A mongol írások Birtalan Ágnes 2015
Válogatott bibliográfia
Birtalan Ágnes–Rákos Attila 2002. Kalmükök – Egy európai mongol nép. Budapest, Terebess Kiadó. /TEXTerebess, 1./ Budenz, József 1977. Rövid mongol nyelvtan. Újra közreadja Ligeti Lajos. Budapest, Kőrösi Csoma Társaság. /A Kőrösi Csoma Társaság Magyar Nyelvű Kiadványai, 13./ Doerfer, Gerhard 1965. Ältere westeuropäische Quellen zur kalmückischen Sprachgeschichte Witsen 1692 – Zwick 1827. Wiesbaden, Otto Harrassowitz. Fodor István (szerk.) 1998. A világ nyelvei. Budapest, Akadémiai Kiadó Janhunen, Juha (ed.) 2003. The Mongolic Languages. London–New York, Routledge /Routledge Language Family Series./ Kara György 1972b. A mongol irodalom kistükre. Antológia a klasszikus és mai mongol irodalom és népköltés műveiből. 2. kiadás Budapest, Európa Könyvkiadó. Kara György: Books of the Mongolian Nomads. More than Eight Centuries of Writing Mongolian. Indiana University, Bloomington Martin, Samuel E. 1961. Dagur Mongolian Grammar, Text and Lexicon. Based on the Speech of Peter Onon. Bloomingon, Indiana University; The Hague, Mouton & Co. /Uralic and Altaic Series 4./ Ramstedt, Gustav John 1902. Das Schriftmongolische und die Urgamundart phonetisch verglichen. Helsingfors /Journal de la Société Finno-ougrienne 21/2./ Sárközi, Alice 2005. Classical Mongolian. München, LINCOM. /Languages of the World, 429./ Vladimircov, B. Ja. 1929. Sravnitel’naja grammatika mongol’skogo pis’mennogo jazyka i halhaskogo narečija. Leningrad, Leningradskij Vostočnyj Institut.
Szótárak Kara György 1998. Mongol–magyar kéziszótár. Budapest, Terebess Kiadó. Kowalewski, J. E. 1844-1849. Dictionnaire mongol-russe-français. I–III. Kazan, Universitetskaja Tipografija; Reprint: Taipei, SMC Publishing Inc. 1993. Lessing, Ferdinand D. 1982. Mongolian– English Dictionary. Bloomington, Indiana, The Mongolia Society
A kitaj írás
A szien-pei népek közül származó kitajok észak-kínai Liao dinasztiája (907-1125) által használt írásrendszerekről már több információnk van és fennmaradt emlékek is rendelkezésre állnak. Kétféle saját írást használtak: a nagy kitaj és a kis kitaj írást. A 920-ra keltezhető nagy kitaj írás a kínai íráson alapult, de a felhasznált több ezer jel (melyek között valószínűleg nem csak szó-, hanem hangjelek is előfordultak) jó részének formája és jelentése a kínaitól eltérő, s máig megfejtetlenek. Az egyszerűbb szerkezetű kis kitaj írást (melyet sokáig tévesen az ujgur írással azonosítottak) 925-ben hozták létre, s bár ez is tartalmaz szójeleket, de emellett szótagokat és hangokat is jelöl, elemeinek száma néhány százra tehető, s szövegemlékeit is sikerült részben megfejteni.
A mongolok titkos története Kínai írásos mongol szöveg
Az ujgur-mongol írás
A 13. századtól, Dzsingisz kán korától kezdve vannak adataink és fennmaradt emlékeink a mongolok által azóta is használt írásrendszerre, az ujgur vagy ujgur-mongol néven ismert írásra. Ez egy gyökerében közel-keleti eredetű írásrendszer, mely szogd közvetítéssel jutott a ujgurokhoz, majd tőlük a mongolsághoz, akiknek egyes csoportjai (najmanok vagy kereitek) feltételezhetően már Dzsingisz ideje előtt is használták. Az ujgur-mongol írás fentrőllefelé haladó betűírás, a sorok balról-jobbra követik egymást. Az írás betűi sok esetben többértelműek, csak az első szótagban, de ott is csak részben különböztetik meg hangrend szerint a magánhangzókat, nem tesznek különbséget a zöngés és zöngétlen mássalhangzópárok között, s nincs közvetlen mód a hosszú magánhangzók jelölésére. A helyesírás nem követi a beszélt nyelvet, egy attól távol álló nyelvállapotot rögzít, s az ujgur írásbeliségtől örökölt elemek is felfedezhetők benne. Az ujgur-mongol írással, a mongol írott nyelv és a halha beszélt nyelvjárás összehasonlításával foglalkozik: Vladimircov 1929.
Az ujgur-mongol írással, a mongol írott nyelv és a halha beszélt nyelvjárás összehasonlításával foglalkozik: Vladimircov 1929. Az ujgur-mongol írás jeleinek többértelműsége miatt a mongol nyelv lejegyzésekor is okozott nehézségeket, de a buddhista irodalomban használatos idegen nyelvű, főként tibeti és szanszkrit szavak egyértelmű átadására szinte teljesen alkalmatlan volt. Ezt a hiányosságot igyekezett kiküszöbölni Ayusi Güsi, aki 1587-ben az ujgur mongol írást kiegészítette főként a tibeti írásból eredő mellékjelekkel, illetve új betűkkel, melyek a tibeti és szankszkrit nyelv hangjainak pontos jelölését tették lehetővé. Az új jeleket összefoglalóan ali-gali (ali-γali) vagy galig (γaliγ) névvel illették (< szanszkrit āli kāli). A galig jelek napjainkban is részét képezik az ujgur-mongol írásnak, s általában az idegen szavak, kifejezések és nevek átírásakor használatosak
Az írott mongol nyelv kifejezés a Nagy Mongol Birodalom kialakulásától (1206) kezdve napjainkig is ujgur-mongol írással készülő művek nyelvét jelenti, melynek írásképe nem tükrözi a beszélt nyelveket és nyelvjárásokat. Az írott mongol nyelvet hagyományosan egy preklasszikus és egy klasszikus korszakra tagolják. A preklasszikus nyelv a 13. századi szövegek nyelve, mely — mivel a korabeli kiejtést jobban tükrözi — közelebb állt a 13. századi beszélt nyelvhez mint a későbbi ujgur-mongol írásos emlékek. A preklasszikus nyelv sajátosságai ezen kívül megjelennek a 17. századi krónikairodalom és a 13. századi buddhista művek új (16. századi) redakcióinak nyelvében is. A ma BelsőMongóliában és a 90-es évektől a Mongol Köztársaságban is (itt a cirill betűs írással párhuzamosan) újra használt írás a klasszikus nyelvállapotra épül, Belső-Mongóliában bizonyos nyelvi helyzetekben (pl. a névszóragozás, a kérdő partikula használata) közelítik a kiejtett formákhoz.
A magánhangzójelölés rendszere
A mássalhangzójelölés rendszere
Činggis
Mongγol
Güjük kán pecsétje
Dzsingisz köve
Részlet Argun ilkán (Irán területét birtokló mongol uralkodó) IV. Miklós pápának írt leveléből (1290)
Részlet a Kandzsurból
mongγol kele ‘mongol nyelv’
Az írott ojrát nyelv Az ojrát írott nyelv a 17. század közepétől alakult ki, miután az ojrátok neves buddhista misszionáriusa zaja pandita 1648-ban megalkotta az ujgur-mongol írás alapján az ojrát írást, vagy más néven „világos írást”, azzal a céllal, hogy az írott nyelvet közelítse a beszélt nyelvhez és pontosabb hangjelölést tegyen lehetővé. Az ojrát írás főként korai formájában, sokat megőrzött ugyan az ujgur-mongol írásos irodalmi mongol nyelv sajátságaiból, de számos vonatkozásban megfelel vagy közel áll a 17. század beszélt nyelvéhez is.
Ojrát írásos buddhista szöveg
Egy ojrát írásos, színes képekkel illusztrált asztrológiai témájú kézirat két oldala
A Phagsz-pa írás Az óriásira növekedett mongol birodalom igényei hívták életre Kubiláj kán idején, 1269-ben a „birodalmi” vagy Phagsz-pa (Phags-pa) írást, melyet megalkotójáról, a tibeti származású Phagsz-pa lámáról neveztek el. Az írás képes volt nem csak a mongol, hanem a birodalom többi nyelvének (török, tibeti, kínai) lejegyzésére is. Alapját a tibeti írás jelentette, de a kínai és az ujgur-mongol írás hatásai is megfigyelhetők (szövegirány, helyesírás, a betűket összekötő vonal, stb.). Az Phagsz-pa írás szótagos helyesírású betűírás (a betűk négyzet alakot formáznak, ezért négyszögírásnak is nevezik, mong. dörbeljhin bičig), mely pontosan megkülönbözteti a lejegyzett nyelvek hangjait, így a mongol magas és mély hangrendű magánhangzóit, illetve zöngés és zöngétlen mássalhangzópárjait, s helyenként nem csupán a fonémákat jelöli, hanem az allofónokat is. Phagsz-pa írással leginkább kőbe vésett feliratok, követi táblák (pajdze) maradtak fenn, valamint buddhista szövegek töredékei. Az írásrendszer nem volt hosszú ideig használatban, a Jüan dinasztia bukása után gyakorlatilag megszűnt, s újra kizárólagos helyet foglalt el a ujgur-mongol írás, melyet a Phagsz-pa írás korábban sem tudott visszaszorítani.
Phagsz-pa írásos pajdze
Phagsz-pa írás Juyongguan 1345
A phagpa írás háromféle stílusú változata: egy alapváltozat (balra, ez a legelterjedtebb), egy pecsétfeliratok számára (középen) és egy főleg Tibetben használt díszítő célú forma (jobbra).
A szojombó írás A 17. században élt mongol egyházfő, Öndör Gegen Dzanabadzar (halha Öndör Gegēn Janabajār) nevéhez fűződik két, elsősorban nem mindennapi használatra szánt, hanem díszes feliratokhoz készült írás megalkotása. Az egyik a szojombo (mong. soyombo) írás (1686), mely a szojombo jel alakját használja a betűk alapformájaként, s a tibeti írás mintájára formált mássalhangzó- és magánhangzójelekkel egészíti ki azt. A szótagokba rendezett jeleket használó írás képes a mongol nyelv hangjainak pontos jelölésére (hangrend, hosszúság, zönge), miként a tibeti és a szanszkrit lejegyzésére is.
A szojombó jel
Szojombó írás
Vízszintes pecsétírás Díszítő célú írás, szintén Öndör Gegen Dzanabadzar készítette. Ez is a tibeti íráson alapul, a tibeti betűk szögletesített változatait használja, ami sokban emlékeztet a phagpa írásra, de itt a betűk nem függőlegesen, hanem vízszintesen sorakoznak balról jobbra, s nincsenek összekötve egymással. Egy betű egy mássalhangzót jelölhet, valamint mellékjellel még egy magánhangzót is, azaz csak nyílt szótagok írhatók le. Ennek az írásnak kevés emléke maradt fenn, használata szórványos lehetett.
A cirill- és latinbetűs írások A 20. századtól kezdve egyre több mongol nép alkalmazott latin vagy cirill íráson alapuló ábécét, gyakran felsőbb utasításra, az aktuális politikai helyzetnek megfelelően váltogatva azokat. A Volga-menti kalmükök által a 20. század első felében használt latin és cirill írásokból közöl mintákat Kara 1997, és ugyanő adott ki terjedelmes szöveggyűjteményt a mandzsúriai dahúrok hajdani, mára pinyin alapuló latinra cserélt cirill betűs írásbeliségéből (1995). Az 1940-es évektől kezdve általánossá vált a cirill írás használata Mongóliában (halhák), a burjátok és a kalmükök között, minden esetben sajátos és egymásétól sokszor eltérő betűkkel kiegészítve azt. BelsőMongólia területén máig folyamatos az ujgur-mongol írásbeliség (kisebb helyesírási újításokkal), de az 1990-es évektől Mongóliában is újra párhuzamosan alkalmazzák a cirill ábécével. Az ojrát írás hivatalosan csak a kelet-turkesztáni ojrátok között maradt fenn (bár néhány éve áttértek a Belső-Mongóliában honos ujgur-mongol írásra), de mind Nyugat-Mongólia területén, mind pedig a kalmükök között is ismert még szórványosan.
A halha ABC
Тавтай морилогтун. (tavtai morilogtun) Сайн уу? (Sain uu?) Сайн байна уу? (Sain baina uu?) Сонин сайхан юу байна вэ? (Sonin saihan yu baina ve?) Тантай уулзсандаа баяртай байна (Tantai uulzsandaa bayartai baina) Та монгол хэл мэдэх үү? (Ta mongol hel medeh üü?)
Cirill betűs halha szöveg
Cirill betűs burját szöveg
Cirill betűs dahúr szöveg
Cirill betűs kalmük szöveg
Ода деерән номтнрин илдкҗ авсар "Җаңһрин" хөрн долан бөлг барлгдҗ һарсн бәәнә. "Җаңһр" кезә үүдсн болхмби гисн сурврт хәрү олхин төлә "Җаңһриг" бийинь авад шинҗләд хәләй. Җаңһрахн уулта, модта, усн далата һазрт, өргн ик һолта орнд бүүрлсәр үзүлгднә. Җаңһрин баатрмудын теҗәл болсн хот-ундынь, бәрҗ йовсн аң-аһурсынь, аңнҗ йовсн заһсынь, түлә кеҗ бәәсн моднурһцынь, бәәсн геринь авад шинҗлхлә, "Җаңһр" ики кесг зун җилмүд хооран — "эрднин экн цагт" болсн тууҗин тускар келҗ өгчәнә.
