DR. PERLUSZ ANDREA
A HALLÁSSÉRÜLT GYERMEKEK INTEGRÁLT OKTATÁSA-NEVELÉSE
Útmutató a szakértõi bizottságoknak
Míg korábban a hallássérült gyermekek oktatás-nevelésében a szegregált út volt a döntõen jellemzõ, napjainkban már több száz hallássérült gyermek jár integráltan óvodába, iskolába, s ez a szám ahogyan erre a külföldi statisztikák alapján számíthatunk a jövõben gyarapodni fog. Az integrációban résztvevõ hallássérült gyermekek gyógypedagógiai segítésére még nem áll rendelkezésre az a kiépített, minden régiót lefedõ utazótanári hálózat, mely lehetõvé tenné, hogy ezen gyermekek helyben, a hallássérültek speciális problémáira felkészült gyógypedagógusoktól kapják meg a számukra szükséges segítséget. Sok esetben olyan kollégák vállalják fel a hallássérült gyermekek integrációjának segítését, akik elsõ ízben vagy ritkábban találkoznak e csoport sajátos nehézségeivel. Útmutatónkkal nekik szeretnénk segítséget nyújtani.
A hallásveszteség és korrigálása Az emberi hallás meghatározott magasságú és hangerejû levegõrezgéseket képes hangként felfogni. Az ún. hallásküszöb azoknak a hangoknak az érzékelését jelenti, amelyeket még éppen meghallunk. Az igen nagy hangerejû hangok fájdalmat, kellemetlen érzést váltanak ki, mivel elérik az ún. kellemetlenségi, illetve fájdalom küszöböt. Az emberi hallásmezõ a hangerõ szempontjából tehát a hallásküszöb és a kellemetlenségi, illetve fájdalom küszöb között helyezkedik el. Hallássérülés esetén a hallásküszöb megemelkedik, a személy csak a valamilyen mértékben erõsebb hangokat hallja meg, vagy meg sem hallja azokat. A hallásküszöb regisztrálása az audiogramon történik. Két szempontból jellemezhetõ a hallás: a fentiekben említett még éppen meghallott hangerõ és a meghallott hangmagasság vonatkozásában. Míg az ép hallású személy hallásküszöbe 0 és 10 decibel (decibel: a hangerõsség mértékegysége, jele: dB) hangerõ között található, addig a hallássérülteknél ez 30-100 vagy még ennél is nagyobb (110115) decibel közötti értéket mutathat. Az emberi fül a 20-20 000 Hz közötti magasságú hangok észlelésére képes (a hangmagasság a rezgésszámtól függ, mértékegysége a Hertz /Hz/). A beszédhangok a 300 és 4000 Hz közötti területen találhatók. A hallásveszteség sok esetben nem egyenletes, vagyis nem azonos mértékben jelentkezik minden frekvenciasávon (hangmagasságon). A megemelkedett hallásgörbe lefutása ilyenkor nem vízszintes, hanem lehet emelkedõ (a mélyebb hangoknál nagyobb a hallásveszteség), esõ (a magasabb hangok területén nagyobb a hallásveszteség), illetve ingadozó. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden eltérés a vízszintestõl, ideértve a hallásgörbe, azaz az audiogram lerövidülését is (pl. teljesen kiesnek a magasabb hangok), a hangok
37
torzult meghallását is maga után vonja. Ha a hallássérülés a beszédhangok már említett területét is érinti a hangerõ és/vagy a frekvenciák szempontjából, nehezítetté válik a beszéd meghallása, s ennek következményeként a beszéd megtanulása. Tartós hallássérülés a gyermekek kb. 1-1.5%-ánál áll fenn, közepesnél súlyosabb hallássérülés csak minden ezredik esetben. A hallássérültek két alcsoportját a nagyothallók és a siketek képezik. A hallókészülékek rohamos fejlõdésének, illetve a korai fejlesztésnek köszönhetõen teljesen siket gyermekek ma már alig vannak, a nagyothallók elõfordulása pedig a siketekhez képest kb. tízszeres. A hallássérülés súlyossága (vagyis hogy valaki a nagyothalló, vagy a siket kategóriába kerül-e) a hallásküszöb lefutásától, illetve a hangmagasság érzékelésétõl, valamint a beszédhallás fejlettségétõl, a kombinációs készségtõl is függ. A hangerõ csökkent érzékelése szempontjából a következõ kategóriák állíthatók fel a fõbb beszédfrekvenciákon mért átlagos hallásveszteséget alapul véve: enyhe nagyothallás: 2540 dB hallásveszteség közepes nagyothallás: 4060 dB hallásveszteség súlyos nagyothallás: 6090 dB hallásveszteség átmeneti sáv a súlyos nagyothallás és a siketség között: 90110 dB hallásveszteség siketség: 110 dB felett. A frekvenciák szempontjából nagyothalló típusú hallásveszteség sávja a magasabb, 1000 Hz feletti frekvenciákat is magában foglalja, a siket jellegû görbék rövidebbek, meredeken lejtenek a magasabb hangok felé. A modern hallókészülékek akár 60 70 dB erõsítésre is képesek, vagyis az eredeti hallásállapotot jelentékenyen módosítják, s a hallásgörbék egyenetlenségeit is képesek korrigálni bizonyos határok között. Speciális esetet képeznek azok a gyermekek, akiknek csak az egyik fülét érinti a hallásveszteség. Bármilyen súlyos is az egyik fül sérülése, õk boldogulnak az egészséges hallószerv segítségével, csupán az ültetésnél kell arra gondolni, hogy a jó fül essen a csoport, a pedagógus felé, s az irányhallás okozhat számukra problémát. A hallássérülés kórokát tekintve lehet veleszületett, vagy szerzett. A veleszületett hallássérülés kórokai között elsõsorban genetikai faktorok, az anya és a magzat között fennálló Rh inkompatibilitás, illetve a magzati életben bekövetkezett fertõzések szerepelnek. A szerzett hallássérülés leggyakrabban gyulladásos megbetegedések (pl. középfülgyulladás, meningitis) következtében alakul ki. Jelentõs, hogy a hallássérülés a beszéd megtanulása elõtt, vagy ezt követõen következett-e be. Az elsõ esetben a gyermeknek a beszédet ill. annak meghallását teljes egészében meg kell tanulnia, az utóbbi esetben viszont inkább újratanulásról, a beszéd megtartásáról van szó. Ez utóbbi esetben különösen sikeresnek mondható az ún. cochleáris implantáció. Ez egy olyan mûtéti eljárás,
38
melynek során az eredetileg nem funkcionáló belsõ fület újból mûködõképessé teszik, s a hallásküszöb már kb. 30 dB-nél jelentkezik. A hallás megtanulása, a nyelvfejlesztés azonban ebben az esetben is hosszabb folyamat, sok esetben több éves odaadó munkát, sajátos beszéd-hallás fejlesztõ környezet biztosítását követeli meg a szülõktõl, gyógypedagógustól. A cochleáris implantáció kapcsán az integrált intézményes elhelyezés különös hangsúllyal vetõdik fel, mivel ha a hallássérült gyermek a mûtét után be-, illetve visszakerül a speciális iskolai környezetbe a súlyos hallássérültek közé, általában nem áll be optimális változás a beszéd terén. A nagyothalló gyermekek számára mûködõ speciális intézmény (dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon Bp. 1142 Rákospatak u. 101.) jobb nyelvi környezetet tud biztosítani a mûtött gyermekek számára az odajáró gyermekek magasabb nyelvi szintje miatt. A távlati cél azonban ha erre reális lehetõség nyílik, vagyis erõteljesen megindult a gyermek nyelvi fejlõdése ebben az esetben is a hallókkal történõ együttnevelés. A hallókészülékek a hangokat felerõsítve juttatják az információt a fülhöz, s ez a legtöbb esetben lehetõvé teszi, hogy a hallássérült gyermek is elsõsorban a hallása révén fogja fel a beszédet. A megfelelõen kiválasztott és beállított hallókészülékkel ellátott nagyothalló gyermekeknél (30-90 dB, egyenletesebb hallásgörbe) általában magától megindul a természetes beszédfejlõdés, a beszédfelfogásban elsõsorban a megmaradt hallásra illetve a szájról olvasásra, mint kiegészítõ információs forrásra támaszkodnak. A siketséggel határos nagyothalló, illetve a siket gyermek beszédfejlõdése nehezebben indul el. A beszédfelfogásban a szájról olvasásnak van nagy szerepe, de nagy teljesítményû hallókészülékkel a zajok, zörejek és a beszéd töredékes felfogására õ is képes. A hallásállapot mérése az audiológiai szakrendelésen történik. Bár a születést követõ néhány napban az újszülöttek kötelezõ szûrõvizsgálaton esnek át, ez csak a legsúlyosabb esetekben jelzés értékû. Amennyiben a szülõk, a védõnõ, illetve a gyermekorvos a hallássérülés gyanúját észleli mielõbb szükséges a gyermek audiológiai vizsgálata. Az ehhez szükséges beutalót a gyermek háziorvosa adja. Az esetleges hallássérülés jele lehet többek között, ha a gyermek nem figyel a zajokra, az emberi beszédre, beszédfejlõdése nem indul el, vagy késik, illetve, ha gyakran visszakérdez, figyelmetlennek tûnik. A hallás mérése tiszta hang audiometriával (hallókészülék nélkül), illetve szabad hangtérben (hallókészülékkel együtt) ill. beszédaudiometriával is folyhat. Pedagógiai szempontból nagyobb jelentõsége van a hallókészülékes mérésnek, hiszen ez ad objektív képet arról, hogy a gyermek a hallókészülékével milyen hangerejû, illetve magasságú hangok meghallására képes, illetve, hogy hogyan észleli a beszédhangokat. A cél, hogy a gyermek olyan hallókészüléket viseljen, mellyel a hallásküszöb a beszédmezõbe kerül, vagyis képes legyen a beszéd meghallására. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hallásmérések objektív eljárásai nem adnak teljes képet a hallásgörbe pontos lefutásáról, ezért mindenképpen szükség van a
39
szubjektív, vagyis a gyermek közremûködésére is számító eljárásra. A gyermekaudiometria módszere eltér a felnõtt vizsgálatától, (magatartás megfigyelés, kondicionálás fénnyel és hanggal, játékaudiometria). Ezen eljárások mindegyikét sajnos hazánkban még nem alkalmazzák elég széles körben, ezért érdemes meggyõzõdni arról, hogy hogyan történt a mérés, van-e egyáltalán szubjektív audiogram (gyakran nincs, vagy kérdõjelet írtak rá, mivel a gyermek még nem mérhetõ), készült-e készülékes görbe. Hiányosságok esetén feltétlenül gondoskodni kell a gyermek életkorához alkalmazkodó mérésekrõl (tájékozódni kell a fenti feltételeknek megfelelõ gyermekaudiológia helyérõl). Ellenkezõ esetben ugyanis megnõ a valószínûsége annak, hogy a gyermeket nem megfelelõen kiválasztott ill. beállított hallókészülékkel látják el. Felvilágosítást ebben a témában készséggel adnak az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Fõiskolai Kar Hallássérültek Pedagógiája Tanszékének munkatársai. A hallásmérést rendszeres idõközökben meg kell ismételni, mivel csak ezáltal biztosítható az optimális hallókészülékes ellátás.
A hallókészülékek használata A hallókészülék a hanghullámokat elektromos rezgésekké alakítja, felerõsíti, majd visszaalakítja hanghullámokká. A hallókészülékek napjainkban legelterjedtebb fajtája az ún. fülmögötti hallókészülék, melyet a hallássérült gyermek a természetes hallásnak megfelelõ helyen a fül mögött visel. A hallókészüléket a hallójárattal egy vékony mûanyag csõ, illetve az ehhez kapcsolódó illeszték köti össze. A hallókészülékek beállításánál arra törekednek, hogy a környezet beszédét minél optimálisabban tudja a gyermek felfogni. A hallókészülék a hasznos akusztikai jeleket (pl. a beszélõ hangja) és a zajokat, zörejeket egyaránt felerõsíti, vagyis annál optimálisabbak a hallási körülmények a hallássérült számára, minél közelebb van a beszélõ, illetve minél csendesebb a környezet. E körülmény a hallássérült gyermek számára azzal járhat, hogy pl. a közelebb lévõ padszomszéd füzetlapozásának hangját erõsebben hallja, mint a távolabbról jövõ tanári magyarázatot. A hallókészülékek cseréjére általában öt évenként van lehetõség, de a súlyos, javíthatatlan meghibásodás, illetve a hallásállapotban bekövetkezett változás bármikor indokolttá teszi a készülék cseréjét. Ugyanakkor az illeszték gyakrabban (félévente évente) szorul cserére. Ennek oka, hogy a gyermek növekedésével a hallójárat is változik. Az illeszték cseréjének szükségességét az jelzi, ha a készülék akkor is sípol, amikor az illeszték szabályosan a gyermek fülében van (ilyenkor nem az a megoldás, hogy gyengébbre állítjuk a készüléket, mert a gyermek nem fog jól hallani!). A hallókészülékek száraz elemmel mûködnek, melyek élettartama általában 5-10 nap. A hallókészülék mûködésének ellenõr-
40
zése, az elemcsere elsõsorban a szülõk feladata, de fiatalabb gyermekeknél a pedagógusnak is meg kell gyõzõdnie arról, hogy a hallókészülék jól mûködik-e. Különösen igaz ez akkor, ha a hallássérült gyermek még nem áll azon a szinten, hogy a hallókészülék mûködését jelezni tudja. A mûködést úgy ellenõrizhetjük, ha kivesszük a gyermek fülébõl a készüléket, és a fülünkhöz tesszük az illesztéket. A gyógypedagógus vagy a szülõ egy speciális eszközzel, a sztetoklippel ellenõrizheti a készülék mûködését, hogy ki-bekapcsoláskor, a hangerõ szabályozásakor nem recseg-e, jó-e a hangminõsége és a beszédfrekvenciákra jellemzõ 5 hang (á, ú, í, s, sz) ill. az ezekbõl alkotott mondatok (pl. lassú víz, sziszeg a kígyó, a szél kuszálja a haját) torzításmentesen hallhatók-e. A hallókészülék mûködésének jele az is, ha a készülék a gyermek fülébõl kivéve sípol. (Tehát ne sípoljon, ha a gyermek fülében van, de sípoljon, ha kivesszük a fülbõl!) Ha a gyermek elért már egy bizonyos szintet a hallókészülék viselésében, magától is jelezni tudja, ha az elem kimerült, illetve gyengül a hallókészülék erõsítése. Az elemmérõk közül azokat a típusokat kell használni, melyek nem pusztán a mûködõképességet, hanem azt is jelzik, hogy rendelkezésre áll-e a megfelelõ teljesítmény. Ha nem, ebben az esetben elemcserére van szükség. A szülõknek azt kell tanácsolni, hogy az elemeket este mérjék be az egész napos használat után, ne pedig reggel, amikor azok rövid idõre új erõre kapnak. A hallókkal együtt nevelt hallássérült gyermekek hatékony segédeszköze lehet az adó-vevõ készülék. Ez egy mikrofonnal ellátott adóból (melyet többnyire a tanár visel), illetve egy vevõ készülékbõl (a gyermek viseli) áll, mely a gyermek hallókészülékéhez csatlakozik. A készülék nem erõsít többet a gyermek hallókészülékénél, de csak a hasznos jelet (az adót viselõ hangját) erõsíti fel, a környezeti zajokat nem, vagyis jobb hallási feltételeket teremt. Elõnye az is, hogy a nagyobb távolságból jövõ beszédet ugyanúgy erõsíti, mivel az adót viselõ szája és a mikrofon közötti távolság nem változik. Az adót használhatja a gyermeket tanító tanár, illetve az osztálytársak is. Az óvodai, vagy iskolai csoportos beszélgetéseknél például jelentõsen megkönnyítheti a hallássérült gyermek helyzetét az adó körbeadása (mindig a beszélõnél legyen). Az adóvevõt nem kell állandóan hordani vagy bekapcsolva tartani, csak akkor, amikor a pedagógus, vagy valamelyik gyerek hosszabban mesél, magyaráz. Ugyanakkor arra is ügyelni kell, hogy a pedagógus kapcsolja ki az adó-vevõt, amikor más gyermekhez beszél, illetve kimegy a terembõl. Az adó-vevõ készülékekrõl a hallókészüléket forgalmazó cégek szolgálnak bõvebb információval. A készülékek széles körû elterjedését gátolja, hogy az áruk igen magas, s a társadalombiztosítás támogatását nem élvezik, alapítványi pályázatok azonban lehetségesek.
41
A hallássérülés másodlagos kihatásai Amint az a fentiekbõl is kiderül, a hallássérülés a legsúlyosabban a beszédet és a nyelv kialakulását, kibontakozását érinti. A hallássérült gyermek a hallássérülés súlyosságától függõen halkabban, torzabban vagy alig hallja a beszédet, ritkább esetekben még akkor is, ha hallókészüléket visel. A hallókészülékkel felerõsített hallásra támaszkodva a gyermek meg tudja tanulni a beszédet, de ennek üteme többnyire lassabb, mint a halló gyermekek esetében, és sok esetben speciális gyógypedagógiai segítséget, a korai fejlesztéssel irányított szülõi magatartást is igényel. Az óvodáskorú hallássérült gyermekek beszédszintje esetenként 2-3 évvel is elmaradhat a halló gyermekekétõl, az elmaradás mértéke függ a hallássérülés súlyosságától, a hallókészülékkel történõ ellátás idejétõl, illetve attól, hogy a gyermek és a szülõi ház mióta és milyen minõségû korai gyógypedagógiai tanácsadásban részesült. A hallássérült gyermekek a halláson kívül a szájról olvasást is felhasználják a beszédértés segítésére, s ennek mértéke gyermekenként változó. A szájról olvasást külön nem fejleszti a gyógypedagógus, nem ajánlatos a figyelmet mesterségesen is ráterelni, mivel az elsõdleges cél az akusztikus benyomásokra való összpontosítás. A meglassúbbodott nyelvfejlõdésen túl a hallássérülés a nyelvi funkciók kibontakozásának minõségét is érinti. A hallássérült gyermekek beszédét a szûkebb szókincs jellemezheti, mely annál inkább tapasztalható, minél súlyosabb a hallássérülés. A szókincs elmaradása a halló személyekkel való minél több társalgási szituáció, az ismeretlen szavak, fogalmak tisztázása, illetve az olvasás révén csökken. A hallássérülés kihatásaként grammatikai hibák is jellemezhetik a hallássérült gyermekek beszédét, fõleg a közepes nagyothallásnál súlyosabb hallássérült gyermekek esetében. Gyakran nem is fordít kellõ figyelmet a gyermek a magyar nyelvben gyakori, hangsúlytalan, szóvégi pozícióban található toldalékokra, elvonja a figyelmét a szavak tulajdonképpeni jelentése. A grammatikai hibák lehetnek hiányzó toldalékok, névelõk, névmások, stb., felesleges vagy inadekvát szóvégzõdések, szavak vagy hibás szórend. A problémát leginkább a társalgások és az olvasás csökkenti, emellett a gyógypedagógus célzott gyakorlatokat is szokott alkalmazni. A hallásveszteség kihat a gyermek kiejtésére is, mely azokkal a beszédhangokkal kapcsolatban jelenik meg, melyeket a gyermek nem jól hall. Leggyakrabban a sziszegõk, illetve a c, cs, gy, ty képzése hibás, nem ritka az orrhangzósság, s elõfordulhatnak magánhangzó cserék is. Súlyos hallássérülésnél a beszédérthetõség zavarai kiterjednek a beszéddallamra, a beszédtempóra, a hangsúlyozásra is. A hibák oka, hogy a gyermek nem jól hallja a saját beszédét sem, nem tudja azt megfelelõen összevetni más személyek beszédével. A hibák a hallókészülék használatával, illetve gyógypedagógiai segítséggel enyhíthetõk, kiküszöbölhetõk.
42
A hallássérült gyermek integrált nevelésének várható elõnyei 1. A környezet pozitív beszédmintája. A hallássérült gyermeket jól beszélõ gyermekek, a többi halló gyermekkel folyamatosan kommunikáló felnõttek veszik körül. A szegregált intézményekben az egyik legnagyobb hiányosságot a társak nem megfelelõ beszédpéldája jelenti, hiszen a csoportokban nincs vagy alig van húzóerõ, az átlagosnál jobb beszédpéldát egyedül a pedagógus nyújtja. Ronthatja a helyzetet, hogy a csoportokban kevert képességû gyermekek vannak, akiknek részben alacsonyabb nyelvi szintje lefelé húzza a pedagógus beszédmintáját is. Ide tartozik az is, hogy mivel a halló kortársakkal és a pedagógusokkal való kommunikáció csak a nyelv használatával valósulhat meg, ez a tény arra sarkallja a hallássérült gyermeket hogy gondolatait nyelvi formába öntve fogalmazza meg, s mind tökéletesebb legyen e nyelvhasználat. 2. A speciális nevelési szükségleteket nem mutató gyermekek közössége a hallássérült gyermek számára normális magatartásmintákat közvetít, megakadályozza, hogy siketes jellegzetességek alakuljanak ki (pl. a társak megrángatása, ahelyett, hogy szólna hozzájuk), önfegyelemre, nagyobb önállóságra, gyorsabb munkatempóra szoktatja a mindennek átvételére alkalmas gyermeket. 3. Az együttnevelés nyomán reálisabb énkép, reálisabb önértékelés alakul ki, a gyermek egy természetes mezõnyben gyõzõdhet meg erõs és gyenge oldalairól. Ez egyben húzóerõt is jelenthet számára, azt a késztetést, hogy minél inkább törekedjék a magasabb követelményeknek megfelelni. 4. Az integrált nevelés további elõnyeként említhetõ, hogy az intézményes nevelés a lakóhelyen valósul meg, ezáltal elkerülhetõ, hogy a gyermek diákotthonban, a családtól távol töltse hétköznapjait. (Magyarországon a hallássérült gyermekek számára nyolc speciális intézmény mûködik: Budapesten kettõ, illetve Vácott, Kaposváron, Szegeden, Egerben, Debrecenben és Sopronban egy-egy. A speciális intézménybe kerülés a nagy távolság miatt sok esetben a hetes diákotthoni elhelyezést vonja maga után.) Az integrált neveléssel a hallássérült gyermek nem szakad ki sem a családból, sem az ép gyermekek, a lakóhelyi kortársak kapcsolatrendszerébõl, ezek a baráti, ismerõsi kapcsolatok végig kísérhetik egész életútján. 5. A hallókkal együtt történõ neveléssel megjelenõ magasabb elvárások, melyek mind a gyermektõl, mind a környezettõl többlet energia ráfordítást igényelnek, azáltal váltják be a hozzájuk fûzött reményeket, hogy az integrált körülmények között nevelkedõ gyermek társadalmi beilleszkedési nehézségei minimálisra csökkenhetnek, illetve eltûnhetnek, mivel a gyermek e beilleszkedési folyamatot már a gyermekkor éveitõl kezdve gyakorolta, átélte.
43
Mindezen elõnyök érvényesüléséhez arra van szükség, hogy az integrált nevelés megfontolt, körültekintõ döntés eredményeként kezdõdjön el, s mindvégig ez jellemezze a kivitelezést is. Általában nem javasolható az integrált nevelés a halmozott speciális nevelési szükségletû gyermekek számára, akiknél a hallássérülés mellett más tanulást nehezítõ probléma áll fenn, valamint különösen iskolai szinten azon gyermekek számára, akik nyelvi fejlõdésükben és a beszédtanulás üteme szempontjából az adott idõpontban még jelentõs elmaradást mutatnak halló társaiktól.
Az integráció lehetséges hátrányai A megfontolt, és elõzetes tájékozódáson alapuló döntés hangsúlyozása azért fontos, mert az integrált nevelés kifejthet éppen ellenkezõ hatást is. Az együttnevelés lehet csak névleges, formális. Magyarországon még sajnos nem ritka eset, hogy a gyermek egyéni szükségleteit a fogadó többségi intézményben nem veszik figyelembe, illetve nem kapja meg a számára szükséges gyógypedagógiai segítségnyújtást sem. Ha a gyermek kevéssé képes lépést tartani a halló gyermekekkel, s nem kapja meg a haladásához szükséges segítséget, akkor lemaradhat a tanulásban, elszigetelõdhet társaitól. E kedvezõtlen jelenségek a gyermek közérzetére, személyiségére is negatívan hathatnak. A gyermek bezárkózhat, elmagányosodhat, vagy éppen rossz viselkedésével akarja magára vonni a figyelmet. A probléma sok esetben abból adódik, hogy az intézmény nem kellõen nyitott a speciális problémával érkezõ gyermekek ellátására, illetve nem is tudja, hogy a vállalt feladat tulajdonképpen milyen konkrét gyakorlati tennivalókkal jár. Elõfordulhat, hogy a fogadó intézmény létszámgondjain kíván ilyen módon enyhíteni, s teljesen közömbös a gyermek tényleges szükségleteinek kielégítése szempontjából. A leggyakoribb gondot többnyire az okozza, hogy a fogadó pedagógus hozzáállása nem megfelelõ, s ez befolyással van az egész csoport, osztály légkörére. A formális integráció csak érintõlegesen vagy egyáltalán nem biztosítja az integrált nevelés fentiekben vázolt elõnyeit, ezek részben vagy teljesen elmaradnak, s inkább hátrányt jelenthet a hallássérült gyermek számára az együttnevelés. Ezért a formális integrációt az óvoda vagy iskola gondos kiválasztásával, a gyermek és családjának ismeretében feltétlenül kívánatos elkerülni, illetve ha a már integrált gyermeknél tapasztaljuk a beilleszkedés kedvezõtlen alakulását, más óvodát vagy iskolát kell keresni. Vagyis az elsõ reakció csak indokolt esetben (a gyermek jelentõs elmaradásakor, melynek csökkentésére semmiféle esélyt nem látunk kedvezõbb feltételek mellett sem) legyen a szegregált elhelyezés, s a jelenleginél sokkal gyakrabban merüljön fel a megsegítés párhuzamos biztosításával egy másik fogadó intézmény keresése.
44
A gyógypedagógus szerepe a hallássérült gyermek óvodai, iskolai integrációjában Az integrált nevelés során a gyógypedagógus feladatköre jelentõsen megváltozik. Téves az a gondolat, mely szerint a gyógypedagógus szerepe pusztán a hallássérült gyermekkel való foglalkozásra korlátozódik, hanem kiterjed a fogadó intézmény kiválasztására, a fogadó pedagógusok felkészítésére és folyamatos segítésére, valamint a szülõknek szóló tanácsadásra is. E járulékos feladatok szinte hangsúlyosabbak, mint a gyermeknek nyújtott közvetlen segítség, hiszen a gyermek sikeres haladásáért az integrált nevelés során a gyermek pedagógusa, a szülõk és a gyógypedagógus együttesen vállalják a felelõsséget. A megváltozott feltételek között a gyógypedagógus folyamatosan látja el az óvodapedagógust/pedagógust a megfelelõ információkkal, együttmûködik az optimális környezeti feltételek biztosításában, tanácsokat ad a szülõknek, figyelemmel kíséri a gyermek fejlõdését, egyben annak ügyvédje és szükség esetén fejlesztõje is. E sokrétû feladatok között a gyermeknek nyújtott közvetlen gyógypedagógiai segítség csak egy, melynek mértékét a hallássérült gyermek aktuális szükségletei határozzák meg. Ezek a szükségletek nagyon eltérõek lehetnek. Szükség lehet arra, hogy a gyógypedagógus heti rendszerességgel foglalkozzék a gyermekkel, ugyanakkor elégségesnek bizonyulhat az integráció megfelelõ elindítása után a gyermek pedagógusával, illetve a szülõkkel történõ havi konzultáció is. Az igény a gyógypedagógiai segítségnyújtásra bármikor megváltozhat, vagyis szükségessé válhat az áttérés a korábbi ritkább alkalmakról a rendszeres megsegítésre, és viszont. Ezért is fontos, hogy az integrált nevelés megvalósítása során rendszeresen nyomon kövessék a gyermek haladását, s a szükséges intézkedéseket mindig a gyermek aktuális igényeihez igazítsák. Fontos kulcsszereplõ ebben a folyamatban a szülõ, annak felelõsségvállalása, hiszen sok esetben a rendszeres szülõi ellenõrzés, együtt tanulás, a kapcsolattartás a pedagógusokkal kiegészítheti, sõt pótolhatja a gyógypedagógus jelenlétét.
Az integrált nevelés elõkészítése Akár óvodai elhelyezésrõl, akár a fogadó általános iskola kiválasztásáról van szó, a szóba jöhetõ intézmények feltérképezése megelõzi az integrált nevelés mellett szóló döntést. Ma már többféle szülõi igényt kielégítõ intézmény mûködik (pl. nyelvekre specializálódó, mûvészi tevékenységeket preferáló, stb.). A választást nem a szülõ ambíciói, hanem a gyermek adottságai, szükségletei kell, hogy meghatározzák. Optimális esetben a gyógypedagógusnak és a szülõknek együtt, az intézmények igazgatóival és pedagógusaival elbeszélgetve kell megtalálniuk azt az intézményt, mely fogadókésznek mutatkozik a hallássérült gyermek felvételére. (Az evvel kapcsolatos részletes leírást a szülõknek
45
szóló füzetben közöljük!) A beiskolázás elõkészítése során amennyiben a hallássérült gyermek érdeke úgy kívánja felmerülhet az iskolakezdés egy évvel történõ elhalasztása, fõleg, ha a gyermek nem részesült jó korai fejlesztésben, s az egy évet az elmaradások pótlására lehet felhasználni. Amennyiben az intézmény fogadókésznek mutatkozik a hallássérült gyermek felvételére, s a szülõk, illetve a gyógypedagógus is kedvezõnek ítéli meg a lehetõségeket megkezdõdhet az integrációra való konkrét elõkészület. A hallássérült gyermek szüleinek, illetve az õket segítõ gyógypedagógusnak a Hallásvizsgáló Országos Szakértõi és Rehabilitációs Bizottság (Budapest 1147 Bp. Cinkotai út 125-137. tel.: 251-93-420) vizsgálatát kell kezdeményeznie. Ideális esetben a Szakértõi Bizottság már ismeri a hallássérült gyermeket, hiszen a korai szolgáltatás igénybevétele is a szakértõi véleményhez kötött. A gyermek vizsgálata, illetve az ennek alapján készített integrációt ajánló hivatalos szakértõi javaslat szükséges ahhoz, hogy a hallássérült gyermek, illetve a fogadó intézmény megkapja mindazokat a speciális nevelési szükségletû tanulók után járó kedvezményeket, melyeket a közoktatási törvény biztosít. A szakértõi vélemény birtokában a kedvezmények igénybevételét az intézmény vezetõje, igazgatója kérheti a fenntartótól (helyi önkormányzattól). Ha a gyógypedagógus már az integráció elõtt is foglalkozott a hallássérült gyermekkel, akkor feltétlenül küldje el a szakértõi vizsgálatra a gyermekrõl készített gyógypedagógiai véleményét. Más esetekben éppen a fent említett országos bizottság lesz az, amely az integrációt kezdeményezi, s a helyi szervek, pl. a helyi nevelési tanácsadó vagy a logopédiai munkaközösség munkatársai nyújthatnak abban segítséget, hogy megtalálják a megfelelõ fogadó intézményt.
A felkészülés felkészítés Elsõsorban a fogadó intézmény pedagógusá(ai)t, az intézmény más dolgozóit, a csoport-, illetve osztálytársakat, esetleg ezek szüleit, végül magát a hallássérült gyermeket érintik az elõkészületek. A felkészítõ tevékenység minden bevont szereplõ esetében más mélységben, de ugyanarról szól: információkat biztosít a hallássérült gyermekrõl, illetve a hallássérülésnek a beilleszkedésre, a tanulásra gyakorolt hatásairól. Az elõkészítés segít a fogadó közösségeknek a hallássérült gyermek viselkedésének helyes értékelésében, s ez kedvezõ alapot biztosít a beilleszkedéshez. A tájékoztatás során kiemelten kell foglalkozni a gyermek jövendõbeli pedagógusával (óvodai csoportvezetõ ill. osztályfõnök). Ennek egyik formája, ha ellátjuk a megfelelõ szakirodalommal (az iskola könyvtárának kellene ezt beszereznie), és megkérjük, hogy olvassa el a hallássérültek integrációjáról szóló, számára releváns kiadvány(oka)t. (A legfontosabb könyveket a szakirodalom jegyzékben feltüntettük.) Az olvasottakról azután a gyógypedagógus
46
beszélgetést kezdeményezhet. A pedagógus elõkészítésének természetesen csak a legszükségesebb információkra kell szorítkoznia. Ezek ahhoz szükségesek, hogy el tudja kezdeni a hallássérült gyermekkel való foglalkozást. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hirtelen, egy alkalommal adott nagy mennyiségû információ kevésbé hatékony módja a pedagógusok segítésének, mivel egyrészt riasztólag hathat, másrészt a pedagógus elõzetes tapasztalatok hiányában nem tud mindegyikre figyelmet fordítani. Hatékonyabb, ha a gyógypedagógus az integrált nevelés megkezdése után rövid idõvel néhányszor felkeresi a pedagógust, hiszen így lehetõség nyílik arra, hogy a gyakorlati munka során felmerült problémákra közösen találják meg a megoldást. A pedagógus segítése az integrációban dolgozó gyógypedagógus egyik kulcsfeladata. Jelentõsége szinte nagyobb, mint a hallássérülttel való konkrét foglalkozásnak, hiszen a pedagógus az, aki a mindennapok sikereit és nehézségeit átéli a hallássérült gyermekkel, s õ az aki elsõdlegesen megoldhatja a nehézségeket. A pedagógus számára fontos, részletezett tudnivalók megtalálhatók a szülõknek írt füzet 8-12. oldalán. A gyógypedagógus a gyermek pedagógusával együttmûködve gondoljon az intézmény többi dolgozójának felkészítésére is. Kis létszámú óvodákban/iskolákban általában minden dolgozó tud arról, ha hallássérült gyermek kerül felvételre. A nagyobb intézményeknél nem árt tudatosan informálni az intézmény dolgozóit: a gyermekkel foglalkozó többi pedagógust egy e célra összehívott megbeszélés keretében. Az itt elhangzó általános információk részint azokat a pedagógusokat világosítják fel, akik az osztályfõnökön kívül tanítanak az integrált gyermek osztályában, részben a más osztályokban oktatókat juttatják ismeretekhez. Itt hangozhat el az is, hogy tovább kellene vinni az információt a technikai dolgozókhoz is (pl. portás, dada, takarítónõ). Az utóbbi személyek számára annyi tudnivalót kell biztosítani, ami elegendõ ahhoz, hogy ne értsék félre a hallássérült gyermek reakcióit (pl. utána kiabálnak, de nem fordul meg), õk is verbálisan kommunikáljanak a gyermekkel (ne mutogatással értessék meg magukat), és mindig gyõzõdjenek meg arról, hogy a gyermek megértette a mondanivalót. A szomszédos osztályok, csoportok gyermekeinek, tanulóinak informálása közvetett úton, a pedagógusaik fent említett felvilágosítása révén történik. Így elkerülhetõvé válnak azok a félreértések, kellemetlenségek, esetleg csúfolódások, amelyek abból adódnak, hogy a hallássérült gyermek valamit nem ért meg, vagy félreért, s viselkedését esetleg szófogadatlanságként, butaságként értékelik. Általános tapasztalatok szerint minél fiatalabb korban kezdõdik el az integráció, annál zökkenõmentesebben zajlik le mind a befogadás, mind a beilleszkedés. Ennek oka, hogy a kevésbé tapasztalt kisgyermekek a számukra új világ minden egyes elemét természetesként tudják elfogadni. Korai életkorban a gyermekek teljesen nyitottak a másság mindenféle megnyilvánulásával szemben,
47
ráadásul az õket irányító pedagógust minden tekintetben elfogadják, viselkedését modellként követik. Ha az óvodapedagógus, a tanító a hallássérült gyermekre úgy tekint, mint a közösség szerves részére, ha hozzáállásából az tükrözõdik, hogy a hallássérült gyermek is egyenrangú, értékes személyiség, akkor az elfogadás a gyermekek számára semmiféle problémát nem jelent. A fogadó csoport/osztály tagjaival is beszélgetni kell. Ezt megteheti a csoport pedagógusa de meghívható erre a gyógypedagógus is. A hallássérült gyermek csoportba/osztályba kerülésekor leginkább arról kell a társaknak információt kapniuk, hogy milyen módon kommunikálhatnak sikeresen a nyelvi nehézségeket mutató társukkal (vele szembe fordulva, természetes artikulációval beszéljenek, és kerüljék a túlzott hangerõt). Fõleg az óvodai integráció során fordulhat elõ, hogy az integrálandó hallássérült gyermeknyelvi szintje még olyan alacsony, hogy a hétköznapi nyelvi közlések egy részét nem érti. A gyerekeket ilyen esetben arra kell biztatni, hogy a kezdeti kommunikációs nehézségek ellenére se forduljanak el társuktól, hanem próbálják megérteni és megértetni magukat a hallássérült gyermekkel. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek nagyon találékonyak az ilyen helyzetekben. Praktikus megoldás a hallókészülék megismertetése a gyerekekkel. Ha lehetõségük van megfogni, belehallgatni, akkor jobban bele tudják élni magukat társuk helyzetébe, s a készülék érdekessége, újdonsága is veszít jelentõségébõl. Ha tudják, hogy mire kell vigyázniuk a hallókészüléket viselõ gyermek esetében (pl. ne ráncigálják, ne dobják oda a labdát, stb.), illetve van fogalmuk arról, hogy a hallókészülék meglehetõsen drága, jobban számíthatunk körültekintõ viselkedésükre. A hallókészülék bemutatásához hasonlóan az is érzékeltethetõ a gyermekekkel, hogy hallás nélkül, szájról olvasással mennyire nehéz a mondanivaló megértése, a figyelem fenntartása. Ehhez elég, ha a gyermekeknek a TV mûsorból egy rövid részletet mutatunk be, és a hangerõt teljesen lehalkítjuk. A gyerekek így közelebb kerülhetnek a hallássérült problémáihoz, s beleérzõbbek, toleránsabbak lesznek vele szemben. Az integrált nevelés mind szélesebb körûvé válásával a csoportba/osztályba járó gyerekek szüleinek tájékoztatása valamit veszített jelentõségébõl. Korábban, amikor egyedi esetekként fordultak elõ speciális nevelési szükségletû gyermekek a többségi intézményekben, a szülõkben gyakrabban fogalmazódott meg az a félelem, hogy saját gyermekükre kevesebb figyelem jut a problémás gyerek csoportba / osztályba kerülésével. Napjainkban már egyre természetesebb a többségi intézmények gyerekcsoportjainak sokfélesége, akár speciális nevelési szükségletû, idegen ajkú, akár halmozottan hátrányos helyzetû gyermekekrõl legyen is szó. Ennek ellenére célszerû, ha a gyógypedagógus vagy a csoport/osztály vezetõje az elsõ szülõi értekezlet alkalmával, vagy még jobb, ha már azt megelõzõen beszél arról, hogy hallássérült gyermek is járni fog a csoportba/osztályba. A tájékoztatás révén a szülõk téves elképzeléseik helyett
48
kellõ ismeretet kaphatnak a hallássérült gyermekrõl, ill. azokról a nevelési pozitívumokról amit egy fogyatékos gyermek jelenléte jelent a gyermekközösség számára, s ez közvetve hozzájárulhat ahhoz, hogy mindez erõsítse a hallássérült gyermek beilleszkedését.
A hallássérült gyermek felkészítése az integrációra A hallássérült gyermek felkészítése nagyrészt a szülõkre hárul. Mindez akkor jelenti a legnagyobb feladatot, ha korábban speciális intézménybe járt, s valóban komoly váltást jelent számára az új környezet, az ismeretlen gyermektársak és pedagógusok. Ajánlatos, hogy a szülõ sétáljon többször az óvoda, iskola környékére a gyermekkel, s sokat beszélgessen vele az új helyrõl. Megkönnyíti a majdani beillesztést, ha a gyermek ismer más társakat, akik szintén az adott intézménybe járnak, vagy esetleg a testvér is odajár. Hasznos lehet a fogadó óvoda/iskola pedagógusával történõ elõzetes megismerkedés is.
Az integrációhoz szükséges tényezõk, a hallássérültek speciális szükségleteinek figyelembe vétele a) Gyakorlati teendõk, szervezési kérdések az óvodában Az óvodapedagógus közelsége. Ha szól a gyermekhez, minél közelebb legyen hozzá, s ügyeljen arra is, hogy ne legyen egyidejûleg nagy zaj a teremben. Csoportos foglalkozásnál, mesélésnél, ha lehetõség van rá, félkör alakban helyezkedjenek el a gyermekek. Ilyenkor mindenkit jól lát a hallássérült gyermek, aki üljön közel az óvónõhöz, így jól hallja õt. Az óvodapedagógus tanítsa meg minél hamarabb a hallássérült gyermeknek óvodástársai nevét. (Az óvodapedagógus könnyen ellenõrizheti, hogy hol tart a gyermek a nevek megtanulásában, ha pl. vele osztat ki valamit: Ezt add oda Katinak!, stb.) Az óvodapedagógus ösztönözheti a hallássérült gyermek beszédfejlõdését, ha azt az elvárást közvetíti felé, hogy szóbeli megnyilatkozásai fontosak számára. A gyógypedagógus segítse az óvodapedagógust a gyermek beszédszintjének felismerésében. Az óvodapedagógus akkor tudja biztosítani a hallássérült gyermek számára a fejlesztõ nyelvi környezetet, ha a gyermek nyelvi szintjét megerõsíti (ismétlés), hiányos közléseit kiegészíti (a közlés színvonalának emelése), és sokat beszél hozzá ugyanúgy, mint a halló gyerekekkel. Bár elsõdleges cél, hogy az óvodapedagógus a hallássérült gyermek verbális kommunikációját ösztönözze, bizonyos helyzetekben (pl. harag, ijedtség, fájdalom) fontosabb megérteni õt még akkor is, ha szegényes nyelvi kifejezõkészsége miatt nem tudja világosan érthetõvé tenni számunkra az érzéseit.
49
A gyógypedagógus hívja fel az óvodapedagógus figyelmét arra, hogy mindig gyõzõdjön meg arról, hogy a gyermek megértette az utasítást, illetve a mondanivaló lényegét. Ha a hallássérült gyermek nem érti meg elõször a közlést, akkor sokat segíthet a megismétlés, az átfogalmazás, a rá-, illetve bemutatás. A még alacsony nyelvi szinten álló hallássérült kisgyermeket kezdetben nehéz bevonni a közös mesélésbe, beszélgetésbe, foglalkozásba. Magyarázzuk el az óvodapedagógusnak, hogy ha a gyermek nem figyel, mással foglalkozik esetleg rendetlenkedik, annak feltételezhetõen az az oka, hogy nem érti a közlést. Segítséget jelent számára a sok vizuális szemléltetés (pl. meseképsor, rajz, tárgy, stb.) használata. Ehhez a képeket esetenként a gyógypedagógus is elkészítheti, illetve az adott anyagot már elõre feldolgozhatja a gyerekkel, ha külön is foglalkozik vele. Így a lehetõ legtöbb közös foglalkozásban részt tud venni a hallássérült kisgyermek. A hallássérült gyermek akkor lesz egyenrangú tagja az óvodai közösségnek, ha õ is kap feladatokat (napos, tisztaságfelelõs, stb.), illetve ugyanúgy részt vehet az óvodai ünnepségekben, versenyekben. A gyógypedagógus a pedagógus segítségére lehet azoknak a területeknek a megtalálásában, ahol a hallássérült gyermek társaival egyenértékû teljesítményre képes. Az óvodáskorú gyermek még sok mindenben segítségre szorulhat. Elképzelhetõ, hogy ez fokozottan igaz a hallássérült kisgyermek esetében, hiszen a megértési nehézségek miatt esetleg bizonytalanabb társainál. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a gyermek csak éppen annyi segítséget kapjon, amennyire igazán szüksége van. Hívjuk fel az óvodapedagógus figyelmét arra, hogy a túlsegítõ gondoskodás fokozhatja a gyermek bizonytalanságát, és önállótlanná teheti. Javasolja az óvónõnek, hogy kirándulásokon, sétákon a gyermeket lehetõleg a maga közelében tartsa, mivel a hallássérült gyermek egy bizonyos távolság meghaladtával már sokkal rosszabbul hall. Jó módszernek bizonyul a segítõ óvodástárs bevonása is, aki közvetíti a hallássérült gyermek számára az óvónõ utasításait, s figyel a hallássérült társára. A segítõtárs lehetõleg önként vállalkozzon a feladatra, a gyermek barátai közül kerüljön ki. Ez a segítõ presztizsét is növeli. b) Gyakorlati teendõk, tanulásszervezési kérdések az általános iskolában Az ülõhely kiválasztása lényeges kérdés. Az osztályteremben olyan ülõhelyet kell találni a hallássérült gyermek számára, ahonnan viszonylag közelrõl láthatja és hallhatja a tanárt. (Általában nem az elsõ pad a legalkalmasabb, mivel ha a tanár nem a táblánál áll, akkor a szájmozgása meglehetõsen rossz szögbõl, csak alulról látható.) Ugyanakkor az is fontos, hogy jól lássa a táblát, az írásvetítõ képét is. További szempont, hogy ülõhelye ne kerüljön szembe az ablakkal, mert a szemébe sütõ nap zavarja a szájról olvasást, ill.
50
az ablak elõtt álló pedagógusnak ilyenkor gyakran csak a körvonalait látja. Arra kell törekedni, hogy viszonylag jól láthassa az osztálytársait is. Tehát inkább egy oldalsó padsorban üljön, mint középen. Ha nincsenek rögzített padok az osztályban, s a pedagógusok erre hajlandók, a legideálisabb a székek, asztalok U alakban történõ elrendezése volna, vagy nagy létszám esetén két sorban, s a gyermek ilyenkor is oldalt, elõl ülne. Ebben az esetben tökéletesen láthatja társait. Nagyobb gyermekeknél az is bevált, hogy a gyermek maga válassza meg ülõhelyét. Hívjuk fel a pedagógus(ok) figyelmét arra, hogy a hallássérült gyermek valószínûleg nem hallja meg azokat a közléseket, melyeket a tábla felé fordulva, írás közben mondanak ill. más vonja el ilyenkor a figyelmét. Az elhangzottakat érdemes a gyermek felé fordulva megismételni, illetõleg a padtársát megkérni erre. A padtársat egyébként is érdemes segítõként bevonni. Õ az aki megmutathatja, melyik feladat kerül most megoldásra, ha éppen nem hallotta meg a hallássérült gyermek, vagy hol tartanak az olvasásban, stb. Ha ez nagyobb megterhelést jelent az osztálytársaknak, ajánlatos idõnként váltani az ügyeletest, aki természetesen önként vállalkozó legyen, ne a pedagógus jelölje ki. A pedagógus segítheti a hallássérült gyermek megértését, ha az órákon jelzi a témaváltást, illetve még egyszer összefoglalja a tematikus egységeket. Hasonló könnyebbséget jelent, ha a hallássérült gyermek írásban megkapja azokat a feladatokat, melyek utasítása sok elembõl áll, s minden elem fontos információt hordoz (pl. láncszámolás). Kitünõ segítség a témaváltás szempontjából az egyes témarészletek vázlatának, címeinek párhuzamos, fokozatos bemutatása az írásvetítõn. A hallássérült gyermek tanulását az átlagos gyermeknél jobban segíti a vizuális szemléltetés. Ugyanakkor az elsötétített teremben folyó vetítés során a hallássérült gyermek kimarad a hozzá fûzött magyarázatból, hiszen ilyen körülmények között nem tud szájról olvasni. (Optimális megoldás, ha a magyarázatokat a hallássérült gyermek a vetítés elõtt, esetleg után írásban megkapja.) A hallássérült gyermek számára problémát jelenthet különösen a felsõ tagozaton a hosszabb tanári magyarázat (elõadás) egyidejû követése és jegyzetelése. Nem tud egyszerre figyelni, szájról olvasni és írni. A probléma kiküszöbölésére javasolja a pedagógusnak, hogy bízzon meg valakit az osztályban, hogy indigóval jegyzeteljen, vagy a jegyzeteket fénymásolják le az órák után. Az iskolában sok fontos információ hangzik el az órák végén, illetve úgy, hogy a tanár nem hangsúlyozza ezeket kellõen. A halló gyermekek számára ez általában nem jelent problémát. A hallássérült gyermek azonban könnyen kimarad az ilyen információkból. Kérje meg a pedagógust, hogy az óravál-
51
tozásokra, kirándulásra, teremcserére, stb. vonatkozó információt külön esetleg írásban is adja meg a hallássérült gyermeknek, vagy legalább a segítõ padtárs fordítson az információk eljuttatására mindig figyelmet.
A hallássérült gyermek várható nehézségei a tanulás során Szóbeli közlések, illetve írásbeli utasítások megértése problémát okozhat a hallássérült gyermeknek. Ennek oka lehet a szókincsbeli hiányosság (az utasításban szereplõ egy-egy szót nem, vagy nem pontosan érti meg), illetve az, hogy a gyerek nem értette, nem hallotta jól a mondottakat. Az utasítások meg nem értése azonban pontatlan, hibás feladatmegoldáshoz vezet, mely rontja a gyermek teljesítményét. A pedagógus figyelmét fel kell hívni erre, s meg kell gyõzõdni arról, hogy tisztában van-e a hallássérült gyermek a feladattal. Ennek különösen az elsõ iskolás években van jelentõsége, mivel az utasítások a gyermek számára a többszöri alkalmazással ismertté válnak. A hallássérült gyermek nehézségei elsõsorban a szövegértés vonalán, és kevésbé az olvasástechnika területén jelentkeznek. Az olvasástechnikai problémák pl. a lassabb olvasási tempó általában a kezdeti szakaszt jellemzik, mivel az olvasott szöveg szókészletének egy része esetleg ismeretlen a hallássérült gyermek számára. A szövegértési problémák gyakran fennmaradnak ha csökkenõ mértékben is az iskoláztatás évei alatt. Ennek oka az, hogy jóllehet a hallássérült gyermek egyre több szót és kifejezést ismer meg, a szövegek nyelvi szintje folyamatosan emelkedik. A szövegértési problémákat a szûkebb szókincs, a szinonimák ismeretének hiánya (a gyermek csak a szó alapjelentését ismeri, s az átvitt értelmû közlést is e jelentés mentén magyarázza), illetve a mondatok helytelen tagolása okozhatja. A hallássérült gyermekek beszédét és írását grammatikai és helyesírási hibák jellemezhetik. Míg a halló gyermekek az õket állandóan körülvevõ nyelvbõl tudatos tanulás nélkül is elsajátítják már óvodás korra az anyanyelv belsõ nyelvi szabályait, addig a hallássérült gyermek számára ez elhúzódó feladatot jelenthet. Ugyanakkor a konkrét nyelvtani anyag megtanulása (pl. szófajok felismerése) általában nem okoz számukra problémát. A hallássérült gyermekeknek problémát okozhat a tollbamondás. Ennek oka egyrészt, hogy sokszor olyan szavakat kell leírnia, amelyeknek jelentését nem ismeri, másrészt nem hallja, és nem tudja pontosan leolvasni a diktált szót. Jó, ha a pedagógus kezdetben nem értékeli a tollbamondást, illetve megadja a tollbamondásra kerülõ szöveget elõzetes gyakorlásra. A cél úgyis az, hogy a gyermek megtanulja helyesen leírni a szavakat, s nála ehhez nem a tollbamondás vezet, hiszen rá nem áll a másképp hallom, másképp írom kijelentés. A legtöbbet számára az jelenti, ha alaposan megfigyelheti az írott
52
képet. Vizuális beállítottsága miatt nem is szokott számára nagyobb gondot okozni a már ismert szavak önálló írása. Nehézségei lehetnek a hallássérült tanulónak a fogalmazások írásánál. A fogalmazás olyan összetett feladat, mely többféle nyelvi készség (szókincs, fogalmazási készség, grammatikai készség, helyesírás) megfelelõ szintjét igényli. A fogadó pedagógus részérõl türelemre, a gyógypedagógus részérõl sok támogató segítségre, és gyakorlásra van szüksége a gyermeknek. Érdemes a fogalmazások hibáit elemezni (pl. nem logikus a gondolatfûzés, helyesírási hibák, stb.), mert ez kijelöli azokat a területeket, amelyeken a hallássérült gyermeknek még több egyéni gyakorlásra van szüksége. A speciális nevelési szükségletû, így a hallássérült tanulók számára is lehetõség van egyes tantárgyak tanulása, illetve értékelése alól felmentést kapni. (Lásd a bevezetõ kötetben.) Hallássérült gyermek esetében ez az Ének, illetve az Idegen nyelv tantárgyakat érintheti. Annak ellenére, hogy a hallássérült gyermekek általában nem tudnak szépen énekelni, nem szükséges feltétlenül felmenteni õket ezen órák látogatása alól. A cél az volna, hogy minél több tevékenységbe vonják be õket (pl. ritmizálás, zeneelmélet, zenetörténet, stb.), esetleg az osztályzás terhe nélkül. Az idegen nyelv tanulás elbírálása során is a gyermek kedve, teherbírása legyen a döntõ szempont. Ugyanakkor természetesen felmerülhet, hogy a rehabilitációs foglalkozásokra éppen ezen órák egy része helyett kerüljön sor. A fent vázolt nehézségek miatt a hallássérült gyermekek osztályzása olykor nehéz helyzetbe hozhatja a pedagógust. Szerencsésebb esetben az iskolában a szöveges értékelést használják, mely alkalmasabb arra, hogy a gyermek valódi tudásáról, egyéni fejlõdésérõl számot adjon. Osztályzás esetén könnyen fennállhat mind az alulértékelés (pl. a tollbamondás osztályozása leronthatja a nyelvtan osztályzatot), mind a felülértékelés (a pedagógus túlságosan elnézõ a gyermekkel, kivételez vele) veszélye. A gyermek pedagógusa akkor jár el helyesen, ha reálisan értékeli a gyermeket minden tevékenység során, s megtalálja azokat a helyzeteket, melyek valóban hiteles képet is adnak a gyermek tudásáról (pl. nem a tollbamondás alapján értékeli a gyermek helyesírását, hanem az önálló írás nyomán).
A gyógypedagógus tevékenysége az egyéni fejlesztés során Mint korábban kiemeltük nem minden gyermeknél szükséges a rendszeres, gyógypedagógus által biztosított egyéni fejlesztés, számos esetben a szülõ napi segítsége is hiánypótló lehet, más esetekben inkább korrepetálásra van szükség, amit a többségi pedagógus biztosíthat a gyógypedagógussal történõ idõszakos konzultációk mellett. A gyógypedagógus segítségnyújtása a fent jellemzett nehézségek korrekciójára terjed ki. Az egyéni foglalkozások a szükségletek felmerülésével arányo-
53
san fõleg az alábbi területeket érinthetik: szókincsbõvítés, grammatikai fejlesztés célzott társalgások révén, szisztematikusan felépített szókincsfejlesztés (témakörök szerint haladva), közös olvasás, szöveges matematikai feladatok megértetése, a szóbeli és írásbeli kifejezõkészség fejlesztése, a beszéd érthetõségének javítása. A gyermek pedagógusával való rendszeres kapcsolattartás (személyesen, üzenõ füzettel, telefonon) lehetõvé teszi, hogy a segítségnyújtás pontosan azokra a területekre koncentráljon, ahol a gyermeknek nehézségei adódnak, ill. egyes nyelvi funkcióknál bizonyos mértékben vissza-vissza nyúljon az alapozó készségek hiányainak pótlásához. Az ismétlés, gyakorlás révén fény derülhet e hiányokra, az észre nem vett összefüggésekre, illetve lehetõség nyílik a tanultak elmélyítésére. Fõképp az alsó tagozaton esetenként fontos lehet a közeljövõben szereplõ anyagrészek elõzetes feldolgozása (pl. az olvasmány szövegének áttekintése, egy adott jelenség több szempontból való megvilágítása). Ezáltal lehetõvé válik, hogy a hallássérült gyermek halló társaival közel azonos elõzetes tudással vegyen részt a tanulási folyamatban. Ezt az elõzetes feldolgozást természetesen átvállalhatja a szülõ is, ha kellõ információt kap a tematikáról a pedagógustól.
A továbbtanulás néhány kérdése Az általános iskolát legyen az többségi vagy speciális iskola végzett hallássérült fiatalok elõtt nyitva áll a továbbtanulás lehetõsége akár a szakmatanulás vonalán, akár a szakközépiskola vagy a gimnázium formájában. Ezekben az esetekben már kizárólag az integrált oktatás valamely változatáról van szó (kivéve a speciális szakiskolát). A közoktatási törvény ezen a szinten is biztosítja a segítségnyújtás felsorolt formáit. Szerencsére növekvõ számban találkozhatunk hallássérült fiatalokkal a felsõoktatási intézményekben is. Itt teszünk említést a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (1068 Bp. Benczúr utca 21.) által nyújtott alapítványi támogatási lehetõségrõl (Bartha Sándorné Alapítvány), amely a tehetséges fiatalok részére megpályázható ösztöndíjakat biztosít évrõlévre. A szövetségnek minden 14. évét betöltött hallássérült tanuló tagja lehet. Ugyancsak a szövetségnél szerezhetõk be olyan technikai eszközök, amelyek a fiatalok önálló életvezetését, kollégiumi életét könnyíthetik meg (pl. speciális ébresztõ óra, telekommunikációs eszközök). A tehetséges továbbtanuló fiatalok a Rotaract Alapítványnál ugyancsak igényelhetnek pályázati úton anyagi támogatást, valamint a hallókészülékes ellátás elõsegítésére speciálisabb segédeszköz esetén is nyújthatnak be pályázatot. Végül felhívjuk a figyelmet néhány kiadványra. Az alábbi útmutatók további információt nyújtanak a hallássérült gyermeket fogadó pedagógusoknak és a szülõknek a hallássérültek integrált nevelése témakörben. A könyvek az ELTE
54
Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Fõiskolai Kar jegyzetboltjában szerezhetõk be. (Cím: 1097 Budapest Ecseri út 3.) CSÁNYI YVONNE DEÁK TIBORNÉ GYÖNGYÖSI LÁSZLÓNÉ: A hallássérült tanulók integrált oktatásáról. BGGYTF, Bp. 1994. CSÁNYI YVONNE: Az integrált hallássérült óvodás gyermekrõl. BGGyTF, Bp. 1994. PERLUSZ ANDREA (szerk.): Füzetsorozat a hallássérült gyermekek integrálásáról (külön-külön is beszerezhetõ) BGGYTF, Bp. 1995. Gyermekek egyoldali hallássérüléssel Gyermekek vezetéses hallássérüléssel A magas frekvenciákon jelentkezõ hallássérülés A hallássérült diák a közép- vagy felsõfokú oktatási intézményben A rádió adó-vevõ használata az általános iskolában
55
