Végtelen szerelem Homonnai Hajnalka
-
Mikor megláttam még nem sejtettem, hogy ő lesz életem szerelme. Igazából sosem voltam az a szerelmes típus, inkább az, aki kívülállóként nézi azokat, akik a kávézók 1
teraszán egymás kezét fogva olvadoznak egymástól. Nem értettem, hogy egy ember, hogy hagyhatja, hogy ennyire kiszolgáltatott helyzetben legyen. Mikor a barátnőim éjszakákat sírtak nekem hol a telefonban hol az ágyam végében, elhatároztam SOHA nem leszek ilyen helyzetben! Erre a következtetésre nem csak a barátnőim miatt jutottam, hanem az anyám miatt is, ő az a tipikus szerelmes nő volt. Miután elhagyta az apám, ami egy újabb példa arra, hogy szerelem nincs, számtalan barátja volt és azok hol megcsalták, hol kihasználták a pénzért, hol pedig megalázták. Egyetlen egy férfi volt, akire még én is az akkori 10 évemmel azt mondtam, hogy bárcsak ilyen férjem lenne, tökéletesnek tűnt a többihez képest, kedves volt anyával és velem is. Ajándékokat vett, vacsorával lepett meg minket vagy valamilyen közös programmal. Ric 2 hónap után megkérte anyu kezét, kicsit furcsálltuk, de a nagy boldogság miatt nem gondoltunk rosszra. Az eljegyzés után kapott 3 héttel egy levelet Ric, hogy ki fogják toloncolni, próbálta eltitkolni ezt és gyorsan lezavarni az esküvőt, de tudni kell, hogy a családunk amilyen gazdag annyira körülményes is, egyszóval nem lehet siettetni. Nem jött össze a terv az esküvővel és így kitoloncolták. Igen ő is csak átvert minket, nehezen dolgoztuk fel, de túljutottunk ezen is. Utána már csak ketten voltunk, és az volt gyerekkorom legjobb része. Egyszóval az életemben nem volt olyan férfi, akihez tudtam volna hasonlítani mindenkit. Talán már ezek után megértitek, hogy miért állok így a szerelemhez. Harminc éves vagyok egy divat cég vezetője, Budapest egyik legelitebb környékén lakom, egyedül. Három barátnőm van Laura, aki ingatlan eladásokkal foglalkozik, Linda rendezvényszervező, és Rita aki, pedig ügyvéd, ja, igen én meg Regina vagyok. Mind a négyen a harmincasok menő luxus életét éljük. -
Akkor el is kezdem, hogy hogyan is változott meg az életem egy pillanat alatt. Linda egy jótékonysági bált rendezett, amire mi is hivatalosak voltunk. Ha ilyen eseményre készülünk, akkor általában video chaten mutogatjuk, egymásnak mi lenne a legalkalmasabb ruha, ami jól mutat és leginkább előnyös. Az ilyen helyeken borzasztóan kritikusak az emberek, ezért makulátlan külsővel kell elmenni. Röpke három-négy óra alatt elkészültünk mind, és már mehettünk is. Amikor beléptünk a bálterembe kellemes lágy zene szólt a fény megcsillant a jégszobrokon és a feketefehér egyenruhás pincérek, pezsgős poharakkal teli tálcákkal sasszéztak a vendégek között. Ez sem tűnt először másnak, mint a többi estély. Kisidő múlva oda jött hozzánk Péter Linda megbízója.
-
Üdvözlöm a hölgyeket csak azért zavarom önöket, hogy gratuláljak Lindának ezért a fantasztikus bálért, szerintem máskor is önt fogom felkérni. - mondta Péter. 2
-
Köszönöm, szívesen elvállalom, ha legközelebb is engem kér fel. – Linda kissé csöpögősen válaszolt, nem szokott ilyen lenni.
-
Milyen udvariatlan vagyok be sem mutatkoztam. Karlai Péter vagyok. – hangja büszke volt, szinte azt sugallta, hogy gazdag igazgató vagyok aki bárkit megkaphat.
-
Pongrácz Laura.
-
Havasi Regina.
-
Szigetváry Rita.
-
Akkor nem is zavarnék tovább, jó szórakozást és bármi problémájuk akad, keressenek nyugodtan. - Péter illedelmesen távozott.
Egyszerre néztünk egymásra és nyugtáztuk, hogy igen, ez egy helyes pasi. Minden meg volt, ami kell a tökéletes kinézethez. Szőke, dús haj, kék szem, férfias borosta, kidolgozott test. -
Linda nem is mondtad, hogy ilyen helyes megbízóid vannak, lehet én is váltok, a bíróságon csak kopaszodó ötvenesekkel találkozok. Egy, mázlista vagy. – mondta Rita kissé irigykedve.
-
Ez most egy kivételes alaklom általában engem sem Adoniszok, hanem unalmas, egyhangú a pénzüket költő nyugdíjasok kérnek meg, hogy rendezzek nekik valami elegáns partit. De az igazat megvallva, most tényleg szerencsés helyzetbe kerültem.
-
Regina még mindig tartod magad a „le a szerelemmel” elvedhez? Végre nyitott lehetnél egy kapcsolatra, nem kellene ennyire tartózkodnod tőle. Ugye, tudod, hogy nem maradsz fiatal örökre, és senki sem akar egyedül maradni öregségére.
-
Én még várok, hátha valami flancos krémet kidob valamelyik kozmetikai cég ami „örök fiatalságot” ad. És akkor majd bulizok helyettetek is. Meg ha már itt tartunk minek a szerelem, hogy szenvedjek? De tudod, lehet, hogy nem olyan jó, egy ilyen kapcsolat, amiben nincs annyi érzelem, de nem is fáj úgy, mint amiben van. Én azt mondom, amit a szerelem ad azt a fájdalom kamatostól behajtja.
-
Lehet, hogy behajtja, de addig is az érzés, hogy a felhők felett jársz, hogy mindet rózsaszínben láss, kárpótol a későbbi zuhanásért.
-
Igazából képtelenség a felhők felett járni, mert a gravitáció…
-
Regiiiiiiina elég, miért keresel mindig okokat, hogy a szerelem rossz.
-
Mert te nem azt élted át, amit én. – hirtelen a számban éreztem az emlékek keserűségét amit a szerelem okozott. Ezután megfordultam és elindultam a bár felé nem akartam, hogy utánam jöjjenek és ők ezt tudták, tudták, hogy nem haragszom és nemsokára minden olyan lesz, mint 3
régen, de akkor, le kellett higgadnom. Elég heves természetű vagyok, de ők nagyon jól kezelnek. A bárban egy vodka-martinit kértem, egy húsz év körüli sráctól akit Paulnak hívtak. Már itt született Magyarországon az anyja spanyol származású az apja pedig magyar, az egyetemkövetkező félévére gyűjt. -
Egy ilyen gyönyörű nő, mint maga miért ül itt egyedül?
-
Talán mert még nem találtam meg azt, akivel szívesen üldögélnék itt.
-
Gondolom nem a jelentkezők hiánya miatt. (Egy kacér mosolyt villantott.)
-
Nem a jelentkezők mennyiségével, hanem a minőségével van baj, már ha nem sértő ez a kijelentés. - Ekkor már éreztem, hogy a harmadik vodka-martini kicsit a fejembe szállt, messziről a csajok csak vigyorogtak rám.
-
Mi lenne, ha még egy valaki csatlakozna azok közé, akik szívesen randiznának önnel?
-
Akkor azt kérdezném, hogy elmúlt-e már tizennyolc éves?
-
Ennyire fiatalnak nézek ki, de természetesen igen elmúltam most leszek huszonkettő.
-
Ezt örömmel hallom, de sajnos én meg nem a huszonkettőt töltöttem be.
-
Akkor a húszat? Igazából nem tulajdonitok nagy jelentőséget a kornak.
-
Maga nagyon vicces. És az előítéleteknek sem?
-
Ön szerint egy félig spanyol származású, pincér fiúnak, aki az egyetemre gyűjt, számítanak az előttiéletek?
-
Hm. Szeretem, ha valaki ilyes féle válaszokat ad.
-
Én meg, ha ilyes valaki tesz fel kérdéseket. Zavarba ejtett a mosolyával, de azon az este nem is tudom hányszor jöttem zavarba úgy gondoltam, hogy nem jelent jót, de nagyon jól éreztem magamat.
-
Szerintem eljött az a pillanat, hogy inkább tegeződjünk.
-
Ezt örömmel hallom.
-
És meddig kell dolgoznod.
-
Most van 23:00 akkor még 1 órát. Megtudhatom, hogy miért, csak nem valami hátsó szándéka van a hölgynek. - Megint egy kacér vigyor, ez az a mosoly, amitől olyat éreztem, amit még soha.
-
Még nem mondhatok semmit egy óra még sok idő. - Próbáltam egy titokzatos mosolyt sugallni
-
Izgatottan várom.
-
Visszamegyek a lányokhoz és egy óra múlva vissza jövök.
4
-
Rendben. Ezzel visszamentem a csajokhoz, akik elkezdtek faggatni én meg mindent elmondtam és el is repült az egy óra.
-
Akkor mehetünk?
-
Igen. Péter Lindához sietett. Nem vette jó néven, hogy ilyen hamar távoztam.
-
A barátnője, hova megy a pultosunkkal?
-
Próbálkozik nem egyedül megöregedni. - Linda a szellemes megjegyzésén jót nevetett, amit persze Péter nem nagyon értett.
-
És egy fiatalabb egyetemista erre a legjobb választás?
-
Miért egy 40-es sikeres üzletember lenne a jó? - Kis gúnyolódás hallatszott a hangján.
-
Nem feltétlen, de az mutatna jól.
-
Látja pont emiatt nem egy sikeres emberrel távozott ma. – Vágta rá Linda.
Péter nem faggatózott többet, de ő már csak ilyen. Azt hallottam később róla, hogy mindene az, ha a középpontban lehet és a barátnőit is ezért váltogatja, hogy mindig egy ÚJAT mutasson és felvághasson a házas férfiak előtt, hogy ő minden este mást vihet haza és a többiek meg maradhatnak az asszonnyal, aki már nem mai „csirke”. Az alapítványi este óta két hónap telt el. A randevúm Paullal csodásra sikeredett, azóta már az összeköltözést tervezzük.
Három hónappal később Paul beköltözött és meglepő módon jól vettük a kezdeti akadályokat, amik az összeköltözéssel járnak. Szerencse, hogy nagyon jó humora van és ennek köszönhetően minden vitát meg tud oldani egy-egy viccel. Nagyon jókat tudok nevetni vele még soha nem volt rám senki ilyen hatással. -
Mikor érsz ma haza? - Kíváncsiskodott a zuhanykabinból kikukucskálva.
-
Remélem, nyolcra haza érek, nem akarok sokáig bent maradni. Hánykor kezdődik a vizsgád?
-
10-kor hívlak, ha végeztem, de szerintem nem lesz probléma sokáig készültem rá, neked köszönhetően kénytelen voltam mindent 6-szor átismételni.
5
-
Azt akarom, hogy jól sikerüljön. - Oda lépett hozzám és a vizes testéhet húzott, amin tökéletesen gördültek le a kiscseppek
-
Csoda, hogy el tudtam végezni három évet nélküled, egy igazi angyal vagy
-
Tudom, én is csodálkozok.
-
Mondanom kell valamit.
-
Ez nem szokott jót jelenteni.
-
Tudom, de azért elmondom. Beléd szerettem.
-
Én még sosem voltam szerelmes vagy is nem akartam szerelmes lenni, de talán már bennem is kezd kialakulni. Ne haragudj, még nekem azért ehhez kell egy kisidő.
-
Semmi baj, majd amikor készen állsz, rá akkor kimondod, nem akarlak erőltetni. És amikor kimondod, én nagyon boldog leszek.
-
Megyek, este találkozunk. - Megcsókoltam és indultam egy gyors reggelire a csajokkal.
A Gyöngyház kávézóban találkoztunk. -
És akkor lehet, hogy a mi Reginánk is VÉGRE szerelmes lesz és kimondja a „tiltott” szót? – Kérdezte Linda izgatottan.
-
Talán vagyis lehet, azt hiszem igen. De még nem most, majd.
-
Ne húzd sokáig, ha úgy érzed. Ő már mondta?
-
Igen, ma reggel.
-
És te itt fecsegsz velünk ahelyett, hogy ma egész nap vele lennél. – Rita viccesen vont kérdőre.
-
Nem lehet nekem megbeszélésem lesz neki pedig vizsgája.
-
Furcsa ezt hallani. – Laurának tényleg az lehetett soha nem mondtam még ilyet.
-
Nekem is fura és féltem is a kritikáktól, de sehol nem kaptam még, a barátai és a szülei sem néztek ki, csak egyszer kaptam meg, hogy így próbálom meg leplezni, hogy öregszem, de azt is csak Adriantól, összefutottunk a plázában.
-
Ő egy idióta, vele ne foglalkozz neki meg barátnője sincs az óta amióta szakítottál vele, te meg egy JÓL karban tartott, csinos 32éves nő vagy.
-
Örülök, hogy mindig itt vagytok nekem. Anyámnak is nagyon szimpatikus volt Paul
-
Mi is. – Mondták egyszerre a lányok.
-
Az jót jelent, ha anyádnak is tetszik. Elég kritikus tud lenni. – mondta Linda Ez is igaz. 6
-
Megkérte a kezem Zoltán. – Laura hangja boldog volt.
-
Ezt meg csak most mondod?
-
Nem akartam közbe vágni, Reginának is mesélni valója volt.
-
Jaj, de a tiéd fontosabb. De természetesen gratulálunk.
-
Csajok, ha már jó hírek, akkor mondom én is. Összejöttünk Péterrel. – Linda kicsét félénken közölte a jó hírt.
-
Az igazgató, bálos Péterrel?
-
Igen!
-
Azt mondtad, hogy neki nem számit a magánélet.
-
Igen,de rendezett még három partit és mind a három után elmentünk egy eldugott kis panzióba beszélgettünk, nevettünk nagyon jó volt. Azt mondták a barátai teljesen más, mint előttem, velem tényleg törődik.
-
Ennek tényleg örülünk. Csajok bele szerettem a védencembe!
-
Mi van velünk mindegyikőnk szerelmes, ilyen se volt még ez olyan jó.
-
Miért vádolják?
-
Sikkasztásért, de nem ő tette, a bizonyítékok erre utalnak.
-
Akkor meg ne idegeskedj, és ő is tudja, hogy-hogy érzel iránta?
-
Persze és ő is így van velem, de a per végéig nem akarjuk elkezdeni.
-
Ez fantasztikus, akkor most csak élvezzük a szerelmet.
-
Ezt tényleg te mondtad Régi nem gondoltam volna. A reggeli jó volt aztán a nap ment a szokott rutinban, de Paul nem hívott, kicsit féltem emiatt. Késtem, 21:00-értem haza.
-
Paul? Itthon vagy? (Fény szűrődött ki a hálószobából) Amikor beléptem a szobába ott feküdt Paul az ágyon, nem volt eszméleténél, elkezdtem rázni hátha magához tér, de semmi, a pulzusát még éreztem. Zokogva felhívtam a mentőt és már harminc perc alatt bent voltunk a korházban. A lányok és a családtagok is bejöttek és próbáltak vigasztalni, de semmi nem használt. Kiderült, hogy Paul daganatos. Itt volt az a pont mikor összeomlottam, órákon keresztül zokogtam és zokogtam. Annyira fájt ez az érzés mintha éles késeket döfnének a szívembe. Két hete volt bent Paul a korházba, minden nap jártam be és minden egyes nap sírtam, de próbáltam erősnek tűnni. Dolgozni nem jártam be otthonról végeztem a munkámat. Lindáké gyakran látogattak meg minket. Ha bent voltam a korházban és 7
láttam, hogy mennyire szenved, szörnyű volt, rettegtem. Azt a beszélgetést, amit ott folytattunk soha nem felejtem el. -
El kell mondanom valamit. – Paul hangján érződött, hogy fél.
-
De előtte én, tudod azt mondtam, ha készen állok, rá majd kimondom, hogy szeretlek.
-
De ne emiatt mond.
-
Már akkor is szerettelek, de féltem, soha nem akartam szeretni, de te beléptél az életemben egy vodka-martinivel és egyben a szívembe, ez a pár hónap csodás volt és még sok csodás hónapunk lesz - itt elcsuklott a hangom, de erőt vettem magamon és folytattam - ha nem vagy velem nem érzem jól magam, ha nem foghatom, a kezed érzem, hogy hiányzik valami belőlem. Nem akartam úgy szeretni, hogy az már fájjon, de te megtörtél. Nagyon szeretlek Paul. Mindennél jobban szeretlek. - Könnytől áztatott arccal csókolóztunk, de olyan forrón, mint még soha,úgy ,hogy tudtuk bármelyik pillanat az utolsó lehet és tényleg bármelyik.
-
Szeretlek! Te voltál a legjobb döntés és semmit nem változtatnék meg talán a hetedik osztályos frizurámat az kifejezetten előnytelen volt, de ezen kívül semmit, mert te így lettél velem. Amikor oda jöttél a pulthoz nem gondoltam, hogy ez lesz, álmodni nem mertem róla, hogy egy olyan nő, mint te…
-
Pszt! Szeretlek, szeretlek…
-
Tudtam, hogy daganatom van! – Halkan suttogta.
-
Micsoda? Miért nem mondtad? Talán tudtunk volna csinálni valamit.
-
Jártam vizsgálatokra, nem lehet, nem akartam, hogy emiatt hagyj, el vagy ne kezd bele ebbe a kapcsolatba. Akkor eddig se bírtam volna ki, csak miattad küzdök még mindig
-
Most már mindegy, mindent meg fogok tenni érted.
-
Szivi, nem érted semmit nem tehetsz. Még te sem segíthetsz!
-
Nem, nem, nem az nem lehet, nem végződhet így túl fiatal vagy nem, nem halhatsz meg.
-
Ne tedd ezt velem, ne nehezítsd meg. Elég, ha nekem nehéz.
-
Szerinted nekem könnyű, hogy életem egyetlen szerelme haldoklik egy korházi ágyon és én meg tehetetlen vagyok, soha nem voltam tehetetlen semmiben csak pont ebben a legfontosabb dologban. - Ebben a percben összeroppantam magamon kívül zokogtam.Paul nem szólt semmit csak megfordult és egy apró csomagot vett ki a párnája mögül.
-
Regina, nem akarok érzelmes dolgokat mondani, hanem csak az igazat és az pedig egy dolog, hogy úgy váltál az életem legfontosabb részévé, hogy nem is vettem észre. 8
- Ezért felteszek neked egy kérdést és kérlek, csak ha boldoggá tesz ne pedig a lelkiismereted miatt. Hozzám jössz feleségül? -
Nem
-
Mi?
-
Nem, a lelkiismeretem miatt mondok igent, hanem mert semmi nem tesz boldogabbá ennél
-
Te nem vagy normális, majdnem szívinfarktust kaptam, igazából fel sem készültem arra, hogy nemet mondj.
-
Mert tudod, hogy neked nem tudnék nemet mondani.
-
Reméltem, hogy ezt mondod. Négy hónap múlva ****
Észrevettem, hogy három hetet késik a menstruációm, émelygek, és erősen érzem a szagokat, minden jel arra utalt, hogy terhes vagyok. Nem tudtam mit tenni hívtam a lányokat és elmentünk a nőgyógyászomhoz. Paulnak nem szóltam, nem akartam annak kitenni, hogy ha mégsem vagyok terhes, akkor csalódjon, az állapota rosszabbodott a kemo-ra nem reagált jól és az orvosok sem tudtak semmi biztatót mondani. Miközben vártam az eredményre egyedül, azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha várandós vagyok. Másfél órát vártam és ez idő alatt az öröm a bánat a fájdalom a kín minden érzelem áthaladt rajtam. De arra jutottam, hogy boldog lennék, ha kiderülne, hogy egy kis életet hordok a szívem alatt, mert tudom, hogy akkor a szerelmemből egy darab örökre velem lesz. Az orvos kijött és hatalmas mosollyal adta a tudtomra a jó hírt. Boldog voltam, és ott akkor a kórház folyosóján éreztem megint, persze amikor megkérte a kezem akkor örültem, de tudtam, hogy a mi leánykérésünk nem olyan, mint másoké ők egy életre kötik össze egymást, mi meg csak pár hónapra és ez nagyon fájt. Mikor bementem Paulhoz és elmondtam a hírt végre felhőtlen öröm sugárzott belőle nem egy daganatos beteget láttam akkor, hanem egy életvidám, életével elégedett fiatal férfit. Aznap este bent aludtam nála. Fejemet mellkasára hajtottam, ő pedig egyik kezével megölelt másikkal pedig a még kispocakomat simogatta. Gyönyörű pillanat volt. Azt kívántam bárcsak sosem lenne vége, de sajnos én elaludtam és már csak a reggeli napsugarak beszűrődő fényére keltem fel. Paul nem volt mellettem. Aggódva rohantam a nővérhez, aki megnyugtatott, hogy kivizsgálásra kellett menni-e, de egy óra múlva már vissza is jön.
9
Az orvos egy újabb rossz hírt közölt, mégpedig azt, hogy hét hónapja van hátra. Ekkora már kifogytam a könnyekből sosem hittem, hogy lehet egy ilyen egy embernél, de velem megtörtént. Nappal egymást erősítettük azzal, hogy erősnek tűnünk, de éjszaka felfedtük félelmeinket. Haza engedték és otthon folytattuk azt, amit eddig a kórházban. Paul szülei és anyám és a barátaink gyakran feljöttek megnézni minden jó-e. Aztán rájöttek, hogy ezzel nem segítenek. Ritáék voltak a támaszaim egy héten egyszer találkoztam velük ők intéztek nekem mindent a kis jövevény dolgairól ruhák, játékok stb., ez sokat segített, mert így volt időm Paulra. Nyolc hónap múlva *** Plusz egy hónap, Paul nagyon küzdött, hogy legalább egyszer a karjában tartsa a kislányunkat, Elenát. Remélem ez sikerülni fog, amikor látom, hogy-hogy nézi az ultrahang felvételt, meg, ahogy énekel, beszél, a pocakomnak ráébredek minden alkalommal, hogy egy tökéletes férfit választottam, akit el kell majd engednem. Video naplót vezet elmondta a találkozásunkat, az első randevúnkat-tanácsokat vett fel és persze egy videót az 1. udvarlónak, aki a lányunk közelébe jön, hogy lehet, hogy ő nincs itt, de a srácnak nehezebb dolga van, így mert ő fentről mindent lát és tenni is tud, úgy hogy vigyázzon. Az esküvőt nagyon szerényen tartottuk meg, a szüleink és a legközelebbi barátaink voltak jelen, nem olyan volt, mint amiről kisgyereknek álmodtam, ezerszer szebb és igazibb. A nagyszüleim házában tartottuk. Hatalmas pelyhekben esett a hó a házak szépen kivilágítva, mesebeli látványt jutott. Az esküvő után két nappal haza is jöttünk, a vizsgálatok miatt nem maradhattunk, szóval a karácsonyt meg az újévet édes kettesben töltöttük a budai házunkban. Az ajándékom egy fényképalbum volt és egy hangfelvétel, amin ez ált: „Szeretlek édesem, mikor megtudtam a betegségem még nem gondoltam volna, hogy mégis ez lesz életem legboldogabb része, pedig ez lett. Megkaptam tőled mindent, amit csak kívánhattam volna. Nagyon-nagyon szeretlek téged és Elenát. Soha ne felejtsetek el.” Ezt még akkor nem tudtam, mert azt mondta csak akkor nézhetem meg, ha már ő nem lesz. Én neki egy bekeretezett képet adtam, amin az ultrahangos kép volt. A fa alatt ültünk kéz a kézben és csak beszélgettünk és beszélgettünk, de nem szomorú dolgokról, nem a halálról a szenvedésről, hanem a boldogságról.
10
1 évre rá *** Megszületett 2013.02.24. Serkei Elena. Paulnak sikerült kitartania, 1hónapot töltöttünk el 3asban, aztán eljött az a pillanat, amit nem akartam elhinni, hogy megtörténhet 2013.05.24. Paul befejezte a harcot, a sors fintora, hogy a legboldogabb nap az életemben az egyben a legfájóbb is, hiszen akkor veszítettem el a szerelmem, de a kislányom, aki az életet jelenti nekem, megkaptam és egy darab még is megmaradt a páromból. Az egy hónap belém égett örökre, szavakkal nem lehet leírni milyen volt. Felkeresett egy orvos a Semmelweis kórházból, hogy felajánlom-e Paul szívét egy fiatal 17éves fiúnak. Először hallani sem akartam róla, kizártnak tartottam, hogy beleegyezem abba, hogy a férjem szívét egy másik ember „hordja”. Nem akartam, hogy az a sok szeretet, emlék, fájdalom, küzdelem elvészen belőle. Féltem attól, hogy elvegyenek belőle egy darabot, féltem, hogy osztoznom kell és egy olyan emberben fog dobogni az a szív amely, a szerelmemet éltette. Szörnyű bevallanom, de eleinte a düh, a harag tombolt bennem, de amikor bementem a fiúhoz (az orvos kérésére, meg anyámék utasítására) úgy éreztem, hogy nincs min gondolkoznom Paul is ezt szeretné. Egy fiatal, helyes fiút láttam, akinek nem egy fehér kórházi ágyban kéne lenni-e hanem a barátnőjével vagy a haverjaival kéne nagyokat buliznia, élni-e kellene. Én már nem kaphatom vissza azt, amit elvesztettem, de ennek a gyereknek, a szüleinek nem kell azt átélnie, amit nekem kellett. Kiléptem a kórteremből és még aznap belegyeztem a szerv átültetésbe. Már két emberben érezhetem Pault. Gyakran találkozok Viktorral - ő kapta meg a szívet -. Olyankor mindig tudatosul bennem, hogy jó döntés volt. Nehéz volt, de legyőztem a bennem égő tüzet, amit a fájdalmam táplált. Paul több mint egy évig volt jelen az életemben, de amit adott az örökre megváltoztatott és egy életre nyomot és űrt hagyott. Nem hittem a szerelemben azt pedig főleg nem, hogy egy nálam tíz évvel fiatalabb fiú fog rá megtanítani. Ő egy hihetetlen egyéniség volt és bármikor a lányunkra nézek, látom benne az apukája csodás, hatalmas barna szemét, kreol bőrét és óriási mosolyát. Sokszor nézzük a videót, amit ránk hagyott és minden elalvás előtt megy az „apu esti videója”, gyakran kimegyünk hozzá a temetőbe és mindig elmeséljük mi történt velünk és 11
lehet, hogy furcsa, de megkönnyebbülök. Már nem lehet velünk, de érzem oltalmazó ölelését minden egyes nap, odafentről. Paul az egyetlen férfi volt, akit szerettem, de szerelme megfordította a sorsomat.
12