Egy felderítő tájékozódási problémái …, na nem a terepen, hanem az Egyetemen Terepen egyszerűbben és jobban tudok tájékozódni, mint jelenleg az egyetemünkön. Ezért is született meg ez az írás, sok ellenséget szerezve ezzel magamnak. (Újból, ismételten). Bevezető: Régóta szeretném leírni a gondolataimat, érzéseimet a megkezdett fórummal kapcsolatban. Részint idáig időm sem volt rá, másrészről pedig csak néztem az egyetemen végbemenő változásokat. Sok mindent megéltem katonai pályafutásom alatt. Negatív és pozitív dolgokat egyaránt. Voltam beosztott, illetve parancsnok. Álltam a szőnyegen és sokszor a szélén is. De mindig tudtam, vagy éreztem, melyik irányból fúj a szél, azaz miként kell dolgoznom, ténykednem. Nem vagyok író, biztosan Moldova György jobban meg tudná írni szociográfiai tanulmányban mindazt, ami idáig és jelenleg is történik a ZMNE-n. Én csak írni szeretnék arról mi az, ami, mint oktatóban, katonapedagógusban, katonában kérdéseket vet fel bennem. Az a bajom, hogy ezekre valahogy válaszokat megnyugtató, előremutató módon kellene kapnom, azért, hogy tovább tudjak haladni előre a göröngyös úton. Inkább pszichikai pofonokat kaptam az elmúlt napokban helyette. Szóval elő a 39/49 M buborékos tájolómat, és nézzük mi a helyzet: 1. Nem katonai szervezet, hanem felsőoktatási intézmény az egyetemünk, korlátozott autonómiával. • Legyek kiváló oktató, pedagógus és mellesleg az Alaki szabályzat és a Szolgálati szabályzat minden pontját betartó, Öltözködési utasítás szerint kinéző, mindig példamutató katona. (Nem mindig tudtam ezen elvárásoknak maradéktalanul megfelelni). Megjegyzem nem a katonai drillel van a gondom, bajom! Ez a hivatásom, és ez ilyen dolgokkal is jár. Tudom jól. Megtanultam. De talán az alakzattal szemben a tribün valamelyik oldala mellett kellene állnia az oktatói állománynak, oly sok év hagyománya szerint, amelyet a Hungária krt.-i telephelyre való beköltözésig, Szentendrétől kezdve kialakult, a hallgatók álljanak a tribünnel szemben, és hajtsák végre a különböző feladatokat. Nekünk törzsgyakorlás keretében kellene alakizni, lőni, katonailag fejlődni. A többi ünnepi dolog helye a díszterem maradhat, mint régebben. (Habár én 50 év fölött is gyíkként „bujkálok” a bokrokban a behavazott erdőkben, hordom hátamon az ejtőernyőt 40 fok melegben a hallgatókkal együtt, és egyenruhában tartom a foglalkozásokat, még a civil hallgatóknak is). 2. Kettős rendeltetésű egyetem Eddig azon kellett dolgoznom, hogy amit nagy nehezen felépítettünk, kialakítottunk, a különböző át- és beköltözések után meg tudjam tartani. Érdemleges foglalkozásokat tudjak vezetni, miközben egyes társaim tőkeorientált képzésben vettek részt és kérdezték, hogy mi (felderítők/gyíkok) miként tudnánk a szakmánkhoz kapcsolódó tanfolyamokat tartani (természetesen munkaidőn túl, főleg hétvégén). Mik lehettek volna ezek? Csapattréningek vadvízi evezés, túlélési foglalkozások, felderítő harcászat, sziklamászás, ejtőernyőzés stb.) Akkor azt mondtuk: Nem. És nem szerettek minket. Azért vagyunk itt, hogy 100%-ban felkészüljünk a foglalkozásainkra az egyetemi és a főiskolai képzésben, és azokat a lehető legjobb tudásunk alapján megtartsuk. Akkor nem biztos, hogy mi voltunk a Best of …
2 (A több évig tartó közel 100 fős nemzetközi cserekiképzés és egyéb feladatok mellett, amelyeket végeztünk páran, nem biztos, hogy másnak nem lett volna-e kedve a hétvégi plusz pénzkeresési lehetőségekhez). Most pedig azt hallom, hogy amit egyesek üzleti alapon eddig tettek, az nem volt helyes és ilyet többet nem szabad! Előre katonák, a civilek csak utánunk! Egyébként pedig nyitni kell jobban a polgári világ felé, mivel nem mindegy, hogy mennyien és milyen minőségű felvételiző állomány kopog az ajtainkon. De megint csak a hallgatóinkat (és magunkat) fogjuk leterhelni ezekkel a feladatokkal. Megoldások kellenének ehhez. De most nem ez a vizsgálat tárgya. 3. Minőség a mennyiség előtt Nagyszerű gondolat. De mégis hiába jelentem éveken át, különböző fórumokon, hogy a jelentkezett (felvételre tervezett) hallgatókat ejtőernyős orvosi vizsgálat végrehajtása után kell felvenni. (Érdekességképpen: egy ilyen orvosi vizsgálat után az állomány 80-84%-a nem megfelelő értékelést kapott, mármint azok, akik a felderítő szakirányt választották. Közülük legutoljára 25 főből 4 fő felelt meg). Megkaptam azt, hogy hazabeszélek, mint ejtőernyős felderítő. Lehet. És még nem is beszéltem arról, hogy az egyénekkel el is kellene beszélgetnünk nagyon sok témáról a felvételi papír aláírása előtt. • Szüksége van-e arra az egyetemnek, hogy a tiszti alkalmassági vizsgán, negyedik évfolyamon derüljön ki az, hogy a jelölt egészségügyileg, pszichikailag alkalmatlan. Nem hiszem. • Tervezték régebben, és ezért kezdtük el 2000-ben az eje. fakultációs képzést, hogy 2005/2006 táján kötelező legyen minden katonai vezetői szakon tanuló hallgatónak 6 db ejtőernyős ugrás végrehajtása, hasonló mérésként, mint más jobb/hasonló hadseregben. Ez sajnos nem valósult meg (pedig komoly HM, MH - vezető beosztású állománya, parancsnoka is támogatta az ez irányú erőfeszítéseket). • Jelenleg mindkét kar harmadéves hallgatói számára nyitott az ejtőernyős kiképzésen való részvétel lehetősége. Kérdésem: Megfelelnek-e a felvett hallgatóink egészségügyileg a leendő tiszti pályára? Érdekes eredményt hozna az általam javasolt szűrés eredménye, ha azt a jelenleg negyedik éves katonai vezetői szakos állománynál végrehajtanánk! 4. Hatékonyabbá kell tenni a tisztképzést Igen, kell! Vajon sikerül-e? Sikerülnie kell! • 39/49 M buborékos tájolóval, 6x30-as II. világháborús távcső alkalmazásával nem biztos, hogy végre tudom hajtani a világszínvonalú felderítő tisztképzést. Elméleti foglalkozásokat az elvárásoknak megfelelő szinten képes vagyok végrehajtani. Anyag hozzá a fejemben, könyvtárakban, interneten stb. bőven van. De aztán mit adok a hallgatók kezébe? Milyen felszereléssel vonulok ki velük foglalkozásra a különböző felderítő módok begyakorlására? Ez már komoly problémákat vet fel. Nem áll rendelkezésünkre az a felszerelés, fegyverzeti anyag, amellyel a felderítők rendelkeznek a csapatoknál, amelyeket viselve, alkalmazva nap mint nap megszokva azok viselését, alkalmazását – nem okoz gondot, „lelki” törést azokkal csak a csapatnál történő találkozás, hiszen már itt az iskolán úgymond alkalmazásuk készség szintűvé vált: Rendszeresített marok-, illetve kézifegyverek; rendszeresített rádiótechnika eszközök; málhazsákok;
3
sisakok; repeszmellény; gépjármű/harcjármű, technikai eszközök; stb.
3-5 fős tanulócsoportok Nem vagyok a tömeghadsereg híve, mint ahogyan Holndonner alezredes kollégámról a rektor úr egy gyűlésen kijelentette. A felderítő szakasz, csoportparancsnok 15-30 fő felett rendelkezik adott esetben. Gépjármű technikai eszközei: 3 db. terepjáró gk., illetve 3 db. harcjármű. (Vagy több). Mindezek alkalmazásával különböző felderítési módokat kell végrehajtania: • Figyelő, figyelőőr (figyelés); • járőrözés, útvonal felderítés; • lesállás végrehajtása; • rajtaütés végrehajtása; • vállalkozás végrehajtása; • egyéb speciális feladatok. Oktatástechnikailag az elméleti oktatást meg tudom tartani, mint azt már az előbbiekben leírtam. Gyakorlati oktatásban pedig az első kettőt, mivel ahhoz 2-3 fő elég. (Útvonal felderítés már nem fér bele). Imádkozhatok, utazgathatok, telefonálgathatok – (ami természetesen TILOS! – mert nem az én szintem ezt intézni, más kérdés, hogy jelenleg az én korosztályom, volt munkatársaim a parancsnokok nagyon sok beosztásban, a nevem „ismerős” számukra). A képzési időszakokban valamelyik felderítő alakulat hajtson végre olyan gyakorlati foglalkozást, amelyben alkalmazzák a többi felderítési módot (amire jelenleg nem tudom maradéktalanul felkészíteni a hallgatóinkat), és természetesen akkor, amikor részt tudunk mi is venni a gyakorlatukon. Ha mégis, egyszer/kétszer sikerül ezt véghezvinni, akkor hol van a megszerzett ismeretek készség szintjére történő fejlesztésének kérdése? 5. Gyakorlatorientáltabb képzés Én azt hallottam, mármint idáig a különböző szintű egyetemi vezetők jelentették ki, hogy a visszajelzések alapján (ÖHP, Minisztérium, csapatok) a katonai vezetői képzés magas színvonalú. A KLHTK-t pedig nemrég akkreditálták elismeréssel, 8 évre. Jó pár éve vannak kétségeim és ezeket írásban és szóban rengetegszer jeleztem. Egyesek szerint túl sokszor is! Nagyon jól tudjuk, mi oktatók, hogy hol szorít az a bizonyos cipő. Hiszen naponta találkozunk a BSc és az MSc problémáival. Hallom a kérdést is: Mit tettél ellene? Mit is? • Amint már írtam, jeleztem a problémákat nagyon sokszor. És javaslatot is tettem azok kijavítására, megoldási lehetőségeire! (Lásd hallgatók szocializálási kérdései, az ügyeleti szolgálat problémái, a képzésben felmerülő hiányosságok stb.). • Beszéltem x-szer Y kollégával, aki tudna a kialakult helyzeteken változtatni és segítene is minden, évek alatt összegyűlt elméleti és gyakorlati téren megszerzett tudásával. • Stb., stb. • Ami a legfontosabb: nagyon nehezen, kollégámmal a már említett Holndonner H. alezredessel együtt Dr. Szabó T. alezredes úr segítségével sikerült „kikényszeríteni” egy szakfejlesztési értekezletet, amelyet még egy követett (civil
4 és katonaoktatók részvételével), amelyeken előterjesztettük az általunk kidolgozott, átalakított BSc, gyakorlatorientált és költséghatékony programját, kétfajta változatban. Jellemzői: • A két részre tagolt BSc képzés rendezése, egy kiképzési folyamattá. • A csapatgyakoroltatások rendszerének egységesítése a kiképzési félévekre vonatkoztatva. • Egymásra épülő félévek és tantárgyi programok rendszerének kialakítása. • Egyidejűleg végrehajtott lövészeti foglalkozások (kari szinten). • Egyidejűleg végrehajtott harcászati foglalkozások, gyakorlatok (kari szinten). • Kiképzési évenkénti különböző záró foglalkozások rendszere: nyári 2 hetes, gyakorlati záró foglalkozás; II. évfolyam téli-hegyi-túlélő 2 hetes foglalkozása; III. évfolyam ejtőernyős kiképzése 2 hétben. • Egyéb olyan pontosítások, belső tartalmi rendezések, amelyek a jelenlegi BSc-re nem jellemzők. • Az átdolgozott BSc képzésére alapuló MSc tervezésének alapjainak megteremtése. • Közös (két kari gyakorlatok) alapjainak megteremtése, végrehajtása. Jelenleg: Még mindig a régi alapján dolgozunk, mert… Toldozgatjuk, foltozgatjuk a képzést, próbáljuk apránként belecsempészni a „jobb” dolgokat. Venni kellene egy nagy levegőt és a felsőbb szintek jóváhagyásával átdolgozni az egészet az első héttől az avatásig. (Mintha az utóbbi időben lenne erre akarat, de ez milyen mélységű lesz)? Képesek vagyunk a jobbításra, hiszen a karon vannak olyan kollégák, akikkel együtt pár hét alatt egy korszerű, hatékony, gyakorlatorientált BSc képzés tematikáját tudnánk az asztalra tenni. Megjegyzés: Amit leírtam, azt azzal egészíteném ki, talán furcsa ellentmondásaként az előzőekben leírtaknak: • Szerintem így is sok mindent megtettünk a mai napig azért, hogy gyakorlatorientált legyen a képzésünk, habár az első két tanulmányi év hibáit „engedély”, felsőbb akarat nélkül csak partizánakciókkal tudjuk javítgatni. • Mint már írtam, a visszajelzések ez idáig pozitívak voltak a már említett helyekről. • Mi alapján állítja bárki azt, hogy nem gyakorlatorientált a képzés. Egyáltalán honnan tudják egyesek, hogy milyen is valójában? Amióta az egyetemen vagyok… hát nem nagyon érdeklődtek a foglalkozásaink időpontjairól, mármint, olyan szempontból hogy bárki is meglátogassa azokat. Két példa: májusban két tanszék III–IV. éves hallgatói hajtottak végre lőgyakorlati foglalkozásokat egy héten át Tatán, július végén két kar III. éves hallgatói hajtottak végre két hétben ejtőernyős kiképzést Szolnokon. Látta, ellenőrizte valaki? (Pedig e foglalkozások végrehajtását több hónapnyi, mindenoldalú előkészítő munka előzte meg). De ez volt jellemző az előző évekre is, érdeklődő nem nagyon volt. A hallgatói visszajelzések vegyesek. Sokan nem elégedettek a képzéssel, mások igen, habár több gyakorlati képzést hiányolnak, főleg az első két évben. A felderítők jelzései
5 alapján (a nehézségeket ismerve) több külföldi tanfolyamról visszatérve büszkén mondták, hogy az itt tanultakat felhasználva, alkalmazva a csoportjuk 1–3. helyén végeztek. Csak reménykedni tudok, hogy a különböző pozitív, illetve negatív jellegű ex-katedra kijelentéseket a jövőben időponthoz és névhez, szakcsoporthoz/tanszékhez lehet majd kötni. Mert így általánosságban kijelenteni számomra egy picit sértő. (Dicsekvés: Mint kiváló oktatónak a nevem aranybetűkkel van bevésve egy a díszteremben függő márványtáblába. Sok munka állt mögötte. De a tanszékünkön van négy fő oktató hasonló eredménnyel, összesen 5-en a 9-ből. Nem rossz átlag. Habár talán, ez nem is jelent semmit sem). 6. Misszió, csapatgyakorlat Jelenleg ezek tartoznak még a futó slágerek közé az egyetemen. Ahányan vagyunk, annyiféle érzés van bennünk velük kapcsolatban. Elsősorban azt írnám le, hogy én már voltam több hónapig csapatgyakorlaton az egyetemről és bármikor, esetleg holnap visszamennék, akár Debrecenbe vagy Szolnokra. Hiszen állandóan változik ott is minden, legalább első kézből kapnám meg az információkat, anyagokat és személyesen is részt tudnék venni a munkájukban, rengeteg új ismerettől felvértezve tudnék visszatérni az oktatásba. • Az előző évben is 500 óra felett volt az óratartásom. Ki fogja helyettem megtartani az óráimat, amikor a kollégáim is hasonló számokkal rendelkeznek, és e számokat összevetve legalább 2 fő hiányzik a szakcsoportunkból. • Arra sincs időm, hogy a 14 napos előírt regeneráló üdülést évek óta végrehajtsam. • Az előírt kiképzési ejtőernyős ugrásaimat is végre kellene hajtanom. Az 50%-a megvan, de a többihez pont akkor nem kellene órát tartanom, amikor ugrásnap van máshol. Ez is az én problémám, mikor és hogyan. És, ha nem hajtom végre, akkor komoly szankciók jönnek, de ez megint más kérdés. Misszió Az előző rendszer hadseregében nyugat felé támadtunk és keleten tanultunk. Vagyis német és lengyel nyelvből van felsőfokú nyelvvizsgám. A misszióhoz pedig angol nyelv ismerete szükséges. Igen, én voltam a hibás, hogy idáig ebből a nyelvből nem szereztem meg valamelyik fokozatot. De gondoltam, hogy két nyelv ismerete elég. Na meg a különböző munkahelyeimen, a munkavégzés által gerjesztett elfoglaltsági óraszámok sem tették ezt lehetővé, de ha megteremtik számomra ugyanazon feltételeket, amelyekkel, egy hasonló beosztással és rendfokozattal rendelkező csapattiszt (HM alkalmazott) megkaphatott: 8–10 hónapos intenzív nyelvtanfolyam (Mo.); 3 hónapos intenzív nyelvtanfolyam (Kanada, USA, GB); féléves felkészítés alkalmazása. Ezeket elvégezve kijelentem: szándékomban áll missziós feladatot ellátni a világ bármely táján. Második főbb gondolatom: Az oktatásba be szoktam szervezni óratartásra (szabálytalanul/szabályosan) volt kollégáimat, hallgatóimat. Előadást tartottak arról, hogy milyen a csapatélet, milyen tapasztalatokat szereztek különböző missziós beosztásuk alatt, avagy hogyan élte túl ezt az 5 évet, amelyet az Idegen Légióban töltött több világrész különböző háborúiban. Sok érdekes, értékes előadás történt a hallgatóink épülésére. Tehát érdemes ezen elgondolkodni. A pedagógus megnevezés egy szakmát takar, úgy, mint a pék, a szakács stb. Az utolsó kettőt bármelyikünk otthon megpróbálhatja. Több vagy kevesebb sikerrel. Sztorizgatni
6 általában mindenki tud. De egy pontosan felépített, előremutató órát/órákat tartani már kevesebben tudnak. Az olyan fiatal tisztekre, akik gyakorlatorientált beosztásokat láttak el missziós küldetésük alatt, azokra pedig a csapatoknak is nagy szükségük van. 7. Itt érkeztünk el ahhoz, hogy leírjam: Vajon ki veszi át tőlem a stafétabotot? Normális rendszerben mindig van egy fiatalabb, akit a „mester”, az „öreg” tanítgat. Aztán elmegy. Na nem meghalni, hanem jól megérdemelt nyugdíjba. Ezen az egyetemen is így kellene lennie ennek a folyamatnak. De! Nem így van. Azt látom, hogy több fiatal főhadnagy is bejelentette távozási szándékát. Az egyik áthelyezésre került, a másik csak azért nem, mert előtte külszolgálatra távozott, a harmadik hasonlóképpen van. De visszatértük után nem sokáig fogjuk felhasználni tapasztalataikat, ha egyáltalán ide jönnek vissza. A többiek sem elégedettek a helyzetükkel. Miért van ez? Miért nem vonzó a fiatal csapattisztjeink számára az egyetemünkön oktatni? Összetett probléma. Mindegyikünknek más-más információi vannak. Ha a tényeket nézzük, akkor szerintem: • Abszolút nem vonzó egy fiatal tisztnek ide jönnie. A csapatnál hamarabb kap lakást, mint Budapesten, a feleségnek munkahelyet, a gyereknek bölcsödét, óvodát, nem albérletben akarják megszülni, felnevelni a gyereküket. • Munkahely szempontjából: Bármilyen beosztásban is van, ő a csapatnál VALAKI. Itt: legyünk őszinték ők a nagy átlag szemében senkik. (Csak ezt letagadjuk, nyíltan nem vállaljuk, sőt)! Hányszor hallottam személyemmel kapcsolatban is: Lehet, hogy igazad van, de mondd már meg, hány cikked jelent meg? Ha majd doktor leszel, akkor… stb. A csapatnál mi vár rá? • Különböző tanfolyamok: szakmai/nyelvi, külföldi lehetőségek. • Több alkalommal külszolgálati lehetőség stb., stb. • Főleg gyakorlati munka, szerződéses katonákkal, „élesben”, amire már gyerekkora óta vágyott – és mondjuk meg őszintén: egészségesen gondolkodó fiatal tiszt vágyai közt nem az áll az első helyen, hogy minél hamarabb vissza akarna térni az egyetemre szakoktatónak. Megjegyzés: Szükség lenne fiatal tisztekre, sőt ki merem jelenteni, tiszthelyettesekre is! – akik csapatnál már befutottak egy komoly karriert és szakmai, elméleti tudásukat át tudnák adni a leendő tiszti állománynak, ezzel segítve a tiszti rendfokozatú oktatók munkáját. Nem mindegy, milyen hosszú szakmai múlttal rendelkező fiatalokat hozunk a tanszékekre. Minimum 5–6 éves csapatszolgálat után kerülhetnének hozzánk, mert csak így tudnák hatékonyan segíteni a munkánkat. Itt vetődik fel az a kérdés: Vajon jó dolog az, ha valaki 27–28 évesen idekerülve innen menne nyugdíjba. Nem lehetne-e a külföldi példákat itt is bevezetni? 3–5 évnyi oktatás után ugyanennyit töltene el csapatnál vagy külszolgálatban, s utána lehetősége lenne a visszatérésre. Folytatódhatna még tovább a sor, de hirtelen ennyi elég. Mielőtt bárkiben az a gondolat vetődne fel, hogy az észt akartam osztani, nálam a bölcsek köve és mindenre tudom a választ, megnyugtatom: téved, nem ez volt a szándékom. A kétségeimet, felvetődő gondolataimat akartam leírni furán, esetlegesen. Úgymond keresni a helyes irányt a kialakult helyzetben. (A hallgatói szocializáció kérdéseiről még nem is írtam)!
7 Írásomat olvasva lelki szemeim előtt szinte látom, hogy páran furcsán fogják venni a levegőt, szájukat szitokszavak hagyják el, több okból is. „Ki ez, hogy ilyeneket mer leírni... osztja az észt … milyen jogon mer bármit és bárkit bírálni, hiszen ez a parancs és kész. Ne gondolkodjon, hajtsa végre!” Egyesek az őszinteséget, a segítő szándékot nem fogadják el, mert szeretik azt visszahallani, amit hallani szeretnének, amit ők akarnak. Sajnálom. Ezek az én érzéseim, gondolataim. Az én életem is a tét, és azon keresztül, mármint az oktatásom minőségével a leendő tisztnemzedék minősége is. Lehetőséget kaptunk a jobbításra. Ezt is elszúrhatjuk, mint nagyon sok dolgot idáig. Rajtunk múlik! Rajtunk múlik? Zárszó: Mézes ezredes úr azt mondta, az egyetemünkön fejlesztik az informatikai eszközöket. Én azt is szeretném, ha a kommunikáció is megteremtődne minden irányba, amelyekre szükség lehet. Forray László alezredes Műveleti Támogató Tanszék
