140. Arvisurából - A Góbi sivatag keletkezése A 2280. medvetoros évben (Kr.e. 1760) a fősámáni méltóságra jelöltek közül Tola lett az első. Az új fősámán úgy vélekedet, hogy a 24 hun törzs szövetségének birodalmi határait nemcsak északra, hanem déli irányban is ki kell terjeszteni a kitajok, más néven kinajok rovására. Tola tehát évről évre megújuló kalandozásokat vezetett a kitajok szállásai ellen. Minden kalandozásból tömérdek szolgával, kinccsel, szarvasmarhával tértek haza. A kitajok nem voltak felkészülve ilyen támadásokra, hiszen a hunok eddig Bóta sámánsága idejétől a “rokonság” és vele együtt a “béke” jelszavát hirdették.
Dzsingisz Kán és a Mongol harcosok
A Mongol birodalom és lakói A mongol csapatok Tola vezetésével igen sok kinajt hurcoltak fogságba. Erdőirtásra használták őket. Tola ugyanis kevésnek találta a legelőket. Ezért nemcsak rab kinajok irtották az óriási területű erdőségeket, hanem velük együtt más hun törzsek népei is. 15 év múlva nagyon nagy szárazság égette a tájat. Kisültek a legelők, ráadásul még a lépfene is a felére apasztotta a szarvasmarha-állományt. De sok pásztor is belepusztult ebbe a betegségbe. Bajra baj halmozódott. Az Öregek Tanácsa megunva Tola fősámán önkényeskedéseit, meg az őserdők mértéktelen irtását, új fősámán választását határozta el. Kihirdették, hogy minden törzs legkiválóbb ifjai közül 2 jöjjön tanulni. A cél az volt, hogy aztán a legrátermettebb átvegye a fősámánságot. Öt évig tartott az ifjak képzése. Háború, harc nem volt közben, mert a kinajok az előző hadjáratokban sok embert vesztettek. Elkövetkezett a 2290. medvetoros év (Kr.e. 1750), az új fősámán megválasztásának éve. Erős küzdelemben az Úzd (Ordosztól 1 napi járófőldre, Ordosztól Észak-Keletre eső terület volt az Úzok területe.) várost képviselő Evenki apó
unokája, az úz Uvacsán lett az első. Az úz törzs második jelöltje Vadna, a kardkovács volt. Uvacsán azzal előzte meg, hogy rénszarvas fogatán behozhatatlan előnyt szerzett. Abban az évben korán leesett a hó, de Uvacsán ismerve az időjárás jeleit, erre rászámított. Uvacsán tehát megkapta Joli-Tórem “mindent-látó” kövét. Nem sokkal ezután a kézműves, cserepes úz törzs jelentette, hogy a kinajok között erős a mozgolódás, támadásra készülnek. Nem tévedtek, mert hamarosan csakugyan megindult a kinajok támadása. A csatában Vadna, az úz törzs második sámánjelöltje hősi halált halt. (A kínaiak megunták a Mongolok szemtelenkedéseit és megtámadták a Mongolokat)
A kinajok sárkányos serege Az Öregek tanácsa ekkor felszólította Uvacsánt, hogy a beteg Tola jelenlétében nyilatkozzék, hogyan látja a 24 hun törzs jövőjét. Igaz, hogy a kinajok erősen készülnek a még nagyobb háborúra, mondta Uvacsán, mégis el kellene kerülni az összecsapást, és vissza kellene térni Bótának, az őseihez megtért fősámánnak jól bevált elvéhez. A “Béke és rokonság” eszméje idáig jól bevált. De Uvacsán hiába érvelt, Tola nem engedett. A kinajok serege a következő tavasszal, nagy erővel megindult északnak (A Mongolok ellen). Az első vonalban védekező mongolokat valósággal elsöpörték. A kitaj hadak egy darabig akadálytalanul özönlöttek északra, de a széki-hun és kaza-hun csapatok védelmi vonalánál nem jutottak tovább. Ott a kitajok súlyos vereséget szenvedtek. Az Öregek Tanácsa ekkor felszólította a bajok okozóját, Tolát, hogy a kitajokat hívja meg tanácskozásra Ordoszba, (Ordosz = mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén elhelyezkedő Belső-Mongóliában található) és ott
kössön velük békét. Tudták, hogy a hun törzsszövetség a nagy természeti csapások miatt nincsen olyan helyzetben, hogy hosszú háborút tudjon viselni. A béketárgyalás az úzok aranyasszonyának, Joli-Tóremnek a szentélyében kezdődött. Kitaj követek azt kívánták, hogy elhurcolt társaikat a hunok engedjék szabadon, mert csak így tudják pótolni a csatában elszenvedett emberveszteségeiket. Uvacsán javaslatára azonban úgy döntöttek, hogy azok a kitajok, akik a mongol legelőkön akarnak maradni, szabadon ott maradhatnak. Akik azonban közben nem családosodtak meg, azok térjenek haza. A kitajoknak így mintegy a fele ott maradt. Két év múlva azonban a kitajok újabb támadást kezdtek a haza nem tért kitajok miatt. Ekkor egy teljes mongol tyumen (10.000 harcos) elpusztult, de a kitajok vesztesége még súlyosabb volt. Erre visszavonultak. A háború dúlta mongol területen két tyumen (20.000) szarvasmarha vált gazdátlanná. Az Öregek tanácsa úgy határozott, hogy ebből a mongolok 10.000-et tartoznak átadni a második védelmi vonalban helytálló széki és kaza-hunoknak. A másik 10.000-ből 9 ezret a kabar, úz és baskir törzs egyenlő arányban osszon szét, ezret pedig az Ordoszi (Ordosz = mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén elhelyezkedő Belső-Mongóliában található) sámánok kapnak. Góbé széki-hun vezér úgy rendelkezett, hogy ezeket a marhákat a letarolt erdők helyén kell legeltetni. A nagy szárazság miatt azonban nem nőtt elég fű. Góbé tehát kérte, hogy széki-hunjaival a Balhás-tó (mai nevén Balkas-tó, Kazahsztánban) vidékére vándorolhasson. Mikor erre megkapta a hozzájárulást, a kaza-hunok Kaza nevű vezérének is megengedte az Öregek Tanácsa, hogy az Altáj-Kabar síkságot határoló hegyvidékre távozzon. A mongolok ezzel megkapták a széki-hunok elhagyott szálláshelyeit, a Góbéról elnevezett földet. Az úzok is új szálláshelyhez jutottak a Bajkál tó környékén. Pusztaszer (a turgai kapuban lévő második Pusztaszer volt a marami-merija féle törzsek részére. A melegvizek birodalmába vezető út pihenő és gyülekező helye.) vidékén a Góbé-sivatagban csak a mongolok maradtak állatállományukkal. Ekkor tájt kezdték a mongolok a Bajkál-tó környéki állattenyésztő úz népet tunguzoknak nevezni. Ez rajtuk is maradt. Hétévi szárazság után Góbé-föld legelői teljesen elsivatagosodtak. Ezt a földet még most, a 6000-en felüli medvetoros években is Góbé sivatagnak hívják.
Uvacsán apja, Evenki apó még élt, amikor az úzok állattenyésztő népe a nagy szárazság elől a Bajkál-tón és a Szajánon túl levő terüIetre vándorolt. Ugyanakkor a manzsu nép is elindult keletre. Egy évvel utána az úz, illetve tunguznak csúfolt pásztornép egy része Nanáj vezetésével szintén keletre ment. Egy másik úz pásztor törzs Goldopp vezérrel az altáji kabarokhoz vándorolt. Ezek a törzsek azóta is ott élnek. A földművelő úz törzs is útra kelt és Urumcsi-Úzbát térségében (a mai Dzsungáriában) látott neki az újabb földművelésnek.
Dzsungária. Belső Ázsia, Észak-Kína, Tibet
Ezeket a földművelő úz törzseket szomszédaik ogúzoknak nevezték. Az úz nép szétszóródásának legfőbb oka ezek szerint Tola fősámán telhetetlensége volt, mert a mértéktelen erdőírtások következtében a Góbi eddig dúsan termő vidéke sivataggá vált.
Góbi sivatag, Takla Makán sivatag, Tarim - medence, Tibet Ordoszban (Ordosz = mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén elhelyezkedő Belső-Mongóliában található) és Úzd-Vasvár (kb. Zhuozi helyén lehetett, Ordosztól Keletre 2 napi járóföldre) környékén csak a kézműves úzok maradtak. Őket szomszédaik mar-úzoknak nevezték. Ezek szerint az elvándorolt földműves úzok, oguzok, az állattenyésztő úzok, tunguzok lettek. De olykor használták rájuk a régi nanaj és goldopp nevet.
