VT • MJ
W
viH. ^
o
^
/ H
^
y
^
^
9
-
C e l l d ö m ö l k , Pf.. 4 0 .
f 0
Telefon: 138.
EEMEMífALJA CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK L A P J A • M E G J E L E N I K KÉTHETENTE • ÁRA: 25,50 FORINT
Vastaps a tizenötödik
születésnapon
Jubilált a Kemenesmagasi Népdalkör Telt ház előtt ünnepelte fenn állásának 15. évfordulóját a Ke menesmagasi Népdalkör. A citcrazenckar már jóval elébb, 1978ban megalakult, majd egy, a k ó russal közös szereplés adta az öt letet a „bővítésre". Falusi ember szempontjából nem a legszeren csésebb időpontban kezdődött a műsor, cz azonban nem volt aka dály. A k i később érkezett, már nehezen talált helyet magának a kultúrotthon több mint 200 fős nézőterén. Az est a legifjabb citerások műsorával kezdődölt, majd az if-
Megkezdődtek a munkálatok a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban a Vasi névkataszter elnevezésű adatbázis építésén. A cél az, hogy a megyében élő és alkotó, illetve a gazdasági és tár sadalmi életben jelentős szerepet játszó személyek adatait a lehető legteljesebb körben egy helyre összegyűjtsék. A megyei könyvtár felkérését tolmácsolva a Kreszncrics Fe renc Könyvtár felhívja az érintet teket, hogy jelentkezzenek az in tézményben, hogy az adatfelvé telhez szükséges nyomtatványo kat átvegyék. gy-
(Folytatás a 4. oldalon)
Jön a fantomsebész Nem mindennapi esemény szín helye lesz május 28-án a Kemenes aljái Művelődési Központ. Dr. Dmitri Skopintsev fanloinsebész tart előadást. Ezt követően lehetőség nyí lik arra, hogy gyógyító kurzusra je lentkezzenek az érdeklődók. Az idén ötödször: Alsósági tavaszi napok. A részletes programot la punk 4. oldalán közöljük.
Önnek is helye van a Vasi névkataszterben
Augusztusban: intézményi átszervezések Tudósítás a képviselő-testület Átlagosnak mondható ülés volt a celli képviselő-testület áp rilis 25-i értekezlete, hiszen csak néhány napirendi pont váltott ki vitát, az előterjesztések nagyobb része különösebb megjegyzés nélkül került elfogadásra. Első ként Makkos István polgármes ter számolt be a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Ezt követően az oktatási és közmű
velődési intézmények átvilágítá sáról szóló jelentést vitatták meg a képviselők. Vinter József, a felmerést végző ad hoc bizottság elnöke elmondta, hogy alapos és körültekintő vita előzte meg a ja vaslatok megalkotását. A polgár mester ismertette a tiszti főorvos véleményét az oktatási intézmé nyek tisztaságáról és higiénés v i szonyairól, amelyből kiderült,
Szokolay Sándor előadása Celldömölkön Április 11-én neves vendége volt a Keme nesaljái Berzsenyi Asztaltársaságnak. Szoko lay S á n d o r jeles zeneszerző személyes val lomását hallhattuk a zeneiskola kamarater mében. A zeneszerző előadásában igen széles ala pokról indulva ért el tulajdonképpeni témájá hoz, hiszen szólt a magyar kultúra jelenlegi áldatlan helyzetéről, a látszatdemokrácia cscapdáiról és a szocialista időszak számos keserű tapasztalatáról is. Bármit nehéz lenne kiemelni, hisz annyi nagy és időtálló gondo lat hangzott el. így több Berzsenyi- és Kodály-gondolatot is idézett. Hitvallása is ezen nagy elődök gondolataira épül fel. M o n
üléséről hogy vannak problémák ezen a területen is. A jegyzőnő, Bara nyai A t t i l á n é dr. ismertette az alsósági részönkormányzat állás pontját. Eszerint ők is támogatják a városrész intézményeit is érintő változásokat azzal, hogy az intezmenyösszevonás augusztus 15-ctől történjen meg, Füzessy László képviselő el(Folytatás a 2. oldalon)
dani sem kell, hogy ezt a hitvallást zenében fejezi k i . Számára a legfontosabb a szolgálat, de az olyan szolgálat, amely nem az aktuális ural kodó kiszolgálását jelenti. Örök értékek szol gálatába áll. MiclŐlt illusztrációként hangkazettáról megszólaltatta alkotásainak rövid, de kife j e z ő részleteit, alapos ismertetőt mondott a műről, felidézve annak keletkezési körülmé nyeit is. Az est befejező részében a Liszt Ferenc Vcgycskar Szokolay-műveket adott elő. Kü lön érdekességnek számított, hogy a zene szerző vezénylete alatt is énekelhetett a kó rus. gy-
ÚJ K E M E N E S A L J A
Tudósítás a képviselő-testület üléséről (Folytatás az 1. oldalról)
mondta, hogy ő is tagja volt a felmérő bizottságnak. Tapasz talata szerint az intézményveze tők igen korrektek voltak. Mivel sok a megszorítás, amely az i n tézményeket érintette, lehetőség szerint felszerelési támogatást kellene biztosítani nekik. A kép viselők egyhangúlag elfogadták a bizottság határozati javaslatait, amelyek a következő lényege sebb változásokat tartalmazzák: az Alsósági Klubkönyvtár au gusztus 15-étól nem önálló intéz ményként működik. A könyvtári rész összeolvad az iskolakönyv tárral és az iskolában kerül elhe lyezésre. A Sági utca 111. szám alatt m ű k ö d ő művelődési klub a Kemenesaljái Művelődési Köz pont része lesz. A 410. Sz. Ipari Szakmunkásképző és Szakkö zépiskola konyhája augusztus 1jétől főzőkonyhából melegítő konyhává alakul. Az étkeztetést a Berzsenyi Lénárd Általános Is kola konyhájáról oldják meg. E l ő
2
1996. M Á J U S 9.
kell készíteni egyes óvodák összevonását is. A folytatásban döntés született az egyesületek, karitatív szerve zetek, művészeti csoportok tá mogatásáról. A z egyhangú dön tés alapján a felosztott 4,1 millió forintból 2 millió 750 ezret a sportegyesületek, 510 ezret a kulturális és egyéb egyesületek, szervezetek, míg 840 ezret az 1996. évi millecentenáriumi és egyéb nagyrendezvények (Alsó sági tavaszi napok, Sághegyi szüret stb.) szervezésére adnak. Különösen nagy vitát váltottak ki a távfűtésről való leválási k é relmek. A z ügyet azért tárgyalta a testület is, mert az E G Á Z elő írja a kérelmező számára az ön kormányzat nyilatkozatának be szerzését. Jelen esetben a Sági u. 3. szám alatt m ű k ö d ő Szolgáltató H á z és az 5. szám alatti lakóház lakói szeretnének leválni a távfű tésről. Hosszas huza-vona után sem született döntés. A képvise lők szerint a teljes távhőszolgál
Kresznerics Ferenc országos anyanyelvi verseny
Április végén jelentős esemény színhelye volt Celldömölk. A Kresznerics Ferenc Könyvtár szervezésében immár második alkalom mal gyűltek Össze az ország minden tájáról és a határainkon kívülről is meghívott fiatal nyelvművelők. Az előre elküldött írásbeli pályázat alapján a 20 legjobb helyezést elért nyolcadikos diák jöhetett el vá rosunkba azzal a céllal, hogy összemérje tudását a nyelvészet, a ma gyar nyelv ismerete területén. A szoros mezőnyben a díjazottak a következők lettek: 1. Keszeg Anna, Torda (Románia); 2. Pacsi Judit, Szentgotthárd; 3. Dömény Ágnes, Nagykőrös; 4. Simmer Lívia, Csongrád; 5. Tóth Kornélia, Debrecen; 6. Tari Adrienn, Szatymaz. Különdíjasok: Boris Éva, Csongrád; Dömény Ágnes, Nagykőrös; Simmer Lívia, Csongrád - Celldömölki Oktatási és Módszertani Központ díja: Keszeg A n na, Torda Díjazott felkészítő tanárok: Keszeg Vilmos, Torda; Variné Trifusz Mária, Szentgotthárd; Bacsó Marianna, Nagykőrös; Fábián Györgyné, Csongrád Az eseményre lapunkban még visszatérünk.
tatási rendszer szakértők részéről történő felülvizsgálata szüksé ges. A következő előterjesztést k i merítő részletességgel ismertette M o l n á r Lajos rendőralezredes, Celldömölk rendőrkapitánya. Szavait további adatokkal tá masztotta alá J o ó I m r e rendőralezredes, Vas megye megbízott rendőrkapitánya. Szavaikból összegezve - az derül k i : annak ellenére, hogy megyénk a legbiz tonságosabbak egyike, problé mák mégis vannak. Ez alól Cell dömölk sem kivétel. Megjelent a kábítószer, emelkedett a betö rések száma. A rendőrség ve zetői a képviselők számos konk rét kérdésére is részletesen vála szoltak. A biztonsági helyzetet értéke lő előterjesztés elfogadása után folytatták a folyó ügyeket. Elő ször a Korona foghíj beépítésére kiírt pályázat első fordulóját ér tékelték. A képviselők az illeté kes bizottságok javaslatát fogad
ták el, amely szerint az A R H I TEXT Savaria K f t . által benyúj tott pályázati anyag városrende zési szempontból megfelelő, így a pályázat második fordulójában is részt vehet. Az ebtenyésztőknek a kérel mét is elfogadták, amelyben a Kermodul melletti teriiletet kér ték kutyakiképzési telep kialakí tására. Döntés született az idei út-híd keret felosztásáról is. A keret összege 11,35 millió forint. Nem született megegyezés az intézményekben nyújtott élelme zési díjak megállapításáról szóló rendelet megalkotásáról, mivel ahogy az ülésen kiderült - igen nagy eltérések vannak egyes in tézmények gyakorlata között. A döntés szerint minden érintett in tézmény vezetőjének véleményét ki kell kérni. A római katolikus egyháznak nem származtatják vissza a Sági u. 167. szám alatti volt katolikus elemi iskolát, ha nem 5 millió forint összegű kár talanítási igényt fognak előter jeszteni az illetékes állami szerv hez. Gyüre Géza
Megyei történelemtanárok tanácskoztak a gimnáziumban Április 18-án a Vas megyei struktúraváltó középiskolák tör ténelemtanárai látogatlak a Ber zsenyi Dániel Ginmáziumba a megyei történelem szaktanács adó és a helyi társadalomtudo mányi munkaközösség vendégei ként. A közös eszmecsere célja az volt, hogy a hat- és nyolcosz tályos középiskolák történelem tanításában az utóbbi 4-5 évben szerzett tapasztalatokat meg osszák egymással a kollégák. A program a 6/1-és osztály történe lemórájának megtekintésével kezdődött, majd kötetlen megbe széléssel folytatódott: hol, m i lyen tankönyvekből tanítanak, melyek a legcélravezetőbb peda gógiai módszerek, milyen elvárá sok fogalmazódnak meg a N A T bevezetésével a történelem okta tásában. Problémaként merült fel a gyerekek versenyeztetése más iskolatípusok tanulóival, az álta lános iskolai és a középiskolás tanmenetek összehangolása. A résztvevők úgy látták, hogy gondjaik megoldásában legin kább saját magukra számíthat nak, ezért elhatározták, hogy ha
sonló tapasztalatcserére a jövő ben is összegyűlnek. A celldö mölki műhelybeszélgetést így egyben hagyományteremtőnek is nevezhetjük. Dr. Lenncr Tihor
MUNKARUHA, CSEMPE, JÁRÓLAP KISKERESKEDÉS Celld., Mikes K. u. 27. Munkaruhák, munkavédelmi cipők. Csempék, járólapok széles választéka. Fürdőszoba-berendezések, szaniterek, csaptelepek, fugázóanyagok, csempe-, járó lap rag asztok.
\ [\
Szeretette/ várjuk kedves i vásárlóinkat! \
3
ŰJ K E M E N E S A L J A
1996. M Á J U S 9.
Nyugdíjba vonult a parancsnok
Változások a polgári védelem vezetésében „Az 1971. évi 10. sz. tvr. 6.§ d) pontja alapján - mivel a polgári védelemmel végrehajtott átszervezés során létszámfölöttivé vált, és neki fel nem róható okból - m á s beosztásba helyezésére nincs lehetőség, Kuncze Gábor belügyminiszter nyugállományba he lyezte: ... Mesterházi Sándor pv. alezredest, a Vas Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Celldömölk székhelyű, körzeti illeté kességgel rendelkező polgári védelmi parancsnokát... ' 1
A polgári védelem átszervezése során nyugállományba vonult Mesterházi S ándor 1942-ben született Vönöckön. Iskoláit szü lőfalujában, illetve Celldömöl kön végezte. A katonatiszti főis kolán gépjárműtechnikai szakon mint harckocsi technikus végzett. Megalakulásától - 1969-től - állt a Celldömölki Polgári Védelmi Parancsnokság élén. Munkáját mindig az érvényes jogszabályok határozták meg. A 25 év alatt konfliktusmentes kap csolatokat épített ki az intézmé nyekkel, téeszékkel, üzemekkel, iskolákkal. Működése alatt a csúcs az 1975-ös esztendő volt, a polgári védelem jubileumi éve, amikor többszáz embert mozgat tak meg a versenyek, és az akkori Keripar Szolnokon országos ver senyen bizonyíthatott. - Ez a munka nem hasonlítha tó sem rendőrségi, sem hadsere gi, sem bármilyen más munká hoz. A fő feladat a vezetés, az
irányítás megteremtése rendkívüli helyzetekre. Ehhez kellett megtalálni az összes helyi lehe tőséget, amihez megfelelő embe-
Meslcrliázi Sándor ri kapcsolatok kellettek. Mindig igyekeztem konfliktusmentesen megoldani a feladatokat, s úgy
érzem, sikerült is - mondja Mes terházi alezredes. Örömmel nyugtázza, hogy az eltelt negyedszázad alatt semmi olyan elemi csapás, sem egyéb konfliktushelyzet nem volt, ami miatt a tanultakat éles helyzetben kellelt volna próbálnia a csopor toknak. O maga azonban a Jugo szláv állam felbomlása idején több hónapot töltött a határ köze lében, Letenyén. Az alezredes nyugalomba vo nulása után is kapcsolatban ma rad a polgári védelemmel. Nagy tapasztalatát igyekszik a térség javára fordítani. Ha arra a helyi önkormányzatok igényt tartanak, részt kíván venni a Polgári V é delmi Szövetség létrehozásában és működtetésében. Az átszervezés után a B M . Sárvár székhelyű Polgári Védel mi Parancsnokság Celldömölki Kirendeltségének vezetője Cser kész G á b o r lett, aki közalkalma zotti státuszban látja cl ezt a fel adatot. Cserkész Gábor 1969-ben szü letett Celldömölkön. Általános iskolai tanulmányait Celldömöl kön végezte, majd a szombathe lyi Latinka Sándor Gépipari Szakközépiskolában érettségi-
Cserkész Gábur zett. A Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát. Legutóbb a celldömölki Berzsenyi Általános Iskolában dolgozott. A 27 éves fiatalembert várat lanul érte ez a lehetőség. Régeb ben nem foglalkozott polgári védelemmel, annyi betekintése volt a szervezet életébe, mint egy átlagembernek. Most látja csak, mennyire szerteágazó a fel adat. Mint mondja, ez az időszak most a betanulásé. Sok segítséget kap Mesterházi alezredestől, aki mindent megtett a mielőbbi mun kába állásáért is. Rövidesen egy tanfolyam következik, hogy az tán a saját talpán állhasson. völgyi
Celldömölki sikerek az országos szakmai versenyek döntőiben A 410. sz. Ipari Szakmunkásképző és Szak középiskola tanulói sikeresen zárták a tanév tanulmányi versenyeit. Az országos versenyre bejutott tanulók révén az ország több városá ban is elismerően nyilatkoztak a celldömölki szakképzés 1995/96-os tanévben elért eredmé nyeiről. A faipari szakközépiskolai Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Salgótarjánban megrende zett országos döntőjébe két tanulónk jutott. A döntőben Varjú Róbert negyedik évfolyamos
FELHÍVÁS! A KSH Vas Megyei Igazgatósá ga teljes körű kiskereskedelmi és szálláshely-összeírást végez 1996. május 2.-1996. június 28. között. Az adatfelv él élezés személyes k i kérdezéssel történik. Az összeírást számlálóbiztosok hajtják végre, akik hivatalos személynek minő sülnek, melyet névre szóló, KSH pecsétjével ellátott igazolvány ta núsít. Kérjük az érintetteket, hogy az összeírás sikeres végrehajtása érdekében a számlálóbiztosok munkáját segítsék Baranyai Attiláin dr. jegyz<5 1
tanuló a EL, Joó Péter negyedik évfolyamos tanuló a IV. helyezést szerezte meg. Eredmé nyük alapján mindkellen a szakmai elméleti és gyakorlati tantárgyakból mentesülnek az érettsé gi vizsga alól, és jeles osztályzatot kapnak. Fel készítő tanáruk Szibner Attila. A Szakma Kiváló Tanulója Verseny orszá gos döntőjébe jutóit M á r k u s Zsuzsa ruhaké szítő, Mészáros Ferenc gépszerelő és karban tarló, valamint H á r m a t h Attila szobafestő- és mázoló (lapélázó) tanuló.
A döntőbeli eredményes szereplésük alap ján Mészáros Ferenc (felkészítő tanára Pajor Gábor) és Harmath Attila (felkészítő tanára Banyó Gyula) mentesülnek a szakmunkás vizsga letétele alól. Mindketten az elért telje sítményük alapján a szakmunkásvizsga tár gyaiból jeles minősítést érdemellek k i . Kiss Attila I I I . a osztályos autószerelő tanu ló a Szakmunkástanulók Megyei Tantárgyi matematika versenyén I I . helyezést ért el (fel készítő tanára Sulyokné Reicz Magdolna).
Vállalkozók figyelmébe! A címzetten nyomtatványok fel vételére, pontos és megbízható kézbesítésére az egész országra k i terjedő szolgáltatást kínál a posta. A Soproni Postaigazgatóság a terü letén - GyŐr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyében - felvett címzetten nyomtatványokat az egyéb küldeményekkel egyidőben kézbesíti a feladó által megjelölt címhelyen, a felvételt követő 5 na pon belül. A feladó kívánságára igazgatóságunk vállalja - rövid ha táridővel és kedvező áron - a
nyomtatványok előállítását is, komplex szolgáltatást kínálva ügy feleink részére. Például 10 000 db A/6 méretű, egyoldalas, egyszínű nyomású szórólap nettó előállítási díja: 0,70 Ft/db 10 000 db A/4 mé retű kétoldalas, színes nyomású szórólap nettó előállítási díja: 12,50 Ft/db. Az alábbi küldemé nyek adhatók fel címzetten nyom tatványként: a feladó által megje lölt körben szélosztásra szánt, cím zés nélküli nyomtatványok, tájé koztatók, hirdetési újságok és
egyéb hirdetési anyagok (beleértve az árumintát is). A Soproni Postaigazgatóság szerződést köt a nagytömegű cím zetten nyomtatványt feladókkal, jelentős díjkedvezményt biztosítva számukra a helyi, ül. távolsági kéz besítési alapdíjból. A helyi címzetlen nyomtatvány kézbesítési alap díja a következő: 20 g-ig 4 Ft/db, 50 g-ig 5 Ft/db, 100 g-ig 6 Fi/db, 250 g-ig 7 Ft/db. A távolsági alap díj nyomtatványonként a helyi díj ból és kötegenként az adott súlyka tegória szerinti távolsági nyomtat vány díjából tevődik össze. Soproni Postaigazgatóság
ÚJ K E M E N E S A L J A
4
1996. M Á J U S 9.
y Jubilált a Kemenesmagasi Népdalkör (Folytatás az 1. oldalról)
júságiakkal folytatódott. Az utóbbiak már imitt-amott elkáp ráztatták a közönséget. Ezt lát hattuk, hallhattuk bevezetőként. Őket az alapítók követték, akik nem csak a jelenlegi, hanem a ha gyományos technikával is bizo nyították, hogy ezt a hangszert nem lehet elfelejteni. Az együttesek vezetője Sebes tyén Z o l t á n , aki talán a község legnépszerűbb embere. Nem csak a citerának mestere, hanem a műsor-összeállításnak is. A c i -
terazenckar és a népdalkör együt tes megszólalása mar magas fok ra hevítette a hangulatot. Széles repertoárjukban sokszí nűen szólaltak meg a hazánk kü lönböző tájaira j e l l e m z ő népda lok. A citcrazcnckar bizonyította, hogy nemcsak bravúros, hanem látványos muzsikálásra is képes. Méltán kaptak hatalmas vastap sot. A műsor második felében fel lépő szólóénekesek - P r é p o s t S á n d o r , Hujber P á l n é , M o l n á r T i b o r , P ö r n e c z i Zsuzsanna és
Gudui G y ö r g y - a népdalkör és a citerazenckar kíséretében fel iették a koronát az egész est mű sorára. A közel 3 órás műsor közön sége ismét megbizonyosodhatott
Az Alsósági tavaszi napok programja
v
M á j u s 18. 9.00: Ügyességi és akadályversenyek a Berzsenyi iskola sportpályáján. 11.00: Zenés gyermekműsor az Iparcikk Bolt előtti téren. 13.00: Kráterhangverseny - sághegyi fúvósparádé és majorette bemutató a hegyen. 20.00: Nosztalgiabál a Sághegy Fogadónál, rossz idő esetén a KMK-ban.
Kemenesaljái Művelődési Központ - 17-én (pénteken) Operett- és musical-est 19 órakor, fellép Bánhidi Eszter, Jónás Krisztina, Kovács Szilveszter, zongorán közremű ködik Bcjcziné Németh Tünde. Belépődíj 250 és 150 forint. - 31-én délután gyermeknap a ligetben vidámparkkal. 17 órakor a 100 Folk Celsius együlles ad koncertet.
jj"
Az előadások kezdele szerda, csütörtök és vasárnap 18, pénteken és szombaton 17 és 19 órakor. Helyárak: 130 és 150 forint. 8-9-én: Szamba - Kollay Róbert filmje 10. és 12-én: Pénzvonat 15-16-án: Felejtsd el Párizst - filmvígjáték 17—19-én: Szerelem a Fehér házban 22-23-án: Óvakodj az idegentől - erotikus thrillcr 24-26-án: Rés a pajzson - akciófilm 29-30-án: Nemzedékek - sci-fi 31-én: 17-kor Casino
cdidö-
mölk-AIsóság közponljában 2 szobás családi ház eladó. Ugyanilt házhely is eladó. Érdeklődni: Sági u. 176. sz. alall az esti órákban.
#
Figyelem, szenzáció! Figyelem!
#
# #
A BUDAPEST NAGYCIRKUSZ VENDÉGJÁTÉKA Celldömölkön 1996. május 8-án és 9-én 18.00 órától, az AVANTI-benzinkút melletti területen.
L
Moziműsor
# *
M á j u s 19. 10.00: Kutyás bemutaló a motocross-pályán. 11.00: Kommandós bemutató a motocross-pályán. 15.00: Labdarúgás a salakos pályán. 19.00: Ökumenikus istentisztelet az alsósági katolikus templomban.
cson.
Kulturális hírek
- Május 20-Íg látható Krieg Ferenc festőművész kiállítása. - 24-én Szolnokon vendégszerepelnek az iskola növendékei, ahol az Ádám J e n ő születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett díszhangversenyen lépnek fel.
Ünnepélyes megnyitó az Iparcikk Bolt előtti téren. 19.00: I . világháborús e m l é k m ű avatása a Somogyi Béla úton. 20.00: Utcabál az Iparcikk Bolt előlti téren.
Apróhirdetés
i
Á d á m Jenő Zeneiskola
M á j u s 17.17.30:
VÉRADÁS LESZ május 10-én Kemenesmagasiban és Szergényben, május 17-én Bobán és Nemesko-
: } 0
róla, hogy a Kemenesmagasi Ci terazenckar és Népdalkör olyan kincs, amire még az ország igen sok településén nagyon büszkék lehetnének. Völgyi L.
Jegyek egész nap válthatók a jegypénztárnál, telefon: 06-60/323-669
-J
ÉRTESÍTÉS! A P E R F E K T Pénzügyi S z a k o k t a t ó és K i a d ó R t . kellő s z á m ú jelentkezővel ismét indítja celldömölki kihelyezett M É R L E G K É P E S K Ö N Y V E L Ő és SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ szakképesítést nyújtó tanfolyamait. Érdeklődni: Celldömölk, Polgármesteri Hivatal, Kustos Lászlónénál. Telefon: 06-60/376-202 vagy a Celldömölk 7, 72, 110, 118-as számokon.
FIGYELEM! Autópiacot r e n d e z ü n k a K O R O N A A B C előtt lévő p i a c t é r e n minden p á r o s h é t s z o m b a t j á n . VÁRJUK É R D E K L Ő D É S Ü K E T . Polgármesteri Hivatal, Celldömölk
UJ K E M E N E S A L J A
1996. MÁJUS 9. ¿ 3 0 3
Kemenesaljái •
községek,
polgármesterek
_ „ „ „
Borgáta
B o r g á t a p o l g á r m e s t e r e , Samu Géza 1949-ben született B o r gátán. Általános iskolai t a n u l m á n y a i t s z ü l ő f a l u j á b a n , illetve Egy házas hety én v é g e z t e . E z u t á n a Vépi M e z ő g a z d a s á g i Szak iskola, majd Sellye k ö v e t k e z e t t . A s z a k m u n k á s k é p z ő elvégzése után J á n o s h á z á r a került mint m e z ő g a z d a s á g i g é p s z e r e l ő . I n nét egy budapesti A K Ö V , majd sorkatonai szolgálat k ö v e t k e zett. M i u t á n leszerelt, az e g y h á z a s h e t y e i tsz-ben, majd a S á r vári Á G - b a n , illetve ennek j o g u t ó d j á n á l , a S á r v á r i M e z ő g a z dasági Rt.-ben dolgozott. Jelenleg is ez a fő munkahelye. A rendszerváltás utáni e l s ő v á l a s z t á s o n képviselő-testületi taggá választották, majd rövidesen p o l g á r m e s t e r lett. 1994-ben i s m é t öt választották p o l g á r m e s t e r r é a b o r g á t a i a k . A l p o l g á r m e s t e r :
Verrasztó Károlyné Tóth Irén. K ö r j e g y z ő : Molnár Anikó (Egyházashetye). H á z i o r v o s : dr. Gonda Péter ( E g y h á z a s h e t y e ) .
A 184 fos kis község termál fürdőjéről lett közismert nem csak a megyében, hanem annak határain túl is. 1965-66-ban olaj kutatás során akadtak 747 méter mélységben 47 fokos, ásványi sók ban gazdag vízre. Jótékony hatásá ról azok a bányászok tudnának a legtöbbet mondani, akik a környe ző megyékből azért jöttek ide kis nyaralóházakat építve, hogy moz gásszervi bántalmaikat kúrálják. A község polgármcslcrc el mondta, hogy míg régebben Vár palota környékéről, Veszprém megyéből és Budapestről épít keztek a legtöbben, az utóbbi időben inkább a közelebbi váro sokból jönnek, így Pápáról, Sár várról, Szombathelyről, de van nak külföldi telekvásárlóik is. Az üdülőtelepen lévő építmények száma mintegy ötszáz. A fürdő első üzemeltetője a Já nosházi Költségvetési Üzem volt, később a celldömölki ha
sonló intézmény lett. 1990-ben visszakapta a község, é s bérbe adta a celldömölki városgazdál kodásnak. 1991-től egy budapes ti bt. üzemelteti, és egy év múlva visszaadja. 1992-től a Tárnoki Forrás bt. az üzemeltető, amely azóta egy gyermekmedencét is épített. Á Bt. évi 800 ezer forintot fizet a községnek. A szerződés 1997-ben jár le, rövidcsen új tár gyalások kezdődnek az üzemel tetővel a továbbiakról. A fürdő a szezonban Borgátáról 3, Egyházashciycről 2 sze mélyt foglalkoztat. Á szezon má jus elsejétől szeptember vegéig tart. A fürdő melletti kemping ben május közepétől szeptember közepéig általában teltház van. A község lakossága meglehe tősen elöregedett, kevés a fiatal. Mindössze 4 iskolás és 5 óvodás korú van a faluban, akik Egyházashetyére járnak iskolába, illet ve óvodába. Az aktív korú lakos ság fő munkahelye az Egyházas hetyei Berzsenyi Tsz. Ezen kívül a sárvári vagongyárba, a sárvári Mezőgazdasági Rt.-be, aCcIltexbe és a Kermodulba járnak dol gozni. Az önkormányzat a különböző bevételeket figyelembe véve 7 millió forintból gazdálkodik. Az iskolás és óvodás korú gyerme kek évente 14 ezer forintos támo gatásban részesülnek, ehhez a Fon ás Bt. is hozzájárul. Az idősek támogatását első sorban kérelem alap ján, szociális
segélyek formájában oldják meg. Minden évben megrendezik az öregek napját is, amelyre a köz ség 65 éven felüli lakosságát hív ják meg. Szeretnék, ha a fiatalok itthon telepednének le, ezért az első lakáshoz jutókat felújítás esetén 100, új lakás építésekor 150 ezer forint vissza nem térí tendő segélyben részesíti, része sítené az öiikormányzat. Szó esett a közbiztonságról is, amiről Samu Géza úgy véleke dik, hogy az nem jobb, de nem is rosszabb az átlagosnál. A faluban igen ritkán fordul elő egy-egy k i sebb lopás. Inkább az üdülő és zártkerti övezetben történnek be törések, besurranásos lopások. Sajnos ezekhez sok esetben hoz zájárul egyes üdülő- vagy pince tulajdonosok könnyelműsége is. Amikor az eredményekről be szelünk, a polgármester elmond ja, hogy az utóbbi években meg történi a járdák felújílása, vala mennyi közút szilárd burkolatot kapott. Jelentős beruházás volt a hegyre vezelő út bituincnczcse, de ezzel megoldották a temetői út portalanítását is. Felújították és hűtőkamrával látlak el a teme
tő ravatalozóját, villanyt és vizet is vezetlek a sírkertbe. A fürdővel szemközti füves te rület sorsáról még nem döntölt az öiikoixnányzat. Többféle elkép zelés is szerepel a tervek között. Eladják? Bérbe adják? Teniszpá lyákat létesítsenek? Erről kell majd döntenie a testületnek. B i zonyára a lakosság véleményét is kikérik majd ebben a kérdésben. Már folynak a község gázfűté sének munkálatai. Mivel a vezeté kes gáz jelenleg nem látszik elér hetőnek, a tartályos megoldást va lósítják meg a SZEBGÁZ-on ke resztül. A munkákat már meg kezdték, a gerincépítés majd ké sőbb lesz. A községben lévő 101 lelek közül (ebből néhány még üres) 79 tulajdonos lépett be eddig. Ingatlanonként 39 100 forint a be fizetendő összeg, amihez az önkor mányzat ugyanennyit tesz hozzá. A polgámicsler szerint a fűtési sze zonra a gázközmű üzemelni fog. Szó esik m é g a Kissomlyóról is. A hegy egy része ugyanis borgátai közigazgatási terület. A Borgálához tartozó részen mint egy 300-350 pince van. A tulaj donosok kedélyét az utóbbi idő ben a hegyközség megalakulása borzolta. Leginkább az, hogy a ságiakkal közösen kellett azt megalakítaniuk. M á s megoldás azonban nem volt, mert az Önálló hegyközség megalakításához k i csi a terület. A kedélyek lassacs kán megnyugodni látszanak. Borgála. Borgáta-fürdŐ. Lát szólag két külön világ. Az egyik egy régi, elöregedő kis falu, a másik egy napfényes, modem üdülőterület étteremmel, lángosés palacsintasütőkkel. Egyik sem létezhet azonban a másik nélkül. Remélhetőleg a föld mélyén lévő kincs és a felszínre hozó szerke zet m é g sokáig bírni fogja, és Borgáta egyre jobban kihasználja geológiai adottságait. Völgyi L.
ÚJ K E M E N E S A L J A
6
1996. MÁJUS 9.
Celldömölk Város Önkormányzatának 21/1996. (IV. 25.) sz. rendelete az Ádám Jenő Zeneiskolában fizetendő térítési díjakról Celldömölk Város Önkormányzata a közoktatásról szóló 1993. évi L X X I X . tv, 117. §-ban kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:
1. § Az Önkormányzat a celldömölki Ádám J e n ő Zeneiskolában az alábbi, térítési díj ellenében igénybe vehető szolgáltatásokat biztosítja: - maximum heti hat tanórai foglalkozás a főtárgy gyakorlatának és elméletének elsajátításához, - évenként egy meghallgatás (vizsga), - évenként egy előadás, - egy alkalommal évfolyamismétlés, - az iskola létesítményeinek, felszereléseinek igénybevétele, hasz nálata az előzőekben felsorolt szolgáltatások körében.
2. § (1) A zeneiskolai szolgáltatások igénybevétele kérelem alapján tör ténik. A kérelmet a zeneiskola igazgatójához kell benyújtani. (2) A szolgáltatás biztosításáról, a térítési díj megállapításáról, a ta nulmányi eredmények alapján járó és szociális helyzet alapján adható kedvezményekről, a befizetés módjáról az iskola igazga tója dönt e rendelet rendelkezéseinek figyelembevételével. 3.5 Az önkormányzat az 1. §-ban meghatározott szolgáltatások egy tan évre szóló terítési díját a következők szerint állapítja meg: - 18 éven aluli tanulók esetében: 2100 Ft - 18 éven felüli tanulók esetében: 3300 Ft melyből 600 Ft a hangszerhasználati díj.
(2) A több tanszakos tanuló után mindegyik tanszakon külön kell térítési díjat fizetni. A kiselőképző, előképző, előkészítő, hangszeres előképző kép zésben részesülő tanulók után az (1) bekezdés a) pont, jeles ka tegóriája szerinti térítési díjat kell fizetni. (3) Amennyiben a tanuló az előképző mellett m á r főtárgyi oktatásban is részesül, a térítési díjat a főtárgyi eredménye szerint kell meg állapítani. (4) Az új főtárgyi oktatásban részesülő tanulók után az (1) bekezdés a) pont, j ó kategóriája szerinti térítési díjat kell fizetni. (5) A térítési díjakat félévkor és tanév végén a tanulmányi eredmény alapján kell megállapítani és közölni a tanulók szüleivel. 5. § (1) A tanulmányi átlag megállapításánál a főtárgy és a kötelező mel léktárgy tanulmányi eredményét kell figyelembe venni. Nem kell figyelembe venni a fő- és melléktárgyi szorgalmi jegyeket. (2) A tanulmányi átlag kiszámítását egy tizedes pontosságig kell el végezni a kerekítés szabályai szerint. (3) Az osztályfolytatós és saját hibáján kívül nem osztályozott tanuló a legutolsó érvényes eredményének alapján fizet térítési díjat. 6. § (1) A képviselő-testület a szociális helyzet alapján adható kedvez mény, mentesség Összegét a kiszabott térítési díj iskolaszintú" tö megének 10%-ában állapítja meg. (2) Szociális helyzetük alapján kedvezményben részesülhetnek az is kolaigazgató döntése alapján: - nagycsaládosok, - munkanélküli szülők, - létminimum alatt élők, - csonka családok gyermekei, valamint - ha a tanuló több tanszakon tanul és - a zeneiskolai dolgozók gyermekei, ha a szakszervezet kéri és a kollektív szerződés tartalmazza. x
4.§ (1) A képviselő-testület a tanulmányi eredménytől függően a követ kező kedvezményeket biztosítja: a) 18 éven aluli tanulóknál: -jeles (4,5-5) tanuló esetében fizetendő: 1200 Ft -jó (3,5-4,4) tanuló esetében Fizetendő: 1400 Ft - közepes (2,5-3,4) tanuló esetében fizetendő: 1600 Ft b) 18 éven felüli tanulóknál: -jeles (4,5-5) tanuló esetében fizetendő: 1800 Ft -jó (3,5-4,4) tanuló esetében fizetendő: 2200 Ft - közepes (2,5-3,4) tanuló esetében fizetendő: 2600 Ft
7. § Ezen rendelet 1996. szeptember l - j é n lép h a t á l y b a , egyúttal a 19/1995. ( I V . 26.) sz. rendelet hatályát veszti. Celldömölk, 3996. április 25. Baranyai Attiláné dr. jegyző
Makkos István polgármester
Celldömölk Város Önkormányzatának 23/1996. (IV. 25.) sz. rendelete a lakossági tüzelőolaj-felhasználás kiadásához kapcsolódó HTO-kiegészítésrőI, illetve a tüzelőolajról más fűtési módra áttérő háztartások egyszeri támogatásáról szóló 18/1996. (III. 27.) sz. rendeletének módosításáról
Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 18/1996. (III. 27.) sz. rendeletét az alábbiak szerint módosítja:
M A rendelet 4. § (1) bekezdése helyebe a következő rendelkezés lep: (1) A háztartási tüzelőolajról más fűtési módra áttérő háztartás egy szeri támogatásban részesíthető, amennyiben az átalakítás tényét és a költségeit hitelt érdemlően bizonyítja, és az olajfűtésről teljes egészében m á s fűtési módra tér át. A támogatás mértéke az átalakítás költségének 25%-a, legfeljebb azonban 50 000 Ft.
A rendeletben meghatározott keretből 1996. évre megállapított H T O kiegészítést már igénybe vevő háztartás esetén a HTO-kiegészítés és az átalakítási támogatás együttes összege nem haladhatja meg az 50 000 Ft-ot. M Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba azzal, hogy a folyamat ban lévő kérelmekre is alkalmazni kell. Celldömölk, 1996. április 25.
2.§ A rendelet 5. §-ának helyébe a következő rendelkezés lép:
Baranyai Attiláné dr. jegyző
Makkos István polgármester
7
ÚJ K E M E N E S A L J A
1996. MÁJUS 9.
Két új kiadvány Celldömölkön ö r ö m m e l adunk hírt arról, hogy két kiad vánnyal gazdagodott városunk, ezek legfőbb értekeinket mutatják be. Formájukra és szer kesztési minőségükre nézve olyan igényes al kotásokról van szó, amelyek kulturális éle tünket, napi létezésünk átható elmélyítését méltán szolgálják. A celli római katolikus plébánia kiadásá ban az ősi dömölki és a kiscelli kegyhely tör ténetét tárja elénk az a kiadvány, amely C E L L D Ö M Ö L K címmel, szép borítóval j e lent meg. Nagy József plébános írásában és szerkesztésében feltárulkozik előttünk - sok sok adattal és információval, tudnivalókkal -
Sághegyi Tájvédelmi Körzet
a város életében alapvető szerepet játszó egy háztörténet és a ma valósága. Jó szívvel ve hetjük kézbe, gyarapítva ismereteinket, ki-ki a maga módján, elmélyüléssel. Nemes aján dék is lehet ismerőseinknek, elgyönyörköd hetnek benne mindazok, akik városunkat vá lasztják úticélul. A kiadvány különleges értéke az a mintegy tizennyolc gyönyörű színes fotó, amely be mutatja a templomot, a kálváriát, a rom templomot és a kolostort is. Az igényes fotó kat Hetényi László készítette, nem akármi lyen mestermunkával. A kiadvány megvásá rolható a plébániahivatalban 150 forintos áron. A másik szép füzet Sághegy Tájvédelmi Körzet címen jelent meg dr. T a r d y J á n o s , az O T V H elnökének bevezetőjével. Az igé nyes, jól szerkesztett kiadvány fellapozása még a hegyet jól ismerőknek is élményszám ba m e n ő látványosságot nyújt, hisz így be mutatva, leírva rádöbbent bennünket arra, hogy igazi természeti kincs a m i Sághe gyünk! Megszenvedte ugyan a civilizációs időszakot, mégis: a maradvány - új arcát is felmutatva - tárulkozik k i mindazoknak, akik bejárják lankáit, belepnek a kráter „kapuján", megállnak a történelmi emlékeket idéző em lékművei előtt. A Sághegy védelme a ma élő nemzedéknek és az utánunk jövőknek ben sőnkből eredeztető törvény! Bízunk abban, hogy hegyünk minden kövét, szikláját, virá gát, élőlényét, történelmi értékeit megvédjük, sőt gyarapítani fogjuk, akár úgy is, hogy fákat ültetünk, szőleinkbc új nemes oltványokat te lepítünk, télen madarakat etetünk, gyer mekeinket, unokáinkat az elődök által kita posott ösvényeken vezetjük. A Ságot sokszor
CELLDÖMÖLK bántották! Erdélyi József szomorú verset írt A Ság halála címmel, s ezzel jelképesen k i tűzte ormaira a gyászlobogót! Fel kell ezt újra idézni, hisz felröppent a hír, hogy újra bon tani akarják a hegyet, mert utak kellenek. Igen kellenek, de miért a Ság csonka testé ből? Bízunk, hogy nem kell újabb, könnyeket fakasztó verset írni a ma poétáinak a Sághe gyért! Ehhez ad reményt a józan ész és Tardy János, a kiadvány bevezetőjében írt gyönyörű sorainak utolsó mondata: „Óvjátok a termé szet többdimenziós egészét megőrzött hegyet, élvezzétek a látvány nyújtotta szabadságot, és vigyázzátok a szeretettel és odaadással te remtett létesítményeket!" Dala József
Megtartónk s jövőnk az anyanyelv A magyar nyelv hete mozga lommal kapcsolatban városunk ban három rangos kulturális esemény is lezajlott, amelyek méltón illeszkedtek bele az or szágos eseménysorozatba. Ezek minden bizonnyal szép ajándé kokkal gazdagítotlák a résztve vők értelmi, érzelmi és szellemi világát. Eszembe ötlik egy több mint száz esztendővel ezelőtti történet, a pápai református k o l légium képzőtársulatának már cius 15-íki ünnepélyéről, mely a magyar nyelvvel kapcsolatos. Ilyen alkalmakon mindenkor zsúfolva volt a pápai kőszínház, s az egyik proscenium páholy ban rendszeresen ott ült a hely beli honvéd huszárezred tiszti kara is. Ezeken a március 15-iki ünnepélyeken a kollégium diák jai közül erre az alkalomra írt, pályadíjat nyert ódát szokták el szavalni. Azon az ünnepélyen a
diákpocla a magyar nyelvről beszélt, magasztalva annak bűbáját, megragadó szépségét, za matos ízét, dallamos ritmusát. S aztán, mikor ez hangzott el, „Én szeretlek, édes szép magyar szó, szép magyar dal, ajkon nyílt v i r á g " - váratlan dolog történt. A páholyban ü l ő honvéd tisztikar egyszerre felugrott, vigyázz állásba merevedett, karját tisz telgésre emelve feszesen állva maradt. A közönség meghök kenve pár pillanatig csodálkoz va bámult, majd mindenki fel állt és halotti csendben hallgatta végig az óda m é g hátralévő ré szét. S aztán harsogott az éljen, zúgott a taps, szinte izzott a le vegő az ünneplés hangulatától. A magyarázat az, hogy a ko rabeli hadúr, I . Ferencz József akkoriban adta ki hírhedt had parancsát arra nézve, hogy a magyar honvédtiszteknek is né-
met nyelven kell letenniük a tiszti vizsgát. Képzelhető mek kora felháborodást keltett ez a magyar lelkekben. Nem csupán a magyar nyelv, hanem a ma gyar szabadság, a magyar szel lemiség s lélek durva megsérté sét, megtámadását látták ebben a parancsban. Ezt a húrt érintet te meg az ünnepi óda, s ezért váltott ki olyan csodálatos ér zelmi, tüntetésszámba m e n ő együttes hatást, magatartást a honvédtisztikarból és a színhá zat megtöltő közönségből! Évezredes sorseróziói során nem egyszer érte támadás a lé tünket őrző, megtartó „édes anyanyelvünket", próbáiiák el hervasztani, elszáraztani az aj kon nyílt virágot. Kibírta és mindig újult, mert az ellene fel keltett gyűlöletben megértettük: megtartó erőnk a nyelv, életet, jövőt tápláló fonása a nemzeti
létnek. Él a H A L O T T I BE S Z É D elhangzása óta napjain kig. Egy és örök a magyar szel lem. Az anyanyelvre, a művelő désre, a kultúrára, annak alaku lására és fejlődésére vagy rom lására hatással van minden, ami a nemzetet formálja: történeti sorsa, belső adottsága, anyagi, politikai, szellemi, gazdasági helyzete, a szellemi világ or szágútján való elhelyezkedése. Anyanyelvünk rontásának mai korszakában, amikor közéle tünk személyiségei nyögvenyelve, dadogva, akadozva, fél reolvasva, ööööözve, rosszul hangsúlyozva, mekegve, színé szeink hadrikolva gyilkolják a szép magyar beszedet s teszik színtelenné: őrzők, tanárnők és tanárok, vigyázzatok a strázsán! Neves történészünk, László Gyula szerint megmaradásunk három alappillére: a család, a templom és az iskola.'.' Nádasdy Lajos
UJ K E M E N E S A L J A
1996. M Á J U S 9.
Ihol
Jókedvű mösolyos gyászjelentés Fel évszázaddal ezelőtt élt, működött, virág zott Celldömölkön egy teli mezőgazdasági szakiskola is, melyet 1940 nyarán építettek fel, az országos program keretében. Celldömölköt maga a földművelésügyi miniszter jelölte ki az ilyen létesítendő iskolák egyik székhelyéül. Az országos téli gazdasági szakiskolák felügyelője, dr. Suliajda Tibor május 24-én érkezett Cell dömölkre, hogy kijelölje az iskola céljaira a község részéről felajánlóit három telek közül a
Az 1943—44. évi gazdászélet. K/ATkilencsiiiirieiiiyVürikellű iúnius
legmegfelelőbbet. A felügyelő a polgári fiúisko la és a vasutasotthon közötti 1041 öles telket találta legalkalmasabbnak és így a 80 ezer pen gőbe kerülő épületek, az akkori Schvőder Ervin utca keleti oldalára és a Koptik utcai frontra épültek fel november 1-jére, a tanév kezdetére. Már megindult a második világháború, de ha zánkban még béke van, iskolák épülnek, hogy szakképzett emberek kerüljenek a mezőgaz daság sokrétű területeire a jobb jövő építésére.
Aki m í g nem w t ö t b u l i t lámpánál' ejtd, S K B Bajlott repavigol kézzel. ' A H nem akar két M g lányokhoz ( I m i , Annik é r d e m e i c u k D u d á u u k eljönni.
Aki Nem Aki Nem
Aki m é g nem irtott Ki m é g nem kdtott H i valaki n o n f e n A i nem mondhatja
m
c
Keveset is Ha
nekünk az
szabályát,
látluk e v é g e l l C e l l d ,
városát.
kimenetel!,
is csak a lányo kra
Lett is ezért nagy
Oimtünk.
jártunk.
vaságyunk.
intézel
mém's v a U m e l y i k ü n k
Akkor
pilyárs
s ü p i i r l ü n k és s z a l m a z s i h o l
Ezért maradi liszta a m i kis Felolvasták
leselkcdcti.
szorulás,
Ki't-tiárrjmheli
k imcnőtlvonás.
Ligetre nviltk
a
hálónknak
ablaKa,
Onnan kacsingattunk a diáklányokra. E r r ő l jut eszembe, hogy az legjobban
egyik
mégis a s á g h e g y i
hidnál találkoztak
lelt a v é g e , hogy a tanár
De
miért
Többek A
is beszélek egyes
szó lehel sok
Szeretelt Ö
szetelle a cicát.
Ur
megleste.
személyről,
m á s esetről.
közötl ide tartozik a P i p á s ,
gazdászélet
Mert
barátunk Icát.
minden áldott este,
Az
Mikor
K i t - R o m o t késsel, uOvetteget ' p é k t ó , hetenként n y o l c m * karalábot, babot, el, hogy é n g u d á u vagyok.
mpun
havába,
naidáíi
a
megjültUuk,
E z u t á n minden este lábat mosni
A
Aki m í a n o Umill meg c M t tartani. Nem próbált meg tzanural viftaba luftani, A H csak v i m b a a Uleti g a z d á i t menni, A i nem hhtii cl. nogy kel] i gazdatznak i z e m t d n i .
h>indultunk
t: sokai
M^azun 3
De
194344. m í g nem rikoll kézzel knimpli-priimit, szedett meg h í i M Ugye* repít, » é g nem P . * • * K bikivil küldeni. tudja mit (elent gazdiiznak lenni.
Már
November elsejére punlusan
majorunk
hús
bűsze,
megkeseritője.
m i n k é i , de
hamarosan
Az árulkodásért
ü g y mint a fiát.
nem
beadta r ó l u n k a tanár Urnák a leli is aztán ne
szentenciát.
mulass.
K o r á n is kukorékolt ezután a kakas. A
lanteremrol e g é s z e n
GYÁSZJELENTÉS.
l'edig
SirAjiflieiAkbe fetrengve, a celldumolki m. kir. mcxogazdiiiági szakiskola II. é v e s növendékei mélyen megrendülve é s h í l a l e l i - i z i w e l adják tudtul az fosra velük egyUII érzo tzaktáruiknak, fel*étcl(lkéil rajongó eimzetet subáknak, t o v á b b á ^ küzdi é ; távoli v é r é s o é v r o k o iáiknak, a celldömölki Ozllbu turbános cs cowboy-kilipoi bakiitoknak, hogy i c u k r á n , mozit, a tánciskolába járó kislányok! é s a vendéglősük fiizinle fájdalmára elérkezett á i
Ebbűl
ilt virradtak
Töhbek t-s
aaliü
10 K I S B f A P J U K .
a jobbí
érdekébe"
lelt aztán
nagy
krabális,
hamar elfeledtük ezeket a bus bu ilyenkor
percek.
papir,
m a g á m vállalta a Fakir.
kimenő és s z a b a d s á g
D a l o l t u n k is sokszar hajmeresztő A
idegiépfl
kőzött akkor is mikor leesell egy
Odaveszttl a lélévi De
el feledkezek,
reánk, m é g c s a k
is.
perceket, tercei
hamar OrOmre fordult,
KülOnOsen mikor a tánciskola harangja megkondul!. E j y é t i bonctan, kerténél, tzámvilel, Uzemlan. tejgazdaságlani ú r i k után,szegény betegdnk á l l i p o t a egyre sulyusbodoli, m í g végre a márciusi váltuzú időjárás a l i l l . a v i i l m á p i r i d t ó h i l l g a t i i é t az elótte ü v O parkgereblyézét, u Ünnepnapokra clúneretettel gondoikoilott kinenO-elvonás közepette, tzeretelt hiloltunk végre kii'envedett. Kilelték a holiteslet az udvarra, de nincs senki, aki Bt meg sirttja. Keserves kínoktól Összetört szívvel jelentjük a celldiimolki magyar kir. gazd. izakiikolá II. é v e t hallgatóinak nevében minden sziliének, leendó anyoanak, apósnak, gyermekeinek, unokáinak, sógoraiknak é s komiknak, valamint az l i m e s kikapós menyecskéknek, hogy a ridegen utált, felcjihelcllen
DláKÉLETÜNK
A LOMCHNESSI SZÖRNY ŐRKÖDJÖN 8 I R I ALMAI F E L E T T .
Sititjik drága halottjukat m é l y s é g e t torokobKkftté* köztien:
Ked King Black Sugár fial.
Boncz Kázmér a vizminiizter Cznczai Samu a gyapjú kon Pniyundi U i l u a tikkmcsler Kovács lvanovics a tókanálz Kotla Muki > játékmester Uál Dezafi a konnmoly Hujbei Kuni a lókupec Szóké Emiké a szoknyavadász Pbrdáb Jeremiás távfutó Berkes ó y ó z f i az OkOlvivó •Németh tvin az aizflrlbctyár Szíj T ó b i á s a bogarász
fitt
a
O r v . Mezg. S z a k l s k o l á n é " t u T cUbalylÓ "rnagdalena " neje. Iregi G y ö n g y i Dolly Dutlon *igi5*fi Nanteal R ó i s i Braunscbveigi leányai. Moslohaliait Nemet lim a hittudomány doktora dalian Imike a v e z é n y l i tiszt Elekes llmic a taroktálieot Németh Lacika a i éjjeli zarándok Odor Lacika a magtárra Tiborcz Iric a l e g ü g y e s e b b regrtita F e r e n o i G y u l u l az iskola bölcse Varga Lucsi a hozományvadász F í t w i c z i D é n e s a lávnlrelderiiS Bárdost Emirenz a konvenciós udvarló
^
egész oldal fel oldal negyed oldal nyolcad oldal tizenketted oldal apróhirdetés első oldalon megjelenő szalaghírdetős (190 x 25 mm) kék színnyomással
15 000 8 000 5 000 3 500 1 800 500
H
W
^
"jasnassnal Kefir Kumisz Laktus k r e m ó r i n
Bakterium coli Slrectoooclui unokái.
Varga Kitoly az élO gramofon Novak Frici a tporl-mann Biczó Janó a zOldkabálo* gavallér Baranyai l>0me a t á g hegyi lovag Horváth G y u i z i • rendórtég réme Ceiger Sámuel a gazdakor réme Fcrenczi Jola a villámkoctlt. Lévai Lászlóka a pebelybujtzu Kovács Gyalog a kulturkntész Vida Jakab a lati gavallér Lengyel J.lkuli az inlézet szirénája [Wnféri Kumisz a téli lurdózó
Az Uj Kemenesalja hirdetési tarifái: -
A versnek is kell, hogy legyen egy Térjünk A
termet,
lett a vége, hogy a tánciskola majdnem odaveszett komoly r é s M ,
most át a f i n o m celldömölki
ebédre.
mint t u d j u k a g a z d á s z gyomra,
rossz ételekel nem nagyon birja.
Pedig a reggeli kávé az csudajó. 9 9 7 , - a Befejezésül
csupa
H,0.
irum még e pár sort,
Meri nem hiszem, <) T e
á l w l pedig mindentói buciuzni akarunk, az elmull szenvedésekre borzadva gondolunk. Hucsuzunk le Idled te áldott tanterem, hej de lokizor elfáradt a Inldméztan i r i t b i , lejünk a tejbakleriurnok tanulásába. A . i n u l á s b i n taglókén a tejtuktériuniolt. okozták bajunial, majilnem széjjel dobták szegény, megagyunkat. Búcsúzunk lóletek porotflUU subák, esztek ti m é g itt nagyon tok káposztái. Isten v e M Nix távirat iroda, ki a g a z d á t i n a k a tok valótlan hlrl Búcsúzunk tőletek konyhai i i t m é l y z e t , föztjeitek .Nóbel-dljat" étnek. Bucttiiunk fóletek .celtdoatolki l á n y o k ' , azt gondoltátok, hogy a gazdászok isik imádnak. Búcsúzunk végül minden HtkvOtŰI, pokróctól, ágytól, tyu kos-majortól, tejkonyhától, abrakos é t gabona-magtártól. Megszabadulunk mi mint tzakgazdák é t ugy élvezzük a i életei igazán. i
Ctingiiuantinó Kmg Philip
Az
Mert
tok keserves m i g o l á a é t művészi nívóra emelt lógás, valamint az unalmat órák rétiben vagy e g é s z b e n való á u l v á s a után 1914, március 14-én az előadásuk é l a viitgabiztoiok gyilkos kérdései i l i l t a régvárt utolsókal csendéiért elrúgta Hiába roll a tanároknak agylompitű munkája, i . H á i t U t o n t y a szanatórium borgőzös levegOje tem segiletl a megkínzott n e g é n y betegen A drága letemet március h ó l á - é n dél el 611 12 órakor a . S o r o i h o r d ó t imádók" szektájának szertartása tanúit, a „Siélhámosok Clubjának- terméből kitérjük utolsó útjára h i r i n g h u r ó kDzben. A .Ballag már a véndiáit' cimü g y i s z i n d u l ó t Dobot j á n c t i é t bandája jáitia,
kezünk gyolört leadta. Titeket képzell
Siettünk ezért k i n y i t n i a caidakOri
hogy ill is megkapnám
a fórt.
nagy Ú r i s t e n tekints le hát végre, 3 4 s z e g é n y uenvedCrc
Atyai júságga! vezess át a
vészen,
Uely elénk tornyosul meg liz Uett mennek már a
nappal é s
éjjel.
végzett gazdák liossiu
Lelelk'tl a két esztendő, tíz kis nap van
szabadságra,
hálta.
A végzős diákok hogyan is gondolnának a be következendő' tragédiákra, szörnyűségekre, amelyeknek következményei százezerszám ont ják majd a valóságos, s nem az itt közölt benső" örömöt rejtegető" mösolyos szöveggel a letagló zó hírt apákról, fiakról. Olvassuk szeretettel, emlékezve az egykori iskolára, melynek talán éppen ez az 1943/44-ik évfolyama volt teljes, utolsó végzős diáksága. Közreadja: Nádasdy Lajos
Augusztus végén átadják...
forint forint forint forint forint forint
4 500 forint
A hirdetési díjakat 25 százalék áfa terheli A többször, azonos szöveggel hirdetők megjelenésenként
5 százalék k e d v e z m é n y t kapnak. Lapunk megbízott, hivatalos hirdetésszervezője Nagy Antal Cell dömölk, Mikes Kelemen utca 31. szám alatti lakos, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának ügyintézője.
Legalábbis így tájíkuztattak benn ím kei a Mikes utcai épülő lakóházról. Az önkormányzat által a Vasbcrrel építtetett házban 16, mintegy 70 négyzetmé teres lakás lesz. A küzel 4 millióba kerülő lakásuk csaknem mindegyike elkelt már. V. L .
UJ K E M E N E S A L J A
1996. MA.JUS 9. hhAO
Két nyúlnak két füle
Építőanyagot legolcsóbban!! KEMENES K E R BT.-től Cement 10-es 1090 Ft/q Cement 20-as 1170 Ft/q Cement 250-cs 1190 Ft/q Téglák: - Kellősméretű 25 x 12 x 14 - B 30-as 30 x 17,5 x 14 -THERMOPOR 36 x 19 x 14 - Somlóihenn 24 x 24 x 36 12 raklap tégla esetén -5% gyári ár, 12 raklap bclonáru cselén -2% gyáriár-kedvezménnycl. Az áruink az ÁFÁT is tartalmazzák! SZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK! Kernen es Ker Bt. 9500 Celldömölk, Pápai út 18. Tel.: 06/60/376-027 vagy Celldömölk: 595.
Gyakran akadnak termeszét alkotta különlegességek, avagy biológiai csodák. Húsvét tájékán láttak napvilágot Celldömölkön a képen látható nyuszikák Csonka József nyúltenyésztó" háza táján. A húsvéli ünnepkör játékos szépségeihez hozzátartoznak a mesébe illó nyulak. Csonka József nyulai igencsak mesebeliek. Amikor jött a hír, hogy fotózzuk őket, meg lepődtem, hiszen mi a szenzáció abban, hogy születtek kisnyulak? De kiderült, ezek nem akármilyenek. Egy fülük van, és ez nem semmi! így indultunk cl a vizitációra. Gazdájuk kedvesen invitált bennünket, és máris nyílt a nyuszik ketrecének ajtaja. íme, itt vannak! Szelídek, ugrándoztak a fűben, nehezen álltak fotó-pózba, pedig ez fontos volt, nehogy a valóságos egy fülek valamiféle fotó-trükknek tűnjenek. Meglapogattuk a hiányzó fülek helyét, bizonyosság, hogy nem harapta azokat le valamiféle ragadozó. így hát bárki a valóságban is meggyőződ het minderről. Ezek a nyulak bizony a lábaikkal nyugodtan tapsikolhat nak, a füleikkel aligha. Dala József Foló: Hetőnyi L.
V A S M E G Y E ES S Z O M B A T H E L Y VÁROS REGIONÁLIS VÁLLAL KOZÁSFEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁ NYAVÁLLALKOZÓI KÖZPONT J A t o v á b b r a is várja azon kedves Ü g y feleit, akik m á r vállalkozók, v á l l a l k o z ni s z e r e l n é n e k , vagy pedig é r d e k l ő d nek a v á l l a l k o z á s o k valamely terülele iránt. A V Á L L A L K O Z Ó I K Ö Z P O N T s z a k t a n á c s a d ó i hálózatá ban m ű k ö d ő tanácsadók t ö b b mint 20 területen (csak a leg fontosabbak: a d ó , j o g , k ö n y v e l é s , kereskedelem, fordítás-tol m á c s o l á s slb.) állnak a V Á L L A L K O Z Ó I K Ö Z P O N T Ü g y felei r e n d e l k e z é s é r e . Amennyiben igényli az általunk nyújtott t a n á c s a d á s t , úgy a k ö v e t k e z ő c í m e k e n é r d e k l ő d h e t s z e m é l y c s e n vagy telefonon: VÁLLALKOZÓI KÖZPONT 9700 Szombathely, P e t ő n S. u. 1/B T e l . : 94/326-048 valamint a CELLDÖMÖLKI PARTNERIRODÁBAN: POLGÁRMESTERI HIVATAL Szűcs Andrea 9500 C e l l d ö m ö l k , S z e n t h á r o m s á g t é r 1. T e l . : 06/60/376-202/38. m .
HA MAR E G Y S Z E R ÉPÍTKEZIK... KOMPLETT
tetőrendszer
30 év
garanciával!
A BRAMAC tclórendszerében a leljes tetőszerkezeti elemeken kívül - ereszcsatorna-rendszer - kemény- és falszegély - 6 féle (clői'ólia - 50 féle műanyag és fém kiegészítő elem - fagyálló padlóburkolólapok kedvező áron (1000 Ft/m ) 5 féle színben Tervrajz alapján díjtalan mennyiségszámítás, a kért időpontban ingyenes házhoz szállítás! Műanyag és fém tartozékok azonnali kiszolgálással, ¡11. rövid határidőn belüli házhoz szállítással. 2
1996. MÁJUS 31-ü NAGY KEDVEZMÉNYEKKEL. KEDVES VÁSÁRLÓIMAT:
VÁROM
BEDY ZSOLT Celldömölk, Buza János utca 2. Tel.: 06-60/377-744
H
ET
'
1996. május 20-24. M á j u s 20. -
Megnyitó Regionális irodalmi és rajzpályázat eredmény hirdetése X. Gáycr-kupa kézilabda-torna Gáycr Gyula sírjának és emlékműveinek megkoszorúzása Sport- és szellemi vetélkedő a tornateremben Ásványtani kiállítás
Május 21. - Fordítóit nap - óraközi szünetekben: aerobic-bemutató, T Ü C S Ö K bábcsoport műsora - Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű" Alapiskola kul turális műsora - Diavetítéssel egybekötött előadás a természetvédelemről - Szülők-tanárok-diákok mérkőzései M á j u s 22. -
1-4. évfolyamosok mesemondó versenye a városi könyv tárban - 5-8. évfolyamosok szavalóversenye - Eltérő tantervű tagozatos tanulók kulturális műsora - Kézműves mesterségek bemutatása M á j u s 23. - Eltérő tantervű tagozatosok szakácsversenye - Osztályok közötti játékos szellemi vetélkedő M á j u s 24. - Kirándulás, tábortűz zenés, kulturális műsorral
ÚJ K E M E N E S A L J A
10
1996. MÁJUS 9.
Kemenesalja mezői (1) Ezek a mezők a szorgalom és minden más áldásával adják nekünk a mindennapi kenye ret. Lapunk sorozatot kíván szentelni az anyai jó tájnak, amelyről tudós elmék, költők, k é p zőművészek úgy beszélnek, hogy a világ leg szebb vidékeinek egyike. Azokat szeretnénk megszólaltatni, akik élethivatásuk, képzettsé gük és mindennapi fáradozásuk réven tettek és tesznek, hogy a különböző negatív hatáso kat is kibírva itt azért virágzó mezőgazdaság volt és legyen. Berzsenyi prózában és a poézis nyelvén is mutatta az utat. Megírta híres könyvét A M a gyarországi mezei szorgalom némely akadá lyainál címmel 1833-ban. Bizonyos, hogy legmélyebb forrását szülőföldjéből merítette. Szerencsére mindig akadtak és ma is léteznek olyanok nem is kis számban, akik érzik és értik a mezei szorgalom fontosságát, a pa raszti munka becsületét és azt, hogy m i min denre képes ez a Rába és a Marcal határolta föld. Felkérlek: dolgozzak k i programokat - ma úgy mondják, projekteket - egy készülő tájfejlesztési tervhez. A munka során ébredezett a gondolat, hogy mennyire kell ehhez azon kiművelt emberfőknek a szakértelme, amely konkrétan is sokszorozná az ügy eredményes ségét. Dolgozatomban 25 projektet szerepel telek, hozzá 110 javaslatot. Mindezeknek és más, ide tartozó vagy kapcsolható tételeknek a szakszerűbb megvilágítására lenne szükség. Ezért indulna ez a sorozatunk az Új Keme nesaljában, felkérve számos, már nyugdíjas korban lévő, illetve ma is gyakorló agrár szakembert, akik gazdag tapasztalatukat és hozzáértésüket tehetik le a köz asztalára az cl őbbrej utasra érdemes mezőgazdaságért. Bevezetőként talán ennyi elég, bízva, hogy kibontakozhat egy alkotó munka, esetleg vita az itt élő emberek emelkedése érdekében.
Óriásfenyőket a költőóriásnak! Ritkán adatik meg olyan élmény a magam fajta írogatónak, mint amiről most - elmond hatom - elérzékenyülten írhatok. Elindult va laha - akár a mesében - egy dukai fiú élet hivatást választani. Ő igazán megtalálta. Dr. Borsos Zoltán okleveles erdőmernök - rang jait nem sorolom - négy évtizeden át a vasi állami erdők kiemelkedő vezetője volt, nem zetközileg is elismert szakember, világerdő ket látó, de mindig a szűkebb pátriához hú zódó, ragaszkodó, alkotó ember. G y ö n y ö r ű ¬ eltitkolt - vállalkozásba kezdett, de csak most szólalt meg, és enged minket is megnyilat kozni arról az alkotásról, amelyhez hasonlóra ritkán lelhetünk.
Ügyfélfogadás Celldömölk Város Onkormányzata Polgánnesteri Hivatala ügyfélfo gadási rendje: - hétfő: 9 órától 11 óráig, kedd: ügyfélfogadás nincs, szerda: 13 órától 16 óráig, csütörtök: 8 órától 11.30 óráig és 13 órától 16 óráig, pétitek: 9 órától 11 óráig. Minden hónap első csütörtökén 9
Ifjú kora kötötte őt Egyházas helyéhez a szerelem és szereld láncain. Minderről külön illene szólni, de akkor nincs elég hely a most közlendőknek. Amikor elhagyta a „nagy er dőt" - nyugdíjazása folytán megpróbálta Egyházashetyén az 52 ezer hektár vasi állami erdőket „átmenteni" a maga, a falu számára. A gondolat 14 éve (!) született benne: emlék parkot létesíteni, óriásfenyőket ültetni a köl tőóriásnak a volt tanítólakás telkén, a mai óvodai kertben. De vajon a Kódó-patakhoz közeli föld befogadja-e a világ minden tájáról hozott (szinte a kabátja alatt takargatva a hosszú repülőutakon) egzótákat, a világtájak különleges fafajláit? ü r ö m m e l tudatja velünk - s ez a mostani sorozatunk nagy vizsgája is - , hogy az áldott kemenesi föld. Berzsenyi szülőföldje befogadta és oly biztatóan neveli az elültetett, féltett csemetekincseket. így ír erről egyik levelében: „Tizenkét év telt el az óta, hogy az emlékparkot megterveztem és az első csemetéket elültettem. Először a mindent bíró, igénytelen ezüstfenyőkből létesítettem árnyaló állományt, melynek védelmében be telepítettem a kényes óriásfe nyőket. Az ezüstfenyők a téli fagyoktól megvédték az egzótamagoncok föld feletti részét, de gyökérzetüket az első években csak vastag csaliltakaróval ludtam védeni. A feleslegessé váll ezüsfenyőket fokozatosan k i vágtam és karácsonyfiücént ér tékesítettem. A bevételből igen drága díszfenyőket vásároltam a park gazdagítása cs díszítése céljából. (Megjegyzés: ma 350 fenyő tartozik az állományhoz.) Sok öröm és sok szomorúság, szép sikerek és bánatos lemondások jellemzik ezt a 12 évet." Még javában havazott, amikor bemutatta Majtliényi László polgármesternek és nekem a „varázsszigetet": Észak-Amerika mamut fenyői, óriás tujái, zöld, kék és szürke duglász, szúrósfenyő, zöld, kék, aranysárga osz lop és g ö m b alakú hamisciprusok, nyugat tu jái, sárgafenyője, kolorádói jegenyefenyő, zöld, sárga, kék oszlopos és fekvő borókái; Kis-Azsia, Balkán és az Alpok feketefenyői; Kaukázus jegenye fenyője; Himalája selyemfenyője és ezüst színű fekvő borókái; Japán hamisciprusa, annak néhány sárga fajtája; Kína keleti lujája, több oszlop és g ö m b alakú fajtája, kínai boróka kék és sárga faj tája; Észak-Afrika atlanti cédrusa és így to vább. Szólni ebben az ünnepi miliőben nem le-
és 11 óra közült Makkos István pol gármester, minden hónap második csütörtökén 9 és 11 óra közölt Thna László alpolgármester, minden hó nap harmadik csütörtökén 9 és 11 óra között Baranyai Attilánédr. jegyző, minden hónap negyedik csütörtökén 9 és 11 óra közölt linyingiiié dr. Ba tári Borbála aljegyző tart fogadóórát a hivatalban. Kihelyezett ügyfélfoga
Kemenesfztpéter, ápoc «• ^Egyfiozaskesj, Kényen
%
'Osfffigsszonyfb
' itemeneskápol^
\-
Szervér
Neműi
r,.
,,
t
het, már arra gondolunk, hogy a tervezett j ö vő őszi átadásra miképpen készülődjünk. Mert itt a kézenfekvő indoklás, amolyan vallomásszcrűcn: „Fenyőket terveztem, mert kí vánalom az örökzöld állapot megteremtése. Ne érezzük sohasem a „Köze lítő t é l " hangulatát. Ne hervad jon ligetünk, díszei ne hullja nak. Ú g y érzem, költőóriásunk is örülne az Örök tavaszt mutató színes fagyűjteménynek." „...Ódákra és elégiákra emlé keztető komor sötétzöld óriásfenyőkből, valamint dalos, v i dám hangulatú színes, alacsony növésű törpcfenyőkből álljon. Ezzel arra törekedtem, hogy nagy írónk életművének sokol dalúsága a növényzetben is megvalósuljon. Erre késztetett a költőnek az a vallomása, hogy dalai és ódái között nincs is egyéb különbség, mint az, hogy a dalokban a szívnek együgyű nyelvén beszélt, az ódákban pedig a tárgy természete szerint harsogott." A kis óvodások minden héten több napon át látják őt, egy szálfa nagyságú embert haj ladozni hátul a kertben. K a p á l , vizet cipel, avart takarít, gyűjt, alig látszó kis „ s e m m i s é g e k e n " bíbelődik, m í g Ők játsszák körbekörbe táncaikat. M a még nem sejtik, sejt hetik azt, ami a m é r n ö k úr távolbalátásában élő r e m é n y , hogy majdan felnőtt korukban visszajárnak ide, a zöld lombok alá megpi henni az erdei padokon, vidám gyermekko ruk emlékeit keresni, Berzsenyivel szólva: „...ácsorgó ajakam első m o s o l y g á s á t " meg találni. Dala Józsif
dás Izsákfán: minden héten szerdán 9.00-11.00 óráig a Faluház Önkor mányzati irodahelyiségében. * A cigány kisebbségi Ön kormányzat elnökének és elnökhe lyettesének fogadóórája: kétheten ként szerdán délután 13 órától 15 órá ig a Hollósy tér 1. szám alatti hivatali helyiségben.
*
A Celldömölki Rendőrkapilányság Igazgatásrendészeti Osztályának ügyfélfogadási rendje hétfő: 08.00-16.00 óra közölt fo lyamatosan; kedd: 08.00-12.00 óra között; szerda: 13.00-17.00 óra között; csütörtök: 08.00-13.00 óra között; pénlek: 08.00-12.00 óra kö zött.
11
UJ KEMENESALJA
1996. M Á J U S 9.
OlZlA I|K Az idei tél szigora számos je lenségre hívta fel a figyelmünket. Az idősebb nemzedék a gyer mekkorát emlegette - akkor vol tak az ilyen igazi telek. Abban teljesen egyező a vélemény, hogy hosszú és kemény volt, az embert és természetet próbára te vő időjárás mindnyájunkban ha gyott valami emléket, feljegyez ni valót. Mindennek sora nagy listát kívánna. Néhányat ezúton felemlítünk. Általában a kelle metlen esetek jegyezhetők, de akadnak m á s jelek is.
A tavak visszatérnek? Csapadékban gazdag volt a tél. Újra árvízveszély riogatott a Rá bán, a Marcalon. Megduzzadt a Cínca, a Kódó és az alig ismert Csikászó is életre kelt. Lenézve a hegyről, a lecsapolt hegy alatti (Bokod-Kemencskápolna térsé ge) ősláp valamikori természeti kincset jelentő tavai újra megje lentek. K ö n n y ű volt megszámol ni: tízet, húszat a lápi réttel együtt. Az élő környezet „fele sel" a meliorációval, mára már beiszaposodott sok pénzt elnyelő kú íjaival.
Búcsú az évszázados cseresznyefától Nem a tél kérdése, de jelenség. A hegy dél-keleti lejtőjén élt egy öreg, de még viruló cseresznyefa. Naponta elhaladtunk alatta, min dig köszönésre késztetett minket. Egy, számára gyászt jelentő órá ban kivágták. Gazdája, ahogy mondta, meg is könnyezte, de már eljött a kivágás ideje, véli. Nézegetjük a csonkolt törzset. Egészséges volt meg, élhetett volna soká. K i k ültethették, ki tudja már? T ö b b mint százhúsz évgyűrűt számoltak törzse mara dékán.
A tölgyek megérkeztek A millecentenárium tiszteleté re tizenegy tölgyet ültet a Tün déi-völgyi Baráti Társaság. A szá zadokat j e l z ő emlékfák - ha megerednek ~ üzenhetnek vala mit a következő századoknak a Sághegy oldalán.
Kivirultak... A kökörcsin, a tavasz egyik szép virága késve bontotta szir mait. Egyre fogyóban van he gyünkön, de ismét megjelent, selymes „harangócskái" hirdetik a mégis csak eljövendő tavaszt.
A hegyen mindenütt, az árnyas, védett hajiatokban, pincéink kör nyezetében virítanak az illatos iboiyavirágok. Késtek ők is, a korábban nyílóknak nem volt i l latuk, később egy-egy szál illata is átlcngte a teret. Akadt kelle mes meglepetés is. Leltünk mint egy 15-20 négyzetmétert kitevő összefüggő „ibolyaszőnyeget" megszámlálhatatlan virággal és alig merhető gyönyörűséggel. A helyet bejelöltük.
Májusi A nagytestű gyönyörű//í7t'jí)agoly népes csapata hónapokon át telelt a város több pontján. A M i kes lakótelepet külön megtisztel ték, a számukra kedvelt girbe gurba ágú fákon csapatba verőd ve húzódtak meg, elviselve az ember közelségét. Valamikor a hegyen az úgynevezett „bagoly fákon" teleltek leginkább, de több okból a városba költöztek, mondhatni „urbanizálódtak". Köszönet a rájuk figyelő embe reknek, senki nem zavarta a né pes csapatot. Megfigyelésünk so rán a legtöbbet 1996. február 7ikén láttunk, mintegy 17 pél dányt. Emberközeli kedves kis mada runk a vörösbegy, hűségcsen visszatér, rendezi fészkét, újra költ. Kertjeink, hegyünk szép
számvetés helyreállni a természet rendje. A törvényszerűségek szerinti elvi selhető mertekben szegény gó lyáknak sem kell arra gondolni uk, hogy az ÁBC-ben álljanak sorba a betevő falatért.
Róka Mesebeli állat a róka, de ve szélyes is, ha fellép kóros beteg sége. Sok mindent mondanak és tudnak róla, de ritkán fognak ki ravaszdi eszén. A Marcal melletti Fisztó-pusztán járva, kedves ba rátunk tanyáján mindig van új donság, sok-sok látnivaló. Vadlibák sétálnak, hattyúk ke cses libegősét látjuk, a gyönyörű pávapárra irigykedve pislog a pulyka. A népes birkanyáj mel lett galambok sokasága teszi tel jesebbé a látványt. Számos ritka ság akad még a fisztói „fejede lemségben". Gyönyörű tyúkok kapirgálnak az udvaron. Amikor dicsérjük mindezt, a gazda megjegyzi: a té len - leven kemény idő - a százhalván tyúkból éppen százhúszat vittek el a rókák.
Madártávlat
Nyúl
A Magyar Madártani Egyesü let kéthavonta megjelenő folyó irata, amely számos szép írást tartalmaz, sok hasznos tanács adással, fotókkal lepett meg ben nünket. A természetvédelmi fo lyóirat március-áprilisi számá nak borítóján a tengelic és a ku vik színes fotója látható. A kiad vány megrendelhető a M M E , Budapest 112. Költő u. 21. Pf. 391 címen.
A húsvéti ünnepkör megtisz telt fülese igazán az ember gyö nyörűsége és változatlanul a gaz daság haszna. A mezei nyúl - bár egyre fogyóban - másként mulat ja magát. A korábbi enyhe lelek arra szoktattak bennünket, hogy a fiatal fáinkat felesleges védem a kártevőktől.
Madarak és fák napja Május 10-én lehetünk részesei c hagyományos, újraéledő szép mozgalomnak. Ilyenkor zajlanak a megemlékezések a fákról, a madarakról, környezetünk olyan értékeiről, amelyek nélkül na gyon is magára maradna vagy nem élhetne az ember. Legyünk részesei és segítői c nemes moz galomnak, de nem csupán az év egyetlen napján, telítődve általa az év minden napjára, amint te hetjük. A mondás szerint a holló nagypénteken mossa a fiát. A z idén ők is késésben vannak. A z idézett napon megfigyeltük a madarat költőhelyén, a Sághcgyen. Kezdetben nem szállt a fészkére - miattunk - de később már a tojásain ült, pár méterre tá volabb a tavalyi fészkétől a krá ter sziklafalán.
színfoltja. A vörösbegy éve 1996. A búbos banka, a tündéri szép, éber madár is újra megje lent. Nagy élmény volt a megpil lantása. Áz idén 1996. április 10ikén röppent fel a várút melletti szőlőlugas oszlopáról.
Macskák Vége a „macska-háborúnák" a hegyen. Elviselhető számban megmaradtak a pincék környeze tében a cicák. Gazdáik segítik a létfellétcicik megteremtését. Mindenki számára rcndcződütl a korábbi vita, tehát beállt a nyu galom.
Békák Újabb örvendetes jelenség ta núi lehelünk. Nagyobb számban jelentkeztek a békák, különösen a folyók mentén. A már új névre hallgató Kódó melletti - úgyne vezett Maszka-tónál {Somlai Ká roly az új tulajdonos) - arra lettek figyelmesek, hogy a „béka-szercnádot" is szolgáltató brekusok száma ugyancsak megnőtt, sőt az akrobatikus mulatványokra is ké pes levelibéka mutatja magát. Mindenképpen jó jel ez, kezd
Az idén mindez megbosszulta magát. A hegyre kényszerültek a mezőség nyulai is. M á r regen volt annyi kártevés a gyü mölcsösökben, mint az idén. A „mesebeli" nyúl nem csupán amolyan tapsifüles. DJ.
ÚJ K E M E N E S A L J A
12
1996. M Á J U S 9.
4? SPORT <$> eredmények - események ^ SPORT 4> Kézilabda diákolimpia
^
J
*
^
A közelmúltban több fronton is zajlottak Vas megyében a kézilabda diákolimpia küzdelmei. A I I . korcsoportos fiúknál a celldömölki Eöt vös iskola zömében ötödik osztályosokból álló csapata az elmúlt évek hagyományainak megfelelően szerepelt. A korosztályban eredetileg öt gárda indult, de később a szombathelyi Derkovits és a kőszegi Bcrsek iskola együttese is visszalépett. Az imígyen csonkává vált bajnokságban két forduló lebonyolítása után az alábbi végeredmény született: 1. Eötvös (Celldömölk) 2. Kossuth (Kőszeg) 3. 2. sz. Ált. Isk. (Szentgotthárd) Süle N á n d o r edző bajnokcsapatának tagjai: Berghoffer S á n d o r , C s á s z á r G á b o r , Fekete László, G r e b e n á r G á b o r , H a j d ú A t t i l a , H o r v á t h Csaba, J ó z s a P é t e r , K a z á r i A t t i l a , M e c s é r i Norbert, N é meth T a m á s , P o l g á r Á d á m , Szakos G e r g ő .
Április 12-én a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főis kola sportcsarnoka adott otthont a leányok diákolimpiai tornájának. A I I . korcsoport eredményei: Nádasdy (Sárvár)-Nádasd 21:8 Eötvös (Cclldömölk)-Gáycr (Celldömölk) 14:6 A 3-4. helyért: N á d a s d - G á y c r 18:15 A döntőben: Nádasdy-Eötvös 10:8 A I I I . korcsoport körmérkőzései során színvonalas, nagy csaták zajlottak a bajnoki címért Celldömölk, Sárvár és Ikervár között. Ered mények: Eöt v Ös-Ikcrv ár 15:13 Eötvös-Nádasdy (Sárvár) 15:15 Eötvös-Széchenyi (Szentgotthárd) 30:13 Végeredmény: 1. Eötvös, 2. Nádasdy, 3. Ikervár. M o l n á r J á n o s edző első helyezett együttesének tagjai: Csalink M ó n i k a , E m i l i Abigél, Hende A n i k ó , Keresztes L i n d a , Kustos Judit, Mendel Helga, N é m e t h M a r g i t , Ölbei Lívia, S á m s o n A d r i enn, Somogyi V i k t ó r i a , Szomorkovits L i l l a . A győztes csapatok Vas megyét képviselik a júniusban megrende zésre kerülő zalaegerszegi országos elődöntőn. -bor
Asztalitenisz
Megyei labdarúgó-bajnokság
A szombathelyi Váci úti iskolában rendezték meg Vas megye 1996. évi felnőtt egyéni bajnokságát. Férfi egyéniben a CVSE-MÁVÉPCELL verseny zői közül a harmadik helyen végzett Gáspár Gábor, aki ölbei Péterrel az oldalán férfi párosban is a dobogó hannadík fokára léphetett fel. NB Il-es férfi asztali te nisz-mérko'zés
E X T R A - K ö r i s m e n t í S E - C V S E 1:5 (1:2). Ölbő, 200 néző. Cell dömölk: Nagy Z. - Mórocz (Varga I . ) , Varga N . , Dénes, Huszár Nagy A., Horváth T. (Mészáros), Molnár I . - Gyurák, Gulyás, Molnár T. (László). Góllövő: Gyurák (2), Horváth T., Mészáros, Gulyás. A tavaszi idényben hullámvölgybe került hazaiak ellen a várako zásoknak megfelelően magabiztosan győzött s egyúttal gólarányt is javított az időnként tetszetősen játszó cellí együttes. C V S E - H o r v á t z s i d á n y 3:1 (2:0). Celldömölk, 400 néző. Celldö mölk: Nagy Z. - Nagy A., Varga N . , Huszár, D é n e s - Molnár I . , Horváth T., Molnár T. (László), Mórocz (Varga I . , Győrvári), - Gyu rák, Gulyás. GóllövŐ: Gyurák (2), Gulyás. A sereghajtó nem késztette különösebb erőbedobásra a vendéglá tókat, akik már az első negyedóra végén megszerezték a vezetést egy 16-oson belüli közvetett szabadrúgást követően. Félóra után már két gólos volt az előny, amit a második játékrész elején tovább növeltek. A hátralévő időben helyzetek sokaságát puskázták el, és a vendégek öt perccel a lefújás előtt szabadrúgásgóllal szépítettek.
Kétszeres megyei bajnok az Eötvös iskola
Szondi S E - C V S E - M Á V É P C E L L 3:15 Győz: Frei Péter 4, Molnár Balázs 4, Gáspár Gábor 4, Ölbei Péter 1, valamint a Frei-MolnárésGáspár-Ölbei párosok. Egyetlen pillanatig sem volt kétséges a magabiztos celli győzelem a már kiesett székesfehérváriak ellen. Kemenesalja Kupa egyéni verseny Férfi egyes: Ifjúsági egyes: 1. Fodor Árpád (Szak-Bükfürdő) 1. Németh Dávid (Bük) 2. Szarka Tibor (Szak-Bükfürdő) 2. Nagy Gábor (Vasép) 3. Tarr Sándor (Bük) 3. Kovács Zsolt (Szak-Bükfürdő) 3. Vígh Zsolt (Győri Széchenyi) 3. Rózsa Gábor (Vasép) Serdülő egyes: Újonc egyes: 1. Németh Dávid (Bük) 1. Sárai István (Bük) 2. Mészáros Ferenc 2. Fodor Gábor (Szak-Bükfürdő) (CVSE-Gáyer DSK) 3. Putz József 3. Lukács Balázs (Győri Elektromos) (CVSE-Gáyer DSK) 3. Szekér Gábor (Ajka) 3. Böndicz Gergő (Bük) Férfi páros: 1. Szarka Tibor (Szak-Bükfürdő)-Vígh Zsolt (Győri Széchenyi) 2. Tarr Sándor-Németh Dávid (Bük) 3. Máthé Gyula-Szabó Ferenc (CVSE-MÁVÉPCELL) 3. Fodor Árpád-Bognár József (Szak-Bükfürdő) Nagy mezőnyök, rangos indulók és színvonalas küzdelem jellemezte az április 28-i „Kemenesalja Kupa" egyéni versenyt. A hazaiak több értékes helyezést szereztek és összességében sikercsen szerepeltek. A három megyéből ide zarándokolt résztvevők a rendezéssel is nagyon elé gedettek voltak. Az első helyezettek serleget kaptak, a dobogósok pedig éremdíjazásban részesültek, amelyeket a celldömölki Polgánnesteri H i vatal ajánlott fel.
Wff U
W ff
CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
KEMNESALJA
Tájfutás A Káld-Hidegkút térségében lebonyolított Utánpótlás Kupa 2. for dulójában a jánosházi versenyzők közül Bende A n d r á s az F 16, Rétfalvi Balázs pedig az F 21 kategóriában diadalmaskodott.
Birkózás Jánosházán a helyi szponzorok támogatásával Batthyány Kupa el nevezéssel bonyolítottak le szabadfogású versenyt. Öt egyesület több mint félszáz versenyzőt indított a viadalon, ahol az ostffyasszonyfaiak a csapatversenyben 35 ponttal a harmadik helyen végeztek Kamond és Bük mögött. Egyénileg Somogyi E r n ő , H o r v á t h R ó b e r t , Pongor Z o l t á n , Csdre Szabolcs, K o l o m p á r R ó b e r t szállította a legtöbb pon tot győzelme révén az egyesületnek.
Felelős kiadó: MAKKOS ISTVÁN polgármester. • Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Dala József, Horváth Lajos, Kálclos Gyula, Molnár Gábor, Nádasdy Lajos, Németh Tibor, Rozinán László, Völgyi László. Felelős szerkesztő: BURKON LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Celldömölk, Szentháromság tér 1. • Nyomdai munkák: Szignatúra Kft., Szombathely. Felelős vezető: BALLÁ TIBOR. ISSN 0865-1175