Dr. Molnár Csikós László: A közösség a nyelv hordozója Élő és holt nyelvek Úgy kerülünk kapcsolatba a nyelvvel, hogy beleszületünk egy kis közösségbe, a családba, amely nagyobb közösségekbe illeszkedik: településbe, régióba, országba stb. Az emberi társadalomnak a közösségei más-más magatartást várnak el az egyéntől, és ami az egyik közösségben megfelelő viszonyulásnak számít, nem biztos, hogy a másik közösségben is megfelelő lesz. A nyelvhasználat szempontjából az az ideális helyzet, amikor a családban beszélt nyelv alkalmas a nagyobb közösségekben való verbális kommunikációra, ez ugyanis megkönnyíti az egyén társadalmi integrációját és érvényesülését. Minden élő nyelvnek van kisebb-nagyobb beszélőközössége. Sok kis nyelv esetében a nyelv használata csak egy-két falura vagy egy-egy törzsre terjed ki. Az ilyen nyelveket a kihalás veszélye fenyegetheti. A nagyon kis beszélőközösség elveszítheti a nyelvét, ugyanis nem biztosíthat számára olyan funkciókat, amelyek szükségesek lennének a fennmaradásához. A Földön beszélt mintegy 7000 nyelvnek a fele (3500) veszélyeztetve van. A tapasztalatok szerint minden két hétben kihal egy nyelv. A legtöbb veszélyeztetett nyelvet Észak-Ausztráliában, Dél-Amerika középső részén, Észak-Amerika felső, csendes-óceáni partvidékén, Oklahomában és az Egyesült Államok délnyugati részén, valamint Kelet-Szibériában használják. Holt nyelvnek az számít, amely senkinek sem az anyanyelve. Annak ellenére, hogy kihal egy nyelv, még használatos maradhat bizonyos funkciókban, ezek éltetik. Ilyen például a latin nyelv. Egyrészt az olasszal együtt a római katolikus egyház államának, a Vatikánnak a hivatalos nyelve, továbbá különböző tudományágak (orvostudomány, biológia stb.) terminológiájának az alapja. Az ószlávon vagy óegyházi szlávon alapuló egyházi szláv az ortodox egyházak liturgikus nyelveként használatos. Ez a nyelv elvesztette beszélt nyelvi szerepét, és csak istentiszteleteken fordul elő. Sajátos átmenetnek számít az élő és a holt nyelvek közt a szanszkrit, amely a hindu vallásnak az ókortól máig használt liturgikus nyelve. Ezt a szoros szabályok közé szorított, választékos és művészi nyelvet körülbelül 6100 személy anyanyelvi szinten, 195 ezer pedig idegen nyelvként beszéli. Irodalmi művek is születnek rajta. Az élő nyelvek beszélői között olykor nyelvcserére kerül sor. Az egyén vagy a közösség felcseréli másik nyelvvel a nyelvét, ha másik nyelvnek a használata előnyösebbnek látszik. Az egyéni nyelvcsere a világnak bármely részén bekövetkezhet, ennek során az egyén addig használt nyelve helyett egy másikon kezd beszélni. Gyakran az okozza a nyelvcserét, hogy az egyén kiszakad korábbi nyelvközösségéből, és egy mások nyelvközösségbe kerül (például kivándorlás következtében). Az is nyelvcseréhez vezethet, ha kétnyelvűségi helyzetben az egyik nyelv presztízse jelentős mértékben meghaladja a másikét. A nyelvcserének objektív és szubjektív oka is lehet, ez leginkább kényszerűség vagy megfontolás. Az egyéni nyelvcsere olykor közösségi nyelvcserével is együtt jár. A leggyakoribb a családi nyelvcsere, de településnek, régiónak vagy akár egész népnek a nyelvcseréjére is sor kerülhet. A kis (pár százas vagy egy-két ezres lélekszámú) nyelvek beszélőinek nyelvcseréje mindennapos jelenség a világon, és gyakran az illető nyelv kihalásához vezet. Az is előfordult azonban a történelem során, hogy százezres vagy milliós lélekszámú közösségek (népek) hagyták el nyelvüket. A történelem során lejátszódott nagyobb közösségi nyelvcserék közt nevezetes például a bolgárok nyelvcseréje. Ők ótörök nyelvüket szláv nyelvre cserélték, amikor a Balkánra költöztek. (Részben talán ez is a magyarázata annak, hogy az első világháború után létrejött délszláv ország, Jugoszlávia, vagy ahogyan akkor nevezték, Szerb–horvát–szlovén Királyság miért nem integrálta a bolgárokat is. Délszláv nyelvet beszélnek ugyan, de etnikailag nem délszlávok!). Bizonyos jelekből azt a feltevést is megkockáztathatjuk, hogy annak idején a magyarok is nyelvet cseréltek, mégpedig törököt finnugorra. A magyarság etnogenezisében részt vevő török
csoportok magyar nyelvűekké lettek. Ezért a nyelvünkben található legrégibb török szóállomány a magyarság kialakulásában résztvevő török csoportok nyelvi hagyatéka, nem pedig jövevényszó. A nyelv fennmaradásának eszközei Azt, hogy egy nyelv fennmaradjon, különféle eszközökkel lehet elérni. A legfontosabbak a következők: 1. A beszélők számának gyarapítása; 2. A nyelv értékének növelése; 3. A nyelv státusának a javítása; 4. A nyelv tekintélyének növelése. A beszélők számának gyarapítása önmagában nem tartós megoldás, a mennyiségi tényezőt minőségi tényezőkkel kell kiegészíteni. Hiába beszélnek sokan egy nyelvet, ha nincs megfelelő státusa és tekintélye. Például a kurd nyelvet húszmilliónak használják, de beszélőközössége nem vált nemzetté, nincs állama, és különösebb tekintélyt sem élvez. Értékének növelése érdekében olyan tulajdonságokkal kell ellátni a nyelvet, amelyekkel versenyképes maradhat. Például legyen írásbelisége, és ezáltal maradandó szellemi értékek hordozójává váljon. A nyelv nemcsak azzal válik értékesebbé, ha kialakul az írásbelisége, hanem azzal is, ha létrehozzák egységes standardizált változatát, ha normatív nyelvtan alapján módszeresen taníthatóvá válik, ha terminológiák és nomenklatúrák hordozója lesz. A nyelvet a használó közösség formálja a szükségleteinek megfelelően, újítja, fejleszti. Íratlan normája minden nyelvnek lehet, de nem biztos, hogy megfelel a nyelv sajátos szerepköreinek. A rögzített nyelvi norma kidolgozására azért van szükség, hogy a nyelv elláthassa sajátos társadalmi és egyéb funkcióit. Ha egész országra kiterjed a nyelv hatóköre, akkor azért szabályozzák, hogy egységes legyen a használata, és ne okozzon fennakadást az általa való kommunikáció. Országos használat esetén a nyelvnek írásos változat is létrehozzák, hogy bizonyos funkcióknak megfeleljen (mint amilyen a hivatalos, a tudományos vagy a publicisztikai használat). A nyelveknek nagyságuktól függetlenül is lehetnek különleges értékeik. Némely kis nyelv például kultúrára jellemző egyedi tudás hordoz. Így a brazíliai kayapo nyelven (amelyet csak négyezren beszélnek) 56 méh-fajtát különböztetnek meg repülési mintájuk vagy az általuk előállított méz minősége alapján. A közép-amerikai tzeltalok nyelvükben különböző elnevezéssel illetik a szárnyain többnyire két csíkot viselő, élénk türkizkék foltú (Astraptes fulgerator) lepke lárváit attól függően, hogy milyen terményt támadtak meg. Az európai biológusok a tzeltalkok nyelve alapján az addig egységesnek hitt fajtán belül tíz különböző fajtát tudtak elkülöníteni. Státusának a javításhoz a nyelvnek olyan pozícióba kell kerülnie, amelyben szabályozzák a használatát, és ezzel olyanoknak is el kell sajátítaniuk, akiknek nem anyanyelvük. Például legyen hivatalos. A státusnövelés a nagyon kis nyelvek számára szinte elérhetetlen. A nagyobb nyelvekből lehet: törzsek közötti közvetítő nyelv, regionális nyelv, nemzeti nyelv, hivatalos nyelv, diplomáciai nyelv, világnyelv. A törzsek közötti közvetítő nyelvnek íratlan a normája, és az adott körülmények között szükségszerű a használata. A regionális nyelv egy meghatározott vidéknek a lakosságát kapcsolja össze, bizonyos népcsoporthoz kötődik. A nemzeti nyelv olyan népnek a verbális kommunikációját szolgálja, amely nemzetté vált. A hivatalos nyelv pozíció rendszerint államalakulatot feltételez, a nyelv használatát az állam garantálja. A diplomáciai nyelv nemzetközi kapcsolatokban jut szerephez, államok feletti pozíciót jelent. Valamely nagy lélekszámú nyelvközösség által anyanyelvként beszélt kultúrnyelv világnyelvvé válik, ha a világ jelentős részén ismerik, és a nemzetközi érintkezésben is használják. Hogy a hivatalos nyelvhasználatnak fokozatai is lehetnek, azt a volt Jugoszlávia nyelvpolitikájának példáján láthatjuk. Államszövetségi szinten a szerbhorvát (horvát vagy szerb), szlovén, macedón számított hivatalosnak, azzal, hogy a törvényszövegek albán és magyar nyelven is megjelentek. Köztársasági, illetve tartományi szinten az említett nyelveken kívül a szlovák, a román, a ruszin és a török nyelv is hivatalosnak minősült. Helyi önkormányzati szinten a hivatalos nyelvek köre bővült még az olasz, a cseh, a bolgár és az ukrán nyelvvel. A semmilyen hivatalos státust nem
bíró nyelvek közt akadt támogatott (roma nyelv), tolerált (vlah nyelv), valamint támogatás nélküli (isztriai román, orosz, német, lengyel stb.) A nyelv tekintélyének növelése arra irányul, hogy elismertséget szerezzen, úgyhogy olyanok is fogadják el az általa közvetített információkat, akik más nyelven beszélnek. A hindi nyelvet a világ lakosságának 6,02% beszéli, de nincs akkora tekintélye, mint a magyarnak, amelyet csupán 0,184% beszél. Indiának hivatalos nyelve ugyan a hindi, de a törvényhozás és a tudományos élet angol nyelven folyik. A nyelv tekintélyének egyik mutatója lehet, hogy mennyire jelenik meg fordított művekben. Forrásnyelvként a magyar nemcsak a hindit előzi meg, hanem a szintén nagyobb lélekszámú bengálit, koreait, törököt, portugált, ukránt és románt is. Célnyelvként is fontos nyelv a magyar, megelőzi a koreait, a románt, az arabot, az ukránt, a hindit és a bengálit. Nyelv és nemzet A világ nyelveinek zöme nemzet nélküli nyelvnek számít, beszélőközösségük olyan népcsoport vagy nép, amely nem jutott el a nemzetté válásig. Ezek közt találhatók azok a nyelvek is, amelyek a leginkább veszélyeztetetett helyzetben vannak. Hozzájuk képest jobb a helyzetük az egynemzetű nyelveknek (magyar, lengyel, svéd, bolgár stb.). Ezeknek a nyelveknek a létét beszélőiknek nemzet-tudata erősíti. A többnemzetű nyelvek nemcsak egy nemzetre támaszkodhatnak, hanem többre is. Így például az angol a brit, az amerikai és az ausztráliai nemzetnek is a nyelve. A magyar nyelv vonatkozásában eljátszhatunk azzal a gondolattal, hogy ez nemcsak a magyar nemzetnek, hanem a székely nemzetnek is a nyelve, feltételesen tehát a többnemzetű nyelvek közé (is) sorolható. A nemzet a középkorban az egy uralkodó alá tartozó, földet birtokoló, fegyverfogásra jogosult, kollektív jogokkal bíró nemesek összességét jelentette. Vonatkoztatták továbbá céhre és egyetemi közösségre is. Annak idején a magyar nemzet (natio Hungarica) jog szerinti tagja (Hungarus) volt több itáliai, német és más származású lovag, szláv, román stb. földesúr. A nemzet általában nem foglalta magába a parasztságot és a városi polgárságot. Erdélyben a középkorban elismert három nemzet egyike volt a szász városok polgársága a magyar és a székely nemzettel együtt (tehát a magyar ajkú, de kollektív előjogokkal bíró rendelkező székelység önálló nemzetnek számított). A nemzethez tartozóknak sajátos összetartozás-tudatuk, közös eredetmítoszuk is volt, általában egy etnikumhoz tartoztak, és azonos nyelvet beszéltek. Idővel a nemzet fogalmát az egész népre kiterjesztették, ennek megfelelően egy nyelv beszélőközössége népből nemzetté vált. Napjainkban a nemzet fogalma egyrészt az állampolgársághoz kötődik (államnemzet), másrészt a nemzetiséghez (kultúrnemzet). Az államnemzeti felfogásnak az az alapja, hogy az állam területén élő minden embernek etnikai hovatartozására és nyelvére való tekintet nélkül azonosak a jogai. A francia államnemzetet különböző etnikumok (francia, breton, provanszál stb.) alkotják. Az államnemzet fogalma a francia forradalom idejére alakult ki, amikor a francia állam területén élő minden embert etnikai hovatartozására és nyelvére való tekintet nélkül a köztársaság elvileg azonos jogú tagjának, franciának tekintettek. Az egységes királyság által ösztönzött késő középkori kulturális fejlődés és a francia nyelv egységesítésének eredményeként a korábban uralkodónak tekinthető lokális tudat rovására egységes nemzettudat alakult ki. Ekkor már a parasztságot és a polgárságot is maradéktalanul befogadták a nemzetbe. A német nemzet és nyelve sajátos változatát képviseli az államnemzeti modellnek. A német államnemzet területileg elkülönülő német népcsoportok (szász, sváb, bajor, porosz stb.) összességét jelenti. Amikor a német nagyhercegségek országgá egyesültek, mindegyiknek megvolt a saját regionális nyelve. Annak érdekében, hogy a nemzeti egység megvalósuljon, közös nyelvet fogadtak el, ez pedig a felnémet (Hochdeutsch) lett. Ezt tanítják az iskolákban, ezen jelennek meg a törvények, a tudományos munkák stb. A német regionális nyelvek továbbra is fennmaradtak. Jelentős
például az alnémet nyelv (Niederdeutsch). Ezt a nyelvet Németország északi részében és Hollandiában beszélik. Az angolra és a hollandra hasonlít. Németországban 11 millió ember használja, közülük 4 milliónak jó vagy kitűnő a nyelvismerete. Hollandiában 1,5 millió ember beszéli az alnémet nyelvjárások valamelyikét. Az államnemzeti felfogás alól kivételek is akadnak. Közéjük tartoznak például a katalánok és a baszkok, akik az egységes Spanyolország létrejötte, majd az egységes spanyol nemzet kialakulása után is megtartották különállásuk tudatát. Egy szakíró megjegyzése szerint azonban a katalánok 99%-a külföldön spanyol, otthon pedig katalán nemzetiségűnek mondja magát. A kultúrnemzet fogalma azon a felfogáson alapul, amely szerint nem az állami lét határozza meg a nemzeti hovatartozást, hanem az eredet (etnikai, vérbeli, történelmi jegyek) és (a nyelvvel együtt) a közös kultúra. Közép- és Kelet-Európában a nagyobb méretű, eltérő történelmi múltú területeket, etnikumokat, nyelveket, kultúrákat magukba foglaló, birodalmi jellegű államok (Habsburg Birodalom, Oszmán Birodalom és Orosz Birodalom) jöttek létre, de a többféle nép miatt nem valósulhatott meg hosszú távú fennmaradásuk, a kialakuló népek túl sokan voltak egy-egy államban. Egy államban több nemzet is kialakult, ezek eltérő fejlődési fokon álltak, helyenként eltérő társadalmi szerkezetűek voltak. Etnikai, vérbeli, történelmi jegyek alapján teremtették meg identitásukat. Közép- és Kelet-Európában ez a felfogás az uralkodó. A magyar, a román, az ukrán stb. nemzetet ennek alapján lehet definiálni. A nemzeten belül összetartozás-tudat és regionális nyelvváltozat alapján elkülönülő közösségek is előfordulnak, ezek a népcsoportok. Népcsoportnak számítanak például a ruszinok (Ukrajnában, Szlovákiában, Szerbiában), a vendek (magyarországi és muravidéki szlovének), a vlahok (román népcsoport Szerbiában) stb. Noha történetileg a székelyek nemzetnek számítanak, a jelenlegi körülmények között romániai magyar népcsoportnak lehet tekinteni őket. Nagy kérdés, hogy vannak-e egyáltalán olyan objektív feltételek, amelyek szerint embereknek egy adott csoportját nemzetnek nevezhetjük. A közös eredet és nyelv nem mindig biztos mérce. A modern nacionalizmuselméletek egyik legismertebb teoretikusa, Benedict Anderson ezért a nemzetet elképzelt közösségnek tekinti. Azért elképzelt, mert az átlagember csak képzeletben érez közösséget és szolidaritást olyan emberek tömegei iránt, akiket soha nem ismert, és akikkel soha nem is fog találkozni. Ennek ellenére a politikai gondolkodásnak egyik alapvető fogalma a nemzet. akár államalkotó, akár kultúrához kapcsolódó változatáról van is szó. Sajátos jelenség a nemzetek különválása. Mind az államnemzeti, mind a kultúrnemzeti modellben előfordul. Tudomásunk van arról, hogy a hollandok a németségből váltak ki, a 17. századtól saját államuk keretei között az önálló nemzetté válás útjára léptek, majd sajátos történelmi okok folytán a 19. század közepén a luxemburgiak, majd pedig a 20. században az osztrákok is elkülönültek a németektől. A szintén germán nyelvet beszélő flamandokból és a franciául beszélő vallonokból pedig a 19. században kialakultak a belgák. A huszadik században került sor a macedón nemzetnek a bolgártól és a moldvai nemzetnek a romántól való különválására. Sajátos utat jártak be a szlovákok és a csehek, illetve a horvátok és a szerbek. Véglegesen ugyan a huszadik században különültek el egymástól, de önálló nemzetté válásuk már korábban elkezdődött. A szerbhorvát nyelv a középkorban még egy idiómának számított, miután azonban a szerb nép görögkeleti vallású lett és cirill betűs írást kezdett el használni, a horvát nép pedig római katolikus vallású lett, és latin betűkkel kezdett el írni, lassan felbomlott az egysége. A huszadik században átmenetileg ismét létrehozták a szerbhorvát nyelvet beszélők egységét a Szerb–horvát– szlovén Királyságban, amely később a Jugoszláv Királyság nevet vette fel, de ez az egység a század végén megszűnt. A szerbek és a horvátok már korábban, egy államba való integrációjuk előtt standardizálták külön nyelvüket, a bosnyákok és a montenegróiak pedig a közelmúltban. Ma a szerb, a horvát, a bosnyák és a montenegrói külön nemzetnek minősül.
Azt szoktuk mondani, hogy Nyelvében él a nemzet. A szállóige Arany Jánosnak egyik verséből származik: „Félre, kishitűek, félre! nem veszett el - / Élni fog nyelvében, élni művészettel, / Még soká e nemzet!” (Egressy Gábornak. Midőn törökországi bujdosásából visszatért.) Előtte már többen is foglalkoztak hasonló gondolattal. Többek között Kisfaludy Károly is A kérők című vígjátékának első felvonásában (Nyelv teszi a nemzetet.). A Nyelvében él a nemzet szállóigét meg is fordíthatjuk, és létrehozhatjuk a Nemzetben él a nyelv parafrázisát. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti lét alapvető fontosságú a nyelv életének és fennmaradásának szempontjából. Tehát jó, hogy ha egy nyelvnek nemzeti garanciája van.
Irodalom Anderson, Benedict 2006. Elképzelt közösségek. Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről, Budapest, L’Harmattan – Atelier Békés István 1977. Napjaink szállóigéi I.-II., Budapest, Gondolat Kiadó Cseresnyési László 2004. Nyelvek és stratégiák, avagy a nyelv antropológiája, Budapest, Tinta Könyvkiadó Décsy Gyula 1973. Die linguistische Struktur Europas. Vergangenheit – Gegenwart – Zukunft. Wiesbaden, Harrassowitz. Fodor István 2004. A világ nyelvei és nyelvcsaládjai, Budapest, Tinta Könyvkiadó Görömbei András 2009. A magyar nemzettudat változásai, Hitel, 22. évf., 23. sz., 135–144. Kiss Jenő (szerk.) 1995. Társadalom és nyelvhasználat. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, Molnár Csikós László 2009. A nyelvek viszonylagos nagysága, in: Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok, Ada, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület kiadása, 22–36. Molnár Csikós László 2013. a. A magyar nyelv tekintélye, in: Változó nyelv, nyelvváltozatok, területiség. Szerk. Szoták Szilvia, Varga Fruzsina Sára, Kolozsvár, Egyetemi Műhely Kiadó – Bolyai Társaság, 226–245. Molnár Csikós László 2013. b. Nyelvrokonság – néprokonság, in: Őrző a strázsán, Emlékkönyv Hódi Sándor 70 éves születésnapjára, Ada, Széchenyi István Stratégiakutató Társaság, 182–190. Molnár Csikós László 2014. A magyar tudományos nyelv helye a világban, in: Tudástérkép – Vajdasági Magyar Tudóstalálkozó, Újvidék, Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, 18–26. Ostler, Nicholas 2001. Endengered languages – lost worlds. Contemporary Review, vol. 279., no. 1631., 349–355. Škiljan, Dubravko 1988. Jezična politika, Zagreb, Naprijed Szekfű Gyula 1934. Népiség, nemzet és állam, Magyar Szemle, 1934. szeptember, 5–13. Vámbéry Ármin 1895. A magyarság keletkezése és gyarapodása, Budapest, Franklin-társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda Izsák Dániel: Felfalják a Föld nyelveinek felét http://www.origo.hu/nagyvilag/20070925kethente-kihal-egy-nyelv-a-globalizacio-miatt.html (2014. okt. 3.) Nemzet. http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzet (2014. okt. 5.) Niederdeutsche Sprache http://de.wikipedia.org/wiki/Niederdeutsche_Sprache (2014. október 2.) Óegyházi szláv nyelv http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93egyh%C3%A1zi_szl%C3%A1v_nyelv (2015. jan. 5.) Szanszkrit nyelv http://hu.wikipedia.org/wiki/Szanszkrit_nyelv (2015. jan. 5.)
