200 4. XX. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM.
Alapította: Gerots Zoltán
JÚLIUS
30. GEROTS ZOLTÁN: CSATHÓ 300, KÁROLY M. 100! Két kitûnõ játékosunk is jubilál a trófealistán: Csathó Áron a 300., míg Károly Márton a 100. szuperkombinációját teljesítette. Tekintve, hogy nemrég ünnepeltük Ádám Jancsi jubileumát, és már újabbak közelítenek egy-egy Trófeakupa felé ( dr. F ü s t h y 94, dr.Büki 91), megállapíthatjuk, hogy jól mennek a royal dolgai. A játékosok az immár négyféle (!): páros, skízhívásos, hármas és kettes változatokban szorgosan termelik a nagy kombinációkat, a nem néggyel osztható variációk is teljesítik küldetésüket: „olajozottabbá” teszik a klubéletet, mindenfajta számbéli összetételnél lehet royalozni. Sok olyan név mellett is újra szaporodni kezdtek az összetett bajnoki pontok, trófeák, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak ill. nem tudnak az adott klubokba rendszeresen járni – és ez szintén a royal alvariációinak köszönhetõ. (Mennyien bólintottak elismerõen, mikor meglátták például Kardos Krisztina, vagy Péter nevét újra a játszmalapokon…) A júliusi hõség, nyaralóidény ellenére
dugig telt házzal megy keddenként a központi klub – azon töröm a fejem, hová férünk el, ha mindenki megjön a szabadságokról?? Bõvült a vidéki szakosztályok száma is: Gyõr, majd Hatvan után immár Székesfehérváron is lehet royalozni. Nagy siker volt a legutóbbi hatvani verseny, kitûnõen sikerült az alsógödi pontszerzõ hétvége is – és már itt is az újabb trófeaszerzési lehetõség: augusztus utolsó hétvégéjén újra megrendezésre kerül a Sopron GP, a jól bevált helyszínnel, a Papa Joe’s Steakhouseban (Várkerület 108.). Hivatalos játéknap: aug. 28., szombat, ám elõtte és utána is lehet pontokat szerezni, már sokan foglaltak péntektõl szállást. Gyertek minél többen – akár családostól is, hiszen a közeli Fertõ tó partján nagyszerû strandolási, vitorlázási lehetõség van, a jól bevált, olcsó panziós-szállásokkal. Míg mi verjük a blattot, a család nyaralhat a vízen! Szintén Sopronban, augusztus 28-án sorsoljuk a szeptemberben kezdõdõ Magyar Kupa rajtsorrendjét, kérjük, minél elõbb juttassa el nevezését mindenki, aki részt kíván ezen venni!!!
TA R O K K É L E T
97.
Royal csapatbajnokság, júliusi eredmények: 241. Dunai Darazsak – Sashegyi Csillagok 84:79 Bp. Belváros, július 6. Darazsak: dr.Büki Tamás, Gyöngyösi Dávid. Sashegy: Oravecz László, Liska Tibor m.v. A Darazsak Scalát, ellenfelük XXI-fogást és Manille-t bukott. 242. Dunai Darazsak – Sashegyi Csillagok 96:94 Darazsak: dr.Büki Tamás, Gyöngyösi Dávid. Sashegy: Oravecz László, Liska Tibor m.v.
Bp. Belváros, július 6.
243. Alba Volát – Utánpótlás Bp. 108:92 Bp. Belváros, július 6. Alba: Sipos Zoltán (Kentaur), Szijártó Csaba (XXI-fogás). UBp.: Farkas Péter (Golgota), dr.Tomasics Tamás. Elképesztõ, fantasztikus – és hasonló jelzõk illetik ezt a meccset, melyen 3 trófea is született – ráadásul újoncok kezébõl! Igen megnyugtató a royal jövõjére nézve, ha ilyen kezekben van az utánpótlás! 244. Balfácán – Örök Malom 97:91 Balfácán: Hadházy Ágnes, Jakab Géza m.v. Örök: Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt (Spadille). Bridget bukott a Malom.
Bp. Belváros, július 6.
245. Balfácán – Örök Malom 90:88 Bp. Belváros, július 6. Balfácán: Hadházy Ágnes, Jakab Géza m.v. Örök: Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt. A kettõs gyõzelem mellett még nagyobb lehetett volna a Balfácán sikere, ha nem buknak el a végén egy terített Spadille-t! 246. Zöld Sasok – Szintézis 97:93 Bp. Belváros, július 6. Zöldlilák: Sikora István, dr.Büki Tamás m.v. (Spadille). Szintézis: Gerots Zoltán, G.Szabó Attila. 247. Gyõr Geszt – Gödöllõi Orgonák 95:92 III.Alsógödi hétvége, július 11. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. György, dr.Wersényi Fújó György. Gödöllõ: Gurmai Éva, dr.Barta Endre. Dr.Székely Géza meghívására csodás hétvégét tölthettük Alsógödön, mely nyitányának kisebb szenzációja volt, hogy a Wersényi-páros N E M csinált trófeát… 248. Gödöllõi Orgonák – Gyõr Geszt 92:91 Alsógöd, július 11. Gödöllõ: Gurmai Éva, dr.Barta Endre. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. György, dr.Wersényi Fújó György. 249. Pénzesgyõr – Kispest Rezsõ tér 96:92 Alsógöd, július 11. Pénzes: Oravecz László m.v. (Spadille), Busz János. Kispest: Keszei László, dr.Székely Géza. Gyõzelemmel mutatkozott be idei elsõ csapatbajnokiján Busz János. 250. Pénzesgyõr – Szombathely Belváros 97:94 Alsógöd, július 11. Pénzes: Oravecz László m.v. (Manille), Busz János. Szhely: Károly Márton, Gyulai Árpád Márton. Ahhoz képest, hogy Laci nem emlékezett rá, hol töltötte az elmúlt éjszakát, most is nagyot játszott…
98.
TA R O K K É L E T
251. Pénzesgyõr – Õrmezõi Mágnes 97:95 „Gézafalva, akácfa alatt”, j.11. Pénzes: Oravecz László m.v., Busz János (Trojka). Õrmezõ: dr.Büki m.v. (jegyzõkönyvi feliratok), Nagy Márta. Busz Jani Trojkájával feltette hétvégi teljesítményére a koronát. Alsógödi mérlege: három meccs, három gyõzelem – ezért megérte a Bakony közepébõl idáig motorozni!! 252. Õrmezõ – Szombathelyi Vasutas 100:91 Alsógöd, július 11. Õrmezõ: dr.Büki Tamás m.v. (Manille, Couleur), Nagy Márta. Szhely: Károly Márton, Gyulai Árpád Márton. Izgultunk Marciért, aki csak Klotildligetnél, a Pilis hegytömbjei között kezdett gyanakodni, hogy rossz vonatra szállt. (Sehol a kurva Duna!) Szerencsére, a gyors mobilozásnak köszönhetõen le tudtuk szállítani õt az esztergomi vonatról. Visszautazván még mindig izgultunk érte – de újabb szerencsére Rákosrendezõnél nem tévesztette el a vonatot: a vácrátóti helyett a vácira szállván, kalandos vasutazás után harsány itt vagyok, b…meggel tudatta, megérkezett az alsógödi kertkapuba. 253. Õrmezõ – Gödöllõi Orgonák 107:100 Alsógöd, július 11. Õrmezõ: dr.Büki Tamás m.v., Nagy Márta (Full). Gödöllõ: Gurmai Éva, dr.Barta Endre (Trojka). Azt hiszem, a fantasztikus eredmény láttán nem kell különösebben hangsúlyozni: ez volt a III. Alsógödi Pontszerzõ Hétvége legjobb meccse! Márti egyébként élete eddigi legnagyobb kombinációját teljesítette, a másik oldalnak pedig ez volt az idei elsõ százasa. 254. Õrmezõ – Gödöllõi Orgonák 96:95 Õrmezõ: dr.Büki Tamás m.v., Nagy Márta. Gödöllõ: Gurmai Éva, dr.Barta Endre.
Alsógöd, július 11.
255. Kispest Rezsõ tér – Gyõr Geszt 96:91 Alsógöd, július 11. Kispest: Keszei László, dr.Székely Géza. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. György, dr.Wersényi Fújó György. 256. Kispest Rezsõ tér – Gyõr Geszt 94:91 Alsógöd, július 11. Kispest: Keszei László, dr.Székely Géza. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. (Spadille), dr.Wersényi Fújó György. Fújóék csak a 35. (!!) meccsükön futottak bele idei elsõ 0:4-es fekete elosztásukba, másoknak ez rögtön elsõre sikerült… Nem nagyon szomorkodtak, hiszen tetemes bajnoki elõnyük nem sokkal csökkent. (Meg aztán a Wersényi I-II. amúgy sem egy búval bélelt páros…☺) 257. Palotai Matadorok – Utánpótlás Bp. 98:86 Bp. Belváros, július 13. Palota: Sprecher Károly, Kardos László. UBp.: Farkas Péter, dr.Tomasics Tamás. Folytatja idei jó sorozatát a rákospalotai együttes. 258. Õrmezõ – Sashegyi Csillagok 95:91 Õrmezõ: dr.Büki Tamás m.v., Nagy Márta. Sashegy: Oravecz László, Paulina András. Kasszát buktak a sashegyiek.
Bp. Belváros, július 13.
259. Palotai Matadorok – Õrmezõ 94:92 Bp. Belváros, július 13. Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Õrmezõ: dr.Büki Tamás m.v., Nagy Márta. Nem sikerült Tamás Sólyom-kontrája az utolsó leosztásban. TA R O K K É L E T
99.
260. Balfácán – Fehérvár 100:94 Bp. Belváros, július 13. Balfácán: Hadházy Ágnes (Manille), Jakab Géza m.v. (Couleur). Fehérvár: Kádár György, dr.Wersényi Fújó György m.v. Újra „rózsadombi” formában játszott a Hadházy, Jakab páros. A meccs elõtt nagy taps, és Paulina Pancsus ceremóniamester elmaradhatatlan füttykoncertje köszöntötte egyesületi tagságba lépése alkalmából a fehérvári szakosztály óriási tehetségét: Kádár „Ginó” Györgyöt. 261. Fehérvár – Utánpótlás Budapest 97:92 Bp. Belváros, július 13. Fehérvár: dr.Wersényi Fújó György m.v., Kádár György (Famille). UBp.: Juhász Péter (XXI-fogás), Nagy Márta m.v. Ginó elsõ budapesti látogatása Famille-al zárult, az ellenfél pedig nem adta fel a meccset nyitó Mariage-bukása után sem: védõ XXI-fogással „jött vissza” a 80-ból. Szép volt fiúk – és Márti! 262. Utánpótlás Budapest – Szintézis 102:93 Bp. Belváros, július 13. UBp.: Oravecz László m.v., dr.Tomasics Tamás (Betlehem). Szintézis: Gerots Zoltán, G.Szabó Attila. Tomasics Tamás élete elsõ Betlehemét teljesítette. 263. Hatvan Firemen – Hatvan.hu 91:88 Hatvan, júl.16. (jún.24.) Tûzoltók: Garami Gábor, Nagy Gábor (Manille). HaHu: Kormos Zsolt, Podonyi Mihály. Kis trófeák döntöttek: Gáboréknak sikerült a Manille, míg a másik oldalon elbukott a Mariage. 264. Hatvan Firemen – Hatvan.hu 95:80 Hatvan, júl.16. (júl.1.) Tûzoltók: Garami Gábor, Nagy Gábor (XXI-fogás). HaHu: Kormos Zsolt, Podonyi Mihály. Ezúttal egy Héja bukott. 265. Fehérvár – Õrmezõ 93:92 Székesfehérvár, júl.15. Fehérvár: Kádár György (Spadille), Sipos Zoltán m.v. Õrmezõ: dr.Wersényi Fújó György m.v., Nagy Márta. 266. Alba Volát – Õrmezõ 97:79 Székesfehérvár, júl.15. Alba: Kádár György m.v., Szijártó Csaba (Spadille). Õrmezõ: dr.Wersényi Fújó György m.v., Nagy Márta. Stellát bukott a vendégcsapat. 267. Hatvan.hu – Zagyvaszántó 93:88 HaHu: Kormos Zsolt, Podonyi Mihály. Zagyva: Garami Gábor m.v., Vladár Ferenc.
Hatvan, július 15.
268. Hatvan Firemen – ELTE 95:88 Hatvan, július 15. Tûzoltók: Garami Gábor, Nagy Gábor. ELTE: Stanik Mátyás, Groma István. Kismadarat és Centrumot bukott a vendégcsapat. 269. Hatvan Firemen – ELTE 96:90 Tûzoltók: Garami Gábor, Nagy Gábor. ELTE: Stanik Mátyás, Groma István. Spadille-t bukott a vendégcsapat.
10 0 .
Hatvan, július 15.
TA R O K K É L E T
270. Fehérvár – Utánpótlás Budapest 116:92 Balatonaliga, július 17. Fehérvár: Kádár György (Quart), Sipos Zoltán m.v. (Quart, Manille). UBp.: Farkas Péter, Szijártó Csaba m.v. E fantasztikus mérkõzésrõl, és a hétvége többi aligai eseményérõl Sipos „Sipi” számol be részletesen külön írásban – lásd ott. 271. Dunai Darazsak – Palotai Matadorok 94:81 Bp. Belváros, július 20. Darazsak: dr.Büki Tamás, Gyöngyösi Dávid. Palota: Sprecher Károly, Kardos László. Gémet, Fácánt, Kasszát bukott az eddig jó sorozatot produkáló Palota. 272. Örök Malom – Zagyvaszántó 95:84 Örök: Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt. Zagyva: Vladár Ferenc, Paulina András m.v. Nem sikerült Feri Manille-ja.
Bp. Belváros, július 20.
273. Örök Malom – Zagyvaszántó 100:94 Bp. Belváros, július 20. Örök: Varga Péter (Spadille), dr.Füsthy Zsolt (XXI-fogás). Zagyva: Vladár Ferenc, Liska Tibor m.v. Brillírozott a Varga, Füsthy páros: a Spadille például védõként sikerült! 274. Szintézis – Alba Volát 96:86 Szintézis: Gerots Zoltán, G.Szabó Attila. Alba: Szijártó Csaba, Jakab Géza m.v.
Bp. Belváros, július 20.
275. Kispest Rezsõ tér – Zöld Sasok 98:97 Bp. Belváros, július 20. Kispest: Keszei László (Spadille), dr.Székely Géza. Zöldek: Sikora István, dr.Büki Tamás. Jó kis meccs volt! 276. Kispest Rezsõ tér – Utánpótlás Bp. 93:90 Kispest: Keszei László, dr.Székely Géza. UBp.: Sikora István m.v., Juhász Péter.
Bp. Belváros, július 20.
277. Fehérvár – Õrmezõ 93:87 Székesfehérvár, július 22. Fehérvár: Kádas Imre, György Tibor. Õrmezõ: Gerots Zoltán m.v., Nagy Márta. Újabb tagokkal bõvült az egyesület: sok sikert Kádas „Dudu” és György „Tibcsi”! 278. Sashegyi Csillagok – Hatvan Firemen 91:86 Sashegy: Stanik Mátyás m.v., Oravecz László. Tûzoltók: Garami Gábor, Nagy Gábor.
Hatvan, július 22.
279. Hatvan Firemen – Korsóhegyi Csillagok95:90 Tûzoltók: Garami Gábor, Nagy Gábor. Sashegy: Stanik Mátyás m.v., Oravecz László.
Hatvan, július 22.
280. Hatvan Firemen – Üveghegyi Csillagok 97:96 Tûzoltók: Garami Gábor, Nagy Gábor. Sashegy: Oravecz László, Stanik Mátyás m.v.
Hatvan, július 22.
281. Õrmezõi Mágnes – Gyõr Geszt 98:94 Gyõr, július 23. Õrmezõ: Surányi Ágnes (Héja), Nagy Márta. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. György, dr.Wersényi Fújó György. Gyõzelemmel és trófeával tért vissza hosszas szünet után Surányi Ági a royalasztal mellé! TA R O K K É L E T
101.
282. Õrmezõi Mágnes – Gyõr Geszt 98:94 Gyõr, július 24. Õrmezõ: Surányi Ágnes, Nagy Márta. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. György, dr.Wersényi Fújó György. 283. Gyõr Geszt – Õrmezõi Mágnes 97:93 Gyõr, július 24. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. György, dr.Wersényi Fújó György. Õrmezõ: Surányi Ágnes, Nagy Márta. 284. Gyõr Geszt – Õrmezõi Mágnes 105:94 Gyõr, július 24. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. (Spectrum), dr.Wersényi Fújó. Õrmezõ: Surányi Ágnes, Nagy Márta. Szintén ezen a napon játszottak még a fentiek egy free-t, ahol 118:105-ös, elképesztõ asztal-eredmény született! Fújó Gloriát, Gyuri Trojkát ill. Surányi Ági Spectrumot teljesített. 285. Gyõr Geszt – Õrmezõi Mágnes 98:92 Gyõr, július 25. GyõrGeszt: dr.Wersényi II. (Couleur), dr.Wersényi Fújó. Õrmezõ: Surányi Ágnes, Nagy Márta. Ezzel a 98 ponttal az összetett bajnokságban 1, azaz E G Y ponttal átvette Fújó a vezetést: 1. dr.Wersényi Fújó 13 132, 2. Gerots Zoltán 13 131. Még ilyet, mindössze egy pont különbség ennyi meccs után… hihetetlen! 286. Alba Volát – Szárnyaszegett Zöld Sasok 94:68 Bp. Belváros, július 27. Alba: Sipos Zoltán, Szijártó Csaba. Zöldecskék: Sikora István, dr.Büki Tamás m.v. (keresztapa). Dr.Büki (fejét fogván száguldozva az asztalok között): „Nem hiszem el, nem hiszem el! Kamukontrát mondanak a Golgotánkra, és a skízes ahelyett, hogy lehívná magát, és elfogná a XXI-et, színt hív, amibe elmenekül a S Z I N G L I XXI! Nem hiszem el, nem hiszem el, nem hiszem el…!!” 287. Zagyvaszántó – Sashegyi Csillagok 97:88 Bp. Belváros, július 27. Zagyva: Jakab Géza m.v., Vladár Ferenc. Sashegy: Oravecz László, Stanik Mátyás m.v. Géza lassan a legkeresettebb vendégjátékos lesz: a Balfácán csapata után immár a Zagyvaszántó is értékes pontokat köszönhet neki. 288. Zöld Sasok – Imperial 100:92 Bp. Belváros, július 27. Zöldek: Sikora István (XXI-fogás), dr.Büki Tamás m.v. Imperial: Csathó Áron, Rák Mari. Nagyon akarta már ezt a Fogást a Siki… 289. Imperial – Zöld Sasok 94:90 Imperial: Csathó Áron, Rák Mari. Zöldek: Sikora István, dr.Büki Tamás. Védõ Kasszát buktak a Zöldek.
Bp. Belváros, július 27.
290. Zagyvaszántó – ELTE 89:84 Bp. Belváros, július 27. Zagyva: Jakab Géza m.v., Vladár Ferenc (Manille). ELTE: Stanik Mátyás, Groma István. 291. Hatvan Firemen – Õrmezõ 94:87 Tûzoltók: Garami Gábor, Nagy Gábor. Õrmezõ: Rák Mari m.v., Nagy Márta (Manille).
10 2 .
Hatvan, július 29.
TA R O K K É L E T
292. Õrmezõ – Hatvan Firemen 99:96 Hatvan, július 29. Õrmezõ: Rák Mari m.v. (XXI-fogás), Nagy Márta (Couleur). Tûzoltók: Garami Gábor, Nagy Gábor. 293. Hatvan.hu – ELTE 93:89 Hatvan, július 29. HaHu: Kormos Zsolt, Podonyi Mihály. ELTE: Stanik Mátyás, Groma István. Remek hangulatú forduló volt Hatvanban, csapat- és egyéni összetett bajnoki játszmákban összesen 7 trófeateljesítés történt: Gerots Zoltán 3 (Trojka, Trojka, Héja), Nagy Márta 2 (Couleur, Manille), Rák Mari 1 (XXI-fogás), Oravecz László 1 (Famille). Ezek közül a legérdekesebb talán az elsõ Trojkám volt, ahol, bár 10 tarokkos kézzel ültem, de partneremnek mindösszesen 3 tarokkja volt, és kint volt a skíz, XXI, XVIII, XVI! Óriási szerencsére az asztal egyik oldalán 4 treff volt pikk hiánnyal, a másikon 3 pikk treff hiánnyal, így az obligát ütésszerzések után a treff és pikk hívásokkal egymást rövidítették… fantasztikus volt! Aztán hármasoztunk is, ahol nagyon jól bevált a védõ általi trófeabuktatás „intézményének” a 20 pontra való fölemelése. A hármasban (is) sûrûbben bevállalt trófeák egyrésze bukásközeli, és az emelt pontszám a védõjátszást nagyon élvezetessé tette, lassan a hármas royal eléri az egyéni, egymás elleni játékok izgalmát! Szintén bevált a védõ általi XXI-fogás 10 pontra való emelése, úgyhogy a hármas védõpontszerzés jelenleg az alábbiak szerint történik: Trófeabuktatás: 20, XXI-fogás: 10, Les, Négy király, Obscur: 5-5-5 pont. A maximálisan megszerezhetõ védõpontszám: 100.
A XX. royal tarokk PIATNIK Magyar CSB állása 2004. július 29-én, 293 játszma után: 1. Hatvan Firemen 2. Gyõr Geszt
4039 44 91,8 Garami Gábor, Nagy Gábor 3889 40 97,2 dr.Rosta Gábor, dr.Wersényi II.,
3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
Palotai Matadorok Imperial Szintézis Balfácán Örök malom Õrmezõi Mágnes Kispest Rezsõ tér Dunai Darazsak ELTE Sashegyi Csillagok Utánpótlás Bp.
3781 3519 3480 3431 3117 3075 3074 2930 2360 2130 2087
41 37 37 37 33 34 33 31 26 23 23
92,2 95,1 94,1 92,7 94,5 90,4 93,2 94,5 90,8 92,6 90,7
14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.
Zöld Sasok Hatvan.hu Zagyvaszántó Szombathely Belváros Hatvani Amazonok Pénzesgyõr Alba Volát Fehérvár Gödöllõi Orgonák Arrabona Stars Liska Mûvek Ottvannak Zeneakadémia
1765 1845 1598 1530 1336 1214 1185 1038 1021 727 186 93 0
19 20 18 16 15 13 13 11 11 8 2 1 0
92,9 92,3 88,8 95,6 89,1 93,4 91,2 94,4 92,8 90,9 93,0 93,0 0,0
dr.Wersényi Fújó Gy. Sprecher Károly, Kardos László Csathó Áron, Rák Mari Gerots Zoltán, G.Szabó Attila Hadházy Ágnes Varga Péter, dr.Füsthy Zsolt Surányi Ágnes, Nagy Márta Keszei László, dr.Székely Géza dr.Büki Tamás, Gyöngyösi Dávid Stanik Mátyás, Groma István Oravecz László, Paulina András Farkas Péter, dr.Tomasics Tamás, Juhász Péter Sikora István, Lukács Attila Podonyi Mihály, Kormos Zsolt Vladár Ferenc Károly Márton, Gyulai Árpád Márton Szüle Mária Busz János, Pándorfalvi Zoltán Sipos Zoltán, Szijártó Csaba Kádas Imre, Kádár György, György Tibor dr.Barta Endre, Gurmai Éva dr.Ádám János, Szokoly Adrien Liska Tibor Gaál István, dr.Fehér Arnold Jakab Géza
TA R O K K É L E T
10 3 .
Trófealista 2004. július 29. 1. Gerots Zoltán
447 Triumf, Hárpia, 3 Grand, Court, 3 Stella, 6 Spectrum, 7 Quart, 5 Szfinx, 15 Betlehem, 24 Famille, 19 Trojka, 6 Kentaur, 11 Golgota, 22 Scala, 28 Couleur, 14 Héja, 39 XXI-fogás, 12 Mariage, 32 Dzsinn, 84 Manille, 114 Spadille 2. Csathó Áron 318 Triumf, Gloria, Grand, Full, 4 Quart, 5 Szfinx, 13 Betlehem, 7 Famille, 18 Trojka, 4 Kentaur, Golgota, 11 Scala, 18 Couleur, 21 Héja, 29 XXI-fogás, 3 Mariage, 26 Dzsinn, 71 Manille, 83 Spadille 3. dr. Wersényi II.György 278 Royal, Triumf, 2 Gloria, Hárpia, Grand, Court, 3 Full, Stella, 4 Spectrum, Piramis, 6 Quart, 6 Szfinx, 4 Betlehem, 9 Famille, 13 Trojka, 8 Kentaur, 8 Golgota, 15 Scala, 14 Couleur, 8 Héja, 22 XXI-fogás, 10 Mariage, 16 Dzsinn, 48 Manille, 75 Spadille 5. dr.Ádám János 244 Hárpia, Spectrum, 2 Quart, Szfinx, 5 Betlehem, 7 Famille, 13 Trojka, 5 Kentaur, 3 Golgota, 9 Scala, 9 Couleur, 8 Héja, 20 XXI-fogás, 3 Mariage, 13 Dzsinn, 59 Manille, 85 Spadille 4. Oravecz László 226 Court, Full, 3 Stella, 3 Spectrum, Quart, 2 Szfinx, 8 Betlehem, 8 Famille, 15 Trojka, 2 Kentaur, 3 Golgota, 12 Scala, 19 Couleur, 14 Héja, 7 XXI-fogás, 2 Mariage, 5 Dzsinn, 70 Manille, 50 Spadille 6. Nagy Gergely 210 Triumf, Court, Full, 2 Spectrum, Piramis, 2 Quart, 2 Szfinx, 6 Betlehem, 7 Famille, 7 Trojka, 4 Kentaur, 3 Golgota, 7 Scala, 10 Couleur, 6 Héja, 27 XXIfogás, 4 Mariage, 17 Dzsinn, 44 Manille, 58 Spadille 7. dr.Wersényi Fújó Gy. 174 2 Gloria, Hárpia, Full, Spectrum, Quart, Szfinx, 2 Betlehem, 3 Famille, 7 Trojka, 3 Kentaur, 8 Golgota, 6 Scala, 7 Couleur, 12 Héja, 4 XXI-fogás, 3 Mariage, 16 Dzsinn, 51 Manille, 45 Spadille 8. Korinek Tamás 122 Gloria, Full, 2 Spectrum, Piramis, 2 Quart, 17 Szfinx, 5 Betlehem, 6 Famille, 4 Trojka, 3 Kentaur, 4 Golgota, 4 Scala, 10 Couleur, 4 Héja, 12 XXI-fogás, 7 Dzsinn, 4 Mariage, 9 Manille, 26 Spadille 9. Varga Péter 120 Full, Stella, Spectrum, Quart, 2 Szfinx, 9 Betlehem, 10 Famille, 15 Trojka, Kentaur, Golgota, 10 Scala, 19 Couleur, 5 Héja, 4 XXI-fogás, 8 Dzsinn, 19 Manille, 13 Spadille 10. Rák Mari 117 2 Triumf, Quart, Szfinx, Betlehem, 4 Famille, 9 Trojka, 5 Kentaur, 3 Golgota, 2 Scala, 7 Couleur, 6 Héja, 7 XXI-fogás, 5 Mariage, 6 Dzsinn, 21 Manille, 37 Spadille 11. dr.Barta Endre 113 Grand, Spectrum, Quart, 2 Szfinx, Betlehem, 3 Famille, 5 Trojka, 4 Kentaur, 2 Golgota, 2 Scala, 4 Couleur, 5 Héja, 10 XXI-fogás, 9 Mariage, 7 Dzsinn, 18 Manille, 38 Spadille 12. Keszei László 108 Full, 2 Stella, Spectrum, 7 Betlehem, 9 Famille, 4 Trojka, Kentaur, Golgota, 23 Scala, 7 Couleur, 7 Héja, 8 XXI-fogás, 2 Mariage, 5 Dzsinn, 22 Manille, 8 Spadille 13. Károly Márton 105 Hárpia, 2 Grand, Spectrum, Quart, 3 Betlehem, Famille, 6 Trojka, Kentaur, 2 Golgota, 9 Scala, 2 Couleur, 2 Héja, 7 XXI-fogás, 4 Mariage, Dzsinn, 21 Manille, 41 Spadille 14. dr.Füsthy Zsolt 94 2 Grand, Court, Full, Piramis, 9 Betlehem, 4 Famille, 7 Trojka, 4 Golgota, 12 Scala, 19 Couleur, Héja, 7 XXI-fogás, 2 Mariage, 5 Dzsinn, 15 Manille, 4 Spadille 15. dr.Büki Tamás 91 Triumf, Hárpia, Grand, Stella, Spectrum, 2 Quart, Szfinx, 3 Betlehem, Famille, 6 Trojka, 2 Kentaur, Golgota, 11 Scala, 5 Couleur, 5 Héja, 7 XXI-fogás, 3 Dzsinn, 20 Manille, 19 Spadille 16. dr.Székely Géza 79 Grand, Court, Full, Stella, Spectrum, Quart, 9 Betlehem, 7 Famille, 6 Trojka, Golgota, 12 Scala, 9 Couleur, 4 Héja, 2 XXI-fogás, Mariage, 4 Dzsinn, 11 Manille, 7 Spadille 17. Sámson Géza 79 2 Betlehem, Famille, 6 Trojka, 2 Couleur, 2 Mariage, 13 Dzsinn, 28 Manille, 25 Spadille 18. Paulina András 77 Grand, Court, 6 Betlehem, 2 Famille, 7 Trojka, Golgota, 14 Scala, 13 Couleur, Héja, 8 XXI-fogás, 2 Mariage, 3 Dzsinn, 11 Manille, 7 Spadille 19. dr.Paál Sándor 76 2 Betlehem, Famille, 7 Trojka, Mariage, 4 Dzsinn, 34 Manille, 27 Spadille
10 4 .
TA R O K K É L E T
20. Gyöngyösi Dávid 21. Sikora István 22. Szokoly Gábor 23. Szokoly Adrien 24. dr.Berey Szilárd 25. Bata István 26. Podonyi Mihály 27. Herédi András 28. dr.Szegedi Róbert 29. Kardos László 30. Rézmányi Zsolt 31. Surányi Ágnes 32. Dervadelin Gergely 33. Ripp Ágnes 34. dr.Rosta Gábor 35. Gyulai Árpád Márton 36. Hadházy Ágnes 37. G.Szabó Attila 38. Nagy Márta 39. Vladár Ferenc 40. Lukács Attila 41. Gurmai Éva 42. dr.Gyeskó Antal 43. Derzsy Gergely 44. Sprecher Károly 45. Liska Tibor 46. Nagy Gábor 47. Jakab Géza ... ...
73 2 Grand, Full, Spectrum, 2 Quart, 3 Betlehem, 3 Famille, 4 Trojka, 4 Golgota, 7 Scala, 6 Couleur, 8 Héja, 4 XXI-fogás, 2 Mariage, Dzsinn, 8 Manille, 17 Spadille 62 5 Betlehem, Famille, 4 Trojka, Golgota, 12 Scala, 2 Couleur, 4 Héja, 9 XXIfogás, Mariage, 3 Dzsinn, 11 Manille, 9 Spadille 62 Betlehem, 6 Trojka, Couleur, 9 Dzsinn, 19 Manille, 26 Spadille 61 Spectrum, Quart, Betlehem, Trojka, 2 Kentaur, 3 Scala, 7 Couleur, 8 Héja, XXI-fogás, Mariage, 4 Dzsinn, 15 Manille, 16 Spadille 60 Grand, Full, Spectrum, 6 Betlehem, 7 Famille, 5 Trojka, 6 Scala, 10 Couleur, 2 Héja, 2 XXI-fogás, 4 Dzsinn, 15 Manille 60 Stella, 3 Spectrum, 3 Betlehem, 4 Famille, 3 Trojka, Golgota, 8 Scala, 7 Couleur, 6 Héja, 6 XXI-fogás, 2 Dzsinn, 8 Manille, 8 Spadille 54 Spectrum, Quart, Szfinx, Famille, 3 Trojka, Golgota, Scala, 2 Couleur, 4 Héja, 7 XXI-fogás, Mariage, 8 Dzsinn, 6 Manille, 17 Spadille 54 Spectrum, 8 Betlehem, 3 Famille, 4 Trojka, 10 Scala, 4 Couleur, 5 Héja, 5 XXI-fogás, 3 Dzsinn, 10 Manille, Spadille 52 Full, Spectrum, 6 Betlehem, 6 Famille, 4 Trojka, 5 Scala, 4 Couleur, 4 Héja, 10 XXI-fogás, Dzsinn, 10 Manille 49 2 Spectrum, Quart, 2 Famille, Golgota, 2 Scala, Couleur, 3 Héja, 6 XXI-fogás, 2 Mariage, Dzsinn, 6 Manille, 22 Spadille 43 Grand, 3 Betlehem, 4 Famille, Trojka, Kentaur, 2 Golgota, 4 Scala, 3 Couleur, 4 Héja, 4 XXI-fogás, 2 Mariage, 2 Dzsinn, 7 Manille, 5 Spadille 43 Court, Spectrum, Quart, Famille, 2 Trojka, 2 Golgota, 6 Scala, 2 Couleur, 3 Héja, 6 XXI-fogás, Mariage, Dzsinn, 5 Manille, 11 Spadille 41 Grand, 5 Betlehem, 3 Famille, 4 Trojka, Golgota, 4 Scala, 4 Couleur, XXIfogás, 4 Dzsinn, 9 Manille, 5 Spadille 40 5 Spectrum, 3 Betlehem, 2 Famille, Trojka, 3 Golgota, 7 Scala, 3 Couleur, Héja, 3 XXI-fogás, 5 Manille, 7 Spadille 38 Hárpia, Quart, 2 Famille, Golgota, 2 Scala, Couleur, 2 Héja, 2 XXI-fogás, 3 Mariage, Dzsinn, 6 Manille, 16 Spadille 38 2 Court, Full, Quart, Betlehem, 7 Trojka, 2 Golgota, 2 Scala, Couleur, 4 Héja, 9 Manille, 8 Spadille 34 Court, Full, Spectrum, 2 Betlehem, 2 Famille, 7 Scala, 2 Couleur, 3 Héja, 4 XXI-fogás, Mariage, 6 Manille, 4 Spadille 33 Court, 4 Betlehem, 3 Famille, 3 Trojka, 5 Scala, 3 Couleur, 2 Héja, 3 XXIfogás, 3 Dzsinn, 4 Manille, 2 Spadille 33 Full, Stella, 3 Trojka, 2 Kentaur, 2 Scala, 2 Couleur, 6 Héja, 4 XXI-fogás, 2 Mariage, 2 Dzsinn, 5 Manille, 3 Spadille 33 2 Trojka, Golgota, 3 Couleur, XXI-fogás, Dzsinn, 15 Manille, 10 Spadille 32 Grand, Full, Spectrum, Betlehem, 7 Trojka, 3 Golgota, 11 Scala, Couleur, XXIfogás, Dzsinn, Manille, 3 Spadille 32 Spectrum, Trojka, Golgota, 2 Scala, 2 Héja, 4 XXI-fogás, 2 Dzsinn, 4 Mariage, 7 Manille, 8 Spadille 31 Grand, Spectrum, Betlehem, 3 Famille, 3 Trojka, Scala, 2 Couleur, Héja, 6 XXI-fogás, 2 Dzsinn, 5 Manille, 5 Spadille 31 Full, Spectrum, Famille, Trojka, Kentaur, 3 Scala, Couleur, XXI-fogás, Mariage, 3 Dzsinn, 7 Manille, 10 Spadille 31 2 Famille, 5 Trojka, Golgota, Scala, Couleur, 4 Héja, 2 XXI-fogás, Dzsinn, 2 Mariage, 7 Manille, 5 Spadille 29 2 Betlehem, 3 Famille, Trojka, Scala, 2 Couleur, 2 Héja, 2 XXI-fogás, Mariage, Dzsinn, 8 Manille, 6 Spadille 29 Betlehem, Trojka, 4 XXI-fogás, 5 Mariage, 8 Manille, 10 Spadille 27 Spectrum, Quart, Betlehem, Famille, Trojka, 2 Couleur, 2 Héja, 2 XXI-fogás, Mariage, 3 Dzsinn, 5 Manille, 7 Spadille
összesen 132 játékos TA R O K K É L E T
10 5 .
31. SIPOS ZOLTÁN: CSAK EGY HÉTVÉGE Csütörtök reggel. Már ébredésem elsõ gondolata: Nagy Mártival, Wersényi Fújóval, Bencsik Krisztivel, Szijártó Csabával elõre megbeszéltük, hogy este Fehérváron játszunk egyet. Öt óra után már a pesti dugóban ülve úton vagyunk az esti játék színhelye felé. Fújó hat órakor telefonál, Õ már megérkezett Gyõrbõl, mi még csak Budaörsnél vagyunk (szerencse, hogy nyáron “kiürül a város”☺). Megérkezünk, hétkor. Fehérváriak sehol. Nem baj, egy keddi skíhit be kell fejeznünk. Kriszta elsõ trófeáját (Scala) nem szabad veszni hagyni! Közben Kádár Gyuri befut. Kriszta még nem látott CSB-t, megmutatjuk neki. Fehérvár (Kádár, Sipos m.v.) – Õrmezõ (Márti, Fújó m.v.). Elsõ támadásunk 100-as, jó kezdés, majd védekezésben Gémet bukunk. Fej–fej mellett a két csapat. Kicsit lemaradunk, de Gínó (Kádár Gy.) Spadille-jával nálunk az elõny. Gémet bukunk, Mártiék pagátot fognak. Utolsó leosztás: Wersényi Spadille-t vállal, elbukik. Szoros eredmény: Fehérvár – Õrmezõ 93-92, Kádár Spadille. CSB a folytatásban is! Alba Volát (Kádár m.v., Szijártó) – Õrmezõ (Márti, Fújó m.v.). Vendégjátékosként játékosként Gínó játszik, én két újoncot tanítok a másik asztalon. Fújó Centrumot vállal, Szijártó védõ Spadille-t! Hajrá Alba Volát! Ezután sok csendes szlem. Utolsó leosztás: Wersényi Héjáját Márti Stellára emeli. Csak a kihosszabbodó XVIII-as buktathat. A Héja megvan, Vizi buktat. A vége 97-79, Szijártó Spadille. Éjfél elmúlik, ahogy indulunk vissza Pestre, Gyõrbe. Jó hangulatban telt az este. 10 6 .
Pénteken indul a három napos bulim Balatonaligán. Ez már a harmadik év, hogy a barátainkkal töltünk egy hétvégét! A tarokk-kupa immáron hagyományos programnak számít. A tavalyi bajnok (még húhiban), György Tibor (Tibcsi) hozza az egy éven át õrzött vándorkupát. Este 23.25 perckor elkezdjük. Elsõ leosztás Kádas Imre (Dudu) Manille. A negyedikben Gínó Flottát vállal, sikerül. Biztonsági játékot játszik mindenki. A kupa ott csillog az asztalon, egy kockázatos vállalás, és elszáll az esély! A vége felé Farkas is Manille-t vállal. Kontráznék, ha a hat kezemben lévõ tarokk közül nem a VIII-as lenne a “legerõsebb” ☺☺. A házigazda udvarias, úgyhogy “hagyom” Dudut nyerni! Egy évig Õ õrzi a kupát, harmadik Farkas Peti (4.Tibcsi, 5. Gínó, 6. Szijártó). A parti érdekessége, hogy Tibcsi az elsõ két leosztásában mindkétszer Vannakot jelentett! A buli kb. harminc emberrel, zenével, gulyással, tánccal, karaokeval csak úgy “tombol” mellettünk. Szomszéd jön, szomszéd megy. Késõbb rendõr jön, rendõr megy. Már 17-i dátum kerül a jegyzõkönyvre, amikor elkezdünk egy CSB-t. Budapest Utánpótlás (Farkas, Szijártó m.v.) – Fehérvár (Kádár, Sipos m.v.). UBp. támad, gyenge kezdés 88-83, majd Fehérvár támad. Jelzem Honõr, Vizi, XVI-ot. Partner Köpf, XVII, pikk szín. Gémmel, három királyos pikkel folytatom. Gínó Quartot vállal. Én sejtettem, de egyrészt ez az õ csapata, meg már nekem úgyis van (Hatvanban, 51 perc gondolkodás után sikerült!).
TA R O K K É L E T
Nyolcadik ütésben pikkel jön a partnerem. Anyut teszem rá. Egy pillanatra meghûl a levegõ, de Gínó látja rajtam, jó volt a licitem, a király is nálam van. Budapest következõ támadása 99 pont! Ismét mi támadunk. Ha már az elõbb begyakoroltuk, akkor most én mondom be: QUART! Ez is megvan! Most sajnálhatja Dudu, hogy a kupa megnyerése után el kellett mennie, és így én játszok az õ helyén! Védõben 97-et, támadóban 100-at írunk. Utolsó védekezésünk is 100-as. És jön az utolsó támadás! Manille-t vállalok. Sikerül! Akkor is, és most is bocsánatot kérek a Fehérvártól! Terített Couleur volt a lapban, de a fáradság miatt nem koncentráltam eléggé! (Több mint 24 órája voltunk ébren). A vége 92-116 Kádár Quart, Sipos Quart, Manille. Még szerencse, hogy Gerots Zolitól meccsengedélyt kértünk… Alvás nélkül folytatjuk tovább. Most „csak” skíhi. A többiek már felébrednek az alvásból, amikor befejezzük. Trófea nem születik, bár egy be lett mondva. Reggelizés, majd irány a strand. Petivel strofiba kezdünk. Elején elhúzok, de a végén csak egy Gém különbség. Többet nem tudunk játszani, mert a közös program a sorverseny. Mi tarokkosok is sietve csapatot alkotunk. Csapatnevünk Szépek! Meg is nyerjük a versenyt. Nemhiába, mi már három meccset játszottunk az elmúlt éjszaka során. Volt idõnk összeszokni☺! Rövid fürdõzés után, már újra royal, bár ezúttal free. Fehérvár – UBp. Dzsinnt vállal Gínó, amit elbukik. Õrizzük az elõnyünket a negyedik leosztásig. Nagymadárig jók vagyunk, de sehol egy dupla szín, vagy három matador. Trófeát nem tudunk vállalni. Ötödikben védõként
Farkas Peti Spadille-t vállal. Hiába, bátrabb az ember, ha free-t játszik☺. Sajnos, elbukik. Mi támadunk. Köpf, kilenc tarokk, Angelo, Matador. Partnerem, Trull, kettõ pikk, három treff. Én gondolkodom, de nincs is miért. Partnerem öt tarokkos, én kilenc, három matadorral. Terített Trojka! Már háromszor bemondtam, de most végre sikerül is! Micsoda hétvége! Gínó a következõ támadásukban Manille-t vállal, megcsinálja. A vége 84-98, Kádár Manille, Sipos Trojka. Eljön a szombat este. Még mindig alvás nélkül folytatjuk. A csütörtöki két újonc: Szabó Réka és Kiss Norbi már skíhizik, Gínóval és Csabával. Farkas Peti kidõl, pontosabban bedõl egy sátorba☺, én az újoncoknak segítek. Az eddigi jó lapoknak, trófeáknak megjön a böjtje. Végig Gém csata, van, hogy csak az Obscurért folyik a harc. Csak egy kistrófeát vállalnak a játékosok, az se sikerül. Ha a két kezdõnknek ez után se megy el a kedve, akkor nagy jövõ elött állnak. Azért a végén Gínónak és Csabának van egy terített Héjája. Színt lopattak három matador ütéssel, pikkel, treffel, majd káróval. Ez a legjobb esélyû Héja. Gínó megjegyzi: CSB-n is bemondtam volna. Lelke rajta. Vasárnap hajnal fél kettõ körül járunk. Gínóval leülünk strofizni. Szégyellem magam, de a hatodik osztás után alvást javasolok, amit az ellenfelem el is fogad. Az utóbbi hatvankilenc órából négy és fél órát aludtunk, húsz órát tarokkoztunk, 11 trófeát csináltunk, három új játékossal ismertettük meg a royalt. Jó arány☺! Azt hiszem: ez így már NEM IS CSAK EGY HÉTVÉGE!
TA R O K K É L E T
107.
32. GEROTS ZOLTÁN: BAHNER CSÚCSREKORD 2 ÜTÉSBEN Július 13-án, kedden, a pesti klub jólesõen telt házas zsibongásában remekül haladtam egy Pagátultimó felé kettes bahner tarokkban. Két lappal, azaz egy felhúzással a vége elõtt rádöbbentem, hogy mivel még mindig nem láttam a XXI-est, az a) vagy az ellenfelemnél van, vagy b) a talon utolsó két lapjának a felsõ lapja lehet - tekintve, hogy az alsó, azaz a felcsapott lap szintén tarokk volt. Mivel a skíz nálam volt, igyekeztem nem megütni a kijátszott lapot, hiszen tudtam, hogy mindössze 2 tarokk van kint, tehát, ha nem viszem el az ütést, az alsó tarokkot kapom, és akkor a skíz lehúzásával beesik a XXI! Sajnos, az ütés "rámragadt", így partneremnél kísérõje lett a XXI-nek. Ellenfelem arcára pillantva azonban felcsillant a remény: hosszas gondolkodásba kezdett, ami csalhatatlanul azt jelentette, utolérte õt a "bahner bosszúja": aki könnyedén veszi e remek játékot, s nem memorizálja a kiment lapokat, annak bizony "jön a vonat"!! Így is történt, de még én sem hittem volna, milyen dramaturgiával… Az utolsó talon felvétele után 5-5 lap volt a kezünkben. Ártatlan képpel lehívtam egy színes lapot, mire az ellenfelem - úgy gondolván, már kiment a skíz, spórolhatunk - a kis tarokkjával ütött meg. Kijött egy színnel, de ez nekem is volt, megint õ jött. Kijött a következõvel, ezt megütöttem, majd az utolsó elõttiben lehívtam a skízt: bele is esett a XXI. Utoljára pedig megütöttem a pagáttal a királyát, így két, azaz kettõ ütésben XXI-fogást, Tulétroát, Pagátultimót, Duplajátékot és Négy királyt csináltam. (Ez 32 pont, ami abszolút csúcs: ennél többet egy leosztásban nem lehet csinálni bahner tarokkban.) Ellenfelem, rá is kérdezett, Te, rég játszottam már ilyet, mi is van ebben a bahnerban? Mire a körémgyûlt sokaság nagy hahotázása közben így válaszoltam: Csak ennyi: XXI-fogás, Tous les trois, Pagátultimó, Duplajáték és Négy király…
33. GEROTS ZOLTÁN: JÁNOSKA ANTAL 50! A napokban ünnepelhettük számtalan kártyakönyv szerzõjének, megannyi nagysikerû kiállítás szervezõjének, rengeteg kitûnõ kártyacikk írójának, Jánoska Antal kártyatörténésznek az 50. születésnapját. Honnan ered ez a nagy kártyaszeretet? - A hatvanas években kezdõdtek a bajok. A Városliget környékén töltöt-
10 8 .
tem gyermekkoromat, amikor még mûködött itt a kártyások utcája és esténként legalább százan lábtengóztak az egykori Felvonulási tér aszfaltcsíkkal körülöntött betonkockáin. (Ma már senki sem kártyázik a ligetben, a tengópálya pedig ezernyi gépkocsi szálláshelye lett. Egy kósza kártyacsomag vagy egy pattogó labda nagy riadalmat okoz a környéken.)
TA R O K K É L E T
Kölyökként csak nézõi lehettünk a nagy kártyacsatáknak. A mi szabadidõnket az egyszerû gyermekjátékok uralták, aztán tíz esztendõsen jött az elsõ nagy szenvedély, a sakk. Ezek csak ifjúkori próbálkozások voltak, semmi komoly. Hosszú szünet után a játékosság tekintetében érdekes évszám 1982. Szintézis zenekari próbák és a csocsó párbajok közben hoztál egy csomag tarokk kártyát és egy tudós embert, aki ismerte a játék szabályait. És következett az évtizedes tanulás és kísérletezés. Sokan és szívesen emlékszünk a reggelig elhúzódó keddi és pénteki összejövetelekre, amikor Óbudán és Pesterzsébeten, aztán az Almássy téren kötelezõ volt megjelenni a játékasztalnál. Ezeken az estéken nem volt üzlet, család, utazás, munka, csak tarokkozás. És itt a lehetõség régi játékostársaink nevének felsorolására a hõskorból: Kézdy, Irtó, Bujdosó, Szalavári, Zentay, Heitler, Balló, Palócz, Futó László urak. (Bocs, a kimaradtaktól!) Legendák születtek és olykor a játékszenvedély - no meg néhány pohár vörös bor - felszabadították a gátlásokat. A magyar- illetve a tarokk kártyával játszott játékok a kedvenceid. Melyiküket szereted a legjobban? - Három kártyatípus, három remek játék: magyar kártyával az ulti (a legnépszerûbb), francia kártyával a bridzs (a legnagyszerûbb), tarokk kártyával pedig a Magyarországon játszott tarokk-változatok (a legszebbek). Én az utóbbiak híve lettem két évtizede. Persze a család és a barátok gyakran más játékok gyakorlására kényszerítenek. A játékban fontos számomra a társas együttlét, amikor a kártyázás baráti beszélgetést,
remek vacsorát, tréfálkozást és játékos izgalmakat egyaránt jelent. Utoljára a nagyatádi lövészlaktanyában játszottam komolyabb tétre: 40 doboz bolgár õszibarack konzervet nyertem a századírnoktól pókeren. Ez akkor kéthavi zsoldot jelentett. A tarokkot kezdetektõl fogva dicsõségre játsszuk és így - ma már - lehet barátunk szerencséjének, bravúros megoldásának is örülni. Régen gyakran felbõszített Fortuna szeszélye, a rossz lapjárás, saját hibáim, a partnerek melléfogásai. Ma is fontos a játékasztalnál megélt sikerélmény, de már nem tekintem tragédiának a vereséget sem. (Churchillt, aki szívesen látogatta a Grand Casino játéktermeit Monte Carloban, egy újságíró faggatta kedvelt idõtöltésérõl. - Szeretek játszani és nyerni - volt a válasz. - És ha nem nyer? - Szeretek játszani és veszíteni.) A legszebb idõszak a Kártyalexikon szerkesztése volt, amikor kétszáz kártyajáték szabályaival kellett megismerkedni, így a magyar kártyával játszható tucatnyi mulatsággal is. Apropó, magyar kártya. Sokan svájci kártyának mondják - mi a helyes? - Bosszantó, amikor a televízióban, a Sulineten és napilapokban a magyar kártya svájci eredetérõl terjesztik a tévhitet. Osztrák-magyar közös találmányról beszélhetünk, melyet a biedermeier ízlés hozott létre a XIX. század harmincas éveiben. Elsõ példányait Pesten készítette Schneider József és Chwalowsky Ödön. Nálunk helvét-, majd magyar kártya, a Monarchia más területein Doppeldeutsche néven vált talán minden idõk legnépszerûbb játékeszközévé. Az osztrákok legalább annyira tekintik nemzeti kártyájuknak, mint mi. A Pató Pál asztaltár-
TA R O K K É L E T
10 9 .
sasággal közel tíz éve avattunk emléktáblát a Kazinczy utcában, mely az egykori Schneider-mûhely helyén mûködõ Wichmann-vendéglõ falán hirdeti a magyar kártya dicsõségét. Akit bõvebben érdekel ez a történet, ajánlom szíves figyelmébe az Aetas tanulmányát: http://www.aetas.hu/1999_1-2/1h-08.htm És persze ott vagyunk mindenhol a hírveréssel: legutóbb július 25-én a Magyar Televízióban vetítették le Az elsõ magyar kártya címû kis tanulmányt. Ezzel már rá is tértünk "igazi" szakterületedre, a kártyatörténetre. Mi elõzte meg ebben való elmélyülésedet, kutatási szándékaidat? - A tarokk kártya képeinek tanulmányozása beláthatatlan következményekkel járt. Kiderült, hogy a kártyakészítés iparmûvészetének alig van magyar nyelvû irodalma. Viszont világszerte önálló kártyamúzeumok, könyvtári szekciók kutatják e különös világ tárgyi és írott emlékeit, magánszemélyek pedig nemzeti- és nemzetközi társaságokat alakítva szakszerûen gyûjtik a játékkártyákat. A kultúrtörténeti kutakodások elkezdésében a szerencse is segített, hiszen nagyszerû emberekkel sikerült összebarátkoznom: Zsoldos Benõvel (az Inernational Playing-Card Society (1971) alapító tagja, A játékkártya és története írója); Horváth Ferenccel, akinek útmutatásai, szaktudása, a közös érdeklõdésbõl fakadó barátság - no meg játék- és mûvészet szeretete - a mai napig közös munkára késztet. Idõközben ketten maradtunk magyar tagjai a londoni társaságnak, majd alapítói lettünk a bécsi székhelyû Talon Osztrák-Magyar Kártyatársaságnak. Járunk-kelünk a világban régi és modern kártyákra és relik-
11 0 .
viára vadászva, és ha összefutunk barátainkkal valahol a világban, magyarul tarokkozunk John McLeoddal (http://www.pagat.com), Sallyvel, Alscher úrral, akinek csodák olvashatók honlapján (http://members.pgv.at/homer/tarock/), németekkel és oroszokkal. Volt szerencsém személyesen ismerni Kovács Endrét (Tarokkõr és más könyvek szerzõje), Zánkay Pétert (bridzs), Endrei Waltert (kultúrhistória), Kubik Gézát, a pesti kártyagyár üzemvezetõjét. Miss Sylvia Mann a Card Makers in Hungary 18th - 20th Century címû kis tanulmány kiadását gondozta, Ernst Rudolf Ragg úr a bécsi Piatnik igazgatójaként segített a kiállítások létrejöttében és a gyûjteményfejlesztésben. Hálásan és szeretettel emlékezem rájuk, már valamennyien eltávoztak közülünk. Fontos körülmény a kártyológia világában, hogy a szakirodalom beszerzése és a gyûjteményfejlesztés ember- és bugyelláris próbáló akciók végeláthatatlan sorozata. A nyolcvanas években kialakult a nemzetközi kapcsolatrendszer: a kölni Franz Braun úr segítségével kártyatörténeti sorozatának 14 kötete jelent meg eddig -, létrejött egy remek szakkönyvtár és archívum. Nagy számban érkeztek kártyák és könyvek a világ minden részérõl. És persze állandó program volt a pesti régiségkereskedések, antikváriumok végig járása. Feldolgozatlan volt a kártyagyártás hazai története és körülményei. Sok-sok levéltárban, múzeumban és könyvtárban eltöltött óra eredménye lett, hogy ma már sokat tudunk a magyarországi kártyakészítõkrõl és kártyaképekrõl. Fantasztikus gyûjteményedet sokan megcsodálhattuk: a bennfentesek akár Nálad is, a közvélemény pedig kiállítá-
TA R O K K É L E T
sokon. Visszaemlékezel az elsõre? - 1989-tõl Kriston Vízi József, a Szórakaténusz Játékmúzeum direktora menedzselte azokat a kártyakiállításokat, melyeket aztán húsz magyar városban láthattak a kártyák és a szépmûvészetek barátai. Az elsõt Kecskeméten rendeztük meg, aztán végig vonultunk az országon. A városi múzeumok kártyaanyagaival kibõvülve állandóan változott a bemutató. 1996-ban támadt a HorváthKriston-Jánoska trió nagy ötlete: létre kell hozni a Magyar Kártyamúzeumot! Ennek érdekében már mûködik a Magyar Talon Alapítvány. A csapat elsõ, méltán sikeresnek mondható ténykedése volt a Nemzetközi Játékkártya Társaság konvenciójának megrendezése 1996-ban. A rendezvényt kísérõ kiállítást a Néprajzi Múzeumba, majd a gyõri Városi Múzeumba is elvittük. Mekkora munkát igényel egy ilyen kiállítás megrendezése? - Fontos változás a gyûjtõ életében, amikor a szabadidõs foglalkozásból munkává alakul a szenvedély. Egy kiállítás létrehozása több éves munka eredménye. Megteremteni a pénzügyi feltételeket, összeállítani elõbb a tematikát, majd tablónként kiválogatni a tárgyakat, megírni a háttér információkat, szerkeszteni és fotózni a kiállítási vezetõt, sok száz kártyalapot felrakni a tablókra, de nem sorolom tovább. Lényege az egésznek, hogy látványosan és hibátlanul kell megjelenni a közönség és a szakma elõtt. Nem is gondolnád, milyen nehéz amatõrként mindezt véghez vinni. Egyedül csinálod, vagy van segítséged? - Ritkán esik szó róla, és most kihasználom a lehetõséget: fontos ebben az egészben egy áldozatokat elviselni képes, kitartó és türelmes
társ, akit feleségemben, Anikóban találtam meg. Az én munkám segítésén túl sok játékostárs emlékszik az általa tarokkozás közben, éjfélkor feltálalt finom falatokra is. De vissza a kártyákhoz: Egyedül semmi sem sikerülhet. A csapatmunkában ki vannak osztva a feladatok: mindenki a saját dolgait intézi legjobb tudása szerint. A legszebb, amikor létrejön valami - könyv, kiállítás, film, CD vagy kártyaverseny - és megszabadulva akár a több hónapos nyomás alól hátradõlve végre elszívhatsz nyugodtan egy cigarettát a munkatársak körében. (A dohányzás súlyosan károsítja az Ön és a környezetében élõk egészségét!) Melyik volt az elsõ könyved? - Évtizedes kutakodás és tanulás után angolul jelentek meg az elsõ tanulmányok a londoni társaság folyóiratában (The Playing-Card). A Franz Braunnal írott, A Piatnik Magyarországon és annak utódcége címû katalógus német nyelven kerülhetett a gyûjtõk kezébe. A Talon évkönyvben rendszeresen jelennek meg a Horváth Ferivel írott cikkek. Számomra szerencsés találkozás volt, amikor Berend Mihály a budavári kiállítás bontásakor éppen csak bezuhant a mûtárgyakat megnézni és húsz perc múlva felkért az Akadémiai Kiadó gondozásában készülõ Kártyalexikon társzerkesztõjének. Lett is ebbõl nagy kalamajka: két év munka éjjel-nappal. És újabb remek barátságok köttettek, hiszen társzerzõként dolgozhattunk például Zsigri Gyulával, Scharniczky Péterrel, Horváth Ferivel, Gerots Zolival (megint bocs a kimaradtaktól!). Különös dolog címszavakban és terjedelemben gondolkodni, hiszen van egy határ, amikor a kiadó megszabja a készülõ könyv terjedelmét. Kezdõdik a küzdelem, azt
TA R O K K É L E T
111 .
kell mondanod a kijelölt szerzõnek, hogy például az ultit meg kell írnia két gépelt oldalon. Aztán meg is kapod mind a húsz oldalt. Másik nagy probléma volt - bele is zavarodtunk - a szóhasználat egységesítése. No, de félre bú, elkészült a Kártyalexikon és hibáival együtt hiánypótló mû lett a kézikönyvtárakban. Ma már antikváriumban sem lehet megszerezni. Mik jelentek meg eddig? - A játékgyûjtemények (Szerencsejátékok, Kártyáskönyv) mellett a Tarokk Albumot említeném és a Kártyázó magyarok címû anekdotagyûjteményt. Sok-sok népszerûsítõ cikk a napi- és hetilapokban, tanulmányok a szakmai periodikákban, tévézés és rádiózás Dombóvári Gáborral és Molnár Dániellel. Hol kaphatóak az említett könyvek? - Talán egy-egy példány még felbukkan a kereskedelemben. A szerkesztõségben átvehetõ a Tarokk album (3.800 forint) és a Kártyázó magyarok (1.600 forint) néhány, utolsó példánya. (Tisztelt Olvasók, hívjanak bennünket, amíg van még belõlük - nekem természetesen már mind megvan…!, a Szerk.)
Mire készülsz mostanában? - Reményeim szerint a következõ esztendõk is kártyázással telnek. 2005-ben a Talon Osztrák-Magyar Kártyatársaság és a német Bube, Dame, König Kártyatársaság tagjait látjuk vendégül az éves konvención. A vendéglátás joga komoly feladatokkal jár, hiszen 50-60 személy négy napos programját kell úgy megszervezni, hogy mindenki szép emlékekkel és jó érzéssel utazhasson haza. A találkozóhoz kapcsolódva az Iparmûvészeti Múzeum idõszaki kiállításon és katalógusban mutatja be kártyagyûjteményének legszebb mûtárgyait. A Kártyázó magyarok második kötetete a magyar nyelvû szépirodalomból válogatott, a Kártyázás a szépmûvészetekben pedig hat évszázad "kártyás" festményeit, grafikáit mutatja meg - majd egyszer. A Kártyamúzeum folyamatosan napirendi pont és hamarosan nekikezdünk a Kártyalexikon javított, bõvített kiadásának is. Tervekben tehát nincs hiány, egyetlen ellenfél az idõ maradt.
TAROKKélet Alapítva: 1985 Alapító-fõszerkesztõ: Gerots Zoltán Mûvészeti szerkesztõ: Koncz Balázs A kiadó címe: 1085 Bp. Horánszky u. 4.
ISSN 1588-4872
11 2 .
TA R O K K É L E T