2011. JÚLIUS-AUGUSZTUS
2011. július-augusztus XIII. évfolyam 7-8. szám
Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Ismételten elérkeztünk egy ünneplési lehetőségéhez, a „vasutasok ünnepéhez”. Annak ellenére, hogy mindannyian látjuk a munkavállalói jogok és az érdekvédelmi lehetőségek csorbítására irányuló kormányzati törekvéseket, melyek mellett természetesen nem mehetünk el szó nélkül! S erre már lehet, hogy a közeljövőben is nyomatékosabban kell reagálnunk. Mégis most az ünneplésnek van itt az ideje, annak, hogy a vasutas munkavállalók egymással, családtagjaik körében – ha nem is felhőtlenül – de mindenképpen a jól végzett munka tudatában legyenek együtt. Ehhez szakszervezetünk is a lehetőségeihez képest igyekezett hozzájárulni. A szakszervezet Elnöksége nevében a méltó ünneplésetekhez és a kitüntetett munkatársaink elismeréséhez ezúton is gratulálok!
Július 1-től változott több száz gyógyszer ára, drágábban bankolunk, átneveztek több megállót, jobban járunk, ha a pizzát házhoz szállíttatjuk, mintha étteremben fogyasztjuk el, mert kisebb áfa terheli a házhoz vitt ételt, és szigorították a büntetőpont-rendszert. Újra szabad a jelzálogalapú devizahitelezés, megszűnt a passzív táppénz, életbe lépett az új számvevőszéki törvény, és változott a médiatörvény is, a MÁV pedig megszüntette az 55 év felettiek kedvezményét.
Dr. Laboda József elnök
Ez kevés lesz… Az elmúlt időszakban egymást érik a különféle szakszervezeti tiltakozások a kormány munkavállaló ellenes tervei ellen. Rendvédelmi dolgozók, szakszervezeti konföderációk, ágazati és munkahelyi szervezetek sorra rendezik a demonstrációkat, forgalom-lassító megmozdulást, útlezárást. Egyelőre eredménytelenül. Jelenleg úgy tűnik, hogy a kormány – a maga szempontjából jól ütemezett – ellenlépései a hatékonyak, sikerrel csavarják ki a szakszervezetek kezéből hagyományos fegyvereiket: a demagógiát (40 éves, kigyúrt, rokkant-nyugdíjas) és a sztrájkot. A decemberi törvénymódosítás eredményeként sorra halnak el a sztrájkkezdeményezések. A rendre bíróságok elé kerülő „még elégséges szolgáltatás” megállapítására vonatkozó kérelmek jellemzően érdemi vizsgálat nélkül kerülnek elutasításra és ennek hiányában lehetetlen az alkotmányos munkavállalói jog gyakorlása. (folytatás az 5. oldalon ...)
Drágulás és szigorítás – ezek változtak…
Kisebb a diákhitel kamata
Ez még nem az. (Módosult az Mt.) Július 4-én az Országgyűlés elfogadta azt a munkaügyi törvénycsomagot, amely több ponton megváltoztatja a Munka törvénykönyvét is. A módosítás még nem a Magyar Munka Tervben beharangozott átfogó módosítást jelenti:
• Munkaidő: A törvény véglegesíti azt az eredetileg - a pénzügyi válság miatt - az idei év végéig bevezetett szabályt, amely szerint a rendes munkaidő mértékének átmeneti csökkentése miatt fel nem használt munkaórák hosszabb időre átcsoportosíthatók úgy, hogy később a munkavállalók heti 44 órát is dolgozhatnak heti 40 órára járó bérért. A jogszabály ugyanakkor rögzíti: a hosszabb munkaidőben való foglalkoztatás legfeljebb egy évig lehetséges, ezen idő túllépése esetén a munkavállaló számára háromszoros bér jár, illetve, hogy a korábbi megállapodás lejárta után csak egy év elteltével lehet ismét hosszabb munkaidőben foglalkoztatni a dolgozót. (folytatás az 5. oldalon ...)
Július 1-től a diákhitel kamatának mértéke fél százalékponttal csökkent, így minden eddiginél alacsonyabb szintre, 8 százalékra mérséklődött, a hitelkonstrukcióban felvehető összegek továbbra is változatlanok.
Újra szabad a jelzálog alapú devizahitelezés Szintén hatályát vesztette az a rendelkezés, amely eddig kizárta a jelzálog alapú devizahitelezést, valamint részlegesen megszűnt az árverezési és kilakoltatási moratórium. Az erről szóló - június 20-án elfogadott - törvény értelmében - bár eredetileg teljesen kikerültek volna a moratórium hatálya alól - október 1-ig a nagy értékű ingatlanok legfeljebb 2 százalékát lehet értékesíteni. A törvény értelmében ilyen ingatlannak számít, amelynek az esetében a hitelösszeg a hitelfolyósításkor meghaladta a 20 millió forintot, a lakóingatlan lakáshitel-szerződésben meghatározott forgalmi értéke pedig a 30 millió forintot.
Megszűnt a passzív táppénz Július 1-től lépett életbe az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításai. Ennek értelmében megszűnt a passzív táppénz, míg a táppénzen lévők soron kívüli ellátásban részesülhetnek. A módosítás rendezi az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjait és pihenőidejüket, továbbá kimondja: a szakmai kamarákba való belépés illetékmentes. (folytatás a 6. oldalon ...)
2011. JÚLIUS-AUGUSZTUS
2
PÁLYAVASUTASOK
akikre büszkék vagyunk… Az 61. vasutasnap alkalmából a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág munkavállalói közül, ismét sokan – méltán – részesültek elismerésben, melyhez szakszervezetünk ezúton is gratulál. Ssz. NÉV
Munkakör
Az érintett Kolléganők és Kollégák munkájához további sikereket, magánéletükben pedig sok boldogságot kíván a PVDSz! Szervezeti egység
Üzletágvezetői dicséret 1 2 3 4 5 6 7 8
Ágfalvai Ilona Balázs Gyöngyi Balogh Sándor Bartos Sándor Burján Tibor Csele Sándor Demeter József Deregi Balázs
oktatótiszt pályavasúti szakértő forgalmi vonalirányító forgalmi szakértő rendelkező forgalmi szolgálattevő mester SZIR szakelőadó forgalmi koordinátor
9 10 11 12
Dobri Gyula Fedorné Poszmik Sarolta Fekete Miklós Felföldi István
mester gazdálkodási koordinátor forgalmi technológiai szakelőadó forgalmi szolgálattevő
13 14 15
Fodor Sándor Hegedűs Gábor Juhászné Palotai Katalin
rendelkező forgalmi szolgálattevő műszaki szakelőadó elemző-gazdálkodó szakelőadó
16 17 18
Jusztin Istvánné Keszler Lászlóné Kovács Mihály
állomásfőnök adminisztrátor rendelkező forgalmi szolgálattevő
19
Lakatos János
főpályamester
20 21
Mányai Miklós Márta Roland
gépesítési és technológiai osztályvezető műszaki szakelőadó
22
Méreg Lászlóné
vezénylőtiszt
23 24 25
Miskolczi Zsolt Németh Ferenc Nyiri Péter
PASS2 szakértő vezetőmérnök felügyeleti pályamester
26
Pacsuta István
rendelkező forgalmi szolgálattevő
27
Pasek István
pályalétesítményi szakértő
28
Stupek Attila
külsős forgalmi szolgálattevő
29 30
Szabó Lászlóné Szedresi Józsefné
távközlő műszerész általános pályavasúti előadó
31
Szeibert István
mester
32 33
Szivós Zoltán Szőke Attila
tenchnológiai rendszerszakértő technológiai rendszerszakértő
34
Szűk Győzőné
vezénylőtiszt
35 36
Takács Tamás Tormáné Kardos Éva
árkalkulátor szakelőadó gazdálkodási koordinátor
37
Tóth József
szakaszmérnök
1
Antal Imre Lajos
területi főüzemirányító
2
Balabás László
térfőnök
3
Budai László
gazdálkodási koordinátor
4
Czeglédi László
gazdálkodási koordinátor
5
Gergely Lászlóné
műszaki szakelőadó
6
Héjja László
vezetőmérnök
7
Ipacs János
vezetőmérnök
8
Kiss Sándor
külsős forgalmi szolgálattevő
9
Kiss Zoltán
főrendelkező
Pályavasúti Üzletág Területi Központ Pécs Pályavasúti Üzletág Fejlesztési Főosztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Debrecen Forgalmi Osztály Pályavasúti Üzletág Forgalmi Főosztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Szombathely Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Debrecen TEB Osztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Debrecen Forgalmi Osztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Debrecen Forgalmi Csomópont Eperjeske Pályavasúti Üzletág Területi Központ Pécs TEB Osztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Forgalmi Osztály Szeged Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest Forgalom Csomópont Budapest-Ferencváros Pályavasút Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest Pályavasúti Üzletág Pályalétesítményi Főosztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Miskolc TEB Osztály Távközlési Alosztály Pályavasút Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest Pályavasút Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest Forgalom-felügyeleti alosztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Debrecen Pályalétesítményi Osztály Pályavasúti Üzletág Pályalétesítményi Főosztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Debrecen Pályalétesítményi Osztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Szeged Forgalmi Csomópont Pályavasúti Üzletág Ügyfélkapcsolat és értékesítés Pályavasúti Üzletág Területi Központ Pécs TEB Osztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Pályafenntartási Alosztály kecskemét Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Forgalmi Csomópont Székesfehérvár Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Pályafenntartási Alosztály Békéscsaba Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest Forgalmi Csomópont Füzesabony Pályavasúti Üzletág TEB Központ Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest Pályafenntartási Alosztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Biztosítóberendezési Alosztály Szeged Pályavasút Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest TEB Osztály Pályavasút Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest Biztosítóberendezési ALosztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Miskolc, Forgalmi Csomópont Szerencs Pályavasúti Üzletág Területi Központ Szombathely Pályalétesítményi Osztály Pályavasúti Üzletág Területi Központ Szombathely Forgalmi Csomópont Zalaegerszeg Pályavasúti Üzletág Területi Központ Pécs Pályafenntartási Alosztály
Elnök-vezérigazgatói dicséret Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest Forgalomirányítási Alosztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Miskolc, Forgalmi Csomópont Miskolc Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Forgalmi Csomópont Vésztő Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest Forgalmi Csomópont Komárom Pályavasút Üzletág Pályavasúti Területi Központ Pályafenntartási Alosztály Budapest Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Biztosítóberendezési Alosztály Szeged Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Miskolc TEB Osztály Erősáramú Alosztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Debrecen Forgalmi Csomópont Püspökladány Pályavasúti Üzletág Területi Központ Szombathely Forgalmi Csomópont
3
2011. JÚLIUS-AUGUSZTUS (folytatás a 2. oldalról...) 10 11
Kotlárné Baranyai Ildikó Kovács Miklós Tibor
területi értékesítési szakelőadó felügyeleti pályamester
12
Körtvélyesné Halászi Erika
forgalmi szakértő
13 14
Molnár Mihály Nagy Attila
mester informatikai szakértő
15 16
Neményi Norbert Paskovits Gyula
területi forgalmi szakértő mester
17 18 19 20 21 22
Prudner András Skultéti József Sudár János Szabadszállási Márta Szűcs László Tóth Csaba Albertné
műszaki szakértő előmunkás felügyeleti pályamester elemző-gazdálkodó szakelőadó területi forgalmi szakértő pályalétesítmányi szakértő
23
Tóthné Fekete Katalin
elemző-, gazdálkodó szakelőadó
24
Virga Csaba
főrendelkező
25
Vörös Gyula
felügyeleti pályamester
1 2
Balogh Sándor Bíró Sándor
TEB műszaki szakértő pályalétesítményi szakértő
3 4
Geresdi Zsolt Hanti József
5
Katona János
Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Debrecen Forgalmi Osztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Miskolc Pályafenntartási Szakaszmérnökség Füzesabony Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest Forgalomfelügyeleti Alosztály Pályavasúti Üzletág Területi Központ Budapest Energiaellátási Alosztály Pályavúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Szombathely Távközlő-, Erősáramú és Biztosítóberendezési Osztály Pályavasúti Üzletág Területi Központ Pécs Forgalmi Osztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest Biztosítóberendezési Alosztály Pályavasúti Üzletág Pályalétesítményi Főosztály Pályavasúti Területi Központ Budapest Pályafenntartási Alosztály Győr Pályavasúti Üzletág Területi Központ Pécs Pályafenntartási Alosztály Pályavasúti Üzletág Területi Központ Pécs Pályavasúti Üzletág Területi Központ Pécs Forgalmi Osztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Debrecen Pályalétesítményi Osztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Debrecen Távközlési Alosztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Debrecen Forgalmi Csomópont Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Szeged Pályafenntartáso Alosztály Kecskemét
Vasút szolgálatáért bronz fokozat Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Szeged TEB Osztály Pályavasút Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest Pályafenntartási Alosztály Székesfehérvár pályavasúti területi közp.titkárságvezető Pályavasúti Üzletág Területi Központ Pécs műszaki tevékenységet előkészítő és elszámoló osztályvezető Pályavasúti Üzletág TEB Központ pályakarbantartási alosztályvezető Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Pályakarbantartási Alosztály üzemirányító központ vezető Pályavasúti Üzletág Üzemirányító Központ rendelkező forgalmi szolgálattevő Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest távközlő műszerész Pályavasút Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest TEB Osztály pályalétesítményi szakértő Pályavasúti Üzletág Pályalétesítményi Főosztály állomásfőnök Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Debrecen Forgalmi Csomópont Nyíregyháza pályalétesítményi osztályvezető Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Miskolc Pályalétesítményi Osztály biztosítóberendezési diszpécser Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Szombathely Távközlési Alosztály általános ügyviteli előadó Pályavasúti Üzletág Területi Központ Pécs TEB Osztály híd- és alépítményi szakértő Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Debrecen Pályalétesítményi Osztály
6 7 8 9 10
Dr. Katona László Kiss László ifj. Kővári Gyula Kupai Sándor Majoros Józsefné
11
Dr. Rajszi Zsolt Aladár
12
Sövegjártó Károly
13 14
Szakács Ildikó Báló Endre
1
Bodgál István
területi forgalmi szakértő
2 3 4 5
Botyánszki János Brunczvig János Farkas Pál Gátay István
forgalmi csomópont vezető felügyeleti pályamester mester állomásfőnök
6
Horváth Ferenc
mester
7 8
Káldi István Rutkai Béláné
fejlesztőmérnök oktatótiszt
1 2 3
Bialkó Zoltán Farkas János Zoltán Kiss Károly
PASS2 szakértő TEB osztályvezető PL vezetőmérnök
4
Kőrösi József
forgalmi osztályvezető
5 6
Kurucz János Németh János
tartalékos térfőnök biztosítóberendezési lakatos
7
Ujjady Árpád
pályalétesítményi szakértő
Vasút szolgálatáért ezüst fokozat Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Miskolc, Forgalomfelügyeleti Alosztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Forgalmi Osztály Szeged Pályavasúti Üzletág Területi Központ Pécs Pályafenntartási Alosztály Pályavasút Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest TEB Osztály Pályavúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Szombathely Forgalmi Csomópont Celldömölk Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Szombathely Távközlési Központi Javító Mérnöki Szakasz Pályavasúti Üzletág Fejlesztési Főosztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Debrecen Forgalmi Csomópont Záhony
Vasút szolgálatáért arany fokozat Pályavasúti Üzletág Ügyfélkapcsolat és értékesítés Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Miskolc TEB osztály Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Pályafenntartási Alosztály Békéscsaba Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Budapest Forgalom Osztály Pályavasúti Üzletág Területi Központ Pécs Pályavasúti Üzletág Pályavasúti Területi Központ Debrecen Biztosítóberendezési Alosztály Pályavasúti Üzletág Pályalétesítményi Osztály Budapest
Miniszteri szintű kitüntetések Miniszteri Elismerés
Bita István
távközlési alosztályvezető
Vadkerti Ferenc
vizsgabiztos
MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág Területi Központ Távközlési Alosztály Szombathely
Baross Gábor-díj MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág Területi Központ Forgalomfelügyeleti Alosztály Szeged
4
2011. JÚLIUS-AUGUSZTUS
VÉT HÍREK Konzultációk kezdődnek a MÁV-GYSEV vonalátadásról. Az elmúlt év vége óta terjedő pletykák bizonyságot nyertek. Május elején még arról volt szó, hogy bár a GYSEV nagyon szeretne egy észak-déli vasúti tranzit folyosót kialakítani és ehhez MÁV vonalakat venne át, ezt a MÁV nem szeretné. Mindenfajta minisztériumi konzultációk után kezdett terjedni egy levél, melyből arra a következtetésre lehetett jutni, hogy a miniszter támogatja a GYSEV tervét. Szakszervezetünk – az alábbi levél megírásával – haladéktalanul konzultációt kezdeményezett a témában: Tisztelt Igazgató Asszony! Szakszervezetünk az Mt. 22. § (1) bek. alapján konzultációt kezdeményez a MÁV Zrt. – GYSEV Zrt. közötti infrastruktúra és közszolgáltatás átadás-átvétel tárgyában. Indoklás: Az érintett térségben foglalkoztatott tagjaink év eleje óta különféle, a tárggyal összefüggő kérdésekkel bombázzák szakszervezetünket, hangot adnak aggodalmuknak, bizonytalanságukat fejezik ki. Legutóbb – május hónap végén – Csek Károly pályavasúti igazgatótól kaptunk olyan információt, hogy a kérdés nem aktuális. Ennek ellenére a legfrissebb értesülések szerint Dr. Fellegi Tamás támogatja a GYSEV törekvéseit és döntött az átadás módjáról. Szakszervezetünk a konzultáció során az átadás realitása, várható időpontja, de különösen a munkavállalókra gyakorolt hatásai tekintetében szeretne tiszta képet kapni, hogy kialakítsa viszonyát az esetleges intézkedéshez. Kérjük Igazgató Asszonyt, hogy a konzultáció időpontjáról, helyszínéről tájékoztassa szakszervezetünket. Egyben kérjük azt is, hogy a konzultációra hívja meg a szakmailag illetékes területek képviselőit. Kérésünk teljesítését előre és ezúton is megköszönjük! A PVDSz tárgyalások megkezdésére irányuló többszöri sürgetésére az alábbi választ kapta:
2010-ben a tipikusnak tekinthető, két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartás létminimumértéke 228.334 Ft volt havonta, míg az egytagú nyugdíjas háztartásoké 70 862 Ft - jelentette a KSH. Az így kimutatott létminimum nem jelent feltétlenül szegénységet, hanem egy olyan jövedelmet, amely lehetővé teszi az alapvető szükségleteken túli igények kielégítését is. A hivatal becslései szerint e számított értéknél alacsonyabb jövedelemből élt 2010-ben a lakosság 37%-a. A létminimumértékek meghatározásának 2010. évi, 1741 háztartást felölelő állománya 519 ezer háztartást, ezekben 1 millió 193 ezer személyt, havi átlagban 75 milliárd 828 millió Ft fogyasztási kiadást
Tisztelt Elnök Úr! Az elmúlt időszakban írásban vagy szóban érkezett megkeresésükre tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium áttekintette és megvizsgálta a GYSEV Zrt. fejlesztési stratégiáját, amelynek egyik központi eleme öt nyugat-dunántúli vasúti vonalszakasz vagyonkezelésbe vételének lehetősége. A tervek szerint a GYSEV 2011 végéig 214 kilométernyi pályaszakaszt vehet át a működtetéséhez szükséges infrastruktúrával együtt a MÁV Zrt.-től. A GYSEV stratégiája szerint az új elemekkel bővülő hálózatán versenyképes észak-déli alternatív vasúti tranzitfolyosó kiépítésére nyílik majd lehetőség. A tervek szerint az idén decemberi menetrendváltástól a GYSEV látja el a személyszállítási közszolgáltatási teljesítmények területileg arányos részét is a • Rajka-Hegyeshalom-Csorna-Porpác, • Szombathely-Porpác, • Szombathely-Kőszeg, • Szombathely-Zalaszentiván és a • Körmend-Zalalövő vonalszakaszokon. Az elképzelés lehetővé teszi a Körmend és Zalalövő között 2009 decembere óta szünetelő személyforgalom újraindítását a szakasz felújítását követően. A GYSEV saját járműveivel gondoskodhat a közszolgáltatás ellátásáról, a MÁV a felszabaduló mozdonyokat és személykocsikat másutt hasznosíthatja. Az erre vonatkozó végleges kormányzati döntés esetén a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium meghatározott feltételek teljesüléséhez köti az átadás-átvételhez adott támogatást. Az egyik kiemelt feltétel, hogy az átadás-átvétel nem járhat túlzott munkavállalói érdeksérelemmel, ezért a vasúttársaságok a jogszabályi előírásoknak megfelelően folyamatosan egyeztetnek majd a szakszervezetekkel és az érintett Üzemi Tanácsokkal. Az átadásátvétel során a GYSEV kész azonos munkakörben alkalmazni az érintett vonalakon dolgozó vasutasokat. Az átadás-átvétel részleteinek kidolgozására a MÁV Csoport és a GYSEV szakembereinek részvételével közös munkacsoportok alakultak. Ennek keretében megkezdődött az infrastruktúrát, járműveket, ingatlanokat, gazdasági-pénzügyi és munkavállalókat érintő részletek áttekintése és a megoldási alternatívák kidolgozása. Az előzetes ütemezés alapján a munkacsoportok július hónap során határozzák meg az átadás-átvétel feltételeit és lebonyolításának módját. Budapest, 2011. június 28. Üdvözlettel: Szarvas Ferenc sk. elnök-vezérigazgató, MÁV Zrt.
Ennyiből lehet megélni Magyarországon reprezentál. Mindezek alapján az egy hónapra vonatkozó átlagos létminimumérték 146 ezer Ft/háztartás volt. A háztartások, amelyek adatai ezeket az átlagos létminimumértékeket adják, a társadalom e szinten élő háztartásainak összességét képviselik. Közülük 985 aktív, 688 nyugdíjas és 68 egyéb inaktív háztartás, más metszetben tekintve 538 egyedülálló személy, 710 több személyből álló, gyermek nélküli háztartás, 282 egy-, 163 két- és 48 három- vagy annál
Dávid Ilona sk. elnök-vezérigazgató, GYSEV Zrt.
többgyermekes háztartás. Közös bennük az élelmiszer-fogyasztási kiadásuknak a normatíva értékösszegéhez hasonló nagysága. E háztartások személyes kiadásaik 31,3%-át költik élelmiszerre, s csaknem ugyanennyit fordítanak lakásfenntartási kiadásokra, mely utóbbinak több mint felét háztartási energia vásárlására. Egyéb fogyasztásukról elmondható, hogy kiadásaik csaknem 8%-át a közlekedésre fordított összegek teszik ki, egészségügyre, testápolásra 7,3%-ot költenek, míg telefonálásra 5,6%-ot. Ruházkodásra 3,6% jut, oktatásra, művelődésre pedig 4,4%. Tartós javak vásárlására átlagosan 1,4%-ot fordítanak az összes személyes kiadásokból. - KSH -
5
2011. JÚLIUS-AUGUSZTUS
Ez kevés lesz…
KÖZLEMÉNY
(Cikk folytatása a címoldalról.)
A PVDSz Elnöksége június 23-i ülésén értékelte a munkavállalói érdekvédelemben országos szinten kialakult helyzetet. Megállapította, hogy a kormányzat különféle formában kiszivárogtatott intézkedési tervei (szja, munkatörvények, nyugdíj- és jóléti-rendszer, egészségügy, oktatás, stb), valamint az érdekegyeztetetési rendszer átalakítására vonatkozó elképzelései bizonytalanságot és komoly feszültséget keltenek a munkavállalók széles körében. Az Elnökség véleménye szerint a kialakult feszültség legfőbb oka a kormányzati elképzelések nyilvánosságra hozásának módja és az érdemi és tényleges párbeszédet nélkülöző döntéshozatal. A bizonytalanság, kiszámíthatatlanság a feszültségek fokozódásához járul hozzá, és nem szolgálja senki érdekét. A szakszervezeti reakciók – a kényszerű tájékozatlanság és a tagság igényei szerint („Tegyetek már valamit”) – csak a szokásos úton haladhatnak, tárgyalás-kezdeményezés, tiltakozás, sztrájkfenyegetés, sztrájk. A PVDSz tisztában van azzal, hogy hazánkban sok kérdés megoldatlan, és változtatásra szorul (csakúgy, mint a MÁV-nál). Az ország kiegyensúlyozott fejlődéséhez nyugalomra van szükség, ezért felszólítjuk a kormányt, hogy a különféle rendszerek átalakítására vonatkozó részletes elképzeléseit a maga részleteiben ismertesse az érintett területek munkavállalói képviselőivel és haladéktalanul – az érdekek beszámítására is figyelemmel - kezdjen érdemi tárgyalásokat a megállapodás szándékával. A „szociális konzultáció” lezárult, kezdődjön az érdekegyeztetés! A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete – a tagság széleskörű véleményének ismeretében - szervezetileg egyelőre nem csatlakozik sztrájkokhoz, de szolidáris és megértő a törvényes munkavállalói megmozdulásokkal. A sztrájkhoz történő csatlakozást a szakszervezet egyes tagjai szuverén döntésének tekinti és védelmet, szükség esetén jogi segítséget nyújt számukra. Még bízunk a helyzet konszolidálásában!
A járatlan utat szorgalmasan taposó Mozdonyvezetők Szakszervezete jutott talán a legmesszebbre. Esetükben nem jogerősen megállapításra került ugyan a június 29-én 9-11 óra közötti sztrájk időszakára vonatkozó még elégséges szolgáltatás, de sztrájkolni mégsem lehetett, hiszen a bírósági végzés csak későbbi időpontban emelkedhetett jogerőre a legjobb esetben is. A más időpont azonban már egy másik sztrájk, amire ismételt „még elégséges” megállapodás kellene. Patt helyzet.
A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) Elnöksége is intenzíven foglalkozik a munka világában kialakult helyzettel és a tagság véleményének figyelembe vételével az alábbi Közleményben tájékoztatta a közvéleményt:
Enzsöl Róbert
Ez még nem az. (Módosult az Mt.) (Cikk folytatása a címoldalról.)
• Túlóra Változik a túlmunka kifizetése is. A munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan, illetve a munkaidőkereten felül végzett munka esetén a pótlék mértéke ötven százalék. A munkáltató azonban előírhatja, hogy ellenértékként - pótlék helyett - szabadidő jár, ami nem lehet kevesebb a végzett munka időtartamánál.
• Szabadság A szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet majd kiadni. Kivételesen fontos gazdasági érdek, illetve a munkáltató működési körét közvetlenül és súlyosan érintő ok miatt a munkáltató kettőnél több részletben is kiadhatja a szabadságot, a munkavállalót azonban - a felek eltérő megállapodása hiányában - ebben az esetben is megilleti évenként egyszer legalább 14 összefüggő naptári nap távollétet biztosító szabadság.
• Gyed-ről visszatérők szabadsága A törvényben foglaltak szerint - a munkáltatói terhek csökkentése érdekében - a gyermekgondozási segély, gyermekgondozási díj igénybevételének idejére járó fizetés nélküli szabadságnak nem az első éve, hanem csak az első hat hónapja jogosít majd szabadságra.
•
Pénzbeli megváltás
Szabályozzák a szabadság pénzbeli megváltásának két lehetőségét is. Ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnésekor nem kapta meg a munkáltatónál eltöltött idővel arányos szabadságát, azt pénzben kell megváltani. A gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadság megszűnését követően, ha a munkavállaló a fizetés nélküli szabadság első hat hónapjára járó szabadságot nem kapta meg, azt a felek megállapodása alapján pénzben is meg lehet váltani.
•
Próbaidő
A jogszabály alapján a közszférában alkalmazott megoldáshoz hasonlóan akár 6 hónapos próbaidőt is kiköthet a munkaadó, de csak akkor, ha erre a munkáltatónál hatályos kollektív szerződés felhatalmazást ad. A próbaidő hossza alapesetben 30 nap, ennél hosszabb, de maximum három hónapos próbaidőt a felek megállapodásával lehet kikötni.
• Munkaerő-kölcsönzés A munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló 2008-as európai uniós irányelv átültetése érdekében a törvény kimondja, hogy a munkaerő-kölcsön-
zésre vonatkozó, az irányelvből következő speciális szabályokat mind a teljes, mind a részmunkaidős foglalkoztatás esetében, és a határozott idejű munkaviszonyok esetében is alkalmazni kell. A javaslat felsorolja azokat a kivételeket, amelyeknél a tagállamok eltérhetnek az egyenlő elbánás elvétől. A magyar jogban ez alapvetően a közhasznú tevékenység körében végzett foglalkoztatásnál lehetséges. A módosítások – bár a vasutasokat az erős Kollektív Szerződés miatt kevéssé érintik – egyértelműen rontják a munkavállalói pozíciókat. A legnagyobb baj mégsem ez, hanem, hogy a módosításokra mindenfajta egyeztetés nélkül, a szakszervezetek létét teljes mértékben figyelmen kívül hagyva került sor. Enzsöl Róbert
A hó-nap esete Ügyvéd beszámol védencének: – Van egy jó és egy rossz hírem, melyiket mondjam először? – A rosszat, ügyvéd úr. – Sajnos, a laboreredmény szerint a maga vére megegyezik a gyilkosság helyszínén talált vérmintával. – Ajajj! ... És mi a jó hír? – ... hát hogy alacsony a koleszterinszintje.
2011. JÚLIUS-AUGUSZTUS
6 600 gyógyszer ára változott Július elsejétől csaknem hatszáz tb-támogatott gyógyszer térítési díja változott: csaknem kétszáz gyógyszer olcsóbb lett, majdnem 350 készítmény viszont többe kerül - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Az árváltozás a jelenleg támogatott mintegy hatezer gyógyszer 10 százalékát érinti, többek között gyulladáscsökkentőket, vércukorszint és vérnyomás csökkentőket, antibiotikumokat és urológiai szereket.
Drágábban bankolunk A hitelintézetek egy része júliustól is növeli a lakossági folyószámlákhoz kapcsolódó díjtételeket, az áremelések egyes bankoknál érintik a befektetési szolgáltatásokat is - tudta meg a Világgazdaság. Az Erste Bank a lakossági forintbankszámlák nagy részénél a múlt évi inflációnak megfelelő mértékben (ez 4,9 százalék volt) a kerekítési szabályokat figyelembe véve megemeli az egyes díjakat, jutalékokat. Nem emelt viszont díjain az FHB Bank, a Raiffeisen Bank pedig a lakossági folyószámláknál nem, csak a befektetési szolgáltatásoknál változtatott. Az MKB Banknál mind a lakossági folyószámla-kondíciók, mind a befektetési szolgáltatások díjai változtak július elsejétől. Az előbbinél például 290-ről 310 forintra emelkedik július 4-től a havi számlavezetési díj, a papíralapon indított eseti forintátutalás minimális költsége pedig 300-ról 330 forintra.
Átkereszteltek sok megállót Számos tömegközlekedési megálló neve megváltozott Budapesten a közterületek átnevezése miatt, illetve a könnyebb azonosíthatóság érdekében - július 1-től. A korábban a felszínen lévő villamosmegállók Üllői út, míg az ott közlekedő buszok és a metró megállója a Ferenc körút nevet viselték. A környéken nagyszabású ingatlanfejlesztést végző beruházó meg-
Drágulás és szigorítás – ezek változtak…
Változott a büntetőpontrendszer is
kereste a BKV-t és a fővárosi önkormányzatot a névváltoztatási javaslatával, végül a Corvin-negyedre esett a választás a Corvin köz, a filmszínház, a bevásárlóközpont és a sétány közelsége miatt. Huszonnégy megálló neve változott. Ezek között szerepel a II. kerületi Moszkva tér átnevezése Széll Kálmán térre, a VIII. kerületi Köztársaság tér nevének II. János Pál pápa térre változtatása, a III. kerületi Nagybátonyi utca megváltoztatása Hidegkuti Nándor utcára. Két megálló nevét azért kellett megváltoztatni, mert a ferihegyi repülőtér hivatalosan Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett, a Stadion metrómegálló és a kapcsolódó felszíni megállók neve pedig a főpolgármesteri hivatal kezelői nyilatkozatának rendelkezése alapján Puskás Ferenc Stadionra változott. A korábbi Roosevelt tér megálló Széchenyi István térre módosult, a Násznagy utca József Attila térre, az APEH Adóhivatalra, a Szentmihályi út Zsivora parkra.
Az Országgyűlés szigorította a közúti büntetőpont-rendszert, emellett arról is döntött, hogy az ellenőrzött sofőrök alkoholfogyasztási mintavételre kötelezhetők. A módosítások értelmében a korábbi hat helyett kilenc büntetőpont jár a közúti baleset okozása miatt, míg a segítségnyújtás elmulasztása, a közúti veszélyeztetés, a járművezetés ittas, vagy bódult állapotban, valamint a járművezetés tiltott átengedése, továbbá a cserbenhagyás 11 büntetőpontot “érhet” 9 helyett. Az ittas vezetés július 1-jétől közigazgatási bírsággal sújtandó szabálysértéssé alakult, ezért a törvényváltoztatás előállítási okként határozza meg a közigazgatási eljárásban történő mintavételt. A hatóság együttműködés hiányában is a mintavétel tűrésére kötelezheti az ellenőrzött sofőröket. A belügyminiszter kitér arra is, hogy az új szabályozás szerint sem ittas vezetés, sem gyorshajtás esetén nem lesz lehetőség a járművezetéstől történő eltiltásra, így a bírságok mellett a pontrendszer szigorítása lehet az, ami a megelőzéshez, illetve a járművezetési jogosultság szüneteltetéséhez vezethet.
Olcsóbb lett a kiszállított pizza, mint az éttermi
Törölte a MÁV az 55 év felettiek kedvezményét
Július elsejétől nem mindegy, hogy a kedvezményes áfakulcs alá tartozó termékeket - például a cukrászsüteményt, pékárut, pizzát - termékértékesítés keretében, vagy pedig vendéglátó-ipari szolgáltatás keretében szolgálják ki, a 18 százalékos kedvezményes áfa ugyanis csak az első esetben érvényesíthető - derült ki az adóhatóság közleményéből. Tehát, ha étteremben eszünk egy pizzát, akkor azt 25 százalékos áfakulcs terheli, ha pedig házhozszállítást kérünk, akkor annak 18 százalékos az áfája- derült ki az adóhivatal közleményéből.
A MÁV közleményben számolt be a változásról, melynek értelmében július elsejétől már nem kaphatnak kedvezményes jegyet az 55 év felettiek. Az elővételben vásárolt kedvezményes menetjegyek az érvénytartamon belüli utazásra még felhasználhatóak, de azoknak, akik érvénytartam megjelölése nélkül vásárolták a kedvezményes árú menetjegyet, már kiegészítő jegyet kell venniük, vagy a pénztárakban kezelési költség nélkül visszakaphatják pénzüket - figyelmeztet a vasúti társaság.
(Cikk folytatása a címoldalról.)
Személyre szólóan! A gyorsabb kommunikáció érdekében lehetőség van közvetlenül, tisztségviselőink részére – névre szólóan – is e-mailt küldeni. A konkrét e-mail címek megtalálhatóak a „hív6sz!” című cikkünkben, lapunk 8. oldalán. A hatékonyabb ügyintézés érdekében további üzenet küldése lehetséges az alábbi szolgáltatásaink körében: Telefon:
[email protected] Biztosítás:
[email protected] Alapítvány:
[email protected] Jogsegély:
[email protected] PML szakág:
[email protected] TEB szakág:
[email protected] Forgalmi szakág:
[email protected] Szakági Tanács:
[email protected] Felügyelő Bizottság:
[email protected] Arra kérünk minden tagtársunkat, partnerünket, hogy éljen ezzel a lehetőséggel. - a szerk -
Forrás: hirado.hu
A hó-nap bölcsessége „Ha az ember nem képes változtatni egy rosszul működő rendszeren, akkor nem érdemes tudnia, hogy az nem jó.”
A hó-nap kérdése - Hogy hívják azt a ragadozót, amelyik bűnözőket eszik? - Gonosztevő.
7
2011. JÚLIUS-AUGUSZTUS
Új Munka Törvénykönyve A kormány – mintha csak provokálni akarna – a szakszervezeti tiltakozások közepette hozta napvilágra a Széll Kálmán terv részét képező „Magyar Munka Tervet”. A terv célja a munkaerőpiac rugalmasságának megteremtése, versenyképes munkaerő biztosítása, munkahelyteremtés és legális foglalkoztatás ösztönzése a versenyszférában, valamint támogatott munkahelyek létrehozása a tartósan munkanélküliek számára. A munka világát alapvetően átalakító elképzelés többek között megváltoztatná a Munka Törvénykönyvét is. A változtatás a munkáltatók érdekeit szolgálja. Abban a reményben, hogy munkahelyeket teremtenek, oldják a foglalkoztatási kötöttségeket, csökkentik az adminisztrációs terheket, csökkentik a munkavállalói kötelező juttatásokat, gyengítik az érdekvédelmi szervezeteik jogait. Íme a munkaügyi kapcsolatok átalakítására vonatkozó kormányzati elképzelések:
„ Munkaügyi kapcsolatok: Az üzemi tanácsok, illetve a – döntően még mindig a munkahelyeken működő – szakszervezetek funkciójának, jogosítványainak hazai megoldása a gyakorlatban kudarcot vallott. Ezért célszerű, hogy a munkavállalók foglalkoztatását is érintő munkáltatói döntésekbe való beleszólás joga (participáció) az üzemi tanácsok kompetenciája legyen. A jelenlegi széttagolt rendszert meghaladva az üzemi tanács hatáskörébe indokolt vonni a munkavédelmi és a munkavállalók felügyelő bizottsági képviseletét is. A szakszervezetek ezzel szemben tagjaik érdekképviseletét lássák el, s e funkcióval összeférhetetlenek a munkáltató működését érintő döntésekben való közreműködés és a kifogás benyújtásának joga. Az egyenlő bánásmód követelményének részletes jogi szabályozása feleslegessé teszi a szakszervezeti tisztségviselőket megillető, a hatályos szabályozás szerinti védelmi szintet. A munkaviszonyok szabályozása körében az állami szabályozást indokolt visszaszorítani és több tárgykörben kollektív szerződésre vagy a munkaviszonyban álló felek megállapodásaira hagyni a szabályozást. Lehetővé kell tenni, hogy kollektív szerződés hiányában az üzemi tanács is jogosult legyen a munkaviszonyokat szabályozó megállapodást kötni. A kollektív megállapodások törvényhez való viszonyával kapcsolatban a diszpozitivitást (az eltérés lehetőségét) főszabályként kell megfogalmazni (a munkáltató sajátosságaihoz igazodó munkafeltételek kialakítása érdekében).” Sokatmondó és egyben vészjósló a „döntően még mindig a munkahelyeken működő szakszervezetek” kifejezés, különösen, ha belegondolunk, hogy mi történt a sztrájkjoggal, hogyan változnak az országos érdekegyeztetés szabályai. Nehéz idők jönnek….
erobi
OLVASÓI LEVELEK 2
1 PÁLYÁSOK, PÁLYÁN ÉS VÍZPARTON! Sikeres, baráti, mondhatnám családias hangulatú esemény helyszíne volt a Bükkösdi-horgásztó. Június utolsó szombatján, szakági és területi hovatartozás nélkül mintegy harminc fő részvételével tartottuk meg a horgászversennyel és pörköltfőzéssel egybekötött PVDSz családi és sportnapot. Sokan aggódva figyelték az időjárás előrejelzéseket, de a várva várt napon még a Jó Isten is kedvezett a megjelenteknek. Kissé szeles, de remek idő és finom Vámosgyörki HP, valamint kiváló ízű és zamatú Villányi és Badacsonyi nedűk tették teljessé a nap indulását. A mozgásban és versenyben megfáradtakat, megéhezetteket finom pörkölt és hideg sörök, üdítők várták. Jó és hasznos volt hallani a különböző területekről érkezett PVDSz tagok véleményét, elképzelését világról, családról, vasútról, jövőről, szakszervezetről. S nem csak véleményt, kritikát lehetett hallani, mert párbeszéd, disputa alakult ki melyet mindenki hasznosnak ítélt. Külön köszönet Bükkösd polgármesterének és a Sportkör elnökének, kik lehetővé tették, hogy a vasutasok, a PVDSz tagjai és családtagjaik használhatták a község sporttelepét és a tóparti halőrházat, mely vendégházként is funkcionált e szép, s kellemes nyári napon. Budai Zsolt polgármester, illetve Slavonits Csaba elnök mellett, köszönet a szakszervezetnek a megvalósításhoz nyújtott támogatásért. Bihary Ferenc
Tisztelt Elnök Úr! A szakszervezet közbenjárásának, és a dombóvári PFT. Alosztály Vezetőjének, Pail Miklós úrnak köszönhetően, szakaszunkon a készenléti szobákban 4db ágy felújításra került, így a dolgozóink végre kipihent állapotban tudnak másnap reggel munkába állni. Köszönjük segítségüket. Karafiát Csilla alapszervezeti képviselő
3 Megkaptam az új arcképes igazolványt, az igazság, hogy már évek óta várom a normális kinézetű igazolványt, DE: Amit mellékeltek talán fel sem tűnt mindenkinek! A kerékpárszállításért fizetnünk kell, nekünk vasutasoknak is!? Hol volt erről szó, hol volt erről vita, megkérdeztek? Milyen jogon veszik el titokban, csendben, előre nem is értesítve? Adnak helyette, éves bónuszt, mondjuk\” 10 000 Ft-ot erre? Ahogy a bezárt mellék vonalakat sem kompenzálják, mert addig vonattal mehettünk oda\” most busszal kell, adnak éves kompenzációt, mondjuk\” 25 000 Ft -ot? Ahogy régebben járt az építkezéshez díjtalan anyag szállítás, most adnak éves bónuszt 80 000 Ft-ot ? Ahogy valamikor évente adtak 1q díjmentes szállítást, ( emlékeztetek az őszi szezonális krumpli, alma, körte, hagyma stb. szabolcsi rendelésekről, amikor összefogtak emberek,
Mávosok, és együtt rendeltek), most adnak helyette mondjuk\” évi 50 000 Ft -ot ? Az elvett orvosi vizsgálatokért ( a 29\’ -es teljeskörű kivizsgálás volt, ma , pisiljen és közben nézzen, ha látja, hogy pisil, akkor jó a szeme, ha nem csíp közben akkor jó a vizelet....) Hol a kórházunk ,a társadalmi munkával felépített sport pályánk, sportlétesítményünk? A nagyon sokszor jól jövő vendégszállók? Ezek hol vannak kompenzálva? Tudom, hogy a kérdéseim költőiek, és nem is Önöknek kell ezt megválaszolni. DE! Beszéljünk, írjunk róla, akár az újságunkban, feszegessük a témát, mert a végén nem lesznek öltözők, és már szék sem amire üljünk a munkahelyen, víz sem amit igyunk (sajnos ez utóbbiakra is vannak példák szép számmal). Szóval kérem beszéljenek erről, terjesszék fórumokon, újságokban, stb. Vessék fel az érdekegyeztetéseken (főleg). Ne engedjük szó nélkül halkan, csendben elsorvadni egyesével, feltűnés nélkül a már megszerzett juttatásainkat, jogainkat. Tudom, hogy a VBKJ is sokat segít, de a mérleg már így is negatív részünkre, az egészségmegőrző programmal együtt is. Jut eszembe az egészségmegőrző programról, bizonyára nem vagyok egyedül, az idén erről még semmilyen tájékoztatást, vagy jelentkezési lehetőséget sem kaptam! Miért? (Forg. szt.) ...És akkor még nem beszéltünk a beépített\” és szépen eltűnt 13. havi fizetésről... (név és cím a szerkesztőségben)
2011. JÚLIUS-AUGUSZTUS
8 A MÁV Zrt. Központi Munkavédelmi Bizottsága regionális munkavédelmi fórumot tartott 2011.06.08.-án Miskolcon. A fórumon a területen dolgozó munkavédelmi képviselőkön kívül részt vettek Rónyai Gábor a PVTK vezető, Pálmai Zsolt EBK TSZK vezető, Radványi Nóra EBK TSZK munkabiztonsági vezető, Pásztor Zsolt OMMF regionális felügyelő tanácsadó. Először Rónyai Gábor központvezető úr előadását hallgattuk meg, amelyben bemutatta a miskolci területet. Előadásában kitért a szervezeti felépítésre, a munkabiztonsági helyzetre, a menetrendszerűségi mutatóra, a humán erőforrás helyzetére, illetve az elmúlt év árvíz miatti felmerült problémákra is. Az előadást követően több kérdést, illetve kérést intéztek a központvezető úrhoz, amelyből az egyik legfontosabb, a munkavédelmi szemléken feltárt hiányosságok mielőbbi megszüntetésével volt kapcsolatos. Pálmai Zsolt központvezető úr bemutatta az EBK TSZK munkáját, majd Radványi Nóra munkabiztonsági vezető számolt be a terület munkabiztonsági és munkabaleseti helyzetéről, a munkabalesetek kivizsgálásának tapasztalatairól. A két előadás után a jelenlévő képviselők több kérdést intéztek az előadókhoz, amelyben az ingatlanok állapotával, a területen lévő ivóvizek minőségével, illetve a humán erőforrás minél célszerűbb felhasználásával foglalkoztak. Harmadik napirendi pontként Benséné
KMVB hírek Heim Carmen KMVB tag mutatta be a MÁV Zrt. Központi Munkavédelmi Bizottság 2010-2011. évi munkáját. Előadásában kiemelte a téli védőital ellátással, a hőségriadó bevezetése során alkalmazandó szabályokkal, a munkahelyi kockázatértékelések felülvizsgálatával, az ivóvízzel, az egyszemélyes tolatási tevékenység kockázatértékelésével, vonóvezetékes váltók átállítási erőméréssel, illetve az osztott munkaidő pihenési feltételeivel kapcsolatos munkánkat, és az elért eredményeket. A negyedik napirendi pontban Pásztor Zsolt OMMF regionális felügyelő tanácsadó úr bemutatta a Főfelügyelőség Információs és Tanácsadó Szolgálatát, annak igénybevételi lehetőségeit és elérhetőségét. Előadásában ismertette a munkavédelmi felügyelők jogosultságát, az ellenőrzés folyamatát, illetve a hatósági intézkedés típusait. Felhívta a figyelmünket, hogy a munkavédelmi képviselő részt vehet a hatósági ellenőrzéseken, és ezen kívül tehet bejelentést hozzájuk. A fórum utolsó részében egy kötetlen beszélgetés alakult ki, amelyen a közbeszerzési eljárással kapcsolatos problémákat, illetve a „call-center”-rel kapcsolatban felmerült kérdéseket beszéltük meg. Június 22.-én Dombóvár állomáson újra váltó átállítási erőmérésre került sor a
vonóvezetékes váltóknál az elmúlt években kialakult váltóállítási nehézmények miatt, amelyen a helyi munkavédelmi képviselőkön kívül a KMVB is képviseltette magát. A MÁV Zrt. Központi Munkavédelmi Bizottság kezdeményezésére 2010 nyarán megindult vizsgálat eredményeként 2011. július hónapban Dombóvár állomás vonóvezeték csatorna hálózata kicserélésre kerül. Kérem továbbra is a Tisztelt Tagságot, hogy észrevételeikkel, javaslataikkal és véleményükkel segítsék munkánkat. Bármilyen a munkavédelmet érintő témában keressenek meg a
[email protected] címen. Tisztelettel: Tislér Gábor PVDSz KMVB tag
A hó-nap vicce A medve találkozik a nyuszikával. – Mit csinálsz nyuszika? – Elásom ezt az üveg pálinkát, 10 év múlva kiásom, akkor sokat fog érni! Másnap ugyanitt a rókával találkozik, aki szintén egy gödröt ás. – Mit csinálsz róka koma? – Elásom ezt az EDDA kazettát, 10 év múlva kiásom, akkor sokat fog érni! Harmadnap a két betemetett kupac mögött egy harmadik kupacot lát a medve, tetején a vakond énekel teljesen részegen: – A köööör közepééén állok...
hív6sz! A gyorsabb és rugalmasabb ügyintézés érdekében ismételten közöljük a tisztségviselõink – közvetlen! – telefonszámait és e-mail címeit:
KÖZPONTI TELEFONSZÁMAINK: Dr. Laboda József Enzsöl Róbert Nagy Miklós Járási Kinga Szentgyörgyi Mihály Hegedűs István Káré István Tislér Gábor Bátori István Kanzler Ferenc Fehérné Ragcsák Andrea
elnök 01+81-95 E-mail cím:
[email protected] érdekvédelmi alelnök 01+45-86 E-mail cím:
[email protected] szervezési alelnök 01+11-69 E-mail cím:
[email protected] PÖKKÖP irodavezetõ 02+23-52 PML alelnök (fax/üz.rögz.) 01+86-52 E-mail cím:
[email protected] TEB alelnök 02+10-98 és 01+46-29 a Szakági Tanács elnöke 01+83-91 E-mail cím:
[email protected] forgalmi alelnök 05+61-12 forgalmi referens 01+46-29 E-mail cím:
[email protected] szervezési referens 01+41-23 irodavezető (üzemi tel./fax/üz.rögz.)01+81-94 E-mail cím:
[email protected] Matáv automata fax: 06+1-273-1335 városi fax/üzenetrögzítõ: 06+1-511-8194
TERÜLETI KÉPVISELÕINK TELEFONSZÁMAI Budapest Debrecen Miskolc Pécs Szeged Szombathely
Viszló Titusz (PML) Vas István (PML) Bátori Istvánv (Forg.) Papp Zoltán (PML) Horváth Imre (TEB) Dobos Bertalan (Forg.) Kolozsvári Sándor (PML) Szemán Dénes (TEB) Szuromi Jánosné (Forg.) Rulek Csaba (Forg.) Bihary Ferenc (TEB) Karafiát Csilla (PML) Dani Erika (PML) Dobák Zoltán (PML) Hanzmann Károly (PML) Németh Csaba (TEB) Kamondi Miklós (Forg.)
02+60-07 02+22-62 02+44-09 03+42-01 06-30/210-4450 03+79-33 04+31-83 04+11-96 04+71-42 05+71-02 05+13-94 05+53-22 06+20-60 06+42-95 07+22-18 07+66-98 07+59-03
fax/üz.rögz: fax/üz.rögz: fax: fax/üz.rögz: fax/üz.rögz: fax: fax/üz.rögz: fax.: fax.: fax: fax: fax: fax: fax: fax/üz.rögz: fax fax:
02+62-32 02+22-62 02+43-18 03+42-15 03+29-73 03+79-30 04+31-83 04+11-96 04+71-04 05+71-31 05+13-87 05+53-22 06+20-60 06+42-85 07+22-20 07+66-99 07+59-68
E-mail cím:
[email protected] vagy
[email protected]
9
2011. JÚLIUS-AUGUSZTUS
SZERVEZETI HÍREINK PVDSz területi képviselői tisztújító ülés!
Mi is megünnepeltük…!
2011. június 15.-én a PVDSz debreceni terület tagsága tisztújító ülést tartott. Az ülésen a megjelent debreceni terület PVDSz alapszervezeti képviselői létszáma alapján az ülés határozatképes volt.
Immár – lehet, hogy hagyományt teremtve –, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) nem központi, hanem helyi rendezvényekkel ünnepeli meg az idei vasutasnapot is. Az ország különböző helyeiről sokan jelezték szakszervezetünk központjának, hogy ebben az évben is „igen sikeres PVDSz-bulik” kerültek lebonyolításra, melyet természetesen szakszervezetünk most is támogatott.
Az alapszervi képviselők első napirendi pont keretében a debreceni terület szakági képviselőinek megválasztását végezték el. A PML és TEB szakágaktól csak egy-egy jelölés érkezett a tisztségre, míg a forgalmi szakágnál két jelölt volt. Az eredményes titkos szavazás alapján a forgalmi szakágnál Dobos Bertalan, a PML szakágnál Papp Zoltán, míg a TEB szakágnál Horváth Imre lett megválasztva. A második napirendi pontként a debreceni terület PVDSz képviselőjét választották meg az alapszervi képviselők. A tisztségre is csak két főt jelöltek: Papp Zoltán, és Dobos Bertalan személyében. Az eredményes titkos szavazás alapján Papp Zoltán lett megválasztva ismét PVDSz képviselőnek a debreceni területen. Két helyettese Dobos Bertalan, és Horváth Imre lett. (Az újonnan megválasztott tisztségviselőink elérhetőségei megtalálhatóak lapunk 8. oldalán).
TEB szakmai nap (Nem csak TEB-eseknek!)
Harmadik napirendi pont keretében a megjelent képviselők megvitatták a MÁV Zrt. és a PVDSz –el kapcsolatos aktuális érdekvédelmi kérdéseket, problémákat. Dr. Laboda József elnök gratulált a megválasztott tisztségviselőknek és eredményes munkát kívánt! Nagy Miklós szervezési alelnök
Hagyományainknak megfelelően szakszervezetünk oktatással egybekötött szakmai kirándulást szervez. Időpontja várhatóan 2011. szeptember eleje. Témája: Fonyódon a korszerűsített KÖFI működésének megtekintése. Kérjük azokat a pályavasutas kollégákat, akiket érdekel ez a szakmai bemutató, hogy részvételüket legkésőbb augusztus végéig jelezzék a PVDSz központi telefonszámaira, illetve e-mail címére (ami a „Nyílt Vonal” újságban is megtalálható). Arra kérjük a jelentkezőket, hogy nevük mellett közöljék szolgálati helyüket, vasúti illetve mobiltelefonszámukat (ha van) a folyamatos visszajelzés biztosítása érdekében. A szakmai kirándulás költségeit, természetesen mint minden évben most is a PVDSz fizeti, vagyis a részvétel ismét (az utazási költségek kivételével) ingyenes. Várjuk minden érdeklődő pályavasutas kolléganő/kolléga jelentkeHegedűs István zését. TEB alelnök
SZAKMAI HÍREINK PIROSKA ELMENT! Szomorú és egyben megható esemény helyszíne volt 2011.06.17-én a Hajdúság fővárosa Debrecen. A legendás MD motorvonat, mely egykor vígan, erőtől duzzadva, büszkén járta az Alföld, Bácska, a Mecsek és a Hanság sínjeit, most utolsó útjára indult Nagykereki állomásig, majd vissza Debrecenbe. Az MD 3006 – ott sok vasútbarát, utas és vasutas jelenlétében, szeretetüktől övezve indították utolsó szolgálatába. Ez az esemény mérföldkő, s egyben emlékeztető is, a magyar mérnökök, vasútgépészek, műszakiak és a magyar vasúti járműgyártás sikereire, dicsőségeire.
MÁV – GYESEV – S EGYEBEK Több hónapos titkolódzás, mellébeszélés után oszlani kezd a mesterséges köd a GYESEV által történő MÁV vonalak átvételével kapcsolatban. A GYESEV árufuvarozási tevékenységének fokozódása, illetve a magyar és osztrák (RCH, RCA) árfuvarozási cégek tulajdonosi és piaci
érdekei egy jól érzékelhető, közös irányba mutatnak. A földrajzi elhelyezkedés, földrajzi viszonyok és a kialakult közlekedési, fuvaroztatási szokások és lehetőségek összességéből adódik, az osztrák és magyar vasúthálózat kiemelten fontos szerepe e témakörben és térségben. Az érintett vasútvállalatok közti együttműködés, esetleges fúzió, vagy egyfajta piacfelosztás előzetes feltétele volt a vasúti árufuvarozási tevékenységet ellátó, szuverén, nemzeti vállalat értékesítése. (folyt.köv.)
HOGY IS VAN EZ?! Az Magyar Hírlap és több média is jelentős mértékben foglalkozott a MÁV helyzetével, s a június végén bejelentett adósságrendező elképzelésekkel. Érdekes, s kissé meglepő információként hatott az a megvalósítandó célként történő megjelenítés, hogy korszerű, modern forgalomirányító rendszert kell kiépíteni – Fonyód központtal – a Dél-Balaton mentén. A térséget, s a szakmát kicsit is ismerők tudják, hogy az említett helyen, immár a „sötét üzem” tapasztalatait, s a rendszer simítását végzik – többek közt - a
Prolan és a MÁV szakemberei, ennek fényében érdekes és szomorú jövőidőben beszélni, egy, a PPP beruházásokra hajazó projektről.
FIGYELEM! Elmondható, hogy vannak még területek, ahol normális, példaértékű módon folyik a munkavégzés, a jelentkező feladatok megoldása. A PVDSz szakági választmányát meghívottként meglátogató Sullay János úr elismerő és dicsérő szavait ezúton is szeretnénk közkincsé tenni a ceglédi bizt.ber. szakasszal kapcsolatban. Reméljük, hogy az új kihívásoknak, feladatoknak és a mindennapi tevékenységnek, elvárásoknak megfelelő kollektívákra, szakaszokra, a ceglédihez hasonlóan, oda fognak figyelni a szakma és a vasút vezetői! A ceglédi bizt.ber, szakasz teljes állományának, ezúton is további kitartást, sikereket, eseménymentes munkavégzést és jó egészséget kíván a PVDSz TEB szakág vezetése. Bihary Ferenc
2011. JÚLIUS-AUGUSZTUS
10
MÁV Zrt. KÜT HÍRLEVÉL 2011. JÚNIUS Közzéteszi: Káré István KÜT. tag
A MÁV Zrt. KÜT és a KÜT Kerekasztal együttes ülése 2011. június 7. Az együttes ülés napirendjeként tájékoztató hangzott el a MÁV csoport kommunikációs stratégiájáról és a 2011. évi vasutasnapi programokról. Szarka László kommunikációs igazgató elsőként az új feladatokról, kihívásokról szólt. Elmondta, hogy a MÁV csoportban nem volt egységes jövőkép. A társadalmi elismertséget erodálta az elmúlt időszak, így most nagyon mélyről kell indulni, melyet társadalmi párbeszéd keretében szeretnének megvalósítani. A stratégia bemutatása rövid időn belül megtörténik, egy kockázatmenedzsment funkció lép be a rendszerbe. Szólt még arról is, hogy megtörtént a Vasutas Magazin megújítása, igaz csak küllemében. Ismertette elképzeléseit az egész hálózatra bevezetésre kerülő intranettel kapcsolatban. A marketing kommunikációról szólva hangsúlyozta, hogy a költséghatékonyság miatt csoportszintű beszerzések vannak folyamatban. Végezetül kiemelte az „utas vonzás projekt” főbb részleteit. Ezt követően Hackl Mónika osztályvezető vázolta fel a 2011. évi vasutasnapi rendezvények helyszíneit illetve azok főbb műsorszámait. Ugyanazt az ellátási színvonalat kell biztosítani valamennyi helyszínen. Költséghatékonyság miatt csökkentették a helyszínek számát. Egy cég fogja össze a VOKE segítségével a kulturprogramokat. Igénylőlapot a Vasutas Magazin is tartalmaz majd, de elektronikusan is letölthető. A pénteki tisztavatáson Fellegi Tamás miniszter és két államtitkár is jelen lesz. Sámán Katalin osztályvezető a kiemelt sportegyesületek átmeneti támogatásáról szólva kijelentette, hogy a MÁV Zrt-nek nem elsődleges feladata a sport támogatása. Ebben az évben 15%-al csökkentették a támogatást, melyet alapítói hozzájárulással hat kiemelt sportegyesület részére biztosítanak. Soros ülés keretében jóléti ingatlanok hasznosításáról, több részletben előkészített üdülő bérbeadásokról hozott egyhangú együttdöntő határozatot a KÜT. A két gárdonyi üdülő hasznosításának ügyében később hoz döntést a testület. Ezután a kétnapos munkaülés programjának megnyitójaként a budapesti Pályavasúti Területi Központ működési körébe tartozó végrehajtási egységeken 2011. évben tervezett munkakörülmény javító munkálatokról adott tájékoztatást Lukács György központvezető. Elmondta, hogy a pályavasút bevételeinek 50 %-t a budapesti terület adja, mely 5300 fős létszámával a legnagyobb a MÁV-on belül. A 13 forgalmi csomópont 168 állomásán 3300 fő dolgozik. Az ingatlanos kép bonyolult, összetett, mivel a terület mérete miatt minden területi ISZE-el kapcsolatban állnak. A közbeszerzés bevezetésével nem haladunk előre, nem várhatjuk a csodát. Sajnos a vezetők nem rendelkeznek anyagi forrással, még egy izzó cserére sem. A kitörési pont lehet a sok szakasz székhely racionalizálása, felújítások elvégzése. A szociális helységek zárása, őrzése nem megoldott. Cél az integrált pályavasúti telephelyek kialakítása. Fontos megoldandó feladat az ingatlan területi határok, szakmai határokhoz való kötése. A munkaülés keretében délután folyamán Ferencváros személypályaudvar forgalomirányító tornyát valamint a hozzátartozó szociális blokkokat tekintette meg a testület. A többszintes épületben naponta a minimális igényeket sem tudják biztosítani a munkavállalóknak. Egyes vizes helységekről
hiányzik az ajtó, a mellékhelységek bűzlenek, az alapvető higiéniai feltételek nincsenek biztosítva. Az irodákban a korrodált víz és fűtéscsövek meghibásodásai okoznak beázásokat. A hibák elhárítása azonnali intézkedést igényel. A munkaülés második napját felújított ingatlanok megtekintésével kezdte a KÜT. A Soroksári-úti apartman házban megtekintett felújított helyiségekről megállapították a KÜT tagjai, hogy egyes esetekben felemás munkát végzett a kivitelező. A bejáráson kísérő volt a budapesti Ingatlan Szolgáltatási Egység vezetője Nagy Tibor, valamint az IK.Kft. üzemeltetési részleg vezetője. Ezután a pályaudvar rendezői öltöző-mosdó helyiségek megtekintése volt a következő program. Az ott tapasztalt állapot alapján megállapítást nyert, hogy indokolt a tervezett felújítás. Ezt követően a ferencvárosi gurító pályaudvar bejárásával folytatta útját a testület. Az irányító toronyban látható volt, hogy milyen felelősségteljes munkát végez a gurítói személyzet. A Gubacs rendezői területről azt a megállapítást tette a KÜT, hogy a vasút szívének nevezett szolgálati helyeken megállt a műszaki fejlődés és a munkakörülmények is nagyon lehangoló képet mutatnak. A csomópont vezetőjének képviseletében Diósi László koordinátor mutatta be az elegyfeldolgozói technológiai folyamatokat. Elmondta, hogy a 21. században még mindig gyalogosan viszik a gurítási jegyzéket az un. aggató őrhelyre. Kézzel, krétával a kocsi oldalára írják, melyik vágányra kell gurítani. Ez technikai korszerűsítéssel kiváltható lenne, ha megfelelő munkakörülményeket tudnának biztosítani. A vágányhálózat gyomtalanítása is égető lenne, de a közbeszerzési eljárás lassítja annak végrehajtását, így sokkal több lesz a költség, amibe kerül a terület rendbetétele. A területen dolgozók alapvető szociális ellátásának biztosítása érdekében a KÜT javaslatot tett egy szociális konténer beállítására és a több évtizede ideiglenesen lehelyezett konténer-őrhelyek azonnali cseréjére. Ezt követően egy visszaadott lakást tekintett meg Gyáli-úti lakótelepen a testület, amely a jó állapotú kategóriába tartozik. A Humánigazgatóság munkatársai elmondták, hogy az Ingatlan Igazgatóságnak (IGI) kell nyilatkoznia arról, mikor tudja kiutalhatóvá tenni a lakást. Az ISZE vezetője elmondta, hogy a kétszobás lakásra több százezer forintot kell költeni, hogy újra otthont adjon egy vasutas családnak. Innen a közelben lévő Péceli út 3.sz. alatt a Vasutasok Szakszervezete és a Csomópont kezelésében lévő Művelődési Ház adott menedéket a hirtelen jött felhőszakadás elöl. A MÁV Zrt. KÜT elnöke Horváth István bemutatta az intézményt, majd röviden megemlékezett a tragikus körülmények között elhalálozott Sipos István vezérigazgatóról. Bemutatta azt a szobát, amelyben a volt vezérigazgató bútorait, egyes használati tárgyait mentette meg az utókor számára. A Sipos István emlékszoba hangulata magával ragadó és elgondolkodtató, visszaemlékezésre késztet, mert igazi vasutas volt a néhai vezérigazgató, aki végigjárta szakmai létrát, ezért tudott megértő és emberséges lenni a két kezi vasutasokhoz. Ennek a szellemiségnek az eredménye, hogy megvalósult az emlékszoba, a cselekvés és tenni akarás nem pénz kérdése volt. A KÜT tagjai ezt követően megtekintették Budapest Keleti pályaudvaron a személypénztárosok munkakörülményét javító szociális blokkot.
A MÁV Start Zrt. helyi vezetője Morvai Judit adott tájékoztatást a bevételekről, elmondta, hogy a pénztárárak forgalmas időben egy óra alatt akár 1000 db. jegyet értékesítnek. Érdekességként jegyezte meg, hogy 2010-ben 5143000 fő vett menetjegyet jegypénztáraikban. Ezután Ispán László a Forgalmi Csomópont vezetője a Keleti pályaudvar forgalom-irányító tornyában ismertette a napi 400 vonat leközlekedésének minden apró részletét, megjegyezve még azt is, hogy a szervizvonatok összeállítása is itt történik. Büszkeséggel szólt arról, hogy minden szolgálati helyen van mikrohullámú sütő, azonban az öltözködési lehetőségek évek óta nem változtak. Javasolta, hogy a felvételi épületben felszabadított gépészeti szociális blokkot újítsák fel és ott alakítsanak ki öltözőt, mosdót a munkavállalóknak. A munkaprogramját a vezérigazgatóságon folytatta a KÜT. Napirendként üdülő hasznosításról tárgyalt. A hasznosításra tervezett üdülőkkel kapcsolatos együttdöntésre a következő hét keddig kért halasztást a munkáltató, mert a szakszervezetekkel tárgyal egyes üdülő ingatlanok értékesítéséről. A KÜT elfogadta a munkáltató javaslatát. Következő napirendként a MÁV Zrt. Felügyelő Bizottság munkavállalói képviselőinek delegálására készült ütemtervet fogadta el a testület. A különféléken belül pedig a „Pontkeret alapú igénylési rendszer kialakítása a munkaruházati ellátásban” című előterjesztéshez jelölte ki a testület a szakmai területek felelőseit. Ezt követően rendkívüli szociális segélyben döntött a KÜT. Soros KÜT ülés 2011. június 21. Elsőként Petrilla György pénzügyi igazgató tájékoztatta a testületet a MÁV Zrt. 2010. évi gazdálkodásáról, működésének főbb jellemzőiről, valamint a 2011. évi üzleti és beruházási tervéről. Elmondta, hogy ismét veszteséggel zárta az évet a MÁV Zrt., azonban komoly anyagköltség megtakarítást értek el, mely az előző évihez képest mérsékelte a negatív eredményt. A teljesítményünket 90%-ban objektív tényezők határozzák meg, míg a költségeink 90 %-a szintén adott, mozgásterünk nincs - hangsúlyozta az igazgató. Évek óta alulfinanszírozott a tulajdonos részéről a MÁV Zrt., csak a MÁV Start Zrt. kapja meg a közszolgáltatási szerződés szerinti támogatást. A hitelállomány alakulásában csoport szinten szerény csökkenés van, mely két részből tevődik össze, az egyik a napi gazdálkodás, míg a másik a fejlesztés, az utóbbi években olyan fejlesztésekre fordítottak, mint a motorvonatok. Ezt követően Erdélyi Barna kontroling igazgató hangsúlyozta, hogy az ingatlanértékesítési folyamat nem úgy alakult, ahogyan azt tervezték. Ezentúl a 2010. évi gazdálkodást olyan külső tényezők is hátrányosan befolyásolták, mint az árvíz, belvíz és a vörös iszap katasztrófa. A pályavasúti bevételek 2 mrdFt-al jobbak voltak, mint az előző évben. Az alapszolgáltatások ára csökkent, viszont egyes kiegészítő tevékenységek végzése drágult. A pályavasúti szolgáltatási szerződés aláírása 21 mrdFt többletforrást biztosít 2011-ben. Állami kezességvállalás a működés finanszírozása, melyben a bért a költségek kifizetése követi. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a vezetői értekezlet tárgyalta a prioritási sorrendet a munkakörülmények javítására. Szólt még arról (folytatás a 11. oldalon...)
11
2011. JÚLIUS-AUGUSZTUS (folytatás a 10. oldalról...) is, hogy a DHL megváltoztatása a gyorsabb, hatékonyabb működés érdekében történik meg, mert a régi kötöttségek akadályozzák a beszerzést. Az anyagjellegű megtakarítás rövid távú érdekei a későbbiekben kárt okozhatnak, erre hívta fel a figyelmet a testület egyik tagja. A második napirenden belül jóléti ingatlanok hasznosításáról döntött a testület. Először a gárdonyi üdülőkkel kapcsolatban Fodor Mihály ingatlangazdálkodási osztályvezető ismertette a munkáltató álláspontját, mely az árverésen nyertes pályázóval a bérleti szerződés megkötésére irányult. A KÜT az alacsony licit eredményre való Budapesttől mintegy 1000 kilométerre, Romániában, a Kárpátokon túli Moldva Trunk községében, reggel hét órakor egy helybéli idős asszony a tehenét hajtotta legelni. Miután köszöntünk egymásnak, szóba elegyedtünk a helyi és a hazai időjárás közötti különbségről - minderre a legnagyobb természetességgel magyarul került sor. Ezzel a reggeli eseménnyel kezdődtek meg élményeink Csángóföldön, a legkeletebbre élő, egyes elméletek szerint még Árpád által a határok védelmére hátrahagyott Csángómagyarok között. Trunkba több mint 16 órás autóút után érkeztünk meg. Utunk Észak-Erdélyen, Székelyföld nagyobb városain keresztül vezetett, az ezer éves határt a május eleji dátum dacára is havas Hargita hegységnél átlépve érkeztünk meg Moldvába, ahova a Vasutasok a csángómagyarokért mozgalom szervezésében összegyűjtött adományokat szállítottuk el. A MÁV-START által is támogatott utazás során többek közt 5 komplett számítógép konfigurációt, 1 DVD lejátszót és televíziót, számos író- és rajzeszközt, ruhákat, könyveket, egyéb tanítási kellékeket juttattunk el a helyi magyar iskolának. Az ajándékok a gyermekfoglalkozások lebonyolítását segítik elő. A magyar oktatásokat szervező Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) honlapján egy hosszú, részletes listát találtunk arról, hogy mire van szükségük az oktatáshoz, a gyerekek figyelmének lekötéséhez. Az adományt ez alapján állítottuk össze. Az eredetileg a magyarok által elnevezett Szeret folyó partján fekvő Trunk magyar iskolája, közvetlenül a folyó gátja mögött, bérelt magánházban található, egy a Moldvában jelenleg 22 helyen működő oktatási helyszín közül. Bár ebből a gyönyörű vidéken fekvő, mindig szeles faluból - hasonlóan más romániai településekhez - egész generációk vándoroltak ki, nagyon sok gyerekkel találkoztunk, közülük több mint nyolcvanan állandó látogatói a magyar óráknak. Csángóföldön ezen a településen szervezték meg az elsők közt az iskolán kívüli magyartanítást, így a nyelvállapot még jónak mondható. Az idősek és a középkorúak folyékonyan beszélik a magyar nyelv archaikus formáját őrző csángó dialektust. Míg a 20-30 évesek még értik és kissé törve, de beszélik a magyart, addig a kisiskolásoknak ezen a településen már vissza kell tanítani csángó nyelvet. Hogy a nyelvvesztés folyamata megálljon, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége iskolán kívüli és megfelelő számú kérelmező esetén iskolai magyar órákat is szervez Csángóföldön. A magyar órákat 2011-ben már több mint hatvan tanár tartja Moldvában. Az út során többükkel találkozhattunk, megismerhettük elkötelezettségüket, odaadásukat. Nélkülük sokkal kevesebb magyar szót lehetne hallani Csángóföldön. Trunk 1300 lakosának közel 100%-a katolikus, a falusiak házai csinosak, kertjük rendezett. A régimódi vályogházak mellett számos modern, újépítésű is található, melyeket a hazatért tulaj-
hivatkozással kérte az eljárás eredménytelenségének elfogadását. Nagy Gábor a KÜT elnökhelyettese arról tájékoztatta a testületet, hogy a VDSZSZ Szolidaritás írásban vételi szándékot jelentett be az üdülőkre. A KÜT támogatta a javaslatot és három hónapos határidőt adott a tranzakció lebonyolítására. Ezt követően határozatlan időre szóló bérleti szerződés megkötéséhez járult hozzá a KÜT, Szokolya külterületen lévő üdülő ingatlan, árvereztetés útján történő hasznosítással. A KÜT kérte, a szakmai előterjesztőt aktualizálja azokat az üdülőket, melyekre nincs érdeklődés avultságuk miatt, ezért a további állagromlás és értékvesztés miatt hasznosításra készítsen előterjesztést.
Magyarok a végekeN Vasutasok kalandjai Csángóföldön
donosaik a külföldi (olasz-, spanyol-, vagy magyarországi) munkáért megkeresett pénzekből építettek. Bár a 200 ezres megyeszékhely, Bákó közelsége erős hatást gyakorol a helyiek életmódjára, a falu még mindig azt a kedves, természetes arcát mutatja a jövevényeknek, amely nálunk és Nyugat-Európában már jó ideje kiveszett: a faluban tartott teheneket közös csordában legeltetik, a vigyázók a tulajdonosok közül kerülnek ki, és naponta váltogatják egymást. Majd minden harmadik háznál vannak még lovak, amiket napközben a Szeret partján kikötve legeltetnek. A tyúkok, kacsák, libák teljes zavartalanságban élik mindennapjaikat akár a házak udvarán, akár azok előtt, a magyar iskolának is helyt adó ház udvarán egy kotlós a kiscsibéit a legnagyobb nyugalommal vezetgette körülöttünk. Hízót a legtöbb háznál tartanak. Az ősi faluközösségek működését modellezik a falu közepén álló, közös tulajdonban álló fák is, amelyeket háromévente nyírnak meg, és a helyiek egyenes ágaikon közösen osztoznak. Ezeket szőlő, vagy babkarónak használják, a kisebb gallyakat pedig gyújtósnak osztják szét a háztartások között. Trunkról kiindulva számos csángó falut, magyar oktatási helyszínt látogattunk meg, így jártunk Budán (utunk a helyi “Bécsen” át vezetett), Nagypatakon, Bogdánfalván, Lábnikban, Magyarfaluban, Külsőrekecsinben. A falvak mindegyike gyönyörű, dimbes-dombos környéken fekszik, a természetet és tiszta levegőt kedvelőknek igazi paradicsom! Külsőrekecsin különösen szép, magaslati környezetben található, ahonnan a lent elterülő, korábban a törökök által felvonulási területként használt sík tájak is beláthatók. Azok a csángómagyarok, akikkel találkoztunk, valamennyien közvetlen, barátságos emberek voltak, a gyerekek egytől-egyig elevenek, életre valók. A vendéglátás vendégszerető, az étel bőséges volt. Megkóstoltuk a kissé fanyarkás, sóskából készült csángóleveset, a helyi galuskát (ami leginkább a töltött káposztára emlékeztető, de annál jóval kisebb töltésekben készített étel) sőt, házigaz-
A különféléken belül a munkaidő beosztási folyamatok utasítás tervezetéhez jelölte ki a témafelelősöket a KÜT. Tájékoztatást kapott a testület a nyugdíjas üdülési csekkek felosztásáról. A MÁV Zrt. 100mFt-ot biztosít 2011-ben a vasutas nyugdíjasok üdülésének támogatására. A beadott kérelmeket hat fős bizottság bírálta el a következők szerint. Kérelmet 4129 fő adott be, melyből 2727 fő felelt meg a kiírási feltételeknek, így részükre 36000 Ft/fő üdülési csekket juttatnak el, mindenkit levélben értesítenek a döntésről. Budapest, 2011. június 21. Bodnár József MÁV Zrt. KÜT sajtóreferens dánk, a Szeret mellett szedett csigákból készített pörkölttel is kedveskedett nekünk. A csángó konyha hagyományosan felhasználja a természetben aktuálisan fellelhető növényeket, így tavasszal rendkívül “zölden” főznek. A csigapörköltet is paprika nélkül, a póréhagyma zöld részével készítették. Mivel több csigagyűjtőt, sőt helyi árust is láttunk, így itt a csiga, talán egyedüliként a magyar népek közt, népi eledelnek számít. Míg a nyelvi állapot tekintetében vannak jó és kevésbé jó falvak, addig a csángók identitásának kérdése ennél jóval bonyolultabb. Jellemző példa erre, hogy a magyarfalusi alsó tagozatos leánykák, az utcán szembe jőve egymás közt arról beszélgettek, hogy “jönnek a magyarok és azt gondolják rólunk, hogy mi is magyarok vagyunk” - és ezt a világ legtermészetesebb módján magyarul, csángó dialektusban mondták! A csángók magyarul beszélnek, de első sorban katolikusok, mely - bár többen vallják magukat románnak - megkülönbözteti őket az ortodox “oláhoktól”. A románok közt idegenek, azonban - tekintve, hogy tán Mátyás király küldött nekik utoljára magyar nyelvű papot - a magyar nemzethez való tartozás tudata kevéssé él bennük. Ehhez, a több évszázados elszigeteltség mellett, sajnos hozzájárult az is, hogy Erdélyben az archaikus magyar nyelvük miatt, a helyi magyarok és székelyek lerománozták őket. Hallottunk történetet helyi papról, aki bár Erdélyben, magyarul járta a szemináriumot, negatív tapasztalatai miatt inkább hazatért Csángóföldre és magát románnak vallotta. Az állami intézmények és hatalmasságok mellett a románul miséző helyi katolikus egyház is az eszköze az asszimilációs törekvéseknek. Mivel a magyar nyelvet haszontalannak állítják be, így a szülők manapság jellemzően románul beszélnek a gyermekeikhez, ezért a nyelvvesztés, a nyelvcsere végbe megy, ha a mostani iskolás generációnak nem tudják átadni az anyanyelv ismeretét. A jelenleg is magyarul beszélő csángók mintegy 40 ezres tömegének megőrzése a helyi oktatási rendszeren keresztül jelentős összegekbe kerül, így az MCSMSZ továbbra is várja a magyarországi és erdélyi támogatókat. A támogatók segítségével, valamint a helyi, rendkívül elkötelezett magyar tanítókkal tartják fenn a moldvai iskolahálózatukat, melyet lehetőség szerint még legalább további 22 helyszínnel lenne mód bővíteni. A magyart a csángó dialektus sajátosságainak megőrzésével oktatják. A tárgyi és pénzbeli adományokon túl talán még fontosabbak a személyes kapcsolatok, kötődések, amelyekkel a magyar nyelv és identitás ápolható, átadható. Reményeink szerint a Vasutasok a csángómagyarokért mozgalom szervezésében lezajló utazás ehhez is hozzájárulhatott, új ismeretségek, barátságok kötődtek.. Novák Csaba
Vasutasok a csángómagyarokért 01 20-82 /
[email protected]
12
2011. JÚLIUS-AUGUSZTUS
Alapítvány a Pályavasutasokért
Mottó: „Aki kapni akar, tanuljon meg adni!” Lao-Ce
A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) 2000-ben megalapította, az „Alapítvány a Pályavasutasokért” alapítványt. A benyújtott pályázatnak az alábbiakat kell tartalmaznia: – a kérelmezõ adatait – a kérelem rövid indoklását, valamint az indoklást alátámasztó dokumentumokat – a munkáltató kereseti igazolását (házas- illetve élettárs kereset igazolását is!) – az igényelt összeget – a gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának fénymásolata, vagy iskolalátogatási bizonyítvány
Az alapítvány célja, hogy az – amúgy is nehéz anyagi körülmények között élõ – pályavasúti munkavállalókat a rendkívüli élethelyzetekben támogassa! Az alapítvány támogatásáért elsõsorban PVDSz tagok pályázhatnak. Az alapítvány kuratóriuma három havonként tartott ülésein bírálja el a beérkezett kérelmeket, pályázatokat.
Az alapítvány számlaszáma: OTP Bank Zrt. 11706016-20803599, Adószám: 18172825-1-42 Cím: 1142 Bp., Teleki Blanka u. 15-17. – Tel./fax/üz.rögzítõ: 06-1/511-8194; vasútüzemi: tel./fax/üz.rögzítõ: 01+81-94 Szakszervezetünk alapítványa a Munka törvénykönyve 166.§-a alapján a MÁV Csoport munkavállalói esetében a szándékos károkozás kivételével – maximum az öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszereséig – megtéríti a PVDSz-tagok kártérítési kötelezettségét amennyiben a munkáltató eljárás keretében kártérítési összeget állapít meg és szab ki.
RÁADÁS!
TÉGED TÉGE D IS ÉRHET BALESET! Széleskörû szolgáltatás rendkívül alacsony díjért! A PVDSz tagok részére! “A” csomag 600 Ft/hó
“B” csomag 800 Ft/hó
• ÉLETBIZTOSÍTÁS bármely okból bekövetkezõ halál esetén
600.000 Ft
1.000.000 Ft
• BALESETI HALÁL esetén plusz!
500.000 Ft
1.000.000 Ft
1.000.000 Ft
1.500.000 Ft
500.000 Ft
500.000 Ft
• BALESETI CSONTTÖRÉS csonttörés, csontrepedés esetén
20.000 Ft
20.000 Ft
• BALESETI ÉGÉS legalább II.fokú, a testfelület min. 5%-ára kiterjedõ égés esetén
20.000 Ft
20.000 Ft
• BALESETI MÚLÉKONY SÉRÜLÉS 28 napot meghaladó baleseti táppénz esetén
10.000 Ft
10.000 Ft
2.000 Ft
2.000 Ft
SZOLGÁLTATÁSOK
• BALESETI ROKKANTSÁG már 1%-tól 100%-ig arányosan • KÖZLEKEDÉSI BALESETI maradandó egészségkárosodás már 1%-tól 100%-ig arányosan
• BALESETI KÓRHÁZI NAPI TÉRÍTÉS legalább 5 nap elérése után - az 1-50 nap között - naponta • BETEGSÉGI KÓRHÁZI ÁPOLÁS legalább 5 nap elérése után - az 5-25 nap között - naponta • BALESETI MÛTÉT esetén, súlyossági fok szerint, a biztosítási összeg 50-200 %-a • BETEGSÉGI MÛTÉTI térítés esetén, súlyossági fok szerint, a biztosítási összeg 50-200 %-a • KRITIKUS BETEGSÉGEK BEKÖVETKEZÉSE szívinfarktus, rákos megbetegedés, agyi érkatasztrófa, koszorúér áthidalási mûtét (by-pass), szervátültetés, veseelégtelenség
BELÉPÉSI FELTÉTELEK:
- PVDSz tagsági viszony - a tag rendelkezzen lakossági folyószámlával - a belépési korhatár 18 éves kortól 60 éves korig terjed, kivéve aki nyugellátásban – illetve nyugdíjszerû ellátásban – részesül - családtag is beléphet
EGYÉB TUDNIVALÓK:
- ez egy csomag, 12 szolgáltatással - belépés után azonnal indul a biztosítási védelem (kivéve a betegségi kockázatoknál 1 hónap, a kritikus betegségeknél pedig 3 hónap a várakozási idõ)
1.000 Ft
1.000 Ft
100.000 Ft
100.000 Ft
25.000 Ft
25.000 Ft
100.000 Ft
100.000 Ft
- a biztosítás kiterjed a munkaidõre, illetve azon kívül a nap 24 órájára, és a világ országaira - a belépés rendkívül egyszerû, hiszen nem kell több helyen is „ügyintézni”, ugyanis a PVDSz mindent elintéz - a kárrendezés is a PVDSz-en keresztül történik - a kifizetett biztosítási összegek teljes mértékben adó és járulékmentesek - a kifizetett biztosítási összegeket saját címre vagy folyószámlára utalja a biztosító - az éves befizetett összegrõl adóigazolást adunk, amely csökkenti a tag adóalapját - folyamatos biztosítási díjfizetés szükséges a biztosítás fenntartása érdekében
BÕVEBB FELVILÁGOSÍTÁST a PVDSz 01+81-94 és a 01+11-69-es telefonszámain lehet kérni és kapni, hétköznap 09 - 13 óra között. A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének havi lapja – Kiadja a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete Felelõs kiadó: Dr. Laboda József, elnök (tel.: 01+81-95), Fõszerkesztõ: Nagy Miklós, alelnök: (tel.: 01+11-69), Tervezõszerkesztõ: Györgyné Pekár Éva – Szerkesztõség: 1142 Bp. Teleki Blanka u. 15-17. Telefon/fax/üz.rögzítõ: 06-1/511-8194, vasútüzemi tel./fax/üz.rögzítõ: 01+81-94, E-mail:
[email protected], és
[email protected], Internet: www.pvdsz.hu, www.pokkop.hu – Meg nem rendelt kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza, az anyagok rövidítésének jogát fenntartjuk! Nyomás: Pannónia-Print Kft., 1139 Budapest, Frangepán u. 12-14. Tel.: 06-1-412-5230