen
Jesper
Hassellund
Mikkelsen
managing
director
Martin Svejda projekt igazgató
Martin Svejda project director részéről
3.4 Önkormányzat
jognyilatkozatra
3.4 Person entitled to make a declaration on beha If of the Municipality :
jogosult személy:
Dr. Kovács Ferenc Mayor
Dr. Kovács Ferenc polgármester
4.
4. CLOSING PROVISIONS
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
4.1 Jelen Megállapodásban
nem
szabályozott
4.1 ln
terms
of issues
not
regulated
in
this
kérdésekben a Ptk ., valamint a mindenkori
Agreement, the Civil Code as weil as the
hatályos magyar jogszabályok az irányadók .
applicable Hungarian laws in force shall apply.
Jelen
The Parties shall strive to resolve ali disputes
Megállapodásból
származó
bármilyen
kötelezettségekkel
arising from or in connection with any rights
kapcsolatos vitás kérdéseiket szerződő felek
and/or obligations set out in this Agreement in
megpróbálják
an amicable way. In case of failed negotiations,
jogokkal
és/vagy
rendezni. minden felek
békés
úton,
egymás
között
Ennek eredménytelensége esetén
felmerülő
alávetik
vita tekintetében
magukat
az
szerződő
Önkormányzat
székhelye szerint illetékes bíróság döntésének (értékhatártól
függően
a
Nyíregyházi
the Parties shall submit any and ali dispute to the jurisdiction of the court competent as per the
registered
seat
of
the
Municipality
(depending on the value of the issue, either the City Court of Nyíregyháza or the Tribunal of
Járásbíróság,
a
illetve
Nyíregyházi
Nyíregyháza).
Törvényszék). 4.2 Jelen
Megállapodásnak
kizárólag
írásban,
kizárólag erre a célra készített okirat útján történő
módosítása
bír
pontokra
hatállyal.
Jelen
may only
be amended
in
writing, by a deed specifically made for the amendment.
The
formai
division
of
this
felosztása,
Agreement into points and the application of
címek beiktatása kizárólag az olvasás és a
headings shall only serve the comfort of clearer
Megállapodás hivatkozás
történt
4.2 This Agreement
kényeimét
szolgálja,
így
a
Megállapodás értelmezése szempontjából nem
understanding and reference, and cannot be construed for interpretation of this Agreement.
irányadó és nem vehető figyelembe. 4.3 A jelen Megállapodás magyar és angol nyelven
4.3 This Agreement has been prepared in Hungarian
készült, értelmezési kérdésekben a magyar
and
English
szöveg az irányadó.
discrepancies,
languages; the
in
Hungarian
case
of
version
any shall
prevail. 4.4 Jelen Megállapodást a Felek elolvasták, a Felek
4.4 The Parties have read and fully understood this
kiterjedően
Agreement, they have jointly interpreted and
megismerték, annak tartalmát, rendelkezéseit,
acknowledged its content, provisions and the
jogkövetkezményeit közösen értelmezték, azt
legal
az abban
foglaltakat
mindenre
consequences,
and
accept
them
as
megértették és magukra nézve kifejezetten
binding. The Parties furthermore declare that
elfogadták. Felek kijelentik továbbá, hogy a
they consider the wording of this Agreement as
jelen
szövegezését
unambiguous and comprehensible; its content
találják, annak
does not violate the principle of good faith and
Megállapodás
egyértelműnek
tartalma
érthetőnek
és
a
jóhiszeműség
is not contrary to the agreement of the Parties,
tér
el
Felek
and in every and ali respect is in full compliance
tekintetben
with the original object and intent of the
a Megállapodás tárgyával és
Agreement. The Parties declare the regulations
nem
követelményét
sérti és
megállapodásától, összeegyeztethető
rendeltetésével,
nem s
minden
az
abban
a
foglaltakat
indokoltnak tartják, s ezért mint akaratukkal mindenben
megegyezőt,
elolvasást
herein justified and thus, in witness thereof, the Parties have signed this Agreement.
követően
helybenhagyólag írták alá .
Nyíregyháza, 2013 ... .... .................................... .
Nyíregyháza, ............................................ 2013
LEG O Manufacturing Kft.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
képviseletében / represented by
Képviseletében / represented by
Jesper Hassellund Mikkelsen és
Dr. Kovács Ferenc
Martin Svejda
Jogi ellenjegyzés/ Legal countersigning: Pénzügyi ellenjegyzés / Financial countersigning