DVD-lemeze k minıségi ellenırzése Tévhitek, programok, kérdések és válaszok
Ma már mindenki úgy gondolja, hogy csak akkor aludhat nyugodtan, ha a megírt lemezeit minél mélyebb minıségi ellenırzésnek veti alá. A szándék érthetı, a motiváció teljesen jogos. Amennyi „gagyi” lemez elıfordul a magyar piacon, nem csodákozom az emberek félelmén. De vajon mikor esünk át a ló túloldalára? Érdemes-e a C DSpeed minıségi ellenırzését futtatni? Milyen meghajtók alkalmasak a minıségi ellenırzésre? Ezekre a kérdésekre próbálok választ adni. Sajnos sok helyütt félrevezetı információk látnak napvilágot, amikor mindenféle - a feladatra alkalmatlan - meghajtóval készített minıségi ellenırzésekbıl próbálnak - téves - következtetéseket levonni, félrevezetve ezzel sok-sok kezdı és tapasztaltabb felhasználót is olvasót is, hogy milyen meghajtókat érdemes (vagy szabad) ilyesmire használni.
Milyen tanácsot tudok adni a megírt lemezek otthoni ellenırzéséhez? Elıször is: nem kell feltétlenül a részletes minıségi ellenırzést lefuttatni. Késıbb kitérek rá, miért. A C DSpeed program „sima” adatátviteli tesztje, ha egy (de inkább kettı) meghajtón lefuttatjuk a vizsgálandó lemezzel, már bıven megfelelı képet adhat arról, hogy milyen a korong minısége, állapota. A CDSpeed program adatátviteli tesztje azonban semmit nem ér, ha csupán a szekvenciális átvitelt (elejétıl végéig történı visszaolvasást) csináltatjuk meg, ugyanis az elérési idık vizsgálata legalább annyira fontos a teljes képhez, mint az adatátvitel során rajzolt görbe. Tehát a C DSpeed beállításaiban - ha mást nem is - az elérési idık tesztjét (Seek times) mindenképp jelöljük ki a lefuttatandó tesztek között. Itt látha tók az én beállításaim, hogy mit szoktam lefuttatni visszaolvasáskor, ellenırzéskor.
Mi számít jó eredménynek? Egy gyors, mai meghajtónál hibátlan lemez esetén az a normális, ha az adatátvitelt ábrázoló görbe egyenletesen emelkedik a lemez külsı széle felé haladván, nagyobb visszaesések és törések nélkül. Az apró, kisebb visszaesések nem számítanak, különösen a lemez végénél elfogadható, ha meg-megbicsaklik a tempó.
Gond akkor van, ha a sebesség drasztikusan visszaesik, tehát ha mondjuk 10x-es (vagy gyorsabb) sebességrıl egyszer csak visszamegy a 2x-4x tartományba, mint például itt.
Ha viszont a meghajtónkban úgynevezett „speed-hackelt” firmware van, ami a gyári alapbeállításnál gyorsabb lemezolvasást tesz lehetıvé (legtöbbször a gyári korlátozás feloldásával, megkerülésével), akkor nem feltétlenül a lemez hibája, ha az így "felpumpált" drive teljesítménye a lemez végénél változó lesz, és cakkos vonalat húzva le-fel ugrándozik az olvasási sebesség.
Vegyük figyelembe, hogy vannak olyan meghajtó/lemez kombinációk, amelyek mindenképpen furcsa eredményeket adnak (inkompatibilitás), tehát egy másik meghajtóban is feltétlenül ellenırizzük le a lemezt, hátha csak erre a lemeztípusra, vagy konkrétan erre a gyártmányra allergiás kimondottan a drive. Egy meghajtó használata tehát legtöbbször nem elég. Itt alább azt hihetnénk, hogy a kissé "remegı" görbe valamiféle lemezhibára utal. Dehogy, ez ettıl még teljesen jó lemez lehet.
Azt is figyelembe kell venni, hogy egyes meghajtók „erıbıl” olvasnak, a lemez minıségétıl függetlenül erıltetik a legmagasabb fordulatszámot – így viselkednek a „speed-hackelt” meghajtók is.. Az ilyen meghajtók minden korongot 16x-osan akarnak beolvasni - és ezért sok lemezbe beletörik a foguk. Tipikusan ilyenek a fürge és jó olvasóként számon tartott NEC DVD-írók, amelyek legtöbbször ugyan gyorsan beolvasnak minden írott lemezt, de bizony néhány korongnál megáll a tudományuk. Az ilyen meghajtóknál célszerő lehet a CDSpeed visszaolvasási tesztjét kissé alacsonyabb sebességgel is elvégezni (a beállításoknál találjuk a megfelelı opciót), mert egyáltalán nem biztos, hogy a lemez számlájára kell írni, ha a NEC író behal a lemez utolsó kétharmadán a szédületes tempóban próbálkozó olvasásba. Az alábbi lemeznek semmi baja sem volt a többi meghajtóban és a minıségi ellenırzések során, de a NEC 16x-os visszaolvasása már nem sikerült - könnyen vonhattunk volna le ebbıl rossz következtetést, ha más meghajtóban, illetve ugyanebben a meghajtóban lassabb sebességgel nem olvassuk be nég egyszer a korongot.
Az elérési idıknek is szenteljünk figyelmet: a túl nagy - tehát 300 milliszekundumnál nagyobb - elérési
idık azt jelezhetik, hogy a lemez távoli pontjai egymáshoz képest jelentısen különböznek. Lehetséges, hogy lényegesen eltérı optikai jelrögzítési szinttel, más beállítással, más meghajtóval kerültek megírásra (például többmenetes lemeznél amit egy másik íróban kezdtünk meg és megint egy másikkal folytattunk) -, így amikor ezek között próbál gyorsan ugrálni a drive, a nagy eltérések miatt nehezen talál rá az adatokra az olvasófej. Ez különösen azoknál a lemezeknél jellemzı, amelyeket nagyon gyorsan – vagy inkább nem jól megválasztott írási sebességgel, még inkább rossz írási stratégiával (régi firmware programot tartalmazó íróval) - írtunk meg. A gyors írás másik hátránya, hogy a lemez minden pontja más-más sebességgel kerül felírásra (az írási sebesség bentrıl kifelé folyamatosan vagy lépcsızetesen növekszik, nem kapásból kezdenek nagy tempóval az írók), ezért ennek következtében nagy mértékben különbözhet az adatrögzítés karakterisztikája a korong különbözı pontjain. De a nyers lemezek gyártási hibái, fizikai torzulásai, tehát az írástól független minıségi paraméterek is visszaköszönnek ebben a tesztben. Az elérési idı vizsgálata tehát mindenképp szükséges, sok esetben az elsı árulkodó jel lehet az amúgy hibátlannak tőnı visszaolvasási görbe mellett. Ha nagyon hosszú elérési idıket kapunk, vagy nem képes végrehajtani ezt a tesztet a drive, azt jelezheti, hogy valami nincs rendben a koronggal. Próbáljunk legalább két meghajtót használni, egy DVD-író és mellé egy DVD-ROM drive már bıven elégséges lehet - hátha csak az egyik meghajtónk pikkel a tesztelt korongra. Ha legalább két meghajtóban jó visszaolvasási eredményeket kapunk, akkor azzal a lemezzel már nagy baj nem lehet, és ha PC -s meghajtók tesztjét egy asztali DVD-Video lejátszóban történı kipróbálással is ki tudjuk egészíteni (DVD-Video lemez esetén természetesen), meg tudjuk erısíteni, akkor legalább olyan jó képet kaphatunk az adott lemezrıl, mintha részletes minıségi analízist futtatnánk rajta. Mert ugye sokan a C DSpeed és más hasonló programok minıségi ellenırzését szeretnék mindenáron futtatni, holott a meghajtók többségénél – kapaszkodjatok meg – ennek semmi értelme! Egyáltalán mi a részletes minıségi ellenırzés? Mi szükség a minıségi ellenırzése egy olyan digitális adathordozón, mint a DVD, hiszen a lemezen bináris számsorok vannak? A DVD lemezen (a C D-hez hasonlóan) az adatok fizikai adatszervezése nem ugyanazt a sorrendet, elvet követi, mint ahogy a feldolgozott (kiírni szándékozott, vagy a lemezrıl már beolvasott) felhasználói adatokat mi látjuk. A számunkra logikailag egymást követı adatbájtok és az ebbıl képzett nagyobb egységek (szektorok) fizikailag nem követik egymást libasorban, hanem az adatok egy bonyolult kódolási és átrendezési elv szerint (scrambling és interleaving) kerülnek a lemezre, hogy az egy szektorhoz tartozó adatok minél szélesebb ívben legyenek szétszórva, más szektorok adataival összeszıve. Erre azért van szükség, hogy egy esetleges fizikai sérülés (vagy anyaghiba) ne egy komplett adatszektort tegyen olvashatatlanná a kijavítás esélye nélkül, hanem inkább sok jelentéktelen (az adatszervezésben és kódolásban használt hibajavító algoritmusnak köszönhetıen kijavítható) sérülést okozzon minél több szektor mentén, szektoronként minél kisebb mértékben. Az adatok ilyetén ''átszövése'', összekeverése és a hibajavító adatok hozzáadása tehát elég bonyolult folyamat, akár dekódolásról, akár az írásról beszélünk. Mivel a tárolt jelek igen aprók, ezért kis hibák, olvasási bizonytalanságok minden lemezen vannak (még a gyári korongokon is). Hiába digitális adathordozó a DVD: addig a pontig, amíg a digitális adat nem áll össze, még sok hibával, bizonytalansággal kell megküzdenie az optikának és az adatokat konvertáló, dekódoló vezérlıegységnek. A minıségi ellenırzésekkel lehet lemérni, hogy a lemez melyik pontján milyen sokat kell „küzdeni” az olvasás közben a meghajtónak, mennyire aktív a hibajavító algoritmus, azaz milyen súlyos hibák találhatók a lemezen. A minıségi ellenırzés (PI/PO hibák leolvasása, rendszerezése, grafikonos ábrázolása) arra épít, hogy a meghajtó a lemez olvasása közben érzékelt lemezhibákról, a hibajavítás alacsony szintő mőködésérıl tud-e menet közben (a normál olvasási folyamat mellett!) külön korrekt tájékoztatást, statisztikát adni. Erre nem minden meghajtó képes (általában a meghajtókhoz a gyártó által fejlesztett célprogram szokott beválni erre a célra, lásd a LiteON drive-ok és a KProbe, avagy a Plextor és a PlexTools példáját), valamint nem mindegyik drive ad vissza a szabványos határtértékek mentén értelmezhetı eredményeket. A meghajtók többsége a C DSpeed programmal - még ha képes is a minıségi ellenırzés lefuttatására -, nem ad vissza értékelhetı eredményeket. Legfeljebb ugyanazon meghajtóval kapott eredmények összehasonlításának lehet csekély értelme - más meghajtókkal kapott eredményekhez, vagy a szabványban deklarált hibahatárokhoz való viszonyítás értelmetlen, de erre még majd visszatérek. Különösen a CDSpeed által adott százalékos (1-tıl 100 pontig értékelt) minıségi végeredmény vezetheti félre az embereket, ugyanis nem ad SEMMILYEN komolyabb összehasonlításra alapot a meghajtók képességeit tekintve, sıt még a tesztelt lemezre nézve sem. Egy weboldalon az alábbi kitételt olvastam ezzel a CDSpeed pontszámmal kapcsolatban:"A 92 pont fele tti szám garantálja a lemez minden lejátsóban (sic!) való olvashatóságát és az archivált anyag veszteség nélküli tárolását." El ne higgyétek, teljes badarság.
Hiába a C DSpeed prpgram igyekezete, a különbözı meghajtók eltérı módon adhatják vissza a hibajavítási folyamat részleteit, az így kapott eredmények összehasonlítása tehát olyan, mintha két eltérı számrendszerben leírt számot pusztán a számjegyek numerikus értékei alapján akarnál összemérni, és nem a valós (helyi)értékeket vennéd figyelembe (bocs a hülye hasonlatért). Alapvetıen rossz hozzáállás, amikor – kizárólag - annak alapján értékelünk egy írót, hogy a C DSpeed programmal „alkalmas” minıségi ellenırzésre, vagy sem. Még nagyobb butaság, ha azért szidunk egy Pioneer, NEC vagy LG írót, mert nem tudjuk velük végrehajtani a részletes minıségi ellenırzést a C Speed-del. Ilyenkor sokan ócsárolni kezdik a gyártókat, mondván miképp hagyhatták ki a minıségi ellenırzési képességet ezekbıl a drive-okból? Aztán elıfordul, hogy az újabb CDSpeed programverziókkal ugyan le tudjuk futtatni a minıségi ellenırzéseket, de a kapott értékek szerint – ha a DVD szabványban meghatározott határértékekhez viszonyítanánk ıket – teljesen értelmetlen számok jönnek ki. Elıfordulhat, hogy az értékek szerint a lemez nem is lenne olvasható - de közben meg vígan tudjuk használni a kérdéses korongot! Itt látha tó egy NEC íróval készült minıségi tesz, amely szerint - ha a számokat a szabvány szerint próbálnánk értelmezni - a lemeznek teljesen olvashatatlannek kellene lennie, ugyanakkor a korongnak szinte semmi hibája.
C sak azért nem szabad ócsárolni egy meghajtót, ha nem megfelelı az ilyen minıségi ellenırzéshez. Ugyanis nem az író gyártójának a hibája, hogy olyan funkciót akarnak használni a kedves felhasználók, amivel nem rendelkezik a drive. A minıségellenırzési képesség (vagy annak hiánya) ugyanis nem konkrét feature, vagy hiány. Az optikai adatok alacsony szintő dekódolása igen bonyolult folyamat. Természetesen minden író kezeli és fel is dolgozza a beolvasás közbeni hiba-adatokat (másképp nem is mőködhetne a dolog), tehát szó sincs arról, hogy az íróból kispóroltak valami technikai dolgot a hibajavítési folyamattal kapcsolatban (akkor nem tudna olvasni, hehe). Egész egyszerően nem minden író van arra felkészítve, hogy ezeket az információkat menet közben (amolyan szerviz-szolgáltatásként) folyamatosan közölje is az arra alkalmas programmal a normál kommunikáció mellett. Legtöbbször a drive gyártója tud(na) olyan programot írni, ami képes (lenne) ennek a hibastatisztikának a menet közbeni kiolvasására, ráadásul úgy, hogy az értékek a DVD-szabványban meghatározott rendszer szerint értelmezhetık legyenek, és ebbıl a lemez minıségére, hibáira következtethessünk. Ha a drive gyártója nem ír erre külön alkalmazást, és/vagy nem hozza nyilvánosságra a módszert, hogy miképp (például milyen egyedi gyártó- és modell-specifikus eszközparanccsal) lehetséges ezen adatok menet közbeni kinyerése, akkor legtöbbször erre nincs mód az adott meghajtó esetén. Persze van az a megoldás, amikor valamilyen trükkel egy tesztprogram megpróbálja az adatokat kinyerni, kierıszakolni több-kevesebb sikerrel. Na ez történik a legtöbb íróval - így a NEC és a Pioneer meghajtókkal is -, amikor a CDSpeed programmal ''minıségi'' ellenırzést futtatunk. Egyáltalán nem biztos (sıt a kapott eredményeket a szabványos határértékhez hasonlítva egyáltalán nem úgy látszik),
hogy az így kapott hibajavítási adatok az olvasási folyamat azon szakaszában és olyan rendszer szerint kerülnek át, ami a korrekt értékelést lehetıvé tenné. Egyrészt a kapott értékek messze nem értelmezhetık a szabvány szerint, másrészt - ez a legnagyobb baj - ugyanazon a lemezen történı többszöri futta tás esetén túl nagyok a különbségek az egymást követı mérések eredményei között. Ha legalább ez utóbbi nem jellemzı (tehát ugyan hülyeséget mér a program és a drive, de legalább konzekvensen, így ugyanarra a lemezre nagyjából mindig ugyanazt mutatja), akkor a meghajtó saját méréseit talán érdemes lehet összehasonlítgatni egymás között, de más meghajtókkal kapott mérések eredményeihez (vagy a szabványos határértékekhez) nem szabad viszonyítani a kapott teszteredményeket. Ugyanakkor létezik pár olyan drive (például Plextor, LiteOn, BenQ írók), amelyek saját segédprogramjukkal, sıt némelyikük még a CDSpeed programmal is alkalmas a minıségi ellenırzésre. Nem volt ez mindig így. Elsınek a LiteOn meghajtókhoz (és csakis ezekhez) való gyári diagnosztikai program, a KProbe - még hivatalos, eredendıen belsı használatra tervezett változata - terjedt el, mint a DVD-lemezek minıségi ellenırzésére széles körben alkalmazott tesztprogram, de a Plextor meghajtókhoz adott PlexTools program is folyamatosan fejlıdött, egyre több tesztelési módot kínált fel, elıször csak CD, késıbb DVD-lemezekre is. Természetesen a PlexTools minıségellenırzı moduljai is csak Plextor írókkal (azokon belül is csak a Sanyo chipes, Plextor tervezéső modellekkel mőködnek). Az újságcikkek, tesztek során megismert tesztprogramok indították be a folyamatot, és ma már ott tartunk, hogy legtöbben nem elégednek meg a C DSpeed program által kirajzolt "egyszerő" adatátviteli teszt görbéjével, hanem mindenki a részletes minıségi teszteket futtatja - vagy inkább futtatná. A teszteredmények megértéséhez és helyes kiértékeléséhez egyrészt sok tapasztalat és az optikai adattárolás technológiai hátterének bizonyos mélységő ismerete elengedhetetlenül szükséges lenne, másrészt - mint említettem – a legtöbb meghajtóval fabatkát sem ér a minıségi ellenırzés. Személyes tapasztalataim szerint a C DSpeed program minıségi ellenırzését csak BenQ/Philips írókkal (péládul a 1620-as sorozattal) érdemes használni. Ezekkel sem teljesen pontos a tesztelés – a DVD+R lemezeket eltérı módon kezelik ezek a meghajtók, mint a DVD-R korongokat, és ez nagyon is meglátszik a teszteredményekben -, de még van értelme. A LiteOn írókhoz a KProbe-ot javaslom, a Plextor PX-716, 755 és 760 írókhoz pedig a PlexTools programot használjátok, minden más program/drive kombináció – ha pontos mérést szeretnél – nem javasolt, de legalábbis nagyon óvatosan kell kezelni a kapott eredményeket. Tegyük fel, hogy az íród akkurátus minıségi riportra képes. Hogyan értelmezd a kapott eredményeket? A grafikonon ábrázolt számok a nagyobb logikai egységbe fogott adatmezık szabványban definiált tömbjeire adják meg a tömbre jutó, a dekódolás során kapott vett hibajavítási adatokat, hibás bájtok, frame-ek számát, azaz hogy milyen aktívan kellett dolgoznia a hibajavító algoritmusnak az olvasás során (magyarán: minél alacsonyabbak az értékek, annál jobb a lemez).
Alapesetben a PI, PIF hibák az egy ECC blokkra, azaz 16 egymást követı, már beforgatott, úgynevezett "scrambled" (azaz a biztonságos leolvasás érdekében a szinkronizációs jelekkel és fejlécekkel ellátott) frame tartalmának 172 bájt széles (172 oszlopos), 192 soros tömbbe szervezett adataira jutó detektált, de még javítható hibák számát adják meg. Legtöbbször úgy, hogy 8 egymást követı ECC blokkra vetítve jelzi a PI hibákat, illetve 1 ECC -re vetítve a súlyosabb, PI-uncorrectable, azaz PIF hibákat.
8 ECC blokkra vetítve a PI hibák száma nem lehet magasabb 280-nál, illetve ECC blokkonként a PIF hibák száma nem haladhatja meg a 4-et. De ezek sem kıbe vésett számok, sokat számít a hibák elhelyezkedése, ismétlıdése is, valamint vannak más minıségi ellenırzések is a PI(F)/PO(F) hibák feltérképezésén kívül (Beta, Jitter, TA tesztek, ezeket a PlexTools programmal végezhetjük el megfelelı Plextor meghajtó birtokában), amelyek a lemez egyéb jellemzıit (jelek szinkronitása, a korong fizikai torzulása, a fizikai jelek alakja, mintázata, szabályossága stb.) mérik le, és amelyek további kiegészítı információkat adnak a hibajavítási folyamatból képzett grafikonon felül. Amint azt írtam, ezek az adatok csak abban az esetben tekinthetık irányadónak, ha az adott diagnosztikai program valóban olyan szinten tudja a dekódolás közben érzékelt hibajavító adatokat kinyerni a meghajtóból, ahogy az a szabványnak megfelelı, valamint ha a kapott hibaértékek a fenti módon értelmezett blokkonként kerülnek kiszámításra. Ha például a program és a meghajtó nem 8, hanem 16 blokkra vetítve adja meg a PIF hibákat, akkor máris emelni kell a hibatőrés határát is. (EC MA 337-es szabványkönyv tanulmányozása javasolt). Mivel ez a képesség a menet közbeni hibajavító adatok átadásáról alapból nem "kötelezı" a meghajtók részére, így nagyon óvatosan kell kezelni a kommersz, nem kimondottan meghajtó- és firmware optimalizált tesztprogramok által adott értékeket, így a C DSpeed program által mért eredményeket is, ha nem megfelelı (pl. BenQ/Philips) tesztmeghajtónk van. Ha nem megfelelı író/szoftver kombinációval mérünk, akkor könnyen lehet, hogy a kapott számoknak közük nincs a valósághoz - legalábbis a szabványos határértékekhez -, ugyanis semmi nem garantálja, hogy a dekódolás azon szakaszán és úgy keletkeznek azok az adatok, ahogy azt a szabvány elvárná. Ezért nem érdemes – a teljesség igénye nélkül - NEC , Pioneer, Asus, LG írókkal a C DSpeed minıségi ellenırzését futtatni és aztán jósnı módjára az értelmetlen számokban valami rendszert keresni. Kihangsúlyozom: nem ETTİL jó vagy rossz egy író, tehát a minıségi ellenırzés hiánya nem jelent semmit azzal kapcsolatban, hogy az adott drive mennyire jó minıségben ír vagy olvas. A meghajtó olvasási képességeirıl leginkább úgy tudsz meggyızıdni, ha sima visszaolvasási teszteket futtatsz, illetve ha - elégedetten – használod a terméket minél több lemezzel.
PPéter Polcz Péter
Forrás: www.burn.hu
