ZRINYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA
Dr. Schubert Katalin százados
A tábornokok pere
PhD értekezés
TUDOMÁNYOS TÉMAVEZETŐ: Dr. Szántó Mihály nyá. ezredes CSc., egyetemi tanár
Szentendre, 2007.
2 Tartalomjegyzék Bevezetés
3
I. A hatalom, a politika, a hadsereg és a jog (1945-1950)
15
II. A (katonai) közigazgatás és jogszolgáltatási rendszer folyamatos átépítése
23
III.1. A ludovikás kommunista elit maradványok” kiszorítása a hadsereg irányításából a hidegháború kezdetén
27
III. 2 A tömeghadsereg vezetésében beállott változások az ún. gyorsított hadseregfejlesztés időszakában
32
III. 3. Az 1950. május 28-án tartott honvédségi pártaktíva, s annak hatása a katonai elit metamorfózisára
38
IV. A per
55
IV. 1. A koncepciós perek jellegzetességei
55
IV. 2. A tábornokok életútja
61
IV. 3. A letartóztatástól az ítéletig
73
IV. 4. Az 1954-es perújítás és az 1990-es felmentő ítélet
85
V. Következtetések és új tudományos eredmények
94
Utóhang
99
Irodalomjegyzék
101
Publikációs jegyzék
107
3 „Magától értetődik, hogy a vezetéshez a természetes adottságok önmagukban nem elegendők, igen magas fokú tudásra és rendszeres harctéri gyakorlatra van szükség. …parancsnokok kiválasztására és előmenetelének biztosítására különösen nagy figyelmet kell fordítani. Persze kiválasztani nem lehet általában.” (Tuhacsevszkij, 1934.)
Bevezetés Tanulmányom célja az 1945 és 1950 közötti magyar hadsereg vezetésében bekövetkezett változás bemutatása a katonai felső vezetés tragikus sorsú tábornokain, tisztjein keresztül. A tudás, segítségével a katonai vezetőnek mindenkor tisztában kell lennie az adott társadalom politikai elvárásaival, s azzal a képességgel, amivel a hadsereget irányítja, vezeti. A demokratikus társadalmakban nincs olyan beosztás, hatalom, ahonnan ne lehessen felállni. Ez az egyik olyan különbség, amit itt a bevezetőben már meghatározhatok: Sólyom László vezérőrnagy 1950-ben még családja, saját élete érdekében sem állhatott fel, míg 2005-ben Dr. Szenes Zoltán altábornagy már igen. Ez nem csak diktatúra és demokrácia természetrajzában meglévő különbségek miatt van így, de a mindenkori vezérkari főnök (a továbbiakban: VKF) személyének kiválasztásában a belpolitika mellett az adott nemzetközi helyzet is szerepet kap. A magyar történelemben - nem szokatlan módon – az ország akkori politikai vezetői, Rákosi Mátyás és társai önként (?) és kegyetlenül áldozták fel a magyar hadsereg katonai elitjét a szovjet szocializmus modell mechanikus másolásakor, s ezzel a mai napig ható károkat okozva nemzetünknek. Az emberi élet értékét és védelmét is befolyásolta az a tény, hogy 1950-ben már nehezen lehetett a szovjet zónát elhagyni, s ha sikerült, nem várták tárt karokkal Nyugaton sem az átállókat. Sólyom László altábornagy, vezérkari főnök, Révay Kálmán vezérőrnagy, a páncélos csapatok parancsnoka, Beleznay István vezérőrnagy, a hadtápszolgálat főnöke, Pórffy György vezérőrnagy, a tüzérség parancsnoka, Dr. Merényi Gusztáv orvos vezérőrnagy, az egészségügyi csoportfőnök, Lőrincz Sándor ezredes, az anyagtervezési csoportfőnök és Illy Gusztáv nyugállományú altábornagy halála a magyar szocialista társadalom, s azon belül a honvédség történetének egyedülálló tragikus eseménye. Ebben a dolgozatban a magyar történelemnek a második világháborút követő új, népi demokratikus korszak katonai vezetőinek sorsán keresztül bemutatom egy diktatórikus rendszer néhány társadalompolitikai tényezőjét első sorban a mai és a jövő nemzedékének okulása céljából.
4 A második világháborút átélt nemzedék tagjai között kevesen és elsősorban nem a katonák voltak azok, akik a hitleri koalíció ellen tudatosan, tevőlegesen felléptek Magyarországon. Ilyen ritka képességű vezérkari tiszt volt többek között Mikó Zoltán százados, aki tudatosan állt át a háború végnapjaiban az antifasisztákhoz. Dr. Hegedűs Róbert alezredes, a fiatalon elhunyt biztonságpolitikus 1995-ben egy konferencián e két századost – Mikó Zoltánt és Sólyom Lászlót a XX. századi magyar hadtörténelem mártírjainak nevezve példaképül állította a NATO-ba, a demokratikus európai országok közé igyekvő magyar közvélemény számára.1 A szintén vezérkari akadémiát, külszolgálatot is megjárt Sólyom László százados is látta a teljes pusztulást, a HorthyMagyarország folyamatos sodródását a hitleri Németországhoz, s drasztikusan szakított hivatásos tiszti karrierjével. Minden háború vége a katona számára egy új helyzetet jelent: meg kell nyerni a békét, s készülni a következő háborúra, tanulva a megvívott harcok fájdalmas tanulságaiból. Mindkét százados és még néhány katonatiszt, fiatal egyetemista, értelmiségi tevőlegesen szállt szembe a náci politikával, s tudatosan az antifasiszta koalíció, a szovjet vezetés mellé álltak. A Mikó – Wallenberg - ügy a második világháború végén tudomására hozta a politikai döntéshozókon kívül az érintetteknek is, hogy a szovjet birodalom sztálini szisztémája hat a felszabadított, demokratizálódni akaró, kényszerülő országokban. Magyarországon a szovjet proletárdiktatúráról keveset tudtak, de hamar megtapasztalták, hogy ebben a diktatúrában is eleve gyanús az, aki a hatalommal szembeszáll. Gyanús és veszélyes, mert aki egy diktatúrát elvetett, az csak idő kérdése, mikor lesz ellenálló a másik diktatúrában is. Sólyom László pályaképe, 1945 és 1950 közötti életútja, tragikus halála méltán emeli katonahőseink közé. Ebben a tanulmányban, első sorban a jelen és a jövő katonai vezetői, hivatásos és szerződéses tagjai számára kívánom tanulságul bemutatni e kiváló nemzedéket. E dolgozattal az is a célom, hogy az etika igazságával a politikai döntéshozókon kívül felhívjam a közvélemény figyelmét is valamennyi áldozat egyértelmű rehabilitálására. A kutatásaim során arra kerestem a választ, miért likvidálta a kommunista hatalom a kommunista tábornokait, főtisztjeit 1945-1950 között? Van-e és ha igen, hol határ az ún. jogállam és a szocialista törvényesség között? Törvényszerű-e, hogy békében is a katona legyen a politika áldozata? A 21. század Magyar Honvédségében (a továbbiakban: MH) miben fogalmazható meg e katonapereknek az etikai tanulsága? Volt-e választási lehetősége a
1
1995. október 6-án a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban Dr. Benkő Zoltán vezette Mikó Emlékbizottság megemlékezésén elhangzottak szerkesztett változata az Új Honvédségi Szemle 1995. évi Külön számában olvasható.
5 katonai elitnek2 a politikával szemben önállóságra az adott időszakban? Az újólag előkerült, megnyílt források, az orál history termékei alapján változtak-e az egyes katonai vezetőkről való eddigi ismereteink? Minden pályakezdő hadtörténész tudja, hogy a „meg-és átélt történelem” visszajelzései nem nélkülözhetőek, mert az írott forrásokat folyamatosan és tudatosan a politikusok, a jogászok és a katonák megváltoztatták. A téma aktualitását, „időszerűségét” már az 1980-as évektől, de különösen 1990-től a különböző politikai kurzusok sanda szándéka kísérte, kíséri. E dolgozat megírásában a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (a továbbiakban: ZMNE) Hadtörténelmi Tanszéke, a HM Hadtörténelmi Intézet és Múzeum (a továbbiakban: HIM) Levéltára mellett a Történeti Hivatal3, a Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL), a Politikatörténeti Intézet (a továbbiakban: PI) munkatársai és anyagai kimeríthetetlen forrás mennyiséget jelentettek. Ugyanakkor e történelmi korszak (1945-1990) forrás értékű feljegyzéseit, dokumentumait igen sajátosan manipulálták különböző korok vezető köztisztviselői, pártpolitikusai. Elméleti és gyakorlati jogászok (bírók, ügyészek, ügyvédek), levéltárosok, történészek jóindulata mellett sok esetben az a fajta rosszindulat és „a bölcsek köve itt van a zsebemben” - féle kizárólagosságra való törekvés is megjelent, amely a tudományos életben elfogadhatatlan.4 Nehezen érthető az a katonai hozzáállás, ami 1990 óta az éppen aktuális honvédelmi miniszterek, köztisztviselők, rehabilitációval foglalkozók hozzá(nem)értését fejezi ki. Gyakorló újságíróként és szerkesztőként egyre többször találkoztam azzal a kirekesztő szándékkal, amellyel az 1945 és 1956 közötti magyar és közép-kelet-európai térség országait ítélték meg. A demokratikus Magyar Honvédség, illetve a Magyar Néphadsereg (a továbbiakban: MN) második világháború utáni történetét átértékelték jobbról és balról egyaránt. Az első monográfiát5, több írás, könyv követte, de az ebben megfogalmazottak alapján az aktuális honvédelmi és igazságügyi közigazgatás szelektív memóriával rendelkezett: Sólyom Lászlóék végérvényesen kikerültek a katonai hősök, mártírok közül. A hivatalos ideológia – pártállástól függetlenül – az 1945 és az 1990 közötti hadseregtörténetet egy elítélendő korszak szaktörténeteként definiálja. Ez alól kivétel 1956, ami Sólyom László 2
Több tucat katonai életutak készítőjeként e fogalomba a vezérkari főnökön (VKF) kívül a mindenkori tábornoki kart is értem. 3 Jelenleg az Állambiztonság Szolgálatok Hivatal Történeti Levéltára néven jegyzik. Megalakulásakor Történeti Hivatal intézményként ismertem meg, ahol az intézet valamennyi dolgozója kutatásaim időszakában igen magas szintű segítséget adott. E dolgozatban a jegyzetek megjelölésére a Történeti Hivatal (a továbbiakban: TH) elnevezést használom. 4 A levéltárak vezetőin minden korban igen komoly közszolgai felelősség nyugszik: a kutató természetes kíváncsisága mellett igen jelentős az aktuális pártpolitikai hatalom formális és informális nyomása. A vezetők egyéni képességeitől nem függetlenül a magyar társadalom demokratikus gyakorlata, fegyelme, következetessége még gyerekcipőben jár. 5 Máté János: Kard és könny. Rehabilitáltak emlékkönyve Zrínyi Kiadó, Budapest, 1995.
6 esetében fikció, hiszen 1950 óta halott. Több politikai és civil szervezet, intézmény, testület vesz részt a múlt átértékelésében, s ehhez a magyar állam is asszisztál, rosszul értelmezett jogállamiság és demokrácia napi politikai érdekei miatt. Így fordulhat elő, hogy a Kozma utcai Fegyházban 2005-ben Fónay Jenő által felállítatott márványtáblán sem szerepelnek e mártírok. Az 1945-1956 közötti Politikai Elítéltek Közössége, Fehérváry István vezetésével mindent elkövet annak érdekében, hogy az antifasiszta, majd kommunistává lett mártírjaink emléke feledésbe kerüljön. Ezért is egyedülálló forrás értékű Vaikó Györgyné magángyűjteménye, amelybe betekinthettem, s e páratlan dokumentum részben pótolta az elveszett, megsemmisített 1950-es periratokat.6 1990 után természetesen megjelentek a konzervatív és egyéb jobboldali ideológiák alapján elkészült politológusi és történészi munkák. Kiszely Gábor könyveit7 Schmidt Mária „készíti elő”, aki Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt (1998-2002) tanácsadói szerepéből adódóan a „Terror Háza” múzeumigazgatójaként aktuális politikai - szerintem hamis -, ideológiai réteggel vonja be a feltárt forrásokat. Etikailag mindenképpen kérdéses, hogy másfél évtizeddel a békés politikai rendszerváltozás után a történelmi szembenézés és a néhol sematikus demagógiába csúszás/csúsztatás egy új politikai propaganda eszközei válnak-e? Abban jobb- és baloldali politikusok, értelmiségiek (nem feltétlenül a történészek csak) egyaránt felelősek, hogy a magyar XX. századi társadalom- és politikatörténetet nem a tacitusi szellemi magaslatból értelmezik újra. Szólni kell a személyiségi jogokról is, amely szintén nehezíti a kutató feladatát. Mennyiben közszereplő a tábornok, illetve bárki, akikkel a korabeli jegyzőkönyvekben találkozunk? A jogtudósok és a jogalkalmazók mellett, a törvényhozók szándékát vettem figyelembe, amely szerint a kutatás szabadsága mellett a kutató egyénisége is meghatározó jelentőséggel bír. Több éves kutatásom során többször felmerült az a kérdés: miért is kerültek ki az 1950-ben kivégzettek a magyar történelemből, a rendszerváltozást követő években. A válasz abban az igazságban található, mely szerint a politika elsődlegességét a katonai vezetés mindenkor figyelembe kell, hogy vegye. A történésznek a források mellett az egyre szaporodó újabb memoárokat is vizsgálni kell, de az 1945 és 1950 közötti magyar belpolitika ismerete
6
Rátky Henriknét, Vaikó Györgyöt ítélték halálra Sólyom-perrel közel egy időben, Vaikó Györgynét pedig 15 évre, 1956-ban rehabilitálták a beteg asszonyt. Sólyom Ildikó szerint e per és édesapja pere összefügg. Az időbeli egybeesés mellett több a különbség, a leglényegesebb az, mely szerint Vaikó György és Rátky Henrikné már Pálffy György letartóztatásától a katonai elhárítás látószögébe került, hiszen rendszeresen tartották a kapcsolatot Rátky Henrikkel, aki az angol titkosszolgálat tagjaként Ausztriában élt. 7 Kiszely Gábor : Állambiztonság (1956-1990) Korona Kiadó, Budapest, 2001 Kiszely Gábor: ÁVH egy terrorszervezet története Korona Kiadó, Budapest, 2000.
7 csakis abban az összefüggésben érthető, amit bipoláris világnak, hidegháború korszakának nevezhetünk. Kutatók, források az 1950-es Sólyom-perről, elő-és utóéletéről. 1950 és 1989 között az éppen aktuális belpolitikai események egyik szála volt Sólyom László és társai, mint a magyar állam és munkásmozgalom „sajnálatos eseménye”. Az 1953 júniusi Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségi (a továbbiakban: MDP KV) ülésétől kezdve a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága (a továbbiakban: MSZMP PB) és egyéb testületei, kongresszusai mellett az özvegyek, kortársak igen bő irodalma a mindenkori aktuális hazai politikai életet is szemléletesen tükrözik. A rendszerváltozás évei (1989/90) a mindenkori kormányhatalom egyik politikai, jogi, katonai rehabilitációs kérdésévé tette a „Sólyom-ügyet”. A Magyar Néphadsereg történetével foglalkozó hadtörténészek, egykori katonabajtársak a Kádár-rendszer alatt néhány publicisztikában megemlékeztek a tábornokokról.8 Sólyom Ildikótól tudjuk, hogy a budai házra, ahonnan Sólyom Lászlót és Révay Kálmánt elhurcolták 1950-ben, a 60-as évek végén egy emléktáblát helyeztek el, s az Eszter utcát átnevezték Sólyom László utcára. Az utcanév az 1990es rendszerváltozásnál az elsők között változott vissza, annak ellenére, hogy a jog a tábornokok teljes rehabilitációján fáradozott. 2000 májusában a BM Történeti Hivatal szervezésében rendeztek egy konferenciát az 1945-1958 közötti katonai perekről, ahol Oroszi Antal hadtörténész tartott előadást a Sólyomperről.9 Történészek munkáját kiegészítő igen alapos tényfeltáró feladatra vállalkozott Sólyom Ildikó színművésznő több írásával, előadásával, majd 2003-ban a Honvédelmi Minisztérium, a XX. Századi Intézet és a „Múlttal a Jövőért” Alapítvány támogatásával egy monumentális műben forrásokat, értékeléseket adott közre.10 A
megnyíló
levéltárak,
a
felszabaduló
források
és
az
egyre
szaporodó
visszaemlékezések, monográfiák a kutató számára sok új ismerettel gazdagították a korszakról eddig is tudott, vélt, feltételezett ismeretanyagát, annak összefüggéseit. Kutatásaim során volt arra halvány remény, hogy az eredeti peranyag előkerülhet, annak ellenére, hogy a Kádárrendszer alatt többször történt iratmegsemmisítés. Az 1950-es peranyag azonban eddig nem 8
Szentkirályi Frigyes: Negyven év mundérban Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1987. Móricz Lajos: Sólyom László katonai életútja. Honvédelem, 1988. 5. sz. 78-91.old. Móricz Lajos: Békében és háborúban. Egy magyar katonatiszt emlékei a XX. század nyolc évtizedéről. Budapest, 2000. saját kiadás Gazsi József: A magyar antifasiszta ellenállási mozgalom és a hadsereg Hadtudományi Közlöny, 1970. 2. sz. 154-180. old. tanulmányai 9 Katonai perek a kommunista diktatúra időszakában 1945-1958. Tanulmányok a fegyveres testületek tagjai elleni megtorlásokról a hidegháború kezdeti időszakában. (Szerk.: Okváth Imre), Történeti Hivatal, Budapest, 2001. 141 - 163. old. 10 Sólyom Ildikó: Összetört-szétszakadt-elillant…A Sólyom tábornok-per utóélete. Hadtörténelmi Levéltár, Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2003.
8 került elő, így a történések rekonstruálása igen komoly nehézséget jelentett. Különösen a forráskritika megfelelő alkalmazására kellett figyelnem, nehogy azt a nézetet erősítsem, mely szerint. „… a történelem eleve minden tudományok közül a legtudománytalanabb, habár sok tudásra érdemeset közvetít.”11 Az ismeretelméleti és szkeptikus történetfilozófiai felfogások a magyar történészeket végig kisérték az ún. békés rendszerváltozás utáni emocionális légkörben az által is, hogy egyre több újra-visszaemlékező ún. történész bukkant fel. Ez nem tette könnyebbé sem a tényszerűséget, sem a kötelező indulatmentességet, holott e két alap tulajdonságra mind katonaként, mind tudósként szükségem volt. A hiányzó peranyagokat az 1950-es és későbbi egyéb ügyek anyagai alapján pótolhatjuk. Kevés eredeti forrásunk van. Ilyen többek között az a jegyzőkönyv, ami Sólyom László letartóztatása után igen rövid időn belül egy értekezleten készült, ahol Farkas miniszter idézte Sólyom László beismerő vallomását. Ennek a forrásnak a „megszületéséről” Károlyi Márton államvédelmis alezredes 1956. március 13-án Farkas Mihály ügyét vizsgáló bizottság előtt a következőket mondja. “Lehivattak Péter (Gábor) szobájába, ahol Szűcs (Ernő) is jelen volt és Farkas Mihály is, aki kijelentette, hogy egy honvéd-aktívát hívott össze és arra kell neki Sólyom beismerő vallomása. Lehet az egy pár soros is.”12Ezt a vallomást Gáspár Márton volt államvédelmis nyomozó is megerősíti, aki szerint “határidőre kellett a szervezkedés jegyzőkönyvét elkészíteni, mert ki volt tűzve az aktíva a Tisztiházban, ahol Farkas Mihály elvtársnak kellett beszámolni. Így aztán az aktívát megelőző éjjel sikerült Sólyom Lászlóból pár soros vallomást kicsikarni, amelyben beismerte, hogy angol kém volt.” 13 E téma megértésénél, feldolgozásánál nem hagyhatjuk figyelmen kívül a bürokrácia hanyagságán túl azt a felfogást, amely szerint soha nem fog kiderülni a hatalom túlkapása, vagy a tudatos rosszindulat, emberi féltékenység, stb. Számtalan példát hozhatnék e gondolatokra. A források nehezen kezelhetőségére szolgál az alábbi példa is: “Véghatározat. A Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága. Sólyom Lászlóné sz: Végh Ilona anyja neve: Végh Júlia. Htb. Budapest, Eszter u. 2. sz. alatti lakosnak a 8130/1939. ME sz. rendelet 1 §/B. pontja és a 228.010/1948. IV./1. BM. számú rendelet 2. §-a alapján rendőrhatósági őrizet alá helyezését (internálás) rendelem el. Megokolás Eljárás alá vont személy demokráciaellenes tevékenységet fejtett ki, ezért internálása szükséges. Ezt a véghatározatot az 1939. évi XXX. FC. 56. §. b./ pontja alapján fellebbezésre 11
V.ö.: Jakob Burckhardt: Világtörténelmi elmélkedések Atlantisz, 2001. 44. – 99. old.
12 13
MOL M-KS 276. f. 62. cs. 242 ő.e. U. o.
9 való tekintet nélkül azonnal végre kell hajtani. E véghatározat ellen a kihirdetéstől számított 15 napon belül a Belügyminiszter Úrhoz címzett fellebbezésnek van helye. Budapest, 1951. január 8. Pecsét A hatóság vezetője rendeletéből: Károlyi Márton av. alez. Az előttem kihirdetett és internálásomat elrendelő véghatározatban jogaimra történt kioktatás után megnyugszom fellebbezéssel nem élek. Sólyom Lászlóné Budapest, 1950. január 8.”14 E megmaradt forráson „csak” az alábbiak nem megfelelőek: Sólyom Lászlóné leánykori neve: Czikhart Nóra, internálásának dátuma nem lehet 1950 január 8, mert az eseményre csak férje letartóztatása után kerülhetett sor, az pedig 1950. május 20-án történt. Sólyom Lászlónéról Sólyom Ildikó könyvei alapján csak valószínűsíthetjük, hogy ez is egyike azon forrásoknak, amely utólag készülhetett annak érdekében, hogy a mindenható állam intézkedése jogszerűnek tűnjék. Más forrásokból ugyanakkor az is kiderül, hogy a Rajk László elleni perben a katonai vonalat Pálffy György úgy jelentette, hogy Rákosi Mátyás és Farkas Mihály számára az egykori horthysta tisztek, különösen az antifasiszta harcban, a kommunista és a polgári nemzeti ellenállásban résztvevők ellen egyre határozottabban léptek fel. 1949 és 1956 között az államhatalom tervezte (!), szervezte és végrehajtotta a fegyveres testületekben is a politikai megbízhatóság szerinti likvidálást. E forrás is azt bizonyítja, hogy éltek, élhettek a visszadatálás eszközével is, hiszen 1952-53-ig a pártállam internáltjaival, így Sólyom Lászlónéval is elszámolni nem kellett . A különböző életutak vizsgálatakor nélkülözhetetlen a mikró- és a makro-világ: a család, az iskolák, barátok, a szűkebb és tágabb környezet elemzése. Különösen igaz ez az egykori horthysta csapat- és vezérkari tisztek esetében. Az 1945 és 1950 közötti demokratikus magyar hadsereg életében a Pálffy György és a Sólyom László által vezetett kommunista katonai elit feltétel nélkül (!) felelt meg Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Révész Géza (katona)politikusok által követelt normarendszernek, s váltak nem hőseivé, hanem áldozataivá egy nemzetközileg (Szovjetunió és USA) elfogadott világrendnek.
14
Történeti Hivatal II/47. 142756
10 Többünk életérzését fogalmazta meg a publicista, amikor a következőket írta: „Életutam úgy hozta, hogy mindazzal, ami a nyilas és az ávós időkben az Andrássy út 60-ban történt, 1989ben — Szász Béla akkor megjelent döbbenetes önéletrajza, a „Minden kényszer nélkül” olvastán — szembesültem először a maga valójában.”15 A rehabilitáció a napjainkig tartó folyamatát l953/54-től számíthatjuk, s csak remélni lehet, hogy a XXI. század demokratikus Magyar Honvédsége etikailag is szükségét érzi, hogy példaképei közé legalább beemelje Sólyom László személyén túl azokat a katonaelődeinket, akik a demokratikus politika szabályai szerint arra méltóak. Ehhez persze a ma magyar demokratikus közéletnek az alábbi kérdésekre kell választ adnia: 1.) A vezérkari főnök és a politikus (miniszterelnök, államfő, honvédelmi miniszter) kapcsolatában mennyi a szakmai önállóság egy háború utáni, „átmeneti” és egy konszolidált társadalomban? 2.) A katona szakma és hivatás meddig rendelődhet alá a politikának, különös tekintettel arra, hogy az egyszemélyi parancsnoklás elve a történelem szocialista típusú fejlődésében is többször sérült. 3.) A magyar katonai bíráskodás történetében találunk arra példákat, hogy vesztett háborúk, forradalmak után a katonákat, a tábornoki kar egy részét likvidálják. Vajon 1950-ben e perek története a bűnbakképzést elevenítette-e fel, avagy személyes politikai bosszúból született terror sorozat egy specifikus állomásáról beszélhetünk-e? 4.) Mennyiben igaz az az állítás, hogy a Szovjetunióból mechanikusan átvett szocialista modell másolásaként, a második világháború előestéjén kivégzett Tuhacsevszkij tábornok koncepciós pere szolgálta a mintát Sólyomék esetében? Dolgozatom mottójául választott Tuhacsevszkij idézettel nem kívánom sugallni ez utóbbi primátusát, de az kétségtelen tény, hogy a kommunista párt moszkvai emigrációjából haza érkező
vezető
politikusi
garnitúra
egyszerre
fogadta
el
a
sztálini
szocializmus
tévedhetetlenségével együtt azt is, hogy „az a gyanús, aki nem gyanús”. A cári hadseregben szolgáló, az első világháborút és az 1917-22 közötti intervenciós és polgárháborút végig harcoló tisztek, főtisztek, tábornokok a 20-30-as évekre Szovjetunióban igen magas szintű 15
Rényi András: A retorika terrorja (A Terror Háza mint esztétikai probléma) Élet és Irodalom, 2003, július 4. 3. old. A szerző a publicisztika eszközével mond megsemmisítő ítéletet mindarról, ami1945 utáni történelmet illeti. A konzervatívnak nevezett történelemszemléletet feltámasztani igyekvő tudósok, pártpolitikusok holdudvarában ma és holnap e korszakról a propaganda régi-új eszközeivel egyre torzabb és demagóg ideológiai irányultságot fedezhetünk fel 1990 óta folyamatosan – nemcsak a „Terror Házában”.
11 katona szakmai és elméleti tudásukkal, politikai elkötelezettségükkel együtt nagy számban lettek a Visinszkij-féle szocialista jogelmélet áldozatai a második világháború előestéjén. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a Canaris vezette Abwehr és a vele Hitler kegyeiért rivalizáló Heydrich (SD) meghamisított, kompromittáló dokumentumokat bízott a cseh titkosszolgálatra abban a biztos tudatban, hogy azok eljutnak Benes cseh elnökön keresztül Moszkvába, Sztálinhoz.16 Az is történeti tény, hogy az antifasiszta koalíció legtöbb emberáldozatában az is szerepet játszott, hogy a szovjet vörös hadsereg katonai elitje objektíve kevés tapasztalattal vett részt a hitleri agresszió ellen. Jogosan vetődhet fel az az állítás is, hogy 1945-50-ben – ahogyan 1938-41 között – a katona szakma végezte feladatát: készült az újabb összecsapásra. Ez alól nem volt kivétel a magyar katonai elit sem. Sólyomék kivégzése így vethet fel történelmi párhuzamot is. A katonai perek kutatói között eddig még senkinek nem sikerült a per történetét a maga teljességében feltárni. Az 1950-es évek közepétől szinte napjainkig nem alakult ki konszenzus sem a társadalomtudósok, a jogtörténészek között, sem a régi-új politikai-katonai eliten belül abban az értelemben, hogy méltó helyére kerüljön-e az 1949-1951 közötti koncepciós perek tekintetében az ún. tábornokok pere. Az egykori bajtársaik, beosztottjaik közül egyre kevesebben élnek azok, akik érdek és érintettség nélkül azon fáradoznának, hogy e tragédia valamennyi összetevője ismert legyen.17 Az 1954, 1956, 1962, 1968 ún. rehabilitálásai a „megélt szocializmus” rendszeréből adódóan 1990-ig sem tényszerűen, sem elemzések szintjén nem hozhatott egyértelmű állásfoglalást. Az 1950-ben elítéltek és kivégzettek életrajzából, a korszak sajtójából, a különböző memoárokból egyértelművé vált, hogy a demokrácia és diktatúra kérdésében a hadsereg történetében a meghatározó Farkas Mihály miniszteri kinevezése, ami 1948. szeptember 9-én történt. A korszak stílusát, a Farkas minisztertől való félelmet, a feltétel nélküli kiszolgálást és a kőkemény kommunista szerepkörét eljátszó régi és új tábornokok viselkedésére jó példa az alábbi forrásrészlet.
A hadseregen belüli tájékoztatásra, az információra a hatalomnak
volt szüksége. A tábornokok letartóztatásáról, s egyidejűleg való lefokozásukról megszerkesztettek a hivatásos állomány számára egy tájékoztatót, amelyben Farkas Mihály miniszter a következőket állította: „…Sólyom, Pórffy, Révai, Beleznay egy fasiszta banda 16
V.ö.: Richard Basset: Hitler kémfőnöke Pécs, 2006. Aleyandra Kiadó. 130-131.old. 17 Az 1945-1956 közötti polgári és katonai üldözöttekre ugyanaz a sokszínűség volt jellemző, mint magára a magyar társadalomra, mely a mások világháború után a polgári és a népi demokrácia történelmi vitájában az akkor bipoláris világrendben alakult ki.
12 aktív tagjai voltak és mint ilyenek akadályozták, lassították Néphadseregünk fejlődését.”18 Elgondolkodtató a még közöttünk élő Király Béla tábornok véleménye, aki akkor, 1950 májusában minisztere és bajtársai előtt a következőket mondta: „Elvtársak, néphadseregünk hatalmasat erősödött azzal, hogy ezt a fasiszta csirkefogó bandát leleplezte Pártunk. Akkor fogunk erősödni igazán, ha tanulunk ebből. Éberség tekintetében arra kell vigyázni, hogy ez ne legyen kampányszerű. Az éberség megnyilvánult ezeknél a banditáknál. Sólyomnak egy apróbb megnyilatkozásáról szeretnék beszélni. Az itt már többször említett tanfolyam megnyitásakor ott volt. A vizsga szünetét felhasználta arra, hogy romboljon. Azt mondotta, hogy maguk itt csak nagy kérdésekkel foglalkozzanak, a kisebb dolgokkal ne törődjenek! Tehát nem megalapozott tudást akart. Felületességet hirdetett, mert tudatlanságot akart. A tanulság az, hogy ilyen apró jelenségre is fel kell figyelni! Az egyik, amire Farkas elvtárs felhívta a figyelmet, hogy a lelkes, harcos munka szellemében pusztul az ellenség. Erre példa a mi tanfolyamunk. Ott az egyik tanár, aki a hallgatók lelkes és harcos hangulata szellemében lepleződött le, mert mikor a dicsőséges fegyvereit kellett oktatnia, csak paranccsal lehetett elérni, hogy erről is beszéljen. Lelkes harcos munkára van szükség, mert csak lelkes, harcos munkával tudunk harcolni az ellenség ellen.”19 Hiába biztosította hűségéről vezetőit Király Béla, Sólyomék letartóztatása után egy évvel ő maga is elítélt lett.20 Janza Károly vezérőrnagy ezen az értekezleten valószínűleg tudta, hogy fényes karrier áll előtte, beköltözhet a Sólyom villába, a letartóztatott hadtápfőnök beosztása adott, csak megfelelő demagógiával kell szólni: "Elvtársak, amikor az ember kap egy ilyen fontos beosztást, amilyet pl. én is kaptam, munkáskáder létemre (kiemelés – S. K.), azon gondolkozik az ember, hogy hogyan is kell egy ilyen fontos feladatot megoldani. Én éppen egy ilyen címeres gengszter mellé kaptam beosztást. (Sólyomról van szó – S.K.) Mikor először beszélt velem, láttam, hogy nem egy egyszerű csirkefogóval van dolgom, hanem egy nagystílű gengszterrel. Amikor az ember először kerül be egy helyre, még nem tudja, hogy hol a kijárat és hol a bejárat. Körülnéztem, hogy van-e itt szövetséges, és volt, munkáskáder. Meg kell azonban mondanom, hogy a munkáskáderek is bizonyos imádattal vették körül, sőt a politikai tiszt
18
19 20
Hadtörténelmi Levéltár (a továbbiakban: HL) MN VIII. 23. fond HM Pol. Fcsfség. Iratai 1950/T-55/z doboz
Uo.
Dr. Király Bélával készített életút interjú során a tábornok részletesen szól Sólyommal való viszonyáról, Pálffyval v aló barátságáról. In.: Schubert: Szembenézni a történelemmel Kornetas, Budapest, 1997.89-107. old.
13 bajtárs, is olyan tanácsot adott: hogy egy okos ember, alkalmazkodni kell hozzá. Ezt jelentettem a miniszter Bajtársnak … A régi tisztek úgy ugráltak előtte, mint a paprikajancsi. Összeugrasztotta a Párttitkárt a politikai tiszttel. Azt csinálta a Párttitkárral, hogy mondja meg neki, hogy mennyi ruhánk van, azt az elvtárs megmondta, akkor azt kérdezte, mondja meg, mennyi szalag van, azt már nem tudta megmondani, erre ledorongolta. A vonatszertárnál olyan mozgókonyha típust csináltatott, amit nem lehetet felhasználni, kivont viszont a magyar iparból egy igen nagy mennyiségű vasat ezzel. Egy alkalommal azt mondta nekem, hogy a Miniszter Bajtárs érdeklődik, hogy hogyan tanulsz? Kérdeztem, hogy mit válaszolt. Azt mondottam a Miniszter Bajtársnak, hogy a kisebb dolgokhoz már értesz, de komoly munkához még gyenge vagy. Erre azt mondottam, hogy a következő alkalmazó megbeszélést én fogom levezetni. A Tanácsadó Bajtársnak a segítségére számítva nyugodtan vállaltam. Megpróbált erről lebeszélni, hogy jól gondolja meg, ez nem olyan egyszerű, stb. A Tanácsadó Bajtárs segítségével megtartottam, s a Tanácsadó Bajtárs azt mondotta, hogy bár a Beleznai tudna ilyen alkalmazó megbeszélés levezetést csinálni. Egy alkalommal, Sólyom, ez a címeres gazember hivatott engem. Tudtam, hogy be akarja majd bizonyítani, hogy ő mennyivel okosabb, mint én, úgy kezdtem a megbeszélést, hogy először állapodjunk meg, hogy én nem vagyok az ő alárendeltje. Azt mondta, legyünk jó barátok. Erre én azt mondtam, hogy én egy nehezen barátkozó ember vagyok. Előadta, hogy a szobáját szeretné át alakíttatni, megmondtam, hogy amit kér, az 210.000.-Ft.-ba kerül. A kérést elvittem a M. Bajtársnak. A Miniszter Bajtársnak volt egy magánvéleménye, amit itt nem mondhatok el. Akik Beleznait utálták, azok, amikor én átvettem a helyét utáltak engem is. Sólyom megpróbált maga alá gyűrni. Az én elvtársaim, akikkel együtt dolgoztam, kezdtek örülni, hogy alájuk tartozom. Végül is nem tudtam, hogy mi vagyok portás, vagy hadtápfőnök?”21 A két tábornok fogalmazása nemcsak a kor hadseregen belül hangulatát tükrözi, hanem a régi és az új tisztek közötti műveltségbeli különbséget is. 1956-ban Janza miniszter lesz egy pár napra, Király a börtönből kiszabadulva a Nemzetőrség élére kerül, majd emigrál, s 1990-ig az USA-ban alkalmazkodik egy másik világhoz, hogy Nagy Imréék újra temetésekor haza érkezve a mai magyar demokratikus politika támasza legyen. Janzát 1956 után leszerelik, munkásigazgató lesz, s békés hosszú életet él családja körében.
21
HL MN VIII. 23.fond HM Pol. Fcsfség Iratai 1950/T-55/z. doboz
14 A Sólyom-perben érintettek sem tudhatták, meddig és mire fogja a párt felhasználni. Nem lényegtelen különbség a két megszólaló között. Mind a kettő a honvédelmi miniszter elvárása szerint önként mondja el Sólyom Lászlóról a véleményét. Mind a kettő utal Sólyom László zárkózott magatartására, ami érthető, hiszen a parancsnok felelőssége, „magánya” mind a mai napig jellemzi a katona szakmát békében és háborúban. Sólyom László és kortársai esetében egyértelműen igaznak látszik az a megállapítás, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit, illetve sokkal kegyetlenebbnek tűnik az utókor számára az a társadalmi réteg, amelyik megtagadja önmagát, s saját híveit üldözi. Pálffy György és Sólyom László esetében az 1940-es évektől kezdődően egyértelművé vált, hogy a második világháború után Magyarország a két új nagyhatalom — Szovjetunió és USA — közül a szovjet érdekszférába fog tartozni. Mind a ketten fiatal életüket, karrierjüket ebben az értelemben radikálisan és tudatosan megváltoztatták: kiváltak a Horthy-korszak hadseregéből, részt vettek az antifasiszta ellenállásban, majd egy demokratikus baloldali állam újjáépítésében. A mai magyar demokratikus politikai rendszer, s abban a fegyveres testületek akkor nevezhető haladó, európai intézményrendszernek, ha a nemzet szerves részének tekinti az 1945 utáni testületeket, s határozottan elítéli a halottak, mártírjaink közötti bármilyen utólagos pártpolitikai, ideológiai megosztási kísérletet. A hivatásos tiszti állomány karrierjére a háborúk hatással vannak. Ugyanilyen evidencia az is, hogy a Szolgálati Szabályzatnál a lelkiismeret parancsa magasabb rendű. Ugyanakkor a magyar hadtörténelemből tudjuk, hogy Mátyás király óta alapvetően a vesztesek, a levert forradalmak és szabadságharcok oldalán voltunk, de ennek ellenére/vagy éppen ezért genetikailag belénk kódolódott „A Hazáért mindhalálig!” hűség elve is. Ehhez társult 1945-ben egy messianisztikus forradalmi-ideológiai hevület. A korábbi időszakhoz képest a különbség azonban nem kevesebb, mint az, hogy „a szőnyegről nincs lelépés”. Míg éppen a felszabadulás utáni első évek, évtized tanulsága alapján a Kádár-korszak Magyar Néphadserege, s annak elitje a koncepciós perek erkölcsi, anyagi rehabilitációját többször — néha felemás módon ugyan —, de megtette.22
22
Ugyanakkor több mint elgondolkodtató, hogy az 1989 és 1995 közötti katonai rehabilitáció névjegyzéke alapján 5015 rehabilitált katona között viszont nem mindenki szerepel a Sólyom-per kivégzettjei közül.
15
„A különböző korok eseményei és személyiségei közötti analógiák lehetnek tanulságosak, de egyben félrevezetők is, mert a körülményeknek, helyzeteknek csak bizonyos vonásai hasonlítanak egymáshoz, a többségük azonban nem. Így, ami egy meghatározott viszonyrendszerben érvényes volt, a megváltozott körülmények között – a hasonlóság látszata ellenére – egy későbbi korszakban teljességgel tarthatatlan lehet.” (Szántó Mihály, 1997)
I.
A hatalom, a politika, a hadsereg és a jog (1945-1950) Ahhoz, hogy mítoszok és legendák nélkül az 1945 és 1950 közötti magyar
hadtörténelem egyik „fehér foltját”, az ún. tábornokok perét rekonstruálni tudjuk, a történelmi személyiségek szerepéről kell szólnunk. Térben és időben objektíve kiválasztódnak a megfelelő/vagy nem megfelelő személyiségek, akiket aztán a „bölcs utókor” királyként, elnökként, kormányzóként, diktátorként hősnek, árulónak vagy áldozatnak nevez. Különösen igaz ez a XX. századi magyar történelemre, mely „megkésett nemzetállami” voltában birodalmak kereszttüzében élte át e „rövid” századot. 1914-től 1990-ig két világháború vesztett országai között sajátos állammá váltunk Közép-Európában. Örökségünk a megkésett polgári és nemzeti fejlődés felemás voltából adódott, tömegessé váltak ellentmondásai (nemzetiségi, szociális érdekellentétek és kultúrák), melyeket a Horthy-rendszer újabbakkal is tetézett, s lettünk a hitleri nácizmus hű szövetségesévé a második világháborúban. A politikai és gazdasági hatalom a hadsereget, s vele a lakosság igen jelentős részét áldozta fel. A jog pedig – mint elég sokszor – kiszolgálója lett az államhatalom antiszemitizmusának, antiliberális és antiszociális igényeinek. Kevesen voltak a magyar hadsereg élén azok, akik nemcsak a csatákat, de a háborút is kezdettől politikailag elhibázottnak ítélték meg. Pálffy György főhadnagy, Sólyom László százados ezek közé tartoztak, s tudatosan módosították pályájukat a Horthy-rendszerben. E fiatal tisztek mellé a német megszállás és a Szálasi nyilas uralom diktatúrája alatt sem csatlakoztak sokan.23 Az 1945 utáni katonai elit metamorfózisa egyszerre fejezte ki a demokratikus változás igenlését és az új világ építésében való részvételt. Ugyanakkor teljesen új volt a több párt 23
1990 óta egyre többen a magyar nemzeti múlt újabb feldolgozása kapcsán értékelik át a XX. századi, s különösen a második világháború alatti magyar történelmet. Ennek figyelembe vételével igen fontos feladata a mai és a holnapi katonai elitnek, hogy ne keverje össze a történelmi korszakokat, s csírájában fojtsa el azokat a törekvéseket, amelyek a Szálasi - féle nyilas diktatúrát összemossák a Rákosi – Kádár - rendszerrel.
16 megjelenése és a nevelőtisztek24 révén a katona politizálása. Az új magyar hadsereg kiépítése, fejlesztése a párizsi békeszerződésig a politika számára a „ki kit győz le”, az osztályharc pártpolitikai eszköze lett. Erre szolgált a már említett, ún. nevelőtiszti állomány megteremtése, a hadsereg folyamatos átszervezése ürügyén az állomány csökkentése és nem utolsó sorban a megbízható, demokratikus tisztkar kialakítása.25 Természetesen erre az 1945ös állományra tekinthetünk úgy, mint a politikai munkások jogelődjére. A magyar politika és hadsereg kezdettől fogva – nagyon helyesen – foglalkozott a hogyan tovább kérdésével. Már a második világháború alatt, különösen a 2. magyar hadsereg Don-kanyari nagy veresége láttán megfogalmazódott politikusokban és katonákban egyaránt a jövő, a háború utáni világ, s abban egy demokratikus (és szocialista) Magyarország és Magyar Honvédség helye, szerepe. Nemzetközi szerződésnek akartak megfelelni azok a katonák, akik önként vállalták a debreceni ideiglenes kormány fegyveres testületében való részvételt. Pártpolitikáktól függetlenül a nevelőtisztek ebben vettek részt, s ma joggal lehetünk büszkék rájuk, ahogyan a Bajcsy-Zsilinszky Endre vezette politikai és katonai ellenállásra is.26 Ennek ellenére a magyar katona hosszú évekre, évtizedekre nem lett sem irigyelt szakma, sem tömegesen önként vállalt hivatás. Moszkvában Winston Churchill angol miniszterelnök informális egyezséget kötött Sztálinnal. A megegyezés a háborút követően a legyőzött országokat ellenőrző hatalmak közötti befolyást százalékos arányban rögzítette. (Magyarország esetében ez eleinte 50-50 %ban oszlott volna meg a szovjetek, illetve a nyugati szövetségesek között, utóbb a szovjetek döntő, 80 %-os „részesedést” harcoltak ki.) Sem ez az egyezség, sem az 1945. februári jaltai, sem az 1945 nyári potsdami egyezmények nem rögzítették Európa valaminő politikai „felosztását” az antifasiszta szövetség egyes erői között. „A háborúban vesztes országok belső életére azonban az ún. szövetséges ellenőrző bizottságok gyakorolták a legnagyobb befolyást, s ezekben a katonailag jelen lévő hatalom kapott döntő súlyt. Az említett egyezményeket aláíró nagyhatalmak (Amerikai Egyesület Államok, Szovjetunió, Nagy Britannia) a háború befejezésének időszakában látszólag egyetértettek abban, hogy az új Európának demokratikus berendezkedésű, független államokból kell állnia.27
24
1946. szeptember 7-én járult hozzá a SZEB, hogy induljon be a nevelőtiszti állomány képzése. V.Ö.: HL MN VIII. 1. fond HM HM Törzsanyag (1945-1949) iratai 25 220/ eln. nev.kik.. 25 V. ö. : Okváth Imre: Bástya a béke frontján, Magyar haderő és katonapolitika 1945-1956., Aquila, Budapest, 1998., 29-30. oldal 26 Gyakorló ht. tisztként különösen fontosnak tartom a mai MH-ban a vezénylő zászlósaink számára a nevelőtisztek történelmi szerepének, múltjának ismeretét. 27 Mi a politika? Bevezetés a politika világába (Szerk.: Gyurgyák János) Századvég, Budapest, 1994. 325. oldal
17 1944. december 21-én Debrecenben összeültek az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselői, akik a magyar ellenállásban részt vevő pártok és szervezetek (Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt, Független Kisgazdapárt, Nemzeti Parasztpárt, Polgári Demokrata Párt, szakszervezetek) soraiból kerültek ki. Mindez annak ellenére is igaz, hogy a kormányban formailag részt vevő három kommunista miniszteren kívül még ketten legalább az MKP titkos tagjának tekinthetők. Ez a berendezkedés egyébként a korabeli Közép-Kelet-Európa országaiban általánosnak volt mondható. A Nemzetgyűlés a kormány megválasztásán, a (megismételt) fegyverszüneti kérelem jóváhagyásán túl érdemi munkát jóformán nem végzett. „Széleskörű felhatalmazás” alapján a kormány rendeleti úton kormányozott, ami háborús helyzetben természetesnek tűnt. A fegyverszüneti egyezmény csak a náci és más fasiszta pártok működését tiltotta kifejezetten, a Horthy-korszakban működött kormánypárti és liberális ellenzéki pártok mégsem szerveződtek újjá. A konzervatív és liberális erők jobbára a Kisgazdapártban tömörültek, felduzzasztva, s egyben sokarcúvá formálva azt. Ennél fogva a pártban számos elképzelés élt rövid és hosszú távú politikai célokról. Ezek közös magja egy polgári, liberális típusú politikai berendezkedés volt,
némiképpen
agrárius
(a
hazai
mezőgazdaságot
középpontba
helyező)
gazdaságpolitikával, megfelelő kapcsolatokkal a Szovjetunióval, de alapvetően nyugati, elsősorban angol-amerikai szövetséghez való igazodással. A Szociáldemokrata Pártot a háború alatti üldöztetés jelentősen meggyengítette, ún. baloldali vezetői a kommunistákkal való szoros szövetségért küzdöttek, a jobboldal és a centrum politikai programjának prioritásai a Kisgazdapárthoz álltak közel, agrárius vonások helyett erős szociálpolitikai hangsúlyokkal és fokozatos, hosszabb távra elérendő szocializmus perspektívájával. A hazai kommunisták egyértelműen fogadták el a Moszkvából hazaérkezők vezető szerepét. Leszerelték a soraikban jelentkező „proletárdiktatúrát azonnal!” hangulatot, és az új, népinek nevezett magyar demokrácia legszilárdabb képviselőinek tüntették fel magukat. A gazdaság minden területén jelentős állami szerepvállalást, beavatkozást sürgettek, külpolitikai téren azonban nyíltan és félreérthetetlenül a felszabadító Szovjetunió felé orientálódtak. A Nemzeti Parasztpárt a háború előtti népi írói mozgalom ideológiai alapján szerveződött politikai erővé. Az Ideiglenes Kormány által kiküldött delegáció nevében Gyöngyösi János külügyminiszter 1945. január 20-án írta alá a fegyverszüneti egyezményt Moszkvában. Ennek értelmében a magyar közigazgatást és fegyveres erőt az 1937. december 31-i határok mögé kellett visszavonni. A Horthy-korszak végén elért „országgyarapítás” elveszett, a kormány intézkedései felett a szovjet vezetésű Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) gyakorolta a
18 felügyeletet. A szerződéssel Magyarország megszűnt hadviselő fél lenni, és teljes nemzetközi elszigeteltsége valamelyest megoldódott. Magyarország államformája 1946-ig változatlanul királyság maradt. A régi közigazgatási szerkezetet sem változtatták meg, ezt az orosz katonai hatóságok is kifejezetten így akarták. A fegyverszüneti egyezmény előírta Magyarország bekapcsolódását a náci Németország elleni háborúba. A hadsereg felállítása azonban az európai háború befejeződéséig kevéssé haladt előre. A szovjetek az erre vonatkozó megegyezés ellenére csak vonakodva engedtek át hadifogolycsoportokat a magyar hadseregnek.28 Már 1945 elején megkezdődött a háborús bűnösökkel szembeni számonkérés, amelyre a kormány különleges intézményrendszert
hozott
létre
(népügyészségek,
népbíróságok,
igazolóbizottságok,
internálótáborok). A következő években a népbíróságok több mint 27 ezer személyt ítéltek kisebb-nagyobb büntetésekre, s közülük mintegy 190 személyt végeztek ki.29 1945 áprilisában az ország területének egészéről kiszorították a német csapatokat. Az Ideiglenes Kormány Debrecenből Budapestre költözött, s a következő hónapban a világháború – legalábbis Európában – véget ért. Az ideiglenes berendezkedést bel- és külpolitikai tekintetben egyaránt végleges igényű szerkezettel kellett felváltani. Ebben a feladatok közül a parlamenti és önkormányzati választások, az új alkotmány és az alapvető törvények elfogadása kapott prioritást, valamint az, hogy az ország nemzetközi beilleszkedését szabályozó békeszerződésre és nemzetközi egyezmények aláírására kerüljön sor. A parlamenti és az önkormányzati választásokat sürgette az a tény is, hogy a törvényhozás 1944-1945-ben nem szabályos választások eredményeképpen kezdte meg munkáját. Az 1944. decemberi Ideiglenes Nemzetgyűlésben a mandátumok 38 %-ával az MKP volt messze a legnagyobb párt, a kisgazdák 25 %-ot mondhattak magukénak. 1945 tavaszán az újonnan felszabadult területekről „behívott” képviselők arányszámait pártközi megegyezés szabta meg. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet elnökének, Vorosilov marsallnak elsősorban az ország stabilitását őrző koalíciós kormányzás fenntartása állt érdekében, ezért azt szerette volna, ha a választáson a koalícióban egyesült négy párt egyetlen listán indul, előre megállapított képviseleti arányszámokkal. Ezt a politikai erők csaknem egyöntetűen utasították el, s a nyugati szövetségesek jelezték, hogy egy ilyen kormányt nem
28
V.ö.: „150 éves a Magyar Honvédség” ZMNE, Honvéd Kiadó, 1998-2000. A népbíróságokról: dr. Lukács Tibor: A magyar népbírósági jog és a népbíróságok Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó/Zrínyi Kiadó 1979.
29
19 ismernének el. Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választásokon - a magyar történelem addigi legdemokratikusabb választójogi rendszere alapján csaknem 5 millió választó adta le szavazatát az egyes pártok területi listáira, a kisgazdapárt előretört. 1946. február 1-jén a Nemzetgyűlés elfogadta a köztársaság kikiáltásáról szóló törvényt. A Kisgazdapárt köztársasági elnöki rendszert szeretett volna bevezetni, ezt azonban a többi párt, elsősorban a kommunisták és a szociáldemokraták sikeresen megakadályozták. Az 1945-ös Nemzetgyűlés nem alkotott új alaptörvényt, az államformáról szóló 1946. évi I. tc. azonban lényegében alkotmánynak tekinthető, mivel szabályozta az elnök, a törvényhozás és a kormányzat jogkörét és kapcsolatait. Magyarország köztársasági elnökévé a parlament Tildy Zoltánt választotta, akitől a kormányfői tisztet Nagy Ferenc vette át. 1946 nyarán Párizsban összeült a békekonferencia, amelyre a világháború utáni új, remények szerint demokratikus európai berendezkedés megteremtésének feladata hárult, de Németországgal nem sikerült békét kötni, valamint a nyugati, illetve szovjet megszállás alatt álló országrészek egyesítését elérni. Magyarország esetében azonban a nagyhatalmak a fő kérdésekben egyetértettek. A magyar békeszerződést végül 1947 februárjában írták alá, s 1947. szeptember 15-én lépett életbe; ekkor szűnt meg a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (a továbbiakban: SZEB). 1946-1947-ben tehát, ha nem is minden vonatkozásban, de kialakulni látszott egy demokratikus és független Magyarország. Jelentősnek mondható sikereket könyvelhetett el gazdasági téren: az újjáépítés erőfeszítései nyomán növekedésnek indult a gazdaság, javult az ellátás, és 1946. augusztus 1-jén a forint kibocsátása véget vetett a rekordméretű inflációnak. 1946 decemberében egy meglehetősen jelentéktelen titkos politikai szerveződés, az ún. „Magyar Közösség” leleplezése alkalmat kínált a kommunista vezetésű belügyi szerveknek, hogy döntő csapást mérjenek a Kisgazdapártra. Rajk László belügyminiszter, Pálffy György, a katonai elhárítás, Péter Gábor, az Államvédelmi Osztály vezetője a letartóztatott politikusok és régi katonatisztek vallomásai alapján 1947 februárjában őrizetbe vetettek több, a kisgazda centrumhoz tartozó parlamenti képviselőt, majd a szovjet katonai rendészet az országból elhurcolta a párt főtitkárát, Kovács Bélát. Május 30-án a Svájcban tartózkodó Nagy Ferenc miniszterelnököt lemondásra kényszeríttették – azzal fenyegetve, hogy hazatérése esetén az „összeesküvésben való részvételért” letartóztatják. Egyidejűleg a Nemzetgyűlés elnöke, Varga Béla is az emigrációt választotta. A Kisgazdapárt gyakorlatilag szétesett, a kormányfői posztra a kommunistákkal együttműködő Dinnyés Lajos került. A megtisztított Nemzetgyűlés elfogadta a gazdasági élet etatista átalakításának első lépéseit: a nagybankok államosítását, a tervgazdaság bevezetését az első hároméves tervvel és az amerikai gazdasági segítség
20 (Marshall-terv) elutasítását. Bulgáriában, Romániában és Lengyelországban a kommunista hatalomátvétel már korábban lezajlott, nyilvánvaló volt, hogy a folyamat elérte Magyarországot is, s nem állandósul az 1947 nyarán kialakult helyzet. Az 1947-1949 közötti „álkoalíciót”, melyben az MKP, majd az MDP már hegemón szerepet játszott, monolitikus politikai-hatalmi szerkezet váltotta fel. A törvényhozás, a köztársasági elnök (1948 közepétől, Tildy Zoltán lemondatásától és házi őrizetbe helyezésétől) Szakasits Árpád, a kormány lényegében a tényleges hatalmat kézben tartó szűk pártvezetés puszta végrehajtó szerveivé váltak. A demokratikus intézmények fennmaradtak ugyan, szerepüket az állampolgári jogokkal együtt az 1949. augusztus 20-án elfogadott alkotmány is rögzítette. Magyarországon a politikai hatalom az MDP vezetése, azon belül is néhány moszkvai emigrációból érkezett személy – elsősorban Rákosi Mátyás pártfőtitkár, továbbá Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József – kezébe került, akik a diktatórikus kormányzás minden ismérvét megvalósították 1948 és 1953 között. Ez volt a klasszikus sztálinizmus időszaka. Az államhatalom tekintetében Magyarországon 1947-1948 fordulóján centralizált, autoritárius, a kormányzati hatalmat „nem független bíróságok” korlátozták.30 1945-ben a fegyverszüneti szerződéstől az európai hadszíntéren való háború végéig a „hadseregszervezés” a Szövetséges Ellenőrző Bizottság engedélyével történt. A hadsereg összlétszáma 36 059 fő (1945.), mely az alábbi megosztást jelentette: Tiszt:
2 947 fő
Tiszthelyettes:
1 820 fő
Legénység: Polgári alkalmazott:
30 898 fő 394 fő31
Ebből a HM-ben 259 tiszt szolgált. Újra fontos szemponttá vált a származás: a tisztikar 3 %-a volt munkás-, parasztszármazású. A hadsereg létszáma gyorsan változott: 1945 márciusában 26 414 fő, április 11-én 30 000 fő, május 21-én 36 963 fő.32 Ennek okát elsősorban abban láthatjuk, hogy az európai háború befejezése után a határon túli alakulatok hazatértek és megkezdődött a hadsereg átszervezése és létszámának csökkentése. Alapvető feladattá lett: az ország újjáépítésével együtt a hadsereg demokratizálása, ami a már említett 30
V.ö.: Mi a politika? 333-339. oldal Összehasonlító politológia (Szerk.: G. A. Almond, G. B. Powell) Osiris Kiadó, Budapest, 1996. 132-135. oldal 31 HL HM 1945/eln. 24.133. sz. irat 32 HL HM 1945/eln. 20. 312. sz. irat; 24. 108. sz. irat; 24. 033. sz. irat
21 ún. nevelőtisztek megjelenésével az államhatalom és a közvélemény azon törekvését jelentette, hogy a formálódó demokratikus társadalom fegyveres testületébe kik kerüljenek be. 1946. május 16-án Tombor Jenő honvédelmi miniszter jelenti a SZEB-nek, hogy a kormány jóváhagyta a honvédség létszámának 20 ezer főre való csökkentését.33 A miniszter egyúttal kifejezte e rendelettel való egyet nem értését, mivel az a „SZEB által jóváhagyott és utasításainak szellemében készült szervezet kényszerű, részbeni megváltoztatását jelenti.” Dr. Tombor Jenő szerint a 23 716 fős hadsereg fenntartása mellett készítette el e feljegyzését. Maga a dokumentum utal arra, hogy a különböző pártpolitikai csatározások a hadsereg legfelső szintjét érték el, ami azért is érdekes, mert 1946-ot tekinthetjük az első békeévnek. A hadseregben a háború végén megkezdődött szervezési és építési munkák folytatódtak. A személyi állomány felülvizsgálata, az igazolási eljárások, a „B” listások, a népbírósági eljárások során lényeges változásokra került sor a hadsereg vezetésében is.
34
1946 őszén a
kommunista párt katonai bizottsága Pálffy Györgyöt és Sólyom Lászlót bízta meg a hadsereg fejlesztésére vonatkozó négyéves terv kidolgozásával. Az 1947. február 10-én Párizsban aláírt békeszerződés tartalmazta a „katonai rendelkezések” című részében a Magyar Honvédségre vonatkozó nemzetközi előírásokat. 1947 végére a tisztek 71,7 %-a, a tiszthelyettesek 80,2 %-a, a legénység 45,3 %-a a kommunista párt tagja volt.35 Merőben új jelenség lett a politizáló katona, amely kezdetben inkább a megélhetést jelentette, mint az ideológiai elkötelezettséget. Ugyanakkor kezdettől problémát okozott a régi és az új állomány szakmai különbözősége, valamint a második világháborúhoz, a Horthy-rendszerhez való viszony kezelése. A katonai előmenetel, a rendfokozatok gyors változására jó példa az, hogy 1946-ban 14, 1947 áprilisában 21 tábornok szolgált, illetve 1947 szeptemberéig 109 (!) tábornokot fokoztak le. Ugyanakkor 1948 elejére 3 004 tisztről tudunk, akiknek már több mint 30 %-a munkás-paraszt származású, a hadsereg összlétszáma ekkor 20 196 fő volt. Az állam politikai vezetése egységes, de nem politikamentes hadsereget akart. 1948 júniusában, Moszkvában a hadsereg szovjet fegyverekkel való ellátásról írtak alá egyezményt. 1949 februárjától a Honvéd Politikai Tiszti Intézmény felállításával a politikai tiszteket alosztályoktól felfelé a parancsnokok mellé rendelték. Kezdetét vette a „párthadsereg” szovjet mintája, mely a társadalmi-politikai rendszer megváltoztatásáig, 1989-90-ig alapvetően 33
A kormány 5 000/1946. M. E. sz. rendelete az államháztartás egyensúlyának helyreállítása érdekében szükséges egyes rendelkezések tárgyában a 2. § (8) bek. alapján a ht. állományt 20 ezer főre kell csökkenteni. 34 Vö.: A béketábor magyar hadserege. A magyar demokratikus hadsereg és a Magyar Néphadsereg Hadtörténelmi Levéltárában őrzött katonai irataiból 1945-1957 Szerkesztette: Ehrenberger Róbert levéltáros Petit Reál Könyvkiadó, 2001, Budapest, 35 HL. A honvédség felügyelőjének okmányai1945-1948. 64. irat
22 jellemezte a magyar haderőt. A politikai és katonai döntéshozók alapvetően a korábbi nevelőtiszti állomány parancsnokhelyettessé való átváltoztatásával arra törekedtek, hogy erős, ütőképes néphadsereg alakuljon ki. Ebben a folyamatban a politikai tiszti intézmény a „néphadsereg politikai apparátusának és magának a politikai munkának nagyobb súlyt és szerepet juttatott. E program végrehajtása során kerültek azután a nevelőtisztek helyébe a társparancsnokként tevékenykedő politikai tisztek, akik ennek megfelelően már a parancsnokkal egyenlő, az alakulatok valamennyi területére kiterjedő jogokkal rendelkeztek. …Az átállás lényegében már az 1948-as esztzendő utolsó hónapjaiban megkezdődött, de a tennivalók érdemi részét az 1949 februárjában érvénybe lépő rendelkezések tartalmazták.” 36 1950. január 1-jével a személyügyi csoportfőnök a tiszti rendfokozatokba történő előléptetés feltételeit módosította.371950 végére a hadsereg létszáma meghaladta a 110 000 főt, ugyanakkor 1950 októberéig 11 000 új tisztet képeztek ki, eközben még mindig tömegesen bocsátották el a régi tiszteket: 1950. január 15. – június 12. között politikai okok miatt 9 tábornokot 115 főtisztet 110 beosztott tisztet Összesen:
234 fő.
1950 második félévében több mint 10 000 régi tisztet távolítottak el a hadseregből. A tiszti létszám mégis növekedett, mert az év végére újabb 5 074 tiszti iskolás növendéket, hallgatót avattak tisztté.” Ekkor került sor a tábornokok perére is: 20 tábornokból 11 főt távolítottak el nyugdíjazás, árulás, kémkedés vádjával. Az újabb előléptetések során, az év végén már 24 tábornok szolgált a hadseregben. Ezek közül 8 fő (köztük a miniszter) nem rendelkezett katonai iskolai végzettséggel, 7 fő nem fejezte be a középiskolát és 3 fő csak elemi iskolába járt. A tiszti nyilvántartásban jóformán ismeretlen volt az egyetemi végzettség. Nagyon alacsony volt az érettségizettek aránya is. A katonai kiadások összege erősen megközelítette a polgári beruházások nagyságrendjét.
36
V.ö.: Háncs Ernő: A politikai tiszti apparátus szervezetének kiépítése és tevékenységének első tapasztalatai MN Politikai Főcsoportfőnökség Tudományos Tanács, Budapest, 1985. 6-7 oldal 37 HL 1948/M. HVK. 5. cs.
23 „… Public administration éppúgy administration, mint a privát administration és ezért a gazdaságosság és eredményesség (economy and efficiency) követelményeinek éppúgy meg kell felelniük, mint a gazdasági élet egyéb szervezeti egységeinek.” (Magyary Zoltán, 1939)
II.
A (katonai) közigazgatási és jogszolgáltatási rendszer folyamatos átépítése38 Az új magyar hadsereg létrehozását az tette szükségessé, hogy a magyar királyi
hadsereg a háborúban lényegében megsemmisült. 1944. október 15-én a nyilas hatalomátvételnek és Horthy Miklós kormányzó eltávolításának politikai és katonai következménye lett, hogy Magyarország kilépése a német szövetségből nem sikerült, a második világháborút a vesztesek oldalán fejeztük be. Az antifasiszta szövetséges csapatok elhelyezkedése, deklarált hadicéljai azt is nyilvánvalóvá tették, hogy az új magyar politikai élet kialakítására a döntő befolyást az a Szovjetunió gyakorolja, amelynek csapatai már az ország keleti felén harcoltak. A klasszikus közigazgatást politikailag semleges tevékenységként tartják számon a világ számos pontján, így Magyarországon is. A jogszolgáltatás – akár polgári, akár büntetőbírósági ügyről van szó – alapvetően tény és alkalmazási technika kérdése. A politika viszont mind a két területet befolyásolja, s ez különösen igaz akkor, amikor a társadalmi rendszer változik. A társadalmi rendszer pedig minden háború, forradalom, szabadságharc, polgárháború befejezésekor úgy változik, hogy a győztesek diktálnak, a vesztesek végrehajtanak. A hatalommegosztás klasszikus (Montesquieu-i) elve Magyarországon 1945ig sem valósult meg maradéktalanul. Ugyanakkor jól megfigyelhető a XX. századi magyar politika- és társadalomtörténetében a diszkrecionális hatáskör érvényesülése mind a közigazgatás, mind a jogszolgáltatás tekintetében.39 1945 és 1950 között a (katonai) közigazgatás – természetéből fakadóan – „lassabban” változott, mint a polgári. Ennek egyik oka éppen a második világháborúban való részvételünk, de ide sorolhatjuk 1944-1945 különösen nehéz esztendeit is: német megszállás, Szálasi-féle nyilas terror, Budapest ostroma, SZEB (alapvetően szovjet) „felszabadulás-megszállás” napjainkig ható, sokkszerű, pszichikai élménye. Akkor, amikor Magyarország csatlakozott a
38
A katonai közigazgatás egyidős a társadalmakkal. A magyar katonai közigazgatás specifikus voltát az állam, a nemzet földrajzi, politikai széttagoltsága évszázadok óta befolyásolta. Az 1945 és 1950 közötti „átmeneti” társadalom is, s ebből adódóan a közigazgatás, s annak egy speciális területe a katonai magán viseli a többféleséget, amit – jobb híján – a () fejezek ki. 39 Sári János: A hatalommegosztás, Osiris, Budapest, 1995., 37-41. oldal
24 Szovjetunió ellen támadó Németországhoz, „doktrinálisan” szétesett, a nulla állapotába került.40 Az is tény, hogy a jogállamiság, mint olyan, a háború kirobbanásától egységesen Európában, válságban volt. Ez nemcsak a Horthy-rendszer válságát jelentette, hanem egész Európáét is. A hadseregszervező munka 1944 végén Debrecenben kezdődött a Honvédelmi Minisztérium megalakításával, a régi hadsereg szervezési alapelvei alapján, a SZEB engedélyével a háború befejezése után a határon túli alakulatok hazatértek, és megkezdődött a hadsereg átszervezése és létszámának csökkentése. Alapvető feladata lett részt venni az ország újjáépítésében, és egyúttal a hadsereget demokratizálni. Rendeletek sora jelent meg az antidemokratikus törvények hatályon kívül helyezéséről. Kezdetekben az még nem látszott, hogy „…a hétköznapi sztálinizmus büntetőperei olyan terrorakciók voltak, amelyeket aligha sorolhatunk a klasszikus értelmű büntetőjog és igazságszolgáltatás körébe.”41 Ma divat a nyilas és a kommunista diktatúrákat összemosni. „Minden politikai per kettős célt tűz maga elé. Egyrészt jogi eszközökkel akarja illegitimmé tenni politikai ellenfeleit, másrészt a függetlenség nimbuszával rendelkező bírósággal diszkreditáltatja, és egyben kriminalizálja a hatalomvesztett politika képviselőit és az általuk képviselt rendszert. A második világháború utáni politikai perek jogellenesnek és bűnösnek nyilvánították a hitleri rendszert és a vele szövetségben álló, illetve az azt – sokszor kényszerből – kiszolgáló politikai erőket. A nyugat-európai országokban a háború előtti politikai-társadalmi renddel való jogfolytonosságot kívánták ezzel helyreállítani a győztesek, a szovjet befolyási övezet egyes országaiban viszont – ugyancsak a győztesek – azt bizonyították, hogy az újonnan felépítendő társadalmi-politikai berendezkedés semmi közösséget nem vállal, mert nem vállalhat a bukott és egyben bűnössé nyilvánított korábbi rendszerrel. A politikai perek tehát politikai célokat szolgálnak és ezzel olyan elemet visznek az igazságszolgáltatásba, mely attól idegen.”42 A jogtudós, a történész abban téved, hogy sem Nürnbergben, sem nálunk a háború utáni perek kezdetben a politikai pártok és a széles közvélemény előtt nem tűntek koncepciós, politikai pernek. Még a polgári demokrácia keretei között is történelmi, etikai hibát követ el az, aki a második világháború utáni pereket a sztálini koncepciós perekkel azonosítja. A hatalom mindenkor felel tetteiért – akár kényszerből, akár önként vállalta. Ez akkor is igaz, ha a hatályos jog1945 után nem egyformán torzult az Elbától keletre és nyugatra. Ez akkor is nyilvánvaló, ha tudjuk, hogy 1945-től nemcsak a hatályos jogszabályok, törvények szerint 40
Simon Sándor: Katonai doktrínák a hidegháború éveiben, ZMNE, Budapest, 2000. ,101. oldal Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon 1945-1989., (a továbbiakban: Joghalál…) Zrínyi Kiadó, Budapest, 1993, 8. oldal 42 U.o. 41
25 születtek a döntések; maga a közigazgatás alárendelődött egy vagy néhány párt szerveinél keletkezett döntésnek.43 A katonai közigazgatás és jogszolgáltatás a politikai rendszerrel összhangban állt a 40es évek végén. Paradox módon „kiszenvedte” magából mindazt, amit az alábbiakban fogalmazott
meg
a
Magyar
Köztársaság
jelenlegi
főügyésze.
„A
katonai
igazságszolgáltatásnak az adja a létjogosultságát, hogy az egységes igazságszolgáltatás részeként, de egy speciális területen működve, a katonai szakismeret, a belső jog, a katonai élet és szolgálati körülmények ismerete biztosításával, a megfelelő személyi és tárgyi feltételek birtokában – a bűnmegelőzés érdekeit is szolgálva – gyorsan és hatékonyan képes teljesíteni a bűnüldözési feladatokat. A katonai bíráskodás ilyen értelemben tehát szakbírósági tevékenység, nem pedig különbíráskodás. Valamennyien „ugyanabból a Bibliából” imádkozunk: a büntető törvénykönyvből és a büntetőeljárási törvényből.…Nemzetközi tapasztalataim azt igazolják, hogy miközben mi majd megfeszülünk, hogy alkalmazzuk a jogharmonizációt,
a
nálunk
fejlettebb
demokráciák
alapvetően
a
saját
igazságszolgáltatásukkal vannak elfoglalva.”44 Összességében megállapíthatjuk, hogy az államhatalom korlátozása sem a Horthy-, sem a Rákosi-rendszerben nem sikerült: az előbbi eredményezte az 1944. októberi Szálasi puccsot, az utóbbi 1956-ot. Az 1945 utáni, de különösen a Rákosi – korszak perei között az 1950-es tábornokok pere rekonstruálásánál figyelembe kell venni az ún. népbírósági jog, népbíráskodás, illetve az ún. koncepciós perek közötti különbséget. Az elmúlt több mint ötven esztendő
társadalmi
folyamatai
sem
függetleníthetőek.
Különösen
e
katonaperek
rehabilitálásának felemás módozatainál szembetűnő a mindenkori politikai elit kaméleoni viselkedése. A második világháborút követő jogszolgáltatási rendszer, a népbírósági jogintézmény a 81/1945. évi kormányrendelettel indult. Valentiny Ákos ügyvéd (SZDP) igazságügy miniszterként hozott létre egy munkacsoportot – Kovács Kálmán (MKP államtitkár), Réczei László miniszteri osztálytanácsos és Balogh Győző bíró -, melynek az volt a feladata, hogy a katonai felszámolás után a fasizmus/nácizmus fölött jogalkotással és jogszolgáltatással mondjanak ítéletet. A nehézséget az ügynek az adta, hogy egyrészt kodifikációs gyakorlattal kevésbé
rendelkeztek,
másrészt
óhatatlanul
a
„ki
kit
győz
le”
osztályharcos
igazságszolgáltatást alkották meg. 1945-ben új értelmezést nyert a háborús és népellenes
43 44
Schmidt Mária: Diktatúrák ördögszekerén, Magvető, Budapest, 1998., 14. oldal Dr. Kovács Tamás: A törvényesség szolgálatában In.: Schubert Katalin: Szembenézni a történelemmel Kornétás Kiadó, Budapest, 1997. 115-116. oldal
26 bűncselekmények fogalma, módosították a büntetési rendszert.45 Az 1945. évi VII. tc. az első népbírósági rendeletet továbbfejlesztve magát a népbíróságot „osztálykoalíciós” bíróságként definiálta, melyből a „koalíció” és az „osztály” is elmaradva azt eredményezte, hogy „búvópatakként” a jog, az igazság és az etika rövid és hosszú távú politikai érdekek csatározásainak színterévé vált. Az 1950-es évek tragédiájává éppen az által válnak a koncepciós perek, hogy a népbíráskodás nem ártatlan embereket állított ítélőszékei elé, hanem olyanokat, akik aktív részesei voltak a magyar politikai közéletnek. „Nem zárt ajtók mögött komor palástba öltözött bírák mondják ki az ítéletet, hanem ország-világ előtt folytatják le a tárgyalást a bírák. A nyomozási eljárás alatt a vádlottak nem kényszerből, fenyegetésre és ütlegelésre, hanem a maguk elhatározásából vallhatnak vagy tagadhatnak. Rendelkezésükre állnak védők és mentő tanúk. Feltárhatják bizonyítékaikat és elmondhatják érveiket. Órákon át védekezhetnek az utolsó szó jogán, és bűnügyük tárgyalása teljesen nyilvános. Nemcsak a jelenlevők, hanem a sajtó és rádió útján az ország, sőt az egész világ ellenőrzésével folytatódik le minden egyes per…”46 1950. április 1-jével fejeződött be a népbíráskodás. A megszűnt népbíróságok hatásköre átszállt a rendes bíróságokra, a népügyészség feladatait az államügyészség vette át.”47Ugyanakkor az állam büntető hatalmi igénye egyre jobban kettészakad: más az elv és más a gyakorlat. A háború utáni években úgy alakul ki a totális hatalom, hogy sérül a büntetőjog szinte valamennyi általános elve.48 A bűnözés okainak – a társadalom makro- és mikrostruktúrája – értelmezése folyamatosan változott: új etika, új jog és új igazság érvényteleníti az általános emberi humánumot. Nemcsak az 1950-es katonai perekben, de a közigazgatás és az államigazgatás minden szintjén felülkerekedik a brutális erő, a rendőrségi szakkérdés „államvédelemmé” válását egyre szűkülőbb egy pártra épülő hatalmi centrum alkotja.
45
Találóan fogalmazta meg a „régi és új dilemmát” Hajdú Gyula: a népbíráskodás nem a jogoktól fosztotta meg az embereket, hanem az előjogoktól. V.ö.: Jogtudományi Közlöny, 1948. évi 19-20. számában írt „Jogfejlődés a népi demokráciában” című tanulmányával 46 Nemes György: Osztálybíróság és népbíróság, Népbírósági Közlöny, az IM hivatalos lapja, III. évf. 11. szám, 1946. március 16., 5. oldal 47 Dr. Lukács Tibor: A magyar népbírósági jog és a népbíróságok (1945-1950.) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó/Zrínyi Kiadó, Budapest, 1979. 48 Ezek: a törvényesség elve; a társadalom védelmének elve („nullum crimen sine lege” és a „nulla poena sine lege”; a bűnösségen alapuló felelősség elve; a bűnmegelőzés elve; a büntetőjogi felelősség differenciálásának elve. V.ö.: Békés-Földvári-Gáspár-Tokaji: Magyar büntetőjog, BM Könyvkiadó, Budapest, 1980, 49-54. oldal
27 „Hogy egy közigazgatási apparátus segítségével mit lehet, és mit nem lehet elérni, azt a társadalom mindenkori szervezete és feltételei szabják meg: ezen belül azonban minden közigazgatás célja bizonyos eredményesség.” (Bibó István, 1938) III. 1. A „ludovikás kommunista elit maradványok” kiszorítása a hadsereg irányításából a hidegháború kezdetén 1944-től 1948-ig a Szovjetunió által felszabadított országokban a polgári demokrácia és az ún. népi demokrácia kettősége alatt a szocializmus építésének „sztálini modellje” fokozatosan került előtérbe: a kollektív bűnösség elve, az ellenség keresése, a több párti rendszer felszámolása, vagy megtartása és természetesen egy felfokozott, eltúlzott harmadik világháborús hisztéria együttesen vezetett el Magyarországon is a fegyveres testületek személyi állományában a drasztikus cseréig. „A katonai hivatást folytatni kívánó többség, a politikai küzdelmekbe – jobb vagy baloldalon – bekapcsolódó tisztek sorsa hasonlóan alakult a második világháborút követő időszakban: internálás, állás- és nyugdíjvesztés, kitelepítés, börtön, halálbüntetés.”49 A Szálasi nyilas diktatúrát túlélő, s az ellene tevő ludovikás, vezérkari tisztek (zömében századosok, őrnagyok), de az Ideiglenes Nemzeti Kormány több katonai tagja (például Vörös János50, Miklós Béla, Faraghó Gábor) 1945-50 között a „megtűrtből a tiltott” kategóriába került, ugyanúgy, ahogyan a politikai elitben Demény Páltól Kovács Bélán keresztül Rajk Lászlóig szinte minden haladó gondolkodású politikus. Ennek a dolgozatnak nem feladata az 1945 utáni politikai rendszer értékelése, de nem mellőzhető az 1950-es katonai elítélések mögött az első, de különösen a második világháború társadalmi problémáinak megértése, a mai napig fel nem dolgozott problémái (antiszemitizmus, nemzetiségi ellentétek, Trianon, stb.) Kutatásaim arról győztek meg, hogy a magyar katonai nemzeti ellenállás résztvevői közül Mikó Zoltán százados51 és társai az első áldozatok a szovjet típusú koncepciós perekben. Bukásuknak, elítélésüknek Wallenberggel való kapcsolatuk lesz az oka. Bondor 49
Katonai perek a kommunista diktatúra időszakában 1945-1958., Történeti Hivatal, 2001, 8. oldal 50 Ötvös István tanulmánya Vörös Jánosról, Történeti Hivatal, 2001., 37-71. oldal 51 Mikó Zoltánról az Új Honvédségi Szemle és a HIM közös konferenciájáról 1995/5 szám Külön füzetében olvashatunk. V.ö.: Benkő Zoltán: Mikó Zoltán és a Görgey zászlóalj In.: Magyarország 1944. Fejezetek az ellenállás történetéből. Budapest, 1994, Nemzeti Tankönyvkiadó, 287296.old. Sári Katalin: Mikó Zoltán emlékezete (1910-1945). Budapest, 1996, Püski Kiadó
28 Vilmos egykori főhadnagy, Mikó Zoltán helyettese könyveiben hitelesen tárja elénk a múlt századi magyar katonatiszt kegyetlen vesszőfutásait a világégés hadszínterétől Kaliforniáig.52 1945 és 1948 között elindult a hadsereg felső vezetésében egy erőteljes változás, melyet
erőteljesen
befolyásolhatott
a
jogos/jogtalan
létszámcsökkenésből
adódó
egzisztenciális kérdés; a migráció53 és a pártpolitikai csatározás. A Kisgazdapárt Véderő Bizottságot, a Kommunista és Nemzeti Parasztpárt Katonai Bizottságot, a Szociáldemokrata Párt Honvédségi Csoportot hozott létre, ahol döntenek a hadsereget érintő kérdésekről. A békeszerződés aláírásának időpontjára meghatározó szereplővé
egyértelműen a
Kommunista Párt vált. A hadsereg elvi irányítása mellett a napi élet különböző ügyeivel is itt foglalkozta. „1946 végén a Kommunista Párt megbízta Pálffyt és Sólymot, hogy vezetésükkel dolgozzanak ki egy elgondolást a jövő hadseregének létrehozásával kapcsolatban. A „négyéves” hadsereg-fejlesztési (elgondolást) tervet még ez évben kidolgozták, megvitatták, majd elfogadták.”54 A Katonai Bizottság az a fórum, ahol a pártállami döntéshozási mechanizmus alapján döntenek a fegyveres testületek, így a honvédség kisebb-nagyobb ügyeiről, s ahol úgy tűnik, hogy az egykori „ludovikás tisztek” elkötelezett „kommunistaként” az új típusú, szocialista hadsereg megteremtői, felépítői lesznek. Ugyanakkor ez az a fórum, amikor az éppen megalakult Magyar Dolgozók Pártja (MDP) nevében a politikai leszámolás folytatódik.55 A politikai és hatalmi elit váltásában ugyanazt a folyamat jelleget láthatjuk, mint a rendszer egészében, a kül- és a belpolitikai események meghatározták a stratégiai döntéseket ugyanúgy, mint a napi, személyi és taktikai lépéseket.56 Az 1948. január 26-i ülésről készült jegyzőkönyv szerint a Katonai Bizottságban születtek meg a hosszú távú, meghatározó döntések: „1./
Pálffy elvtárs a bizottság legközelebbi ülésére készítsen egy új költségvetést,
amely kizárólag a március 1-jén bevonuló 5000 újonc dologi és személyi kiadásait tartalmazza. A költségvetés kerete nem haladhatja meg az új költségvetési évig a 7,5 millió forintot. 2./
A Kossuth Akadémia politikai vezetésének megerősítésére 2 elvtárs
delegálható. 52
Bondor Vilmos: A világégés hadszínterei, Zrínyi Kiadó, Budapest, 1992. Bondor Vilmos: A Mikó-rejtély Püski Kiadó, Budapest, 1995. Bondor Vilmos: Messze van a nyíregyházi kaszárnya, Püski Kiadó, Budapest, 1997 53 Glatz Ferenc: Kiűzés, deportálás, kitelepítés. História, 2006/4. 54 Simon Sándor: Társadalmak, háborúk, hadtudomány, ZMNE, Budapest, 2000. 55 Lásd Zentai Vilmos (államtitkár) és mások kizárásának, megfenyítésének ügyeit. 56 A szakirodalom Rákosi, Gerő, Rajk és Révay személyét jelöli meg, akiket a döntésekről értesíteni kell.
29 3./
A Kossuth Akadémiára tiszt és tiszthelyettesnek toborzandó 5000 főből 3000 főt
pártszervezeteken keresztül Pártunk fog ajánlani. A felveendőknek legalább 60 %-a ipari munkás legyen, és minél kevesebb legyen a kisiparos származású. 4./
A Párt által már a március 1-jén kezdődő kiképzésnél, ezt követően pedig a
Kossuth Akadémiára legalább 20 elvtárs delegálandó, akik mint káderesek fognak működni. A 20 káderes delegálásánál figyelembe veendők a rendőrségnél bevált elvtársak. (KiemelésS.K.) 5./
A Kossuth Akadémia tisztképzéséről szóló felhívást a pártsajtó nem feltűnő
helyen, röviden kommentálja. 6./
A Párton belül felállítandó a fegyveres erők osztálya.
7./
A bizottság legközelebbi ülésére Pálffy elvtárs készítse el a moszkvai
tárgyalásokhoz szükséges katonai javaslatokat, az egységes hadrend és egységes fegyvernem biztosításainak szempontjait figyelembe véve. A honvédség fejlesztési tervének költségvetését vizsgálja felül és hozza a bizottsági ülés elé. 8./
A határozatnak pártvonalon való végrehajtására albizottság alakul Kádár,
Kovács és Pállfy elvtársakból. A végrehajtásért Kádár elvtárs felelős. 9./
A bizottság határozatait megerősítés végett a Politikai Bizottság legközelebbi
ülése elé kell terjeszteni.”57 1948 tavaszán fogalmazták meg magának a Katonai Bizottságnak a működési szabályát, melyben a következőket fogadták el: „1./
A Katonai Bizottság célja: A Politikai Bizottság életre hívja a Katonai
Bizottságot, mint a honvédséget érintő kérdések tanácsadó, végrehajtó és irányító szervét. 2./
A Katonai Bizottság feladata: a./
végrehajtja a Politikai Bizottság határozatait katonai és párszervezeti vonalon;
b./
alapvető szakmai kérdésekben és a honvédséget illető politikai és pártkérdésekben
kezdeményező
javaslatokat
tesz
a
Politikai
Bizottságnak; c./
tájékoztatja a Politikai Bizottságot és a szükségeshez képest a honvédségi párttagságot;
57
HL. MN VIII. 1. f. 358. e. Az ülésen jelen vannak: Rákosi, Gerő, Rajk, Kádár, Vas, Pálffy és Donáth.
30 d./
irányítja, és összhangba hozza a honvédségen belül a szakmai és pártmunkát, utóbbit a párt katonai osztály útján.
3./
A Katonai Bizottság szervezete: a./
a Katonai Bizottság tagjait a Politikai Bizottság jelöli;
b./
jelenleg a következő elvtársakat hozza javaslatba: Farkas Mihály
Szalvay Mihály vőrgy.
Kádár János
Földy Lajos vk. ezds.
Pálffy György altbgy.
Jánossy Ferenc alez.
Sólyom László altbgy.
Révay Kálmán ezds.
Illy Gusztáv vőrgy.
Dr. Elek Tibor alez.
Somogyi Imre vőrgy. C ./
a bizottság elnökét és titkárát a Politikai Bizottság jelöli ki. Javaslat: elnök: Farkas elvtárs, titkár: Pálffy elvtárs.”58
1948. áprilisában még valamennyien szabadok. Alig telik el pár esztendő, és a hadsereg felső vezetése megváltozik. Pálffy György, Sólyom László, Illy Gusztáv, Révay Kálmán addigra már halottak, Somogyi Imrét, Földi Lajost elítélték, Szalvay Mihály, az egykori spanyolos antifasiszta és Dr. Elek Tibor élték túl a Rákosi- rendszert, de a hadseregben már nem játszanak meghatározó szerepet. Farkas Mihályt 1956 nyarán ítélik el. Jánossy Ferencet, Nagy Imre vejét az 1956-os forradalom után ítélik el több év börtönre. A sokat emlegetett „katonaszerencse” nem mindig és mindenki mellé szegődött. Természetesen a politika elsődlegességét 1953-ig el kellett fogadnia a katonai elitnek is. A kontraszelekciót pedig minden katonai vezető el akarja kerülni, de nem mindig sikerül. A különböző dokumentumok, visszaemlékezések alapján felvetődhet az a kérdés, mennyiben tért el Pálffy és Sólyom véleménye a demokratikus, szocialista hadsereg megalkotásában, illetve törvényszerű-e a katonai vezetők rivalizálása, szembekerülése a hierarchia csúcsán? Ha Pálffy és Sólyom között lett volna szakmai, erkölcsi, vezetői vita, akkor annak írott forrásai sem kerültek még elő. Elítélt, internált egykori katonai vezetők, tábornokok, tisztek nyilatkoztak 1954-ben Pálffy és Sólyom megromlott barátságáról, amely abban mindenképpen segít, hogy a koncepciós perek időszakában ismert „pettyezés”- re utaló jeleket felismerjük, de. minden ilyen vallomás, az özvegyek, barátok, túlélők elmondásainál figyelembe kell vennünk a felvétel pillanatában a „megrendelő” kívánságát, az elítélt kiszolgáltatott helyzetét, illetve a családtagok jogos indulatát. Pálffy a pártállami és a katonai 58
„Javaslat a Katonai Bizottság munkájáról és összetételéről” HL MN VIII. 1. f. 382. e.
31 hierarchiában primátust élvezett. Halála volt az utolsó figyelmeztetés a katonai elit számára: új rendszer stabilizálódott, a múltban elkövetett erények és bűnök a jövőnek rendelődtek alá, ami a harmadik világháborúra való készülődést jelentette, még akkor is, ha ennek politikai realitása ma nem látszik. Háborútól függetlenül politikai instabilitást nem fogad el egyetlen egy hadsereg sem, mert alapvető működési zavarokat okoz a szervezetben. A proletárdiktatúra kivívása, a kizárólagos hatalom megszerzése után a kommunista párt – rövid időre – visszatért a pártpolitikák kizárásához, majd éppen Sólyom László az, aki megfogalmazza Pálffy Györggyel szemben, hogy a kommunista párt nem olyan erős még, így a nevelőtiszti rendszerre, az ideológiai munkára változatlanul szükség van. Pálfffy György kivégzése után Sólyom László – családi memoár, valamint az 1954-es felülvizsgálati anyagok alapján – még zárkózottabb lesz, s minden lépésében igyekszik eleget tenni a politika elvárásainak. Ahogyan nem könnyű lebontani, ugyanúgy nem egyszerű feladat felépíteni sem egy véderőt. A parancsnok magánya ebben a közegben mindenképpen természetes velejárója a vezetésnek. Pálffy György és Sólyom László személyisége, szakmai tudása, a németellenes ellenállásban való részvételük az 1945 utáni politikai életben is ismertté tette őket. Tudatos és ösztönös tévhitek, mítoszok kísérik e barátságot. Személyiségükben tetten érhető a karizmatikus vezetők különbözősége. Pálffy lazább magán-erkölcsű katonapolitikus, míg Sólyom inkább a magába zárkózó, példás családi életet élő katonai szakember. Természetesen nem lázad, nem zendül és nem lesz kém, áruló egyik sem. Nincs hova átállniuk, Pálffy György erről magánbeszélgetései egyikén maga mesél Vaikó Györgynének.
59
Király Béla
nemcsak a börtönévei alatt, hanem a mai baráti, munkatársai körében, illetve több írásában úgy emlékezett vissza, hogy a hadseregen belül, a hadsereg felső vezetésében ismert volt Pálffy és Sólyom rivalizálása, de természetesen a 40-es évek végi igen feszített napi munkájukban arra vigyáztak, hogy ez lehetőség szerint ne legyen beszéd téma a hadseregen belüli nyilvánosság előtt.
59
Vaikó György alezredes Pálffy segítségével kerül vissza a szovjet hadifogság után. Felesége súlyos beteg, Pálffy segíti a családot, amiVaikó Györgyné személyes közlése.
32 III. 2. A tömeghadsereg vezetésében beállott változások az ún. „gyorsított hadseregfejlesztés” időszakában Egy új hadsereg megteremtésében, kiépülésében a katonapolitikus60meghatározó szerepet játszik. A hadsereg vezetésének, a tábornoki karnak minden társadalmi rendszerben egyszerre kell megfelelnie a politika elvárásainak és annak, hogy egyértelmű parancs kiadásán és teljesítésén alapuló csapatmunka részese. E kettős megfelelésből adódik, hogy konszolidált, demokratikus rendszerekben a tábornoki kar a „nyugodt erő”, törvényesen szabályozott rendszerben kiszámítható pályája van, ahogyan a hivatásos állománynak – beosztástól és rendfokozattól függetlenül. 1945 és 1950 között sem maga a szervezet (a hadsereg), sem annak vezető rétege, a tábornoki kar nem érezhette magát biztonságban: jobb esetben „csak” internálótáborba került. A vezérkar főnökétől pedig minden hatalom elvárta, elvárja, hogy úgy legyen a politikai döntések végrehajtója, hogy a hadsereg érdekét is képviseli a politika világában. A mindenkori honvédelmi miniszter pedig egyértelműen a VKF-en keresztül vezeti, irányítja a hadsereget. 1945-től a szélesebb közvélemény előtt az „ellenségkeresés”szinte belső szükségletté vált, melyet éppen a vesztett háború miatti bűntudat is befolyásolt. A népi demokratikus hatalom a társadalmi rendszerváltást szisztematikusan végigvitte. A tiszti kar ösztönösen is váltott: részben az emigrációt választotta, de igen sokan civil foglalkozás után néztek – kivártak. Volt, aki tudatosan, évek óta készült a békére, karrierje folytatására. Már a népbíróságok felállításánál, a katona felelőssége kapcsán várható volt a szervezet önállósodási kísérlete. A korabeli honvédelmi miniszter az 1912. évi XXXIII. tc. 11. §-ára hivatkozott az igazságügy és a belügyminiszterekhez írt levelében, mely szerint a katonai bűnvádi perrendtartás, a katonai személyek bűncselekményeinek elbírását kivétel nélkül és kizárólag katonai bíráskodás hatáskörébe utalják. Annyit ért el, hogy a népbírósági törvény preambulába bekerült az „ideiglenes jellegre” való utalás. Ma Vörös János, korabeli honvédelmi miniszter „naivitásának” tűnik, hogy ebből azt olvasta ki: „Vitatkozni lehetne arról, hogy az ideiglenesnek jelzett megoldás nem jobb-e, mint az esküdtbíróság, melynek szabályozásánál demokratikus alapon állottak ugyan, de azokat a politikai szempontokat,
60
Dolgozatomban ebbe a körbe a minisztert és a vezérkar főnökét értem. Ugyanakkor a tábornoki kar egésze is besorolható, hiszen az államigazgatástól az önkormányzatig számos olyan feladat volt, van és lesz, ahol a tiszt politikai tényező.
33 melyek a népbíróságok felállítását indikáló szükségszerűségről folynak, nem vették, és nem vehették figyelembe.”61 Az ötvenes évek elején az Államvédelmi Hatóság és a rendőrség csaknem 1,3 millió embert tartott nyilván, 387 ezer embert ítéltek el különféle okokból (ebből például „államellenes” cselekményekért 30 ezer, a közellátás veszélyeztetése miatt 120 ezer főt), lakhelyükről kitelepítettek 22 ezer, bírói ítélet nélkül őrizetben tartottak (internáltak) 6 ezer főt. 1953-ig csaknem félezer embert végeztek ki politikai okokból. A hadiállapot nem állt meg a különben gyorsan kiépülő új hatalmi elitnél sem: alsóbb szintjeit a különféle párttagrevíziók, kampányszerű „tisztogatások” tizedelték, a csúcson pedig az ún. „koncepciós” perek vágtak rendet 1949-től – a szűkebb pártvezetést érintő Rajk-pertől – több tucat halálos áldozattal, számos bebörtönzéssel. A diktatúra pártállami gépezete a szovjet rendszer nemzetközi és belső viszonyaival függött össze: 1949-ben a nemzeti önállóságát megőrző Jugoszláviával való konfliktus, 1950-ben a koreai háború kitörése, 1952-1953 fordulóján pedig az élete legvégén valószínűleg paranoiás üldözési mániában szenvedő Sztálin újabb leszámolási kampánya töltötte meg a magyar börtönöket is. 1953 júniusában Rákosi Mátyásnak át kellett adnia a kormányfői hatalmat Nagy Imrének, aki a „szocializmus építése új szakaszának” nevével a Rákosi fémjelezte politikától több pontban eltért. A hadsereg gyorsított ütemű fejlesztése a „PILIS” hadrendhez (1948) köthető, mely a 20 000 fős hadseregből 70 000 fős hadsereget tűzött célul. 1948 februárjában Moszkvában, Magyarország és a Szovjetunió kétoldalú barátsági, együttműködési és segítségnyújtási egyezményt írt alá. A katonai kérdésekről A. M. Vaszilevszkij marsall, a vezérkar főnöke tárgyalt Veres Péterrel és Pálffy György altábornaggyal. A tanácskozáson az alábbi kérdések kerültek szóba, illetve elvi megállapodások jöttek létre: 1) az első fejlesztési évnek az 1948-49-es évet tekintik, amikor egy harminc ezres hadsereg hadrendjének fegyverzetéről és felszereléséről döntenek. A szovjet hadsereg hajlandó saját anyagából a Magyar Honvédségnek rendelkezésére bocsátani, illetve ilyen irányú előterjesztést tesznek a szovjet Kormánynak. A fegyverzet és felszerelés rendelkezésre bocsátásának pénzügyi, illetve elszámolási módja (anyagkölcsön, hitel, jóvátétellel való összekapcsolás stb.) a katonai tárgyaláson nem került szóba. Az anyag részletes mennyiségi és minőségi megállapítása, a leszállítás módja, időpontja stb. újabb szakbizottsági tárgyalás feladata, melynek helyét és idejét, anyagát és rendjét, a bizottság összetételét stb. az új budapesti szovjet katonai attaséval kellett annak ideérkezte után lerögzíteni.
61
TH V-32000/26. 120. old.
34 2) A honvéd fő- és törzstisztek felsőbb fokú tiszti képzését a Szovjetunióban tervezték. A 46 tiszt kiválasztásáról is elvi iránymutatóként megfogalmazták, hogy. az egyes fegyvernemek, illetve szakmákból legkevesebb 5-5 főt kell küldeni, hogy az idegen nyelvű csoport-képzés lehető legyen. Századparancsnoki tudással, középiskolai végzettséggel rendelkező, 32 évnél lehetőleg nem idősebb fő- és törzstisztek jöhetnek számításba. A további, konkrét részleteket az új szovjet katonai attaséval kell megbeszélni. 3) A hajmáskéri-jutasi lő- és gyakorlótér kérdésnél a magyar fél kérése az volt, hogy a szovjet hadsereg egységei ürítsék ki és bocsássák a Honvédség rendelkezésére a lőteret. A kérés ugyan nem teljesíthető, mert a szóban forgó szovjet hadseregcsoportnak más megfelelő lőtér nem
áll
rendelkezésére.
De
utasítani
fogják
Kuraszov
vezérezredest,
a
badeni
hadseregcsoport-parancsnokot, hogy tegye lehetővé a lőtér használatát a Honvédség számára is. 4) Szovjet gyártási szabadalmak átengedése kérdésében előterjesztést fognak tenni a szovjet kormánynak a szovjet gyártási szabadalmaknak átengedésére a magyar államnak (az 1. fejlesztési évünkben felélesztendő magyar hadiipar által gyártható anyagok, azon kívül a könnyű tüzérség anyaga). A szabadalmakon kívül a gyártás megindításához más segítséget is kapni fogunk (szaktanács, minták stb.). Szerződéses garanciát kell vállalnunk, hogy a szabadalmakat stb. tovább nem adjuk, a megegyezett mennyiségeken felül nem gyártunk, más államoknak nem gyártunk stb. A gyártáshoz szükséges segítséget lépésről lépésre fogják megadni. (Először a kapacitás megteremtéséhez, majd annak ellenőrzése után a tényleges gyártáshoz.) 5) Döntenek a szovjet szaktanácsadók küldéséről is. A Magyar Kormány kérésére, előterjesztésére a Szovjet Kormánynak, a Szovjet Hadsereg az alábbi részletezés szerint szaktanácsadókat küld a Honvédséghez: 1 vezető szaktanácsadót a Honvédelmi Minisztérium mellé, 2 tüzér és 1-1 gyalogos, páncélos, repülő, utász és híradó szaktanácsadót az egyes fegyvernemek fegyverzeti, szervezési és harceljárási kérdéseiben, összesen tehát 8 főt. A költségeket a magyar állam viseli. Javaslatunk az volt, hogy a szaktanácsadók a katonai attasé törzsébe tartozzanak. Részletek az új szovjet attaséval megbeszélendők.62 Ebben az évben megkezdődött az oktatás a Honvéd Hadiakadémián. Az MH Személyügyi Osztály vezetője Dr. Gömöry Viktor vőrgy., Pálffy György altbgy. a Honvédség Főparancsnoka, Illy Gusztáv vőrgy. a Kiképzési és Nevelési Csoportfőnök lett. Döntöttek
62
HL MN VIII. 11. f. a Honvédség felügyelője iratai, 844 doboz 3. ö. e.
35 arról, hogy a haderő létszáma 4-5 év alatt 70 000 fő legyen. Ugyanakkor Sólyom László altábornagy, katonai főcsoportfőnök kezdettől fogva igen kritikusan viselkedett, amikor többek között kijelentette: az ország védelmi felkészültsége jóformán a semmivel egyenlő. A honvédség még békefeladatait sem tudja ellátni. Bevezették az általános hadkötelezettséget. A „PILIS” hadrenddel a Honvédség 2 gyalogoshadosztályból,
határőrségből,
műszaki
és
légvédelmi
alakulatokból,
négy
akadémiából63áll. A „vezetési törzsből” hadosztályparancsnokság lett. 1948 nyarára megalakították az Országos Légvédelmi Központot, mely egy légvédelmi tüzérosztályból és egy légvédelmi rádiófelderítő századból állt. (Megérkezett 35 db szovjet UT-2 repülőgép a mátyásföldi repülőtérre.) A Katonai Bizottság szeptember 10-i üléséről készült jegyzőkönyv szerint egyértelműnek tűnik a vezetés: Rákosi-Farkas meghatározó szerepe. 1948. december 3-án döntenek arról, hogy a katonai csoportból megalakul a Honvéd Vezérkar, felállítják a Politikai Főcsoportfőnökséget (ezzel a szervezéssel a nevelőtiszti intézményt váltják fel), valamint a Fegyvernemi Szemlélőségeket. 1949 február elsejével Révész Géza64altábornagy a „Kat.pol”-t Katonai Elhárító Főcsoportfőnökséggé nevezte át.65 „Az új szervezet legfontosabb feladata a hadsereg hadműveleti terveihez szükséges információk beszerzése volt. 1949 tavaszától – egy harmadik világháborúra való felkészülés jegyében – az Elhárító Főcsoportfőnökség egyre intenzívebben folytatta a NATO tagállamok fegyveres erőire vonatkozó adatgyűjtést, amely a hadrendre, az elhelyezkedéseikre, a repülőterekre, a tengeri kikötőkre és támaszpontokra, valamint az általános gazdasági hadiipari és katonaföldrajzi információkra terjedt ki. A felderítés – ezen időszakában – elsősorban nyílt, publikált sajtó- és egyéb forrásokra támaszkodhatott. Egyre jelentősebb szerepet játszott ugyanakkor
a Rádiófelderítő
Csoportfőnökség tevékenysége, amely a budapesti nyugati nagykövetségek rádiórejtjeleinek megfejtésével jutott hozzá értékes, a magyar politikai és katonai vezetés számára nélkülözhetetlen értesülésekhez.”66
63
Ezek: Kossuth Honvéd Akadémia, Petőfi Nevelőtiszti Akadémia, Hadbiztos Akadémia, Honvéd Hadiakadémia. 64 Az MDP Karhatalmi Osztályából került 1948. október 18-án altábornagyként a HM Katonai Politikai Csoportfőnökség élére. 65 A katona politika szervezetét dolgozta fel Okváth Imre: „Sziget egy reakciós tenger közepén” c. tanulmánya, Történeti Hivatal, 2000., 57-9. oldal, 66 U. o. 91. oldal
36 Április
4-én
Budapesten
átvették
az
1848-49-es
zászlókat
a
Szovjetunió
képviselőjétől67, majd szeptember 29-én a Nemzeti Múzeumból a Hadtörténeti Múzeumba vitték. Az ún. kétpólusú világrendszer 1949-től egyértelműen működött: a nyugati hatalmak létrehozták a NATO-t, a Szovjetunió felrobbantotta az első atombombát. A magyarországi proletárdiktatúra kiépülésében a szocialista hadsereg a hatalom egyik meghatározó intézménye lett. Fejlesztési célkitűzéseit nem a Minisztertanács, hanem az MDP Politikai Bizottsága, a Titkárság, majd a „trójka” határozta meg. 1949. február 19-ével bevezették a társparancsnoki rendszert, ami kezdettől fogva nem működhetett helyesen, hiszen a hadseregek szakmaiságát az egyszemélyi parancsnoki rendszer fejezi ki. Tömeges tisztképzés indult meg, rövidített képzési idővel nyolc fegyvernemi tiszti iskolát állítottak fel, országos toborzást indítottak, a Szovjetunióból érkező nagyszámú fegyverekkel megteremtették a tömeges hadseregfejlesztés alapjait. A katonai közigazgatásban felállították a Katonai Főcsoportfőnökségből a Vezérkart 1949. február 1-jével.. Az államigazgatás színterén, a különböző minisztériumokban különböző „fedőnevű” katonai osztagok alakultak. A honvédség áttért a háromszintű tervezési és gazdálkodási rendszerre (minisztérium, fegyvernemek és szolgálati ágak, csapatok). Az MDP katonai osztálya beolvadt a Politikai Főcsoportfőnökségbe. Átszervezték a minisztériumot, melynek létszáma 2 640 fő lett.68 A „KLAPKA” hadrenddel indul meg a honvédség magyarországi fejlesztésének első üteme (1949. márc. 15.). 1949. április 3-án először dördült el a háború után „díszsortűz”, május 1-jén először tartottak díszszemlét, május 30-án letartóztatták Pálffy György altábornagyot, a honvédség főfelügyelőjét. 1949 augusztusában újra módosult a HM szervezete: megszűnt a HM Elnökség; fegyvernemi parancsnokságok alakultak, közvetlenül a miniszter alá tartozva.69 Az Anyagi Főcsoportfőnökség Honvéd Hadtápszolgálat Főnökség lett, az Igazságügyi Osztály és az Ügyészi Kirendeltség az Elhárító Főcsoportfőnökséghez került. A honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségéhez került az Országos Légvédelmi Parancsnokság. 1949. október elsejével a „PETŐFI” hadrenddel a fejlesztés 2. üteme kezdődött el. Ennek keretében újabb átszervezésekre is sor került. A nyolc tiszti iskolában megindult a képzés. Ezek: Honvéd Bem Légvédelmi Tüzér Tiszti Iskola, Dózsa Gyalogsági Tiszti Iskola, 67
A Honvédség első nyilvános szereplése volt a második világháború után. HL 1949/HVK 4600 sz. irat 69 Honvéd Gyalogság, Honvéd Páncélos Csapatok, Honvéd Tüzérség, Repülő Csapatok, Honvéd Műszaki Csapatok, Honvéd Híradó Csapatok. 68
37 Kilián Repülő, Hajózó Tiszti Iskola, Kossuth Tüzér Tiszti Iskola, Zalka Máté Híradó Tiszti Iskola, Hadtáp Iskola, Rákosi Páncélos Tiszti Iskola és Petőfi Politikai Tisztképző Intézet A Honvéd Hadiakadémiát Farkas Mihály megszüntette, helyén megalakult a Törzstiszti Tanfolyam.70 1950. január elsejével módosították az egyes tiszti rendfokozatba történő előléptetés feltételeit. 1950. március elsejével a „BEM” hadrend a hadsereg létszámát 45 000 főben határozta meg, de év végére a létszám elérte a 114 896 főt (!). Az ország gazdasági politikai életével „összhangba” került a hadsereg: egyre kevésbé vették figyelembe a teherbíró képességét az egyéneknek és a gazdaságnak. A vezetés szinte teljes mértékben áttért a szovjet vezetési módszerekre. Megkezdődött a magyar-jugoszláv határon egy műszaki várerődrendszer kiépítése. A határőrség 1950. január elsejével átkerült az Államvédelmi Hatósághoz. Kecel mellett megnyitották a Haditechnikai Intézet tüzérségi-kísérleti állomását. Elsőként bemutatták a hazai ipar tüzérségi termékeit. A repülő fegyvernemnél a tényleges katonai szolgálati időt három évre emelték. A „RÁKOCZI” hadrenddel két hónap alatt a 3. ütemű fejlesztést befejezték. Ennek keretében Budapest helyőrséget négy körzetre osztották, rendeletet adtak ki a tartalékos tiszti tanfolyamról. Törölték a tiszti iskolák nevéből a „Honvéd” szót, a kivégzett Pálffy altábornagy aláírását az iratokból, a „gyalogos” alakulatok nevét „lövészre” cserélték. Újabb szigorításokra került sor: tovább épült a jugoszláv határon a műszaki zár. Az 1950. június 25én kirobbant koreai háború után a háborús pszichózis uralta a közéletet, kevesen voltak, akik akkor tudták, hogy ebből a háborúból nem lesz harmadik világháború.71 A honvédség fejlesztésének 4. üteme 1950. november 1-jén, a „KOSSUTH” hadrenddel indult meg. Ennek keretében megindult a középfokú tisztképzés a Honvéd Akadémián, a fegyvernemi tiszti iskolák képzési ideje egy évről két évre emelkedett. A HM hivatalos folyóirata a „Néphadsereg” 50 000 példányban, napilapként jelent meg. 1950 december elsejével Budapesten megnyílt a Honvédség Háza, a hadsereg központi művelődési háza. 1951-re a tisztek létszáma 13 361 fő lett. Lényegében befejeződött a munkás-paraszt származású tisztikar tervezett kiépítése, a legfontosabb beosztásokba új tisztek kerültek. 1951
70
1947 december 1-jétől a Honvéd Hadiakadémia alapító parancsnoka volt Sólyom László, aki a vezérkar szakiskoláját főiskolaként kezelte., ahol hadászatot és hadtörténelmet tanított. Csendes László-Gellért Tibor: Kronológia a honvédség történetéből 1945-1990. Budapest, 1993, HVK Tudományos Munkaszervezési Osztály kiadványa, 86-88. oldal 71 Beszélgetések Dr. Tóth Sándor nyá. ezr. hadtörténésszel. Schubert: Szembenézni a történelemmel c. kötetben Korneta, Budapest, 1997. 214-222. oldal
38 végére: 22 fő tábornok, 93 fő ezredes, 274 fő alezredes, 861 fő őrnagy, 1 175 fő százados, 2 115 fő főhadnagy, 3 362 fő hadnagy, 7 255 fő alhadnagy. III. 3. Az 1950. május 28-án tartott honvédségi pártaktíva, hatása a katonai elit metamorfózisára Nógrádi Sándor nyitotta meg az értekezletet, melyet Sólyomék letartóztatása utáni napokban tartottak a hadsereg vezetőinek. A korabeli alaphangot az MDP főtitkárhelyettese, a honvédelmi miniszter, Farkas Mihály beszéde jelentette. Farkas a letartóztatások okaként a következőket mondta: „…Miért került sor ilyen magasrangú, döntő jelentőségű beosztásban lévő tisztek letartóztatására? Még mielőtt megadnám erre a jogos kérdésre a választ, feltétlenül említést kell tennem arról az utasításokról, melyek Rákosi elvtárs Rajk és Pálfi (!) leleplezése után adott nekünk, a honvédségben dolgozó kommunisták számára. Rákosi elvtárs azokban az időkben a következőket mondotta: Pálfi (!) és társainak leleplezésével a néphadseregben garázdálkodó ellenség még távolról sincs felszámolva és a Ti kötelességetek ezeket elintézni. Nézzetek körül – mondotta – Sólyom, Beleznay és Pórfi (!) körül és nem lennék meglepve, ha kiderülnek, hogy ezek Pálfival (!) egy húron pendülnek. Mi megfogadtuk Rákosi elvtárs tanácsát, és bizalmas nyomozást folytattunk, éberen figyeltük nevezettek tevékenységét, és az ÁVH-val karöltve végső fokon arra jutottunk, hogy itt is a mi Rákosi elvtársunknak volt igaza, hogy a már őrizetbe vett egyének a nép demokratikus rendszer ádáz ellenségei, idegen imperialista hatalmak aljas ügynökei voltak. Ma már világos, hogy amikor egy évvel ezelőtt Páfit (!) és vele együtt egy pár tisztet letartóztattunk, akkor nem győztük le teljes egészében ezt a fasiszta tiszti bandát, amely Pálfi (!) vezetésével fegyveres felkelést készítettek elő népi demokratikus rendszerünk ellen. Akkor, Pálfi (!) letartóztatásával csak a fejet nyestük le, a törzs megmaradt (kiemelés – S.K.). Az összeesküvő banda többi tagja továbbra is ellenséges tevékenységet fejtett ki a hadseregben. Csak most, a nevezett összeesküvő tisztek őrizetbe vételével mondhatjuk azt, hogy döntő csapást mértünk rájuk. Igen, Sólyom, Porfi (!), Révai, Beleznay egy fasiszta banda aktív tagjai(kiemelés – S.K.) voltak, és mint ilyenek, akadályozták, lassították Néphadseregünk fejlődését.”72 A kor hangulatán, szóhasználatán kívül ez a beszéd azért is jelentős, mert azt mindenki tudta, hogy az itt említett vezetők biztos, hogy súlyos büntetést kapnak. 1950-ben ezt a letartóztatottak is tudták. Farkas Mihály megítélése nem e dolgozat feladata, de nemcsak mint honvédelmi 72
HL MN VIII. 23. f. , a HM Pol. Fcsfség iratai 1950/T-55/z. doboz tartalmazza az 1950. május 23-i pártaktíva jegyzőkönyvét.
39 miniszter, hanem a párt vezetői közé tartozott 1945-től. Saját perében a felelősséget Rákosi Mátyásra igyekszik áttolni. 1953 és 1956 között hol Nagy Imre, hol Rákosi Mátyás között ingázott, s ezt csak azért tehette meg, mert személyét illetően a döntés nem Magyarországon született meg. Kádár János 1956 után a börtönből ugyan kiengedteti, de a hatalom perifériájára sem kerülhet, amit mind ő, mind fia, Farkas Vladimír igen fájlalt. Farkas további beszédében felvázolt egy összeesküvést, „ahol Sólyom feladata a vezérkarnál az ellenséges tevékenység, Somogyi és Beleznay a pénzügyi anyagi vonalon dolgozik, Porffy és Révay pedig a csapatok irányításával lesznek megbízva, hogy ezeket a csapatokat vezessék a munkásosztály ellen.”73 Ugyancsak ebben a nyitó beszédében említi Illy Gusztávot, akit ugyan már Sólyomék előtt letartóztattak. Farkas idézte a már korábban letartóztatásba kerülő Illyt, aki szerint összeesküvésük célkitűzése a fennálló népi demokratikus rend erőszakos megdöntése volt. Ennek érdekében a honvédségben az ellenséges cselekedetek sorozatát követték el. A kivégzett tábornokok között Illy szerepe attól is tragikus, hogy Rajk-Pálffy pere után elhagyta a hadsereget, hiszen személyügyi főcsoportfőnökként világosan látta, csak idő kérdése, mikor kihez van kedve a hatalomnak, hogy likvidálja saját embereit. Farkas miniszter szerint Sólyom László azt vallotta be, hogy részt vett a Pálffy-féle összeesküvésben, és a nyugati demokrácia híve. Révay Kálmán már az 1944-es Sopronkőhidai letartóztatása során Rajk Lászlóval szövetkezett, s tudott Pálffy „speciális elképzeléseiről”. Pórffy pedig végre hajtotta Pálffy utasításait, természetesen ő is „aknamunkát végzet a kormányzat ellen”. Beleznayról ezeken kívül még azt is állította, hogy a Szovjetunió ellensége. És példaképei a nyugati imperialisták. Farkas Mihályt ezek a „vallomások” meggyőzték arról, hogy a letartóztatottak összeesküvő, fasiszta tisztek. Beszédének további részében nem hagy kétséget a felől, mi vár a pár napja letartóztatott tábornokokra, tisztekre: ezek az ellenforradalmárok az idegen imperialisták láncos kutyáiként fognak elpusztulni. A hallgatóság nagy tapssal jutalmazta a szónokot, aki tovább folytatta a tábornokok „bűneit” (kiemelés – S.K.): ,,Kísérletet tettek a banditák a dicső szovjet fegyverek tekintélyének a rombolására. Sólyom vezetésével történt meg az első kísérlet a szovjet fegyverek iránt, mikor ezt észrevettük, igyekezett visszavonni, de soha sem tudott szeretettel beszélni a szovjet fegyverek magasrendűségéről. Katonai tudását üres frázisok jellemezték. Néha kénytelen volt elismerni a szovjet katonai tudományt, de ez csak képmutatás volt nála. Ő volt az, aki ellenezte a szovjet katonai szabályzatok átvételét, ő akarta kiegészíteni a sztálini 73
U.o.
40 katonai szabályzatokat. Különösen az utóbbi időben tűnt ki, hogy Sólyom és társai a korszerű katonai tudományok szempontjából nagyon alacsony színvonalon állnak. Nem ismerték ezek a korszerű harcászati tudományt, nem tudtak, nem akartak tanulni, katonailag lemaradtak, és nem akarták elsajátítani az újat. Sólyom, mint vallomásában mondja, a nyugati demokrácia híve volt. És valójában kísérletet is tett a nyugati szellem fejlesztésére, és erre kihasználta a vezérkar folyóiratát. 1948 őszén e folyóirat tele volt az amerikai hadászatot dicsérő cikkekkel. Amikor ezt észrevettük, akkor egy időre visszavonult, de később ismét kísérletet tett.”74 A miniszter azt is nehezményezte, hogy a második világháború szovjet győzelméről nem lelkesen beszéltek, hanem elemző tanulmányt írtak, holott a hadseregnek semmi más dolga nincs, mit lelkesedni a szovjetek, Sztálin és Rákosi elvtársak iránt. Farkas Mihály beszédében nem hagy az iránt kétséget, hogy majd most kezdik kivizsgálni a letartóztatottak ügyét: „…Részleteiben csak most fogjuk felmérni az okozott károkat. A leleplezett banditák szervezetlenséget okoztak. Különböző szervek között nem az együttműködést akarták, hanem az ellentéteket szították. Nem szervezték meg az ellenőrzést, és többek között, ez az oka annak, hogy az egészségügyi vonalon több milliós kárt okoztak az államnak. Több milliós kárt okoztak az építkezés terén is. Feladatunk, hogy minden területen megvizsgáljuk, hogy milyen károkat okoztak ezek a fasiszta tisztek, és milyen módszerekkel dolgoztak, hogy sikeresen tudjuk elejét venni újabb fasiszta munkának. Arra intenek bennünket, és azt követelik tőlünk, hogy magasra emeljük a kommunista éberséget a hds-ben.”75 Természetesen felveti azt is, hogy Révay és Pórffy ittak, nőztek, dorbézoltak, s – szerinte – erkölcstelenségükkel megtörték a tiszti jellemet, s ezzel is az ellenségnek segítettek. Beszédének végén már nem is lepődünk meg, amikor megadja a megoldást is: „Dolgozzunk elvtársak megfeszített erővel, Pártunk és szeretett vezérünk, Rákosi elvtárs vezetése alatt, hogy néphadseregünk valóban biztos őre és bátor
védelmezője
legyen
épülő
szocializmusunknak,
népünk
szabadságának
és
függetlenségének. Ebben a szellemben kell folytatni munkánkat, ha azt akarjuk, hogy méltók legyünk Pártunk és népünk bizalmára. VESSZENEK PÁRTUNK ÁDÁZ ELLENSÉGEI! ÉLJEN A PÁRT, ÉLJEN RÁKOSI ELVTÁRS, ÉLJEN A MI SZERETETT NAGY VEZÉRÜNK, A BÖLCS SZTÁLIN!”76
74
U. o. U. o. 76 U.o. 75
41 Beszédesek a hozzászólások is, hiszen a miniszteri tájékoztatás után a felszólalók alapvetően személyes tapasztalataikat mondják el abban a szellemben, ahogyan azt a párt elvárta tőlük. Az indulatokon kívül a karriervágy és az ideológiai agymosás jellemzi a megszólalókat, ami 1950-re a magyar társadalmat, s benne a hadsereg vezetőit jellemezték. Az írott anyagból ugyan nem derül ki a félelem, de valószínűsíthetjük, hogy ez is motiválta a megszólalókat. Maléter, Jánossi, Uszta, Dr. Jávor, Bata, Janza felszólalása csak abban tért el, amennyiben az elnökségben helyet foglaló szovjet tanácsadó, Bojko altábornagy előtt vagy utána került rá sor. Ennek az értekezletnek az adott különleges hangsúlyt, hogy a katonai parancsnokokat tájékoztassák. A felszólalásokat az is befolyásolta, hogy az értekezlet végén Farkas megnevezte a letartóztatottak utódjait. Felvetődött az ún. régi és új tisztek közötti szakmai ellentét is. 1950-ben éppen Sólyom korábbi intézkedése alapján jelentősen kicserélődött a tiszti állomány, ugyanakkor azok a műveltségi alaphiányok, amelyek egy-egy magas beosztásba érettségi nélkül kerülő tiszteket jellemezte tragikomédia kellékei lettek. Ugyanakkor olyan feszített munkatempót kívántak meg – nemcsak a hadseregben -, amely nem segítette az amúgy is propagandisztikusan feltüzelt tiszti állomány felkészülését. Egyszerre kellett tanulniuk, s valahogyan feldolgozni az 1945 előtti éveket. Azok közül a horthysta tisztek közül, akik szovjet hadifogságból kerültek a demokratikus magyar hadseregbe, jellemző Maléter Pál sorsa. Maléter Pál, akkori ezredes, aki a következőket mondta: „Elvtársak. Három éven keresztül teljesítettem a pc. pság-on77 szolgálatot, amikor odakerültem, azzal fogadtak, hogy bár ő (Sólyom) más helyre szánt engem, de próbáljam megállni itt a helyemet. Először meg kellett szerezni a bizalmat, a Kollégium határozatait, mint az ő javaslatát adta elő nekünk, hogy lássuk, ő milyen okos ember. Gyárakba járt ki, nagy beszédeket tartott a csapatoknál is. A nagy szólamokat csak akkor hagyta abba, amikor felhívtuk a figyelmet, hogy a nagy beszédek után már dolgozni is kell. Az egyes rendelkezéseknél Miniszter Bajtársra és a tanácsadó bajtársakra hivatkozott, vagy a tolmácsra, aki rosszul fordított. Megkísérelte a párttitkárt és a pol. ti-t összeugratni. Az volt az álláspontja, hogy morzsolja a munkáskádereket, hogy aztán öntudatukat fokozza. A fegyvernemek közötti ellentéteket szította. Az a véleményem, hogy a katonai és politikai tudás fokozásával az éberség karját rányomjuk a sárkány nyakára, és akkor elpusztul.”78 Kevesen ismerik a másik 56-os közszereplőnk, Jánossi Ferenc ezredes79 katonai múltját. Annyiban nem tipikus, hogy 1956 után a perében nem használták fel, de akárcsak Maléter Pál 77
páncélos parancsnokságon HL HM Pol.Fcsfség iratai 1950/T-55/z. doboz 79 Nagy Imre veje 78
42 esetében láthatjuk, hogy politikai megfelelés kényszere itt is merőben más szavakat ad egy evangélikus
lelki
pásztorból
lett
kommunista
szájába.
Jánossi
Ferenc
ezredes
következőképpen kezdte felszólalását: „a Miniszter elvtárs már rámutatott arra, hogy Sólyom és társai milyen munkamódszerekkel dolgoztak a hadseregben, igyekeztek rombolni a hadseregben. Én hadd számoljak be a munkájuk egy másik módszeréről. Ezek egymással szemben a legocsmányabb hangon beszéltek, kiélezték a beszélgetéseket és ezen keresztül igyekeztek embereket az uszályukba keríteni. Sólyom, Illy, Révai, ahogy Pállfyról nyilatkoztak, azt hittük, hogy őszintén beszélnek és nem vettük észre, hogy jól megszervezett összjátékról van szó. Aki a hadseregben személyi ellentéteket szít, az nyilvánvalóan az ellenség ügynöke.”80 Uszta, Bata, Janza felszólalásaiban már az új tisztek, a munkáskáderek lojalitásán túl a karrierizmusnak is egy olyan példáját láthatjuk, amely kerülendő minden hadseregben, még akkor is, ha csak ezen az áron lehet rendfokozatban, beosztásban előre jutni. 1956-ban Bata és Janza eltűntek a katonai közéletből, de a kommunista párt jogutódja, az MSZMP képességüknek megfelelő beosztást talált számukra. Uszta maradt, hiszen 1956 után kevesen vállalták a hadseregben maradást. Uszta Gyula vezérőrnagy, hadosztályparancsnok Révayval kezdte felszólalását: „Nekem, mint volt ho. pk-nak Révay volt a főnököm, és engedjék meg, hogy pár szóval közöljek néhány olyan dolgot, amivel alá tudom támasztani Farkas elvtárs azon mondását, hogy ezek a hadseregünk építését szabotálták és rombolták. Az volt jellemző rá, ha kijött hozzám, mindjárt a Párttal kezdte és jó kommunista munkára hívta fel a figyelmet, és hogy harcos keménységgel vigyük előre a munkát. Ő azonban mindent megtett, hogy megakadályozza a fejlődést. Az első perctől kezdve, hogy ő lett a pc. pk, ellenszenves volt nekem. Utasításait a közvetlen parancsnokok megkerülésével adta ki.
A feladatokat nem oldotta meg, csak amikor azt
mondtuk, hogy a Miniszter bajtárstól fogunk kihallgatást kérni, akkor gyorsan azt mondta, hogy megoldjuk valahogy. Azt mondta nekünk, hogy a személyügyi tiszt rosszul dolgozik, amikor behívtuk a személyügyi tisztet, hogy mondja el a dolgokat, akkor kiderült, hogy Révaytól más utasítást kapott. Mindent megtett, hogy elsorvasszon bennünket, közvetlenül intézkedett a ho. p-ság megkerülésével. Meggátolta, hogy közvetlen kapcsolat alakulhasson ki a csapatokkal. Ezeket a problémákat egészen Nógrádi elvtársig kellett vinni. Révaynak az volt a véleménye, hogy az elvtársak nem végeznek jó munkát, és így elégedetlenséget keltett az
80
HL HM Pol.Fcsfség iratai 1950/T-55/z. doboz
43 elvtársak között. A Miniszter bts. parancsát mindig későn adta ki és arra hivatkozott, hogy ő is későn kapta meg, és ő erről nem tehet.81 Bata István ezredes, a légvédelem területéről hozta a példát Sólyomék munkájával kapcsolatban: ”Én egy másik aljas vonalra akarom felhívni a figyelmet. Egy időben a lgv-nél kezdtek arról suttogni, hogy a mi szabályzataink, amelyek most kerülnek kiadásra nem jók, nem háborús tapasztalatok alapján íródtak, ezek régiek, 1939 körül íródtak, ezek nem alkalmazhatók a mi viszonyainkra. Azok a térben hatalmas, szovjet hds. méreteire alkalmazhatók. Ezt kezdték előbb szűkebb, majd szélesebb körben bizonygatni. Megmutattunk nekik, hogy 1946-49-es kiadásról van szó. Először Porfi (!) hívatott magához, és ő próbált magyarázni, hogy az én alárendeltségembe nem lévő csapatnál viszem ezt a helytelen vonalat. Aztán Sólyom rendelt magához, hogy ő egyetért velem, de egyszer és mindenkorra megtiltja, hogy én, mint arra nem hivatott egyén, ezzel a kérdéssel foglalkozzak. A munkáskáderekkel való kapcsolatukról (kiemelés – S.K.) már sokat beszéltek, nekem is van vele szemben egy ilyen tapasztalatom. Voltak ellenkező végletek, a túlzott dicséret. Az utóbbi időben nagyon dicsért, és én kezdtem keresni, hogy mi hiba lehet a munkámban, mert ha ez a személy engem dicsér, bizonyára hibát követtem el, és valóban. Behagytam magam nyomni egyik fullajtára által az irodába. Egy alkalommal behivatott engem és azt mondta, hogy azt megérti, hogy fogalmazni nem tudok, de magyarul csak kell tudnom, t. i. egy ügydarab volt a kezében, melynek szövegét kifogásolta…Kimentem a csapatokhoz és pár óra múlva visszahivatott, és ott ültetett fél napokon keresztül az előszobájába. És amikor azt mondottam, hogy nem azért kapom a fizetésemet, hogy itt üljek az előszobába, azt mondotta, hogy itt is nagyon sokat tanulok.82 Bata István, aki Farkas Mihályt váltotta a miniszteri székben 1953-ban, felszólalását az 1950-es értekezleten így fejezte be:„…Azt hiszem, hogy ez az ünnep, ez a leleplezés mindannyiunknak okulásul fog szolgálni és több eredménnyel fogjuk szolgálni népünk és Pártunk, hadseregünk erősítésében.”83 Janza Károlyt már idéztem. Jobban megértjük 1956-os szereplését ennek a dokumentumnak a fényében. De nemcsak 1956 miatt fontos a mondandója, hanem azért is, mert Batával együtt költöztek be abba a szolgálati villába, ahol Sólyom László és Révay Kálmán családjukkal letartóztatásukig éltek. Sem akkor, sem később e munkáscsaládoknak az nem jutott az eszébe, hogy egy katonatársuk személyes holmija között élnek. Különösen érthetetlen ez, hiszen éppen magas beosztásuk miatt arra volt lehetőség, hogy máshol éljenek.. 81
U.o. U. o. 83 U. o. 82
44 A perben bírói szerepet betöltő Jávor Iván, illetve Ilku Pál megszólalása arra is enged következtetni, mi lehetett az oka annak, hogy a politikai főhatalom fel-fellobbanó kívánsága ellenére a hadseregen kívüli tágabb közvélemény sem követelte a teljes rehabilitálást. Miután a peranyagban szereplők a szocialista pártállami nómenklatúra, az államigazgatás prominens tagjai voltak, így sem az 1954-es, sem az 1956 utáni rehabilitálások időszakában a teljes feltárásra, az etikai rehabilitációra nem kerülhetett sor. Jávor felszólalásában azt láthatjuk, hogy ekkor még Somogyit tartotta a fővádlottnak, illetve utalt arra is, hogy a hadseregen belül sokkal egyszerűbben terjednek a hírek, s ez nem tartotta jónak. Dr. Jávor Iván ezredes az éberséggel kezdte felszólalását, majd így folytatta: „…Még mindig sok kommunista parancsnok lazán fogja meg az éberség kérdését. Pl. különböző aktákból kiderül, hogy bár megnézték, hogy a szekrények be vannak-e zárva, de azt nem nézték meg, hogy valaki nem vitt-e haza valamint a táskájában? Sólyom letartóztatását én itt tudtam meg, azonban a gk. vez. tudta és a garázsban mindenki tudja, mert tudják, hogy kiért nem ment ma reggel a kocsi. Az ÁVH-hoz való viszony nagyon lényeges. A tanácsadó bajtársakkal szemben már nem nagyon mernek megnyilvánulni, de az ÁVH-val szemben még mindig van ellenséges hangulat. Ez teljesen helytelen és ki kell küszöbölni. Somogyi módszere az volt, hogy ha kiderült valami, akkor igyekezett gyorsan letartóztatni (kiemelés – S.K.), hogy az ÁVH ne tudjon megfelelő nyomást lefolytatni. …A régi és új tisztek kérdésével az a helyzet, hogy legtöbbször régi tisztek keltik ezt a hangulatot, hogy láthatják Pálffy, Sólyom is régi tisztek és letartóztatták őket, tehát nem érdemes dolgozni. Ezt az ellenséges hangulatot le kell szerelni, mert aki jól és becsületesen dolgozik, annak megbecsülés a része a hadseregben. Mindenki igyekezzen jól dolgozni és leleplezni az ellenséges tevékenységet folytató személyek működését, és ezzel segítsük elő néphadseregünk fejlődését.84 A per utóélete szempontjából is érdemes Ilku Pál85 ezredes felszólalásából is idézni: „Kedves elvtársak! Ez a 13.-ik pártaktíva, melyen Farkas elvtárs az ellenség romboló munkájával foglalkozik. Azt hiszem, hogy vagyunk itt jó egynéhányan, akik emlékeznek a legelső ilyen természetű aktívára, melyet pontosan ebben a teremben tartottunk és amelyen Farkas elvtárs elemezte előttünk Rajk-Szőnyi bandának káros tevékenységét.…Amikor a második aktívát tartotta Farkas elvtárs ebben az épületben, de a kisteremben, ahol már Pálfi, Deszkás leleplezéséről volt szó, akkor én már más szemmel néztem azt, ami történt. Emlékezünk, ami ezen az aktíván volt. Ott állott előttünk Sólyom, ez a senkiházi, és nyaka tekerve meakulpázott, igyekezett bennünket félrevezetni. (kiemelés – S.K.) Elvonultak 84 85
HL HM Pol.Fcsfség iratai 1950/T-55/z. doboz Politikai főcsoportfőnök szervezési helyettese, illetve kulturális miniszter.
45 előttünk mindazok, akik most eljutottak oda, ahová megérdemelték. Emlékezünk Sólyom ún. önkritikájára, hogy egy őszinte, magát kiértékelő elvtárs képében mutatkozzon be. S másik ilyen gengszter, Beleznai mondására:
a Párt engem arra tanít, hogy ha becsületesen
dolgozom, akkor semmi bajom nem lehet, de ha letérek erről az útról, akkor hiba lesz. Elvtársak, én ezt mindezért akarom elmondani, hogy ami az első aktíván igaz volt, az igaz most is, hogy az ellenség módszerén javítani fog…”86Pórffy Györgyről a következőket mondta: „… bevallom, hogy engem sokáig zavart, nem értettem meg ezt a csirkefogót. Nem értettem, hogy ez tényleg cinizmus nála, vagy őszinteségnek torz formája. Ma már látom, hogy ez cinizmus, a legrafináltabb félrevezető módszer volt. El akarta velünk hitetni, hogy olyan vagány, hogy mindent meg mer mondani. Ezért élt olyan erkölcstelen életet, azt gondolta, hogy ezzel félre tud vezetni minket. Ha már erkölcsről beszélünk, meg kell mondani, hogy még olyan erkölcsi mocsokkal és fertővel nem találkoztam. Ha elmondanám, hogy mi volt a véleménye ennek a gengszternek a feleségcseréről, elbotránkoznának, ha elmondanám hogy hogyan akart a Kossut (sic!) Akadémián nyilvánosházat csinálni! Szeretőivel vidékre járt, és ott a falu reakciósait összehívta és, mint régi elvtárs és magas rendfokozatú tiszt a faluban nyílt provokációt csinált.”87 Majd teljes mértékben egyetért Bojko tábornokkal, s nem hagy kétséget a felől, milyen sors vár a letartóztatottakra:”Én nyugodtan mondom a Pol. Fcsf-ségen dolgozó elvtársak nevében, hogy mint ahogyan tanultunk Rajk-Pálffy esetéből, ugyanúgy tanulunk Sólyom, Révai és a többi bandita esetéből, hibákhoz való harciasabb, konkrét harccal, jobban támogatjuk Pártunk és néphadseregünk vezetőit. Honvéd eskünk utolsó mondata megmondja, „aki árulóvá válik, sújtsa a törvény keze és dolgozó népünk megvetése”.88 A hozzászólók között különös helyet érdemel Szabó István vezérőrnagy, személyügyi főcsoportfőnök, aki mint „szakértő” a perben, majd 1954-ben is véleményt formált kollégáiról. 1950-ben Szabó István, vezérőrnagy a következőket mondta: „1948 őszén, mikor eldőlt teljesen, hogy a hatalom az országban a munkásosztály kezébe került, akkor napirendre került a honvédség kérdése is. Mikor Pártunk legnagyobb harcosát adta, a főtitkárhelyettest erre a területre, mert Pártunk tisztán látta, hogy ez a kérdés. Az volt a helyzet, hogy a honvédség a felszabadulás után, amíg nem került a Párt irányítása és Farkas elvtárs vezetése alá, addig ezek a banditák, akik vezető helyen voltak, szint tervszerűen döntötték meg a 86
U.o. U. o. A szövegből egyértelműen kiderül, hogy Révay és Pórfy személye összekeveredett, hiszen a Kossuth Akadémia parancsnoka Révai volt. De az is lehet, hogy Pórffy tábornokkal egyéni leszámolására használta fel a felszólalását. 88 U. o. 87
46 honvédséget. A feladat megoldása, ami előttünk állt ezen a téren, azt hiszem, hogy most, azzal, hogy pk-i helyeket népi demokráciánkhoz méltó, megfelelő káderek fogják a kezükbe venni, a sötét banditák eltávolítása után. Végre elmondhatjuk, hogy komoly fordulathoz segített hozzá és megkaptuk a feltételét annak, hogy ebben az évben az 1. sz. Miniszteri pcs. értelmében hadseregünk hadrafoghatóságát megvalósítjuk.…Én attól az időtől kezdve, hogy megismertem őket, szinte a leváltásukig, észrevettem, hogy a Pártot teljesen mellékesen kezelték. A múltban, még mielőtt Farkas elvtárs átvette a miniszterséget, a Párt illegalitásba került, utána minden megpróbáltak, hogy a Párt szerepét alábecsüljék. Márpedig az, aki a Párthoz nem jól viszonylik, aki a Párt szerepét, a Párt jelentőségét nem ismeri fel teljes mértékben, és nem cselekszik a szerint, az azzal saját magát leplezi le…89 Sólyomék ügye a koreai háború, a többi szocialista állam miatt is annyira fontos volt, hogy az első számú katonai tanácsadó is megszólalt e gyűlésen. Az eddig idézettekkel ellentétben sokkal visszafogottabb a stílusa. Ennek abban van jelentősége, hogy a korábban idézett Király Béla többször elmondta, hogy életben maradásának egyik okát abban látja, hogy Bojko altábornagy nem engedte Farkas miniszternek, az összes egykori magasan képzett horthysta tiszt likvidálását. A szovjet katonai múltban Tuhacsevszkij per már a második világháborúban is éreztette hatását: olyan katonai vezetők kényszerültek magas beosztásba, akik e szakmát nem ismerték, nem gyakorolták. Bojko altábornagy, szovjet tanácsadó a következőket mondta: „Elvtársak! Felszólalásomban a katonai tanácsadó bajtársak munkájáról akarok beszélni. Ezért engedjék meg, hogy a mi tanácsadóink egyes kérdéseiről beszéljek. Ezek azt hiszem érdekesek lesznek az önök számára a mai ülésen felvetett kérdéssel kapcsolatban. A szovjet Hadsereg a Bolsevik Párt és szovjet kormányunk utasítására szétverte a német fasiszta hadsereget, felszabadította Kelet-Európa népeit, beleértve a magyar népet is a fasiszta iga alól, és a mi szovjet népünk forró baráti kezét nyújtotta a magyar népnek…A mi Pártunk és kormányunk a Magyar Dolgozók Pártja kérésére minket elküldött önökhöz katonai tanácsadó szerepére. A mi munkánkat ezek a magas elvek vezérlik, ezért munkánkban tehát a mi munkánknak nincs más célja, amit Pártunktól, államunktól kaptunk erre a feladatra. Mi feladatnak azt látjuk, hogy a legnagyobb segítséget nyújtsuk önöknek abban a nagy munkában, amelyet önök a magyar hadseregben végeznek. Amikor az önök munkájában vannak hiányosságok, akkor ezek felett a hibák felett mi is érezzük a mi hibánkat és részünket ezekben a hibákban. A mi munkánk egyik alapvető feladata, amelyet mi itt a segítség vonalán nyújtunk önöknek, átadni a tapasztalatot a szovjet 89
U.o.
47 állam fegyveres erejét építésének tapasztalatai és a nagy Honvédő Háború tapasztalatainak átadása…90 Az 1950-es pártaktíva Farkas Mihály már idézett zárszavával fejeződött be. Részletesebben azért szóltam róla, mert benne megtalálható mindaz a motívum, mely végigkísérte az 1945-től tartó folyamatot: egyszerre dicsérünk és fenyítünk. A „kisnemzeti szindróma” szerint alkalmazkodunk a nagyhatalomhoz. Az is természetes, hogy 1955-ig – Ausztria függetlenné válásáig – lehetőséget sem kaptunk, hogy gondolkodjunk egy esetleges önálló, független, országban, s annak hadseregében. Az ún. Sólyom-per tagjai úgy estek áldozatul a pártállami diktatúrának, hogy akarva-akaratlanul maguk is követtek el hibákat. Persze a mai fogalmaink szerint ezek a vezetési hibák sem akkor, sem ma nem merítették ki a büntetőtörvénykönyv hazaárulás, szolgálati hatalommal való visszaélés, stb. fogalmait. A hadseregekben, de különösen igaz ez a sztálini pártállami társadalmi rendszerre, a „szőnyegről lelépni nem lehet”. A per lefolyása bele tartozott abba a folyamatba, amely 1944-45 fordulójától 1989-90 fordulójáig tartott. Természetesen a mindenkori hatalom hadserege a politika követeléseihez alkalmazkodik. Farkas Mihály zárszava arra is magyarázatot ad, miben különbözött az 1956 előtti Magyar Néphadsereg az 1989-estől, illetve mennyiben hasonlít hozzá: „Tisztelt elvtársak! Én zárszavamat rövidre fogom szabni, mert hiszen a vita teljes mértékben azt igazolta, hogy az elvtársak egyhangú lelkesedéssel helyeselték azokat a rendszabályokat, amelyeket az ÁVH a HM parancsára megtett. (nagy taps)…Én magam nagyon sokat tanultam ebből a vitából. És őszintén meg kell mondanom, hogy az itt elhangzottak tekintélyes részét nem ismertem. Nem ismertem, egyrészt mert ezek nem jutottak el hozzám, másrészt meg kell mondanom őszintén, megismerhettem volna, ha magam is többet törődtem volna, ha magam megnézem alaposabban, hogy hogyan dolgoznak azok, akik ellen sok a panasz, illetve, hogy hogyan dolgoznak a most leleplezett fasiszta, összeesküvő tisztek. Nekünk jobban kell egymást tájékoztatni elvtársak! Teljesen egyetértek Bojko elvtárssal, hogy a Miniszter irodája nincs hét lakattal lecsukva, amennyiben komoly kérdésekről akarja tájékoztatni a Minisztert, vagy komoly kérdésekről akar jelentést tenni. Az elvtársak ne felejtsék el, hogy a Honvédelmi Miniszter Pártunk főtitkárhelyettese is!”91(kiemelés – S. K.) A honvédség központi lapjában, a „Néphadsereg”-ben már korábban is olvasható volt az éberségről, fegyelemről lelkesítő tudósítás: „Fokozzuk a fegyelmet, a katonás rendet, 90 91
U.o. U. o.
48 emeljük a politikai munka színvonalát, vigyük teljes sikerre a nyári kiképzést” – írták a vezércikkben.92 Hazai Jenő ezredes 1950. augusztus 31-én az éberség és a harci szellem fokozásáról írt.93 Farkas Mihály a letartóztatott katonák bírósági tárgyalásáról is szól zárszavában. Természetesen az számára akkor nem okozott gondot, hogy maga a bírósági tárgyalás még el sem kezdődött. A kor hangulatát is jól érzékelhetjük, s e pár mondata alapján azt is jobban megérthetjük, miért is féltek a tanácskozás résztvevői, s miért is fedte évtizedeken keresztül a legteljesebb titok e tragikus korszak írott anyagait: „Egyik módszerük az volt, hogy mindent rózsaszínben láttak, alaptalan optimista légkört teremtettek, minden kitűnő, egyik sikert a másik után érjük el, már van hadra fogható hadsereg, minden rendben. Ez Pálfi (!) volt, ő már egy évvel ezelőtt mondotta, hogy áttértünk a szovjet hds. dicsőséges rendszerére. Ezt tudatosan terjesztették, hogy ne lássuk a hibát. Ők nem mozgósítottak, hanem demoralizáltak…Nagyon jellemző volt, amiről Ilku elvtárs beszélt. Porfi (!) megtartotta nálam kéthavi jelentéstételét, ezen jelen volt Sólyom is. Érdekes volt látni, hogy egymásnak estek ezek, mint két kakas és úgy viaskodtak. A jelentéstétel után mondotta Bojko elvtárs, hogy gyönyörűen megszervezték ezt a viaskodást, újra meg akartak bennünket téveszteni. Vigyázni kell, ez egy előszeretettel használt módszere az ellenségnek…Egyes elvtársak felvetették, hogy az ellenség és a leleplezett cinkostársaik most, hogy a Kat. elh. része átment az ÁVH-hoz, és hogy az ÁVH foglalkozik hadseregünk megvédésével, egyesek ÁVH ellenes hangulatot igyekeznek kelteni. Ezzel kapcsolatban meg kell mondanom, hogy az ÁVH, Péter Gábor altbgy. bajtárssal együtt nekünk nagy segítséget nyújt. Aki nem szereti az ÁVH-t, az ellenség! Ez egy rövid tőmondat…”94 Ezen az értekezleten, a per elkezdése előtt (!) megszületett az utódlásról is a döntés, hiszen a hadsereg felső szintű vezetését valahogyan pótolni kellett. A miniszter ezen bejelentése arra is jó példa, hogyan nem lehet személyügyi munkát végezni még egy olyan hierarchikus szervezetben, mint a hadsereg sem: „A Vezérkar Főnöki helyet nem töltjük be, az a vélemény, hogy Székely Béla vőrgy. legyen a vezérkar általános helyettese, és amíg a Vezérkar Főnöki tisztet nem töltjük be, addig ő vegye kézbe és lássa el a vezérkarfőnöki teendőket. Az a vélemény, hogy a vezérkarnál legyen egy másik helyettes, és egyben a hadműveleti csoport főnöke, és erre javasolom Matékovics Endre vőrgy. bajtársat, a gyal. tiszti iskola pk-ját. Megbolygattuk a vezérkar 5. csoportját is, ott is nagy az üresedés. Az a 92
Néphadsereg, III. évf. 22. sz. 1950. május 25. U.o. 36. sz. 3. oldal 94 HL HM Pol Fcsfség 1950/T-55/z. doboz 93
49 vélemény, hogy az 5. Csf. vezetésére, Lakatos Béla őrgy. kerüljön, aki egyben alezredessé lép elő. Tüzér fegyv. pk. Itt ma egy nagyon merész ugrást csinálunk, Baksai István szds., természetesen nem szds-i, hanem ezredesi rendfokozattal. Azt hiszem, hogy ez a merész káderpolitika nem hátráltatni, hanem előre fogja vinni, lendíteni hadseregünk fejlesztését. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy Baksai elvtárs jobban fogja vinni a dolgokat. Váradi Gyula alez., ezredesi rendfokozattal a páncélos csapatok parancsnokának, Hazai ezds. bs-t, hadtest pk-nak javasolom, hogy vőrgy-i rendfokozatot adjunk. Ennek következtében lesz még más változás is. Javasolom, hogy az OLP-nál Bata ezds. bajtársat vőrgy-á léptessük elő.”95 Nem hagyott kétséget a miniszter a várható ítéletekkel kapcsolatban sem: „…Az elvtársak felvetették, hogy a leleplezettek kapják meg méltó büntetésüket, abban hiba nem lesz. A döntő az, hogy mi magunk, akik felelősek vagyunk a hadsereg fejlesztéséért, mi magunk vonjuk le a leleplezett aknamunkából a tanulságot…És valóban szívvel lélekkel minden formalizmus nélkül lelkesen, tárgyi tudással és tudásunk növelésével, állandó fokozásával dolgozzunk. Janza elvtársnak igaza van: összébb a sorokat, és szilárdabb egységesebb sorokkal, fokozott tanulással és fegyelemmel kell dolgozni azon, hogy az év végére teljesítsük az 1. sz. miniszteri parancsban foglaltakat.”96 A Néphadsereg című újság 1950. október 12-én tudósít arról, hogy Bata István vezérőrnagy lett a Honvéd Vezérkar főnöke.97Természetesen arról nem szóltak, hogy Sólyom László altábornaggyal mi történt. Ennek az újságnak a címlapjáról viszont megtudhatjuk, hogy „Éljen népünk forrón szeretett bölcs vezére, Budapest főváros első tanácstag-jelöltje: Rákosi Mátyás.”98 E jegyzőkönyv részletes elemzése segít megérteni és újra értelmezni a magyar történelemből ismert hős-áruló több évszázados problematikáját, a szocialista állam formálódó új, sajátos erkölcsét. Ennek a belső vívódásnak egyik megnyilvánulása Kosáry Domokos és Sólyom László egykori vitája 1949-ben. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 100. évfordulója kapcsán Sólyom László vezérkari főnök fontosnak vélte, hogy a Görgei-vita kapcsán „üzenjen” a politikai hatalomnak: aki árulót véd, maga is áruló lesz. A másik oldalon fiatal történészként Kosáry Domokos – helyesen – védi a maga igazát: Görgei Artur Világosnál sem, s máskor sem volt áruló, hanem megmentette több száz, ezer
95
U. o. U. o. 97 Néphadsereg, 1950. III. évf. 43. sz. 1950. október 12. 8.old. 98 U. o. 96
50 akkori katona életét az értelmetlen harc, a többszörös túlerővel szembeni fegyveres harc folytatásától. Halála előtt egy esztendővel maga Sólyom László— a politikai hatalom ideológiai elvárásának megfelelően —mint a demokratikus magyar hadsereg vezérkari főnöke egy előadáson a következőket mondja: „Görgei csak érvényesülése szempontjából nézi az embereket és a dolgokat…Az a szokása, hogy a politikai vezetőket alárendeltjei előtt metsző szarkazmussal unos-untalan becsmérli és az ilyen beszédeket alárendeltjei részéről is szívesen hallgatja. Görgei nem képes követni Kossuth szárnyalását…”99 Sólyom László altábornagy, a demokratikus Magyar Honvédség vezérkari főnöke tisztességgel készült 1949-ben, mint tudós katona egy előadásra. Lehet, hogy a Görgei-kérdésben nem volt olyan okos, mint Dr. Kosáry Domokos 1936-ban, de vezérkari főnökként, pár hónappal a Rajk-Pálffy-per után nem volt más választása, mint a magyar állam hadserege vezérkari főnökeként hűségéről biztosítani a hatalmat. Czikhart Nóra, özvegye szerint Magyarország érdekeit, s azon belül az általa demokratikusnak vélt szocialista Magyar Honvédség érdekében szolgált.
Számára az
öngyilkosság sem adódott lehetőségként meg 1950-ben. Mindaz, ami e per „utóéletet” takarja nem más, mint - mind a nemzetközi, mind a hazai jog- és hatalomtörténetében – egy példanélküli tragikus eseménysorozat.100 Különösen nehéz évek után törvényszerű a katonai vezető pszichikai, szellemi elfáradása. A második világháborút követő újjáépítés gazdasága, társadalma építkezett, de a politikai útvesztőket a katona nem mindig ismeri fel. Nem is feladata a parancs bírálata. Érdekesség erejével hat Sólyom Lászlóné és Kosáry Domonkos „pengeváltása” a legutóbbi rendszerváltó éveink során.101 1989-ben újra előkerül e vita, ahol az akadémikus Kosáry Domokos, aki maga is 1956 után számkivetett volt, változatlanul kitart történészi érvelése mellett: Görgei nem volt áruló. A Sólyom-család, a még élő munkatársak és Kosáry vitájában új érvek nincsenek, mindösszesen a legutóbbi társadalmi rendszerváltozásra készülő pártpolitikusok nyomulása érhető tetten. Mind a két alkalommal a hős és áruló politikai dimenziója kerül előtérbe, olykor a benne résztvevők legjobb szándéka és tudása ellenére. Azt
99
Sólyom László: A váci kiáltvány. Honvéd, 1948. 36-50.old. A Görgei-ellenes vádak száz esztendő alatt fokozatosan módosultak: tarthatatlanná vált ugyan a „pénzért való árulás” vádja, de megmaradtak a móri csata, a váci proklamáció, a felvidéki hadjárat („a kormányt fedezetlenül hagyta”), Buda ostroma, az orosz tárgyalások, a debreceni csata („Nagysándort szándékosan elhagyta”), s a fegyverletétel mellett a kérdés: miért nem lőtte főbe magát. 100
Lásd Dr. Simon Sándor altábornagy utolsó interjúját Új Honvédségi Szemle, 2001/8. 48-56.old., ahol a politika, a jog és az erkölcs „sandaságáról” is szól, amikor az 1950-től napjainkig tartó hadtörténetről beszélt. 101 Erről bővebben Sólyom Ildikó írásaiból tájékozódhatunk, valamint harmadik könyvéből, mely igen részletesen taglalja Sólyom László és Pálffy György megromlott barátságán túl az 1945-50 közötti eseményeket és a tábornok per napjainkig tartó „utóéletét”.
51 – szerencsére – senki hivatalosan nem állította, hogy parancsra el kell felejteni annak a több száz, ezer elítélt, internált magyar katonát, akik 1945 és 1956 között egy diktatórikus hatalom áldozatai lettek. A katonai elit102 metamorfózisában az 1948 és 1953 között az 1950-es Sólyom László és társai perei, majd napjainkig ható utóélete jól ábrázolja a jogszabályok fölé nőtt, s a szocialista rendszer bukásáig tartó, az államapparátusra és a pártbürokráciára épülő kettős hatalmi struktúra diszfunkcionális párhuzamát.103 A politika következetesen gyúrta át az új elitet, s ebben a katonai elit különleges helyet foglalt el. E per a nullum crimen és nulla poena sine lege(nincs bűncselekmény és büntetés törvény nélkül) garanciális büntetőjogi elv teljes negligálásának jó példáját adta. Nemcsak az elítéltek nagy számát, hanem a demokratikus magyar hadsereg katonai vezetőinek majdnem teljes likvidálását jelentette.
A totális
diktatúra, mely öröknek tűnő félelem korszakát jellemzi a társadalomban úgy, hogy közben kezdenek megkopni a második világháborút megelőző időszak negatívumai. A társadalom mélyében lezajló folyamatok közül szinte csak az életben maradásra való koncentrálás lett a meghatározó mikro- és makroszinten egyaránt. A hadsereg belső életét ugyanakkor az jellemzi, hogy a nemzeti jövedelem közel 20 %-át fordították a honvédelmi kiadásokra. 1950 végére a katonai kiadások már csaknem elérték a polgári beruházások összegét. Ennek is köszönhető, hogy 1951-től az életszínvonal összességében nem éri el az utolsó háború előtti békeév (1938) szintjét.104 A „főhatalom” birtokosait (Rákosi, Gerő, Farkas, Révai) csak a Szovjetunióban bekövetkező változások érdeklik. A hadsereg élére, a tábornoki karba pedig politikailag nemcsak lojális, de éppen a katonaperekben érintettek közül nevezik ki a megfelelő kádert. Minden hadsereg egyik legfontosabb kérdése a politikai lojalitás. Rajkpertől kezdődően 1956-ig tartott a rendszerhű emberek kiiktatása, a sokat emlegetett „az a gyanús, aki nem gyanús” abnormális vezetési elve és gyakorlata. Természetesen a szovjet birodalom katona szakmáját néhány kiválasztott a Szovjetunióban, illetve a hazánkba érkező tanácsadók rendszerén keresztül el kell sajátítania mindenkinek. 1945-től a demokratikus Magyarország felelős politikai elitje ezt nem tagadta, sőt túlteljesítette. A magyar kommunisták kis számából, valamint illegalitásából következően a kizárólagos hatalmat a jog segítségével is megszerezték 1948-49-re. Ugyanakkor kezdetektől fogva meghatározza a tiszti 102
A „katonai elit” fogalmát Szakály Sándor, Prof.Szabó János, Kiss Zoltán kutatásai alapján használom V. ö. : Szakály Sándor: A magyar katonai elit 1938-1945., Magvető, Budapest, 1987., 13-18. oldal, 103 Fleck Zoltán: Jogszolgáltató mechanizmusok az államszocializmusban Napvilág Kiadó, Budapest, 2001. 151166. old. 104 Balogh-Gergely-Izsák-Jakab-Pritz-Romsics: Magyarország a XX. században. Kossuth, Budapest, 1985. 354355.old.
52 állomány viselkedését az 1945-től kezdődő koncepciós perekhez való viszonya, arról való mély hallgatása. Mai fejjel nehezen érthető a túlélési ösztön. Az a fajta következetes baloldaliság, ami jellemezte Pálffy Györgyöt, Sólyom Lászlót az antifasiszta, náciellenes mozgalomból táplálkozott. Ez nem jellemezte Bata Györgyöt, Janza Károlyt, Király Bélát, Márton Andrást és azokat a fiatal, középkorú vezetőket, akik katona elitünket fémjelzik ebben az időszakban. Természetesen a sorsuk teljesen különböző az 50-es évektől kezdődően is ugyanúgy, mint előtte. A Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) vezetői: miniszterek és vezérkari főnökök 1945 és1953 között
Miniszterek: 1.
Vörös János vezérezredes
1944. 12. 22 – 1945. 11. 15.
2.
Tombor Jenő vezérezredes
1945. 11. 15 – 1946. 07. 25.
3.
Nagy Ferenc
1946. 08. 09 – 1946. 08. 21.
4.
Bartha Albert vezérezredes
1946. 08. 21 – 1947. 03. 14.
5.
Dinnyés Lajos
1947. 03. 14 – 1947. 09. 24.
6.
Veres Péter
1947. 09. 24 – 1948. 09. 09.
7.
Farkas Mihály hadseregtábornok
1948. 09. 09 – 1953. 08. 04.
Vezérkari főnökök: 1.
Vörös János vezérezredes
1944. 12. 23 – 1946. 02. 21.
2.
Nincs betöltve.
1946. 02. 23 – 1948. 04. 04.
3.
Sólyom László altábornagy
1948. 04. 04 – 1950. 05. 20.
4.
Nincs betöltve
1950. 05. 20 – 1950. 05. 20.
5.
Bata István altábornagy
1950. 11. 07 – 1953. 08. 11.
6.
Székely Béla vezérőrnagy
1953. 08. 11 – 1954. 11. 22.105
E névsor egyszerre fejezi ki a történettudomány régi-új vitáját: a meghatározó személyiségek fontosságáról, illetve súlytalanságáról, valamint a politika által a szervezetben 105
A béketábor magyar hadserege A magyar demokratikus hadsereg és a Magyar Néphadsereg Hadtörténelmi Levéltárában őrzött katonai irataiból 1947-1957 (Szerk.: Ehrenberger Róbert) Hadtörténelmi Levéltár, Budapest, 2001. 261 oldal,
53 gerjesztett bizonytalanságot, ami egy társadalmi rendszer változásakor akár természetesnek is tekinthető. A katonai élet, a vezetés lényeges eleme az egyszemélyi parancsnoklás. Minden hierarchiára épült szervezetben kell, hogy legyen egy (katonai) vezető, hiszen személyében adott az a garancia, amely érthetővé teszi a katonai szakmát, hivatást, s egyúttal a jogok és kötelességek alapján a hadsereg működését garantálja. E névsor láttán azt is meg kell jegyeznünk, hogy más típusú vezetőre van szükség akkor, amikor háború van, s más, amikor háború utáni, de békeszerződés előtti katonai vezetésről beszélünk. Továbbá az is fontos, hogy a miniszter és a vezérkari főnök között konszenzusnak kell lenni. Veres Péter és Sólyom László viszonyában külön érdekesség a civil-katona közötti együttműködés lehetősége, illetve e két különböző látásmódban rejlő ellentét is. Veres Péter, mint író-politikus a XX. századi magyar irodalomtörténet egyik nagy formátumú szereplője, de mint honvédelmi miniszter a kor politikai átmenetét szimbolizálja. Igazából a hatalom még nem döntött a totális diktatúra kiépítésében. Erre Farkas Mihály lesz a megfelelő szereplő. Sólyom László1946. május 15-től katonai csoportfőnök106, majd 1948 áprilisától mint katonai főcsoportfőnök gyakorlatilag a klasszikus vezérkari főnök feladatát látja el. Az ún. tömeghadsereg kiépítése 1945-1958 között történt meg, melyben külön fejezet 1956 eseménye.107 Vörös Jánostól Bartha Albertig a HM miniszterei még annak a katonai elitnek a tagjai, amely tudása, tapasztalata az Osztrák - Magyar Monarchia hadseregfelfogásához kötődik. Személyükben két vesztes világháború és az 1918-1919-es forradalmak és ellenforradalmak tapasztalata adott. A nemzetközi összefüggések és a magyar hadsereg kapcsolatáról is szólni kell, hiszen Farkas Mihály miniszterségétől kezdődően a Varsói Szerződés megalakulásáig (1955) a magyar hadsereg vezető állománya éppen 1950-ben nem a „véletlen” műveként változott drasztikusan meg. A bevezetőben említett példa alapján folyamatosan kicserélődtek a Horthyrendszer tisztjei népi káderekkel. Tipikus karriernek tekinthetjük Janza Károlyét, akit mintegy 200 pártállami funkcionáriussal közel egyidőben helyeztek vezető beosztásba. Ugyanakkor a konszolidált szocialista társadalomban csak a 60-as-70-es évekre vált jellemzővé, hogy a tiszti állomány, a tábornoki kar rendelkezzen azokkal a karizmatikus katonaszakmai és vezetői 106
Sólyom Ildikó memoár jellegű szépírói munkássságban többször említi, hogy édesapja, Sólyom László a sváb kitelepítés miatt hagyta el a rendőrséget, s került vissza a hadsereg felső vezetésébe. A vele szembeni politikai bizalmatlanság nem valószínű, hogy már ekkor keletkezhetett. 107 1998-ban ebben a szemléletben „írta újjá” a ZMNE Hadtörténelmi Tanszéke a Magyar Honvédség 150 éves történetét, amely sorozat a legújabb kutatások eredményeit népszerűsítő formában nemcsak a mai MH számára tette hozzáférhetővé.
54 tulajdonságokkal, amelyekkel e tragikus sorsú elődeik. Nem véletlen, hogy Dr. Hegedűs Róbert fiatalon elhunyt alezredes, biztonságpolitikus Szovjetunióban folytatott tanulmányai során veti fel először Tuhacsevszkij és Sólyom László tragikus élete közötti hasonlóságot. 1956 tanulságaként a Kádár-rendszer a Magyar Néphadsereg újjászervezésének korszakában fokozatosan emeli a tiszti, tiszthelyettesi állománnyal szembeni követelményt, de egyúttal megszünteti a II. Rákóczi Ferenc Katonai középiskolát, ahol pedig egy új típusú katonai elit megalapozására került sor. A 60-as évektől fokozatosan jellemzővé válik a tisztekkel szembeni érettségi, főiskolai követelmény, majd a katonai akadémia elvégzése itthon, illetve a Szovjetunióban és a Politikai Főiskolán. A szocialista hadsereg katonai elitje a rendszerváltás évtizedére több diplomával, nyelvtudással és az átlag magyar munkavállalónál nagyobb fegyelemmel rendelkezik. 1944-1945-ben a honvédelmi miniszter és vezérkari főnök személye a háború miatt egy kézben azt mutatja, hogy a fegyveres erők feletti hatalmat a formálódó régi-új elit nem adja át, nem akarja átadni. Természetesen ez a felszabadított Magyarország területére jellemző, a Szálasi-féle diktatúra a magyar történelem legsötétebb napjaira nem. Ugyanakkor a szovjetek által felszabadított területen az igazi hatalom kezdettől fogva nem a Honvédelmi Minisztérium kezében van egészen Farkas Mihály miniszteri kinevezéséig. A népi és a polgári demokrácia közötti fokozatos harc jól tükröződik a Magyar Honvédség felső vezetésében is. Dinnyés Lajos előtérbe kerülése az ún. Magyar Közösség peréhez kapcsolódik. Még a hatalom kérdésében nincs végleges döntés Veres Péter (NPP) rövid idejű minisztersége, valamint Sólyom Lászlónak, mint vezérkari főnöknek az előtérbe kerülésekor. Problematikus Farkas Mihály és Sólyom László viszonya is, amiről bővebben ír Sólyom Ildikó is több könyvében. A kommunista eszmékkel szimpatizáló Sólyom katonai vezetői magányát fejezi ki a politika és a közerkölcsök gyors változása. Az 1945 utáni belpolitikai torzulások, a Rajkper utáni hónapok egyértelművé tették az egyén kiszolgáltatottságát. A túlélés lehetősége azon tisztek számára adatik meg, akik a proletárdiktatúra politikai központjától távolabb, kisebb beosztásokban szolgálnak. A Rákosi-korszak alatt lemondani, visszavonulni a közszerepléstől nem lehetett. A totális diktatúra elől elbújni nehezebben lehet, mint a „puha diktatúra” alatt, vagy a demokráciában. A VKF „nincs betöltve” egyszerre utal arra, hogy Sólyomék letartóztatását követően ugyan Farkas Mihály maga jelenti be az utódokat, de a nagy nyilvánosság előtt ezt nem tették egyértelművé.108 Az ekkor már elég erős háborús tömeghisztéria egyik eleme a mellébeszélés, az értelmetlen titkolódzás.
108
HL.HM Pol. Fcsfség 1950/T-55/z. doboz
55 „Mihelyt a bírónak lelkiismerete parancsa helyett akár az állami végrehajtó hatalom gyakorlóinak, akár politikai vagy társadalmi irányzatoknak avagy hatalmaskodó peres feleknek tetszéséhez kell alkalmaznia ítéletét, nem bíró az többé.” (Juhász Andor, 1934) IV.
A per
IV. 1. A koncepciós perek jellegzetességei A hatalom, az állam büntető jellegű igénye csakis a felelősség etikai alapján érvényesülhet.109 A magyar politika – társadalom - hadtörténelem mellett a jog, az etika még adósa a szűkebb és a tágabb közvélemény előtt az 1945-1950 közötti kivégzettek, internáltak és különösen a katonai mártírok teljes értékű rehabilitálásában. Maga a politika szinte kontroll nélkül döntheti el, mikor, kit, miért rehabilitál. A XXI. század fiatal magyar demokráciája akkor jár jó úton, ha nem enged a rövidtávú érdekeknek, s a legkülönbözőbb szélsőségeknek sem jobbról, sem balról. A Horthy-Rákosi-Kádár-rendszerekben is voltak köztörvényes bűnözők, akik rehabilitálása többet árt, mint használ. Ugyanakkor semmilyen felmentés nem adható a politikai hatalomnak a Sólyom-ügy nem teljes rehabilitálásában. 1990 óta akár szociáldemokrata, akár konzervatív a hatalom, Sólyom László pere, élete a hivatalos életben felejtésbe került. Ennek okai összetettek, személyfüggők. Néha katonai virtusból elelkövetnek főhajtást, de a demokratikus Magyarország politikai elitje inkább kirekesztőbb, mint a Kádár-korszak felemás intézkedései.110 A katonai elit minden korszakban a politikai elit része, s mint ilyen jól kamatoztatta a túlélési képességét. Úgyis fogalmazhatnánk, hogy az 1945 előtti magyarországi elit megtanulta túlélni önmagát. A katolikus és Habsburg-hű arisztokrácia, a részben protestáns (református, evangélikus), jómódú vidéki dzsentri, a „nemzet gerince” a XX. századra „anélkül veszített politikai befolyásából, hogy eközben az új, urbánus társadalmi csoportoké jelentősebben növekedett volna. A változás haszonélvezője maga az államgépezet lehetett, amelynek meglazult a kapcsolata az önálló társadalmi erőt képviselő csoportokkal.”111Ez a
109
V. ö.: Magyar büntetőjog. Általános része BM Könyvkiadó, 1980. (Szerk.: Dr. Békés Imre – Dr. Földvári József – Dr. Gáspár Gyula – Dr. Földvári József). 110 E dolgozatnak nem témája a rehabilitáció teljes története, hiszen 1954 óta, amikor először vették kezükbe a per aktáit igen sokat változott a magyar politikai élet. 1994 óta Dr. Fehér József közigazgatási államtitkár, Dr. Szabó Miklós rektor és Dr. Holló József főigazgató tábornokok egy-egy megemlékezéssel, könyvvel lehetővé tették az érdeklődő közvélemény számára, hogy bepillantásunk legyen a történésekbe. 111 Túlélők. Elitek és társadalmi változás Európában. Válogatás a nemzetközi történeti irodalomból. Atlantisz, Budapest, 1993., 226. oldal
56 lehetőség 1945-re beszűkülni látszott. Az ún. moszkvai perek, a felszabadulást követő hecckampányok, tömeghisztériák előzményei nélkül Magyarországon Rákosi Mátyás és társai – a sok „kis Sztálin” – valósították meg az elit cseréjét, mely részben az 1956-os forradalomba torkollott, illetve az 1990-es rendszerváltásba. Európa története soha nem volt egységes, de az 1945-1980-as évek végéig nemcsak egyértelműen kettészakadt keletre és nyugatra, hanem egy szövetségi rendszerből ellenséges két „tábor” lett. E folyamat nemcsak, hogy nem volt szerves fejlődés természetes eredménye, de semmiképpen sem volt igazságos, még akkor sem, ha sok tekintetben jogszerű volt. A Szabad Nép 1944. december 4-i számában olvashatjuk, az illegális kommunista párt és a Demény-csoport egyesült. Annak érdekében, hogy „ez a megállapodás is egy lépés legyen előre, a munkásosztály ideológiai, valamint szervezeti egységének a megteremtése terén.”112 E vezércikk megjelenése után két hónappal, 1945. február 13-án, Péter Gábor letartóztatja Demény Pált, aki tizennyolc évet ült részben ítélet nélkül, részint konstrukciós perekkel elitélten. (hat és fél évet a Horthy-rendszerben) A második világháború utáni első éveket úgy jellemezhetjük, mint „a hatalom megszerzésének konspiratív szabadcsapata”, melyben a politikai rendőrség kezdettől összefonódott az újjászerveződő közpolitika fejleményeivel. A nemzetközi kötelezettségként végzett antifasiszta eljárások mellett a szovjet emigrációból hazatérő Rákosi Mátyásnak segédkezett a Magyar Kommunista Párt (MKP) soraiban ekkor kezdődő rendcsinálásban.113 A sajtóban (értsd alatta a közvélemény egyik saját véleményformálóját) mind a mai napig nincs konszenzus a népbírósági, a közjogi értelemben vett koncepciós, konstruált perek tekintetében. Ha csak az 1990 óta zajló publicisztikai viták hátterét vizsgálom, akkor is egyértelművé válik a jobb- és baloldali ideológiák mentén felgyülemlett jogos és jogtalan indulat. „A párt foglyától a parancsra tettem”-ig terjednek az indulatok, s természetesen a konzervatív és ún. szociáldemokrata/liberális ideológiák hatalmi tényezőként jobbára a jog kacskaringós útvesztőjébe bújnak. A koncepciós pereket a hatalom, s ezen belül a kommunista párt vezető szervei, a BMÁVH irányítása határozták meg. A koncepciós pereket befolyásolta az adott társadalmipolitikai rendszer, amelyet sem szervezetileg, de személyileg sem lehet egységesnek, egysíkúnak ábrázolni. Magát a pereket kitaláló és lebonyolító szervezetnek 1945-1956 között négy korszakáról beszélhetünk:
112
Idézi Demény Pál – Gyertyán Ervin: Az első koncepciós per. Televíziós beszélgetés 167. oldal Minerva, Budapest, 1989. 113 Gyarmati György: A politika rendőrsége Magyarországon a Rákosi-korszakban, PTE, 2002. 11. oldal
57 1.
A hatalom megszerzésének konspiratív „szabadcsapata”, 1945-1948;
2.
A berendezkedő kommunista diktatúra tisztogató szerepe, 1948-1950;
3.
Az intézményesített terroruralom „önálló” Államvédelmi Hatósága,1950-1953;
4.
A Belügyminisztériumba visszaintegrált, majd a Rákosi önmentésére használt
politikai rendőrség, 1953-1956.114 1957-ben Pőcze Tibor a következőképpen fogalmaz: „1953 óta, amikor az ún. egységes Belügyminisztérium létrejött, nem sikerült az államvédelem és a rendőrség közötti ellentétet felszámolni. Ennek fő oka a lényeges fizetéskülönbözet mellett a rendőrség felé dolgozó elhárítás és a rendőrség lebecsülése, lenézése volt.”115 Az eddig megjelent „visszaemlékezésekről” pedig joggal állapíthatjuk meg, hogy „írásainkat egykor volt aktuális politikai, valójában napjaink tudományos kutatásának hitelét rontó szempontok hatják át. …A Szovjetunió felbomlását követően az utódok által kiadott, sajátosan szelektív forráskiadványok jelzik, hogy nem mindenütt igény a múlt árnyoldalaival, jelesül a birodalmi politika következményrendszerével, az exportált sztálini rendszerrel való őszinte szembenézés.”116 1945 után a moszkvai emigrációból hazatérő elit mindent egy lapra tett fel: a nemzetköziség, az internacionalizmus politikájának kell alávetni a saját országos politikát. „Ha kellett, együttműködtünk reakciós hatalmak rendőrségével, hogy elnyomhassunk olyan forradalmi mozgalmakat, amelyek rosszkor jöttek volna. Hogy az erődöt tarthassuk, attól sem riadtunk vissza, hogy eláruljuk barátainkat, és egyezkedjünk ellenségeinkkel.”117 A katonai elitváltás 1945-ben még igazából nem ment végbe. A politika kivárt, nem fogalmazott egyértelműen, és az „ideiglenes” jelzővel részben magyarázta a szükséges változásokat, illetve azok irányát.
Igen rövid idő alatt, igen sok feladat hárult az új
államvezetésre: a háború után a békét is meg kellett (kellett volna) nyerni. A nyomozás, az ügyészi, de legfőképpen a bírói gyakorlat, 1945-től a kommunista párt egyik olyan területe, amely erődként szerepel az új, osztályharcos gondolkodásban. A népbírósági ítéletek (19451950) mellett a napi politikai élet mindennapjaiban kezdettől dúl az „osztályharc”, a
114
Lásd Gyarmati György: A politikai rendőrség Magyarországon a Rákosi-korszakban c. tanulmánya Pécs, 2002. 115 Államvédelem… 212 oldal. A szerző, Pintér Tamás részletesen mutatja be „A megszüntetve megőrzött Államvédelmi Hatóság” c. tanulmányában a szervezet elő- és utóéletét. 116 Zinner Tibor: Az egyik gyújtózsinór a Rajk-Brakov ügyhöz (is) In.: Katonai perek 1945-1958, Történeti Hivatal, 2001., 347-348. oldal 117 Zinner Tibor: Adalékok a magyarországi koncepciós perekhez Históriás füzetek 1989., 4. oldal
58 mítoszteremtés és a csodavárás.118 A hegeli „aufheben”119 labirintusában egy-egy per jogtörténete, elemzése, a sztálini (Visinszkij) jog gyakorlata keveredik a Horthy-korszakkal, és az azt felváltó 1990-ig tartó politikai rendszerrel. Az 1945-1950 közötti kirakatperekben, a korábbi pángermán és pánszláv veszélyérzetet felváltja a két hatalom – a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok – egyensúlya, s ebben minden európai országnak megjelölt a helye. A „hidegháború” ideológiája az antifasiszta koalícióból nehezen érthető, hiszen akkor nem vált oly világossá, miért is kell a két vezető, győztes nagyhatalomnak – Szovjetuniónak és az USA-nak – szembe kerülnie egymással és az hogyan is történjen? Nemcsak a szovjet oldalon zajlottak ellentétek, koncepciós perek. A koncepciós perek nélkül a „vasfüggöny” nehezebben alakult volna ki. „A civil ellenőrzés és a katonai professzionizmus a vasfüggöny mindkét oldalán problémát jelent. A civil és a katonai szférák viszonyának amerikai és szovjet mintái sok tekintetben hasonlóak. Mindkét országban egyetlen hadsereg-ellenes ideológia uralma akadályokat gördít a katonai professzionizmus útjába. …Amikor végül kialakult a hivatásos tisztikar, az óvatosság, a józanság és a realizmus tényezője lett. Minél inkább szóhoz jut a hadsereg, annál kisebb egy konfliktus valószínűsége.”120 Az 1945-1953 között lefolytatott perek folyamat jellegűek abban az értelemben, hogy a hamis hős/áruló ellentétpár, vagy éppen az áldozati szerep az életben maradottak, a leszármazottak akár két-három generációjának életét is megkeserítette.121 Koncepciós perek kísérik az ateista ideológián alapuló hatalom megszerzését már kezdettől fogva: az egyházak, a vallási szervezetek, mint potenciális ellenségek szerepelnek. Az iskolák államosítása, a földek kártérítés nélküli kisajátítása 1945-től a megfélemlítés kísérletei. Rákosi Mátyás 1945. november 22-én, a Központi Vezetőség ülésén az egyházakkal szemben még azt fejti ki, hogy „…óvatosan kell dolgozni és nekünk nagyon meg kell nézni, hogyan és milyen formában támadunk.”122 Ravasz László kálvinista, Ordass Lajos evangélikus püspökök meghurcolása, Mindszenti bíboros elleni támadást vallásellenes propaganda kíséri, s természetesen a példa Szovjetunió. „Ha az elvtársak megnézik a Szovjetunió történetét, akkor látják, hogy az egyház elleni harc lényegében eldőlt a tanácsköztársaság első négy évében, az egyház gerince meg volt törve. 118
Ugyanakkor a „történelmi személyiség” (Horthy, Rákosi, Kádár) fogalma napjainkig gátolja a történelem rejtett összefüggéseinek megismerését. 119 „Megszüntetve-megőrizve” 120 S. P. Huntington: A katona és az állam Zrínyi-Atlanti, Budapest 1994., 451. oldal 121 Hosszú a névsor: volt, aki – például Dr. Ries István (SZDP) – már a népbíróságok felállításánál a megtorlásra helyezte a hangsúlyt, anélkül, hogy felismerte volna saját szomorú sorsát. 122 MOL 274.f. 23. cs. 4. ö. e.
59 Földjét, kincsét elvették tőlük… Nálunk azonban más a helyzet, a társas, közös mezőgazdasági termelés kérdése összeesik az egyházi konfliktussal (kiemelés – S.K.). Hogyha Mindszentivel az egyház nem csinál valamit a legközelebbi hetekben, akkor majd csinálunk mi, és ha egyszer kézbe vesszük a fiatalembert, akkor Róma kapálózhat, mert a magyar demokrácia stabilitását jelenti, hogy mit csinál azzal az emberrel…”123 – mondja Rákosi 1948. november 27-én a párt központi vezetőségi ülésén. A hercegprímás letartóztatása is jelzés értékű: 1948. december 26. A koncepciós perek kezdettől fogva eszközök a pártpolitikai ellenfelek ellenséggé tételében: egyszerre több „vonalon” is dolgoznak a totális hatalom építői. Az 1945-ös országgyűlési választásokon győztes Kisgazdapárt ugyanúgy üldözendő, mint a Nemzeti Parasztpárt, vagy a Szociáldemokrata Párt.124 Az 1950-es ún. tábornokok perére is igaz, hogy nincs egyértelmű válasz a „cui prodest”125 kérdésére. 1946-1947-től az államvédelmi szervek egyre határozottabban szóltak bele a hatalom kérdésébe. Az Államvédelmi Osztály „állam lett az államban”, hogy igen hamar legalizáljon olyan eszközöket és módszereket, melyek összeegyeztethetetlenek mindenféle törvényességgel. A katonapolitika önállósodása és a belügyi szervekkel való „belső” osztályharc végig kísérte/kíséri a fegyveres testületeken belüli rivalizálást is.126A hidegháború kezdetétől127, a Tájékoztató Iroda128 új politikai irányvonala a konfrontáció kialakulását jelentette: „…Két ellentétes politika alakult ki: az egyik oldalon a Szovjetunió és a demokratikus országok politikája, amely az imperializmus aláásására és a demokrácia megszilárdítására irányult, a másik oldalon az Egyesült Államok és Anglia politikája, amely az imperializmus megerősítésére és a demokrácia megfojtására irányul.”129 Magyarországon a koncepciós perek történetében 1948-1949 fordulójától az új időszámítást a Rajk-pertől számolhatjuk. Az új politikai alaphangot fogalmazta meg a párt központi vezetőségi ülésén Rákosi, 1948. november 27-én: Most, amikor a szocializmus építésének kérdései nálunk is sorban napirendre kerülnek, egyre világosabb, hogy a Szovjetunió szocialista építésének lényeges alapvonalai általános érvényűek.(kiemelésS.K.). Építésének módjához és formájához minden nép adhat és ad a magáéból újat és 123
MOL 276. f. 52. 4. ö. e. Gondoljunk csak a már említett Magyar Közösség perre, vagy a Peyer Károly, dr. Valentiny Ákos, Zentai Vilmos pereire. 125 „Kinek az érdeke”. 126 V. ö.: Katonai perek 1945-1958 tanulmánykötet, TH 2001. Államvédelmek a Rákosi-korszakban tanulmánykötet, TH 2000. 127 1947. március Truman-elv meghirdetése kezdetétől. 128 Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája (Kominform) 1947. szeptember végén alakult. 129 A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának határozatai. Szikra, 1950., 3-11 oldal 124
60 sajátosat, de az alapban, a lényegben, a döntő kérdésekben nincs külön „nemzeti” út.130 1950 után Rákosi Mátyás és társai fokozatosan olyan hatalmat koncentráltak a kezükben, ahol az ún. operatív akciók váltottak ki politikai, felső szintű, súlyos következményekkel járó döntéseket. A politikai utasítások
alapján foganatosított intézkedések vezettek a
törvénysértésekhez, a „politikai justizmordokhoz”.131 Az 1949-1950-ben kivégzett, elítélt katonákra jellemző, hogy szinte valamennyien a ’30-as, ’40-es évek fordulójától a katonai nemzeti ellenállás tagjai közé kerültek, annak elszánt, elszigetelt életmenői lettek – különösen a háború vége felé. A memoárirodalom és a szájhagyomány útján terjedő legendák között az is elő-előbukkan, hogy ezek a mártírok talán éppen attól lettek veszélyesek, hogy egyszer már ellenálltak egy ordas eszmének, a német nácizmusnak, így katonaként különösen nem kívánatosak egy új birodalomban. Ezt látszik alátámasztani Bondor Vilmos rehabilitált dandártábornok (egykori főhadnagy), aki visszaemlékezéseiben kritikus évnek 1944-1945-öt tartja: „…az ellenállás mostanáig mostoha gyermeke volt a magyar történetírásnak. A szovjet megszállás első éveiben még megjelenhettek erről szóló írások, 1947-től kezdve azonban már csak a szovjet hadsereget támogató, állítólagos partizán mozgalmakat domborították ki, megtoldva egy jó adag fantáziával. A magyar nemzeti irányzatról még beszélni sem lehetett. Könnyen ráhúzták a „fasiszta” jelzőt a résztvevőkre, főképpen akkor, ha azok a magyar „értelmiség” közé számítottak.”132 Amikor az 1950-es per történetében az eddig ismert és kevésbé ismert katonák életútját rekonstruáljuk, nem szabad elfeledkezni arról a ma már közismertnek tűnő tényről, hogy 1944 karácsonyától 1945 februárjáig Budapest egy értelmetlen világégés egyik leghosszabb és kegyetlen ostromát élte át a náci németek oldalán, a nyilas magyarok és a „felszabadító-megszálló” szovjet csapatok között. Az 1950-ben kivégzett, elítélt katonatisztek mindössze négy és fél éve voltak a második világháború megélt borzalmai után. Élni, dolgozni akartak, s jó katonai szakemberként tudták, hogy nem lesz könnyű az újrakezdés, az átállás. A katonai elit, a hadsereg felső vezetése soha nem szervezkedik a fennálló politikai hatalom ellen, még akkor sem, ha jól tudja, hogy a szűk szakma-politikai érdekek nem azt kívánják, amit a politika diktál. A hadsereg első számú katonai vezetője, a vezérkari főnök
130
MOL 276. f. 52. cs. 4. ö.e. Zimmer: Adalékok…, 11 oldal 132 Bondor Vilmos: A Mikó-rejtély. Mikó Zoltán és Raul Wallenberg kapcsolata a magyar ellenállásban 19441945, Püski, Budapest, 1995., 5. oldal 131
61 egyben politikai tényező is, aki egyszemélyben irányít és vezet.133 A mindenkori Szolgálati Szabályzat pedig egyértelművé teszi a jogokat és kötelezettségeket az egyes harcostól a VKFig. Természetesen a parancs – békében és háborúban – egyértelműen fogalmazza meg minden szinten, mit lehet és mit nem.134
IV.2. A tábornokok életútjai 1950. augusztus 19-én hajnalban, a Margit körúti Katonai Törvényszék és Börtön udvarán kötél által – katonákhoz méltatlan módon – kivégeztek hat tábornokot és egy ezredest: Sólyom László altábornagyot, a HVK főnökét, Révay Kálmán vezérőrnagyot, a páncélos csapatok parancsnokát, Beleznay István vezérőrnagyot, a hadtápszolgálat főnökét, Dr. Merényi Gusztáv orvos vezérőrnagyot, az egészségügyi csoportfőnököt, Pórffy György vezérőrnagyot, a tüzérség parancsnokát, Illy Gusztáv nyugállományú altábornagyot, Lőrincz Sándor ezredest, az anyagtervezési csoportfőnököt. Életútjuk, egyéni sorsuk sok hasonlóságot, de különbözőséget is takar. Egyben viszont biztosak lehetünk: a katona arra nem készül, hogy az általa választott és igenelt társadalmi rendszerben kivégezzék. Ennek a már elfeledni látszó történetnek a szereplői a demokratikus Magyar Honvédség vezetői voltak, akik 1948 óta Farkas Mihály miniszter irányításával rakták le egy új filozófiájú magyar hadsereg alapjait, s ebbéli munkájuk – ahogyan egész életük – torzóvá lett. Az természetes, hogy a hadsereg tagjainak száma háborúk és forradalmak időszakában gyorsabban „fogy”, mint a civileké, de 1950 nyarán a Magyar Népköztársaság területén sem háború, sem forradalom nem volt. A szocializmus építésének történelmi kísérletéről az 1980-as évek közepére, végére a politika mondott ítéletet. Részben ennek is tudható az be, hogy mára kialakult egy olyan nemzedék, mely számára ez a hat-hét esztendő olyan múlttá vált, mint az 1849-1849-es forradalom és szabadságharcunk másfél éve. Ugyanakkor éppen a testmeleg közelsége – hiszen szüleink, nagyszüleink fiatalsága, érett
133
Az államigazgatás/közigazgatás egyik olyan sarkalatos elmélete sérült az előző rendszerben, mely egyik oka annak, hogy elméletileg sincs a helyén e (had)történelmi korszak, melyet a szakirodalom – jogosan – jellemez úgy, hogy az „elfelejtett hadsereg” időszaka. 134 Jogosan elhíresült szlogenünk szerint a parancsnok felel azért, amit megtett, és ami megtenni elmulasztott. A gyakorlat oldaláról ez az egyik oka annak a félelemnek, amely katonai és politikai vezetőként 1945 és 1950 között is jellemzett. Ugyanakkor a bűnöket nem lehet a hibáktól nem elválasztani.
62 kora a közvélemény ítélkezésének tárgya – az oka annak, hogy nehéz a Tacitus-i objektivitást megtartani.135 „A kivégzett mártírokat még aznap jeltelen sírba temették el a váci öregtemető domboldalába, egy fiatal bokros részen egy 12 méter hosszú, 60 cm széles sírgödörbe. Kihantolásuk 1956. szeptember 21-én történt meg. Újratemetésükre október 13-án, a Farkasréti temetőben került sor. A sors fintora, hogy a temetés napján közölték az újságok: az előző napon letartóztatták Farkas Mihályt, a nagy organizátort.”136 – írja tanulmányában az egyik hadtörténész. A konkrét életutakat mindenképpen befolyásolja az 1945 és 1950 közötti közelmúltunk, melynek minél szélesebb, mélyebb ismerete is szükséges témánk vázolásához. Abban – talán egyetértünk –, hogy a hadsereg felé a politikát közvetítő honvédelmi miniszterek ebben az időszakban is az éppen aktuális politikai elvárásnak és saját lelkiismeretüknek kívántak – jól-rosszul – megfelelni.137 Elméletileg tisztázandó, hol válnak el, illetve hol függenek össze ezek a perek. Kezdettől fogva „Rajk – Pálffy – Szőnyi - ”, vagy „Rajk – Sólyom – Kádár - ” perként jegyezték meg. 1950. június 21-én készült egy összefoglaló, ahol a következőket olvashatjuk: A Rajk – Pálffy - Szőnyi féle …felszámoláskor az ügy katonai vonalát nem sikerült teljesen felgöngyölíteni. Már akkor rámutatott Rákosi elvtárs arra, hogy a hadseregben még ott vannak a Pálffy… társai. A nyomozást tovább folytatva az Államvédelmi Hatóság az elmúlt másfél hónap során az ügyben 66 személyt vett őrizetbe.138 E névsor lesz az alapja a többször megtörtént, a félig megtörtént és meg nem történt rehabilitálásoknak. Az 1990 előtti jogalkalmazás, s annak különösen a bírói változata a 60-70-es évektől semmiképpen sem azonosítható a klasszikus, totalitárius szocializmussal. Ugyanakkor a bíró, illetve a bíróságok és a politikai rendszer egyes elemeinek viszonya a klasszikus bírói függetlenség meghatározó kategóriája, ami túlmutat e dolgozat keretein. Azt viszont le kell szögeznünk, hogy a büntetőjognak és a bűnügyi tudományok csakis a valóságból, a megtörtént eseményekből szabad kiindulniuk. Ez 1950-ben nem így történt.139 135
A római történetíró a Historiae és az Annales munkáiban saját időszakában a római közelmúlt eseményeit feldolgozva fogalmazta meg, hogy „sine ira et studio”, azaz harag és részrehajlás nélkül, vagyis az értelem és az empátia együttes élményével kell megpróbálnunk objektívnek lenni, még akkor is, ha ez nem könnyű feladat. 136 Katonai perek… 141-142. oldal 137 E dolgozat, témaválasztásánál igyekszik elkerülni azt a csapda helyzetet, ami a történész számára abban fogalmazható meg, hogy nem az ítélkezés a dolga, függetlenül attól, hogy saját, erkölcsi mércéje szerint az értelmetlen halál koncepcióját nem az éppen regnáló politikai kurzus szerint vallja. 138 TH – V – 142756 II/1. dosszié 139 V. ö.: Fleck Zoltán: I. m. 109-149.oldal Dr. Lukács Tibor: A bűn és a büntetés Minerva, Budapest, 1980. 31-63. oldal
63 Az 1950. június 21-i összefoglaló alapján készült névsor 1. Dr. Andorka Rudolf
v. vezérezredes
2. Kuthy László
v. vezérezredes
3. Sólyom László
v. altábornagy
4. Illy Gusztáv
v. altábornagy
5. Almássy Pál
v. altábornagy
6. Kozma István
v. altábornagy
7. Révay Kálmán
v. vezérőrnagy
8. Beleznay István
v. vezérőrnagy
9. Somogyi Imre
v. vezérőrnagy
10. Pórffy György
v. vezérőrnagy
11. Dr. Merényi Gusztáv
v. vezérőrnagy
12. Dr. Réczey Ferenc
v. vezérőrnagy
13. Dumbovich Emil
v. vezérőrnagy
14. Gömöry Viktor
v. vezérőrnagy
15. Lőrincz Sándor
v. ezredes
16. id. Jándy Jáhn Géza
v. ezredes
17. Csonka György
v. ezredes
18. Vértes László
v. ezredes
19. Zsigmondi László
v. ezredes
20. Papp János
v. ezredes
21. Lipták Balázs
v. ezredes
22. Dr. Aranyi Sándor
v. o. ezredes
23. Györgypál László
v. alezredes
24. Varga Tibor
v. alezredes
25. Lepsényi László
v. alezredes
26. Péter Borisz
v. alezredes
27. Vermes Zoltán
v. alezredes
28. Solt Pál
v. alezredes
29. ifj. Jándy Géza
v. őrnagy
30. Forgács Jenő
v. őrnagy
31. Pogány Lajos
v. őrnagy
32. Bányai József
v. százados
64 33. Bánlaki László
v. vk. százados
34. Pórffy Endre
v. százados
35. Horváth Imre
v. főhadnagy Volt rendőrtisztek
36. Dr. Benjamin Olivér
v. r. vezérőrnagy, ügyvéd
37. Bittman István
v. r. alezredes
38. Dr. Rákosi László
v. r. alezredes, ügyvéd Polgári személyek
39. Kéthly Anna
v. országgyűlési képviselő
40. Szakasits Árpád
v. elnöki tanács elnöke
41. Schiffer Pál
v. országgyűlési képviselő
42. Zentai Vilmos
v. államtitkár
43. Dr. Györkei Imre
v. országgyűlési képviselő
44. Szeder Ferenc
v. SZDP főtitkár, v. országgyűlési képviselő
45. Büchler József
v. országgyűlési képviselő
46. Valentiny Ákos
v. igazságügyi miniszter, ügyvéd
47. Dr. Szalai Sándor
SZDP külügyi osztályának v. vezetője
48. Kálmán József
v. törv. hat. biz. tag, v. OTI igazgató
49. Dr. Révész András
v. törv. hat. biz. tag, gazdálkodó
50. Ivanits István
v. országgyűlési képviselő
51. Barei Rudolf
v. kispesti polgármester
52. Dr. Ladányi Ármin
Ügyvéd
53. Sille Ferenc
v. ü.b. elnök
54. Bier Lili
SZDP külügyi osztályának v. tisztviselője
55. Pödör László
v. külügyi tisztviselő, középiskolai tanár
56. Kővágó József
v. mérnökkari tiszt, v. polgármester
57. Rubletzky Géza
v. országgyűlési képviselő
58. Potoczky Kálmán
v. főhadnagy, FKP v. tisztviselője
59. Dr. Zsedényi Béla
a Nemzetgyűlés v. elnöke
60. ifj. Jándy Gézáné
Tisztviselő
61. özv. Koszorús Gézáné
Tisztviselő
62. Lőrincz Sándorné
htb.
65 63. Pocsátkó István
Kereskedő
64. Ditrich Lajos
v. hivatásos katonatiszt, v. bankigazgató
65. Kormos Ilona
Bárónő
66. Gallus Viktorné
htb.
A fenti névsorból az 1950. augusztus elsején benyújtott vádirat alapján a Budapesti Katonai Törvényszék ítélete szerint, 1950. augusztus 9-10-én a következő döntés született140:
1. Sólyom László
Halál
végrehajtva
2. Beleznay István
Halál
végrehajtva
3. Révay Kálmán
Halál
végrehajtva
4. Pórffy György
Halál
végrehajtva
5. Illy Gusztáv
Halál
végrehajtva
6. Somogyi Imre
Halál
kegyelem
7. Dumbovich Emil
Halál
kegyelem
8. Dr. Gömöry Viktor
Halál
kegyelem
9. Bodrossy Erik
halál
kegyelem
10. Kuthy László
halál
kegyelem
11. Lőrincz Sándor
halál
végrehajtva
12. Dr. Merényi Gusztáv
halál
végrehajtva
13. Dr. Aranyosi Sándor
15 évi kényszermunka
14. Vermes Zoltán
életfogytiglan, kényszermunka
15. Vértes László
életfogytiglan, kényszermunka
16. Solt Pál
15 évi kényszermunka
17. Pogány Lajos
15 évi kényszermunka
18. özv. Koszorús Gáborné
10 évi kényszermunka
1950. augusztus 14-15-én is tartottak tárgyalást. Annak ellenére, hogy a két ítélet között pár nap telt csak el, szerintem ez a per inkább köthető még a Pálffy-perhez, mint
140
A 051/1950. számú ítéletben az ügyész: Dr. Bodonyi Márton, a bíró: Dr. Jávor Iván. Lásd. TH V - 142 674/2 vizsgálati dosszié
66 Sólyoméhoz. Vaikó György és anyósa, Rátky Henrikné történetét az életben maradó Vaikó Györgyné 1990 óta többször elmondta, leírta.141, ahol a következő ítélet született142: 1. Vaikó György
Halál
végrehajtva
2. Rátky Henrikné
Halál
végrehajtva
3. Kászony András
Halál
végrehajtva
4. Szalai Tibor
életfogytiglan
5. id. Jándy Géza
életfogytiglan
6. Bányai József
életfogytiglan
7. Lőrincz Sándorné
15 évi fegyház
8. Vaikó Györgyné
15 évi fegyház
9. Dr. Ditrich Lajos
halál
10. Dr. Papp János
életfogytiglan
11. Horváth Imre
életfogytiglan
12. Pocsatkó István
12 évi fegyház
13. Gallus Istvánné
12 évi fegyház
14. Pórffy Endre
8 évi fegyház
15. Zsigmondi László
15 évi kényszermunka
16. Lipták Balázs
15 évi kényszermunka
17. Dr. Réczey Ferenc
12 évi kényszermunka
18. Györgypál László
12 évi kényszermunka
19. Lepsényi László
10 évi kényszermunka
20. Forgács Jenő
8 évi kényszermunka
A két per ezen első dokumentumai jól mutatják, hogy menet közben is változott mind a résztvevők száma, mind a végrehajtásra kerülő ítélet. A nyomozati szakasz és a bírói
141
E történet annyiban különbözik az itt tárgyaltaktól, hogy az Ausztriában élő Rátky Henrik nyugállományú ezredes az angol titkosszolgálat számára dolgozott, s felesége és Pálffy György hívása ellenére nem jött haza. A család a kapcsolatot tartotta vele, s így került az elhárítók látószögébe. Vaikó Györgyné 1990 után több alkalommal elmondta, hogyan is követték el a „kémkedést” édesanyjával, ami miatt lebuktak. Természetesen a halálbüntetés akkori lehetőségével nem számoltak, hiszen éppen Vaikó György beosztásában bíztak. E per attól sajátos, hogy a súlyos beteg Vaikó Györgynét még 1950-ben sem lehetett volna elítélni. Ezt vették figyelembe, amikor 1956 után Vaikó Györgynét végleg elengedték, s férjét, édesanyát a Magyar Néphadsereg akkori vezetői a Sólyom-perrel egyidejűleg a katonai mártírok közé emelte. 142 A Vaikó Györgyné magángyűjteményében található okirat megegyezik a TH V-142756 II/1 dossziéban található 1.060/1950. számú ítélettel, mely eredeti formájában szintén megsemmisült.
67 szakasz között is változtak a vádlottak, de még a halálos ítéletek végrehajtása előtt is a hatalom megváltoztathatta a bírói ítéletet, ami szinte egyedülálló a magyar jogtörténetben. Sólyom, Révay, Beleznay, Dr.Merényi, Pórffy, Illy, Lőrincz életútját Sólyom Ildikó már többször idézett könyveiben, írásaiban szépíróként megörökítette. Oroszi Antal már idézett tanulmánya143 szintén összegezni próbálja mindazt, amit e perekről tudni lehet.. Mind a 66 személy életútját ebben a fejezetben bemutatni lehetetlen, de a Sólyom Lászlóval egyidőben kivégzettekről, valamint Somogyi Imre, Bodrossy Erik, Dumbovich Emil, Dr. Réczey Ferenc vezérőrnagyokról a következőket tudjuk. Sólyom (Schick) László 1908-ban Muraszombaton született, a katonai reáliskolát 1923-1927 között végezte el, majd a Ludovikán tanul. 1931-ben avatták tüzér hadnaggyá. Főhadnagyként sikeres felvételi vizsgát tett a Hadiakadémiára, melyet 1935-1939 között végzett el. Ez alatt az idő alatt egy évet Franciaországban töltött csapatszolgálaton. 1941-ben „egészségügyi állapotára” hivatkozva századosként nyugállományba helyezését kérte. Az Egyesült Izzóban helyezkedett el, ahol anyagbeszerzéssel foglalkozott. 1944-ben reaktiválták, a német megszállástól katonaszökevény lett, részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány megbízásából Budapest rendőrkapitánya lett, ahonnan 1946. május 12-ével került vissza a hadsereghez, ahol 1947-ben vezérőrnagyi rangban katonai főcsoportfőnökként szolgált, újraindította a Hadiakadémiát. 1948-ban altábornagyként a vezérkar főnökének nevezték ki. 1950. május 20-án letartóztatták, augusztus 19-én kivégezték. Beleznay István 1909-ben Jászberényben született, gimnáziumi érettségi után a Ludovika Akadémián tanult tovább 1927-1931 között. Híradó századnál kezdett szolgálni, majd 1936 és 1940 között Hadiakadémiát végzett. A második világháború alatt gépkocsizó dandárnál, majd a VK-nál, gyorshadtestnél szolgált. Részt vett az ellenállási mozgalomban, 1945-ben szovjet hadifogságból a HM-be került, ahol hadműveleti csoportfőnök-helyettes, szervezési csoportvezető volt. Kiképzési és nevelési osztályvezetőből vezérőrnagyként anyagi csoportfőnök lett. 1950. május 21-én tartóztatták le, augusztus 19-én kivégezték. Illy Gusztáv 1909-ben Zomboron született, katonai reáliskola elvégzése után került a Ludovikára. Tüzér hadnagyként 1927-ben kezdte a pályát. Szolgált Olaszországban, elvégezte a Hadiakadémiát. 1940-ben nyugállományba vonult. 1945-ben a HM személyügyi osztályvezető-helyetteseként
143
Katonai perek… 141-142. oldal
újra
szolgált.
Volt
nevelési
osztályvezető,
kiképzési
68 csoportvezető. 1949-ben altábornagyként nyugállományba helyezték.1950. április 13-án tartóztatták le, augusztus 19-én kivégezték. Dr. Merényi (Scholtz) Gusztáv 1895-ben Kassán született. Középiskolát Pozsonyban végzett, majd a Budapesti Tudomány Egyetem orvosi fakultására került. 1915-től katona, 1920-ban avatták doktorrá. Az első világháború után az Új Szent János Kórházban dolgozott, 6 hónapig gyakorlaton, a berlini poliklinikán hospitált. A Légügyi Hivatal katonaorvosaként a repülés élet- és kórtanával foglalkozott. 1942-ben a Szegedi Egyetem magántanára lett. A második világháború alatt szolgált Mátyásföldön, az Első Repülőorvosi Vizsgáló Állomás megteremtője. 1941-ben csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, francia, orosz, bolgár hadifoglyokat bújtatott. Szálasi hatalomra jutása után állásából felfüggesztették, illegalitásba vonult. 1945-ben a Budapesti Vöröskereszt Kórház parancsnoka lett. 1946-ban a Honvéd Orvosi Kar főnöke, majd a HM egészségügyi osztályvezetője lett. 1947-ben 2 hónapot töltött Franciaországban egészségügyi tanulmányon, tanulmányozta a holland, a belga, a francia és az olasz Véradó Központ megteremtésének lehetőségét, s ez alapján itthon Véradó Központot és Véradó Állomást alapított. 1949-ben nyugdíjazták, 1950. márciusában letartóztatták, augusztus 19-én kivégezték. Pórffy György 1910-ben Budapesten született, 1928 és 1932 között végezte el a Ludovika Akadémiát. 1943-ban századosként esett szovjet hadifogságba. 1945-ben az 1. Hadosztály 1. tüzérosztály parancsnoka lett, 1946-ban Budapest helyőrség városparancsnoka, majd a 6. Hadosztály tüzérezred parancsnoka, a tüzérség szemlélője. 1950. május 20-án letartóztatták, augusztus 19-én kivégezték. Révay Kálmán 1911-ben Dunaharasztiban született. A Ludovika Akadémia után, 1934-ben huszár hadnagyként az 1. Huszárezredhez került. 1944-ben az ellenállási mozgalomban lebukott, Sopronkőhidára vitték, nyugdíjazták. 1945-ben reaktiválták, a HM kiképzési osztályára került. 1947-ben a Kossuth Akadémia parancsnoka lett, majd 1949-ben a páncélos csapatok szemlélője. 1950. május 20-án letartóztatták, augusztus 19-én kivégezték. Lőrincz Sándor 1910-ben Szolnokon született. 1928 és 1932 között végezte el a Ludovika Akadémiát, 1939-1942 között a Hadiakadémiát. A második világháború alatt volt hadtest hírszerző és kémelhárító osztály vezetője, kiképzési osztályvezető, az 1. Hegyi Dandár vezérkari főnöke, majd az 1. hadsereggel Németországba települt, ahol amerikai hadifogságba esett. 1946 márciusában tért haza, 1947 szeptemberében kezd újra szolgálni, a HM katonai csoport alosztályvezetője, majd a Katonai Főcsoportfőnökség kiképzési alosztályvezetője, 1948-ban pedig a HVK VI. csoportfőnöke lett. 1950. május 20-án vették őrizetbe, augusztus 19-én kivégezték.
69 A tábornokok perében a fent említettek elítélésével, kivégzésével a katona szakma/hivatás is sérült. A korábban írtak szerint az igaz, hogy velük együtt az ún. ludovikás katonai elit teljes kiszorítása is megtörtént. Pálffy György altábornagyot 1948. december elsejével nevezték ki a Honvédség felügyelőjévé, majd Sólyom László altábornagyot a Honvéd Vezérkar főnökévé. Az akkori Magyar Honvédség életében ez mindenképpen egy szakaszhatár.144 A magyar hadsereg vezetőinek kiválasztásában – mint minden társadalmi rendszerben – a politika iránti lojalitás a meghatározó. Mindkettőjük múltjában a katonai ellenállás, s azon belül a kommunista pártban való szereplésük a meghatározó. De már ekkor érződik, hogy a szakmaiság, mint kritérium nem olyan fontos, hiszen azzal, hogy a miniszter a Kommunista Párt egyik vezetője, Farkas Mihály lett, a hangsúly a politikai lojalitásra került. Rákosi emlékirataiban Farkasról a következőket jegyezte meg: „…határozott, szervezni tudó, erélyes ember volt, s nagy ambícióval látott hozzá ehhez a feladathoz. Szaktudás persze ehhez a feladathoz nem volt, de szorgalmasan kezdett tanulni…”145 Az átmeneti évek főbb jellemzői között kevésbé hangsúlyozták az ún. régi és új tisztek közötti – jogos és jogtalan – különbséget. Az eddigiek szerint is nyilvánvaló, hogy minden új társadalmi rendszer a fegyveres testületét jobban szűri, mint a civil életben dolgozókat. Az ún. ’50-es évek alatt ehhez egy igen tudatos, osztályharcos politika is társult. A Horthy-korszak hivatásos tisztjeiről az elképzelhető, hogy antinácik, de az kevésbé, hogy olyan kommunisták lettek volna, mint Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József, azaz a moszkoviták. Az 1944-es nemzeti ellenállásba inkább belesodródtak, mint tudatosan bekapcsolódtak volna a hivatásos tisztek. Ez részben a Horthy-korszak állampolitikájától is függött. Természetesen azok a tisztek, akik megtehették, hogy ilyen-olyan ürüggyel nyugdíjazzák, illetve kiváljanak a hadseregből és a polgári életben boldoguljanak, azok egzisztenciálisan nem kötődtek a fegyveres szolgálathoz, de nem ez a jellemző. 1945. után viszont új történet kezdődött, s joggal gondolják, hogy nemcsak karrierjük miatt, hanem az új, ismeretlen társadalmi korszak politikai elvárása miatt valamelyik demokratikus politikai pártba is beléptek. A források alapján meghatározó személyiség mind Pálffy, mind Sólyom perében Somogyi Imre, akiről a következőket tudjuk: Somogyi Imre 1906-ban Hajdúszoboszlón született. 1927-ben önkéntes katonának vonult be, a 17/1. gyalogos zászlóalj „Gh. főnöke”-ként szolgált. Részt vett a felvidéki, 144
A „Honvédség felügyelője” megnevezés azt takarta, ami a mai fogalmaink szerint a honvédelmi miniszter helyettese, illetve Honvédség első számú vezetője. Ennek a kinevezésnek az aláírói: Szakasits Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, illetve Dinnyés Lajos miniszterelnök. 145 Rákosi Mátyás visszaemlékezése 1940-1956. I. köt. Napvilág, Budapest, 1997. 87-92. old.
70 erdélyi és délvidéki harcokban, mint főhadnagy. A második világháború alatt szovjet hadműveleti területen századosként esett hadifogságba 1943-ban. Antifasiszta iskolát végzett, a Vörös Hadsereg kötelékével 1945. február 4-én érkezett vissza Magyarországra. A demokratikus Magyar Honvédségen belül gazdasági visszaélésekkel foglalkozott, a katonapolitikán szolgáló Pálffy Györggyel és Földi Lajossal tartott kapcsolatot. 1945-ben a debreceni 6. kerületi parancsnokság vezető hadbiztosaként lett ezredes. 1946-ban a HM Anyagi Főcsoportfőnökségen ellátási szemlélő, pénzügyi csoportfőnök. 1946-ban a külföldre hurcolt javaink visszatérítése miatt járt Londonban, kapcsolatot tartott a „CIBA” svájci gyógyszervegyészeti gyár magyarországi képviselőjével. 1948-tól a hadtápszolgálat vezetője vezérőrnagyként. 1950. március 19-én letartóztatták, augusztus 10-én halálra ítélték. „Ez be van szervezve. Farkas”146 – írta aktájára a miniszter. Halálos ítéletét életfogytiglanra változtatták. 1954-ben perújrafelvételre került sor. Tihanyi János, egykori kihallgatója ekkor tanúként a következőket vallotta: „…Somogyi a kezdete egy katonai ügynek. Akkor még Sólyom neve nem merült fel… olyan ügy, ahol a régi katonatisztek szerepelnek… terhelő vallomást kellett felvenni megadott nevű horthysta tisztekre… Beleznay, Merényi, Aranyi, akikre Somogyi vallomást is tett… felmerült Sólyom neve, de nem volt még kiélezve. Inkább Beleznay István neve szerepelt, akire tett is terhelő vallomást, elsősorban annak gazdasági vonalon kifejtett káros tevékenységére. Beleznayval neki személyi ellentétei voltak, és arra vigyázni kellett, nehogy túl sokat mondjon Beleznayra.”147 1945-ben a felülvizsgálat során a demokratikus államrendszer és köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés-vezetés bűntettének vádja alól bűncselekmény hiányában felmentették, de háborús bűntett miatt 5 és fél évre elítélték, melybe a letöltött éveket beleszámították. 1956. május 12-én szabadult. 1963-ban a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól kegyelemből mentesítették. A teljesség nélkül az elítéltek közül Bodrossy, Dumbovich és Dr. Réczey katonai pályaképe annyiban érdekes, amennyiben a véletlennek és egyéb kapcsolati rendszerüknek van abban szerepe, hogy életben maradtak, majd a Kádár-rendszerben polgári életben, illetve nyugdíjasként fejezték be életüket. Bodrossy Erik 1908-ban Lőcsén született. 1927-ben került a hadseregbe. Egy éves tanfolyamot végzett, Óbudán a II. számú Honvéd Élelmező Raktárban szolgált 1930-ig. Volt főpénztáros, anyagi és kiképzőtiszt. 1940 és 1942 között hadbiztos tanfolyamot végzett. A háború alatt a 2. hadseregnél szolgált, a főszállásmesteri hivatalnál, hadbiztos századosként. 146 147
TH – II. csop. 26. V-142763. 161. oldal TH – V − 142763 231-240. oldal
71 1943-ban előbb az Iparügyi, majd a Közellátásügyi Minisztériumba került élelmezési előadóként. A Minisztériummal 1944. december 2-án áttelepült Sopronba. A háború alatt szakácsok kiképzéséről, az ipari és a bányamunkásság élelmezéséről, az ún. Jurcsek-féle beszolgáltatási rendszerről, valamint különböző vitaminokról, kalóriáról írt cikkeket gazdasági és katonai szaklapokban.148 Ezekről még 1956-ban is úgy nyilatkozik az ügyész, hogy „a sajtóban megjelent cikkek kimerítik a háborús bűntett tényállását”.149 1945-ben az SZDP segíti vissza a hivatásos tiszti pályára, amikor szovjet hadifogságból visszatér. Somogyi Imrével szakmája révén már a Horthy-hadsereg idején is tartott kapcsolatot. A háború után a gazdasági
visszaélések
felszámolásával
foglalkozik,
valamint
a
hadbiztosoknál
a
„kádervonallal”.Zentai Vilmos 1954-es tanúvallomása szerint az SZDP-ből az MKP-ba azért lépett át, mert ezredes akart lenni.150 Az 1947-es országgyűlési választások előtt Bőhn Vilmos arra kérte, hogy 2000 községbe egyenruhás szoc. dem. agitátorokat küldjön ki, de erre nem vállalkozott, kilépett az SZDP-ből és átlépett az MKP-ba. 1950. június 28-án vették őrizetbe. 1950. augusztus 10-én halálra ítélték, augusztus 17-én életfogytiglanra változtatták ítéletét. Az 1954-es felülvizsgálat elkezdésekor azonnal szabadlábra helyezték, újra tárgyalták ügyét, ahol többek között azt vallotta: „Én a cikkeimet mindig utasításra írtam és ezekért legfeljebb annyiban vagyok felelős, mint mondjuk egy századparancsnok a maga századparancsnoki tevékenységéért… Természetesen ezeknek a cikkeknek a tartalmát ma már egészen más szemmel
nézem,
akkor
azonban,
amikor
ezeket
írtam
politikai
beállítottságom,
neveltetésemnél fogva, a Horthy-rendszernek megfelelő volt. …Ez azonban akkor, mint katonának kötelességem volt. Máig sem tudom, minek köszönhetem, hogy 1950-ben letartóztattak.”1511954. szeptember 28-án háborús bűntett miatt 4 évi börtönre ítélték, lefokozták, és vagyonának felét elkobozták. 1964-ben kegyelemmel mentesült a hátrányos jogkövetkezmények alól. Dumbovich Emil 1900-ban Lugoson született. Ludovika Akadémiát, Hadiakadémiát végzett. 1933-tól 1938-ig VKF/3 ügyosztályon szolgált, majd kivált a hadseregből orvosi igazolással, illetve zsidó származása miatt. 1939-ben a VKF/2 alá tartozó egyik hadiüzemnek lett a parancsnoka. 1945 után „lelkes szoc. dem”-ként152 igazolták. Miskolcon, majd Budapesten az I. kerület parancsnoka lett. 1948-ban nyugdíjazták.1950. június 10-én vették őrizetbe, augusztus 10-én halálra, augusztus 19-én életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 148
Lásd Közellátási Értesítő 1941. április 3., TH II-29. dosszié 223. oldal 150 U.o. 104-109. oldal 151 U.o. 163-165. oldal 152 TH – II/27. 110. oldal, Vörös János vallomása 149
72 1954-ben perújrafelvételre került sor, ahol bűncselekmény hiányában felmentették. „Tekintettel
azonban
arra,
hogy
Dumbovich
Emil
háborús
vagy
népellenes
bűncselekményének bizonyítására adat nem merült fel, az Ügyészség azt vád tárgyává nem tette. Czakó Kálmán legfőbb ügyész”.153 Ezen a tárgyaláson Dumbovich Emil többek között azt vallotta, hogy „Sólyom Lászlót ismertem, vele azonban soha semmi ellenséges tevékenység vitelét beszéltem meg, az általa vezetett szervezkedésről nem volt tudomásom”.1541958-ban a bíróság újra felülvizsgálta ügyét, rehabilitálta, de mint horthysta ht. tiszt nyilvántartásban maradt.155 1978-ban a Szakasits-anyag zúzdába küldésével, Dumbovich Emilre vonatkozó iratokat is megsemmisítették. Dr. Réczey Ferenc 1896-ban Budapesten született. A Hadapród Iskola elvégzése után, 1914-ben zászlósként kezdett szolgálni. Ludovikát, majd Hadiakadémiát végzett. 1934 és 1937 között a Budapesti Tudományegyetemen nemzetközi jogból és államtudományból doktorátust szerzett. 1920-ban, 1931-ben, 1934-ben, 1936-ban és 1938-ban külföldi szolgálatot
teljesített,
illetve
tanulmányi
utakon
járt
Olaszországban,
Svájcban,
Franciaországban, Belgiumban, Németországban és Lengyelországban. 1939-ben, zsidó származása miatt a hadseregből eltávolították. A háború alatt kapcsolatban állt Szekfű Gyulával és Pethő Sándorral. A polgári ellenállási mozgalomhoz kapcsolódott, majd bujkált. 1945 és 1947 között szovjet hadifogságban volt. Hazaérkezve belépett az MKP-be, valamint a „Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének” elnöke lett. 1947-ben reaktiválták, ezredes, majd vezérőrnagy lett. Vezette a HM Szabályzatszerkesztő osztályát, ahol a „Honvéd” című katonai folyóiratot is készíttették 1947 és 1950 között. 1948. június 1-jétől a Budapesti 1. Honvéd kerület parancsnoka lett letartóztatásáig. Rendszeresen részt vett magyar-csehszlovák, illetve magyar-román határrendező és vegyes bizottsági tárgyalásokon. Munkakörébe tartozott, hogy külföldi
katonai
irodalomból
szemelvényeket
készítessen.
1947-1949
között
„Hadseregszervezés” tantárgy előadója volt. 1950. május 30-án vették őrizetbe, augusztus 15én 12 évi kényszermunkára, majd augusztus 24-én határozatlan idejű kényszermunkára ítélték. 1954. október 26-án elrendelték felülvizsgálatát. 1954. november 3-án készült feljegyzésében vallotta: „az ítéletem egyedüli alapjául szolgáló beismerő vallomásomat lelki és testi kényszerre tettem… pofoztak, rúgtak, szembeköptek. …Egy időre kikapcsoltak, majd 1-2 év múlva kikerülök.”156 1955. május 6-án azonnali szabadlábra helyezték, majd 1955.
153
TH – V − 142763/2. 68-71. oldal U.o. 89. oldal 155 U.o. TH II/27. 156 TH II/19. – V − 142787 5-18. oldal 154
73 szeptember 9-én a perújítási tárgyaláson bizonyíték hiányában felmentették: „államellenes szervezkedésben való bűntettét nem követte el”.157
IV. 3. A letartóztatástól az ítéletig „A hatalom és a jog összekapcsolódása szükségszerű, míg az állam és a jog összekapcsolódása — meglehet kívánatos —lehetőség.”158- vallom én is, még akkor is, ha az ún. 1950-es tábornoki perként elhíresült tragikus eseménysorban a magyar totalitárius rendszer érhető tetten. Ugyanakkor az 1950-es tábornok-per történetiségén túl a társadalmi igazságosság etikai fogalmához juthatunk el. Az már első sorban a mindenkori katonai elittől függ, hogy él avagy visszaél e tudással. Az etika és a büntetőjog egymáshoz való viszonyában Bibó István három problémakört tart fontosnak megvizsgálni, amelyhez e per is tanulságul szolgál: “ …miben különbözik egymástól az erkölcsi és a büntetőjogi szabály; milyen megkülönböztető jegyek választják el őket egymástól? Milyen viszonyban áll egymással az erkölcsi szabály és a büntetőjog érvényessége, milyen formában érintik egymás érvényességét,…mi a megoldása erkölcs és büntetőjog esetleges összeütközésének? Miben áll a sajátos és letagadhatatlanul fokozottabb erkölcsi színezet, ami a büntetőjogot a jogrendszer egyéb ágaitól elválasztja?”159 A társadalomtudomány elmélete és gyakorlata a ma és a holnap (had)történésze számára nélkülözhetetlenné teszi az interdiszciplináris módszert. Különösen igaz ez arra a korosztályra, amelyik a Kádár-rendszer alatt szocializálódott. Szinte közhely számba megy az a Churchille idézet, mely szerint csak az a statisztika nem hamis, amit ő hamisított. Ugyanakkor E. Babbie160 szerint: „A statisztikai szignifikációt nem szabad összekeverni a lényegi szignifikációval; ez utóbbi azt jelenti, hogy a megfigyelt kapcsolat erős, fontos, jelentős — olyan, amit érdemes anyunak levélben megírni.”
161
Ezekre a kérdésekre több
szempont miatt érdemes kitérni. Egyrészt — ha létezik egyáltalán ilyen — a történelem hibáiból való tanulás fontossága, másrészt pedig azért, mert többféle összemosás, csúsztatás jelent meg az 1945-50 közötti, de az 1945-1990 közötti társadalomtudományi felfogásban. Még azok is, akik empátiával és a katona szakma/hivatás iránti fogékonysággal bírnak az 157 158
159 160
U.o. 84. oldal Takács Albert: Mi korlátozza a törvényhozót? Világosság, 1990/8-9. Sz. 564-565. oldal
Bibó István Válogatott tanulmányok. Első kötet 1935-1944. Etika és büntetőjog. Magvető, 1986. 164. oldal
E. Babbie amerikai szociológus 161 E. Babbie: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata, Balassa Kiadó, 1996. 521-522. oldal
74 alábbiak szerint fogalmaznak:“Úgy tűnik, az igazságszolgáltatás az 1990-es ítéletével — a megbékélés és megnyugvás reményében — végleg lezártnak tekinti az ügyet. Véleményem szerint azonban katonaetikai szempontból még nem rendeződött a “Sólyom-ügy”. (kiemelés-S.K.).”162 Bibó István 1938-as (!) tanulmánya a mai napig aktuális a társadalomtudós szemszögéből. Aktualitását az adja, hogy jobbról és balról egyaránt “nem időszerű” a Sólyom-ügy a Magyar Honvédségben, de a szélesebb közvélemény előtt sem. E téma kapcsán is tovább érdemes gondolni a rehabilitált tisztek kérdését. Az természetes, hogy “politikai okokból sérelmet szenvedett katonák…, akiket a rendszerváltás óta kérelmük, illetve a különböző társadalmi szervezetek javaslatai alapján a Honvédelmi Minisztérium Rehabilitációs Bizottsága előterjesztésére a Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztere, illetve kezdeményezésére a tábornokok esetében a Magyar Köztársaság Elnöke — figyelembe
véve
az
évek
során
elszenvedett
hátrányos
megkülönböztetést
—
rendfokozatukban rehabilitált.”163 E közel hatezer fő esetében megdöbbentő az 1950-es perek tábornokainak hiánya! E kiadvány statisztikai adatai önmagukért beszélnek: “ Statisztikai Adatok I. Állománykategóriák
Fő
hivatásos
3160
tartalékos
988
sorállományú
128
elhunyt
740 összesen:
5016
II. Jogosultságok szolgálati nyugdíj
157
nyugállományú jogok (nem ht.)
68
egyenruha-ellátás és viselés III. Külföldön élő rehabilitált
162
945 380”164
Katonai perek a kommunista diktatúra időszakában 1945-1958.Oroszi Antal: A Sólyom-per. BM Történeti Hivatal, 2001. 162. oldal 163 Katonai rehabilitáció 1989-1995. HM Rehabilitációs Bizottsága, 1995. 1. oldal 164 I.m. 3.oldal
75 1995 óta e számok változtak (2002-ben állítólag 6300-6500 fő között volt a rehabilitált állomány kategória), de abban nincs változás, hogy a demokratikus Magyar Köztársaság honvédelmi miniszterei, politikusai közül érdemi változásra szánták volna el magukat a Sólyom-ügyben. E névjegyzéket 1995. május 01-jén 139 lappal a MH Személyügyi Főnökség Szociális és Rehabilitációs Alosztálya munkatársai állították össze. Igen hasznos forrás a kutató számára. Az útelemzés, az idősor elemzés és az útegyütthatók165 fogalma k segítségével arra keresem a választ, miért is kell e tragikus sorsú tábornokokkal, egykori elődeinkkel foglalkozni. A független, a közbejövő és a függő változó166 soha nem volt lineáris egy tisztességes történész számára, gondoljunk csak például a mohácsi csata (1526) és Buda eleste (1541) közötti 15 esztendő magyar, török, illetve európai megítélésére vagy az 1848-49-es forradalmunk és szabadságharcunk értékelésére. Mind a mai napig olyan „egyszerű” kérdések nincsenek a helyén, mint ki a hős, ki az áruló különböző történelmi korszakainkban? Kiegyezés vagy elvtelen kompromisszum volt az 1867-es Osztrák-Magyar Monarchia? A fejlődés és a haladás „történelmi zsákutcája” a magyar és egyetemes történelemben a 18-20. századok során mind a mai napig vitatott. Sorolhatnám azokat a „vegytisztának” tűnő történeti kérdéseket, melyek „csak” 200-150 éve osztják meg a közvéleményt, tudósokat. Régi politikai igazság, hogy „az emberek… inkább hisznek a szemüknek, mint tapasztalásuknak, mert látni mindenki képes, de kevesen tudnak tapasztalatot szerezni. Mindenki azt látja, milyennek mutatod magad, s csak kevesen értik, milyen vagy valójában; s ezek sem merészelnek a többség véleménye ellen szólni; akiket az állam tekintélye pártol.”167 Nem volt ez másképpen 1950-ben sem. Erre a fentebb hosszan idézett és elemzett pártaktíva anyaga is bizonyíték. A fentebb összeállított 11 „tábornok” életútja „csak” reprezentálja az 1945-1958 (?)168közötti egykori Horthy-rendszer hadserege hivatásos állományának túlélési lehetőségét a magyar társadalomban. Ha csak kronológia szabályait vesszük figyelembe, sematizmusba csúszunk át. Ennek igen sok példáját említhetjük az 1990 óta megjelenő publicisztikai példák alapján, illetve ideológiai és hatalmi meg-és elítélések síkján.
165
E. Babbie: I.m. 504-522.oldal E. Babbie: I. m. 504. oldal 167 Machiavelli: A fejedelem Magyar helikon, 1964. 90 .oldal 168 A kronológia újraértelmezése abból a szempontból szükséges, hogy az 1945 és 1958 közötti magyar joggyakorlat, társadalmi bíráskodás, stb. többször is változott, ahogyan a politikai rendszeren belül a hatalom is. V.ö.: Fleck: I.m.. 191-196. oldal 166
76
Az 1950-es tábornoki per történeti ok – okozati, politikaelméleti és egyéb összefüggéseinek néhány kérdése Társadalmi- politikai hatalom
1.
2.
3.
A Az 1895 és 1910 között született tábornokok katonai életútja
Az 1944/45 és az 1948/50 közötti katonai elit jellemzői
Az 1950-es halálos ítéletek
4.
Identitás mások
önmaga által
észlelt
észlelt
5.
nyílt zárt Hős és áruló a magyar nemzet tudatában Görgeitől Sólyomig
Jelmagyarázat: Erős Közepes Gyenge
77 Az 1-2-3 kördiagram mint FÜGGETLEN VÁLTOZÓ – KÖZBEJÖVŐ VÁLTOZÓ – FÜGGŐ VÁLTOZÓ kapcsolat értelmezésénél figyelembe lehet és kell venni, hogy nem minden 1890/1910 között született horthysta hivatásos tisztet akasztottak; nem minden vezérkari tiszt jutott el a katonai elitbe 1945 után sem. A szakma/hivatás természetéből adódóan, valamint sem a kor specifikus politikai, társadalmi körülményei, eseményei miatt az egészséges és egészségtelen karrierizmus örök jellemzői mellett gondoljunk az igazoló eljárások, hadifogság,, stb. objektív tényeire. Az 1944/45 előtti tisztek közül kevesen lettek baloldaliak (FGKP, MKP, NPP, SZDP,), de a kommunisták között sokkal határozottabban kereste a Rákosi-Gerő-RévaiFarkas „moszkovita” pártvezetés az ellenséget. A magyar nép érdekeit néző katonai elit „kettős tudata” Király Béla sorsán keresztül is nyomon követhettem. Az 1945-58 közötti katonai elit tragédiája szerves része az adott korszak politikai elit tragédiájának, törvényszerű cseréjének.
Valamennyien ismerjük a különböző tanulságos állatmeséket. A róka és az
oroszlán ötvözetét igényli a mindenkori vezérkari főnök, mert az oroszlán tehetetlen a hurokkal, a róka a farkassal szemben. A politikus a farkas és a hurok együtt, míg a katona békében róka, háborúban oroszlán.169 A szociológiai szakirodalom a független és függő változó megkülönböztetését éppen azért javasolja, mert „az egyik változó értékeit a más változó
értékei
okozzák,
tehát
elengedhetetlen
a
független
és
függő
változók
megkülönböztetése.”170 Sólyom László és kortársai születése, katonai pályája és halála között az oksági kapcsolatot Magyarország társadalmi-külpolitikai és belpolitikai helyzete mellett determinálta a partikularizmus, illetve a hős és az áruló változó is. Az életutak tragikus végéhez, a halálos ítélethez nem volt feltétlenül szükséges „követelmény” a partikularizmus. A hős – áruló – áldozat érzése a visszaemlékezésekből, interjúkból kikövetkeztethető. A katonai elit és a hatalom változásai mindenkor összefüggenek: a politikai elitek váltását alapvetően követi. Persze az nem mindegy, hogy 40-60 éves emberek nyugállományba vagy akasztófára, börtönbe kerülnek. Az 1944/48 közötti politikai rendszerváltás szinte egyedülállóan cserélte le drasztikusan Kelet-Közép-Európában a demokratikus Magyar Honvédség vezetőit, s nem adott számukra más utat, mint a halálos ítélet önkéntes vállalása. Az 1920-1945 közötti magyar bel-külpolitikáról már sokat tudunk. Itt és most az alábbi idézettel az ún. „közbejövő változó” szociológiai fogalmát kívánom felvillantani: 169 170
V.ö.: E.Babbie: I.m. 88. oldal E. Babbie: 504. oldal
78 „A bolsevizmusnak az egész világon egységes, az internationalizmus alapján vezetett, céltudatosan és fegyelmezetten működő propaganda apparátusa és szervezete ellen, csakis hasonlóan internationalista alapra támaszkodó, egységesen vezetett és fegyelmezett, anyagi eszközökkel szintén rendelkező szervezet működhetik sikeresen. …A nemzeti hadseregnek első és főfeladata az országnak úgy belső, mint külső ellenség elleni megvédése. …A belső bolsevizmus általánosságban az egész társadalmat aknázza alá, de legfőképpen – mint mindenütt – az állam alappilléreit, a fegyveres erőt támadja meg. Magyarország léte és az anarchia elkerülése függ attól, vajon kiállja-e a próbát a Nemzeti Hadsereg vagy sem? Ezért az egész ország, az egész világ, jelen és jövő nemzedéke csak engem, mint Honvédelmi Minisztert fog felelőssé tenni. Nekem tehát meg kell lennie az eszköznek, melynek segítségével a reám rótt sorsdöntő feladatnak meg is tudok felelni;…”171 Ha szétválasztjuk az 1938-58 közötti hadtörténelmet háború előtti és háború utáni korszakra, akkor témánk szempontjából különösen izgalmas korszak az 1941/44, az 1945/48, illetve az1953/56 közötti időszak politikatörténete. A Sólyom-per tagjainak életútja egy átlagos magyar fiatal, jól képzett honvédtiszti pályát takart a 40-es évek elején: katonai középiskola, Ludovika Akadémia, csapatszolgálat, vezérkari akadémia, külszolgálat olasz, francia, német, osztrák területen. A Horthy-rendszer jellegéből adódóan a magyar társadalom „kényszerpályán” egyre jobban sodródik bele a második világháborúba a Mussolini, illetve Hitler vezette fasiszta-náci koalíció oldalán. E fiatal tisztek „Network-pozicióik”-ból172 adódóan „atipikus” pályát futottak be a korabeli átlag katonatisztekhez képest. A kutató a pozitív és negatív indulatokat, érzelmeket megértve a tényekre és az összefüggésekre koncentrál. Egyre fontosabbá válik, hogy a katona szemszögéből tisztázzuk: miért igen és miért nem tehető felelőssé az a katonai elit, amelyik 1948-1950 között a szocialistává váló Magyar Néphadsereg pályakezdő katonájaként indult a pályán, másrészt a mai katonai és (politikai) eliten viszont számon lehet és KELL kérni azt a kötelező főhajtást, amely a mártíroknak kijár. A jogállam kellékei —Montesquieu óta— a hatalom elválasztásának kifejezői. Igen sajátosan alakult Magyarországon az ügyészség, a bíróság és a végrehajtó hatalom önállósága az elmúlt évszázadban. Az 1871. évi XXXIII. tv., az 1896.évi XXXIII. tv. 1951-ig 171
Soos Károly honvédelmi miniszter 1920. május 3-án elküldött tervezete Dömötör Mihály belügyminiszternek. Idézi Beránné Nemes Éva – Hollós Ervin: Megfigyelés alatt… Dokumentumok a horthysta titkosrendőrség működéséből 19201944. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977. 41-42. oldal 172 Érdekérvényesítési képességeiket makro-mezo-mikró szintű kapcsolataik alapján a Horthy-rendszer bal-balközép oldalán találjuk: családi-rokonsági, baráti-ismerősi, egyéb szervezeti miliő tekintetében.
79 hatályos volt az (állam)ügyészség, illetve a (korona)ügyészség feladatát tekintve. Ennek értelmében az ügyészség Magyarországon az egységesen felépített, a bíróságtól független és a mindenkori igazságügy miniszternek rendelődött alá. Az állam érdekeit képviselte mint közvádló. Hatásköre a büntetőeljárás mindhárom szakára kiterjedt. Az 1949. évi XX. tv., az első magyar írott alkotmány az ügyészi szervezetet az Országgyűlés alá rendelte. Az 1953. évi 13. törvényerejű rendelet, majd az 1959. évi 9. törvényerejű rendelet és az 1972. évi V. tv. szabályozta az ügyészség feladatát és hatásköreit.173Az ügyészi szervezet 1953-ban vált el az Igazságügyi minisztériumtól, s akkor szűnt meg a katonai ügyészi szervezet különállósága is, amely beolvadt az egységes ügyészi szervezetbe, a katonai főügyész pedig a legfőbb ügyész egyik helyettese lett. Az 1989. évi alkotmánymódosítás és az azon év végén megszületett ügyészségi törvénymódosítás az ügyészség államjogi helyzetét és feladatait nem érintette, az alkotmányban elvégzett módosítások pontosabbá tették feladatainak meghatározását. A Magyar Köztársaság Alkotmányának XI. fejezete rendelkezik az ügyészségről. E szerint a mai ügyészi szervezet az Országgyűlésnek alárendelt állami szerv. A végrehajtó hatalomtól független, sajátos hatáskörű állami szervezet.174 A bíróságok esetében is nyomon követhető a kontinuitás mellett a zavarodottság is. A katonai bíróságok a hadsereg szervezetén belül hol önálló hadrendi elemként működtek, hol katonai tanácsként. Más szabályok szerint működtek a népbíróságok, ahol nem minden esetben szakvégzett jogászok mondták ki az ítéletet. A már említett 1949.évi Alkotmányunk X.fejezete foglakozik a bíróság szervezetével, a bíróságok igazgatásával. A jogalkotók 1989 óta többször módosították a bírák jogállását, s szervezetüknek vezetését, irányítását. Jelenleg új elem az Alkotmánybíróság, az ún. ombudsman feladatairól szóló fejezet, valamint az ún. nemzetközi bíróságok egyre nagyobb szerepköre.175 Természetesen ez Rákosi Mátyást, Farkas Mihályt minősíti, nem Sólyomékat. 1950. május 25-én délután 17 órakor tartott Politikai Bizottsági ülés jegyzőkönyve szerint jelen vannak: Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Kádár János, Kovács István, Marosán György, Donáth Ferenc, Horváth Márton, Rónai Sándor, Vas Zoltán, Vajda Imre, Friss István elvtársak. Az államhatalom döntött: “6.a (napirendi pont) a hadsereg magas rangú tisztjeinek letartóztatása.Előadó: Farkas elvtárs. A Politikai Bizottság jóváhagyta Sólyom László volt 173
Az ún. szocialista jogrendszer egyik sajátossága a törvény helyett törvényerejű rendelet alkotása. A törvény az államhatalomtól felállított kötelező erejű írott szabály, amely a társadalom életének valamely viszonylatában meghatározza az állam polgárainak jogait és kötelességeit. A törvényerejű rendelet a törvénnyel egyenlő hatályú jogszabály, amelyet a végrehajtó hatalom ad ki. Az államhatalom legfelsőbb szerve helyett, annak nevében adják ki. 174 A 90-es évek reformkísérletei azt célozták meg, hogy az ügyészség a napi politikától és a parlamenti erőviszonyoktól függetlenül végezze tevékenységét. 175 Természetesen a nemzetközi bíróságok (Strasburg, Hága, stb.) ítéletei a hazai joggyakorlat számára nem kötelező.
80 vezérkari főnök, Révay Kálmán volt páncélos fegyvernem parancsnoka, Pórffy György volt tüzérfegyvernem parancsnok, Beleznay István volt hadtest parancsnok és tíz törzstiszt letartóztatását. Megbízza az Államvédelmi Bizottságot a további teendők irányításával. A Minisztertanács foglalkozzon Sólyom lemondásának kérdésével. A letartóztatásokat a Minisztertanács előtt Farkas elvtárs közli Dobival. Kmf. Rákosi 176
Főtitkár”
Sz. T. Kuzmin, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségi tanácsosa naplójában Sólyom, Révay, Pórffy és Beleznay mellett utal Somogyira azon feljegyzése alapján, amit Farkas Mihály miniszterrel történő beszélgetés után rögzített 1951. január 4-én. Itt a konklúziót a következőképpen fogalmazta meg: „…a Pálffy-Sólyom-kémcsoport leleplezése és szétverése után folytatódik az ellenséges és gyakran szabotáló elemek eltávolítása a hadseregből. 1950. június 1 és december 31. között politikai megbízhatatlanság miatt450 tisztet távolítottak el. 1950 folyamán ugyanezen okból összesen 1100 tisztet küldtek el a hadseregből. Abból a célból, hogy a magyar hedsereget felfejlesszék az MDP KV által megállapított létszámig, ebben az évben 210 ezer embert, köztük 30 ezer tiszti kádert hívnak be. 1951 végén a hadseregnek a határőrséggel együtt 230 ezer fős létszáma lesz.”177 Nem független, de nem is lineárisan függő az ún. partikularizmus kérdése. Az egyik oldalról úgy közelíthető meg, ahogyan már Machiavelli is megtette, amikor a tanácsadókról elmélkedett: „A fejedelem eszes voltát elsősorban az dicséri, kik vannak körülötte; és ha ezek alkalmasak és hűségesek, mindig bölcsnek tarthatjuk a fejedelmet, hiszen ki tudta ismerni őket és meg tudta tartani hűségüket. Ám ha nem ilyenek, mindig rossz véleménnyel lehetünk felőle, mivel az első hibát éppen ebben a választásban ejti.”178 A másik fontos szempont, s talán a nehezebben érthető megközelítés a már említett nemzeti katonai ellenállás történetéből vezethető le: a hitleri ideológiával, a horthysta rendszer hadseregével egykoron egyszer már szembeforduló fiatal tiszteket — paradox módon — az új hatalom bizalmatlanul fogadta.179 Különösen fontos a jövő szempontjából azt az egyszerű igazságot látni, amely szerint a katona és a politikus között az irányítás és a vezetés szempontjából más-más helyzetben van a mindenkori vezérkari főnök és a miniszterelnök, a honvédelmi miniszter. Erre történeti 176 177 178
MOL 276.f. 53. cs. 53. öe.
.
Vosztocsnaja Jevropa 1992. 156.sz. dokumentum 453-457. oldal
Machiavelli: I. m. 115.old. 179 Lásd a már említett ún. Mikó-ügy történeti feldolgozás. az Új Honvédségi Szemle Külön füzeteként olvasható (1996/3.)
81 példa Werth Henrik (VKF) és Teleki Pál konfliktusa ugyanúgy, mint Veres Péter honvédelmi miniszter és Sólyom László nem felhőtlen kapcsolata a családi visszaemlékezések alapján. A demokratikus viszonyok szerint négyévente változó politikusok mellett igen fontos a hadsereg vezetőinek legitimációja, mely ugyan partikuláris érdek, ha belső kommunikáció szabályai szerint nézzük, nem is olyan egyszerű megfelelni 1989 óta a Magyar Honvédség Vezérkari Főnökeinek a változó politikusi követelményeknek… A hős - áruló - áldozat a magyar nemzettudatban olyan problémaként jelentkezik, mely részben a partikularizmusból következik, de hatása van az 1950-es ítéletre is. 1711-től szinte folyamatosan vetődik fel a hős és az áruló kérdése úgy, hogy elfeledkezünk az áldozatról. Különböző korszakok váltogatják egymást 1950-ig (akár napjainkig is hozható példa), s nevezik meg, „keresztelik át” nemcsak a katonát, de a politikusokat is — a hatalom, az ideológia igényei szerint — árulókból hősökké, majd fordítva.180 Schmidt Mária történész állítja: „A második világháború után újra Németországot és csatlós országait marasztalták el az új világháború kirobbanásáért. Erkölcsi, politikai és gazdasági felelősségvállalásra kötelezték őket, és gondoskodtak arról — sőt a mai napig is gondoskodnak —, hogy mind egyéni, mind pedig kollektív vonatkozásban megtörténjék felelősségre vonásuk és megbüntetésük. ..A náci Németország és elmarasztalt szövetségesei felelősségre vonását célzó törvények semmibe vették azt az általános jogelvet, hogy a büntetőjognak nem lehet visszamenőleges hatálya.”181 Merész vállalkozás, amikor a történész a politika, a jog területére megy. Így volt ez Szekfű Gyula – Hómann Bálint vagy Kosáry Domokos esetében is. Az értelmiségi életforma, életvitel igényelné is, meg nem is a politikusi szerepkört egy természetes társadalmi fejlődés során. Magyarország a polgári demokráciát igen megkésetten kezdte el a 20. század utolsó évtizedeiben. Törvényszerű is, meg nem is, hogy a nemzeti érzés és a birodalmi igények reálpolitikáját a politikusnak össze kell tudni egyeztetni, míg a történész, a tudós az alkotó munka csöndjét választhatja. A hadsereg mindenkori parancsnoka, vezérkari főnöke ennél jóval szűkebb közegbe működhet, kisebb a választási területe ha nincs természetes jogérzéke, akkor is van egy törzse, ahol jogtanácsost is alkalmazhat. A történésznő, mint politikus 180
Ez a „nemes” hagyomány napjainkig tart, és önálló dolgozat témája lehetne: miért is mindig a katona az áruló a magyar történelemben és a politikus a hős vagy áldozat? A Magyar Néphadseregből Magyar Honvédséggé változó tiszti állomány mai és jövőbeli megítéléséhez „vegytiszta” történelmi tudatunk még nem alakulhatott ki. Ahogyan a Kossuth-Görgei ellentét nem teljesen feloldott, így ha volt Rákosi/Farkas-Sólyom ellentét, akkor az még igen alapos kutatás feladata lesz. Egy nemzet történelmi tudata lassan, de szintén változik. 181 Schmidt Mária: Diktatúrák ördögszekerén Magvető, Budapest, 1998. 36. oldal
82 átírhatja a propagandát, de a nürnbergi törvénykezés negligálása veszélyes utakra vezethet. A megélt XX. század két világháborúja és az azóta eltel fegyveres konfliktusok, helyi háborúk nem semmisíthetik meg az egykori bírósági eljárásokat csak azért, mert azokra 1945-1990 között került sor. Az 1950-es tábornok per rekonstruálásában – eredeti források hiányában -
a
történetiség segítségével az útelemzés oksági modell segít a tényszerűségen túl a független és közbejövő változókat felmutatni, hogy egyértelmű legyen az oksági összefüggés. Ugyanakkor nem téveszthetjük szem elől a holnap katonáját sem, akinek már egy demokratikus játéktérben adatik meg szakmájának, hivatásának gyakorlása. Ebben a múlt minél tökéletesebb ismerete segíthet, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem mindig választható meg az út, amelyen haladni lehet. Maga Farkas Mihály a saját perében, 1957-ben erre az eseményre így emlékszik vissza: “Sólyom és társainak ügyéről aktívaértekezletet tartottam a Honvédelmi Minisztérium vezető tisztjei előtt. Nem felel meg a valóságnak és hamis az a beállítás, amely szerint én az aktívaértekezletre beismerő vallomásokat követeltem volna az államvédelmi szervektől. Lehetséges, hogy telefonon felhívtam Péter Gábort, elmondottam neki hogy aktívát tartok erről a kérdésről és kértem, amennyiben valamilyen friss anyaggal rendelkezik, küldje el nekem. Az megfelel a valóságnak, hogy ezután Péter Gábor, de lehetséges hogy más, átküldte nekem Sólyom Révai és Pórffy általános beismerő vallomását, amelyet ismertettem a beszédemben.”182 1950-ben Sólyom Lászlót a demokratikus államrend és köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének büntette /1946. évi VII. tc. 1. § /1/ bekezdés/, valamint a folytatólagosan elkövetett hűtlenség büntette /1930:III.tc.60.§. /1/ bekezdés 2 pontjába ütköző, és a 61. §-ának utolsó rendelkezése szerint minősülő./ alapján ítélik halálra. A demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben bizonyíték a vádlottak egymás ellen tett terhelő vallomása. Szabó István altábornagy a HM. személyügyi főcsoportfőnökének szakértői véleménye Sólyom László és társai kádervonalon elkövetett tervszerű romboló tevékenységére. Egy kimutatás a honvéd tisztikar összetételéről, melyből kitűnik, hogy a törzstiszteknek több mint 90 %-a régi horthysta tiszt, és kb. 20 %-a nyugatos. Szakértői vélemények Sólyom László és társai a szervezés, építkezések terén kifejtett kártevő munkájáról.Szabó István 1950. július 31-i szakértői véleménye szerint Sólyom, Beleznay, 182
TH V 150019/5
83 Pórffy, Révai, Somogyi, Merényi „reakciós, fasiszta” tisztek visszavételével követte el a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedést.183 A hűtlenség bűntettét azzal követte el, hogy kémkapcsolatban állott 1947. őszétől a jugoszláv hírszerzőszervekkel, 1946. év végétől pedig Lannurien francia katonai attaséval. A jugoszláv hírszerzőszervek számára Pálffy szervezte be. Az 1954-es per-újrafelvételi anyagokból szinte kivétel nélkül az derül ki, hogy az önmagukra és társaikra vallott beismerő vallomások kényszer hatása alatt születtek. 1949. december 22-én - Pálffy kivégzése és Sólyom letartóztatása között – maga Szabó tábornok fontosnak gondolja, hogy mind Farkas miniszterhez, mind Péter Gáborhoz az alábbi feljegyzést jutassa el: “Pálffy letartóztatása után Sólyom részéről meglehetősen nagyfokú ijedtség volt tapasztalható. Ezzel magyarázható az, hogy egész magatartásában abban az időben jelentős változás mutatkozott. Felhagyott agresszivitásával, barátságos, engedékeny volt jóformán mindenkihez. A Pártszervezet és a Pártbizottság iránt olyan barátságos, figyelmes volt, hogy az – korábbi agresszivitásához viszonyítva – valóságos feltűnőség számba ment. Sólyomnak ehhez a megváltozott magatartásához tartozott az az önkritika, melyet ezen az aktívaértekezleten tartott, melyen Farkas elvtárs a Pálffy ügyről számolt be. Önkritikája igen értelmes, jól átgondolt és határozottan pártszerű volt.”184 Ugyanebben a dokumentumban már lehet azokról a koholt vádakról olvasni, ami alapján egy fél év múlva a tábornokot elítélik: „Semmi kétség, hogy Illy altábornagynak a honvédségtől történt távozása, ismét nagymértékben fokozta pozíciójában érzett biztonságát. Ez a biztonságérzet általánosságban abban jut kifejezésre, hogy ismét agresszív, ténykedésein – még ha leplezni igyekszik is – elég világosan megmutatkozik, hogy “egyeduralomra” “kizárólagosságra” törekszik, ügyeskedéssel, vagy erőszakkal elhárít minden akadályt, mely útjában áll.”185 Rákosi Mátyás és Farkas Mihály politikai döntését követte a végrehajtás, a letartóztatás. A tárgyalóteremig tartó munkáról Berkesi András 1956-ban a következőképpen vallott: „A Sólyom ügy irányítói Szűcs, Janikovszky, Tihanyi voltak. Az egész ügyre döntő volt Somogyi vallomása, melyet Tihanyi vett fel. Az egyes kihallgatók csak kivonatokat kaptak belőle, amit el kellett ismertetni a többiekkel. Azok a kihallgatók, akik az ügy hátterét nem ismerték, lényegében semmit sem csinálhattak. Vagy elhitték, hogy összeesküvés van, vagy nem, de csinálták, mert kellett. Lényegében csak abban a kihallgatóban merült fel kétség, aki operatív 183 184 185
TH V-150019/1 MOL M-KS 276.f. 62. cs. 202 ö.e. U. o.
84 érzékkel rendelkezett. A vezetők hivatkoztak arra, hogy itt összeesküvés van, vallomások születtek csak bizonyítékok nem. (kiemelés – S.K.) Az egyes kihallgatók tudták, hogy Farkas Mihály és Péter irányítják az ügyet és bíztak bennük. Azért volt nehéz a helyzetem, mert az én addigi ügyeimet töviről-hegyire ismertem, hiszen a felderítéstől kezdve az őrizetbe vételig irányítottam s őrizetbe vételre csak akkor került már sor, amikor tárgyi bizonyítékot vagy lehallgatási anyagot szereztünk és biztos volt a bűnösség. Egyetlen egy olyan ügyünk nem volt 45 óta /a vezetésem alatt álló egységnek/ ahol tárgyi bizonyíték ne lett volna. (...) Hónapokkal később hallottam a tábornokok felakasztásáról és akkor nagyon megdöbbentem. Azt hittem, hogy valóban csak pár évre fogják elítélni őket. Nemsokára ezután őrizetbe vettek. (...) Ezért voltam a Sólyom ügyben bizonytalan, mert láttam az összefüggéseket a hátteret és biztosra vettem, hogy a tárgyaláson botrány lesz. Akkor még nem tudtam, hogy mit jelent Péterék (Gábor) alatt a tárgyalás, ezt csak saját ügyemben ismertem meg s akkor már mindent megértettem. Berkesi András s.k. Budapest, 1956. június 22. A másolat hiteles: Bpest, 1957. II. 8.”186 Az 1950-es perről a következőket lehet megállapítani: Révész Géza, ülnök szerint maga a tárgyalás 3-5 percig tartott, ahová avval az utasítással érkeztek, hogy az I-IV. rendű vádlottakat halálra kell ítélni. A per bírója, Dr. Jávor Iván a tárgyalásra, s abban Farkas Mihály meghatározó szerepére a következőképpen emlékezett vissza 1957-ban: „…Rátérek a Sólyom ügyre. Letartóztatása után rövid idővel Farkas Mihály egy H.M. aktívaértekezletet tartott. (...) Ezen az aktíván határozatot hoztak, hogy az összeesküvőket meg kell semmisíteni. Kb. 2-3 hét eltelte után Farkas utasított, hogy lépjek érintkezésbe Pál Ákossal. Azt akarták, hogy a tárgyalást ne a katonai bíróság épületében, hanem az államvédelmi szerveknél tartsuk meg. Ebbe én nem egyeztem bele. Ezután csak az ügyészi kihallgatást tartották az ÁVH épületében. (...) A Sólyom ügyet két csoportban tárgyaltam. Pál Ákos átadta a listát az ítéletekről. E szerint Sólyom, Illy,
186
TH 150019/1
85 Beleznay, Révai, Porffy, Somogyi, Merényi és Lőrincz ügyében olyan halálos ítéletet kellett hozni, amelynek végrehajtására is sor került. Mivel sokalltam a halálos ítéletek számát, felmentem Farkas Mihályhoz, hogy a Pál Ákos által megjelölteket kontroláljam. Farkas közölte velem, hogy amit Pál Ákos mondott az a párt álláspontja. Ekkor előadtam, hogy az én véleményem szerint Somogyit nem szabad halálra ítélni. Erre Farkas idegesen azt mondotta, hogy ajánljuk kegyelemre és majd el fogják dönteni a sorsát. (...) Több alkalommal előfordult, hogy Farkas Mihály konkrét utasítást adott, milyen ítéleteket hozzunk. Rendkívül túlzott, majdnem mindenkit fel akart akasztani. Legtöbbször arra hivatkozott, hogy ezeket a túlzott ítéleteket minden esetben a pártban megbeszélték. Mikor Nógrádi altbgy-nál arról érdeklődtem, hogy ezekről a dolgokról a pártot tájékoztatjáke, megnyugtatott engem.”187 IV. 4. Az 1954-es perújítás és az 1990-es felmentő ítélet 1953-ban a nemzetközi és hazai életben bekövetkezett változások nem hagyták érintetlenül a hadsereget sem. Az irreálisan felduzzasztott hadsereg csökkentése, a személyi kultusz éveiben elkövetett hibák, bűnök elleni fellépés a rehabilitációk megindulását jelzik.Az ún. 50-es évek diktatúrája idézte „csengőfrászos” félelmei jogosak, s ez egyúttal a társadalom mikroszintű bezárkózását is jelentette. Erre jó példa az 1954-es felülvizsgálat indulása. A nyomozó jelentésében a következőket írja: “(Sólyom Lászlót) már 1947 tavaszán Pálffy beszervezte a népköztársaság erőszakos megdöntésére irányuló szervezkedésbe. Feladata közé tartozott az országon belüli jobboldali ellenforradalmi erők megszervezése és azok segítségével alkalmas pillanatban a hatalom átvételre. 1947. júniusában (Pálffyval abban állapodott meg, hogy a hatalom átvételét fegyveres puccs útján hajtják végre. (...) Az összeesküvés érdekében (...) fasiszta és horthysta tiszteket vett vissza a hadseregbe, amiket mind felelős pozícióba helyezett. Vértes László ezredest csoportfőnöki beosztásban, a hadműveleti osztály élére állította. Lőrincz Sándor ezredest HVK. anyagi csoportfőnökéül, Vermes Zoltán alezredest a HVK. V. csoportfőnökévé nevezte ki. Az összeesküvés érdekében szorosan együttműködött a honvédségen belüli jobboldali szoc. demekkel elsősorban Zentay Vilmos államtitkárral. 1948 tavaszán megállapodott a fegyveres puccs végrehajtásának részleteiben. Ezek szerint a határőrség részükre megbízható részét Budapestre szállítják, és
187
TH V-150019/4.
86 ezen erőkkel megszállják a kommunista párt központjait, az ÁVH-t, minisztériumokat, pályaudvarokat, posta és telefonközpontokat, valamit a hidakat.”188 A Sólyom és társai ügyében 1954 szeptember 16-17-én megtartott perújítási tárgyaláson a Katonai Felsőbíróság a felülvizsgálat megállapításai alapján Sólyom Lászlót és társait a demokratikus államrend és köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés büntette alól bűncselekmény hiányában felmentette. 1954-ben Sarkadi István főosztályügyész a Politikai Bizottsághoz az alábbi jelentést teszi: A Pálffy,
a Sólyom szervezkedés felülvizsgálatával foglalkozó csoport felsőbb
utasításra a jövő hét folyamán a felülvizsgált 17 személy ügyében az összesítő jegyzőkönyvek elkészítését és az ügyek lezárását megkezdi.189 Nagy Imre miniszterelnökhöz címzetten a legfőbb ügyész leiratában tárgyalja a perújítás menetét:
„A Legfelsőbb Bíróság 1954. augusztus 26-tól szeptember 2-ig terjedő időben, öt csoportban 31 személy ügyében tűzött ki perújítási tárgyalást. Az ügyeket két tanács, a Legfelsőbb Bíróság polgári és katonai büntetőtanácsa fogják letárgyalni. A polgári büntetőtanács tagjai: Molnár Erik elvtárs /:tanácsvezető:/, Házi Árpád és Győre József elvtársak /:ülnökök:/, a katonai büntetőtanács tagjai: Ledényi Ferenc hadbiró alezredes /:tanácsvezető:/, Kristóf István és Keleti Ferenc elvtársak /:ülnökök:/ lesznek. A vádat mindkét tanács előtt Czakó Kálmán legfőbb ügyész képviseli.”190 1954. augusztus 27-én 9 órára tűzték ki a tárgyalást, ahol Sólyom László volt altábornagyot, Beleznai István volt vezérőrnagyot, Révai Kálmán volt vezérőrnagyot, Pórffy György volt vezérőrnagyot, Illy Gusztáv volt altábornagyot, dr. Merényi Gusztáv volt orvos vezérőrnagyot és Lőrincz Sándor volt ezredest, a népi demokratikus államrend megdöntésre való szervezkedés és hűtlenség büntette miatt halálra ítéltek. Mind a hét elitéltet 1950-ben kivégezték. A miniszterelnöknek írt jelentésében a főügyész már ekkor, a tárgyalás előtt tudta a végeredményt: „az ügyben hozott régi ítéletet a felülvizsgálat során felmerült bizonyítékok alapján meg fogja semmisíteni.”191 Majd a jelentésében hozzá tette: „meg fogja azonban állapítani a bíróság a felmerült újabb bizonyítékok alapján Sólyom László és társai bűnösségét különböző köztörvényi és katonai bűncselekményekben. Tekintettel azonban a bekövetkezett halálukra, a büntetés kiszabását mellőzni fogja. Így Sólyom László, Beleznai István, Révai 188
TH II/1 TH V-143331. 190 TH V. 143331. 189 191
U. o.
87 Kálmán, Pórffi György és dr. Merényi Gusztáv vonatkozásában a bíróság előreláthatólag megállapítja a szolgálati hatalommal való visszaélés bűntettének, Illy Gusztáv és Lőrincz Sándor vonatkozásában a háborús bűntett és végül dr. Merényi Gusztáv vonatkozásában ezen felül a népellenes bűntett elkövetését.”192 Ezek után felsorolta a meghallgatni tervezett tanúkat. Sólyom László és társai csoportjának a tárgyalása előreláthatólag 2-3 napot fog igénybe venni. A Katonai Felsőbíróság az ügyben elsőfokon1954. évi szeptember 16-án és 17-én tartott perújítási tárgyalást. A bíróságot Ledényi Ferenc hadbíró alezredes vezette, ülnökei Keleti Ferenc és Köböl József ezredesek voltak. Az elnök a tárgyalás egész tartamára elrendelte a nyilvánosság kizárását, tekintettel arra, hogy az ügyben államtitkokat képező adatok
szerepelnek.
A
megjelenteket
figyelmezteti
a
titoktartás
megsértésének
következményeire. A Népköztársaság nevében szeptember 17-én kihirdette a következő ítéletet: „a halálbüntetést szenvedett I.r. Sólyom László volt altábornagy /:1908. december 17-én született Muraszombaton, anyja: Kirchner Antónia, felesége: Cikhard Nóra, volt hivatásos tiszt, budapesti lakos:/ vádlottat, a budapesti központi katonai ügyészség 1950. augusztus 1-én kelt Kü. 089/1950. számú vádiratában foglalt. 1./ folytatólagosan elkövetett a demokratikus államrend és demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének büntette, és 2./ folytatólagosan elkövetett hűtlenség büntette II.r. Beleznay István volt vezérőrnagy,/:1909, július 13-án született Budapesten, anyja: Laurich Eugénia, felesége: Kökény Veronika, volt hivatásos tiszt, budapesti lakos:/ vádlottat, 1./ folytatólagosan elkövetett a demokratikus államrend, és demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének büntette, 2./ folytatólagosan elkövetett hűtlenség büntette, és 3./ háborús bűntett, III.r. Révai Kálmán volt vezérőrnagy /:1911. július 16-án született Dunaharaszti községben, anyja: Jelinek Aglája, felesége: Lászlóffy Ágnes, volt hivatásos tiszt, budapesti lakos:/ vádlottat, 1./ folytatólagosan elkövetett a demokratikus államrend és demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének büntette, és 2./ folytatólagosan elkövetett hütlenség büntette,
192
U. o.
88 IV.r. Porffy György volt vezérőrnagy /:1910. április 19-én született Budapesten, anyja: Strobentcz Márta, nőtlen, volt hivatásos tiszt, budapesti lakos:/ vádlottat, 1./ folytatólagosan elkövetett a demokratikus államrend és demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének büntette, és 2./ folytatólagosan elkövetett hütlenség büntette, V.r. Illy Gusztáv volt altábornagy, /:1909, junius 9-én született Zomborban, anyja: Tausik Teréz, felesége: László Klára, volt hivatásos tiszt, budapesti lakos:/ vádlottat, 1./ folytatólagosan elkövetett a demokratikus államrend és demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének büntette, és 2./ folytatólagosan elkövetett hűtlenség büntette, XI.r. Lőrincz Sándor volt ezredes, /:1910. február 4-én született Szolnokon, anyja: Tiszó Julianna, felesége: Felméri Erzsébet, volt hivatásos tiszt, budapesti lakos:/ vádlottat 1./ folytatólagosan elkövetett a demokratikus államrend és demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének büntette, 2./ háborús bűntett, és 3./ folytatólagosan elkövetett hűtlenség büntette, XII. r. Dr. Merényi Gusztáv volt vezérőrnagy /:1895. szeptember 18-án született Kassán, anyja: Meyer Irma, felesége: Dirner Mariann, volt hivatásos tiszt, budapesti lakos:/ vádlottat 1./ folytatólagosan elkövetett a demokratikus államrend és demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének büntette, és 2./ folytatólagosan elkövetett hűtlenség bűntettének vádjai alól bűncselekmény, illetve bizonyítékok hiányában felmenti. Ugyan e vádlottakkal a Legfőbb Ügyészség 1954. augusztus 14-én kelt 0010.504/1954. számú perújítási indítványában foglalt és I.r. Sólyom László vádlottal szemben szolgálati hatalommal való visszaélés büntette, II.r. Beleznay István vádlottal szemben szolgálati hatalommal való visszaélés büntette, III. r. Révai Kálmán vádlottal szemben szolgálati hatalommal való visszaélés büntette,
89 IV.r. Porffy György vádlottal szemben 1./ szolgálati hatalommal való visszaélés büntette és 2./ szolgálati titoksértés büntette, V. r. Illy Gusztáv vádlottal szemben 1./ szolgálati hatalommal való visszaélés büntette és 2./ háborús és népellenes bűntett, XII. r. Dr. Merényi Gusztáv vádlottal szemben 1./ szolgálati hatalommal való visszaélés büntette és 2./ népellenes bűntett miatt folyamatban lévő bűnvádi eljárást büntethetőséget megszüntető ok címén végzéssel megszünteti.”193 1954-ben is Sólyom Lászlóról azt állították, hogy a néphadseregben betöltött vezető beosztását többek között arra használta fel, hogy ellenséges beállítottságú, nem ritkán háborús bűnös volt horthy-ista tiszteket, akikkel baráti viszonyban volt a néphadseregbe felvétetett és vezető beosztásba helyeztetett. Ennek bizonyítására a már idézett szakértői véleményt és egy kimutatást használtak. Beleznay István, mint a Néphadsereg Hadtápszolgálat főnöke szolgálati hatalmát arra használta, hogy erkölcsileg és anyagilag megbízhatatlan, ellenséges elemeket alkalmazott. A munkáskáderek részére megindított hadbiztosi tanfolyam időtartamát miniszteri utasítás ellenére 6 hónap helyett 18 hónapban állapította meg. A tananyag összeállításával a kiképzést megnehezítette annak érdekében, hogy munkáskáderek vezető pozícióba ne kerülhessenek. Általában a már tisztként szolgálatot teljesítő munkáskáderek fejlődését és magasabb beosztásba való helyezését is hosszú időn keresztül hátráltatta. Révay Kálmán, mint a Kossuth Akadémia parancsnoka hátráltatta a munkás és paraszt származású fiatalok fejlődését. Előnyben részesítette az Akadémia régi horthy-ista tisztjeit, több esetben akadályozta ilyen személyek elbocsátását. Züllött, erkölcstelen életmódot folytatott, s ezzel a hallgatók fegyelmére rossz hatást gyakorolt. Hanyag munkájával anyagi kárt is okozott a népgazdaságnak. Révainak, mint később a páncélos csapatok parancsnokának helytelen parancsai következtében 1948-1949. telén több harckocsi tönkrement. Porffy György baráti összeköttetései révén ellenséges személyeket helyezett a honvédségnél vezető állásba és ilyen személyek eltávolítását megakadályozta. Állandóan erkölcstelen és züllött életmódot folytatott.
193
U. o.
90 Illy Gusztáv személyügyi csoportfőnökként szabályellenesen nyugatos tiszteket vett vissza a honvédséghez és ezek nagy részét vezető állásokba helyezte. Az előléptetési rendszert csak hosszas és gyakori sürgetés után dolgozta ki. A sürgetésekre úgy reagált, hogy “nekünk annál jobb, minél nagyobb a káosz.” Dr. Merényi Gusztáv orvos vezérőrnagy, mint az orvosi osztály vezetője kb. 50 ezer darab orvosi műszer megjavítására nem tett intézkedést, holott erre beosztottai több alkalommal felhívták figyelmét. Baráti összeköttetésektől vezetve tett javaslatot horthy-ista orvoskari tisztek visszavételére és vezető beosztásba való helyezésre. Vádlottaknak ez a tevékenysége egy részét képezi azoknak a vádpontoknak, melyekben őket a katonai ügyészség eredetileg népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntettével vádolta. Azt ugyan nem követték el, de a szolgálati hatalommal való visszaélés bűntettét igen. Életben létük esetén ebben bűnösségük megállapítható lenne és velük szemben e cselekményük miatt büntetést kellene alkalmazni. E vádpontok vonatkozásában azonban a Katonai Felsőbíróság – tekintettel arra, hogy vádlottak időközben meghaltak büntethetőséget megszüntető ok címén a bűnvádi eljárást megszüntette. A Legfőbb Ügyészség a vádlottak halála után és a felülvizsgálat során felderített újabb adatok eredményeként indítványt tett több vádlottnak egyéb bűncselekménye miatti bűnösségének a megállapítására is. Így Porrfy György esetében indítványozták szolgálati titoksértés bűntettének megállapítását ama tényállás alapján, hogy nevezett lakásán 1950-ben megtartott házkutatás során katonai titkot képező tiszti továbbképzés anyagát találták. A Katonai Felsőbíróság ebben az ügyben, mint elsőfokú bíróság járt el, ítélete ellen fellebbezésnek helye nincs, így az ítélet jogerős. Erről az ítéletről 1990-ben a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága megállapította, hogy törvénysértő volt, ezért hatályon kívül helyezte, hűtlenség és a népellenes bűntettek alól bűncselekmény hiánya miatt felmentette. Az Elnökségi Tanács három témában összegezte véleményét az 1954-es ítéletről: „1./ A perújítási eljárás során (1954)a Katonai Felsőbíróság törvényességi óvással megtámadott határozatában megállapította, hogy a hat tábornok a szervezkedés tényállásához képest – a tettazonosság keretei között – megvalósította a Ktbtk /az 1948. évi LXII. tv./ 85. § szerinti szolgálati hatalommal visszaélés bűntettét azáltal, hogy a régi úgynevezett nyugatos tiszteket fontos beosztásokba helyezték, az általuk irányított területeken szabotálták a hadsereg fejlesztését, gátolták a munkáskáderek érvényesülését. A halálukra figyelemmel azonban a büntetőeljárást megszüntette.
91 Ez az álláspont törvénysértő. A Katonai Felsőbíróság a szervezkedés bűntette miatt emelt vád alól ugyanis valamennyiüket bűncselekmény hiányában felmentette, mert arra semmiféle adat vagy bizonyíték nem merült fel. Éppen ellenkezőleg – mutatott rá – az ügy korábbi vizsgálóinak tanúvallomásai alapján arra következtetett, hogy a szervezkedésre vonatkozó tények és vallomások eredetileg is koholtak voltak. (…)A Katonai Felsőbíróság ítéletében a szervezkedés vádja alól ugyanakkor teljes egészében bűncselekmény hiányában mentette fel a tábornokokat. Az e bűncselekmény egyik részét képező körülményeket viszont később szolgálati hatalommal visszaélés bűntetteként a terhükre rótta. Az ítélet önmagában ezen ellentmondás miatt törvénysértő, hiszen kizárt ugyanazon körülmények tekintetében a felmentés és a bűnösség megállapítása egyazon ítéletben. (…)A Katonai Felsőbíróság perújítási irataiból az állapítható meg, hogy a terheltek tényállásban írt cselekménye különböző időpontokban valósult meg, de mindenképpen 1945 és 1948. év vége, esetleg 1949. év eleje közé tehető. Nincsen arra adat, hogy az állítólagos ilyen tevékenység ezután is folytatódott volna. A Katonai Büntető Törvénykönyvnek a szolgálati hatalommal visszaélést, mint bűncselekményt megállapító rendelkezése azonban 1949. február 15-én lépett hatályba. Az ezt megelőzően – tehát az elkövetés idejeként megjelölt időpontban – hatályos Büntető Törvénykönyvben, az 1930. évi II. törvénycikkben viszont a Ktbtk 85. §-ának megfelelő bűncselekmény nem szerepelt. Törvényt sértett tehát a Katonai Felsőbíróság, amikor a Büntető Törvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvény /Btá/ 2. § /1/ és /2/ bekezdéseinek rendelkezése ellenére – mely szerint a bűncselekményt az elkövetéskor hatályban lévő törvény alapján kell elbírálni, - az elbíráláskor hatályban lévő 1948. évi LXII. törvény szerint bírálta el a cselekményüket, tehát az 1949. február 15-én hatályba lépett törvénynek visszaható hatályt tulajdonított. A terhelteknek a tényállásban írt magatartása azonban akkor sem valósított volna meg a Ktbtk 85. §-ában írt bűncselekményt, ha a törvény már hatályban lett volna. A tényállásból következően az elkövetési magatartás a jogtalan előny tekintetében célzatos. Az ítélet ezzel kapcsolatos része azonban valamennyi terheltnél nélkülözi a célzat megállapításához szükséges tényeket és az esetleges előny vagy hátrány jogtalan voltát alátámasztó bizonyítékokat is. A terhükre megállapított állítólagos tevékenység külön-külön vizsgálva sem képez bűncselekményt. A Katonai Felsőbíróság perújítási eljárás során hozott ítélete ezért annak megállapítása miatt, hogy a terheltek magatartása alkalmas volt a Ktbtk. 85. §-ába
92 ütköző szolgálati hatalommal visszaélés bűntettének a megállapítására és az eljárás erre alapozott – haláluk miatti – megszüntetése, törvénysértő. A Katonai Felsőbíróság a tábornokokat a hűtlenség bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A felmentést – Beleznay István vezérőrnagy kivételével – bizonyítékok hiányára alapította. Ez az álláspont téves, a perújítási ítélet ezáltal ugyancsak törvénysértő.(…)az eredeti vád, mind pedig az alapítélet a hűtlenség tekintetében is kizárólag a terheltek beismerő vallomásán alapult. A vád tárgyává tett tényeket egyéb bizonyítékok nem támasztották alá, és a perújítási tárgyaláson sem merült fel új bizonyíték. A perújítási eljárásban kétségtelenné vált ugyanakkor, hogy a terheltek a vallomásukat lelki és fizikai kényszer hatása alatt kihallgatóik kívánságára tették. Sőt többnyire azokat nem is a kikényszeríttet nyilatkozatuk alapján foglalták jegyzőkönyvbe, hanem koholt kitalált vallomásokat írattak velük alá. A perújítási ügy anyagából kétségtelenül megállapítható, hogy a tábornokokkal szemben az eljárás megindulásakor nem csupán a szervezkedésre, de a hűtlenségre sem volt semmiféle bizonyíték, így alapos gyanú sem. (…)A Katonai Felsőbíróság (1954) – téves álláspontja folytán – mégis mindebből nem a helytálló jogkövetkeztetést vonta le, tehát nem bűncselekmény /Bp. 180. § b/ pont/, hanem bebizonyítottság hiányára alapította a hűtlenség vádja alóli felmentést. Törvényes álláspont mellett azonban csak azt állapíthatta volna meg, hogy az érintettek szóban lévő cselekménye bűncselekményt nem képez, tehát őket bűncselekmény hiányában kellett volna felmentenie. Törvényt sértett továbbá a Katonai Felsőbíróság az óvással megtámadott ítéletének abban a részében is, amelyben Porffy György vezérőrnagy terhére a szolgálati titoksértés bűntettét, Illy Gusztáv altábornagy terhére a háborús és népellenes bűntettet, míg dr.Merényi Gusztáv vezérőrnagy terhére a népellenes bűncselekményt megállapította, majd az eljárást – haláluk miatt – megszüntette. A rendelkezésre álló adatok szerint e bűncselekményekre vád az alapeljárás során (1950)nem volt. Az ezek megállapításának alapjául szolgáló tényeket először – a haláluk után – az 1954. augusztus 14-én kelt perújítási indítvány tartalmazta. Büntetőeljárás azonban csak élő személyek ellen indítható. A Katonai Felsőbíróság tehát törvényt sértett, amikor az említett tábornokok halála után emelt vádat törvényesnek tekintve, a bűnösségükre vont következtetést. Az Elnökségi Tanács megállapítja azonban, hogy törvényes vád esetében sem lett volna alap Porffy György vezérőrnagy esetében a szolgálati titoksértés, Illy Gusztáv altábornagynál a háborús és népellenes bűntett, dr. Merényi Gusztáv vezérőrnagy terhére pedig a népellenes bűntett megállapítására, mert az a cselekmény,
93 amelyet nekik utólag felróttak, nem képez bűncselekményt. Az ítélet ebben a részében tehát ezek miatt is törvénysértő. A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a kifejtettek alapján – a törvényességi óvásnak helyt adva – a törvénysértéseket megállapította, és az óvással megtámadott ítéletet ezekben a részeiben a Be. 290. § /3/ bekezdésének alkalmazásával hatályon kívül helyezte. Egyben a törvénynek megfelelő határozatot hozva, Sólyom László altábornagyot, Beleznay István vezérőrnagyot, Illy Gusztáv altábornagyot és dr. Merényi Gusztáv vezérőrnagyot a szolgálati hatalommal visszaélés bűntette miatt emelt vád alól, továbbá Porffy György vezérőrnagyot a szolgálati titoksértés bűntette, Illy Gusztáv altábornagyot a háborús és népellenes bűntett, míg dr.Merényi Gusztáv vezérőrnagyot a népellenes bűntett miatti vád alól b ű n c s e l e k m é n y h i á n y á b a n a Be. 214. § /3/ bekezdés a/ pontjának alkalmazásával felmentette.”194 Kutatásaim során egyértelműen bizonyítottá vált, hogy az l940-es évek végén a hivatásos pályát választók tömegesen nem tehetők felelőssé — még e perekben betöltött szereplők sem (!) — a Rákosi-korszak koncepciós pereiért.
194
Az 1990-es ítélet szövegét közli Sólyom Ildikó: Összetört-szétszakadt-elillant c. kötete 1129-1141. oldal
94
„A katona cselekvését éppúgy értékképzetek vezérlik, mint bármely más embertársáét. Cselekvését feljebbvalója parancsára teszi meg, amikor azonban megteszi, képzeteiben saját értékként jeleníti meg.” (Dr. Himmer Péter, 2005.)
V. Következtetések és új tudományos eredmények Az értekezésem témájában végzett kutatómunka, azok rendszerezése és elemzése alapján az alábbi tudományos eredményeket fogalmazom meg: 1) A vezérkari főnök és a politikus (miniszterelnök, államfő, honvédelmi miniszter) kapcsolata. 1950-ben a társadalom politikai céljait illetően teljes volt az egyetértés Rákosi Mátyás, Farkas Mihály politikusok és Sólyom László vezérkari főnök között, de a szakmaiság tekintetében miniszteréhez képest képzettebb volt. Megoldási út ezen ellentét feloldására legalább kettő: a miniszter tanul a vezérkari főnöktől, s ez által hitelesebb lesz a politikai cél. Kezdetben volt is erre Farkasnak hajlandósága, aki egyszerre tanult a moszkvai új gazdák helyi képviselőjétől és a formálódó katonai elittől, függetlenül, hogy az mennyire volt antináci, kommunista avagy polgári. Gyorsan és folyamatosan vette át Rákosi Mátyástól a szovjet gyakorlatot: az osztályharc fokozódásához ügyeket kell teremteni, s azokat radikálisan megoldani. Nemcsak publicisztika szintjén volt valóságos helyzet egy harmadik világháború a két győztes nagyhatalom – Szovjetunió és az USA – között. A koreai háború kezdetétől felvetődött, hogy Magyarország szerepe felértékelődik, s a következő, feltételezhetően Jugoszlávia elleni háborúban a Magyar Néphadsereg katonai vezetőinek a Szovjetunióból érkezett parancsot kell végrehajtani, s ehhez az egykori horthysta tiszti állomány lecserélése szükséges. A másik lehetőség az lett volna, ha Sólyom László alkalmazkodik az új politikai elithez habitusából adódóan legalább annyira, mint Pálffy György. Különösen a memoárirodalom és a legújabb források alapján azt állapíthatjuk meg, hogy ebben éppen katonai tudása akadályozta meg. Nem gondolkodás nélküli parancs végrehajtó a vezérkari főnök, s nem is politikus. A kettő közötti szűk mezsgyén előtte és utána is többször elbukott tábornok, de sem a Horthy-, sem a Kádár-rendszer – hogy csak a XX. századi közelmúlt eseményei között hasonlítsunk - nem okozta fizikai vesztét saját emberének. A Horthyrendszerben Sólyom százados választhatta a civil életbe való elvonulást. A proletárdiktatúra 1956-ig tartó időszakában a hatalomról való lemondásra kevés példát találunk. Éppen Sólyom
95 rendőrkapitányból katonává visszaváltó lehetősége mutatja, hogy a hatalom megszerzésének éveiben mit lehetett és mit nem.195 Sólyom és a mindenkori vezérkari főnök számára a katona szakma specifikumát az is jelenti, hogy nem a parancsnok magányát, hanem felelősségét kell tudnia, amikor parancsait megfogalmazza. 2) Pálffy György és Sólyom László altábornagyok élete igen, de pere nem választható szét. A hatalom váltása Rajk-Pálffy-perben bekövetkezett, s erről láttuk, hogy Farkas Mihály az 1950 májusi pártaktíván beszámolt. Sólyom László számára Pálffy György halálakor volt az utolsó lehetősége arra, hogy protestáljon, ahogyan ezt az emigrációt választó diplomaták Károlyi Mihállyal az élen megtették. Ebben valószínűsíthetően éppen a neveltetése, a katonaszakma akadályozhatta meg Sólyom Lászlót, de nem abban az értelemben, ahogyan ezt a dokumentumok tálalják.196 Mindkettőjük tragikus haláláig a rivalizálás mellett a bajtársiasság, a békében és háborúban a társamról, a beosztottamról gondoskodnom kell elv feltétel nélkül érvényesült. Bármilyen feszült is volt az özvegyek szerint a kapcsolat kettőjük között, a szocialista magyar hadsereg szakmai megteremtői voltak a korabeli források, jegyzőkönyvek alapján. Vitáik hadseregen belül az új hadsereg felépítéséről, a formálódó szocializmus elveiről szóltak, ahol volt, hogy Pálffynak volt igaza, volt, hogy Sólyomnak. Az 1954-es ítéletet az 1990-ben a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette, s így lehetőséget adott arra, hogy a történészek, a társadalomtudomány területén kutatók a második világháború utáni magyar politika-társadalomtörténet objektív és reális megírására törekedjenek. Szinte kivétel nélkül 1954-ben az életben maradtak és elítélt katonák arról vallanak, hogy sem az összeesküvés, sem a hazaárulás nem jellemezte sem Pálffyt, sem Sólymot. 3) Az egyszemélyi parancsnoklás elvének megvalósulása. 1949. február 19-től 1952. december 27-ig a társparancsnoki rendszer váltotta fel az egyszemélyi parancsnoklást. Függetlenül attól, hogy ezt az időszakot nevezhetjük a hadseregen belül „klasszikus sztálini korszaknak”a társparancsnoki rendszer önmagában is negatív hatású. A hadsereg minden területén a mechanikus szovjet hadszervezés átvételére kerül sor, s közben likvidálják a „ludovikás kommunista elitet”: Pálffy Györggyel kezdik. Az 1950-es katonai perek után a politikai lojalitás a hatalomtól való félelem önmagában nem tudja kiváltani. A katonaszakma 195
Állítólag Sólyom a sváb kitelepítés miatt kérte miniszterétől, Nagy Imrétől, valamint Rákosi Mátyástól, hogy a rendőri szolgálat alól mentsék fel, s inkább a hadseregben dolgozna. Ennek a memoár irodalomjellegű Sólyom Ildikó könyvein kívül írott forrása nincs. Ugyanakkor a kommunista pártállami vezetésben innentől is datálhatjuk a Sólyommal szembeni a bizalomvesztés csíráit. 196 A perben többször próbálták bizonyítani, hogy Pálffy-Sólyom legendás barátsága 1945 után folyamatosan romlott, az „elvtelen karrierizmus”, rivalizálás kettőjük viszonyát megváltoztatta.
96 ismerete pedig még alacsonyabb szintűvé vált. Ennek tudatában nincs más lehetősége a miniszternek, mint újra visszatérni a hadsereg normális működtetéséhez, s elrendeli az egyszemélyi parancsnoklást, amely társadalmi rendszerektől függetlenül a hadsereg működőképességének egyetlen mechanizmusa. Ebben az időszakban befejeződnek a hivatalos számonkérés, igazolások rendszere. A személyügyi munkát, a kiképzést és a szervezet vezetése iránti felelősségét a parancsnok mellett egyenlő jogokkal a társparancsnok, a politikai tiszt kapta meg. A parancsnokokra sem volt jellemző a szakmaiság, hiszen a már említett Pálffy-Sólyom vitákhoz hasonlóan említhetjük a tábornoki karon belüli vitákat, amelyek közül talán Sólyom-Illy vita a legtragikusabb, hiszen a nyugállományú Illy tábornokot Sólyommal együtt végzik ki. A szocialista rendszer néphadseregének vezetése és irányítása megalakulásától folyamatosan igyekezett az egyszemélyi parancsnoki rendszer ellenőrzését megoldani. A pártállamban a parancsnok, a politikai helyettes, a párttitkár vezetői egysége csapat és legfelső szinten meghatározott jogokkal és kötelezettségekkel sokszor jobban szolgálta a hadsereg működését, mint az 1989/90 óta megtapasztalt jelenlegi átmeneti társadalmi rendszer katonai felső vezetése. Tökéletes rendszer természetesen nincsen. A tábornoki karban ugyanúgy, mint a politikában mindig különböző személyiségek kerülnek össze. Természetes, hogy a kontraszelekció elvét minden vezérkari főnök fel akarja számolni, s egyiknek sem sikerül. A törvényességi felügyelet, a demokratikus parlamenti ellenőrzés az egyetlen út, amely a bonapartizmus veszélyét negligálni tudja. Paradox módon ugyan, de ezt fogadta el Farkas Mihály 1952 telén az után, hogy a hadsereg vezető posztjaira egyértelműen csak azok kerültek, akiket a kommunista párt többszörös szűrön keresztül kiválasztott. Nem lenne ezzel baj, ha ez nem kivégzések, hanem nyugdíjaztatások útján valósult volna meg. Ugyanakkor 1956-ban bosszulta meg magát mindaz a kísérletező, s felelőtlen szovjet minta másolása, amelyet a hadsereg élén Farkas valósított meg kegyetlen cinizmussal. 4) Az erkölcs, a jog és a hadsereg összefüggéseit keresve feltártam, bemutattam és elemeztem, hogy a természetes jogérzet hiányán kívül a hatalom soha nem akarta – nem is akarhatta - a teljes tisztázást. Az 1980-as évek közepén nyilvánossá tett 1953-as KV-i ülés anyaga ismeretében a kutató azon nem is csodálkozik, hiszen az 1956-os események egyik legfontosabb kiváltó oka éppen az volt, hogy olyan emberiség ellenes bűntetteket követtek el Rákosiék, amelyre az nem jelent feloldozást, hogy közben felépült a második világháborúban elpusztított ország. Ahogyan 1990 óta is a mai állapotokért nem lehet arra hivatkozni, hogy „tetszettek volna forradalmat csinálni”, vagy arra, hogy a meggazdagodásban „az első egy millió megszerzése mikéntje nem érdekes”. A katona – minél magasabb a beosztása,
97 rendfokozata, annál inkább „felel azért, amit megtett, vagy megtenni elmulasztott”.197 Erkölcs, jog és hadsereg összefüggéseiben a katona szakma igényli a sokkal nagyobb erkölcsi tartást, mint egy átlagos közszolgálati munkavégzés. Sólyom László nemzedékének tragédiája éppen itt fogható meg, s éppen a hatalom birtokában nehéz azt a kényes egyensúlyt megtalálni, amivel e hivatást gyakorolni érdemes. A bűnbakképzés ugyanúgy, mint a személyes kisstílűség irányította a politikai döntéshozókat, s tette cinkossá a túlélőket. Kádár János viszonya a mártírokhoz ambivalens volt. Az aktuál politikus mindig győzedelmeskedik a moralitás felett. Az 1956 utáni szétesett társadalom konszolidálásának, a szovjet hatalomnak való megfelelési kényszer jobbról és balról szűk lehetőséget jelentett. A nemzeti ellenállásban való részvétel mellett a Rákosi-korszakban való egyéni felelősség annyiban volt meghatározó élménye, amennyiben élete végén meg kellett élnie a teljes munkájának csődjét. A Kádár-korszak első és utolsó évei között nagy a hasonlóság. Ami az első években „nem időszerű”, arra az utolsó évek botrányai már egy új társadalmi korszak nyitányát jelentve szintén nem lesz időszerű. Az 1990-es rehabilitációs ítélet is csak arra vállalkozik, hogy az 1954-es ítélet felett mondja ki a végszót: hamis, jogszerűtlen volt az eljárás ezen közbülső állomása ugyanúgy, mint az alapítélete. A mai dokumentumok foghíjasságából arra lehet következtetni, hogy a 60-70-es években saját hatalma érdekében minden alkalommal arra is törekedett a pártállami vezetés, hogy az írott forrásokat megsemmisítse. A megmaradt dokumentumok megléte inkább a véletlen, mint a szakszerű pártállami bürokrácia kísérője. 5) Tuhacsevszkij tábornok és a magyar tábornokok koncepciós pere. Írásom során megállapítottam, hogy Annak ellenére, hogy a nemzetközi és a hazai körülmények mások voltak a történelmi analógia mind Pálffy György, mind Sólyom László esetében jogosan vetődik fel. Eltekintve attól, hogy a Szovjetunió birodalmi jellege és Magyarország kisnemzeti volta eleve más lehetőséget jelent a hadseregük tekintetében, nem véletlenül vetődött fel Tuhacsevszkij neve már a perük, majd 1954-es felülvizsgálat ideje alatt. Tuhacsevszkij és Sólyom életútjában sok a hasonlatos vonás. Mind a ketten tudatosan vállalták az átállást, ami eleve az utókor nem teljes egyetértését vívta ki. Szovjetunióban Sztálin haláláig még a katonai nyilvánosság berkeiben sem vetődött a koncepciós perek és a második világháború veszteségei közötti összefüggés. Magyarországon 1956 után tagadhatatlan, hogy a konszolidálni kényszerülő Kádár-korszak másképpen nézett szembe a Rákosi-kor bűneivel. Ugyanakkor a Magyar Néphadsereg vezetői a 80-as évek közepéig csak
197
Lehet „gumicsont” törvénynek nevezni, de az egyszemélyi parancsnoklásnak a lényegét ez fejezi ki.
98 annyit ismertek el, amennyit a politika megengedett.198 Tuhacsevszkij elméleti és gyakorlati szakemberként már az első világháború, majd a polgárháború és intervenció ideje alatt kialakíthatta korának megfelelő hadelméletét. 1963. február 16-án lett volna 70 éves a szovjet tábornok, akit Sztálin koncepciós per folytán 1937-ben végeztetett ki. Születésének évfordulója alkalmából összegyűjtötték írásait. Jelen dolgozatunk mottójának időtállóságát bizonyítja, hogy azt Tuhacsevszkij 1934-ben vetette papírra. Akkor már több szakmai kérdésben Tuhacsevszkij vitában állt Vorosilovval, a Katonai Tanáccsal, s bár ő nem tudott róla, de magával Sztálinnal is. A politikai vezetők bizalmatlanságának oka szinte ugyanaz Sólyom esetében is. Rákosi, Farkas kezdettől bizalmatlan volt mindenkivel szemben. Sztálin haláláig meg sem fordult a fejekben, hogy a generalisszimusz sem tévedhetetlen. A második világháború, s az az óta eltelt időszak természetesen több részletkérdésben továbbhaladt. Az viszont örök tény, hogy a hadművészettel, a hadászattal foglalkozni kényszerülő katonai vezetők szakmaiságába bele kell tartoznia a meghaladni akaró korszak minél teljesebb ismerete. Ugyanakkor a nemzet, szűkebb és tágabb környezetének önismeretéből kell megszületni a XXI. század olyan katonai vezetőinek, akik nem akarnak hősök lenni a demokratikus politikai váltógazdálkodásában, de az újkori kihívásokra és fenyegetettségre irracionalitás nélkül hősiesen válaszolnak. Az elhibázott 1937-es Tuhacsevszkij per és az 1950-es Sólyom-per igen hamar éreztette negatív hatását, még akkor is, ha a történelem nagy folyamataiban e koncepciós perek porszemnek tűntek.
198
Ez különösen szembetűnő Sólyom Ildikó és a Spiegel esetében, amelyről eleve kevesen tudtak, s Czinege miniszter személyes sorsa, valamint a „helsinki folyamat” megítélése alapján döntött Kádár János és szűk körű csapata. V.ö.: Kozma Tóth István: Czinege Lajos mundér nélkül Zrínyi Kiadó, Budapest, 1990. 93-99. oldal
99 „ - Írd meg a Sólyom-per igaz történetét. - Tessék? - Szerintem a recskieken kívül ezzel kellene foglalkoznod. - De, Tata, az nem olyan egyszerű. - Tudom, de te okos vagy. Ne szarakodj. - Most okos vagyok vagy hülye? - Egyszerre mind a kettő. Tudod, egy hajszál választja el a kettőt. - Igen, tudom. Paraszthajszál. Érdekel engem is, de előbb a nemzeti ellenállás, aztán majd meglátjuk.”199 Utóhang A fenti beszélgetés 1995 nyarán hangzott el Budán édesapám és közöttem. Akkoriban újra átbeszélgettük a régi időket: Horthy-rendszert, háborút, ellenállást, Rákosi- és Kádár-korszakokat. Munkatársaimmal az 1944-45-ös magyar katonai ellenállás egyik zavaros lapját tettük helyre, ahol Dr. Hegedüs Róbert alezredes biztonságpolitikusként Mikó Zoltán egykori századost hasonlította Sólyom Lászlóhoz. A konferencián az egykori ellenálló, a Magyar Köztársaság akkori elnöke, Dr. Göncz Árpád szerint ezek azok az emberi sorsok, amelyek teljes megismeréséhez egy emberi élet is kevés, de a történésztől joggal várja el a társadalom, hogy hiteles képet adjon korszakokról, s abban tevékenyen résztvevő emberekről. A hitelesség pedig nem is olyan egyszerű. A források eltűntek, átíródtak, kiegészültek. A történész szakma iránti szeretetem mellé szinte születésem óta társul a magyar katona iránti tisztelet. 1985-ig én is annyit tudtam a magyar hadseregről, amit egy átlagos tisztfeleség: a Magyar Néphadsereg fiaink nevelésében komoly tényező, a Varsói Szerződés egyik tagjaként Szovjetunió vezetésével igen hamar az osztrák és olasz tájakon legyőzi az imperialista ellenséget. Az első csodálkozásom egyetemi oktatóként ért: én a békés egymás mellett élésre tanítom a tiszteket, míg harcász kollegám a sikeres fegyveres harc megvívására. Nem volt igazi ellentmondás, hiszen mindenki tudta a helyét, szerepét. Nagyon hamar felfogtam, hogy a tudományom iránti alázatot el kell felejtenem, hiszen egy olyan szervezet tagja lettem, ahol a politika diktál, s Plutarkhosz mellé Machiavelli lesz a „bibliám”, vagy másik munkahely után kell néznem. Az 1990-es rendszerváltozásnak örültem, hiszen éppen a katonai egyetem tanított meg arra, hogy a politika dönt, s mi mint egy csavar az államgépezetben, tesszük a dolgunkat. A társadalmi nagy változások pedig az egyén életében mindig úgy játszódnak le, ahogyan arra nem számítunk: fel és le, mint a hajóhinta.
199
Schubert Katalin: Önvallomás (Kézirat)
100 A mai és a jövő katonanemzedéke mindenkor igényli a hősöket, a példaképeket. A katonapolitikai döntéshozókra vár e mártírok rehabilitálása. Az 1949-es, 1950-es vallomásokat a pártállam hatalma rendelte meg. Ezt 1950-ben Sólyom és társai valószínűleg tudták. Csak valószínűsíthető, hogy életben maradásukhoz csak a véletlen, vagy inkább a csoda segíthetett volna: jog, etika, szakma hosszú évekre, évtizedekre szétválasztódott. Ez akkor is így van, ha elfogadjuk a korszakról írott hadtörténészek értékelését: „1949-ben néphadseregünk fegyelmi helyzete elmaradt a követelményektől, s
ez gátolta a
hadseregfejlesztés egymásra torkolódó feladatainak megoldását. A nem kielégítő fegyelmi helyzetnek alapvetően objektív okai voltak. A politikai hatalom meghódításáért folytatott harc időszakában a katonai fegyelem követelményeinek következetes érvényesítése szükségszerűen háttérbe szorult, a rend és fegyelem meglazult, s ezek maradványai bár csökkentek, de nem szűntek meg teljesen. A tisztikar a rend, fegyelem és szervezettség megteremtésében teljesen tapasztalatlan volt. A túlfeszített ütemű fejlesztés és a folyamatos átszervezések is gátlón hatottak. Emellett a politikai tudat is elmaradt a fegyelem megkívánt színvonalától.”200
Szentendre, 2006. szeptember 1. (Dr. Schubert Katalin százados)
200
Mucs-Zágoni: A Magyar Néphadsereg története 1945-1959. 252. oldal
101 Irodalomjegyzék Levéltári források 1) HIM Hadtörténelmi Levéltár: •
A honvédség felügyelőjének okmányai 1945-1948
•
1945/eln. 20.312. 24.133. iratok
•
HVK/1949. f. 4600. irat
•
MN VIII. 1.f. 358.e. 382. e. 843.e.
•
MN VIII 11. f. 844. doboz
•
MN VIII.23.fond. HM Pol. Fcsfség iratai 1950/T – 55/z
•
A béketábor magyar hadserege. A magyar demokratikus hadsereg és a Magyar Néphadsereg Hadtörténelmi Levéltárában őrzött katonai irataiból 1947-1953 (Szerk.: Ehrenberger Róbert), Petit Real Könyvkiadó, Budapest, 2001
•
A
Hadtörténelmi
Levéltár
katonai
igazságügyi
szerveinek,
iratainak
repertóriuma 1802-1991 (Szerk.: Farkas Gyöngyi) Hadtörténelmi Levéltár, Budapest, é.n.
2) BM Történeti Hivatal (a továbbiakban: TH) •
THII/47 142756
•
TH II/1. V-1 4275
•
TH II. V-142763.161.
•
TH II. V-142763. 231-240.
•
TH II. 29.dosszié
•
TH V. 142763/2
•
TH II/9 – V. 142787. 5-18.
•
TH V. 1500/19/1
•
TH V. 1500/19/4
•
TH V 1500/19/5
102 •
TH V. 14331
3) Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL) •
MOL KS 276.f. 53 cs. 53. ö.e.
•
MOL M-KS 276 -62 cs. 242 ö. e.
•
MOL 276. f. 52. cs. 4. ö. e.
Tanulmányozott és felhasznált irodalom 1) E. Babbie: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata Balassa Kiadó, 1996. 2) R. Bassett: Hitler kémfőnöke – A Canaris-rejtély Alexandra, Pécs, 2007 3) Bibó István: Válogatott tanulmányok I - III. kötet Magvető, Budapest, 1986. 4) Bús János-Maruzs Roland-Rácz Balázs: Tiszti kaszinó avagy szilárd bástyánk rései Varietas, Budapest, 2003. 5) J. Burckhardt: Világtörténelmi elmélkedések Atlantisz, Budapest, 2001. 6) Békés-Földvári-Gáspár-Tokaji: Magyar büntetőjog BM Könyvkiadó, Budapest, 1980. 7) Beránné Nemes Éva – Hollós Ervin: Megfigyelés alatt…Dokumentumok a horthysta titkos rendőrség működéséről 1920-1944 Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977.
8) Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek 1938-1948 Európa, Budapest, 1997.
103 9) Borhi Lászl: Magyarország a hidegháborúban Corvina, Budapest, 2005. 10) Csendes László – Gellért Tibor: Kronológia a honvédség történetéből 1945-1990 HVK Tudományos Munkaszervezési Osztály Kiadványa, 1993. 11) Dombrády Lóránt – Tóth Sándor: A magyar királyi honvédség Zrínyi, Budapest, 1965. 12) Fleck Zoltán: Jogszolgáltató mechanizmusok az államszocializmusban Napvilág Kiadó, Budapest, 2001. 13) Godó Ágnes: - Sztana Béla: A Horthy-rendszer katonai ideológiája Zrínyi, Budapest, 1965. 14) Gyarmati György: A politika rendőrsége Magyarországon a Rákosi korszakban PTE, 2002. 15) Gyertyán Ervin: Az első koncepciós per Minerva, Budapest, 1989. 16) S.P. Huntington: A katona és az állam Zrínyi-Atlanti, Budapest, 1994. 17) Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon 1945-1989 Zrínyi, Budapest , 1993. 17) Katonai perek a kommunista diktatúra időszakában 1945-1958. Tanulmányok a fegyveres testületek tagjai elleni megtorlásokról a hidegháború időszakában (Szerk.: Okváth Imre) Történeti Hivatal, Budapest, 2001. 18) Katonai Rehabilitáció 1989-1995 HM Rehabilitációs Bizottsága, 1995.
19) Kis András: A magyar honvédség újjászervezése 1945. Zrínyi, Budapest, 1995.
104 20) Kiszely Gábor: ÁVH egy terrorszervezet története Korona Kiadó, Budapest, 2000. 21) Kiszely Gábor: Állambiztonság (1956-1990) Korona Kiadó, Budapest, 2001. 22) Kozma Tóth István: Czinege Lajos mundér nélkül Zrínyi Kiadó, Budapest, 1990. 23) Kubinyi Ferenc: A katonapolitika regénye Malomfalvi Kiadó, Miskolc, 1993. 24) Dr. Lukács Tibor: A magyar népbírósági jog és a népbíróságok Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Zrínyi Kiadó, 1969. 25) Dr. Lukács Tibor: A bűn és a büntetés Minerva, Budapest, 1980. 26) Machiavelli: A fejedelem Magyar Helikon, Budapest, 1964. 27) Magyary Zoltán: Államéletünk válsága Budapest, 1939. 28) Máté János: Kard és könny. Rehabilitáltak emlékkönyve Zrínyi, Budapest, 1995. 29) Mucs Sándor: A Magyar Néphadsereg megszervezése és fejlődése 1945-1948 Zrínyi, Budapest, 1963. 30) Mucs- Zágoni: A Magyar Néphadsereg története 1949-1959 Zrínyi, Budapest, 1965. 31) Mi a politika? Bevezetés a politika világába (Szerk.:Gyurgyák János) Századvég, Budapest, 1994. 32) Mítoszok, legendák, tévhitek a 20. századi magyar történelemről (Szerk.: Romsics Ignác)
105 Osiris, Budapest, 2002. 33) Nagybaczoni Nagy Vilmos: Végzetes esztendők 1938-1942 Gondolat, Budapest, 1986. 34) Nemes György: Osztálybíróság és népbíróság Népbírósági Közlöny, 1946. III. évf. 11. szám 35) Okváth Imre: Bástya a béke frontján. Magyar haderő és katonapolitika 1945-1956 Aqula, Budapest, 1998 36) Összehasonlító politológia (szerk.: G.A. Almond, G.B.Powell) Osiris, Budapest, 1996. 37) Rákosi Mátyás visszaemlékezése 1940-1956 Napvilág, Budapest, 1997. 38) Rényi András: A retorika terrorja (A Terror Háza mint esztétikai probléma) Élet és Irodalom, 2003. július 4. 39) Rubicon 2002/6-7 szám: Zord idők ÁVO-ÁVH-III/III 40) Sári János: A hatalommegosztás Osiris, Budapest, 1995. 41) Schmidt Mária: Diktatúrák ördögszekerén Magvető, Budapest, 1998. 42) Schubert Katalin: Szembenézni a történelemmel Kornetas, Budapest, 1997. 43) Simon Sándor: Társadalmak, háborúk, hadtudomány ZMNE, Budapest, 2000. 44) Simon Sándor: Katonai doktrínák a hidegháború éveiben ZMNE, Budapest, 2000. 45) Sólyom Ildikó: Összetört-szétszakadt-elillant…A Sólyom tábornok-per utóélete Hadtörténelmi Levéltár, Budapest, 2003.
106 46) Szakács Sándor –Zinner Tibor: A háború „megváltozott természete” Budapest, 1997. 47) Szakály Sándor: A magyar katonai elit 1938-1945 Magvető, Budapest, 1987. 48) Szántó Mihály: A hadtörténelem tanulmányozásának buktatói Hadtudomány, 1997/1. 49) Szántó Mihály: Az elfelejtett hadsereg Honvéd Kiadó, Budapest, 1999. 50) Szita Szabolcs: Űjszászy István pályafutása Múltunk, 2006/2. 51) Takács Albert: Mi korlátozza a törvényhozót? Világosság, 1990/8-9-sz. 52) Túlélők. Elitek és társadalmak a változó Európában. Válogatás a nemzetközi történeti irodalomból Atlantisz, Budapest, 1993. 53) A Történeti Hivatal Évkönyve 200-2001 (Szerk.: Gyarmati György) Történeti Hivatal, Budapest, 2002. 54) Zinner Tibor: Adalékok a magyarországi koncepciós perekhez Históriás füzetek, 1998.
107 Publikációs jegyzék Honi megjelenésű könyv : 1. Szembenézni a történelemmel Katonasorsok. Kornetas, Budapest, 1997. Lektorált folyóiratcikkek. Magyarországon megjelenő magyar nyelvűek: 1. Egy tudós asszony. Beszélgetés Dr. Szijj Jolánnal Új Honvédségi Szemle 2000/2 92-96.old. 2. Jogállam sincs múlt nélkül. Beszélgetés Dr. Fehér József közigazgatási államtitkárral Új Honvédségi Szemle 200/6. 62-70.old. 3. Kettős integráció, avagy az írástudók, a politikusok és a katonák felelőssége. Beszélgetés Dr. Király Béla vezérezredessel. Új Honvédségi Szemle 2000/8. 69-75. old. 4) A katonaértelmiség jövőjéről Beszélgetés Dr. Harai Dénes ezredessel, egyetemi tanárral. Új Honvédségi Szemle 2000/10 91-98.old. 5) A menedzser típusú parancsnok. Beszélgetés Pető István ezredessel Új Honvédségi Szemle 2001/7. 66-71. old. 6) Hazámat szolgáltam Beszélgetés Dr. Simon Sándor altábornaggyal Új Honvédségi Szemle 2001/9. 48-55. old. 7) Önállóság és felelősség. Beszélgetés Dr. Szabó Miklós akadémikussal, a ZMNE rektorával Új Honvédségi Szemle 2002/1. 83-90. old. 8) Hadbíró voltam. Interjú Dr. Rabóczky Ede nyugállományú vezérőrnaggyal Új Honvédségi Szemle 2005/8 112-119. old. 9) Jog, etika, igazság és katonai elit Társadalom és honvédelem 2001/9. 48-58. old. 10) Sólyom Ildikó: Összetört-szétszakadt-elillant…A Sólyom tábornok-per utóélete c. könyvről receenzió. Múltunk 2004/4. 366-369. old.
